Gagyi József – Imre Attila (szerk.): Új média-terek by Scientia Kiadó

ÚJ MÉDIA-TEREK 2010. március 5–6. Marosvásárhely

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS HUMÁNTUDOMÁNYOK KAR, MAROSVÁSÁRHELY HUMÁNTUDOMÁNYOK TANSZÉK

ÚJ MÉDIA-TEREK 2010. március 5–6., Marosvásárhely Szerkesztette: GAGYI JÓZSEF IMRE ATTILA

Scientia Kiadó Kolozsvár · 2014

A kiadvány megjelenését támogatta:

Lektor: Veress Károly (Kolozsvár) Sorozatborító: Miklósi Dénes

A szakmai felelősséget teljes mértékben a szerkesztők, illetve a szerzők vállalják. Első magyar nyelvű kiadás: 2014 © Scientia 2014 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României ÚJ MÉDIA-TEREK. Konferencia ( 2010 ; Târgu-Mureş) Új média-terek : konferencia : 2010. március 5–6., Marosvásárhely / ed.: Gagyi József, Imre Attila. - Cluj-Napoca : Scientia, 2014 ISBN 978-973-1970-67-7 I. Gagyi, József (ed.) II. Imre, Attila (ed.) 659.3 004.032.6(063)

TARTALOMJEGYZÉK Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 TÉR – SZERKEZETEK Bokor Tamás Digiotész kontra netizen. Új média mint lehetőség a nyilvánosság kiterjesztésére . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Herendy Csilla A „hol vagyok most” kérdéstől a láthatatlan interfészen át a kognitív térképekig. Az online és offline tájékozódás közötti analógiákról és különbségekről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fehér Katalin Web 2.0. A tér- és időegyüttállások újraszerveződése . . . . . . . . . . . . . . . . Ármeán Otília Webrendben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

25 39 45

HATÁSOK – ALKALMAZÁSOK Pletl Rita A digitális bennszülöttek” médiafogyasztása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 Gászpor Réka Nyelvhasználat és anyanyelv a mediatikus térben . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Kővári Zolna Katinka – Otohál Andrea A családi minta szerepe és hatása az általános iskolások médiafogyasztási szokásaira . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 Sántha Ágnes Felcseperedett netgeneráció. Fiatalok a munkaerőpiacon . . . . . . . . . . . . . 87 Gagyi József Tündér Ilona útja: örökségkonstrukció, turisztikai téralakítás, megjelenítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 Kovács Nikolett Egy szöveg több köntöse – A végtelen történet adaptációi . . . . . . . . . . . 111 Imre Attila Kommunikáció a fordító segítségével . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119 Zsigmond István Új média és pedagógia: az oktatás kihívásai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133 HORIZONTOK – HATÁROK Bíró Béla A spatial turn és a kölcsönösség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Zsélyi Ferenc Szoba kilátással és belátással: a média és a kép-előttes tér . . . . . . . . . . . Összesített szakirodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Abstracts . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rezumate . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kötet szerzői . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

143 153 157 169 175 181

CONTENTS Preface . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 SPACE – CONSTRUCTIONS Tamás Bokor Digiot versus Netizen. New Media as an Opportunity to Expand Publicity . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csilla Herendy From the “Where Am I Now?” to Cognitive Maps through the Invisible Interface. Differences and Analogies between Online and Offline Orientation . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Katalin Fehér Web 2.0. Reconstruction of Space and Time Synods . . . . . . . . . . . . . . . . Otília Ármeán In Weborder . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

25 39 45

EFFECTS – APPLICATIONS Rita Pletl Media Consumption of “Digital Natives” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 Réka Gászpor Language use and mother tongue in the media space . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Zolna Katinka Kővári – Andrea Otohál Role and Effect of Family Pattern on School Children’s Media Consumption . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 Ágnes Sántha Net Generation Coming of Age. Youth on the Labour Market . . . . . . . . . 87 József Gagyi Ilona Tündér’s Trail: Heritage Construction, Touristic Space Forming and Displaying . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 Nikolett Kovács Layers of a Text – Adaptations of The NeverEnding Story . . . . . . . . . . . 111 Attila Imre Communication with the Help of the Translator . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119 István Zsigmond New Media and Pedagogy: Challenges of Education . . . . . . . . . . . . . . . . 133 LIMITS – HORIZONS Béla Bíró The Spatial Turn and Reciprocity . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ferenc Zsélyi Room with Outlook and Discretion: Media and Pre-Image Space . . . . . Full Bibliography . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Abstracts . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rezumate . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . About the authors . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

143 153 157 169 175 181

CUPRINS Prefaţă . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 SPAŢIU – CONSTRUCŢII Tamás Bokor Digi-idiot contra NETăţean. Noua mass media şi posibilitatea de extindere a publicităţii . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csilla Herendy De la interfaţa invizibilă „Unde sunt acum?” până la hărţile cognitive. Analogii şi diferenţe dintre orientarea online şi offline . . . . . . . . . . . . . . Katalin Fehér Web 2.0. Reorganizarea sinoadelor temporale şi spaţiale . . . . . . . . . . . . . Otília Ármeán Ordinea Web . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

17 25 39 45

EFECTE – APLICAŢII Rita Pletl Consumul de media ai „nativilor digitali” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 Réka Gászpor Limba specifică utilizării şi limba maternă, în spaţiul mediatic . . . . . . . . 65 Zolna Katinka Kővári – Andrea Otohál Rolul şi efectul exemplului dat de familie în consumul de mass media al elevilor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 Ágnes Sántha Generaţia NET ca adulţi. Tinerii pe piaţa forţei de muncă . . . . . . . . . . . . 87 József Gagyi Drumul Ilenei Cosânzene: Patrimoniu de proiectare, formarea spaţiului de navigare şi vizualizare . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 Nikolett Kovács Versiunile unui text – Adaptările filmului Poveste fără sfârşit . . . . . . . . 111 Attila Imre Comunicare cu ajutorul traducătorului . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119 István Zsigmond Noua mass media şi pedagogia: provocările educaţiei . . . . . . . . . . . . . . 133 ORIZONTURI – HOTARE Béla Bíró Fenomenul spaţial turn şi reciprocitatea . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ferenc Zsélyi Cameră cu vedere şi alte consideraţii: media şi spaţiul pre-imagine . . . Bibliografie totalizată . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Abstracts . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rezumate . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Despre autori . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

143 153 157 169 175 181

ELŐSZÓ „Az új média jelenségét körbejáró konferenciasorozatunk harmadik rendezvényén a média térbeli vonatkozásaival foglalkozunk. Konferenciánk az Új média-terek című kutatási projektünkhöz kapcsolódik. Olyan új terekre gondolunk, amelyeket a hagyományos és az új média tevékenységei hoztak létre, és amelyek ezekre jellemzőek, de egyben a társadalmi kommunikáció megújult terei. Az új média tereire és a megújuló társadalom tereire (amelyek részben fedik egymást) egyaránt kiterjed figyelmünk, ezeket, szándékaink szerint, egy tekintetbe fogja kutatásunk. Kíváncsiak vagyunk továbbá arra, hogy a vizualitás mely alakzatai jellemzik ezeket a tereket, illetve hogy az új média képisége milyen kulturális tartalmak megerősödéséről, milyen szimbólumok előtérbe kerüléséről árulkodik. A következő témákban várunk előadásokat: térképzetünk átalakulása, a virtuális közösségek térbeli megszerveződése, a média terei városon és vidéken, digitális kultúra, digitális egyenlőtlenségek, az oktatás kihívásai, a nyilvánosság megváltozása.”

(A konferencia felhívó szövege) Jelen Előszó íróiként úgy gondoltuk, könnyű dolgunk van, hiszen ez a kötet, melyet az olvasó kezében tart és lapoz, a sorban a harmadik. Felütöttük tehát az első kötetet,1 megnéztük az Előszót, majd a második, kiadásra előkészített kötet2 Előszavát, levontuk a megfelelő (a megformálásra vonatkozó) konzekvenciákat, és munkához láttunk. Akárcsak az eddigi előszavakban, a Bevezető élére illesztettük, amint az fennebb olvasható, a konferencia-felhívást. Utána pedig következnie kellett a tájékoztató kijelentésnek: a kötet a 2010. március 5–6-án Marosvásárhelyen megszervezett Új média-terek című konferencia előadásaiból készült összeállítás. Ezzel azonban nagy hirtelen, alig hogy megkezdődött, be is fejeződött az előszóírás könnyűnek bizonyuló feladata, és következtek a dilemmák. Mi az, amit feltétlenül szükséges ebben az Előszóban megemlíteni – és mi az, amit már az előző Előszavakban3 leírtak, körbejártak, megemlítettek, tehát fölösleges újra kitérni rá? Ilyennek gondoljuk például az új média általunk használt meghatározását.4 Vagy azt a megállapítást, hogy a kötet, az előzőekhez ha1 2 3

Ármeán Otília–Gagyi József (szerk.): Új média és kommunikatív magatartás. 2008. február 29. – 2008. március 1., Marosvásárhely. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2011. Tőkés Gyöngyvér–Sántha Ágnes (szerk.): Új média, médiakonvergencia, kulturális változások. 2009. március 27–28., Marosvásárhely. Scientia Kiadó, Kolozsvár, megjelenés alatt. Van egy harmadik is, ez a 2008–2009-ben folytatott kutatás anyagaiból készült összeállítás Előszava, Gagyi József szerkesztésében (l. Ármeán Otília, Gagyi József, Pletl Rita, Sántha Ágnes, Tőkés Gyöngyvér, Ungvári Zrínyi Imre: Új média és kulturális változások. Tanulmánygyűjtemény), megjelenés előtt. Lásd a 2008-as konferenciakötet 12. oldalán.

ELŐSZÓ

sonlóan, kevesebb is (hiszen nincs benne minden elhangzott előadás), és több is (továbbírt, tanulmánnyá fejlesztett előadások), mint ami a konferencián láthatóhallható volt.5 Azt azonban feltétlenül meg kell említenünk, hogy a konferenciák szervezésére vállalkozó tanszéki munkacsoportunk az új média elterjedésének, az új média társadalmi viszonyokat újjászervező és kulturális változásokat gerjesztő hatásainak kutatására vállalkozott. Igen dinamikus, gyorsan alakuló valóságterületnek – a nemzetközi szakirodalomban most már széles körben használatos megnevezéssel: az infokommunikációs társadalom (IKT) jelenségeinek – vizsgálatát tűztük ki célul, egyszerre a feltárás és értelmezés igényével. Kutatásunk választott helyszíne Erdély, az új média itteni terjedéséről és technikai-társadalmi valóságáról, kulturális hatásairól tudunk a különböző megközelítések nyomán beszámolni. A konferenciák6 a kutatás kapcsolt részeiként pedig alapvetően két célt szolgálnak. Az egyik: a fogalmak körbejárása, szakirodalom ismeretében azok tisztázása,7 a másik: a saját eredmények bemutatásán túl a hazai és külföldi, a szakterület különböző részterületein munkálkodó kollégákkal való találkozás, kutatási eredményeikkel való ismerkedés, vita és véleménycsere, és amennyiben sikerül: tartós munkakapcsolatok kialakítása. A kötet anyagát három – tematika szerint csoportosított, nem egyforma nagyságú – részre osztottuk. Az első részben Tér – Szerkezetek cím alatt a közvetlenül a meghirdetett tematikához kapcsolódó, azt bemutató, annak fogalomrendszerét felvonultató tanulmányok olvashatóak. A tér sosem önmagában áll, nem üres: a teret a kialakított szerkezetek teszik valójában térszerűvé. Ezek a szerkezetek lehetnek fizikai valóságunkhoz kötöttek (ezeket a formákat reálisakként szoktuk felfogni és megnevezni),8 vagy lehetnek a digitális platformokon kialakított, interfészeken megjelenített, virtuálisnak mondott valóságok. A nyilvánosság virtuális térben való kiterjesztésének lehetőségeiről (és buktatóiról), az offline-online tájékozódásról és az ezt támogató kognitív térhasználatról, a tér-idő együttállások digitális újjászerveződéséről és az internetes valóságban, a weben kialakuló rendezettségről-rendről szólnak az első rész írásai. A legtöbb tanulmányt – és ez természetes, hiszen az új média-terek megjelenésének igen széles körű társadalmi-kulturális vetületeiről szólnak – a Hatások – Alkalmazások című részhez soroltuk. Több tanulmány foglalkozik a most megjelenő „digitális generációval”, avagy – az antropológiától kölcsönzött terminussal – „digitális bennszülöttekkel”. A digitális szöveggyártás, nyelvhasználat, 5 6 7 8

Lásd ugyanott. 2011. március 4–5-én került sor a 4. Új média konferenciára, a téma: Reális és virtuális valóságok találkozása. Amelyek alkalmanként igen merész, erőt próbáló vállalkozásnak tűnnek, itt csak példaként említjük: reális és virtuális valóságok, médiakonvergencia. Ami igencsak problémás (inkább problémákat szülő, mintsem megnyugtató megoldásokat eredményező) viszonyulás; ezért is gondoltuk 2011-ben, hogy az évi konferenciánkon a reális-aktuális-virtuális téralkotás, térformák problémáját járjuk körül.

ELŐSZÓ

fordítás, valamint az újfajta társadalmi viselkedés (munkaerő-piaci pozicionálás, örökségkonstrukció és ennek megjelenítése) kérdéseiről is ebben a részben olvashatók tanulmányok. A harmadik rész az igen általános Horizontok – Határok címet kapta, és olyan tanulmányokat soroltunk ide, amelyek a vizsgált valóságszeletek elhelyezését, az ehhez szükséges horizont megalkotását, vagy éppen a szükséges határalkotás kérdéseit taglalják. Ezek a társadalomtudományok térbeli fordulatáról (spatial turn), valamint a képes (a média) és a kép+telen (tér) diskurzusáról/diskurzivitásáról szóló írások nem lezárják, hanem keretezik, mintegy megnyitják az addigi két részben tárgyaltakat. Végül pedig vissza a már ismert sémákhoz: a konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Humántudományok Tanszéke szervezte, a PR-Alpha Egyesület és a Hallgatói Önkormányzat segítségével. Fő támogatónk a Communitas Alapítvány volt. Zárásképpen pedig: a kiadásig eltelt hosszú idő alatt megtartottuk a negyedik, ötödik, hatodik Új média konferenciát is Marosvásárhelyen, közlik a jó hírt, újabb jó hírek reményében, az érdeklődő Olvasókkal a szerkesztők. Marosvásárhely, 2014. január 22.

TÉR – SZERKEZETEK

BOKOR TAMÁS

DIGIOTÉSZ KONTRA NETIZEN ÚJ MÉDIA MINT LEHETŐSÉG A NYILVÁNOSSÁG KITERJESZTÉSÉRE

1. Elöljáróban az alapfogalmakról A tanulmányban1 nem definiálom részletesen az online kommunikáció, a virtualitás, a közösség, illetve a nyilvánosság fogalmait. A virtualitás fogalomtörténetéhez részletesebben lásd Nagy K. Zs. (2008), a közösségéhez Pete (2008) szócikkét a Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédiában, a nyilvánosság koncepciójának magyarázatához pedig Habermas sűrűn idézett, alapvető és mindmáig élénk diszkusszióval kísért munkáját (Habermas 1962). E dolgozat írásakor a terminusok tisztázásához elsősorban az idézett műveket vettem alapul. Jóllehet a virtuális közösség fogalma Benedictnél még a nemzetek tagjaira, illetve az államközösség lakóira vonatkozott (Benedict 2006), itt és most szűkített értelemben használom, ahogyan a közbeszédben szokásos, és kizárólag az online kommunikációban létrejövő virtuális közösségeket értem e fogalom alatt. A virtuális nyilvánosság fogalma itt egyenértékűként értendő annak a nyilvánosságnak a fogalmával, amely az új média által teremtett környezetben jön létre. Az egyszerűsítések oka – a terjedelmi korlátokon túl – az, hogy a felvázolandó gondolatmenet lényege nem a fenti fogalmak árnyalásában, hanem egy, az online kommunikáció rekonstrukciójára alkalmas integrált szemlélet szükségessége melletti érvelésben rejlik.

2. Interdiszciplináris tárgyalási keret A virtuális közösségek működését a tudományos diskurzusban leggyakrabban információtechnológiai, sokszor pedig pszichológiai nézőpontból szokták elemezni, még annak dacára is, hogy a gyors technikai változások követésére a hagyományos diszciplináris keretek jobbára képtelennek bizonyulnak. Az előbbi megközelítés rendszerint az informatika terminológiai eszköztárát vonultatja fel a virtuális közösségek funkcionális magyarázatához, utóbbi pedig a felhaszná1

Jelen tanulmány a szerző doktori disszertációjának egyik elméleti előtanulmányaként tekinthető. A szöveg – kisebb módosításokkal – a XII. Dunaújvárosi Alkalmazott Nyelvészeti és Kommunikációs Konferencián is elhangzott 2010 márciusában.

BOKOR TAMÁS

lók mint individuumok – husserli értelemben vett – életvilágát, illetve az ilyen individuumok között létrejövő interaktív (máshol, terminológiától függően: interszubjektív) kapcsolatok lelki vetületeit, esetleg az önreprezentációs mechanizmusok mozgatórugóit igyekszik feltárni.2 Azonban a két perspektíva egyike sem alkalmas arra, hogy a virtuális közösségek ontológiai gyökerét ragadja meg. Az informatika jobbára a már létrejött, működő közösségek technikai3 kérdéseit taglalja, a pszichológia pedig – az individualitás középpontba helyezése révén – a virtuális közösségek alkotórészeire koncentrál, többnyire szem elől tévesztve a rendszer és tagjainak egyidejű (mondhatni szinoptikus) elemzését. Ezek a vizsgálati keretek tehát rendszerint túl specifikusnak bizonyulnak olyan kérdések megválaszolásához, mint például hogy miként változott meg a kommunikatív nyilvánosság és a kommunikáció színtere a digitalizáció beköszöntével, miféle lehetőségek kínálkoznak a továbbfejlődésre, és hogyan írhatók le a virtuális közösségek mint rendszerek. Ahhoz, hogy e kérdések megválaszolására lehetőség nyíljon, úgy látszik, szükséges lenne elszakadni a diszciplináris tárgyalási keretektől, és interdiszciplináris vizsgálati módszert választani. E tanulmánynak természetesen nincs módja valamiféle virtualitás-központú tudományközi nagyelmélet felállítására (ez nemcsak arcátlan, de lehetetlen próbálkozás is lenne), csupán néhány olyan szempont felvázolására tesz kísérletet, amelyek meglévő elméletek fogalmainak összekapcsolásával alakítják ki a virtuális közösségek elemzésének technikafüggetlen – de legalábbis technikacentrikus, s különösen a technooptimista szemlélettel szakító – kereteit. A gondolatmenet során Niklas Luhmann társadalmirendszer-elméletének (Luhmann 1984, 1997, 1999, 2006, 2008), Jürgen Habermas nyilvánosságelméletének (Habermas 1971), valamint a kommunikáció participációra alapozott felfogásának (Horányi 2007) mozgósításával és ezek fogalmi készletének alkalmazásával születnek megjegyzések a virtuális közösségek működéséhez. A kulcsfogalmak ebben a tárgyalási univerzumban az ágens (ágencia), a színtér, a rendszer/környezet megkülönböztetés és a nyilvánosság lesznek. Az eszmefuttatás végén adódhat a következtetés: a virtuális közösségek mint számítógépes kommunikáció révén létrejött médiumok (kommunikációs színterek) nyilvánosságformák lényege nem a médium, a kommunikáció közvetítő közege, hanem a virtualitás mint újfajta nyilvánosságforma, hiszen a virtuális közösségek a nyilvánosság speciális kiterjesztésének lehetőségét hordozzák magukban – annak minden veszélyével együtt.

A virtuális közösségek témájáról szóló jelentősebb honi és nemzetközi művek felsorolására itt nincs lehetőség. Ehelyett jobbára két műcsoportra lehet hivatkozni: a magyar nyelven elérhető irodalom köréből Halácsy–Vályi–Wellmann 2007, a külföldi szakirodalomból Howard Rheingold írásai ajánlhatók az olvasó mélyebb tájékozódásához. Értve ez alatt a görög filozófia techné-fogalmát. Bővebben ld. Ropolyi 2006.

DIGIOTÉSZ KONTRA NETIZEN. ÚJ MÉDIA MINT LEHETŐSÉG...

3. Nyilvánosság és részvétel a posztmodernitásban „Akinek nyilvános ügye nincs, semmilyen ügye nincs” – volt olvasható gyakorta az antik görög városállamok házfalain (Hauser 2000. 481.). Az ókori filozófia fénykorában, az Arisztotelész és Platón korabeli görög kultúrában idiotésznek hívták az olyan embert, aki a nyilvános vitákhoz nem szólt hozzá, nem vett részt a közügyekben, azaz magánember maradt. E kifejezés a római köznyelvbe már az „együgyű, csekély értelmű, ostoba ember” megjelölésére szolgáló szóként került át (Aczél 2009). Az etimológia és a jelentésárnyalatok változásának íve egyértelmű: az antik társadalomfelfogás a nyilvánosságot helyezte középpontba, mint az ember közösségi életének meghatározó színterét: aki ebben nem vállal szerepet, aki nem kommunikálja közügyekről szóló vélekedéseit, vagyis aki magánemberként kimarad a nyilvánosságból, az a közügyekben aktív társadalom szerint „elveszett ember”, de legalábbis eltér a „normális többségtől”. E koncepció végighúzódik a modernitás előtti korban, és magán a modernitáson is, mígnem a posztmodern korban új problémába ütközünk. „A böngészés magánügy” – találhatjuk szemben magunkat egy közkeletű informatikus-vélekedéssel (l. pl. http://windows.microsoft.com). Ma már korántsem olyan egyszerű a helyzet, mint a premodern és a modern időkben. Egyfelől a nyilvános tevékenységeket (pl. a böngészést) „privatizálni” törekvő irányzat jelenik meg, másfelől a nyilvánosságban való részvétel kimondott elvárásként bukkan fel – immár nemcsak az ókori görög városállamok fórumain, hanem az új média színterein is. Az elektronikus ügyintézés terjedése és kényszere, a közösségi portálok és a hálólét4 egyre fokozódó térnyerése átalakítja a nyilvánosságról szóló koncepciónkat, miközben mutatis mutandis használható marad a régi idiotész-fogalom a jelenség magyarázatára. Az új technikai eszközöket, főleg az online technikákat használók és nem használók csoportjainak markáns kettéválása, vagyis a digitális szakadék kialakulása ugyanis újfajta idiotészek megjelenéséhez vezet. A régi és új idiotészek között lényeges különbség van: ők már nem önszántukból, hanem a szükséges kompetencia hiánya és/vagy anyagi forrásaik szűkössége miatt nem képesek élni a posztmodern nyilvánosság adta lehetőségekkel. Így az új idiotész egyúttal „digiotész” is lesz. Az idiotész és a digiotész viszont lényegét tekintve anynyiban azonos, hogy az online részvételből kimaradóknak hasonló kihívásokkal kell szembenézniük, mint annak idején a premodern idiotészeknek kellett – vagy bekapcsolódnak és felzárkóznak, vagy kimaradnak a nyilvánosságból. Az új média keretei között kialakuló posztmodern nyilvánosságban résztvevőknek azzal kell szembenézniük, hogy a klasszikus magán versus nyilvános fogalompár jelentősen átalakul és egybefonódik. A jelenség egyik eklatáns példáját szolgáltatja a T-Mobile Hungary szoftveres hiba miatt bekövetkezett, 2009. december eleji szolgáltatásleállása és a körülötte kialakult csetepaté. A leállás 4

A netpolgárok geneziséről és koncepciójáról bőséges leírást ad Ropolyi 2006.

BOKOR TAMÁS

első hírét a T-Mobile ugyanis Twitteren (egyfajta számítógépes csevegőcsatornán) adta ki, ezt továbbította saját követői felé a Vodafone Twitter-csatornáját üzemeltető kolléga (retweetelte), egy akkor még viccesnek ítélt megjegyzést fűzve hozzá.5 Suba János, a Vodafone kommunikációs igazgatója, néhány nappal később úgy nyilatkozott: „A Vodafone munkatársa engedély nélkül és sportszerűtlenül nyilatkozott versenytársunk műszaki problémájával kapcsolatosan. A tisztességes verseny szellemével ellentétes viselkedést olyan mértékű hibának ítéltük, amiért sajnos elbocsátás jár” (Viccelt a Vodafone-os, kirúgták 2009). Az eset világosan megmutatta, hogy egy magánjellegű megnyilvánulás, amelynek a hagyományos munkahelyi kommunikációban talán semmilyen maradandó következménye nem lenne, online felületre, a posztmodern nyilvánosság egyik sajátos színterére felkerülve végzetes hibának bizonyulhat, s akár az illető állásának elvesztésével járhat. (Az esetet követő néhány napban a fiatalember tucatnyi állásajánlatot kapott, természetesen mindet internetes fórumokon keresztül, s úgy hírlik, nehezen találták meg a Vodafone-nál az utódját…) Ugyancsak a magánszféra és a nyilvánosság posztmodern összemosódását bizonyítja a www.robmeplease.com (Rabolj ki, kérlek!) weboldal. Ennek készítői azt a jelenséget lovagolták meg, hogy a felhasználók előszeretettel szolgáltatnak adatokat önként saját hollétükről, gyakorta hibátlanul láthatóvá téve aktuális lokalitásukat és tevékenységeiket más felhasználók számára. (Gondoljunk csak a közösségi portálokon lévő állapotjelzőkre, a név mellett személyes bejegyzéseket lehetővé tévő szövegsávokra és az üzenőfalakra, ahová gyakran ilyen információk is felkerülnek: „Egy hétre nyaralni mentem”; „Estig dolgozom”; „Mulatás hajnalig”, nem beszélve a profiloldalakon szereplő lakcímekről, lakás- és házfotókról és hasonló személyes adatokról.) Az ilyen információkat egymás mellé állítva rossz szándékú felhasználók könnyedén visszaélhetnek az önkéntes adatszolgáltatással, lakcímünk ismeretében például ki is rabolhatják otthonunkat, amíg mi máshol tartózkodunk. E példában ismét a privát szférának az új nyilvánosságba való integrálódását láthatjuk. Régebbi történet, de még él a weben az az eset, amikor a Google-höz frissen elszegődött programozó magánblogot kezdett írni hosszú munkanapjait követően – az irodából. Írásaiban névtelenül feltárta az új munkahely visszásságait, de az IP címet (internet protocol, vagyis az internetcsatlakozáshoz szükséges számkód) visszanyomozva a cégnél hamar rájöttek, ki szivárogtatja ki a vállalat belügyeit. Az eredmény itt is villámgyors elbocsátás lett, s az olvasók újabb példát találtak a magánvélemények reprezentációjára az új nyilvánosság közegében. De hogyan lehet e két kommunikációs színtér – magán és nyilvános – viszonyát leírni, mi az a magyarázó keret, amelyben értelmezhetővé válnak a fent idézett jelenségek? A nyilvánosság fogalmának átalakulását főképp Habermas munkái nyomán követhetjük nyomon. Elemzései rendre kiemelik a magán versus nyilvános dicho5

„OK, csörögjetek ránk! ;) RT@tmobilehungary A hálózati problémával kapcsolatban lesz hivatalos tájékoztatás. Türelmeteket kérjük!” (Kiemelés tőlem – B. T.)

DIGIOTÉSZ KONTRA NETIZEN. ÚJ MÉDIA MINT LEHETŐSÉG...

tómia modern kori kialakulását, amelynek nyomán elvált egymástól a közösségi szféra nyilvános és a magánszféra privát színtere. (Habermas koncepciójában e két szférát a kommunikatív cselekvésben megjelenő értelem kapcsolja össze.) E kettősség fennállásának posztmodern létjogosultsága azonban, mint a fentiekből kiderül, ma már számos ponton megkérdőjelezhető, s a kétely oka éppen a hálólét sajátosságában rejlik: köz- és magánszféra kart karba öltve működik. Ezen öszszefonódás miatt a naponta bővülő online interaktív felületek szemlélőjének joggal támadhat olyan érzése, hogy a hálólét leírására a 21. század első évtizedében már nem megfelelő a habermasi nyilvánosságelmélet, pontosabban fogalmazva: a nyilvánosság és a magánszféra habermasi terminológiája túlhaladottá vált. Nemcsak a nyilvánosságelmélet, hanem maga a tárgyalási kontextus, a kommunikációfogalom is kiegészítésre szorul. A kommunikáció négy nagy alapfeltevése (tranzaktív, interaktív, rituális, participációs)6 – a vizsgálat pontos témájától függően – mind egy szálig akár megfelelő keretet adhat az online közösségi kommunikáció vizsgálatához, azonban a fent jelzett probléma jóval túlmutat a tranzaktív és az interaktív megközelítéseken, hiszen többről van szó, mint egyszerű információközvetítésről. A rituális modellek (sok egyéb mellett például George Gerbner kultivációs megközelítése) pedig éppen amiatt nem biztosítanak megfelelő keretet, mert számukra a kommunikáció középpontjában többnyire a szituáció, illetve a benne lévő emberek állnak minden személyiségjegyükkel együtt, és nem a virtuális közösségekben megjelenő identifikációik.7 Célszerű tehát a virtuális közösség nem technikaspecifikus rekonstrukciójához egy semlegesebb keretet választani. A vizsgálódás alapjául a továbbiakban Niklas Luhmann társadalmi rendszerekről szóló elmélete szolgál, amely kibernetikai ihletésű, továbbá konstruktivista jegyeket hordoz, s ilyen módon talán lehetőséget nyújt az új médiában zajló kommunikációk leírására.

4. Luhmann és az új média Nemrégiben erős kritika érte a magyar társadalomtudományos közéletet (Bognár 2009), amiért – az idézett cikk szerzője szerint – a marxista ideológiai gyökereken alapuló honi szociológiában máig nem történt meg „a tudomány felvilágosodása”, amelyet Niklas Luhmann egész életművén át szorgalmazott. Nem könnyű e vitában állást foglalni, de meg kell említeni, hogy Magyarországon a legutóbbi évekig agyonhallgatták a több mint hetvenkötetes életművet felmutató szerző munkásságát. Ha ma hozzá is nyúlnak két nagy, magyarul is megjelent 6

Különbségük a kommunikáció folyamatának, illetve állapotának rekonstrukciójában, valamint az információhoz való viszonyulásukban ragadható meg. Míg a tranzakciós modellek az információ átadására, az interakciós elméletek ennek cseréjére helyezik a hangsúlyt. A rituális modellben az interakciók a közös jelenségtételezésre épülnek, a participációs felfogás pedig a kommunikáló ágensnek problémamegoldó igyekezetét helyezi a középpontba. Az individuum és az identifikáció fogalmáról bővebben l. Bokor 2009.

BOKOR TAMÁS

kötetéhez, a Soziale Systeméhez vagy a Gesellschaft der Gesellschafthoz, az elemzések többnyire a giddensi szociológiától eltérő szemléletmód, valamint a technokratikusnak bélyegzett felfogás kritikájában merülnek ki. Luhmann ugyanis folyamatosan amellett érvel – ahogy Karácsony András rámutat, meglehetősen „vitára ingerlő módon” (Karácsony 1999) –, hogy a társadalmi rendszert nem emberek, hanem kommunikációk rendszereként érdemes elképzelnünk, amelyben szimbolikusan általánosított kommunikációs médiumok teremtik meg a kommunikáció lehetőségét. Luhmann 1998-ban bekövetkezett halála miatt megszakadt az a nagyszabású elméletalkotó folyamat,8 amelynek keretében az eredeti elgondolás szerint lehetőleg valamennyi szimbolikusan általánosított kommunikációs médium rendszerelméleti elemzésére sor kerülhetett volna. Luhmann a szeretettől és a szerelemtől kezdve a jogon és a hatalmon át egészen a tömegmédiáig számos médiumot analizált, de a munka megszakadt, mielőtt elérhetett volna a vizsgálódásaim szempontjából különösen releváns témához: az online kommunikáció színterének leírásához. Meglátásom szerint semmi sem indokolja, hogy az új média jelenségkörét ne tekintsük szimbolikusan általánosított kommunikációs médiumnak, hiszen kommunikatív aktusok történnek benne és általa, szimbólumokkal dolgozik, közvetítő szerepet tölt be különböző kommunikátorok között, és a rendszer/környezet megkülönböztetéssel dolgozik, mint bármely más kommunikációs rendszer. Ezen a ponton kell megjegyezni: a Luhmannal kapcsolatos félreértések egyik alapja az, hogy tévesen rendszerelméletnek nevezik a munkásságát. Valójában nem a rendszerek, hanem a világ leírását tekintette fő céljának, ezt a tevékenységet nevezte értelemcentrikus, másodrendű kibernetikán alapuló rendszerelméletnek, a rendszer/környezet megkülönböztetés pedig ennek csak eszköze volt. Egyik legfontosabb alapvetése így hangzik: egy rendszer elsődleges megfigyelője csak azt láthatja, amit a rendszeren belül látni lehet, de magához a rendszer/környezet megkülönböztetéshez nem fér hozzá. Azt csak egy másodrendű megfigyelő láthatja, aki megfigyeli az elsőrendű megfigyelőt, és azt a rendszert (s persze annak környezetét), amelyben az elsőrendű megfigyelő látja, amit lát. Az új média révén kialakuló kommunikációs színtér és a benne kialakuló sajátos nyilvánosság megfigyelése csak kívülről lehetséges, a rendszeren belülről nem. A következő releváns kérdés az lehet: mit, illetve kit kell megfigyelni, ha az online kommunikációban kialakuló nyilvánosság résztvevőiről akarunk megállapításokat tenni? A virtuális nyilvánosságban megfigyelt résztvevő mibenlétére vonatkozó természetes válasz az lehet: az ember áll a megfigyelés középpontjában. Az ember azonban, mint eo ipso, a megfigyelés tárgya, Luhmann számára két szempontból is problémás fogalom. Egyfelől azt hangoztatta, hogy a szociológiának hallgatnia kell az emberről, mert fogalomkészlete nem elégséges a komplex individuumok leírásához. Másfelől az embert három rendszerből álló létezőként tételezte: bio8

A szintetizáló nagyelmélet, a Supertheorie létrehozására irányuló erőfeszítések már Talcott Parsonsnál is megjelentek (1988), vö. Bognár 2009. 12.

DIGIOTÉSZ KONTRA NETIZEN. ÚJ MÉDIA MINT LEHETŐSÉG...

lógiai, szociális és pszichikai rendszer egységének tekintette. Luhmann felfogásában a személy tehát az a „tulajdonsághalmaz”, amely a pszichikai rendszerből egy-egy szociális kontextusban relevánssá válik, azaz ahogyan az interakciók során mások meg- vagy félreértik. (A kommunikáció megtörténte szempontjából irreleváns, hogy megértés vagy félreértés történik, a történések lényege így is, úgy is egyforma: interakció jön létre, s ez az interakció teremti meg a kommunikáló személyek személyiségét, azaz az aktuális kontextus függvényében releváns tulajdonságok rendszerét.) Ez a személyfogalom visszamutat egészen az ógörög persona fogalmához, amely eredetileg színházi maszkot jelentett. E gondolatmenet szerint a personának a virtuális nyilvánosságban tanúsított részvételében másképpen jelenik meg a magán versus privát dichotómia, mint a korábbi, személyiségcentrikus koncepciókban. A korábbi gyakorlattól eltérően itt már nem a nyilvánosság kimondatlan elvárásai, hanem a ténylegesen relevánssá váló tulajdonságok határozzák meg, hogy mi válik láthatóvá a személyből a virtuális nyilvánosságban. Ezért történhet meg, hogy egy, a modern nyilvánosságban magánjellegűnek számító megjegyzés a virtuális nyilvánosság színterén nyilvánosként jelenik meg. A hálópolgár, vagyis a netizen életében szorosan összefonódik a magán- és a privát szféra, sőt az összefonódásnál több történik. Az érem két oldala feloldódik és egy oldalra kerül – így lesz a böngészés magánügy, miközben az online aktivitás egyúttal szükségszerűen közügy is. Így válik a virtualitás mint kommunikációs színtér a magán- és a privát szféra luhmanni formájává és egyúttal rendszerévé is, elmosva a határvonalat a magánszféra és a nyilvánosság között. A virtualitás rendszere megkülönböztet és megjelöl: ami belekerül, az szükségszerűen nyilvánossá válik. Az információk sorsa bizonytalan lesz, mert a kibocsátó számára követhetetlen, hogy mely ágensekkel kommunikálódik még.

