Dallos Bogi és Puskás Peti
Jöhet a lánykérés! Kiskabost ágyjelenet hozta össze párjával Maffiózót szeretett a holland hercegné
Valentin-napi párhoroszkóp
MENTORKODÁSSAL TAKARGATTÁK SZERELMÜKET
Már az idén eljegyezheti Puskás Peti az ő Bogiját S
Fotó: Pozsonyi Zita
ok híresség aligha gondolja, amikor elvállal egy munkát, hogy az nemcsak a karrierjét változtathatja meg, hanem az egész életét. Valószínűleg Dallos Boginak (22) sem jutott az eszébe, hogy beül a 2019-es X-Faktor mentorai közé, és megtalálja a „nagy őt” is. Főleg azért, mert mentortársával, Puskás Petivel (35) már hat éve ismerték egymást. A közös munka és a rengeteg együtt töltött idő alatt azonban rájöttek, hogy többet éreznek egymás iránt, mint barátság. A két énekes románca a nyáron kezdődött, amikor aztán a mentorházas válogató miatt napokat töltöttek összezárva, már egyértelmű volt, hogy együtt tervezik a jövőt. A műsor alatt végig forrt körülöttük a levegő, s minden adásra együtt érkez-
Szép pár, jó rájuk nézni. Akik ismerik őket, biztosak benne, hogy tartós lesz a boldogságuk
tek, együtt távoztak. Sőt az adás szüneteiben Peti már több időt töltött Bogi öltözőjében, mint a sajátjában, ennek ellenére a műsorban, míg forgott a kamera, kínosan ügyeltek arra, hogy ez ne derüljön ki.
– Azt gondolom, mi a műsorban nem szerelmesekként, hanem mentortársakként vagyunk jelen. Az, hogy egy párt alkotunk, egyáltalán nem befolyásolja a döntéseinket a versenyben – mondta korábban Bogi.
Együtt a munkában, együtt a magánéletben
Polyák Lilla és az ő Mátéja. Kit érdekel az évek száma, ha a pillangók röpködnek
3
Sok más hazai híresség is a munkának köszönheti a szerelmét. Szinetár Dóra (43) és Makranczi Zalán (40) 2012-ben A mizantróp próbái során szeretett egymásba, azóta közös gyermekük is született. Bereczki Zoltánt (43) is a közös munka hozta össze Bata Évával (33). Tolvai Reni (28) és Kál2020. február 14.
lay Saunders András (28) tíz éve, a Megasztár ötödik szériájában vetélytársak voltak, azóta is együtt vannak. Janza Kata (47) sem gondolta volna, hogy A nők az idegösszeomlás szélén című darab beugró színésze, Pesák Ádám (27) lesz számára az igazi, ahogyan Polyák Lilla sem (43), hogy a nála 16 évvel fiatalabb Gömöri András Máté (27) lesz a férje. – Nem értettem, miért ostromol, így
Bár azóta rengeteg közös képet osztanak meg rajongóikkal, azért ig yekeznek óvni a magánéletüket. – Jól megvannak, harendre nemet mondtam a felkínált találkákra. Egyszer aztán beállított a kedvenc kávémmal, ami nagyon jólesett. Mivel a férjemmel való különválás után jól éreztem magam hármasban a gyerekekkel, nem így terveztem, de olyan erős volt köztünk a vonzalom, hogy be kellett látnom, szükségem van Máté közelségére – mondta a Blikknek Polyák.
talmas a szerelem. Peti rengeteg időt tölt Boginál, szinte olyan, mintha már ott lakna. Bár még nem mondta fel az albérletét, csak idő kérdése, mikor költöznek össze – súgta meg tapasztalatait egy ismerősük, aki arról is tud, hogy a családi bemutatások jól sikerültek. – Bogi famíliája nagyon megszerette Petit, ugyanúgy, ahogy az ő szülei és barátai is megkedvelték az énekesnőt. Nem kétséges, a 13 év korkülönbség ellenére remekül összeillenek, és hosszú távú terveik vannak. Senkit nem lepne meg, ha Peti még idén eljegyezné Bogit, hiszen egyértelmű, benne megtalálta a lelki társát.
„Csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek” (Szabó Lőrinc: Szeretlek)
4
INTERJÚ NYÁRY KRISZTIÁN IRODALOMTÖRTÉNÉSSZEL A NAGY
Tinédzser lányt szeretett a 80 éves Kossuth N
ag y mag yar hírességek szerelmi életéről beszélgettünk a téma szakavatott ismerőjével, Nyáry Krisztián író-irodalomtörténésszel. Mi inspirálta, hogy sorra írja a könyveit írók, költők, festők szerelmi életéről?
Nyáry Krisztián: A barátaimnak kezdtem el bemutatni magyar írók és költők párkapcsolatait a Facebookoldalamon, ennek a váratlan sikere hozta az ötletet. Az iskolában életrajzokat tanulunk, amelyek nem adnak valós képet egy emberről. Tökéletes figurák képe rajzolódik ki a tankönyvek lapjairól, miközben én meg akartam mutatni: ők is csak emberek, gyarlók, tele hibákkal, érzelmekkel. A diákokat ráadásul sokkal jobban érdeklik a szerelmek, mint a száraz életrajzi adatok. Ez közelebb viszi hozzájuk a művészt és a műveit is. Az Így szerettek ők című köteteivel jó néhány elismerést besöpört a szakmától, hiszen olyanok kezébe adott könyvet, akik eddig nem nagyon bújtak szépirodalmat. De vajon ad-e hozzá egy költőről alkotott képhez, ha ismerjük a szerelmi életét?
Nyáry: Biztos. Gondolja végig: ha például egy magyarul nem beszélő norvég fordításban elolvassa Radnóti Miklós: Levél a hitveshez című versét, akkor azt
mondja: ez egy szép, szerelmes vers. De menyny ivel másképp értelmezi, ha tudja, ki volt Radnóti, kinek írta ezeket a sorokat nem sokkal a halála előtt és miért?
Az idős Kossuth Lajost plátói szerelem fűzte a nála sok évtizeddel fiatalabb Zeyk Saroltához
Ha már Radnóti: az ő szerelme Gyarmati Fannival nem volt épp zökkenőmentes.
Nyáry: Az, hogy a házasságuk nem volt tündérmese, nekem csak emberközelivé teszi a történetüket. Radnóti és Gyarmati kapcsolata szinte gyerekszerelemként indult, előbbi 17, utóbbi 14 éves volt, amikor megismerkedtek. Ez egy halálig tartó, rendkívül erős érzelmi kapcsolat, amely túlélt egy párhuzamos viszonyt, amelyet Beck Judit festőművészszel folytatott a költő másfél évig. Például ezek nem kerültek be a tankönyvi önéletrajzokba, mert a korabeli kultúrpolitika – amely mindig konzervatív és szemérmes – attól tartott: csorbát szenved a költő renoméja. Gyarmati hogy élte meg, hogy imádott szerelme mást (is) szeret?
Nyáry: Nehezen. Sokat szenvedett a párhuzamos viszonytól, nem voltak rit-
2020. február 14.
tanult meg franciául, hogy Kállai és francia szeretője között tudjon tolmácsolni és leveleket fordítani, mondhatjuk, hogy a művészvilág férfijai többet engedhettek meg maguknak, mint a nők?
kák a veszekedések sem. De arra számított: Radnóti és Beck szerelme majd elmúlik, és csak az övék marad. Igaza is lett. De Kosztolányi Dezső esete is bizonyítja, nagyon ritka az életen át tartó, lángoló szerelem: az akkor 50 éves és már nagybeteg költő együtt pihent egy visegrádi szanatóriumban feleségével, Harmos Ilonával, amikor megismerkedett egy férjezett, gyermekes asszonynyal, akibe azonnal beleszeretett. Viszonyuk lett. Ezt el is mondta a feleségének, aki egyszer még vissza is engedte a nőhöz. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a színészóriás, Kállai Ferenc felesége, Csizmadia Mara azért
Nyáry: Jellem zően igen, de azért nézzük meg Jászai Marit! A színésznő úgy pörgette az ujjai között a fér fiakat, mint a mai legkeményebb macsók a nőket. Jászai folyamatosan szerelmes volt, igaz, mindig másba: a kor híres művészeivel, tudósaival folytatott viszonyt. Másképpen szerelmes egy művész, mint egy átlagember?
Nyáry: Nem hinném. Nyilván érzelmileg felfokozottabb személyiségekről van szó, de ettől még egy hentesmester érzelmi élete is hasonló, csak az övét nem ismerjük, mert nem érdekes. Említette, hogy a kultúrpolitika mindig szemérmes. Azért Adyról lehetett
tudni, hogy szerette a nőket. Ő volt a kultúra rosszfiúja?
Nyáry: Ahhoz, hogy nőügyei, italozásai, életmódja nyilvánosságot kapott, kellett maga a költő is. Ő ugyanis kifejezetten akarta, hogy tudják az emberek: őt márpedig szeretik a nők. Előfordult, hogy beszállt egy lefüggönyözött hintóba egy csinos, fiatal nővel, és fel-alá kocsikáztak a körúton. Semmi több nem történt kettőjük között, mégis másnap az egész város erről beszélt. Mellette például kifejezetten nehéz lehetett nőként élni. Nem véletlen, hogy amikor valaki megkérdezte a feleségét, Csinszkát, hogy boldog-e, ő annyit felelt: „Nappal igen.” Igaz az az általános vélekedés, miszerint a művészek szerelmeiben a nagy korkülönbség kevéssé akadály?
Nyáry: Megint csak azt tudom mondani: egy hentesmester is élhet sokkal fiatalabb nővel, csak rá nem figyelnek annyira. Szóval ezt így nem állítanám. De voltak erre példák: Jókai Mór, aki először elvett egy nála 12
5
Nyáry Krisztián megnyugtató hírt közölt velünk: nincs miért aggódnunk, a szerelem örök
Fotó: Varga Imre
MAGYAROK SZERELMEIRŐL
A zsidóüldözés vetett véget Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelmének
Mit szólt mindehhez a korabeli közvélemény?
