Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország by Peter Puklus

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

Lumen Fiók – 1. szám

2012-ben a Lumen új fejezetet nyitott. A korábban havonta cserélődő, egyéni kiállításokat felváltotta a Lumen Fiók program. Ennek keretében rendszeresen egy, a Lumen által választott projekt kap kiemelt hangsúlyt. A program célja, hogy műtárgyak kiállítása helyett az alkotó, az alkotási folyamat és annak kontextusa kerüljön középpontba.

Impresszum

Szerkesztés: Erdei Krisztina, Kálmán Rita, László Gergely Lektorálás: Erdei Krisztina, Kálmán Rita, Milesz Anna Sára, Sipos Dániel, Zafir Dániel Grafikai terv: Katarina Šević Térképek: Gerhes Gábor Nyomda: Quarts Studio Szövegek © Szerzők, szerkesztők Fotók © Gerhes Gábor

Kiadja: Lumen Fotóművészeti Alapítvány 1136 Budapest, Gergely Győző utca 3.b lumen@photolumen.hu www.photolumen.hu

Budapest, 2012 ISBN 978-963-88761-3-3

Támogatók: Quarts Studio, Videospace Budapest 2

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

Bevezető

2010 novemberében nyilvánosságra került egy olyan állambiztonsági jelentés, amelynek egyik melléklete a titkosrendőrség által használt, úgynevezett „operatív lakások” címeit tartalmazta. Az 1974-ben kelt dokumentumban – amit a Fehér Hollók munkacsoport a GoogleMaps program segítségével dolgozott fel (http://hollok.hu/lakasok.html) – csupán az utcanevek és házszámok szerepelnek, vagyis pusztán annyi bizonyos, hogy ezekben a bérházakban voltak az ÁVH által kiépített és a BM állambiztonsági csoportja által felügyelt, a társadalom ellenőrzésére szolgáló K (konspirált) és T (találkozási) lakások. A konspirált lakások állami tulajdonba tartoztak, fontosabb ügyekben eljáró ügynökök és más beszervezett személyek látogatták őket, míg a találkozási lakások magánemberek birtokát képezték, és túlnyomórészt „önzetlen hazafiasságból” vagy „meggyőződéses segítőkészségből” adták kölcsön őket az operatív akciók és megfigyelések számára. Ma az épületek címlistája immár mindenki számára elérhető, de hogy a lépcsőházakban, folyosókon, gangokon pontosan mely ajtók mögött zajlottak a titkos találkozók, már a múltbaveszett évtizedek homálya fedi. A fenti ismeretek birtokában járta be Budapestet 2012 január-februárjában Gerhes Gábor, tudatos flaneurként.Visszatért a „tettek helyszínére”, és ismeretlen bérházak homlokzatait dokumentálta, ahol egykoron titkosügynökök, kémek és besúgók találkoztak. Szigorú pontossággal, kellő távolságtartással és a Becher házaspár óta ismert tipológiával rögzített egy furcsa, banális városkalauzt, ahol a szerialitás és az uniformizált reprezentáció a félmúlt egyik arctalan inventáriumát rajzolja meg. Csakúgy, ahogy a térképészet, a fotográfia is vizuális jelekből áll: első ránézésre objektíven mutatják be környezetüket, ám jelrendszereik ugyanannyi rejtélyt hordoznak magukban, mint amennyi láthatóságot kínálnak fel. Gerhes Gábor új sorozatában az absztrakt geográfiai jelöléseket fekete-fehér, leíró fotográfiákra cseréli, s így az ábrázolás mögül előhívja a nem-képet, a fényképek árnyékában sejthető, elfeledett budapesti fantomokat. Önmagához híven ismét részleges tudásunkra épít: megmutat és eltakar egyszerre, stimulálja valós ismereteink és a képzelőerőnk közötti átjárást.

Stenczer Sári 5

GYÖRGY PÉTER: A sötét hegy1

,,Mi keresnivalója van a földön egy nemzedéknek, mely még Svábhegynek hívja a Szabadság-hegyet?” (Déry Tibor: Vidám temetés, 1955)

,,Annak a gyanútlanságnak az emléke, ahogyan gyermekként éppen e ház előtt a síléceinkkel bajmolódunk, abban a pillanatban teljesen megbénított. Itt kapcsoltuk föl a léceinket, innen indultunk neki a nagy lejtőnek. Rákosi egészséges spermája csupán bájos ráadás.” (Nádas Péter: Helyszínelés, 1977)

