A Hidegháború Könyve by Ringier Hungary Kft.

BOOKAZINE BESTSELLER

ISMERJE MEG A KONFLIKTUST, AMELY MEGHATÁROZTA A MODERN VILÁGOT!

 A Z ATOMBOMBA ALKALMAZÁSA ÚJ KORSZAKOT NYIT A HADVISELÉSBEN

Bookazine Bestseller – A hidegháború könyve

HIDEGHÁBORÚ KÖNYVE

RUSCSOV ÉS  N Y IK I TA H TAL ÁL KOZIK O FIDEL CASTR ÓBAN NI U T E J V O Z S A

9 772631 020009

ÁRA: 1 990 FT

19002

 JOHN F. K E N N EDY ELN ÍR ALÁ, ÖK PROK A L AMÁCIÓ BLOK ÁD MELY ELRENDEL I, T ALÁ VES ZI KUBÁ HOGY AZ USA-H T ADERŐ

 AZ AMERIK AI HADITENGERÉSZET ŐR JÁR ATÁNAK EGY IK GÉPE MEGF IGY EL EGY R AK É TÁK K AL MEGR AKOT T S ZOVJE T T EHERHA JÓT

S Z TÁ L IN – V IE T N Á MI H Á B OR Ú – ÛR V E R S E N Y – J F K – B E R L INI FA L

BOOKAZINE BESTSELLER

HIDEGHÁBORÚ KÖNYVE

A második világháború befejezésétől a Szovjetunió felbomlásáig egy több évtizedes perióduson keresztül a hidegháború határozta meg a 20. század második felét. A hidegháború semmilyen korábbi konfliktushoz nem hasonlított, hadszínterei épp annyira jelen voltak világszerte a polgárok szívében és agyában, mint a számtalan harci zónában, amelyek Vietnámtól Kubáig terjedtek. A Nyugat és a Kelet háborús ideológiái, amelyeket a két oldal szuperhatalmai irányítottak, többször a totális megsemmisítés peremére sodorták a világot, és megteremtették a világtörténelem legikonikusabb politikai figuráit. A hidegháború könyvében feltárjuk ennek a hírhedt konfliktusnak a legizgalmasabb eseményeit, a vasfüggöny gyökereitől a kubai rakétaválságon át a berlini fal leomlásáig. Ismerje meg úgy a hidegháborút, mint soha azelőtt – különleges fotók, szakértő magyarázatok és szemtanúk beszámolóinak segítségével.

Előszó A második világháború az emberiség történetének eddigi legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt. A hadviselő felek többsége számára lezáró párizsi békét 1947-ben kötötték meg. Európa térképét átrajzolták, a Szovjetunió jelentős területeket szerzett. A háború után megromlott a két korábbi szövetséges, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok viszonya, és elkezdődött egy új világméretű konfliktus, a hidegháború. A sok nemzetközi feszültséggel járó korszak 1991-ig – a Szovjetunió széthullásáig – tartott, amelyet a két szuperhatalom közötti folytonos rivalizálás jellemzett. A szó szoros értelmében vett háború nem tört ki a két ország között – a hidegháború a második világháború két nyertes nagyhatalmának ideológiai, kulturális, gazdasági, politikai összecsapásából állt. Ebben az időszakban vált kézzelfoghatóvá a nukleáris fenyegetés, és ekkor indult egy fegyverkezési és az űrverseny is, nem is beszélve a propagandagépezet felpörgéséről. Semmiképp sem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy ez a háború csak az északi/nyugati országok számára volt hideg: az időszakot a harmadik világban több száz fegyveres konfliktus jellemezte (elsősorban a két szuperhatalom által támogatott polgárháborúk), összességében milliós nagyságrendű áldozatokkal. A 21. században a NATO és az újrafegyverkező Oroszország viszonya ismét látványosan megromlott. A kibontakozó orosz–nyugati, valamint amerikai–orosz konfliktust a politikában és a mainstream médiában többen új hidegháborúként értékelik... A kiadvány a kubai rakétaválsággal foglalkozó, a 86–93. oldalig tartó anyag kivételével teljes mértékben fordított reprodukciója a Future Publishing Limited, a Future plc group company, UK 2018 „Book of the Cold War” című bookazine-jának, amely a hivatalos brit történészi álláspontot képviseli, a hidegháború történéseit Nagy-Britannia szemszögéből mutatja be. Ennek következtében a kiadvány nem vagy csak kisebb súllyal világítja meg a Magyarországot érintő összefüggéseket, szereplőket és eseményeket.

(Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a kiadvány a nyugalom megzavarására alkalmas fényképfelvételeket tartalmaz, megtekintése kiskorúak számára nem ajánlott!)

HIDEGHÁBORÚ KÖNYVE MAGYAR NYELVŰ KIADÁS Kiadja: Ringier Axel Springer Magyarország Kft. 1122 Budapest, Városmajor utca 11. Telefon: (+36-1) 488-5700 Felelős kiadó: Dr. Bayer József Főszerkesztő: Koszó-Stammberger Kinga Fordította: R. Kovács Anna Lektorálta: Dr. Nyáry Gábor Tervezőszerkesztő: Képe Judit Tördelő: Vodnyánszky Éva Nyomtatás: Ipress Center Central Europe Zrt. 2600 Vác, Nádas u. 8. Felelős vezető: Borbás Gábor Megrendelés sorszáma: 179502 Nyomtatás időpontja: 2019 Árusításban terjeszti: Lapker Zrt. s egyéb terjesztőszervek ISSN: 2631-0201 ISBN: 978-963-9631-42-7

A kiadvány teljes mértékben fordított reprodukciója a Future Publishing Limited, a Future plc group company, UK 2018 „Book of the Cold War” című bookazine-jának, a szerzői jog vagy a licencjog a Future Publishing Limited tulajdona. Minden jog fenntartva. A „Book of the Cold War” a Future Publishing Limited márkajegye, a tartalom licencjogával a Future Publishing Limited rendelkezik.

BOOKAZINE BESTSELLER

TARTALOM 8

A hidegháború legfontosabb eseményei

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI 16

Oroszország teljhatalmú zsarnoka: Sztálin

A hidegháború csírái

Kulcsszereplő: Harry S. Truman

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT 38

A nyitó lépésváltás

Kulcsszereplő: Nyikita Hruscsov

Élet a hidegháború árnyékában

Így vívták a hidegháborút

Verseny a világűrben

66 68

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

Vietnám

Kulcsszereplő: John F. Kennedy

13 nap a világvégéig

Kulcsszereplő: Che Guevara

Egy harmadik világháború

104

A kínai–szovjet szakítás

110

Meghatározó hidegháborús fegyverek

118

Az enyhülés szele

132

EGY KORSZAK VÉGE 126

Thatcher és Reagan: egy politikai románc

Az U–2-incidens

132

Szemtanú: a berlini fal leomlása

Kulcsszereplő: Dwight D. Eisenhower

136

Véget ér a hidegháború

8 82

A HIDEGHÁBORÚ KÖNYVE

JEGES IDŐK:

ALEGFONTOSABB HIDEGHÁBORÚ ESEMÉNYEI AZ USA ÉS A SZOVJETUNIÓ KAPCSOLATA 44 ÉVIG FAGYOS VOLT, EZ KETTÉSZAKÍTOTTA ÉS A NUKLEÁRIS HÁBORÚ PEREMÉRE SODORTA A VILÁGOT.

AZ USA A MARSHALLTERVVEL SEGÉLYT BIZTOSÍT NYUGATEURÓPÁNAK

1948. JÚNIUS 3., EURÓPA

A TRUMAN-DOKTRÍNA

1947. MÁRCIUS 12., WASHINGTON D. C.

Harry S. Truman 1945-ben, Franklin D. Roosevelt halálát követően lett amerikai elnök. Hivatali ideje elején ért véget a világháború Európában, és ő hagyta jóvá az atombomba alkalmazását, megadásra kényszerítve Japánt. Ám a Szovjetunió nagy területek elfoglalását kezdte meg Kelet-Európában, Truman pedig tartott a kommunizmus térhódításától. Amikor Nagy-Britannia közölte, hogy nem tudja tovább finanszírozni katonái Görögországban tartását, Truman kérte a kongresszust, küldjenek helyettük amerikai katonákat. Az erre vonatkozó beszéde Trumandoktrínaként lett ismert, és lefektette azt az alapelvet, hogy az USA támogatja azokat az országokat, amelyeket szovjet vagy kommunista uralom fenyeget. Ez jelezte annak a kezdetét, melyet hidegháborúként ismerünk.

A BERLINI BLOKÁD

1948. JÚNIUS 24. – 1949. MÁJUS 12., BERLIN

Rögtön a háború után a szövetségesek Németországot is, Berlint is felosztották négy ideiglenes megszállási zónára. 1948-ban azonban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntött, egyesíti szektorait, és létrehoz egy Nyugat-Németország nevű kapitalista országot. Bevezették új törvényes fizetőeszközként a német márkát, ez lett Berlinben is a hivatalos pénznem. Ez feldühítette a szovjeteket, s válaszul Sztálin véget vetett a Nyugat-Németországból Berlinbe irányuló vasúti és közúti forgalomnak. Abban bízott, ez nehéz helyzetet és éhezést hoz a városra, amely így kénytelen lesz megadni magát. Nem számított azonban arra, hogy a szövetségesek repülőkkel ellátmányt küldenek majd. A 318 napos blokád alatt kb. 1,5 millió tonna árut szállítottak, több mint 275 000 járattal. Miután Sztálin feloldotta a blokádot, nyugaton megalapították a Német Szövetségi Köztársaságot, keleten pedig a Német Demokratikus Köztársaságot.

A HIDEGHÁBORÚ LEGFONTOSABB ESEMÉNYEI

KOREAI HÁBORÚ

1950. JÚNIUS 25. – 1953. JÚLIUS 27.

Amikor befejeződött a II. világháború, Koreát kettéosztották, a szovjetek és Kína megszállta az északi, az USA pedig a déli területet. Az észak-koreai vezető, Kim Ir Szen egyesíteni akarta a két országrészt. A Szovjetunió és Kína támogatásával katonái 1950-ben lerohanták Dél-Koreát. Ez válaszra sarkallta az ENSZ-t, amely amerikai vezetéssel csapatokat küldött az inváziós hadsereg visszaszorítására. A kommunista Kína azonban beszállt a háborúba, ez további két és fél éves harcot eredményezett a két ország közötti választóvonal mentén. Valójában a kapitalizmus és a kommunizmus csatája volt ez, amely végül fegyverszünettel végződött. Eisenhower elnök bármely szükséges eszköz – a nukleáris fegyvereket is beleértve – bevetésével fenyegetett, ha nem tudnak a fegyvernyugvás feltételeiben megállapodni.

AZ USA TESZTELI ELSŐ HIDROGÉNBOMBÁJÁT, EZZEL ÉLRE TÖR A FEGYVERKEZÉSI VERSENYBEN

1952. NOVEMBER 1., CSENDES-ÓCEÁN

JOSZIF SZTÁLIN SÚLYOS SZÍVROHAMBAN MEGHAL

1953. MÁRCIUS 5., KUNCEVO, SZOVJETUNIÓ

AZ ŰRVERSENY KEZDETE

1957. OKTÓBER 4.

Az USA sokáig azt hitte, a szovjet technológia évekkel le van maradva az övé mögött, így mérhetetlenül meglepődött, amikor a Szovjetunió műholdat bocsátott a világűrbe. A Szputnyik–1 lett az első mesterséges hold, és elindított egy hosszan tartó űrversenyt, amely végül arra késztette az USA-t, hogy bejelentse, embert akar juttatni a Holdra. Az Államok félt attól is, hogy a szovjetek nagy hatótávolságú rakétatechnológiájukat Amerika nukleáris fegyverekkel való megtámadására is tudják használni. Az USA sok millió dollárt költött a hidegháború technológiai frontján vívott harcra, de végül győzött, amikor Neil Armstrong űrhajós 1969-ben a Holdra lépett.

VIETNÁMI HÁBORÚ

1954–1975, VIETNÁM

A második ún. „csatlósháború” Vietnámban zajlott, és húsz véres éven át tartott. A Szovjetunió és Kína által támogatott kommunista Észak és az USA segítette antikommunista Dél közötti harc volt. Bárhol ütötte fel a fejét kommunizmus, a feltartóztatás politikája alapján Amerika beavatkozott, még akkor is, ha a dzsungel terep rengeteg kihívást jelentett. Végül az USA elveszítette a háborút, ez pedig nagy csapást jelentett a kommunizmus elszigetelésére Ázsiában. Az országot hivatalosan 1976-ban egyesítették Vietnámi Szocialista Köztársaság néven, de addigra a két oldalon kétmillió civil és 1,1 millió katona halt meg.

A SZOVJETUNIÓ ÉS HÉT SZATELLITÁLLAMA ALÁÍRJA A VARSÓI SZERZŐDÉST

1955. MÁJUS 14., MOSZKVA

BOOK A HIDEGHÁBORÚ OF THE COLD KÖNYVE WAR AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK U–2-ES KÉMREPÜLŐGÉPÉT LELÖVIK A SZOVJET LÉGTÉRBEN

1960. MÁJUS 1., SZVERDLOVSZK KÖZELÉBEN, SZOVJETUNIÓ

A BERLINI FAL ÉPÍTÉSE

1961. AUGUSZTUS 13., BERLIN

1949 és 1961 között kb. 2,5 millió keletnémet szökött Nyugat-Berlinbe vagy Nyugat-Németországba. A helyzet igen kínos volt a Szovjetunió számára is, de a kommunizmus mint vonzónak hirdetett életforma szempontjából is. Emellett társult hozzá az a félelem is, hogy az amerikaiak Nyugat-Berlint kémközpontnak használják. Ez elegendő volt Nyikita Hruscsov szovjet vezetőnek, hogy felszólítsa az amerikaiakat a város elhagyására. Amikor egyértelmű lett, hogy ez nem fog megtörténni, Hruscsov elrendelte, zárják le a határt Kelet- és Nyugat-Berlin között. Az NDK egyetlen éjszaka alatt fizikai akadályt létesített Nyugat-Berlin körül, elvágta a város többi részétől. Azután egy végleges „antifasiszta védőfal” épült, amely a hidegháborús riválisok megosztottságának erőteljes jelképévé vált. Bár a nyugatnémetek kérhettek engedélyt és utazhattak Keletre, ezt a jogot a keletnémetek nem kapták meg – 191-en haltak meg, mert megpróbáltak átjutni a falon.

AZ USA, NAGYBRITANNIA ÉS A SZOVJETUNIÓ ALÁÍRJA A RÉSZLEGES ATOMCSENDEGYEZMÉNYT

1963. AUGUSZTUS 5., MOSZKVA

A KUBAI RAKÉTAVÁLSÁG

1962. OKTÓBER 16. – OKTÓBER 28., KUBA

ERŐSZAKKAL LEVERIK A SZOVJETELLENES FELKELÉSEKET LENGYELORSZÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

1956., LENGYELORSZÁG ÉS MAGYARORSZÁG

A világ egy apokaliptikus nukleáris háború peremére sodródott, amikor rémisztő fordulatot vett a hidegháború. A forradalmi vezető, Fidel Castro már 1959 óta uralta Kubát, és amikor úgy döntött, államosítja az amerikai gyárakat és ültetvényeket, Washington gazdasági embargót vezetett be. Ez arra késztette Castrót, hogy a Szovjetunióhoz forduljon segítségért. Az oroszok rakétaállásokat telepítettek Kubában – hatósugarukban az USA nagy részével –, és készek voltak azokat nukleáris töltettel felszerelni. Az állásokat az USA kémrepülői felderítették, és Amerika sietett hadihajókkal blokád alá venni Kubát a szovjet fegyverszállítás megakadályozására. Ez hosszan tartó patthelyzethez vezetett: pattanásig feszültek a viszonyok a világban. Miközben nukleáris bombákkal felszerelt amerikai gépek repültek a magasban, a szovjet hajók pedig közelítettek a parthoz, az USA kezdte előkészíteni Kuba invázióját. A világ megkönnyebbülésére elsőként az oroszok hátráltak meg azzal, hogy beleegyeztek: visszafordulnak, ha Amerika megígéri, nem indít inváziót. Az USA titokban abba is belement, hogy kivonja Törökországba telepített rakétáit.

A HIDEGHÁBORÚ LEGFONTOSABB ESEMÉNYEI

ALÁÍRJÁK AZ ATOMSOROMPÓEGYEZMÉNYT

1968. JÚLIUS 1., NEW YORK

MIUTÁN AZ ENSZ ELISMERTE KÍNÁT, NIXON ODALÁTOGAT

1972. FEBRUÁR 21. – FEBRUÁR 28.

Megegyeztek, hogy meg kell állítani a nukleáris technológia terjedését, így az USA és a Szovjetunió aláírt egy megállapodást, amely ezt megakadályozta. Ez nagyrészt a saját érdeküket szolgálta, mivel a nukleáris fegyverek fejlesztése mindkét oldalon roppant költségesnek bizonyult, és amikor a szerződés 1970. március 5-én hatályba lépett, széles körben üdvözölték. Az egyezmény értelmében a nukleáris fegyverrel rendelkező országok azokat nem adhatják el vagy át az atomfegyverrel nem rendelkező országoknak. Azóta fontos szerződéssé vált, a legtöbb olyan ország aláírta, amely fejlesztett ki nukleáris fegyvert.

CSEHSZLOVÁKIA IDEIGLENESEN LAZÍTJA FÜGGÉSÉT A SZOVJETUNIÓTÓL

1968. ÁPRILIS 5., 1968. AUGUSZTUS 21., CSEHSZLOVÁKIA

A BREZSNYEVDOKTRÍNA

1968. NOVEMBER 12., VARSÓ

A szovjet vezető, Leonyid Brezsnyev beszédet mondott, melyben kihangsúlyozta a Szovjetunió hatalmát a vasfüggöny mögötti országok fölött. Azt mondta, a Szovjetunió indokoltan megszállhatja a keleti blokk bármely államát, amely fenyegetést jelent a szélesebb szocialista táborra. Célja volt háborúval fenyegetve elejét venni minden jövőbeli lázadásnak, ez azt is jelentette, hogy a Szovjetunió korlátozta csatlós országainak függetlenségét. Mivel egyik ország sem léphetett ki a Varsói Szerződésből, ez megerősítette a Szovjetunió hatalmát, és az USA még nagyobb riválisává tette.

AUGUSTO PINOCHET EGY CIA TÁMOGATTA PUCCSAL ÁTVESZI A HATALMAT

1973. SZEPTEMBER 11., CHILE

A HELSINKI ZÁRÓOKMÁNY

1975. AUGUSZTUS 1., HELSINKI

Az 1970-es években enyhült a hidegháború. 1972-ben a SALT-tárgyalások korlátozták a Szovjetunió és az USA rakétafegyverzetét. 1975-ben szünet állt be az űrversenyben is, amikor az orosz Szojuz–19 és az amerikai Apollo–18 összekapcsolódott. Az 1975-ös helsinki záróokmány megszilárdította az európai határokat, kereskedelmi kapcsolatokat alakított ki a két oldal között, valamint a Szovjetunió ígéretet tett az emberi jogok tiszteletben tartására. Fokozta az enyhülés szellemét, csökkentve a szuperhatalmak közti feszültségeket. Létrejött a Moszkvai Helsinki Csoport az ígéret betartásának monitorozására – bár tagjait fenyegette a KGB.

BOOK A HIDEGHÁBORÚ OF THE COLD KÖNYVE WAR

A MOSZKVAI OLIMPIA

1980. JÚLIUS 19. – AUGUSZTUS 3., MOSZKVA

A sportot gyakran belekeverik a politikába, és az olimpia általában jó példa az ilyesmire. Moszkva rendezhette az 1980as ötkarikás játékokat, de Afganisztán szovjet megszállása az olimpiák történetének legnagyobb bojkottját eredményezte. Összesen 66 meghívott ország döntött a távolmaradás mellett (bár lehet, hogy néhány más okok miatt nem vett részt). A részvételt visszautasítók közt volt az USA, Kanada és Nyugat-Németország, de a nyugati országok fontos kivételei közé tartozott az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Svédország. A keleti blokk országai 1984-ben álltak bosszút a Los Angeles-i olimpia bojkottjával. Ez egyértelműen megmutatta a hidegháborús megosztottságot.

A KÖZEPES HATÓTÁVOLSÁGÚ NUKLEÁRIS ESZKÖZÖKRŐL SZÓLÓ EGYEZMÉNY FELSZÁMOLJA AZ 500 ÉS 5500 KM KÖZÖTTI HATÓTÁVOLSÁGÚ FÖLDI INDÍTÁSÚ BALLISZTIKUS ÉS NUKLEÁRIS ROBBANÓFEJJEL FELSZERELT RAKÉTÁKAT

1987. DECEMBER 8., WASHINGTON D. C.

RONALD REAGAN ELNÖK LESZ

A SZOVJET–AFGÁN HÁBORÚ

1979. DECEMBER – 1989. FEBRUÁR, AFGANISZTÁN

A Szovjetunió kilenc éven át belesüppedt az Afganisztán kommunista kormányerői és az USA által támogatott lázadó felkelőcsoportok közötti háborúba. Ez egy újabb „csatlósháború” volt, amely megmutatta, hogy a hidegháborús riválisok között fennálló feszültségek még mindig igencsak előtérben vannak. Mindez nemcsak rubelmilliókba került a Szovjetuniónak, de katonák tízezreit kötötte le abban, amit a Szovjetunió Vietnámjának neveztek. A szovjet haderőt végül Mihail Gorbacsov vonta ki, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió nem képes győzni. Úgy tartják, ez a háború a Szovjetunió végleges felbomlásának katalizátora volt.

1981. JANUÁR 20. – 1989. JANUÁR 20., WASHINGTON D. C.

A volt színész, Ronald Reagan lett az USA 40. elnöke, aki egyik első intézkedéseként véget vetett az enyhülésnek. A Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” nevezte, és felszólított a kommunizmus visszaszorítására, hogy „megírjuk a Szovjetunió történetének utolsó lapjait”. Elnöksége alatt a hidegháború csúcsra járt. A szilárdan antikommunista vezető elindította a vitatott csillagháborús rakétaelhárító programot, fokozta az űrversenyt, újra engedélyezte a Lance ballisztikus rakétákhoz a neutron-robbanófejek előállítását. Ám reményt látott abban, hogy 1985-ben Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió vezetője, novemberben találkoztak is, hogy módot találjanak a nukleáris fegyverzet korlátozására.

A HIDEGHÁBORÚ LEGFONTOSABB ESEMÉNYEI

VÉGET ÉR A HIDEGHÁBORÚ

A BERLINI FAL LEOMLIK, AMIKOR EZREK GYŰLNEK ÖSSZE, HOGY ÚJ SZABADSÁGUKAT ÜNNEPELJÉK

1989. NOVEMBER 9., BERLIN

1991. DECEMBER 25., SZOVJETUNIÓ

Mivel 1991-ben Borisz Jelcint Oroszország elnökévé választották, és Kelet-Európa-szerte gyökeres fordulat történt, a kommunizmus nagy bajba került. 1990-ben Németország újraegyesült, 1991 júliusában pedig feloszlott a Varsói Szerződés. 1991. december 25-én George H. W. Bush a legjobb karácsonyi ajándékot kapta: telefonhívást Jelcintől, amelyben formálisan elismerte a hidegháború végét. Azon a napon a Szovjetunió már a felbomlás útján járt, a sarló-kalapácsos címert eltávolították a Kremlről. Gorbacsov lemondott a Szovjetunió elnökségéről, és megalakult a Független Államok Közössége (FÁK).

PERESZTROJKA ÉS GLASZNOSZTY

1985, SZOVJETUNIÓ

Mihail Gorbacsovval eljött a peresztrojka – a Szovjetunió politikai és gazdasági rendszerének átalakítása a kommunista párt által – és a glasznoszty is, amely nagyobb átláthatóságot hozott. A pártban egyesek ellenezték ezeket a reformokat, de a Szovjetunió kezdett nyitni a nemzetközi piacok felé, miközben a szocializmust megtartotta alapelvként. Ez segítette Gorbacsov célját is, hogy a Szovjetunió felzárkózzon nyugati partnereihez. Aktivizálta azt az érzetet, hogy a változás és a fellendülés lehetséges, a szabályok lazítása pedig azt jelentette, a Szovjetunió kevésbé támaszkodott a központi tervezésre. A csatlós államok is kezdtek szabadabban létezni az új, részben vegyes gazdaságban.

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI 24

Oroszország teljhatalmú zsarnoka: Sztálin

A hidegháború csírái

Kulcsszereplő: Harry S. Truman

A NYUGATI DEMOKRÁCIÁK ÉS A SZOVJETUNIÓ KÖZÖTTI HOSSZAN FENNÁLLÓ IDEOLÓGIAI KÜLÖNBSÉGEK A II. VILÁGHÁBORÚS GYŐZELEM ELLENÉRE JEGES VISZONYÚ PATTHELYZETHEZ VEZETTEK

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

OROSZORSZÁG TELJHATALMÚ ZSARNOKA: SZTÁLIN

A SOKAK ÁLTAL MEGVETETT, DE RAJONGÓ TÖMEGEK ÁLTAL BÁLVÁNYOZOTT SZTÁLIN A TÖRTÉNELEM EGYIK LEGBRUTÁLISABB ÉS LEGVÉRESEBB REZSIMJÉVEL FESTETTE VÖRÖSRE A SZOVJETUNIÓT.

alószínűtlennek tűnt, hogy a szegény cipész fiaként iskolázatlan családba született Ioszeb Dzsugasvili egy napon annak a könyörtelen hatalomnak a diktátora lesz, amit a Szovjetunió jelentett. Az ifjú Ioszeb nagy változások korában látta meg a napvilágot. Élete során a cárt – akinek elődei számtalan generáción át uralkodtak Oroszország fölött – letaszították a trónról – ez olyan, az orosz társadalmat megrengető változás volt, amely

esélyt adott, hogy a szegény grúziai fiú megszerezze a teljhatalmat. Sztálin maga alig játszott szerepet a híres 1917. októberi forradalomban, csak az 1917-től 1921-ig tartó oroszországi polgárháború idején keltette fel Lenin figyelmét elkötelezettségével és szervezőképességével, és lépdelt egyre magasabbra a ranglétrán. Miután ráérzett a hatalom ízére, többet akart, így támogatta a betegeskedő szovjet vezetőt. Mivel Lenin várható halála hamarosan bekövetkezett, Sztálin, aki pártfőtitkár lett, kitartását és rafináltságát

arra használta, hogy mindent előkészítsen a hatalomhoz vezető úton. Ellenlábasait kizárták a pártból, száműzték a Szovjetunióból, ők előbbutóbb életüket vesztették. Sztálin megszállottan biztosítani akarta uralma megkérdőjelezhetetlenségét, így bárkit eltett az útból, aki ezt kétségbe merte vonni. Hamarosan csak azok maradtak meg, akik elszántan lojálisak voltak (kevesen), és azok (sokan), akiket megfélemlítéssel bírtak engedelmességre. Kegyetlensége megnyerte Sztálinnak a legfőbb díjat – övé lett a Szovjetunió.

ÚT A HATALOMHOZ Az acélember felemelkedésének három fő oka.

KAPCSOLAT LENINNEL

Amikor Lenin félig már visszavonult, Sztálin a közvetítőjeként tevékenykedett a külvilág felé, és addig példa nélküli bejárása volt a beteg vezetőhöz. Ezt saját hasznára fordította: Lenint a halála után istenszerű alakká emelte, ő pedig hű tanítványaként szerepelt.

POLITIKAI SZÖVETSÉGEK

Sztálin szövetségre tudott lépni a kommunista párt kulcsfiguráival, ellenségeit pedig hozzá lojális emberekre cserélte. Így megakadályozhatták Lenin végrendeletének – olyan általa írt dokumentum volt ez, amelyben Sztálin leváltására szólított fel – nyilvánosságra hozatalát.

A TERROR URALMA

Sztálin képes volt elszigetelni és kizárni a párt bármely tagját, aki nem értett vele egyet. Később ebből a bebörtönzések és kivégzések brutális rendszere lett, és a kialakult félelem légköre biztosította, hogy a hatalmát nem kérdőjelezték meg.

RUSSIAS ULTIMATE TYRANT: STALIN n Sztáliné a történelem egyik legösszetettebb öröksége. Vitathatatlanul a 20. század legjelentősebb vezetője marad

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

A NAGY TISZTOGATÁS

Sztálin ellenfelei áldozattá váltak a terror idején, amely után több mint egymillió halott maradt. Hideg téli éjszaka 1937-ben. Egy fekete furgon csikorogva fékez a sötét, csendes utcában. Emberek kis csoportja száll ki a kocsiból, lehajtott karimájú kalapjuk körvonala látszik a pislákoló utcai lámpák halvány fényében, oldalukon nehéz fegyverek himbálóznak. Egyikük véletlenszerűen kinyit egy jegyzetfüzetet, egy másik meggyújtja a pipáját és hosszan beleszív. Egy szó, egy intés a közeli ház felé, és a csoport egy emberként elindul. A talaj csikorog bőrcsizmáik vastag talpa alatt, felmennek a lépcsőn és dörömbölnek a bejárati ajtón. Egyikük felcsapja a levélbedobó fedelét, és durván bekiabál a kis nyíláson át, végül nyílik az ajtó, és megjelenik egy sápadt arc. A „látogatók” egyike berúgja az ajtót, a csoport átviharzik a házon, az ajtókat feltépik, és szétrombolnak mindent, ami az útjukba kerül. Pár perc múlva ismét az utcán vannak, egy rettegő fiatalembert vonszolnak magukkal, aki az apjába kapaszkodik. Az idősebb férfi arca sápadt, de eltökélt, állkapcsát összeszorítja. Némasága hangosabb, mint fia könyörgése és kiáltásai. Az emberek folytatják a rajtaütést, végigdúlják a házakat, míg végül az egész utca tele lesz férfiakkal, 17 és 70 év közöttiekkel. Némelyikük kábult, mások zaklatottak, néhányan pedig furcsa némaságba burkolóznak. Amikor az őrök rájuk fogják a puskát és a furgonhoz kísérik őket, magyarázat nincs, azt a párat pedig, aki tiltakozik, megverik. Amint a kocsi ajtaja becsukódik, és a jármű eltűnik az éjszakában, az ott maradtak némán visszatérnek otthonukba. Nem ők voltak a „nagy tisztogatás” néven ismertté vált terror első áldozatai, és nem is az utolsók. Ezek az éjszakai rajtaütések nem valami titkos terrorszervezet tettei voltak, hanem a kormányzaté, és ezekre az áldozatokra nem várt szabadulás, csak bebörtönzés, kínzás, kicsikart vallomások és kivégzés. A teljhatalom megszerzése nem volt elég Sztálinnak. Elképesztő paranoiája vezérelte, és hirtelen mindenki gyanússá vált, hogy összeesküvést sző uralma megdöntésére. A tisztogatás akkor kezdődött, amikor a hithű sztálinista Szergej Kirovot 1934-ben meggyilkolták. Megölését Sztálin egy ellene tervezett összeesküvés bizonyítékaként használta fel, s elkezdte a tisztogatást. Ám ma többen úgy vélik, hogy maga Sztálin tervezte meg a közkedvelt politikus halálát, akinek népszerűsége veszélyeztette az uralmát. Ez indította el azt a boszorkányüldözést, ami ártatlan életek millióit követelte. A tisztogatások először a kommunista párt volt magas rangú vezetőit sújtották a hírhedt moszkvai perekben. Ezeket a pereket nyomon követte a nyugati média is, de nem találta problémásnak az elmarasztaló ítéleteket, hiszen a vádlottak beismerték bűnüket, miszerint összeesküdtek Sztálin meggyilkolására. A zárt ajtók mögött tett vallomásokat azonban mentális és fizikai kínzással, családjuk megfenyegetésével, valamint azzal kényszerítették ki a vádlottakból, hogy garantálják az életben maradásukat, ha elismerik, hogy bűnösök. Nem voltak azok.

EZEK AZ ÉJSZAKAI RAJTAÜTÉSEK NEM EGY TITKOS TERRORSZERVEZET TETTEI VOLTAK, HANEM A KORMÁNYZATÉ Ezután a tisztogatást kiterjesztették a hadseregre, az írókra, művészekre, a „gazdag” parasztokra (kulákokra) és végül mindenkire, akit be tudtak gyűjteni, hogy teljesítsék a „minimális letartóztatási mennyiséget”, amelyet az NKVD, a Belügyi Népbiztosság megkövetelt. A Nyikolaj Jezsov vezette NKVD-trojka három ember gonosz ítélőszéke volt, akik rendes tárgyalás nélkül döntöttek sorsokról. E módszerrel el tudták érni, hogy a kivégzések futószalag stílusban történjenek, egészen a napi ezer emberig. Végül a tisztogatás elérte a kommunista pártot is. Mivel majdnem minden bolsevikot, aki részt vett az 1917-es forradalomban, elpusztítottak és kitöröltek a történelemből, így az egyetlen eredeti tag, aki megmaradt, Sztálin volt. 1937-től 1938-ig 1,2 millióan haltak meg a tisztogatás következtében. Sztálin halála után 357 listát találtak az aláírásával, ezek mintegy 40 000 ember kivégzésére adtak engedélyt. Nyilvánvalóan mindnél az lehetett a hozzáállása, amit állítólag az egyik ilyen lista átnézése közben mormolt: „Ki fog emlékezni erre a söpredékre tíz vagy húsz év múlva? Senki. Ki emlékszik ma azoknak a bojároknak a nevére, akiktől Rettegett Iván megszabadult? Senki.”

n Sok hivatalos képet retusáltak, hogy eltüntessék a nagy tisztogatás áldozatait

A LEGKERESETTEBBEK Három rangos tisztségviselő, aki Sztálin „toplistáján” találta magát. LEV TROCKIJ Tisztsége: a Negyedik Internacionálé feje „Bűne”: szilárdan szembeszállt a Szovjetunió vezetőjével, Sztálinnal Sorsa: Sztálin parancsára 1940. augusztus 21-én megölték

NYIKOLAJ JEZSOV Tisztsége: az NKVD vezetője „Bűne”: állami pénzek sikkasztása, homoszexualitás, kollaboráció német kémekkel Sorsa: letartóztatták, 1940. február 4-én lelőtték

NYIKOLAJ BUHARIN Tisztsége: a Komintern végrehajtó bizottságának főtitkára „Bűne”: hazaáruló összeesküvés az állam megdöntésére Sorsa: letartóztatták, 1938. március 15-én kivégezték

OROSZORSZÁG TELJHATALMÚ ZSARNOKA

A GULAG-RENDSZER

LENIN

VS. SZTÁLIN

Víziója egy olyan társadalom A kommunizmust saját volt, amelyet a nép működhatalma előmozdítására tet a népért, minden forrást használta, úgy hitte, egyenlően megosztva. Oroszország virágzik Teljesen ki akarta irtani majd egy erős vezető a burzsoá (olyan alatt. A burzsoáziát berendezkedés, és a munkásoszKOMMUNIZMUS amelyben a gaztály bármilyen dagok uralkodnak) ellenállását meg társadalmat, és hitte, akarta semmisíhogy az államhatalom teni, állami erőszakot végül elhal majd. alkalmazva. Az országhatárokat A „országonkénti szocielavultnak tartotta, hitt alizmus” híveként hitte, benne, hogy a világnak hogy a Szovjetuniónak az egységes forradalomban uralma alatti országokkell fellépnie. El akarban kell a kommuta terjeszteni a komnizmus felépítésére munizmust a földön. KÜLPOLITIKA összpontosítani, és Az összes nemzet nem a nehezebben egyesülését és egy megvalósítható világállam megteremvilágforradalmat tését vizionálta. támogatni. Az 1921-es új gazdaságpoGyorsan iparosítani litika (NEP) megengedte, akarta a gazdaságot, hogy magánszemélyeknek és állami irányítás alá saját vállalkozása vette az egész agrárlegyen. A parasztok szektort. A paraszszabadon gazdáltoknak kollektív GAZDASÁG kodhattak, termégazdaságokban keiket megtarthatkellett dolgozni, ták, kereskedhettek. államosították a gaEz a részleges piacgazdabonakészletet, a földet, ságot ösztönözte. gépeket, állatokat. Lenin azt vallotta, a világ Tömeges tisztogatás minden elnyomott népéáldozata lett mindenki, nek joga van az önrendelaki meg merte kérdőjekezéshez, hogy maguk lezni Sztálin hatalmát, uralkodjanak, és ne vagy lázadó magaaz állam akaratának tartást tanúsított. A NÉP engedelmeskedjeÚgy tartotta, nek. Ám ő volt feleszükséges a nép lős a vörös terrorért politikai elnyomáis, amelynek során sok sa, hogy megvédje a ellenfele kivégzését Szovjetuniót a megrendelte el. semmisülés ellen.

A brutális Gulag táborok megváltoztatták Oroszország arcát, Szibéria kihalt, fagyott síkságaitól a nagyvárosi betontornyokig. Amikor a Gulag kifejezést megalkották, arra az állami főigazgatóságra használták, amely a kényszermunkatáborokért felelt. Ma azonban sokak számára a Gulag szó a szovjet elnyomás egész rendszerét testesíti meg, az önkényes letartóztatást, a kényszervallatást, az emberi jogok semmibevételét és milliók indokolatlan halálát. A Gulag táborok bizonyos formában léteztek már Sztálin előtt is, de nem ezen a néven. „Javító munkatáborként” voltak ismertek, az elsőt 1918-ban állították fel. Ám ezek a korai létesítmények nagyon különböztek azoktól, amelyeket Sztálin hozatott létre. A „javítókat”, ahol a foglyok viszonylagos szabadságot élveztek, az 1930-as évektől az 50-es évekig több mint 53 különálló embertelen tábor és 423 munkatelep kiterjedt rendszerévé alakíttatta át Szovjetuniószerte. Ezekbe 14 millió embert börtönöztek be, közülük ez legalább 1,6 millió szerencsétlennek került az életébe. A táborok nagy többsége igen távoli helyeken létesült, Északkelet-Szibéria zord vidékein. Az egyik helyszín, Kolima rettegéssel töltötte el az összes Gulag-rabot. Könyörtelen, kopár hely, ahova lehetetlen volt szárazföldön eljutni, és ahol szinte egész éven át tartott a tél. Az ottani táborokban – éppúgy, mint sok más szibériai tábornál – nem vesződtek kerítéssel vagy erődítéssel, aki szökni próbált a hatalmas fagyos síkságokon át, magát ítélte halálra. A Gulag lágerek nem olyanok voltak, mint a hírhedt náci koncentrációs táborok, amelyeket a rabok elpusztítására terveztek, de az iszonyatos körülmények miatt gyakran ugyanaz volt a kimenetel. Gulag táborból több volt, több embert tartottak bennük, és sokkal tovább álltak fenn, mint a brutális náci táborok. A foglyokra, akiknek legnagyobb részét tárgyalás nélkül börtönözték be, elenyésző mennyiségű és szörnyű minőségű élelem, valamint a kemény munka irgalmatlan évei vártak. Minél több munkát végeztek el, annál nagyobb adag híg, íztelen

LODEJNOJE POLJE

SZOLOVKI

KOLIMA SZEVVOSZTLAG

NORILLAGLAG

JERCEVO VORKUTA PERM MAGNYITOGORSZK

AKMOLINSZK

MAGADAN

OROSZORSZÁG

BAMLAG

AKUKAN

leveshez juthattak, de mivel primitív, törött, használhatatlan szerszámokkal kellett dolgozniuk, a magas munkakövetelményeket szinte lehetetlen volt teljesíteniük. A csökkentett ételadagokkal és a néha csak napi négyórányi pihenéssel a Gulag-rabokat a végkimerülésig, valójában halálra dolgoztatták. Csak 1941 telén a Gulag-populáció negyede halt éhen. Sztálin számára a Gulag nélkülözhetetlen volt. A lázas tisztogatások következtében minden, a táborokban meghalt rabot azonnal tudtak pótolni, így az olcsó munkaerő-ellátás zavartalan maradt. Ezek a rabok kulcsszerepet játszottak abban, hogy Oroszország képes volt megnyerni a II. világháborút, mivel ők építették meg a létfontosságú vasútvonalakat, ők állították elő a lőszert, gyártották a harckocsikat és egyéb gépezeteket. Valahányszor egy gazdasági feladathoz – mint a Balti–Fehér-tenger-csatornához – olcsó munkaerőre volt szükség, új táborokat hoztak létre. A Gulag intézményét végül 1960-ban szüntették meg, de a táborok gyakorlatából sok minden – például a kényszermunka és a rabok megfélemlítése – a mai napig létezik az orosz börtönökben.

n A rabok agyagot ásnak a Szolovki kényszermunkatábor téglagyárában

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS Sztálin Oroszországa nem volt valami jó hely a bűnelkövetőknek.

HÁROMSZORI KÉSÉS A MUNKÁBÓL

A késés bűnének ismételt elkövetéséért büntetésként az illetőt a Gulagra küldték három évre. Ott a vétkes akár napi 14 óra kemény fizikai munkára számíthatott.

TRÉFÁT ŰZNI EGY KORMÁNYZATI TISZTVISELŐBŐL

Ennek a bűncselekménynek a büntetéseként akár 25 évre is lehetett számítani egy Gulag táborban. Ivan Burilov a „titkos” szavazólapjára a „komédia” szót írta, ezért nyolc évre ítélték.

KISEBB LOPÁS

Állami tulajdon – rendszerint élelmiszer – ellopásáért az ítélet tíz év kemény munka volt a Gulagon. Ezt gyakran magyarázat nélkül meghosszabbították, a szabadulás után pedig a foglyokat száműzetésbe kényszerítették.

ÖSSZEESKÜVÉS, FELKELÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉRE

A politikai bűncselekménnyel vádoltak általában a tisztogatásnak estek áldozatul, és kivégezték őket. Közeli barátaikat és családtagjaikat is felkutatták, és megszabadultak tőlük.

NÉMETORSZÁGI MUNKA

A balti államok sok lakosát vitték kényszermunkára Németországba a II. világháború alatt. Őket később letartóztatták ezért a „bűnért”, és tíz év Gulag táborban végzendő kényszermunkára ítélték.

VALLÁSGYAKORLÁS

Az 1920-as évek végén keresztény értelmiségiek közötti tisztogatások és templombezárások történtek. Akit vallásgyakoroláson kaptak, letartóztatták és Gulag táborba küldték, vagy kivégezték.

A LEGSZÖRNYŰBB DIKTÁTOR?

Ezt okozták a történelem legszörnyűbb diktátorai – tekintse át a halottak becsült számát.

MAO ELNÖK SZTÁLIN

40 MILLIÓ 20 MILLIÓ

HITLER II. LIPÓT BELGA KIRÁLY TÓDZSÓ HIDEKI

A CIPÉSZ FIA

15 MILLIÓ 5 MILLIÓ

ÉLET A PAPNEVELDÉBEN

Ioszeb Dzsugasvili néven megszületik Sztálin. Himlőt kap, amelynek nyomai soha nem tűnnek el az arcáról, 12 éves korában egy balesetben megsérült bal karja pedig rövidebb marad, mint a jobb. 1878. december 18. Sztálin 1894-ben, 16 évesen

17 MILLIÓ

Sztálin ösztöndíjat kap, és a tifliszi ortodox szemináriumba jár. Papi tanulmányai idején megismerkedik Marx és Engels eszméivel, és ez inspirálja. Mivel elmulasztja letenni a záróvizsgáit, kizárják. 1894–1899

KEZDŐDIK A POLITIKAI ÉLET

Sztálin megtudja, hogy Lenin bolsevik frakciót szervezett, egy olyan politikai csoportot, amely Marx tanításait követi. Csatlakozik, és hozzáértő, ügyes szervezőnek bizonyul. Letartóztatják, Szibériába száműzik, de rövidesen meg tud szökni. 1903

A HATALOM ÍZE

Amikor a bolsevikok hatalomra kerülnek, Sztálin emelkedik a ranglétrán és kinevezik a nemzetiségi ügyek népbiztosának. Ez a tisztség ad neki először igazi hatalmat, amelyet aztán falvak felégetésére és kivégzésekre használ. 1917

FOLYAMATOS EMELKEDÉS

Lenin főtitkárrá nevezi ki Sztálint. Ebben az évben Lenin agyvérzést kap, kapcsolata megromlik Sztálinnal. Ragaszkodik hozzá, hogy Sztálint váltsák le pozíciójából, de Sztálin erős szövetségesei ezt megakadályozzák. 1922

OROSZORSZÁG TELJHATALMÚ ZSARNOKA

HATÉKONY PROPAGANDA

Oroszország „acélembere” a propaganda művészetének mestere volt, magát a nemzet hőseként ábrázolta és mutatta be. Amikor Sztálin 1929 decemberében 50 éves lett (akkor ez volt a hivatalos dátum, de valójában 1928-ban töltötte be az ötvenet), az orosz népnek pazar ünnepségen mutattak meg egy messianisztikus figurát: az imádott Lenin fegyvertársát és szerény tanítványát. Ez jelezte a Sztálint körülvevő személyi kultusz kezdetét, amely haláláig, sőt azután is kísérte. A propaganda felhasználásával újraírták az orosz történelmet. Sztálin és nem Trockij szerepelt Lenin helyetteseként az októberi forradalomban, és nemcsak szellemileg, hanem fizikai valójában is megnőtt, mivel szerény, 162 centiméteres termete 182 centiméterre

változott az őt ábrázoló magas szobrokon. Sztálin nem erőszakos vagy gonosz zsarnok, hanem szerető és erős apafigura volt. A „Köszönjük a szeretett Sztálinnak a boldog gyermekkort!” mondat megjelent mindenütt az iskolákban és óvodákban, gyerekek kántálták ezt a szlogent az ünnepségeken. Az „Atya” megnevezést a papoktól lopta, akiket kipusztított az országból, így a szót már kizárólag Sztálinhoz társították. És ez a „Sztálin Atya” volt az, akit a nép imádott, akiben bízott, akit tisztelt, miközben az igazi Sztálin a családtagjaik és barátaik millióinak megölését vezényelte le.

n A szöveg így szól: „Éljen a lenini–sztálini Komszomol 25.

évfordulója!” A Komszomol a kommunista párt ifjúsági tagozata volt, ez a plakát pedig Sztálin és Lenin óriási egyesített erejének bemutatásával biztatta a fiatalokat, hogy lépjenek be. Ha már a szervezet tagjai voltak, életük minden része a párt alapelvei szerint zajlott

n A plakát szövege: „Köszönjük a szeretett Sztálinnak a boldog gyermekkort!” Az ilyen plakátokat azért készítették, hogy Sztálint

gondoskodó, erős apafiguraként ábrázolják, akinek a szovjet emberek a gyermekei. Ez pedig erősítette rendszere iránt a nép bizalmát, tiszteletét és engedelmességét

EZ JELEZTE A SZEMÉLYI KULTUSZ KEZDETÉT, AMELY HALÁLÁIG KÍSÉRTE SZTÁLINT

A DIKTÁTOR

Lenin meghal, a vezető kormányzati szereplők között pedig ádáz és sietős harc kezdődik a hatalomért. Sztálin el tudja űzni riválisait – például Trockijt – a Szovjetunióból, és saját magát helyezi a piramis csúcsára. 1924–1927

ÖTÉVES TERV

Belekezd első ötéves tervébe, a parasztgazdaságokat és a gyárakat kollektivizálják. Ennek hatása a milliók életét követelő nagy éhínség. Ám az export szintjét fenntartják, élelmiszert szállítanak ki, miközben a nép éhezik. 1928–1933

A VÖRÖSTERROR

Sztálin elkezdi a nagy tisztogatásként ismert politikai elnyomó hadjáratot. Húszmillió szovjet embert küldenek Gulag táborokba, a kommunista párttagok egyharmadát pedig hűtlenség gyanúja miatt kivégzik. 1934–1940

n A plakát biztatja az embereket, miszerint „Jó munkával –

megszületik a kenyér!” Az ehhez hasonló plakátok lelkesedésre buzdították a gazdákat, hogy igyekezzenek a II. világháborúban feldúlt ország helyreállításán dolgozni. Az egyes kis rajzok az ideális gazdaságot mutatják a négy évszakban

HÁBORÚS VEZETŐ

Miután Adolf Hitler megszegi a szovjetekkel kötött megnemtámadási egyezményt, Sztálin Vörös Hadserege a II. világháborúban összefog a szövetségesekkel. A Szovjetunió végül győz, de csak milliók élete árán. 1941–1945

EGY DIKTÁTOR HALÁLA Sztálin agyvérzést kap, órákig nem találnak rá, mert testőrei félnek háborgatni őt. Néhány napig még ágyhoz kötve életben van, 1953. március 5-én hal meg. A média arról terjeszt pletykákat, hogy megmérgezték. 1953. március 5.

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

A II. VILÁGHÁBORÚ

Sztálin országa a II. világháború vérfürdőjében a „dekadens” Nyugattal szövetkezett, hogy legyőzze Hitler náci seregeit. 1939. augusztus 23-án megnemtámadási szerzőBár Sztálin számára nyilvánvaló volt, hogy a dést kötött. Hitlernek pont erre volt szüksége, paktum csak késlelteti a két hatalom közötti hogy megszűnjön a kétfrontos háborútól való elkerülhetetlen konfliktust, ám amikor Hitler félelme, és nyolc nap múlva Német1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, a szovjet ország lerohanta Lengyelorszávezért ez mégis sokként érte. Semmibe vette got, a világ pedig belecsúChurchill intelmeit, lelövette azokat a néSZTÁLIN szott a háborúba. met dezertőröket, akik figyelmeztettek UTASÍTOTT EGY a közelgő offenzívára, sőt, egészen a TUDÓST, ALKOSSON támadás napjáig szállított Németorn A német–szovjet megnemtámadási szerződést a szovjet és szágnak felszerelést. Sztálin három a náci miniszter nevéről Molotov–Ribbentrop-paktumnak nevezték EMBER-MAJOM napra visszahúzódott a dácsájába, HIBRIDET. NEM nem vett tudomást a telefonhívásokSIKERÜLT NEKI: ról, és nem volt hajlandó találkozni senkivel. Szembe kellett néznie tetteiLETARTÓZTATTÁK nek brutális valóságával – meggyenÉS SZÁMŰZTÉK gült hadsereg, amelyből a tisztogatása semmisített meg 40 000 embert, köztük számos kulcsfontosságú, tehetséges tanácsadót. Ám amikor előkerült, pontosan az a vezető jelent meg, akire Oroszországnak szüksége volt. A háború küszöbén csak az „acélembernek” volt meg a kellő ereje népe egyesítésére. És egyesítette is. Amikor Hitler hadserege behatolt a Szovjetunóba, Sztálin hadereje négy véres éven át küzdött, hogy visszaszorítsa őket. Az olyan hadműveletek, mint a sztálingrádi és a kurszki csata, próbára tették a szovjet vezető elszántságát, mivel városai a katonák és civilek millióinak vérétől vöröslöttek. Végül eljött a nehezen kivívott győzelem, ám Sztálin már arra összpontosított, hogy szovjet dominanciát valósítson meg Kelet- és Közép-Európában. És hamarosan egy nagyon másmilyen, hidegebb háború kezdődött.

Az 1930-as évek végére Sztálinnak az extrém politikája miatt igencsak kevés külföldi barátja maradt. Miután sikertelenül próbált németellenes katonai szövetséget kötni az Egyesült Királysággal és Franciaországgal, kénytelen volt szövetségre lépni azzal az országgal, amelyre utoljára gondolt volna – ez volt a náci Németország. A Szovjetunió

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

HÁBORÚS VEZETŐKÉNT MENNYIRE VOLT AKTÍV SZTÁLIN? Sztálin a szovjet háborús erőfeszítés minden szegmensében – katonai, politikai, gazdasági és diplomáciai – részt vett. Napi 16 órát dolgozott, rendeletek, parancsok ezreit írta alá. Mindenki, akinek a háború alatt dolga volt vele, elképedt azon, mennyi mindent tudott a technológiai részletekről és a modern hadigépezetről. Főparancsnokként központi résztvevője volt a katonai stratégia megtervezésének, a nagyszabású hadműveletek irányításának. A szovjet hadvezetés nélkülözhetetlen figurája volt.

nult belőlük, és jobban hallgatott a hivatásos katonák tanácsaira. Sztálin legnagyszerűbb pillanata 1941 novemberében volt, amikor úgy döntött, Moszkvában marad, mialatt a németek már a szovjet főváros kapuinál álltak. Sztálin moszkvai jelenléte és több lelkesítő, hazafias beszéde segített megőrizni a szovjetek hidegvérét és védelmét, valamint időt adott az 1941. decemberi nagy ellentámadás előkészítésére, amely visszaszorította a németeket a város közeléből. Sok nagy győzelmet lehetne említeni, de a sztálingrádi csata kiemelkedik közülük. 1942 nyara egy újabb krízis pillanata volt a Szovjetunió számára, ekkor egy déli irányú német támadás a szovjet olajkészleteket fenyegette. Sztálingrád városa útját állta a német előrenyomulásnak, kis híján elesett, de a Vörös Hadsereg hősies védelmet fejtett ki, meg tudta tartani hídfőállását a városban. Sztálin és tábornokai ismét megőrizték hidegvérüket, és gondosan előkészítettek egy ellencsapást, amely bekerítette és megadásra kényszerítette a németeket Sztálingrádnál. Sztálingrád olyan vereség volt, amelyet a németek sosem hevertek ki igazán.

SZTÁLIN AGYAFÚRTAN TAKTIKUS VEZETŐ VOLT? Politikai és diplomáciai szempontból Sztálin nagyon agyafúrt volt. Ez nyilvánvaló a Churchill-lel és Roosevelttel a háború alatt kialakított szoros személyes kapcsolata és a rájuk gyakorolt befolyása alapján. [A hadsereget illetően] Sztálin a stratégiában erősebb volt, mint a taktikában, s a háború első pár hónapjában elkövetett néhány csúnya hibát. De ta-

MI VOLT A LEGNAGYOBB KUDARCA? Gyakran mondják, Sztálin legnagyobb fiaskója, hogy nem számított rá, a németek megtámadják Oroszországot 1941 júniusában. Én azt hiszem, a kudarc inkább a stratégiai előrelátást illető és előkészítési jellegű volt. Sztálin és tábornokai alábecsülték a német támadás erejét, viszont túlbecsülték a szovjet védelem erejét, ellentámadási képességét. Ha

GEOFFREY ROBERTS Geoffrey Roberts professzor a Corki Egyetem történelem tanszékének vezetője. Többek közt ő a Stalin’s Wars: From World War To Cold War, 1939– 1953 és a Stalin’s General: The Life Of Georgy Zhukov című könyvek szerzője. Utóbbival elnyerte az amerikai Hadtörténelmi Társaság díját.

Milyen katonai vezető volt a teljhatalmú orosz zsarnok?

azt nem is tudta pontosan Sztálin, hogy mikor, de azt igen, hogy a németek támadni fognak. Ám biztos volt benne, hogy ő és a Vörös Hadsereg megbirkóznak minden eseménnyel, beleértve egy váratlan offenzívát is. Bizonyos értelemben igaza volt – a Szovjetunió képes volt túlélni a német inváziót, de ennek az ára hatalmas, már-már katasztrofális volt. 1941 végére a németek elérték Moszkvát, körülzárták Leningrádot, és mélyen behatoltak a Szovjetunió déli területeire. A legfájdalmasabb veszteség talán Kijev, az ukrán főváros volt, amely 1941 szeptemberében esett el. Sztálin személyesen tiltotta meg a Vörös Hadsereg visszavonását a kijevi körzetből, emiatt több százezer katonát kerítettek be és ejtettek foglyul a németek.

MENNYIRE JÁRULT HOZZÁ SZTÁLIN VEZETŐI MIVOLTA A VÉGSŐ GYŐZELEMHEZ? Népszerűtlenné teszem magam azok körében, akik csak a gonoszt látják Sztálinban, mert érveim szerint a szovjet diktátor volt az egyetlen pótolhatatlan szövetséges vezető a II. világháborúban. Vezetése nélkül a Szovjetunió minden bizonnyal elveszítette volna a náci Németország elleni háborút. A Hitler rezsimjével összeütköző szovjet rendszer Sztálin rendszere volt, amelyet ő teremtett meg az 1920-as és 30-as években. Ha Sztálin nem teljesített volna jól a háborúban, a rendszer összeomlott volna a pusztító csapások alatt, amelyeket kapott. Szovjet vezetőként nem volt alternatívája.

MIT GONDOL, A SZOVJET HADSEREG SÚLYOS VESZTESÉGEI HATOTTAK SZTÁLINRA? Sztálinban nagy érzelmek, de igen kevés empátia lakozott. Tudott nagyon érzelmes lenni, vad hangulatváltozásokkal; gyakran mutatott erős szentimentalizmust, de mérhetetlen haragot is. Ideológus és értelmiségi volt, aki nagy tervekben és elvont fogalmakban gondolkodott, élete nagy részét leírt szavak és olyan politikai viszonyok között töltötte, amelyekhez nem juthattak el a háború brutális tényei. Ez utóbbi adottságok védetté tették Sztálint a katonák szenvedéseivel szemben. Utópista és idealista volt, aki hitte, hogy a cél szentesíti az eszközt, bármennyire kegyetlen is az. Érzelmi karaktere képessé tette, hogy számos különösen kíméletlen döntést hozzon, és azokkal együtt is tudjon élni.

HOGYAN ÖSSZEGEZNÉ SZTÁLIN HÁBORÚ ALATTI VEZETÉSI STÍLUSÁT? Energikus, ellentmondást nem tűrő, számító, irányító és könyörtelen. Sok hibát követett el, de az első katasztrofális hónapok után inkább volt jó, mint rossz. Olyan háborús vezető volt, aki tanult. A tábornokai vonatkozásában csapatjátékossá vált, úgy, mint egy elnök és egy ügyvezető igazgató keveréke. Durva fegyelmező rendszert kényszerített a Vörös Hadseregre és az egész országra, bűntudat nélkül pusztította el azokat, akiket az ellenségeinek tartott. Sztálin kiváló, ám egyúttal irgalmatlan és brutális hadvezér volt. Nagyot vétett ártatlan emberek milliói ellen, ugyanakkor Hitler és a nácik legyőzésével jól szolgálta az emberiséget. A jónak és a gonosznak ez a kombinációja teszi Sztálint a 20. század legvitatottabb és legjelentősebb diktátorává.

OROSZORSZÁG TELJHATALMÚ ZSARNOKA

SZTÁLIN DIPLOMÁCIÁJA A szovjet vezető irányítani és kezelni próbálta azt a pár embert, aki hatalmi riválisa lehetett.

ADOLF HITLER Az Atya és a Führer

A fasiszta Hitler és a kommunista Sztálin politikailag nem is állhattak volna távolabb egymástól. Hitler Szovjetuniót sújtó megvetése és állítása, hogy a szláv nép alsóbbrendű, nemigen javított a kapcsolatukon. Mégis, mindkettejük érdeke volt, hogy szövetkezzenek egymással. Persze ez a felszínes barátság nem tartott soká, mivel Hitler megtámadta a szovjet területeket, és kitört a háború. A két diktátor azonban bizonyos tisztelettel viseltetett a másik hatalma iránt, Hitlertől idézik ezt a mondást: „Sztálin a világtörténelem egyik legkivételesebb figurája. Kishivatalnokként kezdte, és hivatalnok is maradt. Sztálin nem ad a retorikára. Az irodájából kormányoz, köszönhetően egy olyan hivatalnoki karnak, amely minden biccentésére és intésére engedelmeskedik.”

WINSTON CHURCHILL

FRANKLIN D. ROOSEVELT

BENITO MUSSOLINI

Ennek a két nagy vezetőnek a kapcsolata ingoványos terepen kezdődött – Churchill utálata a kommunizmus iránt közismert volt, Sztálin pedig gyanakodott a nyugati hatalmakra, amelyek szerinte cserben hagyták az ő Vörös Hadseregét. Ám a német invázió leveréséhez egységes frontot kellett alkotniuk. Churchill elégedett volt, hogy sármjával és személyiségével megnyerte a diktátort, de Sztálin titokban kémhálózatot állított fel Londonban, így előre meg tudta tervezni saját „előadását” a brit vezető kezelésére. Bár a fotókon és filmfelvételeken a két ember látszólag mentes a korábbi bizalmatlanságtól, a valóságban Sztálin mindig is feltörhetetlen dió maradt Churchill számára.

Roosevelt közeli viszonyt ápolt Churchill-lel, és azt hitte, ezt Sztálinra is ki tudja terjeszteni, noha Churchill figyelmeztette, hogy ne bízzon a szovjet vezetőben. Roosevelt ismételten kiállt Sztálin mellett, hogy bátorítsa a kapcsolatot, amelyről azt gondolta, megakadályozza majd a szovjet terjeszkedést a háború után. Ahelyett, hogy szembeszállt volna Sztálinnal – amire tanácsadói ösztökélték –, Roosevelt megadott neki mindent, amit akart, és szeretetteljesen „Joe bácsinak” nevezte. Erre a naivitásra lecsapott a szovjet diktátor, és ki is használta. A későbbi években a következmények azt bizonyították, hogy Roosevelt hozzáállása a vágyott szovjet–amerikai viszonyt illetően katasztrofális volt.

Bár nagyon különböző politikai rendszerben és ideológiában – kommunizmus és fasizmus – hittek, Sztálinban és Mussoliniban sok közös volt. Mindketten olyan kormányzatot próbáltak létrehozni, amely totálisan irányítja az állampolgárokat, ehhez felhasználták a propagandát és radikálisan átalakították országukat. Mussolini némileg csodálta Sztálint, főként mert tisztelte Lenint, de amikor szövetségre lépett Hitlerrel, felszámolta a barátság vagy a szövetség minden lehetőségét. Az orosz diktátor gyengének tartotta olasz kartársát, alig tekintette többnek, mint bábnak, amelyet Hitler akkor használ, amikor szükséges. Összességében Sztálin általában nem törődött Mussolinival, igen kevés figyelmet szentelt neki és tetteinek.

A vasfüggöny leeresztése

Gondoskodás Joe bácsiról

A két zsarnok

SÚLYOS ÁR – A HÁBORÚ HALÁLOS ÁLDOZATAI Kína 10 000 000

Szovjetunió 21 800 000

Németország 7 000 000

5 TÉNY SZTÁLINGRÁDRÓL

Egyesült Államok 420 000

Egyesült Királyság 450 900

Franciaország 550 000

Japán 2 620 000

grádnál 110 000 német katona esett fogságba; közülük csak 5000 tért végül vissza Németországba.

2 Hitler parancsára az utolsó töltényig kellett harcolni. Paulus ezt mondta: „Ezért a cseh őrvezetőért nem fogom főbe lőni magam.”

3 Az orosz

télben a német katonáknak ledobott egyik 20 tonnás ellátmánycsomagban vodka és nyári egyenruhák voltak.

4 Sztálin-

grádnál a katonák olyan iszonyatos körülmények közé kerültek, hogy egy szovjet újonc várható túlélési ideje 24 óra volt.

5 Hitler

nemzeti gyásznapot rendelt el, de nem az emberveszteség okán, hanem a megadás miatt Németországot ért szégyenért.

1 Sztálin-

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

A HIDEGHÁBORÚ CSÍRÁI

A KÖZÖS ELLENSÉG FELETT ARATOTT II. VILÁGHÁBORÚS GYŐZELMÜK ELLENÉRE A NYUGATI DEMOKRÁCIÁK ÉS A SZOVJETUNIÓ KÖZÖTT HOSSZASAN FENNÁLLÓ IDEOLÓGIAI KÜLÖNBSÉGEK JEGES PATTHELYZETHEZ VEZETTEK.

Egy régi közmondás gyakorlatiasan ezt állítja: „Az ellenségem ellensége a barátom.” Így volt ez a II. világháborúban is, amikor az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió félretette eltérő politikai és ideológiai elveit, hogy legyőzze a közös veszélyt, a náci Németországot. A háború megnyeréséhez valószínűtlen szövetségeket életre hívó viszonyok azonban kezdettől fogva feszültek voltak. Érdekházasság volt, különböző lényeges tényekkel megtűzdelve. A Szovjetunió 1939-ben megnemtámadási szerződést írt alá a nácikkal, valamint aktívan részt vett Lengyelország lerohanásában és felosztásában, miközben nyíltan annektálta a balti államokat: Litvániát, Lettországot és Észtországot. A szovjetek keserves háborút vívtak az északi terjeszkedésért Finnországgal 1939–40-ben, arra késztetve az Egyesült Királyságot, hogy fontolóra vegye a beavatkozást a finnek oldalán. Mi több, a nyugati megfigyelők továbbra is erősen tudatában voltak annak, hogy a kommunista ideológia világszerte történő elterjesztése kifejezett szovjet cél. A szovjetek a maguk részéről mindig bizalmatlanok voltak. Emlékeztek a rendszerük ellen irányuló nyugati segítségre, sőt fegyveres intervencióra a bolsevik forradalmat követő oroszországi polgárháború idején. Az Egyesült Államok sem volt hajlandó elfogadni a Szovjetuniót világpolitikai szereplőként, 1933-ig várt a teljes körű diplomáciai elismeréssel. A lengyelek 1919-ben elfoglalták az oroszok által birtokolt Ukrajna egy részét, emiatt a Szovjetunió szempontjából Lengyelország 1939-es megtámadása csak megtorlás volt, valamint egy nagyobb törekvés része, amely a jövőbeli nyugati betörések elleni puffer zóna kialakítására irányult. A németek 1914-ben abból az irányból dúlták Oroszországot, és ez csak egy példa a számos agresszor hadseregre, amelyek a nyugati szemlélet

alapján az orosz határvidéket fő támadási útvonalként használták. A szovjetek úgy gondolták, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság soha nem fogja megérteni az ottani hosszú távú bizonytalanságot és az igényt, hogy fenntartsanak egy befolyási övezetet a határaiknál.

HÁBORÚS HUZAVONA

1941. június 22-én a Barbarossa-hadművelet, a náci támadás a Szovjetunió ellen alapvetően megváltoztatta a nézetrendszert. Az Egyesült Államok kölcsönbérleti segítségével a Vörös Hadsereg végül 1944-ben és 1945-ben kelet felől menetelt, hömpölygött a német főváros, Berlin felé, de döbbenetes volt a szovjet halálos áldozatok száma. Amíg az USA és az Egyesült Királyság a Németország elleni támadási lehetőségeket fontolgatta, a szovjetek vállát nyomta a nácikkal szembeni szövetséges erőfeszítések oroszlánrésze. Mire a háború végre befejeződött, 20 millió szovjet katona és civil pusztult el. A szovjet elnök, Joszif Sztálin folyamatosan attól félt, hogy az USA és az Egyesült Királyság különbékét köt Németországgal. Egy második, nyugat-európai front nyitását követelte, hogy csökkenjen a nyomás a Vörös Hadseregen. Az amerikaiak és a britek az észak-afrikai partraszállást választották 1942 őszén, aztán Szicíliát és Olaszországot a következő évben. Végül 1944-ben a brit és az amerikai erők átkeltek a La Manche csatornán, partra szálltak Normandiában, hogy közös offenzívát indítsanak Németország felé. Sztálin gyanúja csak erősödött: „szövetségesei” szándékosan késleltették a támadó hadműveletet, hogy a nácik és a Vörös Hadsereg közötti élet-halál harc kivéreztesse a Szovjetuniót. Az amerikai és a szovjet katonák kezet ráztak az Elba folyó menti Torgau városnál 1945 áprilisában – kettészakítva a Harmadik Birodalmat –,

SZTÁLIN FOLYAMATOSAN ATTÓL FÉLT, HOGY AZ USA ÉS AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG KÜLÖNBÉKÉT KÖT NÉMETORSZÁGGAL 24

n A történelmi 1945-ös jaltai találkozón együtt pózol a „három nagy”: Churchill, Roosevelt és Sztálin

A HIDEGHÁBORÚ CSÍRÁI

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI a stratégiai partnerek közti repedés még mélyebb lett. A nyugati vezetők aggódtak, mert a szovjetek Kelet-Európa hatalmas területeit falták fel. Egyszerűen visszavonulnak majd, ha véget ér a háború? Amikor a németek formálisan is megadták magukat a briteknek és az amerikaiaknak Franciaországban, egy reimsi iskolaépületben 1945. május 7-én, jelen volt a szovjetek képviselője és aláírta a kapitulációs dokumentumot. Sztálinnak viszont ez nem volt elég jó. A szovjetek egy második kapitulációt követeltek Berlinben, pár órával később.

