Tiániai Apollós Nuktemeronja

Page 1


TIÁNAI APOLLÓS NUKTEMERONJA

JAN VAN RIJCKENBORGH MAGYARÁZATAIVAL

E L S Ő MAGYAR NYELVŰ KIADÁS 2004.

ROZEKRUIS PERS - HAARLEM - HOLLANDIA


Németből fordítva Eredeti cím: Das Nykthemeron Negyedik,

des Apollonius

von

Tyana

átdolgozott német kiadás 1992.

Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolája Lectorium Rosicrucianum Székhelye: Bakenessergracht 11-15, Haarlem, Hollandia

Copiright © 2004, Rozekruis Pers, Haarlem, Hollandia Minden jog fenntartva

Készült a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum nyomdájában I S B N 963 0 0 9 8 63 6


Tartalom

TIÁNAI APOLLÓS NUKTEMERONJA

7

ELŐSZÓ

9

ELSŐ ÓRA

17

MÁSODIK ÓRA

25

HARMADIK ÓRA

35

NEGYEDIK ÓRA

45

ÖTÖDIK ÓRA

53

HATODIK ÓRA

59

HETEDIK ÓRA

73

NYOLCADIK ÓRA

81

KILENCEDIK ÓRA

89

TIZEDIK ÓRA

107

TIZENEGYEDIK ÓRA

115

TIZENKETTEDIK ÓRA

121


Tiánai Apollós Nuktemeronja

AZ egységben a démonok Isten dicsőségét

ELSŐ ÓRA

zengik;

elveszítik

gonoszságukat

és

ha­

ragjukat. MÁSODIK ÓRA

A

kettősségben az állatöv halai Isten dicsé­

retét zengik, rednek,

a tűzkígyók a kígyóbotra teke­

és a villámlás harmonikussá válik.

HARMADIK ÓRA Hermész

kígyóbotján

keresztezik romszoros

egymást. torkát,

zengi a villám

a

kígyók

Cerberusz és

a

három

háromszor

kinyitja

tűz Isten

há­

dicséretét

lángnyelvével.

NEGYEDIK ÓRA A negyedik órában a lélek visszatér, és meg­ látogatja a sírokat. Ez az az időpont, amikor a körök négy sarkán meggyulladnak a mági­ kus lámpások.

Ez a varázslatok és kápráza­

tok órája. ÖTÖDIK ÓRA

A

nagy

mennyei HATODIK ÓRA

vizek

hangja

szférák

Istenét.

énekelve

dicséri

a

A szellem rendíthetetlen; látja, ahogy a pokol szörnyei

előretörnek ellene,

mégsem fél.

7


A minden lelkes lényt éltető tüzet a tisz­

HETEDIK ÓRA

ta emberek akarata irányítja. A

beava­

tott kinyújtja a kezét, és a nagy szenve­ désre béke terül. A

NYOLCADIK ÓRA

csillagok beszélgetnek egymással.

napok lelke A

válaszol a virágok sóhajára.

harmónia lánca minden

egymáshoz

A

természetlényt

fűz.

KILENCEDIK ÓRA A szám, amelyet nem szabad felfedni. TIZEDIK ÓRA

EZ a csillagászati ciklus, és az emberi életek

TIZENEGYEDIK ÓRA

A

körforgásának géniuszok

hognak. Isten

kulcsa.

szárnyai

rejtelmesen

Szféráról szférára

üzenetét

viszik

su­

repülnek,

világról

és

világra.

TIZENKETTEDIK ÓRA Itt teljesülnek a tűz által az örök fény művei.

8


Előszó

Talán hallottak már Tiánai Apollósról, erről a titokzatos sze­ mélyről, aki időszámításunk kezdetén élt. Tiánai Apollóst az újpüthagoreus iskola filozófusának mondják, akit a hivatalos kereszténység elutasítói nemcsak Jézushoz hasonlítottak, ha­ nem még többre is tartottak nála. Jézushoz hasonlóan az ő születését is a Szent Szellem adta hírül. A régi világtenger körül lévő országok majdnem mind­ egyikében járt és tanított. A nép mindenhonnan összesereg­ lett, hogy hallgathassa, és az akkori fogalmak szerint szám­ talan követője volt. Sok csodát tett, betegeket gyógyított, és olyan hatalmas befolyása volt, hogy ahol megjelent, a harco­ ló népek elásták a csatabárdot. Érthető, hogy a korabeli szel­ lemi hatalmasságok üldözték, többször fogságba vetették és meg is kínozták. Amikor végül vad kutyákkal akarták szét­ tépetni, rejtélyes módon nyoma veszett. Miután a világ színpadáról eltűnt, sorsát és egész élettör­ ténetét könyvben jegyezték le, melyből egy nyolcrészes, ter­ jedelmes evangélium keletkezett. Ennek tartalma olyan nagyszerűen sugárzó, és mélységesen átható volt, hogy az if­ jú keresztény egyház, alapítóival együtt megrettent tőle. Egy ilyen vetélytárshoz nem voltak felnőve, ezért az oly jellem-

9


ző klasszikus egyházi eszközökhöz nyúltak: gyilkossághoz, üldözéshez és megsemmisítéshez. Mivel akkoriban még nem volt könyvnyomtatás, és Tiánai Apollós könyveiből magától értetődően csak kevés kézirat volt, nagyon egyszerűen ellophatták, elkobozhatták és meg­ semmisíthették őket. A népet pedig olyan szörnyű módon utasították rendre, hogy a félelemkeltés bevált módszereivel Tiánai Apollósnak még az emlékét is kioltották. Az ehhez al­ kalmazott rendkívül ravasz és teljesen klasszikus módszer pedig a hamisítás volt, amely mind a mai napig kedvelt. Idő­ ről időre megjelentek olyan iratok Tiánai Apollóstól vagy ró­ la, melyekről csak a beavatottak tudták megállapítani, hogy hamisítványok. Ezek után már senki sem volt képes az ő valódi lényét megismerni. Tiánai Apollós az idők folyamán legendává vált, és egyáltalán nem csoda, hogy sokan még a létezésében is ké­ telkedni kezdtek. Tehát elérték a célt: Tiánai Apollóst néhány évszázadnyi kitartó, energikus és intelligens tevékenység után a legendák világába száműzték, tanait meghamisították, rejtelmesnek és valótlannak nyilvánították. Eredetét, szárma­ zását, sőt történelmi létezését is megkérdőjelezték. Amikor ezt elérték, az összeesküvők tovább dolgozhat­ tak. Néhány nyilvános könyvtárban ők és sokan mások el­ helyezték a meghamisított iratokat ajándékként, vagy egy másik, régi módszer szerint: „Valahol találtuk és előszedtük a feledés h o m á l y á b ó l ! " Az intellektuális világ pedig rájuk vetette magát. A kéziratokat az ebben gyakorlott emberek megfejtették és kiértékelték. Vaskos könyvek jelentek meg, melyekkel olykor még doktori címet is szerezhettek. így terjedt el a hamisítás és az elferdítés vetése. Azok pedig,

10


akik tudásukra büszkén azt gondolták, hogy Tiánai Apollós bölcsessége alaposan kielemezve már a zsebükben van, és eddig tudatlanul is együttműködtek ezen, egy rögeszme ál­ dozataivá váltak, mint oly sokan ma is, akik szintén így es­ nek áldozatul, hiszen a különféle régi iratok megtalálása manapság is napirenden van. Mi azonban, akik készek vagyunk a kereszt és a rózsa ös­ vényén j á r n i ' tudjuk és látjuk, hogy az igazságot nagyon hosszú ideig megbéklyózhatják ugyan, és szolgálóit üldöz­ hetik és támadhatják, de az igazság egyszer megszabadul. Minél tovább tart a korlátozás és megbéklyózás, annál job­ ban fokozódik a feszültség, és annál ellenállhatatlanabbul fog egyszer az igazság tüze - robbanáshoz hasonlóan - a fel­ színre törni! Tiánai Apollós egyike volt a szellem nagyjainak. Időszá­ mításunk kezdetén az egyetemes Gnózis számos munkása jelent meg a kor nagy műveltséget és kultúrát hordozó terü­ letein, a régi világtenger körül fekvő országokban. Jézus, az Úr is egyike volt ezeknek. Az Atya hét fiának beavatott cso­ portját alkották, vagy más néven ők voltak az „özvegy fiai", a lélekemberiség küldöttei. így világos számunkra, hogy Tiánai Apollós, mint testvérei is egy keresztutat járt be, a szenvedés és az áldozat útját, melyet saját szívének vére je­ lölt ki. Gnosztikus gyermekei szerették őt, a dialektikus ter­ mészetrend szolgálói pedig üldözték. A dolgoknak ez a fele olyannyira ismert, hogy ebbe nem is szeretnénk jobban be­ lemerülni. Szeretnénk, ha nagy alakja megjelenhetne szellemi sze­ meink előtt, és megszabadíthatnánk őt az évszázadok során rárakódott portól, káprázattól és árulástól. Szeretnénk az

11


Atyának ezt a fiát, ezt az isteni küldöttet úgy megmutatni Önnek, amilyen a valóságban volt. Mert Isten fiainak nagy, egyetemes köre az utóbbi időben újra nagy munkába kez­ dett. Ezért kell Tiánai Apollóst is újra az igazság fényébe állítani. Mivel mindig a hajnalhasadást megelőző óra a leg­ sötétebb, várható, hogy az ifjú Gnózis kezdeményezését, mellyel Tiánai Apollóst újra az igazság világosságába állít­ ja, most is a dialektikus hierarchia eltérítő törekvése fogja kísérni. Kommentárunk, müvei korábbi kiadásának* néhány rész­ letén alapul, melyekből felismerhetik, hogy miért törölték el tanításait és történelmi alakját a tömegek tudatából. A Tiánai Apollós által alapított gnosztikus iskola a lélek életének közvetlen megvalósítását tűzte ki célul. Kerülőutak nélkül, egyenesen a célhoz akart elérni. Ezért fordult azok­ hoz, akiknél nyitottságot és megértést feltételezett. Tanai dia­ lektikus használatra teljesen alkalmatlanok, e világ szolgái számára használhatatlanok voltak. Később Tiánai Apollósnak felrótták, hogy nem elegyedett szóba bárkivel, hogy válogat­ ta, mintegy „szűrte" a hallgatóságát. így meg fogjuk érteni, amikor a Rózsakereszt is hasonló intézkedéseket hoz. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy Tiánai Apollós egye­ dül az igaz valóságba való „hazatérés" területén fordult csu­ pán azokhoz, akik közvetlenül alkalmasak voltak arra, hogy egyenesen hazavigyék őket. Szeretetének fénye és együttér­ zése az egész emberiséget átölelte, csodás tettei és gyógyítá­ sai kivétel nélkül mindenki szolgálatára történtek. Azért cse-

*A NuktemeronX Eliphas Lévi művében, a Rituel de la Haute Magie-bw függelékként adta ki 1856-ban, Párizsban.

12


lekedett ő így, mert tudta, hogy testvérei szélesebb alapokon működtek, mint például Jézus, az Úr - aki inkább a kiválasz­ tottak jövőbeli nemzedékéről gondoskodott. Ezért fordult Jézus a tömegekhez, és mint tudjuk belső körben a tanítványaihoz is. Hasonlatokban beszélt, elfátyo­ lozott szavakkal és jelképekkel, hogy a vágyakozást és a hi­ tet felébressze a tömegben. Ezért voltak Jézus beszédei na­ gyon alkalmasak arra, hogy az ellenség kiforgassa azokat. Micsoda kitűnő módszer volt számukra, hogy egy isteni küldött tömeghez intézett szavait átvegyék, és ugyanezek­ kel a szavakkal saját céljaikat palástolják. Milyen kiváló módszer volt Jézust érinthetetlen és elérhetetlen Istenné emelni, és így önmagukat az ő egyházává és papságává ki­ nevezni. Aztán ebben az időben Tiánai Apollósnak is el kellett tűnnie a színről, majd közvetlen tanításának a nyomait is eltüntették - ahogyan ez mindig is történt a Gnózissal. Mert Tiánai Apollós a hermetikus filozófia istenemberét ta­ nította, azt az embert hirdette, aki a lélek újjászületése és a transzfiguráció által közvetlenül a megszabadító életbe lép­ het be, hogy ezzel a benne lévő Istent megszabadítsa, és hatni engedje. A „nagy j á t é k " nem csupán a jövőben játszódik. Pusztán egy újabb fejezete annak a játéknak, amit már évezredek óta játszanak az emberiséggel. Egyetlen nagy lendülettel szakít­ sák szét a káprázat és csalás szövevényét önmaguk körül, melyben már oly régóta fogva tartják Önöket, és engedjék, hogy Tiánai Apollós közvetlen tanításai hassanak Önökre, és teljesítsék be őket teljes erejük bevetésével. Akkor Jézus­ nak, az Úrnak is igazságot szolgáltatnak, aki kétezer évvel

13


ezelőtt hasonlatokban szólt Önökhöz, mivel akkor még nem voltak érettek arra, hogy mindezt más módon értsék meg, fogadják és teljesítsék be. Ebben

a könyvben Tiánai Apollós Nuktemeronjáról fo­

gunk beszélni. Ezt a címet úgy szeretnénk lefordítani, hogy „Isten nappala, amely a sötétségben világít", vagy „Az Isten, aki a mikrokozmoszunkba van bebörtönözve". Ez a nap ti­ zenkét órára vagy fokra van felosztva, és minden óra egy konkrét utasítást tartalmaz, hogy milyen módon lehet Isten világos nappalát megvalósítani. Ez a módszer út a tökéletes megszabaduláshoz.

14


Az egységben a démonok Isten dicső­ ségét

zengik;

elveszítik

kat és haragjukat.

gonoszságu­


Első óra

Ahogy a bevezetőben említettük, a Nuktemeronban „Isten nappala" 12 részből áll, és ezeket óráknak nevezik. Most vessünk egy pillantást az első órára, amely így hangzik: Az egységben a démonok Isten dicsőségét zengik; gonoszságukat

és

elveszítik

haragjukat.

Aki az egyetemes Gnózis ösvényére akar lépni, annak azzal kell kezdenie, hogy belép az első órába. Ez a Jánosi ösvény­ re vonatkozik, amely a bennünk lévő Isten, vagyis a bennünk lévő bukott lélekember útját egyengeti. Azok a démonok, melyekről ebben az órában szó van, nem a tükörszféra árnyai, hanem olyan démonok, melyek mindenkiben megtalálhatók. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden dialektikus ember démonok megszállottja. A démo­ ni nem más, mint a bennünk lévő gonoszság, tisztátalanság és bűn. Az emberben lévő démoniság a mikrokozmoszban leélt minden eddigi élet negatív összege, amely mágneses fe­ szültségek gócaiként a tudatalattiban található. Mikrokozmoszunkban számtalan mágneses feszültség rej­ lik, melyek a dialektikus természeten át vezető végtelen uta-

17


zás során keletkeztek, a különböző élethelyzetek, érzések, gondolatok, tettek és tapasztalatok által. így érthető, hogy mindenki folyamatosan azzal foglalkozik, hogy újra és újra negatív, még nyugvó mágneses feszültségeket hozzon létre. Ezek a különböző mágneses feszültségek alkotják személyes lélegzőterünket, azt a teret, amelyben élünk, azt a légkört, melyben egyes emberekként lélegzünk. Bizonyára megtörtént már Önökkel, hogy csak úgy üldö­ géltek, és az égen elvonuló felhőket nézegették. Ha ezeket jobban megfigyelik, számtalan különféle arcot láthatnak. Ránk merednek, vagy a távolba néznek, hol gonoszak, hol jellegtelenek, és van bennük valami ködös és valószerűtlen. Rossz álmokhoz hasonlítanak. így merednek a démonok Önökre az aurikus lényükben levő saját lélegzőterükből is. E felhőszerű mágneses feszültségeknek szintén van fejük és különös, gigantikus alakjuk, melyek többé-kevésbé torzak és démonikusak. így megérthetjük, hogy akik saját lényükben látják mindezt, miért beszélnek démonokról. Ezek a tudat­ alattiból jövő mágneses feszültségek képei - az aurikus lég­ körünk feszültségei. Miért beszélünk „tudatalattiról"? Mert van egy másik tu­ dat is, a hagyományos én-tudat, amely a rendszerünket al­ kotó minden atom tudatmagjának az összessége, amit a kö­ rülöttünk lévő kozmosz szidérikus sugárzásai táplálnak. Az imént ábrázolt mágneses feszültségek démoni felhői azon­ ban nem csak az Ön lélegzőterében tartózkodnak, hanem teljesen át is hatják Önt, mivel az öt, lélekhez kötött életfluidumhoz, és így az Ön lényének minden egyes atomjá­ hoz tartoznak. Tehát nem csak egy bennünk lévő pozitív életelv mondat-

18


ja az „ént", hanem egy tudatalatti nyomás is jelen van, von­ zódás a múlt szakadékai felé, a tudatalatti negatív életelvének sokféle hangja. Megfigyelhető, hogy a lélek kutatói minden időkben két ént különböztettek meg az emberben, a hétköznapi tudat én­ jét és a tudatalatti ént, a szokásos természet énjét és a disz­ harmonikus, ördögi természet énjét. Mindenki félreismerhe­ tetlenül ebből a két énből áll, és ebből él. Az egyik pillanat­ ban a hétköznapi énből élnek, ami normálisnak tűnik, a kö­ vetkező pillanatban azonban a tudatalatti énből, és ez már ahogy mondani szokták - abnormális. A múlt őserői gyakran késztetik az embereket olyan cselekedetekre, gondolatokra és érzésekre, amit aztán a hétköznapi én nagyon megbán. So­ kan vannak, akiket a diszharmonikus mágneses feszültségek már oly mértékben uralnak, hogy inkább az abnormális élet­ elvből élnek, mintsem a normálisból. Őket úgymond meg­ szállta az ördög, és gyakran süllyednek a társadalmi normák alá, mert idegrendszerük nem képes ezt a helyzetet elviselni. Az ilyeneket aztán bűnözőknek tartják, mivel akik megíté­ lik és elítélik őket, vagy nézőként állnak ott, azokon még nem uralkodott el a saját tudatalattijuk - még nem! A tudatalatti­ juk jellege még nem mutatkozik meg kifelé, de az otthonuk falai mögött, a szobájuk rejtekében ösztöneiknek szabad utat engednek. így még meg tudnak őrizni valami szegényes egyensúly-félét, amikor a nyilvánosság felé az igaz, derék embert játsszák. Pedig igazi állapotuk éppen olyan diszhar­ monikus és bonyolult, mint egy bűnözőé. Valójában az egész megnyilvánult emberi élethullám állapota ilyen! Számtalan dialektikus megnyilvánulási korszak jut szóhoz minden egyes lényben, diszharmonikus mágneses feszültsé-

19


gek és megoldatlan problémák képében. Ez az ember ördögi oldala, ami sajátosan rá jellemző. Ez a mindannyiunkban meglévő bün. Aki természetben született emberként azt állít­ ja, hogy nem a bűnből való és nem bűnös, az hazudik. Ebben a rideg valóságban ragadja meg Tiánai Apollós a tanítványait. Az úgynevezett modern pszichológia tehát egyáltalán nem modern, hanem csak egy próbálkozás, hogy a régi gnosztikusok igazságaival, vagy a régi okkult módszerekkel megvéd­ jék az embert a saját démonaitól, anélkül, hogy igazán meg­ gyógyítanák. Ez a régi ördögűzés modern változata. Tiánai Apollós tanítványait a dialektika e megdöbbentő valósága elé állítja, az elé tehát, hogy mindannyian a mikrokozmosz egész múltjának a termékei vagyunk. A múlt és a jelen két énné, a tudatos és a tudattalan énné fonódik össze. Hogyan kell e megdöbbentő valóság láttán viselkedni? El kell fogadni ezt a valóságot! Arra kell törekedni, hogy e sokféle mágneses feszültség egész bonyolult összességét a Gnózis elé, az Ő világosságába helyezzük, ha a Nuktemeron első órája eljön. így hívjuk fel Betlehem vigasztaló, gyógyí­ tó sugarait, abban a mély hitben, hogy egyedül e magasztos­ ság hegyeiről jön a segítségünk. Ha Ön ezeket a segítő erő­ ket felhívja, és átadja magát e mágneses sugaraknak, akkor teljesen ezekből kell élnie is. Arra kell teljes komolysággal törekednie - mondja Tiánai Apollós - hogy ebből valamit megvalósítson. így fejlődik ki a „szőnyegen álló" tanulóban öt folyamat, egyszerre a tudatos és a tudattalan területén is. A Gnózis ekkor először is törvénykezik Önnel, ami azt je­ lenti, hogy az egész életét teljes sokrétűségében gnosztikus sugarak támadják meg.

20


Ezáltal nyeri el a jelölt - másodjára - a mély önismeretet. A tudatos és a tudatalatti konfrontálódik, összeütközik egy­ mással. A tanuló felfedezi a különös, eltérő feszültségek okait, melyek az életét oly gyakran uralják, sőt magukkal rántják, és néha óriási méreteket öltenek. így fogja a jelölt - harmadjára - az önmegvetést legyőzni. Mert nem úgy van-e, hogy gyakran önmagunk megvetése vagy túlbecsülése hajt minket? Nem tartjuk-e magunkat - be nem vallottan - mindig egy semmirekellő mihasznának? Nem tudatosult még Önben, és nem tapasztalta még, hogy mekkora bénító hatás árad ebből? Hogy ezt le lehessen győz­ ni, a bénultság ördögi erejének okát teljesen át kell látni. Az a pillanat, amikor ennek az okát átlátjuk a Gnózis világossá­ gában, egyúttal a bénultság megszűnését is jelenti. Az önmegvetésbe zuhanás után a jelöltet hosszú időn keresztül ha­ talmas vákuum veszi körül, ahová csak dermesztő hideg ha­ tolhat be. Ez a magány senkiföldje. Ezért törik fel a gnosztikus sugarak - negyedszerre - az elszigetelődést, és végül a gnosztikus üdv a mikrokozmosz, a személyiség és a lélegzőtér minden részébe behatol. így jönnek létre az egész lélegzőtérben az új életerő gyújtópont­ jai. Egy új mágneses tér kezd létrejönni, új énállapot alakul. Az új én a tudatos és a tudatalatti részünk szintézise, egyesí­ tése. A diszharmónia harmóniává változik. Ekkor jön el - ötödszörre - az a dicsőséges és csodás pil­ lanat, amikor ebben az egyesülésben a régi, diszharmoni­ kus feszültségek eltűnnek, és az újjászületett egységben minden vezető démon és ördög az Atya dicsőségét énekli. Minden ellenállás eltűnt, korábbi haragját és gonoszságát elveszítette.

