2013 - Tájékoztató

Page 1


Kedves Felvételizõ! A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a hazai és európai felsőoktatási rendszer teljes jogú tagjaként köszöntötte a 2013-as évet. Nagy örömünkre szolgál, hogy idéntől részt vehetünk az európai térség hallgatói mobilitási programjaiban, lehetővé téve diákjaink külföldi egyetemeken való részképzését. Az új tanévben Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron 28 alapképzési szakra és a magyarországi partner egyetemekkel közösen szervezett mesterképző szakokra várjuk a jelentkezőket. Forgasd bátran a kezedben levő Felvételi tájékoztató füzetet, olvass karainkról, szakjainkról, hallgatóinkról. Látogass el nyílt napjainkra, rendezvényeinkre, hisz ezek a legjobb alkalmak arra, hogy jobban átérezd, mit jelent sapientiás diáknak lenni. Hasznos tájékozódást és bölcs döntést! Dr. Dávid László a Sapientia EMTE rektora


Miért érdemes

a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet választanod? • Minõségi oktatás, megbízható tudás: Elkötelezett oktatóink azon munkálkodnak, hogy olyan korszerû tudáshoz juttassák hallgatóinkat, amely garanciát jelent a tanulmányok elvégzése utáni boldoguláshoz. • Akkreditáció: Intézményünk állami szintű törvényes elismerését követően államvizsgát szervezhetünk, oklevelet adhatunk ki, mesteri, majd távlatilag doktori képzést és távoktatási programokat működtethetünk, és részt vehetünk az Európai Unió által támogatott együttműködésekben. • Emberközeli intézmény: Büszkék vagyunk arra, hogy hallgatóink külön kiemelik az Egyetemre jellemzõ közvetlen, barátságos hangulatot. Mivel nálunk jóval kevesebb diák tanul, mint a nagy egyetemeken, jobban odafigyelünk egymásra mind a diákok közötti, mind a tanárdiák viszony szintjén. • Magyar nyelvû oktatás, magyar nyelvû adminisztráció: Ha fontos neked, hogy magyar környezetben tanulj és töltsd el diákéveidet, akkor nálunk a helyed. • Megfizethetõ ár: Amennyiben nem sikerül tandíjmentes helyre bejutnod, a tandíj kifizetése nálunk jóval kisebb anyagi megterhelést fog jelenteni. • Jó hangulat, pezsgõ diákélet: Az Egyetem mindhárom helyszínén mûködik a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), amely gondoskodik arról, hogy ne csak a tanulásról szóljanak a diákéveid.


GAZDASÁG- ÉS HUMÁN­TUDOMÁNYOK KAR A Gazdaság- és Humántudományok Kar az európai színvonalnak megfelelő értékeket igyekszik közvetíteni, egyben igazodva a regionális vonzáskörzet igényeihez is. A Karon folyó oktatás célja, hogy diákjainknak minél szélesebb körű eligazodási támpontokat adjunk a szakmai élethez. Nagy sebességgel globalizálódó világunkban komoly kihívás és feladat az, hogy hallgatóinknak olyan képzést nyújtsunk, amely valós elhelyezkedési esélyeket és közösségünk javára felelősen felhasználható tudást kínál. Ezért nagyon fontos az, hogy az alkotómunkához szükséges ismeretek, készségek és képességek elsajátítása és bővítése mellett arra is rámutassunk, hogy hol és hogyan lehet további hiteles információkat szerezni egy-egy szakterületen belül. Ebben kíván hallgatóinak partnere lenni a Gazdaság- és Humántudományok Kar.

A 2013-as tanévtől kezdve felújított bentlakás áll a hallgatók rendelkezésére.

CSÍKSZEREDA

A Karon mûködõ Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium tizenöt hallgatójának ingyenes bentlakáshelyet biztosítunk. Részletek: www.szakkollegium.ro


KÖnyveLés és gazDáLKoDási inForMatiKa szaK 25 tandíjmentes/25 költségtérítéses hely

A felvételi jegy összetétele:

Fõbb tantárgyak:

• érettségi átlag: 100%

könyvvitel, pénzügyi számvitel, menedzsment, marketing, vezetõi számvitel, mérlegelemzés, belsõ és külsõ pénzügyi audit, gazdálkodási informatika, gazdasági informatikai rendszerek tervezése, mesterséges intelligencia, szakértõi rendszerek tervezése

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • • • • • •

könyvviteli szakember pénzügyi ellenõr pénzügyi vezetõ kontroller közgazdász befektetési tanácsadó pénzügyi elemzõ informatikai rendszerfejlesztõ bankár

tudod-e, hogy...? • gazdaságtudományi szakos diákként az OTP Románia egyik magánösztöndíjasa lehetsz, szakmai gyakorlatodat pedig olyan multiknál is végezheted, mint az Ericsson Magyarország

Neked ajánljuk, ha… • még azt is számokkal bizonyítanád be, hogy kék az ég… • szívesen dolgoznál könyvelõként, vagy szeretnéd pénzügyi szempontból ellenõrizni a vállalatokat • te magad szeretnéd kialakítani a vállalkozásod számviteli politikáját, nyomon követni a költséggazdálkodását

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


áLtaLános KÖzgazDaság szaK 50 tandíjmentes/50 költségtérítéses hely

Fõbb tantárgyak:

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • • • • •

közgazdász üzleti és értékesítési tanácsadó bankár vállalatvezetõ ügyvezetõ gazdasági tárgyakat oktató tanár pénzügyi, hitelkockázati tanácsadó gazdaságjogi, kereskedelmi szakember • piacelemzõ

mikro- és makroökonómia, könyvvitel, pénzügyi számvitel, menedzsment, marketing, gazdaságpolitika, vállalatgazdaságtan, banküzemtan, kereskedelmi jog, fejlesztési programok és politikák