Nyáry: Az írót ekkor már próbálták beállítani megbolondult öregembernek, de mindössze annyi történt: nem érdekelték a társadalmi konvenciók, és egyszerűen csak boldog akart lenni. A nagy államférfi, Kossuth Lajos is már elmúlt 80, amikor felesége halála után beleszeretett egy fiatal nőbe, az akkor még tinédzser Zeyk Saroltába. Tudta persze, hogy ebből nem lehet kapcsolat, csupán levelekkel ostromolta a nőt, akinek ez nagyon imponált. Érzi is Kossuth, nem jó, ha fennmaradnak ezek a levelek, ezért arra kéri szerelmét, égesse el azokat, aki azonban erre nem hajlandó. Sarolta halála után kerültek elő ezek a levelek,
egy teljesen más Kossuthképet elénk festve. Olvasva nagy költőink szerelmesverseit, többségükről az jön le, mintha a női nem legprofibb ismerői lennének. Sehol egy esetlen, érzelmi ügyekben kétbalkezes íróember?
Nyáry: Dehogynem. József Attila ha találkozott egy nővel, aki tetszett neki, azonnal bele is szeretett. Ráadásul olyan intenzitással kezdte gyártani nekik a szerelmes verseket, hogy az elriasztott mindenkit. Jellemző, hogy a költő egy írókongresszuson kezet fogott egy ismeretlen nővel, aki akkora hatást gyakorolt rá, hog azon nyomban megírta a magyar irodalomtörténet egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát. Ezután hazament, és mindezt megmutatta akkori élettársának, Szántó Juditnak, aki emiatt öngyilkosságot kísérelt meg. Viharos kapcsolatok, agresszivitás, drámák. Kiknél volt ez a legjellemzőbb? Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolatát szokták ilyenkor emlegetni.
Nyáry: A színészszerelmek annyiban unikálisak,
Csinszka megjegyzése szerint Adyval csak nappal lehetett boldog
A két színészóriás, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán viharos kapcsolatban élt
hogy nyilvánosság előtt élő emberekről van szó. Latinovitscsal kapcsolatban azt érzem, Ruttkainak írt levelei nekünk is szólnak, azokat „megjelenésre” fogalmazta. De viharos életű volt Molnár Ferenc is. Első házasságának például azért lett vége, mert eltörte a nő ujját. Második feleségével, Fedák Sárival már kölcsönösen ment a fizikai adok-kapok. Harmadik nejéről, Darvas Liliről mondta azt: „A tartós házasság titka két külön hálószo-
Fotó: Fortepan – Szalai Zoltán
évvel idősebb, híres színésznőt, Laborfalvi Rózát, akinek már volt egy törvényen kívüli gyereke. Ezt a házasságot Jókai szinte minden barátja meg akarta akadályozni, hiába. Az élet Jókait igazolta, a nő haláláig házasságban éltek. Utána viszont 74 évesen újranősült: elvett egy 54 évvel fiatalabb nőt.
ba, de nem baj, ha van közte egy óceán.” Molnár akkor már Amerikában élt, évente csak egy hónapot töltöttek együtt, de akkor boldog párként utazgattak.
Abban a korban szokatlan módon Jászai Mari igazi férficsábásznak számított Mit gondol, 150 év múlva ugyanígy kutatják majd a mai írók magánéletét?
Nyáry: Ma már más nyomokat hagyunk magunk után. Nem maradnak fent a leveleink, digitálisan írunk, amit jelszavakkal védünk, meg egyébként is addigra elavulnak a hardverek. Nyugtasson meg: a szerelem azért marad.
Nyáry: Az marad. A szerelem annyira hozzátartozik az emberhez, hogy az mindig lesz. Szirmay Dávid
„S ha volnék minden föld ura az ég alatt, az ég alatt: koronám legszebb ékköve volnál magad, volnál magad!” (Robert Burns: Ha mennél hideg szélben)
6
HÍRESSÉGEK, AKIK IDÉN MONDJÁK KI A BOLDOGÍTÓ IGENT
Hódi Pamela és Rubint Rella is focistafeleség lesz V
Hódi Pamela szíve Berki Krisztián után is futballistáért dobog, Tóth Bencében talált új párra
nek, így hétköznap, amikor csak tudunk, elmegyünk a tanításra a paphoz és az utána lévő misére is” – írta egy korábbi közös kép alá Pamela, akinek több ruhája is lesz, az oltárhoz pedig az édesanyja kíséri majd. Az időpontot még nem tudják, de azt igen, hogy Rubint Rella és kedvese, a focista Novothny Soma együtt szeretnének megöregedni. – Mivel Somát már csak fél évig köti Újpestre a szerződése, utána pedig ki tudja, hova igazol, így még nem tűztük ki az időpontot.
2020. február 14.
De mindentől függetlenül, 2020 telén vagy legkésőbb 2021 nyarán szeretnénk megtartani az esküvőt a családdal és barátainkkal – árulta el Rella. – Már most bújom a megfelelő netes oldalakat, szeretném, ha a nagy napon minden tökéletes lenne! Gryllus Dorka és Simon Kornél nem kapkodta el a házasságot, már kilenc éve élnek együtt
Fotó: Pozsonyi Zita
an, aki a bensőséges családi esküvőre, más a nagy lakodalomra esküszik. Így vagy úgy, de több híresség is oltár elé vonul idén. Az egyik legismertebb sztárvőlegény a TV2 műsorvezetője, Stohl András (52), aki három éve szeretett bele kedvesébe, Vicába (33). A színész nemrég a Story magazinnak árulta el, hogy megkérte a kedvese kezét. Simon Kornél (43) és Gryllus Dorka (47) kilenc éve alkot párt, közös gyermekük is született, de eddig valami mindig fontosabb volt az esküvőnél, ám most úgy gondolják, végre tényleg kimondják az igent. Horváth Gréta (29) és Meggyes Dávid (32), az Ázsia Expressz 2. nyertesei – akik a műsorban jegyezték el egymást – már mindent elterveztek. Drága esküvőszervező helyett családtagjaik és barátaik segítenek abban, hogy minden tökéletes legyen. – Anyukám csinálja a csokromat, a két legjobb barátnőm a díszítést és egy nagyon jó barátunk kis olasz vendéglőjében tartjuk a bulit – mesélte korábban lapunknak a menyasszony, akinek kisfia, Filip is szerepet kap majd a szertartáson, ő viszi a gyűrűket. Nemsokára összeköti az életét Hódi Pamela (31) és vőlegénye, Tóth Bence (30) labdarúgó is. A modell közösségi oldalán néha elárul egy-egy apró titkot az esküvőről. „ Ma volt unk az első jegyesoktatáson. Megpróbálunk minél többször eljárni, mivel Szercsónak vasárnaponként meccsei lesz-
PÁRATLAN SZÁMOK
7
Adatok párokról
Jóképű, szakállas férfi hódította meg Emma Stone szívét. Megkapja a kezét is
3,2
évvel idősebben házasodnak átlagban a magyar férfiak, mint a nők, pár éve 36,3, illetve 33,1 volt a két adat.
4
-szer valószínűbb, hogy egy férfi keres egy társkeresőn szerelmet, mint egy nő.
13
nővel él egy férfi átlagban testi szerelmet élete során, hattal magasabb ez a szám, mint a nőknél.
90
másodperc napi gyengédség elég ahhoz, hogy a kapcsolatunk a párunkkal ne hűljön ki, állapította meg egy amerikai kutatás.
Igazi álompár a gizai piramisoknál turbékoló Katy Perry és Orlando Bloom
303
Fotók: Profimedia/Red Dot
búvárruhás vendég előtt, a víz alatt mondta ki a boldogító igent két lengyel fiatal, Ewa Staronska és Pawel Burkowski.
2900
szakaszból áll a világ leghosszabb szerelmes verse, amit a 19. századi szlovák költő, Andrej Sládkovic írt szíve választottjának, Mariának – de hiába. Fotó: Fuszek Gábor
Rubint Réka unokahúga, Rella és Novothny Soma már az esküvő előtt is a fellegekben jár
3516
percig (2 másodperc híján) tartott a világ leghoszszabb csókja két thaiföldi, Ekkachai Tiranarat és Laksana Tiranarat között.
7164
kilométer volt a leghosszabb szerelmi vallomás, amit a japán Takahasi Jaszusi a GPS-e pontjaiból rakott össze az ország két fő szigetét bejárva – MERRY ME (és még egy szív) rajzolódott ki utazásai nyomán.
100 000
csókot adunk, illetve kapunk életünk során átlagosan, legalábbis egy francia kutatás eredménye szerint.
Horváth Gréta és Meggyes Dávid Ázsiában jegyezte el egymást, a lagziért nem utaznak messzire
Scarlett Johansson pasiját sokan irigylik, Hollywood egyik legjobb és leggazdagabb csaját hódította meg
J Lo szerelméért teperni kell, vőlegénye egy 16 karátos gyémántgyűrűvel kedveskedett neki
Világsztárok az oltár előtt
A hollywoodi sztárok közül is sokan készülnek idén életük legromantikusabb napjára: Jennifer Lopez (50) kezét nemrég egy 16 karátos gyémántgyűrűvel kérte meg kedvese, Alex Rodriguez (44) egykori baseballjátékos, a szerelmesek hatalmas partit terveznek. Az énekesnő Katy Perry (35) és a színész Orlando Bloom (43) tavaly Valentin-napon jegyezték el egymást, 2020-ban az övék lehet az egyik legnagyobb sztáresküvő. Persze Scarlett Johansson (35) vagy Emma Stone (31) nagy napja is viheti a prímet, mindkét színésznő idén megy férjhez.
„Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék” (Radnóti Miklós: Levél a hitveshez)
8
ROMANTIKUS RANDIHELYEK
Vidék: Gyerünk a természetbe!
Nem azt mondjuk, hogy nincsenek Magyarorszá-
gon romantikus városok – nagyon is! –, de az országos körképbe most inkább olyan természeti csodákat válogattunk, ahol a szerelmesek szíve még hangosabban doboghat.
Levendulák között a Balatonnál
Tízhektárnyi területen pompázik június elejétől július végéig a lila virág Tihanynál, az Apáti-hegy oldalában. Ilyenkor szakemberek kalauzolásával szerveznek nyílt túrákat az őslevendulás megtekintésére.
