BOOKAZINE BESTSELLER
NÁCI
Bookazine Bestseller A náci Németország története
A NÉMETORSZÁG TÖRTÉNETE
HATALOM ÉS POLITIKA
9 772631 020009
ÁRA: 1 990 FT
19004
HITLER ÁLLAMÁBAN
ÚJRAFEGYVERKEZÉS
HITLERJUGEND GYŰLÉSEK, BESZÉDEK
NÁCI
A NÉMETORSZÁG TÖRTÉN ETE
HATALOM ÉS POLITIKA
HITLER ÁLLAMÁBAN
A náci párt felemelkedése jelentéktelen fanatikusokból az erős Németország vitathatatlan uraivá olyan véráztatta menetelés volt, amely hatalmába kerítette egy generáció életét, elméjét, és háborúra sarkallta őket. Az Adolf Hitler nevű ambiciózus, fiatal, magányos figura által irányított Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-ban végül beteljesítette hatalmi törekvéseit, és azonnal elkezdte az épp talpra álló Németországot újra felfegyverezni ahhoz, ami azután a történelem legnagyobb konfliktusa lett, miközben kirekesztette a „nemkívánatosakat” abból a népességből, amelyet teljesen az ellenőrzése alá akart vonni. A zsidók kiközösítésétől, majd legyilkolásától a teljes politikai ellenzék megsemmisítéséig, valamint a Hitlerjugenden és a Német Lányszövetségen keresztül az ország gyerekeinek fanatizálásáig a nácik alattomos propagandával és a Gestapo kegyetlenségének segítségével vitték keresztül akaratukat. Ez a bookazine leás a nácik sötét gyökeréig, aztán feltárja elképesztő hatalomszerzésüket és brutális intézkedéseiknek a német államra gyakorolt hatásait, amelyek végül egy olyan országot hoztak létre, amely a történelem egyik leggyűlöltebb alakjának faji és társadalmi téveszméit tükrözte.
Előszó Az első világháború az emberiség történetének addigi legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt. Németország a központi hatalmak egyikeként vereséget szenvedett az antanttól. 1918 novemberében forradalom tört ki Németországban, II. Vilmos császárt és az összes fejedelmet lemondatták. A háború végén a fegyverszünetet november 11-én, a békét Versailles-ben 1919 júniusában írták alá. A béketárgyalásokról kizárták a központi hatalmakat. A nagy gazdasági világválság hatásai következtében, valamint a megalázó versailles-i békerendszer, a gyors egymásutánban egymást váltó gyenge kormányok miatt a német tömegek szemében a parlamentáris demokrácia tekintélye megrendült, gyorsan teret nyertek a felelőtlenül ígérgető szélsőségesek, akik közül végül a nemzetiszocialista irányzat kerekedett felül. Bookazine-unk több aspektusból igyekszik bemutatni a nácik birodalmát. Végigkísérhetjük a „Reich” létrejöttét, az államalakulat főbb vonásait, gazdasági alapjainak megszervezését és működtetését, az „SS-állam” jellegzetességeit, a békés, majd később a háborús terjeszkedés főbb állomásait, végül megismerhetjük a náci állam bukásának okait. A kiadvány teljes mértékben fordított reprodukciója a Future Publishing Limited, a Future plc group company, UK 2019 „The History of Nazi Germany” című bookazinejának, amely a hivatalos brit történészi álláspontot képviseli, a nemzetiszocialista állam kialakulásának és működésének történéseit Nagy-Britannia szemszögéből mutatja be.
(Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a kiadvány a nyugalom megzavarására alkalmas fényképfelvételeket tartalmaz, megtekintése kiskorúak számára nem ajánlott!)