Gál Évának tisztelettel A városlakók döntő többsége (hozzávetőleges sorrendben) kirándulni, síelni, futni, biciklizni, az északi gyaloglás mániájának hódolni jár a Normafához, utazik a fogaskerekűn, a Gyermekvasúton, használja a csillebérci kalandparkot, s közben nem sokat foglalkozik sem a hegy nevével, sem történetével. Az idősebb nemzedékek Szabadság-hegyként említik, aztán kijavítják magukat, a fiatalabbak számára mostanában a Svábhegy a magától értetődő név, de ez sem sokat jelent, hiszen egy hely használatához nem feltétlenül szükséges múltjának ismerete. Ami a névhasználatot illeti, arra nézvést tanulságos útmutatás a Déry-mottó. A helyzet lassan ma is ugyanaz, mindössze a neveket kell felcserélni az adott mondatban. A múlt, első pillantásra, errefelé is a helytörténészek búvárkodásának kizárólagos terepe. Mikor tűntek el a szőlőtőkék a hegyről, s jelentek meg a gazdagok, majd a művészek, hogy a svájci villákban pihenjenek? Ki volt a megszállott Cathry Szaléz Ferenc, akinek az 1874ben átadott fogaskerekű vasutat ma is köszönhetjük? Látható-e még valami abból, amit Jókai Mór említ az Útleírásokban? Ugyanakkor a Svábhegy egyike a város legkísértetiesebb helyeinek, ahol a múlt egyes fejezetei jobbára máig láthatatlanok, teljes mértékben jelöletlenek. A békés mindennapokban élve olybá tűnhet, hogy a hegyen történtek félig-meddig kimaradtak a magyar társadalomtörténetből, s jól értelmezhetőek a politikamentes helytörténet kedélyes nosztalgiájának keretében. 1937 és 1941 között például, a Bauhaus modorában sorra épültek a Svábhegy és Széchenyi-hegy találkozásánál a költői nevű üdülőszállók, a Majestic, a Mirabelle, majd a Lomnic, a Rege, az Éden és a Gyopár, tehát a döntő többségükben garzonlakásokból álló társasházak a Karthauzi, majd a Melinda úton. Az építészettörténet persze megáll a technika és stílustörténeti tények rögzítésénél, Ferkai András Buda építészete a két világháború között című monográfiájában nem érinti az épületek használattörténetét. Így viszont továbbra is válaszra váró kérdés a hagyományos svábhegyi léptéktől radikálisan eltérő, 6

igen nagyméretű épületek szociológiája, hiszen felépítésük egy elsősorban fiatalokból álló és elég tehetős középosztály létét és kétlaki életformáját feltételezi. 1944-ben, a német megszállás után a hegyen is megváltozott minden. Adolf Eichmann az Apostol utca egyik villájából a Majesticbe költözött, ott rendezte be az irodáit, a Mirabelleben az SD és a Gestapo rendezkedett be. A Lomnic szállót Dieter Wisliceny, illetve az SS foglalta el. A Melinda úton lévő épületeket a német hadsereg használatba vette. (Vö. Rosch Gábor: A Svábhegy modern üdülőszállói, Hegyvidék, 2009. április 3.) A holokausztirodalomban értelemszerűen az Eichmann irodáiban lefolytatott találkozókon történtekről, nem azok helyéről esik szó. (Vö. Frojimovics Kinga - Komoróczy Géza - Pusztai Viktória Strbik Andrea: A zsidó Budapest, 1995) Ha valaki úgy tekint le a Karthauzi út és a Melinda út részben felújított lakóházai közti résekben a városra, hogy tudja, 1944-ben a németek használták az épületeket, azonnal megérti, miért kísérteties ez a hely. A holokauszt-kutatás és a helytörténet programja máig nem találkozott egymással, s a két eltérő léptéket használó elbeszélés közti résben mintha eltűnt volna mindannak a nyoma, emléke, ami ott történhetett.Volt-e ott börtön? S melyik épületben? Kiket őriztek itt, hány embert, s meddig? A volt Majestic szálló udvarán ma is látható betonkamrák akkor vagy utólag épültek? Melyik szobát használta irodának Eichmann? Melyik lakó gondol ma arra, hogy a szomszédjában egykor a magyar történelem legrettenetesebb tömeggyilkosa dolgozott? Hogyan néztek ki ezek az utcák 1944-ben tele német katonákkal, magyar csendőrökkel? Mi történt valójában, amikor a Rákosi-rendszer honvédsége átvette a házakat. Kire tartozik mindez ma? Mit jelent a történelem szellemének hiánya a lassan nyilvánvalóan a felső középosztály kizárólagos otthonává váló finom negyedben? Nem lenne-e bölcs belátás, ha finom eszközökkel is, de érthetően megjelölnénk végre a köztérnek ezt a pontját? Békés táj vagy tetthely ez a pár utca? Mégiscsak itt történt, hogy Eichmann a gyakorlatban hajtotta végre azt, amit már ideérkezése előtt eltervezett: a magyar zsidóság teljes kiirtását. Egy 1977-es Nádas Péter-írásból, a Helyszínelésből tudtam meg azt, hogy a Szabadsághegy milyen kísérteties hely. A szöveg az ellenzéki szubkultúra határán élő Kornis Mihály által részben kitalált és részben szerkesztett Naplóban jelent meg. Ez a nagyszerű esszé Szász Béla Minden kényszer nélkül című emlékiratában leírt kihallgatás, szembesítés jelenetének topográfiai azonosítása. Egy véletlen következtében Nádas megtalálta és a korszak viszonyainak megfelelően egy újabb szövegben dokumentálta azt az Eötvös úti villát, amelyben Szászt és Rajkot szembesítették, s rettenetesen megverték. Azt a bizonyos hatszögű szobát, amelyet a bekötött szemű Szász a közeli fogaskerekű hangja alapján csak hozzávetőlegesen azonosíthatott. Ez az a ház, amelyet a gyermekkora egy részét a Szabadság-hegyen eltöltő Nádas gyanútlanságának emlékeként említ. Amely ma is jelöletlenül áll az Eötvös úton, és az új nemzedékek, mit sem sejtve, ugyanúgy csatolják fel a síléceiket a tudatlanság evidens boldogságában. Ha – ahogy nincs – lenne bármiféle stratégiánk a társadalomtörténeti topográfia kidolgozására, akkor ez a ház feltétlen említést érdemelne. 7