Neked ajánljuk, ha… • érdekel, hogyan mûködik a világgazdaság • érdekel a gazdaságfejlesztés és a gazdaságpolitika helyi és nemzetközi szinten • egy vállalkozás élén képzeled el magad • ha kíváncsi vagy az üzleti élet mûködésére, és arra, hogy mi hozza a legtöbb pénzt

tudod-e, hogy...? • a NIKE indonéziai gyárában a közel 4500 alkalmazott 600 ezer túlórát gyûjtött össze az elmúlt két évben. Szakszervezetük precedens értékû pert nyert a cég ellen, így a sportruházati multi 1 millió dollárt fizet az alkalmazottaknak

A felvételi jegy összetétele: • érettségi átlag: 100%

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


agrár- és éLeLMiszeripari gazDaság szaK 50 tandíjmentes/50 költségtérítéses hely

A felvételi jegy összetétele: Neked ajánljuk, ha… • érdekel a vidéki települések sorsa, gazdasági fejlesztése • részt vennél az Európai Unió által nyújtott regionális és vidékfejlesztési támogatások lehívásában és szakszerû felhasználásában • családi gazdaságotokat a jövõben professzionális szinten szeretnéd mûködtetni

• érettségi átlag: 100%

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • •

mezõgazdasági tanácsadó magángazdasági vezetõ közgazdász társas mezõgazdasági vállalkozások vezetõje • regionális és vidékfejlesztési szakember • szakreferens (közintézményekben, civil szervezeteknél, vállalkozásoknál)

tudod-e, hogy...? Fõbb tantárgyak: mikro- és makroökonómia, könyvvitel, pénzügyi számvitel, menedzsment, marketing, agrárgazdaságtan, agrárpolitikák, agrármarketing, környezetvédelem

• az állam átvállalja a diákhiteled 75%-ának kifizetését, amennyiben tanulmányaid után vidéken helyezkedsz el, és legalább öt évig ott dolgozol

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


MarKeting szaK 15 tandíjmentes/15 költségtérítéses hely

tudod-e, hogy...? • nemzetközi marketingkonferenciákon vehetsz részt, ahol a szakma legnagyobbjaitól tanulhatod el a marketing csínját-bínját • szakmai kirándulást szervezünk a budapesti Reklámzabálók éjszakájára, ahol zseni reklámkészítőkkel fogsz találkozni

Fõbb tantárgyak: mikro- és makroökonómia, könyvvitel, pénzügyi számvitel, menedzsment, marketingkutatás, fogyasztói magatartás, marketingkommunikáció, szolgáltatások marketingje, turisztikai marketing, e-marketing

A felvételi jegy összetétele: • érettségi átlag: 100%

Neked ajánljuk, ha… • kreatív vagy • érdekel, hogyan lehet egy terméket a leghatékonyabban értékesíteni • ha szívesen foglalkoznál arculatfejlesztéssel és kommunikációs programok koordinálásával • érdekel a piackutatás, különbözõ kereskedelmi tevékenységek szervezése

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • márkamenedzser, kategóriamenedzser • marketingszakértõ • piacelemzõ • kereskedelmi és értékesítési tanácsadó • marketingmenedzser • kommunikációs vezetõ • reklámszakember

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


*gazDasági inForMatiKa szaK 10 tandíjmentes/20 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… szívesen foglalkoznál a gazdaság különböző területein használt számítógépes programok és vállalatirányítási rendszerek felügyeletével és fejlesztésével

A felvételi jegy összetétele: • a középiskolai évek átlaga: 50% • érettségi átlag: 50%

tudod-e, hogy...? • Székelyföldön az IT-szektor munkaerőhiánnyal küzd • A Csíkszeredában és környékén működő IT-cégek több mint 5 millió eurós forgalmat bonyolítanak le • Lehetőséget biztosítunk, hogy a szakmai gyakorlatot olyan IT cégeknél végezd, ahol majd munkahelyet is kaphatsz * A szak a működési engedély megszerzése esetén indul.

Fõbb tantárgyak: programozás alapjai, Java programozás, operációkutatás, adatbázisok tervezése, számítógépes hálózatok, operációs rendszerek, mikro- és makroökonómia, integrált vállalatirányítási rendszerek (SAP), pénzügyi folyamatok modellezése, mesterséges intelligencia, szakértői rendszerek tervezése

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • informatikai rendszer elemző/tervező, programozó (Visual Basic, Java, PHP), adatbázis programozó/tervező (SQL, Oracle), hálózati adminisztrátor (Windows, Linux), weboldaltervező és -adminisztrátor, gazdasági szakember az információtechnológia (IT) területén

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


roMán nyeLv és iroDaLoM – angoL nyeLv és iroDaLoM szaK 20 tandíjmentes/30 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • jó a nyelvérzéked, és fontosnak tartod, hogy több nyelven is nagyon jól beszélj • szeretsz olvasni román, magyar és világirodalmi mûveket • szereted az irodalmi tárgyakat • érdekel a román és angol kultúra

tudod-e, hogy...? • Mircea Cărtărescu Orbitor című regényét az idei év legjobb regényéért kijáró Európai Irodalmi Díjra jelölték

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • • •

román és angol szakos tanár könyvtáros fordító irodalmi titkár lapszerkesztõ újságíró

a felvételi menete: • kizáró jellegû beszéd- és nyelvkészségpróba magyar nyelvbõl • általános szó- és szövegismeret teszt román nyelvbõl • nyelvtani és szókincsellenõrzõ teszt angol nyelvbõl

Fõbb tantárgyak: román és angol irodalomtörténet, angol nyelv, román nyelv, kontrasztív nyelvtan, latin (német) nyelv, általános nyelvészet, irodalomelmélet, világirodalom, drámaelmélet, narratológia, fordításelmélet, folklorisztika, neveléslélektan, pedagógia

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


viLág- és ÖsszeHasonLÍtó iroDaLoM – angoL nyeLv és iroDaLoM szaK 10 tandíjmentes/20 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha…

Fõbb tantárgyak:

• jó a nyelvérzéked, és felsõfokú szinten szeretnél beszélni angolul • szeretsz világirodalmi mûveket olvasni és az ehhez kapcsolódó gondolataidat szakszerûen megosztani másokkal • érdekel az angol kultúra

világ-, angol, román és magyar irodalomtörténet, angol nyelv, román nyelv, magyar nyelv, latin (német) nyelv, általános nyelvészet, irodalomelmélet, drámaelmélet, narratológia, komparatisztika, esztétika, mitológia, mentalitástörténet, antropológia, ikonológia, folklorisztika, pedagógia, neveléslélektan

a felvételi menete: • kizáró jellegû beszéd- és nyelvkészségpróba magyar nyelvbõl • nyelvtani és szókincsellenõrzõ teszt angol nyelvbõl

tudod-e, hogy...? • a közép-európai groteszk két jeles képviselője, Jaroslav Hasek és Franz Kafka egyidős volt, és mindketten 90 éve haltak meg

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • • •

angol nyelv és irodalom szakos tanár könyvtáros fordító irodalmi titkár lapszerkesztõ újságíró

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


*ForDÍtó és toLMáCs Mesteri szaK 14 tandíjmentes/14 költségtérítéses hely

* A szak a működési engedély megszerzése esetén indul.

A magyar, román és angol nyelv magas szintű ismerői számára a Debreceni Egyetem Bölcsészkarának, valamint a Sapientia EMTE csíkszeredai és marosvásárhelyi szakembereinek együttműködésével, hétvégenként szervezett oktatás keretében kívánunk piacképes tudást biztosítani. A kétéves képzés olyan ismeretanyagot kínál a hallgatóknak, amely lehetővé teszi számukra fordító vagy tolmács munkakörök betöltését, de számos más területen is alkalmazhatják az itt elsajátított tudásukat, készségeiket. A nemzetközi mesteri program lehetővé teszi azt is, hogy végzettjei újszerű, határokon átnyúló, többnyelvű, multikulturális projektek kidolgozásának és lebonyolításának résztvevői legyenek.

Részletek: ghtk.csik.sapientia.ro


MÛszaKi és társaDaLoMtuDoMányi Kar A Műszaki és Társadalomtudományi Kar erőssége, hogy az oktatói és kutatói munkát a térség iránt elkötelezett, elismert szakmai tapasztalattal és kapcsolathálóval rendelkező oktatók irányítják. A Karon zajló mérnöki képzés esélyt kínál arra, hogy térségünkben a színvonalas biomérnöki képzés végérvényesen meghonosodjon. Mérnöki szakjainkat olyan diákoknak ajánljuk, akik a reáltudományok világa iránt érdeklődnek. Képzésünk lehetőséget biztosít számukra, hogy betekintést nyerjenek az élelmiszergyártási folyamatokba, tanulmányozzák a környezetünkben végbemenő kémiai és biológiai reakciókat, valamint elsajátítsák az ipari biotechnológia és az agroturizmus ismereteit. A társadalomtudományi képzés szintén a gyakorlatiasságra fekteti a hangsúlyt. Az elméleti ismeretek megalapozása mellett sok olyan tantárgy és tevékenység szerepel a tanrendben, mely során a hallgatók kipróbálhatják magukat a szakma különböző területein: a reklámszerkesztéstől a rendezvényszervezésig, a piackutatástól a projektírásig.

A 2013-as tanévtől kezdve felújított bentlakás áll a hallgatók rendelkezésére.

CsÍKszereDa


éLeLMiszeripari MérnÖK szaK 20 tandíjmentes/30 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha…

Fõbb tantárgyak:

• fontos számodra, hogy mit eszel • szeretnéd tudni, hogyan készülnek az egyes élelmiszerek • meg szeretnéd érteni, mit jelentenek az élelmiszerek címkéjén felsorolt összetevõk (guargumi, emulgeálószerek stb.)

kémia, matematika, biológia, mikrobiológia, fizika, alkalmazott informatika, élelmiszer-technológiák, élelmiszer-biztonság, mûvelettan, bioreaktorok, folyamatelemzés

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • •

élelmiszer-technológus, gyártásvezetõ fogyasztóvédelmi szakértõ élelmiszer-biztonsági szakember saját élelmiszer-feldolgozó vállalatod vezetõje

tudod-e, hogy...? • az E300-zal jelölt adalékanyag nem más, mint a C-vitamin, más nevén aszkorbinsav • Kelet-Európa legmodernebb sörgyárában gyakorlatozhatsz • a Roquefort sajtot a Penicillium penészgombatörzs segítségével állítják elõ

A felvételi jegy összetétele: • szóbeli szakasz: kizáró jellegû, személyes meghallgatás • dossziévizsga: az érettségi vizsga átlaga: 100%

Részletek: mttk.csik.sapientia.ro


KÖrnyezetMérnÖKi szaK 20 tandíjmentes/30 költségtérítéses hely

Fõbb tantárgyak:

Neked ajánljuk, ha… • szereted a természetet, és érdekel a környezeted • szeretnéd tudni, hogyan mérik és számolják fel a környezetet ért negatív hatásokat • foglalkoztat, hogy mi lesz a hulladékkal, és hogyan lehet újrahasznosítani azt

A felvételi jegy összetétele: • szóbeli szakasz: kizáró jellegû, személyes meghallgatás • dossziévizsga: az érettségi vizsga átlaga: 100%

kémia, matematika, ökológia, biológia, környezeti mikrobiológia, mûvelettan, környezeti biotechnológia, talaj-, víz- és levegõvédelem, hulladékkezelés, technológiai folyamatok tervezése, informatika és térinformatika

tudod-e, hogy...? • a Retyezát Nemzeti Parkban és Románia legmélyebb barlangjában (-413 m, Tãuºoarelor) is voltunk szakmai gyakorlaton • olyan „kőolajfaló” baktériumokat is tanulmányozunk, amelyek lebontják a szennyeződéseket a talajban

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • • • •

kárelhárító szennyvíztisztító állomás irányítója ipari folyamatmérnök termelésvezetõ környezeti tanácsadó laboratóriumvezetõ környezetvédõ szakember, környezetkutató

Részletek: mttk.csik.sapientia.ro


ipari BioteCHnoLógia szaK 10 tandíjmentes/20 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha…

Fõbb tantárgyak:

• foglalkoztat, hogyan állítják elõ a génmódosított szervezeteket • szeretnéd tudni, miért hatékonyabb a reklámokban hangoztatott enzimes mosópor • elgondolkodtál már azon, hogyan végzik a DNS-alapú apasági teszteket

génsebészet, növényi biotechnológiák, gyógyszeripari biotechnológiák, molekuláris biotechnológia, humán és állati sejtkultúrák, genetika, technológiai folyamatok vezérlése és optimalizálása, bioinformatika, bioreaktortan

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • biotechnológus mérnök • gyógyszeripari, élelmiszer-ipari kutató • laboratóriumvezetõ • kutató bűnügyi vagy klinikai laborban

tudod-e, hogy...?

