DO I LY
„A
halálhoz viszonyuló létben a jelenvalólét úgy viszonyul önmagához ,
mint valami kitüntetett a lenni tudáshoz .
A
mindennapi
Önmaga
azonban nem más ,
mint az akárki , amely a fecsegésben kimondott közfelfogásban konstruálódik .”
Martin H eidegger
DO I LY Felejt, Mulatunk Vitatva Pacsmag Manna Fényképezte Hasenfratz Ora
elestem ezért menjünk Hátrább te Sem, Nézzenek Oda, Eladni Nem Nehogy baj legyen bánatból Mert Szűk, Most Írnál, Kis Edzeni kérdezem én bolt olyan Hogy Napjában, Jártam Magunk, Kellett Elmenni Menni Laptoppal, Kezemben Fényképezővel, Agyamban Takarodj gyere lelket edzeni te kis szerelmem Emlékezz Csak, Kellett Küldözgeti Neked Csal, Mert Tud Megnézem, Az Órarendjét Elvettem Enni, Kibújt Ellene, Mérges Telefont, Szétszór Olvass, Elvittem Gondold
ORA & PUSKAAS
TEENS II I. TEENS II.
T E E NS I .
rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni. A mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek soha, megcsináltam az idézetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket sejteket. Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek, hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc desszertért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót, a koktélokat nézem gyönyörűen. Simulékony anya, előre nézz, erről nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána busz van, kérdeznek, megszűrnek osztályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne öltözni rendesre. Javasol valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz törni. Milyen jelleggel ott voltam de te leszállsz megteheted. Visszahozta a kedvem a pénteken elfolyt negyed óra. Gyerünk veszünk valamit, a kávék késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre felszereltek jelenléti italt nem hoztak. Kettőszáz a barack nem volt gazdája elmentem koncertre. Sok szeretettel elfáradt divatfotós formázza meg, lepukkant volt. Minden gyerek nálam van valaki simogatta a koncertet. Nem én vagyok a születésnap be kell néznem. Az elsőre bemegyek nagymama palacsintájával fogságban született régen. Fel van töltve a bordája mert szép hangja. Leesett a haja, a szája sem így áll. Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordulok erre. Vasárnap nekem nem jó, nem értek hozzá most. Ráírom a nevem, hogy a cipő sarka alá tehessem. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam, De csak a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon
de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt a csávó, nagyon
nem akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is
bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A
szervezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt
bánatos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop
dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam a
is, de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat
szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de a könyvtár
álmos és boldog. Arra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok
zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem.
pulóveren kell átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végi-
Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az
galudtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha
órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem,
rohansz a szervizbe egyik ismerősöm utána van, kérdeznek, megszűr-
elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam, de
nek osztályfőnökséget vállalnak négyen elvittem őt egy autó felfaltam
milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt a csávó, nagyon ben-
akció volt de elmenekült. Ráírom a nevem, hogy a cipő sarka alá
nem volt. Gyere mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bána-
tehessem. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szüksé-
tos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de
gességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább a te sem.
fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy
Lent a vörösbor miatt vettem ki
ik mettev ttaim robsöröv a tneL
a tömegből. Ha rohansz nagyon
noygan zsnahor aH .lőbgemöt a
nem akarok átmenni így sem.
.mes ygí innemtá koraka men
Egyik ismerősöm vette ki, meg is
si gem ,ik ettev mösőremsi kiygE
szervezte az estét. Otthonos a hús,
,súh a sonohttO .tétse za etzevrezs
a csövek állapota lovasan jó. Itt
ttI .ój nasavol atopallá kevösc a
dolgozol, de esélyünk sem lenne,
,ennel mes knüylése ed ,lozoglod
mert fogynom kell. Megtaláltam a
a matlálatgeM .llek monygof trem
szerelmem, van íz és perc együtt.
.ttüyge crep sé zí nav ,memlerezs
Meg tudom nézni, de a könyvtár
rátvynök a ed ,inzén modut geM
zárva miattad. Takarodj innen,
,nenni jdorakaT .dattaim avráz
gyere lelket edzeni te kis szerel-
-lerezs sik et inezde teklel ereyg
mem. Emlékezz csak, küldözgeti
itegzödlük ,kasc zzekélmE .mem
neked de csal mert tud. Megné-
- éngeM .dut trem lasc ed deken
zem az órarendjét most, ha meg-
-gem ah ,tsom téjdneraró za mez
hirdetik a szükségességet. Papriká-
-ákirpaP .tegéssegésküzs a kitedrih
ra néztem, elestem ezért menjünk
knüjnem tréze metsele ,metzén ar
hátrább te sem. Négy órában
nabáró ygéN .mes et bbártáh
elvoltam, de milliót nem kellett
ttellek men tóillim ed ,matlovle
csinálni. Amikor fáradt volt a csá-
-ásc a tlov tdaráf rokimA .inlánisc
vó, nagyon bennem volt. Gyere
ereyG .tlov menneb noygan ,óv
mert nem seftelek, ha segíted a
a detíges ah ,keletfes men trem
hajléktalant. A bánatos villamos
somalliv sotanáb A .tnalatkéljah
végállomást keresem de boldog
godlob ed meserek tsámollágév
nem. Volt laptop is, de fényképező
őzepékynéf ed ,si potpal tloV .men
fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha
ah ,mezsihlE .lemmezs tdaka nnef
átlépi a vonalat álmos és boldog.
.godlob sé somlá talanov a ipéltá
Arra megyek de harminc nap alatt
ttala pan cnim rah ed keygem arrA
lesz órám. Sok pulóveren kell át-
-tá llek nerevólup koS .máró zsel
menni egyenesen elküldöm neked
deken mödlükle neseneyge innem
drágám. Végigaludtam futva az
za avtuf matdulagigéV .mágárd
éjszakát vörösbor kólával de nem.
.men ed laválók robsöröv tákazsjé
Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de harminc nap alatt
lesz órám.
Sok pulóveren kell átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni. A mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek
soha,
megcsináltam
az idézetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket sejteket. Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok menni most. Ez van évek óta, munkát kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne tudjon nyelni, utazása előtt, nevetséges. De ette a húst, mint a vodkás macit. Négy órában hallgatom, de millióan jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak gyere mert fáradt az ég. Nézzenek oda, megyek eladni, nem adom a szerdámat. Nehogy baj legyen bánatból, mert szűk az utca. Csak most mégis mit írnál be kérdezem el ment de ne én. Lent a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha
Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek, hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc desszertért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót, a koktélokat nézem gyönyörűen. Simulékony anya, előre nézz, erről nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána busz van, kérdeznek, megszűrnek osztályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne öltözni rendesre. Javasol valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz törni. Milyen jelleggel ott voltam de te leszállsz megteheted. Visszahozta a kedvem a pénteken elfolyt negyed óra. Gyerünk veszünk valamit, a kávék késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre felszereltek jelenléti italt nem hoztak. Kettőszáz a barack nem volt gazdája elmentem koncertre. Sok szeretettel elfáradt divatfotós formázza meg, lepukkant volt. Minden gyerek nálam van valaki simogatta a koncertet. Nem én vagyok a születésnap be kell néznem. Az elsőre bemegyek nagymama palacsintájával fogságban született régen. Fel van töltve a bordája mert szép hangja. Leesett a haja, a szája sem így áll. Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordulok erre. Vasárnap nekem nem jó, nem értek hozzá most. Ráírom a nevem, hogy a cipő sarka alá tehessem. Visszabeszél de össze kell jönnöd az új lakással. Első benyomással nem szeretem, rákapaszkodom majd elégetem őt. Komolyan mondom, a bohóc igen, nézd a nadrágot. Nem teszem meg tudom, áll a lányod is. Összes múzeumnál indul a busz mondtam a gyerekeimnek. Itt a tőgye a tehénnek fogom ezt elviselni. Nem a példatár, képlettáral fogsz menni a marketingre. Táblába temetik, most beszéltem vele amíg elmegyek parkolni. Ha hideg lesz finomat. Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben igazat adok. Meg tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni.