Budapest: nem csak turistáknak!
Számos olyan helye van a fővárosnak, amit ugyan mindannyian ismerünk, de többnyire „átengedjük” a külföldről ide látogatóknak. Élvezzük mi is gyönyörű fővárosunk romantikáját!
Holdfényes evezés a vár árnyékában
Fotó: Getty Images
Tuti siker, ha egy holdfényes estén a Városligeti tóhoz visszük csónakázni a kedvesünket. Ki tudna ellenállni a kivilágított Vajdahunyad vára látványának? És az evezés után a tó partján egy pezsgős koccintással tehetjük fel a koronát az élményre.
Fotó: MTI – Nagy Zoltán
N
em tudjuk, kivel, de megmondjuk, hova! Emlékeznek még erre a régi mozireklámra? Ennek az anyagnak is ez lehetne a mottója, mert azt természetesen nem tudhatjuk, kiért dobog a kedves olvasó szíve, de arra adunk tippet, hova érdemes vinni romantikázni.
Fotó: MTI – Faludi Imre
Ide vidd a párod, ha a szívét akarod!
Dél-Buda gyönyszeme
A Kopaszi-gát Budapest egyik legfiatalabb „attrakciója”, csak 2006-ban alakították ki. A lágymányosi Duna-part kiválóan alkalmas naplementés piknikekre, kacsákkal és a természet hamisítatlan hangulatával.
Lépcsősor a mennybe Római fürdő a Bakonyban
A szurdokokban igen gazdag hegység legmegigézőbb pontja, a Gaja Bakonynána és Jásd közötti áttörése, az úgynevezett Római fürdő (állítólag már az ókorban is pancsoltak itt, innen a név). Leginkább kora tavasszal érdemes meglátogatni, mert a patak ilyenkor bő vízzel zuhog a sziklákkal körülölelt tóba. 2020. február 14.
Badacsonyban a környék fantasztikus panorámájáért meg kell küzdeni, a Bujdosók 464 lépcsője igazi kihívás lehet nekünk és párunknak. Viszont ha odafent kipihegtük magunkat, a látvány mindenért kárpótol.
Vértanúként halt 9 meg Valentinus
A város legtetején
A főváros legmagasabb pontján, a János-hegyen áll az Erzsébet-kilátó. A hétvégéken, napközben nagy itt a zsúfoltság, de csillagfényes éjszakákon csodálatos a lábunk alatt elterülő panoráma. Aki itt ellen tud állni az első csók kísérletének, az fából van.
a császári parancs értelmében nem lett volna szabad házasodniuk. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. II. Claudius Gothicus császár ezt nem nézte jó szemmel, s erőszakkal próbálta eltéríteni hitétől, de persze hiába. Ezért halálra ítélte. A püspök a börtönben hite erejével visszaadta őre vak leányának a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Valentinusod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
Fotó: Shutterstock
A Valentin-nap az angolszász országokban vált először hagyománnyá, onnan terjedt el, nálunk a múlt század kilencvenes éveiben honosodott meg. Bár a név magyar megfelelője a Bálint, nálunk is maradt az eredeti verzió. De ki Valentin, akinek a napját ünnepeljük? Nos, Római Szent Bálint (több Szent Bálint van, ezért a megkülönböztető jelző), azaz Valentinus a 3. században élt áldozópap volt. A legenda szerint a szerelmeseket – ezért lett a védőszentjük – a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek
Nem kétséges, Észak-Magyarország talán legromantikusabb környéke Lillafüred. Nyáron is szép, de télen talán még mesésebb. A Szinva patak (befagyott) vízesése, a Hámori-tó körbesétálása kihagyhatatlan, a kivilágított Palota szálló, az alatta elterülő teraszokkal feledhetetlen.
Fotó: Getty Images
A Palota látványa
Fotó: Grnák László
Az én rózsám vasutas… A Nyugatiból indul a Gyertyafény expressz, a MÁV nosztalgiajárata. A szerelvény szalonból, bárból és étkezőkocsiból áll. Három órán keresztül élvezhetjük ezt a múltidéző kalandot. Egy gyertyafényes vacsora mellett pedig mindig könnyebb meghódítani a női szíveket.
„Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet.” (Ady Endre: Őrizem a szemed)
10
KABOS LÁSZLÓ ÉKSZEREKKEL HALMOZTA EL
Urbán Erika: Ágyjelenetben szerettünk egymásba L
ángvörös haj, apró termet és egészen elképesztő karakter. Utóbbiért imádták a nők, valósággal rajongtak a férfiszépségnek a legjobb szándékkal sem mondható Jászai Mari-díjas, érdemes művészért, Kabos Lászlóért (†80), a 16 éve elhunyt apró színészóriásért. Nemcsak szerepeiben volt legendás, de a szerelemben is. Kolléganőjével, Urbán Erikával élt haláláig, aki 33 éven át volt hűséges társa. Egykori párja állítja: a Kiskabos csak a szerelemben nem ismert tréfát! A rendkívül csinos, fiatal színésznőt is levette anno a lábáról, a Kölcsön-
lakás című darab ágyjelenetében egy ölelés alatt egymásba szerettek. – Pillanatok műve volt. Fantasztikus illata, elképesztő kisugárzása és hatalmas dumája volt, a fehér öltönyében én gyönyörűnek láttam – mondja az emlékektől csillogó tekintettel Urbán Erika, az Emberi Hang Életműdíjjal kitüntetett színésznő. Ugyan egy emberöltőnyit éltek együtt boldogságban, szerelemben, mégsem házasodtak össze soha. – Át kellett volna térnem a zsidó vallásra, amit meg is tettem volna szívesen, de nem engedte, mert rettegett egy újabb holokauszt-
tól. Nekem ő volt az anyám, az apám, a testvérem, a barátom és a szerelmem együtt. A sors rendelt minket egymásnak! Nem lehettem a felesége, csak szó szerint az élete társa – jelenti ki a színésznő, aki bár 22 évesen férjes aszszony volt, a színdarab ágyjelenete eldöntötte további sorsukat, azonnal egymásba szerettek a 48 esztendős, már sztárnak számító Kabossal.
Erika büszkén mutatja a tablót, amelyiken ők ketten vannak sokszorosan megörökítve
OPERASZERZŐKET, FILMRENDEZŐKET IS MEGIHLETETT A CSODAELIXÍR
Hiába vár a szerelemre? Keverjen bájitalt!
A szerelem csodálatos dolog, csak az a baj, hogy nem mindig talál viszonzásra. Nincs annál szörnyűbb, amikor az ember valakibe fülig belehabarodik, de a nagy érzelmek viszonzatlanok maradnak. Ilyenkor jó, ha kéznél van egy szerelmi bájital. Az emberek fantáziáját régóta birizgálja, hogy lehetne az imádottunk szívét felénk fordítani. Ez még a művészeket is megihlet-
te, 1992-ben egy erősen közepes film készült Szerelmi bájital címmel (eredetiben Love Potion No. 9), 1832-ben meg azonos címmel egy jelentős opera, Gaetano Donizetti komponálásában. Anélkül, hogy a poént lelőnénk: utóbbiban a csaló egy palack portói borról állítja, hogy az a csodálatos elixír.
2020. február 14.
Bár bizonyos főzetek tényleg működnek afrodiziákumként, arra sajnos nincs garancia, hogy a felfokozott vágyak majd pont arra irányulnak, aki a szerelemért epekedik. Akik mégis hinni szeretnének benne, azoknak most eláruljuk néhány szerelmi bájitalnak a receptjét.
Vénusz szerelme 2 bögrényi borba keverjünk el 3 teáskanál gyömbért, 1 egész vaníliarudat, 2 teáskanál fahéjat, 2 teás-
kanál édesgyökeret, fél citrom levét, 1 egész narancslevet, 1 dl eperlevet. Tegyük be a hűtőbe a keveréket, majd a következő 13 nap mindegyikén vegyük elő, és a kezünkben tartva töltsük fel azokkal az érzésekkel, vágyakkal, amelyeket szeretnénk, ha a kapcsolatunkban megjelenne. Ezután már fogyaszthatjuk is az illetővel!
A szerelem likőrje Az alkoholos tartalmú bájital erőteljes fűszerezése miatt biztos igazán bódító. 15 napon keresztül áztassunk egy liter pálinkában 10 g fahéjat, 5 g vaníliát, 20 g citromhéjat, 5 g korian-
11
26 ÉVVEL FIATALABB ÉLETE PÁRJÁT
Egyetlen színpadi ölelés lett Erika végzete, azonnal beleszeretett a férfiba, akiért rajongtak a nők
A Kiskabos nem volt egy kimondott férfiszépség, Erikát az illatával és a dumájával vette le a lábáról
Máig beszélgetnek
Urbán Erika a mai napig beszélget egykori párjával. A színésznő úgy érzi, egyszer újra együtt lehetnek. – Gyakran beszélünk. Itt van a lakásban a mellszobra, néha megsimogatom a fejét – meséli a színésznő, aki két éve rákbeteg lett, tizenkét órás helyreállító műtéttel a bordacsontjából és mellszövetéből pótolták eltávolított alsó állkapcsát. – A halál torkából tértem vissza. A műtétem alatt is „találkoztam” vele, azt mondta: Anya, még ne gyere! Tudom és érzem, ha eljön az időm, hív majd, és indul a végtelen turnénk.
dert és 15 g kakukkfüvet, s az elegyet naponta keverjük meg. Ha letelt a 15 nap, szűrjük le a pálinkát és keverjük össze 1 liternyi víz és barna cukor keverékéből készült cukorsziruppal.
Aphrodité itala Forraljunk fel egy kevés csipkebogyóteát, majd lassanként adagoljunk a vízhez 9 kiskanálnyi akácmézet. Ezután adjunk hozzá egy fahéjrudat és 9 piros rózsaszirmot. Hagyjuk két percig állni, majd igyuk meg!
Római vágyfokozó 1 kg cukorral keverjünk össze 10 g szegfűszeget és vaníliarudat, 30 g ap-
róra tört fahéjat és gyömbért. Öntsünk rá egy üveg vörös burgundit, majd 5 napig hagyjuk állni a keveréket. Az így kapott fűszeres bort szűrjük át szitán, majd bármilyen típusú borhoz üvegenként 3-5 centilitert adjunk.