A felvételi jegy összetétele:

• japán biotechnológusok élõ fluoreszkáló nyuszit állítottak elõ • 2000 óta a világon mindenhol csak biotechnológiai eljárással elõállított inzulint használnak • hallgatóink már másodéven klónozni tanulnak

• szóbeli szakasz: kizáró jellegû, személyes meghallgatás • dossziévizsga: az érettségi vizsga átlaga: 100%

Részletek: mttk.csik.sapientia.ro


KÖzéLeLMezési és agroturisztiKai MérnÖK-MeneDzser szaK 15 tandíjmentes/15 költségtérítéses hely

Fõbb tantárgyak: matematika, közgazdaságtan, menedzsment, vállalati pénzügyek, marketing, mikrobiológia, élelmiszerbiztonság, üzleti terv, technológiai folyamatok vezérlése, hotelmenedzsment, gasztronómia, ökoturizmus

tudod-e, hogy...? • agroturizmus tekintetében Románia erdélyi része a legfejlettebb országok közé tartozik

Neked ajánljuk, ha… • menedzser típus vagy, és szereted a konkrét, precíz dolgokat • lehetőséget látsz a vidéki térségekben, foglalkoztat a vidékfejlesztés • érdekel a wellness turizmus, és befektetési lehetőséget látsz ebben

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • turisztikai menedzser • agro- vagy ökoturisztikai egység vezetõje • szálloda-, étteremvezetõ • gyártásfejlesztõ mérnök • termékelemzõ mérnök • üzlet- és piacfejlesztési menedzser • beruházási menedzser • közbeszerzõ

A felvételi jegy összetétele: • szóbeli szakasz: kizáró jellegû, személyes meghallgatás • dossziévizsga: az érettségi vizsga átlaga: 100%

Részletek: mttk.csik.sapientia.ro


KoMMuniKáCió és pr szaK 13 tandíjmentes/37 költségtérítéses hely

Fõbb tantárgyak:

A felvételi jegy összetétele:

PR-menedzsment, televíziós és rádiós műsorszerkesztés, kreatív reklámírás, sajtóetika, retorika, szemiotika, kommunikációelmélet, PRkampányok, válságkommunikáció, információs társadalom, kommunikációs jog, szerkesztési technikák, tárgyalás- és érveléstechnikák

• szóbeli szakasz: kizáró jellegû, személyes meghallgatás • dossziévizsga: az érettségi vizsga átlaga: 100%

Neked ajánljuk, ha… • szeretsz rendezvényeket szervezni • érdekel, mit jelent a márkázás, a brand- és imázsépítés, milyen elemeket tartalmaz egy cégarculat • tudni szeretnéd, hogyan érheted el céljaidat a hatékony kommunikáció segítségével

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • rendezvényszervező, újságíró, riporter, műsorvezető, sajtószóvivő, PRmenedzser, reklámszakember

tudod-e, hogy...? • minden kampány sikere a kommunikáción múlik • van saját tv-stúdiónk, ahol a diákjaink gyakorlatoznak • mi szervezzük az ország egyik legszínvonalasabb PR-eseményét, a PR Nyári Egyetemet

Részletek: mttk.csik.sapientia.ro


szoCioLógia szaK 13 tandíjmentes/37 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • érdekelnek a társadalmi jelenségek, problémák • kíváncsi vagy, hogyan zajlik egy falukutató szeminárium • érdekel, hogy mi alapján lehet elõrejelezni a választási eredményeket

Fõbb tantárgyak: fejlesztési programok készítése, EU-policy, pályázatok, demográfia, faluszociológia, antropológia, szociálpszichológia, EU intézmények, vidékfejlesztési politikák, projektmenedzsment, szegénység- és szegénység ellenes politikák

Mi lehetsz, ha nagy leszel? közösségszervező, fejlesztési tanácsadó, projektmenedzser, térségfejlesztési szakember, piackutató, humánerőforrás-menedzser, pályázatíró, társadalomtudományi kutató

A felvételi jegy összetétele: • szóbeli szakasz: kizáró jellegû, személyes meghallgatás • dossziévizsga: az érettségi vizsga átlaga: 100%

tudod-e, hogy...? • a szegénységszociológia tantárgy keretén belül évente biciklitúrát szervezünk a székelyföldi régióban • a 27 európai uniós tagország lakosságának több mint fele vidéki térségekben él, ezért az EU kiemelt hangsúlyt fektet a vidékfejlesztési szakpolitikára és támogatási programokra

Részletek: mttk.csik.sapientia.ro


TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR Erdély szívében, a felsőoktatás fellegvárában a kolozsvári Kar mintegy tíz éve törekszik kis létszámú, minőségi képzésre. A 2013-as tanévtől új, korszerű székhellyel rendelkező kar missziója nem a tömegképzést meghatározó „hallgatót minden áron” jelszó mentén fogalmazódott meg, hanem éppen ellenkezőleg: az intézmény számára kiemelt fontossággal bír az a cél, hogy minden itt tanuló számára tartalmas, alkotó egyetemi éveket nyújtson és ehhez alkalmas környezetet teremtsen. Ezért a Karon tanuló 260 diák mintegy 50 oktató segítségével hallgatóbarát, partnerségen alapuló, közvetlen hangulatban sajátíthatja el a tudást, és válhat jól képzett szakemberré. Mint minden helyszínen, a Hallgatói Önkormányzat itt is aktív részt vállal a diákélet megszervezésében, így szabadidős, szórakoztató programokból sem marad ki az, akinek választása a Természettudományi és Művészeti Kar valamelyik szakára esik.