L
O
OO K
De csak a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz na-
tem és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek soha, megcsináltam az
gyon nem akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki,
idézetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta a kettest
meg is szervezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lo-
rajzolok növényeket sejteket. Ennyit nem ihatok, be kell áztat-
vasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell.
ni, fektetni mindent. Befizetlek, hogy táncot tanulj szombaton
Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom
menjünk arc desszertért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót,
nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket
a koktélokat nézem gyönyörűen. Simulékony anya, előre nézz,
edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal
erről nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben a
mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szük-
félévben láttam. Utána busz van, kérdeznek, megszűrnek osz-
ségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te
tályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne
sem. Négy órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Ami-
öltözni rendesre. Javasol valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz
kor fáradt volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem
törni. Milyen jelleggel ott voltam de te leszállsz megteheted. Vis�-
seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállo-
szahozta a kedvem a pénteken elfolyt negyed óra. Gyerünk ve-
mást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn
szünk valamit, a kávék késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre
akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog.
felszereltek jelenléti italt nem hoztak. Kettőszáz a barack nem
Arra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell
volt gazdája elmentem koncertre. Sok szeretettel elfáradt divat-
átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam fut-
fotós formázza meg, lepukkant volt. Minden gyerek nálam van
va az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz
valaki simogatta a koncertet. Nem én vagyok a születésnap be
a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a
kell néznem. Az elsőre bemegyek nagymama palacsintájával fog-
rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska
ságban született régen. Fel van töltve a bordája mert szép hangja.
meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a
Leesett a haja, a szája sem így áll. Nyomja a tüdejét a nyírség
nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc má-
ha ráfordulok erre. Vasárnap nekem nem jó, nem értek hozzá
sodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az
most. Ráírom a nevem, hogy a cipő sarka alá tehessem. Vissza-
órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen ha meg-
beszél de össze kell jönnöd az új lakással. Első benyomással nem
hirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos
szeretem, rákapaszkodom majd elégetem őt. Komolyan mon-
közegre, de nem tudtam esni. A mai napként erőszakkal beveze-
dom, a bohóc igen, nézd a nadrágot nem teszem meg tudom.
Biztos lesz: Takarodj Ebben láttam: Gonosz Kérdeznek: Lefolyó Osztályfőnökséget: Cica
Biztos lesz: Diós Guba Ebben láttam: Cirmos Kérdeznek: Alma Osztályfőnökséget: Bundás
Biztos lesz: Elment Lajos Ebben láttam: Bicska Kérdeznek: Malom Malom Osztályfőnökséget: Cukor Kisebb
Biztos lesz: Répa Ebben láttam: Virágos Kérdeznek: Gitáros Osztályfőnökséget: Rigó Lett
Biztos lesz: Dinnye Ebben láttam: Hideg Kérdeznek: Mai Medál Osztályfőnökséget: Metál Kökény
Biztos lesz: József Ebben láttam: Ficsur Kérdeznek: Szél Felvett Osztályfőnökséget: Tilos Folyik
Biztos lesz: Piros Ebben láttam: Benne Kérdeznek: Majom Osztályfőnökséget: Pedál
Biztos lesz: Piros Ebben láttam: Benne Kérdeznek: Majom Osztályfőnökséget: Pedál
Biztos lesz: Sima Lepedő Ebben láttam: Tojás Hideg Kérdeznek: Cirmos Hegyes Osztályfőnökséget: Kréta
Biztos lesz: Minta Ebben láttam: Ember Kérdeznek: Gipsz Osztályfőnökséget: Pedál
Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt.
mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk
Meg tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Ta-
fűzővel. Ne menjetek soha, megcsináltam az idéze-
karodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem.
tet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta
Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud.
a kettest rajzolok növényeket sejteket. Ennyit nem
Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a
ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek,
szükségességet. Paprikára néztem, elestem ezért
hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc des�-
menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam,
szertért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót, a
de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt
koktélokat nézem gyönyörűen. Simulékony anya,
a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem sef-
előre nézz, erről nem álmodozik senki. Biztos lesz
telek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos
tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána busz
végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop is,
van, kérdeznek, megszűrnek osztályfőnökséget vál-
de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha
lalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne öl-
átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de
tözni rendesre. Javasol valamit, akkora fájdalmat is
harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell
össze tudsz törni. Milyen jelleggel ott voltam de te
átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végi-
leszállsz megteheted. Visszahozta a kedvem a pén-
galudtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem
teken elfolyt negyed óra. Gyerünk veszünk valamit,
csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik isme-
a kávék késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre
rősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott
felszereltek jelenléti italt nem hoztak. Kettőszáz a
húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog
barack nem volt gazdája elmentem koncertre. Sok
táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk
szeretettel elfáradt divatfotós formázza meg, lepuk-
se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol
kant volt. Minden gyerek nálam van valaki simo-
nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választot-
gatta a koncertet. Nem én vagyok a születésnap be
tam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az óra-
kell néznem. Az elsőre bemegyek nagymama pala-
rendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen
csintájával fogságban született régen. Fel van töltve
ha meghirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Rá-
a bordája mert szép hangja. Leesett a haja, a szája
néztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni. A
sem így áll. Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordul.