21


így készítheti minden jelölt az ő Urának, Istenének az út­ jait, és válhat teljesen méltóvá arra, hogy a megszabadulás ösvényét a tudatállapotának megfelelően elkezdje. Először a tudatalattinak fel kell oldódnia a tudatos ré­ szünkben, azután mindkettőnek be kell mennie a Gnózis tisz­ taságába. Ez a Nuktemeron első órájának a feladata. Aki az Isteni N a p első órájának feladatát elkezdi, az nem szünteti meg a múltját, nem oltja ki a karmáját, ahogyan ezt néhányan mondják, hanem nagyon is értékessé teszi ezt a múltat, amely a bölcsesség, a tapasztalat és az erő kincstárává válik. A múlt bennünk tomboló és forrongó diszharmonikus fe­ szültségeit nem annyira az elmúlt idők rettenetes tettei, gon­ dolatai és borzasztó eseményei okozzák, hanem többnyire olyan dolgokról, tapasztalatokról, problémákról és folyama­ tokról van szó, amelyek még nincsenek lerendezve, amelyek még nem értek a végükhöz, és nem jutottak el a beteljesedésig. Olyan feladat előtt állunk tehát, amelyet az elődeink még nem oldottak meg. Ha az igazi tanulóság önfelfedező életével a gnosztikus légkört beereszti egész lényébe, akkor készíti az utat a múlt kincseskamrájából származó ismeretekkel felfegyverkezve. Ekkor, ami diszharmonikusan nyilvánult meg, minden más­ sal együtt az Önben lévő Isten dicsőségét fogja hirdetni. Az egész múlt ekkor már hatalmas nyereségként jelenik meg a konkrét, élő jelenben, és egy teljesen biztos jövő előtt állva. A természeterők egységében, a szellemlélek alapján állva minden természeterő Isten dicsőségét zengi. Elveszítik go­ noszságukat és haragjukat.

22


A

kettősségben

Isten

állatöv

dicséretét zengik,

a kígyóbotra lámlás

az

a

tekerednek,

harmonikussá

halai

tűzkígyók és a vil­

válik.


Második óra

Tiánai Apollós első órája leírja, hogyan lehet minden disz­ harmonikus, rejtett, és ezért még dúló feszültséget a mikro­ kozmoszban a gnosztikus tanulóság által egységgé kovácsol­ ni, mellyel elhagyják a gonoszság és harag negatív megnyil­ vánulásait, és teljesen a gnosztikus misztériumok jelöltjének szolgálatába állnak. A mágneses feszültségek, mellyel az ember aurikus lé­ nye telítve van, a mikrokozmoszban élt előző személyisé­ gek tettei és élethelyzetei miatt keletkeztek. Ha mindezek a mágneses feszültségek - megszabadulva gonoszságuktól, haragjuktól, és a rájuk való reagálás kényszerétől - a most élő ember szolgálatába állnak, akkor hatalmas kincs szaba­ dul fel, amely számtalan tapasztalatból, tisztulásból és is­ meretből tevődik össze, és amellyel a jelölt ezerszer erősebb lesz, mint ahogyan ez szokásos létállapotában lehetsé­ ges volna. Az első órához most a második kapcsolódik: A

kettősségben

tűzkígyók a nikussá

az állatöv halai Isten dicséretét zengik,

kígyóbotra

tekerednek,

és

a

villámlás

a

harmo­

válik.

25


A fentiek megértéséhez figyelembe kell vennie, hogy mit akar mondani Önnek az első óra. A jelölt a szőnyegen állva, egyértelmű irányulással elnyeri az uralmat önmaga felett, és így önvalójának egységében a benne lévő ördögök elveszítik gonoszságukat és haragjukat. A jelölt lényegében már nincs az alacsony dialektikus élethez kötve. Ekkor szabaddá vált, hogy az utat járhassa. Ez a szabadság azonban csak akkor valósulhat meg, ha a bennünk lévő démonok a megbeszéltek alapján rendeződtek, átalakultak, és kiküzdöttük magunkat a mágneses feszültségek kaotikus szorításából. Miután a tanuló megszabadult ettől a szorítástól, közvetle­ nül azzal az asztrális világgal szembesül és konfrontálódik, amelyben él: szidérikus születésének területével, tehát a dia­ lektika nagy asztrális életterületével. Mert nemcsak a saját mikrokozmoszunkban lévő ellenállást kell legyőzni és átala­ kítani, hanem a nagyvilágban lévő ellenállást is, melyben a mikrokozmosz a személyiséggel együtt él. Ezen a szidérikus életterületen, az itt uralkodó eonokkal a kettősség ereje lép fel, a természet ikererőinek a befolyása. Ezért a látható természetben minden a saját ellentétébe megy át, és ebből magyarázható az állandó változások játéka a di­ alektikában. A szidérikus születés területén törvényszerű, hogy ha va­ lamit örömmel és lelkesedéssel kezdünk el, akkor egyszer a pesszimizmus és a szomorúság bizonyosan felülkerekedik. A változások játékában számtalan ilyen jelenség figyelhető meg, melyeknek megvan az oka. így váltja fel folyamato­ san a hitet a hitetlenség, a bizonyosságot a kétség, a fényt a sötétség. Aki mágneses feszültségének démonait nem győzte le az

26


első órában, az a második órában sem tudja megállni a helyét. A szidérikus tér erői teljesen a szolgájukká teszik és sem­ legesítik őt. Csak az új önvaló elnyerése, és a lélek születé­ se alapján, a szőnyegen állva lehet a lényünkben tomboló mágneses vihart lecsendesíteni, és a szidérikus születés életterületét legyőzni. Ekkor találja meg a módszert, melylyel a természetben lévő ellentéteket semlegesítheti, hogy ezzel kiegyensúlyozottan keljen át a szidérikus születés „Vörös tengerén". Bizonyára sokat tanult már az ellentétek kiegyenlítéséről, illetve kioltásáról, és talán kiváló jegyeket is szerzett ebből a témából matematikaórán. Azonban egy ilyen matematikai, elméleti út megvalósítása a saját életünkben már nagy és ne­ héz problémák elé állítja az embert. Azt kívánom, hogy ta­ nítsa meg Önt a Nuktemeron a második óra problémájának megoldására, az első óra sikeres megvalósítása alapján. „A

kettősségben az állatöv halai Isten dicséretét zengik" -

ez az első képlet, amit meg kell,- fel kell oldania. Bizonyára ismeri az állatöv „Halak" (Pisces) szimbólumát. Két hal egy­ más mellett, melyeket kereszt köt össze. Az egyik hal az is­ teni ember jelképe, a másik a természethez kötött emberé. A keresztút által e kettőnek eggyé kell válnia. Ezt úgy értel­ mezzük, mint a természetszülte ember feloszlását az isteni lélekemberben. Ha ez a kettő eggyé vált, akkor az ellentétek kiegyenlítődnek. így birtokolhatja Ön a szidérikus születés területén átve­ zető kulcsot. A természetes élet szidérikus területén ég egy tűz, a vágyak erősen lobogó tüze, amit Ön három állapotában ismer: a vonzás, a taszítás és a semlegesség, vagyis a határo-

27


zatlanság állapotában. Az ember teljesen ezekre az erőkre hangolódott, és teljesen egy velük. Ön megérti, hogy éppen a dialektikus ember erős, végső­ kig fokozott egyéniesedése miatt válik a szidérikus tűz lán­ goló pokollá, mert minden ember vágyélete egyforma a ha­ láltermészethez tartozás miatt, csak abban különbözik, hogy más-más célra irányul. A tüzet, amit az egyik ember a von­ zódása miatt meggyújt és életre kelt, a másik taszíthatja, ki­ olthatja, vagy akár semleges is lehet vele szemben. Az em­ berek egymás életét pokollá tehetik, mivel különböző módon vannak hangolva. Kölcsönösen megégetik egymást a tűzzel, noha ezt nem is akarták. így gyújtják meg az általános tűz­ vészt, és az ellentétek vad játéka, a szakadatlan változás ért­ hető és teljesen logikus. A szokásos természet szerint tehát az emberek egymást vetik a szidérikus tűz poklába, és köl­ csönösen fogva tartják egymást. A vágyból önkéntelenül is viszály keletkezik. Tegyük fel, hogy mindezt belátja, és semlegesíteni akarja azt a tüzet, aminek a fenntartásában minden ember bűnös egy kicsit, hogy elérje az ellentétek kiegyenlítődését, és így kijuthasson ebből a helyzetből. Mit kell akkor tennie? Figyelje meg jól az állatöv „Halak" jelképét. Miért és mi köti össze az alacsony embert az isteni emberrel? Hogyan lesz a kettősségből egység? A kereszt által, tehát az isteni szeretet által, amely mindent meggyógyít, és mindent elnyer. Ez az igazi szellemlélek-erő, az élet harmóniája, amely egyedül a szeretet keresztútján születhet meg. Érti miről van itt szó? Tegyük fel, hogy van egy ellensége. Mindenkinek, akarva-akaratlanul vannak ellenségei, számá­ ra ismert vagy ismeretlen emberek. Hogyan jön létre az el-

28


lenségeskedés? Az ellentétekből, a különbözőségből szüle­ tik, ebből kell születnie. Ön például taszít valamit, tehát sze­ retné azt a dolgot kioltani, a másik pedig vonzza ugyanazt, tehát szeretné, ha a tüz fellobbanna. Önkéntelenül is nagy konfliktus keletkezik, az érdekek összeütközése az ellenté­ tek életterületén. Ez azonnal háborút jelent! Ön pedig együtt­ működik ezzel, mivel a halál természetében él, és szidérikus születése területén vágyakozik. így tartják fogva egymást az emberek, és járják a pokoli táncot saját kárhozatukra. Termé­ szettörvény érvényesül, amikor egyszer Ön sül a kemencé­ ben, majd újra kint áll a kemence előtt, hogy másokat sütö­ gessen.

Tiánai Apollós

megpróbálja beláttatni

velünk

mindennek az ostobaságát és korlátoltságát. Hogyan fogja a Halak kettőssége Isten dicséretét zengeni? A szeretet keresztútja által! Hogyan kell ezt érteni? Az alap a Nuktemeron első órája. Tegyük fel, hogy Ön az első óra nyugalmában és egységében áll. Akkor tudja, hogy minden vágy, ami a szidérikus születési terület mélységének felel meg, az mindig felhívja az ellentétét, így ellenségeske­ dést és pokoli tüzet szít. Ebből világosan következik, hogy Ön ilyen vágyakat már nem táplál, és egyre növekvő mérték­ ben kész arra, hogy ilyen tüzet már ne gyújtson meg, és így semlegesítse ezeket. így aztán egyre inkább belemerül a lé­ lek megszabadító életére irányuló magasabb vágyakozásba. Aki ezt teszi, az sértetlenül megy át a pokol mélységein. Összhangra lel az ellentétek kiegyenlítődésében. Ha Ön mindennel kapcsolatban, ami a szidérikus életterü­ lethez tartozik, vágytalanná vált, akkor minden szidérikus erő, amire Önnek biológiai állapota miatt életútján még szüksége van, úgy éri Önt, hogy nem hív fel ellentéteket!

29


Egy másik természettörvény, a „Keressétek Isten országát, és minden egyéb megadatik néktek!" gondoskodik erről. Ha Ön a vágytalanságban és a szeretet keresztútján áll, akkor ellenség keresi fel Önt. A természet, mint ellenség, mivel a természet alapján állva minden dialektikus ember az Ön ellensége, és meg akarja égetni a vágya tüzével, amit lé­ nye alapján meg is kell tennie. A szidérikus születés terüle­ tén átvezető úton szinte minden nap megütközik a nagy tűz lángnyelveivel. Önök megértik, hogy mindenki azt teszi, amit létállapota alapján tennie kell. Önök ezt teljesen átlát­ ják. De vágytalanságuk miatt már nem tudják Önöket bele­ vonni ebbe a tűzbe, és mások számára sem gyújtják meg többé ezt a tüzet. Mindez Önök előtt áll, és megpróbálja Önöket félelem, vagy hasonló dolgok révén cselekvésre bír­ ni. Az egyetlen cselekvés azonban, ami kiindul Önökből, a rózsák keresztútjának

na

g y szeretete, a lélek világának élet­

elve. Ez a másik helyzetének tökéletes, együttérző megérté­ se. Az Ön számára ekkor már nincsenek többé ellentétek, csupán a keresztút létezik - a sivatagon átvezető út - a szidérikus területen keresztülvivő út, mert Ön a lélekállapot világára irányul. így megy tovább, és szereti az ellenségeit, mellyel minden ellenállás elhárul az útjából. Ön megtalálta a nagy harmóni­ át. A szidérikus állapota mellett jelen van az Istenfia, az élő lélek, és Ön feloszlott, semmivé vált a második óra énekei­ ben: „A kettősségben a halak Isten dicsőségét zengik". így már csak a következő mondat szorul magyarázatra: „A tűzkígyók a kígyóbotra tekerednek, kussá

30

válik".

és a villámlás harmoni­


Az elmondottakból felismerik, hogy a jelölt elnyeri az uralmat önmaga felett, ha egyértelműen irányulva a szőnye­ gen áll. Ebben az egységben, az önvalóban lévő démoni el­ veszíti gonoszságát és haragját. Ez azt jelenti, hogy ha a je­ lölt - a dialektikus én önfeláldozásával - az igazán Jánosi utat járja a pusztában, akkor a dialektikus lényben fellépő mágneses áramlatok egyenirányítása jön létre. A mágneses feszültségek és következményeik, melyek a dialektikus élet­ ben olyan természetesek, eltűnnek, és az aurikus lényben fel­ halmozódott feszítőerő nagy része harmonikussá válik, és a jelölt szolgálatába áll. Másrészt pedig rendeződik vagy eltávolíttatik a rendszerből úgy, hogy végül semmi más nem ma­ rad, mint az egység. A keserűség és harag teljesen eltűnt. E rendbetétel és előkészület után lép be a jelölt a második órába, ahol közvetlenül és tudatosan szembesül a szokásos természet asztrális világával, tehát egy olyan területtel, amelyben dialektikus természete alapján áll és lélegzik. Itt kell megtanulnia a dialektikus természet jellegzetes tulaj­ donságainak a legyőzését, a természet erői, az ellentétpárok feletti győzelmet. A jelölt a keresztút járása közben megoldja azokat a nagy problémákat, amelyek ezzel járnak. Eközben tökéletesen a Halak állatövi jegyének szimbolikus jelentésére irányul. Eb­ ben a jelképben a természetember, aki tökéletesen a dialekti­ kus természet szidérikus tüzéhez van láncolva, és abban ég, össze van kötve az isteni emberrel, a szellemmel, amely minden földi nyomorúság felett áll. A kettő közötti kapcso­ lat az isteni szeretet keresztje, az isteniség kisugárzása által jön létre. Ez azt jelenti, hogy a jelölt sértetlenül mehet át a szidérikus tűzön az igazán személytelen, mindent átfogó sze-

31


retet által. Ez a szeretet a természet szerinti vágytalanság alapján kel életre. A szidérikus tűz vágy, felszítja a vágyat, és minden vágy felkelti az ellentétét. Ha összeköti magát vele, akkor a szo­ kásos természet pokolra vezető útját kell megélnie. Csak egyetlen egy kívánság, egyetlen akarás lehetséges, amelyben a jelölt semmivé válhat, mert a természetszülte ember nem élhet vágyakozás nélkül. Ez a másik birodalom, az új asztrális terület utáni vágyakozás, a mélységes sóvárgás az isteni ember után, akivel a Halak harmóniájában össze van kötve; ez a Gnózis szünet nélküli dicsérete. Ha az első óra rendet teremtett a mágneses rendszerben, a második óra irányulása a mélységes vágyakozásban elvég­ zett lemondás önmagunkról, az isteni lélek számára megho­ zott áldozat. Ez pedig a Jánosi ösvény beteljesítésével jön létre, amely a „Néki növekednie kell, és nekem alább kell szállanom" elvének megvalósítása. Amikor mindez betelje­ sedik, a tűznyelvek a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikus lesz. Az egyetemes tanban a szidérikus tűz sugárzásait tüzes kígyókként ábrázolják, mint villámhoz hasonló alakzatokat. A kígyós bot a gerincoszlop, melyben a kígyótűz kering, az a szidérikus tűz, amely az embert lelkesíti, lélekkel látja el, és átűzi az életen. A kígyótűzben és körülötte szüntelenül tűzfolyamatok játszódnak le. Az ellentétpárok ezerarcú szidérikus tüze lángnyelveit szüntelenül az ember kígyótüzébe lövi. A kígyótűz, és az ezzel kapcsolatos idegrendszer ezeket a befolyásokat az egész rendszerben elterjeszti. Az alapos megfigyelő látja, hogyan veszik körül szüntelenül a szidérikus sugárzások lángnyelvei az egész botot, néha fé-

32


nyesen fehér, máskor sötétpiros és lassú, nehézkes rezgésű tűzzel. És az ember meggörnyed ennek a tűznek a poklában. Reagálnia kell! Aki azonban egyértelmű irányulással járja az útját, és mágneses állapotát elrendezte, az nyugodtan és megtámadhatatlanul lépked a dialektikus élet poklában, mivel önfelál­ dozással az Istenfiaság magas céljára irányul, a lélek feléb­ redésére, a lélek újjászületésére a rózsák keresztútja által. Ezzel egyidőben nagy csoda válik valóra. A lény életéből eltűnik minden görcsösség. Nagy, belső nyugalom fejlődik ki, mely azzal az intenzív változással magyarázható, ami a kígyóbotban és a kígyóbot körül a szidérikus tűzfolyamatokban megy végbe. A

tűznyelvek a kígyóbotra tekerednek,

és a villámlás har­

monikussá válik. A Gnózis szidérikus erői, a lélek, a lélekvilág, a hatodik kozmikus terület térségei immár uralják a kí­ gyóbotot. Ezáltal tiszta, világító, egyenletes és csendes égés jön létre, egy csendes tűz, melyet már nem lehet többé elol­ tani, és amely az egész lényt harmonikusan táplálja. Ebben a belső harmóniában lép be a jelölt a harmadik órába.

33


Hermész kígyóbotján keresztezik

egymást.

a

kígyók háromszor Cerberusz

kinyitja

háromszoros torkát, és a tűz Isten dicsé­ retét zengi a villám három lángnyelvével.


Harmadik óra

Ha a természet szerinti vágytalanság csendes tüze valóra vált, és a jelölt a rózsák keresztútján egyre tovább haladva teljesen belemerül, akkor a szent Grál lovagjává kell válnia, harcossá az egyetemes világosság szolgálatában.

Ehhez

azonban fegyverre, kardra van szüksége. Ezt a kardot lé­ nyünk kígyótűz-oszlopának helyes belső előkészítésével le­ het elnyerni. A szellemtűz-oszlop, ez a kígyóbot három csa­ tornából áll. Ha a szimpatikus rendszer mindkét nézetét be­ vonjuk a folyamatba, akkor felismerjük, hogy a tüz a szim­ patikus egyik ágán lelövell, majd a másikon újra felemelke­ dik. Az új tűz így tökéletesen megóvja a kígyóbotot, hogy ebben a körülfonódásban teljesen felkészülhessen a további transzfigurációs folyamatra, az egész lényt ráhangolja erre, és így felvértezze Cerberusz ellen. Cerberuszt a mitológiában háromfejű pokoli kutyának áb­ rázolják. Mások azt mondják, hogy ötven feje és sárkányfar­ ka van, ezer kígyóból áll a sörénye, és mérges a lehelete meg a nyála. Ha üvölt, megremeg a pokol. A kapu őrének is ne­ vezik, a Styx folyó túlsó partjának őre. A számos legendá­ ból, amit az idők folyamán Cerberusz alakja köré szőttek, azt választjuk ki, melyben azt mesélik, hogy ha élő ember át

35


akar jutni a Styx túlsó partjára, akkor birtokolnia kell a merkúrbotot. Ezzel Hermész kígyóbotjára utalnak. A jelölt­ nek be kell bizonyítania, hogy a fegyvere, a kardja a szent Grál lovagjaként elég erőssé vált-e. A misztériumok jelöltje azzal a kizárólagos céllal járja az útját, hogy részesüljön a lélekvilágban, az új életterületben, és megszabaduljon a halál természetének béklyóitól. Ezért akar átkelni a Styx folyón. A dialektika azonban senkit sem bocsát szabadon csak úgy egyszerűen. Mert amit évmilliók alatt felépítettek és fenntartottak a halál természetében, az nem tűnik el hirtelen, egyetlen szempillantás alatt. Cerberusz a bűnlény jelképe, amely az aurikus lényben rejtőző kígyóként a mágneses folyamatok törvényszerűségei miatt újra rátámad a tanulóra, mielőtt eltűnne, és az átjárót szabadon hagyná. A „bűnlény" fogalma alatt azonban nem szabad valami fantomra gondolni, mint a mikrokozmikus elődök bűneinek és rettenetes tetteinek az összességére, ha­ nem itt arról van szó, ami Önt rabságban tartja, és ami egy­ kor az elődeit is a haláltermészet fogságában tartotta. Gon­ doljanak csak a létfenntartási ösztönre, a félelemre, amely a létért folytatott küzdelemben minden emberben alapvetően benne rejlik. Ez is Cerberusz egyik nézete. Meg kell érteni­ ük, hogyan néz ki Cerberuszuk, hogy mindig tudják, vajon haladásukkal az ösvényen már elég erősek lettek-e ahhoz, hogy a múlt kígyója mellett elvonuljanak. Tudniuk kell, hogy Cerberusz legnagyobbrészt csupán káprázat, a múlt tükröződése, és ha eljön az ideje, akkor ez a varázstükör már nem árthat Önnek, bármit is mutat a fejében vagy a szívében. Mert a megújult kígyótüz villámának há­ rom nyelvével a ködképet, a káprázatot semmivé foszlatja.

36


„Cerberusz

kitátja

háromszoros

torkát"

-

mondják.

Cerberusz a bennünk lévő bűnlény szimbóluma, amely kí­ gyóhoz hasonlóan az aurikus lényben rejlik, és folyamatosan a jelenlegi ember kígyóbotjába vetíti magát, hogy a mágne­ ses sugarak törvényei szerint rákényszerítse magát a jelöltre. Ha azonban a gnosztikus misztériumok jelöltje a saját kígyó­ botját háromszorosan megújította (a kígyóbotnak ugyanis három nézete van) akkor bebizonyosodhat, hogy elég erős-e a múlt árnyai előtt való elhaladáshoz, hogy szorításukból megmenekülve

semlegesítse

és

megsemmisítse

őket.