Kolozsvár


KÖrnyezettuDoMány szaK 13 tandíjmentes/12 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • érdekel környezeted állapota, és szeretnél tenni valamit védelmének érdekében • foglalkoztat a túlnépesedés, a globális felmelegedés, a hulladékgazdálkodás témaköre • szeretsz kirándulni, szeretnél eljutni nemzeti parkokba, rezervátumokba

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • •

környezetvédelmi szakember környezettudományi szaktanácsadó kutató oktató

A felvételi jegy összetétele: • érettségi átlag: 100%

tudod-e, hogy...? • a szakgyakorlatok keretében eljutottunk már a Nagyhagymásra és a Retyezát-hegységbe, de a görög tengerpartra is • korszerû laboratóriumban kísérletezhetsz • ismerni fogod a kémiai elemzések, biológiai vizsgálatok, fizikai mérések és geológiai kutatások módszereit

Fõbb tantárgyak: növény- és állattan, általános és környezetkémia, általános és környezetfizika, földrajz és geológia, ökológia, hidrológia és hidrobiológia, környezeti monitoring, hatástanulmányok készítése

Részletek: kt.sapientia.ro


FiLMMÛvészet, FotóMÛvészet, MéDia szaK 12 tandíjmentes/13 költségtérítéses hely

A felvételi jegy összetétele: • kizáró jellegû gyakorlati képességvizsga: 50% • írásbeli vizsga filmelemzésbõl – 50%

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • •

film- és tévérendezõ operatõr televíziós mûsorszerkesztõ, vágó reklámíró, forgatókönyvíró újságíró, riporter

Neked ajánljuk, ha… • szeretsz fotózni és filmeket nézni, esetleg szeretnél többet tudni a filmtörténet jelentõs alkotóiról • kipróbáltad már a filmezést, vagy szívesen forgatnál • szeretnél megismerkedni a filmmûvészet, a forgatókönyvírás, a filmrendezés és az operatõri munka alapjaival

tudod-e, hogy...? • minden tavasszal felvételi elõkészítõt tartunk, hogy közelebbrõl láthasd, mirõl szól a szak, és eredményesebben készülhess a felvételire • diákjaink számos filmfesztiválon nyernek díjakat az alkotásaikkal

Fõbb tantárgyak: filmtörténet, audiovizuális kommunikáció, filmelmélet és filmelemzés, forgatókönyvírás és dramaturgia, filmhang és filmzene, világítástechnika, rendezői és operatőri alapismeretek, fotó, vizuális nyelv, vágás, produceri és gyártásvezetői ismeretek

Részletek: film.sapientia.ro


neMzetKÖzi KapCsoLatoK és európai tanuLMányoK szaK 23 tandíjmentes/17 költségtérítéses hely

Fõbb tantárgyak: bevezetés a politikatudományokba, nemzetközi kapcsolatok története és elmélete, európai és nemzetközi intézmények, európai projektek menedzsmentje, az EU szakpolitikái, gazdasági és jogi tantárgyak, Európa újkori és jelenkori története, az európai politikai gondolkodás története, idegen nyelvek

Neked ajánljuk, ha… • meg akarod érteni az Európai Unió mûködését és fontosabb intézményeit • fontos neked az, hogy értsd, mirõl szólnak a hírek • vágysz arra, hogy meglátogasd Brüsszelben az EU intézményeit, esetleg ott vállalj munkát a továbbiakban

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • tisztviselõ valamely országos vagy európai uniós intézményben • pályázati referens • politikai elemzõ • projektmenedzser

A felvételi jegy összetétele: • érettségi átlag: 100%

tudod-e, hogy...? • az évente megszervezett brüsszeli tanulmányút során megismered az Európai Unió központi intézményeit • nyári gyakorlatodat az EU Táborban végezheted • a közös tantárgyak miatt a szakot könnyedén társíthatod a jogász szakkal

Részletek: et.sapientia.ro


Jog szaK 20 tandíjmentes/20 költségtérítéses hely

tudod-e, hogy...?

A felvételi jegy összetétele:

• a képzés román, magyar és angol nyelvű, hogy mindhárom szaknyelvet megismerd

• érettségi átlag: 50% • képességfelmérő írásbeli vizsga: 50%

Fõbb tantárgyak: polgári jog, büntetõjog, gazdasági jog, közigazgatási jog, alkotmányjog, adójog, római jog, európai közjog, európai gazdasági jog, munkajog, büntetõ eljárásjog, nemzetközi közjog, nemzetközi magánjog, kriminológia, kriminalisztika

Mi lehetsz, ha nagy leszel? Neked ajánljuk, ha… • szeretnéd megismerni az igazságszolgáltatás mûködését és a törvényhozás folyamatát • szeretnéd érteni a társadalom mûködésének jogi kereteit • el szeretnéd sajátítani a retorikai módszerek alapjait

• • • • • •

bíró ügyész ügyvéd közjegyzõ jogtanácsos bírósági végrehajtó

Részletek: jog.sapientia.ro


neMzetKÖzi tanuLMányoK Mesteri szaK A tandíjmentes és tandíjas helyek számát a kar honlapján tesszük közzé.