A BÉKE MEGNYERÉSE

Szemüket mereven az erőegyensúlyra, a háború utáni Európa térképére és a fejlődő harmadik világbeli befolyásuk növelésére szegezve találkozott a „három nagy” – Franklin D. Roosevelt elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök és a szovjet elnök, Joszif Sztálin – a fekete-tengeri Krím félsziget üdülőhelyén, Jaltában 1945. február 4–11. között. Jóváhagyták a Németországban és Ausztriában lévő megszállási zónákra vonatkozó előzetesen egyeztetett szabályrendszert, Berlin és Bécs városát pedig szintén így osztották zónákra. Habár Roosevelt és Churchill készítettek menetrendet a Japán elleni csendes-óceáni háborúba való szovjet belépéshez, és lefektették az Egyesült Nemzetek Szervezete megalakításának néhány alapszabályát, Lengyelország státusza lett az egyik első nyilvánvaló vitás pont, ahogy a szövetség a győzelemhez közeledve kezdett széttöredezni. Sztálin kijelentette, „Oroszország bűnt követett el Lengyelország ellen a múltban… a szovjet állam jóvá kívánja tenni ezeket a bűnöket… Lengyelországnak erősnek kell lennie… és a Szovjetuniónak érdeke egy erős, szabad és független Lengyelország megteremtése”. A Sztálinra mindig gyanakodó Churchill úgy vélte, a szovjet vezető nem más, mint báránybőrbe bújt farkas. Függetlenül Sztálin ígéretes kinyilatkoztatásaitól, a Vörös Hadsereg katonái már megszállták Lengyelországot, és a kommunisták vitathatatlanul eldöntötték, hogy megtartják az ország ideiglenes szovjetbarát kormányát. Az USA és az Egyesült Királyság viszont azt állította, hogy a lengyel emigráns kormány jobban képviseli a nép valódi akaratát. Roosevelt elfogadta azt a homályos megfogalmazást, hogy Lengyelországban szabad választások által egy szélesebb alapokon álló kormányt alakítanak egy jövőbeli időpontban. Egyes történészek úgy gondolják, hogy Roosevelt elvtelenül engedett Sztálinnak a lengyelkérdésben, de kénytelen volt tudomásul venni, hogy az orosz csapatok ott már átvették az ellenőrzést. Naivan vagy sem, de az elnök abban hitt, hogy a felmerülő háború utáni problémákat a harcok befejezése után lesz a legmegfelelőbb eldönteni. Roosevelt azonban ezt nem érte meg. Jalta után két hónappal és csak pár héttel a sarkalatos, Berlin egyik elővárosában 1945. július 17. és

augusztus 2. között tartott potsdami konferencia előtt meghalt. Amikor a II. világháború győztesei újra összegyűltek, két vezető újonc volt. Harry S. Truman elnök képviselte az Egyesült Államokat, a brit választópolgárok pedig a konferencia közben menesztették hivatalából Churchillt, és egy új miniszterelnök, Clement Attlee mellett tették le a voksot. Potsdamban a „három nagy” megegyezett a megszállt Németország irányításának különböző szempontjairól: ezek között szerepelt egy javaslat a náci háborús bűnösök perbe fogására, egy közös nyilatkozat kiadása a nácitlanításról és más témákról, valamint a Szovjetuniónak járó háborús jóvátétel teljesítésének végrehajtási folyamata a németországi megszállási zónában. Truman elnök, aki csak ekkoriban értesült az atombomba létezéséről, valójában késleltette a potsdami konferencia megkezdését, mert várta az üzenetet, hogy a csodafegyver teljes mértékben működőképes. Az ülések egyikén Truman odahajolt Sztálinhoz és megjegyezte, hogy az Egyesült Államok egy „szokatlanul pusztító erejű új fegyver” birtokában van. Sztálin szárazon azt felelte, reméli, hogy az Egyesült Államok majd „jó hasznát veszi a szövetséges arzenál eme új darabjának”. Noha Truman nem említett kifejezetten nukleáris fegyvert, Sztálin n Harry S. Truman amerikai

elnök saját bevallása szerint alábecsülte a szovjet vezetőt, Sztálint

n Berlin elestekor egy szovjet katona kitűzi a sarlóval-kalapáccsal ékesített vörös zászlót a romos utcák fölött

kiterjedt USA-beli kémhálózata révén értesült a Manhattan-terv előrehaladásáról. Egy héttel azután, hogy a vezetők elhagyták Potsdamot, az Egyesült Államok atombombát dobott Hirosima és Nagaszaki japán városokra, véget vetve a II. világháborúnak a Csendes-óceánon. Miután az amerikaiak demonstrálták új fegyverük pusztító hatását, gyakorlatilag semmilyen szerepet nem kínáltak fel a szovjeteknek Japán háború utáni megszállásában és gazdasági talpra állításában. Sztálin kénytelen volt elfogadni az USA nukleáris monopóliumát, de az idő múlásával még kötözködőbb lett.

A KELETI BLOKK KIÉPÍTÉSE

Röviddel azután, hogy a háború befejeződött Európában, menekültek kezdtek Nyugatra szökni azokból az országokból, amelyekre a szovjet hadsereg rátelepedett. A szovjetek még a háború vége előtt levezényelték a kommunista kormányzat megalakulását Albániában. Churchill már 1944-ben felismerte, merre alakulnak a dolgok Kelet-Európában. „Ne tévedjünk, az egész Balkán, Görögországtól eltekintve, bolsevizálódni fog, és én nem tudok semmit tenni, hogy megakadályozzam. Lengyelországért sem tudok tenni semmit” – kesergett. A görög kormány hamarosan valóban az életéért küzdött egy kommunista felkelés ellenében. 1946-ra a kommunista uralom megszilárdult Bulgáriában és Romániában. A következő évben Magyarország is beállt a sorba, miközben a már domináns kommunisták megmutatták, hogy ők

A SZOVJET DIKTÁTOR AZT HITTE, VOLT SZÖVETSÉGESEI CIVAKODNI FOGNAK EGYMÁSSAL

KENNEDY, COLD WAR A HIDEGHÁBORÚ AND CONTAINMENT CSÍRÁI n Amerikai katonák gázolnak a vízben az 1944-es normandiai partraszálláskor. Sztálin úgy hitte, a nyugati szövetségesek szándékosan késleltették a támadó hadműveletet, hogy gyengítsék a Szovjetuniót

uralják Lengyelországot is. 1948-ban a szovjetek támogatta kommunisták Csehszlovákiában pucscsal ragadták magukhoz a hatalmat. Ugyanabban az évben a szovjetek a megszállási övezetükben német kommunista vezetőket segítettek hatalomra. 1949-ben bejelentették a Német Demokratikus Köztársaság, népszerű nevén Kelet-Németország létrejöttét. A háború utáni időszak elején Sztálin és tanácsadói nyugati gazdasági hanyatlásra számítottak. Vezető szovjet közgazdászok azt jósolták, hogy az USA kormánya jelentősen csökkenti a védelmi kiadásokat, és hogy a háborús termelésről a békebelire átálló sérülékeny gazdaságban elszabadulnak a felgyülemlett fogyasztói igények, féktelen inflációt kirobbantva és súlyos receszsziót előidézve az Egyesült Államokban. A szovjet diktátor azt is hitte, volt szövetségesei civakodni fognak egymással, mindegyikük a gazdasági fölényért verseng, mivel a hanyatló demokráciák visszaléptek a háború előtti kolonialista politikához és a fejletlen országok kizsákmányolásához. Mivel egyik ilyen forgatókönyv sem valósult meg, a szovjetek egyre elszántabban védték saját érdekeiket, ideológiájukat exportálták egész Európába és máshova is, abban a reményben, hogy meg tudnak teremteni egy olyan kommunista földrészt, amelyet kifejezetten a Szovjetunió ural. Az atombomba amerikai birtoklása növelte Sztálin aggodalmát a szovjet biztonság miatt. Négy hosszú év telt el Hirosima és Nagaszaki óta, mire 1949. augusztus 29-én sikeresen felrobbantották az első szovjet nukleáris bombát. Eközben a szovjeteknek szem előtt kellett tartaniuk a nukleáris csapás lehetőségét egy Nyugattal való esetleges háború kitörése esetén, még akkor is, ha a Vörös Hadsereg létszáma magasan meghaladta az Európában állomásozó amerikai és brit hagyományos fegyveres erőkét.

A VASFÜGGÖNY-BESZÉD Winston Churchill volt brit miniszterelnök Fultonban, a Westminster College-ban 1946. március 5-én tartott beszéde a hidegháború létezésének egyik legkorábbi beismerése. Míg Harry Truman elnök elszántan hallgatott, Churchill, aki előző évben elvesztette a küzdelmet az újraválasztásáért, ékesszólóan beszélt a hallgatósághoz Nagy-Britannia és az Egyesült Államok szorosabb kapcsolatának szükségességéről. Kijelentette, hogy „az erőnél semmit sem csodálnak jobban, és nincs semmi, amit kevésbé tisztelnének, mint a katonai gyengeség”, Churchill ostorozta a Szovjetuniót keleteurópai politikája miatt, és figyelmeztetett folyamatos törekvésére a kommunizmus terjesztésében. Kimért stílusban hívta fel a figyelmet, hogy „A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára”. A vasfüggöny kifejezés használata azonnal elterjedt a hidegháborús ellenség uralma alatt lévő kelet-európai térség meghatározásaként.

n Churchill volt miniszterelnök vezette be a vasfüggöny fogalmát Európa megosztottságának szemléltetésére

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI n Szövetséges katonák Vlagyivosztok utcáin 1918-ban,

n A gombafelhő Nagaszaki fölött. Később a nukleáris fegyverkezési verseny lett a hidegháború elsődleges tárgya

ELSZIGETELÉS ÉS GAZDASÁG

A II. világháború végére az uralkodó amerikai antikommunista stratégia a feltartóztatás politikájában öltött testet. 1946-ban egy amerikai diplomata, George Kennan lett az elszigetelés legfőbb szószólója. Kennan azt írta, a Szovjetunió valójában egy „olyan politikai erő, amely fanatikusan elkötelezettje annak a hitnek, hogy az USA-val nem lehetséges a tartós egymás mellett élés”. Mi több, érvelt, a Nyugat „a szovjet terjeszkedési törekvések hosszú távú, türelmes, de szilárd és éber elszigetelésére” kényszerül. A globális háború következtében – a számtalan elveszett élet mellett – tönkrement Európa államainak gazdasága. A kommunizmus nyugati elterjedésének növekvő fenyegetése közepette az Egyesült Államok átértékelte a háború utáni Németország korábban elfoglalt pozícióját az államok körében. 1944 szeptemberében a második quebeci konferencián Roosevelt elnök és Churchill miniszterelnök megegyezett, hogy elfogadják a Morgenthau-tervet, Henry Morgenthau Jr. amerikai pénzügyminiszter indítványát. A Morgenthau-terv

az orosz polgárháborúba való külföldi beavatkozás idején

lényegében azt javasolta, semmisítsék meg Németország képességét egy jövőbeli háború kirobbantására. Fel kell számolni a hadiipart, valamint minden kapcsolódó vállalkozást is, vagy drasztikusan korlátozni kell azokat. Németországot egy fenyegetést nem jelentő, nyugalmas országként kell pacifikálni. Két éven belül megváltozott a helyzet. A szovjet terjeszkedés elleni legreménytelibb védőgát Európa gazdasági fellendülésének helyreállítása lett. A kitelepített emberek, akik lerombolt otthonuk hűlt helyére tértek vissza munka nélkül, jövő nélkül és remény nélkül, fogékonyak voltak a kommunista filozófia befogadására. 1946. szeptember 6-án James

n Ezek a német polgárok az élelmiszer- és szénhiány miatt tüntetnek 1947-ben, még a Marshall-terv bevezetése előtt

AZ ELNÖK VILÁGOSSÁ TETTE, AZ ILYEN SEGÍTSÉG ÖLTHETI GAZDASÁGI, HUMANITÁRIUS VAGY KATONAI TÁMOGATÁS FORMÁJÁT 28

F. Byrnes külügyminiszter Németországba utazott és fontos beszédet tartott, amelyben ízekre szedte a Morgenthau-tervet, és figyelmeztette a szovjeteket, hogy az Egyesült Államok határozatlan ideig fenntartja nyugat-európai katonai jelenlétét. Byrnes később megmagyarázta: „Programunk lényege az volt, hogy megnyerjük a német népet. Ez egy harc volt köztünk és Oroszország között az elmékért.” Hamarosan megjelent az egyesített vezérkar 1779. sz. direktívája. Ez az irányelv-dokumentum közvetlenül kapcsolódott a módosított célkitűzésekhez, amelyeket a „szabad világ” el akart érni a háború utáni Németországban. Kereken kijelentette, „egy rendezett, prosperáló Európához szükség van egy stabil és termelékeny Németország gazdasági hozzájárulására”. 1947. március 12-én Truman elnök sorsdöntő beszédet mondott a kongresszus két házának együttes ülésén. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok segítséget fog nyújtani bármely demokratikus államnak, amelyet belső vagy külső „tekintélyuralmi” befolyás megbuktatással fenyeget. A feltartóztatás politikájával karöltve – az elnök világossá tette – az ilyen segítség öltheti

A HIDEGHÁBORÚ CSÍRÁI

AZ AMERIKA-ELLENES TEVÉKENYSÉGET VIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG

A hidegháború hajnalán az amerikaiak már ismerték a kommunizmustól való félelmet. Az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság (HUAC) 1938-ban alakult, feladata volt nyomozni az országban potenciális árulók, a kormány iránt illojális elemek után. A nyomozásokat a Roosevelt-kormányzat alatt általában visszautasították. A hidegháború azonban új életet lehelt a HUAC-ba, kongresszusi hatalmánál fogva beidézhetett tanúkat, megalázhatott embereket. A HUAC 1947-ben egész sor, százakat érintő „beszélgetést” tartott, és sok tanút „vörösnek” bélyegeztek, ha

n George C. Marshall külügyminiszter katonai egyenruhában. Ő volt a nevét viselő európai segélyprogram atyja

gazdasági, humanitárius vagy katonai támogatás formáját. Ugyanebben a beszédben kérte, hogy a kongresszus szavazzon meg 400 millió dollár segélyt Görögországnak és Törökországnak, ahol a szovjetek folyamatosan politikai nyugtalanságot szítottak. Az elnök megközelítése Truman-doktrínaként vált ismertté, az irányelv kiegészítésére pedig egy jelentős európai segély megvalósítását kellett kidolgozni. George C. Marshallt – aki hadseregtábornok és Roosevelt elnök közeli tanácsadója volt a háborús években – 1947 elején kinevezték külügyminiszterré, s ő az év közepére kidolgozott egy átfogó segélyprogramot az európai gazdaság felélesztésére. A programban – amely Marshall-terv néven vonult be a történelembe – való részvételt a szovjetek elutasították, és ezt előírták kelet-európai vazallusaiknak is. A Marshall-terv 1948. április 8-tól lépett életbe, és a következő négy évben 13 milliárd dollár amerikai segélyt biztosított 16 országnak, hogy stimulálja az elszegényedett európai gazdaságot, újjáépítve az infrastruktúrát, modernizálva az ipart, ennivalót adva az éhezőknek. Miközben hatalmas humanitárius segítséget nyújtott, a Marshall-terv jelentősen hozzájárult a kommunizmus elszigeteléséhez

MEGFÉLEMLÍTÉS, BLOKÁD ÉS A FÜGGÖNY LEERESZKEDÉSE

A Marshall-tervre adott szovjet válasz brutális volt. A kommunisták kialakították saját gazdasági segélycsomagjukat, a szovjet külügyminiszter, Vjacseszlav Molotov után elnevezett Molotov-ter-

védekező vagy nem együttműködő magatartást tanúsított a meghallgatáson. A filmipart ez különösen keményen sújtotta. Több mint ötszázan kerültek feketelistára, feltételezett baloldali szimpátiájuk miatt megfosztották őket a megélhetésüktől. Az 1950-es évek antikommunista hullámát meglovagolva Joseph McCarthy szenátor hírhedten kiszélesítette a HUAC modellt, belevéve a kormányzati alkalmazottakat is. Az USA szenátusa végül nyilvános feddésben részesítette McCarthyt.

n Az 1938-ban felállított – akkor

még ideiglenes – bizottság első elnöke, Martin Dies egy Roosevelt elnöknek szánt levelet ír alá

MIKÖZBEN HATALMAS HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGET NYÚJTOTT, A MARSHALL-TERV JELENTŐSEN HOZZÁJÁRULT A KOMMUNIZMUS ELSZIGETELÉSÉHEZ vet. A csehszlovákiai rezsimváltás közvetlen beavatkozás volt annak megakadályozására, hogy az ország elfogadja a Marshall-tervet. 1948 júniusában a szovjetek lezárták a Nyugat-Berlinbe vezető utakat, lekapcsolták az áramot és elzárták a vizet, így próbálták rákényszeríteni az USA-t, az Egyesült Királyságot és Franciaországot a város elhagyására. A berlini blokád a berlini légihíd beindítását eredményezte, hogy biztosítsák az alapvető ellátást Nyugat-Berlin lakosságának. Mivel a nyugati hatalmak európai katonai jelenléte eltörpült a Vörös Hadsereg tankjainak és katonáinak magas száma mellett, az USA és az Egyesült Királyság az intenzív légihidas segítség mellett döntött, amely rendkívül sikeresnek bizonyult. 1949 májusában a szovjetek beismerték, hogy vesztettek, és feloldották a blokádot. A berlini légihídnak két nem tervezett következménye volt. Megerősítette a baráti köteléket az USA és az Egyesült Királyság, valamint Nyugat-Németország népe között, a megszégyenült szovjetek pedig a továbbiakban diplomáciai úton keménykedtek. Gyakorlati szempontból a Nyugat keveset tudott tenni, amikor a szovjetek megszorították

a fogást Kelet-Európán. Mire 1952-ben Dwight D. Eisenhower elnököt megválasztották, a vasfüggöny kifejezés (Churchill találmánya) volt divatban, amely mutatta a kommunista államok zárt természetét. A hidegháború pedig az elkövetkező években rendületlenül fokozódott, ahogy a szuperhatalmak közvetlen gazdasági segélyekkel, csatlósháborúkkal, kémkedéssel, diplomáciai nagyotmondással versengtek a vezető szerepért a harmadik világban, a fenyegető nukleáris háború és az ellenőrizetlen fegyverkezési verseny pedig megteremtette a kölcsönösen biztosított megsemmisítés (MAD) elvét. A Koreai-félszigeten és Vietnámban háborús forró pontok keletkeztek, a Közel-Keletet és az afrikai kontinenst szintén belekeverték a zűrzavarba. Bár a II. világháború kataklizmája siettette a hidegháború kialakulását, az ideológiai és gazdasági különbségek már elhintették a konfliktus magvait. A fél évszázados versengés igazi tragédiája legalább részben azoknak a hibája, akiknek perlekedése miatt a viszály évei bekövetkeztek.

COLD WAR ORIGINS

LEERESZKEDIK A VASFÜGGÖNY A Szovjetunió hatalmas emberveszteségeket szenvedett a II. világháborúban, és egy ilyen nehezen kivívott győzelem után Joszif Sztálin elnök kommunista rendszere elhatározta, gondoskodik az ország biztonságáról a jövőbeli nyugati támadásokkal szemben. Ezért a szovjetek kiterjesztették befolyásukat a Vörös Hadsereg által a háború végére elfoglalt területekre. Háborús szerzeményeiket akarták megszilárdítani a kommunista bábállamok felállításával Kelet-Európában, elsöprő katonai fölénnyel a kontinensen, valamint a kommunista befolyás egyéb területekre való kiterjesztésével, nyílt és burkolt eszközöket felhasználva.

MEGSZÜLETIK AZ NDK

Az USA által pénzelt, az európai gazdaságot feléleszteni kívánó nagyszabású Marshall-terv elindulása után a Szovjetunió 1949-ben bejelentette, megalakult a Német Demokratikus Köztársaság, amely a II. világháború utáni szovjet megszállási zónára terjedt ki. Német kommunistákat helyeztek kormányzati pozíciókba, Kelet-Németország pedig a szovjet blokk frontvonalában foglalt helyet.

NYUGATNÉMETORSZÁG

KELETNÉMETORSZÁG

LENGYELORSZÁG

CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PUCCS CSEHSZLOVÁKIÁBAN

A csehszlovák kommunista párt 1948 februárjában teljes szovjet támogatás mellett puccsal magához ragadta a hatalmat. Az esemény egy gyors nyugateurópai lépést, Nyugat-Németország megalakulását váltotta ki, hogy meggátolják a kommunista befolyást Franciaországban és Olaszországban, és felgyorsítsák a Marshall-terv nyújtotta gazdasági segély elfogadtatását.

MAGYARORSZÁG

R-

SZOVJETUNIÓ

LENGYEL PERSPEKTÍVA

Nyugat felé haladva Európában a Vörös Hadsereg elfoglalta Lengyelországot, és felszámolta a szervezett ellenállást egy kommunistabarát kormánnyal szemben. A jaltai konferencián, 1945 elején Lengyelország jövője elsődleges kérdés volt. Bár Sztálin biztosítékokat kínált fel a belátható időn belül tartandó szabad választásokra, ígéretei sohasem teljesültek.

MAGYARORSZÁG: FEGYVERREL

A szovjetbarát politikai manőverek eredményeképpen Magyarországon az 1940-es évek végén bevezették a kommunista rendszert. Habár az ország a szovjet befolyási szférán belül helyezkedett el, a nép elégedetlensége 1956-ban nyílt lázadáshoz vezetett. A Vörös Hadsereg csapatainak és tankjainak bevetésével azonban a felkelést leverték.

NÖVEKVŐ GÖRÖG FORRONGÁS

GÖRÖGORSZÁG

Az 1940-es évek végén a kommunista paramilitáris erők, amelyek a II. világháborúban a nácik ellen harcoltak, felkelést szítottak Görögország megválasztott kormánya ellen. A szovjetek a titkos benemavatkozási garancia ellenére támogatták a lázadást. Kezdetben brit, majd amerikai segítség tette lehetővé, hogy a demokráciabarát kormányerők végül letörjék a felkelést.

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

KULCSSZEREPLŐ: HARRY S. TRUMAN

Ő VOLT AZ EGYETLEN ELNÖK, AKI HÁBORÚBAN ATOMFEGYVERT ALKALMAZOTT. RADIKÁLIS VÁLTOZÁSOKAT VEZETETT BE AZ USA-BAN, ÉS SZEMBESZÁLLT A SZOVJETUNIÓVAL.

em volt könnyű dolog Franklin D. Roosevelt elnök nyomába lépni. Harry Truman éppen Sam Rayburn, a képviselőház elnökének a szobájában volt, amikor 1945. április 12-én kevéssel délután öt után érkezett a telefonhívás, hogy „jöjjön át gyorsan és csendben”. Miután az elnök felesége, Eleanor közölte, hogy Roosevelt meghalt, Truman megkérdezte tőle, tehet-e valamit érte. „Én tehetek-e Önért valamit? – kérdezett vissza a first lady hitetlenkedve. – Ön az, aki most bajban van.” Este hét órakor összegyűlt egy csoport a Fehér Ház kabinettermében Truman eskütételére, ott volt a felesége, Bess és a lánya, Margaret is. Roosevelt halála után 3 óra 14 perccel a volt alelnök ráhelyezte kezét a Bibliára, és letette a hivatali esküt. „A Hold és a csillagok teljes súlya rám zuhant” – mondta később a sajtónak. Hosszú utat tett meg szülőhelyétől, a missouri Lamartól a könyvmoly fiú, akinek az apja 1901ben belebukott a határidős búzakereskedésbe, és a családját Independence-be költöztette, hogy lehetővé tegye fia tanulását. Martha Ellen Truman, a mama a családi bibliát használta, hogy megtanítsa olvasni a kis Harryt. Mire tizenkét éves lett, már elolvasta az egész bibliát és Mark Twain összes művét kétszer. Klasszikus zongoristának is ígéretes volt. Tizennyolc éves korában Harry vasúti munkásokkal dolgozott és vándorolt együtt, két év múlva pedig banktisztviselő lett Kansas Cityben. 1906-ban hazatért, hogy a családi farmot vezesse, amelyet 1917-ben vett át teljesen. Ugyanebben az évben John J. Pershing expedíciós hadseregével elhajózott, hogy részt vegyen az európai háborúban. Mint a Nemzeti Gárda főhadnagya a 35. gyalogoshadosztály 60. dandárja 129. táboritüzér-osztályának rosszul kiképzett D ütegét a hadsereg egyik leghatékonyabb egységévé alakította. Truman főhadnagy emberei megsemmisítettek egy német üteget az 1918-as Meuse–Argonne offenzíva során. Truman megmentette a hadbíróságtól a Pendergast fivérek egyikének a fiát is. Tom és Mike Pendergast uralta Kansast és a szomszédos Missouri állam demokratagépezetének nagy részét is. Egy sikertelen divatárusi próbálkozást követően Truman számára az ő befolyásuk tette lehető-

vé, hogy bíróválasztáson induljon. Mire később Missouri szenátora lett, már a „Pendergastok szenátorának” gúnyolták. Truman nevet szerzett magának a háborús termelés felülvizsgálásával, a pocsékolás és a hibás acéltermékek felfedésével. 1944-re belesodródott a demokrata országos konvenció érdekektől fűtött alelnökjelölési vetélkedésébe. A balliberálisok számára Henry Wallace alelnök volt a kézenfekvő választás. Mások vagy a háborús mozgósítás igazgatóját, James F. Byrnest, vagy a legfelsőbb bíróság bíráját, William O. Douglast támogatták. Roosevelt mindkettejüket pártfogolta. Az elnök azonban végül Trumant favorizálta, bár a tanácsadói figyelmeztették, hogy elidegeníti majd a szervezett munkásságot és az afroamerikaiakat. Truman először tétovázott. Aztán július 19-én elhívták a párt vezetőinek gyűlésére, ahol véletlenül meghallotta Roosevelt hangját telefonon keresztül, amint azt mondja: „Hát akkor mondja meg a szenátornak, ha egy háború kellős közepén szét akarja verni a Demokrata Pártot, az az ő felelőssége lesz!” Truman 82 napig volt alelnök. A két ember sosem került közel egymáshoz. Kezdetben Roosevelt elhomályosította Trumant, akiben nem volt meg elődje karizmája és jártassága a nyilvános beszédben. Az amerikai közvélemény azonban nyíltnak, keménynek és becsületesnek tartotta, s ezek a tulajdonságok előnyére szolgáltak az 1948-as elnökválasztáson. Ő irányította az amerikai gazdaság átállását a haditermelésről a fogyasztást preferálóra. 1949ben a minimálbér emelésével és a társadalombiztosítás kiterjesztésével megvédte a New Dealt. Roosevelt sok háborús gazdasági beavatkozását, köztük az állami monopóliumokat, a bérek és árak fölötti felügyeletet nem szüntette meg. Ám közvetlenül a háború után a gazdaságot megbéklyózta a magas infláció és az egyes fogyasztói javak – például autó, lakóház, hűtőszekrény, cukor és hús – hiánya. Ez a komoly ipari forrongások időszaka is volt: 1946-ban rekordszámú, 4,6 millió munkás – minden tizedik dolgozó – sztrájkolt. Truman elnöksége alatt megszüntették a katonaságnál a faji elkülönítést, és megrendeltek egy szövetségi jelentést a polgárjogokról. Kormányzatába belekötöttek a demokraták, különösen azután, hogy az 1946-os időközi választásokon kongresszusi többséget szereztek. A Demokrata

KULCSSZEREPLŐ: HARRY S. TRUMAN n Az amerikai történelemben Truman

1949. januári beiktatása volt az első, amelyet országosan közvetített a tévé

AZ ÉLET HARRY S. TRUMAN IDEJÉBEN POLGÁRJOGOK

Truman a háttere ellenére felismerte, hogy elődje lábbal tiporta a polgárjogokat. Kinevezett egy polgárjogi bizottságot, későbbi törvényei pedig lázadást provokáltak az 1948-as országos demokrata konvención, ahol az ún. dixiekraták Dél-Karolina kormányzója, a híresen konzervatív, Trumant kritizáló J. Strom Thurmond körül csoportosultak.

ÉLETSZÍNVONAL

A trumani éveket addig soha nem látott jólét jellemezte. Az 1946-os nemzeti össztermék egy évtized alatt megduplázódott. 1951-re egy tipikus amerikai család két és fél tonna élelmiszert fogyasztott; 1950-ben az átlag amerikai gyerek 6,5 centivel volt magasabb, mint 1900-ban.

HOLLYWOOD ÉS A HUAC

Amikor az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság 1947 októberében hadiösvényre lépett, elhatározva, hogy eltiporja a vélt kommunista felforgatókat Hollywoodban, számíthatott a reakciós stúdióvezetők, név szerint Jack Warner, Louis B. Mayer és Walt Disney segítségére.

MUNKÁSOK ÉS FŐNÖKÖK

A háború idején szunnyadó ipari konfliktus ismét lángra lobbant. Az acélsztrájk 1946 januárjában 800 000 dolgozót vont ki a munkából, ezt áprilisban szén-, májusban vasúti sztrájk követte. A sztrájkok, párosulva az inflációval, hozzájárultak a demokraták vereségéhez az 1946-os időközi választásokon.

EXKATONÁK

Katonák százezrei tértek haza és alapítottak családot; a háború utáni „baby boom” mélyreható gazdasági és társadalmi következményekkel járt a következő évtizedekben. Truman az ádáz republikánus ellenállás közepette is követni akarta Roosevelt New Deal politikáját: reformcsomagja (foglalkoztatás, egészségügy, oktatás és biztosítás) „Fair Deal” névre hallgatott.

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI Pártot próbára tette a klikkesedés is, legalábbis Truman első terminusa alatt. Roosevelt korábbi alelnöke, a későbbi kereskedelmi miniszter, Henry Wallace 1947 decemberében megalapította a baloldali Progresszív Pártot. Trumannak szembe kellett nézni a déli demokraták „dixiekrata” lázongásával is, amiért megkísérelte kiterjeszteni a polgárjogokat. A kommunistaellenesség mindennapos volt az 1940-es évek végének politikai kultúrájában: az 1946-os időközi választások felhívták a közfigyelmet az olyan vörösgyűlölő fiatal bajkeverőkre, mint a wisconsini Joseph McCarthy és a kaliforniai Richard Nixon. A Moszkva által fizetett kémek és szabotőrök feltételezett hálózatának gyökerestől való kipusztítása még Hollywoodot is elérte, ahol a későbbi elnök, Ronald Reagan a Filmszínészek Céhének elnökeként a szélesvásznú baloldaliság buzgó ostorozója volt. Az amerikai szórakoztatóipart megtisztítani a vélt kommunista befolyástól – ez többnyire boszszúálló és paranoid ügylet volt. Sok amerikainak, akit az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság feketelistára tett, gyakran alig több mint

A SZÓRAKOZTATÓIPART MEGTISZTÍTANI A VÉLT KOMMUNISTA BEFOLYÁSTÓL – EZ TÖBBNYIRE PARANOID ÜGYLET VOLT burkolt gyanúsítgatások miatt, és mert bizonyos emberekkel kapcsolatban álltak, tönkrement a karrierje. Trumant és külügyminiszterét, Dean Achesont is – politikai hírnevüket csorbítva – azzal vádolták az olyan konzervatív republikánusok, mint Nixon, hogy „puhák” a kommunizmussal szemben. Sok konzervatívot dühített, hogy Acheson azt mondta, kiáll Alger Hiss külügyminisztériumi tisztviselő mellett, miután Hisst 1950-ben hamis tanúzásért elítélték. Amikor 1948 augusztusában a Time magazin vezető szerkesztője, Whittaker Chambers tanúvallomást tett a HUAC előtt, Hisst mint szovjet kémet nevezte meg. A kémkedéstől való félelem azonban nem volt alaptalan a Truman-korszakban. Újonnan

n Truman, Churchill és Sztálin Potsdamban

MEGSZÜLETIK MISSOURIBAN

A missouri Lamarban születik, és hatéves, amikor a Truman család Independence-be költözik. Az ottani presbiteriánus vasárnapi iskolában ismeri meg későbbi feleségét, Bess Wallace-t. 1884. május 8.

ELNÖKLŐ BÍRÓ LESZ

Truman leteszi esküjét a jacksoni megyei bíróságon, két négyéves ciklust tölt ott. 1934-ben több mint 262 000 szavazattal veri republikánus ellenfelét, Roscoe C. Pattersont, és Missouri szenátora lesz. 1927. január

BEJELENTI A GYŐZELEM NAPJÁT

Németország 1945. május 7-én kapitulál a szövetségesek előtt. Truman egy nappal később a rádióban jelenti be a német megadást a nyilvánosságnak, közel egy hónappal azután, hogy Roosevelt halála miatt ő lett a 33. elnök. 1945. május 8.

TALÁLKOZIK SZTÁLINNAL

Truman és Sztálin először Potsdamban találkozik, és Truman úgy ítéli, Sztálin „becsületes, de pokolian agyafúrt”. Évekkel később bevallja, hogy egy „naiv idealista” volt Sztálin mellett, aki négyszemközt kicsúfolta őt. 1945. július 17.

beiktatott elnökként Truman együtt volt Sztálinnal Potsdamban 1945. július 24-én, és megsúgta neki, hogy az Egyesült Államok egy új titkos fegyvert készít a japánok ellen. Ám Sztálin Klaus Fuchs és Donald McClean brit kémek jóvoltából már tudott az atombombáról. Julius és Ethel Rosenberg 1951-es tárgyalása, majd kivégzése, amiért atomtitkokat adtak át a szovjeteknek, sok liberálist felháborított, de az évtizedekkel később feloldott titkosítású szovjet táviratok tanúsították, hogy Julius Rosenberg valóban szovjet hírvivő volt. Truman külpolitikáját mindenesetre a szovjet kommunizmussal való szembenállás határozta meg. Mindössze néhány héttel Hitler öngyilkossága előtt került hatalomra. Elnöksége végére az amerikai erők vezette ENSZ beleragadt a Koreaifélszigeten egy holtpontra jutott háborúba a kommunista erők ellen. Truman első ciklusa idején fogadták el a szövetségesek a tengelyhatalmak feltétel nélküli kapitulációját, és megszületett az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya is. 1947-ben hirdette meg a Truman-doktrínát, hogy segítséget nyújtson Görögországnak és Törökországnak, és megakadályozza, hogy a két állam a szovjetekhez folyamodjon segélyért. Truman még abban az évben elindította a Marshall-tervet (lásd az idővonalat), hogy megmentse Európa háború szaggatta gazdaságait. 1948-ra elismerte Izrael államot, valamint júniusban műkö-

HIROSIMA BOMBÁZÁSA

Truman bejelenti, hogy az amerikai légierő B–29-ese, az Enola Gay ledobta az atombombát Hirosimára. Nagaszakit három nappal később bombázzák. A két bombázás legalább 130 000 japán civilt ölt meg. 1945. augusztus 6.

MEGHIRDETI A TRUMANDOKTRÍNÁT

A kongresszus két házának együttes ülésén 400 millió dollár megszavazását kéri a kommunizmus legyőzésére Görögországban és Törökországban. A Truman-doktrínát elfogadták, a republikánusok többségének támogatását is megkapta. 1947. március 12.

KULCSSZEREPLŐ: HARRY S. TRUMAN désbe hozott egy légihidat Berlin nyugatiak által megszállt területeinek ellátására, miután a szovjet erők blokkolták a földi odajutást. 1949-ben támogatta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megalapítását, amely kifejezetten a Szovjetunió és kelet-európai csatlós államai elleni nukleáris fegyverzettel felszerelt katonai szövetség volt. Ha a hidegháború Európában be is váltotta a hozzáfűzött reményeket, a Távol-Keleten jóval változékonyabb volt a szuperhatalmak versengésének kimenetele. Miután Kína polgárháborúja a japán vereséget követően kiújult, a Trumanadminisztráció Csang Kaj-sek korrupt és tehetetlen nacionalistáit támogatta a Mao Ce-tung elnök vezette kommunista gerillákkal szemben. Amikor az utóbbiak 1949-ben győzedelmeskedtek, az afeletti vita, hogy ki veszítette el Kínát, az antikommunista republikánusok központi témájává vált a következő évekre. Ráadásul Truman viszonyulása a koreai háborúhoz végigkísérte utolsó elnöki éveit. 1950–51 telén MacArthur tábornok harctéri parancsnoklása az amerikai történelem kétségtelenül legsúlyosabb parancsmegtagadásához vezetett. MacArhtur

sajtónyilatkozatokban újra meg újra kritizálta a kormányzatot, és el volt szánva, hogy Mao kommunista rezsimjének megdöntésére átterjessze a háborút Kínára is. Később az emlékirataiban felfedte, hogy összesen 26 atombombát szándékozott felhasználni Észak-Korea és Kína ellen. Ennek ellenére az, hogy Truman leváltotta MacArthurt, bár beletartozott az elnöki jogkörébe, igen népszerűtlen tett volt. Visszatérve az Egyesült Államokba, MacArthur a kongresszus ülésén 34 perces beszédet mondott, amelyben Trumanról így beszélt: „Nem más, csak egy rakás francos süketelés.” MacArthurt 1951 áprilisában New Yorkban hétmillió amerikai éljenezte egy felvonuláson, szerpentint szórva. Truman erősen csalódott volt az összesen 35 000 amerikait és közel kétmillió koreait elpusztító költséges háború miatt, népszerűségi mutatói pedig ismét zuhantak. 1953 januárjában hagyta el hivatalát, és a következő években sokat utazott a világban, 1960-ban Mr. Citizen címmel megjelentette az emlékiratait. Halálakor, 12 évvel később, széles körben elismerték, hogy kormányzata alapvetően változtatta meg az Egyesült Államokat és a világot is.

n A potsdami konferencia volt az egyetlen alkalom, amikor Truman és Sztálin szemtől szembe találkozott

AZ ATOMBOMBÁK LEDOBÁSA Az atombomba bevetése a Japán Császárság ellen mindig is Truman legvitatottabb politikai döntése volt: a robbanások Hirosimában és Nagaszakiban legalább 130 000 japán civilt öltek meg, és maradandó radioaktív szennyezést hagytak maguk után. Máig érvelnek azzal, hogy Truman számára az atombomba alkalmazásának egyetlen alternatívája Japán szigetről szigetre való brutális letámadása lett volna, fiatal amerikai életek százezreinek és a császárt támogató fanatikus alattvalók millióinak feláldozásával. 1945 tavaszára Japán már el volt vágva Délkelet-Ázsia olajkészleteitől, flottája tönkrement, védtelen volt a tengeri és légi támadásokkal szemben, légiereje pedig kétségbeesett kamikaze akciókhoz folyamodott. A nyilvánosságra került dokumentumok ma azt mutatják, hogy Truman és tanácsadói úgy becsülték, egy ostromnak és egy tengeri blokádnak (nem atom-) bombázásokkal együtt legalábbis volt esélye, hogy kikényszerítse a japán kapitulációt még november, a tervezett Olimpia hadművelet (Kjúsú megtámadása) megkezdése előtt. Más dokumentumok azonban feltárták, hogy Sztálin, megsértve a potsdami egyezményt, azt akarta, hogy gyorsan előrenyomuló erői elfoglalják Hokkaidót. Mi több, a Vörös Hadsereg a szeptember 2-i hivatalos japán kapitulációig nem állt meg, és Mandzsúria és Korea nagy területeit foglalta el. Szinte bizonyos, hogy az atombombák ledobása nem annyira a II. világháború végét, mint a hidegháború kezdetét jelezte, az amerikaiak kifejezetten a szovjetek erejének megtörésére szánt gesztusa volt.

n Az atombomba felhője Hirosima fölé emelkedik 1945 augusztusában

SEGÉLY EURÓPÁNAK

Truman 17 milliárd dollárnyi segélyt és hitelt kér az európai újjáépítési programra, vagyis a Marshall-tervre. Egy ideológiailag megosztott korszakban ez a stratégia függött mindkét párt támogatásától. 1947. június

POLGÁRJOGI PROGRAM

Truman előzetes konzultáció nélkül felszólítja a kongresszust a lincselés elleni törvény elfogadására és a faji elkülönítés megtiltására vonaton, buszon, repülőn és a hadseregben. Húzása sok déli demokratát felbőszít. 1948. február 2.

HIDEGHÁBORÚ EURÓPÁBAN

Truman kihirdeti az Észak-atlanti Szerződést, amelyet áprilisban 12 állam írt alá Washingtonban. A szerződés célja egy új szervezet – az Észak-atlanti Szerződés Szervezete – létrehozása volt. 1949. augusztus 24.

MACARTHURT LEVÁLTJÁK

A koreai ENSZ-haderők főparancsnoka, Douglas MacArthur tokiói rezidenciáján kapja meg egy barna borítékban a beosztásából történő felmentést. Rövidesen Matthew Ridgway altábornagy kerül a helyére. 1951. április 11.

EISENHOWER AZ ÚJ ELNÖK Truman részt vesz Dwight D. Eisenhower beiktatásán, aki korábban neki dolgozott a NATO-ban, és akinek kampánya erősen kritizálta a távozó elnök Koreában és a hazai korrupciós botrányok terén nyújtott teljesítményét. 1953. január 20.

MEGHAL MISSOURIBAN

Truman 88 éves, amikor meghal. Eddigre alapított egy elnöki könyvtárat, és nyugalomba vonulása után kiadta az emlékiratait. 1960-ban sikeresen kampányolt John F. Kennedynek. Felesége, Bess 1982-ben, 97 évesen hunyt el. 1972. december 26.

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT 46

A nyitó lépésváltás

Kulcsszereplő: Nyikita Hruscsov

Élet a hidegháború árnyékában

Így vívták a hidegháborút

Verseny a világűrben

Az U–2-incidens

Kulcsszereplő: Dwight D. Eisenhower

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

A NYITÓ LÉPÉSVÁLTÁS

AHOGY NŐTT A MEGOSZTOTTSÁG A SZOVJETUNIÓ ÉS A NYUGAT KÖZÖTT, AZ ESEMÉNYEK SORA VILÁGSZERTE ÚJ ÉS RÉMISZTŐ MAGASLATOKBA EMELTE A KONFLIKTUST.

Amikor leszaggatták a Harmadik Birodalom zászlóit, és a II. világháború utolsó izzó zsarátnokai épp hűlni kezdtek, már akkor repedezett a szövetségesek közötti törékeny bizalom. Az egyik árnyat kiűzték Európából, ám egy másik formálódott a Nyugat szeme előtt – egy vörös veszedelem, olyan, amelyik egy magasra, messzire és mélyre nyúló vasfüggöny mögött területeket és államokat kebelezett be. A szovjetek szerint a Nyugat hanyatló, kapzsi gyülekezet volt, amely azt gondolta magáról, hogy a szovjet nép és annak a II. világháború hat hosszú éve alatt hozott nagy áldozata felett áll. Egyik fél sem akart a másikkal féktelen háborúzásba bocsátkozni – hiszen a II. világháború sebei mélyre hatoltak –, de az erre való hajlandóságból, a kimondatlan fenyegetés lehetőségének hajtóerejéből kialakult a hidegháború. A hidegháború évtizedeken át tartó politikai adok-kapok, katonai feszültség és kémkedés volt, és mint ilyen, nem hasonlított a világ által addig látott egyetlen más háborúra sem. Félelemmel és propagandával vívták, előhívott egy a minden férfi, nő és gyerek képzeletében megjelenő rettegést: a nukleáris háborút. Noha a történelem egyik legszabálytalanabb háborúja volt, mégis számos alkalommal majdnem átváltozott totális vérontássá. Ezek lobbanáspontok voltak a 20. századi történelemben – politikai, gazdasági és katonai sarokpontok, amelyekre a világ sorsát helyezték. Ezek az események – a koreai háborútól a szuezi válságig – voltak a hidegháború legforróbb pillanatai; amikor egy politikai katasztrófa vagy katonai hatalom a harmadik globális háborúval kacérkodott. Mivel a Szovjetunió növekvő ereje és a kommunizmustól rettegő nyugati közösség közötti feszültségek új magasságokba emelkedtek, a világ visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy a bolygó legnagyobb hatalmú emberei ölre mennek…

A NYITÓ LÉPÉSVÁLTÁS

MIVEL A SZOVJETUNIÓ ÉS A NYUGAT KÖZÖTTI FESZÜLTSÉGEK ÚJ MAGASSÁGOKBA EMELKEDTEK, A VILÁG VISSZAFOJTOTT LÉLEGZETTEL FIGYELT

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

A BERLINI BLOKÁD A II. világháború izzó zsarátnokai még alig hűltek ki, amikor Németország és Berlin felosztásával megkezdődött a hidegháború.

Alig fejeződött be a háború, már egy új konfliktus kezdett kialakulni. Adolf Hitler halott volt, a náci hadigépezetet pedig visszaszorították Németországba, megverték és behódolásra kényszerítették. A szövetségesek győztek, de ez a győzelem megosztottságot rejtett, amely növekedett, amióta csak a háború menete a Harmadik Birodalom ellen fordult. A szövetségesek – ahogy már a jaltai konferencián megállapodtak – négy szektorra osztották Németországot: a legnagyobbat a Szovjetunió foglalta el, erre a Sztálingrád védelme és a nácik üldözése során hozott hatalmas emberáldozat nevében tartott igényt. A vesztes ország többi részét a legnagyobb szövetségesek – Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – között osztották fel. Hasonlóképpen darabolták fel Berlint is, noha jócskán a Szovjetunió által elfoglalt zónán belül feküdt. Azonban a médiának mutatott együttműködő imázs ellenére a feszültségek nem csökkentek – valójában minden egyes nappal egyre gyötrőbbé váltak –, és a német főváros földrajzi helyzete és felosztása bizonyult az első olyan politikai ellentétnek, amelyből hamarosan kifejlődött a hidegháború; a választóvonalak készültek még tovább hasadni. A szovjet jelenlétet Németországban nem fogadták szívesen. Főként Berlinben volt így: az 1946-os választásokon a német emberek túlnyomórészt a nem kommunista jelöltekre szavaztak. Moszkvában Sztálin és a párt számára ez egy hűséges, kommunizmus alatt egyesített Németország megmételyezésére szőtt demokratikus terv határozott n A Szovjetunió miatt Berlint csak három repülési útvonalon lehetett megközelíteni, így a brit és amerikai gépek folyamatos vonulása lett a berlini léghíd

bizonyítéka volt. Ezek a szovjet félelmek újabb magasságokba emelkedtek 1947-ben, amikor Nagy-Britannia és az Egyesült Államok úgy döntött, Németországnak új pénzre van szüksége, ha csatlakozni akar a háború utáni világ gazdaságához. 1947-re a leendő Nyugat-Németországba több határon át német polgárok óriási tömege áramlott, mivel megkezdődött a német származásúak kiűzése Kelet-Európa területéről (1950-re a szovjet zónából körülbelül 12 millió ember menekült el). A szovjetek megtagadták ezeknek a számkivetetteknek az ellátását, ez még gyorsabb cselekvésre sarkallta a szövetségeseket. 1948 első felében Franciaország, az USA és Nagy-Britannia Londonban találkozott, hogy megvitassa a németkérdést, ennek eredményeképp létrehoztak egy új valutát és egy új demokratikus államot: Nyugat-Németországot. A tanácskozásokra adott szovjet válasz gyors és határozott volt. 1948. március 28-tól a szovjet zónán áthaladó teljes forgalmat kötelező átvizsgálásnak vetették alá. A szovjetek a vasutak ellenőrzését a végsőkig megszigorították, arra kényszerítve Nagy-Britanniát, Franciaországot és az Egyesült Államokat, hogy minden katonai felszerelését vasút helyett légi úton szállítsa. Ez a „kis légihíd” (Little Lift) csak a kezdet volt, miközben szovjet vadászgépek repültek be Nyugat-Berlin légterébe a katonai és kereskedelmi gépek zavarására. Amikor a szövetségesek 1948. június 18-án bevezették a frissen vert német márkát, a szovjetek ezt egy gazdasági háború aktusának tekintették. A blokád valójában már akkor beindult, amikor a szovjetek szorosabb irányításuk alá vonták Kelet-Németországot, de június 25-re teljesen elvágták Berlin nem szovjet szektorait az élelmiszer-utánpótlástól, valamint teljesen megszüntették az áramellátást. Minden utat lezártak, és ezt kiterjesztve a vasutakra is, leállították a vonatforgalmat. Amikor a szovjetek blokád alá vonták a várost, Nyugat-Berlinnek 36 napnyi élelmiszerkészlete

volt a lakosok ellátására, és közeledett a pánik. A rettegés akkor érte el a tetőfokát, amikor a nyugat-berliniek rádöbbentek, hogy a 1,5 milliós szovjet hadsereg létszámban igencsak felülmúlja a háború után megkarcsúsított brit, francia és amerikai haderőt. Patthelyzet volt. A szovjetek azt hitték, Berlin végleges elhagyására tudják kényszeríteni a nyugatiakat, a Nyugat pedig nem akarta elhinni, hogy Sztálin megkockáztatna egy harmadik világháborút. Az USA és Nagy-Britannia nem volt hajlandó sorsára hagyni Nyugat-Berlint, és biztosak voltak benne, a szovjetek nem mennek el addig, hogy nyugati gépeket lőjenek le, így elindították a légihidat. Az amerikai légierő a brittel összhangban repülőkön szállította az ellátmányt: hárompercenként landolt egy gép. Gigantikus vállalkozás volt, naponta több mint 5000 tonna élelmet és szenet reptettek oda, hogy életben tartsák Nyugat-Berlint. A szovjetek mindent megtettek, hogy fenntartsák a blokádot, ám mivel a Szovjetunió nem kívánt olyan háborút indítani, amelyet nem lett volna képes megvívni, a Nyugat színvallásra kényszerítette Moszkvát. Az utazás, az áram- és élelmiszer-ellátás szigorú blokádja 318 döbbenetes napig tartott, mire végül a szovjetek felhagytak agresszív mesterkedésükkel. A Nyugat majdnem egy éven át több mint 2,3 millió tonna ellátmányt szállított a légihídon keresztül, s biztosította, hogy a demokrácia nem szorult ki Berlinből. A berlini blokád ugyan 1949. május 12-én, a légihíd pedig szeptember 30-án véget ért, de a világ ekkor rádöbbent, hogy a válság konfrontációvá merevítette a hidegháborút. Miután a Szovjetunió nem tudta a Nyugatot teljesen kiszorítani Berlinből, visszavonult a nemrég leeresztett vasfüggöny mögé. Ez meghatározta az eljövendő konfliktus színezetét: a két fél provokálja a másikat, hogy tegye meg azt a bizonyos végső lépést, és vigye bele a világot a totális háborúba.

A NYITÓ LÉPÉSVÁLTÁS n A hírhedt fekete pénteket leszámítva

a berlini légihíd óramű pontossággal működött, amíg a szovjetek fenntartották a blokádot

A FEKETE PÉNTEK ÉS A LÉGIHÍD Nyugat-Berlin felszínen tartása monumentális feladat volt a Nyugat számára, és egyetlen végzetes nap alatt kis híján összeomlott minden. Nem kis kihívás volt ellátni egy fél várost kétmillió éhezésre ítélt német polgárral (a lakosságszámot még növelték azok a férfiak, nők és gyerekek, akik a szovjetek ellenőrizte Kelet-Németországból mentek át). A Nyugat feladata az lett, hogy olyan légi ellátóláncot szervezzen meg, amelynek éjjel-nappal működnie kell. A város szükséges élelmiszeradagja naponta 646 tonna liszt és búza, 109 tonna hús és hal, 180 tonna cukor, 5 tonna teljes tej, 64 tonna zsír, 180 tonna szárított burgonya, 11 tonna kávé, 125 tonna gabonapehely, 19 tonna tejpor, 3 tonna friss sütőélesztő, 144 tonna szárított gyümölcs, 38 tonna só és 10 tonna sajt volt. Hatalmas mennyiségben kellett szén és üzemanyag is. Összesen több mint 275 000 járattal gondoskodtak az ellátásról és tartották életben a demokráciát a fővárosban. A művelet állandóan késhegyen táncolt. A légihíd hadművelet igazi próbája 1948. augusztus 13-án, pénteken jött el, amikor sűrű felhők tornyosultak Berlin fölött, a pilóták alig látták maguk előtt a légteret. Lezúdult az eső, egy ellátmánynyal megrakott C–54-es tehergép lezuhant és felrobbant. Egy másiknak kidurrantak a kerekei, miközben az első mögött leszállt és próbálta kikerülni azt. Egy harmadik gép rosszul mérte fel a helyzetét, és egy épülő kifutópályán landolt – épphogy elkerülte a szerencsétlenséget. Az összetorlódott forgalom miatt perceken belül nagy esély volt a légi ütközésekre. A földi irányítás azonnal leszállított minden kirakodásra váró gépet, az újonnan beérkezőket az időjárás megjavulásáig távolabbra irányították. Szerencsére senki nem halt meg, de az eset komoly figyelmeztetés volt, hogy milyen gyorsan rosszra fordulhat egy ilyen művelet.

A WARAFOR HARC SZÍVEKÉRT HEARTSÉS & AZ MINDS ELMÉKÉRT

A KOREAI HÁBORÚ

Észak-Korea katonái a 38. szélességi foknál a határon át délre özönlöttek – ez volt a hidegháború első igazi katonai hadművelete. A koreai háború közvetlenül a II. világháború után kezdődött előjátéka véres csúcspontra jutott. A Japán Császárságot – amely egykor Hitler Harmadik Birodalmának büszke támogatója és Ázsia legrettegettebb hatalma volt – szétzúzták az 1945 augusztusában Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák, és az USA agresszív támadása a Csendes-óceánon. Japán trédre kényszerítése után a szövetségesek csúcstalálkozókat tartottak, hogy eldöntsék, mit tegyenek az országgal és a területekkel, amelyeket meghódított. Ilyen terület volt a történelmi koreai állam. A Kínával határos Korea a 19. század óta japán uralom alatt álló gyarmat és a Japán Császárság óriási csendes-óceáni területportfólió-

jának kulcsfontosságú része volt. Harmincöt év gyarmati uralom után a szövetségesek megállapodtak, hogy kezelésük alatt tartják a területet, amíg az felkészül a végleges függetlenséghez vezető útra. A háború befejeztével Koreát – ahogy Németországot is – szektorokra osztották: észak a Szovjetunió, dél pedig az Egyesült Államok ellenőrzése alá került. A szovjet részen sztálinista kormányt állítottak fel, amelynek vezetőjévé Kim Ir Szent választották. Kommunizmussal itatták át az új kormányzat minden ágazatát, az állandó hadsereget pedig szovjet fegyverzettel és tüzérséggel erősítették meg. A szovjetek eltökélték, hogy a II. világháború után kulcsponti kommunista államot hoznak létre a Csendes-óceán térségében, és Észak-Korea tökéletes előőrs volt, hogy távol tartsa az USA demokratikus befolyását a régiótól.

1950-RE KIM IR SZEN SIKERESEN MEGGYŐZTE SZTÁLINT, TÁMOGASSON EGY OLYAN KATONAI INVÁZIÓT, AMELY EGYESÍTI KOREÁT 42

Az Egyesült Államoknak délen nehezebb dolga volt a kormányalakítással. Japán kivonulása után számos politikai párt és csoport versengett a hatalomért. Li Szin Man, akit végül az USA támogatott, mélyen antikommunista ember volt, és úgy gondolta, erőre van szükség, hogy Koreát egyetlen államban egyesítsék. Mivel a szovjetek által pártfogolt Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) ágyúit a déli Koreai Köztársaságra irányította, a feszültségek szükségszerűen átfogó konfliktusba torkollottak. 1950 tavaszára Kim Ir Szen sikeresen meggyőzte Sztálint, támogasson egy olyan katonai inváziót, amely újraegyesíti Koreát, és egy még erősebb kommunista államot hoz létre a csendes-óceáni térségben. Sztálin azt gondolta, a délieket meggyengítették a gerillatámadások és az amerikaiak kivonulása, így jóváhagyott egy szovjetek által támogatott inváziót, amelyben Mao elnök és a Kínai Népköztársaság katonáit és fegyverzetét is bevetették. Sztálin előnyt látott abban, ha egy szocialista hatalmi bázist alakítanak ki Ázsiában, de megtiltotta a szovjet csapatok részvételét, hogy elkerülje a nyílt háborút az Egyesült Államokkal. Az észak-koreai támadás teljesen váratlanul érte az USA-t és Nagy-Britanniát. Az USA sietve Japánban állomásozó békefenntartó erőket csoportosított át, hogy szembeszálljon a Dél-Koreát elözönlő KNDK-seregekkel. Viszont a kis haderő

n Észak-Korea haderejét Kínában szolgált

veteránok erősítették, fegyvereit pedig Sztálin és a Szovjetunió biztosította

A NYITÓ LÉPÉSVÁLTÁS ahhoz nem volt megfelelően felszerelve, hogy megküzdjön a szovjetek támogatta hadsereggel, amelyet hónapokig titokban képeztek ki. A KNDK közeledett Puszan város súlyponti kikötőjéhez, arra sarkallva az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Ausztráliát, hogy feltartóztatásukra haderőt küldjön oda. Az ENSZ jóváhagyta ezt a választ, és a nyugati erők a puszani hídfőnél gyülekeztek. A nyílt háborúhoz való visszatérés sokkolta a nyugatiakat, de rövidesen rendezték soraikat. Fontos, tenger felőli partraszállásokkal és az amerikai légierő dominanciájának elegyével kényszerítették a KNDK-t, hogy vonuljon vissza a 38. szélességi fok mögé. Most, hogy a nyugati erők az ENSZ felhatalmazásával cselekedtek, visszaszorították ugyan Észak-Koreát, de nem vettek tekintetbe egy az észak-koreai határ mögött tornyosuló félelmetes tényezőt: Kínát. Amint az USA-csapatok a mandzsúriai határ felé nyomultak, érkezett a hír, hogy Peking nem tűr meg a területéhez ennyire közel nyugati erőket, és azonnal cselekszik szuverenitása megvédése érdekében. Bizarr elképzelés volt, hogy Kína megkockáztat egy nyílt háborút az Egyesült Államokkal, ám határainak állítólagos fenyegetettsége örvén Kína 1950 novemberében megindította hadseregét, és ezzel szétzilálta

az ENSZ-erőket. Már egyetlen kínai támadás visszavetette a dél-koreai és az ENSZ-sereget a 38. szélességi fok mögé, segítve a KNDK-t, hogy ellenfeleit egészen a dél-koreai fővárosig, Szöulig kergesse. 1951 tavaszán azonban további amerikai és brit katonák szálltak partra, és az ENSZ elkezdte visszaszorítani a kínaiakat és az észak-koreaiakat a 38. szélességi fok fölé. Az ENSZ-erők nem vitték túlzásba az előrenyomulást, inkább megállították a Koreát kettéosztó vonalnál a frontot, a következő két év során pedig a konfliktus a határ fölötti kölcsönös tüzérségi csapásokra korlátozódott. A 38. szélességi fok ekkor vált járőrözéssel felügyelt frontvonalból aknákkal és szögesdróttal komolyan erődített senki földjévé. A kínaiak végül visszavonták erőiket, a szovjetek pedig ártatlanul, feltartott kézzel hátradőltek, mivel egyáltalán nem avatkoztak be. A konfliktus összességében több mint 2,5 millió életet követelt, beleértve a bombatámadásokban és tüzérségi tűzben odaveszett civileket is. Végeredményként Észak-Korea elszigeteltebb lett, távol került a külföldi hatalmaktól, miközben próbálta egy saját új kommunista jövő vízióját felépíteni. A koreai háború a Nyugat számára sokba kerülő harc volt, ám olyan, amellyel megmutatta Kínának és a Szovjetuniónak: nem tűri a katonai agressziót, akkor sem, ha ez háborút jelent.

n A tüzérség és a páncélos erők hatalmas szerepet játszottak a konfliktusban: 1951-ben segítettek az ENSZ-nek Kínát és Észak-Koreát a 38. szélességi fok mögött tartani

ÉSZAK-KOREA ÉS A KÍNAI POLGÁRHÁBORÚ Előbb Észak-Korea sietett a borzalmas polgárháborúban Kína segítségére, majd az a megfelelő időben beavatkozott a koreai háborúba. Mao elnök döntése, hogy segít Észak-Koreának a szomszédja és a nyugati erők elleni háborúban, a semmiből jött militarista fellobbanásnak tűnhetett, ám olyan kapcsolat eredménye volt, amely egy korábbi konfliktusban kovácsolódott össze. Amikor az újonnan megalakult Koreai Népi Demokratikus Köztársaság áttekintett északi határán a Kínai Népköztársaságba, azt látta, hogy a nagyobb kommunista állam belemerült egy olyan polgárháborúba, amely az ország kettészakításával fenyegetett. Maga a háború – amely a KKP (Kínai Kommunista Párt) és a Kuomintang (Kínai Nacionalista Párt) között dúlt 1927-től – a második japán–kínai háború (1937–45) idejére abbamaradt, de nem sokkal a II. világháború befejezése után folytatódott, mivel a két rivális kormány a Kína jövője feletti totális fennhatóságért harcolt. Látva, hogy kommunista elvtársai küzdenek a kínai nacionalistákkal, Észak-Korea felszerelést és katonákat kezdett küldeni a mandzsúriai erőknek, és 1949 végére segített legyőzni Maónak és a KKP-nak a nacionalistákat. Lehet, hogy Észak-Korea beavatkozása nem volt drámai horderejű, de a gesztust a frissen megalakult Kínai Népköztársaság nem felejtette el. Köszönetképpen Mao kb. 50–70 000, a Kínai Népi Felszabadító Hadseregben szolgált koreai veteránt küldött vissza az észak-koreai hadsereg megerősítésére – ez a hozzájárulás jó szolgálatot tett a KNDKnak a bekövetkező háborúban. Kína azt is megígérte, támogatja Észak-Koreát, ha az valaha úgy dönt, hogy megtámadja Dél-Koreát. Ez a tényező akkor kapott szerepet, amikor a későbbi támadás a KNDK ellen fordult.

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

A SZUEZI VÁLSÁG

A hidegháború továbbra is kikövetelte a világ figyelmét: egy új krízis keletkezett Egyiptomban. Nasszer egyiptomi elnök 1956. július 26-án államosította a Szuezi-csatornát. Ez a tett sok ország sorsát változtatta meg, és örökre átalakította a világ politikai képét. Előidézte a nukleáris háború fenyegetését, politikai karriereket tört derékba és teremtett, és Nagy-Britanniát ekkor hagyta le egy új nyugati szuperhatalom: az Egyesült Államok. A hidegháború hosszú éveiben a szuezi válság fordulópontnak bizonyult minden érintett ország számára. Nasszer eltökélt politikai vezető volt, így ő lett az arab világ arca. Nagy tervei voltak Egyiptommal. Miután vérontás nélkül letaszította a trónról I. Faruk királyt és megdöntötte monarchiáját, a nemzet elsöprő többséggel rá voksolt. A taktikusan elnemkötelezettség-párti politikus át akarta alakítani hazáját. Az USA és Nagy-Britannia támogatta Naszszer új kormányát, azt gondolták, antikommunista beállítottsága segít megakadályozni a szocializmus esetleges elterjedését az arab világban. Egyiptom azonban makacs harcban állt az újonnan létrejött Izrael állammal, ezért Nasszer kénytelen volt tengerentúli fegyverek és finanszírozás után nézni, hogy modernizálja hadseregét. Az USA megállapodott volna vele, de kemény feltételeket kötött ki, amelyeket az egyiptomi vezető nem volt hajlandó elfogadni. Így aztán a Szovjetunióhoz fordult, amely készségesen ellátta Nasszert – gabonáért cserébe, részletfizetéssel – a szükséges fegyverekkel és tüzérséggel, hogy országát megvédje az izraeli támadásokkal szemben. Ezen egyezség ellenére az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elszántan a maga oldalára akarta állítani Nasszert, ezért felajánlottak 270 millió dollárnyi támogatást a hatalmas új Asszuáni-gát megépítésének segítésére. A jövő igazán fényesnek látszott Egyiptom számára, a hidegháború mindkét oldaláról támogatták. Amikor azonban az USA és Nagy-Britannia megtudta, hogy a szovjetek kétszázalékos kamatra adott, 1,12 milliárd dolláros gátépítési ajánlattal keresték meg Nasszert, a két nagyhatalom visszavonta ajánlatát. Ez a szovjet üzlet sosem valósult meg, az amerikai és brit pénzügyi támogatás pedig lekerült a napirendről, így drasztikus cselekvésre volt szükség. A gát nélkül Egyiptom továbbra is szenvedett volna a Nílus áradásaitól, így az el nem kötelezett Nasszer kénytelen volt olyan döntést hozni, amely államát és a világ többi részét is krízisbe sodorta. Figyelme a Szuezi-csatorna felé fordult. A Szuezi-csatorna Társaság építtette, hivatalosan 1869-ben nyitották meg a 193,3 kilométer hosszan húzódó csatornát, és díjat szedtek minden itt átkelő hajótól, amely nem akarta megkerülni Afrikát. Emiatt tulajdonosainak jelentős bevételi forrást jelentett. Nasszer olyan lehetőséget látott a Szuezi-csatornában, amelyet nem szabad elszalasztani, ezért gyorsan rendkívüli állapotot vezetett be annak körzetében. Átvette a Szuezi-csatorna Társaság irányítását, és azt ígérte népének, hogy a díjszedésből begyűjtött pénz már öt éven belül fedezi az összes költséget, amelyre Egyiptomnak a gát megépítéséhez szüksége van. A brit és a francia kormánynak azonban érdekeltségei voltak a térségben, és attól féltek, hogy Nasszer elzárja őket a Perzsa-öbölből származó létfontosságú olajellátástól.