Ébredő szerelem Forraljunk 3 bögrényi vizet, tegyünk bele 2 teáskanál rózsaszirmot, ugyanennyi borsmentát, 1 teáskanál máriatövist, ugyanennyi koriandert, 2-2 teáskanál fahéjat és szerecsendiót, 1 egész vaníliarudat, 1-1 teáskanál gyömbért és mézet. Forraljuk az egészet 8 percen át, majd szolgáljuk fel az italt és igyuk meg a kiszemeltünkkel!
– Másnap elmentem a piac ra, majd közöltem a férjemmel, hogy beleszerettem Kabosba, este már hozzá is költöztem – árulja el Urbán Erika, aki hozzátette, azért volt olyan könnyű a döntés, mert csupán hálából, nem szerelemből ment férjhez. – Imádott édesanyám temetésén a pap azt mondta: boldog lehetek, mert az édesanyám immár Jézus menyasszonya. Annyira dühös lettem ettől, hogy belelöktem az atyát a sírgödörbe. Azonnal elvittek a Lipótmezőre, mondván, megőrültem. Senkim sem volt, viszont édesanyám kollégája, Dobránszky Zoltán színművész kihozott az elmegyógyintézetből, magával vitt Veszprémbe, ösztöndíjasként tanulhattam, gondoskodott rólam. Megmentett, és hálából hozzámentem feleségül, de megbeszéltük, ha szerelmes leszek, elenged – és így is történt. Erika állítja, a Kiskabos mellett nem lehetett unatkozni. Bár a komikuskirálynak keser ű sorsa volt, gya-
Kabos Laci nem engedte meg szerelmének, hogy felvegye a zsidó hitet, félt az antiszemitizmustól
log tért haza a haláltáborból, és elvesztette majdnem az összes rokonát, mégis legendás volt vidámsága, humora. „Anyukám, mindennek a jó oldalát kell nézni”– mondogatta. – Elképesztően romantikus férfi volt, gyakran lepett meg ékszerrel. Elvitt vacsorázni valahová, és rendre elővett egy dobozt. Rengeteg arannyal halmo-
zott el, szeretetből és gondoskodásból. Úgy tartotta, ha baj van, egy zacskóba mind belefér, és a világon mindenhol egy darab kenyeret, életet jelent – idézi fel egykori párja szellemét Erika, aki elismeri, az ő Lacija imádta a nőket és azok viszont, mégsem voltak soha féltékenyek. – Imádtuk egymást. Ha újra kezdhetném, megint vele élnék!
„Arcod varázsa csordultig betölt, S egy pillantásodért is sorvadok; Nincs más, nem is akarok más gyönyört, Csak amit tőled kaptam s még kapok” (William Shakespeare: 75. szonett)
12
ESKÜVŐ – ÉLETRE SZÓLÓ EMLÉK MINDEN HÁZAS EMBERNEK l
N
incs szebb nap az ember életében, amikor a szeretett nővel/férfival ott állhat az oltár, az anyakönyvvezető előtt, és kimondhatja azt az igent, ami egy életre boldoggá teszi. Hét pár esküvőjét idézzük most fel.
Fotók: Grnák László
Egy jó lagzin az asztalon is táncolnak
Czutor Zoltán és Kilián Zsanett
Kilenc éve, az összeköltözésük évfordulóján vette el szerelmét a Belmondo frontembere. A zenésznek ugyan nem ez volt az első esküvője, de mindenképpen ez volt az első nagy lagzija, amelyen a barátok egy része, köztük Szabó Győző, Papp Szabolcs és Herczeg Zoltán még az asztalon is táncolt. Zoltánnak és Zsanettnek azóta két kisfia született, így a zenész már ötgyermekes apuka.
Schmuck Andor és Hanák Eszter Alig több mint féléves ismeretség után egy budapesti szállodában vette el szerelmét a politikus. A ceremónia Schmuck határozott kérésére pontban 11 óra 11 perckor kezdődött, talán azért is, mert a számmisztikában a vezető egyéniség és az inspiráció száma a 11-es. A százötven fős vendégseregben számos sztár mulatott, többek mellett Balázs Klári és Korda György, Fodor Zsóka vagy Nyáry Károly, aki természetesen zongorázott is a ceremónián.
Schobert Norbert és Rubint Réka Esküvőben ők tartják a hazai csúcsot: eddig négyszer házasodtak össze. Az elsőt 2002. szeptember 5-én tartották, miután tíznapos ismeretség után Norbi megkérte Réka kezét. A második ceremóniára a nyolcadik házassági évfordulójukon került sor, Réka legkisebb gyermekükkel, Zalánnal volt várandós. A harmadik igen egy Las Vegas-i utazáson hangzott el, a negyedik pedig a 15. házassági évfordulójuk napján. 2020. február 14.
Bárdosi Sándor és Móri Ildikó Az olimpiai ezüstérmes birkózó két és fél év együttélés után 2012-ben egy gyönyörű májusi napon vezette oltár elé kedvesét. Az Inárcson rendezett esküvőre csak a család és a szűk baráti kör kapott meghívót, de még így is százan voltak. A többfogásos vacsorán mindenki megtalálta a szája ízének való ételt, a gyű rűik pedig különleges vésést kaptak, Ildikóét tulipán, Sándorét szarvas díszíti. A családjuk pedig azóta két gyermekkel bővült.
l A FEHÉR MENYASSZONYI RUHA AZ ÖRÖK SLÁGER
13
Balogh Edina és Som Krisztián
Weisz Fanni és Hajmásy Péter A siket szépségkirálynő 2018 augusztusában egy eldugott erdei tisztáson hangosan mondta ki a boldogító igent szerelmének, a kosárlabdázó pedig jelnyelven is megerősítette a fogadalmát. Az esküvőn több mint száz vendég ünnepelt, ám Fanni családja nem volt jelen, a modell ugyanis jó ideje nincs jóban az édesanyjával, és a rokonai nagy részével sem tartja a kapcsolatot.
Fotó: Jaksa Tímea – SecretStories.hu
Az esztergomi bazilika adott otthont 2012 májusában a Barátok közt egykori sztárja és a zeneszerző nagy pillanatának, amelyet nemcsak a meghívott vendégek, hanem a rajongók is láthattak. Ez utóbbiból kerekedett némi kalamajka, ugyanis egy tolakodó rajongót a testőröknek kellett megfékezniük. Az esküvőszervezésben egyébként az akkor épp ezzel foglalkozó Kiss Ramóna sokat segített a szerelmeseknek, akik hat évvel később megújították a fogadalmukat, immár kétgyermekes szülőkként.
Rúzsa Magdi és Simon Vilmos Az énekesnő esküvőjén nemcsak a szerelem, de az esernyők is főszerepet játszottak. A 2017 szeptemberében a budai várban megtartott templomi ceremónia után ugyanis ezekkel védték a menyasszonyt a kíváncsiskodók elől. Magdi és kedvese egyébként egy héttel korábban már kimondta az igent egy szűk polgári szertartáson a II. kerületi polgármesteri hivatalban, de a nagy ünneplést a templomi esküvő napján egy etyeki birtokon tartották.
„Én nem tudom mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat!” (Juhász Gyula: Szerelem?)
14
GENGSZTERFŐNÖK BABÁJA VOLT A HOLLAND HERCEG PÁRJA
Szerelmükért lemondott a trónról M
A tragikus sorsú holland herceg ezen a képen még boldog ifjú arája oldalán
Fotók: Northfoto
ivel csak hatodik a brit trónöröklési listán Harry herceg, így az uralkodói címről nem Klaas Bruinsma. Ki k e l l e t t l e m on - gondolná, hogy ezen da n ia fe le sége, a képen egy igazi Megha n Ma rk le rosszfiú vigyorog? miatt. A pár v iszont a királyi családban betöltött szerepétől visszavonul, búcsút vesz az ő királyi felsége megszólítástól. Ez az ára a Kanadába költözésüknek, de Harry nem bánja, nem akarja, hogy Meghant a kegyetlen brit sajtó ugyanúgy a halálba kergesse, mint édesanyját, a tragikus sorsú Diana hercegnét. Köztudott, Harry nem járatlan úton indult el, hiszen dédapja testvére, VIII. Eduárd 1936-ban mindössze 326 nap uralkodás után le- han Frisóé. Ő beleszeremondott a trónról. Neve- tett egy Mabel Wisse Smit zetesen azért, mert a par- nev ű lányba, ak iről v ilament nem járult hozzá, szont az derült ki, hogy kohogy feleségül vegye a két- rábban Klaas Bruinsma, szeresen elvált amerikai egy kábítószerkereskedő geng szter fő nök szeretője Wallis Simpsont. „Lehetetlennek éreztem, volt. Miutá n az a k kor i hogy cipeljem a felelősség minszterelnök bejelentetnehéz terhét, és ellássam te, hogy a parlament (már királyi kötelességeimet (…) megint ők!) nem járul hozannak a nőnek a segítsége zá a házassághoz, Beatrix és támogatása nélkül, akit királynő kisebbik fia hivaszeretek” – indokolta de- talosan is bejelentette, hogy cember 11-ei rádióbeszédé- lemond a trónöröklésről. A ben a király. következő évben össze is háEduárd jól tette, hogy zasodtak a szerelmesek, de a szívére hallgatott, hosz- boldogságuk még egy évszú és boldog volt a házas- tizedig sem tartott. Johan sága. Ő 1972-ben, felesé- Frisót 2012-ben, auszt riai ge 1986-ban halt meg, a síelése közben maga alá tewindsori kastély parkjában, mette egy lavina. Mire a Frogmore-ban temették el mentőalakulatok kiásták a őket. hó alól, kómába esett, másNála is cif rább tör té- fél évvel később, 44 esztennet a holland hercegé, Jo- dősen meghalt. A legfrissebb ilyen jel2020. február 14.
