Diktátorok by Ringier Hungary Kft.

DIKTÁTOROK AUGUSTO PINOCHET IDI AMIN POL POT

BENITO MUSSOLINI SZTÁLIN SZADDÁM HUSZEIN HITLER

Bookazine Bestseller – Diktátorok könyve

BOOKAZINE BESTSELLER

9 772631 020009

ÁRA: 1 990 FT

19003

MEGFÉLEMLÍTÉSSEL URALKODÓ ZSARNOKOK

DIKTÁTOROK

zek az emberek úgy emelkedtek fel, hogy erőszakkal vagy politikai eszközökkel ragadták el a hatalmat a fennálló kormányoktól, és többé-kevésbé bármit megtettek a csúcson maradásért. Egy diktátor számára az eredmény mindig szentesíti az eszközt: akár cenzúrával és terrorral, a politikai ellenfeleket kizárva kényszeríti az embereket alávetettségbe, akár teljesen megsemmisíti ellenségeit. Ebből a könyvből többeket is megismerhet a 20. század legkönyörtelenebb vezetői közül, megtudhatja, milyen volt az élet vasöklük szorításában, és kiderül, hol léteznek ma is diktatórikus rendszerek.

DIKTÁTOROK MAGYAR NYELVŰ KIADÁS Kiadja: Ringier Axel Springer Magyarország Kft. 1122 Budapest, Városmajor utca 11. Telefon: (+36-1) 488-5700 Felelős kiadó: Dr. Bayer József Főszerkesztő: Koszó-Stammberger Kinga Fordította: R. Kovács Anna Lektorálta: Dr. Nyáry Gábor Tervezőszerkesztő: Képe Judit Tördelő: Vodnyánszky Éva Nyomtatás: Ipress Center Central Europe Zrt. 2600 Vác, Nádas u. 8. Felelős vezető: Borbás Gábor Megrendelés sorszáma: 183666 Nyomtatás időpontja: 2019 Árusításban terjeszti: Lapker Zrt. s egyéb terjesztőszervek ISSN: 2631-0201 ISBN: 978-963-9631-43-4

A kiadvány teljes mértékben fordított reprodukciója a Future Publishing Limited, a Future plc group company, UK 2018 „Dictators” című bookazine-jának, a szerzői jog vagy a licencjog a Future Publishing Limited tulajdona. Minden jog fenntartva. A „Dictators” a Future Publishing Limited márkajegye, a tartalom licencjogával a Future Publishing Limited rendelkezik.

BOOKAZINE BESTSELLER

TARTALOM 08 KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

80 A KOREAI KIM CSALÁD

18 A GONOSZ FELEMELKEDÉSE: HITLER

90 AUGUSTO PINOCHET

Lehetőség, becsvágy és ego együttese teremti meg a kegyetlen és abszolút hatalmat

A népámító a rasszizmust és az elnyomást használta a német „nagyság” helyreállítására

28 A FASIZMUS ATYJA: MUSSOLINI

Benito Mussolini addig folytatta bősz előretörését, amíg Itália az uralma alá nem került

Pinochet volt szövetségese elleni puccsa csupán a kezdet volt

94 AZ UGANDAI MÉSZÁROS: IDI AMIN A médiát érdekelte Idi Amin, ám a kamera előtti bohóckodása elrejtette a sötét igazságot

34 FRANCISCO FRANCO

100 TESTVÉRI VEZÉR: KADHAFI EZREDES

38 (EGÉSZ) JÓ DIKTÁTOR? SALAZAR

104 GÖRÖGORSZÁG: EZREDESEK RENDSZERE

A spanyol polgárháborút megnyerő Generalísimo lett Európa legtovább uralkodó diktátora

A portugál António Salazar volt az egyik legkevésbé gonosz 20. századi diktátor?

46 OROSZORSZÁG TELJHATALMÚ URA: SZTÁLIN A történelem egyik legbrutálisabb és legvéresebb rezsimjével festette vörösre a Szovjetuniót

56 POL POT ÉS A VÖRÖS KHMER

Ez a zárkózott, rosszul teljesítő ember szervezte a 20. század egyik legszörnyűbb népirtását

62 FIDEL CASTRO: AZ EMBER, AKI HITT

Castro rendkívüli magabiztossága okán vált képessé a kudarcok leküzdésére, amelyek más vezetőket tönkretettek volna

Görögország politikai káoszában katonatisztek egy csoportja saját kezébe vette az irányítást

114 FERDINAND ÉS IMELDA MARCOS

Ferdinand Marcos azt állította, háborús hős, felesége, Imelda pedig egy cipőimádó szépségkirálynő volt. De mi a szalagcímek mögötti valóság?

118 ROBERT MUGABE

Robert Mugabe azt mondta, hogy Gandhi hatott rá, ám igen távol állt ettől

124 LI KUAN JU, SZINGAPÚR ALAPÍTÓJA Azt akarta, hogy állama a „kiválóságával érvényesüljön” – de vajon sikerült neki?

128 CSANG KAJ-SEK

76 AZ EMBER, AKI DACOLT SZTÁLINNAL: JOSIP BROZ TITO

134 SZADDÁM HUSZEIN

A kommunista diktátor, aki a vasfüggöny mögött uralkodott, de elkülönült a Szovjetuniótól

Több mint négy évtizedig kiszámíthatatlanul kormányozta Líbiát, amely a halála után romba dőlt

68 MAO KATASZTROFÁLIS TERVE

Kína szerencsétlen próbálkozása, hogy a világ leghatalmasabb országa legyen

Hetvenéves fennállása alatt Észak-Korea bezárkózó diktatúrájának csak három vezetője volt – mind ugyanabból a családból

Csang Kaj-sek több mint húsz évig uralkodott, de veszített Mao Ce-tung kommunistáival szemben

Egy csonka családból jött nacionalista forradalmár ragadta meg a legfőbb hatalmat Irakban

138 TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA

Hol léteznek még a világban diktatúrák?

114

118

100

134

KIBŐL LEHET

Lehetőség, becsvágy és ego együttese teremti

századok során sok diktátor uralkodott. Világszerte akadtak a modern korban is, és ma is számos példányuk él, sőt virul. Látszatra igen különbözőnek tűnhetnek – különböző országok, különböző kultúrák, különböző törekvések. Azonban több tényező is összekapcsolja ezeket a vezetőket; jellemvonások és körülmények, amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy mivé lettek, amelyek befolyásolják, mit tesznek és hogyan tekint rájuk a világ. Sokan közülük – ha ugyan nem mindegyik – rossz szándékú, és ezért a „diktátor” szót használjuk a zsarnoki uralkodó leírására, aki abszolút hatalmat gyakorol egy ország és népe fölött – gyakran brutális módon, és semmi egyébre, csak a

saját céljaira van tekintettel. De nem volt ez mindig így. Ha utánanézünk a „diktátor” fogalom eredetének, egy egészen másmilyen történetre bukkanunk. Az ókori Rómában a köztársaság korában consulok uralkodtak. Ám időről időre, amikor valamilyen válság – például lázadás vagy háború – fenyegetett, kiderült, hogy sokkal jobb, ha a krízis idején egy személynek – ebben az esetben egy bírának vagy magistratusnak – adnak időszakosan a többiek fölötti abszolút hatalmat, hogy döntéseket hozzon és irányítson. Ez ugyan az emberek beleegyezésével történt, de, mint a legtöbb korai demokráciában, nem az egész lakosság hallathatta ez ügyben a hangját, csak azok, akiknek előjogaik, magas társa-

dalmi állásuk és rendszerint sok pénzük volt, vagyis a patríciusok. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez mindig időszaki megbízatás volt, maximum hat hónapos időtartammal, hogy úrrá legyenek az adott krízisen. Tény, hogy rövid időtávon egy ember gyorsabban és határozottabban tudott dönteni, de ekkora hatalom és hatáskör egyetlen személy kezében – mindez azt idézte elő, hogy a tisztség viselője előbb-utóbb korrupttá vált, és idővel az egész köztársasági képviseleti rendszer megszűnt. Lucius Sulla (i. e. 138–78) volt az első, akinek hivatalát vagy hatalmát nem kötötték korlátok, ebben később Julius Caesar követte őt (i. e. 100–44), akinek neve nemcsak a nagy hatalommal járó pozíció szinonimája

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

DIKTÁTOR? a kegyetlen, abszolút hatalmat. lett, hanem rokoni kötelékek alapján már uralkodói dinasztiát alapított, igen hasonlóan a királyi családokhoz. Ő volt az, aki felszámolta a köztársaságot és létrehozta a császárságot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a korai monarchiák maguk is a diktatúra egy formáját jelentették, a királynak abszolút hatalma volt alattvalói és a törvények fölött. Ez a királyi hatalom isteni eredetében való hiten alapult, miszerint a királyt maga Isten jelölte ki, hogy úgy uralkodjon a népen, ahogy az neki tetszik. Éppúgy, mint sok modern diktatúra, ez a társadalmi berendezkedés is tág lehetőséget nyújtott az emberek kizsákmányolására, a korrupcióra vagy egyszerűen a rossz vezetésre. Olyan rendszer volt ez, amelynek erős támoga-

tókra (akik cserébe személyes hasznot húztak), valamint a hadsereg erejére és éberségére volt szüksége, amely mindenféle ellenállást megakadályozott vagy levert. A történelemben a későbbi korokban is láthatjuk, hogy az abszolút hatalmú uralkodók prosperáltak: a mongol haduraktól és kínai császároktól kezdve az indiai maharadzsákon át az afrikai törzsi vezetőkig. Még ha a nép uralma meg is törte ezt a hatalmi monopóliumot – mint történt az a francia forradalom idején –, az csak káoszhoz és zűrzavarhoz vezetett, ami lehetővé tette, hogy egyetlen erős, ambiciózus személy – egy olyan ember, mint Bonaparte Napóleon – vegye át a hatalmat, és saját terveit, céljait kövesse. Caesarhoz hasonlóan Napó-

ÍRTA: David J. Williamson

leon is tábornokból lett diktátor, majd császár. Bár a „császár” címet sok modern diktátor nem vette fel, hatalomra jutásuk módja jó néhány közös vonást mutat a múltbeli eljárásokkal. Különböző okai lehetnek, hogy egy diktátor meg tudja ragadni a hatalmat, vagy az egyszerűen a lábai elé hullik. A diktátor fegyvertárának fő eszköze, hogy elvtelen tud lenni, s kihasználja a pillanatot, amikor a körülötte lévők a legsebezhetőbbek. Noha a körülmények igen eltérők lehetnek, számos példa van arra, hogy azok mégis közeli rokonságot mutatnak. Az, hogy egy diktátor milyen lépéseket tesz a hatalomra jutása érdekében, nagymértékben eltérhet attól, ahogyan viselkedik, amikor már megszerezte.

Az önnépszerűsítés élén áll a nép bajnokaként való szereplés: a küzdelem középpontjába önmagát helyezi mint a probléma megoldásának lehetséges eszközét, és az egyetlent, aki meg tudja adni a népnek, amit az akar. Ez feltétlenül igaz a modern kori diktátorokra, akik (legalábbis a felszínen) törvényes és demokratikus eljárással szerezték meg a hatalmat. Adolf Hitler, akit Hindenburg elnök nevezett ki Németország kancellárjává, ezt a törvény adta lehetőséget aknázta ki, hogy kialakítsa hatalmi bázisát és magát teljesen autokratikus és abszolút uralkodóvá tegye. Joszif Sztálin, akit a kommunista párt különféle posztjaira választottak meg vagy neveztek ki, hasonlóképpen alkalmazta az összes rendelkezésére álló könyörtelen és kegyetlen módszert, hogy megsemmisítse riválisait és létrehozza a modern kor egyik leghírhedtebb zsar-

noki rezsimjét. Fidel Castro a kommunista ideológia iránti szenvedélyét arra használta, hogy háborút vívjon – ahogyan ő látta – a kapitalizmus elnyomó természetével szemben, majd egy olyan rendszer első számú vezetője legyen, amelyben (elméletileg) ilyen vezető nem is létezhetne. Számtalan olyan körülmény adódhat, melyek miatt egy potenciális diktátor a nép látnok vezetőjeként támogatókat tud gyűjteni. Szörnyű gazdasági zűrzavarban lévő államok, amelyek-

tott kapukat jelentenek egy hatalommániásnak a feltétlen uralom megszerzéséhez. Még könynyebb a dolga, ha a nép politikailag megosztott, s különösen akkor, ha a hadsereg tagja, aki a befolyását, a jogosultságait arra tudja használni, hogy a hadsereg a parancsai szerint cselekedjen. Így azután ugyanezt a haderőt lehet alkalmazni a diktátor saját bejáratú jogfelfogásának a fenntartására és a lakosság leigázására. Nem véletlen, hogy a történelem során számos diktátornak katonai háttere volt. Ugyanilyen fontos,

„LÉNYEGI TÉNYEZŐ A KARIZMA ÉS AZ EGYÉNISÉG, AMELYEKKEL A DIKTÁTOR KÉPES RÁVENNI MÁSOKAT, HOGY TÁMOGASSÁK ŐT” nek a pénzügyi rendszere működésképtelenné vált és közel áll az összeomláshoz; éhínség, esetleg más természeti katasztrófa által sújtott ország, ahol a regnáló kormány csekély reményt vagy támogatást nyújt; olyan ország, amelyet a háború kivéreztetett vagy a katasztrofális vereség réme fenyegeti – ezek tipikusan mind nyi-

hogy sokan – akik bár nem szolgáltak a fegyveres erőknél, de mindenáron erős uralkodónak akarnak látszani – katonai rangot és egyenruhát találnak ki maguknak, hogy megfélemlítsék bírálóikat és ellenfeleiket – nem mellesleg így erősítik törékeny egójukat is. Bármilyen okból kerül is egy diktátor hatalomra, a kulcs a lehe-

A „diktátor” fogalmának gyökerei Julius Caesarig vezethetők vissza

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

A HIÚSÁG ÉS ARROGANCIA CSÚCSA Egyes diktátorok messzire mennek az önreklámozásban, imázsuknak nincsenek korlátai.

ALFREDO STROESSNER

A paraguayi diktátor ragaszkodott hozzá, hogy a nevét minden közterületre kitegyék, még a neonfeliratokra is, valamint ahhoz is, hogy minden híradás az ő nevével kezdődjön.

tőség kihasználása, az a képessége, hogy vagy manipulálja a körülményeket, vagy megragadja azt a pillanatot, amikor a helyzet számára a legkedvezőbb és határozottan a csúcsra tud törni. Nem véletlen az sem, hogy a modern kori diktatúrák a nemrégiben felszabadult volt gyarmati országokban virágzanak. Nagy-Britannia, Spanyolország, Németország és Franciaország (és mások) lehanyatló birodalmaiban ezeknek a nemzeteknek a politikai berendezkedése hatalmas változáson ment keresztül a 20. században, közülük sok éppen a gyarmattartójától nyerte vissza a függetlenségét. Nem meglepő, hogy ez több országban hatalmi vákuumot teremtett, melyet gyorsan be kellett tölteni. Ez lehetőséget adott arra, hogy a riválisok leszámoljanak egymással régi sérelmeikért, és megnyitotta az utat azok előtt, akik minden lehetséges eszközt hajlandók voltak bevetni a hatalom megragadása és megtartása érdekében. Lényegi tényező a karizma és az egyéniség, amelyekkel a diktátorok képesek rávenni másokat, hogy támogassák és teljesítsék a parancsait – ezek alapeszköznek számítanak a fegyvertárukban. Igen gyakran szenvedélyes és rutinos szónokok, együttérzést mutatnak a nép iránt, megérintik annak elméjét és lelkét. Ehhez sok esetben felhasználják nehéz vagy zaklatott múltjukat és neveltetésüket – akár valós az, akár nem –, hogy kötődést teremtsenek a személyük és azok között, akiken uralkodni szeretnének. Magukhoz vonzhatnak egy szoros támogatói kört (amely a saját előrejutására vágyik), hogy segítsen céljaik elérésében, és amelynek tagjait, amikor már nem jelentenek hasznot, többnyire könyörtelenül elsöprik az útból. Lejáratják őket a nyilvánosság előtt, vagy ami még rosszabb, más módon szabadulnak meg tőlük és szolgálataiktól.

Kétségtelen, hogy egy diktátor felemelkedése és hatalomban töltött ideje során nélkülözhetetlen a kiválasztottak körének lojális támogatása. Téves lenne azt feltételezni, hogy minden diktátor pusztán a hatalom kedvéért sóvárogja a hatalmat. Nyilvánvalóan van valami, ami hajtja őket, de a dolog igazi lényege az, hogy mit ural ez a hatalom. A nép hűsége és csodálata, sőt hálája táplálhatja a diktátor éhes egóját, de mindez a pénzről és a vagyonról is szól. Egy ország gazdagsága az erőforrásain alapszik, és ezek felbecsülhetetlen értékű üzleti ütőkártyákat jelenthetnek a globális piacon. Az ország készleteinek ellenőrzésével és kiaknázásával a diktátor nemcsak magát tudja nagyon gazdaggá tenni, hanem a hozzá közelállókat is, ezáltal megvásárolja a hűségüket és a támogatásukat. Ennek eredményeképp a vezető segítői a lekötelezettjeivé lesznek, így különösen nehéz kivonni magukat ebből veszedelmes társulásból, hacsak persze nem maga a diktátor dönt úgy, hogy vége az „üzleti megállapodásnak”. Következésképpen a diktátorok ravaszak és számítók. Gyakran igen éles elméjűek, képesek számos bonyolult lépést előre kitervelni céljuk elérése érdekében, a körülöttük lévőket pedig úgy használják, mint sakknagymester a gyalogokat egy játszmában. Agyafúrtak akkor is, ha azt kell kiválasztani, kivel kössenek üzletet. A gazdagsággal és forrásokkal együtt járnak a más országokkal és más uralkodókkal kötött egyezségek és megállapodások. Ezek a források lehetnek természetiek, mint az olaj, a gáz vagy az arany, de a potenciális partnerek számára éppúgy értéket képviselhet az ország földrajzi helyzete, régióbeli elhelyezkedése. A diktátor kezelheti megvetéssel a népét, megfoszthatja demokratikus jogaitól, akár szegénységbe is taszíthatja, az emberek függhetnek a rezsim

EMOMALI RAHMON

Tádzsikisztán elnöke 2013ban annyira feldühödött egy YouTube-videó – amelyben egy esküvőn táncolt – közzétételén, hogy az egész országban megszüntette a YouTube-hoz való hozzáférést.

VLAGYIMIR PUTYIN

Az orosz elnök rendszeresen közzétesz olyan videókat, amelyeken horgászik, fát vág, sőt, elveszett kincseket is keres, mindig derékig meztelenül, hogy népszerűsítse macsó, kemény férfi imázsát.

BOKASSA CSÁSZÁR

1965–1979 között brutális rezsim ura volt a Közép-afrikai Köztársaságban (három évig császárság). Azzal vádolták, hogy ellenfeleit oroszlánok elé vettette eledelül! Az iskolásoknak arcképével díszített egyenruhát kellett viselni.

NURSZULTAN NAZARBAJEV

Kazahsztán harminc év után, 2019-ben lemondott vezetője úgy vélte, az üzenetet minél korábban sulykolni kell: az életéről és tetteiről mesekönyvsorozatot jelentetett meg kicsiknek. 2019. március 20-án a parlament megszavazta, hogy a főváros, Asztana ezentúl a volt diktátor nevét – Nur-Szultan – viselje.

A katonaság erődemonstrációja az 1947. május elsejei ünnepségeken Moszkvában – Sztálin és Lenin képe előtt

„SZÖVETSÉGESEK, AKIK SZERETIK NEM MEGLÁTNI AZ EMBERI JOGOK MEGSÉRTÉSÉT, A KORRUPCIÓT – NAGY ELŐNY EZ A DIKTÁTORNAK” jóindulatától. Meglehet, emiatt a világ civilizált országai viszolyoghatnak a zsarnoktól, mégis eltekintenek mindettől, ha a világ fő politikai erőinek fontos az, amije van, amit adni tud. Mindez már többször is bebizonyosodott a történelem során. Megszerezte a hatalmat, biztosította a szükséges támogatást, és bár húzódozva, de tudomást vettek róla (noha nem feltétlenül ismerték el) a világ országai, mi kell egy diktátornak a hatalmon maradáshoz? Erős szövetségesek, akik szeretik nem észrevenni az emberi jogok megsértését, a korrupciót – nagy előny ez a diktátornak, különösen, ha az a szövetséges kész pénzügyi és katonai segítséget nyújtani a rezsim megtámogatására. De talán a legerősebb fegyver, melyet egy abszolút uralkodó használhat, a félelem, sok esetben a terror, és ezt a legbelsőbb körtől kezdve egészen az utca egyszerű emberéig bárkivel szemben alkalmazhatja.

Meglehet, a félelem forrása a diktátor saját jellemének gyengeségeiben rejlik: az ő félelme, hogy megtámadják vagy akár megbuktatják, gyanakvása támogatóinak hűsége és igazi motivációi iránt. Az abszolút hatalommal paranoia és bizalmatlanság jár együtt, ezért az évszázadok során a diktátorok vadul igyekeztek elültetni a félelmet a körülöttük lévőkben, hogy megőrizzék alattvalóik fölött az irányítást. A csúcs közelében tanyázó viszonylag kis csoportnyi támogató számára a félelem alapja leginkább uralkodója és jótevője bizalmának elvesztése volt, mert ha ezt elvesztették, akkor mindent elveszítettek, amit a rezsimtől kaptak – tiszteletet, politikai státuszt, befolyást, személyes vagyont. És ha egyszer a bizalom köteléke elszakadt, alig volt esély helyreállítani. Minden hideg számítás ellenére az abszolút hatalom terhe kivétel nélkül instabillá és kiszámíthatatlanná teszi a diktátorokat, így főként a

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR? hangulatuk befolyásolja a döntéseiket, melyek gyors és néha halálos következményekkel járnak. Félelmet ültetni egy maroknyi ember szívébe aránylag könnyű, ám ahhoz, hogy az egész lakosságot kontroll alatt lehessen tartani, a félelem mechanizmusainak be kell szivárogni a társadalom minden szegletébe. Egyáltalán nem kizárólag a diktatúrák, a világ szinte minden országa használ kémeket és informátorokat, de a félelem sötét és baljóslatú alapépítményében ezek lényegi elemek, amelyek megerősítik a diktatórikus rendszert. Az elnyomó uralom egyértelműbb jellemzője a – láthatóan a normális jogrendszeren kívül álló – titkosrendőrség alkalmazása. A megfélemlítésen, zsaroláson, sőt erőszakon keresztül a rezsim képes egymás ellen fordítani az egyéneket, elősegítve az instabilitást és a bizalmatlanságot, ezáltal az emberek gyanakszanak és félnek már attól is, hogy a szomszédaik mit tesznek vagy mondanak majd. Mint Nicolae Ceaușescu zsarnoki rezsimjében Romániában, ahol az átlag állampolgárokat egy informátor jelentése alapján minden további nélkül lefogták és bebörtönözték, gyakran úgy, hogy ezt bármiféle valódi bizonyíték vagy ok alátámasztotta volna. Dél-Amerika katonai juntáiban (ez a hadsereg vezetőinek testületi diktatúrája) a letartóztatottak ezreit likvidálták, egyszerűen „eltűntek”, többé senki nem hallott róluk. A diktatórikus rendszer idáig is hajlandó elmenni, hogy elnyomja az ellenállást, kontrollálja a másképp gondolkodást és megőrizze a hatalmát. A lakosság kézben tartása sosem teljes a média fölötti abszolút hatalom nélkül. Fel-

i ekbeli sztálin Az 1930 -as év áldozataira tisztogatások lékező nő virágokkal em

ZSARNOKNAK VALÓ PALOTA Egy diktátor életét nyilvánvalóan és tartósan fémjelzi az a hatalmas mértékű költekezés és az az extravagáns életstílus, amelyet magának, családjának, valamint közeli barátainak és szövetségeseinek megenged, annak ellenére, hogy közben az emberek esetleg szegénységben élnek vagy egyenesen éheznek. A román kommunista vezető, Nicolae Ceaușescu éveken keresztül terelte át a nép pénzét a saját zsebébe, hogy luxuséletmódot biztosítson magának és a feleségének. Amit ma Parlament Palotájaként ismerünk (a világ második legnagyobb kormányzati épülete a Pentagon után), eredetileg Ceaușescu

A nagy díszszemlék és a nagygyűlések, mint ez a havannai is, a diktatórikus rezsimeket fémjelzik

saját használatára készült, noha Románia kommunista állam volt. Más diktátorokkal is ez a helyzet: a hatalom és siker mutatójaként kényszeresen hencegni akarnak az életmódjukkal. Gyakran több házuk is van: vagy a különböző évszakokra, vagy különféle szórakozásokhoz, de mindegyik az erő látható demonstrációja. A Parlament Palotája Bukarestben, Romániában. Ceaușescu 1100 szobás álompalotája, amely kis híján csődbe vitte az országot, a halálakor még befejezetlen volt

Argentínában és más dél-amerikai országokban évekig katonai uralom volt

ügyelve, hogy mit láthat és hallhat a nép, a diktátorok már csak egy kis lépésre vannak annak irányításától, mit gondoljanak és akarjanak az emberek. Az újságok, magazinok, rádió és televízió állami tulajdonlásában és ellenőrzésében nincs semmi újdonság, ez mindig is központi elem volt a kommunista rezsimekben. Egy diktátor uralmának fenntartásához létfontosságú, hogy népe csak egy nézőpontot ismerjen – az övét. Az írott média, a tévé- és rádióállomások megvásárolhatók, az azokat működtető emberekkel együtt. A külföldi újságíróknak meg lehet tiltani, hogy belépjenek az országba, és ha mégis felbukkannak, koholt vádakkal őrizetbe lehet őket venni. Szerencsére az internet új, glo-

bális világában egy diktátor már nehezebben tudja népe szívét és elméjét a felügyelete alatt tartani. Mégis, van néhány olyan rezsim földünkön, amely saját céljaihoz igazította a világhálót, és kártékony fegyvertára újabb eszközeként alkalmazza az internetet. Ezekben az országokban nemcsak azt határozzák meg, hogy mit nézhetnek meg és mit nem a polgárok, de széles körben elterjedt, hogy a közösségi médiát propaganda terjesztésére vagy a rendszer ellenzékének lejáratására használják. Alkalmaznak emellett komplex technikákat is, amelyekkel a közösségi médiát bombázzák, hogy befolyásolják az emberek véleményét, sőt, megpróbálják manipulálni az állítólag tiszta választások eredményét.

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun Donald Trump amerikai elnökkel nevetgél egy 2018as találkozójukon

Észak-Korea családi dinasztia típusú diktatúrát vezetett be

A propaganda mindig is a diktátori hatalom megtartásának alapkelléke volt, mindössze azok az eszközök változtak, amelyekkel létre lehet hozni és célba lehet juttatni. Ám az is igaz, hogy a globális média erején keresztül a diktátor messze nagyobb színpadon szerepelhet, táplálva ezáltal személyiségének lényegi jellemzőjét, az egóját. Egyes társadalomtudósok állítják, hogy a diktátorság alapjául szolgáló alkotórész az önimádat – és akinek óriásira nőtt illúziói vannak a saját fontosságáról és képességeiről, az bármit megtesz a hatalmon maradásért. A diktátor magára tekint, és annyira tetszik neki, amit lát, hogy az igazolja minden (mindegy mennyire visszataszító vagy iszonyatos) tettét. Tulajdonképpen egyes pszichológusok elmennek addig az állításig, hogy a hosszú ideig hatalmon lévő diktátorok kezdik elhinni, ők magának az országnak a megtestesítői, és a két dolog elválaszthatatlanná válik az elméjükben: ők a nemzet. Ennek az elsöprő önhittségnek az egyik megnyilvánulási formája az, amit „személyi kultuszként” ismerünk. Az idők során a diktátorok mind megértették, hogy fontos az imázsuk, mert a tekintélyük jelképe. A királyok esetében a pénzérmén megjelenő képmásuk volt az, amely állandóan emlékeztette a népet, hogy ki uralkodik felette. A modernebb időkben festmények és szobrok, majd plakátok és a nagy közterek falait ékesítő hatalmas falfestmények vették át ezt a szerepet. Mint minden képet, ezeket is szükség szerint lehet manipulálni. Egy vezető, aki bebörtönzi

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

A DIKTÁTOROK költői oldala

A világ leggonoszabb, legtorzabb lelkű embereinek is szükségük van arra, hogy aljas tetteik közben néha kissé megpihenjenek. Tudjuk, Hitler valaha művészi álmokat dédelgetett, de mit tettek más diktátorok, hogy figyelmüket eltereljék népük elnyomásáról? A képzőművészet mellett – amelyet Hitler és Francisco Franco is gyakorolt – a költészet látszik gyakori időtöltésnek. A két kommunista diktátor, Mao elnök és Sztálin is írt verseket fiatalkorában, Mao pedig még akkor is folytatta ezt, amikor Kína döbbenetes éhínséget szenvedett el az ő intézkedései miatt. Mao költészete a hagyományos kínai versformákra épült, és bár sok kritikus szánalmasan átlagosnak minősíti a műveit, egyesek azt mondják, nem olyan szörnyű. Legismertebb költeményének címe Hó, és noha a kínai történelem hőseit dicsőíti, azért azt igyekszik sejtetni, mind közül Mao a legnagyobb.

és megkínozza honfitársait, megjeleníthető a nemzet gondoskodó és nagylelkű apafigurájaként. Ha azonban a diktátort családtagként ábrázolják – legyen szó ideológiai családról, mint Sztálin kötődése Leninhez és a kommunizmus atyáihoz, vagy egy valódi családról, amilyen például Észak-Koreában került hatalomra –, az áthelyezi a hangsúlyt egyetlen személyről a sokkal erőteljesebb koncepciójú dinasztikus diktátori uralomra.

„NÉHÁNY REZSIM FEGYVERTÁRA ÚJABB ESZKÖZEKÉNT ALKALMAZZA AZ INTERNETET” A hatalom elkerülhetetlenül megkopik, és így van ez a diktátorokkal is. A hosszú időn át uralkodókat gyakran a rossz egészségi állapot gyengíti meg. Más esetben színre léphet egy új szereplő, aki magára vonja a hadsereg figyelmét és megszerzi a támogatását a rezsimbe új vért pumpáló államcsínyhez. És persze a „barátok” jönnek és mennek; változnak a szövetségek, a prioritások, tervek mennek feledésbe. Mégis vannak még diktátorok, de az több mint ironikus figyelmeztetés, hogy ezek a despoták, akiknek az abszolút hatalom a lételeme, csak addig létezhetnek, amíg megkapják a nagyobb, erősebb országok támogatását. Ha az egyszer megszűnik, brutális rezsimjeik, különcségeik és egójuk vele együtt tűnik el.

„…Folyók, hegyek, szépségesek, hány hős nem bírt le titeket! A Csin és a Han császárok nem voltak elég erősek, és az istenek kegyeltje, a nyilazó Dzsingisz khán is csak a solymászáshoz értett. Eltűntek a múltba. Ha kivántok nagyot látni, nézzetek a mi korunkra.” (Weöres Sándor fordítása) Sztálin fiatalon, Soselo álnév alatt a verselésbe is belekóstolt. Költeményei a hazájához, Grúziához írt romantikus ódák voltak. A hegyekkel tűzdelt vad táj sok ihletet adott a bimbózó költőnek, de a vidékhez írt szerelmeslevélként kezdődő sztálini művekbe gyakran nacionalista felhangok szivárogtak be – már kora ifjúságában felfedve politikai irányultságát. Például Sztálin Reggel című költeménye rózsák, ibolyák és liliomok leírásával kezdődik, de az utolsó versszak valami egész mássá alakul.

„Virágozz, én Grúziám! Uralkodjék béke a hazai tájon! És ti, barátaim, tanuljátok meg Dicsőíteni szülőföldetek.” (nyersfordítás) Ezek a költemények nagyon beszédesek, elárulják költőik politikai érzelmeit, de azt senki sem tudta volna megjósolni, milyen szörnyeteg válik a szerzőkből.

Mao Úszás című versének részlete a Jangce folyó 1954-es áradásának emlékművére vésve

FASISZTÁK Akik hitték, hogy a demokráciának meg kell halnia. 18 A GONOSZ FELEMELKEDÉSE: HITLER

A népámító a rasszizmust és elnyomást használta a német „nagyság” helyreállítására

28 A FASIZMUS ATYJA: MUSSOLINI

Benito Mussolini addig folytatta bősz előretörését, amíg Itália az uralma alá nem került

34 FRANCISCO FRANCO

A spanyol polgárháborút megnyerő Franco lett Európa legtovább uralkodó diktátora

38 ANTÓNIO SALAZAR

A portugál Salazar volt a történelem egyik legkevésbé gonosz diktátora?

FASISZTA DIKTÁTOROK

18 18

ADOLF HITLER

A GONOSZ FELEMELKEDÉSE

A népámító a felkelést, a rasszizmust és az elnyomást használta a német „nagyság” helyreállítására. ÍRTA: EMILY TURNER-GRAHAM ÉS MICHAEL HASKEW

itlert olvasva, ahogy 1924-es önéletrajzában, a Mein Kampfban (Harcom) elmondja a történetét, szerinte az egész élete – már a születésétől kezdve – az 1933-tól 1945-ig tartó németországi diktatúrája felé vezetett. A végzet erői gondosan elterveztek mindent – ő volt az az ember, akit a sors a német nemzet vezetőjévé jelölt ki. Ám a valóságban a történelem ritkán ennyire gondos, és Hitler rendkívüli felemelkedése a totalitárius náci állam urává az 1930-as években, majd a német nép háborúba vezetése és szinte teljes romba döntése ennél jóval bonyolultabb. A történet gyökere inkább az I. világháború tragédiája, valamint következményeinek társadalmi, gazdasági és politikai káosza; egy ország, amely új kezdetet hajszolva elment a szélsőségekig, egy megkeseredett ember és követői körének képessége arra, hogy eladja a nemzeti újjászületés mítoszát egy kulturált, ám ugyanakkor háború sebezte népnek. Az 1924-től – amikor Hitlert rövid büntetése után kiengedték a börtönből – 1934-ig eltelt évek és a hírhedt véres hosszú kések éjszakája jellemzi Hitler felemelkedésének kulcsidőszakát.

Amikor 1924. december 20-án kilépett a dél-bajorországi Landsberg am Lech város börtönéből, csak kilenc hónapot töltött le ötéves büntetéséből, melyet az 1923. november 8–9-i müncheni sörpuccsban játszott szerepe miatt hazaárulásért kapott. A puccs az 1919-ben alakult fiatal náci párt és egy maroknyi jobboldali társutas kísérlete volt az általuk gyűlölt weimari köztársaság megdöntésére. Hitler bírósági tárgyalása – amelyet egy náciszimpatizáns bíró vezetett – csak messze ható nyilvános pódiumot biztosított neki, ahonnan széthinthette nézeteit, különösen, mivel a tárgyalásról buzgón tudósítottak az országos lapok. Nemcsak hogy elismerte bűnösségét a puccsban, valójában tetszelgett benne. „Eltökéltem, hogy a marxizmus elpusztítója leszek”, nyilatkoztatta ki magabiztosan a vádlottak padjáról, magát jelölve meg az „erős emberként”, akire – ahogy a jobboldalon sokan hiszik – Németországnak szüksége van, hogy kiemelkedjen a háborús évek zűrzavarából és nyomorúságából. A puccs után többé nem a leendő vezető útját előkészítő „hírverőnek” tekintette magát. Immár ő maga volt a Führer (vezető). Hitler Rudolf Hess-szel (aki 1933-ban a Führer

helyettese lett) együtt meglehetősen kényelmesen töltötte börtönbüntetését. Fogadhatott vendégeket, így több politikustársát is, akik később a Harmadik Birodalom kiemelkedő figurái lettek. Ernst Röhm, Wilhelm Frick és Alfred Rosenberg például számos alkalommal meglátogatta őt. Ez lehetővé tette egy azonos gondolkodású csoport kialakulását, valamint azt, hogy Hitler kifejtse és kikristályosítsa nézeteit és megszilárdítsa pártvezetői szerepét – mindezt a börtön falai között. Ráadásul Hitler kihasználta az időt politikai kiáltványának összeállítására is. Tulajdonképpen egy az „állam által fizetett egyetemként” határozta meg a börtönt. Könyvének címe Mein Kampf volt, ebben részletezte azon alapvető nézeteit, amelyek keveset változtak későbbi élete során, és amelyek a nemzetiszocialista (náci) ideológia alapvető magvát képezték. A Mein Kampfban Hitler a saját történetét is átírta, megerősítendő a gondolatot: a sors akarata, hogy ő vezesse Németországot. Ő és sok követője kezdte hinni, hogy neki „…szinte messiási küldetése…, hogy az a »Nagy Vezér« legyen, akire a nép várt, aki eltörli »1918 bűnös hazaárulását«, helyreállítja Németország hatalmát és erejét, valamint megteremti az újjászületett »német nemzet germán államát«”. Önéletrajza a „Führer-mítosz” kezdete, amely aztán sok németnél kitartott a náci korszak 1945-ös zord végezetéig. Egy vele rokonszenvező író mondta 1924-ben: „Ami a német nép lelkében szunnyad, mindenestől élő vonásokban öltött alakot… Adolf Hitlerben jelent meg a nemzet vágyainak élő megtestesülése.”

Hitler frissen kinevezett propagandaminisztere, Joseph Goebbels mellett ül egy 1933-as stuttgarti nagygyűlésen

ÚGY TŰNT, HITLER A MEIN KAMPFBAN A KÖZVÉLEKEDÉS SZÁMOS ELEMÉRE RÁTAPINTOTT – MAJD A VÉGSŐKIG FOKOZTA AZOKAT

Az új Reichstag megnyitása a náci párt és a régi porosz katonai elit egységét jelképezte

ADOLF HITLER

A WEIMARI KÖZTÁRSASÁG: KUDARCRA ÍTÉLVE Miután a császár elmenekült, Weimar városkában új, demokratikus kormány alakult.

Weimari köztársaságnak az 1919 és 1933 közötti német államot nevezzük. Sok jobboldali német hitte, hogy a köztársaság miatt vesztette el Németország az I. világháborút, mivel az túl hamar elismerte a vereséget. Sok nacionalista elfogadta a „tőrdöféselméletet”, abban hittek, hogy a bolsevikok és a zsidók gyöngítették meg a hátországot az olyan káros modern eszmékkel, mint például a feminizmus. Az 1919-es versailles-i békeszerződés, melyet a weimari kormány elfogadott, területeket vett el Németországtól, hatalmas jóvátételt írt elő számára, és a háború kirobbantásáért nyíltan a központi

Harcom

hatalmakat – Németországot, az Osztrák–Magyar Monarchiát, az Oszmán Birodalmat és Bulgáriát – tette felelőssé. Ráadásul 1923-ban Franciaország elfoglalta a németországi Ruhr-vidéket, kisajátítva a terület nyersanyagkincsét. A jobboldal szemében ez is a weimari kormány ellen szólt, nem is beszélve a sok fekete bőrű gyarmati francia katonáról, akik részt vettek a Ruhr-vidék okkupációjában. Ebben az időszakban Németország pusztító hiperinflációtól szenvedett. Rengeteg német veszítette el társadalmi státuszát és süllyedt szegénységbe.

A Mein Kampf olyan világot festett le, amelyet állandó harc jellemzett. Minden létezést le lehetett egyszerűsíteni az erős és a gyenge közötti harcra. „Aki tehát élni akar, küzdjön, és aki az örök küzdelemnek e világában nem akar küzdeni, nem érdemli meg az életet.” Hitler a szociáldarwinizmus mellett érvelt, amely Darwin evolúciós elméletének az emberiségre való alkalmazása, s a legjobban úgy foglalható össze, hogy „a legrátermettebb túlélése”. Az erős és a gyenge meghatározásának legfőbb eszköze a faji szemlélet volt. Hitler azt mondta a Mein Kampfban: „A faji kérdés nemcsak a világtörténelemnek, hanem az egész emberi kultúrának is a kulcsa.” Az árjákat tekintette az emberiség legnagyszerűbb megtestesülésének. A német eszmény jellemzője a magas, jó felépítésű, egészséges, szőke hajú és kék szemű ember volt. Az árják fizikai vitalitása gazdag teremtő kultúrájukban is megnyilvánult. Hitler számára az árják voltak „a kultúra megalapítói”. Teljes ellentétük a zsidó volt. A zsidók az árjákra törtek: utánozták, korrumpálták, végül elpusztították őket. A nácik azzal érveltek, hogy éppen ez történik Németországban. Az I. világháború idején, amíg a német férfiak harcoltak, otthon a zsidók aláásták a hagyományos német kultúrát azzal, hogy olyan veszélyes modern eszméket vezettek be, mint a bolsevizmus és a feminizmus. Ennek következményeképp a hátország összeomlott, és elvesztették a háborút. Ez volt a szélsőjobb által hirdetett hírhedt Dolchstosslegende, a tőrdöféselmélet. Így hát a zsidók Németország ellenségei lettek, ezért el kellett őket távolítani a társadalomból. Változatos javaslatok születtek arra, hogy ennek az „eltávolításnak” milyen mér-

A megoldás 1924-ben érkezett a Dawes-terv formájában, de így a német gazdaság az USA kölcsöneitől függött. Ennek sokirányú következménye volt, amikor 1929ben beütött a nagy gazdasági világválság. Végül pedig a német kormányzati rendszerben is voltak belső problémák. Németország csak 1871-ben lett egységes ország, s azóta monarchia volt. Koalíciók kormányozták, amelyeknek nem volt meghatározó többségük. Ez egy sor gyenge, ingatag kormányt eredményezett, és a politikai rendszer iránti bizalom hiányát okozta.

tékűnek kell lennie. Ezenkívül Európa összes német ajkú népét egy nagyobb német államban kellett egyesíteni, és ehhez szükséges volt több Lebensraumot (életteret) szerezni. Ugyanígy a versailles-i szerződés „árulását” is orvosolni kellett. Összeálltak Hitler hosszú távú céljai. A Mein Kampfról és Hitler céljairól ellentétes nézetek alakultak ki. Johannes Zahn közgazdász ezt mondta: „A Mein Kampf olvasása pontosan olyan volt, mint hinni a Biblia parancsolataiban. Ezek parancsolatok voltak, de senki sem hitte, hogy százszázalékosan teljesíthetők.” Manfred von Schröder diplomata azt állította, „senki sem vette igazán komolyan”. Johannes Zahn azonban úgy vélte, a zsidó befolyás „túlságosan messzire ment” Németországban. Herbert Richter, aki szerint a Mein Kampf ahhoz is „túl hibbant” volt, hogy egyáltalán végigolvassák, azt azért úgy érezte, az I. világháborúban elvesztett területeket mégiscsak vissza kellene kapni. Úgy tűnt, Hitler a Mein Kampfban a közvélekedés számos elemére rátapintott – csak éppen a végsőkig fokozta azokat. Kezdetben rosszul fogyott a könyv, de 1939-re Németországban már második volt a Biblia mögött, 1945-re pedig tízmillió példányt adtak el. A müncheni sörpuccs és Hitler börtönben töltött ideje arra is megtanította a náci pártot, hogy a hatalomba az egyetlen út a szavazóurnákon át vezet. A fegyveres forradalom nem volt megoldás. Ehelyett belülről bomlasztották a rendszert, úgy, hogy Németország demokratikus rendszerének részévé lettek, majd a hatalmat megszerezve szétszaggatták a demokráciát. Ahogy Hitler mondta: „Tovább tart leszavazni, mint lelőni őket, de legalább az eredményt a saját alkotmányuk garantálja.”

Náci párt 1919

1918  Az I. vh. véget ér

A Nagy Háború végén felmerül a „tőrdöféselmélet”, miszerint a német hadsereget elárulták. A német politikai palettán megjelennek a szélsőjobboldali elemek.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt születése. 1920

1919

 Megalakul a Német  Hitler belép

Munkáspárt Más antiszemita és nacionalista aktivistákkal együtt Anton Drexler az elsődleges előmozdítója a náci párt előfutára 1919. január 5-i müncheni megalapításának.

Német polgárok csatlakoznak a kieli matrózlázadáshoz

a Német Munkáspártba A hadsereg utasítja, hogy szivárogjon be a Német Munkáspártba, ám Hitler 55. tagként inkább belép a pártba, és gyorsan lépdel felfelé a ranglétrán.

 Nácivá válás

1921

A csoport nevét hivatalosan Nemzetiszocialista Német Munkáspártra, rövidítve „náci pártra” változtatják, és megtartják az első nyilvános gyűlést.

 Hitler előrelép

Hitler, szónoki adottságait használva, 6000 emberből álló tömegnek beszél Münchenben. Még ebben az évben a náci párt elnökévé választják.

 Müncheni sörpuccs  Politikai fórum

Megtartják az első náci pártnapot. A sikertelen müncheni sörpuccs után több náci csoport tagjait megölik, Hitlert letartóztatják és börtönbe zárják.

Német Nemzeti Néppárt

 Mein Kampf

Hitler a börtönben rendszeresen fogad látogatókat, jelentős szabadságot élvez. Titkárának, Rudolf Hessnek lediktálja kiáltványát, a Mein Kampfot.

Hitler Mein Kampf című könyve bestseller lett Németországban

A nemzeti konzervatív párt szűk szavazati többséget biztosított Hitlernek. 1925

 Konzervatív koncentráció

A Német Nemzeti Néppárt (DNVP) konzervatív szervezetet az I. világháború után alapítják meg. Különböző, a weimari kormányt ellenző jobboldali frakciókat foglal magában. A nácik terjeszkedése előtt ez a legnagyobb ilyen párt Németországban.

A Német Nemzeti Néppárt emblémája

1928

 Az öreg tábornok

megválasztása A DNVP a német szavazók több mint 20 százalékát tudhatja támogatói között, és kampányol, hogy Paul von Hindenburg tábornokot válasszák Németország elnökévé.

A NÁCI PÁRT EVOLÚCIÓJA

Hindenburg beiktatási ceremóniája 1925-ben

 Jobboldali fordulat

Alfred Hugenberg veszi át a DNVP vezetését, és éles jobboldali politikai fordulatot hajt végre, növelve a weimari kormánnyal szembeni ellenállást. A nácik népszerűsége kezdi lerombolni a DNVP bázisát.

Alfred Hugenberg, a DNVP vezetője

Hogyan sodródtak a szabadcsapatok, a német önkéntes alakulatok a náci pártba?

 Felállni a vereségből

 További elégedetlenség

Megszerveződnek az első paramilitáris Freikorps-egységek. A főként volt katonák alkotta jobboldali Freikorps szemben áll a weimari köztársasággal és a baloldali csoportokkal.

Reichswehr

1920

1919

1918

 A hatalomért nyúlnak

Németország-szerte legalább 65 Freikorps-egység szerveződik. Megkezdődik az utcai erőszak, leverik a kommunista és baloldali lázadásokat, gyakran terrorhoz és gyilkossághoz folyamodnak.

A Freikorps részben feloszlik, de a következő években mégis működik tovább. Egyes Freikorpsvezetők részt vesznek a kudarcba fulladt Kapp-puccsban.

A jobboldali nacionalista Wolfgang Kapp

A nácik sikerének kulcsa: Hitler kapcsolata a német hadsereggel. 1920

1919  Katonai átszervezés

1920

 Állam az államban

Németország I. világháborús veresége után az Ideiglenes Nemzeti Hadsereg és Haditengerészetből létrejön a weimari köztársaság fegyveres ereje, a Reichswehr.

 Titkos növekedés

A hadsereg vezetése nem hajlandó teljes mértékben támogatni a weimari kormányt, és Hans von Seeckt tábornok, a hadsereg kinevezett főparancsnoka gyakorlatilag önálló cselekvésbe kezd.

A Reichswehr katonái gyakorlat közben

Hazaárulás miatti bírósági tárgyalását Hitler fórumként használta a német politikai helyzet bírálatára. A landsbergi börtönben letöltendő ötéves büntetést kap.

Adolf Hitler tagsági igazolványa

1918

Freikorps

1924

1923

Bár a versailles-i szerződés százezer főben limitálta a német hadsereg létszámát, Von Seeckt tábornok titkos kampányba kezd egy „árnyékhadsereg” kiépítéséért és fenntartásáért.

Von Seeckt tábornok Reichswehr-tisztek körében

ADOLF HITLER

1925

1928

 Az SS születése

A Schutzstaffelt, vagyis az SS-t Hitler testőrségeként alapítják meg, de kiterjedt erővé válik, biztonsági, adminisztrációs és katonai feladatokkal.

1932

1930

 Választási mérföldkő  Erő a Reichstagban  Náci elnöki

A Reichstag-választásokon a náci párt a szavazatok közel három százalékát kapja, ez felkelti más politikai csoportok figyelmét, és Németország-szerte érdeklődést vált ki a párt iránt.

Az országos választásokon a nácik hatmillió szavazatot kapnak, és képviseletüket 12 helyről 107-re növelik a Reichstagban.

ambíciók Hindenburg, az I. világháború hőse fölényesen legyőzi Hitlert az elnökválasztáson, noha a náci jelölt a szavazatok 37 százalékát szerzi meg.

Németek kampányplakátokkal

A náci párt választási plakátja

Hitler egyik választási plakátja

1931

1933  Útjára indul a terror

Franz von Papen kancellár feloldja az SS és a Sturmabteilung, vagyis az SA betiltását. A nácik 13,7 millió szavazatot kapnak a választáson, így 230 hellyel többségük lesz a Reichstagban.

SA-tagok vigyázzállásban egy díszszemle előtt

1934

1933  Németország

kancellárja Hindenburg elnök meg van győződve arról, hogy a nácik ellenőrzés alatt tarthatók, ha vezetőjük egy koalíciós kormány tagja, így kinevezi Hitlert Németország kancellárjává.

 Véres tisztogatás

Hitler a hadsereg megnyugtatására és a hatalmát fenyegető veszély megszüntetésére tisztogatást hajt végre az SA vezetésében, és régi sérelmeket törleszt a hosszú kések éjszakáján.

A propagandaplakát Hindenburgot és Hitlert a kormányzat vezetőiként ábrázolja

1933

 Kooperáció és koalíció

A DNVP együttműködésbe kezd a nácikkal. Két év múlva, Hitler kancellársága alatt belépnek a koalíciós kormányba, amelyben Hugenberget nevezik ki gazdasági és mezőgazdasági miniszternek.

 DNVP-végjáték

Hugenberg javasolja a DNVP nevének Német Nemzeti Frontra (DNF) változtatását, hogy nagyobb képviseletük legyen az ország politikai térképén. Ám befolyásuk megcsappan, sok tag a nácikhoz csatlakozik.

Hitler kancellár a birodalmi kabinet tagjaival

1922

1933

 A gyilkosság mint politi-

kai fegyver Egy volt Freikorps-egység tagjai meggyilkolják Walther Rathenau külügyminisztert, akiről úgy vélik, a politikai baloldallal szimpatizál. Rathenau ráadásul zsidó.

 Hűség a nácikhoz

A náci párttal való egység jelképeként komoly ünnepség keretében átadják a régi Freikorpszászlókat az SA és az SS vezetőinek.

Rathenaut egy volt Freikorps-egység ölte meg

1933  Fegyveres versengés

Náci választási propagandaplakát, 1930 körül. „Asszonyok! Mentsétek meg a német családot! Szavazzatok Adolf Hitlerre!”

Miután Hitler Németország kancellárja lesz, a Reichswehr egyre tovább növekszik. A magas rangú tisztek azonban nehezményezik a többszörösen nagyobb, mintegy hárommillió főt számláló Sturmabteilung gyarapodó hatalmát.

1934  A lojalitás kérdése

Hitler megszerzi a hadsereg együttműködését, és tisztogatást rendez az SA-ban a hosszú kések éjszakáján. A német katonáknak később hűségesküt Hitler SA-katonákkal kell tenniük Hitlernek. pózol 1928-ban

A NÁCI TERRORÁLLAM BELÜLRŐL Hitler a német élet minden

részét ellenőrizni akarta, hogy megtartsa hatalmát.

MEGGYŐZŐ PROPAGANDA

A nácik módszeres kampányt használtak ideológiájuk hirdetésére és a német nép ellenségeinek üldözésére. A propaganda hatékonyan építette a Hitler által megtestesített náci állam iránti lojalitást. „Egy nép, egy birodalom, egy vezér!”

A KORMÁNYZÁS KONSZOLIDÁCIÓJA

Kancellárként Hitler eltörölte az elnökség intézményét, magát vezérnek nyilvánította. Sikeresen diktátor lett, mivel felfüggesztette az egyéni szabadságjogokat, megsemmisítette az ellenségeit és elhallgattatta az ellenzéket.

VALLÁSI IRÁNYVÁLTÁS

A nácik felismerték, hogy sok német életében fontos szerepet játszik a vallás, így óvakodtak megkockáztatni a fő egyházzal szembeni nyílt ellenségeskedést. Viszont a nacionalizmust és Hitler személyét „vallásos” buzgalom keltésére használták fel.

ELSZÁNT IFJÚSÁG

A fiatalok a nagy Németország részei voltak. A Führer egy Hitlerjugend-gyűlésen azt mondta, ők Németország jövője, olyan „keménynek kell lenniük, mint a Krupp-acél”. Az állam beépült az iskolába és a család szövetébe.

A TERROR URALMA

Németországot eluralta a nácik támasza, a terror. A bebörtönzés, kínzás vagy halál fenyegetése valóság volt a másképp gondolkodók számára. A náci titkosrendőrség, a Gestapo mindenütt jelen volt. A szomszédok egymás ellen fordultak.

DOLGOZÓ TÖMEGEK

A nácik eltörölték a szakszervezeteket, a tagságot felszívta a Német Munkafront. A tömeges munkanélküliséget is kiaknázták: munkaprogramokat és állami felügyeletű állásokat hoztak létre, megteremtve a hosszú távú fellendülés illúzióját.

KÉNYSZERKULTÚRA

A dekadens vagy felforgató képzőművészetet, irodalmat, zenét és más egyéb kifejezési formát máglyára vetették. A kultúra minden szegmense – a szobrászattól az építészetig, a tudománytól a társadalmi érintkezésig – a náci világszemléletet tükrözte.

„A NÁCI IDEOLÓGIÁVAL SZEMBENI KEZDETI FENNTARTÁSAI UTÁN GOEBBELS LETT A KLASSZIKUS PÉLDA ARRA, AKI VAKON ELFOGADTA, HA HITLER MOND VALAMIT, AKKOR AZ IGAZ” Hitler hű követői

Hitler ebben az időszakban kezdte körülvenni magát olyan emberekkel, akik fontos szerepet játszottak a náci mozgalom kifejlődésében és a náci kormányzatban. Joseph Goebbels – aki kitartott Hitler mellett 1945-ig, a végső, öngyilkos napokig a Führerbunkerben – radikális értelmiségi volt, doktorátussal német irodalomból. A náci ideológiával szembeni kezdeti fenntartásai után Goebbels lett a klasszikus példa arra, aki vakon elfogadta, ha Hitler mond valamit, akkor az igaz. Emiatt Hitler egyfajta vallási alak lett, akiben hittek a követői. Az érzelmi elköteleződés többet ért az észszerűségnél és

az értelemnél, ez a tendencia jellemezte Hitler egész uralmát. 1927-ben Hitler azt mondta: „A hitet tesszük az első helyre, nem a tudást. Az embernek hinnie kell egy ügyben. Csak a hit teremti meg az államot. Mi motiválja az embereket, hogy elinduljanak és vallási eszmékért harcoljanak? Nem a tudás, hanem a vakhit.” Nyilvánvalóan ezt a jellemvonást mutatja Goebbels, aki a Mein Kampfot olvasva így nyilatkozott: „Szeretem őt… az én vezetőm lett egy ilyen sziporkázó elme. Meghajlok a nagyobb, a politikai géniusz előtt… Adolf Hitler, szeretlek, mert nagyszerű és ugyanakkor egyszerű vagy. Ezt nevezik zseninek.” A vak odaadás hasonló példáját mutatta Rudolf Hess, aki 1920-ban lépett be a náci pártba, miután eltöltött némi időt a németországi jobboldali mozgalomban, valamint Hermann Göring, az I. világháború ászpilótája, aki 1922ben csatlakozott a párthoz. Később a Harmadik Birodalom egyik legfontosabb embere lett, először az SA (rohamosztagok) vezetőjeként, majd a Gestapo (a náci titkosrendőrség) megalapítójaként és a Luftwaffe (légierő) főparancsnokaként. Ernst Röhm más típusú náci volt. Hesshez és Göringhez hasonlóan már korán a mozgalom támogatója lett. 1921-ben lépett be a pártba, és kulcsszerepet játszott a müncheni sörpuccsban. Fontos pozíciót töltött be az SA megszilárdításában és vezetésében, de a náci párt útját leginkább forradalomnak látta még a puccs után

ADOLF HITLER

A WEIMARI JOBBOLDAL TENGELYE A német kormányzat kulcsszereplői különbözőképpen képzelték el a nemzet meggyógyítását.

TRADICIONALISTA

HEINRICH BRÜNING FRANZ VON PAPEN

PAUL VON HINDENBURG

KURT VON SCHLEICHER

SZOCIALISTA

KAPITALISTA

ERICH LUDENDORFF

Hitler SA-katonák és zászlók sorfala között a bückebergi pártgyűlésen 1934-ben

ERNST RÖHM

ADOLF HITLER

FORRADALMÁR Adolf Hitler Dortmundban egy náci gyűlésen katonák tömegeinek szónokol, 1933 körül

is, amikor Hitler elhatározta, hogy a politikai fősodor segítségével szerzi meg a hatalmat. Ezzel kapcsolatban Röhm így beszélt: „…mivel éretlen és gonosz ember vagyok, a háború és a lázadás jobban vonz, mint a jó öreg polgári rend. A kegyetlenséget tisztelik, és a népnek jót tesz a félelem”. Mivel a korai időkben Hitler egyik legközelebbi barátja volt, nem látta őt olyan isteni vezetőnek, akinek be kellene hódolnia. A saját céljait akarta követni, hatalmat akart a pártban, és ez az engedetlenség vezetett végül az 1934-es meggyilkolásához. Gregor Strasser, aki testvérével, Ottóval együtt a nemzetiszocializmus szocialista elemeit akarta mindenekfelett kihangsúlyozni, hasonlóan megpróbálta a saját útját követni a mozgalomban, és szintén veszített.

ADOLF HITLER Hitler az 1920-as évek óta a náci

párt vezetője volt, a totalitárius államban hitt, amely mindenben az egyén fölött áll. Gyakorlatias politikus lévén, hatalma megszilárdítására kénytelen volt együttműködni a német nagyiparosokkal és pénzügyi emberekkel. Ám vonakodott a kapitalizmustól, a gazdasági és társadalmi intézmények állami irányítását hirdette.

HEINRICH BRÜNING

Brüning 1930 márciusától 1932 májusáig a weimari Németország kancellárja. A nácikkal folytatott tárgyalásai nem eredményeztek koalíciós kormányzást. Emlékirataiban azt állította, a Hohenzollern-monarchia visszaállítását pártolta, hogy Hindenburg halála esetén megakadályozza Hitler hatalomátvételét.

PAUL VON HINDENBURG

Hindenburg, az I. világháború hőse két cikluson át volt Németország

elnöke. A konzervatív választás érdekében belesodródott az ország háború utáni politikai felbolydulásába. 1933-ban aláírta a felhatalmazási törvényt, amely szinte diktátori hatalommal ruházta fel Hitlert, így Hindenburg a náci párt felemelkedésének bűnrészesévé vált.

ERNST RÖHM

A radikális szocialista Röhm vezette az SA-t. Haramiái az utcákon csaptak össze náciellenes csoportokkal. Amint a növekvő SA létszáma meghaladta a német hadseregét, Hitler már fenyegetésnek tekintette. 1934-ben, a hosszú kések éjszakáján Röhmöt megölték, az SA vezetői között tisztogatást hajtottak végre.

FRANZ VON PAPEN

A konzervatív, monarchista Von Papen a weimari köztársaság kancellárja volt 1932. júniustól novemberig. Nagyrészt ő volt a felelős Hindenburg meggyőzéséért, hogy 1933-ban Hitlert nevezze ki Németország kancellárjának. Azt hitte,

hogy egy kormánypozíció ellenőrzés alatt tartja majd Hitlert és a nácikat. Sajnálatos módon tévedett.

KURT VON SCHLEICHER

Schleicher a weimari Németország utolsó kancellárja, lényegi szerepe volt a német hadsereg – versailles-i szerződést megszegő – újjászervezésében. Politikailag mérsékelt lévén, megpróbált centrista koalíciós kormányt alakítani, szembemenve a kezdődő náci befolyással. Ez kiváltotta Hitler ellenszenvét, és előidézte meggyilkolását 1934-ben, a hosszú kések éjszakáján.

ERICH LUDENDORFF

Ludendorff az I. világháborús hadsereg befolyásos tábornoka, aki kiábrándult, és az 1920-as években a jobboldali politikai irányzatokhoz kapcsolódott. Részt vett a sikertelen 1920-as és 1923-as puccskísérletben. Nemzetiszocialistaként volt a Reichstag tagja, de később figyelmeztetett a náci kormányzat előidézte veszélyekre.

Gazdasági válság

Az I. világháború elvesztése okozta mély csüggedés, valamint a gazdasági és társadalmi káosz sok németet arra ösztönzött, hogy legalább meghallgassa a náci pártot, azonban az 1920-as évek közepére a körülmények javultak, és a legtöbb ember elfordult a politikai szélsőségektől. Az 1920-as évek végére viszont visszatért az az instabilitás és zűrzavar, amely ahhoz kellett a náciknak, hogy magukat életképes, másfajta kormányerőként tüntessék fel. 1928-ban zuhanni kezdtek a világpiac élelmiszerárai, és a német mezőgazdasági dolgozók kárt szenvedtek. Az 1923-as katasztrofális hiperinfláció elmúltával Németország az Egyesült Államoktól kapott kölcsönökre alapozva megpróbálta a versailles-i szerződés által rá rótt háborús jóvátételt fizetni a franciáknak és a briteknek. A világgazdaság teljesítménye azonban romlani kezdett, és ez fenyegetést jelentett Németország már amúgy is törékeny gazdasága számára. Amikor a nagy gazdasági világválság előhírnökeként a Wall Street pénzügyi piacai 1929-ben összeomlottak, az USA visszakérte a kölcsönöket, és a német gazdaság – mint világszerte oly sok másik – zuhanórepülésbe kezdett. Úgy tűnt, az ismert pártok kevés reményt vagy használható segítséget tudnak nyújtani a lakosságnak, mivel a nagy bankok bezártak, a munkanélküliség mértéke pedig kezelhetetlenné vált. 1929 végére mintegy 1,5 millió németnek nem volt munkája. Egy éven belül ez a szám több mint duplájára nőtt. 1933 elejére Németországban a munkanélküliség elérte a döbbenetes hatmilliós számot. A kormányzat válasza a költségek, bérek és munkanélküli-járadékok csökkentése volt – végzetes lépés. A gazdasági kínlódás a munkásosztály mellett a középréteget is érintette. Az emberek elkeseredetten keresték a válaszokat, a segítséget, a reményt. Úgy tűnt, a szélsőséges pártoknak vannak válaszai a szélsőséges időkre – a kommunisták és a nácik az utcákon harcoltak egymással a vezető szerepért. Hitler elemében volt. A párt tagjainak száma az 1929-es 120 ezerről 1930-ra egymillió fölé nőtt. Az instabilitás miatti gyakori választásokon a nácikra leadott szavazatok száma az 1928-as 2,5 százalékról 1930-ban 18 százalék fölé emelkedett. 1932-ben azután a párt megszerezte a voksok közel 40 százalékát. Hitler üzenete az „igazi” németek egysége volt. A háborús évek

Az első Reichstag-ülésen, 1933. május 21-én az újonnan megválasztott német kancellárt, Adolf Hitlert köszöntik a képviselők

Hitler a fotó kedvéért pózol, miközben a beszédét próbálja. Minden egyes pózt begyakorolt, hogy a maximumra növelje szavainak a német népre gyakorolt hatását

bajtársiasságát kívánta újra visszahozni. Jutta Rüdiger, aki később a Német Lányszövetség vezetője lett, így emlékezett vissza: „Nekem azt mondták, hogy ez a frontkatona (Hitler) úgy tartotta… az egyetlen, ami számít, a bajtársiasság, a segíteni akarás, és hogy kiálljunk egymás mellett.”