A Nasszerrel való tárgyalások a Szuezi-csatorna egyiptomi birtoklásáról kudarcba fulladtak, így Nagy-Britannia és Franciaország új szövetségest keresett a térségben: Izraelt. A zsidó állam volt Egyiptom egyik legnagyobb politikai ellenfele, a két fél az évek során olyan kisebb katonai támadásokba bonyolódott egymással, amelyek csak súlyosbították az ellenséges viszonyt. Az Egyesült Királyság és Franciaország felismerte, hogy Egyiptom megtámadása háborús cselekménynek minősülne, amit az ENSZ soha nem hagyna jóvá, ezért Izraelt használták „helyettesítőként”. Így amikor Izrael 1956. október 29-én dandárokat küldött a szuezi régióba az ott állomásozó egyiptomi erők felmorzsolására, Franciaország és Nagy-Britannia beavatkozott, formálisan tűzszünetet, valamint az izraeli és az egyiptomi erők kivonását követelve. November 5-én és 6-án francia és brit erők szálltak partra Port Fuadban és Port Szaídban, visszaszorították az izraelieket és az egyiptomiakat is, tulajdonképpen ők maguk foglalták el a területet. Azonban az elsietett brit és francia döntést, hogy haderőt küldtek a Szuezi-csatornához, szinte egyöntetűen elítélték otthon is és más országokban is. A Szovjetunió és az USA is közbenjárt az ENSZnél, hogy követelje mindkét országtól a csatorna övezetének azonnali elhagyását. A Szovjetunió, amely tudatában volt, hogy közel-keleti érdekeltségét Európa két legerősebb hatalma veszélyezteti, odáig ment, hogy nukleáris eszközök bevetésével fenyegetőzött. A Szuezi-csatorna ügye, amely kezdetben hazai probléma volt, nemzetközi válsággá nőtt, és félő volt, hogy ez szétzilálja a hidegháborús szövetségeket. Nagy-Britannia és Franciaország is vonakodott visszavonni erőit, de az ENSZ – mivel a szovjetek beavatkozással fenyegettek – nem kockáztathatta, hogy az incidens totális háborúvá eszkalálódjon, így 1956. december 22-én megkezdték a francia és brit seregek evakuálását a régióból. Három hónappal később az izraeliek is követték őket.

n A brit és a francia kormány számára igen fontos

volt a Szuezi-csatorna: a Perzsa-öbölből az azon keresztül szállított olajmennyiség miatt

n A repülőgép-hordozók, mint a HMS Eagle, segítettek, hogy a britek és a franciák gyors katonai választ adjanak Egyiptomnak

A NYITÓ LÉPÉSVÁLTÁS

AZ ELSIETETT BRIT ÉS FRANCIA DÖNTÉST, HOGY HADERŐT KÜLDTEK A SZUEZI-CSATORNÁHOZ, A VILÁG SZINTE EGYÖNTETŰEN ELÍTÉLTE

SZUEZI VÁLSÁG: A KÖVETKEZMÉNYEK

Amikor Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt megszégyenülve kivonni erőit, a világ politikai képe örökre megváltozott. A szuezi válság fordulópont volt minden érintett ország számára. A briteknek jelezte birodalmuk felgyorsult bomlását, mivel dekolonizációt célzó felkelések törtek ki tengerentúli birtokaikon. Az USA és a Szovjetunió követelésére a csapatait kivonni kényszerülő, megszégyenült Nagy-Britannia ragaszkodása távoli gyarmataihoz örökre megszakadt. Franciaország hasonló sorsra jutott, függetlenedő afrikai gyarmatai sorra dőltek, mint a dominók. Bár az USA és a Szovjetunió szuezi politikai szövetsége a két szembenálló szuperhatalom

közötti új kezdetnek tűnt, az egymás iránti bizalmatlanságuk mélyebb volt, mint valaha. Az Egyesült Államok szerint a Közel-Kelet volt a szovjet terjeszkedés fő célpontja, így Eisenhower elnök a kongresszus felhatalmazását kérte, hogy az erőszak megfékezésére katonai erőt vethessen be, ha bármely közel-keleti állam kéri. Eisenhower 200 millió dollárt is el tudott különíteni azon országok megsegítésére, amelyek ilyen támadás esetén segélyért folyamodnak az USAhoz. Ezek az Eisenhower-doktrínaként ismert törvények megkísérelték megállítani a szovjet befolyás terjedését a Közel-Keleten. Ami oroszokat illeti, a Franciaország és Nagy-Britannia ellen indítandó nukleáris támadással való fenyegetés volt a kulcstényező, amely a két országot kivonulásra késztette Egyiptomból. A fő vezető, Nyikita Hruscsov ezt a szovjet erő diadalának tekintette a politikai arénában, annak megerősítését látta benne, hogy a Nyugat valóban fél a Szovjetunió nukleáris felszereltségétől. Úgy tűnt, messze van még a hidegháború vége…

n A képen balra látható Gamal Abden-Nasszer azt tapasztalta, hogy a szuezi válság után kormányzatának népszerűsége megnőtt a többi arab állam körében

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

KULCSSZEREPLŐ: NYIKITA HRUSCSOV

SZERÉNY KEZDETEK UTÁN ELÉRTE A SZOVJETUNIÓ LEGMAGASABB TISZTSÉGÉT. HRUSCSOV ÖSSZETÉVESZTHETETLEN NYOMOT HAGYOTT AZ ORSZÁGON, AMELYET SZERETETT.

ok elvtársához hasonlóan Nyikita Szergejevics Hruscsov is olyan szegény családban nőtt fel, amely gyakran küzdött a túlélésért a 19. század végi, 20. század eleji Oroszország gyenge lábakon álló gazdaságában. 1894. április 17-én (a régi julián naptár szerint április 5-én) született, gyermekkorát az ország egyik legszegényebb, a mai ukrán határ közelében fekvő falujában töltötte, és mindössze négy évig részesült iskolai oktatásban. Ligyija Sevcsenko nevű fiatal, sokat utazó és szabadgondolkodó tanítónője hatása keltette fel benne a vágyat, hogy olvasson és előrejusson. 1917-ben, ahogy közeledett a Nagy Háború befejezése Oroszország számára, és II. Miklós cár lemondott, az önkényuralom megdöntése után az Ukrajnában dolgozó Hruscsovot Rutcsenkovóban beválasztották a munkásküldöttek szovjetjébe, majd a helyi szakszervezet elnökévé is. Csak 1918-ban lépett be az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba (OK[b]P), memoárja szerint azért késlekedett, mert nagyon sokféle politikai szervezet létezett akkoriban, és nehéz volt eligazodnia. A monarchia bukása után Oroszország szétszakadt, vörös és fehér csoportok harcoltak az ország fölötti politikai és gazdasági hatalomért. Oroszország Anyácska polgárháborúba süllyedt, amelyben Hruscsov a Vörös Hadsereg politikai komisszárjaként vett részt. Ebben a minőségében félig katona, félig politikai munkás volt, aki biztosította, hogy a katonák a golyózápor, vérzivatar és halál közepette is betartsák a bolsevik alapelveket. Amikor a háború 1921-ben véget ért, Hruscsovot leszerelték és visszaküldték hazai terepére, Ukrajnába, amelyet letarolt az éhínség, a betegségek és a háborús sérülések. Ez azon frissiben mutatta, hogy a háború minden közösségben pusztított, de a 27 éves Hruscsov nem akart megpihenni a babérjain, és hamarosan a régió gazdasági

központjának számító bánya újranyitásában segédkezett. A bányával kapcsolatos sikere okán támogatták, hogy beiratkozzon az új Doni Technikumba (bár Hruscsov magát mindig lassan tanuló embernek tartotta), és az ott töltött idő megerősítette hitét a kommunizmusban és annak elveiben. Ez a hit és lendület segítette karrierje felvirágoztatásában, amikor kezdett egyre feljebb lépkedni a kommunista rendszer ranglétráján. Az emelkedés nagyrészt egy másik feljövőben lévő csillag, Lazar Kaganovics gyámkodása mellett történt, és Kaganovics útmutatásával Hruscsov 1934-ben a nagy hatalmú Központi Bizottság tagja lett. Az, ahogyan Kaganovics pártfogoltjaként felküzdötte magát a kommunista párt ranglétráján, felhívta rá Sztálin figyelmét is. Bár Hruscsov alacsony származású és társadalmi helyzetű volt, korábbi politikai sikerei, a polgárháború idején ellátott katonai szolgálata, valamint a már bizalmi emberré vált Kaganovics megnyitott előtte egy ajtót, amelyen keveseknek volt módjuk valaha is bemenni – az ajtót, amelyik Sztálin belső köreibe vezetett. Hruscsov becsben tartotta ezeket a szovjet vezetővel töltött pillanatokat, és ez oda vezetett, hogy teljes mértékben átadta magát Sztálin egyik leggyalázatosabb intézkedésének: a tisztogatásnak. A hatalomra jutás táplálta Sztálin mély paranoiáját, emiatt szovjet polgárok millióit végeztette ki, és számtalan embert küldött a Gulagra. Mivel Hruscsov ennek az ügynek szentelte magát, az orosz vezető egyre jobban kegyeibe fogadta, de a lelkén sötét folt maradt utána. A német náci párt felemelkedése és a II. világháború kitörése 1939-ben ismét a háború káoszába taszította Hruscsovot, de Sztálin pártfogásával most már a Vörös Hadsereg egyik legnagyobb hatalmú pártkomisszárja lett. Felügyelte Kelet-Lengyelország annexióját (amely magában foglalta a mai Ukrajna egy részét)

AZ, AHOGYAN FELKÜZDÖTTE MAGÁT A KOMMUNISTA PÁRT RANGLÉTRÁJÁN, FELHÍVTA RÁ SZTÁLIN FIGYELMÉT. 46

KULCSSZEREPLŐ: NYIKITA HRUSCSOV n Hruscsov kapcsolata Sztálinnal hasznos

volt a pártbeli felemelkedése szempontjából, és örökre meghatározta az életpályáját

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT n Hruscsov ugyan csak mérsékelten vett részt

a sztálingrádi csatában, mégis a nevéhez társították, és ez a későbbi években is büszkeséggel töltötte el

és Nyugat-Ukrajna visszacsatolását. Még Kijevben töltött be tisztséget, amikor a Németország és a Szovjetunió közötti megnemtámadási szerződés felbomlott. Az ezt követő német invázióban a Vörös Hadsereg katonáinak százezrei haltak meg, Sztálin ma legendásnak tartott vezetői képességei akkor kevésbé mutatkoztak meg. Annak látványa, hogy Oroszország katonailag meggyengülve térdre kényszerül a náci hadigépezet előtt, végül megtörte Hruscsov Sztálin iránti odaadásának varázslatát. A háború befejeztét követő években Hruscsovban a párt iránti szeretete és a konfliktus nyomán maradt pusztulás közötti véget nem érő harc dúlt. Sok éven át igyekezett újjáépíteni Ukrajna infrastruktúráját, miközben betartatta moszkvai feljebbvalói rendelkezéseit is. Miután sok sikertelen betakarítással birkózott meg, a véres tisztogatások pedig élénken éltek az emberek emlékezetében, Hruscsovot végül visszahelyezték a fővárosba. Sztálin elmeállapota kezdett romlani, és hatalmi játszma alakult ki a Politbüro központjában. 1953-ban, Sztálin halála után a Szovjetunió újabb polgárháború szélén találta magát. Egy ilyen erős vezető egyéniség letűnése után Moszkvában a legbefolyásosabb szereplők mö-

gött politikai klikkek sorakoztak fel a hatalomért folyó pozícióharcban. Most, hogy a fővárosban tevékenykedett, Hruscsov népszerűségével és növekvő politikai jártasságával arra használta a befolyását, hogy elszigetelje azokat az embereket és csoportokat, amelyek a múltban ellenezték a hatalomra kerülését. És ekkor, amikor megerősítette pozícióját és a párt csúcsára emelkedett, ekkor kezdett megmutatkozni, hogy Hruscsov valóban kételkedik Sztálin víziójában. Sokaknak úgy tűnt, hátraarcot csinált: Sztálin egyik legodaadóbb követője fokozatosan az egyik legkomolyabb kritikusa lett. Ám Hruscsov számára – aki már évekkel korábban látta a repedéseket Sztálin bizarr személyiségén – az ország igénye a jóvátételre elég nagy feladat volt ahhoz, hogy felismerje. 1956. február 24-én Hruscsov végrehajtotta politikai pályafutásának egyik legfontosabb tettét: elmondta a titkos beszédet. A 20. pártkongresszus résztvevőit megdöbbentette, hogy Hruscsov nyíltan kifejezte óhaját: desztalinizálni az országot és elindítani egy új gazdasági korszakot. Bátor húzás volt, amely meghatározta a későbbi kormányzati hozzáállást. Hruscsov olyan ember volt, akinek látomásában a Szovjetunió a sztálini korszak sötétségéből a kulturális és

HRUSCSOV NYÍLTAN ELMONDTA ÓHAJÁT: DESZTALINIZÁLNI AZ ORSZÁGOT ÉS ELINDÍTANI EGY ÚJ GAZDASÁGI KORSZAKOT

gazdasági növekedés új korszakába emelkedik. Döntése, amellyel a Gulagra és a kényszermunkatáborokba bezárt rabok ezreit engedte szabadon, tudatos elhatározás volt a Szovjetunió emberibbé tételéért. A szólásszabadságra vonatkozó törvények enyhítésével megpróbálta ellensúlyozni a Szovjetunióról mint rideg és érzéketlen államról kialakult képet. Ezek sokak számára kedvező változások voltak, amelyek között a szovjet űrprogram lelkes támogatása is szerepelt (ez vezetett 1961. április 12-én az első emberes űrrepüléshez, amellyel megelőzték az USA-t). Az űrversenyben elért sikere a saját teljesítőképességébe vetett erős hitet adott Hruscsovnak. Ezt követte a Szovjetunió megrekedt mezőgazdaságának beindítása, amely azonban látványosan kudarcot vallott, mivel a gazdaság állapota tovább romlott. Ez a hibás megközelítésű irányvonal okozta végül Hruscsov vesztét, mert szakadár mozgalom alakult ki a kommunista párton belül. A nézetkülönbség csak nőtt, mivel a külföldi államokkal való kapcsolatok megromlottak. Hruscsov döntése a berlini fal felhúzásáról 1961ben azt bizonyította a világnak, hogy a szabadabb szellemű belpolitikai intézkedések keveset változtattak a Szovjetunió nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó nézetein. Ráadásul az amerikai U–2-es kémrepülőgép lelövése az előző évben és a nukleáris rakéták Kubába telepítéséről hozott döntés, hogy elrettentsék az USA-t a kubai ügyekbe való beavatkozástól, a hidegháborús korszak legnagyobb válságához vezetett. Hruscsovot a személyisége rendkívüli ellenféllé tette a külföldi vezetők szemében – személyesen megnyerő volt, és kifejezte őszinte óhaját a Nyugattal való kapcsolatok javítására, de lehetett tudni róla, hogy

KULCSSZEREPLŐ: NYIKITA HRUSCSOV

n Hruscsov egyik

legnagyszerűbb hagyatéka, hogy teljes szívvel támogatta a Szovjetunió űrprogramját és űrhajósait, például Jurij Gagarint (bal szélső)

egy pillanat alatt vált át fagyos dühre és fenyegetésre. Bonyolult ember volt, és egy olyan vezető székét örökölte, aki nagyon akarta a hatalmat és a becstelenséget, így nehéznek bizonyult kitörni az ő árnyékából. És mint minden legfőbb tisztséget betöltő szovjet vezetőé, végül Hruscsov ideje is lejárt. 1964 októberében elűzte őt politikai ellenfeleinek klikkje, akik úgy érezték, hogy szabadabb szellemű belpolitikája és rossz gazdasági döntései indokolják a vezetőváltást. Olyan ember lévén, aki igencsak kegyvesztett lett, Hruscsovnak szerencséje volt, hogy életpályáját nem vágta el egy hirtelen utazás a Gulagra, vagy egy orgyilkos golyója. Az idősödő politikus korábbi pártbeli népszerűségének tanújele volt, hogy kapott nyugdíjat, lakást Moszkvában, és egy dácsát. Utóbbiban élt elvonultan, viszonylagos békében élete utolsó éveiben. 1971. szeptember 11-én halt meg, szívroham vitte el.

MEGHATÁROZÓ PILLANATOK Három fontos esemény, amely befolyásolta Hruscsov életútját.

1925

1956. FEBRUÁR 25.

1964. OKTÓBER 14.

Hruscsov 1925-ben találkozott Lazar Mojszejevics Kaganoviccsal, és ez megváltoztatta a fiatal politikus életét. Kaganovics, Sztálin egyik legközelebbi munkatársa szárnyai alá vette Hruscsovot, bátorította a pártban, és erős szövetségese volt a szovjet politikai arénában. Ez a szövetség nagyban elősegítette a Sztálinnal való későbbi kapcsolatának kialakulását.

Azt követően, hogy a Központi Bizottság első titkárrá választotta, Hruscsov olyan politikai váltást mutatott, amilyenre kevesen számítottak. Nézeteinek enyhülése a titkos beszédben öltött testet, ahol Sztálin számos eljárását élesen elítélte, ezek közé tartozott a tisztogatás és a személyi kultusz, amellyel a korábbi szovjet vezető a legsötétebb éveket hozta el Oroszországban.

Kapcsolata Sztálinnal, majd az ezt követő elhatárolódás, amelyet a titkos beszédben mondott ki, elmozdulása a leninizmus és a liberálisabb politikai álláspont felé kiszámíthatatlan vezetővé és egy ellene irányuló új mozgalom célpontjává tette Hruscsovot. Ám elmozdítása a hatalomból – pártbeli népszerűségének bizonyítékaként – nem végződött vérontással.

Találkozás Kaganoviccsal

A titkos beszéd

A hatalom elvesztése

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

ÉLET A HIDEGHÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

A HIDEGHÁBORÚS POLITIKA ÉS A BOMBÁTÓL VALÓ FÉLELEM NÉGY ÉVTIZEDEN ÁT BEÉPÜLT A HÉTKÖZNAPI EMBEREK MUNKAHELYI ÉS OTTHONI ÉLETÉBE.

gyes történészek nézete szerint a harmadik világháború valójában már folyik, és ez igazából egyszerűen háború a „harmadik világban”. Az 1940-es évek vége és az 1980-as évek vége között a szuperhatalmak próbálták az egymás elleni közvetlen harcot – ami nem jött szóba, mivel nukleáris robbanófejek ezrei meredtek egymás városaira – „kiszervezni” különböző „helyettesítő” harcterekre a fejlődő világban. Így az „első” és „második világban” élő milliók számára a hidegháború olyasmi volt, ami csak valahol az életük hátterében morajlott. A reggeli újságokban vagy az esti hírekben beszámoltak ugyan a berlini fal felhúzásáról 1961 nyarán, a Nixon elnök és Brezsnyev közötti atomfegyver-tárgyalásokról vagy kémhálózatok leleplezéséről és disszidálásokról. Eközben zajlott a munka és a családi élet. Ám a hidegháború érintette az átlag állampolgárt is. A kötelező katonai szolgálat lehetővé tette, hogy az Amerikai Egyesült Államok, Európa és a Varsói Szerződés százezrével küldje fiataljait a különféle hidegháborús harcterekre. A három legnagyobb ilyen tűzfészek – Korea (1950–1953), Vietnám (1946–1975) és Afganisztán (1979–1989) – katonák tízezreinek halálát okozta, és veteránok milliói kerültek onnan haza, ez mélyreható következményekkel járt a családjukra és a szélesebb társadalomra nézve. A hidegháborús megfontolások gyakran érintették az oktatást és a foglalkoztatási kilátásokat. Részvétel sztrájkban, tüntetésen vagy politikai kampányban titkos hírszerző ügynökségi megfigyelést vonhatott maga után. És a hidegháború még az otthonokba is be tudott hatolni: a kommunizmustól vagy az atomtámadástól való félelem rendszeresen felbukkant a regényekben, a filmekben, sőt a popzenében is. Gyakran nehéz volt kikerülni a korszak legnagyobb rémálmát, miszerint egy napon a civilizáció elhamvad egy termonukleáris tűzgolyóban.

KÉMHÁLÓZATOK ÉS HÍRSZERZÉS

A nácizmus teljes európai felszámolása után a Szovjetunió és a Nyugat kapcsolata gyorsan megromlott. Az 1940-es évek végén úgy tűnt, valóra válnak a nyugati félelmek, hogy Lenin örökösei átültetik a gyakorlatba retorikájukat, és bolsevik vörösre szándékoznak festeni a világot.

1945 szeptemberében egy szovjet követségről disszidált tisztviselő átadott egy dokumentumcsomagot, amely bizonyította, hogy Moszkva aktívan toboroz ügynököket Nyugaton. Az aggódó közhangulatot tovább szította, amikor 1948-ban Alger Hiss volt diplomatát kémvádakkal kapcsolatos hamis tanúzásért perbe fogták, majd 1950-ben el is ítélték. 1953 júniusában Julius és Ethel Rosenberg került villamosszékbe, miután elítélték őket atomtitkok kiszolgáltatásáért a Szovjetuniónak. Ugyanabban az évben aláírták a koreai tűzszünetet; az ENSZ és a kommunisták hadifogolycseréje során 22 amerikai és egy brit katona döntött úgy, hogy korábbi fogvatartóikkal tartanak Kínába. 1962 októberében John Vassallt, aki korábban Moszkvában a brit nagykövetségen volt tisztviselő, majd az Admiralitás Haditengerészeti Hírszerző Ügynöksége alkalmazta, 18 év börtönre ítélték, miután egy disszidens KGB-tiszt leleplezte, hogy dokumentumok ezreit adta át a szovjeteknek. Egy olyan korban, amikor a homoszexualitásért hosszú börtönbüntetés járt, Vassallt megzsarolta a KGB: moszkvai kiküldetése idején elcsalták egy partira, bedrogozták, majd kompromittáló helyzetben több matrózzal is lefényképezték. Joseph McCarthy wisconsini szenátor azzal delejezte a közvéleményt, hogy vörös felforgatók Egyesült Államok-szerte kiterjedt hálózatával riogatott. A KGB olyan kémeket toborzott, akik vagy az USA atombombáját kifejlesztő Manhattan-terven, vagy annak közelében dolgoztak. Az egyik ilyen kém, David Greenglass – Ethel Rosenberg testvére – ténylegesen az atomlaboratóriumban dolgozott az új-mexikói Los Alamosban. Az 1940-es években a kommunista rendszer szörnyű kegyetlensége és alkalmatlansága még nem volt teljesen nyilvánvaló. Világszerte sok művelt és kiváltságos ember tartotta életképes alternatívának a kapitalista rendszer helyett, amely két világháborúhoz és egy gazdasági válsághoz vezetett. 1961 májusában George Blake-et, az MI6 korábban Nyugat-Berlinben dolgozó magas rangú hírszerzőjét kémkedés vádjával 42 év börtönre ítélték. 1966 októberében megszökött a Wormwood Scrubs börtönből, és végül Moszkvában bukkant fel. Blake azt állította, észak-koreai hadifogolyélményei – tanúja volt a civilek borzalmas szenvedésének amelyet az amerikai légierő bombázásai okoztak – állították át a kommunisták ügye mellé. Aztán ott voltak a „Cambridge-i Ötök”, egy kémhálózat, amelyet az 1930-as években toboroztak

n Jelenet Peter Watkins 1965-ben készült The War Game című áldokumentumfilmjéből, amelyet a BBC 20 évig nem adott le

ÉLET A HIDEGHÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

RÉSZVÉTEL SZTRÁJKBAN, TÜNTETÉSEN VAGY POLITIKAI KAMPÁNYBAN TITKOS HÍRSZERZŐ ÜGYNÖKSÉGI MEGFIGYELÉST VONHATOTT MAGA UTÁN 51

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT Cambridge-ben. A brit közvélemény csak 1979-ben tudta meg és döbbent meg rajta, hogy az egyik tag Anthony Blunt volt, a királynő képtárának felügyelője. A többiek – Don MacLean, Guy Burgess, Kim Philby vagy John Cairncross – sem látszottak kémtípusnak: Burgess régi etoni diák volt, Philby pedig egy gyarmati tisztviselő fia. A marxizmus–leninizmus világméretű elterjedtségét és vonzerejét azonban sok tekintetben erősen eltúlozták. A világot elárasztó vörös áradatot ábrázoló karikatúra aligha mutatta meg a nemzetközi kommunista mozgalmon belüli mély töréseket és versengést, amelyek közül a legnevezetesebb az 1950-es évekbeli kínai–szovjet szakítás. A harmadik világ sok „kommunista” vezetője valójában megalkuvó nacionalista volt, abban a reményben szajkózták a marxista retorikát, hogy Moszkvából ömlik majd a pénz és a fegyver. 1960-ra a koreai háború hadifoglyainak többsége visszatért az USA-ba – keserűen kiábrándulva a maoista Kínából. Egyébként Joseph McCarthy szenátor – noha mély aggodalmat ültetett el az amerikaiakban – karrierje végül összeomlott: 1954-ben nyolc hétig tartó, a tévé által élőben közvetített szenátusi meghallgatássorozat után, amelyben McCarthynak a hadsereg tisztjei elleni vádaskodását vizsgálták, az USA szenátusa nyilvános feddésben részesítette. A tévéből az derült ki, hogy McCarthy egy zaklató és demagóg, aki ártatlan amerikaiakat mocskolt be, és semmibe vette az alkotmányt. Azért a közvéleményben továbbra is volt jelentősége annak, ha valaki akár csak enyhén baloldali ügyekkel került kapcsolatba: következésképpen az amerikai életet az 1950-es években az alkalmazkodás és a konzervativizmus jellemezte. Az egymást követő kormányok húzták az időt a polgárjogi törvényalkotásban, és túlbecsülték, meddig hajlandók az amerikaiak eltűrni, hogy fiatalok tízezrei halnak meg az ingatag antikommunista dél-vietnámi rezsim védelmében. A kommunistaszimpátia legkisebb gyanúja is szinte azonnal romba dönthetett egy karriert. Harry Truman elnök úgy próbálta mérsékelni az emberek szovjetbarát kémkedés miatti félelmeit, hogy 1947-ben felállította a Hűséget Felülvizsgáló Testületet. Öt éven belül 200 szövetségi alkalmazottat bocsátottak el kommunistabarátság gyanúja miatt. Nagy-Britanniában a védelmi, a külügy- és a nemzetközösségi minisztériumban, a titkoszszolgálatoknál, valamint az atomipar bizonyos szektoraiban a pályájukat kezdő friss diplomásokat az 1911-es hivatalos titoktartási törvény alapján ellenőrizték és an-

n Stanley Kubrick Dr. Strangelove-ja a hidegháborús felállást kigúnyoló számos jelentős film egyike

nak megtartására kötelezték. Ennek első cikkelye szerint bárkire, aki államtitkok elárulásában bűnös, „14 évet nem meghaladó” börtönbüntetés vár. Még a BBC-hez belépő friss diplomások politikai hovatartozását is lenyomozták. Az MI5 1985-ig fenntartotta a „105-ös szobát” a BBC központjában, ahol a személyzeti igazgató különleges asszisztense gondosan leellenőrizte az állásokra jelentkezőket. A hidegháború közelebb volt a munkásosztálybeli férfiak millióihoz – még azokhoz is, akik elkerülték a katonai szolgálatot –, mint hitték. A brit hírszerző szolgálatok megfigyelték a szakszervezeteket, kiváltképp az 1970-es évek kiterjedt ipari sztrájkjai idején. A Szállítási és Általános Munkás Szakszervezetet 1968 és 1978 között vezető Jack Jonest az ország egyik legnagyobb hatalmú emberének tartották. A spanyol polgárháború veteránja volt, és következetesen tagadta, hogy a KGB szolgálatában állna. Akárcsak Hugh Scanlon a hasonlóan erős Villamosipari Munkások Egyesített Szakszervezetétől, Jones is az MI5 célpontja lett, telefonját a biztonsági ügynökség az 1970-es évek elején Edward Heath miniszterelnök parancsára lehallgatta. n Jelenet az ABC televízió 1983-as Másnap című filmjéből, amely egy Kansas elleni atomtámadásról szólt

AZ ATLANTI-ÓCEÁN MINDKÉT OLDALÁN JELENTŐS HÍRSZERZÉS ZAJLOTT, JÓRÉSZT NYILVÁNOS VITA ÉS SAJTÓVIZSGÁLÓDÁS NÉLKÜL 52

A titkosszolgálatok politikai mozgalomban vagy egyszerűen csak nyilvános demonstráción részt vevő állampolgárok százezreit figyelték meg. Aktákat vezettek a Náciellenes Ligáról, a Nukleáris Leszerelésért Mozgalomról és a Militant trockista csoportról. Az 1980-as évek elején jelentős, nagyrészt női békemozgalom bontakozott ki, különösen miután a berkshire-i Greenhamben lévő RAF-támaszpontot jelölték ki a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéták bázisának, hogy ellensúlyozzák a szovjetek által Kelet-Európába telepített SS–20-as rakétákat. A bázis körül „béketábort” állítottak fel a nők, amelybe beszivárogtak az MI5 emberei, noha semmilyen bizonyíték nem volt arra, hogy a kommunizmus szerepet játszott volna a mozgalomban. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán jelentős hírszerzés zajlott, jórészt nyilvános vita és sajtóvizsgálódás nélkül. Például az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) létezését az 1952. októberi alapítás után sok éven át nem ismerték el a nyilvánosság előtt. A kormányhivatalnokok rutinszerűen úgy oldották fel az NSA rövidítést, hogy „No Such Agency” (nincs ilyen ügynökség). Egyik művelete, a Minaret során az NSA lehallgatta olyan újságírók, hírességek és polgárjogi vezetők beszélgetéseit, akik ellenezték a vietnámi háborút. A művelet egészen 1975 májusáig tartott, amikor a Frank Church szenátor vezette Szenátusi Hírszerzési Bizottság meghallgatásai alapján a Minaretet alkotmányellenesnek és valószínűsíthetően törvénytelennek ítélték.

FÉLELEM A HOLOKAUSZTTÓL

Egyes állampolgárok életében korán megjelent a nukleáris pusztítás szelleme. Az USA kormányának polgári védelmi programja finanszírozta a Duck And Cover (Bukj le és fedezd magad) című kilencperces rajzfilmet, 1952 januárjától ebben került a gyerekek elé Bert, a teknőc. Az amerikai iskolák még olyan gyakorlatokat is tartottak, ahol a légiriadós szirénák hangjára a gyerekek mindent eldobtak és magzati pózt vettek fel.

KENNEDY, ÉLET ACOLD HIDEGHÁBORÚ WAR AND CONTAINMENT ÁRNYÉKÁBAN n Az amerikai állampolgárok gyakran vettek részt ilyen polgári védelmi gyakorlatokon

Az emberek atomháborúra való felkészítésére további erőfeszítéseket is tettek, ezek közé tartozott az 1950-es Survival Under Nuclear Attack (Az atomtámadás túlélése) című füzetke és a Stars For Defence (Sztárok a védelemért) információs lemezsorozat, amelyet az USA Szövetségi Polgári Védelmi Hatóságának megrendelésére vettek fel, és amelyet 1956 és 1964 között meghatározott időpontokban sugároztak a rádiók. A lemezeken zene és interjúk szerepeltek vegyesen, a részt vevő művészek között volt Bing Crosby, Ertha Kitt és Johnny Mathis is. Nagy Britanniában 1938-tól készültek polgári védelmi szórólapok, a háború utáni korszakban pedig brosúrákat és rádiós közleményeket állítottak össze. A legellentmondásosabb talán a brit kormány „Protect and Survive” (Védekezz és éld túl) programja volt, melyet 1980 májusában indítottak. A kis füzetekhez, amelyeket békeidőben 50 pennyért, ám országos vészhelyzetben ingyen lehetett kapni, tíz rajzos kiadvány kapcsolódott, amelyek útmutatást adtak a családoknak rögtönzött óvóhely építéséhez, egyúttal élelmiszerekkel, fertőtlenítéssel és radioaktív sugárzással kapcsolatos információt nyújtottak. A békemozgalom bírálta, hogy a Protect and Survive az atomháborút túlélhetőnek tüntette fel, a program viszont egy feltételezett többhetes kelet–nyugati feszültségre alapozta figyelmeztetéseit. Egy ilyen forgatókönyv szerint a vezető köztisztviselőknek külön kellett volna jelentést küldeniük

KÖTELEZŐ KATONASÁG

Fiatalok millióinak a katonai szolgálat „forró” hidegháborút jelentett. 1948-ban az általános hadkötelezettségi törvény előírta minden 18 és 26 év közötti amerikai férfi besorozását 21 hónap aktív katonai szolgálatra, ötéves tartalékos kötelezettséggel. Szintén ekkor a brit kötelező katonai szolgálatról szóló törvény a 17 és 21 év közötti férfiaknak előírta a fegyveres erőknél való szolgálatot, bár a létfontosságú munkáknál – agrárgazdálkodás, bányászat és kereskedelmi tengerészet – kivételt tettek. 1958-ra (két évvel a kötelező szolgálat eltörlése előtt) több mint 100 000 brit katona tartózkodott a Közel-Keleten vagy Ázsiában. Az 1960-as években aztán a hadsereg méretét erősen csökkentették. A katonai szolgálat révén a brit fiatalok gyakran a hidegháború frontvonalaiba kerültek: 1965-re 64 000 katona állomásozott Nyugat-Németországban; Malajziában (1948–1960) és Koreában (1950–1953) pedig közvetlen harcba kerültek a kommunista erőkkel. A vietnámi háborúban egy fiatal amerikai többféle indokkal – házasságkötés, labilis elmeállapot, vallásos meggyőződés, felsőoktatási tanulmányok – kerülhette ki a közvetlen szolgálatot. Mégis, az 1964–75 között katonáskodó 3,4 millió férfi többsége a becslések szerint önkéntes volt. A kötelező behívást 1973-ban eltörölték, miután egyes értékelések arra jutottak, hogy az önkéntes hadsereg hatékonyabb.

n 1971-es toborzóplakát. Célja az önkéntesek buzdítása, hogy lépjenek be az USA hadseregébe

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

A ROCKHÁBORÚ

Mivel a figyelem a nukleáris fegyverkezési versenyre és a fejlődő világ csatlósháborúira összpontosult, a szovjet összeomlás kulturális forrását gyakran észre sem vették. A korai rocksztároknak, mint Elvis Presley és a Beatles, voltak titkos rajongói, de a külföldi rádióállomásokat gyakran blokkolták; az 1980-as évekre a szovjet hatóságok évi hárommilliárd dollárt költöttek az Amerika Hangja és a Szabad Európa antikommunista adásainak zavarására.

Bár a dalszövegeket cenzúrázták, a szerzők gyakran illették burkolt kritikával a kommunista rendszert. A hatóságok a politikamentes hazai és külföldi popzenét megtűrték. Az 1980 márciusában a grúziai Tbilisziben tartott „Tavaszi ritmusok” volt a Szovjetunió első rockfesztiválja. Később, ami-

kor Gorbacsov peresztrojka reformjai életbe léptek, a punk és new wave bandák kritikusabbak lettek a rendszerrel szemben. 1979 májusában Elton John volt a Szovjetunióban fellépő első nyugati rocksztár. A következő években olyan előadók követték, mint Carlos Santana, Billy Joel és James Taylor.

n Elton John volt az első nyugati rockzenész, aki a Szovjetunióban koncertezett

a föld alatti bunkerekbe, amelyek a kormány „regionális székhelyeiként” szolgáltak volna a támadás alatt és után. Bizonyos utakat, légi- és tengeri kikötőket katonai hatáskörbe utaltak volna. A békeidőbeli polgári szabadságjogokat felfüggesztették volna. Léteztek evakuálási tervek is: egy 1953-as belső feljegyzés becslése szerint először öt-, majd további négymillió britet küldtek volna vidékre. 1962-ben a kiürítési tervek 19 városból körülbelül tízmillió ember evakuálását biztosították. Az Egyesült Államokban 1957 novemberében a CBS A Day Called X (X-nap) címmel leadott egy dokumentumfilmet, amely az oregoni Portlandben mutatta be a polgári védelmi teendők megvalósítását egy fenyegető szovjet légitámadás esetén. A film hasonlított az 1955-ös Greenlight hadműveletre. A Kelly Butte bunkerből, a helyi válsághelyzetközpontból irányított Greenlight 19 perc alatt oldotta meg Portland belvárosának kiürítését teherautók, személygépkocsik és kijelölt szétválási pontok segítségével. 1983-ra Ronald Reagan elnök azt jelentette be, hogy a már létező válsághelyzeti áttelepítési terv költségvetése tízmilliárd dollár lesz. A terv szerint három nap alatt evakuálták volna a városi központokat vidéki

„befogadó” területekre. A szovjet polgárok szintén kaptak polgári védelmi brosúrákat, bár ezekben csak 1954 után utaltak atomtámadásra. Az 1980as évekre a Szovjetunióban becslések szerint 1500 bunker létezett, amelyek 175 000 embert tudtak befogadni. Ám a keleti és a nyugati kormányoknak nem sok illúziójuk volt azzal kapcsolatban, hogy a „támadás utáni” lehetőségekre vonatkozó tervek mennyire vannak összhangban egy nukleáris holokauszt valóságával. Harold MacMillan, aki az 1950-es évek közepén pénzügyminiszter volt, elismerte: „Ne legyenek illúzióink, egy globális háború végén csak romok maradnának.” 1968 októberében a védelmi minisztérium készített egy feltételes forgatókönyvet, amely az ország többszörös atom-

csapás utáni állapotát írta le. A 12 zónába elosztott „nyomorult és elkeseredett túlélők” Nagy-Britanniáját elméletileg egy háborús kabinet kormányozná, amely a dél-angliai Cotswoldsban, a masszív föld alatti Turnstile bunkerrendszerben rendezkedne be. A gyakorlatban eddigre már emberek milliói lennének halottak, és további milliók esnének áldozatul a kezeletlen sebesüléseknek, sugárfertőzésnek és járványoknak. A törvény és a rend már a múlté lenne, csakúgy, mint az elektromos áram, az egészségügyi ellátás és a távközlés. A hidegháború idején gyakran úgy vélték, ha valaha kitör az atomháború, az lesz a legszerencsésebb, aki azonnal meghal.

n Két kisfiú pózol Angliában, vidéken, egy privát atombunker tetején, amelyhez hasonlót több cég is árult az 1980-as években

A nukleáris megsemmisülés rémálma annyira mindent átható volt, hogy a populáris kultúrán is elkerülhetetlenül ott hagyta lenyomatát. A hidegháborús kultúra befolyásolta, mit nézhet a közönség. Az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság nyomozott a filmiparban dolgozók feltételezett kommunista kapcsolatai után. A kongresszus megsértéséért elítélt ún. „Hollywoodi Tízeket” a stúdiók évtizedekre feketelistára tették. Végső soron több mint 300 színészt, rádióbemondót, rendezőt és írót közösítettek ki, közülük néhány művész – például Charlie Chaplin, Paul Robson és Orson Welles – külföldre költözött.

A HIDEGHÁBORÚ IDEJÉN GYAKRAN ÚGY VÉLTÉK, HA VALAHA KITÖR AZ ATOMHÁBORÚ, AZ LESZ A LEGSZERENCSÉSEBB, AKI AZONNAL MEGHAL 54

ATOMBOMBAKULTÚRA

ÉLET A HIDEGHÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

AZ ATOMHÁBORÚS IRODALOM AZONBAN KÖVETKEZETESEN APOKALIPTIKUS VOLT. AZ 1950-ES ÉVEKBEN IS KEVESEN KÉTELKEDTEK EGY NUKLEÁRIS ÖSSZECSAPÁS ISZONYÚ KÖVETKEZMÉNYEIBEN

n Háborúellenes tüntető amnesztiát követel a vietnámi szolgálatmegtagadóknak az 1970-es évek elején

A HUAC tevékenysége arra ösztönözte a stúdiókat, hogy olyan antikommunista filmeket támogassanak, mint a (Hazaárulásban bűnös, 1950), A mandzsúriai jelölt (1962), The Red Menace (A vörös veszedelem, 1949) és a Red Planet Mars (Mars, a vörös bolygó, 1952). Az USA-ban az 1950-es években divat volt ufót látni, a hollywoodi sci-fi filmek pedig gyakran összemosták az idegenek támadását a kommunista invázióval. Ahogyan az Invasion of the Body Snatchers (A testrablók támadása, 1956) című scifi horrorfilmben a kisvárosi Amerika fokozatosan földönkívüli, óriási, embereket reprodukáló növényi gubók hatalmába kerül, az egyértelműen a mccarthyzmus metaforája. Nagy-Britanniában a Boulting fivérek készítették a High Treason (Súlyos árulás, 1951) című mozit, amely egy csoport helyi felforgatót állít a középpontba – többségük laza erkölcsű és feltehetően deviáns –, akik brit erőműveket próbálnak elfoglalni egy kommunista hatalomátvétel előtt. Ám a hidegháborús témájú populáris kultúra gyakrabban igazodott az akcióra és csillogásra szomjazó közönségigényhez: erre Ian Fleming James Bond-regényei és a belőlük készült filmek a legkézenfekvőbb példák. A hidegháborús kultúrából a kételkedés sem hiányzott. John le Carré (eredeti nevén David John Cornwell, volt MI6-es hírszerző) Karla-trilógiájában George Smiley, a megcsömörlött hírszerző azon töpreng, vajon ellenfeleinek módszerei tényleg annyira különböznek-e a sajátjaitól. A John Littlewood vezette Theatre Workshop már 1963-ban bemutatta az Oh! What a Lovely War című darabot, amely a posztimperialista és a hidegháborús téveszméket gúnyolta. A következő évben Stanley Kubrick Dr. Strangelove, avagy

n A Greenham Common-i RAF-légibázisnál tüntető nőt vonszol el a rendőrség

rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című filmjében Peter Sellers tette nevetségessé a kor különböző politikai és katonai sztereotípiáit. Később a nyíltan kommunistaellenes mozikat – például a Red Dawn (Vörös hajnal, 1984), a Tomboló terror (1985) és a Rambo-filmek – alig tekintették többnek, mint amelyek előmozdították Sylvester Stallone, Chuck Norris és a hasonlók karrierjét. Az atomháborús irodalom azonban következetesen apokaliptikus volt. Még az 1950-es években is kevesen kételkedtek egy nukleáris összecsapás iszonyú következményeiben. William Golding A Legyek Ura (1954) című könyvében a regényt nyitó repülőgép-szerencsétlenséget atomháború előzi meg. Amikor a fiúcsapat magára marad egy szigeten és barbárságba sülylyed, az nyilvánvaló utalás a nukleáris holokauszt utáni anarchiára. A korszak sci-fi irodalma is gyakran mutatott be olyan atomháború utáni jövőt, amelyben az emberiség szétszóródott maradéka barbárrá züllik. Annyira berögzült a megsemmisítéstől való félelem, hogy 1965 novemberében a BBC bejelentette, nem vetíti a The War Game (Háborús játék) című dokumentumdrámát, amelyben atomrakéta csapódik be a kenti Rochesterben, a rá következő hetekben kitör az anarchia, a fosztogatókat rövid úton kivégzik, a halottakat pedig tömegesen elégetik. A BBC főigazgatója, Hugh Greene azt állította, a műsor túl sokkoló lett volna a közönségnek, így azt 1985-ig nem is adták le. A hasonló, atomcsapás témájú drámák, például az ABC tévé Másnap (1983) vagy a BBC Threads (Szálak, 1984) című filmje, nem kevésbé voltak nyomasztók. Az 1986-os When the Wind Blows (Amikor fúj a szél) című animációs filmben egy idősödő házas-

pár hűségesen ragaszkodik a „Protect and Survive” brosúra utasításaihoz, ám a robbanás után nem sokkal sugárbetegség áldozatai lesznek. A nukleáris hadviselés még a rádióhullámokhoz is utat talált. A kubai rakétaválságot követően az 1960-as években a rádióból zengett Bob Dylan A Hard Rain’s A-Gonna Fall (Kemény eső esik) vagy Barry Mcguire Eve of Destruction (A pusztulás előestéje) című száma. Húsz évvel később, amikor amerikai csapatok voltak Grenadában, szovjet csapatok Afganisztánban, és tüntetők ostromolták a Greenham Common-i támaszpontot, a nukleáris témájú popdalok elég nagy kontrasztot jelentettek a slágerlisták szokásos tartalmához képest. Ilyen volt többek közt a Two Tribes (Két törzs, Frankie Goes To Hollywood), a Dancing With Tears In My Eyes (Könnyekkel a szememben táncolok, Ultravox), a Russians (Oroszok, Sting), a Breathing (Lélegzés, Kate Bush), a 99 Red Ballons (99 vörös léggömb, Nena) és az 1999 (Prince). A vasfüggöny mögött ilyen apokaliptikus témák kevésbé bukkantak fel, bár a művészek időnként burkoltan tudtak reagálni az afganisztáni háborúra, és az 1980-as évek végén, a glasznoszty korszakában végül bemutatták a szovjet televízióban a Másnap című filmet. Ámbár lehet azzal érvelni, hogy a szovjet közönség ebben az időszakban sokkal többet tudott a totális – bár nem nukleáris – háborúzásról, mint a nyugatiak. Éppúgy, mint Hirosima és Nagaszaki, a Szovjetunió nyugati részén 1941–45 között végbement szörnyű pusztítás is sötét előjele volt annak, mi történhet, ha a világ visszatér a totális hadviseléshez. Ha a nagyhatalmak valaha vívnának harmadik világháborút, negyedik már nem lenne.

HARC SZÍVEKÉRT ELMÉKÉRT A WARAFOR HEARTSÉS & AZ MINDS

ÍGY VÍVTÁK A HIDEGHÁBORÚT

A HIDEGHÁBORÚ NYÍLT HADVISELÉS ÉS HAGYOMÁNYOS HARC NÉLKÜL UGYAN, DE ALATTOMOS, MANIPULATÍV ÉS VERSENGŐ VOLT – ÉPPOLY VESZÉLYES, MINT A NAGY HÁBORÚK.

n Díszszemle május 1-én a moszkvai Vörös téren – azon alkalmak egyike, amelyeket katonai erejének bemutatására szervezett a Szovjetunió

mikor háborúra gondolunk, legtöbbünk szeme előtt harcmezőn gördülő tankok és egymásra tüzelő, harcoló ellenfelek képe jelenik meg. Világosan meg lehet különböztetni a feleket, látni a csapatmozgásokat és a területszerzést. Ez igencsak nyilvánvaló volt a II. világháború során, ahol a szövetségesek, köztük Nagy-Britannia, az USA és a Szovjetunió, azonos oldalon harcoltak a tengelyhatalmak ellen. Ám ami ezután következett, az teljesen más volt. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti mély és hosszan tartó bizalmatlanság egy új, modern típusú háborúhoz vezetett. Csakhogy ezúttal a háborút közvetve vívták, több fronton, és a taktika is több volt puszta fegyveres harcnál, mivel az érintett országok különféle vezetői sok különböző módot találtak az erőfitogtatásra. Mint a gyerekek, akik azon civakodnak, hogy melyikük játékai a jobbak, mindkét oldal egymásnak feszült, csak ezúttal kémkedés, propaganda, gazdasági segély, fegyverzetnövelés

és katonai szövetségek alakítása segítségével. Egyik oldal sem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy minden elképzelhető módon megmutassa állítólagos fölényét, és kitartóan hittek benne, hogy az általuk választott ideológiai út az igazán megfelelő. Az eredmény egy nagyhatalmak közötti globális döntetlen volt, ez a világot időnként a totális pusztulás szélére sodorta. Ilyesmi azért nem következett be, mert mindkét oldal elsősorban a védelemre, az erőre és a fenyegetésre koncentrált: saját életmódjuk megvédésére, a reményre, hogy elég erejük lesz nyerni, ha bekövetkezik egy háború, és a fenyegetésre, amely megmutatja, hogy minden agitációs kísérlet hatástalan és szinte biztosan visszafelé sül el. Ez veszélyes, ám meglepően visszafogott rivalizálás volt, amely végül szétválasztotta és ebben az állapotban fagyasztotta be évtizedekre Keletet és Nyugatot. Átterjedt az egész világra, jelképévé a berlini fal – egy mindkét oldal számára világos határvonal a „mi” és az „ők” között – megépítése vált. E fejezetben áttekintjük, milyen módokon nyilvánult meg a konfliktus.

ÍGY VÍVTÁK A HIDEGHÁBORÚT

AZ EREDMÉNY EGY NAGYHATALMAK KÖZÖTTI GLOBÁLIS DÖNTETLEN VOLT, EZ A VILÁGOT IDŐNKÉNT A TOTÁLIS PUSZTULÁS SZÉLÉRE SODORTA

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

PROPAGANDA SULYKOLÁSA A TÖMEGEKNEK Az USA és a Szovjetunió is propagandatechnikák széles tárházát alkalmazta, hogy ideológiájának védelmében beférkőzzön az emberek agyába. Az USA és a Szovjetunió közötti küzdelem eltérő ideológiákra épült, ezért mindkét oldal lelkesen tüntette fel a másikat a lehető legrosszabb színben. Politikai programjaikat sokféle úton terjesztették, és ügyeltek arra, hogy minél erősebbnek és győzedelmesebbnek látsszanak: a propagandát használták fő fegyverként a dominancia megszerzésére. Az üzenetek minden esetben világosak voltak. Az amerikaiak azt állították, hogy a szovjetek semmibe veszik az emberi jogokat, és egy gonosz társadalmi rendszert működtetnek, amely zsarnoki kommunista diktátoroknak szolgáltatja ki a polgárokat. A szovjetek mindent átszövő antikapitalista ideológiát terjesztettek, amely a Nyugatot pénzimádónak és alantasnak bélyegezte, ahol a munkásokat leigázzák, és igazságtalanság uralkodik. Hatalmas összegeket öltek az eltúlzott állítások kitalálásába és népszerűsítésébe, és ezeket napi rendszerességgel árasztották szét. A CIA becslése szerint a szovjet propaganda költségvetése az 1980-as években négymilliárd dollárra rúgott, de az amerikaiak is sok milliárdot költöttek arra, hogy antikommunista nézetekkel befolyásolják a tömegeket. Különösen fontosnak látszott, hogy a propaganda átitassa a populáris kultúrát. Az amerikai kormány képregényeket adott ki, hogy eljuttassa az üzenetet az otthonokba: a Korea My Home például annak okait emelte ki, miért volt szükség amerikai katonákra a gonosz szándékú kommunista Koreai Néphadsereg elleni harcban. Megkísérelték feléleszteni a II. világháborús propagandaharcban oly sikeres szuperhőst, Amerika Kapitányt is. Az amerikaiak felhasználták a filmet, a zenét, az irodalmat és a televíziót is. Egy korai példa, a Make Mine Freedom otromba hidegháborús propaganda rajzfilm volt, amely a kommunizmus kisebbítésével és a kapitalizmus helyzetének megemelésével humorizált. Később, az 1950-es években alig jutott el olyan rádió- vagy tévésorozat a hallgatókhoz és a nézőkhöz, amelyben ne szerepelt volna, hogy az USA és az amerikai családok milyen jó társadalomként működnek együtt. Még James Bond is fegyver volt ebben a háborúban, mivel Ian Fleming „komcsiverőnek” alkotta meg a karaktert. Nem mintha a magaskultúra mentes lett volna a propagandistáktól. A CIA széleskörűen, bár titokban támogatta az amerikai absztrakt expresszionista festőket, még azokat is, akik régebben kommunisták voltak. Elszántan demonstrálni akarták az USA kulturális erejét, valamint azt, hogy polgáraik – ellentétben a korlátolt szovjetekkel – milyen kreatívak és függetlenek szellemileg. Ez odáig fokozódott, hogy antikommunista irodalmat terjesztettek a vállalkozásoknál, az iskolákban és a nyilvános helyeken, továbbá olyan rádióadókat alapítottak, mint az Amerika Hangja, amely 1947-től sugárzott műsort a vasfüggöny mögé a szovjet propaganda egyfajta ellensúlyozására. Ezt szükségesnek ítélték, mert a szovjetek ellenőrzésük alatt tartották a médiát, beleértve a Rádió Moszkva adót, a tévécsatornákat és a mozit is (amelyet a Központi Egyesült Filmstúdiók és a Filmügyi Bizottság tartott szorosan kézben). Törvénybe ütköző volt nem egyetérteni a Szovjetunió tanításaival, és az USA tartott a tömeges agymosástól, mivel a szovjet propaganda legalább annyira elszántan felügyelte polgárait, és biztosította, hogy a többi kommunista állam is hű maradjon, mint amennyire elszántan le akarta győzni Amerikát. Aki nem állt be a sorba, azt letartóztatták, megkínozták, bebörtönözték vagy kivégezték. Eközben plakátokon hirdették a boldog életet, erőteljes szovjet képi megjelenítést és egyszerű, könnyen emészthető üzeneteket használva, így még a nyelvet sem kellett tudni ezek megértéséhez. A lojalitás – mindkét oldalon – alapvető fontosságú volt.

n A Szabadság-szob-

rot ábrázoló gúnyos szovjet plakát felirata: „Az amerikai »demokrácia« gyalázatos bélyege”

n Az antikommunista érzelmek jócskán áthatották a médiát – James Bondot is beleértve: jelenet az Oroszországból szeretettel című filmből

KENNEDY, COLD ÍGY VÍVTÁK WAR AND A HIDEGHÁBORÚT CONTAINMENT

BEÉPÜLÉS AZ ELLENSÉG INTÉZMÉNYEIBE

A kémkedés elterjedt volt, a kommunisták és a kapitalisták annyi információt próbáltak gyűjteni egymásról, amennyit csak tudtak. A hidegháborúban két állami szervezet, az amerikai CIA és a szovjet KGB szerepe kiemelkedő. Mindkettő világszerte működtetett kémhálózatot, és óriási volt a hírigényük. Mindkettő azt remélte, fel tudja fedni, mire készül a másik oldal, és átláthatja az ellenfél katonai tevékenységét. Így a tudás valóban hatalom volt, számos forró ponttal az odavezető úton. A CIA a nemzetbiztonsági törvény elfogadását követően, 1947. szeptember 18-án jött létre. A Stratégiai Szolgálatok Hivatalának utódszervezete volt, amelyet még Franklin D. Roosevelt alapított az 1941-es Pearl Harbor elleni japán támadás után. Amikor a II. világháború véget ért, Roosevelt utódja, Harry Truman úgy gondolta, az USA-nak olyan összehangolt hírszerzési rendszerre van szüksége, amely felér a britekével és a szovjetekével. A kémkedésen kívül a CIA-t felhatalmazták, hogy „a nemzetbiztonságot érintő egyéb hírszerzési funkciókat és kötelezettségeket” is ellásson. Óriási készpénztartalékából (ezt részben a Marshall-terv összegéből kapott részesedésből halmozta fel) emigránsokat fizetett, hogy adatokat szerezzenek a szovjetek terveiről. Antikommunista munkás-, diákés értelmiségi szervezeteket is alapított, mindegyiket fedőszervek mögé rejtve, nehogy a csoportok elárulhassák támogatóik kilétét. Ezek azután információt szolgáltattak a szovjet tervekről. De a szovjetek is agyafúrtak voltak, és legalább olyan intenzíven toboroztak, ami nemcsak a kémek, hanem a kettős ügynökök számának jelentős növekedéséhez is vezetett. Elsőnek ők küldtek különlegesen fedett, mély illegalitásban működő kémeket, hogy az USA- és NATOszövetségesek területén tevékenykedjenek. Ilyen

volt Gordon Lonsdale, aki a Portland kémhálózat feje volt Nagy-Britanniában az 1950-es évek végén. Leleplezték, hogy ő Konon Molodij szovjet hírszerző. Ugyanennek a hálózatnak a tagja, Peter Kroger pedig valójában Morris Cohen amerikai állampolgár volt, aki a feleségével, Helen Krogerrel (igazi neve Leontine Cohen) együtt kémkedett a szovjeteknek. Ekkor tartóztatták le a brit Harry Houghtont (a lengyelek és a szovjetek javára kémkedett) és a szeretőjét, Ethel Geet; mindannyian brit hadműveletekről gyűjtöttek információkat. Tipikus kémek voltak: bele tudtak olvadni a háttérbe, és nem feltűnő állást vállaltak. Ám ez csak néhány a sok ügynök közül, akik adatokat szolgáltattak ki a szovjeteknek. A Cambridge-i Ötök a brit elitbe furakodtak be, de voltak atomkémek az USA-ban és Kanadában is, akik az atomfegyvertervekről és -gyártásról tudósították illegálisan a Szovjetuniót. Mindkét irányban működött a dolog: a CIA a Nyugattal szimpatizáló külföldi ügynökök ezreit toborozta, hogy információkat juttassanak vissza Keletre, és 1949-től a Szabad Európa Rádión keresztül is antikommunista nézeteket sugároztak. Akadtak azonban abszurd helyzetek. A CIA támogatott egy Szabadság és Függetlenség nevű lengyel ellenálló csoportot, ám fogalmuk sem volt róla, hogy a Szovjetunió már 1947ben leleplezte azt, csak épp hagyták, hogy az amerikaiak azt gondolják, még mindig működik. A CIA kémei arról is meg voltak győződve, hogy a Kim Ir Szen vezette Észak-Korea nem támadja meg a délieket – mégis megtette, szovjet és kínai támogatással. 1960-ban, amikor egy szovjet földlevegő rakétával lelőttek egy U–2 kémrepülőt, a CIA-nak azt is be kellett ismernie, hogy felderítő repüléseket végzett a Szovjetunió fölött.

n Az U–2 felderítőgépek berepültek szovjet létesítmények fölé, hogy az USA riválisa után kémkedjenek

ELSŐNEK A SZOVJETEK KÜLDTEK MÉLYEN ÁLCÁZOTT KÉMEKET, HOGY AZ USA- ÉS NATOSZÖVETSÉGESEK TERÜLETÉN TEVÉKENYKEDJENEK

NUKLEÁRIS FEGYVEREK FELHALMOZÁSA

A két oldal előállította és felhalmozta a nukleáris fegyvereket, a világ pedig lélegzet-visszafojtva figyelt. A nukleáris fegyverkezési verseny startpisztolya a II. világháborúban dördült el, amikor az Amerikai Egyesült Államok 1945 júliusában végrehajtotta első sikeres atomfegyver-kísérletét, majd két hónappal később ledobott két atombombát a japán Hirosimára és Nagaszakira. A fegyverek hatása annyira pusztító volt, hogy a frissen megalakult ENSZ vitákat tartott a jövőbeni alkalmazásáról. Ám hat hónappal később az USA hadihajókon vizsgálta az atomfegyverek hatását, a szovjetek pedig haladtak tovább saját atombombájuk előállításával, miután gazdag uránium-lelőhelyet találtak Kelet-Európában. A szovjetek első kísérleti atombombájukat 1949. augusztus 29-én robbantották, és ez igencsak meglepte az USA-t. A hidrogénbomba kifejlesztése élezte ki igazán a versenyt: az Egyesült Államok 1952-ben robbantotta az elsőt, a szovjetek pár hónap múlva, 1953-ban követték. Az évtized folyamán további kísérletekre került sor, és az USA hadrendbe állította a B–52-es bombázót. Mindkét oldal a tűzerő növelésére törekedett. Az oroszok a mennyiségi felhalmozást választották, az USA a kevesebb, de jobb minőségű rakéta mellett döntött. Az interkontinentális ballisztikus rakétákat nélkülözhetetlennek tekintették, mivel nagy hatótávolságú csapást lehetett velük mérni, és a szovjet Szputnyik műhold fellövése növelte az amerikai félelmeket, hogy a szovjetek most már az egész világot át tudják érni. A fegyverkezési verseny az elrettentésről is szólt: a kölcsönös megsemmisítés (MAD-ként is ismert) elve ugyanis kétségtelenné tette, hogy egy atomtámadás elpusztítaná a világot. A Szovjetunió ennek ellenére az 1960-as években növelte erőfeszítéseit, míg az USA visszavett azokból. Addigra már voltak pillanatok, amikor mindenkinek a torkában dobogott a szíve, nem utolsósorban ilyen volt az 1962-es kubai rakétaválság, amikor a szovjetek kubai földre akartak ballisztikus atomrakétákat telepíteni. Az 1970-es évek enyhülése a hadiköltségeket csökkentő és fegyverzetkorlátozó megállapodásokat hozott, de az 1980-as években az USA fokozta a versenyt az úgynevezett csillagháborús tervvel, amely űrbeli és földi telepítésű lézeres rendszereket kívánt létrehozni. Az aggódó szovjetek kezdtek meghátrálni, és az évtized végére a Szovjetunió széthullásával a verseny befejeződött.

n A Kapusztyin

Jar rakétatelep nukleáris múzeumának vezetője bemutatja egy szovjet ballisztikus rakéta robbanófejét

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT n Harckocsira szerelt aknaszedővel tisztítanak meg egy főutat Vietnámban a háború idején

HARC A CSATLÓSHÁBORÚKBAN A hidegháborús riválisok más országok konfliktusai mögé bújva harcoltak egymással. A Szovjetunió és az USA nem vívott egymással közvetlen katonai háborút a hidegháborús korszakban, mivel mindenki aggódott, hogy a nyílt háborúzás nukleáris holokauszthoz vezetne. Ehelyett a szovjetek és az amerikaiak is más országokat vagy lázadó erőket fegyvereztek fel, azt az oldalt támogatva, amelyik jobban szolgálta az érdekeiket. Rengeteg csatlósháború alakult ki, ezek közül az első a koreai volt, amely 1950. június 25-én tört ki. A szovjetek által támogatott Észak 75 ezer katonája megtámadta az amerikaiak által támogatott Dél-Koreát, ami egy kommunizmus és kapitalizmus közti háborút robbantott ki, amelyben az amerikaiak meg akarták mutatni erejüket az ellen, amit a világ legnagyobb fenyegetésének tartottak. A legismertebb csatlósháború kétségtelenül az, amelyet Vietnámban vívtak húsz véres éven át. Az észak-vietnámi hadsereget a Szovjetunió és Kína támogatta, a dél-vietnámit pedig egy antikommunista szövetség, amelynek az USA és a Fülöp-szigetek is tagja volt. Ebben az időszakban az amerikaiaknak a Vietkong gerillaszervezettel is meg kellett küzdenie. Afganisztán volt a hidegháború másik fő színtere. Ott az Egyesült Államok által támogatott mudzsahedek harcoltak a szovjet hadsereg és a szövetséges afgán erők ellen. Mint az amerikaiakat Vietnám, a Szovjetuniót ez foglalta le sok – esetükben tíz – éven át, de további csatlósháborúk tucatjait vívták a világ mind a négy égtáján, szinte életvitelszerűek voltak az ilyen konfliktusok.

A HIBÁS SZOFTVER ÓRIÁSI, SOKBA KERÜLŐ ROBBANÁSOKAT OKOZOTT. VÉGSŐ SORON DESTABILIZÁLTA A SZOVJET GAZDASÁGOT

GAZDASÁGI NYOMÁSGYAKORLÁS

A jól működő gazdaságot nagyra értékelték: a szövetségesek és a riválisok irányítására, uralására használták.

A hidegháború során az Egyesült Államok és a Szovjetunió is olyan helyzetben volt, hogy szövetségeseinek katonai és gazdasági segítséget tudott nyújtani, és ez lehetővé tette, hogy nyomást és befolyást gyakoroljanak a kettéváló világra. Voltak azonban olyan alkalmak, amikor egymást is gazdasági nyomás alá helyezték: a háborúk Vietnámban és Afganisztánban például költségesnek bizonyultak. Az utóbbi pénzügyileg annyira megnyomorította a szovjeteket, hogy ezt tekintik a Szovjetunió végső összeomlása fő okának. 1982-ben a nyugati hatalmaknak volt egy igazi – és sikeres – próbálkozása a szovjet ipar tönkretételére. A CIA az úgynevezett Farewelldosszié birtokába jutott, amely olyan szovjet ügynökök nevét tartalmazta, akiknek a feladata amerikai programok ellopása és klónozása volt, amelyek segítségével vegyi gyárakat, űrhajókat, fegyverrendszereket stb. építhettek a szovjetek. Az ügynökség jó – még ha morálisan és etikailag is megkérdőjelezhető – ötletnek tartotta, hogy a hírszerzőkhöz olyan program jusson el, mely szándékos hibákat tartalmaz. Elhelyeztek egy időzített „bombát” abban a felügyeleti szoftverben, amelyet a szovjetek a transzszibériai gázvezetéknél alkalmaztak.

Mivel belekódolták a szivattyúk és a szelepek szabályozásának megváltoztatását, ezek olyan magas nyomást idéztek elő, hogy a hibás szoftver óriási, sokba kerülő robbanásokat okozott. Végső soron destabilizálta a szovjet gazdaságot, mert semmivé tette azt a pénzt, amelyet a gázszállítások hoztak volna. Kisebb csoda, de a művelet részletei 2004-ig nem kerültek nyilvánosságra – az 1980-as években is tudták, hogy ez a gazdasági szabotázs könnyen nagyon komoly összeütközésbe torkollhatott volna.

n Ötven rubel értékű „Brezsnyev-kötvény”. 1982-ben

bocsátották ki, amikor a gazdaság mélyrepülésbe kezdett

ÍGY VÍVTÁK A HIDEGHÁBORÚT

A CSÚCSTECHNOLÓGIÁK KIFEJLESZTÉSE Sok időt, pénzt és energiát fektettek az oktatásba, hogy csúcstechnológiát előállítani képes munkaerőt képezzenek. A fegyverek felhalmozásán kívül más területeken is – beleértve a konyhát – volt mód hencegni a technológia fejlettségével. A szovjet vezető, Nyikita Hruscsov az 1960-as években óriási házépítési programba kezdett, és a kis otthonokba időtakarékos, szemrevaló eszközöket is keresett. A moszkvai Szokolnyiki Parkban 1959-ben rendezett Amerikai Nemzeti Kiállítás megnyitóján lezajlott ún. „konyhai vitában” Richard Nixon alelnök felbosszantotta Hruscsovot. Az amerikai kiállítók egy nagy ház modelljét építették fel, amely tele volt lenyűgöző, a lakók életét megkönnyítő eszközökkel. Azt állították, hogy az USA-ban bárki megengedheti magának egy ilyen ház vásárlását. Abban a reményben, hogy le tudják másolni az ötvenes évek háztartási gépekkel felszerelt, merész színű konyháinak stílusát, és hogy

emelik a szovjet polgárok életszínvonalát – amely meglehetősen siralmas volt –, a kommunisták katonai gyárakat állítottak át játékok és háztartási készülékek előállítására: nyugati stílusú rádiókat, modern kinézetű porszívókat és mosógépeket készítettek. Ugyanakkor sok pénzt fordítottak az oktatásra is. Számos államilag finanszírozott természettudományos és technológiai kutatás folyt, de miközben ezek főleg a fegyverek minőségének javításáról szóltak úgy az Egyesült Államokban, mint a Szovjetunióban, mégis kihatottak az orvosbiológiára, a számítástechnikára, az ökológiára, a meteorológiára, sőt, még a mezőgazdaságra is. A hidegháború tényleg a technikai innováció korszaka volt, melyet nagyrészt az űrverseny fémjelzett. Utóbbiban az USA és a Szovjetunió keményen dolgozott olyan technológiák kifejlesz-

A SPORTFÖLÉNY MEGTEREMTÉSE

A riválisok számára a sport jó próba volt, hogy lássák, országaik hogyan teljesítenek. A sport módot adott rá, hogy az országok megmutathassák népeik fizikai erőnlétét, életerejét, és ezt nagyra tartották a „pontszerző” hidegháborús korban. 1966-ban olyan pletykák terjengtek, hogy a budapesti atlétikai Európabajnokságon versenyző csúcsatléták nőnek álcázott férfiak voltak. 1972-ben a müncheni olimpia kosárlabdadöntőjében a Szovjetunió az Egyesült Államokkal került szembe, és bár az amerikai csapat volt az esélyes, végül egyetlen

ponttal, 51:50-re veszített. Ez azonban csak a történet fele. Három másodperc volt hátra, amikor az amerikaiak azt hitték, 50:49-re győznek. Ám egy másodperccel a vége előtt Renato Jones, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, a FIBA társalapítója (akit tíz héttel korábban meglátogatott Nyikolaj Beskarev, a szovjet sportminisztérium kosárlabdaosztályának vezetője) visszaállíttatta az órát három másodperce. Ez lehetőséget adott a szovjeteknek, hogy két pontot szerezzenek,

tésén, amelyekkel sok területen elsők lehettek a világűrben, és ezáltal dicsekedhettek, hogy saját ideológiájuk mennyi jótéteménnyel segítheti az emberiség haladását.

n „Konyhai vita” néven vált híressé Hruscsov

és Nixon összecsapása az Amerikai Nemzeti Kiállítás egyik modellházának konyhájában

meg is tették. Az amerikaiak nem vették át az ezüstérmet, az eset körüli parázs vita pedig a mai napig gyűrűzik. 1980-ban az USA-nak esélye nyílt, hogy a jégkorongban vegyen elégtételt: a téli olimpia négyes döntőjében a szovjetekkel játszottak, akiket 4:3-ra legyőztek, és esélytelenségük ellenére megnyerték az aranyat is. Az Egyesült Államok később a moszkvai olimpia bojkottjával tetézte a Szovjetunió bajait, és más országok tucatjait is rávette, kövessék a példáját – reakcióként arra, hogy a szovjetek nem voltak hajlandók kivonni csapataikat Afganisztánból. A Szovjetunió válaszul nem vett részt az 1984-es Los Angeles-i ötkarikás játékokon. n A szovjet kosarasok az 1972-es olimpia döntő-

jében 51:50-re megverték az amerikaiakat

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

VERSENY A VILÁGŰRBEN

TEKINTETÜKET A VILÁGŰRRE SZEGEZVE, AZ USA ÉS A SZOVJETUNIÓ HIDEGHÁBORÚT VÍVOTT EGY MÁSIK TÁJON, ÉS IGYEKEZETT FITOGTATNI TECHNIKAI FELKÉSZÜLTSÉGÉT.

lőször Párizs érzékelte, Londont később rázta meg, de az emberek feje fölött elsuhanó és felrobbanó náci V–2 rakéták borzalmas hatása teljesen azonos volt. Épületek dőltek romba, emberek pusztultak el, amikor 1944. szeptember 7-én megkezdődött a támadás. A londoniak hetekig rettegtek, mert nem volt védelem ez ellen az új fenyegetés ellen. A nácik akkor nem sejtették, hogy rémisztő rakétáik egy napon majd főszerepet játszanak a bekövetkező űrversenyben. A V–2 Wernher Magnus Maximilian Freiherr von Braun SS-tudós szellemi gyermeke volt. A rakétákat a náci Németország koncentrációs táborainak foglyai építették meg, kegyetlen körülmények között, föld alatti üzemekben. Később nemcsak az derült ki, hogy Von Braun tudott erről, de bizonyítékok mutattak arra, hogy ő igényelte a rabszolgamunkát. Ám amikor a szövetségesek győztek, Von Braun és emberei az amerikaiakhoz kerültek, akik saját rakétatervező csapatuk fő tagjaiként felvették őket az Egyesült Államok hadseregének fizetési listájára. Az USA és a Szovjetunió is nagyon szeretett volna többet megtudni Németország nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáiról. A háború utolsó heteiben Peenemünde német településen az Amerikai Egyesült Államok érte el elsőként a V–2 kísérleti telepeit meg a rakéták tömeges előállítására szolgáló föld alatti üzemeket, és amilyen gyorsan csak tudta, kimenekítette a technológiát onnan. Ez később hatalmas csalódást okozott a tényfeltárásra odaérkező szovjet szakembercsapatnak. A szovjetek között ott volt az a Szergej Koroljov is, aki az előző évtizedben elősegítette a szovjet rakétatechnika kifejlesztését. Az 1938-as nagy tisztogatás után egy ideig börtönben volt, de a Szovjetunió tisztában volt az értékével. Segített egybegyűjteni annyi volt V–2-mérnököt és tudóst, amennyit csak tudott, őket aztán a Szovjetunióba

vitték, hogy újra megalkossák a rakéta dokumentációját. Noha a Szovjetunió katonai célokra akarta használni a technológiát, Koroljov űrrepülési mániája végül a tervet egy másik irányba terelte. Von Braunnak hasonló elképzelései voltak. 1950-ben a hadsereg áttelepítette őt és csapatát a huntsville-i Redstone Arsenal katonai bázisra. Az év május 14-én a The Huntsville Times beszámolt róla, hogy Von Braun azt mondta, teljes mértékben lehetséges rakétákat küldeni a Holdra. Már hosszú ideje arról álmodott, hogy olyan rakétákat fejlesszen, amelyek műholdakat és embereket juttatnak az űrbe, de a belpolitika meghiúsította az elképzeléseit. Ráadásul nem tudta, hogy Koroljov megelőzte. 1953-ban a szovjetek tervezni kezdték az R–7 rakétát, amely a V–2-technológiából nőtt ki, és amellyel egy Föld körüli pályára állítandó műholdat akartak kilőni. Amíg Von Braun igyekezett megnyerni az amerikai közvélemény szívét és elméjét – elképzeléseit megjelentette a Collier’s magazinban, és a Disneyland tévésorozat Ember az űrben epizódjának szaktanácsadója lett –, Koroljov tovább munkálkodott a szputnyik felbocsátásán. 1955-ben Dwight D. Eisenhower elnök jóváhagyta a terveket, hogy 1958-ban, a geofizika nemzetközi évében felbocsássanak egy műholdat. Ám miután a szovjetek már 1957. augusztus 21-én fellőtték az R–7 Szemjorkát – az első interkontinentális ballisztikus rakétát –, így ők csináltak történelmet, mert ugyanezt a technológiát használták október 4-én, amikor felbocsátottak az első mesterséges holdat az űrbe. A Szputnyik–1 meglepetésként érte az Egyesült Államokat, mivel azt hitték, hogy a szovjet technológia le van maradva. Kérdéseket intéztek az amerikai tudósokhoz, Von Braun pedig dühöngve reagált: megmondta elöljáróinak, hogy nagyobb elkötelezettségre van szükség. Megindult az űrverseny. A szovjetek mindenesetre kapva kaptak a kínos helyzeten, és meg is akarták védeni legfőbb értéküket, ezért titokban tartották Koroljov személyét.