Cerberusz valójában a dialektikus ember alapvető állapota a múlt összessége, és összefoglalása a jelenben. Ha az Ön „élő jelenét" a Gnózis képezi, akkor erről elektromágneses értelemben tanúskodik is. Akkor magától értetődő, hogy egy bizonyos pillanatban a múlt magerejével konfliktusba kerül, és ekkor meg kell mutatkoznia, hogy ki az erősebb. Cerberuszt, a múlt magerejét, amely teljesen uralja és el­ lenőrzi természetben született állapotunkat, logikusan és joggal nevezik a „kapu őrének" a Styx túlpartján. A valóban élő lények országába vezető út minden zarándokának el kell haladnia e kapuőr előtt. Túljutni rajta annyit jelent a tanuló számára, hogy elpusztította őt az egész múlt tökéletes kioltá­ sával, és valami új elkezdésével a mikrokozmoszban. Ez az élő jelen kezdete! Jó, ha az ezzel kapcsolatos tényeket mentesítjük minden romantikától, és a küszöb őréről és egyebekről szóló rémtör­ ténetektől. Már korábban is mondtuk, hogy minden mágne­ ses sugárzásnak saját szerkezete van, és a lélegzőtérben töb­ bé-kevésbé

ijesztő

képpé,

alakká válik.

Ha

a tanuló

lélegzőterében megjelenik egy ilyen kép, és a tanuló valóban

37


az új kígyóbot birtokosa, akkor a kígyóbot sugárzása által az említett mágneses befolyás közvetlenül egy másik rezgéssé alakul át, és emiatt - mondja a Nuktemeron - minden ördög (a lélegzőtér minden groteszk alakja) eltűnik Isten dicsősé­ gét énekelve. Ekkor már csak az a megmaradt magerő van jelen az aurikus lényben, melyből minden mágneses befolyás eredt és ered. Ekkor ezt a magerőt, ezt a Cerberuszt is meg kell semmisíteni, mert ez a hetedik kozmikus terület legvégső ha­ tárának a kulcsa. Ha tehát egy jelölt a hetedik kozmikus te­ rületről át akar menni a hatodikra, akkor találkoznia kell a Cerberusszal, aki megnyitja háromszoros torkát, hogy a kö­ zeledő vándort elnyelje, és visszaküldje arra a területre, aho­ vá természetes születése szerint tartozik. Ha Cerberuszunkról, és ellenlábasként való fellépéséről beszélünk, akkor arra az útra kell gondolniuk, amelyen mind­ annyiunknak járnunk kell, és arra az ellenállásra, amelyet mindőnknek le kell törnünk. Ha ehhez felfegyverkeztünk a „megújult kígyóbot kardjával", akkor tudnunk kell, hogyan néz ki a találkozás helye, a csatatér, és általában milyen eszközökkel lép fel Cerberusz azok ellen, akik el akarnak haladni mellette. Meg vagyunk győződve róla, hogy ez a mikrokozmikus kapuőr egészen más fényben tűnik fel Önöknek, ha szem­ ügyre vesszük harci módszereit. Talán Ön is annak a nézet­ nek hódol, hogy ehhez az áthaladáshoz egyfelől nagymérté­ kű, dialektikus értelemben vett harckészségre, másfelől nagy tisztaságra van szükség. De meg fogják érteni, hogy a siker­ hez sokkal több kell, önmagunk sokkal mélyebb megváltoz­ tatásáról van szó.

38


Elsősorban szeretnénk még egyszer a félelem kísértetére utalni, amely természetben születettségünk miatt mindőnket fogva tart. A félelem hozzátartozik a dialektikus természet­ hez. Féltjük az egészségünket, a gazdasági és társadalmi po­ zíciónkat, a tulajdonunkat, a férjünket, a feleségünket és a gyermekünket. Félünk a különféle eseményektől, melyek beléphetnek az életünkbe. Félelemből teszünk olyan lépése­ ket, amiket amúgy nem tennénk, és nem teszünk meg olyas­ mit, amit meg kellene tennünk. Ha az ösvényen akarunk jár­ ni, és a gnosztikus öltözetet akarjuk szőni, akkor a félelem, az aggodalom és a rettegés teljes mértékben hasadást és megosztottságot okoznak bennünk. A jelölt számára Cerberusz igen nagy akadály az úton, ő az ok, amiért újra és újra kompromisszumot keres a világgal. Ha nem a világ okozta nehézségektől retteg az ember, akkor attól fél, hogy sohasem fog elkészülni az arany menyegzői ruha. Cerberusz valahogyan mindig felébreszti a jelölt félel­ mét. Attól tartva, hogy elveszítheti a Gnózist, a jelölt fanati­ kussá válhat. Ez a kétpólusú félelemből cselekvő ember tipi­ kus példája. Fél attól, hogy megteszi a többiekkel együtt, de attól is, hogy nem. A fanatizmus őrülete hatol be egy ilyen tanuló kígyótüzébe. Hihetetlenül sok kitartás és állhatatosság kell ahhoz, hogy az ember kiirtsa magából ezt a félelmet. Ezért helyesen kell áthaladnia a második órán, és a szeretet keresztjét úgy kell hordoznia, hogy ezzel a szeretettel minden cselekvést vagy nemcselekvést a saját erejével, helyesen tudjon elvégezni. Mindennel e szeretet ajándékozta belső nyugalommal kell szembenéznie. Amíg ez a szeretet még nem vált tökéletessé Önben, addig Cerberusz zárva tartja az átjárót - már csak a

39


még meglévő félelem miatt is. Megszabadulni a félelemtől, az aggodalomtól és a rette­ géstől: ez az a feladat, amit a Hegyi beszéd jelöltjének be kell töltenie. Ez nem azt jelenti, hogy a félelmet vagy az ag­ godalmat semlegesítjük és legyőzzük ebben a dialektikus vi­ lágban. Ezeket nem lehet legyőzni, mert egyek a dialektika magjával, és természettörvényszerűen lépnek az életünkbe. N e m , ezeken az erőkön a másik birodalom erejében és vilá­ gosságában kell felülkerekedni. Számos monda és legenda felszínesen közelíti meg ezt a kérdést, mert ezekben a lovag a személyiség bátorságával győzi le a sárkányt. Pedig itt nem bátorságról van szó! Aki­ ben a másik birodalom világossága gyökeret vert, az minden rettegésen felülemelkedett. Eltűnt életéből a rettegés. A ka­ pu őre előtti elhaladásnál szó sincs hatalmas harcokról, vagy a nagy bátorság bizonyítékairól. Cerberusz másik nézete az emberben a dogma. A dogma egy tantétel. Számtalan tantétel létezik. A Gnózist is lehet a tan szempontjából értelmezni, leírni és meghatározni. Ilyen tantételekre szükség van, hogy egy bizonyos út kiinduló­ pontjává váljanak. A Szellem nagyjai a világnak sok más mellett tantételeket is ajándékoztak. Mindegyiküknek volt tanítása, mellyel egy jól megalapozott programot adtak ne­ künk. A Rózsakereszt is közvetített, és az irodalma segítsé­ gével meg is világított egy tanítást - ez nem is lehetett más­ ként. A jelölt, aki ezt a tanítást a fejében és a szívében hord­ ja, és vérében is gyökeret vert, az tökéletesen beburkolózott a tan köpenyébe. Ez a tanítás tölti ki az egész életét. Megtörténhet azonban, hogy Cerberusz a jelöltet ebben a helyzetben, ezen az alapon rendkívüli módon a hatalmában

40


tartja. A jelölt az „igazi gnosztikus" megtestesítőjének tartja magát, mivel embertársai is nagyon sokra tartják őt. Milyen egyszerűen és világosan tudja előadni a tant, milyen helye­ sen fogalmazza meg a dolgokat, milyen átgondoltan és tisz­ tán, a filozófiánkból következően világít meg mindent! De itt hatalmas veszély leselkedik! Egy tanítás nem más, mint program, ami azért van, hogy megvalósítsák. Ez a meg­ valósítás pedig összehasonlíthatatlanul sokkal több, mint a program ismerete. Előfordulhat, hogy az ember nem ismeri talán elég jól a programot, de mégis helyesen valósítja meg. Ezért áll fenn az a veszély, hogy az ember megreked egy tan­ tételben. A világot tantételekbe fullasztani - ez a Cerberusz módszereihez tartozó taktika. Az egyházban, a teológiában is ez zajlott le, amely így ma már legnagyobbrészt nem más, mint egy tantételeihez ra­ gaszkodó, dogmatikus intézmény. Az eredeti Gnózis, tanítá­ sának egy nézetével közeledett az emberekhez, tantételeiben tökéletesen tisztán. Voltak olyanok, akik ettől a tanítástól fel­ üdültek, és nektárként itták a cseppjeit. Arra vágytak, hogy ezt a tanítást prédikálják, és könyveket írtak, hogy a megbí­ zatást továbbadják, és elvigyék azokhoz, akiket nem tudtak személyesen elérni. A következő generáció aztán e könyvek alapján haladt tovább. Egyetemek, hatalmas iskolák jöttek létre, hogy oktassák ezeket a tantételeket. És a dogmatikusok összejöttek, hogy felülvizsgálják és kijavítsák e tantételeket, és a világhoz, vagy az akkori kultúrához, az éppen fennálló dialektikus nézetekhez és elvárásokhoz igazítsák. A félelem elferdítette a tant. A tanítások kuszák, komplikáltak és el­ lentmondásosak lettek. Az alapvető tanítás széthullott. Az egyik csoport azt mondta: „Ez a helyes!" Egy másik csoport

41


pedig másik törött cserépben kereste az üdvözülését. így jöt­ tek létre a hasadás egyetemei. Mindezt a dogmatikát a vé­ rünkben és a kígyótüzünkben hordjuk. Cerberusz mindanynyiunkat keményen a hatalmában tart a múlt dogmatikus ösztönei miatt. Nincs-e számtalan olyan jelölt, akinek a meg­ váltás ösvényén járva kétségbeesetten kellett harcolnia ön­ magával, mert az örökölt dogmatikus ösztöne ellentétes volt a Gnózis programjával és filozófiájával? Hogyan szabadulhatunk meg a dogmák szorításától? Úgy, hogy azt a tanítást, amit kiválasztottunk magunknak, az éle­ tünk alapjává tesszük, és egész lényünk bevetésével megva­ lósítjuk, így nagyon hamar kiderül, hogy az a tanítás halott vagy eleven, és valóban ahhoz a célhoz vezet-e, amit hirdet. Ha Ön időről időre különböző dogmákon csüng, vagy időnként cserélgeti őket, akkor az élete tele van bálványok­ kal, és így ott marad leláncolva a többiekkel együtt a cellá­ ban. Bebizonyosodik, hogy a dogmatikus elvárásai értel­ metlenek, sehová sem vezetnek, és a csalódások mocsará­ ban fog elpusztulni. Ekkor Cerberusz, a bűnlény megint győzelmet aratott! Tanulják meg ezt a leckét jelöltek! Azért kapják a tant, hogy betöltsék azt. Ha beteljesítik, akkor megszabadulnak a dogmától. Akkor maguk válnak a tanná, és megmenekülnek Cerberuszuktól!

42


A negyedik órában a lélek visszatér,

és

meglátogatja a sírokat. Ez az az időpont, amikor

a

körök négy sarkán

ladnak a mágikus lámpások. rázslatok és

káprázatok órája.

meggyul­ Ez a va­


Negyedik óra

A jelölt megmenekült Cerberusz háromszoros torkától. A rettegés, a dogma és a bálványok veszélyét a villám három­ szoros nyelvével, a megújult kígyóbot háromszoros erejével semlegesítette. így a Nuktemeron negyedik órája elé állítják: A negyedik órában a lélek visszatér, és meglátogatja a síro­ kat. Ez az az időpont, amikor a körök négy sarkán meg­ gyulladnak a rázatok

mágikus

lámpások.

Ez

a

varázslatok és

káp­

órája.

Ha felfedező utunkat eddig a pontig jól tudták követni, akkor megértik, hogy az egyetemes misztériumok jelöltjének - ha belép ebbe a mágikus órába - be kell bizonyítania, hogy va­ lóban képes-e önálló emberként a nagy, mágikus önmegszabadítás útjára lépni. Erre már felkészült: betölti az elemi követelményeket, és minden

utat

szabaddá tett e h h e z a nagy

utazáshoz.

Cerberusz, a kapu őre félreállt. A jelölt áthaladhat a kapu­ kon, mert képes rá. A megszabadító erők összpontosulnak benne. Most be kell bizonyítania, hogyan fogja őket hasz­ nálni.

45


Próbálja elképzelni magát ebben a helyzetben. Felkészült az útra. A ruhatára rendben van, az útipénz a rendelkezésére áll, és az utazás célja is világos. Elméletileg semmi sem aka­ dályozhatja már, semmi sem állhat az útjában. De utazása az egyetemes misztériumokon át nem mehet végbe úgy, hogy egyszer csak felemelik, elviszik, és a célnál leteszik, vagy romantikusabban kifejezve: angyalszárnyakon, lágy zene és zsoltárének közepette a célhoz viszik. N e m , minden lehető­ séggel és erővel ellátva, lépésről lépésre Önnek magának kell meghatároznia az irányt. Utiterve minden egyes részle­ téről önmaga dönt. Az új képességeket tehát ki kell próbálni, használatba kell venni, és megtanulni a gyakorlatban jól al­ kalmazni őket. Az egész utazás az Ön saját döntésétől függ. Ha értelemmel rendelkezik, akkor éljen vele. Ha szíve van, akkor engedje, hogy sugározzon! Tehát az emberiség­ megszabadító lélekállapot minden képességét a gyakorlat­ ban kell alkalmazni. Ezért a jelölt fejlődésében sok nehézség csak akkor kezdődik, amikor elhaladt Cerberusz mellett. Ezek a nehézségek azonban csupán a kezdeti stádium gya­ korlatlanságából, az új lélekállapot gyengeségéből erednek. Megismételjük: az egész utazásnak egy saját, új ítélőképes­ ség alapján kell elkezdődnie. Senki más nem tudja eldönte­ ni, hogy Ön mit tegyen, és mit kerüljön a negyedik órában, hanem a saját döntésein és cselekedetein múlik minden. A negyedik órában hallgat a testvérek hangja. Eljött az idő, amikor az önálló ítélőerő mágikus lámpása­ it meggyújtják a körök négy sarkán, és figyelnünk kell rá, hogy a lélek valóban visszatérjen a sírok meglátogatása után. A sírok alatt a haláltermészet területeit értjük. A haláltermé­ szet,

46

valamennyi

úgynevezett

életmegnyilvánulásával


együtt, valójában nem más, mint egy hatalmas temető. Sem­ mi sincs benne, ami ne lenne alávetve a múlandóság törvé­ nyének. A dialektika élete valamennyi nézetével együtt nem más, mint egy rettenetes sírkamra. A negyedik óra bizonyossá teszi, hogy a jelölt, aki lénye­ gében és alapvetően felkészült a nagy útra, valóban búcsút vett-e átfogó értelemben a dialektika nagy sírjától. Ez a sír azonban sokkal összetettebb, mint először gondol­ ná. Nemcsak durvaanyagi nézete van, hanem sokféle kifino­ multabb és kimüveltebb oldala is létezik. Ha a durvát, a hét­ köznapit legyőzte, akkor a kifinomultabb, az elfátyolozottabb, a válogatottabb próbatétel következik. Aki belép a ne­ gyedik órába, az megtapasztalja a varázslatok és csalódások óráját. Éppen ekkor van különösen nagy szüksége a körök négy sarkán meggyújtott mágikus lámpásokra. Ezeket a köröket nevezhetnénk szféráknak vagy életkö­ röknek is. A dialektikus létállapot egésze különböző szférá­ kat és életköröket foglal magában, melyekben különböző lét­ állapotok nyilvánulnak meg. A „tükörszféra" gyűjtőfogalma alatt ezeket a különböző életköröket és a bennük végbemenő folyamatokat értjük. Érthető, hogy ha a jelölt elkezdte az útját, és a halottak birodalmának legdurvább szféráját elhagyta, a haláltermé­ szet összes többi körén is át kell haladnia, megélnie, és fel­ ismernie azok lényegét. Ehhez azonban minden egyes élet­ körben, amelyen át akar haladni, fel kell állítania a négy mágikus lámpást, hogy a mágikus ítélet négyszeres vilá­ gosságában minden egyes életkör varázslatai és csalásai megszűnhessenek. Tiánai Apollós itt egy olyan folyamatra utal, melyet min-

47


den szent iratban leírnak. Gondoljanak csak Pistis Sophia utazására, amikor a tizenharmadik eonhoz való visszatérése során egyetlen életkört és életterületet sem kerülhetett ki. Minden egyes körben, melyet érintett, megpróbálták őt a kü­ lönböző eonok és erők feltartani és fogvatartani. Gondoljanak Dante utazására az Isteni Színjátékban. Ami­ kor elkezdi utazását, a pokolra szállás kezdetén egy sötét er­ dőben van. Azonnal saját létállapotának képességeire kell hagyatkoznia, és így tud megmenekülni az ijedelem támadá­ sától. Egy domb lábához érve ezt mondja: De

mikor rábukkantam

egy hegyaljra,

hol véget ért a völgy, mély, mint a pince, melyben felébredt

lelkem

a hegyre néztem s láttam,

aggodalma, hogy gerince

már a csillag fényébe öltözött, mely másnak drága így

bátorságom

vezetője,

kissé

kincse.

visszajött,

mely távol volt szivemből teljes éjjel, melyet töltöttem

annyi kín között.

És mint ki tengerről jött, sok veszéllyel, amint kiért

lihegve,

visszafordul,

még egyszer a vad vízen nézni széllyel: úgy

lelkem,

még remegve

borzalomtul

végignézett a kiállt úton újra, melyen még élve senkisem jutott túl. * * Pokol, Első ének, 13-27. sor, Babits Mihály fordítása 48


Jézusról, az Úrról azt mondták, hogy meghalt, eltemettetett és alászállt a halottak birodalmába, majd pedig feltámadt és felment az Atyához. Ez minden jelölt egyetemes útja. Ezért mutatják meg nekünk a Nuktemeron negyedik órájában ezt a pokoljárást, a dialektikus életterület minden körén átve­ zető utat. A továbbiakban egy kicsit időznünk kell a mágikus lámpá­ soknál, melyeket az érintendő körök négy sarkán állítanak föl. Ez a négy lámpás természetesen egy mágikus négyzetet, egy szőnyeget alkot, az építés alapját, a tökéletes kulcsot. Is­ merik a rózsakeresztesek szőnyegének mágikus négyzetét: csoportegység - egyértelmű irányulás - viszálymentesség, és harmónia minden életmegnyilvánulásunkban. A saját belső fejlődésünk és nemesedésünk révén meg­ hozott ítélet mágikus négyzetét, melynek erejében áthato­ lunk a varázslatok és tévedések körein, úgy lehetne megne­ vezni, mint a tiszta értelem, a tiszta akarat, a tiszta érzés és a tiszta cselekedet négyzetét. A tökéletes ítélet attól függ, hogy az értelmünk teljesen a Gnózisban nyugszik-e, és határozottan ráirányulunk-e. Az akaratunk nem akarhat mást, mint amit a Gnózis akar. A szívünk egyedül csak azt szeretheti, ami a Gnózis akarata. És cselekedeti életünkben sem valósíthatunk meg mást, mint ami az értelemmel, az akarattal és a szívvel összhang­ ban van. Ez a mágia négy lámpása, melyeknek mindig körül kell

49


venniük a jelöltet, amikor áthatol a különböző életkörzete­ ken. Tudjuk, hogy értelmünkben, akaratunkban és szívünk­ ben hatalmas erők rejlenek. Ha ettől a háromtól hajtva a tet­ tek mezejére lépünk, akkor a cselekedeteink eredményéhez vagyunk kötve, és ez mindaddig feltart bennünket, amíg az adott cselekedetet és a következményeit újra meg nem tud­ tuk semmisíteni. Ezért sürgősen szükség van arra, hogy a gnosztikus mágia négy lámpását a gyakorlatban alkalmaz­ zuk. A belső ismeret és a tapasztalat ajándéka nem hullik magától az ölünkbe. Meg kell küzdenünk érte. így bizonyo­ sodik be, hogy valóban visszatért-e a jelölt minden tekintet­ ben a sírok látogatásából. Végezetül szeretnénk még kitérni az elvarázslásokra és té­ vedésekre. Szám szerint szintén négy van belőlük, mint a négy mágikus lámpás árnyékai és utánzatai. Az első megtévesztés az, hogy a dialektikus természet ma­ gasabb életköreiben az igazság és a hazugság, a valóság és a látszat gyakran összekeveredik. Ezzel sokszor burkolnak énközpontú törekvéseket és halálos vágyakozásokat az igaz­ ság szép köpenyébe és szavaiba, hogy így meghallgatásra és beteljesülésre találjanak. A második árnykép a hamis tanítások mérge, a halálos kígyóméreg, amit ha megiszik az ember, vagy ha ezzel be­ oltják, akkor a halál természetéhez kötöző láncai megerő­ södnek. A harmadik megtévesztés a szeretet utánzása. Ennek a vi­ lágnak a szeretete, minden nézetével, még a legkifinomultabbal, az úgynevezett szenvedély nélküli szeretettel együtt is véges. Ezzel azt szeretnénk mondani, hogy egy ilyen ér­ zelmi megnyilvánulás a dialektikus természetben az énre irá-

50


nyul, az önzésre és az énhangsúlyozásra, a kizsákmányolás­ ra, az úr és szolga viszonyra, az önfelmagasztalásra. Ez olyan szeretet, amelynek semmi köze sincsen a lélek szere­ tet-hatásához. A negyedik utánzás a spekuláció, az átgondolatlan, értel­ metlen, negatív értelemben spontán tett, alap és értelem nél­ kül, a vonzalmak és befolyások által űzve. Ez a négy imitáció minden jelöltet komolyan veszélyeztet a haláltermészet körein át vezető lélekutazása során. Ha azonban a négy mágikus lámpást égve tudja tartani, és a je­ lölt így valóban visszatér a sírok meglátogatásából, akkor semmi sem árthat neki.

51


A nagy vizek hangja énekelve dicséri a mennyei szférák Istenét.