Szavazás Hitlerre

Hitler 1932-ben indult a német elnökségért az öregedő I. világháborús tábornokkal, Paul von Hindenburggal szemben. A tehetetlen kormányzás, az egymást váltó kancellárok, a gazdasági gyötrődés és a társadalmi elégedetlenség zűrzavarában Hitler két hatásos kampányt folytatott,

nagyrészt propagandafőnöke, Joseph Goebbels munkájának köszönhetően. Hitler volt az első politikus, aki repülőgéppel beutazta az országot. Olyan volt, mintha a mennyekből szállt volna alá, amikor napi öt városba elutazott beszédet tartani – a „Hitler Németország fölött” kampány óriási siker volt. A cél érdekében ütős és hatékony választási plakátokat használtak. „Hitler – az utolsó reményünk” – szólt az egyik. „Dolgozók – arc és ököl – szavazzatok a frontkatona Hitlerre!” – mondta egy másik, amelyről két keménykötésű dolgozó férfi meredt vadul a nézőre. „Német asszonyok, gondoljatok gyermekeitekre – szavazzatok Hitlerre!” – szólított fel ismét egy másik, amelyen egy rettegő női alak szorította magához a gyerekeit. Egy újabb ezt állította: „A marxizmus a kapitalizmus őrangyala – szavazz a nemzetiszocialistákra!” A kapitalizmust jól öltözött, kövér zsidó férfiként ábrázolták, aki egy zsák pénzt szorongat. Ezek az egyszerű plakátok mindenkihez szóltak – férfiakhoz, nőkhöz,

„HITLER ÜZENETE AZ »IGAZI« NÉMETEK EGYSÉGE VOLT. A HÁBORÚS ÉVEK BAJTÁRSIASSÁGÁT KÍVÁNTA ÚJRA VISSZAHOZNI” 26

ADOLF HITLER

A KEGYETLEN HARMADIK BIRODALOM Hitler imponáló fellépése egy náci gyűlésen, 1933 körül

az egész lakossághoz – és egyetlen közös ellenségre koncentráltak: a zsidókra. Németország politikai elitje azonban nem volt meggyőződve róla, hogy a munkásosztályból érkezett őrvezető (így tekintettek rá) az igazán megfelelő ember a feladatra. Ám az ország társadalmi, politikai és gazdasági káosza növelte a nyomást, lépni kellett. Hindenburg úgy gondolta, jobban ellenőrzés alatt tudják tartani Hitlert és a nácik túlkapásait, ha beveszik őket a kormányba, mint ha kívülről agitálnának, így beleegyezett, hogy Hitler legyen Németország kancellárja a konzervatív Franz von Papen alkancellársága mellett. A döntés hibás volta hamar kiderült. Nem egészen egy hónappal Hitler német kancellárrá történt kinevezése után, 1933. január 30-án kigyulladt a Reichstag épülete. Egy holland kommunistát, Marinus van der Lubbét vádolták meg, de náci közreműködésről is terjedtek pletykák. Hitler szerint viszont ez a totális nemzeti szükséghelyzet végső jele volt. 1933. március 24-én elfogadták a felhatalmazási törvényt. Ez lehetővé tette a hatalom számára törvények alkotását anélkül, hogy azokat a Reichstag parlamentje elfogadta volna. Hitler bejelentette, hogy Németországban a náci párt az egyetlen engedélyezett politikai párt. Az összes többi pártot és a szakszervezeteket betiltották. A Németországot alkotó államok elveszítették autonóm hatalmukat, náci hivatalnokok lettek az államok kormányzói. A zsidókat „nem árjának” nyilvánították, és eltiltották őket a tanítástól, a közszolgálattól, a katonáskodástól és bármely üzlet birtoklásától. Az első koncentrációs tábort München mellett, Dachauban nyitották 1933. március 21-én. Hitler most már ténylegesen Németország diktátora, az ország pedig totalitárius rendőrállam volt. Hitler a külső ellenségeit már uralma alá hajtotta, így figyelme a környezetében lévő ellenségek felé fordult. Eldöntötte, hogy fellép Ernst Röhm ellen, aki továbbra is agitált, nagyobb szeletet akarva a hatalomból. Nem vetette magát alá a Führernek, úgy gondolta, a rohamosztagosokat a német hadsereggel kell összeolvasztani, mégpedig az ő parancsnoksága alatt. Himmler és Göring hamis bizonyítékot tálalt fel arról, hogy Röhm puccsra készül. Hindenburg követelte, hogy Hitler cselekedjen. 1934. július 1-én kivégezték Röhmöt, majd az SA vezetését mindazokkal együtt, akikről Hitler úgy gondolta, veszélyeztetik a hatalmát – Gregor Strasser is rajta volt a listán. Hitler véráztatta Harmadik Birodalma útjára indult.

A hatalom megragadása után Hitler tettei ártatlanok vérével festették vörösre Európát. Hitlert számos okból megvetik, de a diktátor talán a szándékos embertelenségéről volt a leginkább hírhedt, amellyel – a többi üldözött közt – a zsidókat, romákat, homoszexuálisokat és kelet-európaiakat kezelte. Emberek tízmillióinak a haláláért volt felelős, könnyen indokolható, hogy egyetlen más diktátor sem hagyott olyan nyomot a történelmi emlékezetben, mint Adolf Hitler, mivel a rezsimje által okozott sebeket ma is hordozzák azok, akik túlélték. Hitler zsidó nép iránti gyűlölete nem ismert határokat, és amint hatalomra került, célja volt, hogy teljesen elpusztítsa őket. A náci párt antiszemita intézkedései az elkülönítés végrehajtásával kezdődtek, és rákényszerítették a zsidókat a sárga csillag viselésére, hogy látsszon: zsidók. Hitler nézeteinek támogatottsága megnőtt, ahogy a zsidó vállalkozások és családok elleni támadások száma is. Az 1930-as évek végén a nácik közölték, hogy a zsidóknak végleg el kell hagyniuk Németországot; erőszakos deportálásukat a Gestapo végezte. Aztán 1942-ben a „végső megoldást” – a kiirtást – tűzték ki célul. Koncentrációs táborokat építettek Németország-szerte és a meghódított országokban, és hamarosan zsidók millióit küldték gázkamrákba. De ez nem volt elég, Hitler meg akart szabadulni mindenki mástól is, akit „alsóbbrendűnek” tartott, ideértve a cigányokat, a homoszexuálisokat, a politikai ellenfeleket és a szovjet állampolgárokat. A mészárlás akkora mértékű volt, hogy képtelenség pontos halálozási számot megállapítani, de a becslések szerint

körülbelül húszmillió embert öltek meg Hitler népirtási intézkedései következtében. Mindezek tetejébe további tízmilliók haltak meg az európai hadszíntereken – katonák, civilek, hadifoglyok. Hitler féktelenül viselkedett a II. világháborúban, öntelt hatalomkergetése közben egyetlen emberéletet sem kímélt meg. Mindig kész volt feláldozni az embereit, hogy megnyerje a háborút, mivel azonban nem voltak meg benne a hadvezéri képességek, ez azt jelentette, hogy még több élet veszett oda a rossz taktika miatt. Ahogy folytatódott a háború, Hitler döntései egyre abszurdabbak lettek, de egyik sem működött. Amikor a Szovjetunió és a szövetségesek bekerítették Berlint, megszűnt Németország reménye a háború megnyerésére. Hitler a feleségével, Eva Braunnal 1945. április 30-án öngyilkos lett. Rezsimje, amelyet „Ezeréves Birodalomnak” nevezett, mindössze tizenkét évig állt fenn.

Auschwitz bejárata és a fogl szállítására használt vasút yok még áll – kísérteties mementókén t

Varsó megszállása után a náci katonák összeszedték a lengyel zsidókat, Auschwitzba és más koncentrációs táborokba küldték őket

A FASIZMUS ATYJA

MUSSOLINI Benito Mussolini hatalomra jutása épp annyira ellentmondásos, mint amennyire lenyűgöző. Meg sem állt, amíg Itália az uralma alá nem került. ÍRTA: KATHARINE MARSH

z Olasz Szocialista Párt hivatalos lapja 1912-ben új szerkesztőt nevezett ki. Az Avanti! – jelentése „előre” – kormánykerekéhez egy jól ismert szocialista újságíró került, akit megelőzött a híre. Olasz volt, aki egy ideig Svájcban dolgozott és szerzett magának nevet, sőt, saját sikeres újságot is indított, de ez az állás szocialista karrierje végét jelentette… Benito Mussolini volt ez az ember, és hite alapján mindent meg akart változtatni. Mussolini korai éveiben az észak-olaszországi Predappio városka szolgált otthonául. 1883-ban született, kiskorától belekerült a politikába, mivel apja mellékállásban szocialista újságíró volt, miközben kovácsként dolgozott. Azonban egyik állás sem fizetett jól, a Mussolini család szegénységben élt, két zsúfolt szobában laktak egy kisebb, ódon ház második emeletén. De az ifjú Benitónak mindez nem számított, később még kérkedett is szerény származásával. Mussolini ifjúkorát a szocializmus határozta meg. Erről beszélgettek, amikor segített apjának a kovácsműhelyben, sőt a neve is csöpögött a jelképektől. Első keresztnevét a liberális politikus, Benito Juárez mexikói elnök után kapta, középső és harmadik keresztnevét – Amilcare és Andrea – olasz szocialisták, Amilcare Cipriani és Andrea Costa ihlették. Miután ilyen fiatalon elültették benne ezt az ideológiát, Mussolini hite nagyon szilárd volt. Az volt vele a probléma, hogy amennyire éles eszű, annyira agresszív is volt. Otthon mindig mélabúsnak látták, de az iskolában úgy ismerték, mint aki a diákokat és a tanárokat is terrorizálja, ezért a közeli Faenza város szigorú katolikus iskolájába küldték. Ottléte idején zsebkéssel megszúrta egy diáktársát, kövekkel dobálta a gyülekezetet mise közben, hozzávágott egy tintatartót egy tanárhoz. Kicsapták, másik iskolába került, ott aztán jó jegyeket szerzett, s tanítói képesítéssel végzett 1901-ben. Egy darabig tanítással keresett pénzt Olaszországban, de 1902-ben kénytelen volt elhagyni az országot. Egy olyan korban, amikor a lelkiismereti szolgá-

latmegtagadást nem fogadták el, egy pacifista legrosszabb rémálma a sorozás volt. Mussolini ezért menekült Svájcba, különféle munkákat vállalt, és elolvasott minden filozófiai művet, amihez hozzá tudott jutni. Falta Immanuel Kant, Friedrich Nietzsche és Baruch Spinoza munkáit, és mohón érdeklődött G. W. F. Hegel, Pjotr Kropotkin, valamint Georges Sorel iránt. Az a képessége és készsége, hogy mindezekről az eszmékről beszélni tudott, biztosította, hogy észrevegyék. Nyilván az sem ártott, hogy kitűnő szónoki képességei voltak. Svájc mégsem volt Mussolini életének csúcspontja – miközben tökéletesítette újságírói jártasságát és propagandaanyagokat készített egy szakszervezetnek, nem tudott állandó mun-

kát találni, és csavargásért letartóztatták. Munkák csordogáltak a szocialista kiadványoktól, de részvétele a szocialista politikában hátrányára vált. Hazatoloncolták, és végül 1905 januárjától letöltötte katonai szolgálatát, amelyet eredetileg megpróbált elkerülni. Mussolini közel két évet töltött az olasz hadseregben, mielőtt 1906 szeptemberében visszatért a tanításhoz. Azután beiratkozott a bolognai egyetemre, hogy középiskolai tanári képesítést szerezzen franciából – ezt a nyelvet Svájcban sajátította el –, majd az északolasz liguriai régióba ment, hogy elfoglalja első állását. A tanítás mellett Mussolini nem hagyta kiaknázatlanul a többi képességét sem. A La Lima című szocialista hetilap hamarosan felvette őt, cikkeit Vero Eretico (Igazi Eretnek) álnéven

„OTTHON MINDIG MÉLABÚS VOLT, DE AZ ISKOLÁBAN ÚGY ISMERTÉK, MINT AKI A DIÁKOKAT ÉS A TANÁROKAT IS TERRORIZÁLJA”

Mussolini és feketeingesei egy római demonstráción 1922-ben

BENITO MUSSOLINI

A II. világháború előtt Mussolini és Hitler szoros politikai szövetséget kötött

jegyezte. 1910 elején Mussolini megint továbbállt, ezúttal vissza Forlìba. Híre megelőzte, és La Lotta di Classe (Az osztályharc) címmel hetilapot alapított. Az eladások szárnyaltak – mindenki ismerni akarta Forlì legfontosabb szocialistájának nézeteit a háborúról, a vallásról és az itáliai politikáról. Antiklerikális cikkei felkapottak lettek, egyetértőn fogadták hadseregellenes álláspontját. Még nagyobb tiszteletet szerzett, amikor szavait tettekre váltotta. 1911-ben Olaszország Líbiában harcolt, és Forlìban a szocialisták nem örültek ennek – ez az érzelem forrongásokban mutatkozott meg. Mussolini csatlakozott hozzájuk, és elítélte a konfliktust, amely szerinte nem volt egyéb, mint „imperialista háború”. Vakmerőségéért öt hónapra bebörtönözték, de közvetlenül a szabadulása után segített leleplezni két szocialista párttagot, akik helyeselték Olaszország Tripoli bevételekor elkövetett atrocitásait. A többi párttag le volt nyűgözve – felajánlották, hogy ha akarja, övé az Avanti! szerkesztői pozíciója. Hogy utasíthatta volna vissza? Ez volt a legmagasabb fórum a szocialista újságírásban, és egyenesen az ölébe hullott. Senki sem látta előre a bekövetkező siker nagyságát. A példányszám az egekbe emelkedett, és az Olasz Szocialista Párt taglétszáma húszezerrel nőtt. 1913 októberében Mussolini próbálta meglovagolni a támogatási hullámot és indult a parlamenti képviselőségért, de kudarcot vallott, miközben a szocialista párt addigi legjobb eredményét érte el: az 508 parlamenti helyből 53-at szerzett meg. Ám ami ezután történt, az mindent megváltoztatott. Mussolini ismert antimilitarista, antinacionalista és antiimperialista volt, és mint ilyen, viszolygott Olaszország I. világháborúba való belépésétől. Az ország Németországgal és

Ausztria–Magyarországgal kötött szövetséget, de azután úgy döntött, nem küldi harcba a katonákat – ez nem az ő harcuk volt, és tényleg semmit nem nyerhettek általa. Akkor mi nem felelt meg Mussolininak? Az egyik elmélet szerint a háború 1914es kitörésekor a szocialisták Európa-szerte félredobták elveiket és azonosultak kormányaik szempontjaival. A szocializmusnak volt ugyan egy nemzetközi szemlélete, de az országok egymással kezdtek háborúzni, és ekkor a nacionalizmus győzött.

Mussolini egyik leghíresebb és legjellegzetesebb képe

Mi több, a nacionalizmus működött. De volt egy probléma: az Olasz Szocialista Párt nem értett ezzel egyet. Miután leközölt egy cikket az Avanti!-ban, amely a tétlenség helyett az „aktív semlegességet” hirdette, Mussolinit felszólították, távozzon az újságtól, és kirúgták a pártból. 1914ben szocialista élete véget ért. Mussolini teljes szívvel átnyergelt a nacionalizmusra. Részt vett demonstrációkon, amelyek az olasz háborús részvételt népszerűsítették, és az Il Popolo D’Italiába írt, abba az újságba, amelyet ő alapított 1914-ben. Amellett érvelt, hogy Olaszország csatlakozzon az antanthoz. De ha nem volt állása, hogyan működtette az újságját? Az Avanti! a „Chi paga?” (Ki fizet?) főcímmel jelent meg, így próbálták lejáratni a korábbi szerkesztőt, azt állítva, hogy Mussolini pénzt kap a franciáktól és a britektől. Nem is tévedtek nagyot. A pénz olasz vállalatoktól, például a FIAT-tól érkezett, később a francia szocialista párttól, 1917-től pedig a brit kormánytól. Bárhonnan is származott a pénz, nem számított – az első számot 30 ezer példányban nyomták, és mind elkelt. Olaszország 1915-ben végül hadat üzent Ausztriának, de ez nem volt elég. Mussolini csak akkor volt elégedett, amikor egy évvel később Németországnak is hadat üzentek. Ráadásul 1915-ben belépett az olasz hadseregbe – ez korábbi hadseregellenes meggyőződését tekintve döbbenetes volt. Mussolini összesen 17 hónapot töltött a lövészárkokban, 1916 februárjában még szakaszvezetővé is előléptették, mivel „nem törődve a szűkös körülményekkel, igyekvően és pontosan teljesítette a kötelességét”. 1917-ben dicsérettel elbocsátották a hadseregtől,

Mussolini 1903-as svájci letartóztatásakor készült rendőrségi fotók

miután egy lőtéri balesetben repeszdarabok találták el. A hadseregből kikerülve visszatért az újságíráshoz. Tudósított az olasz kormány lemondásáról, és amikor befejeződött a küzdelem az olasz fronton, ujjongott Olaszország szerepe miatt. A háború véget ért, de Olaszország bajai nem. Az ország nagyon rossz helyzetbe került, az infláció az egekbe tört. Forradalomról suttogtak (végtére is Oroszország nemrég szabadult meg a cárizmustól), és Mussolini felismerte, eljött az idő, hogy kisajátítsa azt. 1918 februárjában a diktatúra mellett érvelt: az ország javára válna „egy ember, aki könyörtelen és elég lendületes, hogy

figyelmet. Nem számított, hogy nézetei ellentmondásosak és az adatai tévesek, gyűlésein magával ragadta a hallgatóságot. Természetesen valószínűleg az erőszak is szerepet játszott abban, ahogy rá tudta bírni az embereket, hogy átvegyék a gondolkodásmódját. Egyes olaszokat annyira inspiráltak Mussolini szavai, hogy osztagokat alakítottak, és szocialista ingatlanokat égettek fel. Embereket terrorizáltak, vertek és öltek meg. 1920-ban megszaporodtak a támadások. A feketeingesek – egyenruhájuk miatt nevezték így őket – lerohanták a helyi közigazgatási épületeket, valamint megakadályozták, hogy a

„FORRADALOMRÓL SUTTOGTAK, ÉS MUSSOLINI FELISMERTE, ELJÖTT AZ IDŐ, HOGY KISAJÁTÍTSA AZT” alapos tisztogatást végezzen”. Utalt rá, hogy ő lehet a megfelelő jelölt, és elkezdte mozgásba hozni a dolgokat. 1919. március 23-án megalapította a Fasci di Combattimentót (Harci szövetségek), amely lényegében harcosok egy csoportja volt. A név mögöttes jelentése az, hogy a különböző csoportokat olyan szoros kötelék fűzte össze, mint amely összefogta a vesszőnyalábokat (fasces), az ókori Róma hatalmi jelvényeit. Végül megtörtént hát – megszületett a fasizmus. Az emberek rákaptak a fasizmusra, és ennek oka Mussolini volt. Szónoki képességei páratlanok voltak, ismétlődő gesztusai megragadták a

baloldaliak hatalmi pozíciókba kerüljenek. Ezek egyikét sem Mussolini parancsolta meg, de nem tűnt úgy, mintha túlságosan zavarnák a nevében végrehajtott akciók. A kormány sem küzdött túlzottan, a baloldal pedig napról napra gyengült. Az utolsó lépés az Olaszország feletti hatalom megszerzése, és ennek a tökéletes lehetősége karnyújtásnyira volt. Amikor 1922 nyarán Olaszország megmaradt szakszervezetei elhatározták, hogy sztrájkot hirdetnek, Mussolini ultimátumot adott: ha a kormány nem állítja meg a sztrájkot, majd az ő fasisztái megteszik azt. A kormány nem tett

BENITO MUSSOLINI Amikor Olaszországban bebörtönözték Mussolinit, szerencséjére német katonák kiszabadították

semmit, Mussolini követői közül azonban sokan vállalkoztak rá, hogy beváltsák a fenyegetést. A sztrájkot leverték. Mindössze néhány hónappal később mintegy 40 ezer fasiszta gyűlt össze Nápolyban, Mussolini tudta, ez a megfelelő idő. Beszédet mondott a tömegnek, eltökélten kijelentette: „Vagy átadják nekünk a kormányzást, vagy Rómába vonulunk és elvesszük.” A válasz azonnal megérkezett – a teret betöltötték a „Róma! Róma! Róma!” kiáltások. A terv egyszerű volt: a milícia a főváros felé indult, és egész Itáliából támogatók csatlakoztak a meneteléshez Rómába (marcia su Roma). A kormány nem tehetett semmit – Mussolini hatalmat követelt, és megvoltak az eszközei, hogy megkapja, amit akar. III. Viktor Emánuel király beadta a derekát, táviratot küldött új miniszterelnökének, a legfiatalabbnak Itália történetében. Il Duce életre kelt. Mussolini azonnal elkezdte kialakítani a totalitárius államot, amelyről álmodott. Első célja különleges, vészhelyzetre szóló jogosítványok megszerzése volt, és egy évre meg is kapta a diktátori hatalmat – tenni kellett róla, hogy nála is maradjon. Feketeingeseit betagozta a hadseregbe, és szétzilálta a szakszervezeteket. Csalt a választásokon, hogy a fasiszta párt szerezze meg a legtöbb parlamenti helyet, majd az antifasizmus gyanúját börtönnel büntethetővé tette, tárgyalás nélkül. A szocialista publikálást korlátozták, ami a Duce múltját tekintve ironikus intézkedés volt, ám ezt senki nem merte felemlegetni. Kezdetben az intézkedéseit nem tartották borzasztónak vagy félelmetesnek. A lakosság jelentős része elégedett volt a változásokkal – elegük volt a sztrájkokból, csupán annyit akartak, hogy a gazdaság rendbe jöjjön. Némi rendet és szervezettséget szerettek volna a háború utáni Itália zűrzavarában. Sokan annyi-

A II. világháborús propagandaplakát szövege: „Két nép, egy háború”

MUSSOLINI SZERETŐI Ha az ember szorgosan dolgozik politikai elismertségének növelésén, és szüntelenül szocialista újságoknak ír, hogyan ereszti ki a gőzt? Mussolini számára egyszerű volt a válasz: nők. Élete során sok viszonya volt – szerelmi is, és házasságon kívüli is. Mussolini legismertebb partnere Rachele Guidi volt, akivel 1915-ben összeházasodott. Mussolini apja feleségének a lánya volt, aki öt gyereket szült a diktátornak, és amennyire tudni lehet, nem túlságosan zaklatta fel férje azon szokása, hogy más nőkkel is lefekszik. A II. világháború vége felé megpróbált elszökni Olaszországból, de elfogták és átadták az USA-erőknek. Néhány hónap fogság után azonban szabadon engedték, és éttermet nyitott Emilia-Romagnában. Clara Petacci története is örökre összefonódik Mussoliniéval. Csupán húszéves volt, amikor viszonyt kezdett a nős diktátorral, és folytatta ezt egészen addig, amíg Mussolini oldalán meghalt a golyózáporban. Becslések szerint Mussolininak összesen több száz nővel volt kapcsolata, ezek közt akadtak egyéjszakás és hosszabb kiruccanások. Minden bizonnyal fiatalon kezdte – úgy tudni, 17 éves korában egy prostituálttal veszítette el a szüzességét –, és azt híresztelték, a szexuális étvágya kiapadhatatlan. Maga a diktátor azt mondta, „volt idő, amikor 14 nőm volt egyszerre, és minden este megdöntöttem hármat vagy négyet, egyiket a másik után”.

A Mussolini család a levantói strandon. Az előtérben Benito és Rachele három gyereke, Bruno, Vittorio és Edda

ra elmerültek a jó dogokban, hogy nem vették észre a figyelmeztető jeleket. A demokrácia csendes halállal múlt ki, és az országból egypárti állam lett. A szólásszabadság megszűnt. Minden városban feltünedezett a titkosrendőrség, amely a háttérből őrködött. 1924-ben rosszabbra fordultak a dolgok. A parlamentben Giacomo Matteotti jelentős szocialista politikus bírálta a Mussolini-kormányt. Matteotti bátor ember volt, aki nyíltan beszélt, ez aztán a halálát okozta – a miniszterelnök pribékjei elrabolták és meggyilkolták. Mussolini nem tudott erről a tervről, és az orgyilkost, Amerigo Duminit börtönbe zárták.

Az eset felháborodást keltett, felmerültek tervek Mussolini meggyilkolására, de nem esett baja, nem veszítette el a hatalmát. A propaganda mindenütt jelen volt. Mussolini öccse irányította az Il Popolót, és az olasz újságok 66 százalékát a fasiszta párt birtokolta. A moziknak jóváhagyott híradókat kellett vetíteniük. Megalapították az Opera Nazionale Balilla (fasiszta) ifjúsági szervezetet, a gyerekeket kényszerítették, hogy belépjenek. A cserkészeket és egyéb ifjúsági szervezeteket törvénytelennek nyilvánították. Fasizmus vagy börtön között lehetett választani.

MIT TETT A KIRÁLY? 1922-ben egyetlen ember állt Mussolini és a miniszterelnöki poszt között. III. Viktor Emánuel (olaszul Vittorio Emanuele) királynak csak alá kellett volna írnia a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló rendeletet, hogy megállítsa Mussolinit. Ehelyett engedett Mussolini követeléseinek, és kormányalakításra kérte fel. De mi történt az olasz uralkodóval így, hogy már egy fasiszta diktátor volt hatalmon? Viktor Emánuelből báb lett. A nagyság és ünnepélyesség bemutatása volt a szerepe, ám ez valódi célt alig-alig szolgált. Kezdetben az olaszok nem igazán aggódtak emiatt – úgy tűnt, Mussolini megad nekik mindent, amire szükségük van, és hogy a király jól döntött, amikor hatalomra emelte. Idővel azonban kezdtek rájönni, hogy a kissé népszerűtlen király uralkodása jobb eredménnyel járt volna. Ezt tekintve a király azzal, hogy nem reagált Mussolini antiszemita törvényeire, országszerte veszített támogatásából. Az uralkodónak némi haszna azért volt Mussolini uralmából. Amikor a diktátor 1935-ben megszállta Abesszíniát (a mai Etiópia), Viktor Emánuelből etióp császár is lett. A király azonban ügyesen egyensúlyozott egy nagyon vékony politikai mezsgyén, és amikor a britek 1941-ben felszabadították Abesszíniát, azonnal lemondott a császári címről. Ő volt az is, aki 1943-ban elrendelte a diktátor letartóztatását, de hírnevén ez már nem javított, túl sokáig hagyta tétlenül, hogy Mussolini mindent megússzon. 1946-ban a fia, Umberto javára lemondott.

III. Viktor Emánuel király Mussolinit kérte fel kormányalakításra, pedig felmerültek más lehetőségek is

Azután a Duce olyasmit tett, ami ellen régi szocialista énje fellázadt volna: megpróbált birodalmat alapítani. Olaszország 1935 októberében megtámadta Etiópiát, és a konfliktus borzalmakban nem szenvedett hiányt. Az olaszok gázbombákat dobtak a célpontokra, az akciókban civilek haltak meg, mindezt azért, hogy Mussolini 1936. május 9-én bejelenthesse, megszületett az Olasz

Az olasz diktátor szónoki képességeiről volt híres, noha beszédei elrugaszkodtak a tényektől

„ITÁLIA ÉS NÉMETORSZÁG HIVATALOSAN SZÖVETSÉGESEK VOLTAK, A HÁBORÚ PEDIG MÁR A KÜSZÖBÖN ÁLLT” Birodalom. Ennek dacára az 1930-as években nem Mussolini volt az egyetlen, aki felfordulást okozott. Németországban Adolf Hitler ugyanolyan agresszív gengsztersereggel a háta mögött uralkodott. Ő volt az egyetlen európai vezető, aki támogatta Mussolini birodalomépítő rabló hadjáratát, és jó viszony alakult ki köztük – két fasiszta diktátor az egész világ ellen. 1936-ban megszilárdították kapcsolatukat a Berlin–Róma tengelyt létrehozó egyezmény aláírásával, amelyből aztán kifejlődött az (katonai) acélpaktum, amelyet 1939. május 22-én írtak alá. Mussolini odáig elment, hogy megfogadta Hitler vallásügyi tanácsait, ennek eredményeként antiszemita törvényeket hozott, amelyek kikövezték az olasz zsidók 20 százalékának útját a német koncentrációs táborok felé. Itália és Németország hivatalosan szövetségesek voltak, a háború pedig már a küszöbön állt. A háború nem kedvezett Olaszországnak. Valójában Mussolini nem igazán akart beszállni a konfliktusba – miért akart volna „vakon együtt menetelni a németekkel” és csődbe vinni az országát? Végül azonban győzött a Hitlernek tett ígéret, és Mussolini hadat üzent a szövetségeseknek. Nem ez volt a megfelelő idő. A franciák már az olasz csapatok mozgósítása előtt megadták magukat – elúszott a győzelem reménye. Mus-

solini így másodhegedűs lett a tengelyszövetségben, és titokban tartották előtte a német meglepetésszerű támadásokat, attól tartva, hogy az olaszok elrontják azokat. Ezért Mussolini úgy döntött, maga cselekszik. Mussolini 1940-es nagy támadásának Görögország volt a célpontja, bosszúból nem értesítette erről a németeket. Hiba volt: Olaszország katonai ereje nem a nagyságáról volt híres, és Mussolini sem volt valami kiváló stratéga. A németeknek kellett a segítségére sietniük. Aztán ugyanez történt 1943-ban Észak-Afrikában. Otthon sem mentek jól a dolgok – az embereknek elegük volt a háborúból, amelyet sosem fognak megnyerni, és elegük volt a miniszterelnökből, aki láthatóan a személyes dicsőséget kergette, ahelyett, hogy velük törődött volna. A kormány is aggódott. A szövetségesek 1943 júliusában megtámadták, majd sikeresen elfoglalták Szicíliát, 24-én pedig összeült a Fasiszta Nagytanács, és úgy döntöttek, nekik is elegük van. Mussolininak le kellett (volna) mondania. Természetesen a miniszterelnök nem volt hajlandó elhagyni a posztját, és másnap szokás szerint munkába ment. Azt hitte, rendben van a dolog, és ez az eset elsimul, a Fasiszta Nagytanács biztosan támogatja majd. Akkor jött rá, mekkorát tévedett, amikor aznap délután letartóztatták. Mussolini, lemondatva és megalázva, börtönben

BENITO MUSSOLINI

Halála után Mussolini testét kirakták a milánói Piazzale Loretóra, majd ugyanott fellógatták

találta magát. Először Ponza szigetére került, majd egy másik kis szigetre Szardínia partjai mentén. De cserébe ott volt neki a mediterrán napfény, legalábbis addig, amíg nem merültek fel az aggodalmak, hogy a németek megpróbálják kiszabadítani. Sietősen egy Abruzzo tartomány hegyei közt álló hotelbe szállították. Fogvatartói rosszul hitték, hogy ott Mussolini biztonságosan el van zárva – vitorlázógépekkel a hegyen landoló német kommandósok magukkal vitték Münchenbe. A Duce szabadságáért cserébe volt egy kikötés. Mussolininak vissza kellett térnie Észak-Olaszországba, és fel kellett állítania egy új fasiszta államot, ez volt a Repubblica Sociale Italiana, vagyis Olasz Szociális Köztársaság. Lehetősége volt, hogy újra vezessen egy országot, hogy megmutassa, erős – csak hát nem volt az. Mussolini nyíltan bevallotta a látogatóknak, ez csupán egy bábállam Németország irányítása alatt. Kiúttalan csapdába került, miközben az olasz fasiszták az ő nevében megkínoztak vagy deportáltak mindenkit, aki nem értett egyet a tanaikkal. A szövetségesek felfelé nyomultak az Appennini-félszigeten. Mindenki tudta, mi a cél: Mussolini kivégzése. Mussolini nem volt hajlandó a biztonságos megoldást választva elrepülni az országból, ehelyett 1945. április 27-én német katonának öltözve akkori szeretőjével, Claretta Petaccival együtt megpróbált egy német katonai járműkonvojhoz csatlakozva a svájci határon átszökni. A terv kudarcra volt ítélve – amikor az ember arcát évekig állami propaganda céljára használják, biztosan lebukik, ha komolytalan álruhát visel. Mussolinit és

Petaccit kiemelték a csoportból, és másnapig egy tanyasi házban őrizték. A következő napon a Comói-tó partján álló egyik kisvárosba szállították őket. A párt kőfal elé állította mindkettejüket, itt érte őket a vég. A 61 éves Benito Mussolinivel géppisztoly végzett, amelyből valószínűleg Walter Audisio kommunista partizánparancsnok lőtt. Gondolhatnánk, hogy ez volt történet a vége, de Mussolini ellenségei még nem végeztek. Testét Petacci és 14 más fasiszta vezető holttestével együtt minden teketória nélkül kirakták a milánói Piazzale Loretóra egyfajta igazságszolgáltatás gyanánt. Mindössze nyolc hónappal korábban 15 kivégzett partizán testét tették itt közszemlére annak nyomatékosítására, hogy aki antifasiszta, azt megölik. Milánói lakói ujjongtak, nagy örömüket lelték abban, hogy zöldségekkel dobálták meg a friss hullákat, és kedvük szerint leköpdöshették, üthették, rugdoshatták holttestüket. Az ember, aki annyi szenvedést okozott, halott volt, hát eljött a bosszú ideje. Mussolinit jelöletlen sírba temették, de mindenki tudta, hol van. Az antifasiszták a következő évben sokszor meggyalázták a sírt, azután a volt vezető néhány lojális híve kiásta a testét. Végül, miután a holttest elveszett, majd újra meglett, átadták az özvegyének, és Predappióban, a családi kriptában temették el. Öröksége nem szállt vele a sírba. Az olaszok dühösek voltak azért, amit az országukkal tett. Mussolini a politikai ellenfelek meglincselésével, katonai erővel és romboló politikai módszerekkel húsz hoszszú évig tudott hatalmon maradni. Ezek után a demokráciát tárt karokkal üdvözölték, és az 1948as választásokon a halott diktátor eszméi mellett

Il Popolo d’Italia-hirdetés egy motoron 1937-ben, az újság alapítója maga Mussolini volt

kitartó neofasiszta párt mindössze a szavazatok két százalékát kapta. Mussolinit a fasizmus atyjának tekintik – végül is ő hozta létre. Ezt azonban általában elhomályosítja a hírhedt vezér képe, akinek sok elképzelése volt, és közel jutott ahhoz, hogy azokat sikerre vigye. Mussolinit lehet alkalmatlan vezetőnek tartani, akinek személyes céljai akadályozták a nagy ország a kialakítását (amiről azt hitte, képes rá), és nem volt katonaember. Az utolsó időkben Mussolini gyakran töprengett, vajon mit gondol majd róla történelem, és valljuk be, az nem volt kegyes a Ducéhoz. Ám rászolgált erre a megítélésre.

FRANCISCO FRANCO ÍRTA: DAVID CROOKES

Megnyerve a véres spanyol polgárháborút, ez a katona lett Európa legtovább uralkodó diktátora.

mikor Francisco Franco Bahamonde 1975. november 20-án meghalt, spanyolok tízezrei látogattak a madridi királyi palotába, és tolongtak a ravatal előtt, amelyen a teste feküdt. A 82 éves ember halála várható volt, mivel szívének állapota már egy hónappal korábban leromlott, az önjelölt caudillo – a Führer spanyol megfelelője – halála mégis könnyeket fakasztott. De ezek vajon a gyász vagy a megkönnyebbülés könnyei voltak? Mert amíg Spanyolország hivatalosan gyászolt, a zászlókat félárbócra eresztették, a szokásos tévé- és rádióadásokat felfüggesztették, de a vélemények megoszlottak, csakúgy, mint életében. Voltak, akik a jövő miatt aggódtak – „Spanyolország és a keresztény civilizáció ellenségei készenlétben állnak”, mondta Franco a halálos ágyán –, mások csak egyszerűen hálásak voltak: véget ért a 39 éves önkényuralom. Franco olyan diktátor volt, mint Adolf Hitler, Benito Mussolini, Joszif Sztálin és António de Oliveira Salazar, csak tovább volt

hatalmon, mint bármelyikük, és nem lehetett szigorúan fasisztának besorolni. Hatalomra kerülése szokatlan volt, mert Francót ifjabb éveiben általában félszeg és feszengő embernek ismerték. Szégyenlős, magányos gyerek volt, Paul Preston életrajzíró és történész szerint „a rideg különállásig visszahúzódó”, kevesen érezték úgy, hogy igazán megértik őt. Franco 1892. december 4-én éjjel fél egykor született az északnyugat-spanyolországi El Ferrol városban. Kis növésű volt, emiatt sok bántalmazás érte. Mélyen érintette szülei válása, de iszonyúan vágyott apja, Nicolás Franco y Salgado Araújo elismerésére. Úgy érezte, sosem válhat olyanná, mint a bátyja, apjuk kedvence, Nicolás. Még amikor 1907. augusztus 29-én belépett a spanyol hadseregbe, akkor is érzékelte apja elégedetlenségét – az ő számára mindig csupán „a másik fiam” volt, noha belépése a hadseregbe a szélesebb társadalmi helyzetét tekintve emelkedésnek számított.

Azok körében, akik gúnyt akartak űzni testméretéből és magas hangjából, Franquito, vagyis kis Franco volt a beceneve. Franco 1910 júliusában fejezte be tanulmányait a katonai akadémián, és arra vágyott, hogy részt vehessen az éppen zajló marokkói gyarmati háborúban. A baloldali aktivisták iránti utálatától átitatva 1912. február 6-án indult Afrikába, és olyan mértékig belevetette magát ebbe a feladatba, hogy mindössze 33 évesen ő lett Európa legfiatalabb tábornoka. 1928-ban Franco elhagyta Marokkót, és egy időre Zaragozába ment, ahol az újjászervezett Általános Katonai Akadémiát igazgatta. Ám végül Spanyolország zűrzavaros politikai viszonyainak irányíthatatlan tényezői befolyásolták útját. Spanyolország katonai diktatúrája 1929-ben összeomlott, az 1931-es helyhatósági választásokat a baloldali érzületű republikánusok nyerték, és a második spanyol köztársaság megalapítása végül is közvetlen hatással volt rá.

FRANCISCO FRANCO

A politikai sebek felszakadtak, szenvedést okozva a katolikus egyháznak, a katonaságnak és az elitnek, és amikor a baloldali koalíció, a Népfront 1936-ban megnyerte a törvényhozási választásokat, a spanyol tábornokok katonai hatalomátvételről kezdtek tárgyalni. Azt gondolták, gyors menet lesz, de polgárháborúba torkollt, mivel Spanyolország kettészakadt: tradicionalistákra és azokra, akik társadalmi változásokat akartak. Franco – akit a kormány a Kanári-szigetekre helyezett át katonai parancsnokként, mivel bizonytalannak érezték a lojalitását – eleinte, bár katonai kulcsfigura volt, meghúzta magát. Először nem volt hajlandó csatlakozni a lázadókhoz, de utóbb meggondolta magát, és egyik első cselekedete az volt, hogy a spanyol Afrikai Hadsereget Marokkóból légi úton visszavitte Spanyolországba a németektől kapott Junker szállítógépeken, amelyeket olasz bombázók biztosítottak. Ázsiója megnőtt, olyannyira, hogy 1937-ben, amikor a nacionalisták főparancsnokot kerestek, Francónak ajánlották

TENGERÉSZET: NINCS FELVÉTEL

1906

Franco mindig is a haditengerészethez akart belépni, bátyja, Nicolás (apjuk kedvenc fia) nyomdokait követve, de ezt az ambícióját meghiúsította a kimerítő, vesztes spanyol–amerikai háború, amely arra kényszerítette az Escuela de Administración Navalt, hogy 1906-tól hét évre szüneteltesse a felvételt. A következő évben belép a spanyol hadseregbe, ez lehetővé teszi, hogy komoly katonai elismertséget szerezzen.

FRANCO ADOLF HITLERREL TALÁLKOZIK – 1940 Miután Franco a nacionalistákkal megnyerte a polgárháborút, és sikeresen Spanyolország diktátora lett, el tudta kerülni, hogy országát beléptesse a II. világháborúba. Beleegyezik, hogy találkozzon

Hitlerrel, de ez nem sikerül túl jól. A Führer utána azt mondja, inkább kihúzatná több fogát, mint hogy újra találkozzon Francóval. Így jellemzi: „Nem egy hős, hanem egy kis mitugrász.”

Franco a francia Hendayeban találkozik Hitlerrel, hogy megvitassák az esetleges spanyol részvételt a II. háborúban

fel a posztot. Hivatásos külföldi katonák és a jobboldaliak egyesített erői segítségével kezdték legyűrni a köztársaságiakat, Francót pedig kinevezték a spanyol állam és a kormány vezetőjévé a háború megnyeréséig. A tábornoknak azonban megvoltak a maga elképzelései. Csak hogy megértsük a gondolkodásmódját: megfogadta, „bármi áron” megóvja Spanyolországot a marxistáktól, és amikor megmondták neki, hogy ez fél Spanyolország agyonlövésével járhat, Franco mosolygott és így szólt: „Ismétlem, bármi áron.” Egyesek feltételezik, hogy Franco szándékosan húzta el a polgárháborút, hogy alapos munkát végezhessen a köztársaságiak kipusztításában; a városok Barcelonától Valenciáig és Madridig egyenként estek el. És minél tovább tartotta kezében a hatalmat, annál nehezebb volt azt elvenni tőle.

Nem volt ellenére, hogy Spanyolország-szerte plakátokon szerepeljen, és nem rettent vissza a szélsőséges háborús módszerek alkalmazásától. Az egyik ilyen rémtettben mintegy 800 ember veszett oda, amikor 1937. április 26-án a baszk Guernica várost németek bombázták, mivel Hitler gyakorlótérnek használta Spanyolországot. Francónak a szeme sem rebbent, amikor hagyta, hogy liberálisok, kommunisták, szocialisták, értelmiségiek, anarchisták, szeparatisták sokaságát öljék meg a represión franquista, vagyis francóista elnyomás (terror) idején. A stratégia meghatározására valójában a „limpieza” szót használta, ami magyarul megtisztítást jelent. Ez jóval azután is folytatódott, hogy Spanyolország 1939-ben Franco uralma alá került, és feltételezések szerint 200 ezer ember halálát okozta.

„HAGYTA, HOGY LIBERÁLISOK, KOMMUNISTÁK, SZOCIALISTÁK, ÉRTELMISÉGIEK, ANARCHISTÁK, SZEPARATISTÁK SOKASÁGÁT ÖLJÉK MEG” 36

Nacionalisták által elfogott köztársaságiak a véres spanyol polgárháborúban

Franco napi 14 órát dolgozott az íróasztalánál, családját viszont elhanyagolta. 1923-ban házasodott össze María del Carmen Polo y Martínez-Valdèsszel, a párnak három év múlva lánya született, María del Carmen. Amikor anya és lánya hazatért Franciaországból, ahova a polgárháború elől menekültek, Franco több mint egy órán át váratta őket, mivel Spanyolország konzervatív, római katolikus újjászervezésének tervein dolgozott, amit nem szakított félbe. 1940-re a Szovjetuniót és Mexikót kivéve minden ország elismerte diplomáciailag Spanyolországot, és Franco egymillióról 250 ezerre csökkentette a hadsereg létszámát. Dicsérték, amiért nem lépett be a II. világháborúba, ezt tekintették legnagyobb sikerének, amellett, hogy meg kívánta védeni a zsidókat a tengelyhatalmaktól. Valójában Franco 1940. október 23-án a franciaországi Hendaye-ban találkozott Hitlerrel – akit szintén várakoztatott egy órán át, Hitler nagy bosszúságára –, és közölte vele, hogy Francia Marokkót, Francia Algéria egy részét és Francia Kamerunt akarja Spanyolország számára. A Führer ebbe

FRANCISCO FRANCO

1975-ben került sor Franco utolsó szemléjére a spanyol csapatoknál

A VALLE DE LOS CAÍDOS ÉPÍTÉSE

1959 Sok diktátorhoz hasonlóan Franco is kőbe vésve akarta halhatatlanná tenni magát. A spanyol köztársasági hadsereg több ezer bebörtönzött katonájának munkáját használva irányítja az Elesettek Völgye megépítését, egy emlékműét, amelyet ő gondolt ki a polgárháborúban elesett negyvenezer nacionalista emlék- és nyughelyéül. Tizennyolc évbe telt felépíteni, 1959-ben készült el. Francót is itt helyezik örök nyugalomra halála után.

nem egyezett bele. Egyesek azt állítják, Franco követelései halogató taktikát jelentettek, időt nyerve Spanyolország stabilizálására, az ország újjáépítésére, valamint arra, hogy nyitott diplomáciai viszonyban maradjon a szövetségesekkel. Mások azt feltételezik, túlbecsülte Hitler spanyol részvétel iránti igényét. Akárhogy is, a Führert a javaslatok hidegen hagyták, pedig Franco továbbra is körüludvarolta Hitlert: elküldte a Kék Hadosztályt a szovjet frontra, engedte, hogy Németország használja a spanyol kikötőket, és megdöbbentő, de átadott az SS-nek egy 6000 fős listát spanyol zsidókról (spanyol archívumokban találták meg 2010-ben; a lista adatait azonban nem használták fel). A háború befejeztével Franco semlegessége biztosított volt, és nem zaklatták őt. Továbbra is szabadon saját képére formálhatta Spanyolországot, bár 1997-ben a Ministerio de Asuntos Exteriores archívumában találtak egy 11 oldalas dokumentumot, amely bizonyította, hogy menedéket nyújtott száz nácinak. A gazdasági autarkia (önellátás) politikáját követte, és szinte min-

den nemzetközi kereskedelmet megszüntetett. Ez az „éhség éveihez” vezetett, mintegy 200 ezer ember pusztult el. Franco pozíciója azonban nem volt veszélyben, a hidegháború idején még meg is erősödött. Az USA 1946-ban bírálta ugyan a rezsimjét, 1953-ban azonban tárgyalásokat kezdett Spanyolországgal, ennek eredményeképpen írta alá a két ország a madridi egyezményt, amely gazdasági és katonai segítséget biztosított Spanyolországnak, és engedélyezte, hogy az USA bombázógépeket és repülőgép-hordozókat állomásoztasson az országban és kikötőiben. Franco úgy érezte, a katolikusok (a polgárháborút a bolsevizmus elleni keresztes hadjáratként tüntették fel) és a tradicionalisták már meglévő támogatása totális felhatalmazást ad neki. Lubickolt új státuszában. Ugyanakkor belső segítségre volt szüksége. A politikus López Rodó és az új technokraták 1959-ben bevezették Spanyolországot a Bretton

Franco nagyon büszke volt katonai múltjára

Woods-i (világgazdasági) rendszerbe, a peseta–dollár átváltását 60:1 arányban rögzítették. Mindez lehetővé tette, hogy Spanyolország az 1960-as években virágozzék. Viszont a Franco-rezsim betiltotta a nemzetiségi hagyományokból eredő kulturális tevékenységeket, megszüntette a baszk, galiciai és katalán nyelv elismerését. A konzervatív katolikus intézmény, az Opus Dei két képviselője, a rezsim miniszterei egyetemtisztogatási bizottságokat állítottak fel, amelyek vadásztak a „nem megfelelő” politikai vagy vallási eszmékre és a Bibliának ellentmondó tudományos oktatásra. A dolgokat megváltoztató szabad választásra nem volt esély: Franco 1947től élethosszig (koronázatlan) uralkodó lett, és ő választhatta ki az örökösét (János Károlyt, XIII. Alfonz király unokáját), nem a nép. Ahogy azonban telt az idő, Franco rezsimje lazább lett. Érdeme, hogy befektetett a gazdálkodásba és az iparba, miközben enyhítette a cenzúra nyomását és a rendőri ellenőrzést. Azok, akik osztották meggyőződését, élvezhették az életszínvonal emelkedését. Azonban az elnyomott szeparatisták számára és azoknak, akik el akarták ismertetni Spanyolország sokszínűségét, a rezsim vége részben felszabadulás volt. Franco halála után röviddel János Károly plurális demokráciává alakította az országot. Máig is az.

(EGÉSZ) JÓ DIKTÁTOR? ÍRTA: EDOARDO ALBERT

Van érv, amely alapján a 20. század egyik legkevésbé gonosz diktátorának nevezhetjük Portugália miniszterelnökét, António Salazart – bár nincs túl nagy konkurencia.

gy olyan világban, ahol a diktátorok tömegesen gyilkolták saját népüket, és a hatalomvágyuk kielégítésére megszálltak más országokat, a portugáliai António Salazar szembement a trenddel. A puritán ízlésű és erősen vallásos hátterű, konzervatív, katolikus közgazdász Salazar 36 évig volt Portugália miniszterelnöke. Egy olyan korszakban elnökölt, amely nyilvánvalóan autoriter volt, de többnyire hiányoztak belőle a diktátorság legrosszabb vonásai. Ágyban, békésen halt meg 81 éves korában, és egy 2006-os országos felmérésen megszavazták, hogy ő „a valaha élt legnagyobb portugál”. A 20. század sok diktátora közül – mint például Hitler, Mussolini, Franco – ő az,

akivel a történelem valószínűleg jóindulatúan bánik majd. Ki volt tehát António de Oliveira Salazar? Portugálián kívül ma jóformán nem is ismerik, Portugáliában pedig sok, tiszteletére elnevezett középületet az 1974-es szegfűs forradalom után átneveztek, hogy megpróbálják eltörölni a leváltott diktátor örökségét. Ám elismerés illeti politikai ellenfeleit, amiért Salazar pályafutásának vége szinte vérontás nélkül következett be. António de Oliveira Salazar 1889. április 28-án született a közép-portugáliai Santa Comba Dăo melletti Vimieiróban. Az ifjú António a legkisebb António de Oliveira (1839–1932) és felesége, Maria do Resgate Salazar (1845–1926) öt gyerme-

ke közül, testvérei mind lányok voltak. A család a mi fogalmaink szerint alsó középosztálybeli volt; Salazar apja munkásként kezdte, majd elég pénzt gyűjtött, hogy földet vásároljon. Maria, Salazar anyja a fiát illetően becsvágyó volt, és hogy a lehető legjobb oktatást biztosítsa neki, beíratta a pár kilométerre az otthonuktól lévő Viseu papneveldéjébe. Miután befejezte tanulmányait a szemináriumban, Salazar nem hivatalosan fogadalmat is tett. Szülőfalujában „António atyának” hívták, de soha nem szentelték pappá – viszont a hite szilárd Salazar Dwight D. Eisenhower amerikai elnökkel találkozik

ANTÓNIO SALAZAR

„EGYETEMISTA KORÁBAN SALAZAR SZERETTE A NŐK TÁRSASÁGÁT ÉS A PEZSGŐZÉST” volt, egy életen át kitartott, és ez az egyik kulcs gondolatainak, tetteinek megértéséhez és feltárásához. Ehelyett Salazar beiratkozott a Coimbrai Egyetemre – amelyet 1290-ben alapítottak, és a világ egyik legrégebben működő egyeteme –, ahol jogot hallgatott. Itt – későbbi puritán hozzáállásával és viselkedésével ellentétben – Salazar szerette a nők társaságát és a pezsgőzést, de folyamatosan aggódott, hogy túlságosan megterheli a sovány családi költségvetést az, hogy egyetemi bajkeverőkkel lóg együtt drága éttermekben. Ennek tudatában Salazar tanári munkát vállalt, ez később segítette őt tanulmányai sikeres befejezésében. „A tanítás két dolgot adott nekem: ott tartott az egyetemen, és távol tartott a zűröktől.” Az eljövendő dolgok előjele volt, hogy miután kitüntetéssel elvégezte az egyetemet, Salazar a Coimbrai Egyetem jogi karán állt munkába, és fizetéséből kisebb befektetéseket valósított meg. Amikor ezek profitot hoztak, ügyesen földeket vásárolt a szülőfalujában. Takarékossági okokból lakását egy pappal osztotta meg, aki később Lisszabon pátriárkája lett. Eközben széthullott körülötte az ország. 1910. október 5-én a polgári forradalom megdöntötte a portugál királyságot, és köztársaságot állított a helyébe. Salazar csak 21 éves volt, amikor kitört a forradalom, és még fiatalként élte végig a rá következő 16 évnyi zűrzavart, anarchiát, vallásüldözést, korrupciót és instabilitást. Az október 5-i forradalom és az 1926. május 28-i katonai puccs közötti időben az országnak nyolc elnöke és 38 miniszterelnöke volt; egyetlen kormány sem működött egy évnél tovább, a valuta bedőlt, miközben a lakosság megélhetési költségei az egekbe szöktek, és rendszeresé váltak a politikai gyilkosságok. A republikánusok hevesen katolikusellenesek voltak, betiltottak minden szerzetesrendet, bezárták a rendházakat és kolostorokat. Szédítő iramban jöttek és mentek a különböző kormányok, és ez még inkább

Lisszabonban óriási tömeg üdvözölte a május 28-i puccsot végrehajtó katonákat

Humberto Delgado átölel egy barátot. Sajnos Delgado később ellenségévé tette Salazart és a PIDE-t

elszabadult, amikor Portugália 1916-ban belépett az I. világháború káoszába. A terrorizmus nem kizárólag modern kori jelenség: Lisszabonban csak 1920 és 1925 között 325, anarchisták által elhelyezett bomba robbant. Ilyen háttér mellett talán nem meglepő, hogy a fiatal katonatisztek által szervezett és Manuel Gomes da Costa tábornok által vezetett államcsínyt az ország nagy része szinte megkönnyebbüléssel fogadta. Sok portugál számára a megelőző másfél évtized azt mutatta, hogy a szembenálló politikai pártokon alapuló kormányok eredendően ingatagok, és ez elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezet. Egyesek számára ez azt jelentette, hogy fontolóra veszik az ország irányításának nem demokratikus módjait. Salazar és egy csoport befolyásos portugál értelmiségi szerint a korporativizmus volt a megoldás. Ez nem cégcsoportok kormányzata, inkább a közös érdekeltségű vagy foglalkozású emberek csoportjainak kormányzása, akiknek érdekében áll az állam

stabilitása és előremozdítása. A csoportok közé tartozhat a hadsereg, az orvosi kar, az egyház, ipartestületek és szakszervezetek. A Salazar támogatta korporativizmus alapját a katolikusok társadalmi tanításai képezték, ameAntónio Salazar lyek járható utat akartak találPortugália miniszterelnöke és diktátora ni a munkások jogait eltipró volt közel 40 évig gátlástalan kapitalizmus és a polgári jogokat eltörlő kommunizmus között. többé nem tette be a lábát. Salazar szerint a Az egymást követő republikánus kormányok burjánzó individualizmus tönkretette a társadalidején Salazar csatlakozott a Centro Académico mi szolidaritást, amely szükséges egy államköde Democracia Cristãhoz (Kereszténydemokrata zösség működéséhez. Akadémiai Központ), egy katolikus szervezetA Coimbrai Egyetemen betöltött állásában hez, amely nem politizált. Némi vonakodás után Salazar mint gazdasági guru nagy hírnévre tett még az 1921-es parlamenti választásokon is szert. A puccs vezetői nem késlekedtek megindult. Meg is választották. Salazar csak egyszerezni őt, egy csoport tiszt az irodájához hajszer ment be a parlamentbe, és felháborodott tatott, és felajánlotta neki a pénzügyminiszteri az ott mutatkozó szektás zűrzavar láttán. Soha

HUMBERTO DELGADO MEGGYILKOLÁSA Amikor eljött az 1958-as elnökválasztás ideje, António Salazar azt várta, hogy szokás szerint majd rezsimjének jelöltje, Américo Tomás lesz a biztos befutó. Azonban az ellenzéki pártok is állíthattak egy jelöltet, és ők egységesen a portugál légierő tábornoka, Humberto Delgado tábornok köré tömörültek. Delgado kezdetben az Estado Novo támogatója volt, aki Amerikában attaséként szolgálva magába szívta a demokrácia elveit, és ezeket haza is akarta vinni Portugáliába. Amikor eldöntötte, hogy indul az elnökségért, nem várták tőle,

hogy felfordulást okoz, de egy 1958. május 10-én adott interjúja felvillanyozta Portugáliát, mivel amikor megkérdezték, mit tesz majd Salazar miniszterelnökkel, Delgado azt felelte: „Obviamente, demito-o!” (Nyilvánvaló, hogy kirúgom!). Az alkotmány alapján az elnöknek joga volt elbocsátani a miniszterelnököt, de ez a lehetőség még soha nem merült fel Salazarral kapcsolatban. Delgado hatásvadász kampányt folytatott, keresztül-kasul beutazta az országot, de a választáson csak a szavazatok 23,6 szá-

zalékát szerezte meg, bár az volt az általános vélemény, hogy a PIDE (Polícia Internacional e de Defesa do Estado) manipulálta a szavazást. A választás után Delgadót menesztették a hadseregtől, száműzetésbe vonult, ahol agitálni kezdett a Salazar-rezsim megbuktatásáért. Aztán 1965. február 13-án Delgado egy ellenzéki emberekkel való titkos találkozóra indult a spanyol Badajoz város közelébe. Csapda volt. Delgado és titkára a PIDE ügynökeivel találkoztak, akik megölték őket. 2016-ban Lisszabon fő repülőterét Delgado tiszteletére átnevezték.

ANTÓNIO SALAZAR Salazar leadja szavazatát az 1958-as elnökválasztáson, amelyről sok ember azt gondolta, manipulálták

„PURITÁN HOZZÁÁLLÁSA ELLENÉRE MINISZTERELNÖKKÉNT SALAZAR NEM TŰRT ELLENTMONDÁST. SZEMBEFORDULT A DEMOKRÁCIÁVAL” posztot. Salazar elfogadta, de öt nap hivatali idő után visszakozott, mondván, olyan korlátok közé szorították, hogy nem tudja elvégezni a rábízott feladatot: egyensúlyba hozni Portugália katasztrofálisan túlterhelt költségvetését. Mivel a katonai kormány az ellenőrzése alá kívánta venni Portugália adósságát, Salazar távol tartotta magát Lisszabontól. A főváros zűrzavaros viszonyaitól való elzárkózása csak növelte Coimbra bölcse körül a komolyság és tudás kialakuló nimbuszát. Amikor azután az ország a pénzügyi összeomlás szélére került, a katonai kormány ismét felkérte Salazart, vállalja el a pénzügyminiszterséget. Salazar beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy pénzügyminiszterként korlátlan felhatalmazást kap bármely másik minisztérium költéseinek megvétózására. Azt márpedig mindenki tudja, aki dolgozott kormányzatban, hogy a legjelentősebb hatalom a költségvetés jóváhagyása vagy elutasítása. Ám eddigre a katonai junta már kétségbeesetten igyekezett találni valakit, aki kézben tudja tartani az ország pénzügyeit. Elfogadták Salazar feltételeit, és 1928. április 26-án ő lett Portugália

pénzügyminisztere. Egy évvel később az ország költségvetése pozitívumot mutatott, valutája stabil volt. Salazar szemlátomást gazdasági csodát vitt végbe. A következő néhány évben, miközben a gazdaság állapota lassan javult, a katonai kormány kipróbált egy sor miniszterelnököt, mindegyik éppen olyan „rövid életű” volt, mint a korábbi republikánus vezetés idején. Ezalatt Salazar továbbra is pénzügyminiszter volt, kitartóan árasztva a pénzügyi feddhetetlenség és a közigazgatási hozzáértés auráját. Így amikor 1932 júliusában Portugália elnökének, Óscar Carmonának ismét egy újabb miniszterelnököt kellett kineveznie, ahhoz az egyetlen miniszterhez fordult, aki az előző években folyamatosan bizonyította hozzáértését. Salazar lett Portugália 100. miniszterelnöke, és hivatalát megtartotta 1968. szeptember 25-ig. Salazar közismerten résnyire behúzta a kormány pénztárcáján a cipzárt, de magát sem korlátozta kevésbé szorosan. Szerény otthonában két villanyórája volt, az emeleten és a földszinten. A földszinten, ahol politikai értekezleteket tartott, az állam állta a villanyszám-

lát. Salazar az emeleten lakott, az ott lévő óra számláját Salazar saját zsebéből fizette. Egy olyan országban, amely évekig a kormányzati korrupciót tapasztalta meg, figyelemre méltó volt, hogy Salazar nem akarta a saját vagy a családja zsebeit megtömni. Egész életében szerényen élt, és amikor meghalt, nem sokat hagyott a rokonaira. Puritán hozzáállása ellenére miniszterelnökként Salazar nem tűrt ellentmondást. Miután látta a portugál parlamentet annak legviszálykodóbb időszakában, végérvényesen szembefordult a kormányzás demokratikus formájával. „Mélységesen parlamentellenes vagyok. Utálom a beszédeket, a szószátyárkodást, a szóvirágos, értelmetlen közbeszólásokat, azt a módot, ahogy elpocsékoljuk a szenvedélyt, s nem valami nagy gondolatra, hanem csak hiábavalóságokra, a nemzet javának szempontjából semmiségekre.” Amint miniszterelnök lett, akadémikusok, jelentős vallási szereplők, üzletemberek és jogászok egy csoportjával nekiállt az új portugál alkotmány kidolgozásának. Ez az Estado Novo (Új Állam) nevet kapta, egy vízió volt a kormányzásról mint korporatív vállalkozásról, amelyben csoportok gyülekezete fog össze a nemzet érdekében. Az új alkotmány alapján csak egyetlen politikai párt tudta betölteni ezt a funkciót a nemzetgyűlésben, de az igazi politikai hatalom természetesen továbbra is Salazar

Salazar egyszerű sírja szülőfalujában, a közép -portugáliai Vimieiróban

Salazar a rá legjellemzőbb pozícióban: íróasztalánál dolgozik

„SALAZAR FÖRTELMESNEK TALÁLTA A FASISZTA ÉS A NÁCI IDEOLÓGIÁT: 1934-BEN SZÁMŰZTE A PORTUGÁL FASISZTÁK VEZETŐJÉT” kezében maradt. Létrejött a Korporatív Kamara is, tagjait a tartományok, iskolák, egyetemek, szakszervezetek és népjóléti szervezetek választották ki. A Korporatív Kamarának tanácsadó szerepe volt, a nemzetgyűlés pedig elfogadta a törvényeket. Az új alkotmány szerint az elnöknek joga volt meneszteni a miniszterelnököt. Salazar maga sohasem vállalta az elnökséget. Az azonban igaz, hogy az egyetlen esetben, amikor az 1958-as választásokon felmerült a lehetősége, hogy egy ellenzékit választanak meg a legmagasabb tisztségre, a Salazar-rezsim (elterjedt meggyőződés szerint) teletömte a szavazóurnákat hamis szavazatokkal Humberto Delgado vereségének biztosítására. Ám ez a választás 25 évvel azután történt, hogy 1933. március 19-én az Estado Novo alkotmányt népszavazásra bocsátották. Csupán néhány ezer ember voksolt ellene, elsöprő többséggel fogadták el, habár a jogosultak 37 százaléka nem szavazott.

António Salazar Portugália tényleges diktátora volt, ezért sok megfigyelő számára úgy látszott, hogy egy újabb európai állam követi Németország és Olaszország fasizmusát. Salazar rezsimje ugyan nyíltan vállalta, hogy bizonyos jellemzőkben osztozik más diktatúrákkal (és Franco Spanyolországával, miután a kegyetlen generalissimo megragadta a hatalmat a spanyol polgárháború után) – ilyen volt elsősorban a könyörtelenül cenzúrázott sajtó, valamint a betiltott és elnyomorított politikai ellenzék –, mégis voltak különbségek Salazar portugáliai tevékenysége és az Európa más térségeiben történtek között. Salazar alapvetően konzervatív katolikus volt, ámbár erősen hitt az egyház és az állam különválasztásában. Förtelmesnek találta a fasiszta és a náci ideológiát: 1934-ben száműzte a portugál fasiszták vezetőjét. Segítette Francót a spanyol polgárháború idején, de ez vélhetően részben azért történt, hogy biztosítsa Portugália

megfelelő túlélését, amennyiben Franco győz. Salazar talán legfigyelemreméltóbb teljesítménye az az ügyesség volt, ahogyan a II. világháború nagy veszélyei között Portugáliát navigálta. Portugália és Nagy-Britannia szövetségesek voltak már az 1386-ban aláírt windsori szerződés óta, valószínűleg ez a történelem egyik legrégebben tartó szövetsége. 1386 óta Portugália és Anglia, majd később Nagy-Britannia sosem viselt hadat egymással, és nem is állt ellentétes oldalon a kiterjedtebb háborúkban. Azonban 1939-ben, de még inkább 1940-ben, amikor Franciaország vereséget szenvedett, Nagy-Britannia pedig egyedül nézett szembe a náci Németországgal, egy megalkuvóbb politikus biztosan kapott volna az alkalmon, hogy a győztes oldalon lépjen be a háborúba, és kiragadjon valamennyit a győzelmi zsákmányból. Salazar viszont már a háború kezdetétől meg volt győződve róla, hogy Nagy-Britanniát nem gyűrik le, hogy az USA be fog lépni, és hogy a tengelyhatalmakat megverik. Sok olyan pont volt 1939-ben, még több 1940-ben, amikor a világban kevés embernek volt ez a véleménye, de Salazarnak igen. Mivel Nagy-Britannia formálisan nem kért háborús segítséget Portugáliától, Salazar a portugál semlegesség fenntartását választotta, egy olyan politikát, amellyel Churchill és a brit kormány teljes mértékben egyetértett, mert a portugál semlegességet létfontosságúnak tekintették abban, hogy segít meggyőzni Spanyolországot, maradjon semleges. Ha Spanyolország úgy dönt, hogy a tengelyhatalmak oldalán belép a háborúba, az rövid úton Gibraltár elfoglalásához vezetett volna, és ezzel lezárult volna a Gibraltári-szoroson át a Földközi-tengerre vezető igen fontos tengeri út a brit hajók előtt, amelyek az Erwin Rommel-féle Afrikakorps vesztét okozták az észak-afrikai hadjáratban. 1943-ra tetőpontjára ért az atlanti-óceáni harc, a brit kereskedelmi hajók elleni U-boot-hadjárat, és a briteknek nagy szükségük volt további atlanti bázisokra.