LÉTEZETT AZ A NÉZET IS, HOGY AZ ŰR MEGHÓDÍTÁSÁNAK GYŐZTESE URALHATJA MAJD A FÖLDET 62

VERSENY A VILÁGŰRBEN n Az Eagle holdkomp Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin űrhajóssal a fedélzetén szállt le a Holdra

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT n A Saturn V hordozórakéta

szerepe meghatározó volt az Apollo űrhajó Holdra juttatásában

n Jurij Gagarin

n A Szputnyik–1 a mai napig a

nemzeti büszkeség szimbóluma az oroszok számára

n Alekszej Leonov

A kommunista párt lapja, a Pravda boldogan adta első oldalát a hírhez, az amerikai polgárok pedig aggódni kezdtek, hogy realitássá vált egy nagy hatótávolságú rakéta katonai használata. Egy hónappal később a Szovjetunió fellőtte második műholdját, a Szputnyik–2-t, amelyet 1957. november 3-án Föld körüli keringési pályára állított. Az szatellit tömege 508,3 kilogramm volt, útjára egy Lajka nevű nőstény kutyát vitt magával, valamint rádióadóval, távolságmérő rendszerrel, tudományos eszközökkel és hőmérséklet-szabályzó rendszerrel volt felszerelve. Tovább rontott a dolgokon, hogy az USA 1957. december 6-án megkísérelte fellőni a Vanguard TV–3-at, de a rakéta csak egy métert emelkedett, majd visszazuhant és felrobbant, emiatt a megalázó „Kaputnyik” és „Flopnyik” gúnynéven került a szovjet címlapokra. Az amerikaiak végül 1958. január 31-én bocsátották fel saját műholdjukat, az Explorer–1-et, amelyet márciusban ugyan követett az első napelemes műhold, a Vanguard–1, de az USA láthatóan le volt maradva. Próbáltak felzárkózni, így az év októberében megalapították

1944

A németek bevetik a V–2 rakétát. Az irányítható, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát Wernher von Braun és csapata fejlesztette a náci Németországnak. Egy tesztrepülésen a világűr határán túl emelkedik.

1945

Szükség van a V–2-technológiára. A szövetségesek akarják a V–2-technológiát, végül a teljes V–2-készlet a hadizsákmányuk lesz, bár a szovjet szakértők próbálják maguknak megtartani a technológia titkát. Braun az USA-nak kezd dolgozni.

1953

a NASA-t azzal a feladattal, hogy bővítse a légköri és űrjelenségekkel kapcsolatos emberi tudást, és fenntartsa az Egyesült Államok vezető szerepét a repülés-, valamint űrtudományban és -technológiában. Látványosan különválasztották az amerikai hadseregtől, aminek az volt az üzenete, hogy a világűr tudományos feltárása békés célokat szolgál. Ám a szovjetek már lapoztak egyet: az emberes űrrepülés volt a cél. Koroljov és csapata 1955-ben kezdte meg az embert szállító űrkabin tervezését, és 1959-ben intenzív tesztekkel megindult a legénység kiválogatása. Húsz jelölt léphetett sikeresen tovább. Eközben a NASA is kiválasztotta saját űrhajósait, ez volt a Mercury Seven csapat. Az amerikaiak beható próbáknak vetették alá Mercury űrhajójukat, hogy meggyőződjenek róla, elég biztonságos az emberi utazáshoz. Azonban ez a projekt kissé sokáig húzódott. A Szovjetunió 1960 júniusára jelöltjei számát hatra csökkentette, és végül az akkor 26 éves Jurij Gagarin kozmonautát választották az emberes űrrepülés pilótájául. 1960. április 12-én a Vosztok–1 fedélzetén történelmet írt, mivel ő lett az első ember, aki feljutott az űrbe és egy 108 perces repülés során megkerülte a Földet. Ez

A Szovjetunió műhold fellövését tervezi. Eddigre Szergej Koroljov a vezető szovjet rakétamérnök, aki ballisztikus rakéták fejlesztésén dolgozik. Az R–7 a világ első interkontinentális ballisztikus rakétája, és Koroljov szerint használható egy műhold fellövéséhez. Az űrkutatás magvai el lettek vetve.

1957

Megkezdődik az űrverseny. A szovjetek fellövik a Szputnyik–1et. Az USA két évvel korábban elhalasztotta saját műholdprogramját, és most attól tart, a szovjetek támadásra használják majd a műholdakat.

1957

újabb csapást mért az amerikaiakra, akik mindössze három héttel később, május 5-én küldték fel saját emberüket, Alan B. Shepardot az űrbe. Az űrverseny egyre nagyobb nyomás alá került, és Koroljov, illetve Von Braun csapatának gyorsan elő kellett állni a következő nagy, sőt döbbenetes dobással. A Szovjetunió és az USA hosszan tartó küzdelmet vívott, hogy melyikük technológiája fejlettebb, és ez komoly pszichés próbatétel volt mindkét fél számára. Az oroszok már bizonyították, hogy nem olyan elmaradottak, mint ahogy azt az amerikaiak beállították. Létezett az a nézet is, hogy az űr meghódításának győztese uralhatja majd a Földet. Ezért fogalmazott meg John F. Kennedy amerikai elnök egy kihívást. Azt mondta, az USA az évtized végére embert küld a Holdra. 1961-ben a NASA elindította a Gemini programot, amelyben több űrhajót építettek a Holdra szálláshoz szükséges technológia kipróbálására. 1962-ben választották ki az asztronauták második csoportját, 1963-ban pedig a harmadikat. Az USA komoly eredményeket ért el, a NASA-nak pedig 500 százalékkal nőtt a felhasználható pénzalapja. Walter Schirra hatszor kerülte meg a Földet, a Mariner–2 űrszonda megközelítette a Vénuszt, amelynek légköréről, mágneses teréről, a Napból érkező töltöttrészecske-környezetéről és tömegéről adatokat továbbított a Földre. A Gemini

1958

Fellövik a Fellövik az ameriSzputnyik–2-t. kai Explorer–1-et. Egy hónap múlva Az USA felbocsátja a szovjetek felboelső műholdját, csátják második amelyen tudományos műholdjukat, ameműszerek vannak, lyen egy Lajka nevű és igazolja a Van kutya utazik – ő az Allen sugárzási öv első világűrbe kül- létét. Az Explorer–2-t dött élő állat. Úgy március 5-én lövik tudni, a felszállás fel, de hordozórakéután pár órával ta-hiba miatt nem áll elpusztult. pályára.

1958

Megalakul a NASA. Az első napelemes műholdat, a Vanguard–1et márciusban bocsátja fel az USA, ezt követi két hónap múlva a szovjet Szputnyik–3. Az amerikai fejlesztések hatékonyabb előmozdítására Eisenhower elnök megalapítja a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalt (NASA).

1961

Az első ember az űrben. Jurij Gagarin szovjet kozmonauta az első ember, aki felrepül a világűrbe, és útja során egyszer megkerüli a Földet. Az első amerikai ember az űrben Alan B. Shepard lett, május 5-én.

VERSENY A VILÁGŰRBEN

A SIKERTELEN SZOVJET HOLDUTAZÁS

n Wernher von Braun a II. világháború végéig a német, utána az amerikai rakétafejlesztés egyik vezetője volt

program 1964 és 1966 között vizsgálta a hoszszan tartó űrutazás hatását az asztronautákra, és tízemberes űrhajót bocsátott fel. Közben Koroljov dolgozott a szovjet emberes Szojuz holdűrhajón, és 1965-ben Alekszej Leonov szovjet kozmonauta megtette az első, 12 perces űrsétát. Itt a szovjetek alkalmaztak egy trükköt: tudva, hogy a NASA űrsétát tervez Ed White-tal (ez három hónappal később valósult meg), Koroljov csapata az eredeti tervtől eltérően egy zsilipes ajtóval látta el a második felbocsátott Voszhodot. Koroljov ezután figyelmét a hatalmas N–1 rakéta fejlesztésére fordította. A verseny a Holdra szállásért tiszta erőből folytatódott. Noha a szovjetek nem voltak benne biztosak, hogy a Holdra szállási programra szükség van, az amerikaiakat mégis meg akarták verni, és újabb győzelmet akartak szerezni. Ám ez komoly csapást szenvedett. Koroljov, akit szenvedélyesen izgatott az ember Holdra juttatása, már hat éve betegséggel küzdött. 1966. január 14-én belehalt egy rutin-vastagbélműtét komplikációiba. A Pravda közölte a nekrológját, ebből tudta meg végre a szovjet közvélemény és a világ, hogy ki is állt a Szovjetunió űrprogramja mögött. Koroljov halála azt jelentette, hogy már nem láthatta, mire jutott csapata az N–1 rakétával, bár talán ez így volt jó, mert a négy megkísérelt indítás egyike sem volt sikeres. A szovjet űrprog-

1961

A NASA bejelenti a Gemini űrprogramot. Öt évig tart, űrutazási technikákat fejleszt az űrhajósok Holdra lépéséhez. Tanulmányozza az űrhajók összekapcsolását, a visszatérési technikákat és a hosszú űrrepülések megvalósíthatóságát, biztonságát.

1963

Az első nő az űrben. Valentyina Tyereskova szovjet kozmonautát 400 jelentkező közül választják ki, hogy első nőként repüljön az űrbe. Az általa készített fotókat használták a légköri aeroszol meghatározására.

n Szergej Koroljov vezető rakétatervező mérnökként és űrhajótervezőként irányította a Szovjetunió űrprogramját

ram is kuszává vált, mivel a tervezők egymással rivalizáltak, ahelyett, hogy együttműködtek volna. Koroljov 1964-től szabad kezet kapott, s halálával eluralkodott a zűrzavar. 1967 áprilisában Vlagyimir Komarov kozmonauta a Szojuz–1 visszatérése közben életét vesztette. Nem mintha a NASA-nak nem lettek volna kudarcai – egy próbarepülésre készülve még az indítóálláson az Apollo–1 űrkabinjában tűz ütött ki, emiatt Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee űrhajós meghalt –, mégis sokkal jobban szervezettek voltak. 1969. július 20-án Neil Armstrong és Buzz Aldrin lettek az első Holdra lépő emberek. Az USA beteljesítette a rég várt és megígért álmot. Ezzel az Egyesült Államok stabilan a vezető helyre került, egyúttal új irányt is mutatott. Lanyhult az érdeklődés a Holdra történő emberes űrutazás iránt, ehelyett a Szovjetunió fel akarta bocsátani az első személyzettel ellátott űrállomását, a Szaljut–1-et, az USA pedig a Mars-kutatások felé fordult. Mindazonáltal a Holdra lépés volt az űrrel kapcsolatos ellenségeskedések lezárásának kezdete. 1975-ben a közös Szojuz– Apollo-programban egy Apollo űrhajó, fedélzetén három amerikai asztronautával, összekapcsolódott egy szovjet Szojuz űrhajóval. Amikor a két parancsnok találkozott, melegen köszöntötték egymást. Az űrverseny véget ért.

1964

Az első közeli képek a Holdról. A Ranger–7 űrszonda az első amerikai kutató műhold, amely közeli képeket közvetít a holdfelszínről a földre, mielőtt becsapódik a Holdon. Kameráit két láncban helyezték el, önálló adóik voltak.

1965

Az első űrséta. A szovjet Alekszej Leonov a Voszhod–2 repülése során 12 perces űrsétára vállalkozik, ez majdnem katasztrófával végződik, mert alig tud visszajutni az űrhajóba. Az első amerikai űrsétát Ed White hajtja végre június 3-án.

1966

Amikor JFK 1961-ben azt mondta az amerikaiaknak, „Hiszek benne, nemzetünknek el kell érnie a célt, mielőtt ez az évtized véget ér, hogy embert juttassunk a Holdra, és biztonságban vissza is hozzuk a Földre”, új front nyílt meg a még zsenge űrversenyben. Moszkva 1959 óta titokban dolgozott a hatalmas N–1 hordozórakétán. Harminc hajtóműve volt, az amerikai Saturn V rakéta megfelelőjének szánták. Az óriás első sikertelen indítása 1969. február 21-én történt. A második, az 1969. július 3-i katasztrófával végződött. Moszkvai idő szerint este 11.18-kor a rakéta felemelkedett, de egy meglazult csavar bekerült az egyik üzemanyag-szivattyúba, emiatt a rakéta leállt. Miközben megdőlt és zuhant vissza a föld felé, a hajtógáz begyulladt a fedélzetén, és a rakéta egy kisebb atombomba erejével robbant fel. Az amerikai kémműholdak észlelték a pusztítást, amely 40 kilométeres körzetben a házakat érte, lerombolta az indítóállást és emberek tucatjait ölte meg. A szovjeteknek 18 hónapba telt az indítóállás újjáépítése, de két további robbanás romba döntötte azon tervüket, hogy kozmonautát küldjenek a Holdra. A Szovjetunióban akkora volt a titkolózás, hogy a második indítás katasztrófáját hivatalosan csak 1989-ben erősítették meg.

A Luna–9 landol a Holdon. A szovjet Luna–2 1959-ben elsőként csapódott be a Holdon, ám a Luna–9 már nem csapódik be: simán száll le. A Luna–10 az első műhold, amely már Hold körüli pályán kering.

1969

Az első ember a Holdon. „Hatalmas ugrás az emberiségnek”, amikor az amerikai Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Holdra lép. Félmilliárd tévénéző látja, amint letűzik az amerikai zászlót a poros holdtalajba, ezzel az USA nagy győzelmet arat az űrversenyben.

1971

Az első űrállomás, személyzettel. A szovjetek a keringő űrállomásokra koncentrálva felbocsátják a Szaljut–1-et. Később a két ország viszonya javul: 1975-ben űrállomássá kapcsolódik össze az Apollo–18 és a Szojuz–19, ahol együtt dolgozik a szovjet és az amerikai legénység.

HOW: BOOK HARC A SZÍVEKÉRT OF THE ÉS COLD AZ WAR ELMÉKÉRT

AZ U–2-INCIDENS

AZ ESET, AMELY TÖRÉSPONTIG VITTE A HIDEGHÁBORÚS FESZÜLTSÉGEKET.

MI TÖRTÉNT?

A szovjet légvédelem 1960. május 1-én extrém magasságban – 21,3 kilométeren – azonosítatlan gépet észlelt a légterében. A behatolót az Urál hegység közelében lelőtték. A NASA azt állította, légkörkutató gép volt. Azt a látszatot keltették, hogy oxigénellátási gondok miatt a pilóta Törökország fölött öntudatlan állapotba került, és a robotpilóta vezetett, ám a gép valójában egy U–2-es amerikai kémrepülő volt, azzal a feladattal, hogy katonai célpontokról készítsen felderítőfotókat. Az USA azonban nem tudta, hogy a pilóta, Gary Powers fogságba került, és a géproncsok nagyrészt megmaradtak. Amikor a szovjetek bejelentették, hogy kihallgatták Powerst, és fotókat tettek közzé a gépről, a fedősztori kipukkadt. Május 11-én Eisenhower elnök elismerte, létezett Szovjetunió feletti kémrepülési program, amelyet a Fehér Ház utasítására hajtottak végre.

MIK VOLTAK A KÖVETKEZMÉNYEK?

Az U–2-incidens kínos diplomáciai következményei megrontották az USA és a Szovjetunió viszonyát, véget vetettek a békés egymás mellett élés időszakának és a reménynek, hogy a hidegháború párbeszéd útján lezárható. A válság közvetlenül a párizsi csúcstalálkozó előtt tört ki, ahol a felek a leszerelésről szándékoztak tárgyalni, de Eisenhower elnök nem volt hajlandó bocsánatot kérni, és egy „nyitott égbolt” egyezményt sürgetett. Válaszul Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök mindössze egy nap után otthagyta a csúcstalálkozót, és visszavonta Eisenhower elnök meghívását a Szovjetunióba. Mindkét fél egyre agresszívabban lépett fel, és megnőtt a feszültség. A következő két év során a Szovjetunió jóváhagyta a berlini fal felhúzását és rakéták telepítését Kubába, az USA pedig a Disznó-öbölben megkísérelt egy sikertelen kubai inváziót. A hidegháború sokkal veszélyesebbé vált.

TIMELINE

1960. MÁJUS 1. A CIA-pilóta Francis Gary Powers százados vezette amerikai U–2 kémrepülőgépet lelövik egy szovjet föld-levegő rakétával. Az Urál hegység közelében ér földet.

1960. MÁJUS 5. A NASA által kiadott nyilatkozat szerint egy légkörkutató gépük eltűnt; a Szovjetunió elismeri, hogy területe fölött lelőtt egy repülőt.

1960. MÁJUS 7. Miután az USA-hatóságok ragaszkodnak a fedősztorihoz, Hruscsov felfedi, hogy a szovjetek a pilótát elfogták, és kinyerték a fontos részeket a gép roncsaiból.

AZ U–2-INCIDENS

KI VOLT ÉRINTETT? GARY POWERS 1929–1977

A CIA által toborzott U–2-pilótát a szovjetek két év után, egy fogolycsere keretében engedték szabadon.

DWIGHT EISENHOWER 1890–1969

Az amerikai elnök személyesen hagyta jóvá a Szovjetunió fölötti U–2-es kémrepüléseket, és a fedősztoriban is cinkostárs volt.

NYIKITA HRUSCSOV

TUDTA?

Egy U–2-re kilőtt rakéta véletlenül megsemmisített egy szovjet vadászgépet, amelyen nem frissítették a saját– idegen felismerő berendezés kódjeleit.

1894–1971

A szovjet vezetőnek le kellett nyugtatni rendszere keményvonalasait, és fel kellett adni a barátkozási kísérleteket az USA-val.

1960. MÁJUS 11. Eisenhower elnök elismeri, kémrepülőgépek repültek a Szovjetunió fölött, ám nem hajlandó bocsánatot kérni, ragaszkodik ahhoz, hogy ezek védelmi repülések voltak.

1960. MÁJUS 16. Hruscsov provokációval vádolja az USA-t, és mindössze egy nap után otthagyja a párizsi csúcstalálkozót, véget vetve az országok közötti kibékülés reményének.

1962. FEBRUÁR 10. Powers századost egy fogolycsere keretében Berlinben engedik szabadon. Az USA cserébe Rudolf Abel elfogott szovjet kémet engedi el.

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

KULCSSZEREPLŐ: DWIGHT D. EISENHOWER

A 34. ELNÖK EGY NAGY NÖVEKEDÉSI IDŐSZAKOT IRÁNYÍTOTT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, MIKÖZBEN PRÓBÁLTA ELKORMÁNYOZNI AZ ORSZÁGOT EGY ÚJABB VILÁGKONFLIKTUS KÖZELÉBŐL.

wight (vagy „Ike”) D. Esienhowert, mint híres tábornokot és háború utáni vezetőt, az egyik legnagyobb elnöknek tartják az Egyesült Államok történetében. A hadseregben töltött ideje alatt ő vezette a II. világháború több meghatározó hadműveletét, például a szövetségesek észak-franciaországi partraszállását, az Overlord hadműveletet. A West Point Katonai Akadémián végzett diák keményen küzdött élete során, hogy eljusson eddig a pontig. A fiatalkorában Texasból Kansasba költöző Dwightnak aktív gyerekkor adatott, nagy örömét lelte az olyan sportokban, mint baseball és az amerikai futball. Amikor Eisenhower 1911-ben felvételt nyert a West Pointra, arra az útra került, amely a nagysághoz vezetett. Kedvelte a katonai hagyományokat és az aktív életmódot, hadnagyként végzett 1915-ben. Az I. világháborút harckocsizók kiképzésével töltötte, kitűnő szervezőképességével hírnevet szerzett. Bár elkeserítette, hogy nem vehetett részt harcban, Eisenhower kitartóan tovább mászta a ranglétrát a két háború közötti időszakban, még akkor is, amikor 1921-ben tragédia sújtotta: fia, Doud Dwight skarlátban meghalt. A Douglas MacArthur, egy másik nagy II. világháborús tábornok alatt szolgáló Eisenhower dandártábornok volt, amikor a japán támadás lecsapott Pearl Harborra. A háború a bizonyítás terepe lett Eisenhower számára. Kiváló képességeket mutatott a Fáklya hadművelet, a szövetségesek észak-afrikai inváziójának megtervezésében, valamint a szövetséges erők irányításában az Overlord hadművelet során, beleértve a D-napi partraszállást, amely lehetővé tette, hogy a szövetségesek hídfőállás-

hoz jussanak Észak-Franciaországban. Elismerték, hogy Eisenhower kimagasló katonai elme, így a háború után kinevezték az USA által megszállt zóna kormányzójává Németországban. Itt segítette a szörnyű pusztításból éppen kikecmergő Németország újjáépítését. Döntő pillanat volt Eisenhower életében, amikor közvetlenül a II. világháború utáni években ráeszmélt, nem lehetséges hosszú távú együttműködés az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A békés egymás mellett élésre vonatkozó tervek átadták helyüket a szovjet terjeszkedés megakadályozását célzó elszigetelési politikának. Miközben Eisenhower erre a felismerésre jutott, Truman elnök és mások is biztatták, induljon az 1948-as választásokon. Bár ezt elhárította, és kijelentette, élethosszig hivatásos katonaként tartózkodnia kell magas politikai poszt betöltésétől, ez volt az első lépés afelé, hogy az ország 34. elnöke legyen. Eisenhower elfogadta a Columbia Egyetem rektori posztját, később pedig az Észak-atlanti Szerződés Szervezete főparancsnoki tisztét, így hangot tudott adni véleményének az amerikai demokrácia nehézségeiről és fölényéről, valamint arról, hogy hol helyezkedik az el a világban. Truman elnök ismét kapacitálta, hogy induljon az elnökválasztáson, és ő végül beadta a derekát. 1952-ben földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a választáson az egyszerű, de hatásos „I like Ike” szlogennel. Elnöksége alatt folytatta Roosevelt „New Deal” belpolitikáját, külpolitikája pedig célként tűzte ki az Oroszországgal fennálló hidegháborús feszültségek katonai tárgyalások útján való csökkentését. Ez váltakozó sikerrel járt, mert bár tudott olyan áttöréseket elérni, mint a tűzszünet

KEZDŐDIK AZ ŰRVERSENY Eisenhower és a CIA már kilenc hónappal azelőtt, hogy a Szputnyik áttörte volna az atmoszférát, tudta, a Szovjetunió képes objektumot fellőni az űrbe. Ez nemcsak nagy tekintélyt szerzett az oroszoknak, hanem világossá tette, hogy a világűr bármely, erre igényt tartó nemzet számára szabad vadászterület. A kormány áldását adta a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) megalapítására, és biztosították más tudományos programok finanszírozását is. Ám Eisenhower szkeptikus volt az űrprogramot illetően, és ezt mondta: „Bárki, aki a nemzeti presztízs érdekében 40 milliárd dollárt költ a Holdért folyó versenyre, őrült.”

megvalósítása a koreai határon, de néhány incidens, mint például az U–2 kémrepülőgép esete, különösen kínosnak bizonyult. 1960-ban egy a CIA által működtetett amerikai U–2 kémrepülőgépet hírszerző bevetése során lelőttek Oroszország fölött. Az oroszok – Amerikát vádolva – szétkürtölték a világban, hogy mit tettek. Miután az igazságot kellemetlen lett volna elismerni, Amerika azt állította, hogy a gép célja légkörkutatás volt, és véletlenül repült be a szovjet légtérbe. Mindezt még azelőtt, hogy Oroszország bejelentette, a lezuhant gép pilótája él, jól van és őrizetbe vették. Miután nem tagadhatták tovább a vádakat, az amerikaiak megszégyenültek a világ előtt, ez az elnök vezetése számára kemény csapás volt. Ike elnökségének mérföldkövei azonban nem mind pusztán katonai alapúak. Az ENSZben 1953-ban elmondott „Atommal a békéért” beszéde messzemenő jelentőségű volt mind a civil, mind a katonai életre nézve. Ez az ENSZ közgyűlésén elhangzott felszólalás mérföldkő volt a politikában, mivel az atomfejlesztést a titkos kormányzati kutatólaboratóriumokból kivitte a nyilvánosság elé. A rettenetes pusztító erejű atomhadviselés ezen új megközelítése komoly felelősséget helyezett az ilyen fegyverek fejlesztésében részt vevő országokra. Eisenhower 1945-ben ellenezte az atombomba használatát Japán ellen, ám ez nem akadályozta abban, hogy a Fehér Házban töltött ideje alatt kormányzata 1000-ről 20 000-re növelje az USA által birtokolt nukleáris robbanófejek számát. A beszédből mégis származott valami jó: azok a szövetséges országok, amelyek korábban nem fértek hozzá az atomenergiához, most megkapták az amerikai tudósok szakértelmét, és az egész világon jobban megismerték ezt a nagy hatású, új tudományágat. Második terminusának végére érve Eisenhower távozott a politikai életből, és feleségével, Mamie-vel visszavonult egy birtokra a pennsylvaniai Gettysburgben. 1969. március 28-án pangásos szívelégtelenségben elhunyt. Az akkori elnök, Richard Nixon így beszélt Eisenhowerről: „Egyes embereket azért tartanak nagynak, mert nagy hadseregeket vagy hatalmas országokat vezetnek. Dwight Eisenhower immár nyolc éve hadsereget sem irányított, országot sem vezetett, és mégis, utolsó napjaiig a világ leginkább nagyra becsült és tisztelt embere, valóban a világ első polgára maradt.”

KULCSSZEREPLŐ: DWIGHT D. EISENHOWER

AZ ÉLET DWIGHT D. EISENHOWER IDEJÉBEN MÉG KÉT ÁLLAM 1959-ben az USA bevette Alaszkát és Hawaiit a „társaságba”, csatlakozásukkal belőlük lett az Egyesült Államok 49. és 50. tagállama. Alaszkát örömmel fogadták az országnak hozott olajbevételek miatt, Hawaiit pedig közkívánatra tagozták be. Ezek voltak az utolsó USA-territóriumok, amelyeket állammá tettek.

ELÉRNI A CSILLAGOKAT

1957-ben megbocsátható volt, ha valaki úgy gondolta, hogy egy science fiction történetben él. Az oroszok épp Föld körüli keringési pályára állították az első mesterséges holdat, a Szputnyikot. Ezzel az űrkorszaki technológiával kezdődött az űrverseny, amely azzal végződött, hogy az USA – a történelem során először – embert juttatott a Holdra.

LÁBDOBOGTATÓ ZENE

Az olyan művészek, mint Elvis Presley, Chuck Berry és Little Richard úttörő zenei stílusával egy csapásra vadonatúj hangzás hódította meg az 1950-es évek Amerikáját. A blues, a jazz és a gospel erős befolyását mutató rock and roll a tinédzserlázadáshoz kapcsolódott, és hatott arra a zenére, amelyet ma hallunk.

BARBIE SZÜLETÉSE

1959-ben a játékgyártó Mattel cég megjelentette a világ egyik leginkább ismert márkáját, a Barbie babát. A Barbie gyorsan divatikonná vált, már több mint 50 éve bájolja el a kisgyerekeket. Noha sok vita folyt és folyik róla, máig az USA nevezetes márkája maradt.

NÉZHETŐ SZTORIK

Mi nem tudunk elképzelni olyan világot, ahol nincs tévés vígjátéksorozat, de az 1950-es években ez újdonság volt. A Father Knows Best, a The Adventures of Ozzie and Harriet és az I Love Lucy meghódították az ország közönségét. Az 1951–57 között futó I Love Lucy volt az egyik legnézettebb műsor az USA-ban.

n Fiatalemberként Eisenhower egyez-

séget kötött öccsével, Edgarral, hogy két állást vállal testvére főiskolai tanulmányai kifizetéséhez. Később Edgar viszonozta a szívességet

Krízisek és konfliktusok 72

Vietnám

Kulcsszereplő: John F. Kennedy

13 nap a világvégéig

Kulcsszereplő: Che Guevara

Egy harmadik világháború

104

A kínai–szovjet szakítás

110

Meghatározó hidegháborús fegyverek

118

Az enyhülés szele

104

118

CRISES & ÉS KRÍZISEK CONFLICTS KONFLIKTUSOK

VIETNÁM AZ EGYIK LEGDÖBBENETESEBB HÁBORÚ GÉPEZETEI, FEGYVEREI, CSATÁI ÉS HŐSEI.

nyugaton inkább vietnámi háborúként ismert második indokínai háború milliók életére kihatott, az átélt borzalmak a konfliktusban részt vevő mindkét oldal egész generációit változtatták meg örökre. Vietnám dzsungeljei, égboltja és folyói szolgáltattak mindig újabb csatateret a kommunizmus globálisnak érzékelt fenyegetése elleni, látszólag véget nem érő harcban. A világ egyik szuperhatalmának katonai ereje csapott össze az igen hatékony gerilla-hadviseléssel. A háborúban bevetették a leghalálosabb fegyverek némelyikét, a leghatékonyabb harci járműveket, és megmutatkoztak benne az emberi bátorság leghihetetlenebb hőstettei is. Évtizedekkel az USA szárazföldi hadműveleteinek kezdete után most áttekintjük a pusztító háború legfontosabb eszközeit, csatáit és hőseit.

VIETNÁM A BECENÉV Az eredeti Bell modell megnevezése HU–1 volt. Bár átnevezték UH–1-re, a „Huey” becenév rajta ragadt.

JÁRMŰVEK

BELL UH–1 IROQUOIS

A „Huey” becenevű, elsőturbina-meghajtású Bell helikopter a vietnámi háború maradandó jelképe lett.

VIETNÁMI SZOLGÁLAT 1955 és 1987 között több mint 16 000 Bell UH–1-et gyártottak, ebből 7000-nél több került szolgálatba.

EJTŐERNYŐS NÉLKÜL Vietnámban a helikopter volt az egyeduralkodó. Az egész háború alatt egyetlen ejtőernyős-bevetést hajtottak végre. A katonákat elsősorban helikopterrel szállították az ellenséges területre. A gépeket „simának” is hívták, mivel nem volt rajtuk külső fegyverzet. Annyira zárt formációban repültek, hogy a szomszédos helikopterek rotorja gyakran egymás fölé ért.

LYCOMING GÁZTURBINÁS HAJTÓMŰ A legtöbb Huey-n 13,4 méteres ikerrotorlapát volt.

SOKOLDALÚ Vietnámban kiderült, a Huey nem csak szállítási-mentési célra jó, így kifejlesztették a támadóhelikopter-változatot.

VIETNÁMI LÉGI BUSZ A korai UH–1-esek törzse rövid volt, a kabinban csak hat katonának jutott hely. Az UH–1D modell törzse már hosszabb volt, 15 fő vagy hat hordágy fért el benne.

HŐSÖK ÉS GONOSZOK

FÉLIG ÖNHORDÓ FELÉPÍTÉS

BRUCE CRANDALL

ORVOST! Kezdetben egészségügyi evakuálásra támadóhelikoptereket használtak. A háború előrehaladtával egyes Huey-k személyzete alapvető sérültellátási képzést kapott, rádión a „Pucolás!” hívójellel hívhatták őket.

FEGYVEREK

SZÜLETETT: 1933. FEBRUÁR 17.  EZREDES  US USA-HADSEREG

A háború során több mint 900 harci bevetésen repült. Bruce Crandall az amerikai 1. páncélos felderítő hadosztály, „A” század, 229-es támadóhelikopterzászlóaljának parancsnoka volt, és részt vett a háború leghősiesebb tetteiben. Miután repülőgép és helikopter vezetésére is kiképezték, így mindig akcióközelben volt. Az Ia Drang-i csata során mintegy 70 sebesült amerikai katonát evakuált,  A képen Bruce Crandall az Ia

Drang-völgyben repül Huey-jával, miután gyalogosokat tett le a terepen

NEHÉZFEGYVERZETŰ GÉPEK Fegyverek híján a „sima” Huey-k sebezhetők voltak. Némelyiket a harctéren .30-as kaliberű géppuskával vagy rakétavetővel szerelték fel, hogy védekezni tudjanak. 1963-ra megérkezett Vietnámba a már nehézfegyverzettel tervezett UH–1C helikopter, mégis kb. 2500 gép veszett oda a konfliktus során.

az ott maradtaknak pedig lőszert szállított. Másik jelentős bevetése a Masher hadműveletben történt, amikor – dacolva az erős ellenséges tűzzel – kimentett 12 sebesült katonát. Sok kitüntetést kiérdemelt, köztük a Vietnámi Hősi Keresztet, a Bíbor Szívet és a Kongresszusi Becsületérmet.

M2 60 MM-ES KÖNNYŰ AKNAVETŐ

Tűzesőt zúdít le a magasból.

A II. világháborúban kifejlesztett M2-es az amerikai hadsereg szabványos aknavetőjeként megfelelően pótolta a kevésbé hatékony M19-est. A francia Edgar William Brandt terveiről másolt fegyver lőtávolsága közel 1830 méter volt, nagy rombolóerejű fehérfoszforos robbanógránátot és világító lövedéket tudott kilőni.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

ESEMÉNYEK

TENGERÉSZGYALOGOSOK ÉRKEZNEK 1965. 03. 08.

FEGYVEREK

A dél-vietnámiak fegyverrel és pénzzel való támogatása nem volt elég.

Néphadsereggel (VNH). Több száz amerikai és még több vietnámi katona veszett oda. Ezután az USA még több csapatot és B–52-eseket küldött, a jelenlét ekkor lett a legmagasabb szintű (200 000 fő). Megkezdődött az amerikai részvétel a harcokban.

Az első, 1965. március 8-án Vietnámba küldött harcoló alakulat a 9. tengerészgyalogos expedíciós dandár, feladatuk a Da Nang-i légitámaszpont védelme volt. November 14-én harc kezdődött az Ia Drang-völgyben: az amerikaiak először csaptak össze szárazföldön az (Észak-)Vietnámi CSATÁK ÉS MŰVELETEK

9K32 SZTRELA–2

IA DRANG

Megmutatja, hogy az Egyesült Államok számára nem ér gyorsan véget a háború. konfliktust, és a két fél 1965. november 14-én a Chu Pong-hegység erdős lejtőin csapott össze. A VNH támadását elhárították, több mint 200 amerikai katona meghalt, az észak-vietnámi veszteség pedig kb. 1000 főre rúgott.

A történelem legádázabb harcai közül több Vietnámban zajlott. Egyik az Ia Drang-i csata volt: az első igazi összecsapás az észak-vietnámi és az amerikai haderő között. A VNH letért a Ho Si Minh-ösvényről, hogy megpróbálja kiterjeszteni a

Hatékony, vállon hordozható légvédelmi fegyver. A fenyegető amerikai légi fölény okán a VNH katonái ezekre a szovjetektől kapott rakétavetőkre támaszkodtak. A NATO kódnevén Grailként ismert fegyver legnagyobb előnye a hordozhatósága volt: használója szinte a semmiből előbukkanva támadhatott az alacsonyan szálló légi járművekre.

LETÉRVE AZ ÚTRÓL A Vietkong és VNH-erők dél felé haladtak, letérve a Ho Si Minh-ösvényről, hogy megmutassák jelenlétüket az érkező USA-erőknek. LESZÁLLÁSI ZÓNÁK Az 1. páncélos felderítő hadosztály földet ért. Amikor az észak-vietnámiak bevonultak, az amerikaiak megtámadták és üldözték őket. BEKERÍTÉS A Bravo század 2. szakasza üldözte a VNH-t, de erőik többi részétől elvágták, és bekerítették őket az észak-vietnámiak. MENTŐ MŰVELET Második nap este erősítést küldtek a Bravo századból, mivel a VNH éjszakai támadásokat indított az amerikaiak ellen.

TŰZ A MAGASBÓL Ötnapi harc után napalmbombákkal verték vissza a VNH-t és a Vietkongot. Az USA elleni sikerei derülátóvá tették a VNH-t.

VIETNÁM ALBANY

230 km repülőút Plei Méből X-Ray leszállóhelyre FALCON

X-RAY CHU PONGHEGYSÉG

COLUMBUS VICTOR 8 KM

FEGYVEREK

105 MM M101A1 TARACK

LÁNGSZÓRÓK

Helikopterrel szállított tüzérségi támogatás.

Megbízható fegyver a bunkerek és bozótok felégetésére.

A 2,2 tonnás, 105 mm-es M101 tarack 1941ben állt hadrendbe M2A2 néven. A világháborúban és Koreában is használták, mielőtt itt az USA tüzérségi támaszpontok fő erőssége lett.

A lángszórókat mindenre használták, a tüzérségi támaszpontok körüli bozót felégetésétől a vietnámi bunkerek lerombolásáig. Leggyakrabban „Zippo” becenevű speciális harckocsikra és hajókra rögzítették őket. Ember hordozta lángszórót ritkán alkalmaztak, mert a nehéz tartályában lévő anyag csupán kilenc másodpercnyi égéshez volt elegendő.

VIETNÁM

USAHADSEREG, KÖZLEGÉNY 1964–75 között 8,7 millió gyalogos katona szolgált, többségük önkéntes volt.

FEGYVEREK

M1 SISAK Az USA-hadseregnél ez a rohamsisak 1941 óta volt szabvány.

M16 GÉPKARABÉLY

Amerika új, futurisztikus „műanyag puskájával” akadtak gondok. 1966-ban az amerikai hadsereg lecserélte a nehéz M14-est egy könnyű, űrkorszakbeli fegyverre. A katonák csúfolták a műanyag agyat, a szokatlan formát: „Mattel játékpuskának” hívták. Vietnámi rendszeresítése után az M16 lőszerproblémák miatt katasztrofális elakadásokat produkált, mindezen tovább rontott, hogy a katonáknak azt mondták, a fegyver öntisztító. Az elakadások megszüntetésére szétszedett gépkarabély okozta halálesetekről szóló riasztó beszámolók megingatták a katonák bizalmát. Könnyűsége és nagy tűzgyorsasága viszont ideálissá tette a dzsungelharcra. A megfelelő tisztítás és néhány konstrukciós módosítás az M16-ost végül a katonák legjobb barátjává tette.

TESTVÉDELEM A robusztus, cipzárral záródó repeszvédő mellényeken általában tártartó és kézigránátzseb is volt. GYAKORLÓNADRÁG Az olívzöld nadrágon két hagyományos és két rávarrt oldalzseb volt. Anyaga a szélsőséges időjárást és a nagyobb megterhelést jól bírta. TRÓPUSI BAKANCS A tartós trópusi bakancs rendszeresítése előtti gyatrább lábbelik a kegyetlen körülmények között gyorsan szétrohadtak. FEGYVEREK

AK–47 GÉPKARABÉLY

A felkelők legkedvesebb, ikonikus fegyvere.

FÜSTGRÁNÁT A színes füstgránátokat gyakran használták a leszállóhelyek és sebesültfelvevő pontok megjelölésére.

Az 1940-es évek végén Mihail Kalasnyikov által tervezett AK–47es 1967-ben került Vietnámba, amikor a Szovjetunió és Kína százezrével küldte a fegyvert. Legelterjedtebb az AK kínai másolata, a Type 56 volt. Bár nehezebb és kevésbé pontos volt, mint az M16, egyszerű, erős konstrukciója miatt könnyű volt lőni vele, és karbantartani, miután keresztülvonszolták a dzsungelen vagy egy sáros rizsföldön. Az M16-ostól eltérően az AK nehezebb, 7,62 × 39 mm-es lövedéke át tudott hatolni a sűrű dzsungelen. Az AK–47-es a vietnámi háború hatására is lett a világ legismertebb fegyvere.

PARANCSNOKOK ÉS VEZETŐK LE TRONG TAN Vietnámi helyettes vezérkari főnök és védelmi miniszterhelyettes A VNH és a kommunista erők egyik magas rangú parancsnokaként a tábornok vezette a Hué és Da Nang városok elleni támadást 1975-ben. Ő volt a Ho Si Minh-hadjárat parancsnokhelyettese a tavaszi offenzíva utolsó szakaszaiban.

HO SI MINH Észak-Vietnám elnöke Az indokínai háború veteránja a vietnámi háború nagy része alatt már betegeskedett, így inkább jelképes alak, mint ténylegesen kormányzó politikus volt. Részt vett a Tet-offenzíva megtervezésében, befolyása 1969ben bekövetkezett haláláig megmaradt.

EARL WHEELER USA-hadseregtábornok és közös vezérkari főnök Tábornoktól meglepő, de Wheeler mindig küldött pluszcsapatokat a harcba, amikor az szükséges volt. A vaskezű taktikát részesítette előnyben, és az USA háborús részvételének legsúlyosabb szakaszait irányította. A vietnamizálás első fázisaiban is tevékenykedett.

RICHARD NIXON Az USA elnöke A nagy háborúellenes érzelmek idején hatalomra került Nixon az USA-erők lehető leggyorsabb kivonását tervezte Vietnámból. De ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni, és az USA még maradt Vietnámban, közben próbálta megvalósítani a vietnamizálást.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

ESEMÉNYEK

MY LAI-I MÉSZÁRLÁS 1968. 03. 16.

500 civil brutális meggyilkolása My Lai faluban. Vietnámban a gerilla-hadviselés olyan rejtőzködő volt, hogy szinte bárki lehetett a Vietkong szövetségese. 1968. március 16-ra az amerikai erők morálja már hanyatlóban volt. A Barker különítményt jelölték ki, hogy a kis My Lai faluban felkutassa a Vietkong-tagokat. Bár a jelentések szerint alig néhány harcképes korú ember lehetett ott, a katonák tüzet nyitottak az egész lakosságra. Az esemény fordulatot hozott az amerikai közvéleményben, William Calley főhadnagyot pedig a mészárlásban való részvételéért háborús bűnökkel vádolták meg. JÁRMŰVEK

CSATÁK ÉS MŰVELETEK

M520 GOER

Az ősi főváros 1968 januárjáig megúszta a rombolást.

A kétéltű, összkerék-meghajtású jármű bárhova eljutott, segítve az USA-csapatok ellátását. A Caterpillar által gyártott M520 Goer prototípusait 1966ban próbálták ki aktív szolgálatban, s rövid idő alatt ez lett a legnépszerűbb teherszállító jármű. Az M520-nak nem volt felfüggesztése, rugózását a gumik biztosították. Mi több, külső acélkeretének és az oldalfalak vízálló illesztése révén a Goer kétéltű volt. Sikere ellenére csak 1972-ben rendelték meg a tömeggyártását, Vietnámba 812 darab került.

HUGH THOMPSON JR.

HUÉ OSTROMA

HŐSÖK ÉS GONOSZOK

Noha a háború szakadatlanul dúlt körülötte, Hué ősi városát ez alig érintette 1968 januárjáig, amikor 10 000 VNH- és Vietkong-katona zúdult be a városba. 2500 amerikai katona kelt át délről a folyón, hogy segítsen megállítani a kommunista előrenyomulást, de ezután a VNH AZ ÉSZAKIAK ÉS A VIETKONG TÁMADÁSA Január utolsó napján az észak-vietnámi haderő végigsöpör Huén, célpontjuk a citadella, eközben a város a VNH kezébe kerül.

összeszedte és megölte a dél-vietnámi kormányzati tisztviselőket, valamint lerombolta a fellegvárat. A csata minden idők egyik legnagyobb városi harca lett az USA számára. A taktikai győzelem az amerikaiaké volt, de a világba eljutó véres képek erősen csökkentették a háború támogatását Nyugaton.

KUDARCOS FELSZABADÍTÁS Az észak-vietnámi propaganda nem hatja meg Hué lakóinak többségét, akik ellene vannak a kommunista előrenyomulásnak, ehelyett inkább a dél-vietnámiakat segítik.

A CSATA MENETE Bár az amerikai és a dél-vietnámi ezredek kevesebben vannak, lassan, de biztosan utat törnek a városban, és az utcáról utcára folyó küzdelemben legyőzik a VNH-ezredeket.

A VÁROS ELFOGLALÁSA A kommunistákat végül március 2-án győzik le, amikorra az ősi várost már ötven százalékban szétrombolták. Ez igencsak lerontja a dél-vietnámiak morálját.

Igazi hős volt, aki a háború egyik legsötétebb tette során ellenállt a nyomásnak.

SZÜLETETT: 1943. ÁPRILIS 15.  ŐRNAGY USA-HADSEREG Az 1968. március 16-i My Lai-i mészárlás a háború egyik legsötétebb pillanata volt, de Hugh Thompson és helikopterének legénysége nélkül még szörnyűbb lett volna. Miközben a tragédia kibontakozott, Larry Colburn, Glenn Andreotta és Hugh Thompson megpróbálta megállítani a mészárlást. Gépükkel elzárták az utat az amerikai katonák előtt, Thompson elrendelte, hogy a gyilkolás beszüntetésére irányítsák a helikopter géppuskáit saját katonáikra. Ezután körberepültek, és vietnámiakat mentettek ki az árkokból, bunkerekből. Hazatérve Thompson és társai eleinte vegyes fogadtatásban részesültek, de hősi tettükért 1998-ban megkapták a Katonai Érmet.

AMERIKAI VÁLASZ A szövetségesek rövidesen ellentámadást indítanak, tengerészgyalogosok is beszállnak a harcba, és délről nyomulnak a városba. A VNH elkezdi kivégezni a kormányzati tisztviselőket.

JÁRMŰVEK

M67A2 LÁNGSZÓRÓS TANK Az amerikai harckocsi feladata az volt, hogy égő napalmot lövelljen szét a vietnámi vidéken. Az M48 Patton harckocsitesten alapuló M67 lángszórós tankra a szokásos löveg helyett egy M7 vegyianyag-tároló és -sűrítő egységet szereltek, együtt egy M6-os lángszóróval (utóbbit egy 90 mm-es lövegutánzat belsejébe rejtették, hogy ne lehessen kiszúrni a lángszórós harckocsikat a többi tank közül). Az amerikai tengerészgyalogság által kedvelt M67 tankok beceneve – a híres öngyújtómárka után – Zippo volt. Köznapi használatú névrokonukkal ellentétben azonban a lángszórós tankokban nem volt újdonság: napalmot lövelltek szét a Vietkong területén. Így a tengerészgyalogosoknak az M132-es lángszórós páncélozott jármű mellett volt még egy félelmetes támadófegyverük, amely hatalmas pusztítást végzett a lázadó vietnámi erők között.

NAPALM

GYÁRTÁS ÉVE: 1955 MOTOR: 479 KW TELJESÍTMÉNYŰ, 29,36 LITERES, V12 DUPLAFELTÖLTŐS DÍZEL FEGYVERZET: M7–6 LÁNGSZÓRÓ, .30-AS KALIBERŰ GÉPPUSKA, .50-ES KALIBERŰ GÉPPUSKA SZEMÉLYZET: 3 FŐ PÁNCÉLZAT: HENGERELT ACÉL, 2,5–11 CM A TESTEN, 2,5–18 CM A LÖVEGTORNYON SEBESSÉG: 48 KM/H (FOLYAMATOS HALADÁS) TÖMEG: 47 500 KG FEGYVEREK

FEGYVEREK

A savas gyomirtóból több mint 75 millió litert permeteztek szét repülőről és helikopterről, nagy területeken kiirtva a vietnámi dzsungelt, hogy elpusztítsák a Vietkong sűrű zöld álcáját. Az Agent Orange mellékhatásai irtózatos torzulásokat és betegségeket okoztak azoknál, akik érintkezésbe kerültek vele.

AGENT ORANGE

A háború során közel 400 000 tonna napalmot használtak.

A veszélyes lombtalanító anyag rettenetes következményei.

A II. világháborúban kifejlesztett napalmot Vietnámban először a franciák használták. A polisztirollal zseléssé sűrített benzin 1000 °C-on ég, a levegőből ledobva 2000 m²-es területet képes beteríteni. Az esetenként a civileket is sújtó napalmos légitámadásokról szóló hírek elborzasztották az amerikai közvéleményt. JÁRMŰVEK

SZOVJET MIG–17 KONTRA AMERIKAI F–4 PHANTOM II

A vietnámi légtér uralásáért a szovjet és amerikai légitechnológia csapott össze. Bár az USA-pilóták a II. világháború vége óta is folyamatosan vettek részt légi csatákban, az amerikai légierő csak 2:1-es győzelmi arányt tudott elérni a szovjetek MiG–17-es és MiG–21es flottájával szemben. A MiG–17-es volt korának legjobb manőverezőképességű sugárhajtású vadászgépe. Vékony szárnyai ellenére 8 G-s emelkedésnél is bírta a fordulókat. Az USA levegő-levegő rakétarendszereket fejlesztett a vadászgépeihez, de a MiG

ikerágyúi eredményesebbek voltak a légi közelharcokban: ezt az 1965–72 között legyőzött 26 amerikai gép mutatja. Akkoriban a sugárhajtású F–4 Phantom volt a legelterjedtebb nyugati vadászgép. Szolgálatban állt az amerikai haditengerészetnél, a légierőnél és a tengerészgyalogságnál, és a háború kezdetére már sebességi

és magassági rekordokat állított fel. A sokoldalú gép képes volt elfogó- és felderítőfeladatokra is. Az F–4G „Wild Wiesel” változatot arra fejlesztették, hogy észlelje és levegő-föld rakétákkal megsemmisítse az ellenséges radarokat, ez nagyon hatékonynak bizonyult a VNH rakétaállásaival szemben.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK ESEMÉNYEK

FENYEGETETT BÁZIS Khe Sanh a Ho Si Minh-ösvényhez közeli elhelyezkedése miatt volt stratégiailag fontos. A VNH remélte, hogy megismételheti az első indokínai háború Dien Bien Phu-i mészárlását.

A TET-OFFENZÍVA

1968. 01. 30. A háború fordulópontja, amely lökést adott az amerikai kivonulásnak.

KEZDŐDIK AZ OSTROM Egy 20 000 fős VNH-sereg Giap tábornok vezetésével körülveszi a bázist, és 77 napon át nem tágít onnan. Ez lesz a háború egyik legvéresebb csatája.

TŰZ ALATT Naponta 1000 tüzérségi lövedék éri a bázist, mivel a VNH minden erőt bevet az ostromban. Az amerikaiak annyira be vannak szorítva, hogy futólag felmerül nukleáris fegyverek bevetése is.

Az 1968. januári váratlan támadásban 70 000 VNH- és Vietkong-katona áradt szét több mint száz dél-vietnámi városban, kisvárosban és katonai bázison. Bár a támadást végül visszaverték, katonai erejük annyira sokkolta a dél-vietnámi és az amerikai hadsereget, hogy rövidesen tárgyalások kezdődtek a kivonulásról. A legkeményebb harc Huéban volt, ahol az amerikai légi csapások a VNH által elfoglalt fellegvárat sújtották. Az offenzíva hét hónapig tartott, ekkor a VNH-t és a Vietkongot visszavonulásra kényszerítették, kb. 37 000 fő volt a veszteség. Rengeteg emberéletbe került, de fontos stratégiai győzelem volt.

KÜLÖNLEGES ERŐK TÁBORA

CSATÁK ÉS MŰVELETEK

KHE SANH-I ELŐRETOLT BÁZIS

CHARLIE-HADMŰVELET ÉS KIÜRÍTÉS A VNH nem jut be a bázisra, de elérik, hogy nagy számban küldenek amerikai katonákat a térségbe, emiatt más területeken meggyengülnek az amerikai védelemi vonalak.

KHE SANH

KHE SANH OSTROMA

A Khe Sanh-i fontos USA-bázist sújtotta a Tet-offenzíva oroszlánrésze. Az 1968. január 21-én kezdődött, s a hat hónapig tartó ostromban a VNH az USA védelmi képességének határait feszegette. Húszezer emberrel vették körül Khe Sanht, a 6000 amerikai katona és dél-vietnámi szövetségeseik keményen

ellenálltak, de végül a légi támogatás mentette meg őket. Nyolcvanezer tonna bombát dobtak a támadókra, akik kénytelenek voltak visszavonulni, miután 15 000 embert elveszítettek, de a stratégiai győzelem végül az övék lett.

„NEM TUDOM SZAVAKKAL KIFEJEZNI, MENNYIRE RÉMISZTŐ VOLT” Ken Rogers korábbi tengerészgyalogos, a Khe Sanh-i ostrom és a Tet-offenzíva tanúja.

Ken Rodgers, fotó: courtesy of Kevin Martini-Fuller.

ELMONDANÁ NEKÜNK KHE SANH OSTROMÁVAL KAPCSOLATOS TAPASZTALATAIT?

Kevés élelem, kevés víz. Éhesek voltunk és rémültek. Mindenféle találat ért minket, az orvlövésztűztől a 152 mm-es tüzérségi lövedékig. Sok embert veszítettünk. Csak a Bravo századból 60-an estek el a harcban. Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire rémisztő volt. A háborúban az ember öt meg tíz percekre csap össze az ellenséggel, és ezek az összecsapások megijesztik. De csak egy kicsit. Khe Sanh a napi huszonnégy órás félelemről szólt. A félelem félelemre halmozódott, olyan sok rétegben és formában, hogy azt majdnem lehetetlen leírni. ÁLLANDÓ ÁGYÚZÁS ALATT ÁLLTAK?

aznap, amikor megkezdődött. Majdnem minden hír és szórakozás innen származott, hacsak nem Hanoi Hannát hallgattuk. Ahogy a Tet-offenzíva megindult, csapdába estünk Khe Sanhban, és azt gondoltuk, nekünk befellegzett, és nemcsak nekünk személyesen, hanem az amerikai háborús törekvéseknek is. Úgy vélem, Khe Sanh és a Tet megmutatta az amerikai közvéleménynek, hogy a háborúzás idő-, ember- és pénzpocsékolás, mégis, a következő években még támogatták a katonai akciót. ÖN MILYEN SZEREPET JÁTSZOTT A RÁ KÖVETKEZŐ TÁMADÁSI HULLÁMOKNÁL?

A Tet kezdetén nem sok dolog változott Khe Sanhban, kivéve, hogy a támadások hevesebbek lettek, aztán ahogy belemerültünk, a VNH kitolta a támadásait magán a támaszponton kívülre is. Bevetették a harckocsiegységeiket, megrohamoztak és próbáltak bevenni néhányat a különleges erők meg a haditengerészek harcállásai közül is.

Amennyire emlékszem, szinte állandóan ágyúzás alatt voltunk. Azt hiszem, ’68. február 4-én hagytam el Khe Sanht. Odamentem az egyik helikopter-leszállóhelyre, és vártam – úgy éreztem, egész nap –, mire felszállhattam egy Chinookra, és kirepültünk a part, a Dong Ha-i haditengerészeti bázis felé. Emlékszem, a Chinook parancsnoka mondta, hogy üljek le, de nem tettem. Álltam, mert féltem, hogy a VNH tüzel lentről, s a lövedék majd átüti a géptest alját és megöl.

Az intenzív háború sokkoló és a természeténél fogva kegyetlen. Khe Sanhban beástuk magunkat, vártuk az esélyt, hogy kijussunk az állásainkat körülvevő drótkerítésen túlra, és támadjunk, támadjunk, támadjunk.

HOGYAN ÉS MIKOR HALLOTT ELŐSZÖR A KÖZELGŐ TET-OFFENZÍVÁRÓL?

1968. március 30-án a Khe Sanh-i bázistól délkeletre egy magaslat megtámadásában vettem részt (ez volt a Payback Patrol), és egy aknavetősrapnel fejen talált. Aznap később egy felrobbant aknacsapdából fehérfoszfor találta el az arcomat.

A Tet-offenzíváról először a Fegyveres Erők Rádiójából hallottam,

LÉGI TÁMOGATÁS A körülzárt csapatok megsegítésére A–4 Skyhawk vadászgépek mérnek csapást az észak-vietnámiakra, és C–130-as Herculesek dobnak le utánpótlást a bázisra a katonáknak.

A TÁMADÁSOK MENNYISÉGE ÉS HEVESSÉGE SOKKOLTA ÖNT? MILYEN MÓDSZEREKET ALKALMAZOTT, HOGY ELLENSÚLYOZZA?

SZERZETT SEBESÜLÉST?

HŐSÖK ÉS GONOSZOK

NGUYEN HUY HIEU

A VNH kulcsszereplője

SZÜLETETT: 1947  EZREDPARANCSNOK  VNH Nguyen Huy Hieu az észak-vietnámi Nam Dinhben született, 18 éves korában lépett be hadseregbe. A háború alatt gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, hamarosan a Vietnámi Néphadsereg egyik legfiatalabb századosa lett. Egyik legjelentősebb ütközete az 1968-as Quang Tri-i csata volt, amelyben a Quang Tri várost elfoglalni próbáló VNH és a Vietkong vereséget szenvedett. Szolgálatai nem maradtak észrevétlenek az észak-vietnámi hierarchiában, 1973ban ezredparancsnokká nevezték ki. A háború után öt Felszabadítási Szolgálati Érdemérem mellett megkapta a „Néphadsereg Hőse” címet is.

VIETNÁM FEGYVEREK

NYÁRSCSAPDA

Az észrevehetetlenül álcázott gödrökben elhelyezett nyársak ideálisak voltak arra, hogy megfogják a gyanútlan amerikai katonákat. A rejtett csapdák lelassíthatták a menetelést a dzsungelben, mivel szinte lehetetlen volt észlelni ezeket. Akinek nem volt szerencséje, és belelépett egybe, annak lábát átszúrták a nyársak vagy szögek, és azonnal harcképtelenné vált. JÁRMŰVEK

KERÉKPÁR

A Vietkong két keréken szállította az ellátmányt.

A komoly USA-technológia kontrasztjaként az észak-vietnámiak kulcsjárműve a szerény kerékpár volt. A Vietkong az akár 180 kg felszerelést elbíró bicikliket használta a rizs, a fegyverek és más fontos cikkek továbbítására. Különösen hasznosnak bizonyultak a Ho Si Minh-ösvényen történő szállításoknál, és a Tet-offenzívának is szerves részei voltak. A megrakott kerékpárokra nem lehetett felszállni, ehelyett gyalogosan tolták azokat. Egyébként könnyű volt javítani, egyszerűen lehetett álcázni, ritkán estek áldozatul az amerikai támadásoknak. A Hanoiban hosszabb időt töltő Harrison Salisbury, a New York Times tudósítója ezt mondta: „Szó szerint úgy gondolom, a kerékpárok nélkül fel kellett volna adniuk a háborút.”

BUZOGÁNYCSAPDA

Az USA tűzerejét a Vietkong találékonysággal ellensúlyozta. A buzogánycsapda éles bambusznyársakkal megtűzdelt, egyszerű, háromméteres fatörzs volt. Felkötötték egy fára, és a földön átvezetett botlódrót hozta működésbe; a nyárscsapdához hasonló szerepe volt. Amikor az elrejtett csapdákat aktiválták, azok megnyomorították vagy akár meg is ölték az áldozatot.

SZERKEZETEK

GRÁNÁTCSAPDA

Kevésbé volt elterjedt a többi csapdához képest, mivel robbanóanyag kellett hozzá, viszont rendkívül hatékony volt. A gránátot rejthették vízbe, aljnövényzetbe, fák tetejére. Ez is a váratlanságot használta ki. Már a botlódrót kisebb megfeszülése is kirántotta a gránát biztosítószegét, és a robbanás harcképtelenné tett egy csoport ellenséges katonát.

A CU CHI-I KÖRZET ALAGÚTJAI

A Vietkong hatalmas alagútrendszereket épített, ezekből alulról támadta a gyalogságot. AMERIKAI MOZGÁS A dzsungelben haladó amerikai gyalogos- és harckocsihadosztályok nem tudták: a talpuk alatt föld alatti bázisok vannak.

TÁRGYALÓTEREM Az alagutakat annyira kiépítették, hogy még tanácskozótermeket is kialakítottak bennük.

RAKTÁR A vietnámiak ellátmányt halmoztak fel lent, így napokig rejtve maradhattak, tudtak enni, aludni és inni is a föld alatt. HŐSÖK ÉS GONOSZOK

VO NGUYEN GIAP

CSAPDÁK A gránáttal vagy nyárssal telerakott gödrök mindaddig láthatatlanok voltak, míg egy gyanútlan amerikai bele nem zuhant valamelyikbe.

SZŐNYEGBOMBÁZÁS A Vietkong kifüstölésére az amerikaiak a tömeges bombázáshoz folyamodtak. azonban csak mérsékelt sikereket értek el.

ALAGÚTPATKÁNYOK Önként jelentkező amerikaiak gránáttal és könnygázzal ereszkedtek a mélybe, ám csapdákba és heves Vietkong-ellenállásba ütköztek.

KOMPLEX ALAGÚTHÁLÓZAT A nagyobb helyiségeket összekötő rendkívül keskeny járatokban egyszerre csak egy ember fért el.

HÁLÓKAMRÁK A hosszabb felszíni csaták idején a Vietkong-katonák a mély föld alatti alagutakban aludhattak is.

SZÜLETETT: 1911. AUGUSZTUS 25.  FŐPARANCSNOK  VIET MINH

A Vietminh főparancsnoka főszereplő volt az USA elleni harcban. A II. világháború és az indokínai háború veteránja, a „Vörös Napóleon” volt a kommunista Viet Minh (Liga Vietnám Függetlenségéért) vezetője és az ország védelmi minisztere. Kiváló taktikus volt, aki gyakran küldött segélyt a Vietkongnak, és neki tulajdonítják a Tet-offenzíva megszervezését is.

Az amerikaiak visszavonulása után Giap segített kitervelni Saigon bevételét. Az észak-vietnámi hierarchia belső harcai lerontották Giap megítélését a modern Vietnámban. Az újabb történeti munkákban a győzelem dicsőségét nagyrészt Van Tien Dung tábornoknak tulajdonítják, és nem Giapnak.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

JÁRMŰVEK

NORTH AMERICAN ROCKWELL OV–10 BRONCO

GYÁRTÁS ÉVE: 1965 HAJTÓMŰ: 2 × GARRETT T76 TURBÓLÉGCSAVAROS, 533 KW FEGYVERZET: 4 × 7,62 MM-ES GÉPPUSKA SZEMÉLYZET: 2 FŐ SEBESSÉG: MAX. 452 KM/H TÖMEG: 3125 KG ÜRESEN

A szokatlan gépet úgy tervezték, hogy mindent megoldjon a vietnámi légtérben. Nagy pilótafülkéjében a pilóta és a másodpilóta egymás mögött ült, szárnyai a géptörzs fölött helyezkedtek el, összekötő stabilizátoros kettős faroktartója volt – a North American Rockwell OV–10 Broncója különleges formájával tényleg kitűnt az égbolton. Az OV–10-est a hatvanas évek elején tervezték a vietnámi felkelők elleni harc szempontjai szerint: képes volt kis távolságon belül fel- és leszállni, ideálisan indíthatták helikopteres JÁRMŰVEK

ATC „MONITOR” JÁRŐRHAJÓ A járőrözés a folyókon az átalakított partra szállító járművek dolga volt. Az első indokínai háború francia akciói motiválták, hogy az USA haditengerészete és hadserege létrehozta a Mobil Folyami Haderőt a Vietkong elleni harcra a Mekong-deltában. Főleg páncélozott csapatszállító hajókat (ATC) használtak, ezeken 40 katona fért el, és támadásokat tudtak indítani 1,5 méteres vagy mélyebb vízben. Az ATC konstrukciója az ötvenes évek LCM–6 partra szállító járművein alapult. A felépítmény védelmére 0,6 mm-es edzett acél páncélborítása volt, valamint jellegzetes ívelt rámpája a katonák partra tételéhez és a felszerelés berakodásához. Az ATC 18,6 méteres „Monitor” verzióját úszó tüzérségi állássá alakították, a szabványos fegyverzetet kiegészítve egy 81 mm-es aknavetővel vagy egy 105 mm-es tarackkal. Az ATC-k emlékezetesen szerepeltek 1965. december 18-án a Game Warden hadműveletben: meg akarták akadályozni, hogy a Vietkong hozzájusson a szükséges felszereléshez a Mekong-deltában, így az USA-erők gyors, váratlan támadást indítottak számos kis kikötő ellen, megsemmisítve az azokban állomásozó Vietkong-flotta nagy részét.

partra szállító hajókról vagy rögtönzött repterekről. A felszálláshoz nem kellett földi kiszolgálószemélyzet, és gépkocsi-üzemanyaggal is képes volt repülni, kis teljesítményvesztés mellett. Az OV–10 1450 kg terhet tudott szállítani, és 1969-es vietnámi bevezetése után sokoldalú gépnek bizonyult, főként harci irányító és felderítő

CSATÁK ÉS MŰVELETEK

HAMBURGER HILL

Az USA-erők próbálják bevenni az A Sau-völgyet, a VNH fontos, délre vezető útvonalát. Az Apache Snow hadműveletet arra tervezték, hogy korlátozza az észak-vietnámiak előrejutását délre. A laoszi határ mentén fekvő völgyben elszórtan VNH-bázisok települtek, és az Ap Bia-hegy – vagy Hamburger Hill – volt az egyik fő központ. Ezernyolcszáz amerikai és dél-vietnámi katona győzött itt le 800 VNH-katonát

A CSÚCS MEGROHAMOZÁSA Az amerikaiak öt nap harc után, május 15-én beveszik a vietnámi állásokat. A terület birtoklása május 20-ig kétséges, amikor végleg szétzúzzák a VNH ellenállását.

hosszú, keserves csatában, amelyben a nagyszámú USA-gyalogság a hegyoldal sűrű aljnövényzetében fölfelé támadott. Ismert, hogy több barátitűz-incidens is előfordult, és az amerikai győzelem kétes volt, ezért otthon sokan egy értelmetlen háború értelmetlen csatájának tartották.