Azt tapasztaljuk, hogy a hegy történetének sötét, politikával teli oldala kizárólag különféle szövegekben tűnik fel, de magán a terepen egyetlen pillanatra sem. Nádasnak az Emlékiratok könyve című regényében ugyancsak felvillan egy helyütt a Lóránt utcában a Rákosi-villa kertje, de aki ma megy végig ugyanott, az mit sem sejtve haladhat tovább. Holott a felső középosztály villáinak gyakran abszurd látványa, a magától értetődő gazdagság képei, a magas kerítések mögött, ha némán is, de ott lapulnak a történelem történetei. Gál Évának a Mérei-perről szóló kiváló tanulmányából tudtam meg például, hogy a hegy tetején volt egy kolostorban az ÁVH tisztképző iskolája, amely ma ismét kolostor. (Lásd Mérei Ferenc és társai ,,ellenforradalmi szervezkedése”, 56-os Intézet, 2009) Az irodalom, a színház- és a politikatörténet egyaránt számon tartja, hogy 1956. október 6-án mutatták be Gáli József Szabadsághegy című drámáját a József Attila Színházban, ami egy munkás kádercsalád történetén keresztül illusztrálja a korszak vad ellentmondásait. A hegyen azonban a német megszállás, az SS, az SD, a Rákosi-korszak, az ÁVH tevékenységének nyomai máig jelöletlenek. Holott egy dinamikus urbanisztikai múzeumstratégia logikája szerint semmi sem lenne fontosabb, mint a depolitizált helytörténet és a nagypolitikai narratívák összekapcsolása a mindennapok kulturális tereiben. A terepen, a tetthelyeken. Olyan emlékpontokról van szó, amelyekbe – szemben a hagyományos múzeumokkal – véletlenül is beleakadhatunk, amelyeket magától értetődően lehet használni, s közben előkerülnek a traumatikus történelem igen fontos nyomai. A városlakókra és síelőkre, bicikliző turistákra nemcsak akkor tartozhat a történelmük, ha annak egy-egy interpretációjával találkozni kívánnak. Így például felkeresik a Magyar Nemzeti Múzeumnak a magyar zsidósággal történteket magyarázhatatlanul marginalizáló állandó kiállítását, ami többet árt a magyar történelemről kialakított demokratikus narratíváknak, mint amennyit – téves – ismeretterjesztés gyanánt amúgy használ. A történelem szellemének megértése, saját magunkra vonatkoztatása a leghatékonyabban hirtelen, traumatikus tapasztalatok által történik meg. Önnön s egyedi jelenünkben élve hirtelen szembesülni azzal az élménnyel, amint a tér egy pontján szó szerint ránk ront a múlt – amely amúgy hozzánk is tartozik. Megállni egy lépcsőházban, ahol Eichmann évtizedekkel ezelőtt, hosszú hónapokon át naponta közlekedett. Felnézni egy ablakra, s tudni, hogy ott, abban a villában verték Rajk Lászlót.Végigsétálni a Lóránt utcán, s megérteni, hogy jó pár éven át itt lakott Rákosi Mátyás. A konkrét kulturális terek, a mindennapi használat és a történelem virtuális tereinek, történeteinek egyetlen tapasztalatrendszerbe való összefoglalása mindenki javára való módszer. Ebben a metódusban a történelemről való tudás és az örökség nem fakultatív tantárgy. Az emlékezet éppoly konkrét, mint amilyen személyes a helyeivel való szembesülés, az ideológiai narratívák helyén pedig a konkrét, kézzelfogható tapasztalat áll. A Dohány utcai zsinagóga kertjének, egyben emlékhelyének, temetőjének finom, szinte észrevehetetlen bekeretezésével – Toronyi Zsuzsa koncepciójának megfelelően – létrejött új és jól olvasható szemantikai tér kiváló példát mutat arra, amit dinamikus, urbanisztikai muzeológiának hívhatunk. A legkülönbözőbb kulturális háttérrel, motivációval ideérkező látogatók a maguk logikájának, elvárásainak megfelelően szabadon értelmezhetik, és egyben 8