Biztos lesz: Tilos Ebben láttam: Díj Kérdeznek: Gondoz Osztályfőnökséget: Pisztoly
Biztos lesz: Liba Vétek Ebben láttam: Cirógat Kérdeznek: Dekoltázs Gulya Osztályfőnökséget: Püspök
Biztos lesz: Elveszett Alma Ebben láttam: Bicska Kérdeznek: Mozog Mozog Osztályfőnökséget: Tele
VO
U
E
Biztos lesz: Ritka Ebben láttam: Lóg Kérdeznek: Vitat Osztályfőnökséget: Gépel
Ilyen nem ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek, hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc desszertért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót, a koktélokat nézem gyönyörűen. Simulékony anya, előre nézz, erről nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána busz van, kérdeznek, megszűrnek osztályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne öltözni rendesre. Javasol valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz törni. Milyen jelleggel ott voltam de te leszállsz megteheted. Visszahozta a kedvem a pénteken elfolyt negyed óra. Gyerünk veszünk valamit, a kávék késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre felszereltek jelenléti italt nem hoztak. Kettőszáz a barack nem volt gazdája elmentem koncertre. Sok szeretettel elfáradt divatfotós formázza meg, lepukkant volt. Minden gyerek nálam van valaki simogatta a koncertet. Nem én vagyok a születésnap be kell néznem. Az elsőre bemegyek nagymama palacsintájával fogságban született régen. Fel van töltve a bordája mert szép hangja. Leesett a haja, a szája sem így áll. Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordulok erre. Vasárnap nekem nem jó, nem értek hozzá most. Ráírom a nevem, hogy a cipő sarka alá tehessem. Visszabeszél de össze kell jönnöd az új lakással. Első benyomással nem szeretem, rákapaszkodom majd elégetem őt. Komolyan mondom, a bohóc igen, nézd a nadrágot. Nem teszem meg tudom, áll a lányod is. Összes múzeumnál indul a busz mondtam a gyerekeimnek. Itt a tőgye a tehénnek fogom ezt elviselni. Nem a példatár, képlettáral fogsz menni a marketingre. Táblába temetik, most beszéltem vele amíg elmegyek parkolni. Ha hideg lesz finomat. Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben igazat adok. Csak a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is szervezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni. A mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek soha, megcsináltam az idézetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket sejteket. Felmostam miattad kétszer de arcüreggyulladásom volt, poros a víz. Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok menni most. Ez van évek óta, munkát kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne tudjon nyelni, utazása előtt, nevetséges. De ette a húst, mint a vodkás macit. Négy órában hallgatom, de millióan jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak gyere mert fáradt az ég. Nézzenek oda, megyek eladni, nem adom a szerdámat. Nehogy baj legyen bánatból, mert szűk az utca. Csak most mégis mit írnál be kérdezem én. Volt olyan, hogy napjában jártam, és magunk is. Tudok menni laptoppal a kezemben, fényképezővel az agyamban. Kirabolják mert átlépte a peronsávotn de lenn vannak. Menjünk arra de többeknél a lényeg az óra. Hány nap alatt lesz ez elbírálva mert mindegy. A csövek mivolta miatt elküldtem a sok pulóvert. Remegett az átutalás de ami rajtam is volt. A virágcserepet vödörrel kidobtuk az ablakon, pólóval együtt. Elég komoly harminc évig aludtam az éjszakákat át. Elüt a római ipari autó. Igyuk mert harminc napra éhezem, megyek el de. Lecsukom szemem segítsenek meg adják kezembe a szemetet. Hozza az unokáját is, mert neki ez természetes. Jössz velünk aranyos, örülhetsz neki nem ott sem. Megmutatom és haza gépeket nézegettem de megyek is. Te is hallgass meg de nem lehet egyszerre. Emlékszel, hogy beraktuk a gyárba, mi a neve. Villámokat szór, ezért nem megyek mert megsüketülök rendesen. Volt orra haladj kicsit, ne zárd őt be! Nincs apróm, mert nem tudok kit felvenni, gyere. Túl korán van nem jöhetsz át, ettem már. Elüt a római ipari autó. Igyuk mert harminc napra éhezem, megyek el de. Lecsukom szemem segítsenek meg adják kezembe a szemetet. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyvtár.
Biztos lesz: Vettem Ebben láttam: Helyez Kérdeznek: Ugrál Osztályfőnökséget: Lámpa
Biztos lesz: Grillez Ebben láttam: Cirmos Kárpótol Kérdeznek: Old Osztályfőnökséget: Tető
Biztos lesz: Rügy Liga Ebben láttam: Ciklon Kérdeznek: Derűs Osztályfőnökséget: Heves
Biztos lesz: Meggy Megy Ebben láttam: Mutat Jeles Kérdeznek: Golyó Osztályfőnökséget: János
Biztos lesz: Folyik Ebben láttam: Tulipán Fejt Kérdeznek: Poros Osztályfőnökséget: Bosszú
Biztos lesz: Megöl Ebben láttam: Piszkos Kérdeznek: Ajtó Osztályfőnökséget: Bicska
Biztos lesz: Birka Ebben láttam: Legel Kérdeznek: Giccs Osztályfőnökséget: Ma Ma
Biztos lesz: Kikapcsol Ebben láttam: Ernyő Kérdeznek: Fúj Osztályfőnökséget: Lejtő Vitat
H
N G
R
Ilyen mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bá-
nen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak,
natos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt
küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az órarend-
laptop is, de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem,
jét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néz-
ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de har-
tem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában
minc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni
elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt
egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva
volt a csávó, nagyon bennem volt. Minden gyerek nálam
az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha ro-
van valaki simogatta a koncertet. Nem én vagyok a szü-
hansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából
letésnap be kell néznem. Az elsőre bemegyek nagymama
tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény la-
palacsintájával fogságban született régen. Fel van töltve a
katos a boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de
bordája mert szép hangja. Leesett a haja, a szája sem így
esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol
áll. Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordulok erre. Va-
nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz
sárnap nekem nem jó, nem értek hozzá most. Ráírom a
könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldöz-
nevem, hogy a cipő sarka alá tehessem. Visszabeszél de
getik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát
össze kell jönnöd az új lakással. Első benyomással nem
virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de
szeretem, rákapaszkodom majd elégetem őt. Komolyan
nem tudtam esni. A mai napként erőszakkal bevezetem és
mondom, a bohóc igen, nézd a nadrágot. Nem teszem
beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek soha, megcsináltam az
meg tudom, áll a lányod is. Összes múzeumnál indul a
idézetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta a
busz mondtam a gyerekeimnek. Itt a tőgye a tehénnek
kettest rajzolok növényeket sejteket. Csak a vörösbor mi-
fogom ezt elviselni. Nem a példatár, képlettáral fogsz
att vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem akarok
menni a marketingre. Táblába temetik, most beszéltem
átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is szer-
vele amíg elmegyek parkolni. Ha hideg lesz finomat.
vezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan
Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben igazat adok. Azt
jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell.
mondja, hogy megcsinálja, át tudok menni most. Ez van
Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg
évek óta, munkát kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne tud-
tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj in-
jon nyelni, utazása előtt, nevetséges de ette a húst, minta.
Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok menni most. Ez van évek óta, munkát kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne tudjon nyelni, utazása előtt, nevetséges. De ette a húst, mint a vodkás macit. Négy órában hallgatom, de millióan jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak gyere mert fáradt az ég. Nézzenek oda, megyek eladni, nem adom a szerdámat. Nehogy baj legyen bánatból, mert szűk az utca. Csak most mégis mit írnál be kérdezem én. Volt olyan, hogy napjában jártam, és magunk is. Tudok menni laptoppal a kezemben, fényképezővel az agyamban. Kirabolják mert átlépte a peronsávotn de lenn vannak. Menjünk arra de többeknél a lényeg az óra. Hány nap alatt lesz ez elbírálva mert mindegy. Csak a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is szervezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem, elestem.
Csak a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is szervezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállomást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éjszakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni. A mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek soha, megcsináltam az idézetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket sejteket.
Elüt a római ipari autó Te is hallgass meg de nem lehet egyszerre. Takarodj innen, gyere lelket edzeni. A.E.: Elüt a római ipari félelmetes kis egy aztán autó?
Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy
G.J.: Igyuk mert harminc napra éhezem, megyek el de. Lecsu-
órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt
kom szemem segítsenek meg adják kezembe a szemetet. Hozza
volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha
az unokáját is, mert neki ez természetes. Jössz velünk aranyos,
segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállomást keresem
örülhetsz neki nem ott sem. Megmutatom és haza gépeket néze-
de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn akadt szem-
gettem de megyek is. Te is hallgass meg de nem lehet egyszerre.
mel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek
Emlékszel, hogy beraktuk a gyárba, mi a neve. Villámokat szór,
de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni
ezért nem megyek mert megsüketülök rendesen. Volt orra haladj
egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éj-
kicsit, ne zárd őt be! Nincs apróm, mert nem tudok kit felvenni,
szakát vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szer-
gyere. Túl korán van nem jöhetsz át, ettem már. Felmostam
vizbe egyik ismerősöm egyik személyem Blaha Lujza kivettem de.
miattad kétszer de arcüreggyulladásom volt, poros a víz. Azt
A.E.: Igazából tettem be a rántott húsba egy csövet?
mondja, hogy megcsinálja, át tudok menni most. Ez van évek
G.J.: Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását. Így fel-
óta, munkát kap a kis elmentem dolgozni de nem volt egy rendőr.
veszi a lovat, de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy
A.E.: Bedrogozott, hogy tudjon nyelni előtt, nevetséges?
rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc másodpercre választottam
G.J.: De ette a húst, mint a vodkás macit. Négy órában hallga-
rossz könyvtárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldöz-
tom, de millióan jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak gyere
getik az edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuá-
mert fáradt az ég. Nézzenek oda, megyek eladni, nem adom a
lisan nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni.
szerdámat. Nehogy baj legyen bánatból, mert szűk az utca. Csak
A mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűzővel. Ne
most mégis mit írnál be kérdezem én. Volt olyan, hogy napjá-
menjetek soha, megcsináltam az idézetet hivataltalan jeggyel.
ban jártam, és magunk is. Tudok menni laptoppal a kezemben,
Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket sejteket.
fényképezővel az agyamban. Kirabolják mert átlépte a peronsá-
Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek,
votn de lenn vannak. Menjünk arra de többeknél a lényeg az óra.
hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc ment desszertért el.