ANTÓNIO SALAZAR LISSZABONBAN NINCS HÁBORÚ Salazar elkerülte a világháborút. A II. világháborúban Lisszabon volt az egyetlen város a világon, ahol a szövetségesek és a tengelyhatalmak ügynökei egyaránt nyíltan tevékenykedtek, vigyázó szemüket az ellenségen tartva. A város zsúfolásig volt menekültekkel, akik kiutat kerestek Európából, de kénytelenek voltak maradni, Lisszabon kávéházai közt cirkálva, amíg a papírjaik elintéződtek. Egy atlanti-óceán-parti Casablanca volt, épp olyan eleven és sokféle karakterrel, mint az a filmben látható. Ian Fleming titkos ügynök és James Bond megalkotója kitalált ügynökének kockázatos szerencsejáték iránti vonzalmához az Estoril kaszinóból merített ihletet, ahol az emigránsok gyémántokat és vagyonokat kockáztattak a kártyajáráson. Graham Greene és Malcolm Muggeridge író a háború alatt a Különleges Hadműveletek Osztálya (SOE) lisszaboni részlegében szolgált, párhuzamosan az áruló Kim Philbyvel, aki a SOE ibériai szekcióját vezette. A brit BOAC és a német Lufthansa le-fel szállt a lisszaboni reptéren, gépeik gyakran egymás mellett parkoltak éjszakára. Az intrika, cselszövés és feszültség városa volt, de mindez Salazar stratégiai célját szolgálta: megőrizni Portugália függetlenségét, és kimaradni a háborúból.

Salazar élete végéig előkelő, tartózkodó figurának mutatkozott

Kérték, hadd használhassák a portugál Azori-szigetek kikötőit. Salazar beleegyezett. Portugália menedéket biztosított a háborús menekülteknek is, százezer és egymillió között volt az országon átutazó emberek száma. Salazar és Portugália számára ez azt eredményezte, hogy a háború után – az autoriter rendszer ellenére – bevették a Marshall-tervbe, és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) egyik alapítója lett. A II. világháború borzalmaiból Portugália gazdagabban került ki, mint amilyen a háború előtt volt. Salazar bejelentette a hatalmi szigor részleges enyhítését, de a rezsim rendíthetetlenül tekintélyelvű maradt, a rendfenntartásban a kiterjedt (általában PIDE-ként ismert) titkosrendőrségre támaszkodott, egy olyan szervezetre, amely egyáltalán nem riadt vissza az emberek

kínzásától, és attól, hogy megszabaduljon a politikai ellenfelektől. A PIDE által a portugál gyarmaton, a Zöld-foki-szigeteken fenntartott börtön különösen hírhedt volt brutális viszonyairól: 32 ott fogva tartott ember halt meg. Az autokrata Salazar hosszú és kemény küzdelmet vívott Portugália szerteszét elhelyezkedő tengerentúli gyarmatainak megtartásáért. Nem tudta viszont megakadályozni Goa elvesztését, amelyet India annektált, és kénytelen volt elfogadni a kínaiak feltételeit Makaó kormányzását illetően. Ennek ellenére Angolát és Mozambikot Salazar elszántan meg akarta tartani. Jóváhagyta, hogy a portugál haderő a nemzeti függetlenségi mozgalmak ellen háborúzzon mindkét afrikai államban, és ezeket a parancsokat igen hatékonyan hajtották végre. Mégis, ahogyan a többi gyarmatosító hatalom – például Nagy-Bri-

állomábonba, hazaútjuk első Olaszországból Lissza lt brit hadifoglyok 1943-ban sára érkező kiszabadu

tannia, Franciaország és Belgium – megvált korábbi birodalmától, Portugália is nyilvánvalóan szembenézett az elkerülhetetlennel. Salazar ugyanúgy fel tudta tartóztatni a változásokat Portugália tengeren túli birodalmában, mint ahogy otthon ellenállt a társadalmi általakulásnak, de egyik sem tarthatott sokáig, ha nem ő állt a kormánykeréknél. 1968-ban súlyos agyvérzést szenvedett. Bár túlélte, és egy idő után bizonyos mértékig visszanyerte tiszta gondolkodását, a hatalom addigra már Marcelo Caetanóé lett. António de Oliveira Salazar 1970. július 27-én halt meg. Szülőfalujában temették el. Rezsimje mindössze négy évvel élte őt túl.

„JÓVÁHAGYTA, HOGY A PORTUGÁL HADERŐ A NEMZETI FÜGGETLENSÉGI MOZGALMAK ELLEN HÁBORÚZZON ANGOLÁBAN, MOZAMBIKBAN”

KOMMUNISTÁK Diktátorok, akik azt állítják, Karl Marx inspirálta őket.

46 OROSZORSZÁG TELJHATALMÚ URA: SZTÁLIN

68 MAO KATASZTROFÁLIS TERVE

56 POL POT ÉS A VÖRÖS KHMER

76 AZ EMBER, AKI DACOLT SZTÁLINNAL: JOSIP BROZ TITO

A történelem egyik legbrutálisabb és legvéresebb rezsimjével festette vörösre a Szovjetuniót

Ez a zárkózott, rosszul teljesítő ember szervezte a 20. század egyik legszörnyűbb népirtását

62 FIDEL CASTRO: AZ EMBER, AKI HITT

Castro rendkívüli magabiztossága okán vált képessé a kudarcok leküzdésére, amelyek más vezetőket tönkretettek volna.

Kína szerencsétlen próbálkozása, hogy a világ leghatalmasabb országa legyen

A kommunista diktátor, aki a vasfüggöny mögött uralkodott, de elkülönült a Szovjetuniótól

80 A KOREAI KIM CSALÁD

Hetvenéves fennállása alatt Észak-Korea bezárkózó diktatúrájának csak három vezetője volt – mind ugyanabból a családból

KOMMUNISTA DIKTÁTOROK

A R U Ú M L A T A H J L E T G Á Z S R OROSZO

N I L Á T Z S TE ÍRTA: FRANCIS WHI

tálisabb ru b g le ik y g e m A történele tette vörösre s fe l e v jé im s z re és legvéresebb és lé pd el t a Szovjetuniót nt , hogy a sze- gével és szer vezési akérapengssléégtráein.veMl, iutá n ráér-

tű a al ós zín űt le nn ek eg yr e m ag as ab br ar t, ez ér t eg y isk ol ánt re , m ég tö bb et ak ké ízé fia m z lo és ta cip ha a tt gé ny ze ze tő t. ve t eb je sk ed ő sz ov sz ül et et t Io sz og at ta a be te ge m za tla n cs al ád ba tá an be kö os ar a m k ha na na po n an n vá rh at ó ha lá la ni Le el iv Dz su ga sv ili eg y M tit ká r le tt, ki ta rlo m na k a di kt átá lin , ak i pá rt fő Sz t, et ez gy tk kö ny ör te le n ha ta ve ra ha sz ná lta , ho et t. Az ifj ú ra fin ál ts ág át ar ov je tu ni ó je le nt és Sz t a tő sá it ze tá am ve , z sz ho a le m to ra tta m eg n a ha ta lo zá so k ko rá ba n lá de nt el ők és zít se ám in sz m l, bó rt ei pá őd a el k Io sz eb na gy vá lto cá rt – ak in ek as ai t ki zá rtá a áb n nl rá le so El . e et b on Él út ób gy ut na pv ilá go t. dt ak Or os zo rni ób ól , el őb b va rá ció n át ur al ko űz té k a Sz ov je tu út bó l, az n, tt ya ol te sz ám ta la n ge ne el ez it ; rk ól nr bá íto ttá k a tró lta k. Sz tá lin sz ha ta eg le m – vo nn i. tt lö te fö er s m sz ág vá lto zá ké ts ég be m at m eg re ng et ő a jo go su lts ág át i ak ta k, ad ar m úz k gr se az or os z tá rs ad al ak az on ke ve gy a sz eg én y cs ho t, an , ot os ad ar m yt él Ha k, és az a tö m eg vo lt, am i es at al m at . ta n lo já lis ak vo lta ljh án te sz a el es ik ze lm ez ak de er ge sz en s fiú m eg et a hí re m lít és se l bí rta k ig ját sz ot t sz er ep am el ye t m eg fé le Sz tá lin na k a -tő l Sz tá lin m ag a al 17 19 az ak cs ég e m eg ny er te n, ns le ba et m lo gy da Ke rra e. fo gr ni ó. 19 17. ok tó be ri bo rú id ejé n sé é le tt a Sz ov je tu zo rs zá gi po lg ár há le gf őb b dí jat – öv étts 19 21 -ig ta rtó or os ze le te n fig ye lm ét el kö ke lte tte fe l Le ni

Z O H M O L A T A Hfelemelkedésének három fő oka. A Úz T acélember A

Ka pc so la t Le ni nn

r Amikor Lenin félig má a álin Szt , ult visszavon elt a külvilág közvetítőjeként szerep lküli bejárása né lda felé, és addig pé Ezt saját z. hö ető vez teg be a volt int a halála Len a: ott hasznára fordít emelte, ő á kk ala erű nsz iste után ként szerepelt. pedig hű tanítványa

g Po lit ik ai sz öv et sé

lépett Sztálin szövetségre rt pá ista un mm ko a nségeit kulcsfiguráival, és elle berekre em lis lojá pedig hozzá kadályozta cserélte. Ezzel mega ek – amelyben Lenin végrendeletén lított fel – szó Sztálin leváltására t. alá zat ho gra nyilvánossá

A te rr or ural m a lni ete álin képes volt elszig

Szt rmely és kizárni a párt bá vele ett ért m ne i olyan tagját, ak kivégzések a l bő eb b sőb Ké . egyet t. A kialakult brutális rendszere let ította, hogy tos biz re kö lég m félele meg a zte jele senki nem kérdő t. má hatal

JOSZIF SZTÁLIN

Sztálinnak kételyei voltak a külsejét illetően, ezért lapátra tette l az őt kedvezőtlenü t ke ze és ábrázoló műv

A NAGY TISZTOGATÁS

ideg téli éjszaka 1937-ben. Egy fekete furgon csikorogva fékez a sötét, csendes utcában. Emberek kis csoportja száll ki a kocsiból, lehajtott karimájú kalapjuk körvonala látszik a pislákoló utcai lámpák halvány fényében, oldalukon fegyverek himbálóznak. Egyikük véletlenszerűen kinyit egy jegyzetfüzetet, egy másik meggyújtja a pipáját és hosszan beleszív. Egy szó, egy intés egy közeli ház felé, és a csoport egy emberként elindul. A talaj csikorog bőrcsizmáik vastag talpa alatt, felmennek a lépcsőn és dörömbölnek a bejárati ajtón. Egyikük felcsapja a levélbedobó fedelét, és durván bekiabál a kis nyíláson, végül nyílik az ajtó, és megjelenik egy sápadt arc. A „látogatók” egyike berúgja az ajtót, a csoport átviharzik a házon, az ajtókat feltépik, és szétrombolnak mindent, ami az útjukba kerül. Pár perc múlva ismét az utcán vannak, egy rettegő fiatalembert vonszolnak magukkal, aki az apjába kapaszkodik. Az idősebb férfi arca sápadt, de eltökélt, állkapcsát összeszorítja. Némasága hangosabb, mint a fia könyörgése és kiáltásai. Az emberek folytatják a rajtaütést, végigdúlják a házakat, amíg végül az egész utca tele lesz férfiakkal, 17 és 70 év közöttiekkel. Némelyikük kábult, mások zaklatottak, néhányan pedig furcsa némaságba burkolóznak. Amikor az őrök rájuk fogják a puskát és a furgonhoz kísérik őket, magyarázat nincs, azt a párat pedig, aki tiltakozik, megverik. Amint a furgon ajtaja becsukódik, és a kocsi eltűnik az éjszakában, az ott maradtak némán visszatérnek otthonukba. Nem ők voltak a „nagy tisztogatás” néven ismertté lett terror első áldozatai, és nem is az utolsók. Ezek az éjszakai rajtaütések nem egy titkos terrorszervezet tettei voltak, hanem a kormányzaté, és ezekre az áldozatokra nem várt

Sztálin a cowboyfilmek nagy rajongója volt, magánmozijában gyakran rendezett vetítéseket

szabadulás, csak bebörtönzés, kínzás, kicsikart vallomások és kivégzés. A teljhatalom megszerzése nem volt elég Sztálinnak. Elképesztő paranoiája vezérelte, és hirtelen mindenki gyanússá vált, hogy összeesküvést sző uralma megdöntésére. A tisztogatás akkor kezdődött, amikor a hithű sztálinista Szergej Kirovot 1934-ben meggyilkolták. Megölését Sztálin egy ellene tervezett összeesküvés bizonyítékaként használta fel, és elkezdte a tisztogatást. Ám ma többen úgy vélik, hogy maga Sztálin tervezte meg a közkedvelt politikus halálát, akinek népszerűsége veszélyeztette az uralmát. Ez indította el azt a boszorkányüldözést, ami aztán ártatlan életek millióit követelte. A tisztogatások először a kommunista párt volt magas rangú vezetőit sújtották a hírhedt moszkvai perekben. Ezeket a pereket nyomon követte a nyugati média is, de nem találta problémásnak az elmarasztaló ítéleteket, hiszen a vádlottak beismerték bűnüket, miszerint összeesküdtek Sztálin meggyilkolására. A zárt ajtók mögött tett vallomásokat azonban mentális és fizikai kínzással, családjuk megfenyegetésével, valamint azzal kénysze-

Sok hivatalos képet retusáltak, hogy eltüntessék a nagy tisztog atás áldozatait

rítették ki a vádlottakból, hogy garantálják az életben maradásukat, ha elismerik, hogy bűnösök. Nem voltak azok. Ezután a tisztogatást kiterjesztették a hadseregre, írókra, művészekre, „gazdag” parasztokra (kulákokra) és végül mindenkire, akit be tudtak gyűjteni, hogy teljesítsék a „minimálisan előírt letartóztatási mennyiséget”, amelyet az NKVD, a Belügyi Népbiztosság megkövetelt. A Nyikolaj Jezsov vezette NKVD-trojka három ember gonosz ítélőszéke volt, akik rendes tárgyalás nélkül is hozathattak ítéletet. E módszerrel el tudták érni, hogy a kivégzések futószalag stílusban történjenek, egészen a napi ezer emberig. Végül a tisztogatás elérte a kommunista pártot is. Mivel majdnem minden bolsevikot, aki részt vett az 1917-es forradalomban, elpusztítottak és kitöröltek a történelemből, így az egyetlen eredeti tag, aki megmaradt, Sztálin volt. 1937-től 1938-ig 1,2 millióan haltak meg a tisztogatás következtében. Sztálin halála után 357 listát találtak az aláírásával, ezek mintegy 40 000 ember kivégzésére adtak engedélyt. Nyilvánvalóan mindnél az lehetett a hozzáállása, amit állítólag az egyik ilyen lista átnézése közben mormolt: „Ki fog emlékezni erre a söpredékre tíz vagy húsz év múlva? Senki. Ki emlékszik ma azoknak a bojároknak a nevére, akiktől Rettegett Iván megszabadult? Senki.”

A LEGKERESETTEBBEK

Három rangos tisztségviselő, aki szerepelt Sztálin halállistáján.

Lev Trockij

Tisztsége: a Negyedik Internacionálé feje „Bűne”: szilárdan szembeszállt a Szovjetunió vezetőjével, Sztálinnal Sorsa: Sztálin parancsára 1940. augusztus 21-én megölték

Nyikolaj Jezsov

Tisztsége: az NKVD vezetője „Bűne”: állami pénzek elsikkasztása, homoszexualitás, kollaboráció német kémekkel Sorsa: letartóztatták, 1940. február 4-én lelőtték

Nyikolaj Buharin

Tisztsége: a Komintern végrehajtó bizottságának főtitkára „Bűne”: hazaáruló összeesküvés az állam megdöntésére Sorsa: letartóztatták, 1938. március 15-én kivégezték

JOSZIF SZTÁLIN kontra

LENIN

SZTÁLIN

A kommunizmust saját Víziója egy olyan társahatalma előmozdítására dalom volt, amelyet a használta, úgy hitte, nép működtet a népért, Oroszország virágzik minden forrást egyenmajd egy erős vezető lően megosztva. Teljealatt. A burzsoáziát sen ki akarta irtani a burzsoá (olyan KOMMU- és a munkásoszberendezkedés, NIZMUS tály bármilyen ellenállását meg amelyben a gazakarta semmisíteni, dagok uralkodnak) állami erőszakot alkaltársadalmat, és hitte, mazva. hogy az államhatalom végül elhal majd. Az országhatárokat A „országonkénti szocielavultnak tartotta, hitt alizmus” híveként hitte, benne, hogy a világnak hogy a Szovjetuniónak egységes forradalomaz uralma alatti orban kell fellépnie. El szágokban kell a akarta terjeszteni kommunizmus KÜLa kommunizmust POLITIKA felépítésére össza földön. Az összes pontosítania, és nemzet egyesülését nem a nehezebben és egy világállam megmegvalósítható világteremtését vizionálta. forradalmat támogatnia. Gyorsan iparosítani Az 1921-es új gazakarta a gazdaságot, daságpolitika (NEP) és állami irányítás alá megengedte, hogy mavette az egész agrárgánszemélyeknek saját szektort. A paraszvállalkozása legyen. toknak kollektív A parasztok szabadon gazdálkodhat- GAZDASÁG gazdaságokban kellett dolgozni. tak, termékeiket Államosították a megtarthatták, gabonakészlet, a föld, a kereskedhettek. Ez a gépek, az állatok nagy részleges piacgazdasárészét is. got ösztönözte. Lenin azt vallotta, a világ Tömeges tisztogatás minden elnyomott népéáldozata lett mindenki, nek joga van az önrenaki meg merte kérdőjedelkezésre, hogy maguk lezni Sztálin hatalmát, uralkodjanak, és ne vagy lázadó magaaz állam akaratátartást tanúsított. A NÉP Úgy tartotta, nak engedelmeskedjenek. Ám ő volt szükséges a nép felelős a vörös terropolitikai elnyomása, rért is, amelynek során hogy megvédje a Szovszámtalan ellenfele jetuniót a megsemmisükivégzését rendelte el. lés ellen.

GULAG A brutális Gulag táborok megváltoztatták Oroszország arcát, Szibéria kihalt, fagyott síkságaitól a nagyvárosi betontornyokig.

mikor a Gulag kifejezést megalkották, arra az állami főigazgatóságra használták, amely a kényszermunkatáborokért felelt. Ma azonban sokak számára a Gulag szó a szovjet elnyomás egész rendszerét testesíti meg: önkényes letartóztatásokat, kényszervallatást, az emberi jogok semmibevételét és milliók indokolatlan halálát. A Gulag táborok bizonyos formában léteztek már Sztálin előtt is, de nem ezen a néven. „Javító munkatáborként” voltak ismertek, az elsőt 1918-ban állították fel. Ám ezek a korai létesítmények nagyon különböztek azoktól, amelyeket Sztálin hozatott létre. A „javítókat”, ahol a foglyok viszonylagos szabadságot élveztek, az 1930-as évektől az ’50es évekig több mint 53 különálló embertelen tábor és 423 munkatelep kiterjedt rendszerévé alakíttatta át Szovjetunió-szerte. Ezekbe 14 millió embert zártak be, közülük legalább 1,6 millió szerencsétlennek ez az életébe került. A táborok többsége igen távoli helyeken létesült, Északkelet-Szibéria zord vidékein. Az egyik helyszín, Kolima rettegéssel töltötte el az összes Gulag-rabot. Kolima könyörtelen, kopár hely, ahova lehetetlen volt szárazföldön eljutni, s ahol szinte egész éven át tart a tél. Az ottani táborok-

LODEJNOJE POLJE

SZOLOVKI JERCEVO

KOLIMA SZEVVOSZTLAG

NORILLAG

VORKUTA MAGADAN PERM MAGNYITOGORSZK

OROSZORSZÁG

AKMOLINSZK

AKUKAN

BAMLAG

ban – éppúgy, mint sok más szibériai tábornál – nem vesződtek kerítéssel vagy erődítéssel, aki szökni próbált a hatalmas fagyos síkságokon át, magát ítélte halálra. A Gulag lágerek nem olyanok voltak, mint a rabok elpusztítására tervezett hírhedt náci koncentrációs táborok, de az iszonyatos körülmények miatt gyakran ugyanaz volt a „végeredmény”. A Gulag táborból több volt, több embert tartottak bennük, és sokkal tovább álltak fenn, mint a brutális náci lágerek. A foglyokra, akiknek legnagyobb részét tárgyalás nélkül börtönözték be, a kemény munka irgalmatlan évei és elenyésző mennyiségű élelem várt. Minél több munkát végeztek el, annál nagyobb adag híg, íztelen leveshez juthattak, de mivel primitív, törött, használhatatlan szerszámokkal kellett dolgozniuk, a magas munkakövetelményeket szinte lehetetlen volt teljesíteni. A csökkentett ételadagokkal és a néha csak napi négyórányi pihenéssel a Gulag-rabokat végkimerülésig, valójában halálra dolgoztatták. Csak 1941 telén a Gulagon senyvedők negyede halt éhen. Sztálin számára a Gulag nélkülözhetetlen volt. A lázas tisztogatások következtében minden, a táborokban meghalt rabot azonnal tudtak pótolni, így az olcsó munkaerő-ellátás zavartalan maradt. Ezek a rabok kulcsszerepet játszottak abban, hogy Oroszország meg tudta nyerni a II. világháborút, mivel részben ők építették meg a létfontosságú vasútvonalakat, ők állították elő a lőszert, gyártották a harckocsikat és az egyéb gépezeteket. Valahányszor egy gazdasági feladathoz – mint például a Balti–Fehér-tenger-csatornához – olcsó munkaerőre volt szükség, új táborokat hoztak létre. A Gulag intézményét végül 1960-ban szüntették meg, de a táborok gyakorlatából sok minden – például a kényszermunka és a rabok megfélemlítése – a mai napig létezik az orosz börtönökben.

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS

Sztálint kétszer jelölték Nobel-békedíjra – 1945-ben, majd 1948-ban ismét

Sztálin Szovjetuniója nem volt valami jó hely a bűnelkövetőknek, de a megvádoltaknak sem. Háromszori késés a munkából

A késés bűnének ismételt elkövetéséért büntetéseként az illetőt a Gulagra küldték három évre. Ott a vétkes akár napi 14 óra kemény fizikai munkára számíthatott.

Tréfát űzni egy kormányzati tisztviselőből

Ennek a bűncselekménynek a büntetéseként akár 25 évre lehetett számítani egy Gulag táborban. Ivan Burilov a „titkos” szavazólapjára a „komédia” szót írta, ezért nyolc évre ítélték.

Kisebb lopás

Állami tulajdon – rendszerint élelmiszer – ellopásáért az ítélet tíz év kemény munka volt a Gulagon. Ezt gyakran magyarázat nélkül meghosszabbították, a szabadulás után pedig a foglyokat száműzetésbe kényszerítették.

Összeesküvés felkelés előkészítésére

A politikai bűncselekménnyel vádoltak általában a tisztogatásoknak estek áldozatul, és kivégezték őket. Közeli barátaikat és családtagjaikat is felkutatták, és megszabadultak tőlük.

Németországi munka

A balti államok sok lakosát vitték kényszermunkára Németországba a II. világháború alatt. Őket később letartóztatták ezért a „bűnért”, és tíz év Gulag táborban végzendő kényszermunkára ítélték őket.

Keresztény vallásgyakorlás

Az 1920-as évek végén keresztény értelmiségiek közötti tisztogatások és templombezárások történtek. Akit vallásgyakoroláson kaptak, letartóztatták, és vagy Gulag táborba küldték, vagy kivégezték.

A LEGSZÖRNYŰBB DIKTÁTOR?

Ezt okozták a történelem legszörnyűbb diktátorai – tekintse át a halottak becsült számát.

MAO ELNÖK

40 MILLIÓ

SZTÁLIN HITLER

17 MILLIÓ

II. LIPÓT BELGA KIRÁLY

15 MILLIÓ

TÓDZSÓ HIDEKI

5 MILLIÓ

A cipész fia

Élet a papneveldében

Kezdődik a politikai élet

A hatalom íze

Folyamatos emelkedés

Ioszeb Dzsugasvili néven megszületik Sztálin. Himlőt kap, amelynek nyomai megmaradnak az arcán, 12 éves korában egy balesetben megsérült bal karja pedig rövidebb marad, mint a jobb.

Sztálin ösztöndíjat kap, és a tifliszi ortodox szemináriumba jár. Papi tanulmányai idején megismerkedik Marx és Engels eszméivel, és ez inspirálja. Mivel elmulasztja letenni a záróvizsgáit, kizárják.

Sztálin megtudja, hogy Lenin bolsevik frakciót szervezett, egy olyan politikai csoportot, amely Marx tanításait követi. Csatlakozik, és hozzáértő, ügyes szervezőnek bizonyul. Letartóztatják, Szibériába száműzik, de rövidesen megszökik.

Amikor a bolsevikok hatalomra kerülnek, Sztálin feljebb lép a ranglétrán, kinevezik a nemzetiségi ügyek népbiztosának. Ez a tisztség ad neki először igazi hatalmat, amelyet aztán falvak felégetésére és kivégzésekre használ.

Lenin főtitkárrá nevezi ki Sztálint. Ebben az évben Lenin agyvérzést kap, kapcsolata megromlik Sztálinnal. Ragaszkodik hozzá, hogy Sztálint váltsák le pozíciójából, de Sztálin erős szövetségesei ezt megakadályozzák.

1894–1899

1903

1917

1922

1878. december 18.

20 MILLIÓ

Sztálin 1894-ben, 16 évesen

A szöveg így szól: „Éljen a lenini–sztálini Komszomol 25. évfordulója!” A Komszomol a kommunista párt ifjúsági tagozata volt, ez a plakát pedig Sztálin és Lenin óriási egyesített erejének bemutatásával biztatta a fiatalokat, hogy lépjenek be. Ha már a szervezet tagjai voltak, életük minden része a párt alapelvei szerint zajlott

JOSZIF SZTÁLIN

HATÉKONY PROPAGANDA

Oroszország „acélembere” a propaganda művészetének mestere volt, magát a nemzet hőseként ábrázolta és mutatta be.

A plakát biztatja az embereket, miszerint „Jó munkával – megszületik a kenyér!” Az ehhez hasonló hirdetmények lelkesedésre buzdították a gazdákat, hogy igyekezzenek a II. világháborúban feldúlt ország helyreállításán dolgozni. Az egyes kis rajzok az ideális gazdaságot mutatják a négy évszakban

A diktátor

Lenin meghal, a vezető kormányzati szereplők között pedig azonnal ádáz harc kezdődik a hatalomért. Sztálin el tudja űzni riválisait – például Trockijt – a Szovjetunióból, és saját magát helyezi a piramis csúcsára. 1924–1927

mete 182 centiméterre változott az őt ábrázoló magas szobrokon. Sztálin nem erőszakos vagy gonosz zsarnok, hanem szerető és erős apafigura volt. A „Köszönjük a szeretett Sztálinnak a boldog gyermekkort!” mondat megjelent mindenütt az iskolákban és óvodákban, gyerekek kántálták ezt a szlogent az ünnepségeken. Az „Atya” megnevezést a papoktól lopta, akiket kipusztított az országból, így a szót már kizárólag Sztálinhoz társították. És ez a „Sztálin Atya” volt az, akit a nép imádott, akiben bízott, akit tisztelt, miközben az igazi Sztálin a családtagjaik és barátaik millióinak megölését vezényelte le.

mikor Sztálin 1929 decemberében 50 éves lett (akkor ez volt a hivatalos dátum, de valójában 1928-ban töltötte be az ötvenet), az orosz népnek pazar ünnepségen mutattak meg egy messianisztikus figurát: az imádott Lenin fegyvertársát és szerény tanítványát. Ez jelezte a Sztálint körülvevő személyi kultusz kezdetét, amely haláláig, sőt azután is elkísérte. A propaganda felhasználásával újraírták az orosz történelmet. Sztálin és nem Trockij szerepelt Lenin helyetteseként az októberi forradalomban, és nemcsak szellemileg, hanem fizikai valójában is megnőtt, mivel szerény, 162 centiméteres ter-

A szöveg: „Köszönjük a szeretett Sztálinnak a boldog gyermekkort!” Az ilyen plakátokat azért készítették, hogy Sztálint gondoskodó, erős apafiguraként ábrázolják, akinek a szovjet emberek a gyermekei. Ez pedig erősítette rendszere iránt a nép bizalmát, tiszteletét és engedelmességét

Ötéves terv

A vörösterror

Háborús vezető

Egy diktátor halála

Belekezd első ötéves tervébe, a parasztgazdaságokat és a gyárakat kollektivizálják. Ennek hatása a milliók életét követelő nagy éhínség. Ám a kivitel szintjét fenntartják, élelmiszert exportálnak, miközben a nép éhezik.

Sztálin elkezdi a nagy tisztogatásként ismert politikai elnyomó hadjáratot. Húszmillió oroszt küldenek a Gulag táborokba, a kommunista párt tagjainak egyharmadát pedig hűtlenség gyanúja miatt kivégzik.

Miután Adolf Hitler megszegi a szovjetekkel kötött megnemtámadási egyezményt, Sztálin Vörös Hadserege a II. világháborúban összefog a szövetségesekkel. A Szovjetunió végül győz, de csak milliók élete árán.

Sztálin agyvérzést kap, órákig nem találnak rá, mert testőrei félnek háborgatni őt. Néhány napig még ágyhoz kötve életben van, 1953. március 5-én hal meg. A média arról terjeszt pletykákat, hogy megmérgezték.

1928–1933

1934–1940

1941–1945

1953. március 5.

álkonferencián tal Sztálin a jaltai osevelttel Ro és l l-le hil kozott Churc

A II. VILÁGHÁBORÚ Sztálin országa a háború vérfürdőjében a „dekadens” Nyugattal szövetkezett, hogy legyőzze Hitler náci seregeit.

z 1930-as évek végére Sztálinnak az extrém politikája miatt igencsak kevés külföldi barátja maradt. Sikertelenül próbált németellenes katonai szövetséget kötni Nagy-Britanniával és Franciaországgal, így kénytelen volt szövetségre lépni azzal az országgal, amelyre utoljára gondolt volna. A Szovjetunió 1939. augusztus 23-án megnemtámadási szerződést kötött a náci Németországgal. Hitlernek épp erre volt szüksége, hogy megszűnjön a kétfrontos háborútól való félelme, nyolc nap múlva Németország lerohanta Lengyelországot, és a világ belecsúszott a háborúba. Bár Sztálin számára nyilvánvaló volt, hogy a paktum csak késlelteti a két hatalom közötti elkerülhetetlen konfliktust, ám amikor Hitler 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, a szovjet vezért ez sokként érte. Semmibe vette Churchill intelmeit, lelövette azokat a német dezertőröket, akik figyelmeztettek a közelgő offenzívára, sőt, egészen a támadás napjáig szállított Németországnak felsze-

relést. Sztálin a német támadás után három napra visszahúzódott a dácsájába, nem vette fel a telefont, és nem volt hajlandó találkozni senkivel. Szembe kellett néznie tetteinek brutális valóságával – meggyengült hadsereg, amelyből a tisztogatás semmisített meg 40 000 embert, köztük számos tehetséges tanácsadót. Ám amikor előkerült, pontosan az a vezető jelent meg, aki Oroszországnak kellett. A háború küszöbén csak az „acélemberben” volt meg a kellő erő népe egyesítésére. És egyesítette is. Amikor Hitler hadserege behatolt a Szovjetunóba, Sztálin hadereje négy véres éven át küzdött, hogy visszaszorítsa. A hadműveletek, mint a sztálingrádi és a kurszki csata, próbára tették a szovjet vezető elszántságát, mivel városai a katonák és civilek millióinak vérétől vöröslöttek. Végül eljött a nehezen kivívott győzelem, ám Sztálin akkor már arra összpontosított, hogy szovjet dominanciát valósítson meg Kelet- és Közép-Európában. Hamarosan egy nagyon másmilyen, sokkal hidegebb háború kezdődött.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Geoffrey Roberts

Geoffrey Roberts professzor a Corki Egyetem történelem tanszékének vezetője. Többek között ő a Stalin’s Wars: From World War To Cold War, 1939–1953 és a Stalin’s General: The Life Of Georgy Zhukov című könyvek szerzője. Utóbbival elnyerte az amerikai Hadtörténelmi Társaság díját. Aktív háborús vezető volt Sztálin? Sztálin a szovjet háborús erőfeszítés minden szegmensében – katonai, politikai, gazdasági és diplomáciai – részt vett. Napi 16 órát dolgozott, rendeletek, parancsok ezreit írta alá. Mindenki, akinek a háború alatt dolga volt vele, elképedt azon, mennyit tudott a technológiai részletekről és a modern hadigépezetről. Főparancsnokként központi résztvevője volt a katonai stratégia megtervezésének, a nagyszabású hadműveletek irányításának. A szovjet hadvezetés nélkülözhetetlen figurája volt.

Sztálin utasított egy tudóst, alkosson ember-majom hibridet. Nem sikerült neki: letartóztatták és száműzték

Sztálin agyafúrtan taktikus vezető volt? Politikai és diplomáciai szempontból Sztálin nagyon agyafúrt volt. Ez nyilvánvaló a Churchill-lel és Roosevelttel a háború alatt kialakított szoros személyes kapcsolata és a rájuk gyakorolt befolyása alapján. [A hadsereget illetően] Sztálin a stratégiában erősebb volt, mint a taktikában, s a háború első pár hónapjában elkövetett néhány csúnya hibát. De tanult belőlük, és a későbbiekben jobban hallgatott a hivatásos katonák tanácsaira. Sztálin legnagyszerűbb pillanata 1941 novemberében következett el, amikor úgy döntött, Moszkvában marad, mialatt a németek már a szovjet főváros kapuinál álltak. Sztálin moszkvai jelenléte és több lelkesítő, hazafias beszéde segített megőrizni a szovjetek hidegvérét és védelem iránti elszántságukat, valamint időt adott az 1941. decemberi nagy ellentámadás előkészítésére, amely visszaszorította a németeket a város közeléből. Sok nagy győzelmet lehetne említeni, de a sztálingrádi csata mind közül kiemelkedik. 1942 nyara egy újabb krízis pillanata volt a Szovjetunió számára, egy déli irányú német támadás a szovjet olajkészleteket fenyegette. Sztálingrád útját állta a német előrenyomulásnak, kis híján elesett, de a Vörös Hadsereg hősies védelmet fejtett ki, s meg tudta tartani hídfőállását a városban. Sztálin és tábornokai ismét megőrizték hidegvérüket, gondosan előkészítettek egy ellencsapást, amellyel bekerítették és megadásra kényszerítették a németeket. Sztálingrád olyan vereség volt, amelyet a németek sosem hevertek ki igazán. Mi volt a legnagyobb kudarca? Gyakran mondják, Sztálin legnagyobb fiaskója, hogy nem számított rá, a németek

A német–szovjet megnemtámadási szerződést a szovjet és a náci miniszter nevéről Molotov–Ribbentroppaktumnak nevezik

Milyen katonai vezető volt a teljhatalmú orosz zsarnok?

megtámadják Oroszországot 1941 júniusában. Én azt hiszem, a kudarc inkább a stratégiai előrelátást illető és előkészítési jellegű volt. Sztálin és tábornokai alábecsülték a német támadás erejét, viszont túlbecsülték a szovjet védelem erejét, ellentámadási képességét. Ha azt nem is tudta pontosan Sztálin, hogy mikor, de azt igen, hogy a németek támadni fognak. Ám biztos volt benne, hogy ő és a Vörös Hadsereg megbirkóznak minden eseménnyel, beleértve egy váratlan offenzívát is. Bizonyos értelemben igaza volt – a Szovjetunió képes volt túlélni a német inváziót, de ennek az ára hatalmas, már-már katasztrofális volt. 1941 végére a németek elérték Moszkvát, körülzárták Leningrádot, és mélyen behatoltak a Szovjetunió déli területeire. A legfájdalmasabb veszteség talán Kijev, az ukrán főváros volt, amely 1941 szeptemberében esett el. Sztálin személyesen tiltotta meg a Vörös Hadsereg visszavonását a kijevi körzetből, emiatt több százezer katonát kerítettek be és ejtettek foglyul a németek. Mit gondol, a szovjet hadsereg súlyos veszteségei hatottak Sztálinra? Sztálinban nagy érzelmek, de igen kevés empátia lakozott. Tudott nagyon érzelmes lenni, vad hangulatváltozásokkal; gyakran mutatott erős szentimentalizmust, de mérhetetlen haragot is. Ideológus és értelmiségi volt, aki nagy tervekben és elvont fogalmakban gondolkodott, élete nagy részét leírt szavak és olyan politikai viszonyok között töltötte, amelyekhez nem juthattak el a háború brutális tényei. Ez utóbbi adottságok védetté tették Sztálint a katonák szenvedéseivel szemben. Utópista és idealista volt, aki hitte, hogy a cél szentesíti az eszközt, bármennyire kegyetlen

is az. Érzelmi karaktere képessé tette, hogy számos különösen kíméletlen döntést hozzon, és ezekkel együtt is tudjon élni. Mennyire járult hozzá Sztálin vezetői mivolta a végső győzelemhez? Népszerűtlenné teszem magam azok körében, akik csak a gonoszt látják Sztálinban, mert érveim szerint a szovjet diktátor volt az egyetlen pótolhatatlan szövetséges vezető a II. világháborúban. Vezetése nélkül a Szovjetunió minden bizonnyal elveszítette volna a náci Németország elleni háborút. A Hitler rezsimjével összeütköző szovjet rendszer Sztálin rendszere volt, amelyet ő teremtett meg az 1920-as és ’30-as években. Ha Sztálin nem teljesített volna jól a háborúban, a rendszer összeomlott volna a kapott pusztító csapások alatt. Szovjet vezetőként nem volt alternatívája. Hogyan összegezné Sztálin háború alatti vezetési stílusát? Energikus, ellentmondást nem tűrő, számító, irányító és könyörtelen. Sok hibát követett el, de az első katasztrofális hónapok után inkább volt jó, mint rossz. Olyan háborús vezető volt, aki tanult. A tábornokai vonatkozásában csapatjátékossá vált, úgy, mint egy elnök és egy ügyvezető igazgató keveréke. Durva fegyelmező rendszert kényszerített a Vörös Hadseregre és az egész országra, bűntudat nélkül pusztította el azokat, akiket az ellenségeinek tartott. Sztálin kiváló, ám egyúttal irgalmatlan és brutális hadvezér volt. Nagyot vétett ártatlan emberek milliói ellen, ugyanakkor Hitler és a nácik legyőzésével jó szolgálatot tett az emberiségnek. A jónak és a gonosznak ez a kombinációja teszi Sztálint a 20. század legvitatottabb és legjelentősebb diktátorává.

JOSZIF SZTÁLIN

Adolf Hitler

Winston Churchill

A fasiszta Hitler és a kommunista Sztálin politikailag nem is állhattak volna távolabb egymástól. Hitler Szovjetuniót sújtó megvetése és állítása, hogy a szláv nép alsóbbrendű, nemigen javított a kapcsolatukon. Mégis, mindkettejük érdeke volt, hogy szövetkezzenek. Persze ez a felszínes barátság nem tartott sokáig, mivel Hitler megtámadta a szovjet területeket, és kitört a háború. A két diktátor azonban bizonyos tisztelettel viseltetett a másik hatalma iránt. Hitlertől idézik ezt a mondást: „Sztálin a világtörténelem egyik legkivételesebb figurája. Kishivatalnokként kezdte, és hivatalnok is maradt. Sztálin nem ad a retorikára. Az irodájából kormányoz, köszönhetően egy olyan hivatalnoki karnak, amely minden biccentésére és intésére engedelmeskedik.”

Ennek a két nagy vezetőnek a kapcsolata ingoványos terepen kezdődött – Churchill utálata a kommunizmus iránt közismert volt, Sztálin pedig gyanakodott a nyugati hatalmakra, amelyek szerinte cserbenhagyták az ő Vörös Hadseregét. Ám a német invázió leveréséhez egységes frontot kellett alkotniuk. Churchill elégedett volt, hogy sármjával és személyiségével megnyerte a diktátort, de Sztálin titokban kémhálózatot állított fel Londonban, így előre meg tudta tervezni a saját „előadását” a brit vezető kezelésére. Bár a fotókon és filmfelvételeken a két ember látszólag mentes a korábbi bizalmatlanságtól, a valóságban Sztálin mindig is feltörhetetlen dió maradt Churchill számára.

Az Atya és a Führer

A vasfüggöny leeresztése

SZTÁLIN DIPLOMÁCIÁJA A szovjet vezető irányítani és kezelni próbálta azt a néhány embert, aki hatalmi riválisa lehetett.

Franklin D. Roosevelt Gondoskodás Joe bácsiról

Roosevelt szoros kapcsolatban állt Churchill-lel, és azt hitte, ezt Sztálinra is ki tudja terjeszteni, noha Churchill figyelmeztette, hogy ne bízzon a szovjet vezetőben. Roosevelt kiállt Sztálin mellett, hogy bátorítsa a kapcsolatot, amelyről azt hitte, megakadályozza a háború utáni szovjet terjeszkedést. Ahelyett, hogy szembeszállt volna Sztálinnal – amire tanácsadói ösztökélték –, Roosevelt megadott neki mindent, amit akart, és szeretetteljesen „Joe bácsinak” nevezte. Erre a naivitásra lecsapott a szovjet diktátor, és ki is használta. A későbbi években a következmények azt bizonyították, Roosevelt hozzáállása a vágyott szovjet–amerikai viszonyt illetően katasztrofális volt.

Benito Mussolini A két zsarnok

Bár különböző politikai rendszerben és ideológiában – kommunizmus és fasizmus – hittek, Sztálinban és Mussoliniban sok volt a közös vonás. Mindketten olyan kormányzatot próbáltak létrehozni, amely totálisan irányítja az állampolgárokat, ehhez felhasználták a propagandát, és radikálisan átalakították országukat. Mussolini némileg csodálta Sztálint, főként mert tisztelte Lenint, de amikor szövetségre lépett Hitlerrel, felszámolta a barátság minden lehetőségét. Sztálin gyengének tartotta olasz kartársát, alig tekintette többnek, mint bábnak, amelyet Hitler akkor használ, amikor szükséges. Összességében Sztálin nemigen törődött Mussolinival, kevés figyelmet szentelt neki és tetteinek.

SÚLYOS ÁR: HALÁLOS ÁLDOZATOK

SZOVJETUNIÓ 21 800 000 KÍNA 10 000 000 NÉMETORSZÁG 7 000 000 JAPÁN 2 620 000 FRANCIAORSZÁG 550 000 NAGY-BRITANNIA 450 900

EGYESÜLT ÁLLAMOK 420 000

5 TÉNY SZTÁLINGRÁDRÓL

Sztálingrádnál 110 000 német katona esett fogságba; közülük csak 5000 tért végül vissza Németországba.

Hitler parancsára azt utolsó töltényig kellett harcolni. Paulus ezt mondta: „Ezért a cseh őrvezetőért nem fogom főbe lőni magam.”

Az orosz télben a német katonáknak ledobott egyik 20 tonnás ellátmánycsomagban vodka és nyári egyenruhák voltak.

Sztálingrádnál a katonák olyan iszonyatos körülmények közé kerültek, hogy egy szovjet újonc várható túlélési ideje csupán 24 óra volt.

Hitler nemzeti gyásznapot rendelt el, de nem az emberveszteség okán, hanem a megadás miatt Németországot ért szégyenért.

JOSZIF SZTÁLIN

NAGY URALKODÓ VAGY ZSARNOK? Sztálin imádta, teljesen odavolt egyetlen lányáért, Szvetlanáért, akit „kis verébnek” hívott. A szeretett édesanyja vörös haját és szeplőit öröklő Szvetlana így írta le az apja arcára kiülő büszkeséget, amikor az figyelte, hogyan vezet autót: „Mellettem ült, sugárzó örömmel. Apám nem akarta elhinni, hogy tudok vezetni.” Amikor az USA-ban kért menedékjogot, akkor sem volt hajlandó apját elítélni, sőt, kötetében kinyilvánította a gyermekként iránta érzett szeretetét. Diktátorságának évei alatt Sztálin kivezette a Szovjetunió gazdaságát a korábbi elmaradottságból, és előremozdította a nagyarányú iparosítással. Ötéves tervei az igen gyenge gazdaság ellenére gyors modernizációt értek el. Új termékeket fejlesztettek ki, a termelés mértéke és hatékonysága megnőtt, és végül ez a jelentős iparosítás is nagyban segített kivívni a II. világháborús szovjet győzelmet.

Sztálin halálakor a nép egyetemes gyászba borult. Az emberek leplezetlenül sírtak, országszerte tömeges virrasztásokat tartottak. Sokak számára ő volt a legnagyobb vezető, aki megnyerte a világháborút, és megtisztította a Szovjetuniót azoktól, akik vissza akarták taszítani a cári időkbe. Amikor testét felravatalozták a Szakszervezetek Háza oszlopcsarnokában, az emberek három napon át áradtak, hogy leróják kegyeletüket. Sztálin alatt a nők élete is jelentősen javult. Egyenlő jogokat élveztek az oktatásban és a munkában, olyan pályákon lehettek sikeresek, amelyek korábban zárva voltak előttük. A Sztálin idején születettek alkották Oroszország történetében az első, szinte kivétel nélkül írni-olvasni tudó generációt. Az egészségügyi ellátás megnövelte az átlagéletkort és lecsökkentette számos betegség, például a tífusz és a kolera előfordulását.

SZERETŐ APA

Sztálin elsőszülött fiával, Jakovval olyan ridegen bánt, hogy az öngyilkosságot kísérelt meg. Túlélte, de Sztálin egyszerűen csak így reagált: „Még lelőni sem tudja magát rendesen.” Jakov később a Vörös Hadseregben szolgált, de a II. világháborúban fogságba esett. Cserébe a német Friedrich Paulus tábornagyért szabadon bocsátották volna, de Sztálin visszautasította az ajánlatot. Úgy tudni, Jakov ezután egy áram alatt lévő kerítésnek futva öngyilkos lett egy koncentrációs táborban.

MODERNIZÁLÁS

Bár Sztálin alatt jelentős volt a gazdasági bővülés, a növekedési ráta számai erősen vitatottak – a hivatalos, 13,9 százalékos becsléstől a 2,9 százalékos nyugati, alacsony adatig terjednek. Egy azonban biztos, ez a modernizáció ártatlan életek millióiba került. Sztálin kegyetlen rezsimje a vidéki lakosság körében tömeges éhínséget idézett elő, ennek következtében közel tízmillió fő volt a halálos áldozatok száma.

HALÁL

1953. március 2-án a hajnali órákban Sztálin agyvérzést kapott. Noha a Szovjetunió leghatalmasabb embere volt, a saját áporodott vizeletében hevert magatehetetlenül, egyedül aznap este 10 óráig. Ironikus, hogy végül az általa létrehozott rémuralom verte az utolsó szöget a koporsójába, mivel testőrei attól féltek, ha megszegik az utasításait és bemennek a szobájába, büntetésük halál lesz.

TÁRSADALMI SZABADSÁG

Sok alapvető emberi jogot eltöröltek Sztálin alatt. A vallások felszámolását is elérte az ateista oktatás bevezetésével, a vallásellenes propagandával és a diszkriminációs törvényekkel. A templomokat, mecseteket, imaházakat és szent emlékműveket lerombolták. Bárki, aki vallásos érzületet mutatott, kockáztatta, hogy megölik, éppúgy, mint a papok, szerzetesek és apácák tízezreit, akik Sztálin parancsai miatt váltak mártírrá.

POL POTER

ÉS A VÖRÖS KHM ÍRTA: FRANCES WHITE

Ez a csendes, zárkózott, rosszul teljesítő ember volt a felelős a 20. század egyik legszörnyűbb népirtásáért.

gy csendes ember. Egy visszahúzódó ember. Egy ember, aki ezer különböző név mögé bújt el – például Pouk, Hay, Pol, 87, Nagybácsi, Idősebb Testvér, Egyes Számú Testvér, 99, Phem. Pol Pot a mai napig egyfajta rejtély maradt. A hatalmas egójú diktátorok világában Pol Pot az árnyékban húzódik meg. Ám akármennyire nehéz is meghatározni magát az embert, a tettei hangosan beszélnek. Erőszakról, megátalkodottságról, gyűlöletről és halálról. Pol Pot 1925. május 19-én Szaloth Szár néven született egy Prek Szbauv nevű kis faluban, a kambodzsai fővárostól, Phnompentől mintegy 160 kilométerre északra. Meglehetősen jómódú családból származik, apjának húszhektáros rizsföldje volt. Ez az országos átlagnak a tízszeresét jelentette, az ő házuk volt a legnagyobb a faluban, és több szegényebb szomszédot alkalmaztak munkásként. Pol Pot kilenc gyerek közül nyolcadiknak született (három testvére fiatalon

Ma áldozatok koponyáinak ezrei láthatók a Phnompen melletti gyilkos mező emlékmű pagodájában

meghalt), anyja hívő buddhista volt. Még csak hatéves volt, amikor Phnompenbe költöztették rokonokhoz, ottléte idején egy évet szerzetesnövendékként egy buddhista kolostorban töltött. Ezután katolikus francia általános iskolába járt. Nem volt istenadta tehetség, két évvel lemaradt a tanulásban. Az elithez azonban gyakran dörgölőzött a tanulóévei során, ugyanis unokatestvére, Meak a király egyik felesége volt. Kivételezett helyzetének, valamint saját eltökéltségének és kitartásának köszönhetően ösztöndíjat szerzett, hogy külföldön, Franciaországban rádió-elektrotechnikát tanuljon. Ott-tartózkodása idején több kommunista csoport aktív tagja lett, bár bevallotta, hogy Karl Marx szövegeit nehéznek találta, ehelyett inkább Sztálin és Mao elnök írásaira koncentrált. Belebonyolódott a forradalmi tevékenységbe, elhanyagolta tanulmányait, emiatt megbukott a vizsgáin, és 1953ban haza kellett mennie Kambodzsába.

Pol Pot visszatérte idején az ország a drámai változások időszakát élte. Kambodzsa fellázadt a francia gyarmati uralom ellen; év végére a régió megszerezte függetlenségét. Ez tökéletes körülményeket teremtett egy ambiciózus fiatalembernek arra, hogy a csúcsra emelkedjen és hatalmat szerezzen. Pol Pot belépett egy 1951-ben alakult korai kommunista csoportba, a Khmer Népi Forradalmi Pártba (KPRP). Ez azonban még földalatti, titkos mozgalom volt, mivel a kommunista tevékenységet üldözték a hatóságok. A rendőrség gyanakodni kezdett Pol Pot kommunista szimpátiájára, így ő és más pártvezetők egy vietkongcsoporttal az észak-kambodzsai vidék mélyére húzódtak. Ekkor vette fel a forradalmi álnevet, amellyel aztán történelmet írt: Pol Pot. A bukott diák karrierje sebesen ívelt felfelé, pártfőtitkár lett, és eltökélte, hogy forradalmat indít. Pol Pot és vörös khmerek néven ismert gerillahadserege 1968-ban felkelést indított. Nem volt ez váratlan vagy erőteljes forrongás, de Pol Pot táborokat hozott létre az ország távoli, kisebb népességű területein, és lassanként mind több hatalomra tett szert. 1970-ben, amikor a miniszterelnök, Szihanuk herceg külföldön tartózkodott, kormányát Lon Nol tábornok puccsal megdöntötte. Az ezt követő polgárháborúban a herceg Pol Pot vörös khmerjeivel szövetkezett, Lon Nol pedig az USA-tól kapott támogatást. Kegyetlen és véres háború volt, a kormány a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, és folyamatosan bombázta a lázadógyanús területeket. A kormánykatonák a jelentések szerint minden egyes levágott fejért jutalmat kaptak, ezért sokan közülük civileket, sőt gyerekeket vettek célba. Ez a brutalitás tulajdonképpen a lázadók ügyét segítette, sok falusi csatlakozott hozzájuk. Az USA hatalmas bombázóhadjáratot rendelt el a régióban, több mint 500 ezer bombát dobtak le Kambodzsára, háromszor annyit,

POL POT

Pol Potra hatással voltak az önellátó hegyi törzsek, amelyekkel északkeleten találkozott

AZ S–21

KONCENTRÁCIÓS TÁBOR SZABÁLYAI Megfelelõen kell felelned éseimre! kérd a hatod hárít Nem at! el azok

Ne próbáld eltitkolni a tényeket különbözõ kifogásokkal, ellenszegülnöd szigorúan tilos!

Azonnal felelned kell, nem pocsékolhatod az idõt gondolkodással!

Ne fecsegj nekem se az erkölcstelenségeidrõl, se a forradalom lényegérõl!

Ne tégy semmit, ülj nyugton, várd a parancsaimat! Ha nincs parancs, maradj csendben! Ha azt mondom, csinálj meg valamit, azonnal, tiltakozás nélkül meg kell tenned!

Ne légy bolond, különben te leszel az, aki hátráltatja a forradalmat!

Verés vagy elektrosokk közben tilos kiabálnod!

Ne locsogj a khmer krom népcsoportról csak azért, hogy titkodat vagy az árulókat rejtegesd!

Ha nem tartod be az összes fenti szabályt, elektromos kábellel korbácsolunk meg!

Ha utasításaim bármelyik pontjának nem engedelmeskedsz, akkor vagy tíz korbácsütést, vagy öt elektrosokkot kapsz!

A rabokat az ágyakhoz, a falakhoz vagy a padlóhoz, valamint néha egymáshoz is láncolták

mint Japánra a II. világháborúban. Ám ez nem használt. A bombázás végére a vörös khmerek uralták Kambodzsa területének háromnegyedét. 1973 végén Pol Pot a főváros felé fordult. Elhatározta, hogy ostrom alá veszi, és megakadályozza, hogy bármilyen külső forrásból ellátmány jusson be oda. Aki a vörös khmerek ellen támadt, azt megkínozták, a legkisebb lázadást is csírájában fojtották el. Pol Pot a kapitalizmus elleni hősies küzdelem jegyében elrendelte a városi területek tömeges kiürítését, az emberek vidékre telepítését. „Halállistát” állított össze ellenségeiről, akiket a hatalomátvétel után majd el kell tüntetni, és ezt egy sajtótájékoztatón fel is olvasta – minden jelentős kormánytisztviselő rajta volt. A kormány érezte, hogy közel a vég, a hatalomátadás céljával alakítottak egy új Legfelső Nemzeti Tanácsot. Pol Pot úgy reagált erre, hogy az összes tag nevét felvette a halállistájára. 1975. április 17-én a kormány összeomlott, és Pol Pot átvette a hatalmat. A legrosszabb azonban ezután következett. Pol Pot az ország tényleges vezetőjeként „Első Számú Testvérnek” nevezte magát. Kambodzsa nevét Demokratikus Kampucseára változtatták, mert ennek kiejtése közelebb állt a khmer nyelvű országnévhez. A herceg kezdet-

A vizes kín vallomásokat csika zással a foglyokból. A de rtak ki szk bilincselték őket, és ához forró vizet öntöttek rájuk

ben támogatta őket, névleges vezetőként viszszatért az országba, de a kapcsolat egy év alatt elmérgesedett, őt pedig házi őrizetbe helyezték. Az új rezsim az erős ország és az önfenntartó, bármely idegen befolyástól mentes állam kiépítésének eszközeként a mezőgazdaságot helyezte előtérbe. Pol Pot a naptárt a „nulladik évre” állította át, és azonnal felszólított a főváros kiürítésére. Az embereket azzal félemlítették meg, hogy az elkövetkező napokban USA-bombázásokra lehet számítani. Addig soha nem tapasztalt mértékű volt a tömeges evakuálás, melyet a nyugati média „halálmenetnek” nevezett. A lakosságot három csoportba sorolták – teljes jogúak, jelöltek és áttelepítettek (azért nevezték így őket, mert a csoport főként olyanokból állt, akiket a városokból vittek vidékre). A tanult áttelepítetteket – köztük az állami hivatalnokokat, orvosokat és tanárokat – kényszerítették, hogy az átnevelési folyamat részeként a földeken dolgozzanak. Őket destruktív elemeknek tekintették, napi ételadagjukat csupán két csésze rizsre csökkentették. Ezek a nyomorúságos fejadagok kegyetlen éhínséghez vezettek – több százezren vesztették életüket. „Természetesen” nem volt szavazati joguk a választásokon, noha az új alkotmány tartalmazta az általános választójogot. Ezeket az embereket eldobhatónak tekintették, és a kormány nem is igen titkolta ezt, mivel az államilag irányított rádióból harsogott a szlogenje: „Megtartásotok nem hajt hasznot, pusztulásotok nem okoz veszteséget.” Pol Pot úgy döntött, csak pár millió emberre van szüksége az új világ felépítéséhez. Akik panaszkodtak a munkájukra vagy felhalmozták a fejadagokat, azokat megkínozták. Szükségtelennek ítélt emberek százezreinek parancsolták meg, hogy ássák meg saját sírjukat, majd élve eltemették őket. A lőszer kétségtelenül túl értékes volt, nem lehetett pazarolni. Ezeket a sírokat ma „gyilkos mezők” néven ismerjük. A Pol Pot-kormány betiltotta a vallást, erőszakkal bevezette az állami ateizmust. Több mint 25 ezer buddhista szerzetest mészároltak le a vörös khmerek. Az összes kisebbségi csoportnak megtiltották, hogy anyanyelvén beszéljen vagy szokásait gyakorolja. A célcsoportokba

POL POT A GYILKOS MEZŐK

A Gyilkos mezők című film alanya, Dith Pran újra találkozik a családjával

tartoztak a keresztények, a muszlimok, bárki, aki tanult volt, a fogyatékosok, a kínaiak és a vietnámiak, de nem csak ők. Sok csoportot kivégeztek, vagy bebörtönöztek és megkínoztak az ún. fogvatartási központokban, mint például a hírhedt S–21-ben, ahonnan csupán 12 túlélőről lehet tudni. A gyerekeket közösségi alapon nevelték, és minden tulajdont kollektivizáltak. Betiltották a pénzt, szinte minden könyvet, az ékszereket és a vallást. Mindenkinek szigorú szabályokat kellett követni a szexuális kapcsolatok, a szóhasználat, sőt a ruházkodás terén is. A gyerekeket elvették a szülőktől (akik minden gyerekeikkel

korábban már mutatkoztak jelek: a Kínai Népköztársasághoz való hűség és a szovjetellenes vonal átvétele; Vietnám pedig a Szovjetunió szövetségese volt. 1977-re a két ország – Vietnám és Kambodzsa – közötti kapcsolatok tovább romlottak. Pol Pot tudta, ez nem olyan háború lenne, amelyet meg akar vívni, így delegációt indított, hogy tárgyaljanak. Amikor ez nem vezetett eredményre, akkor hadsereget küldött. Elég valószínű, hogy csak rá akart ijeszteni Vietnámra, hogy hagyja békén Kambodzsát, de gyakorlatilag épp az ellenkező hatást érte el – arra ösztönözte Vietnámot, hogy lépjen fel Pol Pot és a vörös khmerek ellen.

Mint a történelem legtöbb genocídiumánál, itt is vannak, akik tagadni próbálják, hogy a kambodzsai emberirtás megtörtént, egyes kiemelkedő szereplők azt állítják, hogy az adatokat meghamisították. Ezt a tagadást ma már bünteti a kambodzsai törvény. Nehéz azonban vitatkozni a tagadással, mivel a bizonyíték Kambodzsában, főképp a gyilkos mezőkön nincs kihantolva. Ezek a tömegsírok azok a helyek, ahol több mint egymillió kambodzsait gyilkoltak meg és temettek el. Az országban mindenütt megtalálható tömegsírok segítenek a történészeknek képet alkotni arról, hogy hány embert is végeztek ki a népirtás során, habár a számot még mindig lehetetlen biztosan megállapítani. Az UNICEF három-, más szakértők 1,4 millióra teszi a számukat. A „gyilkos mezők” kifejezést Dith Pran kambodzsai újságíró alkotta, miután megszökött a rezsim elől. Találó név. Akiket bűnnel vádoltak, figyelmeztetést kaptak a kormányzattól. Ha két figyelmeztetésnél többet kaptak, „átnevelésre” küldték őket, amely szinte a biztos halált jelentette. Arra buzdították az embereket, valljanak a forradalom előtti életvitelükről és bűneikről, beleértve még azt is, ha külföldiekkel szóba álltak. Azt mondták nekik, bocsánatot nyernek, de ehelyett megkínozták, majd kivégezték őket. A kivégzendőket temették haláluk után a hírhedt tömegsírokba: egyeseket megégettek, élve eltemettek, esetleg méreggel, ásóval vagy épp hegyes bambuszbotokkal végeztek velük. Gyerekeket is gyilkoltak, hogy felnőve ne tudjanak majd bosszút állni a rezsimen. A kivégzéseket végrehajtók rendszerint szegény parasztcsaládokból származtak. Mára emlékparkokat létesítettek az áldozatok tömegsírjai körül, melyek közül sokat még nem tártak fel, így egy-egy nagyobb eső után ruhadarabok, csontok, sőt fogak kerülnek a felszínre.

„SZIGORÚ SZABÁLYOKAT KELLETT KÖVETNI A SZEXUÁLIS KAPCSOLATOK, A SZÓHASZNÁLAT, SŐT A RUHÁZKODÁS TERÉN IS” kapcsolatos jogukat elvesztették), és a hadseregbe kényszerítették őket. Még a rizsföldeket is átigazították, hogy a címerükben ábrázolt elrendezésre hasonlítsanak. A korábbi gazdag főváros, Phnompen elhagyott szellemvárossá lett, vidéken az emberek lassan haldokoltak az éhezés miatt, vagy elvitték őket, és sosem kerültek elő. Minden kormányellenes beszéd halálos ítéletet jelentett, de a tömeggyilkosságok miatt nehéz, szinte lehetetlen megmondani, hány ember pusztulását okozta a rezsim. Különböző becslések a halálozások számát 740 ezer és hárommillió közé teszik, ezek közel fele közvetlenül a kivégzések „eredménye”. 1976 decemberében Pol Pot a végrehajtói között kihirdette, hogy Vietnám ellenség. Erre

Vietnám már 1976-ban indított légitámadásokat Kambodzsa ellen, így a két ország közötti háború elkerülhetetlenné vált. Kambodzsa azzal hencegett, hogy visszaszerzi azt a területet, amelyet Vietnám elrabolt tőle. A határ menti támadások nagy területen halált és pusztulást hoztak a falvakra. A kambodzsai szocialisták, megérezve a változó idők szelét, fellázadtak a vietnámi határ menti Keleti Zónában. Pol Pot válaszként nyilvánosan felszólított „az 50 millió vietnámi kiirtására” és a kambodzsai „tömegek megtisztítására”. Százezer keletit lemészároltak, mert azzal gyanúsították őket, hogy a vietnámiakkal szimpatizálnak. A vietnámiaknál betelt a pohár. A népe elleni fenyegetés miatt Vietnám megtámadta Kam-

Ezt a térképet a kambodzsai népirtás áldozatainak koponyáiból készítették, és a Tuol Szleng múzeumban látható

bodzsát, célja Pol Pot és a vörös khmerek uralmának megdöntése volt. Vietnám több mint 60 ezer, légi támogatással és tüzérségi egységekkel ellátott katonát küldött át a határon. 1979. január 7-én elfoglalták a fővárost, Phnompent, Pol Pot pedig a dzsungelbe menekült. Vietnám új kormányt állított fel olyan vörös khmerekből, akik a tisztogatások idején Vietnámba menekültek.