NÁCI
A NÉMETORSZÁG TÖRTÉN ETE
HATALOM ÉS POLITIKA
HITLER ÁLLAMÁBAN MAGYAR NYELVŰ KIADÁS Kiadja: Ringier Axel Springer Magyarország Kft. 1122 Budapest, Városmajor utca 11. Telefon: (+36-1) 488-5700 Felelős kiadó: Kovács Tibor Főszerkesztő: Koszó-Stammberger Kinga Fordította: R. Kovács Anna Lektorálta: Dr. Nyáry Gábor Tervezőszerkesztő: Képe Judit Tördelő: Vodnyánszky Éva Nyomtatás: Ipress Center Central Europe Zrt. 2600 Vác, Nádas u. 8. Felelős vezető: Borbás Gábor Megrendelés sorszáma: 183667 Nyomtatás időpontja: 2019 Árusításban terjeszti: Lapker Zrt. s egyéb terjesztőszervek ISSN: 2631-0201 ISBN: 78-963-9631-44-1
A kiadvány teljes mértékben fordított reprodukciója a Future Publishing Limited, a Future plc group company, UK 2019 „The History of Nazi Germany” című bookazinejának, a szerzői jog vagy a licencjog a Future Publishing Limited tulajdona. Minden jog fenntartva. A „The History of Nazi Germany” a Future Publishing Limited márkajegye, a tartalom licencjogával a Future Publishing Limited rendelkezik.
BOOKAZINE BESTSELLER
T A R T A L O M 6
A NÁCIK FELEMELKEDÉSE 10 A WEIMARI
KÖZTÁRSASÁG VIHAROS ÚTJA Németország küzdött, hogy talpra álljon az I. világháborús vereség társadalmi és gazdasági sokkjából, a demokratikus weimari kormány pedig igyekezett egy pénzügyileg stabil, alkotó és toleráns országot létrehozni. A világ számára tragikus, hogy bukásra volt ítélve
20 A GONOSZ TÉRNYERÉSE: HITLER
Hitler igen leleményesen alakította azt a politikai játszmát, amelyben kijátszotta ellenfeleit egymás ellen, miközben arra törekedett, hogy megszerezze a teljhatalmat
30 HATALOMRA JUTÁS
Hitler és a náci vezetés hízelgett, megfélemlített és vesztegetett, hogy eljusson a csúcsra, egy olyan pozícióba, amelybe azután könyörtelenül bebetonozta magát
ÉLET A NÁCI NÉMETORSZÁGBAN 38 A RENDŐRÁLLAM KIÉPÍTÉSE
A Gestapo, az SA és az SS ellenőrzése alá vonta az állampolgárok szívét és tudatát, és a birodalom számára „nemkívánatosak” ellen fordította őket
48 PROPAGANDA A NÁCI NÉMETORSZÁGBAN
Lássuk, hogyan kísérelték meg a nácik a Harmadik Birodalomban ellenőrzésük alá vonni az elmét a könyvek, az újságok, a mozi és a rádió segítségével!
54 NŐK A BIRODALOMBAN
Ismerje meg a nők szerepének megváltozását a náci uralom éveiben!
60 FIATALOK A NÁCI KORSZAKBAN
Hitler eltökélte, hogy minden fiúnak és lánynak készen kell állni a haza szolgálatára
64 NÉMETORSZÁG
FELFEGYVERZÉSE Nem törődve a gyűlölt versailles-i szerződéssel, Németország titokban megkezdte a felkészülést a globális háborúra
70 A HOSSZÚ KÉSEK ÉJSZAKÁJA Pillantsunk bele a káoszba, amely során Hitler brutálisan megtizedelte az SA-t és más politikai vetélytársait
A HARMADIK BIRODALOM BUKÁSA 100 HITLER HÓDÍTÓ MENETELÉSE
Miután Németország évekig készült a háborúra, Hitler végül beindította a konfliktust, amelyet mindig is akart. Lengyelország volt az első a sok ország közül, amelyet a félelmetes Wehrmacht elfoglalt
104 A NÉMET HÁTORSZÁG
Miközben Európában tombolt a háború, Németország visszafojtotta a lélegzetét, és reménykedett a győzelemben. Lássuk, milyen volt a valódi élet Németországban a nácik uralma alatt a győzedelmes kezdetektől a vereség árnyékáig!