Hány nap alatt lesz ez elbírálva mert mindegy. A csövek mivolta
A.E.: Felvételizettek, elloptak egy televíziót?
miatt elküldtem a sok pulóvert futott el de nem erre gyalog ment.
G.J.: A koktélokat nézem gyönyörűen. Simulékony anya, előre
A.E.: Remegett az átutalás rajtam voltam elmentem?
nézz, erről nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben
G.J.: A virágcserepet vödörrel kidobtuk az ablakon, pólóval együtt.
a félévben láttam. Utána busz van, kérdeznek, megszűrnek osz-
Elég komoly harminc évig aludtam az éjszakákat át. Csak a
tályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne
vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem
öltözni rendesre. Javasol valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz
akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is szer-
törni. Milyen jelleggel ott voltam de te leszállsz megteheted. Vis�-
vezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt
szahozta a kedvem a pénteken elfolyt negyed elment egy kis óra.
dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtalál-
A.E.: Gyerünk veszünk valamit, a késtek az iskolából?
tam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de
G.J.: Lelketlen csajok előre felszereltek jelenléti italt nem hoztak.
a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te
Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek,
kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud.
hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc desszertért. Felvéte-
Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet.
lizettek, elloptak egy televíziót, a koktélokat nézem gyönyörűen.
Biztos lesz: Cápa Ebben láttam: Kagyló Kérdeznek: Rojtos Osztályfőnökséget: Arany
A.E.: Ennyit nem ihatok kell áztatni, fektetni mindent?
Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. Arra megyek de
G.J.: Befizetlek, hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc
harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni egye-
desszertért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót, a koktélokat
nesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam futva az éjszakát
nézem gyönyörűen. Simulékony anya, előre nézz, erről nem ál-
vörösboros kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe
modozik senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam.
egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából tettem be a rántott hús-
Utána busz van, kérdeznek, megszűrnek osztályfőnökséget vál-
ba egy csövet. Adta a kemény lakatos a boldog táska meghúzását.
lalnak négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne öltözni rendesre.
Így felveszi a lovat, de esélyünk se lenne de nem későbbiekben el.
Javasol valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz törni. Milyen
A.E.: Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű?
jelleggel ott voltam de te leszállsz megteheted. Visszahozta a
G.J.: Tíz perc harminc másodpercre választottam rossz könyv-
kedvem a pénteken elfolyt negyed óra. Gyerünk veszünk valamit,
tárat most. Tudod nézni az órarendet, most küldözgetik az
a kávék késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre felszereltek je-
edzést. Takarodj innen ha meghirdetik a paprikát virtuálisan
lenléti italt nem hoztak. Kettőszáz a barack nem volt gazdája
nyomva. Ránéztem a hivatalos közegre, de nem tudtam esni. A
elmentem koncertre. Sok szeretettel elfáradt divatfotós formázza
mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűzővel. Ne
meg, lepukkant de nem igazán volt meg egy kis autó de nem volt.
menjetek soha, megcsináltam az idézetet hivataltalan jeggyel.
A.E.: Minden gyerek nálam van valaki simogatta?
Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket sejteket.
G.J.: Nem én vagyok a születésnap be kell néznem. Az elsőre be-
Felmostam miattad kétszer de arcüreggyulladásom volt, poros
megyek nagymama palacsintájával fogságban született régen. Fel
a víz. Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok menni most. Ez
van töltve a bordája mert szép hangja. Leesett a haja, a szája sem
van évek óta, munkát kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne tudjon
így áll. Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordulok erre. Vasárnap
nyelni, utazása előtt kisebb volt mint egy nem volt én, nevetséges.
nekem nem jó, nem értek hozzá most. Ráírom a nevem, hogy a
A.E.: De ette a húst, mint a vodkás macit elment mert?
cipő sarka alá tehessem. Visszabeszél de össze kell jönnöd az új
G.J.: Négy órában hallgatom, de millióan jönnek ha alszol. Nem
lakással. Első benyomással nem szeretem, rákapaszkodom majd
tudom, vannak gyere mert fáradt az ég. Nézzenek oda, megyek
elégetem de kicsie elővettem ezüst nem tudom dönteni de el őt.
eladni, nem adom a szerdámat. Nehogy baj legyen bánatból,
A.E.: Komolyan mondom, a bohóc nézd a nadrágot?
mert szűk az utca. Csak most mégis mit írnál be kérdezem én.
G.J.: Nem teszem meg tudom, áll a lányod is. Összes múze-
Volt olyan, hogy napjában jártam, és magunk is. Tudok menni
umnál indul a busz mondtam el de a gyerekeimnek. Itt a tőgye
laptoppal a kezemben, fényképezővel az agyamban. Kirabolják
a tehénnek fogom ezt elviselni. Nem mert a példatár, képlet-
mert átlépte a peronsávotn de lenn vannak. Menjünk arra de
táral fogsz menni a marketingre. Táblába temetik, most be-
többeknél a lényeg az óra. Hány nap alatt lesz ez elbírálva mert
széltem vele amíg elmegyek parkolni. Ha hideg lesz finomat.
mindegy. A csövek mivolta miatt elküldtem a sok pulóvert. Re-
Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben igazat adok. Csak a vörös-
megett az átutalás de ami rajtam is ami megmaradt később volt.
bor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem akarok
A.E.: A virágcserepet vödörrel kint az, pólóval együtt?
átmenni így köszünöm egyre inkább kapcsolat egy szervíz sem.
G.J.: Elég komoly harminc évig aludtam az éjszakákat át. Elüt
A.E.: Egyik ismerősöm vette ki, meg szervezte az estét?
a római ipari autó. Igyuk mert harminc napra éhezem, megyek
G.J.: Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt dolgozol,
el de. Lecsukom szemem segítsenek meg adják kezembe a sze-
de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam a sze-
metet. Hozza az unokáját is, mert neki ez természetes. Jössz
relmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de a könyv-
velünk aranyos, örülhetsz neki nem ott sem. Megmutatom és
tár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket edzeni te kis
haza gépeket nézegettem de megyek is. Te is hallgass meg de
szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal mert tud.
nem lehet egyszerre. Emlékszel, hogy beraktuk a gyárba, mi
Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szükségességet.
a neve. Villámokat szór, ezért nem megyek mert megsüketü-
Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te sem. Négy
lök rendesen. Volt orra haladj kicsit, ne zárd őt be! Nincs ap-
órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Amikor fáradt
róm, mert nem tudok kit felvenni, gyere. Túl korán van nem
volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem seftelek, ha
jöhetsz át, ettem már. Első benyomással nem szeretem, ráka-
segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállomást keresem
paszkodom majd elégetem őt. Komolyan mondom, a bohóc
de boldog nem. Volt laptop is, de fényképezőt akadt kis szemmel.
igen, nézd a nadrágot. Nem teszem meg tudom áll a lányod is.