végig is követhetik azt a folyamatot, ahogyan az egykori vízmedencés park sírkertté változott, azaz a hely félreérthetetlen eredetisége, személyessége hirtelen eltünteti a történeti időt, az elmúlt évtizedek távolságát, s a látogatót kivédhetetlen élmény éri, amikor felismeri, hogy a tetthelyen jár. A Toronyi Zsuzsa által Dohánykertnek nevezett projekt ráadásul azért is figyelemre méltó, mert, magától értetődően, létével vonja kétségbe a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának koncepcióját, tehát nem egy – amennyire látom – reménytelen ideológiai vitában nyit egy újabb fejezetet, hanem egyszerűen beláthatóvá teszi, hogy az Ihász István által megírt s rendezett kiállítás indokolhatatlan módon nem vett figyelembe amúgy megkerülhetetlen tényeket. Az ideológiai múzeum legkomolyabb kritikáját a konkrétumok vitathatatlansága jelenti. Mindezt egyszerű múzeumpedagógiai fordulatként is érthetjük, s részben az is. Ám annál jóval több. A történelmi múlt interpretációs technikáinak demokratizálása egyben emlékezetpolitikai fordulatot jelent. Mindez kihívás a hagyományos múzeumoknak, megnehezíti elzárkózásukat – világossá teheti, hogy közintézmények kizárólag az általuk reprezentált közösségekkel együttműködésben működhetnek csupán. A reprezentációs technikák felszabadítása egyben azok kreatív megújításával jár együtt, példa rá a Gunter Demnig által elindított Stolpersteine, a botlatókő Magyarországon is ismert mozgalom. Egy-egy konkrét név a tér egy adott pontján, a járdán felvillanó macskakő méretű réztábla, az egykor ott lakók egyikének-másikának finom emlékjele minden bizonnyal hatásosabb lehet, mint a nagy emlékművek, amelyek sorsát mindig a politikai determináció szabja meg. A Svábhegy emlékezetpolitikai bekeretezése ráadásul már rég megkezdődött, és elég abszurd módon. A hegyre felfelé vezető két nagyobb útvonalnál, a Böszörményi út szintjén egy-egy igen markáns emlékmű áll, amelynek egyike csak részben kötődik a hely szelleméhez, történelméhez. Az Apor Vilmos téren 2005 óta látható az Igazak Fala, amely azon magyar állampolgárok nevét tartalmazza, akik a világháborús tetteikkel kiérdemelték, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben a Világ Igazai között tartsák számon őket. Kampfl József munkája nem váltott ki heves vitákat, s bizonyos, hogy kevesebb figyelmet kapott, mint megérdemelte. Maga a tény, hogy ott van, önmagában is több szót érdemelt volna. A Böszörményi út és az Istenhegyi út kereszteződésében áll viszont a számtalan vitát kiváltó, a kerület polgári áldozatainak nevét tartalmazó emlékmű – Szmrecsányi Boldizsár műve, a Turul-szobor – amit ugyanazon évben, engedély nélkül, emelt az önkormányzat. Ezek az emlékművek akaratlanul is mintha a történelmi és társadalmi terek, illetve a lokálpatrióta Svábhegy közti láthatatlan határt tették volna érzékelhetővé, illetve erősítették volna meg. Holott a hegy történetének társadalmi térként való ,,elfoglalása” azért is igen fontos lenne, mert tele van interpretációt követelő épületekkel, terekkel. A fentiek mellett a szocializmus emlékműve: a volt úttörőtábor helyén a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidőközpont. A Gyermekvasút, amelynek használói ugyanolyan gyanútlanok, mint azt Nádas írta volt egykori önmagáról. S ott van például a gazdag és bonyolult múltú, jelenleg üresen álló Golf, majd Vörös Csillag szálloda – a hivatalos források szerint a libériai nagykövetség. 9

A sötét hegy emlékezetpolitikai jelzésekkel való ellátása, bekeretezése szimbolikus teret teremt a valódiakból, s egyben lehetőséget kínál arra, hogy a sportoló, a hegyet használó városlakók pontosan tudják, hogy mi történt e helyen. A telekárak garantálják, hogy a felső középosztály homogén kultúrája pár év alatt végképp birtokba vegye a hegyet. Ezért kellene azoknak is, akik nem itt laknak, tudniuk, nem turisták egy idegen országban a hegyen: ugyanannak a társadalmi térnek az egyik pontján állnak – ugyanazon sötét árnyak között. Ezek azok az utcák, ahonnan Rákosi reggelente elindult, s ahova este megtért. A hegy és a síkföld: ugyanazon az egy történelmen osztozik.

Ez a cikk az Élet és Irodalom 2010. november 12-i számában lett először publikálva.

Köszönet a szerzőnek az újraközléshez való hozzájárulásért.

