Címzetes egyetemi docensi kinevezések

Pintér Tamás – 2022. december 15-i Szenátus hagyta jóvá

Vörös Szilárd – 2023. március 30-i Szenátus hagyta jóvá

Bóday Tamás – 2023. május 4-i Szenátus hagyta jóvá

Mintegy 20 év iparban –többek között a hadiiparban

– szerzett tapasztalattal érkezett 2002-ben az akkor még PTE Pollack Mihály

Műszaki Főiskolai Karnak nevezett intézménybe dr.

Cs. Nagy Géza, aki újabb 20 év, ezúttal oktatói munkát követően tavaly ment nyugdíjba docensként a Gépészmérnöki Tanszékről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tanítana továbbra is; mint mondja, ameddig nem okoz számára különösebb megterhelést az oktatás, addig szívesen megosztja az évtizedek alatt gyűjtött ismereteit „az ifjú titánokkal”.

- A 2000-es években termelési igazgató voltam egy viszonylag frissen privatizált vállalatnál, amely jelentős részben exportra gyártott acélszerkezeteket. Egy ideje érett bennem a váltás gondolata. Ekkor látott meg a feleségem egy újsághirdetést, amelyben oktatót kerestek a Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Gépszerkezettan Tanszékére. Korábban gépészmérnökként több évet töltöttem a hadseregben viszonylag fiatal emberekkel összezárva, így volt lehetőségem tapasztalatot szerezni a huszonéves korosztállyal. Ez is közrejátszott abban, hogy beadjam a pályázatomat, amit aztán el is fogadtak, így 2002 augusztusában munkába álltam a karon.

- Mi volt a legnagyobb kihívás az ön számára a tanításban?

- A diplomaszerzésemet követő húsz év, amit különböző profilú és szerkezetű cégeknél töltöttem, rengeteg újdonságot hozott a műszaki tudományokban. Új anyagok, eljárások, módszerek jelentek meg, így az első jó néhány hónap azzal telt, hogy szintre hozzam magamat, bár szerencsés módon olyan tárgyakat kaptam az első félévben – műszaki ábrázolás, ábrázoló geometria –, ahol az új szelek mellett is a stabil, régóta biztos alapok maradtak a legfontosabbak. Azt is meg kellett szoknom, hogy a bolognai rendszer nagyobb szabadságot ad a diákoknak a tárgyak felvételében, mint azok a szigorúan meghatározott sorrendben tanult tárgyak, amik mentén az én generációm képződött.

- Miként lehetett oktatóként azzal a gyakorlati szemlélettel érvényesülni, amit a pályafutása biztosított önnek?

- A rengeteg, különböző területről származó gyakorlati tapasztalatomat felhasználva állítottam össze azt a tananyagot, aminek elsődleges célja a használható, naprakész és ebből a gondolkodásmódból kiindulva széles körben, aktuális kihívásokra adaptálható tudás átadása volt. Ez különösen két tárgya volt érvényes: sokáig Karbantartás és szervezése I., illetve II. volt a nevük és két egymást követő félévben futott ez a tárgy. Olyasmit nem szívesen tanítottam, aminek nem voltam meggyőződve a gyakorlati hasznáról, vagy én magam annak idején ténylegesen nem szereztem ennek a lehetőségeire vonatkozó tapasztalatokat. Amellett, hogy létezik egy definíció, egy megfogalmazás az adott módszerre, eljárásra, arra voltam kíváncsi, és ezt a kíváncsiságot igyekeztem a hallgatóimmal is megosztani, hogy mire használható mindez a mindennapokban – a 20 éves szakmai múltamból erre több példát is tudtam mutatni. Ez amellett, hogy a saját hitelességemet erősítve így számíthattam a hallgatóságom nyitottságára és érdemi, valós részvételére a munkában azt is magával hozta, hogy a tárgy, illetve a tárgy keretén belül említett eljárások, módszerek hitelességét is sikerült alátámasztanom és a közös érdeklődésünk, vizsgálatunk tárgyává tennem.

- Különleges aspektust ad a tanításának a hadseregben szerzett tapasztalat.

- Friss diplomás voltam, Taszáron akkor kezdődött egy hatalmas rekonstrukció, illetve bővítés, és hiány volt műszaki szakemberekből. Ennek az önálló katonai építésvezetőségnek lettem a műszaki főnöke, gyakorlatilag az építőanyag-ellátástól az öszszes működő berendezésig, a legkisebb fúrógéptől a telepített betonkeverőn át valamennyi autóig mindent nekünk kellett működtetnünk és karbantartanunk. Így elképesztő, nagyon sokrétű – a tervezéstől a koordináción, monitoringon át a kivitelezésig, minden részletre kiterjedő – tapasztalatra tettem szert, amiből később is rengeteget profitáltam. A tanításnál például nagy hasznomra vált, hogy már a katonaságnál is remekül (nem a hierarchián alapuló viszonyból kiindulva) együttműködtem az akkori huszonévesekkel. Úgy az itt tanult problémamegoldást, mint az ekkor szerzett kommunikációs módszereket is kiválóan tudtam és a mai napig tudom alkalmazni a munkámban.

- Ahhoz, hogy oktatóként naprakész legyen, folyamatosan karban kell tartani az ismeretanyagot, követni a szakma fejlődését. Azt mondják, hogy szinte nincs két egyforma évfolyam, mert mást tanulnak idén, és mást az újonnan jövők.