VIETNÁM HO SI MINHÖSVÉNY

BARÁTI TŰZ Az amerikai támogató helikopterek összetévesztik a leszállóhelyet egy VNH-táborral, tüzet nyitnak, megölnek két és megsebesítenek harmincöt embert. A századok kénytelenek visszavonulni.

LAOSZ APACHE SNOW HADMŰVELET Az USA-erők eltökélten meg akarják akadályozni, hogy az észak-vietnámiak bejussanak az A Sau-völgybe, a VNH titkos folyosójára, amelyen át beszivárognak Dél-Vietnámba.

szerepkörben remekelt. Sok légi csapásban nyújtott segítséget, de a Broncóval is voltak problémák. Vietnámban 81 OV–10 gép veszett oda: mivel kicsi volt a csúcssebessége, az ellenséges vadászgépek könnyű célpontjává vált, lassú emelkedőképessége miatt pedig több pilóta nekiütközött vele a hegyeknek.

KEMÉNY TEREPVISZONYOK A 937-es magaslatot sűrű dzsungel veszi körül, amelyben nehéz előrejutni. A Bravo és a Charlie század más-más úton halad a csúcs felé, hogy két oldalról csapjanak le a VNH-ra.

HO SI MINHÖSVÉNY

ÚT A CSÚCSHOZ Kb. 800 VNH-katona birtokolja a Hamburger Hill tetejét, amikor kezdik megmászni a hegyet az USA légiszállítású csapatai, akik tüzérségi támogatást kapnak, amely rommá zúzza a VNH bunkereit.

VIETNÁM

A legendás „svéd K” az USA különleges erőinek kedvenc géppisztolya Vietnámban. A tartós M/45-öst a semleges Svédország fejlesztette ki a II. világháborúban. Különösen népszerű lett a CIA-tanácsadók és haditengerészeti kommandósok között Vietnámban. Az 1966-os svéd fegyverembargó után nem szállították az USA-ba, ezért gyártotta a S&W az M76-ost, az M/45-ös géppisztoly arcátlan koppintását.

NGUYEN NGOC LOAN

HADITENGERÉSZETI KOMMANDÓS FEGYVEREK CARL GUSTAV M/45

HŐSÖK ÉS GONOSZOK

SZÜLETETT: 1930. DECEMBER 11.  ORSZÁGOS RENDŐRPARANCSNOK  DÉL-VIETNÁM A háború egyik leghírhedtebbé vált képének egyik főszereplője Dél-Vietnám brutális és érzéketlen rendőrfőnöke volt. Nguyen Ngoc Loan megrögzött dél-vietnámi nacionalista volt, ő vezette az országos rendőri erőket a Vietkong ellen. Hirtelen dühkitöréseiről, ingerlékenységéről volt ismert, és arról, hogy ragaszkodott hozzá, dél-vietnámiakat csak a helyi hatóságok tartóztathatnak le és tarthatnak fogva. Az amerikai erők nem kedvelték, de hatékony rendőrparancsnok volt, aki hozzáértőn tette a dolgát. Élete azonban 1968. február 1-én – a háború talán legikonikusabb fotóján játszott szerepével – megváltozott. Hidegvérrel lelőtt egy Vietkong-tag foglyot, Nguyen

Van Lemet, miután helyettese habozott ezt megtenni. Az incidens negatív közmegítélést gerjesztett, mivel az Associated Press fotósa képén megörökítette az áldozat arcán látható totális kínszenvedést. Loannak volt oka erőszakot alkalmazni (Lem annak a Vietkong halálosztagnak a parancsnoka volt, amely a dél-vietnámi rendőrök családjaira vadászott), de a kivégzés világszerte felháborodást váltott ki. Loan végül Saigon elestekor repülőgépen elmenekült, és élete hátralévő részében pizzát árult Washington D. C.-ben.

FEGYVEREK

RPD

Az RPD figyelemre méltó, 100 töltényes, dob alakú rakaszából ugyanolyan lőszert lőttek ki, mint az AK–47-esből. Rögzített csöve miatt rövid sorozatokat kellett vele leadni a túlmelegedés elkerülésére, de könnyebb volt a testes M–60-asnál, így a Vietkong ideális golyószórója lett.

KA-BAR

Az először 1942-ben alkalmazott Ka-Bar a legtöbb amerikai övén ott lógott Vietnámban, felbecsülhetetlen értéke volt. Az aknakereséstől a konzervnyitásig mindenre használták.

S&W M39

Gyorstüzelő 9 mm-es kedvenc.

A Smith & Wesson első modern félautomata pisztolyát a haditengerészet kommandósai használták fedett akciókban. A hangtompítós változat beceneve „Psszt, kutyus!” volt.

ESEMÉNYEK

SAIGON ELESTE 1975. 04. 30.

A kommunista erők ellenállás nélkül nyomultak be a dél-vietnámi fővárosba.

A kommunista erők 1975ben hét rövid hét alatt törtek előre végső céljuk, a déli főváros, Saigon felé. A vietnamizálás kudarcot vallott: a dél-vietnámi hadsereg összezavarodott, amikor Saigon kapuit tíz év óta először veszély fenyegette. Április 30-án a főváros elesett, amikor az utcákon végiggördülő észak-vietnámi harckocsik csupán minimális ellenállást tapasztaltak a szétszórt déli erők részéről. Eddigre az USA nagykövetségét sikeresen evakuálták, és Thieu elnök már Tajvanra menekült. Saigont átnevezték Ho Si Minh-városra, és immár az egész ország a kommunista kormány alá tartozott.

A praktikus harci kést amerikai katonák ezrei hordták magukkal.

A sokoldalú szovjet golyószórót kedvelte a Vietkong.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

KULCSSZEREPLŐ: JOHN F. KENNEDY

A NYUGATI DEMOKRÁCIÁKAT ÖSSZEFOGÓ JOHN F. KENNEDY AMERIKAI ELNÖK A HIDEGHÁBORÚ LEGFORRÓBB SZAKASZÁBAN ÖSSZECSAPOTT A SZOVJETUNIÓVAL.

nyugati méltóságok moszkvai látogatásakor, 1956 novemberében a szovjet miniszterelnök, Nyikita Hruscsov összevont szemöldökkel mondott a beszédében egy harcias figyelmeztetést, amely végigvisszhangzott a világon. „El fogjuk Önöket temetni” fenyegetett szenvtelenül. Számos meghívott vendég felállt, és azonnal távozott. Az ideológiai, gazdasági és nukleáris fegyverek miatti feszültségek fél évszázados uralma, a hidegháború közeledett legjegesebb időszakához. A bizalmatlanság örvényébe csöppent bele az első 20. században született amerikai elnök. 1961. január 20-án John F. Kennedy a Fehér Ház keleti oszlopcsarnokánál elmondott beiktatási beszédével lépett a világ színpadára. A határozott, gyors, New England-i ír kiejtéssel beszélő Kennedy egyértelműen felvette a kesztyűt, melyet ellenfele olyan erélyesen dobott elé. „Jusson el a most és az itt szava baráthoz és ellenséghez egyaránt – mondta Kennedy –, hogy a fáklyát az amerikaiak új nemzedéke vette át, akik ebben a században születtek, a háborúban edződtek, kemény és keserves béke okította őket… Tudja meg minden nemzet, kívánjon nekünk akár jót, akár rosszat, hogy bármilyen árat megfizetünk, bármilyen terhet elviselünk, bármilyen nehézséget megoldunk, bármely barátot támogatunk, bármely ellenséggel szembeszállunk azért, hogy a szabadság fennmaradását és sikerét biztosítsuk.” A „keserves béke” kifejezés közvetlen utalás volt a hidegháborúra, amely ekkor már uralta a politikát. Kennedy elnök megértette a globális kommunizmus fenyegetésének nagyságát, és megígérte, hogy erőteljesen fellép ellene. A Kennedy-doktrína a korábbi elnöki álláspontok kiterjesztésévé alakult, és sarokköve volt a kommunizmus feltartóztatása. Kennedy 35. elnökként töltött rövid hivatali ideje alatt bőségesen kínálkozott lehetőség a doktrínája gyakorlására. A történések Berlinben, Kelet-Európában, Vietnámban és másutt is Délkelet-Ázsiában, Kubában és Latin-Amerikában, valamint a fejlődő harmadik világban próbára tették az Egyesült Államok és a nyugati demokráciák eltökéltségét, hogy megoldják azokat. A történészek ma is vitatkoznak a Kennedy-kormányzat teljesítményéről, a korai 60-as évek viharos időszaka pedig ma is hat az eseményekre.

Felkavaró szavain túl a 42 éves John F. Kennedy magabiztosságot sugárzott, az Egyesült Államok és a világ új, friss megközelítését. Bár roppant népszerűnek tűnt, 1959. novemberi megválasztása a republikánus Richard Nixon ellenében nagyon szoros menet volt. A választási szavazás tulajdonképpen holtversenyt eredményezett, Kennedy 49,72, Nixon 49,55 százalékot kapott. Az elektori kollégium 303:219 arányban Kennedyt szavazta be a Fehér Házba, noha 26 állam Nixoné lett, Kennedy 22 államával szemben. Úgy tűnt azonban, hogy Kennedy politikai nagyságra hivatott. A hatalomhoz vezető kanyargós útján ösztökélte a gazdag, jó kapcsolatokat kiépített Boston környéki család, amely mélyen belegyökerezett a politika küzdőterébe. Joseph P. Kennedy és Rose Fitzgerald Kennedy kilenc gyermeke közül másodikként született 1917. május 29-én. A tekintélyes Choate magán-középiskolába és a Harvard Egyetemre járt. Amikor Joseph P. Kennedy Jr. meghalt a II. világháborúban, ő lett a család reménysége. A könyörtelenül becsvágyó idősebb Joseph Kennedy a Nagy-Bri-

tanniába történő nagyköveti kinevezésével került politikai törekvéseinek csúcsára Franklin Delano Roosevelt demokrata elnök kormányzata idején. Az apa eltökélten kivetítette saját elnöki ambícióit legidősebb fiára. Joseph Jr. halálával a fiatal Jack, ahogy a család és a barátok hívták, örökölte meg ezt a szerepet, és úgy tudni, egyszer még azt is kijelentették, ő lesz az Amerikai Egyesült Államok történetének első római katolikus elnöke. Jack Kennedy igazi háborús hős volt, kitüntetéssel szolgált az Amerikai Haditengerészet kötelékében a II. világháborúban. Huszonkét éves korában írta a Why England Slept című munkáját, egy tanulmányt Nagy-Britanniának az 1938-as müncheni konferencián játszott szerepéről és a megbékítés politikájáról, amely hozzájárult a háború kitöréséhez Európában, valamint a következményekről. A könyv bestseller lett. 1947-től 1960-ig Massachusetts 11. választókerületének képviselője volt a képviselőházban, majd az állam szenátora lett. 1957-ben a Profiles in Courage című könyve, amelyben felrajzolta azoknak az amerikai szenátoroknak a portréját, akik a nehéz

 Kennedy elnök a szovjet vezetővel, Nyikita Hruscsovval az 1961-es bécsi csúcstalálkozón

KULCSSZEREPLŐ: JOHN F. KENNEDY  John F. Kennedy elnök a feltartóztatás politikáját folytatta a hidegháború bonyolult napjaiban az 1960-as évek elején

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

 A Kennedy család 1931-ben, egy

évvel a legkisebb gyerek, Ted születése előtt. John F. Kennedy balra, világos ingben látható

időkben bátran cselekedtek, Pulitzer-díjat nyert. Családja gazdagsága, ismertsége és hatalmas politikai kapcsolatrendszere – különösen a szakszervezetek körében – előrelendítette őt az ország legmagasabb tisztsége felé. A hazai politikában Kennedy támogatta a bimbózó polgárjogi mozgalmat, és vakmerően az Egyesült Államok feladatává tette, hogy az 1960-as évek végéig juttasson embert a Holdra. Eközben a kommunista terjeszkedés növekvő fenyegetése megkövetelte a külkapcsolatok folyamatos nyomon követését is. Kennedy támogatta a disznó-öbölbeli inváziót, a sikertelen kísérletet Fidel Castro marxista rezsimjének megbuktatására Kubában, valamint határozottan kiállt, amikor a kubai rakétaválság idején az USA és a Szovjetunió a nukleáris hazardírozás nagy kockázatú játszmáját vívta. Kennedy katonai tanácsadókat küldött Dél-Vietnámba abban a hiú reményben, hogy elfojtják Ho Si Minh nacionalista-kommunista mozgalmát, amely fegyveres erővel akarta egyesíteni az országot. Ingadozott az amerikai hadsereg jövőbeli délkelet-ázsiai szerepét illetően, és az ügyre vonatkozó végső álláspontját már sosem ismerhetjük meg teljes egészében. Támogatta Izraelt, és lépéseket tett, hogy tartós katonai szövetséget kovácsoljon a két ország között. Sokat utazott, és biztosította a különböző államfőket, hogy az Egyesül Államok megingathatatlanul elkötelezett a szabadság, valamint kölcsönös

védelmi és katonai segítségnyújtás iránt, ha az szükséges a kommunizmus terjedésének megakadályozásához. A nyilvánosság számára a Kennedy család a politikai hatalmat és prosperitást jelentette. Azonban őket is sújtotta tragédia. A báty, Joseph Jr. elvesztése a háborúban, a húg, Kathleen „Kick” Kennedy halála egy 1948-as repülőszerencsétlenségben, a másik húg, Rosemary cselekvőképtelenné válása beárnyékolta a Kennedy-klán életét. Jack Kennedy 1953. szeptember 12-én öszszeházasodott a ragyogó Jacqueline Bouvier-val. A pár élete idillinek tűnt, holott el kellett szenvedniük egy sor szívet tépő veszteséget. Jackie 1955-ben elvetélt, egy évvel később halva született kislányt hozott a világra, majd 1963 augusztusában kisfia, Patrick, mindössze két nappal a születése után tüdőproblémák miatt meghalt. Mindezek ellenére a népszerű pár és két élő gyermekük, Carolyn és John Jr. elbűvölte a közvéleményt, olyannyira, hogy a család Fehér Házban töltött rövid időszakát az akkoriban népszerűvé vált,

Jackie által kedvelt musical nyomán Camelot-korszaknak nevezték el. John F. Kennedy kifelé az ifjonti életerő képét mutatta. A gazdagokkal és híresekkel barátkozott, olyan sztárok tartoztak a barátai közé, mint Frank Sinatra és a 45. születésnapján neki „szerenádot” adó Marilyn Monroe. Ám miközben a sajtó félrenézett, feltehetően számos házasságon kívüli viszonya volt, és egész életében egészségügyi bajok gyötörték, amelyeket a nyilvánosság előtt jórészt titokban tartottak. Kennedynek krónikus hátfájdalmai voltak, amelyek a tengerészeti szolgálata idején keletkeztek, s amelyekre vélhetően fájdalomcsillapítókat kapott. Elnökké választása előtt már háromszor adták fel neki az utolsó kenetet a katolikus szertartás szerint. Ezenkívül Addison-kórban szenvedett, egy ritka betegségben, amely a mellékvesekéreg működésének idült elégtelensége, és amelyet valószínűsíthetően nagy mennyiségű szteroiddal kezeltek. Az, hogy az egészségügyi problémái bármelyike elnökként milyen mértékben befolyásolta őt a kül- és belpolitika intézésében, találgatások tárgya. 1963. november 22-én Kennedy elnök és a first lady az 1964-es újraválasztásért folyó korai előkampány részeként a texasi Dallasba utazott. A gépkocsioszlop a város utcáin haladt, az elnök pedig nyitott limuzinban ült. A Texasi Tankönyvraktár épületének hatodik emeletéről lövések

JOHN F. KENNEDY KIFELÉ AZ IFJONTI ÉLETERŐ KÉPÉT MUTATTA. A GAZDAGOKKAL ÉS HÍRESEKKEL BARÁTKOZOTT

KENNEDY, COLD WAR AND CONTAINMENT

 A merénylet előtti pillanatokban Kennedy elnök és felesége nyitott tetejű limuzinban hajtat végig Dallas utcáin

dördültek. A merénylő, Lee Harvey Oswald puskájának lövedékei halálosan megsebesítették Kennedyt, akit röviddel ezután a Parkland kórházban halottnak nyilvánítottak. Amikor a hírt bejelentették, az ország gyászba borult. Abraham Lincoln egy évszázaddal korábbi meggyilkolása óta nem érte ilyen óriási fájdalom az amerikai népet. A szörnyű esemény és az azt követő állami temetés képei beleégtek a nemzet lelkébe. Habár általában elfogadott, hogy Oswald egyedül követte el tettét, léteznek összeesküvés-elméletek, amelyek Fidel Castrót, a szervezett bűnözést, a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), sőt Kennedy saját kormányának államcsínyt tervező tagjait vádolják. Amit John F. Kennedy hátrahagyott, az egy elszánt hidegháborús harcos, egy élete virágjában lekaszabolt karizmatikus és alkalmas, de nem hibátlan vezető, és talán egy be nem teljesült lehetőség öröksége.

MI TESZ VALAKIT ELNÖKKÉ? JFK nemzeti hős volt. Köztudott, hogy rövid élete során elképesztő dolgokat ért el.

1943. AUGUSZTUS 1.

1963. JÚNIUS 26.

1963. AUGUSZTUS 5.

A csendes-óceáni Salamon-szigetek közelében, a Blackett-szorosnál éjszakai őrjáraton lévő gyors, jól felfegyverzett PT–109 (járőrnaszád) fedélzetén Kennedy főhadnagy parancsot adott ellenséges hajók keresésére. A kis hajóba figyelmeztetés nélkül rohant bele a japán Amagiri romboló. Kennedy mentette meg a legénység több tagjának életét.

Huszonkét hónappal azután, hogy a keletnémet kormány, a Szovjetunió bábja megépítette a hírhedt berlini falat, Kennedy elnök reményt és bátorítást sugárzó, lelkesítő beszédet mondott a berlinieknek. Ebben hangzott el, hogy „Ich bin ein Berliner!”, lefordítva: „Berlini polgár vagyok!” Az üzenet világos, Nyugat-Németországot támogató állásfoglalás volt.

A hidegháború durva retorikája ellenére Kennedy elnök, Sir Alec Douglas-Home brit miniszterelnök és Hruscsov szovjet miniszterelnök is felismerte a korlátlan nukleáris kísérletezésben rejlő kockázatokat. A tárgyalások nyolc évig húzódtak, de végül az egyezmény véget vetett a víz alatt, a légkörben és az űrben végzett atomkísérleteknek.

Hősiesség a PT–109 fedélzetén

Történelmi beszéd Berlinben

Részleges atomcsendegyezmény

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

13 NAP A VILÁGVÉGÉIG

1962 ŐSZÉN ELSZABADULNI LÁTSZOTT A POKOL. KÉT NUKLEÁRIS NAGYHATALOM EGYMÁSNAK FESZÜLT, ÉS ELDÖRDÜLTEK AZ ELSŐ FEGYVEREK. ÍRTA: DR. NYÁRY GÁBOR

pilóta elcsigázott mozdulattal emelte kezét a különleges ruha nyakat szorító pereméhez. A testére simuló, gumírozott anyagból készült magassági öltözet rövid időn belül kényelmetlenné vált, akárcsak a hozzá tartozó, légmentes záródást biztosító sisak. De ez a felszerelés az életet jelenthette a különösen nagy magasságban repülő személyzet számára. Elég egy kicsi rés, egy szakadás rajta, és a hirtelen „dehermetizálódás” szinte felrobbantja a ritka légkörnek kitett emberi testet. Rudolf Anderson őrnagy, az Amerikai Légierő 4028. sz. Stratégiai Időjárásfelderítő Repülőszázadának tisztje aznap különleges, szigorúan titkos bevetésre indult. Nem is először. Repülőgépe, egy nagy magasságokba emelkedni képes, különleges felbontású kamerákkal felszerelt U–2F típusú felderítőgép nem is a század szokásos texasi állomáshelyéről emelkedett a magasba, hanem a floridai Orlando város McCoy légibázisáról indult útnak, hogy közelebb legyen kijelölt céljához. A gép valójában nem is tartozott a légierő kötelékébe: az eredetileg a CIA által üzemeltetett repülőt csak az

13 NAP A VILÁGVÉGÉIG ősz felforrósodott napjaiban vette át a katonaság. Ezt a különleges gépet ugyanis egyetlen dologra tervezték: feladata kezdettől az volt, hogy kémkedjen a „szovjet világ” felett, a korabeli vadászgépek és légvédelem számára elérhetetlen magasságokban. A titkos csúcstechnológia azonban ekkorra már ismertté vált a világ előtt: 1960. május 1-én a szovjet légelhárítás Szverdlovszk közelében megsemmisített egy U–2-est, megdöntve a gép sérthetetlenségéről szőtt álmokat. Anderson őrnagy aznapi feladata nem kevésbé veszélyes vállalkozásnak ígérkezett. A tapasztalt pilóta a szomszédos Kuba felé vette az irányt – ez volt a tiszt hatodik ilyen küldetése – azzal a céllal, hogy újabb felvételeket készítsen a karibi szigetország-

ban alig néhány napja észlelt atomfegyver-telepítésekről. Tizenkét nappal korábban egy CIA-elemző vette észre a Kuba felett frissiben készített légi felvételeken, hogy az országba érkezett szovjet csapatok megkezdték az R–12 jelű, a nyugatiak által csak SS–4-esként ismert közepes hatótávolságú rakéták telepítését. A hordozókon nukleáris robbanófejekkel – alig 150 kilométerre az USA határaitól. Néhány órányi egyenletes, eseménytelen repülés után a felderítő lassan közeledett céljához. Lent a mélyben már feltünedeztek Kuba partjai, majd a trópusi növényzet haragoszöld koronája felett suhant a gép. A pilóta készülődik, mindjárt a célkörzetbe ér, ideje ellenőrizni a légi fényképe-

AZ AMERIKAI KATONAI VEZETŐK AZONNALI LÉGI CSAPÁSOKAT KÖVETELTEK KENNEDY ELNÖKTŐL KUBA ELLEN n Légvédelmi rakéták az októberi forradalom 45. évfordulójára rendezett moszkvai díszszemlén 1962-ben

zőgépek takarónyílását. Anderson kipillantott a szélvédő üvegen – és megfagyott az ereiben a vér. Balra lent, még jókora távolságban, de sebesen közeledve jellegzetes fehér kondenzcsík jelent meg az égen: a rettegett „SAM”, egy szovjet légvédelmi rakéta! Éppen olyan, mint amilyen Szverdlovszknál végzett a CIA-pilóta, Francis G. Powers U–2-esével. Anderson ösztönös mozdulattal előretolta a botkormányt, és keményen rátaposott a bal oldali kormánypedálra. Tudta, hogy a szuperszonikus sebességgel közeledő Sz–75-ös nagy magasságú rakéta elől nem tud elmenekülni, egyetlen reménysége az maradt, hogy ügyes manőverezéssel megpróbálja kicselezni a fenyegetést. Csakhogy az U–2-est nem villámgyors manőverekre tervezték. Ez inkább egy vitorlázógéphez hasonló repülő, óriási szárnyfelületeivel csak lassan engedelmeskedett a kormánymozdulatoknak. Andersonnak mégis sikerült a rohamosan közeledő rakéta irányába fordítani a gépet, hogy így az ellenséges fegyver alá bukjon. Amíg az életéért küzdött, nem volt már ideje észrevenni azt a szürkésfehér kondenzcsíkot, amelyik a másik mögött, tőle jobbra közeledett. Az amerikai szakértők által SA–2 Guideline-nak nevezett légvédelmi komplexum 1D V750 típusú rakétájának nem volt szüksége arra, hogy közvetlenül eltalálja a célpontját. Amint az ellenséges repülőgép közelébe ért, a fejébe épített közelségi gyújtó – lényegében egy miniatűr radar – észlelte a célt, majd felrobbantotta a harcifejet. Mint az ENSZ-főtitkár néhány nappal későbbi szemleútján megtudta a vele tárgyaló kubai hatóságoktól: a szétrobbanó repeszfelhő elborította az U–2-est, és több helyen is felszakította a pilóta szkafanderét és a sisakját is. A 35 éves Rudolf Anderson őrnagy, a kétgyermekes sztárpilóta azonnal életét vesztette a hirtelen nyomásvesztéstől. Az amerikai katonai vezetők a hír hallatán azonnali légi csapásokat követeltek John Kennedy elnöktől a Kubába telepített légvédelmi ütegek ellen. A hidegháború korábban

n A világ aggódva figyelte a rakétaválság gyors eszkalálódását, a sodródást az atomháború felé. New Yorkban, az ENSZ épületének közelében mintegy 800 nő tüntetett a rakétaválság miatt és a békéért. Óvatosságra intették Kennedyt

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

n Az amerikai Blandy romboló ellenség után kutat

KULCSSZEREPLŐ – USA

A TENGERALATTJÁRÓVADÁSZ Edward G. Kelley kapitány, az USS Blandy romboló parancsnoka

Kuba körüli tengeri blokád és ha egyszer szagot fogott, többé nem részeként nagy erejű haditágított zsákmánya nyomából. hajócsoportok őrjáratoztak 1962 októberének végén a Blandy a karibi vizeken, némán romboló fedélzetén irányította a Kuba lopakodó szovjet tengeralattjárók után felé tartó szovjet tengeralattjárók üldökutatva a mélységeket. Az egyik ilyen zését. Az alig öt évvel korábban szolgá„vadászfalkában” szolgáló hadihajón, latba állított korszerű hadihajót nem is a a Blandy rombolón igazi veterán állt közvetlen támadófegyverzete tette olyan a parancsnoki hídon. Edward G. félelmetes ellenféllé. A romboló Kelley kapitány, egy szívós igazi erősségét rendkívül fejlett New England-i. A Massavíz alatti hanglokátora, a tenUSS Blandy chusettsi Haditengerészeti geralattjárókat felderíteni romboló Akadémián végzett hajós képes szonár jelentette. a II. világháború kegyetlen Miután felfedte a közelben EDWARD harcaiban kóstolt bele a megbújó B–59-es szovjet G. KELLEY tengeralattjárókkal folybúvárhajót, eleinte nagy KAPITÁNY tatott halálos macska-egér erejű hangimpulzusokkal játék fortélyaiba. Azt tartották bombázva próbálta a felszínre róla, hogy ő az USA atlanti-ócekényszeríteni. áni flottájának talán legtehetségesebb Közben riasztotta harci köteléke többi tengeralattjáró-vadásza. tagját. Kelley azonban úgy vélte, még Joviális kedvességgel, már-már atyai nem játszott ki minden kártyát. Kockájóindulattal kezelte beosztott tisztjeit a zatos lépésre szánta el magát, amikor szolgálat után klubként is funkcionáló a végsőkig hajszolt szovjet tengerészek parancsnoki étkezdében. Ha azonban „megijesztésére” gyakorló vízibombákat a parancsnoki hídra lépett, kiszámítdobatott a tengeralattjáróra. Igaz, Kelley hatatlan vadállattá vált. Mikor a hajó kapitány csak a parancs szerint járt el. ellenséges tengeralattjáró után vetette Három nappal korábban McNamara magát, az üldözés hevében Kelley pahadügyminiszter indítványozta, hogy rancsnok nemegyszer durván letaposta ilyen nyílt harci cselekménynek számító azokat az alárendeltjeit, akik az útjába fogással kényszerítsék felemelkedésre kerültek. Agresszív természete irányítot- az ellenséget. Csak kevésen és az ellenta a harcban: mindent tudott a tenger oldal józanságán múlott, hogy nem lett alattjárókról, a trükkös manőverekről – belőle III. világháború.

n Kubai milicisták az 1961-es amerikai inváziós kísérlet napjaiban. Castro

sikerrel verte vissza a támadókat

sem éppen langyos légköre izzásig hevült. Pedig még messze volt a nap vége. A Karib-tenger mélyén haladó tengeralattjáró legénysége erejének végére jutott. A B–59 jelű dízel-elektromos hajó, a szovjet Északi-tengeri Flotta egyik büszkesége már napok óta folytatta halálos bújócskáját a langymeleg trópusi víz alatt. A sziget védelmének megsegítésére érkező szovjet katonai kötelékek részeként a négy hajóegységből álló 69. tengeralatt járó-brigád azt a feladatot kapta, hogy minden ellenálláson áttörve érjen el egy kubai kikötőbe. A Kuba köré hermetikus tengeri „karantént” vonó amerikai flotta egyik köteléke azonban a nyomukban volt. Az USS Randolph repülőgép-anyahajó halálos pontossággal irányította a 11 rombolóból álló tengeralattjáró-elhárító különítményt. Korszerű hanglokátorával rábukkant a csendesen haladó szovjet tengeralattjárókra. A négy Projekt 641 típusú, az amerikaiak által Foxtrott hajóosztályúnak nevezett tengeralattjáró megpróbálta lerázni az üldözőket. A B–59-est hamarosan ismét felfedezték, és az egyik üldöző, az USS Blandy romboló különösen közel került zsákmányához. Eleinte nagy erejű ultrahangos bemérőimpulzusokkal kezdte „bombázni” a víz alatt a járművet, hogy így kényszerítse felmerülésre az ellenséget. Mint később a legénység tagjai beszámoltak róla, az óriási hangimpulzusok pörölycsapásként zuhogtak a tengeralattjáró fémtestére. De a szovjet tengerészek kitartottak. Napokig folytatták a víz alatt a macska-egér játékot, de közben vészesen fogyni kezdett a levegő a hajóban. Ekkor az amerikai romboló parancsnoka, a tengeralattjárók rémének tartott Edward Kelley kapitány kemény lépésre szánta el magát: vízibombákat – igaz, a jelentések szerint „csupán” kisebb töltetű gyakorlófegyvereket – kezdett kivetni a mélyben megbújó búvárhajóra. A végsőkig elcsigázott, ráadásul a tenger mélyén a bázisuk rádióadásaitól és így a friss hírektől elvágott szovjet matrózok azt hihették: kitört a III. világháború.

13 NAP A VILÁGVÉGÉIG

n A szovjet B–59-es tengeralattjáró a felszínre emelkedett

KULCSSZEREPLŐ – SZOVJETUNIÓ

A KATASZTRÓFA ELHÁRÍTÓ Vaszilij Arhipov kapitány, a 69. tengeralattjáró-brigád törzsfőnöke

A TENGER A tengeralattjáró kapitánya, MÉLYÉN A FRISS Valentyin Szavickij nehéz döntés HÍREKTŐL előtt állt. Az amerikai vízibombákat ELVÁGOTT SZOVJET egy támadás jelének ítélve kiadta MATRÓZOK AZT a parancsot: „Torpedótámadás! Különleges töltet! Hármas vetőHIHETTÉK: csövet előkészíteni!” „Értettem! KITÖRT A III . Torpedótámadás! Különleges töltet, VILÁGHÁBORÚ hármas vetőcső! Másodosztályú kapitány elvtárs! Kérem a támadási parancs megerősítését!” – fordult a brigád törzsfőnöke felé a biztonsági tiszt, kezében már egy különleges kulccsal. Az egyébként is hangtalanul sikló tengeralattjáró kormányállásában szinte megdermedt a levegő. A legénység elnémult, vágni lehetett a csöndet. Nagy titoktartás övezte ugyan a hajó berakodását indulás előtt, de mindenki látta a különös jeleket. A lőszer-javadalmazásként bemálházott 22 darab T–5-ös torpedóból 21 a szokásos szürke festést viselte. Volt azonban egy „kakukktojás” köztük, bíborszínű harcifejjel. A legénységhez egy különleges biztonsági tiszt is csatlakozott az útra, aki egyetlen percre sem mozdult el a feltűnő színű torpedó mellől. Ő volt az, aki személyesen felelt a „különleges töltetért”, márpedig a szovjet hadseregben mindenki tudta, mit takar ez az ártatlanul hangzó név. A víztükör fölött köröző amerikai hadihajók azonban nem tudhatták: a sarokba szorított szovjet tengeralattjárók mindegyike egy-egy nukleáris robbanófejjel ellátott torpedót is hordoz. A 15 kilotonnás robbanófej izzó gőzfelhővé változtathatta volna az egész amerikai hajóköteléket. A biztonsági tiszt, akiről mindenki gyanította, hogy biztosan nem haditengerész, szemét a rangidős tisztre vetette. A szovjet haditengerészetnél, ahogy egyébként az amerikainál is, az volt a szabály, hogy atomfegyver indítását legalább két tisztnek kell jóváhagynia. Ezen a hajón három tiszt egyetértésére volt szükség, és a politikai tiszt már megerősítette a kapitány harcparancsát.

szovjet vezérkar a Kubába lyetteseként a B–59-es tengeralattjárón vezényelt csapatok erősítésére hajózott Kuba felé. Ezúttal hagyomátengeralattjárókat indított útnak. nyos, dízel-elektromos hajón, amely A 69. tengeralattjáró-brigád azonban a szokásoktól eltérően „különtörzsfőnöke Vaszilij Arhipov kapitány volt. leges fegyvert” is vitt magával. A T–5-ös Parasztcsaládban született, a Csentorpedóra szerelt nukleáris robbanófej a des-óceáni Haditengerészeti Főiskolán 15 kilotonnás töltetével egy egész flottát végezte tanulmányait, majd – akárcsak képes volt elpusztítani. És erről az őket a tenger felszíne felett lesben álló üldöző amerikaiak odafenn nem amerikai ellenfele – ő is a II. sejtettek semmit. Csakhogy a világháború tengeri harcaiban tengeralattjárók élete végig a B–59-es esett át a tűzkeresztségen. hidegháború során állandó tengeralattjáró háborús készenlétben telt. A kubai rakétaválság során életről és halálról szóló dönEgy búvárhajó elleni támaVASZILIJ tés elé kényszerült – néhány dás – akár színlelt is, de vaARHIPOV hónap leforgása alatt már lódi fegyverekkel – azonos KAPITÁNY másodjára. volt a háborús cselekedettel. Az előző nyáron egy Projekt Amikor az amerikai 658 típusú – NATO-nevén Hotel vízibombák nyomán a B–59-es paosztályú – nukleáris rakétás tenger rancsnoka és a politikai tiszt ellentámaalattjáró parancsnokaként kelt őrjáratra. dás és az atomtorpedó bevetése mellett A K–19 jelzésű hajó még csak néhány döntött, Arhipov kapitány megtagadta az napja gyakorlatozott Grönland partjainál, utasítás jóváhagyását. Tudta ő is, hogy amikor meghibásodott az atomreaktora. az amerikai manőverek akár a háború A hajtómű leolvadással, beláthatatlan megindulását is jelenthették. De szilárkatasztrófával fenyegetett. A javítóknak dan tartotta magát: addig, amíg erről a sugárszennyezett helyiségekben kellett nem bizonyosodtak meg, amíg felmedolgozniuk. A végveszélyt sikerült elhárírülve nem beszéltek rádión a moszkvai taniuk, de a gépészeti részleg valamennyi flottaparancsnoksággal, addig nem matróza és tisztje halálos sugárdózist szabad atomfegyvert kilőni, nem szabad kapott. A munkálatokat irányító Arhipov kockáztatni ezzel a világégést. Ritkán is súlyosan megbetegedett. mondható el, hogy az egész földgolyó 1962. október 27-én az ismét szolgásorsa egyetlen emberen múlott. Vaszilij latba állt tiszt a csoport parancsnokheArhipov biztosan ezek egyike volt.

CRISES & ÉS KRÍZISEK CONFLICTS KONFLIKTUSOK

1962 ELEJÉN ÉRLELŐDÖTT MEG: HA KUBÁBA, AMERIKA SZOMSZÉDSÁGÁBA NUKLEÁRIS RAKÉTÁKAT TELEPÍTENÉNEK, AZ ELLENSÚLYOZHATNÁ AZ AMERIKAI FENYEGETÉST

A SORSDÖNTŐ 13 NAP OKTÓBER 16.

Reggel tájékoztatják az amerikai elnököt: a felderítés Kubába telepített rakétaállásokról szerzett bizonyságot. Az igazságügy-miniszter felveti, kreáljanak hamis ürügyet Kuba megszállására.

OKTÓBER 17.

Robert McNamara amerikai hadügyminiszter javaslatot tesz, hogy tengeri blokáddal akadályozzák meg a szovjet fegyverek Kubába szállítását.

OKTÓBER 18.

Kennedy eredménytelen tárgyalásokat folytat Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Az elnök figyelmezteti a Szovjetuniót, súlyos következményei lennének, ha atomfegyvereket telepítenének Kubába.

Az október 16. és október 28. közötti történelmi események.

OKTÓBER 19.

Az USA válságstábja latolgatja a megfelelő lépéseket. A katonai vezetők biztosítják Kennedyt, a légierő két nap múlva készen áll a rakétabázisok lebombázására.

OKTÓBER 20.

Az első Kubába telepített szovjet ballisztikus rakétaüteg bevetésre kész. Kennedy dönt: légitámadások helyett tengeri „karanténnal” zárják körül a szigetet. Haladéktalanul megkezdődik az akció katonai tervezése.

OKTÓBER 21.

Az USA-légierő magas rangú vezetője elismeri az elnöknek, hogy pusztán légi csapásokkal nem garantálható a Kubába telepített rakétaállások megsemmisítése.

13 NAP A VILÁGVÉGÉIG

n Amerikai P2V Neptune tengerészeti felderítőgép járőrözés közben egy rakétákat szállító szovjet teherhajó fölött

gető atomfegyvereket kezdte halálos gyűrűként a Most tehát a döbbenettől tágra nyílt tekintetek a Szovjetunió köré telepíteni. A 2400 kilométer hatóhajón tartózkodó brigádparancsnok-helyettesre meredtek. Mindenki, a legfiatalabb matróz is tudta, távolságú fegyverből előbb 30 darabot telepítettek Olaszországba, majd további 15-öt még közelebb, hogy abban a pillanatban, amikor megszólal, nem törökországi bázisokra szállítottak. Ezeket a csupán a saját halálos ítéletüket hallják, de az tervek szerint 15 további rakéta követte. Ez pedig egész világ sorsa teljesedik be. „Torpedóindítás! merőben új stratégiai helyzetet teremtett. A szovjet Különleges töltet!” – ismételte meg előírásosan vezetés úgy érzékelte, hogy az országukra a kiadott utasítást a fiatal tengeralattjáirányuló amerikai fenyegetés immár rós törzstiszt, Vaszilij Arhipov, majd elviselhetetlen – az új, nagy erejű hozzátette: „A parancsot nem MA MÁR és egészen közelre telepített nukerősítem meg! Ismétlem: a parancsot nem erősítem meg!” MINDENKI TUDJA, leáris rakéták ugyanis 10 perc képesek voltak elérni a Ma már mindenki, szakember, HA AKKOR ELINDUL alatt jelentősebb szovjet városokat, politikus tudja, ha akkor elindul A TORPEDÓ, katonai vezetési központokat, az a torpedó, az emberiség AZ EMBERISÉG bázisokat. elkerülhetetlenül belezuhant 1962 elején egy Hruscsov és volna a nukleáris háborúba, a BELEZUHANT hadügyminisztere, Malinovszkij világvégébe. VOLNA A VILÁG- marsall közötti beszélgetésen ér1962. október 27. volt a VÉGÉBE lelődött meg: ha Kubába, Amerika dátum, az a nap, amikor a Föld közvetlen szomszédságába maguk mindennél közelebb került a megsemis nukleáris rakétákat telepítenének, az misüléshez. Ez volt a csúcspontja annak ellensúlyozhatná az amerikai fenyegetést. Ahogy a a szinte napok alatt a vérontásig eszkalálódó krízisnek, amelyet kubai rakétaválságként tart szá- népies fordulatokat kedvelő szovjet pártfőtitkár fogalmazott: „Ezzel egy sündisznót dugnánk az amemon az emberiség. Szombati nap volt, és Robert rikaiak gatyájába.” A Szovjetunió Védelmi Tanácsa McNamara amerikai hadügyminiszter – ahogy 1962. május 21-én hagyta jóvá a Gribkov tábornok későbbi visszaemlékezésében elárulta – meg volt által kidolgozott tervet. Az „Anadir hadművelet” győződve róla, hogy több hétvége nem lesz már öt nukleáris rakétaezred átszállítását és kubai az életében. Ez volt a legsötétebb pillanat. Az a telepítését irányozta elő. Közülük három R–12-es pont, ahonnan, szerencsére, visszatántorodott a közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal két egymásnak feszülő óriás. Minden döntéshozó megértette, hogy még egy lépés, és az események volt felfegyverezve, két másik pedig a megnövelt hatótávolságú R–14-es atomfegyverekkel. irányítása kicsúszik mindenki kezéből. A gyors spirálban eszkalálódó válság két „magból” bújt ki. 1962 elejére a szovjet vezetés, noha országuk jelentős erőfeszítéseket tett az amerikai atommonopólium megtörésére, ekkorra világosan látta, nem tudnak lépést tartani az amerikai nukleáris arzenál kiépítésével. Hruscsov, aki tisztában volt azzal, hogy az óriási területű ország milyen sebezhető a nagy hatótávolságú amerikai bombázókötelékek csapásaival szemben, az interkontinentális rakéták fejlesztésének adott elsőbbséget. Ebben vélte megtalálni az amerikai nukleáris fenyegetésre a – mai szóval „aszimmetrikus” – válaszlehetőséget. Az USA azonban a rakétatechnológia terén is erős versenytársnak bizonyult. A Szovjetunió „feltartóztatására”, bekerítésére irányuló általános stratégiája részeként az európai területeken fekvő nagyvárosok elérésére alkalmas rakéták gyűrűjébe vonta az országot. Az 1956-ban rendszerbe állított amerikai SM–78 Jupiter rakéta a 1,5 megatonnás atomrobbanófejével irtózatos pusztításra volt képes. 1958 és 1959 folyamán az amerikai kormány ezeket az új, fenyen Kennedy elnök megtagadta a katonák kérését a légicsa-

pásokra, helyette 1962. október 23-án, a válság nyolcadik napján tengeri blokádot rendelt el Kuba ellen

OKTÓBER 22.

Amerika nyilvánosan bejelenti, bizonyíték van rá, hogy szovjet atomfegyvereket telepítenek Kubába. Követelik, hogy vonják ki ezeket a szigetországból. Egyúttal harckészültségbe helyezik az USA fegyveres erőit a világban.

OKTÓBER 23.

A Szovjetunió elutasítja az amerikai követeléseket. Castro kubai kormányfő megerősíti, országának joga van bármilyen fegyverrel megvédeni magát. A kubai fegyveres erőket és az ott állomásozó szovjet csapatokat a legmagasabb harckészültségbe helyezik.

OKTÓBER 24. Életbe lép a Kuba körüli amerikai tengeri blokád. A szigetország felé tartó szovjet hajók megállnak vagy irányt változtatnak.

OKTÓBER 25.

Két további szovjet rakétaezred is eléri a harckészültségi fokozatot. U Thant ENSZ-főtitkár is bekapcsolódik a tárgyalásokba. Egy átmeneti időszakot javasol, hogy a felek „lehiggadjanak”. Az amerikai elnök elutasítja az ötletet.

OKTÓBER 26.

Hruscsov levelet küld Kennedynek. Felajánlja rakétáik visszavonását Kubából, és hogy nem avatkoznak be Törökország ügyeibe. Cserébe azt követeli, Amerika oldja fel a Kuba körüli tengeri blokádot, és tegyen ígéretet, nem támadja meg a szigetet, továbbá vonja ki atomrakétáit Törökországból.

OKTÓBER 27.

Légi és tengeri incidensekkel a válság tetőpontjára hág. Este Kennedy üzen Hruscsovnak: hajlandó megszüntetni a blokádot, és megígérni, nem támadják meg Kubát. Egy titkos üzenetet is küld: a válság lecsendesedése után az USA „feltűnés nélkül” kivonja Jupiter rakétáit Törökországból.

OKTÓBER 28.

A Moszkvai Rádió adásában ismertetik Hruscsov Kennedyhez intézett levelét, amelyben a szovjet főtitkár elfogadja az elnök előző esti ajánlatát. A kubai rakétaválság – alig egy hajszálnyira a világvégétől – véget ér.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

USA KONTRA SZOVJETUNIÓ

FEGYVEREK

FARKASSZEMET NÉZŐ NUKLEÁRIS FEGYVERARZENÁLOK. Az USA a célpontokat rövid idő alatt elérni képes rakétákat telepített a Szovjetunió köré. Válaszul a szovjetek Kubába telepítettek hasonló fegyvereket, ahonnan ők mérhettek rövid idő alatt csapást ellenfelükre. A válság megoldásának kulcsát is e fegyverek jelentették: előbb a Kubában felállított atomrakétákat vonták ki, majd néhány hónapra rá az amerikaiak is visszavonták a maguk fegyvereit. n A válság vége.

Hajóra rakják a szigetről kivont szovjet atomfegyvereket egy kubai kikötőben

n Amerikai kormányzati atombunker lejárata

Nyugat-Virginiában. A szálloda alá rejtett komplexum a kongresszus tagjainak szolgált menedékül

Ha elpusztulna a világ… 1. AZ AMERIKAI HOLLÓ SZIKLA

Kormányzati túlélés a föld alatt. A válság nyomán mindkét nagyhatalom – a fegyverkezés folytatása mellett – készülni kezdett a „halál utáni életre”. A polgári védelmi gyakorlatok káosza rádöbbentette Kennedyt, nincs esély rá, hogy egy atomháborúban meg lehessen védeni a polgári lakosságot. Ettől kezdve arra koncentráltak, hogyan lehet biztosítani a kormányzat túlélését. A program a „kormányzati folytonosság biztosítása” nevet kapta. Lényege: ha pusztító csapás éri az országot, nincs idő a demokrácia szabályai szerint új vezetőket választani. Titkos tervek alapján a „látható” amerikai államvezetés, az ún. „A” kormányzat mellé előre kijelöltek egy „B” kormányzati névsort is. Sőt, egy „C” csapatot is. Válságos helyzetben az „A” kormányzat Washingtonban maradt volna – osztozva a választópolgárok sorsában. A „B” és a „C” kormányzatba került embereket viszont haladéktalanul a számukra kijelölt atombunkerekbe szállították volna. A kormányzat túlélésére kiépített bunkerhálózat egyik legfontosabb eleme, a Raven Rock, vagyis a Holló Szikla Központ óvóhelykomplexumát „föld alatti Pentagonnak” becézték. A kubai rakétaválság kezdetén, 1962. október 1-én helyezték üzembe. Az atomrobbanásoktól védett központ az amerikai hadsereg irányítását lehetővé tevő hadműveleti állás volt. A Virginiában kiépített Mount Weather Tartalék Központtal, illetve a Coloradóban meghúzódó Cheyennehegység Komplexummal együttesen alkotta az USA „kormányzati folytonosság biztosítása” program gerincét. Létét a hidegháború végéig szigorú titoktartás övezte, elfedve az állampolgárok elől a valóságot, hogy az ő túlélésükre nem készültek hasonló sziklabunkerek.

AMERIKAI SM–78 JUPITER ballisztikus rakéta

SZOVJET R–12 ÉS R–14 ballisztikus rakéta

Olaszországban 30 db Törökországban 15 db

Kubában 36 db R–12 és 24 db R–14

U–2F hadászati felderítő

Sz–75 Dvina légvédelmi rakéta

Az amerikai Lockheed repülőgépgyár 1953-ban dolgozta ki egy forradalmian új, nagy magasságokban repülni képes felderítőrepülő koncepcióját. Az egyetlen sugárhajtóművel hajtott gép órákon át tudott csendben körözni a kijelölt célterület felett, akár 21 kilométeres magasságban, miközben a legjobb szovjet vadász, a MiG–17-es legfeljebb 14 kilométer magasra tudott emelkedni. A gépen különleges megoldásokat alkalmaztak: kerekeit felszállás után ledobta, hogy súlyt takarítsanak meg, és tulajdonképpen két pilóta irányította. Az egyik a vezetőkabinban ült, a másik a földi állomásról, rádión keresztül segítette társa munkáját. A gépeket rendkívül nagy gyújtótávolságú lencsével felszerelt légi fényképezőgépekkel látták el. A fejlesztést valójában a CIA finanszírozta, és az elkészült példányok zömét ők üzemeltették. A vasfüggöny mögötti országok titkos feltérképezése volt a cél. Az első egységeket Angliában helyezték el, majd újabb alakulat települt (a nyugatnémet kormány tudta nélkül) Wiesbadenbe. 1956-ban újabb U–2-es egységet állítottak fel Törökországban, a szovjet határ közelében. Innen szállt fel Gary Powers U–2-ese is, amelyet a szovjet légvédelem lelőtt. Az U–2-es felderítők kulcsszerepet játszottak a kubai rakétaválságban is, ezek szereztek elsőnek bizonyítékot 1962. október 14-én a kubai szovjet rakétatelepítésekről. És ilyen gépet vezetett Rudolf Anderson őrnagy is a szigetország fölé néhány nappal később. Ő lett a válságban harci cselekményben életét vesztett egyetlen amerikai katona.

Az 1950-es évek elején az amerikai Boeing B–47 Stratojet – fedélzetén halálos atomfegyverekkel – már képes volt mélyen berepülni a Szovjetunió fölé, és hamarosan elkészült a még hatékonyabb B–52 Stratofortress is. A szovjetek tehát légvédelmi eszközeik erőteljes fejlesztésébe kezdtek. A Pjotr Grusin vezette szovjet tervezőiroda 1953-ban hozzákezdett a később Sz–75-ösnek elnevezett rakéta megalkotásához. A konstrukció alig négy év alatt öltött testet. Az ütegek száma az 1960-as évek közepére elérte az ezret, hamarosan szállítottak belőle a Varsói Szerződés tagjainak is. A NATO kódnevén SA–2 Guideline-ként ismert Sz–75 lett a világ legtöbb helyen telepített légvédelmi rakétarendszere. Az Sz–75-ös rakétaosztályok központi séma szerint települtek. A légvédelmi rakétaüteg hat indítóállása csillag alakban helyezkedett el. A középpontban, egy kis domb tetején volt az üteg SZNR–75 típusú tűzvezető lokátora. A célokat felderítő további radarberendezések az indítóállások közelében álltak. Betonfedezékben volt az üteg harcálláspontja, és további betonfedezékekben húzta meg magát ütegenként három gépkocsi, amelyek az 1D V750 típusjelű, kétfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakétákat szállították a kilövőkhöz. A folyamatos modernizáció révén az Sz–75ös változatai, a Dvina, a Gyeszna és a Volhov rendszerek a hidegháborús korszak csaknem valamennyi fegyveres konfliktusában feltűntek. Ilyen rakéta pusztította el a kubai válság idején Anderson őrnagy kubai bázisokat fényképező felderítőgépét is.

Figyelő szemek az égbolton.

n U–2-es kémrepülőgép bevetés előtt

Ez volt a rettegett SAM.

n Dvina, a korszak legfélelmetesebb

légvédelmi fegyvere

13 NAP A VILÁGVÉGÉIG n Kennedy elnök a válság idején felállított nemzet-

biztonsági kabinet, az ExCom ülésén tanácskozik minisztereivel 1962. október 29-én

Ha elpusztulna a világ… 2. PERIMETR, A SZOVJETUNIÓ HOLT KEZE A sírból is kinyúló kéz, amely visszavág az ellenségnek.

A rakétacsapatok védelmére harcászati rakétákat, összesen 180 fordulóval megkezdte a kijelölt vadászrepülő-ezredeket, gépesített alakulatokat alakulatok átszállítását Poti, Feodoszija, Baltijszk, és két légvédelmi rakétaezredet is Kubába akartak Szevasztopol, Murmanszk és Nyikolajev kikötőjételepíteni. ből Kubába. A nukleáris csapásmérő fegyverek A hatalmas ütőerejű csoportosítás nem csupán telepítése rekordtempóban folyt. Október 14-én a Szovjetunióra meredő amerikai atomrakétákat egy Kuba fölött átrepülő U–2-es felderítőgép volt hivatott ellensúlyozni, hanem garanciát felvételeinek elemzése ráébresztette az amejelentett volna, hogy az amerikaiak rikaiakat: immár az ő nagyvárosaikra is nem rohanják le a karibi szigetellenséges atomrakéták irányulnak. országot. Azóta ugyanis, hogy Kennedy ExCom néven különleges 1959. január 1-én Fidel Castro bizottságot hozott létre a NemAZ OKTÓBER 27-I felkelő gerillái élén bevonult zetbiztonsági Tanácson belül. A INCIDENSEKBŐL Havannába és elűzte az szakértők és politikusok az USA AZONBAN, amerikaiak által támogatott lehetséges lépéseit mérlegelSZERENCSÉRE, diktátort, Batistát, Kuba az ték. Október 24-én reggel az MINDENKI amerikai nagyhatalmi politika elnök parancsot adott a szigetMEGÉRTETTE: célkeresztjében állt. A hírhedt ország körbezárására. Tengeri Monroe-doktrína értelmében az kordonnal akarták megakadáÁLLJ, USA nem tűrte, hogy bárki a füglyozni, hogy a szovjet hajók további NE TOVÁBB! getlenséggel kacérkodjon Amerika fegyvereket szállítsanak Kubába. A „hátsó udvarában”. A CIA nyílt fegyvefeszültség gyorsan nőtt, a világ rohant a res inváziót szervezett a forradalmi köztárpusztulás felé. saság megdöntésére, de a csúfos kudarc után is Az október 27-i incidensekből azonban, szeegymást követték az amerikaiak által szervezett rencsére, mindenki megértette: állj, ne tovább! merényletkísérletek és szabotázsakciók. A kétpólu- Aznap este Kennedy elnök saját öccsét, a fiatal sú világban Castro nem is igen tehetett másként. igazságügy-minisztert küldte személyes üzenettel Amerika ellenlábasa, a Szovjetunió szövetségéért, Anatolij Dobrinyin szovjet nagykövethez. Amerika segítségéért folyamodott, és kifejezetten üdvözölte felajánlotta, hogy leszereli a Szovjetunió határain a csapattelepítés ötletét. telepített atomrakétáit, cserébe a Szovjetunió is A kubai kormánnyal kötött megállapodás alapbeleegyezett a Kubába telepített arzenál kivonásáján 1962 nyarán 86 szovjet kereskedelmi hajó ba. A világégéssel fenyegető válság megoldódott.

A válság erős nyomokat hagyott a szovjet vezetés gondolkodásán. Igyekeztek a lehető legjobbá fejleszteni a rakétavédelmet, de tudták, tökéletes pajzs nem létezik. Más megoldást ötlöttek ki. Nem arra koncentráltak, hogy megpróbálják mindenáron megvédeni a kormányzó elitet. Az volt a cél, hogy a Szovjetunió akkor is visszavághasson, ha vezetői elpusztulnak egy ellenséges csapásban. A tökéletes védekezés az, ha az ellenség tudja, hogy még győztes első csapás esetén sem ússza meg. A Perimetr rendszert válság esetén élesítették volna. Ekkor földrengésjelző, sugárzásmérő szenzorok tömegét figyelte, ellenséges atomrobbantások jeleit kutatva. Ha robbanást észlelt, megvizsgálta, működnek-e a szovjet vezérkarhoz vezető telefonvonalak? Ha igen, akkor a Perimetr szoftvere feltételezte, hogy az emberek kézben tartják a dolgok menetét, és készenléti üzemmódba állt. Ha azonban a telefonvonal néma maradt, a gép azt feltételezte, hogy a vezérkar megsemmisült. Ekkor a számítógép keresni kezdett valakit, legyen az bármilyen alacsony rangú is, akire átruházhatta az atomválaszcsapás indításának jogát. Közben különleges rakéták indítására adott utasítást, ezek végigszáguldottak a Szovjetunió felett, folyamatosan sugározva jeleiket a ballisztikusrakéta-indítók, bombázók, járőröző nukleáris tengeralattjárók felé. Amerre ezek az automatizált parancsközlő rakéták elhaladtak, nyomukban egymás után emelkedtek a magasba a szovjet atomfegyverek, útban amerikai és európai célpontjaik felé, hogy „megbosszulják” országuk megsemmisítését. Ez n Nuclear missilesHolt likeKeze. this Amely még a sírból is volt a Szovjetunió Jupiter rocket were placed kinyúlik és visszavág az ellenségnek. in Turkey and Italy

n Hruscsov

n A Szovjetunió fölött 1961-ben lelőtt amerikai

U–2-es kémrepülő egy korabeli gyufásdoboz címkéjén. Ez nem a Holt Kéz tervezett visszavágása, hanem valós ökölcsapás volt

úgy vélte, a rakétatelepítés egyszerre szolgálja a Szovjetuniót és védi a Castro vezette Kubát is

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

KULCSSZEREPLŐ: CHE GUEVARA

ORVOSI ÉLETPÁLYÁRÓL A MARXISTA POLITIKA FRONTVONALÁBA – EGY ARGENTÍNÁBÓL JÖTT FÉRFI, AKI A FORRADALOM ÉS A VÁLTOZÁS IDŐTLEN SZIMBÓLUMA LETT.

rnesto Guevara egy spanyol és ír származású argentin család öt gyereke közül a legidősebbként, 1928. június 14-én született. Apja később azt mondta, hogy már kiskorától ír vére határozta meg Guevara nyughatatlan és koraérett karakterét. Fiatal éveiben Guevara olyan ember volt, aki dühödten kritizálta a szabályokat, elidegenedett középosztálybeli neveltetésétől, egyre inkább együttérzett Argentína szegényeivel. Tizenéves korára már meghaladta anyja és apja baloldal iránti vonzalmát, és nyíltan szembehelyezkedett Juan Perón elnök rezsimjével és a polgári szabadságjogok korlátozásával. Már megkezdte orvosi tanulmányait, amikor 1950-ben elhatározta, hogy elutazik, mert a saját szemével akarta látni, milyen állapotban van a hazája. Nem volt pénze rendes motorkerékpárra, így vett egy biciklit, amelyre kis motort szerelt, és elindult, hogy lássa, mennyire terjedt szét a szegénység Perón uralma alatt. A fiatal argentin végül San Francisco del Chañarba érkezett, ahol barátja, Alberto Granado egy leprakórház laboratóriumát vezette. A biokémikus az ország legbetegebb emberein segített a munkájával, ez arra ösztönözte Guevarát, hogy barátja nyomdokaiba lépjen, és orvosi ismereteit a gyakorlatban hasznosítsa. Granado egy évre otthagyta lepratelepi munkáját, Guevara halasztott az egyetemen, és a két férfi 1951-ben új, közös expedícióra indult. Ez a második, kilenc hónapos utazás Guevara életének egyik fordulópontja lett, ő és Granado beutazták Argentínát, Chilét, Perut, Ecuadort, Kolumbiát, Venezuelát, Panamát, sőt Miamit is, részben egy 1939-es Norton 500 motorkerékpár nyergében, amelyet La Poderosa (Hatalmas) IInek neveztek el. Guevara, aki nagyon szerette a költészetet és a prózát is, naplót vezetett hosszú útjáról, a mindenütt tapasztalt szegénység és szenvedés pedig arra ösztökélte, hogy hazatérjen és befejezze orvosi tanulmányait, de egy

másfajta, erős hiányérzet is keletkezett benne. 1953-ban lediplomázott bőrgyógyászként, majd ismét útra kelt, és utazása végén Guatemalában kötött ki. A most már a „Che” becenéven (spanyolul azt jelenti „hé!” vagy „ember!”) ismert Guevara még Guatemalában volt, amikor a baloldali kormányt váratlanul megdöntötték. Az államcsínyt az USA támogatta a CIA-n keresztül, és az argentin forradalmár ekkor kezdte úgy látni, hogy az Egyesült Államok imperialista nagyhatalomként pénzért és hatalomért szíves örömest árusítja ki egy másik ország lakosságának a méltóságát. 1954. szeptember 21-én Guevara Mexikóvárosba érkezett, és az ottani közkórházban allergia-szaktanácsadóként helyezkedett el. Mexikói tartózkodása idején Guevara sokat és keményen dolgozott, hajtotta a vágy, hogy segítsen a szegényeken, betegeken, valamint az, hogy változást érjen el. Még a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem orvosi karán is előadott, de dolgozott fotóriporterként az Agencia Latina hírügynökségnek. 1955-re Guevara karizmatikus személyisége felkeltette a száműzetésben élő két kubai forradalmár, Fidel és Raúl Castro figyelmét. A Castro fivérek akkor menekültek el Kubából, amikor a korábbi elnök, Fulgencio Batista rezsimje kegyetlen diktatúrává alakult. Guevara csatlakozott az ügyükhöz, és a trió egy kisebb gerillacsapatot gyűjtött egybe, amellyel 1956. december 2-án partra szálltak Kubában. Forradalmat akartak, szerették volna megdöntetni Batistát és felszabadítani a népet, ám a valóságban kevesebb mint 100 forradalmár nézett szembe Batista amerikaiak támogatta hadseregével. Mészárlás következett, Guevara pedig mindent megtett, hogy ellássa a sebesülteket, és segítette elvtársait a harcban. Guevara és a Castro fivérek épphogy elkerülték a halált, a hegyekbe menekültek, amikor Batista vadászatot indított utánuk. Megkezdődött a kubai forradalom. Ahogy a kubai kormány elleni gerillaháború

MEGSZERVEZTE ÜZEMEK ÉS ISKOLÁK ÉPÍTÉSÉT, SEGÍTETT MEGTANÍTANI A FÉRFIAKAT, NŐKET ÉS GYEREKEKET OLVASNI 94

megerősödött, Guevara közvetlenül tapasztalta, mennyire szenvednek az egyszerű emberek Batista uralma alatt. A Sierra Maestrában lelt otthonra, ahol nem volt iskola, egészségügyi ellátás vagy infrastruktúra – helyette szegénységet és nagyfokú írástudatlanságot talált. Ez felzaklatta az argentin forradalmárt, és megerősítette vágyát, hogy lássa Kubát újjászületni. Guevara megszervezte üzemek és iskolák építését, segített megtanítani a férfiakat, nőket és gyerekeket írni-olvasni, valamint a betegek kezelésére kórházakat állított fel, és létrehozott egy újságot a forradalom eszméinek terjesztésére. Szenvedélyes hite a forradalomban Fidel Castro helyetteseként félelmetes parancsnokká tette őt. Ez a szenvedély vezette akkor is, amikor helyben lelőtte az árulókat, és osztagokat küldött az olyan forradalmárok levadászására, akik engedély nélkül távoztak el. Ez csak erősítette a körülötte viharos gyorsasággal kialakuló személyi kultuszt. Miközben parancsnokként kegyetlen volt, a „forradalom arca” pozíciót igen komolyan vette, és a nyugalmasabb pillanatokban gyakran olvasott fel a katonáknak, vagy tartott vitákat. A konfliktus nem csillapult, és Guevara továbbra is alapvető szerepet játszott. 1958

n Guevarát 1964-es moszkvai látogatásakor

válogatott szovjet tisztségviselők csapata kíséri át a Vörös téren

KULCSSZEREPLŐ: CHE GUEVARA n Ez a portré lett a 20. század egyik leghíresebb és legikonikusabb képe, éppoly híres és ikonikus, mint maga Guevara

CRISES HOW: KRÍZISEK BOOK & ÉS CONFLICTS OF KONFLIKTUSOK THE COLD WAR n Aktivista-pályafu-

tásának vége felé, a lázadást támogató kubai és más országbeli embereknek köszönhetően Guevara újra meg újra egérutat nyert a hatóságok elől

MI TESZ VALAKIT FORRADALMI HŐSSÉ? Guevara sokat utazott a világ legszegényebb országaiban, emiatt alakult ki benne a változtatás vágya.

1950–52

1953–59

1966–67

A fiatal Guevara több mint két évre maga mögött hagyta ígéretes orvosi karrierjét, hogy egy motorral felszerelt kerékpáron utazva felfedezze önmagát és hazáját. Az 1950-es első expedíció egy 4500 kilométer hosszú magányos utazás volt Észak-Argentína vidéki tartományaiban, a második út végén pedig Peruban, San Pablo lepratelepén vállalt önkéntes munkát.

A politikailag már elkötelezett Guevara Mexikóvároson átutazva találkozott Raúl és Fidel Castróval, majd csatlakozott tervükhöz, hogy megdöntsék az USA által támogatott kubai diktátor, Fulgencio Batista uralmát, és szocialista népállamként építsék újjá Kubát. A bekövetkező forradalom véres volt, de megszilárdította Guevara mint karizmatikus forradalmár státuszát.

Kubában sikerre vitték a forradalmat, a Castro vezette kormány alapjaiban átalakított mindent, de Guevara még mindig vágyott rá, hogy máshol is népszerűsítse marxista hitét. Hamarosan elment, hogy terjessze a forradalmat: először Kongóban, majd Bolíviában. Segített gerillahaderőt kialakítani, ám azt végül megsemmisítették, Guevarát pedig kivégezték.

A motoros odisszea

Kubai forradalom

Forradalmi munka Bolíviában

KULCSSZEREPLŐ: CHE GUEVARA

n Guevarát karizmatikus sze-

mélyisége és változtatni akarása a világ sok helyére elvitte, 1959-ben elutazott Egyiptomba és a Gázai övezetbe is

februárjában segített elindítani a forradalmi hangú Felkelők Rádióadóját, amely éjjel-nappal Batista-ellenes propagandát sugárzott, és katonai taktikusként is megmutatta képességeit. Rátermettsége az év során később megvívott Las Mercedes-i csatában bizonyult különösen lenyűgözőnek, amikor megakadályozta, hogy Batista erői elfogják Fidel Castrót. Végül nagyrészt ez billentette a háborút az ő javukra, mivel Guevara és kis forradalmárcsapata harcolt Havannáért és a sziget többi részéért a Santa Clara-i csatában is. Noha tizedannyian voltak, mint az ellenség, Guevara és emberei nem hátráltak meg, nem adták fel, és Batista kénytelen volt elmenekülni. 1959 januárjában Fidel Castro átvette a hatalmat, és megkezdte új, kommunistabarát rendszerének kiépítését. Guevarát először a La Cabaña börtönerőd parancsnokává nevezték ki. A börtön hamarosan a Guevara személyes parancsára tárgyalás nélkül kivégzett rabok magas számáról vált hírhedtté. A Kuba szabadságáért vívott háborúban gyakorolt kegyetlensége nem csökkent, amikor Kubát a régi rendszert támogató férfiak és nők százaitól „tisztították meg”. Guevara kulcsszerepet játszott az ország földreformjában is, amellyel megkezdődött a termőföldek hosszú és gyötrelmes kisajátítási folyamata és újraelosztása a parasztság körében. A Kubai Nemzeti Bank elnökeként és később ipari miniszterként Guevara lázasan dolgozott Castróval azon, hogy Kubát szocialista utópiaként építsék újjá. Castro Guevara magával ragadó egyéniségét használta arra, hogy hírt adjon az egész világnak Kuba újjászületéséről, és 1959. június 12-én egy Egyiptomtól Japánig terjedő három hónapos körútra küldte. Kubába visszatérve Guevara hatalma tovább nőtt, mivel pénzügyminiszterré nevezték ki. Ezen a poszton a marxizmus tanaiban rendíthetetlenül hívő Guevara hatalmas reformokat irányított; a gyáraktól az oktatásig mindent államosítottak.

A KUBA SZABADSÁGÁÉRT VÍVOTT HÁBORÚBAN GYAKOROLT KEGYETLENSÉGE A TISZTOGATÁSOK IDEJÉN SEM CSÖKKENT

Ezek a reformok azt vonták maguk után, hogy az Egyesült Államok bojkottálta a kereskedelmet Kubával, így Guevara kénytelen volt a keleti blokk országaival kereskedelmi ügyleteket kötni. Ez segített megtámogatni a nehézségekkel viaskodó kubai gazdaságot, de fel is gyorsította azt a folyamatot, amelyben az USA és Kuba közötti feszültségek nyílt krízissé értek. Nyugat-Németország és az Egyesült Államok megállapodása alapján vált lehetővé egy az USA által támogatott ellenforradalmi invázió a Disznó-öbölben 1961 áprilisában, de nemcsak hogy nem sikerült Castro és Guevara megdöntése, hanem következményeképpen Che tető alá hozta a kubai– szovjet megállapodást. Ennek az egyezségnek az eredménye volt, hogy csupán kőhajításnyira kerültek a szovjet nukleáris rakéták az USA területéhez, Guevara pedig a hidegháború legveszélyesebb krízise körül sürgölődött: ez volt a kubai rakétaválság. Noha a rakétaválság végül lecsendesedett, az esemény bebetonozta Guevara nemzetközi jelenlétét, és figyelmét a világ más tájain folyó harcok felé terelte. A következő négy évben felújította utazó nagyköveti tevékenységét, és számtalan országba ellátogatott, ahol a forradalom erejéről prédikált. Ez ismét fellobbantotta benne a tüzet, amelyet kubai politikai feladatai elnyomtak, és 1965 októberére Guevara lemondott minden kormányzati tisztségéről. Úgy döntött, másutt hinti el a forradalom magvait. Első útja a lázadók és a demokratikus kormány közötti polgárháború szorításában vergődő Kongóba vezetett, amely Guevarának a gerillaharcosi tapasztalataival és a kubai sikerével – a kormány imperializmusa miatt – megfelelő hadszíntérnek mutatkozott. Az afrikai kontinens azonban egészen másmilyen világnak bizonyult, mint Latin-Amerika. Minden erőfeszítése ellenére lázadó katonái létszáma egy évvel később már igencsak megcsappant, és az argentin kénytelen volt továbbállni. Bolívia lett a következő állomás 1966-ban, de ott is hasonló sors várt rá, mivel kis erőt képező gerillaharcosait elfogta és megsemmisítette a jóval szervezettebb bolíviai katonaság. Végül maga Guevara is fogságba esett, eltűnési képessége ezúttal csődöt mondott. 1967. október 9-én Ernesto Che Guevarát lelőtték. A forradalmár útja véget ért.