5. Irány az újmédia-filozófia felé? A gondolatmenet ezen a ponton megáll, mert ami ezután következne, az további alapos és elmélyült elemzést kívánna. Ez az írás néhány gondolat erejéig annak felvázolására törekedett, hogy megmutassa: az akadémikus tudomány számára túl gyors, nehezen követhető médiaváltozások kikényszerítik, hogy a modern médiaelméletek és a posztmodern, többnyire esettanulmányokon alapuló rekonstrukciós próbálkozások mellett (de korántsem helyett!) legyen egy olyan metaelméleti keret, amely átfogó jellegénél és magyarázóerejénél fogva képes lépést tartani az új média nyomában fellépő társadalmi változásokkal (vagyis képes rekonstruálni azt). A médiateoretikusok elméletei azonban nem képesek átfogó magyarázatot adni a jelenségekre, így hát helyesebb lenne elmélet helyett bölcselet után kutatni. Talán Niklas Luhmann társadalmi rendszereket leíró elméletén alapulhat egy olyan, nem technológiai szemléletű újmédia-filozófia, amelynek nem kell folyton a technológiai változások sarkában loholnia ahhoz,

BOKOR TAMÁS

hogy kellő alapossággal legyen képes megmagyarázni, miként fonódik egybe a privát szféra és a nyilvánosság, hogyan küzd egymással a digiotész és a netizen, visszatérve ezzel az ókori görög fórumok világához, ahol a némán maradók egyúttal együgyűnek is számítottak a közösség szemében.

HERENDY CSILLA

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT A KOGNITÍV TÉRKÉPEKIG. AZ ONLINE ÉS OFFLINE TÁJÉKOZÓDÁS KÖZÖTTI ANALÓGIÁKRÓL ÉS KÜLÖNBSÉGEKRŐL

Bevezetés: tájékozódás offline és online Az online felületeken történő tájékozódást és navigációt értelmezhetjük a térbeli tájékozódás metaforájaként is: megtalálni a megfelelő útvonalat, eligazodni egy weboldalon, semmivel nem jelent különb feladatot, mint tájékozódni egy lakásban vagy akár egy városban. Ugyanis: megtalálni bizonyos információt a weben vagy egy-egy weboldalon, hasonló kognitív elfoglaltságokat igényel, mint megtalálni a keresett terméket egy üzletben vagy bizonyos címet egy faluban, kisvárosban vagy nagyvárosban. A tájékozódás során szemünket használjuk, vannak bizonyos várakozásaink az eligazodással kapcsolatban, keressük az állandóságot és tanulunk a tapasztalatainkból. Több analógia is vonható az online és az offline tájékozódási stratégiáink között. A leggyakrabban emlegetett párhuzam szerint az online felületeken történő tájékozódással, mozgással kapcsolatos kifejezéseinket az offline világból kölcsönözzük, pl. gyakran mondjuk, hogy „belépek erre az oldalra”, „a linkek elvezetnek bennünket valahová”, „megnyitjuk az alkalmazást” stb. Gyakran említik azt is, hogy az online felületeket – tudatosan vagy önkéntelenül – hasonlóan érzékeljük, mint a való világ tereit, amelyben a tájékozódás a következő kérdések szerint körvonalazódik: – Hol vagyok most a web egészéhez / az adott laphoz képest? – Hova jutok innen? Hogyan fogok odajutni? – Hogyan tudok visszatérni oda, ahol előzőleg jártam? Az online és offline színtéren történő tájékozódás között – természetükből adódóan – számos különbség is van. Az online világban nincsenek méterek és kilométerek (örömteli szörfölés közben még idő sem), és olyan biztos tájékozódási pontok sem állnak rendelkezésünkre, mint az offline világban a piros kerítés vagy az a bizonyos zöld pad a városi park végénél, ami mellett balra kell kanyarodnunk ahhoz, hogy elérjük az esti találkozó helyszínéül szolgáló nyugodt kávézót.

HERENDY CSILLA

A dolog érdekessége, hogy az online eligazodást taglalva szeretünk térről, terekről beszélni, annak ellenére, hogy semmiféle térbeli (offline) tájékozódással összefüggő segítség nem áll a rendelkezésünkre. A következő írásomban az online és offline felületeken történő tájékozódás néhány jellemzőjét igyekszem feltárni.

1. Miben más? A párhuzamok tárgyalása előtt kezdjük a különbségekkel! Steve Krug könyvében (2006) felhívja a figyelmet arra, hogy ugyan rengeteg a párhuzam az online és az offline tájékozódás között (l. később), nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy alapvető különbségek vannak az online és az offline tér között, úgymint:

A weben nem érzékeljük a távolságokkal kifejezhető teret A weben nincsenek méterek és kilométerek, így nem beszélünk pl. négyzetméterről, amikor valaminek a méretét meg akarjuk határozni, és kilométerekről sem, amikor oldalak közötti mozgásról van szó. Egyetlen kapaszkodó az aloldalak száma lehet, de eltekintve a legkisebb weboldalaktól, sok esetben képtelenség megállapítani az aloldalak mennyiségét (pl. mekkora az utcánkban lakó festő-mázoló bemutatkozó oldala, és mekkora a www.bbc.com vagy a www.pro7. de? Az előbbi viszonylag egyszerű feladat, az utóbbi meghatározása gyakorlatilag szinte lehetetlen).

Nincsen irányérzetünk Az interneten nincsen észak vagy dél, se jobbra vagy balra. Vagyis az alapvető tájékozódással kapcsolatos kapaszkodóink nem léteznek. Ha tájékozódással kapcsolatos kifejezéseket használunk is, az kizárólag az adott honlap belső hierarchiájával lehet kapcsolatos.

Nincsen valódi térérzetünk A való világban mozogva mintegy „megtanuljuk” a teret: ismereteket gyűjtünk az adott városrészről, irodaházról, elsajátítjuk, hogy merre vannak bizonyos dolgok és azt is, hogy miként találjuk meg könnyedén ezeket a helyeket, ha legközelebb keressük. Online felületeken tájékozódva nem támaszkodhatunk semmiféle materiális tér-képződményre: nincsenek százéves fák, pékség a kapubejáró mellett vagy buszmegálló. Az online térben tehát alapvetően belső, mentális térérzetünk segítségével tájékozódunk (lásd: kognitív, mentális térképek) úgy, hogy ehhez olyan segítsége-

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT...

ket veszünk igénybe, mint pl. az egyes weboldalakon belül az ún. „breadcrumb”ok (magyarul: webmorzsák), a menürendszer vagy a domain-név.

2. Miben hasonló? Az online és offline tájékozódás közti különbségek rövid felvázolása után lássuk, milyen analógiák találhatók az online és a való világban történő tájékozódás és navigáció között.

Ha keresünk: valamilyen konkrétumra vagyunk kíváncsiak Mind az online, mind pedig az offline térben történő tájékozódás során általában valami konkrét dolgot keresünk. Ez a való világban lehet például az állatorvosi rendelő, egy láncfűrész a barkácsboltban a kerti munkák gyorsabb elvégzéséhez, esetleg egy felsőkategóriás, megbízható laptop, vagy Krug (2006) példájával élve, annak a színésznek a neve, aki a Casablancában Rick bárjának főpincérjét alakította.

Eldöntjük, hogy segítséget kérünk-e Mind az offline, mind az online térben lehetőségünk van eldönteni, hogy segítséget kérünk-e, vagy előbb nézelődünk, és megpróbálunk egyedül boldogulni. A különbség csak annyi – hangsúlyozza Krug –, hogy egy weboldalon senki nem áll ugrásra készen, hogy megmondja, merre találunk egy bizonyos terméket. A kérdezés webes megfelelője a keresés: beírjuk a keresőmezőbe az elnevezést vagy a keresett dolog bizonyos jellemzőit, és kapunk egy listát azokról a helyekről, ahol az előfordulhat. Vannak felhasználók, akik egy honlapon azonnal a keresőmező után néznek. Jacob Nielsen őket hívja „keresésorientált” látogatóknak, search-dominant usereknek. Ők alighanem ugyanazok, akik a boltban „rögtön az eladó után szaladnak” (Krug 2006. 64.; Nielsen 1997). A felhasználók másik csoportját azok alkotják – ők a linkorientált felhasználók (link-dominant users) –, akik jobban szeretnek nézelődni és a menüstruktúrát használva keresgélni (navigálni), és csak akkor fordulnak a kereséshez – a való világban akkor keresik meg a boltban az eladót –, ha már minden lehetőséget kimerítettek, és/vagy felbosszantotta őket a sikertelen próbálkozások sora (Krug 2006).

Jelek segítségével tájékozódunk + a megszokás a legnagyobb úr Amikor megérkezünk egy weboldalra, illetve amikor keresünk valamit az áruházban vagy egy városban, különböző jelek segítségével tájékozódunk. Mind az online térben, mind pedig a való világban.

HERENDY CSILLA

Ezek a jelek lehetnek pl.: – menüpontok, tájékozódást segítő jelek, szimbólumok, feliratok az online világban és – tájékozódást segítő közlekedési és egyéb táblák, segítő jelek, szimbólumok, feliratok a való világban. Mindkét esetben a tájékozódás és navigáció sikerességét alapvetően meghatározza az, hogy a tájékozódást segítő jelek az elvárásainknak megfelelő módon vannak-e elhelyezve. Vagyis: fontos, hogy hol találjuk a feliratokat (ott vannak-e, ahol keressük és megszoktuk azokat), illetve hogy vizuális értelemben megfelelnek-e az elvárásainknak. Vagyis: azt látjuk-e, amit, ahol és ahogyan megszoktuk. Tehát a tájékozódásunk során – és ez egyaránt elmondható az online és az offline színtérről is – kulcskérdés, hogy a tájékozódást segítő jelek, szimbólumok a megszokásainknak megfelelően vannak-e elhelyezve.

3. Az előzetes elvárásoktól a láthatatlan – problémamentes – interfészig Miért fontos, hogy a webes felületek megfeleljenek a felhasználók előzetes elvárásainak? Azért, mert a weben nem a tervező, hanem a felhasználó választja meg, hogy milyen sorrendben halad végig az oldalon. Előfordulhat, hogy nem a portál főoldalán kezdi meg az ismerkedést az oldallal: lehet, hogy egy kereső találati oldaláról érkezik, de az is lehet, hogy egy levélbe linkelt URL-re kattint, így nem a főoldalra érkezik, hanem valamelyik aloldalra. A weboldal navigációs rendszere (menüpontok, almenük, ill. a navigációs rendszerben történő eligazodást segítő jelek) teszi egyértelművé a felhasználó számára, hogy éppen hol tartózkodik – pontosan melyik weboldalon,9 és azon belül éppen melyik aloldalon. A navigáció segítségével lehet a felhasználót az oldalon végigvezetni, segíteni abban, hogy hozzájusson a keresett információhoz. Az átgondolt tartalmon10 kívül lényeges a forma is: nem mindegy ugyanis, hogy a menürendszer hol helyezkedik el a weboldalon, és milyen a vizuális felépítése (sortávolság, betűtípus, színek stb.). A weben a felhasználó által megszokott felépítést, színeket, elhelyezést érdemes követni. Amennyiben az oldal tulajdonosának az a célja, hogy infor9 10

Ebben természetesen a domain-név is a segítségére van a felhasználónak. Terjedelmi és tematikai okok miatt ebben az írásban nem foglalkozom a weboldalak tartalmának témakörével, és azzal sem, hogy miképp lehet a site-on fellelhető tartalmat úgy csoportosítani és elnevezni, hogy az a felhasználók számára egyértelmű legyen. Erről részletesebben lásd: Herendy Csilla, Weboldal-fejlesztés: innovatív és hagyományos módszerek I–II. Médiakutató, Budapest, 2008/IV. és 2009/I.

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT...

mációval lássa el a felhasználókat (l. általános oldalak, hírportálok, közigazgatási site-ok stb.), és nem az, hogy hiperkreatív megoldásokkal gyönyörködtesse őket (l. művészek portfólióoldalai, kreatív ügynökségek bemutatkozó oldalai), akkor érdemes a tartalmat letisztult formák segítségével tálalni, mint az alábbi ábrák esetében.

1. ábra. A felhasználóbarát és letisztult felépítés iskolapéldája: amazon.com

2. ábra. A portfólió típusú oldalak esetében a tervező megteheti, hogy kreatív, különleges menürendszert hoz létre. (Forrás: csordi.hu)

HERENDY CSILLA

Útjelző táblák és a menüpontok A felhasználók szeretik, ha egyszerű dolguk van a weboldalakon, ha mindent könnyedén megtalálnak: pont ott, ahol keresik. Éppen úgy, ahogyan az offline világban: igényeljük, hogy a boltban a feliratok vagy az úton az útjelző táblák egyértelműek legyenek elhelyezve (az előbbi üzleti, az utóbbi közérdek). Igényeljük, hogy az útjelző táblák az út jobb oldalán legyenek, lehetőleg ott, ahol megszoktuk azokat, vagyis kb. 1,5–2,5 méter magasságban; egyértelműek legyenek, lehetőség szerint ne legyenek összezsúfolva, és ne tartalmazzanak egymásnak ellentmondó információkat. Pontosan ugyanezt igényeljük az online felületek esetében is. A menüpontok ott és úgy legyenek elhelyezve, elrendezve, ahogy megszoktuk, és lehetőség szerint befogadható mennyiségben; de erről később. Offlineonline példákat az információdömpingre a 3. ábra képei szolgáltatnak.11

3. ábra. A való világban és az online felületeken is zavaró a túl sok, zsúfoltan elrendezett információ Weboldalt tervezni, „építeni” sok tekintetben hasonló feladatok és problémák megoldásával jár, mint a fizikai infrastruktúrák (például egy ház) tervezése és megépítése, vagy egy kereszteződés vagy autópálya útjelző, illetve KRESZtábláinak az elhelyezése.12 A közlekedési táblák elhelyezését Magyarországon rendelet szabályozza,13 amely részletesen és pontosan meghatározza, hogy hol (bizonyos kivételektől eltekintve az oldal jobb oldalán), meghatározott magasságban (a tábla típusától, helytől és egyéb körülményektől függően 0,2 és 4,7 m közötti magasságban) szabad/célszerű a táblákat elhelyezni. Azt a tényt, miszerint nem ritka, hogy a közlekedési táblákat – dacára a részletes szabályozásnak – egymásnak ellent11 12

A jobboldalt látható menüpontok forrása: www.penzugyminiszterium.hu – a menüpontok Safari böngészőben láthatóan egymásra csúsznak. 2010 derekán elvárható volna, hogy egy minisztérium weboldala többféle böngészővel is kompatibilis legyen. A tervezési szempontok mellett az online navigálás és az autós közlekedés egyéb szempontból is megfeleltethető egymásnak: gyorsan van szükségünk egyértelmű információra. Sem a vezetés, sem pedig az online navigáció során nincsen időnk arra, hogy sokáig gondolkodjunk. Megzavar bennünket, ha túl sok vagy egymásnak ellentmondó információval találkozunk. 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről. Lásd: http://jab.complex.hu/hjegy.php?docid=A0400083.GKM.

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT...

mondóan vagy zsúfoltan helyezik el, mi sem bizonyítja jobban, mint az ORFK „Táblavadász” néven 2009 őszén meghirdetett akciójának sikeressége. A kampány keretében arra kérték a közlekedőket, hogy jelentsék be az indokolatlan, megtévesztő, ott felejtett vagy egymásnak ellentmondó közlekedési táblákat. Az akciót sikeresnek tartották, országos szinten több mint 500 értékelhető bejelentés (néhány példát a 4-es ábra szemléltet) érkezett egymásnak ellentmondó, ott felejtett, logikátlanul kihelyezett vagy pl. becsüngő ágtól nem látható táblákról.

4. ábra. Táblavadász akció, két példa Ahogyan a való világban történő tájékozódásunk során, úgy az online környezetben is zavaró a bonyolultan, átgondolatlanul felépített információs struktúra, a zsúfolt menüszerkezet és a túl sok menüpont. Általános problémának számít az is, ha a menüpontokat nem oda és nem úgy helyezik el, ahogyan a felhasználó azt megszokta. A dolog érdekessége a következő: akkor vannak igazán jól elhelyezve a közlekedési táblák és az áruházi feliratok, és akkor jó a navigáció egy weboldalon, ha észre sem vesszük a használatukat, megértésük nem igényel felesleges kognitív műveleteket. Összefoglalva: a felhasználói felület – interface – észrevétlensége és láthatatlansága14 egyben annak problémamentességét is jelenti.

Szabályok és ajánlások online Az online felületekkel kapcsolatban nem léteznek a közlekedési táblák elhelyezéséről szóló rendelethez hasonló írott „törvények”, amelyek meghatároznák, hogy az egyes menüpontokat hol és hogyan kell elhelyezni, illetve hogyan kell az oldal teljes navigációs rendszerét felépíteni. Szabályok és ajánlások azonban igen, amelyeket érdemes figyelembe venni az oldal tervezése során. 14

A fogalom (pl. http://www.herecomeseveryone.com/2006/10/review_of_jakob.html) „invisible interface”-ként ismert.

HERENDY CSILLA

Ilyen például a 7±2szabály, miszerint egy weboldalon minimum 5, de maximum 9 menüpontot érdemes elhelyezni, a rövid távú memória kapacitási korlátja miatt. Azért érdemes erre figyelmet fordítanunk, mert ahogyan növeljük a menüpontok számát (7–9 felett), úgy nehezítjük meg látogatóinknak az oldalon való tájékozódást. Vagyis, amennyiben egy weboldal 10–13 strukturális egységet (menüpontot) – vagy annál többet – tartalmaz, az aloldalak felidézésének az esélye csökken. Sokat vitáznak a szakértők arról is, hogy hány (egér)kattintással kelljen a keresett információt elérni. Egyesek 2-3-4, de maximum 5 kattintásról beszélnek, valójában azonban nem az a lényeg, hogy hányat kell kattintani, hanem hogy az egyes kattintások mennyire nehezek, mennyire bonyolultak. A vonatkozó ergonómiai szabály szerint három, gondolkodást nem igénylő kattintás felel meg egy nehéznek. Jórészt elavultnak tekintik tehát azt az álláspontot, miszerint egy oldalon belül az információkat maximum három kattintás után kell megtalálni. A tájékozódást és a navigációt az egyes weboldalakon belül oldaltérképek (is) segíthetik. Ezen a virtuálisan elérhető tartalmakat ábrázoló térképek, valamint a való világ térképei – amelyek valódi utcákat és tereket, folyókat és hegyeket ábrázolnak – között szintén vonható analógia.

4. Néhány gondolat az online-offline és a kognitív térképekről Láthattuk, hogy az online és az offline tájékozódás között számos párhuzam hozható, ugyanakkor néhány alapvető különbség is fennáll. Az online mozgást lényegében az offline mozgás analógiájával modellezzük, egy olyan térben, ahol nem léteznek a való világban megszokott kapaszkodóink, nincsenek jellegzetes tájékozódási pontjaink, nincsenek négyzetméterek, se centiméterek, és nincsen se előre, se hátra.

Térképek online és offline Az online felületeken történő tájékozódást oldaltérkép segíti, amelyek többnyire lényegében a való világ térképeinek online leképezése. Különbség, hogy míg a valódi térképek valódi városokat, utakat, hidakat, folyókat és épületeket ábrázolnak, addig a honlaptérképek gyakorlatilag a virtuálisan elérhető információt mutatják be két- vagy háromdimenziós nézetben leképezve, és gyakran ábrázolják az egyes aloldalakat úgy, mint ahogyan a való világ térképei rajzolják az egyes közlekedési csomópontokat (lásd 5. ábra).

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT...

5. ábra. Valódi és virtuális hub-ok, csomópontok Az oldaltérkép haszna óriási: segít áttekinteni az adott weboldal felépítését, valamint eligazodni az egyes aloldalak között. Bonyolult felépítésű weboldal esetében a használata szinte kötelező. Érdekes kérdés azt is megvizsgálni, hogy miképpen modellezzük magunkban az offline vagy az online tereket. A felvetés a kognitív térképek világába vezet el bennünket.

Kognitív térképek: hogyan rajzolja át a tudatunk a valódi tereket Kevin Lynch, egy amerikai építész, a múlt század derekán beszélt „a kognitív térkép fogalmáról (Lynch 1979). Elmélete szerint az egyes ember egészen más térképet vázol fel önmagában az általa ismert településekről, térségekről, mint amilyen a róluk készült valós térkép. Mindezt azért, mert mindenkinek más az a hangsúlyos »térelem«, ami szerint tájékozódik. Lynch a láthatóság szempontjából öt alapvető meghatározó elemet különböztetett meg: – útvonalak hálózata, amelyeket gyakran használ az ember, vagy amelyeknek jellegzetes és fontos szerepük van a település életében (körutak, sugárutak, bevásárlóutcák stb.); – határvonalak: az egyes településrészeket elválasztó markáns vonalak, vagy az eltérő funkció szerinti megosztás miatti elkülönülés (pl. park és lakónegyed vagy lakónegyed és ipari negyed); – előbbihez szorosan kapcsolódik a jól elhatárolható övezetek megkülönböztetése; – markáns csomópontok, amelyek a legjellemzőbb kiindulópontoknak minősülnek (iroda-, bevásárlóközpontok, találkozóhelyek stb.); – végezetül pedig a jelképpé vált műtárgyak, objektumok (ezek gyakran válnak az adott település logójának és így arculatának szerves részeivé). A kognitív térkép megrajzolásában alapvető öt elemet a következő leggyakoribb módszerekkel használják fel az egyes emberek:

HERENDY CSILLA

– a leggyakoribb felrajzolás az útvonalmódszer szerint történik, azaz a szubjektív képben a lakóhely és a munkahely közötti útvonalat vázolják fel – esetleg néhány fontos el- és leágazást is megjelölve; – a határvonalakra rímel a keretkitöltéses módszer, amely technika értelemszerűen keret felrajzolásával indul, majd azon belül kerülnek »helyükre« a fontos területek; – a harmadik módszer az úthálózat alapján operál: ez hasonlít leginkább a valós térképre – persze a szubjektív torzítás itt is megfigyelhető; – a mozaikmódszer keretén belül a település csak egyes részei láthatóak, a köztük lévő »légüres« teret ugyan jelölik, de nem kap semmilyen jelentést; – az utolsó módszer szerint »rajzolók« valamilyen központ köré szervezik a többi fontos helyet, így utóbbiak a központi elem relevanciájában léteznek csupán.” (Herendy–Murányi 2008. 72.)

Forrás: http://www.freeweb.hu/kozep2/index.php?p=176.

6. ábra. Balra egy mentális térkép, jobbra ugyanannak a területnek a légi fotója

Forrás: http://www.freeweb.hu/kozep2/index.php?p=176.

7. ábra. Párizs mentális térképe egy helyi lakos skiccén

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT...

Letenyei (é. n.) a következőképpen ír a mentális térképekről: „A helyben élés átrajzolja tudatunkban a település tényleges képét. A mindennap bejárt távok rövidebbnek tűnnek, a ritkán látogatott helyeket távoliaknak gondoljuk. Saját környékünket barátságosnak véljük, más városrészeket idegennek, vagy egyenesen rossz környéknek. Hogy mi a távoli, és mi a közeli, mi a sajátunk és mi az idegen, az természetesen mindig szubjektív; mégis, ezeknek az elképzeléseknek van olyan közös részük, amelyet a legtöbb városlakó oszt: fontos tájékozódási pontok, útvonalak, az egyes városnegyedek határai. Ezekből az elemekből rajzolódik ki egy település mentális térképe, azaz a lakók által elképzelt térkép, amely nem feltétlenül egyezik a térképész által megszerkesztett sémával.” A mentális térkép tehát egy adott településsel kapcsolatos tudást ábrázolja, szűrője pedig maga az egyén. Letenyei így folytatja: „A tudatunk a valóságot tehát átrajzolja, értelmezi: egyes távolságok rövidebbnek tűnnek, míg mások nagyobbnak, egyes helyeket fontosabbnak érzünk (és esetleg nagyobbra rajzoljuk, részletesebben), míg másokat esetleg említésre sem méltónak. A »mentális térkép« legelemibb formája, mikor külföldi barátainknak készítünk egy gyors skiccet a városról: mit ejtsenek útba, milyen eszközökkel közlekedjenek, mit kerüljenek el. A »térképünk« nem lesz ugyan valódi, egzakt térkép, mégis: esetleges csúnyasága és vázlatossága ellenére többet mondat a városról, mint a (más célra egyébként kiváló) kartográfiai adathalmaz”.

Kísérleti javaslat az online felületek „kognitív tereinek” felrajzolására Érdekes kérdés, hogy a fentiek az online tájékozódás esetében vizsgálhatóke, és ha igen, akkor hogyan. E sorok szerzője nem ismer olyan kutatást, amely során az online tájékozódás/mozgás megrajzolására kértek volna meg felhasználókat (valójában már a kérdésfelvetés is első látásra kissé bonyolultnak és színtéridegennek tűnne… pedig nem az). Mindenesetre közelebb vihet bennünket a kérdéshez – vagyis ahhoz, hogy miképp vélekednek a felhasználók a virtuális térben történő mozgásról –, ha egy online felületek esetében végezhető vizsgálat, a Paper prototyping tesztelési módszer segítségével próbáljuk a kérdésfelvetést megközelíteni.

A paper prototyping tesztelési módszer Végtelenül egyszerű és az egyik leginkább költségkímélő tesztelési megoldás a papír alapú prototípus készítése és tesztelése. A paper prototyping tesztelés során papíron elkészült, vázlatos grafikai terveket használunk, és arra kérjük meg a felhasználót, hogy a terveket használva gyakorlati feladatot hajtson végre (bővebben l. Snyder 2003), például rendeljen meg egy bizonyos könyvet, egy adott

HERENDY CSILLA

fajtájú és évjáratú üveg száraz vörösbort vagy nyújtsa be az adóbevallását. A weboldalon potenciálisan megjelenő folyamatokat ilyen, papíron készült, egyszerű és vázlatos grafikákkal modellezzük (8. ábra).

Forrás: http://www.polaine.com/2008/07/01/the-paper-web-sketches-of-web-services.

8. ábra. Paper prototyping: egy weboldal terve (példa) A módszer segítségével azonnali visszajelzést kapunk nemcsak a weboldal vizuális felületével kapcsolatban, hanem arról is, hogy az elkészült információs struktúrában a felhasználó hasonló mozgást tart-e egyértelműnek, mint ahogyan azt az oldal tulajdonosa elképzeli.15 Emellett a hibák már itt – az első terveken – kiderülnek, és nem csak akkor, amikor már az oldalt megprogramozták és a felhasználók számára is hozzáférhetővé tették, online publikálták. Ugyan a módszer alapvetően a készülő oldalak tesztelésére használatos (lásd fent), de mivel segítségével modellezhető az egyes aloldalak közötti kapcsolat is, így minden bizonnyal vizsgálható az is, hogy a felhasználó fejében hogyan helyezkednek el pl. az általa leggyakrabban használt weboldalak – beleértve azok belső felépítését és a kifelé mutató link-kapcsolatokat is –, így készítve a mentális térképekhez hasonló rajzolatot az online világ tereiről. Ugyanígy feltérképezhető lenne vele az is, hogy a felhasználó hogyan gondolkodik az általa leggyakrabban látogatott weboldalakról és a közöttük lévő kapcsolatról. Fontos, hogy nem azt szeretnénk ekkor feltárni, hogy valójában milyen útvonalakat jár be, hanem azt, hogy ezekről (útvonalakról, weboldalak közötti kapcsolatról) hogyan gondolkodik – egyáltalán: hogyan ábrázolja azokat. 15

A Web and Use online kutatócsoport tagjaként Fehér Katalin alapítótársammal gyakran végzünk készülőfélben lévő weboldalakon paper prototyping tesztelést. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy legtöbbször a felhasználó más mozgást tart logikusnak az oldal rendszerén belül, mint az oldal tervezője. Amenyiben a vizsgálat az első, korai terveken zajlik, a kutatás eredményeit és a felhasználói igényeket figyelembe véve viszonylag egyszerű a terveken módosítani, és a tulajdonossal egyeztetve kissé átszabni azokat. A módszer további gyakorlati haszna, hogy a következő körben már a javított terveket lehet tesztelni és azonnali visszajelzést kapni azokról.

A „HOL VAGYOK MOST” KÉRDÉSTŐL A LÁTHATATLAN INTERFÉSZEN ÁT...

Összefoglalás Láthattuk, hogy az online és az offline tájékozódás között többféle párhuzam is vonható annak ellenére, hogy két, teljességgel más jellegű színtérről beszélünk. Igényeink mindkét színtéren hasonlóak: egyszerűen értelmezhető segítséget szeretünk kapni a tájékozódás során: egyértelmű, lehetőleg nem zsúfoltan elhelyezett közlekedési táblákat a való világban, és a megszokottaknak mindinkább megfelelő, az általános webes észjárást figyelembe vevő menürendszert az online felületeken. Mindkét esetben alapvető elvárás a megszokottaknak megfelelő, egyszerű és átgondolt felépítés, el- és kihelyezés. Akkor működik jól a felület, ha észrevétlen (lásd: láthatatlan interface), vagyis nem kell például azon gondolkodnom, hogy vajon merre találom a website-on a keresőboxot vagy egy bizonyos gyakran használt menüpontot, hanem ott van, ahol azt elsőre keresem. Vezetés közben pedig nem kell azon gondolkodnom, hogy vajon melyik tábla magasságkorlátozásának higgyek, az áruházban pedig azon, hogy a csemperagasztót vajon a csempék vagy pedig a ragasztók között fogom megtalálni. Úgy segít a rendszer, hogy maga a felület (interface) fel sem tűnik. Vagyis: láthatatlan, problémamentes. A tájékozódást térképek segítik: mind a való világot, mind pedig a virtuálisan elérhető információkat, azok rendszerét, csomópontjait 2D-s és 3D-s térképeken ábrázoljuk. Azt pedig, hogy miképp modellezzük magunkban a való világ tereit, milyen „hangsúlyos térelemek” segítségével tájékozódunk, a kognitív térkép fogalma segít megérteni. Az írás végén javaslatot fogalmaztam meg arra vonatkozóan, hogy miképp vizsgálhatnánk az online világ kognitív tereit.

FEHÉR KATALIN

WEB 2.0. A TÉR- ÉS IDŐEGYÜTTÁLLÁSOK ÚJRASZERVEZŐDÉSE

Bevezetés A következő gondolatmenet nem törekszik a web 2.0 definiálására. A konferencia és a kötet, melyben megjelenik, több oldalról is bemutatja a web 2.0 ismérveit és lehetséges definíciós értelmezéseit – hiszen a web 1.0-hoz és a szemantikus webhez mérten különböző interpretációk is lehetségesek. A cél ennek jegyében inkább az, hogy olyan esetek és megragadható jelenségek kerüljenek bemutatásra, melyek nem definíciószerűen, de meghatározó módon járulnak hozzá a web 2.0 leírásához. A keretet a címben előre jelzett és együttesen kezelt tér és idő adja, az esetek pedig reprezentálják az online hálózatok révén kialakuló szerveződéseket, illetve az offline-hoz képest bekövetkező újraszerveződéseket.

Alapvetés A tér és az idő fogalmai széles körű filozófiai, kultúrtörténeti háttérrel rendelkeznek – bemutatásukra itt nem lesz mód. Álljon itt alapvetésként a többek között Foucault által is többször megfogalmazott paradoxon: a tér nem fogalmazható meg idő nélkül. A térben és időben pedig vannak olyan csomópontok, események, akciók, melyekben a participáció önkéntes, és a „MI” vagy „Mi vagyunk itt és most” együttállását eredményezik. A média, illetve a mediatizált diskurzus is kapcsolatban áll a valósággal, a valóságban kialakuló együttállásokkal, de a média természete révén ez csak részben igaz. Giddens (1991) megközelítésében ugyanis egy szimbolikusan és szakértői rendszerek mentén absztrahált téridő jön létre, melyet meg kell különböztetnünk a nem mediatizált téridőtől. Értelmezésében a megkülönböztetés már a 17. századtól releváns: a tér és az idő eltávolításának folyamata a nagy kiterjedésű modern társadalmakban akkor jelent meg, amikor a hagyományok helyett az üzenetek tárolása és szállítása került előtérbe. A web 2.0 alkalmazások pedig újabb interpretációra adnak lehetőséget a téridő-együttállásokhoz. A Giddens által leírtakhoz képest a szakértői rendszerek (pl. tömegkommunikációs intézmények) mellett a user előtérbe kerül, s ezzel a tartalom

FEHÉR KATALIN

(content) szervezésének aktív résztvevőjévé válik. Ezzel szoros összefüggésben az ágens szabadidőre vonatkozó definíciója/érzete is átalakul: a médiahasználatban a magánélet, a munka világa, a szórakozás egyaránt a (közösségi) média színterein találkoznak, az üzenetrendszer és a téridőben való mozgás is eszerint módosul, azaz újraszerveződik. A sodródás, a rutin, az online média megismerési folyamata azt eredményezi, hogy mások, máshogy kerülnek kapcsolatba egymással, mintha ez az online média üzenetei nélkül történne. A részvételen és megosztáson alapuló web 2.0 színterén tehát a média már nem valami „ŐK”, hanem a „MI”, vagy legalábbis a virtuális „MI”, mely reális forrású és eredményű is lehet. A kérdés, hogy az online által támogatott, de legalábbis lehetővé tett, „MI”-vé történő újraszerveződés milyen esetek mentén reprezentálható. Álljon itt két fő, az offline világban is jellemző példa: a sport, mint a térben való elmozdulás, és a zene, mint az időben meghatározható történés – illetve ezek web 2.0-s reprezentációi.

Újraszerveződés – térben A Nike+ weboldala volt az egyik főszereplője a web 2.0 és marketingkonferenciák témaköreinek 2009-ben. Az oldal célja, hogy a nemzetközi márka égisze alatt futók együtt gyűjtsék a kilométereket, kapcsolódjanak a lehetséges útvonalakhoz, valamint egy egymást motiváló (sport)közösséget alkossanak. Mint brand, ehhez a tevékenységhez teljes körű termék- és szolgáltatáskört biztosít a lépésszámláló cipőtől és iPodtól az edzésprogramokig. Márkaüzenet, ideológia, motivációs kontextus – legyen bármi az értelmezés módja, futók és potenciális futók térbeli és időbeli elrendeződését szervezte újra.

Források: www.britannica.com, http://nikerunning.nike.com

1. ábra. Olimpiai futók antik vázán és a Nike+ weboldala1 A futás tehát már nem (csak) arról az arénáról szól, ahol pl. olimpiai játék keretében éltetheti a közönség a tehetséges és így kiváltságos futókat (vö. 1

A cikkben szereplő illusztrációk letöltési ideje: 2010. március.