Ötödik óra

Követtük a megszabadító misztériumok jelöltjének útját a tükörszférán át. Pistis Sophiaként hatolt át valamennyi régi­ ón a négy mágikus lámpás segítségével, melyeket égve tu­ dott tartani, és ezért a dialektikus szférák varázslatai és káprázatai nem tudták feltartani és ártani neki. így lép be az ötödik órába, így érkezik meg fejlődési útja ötödik állomására. Az ötödik óra a győzelem órája, a dialek­ tika minden befolyásától, erejétől és nézetétől való teljes megszabadulás órája mind az anyagszféra, mind a tükörszfé­ ra területén. Csak most beszélhetünk igazán az új emberré válásról, az új születésről, Betlehem ötágú csillagáról, az igazi, mély, belső békéről. Ez a teljesen új állapot egy gnosztikus szellemi iskola kö­ zeledő jelöltje számára nincs elérhetetlen messzeségben. Ez a helyzet nem csak akkor köszönt be, ha a tanuló minden ha­ láltól és dialektikus testiségtől megszabadult. A Nuktemeron azt akarja tudatni velünk, hogy ez a létállapot már akkor ün­ nepelhető, amikor a jelöltnek még megvan a természetszülte személyisége, de tökéletesen „Jánosivá" vált, és éntelenségével elérte a lélekszületés állapotát. Az Egyetemes Szerzetnek éppen ilyen emberekre van

53


szüksége, ilyen igazi aratómunkásokra, akik teljesen a vi­ lágban állnak, miközben már nem ebből a világból valók. Csodálatos dolog tudni, hogy felvétettünk a Testvériség sze­ retetteljes ölelésébe, és hogy lépésről lépésre kísérnek és vezetnek minket az élő lélekállapot világába. Boldogító és nagyszerű, ha az ember a lélekszületés után elhagyhatja a földi siralomvölgyet. De még csodálatosabb, ha szolgáló­ ként kivonulhat az aratandó mezőre, mert tudja, hogy a ter­ més hatalmas lesz. Ha az evangéliumi jelképrendszer azt mondja, hogy a szü­ letés barlangja fölött Betlehem csillaga világít, akkor ezzel az emberiségnek egy ilyen szolgálójára, egy ilyen „emberfi­ ára" utalnak. Az ilyen ember a Nuktemeron ötödik órájának a jelét viseli. Élő lélekemberré vált egy Jánosi test alakjában, és bemegy a haláltermészetbe, hogy elvégezze a feladatát. Az egyetemes élet áramlatában felveszi azokat az erőket, amelyek az istenemberi létet táplálják és továbbsegítik. Ezeknek az életáramlatoknak csak egyetlen hangja van, a mindenség-megnyilvánulás nagy istentervének a hangja. A lélekember tehát meghallja a nagy vizek zúgását. Aki belép az ötödik órába, a győzelem órájába, az hallja az egyetemes élet égi zenéjét, a mindenség őshangját, amit a Katarok testvérisége a dalaiban az öt hanggal, az A - E -1 O - U-val fejezett ki. Ez az ötödik óra öt hangja, amely mint a nagy vizek zúgása,

énekelve

dicséri a mennyei szférák Is­

tenét. Ez az öt hang megnyitja az Arany Fej határait, és az efézusbelit belépésre hívja. A győzelemnek ebben az órájában a jelöltnek mélyen el kell gondolkodnia azon, amit maga mögött hagyott, és azon is, ami még előtte áll. Erre az elmélyülésre szükség van, mi-

54


vei a múlt nyomai mindig megmaradnak a mikrokozmosz­ ban. A múlt kioltása, a karma megszüntetése nem jelenti azt, hogy teljesen elveszítjük mindazt, ami volt. Csupán azt je­ lenti, hogy megbűnhődtünk érte, és legyőztük a múltat. Bi­ zonyos értelemben mégis megmarad a mikrokozmosz emlé­ kezetében, és bármikor újra felidézhetjük. Ha ez az emléke­ zés a mikrokozmikus elődökkel kapcsolatos, akkor ez egy vonzalmat vagy befolyásolást jelenthet. De ezzel egyidejűleg a jelölt számára - aki megérkezett az új területekre - az új lehetőségek alapján egy teljesen új jövő is feltárul. Az ötödik óra elmélyülése során a jelöltnek el kell határoznia, hogy a múltat, bár még mindig hozzáfér­ hető, és bármikor újra fel lehet eleveníteni, végleg és telje­ sen lezárja. Csakis az új lehetőségekkel mehet be az új or­ szágba, hogy felderítse azt. Néhány példa talán megvilágít­ ja a mondottakat, mert a tanuló több alacsonyabb életszint­ jén hasonló helyzetek keletkeznek az ötödik óra előrevetett árnyékaként. Képzeljék el, hogy a jelölt érett emberként, számos életta­ pasztalat, és szorgos munkálkodás után belép egy gnosztikus szellemi iskolába, hogy ott feladatokat lásson.el. A legjobb szándéktól hajtva esetleg hajlamos lesz rá, hogy itt is a régi, jól bevált eszközöket alkalmazza. De meg kell állapítania, hogy a régi módszerek alkalmazása egy szellemi iskolában mindig negatív eredményekhez vezet. A jelölt a győzelem órájában tehát visszatekint, és sorra veszi a különböző emberi gyengeségeket, amik korábban ki­ töltötték az életét, és meghatározták jellemét, alakították sze­ mélyiségét, megszabták embertársaihoz való viszonyát, elő­ idézték örömeit és bánatait.

55


Továbbá felismeri, hogy a múltban csupán a sors játéksze­ re lehetett, mert a sors, a dialektika meghatározta egész éle­ tének eseményeit. Ekkor kristálytisztán látja, hogy életének ebben a szakaszában miért ragadta kezébe a sors a vezetést. Azért, mert éjjel és nappal a dialektika erőivel és módszere­ ivel dolgozott. Az embert születésének pillanatától kezdve, egészen a felnőttéválásig arra készítik fel, hogy a dialektikus élet gyakorlatának szokásaihoz és erőihez igazodjon. így ért­ hető és elkerülhetetlen, hogy ezek az erők aztán megragad­ ják, uralják és irányítják őt. Vannak olyan rafináltan intelligens, leleményes módsze­ rek és szokások, amelyek a régi természetben rendkívül si­ keresek voltak, mentális és asztrális hatásuk pedig olyan erős, hogy az embernek erősen ellent kell állnia annak a kí­ sértésnek, hogy azokat az új létállapotban is alkalmazza. A jelölt visszatekintése során az ötödik órában ezért meg kell hoznia azt a döntést, hogy az új életállapotban egyetlen egy régi módszert sem alkalmaz a régi szokásainak megfelelően, így a visszatekintés után az új, élő jelen, és az abban rejlő jö­ vő felé fordul, és a győzelem órájában kézbe veszi új fegy­ vereit, és használni kezdi új lehetőségeit. A nagy, egyetemes víz életáramaiban áll, új mágikus tűz érinti meg, járja át, és lakozik benne. A nagy vizek hangja énekel benne az öt őshanggal. Ez az öt hang összeolvad, és ebből levonja a kvintesszenciát, ami a zenében az alapzengés ötödik hangját jelenti, a mágiában pedig ennek a nagy erő­ nek a legfinomabb,

legnemesebb és legerősebb fajtáját,

amely most a jelöltté lett. így az istenfáradozás országának szolgálójává lép elő, hogy betöltse az aratandó mezőn előtte álló feladatokat. Ezzel a magerővel mindenütt, még a pokol

56


legmélyebb bugyraiban is harmóniát, nyugalmat és békét te­ remthet: Betlehem békéjét. Aki tudja, és akinek szabad ezt az erőt alkalmazni, annak nem szükséges többé vitát folytatnia, mert minden vita a di­ alektikus természet ikererőinek ellentétéből ered. Aki már nem ezekből az erőkből él, az minden vitán felül áll, és min­ denkinek békét hoz a Földön, aki még a sötétségben él. Egy ilyen ember az új lélekállapot vákuumát hozza el a halál ter­ mészetébe, hogy ebben a légüres térben a vereséget szenve­ dők és sebesültek megszentelődhessenek és meggyógyulhas­ sanak. A misztériumokban ezt az ellentétek egybekelésének nevezik. A jó és a rossz, a világosság és sötétség, az öröm és bánat, a szeretet és gyűlölet ellentétpárjait a lélek képes har­ móniában elviselni, ha találkozik velük. így győzi le a lélek, de csakis a lélek a dialektikát.

57


A

szellem rendíthetetlen;

a

pokol

mégsem

szörnyei fél.

látja,

előretörnek

ahogy ellene,


Hatodik óra

Megállapítottuk tehát, hogy az ötödik óra a „győzelem órá­ ja", melyben a gnosztikus misztériumok jelöltje először is visszatekint az eddigi eseményekre, és elhatározza, hogy semmilyen körülmények között sem dolgozik többé a régi élet erőivel és módszereivel. Ha ezt tenné, akkor ezek az erők újra uralomra jutnának felette. A továbbiakban tekintetét a jövő felé fordítja, annak tuda­ tában, hogy teljesen új erőkkel, a Nagy Vizek erejével, va­ gyis a Szent Hétszellem erejével lett felszerelve, ezért felvál­ lalja feladatát, mint Isten és az emberek szolgája. Miután győzelmét megünnepelte, fejlődésének útján most áll először szabad emberként a haláltermészetben. A szavak, hogy „a világban van ugyan, de már nem a világtól való" csak most valósultak meg benne igazán. A fenti szavak megfejtését sok misztikus szó szerint, és testileg is a világ előli elmenekülésben kereste. Csaknem hozzáférhetetlen sűrű erdőkben, vagy hegyek között lévő ko­ lostorok méteres falai mögé rejtőztek el, de ha ez sem volt elegendő számukra, akkor a vastag falak mögött még cellá­ juk magányát is keresték. Itt azonban nem elszigetelt helyen lévő vastag falakról és

59


cellákról van szó, hanem a „világban" élésről, a szó legtá­ gabb értelmében. E világ közepette fogja a jelölt teljes érté­ kű és dinamikus, világ- és emberiségszolgálatát bizonyítani, és teljesen belemerül a haláltermészet életébe, hogy szoros kapcsolatba léphessen a benne raboskodókkal. így teljesen a világban van, de már nem tartozik a világhoz. Ez a hermészi művészet titka. Az, hogy „nem tartozik a világhoz", nem jelent menekü­ lést, vagy ellenségességet a világgal és az élettel szemben, hanem azt, hogy a világban állva és szolgálva, a gnosztikus misztériumokon keresztül, és a lélekszületés új tudatállapo­ tával belülről győzi le ezt a világot. Ezzel az új létállapottal a szellem megőrzi nyugalmát a dialektika, és a dialektikus zsarnokság támadásaival szemben. Az ilyen emberből eltűnt a félelem. Gnosztikus értelem­ ben ránemesedett az emberiség szolgálatára. Ezért nyugod­ tan jár a világban, és ha várhatók is veszélyek, a benne rejlő új, belső erő miatt már nem fél tőlük. A Szellemi Iskola min­ den tanulójának különösen e magasrendű és mélyreható sza­ badság elérésére kell vágynia. A szabadság minden dialekti­ kus formája csak nagy tévedés, önbecsapás és valamilyen módon mindig fogságot jelent. Most kövessük az emberiségnek ezt a szolgáját a dialektika világában az igazi szabadság felé vezető útján. Az ilyen szol­ gáló az egyetemes fény irányvonalai szerint végzi a felada­ tát. Ezért először is pap-királynak nevezik. Az ő papsága most már érthető számunkra, mivel Isten és az emberek szol­ gája, a keresők számára pedig fény az ösvényen. Királyságát pedig annak eredeti értelmében kell látnunk. Egy király eb-

60


ben az értelmezésben egyeduralkodó, tehát olyan ember, aki önállóvá, függetlenné vált, aki valóban éli a papságát, és felemelkedett ehhez a függetlenséghez. Nincs hatalom - a Gnózison kívül - ami felette állna. Nincs a dialektikus ter­ mészetben egyetlen terület sem, ahová ne hatolhatna be, hogy feladatát elvégezze. Biztosan olvastak már a szentírásokban a szellem által fel­ szabadított lélek valódi királyságáról. Érthető, hogy Isten bi­ rodalmának munkása számára ez a pap-királyság szükséges. Ezért ezt a pap-királyságot Melkhisédek pap-királyságának szokták nevezni, Melkhisédek rendjének, aki egy magasren­ dű Szerzet titokzatos vezetője. Melkhisédek a legfelsőbb, is­ teni igazságosság képviselője, aki az isteni béke birodalmá­ ban áll. Ezért azt mondják, hogy ő Salem királya, a béke bi­ rodalmának fejedelme. Aki a hatodik órában megkezdi uta­ zását az egyetemes élet felé, feladata teljes értékű szolgála­ tában, az Melkhisédek rendje szerinti pap-király. Ezzel utal­ nak e papság maximális függetlenségére és sérthetetlenségé­ re a haláltermészetben. Meg kell érteniük, hogy a gnosztikus misztériumok je­ löltjének, aki belépett a pap-királyság rendjébe, és végzi szolgáló munkáját, annak több tennivalója van azon kívül, hogy beszél és tanúskodik a lélekállapot megszabadító éle­ téről. Élő és dinamikus példával, egy munkaterületet kiépít­ ve kell a keresőket arra ösztönöznie, hogy kezükbe vegyék a zarándokbotot. Ez a munka azonban csak viszonylag kis része a megvalósításra váró feladatnak. A pap-király tevé­ kenységi területe valójában olyan széleskörű, hogy elkép­ zelni is alig lehet. Ha meg akarjuk érteni a hatodik óra jelentését, akkor meg

61


kell próbálnunk betekinteni ebbe a „munkaterületbe", hogy nagyszerűségét és

sérthetetlenségét valamelyest felfogjuk.

Olyan jelenségek világában élünk, ahol a dolgok okai legna­ gyobbrészt rejtve vannak. Aki azonban egy lénynek valóban segíteni akar e létterület útjain keresztül, annak ismernie kell ennek az életnek a legmélyebb okait is. Mindannyiunknak különböző jellemvonásai vannak. Bár valamennyien emberi lények vagyunk, mégis alapvetően el­ térő típusokat képviselünk, és egy bizonyos helyzetben telje­ sen másképpen gondolkodunk, érzünk és cselekszünk. A pszichológiai hatások okai és eredményei mindőnknél telje­ sen egyéniek. E különbségeket egyszerűen megmagyaráz­ hatnánk a múlttal, a karmával, a vérállapottal, az öröklött té­ nyezőkkel, vagy fajról, népről és polgári életről beszélve. Azonban ilyen szavakkal alapjában véve keveset monda­ nánk. Amikor kijelentjük, hogy a múlt eredményei és termé­ kei vagyunk, akkor e múlt igazi természetéről tulajdonkép­ pen még semmit sem mondtunk. Egyáltalán nem könnyű eb­ ből a múltból valamit is teljesen felderíteni. A Szellemi Iskolában közelítünk ehhez a problémához, amikor azt mondjuk, hogy minden életmegnyilvánulás koz­ mikus természetű elektromágneses sugárzások következmé­ nye. De még ezzel sem mondtunk szinte semmit arról, ami a dolgok mögött van. Tudunk-e válaszolni arra, hogy a kozmi­ kus sugarak, rendeltetésük szerint közvetlenül hozzánk jön­ nek-e vagy sem? Vannak-e olyan erők, vagy lények, akik át­ alakítják vagy eltorzítják azokat valamilyen hátsó szándék­ kal? Léteznek-e még más akadályok is? Vannak-e különbö­ ző életterületek, melyek egymást kölcsönösen befolyásolva másodlagos sugárzásokat hoznak létre?

62


így a kérdések végeláthatatlan sorát lehetne feltenni. Ezért érthető, hogy amikor a Rózsakereszt Iskolájában a sugártu­ dományokról beszélünk, az egyszerűség kedvéért csupán annyit mondunk, hogy van egy dialektikus sugárzás és van egy gnosztikus sugárzás. Először ebből a sugártudományból kell az élet minden állapotát és okát megmagyarázni, mielőtt valódi segítségről, valódi gyógymódról beszélhetnénk. Mit tudunk valójában egymás legmélyebb lényéről? Lát­ juk, hogy furcsa és gyakran végzetes dolgokat cselekszünk, és néha megdöbbenve kérdezzük, hogy miért. És így egyre újabb és újabb kérdések merülnek fel! Miért j ö n valaki a Ró­ zsakereszt Iskolájába, egy másik pedig nem? Miért van az, hogy sokan, akik már azon a ponton voltak, hogy megtalál­ ják a Rózsakeresztet, az utolsó pillanatban mégis visszalép­ tek? Milyen láthatatlan befolyások változtatták meg az irányvonalukat? Ezért szükséges az igazi és mélyreható felebaráti szeretet ahhoz, hogy megtudhassuk, miért gondolkodik, érez vagy cselekszik az egyik ember úgy, ahogyan éppen teszi. Milyen színes, változatos erők mozgatják és uralják az embereket? Van-e lehetőség arra, hogy ha felfedeztük ezeknek az erők­ nek a forrását, akkor megakadályozzuk, vagy eltérítsük őket bizonyos embercsoportoktól? Megértik-e már, hogy mennyire fontos a sugárzások tudo­ mányának egyetemes értelemben vett ismerete és uralása a valódi emberiségszolgálat végzéséhez? A régi időkben hatá­ saik alapján sokféle sugárzáscsoportot különböztettek meg, majd megszemélyesítették azokat, és istenekről, bálványokról és szellemekről beszéltek. Fohászkodásokkal, felhívá­ sokkal, és egyéb okkult gyakorlatokkal próbálták az egyik

63


sugár hatóerejét korlátozni, a másikét pedig fokozni. így fel­ fedezzük, hogy valójában egy ősi tudományról van szó, amely az idők folyamán elveszett, feledésbe merült és meg­ romlott a helytelen használat miatt. Ezt a tudományt csak akkor szabad megismernünk és használnunk, ha valóban gnosztikus szándékok vezérelnek minket, olyanok, amelyekre mindnyájunknak naponta fel­ hívják a figyelmünket. Felvázolhatnánk Önöknek ezt a tudo­ mányt, amelyet évezredekkel ezelőtt birtokolt az emberiség, azért, hogy a megszabadító élet útját együtt, gyorsan és biz­ tonságosan egyengethessük. Ezt az ősrégi tudást azonban már nagyon

régen visszavonták Melkhisédek

rendjének

misztériumai közé, és csak azoknak ajándékozzák oda, akik a hatodik órában megkezdik segítő munkájukat. Meg kell válaszolnunk azt a kérdést is, hogy a dialektikától megszabadult ember, aki még tevékeny a világ és az emberi­ ség szolgálatában, miért mentes minden félelemtől, amikor a feléje közelítő pokoli szörnyeket látja. Nagyon fontos jól megérteniük, hogy ez a „félelem nél­ küliség" nem az emberre, vagy a létállapotára vonatkozik, mert a jelölt már az ötödik órában megünnepelte győzelmét a halál és az anyag felett. Magától értetődő, hogy amikor el­ kezdi megszabadító munkáját, már szó sem lehet a közönsé­ ges, önmagára vonatkozó félelemről, sem pedig a jellegze­ tes, létért folytatott dialektikus harcról. A megszabadult tel­ jesen „félelemmentes", ezért értelmetlen volna itt, a hatodik órában még egyszer visszatérni erre a magától értetődő álla­ potra. Ezen kívül értékes szavakat fecsérelnénk el vele, hi­ szen az egész Nuktemeron a megfogalmazás rövidségében

64


tündököl. Az egészet le lehet írni egy oldalra. Tiánai Apollós a hatodik órában tehát teljesen más szán­ dékot akar kinyilvánítani, melyet részletesen meg kell ma­ gyaráznunk. Ehhez a mikrokozmosz felépítéséből kell kiin­ dulnunk, amely kívülről szemlélve először is egy nagy mág­ neses térből áll. Közvetlenül ezután található a hétszeres aurikus lény, amely különböző vastagságú rétegekből áll, és mágneses pontok sokaságát tartalmazza. Az aurikus lényen belül

pedig

egy

látszólag

üres

tér

található,

amit

lélegzőtérnek nevezünk, és ezen a lélegzőtéren belül tartóz­ kodunk mi, mint személyiségek. Figyelmüket különösen a mikrokozmosz lélegzőterére szeretnénk irányítani. Valójában sohasem tanulmányoztuk részletesen a Szellemi Iskolában ezt a lélegzőteret. Tudtuk azonban, hogy ez a lélegzőmező egy szervezett tér, melyben a máj-lép rendszerhez kapcsolódó, különböző asztrális ener­ giaáramlatok keringenek. Ezen kívül a lélegzőterünkben olyan saját alkotású, démoni erők is rejlenek, amelyektől meg kell tisztítani a mikrokozmoszunkat, mert akadályozzák az életünket, és olykor végzetessé is válhatnak. Tiánai Apollós azt akarja, hogy a jelölt, a hatodik órán va­ ló elgondolkozása során felismerje ezt, és így felfedezze, hogy milyen erők lakoznak a lélegzőterében, vagyis mikro­ kozmosza asztráltestében. Ha elmélyülünk a témában, akkor megállapíthatjuk,

hogy egyetlen mikrokozmosznál

sincs

olyan pillanat, amikor a lélegzőtere ne lenne benépesítve. Az előző fejezetek egyikében már fejtegettük, hogy a mik­ rokozmosz különböző szféráinak és szerveinek mágneses sugárzásaiban egy általános tisztulásnak és rendezésnek kell történnie. Azonban meg kell mondanunk Önöknek, hogy

65


amikor mikrokozmoszunk akadályozó és zavaró mágneses feszültségeit tisztázzuk és feloldjuk, akkor ezek helyébe mindig más mágneses viszonyok kerülnek. Az évek során mire irányultak az Önök gondolatai és érzelmei, melyek az akaratukkal együtt jórészt meghatározták a tetteiket is? Tudják, hogy bizonyos gondolatok és érzések időnként rá­ erőszakolják magukat az emberre. Ezek hatással vannak a belső elválasztásra, valamint a vérre és idegfluidumra is, majd az óramű pontosságával e befolyások testi következ­ ményeivel vannak elfoglalva. Nyíltan vagy teljes titokban, tétovázva vagy nagy félelemmel, kényszeredetten vagy talán némi örömmel, esetleg mély utálattal, de azt cselekszik, ami megfelel ezeknek a befolyásoknak. Egyesek kétségbeesetten harcolnak e hajlamok ellen, de senki sem tudja uralni őket. Az ember kénytelen engedel­ meskedni nekik, még akkor is, ha többé-kevésbé kultúráltan teszi ezt, úgy, hogy cselekedeteinek következményei esetleg megnyugtatják vagy elhallgattatják a lelkiismeretét. E folya­ matokat pszichológiai vagy

filozófiai

címkével

szépítik,

akadémiai vitákat rendeznek róluk, és pszichoanalitikai módszerekkel boncolgatják őket. Olyan kiutakat keresnek, amelyekkel az állati ösztönök és érzések okozta nagy lelki­ ismereti konfliktusokat meg lehet szüntetni, és pszichoanalitikusan fel lehet oldani. E

probléma

legmélyebb

oka

a

mikrokozmosz

lélegzőterében található, mert itt van minden mágneses álla­ pot, feszültség, törekvés és erő alapja. E feszültségek közül néhány a máj-lép rendszeren keresztül lép be a rendszerbe, ekkor a tudatalattiról beszélünk. Mások a kisagy útján indul­ nak a nyúltvelőn át a szív felé, ekkor vágyakról, kívánságok-