Rossz nyelvek szerint Edvard örült, hogy megszabadulhat az uralkodás nyűgjétől, Wallis csak jó ürügy volt
A maláj király nagyot csalódott orosz szerelmében. Talán ha időben utánanéz a nő múltjának
legű történet csak tavaly zárult le. V. Mohamedet 2016 decemberében koronázták meg Malájzia királyává. Nem sokkal később azonban, egy órakiállításon megismerkedett a
2015-ös Miss Moszkvával, a nála 21 évvel fiatalabb Okszana Vojevogyinával. A fiatal nő áttért az iszlám hitre, és 2018. novemberben, Moszkvában megtartották a fényes esküvőt.
A frigyet azonban sokan nem nézték jó szemmel, ezért Mohamed tavaly januárban váratlanul és azonnali hatállyal lemondott a királyi trónról a szerelme kedvéért. Tudni kell: Malajziában a királyokat csak öt évre választják az örökletes szultánságok vezetői, ezek egyike maga Mohamed, aki erről a címéről nem mondott le. Hogy a házasságuk előtt sem élhettek szűzies életet,
Színpadon sírta el magát Korda György
az nyilvánvaló vált mindenkinek, miután a volt szépségkirálynő az esküvő után hat hónappal gyermekkel ajándékozta meg a férjét. A házasság azonban ezután már csak pár hónapig tartott, július elején felbontották. Alighanem ebben szerepet játszott, hogy Okszana múltjából kínos felvétel került elő, ami akkor készült, amikor 2016-ban szerepelt az Éden Hotel című reality orosz verziójában.
Nemcsak magánéletében, hanem színpadokon is megéli a szerelmet Korda György (81), aki 63 éve lépett először közönség elé, és azóta sok érzelmes szerzeményt tett örökzöld slágerré. – Az egész pályafutásom a romantikus dalokról szól. Vannak köztük sematikusak, de olyanok is, amelyek magasabb hőfokra tudják kapcsolni a szerelem és az összetartozás érzését. Bevallom, többször előfordult már, hogy a színpadon állva magam is elérzékenyültem – magyarázza az eMeRTon-díjas énekes, aki versként tekint a dalszövegekre, amelyeket olyan elismert szerzőknek köszönhet, mint Szenes Iván (†86), Bradányi Iván (89) vagy S. Nagy István (†81). – Egy Szenes Iván-emlékkoncerten történt, hogy az Addig szeretnék élni csak című dal előtt úgy éreztem, néhány sort el kell szavalnom ebből a csodálatos versből: „Addig szeretnék élni csak, amíg velem leszel, de addig mindig boldogan, dacolva bármivel.” Amikor énekelni kezdtem és a közönségen végignéztem, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy könnyek csillogtak a szemekben, és ettől magam is elérzékenyültem – idézi fel Korda. – Boldoggá tesz, hogy hatni tudok az emberekre, és hogy így is könyveltek el. Egy érzelmes titkot is elárul. – Egyszer az is megtörtént, hogy koncert közben elsírtam magam. Épp az Unforgettable című Nat King Cole-sláger magyar változatát énekeltem duettben a feleségemmel, amikor az a közös rész jött, hogy „a szív sok mindent el tud rejte-
Keresztapa nélkül soha!
15 Fotó: Varga Imre
NYOLCVAN FÖLÖTT IS A NAGY ÉRZELMEKRŐL ÉNEKEL
ni, te nem is fogod soha sejteni, hogy nem tudlak én elfelejteni már”, akkor egyszer csak potyogni kezdtek a könnyeim. Annyira valóságosnak tűnt ez az előadói helyzet, hogy teljesen átadtam magam az érzéseimnek. Nem törölgettem a szememet, hadd hulljanak azok a könynyek! Szerencsére hangszeres rész következett, és pár másodperc alatt újra visszazökkentem – emlékezik vissza Korda.
Rajongói kapásból tudják, de talán tisztelői is hallották már, melyik az a romantikus dal, amelyet Korda György minden fellépésén elénekel, és egy legendás gengszterfilm dallamaként vált világszerte ismertté. Ez természetesen a „Gyöngéden ölelj át (és ringass szerelem)”, amely Nino Rota (†67) zenéjére íródott és Francis Ford Coppola (80) eposza, a Keresztapa főcímdallama. – Különlegesnek érzem, hogy Váradi Zsuzsa személyében ezt a csodálatos szöveget egy hölgy írta – mondja Korda.
Korda György és Balázs Klári. Az énekesek szerelmén nem fog az idő, ugyanolyan boldogok, mint amikor összekerültek. Pedig nem tegnap volt
Michael Corleone Szicíliában A filmben akkor hangzik fel az a sláger, amit Korda ma is egész pályafutása legszebb számaként emleget
„A hold a tó vizén csobog, réten ragyog a nap – mit ér mindez, ha nem fonod körém két karodat?” (Percy Bysshe Shelley: A szerelem filozófiája)
16
SZTÁROM A PÁROM
Férfiak, akik kerülik a reflektorfényt
Fotó: Grnák László
A
– Csabi nem szeret szerepelni, de szívesen kísér el bárhova. Végül is együtt csöppentünk bele a média világába azzal, hogy megnyertem a szépségversenyt – magyarázza Ági. – Akkor pontos kommunikációs tervet kaptunk, leültünk egy szakemberrel, akivel megbeszéltük, hogy a páromból mennyit mutatunk meg a nyilvánosságnak. Az elején lefutottuk a kötelező köröket egy tévés szerepléssel, néhány interjúval, ami után Csabi ki is vonta magát a dologból. Később megszülettek a gyerkőceink, én pedig elkezdtem blogot írni, sokszor tabukat döntögető intim dolgokról. Természetesen megbeszéltem vele, mit mutathatok meg az életünkből, amivel még nem hozom kellemetlen helyzetbe. Sőt amióta vlogot készítünk, Csabit is egyre többször felismerik az utcán.
2020. február 14.
Zsolt kezdeti ellenszenve elmúlt Szabó Zsófival kapcsolatban. De még mennyire! Sokat köszönhetnek a lovaknak Fotó: MTI – Földi Imre
hazai sztárvilágban számtalan szerelem bontakozott ki a közönség szeme előtt, a híres emberek könnyen egymásba habarodnak turnék alatt, forgatásokon vagy a színházban. Sőt szeretnek is a szakmájukhoz közeli társat választani életritmusuk miatt, de azért akadnak olyanok is, akiknek civilek csavarták el a fejüket. Ilyen például Szabó Zsófi, aki olyan férfi oldalán találta meg a boldogságot, akit a lovardában ismert meg. – Zsolti bevallotta, hogy először nem is voltam neki szimpatikus – árulja el a színész-műsorvezető, és hozzáteszi, hogy amikor hosszú kihagyás után újra lovagolni kezdett és találkoztak, már teljesen más szemmel néztek egymásra. – Nem volt kérdés, hogy Zsolti az igazi. Nem szereti a nyilvánosságot, de tudta, hogy ha engem választ, a közös utunkhoz ez is hozzátartozik, és ő ezt vállalta értem, kettőnkért. Mérhetetlenül büszke voltam rá, amikor egy gálán először jelent meg velem nyilvánosan, nagyszerű érzés volt az ő oldalán besétálni a terembe. Úgy tűnik, megérte vállalnia a rizikót, mert azóta született egy gyönyörű gyerekünk, és hármasban csodálatos családot alkotunk. Zsófi sosem erőltette férjének a megjelenést, és így van ezzel a 2010-es magyar szépségkirálynő, Dobó Ági is, akinek férje szintén nem rajong a nyilvános eseményekért. A Konyhafőnök VIP korábbi győztese és ingatlanfejlesztő szerelme nem sokkal a Miss World előtt ismerkedett meg, és néhány nappal ezelőtt ünnepelték tizedik évfordulójukat.
Dobó Ágin 2010-ben sok férfi szeme megakadt. De a szívét csak Csabinak sikerült meghódítania
HEVESI KRISZTA TANÁCSAI AZOKNAK, AKIK ÁMOR NYILÁRA VÁRNAK
17
Fotó: RTL Klub
Hol vagy, nagy szerelem? A Groovehouse slágere jól fogalmaz, hiszen sokan szeretnék tudni, hol keressék azt a bizonyos nagy őt. Miként lehet elébe menni, és a komoly kapcsolat lehetőségét felismerni. Elég egy pillantás? – Ez ennél azért öszszetettebb, de a szemkontaktus valóban nagyon fontos – magyarázza dr. Hevesi Kriszta egészségfejlesztő szakpszichológus. – Alapvető a türelem, hiszen a várakozás magasra korbácsolja a szenvedélyt. Ha a másik megérzi a sietséget, könnyen elbizonytalanodik és hátrál. Ráadásul ami könnyen jön, könnyen megy. Aki nem tud velünk várni, az másban sem lenne igazi társ – vázolja az egyetemi oktató, aki az ágyra is kitenné a Türelem! táblát. – A szex akkor a legcsodálatosabb, amikor szerelmesek vagyunk. Manapság szeretjük ezzel kezdeni, hogy lássuk, működik-e köztünk a kémia, de a mély érzelmek nélküli együttléttel épp azt veszíthetjük el, amit keresünk, aztán pedig csalódottak vagyunk. A szakember további tanácsa: lassan a netes testtel!
– Online ismerkedésnél leghamarabb fél, legkésőbb másfél hónapon belül érdemes nyélbe ütni az első találkozást. Ha korai a randi, akkor még nem kedveltem meg a másikat eléggé ahhoz, hogy a hibáit elnézzem, és csak az első benyomások alapján ítélem meg. Ha pedig nagyon elhúzódik, addigra annyi mindent beleálmodok, úgy kiszínezem a fantáziámban, milyen is lehet, hogy szinte biztos, esélye sincs ennek a képnek megfelelni – érzékelteti Hevesi Tamás popénekes felesége, de elismeri, ma már a párok egyharmadát így is a világháló hozza össze. – A kétharmad többsége viszont továbbra is közös ismerősök és érdeklődés révén kerül közel egymáshoz. Ilyenkor megvan az izgalom fokozása, és az önértékelésünket is erősíti a másik azzal, hogy jó ízlésünk van az adott dologban, és a beszélgetést is könnyebb elkezdeni – vázolja Kriszta, aki a türelmen túli lényeget is összefoglalja. – Minél többféle életterületen mozgunk, annál nagyobb az esélyünk a társtalálásra. Legyünk nyitottak, érdeklődők az
Fotó: Grnák László
Szerelem? Kell hozzá türelem!