WEB 2.0. A TÉR- ÉS IDŐEGYÜTTÁLLÁSOK ÚJRASZERVEZŐDÉSE

1. kép), és már nem is a hosszútávfutó magányosságáról és különcségéről van szó. A márka égisze alatt a futók számára a tevékenység valóságos, a megosztás virtuális kontextusban, s ennek lehetőségével globálisan zajlik. A regisztrált userek együtt gyűjthetik a kilométereket, kapcsolódhatnak útvonalakhoz, kihívásokhoz, magához a márkához, valamint sportközösséget alkothatnak a márka támogatásával. A (virtuális) futó térben valójában statikus és spektátor szereppel bír: a többi résztvevőt figyeli, avagy megfigyeli saját lokális elmozdulásának globális hatásait. A futó identitása tehát már nem feltétlenül a sportolóé, az atlétáé vagy a versenyzőé, hanem a megosztó useré: azért fut, hogy elmondhassa, hogy fut. Ha ehhez még további szolgáltatásokat is kapcsol (pl. helymeghatározás/geotagging), kilométerré és térképpé válik, s élményei/eredményei megosztása révén a márka egyik hálózati aktorává, ahol a hangsúly a hálózaton van. Castells egyik alapgondolata kapcsolódik ide: maguk a hálózatok váltak a társadalom alapegységévé (Castells 2005). Ebben az ágens tehát a hálózatot működtető egység/eszköz. A The Network Society (2007) című művében van Dijk arról ír, hogy az új médiának, illetve a decentralizált technológiának köszönhetően olyan változatos benyomások és remixelt tartalmak jelennek meg, melyek létrehozzák a jövő társadalmának idegrendszerét. Megközelítésében a kommunikációs forradalmak technikai értelemben a 19. század végéig lezajlottak – a füstjelektől az írásig és a mozgóképig. Ezzel összevetve az új média strukturális forradalmat jelent, ahol a tér és az idő koordinátáiban alapvető változás következik be. A rögzítés és a befogadás helye és ideje, az átviteli rendszerek hálózata az online és offline kombinációit eredményezik. A világfalu ebben az értelemben már a 19. századtól realitás, jelenleg pedig a felgyorsulás és a nagyobb tárolókapacitás van előtérben. A hangsúly az integrált médiumra és az azokon keresztül zajló interakciókra helyeződött át. A sport példája demonstrálja ezt a folyamatot: a 19. században már létrejöttek azok a híráramok, melyeken keresztül a versenyek eredményei akár globálisan is elérhetők voltak – s párhuzamosan elindult az újkori olimpiák története. A Nike+ ehhez képest a mindenki lehet regisztrált, nyomon követhető sportoló üzenetét kínálja, participációt a reális virtuálisban és a virtuális reálisban, ahol az eredmények megosztása biztosítja az adott futóközösség dinamikáját – a tudatosan alkalmazott marketingkommunikációs eszközökön keresztül. Az idő szinkron-, együttfutás-élményt ad, vagy legalábbis időtlen, hiszen jelen van online az eredmények szerint, a tárolókapacitás végteleníthető, bármennyien is csatlakozzanak, a tér végül így lesz egy azonos/közös futópálya – avagy az univerzális futópad képzete. A globális együttműködés lehetősége és a hálózatok átrendeződéséből következő közeledés van Dijk szerint végül léptékcsökkenést és léptéknövekedést is eredményez egyben.

FEHÉR KATALIN

Újraszerveződés – időben 2009. május 1. Trafalgar tér, London. Pink elénekel egy Janis Joplin-dalt. Önmagában ez az esemény a Pink-rajongókat, az éppen Londonban tartózkodókat, esetleg a Janis Joplin dalai iránt elkötelezetteket érintheti. A 2. képen viszont látható, hogy Pink nem egy jól berendezett színpadon lépett fel, hanem a tömeg közepén áll. A teljes, Youtube-ról (is) letölthető videón megtekinthető a jelenség a maga folyamatában: amint a tömeg karaoke-performance formájában énekel, majd a dal közepén egy kapucnival álcázott/elfedett sztár hirtelen feláll az egyik emelvényre, kiigazítja és felülírja a hamis utánzatot – s ezzel a tömeg katarzist élhet át. A jelenség összefoglaló neve flashmob, magyarra villámcsődületnek próbálják fordítani. Lényege, hogy alapvetően vagy egy előkészített, de rögtönzésnek ható „meglepetés” esemény történik egy nyilvános helyszínen (ennek klasszikus példája: The T-Mobile Dance, Liverpool, Street Station, 2009. január 15., ahol az álmos/szokásos/eseménytelen pályaudvar táncparketté változik néhány percre, majd mindenki megy tovább a dolgára), vagy nagyobb tömegre számítva, online meghirdetésre kerül egy közös élmény lehetősége, amin bárki részt vehet (lásd a fenti „énekeljünk közösen Janis Joplint karaoke formájában” példa, ahol szintén nem marad el a meglepetés.) A szerveződés létrejöhet tehát különböző eszközökkel és célokkal, mégis ami közös: rögzítésre és megosztásra kerül egy átélt pillanat, egy rövid történés. A résztvevők közös élménye az „itt és most”, az „ÉN OTT voltam PONT AKKOR”. A participáció így a jelen-lét felől a megosztás felé irányul: a kéznél lévő mobileszközök segítségével azonnal rögzíthető és továbbítható – mind a látvány, mind a megélt élmény. Sőt, visszajátszható, kommentelhető, tagelhető, lájkolható – és így tovább.

Források: www.naxos.com, www.karaoketraveler.com

2. ábra. Hangverseny és flashmob

WEB 2.0. A TÉR- ÉS IDŐEGYÜTTÁLLÁSOK ÚJRASZERVEZŐDÉSE

A párhuzamos kép szintén zenei példa, ám ahogyan a hangversenyteremben az „itt és most történik” szintén érvényesül, a bevonódás jellemzően nem válik interaktívvá, a személyes élmény személyes marad, elmesélhető, de nem közvetíthető (privát döntéssel). Az előadás tervezhető, kiszámítható – és ritkán jár (akár előre nem tervezett vagy tervezett) meglepetésekkel. Ellenben rituáléja jól ismert, ahogyan a lépték is, a repertoár az adott programon belül teljes. A flashmob ehhez képest az „akkor és után” egy „oszolj”, azaz nincs lezárás és hosszú taps (vagy más visszacsatolás). A közönség lehet alkotó és fordítva, a szerepek felcserélhetők, ahogy a tartalom vagy a tartalom részei is. Az integrált médiumból eredő meghirdetésnek és az esemény alatti/utáni visszacsatolásnak köszönhetően végteleníthető vagy bármikor lezárható – a hálózathoz kapcsolódó részvételi dinamikától függően. Van Dijk (2007) szerint a mai hálózatokban a tartalom töredékessé válik, újrajátszható bármikor, bárkin keresztül. A fenti példához kapcsolódva: már önmagában az, hogy egy Janis Joplin-dal re-produkálódik, s nem egy lázadó, hanem egy élménykontextusban, re-mixet eredményez. A hagyományos kapcsolódási rendszer ilyen értelemben radikalizálódik, a hagyományos csak akkor ad viszonyítási lehetőséget, ha az egyén kivonhatja magát belőle, majd saját értelmezése szerint újra elhelyezheti magát.

Összegzés A fenti példák szerint részvétel jön létre és megtörténik valami, mert adott a média használatának lehetősége. A hagyományos média interpretációjában olyan participációként értelmezték ezt, melyben a részvétel azért jön létre, mert jelen van a média – azaz pszeudoeseményként funkcionál. A mai értelmezés szerint a média jelenléte maga a létezés bizonysága. Watson (2007) szerint a tizenévesek azért írják lelkesedéssel a facebook és a myspace világát, mert naplózásukkal és élményeik megörökítésével tudják kifejezni létüket: velük történik valami, ők csinálnak valamit. Márpedig ha megosztásra kerül, akkor a tér és az idő meghatározó a tartalom tekintetében: ki volt ott, vagy nem ott, vagy akkor, vagy nem akkor – kinek adott a lehetőség, s kinek nem. A facebook oldalán egy esemény meghívójának rögzítése után a meghívottak bejelölhetik, hogy részt vesznek vagy sem, vagy talán. Elköteleződés ez térben és időben, ahol akár a tartalom nem is feltétlenül tervezhető, sőt, akár nem is lényeges a tartalom vagy maga a program. Hiszen ha majd akkor és ott mindenki együtt lesz, onnan és akkor ismét elérhetők lesznek mobil kütyükön keresztül mindazok, akik éppen akkor és ott nincsenek jelen. És éppen nekik kell elmondani, lefényképezni, velük kell megosztani az élményt, hiszen akik jelen vannak, ők egyébként is megélhetik, így hagy nyomot téridőegyüttállásként más ágensekben is – még ha közvetett módon is.

FEHÉR KATALIN

A „MI” tehát egy illúzió, hiszen a jelen és nem jelen lévők egy hálózatban vannak, és a lépték, az adott technikai eszköz és a töredékes tartalom határozza meg, hogy a személyes vagy virtuális részvétel melyik szintjén vannak ott és akkor. Az elv végül az „itt és most”, valamint a reális-virtuális participáció, mely (újra)kommunikálható az integrált médiahálózaton keresztül.

ÁRMEÁN OTÍLIA

WEBRENDBEN

A World Wide Web a hálózati kultúra azon médiuma, amely önnön leírhatóságát, médiumként való meghatározhatóságát függeszti fel, miközben a személyes és intézményes, konstruált és reprezentált, közösségi és egyéni identitások versenyének átláthatatlan terepe is. A web által használt szimbolikus formák, illetve az általa létrehozott új rendszerező eljárások modellekként szolgálnak arra, hogy felhasználókként az önmagunkról és a világról szerzett tapasztalatainkat és tudásunkat rendszerezzük (vö. Manovich 2009). Ezért nem mellékes, hogy milyen terminusok állnak rendelkezésünkre, amikor a weben érvényesülő/ érvényesített rendet/rendetlenséget áttekintjük, hiszen éppen ezek a terminusok szabják meg azt, hogy milyen rendet vághatunk a különböző típusú dokumentumok, tartalmak, programok, interfészek, médiaobjektumok sűrűjében.

Adatbázis A web „képek, szövegek és más adatrögzítők rendezetlen és végtelen gyűjteményének” (Manovich 2009) tűnő világ modelljét szolgáltatja, miközben maga rendezett és logikusan felépített adatbázisok alapján működik. Az adatbázis-dominanciára a legjobb példa a CD-ROM, ahol általában a készítők egy narratíva köré építik az adatbázis egyes részeit, például „szimulálják a folyamatos teremről-teremre hömpölygés hagyományos múzeumi élményét”, mégis „az adatokhoz történő hozzáférés ezen »elbeszélő« módszere egyéb más, a CD-ROM által ajánlott hozzáférési módokhoz viszonyítva semmilyen különleges státusszal nem rendelkezik. [..] Narratív életrajz helyett képek, hangfelvételek, videoklipek és/vagy szövegek sokféle módon irányítható adatbázisával találjuk szemben magunkat.” (Manovich 2009) Manovich az adatbázis fogalmát a narratíva fogalmával helyezi szembe, és azt bizonyítja be, hogy még a logikusan rendezett, hierarchikusan, relációsan, objektumorientáltan felépített adatbázisok is áttekinthetetlen információhalmazoknak tűnnek, és ellenállnak a narrativitást, kezdetet és véget, ok-okozati összefüggéseket, önazonos elbeszélőt kereső felhasználói szándékoknak. A dichotómia árnyalására Manovich a paradigma és a szintagma terminusokat is bevonja, és Roland Barthes-ra hivatkozva a szintagmatikus dimenziót a lineáris egymásra következéssel, a paradigmatikus dimenziót a meg nem valósuló jelentéslehetőségekkel azonosítja.

ÁRMEÁN OTÍLIA

Jogosan gyanakodhatunk, hogy amennyiben a terminusok természetének és korlátainak akarunk utánajárni, az irodalomelmélet felségterületén kell szétnéznünk.

Narratíva Amikor a narratívát határozza meg, Manovich is az irodalomelmélethez fordul. Mieke Bal definícióját parafrazálja, amelynek értelmében ahhoz, hogy valamit narratívának érzékeljünk, „kell hogy legyen benne egy szereplő és egy narrátor; tartalmaznia kell három elhatárolható szintet, amelyeken a szöveg, a történet és a fabula megjelenik; »tartalma« pedig »a szereplők által okozott vagy megélt, egymáshoz kapcsolódó események sorozata« kell hogy legyen” (Manovich 2009). Bár az adatbázisok hozzáférhetőségét lehetővé tevő programok felkínálhatnak bejárható utakat, navigációs opciókat (l. pl. a Louvre Múzeum virtuális körútjait1), a navigáló-keresgélő felhasználónak mégis a narratívák hiánya a szembeötlőbb. A weben navigáló felhasználónak ugyanis mindennapi tapasztalata, hogy nem találja azt, amit keres. Vagy hogy elsőre nem találja meg. Vagy keres valamit, és közben talál mást. Vagy keres valamit, és közben tücsköt-bogarat összeolvashat, míg a lényegest a lényegtelentől, releváns információt a mellékestől elválasztja. Az események nem állnak össze narratívákká, a találatokként feltérképezett adatok nem rendeződnek ok-okozati összefüggésekké, nem találunk kezdetet és véget, és minden koherencia pillanatokon belül megszüntethető, helyettesíthető, megfordítható. A hírportálok hírfolyamai válogatás és rendezés nélkül közlik folyamatosan a nap híreit – sokkolót, elgondolkodtatót, háttér-információt, érdekességet ömlesztve egy helyre. A keresőprogramok találatai a szóelőfordulások mechanikus listázásai, a felhasználó dolga rangsorolni, szelektálni, rendszerezni az őt érdeklő adatokat. Ezért aztán a weben eltöltött idő és munka természete szerint naponta többször is listák olvasására, inkoherens felsorolások áttekintésére kényszerül. Az irodalomelmélet felől vizsgálódó kutatónak két esettanulmány juthat eszébe. Az egyik a narratíva nélküli történetírást, a másik az elbeszélésnek ellenszegülő megszólítást elemzi. A webes hírfolyam arcnélküli szerkesztője a középkori annales lejegyzőjének semlegességét juttathatja eszünkbe, aki „elutasította, képtelen volt, avagy egyáltalán nem akarta az az évi események vertikálisan rendezett, évenkénti jelzőkként megjelenő sorát lineáris/horizontális események folyamatává alakítani” (White 1996. 12.). Hyden White az annalesek ezen tulajdonságát az események értelmezésének, s így a jelentésnek a hiányával azonosítja: „a narratív képesség hiánya vagy az elbeszélés elutasítása magának a jelentésnek a hiányát vagy elutasítását vonja maga után” (ua. 9.). A jelentés a kronológiából adódik („Az 1

http://www.louvre.fr/llv/musee/visite_virtuelle.jsp.

WEBRENDBEN

események jelentése az ilyen sorrendben történő lejegyzésükben áll.” – ua. 13.), a kronológia pedig azt érzékelteti, hogy: „Az idő sora teljes, még akkor is, ha az eseményeké nem.” (uo.). Idő van – mondhatnánk, ugyanolyan idő, mint aminek folyamatos múlására a blogírók is támaszkodnak (ma ilyet írok, holnap olyat, ma ilyen vagyok, holnap olyan, a biztos csak az, hogy vannak dátumok, s ezek megszabják a lejegyzett események sorrendjét). Jonathan Culler a romantikus líra megszólításairól, az aposztrophé alakzatáról értekezik, és azt emeli ki, hogy ebben az alakzatban a felsorolt dolgok (a madarak, a teremtmények, a fiúk, a hegyek, völgyek, források, ligetek + „Te, ki elrejted külső képeden, / hogy lelked végtelen”) „ellenszegülnek annak, hogy elbeszélhető eseményekként szerveződjenek meg” (Culler 2000. 383.). Az aposztrophé közös térbe tartozónak mutatja az összeférhetetlent, egy kiterjesztett, időtlen és valótlan teret teremt, melyben a legkülönbözőbb tárgyak, lények kerülhetnek egymás mellé, mintegy gyűjteménybe rendeződve (ua. 392.).

Felsorolások, listák Továbblépve azt kell megnéznünk, milyen definíciói vannak az irodalomelméletnek a gyűjteményekről. A retorikai meghatározások szerint a felsorolás, enumeratio elemei vagy „egy egész összehangolt részei”, vagy a meg nem nevezett nemfogalom alárendelt halmazának ellentétes fogalmai (Szabó–Szörényi 1997. 121.), vagy olyan „haladó, fokozódó reduplicatio” részei, ahol „a gyengébbnek meg kell előznie az erősebbet” (ua. 114–115.). A hasonló jelentésű szavak halmozása valamilyen célnak megfelelően kell hogy történjen, hiszen – Révai Miklóssal szólva – „ha az ilyen kifejezések szükségtelenül és minden cél nélkül rakásoltatnak, kelletlenül nyújtják a beszédet, s ha az írónak zavaros képzeletéből származnak, ezenfelül még a világosságot is, az értelmességet is igen sértik” (ua. 118.). De mit találunk a weben? Például ilyen menüsort, ami alapján a hírportál információrengetegében kellene eligazodnunk: Adatbank – Fórum – Állás – Flört – Szótár – Lokálok – Blogok – Pályázatok – Színház – Zene – Cégek; és: Életmód – Itthon – Világ – Multikult – Pénz – Tech – Sport – Sárm – TV.2 Tessék, lehet találgatni, milyen oldal menüje a következő (2010. július 16-án): Címlap – Focivébé – Könyvek – Szerzők – Blog – Fórum – Első mondat – Kritikák – Cserebere – Idézetek – Olvass bele.3 A következő címkefelhő (tag cloud) részlete sem árulja el, milyen blogról származik: „bárány attila – belépőjegy – bikini – boom – budapest – bulvár videók – caramel – cavaletta leánykar – cd – cd borító tervezés – chriss”.4 2 3 4

http://www.transindex.ro http://www.konyvkolonia.hu/ http://wowdesign.blog.hu/tags/

ÁRMEÁN OTÍLIA

Retorikai értelemben felsorolással van-e dolgunk, amikor egymástól távol eső dolgok kerülnek egy szintaktikai sorba? Egy egésznek a részei kerülnek egymás mellé úgy, hogy rálátásunk nyílik az egészre? Nem. A felsorolás elemei között fokozás van, haladunk valamerre, a gyengébbtől az erősebb felé? Nem. Azok a felsorolások, ahol ez a két feltétel nem teljesül, világosságot, értelmességet sértenek – mondja ki a retorika. Nem látjuk a logikát, ami a felsorolás elemeit szükségszerűen rendelné egymás mellé. Persze az irodalomelmélet elgondolkodott már ezen. Umberto Eco A lista mámora című könyvében többféle szempontból is osztályozza a felsorolásokat, listákat, gyűjteményeket. Felsorolásnak, listának az ábrázolás azon módját nevezi Eco, amely „szinte fizikailag sugallja a végtelent, mivel éppen hogy nem befejezett, nem zárul öszsze formává” (Eco 2009. 17.) – szemben az esztétikai formával, mely azért kelti bennünk a végtelen érzését, mert az általa csodált és megörökített dolgot végérvényesnek és befejezettnek mutatja. A gyakorlati és a költői listák megkülönböztetése (Eco 2009. 113.) a weben fellelhető listák szempontjából azért érdekes, mert ez utóbbiak minden elvontságuk és költőiségük ellenére a gyakorlati listák jellemzőit mutatják inkább. A bevásárlólista egyes tételei nem kapcsolódnak logikusan egymáshoz, de nincsen mit tenni, éppen ezek a dolgok hiányoznak otthonról, ezekből kell a készletet kiegészíteni. Egy múzeum tárgyainak katalógusa is lehet egymástól nagyon eltérő dolgoknak a felsorolása, de a közös kontextus, a hely, ahol léteznek (ua. 116.), igazolja az egymás mellé kerülésüket. Bármennyire összeférhetetlenek is a dolgok, az összekapcsoló felsorolás azonos platformra hozza őket (ua. 321.), míg a szétkapcsoló felsorolásban inkább a túlzás, a szómenés, a bőség gyönyörködtet, az író „a hübrisz, a szótorkosság, a sokaság és a határtalanság (ritkán ártalmas) »vidám tudománya« kedvéért vágyik szaporítani a szót” (ua. 327.). Az inkoherens, kaotikus listák a széttöredezettséget hangsúlyozzák, és a következetlenséggel, az együttes inkoherenciájával gyönyörködtetnek (ua. 281.), egyféle labirintust teremtve, melynek akárhol vége lehetne, és mégsem szakad vége (ua. 241.). A kaotikus lista kanonikus példája Bloom íróasztalfiókjának leírása az Ulyssesben, amit Joyce a legapróbb részletességgel készített el, így nem csupán a tárgyakat (irka, fotográfia, karácsonyi lap, pecsétviasz, tollhegyek, homokóra, „amelyből elpergett a homok”, egy lepecsételt jóslat, tombolajegy, 6 penny, 100 nyeremény; egy kisgyermek episztolája, melltű, 3 géppel írt levél stb.) sorolja fel, hanem eredetüket, állapotukat is ismerteti, és szöveges részeiket is reprodukálja (Joyce 1998. 845.). Eco kitér a tömegmédia listáira is, melyek a kolosszalitást, a sokaságot, a sorozatosságot, a valamikori csodakamra és kincstár modern megfelelőiként az inautentikusságot helyezik előtérbe. A web a maga információbőségével a mindentudás érzetét keltheti, ennek ára viszont az, hogy „immár nem tudjuk, mely elemei vonatkoznak a való világra és melyek nem, elmosva minden határt az igazság és a tévedés között” (Eco 2009. 360.).

WEBRENDBEN

Végezetül a paradox listákról kell említést tenni, melynek nagyszerű példája Borgestől származik, aki a kínai enciklopédia állatait sorolja fel: „a) a Császár állatai, b) balzsamozottak, c) idomítottak, d) malacok, e) szirének, f) mesebeliek, g) kóbor kutyák, h) olyanok, amelyek ebben az osztályozásban szerepelnek, i) őrülten rázkódók, j) megszámlálhatatlanok, k) olyanok, akiket a legfinomabb teveszőr ecsettel festettek, l) másfajták, m) olyanok, akik az imént törtek össze egy vázát, n) olyanok, akik távolról légynek tűnnek” (Borges 1999. 279.). A kaotikus és a paradox listák elemeit is a közös hely hozza közös nevezőre, ez a hely pedig a legrosszabb esetben maga a lista, a felsorolás helye. Az enciklopédia nem azért ilyen, mert léteznek ezek az állatok, hanem azért ilyenek ezek az állatok, mert az enciklopédia így és ilyen sorrendben mutatja be őket. A web felsorolásai is ilyen abszurd listák, az adatbázis elemeinek egymás mellé kerülését is az adatbázis léte szavatolja, a széttartó, inkoherens listák pedig az adatbázis természetét mutatják be (folytatható, esetleges, szerteágazó, sokféle módon irányítható).

Következtetések Miután bebizonyosodott, hogy az új média használta képek éppen önnön mesterséges mivoltukra hívják fel a figyelmet, és nem szavatolnak semmiféle jelentést, referenciát, ugyanúgy a narratívákról is bebizonyosodik, hogy alapvetően megkonstruáltak, és a történések bizonyos módon való elmesélhetősége nem garancia arra, hogy a történések éppen úgy mentek végbe egy való vagy elképzelt világban. Nem csupán szervezőelv, hanem használati mód, olvasásmód is lehet az adatbázis, illetve a narratíva. Az új média pedig felerősíti azt a fajta olvasásmódot, ami tulajdonképpen mindig is létezett, és ami egy adathalmaz többféle bejárhatóságát/irányíthatóságát részesíti előnyben. Mindezek mellett Manovichcsal szólva meglepő, hogy „a narratívák miért léteznek még mindig az új médiában”. Honnan merítenek azok az olvasók, akik az új média időtlen, végtelenül jelen idejű terében is képesek történéseket konstruálni, összefüggéseket találni, feltérképezni, például hogy adott felhasználónevű figura mikor, hol, mit publikált, szólt hozzá, kesergett, és milyen élete lehet. A kiterjesztett, időtlen térbe becsempészett kronológia megerősödése egyrészt a narratíváról való lemondást, másrészt viszont valamiféle külső rendezőelvbe vetett általánosabb hitet is jelenthet, ami garanciát képezhet arra, hogy valamiféle eredetet/eredetit megtaláljunk, ha az eltulajdonítások végtelen sorát akarnánk felgöngyölíteni.

HATÁSOK – ALKALMAZÁSOK

PLETL RITA

A „DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK” MÉDIAFOGYASZTÁSA

A „digitális bennszülöttek” és „digitális bevándorlók” metaforákat Marc Prensky használta először 2001-ben, amikor az oktatás alapvető problémájaként jelölte meg a generációk közötti információfeldolgozási szakadékot. Egy belső ellentmondásra hívta fel a figyelmet, arra, hogy a digitális kultúra vívmányain szocializálódott fiatal nemzedék, a mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték. Az iskolával szembeni új társadalmi elvárások új kihívások elé állítják az intézményes oktatási rendszert. Az ismeretterjesztő tévécsatornák és sajtótermékek, a világhálón elérhető tartalmak kiterjesztik az önálló információszerzés lehetőségeit, ez újabb feladatokat jelent az oktatás számára, hiszen az iskolának kell abban segíteni a diákokat, hogyan juthatnak tudáshoz, hogyan tudnak válogatni a hatalmas információmennyiségből, kérdéseikre hogyan kereshetnek válaszokat, hogyan győződhetnek meg a források megbízhatóságáról. Az iskola mindig is épített, és ma is alapoz arra, hogy a tanulók önálló módon olvasással tanuljanak (tankönyvükből tanulják meg a tananyagot, vagy más írott forrásból – a nyomtatott sajtó kiadványai, szótárak, lexikonok, vagy az interneten hozzáférhető oktatási/tanulási célú honlapokból – gyarapítsák tudásukat). Ellentmondás van az elvárás és a gyakorlat között, hiszen az „iskolai olvasástanítás a közelmúltig explicit, közvetlen segítséget csak az olvasáskészség kialakulásához adott, közvetettet pedig csak a szépirodalmi szövegekhez” (Molnár 2006. 43.). Az olvasáskészség Nagy József koncepciója szerint csak a mondatok szintjéig jelenti az írott információ megértését, tovább nem. A szövegbeli fogalmak jelentésének és kapcsolatainak a felépítése, ezek alapján következtetések megfogalmazása, állítások igazságtartalmának eldöntése, reflektálás a szöveg formai, nyelvi megformáltságára csak a szövegértelmezés és -feldolgozás képességeivel valósulhat meg (Nagy 2006). A megkülönböztetés azért fontos, mert a kétféle képesség kétféle tanulási technikát tesz lehetővé. Azok a diákok, akikben csak az olvasáskészség alakult ki, magolásra kényszerülnek (felszínes tanulás), hiszen a szövegnek csak a felszíni rétegét tudják megközelíteni, ezért a szöveg információi közötti kapcsolatok rejtve maradnak; az így megszerzett tudás pedig használhatatlan tudás (Csapó 2001). Azok a diákok, akikben kialakult a szövegértési és -feldolgozási képesség, alkalmasak arra, hogy a szövegből kinyert pontos információkat szervesen kapcsolják a már meglévő tudásukhoz; ez az olvasási folyamat (mély tanulás) biztosítja a megszerzett ismeretek alkalmazhatóságát. (A felszínes és mély tanulás értelmezését l. Marton 1983.)

PLETL RITA

A kérdés az, hogy az információszerzés lehetőségeinek a bővülése hasznosul-e az új ismeretek és tudásszerzés szempontjából nézve. Diákjaink igénylik-e a nagy mennyiségű információt, és fel tudják-e használni tudásuk gyarapítására? Kérdés, hogy diákjaink olvasási és szövegértési felkészültsége elegendő-e a szövegek önálló feldolgozására. Tudnak-e önállóan tanulni olvasással? A kérdések felvetése azért is időszerű, mert nemcsak az iskola elvárása az írott szövegből való tanulás feladatának a teljesítése, hanem maguk a diákok is jól érzékelik az olvasás szocializációban betöltött fontos szerepét. A 2005–2006os tanévtől kezdődő méréseinket úgy terveztük meg, hogy a kitöltendő háttérkérdőívek nemcsak a tanulási környezet szociális és kulturális körülményeire kérdeztek rá, hanem az olvasási szokásokra, tájékozódási forrásokra is. A válaszokból az derül ki, hogy a diákok szerint az olvasás hegemóniája a tanulásban megmarad, annak ellenére, hogy az információszerzés más lehetőségei is megjelentek (a televízió ismeretterjesztő adásaira és az internetre hivatkoznak a leggyakrabban). Fontosnak tartják az információszerzés céljával történő olvasást, ennek kapcsán hangsúlyozzák a nyomtatott sajtó szerepét, kiemelve a szaklapok jelentőségét. Saját bevallásuk szerint szépirodalmat keveset olvasnak, főleg a kötelező olvasmányokon rágják át magukat; de ha hozzájutnak az irodalmi mű alapján készült filmhez, akkor inkább azt nézik meg. Előnyben részesítik azokat a médiatermékeket, amelyekkel vagy szakmai tudásukat gyarapíthatják, vagy amelyekből azonnal hasznosítható, illetve érdekes információhoz juthatnak. Tehát tanár és diák véleménye megegyezik abban, hogy az olvasás a tudás és információszerzés alapvető eszköze. A tanárok részéről kétségek a gyakorlati megvalósítást illetően merülnek fel, hiszen az egyes iskolai szakaszokat lezáró vizsgák gyakran gyenge tanulmányi eredményeit okozó tényezők között ott szerepel az olvasási és szövegértési képesség nem megfelelő színvonala. Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy a 2008–2009-es tanévben lebonyolított mérés eredményadatai alapján bemutassam diákjaink médiaszöveg-értési képességének színvonalát.

1. Az eredménymérés szükségessége Annak a felismerése, hogy az olvasásképesség elsajátítása mindenki számára egyre inkább létszükségletté válik, mert az írásbeliségen alapuló fejlett társadalmakban e képesség nélkül az egyének képtelenek a beilleszkedésre, helyzetfeltáró kutatásokat indított el Európa-szerte. Mi azonban nem tudjuk, hogy az olvasás diákjaink számára valóban tudásszerző eszközt jelent-e, mert nincs átfogó jellegű vizsgálatunk a magyar tagozaton tanuló diákok olvasási és szövegértési teljesítményéről. Az utóbbi évtizedekben a Magyarországon végzett olvasáskutatások és országos felmérések eredményei arra utalnak: kétséges, hogy a diákok megfe-

A „DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK” MÉDIAFOGYASZTÁSA

lelnek az iskolai elvárásoknak, ami az olvasással való önálló tanulást jelenti (Molnár 2006. 43.). Nincs okunk feltételezni, hogy a kisebbségi helyzetben megvalósuló anyanyelvoktatásban más lenne a helyzet. A tanítói tapasztalat azt jelzi, hogy az elemisták mintegy negyede nem felel meg annak a tantervi követelménynek, mely a negyedik osztály végére az értő olvasás kialakulását követelményként fogalmazza meg. A tanári tapasztalat szerint az általános iskolát végző tanulók jelentős része nem képes olyan szinten olvasni, amely az önálló tanuláshoz szükséges lenne, mert a szövegben explicit módon nem jelen lévő ismeretek és adatok összekapcsolása nem valósul meg; a diákok jelentős része a középiskolában sem képes a nyomtatott szövegek mélyebb rétegeibe hatolni, vagyis nem a kívánt módon jön létre a szöveg információinak és a tanulók személyes tudásának az integrálása. Tehát szükség van olyan empirikus vizsgálatokra, amelyek alapján tájékozódni lehet tanulóink olvasási és szövegértési képességének színvonaláról. Szükség van olyan helyzetfeltáró jellegű mérésre, amely kiindulópontja lehet országos hatókörű mérés megtervezésének és előkészítésének.

2. Az eredménymérés célkitűzései A mérés megtervezésekor a következő célokat fogalmaztuk meg: általános cél: helyzetfeltárás diákjaink olvasási és szövegértési képességeinek színvonaláról; sajátos cél: a médiaszöveg-értés képességének a vizsgálata.

3. Hipotézisek A következő előfeltevések fogalmazhatók meg: 1. Az olvasási és szövegértési képesség színvonala nem éri el az elvárható szintet az egymásra épülő oktatási szakaszok egyikében sem. 2. A teljesítmények eloszlása kiegyensúlyozatlan minden évfolyamon. 3. A médiaszövegértést vizsgáló tesztek eredményei gyengébbek lesznek, mint a tankönyvi szövegekhez közelebb álló olvasástesztek eredményei.

4. A mérés tárgya A mérés tárgya az olvasási és szövegértési képesség. Fontos kérdés annak vizsgálata, hogy miként definiálták az olvasást mint mérhető területet. Az olvasási teljesítményt vizsgáló nemzetközi mérésekben (az IEA 1970-es 1. és 1990– 91-es 2. olvasásvizsgálata, illetve az OECD 2000-es PISA-vizsgálata) alkalmazott olvasásdefiníciók közül a PISA 2000 meghatározását vettük alapul, amely szerint

PLETL RITA

az olvasás „írott szövegek megértése, felhasználása és ezekre való reflektálás annak érdekében, hogy az egyén elérje céljait, fejlessze tudását és képességeit, és hatékonyan részt vegyen a mindennapi életben” (közli: Csíkos 2006. 178.). Az olvasási képesség meghatározásában a magyar szakirodalom egyik legátfogóbb olvasáskoncepciója Nagy József képességmodellje, amelyben az olvasás összetevőit rendszerként jellemzi. Felfogásában a rendszert alkotó egyes komponensek (betű-, szó-, mondatolvasó készség; szövegolvasó, szövegértő készség; szövegfeldolgozó, szövegértelmező készség) összehangolt és optimális működése szükséges ahhoz, hogy az olvasási képesség jól működjön (Nagy 2006).

5. A vizsgálat célpopulációi A vizsgálat központi témája az volt, hogy felmérjük az olvasás és szövegértés színvonalát a különböző iskolatípusokban tanuló diákság körében. Ennek megfelelően az iskolai képzés egyes szakaszaiban a következő évfolyamokat választottuk ki: az elemi iskola 3. és 4. osztályát, az általános iskola 7. és 8. osztályát, a líceum, illetve szakközépiskola 11. és 12. osztályát. A kisiskolások olvasási és szövegértési képességének vizsgálatát az indokolja, hogy az elemi alakítja ki az alapvető olvasási készségeket, itt sajátítják el azokat az ismereteket, itt alakulnak ki azok a jártasságok, készségek, amelyek elengedhetetlenek az általános iskolai képzéshez. A tanterv az alapfokú képzés végére elvárásként az értő olvasás biztos kialakulását nevezi meg. Az általános iskolások olvasási és szövegértési képességét pedig azért érdemes vizsgálni, mert a képesség intenzív és célirányos fejlesztésére ebben a szakaszban kerül sor; az olvasási és szövegértési képesség olyan kulturális eszköztudás, amely meghatározza az alapfokú közműveltség színvonalát; ezzel a szakasszal zárul a kötelező általános képzés. A kisebbségi körülmények között megvalósuló oktatásban ez azt is jelenti, hogy különösen a szórványban, de az átmeneti régió bizonyos térségeiben is a magyar diákok számára az anyanyelvű képzés is lezárult, hiszen román tagozaton folytatják tanulmányaikat. Az érettségire készülő diákok olvasási és szövegértési képességének a színvonalát pedig azért érdemes vizsgálni, mert itt becsülhető fel a legjobban az anyanyelvi kommunikáció írásbeliséghez kötődő egyik fontos elemének, az olvasási képességnek a színvonala. Ennek minősége pedig jellemzi az értelmiség várható közös kommunikációs alapműveltségét. Az olvasási és szövegértési képesség színvonalát vizsgáló eredménymérés keresztmetszeti vizsgálat, amely reprezentatív tanulóminták alapján írja le a különböző életkorú tanulók olvasási képességének fejlettségét.

A „DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK” MÉDIAFOGYASZTÁSA

6. A mintavétel Mérésünk nem országos hatókörű, de figyelembe vettük az írásbeli kifejezőképesség színvonalát vizsgáló országos mérések tapasztalatait. A mintába került iskolákat a következő szempontok szerint sorsoltuk ki: az iskola típusa (elemi, általános iskola, líceum, szakközépiskola); az iskolák környezete (város, falu); a régiók szerint (szórvány, átmeneti régió, tömb). A régiók figyelembevétele a minta szempontjából nagyon fontos, hiszen a régió azt a nyelvi, kulturális közeget jelenti, amelyben a tanuló családja él, amelyben az iskola mint oktatási intézmény működik. A három régió: szórvány, átmeneti régió, tömb, aszerint különíthető el, hogy az adott földrajzi térségben milyen a magyar lakosság számaránya. Mi a besorolásnál azt vettük alapul, hogy milyen a magyar vagy magyar tagozattal is rendelkező iskolák számaránya az adott térségben, illetve mennyi diák tanul anyanyelvén ezekben az iskolákban. Mivel kisebb mintával dolgoztunk, a régiók országos helyzet alapján kiszámolt arányait (szórvány: 10%; átmeneti régió: 30%; tömb: 60%) nem vehettük figyelembe. Minden régióból egy-egy megyét választottunk ki, olyanokat, amelyek képviselik az adott régiót: Brassó (szórvány), Kolozs (átmeneti régió) és Maros (tömb) megyéket. A tanulómintába csak a magyar tagozaton tanuló diákok kerültek be, a román tagozaton tanulókat, akik fakultatív magyar órák keretében részesülnek valamilyen mértékű anyanyelvi nevelésben, nem sorsoltuk ki, mert nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek alapján ez megoldható lenne.