A vörös khmerek

A Vörös Khmer négy évig uralkodtak okozta következmények Kambodzsában. rizs

a hektáronkénti elvárt termelési mennyiség

MEGÖLTÉK a népesség

25%

-át

14 000

fogoly volt az S–21 táborban

Több mint

20 000

tömegsírt találtak

Pol Pot egyáltalán nem adta fel. Gyorsan összegyűjtötte maradék támogatóit a thai határ mentén. Idővel új katonai erőt épített ki a Kínai Népköztársaság támogatásával. Folytatta gerillaakcióit, és minden ellene támadót árulónak, a vietnámiak bábjának minősített. A vietnámiak nem voltak elégedettek, ezért 1985 decemberében offenzívát indítottak a vörös khmerek ellen, amelyben teljesen lerombolták a szervezet főhadiszállását és bázisait. Pol Pot Thaiföldre szökött, és 1985-ben lemondott a párt vezetéséről, indokul asztmabetegségét hozta fel. Ennek ellenére megmaradt tényleges vezetőnek, de hatalmát formálisan utódjának, Szon Szennek adta át. 1986-ban rákkezelése okán Kínába költözött. Vietnám 1989-ben kivonult Kambodzsából. Bejelentett visszavonulása ellenére Pol Pot gyorsan kapott ezen a lehetőségen. Visszaköltözött Kambodzsába, és küzdött az új koalíciós kormány ellen. 1996-ra azonban a Vörös Khmer mozgalom támogatása csökkenni kezdett, több főbb vezető is elhagyta a pártot. A kormány elhatározta, békét köt a még megmaradt vörös khmer katonákkal, de Pol Pot – annak ellenére, hogy agyvérzést kapott, melynek következtében

A vörös khmerek három vezetőjét ítélték el emberiesség elleni bűntettekért 60

Úgy becsülik, hogy a tömegsírok körülbelül 1,5 millió áldozatot rejtenek

POL POT

A vörös khme rek rendkívüli brutalitással bántak a foglyokkal, nem tekintették őket embernek

miért tartották őt sokan vezetésre alkalmas személynek. Amikor az uralma alatt történt tömeggyilkosságokról kérdezték, Pol Pot kis híján összeomlott és sírt, azt állítva, hogy neki kell vállalni a felelősséget, mert nem tartotta szemmel, mi történik. Magát egy ház urához hasonlította, akinek nem volt tudoA Pol Pot jobbkezét és ideológusát, Nuon mása róla, hogy a gyerekek rosszul Cseát, a „Kettes Számú Testvért” népirtásért és emberiesség elleni bűntettekért ítélték el viselkednek, és hogy mindez a bizalommal teli természetének tudható be. Azt állította, hogy a létrejött „felfordulás” azoknak a hibája volt, akikben mélyen megbíőszintén hitt az értékükben, és nem magából zott, hogy irányítják az országot, ők azonban kívánt legendát vagy istenszerű figurát faragni. Viszont Philip Short életrajzíró azt írta róla, „örö- hazudtak neki, azt mondták, minden rendben van, noha nem így volt. Végezetül a vietnámiak mét lelte benne, hogy olyannak tűnjön, amilyen által létrehozott alakulatokat vádolta. Ebben nem volt – egy névtelen arc a tömegben”, így a nyilatkozatban azt az illúziót keltette, hogy aztán lehet, hogy ez a szokatlan tényező is Pol magára veszi a vádat, anélkül, hogy valójában Pot tervének része volt. A gyakori álnévhasználat is erre mutat, és egyszer állítólag ezt mondta bármilyen felelősséget vállalt volna – igazságtalan rágalmazás áldozataként tüntette fel magát. a titkárának: „Minél gyakrabban váltogatod a Később azt is állította, a lelkiismerete tiszta, neved, annál jobb. Összezavarja az ellenséget.” és azért jött, „hogy véghezvigye a harcot, nem Ezekből úgy látszik, Pol Pot nemcsak visszahúazért, hogy embereket öljön”. Pol Pottal igazából csak két nyugati riporter beszélt hosszasabban, magánéletének és személyiségének nagy részét továbbra is titok fedi. Szelíd, nyugodt embernek, sőt időnként kicsit lassúnak látszott, de nem lehet eltekinteni attól, hogy hagyatéka a halál, a pusztítás és a kínzás. A vörös khmerek uralma a 20. század egyik legbrutálisabb kormányzata volt, és ennek Pol zódó, hanem alattomos is volt. Nagyon karizmaPot volt a vezetője, akkor is, ha vonakodott elistikusnak írták le, jellegzetes mosollyal, és tanítmerni a felelősségét. A Pol Pot-éra ejtette sebeványai szerint jó természetű volt. Pol Pot azonket sok kambodzsai fizikailag és mentálisan ma ban változatos neveltetésben részesült, annak minden előnyeivel, s ez képessé tette arra, hogy is viseli. Habár a Vörös Khmer mozgalom egyes magasabb rangú tagjai életfogytiglani büntetést minden szinten szót értsen az emberekkel, és hamar megkedveltesse magát. Olyan valaki volt, kaptak bűnükért, Kambodzsában a falusiak ma is együtt élnek azokkal a rezsim szerves részét akit természettől fogva kedveltek az emberek; képező emberekkel, akik meggyilkolták szeretnem keltette azt a benyomást, hogy nagyratörő teiket, és akik büntetlenül, szabadon járnak. és hataloméhes, pedig az volt. Könnyű belátni,

„A KORMÁNY ELHATÁROZTA, BÉKÉT KÖT A MÉG MEGMARADT VÖRÖS KHMER KATONÁKKAL” teste bal oldala lebénult – nem akarta beadni a derekát. Sőt, elrendelte az egy életen át mellette álló segítője, Szon Szen kivégzését, mivel az megpróbált egyezséget kötni a kormánnyal. Nemcsak Szon Szent ölték meg, hanem 11 családtagját is. Pol Pot tagadta, hogy köze lett volna hozzá. A volt vezető próbált elszökni északi erődítményéből, de 1997. június 19-én a vörös khmerek egyik katonai vezetője letartóztatta. Kirakatpert indítottak ellene a Szon Szen halálában játszott szerepéért, és életfogytiglani házi őrizetre ítélték. 1998. április 15-én bejelentették, hogy ágyban fekve szívszélhűdést kapott és meghalt. A holttestet gyorsan elhamvasztották, noha a kormányzat meg akarta vizsgálni. Ez vezetett a gyanúhoz, hogy Pol Pot gyógyszer-túladagolással megölte magát. Úgy vélték, azért tette, hogy ne tudják átadni – ez volt az eredeti terv – az Egyesült Államoknak. Annak ellenére, hogy a hivatalos álláspont szerint álmában halt meg, az öngyilkosság gyanúja ma is él. A kommunista diktátorok esetében szokatlan, de Pol Potból soha nem lett imádott alak, nem volt személyi kultusza sem. Többnyire titokban szeretett dolgozni, a harctéri éveiben is főként így csinálta. Valójában a párt már két éve hatalmon volt, amikor egyáltalán felfedték a Kampucseai Kommunista Párt létezését, amely addig csak Angkar, vagyis „a szervezet” néven emlegette magát. Ezt tekintetbe véve úgy tűnik, Pol Pot azért hajtotta végre az akcióit, mert

A „gyilkos fa”, amelyhez a kivégzők a gyerekeket odacsapkodták (töltényspórolás céljából)

AZ EMBER, AKI HITT – MAGÁBAN

ÍRTA: EDOARDO ALBERT

Fidel Castro rendkívüli magabiztossága okán vált képessé a kudarcok leküzdésére, amelyek más vezetőket tönkretettek volna. Így lett egy fél évszázadra Kuba vezetője.

FIDEL CASTRO

idel Castro korai életében nem sok minden utalt arra, hogy a modern Kuba történetének meghatározó alakja lesz. Családja ugyan jómódú volt, de nem túl befolyásos. Apja, Ángel Castro y Argíz Spanyolországból emigrált Kubába 1906-ban, ahol eredetileg a spanyol hadsereg besorozott katonájaként harcolt az utolsó sikertelen kísérlet során, amellyel megpróbálták visszaszerezni a gyarmatosítói hatalmat a sziget felett. Ángel Castro a kapcsolatok hiányát munkával pótolta. Fia később azt mondta róla, hogy megérkezett Kubába „és egyetlen cent nélkül kezdett el dolgozni”. Az ifjú Fidelre személyiségére és intellektuálisan is azok a jezsuita iskolák gyakorolták a legnagyobb hatást, amelyekben tizenéves korában nevelődött. Ezek a Santiagóban, majd Havannában kapott alapok szigorúak és ridegek voltak, de nagy önfegyelmet, kitartást és elszántságot neveltek Castróba. Bár jó tanuló volt, energiája nagy részét a sportba fektette; iskolai baseballcsapatának dobójátékosa volt, és kosárlabdázott is. 1945-ben a havannai egyetemre kerülve kezdett érdeklődni a politika iránt. Hamarosan nevet szerzett magának. Indult a diákszövetség elnöki posztjáért (sikertelenül), 1946 novemberében pedig dörgedelmes kritikát tett közzé a kormány korrupciójáról és hozzá nem értéséről, amely megjelent az országos lapok címoldalán. Castro 1950-ben fejezte be tanulmányait, jogászként végzett, praxisát Havanna egyik legkeményebb nyomornegyedében kezdte meg. Szakmai tekintélyét folyamatosan növelte, hogy gyakran szerepelt a helyi rádióban és írt a havannai újságokba. Az 1952-ben esedékes választások kongreszszusi képviselőjelöltje lett, és minden tudásával belevetette magát a kampányba, amelynek

során mindennap több beszédet is tartott és szórólapok ezreit küldte szét. Castro pártja, az Ortodoxo jó úton haladt a választás megnyeréséhez. De a választás sosem következett be. 1952. március 10-én Fulgencio Batista tábornok katonai puccsot hajtott végre, ami megakadályozta a tervezett választásokat – habozás nélkül magát nevezte ki elnökké. Így az az ember, aki 1933-ban még forradalmat vezetett, most véget vetett a saját forradalmának. Fidel Castro több jogi kifogással is élt a Batista-kabinettel szemben, állítva, hogy a tábornok megsértette az alkotmányt, a kormány miniszterei pedig törvényeket szegtek meg. A kereseteket – nem meglepő módon – elutasították

„ÁM AMIKOR CASTRO KORMÁNY ELLENI TÁMADÁSÁRA SOR KERÜLT, AZ TELJES FIASKÓ VOLT” a kubai bíróságok. Mivel ezt az utat lezárták előtte, Castro végérvényesen hátat fordított annak, hogy békés cselekvéssel érjen el változást. Szerinte a Batista-kormány megdöntésének egyetlen módja, ha saját orvosságát kóstoltatják meg vele: az erőszakos forradalmat. Titkos hálózatot és földalatti nyomdát szervezett, tagokat toborzott a mozgalmához, amely pontosan az volt, aminek nevezte: El Movimiento, vagyis Mozgalom. 1953 júliusára mintegy 1200 tagja volt. Castro 165-öt kiválasztott közülük, hogy részt vegyenek a következő akciójában: ez Oriente tartományban, a Santiago de Cuba város melletti jelentős katonai laktanya Castrónak rendkívüli karizmája volt, ez sokakat rávett, hogy fegyvert fogjanak és kövessék

megtámadása volt. Castro remélte, hogy a forradalmi elszántság hősies bizonyításával fellobbantja a forradalmat. De minden borzasztóan és nevetségesen félresikerült. Amikor Castro a személyes történetét „átdolgozta” nemzeti mitológiává, ennek részeként a Moncada laktanya elleni 1953. július 26-i támadásból a forradalom első hősi tette lett. A valóságban ábrándos vállalkozás volt, melyet egy olyan ember indított, akit nyilvánvalóan nem érdekelt követőinek élete (hogy igazságosak legyünk, a sajátja sem), amennyiben a haláluk árán megfelelően nagy tettet tudnak végrehajtani az ország elnyomói ellen. Ám Castro talán legnagyszerűbb adottsága a rendkívüli túlélési képessége volt: túlélte az orgyilkos merényleteket és a saját politikai hibáit is, azokat a hibákat, amelyek tönkretettek volna bárkit, akiben kevesebb önbizalom lakozik. Ám amikor Castro kormány elleni támadására sor került, az teljes fiaskó volt. A hadsereg könyörtelenül akcióba lépett, nekikezdett, hogy levadássza és megölje a lázadókat. Castro hat napig el tudott rejtőzni a hegyekben. Ahogy a hadsereg kegyetlenségének híre elterjedt, Santiago érseke közbenjárt az elfogott lázadók megmentéséért, a hegyekbe utazott, hogy megakadályozza helyszíni kivégzésüket. Castrót és a többi túlélő lázadót egy Santiago melletti börtönbe zárták, ott vártak a tárgyalásukra. Fidel Castro és a csoport többi fogva tartott tagja 1953. szeptember 21-én állt bíróság elé. Castro elérte, hogy különleges meghallgatást kapjon, az ország figyelme a tárgyalásra összpontosult. Castro megírta a beszédét – nem annyira a saját védelmére, hiszen tudta, hogy a bíróság bűnösnek találja majd, inkább tanúságtételként a szélesebb kubai közvélemény számára –, melyet ezzel a hangzatos kijelentéssel fejezett be: „La historia me absolverá” (A történelem fel fog menteni). A 240 perces szónoklat után mindenki ezt az utolsó mondatot jegyezte meg. A bíróság 15 évre ítélte Castrót. Két évet ült le, majd szabadon bocsátották. Mexikóba menekült, ahol életre szóló barátságot kötött az argentin orvossal, Ernesto Che Guevarával. A menekültcsoport megkezdte a katonai felkészülést, Castro pedig kinevezte Guevarát legfőbb helyettesévé. A feszültség közben egyre fokozódott. A Batista-kormány három tagját meggyilkolták. Batista mind nagyobb nyomást gyakorolt a mexikói hatóságokra, hogy vessenek véget országukban a kubai összeesküvők ármánykodásának. A mexikói rendőrség elkezdte letartóztatni Castro embereit. Castro Tuxpán városba rendelte az embereit, ennek a kikötőjéből szándékoztak elhagyni az országot. Kiadta ugyan a parancsot, de a mozgalom szétesni látszott körülötte. Két tag elillant Amerikába, és magukkal vitték a felhalmozott fegyverek

Fulgencio Batista tábornok (balra) Malin Craig amerikai vérkari főnökkel egy 1938-as díszszemlén

egy részét. Azután eltűnt egy harmadik ember. Castro kezdett attól tartani, hogy a CIA már teljesen szétzilálta a szervezetet. Ideje volt lépni. Castro kihozta Che Guevarát a biztonságos házból, ahol rejtőzött, és elindultak Tuxpánba. Közben a mexikói rendőrség parancsnoka jelentéseket kapott, hogy Tuxpánba nagy számban érkeztek kubai menekültek. De… mañana. Ráért még a dolog. Castro mellett ismét kitartott a szerencse. Lehetősége nyílt rá, hogy embereit a jó kis hajó, a Granma fedélzetére juttassa. Csak amikor

A még csak 22 éves Ernesto Guevara

meglátták, jöttek rá, hogy a Granma egyáltalán nem a megfelelő hajó, és biztosan nem képes annyi embert szállítani, amennyien fel akartak rá szállni. Castro azonban az embereket valóban megmozgató vakhitével ragaszkodott hozzá, hogy a hajó mindenkit vegyen fel, állította, hogy biztosan eljutnak vele Kubába. Nyolcvankét ember zsúfolódott össze a különféle fegyverekkel együtt, és 1956. november 25-én délután 2 órakor a Granma kihajózott. Ez a vállalkozás lényegében összefoglalja az ún. „Július 26-a Mozgalmat”: annyira nevetséges terv volt, hogy csak egy őrült várhatott tőle sikert. De Castro elvárta. Őszintén hitte, ő az az ember, aki elviszi Kubába a forradalmat, és annak ellenére hitt ebben továbbra is, hogy nyilvánvaló bizonyíték volt az ellenkezőjére. Magabiztossága annyira lehengerlő volt, hogy rá tudta venni az embereket, osztozzanak hitében, tegyék félre valós emlékeiket a vízió kedvéért, amelyet eléjük tárt. Elképesztő! Az invázió épp akkora fiaskó volt, mint a laktanya megtámadása. A Granmának 1956. november 30-án kellett volna partot érnie. A Július 26-a Mozgalom kubai sejtjei ezen a napon Castro diadalmas érkezésére készülve zendülést kezdeményeztek. Ám a hajónak nyoma sem volt. A szivárgó, túlterhelt hajótest még mindig útban Kuba felé bukdácsolt. Amikor Castro még két nap múlva sem ért partot, a helyi zendülők felhagytak támadásaikkal. A Granma végül 1956. december 2-án kötött ki. Késő volt, rossz helyen értek partot, Batista emberei pedig vártak rájuk. A tűzharcban a 81 forradalmár legtöbbjét megölték. Castro azonban – szokásos szerencséjének köszönhe-

Batista bukását ünneplő kubaiak

tően – testvérével, Raúllal, Che Guevarával és néhány másik emberrel együtt megmenekült. A 81 forradalmárból csak 18 élte túl a partra szállást. Ez újabb fiaskó volt. Viszont ahol más ember kételkedni kezdett volna magában egy ilyen bukás után, ott Castro önbizalma töretlen maradt. A hegyekbe menekülve a csoport megpróbált gerillahadsereget felállítani. És ebben Castro akaratlan segítséget kapott a Batista-kormánytól és hadseregétől. Kiderült, hogy ők még ügyefogyottabbak, mint a forradalmárok. A következő két évben Castro és Guevara gerillatámadásokat vezettek Batista egyre inkább demoralizálódó erői ellen, és végül elérték a rezsim összeomlását. Batista 1958. december 31-én elmenekült, hozzávetőleg 300 millió dollárt vitt magával. 1959. január 9-én Castro bevonult Havannába, azonnal új elnököt és miniszterelnököt nevezett ki, megtartva magának a fegyveres erők (amelyek most az ő lázadó hadseregéből álltak) főparancsnoki tisztét. Februárban kinevezte magát miniszterelnöknek; júliusra már ő volt az elnök is. Castro a kubai nacionalizmus és a forradalmak romantikus történelmének leplébe burkol-

FIDEL CASTRO MEGÖLNI CASTRÓT A Castro megölésére szőtt CIA-tervek a bizarrtól a halálosan komolyig terjedtek.

„AHOL MÁS EMBER KÉTELKEDNI KEZDETT VOLNA MAGÁBAN, OTT CASTRO ÖNBIZALMA TÖRETLEN MARADT” tan szerezte meg a hatalmat. Ám a valóság más volt. Amint hatalomra került, gyorsan szorosabbra fonta kapcsolatait a Szovjetunióval. Az 1950-es és ’60-as évek hidegháborús hangulatában ezt a szomszédos szuperhatalom, az USA nem igazán vette jó néven. A két ország diplomáciai kapcsolatai 1961 januárjában megszakadtak. John F. Kennedy kormánya elhatározta, véget vet a kommunista kormányzásnak a saját hátsó udvarának tekintett országban, ezért jóváhagyott egy kubai emigránsok által indított támadást Castro rezsimjének megbuktatására. A disznó-öbölbeli invázió 1961 áprilisában leg alább akkora komédia volt, mint Castro támadása öt évvel korábban, de a lázadók levadászásában Castro kormánya hatékonyabb volt, mint Batistáé – elfogták őket. Részben erre válaszul Castro még szorosabbra fonta a kapcsolatokat a

Szovjetunióval, amely titokban megkezdte nukleáris ballisztikus rakéták telepítését a szigeten. Amikor az Egyesült Államok tudomást szerzett minderről, a világ válságba került – nukleáris válságba. Az 1962. októberi kubai rakétaválság az atomháború szélére sodorta a világot. Az amerikai haditengerészet blokád alá vette Kubát, miközben újabb robbanófejeket szállító szovjet hajók közeledtek. Tizenhárom napnyi egymásnak feszülés után a szovjet vezető, Nyikita Hruscsov meghátrált, és beleegyezett a szovjet rakéták kivonásába Kubából. Az amerikaiak kötelezettséget vállaltak, hogy sosem támadják meg Kubát, és csendben kivonták Törökországba telepített atomrakétáikat. Castro dühöngött, amiért a Szovjetunió magára hagyta, de kis hal volt ő egy nagy tóban: nem tehetett semmit. Ha már Kubán kívül nem diktálhatott,

Egy kommunista kormánnyal a szomszédban sok amerikai hivatal jóváhagyta a CIA próbálkozásait Fidel Castro meggyilkolására. A leginkább hidegvérű kísérlet talán Sam Giancana, Johnny Roselli és Santo Trafficante maffiafőnökök felbérelése volt a kubai vezető megölésére. Akkoriban a maffiafőnökök mind rajta voltak az FBI tíz legkeresettebb bűnözőt tartalmazó listáján, így a CIA-nek titokban, közvetítő útján kellett velük kapcsolatba lépni. Az ügynök segítségével a CIA 150 ezer dollárt ajánlott fel a kubai vezető eltüntetéséért. A két fél megegyezett, hogy méregpirulát használnak Castro megöléséhez, ezt a CIA technikai részlege készítette, Giancana pedig felbérelt egy kubai tisztségviselőt, intézze el Castrót. A tisztségviselő azonban nem tudta a mérget Castro ételébe csempészni. Két másik, a maffia által megbízott embernek sem sikerült az akció, így aztán a Castro megölésére szőtt maffia/CIA terv füstbe ment. Ám más tervekkel összehasonlítva ez még határozottan józan volt. Váratlan, bár zabolátlan képzelőerőt mutatva a CIA azt is fontolgatta, hogy botulotoxint juttatnak a szivarjaiba, vagy víz alatt robbantják fel: egy élénk színre festett tengeri kagylót megtöltenek robbanóanyaggal, és úgy helyezik el, hogy Castro, aki szeretett búvárkodni, felrobbanjon, amikor meg akarja vizsgálni a szokatlanul színes kagylót. A víz alatti motívumot követve született egy másik terv is, miszerint Castro egyik búvárruháját gombával fertőznék meg, bőrbetegséget okozva neki. És ha már megölni nem tudta a CIA, remélte, hogy legalább nevetség tárgyává teheti Castrót. Ezért azt a tervet ötlötték ki, hogy a rádióstúdiót, ahonnan Kubának üzent, befújják hallucinogén anyaggal, hogy az LSD-szerű drogtól betépett Castro élő adásban csináljon magából bolondot. Végül a legbárgyúbb (bár nagy a verseny) ötlet az volt, tallium-szulfát-oldatba áztatják Castro cipőjét, hogy a méregtől kihulljon a szakálla. Fabián Escalante kubai kémelhárító főnök szerint Castro megölésére 638 cselszövés és terv született. Fidel Castro végül 2018. november 25-én halt meg – 90 éves volt.

Sam Giancana maffiafőnököt a CIA bérelte fel, hogy gyilkolja meg Castrót

CASTRO ÉS A NŐK El Comandante magánélete éppolyan zűrzavaros volt, mint a politikai. Egyszer egy újságíró megkérdezte Castrótól, hány gyereke van. Azt felelte, nem elég egy törzshöz – kevesebb, mint egy tucat. Castro szerette ugyan, hogy ő a kubai forradalom vezetője, de a magánügyei (és sok volt) titoknak számítottak. Államtitoknak. A kubai médiának tilos volt bármit közölni Castro magánéletéről. Castro első felesége, Mirta Díaz-Balart egy fiút szült, de a pár elvált, miután a bebörtönzött Castro megtudta, hogy felesége elfogadott egy kubai kormányzati állást – igazából azért gerjedt akkora haragra, mert olyan volt ez, mintha felszarvazta volna őt az állam, melyet gyűlölt. Második feleségétől, Dalia Soto del Vallétól öt fia született. Ám házasságai alatt és között sok szeretője volt, és legalább három ilyen viszonyból született gyerek. Talán a legjelentősebb házasságon kívüli kapcsolata Natalia Revuelta Clewsszal volt, aki Castro egyetlen lányát, Alina Fernándezt szülte. Úgy tűnik, az összes Castro gyerek közül csak Alina ütött az apjára: ő is természettől fogva lázadó. Alina már fiatal lányként azt mondta, el akarja hagyni Kubát. Castro, aki amúgy alig törődött a gyerekei nevelésével, elküldte őt egy évre Franciaországba. Alina szép fiatal nőként tért vissza, és modellként kezdett dolgozni. Aztán Castro meglátott egy képet Alináról, melyen bikiniben pózolt egy jachton a Havana Club rumhirdetésén. El Comandante elkékült a dühtől. Magához hívatta Alinát. Alina megérkezett, majd apa és lánya között lejátszódott a klasszikus konfliktus: Castro azzal vádolta, hogy lejáratja a nevét, Alina azzal vágott vissza, hogy most legalább érdeklődik az élete iránt. Castro még jobban érdeklődött néhány évvel később, amikor megtudta, hogy Alina disszidálni szándékozik. Kiadta a parancsot, hogy ne engedjék ki Kubából, de 1993 karácsonyának estéjén Alina parókában és spanyol iratokkal kiszökött az országból. Külföldön Alina Castro egyik legnagyobb kritikusa lett, apját zsarnoknak nevezte. Egy igazi lázadó.

Castro egyetlen lánya, Alina Fernández tüntetést vezet Kubában a Castro-rezsim ellen

A kubai hadsereg ellentámadást készül indítani Castro felkelőivel szemben

„HA MÁR KUBÁN KÍVÜL NEM DIKTÁLHATOTT, CASTRO NEKILÁTOTT A TELJHATALOM BIZTOSÍTÁSÁNAK AZ ORSZÁGON BELÜL” Castro nekilátott a teljhatalom biztosításának az országon belül, elnyomva a teljes politikai ellenzéket. Che Guevara más országokba is exportálni akarta a forradalmat, ezért Castro engedte, hogy cirkáló forradalmár legyen, így egyúttal kényelmesen eltávolított egy lehetséges politikai riválist is az országból. Guevara először Kongóban próbált forradalmat szítani, amikor ott kudarcot vallott, Bolíviába ment, ahol végül a hadsereg sarokba szorította, elfogta és 1967. október 8-án kivégezte. Mivel régi barátja most már halott volt, Castro Che Guevarát tette a kubai forradalom arcává, halhatatlan képe ékesítette a falakat és a plakátokat. A kubai iskolás gyerekeknek minden tanítási nap kezdetén

fogadalmat kellett tenniük, olyanok lesznek, mint Che. Így Castro elkerülte a 20. századi diktátorokhoz kapcsolódó személyi kultuszt: a Guevara-imázst sokkal jobban a céljaihoz tudta igazítani, és jobban is nézett ki, mint azt mutatta Che képének jelenléte a diákok tömegeinek hálószobájában a posztereken és pólókon. Miközben a kubai kormány munkát garantált minden kubainak, az ország gazdasága a Szovjetunió segélyeitől függött, így a két állam pénzügyei szorosan összekapcsolódtak. Minden gazdasági intézkedést központosítottak, Castro hozta a döntéseket. Sajnos azonban Castro jogász volt, nem közgazdász, ennek következté-

Castro és Che Guevara együtt nevetgél egy szovjet diplomatával

A börtön, ahova Castrót bezárták, ma múzeum – még az ágyát is megőrizték

Castro rágyújt jellegzetes szivarjára. Annyira hozzátartozott az imázsához, hogy a CIA egy szivarba rejtett pokolgéppel tervezte meggyilkolni

ben Kuba gazdasága tovább erőtlenedett. Maga Castro kétségtelenül egyszerűen élt. Habár az USA-ba szökött egyik testőre szerint ezt az egyszerűséget a nyilvánosságnak szánták: Castro titokban épp olyan tékozló életet élt, mint az általa elkergetett Batista tábornok. Míg Guevara kudarcot vallott forradalomexportáló kísérleteivel, Castro szívesen felhasználta a kubai hadsereget külföldön a forradalmi és gyarmatosításellenes mozgalmak megsegítésére. Kubai csapatok részt vettek az angolai polgárháborúban, és segítettek Etiópiának a szomáliai támadás visszaverésében. A hidegháború feszültségei közepette az amerikaiak úgy tekintették, hogy Kuba a Szovjetunió csatlós haderejeként tevékenykedik, de a szovjet birodalom felbomlása óta napvilágra került dokumentumok az mutatják, Castro a saját szakállára cselekedett, mivel az el nem kötelezett blokk (azok az országok, amelyek a hidegháborúban el kívánták kerülni, hogy valamelyik oldal mellé álljanak) vezetői pozíciójára tört. Ez Castrónak a Szovjetunióval való tagadhatatlan és közeli kapcsolatai ellenére nagyrészt sikerült is. Amikor az 1980-as évek végén Mihail Gorbacsov, az új szovjet vezető bizonyos mértékű szabadságot engedélyezett a Szovjetunióban és csatlós államaiban, Castro megtartotta a régi forradalmi, egy párt, egy állam vonalat. Így aztán Castrót és a kubai kormányt szörnyű sokként érte a Szovjetunió összeomlása 1991-ben. A hidegháború egyetlen lövés nélkül véget ért. Castro a történelem rossz oldalán rekedt. A szovjet segélypénzek hirtelen elvesztése gazdasági válságba döntötte Kubát. Castrónak nemigen volt más választása, válaszként lazítani kellett a gazdaság szigorú állami irányításán, engedélyezni kellett valamennyire a szabad vállalkozást, miközben el kellett érni, hogy ne legyen politikai elégedetlenség. Azt is megengedte, hogy az emigrálni akaró kubaiak szabadon távozzanak. Ám míg a többi szovjet csatlós államban forradalom is volt és kormányok buktak meg, Kubában Castro szilárdan a helyén maradt. Sőt, 2006. július 31-én is csak arra az időre mondott le a hatalomról, és nevezte ki testvérét, Raúlt elnökké, amíg felgyógyul műtétjéből. Castro egészsége azonban nem javult, ezért 2008-ban végleg lemondott az elnökségről. 2011. április 19-én leköszönt a kommunista párt vezetői tisztéről, ezt a pozíciót is Raúl vette át. Fidel Castro 2016. november 25-én halt meg. A kubai kormány nem közölte a halál okát. 1959-től 2008-ig Castro volt az ország vezetője. Dacolt az Egyesült Államokkal, hazájában elfojtott minden ellenállást. Több száz alkalommal elkerülte, hogy megöljék, közben külföldön háborút szított. Fidel Castro végig kommunistának vallotta magát, de kétségtelen, hogy amiben Castro valóban és igazán, mindenek felett hitt, az önmaga volt. Országának, Kubának ezt a rendíthetetlen, tántoríthatatlan magabiztosságot kellett követnie.

FIDEL CASTRO

MAO ELNÖK

katasztrofális terve ÍRTA: CHRIS FENTON

Kína szerencsétlen próbálkozása, hogy a világ leghatalmasabb országa legyen

ína 1940-ben pokoli helyzetben volt. Az országot idegen hódítók szállták meg, a kormány tehetetlen volt, a dolgozók pedig egymással harcoltak a kisebb hadurak asztaláról lehulló morzsákért. Hogyan jutott ide a Mennyei Birodalom? A kommunisták tudták a választ – Kína nemes császárainak arroganciája és nagyképűsége miatt. A kommunizmus mindezt megváltoztatta, elűzte az idegen ördögöket, félrelökte azok jobboldali bábjait, és 1949-ben létrehozott egy népi Kínát. Ennek a forradalomnak az önjelölt mozgatóereje Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt elnöke, a nép embere volt. Mao szegény proletár környezetből emelkedett ki, Kína Hunan tartományában született, a forradalmi szenvedély már a neveltetése során a vérében volt. A 20. század elején tanúja volt a kínai hatalom és kulturális örökség pusztulásának, így elkötelezett nacionalista, majd kommunista lett, és a kínai államhatalom kollektív harccal történő helyreállításának szentelte magát. Amikor a kommunista párt a hegyekbe húzódott (amit később hosszú menetelésnek neveztek), bebizonyosodott számára, hogy a megfelelő motiváció meghozza a kínai emberek bátorságát és így a kommunista eszmék győzelmét, miután megsemmisítik a Csang Kaj-sek – Mao legnagyobb riválisa – által vezetett nacionalistákat. Ekkor Mao vezetése alatt Kína ismét nagy lesz. Mao terve a kínai vidék radikális iparosításának ösztönzése volt. Népi kommunákat hozott létre gabona és rizs termesztésére, valamint acél előállítására, hogy nagyhatalommá tegye az országot.

„MAO TERVE A KÍNAI VIDÉK RADIKÁLIS IPAROSÍTÁSÁNAK ÖSZTÖNZÉSE VOLT” 69

A lakosságot tömegméretekben szervezték meg – nem gondolkodhattak kicsiben, Kína ereje a népességében rejlett, és az egész országnak dolgoznia kellett, hogy az ország ismét naggyá váljon. Az egyesített reformokból formálódott meg a Nagy Ugrás. Mao nem törődött a közgazdászokkal, akik az egyetlen gyors ugrás helyett a fokozatos iparosítási folyamat mellett érveltek, és akik azt mondták, hogy a posztfeudális kínai társadalom nem tud ilyen sok változást ilyen gyorsan befogadni. Mindenki, aki víziójának útjában állt, Mao és így Kína ellensége volt. Ezért 1958 májusában a kommunista párt elfogadta Mao javaslatait. Kína nekigyürkőzött a Nagy Ugrásnak a pokolból a dolgozók paradicsomába. Ami ezután következett, az a történelem egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófája. A kínai nép mozgósítása és ideológiai nevelése abszolút kulcsfontosságú volt. Mao hosszú távú terveinek megfelelően minden magántulajdont és magántevékenységet betiltottak. A vidéki dolgozókat többezres létszámú kommunákba kényszerítették, így óriási vidéki „haderőt” hoztak létre a gabona termelésére, ezzel szándékoztak fizetni az új külföldi felszerelésekért, amelyekkel aztán acélt akartak termelni. A népi kommuna rendszerében a dolgozók hálótermekben aludtak, hatalmas közös konyhákon étkeztek, „munkanapjuk” 48 órás volt, hatórás pihenővel, ahogy a Zsenmin Zsipao (Népi Napilap), Mao propaganda-napilapja büszkén jelentette. Az új kollektivista utópiában nem volt helye a hagyományos kínai családi szerepeknek sem – a kisgyerekeket nagy létszámú napközikben

„MAO IDEOLÓGIÁJA A TELJES SZEGÉNYSÉGBEN LÉTEZÉS SZÖRNYŰSÉGÉBE ZÁRTA A TARTOMÁNYOKAT, ÉS MILLIÓKAT PUSZTÍTOTT EL” helyezték el, a nők pedig mentek a földekre dolgozni. A pártfunkcionáriusok kihajtották a falusiakat a földekre, ott kellett aludniuk, elviselhetetlen munkamennyiséget dolgozniuk, és arra is kényszerítették őket, hogy messzire elgyalogoljanak további kiegészítő munkák miatt. Amikor látták, hogy otthonaikat lerombolják, hogy legyen hely a hatalmas népi kommunáknak, volt, aki zokogott. Egy falusi így bánkódott: „Az otthonom elpusztítása rosszabb, mint amikor kiássák őseim sírkövét!” Mao el volt ragadtatva, és ezt mondta: „Elődeink jövőre vonatkozó álmait megvalósítjuk és felülmúljuk.” A kezdeti eredményekről Pekingbe küldött jelentések rózsásabbak voltak, mint amit Mao egyáltalán el tudott képzelni. Olyan jó volt a termés, hogy a kommunista dolgozókat arra bátorították, vegyenek igénybe „napi öt étkezést” az étkezőcsarnokokban. Ahogy egy kommunában dolgozó megfogalmazta: „Valódi kommunizmus volt… mindennap búzalisztből készült ételeket ettünk, és mindig vágtak nekünk disznót. Egy darabig úgy látszott, igazat beszélnek, és belépünk a mennyországba.” Mao úgy vélte, nem szükséges megvárni, amíg a gabonatermelés exporttőkét kezd biztosítani, ezért elrendelte az acéltermelés azonnali meg-

indítását. Az acélprogramhoz egyfajta háziipart ösztönzött – a kínai városi lakosoknak és a vidéki dolgozóknak azt mondták, az udvarukban, primitív kohókban készítsenek acélt. A Pekingbe látogató külföldi utazókra nagy benyomást tett, ahogy Mao elvtársainak kertjeiben a mini acélművek kis tüzei bevilágították a városképet. Egy kommunalakó így emlékezett vissza: „Minél több fémet gyűjtöttél, annál forradalmibb voltál.” Mao utasítást adott, hogy a gabonáról álljanak át az eladásra termesztett olyan növényekre, mint a gyapot, valamint, hogy az acéltermelés kapjon abszolút elsőbbséget. Az 1958-as termés adatai azt mutatták, több mint elegendő élelmiszer van mindenki számára, így Mao szerint Kínának folytatnia kell a Nagy Ugrást. Augusztusban az acéltermelés célszámát hatról kilencmillió tonnára emelte. A tartományi vezetők „meglepetésszerű támadásról” beszéltek, amelynek során a mozgósított munkaerő „rohamcsapatai” betakarították a gyapotot a földekről, valamint elkezdték a fémbegyűjtést az acéltermeléshez. Háborút hirdettek a legyek, patkányok, szúnyogok és a magot kicsipegető verebek ellen is. Miközben az időjárás zordabbra fordult, és a kínai munkások érezni kezdték 48 órás „napjaik” megterhelő voltát, a népi kom-

A VÖRÖS KÖNYVECSKE

Az éhínség egyik áldozatát bámuló emberek

Mao vörös könyvecskéje, hivatalosabban az Idézetek Mao Ce-tung elnöktől, megmutatja Mao bölcsességének legmélyebb vonatkozásait. Először 1960-ban, a Nagy Ugrás idején állította össze az elkötelezett maoista Lin Piao. Az eredeti szöveg a kapitalizmus bűneiről és a burzsoázia elleni szüntelen forradalom szükségességéről szóló, 400 válogatott idézetből álló unalmas kirohanás. Rövidített változatát, a vörös könyvecskét a Nagy Ugrás kudarca után, a kulturális forradalom alatt széles körben használták a maoisták. A könyv erőszakmentességet prédikált a belső viták megoldásában, és a kommunista párt eszközei közé sorolta a demokráciát, ugyanakkor a sikeres kommunista állam kulcsaként az egységet és a szüntelen forradalmat nevezte meg. Ezek az ellentmondásos sorok azután a kulturális forradalomban a fanatikus maoisták és az állam feltételezett ellenségei közötti erőszakhoz vezettek. A kritikusok véleménye szerint a könyv megjelentetése alig volt más, mint kísérlet Mao renoméjának helyreállítására a Nagy Ugrás kudarca után, bár Mao azt bizonygatta, hogy az a marxizmusról szóló legbensőbb gondolatait tartalmazza. Noha a könyvben Mao helytelenítette a profittermelő vállalkozásokat, az nem volt ellenére, hogy milliókat kapjon jogdíjként, amikor műve bestseller lett – csak a Bibliából létezik több példány.

MAO ELNÖK

Csangcse város Kuhszien acélművéhez hét nap alatt mintegy 220 apró helyi kohót kapcsoltak, így napi acéltermelését 90-ről 2150 tonnára növelte

Éjszaka dolgozó férfiak és nők a Hszinjang melletti földeken

munák hangosbeszélői harsogták a pártpropagandát: „Dolgozóink erősek, a népi kommunák kiválók!” A gabona a földeken maradt, mivel a dolgozók a kommunákat kutatták át kétségbeesetten, hogy nyersanyagot találjanak a kerti acélkohókhoz. A pártideológia hajthatatlan maradt; fanatikusan irtották a verebeket, így nem maradt, ami elpusztítsa a rovarokat, amelyek aztán tönkretették a termést. Voltak más ellentmondásos intézkedések is. Mao acéltermelési mániája azt jelentette, hogy nem volt többé elég munkás a termés betakarítására, így az ott rohadt a földeken, miközben az élelmiszer-tartalékok lecsökkentek. Az ideológiai nyomás annyira jól működött, hogy addig igazából senki sem tudta, Kína egyenesen egy katasztrófa felé menetel, amíg már túl késő nem lett. Az 1958-as termés valójában szerény mértékben volt jó, de senki nem akarta Maónak megmondani, hogy nem kirobbanó siker. Ezután rossz termés következett, de még ekkor is arra buzdították a dolgozókat, hogy „tömjék meg a bendőjüket pukkadásig”, ebből következően gyorsan felélték az élelmi-

szer-tartalékokat. Mivel a kommunarendszernél nem számoltak azzal, hogy nagy mennyiségű élelmet szállítsanak más kommunákba, az ennivalót nem tudták eljuttatni azokra a területekre, ahol akkor már éhínség volt. Egy Kuangtung tartománybeli népi kommunában hathavi rizsellátmány fogyott el húsz nap alatt, utána az öregek és a gyengék sorra éhen haltak. A maoizmus teremtette erőszakos hisztéria most a nép ellen fordult, mivel az éhező kínai dolgozók kezdtek legyengülni az alultápláltság és a kommunarendszer mélységes szegénysége miatt. A pártfunkcionáriusok különleges kritikai gyűléseket tartottak a falvakban, és azokat a gonosztevőket, akik nem ütötték meg az elvárt mértéket a munkában, az egész falu előtt mutogatták, valamint a kommunista párttagok kényszerítették a falusiakat, hogy üssék és megalázzák a vádlottakat. A hivatalos statisztikák által kimutatott jó termés miatt Mao továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy nagy utópiájának építésébe tartozzon bele az acél. Parasztok ezreit vették rá veréssel és megfélemlítéssel, hogy hagyjanak fel az élelmiszer-ter-

meléssel, és az éhezés dacára összpontosítsanak az acél előállításra kis kohóikban. Egy kommunista felügyelő így vélekedett a büntetésekről: „Azok a kommunatagok, akik túlságosan betegek a munkához, nem kapnak élelmet. Ez gyorsítja, hogy meghaljanak.” A vidéki területeken is szörnyű volt az üldöztetés, de a városi környezetben még rosszabbul álltak a dolgok. A folyamatos pártpropaganda, amely keveredett azzal a fenyegető kilátással, hogy valakit „bírálatra” választanak ki, azt jelentette, hogy a városi lakosoknak alkalmazkodniuk kellett, és ki kellett bírniuk a végeláthatatlan munkaórákat. A gyárakban mindennaposak voltak a kimerültség miatti balesetek. Az ipari technikákat tanító szovjet tanácsadók Mao hivatalnokainak erőszakos bánásmódja, zaklatásai miatt távoztak, és magukkal vitték a szaktudásukat is. Amikor a termelési adatokról kérdezték, egy munkavezető jellemző hozzáállása ez volt: „Nap mint nap az adatok miatt telefonálnak… kit érdekel, hogy valódiak vagy hamisak? Úgyis mindenki csak a látszatra ad!” Egy embernek levágták a fülét, miután vasdróttal megkötözték, és egy tűzforró szerszámmal bélyeget égettek rá, mert krumplit lopott a gyár melletti kommunából. A dolgozók álmából a proletárok rémálma vált. 1958 nyara után következett 1959 elejének nyers valósága – az állítólag dicsőséges Nagy Ugrásból szakadékba zuhanás lett. Ezt figyelmen kívül hagyva, a folytatásról maga a dolgozók paradicsoma döntött: Kína és erkölcstelen kommunista rendszere. Mao gondolkodásában 1958 végén nem volt kétséges, hogy a Nagy Ugrás működik, de csak azért, mert a rendszer mindenre elszánt kommunista retorikát teremtett, és Mao 1959-ben is csupán erről értesült. A nagy maoista vízió része volt, hogy a népi kommunákat – szigorú pártellenőrzés mellett – önellátóvá tegye, és központilag előírja a gabona és más termékek kvótáját, amelyet a kinevezett vezetőknek be kellett tartaniuk. Bátor embernek

„A NAGY UGRÁS MÁR NEM GABONÁRÓL, KOMMUNIZMUSRÓL VAGY KÍNÁRÓL SZÓLT, HANEM MAO CSILLAPÍTHATATLAN AMBÍCIÓIRÓL” vagy öngyilkos alkatnak kellett lennie annak, aki nem mesés termésről és elégedett munkásokról szóló ragyogó jelentéseket küldött. Szecsuan tartomány helyi vezetőit gyakran rászorították, hogy gabonatermelési adataikat felfelé módosítsák, ha az eredeti mennyiségről úgy gondolták, nem felel meg annak, amit a párt látni akar. A Zsenmin Zsipao számára készítettek hamisított fotókat olyan rizsföldről, ahol a növények közel kétméteresre nőttek, tetejükön gyerekek ugráltak, de annyira sűrűn állt a termés, hogy nem estek le. Ez megtévesztés volt, az emberek éheztek, de a párt bevette a hazugságot. Mao még nagyobb célkitűzéseket akart, és ez egyfajta csalási kultúrát hozott létre a tartományokban. Ha az egyik területen nagy volt (akár valósan, akár hamisítva) a gabonatermés, a szomszédos területen megduplázták ezt a számot. A Mao

által támogatott „készíts saját acélt” kohó is manipuláció volt. A jó minőségű acélt, amelyet mint a prototípus termékét, Maónak mutattak, valószínűleg az egyik szovjet mintára felállított Peking melletti gyárból hozták. Ez volt Mao halálos fantáziavilága. 1959 végén, amikor a katasztrófa már teljes egészében kibontakozott, az időt, amely ahhoz kellett, hogy Kína gazdaságilag megelőzze Nagy-Britanniát, a párt 15 évről ötre, majd kettőre csökkentette. Az egyik első, henani kísérleti kommuna neve „Előzzük meg Angliát” volt. Lakói éheztek, mert a parasztokat elküldték acélt termelni, a földeket pedig a rossz öntözési rendszer miatt elárasztotta a víz. Ami megmaradt a termésből, azt a sáskák falták fel. A megfélemlített kinevezett vezetők nagy körültekintéssel kezelték hát a pártvezetők látogatásait. 1959 elején Peng Tö-huaj tábornok, a Kínai Népi Fel-

szabadító Hadsereg rangos katonája, aki mélyen elköteleződött a parasztgazdálkodók jóléte mellett, népi kommunákat látogatott meg, és elborzadt. Meggyőződött róla, hogy a Nagy Ugrás a legteljesebb katasztrófa. Beszélt a lesoványodott parasztokkal, akik noha éheztek, kétségbeesetten próbáltak acélt előállítani, és megkérdezte tőlük: „Egyikőtök sem gondolt arra, mit fogtok jövőre enni, ha nem takarítjátok be a termést? Az acélt nem tudjátok megenni.” A tipikus válasz ez volt: „Ez így igaz, de ki állna ellen a szélnek [parancsnak]?” Még a rendszerint bátor Peng is jobbnak látta, ha semmit nem mond magának az Elnöknek. Aztán 1959 nyarán, látva a népi kommunák legújabb hamisított adatait, Peng már nem tudta visszafogni magát. Írt egy levelet Maónak, amelyben a „túlzás szelének” nevezte a Nagy Ugrást. Mao válasza dühkitörés volt, és egy a párthoz intézett beszédében Penget „jobboldali burzsoának” titulálta, akinek erősítenie kellene a jellemét. Penget azonnal kizárták Mao belső köréből, ezután Peking mellett, szegényes környezetben, házi őrizetben élt. A párt irányvonalát Mao kedvence, a sanghaji vezető, Ko Csing-si fogalmazta meg: „A teljes önfeladásig Mao Ce-tung egy erkélyről néz le a lelkesnek látszó tömegre

MAO ELNÖK Mao 1958-ban gazdákat látogat meg, hogy gratuláljon a magas hozamhoz

A fiatal Mao Ce-tung beszédet tart követőinek

Mao 1949-ben bejelenti a Kínai Népköztársaság megalakulását

engedelmeskednünk kell az Elnöknek, minden tekintetben – gondolkodásban, távlatokban, előrelátásban és módszerekben – messze mögötte vagyunk.” Csak egy ember tudta megakadályozni, hogy a Nagy Ugrás még nagyobb pusztuláshoz vezessen: maga Mao. Az 1960-as éve eleje gyászos statisztikákat hozott. Az egy főre jutó átlagos gabonamennyiség az 1958-as 311 kilogrammról 1960-ban 191-re csökkent. Mao ideológiája az abszolút szegénység szörnyű jelenlétével béklyózta meg a tartományokat, és ez párosítva a korrupt, talpnyaló kommunista rendszerrel, milliókat ölt meg. Az emberek fakérget ettek, és az utcákon ott hagyott hullák húsát; mindezt egy olyan országban, amely állítólag 596 millió tonna gabonát termelt évente. Mao meg volt róla győződve, hogy ez mások hibája. A tartományi hivatalnokokat azzal vádolta, nem tartják be elég pontosan a reformjait, majd azzal, hogy túl mereven követik azokat. 1959-ben megvádolta a pártot is, amikor úgy érezte, hogy a funkcionáriusok eltávolodnak tőle, ami a Nagy Ugrás kudarca után teljesen nyilvánvalóvá vált. Dagályos beszédei egyre hosszabbak lettek, azt állította, hogy „a forradalom a párton belüliek és kívüliek együttes támadása alatt áll”. Mao új antifasiszta-kampányt indított, ennek során mindenki eltávolítottak, aki nem traktálta őt azokkal a hazugságokkal, amelyeket hallani akart. Végül már magát a kommunizmust vádolta. A jelentéseket követően – melyek arról szóltak, hogy parasztok halnak meg a kimerültségtől – a párthoz intézett heves beszédében ezt mondta: „Ha nem követtek, majd magam cselekszem… elmegyek akár odáig, hogy feladom a párttagságomat, és egészen odáig is, hogy pert indítok Marx ellen.” A Nagy Ugrás már nem gabonáról, kommunizmusról vagy akár Kínáról szólt, hanem Maóról és csillapíthatatlan ambícióiról, akkor is, ha a valóság megakadályozta törekvésében. Ahogy teltek 1961 hónapjai, és a lakosság egyre jobban legyengült, Mao kezdett rájön-

Mao víziója

 1958. május

Megkezdődik a Nagy Ugrás. Kínai dolgozók millióit lelkesíti és ösztönzi a maoista kommunizmus, hogy lerázzák magukról a feudális létet, és boldog, termelékeny állami dolgozók legyenek.

1958

Kína valósága 74

Nyilvános bírálatnak alávetett rab

ni, hogy az ország bajban van. Az Egyesült Államok humanitárius segélyt ajánlott fel, és végső megaláztatásként Japán is ezt tette. Ezeket visszautasították, Mao pedig lehangolt dermedtségbe süppedt. A párttagok kezdtek hangot adni eltérő véleményüknek, de Mao a szokásos megfélemlítő módszerét alkalmazta. A másképp gondolkodók elleni tisztogatással fenyegetett, sőt ezt is mondta: „Lemegyek vidékre, a parasztok élére állok, hogy megdöntsék a kormányt.” Az értelmetlen dührohamoknak ez a szintje csak azt mutatta, mennyire elvesztette már kapcsolatát a valósággal. Az éhínség az ország infrastruktúrájának nagy részeit megbénította, az egyetlen hivatalos szerv, amely működött, a kommunista párt volt, valamint annak kiszolgálói. Még ha Maót

a támogatói követték is volna egy újabb polgárháborúban, a lakosság fizikailag már nem lett volna képes rá, hogy megvívja azt. Végül 1960-ban Mao beleegyezett a Nagy Ugrás részleges kiigazításába. Megengedte, hogy a gazdasági tervező, Csen Jün csökkentse az acéltermelést, és arra összpontosítson, hogy gabonát termesszenek az éhező népesség számára. Az abszurd kvótarendszert megvalósíthatóbbá tették, és iparosítási tervek ezreit vonták vissza. De már messze túl késő volt. Több mint 30 millió ember meghalt, legtöbben az éhezés miatt, de rengetegen a pártfunkcionáriusok által alkalmazott durva büntetések következtében. A kommunista párt egyes hivatalos adatai 40 millióra teszik a halottak számát. Mao orvosa kénytelen volt több altatót felírni a nagy vezetőnek.

 1958-as termés

 1959. április

 1959. június

 1960

 1958-as termés

 1959. április

 1959. június

 1960

A termés 1958-ban olyan bőséges, és a népi kommunarendszer olyan jól működik, hogy Mao azt akarja, az emberek naponta ötször étkezzenek a kommunális konyhákon, megvalósítva a dolgozók paradicsomát.

Nagy-Britannia lehagyásának határidejét 15 évről kettőre csökkentik. Olyan nagy mennyiségben termesztenek gabonát, gyapotot, termelnek acélt, hogy az exporttőkével hatalmas ipari városok épülnek.

Mao diadalmas beszédet mond a lusani pártkonferencián. Lenézi az amerikaiakat és a szovjetunióbeli osztályárulókat, akik azt mondták neki, nem lesz képes Kínát világhatalommá tenni.

Kína annyira erőssé válik, hogy a nyugati imperialisták kénytelenek Mao feltételei szerint tárgyalni. A Japánban lévő amerikai bázisokat bezárják, és a Szovjetuniót már Pekingből irányítják.

1958  1958. május

Megkezdődik a Nagy Ugrás. Kínai dolgozók millióit áttelepítik, le kell mondaniuk minden személyes tulajdonukról, el kell hagyniuk ősi otthonukat, és kimerítő 48 órás „munkanapok” kezdődnek.

A termés 1958-ban jó, de a párt túlbecsüli a sikert, hogy örömet szerezzen Maónak. Valójában nincs elég élelem a dolgozók számára az országban, és a tartalékokat felemésztik a kommunális konyhák.

Tizenöt tartomány szenved az aszálytól, és 25 millió embernek azonnali élelemsegélyre van szüksége. A kormánytól nem érkezik segítség, mivel a párt nem számolt ilyen eshetőséggel. A munkásokat elhallgattatják.

Maónak küzdenie kell a pozíciójáért a lusani pártkonferencián. Erősödnek pártbeli hangok, amelyek azt mondják, az országban káosz van. Végső megaláztatás, hogy Amerika és Japán élelmiszersegélyt ajánl fel.

Az ország bajban van, több mint 30 millió ember hal meg. A párton belül Mao hatalma gyengül. Vállalnia kell a részleges vádakat a Nagy Ugrásért, engedi, hogy a pártfunkcionáriusok visszavegyenek terveiből.

Termelés Gabona Steel Acél Rice Rizs

1958–1961

Év Years

million millió metric tonna tons

1958 1959 1960

215 170 143,3

(million metric tons) 8,8 8.8 13.87 13,87 18.66 18,66

1958 1959 1960 (million metric tons)

80,8 80.8 69.3 69,3 59.7 59,7

1958 1959 1960

Népesség

1958–1961

Összesített adatok

bemutatott mintagyár vélhetően nem tudott olyan jó minőségű acélt készíteni, mint azt állították. Gyenge minőségű fém került a kohókba, így gyenge minőségű lett a végtermék is, a munkások csak az idejüket fecsérelték. Miután éhezők milliói próbáltak acélt előállítani élelmiszer helyett, Mao végül belátta, hogy az acélgyártást megfelelő ipari felszerelésre és tapasztalt munkásokra kell bízni.

Öntözőcsatornák Kína-szerte éhező parasztok ezrei haltak meg a rosszul kitalált és tervezett öntözőcsatornák megépítése miatt. Mao tisztában volt az öntözés fontosságával egy olyan országban, ahol hatalmas a földterület és kiszámíthatatlan az időjárás, de elkergette a szovjet mérnököket, akiket azért küldtek, hogy segítsenek a nagyszabású rendszerek létrehozásában. A megépített csatornák egyes területeken aszályt okoztak, másutt meg áradásokat, mivel a rosszul képzett kínai mezőgazdasági mérnököknek megparancsolták, hogy szakértők tanácsai nélkül oldják meg a földek öntözését.

1820.2 1820,2

1959 1960

1534.8 1534,8

2169.6 2169,6

1958

14.60% 14,60%

1959 1960

25.40% 25,40%

12.00% 12,00%

20.90% 20,90%

24.80% 24,80%

fő éhhalál

38,000,000 áldozata

Death Halálozási Calories Napi ráta kalória rate per day

Specifi c events Jellemző esetek Honan A párt milicistái elárasztották az országot, és brutális módon kényszerítették munkára a lakosságot. Egy Tao megyei kutató szerint a Nagy Ugrás idején (1958–1960) meghaltak tíz százalékát „élve eltemették, agyonverték vagy más módokon gyilkolták meg a párt tagjai”. Jünnan Jünnan vezetője – Mao fontos támogatójaként – a dolgozóknak „éjjeli és nappali” munkát rendelt el két héten át az acél- és a rizstermelés növelésére. Ezrek halálát okozta a kimerültség.

(becslés) estimated deaths due to starvation 10 729 000 fő halálos áldozat 10,729,000 büntetés/ internálás estimated miatt deaths due to (becslés) punishment/ internment

Anhuj Az éhínség által leginkább sújtott egyik területen a munkások – amikor társaik meghaltak – kannibalizmusra fanyalodtak. Olyan is akadt, aki a feleségét és gyerekeit adta el élelemért cserébe.

Acélkohók Mao amatőr acélipara kezdettől katasztrofális volt, a neki

Birth Születési ráta rate

1958

kommunizmus

népi kommunákban éljenek, és közösen étkezzenek a kommunális konyhákon. A Nagy Ugrás kezdetekor bátorították a munkásokat, egyenek annyit a közös konyhán, amennyit akarnak. Ezután súlyos élelmiszerhiány alakult ki, mivel a termés nem tudta kielégíteni a nagy igényt, a rendszer pedig nem volt képes az ország minden részébe élelmiszersegélyt juttatni. Ez éhínséghez vezetett.

1959 1960

Kommunális étkezés A maoista megkövetelte az emberektől, hogy

1958

Kudarcok

29.20% 29,20%

38 000 000

A KOMMUNISTA, AKI DACOLT SZTÁLINNAL

JOSIP BROZ TITO A kommunista diktátor, aki a vasfüggöny mögött uralkodott, de elkülönült a Szovjetuniótól. ÍRTA: SCOTT REEVES

osip Broz szerette másképp csinálni a dolgokat. Washingtonban és Moszkvában is kínos gyanakvással vegyes tisztelettel tekintettek a kommunista diktátor Brozra, más néven Titóra – ezt a nevet illegális forradalmárként vette fel –, aki kialakította a saját egyéni szocializmus márkáját Jugoszláviában. Ügyesen egyensúlyozott a hidegháborúban, és egyben tartotta sokszínű országát egy veszélyes világban. Broz 1892. május 7-én, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében született egy észak-horvátországi faluban, horvát apa és szlovén anya gyermekeként. Korai éveiben sokat utazott munkát keresve, kezdetben lakatos volt, majd autógyárakban dolgozott, többek között Triesztben, Zágrábban, Münchenben és Bécsben kereste a kenyerét. Egész Közép-Európában rossz munkakörülményeket tapasztalt, érdeklődni kezdett hát a munkások ügyei iránt. Tizennyolc évesen belépett a Fémipari Dolgozók Szakszervezetébe, és több május elsejei sztrájk aktív résztvevője volt. 1913 májusában kötelező katonai szolgálatra bevonult az osztrák–magyar hadseregbe. Hamarosasan törzsőrmester lett belőle, de úgy látszott, nemigen fog harcolni az I. világháborúban – amikor a háború kitört, ezredét a szerb határra vezényelték, Brozt pedig letartóztatták lázításért, vélhetően szocialista nézeteit hangoztatta. Végül felmentették, és 1915 elején az orosz frontra került, néhány hónapig ott szolgált, mielőtt egy orosz támadás során fogságba esett Bukovina közelében. Az 1917-es forradalom kitörésekor Broz még hadifogoly volt Oroszországban. Amikor a zűrzavarban őrizetlenül maradt a tábor, Broz kisétált, és

fellopózott egy Petrográdba induló tehervonatra. Petrográdban részt vett a júliusi munkástüntetéseken, ideiglenes Kormány alatt bolsevikgyanús elemként letartóztatták. Az oroszok megpróbálták visszavinni egy hadifogolytáborba, de ismét megszökött, ismét fellopózott egy vonatra, ezúttal Szibéria felé utazott. Broz megtudta, hogy Lenin átvette az uralmat Petrográdban, jelentkezett a Vörös Gárdába; a polgárháborúban a bolsevikok oldalán harcolt. 1920 őszén szibériai feleségével visszatért hazájába, ott azonban távozása óta sok minden megváltozott. Az Osztrák–Magyar Monarchia már csak történelem volt, szülőhelye most a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba, ismertebb nevén Jugo-

Tito egy jugoszláv autógyár makettjével egy vásáron. Külföldi kölcsönökre támaszkodott, hogy felszínen tartsa a gazdaságot

szláviába tartozott. Broz belépett a Jugoszláv Kommunista Pártba, de a gyorsan növekvő mozgalmat betiltották, miután egy fiatal kommunista 1921-ben meggyilkolta a belügyminisztert. A földalatti szervezet tagjaként kemény volt az élet Broz számára – állásaiból sorra elbocsátották, letartóztatták egy elvtársa temetésén mondott lázító beszédéért, és el kellett szenvednie, hogy otthonát rendszeresen átkutatták. 1925-ben még jobban elköteleződött a kommunista ügy iránt, hivatásos forradalmár lett. Egy hajógyárban, majd egy vasúti üzemben vállalt

JOSIP BROZ TITO munkát azzal a szándékkal, hogy felrázza a munkásokat, sztrájkoljanak a munkaadóik és lázadjanak a kormány ellen. Négyhavi börtönre ítélték, mert a betiltott kommunista párt tagja volt, de egy fellebbezés beadásával elkerülte a börtönt, bujkálni kényszerült. Amikor a rendőrség egy év múlva újra elfogta, öt évre ítélték robbanóanyag birtoklásáért. Miután leülte a büntetését, a börtön kapujában ismét letartóztatták, és le kellett töltenie azt a négy hónapot is, amelyet korábban sikerült elkerülnie. 1934. márciusi végleges szabadulásakor Broz újfent azt tapasztalta, hogy távollétében megint nagyot változott a világ: a Wall Street-i tőzsdekrach elindította a világgazdasági válságot, a fasizmus ereje Európa-szerte nőtt, Adolf Hitlert kinevezték Németország kancellárjává. Bár Broz üldözött ember lett, még eltökéltebben szolgálta a kommunista ügyet, és folytatta munkáját a továbbra is betiltott pártban. Személyének álcázására különböző álneveket használt, az egyik, a Tito rajta is ragadt, ez gyakori becenév volt hazájában. Titót beválasztották a jugoszláv Politbüróba, és a Szovjetunióba küldték, hogy jelentést tegyen a jugoszláv kommunisták tevékenységéről. Ügyesen mozgott diplomáciai körökben, végül a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkára lett. Tito túlélte Sztálin külföldi kommunisták körében végzett tisztogatásait, mert távol maradt – ahogy fogalmazott – „Sztálin igazságtalanságaitól”. A II. világháború először elkerülte Jugoszláviát, de 1941. április 6-án a tengelyhatalmak megtámadták az országot. Jugoszlávia katonai erői gyor-

Tito ügyesen egyensúlyo zott a szuperhatalmak között kifeszített elnemkötelezettség kötelén

rradalmárt mmunista fo több ízben k Josip Broz ko go sá tó ha a jugoszláv ák és bebörtönözték letartóztatt rú közötti években a két hábo

ÜLDÖZÖTTBŐL HÁBORÚS HŐS Bár Tito 1941-ben is körözött forradalmár volt, gyorsan reagált, amikor a tengelyhatalmak megtámadták Jugoszláviát. A kommunista párton belül katonai bizottságot alakított, ő lett a kommunista partizánellenállás főparancsnoka. Kiadott egy röplapot, amelyben felszólította a népet, fogjanak össze a megszállók ellen. A partizánok azonban hamarosan egy rivális ellenállási mozgalommal, a csetnikekkel csaptak össze, akik helyeselték a korlátozott együttműködést a megszálló tengelyhatalmakkal, amíg megtörténik a szövetséges partraszállás. Tito partizánjai eleinte gyengén felfegyverzettek voltak, új fegyvereket csak a megszállóktól tudtak zsákmányolni, de könyörtelen gerilla-hadviselésükkel

lassan visszaszereztek egyes jugoszláv területeket. A csak szerbeket toborzó csetnikekkel ellentétben Tito egy soknemzetiségű szervezet vezetője volt, ezért országszerte támogatáshoz jutott. A tengelyhatalmak felismerték a Tito jelentette növekvő veszélyt, és hét különböző offenzívát indítottak, hogy megpróbálják megsemmisíteni a partizánokat, de egyik során sem sikerült likvidálni őt. Amikor a szövetségesek a csetnikek helyett a partizánokat kezdték támogatni, megállíthatatlan erő épült ki. A háború végére a partizánsereg több mint 800 ezer férfiből és nőből állt, és visszaszorították a tengelyhatalmakat a jugoszláv határon túlra. A volt fegyenc felszabadította az országot, amely bebörtönözte őt.

Tito felkötöt csatában se t karral. A sutjeskai de mégis ki besült meg 1943 júni a német be vezette a partizánokausában, kerítésből t

san felmorzsolódtak, II. Péter király elmenekült, de Tito kommunista zászló alatt felélesztette az ellenállást, és partizánbrigádokat szervezett a megszállók elleni harcra. Elszántan küzdöttek, és olyan sikeresen támadták az ellenséget, hogy a szövetségesek támogatni kezdték Titót, felszerelést küldtek neki; még II. Péter is felhívta a jugoszlávokat, hogy ismerjék el Titót vezetőjüknek. 1945-ben a partizánok a megszálló tengelyhatalmakat lassan kiszorították az országból. Jugoszlávia felszabadult, Titót pedig az ellenállás hőseként üdvözölték, aki megmentette az országot. Kinevezték az ideiglenes kormány miniszterelnökének, ezt a posztot megőrizte akkor is, amikor a háború utáni választásokon a kommunista párt elsöprő győzelmet aratott. Eltörölték a királyságot, Tito pedig szocialista állammá alakította át az országot, hat, főként etnikai-nemzetiségi alapon szerveződött tagköztársasággal, ezek: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia. Partizánseregei beolvadtak a néphadseregbe, felállították a politikai rendőrség Népvédelmi Osztályát, 1946-ban ebből lett az Állambiztonsági Igazgatóság. A volt nácikat és kollaboránsokat bíróság elé állították, de más politikai ellenfeleket is támadtak – például Draža Mihailovićot, egy másik (csetnik) háborús ellenálló hőst, aki a királyság visszaállítását akarta. Bár Titót Európa (Sztálin után) második legerősebb kommunista vezetőjének tartották, ő makacsul független maradt Moszkvától. Miután annyira népszerű volt hazájában, és csak minimális szovjet

beavatkozással szabadította fel Jugoszláviát, úgy érezte, megteheti, hogy felülbírálja Sztálin iránymutatásait és tanácsait. Szembeszállt az USA-val az olaszokkal való területi viták ügyében (sőt, több amerikai repülőt is lelövetett), valamint nyíltan támogatta a kommunistákat a görög polgárháborúban – Sztálin határozott felszólítása ellenére, miszerint nem szabad a Nyugatot provokálni. Tito olyan gazdaságpolitikát követett, amely több területen is eltért a szovjetekétől. A Moszkva és Belgrád közti bizalmatlanság már 1945-ben nyilvánvaló volt, amikor Sztálin kémhálózatot hozott létre Jugoszláviában, de a hivatalos szakítás 1948-ban következett be, amikor Jugoszláviát kizárták a Kominformból (a Kommunista Pártok Tájékoztató Irodájából) „nacionalista tényezői” miatt. Jugoszlávia ugyan elszakadt Sztálintól és a Szovjetuniótól, de nem szabadult meg teljesen az ősi kommunista paranoiától. 1948 és 1956 között Tito fokozta ellenfelei visszaszorítását, és nemcsak az antikommunistákat támadta, hanem azokat is, akik szimpatizáltak a szovjet modellel. Egyes prominens partizánokat, akik a háborúban mentették az országot, kivégeztek. Politikai foglyok tízezreit szállították munkatáborokba, közülük sokan belehaltak a brutális körülményekbe. Még Milovan Đilas volt miniszterelnök-helyettest, Tito potenciális utódját is ismételten letartóztatták és bebörtönözték, amiért bírálta a Tito-rezsimet – bár Đilast végül 1966-ban, amikor az elnyomás mértéke egy kissé már csökkent, szabadon engedték. Azért, hogy megoldja a kényelmetlen helyzetet, amelybe került – a hidegháborúban beszorult két egymással vetélkedő szuperhatalom közé, és egyik sem bízott benne egészen –, Tito egy harmadik utat választott. Az el nem kötelezettek mozgalma, amelyet 1961-ben alapított meg, számos olyan országot foglalt magában, amely nem volt része a kapitalista Nyugatnak, vagy a kommunista Keletnek: Tito Jugoszláviája mellett Egyiptom, Ghána, India és Indonézia voltak a főbb szereplők.