- Ha az ember érdeklődik a saját szakmája iránt, akkor követi az aktualitásokat, a legújabb innoviációkról, kutatásokról szóló színes, érdekes híreket, ezeket pedig utána jó eséllyel tovább is boncolgatja, főleg, ha valóban érdemes kiindulópontot talál bennük. Három, a többinél is jobban kedvelt tantárgyam van: a Gépészeti rendszerek üzemeltetése I–II. és a Felújítástechnológia. Az első kettőből nincs készre kidolgozott előadásvázlatom, mert minden évben más és más a tartalma, tekintve, hogy az folyamatosan alakul, ahogy változik a világ. Ami még lényeges, hogy mindig próbálunk az aktuális és a várható kihívásokra is felkészülve naprakészek lenni, és amiben csak lehet, az elméleti keretek mellett valóban hasznosítható gyakorlati kapaszkodókat adni. Arra ugyanis már 2002-ben rájöttem, hogy a puszta elmélet hangoztatásával, akármilyen gyönyörűen van felépítve, bizonyítva, teljesen érthető módon nem igazán sikerül felkelteni a hallgatóság érdeklődését, és meggyőzni őket arról, hogy valóban érdemes foglalkozni kell ezzel a területtel. Viszont még ha valamiről nem is tudjuk biztosan, hogy szükségünk lesz rá, szerencsés, hogy ha mégis így alakulna, akkor ne a semmiből kelljen előhúzni a tudásunkat. Ennek érdekében már jó tíz éve az említett kedvenc tárgyakhoz kapcsoltuk a „Fából vaskarika” kurzust. Ennek a lényege, hogy 3-4 fős csapatok találjanak ki olyan masinát, eszközt, berendezést, amit akár gyerekkorukban nagyon szerettek volna létrehozni vagy mostanában vált számukra valamiért érdekessé, és építsék meg. Az alapelvárás az, hogy az ócskavastelepen meg a padlásokon összegyűjtött kincsekből hozzunk létre valami hasznosat. Ez az élmény – amellett, hogy az upcycling alapjait is elsajátítjuk, és jó eséllyel aztán ennek az alapelveit később is be tudjuk majd építeni a tevékenységünkbe – úgy tanítja meg a teljes folyamatot a tervezéstől a megvalósításig, hogy az élményalapú oktatás rendkívül mély nyomokat hagy a hallgatókban és tartós sikerélményhez juttatja őket.

- Oktatóként mit tart szem előtt tart a munkája során, miként érdemes felkészíteni a szakmára a jövő szakembereit?

- A gépészmérnök a mai napig a mérnökség és a műszaki területek Jolly Jokere. Ez a tudásanyag, illetve ezeken a megfelelő logikai rendszereken alapuló tematika – a matematikai, fizikai alapoktól a vezérléssel bezárólag, kiegészítve a szervezési és mindenfajta ismeretekkel – elképesztően sokfajta munkakör és hivatás ellátására teszi alkalmassá a környezetével foglalkozó és a környezet iránt is érzékeny hallgatót. Emellett nyilván fel kell készülni a folyamatos tanulásra, mert hihetetlen tempóban fejlődik a világ. Mindenképpen igyekszem meggyőzni a fiatalokat arról, hogy a közös évek végére egy Jolly Joker alapszakma birtokosaivá válhatnak, de az már rajtuk múlik, hogy az itt megtanult szemléletre építkezve, miként tartják naprakészen a megszerzett tudást. Az ehhez szükséges adaptivitásra, nyitottságra és rugalmasságra is igyekszem rávezetni őket.

- Kutatóként a karbantartás-fejlesztéssel foglalkozott. Mit értünk ez alatt?

- Gyakorlati munkám során, a cégeknél töltött évek jelentős részében sokat foglalkoztam üzemeltetéssel, karbantartással, amelyek meglehetősen mostohán kezelt területek az iparvállalatoknál. A leggondosabb felügyelet és a legjobban megválasztott magatartási stratégia mellett is keletkezhetnek váratlan meghibásodások akár anyaghibából, emberi mulasztásból, vagy öregedésből fakadóan. Nehéz megindokolni, hogy milyen mértékben van szükség karbantartásra, talán még a multik vannak leginkább tisztában vele, hiszen a megtérülés alapú számításokban azok a pár perces termelésleállás alatt elveszített milliók, amik karbantartással megelőzhetők lettek volna, mindig látszanak. Az egész kutatási tevékenységem célja az volt, hogy beazonosítsam, miképpen lehet olyan karbantartási mixet összeállítani, amely több területen is alkalmazható, egységes egész, melynek keretrendszere biztosítja, hogy a rendszer valamennyi eleme, folyamatosan megkapja a megfelelő, jellemzően megelőzést célzó ellátást, kezelést és ápolást, így minimális valószínűséggel fog váratlanul meghibásodást okozni. A doktori és habilitációs fokozatomat is ebben a témában szereztem.

- Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre?

- Továbbra is szívesen tanítok, hiszen fizikailag nem megterhelő számomra, és amíg olyan hasznos ismereteket tudok megosztani az „ifjú titánokkal”, amiből profitálni tudnak, addig természetesen nagyon szívesen megteszem. Ezzel ráadásul valamennyire az ifjabb kollégáimat is tehermentesítem. Másrészt van két apró unokám, egy két és fél éves kislány és egy négyéves kisfiú, akikkel gyakran találkozunk és akikkel kölcsönösen igényeljük egymás figyelmét és társaságát. Emellett egyéb szabadidős tevékenységeknek sem vagyok híján, szívesen járok vadászni, ha pedig vége a szezonnak, akkor vízre teszem a vitorlást. Alapvetően rettentően elfoglalt vagyok, és szeretem, hogy ez így van.