7. A vizsgálat eszközei Mérőeszközként olvasásképesség-tesztet, valamint háttérkérdőívet alkalmaztunk. Az olvasástesztben használt szövegtípusok és különböző olvasási műveleteket igénylő feladatok összeállításában életkori sajátosságokat és tantervi követelményeket vettünk figyelembe. Ez azért fontos, mert az oktatás különböző szakaszaiban különböző életkorú tanulók olvasási és szövegértési képességét kívántuk vizsgálni, tehát tekintettel kellett lennünk arra, hogy a nyomtatott sajtónak milyen termékeit olvashatják, illetve arra, hogy az adott iskolai szakaszban milyen az elvárható olvasási és szövegértési színvonal. A tesztlap két szöveget tartalmazott: az egyik szöveg a hozzá kapcsolódó feladatokkal együtt a Magyarországon 2001-ben lebonyolított PIRLS-felmérések szövegeiből származott; a másik szöveg Romániában megjelenő sajtótermékekből kiválasztott szöveg volt. Két szempontból tartottuk fontosnak az olvasási képesség vizsgálatára kidolgozott, országosan kipróbált teszt beiktatását. Egyrészt azért, mert nem álltak rendelkezésünkre olyan adatok, amelyek a romániai ma-

PLETL RITA

gyar iskolahálózatban elvégzett empirikus kutatásból származtak volna, másrészt azért, mert a feladatok azonossága lehetővé teszi azt, hogy az erdélyi magyar diákok adatait összevethessük az anyaországi tanulók eredményeivel. A médiaszöveg-értés vizsgálatára úgy terveztük meg a mérőeszközöket, hogy hasznosítottuk a nemzetközi és magyarországi hasonló kutatások tapasztalatait. Az olvasási műveleteket tekintve, úgy fogalmaztuk meg a médiaszövegekhez tartozó feladatokat, hogy azok megfeleljenek a PISA 2000 által meghatározott olvasási, gondolkodási műveleteknek (információ-visszakeresés, szövegértelmezés, értékelés/reflektálás). A médiaszöveg-értés vizsgálatát olyanfajta próbának is szántuk, amellyel az olvasási képesség funkcionalitását is mérni lehet, vagyis a kétféle teszt eredményadatait összevetve következtetni lehet arra, hogy miként működik az olvasási képesség az iskolaitól eltérő szituációban. A feladatok a szövegek megértésének két rétegét mérték: információ-visszakeresés és szövegértelmezés (Csíkos 2006; Molnár 2006) az elemistáknál, az értékelés/reflektálás műveletét igénylő feladattípusokat csak az általános iskolások, illetve középiskolások olvasástesztjébe iktattunk be. A vizsgálatban alkalmazott olvasásteszt minden évfolyamon két szövegtípusból állt, amelyeket formailag elkülönült két részteszt tartalmazott. A teszt kettébontását az indokolta, hogy a két szöveghez kapcsolódó feladatok egy alkalommal történő megoldására nem volt elegendő egy tanítási óra.

8. A vizsgálat feladatrendszere A feladatokat a közoktatás egymást követő szakaszaira terveztük. A médiaszöveg kiválasztásában két szempontot vettünk figyelembe: a szöveg az adott korosztálynak megfelelő, országos terjesztésű magyar nyelvű sajtótermékből származzon; a kiválasztott szöveg címével keltsen érdeklődést, témája legyen összhangban azokkal az ismeretekkel, amelyekkel az adott évfolyamon a tanulóknak rendelkezniük kell, nyelvi megformáltságuk segítse a befogadást. Az elemiben az olvasásteszt két szövege: Antarktisz: a jég országa (11 item) – PIRLS (A feladat); Terülj, terülj asztalkám (9 item) – a Szivárvány című lapból (B feladat). Az általános iskolában az olvasásteszt két szövege: Egy bangladesi közgazdász kapta a Nobel-békedíjat (12 item) – PIRLS (A feladat); Középkori apátság maradványaira bukkantak Nagyváradon. Feltáratlanul maradt kincsek (8 item) – a Krónika című lapból (B feladat). A középiskolában az olvasásteszt két szövege: Egy bangladesi közgazdász kapta a Nobel-békedíjat (12 item) – PIRLS (A feladat); Interjú Zsolnai László magyarországi közgazdásszal, Az amerikai álom már Amerikában is meghalt című szövegből részlet (10 item) – a Krónika című lapból (B feladat). A feladatokat a melléklet tartalmazza.

A „DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK” MÉDIAFOGYASZTÁSA

9. A felmérés lebonyolítása A felmérés lebonyolítására a 2008–2009-es tanévben került sor, a második félévben. A mérés lebonyolításában, mivel felmérőbiztosok nem álltak rendelkezésünkre, tanítók és magyartanárok segítségét kértük. A kiválasztott három megye kisorsolt iskoláiba személyesen vittük el a fénymásolt olvasásteszteket, amelyeket évfolyamok szerint borítékoltunk. A megoldásukra két tanítási órán került sor (egy-egy teszt megoldására 50 perc jutott). A lebonyolításban az osztályt tanító magyartanár segített. Az adatfelvételt a tanítók, magyartanárok végezték el, akik kézhez kapták a lebonyolítás forgatókönyvét. A megoldott teszteket javítatlanul vettük át.

10. Az értékelés megszervezése A megoldatott olvasásteszteket iskolatípusok, régiók és évfolyamok szerint csoportosítottuk, majd kódoltuk. Minden tesztre felvezettük a régió, megye, iskolatípus, településtípus, évfolyam kódjelét, illetve a tanuló kódjelét. A diákok által kitöltött kérdőíveket ugyanilyen módon kódoltuk, hogy az olvasástesztek azonosíthatóak legyenek a kérdőíves válaszokkal, hiszen csak így tudjuk vizsgálni a teljesítmények és a tudásszintre hatást gyakorló háttérváltozók közötti összefüggéseket. A javítók értékelési útmutató alapján végezték az értékelést. Az osztályozásban a román oktatási rendszerben szokásos tízjegyű skálához alkalmazkodtunk, százpontos rendszerben dolgoztunk, így a pontszámok könnyen jeggyé alakíthatóak. Valamennyi olvasásteszthez külön értékelési útmutató készült. Kiszűrtük azokat a teszteket, amelyek írása olvashatatlan volt, illetve azokat, amelyekhez a tanulók nem töltötték ki a kérdőíveket. Az értékelés szempontjai alapján készültek el a javító(pontozó)lapok, a bírálók ezekre vezették fel a pontszámokat. A bírálók iskolatípusokra szakosodtak (elemi, általános iskola, líceum). A dolgozatok szétosztásában érvényesítettük azt a szempontot, hogy minden javítóhoz kerüljenek dolgozatok mind a három régióból, illetve mind faluról, mind városról. Az olvasástesztek javítását pedagógia szakos hallgatók végezték, a kérdőívek adatainak feldolgozását kommunikáció szakos egyetemisták. A bírálók javítómunkára való felkészítése időigényes és körültekintő munkát igénylő feladat volt, mivel az egyetemi hallgatók ilyen jellegű értékelési munkában nem rendelkeztek semmilyen tapasztalattal. A javítólapokra felvezetett adatokat számítógépbe tápláltuk, az adatfeldolgozás számítógéppel valósult meg.

PLETL RITA

11. A vizsgálati minta A felmérésben részt vevő tanulók értékelhető olvasástesztjeinek száma 852. Oktatási szintek szerint a következőképpen oszlanak meg: elemi iskola: 276 teszt; általános iskola: 295 teszt; középiskola: 281 teszt. Régiók szerint a következőképpen alakul a tesztek száma: szórvány: 219 teszt; átmeneti régió: 314; tömb: 319. Az adatokat a következő táblázat összesíti: 1. táblázat. A minta régiók és oktatási szintek szerint Régiók Szórvány Átmeneti régió Tömb

Elemi iskola 66 123 87

Oktatási szintek Általános iskola 81 113 101

Középiskola 72 78 131

Minden tesztlap két szöveget tartalmazott a hozzá kapcsolódó feladatokkal. Két esetben fordult elő, hogy az egyik szöveghez tartozó feladatokat a diákok nem oldották meg: a szórványban a 81 általános iskolás közül csak 47-en oldották meg a médiaszöveggel kapcsolatos tesztet; a tömbben a 131 középiskolás közül csak 111-en oldották meg az első olvasástesztet. A minta településtípusok szerint nem kiegyensúlyozott, mert a szórványban és a tömbben a kisorsolt vidéki iskolákban nem oldották meg a teszteket.

12. Az olvasási és szövegértési képesség színvonala A vizsgálat diagnosztikus jellegű mérés volt, ezért eredményadatai alapján helyzetkép vázolható fel a mérésben részt vevő tanulók olvasási és szövegértési képességének fejlettségéről. 12.1. A felmérésben részt vevő diákok értékelhető tesztjeinek az eredményadatait használtuk fel az átlagok kiszámításában. Azokat a teszteket, amelyeket a tanulók saját kódjelükkel láttak el, de megoldatlanul adták le a tanítási óra végén, nulla pontszámot elért tesztnek tekintettük. Két esetben fordult elő, hogy tömegesen adtak így le teszteket: a szórványban 44 általános iskolás a B feladatot, a tömbben 20 középiskolás az A feladatot megoldatlanul nyújtotta be. Természetesen ez a nagy szám jelentős mértékben rontja az átlagokat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a feladatok megoldatlansága azt jelzi, hogy az általános iskolások 54%-a a szórványban, és 20%-a a tömbben képtelen volt megbirkózni az adott szöveg megértésével és feldolgozásával. A mérésben részt vevő diákok átlagait oktatási szintek szerint számoltuk ki, vagyis nem különítettük el az elemiben a 3. és 4., az általános iskolában a 7. és 8.,

A „DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK” MÉDIAFOGYASZTÁSA

a középiskolában a 11. és 12. osztályt. Tehát az átlagokkal nem az évfolyamokat, hanem az oktatási szintet jellemezzük. Az átlagokat kiszámoltuk az olvasási tesztnek mind a két szövegére (A feladat és B feladat), hogy vizsgálni lehessen a teljesítmények alakulását szövegtípusok szerint. A vizsgálati minta átlagait az alábbi táblázat összesíti: 2. táblázat. Eredményadatok oktatási szintek és feladattípusok szerint Oktatási szint Elemi iskola Általános iskola Középiskola

A feladat 69,0

B feladat 51,1

Átlag 60,0

47,3 42,2

40,5 34,0

43,9 38,1

Az átlagok nagyon alacsonyak és oktatási szintek szerint haladva csökkennek, jelentős mértékben az elemi és általános iskola, kisebb mértékben az általános és középiskola között. Az elemiben az átlag gyenge teljesítményt tükröz; az általános iskolában és a középiskolában nem éri el az átmenőjegyet sem. Arra számítottunk, az átlagok tükrözni fogják azt, hogy a feladatok nehezebbek az oktatás magasabb szintjein, a tesztek itemjeinek megoldása a szövegértelmezés és -feldolgozás képességének magasabb színvonalát követeli meg. Az eredmények mégis megdöbbentőek. Az adatok jelentős különbséget tükröznek az A és B feladat átlagai között. A különbség a legnagyobb az elemiben (18 pont), csökken, de megmarad az általános iskolában (6,8 pont) és középiskolában (8,2 pont). Ez azt jelenti, hogy a diákok minden szinten nehezebben boldogulnak a médiaszöveggel, még akkor is, ha a megfelelő korosztálynak szánt kiadványból származik a szöveg. Az átlagokat kiszámoltuk régiók szerint, hogy vizsgálni lehessen az átlagok alakulását a nyelvi, kulturális környezet szempontjából is. A 3. táblázat oktatási szintek és régiók szerint összesíti az átlagokat: 3. táblázat. Eredményadatok oktatási szintek és régiók szerint Régió Szórvány Átmeneti régió Tömb

Elemi iskola 62,0 50,2 67,9

Általános iskola 25,1 32,6 73,9

Középiskola 41,0 37,6 35,4

A régiók átlagai között jelentős különbség van az elemiben és az általános iskolában, jelentéktelen a középiskolában. Az elemiben az átmeneti régió és a másik két régió között szignifikáns a különbség; az általános iskolában a szórvány és átmeneti régió eredményei közel állnak egymáshoz, a tömb átlaga szokatlanul

PLETL RITA

nagy különbséget jelez a másik két régióval szemben. (A szórvány és tömb átlagai között 48,8 pontnyi, a tömb és átmeneti régióátlagai között 41,3 pontnyi a különbség.) Ekkora különbség még egyetlen mérés alkalmával sem fordult elő (fogalmazási képesség, helyesírási képesség vizsgálata). Valószínű, hogy a szórvány eredményeit befolyásolta az, hogy a diákok fele megoldatlanul adta be az egyik olvasástesztjét. A régiók közötti különbségek azért is meglepőek, mert a legutóbbi, 2005– 2006-os országos hatókörű fogalmazási képességet vizsgáló eredménymérés, amely tízéves kontrollmérés is volt egyben, azt bizonyította, hogy a régiók között megtörtént a kiegyensúlyozódás. Az adatok minden régióban különbségeket jeleznek az egyes oktatási szintek között is. A különbségek értéke nagyon tág határok között változik (5 és 40 pont között). A szórványban és átmeneti régióban az általános iskola átlagai jelentősen alacsonyabbak, mint az elemié. Egyedül a tömbben növekedik az általános iskola átlaga az elemihez viszonyítva. Éppen ezért meglepő, hogy a tömbben a középiskolások átlaga kétszer gyengébb, mint az általános iskolásoké. Érdemes összevetni régiók szerinti bontásban az olvasásteszt két feladatának átlagait. Az adatokat a 4. táblázat összesíti: 4. táblázat. Az átlagok feladattípus szerint Régió Szórvány

Elemi iskola

Általános iskola

Középiskola

A feladat B feladat A feladat B feladat A feladat B feladat 70,2 53,8 30,2 20,0 47,3 34,6

Átmeneti

60,7

39,6

35,1

30,2

41,0

34,3

Tömb

76,0

59,8

76,5

71,3

38,3

33,1

A feladatok átlagai közötti különbség érvényesül a régiók szintjén is, legfeljebb az értéke változik 5 és 21 pont között. Az értékváltozás intervalluma szokatlanul nagy, az eddigi mérésekben csak egyszer fordult elő, akkor, amikor a fogalmazási képesség színvonalát az iskolaitól eltérő feladatok megoldatásával vizsgáltuk. Az egybeesés nem véletlen, arról van szó, hogy az adott képesség nem működik megfelelően az újszerű feladathelyzetben, vagyis az iskolai tudás alkalmazhatósága gyenge. Megfigyelhető, hogy ha az A feladatban elért átlag magasabb, akkor csökken a különbség értéke; és fordítva, ha kisebb az A feladat átlaga, akkor nő a különbség értéke. Ez a szabályszerűség csak abban az esetben jelentkezik, ha az A feladat átlaga legalább a hatos. Ez azt jelenti, hogy azok a tanulók, akik a leíró jellegű (a tankönyvekből már ismert) szövegben jól vagy jobban tájékozódnak, a médiaszöveg-értésben is az elvárhatónál gyengébb, de elfogadható teljesítményt nyújtanak.

A „DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK” MÉDIAFOGYASZTÁSA

12.2. Az olvasási képesség általános színvonala jellemezhető a tanulói teljesítmények eloszlási mutatóival is, hiszen ezek alapján mérhető fel, hogy a tanulók hány százaléka található az átlag alatt, illetve felett. A tanulói teljesítményeket úgy számítottuk ki, hogy a 100%-nak tekintett maximális pontszámhoz viszonyítottuk a tanulók által elért pontszámot. Minden feladat esetében az adható maximális pontszám 100 volt. Az eloszlási mutatókat oktatási szintek és régiók szerint a 5. táblázat öszszesíti. Az értéksávok (intervallumok) a román oktatási rendszerben érvényes tízes skálát követik. A régiók a következő sorrendben követik egymást: szórvány, átmeneti régió, tömb. 5. táblázat. Eloszlási mutatók oktatási szintek és régiók szerint Értéksáv 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

Elemi iskola 1. 2. 3. 0 9 0 4 4 0 2 4 2 1 16 4 6 20 9 11 28 9 20 21 19 12 17 23 10 4 21 0 0 0

Általános iskola 1. 2. 3. 15 10 0 22 22 0 18 23 3 15 29 6 3 11 4 5 8 16 2 9 17 1 1 6 0 0 23 0 0 26

1. 11 8 5 10 10 9 16 3 0 0

Középiskola 2. 3. 2 24 12 16 12 16 23 22 15 22 7 14 4 8 3 9 0 0 0 0

Az elemi iskolában a következőképpen alakul az átlag alatt, illetve felett teljesítő diákok aránya: szórvány: 36%, illetve 64%; átmeneti régió: 43%, illetve 57%; tömb: 28%, illetve 72%. Minden régióban magasabb az átlag fölött teljesítő tanulók aránya, mint az átlag alatt teljesítőké. A baj az, hogy az átlagok nagyon alacsonyak, kivételt képez a tömb elemi és általános iskolája, ahol az átlag értéke a közepes és jó kategóriái között van. Az általános iskolában a szórványban és átmeneti régióban, illetve a középiskolában (minden régióban) nincs értelme azt vizsgálni, hogy a tanulók hány százaléka található az átlag alatt vagy felett, mert az átlag nem éri el az átmenőjegyet. Az átlag azért is lehet olyan alacsony, mert a tanulók fele vagy háromnegyede 50 pont alatt teljesít. Kivételt alkotnak a tömb általános iskolásai, akiknek az átlaga elfogadható. Ebben az esetben az átlag alatt teljesít a diákok 28,7%-a, átlag felett 71,30%-a. Azt viszont érdemes megvizsgálni, hogy oktatási szintek és régiók szerint a tanulók hány százaléka található az átmenő jegy alatti vagy feletti intervallumban.

PLETL RITA

Az elemiben a következőképpen alakulnak az arányok: a szórványban az átmenőjegyet nem éri el a diákok 10,6%-a, az átmeneti régióban 26,8%-a, a tömbben 6,8%-a. Ennek megfelelően az átmenőjegy felett teljesít a diákok 89,3%-a, 73,1%-a, 93%-a. Jelentős eloszlásbeli különbségek mutathatók ki a régiók között: a szórványban a középréteg a hatos, hetes és nyolcas intervallumban alakul ki, az átmeneti régióban az ötös, hatos és hetes sávban, a tömbben a hetes, nyolcas, kilences kategóriákban. Az általános iskolában az átmenőjegy alatt teljesít a szórványban a tanulók 86,4%-a, az átmeneti régióban 64,6%-a, a tömbben 8,9%-a. Az átmenőjegy feletti arányok a következők: szórvány 13,5%, átmeneti régió 25,6%, tömb 91%. A gyenge eredményeknek köszönhetően sajátosan alakul az eloszlás: a szórványban és átmeneti régióban a középréteg az átmenőjegy alatti intervallumban alakul ki, a tömbben két értéksávba tömörül a diákok nagy része: a hatos és hetes, illetve a kilences és tízes kategóriákba. A középiskolában az átmenőjegyet nem éri el a szórványban a diákok 47,2%-a, az átmeneti régióban 62,8%-a, a tömbben 59,5%-a. Az átmenőjegy feletti arányok a következők: szórvány 52,7%, átmeneti régió 37,1%, tömb 40,5%. Ezek az arányok magyarázzák az elfogadhatatlanul gyenge átlagokat. Az eloszlásokra a kiegyensúlyozatlanság jellemző. Az átmenőjegy alatti intervallumokban alakulnak ki tömbök.

13. Összegzés Általános érvényű következtetések nem fogalmazhatók meg, ezt az aránylag kis mintán végzett mérés nem teszi lehetővé. A vizsgálat mind a három előfeltevést igazolta. Az első az volt, hogy az olvasási képesség színvonala elmarad az elvárható szinttől. Az adatok azt bizonyítják, hogy messze elmarad a követelményektől. A második hipotézis, hogy a tanulói teljesítmények eloszlása kiegyensúlyozatlan, szintén igazolódott. Az a tény, hogy a tanulók túl nagy százalékának a teljesítménye nem éri el az átmenőjegyet, magyarázza az elfogadhatatlanul gyenge átlagokat. A harmadik előfeltevés, hogy a médiaszövegértés tesztjeinek megoldásában gyengébbek lesznek az eredmények, szintén helyesnek bizonyult. Ez azt is jelenti, hogy a diákok többsége nem tudja teljesíteni az írott szövegből való tanulás feladatát. Az eredmények arra utalnak, hogy a mérésben részt vevő tanulók több mint felénél csak az olvasáskészség alakult ki; vékony réteget alkotnak azok a diákok, akiknél az olvasási képesség színvonala a szöveg egészének értelmezését, feldolgozását is megvalósíthatóvá teszi. A vizsgálat kiindulópontként szolgálhat nagyobb hatókörű mérések megtervezéséhez.

GÁSZPOR RÉKA

NYELVHASZNÁLAT ÉS ANYANYELV A MEDIATIKUS TÉRBEN

Egyre többet hallunk arról, hogy a nyugati társadalmak mediatizációja, az információs társadalom kialakulása és a globális ökológiai válság, azaz a természeti környezet kiirtásának folyamata között oksági kapcsolat van, hogy e látszólag oly távoli két jelenségcsoport kapcsolatban áll egymással, és ez az oksági kapcsolat nemcsak közvetlen, gazdasági téren, hanem közvetett módon, kulturális változókon keresztül is kifejti hatását (Sükösd 2004). Ezek után feltehető a kérdés, hogy amennyiben a médiafogyasztás és médiahasználat szerepe egyre növekszik az ökológiai válságot előidéző fogyasztói rendszer fenntartásában és terjesztésében, milyen szerepet játszik a nyelvhasználati változásokat elindító folyamatokban, az anyanyelv-másodnyelv-presztízsnyelv konfigurációk kialakulásában, főként olyan nyelvi környezetben, ahol már eleve funkcionális kétnyelvűség dominál. Feltevéseink szerint a társadalom mediatizációja nemcsak ökológiai válsághoz, hanem nyelvi válsághoz is vezethet, közvetett módon. A napi többórás átlagos médiafogyasztás – a tévénézéssel, a számítógép-használattal és internetezéssel együttesen – felfüggeszti a világról szerzett elsődleges élményeinket (megfoszt az élményszerzés lehetőségétől, sőt előzetes élményeinket is átírja), és ezt a kérdést egyaránt vizsgálhatjuk a természeti környezettel való kapcsolatunk szempontjából is, de vizsgálhatjuk az elsődleges nyelvi környezetünk alakulása/ átalakulása oldaláról is. Élményszinten ugyanis egyre távolabb kerülünk nemcsak a természeti környezettől, hanem megszokott nyelvi környezetünktől, ill. anyanyelvünktől is, és ennek a folyamatnak a hatása még hangsúlyosabban jelentkezik a médiafogyasztó közönség legfogékonyabb részénél, a kisgyerekeknél. Bennünket így elsősorban az óvodáskorú és kisiskoláskorú gyerekeknek a mediatikus térben megvalósuló nyelvi preferenciái érdekelnek, mégpedig az őket érő közös hatások szemszögéből. A kérdés megvilágításához előzetesen tekintsük át a természetes nyelvek helyzetét világviszonylatban, vizsgáljuk meg a hazai médiafogyasztási szokásokat feltáró országos statisztikai adatok egyes vonatkozásait, és ezt követően vizsgáljuk meg, hogy a média-valóság hogyan teremt egyben új nyelvi valóságot is gyerekeink számára. A National Geographic Szövetség Enduring Voices (Tartós Hangok) elnevezésű projektjén dolgozó kutatók szerint a 21. század végére körülbelül 3500

GÁSZPOR RÉKA

beszélt nyelv tűnik el. Ebben a tempóban a föld hétezer nyelvének fele vész el menthetetlenül, nyilatkozta David K. Harrison, a pennsylvaniai Swarthmore Főiskola nyelvészprofesszora (Bari 2007). K. David Harrison és Gregory D. S. Anderson a nyelvi erózió olyan kritikus földrajzi központjait különítette el, mint például Észak-Ausztrália vagy Kelet-Szibéria, Dél-Amerika középső területei és Észak-Amerika északnyugati része, amely térségekben több mint 500 nyelvet tíznél is kevesebb ember beszél.1 A kutatók szerint valamely nyelv fennmaradásának zálogai a gyermekek lehetnek, akik „felfogják azt, hogy egy kétnyelvű környezetben a nagyobb értékű nyelvet érdemes beszélni. A gyermekek a társadalmi presztízs apró barométerei” – idézi Bari Máriusz Riasztó tempóban tűnnek el a nyelvek című írásában (HVG, 2007. október 1.). Tapasztalhatjuk, hogy a globalizációs folyamatok felerősödésével a nyelvekkel összefüggő kérdések is egyre nagyobb érdeklődést keltenek (és nemcsak tudományos érdeklődést, hanem a közbeszéd tárgyává is váltak), hiszen a nagyméretű társadalmi átalakulások, a kultúraváltások a nyelvek helyzetét, a nyelvhasználatot és a beszélők nyelvi mentalitását is érintik. „A nyelvek társadalmának közgazdaságtani szemléletű vizsgálata abból indul ki, hogy a nyelvek élete a globális nyelvi piacon zajlik, ahol minden nyelv – sajátos áruként – a piaci verseny része”, mondja ki Kiss Jenő (2009. 68.), az egyes nyelvek piaci, vagyis egymáshoz viszonyított használati értékét pedig a globális nyelvpiacon uralkodó egyenlőtlen csereviszonyok szabják meg. Ilyen körülmények között „a legkelendőbb nyelvi áru a mindenkori világnyelv, ma tehát az angol” (uo.). Ezt az árut vásárolják, azaz másodnyelvként vagy eleve kétnyelvű környezetben harmadik nyelvként ezt a nyelvet tanulják és tanítják ma legtöbben. Erre bizonyítékul szolgál az a tény, hogy az Európai Unióban az angolt háromszor annyian beszélik idegen nyelvként, mint ahányan anyanyelvükként (Kiss 2009). Az erre vonatkozó kutatások fő tendenciaként az angol nyelv mint világnyelv szerepének erősödését és a kisebb nyelvek egyre növekvő térvesztését jelzik előre. 2008-ban több mint 1,2 millió személy vett részt világszerte a IELTS (International English Language Testing System) angol nyelvvizsgán. Meglepő eredmény, hogy a romániai vizsgázók kiváló eredményeket értek el az írásbeli szövegalkotási és szövegértési gyakorlatok során. Pontszámaik szerint a harmadik helyen állnak világviszonylatban a német és litván vizsgázók mögött.2 A IELTS romániai vizsgáztató oktatója, Roxana Marinescu azzal magyarázza a romániai állampolgárok angol 1

A National Geographic Szövetség Enduring Voices (Tartós Hangok) projektje keretében két amerikai kutató, K. David Harrison és Gregory D. S. Anderson, az ausztráliai őslakók nyelveinek feltárására, valamint a meglévő nyelvészeti anyag dokumentálására vállalkozott. A kutatók szerint a kontinensen élő emberek (és ötvenezer éve lakott a földrész) példátlanul szoros kapcsolatban élnek a természettel, de az általuk felhalmozott ismeretanyagnak eleddig semmilyen írásos nyoma nem létezett. „Nivelul obţinut de români la testul IELTS relevă faptul că au competenţe ligvistice foarte avansate, ceea ce le permite să studieze subiecte complexe precum medicina, la universităţi cu predare în limba engleză”, spune Luise Georgiana Vuiu, head strategic partnership and marketing la British Council (idézi Gatej 2009).

NYELVHASZNÁLAT ÉS ANYANYELV A MEDIATIKUS TÉRBEN

nyelv iránti nagy érdeklődését és kiváló eredményeit, hogy azok, akik Románia határain kívül tanulnak, az angol tannyelvű képzési formákat részesítik előnyben, ugyanakkor az ország határain belül az angol nyelvet leginkább az üzleti szférában használják. A multinacionális cégeknél dolgozó román állampolgárok vagy nemzetközi érdekeltségű cégek romániai vezetői és tulajdonosai mindennapi tevékenységük során az angol nyelvet használják, nemzetiségüktől függetlenül (Gatej 2009). Nyilvánvaló, hogy az angol közvetítő nyelv volta és hatalmas presztízse minden más nyelvet nyomás alatt tart és igyekszik kiszorítani a nyelvi piacról.3 Ezért ezek a nyelvek és kultúrák csakis akkor maradhatnak versenyképesek – hosszabb távon – a saját belső piacukon is, ha megfelelő támogatottságot élveznek egyrészt saját közösségük, másrészt kormányaik, valamint a kultúra- és tudományirányítás legkülönfélébb tényezői részéről (Kiss 2009). De mit tesz a szülő, aki saját munkahelyi tapasztalataiból kiindulva gyermeke számára is biztosítani kívánja a munkahelyi beilleszkedés és szocializáció nyelvi feltételeit, és e folyamatot már kisgyerekkorban szeretné megalapozni? Még néhány évvel ezelőtt is magántanárhoz fordult, esetleg az óvodai csoportok keretében megszervezett angol nyelvű különórákra hagyatkozott, ma azonban ennél sokkal szélesebb a kínálat – és nem az angol tannyelvű óvodai csoportok sokasodásával, hiszen a romániai kisvárosokban erre nincs lehetőség, hanem – a digitális környezetben megvalósuló angol nyelvű oktatóprogramok által. Az egyik legújabb virtuális tanulási környezet az elmúlt év második felétől 500 000 romániai kisgyerek számára ingyenesen is elérhető.4 Ez az interaktív oktatóprogram egy európai szintű versenytárgyalás nyertese, és a Dán Oktatási Minisztérium hivatalos ajánlása szerint angoltanárok, elemi iskolák oktatói és szülők használhatják. A www.mingoville.ro honlapon elérhető oktatóprogram felhívása ennek megfelelően kétirányú: szülők és pedagógusok számára egyaránt megfogalmazza a maga küldetését. A szülőknek szóló felhívás szövege a következő: Bizonyára nem akarja, hogy gyermeke lemaradjon a folytonosan fejlődő globális gazdasági környezetben. Az angol nyelv elsajátítása a mai világban mindennél fontosabb. Amikor pedig gyermekei felnőnek, kulcsfontosságú előnyt jelent majd, amellyel ajtók nyílnak meg előttük az oktatás és a munkavállalás területén. A Mingoville a pedagógusok támogatásával és a skandináv országok tantervei alapján készült. Ezenfelül azonban számos kormányzat, illetve civilszervezet támogatását is elnyerte világszerte mint az egyik leghatékonyabb angol nyelvű e-oktatási program. A világon már jelenleg is több mint 300 ezer gyerek tanul a Mingoville ingyenes angol nyelvű kurzusainak segítségével. Miért ne választaná Ön is a Mingoville-t? Az Ön kezében van gyermeke sikerének kulcsa!” (www.mingoville.ro) 3

„Mikor versenyképes egy nyelv?” – teszi fel a kérdést Kiss Jenő A tudományos nyelvek, az anyanyelv és az értelmiségi elit című írásában (2009. 69.). Válasza a következő: „Ha magas teljesítőképességű. S mikor magas teljesítőképességű? Ha alkalmas a teljeskörű kommunikációs szerepkörre…” Ezt az online oktatóprogramot sajátos, szponzorizált előfizetés formájában vezették be Romániába, így míg más országokban fizetéses szolgáltatásként működik, a romániai felhasználók számára teljes egészében ingyenes.

GÁSZPOR RÉKA

A pedagógusoknak szóló felhívás szövege pedig: Diákjai INGYENESEN használhatják a Mingoville angol nyelvű oktatóprogramot! (…) Az iskolák számára elérhető gyűjteményes licencek által a pedagógusok előre megtervezhetik, illetve online felügyelhetik a gyerekek oktatási anyagait. Így Ön választhatja meg a saját tanulói számára legmegfelelőbb nyelvleckéket. Ha a tanítás során a Mingoville átfogó, angol nyelvű olvasási, helyesírási, fogalmazási, sőt a kiejtési készségeket is fejlesztő online oktatóprogramját használja, az Ön iskolájában a gyerekek számára játék lesz a tanulás. Az érdekes, színes figurák úgy kötik le a gyerekek figyelmét, hogy közben az angoltanulás gyerekjáték, mivel a változatos gyakorlatokat, dalokat és angol nyelvű játékokat kínáló e-oktatási program szórakoztatva tanít.” (www.mingoville.ro).

De ez a tanulási környezet, alapelveinek megfelelően, bármilyen korú gyerek számára hozzáférhető, hiszen az interaktív játékok, az angol nyelvű dalok és angol kiejtési gyakorlatok az óvodáskorúak körében is népszerűvé tették. A program kétségtelen előnye, hogy online hozzáférést biztosít, semmilyen más adathordozó nem szükséges a működtetéséhez, a tanmenetben való előrehaladás is online nyilvántartásba kerül, hogy felhasználói bármikor ellenőrizhessék teljesítményüket, és a program bárhonnan lehívható legyen.5 A program megalkotója, a Dán Online Oktatási Központ, nagy tapasztalattal rendelkezik az online-tartalmak létrehozása terén, az általa közzétett statisztikák szerint a legújabb oktatóprogram magán- és intézményi felhasználóinak száma csak a Skandináv-félszigeten több mint 50 000, ezen kívül a világ több mint 60 országában jelen van. Ha a lakosság-nyilvántartási statisztikákat nézzük, az Országos Statisztikai Hivatal 2002-es adatai szerint Romániában a 6–9 év közötti gyerekek száma 2 292 915, a 10–14 közötti kiskorúak száma pedig 1 239 099.6A 2008-as adatok szerint pedig az 5–9 éves korosztály összlétszáma 1 073 733, a 10–14 év közötti korcsoporté pedig 1 121 104.7 Az internet-hozzáférés 2005-ben 23,1% volt,8 2007-ben – az Ericsson Románia és a GfK piackutató cég adatai szerint – a romániai felnőtt lakosság (15 és 69 év közötti állampolgárok) csaknem felének (49%) már lehetősége volt internethasználatra otthonában, munkahelyén vagy az iskolában9 (Lungu 2007). Ha azt vesszük tekintetbe, hogy ugyancsak 2007-ben világviszonylatban az internet-hozzáférés 58% volt, és a világ lakosságának 39%-a napi rend5 6 7 8 9

Forrás: http://www.shotron.ro/ro/node/29, Curs de limbă engleză pe Internet, gratuit pentru 500.000 de copii români. Forrás: http://www.insse.ro/cms/files/RPL2002INS/vol1/tabele/t60.pdf. Forrás: http://www.insse.ro/cms/files/Anuar%20statistic/02/2.3.xls. Forrás: az ANRCTI statisztikai adatai (Autoritatea Naţională pentru Reglementare în Comunicaţii şi Tehnologie, http://www.anrcti.ro). Az Ericsson Románia 2007. április 24-én tette közzé a vezetékes és mobiltelefon-használatra, illetve az internet-hozzáférésre vonatkozó minőségvizsgálat adatait. 6500 megkérdezett személy (15 és 69 év közötti lakos) válaszait összesíti Románia, Szerbia, Görögország és Bulgária területéről. Romániában 1500 megkérdezett személlyel számolhatunk, nagyvárosi, városi és falusi környezetből egyaránt (a minta reprezentativitása: 74%).