NAP, TENGER, SZOCIALIZMUS

Tito örül a nyugati jómódnak.

Tito vízumreformjai az 1960-as években nemcsak a jugoszlávoknak adtak módot, hogy a határokon túl éljenek és dolgozzanak, hanem a nyugatiaknak is lehetősége nyílt bekukkantani a vasfüggöny mögé. Tito felismerte, a turizmus megteremti az igencsak szükséges bevételt és foglalkoztatást. A kapitalista Nyugat tehetős turistáit olcsó üdülési csomagokkal csábították (Tito szándékosan leértékelte a dinárt, hogy olcsóbban lehessen országába látogatni), és a lehetőséggel, hogy személyesen láthatnak egy kommunista társadalmat. E célból üdülőket építettek az Adriai-tenger partján, például Dubrovnikban, Pulán és Splitben. A tervezők a meglévő helyet is hatékonyan beosztották: egy méternyi partszakaszon 1,66 turistával számoltak. Ezek azonban nem pusztán strandon heverős nyaralások voltak. A jugoszláv utazásszervezők kirándulásokat ajánlottak a vendégeknek az ország belsejébe, a kulturális nevezetességek megtekintésére, Tito pedig remélte, hogy ez segít megújítani a gazdaságot. A jugoszláv konyha is új ízeket kínált a turistáknak. Az 1980-as évek végére, mielőtt a polgárháború megtizedelte a turistaipart, Jugoszlávia a brit nyaralók második legnépszerűbb európai célpontja lett, és a Yugotours volt a negyedik legnagyobb utazási iroda. Britek generációi számára Tito Jugoszláviája a nyári napsütést jelentette, és nem a szocializmust.

Jugoszlávia nemcsak a britek úti célja volt, Brela például igen népszerű volt a nyugatnémet turisták körében is

áját zör ista ideológi Tito kommunbefolyásolta, akivel elős de ja ozott lk lá ta Moša Pi n be börtön a lepoglavai

Egy el nem kötelezett ország kommunistájaként Tito oda is utazhatott, ahova mások nem, 1971-ben Richard Nixonnál is járt a Fehér Házban

Tito és Hruscsov többször is találkozott. A Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti viszony csak Sztálin halála után normalizálódott

JOSIP BROZ TITO

Tito temetésén vett részt a legtöbb állami delegáció, ezt később csak II. János Pál pápa temetése múlta felül

Tito sikeresen egyensúlyozott az elnemkötelezettség kifeszített kötelén. Jugoszlávia az egész hidegháborús korszakban elkerülte a háborús konfliktust, és az el nem kötelezett státusz lehetővé tette, hogy Tito pénzügyi segítséget fogadjon el mind a Nyugattól (Marshall-terv), mind a Kelettől (KGST). Az állami tulajdonú, de az alkalmazottak által közösen vezetett jugoszláv vállalkozások szintén exportálhattak mindkét oldalnak. A fékezhetetlen munkanélküliség állandó fenyegetése a vízumszabályok könnyítésének köszönhetően 1967-ben a megszűnt, és így a fiatalok mehettek Nyugatra munkát keresni. Az 1970-es évekre több mint egymillió jugoszláv – a dolgozó korú lakosság mintegy 20 százaléka – vállalt munkát külföldön. Tito gazdasági intézkedései azonban nem egy szocialista utópiát valósítottak meg. Az önigazgatás rendszere elősegítette a bérek és árak inflációját, a tőke lassú csökkenése pedig problémákat halmozott fel a jövőre nézve. Tito fenntarthatatlan szintre futtatta fel a külföldi adósságot, ami azt jelentette, további kölcsönökre volt szükség, hogy ki tudják fizetni a meglévők kamatait, ez pedig mind jobban beletaszította az országot egy állandóan mélyülő szakadékba. A jugoszláv gazdaság megreccsent az erőlködéstől, elkerülhetetlenné

vált egy nagy válság – csak az volt a kérdés, mikor következik be. Az 1970-es évek végére Tito egészsége megromlott. 1980 májusában, csupán három nappal a 88. születésnapja előtt meghalt. Temetésére az egész világból elmentek a vezetők, mindkét hidegháborús oldalról. Egy olyan diktátort gyászoltak, aki a vasfüggöny mindkét oldalán boldogult, aki távol tartotta magát a sztálinista rezsim túlkapásaitól és a Szovjetuniótól. II. világháborús felszabadítói mivoltában gyökerező személyes népszerűségével összetartott egy országot, amely különböző, gyakran egymással civakodó etnikai csoportok nyughatatlan elegyéből állt. Mindazonáltal Tito Jugoszláviája mégis rendőrállam volt, amely vaskézzel bánt el sok politikai ellenfelével, és amelyben az emberi jogok csekély figyelmet kaptak. Halála után elburjánzottak az etnikai nacionalista mozgalmak; tovább hergelte mindezt az a gazdasági összeomlás is, amelynek elemei Tito alatt halmozódtak fel, majd végül elszabadultak. A tagköztársaságok politikai konfliktusokba, majd végül egy sor heves háborúba merültek, melyeket a tömeges erőszak és a népirtás jellemzett. Az ország, amelyben Tito 35 évig uralkodott, a halála után alig több mint egy évtizedig maradt fenn.

A volt Jugoszláviában ma is több tér viseli Tito nevét, habár akadnak olyanok, akik átneveznék ezeket

KIM

A DINASZTIA

Hetvenéves fennállása alatt Észak-Korea bezárkózó diktatúrájának csak három vezetője volt – mind ugyanabból a családból. 80

A KIM CSALÁD

Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK) – vagy egyszerűen Észak-Koreát – 1948-ban alapították kommunista államként, anyagilag a Szovjetunió támogatta, amely a II. világháború után ellenőrzése alatt tartotta a Koreai-félsziget északi részét. Az amerikaiak uralta déli részen alakult meg a Koreai Köztársaság. Észak, amely egy marxista–leninista kormányzat alatt akarta egyesíteni Koreát, 1950 júniusában megtámadta Délt. Három éven át brutális, testvérgyilkos háború zajlott Észak és Dél között, míg végül fegyverszünetet kötöttek, de a két Korea háborúja hivatalosan sosem feje-

ÍRTA: PAUL FRENCH ződött be. Ehelyett a félszigetet egy 250 kilométer hosszú demilitarizált övezettel kettéosztották. Neve ellenére mindkét oldala komolyan erődített, a senki földje pedig tele van aknákkal. Azóta Észak teljes elszigeteltségbe vonult. A háború előtti miniszterelnök, Kim Ir Szen megszilárdította a hatalmat maga és a családja számára, és személyi kultuszt alakított ki; gyakorlatilag megalapította a világ egyetlen kommunista monarchiáját. Ugyan Kim Ir Szen hivatalosan az ország örökös elnöke, de amikor 25 évvel ezelőtt meghalt, „koronája” a fiára, Kim Dzsongilre, a „Kedves Vezetőre” szállt. Ezt követően, 2011 óta Kim Dzsongil fia, Kim Dzsongun

uralja a lator államot. Északon a Kim család ellenőrzi az élet legtöbb területét, vezető posztokon vannak az uralkodó Koreai Munkapártban, ők irányítják a gazdaságot és vezetik a hadsereget. Most, hogy Észak-Korea bejelentette, atomfegyvert fejlesztett, kétségtelenül egy Kim ujja lesz az indítógombon. Noha a hivatalos propaganda a családot és a három legfőbb vezetőt ragyogó színben tünteti fel, maga a Kim dinasztia és a kétszeri utódlás híresztelésekre, hazugságokra épült, a konszolidáció keserves és halálos harcok árán történt, holttesteket hagyva maga után, és ez mind a mai napig így zajlik.

Kim Ir Szen: az örökös elnök A Kim dinasztia eredete és valós életrajza körüli ködösítés az alapítóval, Kim Ir Szennel kezdődik. Legtöbben megegyeznek abban, hogy születésnapja 1912. április 15. (véletlen egybeesés: aznap süllyedt el a Titanic). Ez ma hivatalos ünnepnap a KNDK-ban, a Nap napjának nevezik, mert az Ir Szen jelentése „Légy a Nap”. De hogyan emelkedett fel ez az ember? Hogyan lett Észak halhatatlan vezetője egy annyira mindent átfogó totalitárius rendszerben, hogy fia és unokája látszólag – az észak-koreai nép számára legalábbis – versenytárs nélkül vehették át az uralmat Észak-Korea 26 millió lakosa fölött? Kim Ir Szen származásának mítosza a mandzsúriai erdők mélyén, a kínai határhoz közel kezdődik. Egy évvel a születése előtt Japán gyarmatosította egész Koreát, és később, 1932-ben Mandzsúriát is bekebelezte gyarmataként. Kim Ir Szen jórész Mandzsúriában nőtt fel, a mai kínai Csilin tartományban. Családja részt vett a japánok elleni ellenállásban, de nem a későbbi mítosz egyszerű parasztjaiként – képzett patikusok voltak. Az 1937ben kezdődött második kínai–japán háború idején Kim Ir Szen egy feltehetően 200 koreai harcosból álló csapatot vezetett. Bár természetesen később hősként ünnepelték őket, úgy tűnik, a háború nagy részét elszigetelten töltötték, és a természetben próbáltak élelmet szerezni, ahogy tudtak. 1941 decemberében Kína egy nagyobb szövetséges háború részéve vált, mivel az amerikaiak és a szovjetek csatlakoztak a Japán elleni harchoz. Ez fordított Kim Ir Szen szerencséjén, mert gyengén kiképzett, szedett-vedett csoportja bekerült a meszsze jobban képzett, jól felszerelt és politikailag pallérozott szovjet Vörös Hadsereg partizánkiképző táborába. Itt ismerkedett meg a gerilla és japánellenes koreai aktivista Kim Dzsongszukkal. Összeházasodtak, és két fiuk született – az idősebb, Kim Dzsongil 1941-ben jött a világra, de hogy Kínában vagy a Szovjetunióban, azt az északi propaganda hivatalosan sosem közölte. Az idő, amelyet a Vörös Hadseregben töltött a japán erők elleni rendszeres rajtaütéses támadások szervezésével, kulcsfontosságú volt Kim Ir Szen politikai fejlődésében. Alaposan tanulmányozta a szovjet kommunizmust, különösen a sztálinizmust, és antikolonialista szabadságharcosból keményvonalas kommunista lett. Minden törekvésében alkalmazta a gerillaharcos szemléletmódot és taktikát – nem csupán a japánok elleni harcban, de abban is, ahogyan elkezdte szervezni a független, szocialista Koreát. Kim Ir Szen olyan jó kommunista tanítvány volt, hogy Lavrentyij Berija, a Szovjetunió miniszterelnök-helyettese azt javasolta, ő legyen a megbízottjuk Koreában. A forró háború véget ért, lassan elkezdődött a hidegháború – a szovjetek elhatározták, hogy az ő kiválasztott emberük lesz az egyesített Korea háború utáni

vezetője, aki biztosítja, hogy az amerikaiak ne jussanak befolyáshoz a félszigeten. 1945-ben a japánok megadták magukat, Koreát pedig két, szovjetek, illetve amerikaiak által ellenőrzött részre osztották. 1950-ben Észak Kim Ir Szen vezetése alatt, de Moszkva útmutatásával és engedélyével támadást indított Dél ellen, majd háromévnyi keserves háború következett, mire fegyverszünetet kötöttek és megosztották a félszigetet. Kim Ir Szen visszahúzódott új területére – ez a 38. szélességi foktól északra és a kínai Jalu határfolyótól délre terült el –, és belekezdett két legsürgősebb feladatába: megsemmisíteni a KNDK-n belüli ellenségeit, valamint kiépíteni saját személyi kultuszát. Mindkét tevékenység családi ügy lett. Kim Ir Szen figyelmét hamar a konszolidáció felé fordította – egy Legfőbb Vezetőnek, ha igazán legfőbb akar lenni, nem lehet ellenzéke. Moszkvai segítséggel azonnal szovjet mintájú kirakatpereket indított bárki ellen, aki kihívója lehetett Észak vezetéséért, és azok ellen, akik gerillaharcosok voltak a háborúban. Kim Ir Szennek kellett lennie a kizárólagos vezetőnek, a megkérdőjelezhetetlen japánellenes harcosnak és a Munkapárt vitathatatlan fejének. A diktátorok ideje volt ez – még akkor is, ha a szomszédos Szovjetunióban Sztálin nemrég meghalt –, Mao elnök is a személyi kultuszát építette Kínában.

Ám Kim nagyobbnak tartotta magát Maónál vagy bármilyen szovjet vezetőnél. Nem volt hajlandó alávetni magát sem a Szovjetuniónak, sem az újonnan megalakult Kínai Népköztársaságnak. Saját, harmadik utat alakított ki, megteremtette a maga marxizmusvariációját, a dzsucse elméletet, amelynek ő volt az egyetlen teoretikusa. A dzsucse a leninizmust kombinálta egy kis maoizmussal, agy adag konfucianizmussal és némi hagyományos koreai filozófiával, az egészet egyetlen ideológiává keverve. A marxizmus a hidegháború vörös oldalára helyezhette volna ugyan Kim

Kim Ir Szen személyi kultuszt alakított ki maga körül

Kim Dzsongilt ma, jóval a halála után is felhasználja a propaganda

A KIM CSALÁD

A Föld legkevésbé szabad állama Ir Szent, a dzsucse konfuciánus elemei viszont lefektették kommunista monarchiájának alapjait. A konfucianizmus az apa és a család iránti gyermeki tiszteletet hirdette – a KNDK esetében a nemzet atyja, Kim Ir Szen és az egypárti állam első számú családja, a Kim-klán iránti áhítatot. A Legfőbb Vezető teljesen irányítása alatt tartotta az országot, ellenségeit elpusztította, megszabadult azoktól, akik ismerték valódi származását. Lehet, hogy a gazdaság az összeomlás szélén volt, hogy az emberek éheztek, de ő jóindulatúan mosolygott rájuk, oldalán legidősebb fiával. Az első Legfőbb Vezetőt, Kim Ir Szent ünneplő propaganda jellegzetes, Északon ma is mindennapos példája

Külföldről származó információ jogosulatlan birtoklása Akinél a KNDK-n kívülről származó tárgyakat, például DVD-t, könyvet, magazint és tévéműsorokat tartalmazó pendrive-ot találnak, kemény büntetésre, pl. bebörtönzésre számíthat. A dél-koreai anyagokat vizsgálják a legszigorúbban.

Szökés és menedékkeresés külföldön Bűnnek számít az ország elhagyása és a menedékkeresés másutt. Büntetése változó, de időnként kivégzésre is akadt példa. A legtöbb menekült a Jalu folyón keresztül szökik Kínába, remélve, hogy végül eljut Dél-Koreába.

A szervezett politikai ellenzéket betiltották Minden szervezett politikai ellenállás törvénytelen, beleértve az alternatív politikai pártokat, az uralkodó Koreai Munkapárton belüli frakciókat, vagy bármely alkalmi megmozdulást.

A független média törvénytelen Phenjan teljes kontrollt gyakorol a média fölött – tévé, rádió, újságok és minden kiadvány. Az erősen korlátozott internet-hozzáférést is csak néhány magas rangú embernek engedélyezik.

Nincs független szabad szakszervezet A szomszédos Kínához hasonlóan a KNDK-ban is minden szakszervezetet az állam engedélyez és a Munkapárt ellenőriz. A vezetés reményei szerint ez meggátolja a lengyel Szolidaritáshoz hasonló mozgalmak létrejöttét Észak-Koreában.

Nincs jogosulatlan szabadpiaci tevékenység Néhány alkalmi, alaposan szabályozott, időszakos gazdapiacot leszámítva minden szabadpiaci tevékenység – pl. élelmiszer, ruházat, autó vagy ingatlan eladása és vétele – be van tiltva.

Az első Legfőbb Vezetőre most is az ország örökös elnökeként tekintenek

Nincs vallásszabadság Bár a rendszer létrehozott „látszat” templomokat, amelyeket megmutatnak a látogatóknak, a Human Rights Watch szerint a valóságban egyáltalán nincs vallásszabadság Észak-Koreában.

A szongbunrendszer Kihat mindenki munkájára, lakhatására és iskoláztatására, mivel ez az ország társadalompolitikai osztályba sorolási struktúrája. Az embereket barátságos, ingadozó és ellenséges osztályba csoportosítja. A társadalmi ranglétrán szinte lehetetlen feljebb jutni.

Kim Dzsongil: a Kedves Vezető 1994 volt talán a legrosszabb év az észak-koreaiak számára az ország 45 évvel korábbi megalapítása óta. Az országot tragikus éhínség sújtotta (a katasztrofális kommunista tervgazdálkodás következményeképp), már érezték annak a hatásait, hogy megszűnt a felbomlott Szovjetunió „baráti segélye”, és meghalt Kim Ir Szen, a haza atyja. A nyugati megfigyelők most először látták a gyász tömeges áradását, amely aztán az egymást követő fő vezetők halálának jellegzetességévé vált Északon. Az egész ország – amelynek nagy része éhezett és gazdaságilag térdre kényszerült – hivatalos hároméves konfuciánus nemzeti gyászidőszakba merült. Ezen időszak alatt, ahogy az várható volt, Kim Dzsongilt „Kedves Vezetővé” tették, és apja nyomába lépett. Annyira nagy volt ez a nyom, hogy Kim Dzsongil csak a kettes számú vezető lett, és az elhunyt Kim Ir Szent, aki már Phenjan központjában egy hatalmas mauzóleumban bebalzsamoz-

va feküdt egy üvegkoporsóban, „örökös elnökké”, örökre a KNDK legfőbb vezetőjévé nyilvánították. Amikor az 1980-as években Kim Ir Szen a legidősebb fiát nevezte meg örököseként, a személyi kultusz gépezete teljes erőre kapcsolt, és hamarosan nem akadt olyan észak-koreai, aki ne ismerte volna Kim Dzsongil hivatalos életrajzát. Állítólag a Pektu-hegyen, Észak-Korea legmagasabb és legszentebb hegyén született. Amikor világra jött, új csillag jelent meg az égbolton, kettős szivárvány tűnt fel, a közeli tavon megrepedt a jég, különös fények töltötték be az eget, és egy fecske sietve repült tova a magasban, hogy hírt adjon a világnak a születéséről. Terjedt a legenda, hogy az ifjú Kim Dzsongil addig maradt az apja mellett, amíg legyőzték, majd végül kiűzték Koreából a japánokat, és a szabaddá vált Phenjan fényes, új kommunista jövő elé nézett. Valójában Kim Dzsongil egy gerillatáborban született, és ezt nem kísérték különös meteoro-

Amikor 1994-ben az apja után hatalomra került, Kim Dzsongil saját hivatalos portrékat készíttetett

lógiai vagy asztronómiai jelenségek. Öccse egy uszodai balesetben 1947-ben megfulladt, sokan gondolták úgy, hogy az idősebb fiú nyomta a fiatalabbat a víz alá, és lent tartotta, de erre nem találtak bizonyítékot. Bár Kim hivatalos életrajza külföldről komikusan bizarrnak tűnhet, több értelme mutatkozik a koreai hagyománnyal összefüggésben, amely a mitológiát eszközként használja a tradíció fenntartására és a lakosság lelkesítésére. A történet egy allegória, és valószínűleg a legtöbb átlagos észak-koreai így is értelmezi, akkor is, ha Kim Dzsongil alakját emeli a magasba és azt a személyi kultuszt tartja fenn, amely őt és családját körülveszi. A propaganda ellenére Kim Dzsongil uralmára nem volt garancia. A Koreai Néphadsereg vezetése gyengének tartotta – nem katona volt, mint az apja. Kim Dzsongil azonban hamar bebizonyította, hogy megfelelően vérszomjas. Úgy tudni, apja melletti főtisztviselőként ő rendelte el azt a ranguni bombamerényletet 1983-ban, amely megölt 17 látogatóban ott tartózkodó dél-koreai tisztségviselőt. Ezenkívül egyes magas rangú disszidensek állítják, ő parancsolta meg a dél-koreai utasszállító gép 1987-es felrobbantását, ahol a fedélzeten lévő mind a 115 utas életét vesztette. Van egy koreai közmondás: „Tigris apa fia kutya.” Úgy tudni, ezt suttogták a hadsereg egyes tisztjei Kim Dzsongil

Családi portré: Kim Dzsongil a szüleivel

„A LÁNGOK TENGERÉBE FULLADSZ MAJD” A Pueblo-incidens 1968. január 23. A USS Pueblo hírszerző hajót, bár nemzetközi vizeken állt, elfoglalta az észak-koreai haditengerészet. A 83 fős legénységet elfogták, egy embert megöltek, az eset diplomáciai incidens lett. A hajó ma is Phenjanban, a Tedong folyón horgonyoz turistalátványosságként.

Támadás a Kék Ház ellen 1968. január 21. Ez észak-koreai kommandósok kísérlete volt Pak Csong Hi dél-koreai elnök meggyilkolására a rezidenciáján, a szöuli Kék Házban. Úgy tudni, a merénylet arra volt válasz, hogy Pak az USA-t támogatta a vietnámi háborúban. A támadásban 26 dél-koreait öltek meg.

Észak szeret drámai fenyegetőzésekkel dobálózni, és fennállásának hét évtizede alatt rendszeresen így tett.

A fejszés gyilkosság esete 1976. augusztus 18. Amerikai katonák levágták egy rálátást akadályozó nyárfa ágait a demilitarizált övezetben, KNDK-katonák pedig megtámadták őket. Két amerikait megöltek, és abszurd módon azt állították, a fát Kim Ir Szen ültette.

A behatoló-alagút felfedezése 1974. november 15. A dél-koreaiakat sokkolta a demilitarizált övezet alatti alagút felfedezése. Mérete 91 × 121 cm, betonnal megerősített, és villanyvilágítású volt. Óránként több ezer északi katona juthatott volna át rajta. Később még hármat találtak.

Észak-Korea első nukleáris kísérlete 2006. október 9. A félsziget feszültségeit oldani akaró dél-koreai „napfény politika” és a hatoldalú – Észak- és DélKorea, Kína, Oroszország, Japán és USA – párbeszédet kereső tárgyalások ellenére a KNDK nukleáris bombát robbantott, szembemenve a nemzetközi szerződésekkel.

A 858-as koreai utasszállító gép 1987. november 29. A 858-as koreai légijárat a Bagdad és Szöul közötti menetrend szerinti nemzetközi utasszállító volt, amelyet egy észak-koreai ügynökök által az ülések fölötti csomagtartóba rejtett bomba a levegőben robbantott fel. Feltételezések szerint a szöuli olimpiától akarták elriasztani a nemzetközi közvéleményt, valamint Kim Dzsongil így akarta az országegyesítési tárgyalásokat kisiklatni.

A KIM CSALÁD

RÁZÓSABB, MINT GONDOLNÁNK

Kim Dzsongil (balra, ül) a családjával

A Kim dinasztia a totális hatalom légkörét sugározza, de azért akadtak kihívások…

Kim Ir Szen és Kim Dzsongil ma is mindenütt jelen van Észak-Koreában

legendásan kétes életmódjáról – komoly menynyiségű francia konyak fogyasztása, hollywoodi filmek, valamint szeretők – szóló pletykák mellett. A hadsereg ezen tisztjeinek többségét eltüntették. Kim Dzsongil apja uralmának stílusában több kirakatpert is rendezett kivégzéses ítéletekkel. Az úgynevezett Kedves Vezető bebiztosította totális hatalmát. Országszerte szobrok és plakátok jelenítették meg együtt a két uralkodót, és az észak-koreaiak a mindenütt megjelenő, apát és fiát ábrázoló jelvényeket kitűzték a ruhájukra – ezeket elveszíteni vagy feltűzésüket elfelejteni bűnnek számított. A király és a herceg ott volt minden osztályterem falán, a földalatti szerelvényein, a kabátokon és az utcai plakátokon. Kim Dzsongilnek volt még egy terve a hatalma megszilárdítására, és arra, hogy a hadseregben biztosan soha ne nőhessen fel egyetlen rivális sem, aki puccsot fontolgat: a nukleáris fegyverzet. Felmondott minden fegyverzetkorlátozási egyezményt, amelyet apja aláírt, és újraindította Észak atomfegyver-fejlesztési programját. Von- (észak-koreai pénz) milliárdokat áldoztak a projektre, mialatt az ország reménytelen helyzetű vidékei továbbra is éheztek, az áramkimaradások pedig még a kiváltságos Phenjanban is egyre

inkább mindennaposak lettek. Ám az atombombák korlátlan hatalmat adtak Kim Dzsongilnek; tömegpusztító fegyverek voltak, amelyek fölött ő rendelkezett, s a hagyományos fegyveres erőket ezek alá rendelték. A Kedves Vezető, ujjával az indítógombon, vitathatatlanul a világ legfélelmetesebb embere volt. Lehet, hogy sok a túlzás Kim Dzsongil életével kapcsolatban, de az tény, hogy sok szeretője volt. 1971-ben Szong Hjerim ismert, szép észak-koreai filmszínésznőtől született egy fia, Kim Dzsongnam. Két fia született Ko Jonghitól is: 1981-ben Kim Dzsongcshol, 1984-ben pedig Kim Dzsongun. További szeretői is voltak, mielőtt végül összeházasodott Kim Dzsongszukkal, egy magas rangú munkapárti, Kim-klánhoz hű vezető lányával. Az ősi koreai császári hagyomány szerint a három fiú örököst elkülönítve nevelték, ritkán – ha egyáltalán – találkoztak, akkor is csak pillanatokra, állami eseményeken. Mégis, amikor Kim Dzsongilből egyre betegebb, haldokló ember lett, a három testvér közötti küzdelem volt az, ami kis híján lerombolta a Kim Ir Szen teremtette monarchiát, és ez száműzetéshez, viszálykodáshoz és vélhetően testvérgyilkossághoz vezetett.

Jonpjong-szigeti tűzharcok 2010. november 23. A Cshonan korvett elsüllyedése után fennmaradt a feszült helyzet. Észak szándékosan tűz alá vette a Délhez tartozó Jonpjong-szigetet, két dél-koreai katona és két civil meghalt. A déliek viszonozták a tüzet, tíz KNDK-katonát öltek meg. Dél a lakók biztonsága érdekében kiürítette a szigetet.

A Cshonan korvett elsüllyedése 2010. március 26. Talán ekkor kerül legközelebb Észak és Dél a háború kiújulásához. A ROKS Cshonan dél-koreai hadihajót vélhetően egy északiak által kilőtt torpedó süllyesztette el, bár Phenjan ezt tagadta. 104 főnyi legénysége meghalt vagy megsebesült. Szöulban a gyászt és haragot kifejező tüntetések voltak.

Aknák a demilitarizált övezetben 2015. augusztus 4. Két aknára lépett dél-koreai katona megsebesülése volt a bizonyság arra, hogy a KNDK újabb, hatékonyabb aknákat telepített a demilitarizált övezetben. ÉszakKorea tagadta a telepítés tényét.

Drónháborúk 2014. március 24. Dél megvádolta Észak-Koreát, hogy drónokat reptet a szöuli Kék Ház közelében. KNDK-drónokat lőttek le a déli főváros közelében a tengeren és a demilitarizált övezet fölött. Utóbbiak a dél-koreai és amerikai katonai állásokat kémlelték.

Az évek során sokféle pletyka kapott szárnyra: testőrből lett orgyilkosok, puccsot kezdeményező tábornokok és testvérgyilkosság. Ezek többsége csupán szóbeszéd. A koreai háború 1953-as beszüntetése után Kim Ir Szen megmutatta, tanult Sztálintól: megrendezte egy tucat pártfunkcionárius kirakatperét, akiket azzal vádoltak, hogy segítették a japánokat és összeesküdtek Kim megbuktatására. Mindet bűnösnek találták és kivégezték. Kérdéses, hogy a japánokkal való kollaborációban volt-e igazság. Egy év múlva a dél-koreai kommunista párt volt vezetője a KNDK-ba költözött. Kim lehetséges riválisnak tartotta. Őt is moszkvai stílusú kirakatperbe fogták, őt is kivégezték. Továbbra is terjedtek a pletykák. Az 1960-as évek végén Kína állította, hogy puccsot tervező tábornokok letartóztatták Kim Ir Szent – ez nem volt igaz. 1970ben a hadsereg több magas rangú parancsnokát érte el a tisztogatás, mert ellenezték Kim intézkedéseit, és hosszan élt a szóbeszéd egy Moszkvában kiképzett katonák által végrehajtott 1992-es puccskísérletről is. Kim Dzsongilt is érték kihívások. Történetek keringtek egy 1995-ös, katonai egységek tervezte puccsról az éhség sújtotta északkeleti térségben. 1998-ban egy phenjani kijárási tilalomhoz vezető, rendőrség és katonaság közötti tűzharc a vélelmek szerint közvetlenül fenyegette Kim Dzsongil uralmát. Kívülről szított puccsokról is pletykálnak. George W. Bush kormányzata sosem zárt ki egy Északra mérendő megelőző csapást, a Pentagon 5030. sz. hadműveleti terve pedig arra irányult, hogy Dél-Koreát és az amerikai katonai műveleteket felhasználják a KNDK forrásainak csökkentésére, katonai erejének felmorzsolására és egy puccskísérlet előmozdítására. Ám ezt sosem hajtották végre. És még egy szóbeszéd. Miután Kim Dzsongun leszámolt saját nagybátyjával és kivégeztette, aggasztotta egy esetleges puccs, amelynek száműzött féltestvére, Kim Dzsongnam lehetett volna a vezetője. Talán ez a kísérlet ért véget egy merénylettel Kuala Lumpur nemzetközi repterén 2017 februárjában.

Bemutatják a hajó elleni rakétákat 2017. június 8. Egy sor rakétakísérlet után, amely kiprovokálta, hogy az USA 7. flottája megközelítse a KNDK partjait, Észak hajó elleni rakétákat lőtt ki a Japán-tengerre. Phenjan erősen helytelenítette, hogy az USA végfázisú nagy magassági területvédelmi rendszert, azaz ballisztikus rakéták elleni védőpajzsot vont Szöul köré.

Joncshoni rakétatámadások 2015. augusztus 20. A KNDK erősen provokatív támadásban kilőtt két hagyományos rakétát a déli Joncshon városra, ahol 46 ezer ember él. A lakókat különleges építésű bunkerekbe evakuálták, a dél-koreai tüzérség pedig több ízben visszalőtt az északiakra. Azonnal magas szintű tárgyalásokat kezdtek a feszültségek csökkentésére, Észak azonban arra nem adott magyarázatot, hogy miért cselekedett úgy ahogy.

Jó életet élni egy rossz országban Miközben az átlaglakosság küzd az életben maradásért, az észak-koreai vezetők nyugati luxusba merülnek.

évente konyakra Kim Dzsongil legendás Hennessy Paradis konyakfogyasztó és a márka legnagyobb privát vásárlója volt

Legalább egy tucat

Harley

Kim Dzsongil – és most már állítólag a fia, Kim Dzsongun is – a Harley–Davidson motorok

bűvöletében élt/él, bár csak erősen biztosított, lezárt komplexumaikban száguldozhattak/nak

csomag Rothmans naponta

Kim Dzsongil állítólag napi négy csomag importált Rothmans cigarettát szívott el, mielőtt nyilvánosan bejelentette, leszokik. Fia is dohányos, de hazafiasabb: a koreai gyártású Paektusan nevű Rothmans-másolatot szívja

Egy Mercedes

fehér Orlov ügető ló

Kim Dzsongunnak kilenc ritka, fehér Orlov ügető lova van, ezeket egy szibériai ménesből szerezte be

jet ski Kim Dzsongun szeret közeli

Kim Dzsongunnak csak egy

barátaival jetskizni. Úgy tudni,

saját Mercije van, az viszont

legalább húsz jet skije van,

limitált kiadású Merce-

amelyeket az egyik privát mes-

des-Benz luxusszedán

terséges taván használ

20 000

fim a gyűjteményben Kim Dzsongil egy tévécsatornát engedélyezett, de külföldi

filmeket nem. Viszont neki volt egy privát, 20 ezer darabos gyűjteménye Rambo-, James Bond-, kungfu- és horrorfilmekből

Kim Dzsongun: Sosem akarták, legalábbis Kim Dzsongil nem, hogy legfiatalabb fia, Dzsongun valaha is uralkodjon a KNDK-ban. Az 1990-es évek végén a Kedves Vezető úgy döntött, hogy legidősebb fia, Dzsongnam – függetlenül attól, hogy házasságon kívül született – lesz a Kim dinasztia folytatója és majd egyszer Észak-Korea ura. Ez a döntés azonban Dzsongnam alkalmasságának vagy annak mérlegelése nélkül született, mit gondol Kim Dzsongil felesége arról, hogy férje szeretőjének a gyereke az ő fiaitól veszi el a vezetést. Ami ezután történt, az igazán megérdemli az amúgy túl sokat használt „shakespeare-i” jelzőt. 2001-ben Dzsongnam Japánba vitte a szeretőjét és a kisfiát. Vakmerő tett volt, nemcsak azért, mert Japán a KNDK esküdt ellensége, hanem, mert a világ legkeményebb kommunista államának eljövendő vezetőjeként ismert ember a kapitalista dekadencia egyik jelképét, a tokiói Disneylandet szándékozott meglátogatni. És mindezt hamis dominikai útlevéllel. A repülőtéren a japán útlevél-ellenőrző tisztviselők elkapták. Apját ez annyira kínosan érintette, hogy lemondta Kínába, a KNDK egyetlen szövetségeséhez régóta tervezett utazását. Dzsongnam hivatalosan kegyvesztett lett. Elveszítette trónörökösi pozícióját, és száműzetésbe küldték, inkognitóban Makaóra költözött. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Kim Dzsongil felesége, a KNDK „Legfőbb Anyja”, Kim Dzsongszuk állt annak hátterében, hogy Dzsongnamot letartóztatták a tokiói Narita repülőtéren, mert nem akarta, hogy ő legyen az örökös. A következő törvényes leendő örökös Dzsongcshol lett, a tisztelettel kezelt szerető, a „Nagy Édesanya”, Ko Jonghi idősebb fia. Valami azonban elromlott apa és fia között, és 2009-ben Dzsongcsholt félreállították. Egyesek szerint apja úgy gondolta, hiányzik belőle a diktáBár a fiatal vezető személyi kultusza még nem alakult ki teljesen, úgy tűnik, megjelenésében inkább a nagyapját, nem pedig apját próbálja utánozni

A KIM CSALÁD

a legfőbb vezető Phenjan lakói a koreai háborúról megemlékező felvonuláson vesznek részt

Phenjanban sokan a kivetítőn figyelik új Legfőbb Vezetőjüket, Kim Dzsongunt, amint a Központi Bizottság ülésén beszél

torsághoz szükséges könyörtelenség, mások úgy vélik, az az ok, hogy Kim Dzsongil kedvence mindig is a legkisebb fia, Dzsongun volt. Dzsongcshol eltűnt a phenjani újságok címoldaláról, képei többé nem jelentek meg, és hirtelen a még csak húszas éveiben járó fiatalember, Kim Dzsongun tűnt fel láthatóan betegeskedő apja oldalán. Az ábrándozás évei után eljött az ő ideje: Kim Dzsongil 2011 decemberében meghalt. Összefoglalva: a három testvér a nyilvánosság kizárásával lerótta kegyeletét apja előtt a hatalmas mauzóleumban, Phenjan központjában, a Kumszuszan palotában, ahol bebalzsamozva elhelyezték az örökös elnök, Kim Ir Szen mellett. Dzsongnam Peking védelme alatt, makaói száműzetéséből tért haza, Dzsongcshol belső száműzetésből érkezett (bár nem sokkal előtte egy szingapúri Eric Clapton-koncerten látták), és ott álltak az új Legfőbb Vezető, a 27 éves Kim Dzsongun mellett. Pillanatokra voltak csak együtt, aztán Dzsongcshol ismét eltűnt phenjani otthonában, Dzsongnam pedig visszarepült Makaóra. A világ alábecsülte Kim Dzsongunt. A tengerentúlon gúnyolták, hogy túl fiatal, túl tapasztalatlan, és ugyanolyan playboy, mint az apja, aki inkább kosárlabdasztárocskákhoz törleszkedett és szeretett jól élni, ahelyett, hogy a beteg gazdasággal és az elszigetelt országgal törődött volna. Kim Dzsongun azonban mindenkit meglepett. Nem-

Kim Dzsongun a Koreai Néphadsereg gyakorlatát szemléli

csak felgyorsította az atomprogramot, és egyre közelebb jutott egy működő rakétához, hanem egy kissé meg tudta újítani az ország gazdaságát is. Mindezek mellett bizonyította mindenkinek, aki kételkedett, hogy megvannak benne a kemény emberek tulajdonságai. Vitathatatlan, hogy a KNDK három Legfőbb Vezetője közül Kim Dzsongun a legkönyörtelenebb. A Kim-klán számára a rezsim túlélésének ma már bevett módszere a politikai tisztogatás, de Kim Dzsongun ezt a barbárság új szintjére emelte. Uralkodása első három évében kezdeményezésére legalább hetven magas rangú tisztviselőt ért el a tisztogatás. És ha valaki kételkedett volna, hogy igazán ő-e a legfőbb vezető: az még az egyszerű észak-koreaiakat (akik rendszerint csak igen homályos híreket kapnak arról, mi történik a központban) is sokkolta, hogy a nyilvánosság előtt, a KNDK televíziójában mutatták főműsoridőben, amint saját nagybátyját, egykori mentorát letartóztatták. Kétségtelenül Csang Szongthek, Észak-Korea kettes számú vezetője volt fiatal éveiben a fő férfiminta Kim Dzsongun számára, mivel apjától távol élt. Ám végül ez nem mentette meg Csangot – árulással és puccs kitervelésével vádolták. Kirakatpert rendeztek, majd rövidesen kivégezték. Csang Szongthek kivégzése tűnt a végső lépésnek Kim Dzsongun Legfőbb Vezető totális hatalmának megerősítésében. De talán volt még egy

befejezetlen ügy, amely gyötörte, egy lehetséges ellenzék, egy régről eredő probléma, amelyből gond lehet a jövőben – kegyvesztett és száműzött féltestvére, Kim Dzsongnam. 2017 februárjában Dzsongnam Kuala Lumpurba látogatott és ott töltött több napot, de az nem világos, kivel találkozott. Ezután a város repterére ment, hogy felszálljon a makaói járatra. Az indulási terminálon két nő egy VX idegméreggel átitatott törülközőt vágott az arcába, és ebbe belehalt. Elfogták őket, de nem tudtak semmit. A malajziai rendőrség által keresett több észak-koreai férfi eltűnt az országból, a KNDK nagykövetsége mindent tagadott, és még a boncolás megtörténte előtt meg akarták kapni Dzsongnam holttestét. A Kuala Lumpurban lezajlott bírósági tárgyalások ellenére sem lehet a gyilkosságot senkire rábizonyítani. Ám ha valaki képes lett volna puccsot indítani Dzsongun ellen, akkor az Dzsongnam lett volna. Ez a lehetőség megszűnt, és Kim Dzsongun most már valóban egyeduralkodó. Hogy mi történik majd ezután, az egyáltalán nem világos. Kim Dzsongun 35 éves, Ri Szoldzsut, a Kim dinasztia egyik közeli munkatársának a lányát vette feleségül, és úgy tudni – hivatalosan ezt sosem erősítették meg –, 2012-ben vagy 2013ban született egy kislányuk. Tekintetbe véve még a nukleáris kardcsörtetést is, a Kim dinasztia öröklése – és a KNDK jövője – távol áll a biztostól.

KATONÁK

Amikor a katonák a hadsereget hatalomátvételre használják.

90 AUGUSTO PINOCHET

100 KADHAFI EZREDES

94 SZAKÁCSBÓL GYILKOS: IDI AMIN

104 GÖRÖGORSZÁG: EZREDESEK RENDSZERE

Pinochet puccsa a volt szövetségese, Salvador Allende ellen csupán a kezdet volt

A médiát érdekelte Idi Amin, de a kamera előtti bohóckodása elrejtette a sötét igazságot

44 88

Több mint négy évtizedig kiszámíthatatlanul kormányozta Líbiát, amely halála után romba dőlt

A görög politikai káoszban katonatisztek egy csoportja átvette az irányítást

KATONA DIKTÁTOROK

45 89

PINOCHET ÍRTA: JOANNA ELPHICK

Augusto Pinochet volt szövetségese, Salvador Allende elnök ellen hajtott végre puccsot, majd vaskézzel kormányozta Chilét.

ugusto Pinochet, a hadsereg jövendő tábornoka, végül Chile diktátora, 1915ben született. Korai éveit a tengerparti Valparaísóban töltötte, 16 éves korától pedig a santiagói katonai iskolába járt. A katonaélet jól feküdt a fegyelmezett fiúnak, gyalogsági hadnagyból felküzdötte magát a ranglétrán vezérkari tisztté, majd az Esmeralda ezred parancsnoka lett. 1971-ben, 56 éves korában megkapta a santiagói katonai helyőrség parancsnoki rangját. Jó beosztás, szerető feleség és öt gyerek – úgy látszott, Pinochet mindent megkapott az élettől. Hazájában azonban sokasodtak a politikai bajok. A chilei kongresszus hozott egy elítélő határozatot, amely szerint az Allende elnök vezette kormány megsértette az alkotmányt. Allendének nagy szüksége volt egy szövetségesre, és úgy tűnt, Pinochet lesz az. 1973-ban kinevezte

Pinochet szövetségesével, Juan Perónnal Buenos Airesben

őt a hadsereg főparancsnokává, de ez végzetes lépésnek bizonyult Allende és több ezer embere számára. Mindössze 18 nappal később a frissen előléptetett Pinochet átállt a haditengerészet, a carabineros (rendőrség) és a légierő oldalára, akik le akarták mondatni Allendét. Brutális és véres puccs következett, amely megalapozta a gyilkosságok, emberrablások és könyörtelen kínzások 17 évig tartó uralmát. Évek óta vita tárgya azonban, hogy Pinochet kezdetben milyen mértékben működött közre a hatalomátvételben. Ő maga azt állította, hogy a kezdetektől ő volt a vezető, de más katonai szereplők ezt vitatják, mondván, csak biztos távolból támogatta az elképzelést, és valójában csupán a legvégén kapcsolódott be. Akárhogy is történt, amikor az ország irányítására került a sor, a felkapaszkodott katona

biztosította, hogy ott legyen az elsők közt. Egy szabályosan megválasztott kormány megbuktatása felháborító, de ez semmi volt a rá következő eseményekhez képest. Amikor Hawker Hunter gépek repültek Chile fölött, hogy bombázzák

Augusto Pinochet: elsősorban katona, másodsorban politikus

AUGUSTO PINOCHET

A katonai junta tiszteleg a santiagói puccs után

a polgári kormányt, a hajthatatlan Allende elbarikádozta magát a Moneda elnöki palotában, nem volt hajlandó elhagyni az országot és népét. Próbált kapcsolatba lépni Pinochettel abban a hiú reményben, hogy megbecsült hadsereg-fő-

parancsnoka majd menti a menthetőt. Nem volt tisztában vele, hogy Pinochet áll az egész mögött, aki valójában már megkezdte a kongresszus, a szakszervezetek és a szembeszegülő bírák felszámolását. Azokat, akik elég bolondok voltak, hogy az útjába álljanak, összegyűjtötték és a közeli stadionba vitték. Ott sokakat egyszerűen lelőttek, másokat koncentrációs táborokba szállítottak az Atacama-sivatagba, vagy még messzebb, a Déli-sarkvidékre. A Moneda elleni támadás során a posztjától megfosztott elnök meghalt, a palota pedig porig égett. A hivatalos álláspont szerint Allende öngyilkosságot követett el, de nehéz volt elfojtani a meggyilkolásáról szóló szóbeszédet. Pinochet az esemény hősének nyilvánítva magát végigvonult a városon, ám hamar nyilvánvaló lett, hogy a látszólag könnyen végrehajtott puccs nem valósulhatott volna meg Amerika segítsége nélkül. Pinochetet és csapatait – Nixon elnök teljes egyetértésével – a CIA több módon is támogatta, a pénzügyletektől és kereskedelmi egyezségektől egészen odáig, hogy szemet hunytak, ha kellett. Miután az USA beleártotta magát Allende kormányzatának és gazdasági struktúrájának megingatásába, a puccsot követően titokban pénzügyi támogatást is nyújtott. A nyomok elfedésére nyilvánosan elítélték a Pinochet által alkalmazott erőszakos módszereket. Miután a négyfős

Elgázolt halott baloldali tüntető hever az utcán

A városban járva, Pinochet köszönti ifjú követőit

katonai junta gyakorlatilag beleolvadt az „Augusto Pinochet show-ba”, és végül Pinochet lett Chile egyeduralkodó elnöke, az emberi jogokat és szabadságot szisztematikusan földbe tiporták. Később kimutatták, hogy elnöki időszaka alatt kormányzata legalább 3197 embert gyilkolt meg, és könyörtelen uralma idején további 29 ezret megkínoztak, miközben azt állította, „Isten spirituális ereje” vezeti őt. Sok Pinochet által megrendelt nagy horderejű gyilkosságot a Dirección de Inteligencia Nacional (DINA), az 1974-ben felállított félelmetes titkosrendőrség hajtott végre. Ilyen gyilkosságok nemcsak chilei földön történtek, hanem távolabb, a határokon túl is. A CIA hallgatólagos jóváhagyásával a DINA alávaló módon elpusztította Pinochet ellenségeit, akárhova is menekültek. Ám amikor egy autóbomba fényes nappal két embert megölt Washington D. C. utcáin, a saját területükön, az amerikaiak elszörnyedtek. Allende egyik korábbi nagykövete, Orlando Letelier prominens chilei menekült volt, aki az USA-ban élt, miután megszökött a Pinochet uralma alatti üldöztetés elől. 1976. szeptember 21-én Letelier, asszisztense, Michael Moffitt és annak felesége, Ronni az Embassy Row-n hajtottak, amikor egy bomba felrobbantotta az autójukat –

Letelier és Ronni azonnal meghalt. Washingtonban ez volt az államilag támogatott nemzetközi terrorizmus első esete, bár Pinochet érintettségére egészen 2015-ig nem került elő bizonyíték. Úgy tűnt, Amerika továbbra is vonakodik gondot okozni a chilei diktátornak (minden bűne ellenére), mivel egy hidegháborús szövetséges még mindig értékes segítség volt a kommunizmus kordában tartásához. Pinochet fennhatósága alatt a DINA vezette a ma már hírhedt Condor hadműveletet, amelyben világszerte sok jelentős baloldali politikust elraboltak, megkínoztak és végül megöltek. Más, kevésbé ismert aktivistákkal is hasonlóan bántak el, ez több mint 60 ezer halálesethez vezetett. A Condor még tovább ment, az összes dél-amerikai katonai alapú diktatúra együttműködött benne politikai ellenfeleivel szemben, hogy megsemmisítsen bármilyen kommunista vagy szocialista befolyást a kontinensen. A DINA hadműveleti főnöke, Bravo őrnagy szintén tagja volt Pinochet halálosztagának, baljóslatú nevén a Halálkaravánnak. A halálosztag helikopterrel haladt Chile déli részéről észak felé, és közben elnöki parancsra legalább 97 kivégzést hajtott végre, a testeket pedig jelöletlen tömegsírokban földelte el. A hátborzongató szemtanúi

beszámolók szerint a hullákat darabokra szaggatták, szemüket kivájták, álkapcsukat eltörték. 1980-ban Pinochet népszavazást rendelt el, hogy szentesítse az új alkotmányt, amely még több hatalmat és egy újabb nyolcéves elnöki terminust biztosított neki. Az ellenállás minden megnyilvánulását gyorsan elhallgattatták, a szakszervezeteket pedig azonnal betiltották. Eddigre a chilei diktátor megállíthatatlannak látszott – de még az ő uralma sem tarthatott a végtelenségig, a népet nem lehetett örökre elhallgattatni. Az első repedés röviddel a washingtoni autóbombás eset után mutatkozott. Az ENSZ nyilvánosan elítélte Pinochetet, az USA felfüggesztette katonai támogatását, és ez minden addiginál sebezhetőbbé tette Pinochetet. Diktatórikus uralmának növekvő bírálata 1987ben végül rákényszerítette Pinochetet, hogy legalizálja a politikai pártokat az országban. A következő évben a nyilvánossághoz fordult, és népszavazást indítványozott – azt kérdezte a chileiektől, maradjon-e hatalmon további tíz évig. A nép messze hangzó „nemmel” voksolt, így 1990-ben Pinochet végre lemondott az elnökségről. Chile demokrácia lett… Pinochet bebiztosította, hogy megőrizhesse pozícióját a hadsereg élén, így még mindig jelentős hatalom volt a kezében. Hét évvel később szenátor lett belőle, erről a tisztségről azután 2002-ben, nyilvánvalóan rossz egészségi állapota miatt, lemondott. Ámbár a cinikusok azt állítják, ez csupán trükk volt, hogy ne kelljen szembesülnie az ellene indított elkerülhetetlen jogi perek-

KÖNYVTÁR, AMELYÉRT ÉRDEMES MEGHALNI Pinochet igen sikeres katonai pályát futott be, óriási hatalomra tett szert, de bizonytalan volt, és úgy vélte, ellenfelei intellektuálisan alacsonyabb rendűnek tarthatják őt, noha igen művelt és olvasott ember volt, ahogy küldetésként gyűjtött könyvei bizonyítják. Halála után hagyatékának gondnokai döbbenettel fedezték fel, hogy hihetetlen személyes könyvtára volt, amelyről korábban nem tudtak. Élete során több mint 55 ezer művet gyűjtött össze a világból, hozzávető-

leg 2 840 000 dollár értékben. Kezdetben santiagói könyvesboltokból vásárolt. Ahogy nőtt a gyűjteménye, úgy nőtt az érdeklődése: utasította a katonai attasékat, hogy szerezzenek neki egyedi példányokat a tengerentúlról. Gyűjteményét értékes levelekkel és egyedülálló dokumentumokkal egészítette ki, ezek között volt egy eredeti levél Bernardo O’Higgins chilei forradalmi vezetőtől is, aki a chilei függetlenségi háborúban fel-

szabadította az országot a spanyol uralom alól. Értékes könyvei között szerepelt a Histórica relación del Reyno de Chile első kiadású példánya 1646-ból. Ezek a műtárgyak egy vagyonba kerültek, de ez kevéssé volt fontos Pinochetnek, aki korlátlanul harácsolt az állami forrásokból. Pinochet pazar titkos könyvtárának polcain megtalálták José Manuel Balmaceda, az 1891-es polgárháború előtti utolsó chilei elnök könyv- és dokumentumgyűjteményének egy részét is.

AUGUSTO PINOCHET EUGENIO BERRÍOS A vérengző biokémikus

Margaret Thatcher meglátogatja a házi őrizetben lévő Pinochetet

kel, amelyek halmozódtak. Még 1998-ban, amikor Pinochet Londonba látogatott, nemzetközi elfogatóparancs alapján házi őrizetbe helyezték, miután Spanyolország az emberi jogok megsértése miatt kérte a kiadatását. 2000 márciusában orvosi indokok miatt szabadon engedték, és engedélyt kapott, hogy hazatérjen. Ezután viszont megvádolták emberrablással, kínzással és valószínűsíthető adócsalások széles skálájával. Sajnálatos módon sosem ítélték el ezekért a bűnökért. 2006. december 10-én Pinochet szívinfarktus okozta komplikációkban meghalt egy santiagói katonai kórházban – így áldozatainak ezrei nem kaptak lehetőséget, hogy bíróság elé állíttassák. Chile következő elnöke, Michelle Bachelet – akit szintén megkínoztak Pinochet brutális rendszere alatt – megtagadta tőle az állami temetést, amely általában kijár a volt elnököknek. Halálára vegyesen reagáltak: voltak, akik megmentőjük elvesztését gyászolták, mások leköpték a koporsót.

Látogatásakor a pápa kérlelte Pinochetet, hogy mondjon le

a valóságban az ország katonai hírszerzést, radaros megfigyelést és segítséget nyújtott a katonák brit földre történő biztonságos hazajuttatásához. Csakhogy azok, akik Pinochetet hazafinak tekintik – aki kimentette az országot a gazdasági válságból és új demokratikus elveket vezetett be – elmulasztják elismerni az óriási korrupciót és az iszonyatos emberi jogi atrocitásokat. Miközben állította, hogy „mindennél jobban szeretem a szülőhazámat”, egyetlen igazi szen-

„HALÁLÁRA VEGYESEN REAGÁLTAK: VOLTAK, AKIK MEGMENTŐJÜK ELVESZTÉSÉT GYÁSZOLTÁK, MÁSOK LEKÖPTÉK A KOPORSÓT” Könnyű belátni, miért – ugyanilyen vegyes volt Pinochet öröksége és Chilére gyakorolt hatása. Végül is voltak, akik számára valóban hős volt. Pinochet a vállalkozásokat és a földet visszaadta magántulajdonba. A „chicagói fiúk” (közgazdászok egy csoportja, akik Milton Friedman tanítványai voltak) segítségével bátorította a neoliberlista irányvonalat, a vállalkozások terjeszkedését és a széles körű spekulációt: Chilét világméretű szereplővé akarta tenni. Margaret Thatcher brit miniszterelnök Pinochettel való kapcsolata miatt sokan vonták össze a szemöldöküket az évek során, de a diktátor támogatása nélkül a Falkland-szigeteki háború egész másképp is végződhetett volna. Habár Chile hivatalosan semleges maradt a konfliktusban,

vedélye a hatalom és a személyes haszonszerzés volt. Pinochet hűséges támogatói érvelhetnek ugyan azzal, hogy erősebbé tette Chile gazdaságát, mint az valaha is volt, de mi volt a valódi indítéka? Titkos, Amerikától Hongkongig világszerte rejtegetett tengerentúli számláinak felfedezése rávilágított pénzügyi korruptságának mélységére. Személyes vagyonát jelenleg is próbálják feltárni – a legutóbbi állás szerint tíz tonna aranynak megfelelő, 160 millió dollárt meghaladó összeg. Pinochet uralmának végén a chilei családok mintegy 44 százaléka a szegénységi küszöb alatt élt. A chilei puccs idején Pinochet rákényszerítette Emile Vassallo üzletembert, hogy adja át a birtokát, beleértve a Villa Grimaldit is, hogy ott egy

A Hermes ügynökként is ismert Eugenio Berríos biokémikus volt, aki Pinochet alatt a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóságnak dolgozott. Az Andrea projekt vezetőjeként Berríos utasítást kapott egy nyomot nem hagyó kémiai fegyver, a szaringáz tömeges előállítására, hogy a DINA észrevétlenül követhesse el gyilkosságait. A Biológiai Hadviselés Katonai Laboratóriumában kifejlesztette a botulizmus, az antrax és különböző robbanóanyagok hatékony alkalmazását is. Vélhetően az ő egyik robbanószerét használták az Orlando Letelier meggyilkolására készített autóbombához. Azt is feltételezték, hogy Berríos fejlesztette ki a „fekete kokain” néven ismert drogot Pinochetnek, aki aztán Amerika- és Európa-szerte árulta az illegális anyagot. A drogkereskedelemből származó pénzt állítólag a Pinochet nevén lévő különböző bankszámlákon helyezték el. A Berríos-féle szaringázt számos jelentős gyilkosságnál felhasználták, például Manuel Leyton chilei szakaszvezető, Carmelo Soria spanyol diplomata és Renato León Zenteno állami levéltáros esetében. Berríos azonban túl sokat tudott. Azt is tudta, bármikor elvesztheti Pinochet bizalmát, ezért külföldre szökött. Amikor végül a hatóságok megvádolták, Pinochet örökre elhallgattatta. Csúnyán eltorzított testére 1995 áprilisában találtak rá egy Montevideo melletti strandon. A hulla azonosítására törvényszéki fogorvosokat kértek fel.

Berríos 1992 novembere óta eltűntként szerepelt, miután kikerülte a letartóztatást és Uruguayba szökött

óriási nyomozóközpontot állíthasson fel az újonnan megalakult DINA számára. A 4500 őrizetbe vettel szemben végletes erőszakot alkalmaztak, ebbe beletartozott az elektrosokkos eljárás, a víz alá nyomás fulladásig, az égetés, verés, akasztás, de volt, akinek napokig koromsötétben kellett folyamatosan vigyázzban állnia. Sokak fejét vizelettel vagy ürülékkel teli vödörbe nyomták. Legalább 266 embert végeztek ki tisztességes tárgyalás nélkül. A túlélőket a korábban kivégzettek ruháiba öltöztették, mielőtt végül elengedték őket.

SZAKÁCSBÓL GYILKOS

IDI AMIN A világmédia kíváncsiságát igencsak felkeltette Idi Amin, ám a kamera előtti bohóckodása elrejtette a sötét igazságot arról, hogyan bánik a népével. ÍRTA: DOMINIC EAMES

zok számára, akik az 1970-es években nézték a híreket vagy olvasták az újságokat az ugandai rezsimről, Idi Amin elnök kissé olyannak látszott, mint egy bohóc. Tréfálkozott az interjúk közben, játszott a kamerának, és olyan eseményeket rendezett, amelyek barátságosnak, joviálisnak tüntették fel – a fotósok előtt beugrott egy medencébe, vagy partikat rendezett, ahol azzal örvendeztette meg a vendégeket, hogy tangóharmonikájából dallamokat csalt elő. Ragyogó, kitüntetésekkel telerakott egyenruhában villogott, néha skót szoknyában tűnt fel; a termetes Amin szeretett társaságkedvelő szerepben mutatkozni a nemzetközi porondon. Sok fellengzős címet adományozott magának, mint például „a Föld minden állatának és a tengerek minden halának ura”, és élvezte, hogy kisszerű csipkelődéssel, gúnyolódással bosszantson más

Amin belső körének tagja. Hűtőszekrényében tárolta a kegyeiből kiesett, lefejezett miniszterek fejét, így biztosította tanácsadóinak lojalitását. Puszta szeszélyből kiutasított minden ázsiai származásút az országból, és az iszlám iránti elköteleződésének perverz kifejezéseként korábbi szövetségese, Izrael ellen fordult. Egy üzenetében csodálatát fejezte ki az iránt, ahogy Hitler a zsidókkal elbánt. Amin egyszerre volt ripacs és mészáros. Tettei szeszélyesek, ám kiszámítottak voltak, és viselkedésében csak az volt megjósolható, hogy megjósolhatatlan. Reflektorfényben ragyogott, közben pedig a sötétben rejtegette zsarnoki rezsimjének rémtetteit. Azt akarta, hogy Uganda önellátó legyen, de ő volt a felelős az ország gazdaságának tönkretételéért, emberek százezreinek meggyilkolásáért. Ilyen volt az az ember, akinek nyolc évig tartó terroruralmát az idősebb ugandaiak

„A HULLÁKAT KROKODILOKKAL ETETTE FEL, ÉS AZT BESZÉLTÉK, KANNIBALIZMUSSAL FOKOZTA AZ ÉTVÁGYÁT” vezetőket. II. Erzsébetnek küldött sok távirata közül az egyiket kiegészítette egy meghívással, hogy „Liz” látogassa meg, és találkozzon egy „igazi férfival”. Ám a médiát körüludvarló személyiség mögött volt egy nagyon másmilyen Amin. Egy szadista megalomániás, aki végignézte, amint halálbrigádjai megkínozták és kivégezték az embereket, ebben alkalmanként maga is részt vett. Morbid kifejezése volt a „VIP bánásmódban” részesítés, amikor parancsot adott valaki megölésére. Eltette emlékbe megcsonkított áldozatainak fotóját, a hullákat krokodilokkal etette fel, és azt beszélték, kannibalizmussal fokozta az étvágyát. Amin Ugandájában senki sem volt biztonságban, legyen az egyszerű gazdálkodó vagy

a mai napig nem heverték ki, és akit a fiatalabb generációk dicsőítenek buzgó nacionalizmusáért. Mielőtt erőszakos úton örökös elnökké emelkedett, Amin segédszakácsként kezdte katonai karrierjét a Királyi Afrikai Lövészezredében (KAR). Uganda a 19. század vége óta a Brit Birodalom protektorátusa volt, így a gyarmati hadseregbe belépni gyakori karrierlehetőség volt az olyan szegény fiatalemberek számára, mint Idi Amin Dada. 1925 körül született a kakwa törzsben, apja elhagyta, így javasasszony anyja nevelte fel. Mivel nem nagyon részesült oktatásban, a hadsereg volt számára a legjobb esély, hogy legyen belőle valaki. Katonai szolgálata 1946-ban kezdődött – bár később hamisan azt állította, hogy Burmában

Levetkőztetett és fához kötözött lázadógyanús tiszt a nyilvános kivégzése előtt

IDI AMIN

Idi Amin segédszakácsból lett örökös elnök

OBOTE: UGANDA MÁSIK DIKTÁTORA

Obote az erőszakos Amin-puccs után elszökött Ugandából, de később visszatért a hatalomba, miután megbuktatta utódját. Noha a címlapokra Idi Amin került, Milton Obote is aggasztó örökséget hagyott maga után. A független Uganda első miniszterelnökeként mint a gazdasági és politikai függetlenség harcosa lett ismert, de hatalmának megszilárdítása sokkal erőszakosabb volt, mint a függetlenedés elérése. Obote alatt az ugandaiakat terrorizálták és kínozták, az ország élelmiszerhiánytól szenvedett, a korrupció mindenhol megjelent. Annyira gyűlölték, hogy Amin 1971-es puccsát hatalmas ünnepléssel fogadták az országban, és világszerte optimizmussal tekintettek rá. Ám amikor Amin – akiről Obote azt mondta, a „legnagyobb szörnyeteg, akit afrikai anya valaha is

a világra hozott” – megbukott, a volt elnök komoly elégtételt vett. 1980-ban másodszorra is elnökké választották; habár vitatott körülmények között – ellenfelei úgy vélték, manipulálták a választásokat. Ez véres polgárháborúhoz vezetett Obote és a gerilla Nemzeti Ellenállási Hadsereg között. Mindkét oldalon követtek el rémtetteket, tízezrek haltak meg, és még sokkal többeket kitelepítettek. Ugyanannyi embert öltek meg Obote hatalmának éveiben, mint Amin idejében. 1985. július 27-én Obotét egy második államcsínnyel ismét megbuktatták, Yoweri Museveni került hatalomra, amelyet azóta is ő gyakorol.

Idi Amin arcán mosollyal tangóharmonikázik

Uganda kétszeres elnöke, Milton Obote legalább annyi ember haláláért volt felelős, mint Idi Amin

500

000

Eltérők a becslések az Idi Amin alatt meggyilkolt emberek számáról, de az Amnesty International úgy hiszi, ez elérheti akár 500 ezret is.

harcolt a II. világháború idején –, megfordult Ugandában, Szomáliában és Kenyában, ahol azon katonák között volt, akik levertek egy felkelést az 1950-es években. Amin egyre feljebb lépett a ranglétrán, végül effendi lett, ez volt a legmagasabb rang, melyet a gyarmati uralom alatt egy fekete afrikai katona elérhetett. Kőkemény fizikumával és 193 centiméteres magasságával Amin impozáns látványt nyújtott. Kilenc évig övé volt Uganda félnehézsúlyú

ökölvívóbajnoki címe, és komoly képességeket mutatott agresszív rögbijátékosként is. Testi felépítése mellett a karizmája is magával ragadó volt, és ez vonzotta az embereket. Ezt később nagy hatékonysággal használta ki a hatalom megragadásához. Az 1960-as évek elején Uganda a Nagy-Britanniától való függetlenedésre törekedett, és ez Aminnak váratlanul jókor jött. Tisztté léptették elő, az első két ugandai hivatásos katonatiszt egyike lett, és megmenekült a hadbíróságtól. Miután a parancsnoksága alatt álló emberek 1962-ben mészárlást vittek végbe Kenya Turkana tartományában, indítványozták, hogy vádolják meg Amint, aki keménykezű módszereiről és az erőszak láthatóan lelkes alkalmazásáról volt ismert. Törzsi embereket kínoztak meg és vertek halálra vagy égettek el élve. Milton Obote, a függetlenedés utáni első miniszterelnök azonban nem szándékozott

megbüntetni mindössze két fekete katonatisztje egyikét. Tisztképzésre küldte Amint Nagy-Britanniába, majd Izraelbe, ahol ejtőernyős-kiképzést kapott, a szárnyas jelvényt később is igen büszkén viselte az egyenruháján. Annak ellenére, hogy a vizsgákon megbukott, amikor visszatért Ugandába, az Obotéval kötött szövetségének köszönhetően karrierje tovább haladt előre, egészen odáig, hogy megszervezte a hadsereget, amelynek ő állt az élére. A két ember hamarosan teljesen uralma alá hajtotta az országot. 1965-ben, amikor megvádolták őket, hogy aranyat és elefántcsontot csempésztek a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Obote felfüggesztette az alkotmányt és elnökké nyilvánította magát. Ekkor elküldte a már ezredes és hadseregparancsnok Amint, hogy döntse meg az ország déli részén fekvő erős bugandai királyságot. A Mengo Hill-i csatában – ahogy Amin nagyképűen nevezte – nagy fölényben lévő erőivel könnyedén megostromolta a Freddie királyként is ismert II. Mutesa kabaka (király) palotáját, és száműzetésbe kényszerítette az uralkodót. Obote ugyan megszilárdította a hatalmát, de uralkodását az évtized további részében harag kísérte. Aminnal is megromlott a kapcsolata,

Idi Amint 1979-ben buktatták meg, és 2003-ban anélkül halt meg, hogy felelnie kellett volna a rezsimje rémtetteiért. Ez 24 év kényelmes száműzetésben.