Hevesi Kriszta tudja, hogy szerelemmel párosulva a legjobb a szex
emberek iránt, kedvesek és vidámak: a humor az egyik legvágyottabb tulajdonság a párkeresésHevesi Kriszta aggasztó jelenségnek tartja a virtuális önreklámonél. A szezást. – Ha túl sok információt közlünk magunkról a közösségi oldalunkon, alig marad kérdés, és elvész a személyes érdeklődés. Márpedig mennyire más, ha mi magunk mesélünk róla, mint ha adathalommá válunk. Maradjunk sejtelmesek! – mondja a pszichológus, aki nem győzte hangsúlyozni a sexting (olyan tevékenység, amelynek során két ember szexuális tartalmú üzeneteket és képüzeneteket küldözget egymásnak) kockázatát. – Ne küldözgessünk fotót a nemi szervünkről ismerkedés gyanánt, mert az „idegen” ezzel vissza is élhet.
Óvatosan a képküldéssel!
relem keresése nem folyamatos „vadász üzemmódot” jelent, hanem inkább a világra való rácsodálkozást, pozitív beállítódást és emberszeretetet.
„Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt” (Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez)
18
HÚSZ ÉVVEL FIATALABB PÁRJA HOZZA
Plasztikáktól Straub Dezső, amikor fiatalabb volt, de még őszült
S
zakítunk, új szerelmet keresünk, ilyen az élet. Ám van, aki nagypapaként is így tesz, mert töretlenül hisz a boldogságban. Bár Straub Dezsőnek (67) három gyereke és két unokája van, harmadszor is új életet kezdett. Szerelme, Mónika (46) kedvéért életmódváltással és
több plasztikai műtéttel szinte évtizedeket fiatalodott. Nem csoda, hogy kivirult, sem ő, sem párja nem gondolta volna, hogy 35 éves plátói szerelmük valaha is beteljesedik. – Mónika magához fiatalított! Pedig pár éve még úgy gondoltam, az én koromban az a normális, ha foga-
dok egy házvezetőnőt, aki rendet tart, és ha nagyon kell egy társ, kinyitom a telefonkönyvemet... Ma már tudom, a szerelmet nem szabad elengedni. Testileg, lelkileg húsz évet levett rólam a boldogság. Mónikával vá-
A mosoly ugyan kicsit kényszeredett, de van ok az örömre, sikerült a hajbeültetés
Végéhez ért népszerű fényképes játékunk! Szerkesztőségünket elárasztották a szerelmes fotók, olvasóink pedig rengeteg szavazatot küldtek a szívükhöz legközelebb álló párokra. A végeredmény viszont meglepetést hozott, ugyanis két első helyezettünk is lett. A 2020 Legszebb párja címért Fábryék és Bartókék az utolsó percig fej-fej mellett haladtak, és végül – szinte hihetetlen – századra ugyanannyi százalékot értek, így mindkét pár megkapta a beígért okostelefont. – Csodálatos érzés, hogy ennyire szimpatikusak voltunk a Blikk olvasóinak! Nagyon köszönjük min-
denkinek a rengeteg szavazatot! Idén szeptemberben leszünk 54 éve házasok, és nagy öröm, hogy nyertünk – lelkendezett Bartókné Piroska (72) a Blikknek, aki azt is elárulta: a férje, Sándor (75) ötlete volt, hogy jelentkezzenek a versenyre, és az unokáik segített kiválasztani a legjobb fotót. Másik nyertes duónk, Fábryné dr. Keszler Nikolett (27) és élete párja, Tamás (32) is meglepődött az eredményen, ráadásul Nikolett egy ideig nem is sejtette, hogy férje nevezte őket a játékunkra. – Tamás meglepetésnek szánta, de szerintem ő sem gondolta, hogy nyerni fogunk! Mikor továbbjutottunk, már én is tudtam a
2020. február 14.
versenyről, és bíztam benne, hogy szimpatikusak leszünk az olvasóknak. Nagyon boldogok és hálásak vagyunk, köszönjük mindenkinek a szavazatokat! – mondta lapunknak Nikolett. A fiatal anyuka azt is elárulta, nagyon izgultak az utolsó órákban, hiszen látták, hogy hajszálpontosan ugyanannyi szavazatuk van, mint Piroskáéknak. A nyertes fotójuk különlegessége, hogy valójában hárman vannak a képen, kisfiuk ugyanis ott bujkált már Nikolett pocakjában. Dani azóta már meglátta a napvilágot, és köszöni szépen, remekül van.
Fotó: Isza Ferenc
Holtverseny a Blikk Valentin-napi játékán
Piroska és Sándor 54 éve él boldog házasságban Az unokáik segítségével választották ki az okostelefont érő fényképet
19
TOPFORMÁBA A SZÍNÉSZT
szépül Straub Dezső Dús, sötét sörény, feszes has (ez a képen ugyan nem látszik) – ki gondolná, hogy Straub már 67 éves
A színész sokat köszönhet párjának, aki szerelmével elérte, hogy a férfi hozzáfiatalodjon
gyunk egymásra! Amellett, hogy igazi társam, olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amelyek korábban már eltűntek. Az utcán is úgy bolondozunk, akár a kamaszok – büszkélkedik el a színész. Mónika azt árulja el, hogy hatévesen látta meg Straubot
a tévében, és azonnal a szívébe zárta. – Tiniként az osztálytársaimnak Alain Delon, Roger Moore vagy Cserhalmi György volt az ideálja, én a szobám falára ragasztott újságcímlapról mosolygó Dezsőmnek adtam jóéjt-puszit és róla álmodtam – vallja be a nő, aki tiniként Zamárdiban, egy strandon ugyan meglátta a színészt, de félt megszólítani. A plátói szerelemből 27 éve azonban barátság lett, a színház művészbejárójánál váltottak pár szót, Mónika azonban tiszteletben tartotta Straub házasságát. Sosem
mentek tovább a beszélgetéseknél, tíz évig nem is találkoztak. A hölgy egy ideig külföldön élt, ám amikor – már Straub feleségének halála után – a Vidám Színpad egyik előadására akart jegyet venni, „álmai lovagja” kiszúrta, és odaszólt a pénztárosnak: „Jó helyre adja a jegyet, mert ezzel a nővel hosszú távra tervezek!” – Az első igazi randevún egymás kezéhez sem értünk, csak órákig beszélgettünk. Ez döntötte el, hogy mindketten lezárjuk a kapcsolatainkat és együtt folytatjuk – magyarázza a színész, aki eljegyezte kedvesét és megváltoztatta az életét. – Mónika a pénzügyminiszterem és a stylistom. Lecserélte a ruhatáramat, a régi szürke öltönyök helyett színes ingeket, farmereket vett. A nagy fogyásom után tavaly hasplasztikát vállaltam. Nemcsak Móni és egy régi sérvműtét miatt, hanem mert több darabban is félmeztelenre vetkőzöm a színpadon – mondja a Vidám Színpad művészeti vezetője, aki nemrég hajbeültetésen is átesett, és azt sem szégyelli, hogy az ősz szálakat festeti és a fogait is fehérítteti. – A férfiak a nőknél is hiúbbak, csak nem mernek tenni a fiatalodásért! A párom ebben is partner volt, jó pasival akar villogni.
Újabb szépészeti beavatkozást tervez – Egy feltételem van, csak saját anyagból dolgozom, vagyis nem kerülhet szilikon, botox a szervezetembe – szögezi le Straub, akinek nemrég dr. Soltész Dorina hajbeültetési specialista ajánlotta fel a segítségét, amikor a kopaszodásra panaszkodott. – Röhögve ültem be a műtőbe a kétszer nyolcórás programra. 7200 szál haj került a tarkómról a homlokom fölé. Fél évig csak vártam az eredményt, aztán egyszer csak dús frufrum nőtt, úgyhogy újra megyek, hogy a fejem tetején is legyen haj!
A boldog pár azóta trióvá egészült ki, megérkezett Dani
Fotó: Isza Ferenc
Nikolettnek és Tamásnak ez az aranyos, pocaksimogatós fotó hozta meg a díjat
„Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt” (József Attila: Óda)
20
KÉT ROMANTIKUS FÉRFI, AKI BEARANYOZZA A PÁRJA ÉLETÉT
Cooky leánykéréssel, Edvin Marton rózsákkal hódított A
Tizenhárom éve minden nap különleges Marton Adrienn (34) számára, aki elárulta, hogy Edvin Marton (45) feleségeként nem is lehetne jobb dolga. Igaz, a hegedűművész nincs könnyű helyzetben, a gasz troblogger ugyanis nem szereti a nagy gesztusokat és a vágott virágot sem. Ráadásul az édességet is inkább maga készíti el. – Edvin a mindennapok apróságaiban romantikus, ha kell, elmosogat vagy ha megérkezem a bevásárlásból, rohan elém, hogy ne nekem kelljen kiemelnem a nehéz szatyrokat a kocsiból – sorolta férje érdemeit Adrienn, aki egyszer azt is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor Edvin tényleg romantikus üzemmódba kapcsol.
Edvin Marton nemcsak a különleges , de a hétköznapokon is rendre jelét adja soha ki nem hűlő szerelmének
– Életünk legfontosabb napja, az esküvőnk után a szállodai szobában el sem
tudom mondani, mennyi rózsa várt, még a falakon és a plafonon is mindenütt virágok pomáztak. Egyszerűen csodálatos volt!
Fotó: Profimedia/Red Dot
Valentin-nap nemcsak arra jó alkalom, hogy a szerelmesek csokival, virággal vagy egyéb ajándékkal lepjék meg a kedvesüket, de például leánykérésre is. Ahogy azt egy éve Cooky (50), a Rádió 1 műsorvezetője tette örökre emlékezetes évfordulóvá alakítva február 14-ét. A pilótaként is helytálló rádiós nagy meglepetést szerzett az akkor már a második gyermekkükkel várandós szerelmének, Debórának, ám az idén már az esküvőjüket tervező szerelmesek úgy vélik, a tavalyit nem is lehet felülmúlni. – Nem tudom, készülünk-e valami nagy különlegességgel, de szerintem nem. A mi két különlegességünk a fiaink, Kevin és Nátán – árulták el, ám ismerve Cookyt, egy kis meglepetés azért biztos belefér majd.