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

EGY HARMADIK VILÁGHÁBORÚ A SZUPERHATALMAK NUKLEÁRIS ROBBANÓANYAGOK MEGATONNÁIT IRÁNYÍTOTTÁK EGYMÁS VÁROSAIRA, DE ÚGY DÖNTÖTTEK, A FEJLŐDŐ VILÁG CSATLÓSHÁBORÚIN KERESZTÜL VÍVNAK MEG EGYMÁSSAL.

hirosimai és nagaszaki atomrobbantások egy új globális rendet jeleztek, amelyben a totális háború többé nem volt opció a Nyugat és kommunista ellenfelei számára. A versengő szuperhatalmak már az 1950-es években felismerték, hogy az 1914–18-ashoz vagy az 1939–45-öshöz hasonló, frontokon viselt közvetlen háborút hagyományos erőkkel valószínűleg nem lehetne hosszan vívni, sőt, még egy „korlátozott” háború is teljesen elpusztítaná népességük érintett részét. Így aztán a hidegháborút nagyrészt „kiszervezték” a harmadik világ különböző konfliktuszónáiba. Jellemzően egy adott afrikai, ázsiai vagy latin-amerikai ország ideológiai közösséget vállalt vagy a nyugati, vagy a kommunista táborral. Hamarosan Washingtonból vagy Moszkvából megjelent a pénz, a fegyverzet vagy a technikai tanácsadók. Ha az adott rezsim fegyveres lázadással állt szemben, a felkelőcsoportok szintén hűséget fogadhattak a másik oldalnak, és hasonló támogatásra számíthattak. Sok szempontból azonban ez a hidegháború harmadik világra gyakorolt hatásának túlzott leegyszerűsítése. A fejlődő világban 1947–1989 között lezajlott háborúk közül soknak a gyors dekolonizáció állt a hátterében, és olyan társadalmi-gazdasági, valamint etnikai feszültségek motiválták, amelyek jóval a hidegháború előtt keletkeztek. Ráadásul a Kreml és a Pentagon, amely elméletben a szocializmus, illetve a liberális demokrácia nemzetközi szintű elősegítésén szorgoskodott, gyakran azon vette észre magát, hogy paródiába illő rezsimeket támogat. Washington sok antikommunista szövetségesének riasztó emberi jogi adatai rengeteg politikai és sajtóbírálatot váltottak ki az egész Nyugaton. Az újonnan felemelkedő afrikai és ázsiai országok pedig nem mindig voltak a nagyhatalmak közötti csatlósháború passzív cinkosai. Az indonéziai Bandungban 1955-ben rendezett konferencia vezetett az el nem kötelezett országok mozgalmának 1961-es megalapításához, ennek tagállamai a versengő nagyhatalmak prioritásai közötti középutas külpolitikára törekedtek. Végül, bár a hidegháború ma már történelem, pusztító örökséget hagyott sok hajdani hadszíntéren. Aknák, politikai bizonytalanság, határokon átnyúló bűnözés és terrorizmus – ez mind ott van a harmadik világbeli több évtizedes ideológiai vetélkedés hagyatékában.

A HIDEGHÁBORÚT NAGYRÉSZT „KISZERVEZTÉK” A HARMADIK VILÁG KÜLÖNBÖZŐ KONFLIKTUSZÓNÁIBA

EGY HARMADIK VILÁGHÁBORÚ n Jonas Savimbi, az angolai UNITA mozgalom vezetője beszédet intéz a katonáihoz

AZ OGADENI HÁBORÚ

AFRIKA

IDŐTARTAM: 1977. JÚLIUS – 1978. MÁRCIUS HARCOLÓ FELEK: ETIÓP HADSEREG KUBA, A SZOVJETUNIÓ ÉS DÉL-JEMEN TÁMOGATÁSÁVAL KONTRA SZOMÁLIAI HADSEREG ÉS NYUGAT-SZOMÁLIAI FELSZABADÍTÁSI FRONT EMBERVESZTESÉG: 13 000 KATONA ÉS KB. 1000 CIVIL EREDMÉNY: ETIÓPIA GYŐZELME ÉS SZOMÁLIA KILÉPÉSE A KOMMUNISTA TÁBORBÓL Hailé Szelasszié etióp császár uralmát 1974 szeptemberében véres puccsal megdöntötte a Derg (katonai bizottság). Ekkortól az elkötelezett marxista, Mengisztu Hailé Mariam uralta ország, különösen a szomáli nemzetiségű Ogaden tartomány káoszba süllyedt. 1977 júniusában Etiópia megvádolta a szomáliai hadsereget, hogy beszivárgott Ogadenbe, és segítette a Nyugat-szomáli Felszabadítási Frontot (WSLF). A következő hónapban egy inváziós haderő mélyen behatolt

Ogadenbe, elfoglalva a tartomány zömét. A Szovjetunió, mivel két marxista szövetségese háborúzott egymással, próbált tűzszünetet elérni, majd végleg magára hagyta Sziad Barre szomáliai rendszerét. 1977–78-ban szovjet katonai tanácsadók és 15 000 kubai katona utazott Etiópiába. A szomáliai hadsereg és a WSLF sikeres volt a szárazföldön, de 1978 elején az etióp ellentámadások kiűzték őket Ogadenből. Barre ezután az USA-val szövetkezett.

ANGOLAI POLGÁRHÁBORÚ

HÁBORÚ ZIMBABWÉÉRT

IDŐTARTAM: 1975. NOVEMBER – 2002. ÁPRILIS HARCOLÓ FELEK: MPLA, A SWAPO ÁLTAL SEGÍTETT FNLA-CSOPORTOK, ANC FEGYVERES SZÁRNYA, KUBA, NDK ÉS SZOVJETUNIÓ (KOMMUNISTÁK) KONTRA A DÉL-AFRIKA ÉS ZAIRE ÁLTAL TÁMOGATOTT UNITA (ANTIKOMMUNISTÁK) EMBERVESZTESÉG: KÖRÜLBELÜL 500 000 CIVIL EREDMÉNY: FOLYTATÓDÓ MPLA-URALOM

IDŐTARTAM: 1964. JÚLIUS – 1979. DECEMBER HARCOLÓ FELEK: RODÉZIAI BIZTONSÁGI ERŐK KONTRA ZANLAÉS ZIPRA-GERILLÁK EMBERVESZTESÉG: KÖRÜLBELÜL 11 000 KORMÁNYZATI KATONA ÉS LÁZADÓ, 8258 CIVIL EREDMÉNY: VÉGET ÉR A FEHÉR KISEBBSÉG URALMA, FÜGGETLEN ZIMBABWE

A portugálok ragaszkodtak afrikai gyarmataikhoz, még jóval azután is, hogy az európai országok többsége feladta területeit a fekete nacionalisták egy új generációja javára. Ez a felfogás megváltozott az 1974. április 25-i „lisszaboni szegfűk forradalmával”, amelynek vezetői gyors dekolonizációs programot ígértek. A függetlenséget garantáló alvori megállapodás 1975. januári aláírásával három fő mozgalom alakított közös kormányt: az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA), az Angolai Nemzeti Felszabadítási Front (FNLA) és a Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA). 1975 közepére a három szervezet már területi harcot vívott egymással. A szovjet segéllyel és kubai csapatokkal megtámogatott MPLA hónapok alatt uralma alá hajtotta Angola nagy részét. Az UNITA közvetlenül kapott fegyverzetet, hírszerzőket, sőt zsoldosokat is, főképp az Egyesült Államoktól, Dél-Afrikától és Brazíliától. 1991-ben megkötötték a bicesse-i egyezmény néven ismert ideiglenes megállapodást, amely tűzszünetet és a gerillacsoportok leszerelését eredményezte. Ezt követően az MPLA jelöltje, José Dos Santos nyerte Angola első többpárti választását, de mivel az UNITA vezetője, Dr. Jonas Savimbi vitatta az eredményt, kiújult a polgárháború. Amikor Savimbi 2002-ben meghalt egy ütközetben, az olajban és gyémántban gazdag Angola már romokban hevert.

TOVÁBBI AFRIKAI KONFLIKTUSOK

MOZAMBIK: 1977–1992

Emberveszteség: 1 millió halott az éhínségben elpusztultakkal együtt Mozambiki Felszabadítási Front (Frelimo) kontra a Rodézia és Dél-Afrika támogatta Mozambiki Nemzeti Összefogás (Renamo).

KONGÓI VÁLSÁG: 1960–1965

Emberveszteség: 100 000 halott A népi nacionalista rezsim került szembe az Egyesült Államok és a Szovjetunió támogatta különböző szeparatista zendülésekkel; az ENSZ intervenciója végül Joseph-Désiré Mobutu uralmát alapozta meg.

Nem sokkal azelőtt, hogy az Ian Smith vezette fehér rezsim 1966. november 11-én egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, Rodéziában kirobbantak az első lázadások. Két vezető emelkedett ki: Joshua Nkomo, a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU), egy marxista–leninista szervezet alapítója, és Robert Mugabe, aki a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Uniót (ZANU) alapította 1963 augusztusában. Mindkét pártnak volt katonai szárnya, ezek Észak-Koreától és Kínától kaptak kiképzést. 1971-re a fekete nacionalisták koalíciót alakítottak Smith rezsimjének megdöntésére. Amikor a portugálok 1975-ben kivonultak Mozambikból, Smith szükségállapotot hirdetett, mivel Rodézia így már három ellenséges országgal volt határos. Az 1966 óta nemzetközi embargó alatt álló rodéziai rezsim eközben „bozótháborút” folytatott, amelyet mindkét oldalon borzalmas erőszak jellemzett. 1976-ban a rodéziai Selous Scouts különleges egység átkelt a mozambiki határon és megsemmisítette a lázadók egyik táborát, újoncok százait ölve meg. Zambiában is lecsaptak, miután ott Nkomo gerillái szovjetektől kapott SAM–7 hőkereső rakétákkal lelőttek két Vickers Viscount repülőgépet. Az 1970-es évek végére, a konfliktus kiéleződésével a felek nemzetközi nyomás alá kerültek, hogy fejezzék be a háborút. Az 1979-ben kötött megálla-

podás hozta el a független Zimbabwe létrejöttét. Pár év alatt Mugabe gyakorlatilag elnyomó egypártrendszert alakított ki, és kiszorította Nkomót. Mugabe végül 2017. november 21-én katonai nyomásra lemondott. n A ZANLA csoport – a Robert Mugabe vezette nacionalista frakció fegyveres szárnya – egyik fiatal tagja nagy gonddal tűz fel egy szuronyt a fegyverére

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

ÁZSIA INDONÉZIAI KATONAI HATALOMÁTVÉTEL IDŐTARTAM: 1965. OKTÓBER – 1966 KÖZEPE EMBERVESZTESÉG: KÖRÜLBELÜL 500 EZER–1 MILLIÓ CIVIL HARCOLÓ FELEK: INDONÉZ KATONASÁG ÉS ANTIKOMMUNISTA MILÍCIÁK, ISZLÁM CSOPORTOK, EGYES KOMMUNISTA CSOPORTOK EREDMÉNY: SUKARNO ELNÖK BUKÁSA, MEGKEZDŐDIK SUHARTO KATONAI DIKTATÚRÁJA Az Egyenlítőn átnyúló Indonézia több mint 13 000 szigetből áll, a hollandok gyarmatosították, majd a II. világháborúban a szövetségesek és a japánok harcoltak érte. Az 1950-es években a jelentékeny, populista, de ingatag Ahmed Sukarno elnökölte a hatalmas, elszegényedett és széthúzó országot. Megnyerte az 1955-ös választásokat, majd „irányított demokráciára” cserélte a parlamentáris rendszert. Rossz gazdaságirányítása hiperinflációhoz vezetett Indonézia-szerte. Külpolitikája azon alapult, hogy komoly segélyeket húzott a nyugati és a kommunista hatalmaktól, miközben szeszélyesen váltogatta az oldalakat. Sukarno „Nagy Indonéziáról” álmodott, amely felöleli az egész maláj nyelvű régiót. Az újonnan létrejött Malajziával szembeni konfrontációs politikája 1963–66 között a nemzetközösségi csapatok és az indonéz különleges erők összecsapásaihoz vezetett Borneó dzsungeleiben. Sukarno ideológiája a nacionalizmus, a szocializmus és a jávai miszticizmus keveréke volt, de hatalma a Mohammed Suharto tábornok vezette jobboldali indonéz hadsereg és a D. N. Aidit vezette Partai Kommunasai Indonesia (PKI) közötti bizonytalan egyensúlyon alapult. A PKI 1965-ben a világ harmadik legna-

BANGLADES FELSZABADÍTÁSI HÁBORÚJA IDŐTARTAM: 1971. MÁRCIUS–DECEMBER HARCOLÓ FELEK: PAKISZTÁNI KATONASÁG ÉS ISZLÁM PARAMILITÁRIS ERŐK KONTRA MUKTI BAHINI LÁZADÓK; DECEMBERTŐL AZ INDIAI ÉS A PAKISZTÁNI HADSEREG EMBERVESZTESÉG: KÖRÜLBELÜL EGY-KÉT MILLIÓ BENGÁLI CIVIL EREDMÉNY: FÜGGETLEN BANGLADES A szubkontinens 1947-es felosztása a hindu Indiát beékelte Nyugat- és Kelet-Pakisztán közé, amelyekben az iszlámot leszámítva jóformán semmi közös nem volt. A keleti, bengáli anyanyelvű emberek nehezményezték a megkülönböztetést, amelyben az iszlámábádi katonai rezsim részesítette őket az 1960-as években. Washington azonban nélkülözhetetlen regionális szövetségesnek tekintette a pakisztáni tábornokokat. Miután 1970-ben a bengáliakat sújtó kataszt-

n Indonézia baloldali nacionalista miniszterelnöke, Sukarno és a szovjet vezető, Nyikita Hruscsov melegen üdvözli egymást 1961-ben

gyobb kommunista pártja volt, Sukarno több minisztere rokonszenvezett az ipar államosítását és a szorosabb kínai kapcsolatokat célzó törekvésével. 1965. október 1-én az indonéz hadsereg bejelentette: megakadályozta a PKI puccskísérletét Sukarno ellen. Hogy valóban ez történt-e, azt sosem sikerült bizonyítani. A szemtanúkat, elsősorban D. N. Aiditet az ezt követő tisztogatásokban meggyilkolták. Suharto tábornok erői és a szövetséges polgárőrség 1965–66-ban tombolt Indonéziában, legalább 500 000 kommunistagyanús személyt megöltek. Az amerikai és a brit titkosszolgálat szolgáltatott adatokat a célszemélyekről. 1968-ra Sukarno lemondott, és a Suharto által bevezetett militarista Orde Baru (új rend) uralkodott három évtizeden át.

rofális ciklont követően a junta érzéketlenül, ostobán reagált, Kelet-Pakisztánban a nacionalizmus a karizmatikus Mudzsibur Rahman sejk, az Awami Liga vezetője körül kristályosodott ki. 1971 áprilisára már teljes polgárháború dúlt. A nyugat-pakisztáni hadsereg körülzárta a keletieket, és durva megtorlást vitt véghez, lemészárolva több tízezer bengálit. A magukat Mukti Bahininak nevező fellázadt kelet-pakisztáni katonák és vidéki gerillák visszavágtak, közben menekültek milliói özönlöttek Kelet-Indiába. India miniszterelnöke, Indira Gandhi a szocialista gazdasági stratégiát pártolta, és erős kapcsolatai voltak a Szovjetunióval. Amikor India és Pakisztán 1970. december 3-án háborúba kezdett, Washingtonban ez nagy megdöbbenést keltett. Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó arra ösztökélte Nixon elnököt, hogy „billentse a mérleget” Pakisztán javára. Nixon még abban a hónapban amerikai hadihajókat rendelt a Bengáli-öbölbe. A háborúban az indiaiak két hét alatt kiűzték a pakisztáni erőket. Ezután Kelet-Pakisztán Banglades néven azonnal függetlenedett. n Helyi Mukti Bahini gerillák fegyverrel gyakorolnak az elfoglalt Kelet-Pakisztánban 1971-ben

100

KENNEDY, COLD EGY HARMADIK WAR AND CONTAINMENT VILÁGHÁBORÚ

VIETNÁMI–KAMBODZSAI HÁBORÚ

n Pol Pot miniszterelnök alatt a Demokratikus Kambodzsa a legkevésbé sem volt demokratikus

IDŐTARTAM: 1975. MÁJUS – 1991. OKTÓBER HARCOLÓ FELEK: VIETNÁMI HADSEREG ÉS KAMBODZSAI FEGYVERES ERŐK KONTRA VÖRÖS KHMEREK, KPNLF- ÉS FUNCINPECLÁZADÓK EMBERVESZTESÉG: 25 000 VIETNÁMI ÉS KAMBODZSAI KATONA, KB. 50 000 LÁZADÓ ÉS 100 000 CIVIL, NEM SZÁMÍTVA A VÖRÖS KHMEREK ÉS AZ 1979–80-AS ÉHÍNSÉG ÁLDOZATAIT EREDMÉNY: VIETNÁMI KATONAI VISSZAVONULÁS ÉS PÁRIZSI BÉKE MEGÁLLAPODÁS: ENSZ-MISSZIÓ KAMBODZSÁBAN AZ 1990-ES ÉVEK ELEJÉN Az USA 1975-ös indokínai visszavonulása után a régió egy hidegháborún belüli hidegháború helyszíne lett, mivel a két névleges szövetséges, Kína és a Szovjetunió konfliktusba került egymással. Az új kommunista vietnámi és kambodzsai rezsimek szárazföldi és tengeri területi viták miatt csaptak össze. A Thai-öbölben vívott rövid szigetháború után 1975 közepén ingatag békét kötöttek. 1977 áprilisától azonban a kínaiak támogatta kambodzsai vörös khmer rezsim támadásokat hajtott végre a Szovjetunióval szövetséges Vietnám ellen. Amellett, hogy egy tömegek leigázásával járó parasztutópiát akartak megvalósítani, Vietnám egy déli régióját is követelték, amely évszázadokkal azelőtt khmer uralom alatt állt. 1978 decemberében Vietnám 150 000 katonával állt bosszút, és elfoglalta Kambodzsát,

MALAJZIAI KOMMUNISTA FELKELÉS IDŐTARTAM: 1948. JÚNIUS – 1960. JÚLIUS ARCOLÓ FELEK: BRIT NEMZETKÖZÖSSÉG ÉS MALÁJ BIZTONSÁGI ERŐK KONTRA MALÁJ KOMMUNISTA PÁRT EMBERVESZTESÉG: 519 BRIT KATONA, A MALÁJ BIZTONSÁGI ERŐK 1346 TAGJA, 6170 KOMMUNISTA KATONA, KB. 3000 CIVIL EREDMÉNY: A KOMMUNISTA FELKELŐK LEGYŐZÉSE ÉS KIŰZÉSE; A FÜGGETLEN MALÁJ ÁLLAMSZÖVETSÉG MEGALAKULÁSA A II. világháború következményeképpen nagy volt az elégedetlenség Malajzia elszegényedett kínai kisebbsége körében, amely a népesség tíz százalékát tette ki, és a Maláj Kommunista Párt (MCP) felé vonzódott. A párt vezetőjét, Chin Penget a brit haderő képezte ki, és a háborúban a japánok ellen harcolt. Vonzotta a „népi háború” stratégiája, amelyet Mao kommunistái vívtak Kínában, és megalakította a Maláj Népfelszabadító Hadsereget (MRLA), a párt fegyveres szárnyát. Miután az északi Perak államban meggyilkoltak három európai telepest, 1948. június 18-án bevezették a szükségállapotot. Az MRLA-t nagyrészt a kínai kisebbség támogatta, és létrehoztak egy bázishálózatot a dzsungelben, ahonnan az ültetvényeket és az infrastruktúrát támadták. Sir Harold Briggs tábornok, Malajzia brit hadműveleti parancsnoka a Briggs-tervvel válaszolt, amelynek része volt a falvak stratégiai célú kitelepítése is, melynek keretében új, őrzött településekre költöztették a kínai civileket. 1952-re Gerald Templer altábornagy vezényletével már

ahol bábállamot hozott létre. Több mint 600 000 kambodzsai menekült a thaiföldi határ menti táborokba. Itt a Vietnám-ellenes lázadók is menedéket találtak az 1980-as években. A vörös khmerek maradéka szövetkezett a Khmer Népek Nemzeti Felszabadító Frontjával és a Funcinpec szervezettel, Kína, Thaiföld és az USA pedig támogatta őket pénzzel, fegyverekkel és kiképzéssel. Vietnám 1989-ben kivonta csapatait.

Az Indonéziában tartott béketárgyalásokat követően az 1991-es párizsi békeszerződés lefektette egy ENSZ békefenntartó misszió és a felek elméleti leszerelésének alapjait. Ám a vörös khmerek még az 1990-es évek végéig folytatták támadásaikat és emberrablásaikat. Hun Sen miniszterelnök – a vörös khmer parancsnok, aki 1977-ben Vietnámba szökött – 1997-ben államcsínyt hajtott végre, és azóta is ő vezeti Kambodzsát.

nagyszámú nemzetközösségi katona – köztük a Királyi Afrikai Lövészezred és több gurkha zászlóalj – állomásozott Malajziában. A felkelés leveréséhez a szívekért és elmékért folyó vidéki kampányt is indítottak, valamint 1955 után amnesztiát hirdettek a magukat megadó gerilláknak. 1957-től

a független Maláj Államszövetség helyzete lassan stabilizálódott, meggátolták a kommunisták harcát és antikolonialista küzdelmét. Chin Peng és serege később Dél-Thaiföldre szökött, majd 1968 és 1989 között egy második felkelést is vezettek Malajzia ellen.

n Brit nemzetközösségi tisztek megbeszélése a kommunista lázadók követéséről Malajziában

TOVÁBBI ÁZSIAI KONFLIKTUSOK

LAOSZI POLGÁRHÁBORÚ: 1953–1975 Emberveszteség: 70 000

Laoszi királyi kormány kontra a vietnámiak támogatta Pathet Lao milícia; a kommunisták ellen küzdő hmong és más hegyi törzseket a CIA támogatta.

KOMMUNISTA LÁZADÁS A FÜLÖP-SZIGETEKEN: 1969–MÁIG

Emberveszteség: 40 000

Az USA által támogatott filippínó kormány kontra Fülöp-szigeteki Kommunista Párt és Új Néphadsereg.

101

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

LATIN-AMERIKA

HÁBORÚ SALVADORBAN IDŐTARTAM: 1979. OKTÓBER – 1992. JANUÁR HARCOLÓ FELEK: SALVADORI BIZTONSÁGI ERŐK ÉS PARAMILITÁRIS CSOPORTOK KONTRA FMLN-GERILLÁK EMBERVESZTESÉG: 70 000 HALOTT ÉS TÖBB EZER ELTŰNT SZEMÉLY EREDMÉNY: AZ FMLN LEFEGYVERZÉSÉHEZ ÉS A BIZTONSÁGI ERŐK ÁTALAKÍTÁSÁHOZ VEZETŐ BÉKESZERZŐDÉS Salvadort az 1930-as évek óta – katonai elnyomás mellett – egy szűk elit irányította. Negyven évvel később a rendszer közel állt a bukáshoz. 1979 októberére a Forradalmi Kormányzó Tanács került hatalomra, de a jobboldali katonatisztek ellene voltak. Vezetőjüket, Roberto D’Aubuissont (más néven „Forrasztólámpás Bobot”) vádolták a rendszerrel szemben kritikus Oscar Romero érsek 1980-as meggyilkolásának kitervelésével. Abban az évben alakította meg öt baloldali frakció a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Frontot (FMLN), hogy harcoljanak a junta ellen. Amikor négy amerikai apácát megerőszakoltak és megöltek a katonák és halálbrigádbeli társaik, Jimmy

Carter elnök felfüggesztette a juntának nyújtott segélyt. Republikánus utódja, Ronald Reagan azonban fő közép-amerikai szövetségesének tekintette a rezsimet, így kormányzata az FMLN 1981-es offenzívája után jelentős segélyt juttatott a juntának. A segély nagy része a salvadori hadsereg különleges egységeihez, leginkább az Atlacatl zászlóaljhoz áramlott, amely 1981-ben közel 900 civilt mészárolt le El Mozote faluban. 1984-ben – 50 év után – José Napoleón Duarte lett Salvador első választott elnöke, ám hamarosan a helyére lépett a D’Aubuisson által 1980-ban alapított jobboldali Nacionalista Köztársasági Szövetség

NICARAGUAI FORRADALOM IDŐTARTAM: 1979. JÚLIUS – 1990. FEBRUÁR HARCOLÓ FELEK: A NEMZETI FELSZABADÍTÁS SANDINISTA FRONTJA KONTRA ANTIKOMMUNISTA LÁZADÓ KONTRÁK EMBERVESZTESÉG: KÖRÜLBELÜL 30 000 HALOTT EREDMÉNY: A DANIEL ORTEGA VEZETTE SANDINISTÁK VÁLASZTÁSI VERESÉGE ÉS A KONTRÁK LEFEGYVERZÉSE A 20. század elején amerikai tengerészgyalogosok szállták meg Nicaraguát. Az amerikai erők visszavonulását és a baloldali forradalmár, Augusto Sandino meggyilkolását követően Anastasio Somoza puccsal magához ragadta a hatalmat, és évtizedeken át uralkodó dinasztiát alapított, uralmukat az amerikaiak által kiképzett nemzeti gárda tartotta fenn. A mártír Sandino inspirálta a Sandinista Front létrejöttét, amelynek célja a rezsim megdöntése és az USA nicaraguai befolyásának csökkentése volt. A sandinisták tőkét kovácsoltak a nagyfokú vidéki szegénységből és a Somoza dinasztia brutális uralmából, és az 1970-es évek végén már vakmerő támadásokat tudtak véghez vinni a fővárosban, Managuában. Az Amerikai Államok Szervezete lemondásra szólította fel Anastasio Somoza Debayle-t. Már több mint 50 000 nicaraguait gyilkoltak meg, mire 1979. július 19-én száműzetésbe menekült, és a sandinisták átvették a hatalmat. Az új rezsim tanácskozó testületet és egy széles bázisú kabinetet állított fel, amelyben nem sandinisták is voltak, és megalapozták a törvényhozást a választásokhoz. A kubai modellt követő egészségügyi és oktatási programokat is bevezettek. A Reagan-kormányzat különösen ellenséges volt a sandinista rendszerrel szemben, és fegyvereket juttatott az antikommunista gerilláknak, a kontráknak. Ezek Nicaraguán kívül, főként Hondurasban telepedtek meg, volt nemzeti gárdistákból és a rendszer

102

n Az 1980-as években egy csoport baloldali gerilla szövetséget kötött a salvadori juntával

(Arena) jelöltje. Egy évtizedig tartó orgyilkosság, bombázás és mészárlás után a konfliktus holtpontra jutott. A keleti blokk összeomlásával jórészt megszűnt az FMLN támogatása. Amikor aztán az Atlacatl zászlóalj emberei 1989 novemberében legyilkoltak hat jezsuita papot, Washingtonon megnőtt a nyomás, hogy vessen véget a háborúnak, különösen, mivel a jezsuiták gyilkosait a georgiai Fort Benningben, az USA Hadsereg Amerikai Katonai Iskolájában képezték ki. Húsz hónapnyi tárgyalás után az ENSZ által Mexikóvárosban tető alá hozott Chapultepec-békemegállapodás lezárta a polgárháborút. Az FMLN azóta átalakult, jelentős politikai párttá fejlődött.

jobboldali ellenfeleiből álltak. 1986-ban az amerikai katonai segélyt korlátozó ún. Boland-kiegészítés miatt kitört az Irán–kontra botrány, ebben a Reagan-kormányzat magas rangú tisztviselőit bűnösnek találták illegális fegyvereladásokban – ezekből a kontrákat pénzelték. Az 1984-es választásokon a sandinisták elsöprő győzelmet arattak, de pár éven belül a gazdaságot megbénította a hiperinfláció, a katolikus egyházzal pedig megromlott a viszonyuk. 1989 elejére a közép-amerikai vezetők megállapodtak egy a konfliktus befejezését célzó béketervben. Tizennégy ellenzéki párt megalakította a Nemzeti Ellenzéki Uniót (UNO). Az 1990-es elnökválasztáson az UNO jelöltje, Violeta Barrios de Chamorro – akinek újságíró férjét meggyilkolták a Somoza-rezsim idején – legyőzte a sandinista Daniel Ortegát. n Antisandinista gerillák menetelnek a nicaraguai vidéken

EGY HARMADIK VILÁGHÁBORÚ

AMERIKAI CSAPATOK GRENADÁBAN IDŐTARTAM: 1983. OKTÓBER–DECEMBER HARCOLÓ FELEK: GRENADAI NÉPI FORRADALMI KORMÁNY ÉS KUBAI ERŐK KONTRA USA-KATONASÁG ÉS KARIBI SZÖVETSÉGESEI EMBERVESZTESÉG: 19 AMERIKAI, 25 KUBAI, 45 GRENADAI KATONA ÉS 24 CIVIL EREDMÉNY: MEGDŐL A REZSIM; IDEIGLENES KORMÁNY, A VÁLASZTÁST A GRENADAI NEMZETI PÁRT NYERI Grenada kevéssé ismert karib-tengeri sziget volt 1983. október 25-ig, amikor az Egyesült Államok hadseregének első hadműveleti területe lett a vietnámi háború közel nyolc évvel korábbi befejezése óta. 1979 márciusában a népi forradalmi kormány Maurice Bishop vezetésével magához ragadta a hatalmat, és Kubához kezdett igazodni, Washington bosszúságára. Bishop összekülönbözött saját pártjával, és 1983 októberében hét társával együtt kivégezték, feltehetően keményvonalas helyettese, Bernard Coard parancsára.

Az „Urgent Fury” fedőnevű amerikai támadás idején több száz amerikai tartózkodott Grenadában, nagyrészt orvostanhallgatók. Az ő biztonságuk és a növekvő kubai befolyás szolgáltatott ürügyet a megszállásra. Pár nappal azelőtt 220 amerikai katona halt meg a bejrúti nemzetközi békehadtest szállásán elkövetett bombamerényletben, emiatt van, aki úgy magyarázza, a Reagan-kormányzat Grenadában próbálta menteni a renoméját. A bizonyítékok szerint azonban a támadást már régóta tervezték. Az invázió reggelén 6000 amerikai katona a szövetséges karibi országok 300 katonájával együtt landolt a grenadai Pearls reptéren. Váratlanul heves légvédelmi tűzben volt részük, majd kubai katonákkal és az új, vitatott célú repteret építő munkásokkal csaptak össze. A támadás két nap alatt befejeződött. Bernard Coardot és egy tucat társát bíróság elé állították Bishop meggyilkolásáért. Coardot halálra ítélték, büntetését később életfogytiglanra változtatták.

PUCCS CHILÉBEN IDŐPONT: 1973. SZEPTEMBER 11. HARCOLÓ FELEK: NÉPI EGYSÉGKORMÁNY, FORRADALMI BALOLDALI MOZGALOM KONTRA CHILEI FEGYVERES ERŐK EMBERVESZTESÉG: HÁROM HÓNAP ALATT 162 BIZTONSÁGI KATONA ÉS TÖBB SZÁZ CIVIL EREDMÉNY: A NÉPI EGYSÉGKORMÁNY MEGDÖNTÉSE, 1990-IG PINOCHET TÁBORNOK VAN HATALMON A chilei politika szocialista irányba lendült, amikor 1970-ben a negyedszerre próbálkozó Salvador Allendét választották meg az ország elnökévé. Allende, a korábbi egészségügyi miniszter, akkor vette át a hatalmat, amikor az országban nagy volt a munkanélküliség és a chilei gyerekek fele alultáplált volt. Népi egységkormánya növelte a béreket, befagyasztotta az árakat, valamint egészségügyi és oktatási programokat

n Egy szovjetek által kibocsátott bélyeg, amely Maurice Bishopot, Grenada vezetőjét ábrázolja

indított. A rendszer helyreállította a kapcsolatokat Kubával és a Szovjetunióval is. Az államosítási programba beletartozott az USA-tulajdonú rézbányák kártalanítás nélküli kisajátítása. Richard Nixon kormányzata gazdasági háborút kezdett Chile ellen, korlátozva a nemzetközi hitelekhez való hozzáférését. Allende népszerű volt a városi és vidéki szegények körében, de a középosztály, a katonaság és a konzervatív kongresszus ellene volt. A gazdaság stagnált, és 1973. szeptember 11-én Augusto Pinochet tábornok államcsínyt hajtott végre. Allende elbarikádozta magát a santiagói elnöki palotában, majd a chilei légierő támadása közepette öngyilkos lett. Rögtön a puccs után civilek tízezreit fogták el, zárták be a santiagói nemzeti stadionba, és ott vallatták; sokuknak ezután nyoma veszett. A következő 17 évben Pinochet uralkodott, ezalatt 3000 chileit gyilkoltak meg és százak tűntek el. Később kiderült, hogy a CIA 1970 és 1973 között kivitelezett egy „Track II” nevű műveletet, amelyben kifejezetten arra képeztek katonatiszteket, hogy államcsínyt hajtsanak végre Allende ellen.

TOVÁBBI LATIN-AMERIKAI KONFLIKTUSOK

PERUI LÁZADÁSOK: 1980–MÁIG

Emberveszteség: 69 000

Az USA által támogatott perui kormányok kontra a marxista– maoista Fényes Ösvény (máig) és a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom (1982–1997).

GUATEMALAI POLGÁRHÁBORÚ: 1960–1996

Emberveszteség: kb. 150 000 Az USA támogatta junta és a hadsereg támogatta paramilitáris erők kontra a helyi parasztság támogatta baloldali lázadók.

n Tank gördül végig Santiago utcáin az amerikaiak által támogatott 1973-as katonai hatalomátvétel idején

103

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

A KÍNAI–SZOVJET SZAKÍTÁS

MIKÖZBEN MINDENKI AZ USA ÉS A SZOVJETUNIÓ KÖZÖTTI HATALMI HARCRA FIGYELT, EGY SOKKAL KESERVESEBB KONFLIKTUS JÁTSZÓDOTT LE A SZOVJETUNIÓ ÉS KÍNA KÖZÖTT…

szovjet Hadászati Rakétacsapatokat 1969. március 2-án harckészültségbe helyezték – a nukleáris robbanófejek készen álltak, hogy 15 percen belül kilőjék az 1600 kilométerre lévő célpontokra. A befagyott folyó partjain két atomhatalom szembenálló katonái véreztek el a hóban, mert a hidegháború, amelyet Kennedy nem vívott meg, Reagan pedig nem nyert meg, felforrósodott. Ez nem Kelet és Nyugat, hanem Kelet és Távol-Kelet közötti harc volt – halálos tükörképe a kommunizmus és a kapitalizmus viszonyának. Ez volt a másik hidegháború. Az egyik vörös sarokban a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége volt, katonai terjeszkedésének csúcspontján, Leonyid Brezsnyev vasöklének uralma alatt. A másik vörös sarokban a Kínai Népköztársaság állt, a kulturális forradalom szorításában, amely megtisztította a független gondolkodóktól, hogy helyükbe a kiszámíthatatlan Mao Ce-tung fanatikus rajongóit tegye. CIA-elemzők véleménye szerint Mao pekingi kormányának közvetlen parancsára kínai határőrök és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonái 1969. március 2-án lesből megtámadtak egy szovjet határőr-járőrcsapatot. A fegyvertelennek látszó kínaiak ledobták télikabátjukat, majd közvetlen közelről lelőttek hét katonát a vita tárgyát képező Csenpao/Damanszkij-szigeten, amely az Usszuri folyóban helyezkedik el, Mandzsúria és a szovjet Távol-Kelet határán. Hirtelen mintegy harminc kínai katona bújt elő fedezékéből és nyitott tüzet a megmaradt szovjetekre. Ez a brutális összecsapás annak a „kakaskodásnak” az elmérgesedése volt, amelyben a szovjet és a kínai katonák, akik a tundra vitatott szakaszán járőröztek, már évek óta kiabálni és lökdösődni szoktak egymással. Bár a térségben a szovjet hadsereg hatalmas erőkkel volt jelen, Mao úgy számított, hogy a szovjetek nem állnak bosszút, vagy ha igen, akkor csak kis mértékben. Igaza volt: csekély méretű válasz érkezett, ám az egy sokkal jobban felfegyverezett ellenféltől jött, így a vereség megsemmisítő és megalázó lett. A fehér téli álcaruhába öltözött szovjet határőrök beásták magukat a szigeten, és az ellentámadás során automata fegyvereikkel lesből leterítettek egy kínai különítményt, a korszerű T–62-es közepes harckocsik és a tüzérség által felvonultatott pusztító BM–21 Grad rakéta-sorozatvetők pedig gyorsan elérték, hogy – a CIA jelentése szerint – több száz kínai maradt ott holtan. A kínaiak újabb háborúra készülve beásták magukat, a szovjetek pedig élesítették a robbanófejeket és fenyegetőztek. Ez az egyetlen vízi út és néhány sziklás sziget birtoklásáért folyó elkesere-

104

dett összecsapás azzal fenyegetett, hogy a harc egy sokkal drámaibb, veszélyesebb fázisba lép. Végül azonban Mao visszakozott, és diplomáciai tárgyalásokat kezdtek a területről. Mao készen állt a szárazföldi támadásra, még egy nukleáris csapásra is felkészült, de azt nem akarta, hogy fejlesztés alatt álló atomprogramját – Kína nagyhatalmi státuszának kulcsát – megsemmisítsék. Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök hazatérőben Ho Si Minh vietnámi kommunista vezető hanoi temetéséről, megállt Pekingben, hogy tárgyaljon Csou En-laj kínai miniszterelnökkel. Mao nem volt hajlandó megjelenni, a szovjet–kínai határincidenst lezáró tárgyalások pedig a pekingi reptéren zajlottak. A viszonyt „normalizálták”, de persze nem lett normális – valójában sohasem volt az. A két legkiszámíthatatlanabb szuperhatalom közötti véres, erőszakos huzavona határozott bizonyíték arra, mennyire valóságos volt egy nukleáris háború veszélye. Az, hogy Peking milyen nagy súlyt helyezett friss atomhatalmi státuszának megvédésére,

jelzi, hogy a szovjet–kínai határincidens sokkal inkább volt politikai küzdelem, mint egy stratégiailag jelentéktelen földdarabért való tusakodás két hatalmas birodalom peremvidékén. Kína korábbi szerződéseiben készséggel engedett át hasonló méretű területet Mongóliának és Burmának. Amikor Mao követelte az „egyenlőtlen” szerződések felülvizsgálatát, amelyeket a cári Oroszország csikart ki 1858-ban és 1860-ban a kínai Csing-dinasztiától, igazából visszakozásra akarta kényszeríteni az orosz medvét, arra, hogy tegyen engedményt és szüntesse meg Kína alárendelt helyzetét a kommunista világban. Taktikája egyszerű volt: szájhősködött és piszkálódott, nyíltan kritizálta a „szovjet imperializmust”, közben erői továbbra is provokatívan be-behatoltak szovjet fennhatóságú területekre. Kína és a Szovjetunió viszonyának gyors megromlása sokkolóan hatott a Nyugatra. USA egész külpolitikája a kommunizmus „dominóhatására” és arra koncentrált, hogy az újonnan „bevörösödött” köztársaságok mind felsorakoztatják

n A szovjet különleges erők, a Szpecnaz tagjai Afganisztánban 1987-ben – E. Kuvakin gyűjteményéből

A KÍNAIAK ÚJABB HÁBORÚRA KÉSZÜLVE BEÁSTÁK MAGUKAT, A SZOVJETEK PEDIG ÉLESÍTETTÉK A ROBBANÓFEJEKET ÉS FENYEGETŐZTEK

A KÍNAI–SZOVJET SZAKÍTÁS n 1950-es propagandaplakát, amely Sztálin és Mao szívélyes kapcsolatát ábrázolja. A valóság egész más volt

105

CRISES HOW: BOOK & CONFLICTS OF THE COLD WAR

GLOBÁLIS TŰZFÉSZKEK

OGADENI HÁBORÚ

JELMAGYARÁZAT

Miképp vett részt a két hatalom a világ háborúiban?

KÍNA

SZOVJETUNIÓ Kölcsön és segély Háborús harc

Fegyver és kiképzés Csatlósháború

ANGOLAI FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚ

(1961-1974) Angola Portugália elleni függetlenségi háborújában a szovjetek a marxista MPLA-t támogatták, amelyet rövid idő alatt a legnagyobb ellenállási mozgalommá tettek. Kína a jobbközép FNLA mellé állt, majd amikor a függetlenedés után kitört a polgárháború, a centristább UNITA-val kötött szövetséget.

(1977-1978) Az Etiópia és Szomália között Ogadenért folyó háború különösen bonyolulttá vált, mivel a Szovjetunió kezdetben mindkét felet támogatta, fegyverrel, segéllyel és kiképzéssel. A tűzszünetet a szomáliak elutasították, a szovjetek pedig Etiópiát kezdték aktívan segíteni, amely szomszédja visszaszorításáért küzdött. Közben az USA magára hagyta Etiópiát, ahol egy marxista–leninista junta volt uralmon, és a szocialista egypártrendszerű Szomáliát támogatta stabilan, amelynek Kína is nyújtott kisebb segítséget.

RODÉZIAI BOZÓTHÁBORÚ (1964-1979)

A mai Zimbabwéban a fehér európaiak gyarmati uralmának végső tusája során Kína és a Szovjetunió a baloldali felszabadítási mozgalmakat támogatta. Kína a Robert Mugabe-féle, maoista befolyás alatt álló ZANLA-t, a szovjetek a marxista–leninista ZIPRA-t segítették.

MOZAMBIKI POLGÁRHÁBORÚ (1977-1992)

Bár Mozambik Portugália elleni függetlenségi háborújának kezdetén mindkét hatalom a marxista Frelimót támogatta, a Szovjetunió volt a lázadó csoport fő patrónusa, és az hűséges maradt segítőjéhez a kínai–szovjet szakításkor is.

hadseregüket az amerikai állam ellen. A régi uralkodókat és a 19. századi gaztetteket felidéző retorika ellenére ez csak részben volt régi ellenségeskedés. A bizakodó propaganda, hogy az egyesült szocialista testvériség kart karba öltve küzd egy jobb jövőért, nagyon is valós aggodalmat keltett, amely évtizedeken át csak nőtt. Az 1927-től 1950-ig tartó kínai polgárháborúba a szovjetek segítségnyújtással és tanácsadókkal avatkoztak be a kommunista ügy előmozdítása érdekében. Mao ostorozta a szovjet beavatkozás különféle melléfogásait – például, hogy olyan taktikákhoz ragaszkodtak, amelyek az iparosodottabb Oroszországban a saját forradalmuk idején működtek ugyan, viszont nem voltak alkalmasak a kínai kommunisták számára, akiknek a támogatói a vidéki parasztságból kerültek ki. Mao azt is nehezményezte, hogy a Kínai Kommunista

106

Párt (KKP) szovjetek által képzett magas rangú tagjait fontosabbnak tekintették, mint a területen működő vezetőket, amilyen ő maga is volt. P. F. Jugyin szovjet nagykövettel való 1956-os beszélgetésében Mao azt állította, az 1920-as és 1930-as évekbeli elbukott városi felkelések igen sokba kerültek a kommunista erőknek, mivel számuk 300 000-ről 25 000-re csökkent. Amikor Mandzsúria 1931-es japán megszállása 1937-ben Kína egyéb részei elleni véres támadásba torkollt, a szovjet vezető, Joszif Sztálin arra biztatta Maót, alkosson egységfrontot az ellenségével, a Csang Kaj-sek vezette nacionalista Kuomintanggal. Még sértőbb volt Mao számára, hogy Sztálin barátsági szerződést írt alá a Kuomintanggal, és Kína kizárólagos képviselőjeként kezelte a tábornokot. A szovjetek az általuk zsákmányolt japánfegyvereket 1945-ben és 1949-

A KÍNAI–SZOVJET SZAKÍTÁS

KÍNAI–VIETNÁMI HÁBORÚ

(1979) Miután Vietnám véget vetett a kínaiak által támogatott vörös khmerek rémuralmának Kambodzsában, és Kína a vietnámi szovjet befolyás veszélyét érzékelte, csapatokat küldött, amelyek 20 kilométerre behatoltak Vietnámba, majd három hét múlva visszavonta ezeket.

KAMBODZSAI– VIETNÁMI HÁBORÚ (1977-1989)

Hasonló gyökereik ellenére a kínaiak támogatta kambodzsai vörös khmerek megtámadták a szovjetek támogatta Vietnámot, attól tartva, hogy az uralni akarja a régiót. A két ország másmás rivalizáló kommunista nagyhatalomhoz kötődött, gyanakodva figyelték egymást. A khmerek legyőzése után Vietnám baráti rezsimet állított fel Kambodzsában – ez dühítette Kínát.

KÍNAI–INDIAI HÁBORÚ (1962)

Miközben Mao harcolt a szovjetekkel a határok miatt, hasonló összetűzésbe került Indiával is. Hruscsov nyilvánosan elítélte a kínaiakat, és fegyverekkel látta el Indiát.

AFGANISZTÁNI SZOVJET HÁBORÚ

(1979-1989) A kínai–afgán viszony a szovjetek támogatta afgán kommunisták 1978-as hatalomra jutása és az azt fenntartó szovjet megszállás folytán megromlott. A pakisztáni titkosszolgálat, valamint a CIA tanácsadói mellett a kínaiak is kiképeztek és felfegyvereztek muszlim mudzsahed ellenállókat.

VIETNÁMI HÁBORÚ

(1955-1975) Mao kezdettől támogatta Északot, melyet kínai csapatok védelmeztek a súlyos amerikai bombázások ellenére. A szovjet támogatás később indult, kb. 3000 fővel, terepen. Az 1960-as évek végére Észak-Vietnám katonai felszerelésének több mint 75 százaléka a szovjetektől érkezett.

MAO VISSZAKOZÁSRA AKARTA KÉNYSZERÍTENI AZ OROSZ MEDVÉT

ban megosztották a KKP és a Kuomintang között, de a nacionalisták végül kétszer több puskához és hatszor több gépfegyverhez jutottak. A KKP végleges győzelmét és azt, hogy Mao 1949. október 1-én a Kínai Népköztársaság vezetőjévé emelkedett, a szovjetek teljeskörűen elismerték, ámbár csak négy hónappal az esemény után. Az 1950 februárjában aláírt kínai–szovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés Washingtonban nagy riadalmat keltett, és minden oldal hangos tiltakozását váltotta ki, pedig keserves tárgyalás húzódott meg mögötte, amelyen Mao visszaverte azon kísérleteket, hogy több kínai területet kelljen átengednie a Szovjetuniónak. „A szoba, amelyben a tárgyalásokat tartották, olyan volt, mint egy színpad, ahol egy ördögi előadást játszanak – emlékezett vissza Sztálin tolmá

csa, N. T. Fedorenko 1989-ben. – Amikor Sztálin bejött, mintha mindenki megszűnt volna lélegezni, mintha megdermedt volna.” Kívülről nézve azonban ez a két „gonosz birodalom” zárt alakzatban menetelt. Az 1950–53-as koreai háború a nyugati héjákat látszott igazolni, mivel kínai és szovjet légi támogatás védte az észak-koreai hadigépezetet. Miközben kommunista légierő uralta a légteret, szovjet fegyverekkel felszerelt kínai szárazföldi csapatok tartották a területet. Kétségtelenül ez volt a gonosz tengelye, ám kettejük között egyre nőttek a feszültségek. Sztálin el akart kerülni bármilyen közvetlen ös�szeütközést az USA-val, így a szovjet közreműködést a levegőre korlátozta (kínai egyenruhát viseltek, észak-koreai felségjelzéssel repültek, és tilos volt oroszul beszélni a rádión), valamint ragaszkodott ahhoz, hogy a szovjet vadászgépek kizárólag

107

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK saját, nem pedig szovjet, kínai és észak-koreai közös parancsnokság alatt működjenek. Nem osztották meg a kódokat, nem volt alapszintű kommunikáció, emiatt gyakori volt a „baráti tűz”, mivel az észak-koreai vagy kínai csapatok tüzet nyitottak a szovjet MiG-ekre, amelyeknek nem ismerték fel a felségjelzését, és amelyek ugyanezen okból válaszul kínai pilótákat lőttek le. Mindkét hatalom erősen túlterhelt volt: a rosszul felszerelt, gyengén kiképzett kínaiak erősen függtek a szovjet felszereléstől, amelyet a Szovjetunió – a II. világháború okozta károk miatt – nagy nehézségek közepette állított elő. Sztálin a költségeket kiegyenlítendő egy kb. 650 millió dolláros számlát nyújtott be a kínaiaknak, ez a következő évtizedekre megnyomorította az ország gazdaságát. A koreai háború 1953. július 27-én jutott arra a holtpontra, amely a mai napig kettéosztja az országot, Sztálint pedig az év folyamán érte el a dicstelen vég. A szovjet vezető március 5-én, egy agyvérzést követően halt meg, és a hatalmi harcból győztesen kikerülő Nyikita Hruscsov barátibb kapcsolatra lépett Maóval.

A SZOVJET VEZETŐ MEGSZEGTE AZON ÍGÉRETÉT, HOGY SEGÍTENEK A KÍNAIAKNAK NUKLEÁRIS FEGYVERZETET FEJLESZTENI Az új szovjet vezető rövidesen több mint 520 millió rubel kölcsönt, valamint technikai támogatást ígért Kína iparosítási próbálkozásához. Az 1954-es genfi konferencián a két vezető arra ösztökélte Ho Si Minh vietnámi kommunista miniszterelnököt, hogy fogadja el Vietnámnak a vörös Északra és a kapitalista Délre történő felosztását. Mao ugyan nem kedvelte Sztálint, de amikor Hruscsov egyre inkább eltávolodott a volt zsarnok régi rendjétől, Mao ezt a saját rendszere elleni sértésnek – sőt, talán fenyegetésnek – kezdte tekinteni. Hruscsov 1956-ban ítélte el a halott vezető személyi kultuszát, akkor, amikor Mao éppen a sajátját építette, valamint Hruscsov

n Egy rommá vált szovjet gyártmányú T–34-es a koreai háborúban

beszéde a Nyugattal való „békés egymás mellett élésről”, ütközött Mao növekvő ellenségességével és harciasságával. Aztán a szovjet vezető megszegte azon ígéretét, hogy segítenek a kínaiaknak nukleáris fegyverzetet fejleszteni, sőt felhasználta a Szovjetunió vétójogát arra, hogy távol tartsa Kínát az ENSZ-től. Mindent egybevetve, a kezdeti reakciók elég visszafogottak voltak: Kína kritizálta Jugoszláviát, a szovjetek pedig kritizálták Albániát, amelynek gyanakvó despotája, Enver Hodzsa Kína kedvéért elítélte Hruscsov Nyugattal való „egymás mellett élési” politikáját. Miután 1960-ban – ez a szakítás konkrét éve – a bírálatok kitudódtak, attól kezdve mind nyíltabbak és élesebb hangvételűek lettek a kritikák. A két ország között egyre szélesedő szakadék ellenére az USA nem volt valami tájékozott, mivel az akkori alelnök, Richard Nixon a Biztonsági Tanács egyik ülésén megkérdezte, hogy a kínai– szovjet viszályról szóló hír vajon valami galád ös�szeesküvés-e. A következő évben Eisenhower és Csang Kaj-sek (aki ekkor már csak Tajvan szigetét uralta) egyetértett abban, hogy „a kommunista blokk egy egységként működik, globális mintát követ, és a blokk egyik pártja sem cselekszik függetlenül”. Lehet, hogy Hruscsov asztalt csapkodó reto rikájával és hátborzongató, „El fogjuk Önöket temetni” kijelentésével került a címlapokra Európában és Észak-Amerikában, de erre az emberre, aki 1962-ben kirobbantotta a kubai rakétaválságot, talán úgy is kellene emlékeznünk, hogy ő is vetett véget annak. Mao nyíltan kritizálta a szovjet vezetőt, amiért meghátrált, és amikor Hruscsov 1964-ben a Csenpao/Damanszkij-sziget miatt nukleáris fenyegetést intézett Kínához, a kínai miniszterelnök már nem vette komolyan. Csak később, amikor Leonyid Brezsnyev jutott hatalomra – aki a rakéták terén egyensúlyt alakí-

BE A MÉLYVÍZBE…

A Mao és Hruscsov közötti személyes feszültségek előrevetítették a szakítást Első kínai látogatására visszagondolva Nyikita Hruscsov az emlékirataiban megjegyezte: „Láttam a képmutatásukat… Amikor hazatértem, mondtam az elvtársaknak, hogy a Kínával való konfliktus elkerülhetetlen.” A képet tovább árnyalta egy későbbi, 1958-as megalázó látogatás, melynek során Mao Ce-tung már a reptérre való megérkezésétől lekezelte az oroszt, aztán egy ventilátor nélküli szállodában helyezte el, és később kereken visszautasította a közös védelemre vonatkozó szovjet kezdeményezéseket. Mao személyes orvosa, Li Cse-szuj szerint a kínai vezető úgy viselkedett, mint egy császár, „úgy bánt Hruscsovval, mint egy barbárral, aki a hódolatát jött leróni”. Másnap reggel következett a végső megaláztatás, amikor Mao a Csungnanhaj negyedbeli luxusreziden ciáján belekényszerítette az oroszt az úszómedencébe, noha pontosan tudta, hogy a szovjet vezető alig tud

108

úszni. Mivel Hruscsov bizonytalanul kapálózott a sekély vízben, Mao felfújható karúszót vitetett neki („pont, mint a gyerekeknek”, mondta erről később gúnyosan Kissinger amerikai külügyminiszter), hogy csatlakozhasson a kínai pártelnökhöz a mély vízben. „Ő díjnyertes úszó, én meg egy bányász vagyok – írta Hruscsov a memoárjában. – Magunk közt szólva, én lényegében csapkodok, amikor úszom, ebben nem vagyok valami ügyes. Ő pedig úszik körbe, kérkedve, és közben végig a politikai nézeteit fejtegeti… Ez volt Mao módszere, hogy ő kerüljön előnyös helyzetbe.” Két évvel azután, hogy a szovjet vezető elítélte Sztálint, és két évvel azelőtt, hogy megtörtént a kínai–szovjet szakítás, talán ez a bizarr jelenet rajzolta a legélénkebb és legegyedibb képet arról, hogy több mint egy évtizedig milyen volt a két kommunista ország viszonya.

A KÍNAI–SZOVJET SZAKÍTÁS

tott ki az Egyesült Államokkal, és letörte a szovjet befolyás ellenzékét Csehszlovákiában – akkor váltak a fenyegetések hitelessé. A szállító-indító járműre szerelt TR–1 Temp rakétaindító állásokat most először szárazföldi parancsnokok alá rendelték, a soviniszta Béke és Haladás rádióadó pedig sok nyelven harsogta a világnak: „Hogy félünk-e Mao Ce-tungtól és sakkbábuitól, akik erejüket fitogtatják a határainkon? Az egész világ tudja, hogy a szovjet fegyveres erők fő csapáserejét a rakétaegységek jelentik.” Brezsnyev a kínai–szovjet határincidens befejezése után is rajta tartotta szemét a térségen, így 1977-re a hosszú, 4380 kilométeres közös határt 44 hadosztály, hadosztályonként mintegy 10 000–13 000 ember és 32–40 repülőgép őrizte, kiegészítve az őket támogató teljes infrastruktúrával. A szovjet katonai létszám a szomszédos Mongóliában is 100 000-re nőtt, amely mellett a Mongol Népköztársaság saját, 30 000 katonából álló hadserege eltörpült. Habár Kína és a Szovjetunió sosem vívott egymással nyílt háborút, fegyvereik lázadó csoportokon és kommunista rezsimeken keresztül számtalan csatlósháborúban összecsaptak Afrikában, Délkelet-Ázsiában és más helyeken. Ami ennél is fontosabb, a kínai–szovjet viszony jóvátehetetlen megromlása gyökeresen megváltoztatta a világ rendjét. Mao felismerte, hogy nem képes kétfrontos háborút viselni – és úgy ítélte meg, sokkal nagyobb egy szovjet, mint egy amerikai támadás veszélye –, így azt választotta, hogy kibékül a régi ellenséggel, ez vezetett Richard Nixon amerikai elnök 1972-es Kínában tett történelmi jelentőségű látogatásához. Nixon úgy látta, a Kínával való szorosabb kapcsolat lehetőséget nyújt a szovjet befolyás bomlasztására. Hruscsov úgy halt meg 1971-ben, hogy nem érte meg az általa hirdetett „békés egymás mellett élés” létrejöttét, amely egyébként inkább Kína és az USA, nem pedig a Szovjetunió és az USA között valósult meg. Azt sem láthatta, hogy a hidegháború még további két évtizedig elhúzódik, és a szovjet hadsereg Afganisztánból történő kivonulásával, azt követően pedig a Szovjetunió végleges felbomlásával ér majd véget.

n Kínai katonák amerikai haditengerészeknek adják meg magukat a koreai háborúban

109

CRISES & ÉS CONFLICTS KRÍZISEK KONFLIKTUSOK

MEGHATÁROZÓ HIDEGHÁBORÚS FEGYVEREK

A HIDEGHÁBORÚ SORÁN A VILÁG SZUPERHATALMAI FEJLESZTETTEK NÉHÁNY IGAZÁN HIHETETLEN KATONAI ESZKÖZT – PUSZTÍTÓT ÉS FÉLELMETESET, LOPAKODÓT ÉS ABSZOLÚT FURCSÁT.

ehet, hogy a hidegháborút az atomrakéták jellemezték, és akik bármikor fedezékbe húzódásra készen élték végig a 20. század középső négy évtizedét, azoknak az életét a fenyegető pusztulás határozta meg, de a szuperhatalmak között az Atlanti-óceán mindkét partján megindult egy másfajta fegyverkezési verseny is.

110

A szovjet és az amerikai nukleáris készletek az ötvenes évek pár ezer robbanófejéhez viszonyítva a nyolcvanas évek végi hidegháborús csúcsig ugrásszerűen, összesen közel 70 000-re növekedtek. A vasfüggöny mindkét oldalán egy sor különös és rémisztő fegyvert fejlesztettek ki. Ezek közül néhány meglepően kevéssé volt praktikus, vagy túl borzalmas volt ahhoz, hogy valaha is alkalmazzák. Némelyiket korlátozottan

használták, míg mások a mai katonai technológia részévé váltak, vagy új határokat szabtak a repülésnek, mint az itt látható SR–71 Blackbird. Megint mások, mint a Cár-bomba, bizarr szélsőséget jelentettek a hagyományosabb fegyverekhez képest. Bemutatunk néhányat a valaha kigondolt legsutább, legrémisztőbb és legforradalmibb hidegháborús technológiák közül.

MEGHATÁROZÓ HIDEGHÁBORÚS FEGYVEREK

LOCKHEED SR–71 BLACKBIRD SZEMÉLYZET: EGY PILÓTA, EGY FELDERÍTŐRENDSZER-KEZELŐ SZÁRNYFESZTÁV: 16,94 M MAXIMÁLIS SEBESSÉG: 3540 KM/H HATÓTÁVOLSÁG: 5925 KM HAJTÓMŰ: 2 × PRATT & WHITNEY J58–1

LOCKHEED SR–71 BLACKBIRD ÉV: 1966 ORSZÁG: USA

EZ VOLT AZ EGYIK LEGREJTŐZKÖDŐBB ÉS LEGGYORSABB „ÉGI MADÁR”, MAJDNEM KIVITTE A HÁBORÚT A VILÁGŰRBE. Az 1960-as U–2-incidens után az USA katonai vezetése tudta, hogy egy gyorsabb, jobb lopakodóképességű gépre van szükség, hogy megfigyelés alatt tarthassák a Szovjetuniót. A termékeny Lockheed által kifejlesztett SR–71 Blackbird korának technológiai csodája volt, amely át tudta lépni a hangsebesség határát, és az ellenséges radarokon szinte észlelhetetlen volt. A Blackbird, amelynek kinézete olyan volt, mintha egyenest egy sci-fiből bukkant volna elő, kitágította az addig lehetségesnek gondolt repülési határokat. Óránként 3540 kilométeres csúcssebességével és 25,9 kilométert meghaladó repülési magasságával ez a gép igazán kitolta annak a határát, amire akkoriban egy repülőgépet képesnek tartottak. A pilóták olyan komoly magasságokba tudtak emelkedni, hogy szkafanderszerű ruhát kellett viselniük, hogy túlélhessék a Föld sztratoszférájának körülményeit.

 Az 1000. bevetésén repülő Blackbird a levegőből

 Egy Blackbird műszerfala közelről, a pilótaülésből

 Az első űrhajósok űrruhájához hasonló túlnyomásos öltözékek. A Blackbird-pilótáknak kötelező volt ezt viselni

111

CRISES & ÉS CONFLICTS KRÍZISEK KONFLIKTUSOK

SZUPERSZONIKUS KIS MAGASSÁGÚ RAKÉTA ÉV: 1959 ORSZÁG: USA

A HIDEGHÁBORÚ NEM IS LETT VOLNA IGAZI EGY VALÓBAN GONOSZ ATOMFEGYVER NÉLKÜL. A szuperszonikus kis magasságú rakétát (SLAM) a hasonlóan ártalmatlan fedőnevű Pluto projekt keretében fejlesztették. Pilóta nélküli, nukleáris töltetet hordozó eszköz volt. Egy feltételezett atomháború esetén bevetve a rakéta szuperszonikus (akár Mach 4,2) sebességgel lett volna képes eljutni közel 200 000 kilométeres hatótávra. Ezt a sebességet kis magasságon, az

ellenséges radar észlelőzónája alatt tudta elérni, szónikus lökéshulláma pedig betörte volna az ablakokat, lerombolta volna a kisebb épületeket és beszakította volna a dobhártyát. A SLAM különböző tölteteket hordozhatott: egyetlen 2900 kg-os atombombától az akár különálló célpontokra kioldható kb. 160 kilós bombákig. Ez a tömegpusztítás sokoldalú

 A Tory–IIC nukleáris torló-sugárhajtómű az egyik a SLAM két működő prototípusa közül. Öt percig tesztelték Nevadában 1964-ben

fegyverévé tette, amelytől félni kellett volna, ha valaha hadrendbe állítják. De a SLAM különösen rémisztő újítása a nukleáris torló-sugárhajtómű volt: ez a szerkezet a beszívott levegőt üzemanyag elégetése helyett atommaghasadás segítségével hevítette fel. Ennek eredményeképp nem ártalmatlan kondenzcsíkot hagyott volna az égen, mint a sugárhajtású gépek, hanem radioaktív anyagot, amely beszennyezi az alatta lévő területet. Még pusztítóbb hatású, hogy a reaktor belseje gyakorlatilag fedetlen volt, így az onnan a levegőbe jutó neutronsugárzás minden élőlényt közvetlenül halálos dózisnak tett volna ki a SLAM repülési útvonalán. Szuperszonikus útjának végén egy stratégiailag meghatározott becsapódási ponton ért volna földet, ahol a nyitott nukleáris hajtómű mindent sugárfertőzötté tett volna. Szerencsére, egyéb tényezők mellett, a torlósugárhajtómű biztonságos kipróbálásának alapvető problémái és a költségek miatt végül a SLAM ügyét 1964-ben ejtették.

CÉLKÖVETÉS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ

A SLAM körülbelül 1,8 km-es cél körzetében csapódott be. A fedélzeti számítógépeket és az antennákat a kúp alakú orrban helyezték el, a nukleáris töltettől és a torló-sugárhajtóműtől védetten. A föld bármely célpontját képes lett volna nagyjából két órán belül elérni.

TORLÓ-SUGÁRHAJTÓMŰ

NEVADAI KÍSÉRLETI TELEP Amerika első számú nukleáris kísérleti telepe. Az atomfegyver első, 1945-ös bevetése után 1946-ban az USA megalapította a nukleáris anyagok szabályozására, ellenőrzésére és fejlesztésére az Atomenergia Bizottságot. A telepen végezték a több tucat, különféle területet átfogó nukleáris kísérleteket, az 1951-es nyitástól azok 1992-es hivatalos beszüntetésé-

112

ig. Ezalatt több mint 800 atombombával végeztek – főként föld alatti – kísérletet, kráterekkel szaggatva fel az egész tájat. 1970-ben a föld alatti, 10 kilotonnás Baneberry kísérlet félresikerült, és a robbanástól keletkező radioaktív felhő feltört mintegy 3000 méter magasra a légkörben.

A kúporr repülés közben visszahúzódott, hogy biztosítsa a levegőbevitelt a nukleáris torló-sugárhajtóműnek, amely légbeszívással működik, és csak a jármű gyors mozgása során tud tolóerőt kifejteni. A SLAM a maghasadást használta a levegő 500 °C-ra történő felmelegítéséhez, amelyet aztán 22,2 kg/cm² nyomásúra sűrített.

MEGHATÁROZÓ HIDEGHÁBORÚS FEGYVEREK

NUKLEÁRIS TÖLTET

A SLAM egy nagy vagy több kisebb bombát tudott hordozni, amelyeket különböző célpontokra lehetett ledobni. Ez volt az elsődleges fegyvere, de a menet közben kibocsátott radioaktív szenynyezés épp annyira pusztító lett volna.

GYORSÍTÓRAKÉTÁK

A felszállás kémiai gyorsítórakétákkal történt volna az utazási magasság eléréséig, és csak ott indult volna be a torlósugárhajtómű. Végtére is az amerikai hadsereg a saját országára nem akart atomsugárzást bocsátani.

SZUPERSZONIKUS, KIS MAGASSÁGÚ RAKÉTA FEGYVER TÍPUSA: INTERKONTINENTÁLIS BALLISZTIKUS RAKÉTA MAXIMÁLIS SEBESSÉG: 5145 KM/H HATÓTÁVOLSÁG: 200 000 KM TÖLTET: NUKLEÁRIS BOMBA MEGHAJTÁS: DÚSÍTOTT URÁNIUM-DIOXID BEVETÉSI TÖMEG: 27 669 KG HOSSZ: 27 MÉTER ÁLLAPOT: PROTOTÍPUS (TÖRÖLT PROJEKT)

NEM ÁRTALMATLAN KONDENZCSÍKOT HAGYOTT VOLNA AZ ÉGEN, MINT A SUGÁRHAJTÁSÚ GÉPEK, HANEM RADIOAKTÍV ANYAGOT, AMELY BESZENNYEZTE VOLNA AZ ALATTA LÉVŐ TERÜLETET 113

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

CÁRBOMBA

50 MT

CÁR-BOMBA 40 MT

ÉV: 1961 ORSZÁG: SZOVJETUNIÓ

A VALAHA ROBBANTOTT LEGESLEGNAGYOBB NUKLEÁRIS FEGYVER.