IDI AMIN

Idi Amin mindig kiaknázta a lehetőséget egy jó fotóra

mivel Obote kételkedett a lojalitásában. Felmerült a gyanú, hogy Amin saját helyzetének megerősítésére elsikkasztotta a hadsereg pénzalapjait, lázadókat pénzelt Dél-Szudánban, valamint riválisának és feleségének meggyilkolását tervezte.

elnyomásával és a jogrend megsértésével vádoltak. Az elnök Tanzániába menekült, ahol a viszszatérését tervezgette. Eközben Amin az utcákon táncoló és éljenző ugandaiakkal találkozott, akik ünnepelték, hogy megszabadultak Obotétól. A nemzetközi közösség hasonlóképpen üdvözölte az államcsínyt. Nagy-Britannia azt várta, hogy Amin, aki hadseregük szenvedélyesen hű katonája volt, erős és befolyásolható szövetségesük lesz, Izrael pedig azt, hogy szoros kapcsolata fennmarad Ugandával. Amin eleinte néhány jól kigondolt gesztussal bátorítást nyújtott, például szabadon bocsátotta a politikai foglyokat és feloszlatta a titkosrendőrséget. Első cselekedeti közé tartozott Freddie király – aki londoni szám-

„KARRIERJE TOVÁBB HALADT ELŐRE, EGÉSZEN ODÁIG, HOGY MEGSZERVEZTE A HADSEREGET, AMELYNEK Ő ÁLLT AZ ÉLÉRE” A helyzet végképp kiéleződött, amikor Amin megtudta, hogy Obote elrendelte a letartóztatását. Obote végzetes hibát követett el, mert rögtön ezután elutazott a Brit Nemzetközösség csúcsértekezletére Szingapúrba. Állítólag előtte azt mondta, ő az egyetlen afrikai államfő, aki nem fél attól, hogy megbuktatják, de távolléte lehetőséget adott Aminnak egy megelőző csapásra. 1971. január 25-én a hajnali órákban, miközben Obote hazafelé repült Ugandába, Amin puccsot hajtott végre. Amin erői eltorlaszolták az utakat, elfoglalták az entebbei repteret, felszámolták az ellenállás fészkeit, majd a Radio Uganda bejelentette Obote eltávolítását, akit korrupcióval, a demokrácia

űzetésében halt meg – holttestének hazaszállítása Ugandába, hogy eltemessék, amivel nagyrészt megnyerte magának korábbi ellenségeit. Gyorsan nyilvánvaló lett azonban, hogy Aminban

1000

Idi Amin kiűzte a nem állampolgár ázsiaiakat, ennek következtében Uganda gazdasága összeomlott. Az infláció 1000 százalék körülire nőtt.

nem lehet megbízni. Azt hirdette, ő katona és nem politikus, megígérte, hogy lemond, amint új kormányzati választásokat lehet tartani, de ehelyett magát nyilvánította elnöknek. Ezután tisztogatásba kezdett a hadseregben, eltávolítva mindenkit, aki hűséges lehetett Obotéhoz, különösen az acsoli és lango törzsbelieket. A katonákat laktanyáikban mészárolták le, és amikor két amerikai nyomozást próbált indítani, ők is meghaltak. Amin már háborúra készült, így megpróbálta kihasználni a nemzetközi támogatást, ezért júliusban Londonba utazott, ahol Edward Heath miniszterelnökkel találkozott, a Buckingham-palotában ebédelt, majd Izraelbe ment. Amikor mindkét helyen visszautasították fegyverek iránti igényét, Líbiához fordult, és megszerezte az ottani fiatal forradalmi vezető, Moammer Kadhafi támogatását. A valaha baráti kapcsolatok Izraellel tovább romlottak, Amin végül kiutasította több száz katonai tanácsadójukat, és az iszlám iránti tiszteletre hivatkozva gyűlölködő kirohanásokat tett a zsidó nép ellen. 1972 szeptemberében táviratot küldött Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárnak, ezt írva: „Németország az a hely, ahol, amikor Hitler volt a legfőbb parancsnok, elégetett több mint hatmillió zsidót. Azért, mert Hitler és az egész német nép tudta, hogy az izraeliek nem olyan emberek, akik a világ népeinek érdekében dolgoznak, és ezért gázosították el élve az izraelieket.” Saját népével szemben sem volt sokkal jobb a hozzáállása. Ugandán etnikai tisztogatás söpört végig, a hadseregtől a civilekig, így bárki rejtélyesen eltűnhetett, vagy elrabolhatták az utcán fegyveres bandák, ezekből állt Amin titkosrendőrsége és halálbrigádjai.

97 v

A természetvédelmi erőfeszítések teljes megszűnésével és a csempészet növekedésével Uganda orrszarvúinak 98 százaléka eltűnt, éppúgy, mint az elefántok háromnegyede, valamint az oroszlánok és párducok négyötöde.

Az olyan vészjóslóan orwelli elnevezések alatt, mint Állami Kutatási Iroda (SRB) és Közbiztonsági Egység (PSU) ezek a különlegesen összeállított csoportok nyomoztak, kínoztak és hajtottak végre tömeggyilkosságokat, hogy minden fenyegető elemet megsemmisítsenek. Igazából a fiatalembereknek – akiket Amin saját törzséből, a kakvák közül toboroztak – nem volt szükségük okra ahhoz, hogy célba vegyenek valakit. Kirabolhattak, megerőszakolhattak és megölhettek bárkit, akit akartak. Az áldozatokat kőtörő kalapáccsal ütötték, vagy felsorakoztatták őket és egymást kellett halálra verniük. A bugandai királyi palota – amelyet Amin Obote parancsára rohamozott

meg – celláiba mintegy 60 embert zsúfoltak, majd a helyet elárasztották vízzel és áram alá helyezték. Leginkább a Makindye börtöntől félt mindenki, amely mintegy vágóhídként működött, azok közül, akik oda egyszer bekerültek, kevesen szabadultak. Ott történt, hogy 32 katonatisztet betuszkoltak egy kis cellába, és egy dinamitrúddal felrobbantották őket. Holttestek tízezreit dobálták tömegsírokba vagy hagyták ott az SRB főhadiszállásán, sokakat pedig folyókba vagy a Viktória-tóba vetettek, ahol az elszörnyedt szemlélők láthatták, amint felfalják őket a krokodilok. Egyszer a Nílus annyira megtelt hullákkal, hogy elzárta az egyik gátat.

VAKMERŐ MENTÉS ENTEBBÉBEN Egy eltérített légijárat izraeli utasainak megmentése. Az Air France 139-es járata, egy Airbus A300B4– 203 utasszállító gép 246 utast és 12 főnyi személyzetet szállított, amikor 1976. június 27-én a Népi Front Palesztina Felszabadításáért tagjai és két német szélsőséges eltérítette. A gép Tel-Avivból Athénen keresztül repült volna Párizsba, de végül Ugandában, az entebbei reptéren landolt, ahol Idi Amin elnök várta és Izrael ellen kikelve fogadta őket. Közölték követeléseiket, majd a kb. 150 nem zsidó túszt elengedték. A többieket egy hétig fegyverrel tartották fogva a repülőtér épületében, ahol naponta hallgatniuk kellett Amin beszédeit. Eközben az izraeliek merész támadást eszeltek ki.

A sikeres túszszabadító hadművelet után a mentést végző szállítórepülőgépalakulat Izraelbe visszaérkező parancsnokát a levegőbe emeli a mámoros tömeg

Július 4-én éjjel, 4000 kilométernyi repülés után mintegy 200 kommandós ért földet Entebbében. Mindössze 51 perc alatt megölték a gépeltérítőket, valamint több tucat ugandai katonát, és sikeresen megmentettek 102 túszt. Három túsz és a Villámcsapás hadművelet vezetője, Jonátán Netanjáhú életét vesztette a tűzharc során. Ez megaláztatás volt Amin számára. Elrettentésül, amiért Kenya segített Izraelnek, lemészároltatott több mint 200 kenyait. Dora Blochot, egy idős túszt, akit korábban kórházba szállítottak, mert torkán akadt egy csirkecsont, a kórházi ágyból rángatták ki és ölték meg.

A gyilkolás középpontjában maga Amin, az „ugandai mészáros” állt. Kegyetlensége kifogyhatatlan volt. Az értelmiség elleni támadásként megöletett mindenkit, aki szemüveget viselt – amint ez a világ más diktátorainál is megtörtént. És ez csak rosszabbá vált, ahogy egyre inkább elhatalmasodott rajta a paranoia a merényletkísérletek és a lehetséges riválisok miatt. Prominens figurákra gyanakodott, például egy érsekre, egy főbíróra, az ugandai nemzeti bank igazgatójára és a miniszterekre. Ők is szaporították a halottak számát, amelyet nem lehet biztosan tudni, de becslések szerint több mint 300 ezren haltak meg Amin nyolcéves uralma alatt. Nem a gyilkosság volt az egyetlen mód, amellyel Amin országa lakosságát apasztotta. 1972. augusztus 4-én kiadott egy rendeletet: minden ázsiai származású, brit útlevéllel rendelkezőt kiutasított az országból, ezt „gazdasági háborúnak” nevezte. Fanatikus nacionalistaként úgy tartotta, Ugandában a külföldi befolyás túlságosan meghatározó, és ha az ország valaha is igazán független akar lenni, az idegeneknek menniük kell. Állítólag a gondolat álmában jött, amikor Isten azt mondta neki, cselekedjen, és bizonyságot téve kiszámíthatatlanságáról, ezt már másnap megtette. Körülbelül ötvenezer férfi, nő és gyerek 90 napot kapott a távozásra, csak azt vihették magukkal, amit kézben elbírtak, valamint a rajtuk lévő ruhát. Több mint húszezer ugandai állampolgár ázsiainak ugyan megengedték, hogy maradjon, de ők is inkább a kényszerkivándorlást választották. A pánik és félelem következett, mert Amin bandái még szörnyűbbé tették a menekülők vesszőfutását, molesztálták az emberáradatot: miközben a repülőtér felé

1972 és 1979 között Idi Amin biztonsági erői hét nagyobb merényletkísérletet hiúsítottak meg csupán a lázadó katonatisztek részéről.

IDI AMIN

Brit üzletembereknek rögtönzött trónon kell hordozniuk Idi Amint

27 000

Amikor az ázsiaiak 90 napot kaptak Uganda elhagyására, Nagy Britannia mintegy 27 000 menekült befogadásával válaszolt. Az 1980-as és 1990-es években hazahívták őket, de sokan már megalapozták új életüket.

vonultak, kirabolták őket. Amin politikáját erősen bírálták, de valójában talált támogatókat – azok között, akik úgy érezték, az afrikai nemzetek megerősítéséért tevékenykedik. Egy fekete vezető volt, aki úrrá lett a kolonializmuson. Amin bejelentette, „fekete milliomosokat” teremt azzal, hogy vállalkozásokat és ingatlanokat ad át ugandai kézbe. Ez teljes katasztrófa volt. Az üzleti életet, ipart, a kis- és nagykereskedelmet, a mezőgazdaságot és gyáripart korábban az ázsiai közösségek uralták, így az ő hirtelen eltávolításuk megnyomorította a már amúgy is gyenge gazdaságot. Mindent Amin katonái és támogatói kaptak meg, akiknek fogalmuk sem volt, hogyan működtessék ezeket. Az infláció robbanásszerűen nőtt, élelmiszerből hiány keletkezett, az ország ínségbe süllyedt. A csempészet olyan jelentős probléma lett, hogy az ismert útvonalakon helikopterekkel és tankokkal kellett járőrözni, és Amin elkezdte a tévében közvetíttetni a rajtakapottak kivégzését. Nyilvános kivégzések sora volt a reakció 1972ben a kudarcba fulladt megszállásra is, amikor ugandai száműzöttek maroknyi szárazföldi erővel és egy repülőgéppel (amely sosem szállt fel) próbálták megragadni a hatalmat. Amint mégis aggasztotta a dolog, begyűjtette a külföldi újságírókat, és rendőrtiszteket gyilkoltatott meg. Az évek múlásával csapásai egyre brutálisabbak lettek. 1976-ban a hadsereget küldte ki, hogy leverjék a tiltakozásokat a Makerere Egyetemen, ez öt hallgató halálát okozta. Ezután kényszerítette az intézményt, hogy díszdoktorrá avassa őt. Az ilyen félelemkeltéssel Amin satuba fogta az ugandai népet, de nem tudott volna hatalmon maradni, ha a hadsereg nem tart ki mellette. A tisztogatások után több mint duplájára

növelte a létszámot, kakvákkal, szudániakkal és kongóiakkal töltötte fel a keretet, akik jó szívvel voltak iránta. Tulajdonképpen csak a hadsereg negyede volt ugandai. Amin, aki szerette magát „Big Daddynek” hívni, a hűségük megtartására jutalmakat, előléptetéseket és anyagi támogatást alkalmazott – a kiűzött ázsiaiak házait, autóit és vállalkozásait adta nekik. Amit Amin nem tudott befolyásolni – hiába színészkedett a kamerák előtt –, az a külföldi megítélése volt. Szenvedélyes nacionalizmusa népszerű maradt, ennek eredményeként lett az Afrikai Egységszervezet elnöke 1975-ben. Líbia továbbra is a szövetségese volt, viszont más muszlim országok visszautasították a szövetségre való felhívásait, és Uganda egyre inkább eltávolodott a szélesebb nemzetközi közösségtől. Első éveiben Amin volt a ripacs, aki szokatlan sértéseket vagy kihívásokat intézett a világ vezetőihez, mint amikor a tanzániai elnököt bokszmeccsre hívta ki. Ám még mindig terjedtek a hírek az ugandai atrocitásokról. Aztán 1976-ban eltérítettek egy Air France repülőgépet, és az entebbei reptéren landoltak vele. A továbbiakban Nagy-Britannia 1977-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Ugandával.

Az Amin által saját magának adományozott címek, mint pl. az„Örökös Elnök” és a „Brit Birodalom Legyőzője” összesen 43 szót tettek ki.

1978-ra azonban a Skócia függetlenségéről szőtt álmok elenyésztek, mivel majdnem minden támogatást elveszített, ami saját országában a hatalma megtartásához kellett. Uganda infrastruktúrája és államapparátusa szinte megbénult, és még a korábban hűséges hadsereg is főparancsnoka ellen fordult. Egyre többen menekültek el az országból, Amin emiatt a tanzániai elnököt, Julius Nyererét vádolta, és októberben meggondolatlan támadást indított Tanzánia ellen, megpróbálva Ugandához csatolni egy határ menti területet, amelyet már régóta országának követelt. Hadseregét, amely talán túlságosan is hozzá volt szokva, hogy fegyvertelen civilekre támad, a tanzániai katonák és ugandai száműzöttek egyesített ereje visszaverte. A határon túl is

„AMIT AMIN NEM TUDOTT BEFOLYÁSOLNI – HIÁBA SZÍNÉSZKEDETT A KAMERÁK ELŐTT –, AZ A KÜLFÖLDI MEGÍTÉLÉSE VOLT” Amin válasza az volt, hogy kitüntette magát a Brit Birodalom Legyőzője renddel, egy ál-Viktória-kereszttel, és azzal fenyegetett, hogy tönkreteszi a királynő ezüstjubileumát. Korábbi gyarmatosító urainak kigúnyolása Amin egyik kedvenc szórakozása volt. Már régóta kinyilvánította vonzódását a skót néphez az angol uralom ellenében, de most odáig ment, hogy az utolsó skót királynak nevezte magát. Azt latolgatta, hadsereget indít a skót függetlenség kivívására, egyik ezredét skót szoknyában járatta, és sok fia közül néhánynak skót nevet adott, például McKenzie és Macintosh. Amin mindig szerette volna jó családapának láttatni magát, élete során többnejű volt, hat feleségétől több tucat gyereke született.

üldözték őket, egészen Kampaláig. Mire 1979. április 11-én a főváros felszabadult, Amin helikopteren elmenekült az országból és sosem tért vissza. Nyolc évvel azután, hogy katonai puccsal hatalomra került, épp odaillő volt, hogy rezsimjét egy másik győzedelmes hadsereg zúzta szét. Valójában pont az az ember került a helyére, akit elűzött: Milton Obote. Az kevésbé volt elfogadható, hogy Amint sosem állították bíróság elé a bűntetteiért. Először Líbiában talált menedéket, majd a szaúd-arábiai Dzsiddában telepedett le kényszerű elszigeteltségben, megengedték, hogy ott éljen, ha a háttérben marad. Kényelemben és unalomban töltötte napjait, amíg 2003. augusztus 16-án több szerve is felmondta a szolgálatot, és meghalt. Egy ugandai nő rajongva meghajol Idi Amin előtt

A SIVATAGI DIKTATÚRA ÉVTIZEDEI

KADHAFI EZREDES

Moammer Kadhafi több mint négy évtizedig uralkodott Líbiában elnyomás és kiszámíthatatlan külpolitika közepette, amely majdnem háborúba és romlásba döntötte országát. ÍRTA: MIKE HASKEW

z afrikai sivatagi ország, Líbia fölötti 42 évnyi kegyetlen, zsarnoki uralma során a színes egyéniségű Moammer Kadhafi ezredes időnként dacolt a világ többi részével, magát az arab, majd az afrikai nacionalizmus legfőbb szószólójaként határozva meg. Hangadó szereplő volt az olajügyekről szóló nemzetközi diskurzusban, könyörtelen és elnyomó uralkodó otthon, valamint feltételezhetően a világméretű terrorizmus támogatója. A leendő „Afrikai királyok királya” sátorban született egy kecske- és tevepásztor fiaként, Kaszr Abu Hadi mellett, a nyugat-líbiai Tripolitánia régióban fekvő Szurt város peremén. Beduin családja szerény körülmények között élt, politikai befolyásuk gyakorlatilag nem volt. Úgy hiszik, születése 1942-re vagy 1943-ra tehető, írásos feljegyzés nem maradt fenn róla. Kadhafi iszlám alapoktatásban részesült, édesapja munkával fizetett érte. Már kiskorától tisztában volt az európai gyarmatosítók afrikai befolyásával, de az arab rádióból és újságokból szerzett információk kiszélesítették a látókörét. Gyorsan magáévá tette Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök felhívását az arab nacionalizmus megerősítésére, szocialista gazdasági szemléletét és megvetését az európai kolonializmus, valamint a cionizmus iránt. Bár felemelkedése a hatalomba valószínűtlen volt, de Kadhafira egy sor, az arab világban történt esemény hatott, ez formálta országának és népének jövőjéről alkotott szemléletét. Diákként és katonatisztként tanúja volt Izrael megszületésének 1948-ban, az egyiptomi forradalomnak 1952-ben, a szuezi válságnak 1956-ban és a rövid életű Egyesült Arab Köztársaságnak 1958 és 1961 között. Nasszer híve lett, és saját bimbózó aktivista tevékenységét hasonló

100

módon alakította, mint példaképe. Az 1960-as évek elejére Kadhafi mint buzgó nacionalista és mint Idrisz király (a líbiai királyság létrejöttéről az ENSZ döntött 1951-ben) elnyomó kormányzatával szembenálló másként gondolkodó volt ismert. A fiatal Kadhafi otthagyta a bengázi Líbiai Egyetemet, belépett a hadseregbe, ahol líbiai brit katonai tanácsadók képezték, és NagyBritanniában is tanult. 1964-ben megalapította a Szabad Tisztek Központi Bizottságát, egy titkos szervezetet, amely le akarta mondatni Idrisz királyt, és új rendet akart bevezetni Líbiában, valamint az egész arab világban. Amikor 1969 szeptemberében Idrisz király elhagyta Líbiát, és gyógykezelésen Törökországban tartózkodott, Kadhafi és a fegyvereses erők forradalmárai átvették a hatalmat, miközben Bengáziban és a fővárosban, Tripoliban Nyugat-ellenes tüntetések folytak. A „szeptember 1-i forradalomnak” vagy „fehér forradalomKadhafi ezredes, Husszein jordán király és Anvar Szadat egyiptomi elnök találkozója

nak” is nevezett államcsíny után Kadhafi ezredessé léptette elő magát, és kikiáltotta a Líbiai Arab Köztársaságot. A jóképű, karizmatikus Kadhafi még csak 27 éves volt, és komoly személyi kultusz alakult ki körülötte. Elsődleges célpontja a hatalmas líbiai olajipar volt. Miután az 1950-es évek elején jelentős kőolajkészleteket fedeztek fel az országban, nyugati olajtársaságok aknázták ki a lehetőséget, technológiájukkal kinyerték a földből az értékes alapanyagot, és kedvük szerint állapították meg az árakat. Kadhafi az olajtermelés csökkentésével, sőt az olajvállalatok teljes megszüntetésével fenyegetett, amennyiben az érvényben lévő szerződéseket nem módosítják Líbia javára. A líbiai vezetőt sikere nemzetközi reflektorfénybe helyezte, mivel Líbia lett az első „harmadik világbeli” ország, amely megszerezte a saját hatalmas természeti forrásaiból származó jövedelem oroszlánrészét.

KADHAFI EZREDES

Moammer Kadhafi felszólal az ENSZ közgyűlésén 2009-ben

Kadhafi az 1969-e idején a tömeghe s államcsíny z beszél

A DIKTÁTOR UTOLSÓ ÓRÁI Amikor a líbiai lázadók szorosabbra vonták gyűrűjüket Szurt város körül, sokan hitték, hogy végre sarokba szorították Moammer Kadhafit. „Többször hallottuk, hogy valakit, akit »az illetőnek« neveztek, körbevittek a városban” – mondta egy fegyveres. Az „illető” valójában a zsarnoki uralkodó volt, aki Tripoli 2011. augusztus 21-i eleste óta menekült. Most október volt, és a diktátor ideje lejárt. Bár Kadhafi utolsó óráit találgatások övezik, és viták tárgya maradt, pontosan hogyan halt meg, egy lázadó háromperces mobiltelefonos videofelvételt készített, amely dokumentálta a

Kadhafi 42 évig Líbia ura volt, itt élettelen n teste egy fagyasztókamrában hever, miutá lázadó fegyveresek megölték

dráma egy részét. A felvétel elmosódott, és az eseményekről szóló szemtanúi beszámolók ellentmondásosak, de látható, hogy Kadhafi egy fejsebtől erősen vérzik. Kábult, amikor kivezetik a vízátfolyó csőből, ahol elrejtőzött. Ruhája további sérüléseitől vérfoltos, és „Isten nagy!” kiáltásokat lehet közben hallani. Egyes lázadók azt követelik, hogy életben kell tartani, másoknak viszont elegük van. Magjelentek fotók is Kadhafi élettelen testéről, amelyeken látszik, hogy agyonlőtték, feldobták egy teherautóra, vagy ahogyan a földön hever, dühös tömegtől körülvéve. A képek hátborzongatók, de a hatalomban töltött könyörtelen évtizedei nem kevésbé voltak felkavarók.

101

EGY ŐRÜLT DIKTÁTOR BADARSÁGAI? A vérengző „tudós” Moammer Kadhafi hat évvel líbiai hatalomra jutása után, 1975-ben adta ki a három részből álló, 21 ezer szavas Zöld könyvet. A rövid kötet bemutatja a kiszámíthatatlan diktátor nézeteit számos témáról: a politikától és a gazdaságtól a járműbirtoklásig, valamint a férfiak és nők közötti különbségekig. Úgy tudni, Kadhafi 42 éves uralma alatt a Zöld könyv az iskolai tanterv része volt Líbiában, tanulmányozására hetente legalább két órát fordítottak. Rendszeresen adtak belőle szemelvényeket az állami televízióban és rádióban. A Zöld könyv beépült a líbiai társadalom életébe. Bár szerzője állította, hogy a Zöld könyv megoldotta a demokrácia és a kommunizmus problémáit, az írás inkább a személyes kapcsolatok, a művészet és a kultúra irányába fordult. Elítélte a választásokat, a képviseleti kormányzást és a politikai pártokat; a népi bizottságok – mint a demokrácia egyedüli igaz formája – mellett érvelt. Röviddel a Zöld könyv kiadása után Kadhafi döntött: a líbiaiak önkormányzásba kezdenek. 1977-ben minden hivataláról „leköszönt”, kihirdette, hogy ő a „testvéri vezér” és „útmutató a tömegek korához”. Ahogyan vaskézzel uralkodott a líbiai népen, az ellentmondott az írásában hirdetett filozófiának. Persze Kadhafi számára ez az abszurd viselkedés volt a normális.

Kadhafi a pánarab távlatokat antiimperialista és iszlám filozófiai elemekkel vegyítette, és egységre szólította fel az arab országokat. Eközben könyörtelenül fenntartotta saját uralmát Líbiában, letörve a szembenállást és szorosan kézben tartva a gazdasági, társadalmi fejlődést. A kis cégek számára engedélyezte a magántulajdont, de eltökélte, hogy a nagy vállalkozások a kormány fennhatósága alá kerülnek, és mivel Líbia lakossága csak mintegy hárommillió fő volt, az ország – és Kadhafi – óriási gazdagságra tett szert az olajkereskedelemből. Kadhafi szeretett volna a vezető politikai teoretikusok közé kerülni, így megírta a Zöld könyvet, egy olyan szöveget, amelyet követői áhítattal tiszteltek, országszerte épületeken és emlékműveken dicsőítettek. Szándéka a kommunizmus és a kapitalizmus szembenálló elmélete közti különbségek kiegyenlítése volt, harmadik utas egyetemes elmélete a gazdasági és társadalmi forradalom tervét kínálta. Ironikus módon a Zöld könyv a líbiai nép leigázásának eszköze lett. Az elemzők nagyrészt elutasítják a tartalmát, mivel az csapongó, összefüggéstelen értekezések sorozata, és nem képes egységes politikai, gazdasági ideológiát felmutatni. Az 1970-es években Kadhafi sikertelenül javasolta Líbia, Szíria és Egyiptom egyesítését. Megkísérelte országa egyesítését a szomszédos Tunéziával is – újabb kudarc. Ennek dacára otthon folytatta a keménykezű uralmat; egyszer elrendelte a Bengáziban és Tripoliban rezsimje ellen tüntető egyetemisták egy csoportjának nyilvános felakasztását. Engedélyezte, hogy bérgyilkosok vadásszák le az országból elmenekült politikai ellenfeleit, és világszerte gyilkosságokat kövessenek el a kormányzatára leselkedő bármely fenyegetés megsemmisítésére. Egy hírhedt megtorlás során elrendelte Tripoliban, az Abu Szalim börtönben 1270 rab megölését három óra leforgása alatt. 1977-ben Kadhafi átnevezte országát, neve „Népi Szocialista Líbiai Arab Dzsamahiríja” vagy „A Tömegek Állama” lett. A következő évben a Camp David-i egyezményt az arab országok az ő vezetésével ítélték el, nyíltan Izrael ellenfele lett. Eközben személyes különcségei A Pan Am 103 -as légijár at ron szétszóródva Lockerbie csai -ben

102

Kadhafi franciaországi látogatáson Nicolas Sarkozy elnöknél

világszerte ismertté váltak. Amikor utazott, szálloda helyett inkább egy terjedelmes, beduin luxussátorban szeretett lakni. Gyakran töltötte idejét a sivatagban, szeretett elvonulni a tripoli városi élettől. Szélsőséges nézeteit időnként még radikális arab testvérei is soknak találták, és mint politikai páriát gyakran kerülték őt. Kadhafi kirohanásokat intézett a Nyugat és a külföldi diktatúrák vagy totalitárius rezsimek ellen, miközben ironikus módon a modern kor egyik leginkább elnyomó társadalmát hozta létre. Líbia külpolitikája hamar egyre ellenségesebb lett a Nyugattal szemben. Kadhafi bírálta az Egyesült Államokat, amiért támogatja Izraelt, fegyvereket és felszerelést küldött az Izrael-ellenes palesztin szervezeteknek. Rezsimje Iránt is támogatta az 1979–80-as túszdrámában, amelyben a teheráni USA-nagykövetségen dolgozó amerikai diplomatákat ejtett túszul iráni forradalmárok egy csoportja. Tripoliban a tömeg, támogatása jeléül, felgyújtotta az Egyesült Államok nagykövetségét. Ráadásul Kadhafi titokban nukleáris és vegyi fegyverek kifejlesztésére törekedett. Az 1980-as évek közepére Líbia és a Nyugat – különösen az Egyesült Államok – kapcsolatai alapvetően megromlottak. Líbiához kötődtek az Abu Nidal terrorhálózat által Róma és Bécs repülőterein elkövetett véres támadások és más jelentős terrorcselekmények. 1986-ban Nyugat-Berlinben, egy amerikai katonák által kedvelt éjszakai szórakozóhely elleni bombatámadásban meghalt két amerikai katona és

KADHAFI EZREDES

Líbiai tiltakozók a londoni Downing Streetnél 2011-ben

egy civil. Ronald Reagan elnök emiatt nevezte Kadhafit „a Közel-Kelet veszett kutyájának”. Az USA megtorlásul légitámadásokat indított Tripoli és Bengázi ellen. Harmincöt líbiai vesztette életét, állítólag Kadhafi örökbe fogadott lánya is az áldozatok között volt. Az ezredes azonban sértetlen maradt. Kadhafi kétségbe vonta a nyílt tengereken való hajózás szabadságának szokásjogát – „halálvonalat” húzott a Földközi-tenger déli részén. Amerikai hadihajók és repülőgépek csaptak össze a líbiai katonai erőkkel, a háború szélére sodorva a két országot. 1988-ban a Pan Am 103-as légijárata 270 utassal és a legénységgel a fedélzetén felrobbant a skóciai Lockerbie fölött. Az Egyesült Királyság történetének leghalálosabb terrorcselekményében a fedélzeten lévők mind meghaltak. Bár líbiai ügynököket gyanúsítottak a repülőt elpusztító bomba elhelyezésével, Kadhafi tagadta a felelősségét. Amikor két líbiait azonosítottak elkövetőként, az ENSZ kemény gazdasági szankciókat hozott, és Líbiát nemzetközi megbélyegzés sújtotta. A két ügynököt 1999-ben ítélték el a bűncselekményért. A líbiai kormány végül 2003-ban ismerte el, hogy szerepe volt a lockerbie-i katasztrófában, és jóvátételt fizetett az áldozatok családjainak. Talán az iraki diktátor, Szaddám Husszein megbuktatására reagálva, Kadhafi lemondott a tömegpusztító fegyverek felhalmozásáról, ezzel véget vetett a gazdasági és diplomáciai elszigeteltség éveinek. Bekövetkezett a Nyugat-

tal való kapcsolatok általános javulása, államfők látogattak el Kadhafi fővárosába. 2004 őszén az Egyesült Államok feloldotta a líbiai gazdaságot megnyomorító kereskedelmi embargót, nagy elánnal újraindult a nemzetközi kereskedelem. Kadhafi eközben a külkapcsolatok fókuszát a kudarcos pánarab tervekről áthelyezte a pánafrikai mozgalomra, hangsúlyozva Líbia kötődését más afrikai országokhoz. Meglátogatta Nelson Mandelát Dél-Afrikában, más afrikai országok javára pedig segélyprogramokat hozott létre. 2002-ben az Afrikai Unió egyik megalapítója lett. 2008-ban az afrikai vezetők egyik bizottsága a „királyok királyaként” hivatkozott Kadhafira. A líbiai diktátor a következő évben első alkalommal látogatott el az Egyesült Államokba, és felszólalt az ENSZ közgyűlésén, furcsán demonstrálva kiszámíthatatlan viselkedését, amelyről már a korábbi években is ismert volt. Kadhafi figyelmen kívül hagyta a 15 perces időkorlátot, több mint 90 percig fecsegett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát „terroristatestületnek” nevezte, az ENSZ alapokmányának egy példányát pedig darabokra tépte. Követelt továbbá 7700 milliárd dollár jóvátételt azoktól az országoktól, amelyek korábban gyarmatosították és kizsákmányolták az afrikai földrészt. Újabb előtérbe kerülésének időszakában Kadhafi továbbra is különösen viselkedett. 2010-es olaszországi látogatását cirkusszá változtatta, fiatal olasz nőket próbált rábeszélni, térjenek át az iszlámra, és aláásta az utazás eredeti célját,

az Olaszországgal korábban szoros kapcsolatok megújítását. Az afrikai és arab nagyságokkal való találkozókat gyakran szakította meg bizarr bohóckodással, cigarettafüstöt fújt a küldött-társai arcába, és hosszú, abszurd gyalázkodásokba kezdett. Miközben Kadhafi keményen ragaszkodott a hatalmához Líbiában, 2010 közepén az Arabfélszigeten a változás szele kezdett fújni. A később „arab tavaszként” megismert időszak során felkelések törtek ki Tunézia és Egyiptom elnyomó kormányzata ellen. Kadhafi ellen 2011 februárjában kezdődtek békés tüntetések a líbiai városokban, majd nagyobb lendületet vettek, amikor az emberek le akarták mondatni a régóta nyakukon ülő diktátort. Kezdetben Kadhafi elítélte a tüntetéseket, és bevetette a katonaságot, hogy könyörtelenül verjék szét ezeket. Az ENSZ civilek védelméről szóló határozatát követően a NATO-erők a lázadók oldalán beavatkoztak a terjedő polgárháborúba. Június végén a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűntettek miatt elfogatóparancsot adott ki Kadhafi ellen. Kénytelen volt elmenekülni a fővárosból, a lázadócsaptok augusztus 21-én pedig bevonultak Tripoliba. Élete utolsó heteiben Kadhafi szökevény volt, akit családtagjaiból és híveiből álló megbízható belső köre védett. Végül 2011 októberében Szurtban fogták el, és a lázadó harcosok órákon belül megölték. Kadhafi vakmerő, karizmatikus, bizarr és kegyetlen volt, egykori nagy víziója pedig dicstelen véget ért.

103

AZ EZREDESEK RENDSZERE, A JUNTA

Görögország 1960-as évekbeli politikai káoszában katonatisztek egy csoportja saját kezébe vette az irányítást. ÍRTA: DAVID SMITH

alán eltér más forradalmaktól, hogy a Görögországban 1967. április 21-én a korai órákban végbemenő puccs régóta előre látható volt. A brit külügyminisztérium már négy évvel korábban jelentette, hogy Görögországban a stabil kormányzás kilátásai „nem túl biztatók”, és a hírszerző ügynökségek biztosak voltak benne, előbb-utóbb bekövetkezik a baj. Görögországban évekig politikai zűrzavar uralkodott, 1965 júliusa és 1967 áprilisa között öt miniszterelnök volt hivatalban. A brit és az amerikai hírszerző ügynökségek bizonyítékokat szereztek egy „Sólyom” fedőnevű összeesküvésről, amelyet II. Konstantin görög király és fő tábornokai terveltek ki. A szövetkezés a görög politika baloldalának növekvő, aggasztó befolyását akarta ellensúlyozni, különösen a jogfosztott kommunista pártét. A király még az

Harckocsi egy athéni utcán a puccs idején

104

amerikaiakat is megkereste, hogy lássa, hogyan reagálnának, ha ő „egy alkotmányos elhajlásra kényszerülne”. Bármilyen szépítő meghatározást használt is, a puccs lehetősége az 1967. május 28-ra tervezett választások közeledtével valószínűvé vált. Várható volt Jeórjiosz Papandréu baloldalra támaszkodó Centrista Egységpártjának a győzelme. Ez mozgatórugó lett a hatalomátvételhez, amelyet a király és a hadsereg főparancsnoka, Szpandidakisz vezetett. Amikor a puccs végül még a választások megtartása előtt bekövetkezett, alig okozott meglepetést. Sokkal meglepőbb volt, hogy nem Szpandidakisz vezette, sőt, az elsők között tartóztatták le. Az amerikai hírszerzés később beismerte, hogy „nem a megfelelő puccsot támogattuk”.

A görög hadsereg felső vezetőinek hatalomátvétele helyett alacsonyabb rangú hivatásos tisztek kezdeményeztek államcsínyt. Közülük tizenkettő alkotta a puccs magját, de hárman vitték a legfontosabb szerepeket: Jeórjiosz Papadopulosz, Nikolaosz Makarezosz és Sztilianósz Pattakosz. A rádióadók katonai indulókat játszottak, és az adások ezekkel a der-

GÖRÖGORSZÁG: EZREDESEK RENDSZERE mesztő szavakkal kezdődtek: „Úgy döntöttünk és úgy rendelkezünk.” Az ezredesek rendszere átvette a hatalmat. A junta uralmát elnyomás, cenzúra, a politikai ellenfelek bebörtönzése és kínzások jellemezték. Noha nem tartozott egyik politikai párthoz sem, hét éven át hatalmon maradt. Hogy ez egyáltalán lehetséges volt, arról Görögország akkori nyomorúságos helyzete sokat tehetett. A II. világháborús náci megszállás, amelyet közvetlenül egy kegyetlen polgárháború követett, megtörte a népet, és az emberek jelentős része békét akart, szinte bármi áron. A lakosságszám csak lassan növekedett (1961 és 1970 között mindössze 0,41 százalékkal), emiatt a népesség folyamatosan elöregedett. A puccs idején a görögök közel egyharmada elég idős volt, hogy emlékezzen a háborús nehézségekre és megszorításokra, ezért inkább hajlandók voltak elviselni a diktatúrát, ha az stabilitást és jólétet hozott. Külföldön helytelenítették ugyan a puccsot, de hát a rettegett kommunistáktól távol tartotta az országot. Mivel Görögország NATO-tag volt és a Földközi-tengeren stratégiai pozíciót foglalt el (a NATO „érzékeny pontjának” is nevezték), más országok, különösen az amerikaiak tartottak a görögországi kommunista befolyástól.

Valójában sok görög gondolta, hogy a CIA keze benne volt a puccsban, bár ennek az állításnak az alátámasztására kevés bizonyíték van. Az államcsíny sikerének másik oka a gyorsasága – a tervezés alapos és hatékony volt. Sztilianósz Pattakosz ugyan nem volt ezredes (valójában dandártábornok volt a puccs idején), de nagyon kényelmes pozíciót birtokolt. A páncélosegységek kiképzőiskoláját vezette Athénban, így hozzáfért a harckocsikhoz, amelyek aztán az április 21-ről 22-re virradó éjszaka ellepték a várost. A rezsim szintén gyorsan intézkedett az olyan baloldali politikusok vagy aktivisták letartóztatásáról, akik esetleg tiltakoztak volna, valamint azoknak a magas rangú katonatiszteknek a lefogásáról is, akik előzőleg saját államcsínyt terveztek. Ráadásul begyűjtötték a baloldali szimpatizánsokat is: értelmiségieket, tanárokat és újságírókat. Mindent összevetve, a puccs első óráiban emberek ezreit tartóztatták le. Reggel 6 órára az összeesküvők kész helyzet elé tudták állítani a fiatal királyt, aki úgy érezte, nincs más választása, mint hivatalosan elismerni a rezsimet Görögország törvényes uraként. Szpandidakisz beleegyezése is segített. Habár azt várták, hogy ő maga követ el állam-

Az ezredesek rendszere hét évig volt uralmon Görögországban

GÖRÖGORSZÁGI INFLÁCIÓS RÁTA AZ EZREDESEK REZSIMJE ALATT 1967

-1,67%

1968

3,39%

1969

1,64%

1970

4,84%

1971

3,08%

1972

5,97%

1973

30,99%

105

KULCSSZEREPLŐ:

SZTILIANÓSZ PATTAKOSZ Az ember, aki tankjaival segített megszerezni a hatalmat az ezredesek rendszerének, 103 éves koráig élt, tanúja volt a görög gazdaság legutóbbi összeomlásának is. Pattakosz, aki a hatalomban töltött éveivel kapcsolatban nem bánt meg semmit, azt állította: „A görögök nem olyan fegyelmezettek, mint a németek vagy a britek. Felsőbb irányítás kell nekik.” Pattakosz 1912-ben Kréta szigetén született, és a Görög Katonai Akadémián tanult. A katonai juntában ő vezette a belügyminisztériumot. Kiérdemelte a „Vakolókanál” gúnynevet, mivel gyakran szerepelt

a propagandafilmekben kőműveskanállal a kezében az új építési projektek alapkőletételénél. Pattakosz vélhetően nem jól emlékezett a junta hétéves uralmára, mert kijelentette, hogy ő és kollégái „gazdagították az országot”. „Bevezettük a jogállamot. Új alkotmányt hoztunk létre. Minden úgy működött, mint az óramű.” A rezsim bukása utáni vizsgálat nem így találta, és Pattakoszt halálra ítélték, bár ezt később életfogytiglanra változtatták. 1990-ben egészségügyi okokból kiengedték a börtönből. Huszonhat évvel később, bűneit soha meg nem bánva halt meg.

II. Konstantin 1964-ben feleségül veszi Anna-Marie dán királyi hercegnőt

Az ember, akinek a tankjai sikerre vitték a puccsot. Bizonygatta, hogy ő és juntabeli társai erősebbé tették Görögországot

106

csínyt, az új rezsim melléállt, később miniszterelnök-helyettesi poszttal jutalmazták. Nem történt vérontás, és a hatalom átadása csupán órák alatt lezajlott. Felfüggesztették az alkotmányt, statáriumot léptettek életbe. A király elismerése rendkívül fontos volt, mivel a törvényesség érzetét adta a juntának. Ám ezt a törvényességet hamar aláásta egy ellenpuccskísérlet, amelyben maga az uralkodó is közreműködött. Az új rezsim (amely „1967. április 21-i forradalomnak” nevezte magát, s zászlóján fontos elem volt egy főnix és egy fegyveres katona) még alig kezdte meg tevékenységét, amikor a király akcióba lépett. Nyolc hónapig úgy tettek, mintha a demokráciát képviselnék. Egy civil miniszterelnök volt a bábkormány névleges vezetője, de a valódi hatalmat Papadopulosz gyakorolta. Mintegy 400, az új rendszer által megbízhatatlannak tartott katonatisztet nyugállományba küldtek, ők képezték a király bázisát, aki 1967 decemberében megpróbálta visszaszerezni az országot. Miután az ellenpuccs elbukott, II. Konstantint külföldi száműzetésbe kényszerítették, és Papadopulosz szorosabbra fogta a hatalom gyeplőjét. A bábminiszterelnöktől megszabadultak, és Papadopulosz vette át a helyét. Szpandidakisz tábornokot, aki támogatta az ellenpuccsot, elmozdították miniszterelnök-helyettesi tisztségéből, de amikor a rezsim megbukott, így is bűnvádi eljárás indult ellene. Egy másik tábornokot, Zoitakiszt kinevezték régenssé a király távollétében, de végül Papadopulosz ezt a címet is magáénak nyilvánította. Ezzel véget ért minden tettetés, hogy ez más, mint egy katonai junta, de az ezredesek rendszerének még volt egy lehetősége, hogy hiteles vezetésként állítsa be magát. A diktatúrák különböző utakon juthatnak el a legitimitásig. Lehet karizmatikus vezetőjük,

GÖRÖGORSZÁG: EZREDESEK RENDSZERE

Politikai demonstráció Athénban 1965 júliusában

Páncélozott jármű dübörög végig az utcán II. Konstantin sikertelen ellenpuccsa után

„A JUNTA AZT HÍRESZTELTE, HOGY AMINT LEHET, VISSZAADJA A HATALMAT A NÉPNEK, ÁM EZ PUSZTÁN PORHINTÉS VOLT, AMIN KÖNNYŰ VOLT ÁTLÁTNI”

alapozhatnak a társadalom hagyományőrző elemeire (jellemzően a vágyakozásra, hogy visszatérjenek a „régi értékek”, amelyek meghatároztak egy korábbi, gyakran legendás korszakot), vagy egyszerűen végezhetnek jó munkát – jól irányítják a gazdaságot, politikai stabilitást és jólétet adnak az országnak, nem teszik tönkre annak helyzetét. Az ezredesek rendszerének nem volt rá esélye, hogy az első utat válassza. Középszintű tisztekből állt, nem voltak követhető, kiemelkedő egyéniségek, a rezsimet általában „lélektelennek” írták le. Az uralkodó hármasban nemigen volt meg a politikai hozzáértés. Az erőszakoskodás és a fennhéjázás volt az ezredesek rendelkezésére álló fegyver, nem a karizma. Komolyan megpróbáltak a második úton haladni, és a hagyományos értékekhez folyamodtak, de ez leginkább zavaros volt. Egy katonai junta általában dinamikusnak, modernizálónak próbálja feltüntetni magát, így nem illett a képbe a visszatérés Görögország történelmének egy korábbi időszakához. Mindazonáltal síkra szálltak a hagyományos görög és keresztény értékek mellett, de ez erős ellentétben állt a rezsim ellenfeleivel szemben alkalmazott elnyomó intézkedésekkel. A junta azt híresztelte, hogy amint lehet, visszaadja a hatalmat a népnek, ám ez pusztán porhintés volt, amin könnyű volt átlátni. A junta által – állítása szerint – a szívén viselt görög értékekről könnyebben meg lehetett állapítani, melyek hiányoznak, mint azt, melyek vannak meg (az ország és Ciprus egyesítésének az óhajtása a kevés félreérthetetlen cél egyike volt). A kommunizmust nyilvánvalóan ellenségnek festették le, de így tettek a szocializmussal, a fasizmussal és a nemzeti szocializmussal is. A rezsimet a politikai paletta minden szegmenséből – balról, középről, jobbról – bírálat érte, így nyilván elkerülhetetlen volt, hogy a junta kijelentse, új útra lép. Az ezredesek bizonygatták, hogy egy „új ideológiát” alkotnak. Hagyományos értékek, visszatérés az ókori Görögország időszakához, ez vonzónak tűnt; a hangsúlyt öt területre helyezték. Gazdasági fejlesztés, közigazgatási reform, a hagyományos oktatás újbóli bevezetése, a társadalmi egyenlőtlenségek korlátozása és „egészségesebb” politikai élet – mindez elméletben jól hangozott. A junta megítélését az határozta meg, hogy mit ért el ezek zászlaja alatt. Az új rezsimnek voltak azonnali nyertesei. A katonatisztek jelentős fizetésemelést kaptak, és más extra juttatásokban, például kedvezményes hitelkamatokban részesültek. Bár ez tekinthető úgy is, hogy az ezredesek a sajátjaikról gondoskodtak (és riválisaikat távol tartották), de a katonatisztek évekig igencsak alulfizetettek voltak. A mezőgazdasági magántartozásokat is törölték, de a gyanakvó közösség szerint ez nem volt egyéb, mint próbálkozás a támogatás megvásárlására. Az államilag finanszírozott beruházásokba való befektetés is erősen bővült. A parkok

107

kialakítására költött pénz például 600 százalékkal több lett, mivel a junta megpróbált látható hatást gyakorolni polgárai mindennapi életére. Nőtt az import, különösen a keresett fogyasztói és luxusjavaké, a rezsimnek pedig több kölcsönt kellett felvennie egyre kedvezőtlenebb kamatok mellett, hogy ezt fizethesse. A gazdaság életre keltése eleinte működni látszott, de a bővülés nem volt valós, a magasabb államadósság táplálta, és ennek óhatatlan hatása volt az infláció növekedése. A költségvetési hiány az 1967-es 3,6 százalékról 1974-ben 7,4-re emelkedett, az infláció pedig száguldani kezdett. A rezsimnek nem is volt szerencséje, mert az 1970-es években beütött egy világgazdasági válság, melyet felgyorsítottak az emelkedő olajárak, de az általuk követett gazdaságpolitika mindenképpen bukásra volt ítélve. A közigazgatási reform területén a rezsimnek nem volt olyan szaktudása, amelyre támaszkodhatott volna, és a bürokrácia csökkentése helyett valójában rontottak a helyzeten. Az adminisztratív folyamatokba újabb szinteket iktattak be, még nehézkesebbé téve a rendszert, mint amilyen előzőleg volt. Ehhez hasonlóan az oktatási rendszer megjavítása is kontár elképzelések története volt, hiányzott belőle a fő irányelv. A korábbi, demokratikusan választott kormányok reformjait eltörölték, aztán újra bevezették, majd ismét eltörölték. Olyan rezsim volt ez, amely szinte Zoitakisz tábornok, aki a király kudarcos hatalomátvételi kísérlete után régens lett

szó szerint nem tudta, mit csinál, és végül épp az elégedetlen diákok segítségére volt szükség a megdöntéséhez. A politikai reform sem bizonyult megvalósíthatóbbnak, mint a gazdasági, az oktatási vagy a közigazgatási átalakítások. Az „új demokráciára” való törekvés nem lehetett sikeres, amikor egy csapat meg nem választott katonatiszt kezében volt a hatalom. Az sem segített, hogy semmilyen politikai irányvonalhoz nem tartoz-

„A GAZDASÁG ÉLETRE KELTÉSE ELEINTE MŰKÖDNI LÁTSZOTT, DE A BŐVÜLÉS NEM VOLT VALÓS, A MAGASABB ÁLLAMADÓSSÁG TÁPLÁLTA” tak, mert nem volt könnyen azonosítható elv, amelyhez támogatókat toborozhattak volna. A rezsim utolsó saját célkitűzése, a társadalmi egyenlőtlenségek terén a legtöbb mérés azt mutatja, hogy a görögországi társadalmi megosztottság elmélyült az ezredesek uralma idején.

Mivel a rezsim fő céljaiban kudarcot vallott, nagyobb jelentősége lett a kisebb ügyeknek. Kisszerű törvényeket hoztak a miniszoknya, valamint a férfiak hosszú haj- és szakállviseletének betiltására. A rezsim sok szempontból nevetség tárgyává vált. Egy területen azonban nem volt ok a nevetésre. Az emberi jogok tekintetében a teljesítménye rémisztő volt. Az ezredesek hatalomra jutása után néhány hónapon belül mintegy 6000 embert tárgyalás nélkül büntetőtáborokban zártak. A kommunisták iránti, a polgárháború időszakából fennmaradt mély gyűlöletük táplálta a brutalitást; Dimitriosz Joannidisz, a katonai rendőrség feje volt a rezsim elnyomó természetének jelképe. Az Amnesty International 1975-ös jelentése nem hagyott kétséget afelől, hogy „a katonai junta irányítása alatt a kínzást rendszeresen alkalmazták”. A jelentés azonosította a kínzás két fő célját. A rezsim korai éveiben a rendszerellenes tevékenységekről akartak általa információt szerezni. 1971-től kezdve a megalázás szándékos eszköze lett, különösen a diákmegmozdulások esetében. Előnyben részesítették azokat a kínzási módszereket, amelyek nem hagytak nyomot bizonyíték gyanánt, alkalmaztak elektrosokkot, pszichológiai és szexuális bántalmazást, valamint verték az emberek talpát. Kevésbé „hivatalosan” a börtönőrök a „teadélutánnak” nevezett alkalmakkor egyszerűen összeverték a rabokat. Papadopulosz 1968-ban, miniszterelnöki szerepben

Papadopulosz a puccs évfordulóját ünnepli 1968-ban

108

PINOCHET, GÖRÖGORSZÁG: THE POWER-HUNGRY EZREDESEK RENDSZERE SOLDIER A kínzás elterjedt alkalmazása komolyan aláásta a junta legitimitását. Miután nem voltak képesek meggyőzni a közvéleményt, hogy joguk van uralkodni, az ellenállás megsemmisítésére és eltántorításul a megfélemlítéshez folyamodtak. Ilyen szempontból az ellenállás töredezettsége a rezsim malmára hajtotta a vizet. Az ezredeseket a politikai spektrum minden részéből érte bírálat, de a sok különböző mozgalom képtelen volt olyan egységes ellenzékké tömörülni, amely megbuktathatta volna a juntát. A monarchisták és a kommunisták egyszerűen nem tudtak együttműködni, és a rezsim az egyenként erőtlen szervezetek gyűjteményét kapta ajándékba, ahelyett, hogy egységes fenyegetéssel nézett volna szembe. A Pánhellén Felszabadítási Mozgalom, a Demokratikus Védelem és a Hazafias Diktatúraellenes Front mind megegyezett abban, hogy a junta egy gonosz gépezet, de nem voltak képesek erőiket egyesíteni, hogy elűzzék. Noha a rezsim minden területen sikertelen volt, Görögország határain túl a nemzetközi közösség nem taszította ki. Tulajdonképpen csak Svédország szakította meg vele a diplomáciai kapcsolatokat. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok nagy része számára Görögországgal kapcsolatban az volt a legfontosabb, hogy a NATO megbízható tagja tudott maradni. Szinte bármi kívánatosabb volt nekik Görögországban, mint egy kommunista rendszer. A kínzások

Az ezredesek alatt kevés gazdasági ágazat virágzott, egyik a turizmus volt

KULCSSZEREPLŐ:

JEÓRJIOSZ PAPADOPULOSZ Jeórjiosz Papadopulosz, a katonai junta „erős embere” sosem tudta egészen lemosni magáról azokat az vádakat, hogy kapcsolatban állt a CIA-val. 1919ben született, a Görög Katonai Akadémián végzett 1940-ben, ezt követően a Görög Központi Hírszerző Ügynökségnél dolgozott. Később egy ideig az USA-ban élt, ezért a CIA-val való kapcsolat gyanúja szinte elkerülhetetlen volt. Papadopulosz vonzódott a puccsokhoz, 1956-ban már részt vett egy államcsínykísérletben. Mint a „Görögország Szent Ligája” nevű jobboldali tiszti csoport tagja felettébb érzékeny volt a fenyegető

kommunista befolyásra hazájában, ezt hozta fel fő ürügyként az április 21-i puccsra. Nem adatott meg neki a karizma, és szónokként is megbukott, összegyűjtött beszédeinek kötetei inkább tűntek komikusnak, mint lelkesítőnek. Túlélt egy merényletkísérletet 1968-ban – a próbálkozó orgyilkosjelölt a junta bukása után a görög parlament tagja lett. Kitartva a puccsban játszott szerepe mellett, saját tárgyalásán nem volt hajlandó tanúskodni, és halálra ítélték, habár ezt – Pattakosz esetéhez hasonlóan – később életfogytiglanra változtatták. Szabadon bocsátásért sohasem folyamodott, 1999-ben halt meg.

Papadopulosz állítólagos kapcsolata a CIA-val kapóra jött azoknak, akik állították: volt amerikai részvétel az 1967-es puccsban

Makáriosz érsek, Ciprus köztársasági elnöke

109

KULCSSZEREPLŐ:

NIKOLAOSZ MAKAREZOSZ Az 1919-ben született Makarezosz a Görög Katonai Akadémiára járt, és tüzértisztként szolgált a hadseregben. Az 1940-es támadás során az olaszok ellen harcolt, majd miután a nácik a következő évben lerohanták Görögországot, Egyiptomban élt száműzetésben. Amerikai katonai gyakorlati ismereteket tanult az USA-hadsereg nyugat-németországi tüzérségi iskolájában, és katonai attaséként is szolgált a bonni görög nagykövetségen. Bár Makarezosz az ezredesek rendszerének leginkább háttérbe húzódó tagja volt, kormányzati szerepre talán ő volt a legalkalmasabb. Alapszintű közgazdasági ismeretei okán rábízták a gazdaság

Az 1970-es évek világgazdasági válsága segítette elő a junta fontos tagja, Makarezosz leváltását

110

Dimitriosz Joannidisz pár hónappal a rezsim összeomlása előtt még táncol

irányítását, az eredmények azonban vegyesek lettek. A kezdeti bővülést a kölcsönfelvétel és a növekvő külföldi befektetésekre való támaszkodás serkentette, de ahogy a gazdaság stagnálni kezdett, Papadopulosz – aki mellett miniszterelnök-helyettesként is működött – felmentette őt a hivatalából és félreállította. Juntabeli társaihoz hasonlóan Makarezoszt is halálra ítélték a puccsban és az azt követő katonai diktatúrában betöltött szerepe miatt, végül az ítéletet életfogytiglanra változtatták. Egészségügyi alapon 1990-ben kiengedték a börtönből, 2009-ben, 90 éves korában halt meg.

elterjedt alkalmazásáról szóló hírek azonban mégis kikényszerítették a reagálást. 1969 novemberében az Emberi Jogok Európai Bizottsága kiadott egy 1200 oldalas jelentést. Azonnal érkeztek felszólítások, hogy Görögországot zárják ki az Európa Tanácsból, ezt a junta megelőzte azzal, hogy magától kilépett. Továbbra is érkeztek segélyek Görögországba, noha a Közös Piac visszatartotta egy 125 millió dolláros fejlesztési hitel egy részét, 56 millió dollárt. Az amerikaiak passzív viselkedése megerősítette a CIA puccsban való részvételének gyanúját, majd még tovább fokozta, amikor a junta honi kikötőszolgáltatásokat nyújtott az USA 6. flottájának, ezt az Egyesült Államok már évek óta szerette volna elérni. Ám a görög sajtónak óvatosan kellett kezelni az ügyet. A brit Observer hetilapot, amely egyik cikkében azt állította, Papadopulosznak kapcsolata van a CIA-val, hamar bevonták a görög újságárusok polcairól. A junta mérsékelt bírálatát egészében véve eltűrték, de maga Papadopulosz tilos célpont volt. A zűrzavar közepette a turizmus virágzó fellendülése volt a kevés sikeres tevékenység egyike. Ez nem illeszkedett a junta kijelentéséhez, miszerint megvédi a görög-keresztény társadalmat a dekadens Nyugattól (a miniszoknya elleni törvényt vissza kellett vonni, mert félő volt, hogy korlátozza az érkező turisták számát), de egy viruló gazdasági szektort nem lehetett semmibe venni. A kölcsönfelvétel rekordszintjének, a turizmus fellendülésének és a puccsot közvetlenül megelőző káosszal való vitathatatlan kontrasztnak köszönhetően Görögországban a rezsim első éveiben optimista volt a közhangulat. Ez azonban nem tartott sokáig, mert az új görög generáció – ők nem szenvedték végig a II. világháborút és a rá következő polgárháborút – élen járt a jövőbe vetett remény letörésében. A junta már évek óta hatalmon volt, mire a diákmozgalom –

PINOCHET, GÖRÖGORSZÁG: THE POWER-HUNGRY EZREDESEK RENDSZERE SOLDIER

más európai országok és Amerika aktivistáinak példáján felbátorodva – kezdte megmutatni az erejét. Görögország nem igazán volt elégeGörög civilek, soraikban sok egyetemi hallgatóval, a junta dett az ezredesek rendszerével, de otthonosan bukását ünneplik mozgott benne. Létezett olyan benyomás is, hogy a katonai rokonság a jó származás és reményteli kilátások jele. Az újságokban megjeA diákok megmozdulását a rendőrség fékezte lenő társkereső hirdetések gyakran tartalmazmeg, ez viszont újabb tüntetésekhez vezetett. tak ilyesmit: „Fiatal lány, kifogástalan erkölcsű, Az egyetemekre exkatona „biztosokat” helyeztek, egy ezredes lánya.” akik minden szempontból felügyelték az egyeEnnek ellenére az ifjabb nemzedék egyre ellen- temi diákéletet, és azon a diákgyűlésen jelentek ségesebb lett a katonai diktatúrával szemben. meg, amelyiken csak akartak. A junta hozott egy Ugyanekkor az egyetemi rendszer összeomlott törvényt is, amely az egyetemistákat kötelező Görögországban, ez különleges okot szolgáltatott katonai szolgálattal fenyegette (amely alól normáa kiábrándult ifjúságnak az agitálásra. lis esetben fel voltak mentve), ha nem vesznek Az egyetemi hallgatók és a tanári kar arárészt minden órájukon. Kicsinyes, szükségtelen nya a nevetséges 90:1 szintre kúszott fel, mivel beavatkozás volt, és kivívta a fiatalabb generáció a diákkorú népesség megnövekedett, a junta haragját. oktatási reformjai pedig bukdácsoltak. 1973 végére egyes diákok fegyveres ellenállást javasoltak, amikor pedig az egyetemisták három napra elfoglalták az athéni műszaki egyetem épületét, elérkezett a krízis. Az ezt követő erőszakos válasz 36 ember életébe került. Mivel rezsimjére növekvő hazai és tengerentúli nyomás is nehezedett, Papadopulosz annyira aggódott, hogy bizonyos liberalizálási intézkedésekkel próbálkozott. Bár két legközelebbi kollégáját fokozatosan kiszorította az uralomból és egyre több hatalomra tett szert, demokratikus választásokat ígért, miközben elnöknek nyilvánította magát és eltörölte a királyságot. Valódi érzéseit egy árulkodó

Konsztantínosz Karamanlísz 1974-ben ismét miniszterelnök lett

megjegyzése fejezte ki: „Még a statárium árnyéka is hatékonyabb – állította –, mint a normál jogrend.” Ennek dacára békülékenyebb törekvései kiváltották a keményvonalas katonatisztek, köztük a katonai rendőrség parancsnoka, Joannidisz reakcióját: újabb puccsot kezdeményeztek Papadopulosz eltávolítására. Az ezredesek rendszere megbukott, de a katonák továbbra is hatalmon maradtak, egészen a Törökországgal szembeni, Ciprus miatt növekvő feszültségek katasztrofális félrekezeléséig. Az „enózisz” (Ciprussal való egyesülés) álma az ezredesek rendszerének egyik fő eszméje volt, de Joannidisz átlépett egy határt, amikor előmozdított egy puccsot Makáriosz érsek, Ciprus elnöke ellen. Ez a provokáció már túl sok volt Törökországnak ahhoz, hogy ne vegyen róla tudomást, különösen a ciprusi lakosság körében élő török kisebbség miatt, amelyet óvott. 1974ben elkezdték a sziget megszállását, amelynek megosztás lett a vége, ez a mai napig tart. Ciprus kettéosztása tulajdonképpen az ezredesek rendszerének utolsó öröksége. Illeszkedik hétéves uralmuk tehetetlen mivoltához, mivel a megosztás épp az ellenkezője annak, amit el szerettek volna érni.

„MIVEL REZSIMJÉRE NÖVEKVŐ HAZAI ÉS TENGERENTÚLI NYOMÁS IS NEHEZEDETT, PAPADOPULOSZ ANNYIRA AGGÓDOTT, HOGY BIZONYOS LIBERALIZÁLÁSI INTÉZKEDÉSEKKEL PRÓBÁLKOZOTT” 111

KULTUSZ Ezek a diktátorok maguk voltak a törvény.

114 FERDINAND ÉS IMELDA MARCOS

Milyen volt a Fülöp-szigeteken uralkodó pár a szalagcímek és a csillogás mögött?

118 ROBERT MUGABE

Robert Mugabe azt állította, hogy Gandhi hatott rá, ám igen távol állt ettől

124 LI KUAN JU

Azt akarta, hogy állama a „kiválóságával érvényesüljön” – de vajon sikerült neki?