112 A HARMADIK
BIRODALOM VÉGE Élje át az ádáz berlini csatát, a kegyetlen harcot, amely százezrek életébe került, s amely rákényszerítette Hitlert és híveit a vereség valóságának elfogadására
124 ÉS HA A NÁCIK SOSEM
JUTNAK HATALOMRA? Milyen lett volna az élet Németországban, ha Hitler és a nácik soha nem veszik át egy meggyengült, megmentést kereső ország irányítását?
72 AZ 1936-OS BERLINI OLIMPIA Mivel a világ szeme Berlinre szegeződött, a nácik úgy tettek, mintha egy békés és toleráns országban uralkodnának
82 AZ ANSCHLUSS
Politika és emberek, akik Ausztria és Németország egyesítése mögött álltak
86 AZ ÁRJA ÁLLAM KIÉPÍTÉSE Előítélet és üldöztetés a Harmadik Birodalomban
94 A KRISTÁLYÉJSZAKA
Az éjszaka, amikor Németország rárontott a zsidókra
7
20
A NÁCIK FELEMELKEDÉSE 10 A WEIMARI
KÖZTÁRSASÁG VIHAROS ÚTJA Németország küzdött, hogy talpra álljon az I. világháborús vereség társadalmi és gazdasági sokkjából, a demokratikus weimari kormány pedig igyekezett egy pénzügyileg stabil, alkotó és toleráns országot létrehozni. A világ számára tragikus, hogy bukásra volt ítélve
20 A GONOSZ
FELEMELKEDÉSE: HITLER Hitler igen leleményesen alakította azt a politikai játszmát, amelyben kijátszotta ellenfeleit egymás ellen, miközben arra törekedett, hogy megszerezze a teljhatalmat
30 HATALOMRA JUTÁS
Hitler és a náci vezetés hízelgett, megfélemlített és vesztegetett, hogy eljusson a csúcsra, egy olyan pozícióba, amelybe azután könyörtelenül bebetonozta magát
8
10
30
9
10
A WEIMARI KÖZTÁRSASÁG VIHAROS ÚTJA
A WEIMARI KÖZTÁRSASÁG VIHAROS ÚTJA
A törekvő, 14 éve demokratikus német társadalom a gazdag kulturális fellendülésből katasztrofális gazdasági összeomlásba és politikai szélsőségességbe zuhant.
A
két világháború közötti Németországra leginkább úgy tekintenek, mint arra a táptalajra, ahol elvetették Hitler gonoszságának magjait. Ez a korszak azonban sokkal több, mint csupán egy megalomániás felemelkedésének előfutára. 1918. november 9-én, két nappal azelőtt, hogy a fegyverek végleg elhallgattak a nyugati fronton, II. Vilmos császár lemondott a trónról és Hollandiába menekült. Úgy hitte, ezzel a tettével „…feláldoztam magam és trónomat abban a hitben, hogy így cselekedve szolgáltam legjobban szeretett hazám érdekeit”. Ezzel hatalmi vákuumot okozott, az utcákon elszabadult az anarchia, mivel a Német Császárság szétmorzsolódott. A bekövetkező németországi forradalom hónapokon át tartó zavargásokat idézett elő, és ezek az erőszakkitörések jelezték,
mennyire szétdarabolódott a társadalom, és hogy még tovább bomlik. Miután a baloldaliak veszítettek a Spartakus-felkelésben, 1919 januárjában az új kancellár, Friedrich Ebert és a kormánypárt, Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) új alkotmányt készített elő. Megszületett egy új, demokratikus rendszer, amely weimari köztársaságként vált ismertté. A weimari társadalmat azonban még legjobb évei csúcsán is áthatotta a széthúzás. Ez a feszültség aztán a gyakori gazdasági zavarok rohamai során egy olyan korszakban hágott tetőfokára, amely az infláció, a feszült nemzetközi kapcsolatok, a puccsok és a virágzó kultúra melegágya volt. A weimari politikai kísérlet ugyan Hitler zsarnoki uralmával végződött, de a 20. századi történelem egyik legjelentősebb periódusa marad.