66


ról és érzelmi állapotokról van szó. Megint mások a toboz­ mirigy nyílásain keresztül hatolnak be, és az érzékszerveket, a gondolkodó szerveket, végül pedig az akarat szerveit érin­ tik meg. Ha pedig az akarat tüze meggyullad, akkor természettörvényszerűen kitörés keletkezik. Miért vagyunk olyanok, amilyenek? Miért cselekszünk úgy, ahogyan cselekszünk? A feleletet a lélegzőtérben, és annak lakóiban találhatjuk meg. Jónéhány erő már akkor benne volt, amikor megszülettünk, mivel a minket körülve­ vő mikrokozmosz már születésünkkor sem volt tiszta és szű­ zies. Előttünk már számtalan másik lakója volt a mikrokoz­ mosznak! A mikrokozmosz tehát egy olyan ház, amelyben már nagyon sokan éltek. És a lélegzőmező sok lakója kez­ dettől fogva megnyilvánul nekünk, és ránk akaszkodik. Egy­ más után veszik át életünk irányítását, és taszítanak minket a legkülönbözőbb irányokba. Tapasztalatainknak és helyzete­ inknek megfelelően veszik át a hatalmat felettünk. Talán azt gondolták, hogy minden primitív nép a démon­ hitével, a tökéletes animizmusával buta és bolondos volt? Nem, ezek a népek ebben az értelemben mind egyformán tiszták, valósak és igazak. Ők nem tussolják el a tényeket, nem ismernek más utat, azon kívül, hogy elfogadják a rea­ litásokat és megfeleljenek azoknak. Tökéletes odaadással próbálják egymás után a lélegzőterükben lakó istenek sorát szolgálni és kielégíteni, hogy elkerüljék a feszültségek nö­ vekedését. Amit a primitív népek nyíltan és természetesen csinálnak, azt teszi minden művelt nép is titokban, a legkülönbözőbb álarcok mögött, néha még Jézus Krisztus nevét is használva. Megérthetik a véleményünket az ilyen kultúrával kapcso-

67


latban. Nincs egyetlen dialektikus ember sem, aki ne szol­ gálná a lélegzőterében lakó isteneit! Ez nem vád, hanem csak a valóság ecsetelése, és az álarcok lerántása. Nincs egyetlen egy dialektikus ember és egyetlen egy isteni ember sem, aki ki tudná vonni magát lélegzőtere mágneses erőinek hatása alól! N e m szabad magunkról azt képzelni, amik való­ jában nem vagyunk. Legmélyebb lényünkben mindannyian szegény emberkék vagyunk, a mágneses erők természet sze­ rinti játékszerei. Az előző fejezetekben megállapítottuk, hogy erre az óriá­ si lelkiismereti konfliktusra - mert az egész élet minden ősatom-hordozó számára lelkiismereti konfliktus - az egyetlen megoldás az, hogy a Gnózis erejében új mágneses erőket fej­ lesztünk ki a lélegzőtérben. Ezt elsősorban megingathatatlan hit, mélységes vágyakozás és folyamatos odaadás által lehet megvalósítani. A siker titkát tehát leginkább a „szőnyegen állni" kifejezéssel nevezhetnénk meg. Ha sikerül e megsza­ badító mágneses erőket a lélegzőterükbe vonzani, majd ezek valamelyik csatornán keresztül az életükben is megnyilvá­ nulhatnak, és engedelmeskedve követik őket, továbbá e bel­ ső erővel ellenállnak más erőknek is, akkor jó úton vannak. A fejlődésnek erre az útjára a jelölt már a második órában rálép, ahogyan megbeszéltük. A mikrokozmosz lélegzőtere az életterületünk, és valóban, szó szerint is ebben lélegzünk. Ez tökéletesen egyezik a föld-kozmosz nagy lélegzőterével. Ha az Önök lélegzőtere teljesen dialektikus természetű, ak­ kor megegyezik a nagy külső lélegzőtérrel, amelyből meg­ töltik a tüdejüket. így az Önök kis természete tökéletesen egyensúlyban van a nagy természettel, az ebből eredő fogság minden következményével.

68


Ha azonban igazi tanulósággal, és energikus megvalósí­ tással - és nincs más lehetőség - sikerül a gnosztikus mág­ neses erőket a lélegzőterükben kibontakoztatniuk és megtar­ taniuk, akkor az Önök számára a nagy lélegzőtér is megvál­ tozik. Akkor már nem fogják azt a mérget, démonitást, és más veszélyeket magukhoz venni, amit a démoni emberiség, a megszállott dialektika belesugároz, hanem akkor már csak azt lélegzik be, ami az Önök békéjét, egészségét és dicsősé­ gét szolgálja. Ekkor megváltozik a légzésük. Most tehát figyeljenek a hatodik órára. A hatodik órában lévő testvér teljesen megszabadult emberként, és az emberi­ ség szolgájaként ellenséges földön végzi a munkáját. Ezért vonulnak

fel

ellene

magától

értetődően

a

kozmikus

lélegzőtérben nagy hatalmakká csoportosuló mágneses erők pokoli szörnyei, mert ez a testvér ki akarja ragadni kezeik közül az áldozataikat. Egy ilyen minőségű munkásban azon­ ban abszolút semmi félelem sincsen. Nyilvánvaló, hogy ön­ magát már egyáltalán nem félti, és nem aggódik a megszaba­ dító, megmentő munkája eredményéért sem! Ennél a következtetésnél szeretnénk elidőzni. Képzeljék el, hogy megszabadult állapotuk révén meg akarnak mente­ ni, és segíteni akarnak egy még fogságban lévő léleknek. A pokoli hatalmak ezért felvonulnak Önök ellen, viszont Önöknek már nem tudnak ártani, ezért afelé fordulnak, akit meg akarnak oltalmazni. A nagy pokoli hatalmak körülzár­ ják azt, aki felé segítő kezeiket nyújtják, és elragadják Önöktől. Ez a teremtmény játékszerré válik e vámpírok kar­ jai között. Ebből azt is megérthetik, hogy miért kíséri az egyetemes fény minden szolgáját a Földön folytatott emberiségszolgá-

69


lata során az értetlenség, és miért ütközik sértésekbe, barát­ ságtalanságba, rágalmazásba és szervezett ellenségeskedés­ be. Miért kell szüntelenül odafigyelnie még a saját közvetlen környezete viselkedésére is. A pokoli szörnyekből jövő természettörvényszerü

ellenségeskedés

éjjel-nappal

zaklatja

azokat, akik még nyitottak erre. Ennek ellenére a szolgáló testvért mindez nem zavarja. Szelleme teljesen mozdulatlan marad, félelem nélkül, és nem aggódik még akkor sem, ha azok fenyegetik, akik felé szerető gondviselésével fordult. N e m törik le a megszállott emberiségtől kapott, fájdalom, bánat és nyomorúság által szerzett tapasztalatok? Nem, mert tudja, hogy tökéletesen ura a helyzetnek. Mindenképpen győzni fog, mert éjjel és nappal, minden útján körülveszi és elkíséri őt Isten bosszúálló igazságossága. Mit jelent ez? Talán valami eszmefuttatás az Ótestamen­ tum

Istenéről?

Nem.

A

fény

minden

testvérének

lélegzőterében olyan mágneses erő, mágneses feszültség rej­ lik, amit valóban a bosszúálló igazságosságnak lehetne ne­ vezni, amely kíséri és védelmezi a testvért. Ez az az erő, amit a klasszikus rózsakeresztesek - anélkül, hogy az Ótestamen­ tum alapjára helyezkedtek volna - Jehovának neveztek. Minden munkájukban tudatosan az ő szárnyai alá helyezték magukat. Amikor tehát a pokoli szörnyek megkísérelnek el­ lenszegülni, és ellenállni az aratás szeretetteljes munkájának, akár közvetlenül, akár másokon keresztül, akkor a szolgáló testvér nem aggódik és nem fél. Dialektikus értelemben nem ő ássa ki a csatabárdot egy létfenntartásért folyó küzdelem­ ben, hanem az őt átható, kísérő és körülvevő Jehovai erő be­ szél helyette, és átsegíti minden veszedelmen, amíg eléri a célját.

70


Akkor ez a jehovai igazságosság egy bosszúálló, bosszú­ vágyó, vérszomjas és gyilkoló sugárzás? N e m , ez egy védel­ mező tűz. Aki ezt a tüzet megtámadja, szidalmazza, vagy bármilyen módon fenyegeti, azt emiatt, a megfelelő időben ez a tűz elégeti! Aki erre gondosan figyel, és ismeri a Szent Mű, valamint a Szent Mű munkásainak történetét, annak szemei előtt e védelmező törvény mindenkor bebizonyoso­ dik. Ez Tiánai Apollós hatodik órájának a magyarázata.

71


A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek

akarata

irányítja.

A

beavatott

kinyújtja a kezét, és a nagy szenvedésre béke terül.


Hetedik óra

Megbeszéltük, hogy a hatodik óra mit tárt fel számunkra. Az aurikus lény és a személyiség között lévő lélegzőtér tö­ kéletes megtisztításáról volt szó. Részletesen m e g m a g y a ­ ráztuk azt is, hogy ez a tisztulás hogyan valósul meg, és milyen következményekkel jár. Elmondtuk, hogy e tisztu­ lás által az egyetemes misztériumok jelöltje teljesen sza­ baddá válik. Minden eredeti képességét teljesen birtokolja, és most megtanulja használni és alkalmazni e képességek­ ben rejlő erőket. Mikrokozmikus helyzete tehát a következő: a hatodik aurikus gyűrűben lévő mágneses pontok érzékennyé váltak. Ez a mágneses égbolt fénylik, és a természetes születést ura­ ló hetedik gyűrű mágneses pontjai alárendelődtek az új ég­ boltnak. A világegyetem mindent éltető mágikus tüze már nem a sors hálójának összekuszálódott szálain tör át, hanem az eredeti szándék szerint lép be a jelölt mikrokozmikus lélegzőterébe, és teljesen tisztán összpontosul. A jelölt hét­ szeresen megtisztított szívével lélegzik benne, és e hermészi tűzzel táplálja a lényét. A hetedik órában tehát azt olvashatjuk: A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek akarata

irányítja.

73


Most feltesszük a kérdést, hogy az akaratuk uralja-e már azt a tüzet, amely mindennek életet ad? Úgy tűnik, hogy még nem. Bár mindannyian az életet adó tűzből élünk, dialekti­ kus, természetszülte állapotunk miatt mégis megerőszakol­ j u k ezt a tüzet, és minden szívdobbanásunk merénylet e tűz szent értékei ellen. Ezért konfliktusba kerülünk vele! Létezik továbbá egy istentelen tűz is, amely fogságban tart minket, és aminek csak egy rendkívül kis részét tudjuk az akaratunk­ kal befolyásolni. Hogyan magyarázható ez? Olyan dialektikus tűz jön hoz­ zánk, amelyről Jákob Böhme helyesen jelentette ki, hogy a szentségtelenségben ég. Ez úgy történhetett meg, hogy a hét eredeti főfaj, amely benépesítette az egész látható világegyete­ met, a hetedik kozmikus területet - tehát az istenemberiség nagy műhelyét vagy kertjét - nem a megfelelő módon használ­ ta azt. Mindannyian e hét eredeti faj leszármazottai vagyunk, és mágneses égboltunk, vagyis a lipika, amelyből élünk és vagyunk, hű tükörképe a szentségtelen világegyetemnek. Természetes születésünk mágneses égboltja ezért a naprend­ szer és a zodiákus kivetülése, a csillagok összességének együttes képe. Ez a megnyilvánult égbolt, a mágneses pon­ tok óriási hálója aztán pontosan belevetítődik az aurikus lé­ nyünkbe, majd a lélegzőterünkbe, és a főszentély tobozmi­ rigy tűzkörébe. így válunk teljesen foglyokká a sors hálójá­ ban. A makrokozmosznak ez a hálója tehát belevetítődik a kozmoszba, majd onnan a mikrokozmoszba, végül pedig a személyiségünkbe. így vergődünk évről évre e szörnyű mág­ neses háló összegabalyodott szálai között, egészen addig, míg a tűz teljesen felemészt és elnyel bennünket. Itt szólnunk kell arról a tudományról is, amelyet névről

74


vagy tapasztalatból már mindannyian ismernek. Ezt a tudo­ mányt, amely a régmúlt egyes népeinél nagy tiszteletben állott, napjainkban asztrológiának nevezik. Ezzel a tudással meg lehet állapítani, hogyan hatnak a makro- és mikrokoz­ mosz mágneses sugarai a személyiségre, és félreismerhe­ tetlenül az a csábítás árad belőle, hogy valóban a „csillagok útján" járhatunk vele. Mi magunk is évekig foglalkoztunk ezekkel az ismeretekkel. Tizenöt éven keresztül tanítottuk az asztrológiát, miközben megmutattuk tanulóinknak, hogy foglyokként vergődünk a sors hálójában, és minden napun­ kat, és életünk minden óráját e mágneses sugárzások öszszessége szabályozza. Felvázoltuk hogyan lehet pontosan meghatározni e sugárzások együttállásait, és következmé­ nyeiket már előre megismerni. De miután mindezt nagyon jól kitanultuk és megtapasztaltuk, és átéltük e féktelen mágneses hatalomtól való félelmet, akkor levontuk a kö­ vetkeztetéseket. E tudomány alkalmazásával ilyen következtetésekre jut­ hatunk: „Hogyan viselkedek én, mint fogoly a sorsnak ebben a hálójában, és miként viszonyulok a mágneses sugárzások megpróbáltatásaihoz? Hogyan fogadom ezeket a csapásokat, és hogyan vergődhetek a legelőnyösebben a hálóban? Ho­ gyan lehet ezeket az ismereteket a legjobban kihasználni az életért folytatott harcban, addig, amíg eljutunk az égés által való elpusztulásig?" Vagy talán ez lenne a következtetés: „Hogyan szabadulha­ tok meg ettől a hálótól, és miképpen mehetek át a megszaba­ dító életbe, amelyben már nem zsákmányolhat ki a dialekti­ kus élet pókja?" Azt is kijelenthetjük, hogy „a halálhoz vezető életemet

75


továbbra is e tudomány segítségével folytatom". De arra a következtetésre is juthatunk, hogy „miután már láttam a sorsot, és szembenéztem a medúzával, elbúcsúzom ettől a halálos valóságtól, és felcserélem azt az élethez vezető új út valóságára". Ha ezt a búcsút teljesen megünnepelhettük, akkor j ö n el a Gnózis mindent átfogó bölcsessége, és akkor mi is azt kíván­ juk, amit Hermész Triszmegisztosz kívánt ebben az órában: „ Ó , soha se csalódjunk a Gnózisban!" Akkoriban tehát mi is elbúcsúztunk az asztrológia vízszintes síkjától, de tudjuk, hogy sokan vannak, akik még nem tudnak megválni ettől a tudománytól, és ezért óriási károkat szenvednek! Mert az asztrológia alkalmazása, annak mágikus rendszere miatt na­ gyon erősen földhözkötő. Ez nem olyan rossz dolog azok­ nak, akik a m ú g y is a Földhöz kötődnek, én-központúak, és így is akarnak maradni, de m i n d a z o k számára, akik a Gnózist keresik ez a t u d o m á n y veszélyes. Az asztrológiát nem akarjuk tiltott tudománnyá tenni az Önök számára, vi­ szont - a Gnózis fényében nézve - kijelenthetjük, hogy ha­ szontalan és veszélyes számunkra. Azoknak szeretnénk kije­ lenteni, akikre vonatkozik: önmaguknak kell tisztázniuk ezt a pontot azzal, hogy felteszik a kérdést: az asztrológia, és an­ nak alkalmazása boldogabbá tett-e valaha egy percre is, és nem okozott-e inkább többször is fokozottabb félelmet és aggodalmat az életemben? Most pedig emelkedjünk fel a Nuktemeron hetedik órájá­ nak hatalmas igazságához: A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek akarata irányítja.

76


Ez azt jelenti, hogy ha a Gnózis ösvényét járják, akkor egy másik, sértetlen mágneses univerzummal lépnek kapcsolat­ ba. A dialektikus világegyetem az eredeti, érintetlen és tisz­ ta tűztől kapja az erőit. Azonban ezt a természet eonjai át­ alakítják, mellékhatásokkal látják el, és ezért szentségtelen tűzzé válik. Ennek ellenére az eredeti tűz továbbra is jelen van, és közelebb van hozzánk, mint a kezünk és a lábunk, mert mindenütt jelenvaló. Ez a fényerő nem gyengül, nin­ csenek árnyalatai, és nem lehet eltéríteni sem. N e m ragyog kevésbé az egyik helyen, mint a másikon. Ez egy mindent átfogó sugárzás. És létezikl Minden lelkes lénynek életet ad, tehát azoknak is, akik nem közvetlenül, hanem másodkéz­ ből kapják, a dialektikus világegyetem által átalakítva és megszentségtelenítve. Akik felemelkedhetnek ehhez a fényhez, azoknak meg­ nyilvánul az új égbolt, az új mágneses firmamentum, és eb­ ben a tűzkörben új Föld válik valóra. így megtisztult embe­ rekként a mindenütt jelenvaló tűzbe beleolvadva már nincse­ nek egy új vagy másik sors hálójához kötözve, hanem olyan tűz-erőben élnek, amelyet megtisztult akaratukkal irányíta­ nak és alkalmaznak. Már nem görnyednek az anyag súlya alatt, hanem fölébe kerekedve az eredeti anyagot, és a benne fénylő tüzet irányítják. Az ősanyag területe így újra édenné, az istenek kertjévé válik számukra, és az eredeti szándék szerinti nagy műhellyé a szó igazi értelmében. Mivel az istenek kertje jelenleg nagymértékben károsult, a hét gyökérfaj leszármazottai pedig alá vannak vetve a termé­ szetnek, amely irányítja őket, ezért a megszabadultak mun­ kája teljesen egyértelmű ezen a területen. Rá kell ébreszteni a haláltermészethez bilincselteket az eredeti természetükre,

77


és segíteni kell őket abban, hogy győzedelmeskedjenek a ha­ láltermészet felett, és semlegesíteni kell az isteni természet­ tel ellenséges eonokat, erőket és teremtményeket az istenek kertjének minden részében. így nyújtja ki a beavatott a kezét, amely uralja új létálla­ potának minden képességét, hogy a haláltermészetben jelen­ lévő szenvedést a béke váltsa fel, tehát az Isteni természet­ nek megfelelő transzfigurálás és regenerálás érdekében. Ez a jelentése annak, hogy „A beavatott kinyújtja a kezét, és a nagy

szenvedésre

béke

terül".

Ne gondolják azonban, hogy a gnosztikus beavatottak futni fognak Önök után, hogy erőikkel és lehetőségeikkel dialektikus én-állapotukban szolgálják és erősítsék egoizmusukat, és megkönnyítsék a sors hálójában vergődő életü­ ket. N e m , ők azért nyújtják ki a kezüket Önök felé, hogy megszabadítsák Önöket az örök szenvedéstől - amennyiben ezt kívánják! így megmutatkozik, hogy a Nuktemeron hetedik órája be­ pillantást nyújt a megszabadultak nagyszerű és csodálatos munkájába, akik az egyetemes szenvedést békévé változtat­ j á k a mindenütt jelenlévő isteni mágneses tűz irányításával. Ezért teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy az istenek kertje egyszer tiszta lesz, és a még benne lévő szenvedés bé­ kévé fog változni, az új Jeruzsálem békéjévé! Ezért azt le­ het mondani: A hétség a mágus győzelmét fejezi ki, dékoz az embereknek és népeknek, gasztos

irányításával.

megvédelmezve

Sasként lebeg fölöttük,

asztrális tűz áramlatait. A

78

aki boldogságot aján­ és

őket ma­

irányítja az

szentély minden kapuja nyitva áll


számára,

és minden igazságra törekvő lélek bízik benne. Az

erkölcsi

nagyságban

sugárzó

hatalmát.

áll,

és

magában

hordozza

a

szeretet


A

csillagok

beszélgetnek

egymással.