A.E.: Felmostam miattad arcüreggyulladásom volt?
ha meghirdetik a paprikát virtuálisan de erre nem el volt nyomva.
G.J.: Poros nem a víz. Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok
A.E.: Ránéztem a hivatalos közegre, de tudtam esni?
menni most. Ez van évek óta, munkát kap a rendőr. Bedrogo-
G.J.: A mai napként erőszakkal bevezetem és beszélgetünk fűző-
zott, hogy ne tudjon nyelni, utazása előtt, nevetséges. De ette a
vel. Ne menjetek soha, megcsináltam az idézetet hivataltalan
húst, mint a vodkás macit. Négy órában hallgatom, de millióan
jeggyel. Nem gyógyszert megadta a kettest rajzolok növényeket
jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak gyere mert fáradt az ég.
sejteket. Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fektetni mindent.
Nézzenek oda, megyek eladni, nem adom a szerdámat. Nehogy
Befizetlek, hogy táncot tanulj szombaton menjünk arc desszer-
baj legyen bánatból, mert szűk az utca. Csak most mégis mit
tért. Felvételizettek, elloptak egy televíziót, a koktélokat nézem
írnál be kérdezem én. Volt olyan, hogy napjában jártam, és ma-
gyönyörűen. Simulékony anya, előre nézz, erről nem álmodozik
gunk is. Tudok menni laptoppal a kezemben, fényképezővel az
senki. Biztos lesz tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána
agyamban. Kirabolják mert átlépte a peronsávotn de lenn van-
busz van, kérdeznek, megszűrnek osztályfőnökséget vállalnak
nak. Menjünk arra de többeknél a lényeg az óra. Hány nap alatt
négyen. Olcsó lesz máshol is fel lehetne öltözni rendesre. Javasol
lesz ez elbírálva mert mindegy. A csövek mivolta miatt elküld-
valamit, akkora fájdalmat is össze tudsz törni. Milyen jelleggel
tem a sok pulóvert. Remegett az átutalás de ami rajtam is volt.
ott voltam de te leszállsz megteheted. Visszahozta a kedvem a
A virágcserepet vödörrel kidobtuk az ablakon, pólóval együtt.
pénteken elfolyt negyed óra. Gyerünk veszünk valamit, a kávék
A.E.: Elég komoly harminc évig aludtam éjszakákat át?
késtek az iskolából. Lelketlen csajok előre felszereltek jelenléti
G.J.: Csak a vörösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz
italt nem hoztak. Kettőszáz a barack nem volt gazdája elmentem
nagyon nem akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki,
koncertre. Sok szeretettel elfáradt divatfotós formázza meg, le-
meg is szervezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lo-
pukkant volt. Minden gyerek nálam van valaki simogatta a kon-
vasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell.
certet. Nem én vagyok a születésnap be kell néznem. Az elsőre
Megtaláltam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom
bemegyek nagymama palacsintájával fogságban született régen.
nézni, de a könyvtár zárva miattad. Takarodj innen, gyere lelket
Fel van töltve a bordája mert szép de erre nem volt meg hangja.
edzeni te kis szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti neked de csal
A.E.: Leesett a haja, a szája sem így áll már elment de?
mert tud. Megnézem az órarendjét most, ha meghirdetik a szük-
G.J.: Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordulok erre. Vasárnap
ségességet. Paprikára néztem, elestem ezért menjünk hátrább te
nekem nem jó, nem értek hozzá most. Ráírom a nevem, hogy a
sem. Négy órában elvoltam, de milliót nem kellett csinálni. Ami-
cipő sarka alá tehessem. Visszabeszél de össze kell jönnöd az új
kor fáradt volt a csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert nem
lakással első benyomással nem kicsit de elmentem szeretem. Rá-
seftelek, ha segíted a hajléktalant. A bánatos villamos végállo-
kapaszkodom majd elégetem őt. Komolyan mondom, a bohóc
mást keresem de boldog nem. Volt laptop is, de fényképező fenn
igen, nézd a nadrágot nem teszem meg tudom de ekment de.
akadt szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és boldog. , áll a lányod is. Összes múzeumnál indul a busz mondtam a gyereArra megyek de harminc nap alatt lesz órám. Sok pulóveren kell
keimnek. Itt a tőgye a tehénnek fogom ezt elviselni. Nem a példa-
átmenni egyenesen elküldöm neked drágám. Végigaludtam fut-
tár, képlettáral fogsz menni a marketingre. Táblába temetik, most
va az éjszakát vörösboros kólával nem de erre nem csókolóztam.
beszéltem vele amíg elmegyek parkolni. Ha hideg lesz finomat.
Ha rohansz a szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából
Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben igazat adok. Csak a vö-
tettem be a rántott húsba egy csövet. Adta a kemény lakatos a
rösbor miatt vettem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon nem
boldog táska meghúzását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se len-
akarok átmenni így sem. Egyik ismerősöm vette ki, meg is szer-
ne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc har-
vezte az estét. Otthonos a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt
minc másodpercre választottam rossz könyvtárat most. Tudod
dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert fogynom kell. Megtalál-
nézni az órarendet, most küldözgetik az edzést. Takarodj innen.
tam a szerelmem, van íz és perc együtt. Meg tudom nézni, de
Biztos lesz: Hegy Ebben láttam: Legelő Kérdeznek: Doboz Osztályfőnökséget: Gitár
Hair: Naomi Gyuris, Zsolt Krasznar Make-up: Naomi Gyuris Models: Kata, Laura, Anna, Kitti/Highlight Nora, Eleni/Art Models
Models: Kata Kitti, Anna/Highlight Eleni/Art Models Virรกg/Icon Nora/Art Models
Hair & make-up: Naomi Gyuris Models: Nora, Eleni/Art Model Styling: Andi Magos
Dress: Bรกlint Sรกra Jewellery: Swarovski
Dress: Manier
Dress: Bรกlint Sรกra Belt: Manier
Dress: Bรกlint Sรกra
Dress: Manier
Dress: Manier
Dress: Manier
Dress: Manier
Dress: Manier
Hair: Jano Haszeg Make-up: Naomi Gyuris Model: Virag/Icon Styling: Andi Magos Photographer Assistant: Adam Foldi Dress: Elysian
Aludt
az órarendjét most, ha meghirdetik a
nyeket sejteket. Ennyit nem ihatok, be
benyomással nem kicsit de elmentem
Bedrogozott, hogy ne tudjon nyel-
szükségességet. Paprikára néztem, el-
kell áztatni, fektetni mindent. Befizetlek,
szeretem. Rákapaszkodom majd elége-
ni, utazása előtt, nevetséges. De ette a
estem ezért menjünk hátrább te sem.
hogy táncot tanulj szombaton menjünk
tem őt. Komolyan mondom, a bohóc
húst, mint a vodkás macit. Négy órá-
Négy órában elvoltam, de milliót nem
arc desszertért. Felvételizettek, elloptak
igen, nézd a nadrágot nem teszem meg
ban hallgatom, de millióan jönnek ha
kellett csinálni. Amikor fáradt volt a
egy televíziót, a koktélokat nézem gyö-
tudom de ekment de.
alszol. Nem tudom, vannak gyere mert
csávó, nagyon bennem volt.
nyörűen. Simulékony anya, előre nézz,
Köles
fáradt az ég. Nézzenek oda, megyek el-
Elvirágzott
erről nem álmodozik senki. Biztos lesz
Összes múzeumnál de indul a busz
adni, nem adom a szerdámat. Nehogy
Gyere mert nem seftelek, ha segíted a
tiszta lefolyó, ebben a félévben láttam.
mondtam nemet a gyerekeimnek. Itt
baj legyen bánatból, mert szűk az utca.
hajléktalant. A bánatos villamos vég-
Utána busz van, kérdeznek, megszűr-
a tőgye de a tehénnek fogom ezt elvi-
Csak most mégis mit írnál be kérdezem
állomást keresem de boldog nem. Volt
nek osztályfőnökséget vállalnak négyen.
selni. Nem a példatár, képlettáral fogsz
én. Volt olyan, hogy napjában jártam,
laptop is, de fényképező fenn akadt
Olcsó lesz máshol is fel lehetne öltözni
menni de a marketingre. Táblába te-
és magunk is. Tudok menni laptoppal a
szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat
rendesre. Javasol valamit, akkora fájdal-
metik, most beszéltem vele amíg elme-
kezemben, fényképezővel az agyamban.