Lumen Fiók – 1. szám

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

A térképek és rajtuk a számozás Gerhes Gábor saját sétáinak útvonalát és állomásait mutatják. Az üres körök a sétákból kimaradt, az áthúzottak a hibás címeket, vagy a már nem létező épületek helyét jelölik. A fotók alatti címeken a (K) az úgynevezett konspirált lakásokat, a (T) a találkozási lakásokat jelenti (lásd bevezető az 5. oldalon).

1. sĂŠta 00

01 02 03

07 08

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

00. Logodi u. 74-76. (K)

01. Attila út 117. (T)

02. Attila út 115. (K)

03. Attila út 109. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

04. Lovas (Sziklai S.) u. 10. (K)

05. Attila út 41. (K)

06. Attila út 35. (K)

07. Gellérthegy u. 2. (K)

08. Mészáros u. 10. (T)

09. Naphegy u. 36. (T)

10. Attila út 2-4. (K)

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

2. sĂŠta

17 18 19 16 15

20 24

26 12

11 28

29 10 09 05 04 01

08 07

03 02

36 37 38 39

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

II.

01. Budai Nagy A. u. 6. (T)

02. Hollรกn E. u. 7/A. (T)

03. Hollรกn E. u. 12. (K)

04. Katona J. u. 35. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

05. Pozsonyi út 11. (T)

06. R. Wallenberg u. 12. (K)

07. Pannónia (Rajk L.) u. 22. (T)

08. Tátra (Sallai I.) u. 15/B. (T)

II.

09. Radnรณti M. u. 27. (T)

10. Hollรกn E. u. 30. (T)

11. Balzac u. 48/B. (K)

12. Hollรกn E. u. 41. (K)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

13. Herzen u. 6. (T)

14. Pozsonyi út 39. (T)

15. Szt. István park 9. (K)

16. Pozsonyi út 40. (T)

II.

17. Pozsonyi út 52. (T)

18. Ipoly u. 5/E. (K)

19. Ipoly u. 7/C. (T)

20. Hegedűs Gy. u. 50. (T)

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

22.Visegrรกdi u. 52/B. (K)

23.Victor Hugo u. 19/A. (T)

24.Victor Hugo u. 24/A. (K)

25. Tรกtra u. 37. (T)

II.

26. Csanรกdy u. 28/A. (K)

27. Tรกtra u. 38. (T)

28. Balzac u. 27. (T)

29. Balzac u. 32. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

30. Hegedűs Gy. u. 30. (K)

31.Visegrádi u. 38/B. (T)

32. Kresz G. u. 38. (T)

33. Balzac u. 18. (T)

II.

34. Hegedűs Gy. u. 29/B. (T)

35. Felka u. 3. (K)

36. Hegedűs Gy. u. 20.? (T)

37.Visegrádi u. 17. (K)

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

38. Kresz G. u. 18. (K)

39. Kresz G. u. 14. (K)

3. séta

14 13

40d 40bc

40a

–

08 07

01 02

03 04

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

III.

01. Ostrom u. 10. (T)

02. Toldy F. u. 44-46. (K)

03. Donรกti u. 67. (K)

04. Donรกti u. 61. (K)

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

05. Batthyรกny u. 3. (K)

06. Bem rkprt. 41. (T)

07. Batthyรกny u. 12. (T)

08. Fazekas u. 4. (T)

III.

09. Csalogány u. 45/B. (K)

10. Erőd u. 7. (K)

11. Bajvívó u. 8. (T)

12. Buday l. u. 2. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

13. Keleti K. u. 11/B. (T)

14. Keleti K. u. 28/B. (T)

40/A. Margit krt. (Mártírok útja) 49.? (T)

40/B-C. Margit krt. (Mártírok útja) 43-45. (T)

III.

40/D. Margit krt. (Mártírok útja) 27. (K)

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

4. séta

19 18

23 22

16 15

13 14

7 12

–

02 03

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

IV.

01. Ráday u. 33/B. (T)

02. Lónyay (Szamuely) u. 37. (T)

03. Gálya u. 6. (T)

04. Zsil u. 3–5. (K)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

06. Só u. 2. (kép nélkül)

07. Bástya u. 17. (T)

08. Királyi P. u. 13/B. (T)

09. Királyi P. u. 10. (K)

IV.

10. Szerb u. 17–19. (T)

11. Molnár u. 33. (T)

12. Belgrád rkprt. 13. (K)

13.Veres Pálné u. 5. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

14.Váci u. 44. (T)

15. Irányi u. 10. (T)

16. Duna u. 3. (T)

17. Kígyó u. 4–6. (T)

IV.