11
A NÁCI NÉMETORSZÁG
ZŰRZAVAR
1919–23
Kifizethetetlen jóvátétel, háborús bűntudat és frissen meglelt kulturális szabadság határozta meg ezt a változatos kort.
KULTÚRA
A birodalom a múlté lett, a német nép pedig megragadta a lehetőséget, hogy megszerezze a szabadságát. A német főváros, Berlin rövid idő alatt a világ egyik kulturális központjává vált, ez figyelemre méltó teljesítmény volt, tekintve, hogy a háborús kapituláció csak néhány évvel korábban történt. Országszerte új lehetőségek nyíltak a nők számára: megkapták a választójogot, és a születésszabályozás modern formáihoz is hozzájutottak. A művészetben is előtérbe kerültek az új gondolatok, különösen a Bauhaus, egy dizájn- és építészeti iskola, amely 1919-ben Weimar városában nyílt meg. Az utcákon azonban továbbra is felbukkant az erőszak, és nem szűnt meg a politikai bizonytalanság sem. A kultúra és a szórakoztatás ezen korszaka lett az egyik eszköz, amelynek segítségével a németek elviselték a bajokat, és amely segített átevickélni a köztársaság kezdeti ingatag évein – az élelmiszerés pénzhiány ellenére. Berlin óriási szerepet játszott ebben az új önkifejezési módban, de a weimari kultúra leghíresebb műfaja, a kabaré Münchenben gyökeresedett meg. A műfaj már a századforduló óta létezett Németországban, de teljességében csak az 1920-as években virágzott ki. Amikor elkezdődtek a weimari köztársaság legjobb évei, a „Kabarett” társadalomban betöltött avantgárd szerepe tovább növekedett.
12
GAZDASÁG
A mérhetetlen jóvátétel fizetése és a súlyos hiperinfláció mellett a német gazdaság beleragadt a háború utáni pangásba. A nyugati front legtöbb harca Franciaország és Belgium területén zajlott, így Németország profitált a nagyrészt sértetlen Ruhr-vidékből, az ország ipari központjából. Mindez azonban megváltozott a versailles-i békeszerződéssel, amely megnyomorította az országot. 1921-ben alig tudta kifizetni az első év kétmilliárd aranymárkányi jóvátételét, nagy részét szénnel, vassal és fával rótta le. 1922-re viszont világossá vált, hogy ez nem fenntartható rendszer, és elkezdődött a hiperinfláció. A papírpénz napról napra értéktelenebb lett, az emberek talicskákban gyűjtötték a bankjegyeket, és siettek elkölteni, mielőtt az árak tovább szöktek volna az egekbe. A hiperinfláció rombolta EGY UNCIA 1 000 000 000 000 000 a zsenge weimari közARANY társaságot, így Gustav MEGVÁSÁRLÁSÁHOZ Stresemann közbelépett. SZÜKSÉGES 1 000 000 000 NÉMET MÁRKA Az 1923 augusztusában 100 000 000 kinevezett új kancellár elrendelte, hogy a mun10 000 000 kások térjenek vissza a Ruhr-vidékre, és nekilátott 100,000 az ország stabilizálásának. Az új pénz, a Rentenmark 10,000 és a Dawes-terv keretében 1,000 nyújtott 200 millió dolláros 100 USA-kölcsön segítségével Németország képes volt 1919. 1920. 1922. 1923. 1923. 1923. újra talpra állni. jan. szept. szept. jan. szept. nov.