NYELVHASZNÁLAT ÉS ANYANYELV A MEDIATIKUS TÉRBEN

szerességgel használta a világhálót,10 a Romániára vonatkozó adatok meglepőeknek is tűnhetnek. 2009-ben az internethasználati mutatókon kívül a felmérésekben és kutatásokban már a sávszélesség is központi kérdéssé válik.11 Az Európai Bizottság által 2009. november 18-án közzétett jelentés szerint12 2009 júliusában az EU népességének 24%-a rendelkezett széles sávú hozzáféréssel, szemben a 2008. júliusi 21,6%-kal. Ezzel együtt az európai széles sávú internetkapcsolatok egyre gyorsabbak is lesznek. Az EU-ban a széles sávú hozzáférések 80%-a rendelkezik másodpercenként legalább 2 megabites (Mbps) – a Web 2.0 és a képátviteli szolgáltatások használatát lehetővé tevő – letöltési sebességgel, ami 5%-os növekedés az előző évhez képest.13 Ami Romániát illeti, az EB jelentése szerint – bár a széles sávú internet-hozzáférés tekintetében utolsó előtti helyen áll az EU tagországai között, mindössze Bulgáriát előzve meg – a nagy sebességű adatátvitel tekintetében a negyedik helyen áll –, az internetkapcsolatok 45%-a esetében legkevesebb 10 megabites letöltési sebességgel (Vasilache 2009). Márpedig ha a technikai lehetőségek adottak, akkor joggal merül fel az az igény, hogy a nyelvi dominancia kérdését más megvilágításban tárgyaljuk, és ezzel együtt új alapokra helyezzük. A legtöbb jel arra mutat, hogy a kisgyerekek körében a nyelvtanulás célnyelve az angol nyelv – az államnyelv, a román mellett, amely már az óvodai tanrendnek is része, és ezen túlmenően, a serdülőkortól kezdve az online kommunikáció eszköznyelvévé is egyre inkább az angol válik, hogy aztán a munkahelyi és szakmai előrejutás záloga legyen egyben. Kiefer Ferenc hívja fel a figyelmet arra, hogy „ha szakmai kérdésekről megfelelő magyar szókincs hiányában csak angolul tudunk majd egymással tárgyalni (…), akkor félő, hogy nyelvünk elveszíti fejlődőképességét s ennek következtében előbb-utóbb elsatnyul, s alkalmatlanná válik a kommunikációra” (Kiefer 1999. 130.). 10 11

Világelsők a svédek, a svéd lakosság 85%-a naponta rákapcsolódik a világhálóra, őket követik a japánok (84%), Nagy-Britannia (55%), az Egyesült Államok (53%), és a napi átlagos internethasználat alatti értékkel Németország – 38% (Lungu 2007). Az internethasználatra vonatkozó legfrissebb kutatások eredményei a Mashable médiaelemző portálon olvashatók. Az internethasználati arány Norvégiában volt a legmagasabb 2009ben, ezt követi Svédország és Finnország. A negyedik és ötödik helyet Hollandia, valamint az Egyesült Államok foglalja el. Ami pedig a sávszélességet illeti, Japán vezet átlag 61 Mbpsos átlagos sávszélességgel, a második Korea 46 Mbps-mal, a harmadik helyen Finnország áll 22 Mbps-mal (Axon 2009). Forrás: EB jelentése 2009. A széles sávú internet-hozzáférések száma a kedvezőtlen körülmények ellenére tovább nő az EU-ban. Brüsszel, 2009. november 18 http://europa.eu/rapid/ pressReleasesAction.do?reference= IP/09/1731&format=HTML&aged=0&language=RO&g uiLanguage=en, 2010.02.15. „A széles sávú hozzáférés tekintetében Dánia és Hollandia áll az első helyen, ahol a lakosság közel 40%-a rendelkezik széles sávú előfizetéssel. […] Kilenc EU-tagállam (Dánia: 37,3%, Hollandia: 36,2%, Svédország: 31,3%, Finnország: 30,7%, Luxemburg: 28,8%, az Egyesült Királyság: 28,4%, Franciaország: 27,7%, Németország: 27,5% és immáron Belgium: 27,5%) előzi meg az Egyesült Államokat, ahol a széles sávú hozzáférés elterjedtsége 25,8%-os” – áll az Európai Bizottság 2009. november 18-án közzétett jelentésében.

GÁSZPOR RÉKA

Jó tíz–tizenöt évvel ezelőtt a kutatók és az európai országok értelmiségének nagy része még azon az állásponton volt, hogy a tudományok terén a nyelvi kommunikáció jövője egy olyan kétnyelvűségi modellben képzelhető el, amelyben az anyanyelv mellett az angol a tudomány nemzetközi nyelve, a lingua academica (Kiss 2009). A gyakorlat azonban minden elképzelést felülmúlt, ugyanis „a külpiacon a kommunikációs gazdaságosság elve érvényesül, s ez azt jelenti, hogy a legkelendőbb nyelvet célravezető használni a nemzetközi kommunikáció legtöbb színterén. A globalizációt kísérő kommunikációs nemzetköziesedés a világnyelvvé lett angol további térhódításának fontos motorja” – mondja Kiss Jenő (2009. 70.). Az egyes nyelvek jövőjét tehát egyrészt a piac (a világpiac és a belső piac), másrészt pedig az határozza meg, hogy az illető közösség a saját országában a társadalmi élet minden szintjén és színterén használja-e, illetve használhatja-e anyanyelvét (Kiss 2009), hiszen tudjuk azt, hogy a társadalmi élet színterein a kisebbségi nyelvet anyanyelvként beszélők már eleve hátrányos helyzetben vannak a többségi vagy államnyelvet anyanyelvként beszélőkkel vagy az államnyelvet kétnyelvű családmodellben elsajátító társaikkal szemben. Az anyanyelvi nyelvhasználat társadalmi funkciójának beszűkülése pedig hozzájárulhat a kisebbségi anyanyelv korlátozott nyelvi kóddá válásához, szemben a másodnyelvként elsajátított államnyelv kidolgozott nyelvi kódjával (hiszen a nyelvhasználat szociokulturálisan meghatározott jelenség is egyben14). Ezen túlmenően, ha a piaci erők szabályozta szupranacionális nyelvpolitikai folyamatok hatására még a megmaradt terepet is átengedjük egy másik nyelvnek (például az angolnak), akkor a nyelvi hierarchiák újbóli átrendeződésének lehetünk tanúi. Márpedig ezt a folyamatot erőteljesen befolyásolja egy sor olyan tényező, mint: a nyelvközösség tagjainak identitástudata, anyanyelvi öntudata, az anyanyelvhez való viszonyulása (Kiss 2009), illetve a közösséget alkotó egyének nyelvi viselkedésre való felkészültségét, készültségét meghatározó nyelvi attitűdje. Ez utóbbit az egyént érő legkülönfélébb természetű presztízshatások alakítják (nyelvi ismeretek, kulturális készségek, jártasságok, hiedelmek, az egyén környezetének szokásai, véleménye stb.). A nyelvi attitűd és nyelvi viselkedés, magatartás között igen szoros kapcsolat van, bár nem azonosíthatóak, hiszen a nyelvi attitűdök nem nyelvi alapúak, hanem társadalmi eredetűek és társadalmi-kulturális meghatározottságúak, a nyelvközösség társadalmi szokásait, viselkedési szabályait tükrözik, beleértve előítéleteiket is. De hatásuk vitathatatlan az olyan nyelvi folyamatok alakulá14

Nemcsak egyének, hanem kisebb-nagyobb közösségek is lehetnek halmozottan hátrányos helyzetben. Ilyen helyzetben van az a magyar anyanyelvű román állampolgár, aki kevésbé jártas az államnyelvben, anyanyelvét is nyelvjárásban beszéli, továbbá családi körülményei folytán úgynevezett korlátozott nyelvi kóddal kerül az iskolába. De közösségi szinten is halmozottan hátrányos helyzetben van az a kisebbségi csoport, amely nem birtokolja magas szinten az államnyelvet, illetőleg amelynek nem a köznyelv (a normatív nyelvváltozat) az elsődleges nyelvváltozata.

NYELVHASZNÁLAT ÉS ANYANYELV A MEDIATIKUS TÉRBEN

sában, mint a kétnyelvűsödés, illetve egyre inkább a többnyelvűsödés, az ezen folyamatok következtében kialakuló kétnyelvűség vagy többnyelvűség pedig olyan instabil nyelvi helyzetet eredményez, amelynek jellege és iránya szabja meg végső fokon valamely nyelv megtartását vagy elvesztését. Elsősorban a nyelvi presztízs határozza meg, hogy a folyamat hozzáadó (additív) vagy felcserélő (szubtraktív) jellegű lesz-e (Péntek 2003). Természetesen az egyéneknek és közösségeknek egyaránt joguk van ahhoz is, hogy feladják nyelvüket és identitásukat. A környezetünkben tapasztalható folyamatok pedig azt vetítik előre, hogy az angol a nyelvhasználat újabb területeire törhet be, és az anyanyelv éppen azokat a funkciókat veszítheti el, melyeknek a tekintélyét, presztízsét köszönheti (Swaan 2004. 67.; Kiss 2009). Ha a lakosság egészét érintő általános kérdések után visszatérünk kiindulópontunkhoz, a kisgyermekkori nyelvhasználati sajátosságokhoz és nyelvi preferenciákhoz, azt látjuk, hogy az anyanyelvet kisebbségi nyelvként beszélő romániai kisgyerekek körében egy olyan többnyelvű, leggyakrabban háromnyelvű modell van kialakulóban, amely az Európa Tanács által 2001-ben meghirdetett „Közös Európai Nyelvi Keret” (CEFRL) elnevezésű program plurilingvális modelljéhez áll legközelebb.15 Tény az, hogy már az óvodáskorú gyerekek is könynyűszerrel veszik az olyan nyelvi akadályokat, amelyek egy korábbi generáció számára talán áttörhetetlennek bizonyultak volna. Hogy ne menjünk túl messzire: már a pszichológusok többsége is belátja, hogy a mai kisgyerekek világlátása, percepciója, beszédmódja és egész magatartásstruktúrája merőben különbözik attól, ami a 30–40 évvel ezelőtt felnövő generációkat jellemezte, és ha a jelenség okát kutatjuk, akkor az talán a jelenkori társadalom egészére kiterjedő, közös hatásokban kereshető. Ezek a közös hatások pedig elgondolásunk szerint elsőrendűen az új információs és kommunikációs technológiák közvetítette mediatikus tartalmakban, azok hatásmechanizmusaiban, valamint az új digitális kultúra16 által megkövetelt „számítógépes írástudás” gyakorlatában és nyelvében ragadhatók meg.

„A változás a multilingvális modellhez képest nemcsak terminológiai, hanem minőségi is. A plurilingvális nyelvhasználót megcélzó modellben ugyancsak több (az anyanyelvén kívül legalább kettő) idegen nyelv elsajátítása a cél, azonban ezek a nyelvek nem egymással párhuzamosan, hanem szinergikusan kell hogy működjenek. A különféle nyelvi tevékenységek tekintetében ugyancsak bővülés figyelhető meg, ami a maga módján szintén a szinergia irányában hat: belép a mediátori tevékenység, a közvetítői kompetencia igénye is. (...) Ez feltehetően az EU működési gyakorlatában és a nemzetköziesedett munkapiacon zajló nyelvközi műveletek megszaporodásának igényével hozható kapcsolatba. Bizonyos fokig intézményesíti ez az elvárás az egyébként az EU számos szervezetében és multinacionális vállalatoknál élő gyakorlatot” (Hidasi 2003). Digitális kultúráról az 1990-es évek közepétől lehet beszélni, a kultúra összességének részeként. Az olyan kulturális objektumok összességét és az általuk hordozott jelentések rendszerét foglalja magába, amelyek digitális platformon léteznek, attól függetlenül, hogy már eleve digitális úton, vagy pedig digitalizálással jöttek létre.

GÁSZPOR RÉKA

Médiafogyasztási szokások. A média hatása a gyermekekre – országos felmérések adatai alapján Hogy miként érinti a mediatikus hatás a közönség legfogékonyabb és egyben legkiszolgáltatottabb részét, a gyerekeket, arra vonatkozóan világszerte számtalan felmérés készült, és a fejlett nyugati országokban már régóta általános iskolai tantárgy a médiapedagógia (mozgóképkultúra és médiaismeret), Romániában azonban még ma sem képezi a kötelező állami oktatás törzsanyagának részét. A vonatkozó amerikai kutatások tanúsága szerint az utóbbi öt év technológiai innovációi riasztóan megnövelték a 8 és 18 év közötti kiskorúak esetében a személyi számítógép képernyője, a tévéképernyő, illetve a mobiltelefon kijelzője előtt töltött időt (adja hírül a The Telegraph17). Míg 2004-ben az elektronikus környezetben végzett tevékenységekre szánt idő az Egyesült Államokban átlag 6 óra és 21 perc volt naponta a gyerekek körében, 2009-ben az elektronikus eszközök használatára fordított idő már elérte az átlag napi 7 óra és 38 percet. Emellett a kutatások kiemelik, hogy a készülékek egyre kisebbé váló mérete és interkonnektivitásuk több mint napi 10 óra elektronikus tartalom „fogyasztását” teszik lehetővé, egy időben való használatuk folytán, és ebből mintegy átlag másfél órát szánnak elektronikus üzenetek írására és olvasására (Dimitriu 2010). Romániában első ízben 2005-ben készítettek országos felmérést a gyermekek médiahasználati szokásairól, az általuk kedvelt műsortartalmakról, valamint a televízió és a reklámok hatásáról a kisgyermekek és serdülők világlátására, 2007-ben pedig megismételték ugyanazon felméréseket. Ilyen jellegű vizsgálatok fontosabb adatait közöljük itt. Az egyik felmérést a CNA – Országos Audiovizuális Tanács felkérésére a Metro Media Transilvania csoport készítette Expunerea copiilor la programele TV şi radio (A tévé és a rádió hatása a gyermekekre) címmel 2007. szeptember 8–30. között, 1295 olyan családban, ahol 6–15 év közötti gyerekek élnek. A 2007 decemberében közzétett végső jelentés tanúsága szerint (Raport CNA 2007b) a romániai családok 97%-a rendelkezik legalább egy tévékészülékkel. A Metro Media Transilvania csoport által készített felmérés rámutat, hogy a televíziókészülékek számának növekedésével egyre több gyerek néz televíziót a szülők felügyelete nélkül. A jelentés fontos következtetése, hogy aggasztó méreteket öltött a televíziózás jelensége, a kulturális tevékenységek rovására. A gyerekek többsége (98%) beismeri, hogy a tévékészülék előtt tölti szabadidejét. A televíziókészülék előtt eltöltött időre vonatkozóan a válaszok megoszlása a következő: 35% napi két órát, 23% napi három órát, 8% napi négy órát, 4% napi öt órát és 2% napi hat órát tölt a tévékészülék előtt. A gyerekek körében a legnagyobb közkedveltségnek a rajzfilmek örvendenek (50%), ezt követik a játék17

http://www.telegraph.co.uk/technology/news/7118354/Children-spend-7-hours-38-mins-aday-online.html.

NYELVHASZNÁLAT ÉS ANYANYELV A MEDIATIKUS TÉRBEN

filmek (17%), zene (10%), szappanoperák (5%), hírek és egyéb tájékoztató jellegű műsorok (1%). A felmérés rámutat ugyanakkor, hogy a 6–15 éves gyerekek 13%-a már látott legalább egyszer pornófilmet, többségük a televízióban vagy személyi számítógépén. Egy másik országos felmérés 2007 október–novemberében készült az Országos Audiovizuális Tanács megrendelésére18 (Raport CNA 2007a). A felmérés a televíziós reklám hatását kutatja a gyerekek szocializációjára, és a konzum-modernitás korszakára vonatkozó kérdések megválaszolására tett első ilyen jellegű kísérlet Romániában. Az országos minta alapján készült összehasonlító vizsgálat 734 kiskorú (6–10 éves gyerek), 785 serdülő (11–15 éves gyerek) és 1530 szülő megkérdezésével zajlott az ország 111 településén, és a reklámok percepcióját és hatását kutatja a megkérdezettek önértékelése alapján. A kutatás egyrészt azon feltevésből indul ki, hogy a televíziós reklámnak elsőrendű szerepe van az emberek passzív fogyasztókká, hozzá nem értő és sietős polgárokká való alakításában, egészen kisgyerekkortól kezdve, másrészt pedig azon hipotézisből, hogy a „klipszerűség” televíziós modellje általánossá válik, a kommunikáció minden szintjére kiterjed – a látványra és a sztárkultuszra épülő társadalom és kultúra kicsinyített reprodukciójaként. Ekként lehet, hogy a kommunikációs formák és műfajok rengetegében éppen a reklám van legnagyobb hatással a gyerekekre. A felmérés első része a reklám televíziós műfajként való felismerését célozza, azt, hogy milyen mértékben tudnak a kisgyerekek különbséget tenni a reklámblokkok és más televíziós (fikciós vagy információközvetítő) műfajok között, amelyekkel a diskurzustípusok, narratív struktúrák, filmezési módok, szereplők stb. tekintetében akár érintkezhetnek is. Arra kérték a gyerekeket, hogy meséljenek el egy reklámot, ami éppen eszükbe jut. A 6–10 éves gyerekek 51%-ának sikerült azonosítania a reklámokat, míg szinte 40%-uk képtelen volt a feladat teljesítésére. A fennmaradó szinte 10% nem tud különbséget tenni reklám és önreklám között, rajzfilm- vagy filmelőzeteseket hozva fel példának. Az életkor előrehaladásával azonban jobb a felismerőképesség, 49%-ról eljut 54%-ig a 10 éveseknél. Bár semmitmondónak tűnhetnek ezek az adatok, azt mutatják, hogy a reklámkultúra is tanulható, az életkor előrehaladásával növekszik a kompetencia, így felelősséggel kell viseltetni a gyerekek médiahasználatára vonatkozó ismeretek tanítása iránt, hiszen ez az a terület, amelynek nemcsak az üzleti marketing szempontjából van fontossága, hanem kulturális vonatkozásban is, a mediatikus szövegek ezen válfaja ugyanis társadalmi értékek hordozója, életstílusok megjelenítője, kialakítója és alakítója is egyben. 18

A reklámok hatása szülőkre és gyerekekre című végső jelentés Doru Petruţi (IMAS – tudományos kutató), Răzvan Gavriliu (IMAS), Ioan Drăgan (CSMNTC Médiatudományi és Kommunikációtechnológiai Központ kutatója), valamint Anca Velicu tudományos kutató (CSMNTC) közreműködésével készült.

GÁSZPOR RÉKA

Ami a televíziós képek valóságként való felfogását, a reklámok „igazságértékében” való hitet illeti, a reklámok információtartalmának felmérése során a megkérdezettek közel fele (46,9%) azt nyilatkozta, hogy fenntartásokkal viseltetik a reklámok igazságtartalmával szemben. A gyerekek több mint egyharmada (35,4%) azonban elhiszi, ami a reklámokban elhangzik, ez pedig megerősíti az EU-nak a felelőtlen kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó irányelvei szigorú betartásának szükségességét (Unfair Commercial Practices Directive). Megjegyzendő, hogy a reklámüzenet értékelését manapság már nem annyira az „igaz-hamis” episztemiológiai kettőssége, hanem a „hit” és „hatás” mutatói alapján végzik. Itt is jellemző, hogy az életkor előrehaladásával a reklámok hordozta „információtartalomban” való hit és bizalom 42%-ról 29,3%-ra csökken 10 éves korra. Váratlan eredmény, hogy a felmérés tanúsága szerint a válaszok nem mutatnak lakóhely szerinti eltéréseket a főváros és a vidéki lakosság viszonylatában: nagyjából hasonló válaszokat adtak a bukaresti és a vidéken élő gyerekek (mintegy 40%-uk hajlik arra, hogy hitelt adjon a reklámüzeneteknek), míg az ország más városaiban élő gyerekek esetében ez az arány 30%. A legtartózkodóbbak tehát a városi gyerekek (Bukarest kivételével), őket követik a falusi környezetben élők, legvégül pedig a fővárosi gyerekek (közülük mindössze 4,3% nyilatkozta, hogy nem hisz a reklámok igazságtartalmában). A reklámfogyasztási szokásokra vonatkozó adatok tanúsága szerint a gyerekek több mint kétharmada megnézi a televíziós reklámokat. A 6 éves gyerekek esetében a legmagasabb az arány (75%), a legkevésbé a 8 éves gyerekeket érdekli (62%), az életkor előrehaladtával azonban folyamatosan csökken a nézettségi mutató (75%-tól 67%-ig 10 éves korra). A reklám olyan televíziós termék, amelynek esetében a nézettségi szokások nemenként is eltérést mutatnak: a lányok 73%-a követi a televíziós reklámokat, míg a fiúk esetében ez az arány 64%. A fogyasztói magatartás vonatkozásában a felmérés a következő adatokkal szolgál: a reklám ideje alatt a fiúk hajlamosabbak csatornát váltani, míg a lányok nagyobb készséggel nézik végig a reklámblokkot vagy végeznek valami más tevékenységet, amíg a reklám tart. Ami ebben a vonatkozásban a lakóhely szerinti különbségeket illeti, figyelemre méltó, hogy a városi vagy bukaresti gyerekek nagyobb hányada áll fel a tévékészülék elől a reklám idejére, mint falusi környezetben élő kiskorú társaik. Ez egyben az eltérő televíziózási szokások kialakulásának egyik jele is lehet, hiszen amíg városi környezetben a televíziózás kezd háttérbe szorulni a digitális technológiákkal szemben, addig falusi környezetben még mindig főhelyen áll. A háztartások televíziókészülékekkel való ellátottsága tekintetében a felmérés a következő adatokkal szolgál: az otthonok 100%-ában legalább egy tévékészülék található, a megkérdezettek 45%-a esetében azonban kettő vagy annál több tévékészülék áll rendelkezésükre lakásukban. A háztartások 56%-ában van

NYELVHASZNÁLAT ÉS ANYANYELV A MEDIATIKUS TÉRBEN

számítógép, de ebben a tekintetben egyrészt nemenkénti eltérések mutatkoznak (a fiúk 60%-a, míg a lányok 52%-a rendelkezik személyi számítógéppel), másrészt pedig lakóhely szerint is más-más megoszlást mutat a városi és vidéki háztartások személyi számítógéppel való ellátottsága (a 6–10 éves városi gyerekek kétharmadának van számítógépe, míg falusi környezetben élő társaik esetében ez az arány egyharmad, főhelyen azonban Bukarest áll, 85%-kal). A Technológiai és Internetfelügyeleti Társaság 2007-es statisztikai adatai szerint a romániai gyerekek több mint fele gyakrabban csatlakozik a világhálóra, mint szüleik.19 Ezzel hozható összefüggésbe, hogy 2010 elején már országunkban is felmerült a számítógép-függőség kezelésére szolgáló intézmény létesítésének szükségessége (Buretea 2010). Az bizonyos, hogy az addiktív játékműfajok egyre több kritikát kapnak, a piac szereplőinek pedig józanul kellene kezelniük a megosztott felelősséget. Buda Béla orvos-pszichiáter Az elektronikus kommunikáció árnyoldalai? című írásában (2001) a számítógép- és mobiltelefon-függőség könnyű kialakulására és veszélyeire figyelmeztet, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy sokszor a túlhasználat egy adott életszakasz sajátosságaihoz tartozik. A világháló használatának két dimenziója, az eszközelvű vagy instrumentális és szociális használat egyaránt lehetővé teszi a tevékenységjellegű célra irányuló funkció megvalósulását (pl. ügyintézés, vásárlás, újságolvasás), illetve a szociális kapcsolatok kialakítását és fenntartását célzó funkciókat is (chat, levelezés, fórumok stb.). A kisgyerekek és serdülők szempontjából ez utóbbi funkció a fontosabb, ugyanis mára már bizonyos számítógépes játékok köré is internetes közösségek szerveződnek, és a jelenség olyannyira elterjedt, hogy akár szubkultúrának is tekinthetjük a játékok közönségét (Buda 2001). A romániai felmérések szerint a világhálóra rákapcsolódó gyerekek 85%-a többnyire idegenekkel társalog, és 20%-uk személyes adatokat is ismeretlen barátai tudomására hoz. Jelenleg a Föld lakosságának egyhatoda internet-felhasználó.20 A digitális kultúra fő jellemzője éppen az interaktivitás, az összekapcsolódási lehetőség, a sebesség, a konvergencia, a megjósolhatatlanság, így az új modellek valóban megváltoztathatják a világot, és akkor szükségessé válik a tudás, a készség, a szocializáció és az oktatás újfajta megközelítése. Azt már most látjuk, hogy a pedagógiai munkában a digitális kultúra nyújtotta előnyök is felhasználhatók, kiaknázhatók, ugyanis például az internetes játékok nagy része nemcsak elszigetelő, de készségfejlesztő hatású is, és emellett strukturált formában közvetíti a megváltozott tudás és ismeretszerzés elemeit. De a nem is olyan távoli jövőre gondolva mégiscsak kérdésként merül fel, hogy 19 20

Forrás: Asociaţia pentru Tehnologii şi Internet adatai, http://www.apti.ro. Eloszlásukat jól mutatja a NASA éjszakai műholdképe: a világos területeken van közvilágítás, áramszolgáltatás, következésképpen azokon a területeken a világháló is elérhető.

GÁSZPOR RÉKA

olyan munkakörökre és állásokra készítjük fel a gyermekeket, amelyek ma még nem is léteznek,21 olyan technológiákra, amelyeket még nem találtak fel, olyan problémák megoldására, amelyek még nem is tűnnek problémának,22 és mindezt netán egy számunkra teljesen idegen nyelven?

21 22

Az Amerikai Munkaügyi Minisztérium szerint a mai tanulóknak 10–14 állásuk lesz 38 éves korukig. Richard Riley, az amerikai oktatási minisztérium volt vezetője szerint 2010 tíz legkeresettebb szakmája 2004-ben még nem létezett (Molnár 2007). Molnár Dánielnek Az oktatás vége? című előadásán feltett kérdések A média hatása a gyermekekre és fiatalokra című nemzetközi médiakonferencián (2007. dec. 4.).

KŐVÁRI ZOLNA KATINKA – OTOHÁL ANDREA

A CSALÁDI MINTA SZEREPE ÉS HATÁSA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK MÉDIAFOGYASZTÁSI SZOKÁSAIRA

A 21. században a média fontos szerepet tölt be a gyerekek életében, hiszen élmény- és ismeretszerzésének egyik meghatározó eszköze és forrása. A gyerekek nagy százalékának nincs lehetősége a televízióban és az interneten látottak megbeszélésére, ezáltal elmarad az így kapott információ megfelelő érzelmi és kognitív feldolgozása. A családot tekinthetjük az első szocializációs közegnek, hiszen ez az első kiscsoport az egyén és a társadalom között. Ahhoz, hogy a szocializáció megvalósuljon, szükség van az identifikációra, a felnőttel, szülővel való azonosulásra. A médiafogyasztási szokásokat a családban látott és kapott minta alakítja. „Az iskoláskor elérésével tágul ki a gyerekek számára az őket körülvevő világ, amikor már nemcsak befogadók, hanem értelmezők is egyben, az ekkor szerzett tapasztalatok határozzák meg a társas kapcsolatok további alakulását, erkölcsi értékrendszerük kialakulását.” (Kiss 2004. 35.) Tanulmányozzuk, hogy milyen oldalakat látogatnak a tanulók az interneten; milyen céllal használják az internet szolgáltatásait; milyen mértékben és milyen módon beszélik meg a televízióban látottakat; ha valamit nem értenek, kitől kérdezik meg; melyek kedvelt és kevésbé kedvelt tevékenységeik; valamint mutat-e különbséget a teljes és a hiányos szerkezetű családokban nevelkedő gyerekek médiafogyasztása. A televíziózás függőséget okozhat. Elmondható, hogy a televíziózás a központi idegrendszer beállítódását tekintve egy bizonyos „kábulatba” süllyeszt. A tévénéző „szeme is másképp áll”, a két szem nem fókuszál, nem irányul egy pontra, ami az öntudatos figyelem jele, hanem, hogy az egész képernyőt be tudja fogni, inkább kissé „szétáll”. A játszó vagy mesét hallgató gyerek belsőleg tevékeny, ekkor belső képeket készít, és a belsőkép-készítés mindig feldolgozást (elaborációt) jelent. A gyerek ezekben a belső képekben dolgozza fel a külvilágról és a saját világából nyert benyomásokat, teszi én-azonossá, és ezért van a játék és a mesehallgatás nyugtató, vigasztaló és nagymértékben fejlesztő hatással. A gyerek nem tud különbséget tenni a külső és belső képek között. Amikor nézni kezdi a képernyőt, azaz a külső képet, akkor a belsőkép-teremtő tevékenység leáll, a feldolgozás leáll. Végül, ha nincs feldolgozás, nő a feszültség, nő a szorongás, nő az agresszió.

KŐVÁRI ZOLNA KATINKA – OTOHÁL ANDREA

Sok kutatás született ezen a területen, több nézőpontból vizsgálva a média személyiségformáló hatását a kisiskolásokra. Ezek közül megemlítenénk Singer és Singer kutatását, amely a szülői értékmintákat tárja fel, és a tévénézést a „családi életstílus tükreként” (Vetró–Csapó 1991. 20.) kezeli. Marie Winn a Gyerekek, gyerekkor nélkül című könyvében a televízió elterjedésének káros hatását abban véli felfedni, hogy az átalakította a gyerekkort, a nevelési szokásokat, „megfosztja a játéktól és az egészséges kölcsönhatások más formáitól” (Buckingham 2002. 48.). Kiss Judit A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre című tanulmányának végkövetkeztetése az, hogy a gyerekek többségének nincs alkalma, lehetősége megbeszélni a televízióban látottakat, valamint az, hogy a pedagógusok, szülők nem kontrollálják a gyerekek médiahasználati szokásait. Ugyanakkor összefüggést talált a televíziózási szokások és a család szociális háttere között. A hátrányos családi háttérrel rendelkező gyerekek tévénézési szokásai mind mennyiségi, mind minőségi szempontból különböztek az értelmiségi családokban nevelkedő gyerekek médiafogyasztási szokásaitól (Kiss 2004). Az általa kidolgozott kérdőívből indultunk ki, amit átdolgoztunk és kiegészítettünk új kérdésekkel, mint például: Milyen oldalakat látogatsz az interneten? Milyen céllal használod az internetet? Naponta hány órát töltesz internetezéssel? Milyen műsorokat nézel? Célul tűztük ki a kutatásban részt vevő diákok kérdőívből nyert adatainak összehasonlítását, választ keresve arra, hogy a családi minta nagyobb mértékben irányadó-e a gyerekek számára, mint az iskola kulturális környezete.

Hipotézisek 1. A teljes szerkezetű családban élő gyerekeknél a televíziózás családi program, míg a csonka családban élő gyerekek többet tévéznek egyedül. 2. A televíziózás és az internetezés szerepe megnő azokban a családokban, ahol kevesebb a családi program. 3. A régiók különbözősége befolyásolja az internetezési szokásokat. A vizsgálatban hat marosvásárhelyi és hat nagyszalontai általános iskola diákjai vettek részt. 1. táblázat. A minta megoszlása Teljes szerkezetű család 3–4. osztály Marosvásárhely 25 Nagyszalonta 33 5–8. osztály Marosvásárhely 64 Nagyszalonta 60

Hiányos szerkezetű család 4 5 10 12

A CSALÁDI MINTA SZEREPE ÉS HATÁSA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK...

A kérdőív feldolgozása A kérdőív értelmezésekor figyelembe kellett vennünk a két minta nem egyenletes számbeli megoszlását. Zárt és nyitott kérdéseket használtunk a kérdőív összeállításakor, ötvözve a kvantitatív, kvalitatív és a projekciós kérdéseket. Tizennyolc kérdést tettünk fel a diákoknak, melyekkel tévénézési szokásaikat, a nézett műsorokhoz való viszonyulásukat, kedvelt szabadidős tevékenységüket, érzelemfelismerő és empatikus képességeiket kívántuk vizsgálni. A kérdőívre adott válaszokat feldolgoztuk, de csak néhányat mutatunk be közülük, azokat, amelyek a leginkább kapcsolódnak az általános iskolások médiafogyasztási szokásaihoz. A többi kérdés feldolgozásának bemutatása és értékelése egy következő tanulmány témája.

Az adatok értelmezése A következőkben a kérdőív kvalitatív jellegű kérdéseire kapott válaszokat dolgoztuk fel, korosztályokra lebontva (kisiskolások és általános iskolások):

1. ábra. A 3–4. osztályos diákok: internetoldalak látogatása Az első ábra a 3–4. osztályos diákok internetes oldalak látogatását mutatja be, különbséget téve a marosvásárhelyi és nagyszalontai, illetve a teljes és a hiányos (csonka) szerkezetű családok gyerekei között. Megállapíthatjuk, hogy a teljes szerkezetű családban a gyerekek előnyben részesítik a játékokat, a Google-t mind Marosvásárhelyen, mind Nagyszalontán. A hiányos szerkezetű családokban inkább a Messenger és az e-mail kerül előtérbe, ami a kapcsolattartás és a kapcsolatteremtés fontosságára enged következtetni. A játékoldalak választása is előtérbe kerül mind Nagyszalontán, mind a marosvásárhelyi családokban, ami az életkori sajátosságoknak tudható be.

KŐVÁRI ZOLNA KATINKA – OTOHÁL ANDREA

2. ábra. Az 5–8. osztályos diákok: internetoldalak látogatása Az 5–8. osztályokban mind a teljes szerkezetű, mind a hiányos szerkezetű családok gyerekei a Messenger, Google, Youtube oldalakat látogatják leginkább, ami szintén a kapcsolattartás fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen ebben a korban nagy szerepet tölt be a kortárscsoporthoz való tartozás igénye.

3. ábra. A 3–4. osztályos diákok internethasználata A 3–4. osztályos marosvásárhelyi tanulók a böngészés céljából használják az internetet, míg a nagyszalontai tanulók a levelezés, a játékok és az ismerkedés céljából. A hiányos szerkezetű marosvásárhelyi családokban leginkább a levelezésre, az ismerkedésre és a játszásra használják az internetet, ami jelzi, hogy a barátkozás milyen fontos szerepet tölt be ebben a korosztályban.

A CSALÁDI MINTA SZEREPE ÉS HATÁSA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK...

4. ábra. Az 5–8. osztályos diákok internethasználata Marosvásárhelyen az 5–8. osztályos teljes szerkezetű családok tanulói az internetet ismerkedés céljából használják, míg Nagyszalontán levelezésre. A nagyszalontai hiányos szerkezetű családoknál a gyerekek a böngészést és a levelezést kedvelik.

5. ábra. A 3–4. osztályos tanulók TV-ben látottak megbeszélése A 3–4. osztályos tanulók a nagyszalontai teljes szerkezetű családokban a legnagyobb mértékben film után, illetve közben beszélik meg a TV-ben látott film eseményeit, míg a marosvásárhelyi teljes szerkezetű családokban nem beszélik meg a TV-ben látottakat, illetve kisebb mértékben film után. A hiányos szerkezetű családokra leginkább az jellemző, hogy vagy nem beszélik meg a TV-ben látottakat, vagy kisebb mértékben a film után, ami érthető is, hiszen az egyedül maradt szülőnek feltehetően kevesebb ideje van erre.

KŐVÁRI ZOLNA KATINKA – OTOHÁL ANDREA

6. ábra. A TV-ben látottak megbeszélése az 5–8. osztályos tanulók esetében 5–8. osztályban főleg Nagyszalontán nem beszélik meg a TV-ben látottakat, míg Marosvásárhelyen inkább film közben. A hiányos szerkezetű családoknál nagyobb mértékben film után beszélik meg a látottakat, amit legfőképpen az életkori sajátosságokkal magyarázhatunk, hiszen ebben a korban alakul ki a felnőttekétől hangsúlyosan függetlenedő erkölcsi felfogás.

7. ábra. A 3–4. osztályos tanulók információszerzési módja Mind a nagyszalontai, mind a marosvásárhelyi 3–4. osztályos kisiskolások legnagyobb mértékben a szülőktől szereznek információt a TV-ben látottakról, hiszen a szülő szerepe, véleménye még hangsúlyos ebben az életkorban. Nagyszalontán a teljes szerkezetű családban megjelenik a baráttól és a tanítónőtől való információszerzés, míg Marosvásárhelyen a testvértől. Nincs számottevő különbség a teljes és a hiányos szerkezetű családok válaszai között.

A CSALÁDI MINTA SZEREPE ÉS HATÁSA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK...

8. ábra. Az 5–8. osztályos tanulók információszerzési módja Annak ellenére, hogy olyan korosztályról van szó (5–8. osztály), amikor a barátok szerepe megnő, mégis az eredmények nagymértékben megegyeznek a kisiskolások eredményeivel, mind a teljes, mind a hiányos szerkezetű családoknál, régiótól függetlenül.