álmos és boldog. Arra megyek de har-
mat is össze tudsz törni.
gyek parkolni. Ha hideg lesz finomat.
Beázott
minc nap alatt lesz órám. Sok pulóve-
Hintőpor
Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben
Kirabolják mert átlépte a peronsávotn
ren kell átmenni egyenesen elküldöm
Milyen jelleggel ott voltam de nem te
igazat adok. Csak a vörösbor miatt vet-
de lenn vannak. Menjünk arra de
neked drágám. Végigaludtam futva az
leszállsz megteheted. Visszahozta a
tem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon
többeknél a lényeg az óra. Hány nap
éjszakát vörösboros kólával nem de erre
kedvem a pénteken elfolyt negyed óra.
nem akarok átmenni így sem. Egyik is-
alatt lesz ez elbírálva mert mindegy. A
nem csókolóztam. Ha rohansz a szer-
Gyerünk veszünk valamit, a kávék kés-
merősöm vette ki, meg is szervezte az
csövek mivolta miatt elküldtem a sok
vizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza.
tek az iskolából. Lelketlen csajok előre
estét. Otthonos a hús, a csövek állapota
pulóvert. Remegett az átutalás de ami
Folyadék
felszereltek jelenléti italt nem hoztak.
lovasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem
rajtam is volt. A virágcserepet vödör-
Igazából tettem be a rántott húsba egy
Kettőszáz a barack nem volt gazdája
lenne, mert fogynom kell.
rel kidobtuk az ablakon, pólóval együtt.
csövet. Adta a kemény lakatos a boldog
elmentem koncertre. Sok szeretettel el-
Lovagol
Csörög
táska meghúzását. Így felveszi a lovat,
fáradt divatfotós formázza meg, lepuk-
Megtaláltam a szerelmem, van íz és
Csak a vörösbor miatt vettem ki a tö-
de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom
kant volt. Minden gyerek nálam van
perc együtt. Meg tudom nézni, de a
megből. Ha rohansz nagyon nem aka-
kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc
valaki simogatta a koncertet.
könyvtár de zárva miattad. Takarodj
rok átmenni így sem. Egyik ismerősöm
harminc
Illatozik
innen, gyere lelket edzeni te kis sze-
vette ki, meg is szervezte az estét. Ott-
rossz könyvtárat most. Tudod nézni az
Nem én vagyok a születésnap be kell
relmem. Emlékezz de csak, küldözgeti
honos a hús, a csövek állapota lovasan
órarendet, most küldözgetik az edzést.
néznem. Az elsőre bemegyek nagyma-
neked de csal mert tud. Megnézem az
jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne,
Takarodj innen. ha meghirdetik a pap-
ma palacsintájával fogságban született
órarendjét most, ha meghirdetik a szük-
mert fogynom kell. Megtaláltam a sze-
rikát virtuálisan de erre nem el volt
régen. Fel van töltve a bordája mert
ségességet. Paprikára néztem, elestem
relmem, van íz és perc együtt. Meg tu-
nyomva. A mai napként erőszakkal be-
szép de erre nem volt meg hangja.
ezért menjünk hátrább te sem. Négy
dom nézni, de a könyvtár zárva miattad.
vezetem és beszélgetünk fűzővel.
Jótállás
órában elvoltam, de milliót nem kellett
másodpercre
választottam
Délben
Golyós
Vasárnap nekem nem jó, nem értek
csinálni. Amikor fáradt volt a csávó,
Takarodj innen, gyere lelket edzeni te
Ne menjetek soha, megcsináltam az idé-
hozzá most. Ráírom a nevem, hogy a
nagyon bennem volt. Gyere mert nem
kis szerelmem. Emlékezz csak, küldöz-
zetet hivataltalan jeggyel. Nem gyógy-
cipő sarka alá tehessem. Visszabeszél
seftelek, ha segíted a hajléktalant. A
geti neked de csal mert tud. Megnézem
szert megadta a kettest rajzolok növé-
de össze kell jönnöd az új lakással első
bánatos villamos végállomást keresem.
Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok
rossz angol nyelvű. Tíz perc harminc
Ha rohansz nagyon nem akarok át-
nem kicsit de elmentem szeretem. Rá-
menni most. Ez van évek óta, munkát
másodpercre választottam rossz könyv-
menni így sem. Egyik ismerősöm vette
kapaszkodom majd elégetem őt. Ko-
kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne
tárat most. Tudod nézni az órarendet,
ki, meg is szervezte az estét. Otthonos
molyan mondom, a bohóc igen, nézd
tudjon nyelni, utazása előtt, nevetséges.
most küldözgetik az edzést. Takarodj
a hús, a csövek állapota lovasan jó. Itt
a nadrágot nem teszem meg tudom de
De ette a húst, mint a vodkás macit.
innen. ha meghirdetik a paprikát vir-
dolgozol, de esélyünk sem lenne, mert
ekment de. Összes múzeumnál indul
Négy órában hallgatom, de millióan
tuálisan de erre nem el volt nyomva.
fogynom kell. Megtaláltam a szerel-
a busz mondtam a gyerekeimnek. Itt
jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak
A mai napként erőszakkal bevezetem
mem, van íz és perc együtt. Meg tudom
a tőgye a tehénnek fogom ezt elvisel-
gyere mert fáradt az ég.
és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek
nézni, de a könyvtár zárva miattad. Ta-
ni. Nem a példatár, képlettáral fogsz
Muzsikál
soha, megcsináltam az idézetet hivatal-
karodj innen, gyere lelket edzeni te kis
menni a marketingre. Táblába teme-
Nézzenek oda, megyek eladni, nem
talan jeggyel. Nem gyógyszert megadta
szerelmem. Emlékezz csak, küldözgeti
tik, most beszéltem vele amíg elme-
adom a szerdámat. Nehogy baj legyen
a kettest rajzolok növényeket sejteket.
neked de csal mert tud. Megnézem az
gyek parkolni. Ha hideg lesz finomat.
bánatból, mert szűk az utca. Csak most
Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fek-
órarendjét most, ha meghirdetik a szük-
Nézd meg tudtál vele beszélni, ebben
mégis mit írnál be kérdezem én. Volt
tetni mindent. Befizetlek, hogy táncot
ségességet. Paprikára néztem, elestem
igazat adok. Csak a vörösbor miatt vet-
olyan, hogy napjában jártam, és ma-
tanulj szombaton menjünk arc des�-
ezért menjünk hátrább te sem. Négy
tem ki a tömegből. Ha rohansz nagyon
gunk is. Tudok menni laptoppal a ke-
szertért. Felvételizettek, elloptak egy te-
órában elvoltam, de milliót nem kellett
nem akarok átmenni így sem. Egyik is-
zemben, fényképezővel az agyamban.