A WEIMARI KÖZTÁRSASÁG VIHAROS ÚTJA
POLITIKA A császár távozásával újfajta politika alakult ki a fiatal köztársaságban. Friedrich Ebertet 1919 februárjában elnökké választották. A II. Vilmos császár uralmának árnyékából kilépő weimari köztársaság volt a háború lángjaiból kiemelkedő főnix. Miksa badeni herceg birodalmi kancellár hivatalosan átadta a hatalmat Ebertnek, Németország pedig ekkor szövetségi államokra (Land) oszlott, mindegyik önálló volt, a had-, kül- és pénzügyeket kivéve, végső soron pedig a berlini Reichstagban működő központi kormányzatnak tartozott beszámolni. A weimari köztársaság arányos képviseleti rendszert alkalmazott, és minden húsz évnél idősebb ember jogosult volt a szavazásra. Ez azt jelentette, hogy több kisebb párt vett részt a kormányzásban, és egyiknek sem volt abszolút többsége. Ez megakadályozta, hogy bármelyik párt kizárólagos hatalomra tegyen szert. Az első jelentős fenyegetést a weimari Németországra az 1920-as Kapp-puccs jelentette. A jobboldali zendülést a köztisztviselő és újságíró Wolfgang Kapp vezette, a támadások Ebert ellen irányultak, mivel a lázadók úgy hitték, hogy a versailles-i békeszerződés cserbenhagyta az országot. A köztársasági elnök elhagyta Berlint, Drezdába menekült, ahol elsősorban a fővárosban megvalósítandó általános sztrájkra szólított fel. Ez a döntés mesterfogásnak bizonyult, megbénította a fenyegető felkelést, emiatt az mindössze öt nap után kudarcba fulladt. Ebert azért is szerencsés volt, mert 1918-ban megkötötte a hadsereggel az Ebert–Groener-paktumot, így nem állt fenn a veszély, hogy a katonaság megbuktatja a kormányt. A szocialisták körében, akik a hadsereget a forradalom ellenségének tekintették, népszerűtlenné tette őt a megegyezés, amely azt is biztosította, hogy a hadsereg a köztársaság idején továbbra is beleszólt a politikai ügyekbe.
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK A korábbi szövetséges hatalmak elnézően bántak a legyőzött Németországgal, vagy kipréseltek volt ellenfelükből mindent, amit csak lehetett?
Úgy tűnt, mintha az egész világ Németország ellen lenne. Miután a kormány nem tudta összekaparni az újabb jóvátételi részletet, Franciaország és Belgium 1923-ban eldöntötte, megszállja a Ruhr-vidéket, Németország ipari erőközpontját. Hatvanezer támadó vette át az acélgyárak, szénbányák és vasutak feletti ellenőrzést, és minden ellenálló munkást bebörtönöztek. A jóvátétel részét képező készleteket erőszakkal elszállították. Ez sértette a Népszövetség által felállított szabályokat (megmutatva a szervezet gyengeségét). A kétéves megszállás 150 ezer Ruhr-vidéki német kiutasításához vezetett, és óriási csapást mért a német gazdaságra, mivel a kormány a régió dolgozóit passzív ellenállásra utasította, majd a költségek fedezésére túlzott pénzkibocsátáshoz folyamodott, részben ez volt a hiperinfláció oka, amely rövidesen tönkretette az országot. A szövetségesek kísértésbe estek, hogy hátradőlve figyeljék, amint a régi ellenség magát dönti romlásba, de hamarosan mutatkoztak más összefüggések is. A Szovjetunió kezdett a legnagyobb ideológiai fenyegetésnek tűnni az USA, Nagy-Britannia és Franciaország számára, így Olaszországgal és Belgiummal együtt megalakították a Dawes-bizottságot, hogy segítsenek talpra állítani a weimari köztársaságot. A tárgyalások eredményeképp a franciák és 1871. február 4. – 1925. február 28. a belgák kisvártatva kivonultak a Ruhr-vidékről, A weimari köztársaság első elnöke fő szerepet Németország nemzeti bankját pedig a volt világjátszott az új alkotmány létrehozásában. Ebert háborús szövetségesek szoros ellenőrzés alá vonátvezette Németországot a politikai zűrzavaron, de bírálták, amiért túl sokszor alkalmazta ták. A hosszú távú célok továbbra sem látszottak, a fegyveres erőket. Tekintélye végül de rövid távon a weimari köztársaságon segített áldozatul esett a pénzügyi krízisnek; korábbi ellenségeinek nagylelkűsége. még hivatalban volt, amikor
FRIEDRICH EBERT
meghalt.
13