9. ábra. A 3–4. osztályos tanulók kedvelt tevékenységei A 3–4. osztályban a teljes szerkezetű családoknál leggyakrabban előforduló kedvelt tevékenységi forma a kirándulás a családdal és az internet használata, főleg Nagyszalontán. Marosvásárhelyen előtérbe kerül a barátokkal való találkozás. Az itt jelentkező eltérés a régió hagyományőrző családi mintakövetéssel magyarázható. A hiányos szerkezetű családoknál is a családdal való kirándulást preferálják, ami egy megvalósult vagy óhajtott vágyuk lehet.

KŐVÁRI ZOLNA KATINKA – OTOHÁL ANDREA

10. ábra. Az 5–8. osztályos tanulók kedvelt tevékenységei Az 5–8. osztályos tanulóknál ugyancsak előtérbe kerül a családdal való kirándulás. Az életkori sajátosságoknak megfelelően teret hódít a barátokkal eltöltött idő, hiszen sokan választják kedvelt tevékenységi formának. A hiányos szerkezetű családoknál is megjelenik a családdal való kirándulás mint preferált tevékenységi forma, de ez a ki nem elégített vágy kompenzálásának tűnhet. 3–4. osztályban sokkal többen választják az internetezést, sportot, tévénézést kedvelt tevékenységi formának, főleg Nagyszalontán, míg 5–8. osztályban kisebb mértékben választják ezeket a tevékenységeket, ugyanis előtérbe kerül a barátokkal való találkozás, mivel a serdülők egymással osztják meg gondolataikat, titkaikat, élményeiket, ez a „kibeszélés” időszaka.

11. ábra. A 3–4. osztályos tanulók kevésbé kedvelt tevékenységei

A CSALÁDI MINTA SZEREPE ÉS HATÁSA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK...

A kevésbé kedvelt tevékenységek közül Nagyszalontán 3–4. osztályban az olvasást és a TV-nézést említik meg a gyerekek, míg Marosvásárhelyen a sportot és a barátokkal való találkozást. Nincs számottevő különbség a teljes és a hiányos szerkezetű családokban nevelkedő gyerekek válaszadásai között. Érdekes módon a sport, internetezés, TV-nézés megjelenik mind a kedvelt, mind a nem kedvelt tevékenységek között, ami arra enged következtetni, hogy a kisiskolások értékítélete nem stabil, pillanatnyi benyomásaik alapján mondanak véleményt, ezért néha ellentmondásos módon nyilatkoznak ugyanarról a dologról.

12. ábra. Az 5–8. osztályos tanulók kevésbé kedvelt tevékenységei Az 5–8. osztályokban mindkét régióban a legtöbben az olvasást és az internetezést, valamint a TV-nézést sorolják a nem kedvelt tevékenységek közé, mind a teljes, mind a hiányos szerkezetű családokban. A hiányos szerkezetű családokban nagyobb mértékben választják kevésbé kedvelt tevékenységnek a barátokkal való találkozást, mint a teljes szerkezetű családokban, ami alacsony önértékelésre és önbizalomra utalhat, abból kifolyólag, hogy ezek a gyerekek nem minden esetben rendelkeznek stabil családi háttérrel és biztonságos kötődéssel. A kisiskolások közül többen utasítják el a TV-nézést és a sportot, mint az általános iskolások, mert különbség van a két korosztály érdeklődési köre és a szabadidős tevékenységek között. A serdülőknek nagyobb problémát jelent a szabadidő megtervezése, mint a kisiskolásoknak, hiszen a szabadidő értelmes eltöltése sok serdülő számára gondot jelenthet. A szabadidő eltöltése kisiskolásoknál a játék és a játszás által a kikapcsolódás és az önmegvalósítás eszköze, míg a serdülőknek éppen a felnőtté válás okoz gondot, hiszen ők többé már nem akarnak gyerekek lenni, ezért szabadidejük megszervezésében és felhasználásában eredetiségre törekszenek.

KŐVÁRI ZOLNA KATINKA – OTOHÁL ANDREA

Következtetések Nincs számottevő eltérés a teljes szerkezetű családok és a hiányos szerkezetű családok médiafogyasztási szokásaiban, mint ahogy azt feltételeztük hipotéziseinkben. A régió nem befolyásolja az internetezési szokásokat olyan mértékben, mint az életkori sajátosságok, hiszen prepubertáskorban (9–12 év) szélesednek a gyerekek társas, társadalmi tapasztalatai, rendkívül fontossá válik a kortárscsoporthoz való tartozás. Ez a csoportalakítás időszaka. Nő az önállóság igénye, megindul a szülőkről, felnőttekről történő érzelmi leválás. Ezt szemlélteti a tanulmány egyes grafikonja, miszerint a 3–4. osztályos tanulók számára az internetezés, kapcsolattartás kialakítása és fenntartása kerül előtérbe. Pubertáskorban (13–18 év) viszont kialakul az autonóm, a felnőttekétől hangsúlyosan függetlenedő erkölcsi felfogás. A családdal eltöltött idő mellett fontos szerepet játszik a kortárscsoport véleménye, internetezési szokása és az együtt eltöltött idő.

Korlátok és javaslatok Jelen tanulmány helyzetfeltáró jellegű, hiszen a hiányos szerkezetű családok kis számban való előfordulása nem teszi lehetővé általános érvényű következtetések levonását. Nehézséget jelentett a teljes és a hiányos szerkezetű családok számbeli különbsége. Felhívnánk a figyelmet a műsorok és az internetes oldalak közötti válogatás fontosságára, és arra, hogy a családon belüli televízió- és számítógép-használatot a szülőknek kellene szabályozniuk, illetve korlátozniuk egy bizonyos életkorig. És talán a legnehezebb: valamelyik szülő nézze együtt a gyerekkel a közösen kiválasztott műsort, ami lehetőséget ad arra, hogy a gyerek kérdezzen a meg nem értett dolgokról. Ha kevés időt is tölt a szülő a gyerekkel, mind a csonka, mind a teljes szerkezetű családban, az legyen minőségi és élményekben gazdag, a gyerek igényeinek és életkori sajátosságainak megfelelő.

SÁNTHA ÁGNES

FELCSEPEREDETT NETGENERÁCIÓ. FIATALOK A MUNKAERŐPIACON

Bevezetés Tanulmányom központi kérdése a munkaerőpiacra belépő legfiatalabb korosztály, a netgeneráció munkaértékei és munkaattitűdjei. Azt vizsgálom, menynyiben képvisel ez az új generáció egyfajta új munkakultúrát. Tágabb értelemben a következő kérdéseket vetem fel: Hogyan talál(hat)nak egymásra az új ifjúság és a kereső munka világa? Milyen elvárások és előrejelzések születnek a legfiatalabb felnőttek betagozódásáról a munkaerőpiacra? Illetőleg: hogyan alakít(hat)ja át a netgeneráció a munka szervezeti rendszerét és a létező munkáltatói gyakorlatot? Milyen csoportjellemzőkkel írható le az új ifjúság? Melyek e generáció megkülönböztető vonásai az őket megelőző fiatal korosztályokhoz képest? Hogyan látja és láttatja őket a kortárs társadalomtudományos diskurzus? A nyolcvanas évek közepe után született fiatalokat és gyermekeket sokféle gyűjtőnévvel jelölik: ők a netgeneráció (Tapscott 2009), az e-generáció, a digitális generáció, @-generáció (Opaschowski 1999), a digitális bennszülöttek (Prensky 2001), illetve az Ezredforduló Gyermekei („the Millenials”, Howe–Strauss 2000). E fiatalok különböző kollektív megnevezései első megközelítésben két jelentős tényre irányítják a figyelmet. Egyrészt arra, hogy számukra a digitális környezet, mindenekelőtt az internet az élet szerves, magától értetődő része, természetes környezetük. Másrészt arra, hogy a náluk idősebbek nem (legalábbis messze nem azonos mértékben) osztoznak azokon a jellemzőkön, amelyek ezt a korosztályt a korábbiaktól megkülönböztetik és a történelemben eddig példa nélkülivé teszik. Elég itt a generációs digitális szakadék problémakörére utalni. Mindez egyidejűleg azt is jelenti, hogy ezeket a fiatal felnőtteket kimondottan és kizárólag rájuk jellemző, az idősebb generációkétól eltérő egyéni és kollektív személyiségvonásokkal ruházza fel a róluk szóló felnőtt diskurzus. A generációk közötti különbségek a megélt szocializációs tapasztalat eltéréseiből fakadnak: a mannheimi értelmezésben a generáció nem más, mint „az elhelyezkedésben benne rejlő tendencia” (Mannheim 2000. 218.). Mivel napjainkban sem csökkennek, sőt egyes nézetek szerint inkább fokozódnak a társadalmi egyenlőtlenségek (Breen 1997, 2005, Blossfeld et al. 2005), aminek következtében a netgeneráció (is) meglehetősen heterogén élethelyzeteket tömörít, mégis egy-

SÁNTHA ÁGNES

séges csoportként való vizsgálatukat az indokolja, hogy „a sajátosan nemzedéki tapasztalatok nem a társadalmi struktúrában elfoglalt pozícióhoz kapcsolódnak, mint a szocializáció során szerzett tapasztalatok, hanem a társadalmi változások értelmezésének módjához” (Mannheim 2000). A mai fiatalok világnézetét meghatározó egyik legfontosabb közös tapasztalat minden bizonnyal a világháló. Azt is látnunk kell, hogy a netgeneráció tagjának lenni nem feltétlenül nemzedéki vagy életkori sajátosság. Ez a nézet a német ifjúságkutatásban jelenik meg: az @-generáció egy élethelyzetet, egy létkoncepciót, nem pedig az ifjúkor egy szakaszát jelenti, tehát nem a mai, „új” fiatalokat jelölő megnevezés (Opaschowski 1999. 20.). A továbbiakban a generációs perspektívát követem: elfogadva azt, hogy a netgeneráció nem pusztán életkori, hanem életviteli jellemzők alapján is meghatározható és így idősebbek is tartozhatnak közéjük, mégis azokról a fiatalokról beszélek, akik a nyolcvanas évek közepén és azután, az internet térhódításának idejétől fogva születtek.

Kinek a diskurzusa? A ma felnőttkorba lépő gyermekek a történelem leginkább felügyelt fiataljai. A szülői elvárások és az iskolai mércék magasabbak, mint bármely előző generáció számára: a gyermekek ideje erősen strukturált, viselkedésüket árgus szemekkel figyelik (Howe–Strauss 2000). Kollektív jellemzőik leírására ellentétes vélemények születnek, melyeket a későbbiekben ismertetek. Előtte azonban, e nézetcsoportok igazságtartalmától függetlenül, három jelentős körülményt kell figyelembe vennünk a fiatalokról való gondolkodásban:

1. Médiagyártás és status quo A netgeneráció a médiának nem létrehozója, hanem elsődleges célcsoportja (eltekintve a blogírástól, melyet a leggyakrabban nagyon fiatalok művelnek). A netgeneráció „pártfogói” (pl. Howe–Strauss 2000) szerint ezek a fiatalok jóval kevésbé erőszakosak és vulgárisak, mint az a média, amelyet a felnőtt társadalom gyárt a számukra. A médiatartalmak zömét nem a netgeneráció hozza létre, hiszen ezek a fiatalok még nem érték el azt az életkort, amelyben befolyásos pozíciókat foglalhatnának el a társadalomban, illetve a médiatartalmak létrehozásában.

2. Médiagyártás és gazdasági haszon A gazdasági haszon sem elsősorban a fiataloké. A számítógépes és videojátékokból származó jövedelem nagy része a felnőtt társadalomé, melyet, ha a gyermekek és fiatalok javára költenek is el, nem a kamaszok maguk és javarészt sem-

FELCSEPEREDETT NETGENERÁCIÓ. FIATALOK A MUNKAERŐPIACON

miképp sem egyedül, szülői felügyelet nélkül teszik. A tizenéveseket érintő szülői kontroll jele (szülői közvetítés, megfigyelés, vétójog, szabályalkotás), hogy szinte kizárólag szülőkkel együtt vásárolják a digitális média fiatalok által legkedveltebb, fogyasztásuk legnagyobb részét jelentő termékeit (Howe–Strauss 2000). Az internetes játékok készítői akarva-akaratlanul szerepmodelleket kínálnak, amelyeken a fiatalok viselkedése és énképe alapul(hat). A játékok a függetlenség és a szabadság élményét nyújtják, melyet azonban a felnőtt társadalom közvetít feléjük. A kereskedelmi diskurzus – mely azt is meghatározza, hogy éppen mi a „cool” –, nos ez szintén a felnőtt társadalom terméke.

3. Új ifjúság: társadalmi konstrukció Az interneten szocializálódó ifjúság képzete maga is egy konstrukció. Azoké a felnőtteké, akik ezt a jelenséget a maguk perspektívájából látják és láttatják, és ennek megfelelően alakítják a netgenerációról szóló diskurzust. A média termelőinek, szakembereinek, kritikusainak, kutatóinak, nem utolsósorban a szülőknek a diskurzusa ez. A fiatalok maguk még egy kettős szemléletet képviselnek, saját digitális valóságuk mellett tágabb társas környezetük felnőtt perspektíváját is elsajátították. „Kettős tudatosság” jellemzi őket: ismerik a felnőtt társadalom perspektíváját és az internet uralma miatt kialakult morális pánikot, melyet gyakran elutasítanak (Herring 2008. 84.), és igyekeznek összebékíteni egymással a médiadiskurzus főáramát (a felnőtt társadalom aggodalmait) saját és kortársaik túlnyomóan pozitív élményeivel az új médiára vonatkozóan. Herring ilyen értelemben nevezi átmeneti generációnak a ma 15–25 éveseket, az első olyan korosztályt, amely születésétől fogva az internet közelségében él. Még ezután születik meg a valódi, a szó szoros értelmében vett netgeneráció – amely számára már egybeesik a saját és a tágabb környezetének perspektívája. Ők lesznek azok, akik majd radikálisan átalakítják a médiafogyasztási szokásokat (Herring 2008. 72.).

Milyennek látjuk a mai fiatalokat? Felnőtt diskurzusok a netgenerációról Amíg a médiagyártók a fogyasztókat teszik önmagukért felelőssé (Herring 2007. 74.), a média kritikusai számára a netgeneráció áldozat, legalábbis társadalmi odafigyelésre, védelemre, irányításra van szüksége. Az új média ezek szerint fenyegetést jelentene a társadalmi értékekre és érdekekre nézve. Ez a szintén felnőtt perspektíva mintegy morális pánikot kelt a néhány valóban megesett, elsősorban szexuális kizsákmányolási eset alapján, amelynek az idejük java részét számítógép előtt töltő, virtuális kapcsolatokat építő, védtelen fiatalok estek áldozatul.

SÁNTHA ÁGNES

A harmadik típusú felnőtt diskurzus az új média kutatóié. A tudományos beszédmód a netgenerációt egzotikus, a korábbi generációktól radikálisan különböző nemzedéknek láttatja (Herring 2008. 76.), mely különbözőség az új technológiai lehetőségek intenzív használatának következménye. A tudományos diskurzus mennyiségileg nagyobb része – mindenekelőtt a pszichológia, valamint a szociológia ifjúsággal is foglalkozó ágai: az életmód szociológiája, az értékszociológia, az ifjúságszociológia – javarészt negatív színezetű ifjúságképet közvetít. Ilyen látószögből a többfeladatosság (multitasking) és ezzel összefüggésben a figyelemmegosztás képessége problémákat vet fel: a netgeneráció jelentős részére jellemző a személyiségfejlődés két rendellenessége, a figyelemzavar és az identitászavar. Az ingerekben túlburjánzó környezet, a benyomások állandó váltakozása létrehozza a „rövidkoncentráció kultúráját” (Opaschowksi 1999. 78.). Egyéni szintű problémáik mellett e fiataloknak a társas kapcsolatok terén is nehézségeik vannak. A netgenerációt a közvélekedés is hajlamos társadalmilag az eddigi fiatal korosztályoknál közömbösebb, a közélet iránt passzív és még inkább énközpontú tinédzsereknek tekinteni. A gyakran váltakozó társas kapcsolatok mániává, az emberi viszonyok felszínessé válnak (Opaschowski 1999. 79.). Egy merőben más összefüggésben, száz évvel ezelőtt, Georg Simmel német klasszikus szociológus a nagyvárosi élet jellemzőiről értekezve beszél hasonlóról: a távolságtartásáról és blazírtságáról, mely éppen a felfokozott idegélet és az ingerek folyamatos áramlásának körülményei között, az ezekre való reakcióként alakul ki, és mintegy pszichés védőpajzsként szolgál a nagyvárosi ember számára (Simmel 2001. 226., 229.). Hasonló a kép az interneten szocializálódó gyermekekről és fiatalokról. Az érintkezések gyakoriak, de éppen a túl sok társas inger vezet a viszonyok felszínessé válásához, és ilyen körülmények között fokozottan fennáll az elszigetelődés veszélye. A felnőtt diskurzus java része is a fiatalok társas viszonyainak felszínessé válását hangsúlyozza. Ennek a retorikának ellentmondanak az értékvizsgálatok és a generációs kapcsolatokat vizsgáló felmérések eredményei, melyek többek között a családi élet reneszánszáról számolnak be. Néhány évtizeddel korábban a társas kapcsolatrendszer szerkezeti változása arra utalt, hogy az egyén társas hálójában a családi viszonyok helyét a választott, baráti kötelékek veszik át – ezek az átalakulások (is) álltak az akkortájt megszületett individualizálódási elmélet alapjánál (Beck 2003). A hetvenes–nyolcvanas, de még a kilencvenes évek fiataljai között is kevesebben voltak azok, akik a szüleikkel való jó kapcsolatot nagyon fontosnak tartották, mint éppen a mai tizenévesek és fiatal felnőttek között. Mára a kamaszok és a fiatalok legtöbbje számára a családi intergenerációs kapcsolatok – a kortárskapcsolatok mellett – újra fontossá váltak (ISSP Kapcsolatok 2001, saját számítás). A szülők perspektívájából hasonló változást látunk: napjainkban nemhogy a generációs kapcsolatok gyengülésének, hanem inkább erősödésének lehetünk tanúi, és a családon belül a vertikális kapcsolatok fontosabbá válnak, mint a horizontálisak (Nave–Herz 1998). Összességében, a szülői életút egészét

FELCSEPEREDETT NETGENERÁCIÓ. FIATALOK A MUNKAERŐPIACON

tekintve, a gyermek mint érzelmi társ fontossága megnő, a házastársé-élettársé pedig csökken – ehhez vezetnek a növekvő válási arányszámok és a párkapcsolatok fokozódó instabilitása. Az értékrendben is visszarendeződés történt. A fiatalok körében harminc éve vezető posztmateriális értékek (Inglehart 1990, 1997) – az önmegvalósítás, a szabadság, a függetlenség, az önkifejezés, az élményekre törekvés – nem vesztettek fontosságukból, de felzárkóztak melléjük az épp általuk háttérbe szorított közvetlen társas és kisközösségi értékek, valamint a biztonság és a családiasság értékei (Klages 2001; Hradil 2003). Ilyen megközelítésből azt láthatjuk: a fiatalok az új technológiákat tulajdonképpen régi célra, társas tevékenységekre: kapcsolatépítésre, illetve -fenntartásra használják. A digitális generáció számára az új technológia csupán egy eszköz, melyet saját céljaihoz igazít (Herring 2008. 79.). Énképét, identitását nem a technológia terminusaiban fogalmazza meg: ez ugyanis számára magától értetődő, nem külön rácsodálkozás tárgya, hiszen legtöbbjük nem is élt az internetet megelőző időkben. Mindez azt (is) mutatja, hogy a generáció változatos megnevezései valóban egy külső szemléletet képviselnek. Továbbá, sok fiatal számára a digitális média fogyasztása nem az első és legkedveltebb tevékenység. A szabadidő-felhasználás szerkezeti változásai a társas időtöltések nagymértékű visszaszorulására utalnak. Ugyanakkor egy brit tizenévesek körében végzett felmérésből kiderül, hogy többségük szívesebben menne ki barátokkal társaságba vagy moziba, mint internetezne otthon (Livingstone–Bovill 2000; Facer et al. 2003; Holloway–Valentine 2003). Henry Jenkins egyenesen azt a tézist fogalmazza meg, hogy az otthoni médiafogyasztás a külvilág veszélyessége miatt fejlődött a mai magas szintre, mintegy a hagyományos kinti tevékenységek helyettesítésére szolgál (Jenkins 1998). Kutatások arról számolnak be, hogy a közösségi portálokon való csevegés és kapcsolatépítés, illetve -ápolás a hagyományos baráti találkozásokat és közös tekergéseket helyettesíti (Boyd 2008).

A netgeneráció a munkaerőpiacon A tudományos diskurzus másik, mennyiségileg kisebb része túlnyomóan pozitívnak látja az új ifjúság kollektív tulajdonságait, forradalmi potenciálját hangsúlyozza, és a közeljövő társadalmi változásainak motorját látja benne. Utóbbi nézetet képviseli a netgeneráció teoretikusa, Don Tapscott (2009): „Az Új Generáció rendkívül kíváncsi, bízik önmagában, kötözködő, okos, fókuszáló, alkalmazkodó, nagy az önbizalma és globális irányultságú”. Howe és Strauss (2000) számára „az Ezredforduló Gyermekei” megnevezés arra utal, amivé ezek a fiatalok válhatnak: a történelem motorjává, jóval fontosabb és ténykedéseikben annál következetesebb erővé, mint azt szüleik, tanáraik és ők maguk ma még gondolni mernék.

SÁNTHA ÁGNES

A mai fiatalokban éppen az eddig példátlan, kizárólag rájuk jellemző médiahasználat során alakul ki az a hozzáállás, amely fő ütőkártyájuk lehet a munkaerőpiacon. A szakirodalom elsősorban az aktivitás-passzivitás dimenziójában emeli ki azt, hogy a tv-generációktól eltérően, melyeket a médiatartalmak passzív fogyasztása jellemez, a netgeneráció viszonyulása a fogyasztott tartalomhoz jellemzően aktív. Nem tartalmat keres, hanem létrehoz, közösségeket épít, együttműködik, hiszen a világháló számára önszerveződési eszköz (Tapscott 2009). Ennek az aktív, alkotó hozzáállásnak a beemelése a munka világába alaposan átalakítja az eddigi alkalmazó-alkalmazott viszonyt. Tapscott a netgeneráció nyolc normáját sorakoztatja fel: szabadság, testreszabás – egyéniesítés, alapos kutakodás, integritás, együttműködés, szórakozás, sebesség, innováció (Tapscott 2009. 34–36.). Életvezető elveik, készségeik és jártasságaik találkozása a munkaerőpiac új szükségleteivel nagyszerű kilátásokkal kecsegtet: e „digitális bennszülöttek” a munkaerőpiacon az amúgy is felsejlő változások motorjai lehetnek. Az első netgeneráció hamarosan felnőtté válik, az idősebbek közülük (a 18 és 30 év közöttiek) Amerikában és Nyugat-Európában már be is léptek a munkaerőpiacra. Először fordul elő a történelemben, hogy a legfiatalabbak otthonosabban mozognak és műveltebbek egy olyan technikai újításban, amely központi fontosságú a társadalom számára és a munkavégzés elsődleges közegét jelenti. Tapscott (2009) szerint e fiatalok kultúrája felülemelkedik a korábbi kulturális formákon és átveszi a vezető szerepet, így a netgeneráció a társadalmi változások mozgatórugója lesz.

A munkaerőpiac változásairól A posztindusztriális munka világában a legfontosabb változások a munkanélküliség (köztük a pályakezdő munkanélküliség) tartóssá válása, a munkával töltött idő globális csökkenése, valamint a standard munkaviszony eróziója és ezzel párhuzamosan a nem-standard (atipikus) foglalkoztatási formák elterjedése. A standard foglalkoztatás jellemzői: a munkát teljes munkaidőben végzik, a munkáltató székhelyén, a munkáltató irányítása alatt, és a munkaviszony meghatározatlan időre szól (Kalleberg 2000). A részidős munka, a határozott idejű szerződés alapján végzett munka, a távmunka és az alkalmi „bedolgozás” közös jegye, hogy eltérnek ettől a standard foglalkoztatástól. Ezek egyben nagyobb munkavállalói kockázatvállalással jellemezhető foglalkoztatási formák is. Elterjedésük technikai feltétele a kommunikációban és az információs rendszerekben végbement technológiai fejlődés, társadalmi feltétele a munkaerő összetételének megváltozása – a családos nők és az idősebb munkavállalók számának, valamint a felsőoktatásban részt vevő diákok számának növekedése. A posztindusztriális, a szolgáltató szektor túlsúlyával jellemezhető társadalomban a munkaviszony fő jellemzői az individualizálódás, a diszkontinuitás (tö-

FELCSEPEREDETT NETGENERÁCIÓ. FIATALOK A MUNKAERŐPIACON

redezettség) és a bizonytalanság, következésképp az egyénnel szemben támasztott hangsúlyos követelménnyé a rugalmasság lép elő (időben, térben, szakmában). Hogyan viszonyulnak mindehhez a munkaerőpiac legfiatalabbjai? A mai harmincas korosztály a foglalkoztatási bizonytalanság jeleként értelmezi és öszszességében negatívan viszonyul a határozott időtartamra szóló foglalkoztatáshoz, elsöprő többségük a standard „biztos állást” részesíti előnyben. A munkával való elégedettség vizsgálata rámutat, hogy azok a magyar fiatalok, akik határozott időtartamú szerződés alapján dolgoznak, nagyobb eséllyel elégedetlenek munkájukkal, mint azok, akik biztosnak tekintett, meghatározatlan időre szóló állásszerződést kötöttek. Önmagában a munkaszerződés időtartama, a munka belső elégedettségkomponensei nélkül is hozzájárul tehát a munkával való elégedettség mértékéhez. Ha elfogadjuk a netgeneráció propagandistáinak álláspontját, akkor azt is látjuk, hogy a mai legfiatalabb korosztályok, a tizenévesek és a nemrég felnőttkorba lépettek egy aktív, lendületes, önszerveződő, saját valóságukat inkább alakító, mint azt adottnak elfogadó mentalitást képviselnek, éppen médiahasználati szokásaik okán (is). Mivel a rugalmasság munkakultúrájuk eleme, valószínű, hogy a rugalmasság iránti munkáltatói követelményt nem bizonytalansági tényezőként értelmezik, hanem éppen ellenkezőleg, mint életmódjukkal, értékrendjükkel összhangban álló tényezőt üdvözlik.

Változó munkaértékek? Az alábbiakban a kelet-európai netgeneráció munkaértékeit tanulmányozom. Ehhez a rendelkezésemre álló két nemzetközi adatbázisnak a régióra vonatkozó adatait vetem statisztikai elemzés alá. Az adatállományok a következők: az ISSP 2005-ös Munkaattitűdök felmérése (elemszám: 34521), valamint az Európai Társadalomtudományi Elemzések (ESS) változó modulja 2006-ból (elemszám: 4211). A munkaértékek relatív fontosságát vizsgálom: a megkérdezettek a szóban forgó munkaértékek szubjektív fontosságát egytől tízig terjedő skálán ítélték meg, ahol az egyes érték „a lehető legfontosabb”, a tízes érték „a lehető legkevésbé fontos” minősítésnek felel meg. Minél alacsonyabb tehát egy munkaérték alatt látható szám, annál fontosabb az illető munkaérték a megkérdezettek számára. Az alábbi két táblázatban szereplő értékek csoportátlagokat jelölnek. A varianciaanalízis azt hivatott megmutatni, hogy a csoportátlagok közötti különbségek elég nagyok-e ahhoz, hogy azokat szignifikáns eltéréseknek tekinthessük. Célom tehát annak eldöntése, eltérnek-e a netgeneráció munkaértékei a náluk idősebb korosztályokéitól, illetve mely értékek kerültek előkelőbb helyre (esetleg tolódtak hátrébb) a legfiatalabbak számára. Aláhúzással jelöltem azokat, amelyek a munkaerőpiacra épp most belépő fiatalok számára szignifikánsan fontosabbak, mint a többi vizsgált korosztály számára.

SÁNTHA ÁGNES

Korcsoport

15–19 év 20–25 év 26–35 év 36–45 év Korcsoport

15–19 év 20–25 év 26–35 év 36–45 év

Munkaérték (annál nagyobb a munkaérték fontossága, minél kisebb a feltüntetett átlagérték) Jövedelem ÁllásbizTársadalmi Előrejutás Siker, Kreativitás tonság hasznosság bizonyítás 3,49 1,51 2,00 1,72 4,26 10,83 3,44 1,54 2,00 1,78 5,15 11,81 3,42 1,51 2,01 1,90 5,01 12,67 3,78 1,50 2,00 2,04 5,35 13,77 Munkaérték (annál nagyobb a munkaérték fontossága, minél kisebb a feltüntetett átlagérték) Önállóság Feladat Rugalmas Választási lehetőség érdekessége munkaidő Munkakö- Munkaadók Feladatok között rök között között 5,14 1,54 2,24 1,53 1,66 1,39 5,08 1,52 2,31 1,53 1,58 2,11 5,17 1,56 3,12 1,51 1,54 2,21 5,11 1,58 3,11 1,50 1,48 2,23

Láthatjuk, a legtöbb munkaérték relatív fontossága meglehetősen homogén megoszlást mutat (legalábbis 45 éves korig). Négy munkaértéket találtam, amely szignifikánsan fontosabb a legfiatalabbak számára, mint a náluk akár néhány évvel idősebbek számára: a sikeresség/ bizonyítási vágy, a kreativitás, a rugalmas időbeosztás, valamint a munkafeladatok változatossága.

A netgeneráció munkakultúrája: új munkakultúra? Hogyan viselkedik munkavállalóként a netgeneráció? Milyen elvárásokkal lép fel a munka világával szemben? A mai fiatalokat érő gyakori kritika, hogy hiányzik a munkaerő-piaci beágyazódáshoz szükséges munkaerkölcsük. Ezt elméleti szinten cáfolva Tapscott (2009) bemutatja az új munkakultúrát, melyet a világhálón felnevelkedett fiatalok képviselnek. Elemei a következőkben foglalhatók össze (Tapscott 2009. 160–167.): megkérdőjelezik a hierarchikus szemléletet, a teljesítményelvet támogatják a szenioritás elve helyett, kedvelik az egyéniesítést – testreszabást a munkafeladatokban is, továbbá jellemző rájuk az együttműködő szemlélet (ne feledjük: a videojátékok éppen ezt díjazzák), a kreatív problémamegoldás (gyakran próba-szerencse alapon, jelentős kockázatvállalással) és a vállalkozó szellem. Ők maguk gyorsan dolgoznak, ugyanakkor a munkaadótól is sebességet várnak el, azonnali válaszokat, azonnali értékelést követelnek. Lényeges számukra a szervezeti működés átláthatósága, aminek – technológiai lehetőségeiknek köszönhetően – alaposan utána is járnak.

FELCSEPEREDETT NETGENERÁCIÓ. FIATALOK A MUNKAERŐPIACON

Ez lehet a jövő szervezeti kultúrája. Az új munkakultúra és a jelen gazdasági átalakulásai között egyfajta weberi értelemben vett „választó vonzódást” tételezünk fel. A fiatalok kompetenciáihoz és preferált munkaértékeihez legjobban illeszkedő szervezettípus egyrészt a lapos szervezet lehet, melyet a team-munka elterjedt használata és munkaköri csere jellemez, és amelyben hangsúlyos szerephez jut a munkavállalók tanulási és problémamegoldó képessége, másrészt a tanuló szervezet: erre a munkavállalók nagyfokú autonómiája, tanulási és problémamegoldó képességük előtérbe helyezése, valamint a munkafeladatok komplexitása jellemző (Makó–Illésy–Csizmadia 2007). Milyen kompetenciákat hasznosíthatnak a legfiatalabbak a munkafolyamatban? Vizuális irányultság jellemző rájuk, a „valamit tenni” fontosabb számukra, mint egyszerűen feladatot teljesíteni. Toleránsak a kisebbségekkel szemben, ismerik és az egyéni munkavégzéshez képest előnyben részesítik a csoportmunkát és a csoportban tanulást, kedvelik – hiszen hozzászoktak – az interaktivitást és a felfedezve tanulást. A netgeneráció két legnagyobb előnye minden eddigi korosztályhoz képest a többfeladatosság, mellyel kifejlődött a figyelemmegosztás képessége (Prensky 2001; Tapscott 2009), valamint széles kapcsolathálójuk. A fiatalok ezt a két képességüket beviszik a vállalatok világába, ezáltal a társas hálózatok a piac eszközeivé válnak, és ilyen körülmények között abszurdként hat a korábbi munkáltatói gyakorlat, a hálózatépítésre alkalmas weboldalak munkahelyi letiltása. Ezekre a radikálisan új jellemzőkre hivatkozva állítja Tapscott, hogy a munkaerő-piaci újítások legnagyobbika maga a netgeneráció munkába állása lesz. Mindezzel egy merőben új munkaadó-munkavállaló séma létrejöttét helyezi kilátásba mikroszinten, a vállalatok belső életében. Milyen változások várhatók a hagyományos, még ma is javarészt hierarchikus szervezeti struktúrában? Munkavállalóként a netgeneráció kollaboratív módon közelíti meg tevékenységét, megsemmisítve a hierarchiát és arra késztetve a munkaadót, hogy újragondolja rekrutációs, javadalmazási, továbbképzési és ellenőrzési gyakorlatát (Tapscott 2009. 172–182.). Munkaerő-toborzás tekintetében ez annyit jelent, hogy a munkáltatónak rekrutáció helyett kezdeményeznie kell: izgalmas weboldalakkal és egyéb multimédia-eszközökkel felhívnia a fiatal figyelmét, átláthatóvá kell tennie a céget, a szervezeti kultúrát és a tehetség iránti igényt – a generáció normáinak megfelelően. Képzés és továbbképzés terén a munkaadó jobban teszi, ha betanítás helyett a bevonást választja: a munkavégzés összetevői közül a tanulás az, amelynek fontosságát hangsúlyoznia szükséges, már a próbaidő alatt megteremtve az interaktivitás lehetőségét. Ellenőrzés helyett az együttműködés, az új munkavállalók digitális autoritásának figyelembevétele kecsegtet haszonnal. Történelmileg példátlan helyzet előtt állunk: éppen a legfiatalabbak ismerik a legbehatóbban a munka szempontjából is kulcsfontosságú technológiákat, és ezáltal minden eddiginél nagyobb esély nyílik egy újfajta meritokrácia kialakításá-

SÁNTHA ÁGNES

ra. Ha véget érne a munkaviszony, marasztalás helyett a kibocsátás bizonyulhat a megfelelő eljárásnak: a szervezetnek jót tehet a további kapcsolattartás a távozó alkalmazottakkal, mintegy alumnus-rendszerben, hiszen a kapcsolati tőke csak növelheti mindkét fél további esélyeit. Fontos mindezt átláthatóvá is tenni, ami presztízsnövekedéssel jár a cég számára.

Technológiai determinizmus? Az új médiát és a fiatalok médiafogyasztását feltérképező kutatások közös jegye a technológiai determinizmus, a média emberi viselkedést meghatározó, arra közvetlenül gyakorolt hatásának tételezése. Ez egyik megközelítésből fenyegetést jelent az egészséges személyiségre nézve, elég a figyelemzavar és az identitászavar problémáira utalnunk. A másik perspektíva alapvetően pozitív, de hasonlóan determinisztikus: a netgeneráció azért lesz forradalmian új munkaerő, mert új készségeket halmoz fel az internetes szocializáció során. Általában figyelmen kívül marad a kortárskapcsolatok és egyéb társas viszonyok, jelesül a családon belüli generációs kapcsolatok befolyása, mintegy „szűrőként” való működése a szocializációban. Amiként a társadalmi egyenlőtlenségek digitális egyenlőtlenségek formájában is megnyilvánulnak, az is valószínű, hogy a digitális médiafogyasztás hatása differenciáltan jelentkezik a különböző társadalmi csoportokban, noha ez a kérdés ez idáig nem került be az egyenlőtlenségvizsgálatok főáramába. A társas környezet szerepe tehát a médiaszocializáció folyamatában sem hagyható figyelmen kívül. A mikrotársadalmi kapcsolatrendszer, elsősorban társadalmi összetételén keresztül, mintegy differenciálja a médiafogyasztás közvetlennek vélt hatását a fiatalok különböző csoportjaira: minden valószínűséggel léteznek a „médiaerőszaknak” (is) fokozottan és közvetlenül kitett gyermekek és fiatalok, de náluk bizonyára sokkal többen vannak azok, akik a médiatartalmakat társas környezetük háttere előtt értelmezik. Hogy csak egy példát hozzak: a politikai preferenciák alakulásának vizsgálata arra mutat rá, hogy a közvetlen hozzátartozók szerepe a véleményformálásban jelentősebb, mint a média közvetlen szerepe (Angelusz 1995).