A

napok lelke válaszol a virágok sóhajára. A

harmónia

lényt

lánca

egymáshoz fűz.

minden

természet­


Nyolcadik óra

Tiánai Apollós tizenkét részre, vagy órára osztja „Isten nap­ ját, amely a sötétségben világít". Ez az isteni lét tizenkét klasszikus nézete. A tizenkettes szám a Szellemlélek feltá­ madását jelképezi a dialektikus ember tökéletes aláhanyatlása után. A tizenkettes szám egyrészt a halál és a szenvedés száma, másrészt a kegyelemé és a tökéletességé is. Ismere­ tes, hogy egy nagyon különleges értelemben ez az evangéli­ umi szám: a fény behatolása a sötétségbe. A hetedik órában a gnosztikus misztériumok jelöltje igazi papi emberré vált, és így a Szent Szellem tüzével, valamint a Szellemi Iskola tiszta asztrális terének más gnosztikus su­ gárzásaival és erőivel munkálkodhat, hogy az anyag minden területén a még szabadságért sóhajtozó és szenvedő emberi­ séget szolgálhassa. Ezzel a szentelő, gyógyító szellemmel el­ telve, és az egész hetedik kozmikus területen tevékenyked­ ve, a papi ember a nyolcadik órában „első kézből" fedezi fel és tapasztalja, hogy a Mennyei Fények saját nyelvükön be­ szélnek. Ez azt jelenti, hogy belülről megérti e beszédet, va­ gyis a sugárzások valódi természetét. Egy sugárzás hasonlít a hanghoz, van bizonyos alapja, oka és célja. Az ok és a cél által válik ismertté a sugárzás tevé-

81


kenysége és eredménye. Aki tehát a gnosztikus fényben él és tevékenykedik, és - misztikusan kifejezve - a Gnózis kezét fogva járja az útját, az megérti a sugárzások és a lángok nyelvét. E sugárzásokkal szembeni nyitottság, és a vele kap­ csolatos ismeretek megértése szükséges, mivel a számunkra megnyilvánuló hetedik kozmikus terület sugárbősége telje­ sen különbözik a hatodik kozmikus területétől, és az élő lélekállapot világának sugárzásaitól. A jelölt ezen kívül hiperérzékennyé válik a törvények ha­ tásaira, a harmóniára és a diszharmóniára is. Aki az ösvényt járja megérti ezt, mert ha lényét ráhangolta az egyetlen szük­ ségesre, és az életvitele is ennek megfelelő, akkor megálla­ píthatja, hogy rendkívül érzékennyé válik a környezetére, és annak légkörére. Az ilyen jelölt azonnal észreveszi, ha a kör­ nyezetében kritikusan és diszharmonikusan gondolkodnak, tehát megérti a „sugárzások nyelvét". Minden mikrokoz­ mosz egy naphoz hasonlítható, és minden mikrokozmosz su­ gárzást bocsát ki magából, tehát bizonyos nyelvet beszél. Itt nem a gégével képzett artikulált hangokról van szó, mert ezek lehet, hogy teljesen ellentétesek azokkal a sugárzások­ kal, amelyeket kibocsátunk magunkból. Minden ember, min­ den megnyilvánult élet és minden égitest egyértelmű sugár­ zásokkal beszél egymással. így tehát az egész világegyetem­ ben van egy „megnyilvánult igazság", anélkül, hogy ezt sej­ tenénk, vagy tudnánk róla. E kisugárzás miatt az embernek lehetetlen hazudnia. A belőle kiáradó sugárzás megmutatja az igazságot. így teljesen érthető, hogy akik a belső fokok kapuin be­ lépnek, egy új képességet kapnak, amely nélkülözhetetlen tulajdonság minden gnosztikus beavatott számára. Új létál-

82


lapotának sugárbősége alapján megvan az a képessége, hogy minden szellemet és minden sugárzást megvizsgál­ jon, azokat is, melyek az egyetlen úttal és az egyetlen erő­ vel kapcsolatosak. János első levelének negyedik része sze­ rint, képes minden szellemet megvizsgálni, „hogy Istentől vannak-e". Ezt három ponton lehet felismerni: a szív j o b b felső csú­ csán, a homlokon és az egész éteri testen. A szívben található a rózsa, amely a mikrokozmosz köz­ ponti magja. A beavatott minden fáradság nélkül megállapít­ hatja, hogy e központ teljesen egyesült-e már az anyagi szív­ vel, az érzések, vágyak és szenvedélyek forrásával, vagyis, hogy kinyílt- vagy bontakozik-e már a rózsa. A homlok mögötti szabad térségben van a tudatmag, a tudat fókusza, és ez vagy a természetes én-tudat, vagy pe­ dig már a néhány emberben megjelent új, felébredt lélek ra­ gyog ezen a helyen, amit a mennyei szív arany virágának neveznek. Az éteri test pedig az a hely, ahol vagy a haláltermészet alantas és közönséges asztrális erőinek terméke, kivonata összpontosul, vagy pedig már elkezdi az új lélekerőket fel­ venni, elrendezni és megtartani. Az utóbbi esetben az éteri test az arany menyegzői ruha. Az emberek között szüntelen harc dúl, és a legszörnyűbb ellentétek választják el őket egymástól. Természetüknél fog­ va hajlamosak arra, hogy gyűlöljék Istent és felebarátaikat, de ennek ellenére természetük és sugárzási állapotuk alapján mind egyformák, ugyanabból a rendszerből valók, tehát tö­ kéletes összhangban vannak vele. Ezért mondható, hogy a fajok tökéletes harmóniában egymáshoz vannak láncolva és

83


bilincselve, így természetükből adódóan elkerülhetetlenül háborúban is állnak egymással, anélkül, hogy eltávolodhat­ nának a másiktól. Ez az a nyelv, amelyen a halál mocsarába süllyedt emberiség szüntelenül beszél. Ebből ered a dialekti­ kus természetet állandóan sújtó szenvedés, a fájdalmak vég nélküli zuhataga. Mivel a gnosztikus beavatott érti a sugárzások nyelvét, felfedezi a szenvedés legmélyebb okait is. Nagyon jártas a dialektika kórtanában, de az új magpont által, ami lényében arany rózsaként lobbant lángra, óriási kincsek kezelője is. A fények fényének nagy kincsei vannak a birtokában. A gnosz­ tikus beavatottról azt mondják, hogy uralja a galamb erejét. A galamb a hetedik sugár, a Szent Szellem jelképe. Ezért a beavatott meg tudja vizsgálni a lelkeket, hogy sugárzásuk alapján Istentől valók-e. Mivel az embereket a legmélyebb lényükig vizsgálja, gnosztikus fénykincseit oda tudja adni a rászorulóknak, az erre méltatlanokat azonban nem részesíti benne. „Ne szórjatok gyöngyöket a disznók elé, se rózsával ne etessétek a szamarakat." A gnosztikus misztériumok belső fokaihoz tartozó jelölt számára az a lényeges, hogy a megláncoltakat képes meg­ szabadítani! Aki gnosztikus fejlődésében elérte a papi álla­ potot, egy bizonyos pillanatban birtokolja a nagy értékű drá­ gakövet, a Bölcsek Kövét, vagyis a Shamirt, ezért a „Kő mesterének" nevezik. Ez azt jelenti, hogy a hatodik kozmi­ kus terület sugárbősége - vagyis a Szent Grál - hatékony elvvé vált benne. A beavatott ezzel a hatóelvvel tudja ön­ megvalósítását teljesen a jó véghez vinni, és ezen felül az emberiséget szolgálni. A Gnózis nem kenetteljes szavakkal vagy szimbólumokkal, sem éppen követendő módszerekkel,

84


mint például okkult szóképletekkel segít vagy ment meg, ha­ nem mindazokat, akik ezt akarják, egy erővel, a Szent Grál erejével segíti. Ezzel az erővel megy a beavatott a misztéri­ umok útján azokkal, akiket megsegített, egészen a lélekemberiség világrendjével való teljes egyesülésig. Ezt panaceának, gyógyulást nyújtó gyógyszernek kell tapasztalniuk az emberiség legmélyebb fájdalmára. A belső fokok testvérei mind a kő mesterei, a Szent Grál szolgái. Az egész gnosztikus fénybőség aktív tényezővé lett az életükben, és „hatásossá" vált a haláltermészetben, a meg­ szabadító életben való feltámadáshoz. Most már megértjük a régi legendákat, melyekben azt mondják, hogy a Szent Grálnak már csupán a megpillantása is gyógyulást ajándékoz. A Szent Grál a Gnózis sugárzása teljes hétszerességében. Aki tehát képes megpillantani a Grált, az már ezt az új létállapotban éli át. így ajándékozza nekünk a Rózsakereszt az ismeretet, a Katárság az önátadást, a Grál pedig a megszabadulást. A Nuktemeron nyolcadik órájának, mint a Szaturnusz ős­ régi kapujának, két nézete van. Egyrészt elénk tárja a halál­ természet képét, de ugyanakkor a megszabadító életét is. Aki a Szent Grál erejében át tud menni Szaturnusz kapuján, az meg tudja érteni a csillagok új nyelvét, az élő lélekállapot vi­ lágának nyelvét. A fény magereje ott is válaszol az epekedésre, a rózsaszív mérhetetlen vágyakozására. így megyünk az egyetemes szeretet láncaival összekapcsolva egy új, egye­ temes, örök harmóniába. Ebben a bizonyosságban akarunk megvigasztalódni és felemelkedni. A Szent Grál ereje elvezetett bennünket arra a pontra, hogy megértjük ezeket a szent misztériumokat. Ez az erő

85


nemcsak be akar bizonyosodni a lényünkben, hanem fel is akar szabadulni bennünk, hogy az emberiség szolgálatának aktív részese lehessen. Egy gnosztikus szerzetnek ezért az a legnemesebb célja, hogy elhivatottsága gyakorlati megvalósításával a Szent Grált a jelenben terjessze. Hamarosan jöjjön el ez a J e l e n " mindannyiunk számára, hogy vigasszá és áldássá válhasson mindazoknak, akik a Gnózis segítségét keresik!

86


A szรกm, amelyet nem szabad felfedni.


Kilencedik óra

I. Az első négy titok Tiánai Apollós Nuktemeronjának kilencedik órájánál nehéz­ séggel kerülünk szembe. A kilencedik óra szövege ugyanis így szól: A szám, amelyet nem szabad felfedni. A nehézség abban áll, hogy itt olyasmit kellene nyilvánosságra hoznunk, amit nem szabad kihirdetni, azon egyszerű ok miatt, mert en­ nek nemkívánatos hatása lenne. Ez előtt a szám előtt - mondja Apollós - hallgatagon kell elhaladni,

mert a beavatott nagy titkai rejlenek benne:

1 az erő,

mely a Földet termékennyé teszi;

2 a rejtett tűz misztériumai; 3 a számok egyetemes

kulcsa;

4 a másik látás, amely elől a gonosz nem tud titkon maradni; 5 az egyensúly nagy törvénye, Kabbalában

a

és a világító mozgás,

négy állat jelképével,

amit a

a görög mitológiában

pedig a Nap négy lovaként ábrázolnak; 6 a testet és lelket megszabadító kulcs, got

amely minden fogsá­

megnyit;

7 az örök választás ereje, lósítja,

amely az ember alkotását megva­

és rögzíti a halhatatlanságban.

89


A kilences mindig is egy titokzatos szám volt, amely a hall­ gatás erejéhez kapcsolódott. A kilences szám és erői ugyan­ is az asztrális területtel állnak összefüggésben. Az Arany Rózsakereszt Iskolájában a tanulónak megnyil­ vánítják, hogyan tudja eloldozni magát a haláltermészet asztrális szférájától, amellyel egész lénye összefonódott. Egyidejűleg megmagyarázzák, hogyan tud belépni az Iskola új asztrális területére, hogy ezzel a területtel végérvényesen összekapcsolódjon. Ezért meg kell értenie a kilencedik órá­ ban elhangzó figyelmeztetést. A kilencedik órával kapcsola­ tos erők, egyetemes természetük miatt a hetedik kozmikus terület asztrális erői, ugyanakkor azonban a hatodiké is, amely az új élet területe. Akinek tehát nincs meg a megkü­ lönböztető képessége, és nem tud helyesen választani, az ál­ dozatul esik, amikor az asztrális szféra erőit felszabadítja, mivel e térségben számtalanszor több veszély rejlik, mint az anyagi életterületen. Ezért a gnosztikus Szellemi Iskolában mindent megtesz­ nek azért, hogy a test alvása alatt elérjék „a lélek éberségét", azt bizonyítván, hogy a transzfiguráció folyamata elkezdő­ dött, és a jelölt belépett az új asztrális területre, hogy ezen az alapon minden elemi veszély nélkül haladhasson tovább. Aki tehát ilyen alapok nélkül lépne az ösvényre, az már ele­ ve veszélyeket hívna fel, mivel a közös asztrális teret óriási misztifikációk uralják. Ezért a kilencedik óra az a szám, amelyet nem szabad felfedni, és munkaterületként nem sza­ bad megnyilvánítani az illetéktelenek számára. Kizárólag ál­ talános értelemben lehet beszélni róla, mert ez az óra minden titkot tartalmaz, így magában foglalja a gnosztikus beavatott összes erőit is. Utalhatunk rájuk, de nincs rá mód, hogy be-

90


szeljünk e titkok természetéről, sem pedig arra, hogy felfed­ jük a misztériumok lényegét. Felismerésünk szerint hét ilyen titok létezik. Ezekből anynyit fogunk megbeszélni, amennyit tudunk, és amennyi megengedett számunkra. Az első titok azon erőre vonatkozik, melynek alkalmazásá­ val a hetedik kozmikus terület a Logosz eredeti szándéka szerint nyilvánul meg a beavatott számára. A hetedik kozmi­ kus területet szeretnénk az istenek kertjének nevezni. Az ere­ deti szellemlélek-embert a hatodik, és a felette lévő kozmi­ kus területekről az istenek kertjébe küldték. Az ember ezzel a paradicsomi kerttel egy nagyszerű és magasztos alkímiai műhelyt kapott, hogy a benne rejlő erőkkel és lehetőségek­ kel segítse a nagy terv végrehajtását, amely a mindenségi megnyilvánulás alapja, és így teremtő tevékenységével di­ csőítse Isten nevét. Ha meggondolják, hogy az istenek kert­ jét jelenleg teljesen elromlottként ismerjük, mert felhívták benne a jó és a rossz, vagyis a dialektika erőit, és a lélekember ezeket kezdte szolgálni, ezek megerősítésével pedig szét­ zilálta önmagát, akkor meg fogják érteni, hogy miért nem le­ het és szabad a kilencedik óra erőit felfedni. Ha sikerrel, megszabadítóan és veszélytelenül akarjuk alkalmazni ezeket az erőket, akkor az embernek először is az akkori kiinduló­ pontra kell visszatérnie. Ez annak a lélekembernek az állapota, aki Pimanderével élő lelkével - eleven kapcsolatba lépett. Csak ekkor örököl­ heti az ember újra a földi birodalmat, és ekkor tudja a kilen­ cedik óra első titkával a dialektikus ikererők anarchiáját megszüntetni, hogy az istenek kertjét az élet fájának gyü-

91


mölcsével együtt újra visszaállítsa eredeti állapotába. Elő­ ször tehát újra élő lélekké kell válni, ahogyan Pál mondja, majd ezen az alapon továbbhaladni az életet adó szellemhez. Csak az tud felébredni a hermészi Gnózis fényében, aki megtalálta a lélek újjászületésének útját, azon halad, és egy adott pillanatban elnyeri a kilencedik óra titkainak erőit az istenek kertjének helyreállításához. Ezt a helyreállítást egy gnosztikus élő test tiszta asztrális területének elkészítésével kell kezdeni, amely mentes a dialektikus illúzióktól és tisz­ tátalanságoktól, egy olyan területtel, amellyel a Szellemi Is­ kola rendelkezik. A transzfiguráit, élővé vált léleknek az első titok alapján megnyílik következő három titok: a mágikus tüzek feletti hatalom, a mágneses sugárzások eredete, és az a képesség, amellyel mindent felismer, ami nincs benne az eredeti tervben. A mágikus tüzek feletti hatalom arra a tényre vonatkozik, hogy az örök tér ősanyagában hatalmas erők szunnyadnak. A szent könyvekben írnak a Hétszellem hétszer hét, tehát negy­ venkilenc szent tüzéről. E szent tüzeket minden istengyer­ meknek meg kell gyújtania, és alkalmaznia kell. Aki a lélektranszfíguráció ösvényét járja, az a megfelelő időben uralni fogja az isteni lélegzetben a mágikus tüzeket. Ahhoz, hogy ezt jól megértsük, gondoljunk egy tükör felé közeledő emberre, aki a saját képmását látja. Ugyanez törté­ nik azzal is, aki találkozott Pimanderével, akiben a lélek és a szellem egyesült, bensőségessé vált. A szellem lényege Is-

92


ten, és tükörképként szüntelenül bevetíti magát a lélekbe. Az ember ekkor visszatért az isteni egységbe. Bárhol is jár, akárhogyan is gyötri az élet, a lélek magában hordozza a szellem képmását. Ahogyan tehát a szellem az ősanyagba vetíti magát, és ott fenntartja rejtett állapotban a negyvenki­ lenc tüzet, ugyanúgy képes a szellemben lévő, és általa élő­ vé vált lélek is lángra lobbantani és égve tartani a negyven­ kilenc rejtett tüzet. A Nuktemeron nyolcadik órájából kiindulva azt mondtuk, hogy mindenki a belőle kiáradó mágneses sugárzások nyel­ vén „beszél". E sugárzásokat íráshoz is hasonlíthatnánk, amellyel saját lényünk és természetünk megcáfolhatatlan igazságát meghatározzuk és kivetítjük a minket körülvevő térségbe. A mágneses sugárzások alapjában, tehát a kilence­ dik óra harmadik titkában a Szellemlélek megtanulja megér­ teni e sugárzások „okát". Mivel a természetember, léte miatt szentségtelen és istentelen mágneses nyelven beszél, ezért azok tudnak a leginkább segíteni neki, akik fel tudják fedni ennek az okát, és a mélyére tudnak hatolni ennek az istente­ lenségnek. A kilencedik óra erőinek titkában ezért elsősor­ ban a hasznosság, a szolgálás szempontját kell látni. Mi használ az emberiség fájdalmának csökkentésére vagy megszüntetésére? Hogyan lehet az emberiséget szentesülés révén felemelni? Azért fedik fel a transzfiguráit lélek számára a kilencedik óra titkait, hogy ezt a szeretetteljes munkát el tudja végezni. Ehhez tartozik többek között a mágneses sugárzások erede­ tének ismerete is. Teljesen nyilvánvaló, hogy a születés és halál körforgásában minden mikrokozmosz útjai és fordula-

93


tai egyéni jellegűek, noha a dialektikus emberi faj hanyatlá­ sának van egy alapvető gyökere. A mágneses sugárzások gyökere tehát teljesen egyedi. Ezért válik nagy áldássá min­ den szükségben lévő számára, ha a transzfigurista megérti a kilencedik óra harmadik titkát. A kilencedik óra negyedik titka az a képesség, amellyel mindent fel lehet ismerni, ami nem szerepel az eredeti terv­ ben. Érthető, hogy a beavatott számára ez egy dicsőséges és valóban isteni képesség. A hetedik kozmikus terület meg­ nyilvánulási terének asztrális mezejében a megnyilvánulá­ sok milliárdjainak végtelen változatossága létezik. Ki tudná egy ilyen végtelenül változatos élet közepette könnyen megtalálni a helyes utat? A kilencedik óra harmadik és negyedik képessége ezért csalhatatlan segédeszközt jelentenek ahhoz, hogy veszély nélkül haladhassunk az emberiség szolgálatának, az ősGnózis és gyermekeinek nagy és pompás útján. II. Az ötödik titok A Nuktemeron kilencedik órájának hét titka közül négyet már megvizsgáltunk. Az első az istenek kertjének helyreállí­ tásához szükséges erőre vonatkozik, a második titkot a má­ gikus tüzek uralásának nevezik, a harmadik a mágneses su­ gárzások eredete, a negyedik pedig az a képesség, amellyel fel lehet ismerni, ami nem tartozik az eredeti tervhez. Felfe­ deztük, hogy minden lélekembernek az a feladata, miután bekerült az új, megszabadító életállapotba, hogy a hetedik kozmikus területen tevékenykedjen, amelyet természetem-

94


bérként már elhagyott. Ezzel az a mondás is érthetővé válik, hogy ha az ember megszabadult, akkor újra örökli a földi bi­ rodalmat. A hetedik kozmikus területre való visszatérés azonban ekkor már nem jelent újbóli belemerülést a dialek­ tikába, a születés és halál kerekéhez kötözve, hanem a való­ di ember tevékenységét a hetedik kozmikus terület nagy mű­ helyében, a megszabadult élet alapján. Ezzel teljesül Isten terve, és megszűnik az ellentermészet elfajulása. A megsza­ badult ember e nagy és magasztos feladat teljesítéséhez kap­ ja az erőt és a képességet. Ez az első titok ereje. A megszabadult embernek tehát megvan az a képessége, hogy az istenterv tiszteletére és teljesítésére használni és al­ kalmazni tudja az ősanyagban nyugvó negyvenkilenc szent tüzet. Ez a második titok képessége. Mivel az Istenek kertje tele van zűrzavarral, számtalan gyommal, és a legváltozatosabb istentelen élettel, érthető, hogy e kert munkásának birtokolnia kell a harmadik titok tu­ lajdonságát is, amellyel kikutathatja a mágneses sugárzások nyelvének legmélyebb mélységeit. így negyedszer, mindent felismer, ami nem felel meg a nagy tervnek, továbbá minden segítségért küzdőnek meg tudja adni az egyetlen igazi segítséget. A Pimanderével találkozott, megszabadult léleknek azon­ ban ezen kívül még további három képessége van. Ötödször, ismeri

az

egyensúly és

a

mozgás

nagy törvényét.