A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett mesterképzőjének célja olyan széles társadalomtudományi műveltséggel rendelkező szakemberek képzése, akik ismerik a nemzetközi viszonyok összefüggéseit, és magas szintű elemzőkészséggel, gyakorlati (tárgyalástechnikai, protokoll- és diplomáciai) ismeretekkel rendelkeznek. A mesterképzőt tehát azoknak ajánljuk, akik a jövőben nemzetközi kapcsolatok elemző vagy gyakorlati szakemberekként szeretnének elhelyezkedni. A levelező képzés összesen 4 félévből áll. A harmadik félévtől a hallgatók Európatanulmányok vagy nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakirányokban tanulhatnak tovább.

a felvételi menete: motivációs beszélgetés a jelentkezők szakmai motiváltságának és alaptájékozottságának felmérésére

Részletek: kv.sapientia.ro


MŰSZAKI ÉS HUMÁN­TUDOMÁNYOK KAR A marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon tizenegy szak működik. A korszerű oktatás kihívásainak minden szempontból megfelelő campusban három amfiteátrum és mintegy 40 előadóterem és jól felszerelt laboratórium teszi lehetővé a diákok elméleti és gyakorlati felkészülését. Az épület teljes területén WiFi hálózat biztosítja az internetes hozzáférést. A földszinten egyetemi kávézó, az alagsorban pedig étkezde áll az egyetem polgárainak rendelkezésére. A Kar főépületét körülvevő 27 hektáros terület egy részét a kertészmérnöki szakos diákok a szakmai gyakorlatok során parkosítják, más részén pedig tanulmányi gazdaságot működtetnek. A kar infrastrukturális fejlesztése folyamatos: az utóbbi évek legjelentősebb megvalósítása az International Physics House tudománytechnológiai kutatólaboratórium létrehozása volt, a japán Tokyo Institute of Technology hathatós segítségével. A marosvásárhelyi Kar rövidtávú fejlesztési tervei között a 240 férőhelyes diákbentlakás felépítése szerepel legfontosabb célként.

MAROSVÁSÁRHELY


inForMatiKa szaK 25 tandíjmentes/25 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha…

Fõbb tantárgyak:

• fontos számodra az algoritmikus gondolkodás • érdekel a szoftverrendszerek tervezése és kivitelezése • kíváncsi vagy a legújabb web- és szoftvertechnológiákra • minél több programozási nyelvet szeretnél elsajátítani

programozás és programozási nyelvek, objektumorientált programozás, algoritmusok és adatszerkezetek, matematikai analízis, algebra és geometria, számítógépes grafika, gráfalgoritmusok

tudod-e, hogy...? • már középiskolás diákként is részt vehetsz az évente megszervezett Sapientia-ECN nemzetközi matematika- és programozói versenyen • végzõseink 98%-a a szakmában dolgozik

A felvételi jegy összetétele: Mi lehetsz, ha nagy leszel? • programozó • programtervezõ • információtechnológiai (IT) szakértõ és tanácsadó • informatikatanár • rendszergazda • IT-projektek menedzsere • kutató

• az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi írásbeli vizsgán matematikából, fizikából vagy informatikából elért legnagyobb jegy vagy elismert matematika, fizika vagy informatika szakversenyen elért jegy: 50%

Részletek: ms.sapientia.ro


MeCHatroniKa szaK 25 tandíjmentes/25 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • érdekel, hogy mibõl áll össze egy autó vagy egy CNC marógép, és általában a minket körülvevõ és kiszolgáló berendezések • érdekel, hogy miként gyártják ezeket a gépeket • szeretsz barkácsolni, összeszerelni dolgokat

tudod-e, hogy...? • Immár négy éve részt veszünk a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. által szervezett Pneumobil versenyen, eddig minden évben díjazták a saját tervezésű és kivitelezésű, sűrített levegővel működtetett járművünket

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi írásbeli vizsgán matematikából, fizikából vagy informatikából elért legnagyobb jegy vagy elismert matematika, fizika vagy informatika szakversenyen elért jegy: 50%

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • • • • •

mechatronikus mérnök tervezõmérnök termékfejlesztõ technológus-mérnök termelésirendszer-szakember automatizálási szakember programozó

Fõbb tantárgyak: mechanika, mechanizmusok, számítógépes tervezés (CAD), gépelemek, rendszerelmélet, fogaskerék-kapcsolás, robotok tervezése és vezérlése, mikrotechnológiák

Részletek: ms.sapientia.ro


autoMatiKa és aLKaLMazott inForMatiKa szaK 20 tandíjmentes/20 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • szeretnéd megérteni, hogyan mûködik egy repülõgép automata pilótarendszere • mikroprocesszor alapú rendszereket terveznél és programoznál • érdekel a mesterséges intelligenciával ellátott robotok tervezése és kivitelezése

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi írásbeli vizsgán matematikából, fizikából vagy informatikából elért legnagyobb jegy vagy elismert matematika, fizika vagy informatika szakversenyen elért jegy: 50%

Fõbb tantárgyak: ipari automaták programozása, rendszerelmélet, irányítástechnika, analóg és digitális elektronika, villamos gépek és hajtások, rendszerprogramozás és operációs nyelvek, digitális jelfeldolgozás, mikroprocesszorok

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • számítógépes folyamatirányító rendszerek tervezõje és kivitelezõje • hardver-közeli programozó • elektronikus áramkörök és eszközök tervezõje és kivitelezõje • oktató, kutató • automatizálási szakember

tudod-e, hogy...? • a diákok és tanárok, közös kutatások keretében, intelligens mobilis robotokat, szabályozott helikopter modellt, EEG jel-alapú vezérléseket fejlesztenek

Részletek: ms.sapientia.ro


száMÍtásteCHniKa szaK 20 tandíjmentes/20 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • érdekelnek a számítógépek és szeretnéd tudni, mitõl képesek bonyolult feladatok elvégzésére • szereted az elektronikát vagy a programozást

Fõbb tantárgyak: számítógép-architektúrák, operációs rendszerek, szoftvertervezés, programozás, hálózatok, osztott rendszerek, adatstruktúrák, elektronika, mikroprocesszor-rendszerek tervezése és kivitelezése, mesterséges intelligenciák

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • szoftvertervezõ vagy programozó • rendszerintegrátor vagy rendszertesztelõ • rendszergazda • mikroprocesszoros áramkörök és eszközök tervezõje és kivitelezõje • oktató, kutató

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi írásbeli vizsgán matematikából, fizikából vagy informatikából elért legnagyobb jegy vagy elismert matematika, fizika vagy informatika szakversenyen elért jegy: 50%

tudod-e, hogy...? • a diákok és tanárok, közös kutatások keretében, az emberi agy – számítógép-interfész fejlesztésével, az emberi géntérkép elemzésével, robotok építésével is foglalkoznak

Részletek: ms.sapientia.ro


száMÍtógépes MÛveLettervezés és gyártásirányÍtás szaK 15 tandíjmentes/25 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha… • nem félsz összeolajozni a kezed, és szereted a gépeket • érdekel a különbözõ eszközök, termékek gyártási folyamata, elejétõl a végéig • szívesen elnézegeted a CNC marógép ide-oda futkározó szerszámainak a munkáját

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • • • •

gépész-tervezõmérnök gyártásirányító mérnök gyártástervezõ mérnök CNC programkészítõ mérnök

tudod-e, hogy...?