Zárszó Az amerikai és nyugat-európai elméleteket és kutatási eredményeket hazai körülmények között kellő óvatossággal szükséges tárgyalni. A netgeneráció Kelet-Európában minden bizonnyal legalább 10 évvel fiatalabb, mint ott, ahol a róla szóló elméletek születtek. Ha figyelembe vesszük az internethez való hozzáférés területi adatait, azt látjuk, hogy nálunk a mai fiatal felnőttek már legalább tízéves gyermekek, de inkább kamaszkorúak voltak akkor, amikor az általános hálózati

FELCSEPEREDETT NETGENERÁCIÓ. FIATALOK A MUNKAERŐPIACON

lefedettség megvalósult. A netgeneráció fogalmában benne is foglaltatik lényegi ismérve: az tartozik hozzá, aki nem vagy csak alig élt a digitális környezeten kívül, aki számára eszmélésétől fogva természetes az internet közelsége. A jellegzetes kelet-európai netgeneráció nem is feltétlenül írható le valamennyi netgenerációs jellemzővel, hiszen kulturális, társadalmi-gazdasági, értékrendi okok folytán egy-egy korosztályon belül jelentős különbségek vannak az országok, régiók között. Elég csak az önállóságra, a vállalkozó szellemre gondolnunk, amelyet a netgeneráció teoretikusai e fiatalok alapvető jellemzőjeként tartanak számon. Kelet-Európa ez alól jelentős kivétel lehet, hiszen itt ma még a legfiatalabbak körében is szinte elhanyagolható azok aránya, akik vonzónak látják az önálló vállalkozói létformát, egyáltalán a munkavégzés önállóságát – nyugateurópai vagy amerikai kortársaikkal ellentétben. Ugyanakkor, a munkaattribútumok szubjektív fontosságát vizsgálva a kelet-európai országokon belül, valóban fény derül néhány lényegi különbségre a netgenerációt már némileg „megközelítő” mai 18–25 évesek és a náluk idősebbek munkához való viszonyulása között. Láthattuk: a legfiatalabb felnőttek számára nagyobb jelentőségű a kreativitás és a munkafeladatok változatossága – ezek összefüggésbe hozhatók a netgeneráció kollektív személyiségvonásaival. Továbbá, fontosabb számukra a munkában való bizonyítás és sikeresség, mint az idősebbek számára. Nem egyértelműek a netgeneráció kollektív tulajdonságai, és a megfelelő történelmi időtáv is hiányzik ahhoz, hogy korrekt megállapításokat tehessünk róla. A fiatalok mindig is megkérdőjelezték a hierarchikus szemléletmódot, a szenioritás elvét, és legalábbis amióta a javuló gazdasági létfeltételeknek és a jólét általánossá válásának köszönhetően az ifjúság önálló életszakasszá vált, a szabadság és a szórakozás a fiatalok értékrendjében előkelő helyen szerepel. Az sem világos tehát, hogy a netgeneráció újszerűsége valóban generációs jellemzőket takar-e, vagy a mindenkori fiatalok életkori sajátosságait. Kelet-Európában ennél is bonyolultabb a helyzet, hiszen itt az interneten szocializálódók ma még csak kisgyermekek. Egy évtized múltán egy minden bizonnyal „különutas” felnőtté váló netgenerációt tanulmányozhatunk.

GAGYI JÓZSEF

TÜNDÉR ILONA ÚTJA: ÖRÖKSÉGKONSTRUKCIÓ, TURISZTIKAI TÉRALAKÍTÁS, MEGJELENÍTÉS

Tündér Ilona, a tündérek királynője gyerekkori meséink egyik főszereplője. Felnőttként arra emlékszünk, hogy ő a legszebb tündér, nem hiába királynő: aranyhajú, karcsú, és mint a tündérek, ő is kortalan. Hintón, tündércsapatok élén utazik, hódoló királyfiak versengenek a kegyeiért. Nő is, szép is, hatalmas is. Potenciális reklámértéke magas, alkalmas pozitív értéktársítások kialakítására. A tündérekről szóló vándormondák lokalizált motívumai szerint egy-egy, ma már romokban heverő vár vagy régi út építője. A Nyárád-mentén levő, Tündér Ilona útjának is nevezett közlekedési építményről a következőket írja Orbán Balázs: A Jobbágyfalvára nyugatról lejövő és a falu derekánál beszakadó Hosszaszó patak völgyén jött le az általunk Mosonig elnyomozott római út, melyet e vidéken Traján útjának neveznek; e völgyben a most Mosonra vezető szekérút darabig a római úton megy, aztán oldalra kanyarodva, a szántóföldek közt elvesz. De keletre innen vonala a Nagy-Nyárád völgyén fel egészen Mikházáig mindenütt követhető sőt a mostani országút nagyrészt rajta megy; jobb helyein nyárádi kavicsból készült stratamentje egészen fedetlen van, mely oly szilárd öszszetömörült kőréteget képez, hogy azt csákánnyal sem lehet megbontani, mivel a kavicsok, miként a rómaiaknál szokásba volt, forró, vízhatlan ragacs (cement) közé helyeztettek el. A néprege ezen útról azt tartja, hogy a Tündér Ilona útja volt, melyet a mikházi várától Fehérvárt lakó kedveséhez akart vezetni, de minden varázshatalma mellett is soha teljesen be nem fejezhette, az ellenséges és az ő művét folytonosan lerontó, szépsége miatt reá irigykedő tündérek végett. (Orbán 1870. 83.).

A firtosi, tartódi „tündérvárak”, meg más vidékek tündérmondáit ismerő, művében ezeket lejegyző Orbán Balázs egyébként nincs elragadtatva ettől a regétől, igénytelennek nevezi. Tündér Ilona neve hivatalosan 2004-ben tűnt fel újra a jobbágyfalvi, Nyárád-menti nyilvánosságban. Egy vendégfogadással is foglalkozó jobbágyfalvi családi vállalkozás panziója vette fel a Tündér Ilona nevet, azaz saját, turisztikai tevékenységét ehhez a névhez, az Orbán Balázs bemutatta „regéhez ” kapcsolta. 2005. július 10-én Jobbágyfalván Tündér Ilona-napot szerveztek.1 Abban különbözött ez a már ezen a vidéken is meghonosodott, évente ismétlődő faluna1

Lásd Népújság 2005. július 13: Teleház – tele zseb is?, valamint Romániai Magyar Szó 2005. július 19.: Egész napos Tündér-ünnep Jobbágyfalván.

100

GAGYI JÓZSEF

poktól, hogy a családi vállalkozás kezdeményezte, a polgármesteri hivatal csak a legfontosabb támogató partner volt. A Tündér Ilona-nap célja, fő tevékenysége a fizikai és szimbolikus megjelölés és a helyi, meg sajtóban való népszerűsítés. A település terének két pontját nevezték el Tündér Ilonáról: egy utat és egy völgyet. Az egykori római útnak a főútba való torkollásánál helyeztek el faragott névtáblát: Tündér Ilona útja. Leterítettek az útra egy húszméteres rongyszőnyeget, hiszen a népmonda szerint Tündér Ilona is szőnyeget terített a kedvese lova elé, majd elvágták az avatószalagot.2 Az Orotvány-völgyet, ahol egykor kiterjedt szőlős volt, és ahol a vállalkozó tanyája állt, Tündér Ilona völgyének nevezték el. Itt nem volt avatás szalagvágással, csak a főútról való leágazáshoz állítottak egy faragott iránymutató táblát. A nap eseményei két témakörbe sorolhatóak: Tündér Ilona örökségének ápolása, meg a ma megszokott, a jókedvet fokozó, közönséget csalogató rendezvények. A kultúrházban általános iskolás diákok jeleneteket adtak elő Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményéből, egy mondagyűjtő tanár és diákjai bemutatót tartottak a tündérvilággal kapcsolatos hiedelemmondákból, ezen részt vett egy helyi idős ember is, aki a tündérmondák helyi változatait mesélte el, meg volt szekerezés a mondák helyszínén, a Tündér Ilona útján. A közönséget csalogató, és nem kimondottan Tündér Ilonához kapcsolódó programpontok voltak még: gulyásparti, kabarétársulat előadása, tábortűz, éneklés. A dús fantáziájú újságíró szerint olyan sikeres volt a figyelemfelkeltő rendezvény, hogy éjfél körül „Tündér Ilona is előlépett a Nyárád habjaiból, s kiülve a Tejút szélére, elbűvölve hallgatta a világmindenségbe tisztán belecsengő, szívből jövő Nyárádmenti dallamokat, melyektől harsány örömmel telt meg az ő tündérlelke”.3 Azóta minden évben megrendezik Jobbágyfalván a Tündér Ilona napot. A rendező továbbra is a Tündér Ilona panzió, társszervező a csíkfalvi Polgármesteri Hivatal. Az időpont általában augusztus közepe, a helyszín a Tündér Ilona völgye, a résztvevők helyiek és környékbeliek, elvétve egy-egy távolabbról érkezett vendég. A programból kimaradtak a Tündér Ilonához kapcsolódó örökségalkotó események. A rendezők nem törekedtek arra, hogy a település más térrészeire is kiterjesszék a „tündérvilágot”. Ami maradt: a Tündér Ilona völgyében kialakított, pihenésre, szórakozásra alkalmas helyszínen futballmeccsek a 2006-ban felavatott pályán, gulyásparti, helyi zenészek és könnyűzene-énekesek műsora, tábortűz. Vagyis egy falusi hétvégi mulatság, egy parti a természetben. Tündér Ilonával kapcsolatos megemlékezésre, műsorra, népszerűsítésre többet nem került sor. Az újságírók figyelme sem fordult többé a rendezvény felé, így nem írták meg, mi történt a rendezvények éjjelén a Nyárád habjaiból kiemelkedő Tündér Ilonával. A vállalkozás honlapján, a www.tunderilona.ro-n pedig 2 3

A szalagvágók: a megye alprefektusa, a község polgármestere, a megyei mezőgazdasági szaktanácsadó vállalat igazgatója, egy egyetemi tanár és a névadó vállalkozó. Romániai Magyar Szó 2005. július 19. Kénytelen volt a Nyárád habjaiból előlépni, mivel tenger nincs a környéken.

TÜNDÉR ILONA ÚTJA: ÖRÖKSÉGKONSTRUKCIÓ, TURISZTIKAI...

101

semmit nem olvashatunk, láthatunk a 2005-ös meg a további rendezvényekről. Ezekből a forrásokból nem tájékozódhat a helyi vagy távolabbi érdeklődő (ez utóbbi: potenciális turista) arról, mi történt Jobbágyfalván az elmúlt évtizedben Tündér Ilona örökségével.

Örökségkonstrukció egykor: program és tett Az Erdély keleti felén elterülő Székelyföld szülötte, Orbán Balázs volt ennek az országrésznek – ma: régiónak – az első, enciklopédikusságra törekvő, romantikus lelkületű leírója, vagyis ha a ma használatos megnevezéseket alkalmazzuk erre a szándékra és tettre: örökségfeltárója és örökségkonstruktőre. Leírása „történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei” szempontokat követ, és ezen túl, a nemzetépítőkre jellemző módon, cselekvési (értelmezésem szerint: örökségalkotási) programot ad: Oly távol van e kor s oly messze elestünk az akkor gyakorolt tekintély és hatalomtól, hogy a költővel felkiálthatunk: Hazám, oly rég voltál te nagy, hogy Nagyságod híre csak mese talán. De azért, mert a fényes, a dicső múltra oly kisszerű jelen következett, lehet a jövő vigaszteljesebb; s ha lesüllyedtünk a magasból, legalább becsüljük meg azokat az emlékeket, melyek, fájdalom, csak nagyon szórványosan maradtak ránk; tisztelet és kegyelettel közelítsük meg múltunk ezen kőbetűit, mint azon kor fejlettségének, hatalmának és emelkedett műízlésének tanujeleit, melyek észlelhető módon személyesítik és állítják előnkbe a múlt műtörténelmét; melyek komoly némaságukban is oly ékesen beszélnek azon messze letűnt korról; s mert az ily műemlékek a kor romboló hatalma s az ember meggondolatlan kimélytelensége miatt naponta tünedeznek el, semmisülnek meg vagy alakulnak át, legalább leírásilag védjük meg a kevés fennmaradt emléket. (Orbán 1870. 76.)

Vagyis, értelmezésem szerint, a program főbb elemei: 1. a múlt nagyságát a jelen kisszerűségével való összevetésből származó (erkölcsi, hazafias) kötelességünk, 2. hogy megbecsüljük, tisztelettel és kegyelettel közelítsük a múlt emlékeit, 3. vagyis mindazt, amit feltárunk, leírunk, és ekképpen megvédünk a pusztulástól. Orbán Balázs szándéka és tette a 19. századi magyar és közép-európai, a regionális tudatok létrehozását és reprezentációját célzó, és ezeket a nemzeti térben elhelyező, ezzel a nemzeti teret megalkotó konstrukciók része. Ezek a létrejövő terek, bár természetinek és földrajzinak tűnnek, már „nem semlegesek, legalábbis abban az értelemben végképp nem, hogy ugyanúgy emberi jelentésadás tárgyát képezik vagy képezhetik ..., mint a szóba hozható (diskurzusban, beszéd, gondolkodás tárgyaként felmutatható) tárgyi világ bármely más része” (T. Szabó 2008. 21.).

102

GAGYI JÓZSEF

Az, hogy a tárgyak, komoly némaságukban is oly ékesen beszélnek a letűnt korról, nem értelmezhető másképpen: bekerülnek a jelentéstermelés folyamatába, leírják őket, beszélnek róla, hírük megy, mobilizáló hatásuk van: távolról is elindulnak őket közelről is megcsodálni. Az pedig, hogy „az ily műemlékek a kor romboló hatalma s az ember meggondolatlan kimélytelensége miatt naponta tünedeznek el, semmisülnek meg vagy alakulnak át”, az örökség keletkezésének alapfeltétele. A történész Francois Hertog szerint ugyanis ahhoz, hogy újra felfedezzük, hogy a mai folyamatokba beépítsük, hogy a jövő számára fontossá, megkerülhetetlenné tegyük – előbb el kell hogy felejtsük azokat a kulturális elemeket, amelyeket majd felfedezhetünk (Hartog 2001). Ami folyamatosan jelen van, az sosem olyan jelentésteli, mint ami (az akkori jelentésszféráit magába zárva) elmerült, majd új jelentéstulajdonításokat a kiszabaduló régiekkel egyesítve támad fel. A Tündér Ilona útjával, annak építésével kapcsolatban a régészetileg is igazolható valóság és a történeti spekuláció keveredhet: Ezen igénytelen regében, ha elemezzük, némi történeti célzást találunk arra, hogy ezen út Mikházáról Fehérvárra, azaz Apulumból a Mikházán levő castrumhoz, onnan pedig Szováthára (mint fennebb láttuk) vitt, de a rege hagyománya azt is jelölni látszik, hogy ez út már a római uralom hanyatlásának korában, akkor kezdett készülni, midőn a leigázott népek a népvándorlás előszelétől érintve, mozogni, nyugtalankodni és lázongani kezdettek, miért regénk jelzi is, hogy ezen útvonalat tökéletesen be nem végezhették. (Orbán 1870. 83.)

Mindazt, amit Orbán Balázs is leír, régebben, a 19. század végén, a magyarországi turisztikai mozgalmak kialakulásakor, de a jelenben is úgy lehetett és úgy lehet felfogni, mint örökségalkotást, és ezzel együtt, ezzel párhuzamosan, erre építve a turisztikai térnek a turisztikai piacon megjeleníthető reprezentációinak kialakítására való törekvést. A 19. század végén feltárt, leírt, muzealizált nemzeti tér, mint a múlt emléktere, mint örökség, mint panteon, új és új jelentéseket kialakítva válik az egyre sűrűbb turisztikai akciók (az egyszerű látogatásokon túl: emléknapok és örökség-ünnepek, kiállítások és vásárok, alternatív rendezvények stb.) terévé. Mindez pedig még tovább szerveződik és sokszorozódik, hiszen a turisztikai események ma már médiaesemények is. A mobilitás, a vándorlás, a szabadidő közügy, piaci esemény, kulturális találkozás egyszerre. Az erről alkotott elképzelések, internetes reprezentációk ma már beépülnek a napi, közvetített információáramlásba. Ha turisztikai teret akarunk kialakítani és működtetni, elkerülhetetlenül gondolnunk kell az internetes megjelenítésre is. Tündér Ilona útja mint turisztikai projekt csak úgy létezhet, ha internetes ösvények sokasága vezetheti ide a turistákat.

TÜNDÉR ILONA ÚTJA: ÖRÖKSÉGKONSTRUKCIÓ, TURISZTIKAI...

103

Örökségesíthető helyszínek: Nyárád, Bekecs, Murokország Két, földrajzilag meghatározó, azt látvány szempontjából is uraló természeti-táji eleme a vidéknek: a Nyárád folyó, valamint a Bekecs hegye. Földrajzi térképeken ábrázolt természeti helyszínek, amelyek a turisták számára természeti örökségként megkonstruáltak. A folyó mintegy 70 km hosszú, a Görgényi-havasok déli részén, a Mezőhavasból ered, és Marosvásárhely alatt, Nyárádtőnél ömlik a Marosba. A Bekecs 1080 méter magas, és erdélyi viszonylatban is hegynek számít. Mindkét természeti-táji elem a vidék kulturális képének és identitásának történetileg rögzült, a népköltészetben, tudományos és szépirodalomban felmutatott, megkerülhetetlen építőeleme. Korszakonként átértelmeződik, megújul a hozzájuk való viszonyulás, de olyan fontos, jellegadó földrajzi-táji elemek, hogy a vidék reprezentációja nélkülük elképzelhetetlen. A néprajzi szakirodalom kategorizációja szerint „Nyárád-mente: az egykori Marosszékhez tartozó székelyek lakta vidék a Nyárád és a beléje ömlő patakok völgyében. Vásáros központja, Marosszéknek egy ideig székhelye is Nyárádszereda. A Nyárádszeredától keletre eső vidéket a Bekecstetőről Bekecsaljának is nevezik” (Kósa–Filep 1975. 152.). A Nyáráddal, Nyárád-mentével kapcsolatosan kialakuló reprezentációk, a napjainkban kibontakozó örökségdiskurzus első és alapvető forrása, mint a Székelyföld más vidékein is, Orbán Balázs 1868-ban megjelent könyve: A Székelyföld leírása. Két, azóta sokat idézett rész foglalkozik a Nyáráddal és nyárádmentiekkel, és konstruálja a nemzeti térben való elhelyezést, természeti elem – nép megfeleléseket, kijelöli a vidékhez való írói-értelmiségi viszonyulást. Az első: A Nyárád-menti faluk mind csinosak, s hol a Nyárád tere kiszélesedik, Szeredától le torkolatjáig, azok a tér két ellentétes oldalán sűrűn egymás végtében lévén helyezve, a faluknak két hosszú, alig megszakadó lánczolatját képezik. Ott hömpölyög köztük, majd egyik, majd másik oldalra térve át, a szőke Nyárád, mely ha gyakori kiöntéseivel néha károkat okoz is, de egyszersmint megtermékenyíti földjét e térnek, melynek minden hantja művelet alatt van, miért vas szorgalmat kifejtő népe kevés földje mellett is jóllétnek örvend. E nép – mint mindenütt a székely nép – értelmes, munkás, fürge, tevékeny, udvarias, vendégszerető, s anynyira megnyerő szíves, hogy az utas oly otthonosan, oly jól találja magát e vidéken, mely ha nem mutat is fel nagyszerű, elragadó pontokat, de kies, szép festői vidékkel minden lépten kedveskedik. (Orbán 1870. 40.)

A második ennek a leírásnak, jellemzésnek a továbbgondolása, továbbfogalmazása, erkölcsi tételekké (ragaszkodás, hűség) emelése: Kedves főként e folyam előttem azért is, mert az egyedüli székelyföldi folyóink között, mely eredetétől fogva a Marosba szakadásáig, mindenütt székely partokat mos és termékenyít,

104

GAGYI JÓZSEF mely ugyan a Székelyföldnek legkisebb, de legragaszkodóbb folyója s miként a folyam hű szülőföldjéhez, úgy a terén lakó nép is hű és ragaszkodó, s túlnépessége mellett is a kivándorlásnak esete nagyon ritkán fordul elő. (Orbán 1870. 41.)

„Kies, szép festői” a Nyárád-mentén leginkább a felső rész, a Bekecs. Itt találhatóak ma is azok a romok, amelyek kolostorra, falura utalnak, és ami a legfontosabb: innen nyílik kilátás az „országra”, tágabb és szűkebb értelemben (régióra és kistájakra), és itt lehet a természeti látványból származó szakralitást átérezni: Ma azonban elenyészett az emberi kéz által emelt szentély, nem zeng az imára hívó harang, és az ide felhatolónak áhitattól áthatott lelke mégis felmagasztosul, szive felemelkedik, midőn az innen feltáruló dicső látványon elmereng; mert ki magas bércztetőkön állott, honnan egy országnak tágas láthatára nyílik, az érezte bizonynyal azon felemelő lelkesedést, azon szent felmagasztosultságot, mely az emberi szívet a természet végtelen nagyszerűségének szemléleténél meglepi és átvillanyozza. (Orbán 1870. 81.)

A harmadik, a Nyárád-mentéhez kapcsolódó, örökségesítési gyakorlatot szolgáló név történeti távlatokkal mérve jelenkori, és a mezőgazdasági specializáció kialakulásához köthető. A tizenkilencedik század elején intenzív zöldségtermelés és ezzel való piacozás alakult ki a Nyárád-mente alsó szakaszának néhány településén. Ezt a helyszínt később Murokországnak nevezték el szomszédjai. A nevet az ezekre a jól hangzó, identitást adó megkülönböztetésekre érzékeny Orbán Balázs a Székelyföld leírásában még nem említi. Ha hallotta volna a megnevezést, akkor bizonyára utánajár az eredetének és elterjedésének. Következésképpen ekkor még nem volt közhasználatban az elnevezés. Arról viszont hosszan ír, hogy itt már zöldséget termelnek, és ebből jólétük származik: (...) ugy Lukafalván, mind Ilenczfalván a lakosok nagyban termelik a veteményeket nemcsak kertben (mi másutt is a Székelyföldön szokásos), hanem künn a mezőn is, és azt olyan szorgalommal és szakértelemmel, hogy ugyanaz földbe egyidejűleg többféle veteményt vetnek, salátát, retket, murkot, czellert egyszerre; a két első jókor fejlődvén kiszedik; a két utóbbi magára maradván, kénye-kedve szerint fejlődhet; így vetik együtt a hagymát, petrezselymet, stb., melyek a Nyárád kiöntéseitől termékenyített földben dúsan s nagy mennyiségben tenyésznek, s termesztményeiket ökrök által vont ernyős szekereikkel széthordják az országban Beszterczéig, sőt egész Szebenig, hol elárusítva, nem kevés pénzt hoznak haza. Ez oka annak, hogy e két faluban nincsen szegény ember, s nincs eset rá, hogy valaki napszámoskodjék, mert kinek fekvő birtoka nincs is, az is részibe (a termelés bizonyos részit adva a földtulajdonosnak) kivett földben termeli a jövedelmező veteményt, és ezen szakértelemmel vezetett kertészség kezd már a szomszéd helységekben is terjedni, főként az oda házasodó ilenczfalvi és lukafakvi leányok által, kik mind jó gazdasszonyok és munkások igen keresettek és kedveltek, hová pedig ők eljutnak, ott meghonosítják ezen, a vidék jóllétére nem kis befolyást gyakorló szokást is. (Orbán 1870. 44.)

TÜNDÉR ILONA ÚTJA: ÖRÖKSÉGKONSTRUKCIÓ, TURISZTIKAI...

105

Az erdélyi magyar köztudatban Benkő Samu 1972-ben megjelent könyve nyomán terjedt el ez a név. Benkő Samu így ír a névadásról: Szülőföldem tájait és embereit háromszáz év óta a zöldségtermelés tette olyanná, amilyennek ma ismerjük. A veteményt terjesztve alakult ki e vidék népének bámulatos szorgalma, hatalmas munkakedve, terményeinek értékesítése közben ismerkedett meg a piac törvényeivel, a kereslet és kínálat szabályozó erejével, az áru-pénz ködforgással. Öreg és ifjú réges régen tudja, hogy mit köszönhet a zöldségnek, és ezért senki nem neheztel, hogy a környék tréfakedvelői »Murokország«-nak nevezték el az Alsó-Nyárádmente néhány faluját. Ezzel meg is mondottam, hogy a térképen hol keressük az ott fel nem tüntetett országot: Marosvásárhely közelében, Nyárádtőtől keletre a Nyárád vize mellett. (Benkő 1972. 7.)

Igen sikeresnek bizonyult a névadás, egyre inkább használják a médiában, és kiterjesztették a jelentését az egész Nyárád-mentére. A Nyárád-mente kulturális öröksége: a murok (sárgarépa) / zöldség-termelés.

Az örökségesíthető természetről Ez a vidék, mint természeti hely, az utóbbi hatvan évben két ellentétes irányú, makrojellegű változáson – jelentésadó értelmezéseken és fizikai átalakításokon – esett át. A vidéket féltők és vele együtt érzők, vagyis egy szentimentális-romantikus értelmezés szerint: két átalakítást szenvedett meg, hiszen fájdalommal lehet tudomásul venni, hogy egyik sem bizonyult hosszabb távon társadalmi konszenzust és gazdasági felvirágzást egyaránt eredményező folyamatnak. Az első folyamatban modern, központilag vezérelt, nagyipari módszerekkel termelő mezőgazdasági tereket alakítottak ki, megtörve a sok évszázados föld- és térhasználatot, általánosabban egy már egyébként is megbomló gazdálkodási és életformát. A helyiek ezt a határozottan negatív jelentésű kollektivizálás szóval nevezik meg, kollektív gazdálkodásként, majd TSZ-gazdálkodásként ismerik. Akkor is, azóta is a romlás, igazságtalan, életeket fenyegető beavatkozás, megfosztottság társadalmi képzetei uralják az értelmezéseket. A kényszer, a nyílt erőszak, a veszteségek a mai napig is intenzíven befolyásolják a narrációkat. A második folyamat (amit a szakirodalom dekollektivizációnak nevez): egyfajta, az 1989-es romániai forradalom/rendszerváltás lendületében kiharcolt gazdasági és morális igazságtétel nyomán a mezőgazdasági terek újraszerveződése. De ezen túl egyfajta cselekvéssor, amely gazdasági-társadalmi és kulturális-morális restaurációként értékelhető. Felbomlott a közös gazdálkodás intézményrendszere, visszatértek a kisgazdasági formák, megjelentek a párhuzamosan önellátásra meg piacra is termelő családi gazdaságok, a szétszabdalt mezőgazdasági területek, terek. Mindez igen gyorsan, mintegy elemi erővel zajlott, a múltból interpretációk sokaságát reaktiválta. Például azt, hogy ha az elődök „vigyáztak a természetre”, „harmóniában éltek a természettel”, míg a közös gazdálkodás rom-

106

GAGYI JÓZSEF

bolta azt, akkor ez automatikus módon, szemléletként és gyakorlatként is regenerálódik-restaurálódik majd. Az egységes termőfelületek kialakítása, az egységes művelési technikák, gépi művelés és vegyszerezés meghonosítása valóban a természeti sajátosságok, mikrozónák, „szép virágú rétek” pusztítását hozta el. Társadalmi vonatkozásaiban pedig azt, hogy egyre kevesebben járták, ismerték, becsülték az erdőketmezőket. Benőtte a fű a vízháztartást biztosító, gondozott mezei források-kutak sokaságát, színét vesztette az egyénileg gondozott rétek virágszőnyege, a múltba süllyedt az egyénileg használt, ezért igen tagolt határ névanyaga. Vagyis az, amire az örökségturizmus alapozhat. 1989 után két dolog következett: egyfelől a dekollektivizáció során a földek egyéni tulajdonba kerülésével együtt, ennek nyomán annak az illúziónak a szétfoszlása, hogy ugyanúgy lehet gazdálkodni, mint ahogy az elődök tették – hiszen nem volt ki, mivel, kikkel együtt dolgozzon, nem beszélve a hiányzó szakértelemről és másféle piaci környezetről. Másfelől: tapasztalható volt a művelt táj visszavadulása. Szó szerint: elszaporodtak a vadállatok, de elszaporodtak a kaszálatlan, gondozatlan mezők-rétek is. Az itt termő virágok azonban nem ugyanazok, mint amelyek a negyvenes években, a gondozott határban teremtek-teremhettek. Egy lényegében más fizikai valósághoz társul a „szép virágos rétek, mint egykor régen” sztereotípiája. A mitikus elem pedig: „ilyen lehetett évszázadokkal ezelőtt is a Nyárádmente” – virágos rétekkel, ligetekkel tele. Mindezek alátámasztására a „visszavadulás” még egy jelenségéről szólnék: ezt a csíkfalvi vasútállomással példázhatnám. 1915-ben adták használatba a Nyárádmentén a kisvasutat, és 1997-ben szüntették meg a vasúti közlekedést. A Csíkfalváról Búzaházára vezető útról a karcsú jegenyefák alatti diófákat, cseresznye- és meggyfákat, az ezek alkotta ligetet látni – közelről derül ki, hogy itt futnak az 1913–1915 között épült nyárádmenti kisvasút sínei, és a fás ligetben most már csupán egy-két betongödör, a kirakodást segítő megemelt rész mutatja, hogy itt egykor vasútállomás volt. Kaszálórész van, szép vadvirágok vannak, de épületnek csak a helye-nyoma. Az erre kalandozó turisták biciklin, lovon érkezhetnek – de kisvasúton nem. A technika korszakában, amely a Nyárádmentére is beköszöntött a kisvasút építésével, falusi-paraszti környezetben megmarad még a „természet mítosza”. 4 Ez a történelemhez való alapvető, lassan változó viszony. Abban ragadható meg, hogy mi az, amire emlékeznek, és hogyan emlékeznek ezek a közösségek. Meddig él a modern, késő modern korszakban, vidéki környezetben a „természet mítosza”? Milyen formákban él? Hogyan reprezentálódik, hogy a turizmus piacán megjelenhessen? Nem arról van szó, hogy a „natúra” közelsége nem fenyegeti továbbra is a falusi településeket. Vadakkal kell megküzdeni a kukoricatermésért, illetve szembe 4

Lásd részletesebben Bausinger 1995.

TÜNDÉR ILONA ÚTJA: ÖRÖKSÉGKONSTRUKCIÓ, TURISZTIKAI...

107

kell nézni faggyal és szárazsággal, árvízzel és jégveréssel. De ez csak azokra vonatkozik, akiknek közvetlenül meg kell küzdeniük vele, vagyis akiknek az egzisztenciája a gazdálkodás eredményeitől függ. Ők pedig egyre kevesebben vannak. A fiatalok már évtizedek óta szakmát tanulnak, iparban vagy szolgáltatásban dolgoznak. Közben, kiegészítő jövedelem reményében, gazdálkodnak is. Kevesen vannak, akik kizárólag mezőgazdasági jövedelmeikre alapoznak, és számuk egyre csökken. Viszont egyre többen vannak, akik nyaranta vendégeket fogadnak, és eddigi felfogásukon módosítva, kirándulóhelyként, bemutatható természeti helyekként tekintenek a vidékre. Az ő képzeletükben és cselekvéseikben a vidék új használata körvonalazódik. Ebben központi szerepe van az emlékezetnek, mítoszéltetésnek, örökségkonstrukcióknak. Az emlékezet-helyek mint a társadalomtudományi vizsgálati terület névadójának és jeles francia kutatójának, Pierre Norának a véleménye szerint egyre több, össztársadalmi és lokális szintű kísérlet születik, melyek mind ugyanazt célozzák: a helyek átértelmezését, a szimbolikus értelmezések kialakítását, a szimbolikus funkciók kidolgozását. A tájat úgy tesszük jelenvalóvá, hogy a jelenhez kötjük, ami azt jelenti, hogy a múltját a jelen számára átértelmezzük. Ahogy Nora megfogalmazza: „A kövek és a falak beszélnek hozzánk, a történeti emlékhelyek megelevenednek, a tájak új életre kelnek. Ami eddig kimondatlan volt, meg akar fogalmazódni, ami magánjellegű volt, egyre gyakrabban válik nyilvánossá, ami szent volt, elvilágiasodik, ami egy adott helyhez kötött, a nemzet érdeklődésére is számot tarthat. Mindennek megvan a története, és mindennek joga van a történetéhez.” (Nora 2010. 325.) Kérdéses azonban a jogok érvényesítése: a Nyárád-mentéről, Murokországról, a Tündér Ilona útjáról forgalmazható történetek (fentebb úgy fogalmaztam: reprezentációk) kimunkálása és nyilvános terjesztése. Ennek mai, legalkalmasabb fóruma az internet.

Stand by Azt írtam, hogy 2005-től minden évben megrendezik Jobbágyfalván a Tündér Ilona-napot. De a programból kimaradtak a Tündér Ilonához kapcsolódó örökségalkotó események. A rendezők nem törekedtek arra, hogy a település más térrészeire is kiterjesszék a „tündérvilágot”. Tündér Ilonával kapcsolatos megemlékezésre, műsorra, hírnévkeltésre, népszerűsítésre többet nem került sor. A www.tunderilona.ro honlapon pedig semmit nem olvashatunk vagy láthatunk a 2005-ös meg a további rendezvényekről. Ezekből a forrásokból nem tájékozódhat a helyi vagy távolabbi érdeklődő (ez utóbbi: potenciális turista) arról, mi történt Jobbágyfalván az elmúlt évtizedben Tündér Ilona örökségével. Márpedig fontos lenne, hogy történjen valami az örökséggel, hiszen „általa bármely közösség számára lehetővé válik egyéni emlékezetből fakadó, épp ak-

108

GAGYI JÓZSEF

tuális identitások intézményesítése” (Erdősi–Sonkoly 2004. 11.) – esetünkben helyi-regionális szinten. A 2005-ös ünnepségnek volt egy olyan eleme, amelyről eddig nem szóltam. A csíkfalvi Polgármesteri Hivatal birtokában, a főút és a Tündér Ilona útjának keresztelt egykori római út találkozásánál levő kis épület egyik helyiségébe internetes központot rendeztek be, és első programpontként, a szőnyegterítés és szalagelvágás előtt, megtörtént ennek a felavatása. Létezett tehát akkor egy elképzelés arra vonatkozóan, hogy ezen a vidéki helyszínen is az örökségalkotást a megjelenítés legkorszerűbb és leghatékonyabb, internetes formáival összekössék. Az internetes központot (e-magyar pontot) a fiatalok számára hozták létre, magyar kormánytámogatást pályáztak és nyertek, hogy létrejöhessen. Az elképzelés szerint itt kellett volna tartani az internethasználatba bevezető tanfolyamokat, és naponta itt internetezhettek volna azok a fiatalok, akiknek máshol (család, iskola) erre ekkor még nem volt lehetőségük. Az ötlet jó volt, a gyakorlat nem alakult ki. Az internetellátás technikailag sem volt megfelelő, akadozott, a fenntartás, oktatás költségeit sem tudta fedezni a Polgármesteri Hivatal. Az internetes központban a három új, a megnyitáskor korszerűnek számító gépet heteken, hónapokon keresztül be se kapcsolták. Igaz, 2008 elejétől a Romtelecom belépésével kiéleződött a verseny a romániai internetszolgáltatók piacán, a község és a település családjai között rohamosan növekedett az internethasználók száma. Egy 2009-ben, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kommunikáció és Közkapcsolatok szakának tanárai és diákjai által végzett vizsgálat eredményei szerint általában Csíkfalva község, valamint a települések (közöttük Jobbágyfalva) számítógép- és internet-ellátottsága a következő: 1. táblázat. 2009. júliusi adatok

Csíkfalva község Csíkfalva település Jobbágyfalva

Családok Számító- Számítógép- Internettel Internettel Számítógéppel száma gépek tulajdonos rendelke- rendelkező rendelkezők száma családok ző csalácsaládok hány százalékáaránya dok száma aránya nak van internet-hozzáférése 944 128 13,55% 98 10,27% 76,56% 177

18,64%

14,12%

75.75%

237

20,67%

14,76%

71,42%

Nyárádszentmárton Vadad

161

21,73%

18,01%

82,85%

131

5,34%

3,81%

71,72%

Búzaháza

139

2,87%

100,00%

109

TÜNDÉR ILONA ÚTJA: ÖRÖKSÉGKONSTRUKCIÓ, TURISZTIKAI...