30 MT

20 MT

BRAVO 10 MT

MIKE

HIROSHIMA TRINITY

A hidegháborús feszültségek egyik különösen szörnyű szakaszában a Szovjetunió meg akarta mutatni katonai erejét, de hiányzott a technológiája, hogy versenybe szálljon az USA rakétáinak gyorsaságával, pontosságával. Hruscsov szovjet miniszterelnök elrendelte egy az amerikainál négyszer nagyobb teljesítményű atombomba – egy 50 megatonnás óriás – létrehozását. A 16. század legnagyobb orosz ágyúja, a Cár-ágyú után kapta nevét: Cár-bomba. 1961. október 30-án robbanás rázta meg a sarkkörtől északra fekvő szovjet Novaja Zemlja szigetcsoportot. A fegyvert egy átalakított szovjet TU–95 „Medve” nehézbombázó szállította, hatfős kamerás csoport filmezte, ez volt az ember által készített legnagyobb bomba, amelyet a földön valaha felrobbantottak. A Cár-bomba hatása azonos volt a II. világháborúban használt összes lőszer erejének tízszeresével, vagy másképp: a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák erejének körülbelül 1500-szorosa volt. Háromfokozatú volt, először egy atommaghasadáson alapuló bomba beindított egy termonukleáris másodikat, majd ennek energiájával egy még jóval nagyobb fúziós robbanást idézett elő. A harmadik fázist áttervezték, így a robbanás nemcsak kisebb és biztonságosabb lett a Hruscsov elképzelései szerinti 100 megatonnás teljesítmény-

ÍGY PUSZTÍTOTT VOLNA A CÁR-BOMBA LONDONBAN Buckingham

Baldock

Felixstowe Colchester

Aylesbury St Albans

Chelmsford Enfield Southend-on-Sea

Slough Reading

LONDON Dartford

A lökéshullám még Northamptonban, Ipswichben, Doverben, Swindonban és Portsmouthban is betörte volna az üvegeket

Epsom Basingstoke

Folkestone

Tonbridge

nél, hanem a kisebb radioaktív szennyezés miatt relatíve tisztább is. A bombázónak alig volt ideje a térség elhagyására, mielőtt egy 8 km átmérőjű tűzgömb feltört a ledobás helyéről. A kialakuló gombafelhő túlnőtt a sztratoszférán, 64 km magas volt, hétszer magasabb, mint a Mount Everest – és közel négyszer magasabb, mint az 1954-ben felrobbantott 15 megatonnás amerikai Castle Bravo bombáé. A tűzgömb hőhatása még 100 kilométeres távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna. A lökéshullámok 900 km-es távolságban is betörték az ablakokat, és ha a bombát nem a levegőben robbantották volna fel, a szeizmikus lökéshullámok hatása egy Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengéssel lett volna azonos. Ironikus, hogy a Cár-bomba robbanásának nagysága megriasztotta mind az amerikai, mind a szovjet kormányzatot, s ennek eredményeként Hruscsov miniszterelnök és Kennedy elnök aláírt egy egyezményt a légi, víz alatti és világűrbeli robbantási kísérletek betiltásáról.

Ashford

CÁR-BOMBA

A PUSZTÍTÁS MÉRTÉKE

Horsham

114

ESETI

NAGYON CSEKÉLY

CSEKÉLY

Eastbourne

KÖZEPES

Brighton

SÚLYOS

Portsmouth

TELJES

Petersfield

FEGYVER TÍPUSA: TERMONUKLEÁRIS BOMBA TELJESÍTMÉNY: 57 MEGATONNA TÖMEG: 27 000 KG HOSSZ: 8 MÉTER STÁTUSZ: EGY KÉSZÜLT, TESZTELTÉK

MEGHATÁROZÓ HIDEGHÁBORÚS FEGYVEREK

DAVY CROCKETT

 Egy állványra rögzített M–28 Davy Crockett löveget vizsgáló katona Aberdeenben 1961-ben. A dzsipre szerelt változatát is kifejlesztették

ÉV: 1956 ORSZÁG: USA

A KICSI, DE NAGY EREJŰ FEGYVER.

Az USA rettegett attól, hogy a szovjetek megindulnak a német határon át, ezért úgy döntött, visszatartja Hruscsovot, még mielőtt megvethetné a lábát Nyugat-Európában. A nukleáris eszközök voltak a legfejlettebb és legerősebb bevethető fegyverek: az M65, más néven „Atomic Annie”, amely óriási ágyú volt, és nukleáris lövedéket tudott nagy távolságra célba juttatni, kézenfekvő választásnak látszott. Az USA három ilyennel rendelkezett, de nehéz volt őket álcázni, így háború esetén kiváló célpontot nyújtottak volna. A hadsereg végül valami jobban álcázhatót választott: egy nukleáris fegyvert, amelynek hordozásához mindössze három kiképzett katona kellett, vagy egy dzsipre rögzíthették: ez volt az M28 és M29 Davy Crockett fegyverrendszer. Taktikai, nukleáris, hátrasiklás nélküli löveg volt, amely rakétavetőre hasonlított, azonban halálos atomtöltetet lőtt ki, nem vegyi robbanószert. A pontossága nagy távolságra igen gyatra volt, sokszor több száz méterrel is elvétette a célt, ám ez nem sokat számított, mert a robbanófej teljesítménye kb. 20 tonna TNT-nek felelt meg, 2,7 kilométeres hatósugárral. Bárki, aki 400 méteres körzetben túlélte, napokon belül meghalt sugárbetegségben, és 150 méteres körzetben mindenki azonnal halálos mennyiségű sugárdózist kapott. 1956-tól kb. 2100 készült belőle, a nevadai kísérleti telepen próbálták ki, végül 1967-ben kivonták a hadrendből.

DAVY CROCKETT FEGYVER: M–388 NUKLEÁRIS ROBBANÓTÖLTET MAXIMÁLIS HATÓTÁVOLSÁG: 2,7 KM TELJESÍTMÉNY: 20 TONNA TNT-NEK MEGFELELŐ SUGÁRVESZÉLY: 10 000 REM (HALÁLOS) TÜZELÉSI MÓD: ROBBANÁSIMAGASSÁG-IDŐZÍTŐ STÁTUSZ: KIVONTÁK A HADRENDBŐL

REPÜLŐ CSÉSZEALJ

ÉV: 1958 ORSZÁG: USA

CSAK A KIS ZÖLD EMBERKÉK NEM VOLTAK IGAZIAK.

REPÜLŐ CSÉSZEALJ BECSÜLT CSÚCSSEBESSÉG: 483 KM/H VALÓS MAX. CSÚCSSEBESSÉG: 56 KM/H BECSÜLT MAX. MAGASSÁG: 3048 MÉTER BECSÜLT HATÓTÁV: 1600 KM VALÓS HATÓTÁV: 127 KM STÁTUSZ: TÖRÖLVE (1961)

A másodrendű filmekben látható földönkívüliek inváziójától való félelem megszaporította a csészealj formájú repülő tárgyak észlelését az USA fölött. Volt valaki, aki úgy vélte, ezek igaziak lehetnek, és valami hipermodern szovjet technológia áll a háttérben. Ha a szovjeteknek van repülő csészealjuk, jobb ha Amerika is igyekszik, és kifejleszti a sajátját. Ez a személy az eredeti szellemiségű

repülőgép-tervező, John Carver Meadows Frost, és az Avro Canada VZ–9 Avrocar az ő szellemi gyermeke volt, amelyet az USA hadseregének fejlesztett, amikor az Avro Aircraft Ltd. kanadai cégnél dolgozott. A VZ–9 Avrocar függőlegesen fel- és leszálló gép volt, hasonló elven fejlesztették, mint a híres Harrier Jump Jetet. Korong alakú volt, egyetlen erős turbó rotorral, a közepén légbeszívó nyílással, a kipufogógázt pedig a pereme mentén bocsátotta ki. Eredetileg szuperszonikus vadászgépnek szánták az amerikai légierő, majd „repülő dzsipnek” a hadsereg számára. Frost úgy becsülte, találmánya olyan sebességet és magasságot tud elérni, amely könnyedén felülmúlja a korabeli USA-légierő bármely gépéét. Az Avrocar által elért valós teljesítmény azonban kijózanító volt. Többkörös lelkes katonai finanszírozás és prototípus-tesztelés után úgy találták, az Avrocar csúcssebessége – csupán az 56 km/h-t érte el – messze elmarad Frost becsléseitől, s ami rosszabb, az irányítása instabil, ha néhány méternél magasabbra emelkedik el a talajtól. A későbbi módosítások próbálták csökkenteni ezt az instabilitást, de annyi hőt termeltek, hogy néhány repülés alatt az Avrocar műszerei aggasztóan barnára pörkölődtek. A finanszírozást megvonták, és a hadsereg 1961-ben letett az Avrocarról.

 A több prototípus egyikének, az Avrocar AV–7055-nek a bemutatója

115

CRISES & ÉS CONFLICTS KRÍZISEK KONFLIKTUSOK

KASZPI-TENGERI SZÖRNY ÉV: 1966 ORSZÁG: SZOVJETUNIÓ

A SZOVJET LÉGIERŐ E SZÖRNYETEGE ÉVTIZEDEKEN ÁT ÖSSZEZAVARTA ÉS AGGASZTOTTA A NYUGATI KATONAI HÍRSZERZÉST. Az 1960-as években a szovjet ekranoplán olyan titkos volt, hogy aki tudott róla, annak tilos volt még a szót is kiejteni. A nyugatiak csak 1966ban vethették az első pillantást erre az igen szokatlan és nagyon nagy hajó–repülőgépre, miután egy amerikai kémműhold elhaladt a Kaszpi-tenger fölött, és útja során fényképeket készített róla. Ennek a járműnek a puszta mérete is elég volt, hogy a fotók elemzésekor megakadjon rajta az amerikai hírszerző tisztek szeme: az orrától a farkáig közel 100 méter hosszú volt, nagyobb, mint bármilyen hidroplán, és sokkal nagyobb, mint bármelyik amerikai repülőgép, így aztán elnevezték Kaszpi-tengeri Szörnynek. Más repülőgépekhez képest hiányosnak is tűnt, és furcsa alakja volt, dobozszerű szárnyakkal, valamint a törzsön túlságosan elöl elhelyezett hajtómű-

vekkel. A hagyományos repüléstan azt sugallta, hogy ez egy repülőgép, ami viszont ebben a formában egyáltalán nem lehet képes jól repülni, szóval valami egész másnak kell lennie. A Kaszpi-tengeri Szörny valójában egy nagyon nagy határfelület-repülőgép, más szóval ekranoplán volt, egyfajta hajó–repülőgép hibrid, amely kihasznál egy aerodinamikai jelenséget, az úgynevezett „párnahatást”. Amikor az ekranoplán a föld- vagy vízfelszínhez közel repül, létrehoz egy légpárnát, amely körülbelül 40 százalékkal megemeli, és sokkal hatékonyabbá válik, mint bármely repülőgép. Ez lehetővé tette, hogy a Tengeri Szörny páncélozott járműveket, valamint katonák százait szállítsa nagy sebességgel a víz fölött. Ezenkívül

természetesen láthatatlanná válhatott az akkori ellenséges radarok számára, mivel csak pár méterrel a tenger felszíne fölött repült. A Kaszpi-tengeri Szörny maga kísérleti jármű volt, nagyobb bármelyik óriásgépnél. 1980-ban süllyedt el pilótahiba következtében. A szovjetek aztán az eredetinél hatékonyabb verzióval rukkoltak elő, amely méretében feleakkora volt. Végül tervek készültek mintegy 120 ekranoplánnak a kilencvenes években történő hadrendbe állítására, de miután a vasfüggönyt lebontották, csak néhány készült el.

FURCSA FELÉPÍTÉS

Ez az, ami zavarba hozta az USA katonai hírszerzését, amikor először észlelte az ekranoplánt. A hajtóművek a szárnyak előtt helyezkednek el, így a sűrített levegőt a víz és a szárnyak közé nyomják, ún. párnahatást létrehozva, és a gép ezen a légpárnán tud haladni.

LUNY OSZTÁLYÚ EKRANOPLÁN Bár a Tengeri Szörny rég holtan hevert a víz fenekén, de a terv nem veszett el örökre. Nem lehetett ugyan felhozni a Kaszpi-tenger fenekéről, de az ekranoplánkísérlet kudarca nem tántorította el a szovjet hatóságokat annyira, hogy mindenestől félredobják a programot. 1987-re már a következő hajó–repülőgép monstrum, az MD–160 szelte a levegőt a víz fölött, próbálgatva félelmetes hajtóműveit és hordozott rakétáit. A Luny osztályba sorolt MD–160 a Fekete-tengeri Flottánál állt hadrendbe, de röviddel a Szovjetunió széthullása után kivonták a szolgálatból. A hidegháború olvadása után nem volt többé szükség a Lunyra, így az MD–160 – fajtája egyetlen darabjaként – egy fenyegetőbb és nagyratörőbb korszak elfeledett relikviája lett.

116

ERŐS HAJTÓMŰVEK

Az ekranoplánnak hatalmas tolóerőre volt szüksége a haladáshoz, ezt Dobrinyin DV–7 gázturbinás sugárhajtóművek biztosították, egyenként 130 kN tolóerővel.

MEGHATÁROZÓ HIDEGHÁBORÚS FEGYVEREK

TÖBBCÉLÚ ESZKÖZ

A Kaszpi-tengeri Szörny fegyverzet nélküli kísérleti jármű volt, a későbbi ekranoplán viszont több szerepet tudott betölteni, pl. szállítás, mobil kórház. A Luny osztályú ekranoplán faroklövegtornyában két gépágyút, törzsén hat hajó elleni rakétát lehetett elhelyezni.

EZ HAJÓ? VAGY REPÜLŐ?

A hidroplán olyan repülőgép, amely a vizet használja kifutópályának, az ekranoplán azonban vízhez kötött, bár kevéssel fölötte repül. Akkoriban a szovjeteknek problémákat okozott a katonai besorolása, mivel tengeri hajónak nevezték és a hadiflottához tartozott, viszont a légierő tesztpilótái vezették.

A SZOVJET EKRANOPLÁN OLYAN TITKOS VOLT, HOGY AKI TUDOTT RÓLA, ANNAK TILOS VOLT MÉG A SZÓT IS KIEJTENI

KASZPI-TENGERI SZÖRNY HOSSZ: 92 M SZÁRNY FESZTÁV: 37,6 M HATÓTÁV: 1500 KM VÍZKISZORÍTÁS: 544 TONNA CSÚCSSEBESSÉG: 500 KM/H STÁTUSZ: TÖBBET ÉPÍTETTEK (LETETTEK RÓLA)

117

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

AZ ENYHÜLÉS SZELE

A VÉGVESZÉLYIG ELMENŐ KUBAI RAKÉTAVÁLSÁG UTÁN A HIDEGHÁBORÚ „HARCOSAI” KEVÉSBÉ VESZEDELMES UTAKRA TÉRTEK. VAJON LEHETSÉGES VOLT A SZUPERHATALMAK BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉSE?

hidegháborús feszültség a kubai helyzettel érte el a tetőfokát. A világ lélegzet-visszafojtva figyelt, de a nukleáris fegyverek ravaszaira feszülő ujjak szerencsére ellazultak, amikor a Szovjetunió leszerelte a Castro szigetére telepített rakétáit, az amerikai közepes hatótávolságú Jupiter rakétákat pedig titokban kivonták Törökországból. Ám maga a tény, hogy a szuperhatalmak kölcsönös egyezségre jutottak a kölcsönös megsemmisítés elkerülésére, jelezte, hogy a jövőben a tárgyalás átveheti a konfrontáció helyét. A kubai helyzet rendezése után nyolc hónappal Kennedy elnök egy fontos beszédében megkezdte a Kelet és Nyugat által az előző évtizedben egyaránt alkalmazott agresszív, bombasztikus n Történelmi találkozó: Mao elnök Nixon elnökkel találkozik Pekingben. A bal szélen Csou En-laj kínai miniszterelnök, a jobb szélen Henry Kissinger

118

stílus finomítását. Beszélt toleranciáról, valamint a Szovjetunió és az USA közötti jobb megértés megteremtéséről– gyakoribb érintkezéssel és kommunikációval. Kennedy remélte, hogy a szovjeteket felvilágosultabb hozzáállásra serkenti, de hangsúlyozta, a Nyugat hozzáállásán is változtatni kell. „…Egyetlen kormány vagy társadalmi rendszer sem annyira gonosz, hogy tagjait értéktelennek kellene tekintenünk…” – mondta, majd így fejezte be –: „Mindent összevetve, a legalapvetőbb kapocs köztünk, hogy mindannyian ezen a kis bolygón élünk. Mind ugyanazt a levegőt szívjuk be. Mind óvjuk gyermekeink jövőjét. És mindannyian halandók vagyunk.” A beszéd fogadtatása világszerte jó volt, Moszkvában különösen. Valójában annyira, hogy hosszú évek viszonylag eredménytelen tárgyalásai

után 1963 júliusában a két szuperhatalom és Nagy-Britannia egyezményt írt alá az atomfegyver-kísérletek részleges betiltásáról. Mi több, már egy hónappal később működni kezdett a Fehér Ház és a Kreml közötti közvetlen kommunikációs kapcsolat, a „forródrót”. Azonban alig telt el egy év, és a kulcsszereplők – Kennedy és Hruscsov – már nem voltak hatalmon, előbbit meggyilkolták, utóbbit elűzték posztjáról. A szuperhatalmi diplomácia ennek ellenére folytatódott, még azután is, hogy az Egyesült Államok 1965-ben belesodródott a vietnámi háborúba. Az USA mindenképp el akarta kerülni, hogy az elválasztott vietnámi régiókat egy kommunista rendszer alatt egyesítsék – a „dominóelv” kockázatával, miszerint a szomszédos országok is erre az útra léphetnek –, így egy független

AZ ENYHÜLÉS SZELE államlétrehozására és fenntartására törekedett Délen. Ezzel szemben a Ho Si Minh vezette északi erőknek sikerült a konfliktust egy sokkal inkább megnyerhető nemzeti felszabadítási polgárháborúvá alakítani. A két kommunista kolosszus, Kína és a Szovjetunió következetlenül és távolról sem egységesen támogatta Észak-Vietnámot. Különböző okokból, de mindkettő ellenezte Dél megtámadását. Amikor a harcok már felerősödtek, mindkettő küldött fegyvereket, bár az USA-val szorosabb kapcsolatot kereső szovjeteket jobban érdekelte Európa. Például az 1968-as csehszlovákiai felkelés, a prágai tavasz leveréséhez szükség volt a szovjet csapatok bevonulására. Kína ezalatt szilárdabban nyújtott segítséget, mivel Mao Ce-tung azt akarta, hogy az ő országa tűnjön a forradalmi marxizmus igazi támogatójának. Ez az álláspont feldühítette a Szovjetuniót. Mao azonban megvonta országa segítségét, amikor Észak nem volt hajlandó megszakítani a kapcsolatait Moszkvával, és 1969-ben beleegyezett a béketárgyalásokba. Egy évtizeddel később viszont Kína megtámadta az addigra már egyesített, szovjetbarát Vietnámot, miután az konfliktusba keveredett a szomszédos, immár Kína-barát Kambodzsával. A világ más részein további tűzfészkek – például az 1967-es arab–izraeli hatnapos háború – keletkeztek, ott szintén a hidegháború főszereplőire maradt, hogy támogassák a szembenálló feleket. Az USA és a Szovjetunió közben fenntartotta a dip-

lomáciai kapcsolatokat – az arab–izraeli konfliktus során használták először a forródrótot, hogy a félreértések elkerülése végett tájékoztassák egymást a tengeri hadmozdulatokról. A két nagyhatalom kapcsolata 1969 végén egy megállapodásban csúcsosodott ki, miszerint párbeszédet kezdenek a fegyverkezési verseny csökkentéséről a stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. A „détente” (enyhülés) felkapott dolog lett. A szó a középkori francia nyelvből származik, és a számszeríj idegének meglazítását jelenti. A diplomáciában alkalmazva a détente tárgyalás vagy megállapodás útján kifejtett törekvést jelentett az országok közötti ellentétek enyhítésére. Noha mindenütt jelentkezett a vágy egy biztonságosabb világ iránt, a Szovjetuniónak különösen erős indokai voltak, hogy a feszültségek mérséklésére törekedjen és javítsa kapcsolatait a Nyugattal. Mindent felülírt Moszkva biztonságigénye mind a maga, mind a kelet-európai befolyási övezete

számára. Leonyid Brezsnyev – Hruscsov utóda a kommunista párt főtitkári székében – abban hitt, hogy ennek a biztonságnak a megteremtését leginkább a Nyugattal való párbeszéd, tárgyalás és végül szerződések útján lehet elérni. Azonban más tényezők is nagyon fontosak voltak. Mivel a fegyverkezési verseny fájdalmasan sokba került mindkét félnek, a Szovjetunió egyre nehezebben tudott lépést tartani, különösen, mert Keleten a gazdaságok küszködtek és stagnáltak. Ráadásul a prágai tavasz elfojtására végrehajtott csehszlovákiai bevonulásról a Szovjetunió egyes részein – és természetesen Nyugaton is – rossz véleménnyel voltak. Az eset miatti aggodalmakat tompíthatta, ha az enyhüléssel meg tudják erősíteni a valódi előrehaladást a globális stabilitás felé. Mindennek tetejébe – és talán ez volt a legfontosabb – a szovjet–kínai kapcsolatok megroggyantak. A kölcsönös gyanakvás és bizalmatlanság miatt a kommunista hatalmak viszonya sosem volt

A DIPLOMÁCIÁBAN ALKALMAZVA A DÉTENTE TÁRGYALÁS VAGY MEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN KIFEJTETT TÖREKVÉST JELENTETT AZ ORSZÁGOK KÖZÖTTI ELLENTÉTEK ENYHÍTÉSÉRE

119

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK más, mint langyos, a vietnámi háború miatti nézeteltérések után azonban kimondottan fenyegetésnek tekintették egymást. 1969 elején harc tört ki a kínai–szovjet határ egy szakaszán. Mindkét oldalon veszítettek katonákat, és a szovjetek még azt is fontolgatták, hogy válaszul támadást intéznek Kína nukleáris létesítményei ellen, de aztán erről Washington informális véleményének kikérése után letettek. A hidegháborús ellenfelek számára kezdettől világos volt, hogy az enyhülési tárgyalásokba nem tartozik bele semmilyen közvetlen kísérlet a felek uralkodó ideológiájának megváltoztatására. A folyamat inkább arra irányult, hogy a status quo fenntartásával fenyegetésmentes együttélést alakítsanak ki a kapitalista Nyugat és a kommunista blokk között. Voltak olyan nézetek a demokratikus Európában, hogy az enyhülés idővel magával hozhatja a hidegháborús határokon átnyúló kereskedelem növekedését, és hogy ebben lehetőség rejlik a kommunista államokat összetartó kötelék szétbomlasztására… Egon Bahr, a nyugat-németországi szociáldemokrata párt politikusa már 1963-ban beszélt a „kibékülés általi változás” szükségességéről országa és az NDK kapcsolatában. Ezt megelőzően Bahr honfitársai totálisan visszautasították, hogy elfogadják egy kommunista (fél)Németország létezését. Végül Bahr elképzelései a Neue Ostpolitik (új keleti politika) néven ismert politikai irányvonallá fejlődtek. Lényegét tekintve az volt a cél, hogy geopolitikai stabilitást érjenek el úgy, hogy hivatalosan felveszik a kapcsolatot az NDKval és a Szovjetunióval. Ezzel az áruk és az eszmék átjuthatnak a határokon, és idővel a kommunista rezsimek tekintélyelvűsége lazulhat. Akkor talán lehetségessé válik a német újraegyesítés. 1969ben Nyugat-Berlin volt polgármestere, Willy Brandt lett a nyugatnémet kancellár. Ő előmozdította az új keleti politikát, főtárgyalója Bahr volt. Nyugat-Németországban jelentős ellenzői tábora volt ennek a politikának, sokan úgy érveltek, ez a kommunista területre bezárt német polgártársaik elárulása, mivel megköveteli a keletnémet államhatár elismerését. Mivel ez az elismerés megfelelt a Szovjetuniónak, gyors megegyezésre törekedett. Brandt 1970-ben aláírhatta a moszkvai szerződést, amely elismerte a II. világháború utáni – Lengyelországnak a háború előtti Németországból nagy területet kihasító – határokat, valamint elismerte Kelet- és Nyugat-Németország szétválasztását. Az alapszerződés aláírása három év múlva következett, ez politikailag elfogadta a két német állam létezését, normalizálta a köztük lévő kapcsolatokat, és hozzájárult, hogy az NDK-t is felvegyék az ENSZ-be, így nemzetközileg is elismerjék, amit a szovjetek már régóta szerettek volna. 1969-ben – ugyanabban az évben, amikor Brandt hatalomra került – Richard Nixon az USA 37. elnökeként letette a hivatali esküt. Erős külpolitikai érdeklődése az enyhülés korszakának egyik kulcsszereplőjévé tette. Nixont azért választották meg, mert azt ígérte, „méltóságteljes békével” befejezi a vietnámi háborút. Kezdeti kísérletei a tárgyalásos rendezésre nem haladtak túl jól, a konfliktus tovább húzódott.

120

NIXON ÉS KISSINGER ÜGYESEN INTÉZTE: HÁROM HÓNAPPAL A MAÓVAL VALÓ TALÁLKOZÁSA UTÁN AZ ELNÖK MOSZKVÁBA LÁTOGATOTT A háborúellenes tüntetők ellenállása polgárjogi problémákkal párosult, így az elnök első ciklusa belpolitikailag rázósan indult, de azután szorosan együttműködött Henry Kissinger külügyminiszterrel, és megtalálta az előrevezető utat. Stratégiája az volt, hogy ki kell használni a Kína és a Szovjetunió közötti szakítást. Kissinger 1971ben szigorúan titkos látogatást tett Pekingben, hogy egyengesse az utat egy még meghökkentőbb találkozóhoz – Nixon hivatalos kínai látogatásához, hogy Mao Ce-tunggal tárgyaljon. Sokévnyi ellenségeskedés után – az 1950-es években a koreai konfliktusban még nyílt összeütközés is fenyegetett –, majdnem két évtized elteltével Nixon lett az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki kínai földre lépett. n Egy 1975-ös kísérlet során a Titan II interkontinentális ballisztikus rakétát a Vandenberg légitámaszponton lőtték fel

Nixon a politikai karrierje során korábban vérmes antikommunista volt. Az a kritika, hogy meglágyult a Nyugat egyik legelkeseredettebb ideológiai ellenségével szemben, ekkor már nem sokat számított. Sőt, az a húzás, hogy kapcsolatba lépett Mao köztársaságával, lehetőséget adott az USA-nak a háromszög-diplomáciára, így kijátszhatta hidegháborús ellenfeleit egymás ellen. Kína és a Szovjetunió Washington támogatását kereste, miközben a köztük lévő viszály miatt az USA, amikor szüksége volt rá, hol az egyik, hol a másik felé hajlott. Nixon és Kissinger ügyesen intézte: három hónappal a Mao-találkozó után az elnök Moszkvába látogatott, csúcstalálkozóra Brezsnyevvel. A stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalások gyümölcse végre beért, és a két vezető aláírhatta a SALT I szerződést. Ez a nukleáris fegyverzetet felügyelő megállapodás a meglévő szinten fagyasztotta be a stratégiai ballisztikusrakéta-indító állások számát, és csak akkor engedélyezte új tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták hadrendbe állítását, ha ugyanannyi meglévő régebbit leszereltek, valamint szigorúan korlátozta a felek által birtokolható ballisztikusrakéta-elhárító védelmi fegyverrendszerek n A prágai tavaszt letörő invázió során cseh tüntetők lobogtatják nemzeti zászlójukat, mellettük egy megtámadott szovjet tank ég

n Brezsnyev (balra) és Nixon (jobbra) három csúcstalálkozójából a másodikat 1973-ban Washingtonban tartották

KENNEDY, COLD WARAZ AND ENYHÜLÉS CONTAINMENT SZELE számát. Az utolsó kikötés a kölcsönös megsemmisítés logikáját követte, mivel úgy gondolták, egy atomtámadás elkerülésének legjobb módja mindkét oldal számára az, ha lényegében védtelenek az ilyen támadással szemben. A moszkvai csúcstalálkozó másik vívmánya egy szovjet–amerikai űrprogramról szóló megállapodás volt. 1975-ös időpontot tűztek ki a Szojuz–Apollo közös űrrepülés indítására, ez a szuperhatalmak közötti űrverseny végét jelezte. A második Nixon– Brezsnyev-csúcstalálkozóra 1973 júniusában Washingtonban került sor, és úgy tűnt, az enyhülés számokban kifejezhető hatással van a hidegháborúra. Emellett, még a második találkozó előtt, békeszerződéssel sikerült befejezni a vietnámi háborút. Nixon és Kissinger háromszög-diplomáciája működött: Kína és a Szovjetunió is nyomást gyakorolt Észak-Vietnámra, hogy hagyjon fel a háborúzással. A washingtoni csúcstalálkozón Nixon megajándékozta a szovjet vezetőt egy elegáns, impozáns Lincoln Continental gépkocsival, a Ford autógyár adományával. Mivel Brezsnyev híres volt arról, hogy szeret külföldi kocsikkal száguldozni Moszkvában a magas rangú tisztségviselőknek fenntartott külön forgalmi sávban, értékelte a gesztust. Nixon egész karrierje során bizonyította, hogy képes szívélyes, gyakran élénk, ám ugyanakkor eredményes megbeszéléseket folytatni az ideológiai spektrum ellenkező végén álló vezetőkkel. Az 1950-es évek végén alelnökként Moszkvában tett látogatásán a Hruscsovval folytatott kitartó szópárbaja „konyhai vitaként” vált ismertté. És bár Nixon megrögzött antikommunista volt, még Mao is értékelte a vele

A HÁTTÉR-DIPLOMÁCIA KIRÁLYA

Henry Kissinger, Nixon első nemzetbiztonsági tanácsadójaként, később Nixon és Ford külügyminisztereként, az enyhülés kulcsszereplője volt. Henry Kissinger 1923-ban Bajorországban született, családjával 1938-ban menekült a náci Németországból az USA-ba. A Harvardon tanult, szakdolgozatát később könyvvé bővítette, amelynek címe Helyrebillentett világ: Castlereagh, Metternich és a béke helyreállítása, 1812–1822. A könyv felvázolta az erőegyensúly-diplomácia fő elveit, ezek tették később híressé Kissingert. Mivel szóba akart állni a másik oldallal, kialakította a

háttér-diplomáciát – titokban folytatott tárgyalásokat, hogy haladást érjen el. Sok éven át Anatolij Dobrinyin, a washingtoni szovjet nagykövet volt a partnere. Az észak-vietnámi tárgyalóval, Le Duc Thóval megosztva kaptak Nobel-békedíjat a vietnámi háború befejezésére tett erőfeszítéseikért. Tho visszautasította a díjat, Kissinger pedig Saigon eleste után megpróbálta visszaadni a magáét.

n Henry Kissinger Mao Ce-tunggal találkozik, köztük Csou En-laj kínai miniszterelnök áll. Tárgyalásuk elősegítette Nixon elnök nagy jelentőségű látogatását

n Egy NASA által felkért művész képe az 1975-ös történelmi Szojuz–Apollo közös űrrepülésről, amely az űrverseny befejezését célozta

121

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

n A vitatott, több mint három évig tartó Rolling Thunder hadművelet részeként ÉszakVietnámot bombázó amerikai gépek 1966-ban

BÁR NIXON MEGRÖGZÖTT ANTIKOMMUNISTA VOLT, MÉG MAO IS ÉRTÉKELTE A VELE SZEMBENI VISELKEDÉSÉT… NIXON VALÓBAN AZT MONDTA, AMIT GONDOLT szembeni viselkedését, mert a kínai vezető tudta, hogy Nixon valóban azt mondta, amit gondolt. A Brezsnyevvel tartott második találkozón a páros megegyezett, hogy csúcstalálkozóikat évente megtartják. Aláírták az atomháború megakadályozásáról szóló egyezményt is, amely egy megelőzési keretrendszer volt az USA és a Szovjetunió számára, hogy nemzetközi együttműködés útján kerüljék el a komoly konfliktusokat. Mindezek ellenére a következő év októberében, a jom kippuri háború során a régi hidegháborús aggodalmak újra felszínre kerültek. Az Egyiptom és Szíria által irányított egyesített arab erők váratlan támadást indítottak, hogy visszafoglalják az 1967-es háborúban elvesztett, Izrael által elfoglalt területeiket. Mivel Izraelt az USA, az arabokat pedig a Szovjetunió ismételten és széleskörűen ellátta fegyverrel, az ENSZ támogatta tűzszüneti megállapodást felrúgták. Brezsnyev a szuperhatalmak beavatkozását akarta, hogy a tűzszünetet kikényszerítsék, de ha az Egyesült Államok ezt elutasította volna, a Szovjetunió egyoldalúan avatkozott volna be. Washington nem volt felkészülve az erőegyensúly ilyen eltolódására a régióban. Válaszul sürgette Izrael kormányát, tartsa be a tűzszünetet, különben szembe kell néznie azzal, hogy a kéretlen egyoldalú beavatkozás a legsúlyosabb hatásokkal,

122

köztük kiszámíthatatlan következményekkel jár. Az USA-haderőt 3-as védelmi készültségi szintre (Defcon 3) állították. Az ezt követő második tűzszünet konszolidálta a helyzetet, de az incidens azt mutatta, hogy maradtak kétségek az enyhüléssel kapcsolatban. Míg a szuperhatalmak határozottan háborúra számíthattak egy európai konfliktus kialakulása esetén, Ázsiában el tudtak került egy összetűzés okozta egymás elleni háborút, viszont egy közel-keleti affér bizonytalan „talán” maradt. A harmadik Nixon–Brezsnyev-csúcstalálkozót 1974 nyarán tartották – a Watergatebotrány felhőivel az amerikai elnök feje fölött –, és ez volt legkevésbé eredményes. A SALT II-tárgyalások a szuperhatalmak atomfegyvereinek további korlátozását célozták, de már Nixon nélkül fejeződtek be – ő a moszkvai találkozó után alig egy hónappal inkább lemondott, minthogy

n Az enyhülés egyik utolsó aktusa – Carter és Brezsnyev aláírja a SALT II megállapodást, kíséretük pedig figyel

n Romokon átkelő harckocsi a jom kippuri háborúban. Az enyhülés ellenére egy rövid ideig fennállt a szuperhatalmak közötti összetűzés veszélye

kitegye magát a közjogi felelősségre vonásnak (impeachment). Az új elnök, Gerald Ford 1974 végén, a Brezsnyevvel tartott vlagyivosztoki csúcstalálkozón vette át az enyhülési stafétabotot. Azonban a javasolt fegyverzetcsökkentési csomagot, amellyel hazatért, az USA-ban a sajtó és a politikusok egyaránt erősen kritizálták, mondván, behódolt a szovjet követeléseknek. Természetesen az 1975-ben Helsinkiben tartott Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten Ford volt az amerikai küldöttség vezetője. A Szovjetunió a múltban már sokszor követelt ilyen konferenciát, ám miután a nyugatnémet Ostpolitik elismerte az NDK-t, keményebben küzdöttek érte, és sikerrel jártak. Brezsnyev célja az volt, hogy a II. világháború végén kialakult kelet-európai határokat véglegesen elismertesse világszerte. A 35 ország részvételével rendezett konferencia eredménye volt a helsinki záróokmány, amely ugyan nem volt kötelező érvényű, és nem volt szerződés, de formálisan valóban elismerte Európa háború utáni felosztását. A záróokmány ezenfelül az országok gazdasági, technológiai együttműködésére, valamint legfőképp az emberi jogok és alapvető szabadságjogok elismerésére szólított fel. Fogadtatása vegyes volt. Akadt, aki úgy vélte, az enyhülés folyamatát jobban szolgálja, ha pusztán a fegyverzet-ellenőrzés-

AZ ENYHÜLÉS SZELE

A ZÁRÓOKMÁNY FELHATALMAZÁST ADOTT A MÁSKÉNT GONDOLKODÓKNAK JOGAIK KINYILVÁNÍTÁSÁRA, ÍGY FELERŐSÖDÖTT A HANGJUK A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT

n Willy Brandt (bal szélen) és Nixon elnök (balról a harmadik) 1969-ben a Moritzplatznál megtekinti a berlini falat

re fókuszálnak. Mások – különösen a Fordot és Kissingert kritizálók – úgy érezték, a megállapodások szovjet győzelmet és nyugati vereséget hoztak. Ha a szovjetek is ezt gondolták, és azt hitték, nyugodtan hanyagolhatják az emberi jogokról szóló homályos fecsegést, tévedtek. A helsinki záróokmány emberi jogi részei eszközt adtak a Nyugat kezébe a szovjet blokkal szemben.

Amikor az új elnök, Jimmy Carter 1977-ben hivatalba lépett, ezt az eszközt használva az emberi jogokat tette külpolitikája fő alkotóelemévé. A záróokmány felhatalmazást adott a másként gondolkodóknak jogaik kinyilvánítására, így felerősödött a hangjuk a vasfüggöny mögött. Megtorlások következtek, de ezek kevéssé tudták elnyomni az ellenállást, és a szovjet vezetést annak a vádnak

AZ ENYHÜLÉS UTÁNI ELSŐ ELNÖK

Jimmy Carter már jelezte, hogy végéhez közeledik az enyhülés, ám a helyébe lépő külpolitikát – az 1980-as elnökválasztáson őt legyőző – Ronald Reagan alakította ki. Reagan elnöki kampánya erősen enyhülésellenes üzenetet hordozott. Nem egyezkedéssel kívánta feltartóztatni a kommunizmust. Az enyhülés kínálta status quo neki nem felelt meg, és szemlátomást az amerikaiak többségének sem, hiszen Reagan meggyőző fölénnyel nyerte a választást. Elnökként gyorsan átment támadásba. A védelmi költségeket hatalmas összegűre növelte, a NATO-n keresztül pedig Pershing rakétákat telepített Nyugat-Németországba, a szovjet–német frontvonalba. Elszántan kiterjesztette a hidegháborút, állítva: „Eddig az enyhülés olyan egyirányú utca volt, amelyben a Szovjetunió a saját céljai elérése felé haladt.” A Nixon, Ford és Carter által több mint egy évtizedig követett stratégia a múlté lett.

n Az USA 40. elnöke, Ronald Reagan az enyhülés politikáját a történelem szemétdombjára vetette

tették ki, hogy rosszhiszeműen tárgyalt Helsinkiben, rontva a további enyhülés esélyeit. Ilyen körülmények között az 1972 óta folyó SALT II-tárgyalások nehezen haladtak, gyakran megrekedtek. Végül azonban 1979-ben sikerült tető alá hozni egy szerződést, Carter és a betegeskedő Brezsnyev Bécsben találkozott, hogy aláírja. A megállapodás – egyéb indítványok mellett – kötelezte a szuperhatalmakat, hogy nukleáris erőiket 2250 célba juttató eszközre korlátozzák – ez az interkontinentális és a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat, valamint a manőverező robotrepülőgépeket hordozó nehézbombázókat érintette –, és egy sor más, a telepített nukleáris fegyverzetre vonatkozó korlátozást rendelt el, például az egymástól független célpontokra vezérelhető, atom-robbanótöltettel szerelhető hadászati rakétákra (MIRV). Miközben a SALT II szerződés az amerikai szenátus ratifikálására várt, a Szovjetunió megszállta Afganisztánt. 1978-ban a kommunisták államcsínynyel átvették a hatalmat, de belső viták osztották meg őket, és fegyveres csoportok növekvő ellenállásával kellett szembenézniük. A helyzet romlásával a szovjetek 1979 végén haderőt küldtek az országba, hogy egy új rezsim felállításával megpróbálják helyreállítani a rendet. A feldühödött Carter visszavonta a SALT II szerződést a szenátus elől, gabona- és technológiaieszköz-szállítási embargót vezetett be a Szovjetunió ellen, valamint bejelentette, hogy az USA bojkottálja a közelgő moszkvai olimpiai játékokat. Javasolta a védelmi kiadások jelentős emelését is, miután azt mondta, az afganisztáni megszállás „…a legsúlyosabb fenyegetés a békére nézve a II. világháború óta”. Ez nagyban különbözött Kennedy elnök 17 évvel korábbi beszédmódjától. A hidegháborús enyhülés szele elült.

123

EGY KORSZAK VÉGE

124

126

Thatcher és Reagan: egy politikai szerelmi viszony

132

Szemtanú: a berlini fal leomlása

136

A hidegháború gyengülése

136

132

125

END KORSZAK EGY OF AN ERAVÉGE

AZ ÖRÖKKÉ ALAPVETŐ PÁRTPOLITIKAI KÉRDÉSEKBE MERÜLŐ THATCHER SZÁMÁRA REAGAN EGY FUVALLATNYI FRISS LEVEGŐ VOLT 126

THATCHER ÉS REAGAN: EGY POLITIKAI ROMÁNC

KÜLÖNLEGES KAPCSOLATÁT KEVÉS VEZETŐ ÁPOLTA OLYAN NYÍLTAN, MINT A KÉT HIDEGHÁBORÚS HATALMAT IRÁNYÍTÓ DUÓ: POLITIKAI ÖSSZHANGJUK ÉVTIZEDEK FESZÜLTSÉGÉNEK SEGÍTETT VÉGET VETNI.

hidegháború végső szakasza az afganisztáni szovjet invázióval kezdődött 1979-ben, és a Varsói Szerződés felbomlásával ért véget 1991-ben. Az 1980-as évek az „enyhülés” végét és annak felismerését mutatták, hogy megkezdődhet egy „olvadás”. Egyúttal a konﬂiktus egyik legveszélyesebb korszaka is volt ez, amelyben az orosz instabilitás és az amerikai hajthatatlanság kis híján háborúba sodorta a világot. Ennek a korszaknak a középpontjában Ronald Reagan és Margaret Thatcher állt. Thatcher 1975-ben ismerte meg Reagant, amikor az Kalifornia kormányzója volt. Reagan azért vele találkozott a brit alsóházban, mert James Callaghan miniszterelnök „nem ért rá”, kétségtelenül azért, mivel tájékoztatták, hogy a befolyásos vendég a Republikánus Párt jobboldalán áll. Valamint Callaghannek nem állt érdekében felbosszantani Jimmy Carter elnököt, akivel a Munkáspárt jó kapcsolatokat ápolt. Thatcher csak nemrégiben lett a Konzervatív Párt vezetője, és találkozott bárkivel, aki előmozdíthatta a sikerét. Addigra az amerikai elitre már jó benyomást tett, a washingtoni National Press Clubból a CBS-en közvetített beszéde alapján „igazi hölgynek” tekintették, és tréfásan elismerték, ha indulna az amerikai választáson, ő lenne a következő republikánus elnök. Egyik beszéde – amelyet egy kensingtoni pártgyűlésen mondott – eredményezte azt, hogy a szovjet Vörös Hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda „Vasladynek” nevezte, ami elnyerte a republikánusok tetszését. Reagant természetesen jól ismerték Nagy-Britanniában, hiszen híres hollywoodi színész volt, ám Thatchert nem igazán érdekelte a film, ritkán járt moziba – lánya, Carol Thatcher visszaemlékezése szerint nyaggatnia kellett az édesanyját, hogy az iskolai szünidőben megnézzenek egy filmet. Ám bármit is várt Thatcher az első találkozótól, kellemesen lepte meg a nyájas és kifinomult politikus, aki tudta, hogyan használja előnyösen hollywoodi rutinját. Reagan idősödő férfi volt, Thatcher pedig a karrierje korai szakaszában mindig olyan idősebb férfi mentorokra támaszkodott, akikben megbízott. Reagan megfelelt a politikai megbízhatóságra vonatkozó minden elvárásának egy olyan világban, amelyben Thatcher úgy érezte, brit konzervatív társaira többé nem számíthat teljes mértékben. Első találkozójuk az elképzelések

találkozása volt, amelyen a jövőre vonatkozó kívánságlista készítésébe kezdtek, mivel egyikük sem töltött be meghatározó pozíciót a hazai vagy a nemzetközi porondon. A hivatalos találkozó hamarosan kötetlen beszélgetéssé vált. Negyvenöt percre tervezték, de másfél órát tartott. Reagan és Thatcher gyorsan felfedezte, hogy sok bennük a közös. Nézeteik egybeesése mély benyomást tett Reaganre. „Rájöttünk – idézte fel –, hogy valóban hasonlítunk a gazdaságra és a kormányzásra vonatkozó nézeteink tekintetében”; még pontosabban: „a kormányzásnak a nép életében elfoglalt helyét illetően”. A férj, Denis Thatcher már 1969-ben találkozott Reagannel, aki jó benyomást tett rá. Margaret Thatcher távolról tisztelte, mert Reagan kaliforniai sikere számára azt mutatta, hogy a morális meggyőződés és a politikai cselekvés egyesíthető. Reagan egyáltalán nem látszott hagyományos politikusnak, inkább a gyakorlatba átültetett elveket személyesítette meg. Tény, hogy a brit politikai elit alábecsülte őt, és nem vett tudomást a felemelkedéséről; Thatcher szerint ez azért történt, mert „szenvtelen” benyomást tett, és „egyetemes megközelítéssel” dolgozott. Thatcher számára azonban leginkább ő testesítette meg az Egyesült Államok potenciális vezetőjét. Reagan magabiztossága, fesztelen mosolya és szándéka, hogy felvegye a szovjetek kihívását, a visszafogott színpalettához szokottak számára nyersnek és sematikusnak tűnt. Az örökké alapvető pártpolitikai kérdésekbe merülő Thatcher számára viszont Reagan egy fuvallatnyi friss levegő volt. 1978-ban Westminsterben találkoztak ismét. Ez az alkalom megerősítette azt a politikai és morális víziót, amely első találkozójuk óta következetesen fennmaradt. Thatcher átvette a Frederick Hayek és Milton Friedman által javasolt gazdasági irányelveket, amelyek a monetarista politika olyan támogatóin keresztül szivárogtak be a brit gondolkodásba, mint Alfred Sherman és Sir Keith Joseph. Az úgynevezett „chicagói fiúk” (az USA-ban végzett chilei közgazdászok csoportja) próbálkozásai Chilében megerősíteni látszottak a neoliberalizmus helyességét, pont addigra, amikor Thatcher 1979-ben hatalomra került és Reagan 1980-ban elnök lett. A „liberális” konzervativizmus ezen új formája, amelyet Washingtonban és Londonban is alkalmaztak, csak abban különbözött, hogy hogyan alakították a helyi viszonyokhoz. Thatcher és Reagan hangsúlyozta az egyéni teljesítés erkölcsi

kötelességét, amelyet – a két vezető hite szerint – korábban a hétköznapi életben elnyomott a kollektivista beavatkozás. Az állam visszaszorítása volt az első csapás, hogy véget vessenek a kollektivizmusnak és a szocializmusnak. A reagani gazdaságpolitika arra összpontosított, amelyet kínálatorientációs gazdaságnak neveznek, s amelyet az Atlanti-óceán mindkét partján szabadpiacként alkalmaztak. Amerikában a kormányzati költés drasztikus csökkentésére és a pénzkínálat korlátozására alapozott szabadpiac megállította a Carter elnöksége alatt jelentkező úgynevezett stagﬂációt (munkanélküliség plusz magas inﬂáció). Nagy-Britanniában pedig az olyan intézkedések célozták a hasonló eredmények elérését, mint a pénzkínálat korlátozása, a helyi önkormányzatok költésének drámai visszavágása és a szakszervezetek erejének „megsemmisítése”. Reagan hazafias megújhodási programjához Thatcher mély és nagyon angol nacionalizmust adott hozzá – a hitet a saját erőből történő boldogulásban (viktoriánus értékrend), valamint saját, mélyen belérögzült metodista erkölcsi iránytűjét. A hazai reformot erőteljes külpolitikával kívánták erősíteni. Ez a Szovjetunió megfékezését tervezte,

n Thatcher és Reagan közös sétája az elnök Camp David-i rezidenciáján tett Thatcher-látogatás során

127

END OF AN ERA

NUKLEÁRIS HADVISELÉS

Kelet és Nyugat harca a dominanciáért rémisztőbb hellyé tette a világot, mivel a nagyhatalmak halálos nukleáris fegyvereket halmoztak fel.

EGYESÜLT ÁLLAMOK Az USA az egyetlen ország, amely atombombát vetett be, amikor 1945-ben elpusztította Hirosimát és Nagaszakit. Azóta az Egyesült Államok 8750 milliárd dollárt költött nukleáris fegyverzetre. Hetvenezer fegyvert halmoztak fel, ezt a mennyiséget csak a Szovjetunió bukása után csökkentették. Az 1980-as években az USA feladatának tekintette, hogy hatalmas ﬂottát tartson fenn világszerte, és hogy légiereje, valamint hadserege jelen legyen Európában.

KUBA

NAGYBRITANNIA

Fidel Castro 1959-es kubai hatalomátvétele után az ország a harmadik világbeli, „el nem kötelezett” államok szövetségének alapító tagja lett. A Che Guevara vezette antikapitalista forradalmat a Szovjetunió ösztönözte és támogatta. Az oroszok kubai rakétatelepítési kísérlete vezetett az 1962-es kubai rakétaválsághoz. Kuba „tanácsadókon” keresztül exportálta a forradalmat Angolába, Chilébe, Nicaraguába és Grenadába.

amelynek afganisztáni invázióját az először 1968ban formába öntött, szovjet terjeszkedést célzó Brezsnyev-doktrína részének tekintették. Ilyen expanziós politikát valósíthattak meg a kubaiakon keresztül Angolában, forradalommal Latin-Amerikában, merényletekkel világszerte, vagy Nagy-Britanniában az orosz ügynökök, szimpatizánsok, sőt akár „pacifisták” beépülésével a minisztériumokba és a szakszervezetekbe. Washington kialakította a Reagan-doktrínaként ismert politikai tanokat, hogy megvédje az USA-t a szovjet agressziótól, ez lényegében a pénz, a befolyás és jobboldali gerillacsoportok felhasználása volt a szovjet térhódítás megállítására. Thatcher ugyanakkor a NATO és Európa megerősítésével és fegyverzettelepítési tárgyalásokkal akarta legyőzni a szovjet rendszert. Az USA és Nagy-Britannia külpolitikai céljai sok tekintetben nem voltak összeegyeztethetők. Thatcher és Reagan is hidegháborús harcos volt, de abban különböztek, hogy az amerikai terv Európát tette meg az Egyesült

128

1952-ben teszteltek egy atombombát: független elrettentő eszközt akartak birtokolni, ám 1960-tól már az amerikai technológiától függtek. Rendszeresen cseréltek (és cserélnek) információt az NSA-val, atomreaktoraik pedig amerikai robbanófejekhez állítottak elő plutóniumot. Az 1980-as évekre több mint 200 – ebből 160 bevethető – robbanófejük volt. Négy tengeralattjárón 16 Trident II rakétát telepítettek.

Államok első védelmi vonalának, szemben azokkal az országokkal, ahol helyben kellett védekezni. Mindazonáltal Thatcher fenntartás nélkül hitt azon doktrína elveiben, amelyet Reagan a parlament két háza előtt 1982-ben mondott beszédében kifejtett. A beszéd a szocializmus ellen, a „demokratikus forradalom” érdekében vívott csata meghatározó szakaszát jelentette. Egy újjáéledő Nagy-Britannia és egy rendíthetetlen USA kibontakozása az egységérzet ellenére eléggé különböző hatalmi megközelítést eredményezett, és noha mindkét oldal dicsérte a másik hazai sikereit, a külpolitikai szemléletben gyakran élesen különböztek. Argentína váratlanul ellenséges viselkedése és az azt követő 1982-es falklandi háború szinte véletlenül emelte ki Nagy-Britanniát az 1970-es évekbeli látszólagos hanyatlásból, míg az Egyesült Államok szándékosan alakította ki a stratégiai védelmi kezdeményezést (SDI), hogy sebezhetetlenné tegye magát a rakétatámadásokkal szemben. Ezek az intézkedések alátámasztották a „belső ellen-

ség” – a nyilvánvalóan a Varsói Szerződés által pénzelt szocialisták – legyőzésének szükségességét. Thatchernek folyamatosan el kellett kendőznie a saját eltérő külpolitikája miatti repedéseket, hogy a tárgyalásokon Reagannel egyetértőnek látsszon. A lehetséges törés egy példája 1983. március 8-án következett be, amikor Reagan elmondta leggyújtóbb hangú beszédét, Oroszországot „a gonosz birodalmának” nevezve. Ennek ellenére Reagan hite az SDI-ben vonzó volt Thatcher számára, aki „tudósként” többet akart erről tudni. 1985 februárjában Thatcher beszédet intézett a kongresszus két házához, amelyben – churchilli retorikát alkalmazva – a nukleáris fegyverzet „pajzsát” védelmezte. Geoffrey Howe brit külügyminiszter nem örült a „héja” megközelítésnek, kitartott amellett, hogy „nem jelent előnyt egy új Maginot-vonal… az űrben”. Ezért a protokolláris baklövésért Thatchernek személyesen kellett elnézést kérni Reagantől és munkatársaitól, mindamellett ez nem gátolta

THATCHER ÉS REAGAN: EGY POLITIKAI ROMÁNC SZOVJETUNIÓ

A Szovjetunió már 1949-ben tesztelt nukleáris robbanófejet, és 1960-ra fegyverzete elérte az USA-ét. Ez az interkontinentális és a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták csökkentését célzó tárgyalásokhoz vezetett (SALT I), hogy elkerüljék a kölcsönös megsemmisítést (MAD). 1986-ra a szovjetek 45 000 nukleáris robbanófejjel rendelkeztek, ebből 20 000 volt taktikai.

MINDAZONÁLTAL THATCHER FENNTARTÁS NÉLKÜL HITT AZON DOKTRÍNA ELVEIBEN, AMELYET REAGAN A PARLAMENT KÉT HÁZA ELŐTT 1982-BEN MONDOTT BESZÉDÉBEN KIFEJTETT

KÍNA

Sok tekintetben Kína volt a hidegháború során a legtitkolózóbb ország. Miután 1952ben Koreában holtpontra jutott az USA elleni harcban, Kína 1964-ben nukleáris fegyverkísérletet végzett. Becslések szerint az 1980-as évekre 170-180 nukleáris robbanófejet halmozott fel. Kína egyúttal megszerezte az Egyesült Államok által a W88 robbanófejhez kifejlesztett miniatürizáló technológiát is.

abban, hogy továbbra is többet akarjon megtudni az izgalmas, új védelmi stratégiai fejlesztésről. Ez azonban annyira titkos művelet volt, hogy Thatcher valójában nem tudta, miről beszél Reagan, és puhatolózva érdeklődött Bud McFarlane amerikai nemzetbiztonsági tanácsadónál: „Az SDI-t az ABM(ballisztikus rakétaelhárító rendszer) szerződéshez és hasonlókhoz kapcsolódva tartják megfelelő korlátozás alatt?” Ám nem sikerült kiderítenie, hogy az SDI vajon csak egy tündérmese vagy sem. Fordított volt a helyzet, amikor Reagannek kellett felhívni Thatchert, hogy megmagyarázza indokait Grenada megszállására, amelynek kubai katonák által támogatott baloldali kormánya volt, de egyben a (brit) Nemzetközösség teljes jogú tagja is volt. Amikor 1986 áprilisában az amerikai bombázók a RAF támaszpontjairól szálltak fel Líbia bombázására, Reagan erre gálánsan engedélyt kért, bár nem volt szükséges. A feszültségek leginkább az oroszokkal való nukleáris leszerelési tárgyalások terén mutat-

n Thatcher és Reagan londoni alsóházban találkozik 1978. november 28-án

koztak meg. Reagan láthatóan nem nagyon törődött Európával, holott két problémasor várt megoldásra. Ott volt a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) problémája, amelyet az INF-diplomácia kezelt. Ez Leonyid Brezsnyev egy beszédében gyökerezett, aki a nukleáris eszközök területén moratóriumot javasolt, amelyet egyébként szemfényvesztésnek tekintettek. És ott voltak a stratégiai fegyverkorlátozásról folyamatban lévő SALT-tárgyalások is (amelyekből végül az Egyesült Államok 1986-ban kivonta magát). Mindkettőt ki lehetett aknázni egy végső űrverseny kialakítására, amelyre a szovjetek gazdaságilag nem álltak készen, de maradt a kockázat, hogy az INF-tárgyalások esetleg meghagyják Európa sebezhetőségét egy szovjet invázióval vagy első csapással szemben. A szovjet gondolkodás megértése érdekében Thatcher 1983-ban még egy sor külön megbeszélést is tartott a vidéki birtokán, Checkersben. A szovjet vezető, Konsztantyin Csernyenko haláláig és Mihail Gorbacsov színre lépéséig – akit

Thatcher megkedvelt, és akiről úgy vélte, „lehet vele üzletet kötni” – úgy tűnt, semmi sem változik. Vele először Checkersben, majd Moszkvában találkozott Thatcher. Gorbacsov és Reagan 1985 novemberében Reykjavíkban találkozott, addigra Thatcher arra a következtetésre jutott, hogy a szovjetek „elveszítették a játszmát”. A reykjavíki csúcstalálkozót követően Reagan hanyagul felvetette egy atommentes Európa létrejöttét. Emiatt Thatcher pácba került, ezért novemberben sürgősen Washingtonba repült, hogy rávegye az elnököt, gondolja meg a dolgot, ezt ő meg is tette, és kiadott egy kormánynyilatkozatot, amelyben megmagyarázta, mire gondolt. Thatcher végül megállapította, hogy „van ok az elégedettségre”. Reagan, amikor csak tehette, egyoldalúan cselekedett. Líbiára és Grenadára vonatkozó döntései Washingtonban, nem pedig legszorosabb európai szövetségesével konzultálva születtek. Szándéka, hogy a nukleáris védelmi stratégiákat

129

END KORSZAK EGY OF AN ERAVÉGE n A HMS Invincible, a Királyi Haditengerészet repülőgép-hordozója hazatérőben a Falklandszigetekről

n Grenada inváziója során amerikai tengerészgyalogosok őrzik a Népi Forradalmi Hadsereg elfogott tagjait

a brit érdekekre való tekintet nélkül fejlessze, a diplomáciai tapintat időnkénti hiánya és a finom részletek iránti közömbössége azt jelentette, hogy Thatchernek kellett tüzet oltania, vagy átrepülnie az Atlanti-óceánon, hogy megfelelő sínre tegye az elnöki üzeneteket. Annak felismerése, hogy ő az „erkölcsi” erő, amely mérsékli az amerikaiak sietségét és az európai ügyek iránti érdektelenségét, vitathatatlanul Thatcher legnagyobb diplomáciai eredménye. Thatcher ugyan nem foglalkozott a terrorizmussal, de az 1987-es Irán–kontra botrány idején az USA-ba látogatott, és nyilvánosan Reagan mellé állt. A botrány amiatt tört ki, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács tagja, Oliver North titokban fegyvereket adott el Iránnak, hogy biztosítsa az amerikai foglyok szabadon bocsátását Libanonban, valamint pénzt juttasson a nicaraguai antikommunista kontráknak. Thatcher szintén nyilvánosan támogatta a minden közepes hatótávolságú atomfegyver megsemmisítésére és a kis hatótávolságú fegyverzet modernizálására irányuló amerikai stratégiai célt, noha személyesen kételkedett ennek a politikának a hatékonyságában. Szerepelt az amerikai Face The Nation tévéműsorban, Reagan „pazarnak” nevezte, ahogy az amerikai értékek védelmére kelt. Thatcher az év novemberében tette utolsó látogatását Reagannél. Reagan dicsérte a nukleáris fegyverzetet illető álláspontját, ő pedig méltatta kettejük erőfeszítését a hidegháború befejezésére. Egy Thatcher tiszteletére rendezett

külügyminisztériumi vacsorán George Schultz amerikai külügyminiszter megajándékozta egy új retiküllel, annak jeléül, hogy a mindig fontos papírokat rejtő kézitáskái mekkora szerepet játszottak a kelet–nyugati kapcsolatokban. Azt mondta, lehet, hogy Thatcher most elő fog halászni egy papírt a retikülből, amelyen az áll, „különleges kapcsolatunk éppoly erős, mint mindig”. Később Reagan azt írta Thatchernek, hogy gyümölcsöző partnerségük „megerősítette a nyugati szövetség képességét és elszántságát, hogy mindenütt megvédje magát és a szabadság ügyét”. Thatcher viszonozta a bókot, gratulált Reagannek, amiért „megváltoztatta annak megközelítését és felismerését, hogy mi az, ami lehetséges”. Aligha ez volt az utolsó szerelmeslevél-váltás, de ez bizonyíték ennek a két államfőnek a szoros kapcsolatára, akik kölcsönösen nagyra becsülték egymást, miközben párhuzamosan törekedtek céljaik elérésére, amelyek időnként egybeestek, időnként pedig eltértek. Reagan és Thatcher olyan politikát követett, amely feltartóztatni és semlegesíteni szándékozott a szovjet fenyegetést és a világszocializmust. Meglepetésként érte őket a Szovjetunió összeomlása, és nem gondolkoztak olyan intézkedéseken,

amelyek jobb világot teremthettek a hidegháború befejezése után. Mindketten rosszul kalkuláltak Borisz Jelcin felemelkedését és Gorbacsov bukását illetően, és egyikük sem sejtette, mi történhet a Közel-Keleten. Az amerikai külpolitika támogatásának megvolt az ára. Thatcher első kormánya egy sor nukleáris óvóhely készítését tervezte, és brosúrákat adott ki atomcsapás esetére. Az unilaterális munkáspárti környezetben Thatcher megfizette a Falkland-szigeteki háborúhoz való amerikai diplomáciai hozzájárulás és a kapott amerikai Sidewinder rakéták árát. Nagy-Britannia beleegyezett a Trident rakéták modernizálásába, hogy megtartsa a „független elrettentő eszközeit”, és hozzájárult, hogy befogadja a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákat az amerikai légibázisokra. Abban is meg egyeztek, hogy Nagy-Britannia nem tart igényt „kétkulcsos” rendszerre a területén elhelyezett amerikai nukleáris fegyvereket illetően. Thatcher és az elnök kapcsolatának megítélése mindig is vegyes, helyenként trágár volt. Egy híres plakát a regényhősnő Scarlett O’Haraként ábrázolta Thatchert, akit Reagan ment ki Atlanta lángjai közül. Életrajzírója, John Campbell azt állította, Thatcher annyira kedvelte Reagant, hogy az túlment a politikán: barátság volt, míg Neil Kinnock Reagan „pudlijának” nevezte őt. Maga Thatcher úgy érezte, van „némi ráhatása… Reaganre”. Ös�szegezve, Thatcher volt néha a mérséklet hangja, és a Reagan-kormányzat időnként hallgatott rá. Akár így, akár úgy történt, a tétek ennél magasabbak és az eredmény ennél bizonytalanabb nem is lehetett volna.

A HIDEGHÁBORÚ BEFEJEZÉSE

130

1975

1978

1979

Thatcher a Konzervatív Párt vezetője lesz, és megismeri Reagant. A szovjet Krasznaja Zvezda újság „Vasladynek” nevezi.

Thatcher másodszor a Westminsterben találkozik Reagannel.

Thatcher miniszterelnök lesz. A Szovjetunió megszállja Afganisztánt.

1980

1981

1982

1983

A brit kormány készít egy Védelem és túlélés c. tájékoztató brosúrát, amelyet 72 órával egy esetleges támadás előtt minden brit családhoz eljuttatnának.

Reagan az Egyesült Államok elnökeként leteszi esküjét.

Megkezdődik a falklandi háború. Reagan ismerteti a brit parlamentben a „Reagan-doktrínát”.

Thatchert újraválasztják. Az USA megszállja Grenadát.

END OF AN ERA

THATCHER & REAGAN: A POLITICAL LOVE AFFAIR

POLITIKAI LELKI TÁRSAK? AZ ÁLLAMRÓL

Reagan intézkedéseihez kellett az addigi kormányzati rendszer lerombolása. Ezt mondta a kongresszusban: „Beszéljünk a felelősségünkről a kormányzat szerepének újradefiniálásában: ne ellenőrizzen, ne követeljen vagy parancsoljon, ne fékezzen bennünket, hanem szükség esetén segítsen, és legfőképp teremtsen utat a teljes foglalkoztatáshoz, hogy minden amerikai saját gazdasági erőhöz és igazságossághoz juthasson.” Ugyanekkor Thatcher „az állam visszaszorításáról” beszélt.

A BOLDOGULÁSRÓL

Thatcher már 1975-ben állította: „Nem arról van szó, hogy népünk hirtelen visszatér a gazdasági be nem avatkozás eszméihez… inkább arról, hogy feléled a személyes felelősség nemes ideálja iránti konstruktív érdekelődés.” Reagan a boldogulás „átkát” helyezte egy 1986-os beszéde fókuszába. „Fennáll a veszélye, hogy létrehozunk egy állandó, egy lánchoz vagy bilincshez hasonlóan lerázhatatlan szegénységkultúrát – egy második, elkülönült Amerikát” – mondta.

A NUKLEÁRIS FEGYVERKEZÉSRŐL

A szovjet rendszer legyőzéséhez és a demokrata egyén diadalához létfontosságú volt a nukleáris arzenál. Reagan biztos volt benne, a szövetségeseknek „további … erőfeszítést kell tenni a NATO megerősítésére még … a közepes hatótávolságú fegyverzeti tárgyalásokon felvetett »zéró megoldás« indítványunk és a stratégiai ballisztikus rakéták egyharmados csökkentését célzó javaslatunk mellett is.” Thatcher szerint: „Egy nukleáris fegyverek nélküli világ mindannyiunk számára kevésbé stabil és veszélyesebb lenne.” Függetlenül a veszély meglététől, Reagan és Thatcher is olyan háborúra készült, amely az elkerülhetetlenül elpusztuló egyének jogait védte volna. Ők is – mint az oroszok – olyan ellentmondás foglyai lettek, amelyre nem volt megoldás.

A KOMMUNIZMUSRÓL

Thatcher és Reagan mindennél indulatosabb volt a szocializmus természetét illetően. Thatcher 1976-ban egy televíziós interjúban támadta először a szocialista életmódot. „Nézzék meg azt a rengeteg embert, aki tanácsi lakásokban lakik – mondta –, sokuk szeretne saját otthont vásárolni. Ó, de hát egy szocialista kormány ilyesmibe nem egyezik bele.” Hozzáállása jól illeszkedett Reagan kommunizmus iránti nyílt utálatához, aki a brit parlamentben mondott beszédében nyilvánvalóvá tette: „Most már létezik egy hosszú távú terv és remény – a szabadság és a demokrácia fejlődése, amely a történelem szemétdombjára veti a marxizmust és a leninizmust.”

1984

1985

1986

Reagant újraválasztják. Thatcher Checkersben találkozik Gorbacsovval.

Gorbacsov lesz a Szovjet Kommunista Párt új főtitkára.

Az USA felhagy a SALT IItárgyalásokkal. Reagan és Gorbacsov csúcstalálkozót tart Reykjavíkban. Kirobban az Irán–kontra botrány. Bombázzák Líbiát.

1987

1988

1989

1990

1991

Thatchert másodszor is újraválasztják. Moszkvába utazik, ahol találkozik Gorbacsovval.

Líbia a lockerbie-i robbantással áll bosszút.

Reagan távozik hivatalából. Leomlik a berlini fal.

Thatcher távozik hivatalából. Megtámadják Kuvaitot.

Megszűnik a Varsói Szerződés.

131

EGY KORSZAK VÉGE

SZEMTANÚ: A BERLINI FAL LEOMLÁSA

MIUTÁN KÖZEL HÁROM ÉVTIZEDEN ÁT VÁLASZTOTTA SZÉT BERLIN KETTÉSZAKÍTOTT VÁROSÁT, LÁTVÁNYOS MÓDON DŐLT LE A HIDEGHÁBORÚS MEGOSZTOTTSÁG LEGIKONIKUSABB JELKÉPE.

berlini fal 28 évig állt szilárdan, a Szovjetunió Kelet-Európa nagy részét érő vasmarkú szorításának hatásos jelképe volt. Közel három évtizedig a fal keleti oldalán lakó polgárok a Német Demokratikus Köztársaság, egy a moszkvai parancsolóik által pozícióba helyezett félautonóm kormány vigyázó szeme előtt éltek. A szigorúan őrzött és szögesdróttal szegélyezett, 155 kilométer hosszú, 3,6 méter magas építmény biztosította, hogy a német főváros megosztott maradjon a hidegháború félelmetes évei alatt. A keletnémeteknek nem volt szabad átkelni a határon Nyugatra; a pár száz méterre lévő szabad Berlin látványa és zajai örökösen arra emlékeztettek, mennyire széttagolttá vált Európa a II. világháború utáni évtizedekben. Ám az 1980-as évek legvégén ebből a jelképből az európai szocializmus töréspontja lett. Az akkoriban Dániában élő műszaki egyetemi hallgató, Andreas Ramos Berlinbe utazott, hogy közvetlenül tanúja legyen, amint a kettéosztott város utcáin egy egész földrész frusztrációja túlcsordul. „Amikor 1978-ban (az NSZK délnyugati részén fekvő) Heidelbergbe mentem tanulni, a kormányban, a tudományos világban vagy a közvéleményben egy lélek sem tudta elképzelni, hogy a berlini fal valaha is ledől, és a Szovjetunió összeomlik – magyarázza Ramos. – A NATO a Szovjetunióval való örökös konfliktus alapgondolatára épült. Ám az 1980-as évek végére, a szovjetek afganisztáni kudarca után világossá vált, hogy a Szovjetuniónak meg kell változnia. De összeomlani? Egyszerűen nem terveztek változást. Minden az utcákon történt, nem a kormányban. Hét évig voltam Nyugat-Németországban, azután Dániába mentem, hogy a doktori disszertációmon dolgozzam, sokszor jártam Berlinben, voltak ott barátaim. A fal pereméről mindent nyomon követtünk, és amikor a keletnémetek elkezdték ledönteni, csatlakoztunk hozzájuk.”