Fõbb tantárgyak:

• megtanulhatsz esztergagépen, marógépen és CNC szerszámgépeken dolgozni • megtanulod a világ legnépszerûbb gépészeti szoftvereit (Catia, Autodesk Inventor, AutoCAD)

matematika, fizika, programozás, számítógépes tervezés, forgácsolás elmélete, mechanizmusok, gépelemek, gyártáselmélet, CNC-technológiák, vállalatszervezés, -vezetés, analóg és teljesítmény-elektronika

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi írásbeli vizsgán matematikából, fizikából vagy informatikából elért legnagyobb jegy vagy elismert matematika, fizika vagy informatika szakversenyen elért jegy: 50%

Részletek: ms.sapientia.ro


távKÖzLés szaK 15 tandíjmentes/25 költségtérítéses hely

Mi lehetsz, ha nagy leszel?

Fõbb tantárgyak:

• távközlési rendszerek tervezõje, fejlesztõje, karbantartója • számítógépes hálózatok tervezõje és fejlesztõje • rendszermérnök • programozó, szoftvertervezõ • oktató, kutató

programozás, adatbázisok, analóg és digitális elektronika, digitális jel-, kép- és hangfeldolgozás, internet-protokollok, távközlési rendszerek, rádiókommunikáció, optikai hálózatok, televíziózás

Neked ajánljuk, ha… • szereted az elektronikát és a programozást • kíváncsi vagy, mi rejlik a legújabb kommunikációs eszközök és technológiák (iPhone, iPad, GSM/LTE, Skype, GPS, IP-TV) mögött

tudod-e, hogy...? • Puskás Tivadar találta fel és szabadalmaztatta a rádió és internet õsének számító Telefonhírmondót, a világ elsõ elektronikus hír- és mûsorszolgáltató közegét. Ez 1893ban, Budapesten mûködött a világon elõször.

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi írásbeli vizsgán matematikából, fizikából vagy informatikából elért legnagyobb jegy vagy elismert matematika, fizika vagy informatika szakversenyen elért jegy: 50%

Részletek: ms.sapientia.ro


KertészMérnÖKi szaK 15 tandíjmentes/20 költségtérítéses/15 tandíjas hely

Fõbb tantárgyak: Neked ajánljuk, ha… • szeretsz kertészkedni • érdekel a borkészítés mûvészete, az egészséges gyümölcsök, zöldségek termesztése • felelõsséget érzel a környezeted jövõjéért

dísznövénytermesztés, dendrológia, gyógynövénytermesztés, szõlõtermesztés, borászat, gyümölcstermesztés, zöldségtermesztés, kerttervezés, kertészeti rovartan és kórtan

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • kertészmérnök • zöldség-, gyümölcs-, dísznövény-, gyógynövénytermesztõ • növénynemesítõ • növényorvos • kertépítõ

tudod-e, hogy...? • korszerű laboratóriumokban vizsgáljuk a természet törvényszerűségeit • az egyetem dísznövény-, gyógynövény, gyümölcs- és zöldségkertjének bővítése szintén a mi feladatunk, erre mintegy 20 hektár áll rendelkezésre • minden évben kertésztábort szervezünk

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 100%

Részletek: ms.sapientia.ro


KoMMuniKáCió és KÖzKapCsoLatoK szaK 15 tandíjmentes/15 költségtérítéses/10 tandíjas hely

Mi lehetsz, ha nagy leszel?

Fõbb tantárgyak:

• közkapcsolati szakember (PR-felelõs) • reklámszakértõ • hírnévmenedzser • tréner • kommunikációs szakértõ

kommunikációelmélet, interkulturális kommunikáció, közkapcsolatok, tárgyalási technikák, intézményi kommunikáció, stilisztika és stílusgyakorlat, sajtómûfajok, sajtótörténet, reklám, menedzsment és marketing

Neked ajánljuk, ha… • szeretsz beszélni, szerepelni, szervezkedni • úgy érzed, otthonosan mozognál a rádió és televízió, valamint a nyomtatott újságírás területén • mindig is érdekelt, mitõl olyan híres valaki

tudod-e, hogy...?

A felvételi jegy összetétele:

• megtanulod, hogy mi a vírusmarketing vagy a gerillakampány • megtanulsz reklámot tervezni, így más szemmel nézed majd a reklámokat • kommunikációs hallgatóként kipróbálhatod magad a kamera elõtt és a kamera mögött is

• az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalom tantárgyból (ill. román nyelv és irodalomból - amennyiben a diák román nyelvű gimnáziumban tanult) elért jegy: 50%

Részletek: ms.sapientia.ro


egészségÜgyi szaKpoLitiKáK és szoLgáLtatásoK szaK 15 tandíjmentes/35 költségtérítéses hely

Neked ajánljuk, ha…

Fõbb tantárgyak: nevelés- és fejlõdéslélektan, anatómia, szociálpolitika és egészségpolitika, közegészségügyi szolgáltatások, táplálkozáspszichológia, egészségfejlesztés és egészségnevelés

• foglalkoztat az, hogyan élhetnénk egy egészségesebb társadalomban, hogyan elõzhetjük meg a betegségeket, járványokat közösségi szinten • ha elgondolkodtál már azon, hogyan hatnak az élelmiszerreklámok a táplálkozási szokásainkra