18. Párizsi u. 6/B. (T)

19. Petőfi S. u. 12. (T)

20.Vármegye u. 15. (K)

21. Szép u. 4. (kép nélkül)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

22. Ferenczy I. u. 14. (kép nélkül)

23. Ferenczy I. u. 28. (T)

24. Kossuth L. u. 17. (T)

5. sĂŠta

01 03

17 14

16 15

14d

14a 14c

14b

19 18

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

01. Markó u. 27. (K)

02. Szemere u. 10. (T)

03. Honvéd u. 18. (K)

04. Báthory u. 4. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

05. Báthory u. 7. (T)

06. Perczel M. u. 2. (T)

07.Vadász u. 20–22.? (K)

08. Bajcsy-Zsilinszky út 60. (K)

09 Bajcsy-Zsilinszky út 34. (K)

10. Hajós u. 13–15. (K)

11. Hajós u. 7. (K)

12. Nagymező u. 11. (T)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

13. Nagymező u. 7. (T)

14. Andrássy (Népköztársaság útja) út 21. (K)

14/A. Erzsébet (Engels) tér 5. (T)

14/B.Vörösmarty tér 6. (T)

14/C.Vigadó tér 3. (K)

14/D. József Attila u. 12. (K)

15. Október 6. u. 5 (T)

16. Október 6. u. 8. (K)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

17. Október 6. u. 19. (K)

18. Október 6. u. 26. (T)

19. Szabadság tér 11. (T) (2db)

20. Akadémia u. 11. (K) (2db)

6. séta

–

01 10

02 09

– 08

11 04

07 05

Gerhes Gรกbor: Z, avagy egy orszรกg

VI.

01. Németvölgyi u. 6. (T)

02. Németvölgyi u. 14/B. (K)

04. Böszörményi út 18.? (T)

05. Kiss J. Alt. u. 48/C. (K)

Gerhes Gábor: Z, avagy egy ország

06. Tartsay V. u. 17. (K)

07. Kléh I. u. 7. (T)

08. Királyhágó u. 2. (T)

09. Nyúl u. 10. (K)

VI.

10. FillĂŠr u. 21. (K)

11. Ezredes u. 1/B. (K)

Interjú Gerhes Gáborral a Z, avagy egy ország című sorozatról

Van személyes élményed a konspirált és találkozási lakásokkal kapcsolatban, melyekről a Z, avagy egy ország című sorozatod szól? A nyolcvanas évek elején voltam húsz éves, amikor már puhult a rendszer. Fiatalok voltunk, nem tudtunk ezekről a dolgokról, illetve csak közvetve tudtunk róluk. Abban az időben egy rockzenekarban játszottam. Mindig lehetett tudni, hogy le kell adni a szövegeket, illetve, hogy vannak bizonyos emberek, de minket kényeztetett a rendszer. Gyakorlatilag havonta mehettünk külföldre. Álszent dolog volna most azzal előhozakodnom, hogy én is érintettje vagyok ennek az egész cirkusznak. Szőnyei Tamásnak megjelent hat-hét évvel ezelőtt a Nyilván tartottak – Titkos szolgák a magyar rock körül, 1960-1990 című könyve, ami kimondottan a rockzenei élet érintettségét vizsgálta egy nagyon alapos munkában. Az ott megjelent szereplők és az ott elhangzott történetek elég ismerősen csengtek. Azok a történetek, helyszínek és szituációk, melyeket ebben a könyvben felelevenített, nagyon különösek voltak számomra, mert rádöbbentettek, hogy egy ilyen világ működött körülöttem. Mi volt a fő motivációd, hogy belevágj az anyag elkészítésébe? Nem sokkal azelőtt, hogy rábukkantam erre a témára, megtaláltam György Péter ÉS-ben megjelent egyoldalas írását.1 Nagyon megdöbbentő élmény volt, hogy itt van ifjúságunk helyszíneként a Svábhegy, ami tele van ilyen-olyan romantikusan elnevezett helyekkel, mint a Rege Szálló, vagy a Kis Majestic, holott mindezek súlyos történelmi eseményekkel terheltek. Nem sokkal később ráakadtam arra az anyagra, amit a Fehér Hollók Munkacsoport (http:// hollok.hu/lakasok.html) tett nyilvánossá. Egy címlistát találtak 1974-ból, ami az állambiztonsági szolgálat titkos találkozóhelyeit tartalmazza, körülbelül 140-150 címet Budapesten. Az otthonomból pont rálátni egy ilyen házra. Az volt a címlistán az első, Logodi utca 74-76. Egyébként egy baljós kinézetű ház, nem restaurálták, az ostrom nyomait igencsak magán viseli. Elég különleges ház a várban. A következő cím pedig az egyik kedves barátomé. Kicsit feljebb, az Attila úton is egy ilyen ház volt. Így kezdődött, hogy akkor érdemes lenne végignézni ezt a listát. Mennyire volt fontos számodra, hogy pontos, korrekt legyen a sorozatod, hogy tényleg csak azok a bizonyos épületek jelenjenek meg a képeken? A történész számára mindenképp nagyon fontos, hogy egy bizonyos esemény melyik órában és hol történt. Én azt a listát használtam, amit Tabajdi Gáborék feltettek a Fehér Holló honlapjára. Kiderült, hogy rengeteg cím van, ami nem működik: véget ért az utca, nincs olyan házszám, nem b, hanem a, nincs b, hanem helyette c van... Még így is, a nyilvántartásban 60