Egy hónappal korábban mutatkoztak az első képletes repedések a Szovjetunió Kelet-Európa feletti uralmán. Moszkva és a Német Demokratikus Köztársaság Erich Honecker, a keményvonalas pártvezető által irányított kormánya közötti kommunikáció megromlott, mivel a Szovjetunió az NDK-beli egyesített szocialista jövő vízió gyengülésének megfékezéséért küzdött. Eddig a pontig a keleti blokk határai érintetlenek maradtak, de a hanyatló kommunista rendszerből szökést megkísérlő menekültek növekvő nyomása már túl nagy volt a szomszédos magyar kormány számára, nem hagyhatta figyelmen kívül. 1989. augusztus 19-én Magyarország ténylegesen megnyitotta határait, és átengedett több mint 13 000 keletnémetet Ausztriába. Mivel a menekültek a nyugatnémet nagykövetségen kerestek oltalmat, ez lökéshullámot generált a keleti blokk infrastruktúrájában. Olyan hullámot, amely elért egészen Berlinig és még tovább is. A fővárosban az utcákon nagyobb volt az élénkség, mint valaha. A korábban komor és tompa város hirtelen nyüzsgővé vált, amint polgárai a békés tiltakozás fegyveréhez nyúltak. A kelet-berliniek érezték, hogy a kormány kezd szétesni. A megrögzött idealista Erich Honecker lemondása – aki pár hónappal korábban még azt állította, a berlini fal állni fog a következő száz évben – fokozta az ország reményét a változásra. Ahogy nevezték, a „békés forradalom” 1989. november 4-én érte el a csúcspontját Gorbacsov NDK-beli látogatásával. Olyan esemény volt ez, amely Ramost és még sokakat Berlinbe vonzott. Ramos november 9-én délután érkezett, és feszült, de ugyanakkor reményteli hangulatot érzékelt. „Nem csak német területen alakult így, ez a forradalmak éve volt Kelet-Európa-szerte. A szovjet blokk szétesőben volt, egyik ország a másik után – jegyzi meg Ramos. – Ahogy utaztunk Nyugat-Németországban, mind azt éreztük, hogy az egész földrész örökre meg fog változni.”

A FAL PEREMÉRŐL MINDENT NYOMON KÖVETTÜNK, ÉS AMIKOR A KELETNÉMETEK KEZDTÉK LEDÖNTENI A FALAT, CSATLAKOZTUNK HOZZÁJUK

132

Azon az estén valósággá vált az elkerülhetetlen. A Honecker kikényszerített lemondása utáni hetekben utódai próbálták megújítani a párt hírnevét, egy sor sajtóértekezletet tartottak, amelyeken radikális belpolitikai változtatásokat ígértek. Nem sokkal az aznapi hivatalos sajtótájékoztató előtt Günter Schabowski, az NDK-vezetés tagja és nem hivatalos szóvivője kapott egy rövid feljegyzést, amely megerősítette, hogy a személyazonosság megfelelő igazolása mellett minden kelet-berlininek engedélyezik a határátkelést Nyugatra. Ámde Schabowskit minden további magyarázat nélkül, amely segített volna neki megemészteni ezt a hírt, a kiéhezett sajtó elé lökték. Zavart és nagyrészt improvizált nyilatkozat következett, és hivatalossá vált: Kelet-Németország addig áthatolhatatlan kapui kinyíltak. A gond az volt, hogy ezt a hírt nem közölték a határőrséggel és a fal mentén posztoló őrök feljebbvalóival sem. A kelet-berliniek tömegeiben nőtt a türelmetlenség, a helyzet olyan volt, mint egy robbanni készülő puskaporos hordó. Amint a hír terjedni kezdett Kelet-Berlinben, minden ellenőrző pontnál emberek százai gyűltek össze, követelve, hogy engedjék át őket Nyugat-Berlinbe. A kolumbiai születésű Ramos kifejezetten káosznak látta ezt, de olyan káosznak, amelyet inkább a remény, mint a harag táplált. „Novembert írtunk, és aznap éjjel irgalmatlan hideg volt, de mindenki ott nyüzsgött, izgatottan várakozva. Az éttermek és bárok, amelyeknek tör-

n A fal Brandenburgi kapu közelében lévő szakaszánál egy daru segítségével végzik a lebontást

n A keletnémetek 1989 novemberében kőtörő kalapáccsal és fejszével felszerelve gyülekeztek a berlini falnál, hogy ledöntsék

133

EGY KORSZAK VÉGE

NYILVÁNVALÓ VOLT: MINDKÉT NÉMET KORMÁNY ÉS AZ AMERIKAI KATONASÁG KEZÉBŐL IS KICSÚSZOTT AZ IRÁNYÍTÁS vény szerint zárva kellett volna lenni, mind nyitva tartottak, egészen a hajnali órákig. A törvények aznap éjjel érvényüket vesztették – emlékszik vissza Ramos. – Európa minden részéből jöttek emberek: sok nyelven beszéltünk. Voltak ott britek, franciák, spanyolok, olaszok, görögök és sok skandináv, plusz – természetesen – a németek. Aznap éjjel Berlin volt Európa. Gondoljuk meg, akkoriban nem volt mobiltelefon, sem videó, sem Twitter, sem Facebook, nem voltak szelfik, ezért jellemzően nincs olyan sok fotó arról az éjszakáról. Ma persze képek milliárdjai készülnének.” Amikor Ramos és barátai odaértek a falhoz, a levegő szinte szikrázott a fejetlenség, a várakozás és az aggodalom keverékétől. „Ahogy elterjedt a törvényváltozás híre, az óriási megkönnyebbülés, a »vége van« az izgatottság érzésévé változott. Az alaptalan politikusi ígéretek és a hiábavaló családegyesítési álmok évtizedei után mindez hirtelen, frenetikus örvendezés közepette lehetségessé vált – mondja Ramos. – Valaki azt írta, ez volt a világ legnagyobb utcabálja, és tényleg az volt. Ötmillió ember egyetlen városban. A keletnémetek özönlöttek át a határokon, és körülnéztek egész Németországban. A városok ingyen buszés villamosjegyet, ingyenes múzeumi és állatkerti belépést, ingyen mindenfélét biztosítottak az odalátogató keletnémeteknek. Hihetetlen idők voltak.” A fal hirtelen nem volt többé egy másik világtól elválasztó áthatolhatatlan akadály. A kelet-berliniek átcsődültek a város másik felébe, míg mások nekirontottak a falnak, bármilyen szerszámmal, amit találtak. A katonaság megrökönyödve figyelte. Volt köztük, aki még be is segített a rombolási munkába. „Nyilvánvaló volt, hogy mindkét német kormány és az amerikai katonaság kezéből is kicsúszott az irányítás – jegyzi meg Ramos. – Ott álltak tanácstalanul, nézve, ahogy mindenki sürgölődik. Beszéltem keletnémet katonákkal, akik elmondták, hogy a puskájuk nincs megtöltve. Nincs töltényük. Alig várták a határátkelést.

A nyugatnémet rendőrök, akik mindig olyan fegyelmezettek és határozottak, most csak néztek. Nem tudták, mit tegyenek, erre sosem készült terv.” Hozzáteszi: „Sokan átmásztunk a falon, és átmentünk a kelet-berlini oldalra. Ez kölcsönös volt: a nyugatnémetek és a keletnémetek együtt döntötték le a falat, hogy újra egyesüljenek.” A fal lerombolása nem volt egyszerű feladat, de több évtizednyi megosztottság után egy néhány óra alatt váratlanul újraegyesített nemzet katartikus találkozása lett belőle. Mindkét oldalon – a keletről is, nyugatról is odagyűlt – polgárok kezdtek csákányozni, vonszolták el és emelték magasba a darabokat, mint egy házon kívül töltött, élvezetes nap emlékeit. Azon a sorsdöntő éjszakán Ramos a falat megrohamozó tömeg kellős közepébe ékelődve találta magát. „A fal megnyitása órákig tartott – meséli. – Vastag betonelemekből készült, három vagy négy méter magas volt. Kis lyukakat ütöttünk rajta kalapáccsal, de nagy mennyiségű ember átjutásához megnyitni – ahhoz munkagépekre volt szükség. Nyugatnémet építőipari cégek kerültek elő valahonnan, légkalapácsokkal és darukkal, amelyekkel darabokra zúzták az elemeket, aztán elvitték az útból.” A következő hónapokban Németországot, a második világháború utolsó lövései óta először, egyetlen szabad államban egyesítették, és Európa – valamint a világ – örökre megváltozott. Németországból később gazdasági szuperhatalom lett, de az a hideg berlini este a társadalmi és politikai felbolydulás ikonikus megtestesítője maradt. „Életem egyik legelképesztőbb eseménye volt. Harminc éve történt, és én még mindig annyi pillanatára emlékszem, különösen a hangulatra – idézi fel azt a történelmi napot Ramos. – A berlini fal leomlása lezárta az európai történelem egy több mint száz évre visszanyúló fejezetét. Ugyanakkor nyitott is egy újat, és jelenleg még nem tudjuk, hogy ebből mi lesz, vagy hova vezet majd.”

n A nemzetet egyesítő, szimbolikus cselekedet lett felmászni a falra

AZ ORSZÁGEGYESÍTÉS IDŐVONALA FIGYELMEZTETŐ JELEK A falra vonatkozó politikai egység már az akadály fizikai leomlása előtt darabokra hullik. Kezdeti katalizátornak tekinthető, hogy Magyarország megnyitja határait Ausztria felé. 1989. augusztus 19.

134

BÉKÉS TILTAKOZÁS

A megnyitott Csehszlovákiába hasonlóan áramlanak a német menekültek. Ezt követően békés tiltakozássorozatot szerveznek Kelet-Berlin teljes területén. szeptember 4.

HONECKER LEMOND

Erich Honecker keletnémet vezetőt lemondásra kényszeríti saját pártja, miután nem hajlandó megváltoztatni a bevándorlási intézkedéseket. október 18.

MI VAGYUNK A NÉP!

Honecker lemondásával és tűzparancsának visszavonásával az 1989-es békés forradalom eléri csúcspontját. A keletnémet városok utcáin mindenütt a „Mi vagyunk a nép!” jelszó visszhangzik. november 9. délelőtt 9.30

TERJEDNEK A HÍREK

Ahogy a politikai változásról szóló híresztelések futótűzként terjednek, a berlini fal mentén tömegek kezdenek gyülekezni. november 9.

A HATÁRNYITÁS BEJELENTÉSE

Az NDK sajtóértekezletet tart, ahol bejelentik, hogy minden NDK-s állampolgár átkelhet a határon Nyugat-Berlinbe. délután 1.00

SZEMTANÚ: A BERLINI FAL LEOMLÁSA

HELYSZINEK IMPOZÁNS ÉPÍTMÉNY

1961. augusztus 31-én húzták fel Nyugat-Berlin köré a város nyugati szektorait Kelet-Németországtól elválasztó falat, amely 155 kilométer hosszú és átlagosan 3,6 méter magas volt.

FRANCIA SZEKTOR

BERLIN (NYUGAT)

BERLIN (KELET)

BRANDENBURGI KAPU

ÁTTÖRÉS

Miután a kormány közzétette a rendeletet, hogy minden kelet-berlini szabadon távozhat Nyugat-Németországba, óriási tömeg kelt át minimális ellenőrzéssel vagy igazoltatás nélkül.

CHECKPOINT CHARLIE

ANGOL SZEKTOR

AMERIKAI SZEKTOR

JÓL ŐRIZTÉK

A falrendszerben összesen 302 őrtorony, mellette hat katonai ellenőrző pont volt, közülük a Checkpoint Charlie volt a leghíresebb.

OROSZ SZEKTOR

FELOSZTOTT VÁROS

n A fal most már a múlté, de maradványai nyomatékosan emlékeztetnek Németország múltjára

Nyugat-Berlint három különálló zónára tagolták, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország osztotta meg egymás között az irányítás felelősségét.

GYÖKEREK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

MEGINDUL A ROHAM

Az első néhány kelet-berlini átjut Nyugat-Berlinbe, mivel az őrség kezéből gyorsan kicsúszik az ellenőrzés. délután 5.05

MÉDIAKÖZVETÍTÉS

Hatalmas tömeg gyűlik össze a berlini falnál, amelyet darabokra szednek, a média tévén közvetíti ezt a világnak. este 8.00

HIVATALOS INTÉZKEDÉS

A falat ugyan már sok helyen áttörték, de a Brandenburgi kaput hivatalosan is megnyitják minden berlini előtt, hogy szabadon átkelhessen. december 22.

ÚJRAEGYESÍTVE

1945-ben, a II. világháború végét követően Németországot négy különböző zónára osztották fel, ezek mindegyikét az egyik fő szövetséges állam felügyelte. Magát Berlint kettéosztották: Nyugat-Berlin szabad városként működött, Kelet-Berlint magába szívta a Kelet-Európát szorító növekvő szovjet hatalom. 1961-ben a Német Demokratikus Köztársaság félautonóm kommunista kormánya – a Kremlből származó utasításra – határozatot hozott, hogy a város fizikai kettéválasztására falat emelnek, ténylegesen elvágva a kelet-berlinieket a nyugati világ többi részétől. A berlini fal 28 évig meghatározott egy várost, amely két nagyon eltérő irányba fejlődött. Amikor az első keletberliniek az őrséget faképnél hagyva átkeltek a szabad Nyugat-Berlinbe, akkor kezdődött meg a keleti blokk felbomlása, és megtörtént az első lépés az egyesült Németország felé, amely azután az egyik legerősebb gazdasági hatalommá vált Európában.

A fal majdnem teljes lerombolása után Kelet- és Nyugat-Németországot hivatalos eljárás keretében egyesítik. Az amerikai, brit és francia kormány lemond Nyugat-Berlin irányításáról, átadva azt egy új, egyesült német kormánynak. 1990. október 3.

135

END KORSZAK EGY OF AN ERAVÉGE

A HIDEGHÁBORÚ VÉGET ÉR A SZOVJETUNIÓ – BAJBAN LÉVŐ GAZDASÁGA ÉS ÚJ VEZETŐJE MELLETT – FOKOZATOSAN SZÉTHULLOTT, EZ A HIDEGHÁBORÚ VÉGÉT JELEZTE.

z 1980-as évek felvirradtával a kommunista blokk kezdett szétbomlani, a Szovjetunió megsemmisülésével pedig nem létezett többé a hidegháború. A Szovjetunió 69 éves fennállása alatt mindöszsze hét ember vezette a kommunista országot. Az 1980-as évek elején, 30 hónap leforgása alatt három közülük – Leonyid Brezsnyev, Jurij Andropov és Konsztantyin Csernyenko – meghalt. Ezzel elapadt a keményvonalas kommunisták generációjának befolyása, és bár ez nem vált azonnal nyilvánvalóvá, a szovjet szuperhatalom napjai is meg voltak számlálva. A hidegháborús harcos Brezsnyev a kommunista párt főtitkáraként 18 évig uralta az országot,

136

de az őt követő Andropov és Csernyenko rövid hivatali ideje együttesen csak 1982 novemberétől 1985 márciusáig tartott. Csernyenko halála után Mihail Gorbacsov töltötte be az űrt. Az 54 éves Gorbacsov húsz évvel fiatalabb volt elődjénél, és miközben egyfajta friss világszemléletet hozott, megörökölt tömérdek problémát. A politikai változás szele a szovjet blokk országaiban új lendületet kapott. Lengyelországban a Szolidaritás szakszervezet lett a demokratikus reformokra törekvő munkások hangja. Kelet-Európa más országaiban a lappangó nacionalizmus és a demokratikus kormányzás vágya készült előtörni. Magában a Szovjetunióban a balti államok hangosan követelték a függetlenséget, más nyugtalankodó népek pedig saját nacionalizmus-

és etnikumfelfogásuk alapján sürgettek nagyobb autonómiát. Valójában a nem orosz állampolgárok sosem tették teljesen magukévá egy olyan valódi „unió” koncepcióját, amely megkívánta, hogy beolvadjanak egy Oroszország uralta nemzeti tudatba. Mihail Gorbacsov legsürgetőbb problémája azonban a szovjet gazdaság tagadhatatlan stagnálása volt. A tervgazdálkodás évtizedei nem teljesítették be a bőség ígéretét, az eszközök képességek szerinti megtermelését és szükségletek szerinti szétosztását egy osztály nélküli társadalomban. A kelet-európaiak irigykedve néztek a nyugati demokráciák prosperáló gazdaságaira, amelyek az 1970-es évek végén és az 1980-as évek

A HIDEGHÁBORÚ VÉGET ÉR elején kilábaltak saját nyomasztó gazdasági recessziójukból. A Szovjetunióban üresek voltak az üzletek polcai, élelmiszerből, üzemanyagból és más alapvető cikkekből hiány sújtotta a népet. A keletnémetek talán másoknál élesebben érzékelték a szűkölködést, mivel csak a szigorúan őrzött határ választotta el őket Nyugat-Németország hatalmas, virágzó, iparosodott gazdaságától. Afganisztánban a szovjetbarát rezsim támogatására tett hiábavaló erőfeszítés során a Szovjet Hadsereg belesodródott egy főként iszlamista indíttatású felkelés elleni hosszadalmas háborúba. Ennek az életekben és anyagiakban számított ára – kiváltképp a még mindig zajló nukleáris fegyverkezési verseny hatalmas költségeivel együtt – súlyosan nehezedett az ország vezetésére. A szovjet hadigépezet kiépítése és fenntartása veszélyeztette, hogy a gazdaság kapacitása akár csak szerény életszínvonal-javulást kínáljon a polgároknak. Amikor Gorbacsov hatalomra került, a moszkvai központi kormány fennhatósága alatt maradéktalanul egyben akarta tartani a Szovjetunió 15 tagköztársaságát. A függetlenség és reform iránti megnövekedett igény azonban mind a Szovjetunión belül, mind azon kívül tagadhatatlanná vált. A múltban a fegyveres beavatkozás fenyegetése, a szovjet haderő vasökle kordában tartotta

a függetlenségi mozgalmakat. Most viszont Gorbacsov többé nem bízhatott teljesen abban, hogy a szatellit államok vezetői vagy maguk a szovjet köztársaságok megőrzik a kontrollt saját néptömegeik fölött. Ha a helyzet irányíthatatlanná vált is volna ebben a veszélyes időszakban, túlságosan reménytelen volt katonai megoldást fontolgatni.

REAGAN ÉS A REALIZMUS

A nagy zűrzavar közepette az 1979-es afganisztáni invázió, valamint az 1980-as moszkvai nyári olimpia amerikai megtorló bojkottja miatt elhidegültek a kapcsolatok az Egyesült Államokkal. Az év novemberében az amerikai választók elsöprő többsége Ronald Reagant juttatta az elnöki székbe, és a Szovjetunió hagyományos hidegháborús ellenfele fokozta a nyomást. 1983 őszén a két szuperhatalom közötti kapcsolatok új mélypontra jutottak, amikor egy szovjet vadászgép Szahalin sziget közelében lelőtte a Korean Air Lines 007-es járatát, megölve 269 embert, köztük Larry McDonald georgiai képviselőt. A reagani adminisztráció megérezte a lehetőséget. Az Egyesült Államok 1983-ban – antinukleáris csoportok tiltakozása közepette – közepes hatótávolságú nukleáris cirkálórakétákat és

Pershing II rakétákat telepített Nyugat-Európába válaszul arra, hogy a szovjetek megtagadták saját közepes hatótávolságú SS–20-as ballisztikus rakétáik leszerelését. Ugyanabban az évben Reagan bejelentette az USA elkötelezettségét a stratégiai védelmi kezdeményezés (SDI), népszerű nevén a csillagháborús terv mellett, amely egy űrtelepítésű rakétaelhárító rendszer volt. A szovjetek megriadtak, aggasztotta őket, hogy egy ilyen rendszer megadná az Egyesült Államoknak az első csapás képességét. Bár még évekre voltak a leszereléstől, a puszta lehetőség, hogy egy ilyen rendszer működésbe lép, kijózanítóan hatott. A pragmatikus Reagan azt is felismerte, hogy a Szovjetunió példátlan gazdasági nyomással néz szembe. Kettős céllal határozta meg az amerikai hadsereg megújításának irányvonalát, hogy orvosolja a látszólagos egyensúlyhiányt a nukleáris és a hagyományos fegyverzet terén. Az USA hadseregének nyomatékos átalakítása és az anyagi ráfordítás ebből következő növekedése miatt a szovjetek kénytelenek voltak lépést tartani, tovább fokozva gazdasági válságukat, az Egyesült Államok pedig hamarosan az erő pozíciójából sürgette a fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat. Reagan retorikája is világszintű egyetértést keltett. A brit alsóházban mondott beszédében

n Ronald Reagan elnök szenvedélyes beszédet mond Berlinben a Brandenburgi kapunál, felszólítva Mihail Gorbacsovot: „Rombolja le ezt a falat!”

137

EGY KORSZAK VÉGE

n Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár és Ronald Reagan elnök Washingtonban aláírja a közepes hatótávolságú nukleáris eszközökről szóló egyezményt

AZ ENSZ-BEN ELMONDOTT BESZÉDÉBEN GORBACSOV MEGÍGÉRTE, A SZOVJET GAZDASÁGOT A FEGYVERKEZÉS HELYETT A LESZERELÉS GAZDASÁGÁVÁ ALAKÍTJA kijelentette: „...a szabadság és a demokrácia a történelem szemétdombjára veti a marxizmust és a leninizmust”. A Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” nevezte. 1987. június 12-én az elnök a Brandenburgi kapu árnyékában állt a kettéosztott Berlinben. A berlini fal már több mint negyedszázada állt a hidegháborús politika, a kényszer és a fájdalom szimbólumaként. Reagan vakmerően így szólt, „Gorbacsov főtitkár, ha békére törekszik, ha a Szovjetunió és Kelet-Európa jólétére törekszik, ha liberalizációra törekszik, jöjjön ide ehhez a kapuhoz! Gorbacsov úr, nyissa ki ezt a kaput! Gorbacsov úr, rombolja le ezt a falat!”

ÉSZSZERŰSÉG ÉS ENYHÜLÉS

Gorbacsov hatalma valóban kedvező alkalmat jelentett. Az új szovjet vezető kénytelen volt a romló gazdasági állapotokkal foglalkozni. Ehhez azonban a kormányzat figyelmét befelé kellett összpontosítani, ez cserébe a globális feszültségek csökkentését és a Szovjetuniót elszegényítő katonai kiadások mérséklését jelentette. Programjának keresztülviteléhez Gorbacsov kezében egyetlen ütőkártya volt, a nukleáris fegyverzet csökkentése. Kifejezte tárgyalási készségét, majd 1985 ősze és 1988 tavasza között a világ két legnagyobb hatalmú embere négy csúcstalálkozót tartott. 1986-ban az izlandi Reykjavíkban megvitatták a nukleáris fegyverek megsemmisítését. 1987 decemberében fordulópontot értek el a hidegháborús diplomáciában. A közepes hatótávolságú nukleáris eszközökről

138

szóló egyezmény aláírásával a nukleáris fegyverek egy teljes osztályát számolták fel. Gorbacsov hónapokon belül kinyilvánította szándékát a szovjet erők kivonására Afganisztánból. Reagan és Gorbacsov személyes kapcsolatot alakított ki, amely megkönnyítette tárgyalásaikat, így az elért kézzelfogható eredmények értékes időt adtak mindkettejüknek. 1988 májusában Reagan a Kreml erődjének falain belül, a Vörös téren állt. Gorbacsovval az oldalán az elnök kijelentette, nem hiszi többé, hogy a Szovjetunió a „gonosz birodalma”. Amikor egy riporter erőltette a témát, Reagan azt felelte: „Ön egy másik időpontról, egy másik korszakról beszél.” 1988. december 7-én Gorbacsov New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén mondott beszédet. Szavai felvillanyozók voltak. A szovjet vezető szólt a globális egymásrautaltságról és az egész emberiségre vonatkozó értékekről, az előző 70 évben a szovjet külpolitika alapját képező osztályharc beszüntetéséről. Megígérte, hogy a szovjet gazdaságot „a fegyverkezés helyett a leszerelés gazdaságává” alakítja. A legmeglepőbb bejelentése az volt, hogy garantálja, a szovjet szárazföldi hadsereg létszámát félmillió katonával csökkenti, 50 000-et kivon Kelet-Európából, valamint 800 repülőgéppel, 8500 tüzérségi rendszerrel és 10 000 harckocsival mérsékli a fegyverzetet két éven belül. Gorbacsov hozzátette: „Végül, mivel amerikai földön vagyunk, és más érthető okokból is, rá kell térnem az ezzel a nagyszerű országgal való kapcsolataink témájára… A Szovjetunió és az

Amerikai Egyesült Államok kapcsolatai öt és fél évtizeden ívelnek át. A világ megváltozott, és vele változott ezeknek a kapcsolatoknak a természete, szerepe és helye a világpolitikában. Túl sokáig formálódtak ezek a konfrontáció és néha az akár nyílt, akár burkolt ellenségeskedés lobogója alatt. Ám az utóbbi néhány évben az emberek világszerte megkönnyebbülten sóhajthattak fel annak köszönhetően, hogy a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok tartalma és atmoszférája jóra fordult.”

GLASZNOSZTY, PERESZTROJKA ÉS FORRADALOM

Miközben Gorbacsov megbékélési külpolitikát folytatott, a Szovjetunión belül kétirányú reformpolitikát vezetett be. A glasznoszty, vagyis „nyitottság” nagyobb személyes szabadságot, különösen szólásszabadságot és a felmerülő politikai és társadalmi problémákról való diskurzust engedélyezett. A peresztrojka, vagyis „átalakítás” olyan reformprogram volt, amelytől Gorbacsov a szovjet gazdasági fellendülés serkentését remélte. Eközben az USA-ban George H. W. Bush elnök lépett hivatalba, aki megkezdte az ország stratégiai céljainak újraértékelését. A szkeptikusok kétségbe vonták Gorbacsov erőfeszítéseinek őszinteségét. Washington és Moszkva között mégis fennmaradtak a jó kapcsolatok. Gorbacsov átfogó reformjai barátnak és ellenségnek is világos üzenetet

A HIDEGHÁBORÚ VÉGET ÉR n Romániában, a bukaresti operaház előtt áll egy szovjet gyártmányú T–55-ös harckocsi a Nicolae Ceausescut megbuktató forradalom idején

küldtek a Szovjetunióban és Kelet-Európa-szerte. A glasznoszty előmozdította az új elgondolások megvitatását, mérsékelte az évtizedek óta elfojtott aggodalmat, haragot és elégedetlenséget. A kormányzat nem avatkozott bele az újonnan meglelt szólásszabadságba, a peresztrojka viszont nem produkálta azonnal azokat a kedvező eredményeket, amelyeket Gorbacsov remélt. A glasznoszty lehetővé tette, hogy intézkedéseinek kritikája elterjedjen. Gorbacsov szándékai nemesek voltak, ám az események tempója hamarosan meghaladta az irányítás kézben tartását illető képességeit. Az ENSZ-ben elmondott sorsfordító beszéd megnyitotta a gátat a gyors politikai és társadalmi-gazdasági változások előtt Kelet-Európában. Gorbacsov gyakorlatilag szavatolta a rendszerváltást felgyorsítók számára, hogy a Szovjet Hadsereg nem avatkozik be. A volt szovjet blokk kezdett szétbomlani.

Figyelemre méltó, hogy a Kelet-Európában bekövetkező politikai reformok legtöbbje békésen valósult meg. 1988 tavaszán és nyarán egy komoly sztrájkhullám tárgyalóasztalhoz kényszerítette a lengyelországi kommunista rezsimet. Még abban az évben véget ért a kommunista uralom, 1989 júniusában pedig megtartották az első szabad parlamenti választásokat. Decemberben Lech Wałęsát választották Lengyelország elnökének. 1989. október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot. Következő tavasszal került sor a szabad választásokra. Ezzel párhuzamosan a Magyarország és a szomszédos Ausztria közötti határzárat szovjet beavatkozás nélkül elbontották. Csehszlovákiában 1989 decemberében ért véget a kommunista uralom, miután tüntetők ezrei kulcsokat csörgetve kántálták a kommunista vezetőknek: „Lejárt az időtök!” Hét hónappal

LÉNYEGES TÉNYEK

Néhány érdekes esemény a hidegháború utolsó éveivel kapcsolatban. 1. TÉNY: A Szovjetunióban olyan súlyossá vált a fogyasztási cikkek hiánya, hogy az emberek zoknit is csak utalványra vásárolhattak.

2. TÉNY: A szovjet gazdaság gyengítéséhez az USA rávette Szaúd-Arábiát, növelje olajtermelését, így leértékelte a legfőbb szovjet exportcikket.

3. TÉNY: Ronald Reagan és Gorbacsov ugyan barátságos viszonyban voltak, ám úgy tudni, Nancy Reagan és Raisza Gorbacsova kapcsolata fagyos volt.

4. TÉNY: A kormánytisztviselők tanácsa ellenére Reagan elnök nem törölte berlini beszédéből a dörgedelmes mondatot: „Rombolja le ezt a falat!”

4. TÉNY: 2004-ben Mihail Gorbacsov az Egyesült Államokba utazott, hogy képviselje Oroszországot Ronald Reagan korábbi elnök temetésén.

139

EGY KORSZAK VÉGE

GYORSAN GYŰLT A TÖMEG, ÉS A SZABADSÁG IZGALMÁBAN KŐTÖRŐ KALAPÁCCSAL ROMBOLTÁK LE A BERLINI FALAT

n Reagan és Gorbacsov – a két feleségtől eltérően – szívélyes kapcsolatot ápolt

később szabad választásokat tartottak. 1990. január 15-én Bulgária országgyűlése eltörölte a kommunista párt vezető szerepét garantáló törvényt. Jugoszlávia felbomlása is megkezdődött, mivel Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét. Évekig tartó polgárháború és etnikai tisztogatás következett. A Balkánon ma is vannak még viszályok; a volt Jugoszlávia utódállamai jelenleg: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, az Észak-macedón Köztársaság, Montenegró, Szerbia és a csak részlegesen elismert Koszovó. Romániában erőszak tört ki, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátort és feleségét 1989. december 25-én bíróság elé állították, majd kivégezték. Kelet-Európában a legdrámaibb kormányváltás Németországban zajlott. Erich Honeckert, a kommunista Német Demokratikus Köztársaság vezetőjét 1989 októberében saját pártja mondatta le, röviddel azután, hogy megünnepelték az NDK 40 éves fennállását. Két nappal az ünnepséget követően 70 000 tüntető árasztotta el Lipcse utcáit. Egy hónappal később a szovjet csapatok csak szemlélték, amint a keletnémet őrök több helyen megnyitották a berlini falat. Gyorsan gyűlt a tömeg, és a szabadság izgalmában kőtörő kalapáccsal rombolták le a falat. Kelet- és Nyugat-Németország hivatalosan 1990-ben egyesült.

SZOVJET NAPLEMENTE

PÉNZÜGYI ÚT A BUKÁSHOZ A bajban lévő szovjet gazdaság fontos tényező volt a hidegháború befejezésében. Számos politikai, diplomáciai és társadalmi tényező mellett a Szovjetunióban az 1980-as években tapasztalható gazdasági nehézség volt a hidegháború befejezésének fő előmozdítója. Habár a pontos számokat talán sosem ismerhetjük meg, de a védelmi költés kétségtelenül meghatározó gazdasági tényező volt a Szovjetunió bukásában. Egyes becslések szerint az 1980-as évek közepén a szovjet ipari termelés akár 70 százalékát is katonai kiadásokra áldozták. Egy Nagy-Britanniába

140

disszidált KGB-tisztviselő úgy becsülte, a szovjet ipari termelés legalább egyharmadát költötték katonai célokra. A nyugati hírszerzés a nemzeti össztermék 12 és 20 százaléka közé teszi a katonai ráfordításokat. 1987-ben a Szovjetunió 128 milliárd dollárnyi pénzt költött a katonai védelemre. Egy 1995-ös tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a hidegháborúban az USA 4000 milliárd dollárt fordított a nukleáris fegyverkezési versenyre.

A berlini fal leomlása után egy hónappal Gorbacsov és Bush Máltán találkozott. Tárgyalásokat tartottak Németország újraegyesítéséről, az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésről és a stratégiai fegyverzetcsökkentési szerződésről (START). Amikor a csúcstalálkozó véget ért, Gorbacsov stábjának egyik tagja azt mondta a médiának: „A hidegháborút eltemettük a Földközi-tenger mélyére.” Gorbacsov 1990 nyarán ismét megmutatta jó szándékát: tartózkodott a beavatkozástól, amikor az USA arra törekedett, hogy katonai koalíciót szervezzen az iraki diktátor, Szaddám Husszein ellen, és erővel kikényszerítse az iraki haderő eltávolítását a szomszédos Kuvaitból. Ugyanakkor azonban a Szovjetunió Gorbacsov által hosszú ideje fenntartani próbált kohéziója gyorsan szétmállott. Észtország már 1987 óta függetlenséget követelt, a többi balti állam, Litvánia és Lettország pedig követte. Felerősödtek a szeparatista mozgalmak más, nem orosz tagköztársaságokban, és Gorbacsov komoly dilemma elé került. A glasznoszty ezeknek nagy lendületet adott, viszont bármilyen katonai beavatkozással vagy politikai közbelépéssel Gorbacsov reformígéretei üres frázissá degradálódtak volna.

A HIDEGHÁBORÚ VÉGET ÉR Az észt kezdeményezés fellobbantotta a függetlenségi mozgalmakat Szovjetunió-szerte, beleértve Oroszországot, Ukrajnát, Grúziát, Moldovát, Belorussziát és Közép-Ázsia köztársaságait. Az 1990-es évek közepére többségük kikiáltotta a függetlenségét. Egy csoport elkeseredett kemény vonalas kommunista 1991. augusztus 19-én puccsot kísérelt meg. Gorbacsovot házi őrizetbe helyezték a Krím félszigeti, foroszi dácsájában, majd az állami rádióban bejelentették, hogy a főtitkár megromlott egészségi állapota miatt a továbbiakban nem tudja betölteni hivatalát. A puccskísérlet tüntetéseket generált a hanyatló Szovjetunióban, ám amikor a keményvonalasok megpróbálták mozgósítani a hadsereget a zavargások leverésére, a katonák megtagadták a cselekvést. Borisz Jelcin, az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság elnöke ellenezte az államcsínyt, és a szovjet polgárok támogatásával követelte az összeesküvők letartóztatását. A puccs három nap alatt megbukott, a keményvonalasok megadták magukat. Jelcin addigra jelentős befolyást gyakorolt az eseményekre, és nyíltan kritizálta Gorbacsov gazdasági reformjainak lassú tempóját. Ahogy Gorbacsov hatalma fokozatosan elfogyott, a Bush-adminisztráció közeledett Jelcinhez, aki a volt szovjet köztársaságok vezetői közül a legnagyobb tényleges hatalmat birtokolta. Bár Gorbacsov túlélte a puccsot, politikai tőkéje gyakorlatilag megszűnt. Végső kísérletként a Szovjetunió egyben tartására egy uniós szerződést javasolt, amely nagyobb autonómiát adott volna a köztársaságoknak. Hamar nyilvánvaló lett azonban, hogy a reformmozgalmakat semmi nem állíthatja

meg, csak a demokrácia. 1991. november 6-án Jelcin kormánya megszavazta a kommunista párt minden tevékenységének betiltását Oroszországban. December 8-án Jelcin találkozott Ukrajna és Belorusszia vezetőivel, és megállapodtak egy új államalakulat, a Független Államok Közössége (FÁK) létrehozásában, amely 11 korábbi szovjet köztársaságot foglalt magában. Gorbacsov, aki tehetetlen volt a gyors változások áradatával szemben, 1991. december 17-én találkozott Jelcinnel, és elismerte a FÁK megalakulását. December 25-én Gorbacsov lemondott. Búcsúbeszédében a volt szovjet vezető fájlalta, amiért nem sikerült a Szovjetuniót egyben tartania, sajnálkozását fejezte ki „a tény miatt, hogy ennek az országnak a népei megszűnnek egy nagyhatalom polgárai lenni, és lehet, hogy a következményeket mindannyiunknak igen nehéz lesz kezelni”. Továbbá indokoltan jelentette ki, hogy ő volt a vezető a szovjetek „demokráciához vezető útján”, és ő kezdte meg annak a gyötrelmes feladatnak a végrehajtását, hogy az ország stagnáló kommunista gazdaságát elmozdítsa egy szabad vállalkozásokat és nyitott piacot befogadó gazdaság irányába. A volt Szovjetunióra hatalmas változás várt. Az újonnan létrejött köztársaságoknak ki kellett alakítaniuk saját politikai rendszerüket, fel kellett pörgetni a gazdaságukat, rendezni kellett a területi vitáikat, és időnként fegyveres felkelésekkel, valamint polgári lázadással kellett megküzdeniük. Tehát sok minden bizonytalan maradt. Egy dolog azonban teljesen biztos volt. A hidegháború – ez a fél évszázados nagyhatalmi viszálykodás – véget ért.

HEVES MEGTORLÁS ROMÁNIÁBAN Európa legkeményvonalasabb kommunista vezetője végül számadásra kényszerült.

Nicolae Ceaușescu 1965-ben került hatalomra a Román Kommunista Párt főtitkáraként, és 1974-ben kiáltották ki Románia elnökének. Kezdetben mérsékelt rendszere az évek során fokozatosan autoriterré vált. Ceaușescu szoros ellenőrzés alatt tartotta a médiát, és sztálinista módon zúzta szét az ellenzéket brutális titkosrendőrsége, a Securitate segítségével. Önkényuralmat épített ki, amelyben keveredett a kommunizmus, a nacionalizmus és a mindent átható személyi kultusz. A többi kelet-európai országhoz hasonlóan Románia az 1980-as években gazdasági hanyatlást élt át. A román életszínvonal romlásához azonban Ceaușescu intézkedései is hozzájárultak. A 80-as években folyamatosan nőtt az elégedetlenség. Amikor 1989. december 17-én Ceaușescu kirendelte a katonaságot, hogy tüzeljenek a tüntetőkre, ezzel aláírta a halálos ítéletét. Ceaușescu és felesége, Elena elmenekült Bukarestből, de elfogták, majd karácsony napján kivégezték őket, amit a tévé élőben közvetített. A romániai forradalomban több mint 1100 ember halt meg.

n Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár 1988 decemberében az ENSZ-ben beszédet mond, amelyben a nagyhatalmak közötti együttműködés új korszakát jelenti be

141

END OF AN ERA

EURÓPA TÉRKÉPÉT ÁTRAJZOLTÁK Mihelyt a szabadság- és függetlenségi mozgalmak lendületet vettek, a Szovjetunió és a keleti blokk bukása villámgyorsan bekövetkezett. A Szovjetunióban a kommunista kolosszus feldarabolása a peremköztársaságokban kezdődött, ahol a nacionalizmus és az etnikai identitás több mint 50 évig Moszkva központi uralma alatt parázslott. Az orosz terület a 17. századi határok közé zsugorodott. Az új államok elűzték a kommunista szimpatizánsokat, kormányzatot szerveztek, tárgyaltak a határokról, és addig példátlan státuszt vívtak ki a világ országai között. A volt szovjet köztársaságok kiharcolták az autonómiát, az Oroszországi Föderáció pedig átvette a volt szovjet tagságot az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

A FORRADALOM EPICENTRUMA

A berlini fal leomlása után Németország újraegyesítése viharos gyorsasággal és a Szovjetunió együttműködése mellett ment végbe. Kelet- és Nyugat-Németország közel fél évszázad elteltével 1990-ben egyesült. Az egységes Németország a NATO tagja maradt, Gorbacsov pedig elfogadta, hogy a német nép számára lehetővé kell tenni, hogy saját politikai döntéseket hozzon.

NÉMETORSZÁG

SVÁJC SORSDÖNTŐ CSÚCSTALÁLKOZÓ GENFBEN

Ronald Reagan elnök és Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár 1985 novemberében tartotta a négy közül az első sarkalatos csúcstalálkozóját, amelyen megvitatták a nukleáris és hagyományos fegyverzet korlátozását, valamint a diplomáciai kapcsolatok javítását szolgáló más lehetőségeket. Genfben fektették le a kölcsönös együttműködés alapját, amely elősegítette a hidegháború befejezését.

142

THE COLD WAR WANES

KORÁBBI SZOVJET HATALMI KÖZPONT 1991 nyarán viszálykodás rengette meg a Kremlt, és a keményvonalas kommunisták államcsínykísérlete siettette a Szovjetunió hanyatlását. A szovjet főtitkár, Mihail Gorbacsov hatalmi bázisát tovább rombolta a lázadás, mivel néhány tagköztársaság már kikiáltotta a függetlenségét. Az év végére a Szovjetunió megszűnt létezni.

OROSZORSZÁG

KÖZÉP-ÁZSIAI AUTONÓMIA

MEGDÖNTÖTT BRUTÁLIS REZSIM

A Nicolae Ceaușescu elnök vezette Románia kommunista kormányzatát, amely a legelnyomóbb rezsim volt a szovjetek uralta keleti blokkban, 1989 végén, 1990 elején gyors, erőszakos forradalomban döntötték meg. 1989. december 25-én Ceaușescut és feleségét bíróság elé állították, elítélték és kivégezték, perüket közvetítette a tévé.

1991 végére a Szovjetunió hatalmas területét sebesen felosztották etnikai és területi határok mentén, mivel új országok alakultak. A Közép-Ázsiában újonnan létrejött államok közül Örményország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán kormányainak polgári zavargással és gazdasági bizonytalansággal kellett szembenézni.

ROMÁNIA

143

HAMAROSAN JÖN

a BOOKAZINE BESTSELLER legújabb kiadványa er hitller zeiinn hit hussze Adddáámm hu szAd sztáálilinn sz mussssoollininii szt Benito mu

k o r o t á t dik

August0 Pinochet iididi Amin Pol Pot

Diktátorok könyve

azine book bestseller

k ko o n ar zs ó d ko al r u el ss té lí le fé Meg

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

MIRŐL ISMERSZIK MEG EGY DIKTÁTOR?

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR? Lehetőség, becsvágy és ego együttese

századok során sok diktátor élt. Világszerte voltak a modern korban is, és ma is számos diktátor él, sőt virul. Látszatra igen különbözőnek tűnhetnek – különböző országok, különböző kultúrák, különböző törekvések. Azonban van több tényező, amely összekapcsolja ezeket a különböző vezetőket; jellemvonások és körülmények, amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy mivé lettek, amelyek befolyásolják, hogy mit tesznek, és hogyan tekint rájuk a világ. Sokan közülük – ha ugyan nem mindegyik – rossz szándékú, és ezért a „diktátor” szót használjuk a zsarnoki uralkodó leírására, aki abszolút hatalmat gyakorol egy ország és népe fölött – gyakran brutális módon, és semmi egy-

ébre, csak a saját céljaira van tekintettel. De nem volt ez mindig így, és ha visszamegyünk a „diktátor” fogalom kezdeteihez, egy egész másmilyen történetet találunk. Az ókori Rómában, a köztársaság korában consulok uralkodtak. Ám időről időre, amikor valamilyen válság, például lázadás vagy háború fenyegetett, kiderült, hogy sokkal jobb, ha a krízis idején egy személynek – ebben az esetben egy bírának vagy magistratusnak – adnak időszakosan a többiek fölötti abszolút hatalmat, hogy döntéseket hozzon és irányítson. Ez az emberek beleegyezésével történt, vagyis, mint a legtöbb korai demokráciában, nem az egész lakosság hallathatta ez ügyben a hangját, csak azok tehették meg, akik előjogokkal, magas

társadalmi állással és rendszerint pénzzel rendelkeztek, ők voltak a patríciusok. Fontos viszont megjegyezni, hogy ez mindig időszaki megbízatás volt, maximum hat hónapos időtartammal, hogy úrrá legyenek az adott krízisen. Az igaz, hogy rövid időtávon egy ember gyorsabban és határozottabban tudott dönteni, de ekkora hatalmat és hatáskört egyetlen személy kezébe adni – ez előidézte, hogy a tisztség viselője korrupttá váljon, és idővel az egész köztársasági képviseleti rendszer megszűnt. Lucius Sulla (i. e. 138–78) volt az első, akinek hivatalát vagy hatalmát nem kötötték korlátok, és ebben később követte őt Julius Caesar (i. e. 100–44), akinek a neve nemcsak a nagy hatalommal járó pozíció

ÍRTA: DAVID J WILLIAMSON

teremti a kegyetlen, abszolút hatalmat. szinonimája lett, hanem rokoni kötelékek alapján már uralkodói dinasztiát alapított, igen hasonlóan a királyi családokhoz. Ő volt az, aki felszámolta a köztársaságot, és létrehozta a császárságot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a korai monarchiák maguk is a diktatúra egy formáját jelentették, a királynak abszolút hatalma volt alattvalói és a törvények fölött, amely a királyi hatalom isteni eredetében való hiten alapult, miszerint a királyt maga Isten jelölte ki, hogy úgy uralkodjon a népen, ahogyan neki tetszik. Éppúgy, mint sok modern diktatúra, széles lehetőséget adott az emberek kizsákmányolására, a korrupcióra, vagy egyszerűen a rossz vezetésre. Olyan rendszer volt ez, amelynek erős támoga-

tókra (akik cserébe a személyes hasznot húztak), valamint egy hadsereg erejére és éberségére volt szüksége, amely bármilyen ellenállást megakadályozott vagy levert. Előrehaladva a történelemben, látjuk, hogy az abszolút hatalmú uralkodók prosperáltak: a mongol haduraktól és kínai császároktól kezdve az indiai maharadzsákig és afrikai törzsi vezetőkig. Még ha a nép uralma meg is törte ezt a hatalmi monopóliumot, mint a francia forradalomban történt, az csak káoszhoz és zűrzavarhoz vezetett, és lehetővé tette, hogy egyetlen erős, ambiciózus személy – egy olyan ember, mint Bonaparte Napóleon – vegye át a hatalmat, és saját terveit, céljait kövesse. Caesarhoz hasonlóan, Napóleon

is katonai tábornokból lett diktátor, majd császár. Bár a „császár” címet sok modern diktátor nem vette fel, a hatalomra jutásuk módja továbbra is sok közös vonást mutat a múltbeli eljárásokkal. Sokféle különböző ok lehet, amely miatt egy diktátor vagy meg tudja ragadni a hatalmat, vagy az a lábai elé hullik. A diktátor fegyvertárának fő eszköze, hogy elvtelen tud lenni, kihasználja a pillanatot, amikor a körülötte lévők a legsebezhetőbbek. Noha a körülmények sokfélék lehetnek, számos példa mutatja, hogy ezek mégis közeli rokonságban vannak. Az, hogy egy diktátor milyen lépéseket tesz a hatalomra jutásért, igen különbözhet attól, hogyan viselkedik, amikor már megszerezte.

Van több tényező, amely összekapcsolja ezeket a különböző vezetőket; jellemvonások és körülmények, amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy mivé lettek, amelyek befolyásolják, hogy mit tesznek, és hogyan tekint rájuk a világ

AUGUSTO PINOCHET

AUGUSTO PINOCHET: ELSŐSORBAN KATONA...

PINOCHET ÍRT : JOANNA ELPHICK ÍRTA

Augusto Pinochet régi barátja, Salvador Allende elnök ellen hajtott végre puccsot, majd vaskézzel kormányozta Chilét.

ugusto Pinochet, a hadsereg jövendő tábornoka, végül Chile diktátora, 1915-ben született. Korai éveit a tengerparti Valparaísóban töltötte, 16 éves korától pedig a santiagói katonai iskolába járt. A katonaélet jól feküdt a fegyelmezett fiúnak, és gyalogsági hadnagyból felküzdötte magát a ranglétrán vezérkari tisztté, majd az Esmeralda ezred parancsnoka lett. 1971-ben, 56 éves korában megkapta a santiagói katonai helyőrség főparancsnoki rangját. Jó beosztás, szerető feleség és öt gyerek – úgy látszott, Pinochet mindent megkapott az élettől. Hazájában azonban sokasodtak a politikai bajok. A chilei Kongresszus hozott egy elítélő határozatot, amely szerint az Allende elnök vezette kormány megsértette az alkotmányt. Allendének nagy szüksége volt egy szövetségesre, és úgy

tűnt, Pinochet lesz az. 1973-ban kinevezte őt a hadsereg főparancsnokává, de ez végzetes választásnak bizonyult Allende és több ezer embere számára. Mindössze 18 nappal később, a frissen előléptetett Pinochet átállt a haditengerészet, a carabineros (rendőrség) és a légierő oldalára, akik le akarakar ták mondatni Allendét. Brutális és véres puccs következett, amely megalapozta a gyilkosságok, emberrablások és könyörtelen kínzások 17 évig tartó uralmát. Évek óta vita tárgya azonban, hogy Pinochet kezdetben milyen mértékben működött közre a hatalomátvételben. Ő maga azt állította, hogy a kezdetektől ő volt a vezető, de más katonai szereplők ezt vitatják, mondván, csak biztos távolból támogatta az elképzelést, és csupán a legvégén

kapcsolódott be igazán. Akárhogyan is történt, amikor az ország irányítására került sor, a felkapaszkodott katona biztosította, hogy ott legyen az elsők közt. Egy szabályosan megválasztott kormány megbuktatása felháborító, de

A katonai junta tiszteleg santiagói puccs után

ez semmi volt a rákövetkező események eseményekhez képest. Amikor Hawker Hunter gépek repülrepül tek Chile fölött, hogy bombázzák a polgári kormányt, a hajthatatlan Allende elbarikádozta magát

Augusto Pinochet: elsősorban katona, másodsorban politikus

Pinochet szövetségesével, Juan Perónnal Buenos Aires-ben

Évek óta vita tárgya, hogy Pinochet milyen mértékben működött közre a chilei hatalomátvételben. Ő maga azt állította, hogy a kezdetektől ő volt a vezető, de más katonai szereplők ezt vitatják, mondván, csak a legvégén kapcsolódott be az akcióba

elhagyni az országot és a népét. Próbált kapcsolat kapcsolatba lépni Pinochettel abban a hiú reményben, hogy megbecsült hadsereg-főparancsnoka majd menti a menthetőt. Nem volt tisztában vele, hogy Pinochet áll az egész mögött, aki valójában már megkezdte a kongresszus, a szakszervezetek és a szembeszegülő bírák felszámolását. Azokat, akik elég bolondok voltak, hogy útjába álljanak, összegyűjtötték, és a közeli stadionba vitték. Ott sokakat egyszerűen lelőttek, másokat koncentrációs táborokba szállítot szállítottak az Atacama sivatagba, vagy még messzebb, a Déli-sarkvidékre. A Moneda elleni támadás során a posztjától megfosztott elnök meghalt, a állás palota pedig porig égett. A hivatalos álláskövepont szerint Allende öngyilkosságot köve meggyiltett el, de nehéz volt elfojtani a meggyil kolásáról szóló szóbeszédet. Pinochet végigvonult a városon az esemény hősének nyilvánítva magát, ám hamar nyilvánvaló lett, végrehajhogy a látszólag könnyen végrehaj tott puccs nem valósulhatott meg Amerika jelentős segítsége nélkül. Pinochetet és csapatait – Nixon elnök teljes egyetértésével – a CIA pénzügysok módon támogatta, a pénzügy egyezletektől és kereskedelmi egyez ségektől egészen odáig, hogy Miuszemet hunytak, ha kellett. Miu tán az USA beleártotta magát Allende kormányzatának és meggazdasági struktúrájának meg ingatásába, a puccsot követően titokban pénzügyi támogatást is nyújtott. A nyomok elfedésére nyilvánosan elítélték a Pinochet által alkalmazott erőszakos módszereket.

TÍZ MODERNKORI DIKTATÚRA

TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA A világon nem minden ország élvezi a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerének luxusát...

ÖNKÉNYURALMI RENDSZEREK NAPJAINKBAN

LUKASENKA

A századok során sok diktátor létezett. Világszerte voltak a modern korban is, és ma is számos diktátor él, sőt virul. Látszatra igen különbözőnek tűnhetnek – különböző országok, különböző kultúrák, különböző törekvések

során elrendelte a tiltakozók erőszakos leverését, és ez vezetett közvetlen ül a 2011-ben kezdődő szíriai polgárháborúhoz. Az ENSZ azóta feltette nevét a háborús bűnök a elkövetési listájára. A népével háborúba n álló el-Aszad alapvetőe saját n felelős egész közösségek kormányz történt megsemmisítéséért, ati bombázásokkal újságíró meggyilkolásért, valamint Marie Colvin akit mobiltelefonjának jelét bemérve vettek célba. A szíriai internáló táborokban számtalan haláleset történt, egészen kis gyerekeket is beleértve . 2016-ban a Szíriával foglalkozó ENSZ-vizs gálóbizottság vezetője, Paulo Pinheiro nyilatkozt a a riportereknek: „Az internáltak között történt halálesetek halmozott mértéke azt mutatja, hogy Szíria kormánya felelős a megsemmisítésekért, amelyek tömegesek, és ez már

kusan „nem hibátlanként” jellemzik. A társadalmi jólét javításának és a fehérorosz gazdaság újraélesztésének ígéretével került hatalomra. Az ország hanyatló iparágait állami irányítás alatt tartotta, és bizonyos mértékig sikerült csökkentenie a munkanélküliséget, ám uralma alatt a fehérorosz valuta többször leértékelődött, a legkatasztrofálisabban 2011-ben. Belarusz elszigetelődik Európától és Oroszországtól, mindkettővel torzsalkodó viszonyt tart fenn. 2004-ben az USA kongresszusa szankciókat hozott Fehéroroszország ellen az ún. belarusz demokráciatör demokráciatörvény segítségével, amely felhatalmazást ad a demokráciáért és az emberi jogokért dolgozó politikai pártok és civil szervezetek megsegítésére Belaruszban. A Lukasen-

VISZONYT TAR T T FENN” ka kormányzatot folyamatosan bírálják az ellenzéki poli tikusok, az újságírók és az etnikai kisebbségek üldözése miatt. Lukasenka továbbra is kezében tart minden kormány zati erőt az országban. A belarusz képviselőház elmé letileg megvétózhatja, hogy Lukasenka kit jelöl minisz terelnöknek, de ha ezt kettőnél többször megteszik, az elnöknek joga van felülbírálni őket. Abszolút ellenőrzést gyakorol a kormányzati kiadások fölött, és ő nevezi ki szinte az összes felsőházi képviselőt, valamint a bírókat.

139

2019 augusztusától keresse a Bookazine Bestseller legújabb kiadványát!

KORLÁTOZOTT SZÁMBAN MÉG KAPHATÓAK A BOOKAZINE BESTSELLER KORÁBBI KIADVÁNYAI

RENDELJE MEG MOST A

.hu OLDALON!

I S M E R J E M E G A K O NF L IK T U S T, A M E LY M E GH ATÁ R O Z TA A M O DE R N V IL Á G O T !

- liked opt 1, but the red is too shouty. Also needs some hierarchy, maybe some cutout images a little bigger etc, and consider image placement - liked opt 2, but needs a little more colour (maybe the text, maybe just some coloured images brought over from opt 1). Preferred this more sublet treatment of the words ‘Book of the’ - Could try HoW logo top right on one, with a ‘From the makers of ’ or something

A T ÖBB M INT H ROLLI ÁROM N É RÉSZ G THUNDE EKÉN R HAD V IG TAR TÓ T AME BOMB RIK AI MŰVELET ÁK AT GÉPE DOBN K AK ÉS Z AK-V IETNÁ MR

HIDEGHÁBORÚ KÖNYVE

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

RUSSIAS ULTIMATE TYRANT: STALIN

OROSZORSZÁG RSZÁG TELJHATALMÚ ZSARNOKA: SZTÁLIN ZTÁLIN

HARC A SZÍVEKÉRT ÉS AZ ELMÉKÉRT

A SOKAK K ÁLT ÁLTA ÁLTALL MEGVETETT, DE RAJONGÓ JONGÓ TÖMEGEK ÁLT ÁLTA ÁLTALL BÁLVÁNYOZOTT SZTÁLIN A TÖRTÉNELEM EGYIK LEGBRUTÁLISABB ÉS LEGVÉRESEBB REZSIMJÉVEL FESTETTE VÖRÖSRE A SZOVJETUNIÓT.

Sok elvtársához hasonlóan Nyikita Szergejevics Hruscsov is olyan szegény családban nőtt fel, amely gyakran küzdött a túlélésért a 19. század végi, 20. század eleji Oroszország gyenge lábakon álló gazdaságában. 1894. április 17-én (a régi julián naptár szerint április 5-én) született, gyermekkorát az ország egyik legszegényebb, a mai ukrán határ közelében fekvő falujában töltötte, és mindössze négy évig részesült iskolai oktatásban. Ligyija Sevcsenko nevű fiatal, sokat utazó és szabadgondolkodó tanítónője hatása keltette fel benne a vágyat, hogy olvasson és előrejusson. 1917-ben, ahogy közeledett a Nagy Háború befejezése Oroszország számára, és II. Miklós cár lemondott, az önkényuralom megdöntése után az Ukrajnában dolgozó Hruscsovot Rutcsenkovóban beválasztották a munkásküldöttek szovjetjébe, majd a helyi szakszervezet elnökévé is. Csak 1918-ban lépett be az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba (OK[b]P), memoárja szerint azért késlekedett, mert nagyon sokféle politikai szervezet létezett akkoriban, és nehéz volt eligazodnia. A monarchia bukása után Oroszország szétszakadt, vörös és fehér csoportok harcoltak az ország fölötti politikai és gazdasági hatalomért. Oroszország Anyácska polgárháborúba süllyedt, amelyben Hruscsov a Vörös Hadsereg politikai komisszárjaként vett részt. Ebben a minőségében félig katona, félig politikai munkás volt, aki biztosította, hogy a katonák a golyózápor, vérzivatar és halál közepette is betartsák a bolsevik alapelveket. Amikor a háború 1921-ben véget ért, Hruscsovot leszerelték és visszaküldték hazai terepére, Ukrajnába, amelyet letarolt az éhínség, a betegségek és a háborús sérülések. Ez azon frissiben mutatta, hogy a háború minden közösségben pusztított, de a 27 éves Hruscsov nem akart megpihenni a babérjain, és hamarosan a régió gazdasági

Az acélember felemelkedésének három fő oka.

POLITIKAI SZÖVETSÉGEK

KULCSSZEREPLŐK

A HIDEGHÁBORÚ GYÖKEREI

Fedezze fel mindkét oldal vezetőinek – többek között JFK, Nixon, Sztálin és Hruscsov – meghatározó szerepét!

Kövesse nyomon a konfliktus fagyos kezdeteit a berlini blokádtól a vasfüggöny leereszkedéséig! 13 NAP A VILÁGVÉGÉIG

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

ÍRTA: DR. NYÁRY GÁBOR

központjának számító bánya újranyitásában segédkezett. A bányával kapcsolatos sikere okán támogatták, hogy beiratkozzon az új Doni Technikumba (bár Hruscsov magát mindig lassan tanuló embernek tartotta), és az ott töltött idő megerősítette hitét a kommunizmusban és annak elveiben. Ez a hit és lendület segítette karrierje felvirágoztatásában, amikor kezdett egyre feljebb lépkedni a kommunista rendszer ranglétráján. Az emelkedés nagyrészt egy másik feljövőben lévő csillag, Lazar Kaganovics gyámkodása mellett történt, és Kaganovics útmutatásával Hruscsov 1934-ben a nagy hatalmú Központi Bizottság tagja lett. Az, ahogyan Kaganovics pártfogoltjaként felküzdötte magát a kommunista párt ranglétráján, felhívta rá Sztálin figyelmét is. Bár Hruscsov alacsony származású és társadalmi helyzetű volt, korábbi politikai sikerei, a polgárháború idején ellátott katonai szolgálata, valamint a már bizalmi emberré vált Kaganovics megnyitott előtte egy ajtót, amelyen keveseknek volt módjuk valaha is bemenni – az ajtót, amelyik Sztálin belső köreibe vezetett. Hruscsov becsben tartotta ezeket a szovjet vezetővel töltött pillanatokat, és ez odavezetett, hogy teljes mértékben átadta magát Sztálin egyik leggyalázatosabb intézkedésének: a tisztogatásnak. A hatalomra jutás táplálta Sztálin mély paranoiáját, emiatt szovjet polgárok millióit végeztette ki, és számtalan embert küldött a Gulagra. Mivel Hruscsov ennek az ügynek szentelte magát, az orosz vezető egyre jobban kegyeibe fogadta, de a lelkén sötét folt maradt utána. A német náci párt felemelkedése és a II. világháború kitörése 1939-ben ismét a háború káoszába taszította Hruscsovot, de Sztálin pártfogásával most már a Vörös Hadsereg egyik legnagyobb hatalmú pártkomisszárja lett. Felügyelte Kelet-Lengyelország annexióját (amely magában foglalta a mai Ukrajna egy részét)

AZ, AHOGYAN FELKÜZDÖTTE MAGÁT A KOMMUNISTA PÁRT RANGLÉTRÁJÁN, FELHÍVTA RÁ SZTÁLIN FIGYELMÉT. 17

1962 ŐSZÉN ELSZABADULNI LÁTSZOTT A POKOL. KÉT NUKLEÁRIS NAGYHATALOM EGYMÁSNAK FESZÜLT, ÉS ELDÖRDÜLTEK AZ ELSŐ FEGYVEREK.

volt a pártbeli felemelkedése szempontjából, és örökre meghatározta az életpályáját

A TERROR URALMA

13 NAP A VILÁGVÉGÉIG

 Hruscsov kapcsolata Sztálinnal hasznos

SZERÉNY KEZDETEK UTÁN ELÉRTE A SZOVJETUNIÓ LEGMAGASABB TISZTSÉGÉT. HRUSCSOV ÖSSZETÉVESZTHETETLEN NYOMOT HAGYOTT AZ ORSZÁGON, AMELYET SZERETETT.

ÚT A HATALOMHOZ KAPCSOLAT LENINNEL

KULCSSZEREPLŐ: NYIKITA HRUSCSOV

 Sztáliné a történelem egyik legösszetettebb öröksége. Vitathatatlanul a 20. század legjelentősebb vezetője marad

ősz felforrósodott napjaiban vette át a katonaság. Ezt a különleges gépet ugyanis egyetlen dologra tervezték: feladata kezdettől az volt, hogy kémkedjen a „szovjet világ” felett, a korabeli vadászgépek és légvédelem számára elérhetetlen magasságokban. A titkos csúcstechnológia azonban ekkorra már ismertté vált a világ előtt: 1960. május 1-én a szovjet légelhárítás Szverdlovszk közelében megsemmisített egy U–2-est, megdöntve a gép sérthetetlenségéről szőtt álmokat. Anderson őrnagy aznapi feladata nem kevésbé veszélyes vállalkozásnak ígérkezett. A tapasztalt pilóta a szomszédos Kuba felé vette az irányt – ez volt a tiszt hatodik ilyen küldetése – azzal a céllal, hogy újabb felvételeket készítsen a karibi szigetország-

AZ AMERIKAI KATONAI VEZETŐK AZONNALI LÉGI CSAPÁSOKAT KÖVETELTEK JOHN KENNEDY ELNÖKTŐL KUBA ELLEN  Légvédelmi rakéták az októberi forradalom 45. évfordulójára rendezett moszkvai díszszemlén 1962-ben

END KORSZAK EGY OF AN ERAVÉGE

A HIDEGHÁBORÚ VÉGET ÉR

A SZOVJETUNIÓ – BAJBAN LÉVŐ GAZDASÁGA ÉS ÚJ VEZETŐJE MELLETT – FOKOZATOSAN SZÉTHULLOTT, EZ A HIDEGHÁBORÚ VÉGÉT JELEZTE.

elején kilábaltak saját nyomasztó gazdasági recessziójukból. A Szovjetunióban üresek voltak az üzletek polcai, élelmiszerből, üzemanyagból és más alapvető cikkekből hiány sújtotta a népet. A keletnémetek talán másoknál élesebben érzékelték a szűkölködést, mivel csak a szigorúan őrzött határ választotta el őket Nyugat-Németország hatalmas, virágzó, iparosodott gazdaságától. Afganisztánban a szovjetbarát rezsim támogatására tett hiábavaló erőfeszítés során a Szovjet Hadsereg belesodródott egy főként iszlamista indíttatású felkelés elleni hosszadalmas háborúba. Ennek az életekben és anyagiakban számított ára – kiváltképp a még mindig zajló nukleáris fegyverkezési verseny hatalmas költségeivel együtt – súlyosan nehezedett az ország vezetésére. A szovjet hadigépezet kiépítése és fenntartása veszélyeztette, hogy a gazdaság kapacitása akár csak szerény életszínvonal-javulást kínáljon a polgároknak. Amikor Gorbacsov hatalomra került, a moszkvai központi kormány fennhatósága alatt maradéktalanul egyben akarta tartani a Szovjetunió 15 tagköztársaságát. A függetlenség és reform iránti megnövekedett igény azonban mind a Szovjetunión belül, mind azon kívül tagadhatatlanná vált. A múltban a fegyveres beavatkozás fenyegetése, a szovjet haderő vasökle kordában tartotta

REAGAN ÉS REALIZMUS

Pershing II rakétákat telepített Nyugat-Európába válaszul arra, hogy a szovjetek megtagadták saját közepes hatótávolságú SS–20-as ballisztikus rakétáik leszerelését. Ugyanabban az évben Reagan bejelentette az USA elkötelezettségét a stratégiai védelmi kezdeményezés (SDI), népszerű nevén a csillagháborús terv mellett, amely egy űrtelepítésű rakétaelhárító rendszer volt. A szovjetek megriadtak, aggasztotta őket, hogy egy ilyen rendszer megadná az Egyesült Államoknak az első csapás képességét. Bár még évekre voltak a leszereléstől, a puszta lehetőség, hogy egy ilyen rendszer működésbe lép, kijózanítóan hatott. A pragmatikus Reagan azt is felismerte, hogy a Szovjetunió példátlan gazdasági nyomással néz szembe. Kettős céllal határozta meg az amerikai hadsereg megújításának irányvonalát, hogy orvosolja az látszólagos egyensúlyhiányt a nukleáris és hagyományos fegyverzet terén. Az USA hadseregének nyomatékos átalakítása és az anyagi ráfordítás ebből következő növekedése miatt a szovjetek kénytelenek voltak lépést tartani, tovább fokozva gazdasági válságukat, az Egyesült Államok pedig hamarosan az erő pozíciójából sürgette a fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat. Reagan retorikája is világszintű egyetértést keltett. A brit alsóházban mondott beszédében

 A világ aggódva figyelte a rakétaválság gyors eszkalálódá-

sát, a sodródást az atomháború felé. New Yorkban, az ENSZ épületének közelében mintegy 800 nő tüntetett a rakétaválság miatt és a békéért. Óvatosságra intették Kennedyt

KRÍZISEK ÉS KONFLIKTUSOK

Vietnámtól a kubai rakétaválságig – milyen közel került a világ a totális megsemmisüléshez?

9 789639 631427

 Ronald Reagan elnök szenvedélyes beszédet mond Berlinben a Brandenburgi kapunál, felszólítva Mihail Gorbacsovot: „Rombolja le ezt a falat!”

136

137

EGY KORSZAK VÉGE

Élje át a Szovjetunió hanyatlását szemtanúk beszámolói és a kort megidéző fotók segítségével!