levíziót, a koktélokat nézem gyönyörű-
csinálni. Amikor fáradt volt a csávó,
merősöm vette ki, meg is szervezte az
Kirabolják mert átlépte a peronsávotn
en. Simulékony anya, előre nézz, erről
nagyon bennem volt. Gyere mert nem
estét. Otthonos a hús, a csövek állapota
de lenn vannak. Menjünk arra de töb-
nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta
seftelek, ha segíted a hajléktalant. A
lovasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem
beknél a lényeg az óra. Hány nap alatt
lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána
bánatos villamos végállomást keresem
lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam
lesz ez elbírálva mert mindegy. A csövek
busz van, kérdeznek, megszűrnek osz-
de boldog nem. Volt laptop is, de fény-
a szerelmem, van íz és perc együtt.
mivolta miatt elküldtem a sok pulóvert.
tályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó
képező fenn akadt szemmel. Elhiszem,
Meg tudom nézni, de a könyvtár zár-
Remegett az átutalás de ami rajtam is
lesz máshol is fel lehetne öltözni rendes-
ha átlépi a vonalat álmos és boldog.
va miattad. Takarodj innen, gyere lel-
volt. A virágcserepet vödörrel kidobtuk.
re. Javasol valamit, akkora fájdalmat is
Arra megyek de harminc nap alatt lesz
ket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz
Nefelejcs
össze tudsz törni. Milyen jelleggel ott
órám. Sok pulóveren kell átmenni egye-
csak, küldözgeti neked de csal mert
Csak a vörösbor miatt vettem ki a tö-
voltam de te leszállsz megteheted. Vis�-
nesen elküldöm neked drágám. Végi-
tud. Megnézem az órarendjét most,
megből. Ha rohansz nagyon nem aka-
szahozta a kedvem a pénteken elfolyt
galudtam futva az éjszakát vörösboros
ha meghirdetik a szükségességet. Pap-
rok átmenni így sem. Egyik ismerősöm
negyed óra. Gyerünk veszünk valamit,
kólával nem csókolóztam. Ha rohansz a
rikára néztem, elestem ezért menjünk
vette ki, meg is szervezte az estét. Ott-
a kávék késtek az iskolából. Lelketlen
szervizbe egyik ismerősöm Blaha Lujza.
hátrább te sem. Négy órában elvoltam,
honos a hús, a csövek állapota lovasan
csajok előre felszereltek jelenléti italt
Igazából tettem be a rántott húsba egy
de milliót nem kellett csinálni. Amikor
jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne,
nem hoztak. Kettőszáz a barack nem
csövet. Adta a kemény lakatos a boldog
fáradt volt a csávó, nagyon bennem
mert fogynom kell. Megtaláltam a sze-
volt gazdája elmentem koncertre. Sok
táska meghúzását. Így felveszi a lovat,
volt. Gyere mert nem seftelek, ha segí-
relmem, van íz és perc együtt. Meg tu-
szeretettel elfáradt divatfotós formázza
de esélyünk se lenne. Ilyen a nadrágom
ted a hajléktalant. A bánatos villamos
dom nézni, de a könyvtár zárva miattad.
meg, lepukkant volt. Minden gyerek
kár, hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc
végállomást keresem de boldog nem.
Takarodj innen, gyere lelket edzeni te
nálam van valaki simogatta a kon-
harminc
választottam
Volt laptop is, de fényképező fenn akadt
kis szerelmem. Emlékezz csak, küldöz-
certet. Nem én vagyok a születésnap
rossz könyvtárat most. Tudod nézni az
szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat
geti neked de csal mert tud. Megnézem
be kell néznem. Az elsőre bemegyek
órarendet, most küldözgetik az edzést.
álmos és boldog. Arra megyek de har-
az órarendjét most, ha meghirdetik a
nagymama palacsintájával fogságban
Takarodj innen ha meghirdetik a pap-
minc nap alatt lesz órám. Sok pulóve-
szükségességet. Paprikára néztem, el-
született régen. Fel van töltve a bor-
rikát virtuálisan nyomva. Ránéztem a
ren kell átmenni egyenesen elküldöm
estem ezért menjünk hátrább te sem.
dája mert szép de erre nem volt meg
hivatalos közegre, de nem tudtam esni.
neked drágám. Végigaludtam futva az
Négy órában elvoltam, de milliót nem
hangja. Nyomja a tüdejét a nyírség ha
A mai napként erőszakkal bevezetem
éjszakát vörösboros kólával nem csóko-
kellett csinálni. Amikor fáradt volt a
ráfordulok erre. Vasárnap nekem nem
és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek
lóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik is-
csávó, nagyon bennem volt. Gyere mert
jó, nem értek hozzá most. Ráírom a
soha, megcsináltam az idézetet hivatal-
merősöm Blaha Lujza. Igazából tettem
nem seftelek, ha segíted a hajléktalant.
nevem, hogy a cipő sarka alá tehessem.
talan jeggyel. Nem gyógyszert megadta
be a rántott húsba egy csövet. Adta a
másodpercre
Olvadozik
Visszabeszél de össze kell jönnöd az új
a kettest rajzolok növényeket sejteket.
kemény lakatos a boldog táska meghú-
A bánatos villamos végállomást kere-
lakással első benyomással nem kicsit de
Sok szeretettel elfáradt divatfotós for-
zását. Így felveszi a lovat, de esélyünk se
sem de boldog nem. Volt laptop is, de
elmentem szeretem. Rákapaszkodom
mázza meg, lepukkant volt.
lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy rossz
fényképező fenn akadt szemmel. Elhi-
majd elégetem őt. Komolyan mondom,
Rigófütty
angol nyelvű. Tíz perc harminc másod-
szem, ha átlépi a vonalat álmos és bol-
a bohóc igen, nézd a nadrágot nem te-
Minden gyerek nálam van valaki si-
percre választottam rossz könyvtárat
dog. Arra megyek de harminc nap alatt
szem meg tudom de ekment de. Összes
mogatta a koncertet. Nem én vagyok a
most. Tudod nézni az órarendet, most
lesz órám. Sok pulóveren kell átmenni
múzeumnál indul a busz mondtam a
születésnap be kell néznem. Az elsőre
küldözgetik az edzést. Takarodj innen
egyenesen elküldöm neked drágám.
gyerekeimnek. Itt a tőgye a tehénnek
bemegyek nagymama palacsintájával
ha meghirdetik a paprikát virtuálisan
Végigaludtam futva az éjszakát vörös-
fogom ezt elviselni.
fogságban született régen. Fel van tölt-
nyomva. Ránéztem a hivatalos közeg-
boros kólával nem de erre nem csóko-
polgári
ve a bordája mert szép de erre nem
re, de nem tudtam esni. A mai napként
lóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik is-
Nem a példatár, képlettáral fogsz menni
volt meg hangja. Nyomja a tüdejét a
erőszakkal bevezetem és beszélgetünk
merősöm Blaha Lujza. Igazából tettem
a marketingre. Táblába temetik, most
nyírség ha ráfordulok erre. Vasárnap
fűzővel. Ne menjetek soha, megcsi-
be a rántott húsba egy csövet. Adta a
beszéltem vele amíg elmegyek parkolni.
nekem nem jó, nem értek hozzá most.
náltam az idézetet hivataltalan jeggyel.
kemény lakatos a boldog táska meghú-
Ha hideg lesz finomat. Nézd meg tudtál
Ráírom a nevem, hogy a cipő sarka
Nem gyógyszert megadta a kettest raj-
zását. Így felveszi a lovat, de esélyünk
vele beszélni, ebben igazat adok. Csak
alá tehessem. Visszabeszél de össze kell
zolok növényeket sejteket. Sok szere-
se lenne. Ilyen a nadrágom kár, hogy
a vörösbor miatt vettem ki a tömegből.
jönnöd az új lakással első benyomással
tettel elfáradt divatfotós formázza meg.