Ennek

megértéséhez, be kell látnunk, hogy a mindenség megnyil­ vánulását egyetemes törvény irányítja. A hetedik kozmikus területet, amelyről a Nuktemeron kilencedik órájában beszé­ lünk, az istenek kertjét, tehát a nagy alkímiai műhelyt egy alapgondolat, egy alapképlet uralja, amely a hetedik kozmi-

95


kus terület ősanyagának minden atomjában benne rejlik. így világos, hogy miért beszél a hermészi Gnózis ezzel kapcso­ latban egyetemes Napról, Abraxaszról. Ez az egyetemes Nap éltet, ural és irányít mindent. Az anyagnak ebből az ős-elvé­ ből négy kisugárzás, négy nézet indul ki, négy erő jön az egyetemes világosságból. Ezt a négy emanációt a sors négy urának, vagy a négy szent állatnak, a N a p négy lovának vagy a négy evangélistának is nevezik. Abraxasz négy naplova a mindenben rejlő és mindenbe belemerült négy áramlatot, vagy emanációt jelenti, vagyis az örök akaratot, a bölcsessé­ get, a tevékenységet, és legfőképpen a szeretetet, amely a legmagasabb és leghatalmasabb mind közül, a legdinamiku­ sabb és legélettelibb szoláris ló. Elképzelhetjük, hogy Isten tervében nem lehet semmi más, csak ami Abraxasz egyetemes Napjából, és annak négy emanációjából árad. Ahogyan mondtuk, a nagy műhely, az istenek kertje az a lehetőségként létező paradicsom, amely­ be az igazi istenfia bemegy, hogy Isten tervét megvalósítsa. A kiindulópont Isten minden gyermeke számára a tökéletes egyensúlyban és harmonikus mozgásban lévő négy emanáció: a szeretet, a bölcsesség, az akarat és a tevékenység. Sok ember nagyon bölcs. Másoknak olyan erős, megingat­ hatatlan akaratuk van, mint az orkán, megint mások rendkí­ vüli munkabírásukkal tűnnek ki, és mindig tevékenyek. De vajon annak, amit a bölcsességüknek tekintenek, amit akar­ nak, vagy szakadatlan dinamikus tevékenységüknek a szere­ tet az alapja? Ha a legmagasztosabb és leghatalmasabb sze­ retet hiányzik, vagy csak részben van jelen, vagy megkülön­ böztet, ha nem ölel fel mindent és mindenkit, akkor minden kicsúszik a kezeik közül, és soha sem lesznek sikeresek,

96


vagy a sikert újra elveszik Önöktől. Akkor megszámlálhatat­ lanul sokakkal együtt Isten kertjét vadonná változtatják, trá­ gyadombbá, vagy pestises daganattá, ahogy a szentírás mondja. Ez történt az idők folyamán. A sors négy ura, a sorsuk négy ura mindig együtt fejti ki a hatását. A dialektikus emberben is mindig „szeretet" van, akármilyen elfajult és romlott, vagy szétzilált és mocskos is az. Szeretet van például a birtokra és az anyagi javakra irá­ nyuló égő vágyban, a hatalmas büszkeségben, vagy az izzó gyűlölet érzésében. Tudják-e, hogy a gyűlölet a szeretet ki­ fejezési formája? A szörnyű, iszonyatos gyűlöletben azon­ ban a rendjéből kiszakadt ősanyag első emanációjának vulkánszerü kitörése fejeződik ki. Ez a szeretet bölcsesség és vezetés nélkül, a vágy hatalmas, pokoli tüzeként tör elő, hogy mindent felemésszen és megsemmisítsen. Ha ezt az Abraxasz első emanációjából jövő szereteterőt nem tudják helyesen elrendezni, és nem tudnak megfelelni neki, akkor Isten kertje továbbra is csak vadon és lángoló tűztenger ma­ rad. Ameddig csak a távcsövekkel elláthatunk a térben, min­ denütt e lángok lobognak. Az önkéntelen reakció e szavakra természetesen panasz­ kodás: „Milyen reménytelenül kudarcot vallottam! Mit is tegyek?" A válasz pedig „Semmit", mert az ellentermészet tüze felemészt minket. Senki sem j ó . Mind eltértek az ere­ dettől. Ezért vissza kell térnünk az eredeti, élő lélekállapot kezdetéhez. Amennyiben elérték ezt a kezdetet, akkor tudják kiegyen­ súlyozni önmagukban Abraxaszt és négy naplovát, majd eb­ ből az egyensúlyból az igazi mozgást létrehozni. Ekkor tud­ ják majd az istenek kertjében az egyetlen, igazán megszaba-

97


dító munkát elvégezni a szeretet, bölcsesség, akarat és tevé­ kenység négyszeresen teljes erejében. Csak ekkor fogják fel­ ismerni és megismerni a szeretetet teljes valóságában. Akkor megtapasztalják és kisugározzák a szeretetet. Már nem fog­ j á k azt mondani, hogy: „0 istenem! Hogyan köszönjem meg Neked, hogy megszabadítottál ettől a siralomvölgytől és trá­ gyadombtól, ettől az átkozott, rossz világtól", hanem e sze­ retettől ösztönözve, meteorként fognak leszáguldani, egé­ szen a pokol szakadékába, hogy szánalommal, és az egyen­ súlyba hozott tűzzel átöleljék, segítsék, és az ösvényre sür­ gessék mindazokat, akik belevesztek a négy emanáció for­ rongó tüzébe. Ha valamit megértenek és birtokolnak ebből, akkor már nem fogják a barátot és az ellenséget külön csoportra oszta­ ni. Ekkor már nem küldi az egyiknek a szeretetét, vagy azt, amit annak vél, a másiknak meg a gyűlöletét, megbotránko­ zását vagy heves tiltakozását. Ugyanakkor megértik, hogy mind eltértek, és hogy azonos körülmények között mind egyformán cselekszenek, amire bőséges példa található a vi­ lágtörténelemben. Ezért szeretetük erejét, Abraxasz legvitálisabb naplovát mindenre kisugározzák. Ugyanakkor azt is azonnal meg fogják érteni, hogy a lé­ nyükben ekkor már nem lehet és nem szabad semmiféle gyű­ löletnek, ellenségeskedésnek, vagy a rokonszenv és ellen­ szenv megosztásának lennie. János evangélista szeretete el­ sősorban és a legnagyobb erővel azokra irányul, akiket ellen­ ségnek lehet nevezni, mindenhez, amiben a leghatalmasabb méreg van, mert a sárkány mérgét, amely a világot annyira megmérgezi, vagyis a gyűlölet szentségtelen tüzét kell első­ sorban legyőzni és átváltoztatni. „Szeressétek ellenségeite-

98


ket, és áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek j ó t azokkal, akik gyűlölnek titeket, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket; hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai..." (Máté 5 , 4 4 ) Van egy ismert kép, amely a sárkányon taposó Hermész Triszmegisztoszt ábrázolja. A sárkány legyőzetett, erőtlen teste utolsó lángoló mérgét okádja, mialatt Hermész magas­ ra emelt j o b b kezével a Tabula Smaragdinát a tökéletes fény­ be tartja. Ebből emelkedik fel íbisz, a szeretetnek, az akarat­ nak, a bölcsességnek és a cselekvésnek szentelt misztérium­ állat, tehát Abraxasz és négy emanációja. A Nuktemeron kilencedik órájának eme bölcsességét az Önök vigaszára és áldására szeretnénk átadni. III. A hatodik és hetedik titok Az előző szakaszban elmélyültünk Abraxasz négy emanációjának jelentőségében. Abraxasz, Isten ősereje,

minden

atomban benne rejlik, és ezért mindenütt jelenlévő. A tér tel­ jes kiterjedésében nincsen egyetlen olyan hely sem, ahol ez az őserő ne lennejelen. Ezzel tudja az igazi ember megvaló­ sítani Isten tervét, amely a világegyetem alapja. Ezért neve­ zik a hetedik kozmikus területet „az istenek kertjének", a nagy alkímiai műhelynek. Ide kell az igazi, Istenből született embernek belépnie, hogy tevékenységével az isteni eszmét „naggyá" tegye. Ezért mondja a szentírás, hogy az embert Is­ ten dicsőségére, Isten magasztosságának terjesztésére alkot­ ták, és ezért beszél a Hermészi filozófia Abraxaszról és an­ nak négy emanációjáról. Isten őserejében négy tulajdonság rejlik: a szeretet, a böl-

99


csesség, az akarat és a tevékenység. Az ősanyag alapelve, és az abból eredő négy emanáció ötágú csillagként kapcsolódik egymáshoz, fényesen és fejedelmien, egyetemes napként su­ gározva, mint Abraxasz. Aki az egyetlen helyes és lehetsé­ ges módon szabadítja fel az ősanyag rejtett erőit, és használ­ ni akarja az „élethez", annak jól kell ismernie a képlet összes titkát, és azokat a helyes sorrendben kell alkalmaznia. Először a szeretetről van szó, annak legtisztább és legma­ gasztosabb formájában, az abszolút és oszthatatlan szeretet­ ről, amely Isten minden gyermekét és teremtményét átkarol­ ja, bármilyen létállapotban is van. Ezzel a szeretettel kell minden konfliktust, megkristályosodást, minden ostobaságot és a butaság hatalmát kezelni. Ebből a szeretetből kell kiin­ dulnia minden munkásnak az aratás területén. Ha képes így belépni a nagy műhelybe, akkor kialakul a bölcsesség. Ez nem értelmi tevékenység, hanem olyan bölcsesség, mely megérti a tervet, és saját létállapotában felmér minden hely­ zetet és életmegnyilvánulást, hogy ezen az alapon kialakul­ hasson a helyes akaratmágia és a megfelelő tevékenység. Mindezt már megbeszéltük, és most ehhez kapcsolódik a ki­ lencedik óra hatodik titka: a testet és lelket megszabadító kulcs,

amely minden börtönt megnyit.

A hatodik titokból kiinduló erők azok számára rendeltet­ tek, akik az emberi élethullámból származó istengyermekek­ ként az egyetemes N a p szent törvényét megsértették, és helytelenül használták az ősanyagot, ezért a benne rejlő ős­ erő kaotikusan szabadult fel - ennek minden szörnyű és szentségtelen következményével. Önök ismerik az anyag általánosabb tulajdonságait. Az

100


atomokat össze lehet rakni vagy elhasítani. Különböző ele­ meket lehet összeállítani belőlük. Az elemek és atomok megfelelő összerakásával életet hívhatunk létre, életet alkot­ hatunk. A hetedik kozmikus területen nagyon sok lény él, akik ilyen alkotó munkát meg tudnak valósítani. A biológus, felfedezve a növény- és állatvilág megnyilvánulásainak so­ kaságát, csodálkozva és tisztelettel szemléli ezeket. Az élet­ jelenségek sokfélesége azonban csak az anyag legáltaláno­ sabb tulajdonságait bizonyítja. Az ősanyag valódi természe­ téről semmit sem mond. Megmondhatjuk Önöknek, hogy ha valaki az anyaghoz az egyetemes N a p , vagyis Abraxasz alapján közeledik, ha ké­ pes a négy emanáció törvényét alkalmazni, akkor tudja való­ ban felfedni az anyag eredeti, isteni természetét. Viszont az is világos, hogy nem csak a szentségtelenség következmé­ nyeit szükséges megszüntetni, hanem már eleve a szentség­ telenség okát kell eltávolítani. A káoszt és szétziláltságot okozó forrás mindig újra és újra káoszt és zavartságot fog okozni, ezért elsősorban ezt a forrást kell megszüntetni. Azt gondolják talán, hogy az atomfegyverek betiltásával vagy egy közös megegyezéssel semlegesíteni lehet azt a fe­ nyegetést, amely az atomtudománnyal zúdult az emberiség­ re? Az emberek önmaguk, népük és hazájuk biztonságán kí­ vül még energiák után is kutatnak. Az emberiségnek fényre és erőre van szüksége ahhoz, hogy létét fenntarthassa. Éppen a nukleáris energia „békés" felhasználása fog óriási szeren­ csétlenséget hozni az emberiségre, ahogyan az a csillagévek folyamán mindig megtörtént. Akik viszont belépnek az istenek kertjébe, hogy Isten di­ csőségét növeljék, és Isten tervét végrehajtsák, természete­

iül


sen elsősorban a rendezetlenséget kötelesek megszüntetni. Ők nem teokráciát hoznak létre, mint a Nagy Játék* alkotói, hanem az elveszett, raboskodó és sínylődő emberiséget újra hazavezetik, visszaviszik az egykori kiindulóponthoz, a lélekvilágba. Ezért dolgozik az egyetemes Gnózis és a beavatott testvé­ rek, akik már megünnepelhették az eredeti hazába való viszszatérésüket. Kimennek minden elveszetthez és fogolyhoz. Erre szolgál a hatodik titok képessége: a testet és lelket meg­ szabadító

kulcs,

amely minden

börtönt megnyit.

Talán sejtenek már valamit e képesség rettenetes erejé­ ről, mivel ez a titok tartalmazza az atomi erők teljes elhasításának és alkalmazásának képletét, azt a képletet, amely magától

é r t e t ő d ő e n és

logikusan az ö t ö d i k titokból,

Abraxaszból ered. Ahogyan mondtuk, minden atomban benne rejlik az alap­ bölcsesség, Isten tervének ősbölcsessége, a megvalósító erő, tehát egy mágikus képesség az alapvető bölcsesség bizonyí­ tására és terjesztésére. Ez a tevékenység tartós lehet, ha a szeretet mindent fenntartó erejével minden szabaddá és dina­ mikussá válik. Más szavakkal, a gnosztikus megszabadultnak, aki belép a nagy műhelybe, megvan az a képessége, hogy tetszés szerint módosítsa a testek természetét és atomi összetételét. Abban a helyzetben van tehát, hogy teljesen módosítani tudja az életmegnyilvánulás alapját képező kép­ letet azért, hogy egy bebörtönzött lelket, egy megbilincselt szellemszikrát kiszabadítson börtönéből. Ez a képesség min­ den dialektikus létezőt a megsemmisülés egyetlen, heves tü­ zével meg tud szüntetni. *Lásd: Jan van Rijckenborgh Leleplezés című könyvét

102


Bizonyára megértik, hogy lehetetlen, és nem is szabad egy ilyen képességet felhasználni a mi kisiklott világrendünk fel­ oszlatására. Milyen megszabadító haszon származna ebből azoknak a lényeknek, akik részei ennek a rendezetlenségnek, és egyben okozói a jelenlegi állapotnak? Akit tudatlanság­ ban szabadítanak meg, az újra meg újra visszaesik ugyanab­ ba a hibába. Emiatt a hatodik titok gyakorlatának együtt kell működnie a kilencedik óra hetedik titkával. A hetedik titok feltárja az örök választás erejét. Ezzel az erővel vezeti a gnosztikus Szellemi Iskola a megmentő művet mindazok szolgálatára, akik közeledni akarnak hozzá, és meghallgatják. A gnosztikus Szellemi Iskola le akarja rögzíteni az ember­ ben az örök választás erejét, amely képessé teszi arra, hogy helyesen válasszon a két út, a lefelé vezető és a lélekmegsza­ badító út között. Ez egy olyan erő, amely új képességként le­ hetővé teszi az örök választást. Az ötödik titok értelmében az embernek szeretnie kell ezt a választást, a benne rejlő böl­ csességet fel kell ismernie és önmagában felszabadítania. Ekkor az akarat arra a mágikus cselekvésre fog összponto­ sulni, amely a megszabadító élethez vezet. Ezzel az erővel, az örök szabad választás erejével vezet a Gnózis mindenkit, aki

szabad

akaratából

dönt

úgy,

hogy

részt

vesz

a

Melkhisédek Rendje szerinti szent papságban, egészen az ezzel kapcsolatos folyamatig, és azon is túl, tovább dicső­ ségről dicsőségre, egyre gyorsabb megvalósulásban. Biztosan megértik tehát, hogy az örök választás ereje, a hetedik titok ereje, a hatodik titok erejének és képességének módszeres és folyamatos alkalmazására vonatkozik, a kulcs­ ra, amely minden börtönt kinyit. Ez a halál legyőzése, a

103


Szellemi Iskola élő testének való teljes önátadás által. így dolgoznak az Ádámi emberiség bukása óta a világ és az emberiség érdekében, a bűn következményeinek mara­ déktalan megszüntetéséért, és a bukott paradicsom régi di­ csőségének helyreállításáért.

Forduljanak ezért az oly

nagy szeretet felé, amely Isten fiaiból kiárad felénk, és mindannyiunkat körülölel. Bizonyosak lehetnek abban, hogy ha a Gnózisnak sikerül az Önök lelkét megmentenie, és állandósítani az örök választás erejében, akkor minden bilincsük el lesz távolítva, bármilyen súlyos is, és minden büntetésük megszűnik Isten fiainak hatalmas képessége ál­ tal, azzal a kulccsal, amely minden börtönt kinyit. A gnosztikus Szellemi Iskola az ember számára nem valami­ féle beavatást jelent, hanem a teljes megszabadulást, egész lényének a transzfigurálását.

104


Ez a csillagászati ciklus, életek

körforgásának

és az emberi

kulcsa.


Tizedik óra

Elérkeztünk az istenemberré válás tizedik szakaszához, a ti­ zedik óra megkezdődött. A kilencedik óra jelentését olyan részletesen kifejtettük, amennyire csak lehetett. Láttuk, hogy az arra alkalmassá vált gnosztikus papi ember bemegy az istenek kertjébe, hogy mindent, amit romlás és elfajulás fenyeget megmentsen, helyreállítson és visszavezessen az atyai házba. Ezenkívül megbeszéltük a gnosztikus mágus birtokában lévő képességeket, amelyek e munka elvégzésé­ hez szükségesek. Ezeket a képességeket kulcsokhoz hason­ líthatnánk, amelyek valóban minden börtönt megnyitnak. Ha a jelölt áthaladt a kilencedik órán, akkor munkásként mindennel el van látva, ami a nagy szőlőskertben végzendő feladatához szükséges. A kilences az utolsó a számok kö­ zül, mágikus nézőpontból az ember száma, valamint a meg­ dicsőülés és a megérkezés száma is, ezért nagy erőket sza­ badít fel. Most már érthető az is, hogy a tízes szám egy új időszak kezdetét jelenti, melyben egy magasabb síkon új fejlemé­ nyek sora kezdődik. Más szavakkal, nekünk, akik megpró­ báljuk kívülről szemlélni a fejlődésnek ezt a nagy útját, szé­ les távlatok nyílnak Isten fiainak hatalmas terjedelmű mun-

107


kajában. A tizedik órában tehát arra van szükség, hogy a m u n k á s apró degeneratív

részletek helyett átfogó megnyilvánulások

kapja meg a csillagászati ciklus, forgásának

képet kapjon a

összefüggéseiről.

Ezért

és az emberi életek kör­

kulcsát.

Ahhoz, hogy a tizedik óra érthető legyen, utalnunk kell azokra a sugárzási törvényekre és sugárzási erőkre is, amelyek a nagy hetedik kozmikus területet uralják. A hatal­ mas természeti birodalom e sugárerői körforgást végeznek, és így a különböző ciklusokban tevékenységük fokozódik vagy csökken. Ezeket a sugárerőket a természetes tér „nagy lelkének" lehetne nevezni, melyeket a gnosztikus kozmoló­ giában

eonoknak hívunk.

Ezek

az

eonok természetesen

együttműködnek egymással. N o h a ez az együttműködés kül­ sőleg a mi fogalmaink szerint a káosz benyomását keltheti, vagy feszültséggel és súrlódásokkal telinek tűnhet, a hatások szükséges és hibátlan összefüggése mégis tény. Ezek a su­ gárerők az egyetlen törvényhez kapcsolódva, és abból ma­ gyarázhatóan félreérthetetlenül bizonyítják a hetedik kozmi­ kus terület feladatát, azt hogy az alkímiai kert vagy műhely az istenek kertje legyen az interkozmikus térben. Tegyük fel, hogy belépnek egy alkímiai laboratóriumba, és ott sok lombikot és kémcsövet látnak különböző színű és jellegű porokkal és oldatokkal töltve. E porok és oldatok között vannak nagyon veszélyesek, mérgezők és robbané­ konyak is. Ha ismeretek nélkül nyúlnának hozzájuk, tehát nem a rendeltetésük és céljuk szerint alkalmaznák őket, ak­ kor a legnagyobb szerencsétlenség következne be. Azonban lehet-e a készítmények lényege rossz vagy gonosz? Bizto­ san nem. A készítmények személytelenek, teljesen semlege-

108


sek, csupán erőt és lehetőséget birtokolnak, és van bizonyos adottságuk. Ezt az erőt lehet a céljának megfelelően, gyógyítóan és megszabadítóan, megvalósító értelemben alkal­ mazni, ha a használója ismeri a célkitűzést, és törekszik an­ nak megvalósítására. Ekkor a nagy jóság és igazság nyilvá­ nulhat meg. Ezért tehát az határozza meg az erő hatását, aki alkalmaz­ za. Az alkimista, vagyis az ember az, aki az eonokat gonosz­ ságra vezeti a jó és a rossz felszabadításával. Ezért az alki­ mistáknak már az idők kezdetén megtiltották, hogy kísérleti vagy tudományos célból egyenek a jó és a rossz ismeretének fájáról, mert nézetünk és tapasztalatunk jósága vagy gonosz­ sága szerint ezzel szítjuk és szabadítjuk el a hetedik kozmi­ kus terület tüzét. Akkor tehát nem szabad az alkímiai erő nagy jóságát felszabadítani? De szabad, mert Isten fia erre hivatott, azonban csak akkor, ha teljes megértéssel, és belső ösztönzésre aláveti magát az egyetlen törvénynek, a kert kö­ zepén álló Elet Fája vezetésének. Most már talán elképzelhető, hogyan gyújtották meg a tü­ zet a térben, a diszharmónia és az erőszakos összetörés láng­ jait, és hogyan jött létre egy láncreakció, amellyel egyik tűz a másikat lobbantotta lángra. így jelent meg a világegyetem­ ben a gonoszság, és így keletkeztek a jó és a rossz eonok. A lángok számtalan lényt ragadtak meg, akik forma-megnyil­ vánulásuk folyamán degenerálódásba süllyedtek, mert a go­ noszság lénye és ereje atomi állapotukban nyilvánult meg. Mindezek mellett azonban létrejött a jóra, a biztonságra, a nyugalomra, az egyensúlyra és a szeretetre törekvő intenzív vágy is, ahogyan a fuldokló is vágyik a levegőre. A vész által megragadott ember így a jó és a rossz között

109


vergődik, a jót keresi, de képtelen megszabadulni a gonosz­ tól. Ezért hangzik el Pál sóhajtása is: „Amikor jót akarok tenni, rosszat teszek". Ez a végzetes a dialektikában, amely a természet szerint megragadott minket a csontokig és velő­ kig; mert a hetedik kozmikus terület világmindenségében az istentelen tűz lobog. Ekkor felmerülhet a kérdés, hogy ilyen körülmények között miért nem pusztult el az egész világtér, minden te­ remtményével együtt? Ez azért nem történt még meg, mert Isten fiai beleavatkoztak ebbe a rendetlenségbe, és e teret két részre osztották. A tér egyik részében az isteni rend ural­ kodik, míg a másikban a tűz rendellenessége megnyilvánít­ ja a jót és a gonoszt, ahogyan a régi elbeszélések is mond­ ják. Az utóbbi területet azonban teljesen lezárták. Az igazi paradicsom, az istenek kertje így teljesen elérhetetlenné vált az „engedetlenség gyermekei" számára. N e m tudták volna Isten fiai az egész világteret vissza­ helyezni az eredeti állapotába? Természetesen megvolt hoz­ zá a hatalmuk. De ha ezt tették volna, akkor számtalan lény, aki az istentelenség áldozatává vált, és emiatt a teljes szer­ vezetlenség állapotába kerülve új forma-megnyilvánulást kapott, nem tudott volna a helyreállításban részt venni, és így újabb szerencsétlenség következett volna be. Ezért választották el az igazat az igaztalantól. Az igazta­ lant, minden résztvevőjével együtt lezárták, mint „szükség­ rendet", és egy megmentési tervnek vetették alá, egy hét su­ gártörvényből álló rendszernek, hogy az igazi élet a halálból és a szükségből folyamatszerüen újra kiszabadulhasson a vi­ lágosság által, amely hét tulajdonságával ötágú csillagként ragyog a lezárt emberi lét éjszakájában.