112

128 CSANG KAJ-SEK

Csang Kaj-sek több mint húsz évig uralkodott, de veszített Mao Ce-tung kommunistáival szemben

134 SZADDÁM HUSZEIN

Egy csonka családból jött nacionalista forradalmár ragadta meg a legfőbb hatalmat Irakban

138 TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA Hol léteznek még a világban diktatúrák?

KULTUSZ DIKTATÚRÁK

113

A FÜLÖP-SZIGETEK

ÁSZ PÁROSA ÍRTA: NELL DARBY

Ferdinand Marcos állítólag háborús hős, felesége, Imelda pedig egy cipőimádó szépségkirálynő volt. De milyen volt a házaspár a valóságban, a szalagcímek mögött?

z 1980-as években ők jelképezték, menynyire korrumpáló lehet a hatalom és a pénz: a nő a dizájnercipő-gyűjteményével és olyan pénzköltési szokásokkal, amelyek miatt egyszer a levegőben kellett viszszafordulni a repülőnek, mert elfelejtett sajtot venni Rómában, és a férfi az ékszermandzsettagombjaival és több milliárd dolláros vagyonnal, noha csak szerény hivatali fizetése volt. Mégis ők voltak a Fülöp-szigetek uralkodópárja három hosszú évtizeden át, amíg aztán a nép felkelt és forradalmat robbantott ki. Miért tartott olyan sokáig, hogy ez megtörténjen? Pedig a jelek mindig ott voltak. Amikor Ferdinand Marcos 1939-ben, 22 évesen letette a jogászi szakvizsgát, szinte hihetetlen eredményt, 98,8 százalékot ért el. Tényleg hihetetlen volt. Csalással vádolták, és eredményét rövidesen megváltoztatták. Később különböző kijelentéseket tett a II. világháborúban teljesített szolgálatáról, azt állítva, ő „a legtöbb kitüntetést kapott háborús hős a Fülöp-szigeteken”. Ám az USA hadserege a hencegéseket „csalásnak”, sőt „nevetségesnek” nevezve lelohasztotta azokat. Marcos egész élettörténete során olyan ember volt, aki kétségtelenül ért el eredményeket, de mindig nagyobbnak akarta feltüntetni őket. A politikai hatalom elérésére tett próbálkozásaiban könyörtelen is tudott lenni. Az 1930-as évek végén őt és a sógorát elítélték gyilkosságért, miután gyanús körülmények között lelőtték Julio Nalundasant, aki a nemzetgyűlési választásokon legyőzte Marianót, Ferdinand édesapját. Ez lehetett volna Ferdinand Marcos bimbózó karrierjének vége, de ő fellebbezett a legfelsőbb bírósághoz, és nyert. Az ember, akit gyilkosságért elítéltek – még ha utólag hatálytalanították is –, most már nemcsak jogászként

114

praktizálhatott, ha akart, hanem feljebb is juthatott a politikai ranglétrán, egyenesen a csúcsig. Először azonban közbeszólt a háború. 1941ben a tartalékos tiszt Marcos aktív szolgálatba lépett az USA hadseregében a Fülöp-szigeteken, és közel egy évig szolgált, mielőtt a japánok fogságába került. Öt hónappal később szabadon bocsátották, visszatért a szolgálatba, hivatalosan 1945 decemberében szerelték le. Ezután kezdte felnagyítani háborús érdemeit. Azt állította, egy gerillaszervezet vezetője volt, és hogy az alezredesi rangig vitte; az amerikai hadsereg mindkét állítást kétségbe vonta. Azt is mondta, hogy 33 háborús érdemérmet és kitüntetést kapott, miközben csak kettőt. Ezzel kialakította magáról a rettenthetetlen harcos, a haza erős védője és végül a világpolitikai szereplő imázsát. Eközben a fiatal filippínó nő, akit később „Vaspillangóként” ismertek, máshol keltett figyelmet. Imelda Remedios Visitación Romuáldez 1929-ben jött a világra Manilában, ügyvéd édesapja két feleségtől született 11 gyereke közül hatodikként. Gazdag katolikus családban nőtt fel, de amikor kilencéves volt, meghalt az édesanyja. Apja Manilából Taclobanba költözött, mert ügyvédi praxisa rosszul ment, és csökkentenie kellett a költségeit. Apja sokszor késett az iskolai tandíj befizetésével, így meg-megszakadtak Imelda tanulmányai, de 1952-ben tanítói diplomát szerzett. A következő évben rész vett egy szépségversenyen – a Miss Manila 1953 megmérettetésen –, és megosztott első helyével bejutott a Miss Philippine versenyre. Veszített, de 1954-ben nyert egy másfajta díjat. A Fülöp-szigetek képviselőházában megismerkedett az egyik képviselővel, Ferdinand Marcosszal. Tizenegy napnyi udvarlás után a pár összeházasodott.

PINOCHET, THE POWER-HUNGRY SOLDIER

115

EGY FILIPPÍNÓ DINASZTIA Ferdinand Marcos halála óta Imelda újra tudta indítani politikai pályafutását hazájában. Ám a Marcos család hatalma túlmutat Imeldán, mivel a házaspár négy gyereke közül kettő megszilárdította a politikusi dinasztiát, azt a mítoszt teremtve, hogy Marcos uralma aranykor volt a Fülöp-szigeteken, és kihasználva a nosztalgiát, hogy támogatókat szerezzenek a család újabb politikusi generációja számára. A házaspár egyetlen fia a Bongbongként ismert ifjabb Ferdinand Marcos (61). Oxfordban és az USA-ban tanult, és a család elmeneküléséig ő volt Ilocos Norte tartomány kormányzója. A Fülöp-szigetekre visszatérve karrierje folytatódott – megválasztották képviselőnek, majd szenátor lett. 2015-ben viszont, amikor az alelnökségért indult, veszített. Nővére, Imee – akinek az 1970-es években része volt egy fiatalember megkínzásában és megölésében – szintén politikus, három cikluson át volt képviselő, jelenleg pedig ő Ilocos Norte tartomány kormányzója. Ezt a pozíciót korábban már az apjuk is betöltötte. A 2019es általános választásokon a szenátori tisztért indult és nyert is; célja: „egyszer visszajuttatni a Marcos családot a Malacañang palotába”.

Imee Marcos 2018 októberében bejelenti, hogy indul szenátorjelöltként (mellette öccse, Bongbong Marcos)

Ferdinand Marcos 1949-ben lett és 1959-ig maradt képviselő. Ezt egy további hatéves periódus követte az ország szenátusában. Végül 1965-ben Marcost elnökké választották, ezt a pozíciót megtartotta az elkövetkező 23 ellentmondásokkal teli évben. Nyilvánosan elismerte, hogy győzelme a szavazáson „nagymértékben” köszönhető politikailag népszerű feleségének; de az is segített, hogy kihangsúlyozta saját háborús hősi mivoltát. Ez a fellendülés időszakát jelentette a Fülöpszigetek számára, amelynek gazdasága növekedett, valamint olyan időszak volt, amikor az ország együttműködő kapcsolatokat épített ki Lyndon B. Johnson USA-jával, és Marcos beleegyezett a vietnámi háborúban való korlátozott részvételbe. 1968 nyarán a fellendülés megakadt, erős földrengés rázta meg az országot, évtizedek óta a legsúlyosabb. Válaszul a katasztrófára Marcos gyorsan és határozottan cselekedett, mozgósította a népjóléti intézményeket, hogy segítsenek az áldozatokon, és Imeldával ellátogatott a romba dőlt lakásokhoz. Együttérző embernek mutatkozott, aki országa szükségleteit helyezi előtérbe. Azt is elismerték, hogy igyekezett jobbá tenni a Fülöp-szigeteki gazdaságot, ösztönözte az építési projekteket és a rizstermelést. Erőfeszítései és népszerűsége biztosította, hogy 1969-ben egy második hivatali ciklusra is megválasszák. Ez az időszak zűrösebb volt Marcos számára, mint az első: zendülések, erőszak és csalások zavarták meg. Az 1970-es évek elején az egyetemisták fellázadtak. A kommunista ifjúsági szervezet, a Kabataang Makabayan (KM) népi háborúra készült, a KM-tagok a kongresszus épülete előtt tüntettek, még kővel is megdobálták Ferdinand és Imelda Marcost. Az elnöki palotát és az amerikai nagykövetséget megrongálták. A lázadás idején két aktivista biztosan meghalt, többeket pedig megsebesített a rendőrség. Két manilai újság Marcos elnököt okolta a halálese-

„AZ »ELSŐ NEGYEDÉVI VIHART« MARCOS EGYRE DIKTATÓRIKUSABB MÓDSZEREIRE ADOTT VÁLASZNAK TEKINTETTÉK” Marcos Washington D. C.-be indulása előtt, 1983-ban

tekért, és az „Első Negyedévi Vihart” Marcos egyre diktatórikusabb módszereire adott válasznak tekintették. Eközben Marcos hallott pusmogni arról, hogy összeesküvést terveznek a meggyilkolására, mind több szóbeszéd terjedt egy esetleges államcsínyről. A külföldi sajtó azt találgatta, hogy Marcos vajon felhasználja-e a felkelésről szóló híreket a statárium bevezetésére a Fülöp-szigeteken. Ez helyes feltevésnek bizonyult, amint azt Marcos naplójának 1970. januári bejegyzései tisztázták. 1971 elején egy sor bombatámadás történt, feltehetően kommu-

nista párttagok vagy szimpatizánsok követték el. A manilai Plaza Mirandán augusztus 21-én végrehajtott robbantás volt a leghírhedtebb. A Liberális Párt tartott ott kampánygyűlést, amely félbeszakadt, amikor két kézigránátot dobtak a színpadra, ahol a beszédek zajlottak. Kilenc ember meghalt, 95 pedig megsebesült. Voltak olyan feltevések, hogy maga Marcos a felelős a merényletért, melyet azért hajtottak végre, hogy indokolt legyen a kormányzati önkény. A Plaza Miranda után egy hónappal Marcos kihirdette a szükségállapotot, 1972-ben pedig bevezette a statáriumot. Akik ellenálltak, azokat letartóztatták és börtönbe zárták. 1972-ben köztük volt az ellenzéki vezető és Marcos bírálója, ifjabb Benigno Aquino, akit hamis vádakkal hét évre bebörtönöztek. Marcos a családtagjait kormányzati és gazdasági pozíciókba juttatta, maga Imelda is tisztségviselő lett. Miközben egyes területeken könyörtelenül járt el, Marcos segítette is az országot: a Fülöp-szigetek profitált az új infrastruktúra-beruházásokból és mezőgazdasági vívmányokból, Imelda pedig olyan luxushotelek építtetésével ösztönözte a Fülöp-szigeteki turizmust, mint a Philippine Plaza. 1973-ban népszavazást tartottak, amelynek eredményeképpen Marcos korlátlanul megtarthatta hatalmát, és hamarosan egyszerre töltötte be az elnöki és a miniszterelnöki pozíciót is. Ám az országát csak egy darabig tarthatta béklyóban. 1980-ban Benigno Aquino szívrohamot kapott, és kérvényezte, hogy családjával az Egyesült Államokba utazhasson, ahol meg tudják műteni. Ezt engedélyezték, de csak azután, hogy Imelda megígértette vele, ott-tartózkodása idején nem fog Marcos ellen szólni. Aquino a következő három év során azonban megszegte Imeldának tett ígéretét, és a filippínó diktatúrát bíráló beszédeket tartott. Ezért a bűnéért hamar utolérte a bosszú. Három év távollét után Aquino televíziós kamerák előtt lépett ki a repülőgépből Manila repterén. Marcos elnök „biztonságos visszatérést” ígért neki, ha hazatér, de ez hazugság volt. Amint épp testőreivel távozott a géptől, Aquinót fejbe lőtték, és meghalt. Testét minden teketória nélkül elvonszolták.

FERDINAND ÉS IMELDA MARCOS Marcost Maria Corazon Aquino követte az elnöki székben, aki megtiltotta neki, hogy visszatérjen

A CIPŐMÚZEUM Imelda Marcos tékozló életstílusáról lett híres, amire tökéletes példa a hatalmas dizájnercipő-gyűjteménye. Amikor ő és Ferdinand Marcos Hawaiira utaztak száműzetésbe, több ezer pár cipőjét hagyta hátra a Malacañang palotában. Különböző becslések vannak arra, tulajdonképpen hány párról is van szó, de sok beszámoló állítja, hogy több mint 2700 pár lábbeli volt ott. A „cipők, szépséges cipők”, ahogy Imelda mondta, mind ott maradtak a palota terjedelmes gardróbjában. Mit lehetett tenni Imelda pazarlásának eme látható jeleivel? A válasz: mintegy 800 pár lábbelit – nagyokat, mert Imelda nem kis lábon élt – elhelyeztek a Fülöp-szigeteken a marakinai cipőmúzeumban, ahol a látogatók tátott szájjal megbámulhatták a szandálokat, a tű- és lapos sarkú cipőket, csizmákat. A cipők közszemlére tételének azonban politikai üzenete is van, ámbár az kétoldalú. Egyrészt kiállításuk megerősíti az üzenetet, hogy Ferdinand és Imelda jobban törődött magával, mint az országgal, hogy fényűző életet éltek, míg mások nyomorogtak. A cipők egyrészt kifejezik a tékozlásukat és a közömbösségüket azon gazdasági problémák iránt, amelyekkel a honfitársaik szembesültek. Másrészt ez Imeldát egyfajta ikonná, egy ragyogóbb korszak képviselőjévé teszi, aki a politikai hatalmat és hírnevet is szerzett házaspár egyik tagja volt.

„MEGNŐTT A NYUGTALANSÁG MARCOS AUTOKRATIKUS URALMA ÉS TISZTESSÉGTELEN, SŐT TALÁN GYILKOS HÚZÁSAI MIATT”

Imelda több száz pár cipője van kiállítva a marikinai cipőmúzeumban – ez vajon a tékozlás, vagy a siker jele?

Marcos autokratikus uralma és tisztességtelen, sőt talán gyilkos húzásai miatt. Ennek következtében a Fülöp-szigetek népe fellázadt. Az 1986. februári Népi Erő Forradalma – egy erőszakmentes civil ellenállási kampány, amelyben több mint kétmillió filippínó vett részt – vezetett oda, hogy Ferdinand és Imelda Marcos elszökött hazájából. Marcos átengedte az elnökséget Corazon Aquinónak, ezzel politikai pályafutása véget ért. A házaspár Hawaiira ment; hatalmas vagyonnal érkeztek: ékszerekben, aranyban, részvényekben és pénzben. A Fehér Ház kibocsátott egy nyilatkozatot, miszerint Marcos elkerülte a polgárháborút, mivel a forradalom során nem volt hajlandó erőszakot alkalmazni a nép ellen, ehelyett „lehetővé tette a békés átmenetet a népi demokratikus uralomba”. Állították mindezt a hosszú évek diktatórikus és tékozló uralmának bizonyítékai ellenére. 1988-ban egy amerikai vádesküdtszék eljárást indított Ferdinand és Imelda Marcos ellen pénzügyi visszaélés miatt, azzal vádolták őket, 103 millió dollárt juttattak az USA-ba, hogy ingatlant vásároljanak New Yorkban, és csalással több mint 165 millió dollárral rövidítettek meg

Stílusosan egy hatalmas cipő fogadja a látogatókat a marikinai cipőmúzeumban, ahol Imelda Marcos gyűjteménye található

egyes bankokat. A vád azt állította, hogy a házaspár dollármilliókat halmozott fel „sikkasztással, lopással, megvesztegetéssel és korrupcióval” 1972 és 1986 között. Ferdinand Marcos 1989. szeptember 28-án Hawaiin halt meg. A következő év júliusában, amikor az ügy bíróság elé került, özvegyét felmentették a sikkasztási vádak alól. Imelda visszatért a Fülöp-szigetekre és saját jogon lett politikus, a maga kétes ügyeivel. 2018 novemberében, 89 éves korában elítélték korrupcióért. A Marcos-sztori utóhatásai még érezhetők lesznek egy darabig.

117 w

Ez a megrázó orgyilkosság ismét felhívta a Fülöp-szigetekre a világ figyelmét, és mivel az ország gazdasága is mélyrepülésbe kezdett, Marcos korábbi támogatói ellene fordultak. 1986-ban előrehozott választást írtak ki, amelyen Aquino özvegye, Corazon is indult az elnökségért. Marcos győzött, de erős volt a választási csalás gyanúja, és megnőtt a nyugtalanság

A megátalkodott és arrogáns Mugabe szemben a médiával

118

ROBERT MUGABE

A MEG NEM ALKUVÓ INTELLEKTUÁLIS FORRADALMÁR

ROBERT MUGABE

Azt állította, hogy Gandhi hatott rá, ám Robert Mugabe kész volt fegyvert ragadni, és viszolygott a gyáva fegyverszünet gondolatától. ÍRTA: JOANNA ELPHICK

an Smith, Rodézia akkori miniszterelnöke 1965-ben kijelentette, hogy – noha négymillió fekete lakos mellett csak 200 ezer fehér volt – a fekete többség uralma „1000 év alatt sem következik be”. Hitte, a fehér kisebbség feladata „Afrika ékszerének” kormányzása és megőrzése, és elképzelhetetlen volt, hogy egy napon egy dél-rodéziai szegény sona családból származó fiú bebizonyítsa: tévedett. Robert Gabriel Mugabénak csalódásokkal, nehézségekkel és fájdalommal teli, tragikus gyerekkora volt. Családja a zezuru törzsbe tartozott. Szigorú jezsuita neveltetésben részesült, amely az önfegyelemre összpontosított – ez a tulajdonság az ifjú Robertben már kiskorától megvolt. 1930-ban apja összerúgta a port a jezsuita papokkal, és a megalázott család kénytelen volt elhagyni a missziósfalut. Kiűzésük után néhány héttel Robert egyik bátyja meghalt, négy évvel később egy másik bátyja is, aki mérgezett

kukoricát evett. Robert apja elutazott, hivatalosan azért, hogy munkát keressen, de hamarosan elhagyta feleségét és gyerekeit egy másik nő kedvéért, akivel összeköltözött, s három közös gyerekük született. Amikor új pap, Jerome O’Hea atya vette át a jezsuita missziót, a Mugabe gyerekeket viszszafogadták az iskolába, így Robert folytathatta a tanulmányait. O’Hea sok történetet mesélt a fiúnak az ír függetlenségi háborúról, teletömve a fejét a brit gyarmati uralom megdöntésének gondolatával, és arra bátorította, higgyen benne, ő „különb lehet”. Ennek eredményeképp Robert úgy döntött, a tanítást választja életpályának, mert így okíthat másokat és támogathatja a családját.

Az elnök politikai főhadiszállása melletti, megszaggatott Mugabe-óriásplakát

Mivel ösztöndíjat nyert a dél-afrikai Fort Hare Egyetemre, Mugabe elhagyta otthonát. Különféle politikai meggyőződésű emberek társaságába került, jó néhány kommunista is volt köztük, akik megismertették vele a kommunizmus eszméjét. A feje már tele volt forradalmi álmokkal, amikor állást kapott a ghánai Takoradi város tanárképző főiskoláján, s ráébredt, hogy ezek a fantáziák ténylegesen is lehetőséggé válhatnak. Ghána korábban gyarmat volt, amely függetlenséget vívott ki. Mugabe 1960-ban úgy tért haza, hogy elhatározta, Rodéziát visszaadja a fekete többség kezébe. Arra érkezett azonban vissza, hogy a forradalom már megkezdődött nélküle, a Nemzeti Demokratikus Párt vezetésével. Amikor

Mugabe és Joshua Nkomo szövetségre lép Nairobiban Tüntetők tiltakoznak Zimbabwe londoni nagykövetsége előtt

számos NDP-tagot letartóztattak, Mugabe csatlakozott egy 7000 tiltakozóból álló menethez, amelyből igen gyorsan 40 ezer fős demonstráció lett. A krutamai tanár itt mondott először beszédet a népnek egy hevenyészett emelvényről, és azonnal rájött, további életét ennek az ügynek akarja szentelni. Mugabe jó szónok volt, felpezsdítette a hallgatóságot és ráérzett a hangulatra. Ennek köszönhetően gyorsan emelkedett az NDP ranglétráján, belépése után mindössze egy évvel már ő lett a társadalmi kapcsolatokért felelős titkár. Barátja, Joshua Nkomo tárgyalásokat kezdett Ian Smith miniszterelnökkel abban a reményben, hogy létrehozhatnak egy független államot, amelyet a fekete többség kormányoz, de amikor Nkomo beleegyezett, hogy csupán 15 parlamenti helyet kapjanak, a két barát ellenséggé vált. Mugabe azt állította, Nkomo eladta a népét. A faji feszültségek egyre erősödtek, emiatt Smith elfogadtatta a jogrend és a közbiztonság fenntartásáról szóló törvényt. Ekkortól bárkit le lehetett tartóztatni és tárgyalás nélkül bebörtönözni – ez katasztrófa volt a fekete aktivisták és a demokrácia szempontjából.

A háborúzó nacionalisták két ellentétes pártra szakadtak: a Zimbabwei Afrikai Népi Unióra (ZAPU) és a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióra (ZANU). Mugabe kezdetben a ZAPU-t támogatta, de három év után elfordult tőle, helyette inkább a ZANU főtitkára lett. Mindkét szervezet vezetői egyformán harcoltak egymással és a fehér kisebbséggel, amíg aztán 1964-ben Nkomót, Mugabét és a ZANU-elnök Sithole-t is tár-

de lelkesedése egyáltalán nem lankadt, sőt, az ügy iránti elkötelezettsége csak nőtt. Sithole-t, aki a börtönben a gyengeség jeleit mutatta, leváltották, utódjának Mugabét választották meg. Mugabe első dolga volt, hogy egyesítette erőit a ZANU katonai szárnyával, a ZANLA-val, hogy erőszakos hadjáratot folytassanak a rodéziai jobboldali vezetők ellen. Mindent átfogó gerillaháború következett. Mugabe állította fel a legnagyobb csoportot Mozambikban. 1976-ban a ZANLA gerillahadsereg készen állt, hogy visszatérjen Rodéziába, ahol kegyetlen

„A FARMOKAT ELHAGYTÁK, EZ GAZDASÁGI VÁLSÁGOT, ÉLELEMHIÁNYT ÉS A FEKETE AGRÁRMUNKÁSOK MUNKANÉLKÜLISÉGÉT OKOZTA” gyalás nélkül börtönbe vetették. A törzsi viaskodások kapóra jöttek a jobboldali, fehérek alkotta Rodéziai Frontnak, amely 1962-ben megnyerte az általános választást. Mind a ZAPU-t, mind a ZANU-t azonnal betiltották, Smith pedig kikiáltotta a teljes függetlenséget, bár ezt az Egyesült Királyság sosem nem ismerte el. Mugabét majdnem 11 évvel később engedték szabadon,

csatába bocsátkozott a gazdag fehér földbirtokosokkal, akik elhagyták a farmokat, ez pedig gazdasági válságot, élelemhiányt okozott, a fekete agrármunkások pedig munka nélkül maradtak, így azonnal összefogtak a ZANLA-val. Zűrzavaros idők következtek, amelyek legalább 30 ezer ember életét követelték. Mugabe eközben felkereste támogatásért a világ együttérző vezetőit,

A FÜGGETLENSÉGI MEGÁLLAPODÁS 1979-ben Nkomo és Mugabe Londonban találkozott Peter Carrington konzervatív párti politikussal, hogy a békéről tárgyaljanak. A rodéziai bozótháború befejezéséért cserébe a britek felajánlották, kiküldik Christopher Soames brit kormányzót, hogy levezényeljen egy igazságos és demokratikus választást, amelynek célja az ország irányításának átadása egy fekete többségű pártnak. Rodéziát átnevezték, a fekete gyökerekre reflektálva az ország neve Zimbabwe lett, de épp ilyen fontos volt az a kikötés is, hogy a fehérek földbirtokait meg kell védeni. Az Egyesült Királyság és az USA is pénzügyi segítséget nyújtott, eszközt biztosítva az új kormánynak, hogy hatalmas földterü-

120

leteket vásároljon fel a fekete falusiaknak. Húsz parlamenti helyet tartottak fenn fehér politikusok számára, hogy kialakítsák Zimbabwe népének egységét és – cinikusabban fogalmazva – szemmel tartsák a dolgokat. Így létrejöhetett egy új demokratikus fekete többség, és a fehér kisebbség is megőrizte politikai, gazdasági pozícióját. Nkomo méltányolta az erőszak befejezésének esélyét, Mugabe viszont hátráltatta a tervet. Ő katonai hatalomátvételt szeretett volna, a fegyverszünetet a gyengeség jelének tartotta. A függetlenségi megállapodást mégis aláírták, Mugabe vérszomja ideiglenesen háttérbe szorult.

PINOCHET, THE POWER-HUNGRY ROBERT MUGABE SOLDIER

A MURAMBATSVINA HADMŰVELET Egy terv, amely a zimbabweiek ezreinek életkörülményein akart javítani, s amely után nem maradt más, csak szenvedés.

elutazott a Szovjetunióba, Kubába, Olaszországba és Kínába. Rádióadásokban szólította fel népét, hogy ragadjon fegyvert, és erőszakkal tisztítsa meg az országot a fehér kisebbségtől, teljes mértékben elhatárolta magát Nkomo békés, tárgyalásra és mérsékletre intő beszédétől. Mugabe vérontást és háborút akart. 1980-ban Mugabe egy új politikai párt, a ZANU-PF színeiben kezdte meg választási kampányát, a szavazók megfélemlítése és a terrormódszerek elleni tiltakozás közepette. Mugabe mindenáron – meggyőzéssel vagy megfélemlítéssel – győzni akart, februárban parlamenti képviselővé választották. A kezdeti pánikot elnyomták a „faji megbékélésről” szóló tárgyalások: minden ember, fekete és fehér, egyetértésben élhet az újonnan megalakult Zimbabwéban – legalábbis Mugabe ezt állította. Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból áramlott a pénzügyi segély, így a kedélyek kezdtek lecsillapodni. A felszín alatt azonban Nkomo ndebele törzse és Mugabe Zimbabwei Nemzeti Hadserege közötti feszültségek robbanásig fokozódtak, ami végül a matabeleföldi mészárlásokhoz vezetett. 1983 és 1987 között Mugabe brutális katonai hadjáratot folytatott, hogy összezúzza a Matabeleföldön élő ndebeléket; az 5. dandárként ismert speciális egységet küldte rá a falvakra. Az észak-koreaiak által kifejezetten könyörtelen módszerek alkalmazására kiképzett 5. dandárt sona törzsbeli férfiakból állították fel, ezért ők fanatikusan hűek voltak Mugabéhoz. Úgynevezett másként gondolkodók ezreit gyűjtötték be és küldték „átnevelő” táborokba, míg másokat helyben kivégeztek. A férfiakat és nőket kényszerítették, hogy megássák saját sírjukat, a túlélő családtagoknak pedig táncolniuk kellett meghalt szeretteik sírján. Az együttműködni nem hajlandó falusiak szeme láttára állapotos lányokat végeztek ki, felvágták a hasukat, vagy meggyalázták őket. Több mint 20 ezer fegyvertelen civilt mészároltak le Mugabe nevében. A zimbabwei kormány váltig tagadta az atrocitásokat; azt állították, a halottak számáról szóló becslés nem más, mint a fekete többség

A Rend Helyreállítása, más néven a Murambatsvina (jelentése „a törmelék eltakarítása”) hadművelet a kormány programja volt, az ország nyomornegyedeinek felszámolására készült. Mugabe kijelentette, hogy a 2005-ben elindított program az illegális házépítés, a bűnözés kezelését és a fertőző betegségek terjedésének korlátozását szolgálja. Eltakarítja a nyomort, helyet teremt az új, korszerűbb egészségügyi viszonyoknak és a tiszta lakókörülményeknek. Ez, adta tudtul Mugabe, egy „városmegújítási kampány”. A zimbabwei rendőrparancsnok tovább finomított: szerinte ez azt jelentette, hogy „megtisztítjuk az országot a nyüzsgő férgek tömegétől, amelyek igyekeznek tönkretenni a gazdaságot”.

Buldózereket küldtek a legszegényebbek otthonainak lerombolására. Ártatlan emberek ezreit lakoltatták ki, és kényszerítették őket, hogy a városokból vidékre költözzenek, ahol a kormányzat szemmel tarthatta a mozgásukat. A cinikusok helyesen jegyezték meg, főleg azok voltak a tisztogatásra kijelölt részek, ahol a Mugabe uralmát nyíltan ellenzők éltek. Ily módon az ellenzéki pártok bástyáit szisztematikusan megsemmisítették. A nem kormányzati szervezetek (pl. az egyház és a különféle jogi intézetek) nyíltan elítélték az intézkedést országon belül, míg az ENSZ a nemzetközi jog egyértelmű megsértéséről készített jelentést.

A Murambatsvina hadművelet során lerombolt ház Chitungwizában

uralmának megrendítésére kitervelt propaganda. Amikor vallatóközpontokat állítottak fel, hogy legyen hol elvégezni az egyre szaporodó kínzást, a mészárlásoknak új nevet adtak: „Gukurahundi”, jelentése: „szél, amely elsöpri a pelyvát az esők előtt”. Ez igencsak vészjósló volt, az emberek rettegtek, hogy a kegyetlenség, a nemi erőszak és a halál korszaka soha nem ér véget. Keveset számított, hogy az ország gazdasága bővült, hiszen állandóan jelen volt a halálfélelem, és bár a zimbabwei gyerekek oktatása javult, a munkanélküliség egyre emelkedett. A gazdagok és szegények megkülönböztetése mélyült, az eliten belüli korrupció pedig elfojtott haragot gerjesztett. A súlyos aszály, valamint az, hogy a hadsereg bezárta a helyi boltokat, tömegek éhezéséhez vezetett Dél-Matabeleföldön, így aztán Mugabe megvalósíthatta régi tervét, az egypárti államot, amelynek az ára országos éhínség volt.

Miután fekete ellenségeit legyűrte, Mugabe a még Zimbabwéban élő gazdag fehérek, az ország gyarmati korszakából ott maradtak felé fordította a figyelmét. 1992. március 19-én bevezette a zimbabwei földszerzési törvényt, amely lehetővé tette, hogy a kormány azt a farmot kobozza el, amelyiket csak akarja. Ez rosszul időzített támadás volt a fehér farmerek ellen, mivel dühöngött az éhínség, és az intézkedések következtében az élelmiszer-termelés akadozni kezdett. A kormány óriási összegeket költött élelmiszer-vásárlásra a nemzetközi piacokon, hogy etesse a népet, így pénzesládái gyorsan kiürültek, de a hataloméhes Mugabe túlságosan el volt foglalva elitista rezsimjével, meg sem hallotta a javaslatokat. „Afrika éléskamrája” szisztematikus éheztetéstől szenvedett, ám Mugabe manipulált szavazással és szégyentelen megfélemlítéssel újabb

121

elsöprő győzelmet aratott, megtartva elnöki pozícióját. Bár az emberek féltek, ám a növekvő elégedetlenség zavargások és sztrájkok formájában lassan mégis kezdett megnyilvánulni. Amikor Nkomo 1999-ben meghalt, és Matabeleföld népét csüggedt, gyenge állapotban hagyta hátra, Mugabe így igyekezett vigasztalni őket: „Ne féljetek, hogy a kormányom elhanyagol benneteket most, hogy nagyszerű vezetőtök elhunyt. A kormányom ugyanúgy bánik Matabelefölddel, ahogy tette azt akkor, amikor Mr. Nkomo élt.” Tekintve a szörnyű bánásmódot, amelyet Mugabétól elszenvedtek, ezek a szavak nem nyugtatták meg őket. Valójában inkább arra sarkallta őket, hogy szövetséget kössenek más, kisebb ellenállócsoportokkal. Ezáltal az ellenzék erőben és létszámban is gyarapodni kezdett. Újabb tragédia sújtott le a HIV/AIDS járvány formájában, amely végigsöpört Afrika déli részén, az értelmetlen második kongói háborúra pedig rengeteg pénzt költöttek el. Az ország gazdasági válságba került, emberek ezrei haltak meg. Mugabe eközben Angliába utazott, ahol látták vásárolgatni a Harrods áruházban. Az elkeseredett zimbabweiek végül megelégelték a dolgot, lassan fordulni kezdett a kocka. 2000. február 15-én Mugabe elszenvedte első politikai verségét, amikor veszített az új alkotmányról szól népszavazáson. Pár nappal később egy magát „Háborús Veteránoknak” nevező csoport támadásokat intézett a fehérek gazdaságai ellen, és polgári felkeléssel fenyegetőzött, ha Mugabe nem fizeti ki háborús nyugdíjukat. A vérontás folytatódott, a Háborús Veteránok rendszeresen fehér földbirtokosokra rontottak, a farmereket megölték, otthonaikat felgyújtották. Három hónap alatt több mint 1000 gazdaságot ért támadás és mintegy 19 embert gyilkoltak meg.

A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) tőkét kovácsolt Mugabe hirtelen népszerűségvesztéséből, és sarokba szorította a diktátort, aki az általa ismert egyetlen módon válaszolt – erőszakkal és megfélemlítéssel. Elbocsátotta a fehér bírák többségét, és felfogadta a Háborús Veteránok vezetőjét, Chenjerai Hunzvit, hogy indítson terrorhadjáratot az ő, Mugabe ellenfeleivel szemben. Mindenki, aki érdeklődést mutatott az MDC iránt, automatikusan célponttá vált. Mugabe nyílt, kegyetlen erőszakkal megnyerte a parlamenti választást, de hatalma csökkent, és még hátra volt az elnökválasztás. A Világbank és az IMF nem volt hajlandó további támogatást küldeni. Európa hamarosan követte a példát, és hangot adott Mugabe erőszakos módszerei, valamint a demokrácia semmibevétele feletti felháborodásának. Ifjúsági brigádokat állítottak fel helyi, szegénysorban élő fiúkból, akiknek a kormányzat iránti feltétlen hűségükért cserébe helyet ajánlottak a milíciában. Feladatuk egyszerű volt: megfélemlíteni az MDC tagjait, hogy változtassák meg kötődésüket. Az Európai Unió tisztviselőit, akiket a demokrácia biztosítására küldtek Zimbabwéba, visszahívták az országból, mivel mindegyikük felkerült Mugabe személyes ellenséglistájára. Eluralkodott a káosz a rendőri brutalitás és a korrupció védőszárnya alatt. Az MDC fellegváraiban lévő szavazóhelyiségeket áttelepítették a ZANU-PF-fel szimpatizáló területekre, az ifjúsági brigádok pedig éjszaka ellenzékiekre

MUGABE ÉS A SZÁMOK Több mint

20 000

CIVILT ÖLTEK MEG

a matabeleföldi mészárlásokban

100 000 a zimbabwei nemzeti lottón

ZIMBABWEI DOLLÁRT NYERT

Több mint

40 000 000

dollárt költött a 90. születésnapi ünnepségére

Kimagaslóan jól képzett volt,

FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGET

és jogból mesterfokozatot szerzett

Több mint

700 000

ember életét érintette a Murambatsvina hadművelet

Több mint

Mugabe és Margaret Thatcher a Downing Street 10.-ben

Fehér katonák a nacionalista gerilláktól zsákmányolt fegyverekkel

150 000

LÁBASJÓSZÁG

pusztult el a nagy éhínség alatt

támadtak, és az MDC kezdőbetűket metszették a húsukba. A választás napja a legteljesebb katasztrófa volt. Az MDC támogatóit várakoztatták, azt remélve, hogy elunják a dolgot, és hazamennek. A szavazás végéig sokan nem jutottak a sor elejére. Ismét Mugabe győzött, a gazdasági válság, a mind nagyobb mértékű éhínség és azon tény dacára, hogy naponta 200 halálos áldozatot szedett a HIV/AIDS. Viszontagságos évek következtek, de 2008ban felcsillant egy halvány reménysugár az újabb parlamenti és elnökválasztásokon. Most először Mugabe nem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát. Furcsamód az MDC sem, így új választási fordulóra került sor. Mugabe megalázott volt, és dühöngött. A második választási kampányt is erőszakos támadások szennyezték be, több mint 150 MDC-támogató halt meg, és sok leendő szavazót elriasztottak attól, hogy elinduljon otthonról. Ezúttal azonban az eredmény kikényszerítette a kormányzati hatalom megosztását a pártok között, ez mértéktartást hozott, és egy új alkotmány kidolgozását eredményezte. Az árak stabilizálódtak, az erőszak csökkent, teret adva Zimbabwe újjáépítéséhez, de a nyugalmi időszak nem tartott sokáig. Mugabe sosem volt képes az ország feletti erős hatalmán osztozkodni, és ahogy a 2013-as választások közeledtek, azt ígérte, „úgy fogok küzdeni, mint egy sebzett

Robert a függetlenség napi ünnepségen megcsókolja a feleségét, Grace-t

dón figyelő világ legnagyobb rémületére Mugabe lehengerlő győzelmet aratott. Lehet, hogy Mugabe már öreg ember volt, de nem szándékozott lemondani arról a satuszerű szorításról, amellyel Zimbabwét a markában tartotta. A hatalom megszállottja volt, és mindené,

„A VÁLASZTÁST GONOSZ TÁMADÁSOKKAL MOCSKOLTÁK BE, TÖBB MINT 150 MDC-TÁMOGATÓ MEGHALT, SOK SZAVAZÓ MEGRETTENT” állat”. A zimbabweiek pontosan tudták, hogy ez mit jelent. Ismét a szavazatok meghamisításáról szóló hírek és erőszakos fenyegetések tették tönkre a választásokat, noha Mugabe – legalábbis nyilvánosan – békés kampányra szólított fel. Az MDC támogatói csendben voltak, és az aggó-

Mugabe a SADC-csúcstalálkozó megnyitóján

ami ezzel járt, így amikor pletykák kezdtek terjedni rossz egészségi állapotáról, gyorsan leszögezte, hogy halála napjáig hatalmon marad, és nem volt hajlandó utódot kinevezni. Sokak számára ez inkább fenyegetésnek tűnt, mint ígéretnek. Zimbabwe fekete népességének egykori hősére már nem tekintettek olyan jóindulattal,

és mivel gonosz tetteinek hírét nyíltan kezdték tárgyalni, Mugabe magára maradt. 2017-ben az Egészségügyi Világszervezet jószolgálati nagykövetévé történt kinevezését – saját éhségtől szenvedő népe felháborodott tiltakozása után – egy nap múlva nyilvánosan visszavonták. Nelson Mandela olyan politikusnak írta le, aki „azt a népet veszi semmibe, amelyik hatalomra juttatta, és azt gondolja, előjoga, hogy ott maradjon az örökkévalóságig”. Egy hónappal később eltávolították a ZANU-PF vezetői tisztségéből, és a nevében elkövetett bűntettekért házi őrizetbe helyezték. Heves viták után végre belegyezett, hogy lemondjon, de csak azzal a feltétellel, hogy ő és a családja nem kerül bűnvádi eljárás alá, és kap tízmillió dollárt. Annyira elszántan meg akartak tőle szabadulni, hogy beleegyeztek. Drámai bukása után Mugabe kijelentette, hogy az esemény nem volt más, mint államcsíny, ezért törvénytelen. A zimbabwei bíróságok ezzel nem értettek egyet. Végre legördült a függöny egy erősen vitatható politikai pályafutás után, olyan pályafutás után, amely ígéretekből fakadt. Mugabe sokat invesztált az egészségügybe és az oktatásba, elérte a felnőttek írni-olvasni tudásának nagyfokú javulását. Népe jogaiért harcolt, reményt, büszkeséget és önbecsülést adott ott, ahol addig ilyen nem volt. Egy ideig „az imperializmus áldozatainak” bajnokaként állította be magát. Kielégíthetetlen ambíciója és mindent elsöprő hatalmi vágya azonban hamarosan elhomályosította a tisztánlátását. Az „ő országában” élő gazdag fehér gyarmatosítók iránti gyűlölete tüzelte becstelen viselkedését és sarkallta a véres diktatúrát, amelyre Zimbabwéban mindörökké úgy emlékeznek majd, mint az éhezés, a mészárlások és a félelem korszakára. Az összes nagy frázisa ellenére Robert Mugabe öröksége az erőszak és az árulás öröksége.

123

SZINGAPÚR ALAPÍTÓ ATYJA

LI KUAN JU ÍRTA: NELL DARBY

Henry Kissinger úgy jellemezte őt, hogy Li Kuan Ju azt akarta, állama a „kiválóságával érvényesüljön” – de vajon sikerrel járt?

i Kuan Ju (Lee Kuan Yew) olyan ember volt, aki előre látta, hogy a technológia uralkodóvá fog válni a világban, megváltoztatja, hogyan lehet kormányozni az embereket, mivel a mobiltelefonjukon és a televíziójukon keresztül hozzájutnak majd a hírekhez és információkhoz. Örömmel fogadta a sokszínűséget, mert életbevágónak tekintette egy állam sikerességéhez: elfogadni a különböző vallású és kultúrájú embereket – ez teszi lehetővé a legjobb elképzelések cseréjét és kifejlesztését, így segítve az országot, ahol sokféle népesség él. Ugyanakkor bírálta azt a gondolatot, hogy az állam segítse a társadalom legszegényebb tagjait, azzal érvelt, hogy ez végső soron finanszírozhatatlan és túl nagy adóssághoz vezet; vegyes érzései voltak a demokrácia előnyeit illetően. Erős vezető akart lenni, és mint ilyen, nem törődött a közvélemény-kutatásokkal, valamint hitte, hogy az emberek nem születtek egyenlőnek, ezért a kommunizmus kudarcra van ítélve. Ehelyett amellett érvelt, hogy a kapitalizmusnak értékes szerepe van, mert keményebb munkára készteti az egyéneket. Ezekből látható, hogy Li Kuan Junak, Szingapúr első miniszterelnökének, aki 31 évig uralkodott, bonyolult, talán ellentmondásos, sőt időnként látnoki meggyőződései voltak, de uralma alatt az ország egy apró harmadik világbeli államból a fejlett világ részévé vált – őt nevezik Szingapúr „alapító atyjának”. A nép körében csak „LKY”-nak nevezett férfi több mint 50 évig töltött be miniszteri pozíciókat, ő volt a leghoszszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök a történelemben, és 2015-ben bekövetkezett haláláig parlamenti képviselő maradt. Sok politikushoz és vezetőhöz hasonlóan végzettségét tekintve LKY jogász volt. 1923. szeptember 16-án, kínai szülők gyermekeként született Szingapúr brit gyarmaton. Az 1940-es évek végén Nagy-Britanniába költözött, hogy jogot tanuljon Cambridge-ben. Miután végzett, letette

124

Li Kuan Ju a nép között: gyerekekkel beszélget egy szingapúri utcán

LI KUAN JU

KI IRÁNYÍTJA A SAJTÓT?

A média megbéklyózása. Még 1971-ben Li Kuan Ju mondott egy beszédet a sajtó irányításának szükségességéről, ebben kijelentette, a sajtó szabadsága nem írhat felül más szempontokat. Erősen hitte, a sajtószabadság nem lehet fontosabb, mint a megválasztott kormány igényei, a sajtó nem számolhat be olyan történetekről, amelyek rombolják az ország „feddhetetlenségét”. Később azt állította, azért kell irányítania a médiát, hogy hatékonyan kormányozhassa az országot; nem követel támogatást, ha a sajtó nem fogadja el az intézkedéseit. Csak abban támogassák, amiben egyetértenek vele, „segítsenek” eljuttatni üzenetét a népéhez. Habár beszéde közel fél évszázaddal ezelőtt hangzott el, a szingapúri média továbbra is megfigyelés, szabályozás és ellenőrzés alatt áll. Bebizonyosodott, korlátozott a szólásszabadság a sajtóban, és az irányítás biztosítja, hogy a politikai ellenzéket olyan megszorításokkal nyomják el, amelyek meghatározzák, miként jelenhet meg a médiában. Az is bizonyos azonban, hogy az újságok a kormányzat cinkostársai: arról számolnak be, amiről a kormány azt akarja, hogy megjelenjen. Nem kényszerítik őket, hogy meghatározott módon írjanak, választhatnak, hogyan teszik ezt, ezért úgy szállítják a kormány által elvárt anyagokat, hogy erre nem is kell agreszszíven rávenni őket.

Li Kuan Ju az az ember, aki Szingapúr függetlensége mögött állt

Ez a szingapúri újságosbódé kiadványok sokaságát kínálja, az viszont szabályozás tárgya, hogy mit lehet megírni

125

A „TRÓN” MÖGÖTT ÁLLÓ ERŐ

Li Kuan Ju ruhái a Szingapúri Nemzeti Múzeumban

Azt mondják, minden nagyszerű férfi mögött egy nagyszerű nő áll. Li Kuan Ju tudós feleségével biztosan ez volt a helyzet. Amikor 2015-ben meghalt, Li Kuan Ju öt éve özvegy volt, a felesége, Kwa Geok Choo már 2010 októberében elhunyt. Nemcsak Li Kuan Ju, a sikeres, képesített ügyvéd, hanem a családja is magasan képzett volt. Kwa Geok Choo – aki titokban ment hozzá férjhez 1947-ben Londonban (1950-ben Szingapúrban újra összeházasodtak) – szintén jogász volt. A pár diákként ismerkedett meg egymással a Raffles College-ban, ahol a vizsgákon rendszeresen ők végeztek az első és a második helyen. A II. világháború után mindketten Angliába utaztak, hogy Cambridge-ben tanuljanak.

Kwa Geok Choo évfolyamelsőként végzett 1949-ben a Girton College-ban. Amikor visszatért Szingapúrba, az ország kevés női jogászainak egyike volt. Kwa Geok Choo 1955-ben egy jogi iroda társalapítója lett, 1987-ig dolgozott ott, de később is az iroda tanácsadója maradt. A Népi Akciópárt alapító tagjai közé tartozott, küzdött a nők jogaiért, és családtervezési projektekben is részt vállalt. Egy agyvérzést követően élete utolsó két évét úgy töltötte, hogy nem tudott beszélni. Halála után állami temetésben részesült.

Kwa Geok Choo foglalkozása jogász, egyúttal a miniszterelnök felesége és három gyerek édesanyja volt

a szakvizsgát, amely feljogosította, hogy ügyvédi praxist folytasson Nagy-Britanniában, de ő ehelyett inkább visszatért Szingapúrba. Már fiatalkorától megvolt benne a politikai tudatosság, s feltette a kérdést, miért kormányozzák országát ennyire autokratikus módon: gyarmat lévén kormányzó és törvényhozó tanács működött itt, de a tanácstagok többségét nem választották, hanem kinevezték. Ezek túlnyomórészt a szingapúri elit tagjai – gazdag kínai üzletemberek – voltak. LKY Nagy-Britanniából történt hazatérésekor, az 1950-es évek elején a politikai aktivisták egy szükséges alkotmányos reformért lázongtak, azért, hogy Szingapúrból független ország legyen. LKY és a hozzá hasonlóan gondolkodók csoportja kezdetben ezekkel az aktivistákkal lépett szövetségre az ország működtetésének megkérdőjelezésében, majd megalapította saját pártját, a radikálisabb Népi Akciópártot. 1954ben ő lett a párt főtitkára. A következő évben az ország új alkotmányt kapott, amely alapján a tanácsbeli pozíciók többségét választással kellett betölteni. A rá következő választások azonban csalódást okoztak: az LKY korábbi munkatársai által alapított

126

Munkafront Párt 13 helyet szerzett, saját Népi Akciópártja csupán hármat. Füstbe ment-e LKY álma arról, hogy kulcsszerepet játsszon az ország ügyeiben, még mielőtt belekezdett volna? Ő nem volt hajlandó ezt így tekinteni. Ehelyett elutazott Angliába a Londontól önállóságot követelni szándékozó szingapúri delegáció tagjaként. A tárgyalások azonban kudarcba fulladtak, ennek következtében Szingapúrban zavargások kezdődtek. Egy évvel később LKY egy másik delegáció tagjaként ismét Angliába utazott; 1958-ban segített letárgyalni, hogy Szingapúr megkapja az autonóm státuszt, és új alkotmányt fogalmaztak meg. 1959 nyarán ismét választásokat tartottak, amelyeken LKY is indult. A kolonializmus és a kommunizmus ellen, de a társadalmi reform és a szomszédos országokkal való szorosabb kapcsolatok mellett agitált. Pártja 43 helyet szerzett meg az 51-ből, és nagyrészt megvalósult Szingapúr önigazgatása. LKY lett az új állam első miniszterelnöke. Miniszterelnökként Li Kuan Ju azt vette fontolóra, hogyan tehetné jobbá a frissen autonómiát szerzett Szingapúrt. Ötéves tervet vezetett be, amelynek célja a nagyvárosi megújulás volt új

A Szingapúri Nemzeti Múzeum kiállításán LKY ügyvédi parókája is látható

lakások építésével, a gazdaság fejlesztése iparosítással, valamint az oktatási rendszer javítása. Nemzetközi kitekintésben javasolta, hogy Szingapúr olvadjon be Malajziába. Amikor Malajzia válaszul államszövetséget ajánlott Szingapúr és két további ország, Sabah és Sarawak bevonásával, LKY népszavazást tartott. A lakosság 70 százaléka helyeselte a javaslatot, így Szingapúr 1963-ban a Maláj Államszövetség tagja lett. A következő általános választást LKY pártja nyerte, ő maga pedig felhatalmazást szerzett második ciklusára. Hamarosan kampányba kezdett, hogy örökre vessenek véget a brit uralomnak Szingapúrban. Törekvései részben azért valósultak meg, mert komoly ellentétek merültek fel a Malajziai Államszövetségben. A föderáción belül a különböző etnikai csoportok és nemzetiségek közötti feszültségek 1964-ben felkelésekhez vezettek, legjelentősebbek az 1964-es kínai–maláj etnikai zavargások voltak, amelyek 22 életet követeltek. 1965 augusztusában LKY aláírta Szingapúr és a föderáció különválásának, valamint Szingapúr teljes függetlenségének dokumentumát, noha a kudarc miatt csalódott volt. Hitte, hogy Szingapúrt és Malajziát összeköti a földrajzi helyzet, a gazdaság, a rokonsági szálak, aggódott, mi történik majd ezután – egy frissen függetlenné vált állam vezetője volt, amelynek erőforrásai nagyban függtek Malajziától –, talán ez is okozta, hogy eltűnt, elrejtőzött egy távoli szigeten, ahol álmatlansággal küszködött. A parlamentet nem hívták össze, így a kormányzás kevéssé volt hatékony addig, amíg hat hét múltán vissza nem tért. A hatalomba visszatérve LKY ismét bekapcsolódott a világpolitikába, Szingapúr belépett az ENSZ-be, majd a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségébe; független államként megszilárdította helyzetét. Igen komoly erőfeszítést tett, hogy felépítse és népszerűsítse országa identitását, amely multikulturalizmuson és vallási türelmen alapult, a vallási és etnikai erőszak elkövetőivel szembeni jogorvoslat lehetőségével. LKY Szingapúr gazdaságának jobbítására is tett erőfeszítéseket, bátorította a külföldi befektetőket, és nemzetközi pénzügyi központtá fejlesztette az országot. Új ágazatokat is beindítottak, ilyen volt például a nemzeti légitársaság.

LI KUAN JU

Virágokkal gyászolták a volt miniszterelnök halálát

Li Kuan Ju időskorában. 91 évet élt

A fejlesztések mellett – és amellett, hogy lesújtottak a korrupcióra – több megkérdőjelezhető intézkedés is született. Az 1960-as években bevezettek egy családtervezési programot, arra ösztönözve a párokat, hogy ha már van két gyerekük, sterilizáltassák magukat, a kettőnél több gyermekes családok pedig kevesebb támogatást kaptak. Egy másik kampány arra buzdított, hogy a szingapúri férfiak vegyenek feleségül egyetemet végzett nőket. LKY aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a diplomás nők egyedülállók maradnak, és igyekezett kihangsúlyozni azokat az „előnyöket”, amelyeket ezek a nők a férfiaknak nyújthatnak. A tanult nők esetében eltekintett a kétgyerekes „limittől” is, arra biztatva őket, hogy szüljenek többet. Nem meglepő, hogy a célba vett nők sértőnek találták a nézeteit, a „limites” kampány pedig zuhanó születésszámot eredményezett, amely aztán ahhoz vezetett, hogy minden házas nőt – nem csak a diplomásokat – nagyobb család vállalására ösztönöztek. LKY nem csak a kisbabákra koncent-

országát. Hét egymást követő választáson vezette sikerre pártját, de 1990 novemberében, 67 éves korában – akkor már a világ légrégebben hivatalban lévő miniszterelnökeként – lemondott. Karrierjét viszont nem adta fel teljesen, „vezető miniszter” elnevezéssel az új kormány tanácsadója lett, és még két évig a Népi Akciópárt főtitkára maradt. Továbbra is mondott beszédeket, adott interjúkat, s kiadott egy könyvet a nyelvtanulás – konkrétan a mandarin kínai – fontosságáról. Li Kuan Ju 2015-ben halt meg, igen idősen, 91 éves korában, halálakor egyhetes nemzeti gyászt rendeltek el Szingapúrban, több mint egymilliónyian rótták le kegyeletüket a parlament épületében elhelyezett ravatalánál. LKY jelentős örökséget hagyott maga után. Uralma alatt Szingapúrból soknemzetiségű, fejlett világbeli ország lett. Szándékosan az angolt tette meg hivatalos nyelvvé, hogy elősegítse a Nyugattal való kereskedelmet, és hogy az iskolás gyerekek kétnyelvűek legyenek, miközben meg-

„IRÁNYÍTÁSA ALATT TARTOTTA A MÉDIÁT, KORLÁTOZTA A TÜNTETÉSEKET, SAJTÓPEREKET INDÍTOTT AZ ELLENÁLLÁS MEGAKADÁLYOZÁSÁRA” A Reagan és a Li házaspár Washingtonban, 1985-ben LKY sok nyugati vezetővel találkozott: 2006-ban George W. Bushsal is

rált; foglalkoztatta ezeknek az apróságoknak – a leendő iskolásoknak – az oktatása is. Híve volt a rosszul viselkedők testi fenyítésének, legyen szó iskolás gyerekről vagy bűnelkövetéssel vádolt felnőttről. A brit uralom alatt vezették be ezt a büntetést Szingapúrban, s az ország függetlenné válása után is folytatták, sőt, kiterjesztették ennek gyakorlatát. Egyre több vétséget büntettek botozással, beleértve a droghasználatot és az illegális bevándorlást is. 1994-ben még egy vandalizmussal vádolt amerikai tinédzsernél is ezt alkalmazták – az esetet nyomon követő sajtótudósítások derítettek fényt erre a büntetési formára. LKY azonban rendületlenül kitartott mellette, szerinte a hatalom eszközeként volt szükséges a testi fenyítés. Politikai karrierje hosszú volt, de LKY tudta, mikor van itt az ideje, hogy másokra bízza

őrzik nemzeti identitásukat és az anyanyelvüket is. Másrészt viszont irányítása alatt tartotta a médiát, korlátozta a tüntetéseket, sajtópereket indított az ellenállás megakadályozására azok ellen, akik nem értettek vele egyet, noha amellett érvelt, hogy a jogállamiság szükséges a gazdasági jóléthez. Azt állította, Szingapúr tudásalapú társadalom (meritokrácia), de elitista rendszert vezetett be, ahol a kínai nemzetiségűeknek nagyobb volt a hatalmuk, mint a maláj vagy indiai származásúaknak. Úgy tudni, kormánya és hivatalnoki gárdája elkerülte a némely más országban járványos méretű korrupciót, de a rokonok, barátok előnyben részesítése, a nepotizmus virágzott. Halálakor olyan országot hagyott hátra, amelynek továbbra is voltak gondjai, de sok mindent elért – egy országot, melyet kétségtelenül szeretett.

127

CSANG KAJ-SEK

ÉS A MODERN KÍNA

Csang Kaj-sek a Kínai Nacionalista Párt, a Kuomintang vezetőjeként több mint húsz évig uralkodott az országon, de veszített a Mao Ce-tung vezette kommunistákkal szemben. ÍRTA: MIKE HASKEW

ína története 5000 évre nyúlik vissza, de ennek a 20. század eleje volt az egyik legviharosabb időszakasza. Az európai gyarmatosító befolyás ingadozása és a növekvő nacionalista hullám közepette, amely felkeltette a kínai nép aktivitását és a mandzsu Csing-dinasztia trónfosztásához vezetett, az államférfi és forradalmár Szun Jat-szen lett a Kínai Köztársaság atyja és első elnöke. Szun Jat-szen árnyékában egy Csang Kajsek nevű fiatal nacionalista a képességei és befolyása okán kiemelkedett társai közül. Szun Csang Kaj-sek és felesége Roosevelt és Churchill társaságában

128

Jat-szen 1925-ös halálakor Csang átvette a Kínai Nacionalista Párt – közismert nevén a Kuomintang – vezetését. Csang uralma alatt folytatta a modern Kína egyesítését, harcolt a kommunista lázadással, küzdött a japánok ellen a II. világháborúban, elnyerte a nyugati hatalmak pártfogását, végül elvesztette az ország feletti hatalmát, és Tajvan szigetére menekült. A Kínai Köztársaság vezetőjeként Csang erősen antikommunista volt, könyörtelenül elnyomta a másként gondolkodókat – karizmatikus, magával ragadó diktátor volt, aki szoros

CSANG KAJ-SEK kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával. Csang gyakorlatias és időnként kegyetlen volt. Azután is nemzetközi szereplő maradt, hogy a kommunisták megbuktatták a nacionalistákat, és 1949-ben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig Tajvanon ő volt a nacionalista kormány feje – egy olyan kormányé, amelyet az Egyesült Államok hosszú ideig Kína törvényes képviselőjének ismert el. Csang Kaj-sek a keleti, tengerparti Csöcsiang tartományban született 1887. október 31-én. Apja, Csiang Csao-cung jómódú sókereskedő és gazdálkodó volt, aki a kisfiú nyolcéves korában meghalt. Csang később azt írta, hogy anyja, Vang Caj-jü „a konfuciánus erények megtestesítője” volt, ezzel a kínai konfucianizmus vallási és filozófiai hagyományaira utalt. Csang, aki csintalan és koraérett gyerek volt, már fiatalon érdeklődni kezdett a katonaság iránt. 1905-ben, 18 évesen beiratkozott Észak-Kínában a paotingi katonai akadémiára, egy évvel később pedig Japánba utazott és jelentkezett a Tokió Sinbu Gakkó katonai előkészítő iskolába, hogy felkészüljön a Japán Császári Katonai Akadémiára. Képzése befejeztével belépett a japán hadseregbe, ahol 1909-től 1911-ig szolgált. Japánban töltött ideje során egy szintén Csöcsiangból származó diáktársa, Csen Cse-mej ajánlására tagja lett Szun Jat-szen titkos forradalmi mozgalmának. Amikor 1911 őszén kitört a fegyveres forradalom a mandzsu Csing-dinasztia ellen, Csang Kaj-sek visszatért Kínába, és több csatában is harcolt. A forradalmat zaklatott évek követték, Csang ezeket részben Sanghaj-

„KÍNA LEGERŐSEBB POLITIKAI VEZETŐJEKÉNT CSANG MEGPRÓBÁLTA MEGVALÓSÍTANI SZUN JAT-SZEN ÁLMÁT, AZ ÚJRAEGYESÍTETT ORSZÁGOT” ban, részben száműzetésben töltötte Japánban. Szun Jat-szen 1918-ra túljutott a háttérbe-szorítottság időszakán, és ismét emelkedni kezdett. Amikor Szun Kanton városába érkezett, Csang Kaj-sek csatlakozott hozzá, és belépett a Kínai Nacionalista Pártba. A hatalomért folyó harcokban Csang hűséges maradt Szun Jat-szenhez, ezzel elnyerte annak tartós bizalmát. Amikor Szun Jat-szen megszilárdította kormányzását, Csang szerepe nagyobb jelentőséget kapott, kinevezték Szun vezérkari főnökévé. 1924-ben Csang Kantonban megalapította a Vampoa Katonai Akadémiát, s megkezdte egy félelmetes nacionalista hadsereg felállítását. Az ezt megelőző hónapokban a Szovjetunióba utazott – a szervezeti felépítés, valamint a kiképzés rendszerének nagy részét a szovjet Vörös Hadsereg mintájára alakította ki. Csangot szovjet katonai tanácsadók segítették, és a kommunista ország felszerelést is küldött az új hadseregnek. Eközben Szun Jat-szen kibővítette a Kuomintang arculatát, és megengedte, hogy kommunisták is a nacionalista párt tagjai lehessenek. Csak Szun halála után kezdődött meg a kommunista és a konzervatívabb elemek széthúzása a

Kuomintangon belül. Az ezután következő hatalmi harcban Csang győzedelmeskedett, győzelmében kulcsszerepet játszott a szovjet támogatás. Ironikus módon Csang a Kuomintangban a kommunista elemekkel szembeni szisztematikus és kegyetlen tisztogatásba kezdett, megágyazva ezzel annak az összecsapásnak, amely aztán évekkel később őt taszította bukásba. Kína legerősebb politikai vezetőjeként Csang továbbra is megpróbálta megvalósítani Szun Jat-szen álmát, az újraegyesített országot. Miközben megsemmisítette a Kuomintangon belüli kommunista ellenzéket, 1927 tavaszán nacionalista csapatokat küldött Sanghaj és Nanking elfoglalására. Dél-Kína sűrűn lakott városai és tartományai rövid idő alatt a Kuomintang uralma alá kerültek, de Észak-Kínában az ádáz és független hadurak továbbra is hatalmas területek fölött uralkodtak. A nacionalista csapatoknak sikerült e területek nagy részén átvenni az irányítást, és 1928-ra Csang Kaj-sek egy új, központi kormány vezetőjének nyilvánította magát Nankingban. Csang kínai államfőként olyan reformprogramokat vezetett be, amelyek a társadalom

Csang Kaj-sek kommunista riválisával, Mao Ce-tunggal koccint

129

minden részét érintették. A konfucianizmus felélesztését támogatta az „Új Élet Mozgalmon” keresztül, amely az erkölcsi és kulturális újjáéledés lendületével akarta egyesíteni a népet. Gazdasági és oktatási reformot is végrehajtott, és megpróbálta bevezetni a „kuojüt”, egy nemzeti nyelvet a hatalmas országban beszélt sok dialektus helyettesítésére. Hatalma főként a sűrűn lakott nagyvárosokra koncentrálódott, míg a kommunisták a vidéki területeken tartottak ki, és a kínai népesség túlnyomó többségét kitevő parasztságtól szereztek támogatást. Sanghajban Csang brutálisan leverte a kommunista ellenállást. 1927. április 12-én nacionalista hadserege kommunista szimpatizán-

KÍNA LEGERŐSEBB ASSZONYA Csang Kaj-sek 1927. december 1-én összeházasodott Szung Mej-linggel, Szun Jat-szen özvegyének egyik húgával. Szung Mej-ling Kína first ladyje, valamint az elkövetkező években az egyik legbefolyásosabb politikai és diplomáciai tényező lett Csang kormányzatában. Madame Csang – általában így ismerték – indította útjára az 1930-as évek Új Élet Mozgalmát, és a törvényhozásban is közreműködött. A Kuomintang Központi Végrehajtó Bizottságának tagja lett. Amikor a szövetségesek beléptek a II. világháborúba, Szung Mejling a nacionalista kormány fő diplomáciai szószólójává vált, vonzerejét is bevetette, és kemény nyomást is gyakorolt az amerikai katonai és kormányzati vezetőkre. A háborús évek alatt többször is elutazott az Egyesült Államokba, hogy támogatást szerezzen a nacionalista kormánynak. Háromszor szerepelt a Time magazin címoldalán, és a lap 1937. január 3-i számában a házaspár lett az „Év embere és az év felesége”. 1943-ban ő volt az első kínai és a második nő, aki beszédet mondott az USA kongresszusának plenáris ülésén. A tajvani évei során különböző globális jótékonysági ügyeket támogatott. Férje halála után Madame Csang Tajvanról New Yorkba emigrált. 2003. október 23-án, 105 éves korában ott hunyt el.

sok százait ölte meg a sanghaji mészárlásként ismert incidensben. Ha a politikai érdekei úgy kívánták, Csang a kínai társadalom kapitalista elemeit is bírálattal és elnyomással sújtotta. Ám a kommunisták nem voltak hajlandók csendben távozni. Erősen kritizálták a nacionalista hadsereg elit tagjait, Csang rezsimjét korruptnak jellemezték, és saját kormányukat nyilvánították Kína törvényes hatalmának. Országon belüli országot alapítottak: a Kínai Szovjet Köztársaságot. 1934-re a hosszan elnyúló polgárháborúban Csang a döntő katonai győzelem közelébe került. Ötödik hadjárata során erői majdnem bekerítették a kommunista haderőt. Maót azonban figyelmeztették, hogy hadserege veszélyben van, ezért szervezett visszavonulást hajtott végre, ez volt a legendás „hosszú menetelés”. A visszavonulás során Mao lett a kommunista mozgalom vitathatatlan vezetője, aki végül kiütötte Csangot a hatalomból. Csang időszakos katonai hadjáratokat is vezetett a szembeszegülő hadurak ellen Észak-Kínában. Ezek a hadműveletek meggyöngítették katonai erejét, az államkincstár számára pedig rendkívül költségesnek bizonyultak.