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • közegészségügyi szakember állami közigazgatásban, egészségügyi és szociális szolgáltatásokat biztosító intézményekben

tudod-e, hogy...? • jóval olcsóbb és könnyebb megelõzni a betegségeket, mint kezelni • a közegészségügyi szakemberek pozitívan befolyásolhatják egy közösség egészségi állapotát és általános jólétét

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 50% • az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalom tantárgyból (ill. román nyelv és irodalomból - amennyiben a diák román nyelvű gimnáziumban tanult) elért jegy: 50%

Részletek: ms.sapientia.ro


ForDÍtó és toLMáCs szaK 20 tandíjmentes/30 költségtérítéses hely

Mi lehetsz, ha nagy leszel? • fordító • szinkrontolmács • szerkesztõ

Neked ajánljuk, ha… Fõbb tantárgyak: angol nyelv és kultúra, német nyelv és kultúra, román nyelv és kultúra, magyar nyelv és kultúra, terminológia, szaknyelv, fordításelmélet és -gyakorlat

tudod-e, hogy...? • az Európai Uniónak jelenleg 23 hivatalos nyelve van, ez a nyelvi kombinációk számát 506-ra növeli – emiatt az uniós intézményekben óriási az igény a jól képzett szakfordítókra és tolmácsokra • hallgatóként ingyenesen hozzáférsz a legújabb fordítószoftverekhez (pl. MemoQ)

• könnyen és jól fogalmazol szóban és írásban • jó nyelvérzéked van, és szeretnél egy idegen nyelvet felsõfokú szinten beszélni

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 40% • az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalom tantárgyból (ill. román nyelv és irodalomból - amennyiben a diák román nyelvű gimnáziumban tanult) elért jegy: 30% • román, angol vagy német nyelvből elért jegy: 30%

Részletek: ms.sapientia.ro


táJépÍtészet szaK 5 tandíjmentes/10 költségtérítéses/25 tandíjas hely

A felvételi jegy összetétele: • az érettségi vizsga átlaga: 100%

Fõbb tantárgyak: rajz és tervezés, ábrázoló geometria, talajtan, építészet, művészettörténet, néprajz, topográfia, dendrológia és dísznövényismeret, a tájépítészet története, számítógépes tervezés, zöldfelület-tervezés, tájtervezés, tájrehabilitáció, tájtervezés természetvédelmi területeken

Mi lehetsz, ha nagy leszel?

Neked ajánljuk, ha…

• várostervező, kerttervező, -kivitelező és -fenntartó • önkormányzatoknál, szakigazgatási szerveknél építésügyi, településügyi, területfejlesztési szakember • kutatóintézeteknél környezet, tájés természetvédelmi szakember

• művészi hajlamod a növények szeretetével társul • részt szeretnél venni nagyobb méretű városi közparkok tervezésében, történeti kertek revitalizációjában, falumegújításban, régiófejlesztésben és területrendezésben • fontosnak tartod az erdélyi táj megmaradását és felvirágoztatását

tudod-e, hogy...? • a tájépítészet fő feladata a tájat alkotó természeti és mesterséges elemek átrendezése, új kompozícióba tömörítése, valamint az emberi alkotások „tájba illesztése” • részt veszünk Erdély kastélykertjeinek a felmérésében és felújításában

Részletek: ms.sapientia.ro


Rólunk mondják Kedves Imre Vezérigazgató, Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság A Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságnál jelenleg 18 olyan szakember dolgozik, aki sapientiás diák volt. A napi munkájuk során komplex feladatokkal szembesülő kollégák gyorsan és könnyen alkalmazkodtak a szervezeti kultúrához és a megfeszített munkatempóhoz. Az egyetemen elsajátított gazdasági és informatikai ismereteiket igénybe véve, elvárásainknak teljes mértékben eleget tudnak tenni.

Juhász-András Réka Igazgatóhelyettes, Márton Áron Gimnázium A Márton Áron Gimnázium tanári körét tavaly volt sapientiás hallgatóval egészítettük ki. Tanárkollégánk a képzettség, a pozitív személyiségjegyek, a helyes önismeret és a folytonos tanulás szerencsés találkozása. Munkáját – amelyet hivatásként él meg – felelősségtudattal, következetesen, lelkiismeretesen végzi. Egy olyan világban, melyben a tanári munka egyre inkább hitelét veszti, szükség van olyan pedagógusokra, akik nem anyagi meggondolásból, hanem belső indíttatásból, hivatástudatból, értékőrzési és -teremtési szándékkal tanítanak, mint amilyen a Sapientián végzett kollégánk is.


ÕK IS NÁLUNK TANULNAK Berecki Beáta Hajnalka Filmművészet, fotóművészet, média, II. év Az egyetemi évek alatt fontos volt számomra megkeresni azokat a lehetőségeket, amikor gyakorlatban is kipróbálhattam az egyetemen tanultakat. Elsőéven egy hónapig áthallgató voltam a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, nyáron Tusványoson és Filmtett-táborban végezhettem az operatőri szakmai gyakorlatomat, másodéven pedig három alkalommal is rendezőasszisztensként vehettem részt egy nemzetközi csapat forgatásán (Párizsban, Miskolcon és Kolozsváron). Mindhárom foglalkozás rengeteg tapasztalatot és élményt hozott, így méltán jelentenek mérföldkövet sapientiás egyetemi éveimben. Molnár Beáta Kommunikáció és közkapcsolatok, III. év Ha már egyetemre adja az ember a fejét, fontosnak tartom átgondolni, hogy: Képes-e befogadónak lenni? Tényleg érdekli-e?Tudatában van annak, miért érdemes? A Sapientia lehetőségeket, oktatást, barátságokat, szórakozást, tapasztalatot nyújt. Csak el kell fogadni! A marosvásárhelyi kar Miújság.zip című diáklap szerkesztőjeként hasznos gyakorlati tudásra tettem szert. A tanultakat pedig egy helyi hírportál szerkesztőségi tagjaként értékesítem. Az új lehetőségeket mindig keresni kell, az önfejlesztést sosem szabad abbahagyni. Még akkor sem, miután becsukod magad után az ajtót, visszapillantasz, és azt gondolod: megérte. Mert megéri. De minden rajtad múlik.



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.