Benedict Cumberbatch színész és rendező felesége, Sophie Hunter február 14-én házasodott össze
2020. február 14.
Cooky akkor kérte meg Debóra kezét, amikor a párja már a második második közös gyermeküket várta
Nekik is fontos február 14.
Benedict Cumberbatch (43) és szerelme, Sophie Hunter (41) 2015 Valentin-napján mondta ki a boldogító igent Wight-szigeten. Sophie ekkoriban a közös gyermeküket várta. Szintén ezen a napon ment hozzá Salma Hayek (53) Francois-Henri Pinault-hoz (57). Az esküvőt a világ egyik legromantikusabb városában, Párizsban tartották. Harrison Ford (77) és Calista Flockhart (55) pedig az eljegyzésüket ünnepli Valentin-napon.
EZEK AZ ISTENEK FELELTEK A SZERELEMÉRT
Aphrodité, Vénusz és a többiek
Fotó: Isza Ferenc
A szerelem – aki már megtapasztalta, tudja –, hatalmas erő, hol építő, hol pusztító. Nem véletlen, hogy a többistenhitű népeknél a szerelemnek Hathor Hórusz külön „felelőse” volt. Lásfelesége volt suk, kik közülük a legfontosabbak! Ha nem is időrendben haladunk, de kétségtelen, az ókori európaiak a legismertebbek. A görögöknél Aphrodité és a fia, Érosz volt az illetékes szívügyekben, s kettejük neve a szerelemhez kapcsolódó Érosz Aphrodité olyan, ma is fia volt használt szavaknusz, illetve Ámor, más ban ismerhenéven Cupido. tő fel, mint az Náluk is régebbi szeafrodiziákum és relemisten az óegyiptoaz erotika. Az ő ró- mi Hathor, akit tehénfejmai megfelelőik Véjel ábrázoltak. Nevezete-
Harrison Ford és az ő Calistája Valentin-napon tartotta az eljegyzést
Fotó: Getty Images
Kámát a hinduk tisztelték
Freyja a germánok istennője
21
Aphrodité, a görög „főfelelős”
sen azért, mert az istenek egy háborújában a férje, Hórusz ne ismerte fel, és letépte királyi hajékét, ennek pótlására kapta aztán a tehénszarvakat. Káma a hindu mitológiának fontos szereplője, neve annyit tesz, nem meglepetés: szerelem, kéj. És igen, az ő nevéből ered a szerelem tudományát bemutató híres könyv, Vátszjájana indiai filozófus műve, a Kámaszútra. Hozzánk időben és térben is legközelebb álló isten a germán mitológia alakja, Freyja. Ő a termékenység istenének, Freynek a felesége, és a szívügyek „főfelelőse”.
„És éreztem: szívembe visszatér És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!” (Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú)
22
CSILLAGJEGYEK ÉS TÖKÉLETES TÁRSAIK
Bálint-napi párhoroszkóp B ár az érzéseket elsősorban a vizes, érzelmes bolygók, a Hold, a Neptunusz és a Vénusz jelzi a kapcsolatokban, és ezek teremtik meg a két szerelmes kapcsolatának alapjait, a Napjegyeket is érdekes összevetni, hogy miként is alakulhat két ember kapcsolata a tudatosságuk tükrében. Erre adjon egy kis útmutatót ez a Bálint-napi szerelmes kalendárium, amelyben minden jegy számára a neki értelmileg legmegfelőbb társat mutatom meg. De ne feledje! Az érzelmei nagyon másfelé vihetik el, és az sem baj!
Kos (III. 21.–IV. 20.) Kos-Bika: Lehozzák egymásnak a csillagokat az égről. Az életet, amit ketten teremtenek maguknak, pompásan élvezni tudják. Jól kiegészítik és segítik egymást az anyagi javak megteremtésében is. A Kos kezdeményez, a Bika pedig tartóssá varázsol és kiaknáz minden lehetőséget. Kos-Ikrek: A Kos lendületességét és lelkesedését a kissé megbízhatatlan Ikrek jegyű értékelni tudja. Ám ha nem tudja rövid pórázon tartani őt, akkor nem lesz hosszú életű a kapcsolatuk. Ha végül mégis együtt maradnak, az Ikrek jegyűnek nagyon jó dolga lehet a Kossal. Kos-Oroszlán: Ez a kapcsolat értelmet adhat a Kos életének. Együtt harcolnak az igazságért, és egyikük sem képes a kompromisszumokra. A Kos kritikussága megvédi az Oroszlánt attól, hogy önhittsége miatt a saját hibái fogja legyen. Az Oroszlán optimizmusa átsegíti a Kost a mélypontokon.
Bika
(IV. 21.–V. 20.) Bika-Bika: Egy biztos, stabil kapcsolat. Nincsenek eg y mással nehézségeik. Ebben a kapcsolatban
nem kell félni attól, hogy az egyik kihasználná a másikat. Élvezik a szépséget, a természetet, szeretnek együtt barangolni, üldögélni. A harmónia összetartja a kapcsolatot. Bika-Ikrek: A Bika értékeli az Ikrek őszinteségét, még abban az abszolút formájában is, amit az Ikrektől kaphat. Mivel mindketten értelmesek, jól érzik magukat egymás társaságában. Tisztelik és csodálják egymást, szerelmi kapcsolatuk boldog lehet. Bika-Szűz: Minthogy mindketten földies jegyek, igen hasonlatos az életfelfogásuk. A félénk és tartózkodó Szüzet sokszor magával ragadja a Bika hatalmas életkedve. Eg y ikük sem meg y bele kétértelmű helyzetekbe. Együtt hihetetlen erősek: anyagiakban is.
Ikrek
(V. 21.–VI. 21.)
Ikrek-Oroszlán: Ez nem ideális kapcsolat, kivéve talán, ha a nő az Ikrek, és elismeri az Oroszlán férfi vezető fölényét, és hajlandó a másodhegedűs szerepét vállalni. Az Oroszlán férfit ezzel, no meg a fényes intellektusával leveszi a lábáról. A háttérben aztán hajlandó a kimondatlan engedményekre. 2020. február 14.
Ikrek-Mérleg: A két levegőjegy remekül kiegészíti egymást, minden tekintetben tökéletes partnerek. A Mérleg is kiváló humorú, és rendelkezik azzal a kisugárzással, amely az Ikrek jegyűt leveszi a lábáról. A kedves Mérleg és a törekvő, gyors intellektusú Ikrek együtt sokat elérhetnek az életben. Ikrek-Nyilas: Szembenálló, kiegészítő jegyekről lévén szó, azt gondolhatnánk, hogy jó kapcsolat. Intellektuális téren nincs is benne hiba. Sőt, a közös kalandozások terén sem. Ám ha egyszer már bebarangolták az egész világot, akkor könynyedén fordíthatnak hátat egymásnak.
Rák
(V I. 22 .– VII. 22.)
Rák-Szűz:
Harmonikus lehet az együttélésük. Mindketten megbízhatóak, meggondolta k és h iggadt a k . Fontos számukra az otthon, a család, összeköti őket a gyermekek iránti szeretet is. Ebben a kapcsolatban a Ráké a vezető szerep, a családi béke a legfontosabb. Rák-Skorpió: Kettejük között akár egy életre szóló kapcsolat is kialakulhat, amenynyiben úrrá lesznek félelmeiken és kölcsönös birtoklási vágyukon. Azaz ha engedik egymást élni. Úgy kell rendezniük az életüket, hogy egyenrangú szerepet játszhassanak benne. Ám a Skorpiónak muszáj hűségesnek maradnia.
Rák-Vízöntő: Különös módon ez szerencsés kapcsolat lehet a lassú, de érzelmileg mégis igen változékony Rák és az ötletgazdag, fürge Vízöntő között. A Ráknak imponál a Vízöntő társasági jártassága, amiben való esetlensége nála fájó hiányérzetet okoz. A Vízöntő megtalálja nála azt a biztonságot, amire szüksége van, ha ki akar teljesedni.
össze is tudnak fogni valamilyen cél érdekében, még akkor is időnként heves robbanások rázhatják meg a kapcsolatot. Oroszlán-Szűz: A látszat szerint eleve halálra ítélt kapcsolat, hiszen a bátorság és n ag y von a lú ság á l l szemben az óvatossággal és aprólékossággal. De a Szűz ért hozzá, hogyan hízelegjen az Oroszlánnak, aki ezt nagyon is értékeli. A szerelemben a Szűz örök-
SMS-ÜZENETEK
Valentinnapi szív küldi szívnek
Szűz
(VIII. 23.–IX. 22.) Szűz-Szűz: Igen jó kapcsolat. A két Szűz megbízható jó társ, remek otthont teremtenek ma-
letem! Draga É s csodalato n o Nag y g e m m e lt öt évet é élem , em Veled! R yon sok g a n m ég lesz réilyenben dlak , á Im ! szünk pe n a P ! m á Cic
Negyven éve már, hogy házasok vagyunk, de most is szeretlek Téged, és remélem, hogy a hatvanadik évfordulot is együtt ünnepeljük! Szeretlek! Ági
Hello, Macsinga! Ez mar a negyedik üzi, hosszabb ez mar, mint egy vasarnap ebéd nélkül. Megyünk tovabb. Szeretlek! Puszi! Egy rajongód
c sa kedves Minden , k mna ládtago anyának , k, a in m Do óm n ek , te s szüleim atesómnak ok nak , un kíogságot ld o b k so a vánok! Zoli /Ap
Oroszlán (VII. 23.–VIII. 22.)