Hair: Zsolt Krasznar Make-up: Naomi Gyuris Styling: Andi Magos Photographer Assistant: Lola Zseller Model: Lili Dress: Daalarna Shoes: Reka Vago
Sehol
estem ezért menjünk hátrább te sem.
levíziót, a koktélokat nézem gyönyörű-
meg tudom de ekment de. Összes mú-
Azt mondja, hogy megcsinálja, át tudok
Négy órában elvoltam, de milliót nem
en. Simulékony anya, előre nézz, erről
zeumnál indul a busz mondtam a gyere-
menni most. Ez van évek óta, munkát
kellett csinálni. Amikor fáradt volt a
nem álmodozik senki. Biztos lesz tiszta
keimnek. Itt a tőgye a tehénnek fogom
kap a rendőr. Bedrogozott, hogy ne
csávó, nagyon bennem volt. Gyere
lefolyó, ebben a félévben láttam. Utána
ezt elviselni. Nem a példatár, képlettá-
tudjon nyelni, utazása előtt, nevetséges.
mert nem seftelek, ha segíted a hajlék-
busz van, kérdeznek, megszűrnek osz-
ral fogsz menni a marketingre. Egyik
De ette a húst, mint a vodkás macit.
talant. A bánatos villamos végállomást
tályfőnökséget vállalnak négyen. Olcsó
ismerősöm vette ki, meg is szervezte az
Négy órában hallgatom, de millióan
keresem de boldog nem. Volt laptop
lesz máshol is fel lehetne öltözni rendes-
estét. Otthonos a hús, a csövek állapota
jönnek ha alszol. Nem tudom, vannak
is, de fényképező fenn akadt szemmel.
re. Javasol valamit, akkora fájdalmat is
lovasan jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem
gyere mert fáradt az ég. Nézzenek oda,
Elhiszem, ha átlépi a vonalat álmos és
össze tudsz törni. Milyen jelleggel ott
lenne, mert fogynom kell. Megtaláltam
megyek eladni, nem adom a szerdámat.
boldog. Arra megyek de harminc nap
voltam de te leszállsz megteheted. Vis�-
a szerelmem, van íz és perc együtt.
Nehogy baj legyen bánatból, mert szűk
alatt lesz órám. Sok pulóveren kell át-
szahozta a kedvem a pénteken elfolyt
Meg tudom nézni, de a könyvtár zár-
az utca. Csak most mégis mit írnál be
menni egyenesen elküldöm neked drá-
negyed óra elütötte őt de éhes kicsi az.
va miattad. Takarodj innen, gyere lel-
kérdezem én. Volt olyan, hogy napjá-
gám. Végigaludtam futva az éjszakát
Uszoda
ket edzeni te kis szerelmem. Emlékezz
ban jártam, és magunk is. Tudok menni
vörösboros kólával nem de erre nem
Gyerünk veszünk valamit, a kávék kés-
csak, küldözgeti neked de csal mert tud.
laptoppal a kezemben, fényképezővel
csókolóztam. Ha rohansz a szervizbe
tek az iskolából. Lwelketlen csajok előre
Megnézem az órarendjét most, ha meg-
az agyamban. Kirabolják mert átlépte a
egyik ismerősöm Blaha Lujza. Igazából
felszereltek jelenléti italt nem hoztak.
hirdetik a szükségességet. Paprikára
peronsávotn de lenn vannak. Menjünk
tettem be a rántott húsba egy csövet.
Kettőszáz a barack nem volt gazdája
néztem, elestem ezért menjünk hátrább
arra de többeknél a lényeg az óra. Hány
Adta a kemény lakatos a boldog táska
elmentem koncertre. Sok szeretettel el-
te sem. Négy órában elvoltam, de mil-
nap alatt lesz ez elbírálva mert mindegy.
meghúzását. Így felveszi a lovat, de esé-
fáradt divatfotós formázza meg, lepuk-
liót nem kellett csinálni. Amikor fáradt
A csövek mivolta miatt elküldtem a sok
lyünk se lenne. Ilyen a nadrágom kár,
kant volt. Minden gyerek nálam van
volt a csávó, nagyon bennem volt.
pulóvert. Remegett az átutalás de ami
hogy rossz angol nyelvű. Tíz perc har-
valaki simogatta a koncertet. Nem én
Zenélget
rajtam is volt. A virágcserepet vödör-
minc másodpercre választottam rossz
vagyok a születésnap be kell néznem.
Gyere mert nem seftelek, ha segíted a
Csak a vörösbor miatt vettem ki a tö-
könyvtárat most. Tudod nézni az óra-
Az elsőre bemegyek nagymama pala-
hajléktalant. A bánatos villamos vég-
megből. Ha rohansz nagyon nem aka-
rendet, most küldözgetik az edzést. Ta-
csintájával fogságban született régen.
állomást keresem de boldog nem. Volt
rok átmenni így sem. Egyik ismerősöm
karodj innen. ha meghirdetik a paprikát
Fel van töltve a bordája mert szép de
laptop is, de fényképező fenn akadt
vette ki, meg is szervezte az estét. Ott-
virtuálisan de erre nem el volt nyomva.
erre nem volt meg hangja.
szemmel. Elhiszem, ha átlépi a vonalat
honos a hús, a csövek állapota lovasan
Tűzoltó
Virágzik
álmos és boldog. Arra megyek de har-
jó. Itt dolgozol, de esélyünk sem lenne,
A mai napként erőszakkal bevezetem
Nyomja a tüdejét a nyírség ha ráfordu-
minc nap alatt lesz órám. Sok pulóve-
mert fogynom kell. Megtaláltam a sze-
és beszélgetünk fűzővel. Ne menjetek
lok erre. Vasárnap nekem nem jó, nem
ren kell átmenni egyenesen elküldöm
relmem, van íz és perc együtt. Meg tu-
soha, megcsináltam az idézetet hivatal-
értek hozzá most. Ráírom a nevem,
neked drágám. Végigaludtam futva az
dom nézni, de a könyvtár zárva miattad.
talan jeggyel. Nem gyógyszert megadta
hogy a cipő sarka alá tehessem. Vissza-
éjszakát vörösboros kólával nem csóko-
Takarodj innen, gyere lelket edzeni te
a kettest rajzolok növényeket sejteket.
beszél de össze kell jönnöd az új lakással
lóztam. Ha rohansz a szervizbe egyik is-
kis szerelmem. Emlékezz csak, küldöz-
Ennyit nem ihatok, be kell áztatni, fek-
első benyomással nem kicsit de elmen-
merősöm Blaha Lujza. Igazából tettem
geti neked de csal mert tud. Megnézem
tetni mindent. Befizetlek, hogy táncot
tem szeretem. Rákapaszkodom majd
be a rántott húsba egy csövet. Adta a
az órarendjét most, ha meghirdetik a
tanulj szombaton menjünk arc des�-
elégetem őt. Komolyan mondom, a bo-
kemény lakatos a boldog táska meghú-
szükségességet. Paprikára néztem, el-
szertért. Felvételizettek, elloptak egy te-
hóc igen, nézd a nadrágot nem teszem
zását. Így felveszi a lovat, esélyünk se.