110


Ezt a világosságot hívják Betlehem csillagának. Ezért hív­ ták fel egymásra a régi Szerzet testvérei „Betlehem szép és nagyszerű vigaszait", amely a transzfigurációt jelenti, vagyis a megszabadító világosság általi nagy helyreállítást. Aki belép a tizedik órába, az megkapja az asztronómiai ciklus és az emberi életek körforgásának kulcsát, és részese lesz Betlehem csillagának és a Gnózis élő testének. Mit jelent ennek a kulcsnak a birtoklása? Erről azt olvashat­ juk: Itt forró nem

talajon állunk,

beavatottaknak

aki a mesterük,

nem

és meg kell érteniük,

magyarázhatjuk

meg

és a gyermekgyilkosnak sem,

az

hogy a ördögöt,

aki kedveli az

ördögöt. Nem magyarázhatjuk meg a kapzsiságot, ami az Is­ tenük,

sem a kutyákat,

lítani őket,

sem az onyx kövét,

sem a vámpírokat, amit

amikkel nem szeretnénk összehason­

valóságnak

amely elkerüli a figyelmüket,

akik elcsábítják őket,

és a látszatot sem,

tartanak.

A bukott emberi faj nagy részét megragadta a gonosz. So­ kakról elmondható, hogy egész életüket az ördögiesség ural­ ja. Amikor Betlehem csillaga megérinti őket, és ezzel új le­ hetőséget ébreszt bennük, akkor megjelennek Heródes gyer­ mekgyilkosai, hogy a születőben lévőt azonnal meggyilkol­ ják. A természetszülte ember másik ismertetőjegye a határ­ talan birtoklási vágy, amely egyrészt a félelemből, másrészt pedig a kőkemény én-központúságból származik. De számtalanul sokan vannak olyanok is, akik teljesen el­ merülnek az igazi emberiesség tévhitében. Ők Isten nemzet­ ségéhez tartozóknak képzelik magukat, és ezt a tévhitet áb­ rázolják, és kifejezésre juttatják. N e m tudják, hogy a valódi istenemberhez képest - amelyre ők is hivatottak - olyanok,

111


mint a „kutyák". Mindezek az emberek a mágiában oly jól ismert onyxnak hódolnak. Talán tudják, hogy az onyx, leg­ tisztább formájában fekete és fehér csíkos. Ezért az onyx a haláltermészetben elszabadult jónak és rossznak a jelképe. A természetszülte embert az onyx szüntelen tombolásra készteti, mert a fehér és a fekete nézetei mindig relatívak, és felcserélhetek egymással: „Amikor jót akarok tenni, rosszat teszek". Végül

felfedezzük,

hogy

a

természetszülte

ember

lélegzőtere tele van vámpírokkal, és azok utálatos tevékeny­ ségével, ezért a természetszülte létállapotban szüntelenül egy átható hamis fény lép Betlehem csillagának a helyére. Aki tehát megszabadító képességekkel felruházott mun­ kásként a tizedik órában mindezt teljesen átlátja, az felisme­ ri, hogy nincs értelme a bukott embert csupán egyedként szemlélni, és a segítségére sietni, hanem egyúttal folyamatszerűén meg kell támadni életterének kozmikus viszonyait is. Mivel az ember nem tud más lenni, mint amilyenné az el­ szabadult diszharmonikus természeterők fogságában válik, ezért Betlehem fénye két egészségessé tevő hatást hoz. Az egyik felülről lefelé j ö n a sugártörvények tevékenységével, tehát a regeneráló hatással, hogy megváltoztassa a kozmi­ kus viszonyokat, melyek a lezárt teret újra egyesíteni fogják az élet fájának terével. Ezért elmondható, hogy Krisztus ez­ zel a tevékenységével győzte le a világot, így törölte el a vi­ lág bűneit, és az egész világot átadták neki. A felülről jövő segítség mellett pedig létezik az egyedi embert szolgáló se­ gítség is, azok számára, akik őszintén keresik Betlehem vi­ lágosságát. így megértik, hogy azokon keresztül, akik megkapták a

112


tizedik óra, tehát a csillagászati ciklus,

és az emberi életek

körforgásának kulcsát, végül minden bukott lény felemelte­ tik az egyetemes fényhez, és a kozmikus tűz lángjai kioltód­ nak, minden illúzió szétoszlik, és a démoni lényegében va­ lótlannak bizonyul. Ez a tizedik óra áldásos titka. Áradjanak ki hamarosan Önökre is Betlehem szép és nagyszerű vigaszai.

113


A

géniuszok

suhognak.

szárnyai

Szféráról

szférára

rejtelmesen repülnek,

és Isten üzenetét viszik világról világra.


Tizenegyedik óra

A tizenegyedik óra megbeszélésével az Atyai házba vissza­ vezető utazás végéhez közeledünk. Emiatt az ösvényen ha­ ladó lény, akit együtt kísértünk át ezeken az órákon, tekin­ tetünk számára talán egyre ködösebbé és elvontabbá válik. Ennek ellenére folytatnunk kell, hogy az egész folyamatot áttekintve útmutatóvá válhasson az élethez. Ezért megpró­ báljuk a tizenegyedik órát megvizsgálni, mert ez több okból is szükséges. A tizedik órában megtudták, hogy az üdvözülés két hatá­ sáról van szó. Az egyik, a sugárzási törvények hatására, re­ generáló tevékenységként felülről lefelé irányul, hogy a kozmikus viszonyokat folyamatszerűen megváltoztassa, és ezzel a dialektika lezárt területét újra egyesítse az élet fájá­ nak területével. Emellett pedig létezik az egyes embert szol­ gáló hatás is, azok számára, akik valóban Betlehem világos­ ságát keresik. A dialektikus mikrokozmosz a haláltermészet lezárt térségében a születés és halál kerekéhez van kötve. A beavatott munkás a tizedik órában megkapja egyrészt e le­ zártság és a halál kozmikus forgásának a kulcsát, de más­ részt megkapja a halál körforgásában lévő emberi élet kul­ csát is, amellyel végül minden bukott lényt felemelnek az

115


egyetemes fényhez, és a lezárt tér kozmikus tüzének minden lángját eloltják. A tizenegyedik óra azt mondja: A

géniuszok szárnyai

rára repülnek,

rejtelmesen

suhognak.

Szféráról szfé­

és Isten üzenetét viszik világról világra.

Megérthetjük, hogy ezek a mondatok arra a feladatra utal­ nak, amelyet a tizedik órában a beavatott munkás vállára helyeztek. A tizenegyedik óra a gnosztikus beavatottak te­ vékenységére világít rá, mivel ők meg akarják menteni a haláltermészetet, és minden résztvevőjét felemelni, ezért meg kell találniuk a munkaterületüket ezen a gigantikus, nagy hetedik kozmikus területen. így teljesen világossá vá­ lik, hogy e törekvésnek milyen terjedelmes munka az alap­ ja, és ennek megfelelően milyen hatalmas erőkkel és lehe­ tőségekkel kell a beavatott munkásoknak rendelkezniük. Az ilyen munkásokkal kapcsolatos erőket és lehetőségeket nevezik a géniuszok szárnyainak. Az új teremtő erővel fel­ szerelt lény egy géniusz. Gnosztikus értelemben ez arra a rendkívüli és különleges erőre tereli a figyelmet, amellyel ez a gnosztikus mágus dolgozhat. A tizenegyedik óra mun­ kásai kiterjesztik gnosztikus-mágikus képességük szárnya­ it, és teljesítik feladatukat, ahol csak lehet. Ez a hatalmas képesség szintén hétszeres. Elsőnek megál­ lapíthatjuk, hogy a gnosztikus beavatott tökéletesen uralja az asztrális tüzet. Az asztrális tűz engedelmeskedik neki, és alá­ veti magát az ő akaratának. Ez a tűz tehát az ereje eszközévé és fáklyája fényévé

válik.

Önök tudják, hogy az ember még milyen erősen a születés

116


és halál kerekéhez van kötözve, és hogy teljesen az asztrális tűz erőinek hatása alatt áll, és azok uralják ebben a bolygói börtönben, ahol tartózkodik. Egész cselekedeti életüket, minden másodpercben a dialektikus asztrális tűz határozza meg. Minden, ami már megnyilvánult, vagy még kialakuló­ ban van ebből magyarázható. Az Önök ösvényén minden akadálynak, tehetetlenségnek és kudarcnak asztrális okai vannak. Az asztrális szubsztancia, amiből élünk és vagyunk, a mi kozmikus gyökér-anyagunk. A halál ebben az asztrális szubsztanciában gyökerezik. Ezért érthető, hogy a tizen­ egyedik óra szárnyas géniuszai már legyőzték és uralják bolygói börtönünk asztrális állapotát, valamint képesek fel­ szabadítani és alkalmazni Abraxasz tiszta asztrális anyagát, amelyből a szent eledelek kivonhatók. Minden megváltásra vágyó szellemi iskola, és minden csoport csak akkor lehet sikeres, ha körülfogja a tiszta, nem planetáris asztrális anyag, és abból meríti erejét. Az előt­ tünk haladó testvériség szeretetteljes szárnyas géniuszai minket is támogattak, és elhozták számunkra fáklyájuk fényét, a szent lángot, hogy meggyújtsák a templomaink tüzét. Ezért tudomásuk van egy új asztrális területről, amely a Szellemi Iskola élő testéhez tartozik. Tudnak az üdvösség­ ről, amely az ifjú Gnózis számára benne rejlik, és megmu­ tattuk az utat ahhoz, hogy részesülhessenek ebben a térben, igen, tudják, hogy már most részesülhetnek e térben, ami­ kor a testük alszik. Most szeretnénk Önöknek világos képet adni a tizenegyedik óra géniuszainak egyik nézetéről. Az asztrális tűz engedelmeskedik nekik: Az asztrális tűz

117


az

akaratuk hordozója,

erejük eszköze

és

a fáklyájuk lángja.

(A dialektikus ember akaratának hordozói az éterek.) A gé­ niuszok elviszik a tiszta asztrális anyagot oda, ahol erre szükség van, ahol hasznos lehet, és mindenhová, ahol hozzá­ értéssel kérik. A tiszta asztrális tűz gyógyír az emberiség legmélyebben gyökerező fájdalmára, mert aki az eredeti, tiszta asztrális tűzből él, az bizonyosan találkozni fog Pimanderével. Az egyetemes lánc szárnyas géniuszainak munkája nem csak abból áll, hogy elhozzák Önöknek az egyetlen szüksé­ geset, hanem egyidejűleg védőszárnyaikat is kiterjesztik azért, hogy megóvják Önöket a végleges kudarctól. Aki iga­ zán törekszik, az megkap minden segítséget és gondosko­ dást, amire szüksége van. Biztonságban, védve és támogatva érezhetik magukat az asztrális tüzet uraló géniuszok szárnyai alatt, biztonságban „Jehova szárnyai alatt", ahogyan a régi Rózsakeresztesek fejezték ki, és amely ugyanazt jelenti. Kö­ rülöttünk egy színtiszta asztrális szféra található. Ha törek­ vésünk igaz és őszinte, akkor hatalmas sugárzás fog kifejlőd­ ni a minket beborító felhőből, amellyel az erőfeszítéseinknek megfelelően fogják távoltartani tőlünk a halál asztrális tüzét. Ebben az állapotban nagyszerű, hatalmas és pompás csoda fog kialakulni, melyet egykor a következőképpen írtak le: A

szent

erdők

a fémek a

tölgyei jóslatokat

átalakulnak,

sziklák

a

nagy

gadtatva elválnak a érintve a

118

templomokká

tanok

vagy

suttognak;

talizmánokká

hierofánsok helyüktől,

lantjainak hangjától és

és palotákká

megfogalmazódnak;

válnak;

a

elra­

titokzatos shamirtól változnak;


a pentagrammal

ábrázolt jelképek

nagy

hatásra

tesz­

nek szert; a szellemeket a hatalmas együttérzés bilincseli le, gedelmeskednek a

család és

barátság

és en­

törvényeinek.

Ez annak a csodának a képlete, amely megmutatkozik majd, ha az új Gnosztikus Birodalom megnyilvánul, és a tizen­ egyedik óra géniuszainak hatalma és szárnyai alá lesz vetve. Az emberiség belépett a megnyilvánuló világosság új napjába, egy új időszakba, amelyben lerántják a lepleket, és ismertté kell válnia annak, amit mostanáig a titoktartás ho­ málya fedett. A Gnózis nagy hierofánsa felemeli a shamirt vagyis a Jupiter évének pásztorsípját, és új hívás ér el hoz­ zánk. Ezért kell Önök előtt a tizenegyedik óra csodáját fel­ fedni, hogy a továbbiakban e szavak ne váljanak pusztán el­ méletté az Önök számára. A dolgokat fel kell ismerniük, és üdvözölniük kell őket, hogy így létrejöhessen az együttmű­ ködés hatalmas alapja. A titokzatos shamir a Jupiteri év kezdetén felcsendült.* Mindazok, akik valamit észleltek ebből, akik hallották a cso­ dálatos hangot, azok egyesülnek a fej, a szív és a kezek új feladatára.

*A Nuktemeron magyarázatai 1957-ben, a Jupiter évében hangzottak el.

119


mi


Tizenkettedik óra

Megtudtuk, hogy a tizenegyedik óra szárnyas géniuszai, az előző Szerzetek magas beavatottjai Isten üzeneteit világról világra viszik. Ugyanakkor az is ismertté vált, hogy tevé­ kenységüket a hetedik kozmikus területen, az Istenek kertjé­ ben végzik. A bolygói asztrális akadályokat már legyőzték, és az egész interplanetáris térbe elhozzák a kezdet tiszta asztrális tüzét, hogy ezzel meg lehessen találni az ösvényt, és az erőt annak bejárásához. A Nuktemeron most a következő örömteli felkiáltással végződik: Itt teljesülnek a tűz által az örök fény művei. Az örök fény tervei és művei mindig is az egyetemes szere­ tet törvényének kivitelezésére irányulnak, arra, hogy minden elveszettet megmentsenek, vigasztalják az elesetteket, és gyógyítsák a fájdalomtól szenvedők sebeit. Minden időben létezett egy Gnosztikus Birodalom, egy hatalmas királyság a Földön, melyet a beavatottak hoztak létre azért, hogy e birodalomban és annak erejében a keresők megtalálják az útjukat. Az ilyen birodalmat saját mágneses rendjében, az új asztrális tűzzel kell megerősíteni. Ezen már

121


évszázadok óta dolgoznak, ahogyan azt a nagy piramis idő­ táblázatában is feljegyezték. Mi pedig nemsokára megélhet­ jük, hogyan valósulnak meg a tizenegyedik és a tizenkette­ dik óra utasításai. N e m csodálatos-e tudni, hogy Tiánai Apollós Nuktemeronja nemcsak az ember személyes fejlő­ dési útjára, hanem egyúttal a mindenség-megnyilvánulás folyamatára is vonatkozik? Jelenleg tehát mi is együttmű­ ködhetünk a tizenegyedik és a tizenkettedik óra megvalósí­ tásán, és ebben az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája élő testének is fontos feladat jutott. Egyrészről tehát a magasz­ tos szárnyas géniuszokat láthatjuk, akik az asztrális tüzet küldik, másrészről pedig, ezen az oldalon a Szellemi Iskolá­ nak és csoportjának tevékenységét. Mi tehát a tanuló legfontosabb feladata a Szellemi Iskolá­ ban? Az, hogy a szent műnek való odaadásával megteremtse annak a lehetőségét, hogy az új asztrális tűz korunkban is el­ végezhesse a munkáját. Lehetővé kell tennünk önátadással, és a világért és emberiségért végzett személyes szeretetszol­ gálattal, hogy a csoport olyan harmonikusan csiszolttá és fé­ nyessé válhasson, hogy az egyetemes asztrális Nap az örök­ kévalóság fényét sötét világunkba tükrözhesse. Aki így, tel­ jesen tudatosan együtt tud működni a fejjel, szívvel és ke­ zekkel végzett munkánál, azt lehet a szó legszélesebb értel­ mében gnosztikus mágusnak nevezni. A gnosztikus mágus olyan ember, akinek a rendelkezésére bocsátott magasabb, tehát nem ebből a világból származó erőkkel szabad dolgoznia. Az élő lélekállapot világának asztrális tüze nem tartalmaz semmilyen földit és bolygóit. Ezt a tüzet tehát joggal nevezhetjük isteni erőnek. A gnosztikus mágusnak ezért naponta szem előtt kell tartania a jól ismert

122


szavakat: „Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne e s s e n ! " Három nagy veszély van ugyanis, amelyek óránként fenyegetik őt, a haláltermészetben végzett munkájánál. Emellett azonban támogatja négy hatalmas erő is, amelyek mindig a segítsé­ gére vannak, ha felhívja azokat. E négy kegyelemerővel vá­ lik végül legyőzhetetlenné. Az említett három veszély abból a tényből adódik, hogy a munkatárs a haláltermészetben dolgozik. A gnosztikus má­ gus már kiemeltetett a haláltermészetből, és újjászületett ál­ lapotában részesül az élő lélekállapot világából. Mivel fel­ adatát egy számára teljesen idegenné vált természetrendben kell elvégeznie, melyben számtalan ellenséges erő található, világos, hogy ezekkel az erőkkel minden pillanatban szá­ molnia kell. Az első veszély a gnosztikus mágus számára abban rejlik, hogy segítségét és támogatását szüntelenül igénylik. Rejlik ebben valami veszély? Igen! Éppen azért, mert a gnosztikus mágus, létének ereje miatt elsősorban segítő akar lenni. Jól meg kell értenünk azt a körülményt, hogy ha a gnosztikus se­ gítséget nyújt valakinek, akkor mindig kapcsolat jön létre, mágneses kötelék keletkezik a segítő és a megsegített között. Egy ilyen kötöttség a lélekember és egy dialektikus ember között ezért csak azon kivételes esetekben vállalható, ha a dialektikus ember számára ebből lelki haszon származik, és ezért megszabadító életet folytathat. Magától értetődő az is, hogy az új asztrális tűzzel dolgozó gnosztikus mágus nagy erőkkel és lehetőségekkel rendelkezik, és ezért több szem­ pontból „erős". A világ emiatt megkísérli, hogy visszaéljen e lehetőségek­ kel és erőkkel, hogy csupán földi célokra használja fel őket.

123


A munkatárs ezért a kötöttség mágneses törvénye miatt ál­ dozatul eshet, és újra a földi börtön foglyává válhat. Aki gnosztikus erőkkel dolgozik, annak nagyon kell vigyáznia, hogy ne lehessen így behálózni. Továbbá kézenfekvő, hogy minden gnosztikus munkatárs ki van téve az üldözések legváltozatosabb formájának. A gnosztikus munkatárs fellépése megzavarja a bolygói szféra természet-eonjainak fényerejét, ahogyan azt a Pistis Sophia gnosztikus evangéliuma is bemutatja. A természet-eonok mindig megzavarodnak a hatodik kozmikus terület hatalmas fényerejétől, és „kivetődnek a rendjükből". Ezért a munka­ társat mindig is üldözni és zavarni fogják a tevékenységé­ ben, bárhol is tartózkodjon. Ezek nem kifejezetten sötét és baljós erők, hanem egyszerűen minden, ami önfenntartásá­ ban veszélyeztetve érzi magát. Tekintsék ezt a reagálást és üldözést teljesen a haláltermészet velejárójának. Ahogyan egy folyón való átkelésnél is nagyobb akadály a víz, mint a levegő, úgy a haláltermészetből származó, alap­ vető ellenállások is mindig azon fáradoznak, hogy a munka­ társat akadályozzák Isten elfajult szőlőskertjében. Ezért reá­ lis annak a lehetősége, hogy az ilyen ellenállás, vagy az el­ lenséges tényezők egybeesése balesetet okozzon, és olyan helyzetet idézzen elő, amely visszatartja a munkatársat, és amelyen nem tud közvetlenül áttörni. Ez idő és energiavesz­ teséget, tehát stagnálást jelent a világ és az emberiség nagy megmentési folyamatában. így a jelölt számára három veszélyt ismerünk fel: először is azt, amely egy végzetes mágneses kötöttségből származik, másodszor az üldöztetést, és az ebből kialakuló idővesztesé­ get, harmadszor pedig a komoly stagnálás veszélyét.

124


Biztosan megértik, hogy a munkatárs abszolút figyelem­ mel kíséri ezeket a veszélyeket, mert ismeri őket, és tudja, hogy leselkednek rá. Ezért mindig résen lesz, és így sem­ milyen gonosz sem tudja legyőzni, már csak azért sem, mert a három veszélyen kívül ismeri a négy kegyelemerőt is, amelyek nap mint nap minden lépését kísérik. Az első abban rejlik, hogy a Szent Grál testvére sohasem lehet egy általa akart vagy akaratlan diszharmonikus kapcso­ lat miatti üldöztetés vagy stagnálás áldozata. A Gnózis ga­ rantálja, hogy a megszentségtelenítés lehetetlen legyen. Ebből következik, hogy az egyetemes élet minden részt­ vevője, bárhol is teljesíti hivatását, teljesen és közvetlenül részese az élő lélekállapot világának. Nincsen semmilyen elválasztottság azok számára, akik felvétettek a lélekközösségbe. Harmadszor a munkatárs birtokolja a szellemek megkü­ lönböztetésének képességét. Ezért minden szellemet előre és teljesen meg tud vizsgálni, hogy Istentől való-e. Negyedszer, a kegyelem koronájaként a gnosztikus mágus birtokolja az abszolút legyőzhetetlenség képességét. Ezért biztos, hogy a munkatársaknak, akik intelligensen megértették hivatásukat és feladatukat a világ és emberiség lélekmegmentési folyamatában, és a szolgálat ösvényén a négy kegyeimerővel járnak, egyáltalán nem kell félniük a három fent említett alapvető veszélytől. Ezért feladatukat kétségtelenül jó véghez fogják vinni.

125


TIÁNAI APOLLÓS NUKTEMERONJA

Talán hallottak m á r Tiánai Apollósról, erről a titokza­ tos személyről, aki i d ő s z á m í t á s u n k k e z d e t é n élt, és a régi világtenger körül fekvő o r s z á g o k a t bejárva hir­ dette és tanította az e g y e t e m e s bölcsességet. A n é p m i n d e n h o n n a n összesereglett, hogy hallgathassa, és az akkori fogalmak szerint s z á m t a l a n követője volt. Sok csodát tett, b e t e g e k e t gyógyított, és olyan hatal­ m a s befolyása volt, h o g y ahol megjelent, a h a r c o l ó népek elásták a csatabárdot. Ebben a k ö n y v b e n A p o l l ó s n é h á n y r á n k m a r a d t szö­ vegét nyújtjuk át J a n v a n Rijckenborgh m a g y a r á z a t a ­ ival. Az író világos fejtegetéseinek k ö s z ö n h e t ő e n az évszázadok h o m á l y á b ó l teljes dicsőséggel k i e m e l ­ kedhet előttünk az igazság, és A p o l l ó s szeretete. Ez a világosság o l y a n fényesen sugárzik, h o g y h a t á s a m é g k o r s z a k u n k b a n is m a r a d é k t a l a n u l érezhető.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.