Oroszlán-Oroszlán:
Ha a két nagy cica öszszebújik, abból vagy örökre szóló összefogás lesz a világ ellen, vagy állandó harc egymás ellen, bizonytalan kimenetellel: két uralkodó természetű ember találkozik. De ha
bár nagyon különböző a két ember természete, mégis egyenrangú felek találkozásáról beszélhetünk. Az okos Mérlegre hallgat az Oroszlán, kivált ha az úgy tálalja fel az ötleteit, hogy végül az Oroszlán úgy hiszi, hogy ő találta ki azokat. Így végül is remek párost alkothatnak.
ké retteghet az Oroszlán változékonyságától és kalandvágyától. Oroszlán-Mérleg: Ha-
Koronka iZ Szeretem oltánnak: a szép szemede t , a m é zé de s mosolyo dat, a ke llemes ha ngodat é s a p uh a é r intésed et . Szeretlek ... Andra
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet, mint ember még soha, sohasem szeretett! Ilonkának Sárisápra Sanyitól
23 guknak és a családjuknak. Ragyogóan tudnak alkalmazkodni egymáshoz, s mivel békeszeretők, kapcsolatuk egy életen át harmonikus lehet. Szűz-Mérleg: Ideális kapcsolat, hiszen a Szűz csodálja a Mérleg eredetiségét, eleganciáját, és igazán jól megérthetik egymást szexuális téren is. A Mérleg mégis egy idő után ráunhat a Szűzre, ha az utóbbi nem igyekszik valamiképpen megújulni. Szerencsére az okos Szűznek ez nem okoz nehézséget. Szűz-Skorpió: A szerelemben kitűnő lehet ez
nagyravágyó, kevésre becsüli a kevésbé ambiciózus Szűz jegyűt. A Szűz azonban itt megmutathatja, hogy képes felülmúlni önmagát. A Szűz őszinte szeretetével még a házasságukat is boldoggá tudja tenni.
Mérleg
(IX. 23.–X. 22.)
Mérleg-Kos: A két sz e mb e n á l ló jeg y : klasszikus szerelmi kapcsolat. De persze minden szerelem harc is. Itt is az ellentétek vonzásának törvénye érvényesül, ezért végül is jól kiegészíthetik egymást. Mégis inkább
aránt. Ha művészek, kölcsönösen inspirálhatják egymást. Mérleg-Skor pió: A Skorpió határozott stílusa imponál a Mérlegnek. Egy szép Skorpió társaságában különösen jól érezheti magát a Mérleg, hiszen a Skorpió stílusossága, szépsége mindig valamiféle mélységgel, titokzatossággal telített, ami állandó kihívást jelent a Mérleg intellektusának.
Skorpió
(X. 23.–XI. 21.)
Skorpió-Rák: A Ráknak még a Skorpió kalandok utáni vágyát is sikerülhet megzabolázni. Bár a Skorpió az Császár Veronikáotthonnal, a családdal nak: Nekem Te vagy nem nagyon törődik, a a legszebb csillag Drág a Val Rák gondossága, nyui Há r o az égen és a legdrák m é v am ! galma megadhatja száe , ho n ek e gább gyöngyszem gy m ad mára az élet viszont a relm a földön. edet, d szetagságai között azt a é m s Jeszenszky Zoli indig én m kiegyensúlyozottszere ug yanú ég gy tl ságot, amire szükaz el ek , minít ső c s sége van. ók ut (név án . nélkü Skorpió-Bak: Az l ) Valikam! Csak igy ízlésük hasonegyszerüen: ló, ezért a stílus nagyon szeretlek terén jól megn ti n és köszönöm, hogy ale Boldog V értik egymást. a k o vagy nekem! n á napot kív bb Mindketten iga(név nélkül) e z s g le világ ak! zi művészetkridrászán mester fo a g tikusok, kedvelik rá d , n a v Imádás a szépséget és a ! ám Anitácsk harmóniát maguk Ga-bika B. Katalinnak körül. A kapcsolatuk boldog Valentinakkor lehet tartós, ha napot kívánok . anyagilag kellőképpen Szerető férjed: megalapozott. B. Pisti Skorpió-Halak: Mindketten élvezik, és az önmegvalósításuk részének tekintik a szea heves relmet, amely nélkül Drága egyetlen szerelem, nem tudnának élni kicsi Ágika mint a tar- sem. A szexuális kapMercedesz. Örökké tós párkapcso- csolatuk nagyon jó, légy az enyém! lat áll jól nekik. szenvedélyes, erotikus, A te Macid Mérleg-Bika: A büsz- változatos. Bár véleke és sikeres Mérlegek- ményeik különbözhetben találja meg a Bika nek, idővel mégis öszideális partnerét. A szeszokhatnak. Bika elnézi a Mérleg a kapcso- gyengéit. Mindketten Nyilas lat, bár nem tele vannak ötletekkel, egészen súrló- gazdag a fantáziájuk, (XI. 22.–XII. 21.) dásmentes. Inkább és szeretik a szépséget Nyilas-Kos: A két tüszenvedélyesnek a környezetükben és zes jegy szülöttje jól be mondható. A Skorpió a művészetekben egy- tudja rendezni az éle-
tét együtt. Azonban a Kosnak hosszú pórázon kell tartania a Nyilast, ha tartós kapcsolatra vágyik vele. Az ugyanis még a Kosnál is kevésbé bírja a kötöttségeket. Közösen nagy vendégségeket tartanak, és vidám társasági életet élnek. Nyilas-Oroszlán: Sok köztük a hasonlóság, de vannak ellentétes vonásaik is bőven. Ám a Nyilas jellemessége megfelel a nyílt Oroszlánnak. A Nyilast nem zavarja az Oroszlán temperamentumossága, s nem tagadja meg tőle az őszinte csodálatot sem, amire annak szüksége van. Nyilas-Nyilas: Ez aztán a cigány élet! Nag yon megértik eg ymást, de mivel túlságosan egy húron pendülnek, és mindketten csapodárok, az életük örökös jövés-menés. Az együttélésük így örökös költözködés lehet. Boldog kapcsolatuk akkor lehet, ha tiszteletben tartják egymás függetlenségi igényét.
Bak
(XII. 22.–I. 19.) Bak-Bika: A megbízható Bika támaszt jelent a ragaszkodó Baknak. A Bika okosságával és ügyességével megtámogatva a rafinált intelligenciával megáldott Bak áldozhat az önmegvalósításának, a karrierjének. Nagyon jól tudnak egymáshoz alkalmazkodni. Bak-Szűz: Ez a találkozás ideális. Mindketten művészetimádók,
mindketten óvatosak, szeretik a biztonságot, az otthont. Az óvatos Szűz nem fogja megsérteni az érzékeny Bakot, és mindketten biztonságban érezhetik magukat egymás társaságában. Bak-Nyilas: A Bak kedves, finom lényében kedvét leli a Nyilas, akinek az érzékenysége védő ösztönöket vált ki benne. Érte még arra is képes lehet, hogy az anyagi kérdéseket rendezze. Mivel mindketten szeretik a romantikát, a gyöngédséget és a szerelmet, a kapcsolatuk sokat kibírhat.
Vízöntő
(I. 20.–II. 18.)
Vízöntő-Oroszlán: Ez az uralkodó és a forradalmár kapcsolata. Bár az Oroszlánnak van humorérzéke, és érti is a tréfát, de hosszú távon nem fogja szeretni, mert úgy érzi, hogy a Vízöntő alá akarja ásni az ő személyiségét. Ha a Vízöntő belátja ezt, több empátiával viseltethet a társa iránt, és együttélésük végül is harmonikus lehet. Vízöntő -Nyilas: A Nyilast a Vízöntő az intellektusával leveszi a lábáról, és ezzel mindent felboríthat az életében. Könnyen válhatnak egymás vetélytársaivá is, mivel mindketten nagyon intellektuálisak. Folyton túl akarják szárnyalni egymást ötletességben. A szerelmük is egyfajta versengéssé alakulhat. Vízöntő-Vízöntő: Egy Vízöntőt csak egy másik Vízöntő érthet meg
igazán: hangulatait, ötletességét, bolondos tréfáit. De főleg azért jönnek ki egymással olyan remekül, mert nem veszik egymást komolyan. Szerelmük alapja a fantázia birodalma és a változatosság. A kalandozást is kölcsönösen könnyen megbocsátják egymásnak.
Halak
(II. 19.–III. 20.)
Halak-Halak: Ez a kapcsolat igen jó és tartós is lehet, elsősorban házasságban. Szellemi érdeklődésük egyirányú, s megértőek egymás hibáival, gyengéivel szemben is. Ideális párt alkothatnak együtt, akik segítik egymást, s többre is vihetik egymást támogatva. Halak- Szűz: A látszat szerint a Halak jegyű a gyengébb, de valójában ő az erősebb ebben a kapcsolatban. A Szűz pedig támaszkodik erre az erőre. Minden ellentétességük ellenére is jól egymásra tudnak hangolódni, és nagyszerűen kiegészítik egymást. Valami újat kell teremteniük együtt. Halak-Mérleg: Ritkán unatkoznak eg y ütt. Fo n t o s s z á m u k r a , hogy az anyagiak terén szót tudjanak érteni egymással, különben folyton csak vitatkoznak egymással. A Mérleg szereti, ha csodálják és elkényeztetik, amit bízvást elvárhat a Halaktól. Kölcsönösen ösztönzik egymást, tele vannak ötletekkel.
„A szív gyorsan elárulja önmagát, De mást lát a két szemem, Messze túl a könnyeken, Hogy még mindig te vagy a mindenem” (Heinrich Heine: Bánat)
A Blikk napilap melléklete. Külön nem értékesíthető. Főszerkesztő: Gedei Norbert. Felelős kiadó: Kovács Tibor ügyvezető igazgató. Nyomdai előállítás: RAS-Nyomda Kft. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Szlancsik János ügyvezető
TARTS VELÜNK
2020-BAN IS! NÉPSZERŰ MAGAZINJAINK MOST 2020 FORINTÉRT ELŐFIZETHETŐEK!
3 hónapos előfizetés 30% kedvezménnyel
6 hónapos előfizetés 15% kedvezménnyel
4 hónapos előfizetés 30% kedvezménnyel
2020 forint
2020 forint
2020 forint
.hu oldalon, Keresd ajánlatainkat a vagy hívd ügyfélszolgálatunkat a (+36-80) 202-112 telefonszámon! Jelen ajánlat 2020. február 28-ig, kizárólag belföldi kézbesítés esetén érvényes. Az ajánlat meglévő előfizetők részére is elérhető! További ajánlati feltételeink a www.lapot.hu oldalon megtalálhatóak! Akciókód: 3032.