Madame Csang Kaj-sek rádióbeszédet mond, megköszönve az amerikai népnek, hogy támogatta Kínát a Japánnal vívott hosszú háborúban Csang a kínai vezető, Szun Jat-szen mellett állva – 1924

130

1931-ben súlyos külső fenyegetés jelentkezett. Japán csapatok elfoglalták az északi Mandzsúria tartományt, annektálták, és létrehozták a Mandzsukuo bábállamot. Csang kezdetben inkább a kommunista fenyegetésre és nem a külföldi invázióra koncentrált. Ahogy azonban a japánok területeket szereztek Kínában, Csang szövetségesei ingadozni kezdtek, majd rákényszerítették vezetőjüket, hogy a japánok elleni harcot tegye elsődlegessé. 1936 decemberében Csang Észak-Kínába utazott, hogy összehangolja a kommunista fegyveres erők és a frissen felállított államuk elleni megújított offenzívát. Több tábornoka is háborgott a folytatódó kommunistaellenes harc miatt, miközben az fenyegetett, hogy a japánok egyre nagyobb kínai területeket rohannak le. December 12-én Jang Hu-cseng tábornok vezetésével több parancsnok elrabolta Csangot. A részt vevő vezetők közt ott volt Csang Hszüe-liang, akinek csapatai a frontvonalban küzdöttek a kommunisták elleni legutóbbi csatákban, miközben szülőföldjét, Mandzsúriát még mindig kegyetlen megszállás alatt tartották a japánok. Tábornokai két hétig tartották fogva Csang

CSANG KAJ-SEK

Kína vezető házaspárja az amerikai Joseph Stilwell tábornokkal

Csang Kaj-sek, a teljhatalmú politikai vezető nacionalista csapatoknak tiszteleg

Kaj-seket, ez az esemény a hsziani incidensként vált ismertté. Miután Csang kiszabadult a fogságból, hangnemet váltott, laza szövetséget javasolt a kommunistákkal a megszálló japánok ellen. Ugyanakkor megtorlást akart, s miután visszatért a fővárosba, Nankingba, elrendelte Csang Hszüe-liang házi őrizetbe helyezését, összeesküvő társait pedig begyűjtötték és haladéktalanul kivégezték. A következő évben a japánok nagy támadást indítottak Kína ellen, kirobbantva a második kínai–japán háborút. Bár a japánok sohasem tudták az ázsiai szárazföldön fekvő hatalmas szomszédjukat teljesen leigázni, sikerült óriási területeket szerezniük, jelentős kínai városokat foglaltak el, és az uralmuk alá került részeken zsarnokoskodtak. A japán csapatok bevették Sanghajt. Három hónapig tartó véres hadjárat volt ez, amely 1937 novemberében ért véget. A küzdelem során Csang Vampoa akadémián kiképzett elit csapatait alaposan megtizedelték. Több mint 200 ezer katona – sokukat német katonai tanácsadók segítségével képezték ki – esett el, sebesült meg vagy esett fogságba. Amikor a japánok elfoglalták Nankingot, Csang és kormánya a dél-kínai Csungkingba menekült. A japán katonák szörnyűséges rémtetteket követtek el a volt fővárosban, válogatás nélkül gyilkoltak és fosztogattak abban az őrjöngésben, ami a történelembe „nankingi mészárlás” néven került be. Ennek ellenére a japánok

azon törekvését, hogy inváziójukkal egész Kínát hónapok alatt meghódítsák, meghiúsította Csang erőinek és ideiglenes szövetségeseinek, a kommunistáknak a folytatódó ellenállása. A kínaiak négy évig egységesen kiálltak japán ellenségükkel szemben. Aztán 1941-ben a szövetséges hatalmak hadba léptek Japán ellen, Csangot pedig a Nyugat hősként ünnepelte, aki elkötelezett harcostárs a közös ellenség legyőzésében. A kínaiak a II. világháború minden szakaszában több mint egymillió japán katonát kötöttek le, ezáltal meggyengítették Japán katonai ellenálló képességét a Csendes-óceán és az ázsiai kontinens más területein. A nacionalisták és a kommunisták között fennálló gyanakvás és bizalmatlanság azonban 1941-ben a kapcsolatok elhidegüléséhez és a hasznos partnerség végleges megszakításához vezetett. Egyes megfigyelők jelzése szerint Csang vonakodott fegyveres erőit a japánok ellen felhasználni, arra számítva, hogy majd az Egyesült Államok és Nagy-Britannia megnyeri a II. világháborút a Csendes-óceánon, és ő megőrizheti katonai erejét a kommunistákkal vívott polgárháború újrakezdéséhez, amiről tudta, hogy be fog következni. A szövetségesek ügye iránti elkötelezettsége ellenére az Egyesült Államoktól kapott közvetlen segítség sosem érte el azt a szintet, amelyet Csang kért. Mi több, a brit miniszterelnök, Winston Churchill soha nem bízott Csangban, a szovjet miniszterelnök, Joszif Sztálin pedig

tartott a várható nehézségektől, amelyeket a háború utáni ázsiai terveiben egy erős Kína okozhat. Csang mégis jelentős elismerést vívott ki a Japán fölötti II. világháborús győzelemhez való kínai hozzájárulással. A Négy Nagy tagjai közé került Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Churchill brit miniszterelnök és Sztálin szovjet vezető mellett. Végül Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja is lett. A II. világháború 1945-ben véget ért, ám Csang nehézségei korántsem szűntek meg. Fenyegetett a nacionalisták és kommunisták közötti polgárháború újraindítása, amely az 1920-as évek óta hol fellángolt, hol abbamaradt. A II. világháborúban Csang kezdte elveszíteni a parasztság által nyújtott amúgy is csekély támogatást, elsősorban azért, mert eleinte a kommunisták elleni harcra koncentrált a japánok helyett, kormányzatában széles körű volt a korrupció, valamint továbbra is a nagytőkét, a nagybirtokosokat és a tehetőseket támogatta. Ellenben a kommunistákban a parasztság a felszabadítókat látta. 1945 decemberében George C. Marshall tábornok vezetésével amerikai küldöttség utazott Kínába, hogy beindítsa a nacionalisták és a kommunisták közötti párbeszédet. Marshall azt remélte, összehozhat egy koalíciós kormányt, de a próbálkozás kudarcot vallott. A II. világháború vége után egy évvel ismét kitört a polgárháború. Mao Ce-tung a kitartásával és személyes hatásával a vidéki területeken

HASZNOS VALLÁSVÁLTÁS Csang Kaj-sek 11 évvel volt idősebb menyasszonyánál, Szung Mej-lingnél, és amikor összeházasodtak, még csak nemrég vált el első feleségétől. A kilátásban lévő házassági kötelék nem töltötte el örömmel Szung anyját, a kapcsolat legkényesebb pontja pedig Csang buddhista vallása volt. Gyakorlatias lévén, Csang bizonyítékként bemutatta anyósának a válási papírokat, megesküdött, hogy megszakítja kapcsolatát ágyasai-

val, és megfogadta, hogy áttér a keresztény hitre, arra a vallásra, amelyet felesége és annak családja gyakorolt. Csang elmagyarázta az anyósának, hogy fokozatosan fog áttérni, és hogy régi hitének elhagyása időt vesz igénybe, mert „nem lehet lenyelni, mint egy pirulát”. Szung adott a férjének egy bibliát, amelyet az tanulmányozott és kétszer alaposan átolvasott, mielőtt hivatalosan áttért a keresztény hitre. Házasságkötésük

után három évvel megkeresztelkedett és a protestáns metodista felekezet tagja lett. Csang vallásváltása politikailag hasznos volt, mert így szorosabb szövetségbe került Szun Jat-szen családjával és szellemi örökségével. Mindamellett egyes történészek arra jutottak, hogy áttérése valódi, keresztény hite valóban erős volt, hitt a keresztény alapelvekben, amelyek csak tovább erősítették konfuciánus erkölcsiségét.

131

Csang és Dwight D. Eisenhower végiggördül egy díszfelvonuláson

könyörtelen kommunista erőt kovácsolt össze, és hogy a dolgok még bonyolultabbak legyenek, Csang hibákat követett el fegyveres erői irányításában. A kommunisták gyorsan átvették a hatalmat körülbelül százmillió kínai fölött, 1948ra a fő központok az irányításuk alá kerültek. Novemberben Maóé lett Mukden. 1949 januárjában a kommunista erők elfoglalták Pekinget, a Kínai Népköztársaság eljövendő fővárosát. Csang nem tudta többé kézben tartani a kormányzást, és az Egyesült Államok dilemma elé került. A kezdődő hidegháború egyik fókuszpontja Ázsiában volt, így sok nyugati megfigyelő számára Csang és a nacionalisták jelentették a kommunizmus elleni védőbástyát. A polgárháború alatt az USA jelentős gazdasági és katonai segélyeket tartott vissza a Csang-kormányzat nyilvánvaló, széles körben elterjedt korrupciója miatt. 1949. január 21-én a romló katonai helyzet és a vezetése iránti csökkenő bizalom következtében Csang lemondott Kína elnöki posztjáról. Ebben a helyzetben Li Tszung-csön vette át a kormányzás gyeplőjét, de a kommunista áradattal nem lehetett megbirkózni. Csang nacionalista kormányának maradékával Tajvan szigetére menekült, ahol egy autoriter rezsimet hozott létre, amely a Nyugat számára a kommunizmus ázsiai elterjedése elleni védőbástyként továbbra is vonzerőt jelentett. A Nyugatnak a Kínában létrejövő kommunista rendszer miatti aggodalma akkor hágott a tetőfokára, amikor 1950-ben háború tört ki a

132

Koreai-félszigeten, valamint a Ho Si Minh vezette marxista felkelés Francia Indokínában azzal fenyegetett, hogy destabilizálja egész Délkelet-Ázsiát. Csang megalapozta kormányzatát Tajvanon, és elkezdte bevezetni azoknak a gazdasági és társadalmi programoknak egy részét, amelyek az anyaországban nem bizonyultak fenntarthatónak – valószínűleg Kína hatalmas kiterjedése és a számos társadalmi réteg miatt, amelyek gyakran szembementek az ő célkitűzéseivel. Az 1950-es évek közepére a nacionalista kormány élvezhette a gazdasági fellendülés gyümölcseit. A prosperitás igazolta Csang intézkedéseit; a kínai tőkések és szabadpiaci vállalkozók új generációjának megteremtőjeként magasztalták. 1954-ben az USA és Csang kormánya kölcsönös védelmi szerződést írt alá, amely garantálta a szigetország biztonságát. A szerződésre részben a kommunisták miatt volt szükség, akik még mindig valódi fenyegetésnek tartották Csangot és a nacionalistákat. Az Egyesült Államok és sok más ország több mint húsz évig Csang rezsimjét ismerte el Kína törvényes kormányzatának. Az idő múlásával azonban egyre nehezebb volt nem tudomást venni a kommunista népköztársaság gazdasági erejéről. 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök fordulópontot jelentő látogatást tett a kommunista Kínában, tárgyalt Maóval és Csou En-laj miniszterelnökkel. A találkozó enyhülési időszakot hozott, az Egyesült Államok és a népköztár-

saság kapcsolatai javultak – Csang kárára. Amikor a történelmi találkozó megtörtént, a kívülálló Csang már 84 éves volt, és egészsége megromlott. Egyéb aggasztó bejelentések mellett Nixon elfogadta azt az elvet, hogy Tajvan „nagy” Kína része, azt sugallva, hogy a sziget végső soron a népköztársaság egyik tartománya. 1972 májusában Csang fiát, Csang Csing-kuót nevezték ki a tajvani kormány miniszterelnökévé. Három évvel később és 26 évvel Tajvanra érkezése után Csang Kaj-sekkel szívroham, veseelégtelenség és tüdőgyulladás végzett 87 éves korában. Tajvanon egy hónapos gyászt rendeltek el. Csang közel háromnegyed évszázadon keresztül központi szereplő volt Kína politikai és társadalmi életében. Jellemhibái ellenére – többek között hirtelen haragú volt, és készséggel, szívtelenül, vaskézzel elnyomta az ellenzéket, ha erre volt szükség – képes volt túlélni a nacionalisták polgárháborús vereségét és létrehozni egy olyan gazdasági rendszert, amely a tajvani emberek látványos életszínvonalával dicsekedhetett, amely Japán után a második helyen állt az ázsiai országok sorában. Talán még jelentősebb, hogy Csang kormánya szilárdan ragaszkodott helyéhez az ENSZ Biztonsági Tanácsában még négy évvel a vezető halála után is, egészen 1979-ig. 1979. január 1-én az USA hivatalosan megszakította kapcsolatait Tajvannal, és felvette a hivatalos diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal.

PINOCHET, THE POWER-HUNGRY CSANG SOLDIER KAJ-SEK Időskori kép Csangról, aki közel három évtizeden át uralkodott Tajvanon

133

BAGDAD MÉSZÁROSA

SZADDÁM HUSZEIN Hogyan ragadta meg egy csonka családból jött nacionalista forradalmár a legfőbb hatalmat Irakban, és hogyan lett a Nyugat harcias ellenfele? ÍRTA: SCOTT REEVES

csecsemő, akit Szubha Tulfáh al-Muszallát 1937 áprilisában szült az iraki El-Audzsa faluban, a Szaddám nevet kapta, ez arabul azt jelenti, „aki szemben áll”. Megfelelő névnek bizonyult a zűrzavaros család legújabb tagja számára. Szaddám apja, Huszein Abdel-Madzsíd hat hónappal korábban elhagyta a családot, így sosem látta a fiát. Szaddám a 13 éves bátyjára sem emlékezhetett, aki röviddel az ő születése után meghalt rákban. Három évig nagybátyjánál, Hajralláh Tulfáhnál lakott, aki buzgó

szunnita és szenvedélyes nacionalista volt, de amikor Tulfáh 1941-ben börtönbe került a britek elleni lázadásban játszott szerepéért, őt visszavitték anyjához, aki közben újra férjhez ment. Huszein mostohaapja azonban durván bánt a gyerekkel, aki tízéves korában visszaszökött a nagybátyjához, röviddel azután, hogy Tulfáhot kiengedték a börtönből. A Huszein családhoz hasonlóan Irakban is zavaros volt a helyzet. Arab nacionalista mozgalmak alakultak, és Szaddám, akire nagy befolyással volt a nagybátyja, húszéves korában

SZADDÁM FIAI Szaddám szándéka az volt, hogy halála után továbbra is a Husszein család uralkodjon Irakban. Először idősebb fia, Udaj volt a kiszemelt utód. Ő azonban bűnözőként volt hírhedt, a nemi erőszakot és a gyilkosságot is beleértve. 1996-ban Udaj túlélt egy merényletet, de lassú lábadozása lehetőséget adott apjának, hogy félreállítsa fékevesztett fiát. 2000-ben

134

Szaddám a másodszülött fiát, Kuszajt jelölte meg új utódjelöltként. Kinevezték az elit Iraki Köztársasági Gárda és a Különleges Biztonsági Szervezet élére. Őt bízták meg a mocsári arabok és síiták lázadásainak brutális leverésével. Apjuk rezsimjének bukása után hatórás tűzharcban mind Udajt, mind Kuszajt megölték.

belépett az arab nacionalista Baasz Pártba. A következő évben megbuktatták II. Fejszál királyt, és kikiáltották a köztársaságot. A Baasz Párt kezdetben támogatta Kászim tábornok puccsát, de hamar ellene fordultak, mert nem csatlakozott Egyiptom és Szíria rövid életű uniójához, Nasszer Egyesült Arab Köztársaságához. Huszein először a Kászim ellen 1959. október 7-én elkövetett baaszista merényletkísérletben tűnt ki. Ez kudarcot vallott, vélhetően azért, mert az egyik merénylő – egy Szaddám Huszein nevű fiatal, lövöldözést szerető újonc – túl

SZADDÁM HUSZEIN hamar nyitott tüzet a miniszterelnök autójára. Noha Kászim életben maradt és megmenekült, Huszein szerepét a merényletben később felnagyította a propaganda: azt mondták, ő fogta össze az egész műveletet, amikor bekövetkezett a zűrzavar, és egy lövedéket is kimetszett a húsából, mielőtt keresztülutazott az országon, hogy Szíriában biztonságban legyen. Huszein négy évet töltött száműzetésben, csak 1963-ban tért vissza Irakba, miután baaszista puccsal Kászimot megbuktatták, majd kivégezték. Az év végén azonban ismét puccs következett, amelynek során az új köztársasági elnök, Abd asz-Szalám Árif a kormányzat sok baaszista tagjától megszabadult, Huszeint letartóztatták és bebörtönözték, ismét merényletkísérlettel vádolták, ezúttal az elnök ellen. Huszein 1966-ban szabadult a börtönből, és sebesen emelkedett a Baasz Párt ranglétráján. Beválasztották a párt Iraki Regionális Parancsnokságába, ahol rövidesen megbízott titkár lett. Miután a Baasz Párt kettészakadt iraki és szíriai részre, Huszein létrehozta a párt biztonsági szolgálatát, amelyet ő irányított. Két év múlva az Iraki Baasz Párt újabb puccsot hajtott végre, amellyel megbuktatták Abd ar-Rahmán Árif elnököt, aki időközben elhunyt fivére helyére lépett. Huszein fegyverrel kényszerítette Abd al-Razzak an-Najf miniszterelnököt az ország elhagyására, habár An-Najf valójában támogatta a puccsot, ő maga pedig Irak miniszterelnök-helyettese lett. Tekintve az előző évtized felfordulásait, a következő néhány évben Huszein a politikai stabilitás és gazdasági növekedés jelentős korszakát hozta létre. 1972. június 1-én államosította az iraki nemzetközi olajérdekeltségeket –

Huszein és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. A diktátor az Iránnal és a Nyugattal való konfliktusai miatt kereste az arab világ támogatását

a váratlan döntés a következő évben, az 1973-as olajválság idején az egekbe röpítette az árakat. Hatalmas vagyon zúdult az országba: az éves olajbevételek kevesebb mint félmilliárd dollárról több tízmilliárdra nőttek. Ez lehetővé tette, hogy Huszein társadalombiztosítási programot vezessen be, amely példa nélkül állt a Közel-Keleten: az ingyenes iskoláztatás segítette az írástudatlanság arányának csökkentését, az ingyenes egészségügyi ellátás pedig növelte a várható élettartamot, amiért Huszein kitüntetést kapott az UNESCO-tól. Új utak épültek, új

Irán 1980-as megtámadása hamarosan ádáz felmorzsoló háborúvá alakult, amely közel nyolc évig tartott

iparágakat ösztönöztek állami támogatással, és modernizálták a mezőgazdaságot. Huszein nélkülözhetetlen volt, annál is inkább, mert az idősödő elnök, Ahmed Haszan al-Bakr egészsége kezdett romlani. Amikor Al-Bakr 1979. július 16-án lemondott, utódjaként Huszein volt az egyetlen reális választás. Huszein aztán napokon belül megmutatta, hogy könyörtelen, ha a hatalom megtartásáról van szó. A Baasz Párt vezetőinek július 22-i gyűlésén bejelentette, hogy áruló összeesküvést leplezett le a pártban, és a teremben lévők közül 68 embert azonnal letartóztatott. Egyesek kivégzőosztag elé kerültek, a fegyvereket

Saddam Hussein combined popular policies with repression to maintain a firm grip on Iraq

135

A SIVATAGI VIHAR

HADMŰVELET

Az olajárak miatti konfliktusként kezdődött, ebből lett a gyilkos első öbölháború – és megalázó veszteség Iraknak. Amikor Szaddám Huszein 1990-ben megtámadta Kuvaitot, talán azt várta, hogy a világ félreáll, de az ENSZ egy katonai akció indításával reagált. George Bush amerikai elnök és Margaret Thatcher brit miniszterelnök vezetésével 35 ország szövetsége indított hadműveletet, hogy felszabadítsa Kuvaitot az iraki megszállás alól. Az öthetes légi és haditengerészeti bombázás 1991. január 17-én kezdődött. Kamerák vették, ahogy a lézervezérlésű bombák lerombolják a célpontokat, és ezt világszerte közvetítették a tévék. Az irakiak válaszul Scud rakétákat lőttek ki Izraelre, remélve, hogy kiprovokálják az izraeli megtorlást, amely ráveheti az arab országokat

a szövetségből való kilépésre. Ám az izraeliek nem vágtak vissza, és február 24-én megkezdődött a szárazföldi hadművelet. Kuvaitot hamar felszabadították, bár a visszavonuló iraki csapatok a felperzselt föld taktikáját követve 700 olajkutat felgyújtottak. Az előrenyomulás csupán 100 órán át tartott. Kuvait felszabadításával a szövetség elérte célját, fegyverszünetet hirdettek és véget vetettek a konfliktusnak. Irakot határozottan legyőzték, de hagyták, hogy Huszein hatalmon maradjon, és vaskézzel uralkodjon Irakon egészen 2003-ig, amikor egy másik USA vezette szövetség jött, de akkor már egy másik Bush elnökkel az élen.

A szövetségesek légi fölénye következtében Irak képtelen volt komoly ellenállást kifejteni

Huszein szobrának ledöntése Bagdad központjában uralmának szimbolikus végét jelezte – bár eddigre maga a diktátor már elmenekült

136

pedig a többi állítólagos összeesküvőnek kellett elsütnie. A következő pár napban még baaszisták százait végezték ki, amíg Huszein úgy nem ítélte, hogy a megmaradtak mind hűek hozzá. Huszonnégy éves elnökségének hátralévő részében elsősorban a terror volt Huszein módszere az ellenállás kezelésére. Az Általános Hírszerzési Ügyosztály, vagyis a Mukhabarat parancsnoka Huszein fiatalabb féltestvére volt. A Mukhabarat volt a felelős azért, hogy 1983-ban Mohammad Bakir al-Hakim ajatollah családjának 18 tagját kivégezték, hogy megfélemlítsék és elhallgattassák a síita főpapot. 1982-ben több mint 140 embert gyilkoltak meg Dudzsailban a városban elkövetett, Huszein elleni merényletkísérlet megtorlására. Becslések szerint uralma idején összesen mintegy 250 ezer irakit öletett meg a kormány. Huszein személyi kultuszt alakított ki, országszerte számtalan őt ábrázoló portrét, plakátot, szobrot és falfestményt tettek közszemlére. Hogy vonzó legyen az Irakban élő különféle etnikai csoportok számára, különböző stílusban készültek róla portrék: az iraki parasztok tradicionális öltözékében, modern városi államférfiként méretre szabott öltönyben, muszlim fejfedőben és köntösben, sőt kurd népviseletben is. Vonzerejét bizonyítandó, Huszein két a vezetésére vonatkozó népszavazást is rendezett. Az elsőn, 1995-ben 99,47 százalékos részvétel mellett a voksok 99,96 százalékát kapta. A második, 2002. október 15-i választáson a 11 445 938 szavazat mindegyike az elnök számára pozitív volt – nem akadt egy árva elrontott vagy érvénytelen szavazócédula sem. Huszein acélos szorításban tartotta ugyan Irakot, végső bukása azonban túlságosan agresszív külpolitikájából eredt. Abban az évben, amikor Szaddám Irak elnöke lett, az iráni forradalom

SZADDÁM HUSZEIN

Huszein kuvaiti inváziója stratégiai hibának bizonyult, az iraki hadsereg a szövetségesek számára nem volt igazi ellenfél

Huszein személyi kultuszt alakított ki, a festmények, plakátok és szobrok Irak védelmezőjeként ábrázolták

a sahot lecserélte Ruholláh Khomeini ajatollahra. Huszein és Khomeini kapcsolata már régóta rossz volt, a szunnita Irak és a síita Irán közti konfliktus elkerülhetetlen volt. Huszein mérte az első csapást. 1980. szeptember 22-én iraki csapatok átkeltek a határon, és megtámadták szomszédjukat, remélve, hogy megszerzik az olajban gazdag Huzisztán területét. Azonban az USA, Európa és az arab világ nagy részének diplomáciai támogatása ellenére a háború hosszú, felőrlő küzdelemmé vált. Huszein vegyi fegyverek használatát rendelte el az iráni fronton, valamint Irakban is a kurd szeparatisták ellen. Halabdzsa kurd város ellen mustárgázt és idegmérgeket vetettek be, mintegy 5000 civil halt meg. A patthelyzet majdnem nyolc év után ért véget. A határvonal alig változott, de félmillió embert megöltek, a valaha virágzó iraki gazdaság pedig romokban hevert. Feszültebbé vált a viszony Kuvaittal, az Iraktól délkeletre fekvő kicsi, de gazdag országgal. Ez azért történt, mert kudarcot vallott a diplomáciai nyomás, hogy az emír ismerje el Kuvait 30 milliárd dolláros adósságát Irak felé. Kuvait ráadásul ellenezte Huszein tervét, hogy az árak felhajtása érdekében csökkentsék a közel-keleti olajexportot. A kapcsolatok megromlása ahhoz vezetett, hogy Huszein 1990. augusztus 1-én lerohanta Kuvaitot, és Irak tartományának nyilvánította. Huszein talán abban reménykedett, az USA és európai szövetségesei hagyják, hogy ezt megússza – végül is támogatták Irakot az Irán elleni háborúban, és úgy vélte, Kuvaitot szembeállíthatja a vitatott Izrael állammal. Az Egyesült Államok által vezetett szövetség azonban 1991 januárjában légi csapásokat kezdett Irak ellen, ezeket szárazföldi támadások követték. Huszein mennyiségben és minőségben is alulmaradó seregei nagyarányú vereséget szenvedtek.

„HUSZEIN VEGYI FEGYVEREK HASZNÁLATÁT RENDELTE EL AZ IRÁNI FRONTON, VALAMINT IRAKBAN IS A KURD SZEPARATISTÁK ELLEN” nak. Iraki részről az a döntés született, hogy Huszein viszont megtarthatta elnöki pozíciótöbb pontban, köztük a dudzsaili mészárlás ját. A nemzetközi szövetségesek nem támogatmiatt emelnek ellene vádat, és bár Huszein nem ták az iraki hazai lázadásokat, és azokat Huszevolt hajlandó elfogadni a bíróság joghatóságát, in könyörtelenül elfojtotta. A gazdasági szankbűnösnek találták. 2006. december 30-án, az ciók óriási nehézségeket okoztak az irakiaknak, Íd al-Adhá (Áldozati ünnep) első napján Huszede Huszein éppoly szilárdan őrizte abszolút int felakasztották egy Bagdad melletti iraki hatalmát, mint a konfliktus előtt. Sőt, megszekatonai bázison. A kivégzést és az azt követő rezte olyan arabok támogatását is, akik erősen bírálták a nyugati beavatkozást a Közel-Keleten. pillanatokat megörökítő szemcsés, mobiltelefonnal készült videó azt érzékelteti, hogy Huszein Huszein még további 12 évig uralkodott, és gúnyolódás közepette halt meg. Feltételezések az emberi jogok megsértése is tovább folytatószerint az akasztást elrontották, egy sebet dott Irakban, de az egyesült államokbeli szephagyott Huszein nyakán, és halála után valótember 11-i terrortámadásokig a nyugati világ nem készült újabb beavatkozásra. Ekkor George színűleg még többször meg is szúrták. Megalázó vég Irak egykor oly hatalmas diktátorának. W. Bush elnök Irakot is a „gonosz tengelyéhez” sorolta, és kijelentette, hogy Huszeinnek titkos tömegpusztító fegyverkészletei vannak. Háború fenyegetett, az aggódó Huszein együttműködött az ENSZ ellenőreivel, és nem találtak tiltott fegyverekre utaló bizonyítékot. Ez nem akadályozta az USA vezette szövetséget abban, hogy 2003. március 20-án megtámadja Irakot. Éppúgy, mint az 1991-es háborúban, az iraki ellenállás a különb ellenféllel szembekerülve összeomlott. Ezúttal a szövetségesek a rezsim leváltása érdekében gyakoroltak nyomást. Bagdad három hét alatt elesett, de Huszein túlélte, és december 13-ig szökésben volt. A volt diktátort, aki közben szakállt növesztett, nem messze a szülőhelyétől, Al-Daur közelében egy föld Huszein hat hónapi meneküalatti rejtekhelyről húzták elő. Az lése szülőhelye USA-erők hat hónapon át hallgatták közelében ért véget ki, majd átadták az iraki hatóságok-

137

TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA A világon nem minden ország élvezi a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerének luxusát...

R Á S S BA D A Z S A EL yilkos. rú tömegg

A jó modo

SZÍRIA

138

Bassár el-Aszad Da maszkuszban szület ett és nevelkedett, ott járt egyet emre, orvosként szo lgált a szíriai hadseregben, majd Londonban a Western Eye Hospitalban volt tov ábbképzésen és let t szemészorvos. Amikor a bátyja , Bászel meghalt eg y autóbalesetben, Bassárt vis szahívták Szíriába , hogy törvényes örökösként veg ye át a hatalmat. Apját, Hafezt követve 2000 -ben lett Szíria elnöke. A későbbi népszavazásokon hatal mát nem kérdőjele zték meg. Eleinte sok külső szemlélő lehetség es reformernek tartotta, de ElAszad az arab tav asz lázadásai során elrendelte a tiltakozók erőszako s leverését, és ez vezetett közve tlenül a 2011-ben kezdődő szíriai polgárhábo rúhoz. Az ENSZ azó ta feltette a nevét a háborús bűnök elkövetőine k listájára. A saját népével há borúban álló El-As zad alapvetően felelős egész közös ségek kormányzati bombázásokkal történt me gsemmisítéséért, valamint Marie Colvin újságíró me ggyilkolásért, akit mobiltelefonjának jelét bemérve vettek célba. A szí riai internálótáborokban számt alan haláleset tör tént, egészen kis gyerekeket is beleértve. 2016 -ba n a Szíriával foglalkozó ENSZ-viz sgálóbizottság vez etője, Paulo Pinheiro nyilatkozta a riportereknek: „A z internáltak között történt halálesetek halmozo tt mértéke azt mutatja, hogy Szíria kormánya fel elős a megsemmisítésekért, amelyek tömegese k, és ez már emberiesség elleni bűntett.” Az arab tavasz sor án az egyik minis ztere azt írta El-Aszadnak, „Meg érkezett a forradalo m vad lova… de nem ül rajta lov ag. Remélem, Ön lesz majd a lovag.” Ő azonban az elképesztő bru talitást választotta.

TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA

BELARU SZ

ALJAKSZAN LUKASENKADR

Belarusz első

Amikor Belarusz (Fehéroroszország) 1991-ben függetlenné vált a Szovjetuniótól, széles körben azt jósolták, hogy Vjacseszlav Kebics oroszbarát miniszterelnökből lesz majd elnök. Végül azonban meglepő fordulattal a független populista jelölt, Aljakszandr Lukasenka győzött, a szavazatok több mint 80 százalékát kapta meg. Azóta is hivatalban van – jelenleg ötödik periódusát tölti –, noha a későbbi választásokat a hivatalos megfigyelők diplomatikusan „nem hibátlanként” jellemzik. A társadalmi jólét javításának és a fehérorosz gazdaság újraélesztésének ígéretével került hatalomra. Az ország hanyatló iparágait állami irányítás alatt tartotta, és bizonyos mértékig sikerült csökkentenie a munkanélküliséget, ám uralma alatt a fehérorosz valuta többször is leértékelődött, a legkatasztrofálisabban 2011-ben. Belarusz elszigetelődik Európától és Oroszországtól, mindkettővel torzsalkodó viszonyt tart fenn. 2004-ben az USA kongresszusa szankciókat hozott Fehéroroszország ellen az ún. belarusz demokráciatörvény segítségével, amely felhatalmazást ad a demokráciáért és az emberi jogokért dolgozó politikai pártok és civil szervezetek megsegítésére Belaruszban.

(és egyetlen)

elnöke.

„BELARUSZ ELSZIGETELŐDIK EURÓPÁTÓL ÉS OROSZORSZÁGTÓL, MINDKETTŐVEL TORZSALKODÓ VISZONYT TART FENN” A Lukasenka-kormányzatot folyamatosan bírálják az ellenzéki politikusok, az újságírók és az etnikai kisebbségek üldözése miatt. Lukasenka továbbra is kezében tart minden kormányzati erőt az országban. A belarusz képviselőház elméletileg megvétózhatja, hogy Lukasenka kit jelöl miniszterelnöknek, de ha ezt kettőnél többször megteszik, az elnöknek joga van felülbírálni őket. Abszolút ellenőrzést gyakorol a kormányzati kiadások fölött, és ő nevezi ki szinte az összes felsőházi képviselőt, valamint a bírókat.

139

JOĀO ENÇO LOUR n A tehetetle

KUBA

RAÚLRO CAST erű sbé népsz Fidel kevé

öccse.

Fidel Castro 1959-ben egy forradalmi áradattal robbant be a hatalomba. Kubát egypárti köztársasággá alakította, és a kommunista pártot tette az egyetlen hivatalos politikai párttá. Amikor végül rossz egészségi állapota miatt 2011-ben lemondott, öccse, Raúl lett az utódja. Raúl már 2008 óta az államtanács elnöke (miniszterelnök) volt, korábban ezt a pozíciót is Fidel töltötte be. Erről a tisztségről Raúl 2018 áprilisában lemondott, átadta Miguel Díaz-Canelnek. Hatvan éve ez az első eset, hogy nem egy Castro kezében van ez a pozíció, de a Kubai Kommunista Párt főtitkára (ez az ország legmagasabb politikai posztja) továbbra is Raúl. Raúlt Fidelnél kevésbé karizmatikus vezetőnek tartják, ám rácáfolt a várakozásokra, mert nem annyira keményvonalas, és haladóbbnak bizonyult. Ösztönzi a magánkezdeményezéseket, csökkentette az állami kiadásokat, korlátozta az elnöki ciklusokat (a sajátját is beleértve), valamint külföldi befektetéseket csábított Kubába. Kuba és az USA hagyományosan fagyos kapcsolatait is enyhítette – legalábbis Barack Obama elnöksége alatt. A normalizálódás új nagykövetségek felállításával kezdődött Havannában és Washingtonban. Raúl Castrót azonban nem megválasztották, hanem egyszerűen folytatja a Kuba feletti totális hatalomgyakorlást; állama irányítja a kubai társadalom legtöbb szociális és gazdasági szegmensét, a média pedig a kommunista párt forradalmi irányvonal osztályának (lényegében propagandaszárnyának) felügyelete alatt működik.

140

reformer.

A korábbi portugál gyarmat, Angola hosszú küzdelem után végül 1975-ben nyerte el függetlenségét. A létrejövő új rezsimben, a marxista–leninista Angolai Népköztársaságban – amelyet Kuba és a Szovjetunió támogatott – ezután hosszan tartó polgárháború következett, amelyet az uralkodó Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) és a kommunista felkelést ellenző Nemzeti Egység a Teljes Felszabadításért (UNITA) vívott egymással. Utóbbiakat az USA és a dél-afrikai apartheid rendszer támogatta. A háború egyik leghírhedtebb örökségét a Cuito Cuanavale-i csata után még ma is megtalálható taposóaknák jelentik. A csata a II. világháború óta a legnagyobb hagyományos fegyverekkel vívott harc volt Afrikában. Végül 2002-ben az UNITA-t legyőzték, azóta az állam viszonylag stabil, bár infrastruktúrája komoly károkat szenvedett. 2017-ben João Lourenço, Angola korábbi védelmi minisztere, az MPLA alelnöke lett az ország elnöke. José Eduardo dos Santos örökébe lépett, aki 38 évig volt hatalmon. Ígéretet tett, hogy távolságot tart elődjétől, megújítja Angola gazdaságát és kormányában felszámolja a rokoni, baráti protekciót. Ám az MPLA-t az ő vezetése alatt is korrupciós vádak kísérik, és a jelentős politikai változás még várat magára.

ANGOLA

TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA

JOSEPH KABILA rt ki nem aka a , k ö ln e z A

távozni.

KONGÓ

2011-ben erőszakos tiltakozások követték a bejelentést, hogy Joseph Kabilát másodszorra is megválasztották a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökének. Hivatalos számítások szerint óriási többség adta le szavazatát az ellenzék jelöltjére, Étienne Tshisekedire. Úgy tűnt, voksok ezrei „vesztek el”, nem számították be azokat a végeredménybe. Kabila második periódusa 2016-ig, a következő választásokig tartott volna, de ő következetesen a hosszabbítás és a 2018. decemberre halasztott választások mellett érvelt. Kabila 2001-ben került hatalomra apja, Laurent-Désiré Kabila elnök meggyilkolása után, akit saját testőre ölt meg. Kongó ásványokban igen gazdag, de az ország híres a korrupcióról, az egyenlőtlenségekről és a fegyveres konfliktusokról, amelyek több tartományára kiterjednek. Kongóiak millióit kényszerítették otthonuk elhagyására, habár a köztársaság azt állítja, hogy számuk „mindössze” 230 ezer. Kabila beleegyezett, hogy a 2018. decemberi választások során lemond, ha a helyére korábbi belügyminisztere, Emmanuel Ramazani Shadary kerül, aki Kabilához hű, saját irányvonala nincs, és alapvetően Kabila bábjaként uralkodik majd, és akit egyébként az Európai Unió a tiltakozások leverése miatt a szankciós listájára tett. Kabila ugyanakkor bejelentette, 2023-ban ismét indul az elnökségért. Számítása egyelőre nem jött be, mert Félix Tshisekedi ellenzéki jelölt nyerte meg a választást, és 2019. január 25. óta ő Kongó új elnöke.

TEODORO OB IANG NGUEMA MBA SOGO Ő ugyan megg

azdagodott, de

milyen áron?

Obiang megveszekedett hírű családba született. Nagybátyját, Francisco Macías Nguemát választották Egyenlítői-Guinea első elnökévé, miután az ország függetlenné vált Spanyolországtól, de Macías hamarosan megmutatta igazi arcát, üldözte politikai ellenfeleit. Szinte népe istenévé nyilvánította magát, és állítólag annyira paranoiás lett, hogy elkezdte legyilkoltatni saját családtagjait, beleértve a testvérét is. 1979-ben Obiang úgy vélte, ami sok, az sok, megbuktatta nagybátyját, és helyette ő ült a hatalomba. Enyhítette nagybátyja több olyan abszurd intézkedését, mint például a katolikus egyház teljes betiltása, más területeken azonban még nálánál is keményebb megszorításokat alkalmazott. 1979 óta minden „választást” megmérgezett a csalási vád, a szavazók megfélemlítése és a széles körű korrupció. Úgy tudni, a 2002-es választáson Obiang a szavazatok 97 százalékát szerezte meg, miközben politikai ellenfelei visszaléptek a megmérettetéstől. Maga Obiang nemzetközi össztűz alá került, mert elsikkasztotta az ország olajból származó bevételét, amelyet „államtitoknak” nyilvánított. Obiang és fia ügyében nyomozás folyik, kiderítendő, hogy párizsi és amerikai luxusingatlanaikat, drága autóikat és magánrepülőiket vajon állami pénzből finanszírozták-e. Eközben Egyenlítői-Guinea lakosságának háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él.

EGYE N GUINLÍTŐIEA 141

NURSZULTAN NAZARBAJEV Közép-Ázsia keg

yetlen stabilizáló ja

KAZAHSZTÁN tt a kommunista párt ranglétráján, Nazarbajev acélmunkásként kezdte a pályáját, de gyorsan emelkede lóvá vált, hogy Kazahsztán független és 1991-ben már ő lett a Kazah Köztársaság elnöke. Amint nyilvánva a lehetőség után. Megerősítette kapott kézzel két v Nazarbaje ól, irányítást lesz és elszakad a moszkvai i a gazdaságot, de ennek ára volt – megújítan segített siában, Kazahsztán pozícióját az amúgy ingatag Közép-Áz és az antidemokratikus üzelmek. csalás a , korrupció a átjárta mindig is azóta okat választás a kazah kikerült a két elnöki ciklust engedélyező 2010-ben Nazarbajev kinevezte magát a „Nemzet Vezetőjének”, ezzel a szavazatok 95 százalékával nyerte papíron később, törvény (és persze bármilyen büntetőeljárás) alól. Egy évvel újságokat erőszakosan megfétámogató t ellenzéke az meg, tűrte nem rsakat versenytá politikai a választást. A állításuk szerint Nazarbajev ánban, Kazahszt állapotát rossz jogok lemlítették. A bírálók felpanaszolták az emberi tolerancia is. vallási a gyenge igen n ellenfeleit megkínozták és behódolásra kényszerítették. Az országba Vezetője és a párt elnöke Nemzet a de kségről, államelnö az t lemondot l váratlanu ban Nazarbajev 2019 márciusá a parlamenttel, hogy a főváros vegye fel maradt. Az új, ideiglenes államfő „a tisztelet jeléül” megszavaztatta szerepel. néven an Nur-Szult már ma Asztana így nevét, a diktátor

EMMERSON A MNANGAGW re. A reformok erős embe Emmerson Mnangagwa hosszú időn át a hírhedt korábbi diktátor, Robert Mugabe szövetségese volt, 2018 augusztusában lett belőle Zimbabwe elnöke. Megválasztása valamennyire jelentős lépésnek tekinthető Zimbabwe korrupt hírének eltörlését, a gazdaság felélesztését, valamint a külföldi segély és befektetés odavonzását illetően. Ám hivatalos megfigyelők véleménye szerint az országban még mindig nincs „toleráns demokratikus kultúra”, amelyben az állampolgárok szabadon szavazhatnak, és egyenlően kezelik a politikai pártokat. A Mnangagwa megválasztását kísérő tüntetéseken katonai erőszakot alkalmaztak, amelynek során hat embert megöltek. Emiatt a nemzetközi szövetségesek megvonták támogatásukat, és a továbbiakat az ország megfigyelésének eredményétől tették függővé. Mnangagwa a bírálatok leszerelésére független vizsgálatot indított, ez azonban komolytalanságba fulladt, amikor katonai vezetők letagadták, hogy a tüntetőkre lövettek, noha bizonyíték volt az ellenkezőjére. Az ellenzéki vezetők megkérdőjelezték a vizsgálat pártatlanságát. Így Mnangagwa nemigen tudta meggyőzni a nemzetközi megfigyelőket, hogy a Mugabe-féle rossz korszak véget ért. Zimbabwe ma is komoly gazdasági válságban él, üzemanyag- és gyógyszerhiány van, az árak az egekbe szöktek. Ilyen viszonyok között Mnangagwa kampányjelmondata, miszerint „Zimbabwe nyitott az üzletre”, keserűen ironikusnak tűnik.

142

E ZIMBABW

TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA

HUN SZEN „Egy valódi kato

nai diktátor.”

KAMBODZSA 2018 júniusában a Human Rights Watch (HRW) jelentése Hun Szen kambodzsai miniszterelnököt „valódi katonai diktátornak” minősítette. A jelentés bemutatta a „bántalmazó és tekintélyelvű politikai rezsimet”, amelyet 1985 óta Hun Szen ural, így ő a világ legrégebben hivatalban lévő miniszterelnöke. A HRW szerint „azáltal tudott hatalmon maradni, hogy létrehozott a biztonsági erők könyörtelen tagjaiból egy csoportot, amely végrehajtja elképzeléseit és parancsait”. A jelentés 12 katonai személyt nevez meg, akik a rezsim „gerincét” alkotják, ők a „kambodzsai piszkos tizenkettő”. Erejük szinte lehetetlenné teszi egy puccs végrehajtását. Hun Szen hivatalos címe „a fényesen diadalmaskodó csapatok hercegi rangú legfőbb nagyszerű parancsnoka”. Komoly bizonyítékok vannak arra, hogy erőit uralmának évtizedei alatt politikai ellenfelei, tiltakozók és újságírók ellen használta fel, és ez csak fokozódott a 2018. júliusi választások hajrájában. Mivel 2017-ben feloszlatta az ellenzéki Kambodzsai Nemzeti Megmentési Pártot, nem volt versenytársa, így elsöprő többséggel újraválasztották, és pártja, a Kambodzsai Néppárt szerezte meg az összes helyet a nemzetgyűlésben. A tömeges tiltakozások ellenére kijelentette, hogy 2025-ig hatalmon marad Kambodzsában.

ILHAM HEYDAR OĞLU ALIYEV

ÁN AZERBAJDZS

Hatalmon a szervezett bűnözés? 2018 áprilisában İlham Heydar oğlu Aliyev (Ilham Heydar oglu Aliyev) negyedik elnöki ciklusát kezdte meg a 2003-as első megválasztása óta. Ez volt az első választás az alkotmányról szóló 2016-os népszavazás után, amely az elnöki periódust öt évről hétre bővítette. Aliyev ünnepelt, az Új Azerbajdzsán Párt a szavazatok 86 százalékával könnyedén nyert. Ez aligha meglepő, mivel számos rivális párt bojkottálta a választásokat, nem volt hajlandó azok törvényességét elismerni. A voksolást követő napon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a sajtótájékoztatóján kijelentette: a választás antidemokratikus volt, „a kötelező eljárások széles körű figyelmen kívül hagyása, az átláthatóság hiánya és számtalan komoly szabálytalanság, többek között az egyazon szavazat többszöri leadása” jellemezte. Aliyev a rezsimjére vonatkozó minden bírálatot azzal utasít vissza, hogy az „rágalmazás”, fenntartja, hogy Azerbajdzsán demokrácia, szabad és tisztességes választásokkal. Miközben Azerbajdzsán gazdaságilag nagyrészt jól boldogul, az emberi jogok megsértésével, újságírók megölésével és a szólásszabadság elnyomásával vádolják. Aliyevet és kiterjedt családját a saját zsebük megtöltésére irányuló nagyfokú korrupcióért teszik felelőssé. A Szervezett Bűnözést és Korrupciót Vizsgáló Projekt (OCCRP) egy 2012-es jelentése szerint „rendszerszerűen hasznot húznak a legjövedelmezőbb ágazatokból: banki, építőipari, telekommunikációs, aranybányászati és egyéb nyereségekből”. Egyedül Aliyev gyerekeinek 75 millió dollár értékben vannak ingatlanjai Dubajban.

143

HAMAROSAN JÖN

a BOOKAZINE BESTSELLER legújabb kiadványa AZINE BOOK BESTSELLER

NÁCI

A NÉMETORSZÁG története Bookazine Bestseller A náci Németország

TÖRT É N E T E

HATALOM ÉS POLITIKA

HITLER ÁLLAMÁBAN

ÚJRAFEGYVERKEZÉS

 HITLERJUGEND  GYŰLÉSEK, BESZÉD

ERŐDEMONSTRÁCIÓ „A DICSŐSÉG NAGYGYŰLÉSE”

ELNEVEZÉSŰ 1936-OS NÜRNBERGI BIRODALMI PÁRTGYŰLÉS A NÁCI

A TOTALITÁRIUS ÁLLAM ERŐDEMONSTRÁCIÓJA

KORMÁNYZAT KATONAI EREJÉNEK BEMUTATÓJA VOLT EGY OLYAN ESEMÉNYEN, AMELY A RAJNA-VIDÉK REMILITARIZÁLÁSÁT ÜNNEPELTE.

Hitler hozzálátott a versailles-i békerendszer lebontásához. Németország kilépett a Népszövetségből, bejelentették az általános hadkötelezettség ismételt bevezetését 80

ÉLET A NÁCI NÉMETORSZÁGBAN 38

ÉLET A NÁCI NÉMETORSZÁGBAN

A RENDŐRÁLLAM KIALAKÍTÁSA A Gestapo, az SA és az SS ellenőrzése alá vonta az állampolgárok szívét és elméjét, és a Birodalom számára „nemkívánatosak” ellen fordította őket

PROPAGANDA A NÁCI NÉMETORSZÁGBAN Lássuk, hogyan kísérelték meg a nácik a Harmadik Birodalomban ellenőrzésük alá vonni az agyakat a könyvektől és újságoktól kezdve a mozin át a rádióig!

NŐK A BIRODALOMBAN

FIATALOK A NÁCI KORSZAKBAN

NÉMETORSZÁG FELFEGYVERZÉSE

A HOSSZÚ KÉSEK ÉJSZAKÁJA

A nemzetiszocialista rendszer belső megszilárdulását elősegítette a világgazdasági válságot követő gazdasági élénkülés. Hitler építési és fegyverkezési programot indított. 1936-ban sikeres olimpiát is rendezett

Ismerje meg a nők szerepének megváltozását a náci uralom éveiben!

Hitler eltökélte, hogy minden fiúnak és lánynak készen kell állnia a haza szolgálatára

Nem törődve a gyűlölt versailles-i szerződéssel, Németország titokban megkezdte a felkészülést a globális háborúra

Pillantsunk bele a káoszba, amely során Hitler brutálisan megtizedelte az SA-t és más politikai versenytársait!

AZ 1936-OS BERLINI OLIMPIA Mivel a világ szeme Berlinre szegeződött, a nácik úgy tettek, mintha egy békés és toleráns országban uralkodnának

ANSCHLUSS Politika és emberek, akik Ausztria és Németország egyesítése mögött álltak

FAJI INTÉZKEDÉSEK

A KRISTÁLYÉJSZAKA

Előítélet és üldöztetés a Harmadik Birodalomban

Az éjszaka, amikor Németország rárontott a zsidókra

A VERESÉG VÉRES VALÓSÁGA 1945. május 8-án, éjjel 23 óra 1 perckor a Wehrmacht csapatai beszüntették a harci tevékenységet. A háború milliókat tett földönfutóvá, országokat és városokat rombolt le és közel 60 millió embert pusztított el

A VERESÉG VALÓSÁGA MEGRENDÜLT NÉMETEK KEZDENEK HOZZÁ AZ 1944. JANUÁRI PUSZTÍTÓ SZÖVETSÉGES BOMBÁZÁS UTÁN MARADT ROMOK ELTAKARÍTÁSÁHOZ. SOK POLGÁR AGYÁBAN CSAK A HÁBORÚ EZEN SZAKASZÁBAN KEZDETT DERENGENI, HOGY A KONFLIKTUSBÓL MÁR NEM LEHET GYŐZTESKÉNT KIKERÜLNI.

110

111

2019 novemberétől keresse a Bookazine Bestseller legújabb kiadványát!

ELMULASZTOTTA MEGVENNI? MOST ITT A LEHETŐSÉG! ÚJ!

Ú J!

BOOKAZINE BESTSELLER

AZ ELSŐ

Hadműveletek, emberek és történetek, amelyek meghatározták a Nagy Háborút

Bookazine Bestseller – A II. világháború története

Bookazine Bestseller – Az első világháború története

VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE

BOOKAZINE BESTSELLER

A MÁSODIK

VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE ESEMÉNYEK, EMBEREK ÉS HELYEK, AMELYEK ALAKÍTOTTÁK A HÁBORÚT

BOOKAZINE BESTSELLER

ISMERJE MEG A KONFLIKTUST, AMELY MEGHATÁROZTA A MODERN VILÁGOT!

 A Z ATOMBOMBA ALKALMAZÁSA ÚJ KORSZAKOT NYIT A HADVISELÉSBEN

Bookazine Bestseller – A hidegháború könyve

HIDEGHÁBORÚ KÖNYVE

BENITO MUSSOLINI SZTÁLIN SZADDÁM HUSZEIN HITLER

Bookazine Bestseller – Diktátorok könyve

DIKTÁTOROK AUGUSTO PINOCHET IDI AMIN POL POT

RUSCSOV ÉS  N Y IK I TA H TAL ÁL KOZIK O FIDEL CASTR ÓBAN NI A SZOVJE T U

 JOHN F. K E N N EDY ELN ÍR ALÁ, ÖK PROK A L AMÁCIÓ BLOK ÁD MELY ELRENDEL I, T ALÁ VES ZI KUBÁ HOGY AZ USA-H T ADERŐ

BOOKAZINE BESTSELLER

MEGFÉLEMLÍTÉSSEL URALKODÓ ZSARNOKOK  AZ AMERIK AI HADITENGERÉSZET ŐR JÁR ATÁNAK EGY IK GÉPE MEGF IGY EL EGY R AK É TÁK K AL MEGR AKOT T S ZOVJE T T EHERHA JÓT

S Z TÁ L IN – V IE T N Á MI H Á B OR Ú – ÛR V E R SE N Y – JF K – B E R L INI FA L

ESEMÉNYEK, EMBEREK ÉS HELYEK, AMELYEK MEGHATÁROZTÁK A MODERN VILÁGOT KERESSE KIADVÁNYAINKAT A .hu OLDALON, RENDELJE MEG MOST!

FIDEL CASTRO

KADH EZREDAEFSI

BA S S Á EL -ASZR AD

DZSONGUN

DIKTÁTOROK O AUGUSTE T H C PINO

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

SZTÁLIN ÍRTA: FRANCIS WHITE

legbrutálisabb e A történelem egyik jével festette vörösr és legvéresebb rezsim el, és lépdelt szervezési képességeiv Miután ráérráér a Szovjetuniót a sze- gével és

tűnt, hogy a a ranglétrán. ezért alószínűtlen nek egyre magasabbr egy iskolámég többet akart, gény cipész fiaként zett a hatalom ízére, ő szovjet vezetőt. született Ioszeb bekö beközatlan családba támogatta a betegesked halála hamarosan napon annak a kitar Dzsugasvili egy Mivel Lenin várható pártfőtitkár lett, kitara diktáaki könyörtelen hatalomnak Az ifjú hogy vetkezett, Sztálin, t arra használta, Szovjetunió jelentett. tását és rafináltságá a tora lesz, amit a a hatalomhoz vezető korában látta meg szám számmindent előkészítsen Ioszeb nagy változások a cárt – akinek elődei it kizárták a pártból, során úton. Ellenlábasa utóbb napvilágot. Élete ból, előbb vagy át uralkodtak Oroszorűzték a Szovjetunió útból, számtalan generáción k a trónról; ez olyan, bárkit eltett az Sztálin meghaltak. vonni. szág fölött – letaszítottá át kétségbe merte t megrengető változás aki a jogosultság maradtak, az orosz társadalma hogy a szegény grúz csak azon kevesek adott, tömeg, Hamarosan a esélyt az volt, ami voltak, és a teljhatalma t. akik elszántan lojálisak bírtak engedelmes a híres fiú megszerezz e téssel játszott szerepet amelyet megfélemlí Sztálinnak a Sztálin maga alig ége megnyerte an, csak az 1917-től ségre. Kegyetlens . 1917. októberi forradalomb lett a Szovjetunió i polgárhábo rú idején legfőbb díjat – övé sé1921-ig tartó oroszország figyelmét elkötelezett keltette fel Lenin

KIBŐL LEHET DIKTÁTOR?

Lehetőség, becsvágy és ego együttese teremti A századok során sok diktátor uralkodott. Világszerte akadtak a modern korban is, és ma is számos példányuk él, sőt virul. Látszatra igen különbözőnek tűnhetnek – különböző országok, különböző kultúrák, különböző törekvések. Azonban több tényező is összekapcsolja ezeket a vezetőket; jellemvonások és körülmények, amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy mivé lettek, amelyek befolyásolják, mit tesznek és hogyan tekint rájuk a világ. Sokan közülük – ha ugyan nem mindegyik – rossz szándékú, és ezért a „diktátor” szót használjuk a zsarnoki uralkodó leírására, aki abszolút hatalmat gyakorol egy ország és népe fölött – gyakran brutális módon, és semmi egyébre, csak a saját cél-

ANTÓ SALAZNAIO R

jaira van tekintettel. De nem volt ez mindig így. Ha utánanézünk a „diktátor” fogalom eredetének, egy egészen másmilyen történetre bukkanunk. Az ókori Rómában a köztársaság korában consulok uralkodtak. Ám időről időre, amikor valamilyen válság – például lázadás vagy háború – fenyegetett, kiderült, hogy sokkal jobb, ha a krízis idején egy személynek – ebben az esetben egy bírának vagy magistratusnak – adnak időszakosan a többiek fölötti abszolút hatalmat, hogy döntéseket hozzon és irányítson. Ez ugyan az emberek beleegyezésével történt, de, mint a legtöbb korai demokráciában, nem az egész lakosság hallathatta ez ügyben a hangját, csak azok, akiknek előjogaik, magas társadalmi állásuk és rend-

szerint sok pénzük volt, vagyis a patríciusok. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez mindig időszaki megbízatás volt, maximum hat hónapos időtartammal, hogy úrrá legyenek az adott krízisen. Tény, hogy rövid időtávon egy ember gyorsabban és határozottabban tudott dönteni, de ekkora hatalom és hatáskör egyetlen személy kezében – mindez azt idézte elő, hogy a tisztség viselője előbb-utóbb korrupttá vált, és idővel az egész köztársasági képviseleti rendszer megszűnt. Lucius Sulla (i. e. 138–78) volt az első, akinek hivatalát vagy hatalmát nem kötötték korlátok, ebben később Julius Caesar követte őt (i. e. 100–44), akinek neve nemcsak a nagy hatalommal járó pozíció szinonimája lett, hanem rokoni kötelékek alap-

a kegyetlen, abszolút hatalmat. ján már uralkodói dinasztiát alapított, igen hasonlóan a királyi családokhoz. Ő volt az, aki felszámolta a köztársaságot és létrehozta a császárságot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a korai monarchiák maguk is a diktatúra egy forfor máját jelentették, a királynak abszolút hatalma volt alattvalói és a törvények fölött. Ez a királyi hatalom isteni eredetében való hiten alapult, miszerint a királyt maga Isten jelölte ki, hogy úgy uralkodjon a népen, ahogy az neki tetszik. Éppúgy, mint sok modern diktatúra, ez a társadalmi berendezkedés is tág lehetőséget nyújtott az emberek kizsákmányolására, a korkor rupcióra vagy egyszerűen a rossz vezetésre. Olyan rendszer volt ez, amelynek erős támoga-

ÍRTA: David J. Williamson

Z LOMHO A HATA fő oka. ÚT lkedésének három acélember feleme

leon is tábornokból lett diktátor, majd császár. Bár a „császár” címet sok modern diktátor nem vette fel, hatalomra jutásuk módja jó néhány közös vonást mutat a múltbeli eljárásokkal. Különböző okai lehetnek, hogy egy diktátor meg tudja ragadni a hatalmat, vagy az egyszerűen a lábai elé hullik. A diktátor fegyverfegyver tárának fő eszköze, hogy elvtelen tud lenni, s kihasználja a pillanatot, amikor a körülötte lévők a legsebezhetőbbek. Noha a körülmények igen eltérők lehetnek, számos példa van arra, hogy azok mégis közeli rokonságot mutatnak. Az, hogy egy diktátor milyen lépéseket tesz a hatalomra jutása érdekében, nagymértékben eltérhet attól, ahogyan viselkedik, amikor már megszerezte.

Kapcsolat Leninnel

Amikor Lenin félig már a visszavonult, Sztálin a külvilág közvetítőjeként szerepelt nélküli bejárása felé, és addig példa Ezt saját volt a beteg vezetőhöz. Lenint a halála hasznára fordította: emelte, ő után istenszerű alakká szerepelt. pedig hű tanítványaként

MI IS AZ A DIKTÁTOR?

Politikai szövetség

lépett Sztálin szövetségre a kommunista párt kulcsfiguráival, és ellenségeit pedig hozzá lojális emberekre a cserélte. Ezzel megakadályozt k – amelyben Lenin végrendeleténe fel – Sztálin leváltására szólított nyilvánosságra hozatalát.

A terror uralma

Sztálin képes volt elszigetelni és kizárni a párt bármely értett vele olyan tagját, aki nem a kivégzések egyet. Később ebből A kialakult brutális rendszere lett. hogy félelem légköre biztosította, a meg senki nem kérdőjelezte hatalmát.

HITLER, SZTÁLIN ÉS A TÖBBIEK

Pillantson be a történelem legnagyobb megalomániásainak gondolataiba

Hogyan használják a zsarnokok a terrort arra, hogy uralják népüket?

AUGUSTO PINOCHET

TÍZ MODERN KORI DIKTATÚRA

TÍZ

PINOCHET

MODERN KORI DIKTATÚRA

ÍRTA: JOANNA ELPHICK

9 789639 631434

Augusto Pinochet volt szövetségese, Salvador Allende elnök ellen hajtott végre puccsot, majd vaskézzel kormányozta Chilét.

ugusto Pinochet, a hadsereg jövendő tábornoka, végül Chile diktátora, 1915ben született. Korai éveit a tengerparti Valparaísóban töltötte, 16 éves korától pedig p edig a santiagói katonai iskolába járt. A katonaélet jól feküdt a fegyelmezett fiúnak, gyalogsági hadnagyból felküzdötte magát a ranglétrán vezérkari tisztté, majd az Esmeralda ezred parancsnoka lett. 1971-ben, 56 éves korában megkapta a santiagói katonai helyőrség parancsnoki rangját. Jó beosztás, szerető feleség és öt gyerek – úgy látszott, Pinochet mindent megkapott az élettől. Hazájában azonban sokasodtak a politikai bajok. A chilei kongresszus hozott egy elítélő határozatot, amely szerint az Allende elnök vezette kormány megsértette az alkotmányt. Allendének nagy szüksége volt egy szövetségesre, és úgy tűnt, Pinochet lesz az. 1973-ban kinevezte

Pinochet szövetségesével, Juan Perónnal Buenos Airesben

őt a hadsereg főparancsnokává, de ez végzetes lépésnek bizonyult Allende és több ezer embere számára. Mindössze 18 nappal később a frissen előlépelőlép tetett Pinochet átállt a haditengerészet, a caracara bineros (rendőrség) és a légierő oldalára, akik le akarták mondatni Allendét. Brutális és véres puccs következett, amely megalapozta a gyilkosgyilkos ságok, emberrablások és könyörtelen kínzások 17 évig tartó uralmát. Évek óta vita tárgya azonban, hogy Pinochet kezdetben milyen mértékben működött közre a hatalomátvételben. Ő maga azt állította, hogy a kezdetektől ő volt a vezető, de más katonai szereplők ezt vitatják, mondván, csak biztos távolból támogatta az elképzelést, és valójában csupán a legvégén kapcsolódott be. Akárhogy is történt, amikor az ország irányítására került a sor, a felkapaszkodott katona biztobizto

felháborító, de ez semmi volt a rá következő eseményekhez képest. Amikor Hawker Hunter gépek repültek Chile fölött, hogy bombázzák

A világon nem minden ország élvezi a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerének luxusát...

A katonai junta tiszteleg a santiagói puccs után

sította, hogy ott legyen az elsők közt. Egy szabályosan megválasztott kormány megbuktatása a polgári kormányt, a hajthatatlan Allende elbarikádozta magát a Moneda elnöki palotában, nem volt hajlandó elhagyni az országot és népét. PróPró bált kapcsolatba lépni Pinochettel abban a hiú reményben, hogy megbecsült had-

Augusto Pinochet: elsősorban katona, másodsorban politikus

sereg-főparancsnoka majd menti a menthetőt. Nem volt tisztában vele, hogy Pinochet áll az egész mögött, aki valójában már megkezdte a kongresszus, a szakszervezetek és a szembe szembeszegülő bírák felszámolását. Azokat, akik elég bolondok voltak, hogy az útjába álljanak, össze összegyűjtötték, és a közeli stadionba vitték. Ott sokakat egyszerűen lelőttek, másokat kon koncentrációs táborokba szállítottak az Atacama-si Atacama-sivatagba, vagy még messzebb, a Déli-sarkvidékre. A Moneda elleni támadás során a posztjától megfosztott elnök meghalt, a palota pedig porig égett. A hivatalos álláspont szerint Allende öngyilkosságot követett el, de nehéz volt elfojtani a meggyilkolásáról szóló szóbeszédet. Pinochet az esemény hősének nyil nyilvánítva magát végigvonult a váro városon, ám hamar nyilvánvaló lett, hogy a látszólag könnyen végrehaj végrehajtott puccs nem valósulhatott volna meg Amerika segítsége nélkül. Pinochetet és csapatait – Nixon elnök teljes egyetértésével – a CIA több módon is támogatta, a pénzügyletektől és kereskedelmi egyezségektől egészen odáig, hogy szemet hunytak, ha kel kellett. Miután az USA beleártotta magát Allende kormányzatának és gazdasági struktúrájának megingatásába, a puccsot követően titokban pénzügyi támogatást is nyújtott. A nyomok elfedésére nyilvánosan elítélték a Pinochet által alkalmazott erőszakos módszereket. Miután a négyfős

BASSÁRAD EL -ASZ kos.

rú tömeggyil

A jó modo

SZÍRIA

KATONAI JUNTÁK

BELARU SZ

ALJAKSZA R LUKASENKND A

Hadseregek, amelyek összeesküvést szőnek politikusok ellen és kormányokat döntenek meg

Bassár el-Aszad Damaszkuszba n született és nevel kedett, ott járt egyetemre, nevelorvosként szolgált riai hadseregben, a szí szímajd Londonban Hospitalban volt továbbképzésen a Western Eye és lett szemészorvos. Amikor a bátyja, Bászel esetben, Bassárt visszahívtákmeghalt egy autóbalSzíriába, hogy törvényes örökösként vegye át a hatalmat. Apját, követve 2000-ben Hafezt lett Szíria elnöke. A későbbi népszavazásokon hatalmát nem kérdőjelezték meg. Eleinte sok külső szemlélő lehetséges reformernek tartotta, de El-Aszad az arab tavasz lázadásai során elrendelte a tiltakozók erőszakos leverését, és ez vezetett közvetlenül a 2011-ben kezdődő szíriai polgárháborúho z. Az ENSZ azóta feltette a nevét a háborús bűnök elkövetőinek listájára. A saját népével háborúban felelős egész közösségek álló El-Aszad alapvetően kormányzati bombázásokkal történt megsemmisítés Colvin újságíró meggyilkolásér éért, valamint Marie t, akit mobiltelefonjának jelét bemérve vettek célba. A szíriai internálótáborokban számtalan haláleset történt, egészen kis gyerekeket is beleértve. foglalkozó ENSZ-vizsgálób 2016-ban a Szíriával izottság vezetője, Paulo Pinheiro nyilatkozta a riportereknek: „Az internáltak között történt halálesetek halmozott mértéke azt mutatja, hogy Szíria kormánya felelős a megsemmisítésekért, amelyek tömegesek, és ez már emberiesség elleni bűntett.” Az arab tavasz során az egyik minisztere írta El-Aszadnak, „Megérkezett a forradalom azt lova… de nem ül rajta vad lovag. Remélem, Ön lesz majd a lovag.” Ő azonban az elképesztő brutalitást választotta.

Belarusz első

(és egyetlen)

elnöke.

„BELARUSZ ELSZIGETELŐDIK OROSZORSZÁG-EURÓPÁTÓL ÉS OROSZORSZÁG TÓL, MINDKETTŐVEL TORZSALTORZSALKODÓ VISZONYT TART FENN” A Lukasenka-kormányzatot folyamatosan bírálják az ellenzéki politikusok, az újságírók és az etnikai kisebbségek üldözése miatt. Lukasenka továbbra is kezében tart minden kormányzati erőt az országban. A belarusz képviselőház elméletileg megvétózhatja, hogy Lukasenka kit jelöl miniszterelnöknek, de ha ezt kettőnél többször megteszik, az elnöknek joga van felülbírálni őket. Abszolút ellenőrzést gyakorol a kormányzati kiadások fölött, és ő nevezi ki szinte az összes felsőházi képviselőt, valamint a bírókat.

138

139

MODERN KORI DIKTÁTOROK A világban hol vannak még ma is diktatúrák?