szereplő címek legfeljebb 10%-a pontatlan. Ha olvastatok eredetiben ilyen jelentéseket, hemzsegnek az elírásoktól, helyesírási hibáktól, elhallásoktól, nevek félreírásától. Tehát úgy tűnik, belefért a rendszerbe, hogy csak úgy körülbelül vagyunk résen. Persze rohadt dolog szembesülni azzal, hogy a ház, amire minden nap felébredéskor rátekintek, rajta van a listán. Nyilván, ha épp egy ilyen házban laknék, sokkalta rosszabbul érintene a dolog, főleg, ha ötven éve ott élnék. Ha ki van mondva, hogy melyik utca, melyik szám az, ahol a találkozási vagy konspirált lakás volt, onnantól tényleg minden lakó érezheti úgy, hogy meg van vádolva ebben a szituációban. Ez abból fakad, hogy a lelkiismeret nehezen nyugszik meg. Mit kezdtél a séták közben felmerült kérdésekkel, hibákkal? Tabajdi Gáborék nem tárták fel, hogy ezeket az utcákat ma hogy nevezik. Például a Körmöci lépcsőnél, a Logodi utca fölött volt a Sziklai Sándor utca, ma Lovas út, de a listán Szikla utca volt feltüntetve. Kellett egy kicsit modernizálni a címlistát, hogy megtaláljam az aktuális címeket. Ha megtaláltam a címlista szerinti címet, akkor azt nem írhattam felül. Ha nem találtam meg a pontos címet, akkor azokhoz a képekhez kérdőjelet tettem.Volt egy belső jelrendszerem. A kérdőjel azt jelentette, hogy ami meg volt adva és amit találtam, nem egyezett. A képeken nincsenek emberek, csak az épületek állnak magányosan egymás mellett. Januárban, amikor készült a sorozat, baromi hideg volt, viszont utólag jöttem rá, hogy nagyon jót tett az anyagnak, hogy nincsenek lombos fák, és a hideg miatt az utcákon nincsenek emberek. Ezt direkt kerestem is, bár nehéz egy világvárosban, főleg ezeken a nagy forgalmú utcákon olyan pillanatot találni, amikor nincs ott senki. Kész csoda az Astoriás kép.Valamikor délelőtt 11-kor készült iszonyú nagy forgalomban, de a képen nincs senki. Abban a tizedmásodpercben éppen szerencsém volt. Hogyan, milyen sorrendben kerested fel az épületeket? Öt-hat séta alkalmával.Volt, amelyiket három részben csináltam meg, de megpróbáltam úgy felfűzni, hogy legyen a sétákban valami ésszerűség.Végig az motoszkált bennem, hogy mi lehetett a lakások kiválasztásának első számú miértje, volt-e bennük valami közös. Nekem nem sikerült ilyet találnom.Vagy rendkívül nagy házak vannak, ami érthető, ugyanis ezekben tényleg sokan mozognak nap mint nap, vagy olyan helyeken lévő házak, ahol a nagy utcai forgalom miatt nem tűnik fel, ha ki-be járkálnak. Ugyanakkor a legeldugottabb kis utcákban, ahol öt ház van, ott is vannak találkozási és konspirált lakások. Miről szól szerinted végül az egymás mellé állított épületek fekete-fehér képeinek monoton sorozata? Nem gondolod, hogy ennél markánsabb állásfoglalást kellett volna tenned egy ilyen kényes témában, amelyhez nagyon ritkán és kevesen nyúlnak a hazai 61

képzőművészeti szcénában mostanában? Az anyag nem állít semmit határozottan, ez egy általános felvetés. Nagyjából abba a tendenciába illik, hogy tele vagyunk helyszínekkel, olyan kollektív történelmi morzsákkal, amik nem lettek se kibeszélve, se feltárva. Amennyire én nem foglalok állást, annyira ezek a helyszínek és házak maguktól is felvetik a saját történetüket. Ahogy a büszkeségnek is vannak helyszínei, annyira az abszolút szégyennek is lehetnek – így tekintek ezekre. Nem fognak átalakulni soha, bármilyen politikai mozgás történik. Mindig sebhelyek maradnak. Ehhez nem kell szerintem semmit hozzátenni, magukért beszélnek. Ez egy művészeti munka, ami érzelmeket szólít meg. Kollektív érzelmeket, amik mindnyájunkban jelen vannak. Az egész csupán egy felvetés, amivel mindenki olyan viszonyba kerül, amilyenbe akar.Végtelen mennyiségű elgondolás lehet. Én annyit szerettem volna, hogy felmerüljön valami, ezért nagyon örülök, ha van, aki utálja ezt a munkát és persze van olyan is, aki szereti. Már a kezdetek óta azt a munkamódszert követem, hogy ellépek a saját munkáimtól. Inkább lehántom róluk azokat a tartalmakat, amik bennük lehetnek. Zavarna, ha közelebb kellene engednem magam. Pl.: bemegyek egy házba, találkozom a házmesterrel vagy egy kismamával, és akkor... Ez nem tartozik a tárgyhoz, ez egy másik történet. Én nem éreztem, hogy több lenne a dolgom. Egyszerűen volt hozzá egy bizonyos viszonyom, és ezt tudtam vele kezdeni, illetve ezt akartam vele kezdeni. Én nem vagyok történész, sem szociológus, ezért nem merészkednék olyan területekre, ahol elcsúsznék az első kanyarban. Nem hiszem, hogy nekem tovább kellett volna mennem. Mégis, hová kellett volna ezt továbbvinnem? Nézzük végig a címlistákat, hogy 1976-ban kik laktak ott és kezdjünk el kutatni? Ez egy más szakma. Gondolkodsz a folytatáson? Van még olyan terület, ami foglalkoztat a titkos lakásokkal kapcsolatban? Döbbenetes volt azzal szembesülni, hogy kétféle lakástípus létezett. Egyrészről voltak a rendszer birtokolta lakások, amiket ők tartottak fenn és működtettek. Másrészről a konspirált lakások – ezek sokkal érdekesebbek. A tulajdonosok rendelkezésre bocsátották a lakásukat: kaptak egy telefonhívást, és délután szépen elmentek moziba. Az a lakás, ahol ők egyébként a bensőséges hétköznapjaikat élték, azok a helyszínek – a konyhájuk, a fürdőszobájuk, a hálószobájuk – hirtelen, pár órára az állambiztonság rendelkezésére álltak. Az esetek többségében ez nem kényszer hatására, hanem valamilyen állampolgári lelkesedésből vagy rendszerhűségből történt. A lakástulajdonosok részéről ez kimerítette a hatalommal való együttműködés, cinkosság fogalmát. Az, hogy a hatalom rátelepszik ingatlanokra kevésbé izgalmas. Ismerjük a hatalom ilyen egyszerűsített, primer működését, ahogy megszerez bizonyos dolgokat. De amikor az emberek lelke válik tulajdonná, az sokkal tragikusabb. Nem hiszem, hogy folytatni fogom a projektet. Az viszont nagyon érdekelne, hogy milyen 62

lehetett egy ilyen lakás. Persze ez már más dolog. Egy intim térbe bejutni, ahol délelőtt valami egész más történik, mint délután, elég skizoid helyzet egy lakás esetében. Egy találkozási lakást megnéznék, bár nem tudom, hogy mit kezdenék vele. Tabajdi Gábor mondta, hogy van egy-két ilyen anyag, csak egyelőre még nem jutott hozzájuk. A korábbi munkáidban többnyire találkozunk humorral, viszont ezeket a képeket látva nem fogtuk a hasunkat a nevetéstől. Ebben a munkában nincs humor, már jó ideje kivontam a humort a munkáimból. Mostanában sokkal jobban érdekelnek az ehhez hasonló, társadalomra reflektáló témák. Kicsit felnőttesebb dolognak gondolom ezt. Ráadásul felelősséggel is tartozunk. Azt gondolom, hogy ha információkhoz jutunk mi, képzőművészek, akik nyilvánosságot kapunk, és ezzel élni tudunk, használni tudjuk azokat az eszközöket, amiket mondjuk egy harminc éves praxis után birtoklunk, nem mehetünk el szótlanul ilyen témák mellett. Abban az esetben sem tehetnénk, ha ebben az országban Kánaán lenne: akkor is kellene velük foglalkoznunk.

Lásd a kiadványban a 6. oldalon.

Lumen Fiók – 1. szám

Támogatók:

digitális nyomda grafikai műhely

Grafikai munkák: az elgondolástól a kivitelezésig, a névjegykártyától a kiadványokon és meghívókon át

az épület és autódekorálásig...

Digitális és ofszet nyomás: nyomtatás kis és nagy példányszámban is, akár már 1 db-tól (névjegykártyák,

címkék, szórólapok, meghívók, DM levelek, borítékok, kiadványok, könyvek...)

Plakát és reklámtábla készítés: nagyformátumú nyomtatás többféle alapanyagra kültérre és beltérre

egyaránt, fotó nyomtatás (papír, öntapadó, PVC anyagok, festővászon...) 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 15. Tel.: +36 1 706 7689 E-mail: grafika@quarts.hu Web: www.quarts.hu

A Videospace Budapest profilja a kortárs művészet, különösen a médiaművészet és a tágabb

értelemben vett elektronikus művészet. Kiállítások és más projektek szervezése mellett elsődleges feladatnak tekintjük a művészeti kapcsolatok teremtését. 2007 és 2012 között a Videospace Galériát működtettük a budapesti Ráday u. 56. alatt. Ez idő alatt 28 egyéni és csoportos kiállítást rendeztünk a galériában, nemzetközi képzőművészeti vásárokon vettünk részt, valamint kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat, konferenciát és más projekteket szerveztünk. 2012 óta a Videospace társszervezője az Art Quarter Budapest kortárs képzőművészeti rezidensprogramjának. Web: www.videospace.c3.hu