A helyzet árnyalására egy másik, 2008 végén összeállított statisztikát is mellékelek, ez az iskolás gyerekekkel rendelkező családok (tehát a középgenerációhoz tartozó, legmobilisabb réteg) számítógép- és internet-ellátottságát mutatja: 2. táblázat. 2008. novemberi adatok családok száma Csíkfalva község

158

TV-tulajdonosok (kábel és szatelit) 89, 24 %

Számítógéptulajdonosok 57, 59 %

Internetelőfizetők 27, 21 %

Eszerint ezeknek a családoknak csaknem 60 százaléka rendelkezett ekkor számítógéppel, és ezek csaknem fele már használta otthon az internetet is. A terjedés dinamikáját ismerve ezek az arányok akár egy év alatt is jelentősen megnövekedhettek. A Tündér Ilona útját jelző tábla háta mögött levő épületben berendezett internetes központ ideje lejárt, a gépek és részben az ide tervezett tevékenységek „erkölcsileg amortizálódtak”. Aki igazán szeretne számítógépen dolgozni és internetezni, az Jobbágyfalván, Csíkfalván vagy Nyárádszentmártonban már otthon, legfeljebb a rokonoknál, szomszédoknál megteheti (Vadadban és Búzaházán ez kevésbé érvényes). A számítógép- és internethasználat oktatása még az, aminek szerepe lehetne itt. Az internet hasznáról senkit nem kell győzködni – használatát sokat kell még tanulni. Egyelőre elképzelések, első lépések, kezdeményezések vannak a Nyárád-mentén. Tündér Ilona útja azóta is csak igen haloványan körvonalazódik a cyber-térben.

KOVÁCS NIKOLETT

EGY SZÖVEG TÖBB KÖNTÖSE – A VÉGTELEN TÖRTÉNET ADAPTÁCIÓI

A végtelen történet, a 20. század második felének egyik legnépszerűbb német alkotása, tavaly ünnepelte 30. születésnapját. A szöveget a szerző Olaszországban kezdte írni kiadója biztatására 1977ben. Habár eleinte nem remélte, hogy az alapötlet képes lesz-e kitölteni egy egész regényt, végül a Történet egyike lett a szerző legkidolgozottabb és leggazdagabb írásainak, sőt az eredeti határidőhöz képest, Barnabás hazavezető útja miatt, a kiadótól még egy teljes évet is kellett kérnie. Maga a mű 1979 őszén jelent meg, 20 000 példányban került a boltok polcaira. 1980 nyarán már a bestseller lista élén állt, és előkelő helyet bírt majdnem hatvan hétig. Így vált kultuszkönyvvé idősek és fiatalok számára egyaránt (Hocke–Neumar 2007. 103–112.). Rajongótáborában jól megférnek egymással a különböző korosztályok, nemzetiségek, kultúrák. Számos fordítása és feldolgozása készült: a kötet után megjelent hangoskönyv formában, mozifilmet hármat is készítettek, majd animációs és tévéfilmsorozat formájában is képernyőre került. Michael Ende első szerelme a színház volt, a szöveg sem kerülhette el végzetét: Barnabás kalandjai megelevenedtek a színház és az opera deszkáin is. Az előadás időbeli kötöttségei miatt azonban ez alkalommal csupán a mozifilmes adaptációkkal kívánok foglalkozni. Szeretném bemutatni a film létrejöttének hátterét és hatását mind a szerző, mind pedig a producer szemszögéből. A szerző hagyatékából pedig megkísérlem rekonstruálni véleményét arról a kérdésről, hogy vajon érdemes-e egy irodalmi szöveget más médiumba transzformálni, megéri-e a szöveg bizonyos jellemzőit feláldozni a történet népszerűsítése érdekében. 1980-ban a szerző és kiadója találkozott egy fiatalemberrel, aki meg szerette volna filmesíteni A végtelen történetet. Mindkét félnek konkrét elképzelései voltak a leendő filmről, de a nézőpontok elég közel álltak egymáshoz ahhoz, hogy meg tudjanak egyezni. Egy költői, érzékeny, halk művészfilmet képzeltek el, amely képes megőrizni a szöveg varázserejét. A szerző és a kiadó szándéka is az volt, hogy a szöveg eredeti szellemiségét és képi világát, amennyire csak lehet, megőrizzék. Amikor nyilvánossá vált a megfilmesítés szándéka, a kötet rajongói hevesen tiltakoztak ellene. Michael Ende számos levelet kapott, amelyekben olvasói nehezményezték, hogy a szerző fel akarja áldozni művét a kapzsiság oltárán. Ende szándéka azonban nem anyagi természetű volt. Az Info 3 folyóiratban publikált hosszú esszében tette közzé bizakodó véleményét a megfilmesítéssel

112

KOVÁCS NIKOLETT

kapcsolatban: „Úgy hiszem, hogy a film lehet művészeti médium. Egyszerűen csak azért gondolom így, mert életem során láttam már néhány olyan filmet, amelyeket művészinek tartok. És a művészetről talán nincs is találóbb (akár tautológiai) definíció, mint Szent Ágostoné: »Művészet az, amit nagy művészek alkottak«. Ez ellen még az sem szolgálhat ellenérvként, hogy jóval több a silány film, mint a jó. Könyvből is több silányat írnak, mint jót.” (Ende, Info 3. 3/1983, 17–19., saját fordítás – K. N.). Ebben az esszében négy fő érvet támasztott a filmes feldolgozásokról pro és kontra. Az első ellenérve abból a kérdésből indul ki, hogy vajon a film azon tulajdonságából fakadóan, hogy ontológiai értelemben csupán pergő képek sokasága, valójában nem csupán érzéki csalódás-e. Noha ezzel a problémával Ende maga is egyetértett, azzal cáfolta, hogy ezen logika alapján a festészet háromdimenziós ábrázolása is csupán optikai csalódás: hiszen az ábrázolt világ helyén csak festék és vászon található. Minden vizuális kultúra a legveszélyesebb anyaggal dolgozik: a látszattal és az illúzióval. A film is éppen ezekkel az eszközökkel csalja meg nézőit, csupán másképpen alkalmazza őket. A második ellenérv abban rejlik, hogy a filmnek hipnotikus erőt tulajdonítanak, amely megbénítja a néző ítélőképességét, és józan gondolkodásába téves irányelveket ültet. Ende ezzel az ellenvetéssel szintén egyetért, de egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a hipnotikus erő nem egyformán hat mindenkire, és csupán néhány nézőt bénít meg. Párhuzamba állítja a színházzal, ahol a színpadot sem okításra vagy prédikálásra használják. A színház éppúgy az érzelmekre hat, és egészen hasonló szuggesztív erővel bír. A Lear királyban például senki sem kételkedik abban, hogy melyik lány döntése a helyes. A harmadik érv, amit a filmek ellen legtöbbször felhoznak, hogy a képernyőn valódi emberek helyett csak stilizált karakterek és érzelemmentes bábok játszanak, emiatt a néző nem tud azonosulni egyik szereplővel sem, nem tudja emocionálisan átélni a történetet, és ezáltal elmarad a katarzis is. Ende ezzel kapcsolatban ismét egy másik művészeti ágat hoz fel példaként: a báb- és árnyszínházakat. Ott ugyanis éppúgy egy tulajdonságok nélküli figura vagy árnyalak játszik, de még a legjobb színészek sem láttatják a színpadon saját identitásukat, csupán az általuk játszott szereplő karakterét a színpadon. A néző pedig tudja és érzi, hogy az üres test mögött több egyéniség is létezhet, és a színész vagy báb ürességét megtöltheti saját identitásával. Ez természetesen ebben az esetben, éppúgy, mint a festészetben, indirekt módon történik, de ha létrejön a kapcsolat, megszületik a színházi varázslat is. Más művészeti ág fényében tehát az eddigi ellenérvek könnyedén megcáfolhatóak. A negyedik ellenérv azonban magában a mediális transzformációban rejlik, méghozzá az írott szöveg képpé alakításában. A szöveg olvasásakor a befogadó pszichéjében a szerzői leírást saját elképzeléseihez igazítja, így fejlődik fantáziája,

EGY SZÖVEG TÖBB KÖNTÖSE – A VÉGTELEN TÖRTÉNET ADAPTÁCIÓI

113

és ebben rejlik a történet szuggesztivitása is. Egységes kontextus és erős kohézió mellett a befogadó belső vizuális teremtő ereje fejlődik és gazdagítja a lelkét. Ezzel szemben a filmben a néző „kézhez kapja” a mások által elképzelt, létrehozott képeket. Ende erre úgy válaszol, hogy a képektől való félelem egyidős az európai kultúrával. Felteszi a kérdést, hogy vajon mennyire lehetne erős az emberi képzelet, ha kívülről jövő képek könnyedén szétzúzhatnák. Példaként a Karamazov testvérek adaptációit említi: noha látott már öt vagy hat feldolgozást, mégsem játszott egyetlen Aljosa sem úgy, hogy tökéletesen megfeleljen Dosztojevszkij leírásának. Az egész vita problematikája abban rejlik, hogy a filmen helyettesíteni kellene a könyvet. Ende véleménye szerint a filmes adaptációnak nem kellene másnak lennie, mint a szöveg képi parafrázisának. Hogy ez mennyire valósulhat meg, az a filmkészítők hozzáértésétől függ. „Aki azt gondolja, hogy a könyvet sorról sorra kellene filmre vinni, biztosan csalódni fog. De aki azt várja, hogy a könyv alapján talán egy jó filmet is készíthetnek, aminek meglesz a saját értéke, ahogyan azt én mindenképpen remélem, nem fog csalódni.” (Hocke–Neumar 2007. 116., saját fordítás – K. N.). A producer és a szerző tehát eleinte azonos célok miatt fogott össze, de sajnos az események aztán más fordulatot vettek. Michael Ende tudta nélkül a fiatalember, Dieter Geissler eladta a filmjogokat az Új Constantin filmintézetnek. A döntést illetően azonban sem a szerző, sem kiadója véleményét nem kérte ki, noha erre a szerződésük kötelezte volna. Bernd Eichinger, az Új Constantin producere azonban késznek mutatkozott elfogadni a szerző javaslatait, sőt komolyan harcolt azért, hogy Endét mint művészeti tanácsadót megnyerje. Együtt utaztak Los Angelesbe is, George Lukas stúdiójába, amely a kor legmodernebb és legjobban felszerelt stúdiója volt, hogy a filmrevitel technikai lehetőségeiről tájékozódjanak. A forgatókönyv megírására pedig Michael Endét és Wolfgang Petersent kérte fel. Habár a szerző még mindig bizakodó volt, sajnos újra csalódnia kellett. A producer előzetes egyeztetés nélkül átíratta a forgatókönyvet. A változásról a szerző egészen véletlenül értesült: 1983. február 18-án a művészeti rendező, Ul de Rico felhívta, hogy kikérje véleményét az új szövegkönyvről. Ende csak ekkor tudta meg, hogy a forgatókönyv, melyet kemény munkával Wolfgang Petersen segítségével írt és nehéz szívvel adott ki a kezéből, végül nem nyerte el Bernd Eichinger tetszését. A producer a szerző tudta és beleegyezése nélkül tehát újraírattatta a forgatókönyvet, immáron elsősorban az ifjúság és az amerikai piac igényeit szem előtt tartva. A könyv történetének csupán első felét dolgozta fel, azt is a képregénystílus elemeinek beépítésével. A mű üzenete és alapgondolata az új változatba gyakorlatilag nem került bele. Michael Ende követelte kiadójától, hogy a szerződést azonnali hatállyal bontsák fel. A kiadó azonban a döntés előtt még egy utolsó tárgyalást kért a producertől. Március 10-én Michael Ende, Hansjörg Weitbrecht, Gunter Ehne, valamint a kiadó jogi tanácsadója tárgyalóasztalhoz ült Bernd Eichingerrel és ügyvédeivel. A producer azzal érvelt, hogy a filmbe már így is dollármilliókat

114

KOVÁCS NIKOLETT

invesztált, és a kiadó jogi tanácsadója gazdasági megfontolásból arra kérte ügyfeleit, hogy ne hátráltassák a film létrejöttét. Ende végül elfogadta a döntést, de levetette a nevét az alkotásról (Hocke–Neumar 2007. 124–125.). A tárgyalásra évekkel később Ende így emlékezett vissza: „ […] valóban igaz, hogy a könyvemet durván elferdítették, de mivel ezzel a filmmel az ifjúságot célozta meg, nem számít semmit. Az igazság persze az volt, hogy a cég részéről 60 millió dollár forgott kockán, a másik oldalon pedig egy magányos, nagyzási hóbortban szenvedő író véleménye állt (mert az általános vélemény szerint egy író legmerészebb álma csak az lehet, hogy az írását megfilmesítsék, és ezért hálásnak kellene lennie). Ez a veszett ügy többe került nekem, mint amennyit a filmjogok után nyertem. Akkoriban túlságosan is a szívemre vettem, habár nekem mindegy is. A harmadik, mostanára utolsó részt, amit – mint ahogy hallottam – épp most mutattak be a mozikban, egyszer sem néztem meg.” (Plaum in Süddeutsche Zeitung 4.6.1984, saját fordítás – K. N.). Az első film zártkörű premierjét 1984. május 29-én tartották, amire a szerzőt is meghívták. Ende megrettent a film banális minőségétől. „Egy gigantikus melodráma giccsből, kommerszből, plüssből és műanyagból.” (Der Spiegel 1984. február 4., saját fordítás – K. N.) Ezután nyilvánosan is visszavonta nevét, teljesen elhatárolódott az adaptációtól. Minden ellenvetése ellenére azonban a filmet április 6-án hatalmas sajtókampány mellett mutatták be egyszerre 300 német moziban. Még azon az őszön több mint 1000 kópiát vittek az USA-ba, ahol szintén kasszasiker lett. A film betétdalát Limahl énekelte, mely mind a mai napig sláger. Ende harca sok idegeskedésbe és erőbe került, mégis hasztalan volt. Ennek ellenére fenntartotta véleményét. Számára ez a harc a becsületéről és a szavahihetőségéről szólt. Az első film a regény első részével foglalkozik: Atraskó a Semmi ellen vívott harcát és kalandjait mutatja be. Ende jogosan vonta kétségbe a producer és a rendező szándékát, mert a film több, markáns vonásában is jelentősen különbözik a könyvtől. Ugyanakkor technikai szempontból figyelemfelkeltő a történet díszlete. 1984-ben még nem dolgozhattak számítógépes animációval, így a legtöbb bábot és díszletet fel kellett építeniük. A kisebb trükköket a Babelsbergi Filmparkban forgatták, nagy részét Potsdamban készítették. A potsdami Braviaria Filmvárosban a legtöbb kelléket ki is állították, ezek ma is megtekinthetőek, és ezek közül az egyik legnagyobb nevezetesség Fuchur, amin lovagolni is lehet. Azonban a film, ahogyan arról részletesen beszéltem korábban, nagyvonalúan kezelte a szöveg eredeti üzenetét. A szövegben szereplő kövér, félszeg fiú helyett a Barett Oliver által játszott Barnabás eleven és érdeklődő gyermek, aki azonban az idősebb iskolatársai atrocitásai miatt szenved. A szövegbeli Bastian létproblémáiról és tragédiájáról a film nem tesz említést, ezzel azonban értelmetlenné válik Fantázia létveszélye. A kötetben szerepe van annak, hogy Bastiannak újjá kell terem-

EGY SZÖVEG TÖBB KÖNTÖSE – A VÉGTELEN TÖRTÉNET ADAPTÁCIÓI

115

tenie egy egész világot, ezáltal képes pszichikai problémáit legyőzni és elengedni néhai édesanyját. A filmbeli Fantázia végveszélye, pusztulása és újjászületése röpke pillanatok alatt, banális magyarázattal, látszólag értelem nélkül játszódik le, mert a könyvbeli útkeresés motívummal együtt Barnabás teremtő erejének, illetve Fantáziabeli utazásának lélekgyógyító funkcióját is elvetették a filmkészítők. A film azzal végződik, hogy Bastian bármit kívánhat, amit csak akar – ellentétben a szöveggel, ahol Bastian kívánságainak ki nem mondott célja Valódi Vágyának felkutatása. Bastian fáradozás nélkül visszatér Fantáziából, noha a történet lényege éppen a hazavezető út keresése: Bastian hosszú és fáradságos útján keresi és leli meg végül a boldogságát. A filmben ezzel szemben a Kislány Királynő egyetlen mondatával visszaadja az önbizalmát: „You are important!” (Fontos vagy!); Ende a filmben ábrázolt fantáziabeli utazást kábítószeres repüléshez hasonlította. Egy másik ellentmondás, hogy a filmben Bastian magával visz egy követ, noha a szövegben tiltott, és ezért lehetetlen bármit is átvinni a valóságba. De talán a legradikálisabb módosítás az Auryn feliratában, így annak üzenetében rejlik. Ez a felszólítás a filmben: „Do what you dream!” (Tedd, amit álmodsz!), míg a kötetben szereplő felirat „Do what you want to!” (Tégy, amit akarsz!). Ez utóbbi egészen Szent Ágostonig vezethető vissza, komoly tradícióval rendelkezik az európai kultúrkörben, de különösen az alkimista tanokban. A felszólítás nem a külső és belső szabályokat oldja fel, hanem arra tanít, hogy keressük és tegyük azt, amire hivatottak vagyunk, ami tulajdonképpen mai értelemben a létezés értelme. Tanítása nem csupán epizodikus, hanem metatextuális értelemben jellemzi a művet. A Michael Ende által kifogásolt elemek másik része abból ered, hogy a producer hollywoodi követelményeknek, illetve a célközönség ízlésének kívánt inkább megfelelni. A Három Mágikus Kapu és Fantázia ábrázolását Ende képregényábrázoláshoz hasonlítja. A probléma azonban nem csak a díszletében rejlik, de az egyes epizódok funkcióját is elnagyolva vagy teljesen újraértelmezve ábrázolják.1 Az első film a szerzők és az olvasók szempontjából valóban csak egy hollywoodi giccs lett, mégis több díjat és jelölést is kapott, ezek közül a legfontosabbak: a film mint a legjobb családi mozi dráma kategóriában, Noah Hathaway (Atreju) és Barret Oliver (Bastian) mint a legjobb gyermekszínész, Tami Stronach (Kislány Királynő) mint a legjobb gyermek mellékszereplő. A film 1985-ben megkapta a Saturn-díjat, a Bundesfilmpreisot, valamint a Bajor filmdíjat is elnyerte. Kritikáinak többsége a legjobb fantasy filmek közé emelték, de akik az eredeti történettel állították párhuzamba, mind csalódottak voltak. A Film Dienst egyik 1984-es számának cikkében az alábbi kritika olvasható: „Michael Ende regényének első részének fényűző filmre vitele egy tökéle1

A filmben és könyvben Jajulához, a Hallgatás Hangjához három kapun át lehet eljutni. A könyvbeli mágikus kapuk ábrázolásakor az első kapu a Nagy Rejtély Kapu, melyet a Szfinxek őriznek, és a tudós Ergywuck egész életének munkája is kevés titkuk megfejtéséhez. Ezzel szemben Ende erősen kifogásolta a Szfinxek érzéki ábrázolását, lézerszemüket, de különösen a „Run, Atreju, run!” filmbeli felkiáltást rosszallta, amely a próbatételt egyfajta futballmeccshez tette hasonlatossá.

116

KOVÁCS NIKOLETT

tes modern mese stílusában, ami azonban nem számolt a kiadó kívánalmaival, de egészen a félresikerült befejezésig izgalmas és felkavaró szórakoztatásával a szimpátiát szolgálja.” (saját fordítás – K. N.) A második film, A végtelen történet II. – Auf der Suche nach Phantasien egy német–amerikai fantasy film, mely George Trumbull Miller rendezésében 1990ben került a mozikba. Az első film folytatásának is tekinthető alkotás a meseregény második felét dolgozza fel. Az első filmhez képest az összes főszereplőt kicserélték, ennek oka nyilvánvalóan a két film között eltelt hat év. Bastian szerepében Barret Oliver helyett Jonathan Brandis, Atrejú szerepében Noah Hathaway helyett Kenny Morrisont láthatták a nézők, ám az első filmben szereplő Thomas Hill mint Konrad Koreander ebben a filmben is felbukkan. Habár az alkotók a kötet bizonyos fejezeteit nem emelték be vagy csak egészen stilizált formában ábrázolták, sőt Nimbly alakja újdonság a filmben, szinte mindenkor jelen levő mellékszereplő, de a könyvben nem szerepel. Ennek ellenére a történet szellemiségét és irányelvét mégis megőrizte. Technikailag nem jellemzi az első film modernitása és dinamikája, de a díszlet egyszerűsége ellenére is illik a történethez.2 Sikere is elmaradt elődjétől, azonban DVD-n megjelent, és nem is olyan régen még a magyar televízióban is újrajátszották. A Végtelen történet II. forgatókönyvével még Michael Ende is egyetértett. A harmadik film 1994-ben jelent meg Peter McDonald rendezésében. Csupán címében és néhány szereplőjében emlékeztet az eredeti szövegre. A korábbi adaptációkhoz szinte nem is kapcsolódik, velük ellentétben a történet döntő része Bastian realitásában játszódik, és az alapkonfliktus már nem a fiú boldogságkeresése, hanem az, hogy az apja újra meg akar nősülni. A film nem lett különösebben sikeres. A három filmet egymás mellé állítva elmondhatjuk, hogy a harmadik rész mind irodalmi adaptáció, mind önálló filmes alkotás minőségében gyenge. Az első film technikailag professzionális, de szöveghűségét tekintve közepes alkotás, míg a második film filmes szemmel közepesnek tekinthető, de mint a szöveg adaptációja jelentősen pontosabb elődjénél. Személyes véleményem egyezik a könyv szerzőjével: amíg a filmes adaptáció megőrzi az eredeti szöveg szellemiségét, fő irányelveit, és ábrázolásmódja nem tér el radikálisan a szerző leírásától, a szöveg vizuális újraértelmezését, azaz mediális transzformációját támogatom. Ha azonban az alkotók a szöveget csupán álcaként használják, és olyan változtatásokat engednek meg maguknak, amelyek eltávolítanak a szövegtől, az a kötetet is veszélyezteti. Ha ugyanis egy nézőnek megtetszik a film története, megveszi a könyvet, olvasása közben csalódni fog. 2

A második kapu a Varázstükör kapu, egy olyan átjáró, amelyen keresztül az utazó valódi önmagába léphet be. Meg lehet ugyan kerülni, de akkor nincs mögötte semmi. A rendező Petersen nem tudta ilyennek elképzelni, a filmbeli ábrázolás nem emeli ki a kapu spirituális jellegét. A harmadik Kapu, a Kulcsnélküli Kapu ábrázolását a filmből teljesen kihagyták, de Jajula, a Hallgatás Hangjának ábrázolása szöveghű volt.

EGY SZÖVEG TÖBB KÖNTÖSE – A VÉGTELEN TÖRTÉNET ADAPTÁCIÓI

117

Szerencsés esetben a filmben, de előfordulhat, hogy a szövegben, és ennek következtében az író más művei is hitelüket veszthetik. Irodalmárként az a véleményem, hogy minden parafrázisnak, legyen az textuális, vizuális vagy akusztikus, az őt inspiráló szöveget kell szolgálnia. A mediális transzformáció miatt szükségesen előálló változásokat ez esetben meg lehet bocsátani.

IMRE ATTILA

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

Kommunikáció és fordítás Dolgozatunkban a kommunikáció és a fordítás kapcsolatát vizsgáljuk 21. századi keretek között. Ehhez a kiindulópontot mindenképpen a nyelv adja, hiszen az ember a világot a nyelv által ismeri meg, bár ugyanezen nyelv el is idegeníti az embert a világtól – ért egyet Steiner Humboldttal (Steiner 1983. 116.). Minden nyelv egyfajta próbálkozás arra, hogy megfeleljen egy közösség belső szükségleteinek. Heidegger szerint pedig az ember a nyelv alkotójaként viselkedik, holott a nyelv marad az ember ura (1954). Ennek ellenére az ember képes a nyelv által teremteni és rombolni, merthogy a szavak segítségével imádkozunk, áldunk, de ölünk is meg kínozunk, olvashatjuk Steiner bevezetőjében. Ionescu nem ennyire drasztikus, hiszen ő csak annyit állít naplójában, hogy a szavak félreértést („konfúziót”) okoznak, és a mély élmények, tapasztalatok kifejezésére nem léteznek szavak, az életigazságot nem lehet kifejezni (idézi Steiner 1983). Ezen pesszimista szemléletnek azonban ellentmondani látszik a fordítás elméletének és gyakorlatának kiemelt szerepe az elmúlt néhány évtizedben, hiszen Reiss véleménye beilleszkedik a modern kommunikációelméletbe: világunk egyre zsugorodik, a nemzetek egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami kiváltja mind az információ-, mind az eszmecsere szükségességét szóban és írásban egyaránt. Szerinte a mai kommunikáció elképzelhetetlen a fordítás nélkül, és koncepciója reálisnak tűnik (Reiss 2000, Előszó). Persze nem ennyire felhőtlen a fordítás és kommunikáció viszonya, hiszen a humboldti axióma, amit Mauthner is említ (1923. 56.), kimondja: minden megértés ugyanakkor egy meg-nem-értés is. A megértéshez ugyanakkor bizalom is szükséges, hiszen minden megértés egy bizalmi gesztussal kezdődik, amelyet agresszió követ (Heidegger). Heidegger mutatta meg, hogy a megértés, felismerés és az értelmezés elkerülhetetlen támadási formák. A fordítás esetében ez odáig megy, hogy invázió, sőt likvidálás követi, hisz feltörjük a kódot, a fordító tehát lerohan, foglyul ejt és hoz (Steiner 1983. 356.). Ha még ehhez hozzátesszük Belloc (1931) megjegyzését, miszerint brazil fordítók bevezettek egy új metaforát, amely a fordítót kannibálként mutatja be (a forrásnyelv az áldozat), máris Derrida (1985) szexista fordításelméletéhez jutunk: a fordítás behatol az eredeti forrásnyelvi szövegbe, tulajdonképpen megerőszakolja azt (l. Bassnett 1980 előszavát). De térjünk egy kis időre vissza a kommunikációra. Buda Béla a közvetlen emberi kommunikációból indul ki, és ennek összetevőit sorolja fel: közlő fél vagy kommunikátor, befogadó, tartalom és kód. A

120

IMRE ATTILA

jelentéstartalom azonossága lehetővé teszi a kódok egymásra való lefordíthatóságát, amely a katonai hírszerzéshez hasonlít. Ez a leírás óhatatlanul eszünkbe idézi Jakobson modelljét, de még valami egyebet is: a mai világban az információ birtoklása hatalmat biztosít, és az információ megnövekedett igényű dekódolása, közvetítése a globalizáció velejárója, amelyet a média szolgáltat (vö. Buda gépi információtovábbításával). Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunikáció szükségszerű, hiszen az ember képtelen nem kommunikálni, merthogy a szociális viszonylatok sűrű hálózatában él (Buda 1979). És valóban, nagyon nehéz ma olyan embert találni, aki nem néz tévét, nem hallgat rádiót, nem olvas újságot, vagy nem ül be a sarki kocsmába egy sörre meg egy kis hírcserére. De talán az is elég, hogy munkahelye legyen, és a munkafázisok közti szünetekben a társai hallóközelében legyen, és biztosan meghallja a legaktuálisabb hírek kvintesszenciáját. Ámbár Buda (1979) szerint az is különösképpen kommunikáció, ha az ember egy megszokott és minősített kommunikációs csatorna használatáról lemond. A kommunikációs csatorna biztosítja ugyanakkor az üzenet újrakódolását és közvetítését, amelyet a hírközlő, illetve fordító egy másik forrásból szerzett (Jakobson 1959, idézi Steiner 1983. 323., 503.). Ezáltal a fordítás két egyenértékű üzenetet feltételez, két különböző kóddal, és Jakobson elegánsan elkerüli az alapvető hermeneutikai dilemmát: van-e értelme ekvivalens üzenetekről beszélni, ha a kódok különböznek. A fordítás, vagyis egy nyelv verbális jeleinek értelmezése egy másik nyelv verbális jeleinek segítségével egy sajátos eset, amely felette van a kommunikáció folyamatának. Jakobson az ekvivalencia felől közelíti meg a fordítást, és 3 típust különböztet meg: intralingválist (egy nyelven belüli), interlingválist (két nyelv között) és interszemiotikusat (jelrendszerek között). Minket elsősorban az interlingvális ekvivalencia érdekel (ha egyáltalán létezik), amelyet a dolgozat második felében konkrét nyelvi anyagokon vizsgálunk.

Fordítás és fordító A fordítás és a fordító viszonya sokféleképpen megközelíthető. Ha a nyelv felől közelítünk, elmondhatjuk, hogy minden nyelv egyformán rövidlátó (Steiner 1983. 92.), és egyik sem nyújt beszélőinek megoldást a lét értelmére. A fordítók azok az emberek, akik egy általános sötétben tapogatózva keresik egymást. A vallásháborúk is a nyelvek Babilóniájából ered: az emberek félreértelmeznek és jelentéseket ferdítenek el. Kísérletek folynak a nyelvi univerzálék feltérképezésére (l. Chomsky generatív grammatikáját), merthogy a nyelvek tulajdonképpen konkrét reprezentációknak tekinthetők. Az univerzális eleve mindent magába foglal, és a mélystruktúrák feltárásával a felszíni struktúrát (azt, hogy egy nyelv éppen hogyan fejezi ki a többes számot például) magyarázni, értelmezni lehet. A kognitív nyelvészek ezzel szemben a metaforák elemzésével igyekeznek feltárni a világ és a nyelvek közötti összefüggéseket; Rosch prototípus-elmélete (1977),

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

121

Brugman úttörő munkája (1981), Lakoff és Johnson mindennapi metaforája (Metaphors We Live By 1980) összekapcsolható Hamann és Leibniz misztikus exegéziseivel, ahol azt fejtegetik, hogy olvasni annyi, mint kihámozni értelmet, és beszélni tulajdonképpen azt jelenti, hogy fordítunk (metapherein, idézi Steiner 1983. 110.). Wittgenstein (1953) szerint a nyelvet beszélik, és ez fordítható. Bebizonyította, hogy ha egy nyelv arra hivatott, hogy kommunikáljon, közöljön, akkor legalább néhány entitás, amelyre ez a nyelv vonatkozik, a közönség számára elérhetőnek kell lennie; ehhez csupán annyit tudunk hozzátenni, hogy az elérhetőség nem az individuális nyelvben keresendő tehát, hanem akár az intra-, akár az interlingvális (extralingvális) kommunikációban (l. Wittgenstein Philosophical Investigations, amelyet mind Tanburn 1963, mind Steiner 1983. 206. idéz). Steiner is figyelmeztet, hogy bármely beszéd-megnyilvánulás egyúttal fordítás is, hiszen megérteni annyi, mint értelmezni, és a fordítás jelen van a legkezdetlegesebb kommunikációs formában is. Tévedés azt hinni, hogy a fordítás két nyelv közötti jelentés során jön létre csupán. Meggyőződése, hogy a fordítás ennél sokkal komplexebb, ugyanis nem csupán nyelvi jelenség, hanem jelen van a társadalomban, viselkedésben és megértésben is. Az értelmezői dekódolás mind az intralingvális, mind az extralingvális esetben megtalálható. Steiner következtetése sokatmondó: akár nyelven belül, akár több nyelv között, az emberi kommunikáció a fordítással egyenlő. A fordítás tanulmányozása nem egyéb tehát, mint maga a nyelv tanulmányozása, és a rengeteg nyelv léte is azt példázza, hogy nincs két tökéletesen hasonló lény; Steiner szerint a Bábelnél történtek csak beigazolták és konkretizálták a fordító örök feladatát, és nem elkezdték! Hozzáteszi, hogy logikus szemszögből tekintve a dolgokat, soha nem volt semmiféle garancia arra, hogy az emberek meg fogják érteni egymást. A megértéshez egyfajta fordítás szükséges, tehát az elsődleges fordítástípus intralingvális, vagyis nyelven belüli. A fordítás fontosságát Gilbert Highet is hangsúlyozza, aki szerint egy rosszul megírt könyv csupán egy hiba. Egy rossz fordítás azonban bűncselekménnyel egyenértékű, hangzik a sommás vélemény. Jó oka van ilyen drasztikusnak lenni, hiszen a valós életben rengeteg a rossz minőségű fordítás. Steiner azt állítja, hogy az összes eddigi fordítás 90%-a nem megfelelő, és ez ezután is így lesz. A könyv (f)elismeri a fordítás jelentőségét a kultúra és civilizáció fejlődésében. Hozzáteszszük azonban, hogy könyvét 1975-ben jelentette meg, és azóta feltehetőleg javult az arány. Azért bocsátkozunk ilyen jellegű feltételezésbe, merthogy ugrásszerűen fejlődött a fordítót segítő fordítói környezetek fejlesztése és használata, legalább ami a konzisztenciát illeti. Például az SDL Trados Studio 2009 vagy a MemoQ ilyen fordítási környezetek; fordításban érdekelt cégek egyre inkább elfogadják ezek fontosságát, és veszik igénybe ezen fordítást elősegítő programokat. Vigyázat azonban, mert ezek nem tévesztendők össze a fordítóprogramokkal, ugyanis amit a Google Translator automata fordítása előállít, az a legkevésbé sem nevezhető komoly, igényes műnek. A fordítás fontossága azonban nem 21. századi

122

IMRE ATTILA

felismerés, hiszen Steinernél olvashatjuk, hogy Florio lejegyezte Giordano Bruno mondását, miszerint minden tudomány forrása a fordítás (Steiner 1983. 309.). De nem kell túlságosan azt hinnünk, hogy a fordításról csak pozitívan lehet nyilatkozni, hiszen a fordító dilemmája örökletesnek tűnik: a forrásnyelvre vagy a célnyelvre összpontosítson? Az eddigi kutatások alapján nem lehet mindkettőt egyenlő mértékben figyelembe venni, és míg a középkorban a forrásnyelv szentsége elsődleges volt (vö. bibliafordítások és egyéb vallásos, rituális szövegek fordítása), Vermeer Skopos-teóriája éppen az ellenkezőjét állítja: ma a célnyelvi olvasó a fontos, hiszen neki fordítunk, már eleve olyan szöveg fordítását választjuk ki, ami a mai, illetve mostani olvasónak valamilyen oknál fogva fontos. Tagadhatatlan azonban az a tény, hogy a bibliafordítások sok esetben kikristályosították a népek-nemzetek nyelvét, hogy csak Luther fordítását említsük. Luther panaszkodott is, hogy a kész művet mindenki kész kritizálni (vö. Reiss 2000), de ma már tudjuk: az értelmes fordítói kritikának egybe kell vetnie a forrásnyelvi szöveget a célnyelvivel, és ha kritizálunk, akkor jobb alternatívát is kell szolgáltatnunk. A fordítói munka háládatlanságának egyik okát Mounin (1967. 111–112.) fogalmazza meg: a fordítás sohasem teljesen és örökké lehetetlen, sem teljesen és örökké lehetséges, valamint ha egy kifejezés egyszerűen nem fordítható, a 20. században legalább már annyit tudunk, hogy ez miért nem lehetséges.1 A fordítás nehézségét Schleiermacher abban látja, hogy a fordítónak meg kell hoznia a döntést: vagy a szerzővel szövetkezik az olvasó ellen, vagy fordítva: az olvasó pártjára áll a szerző ellenében (1963). Mindenképpen háládatlan feladat, hiszen akár figyelembe vesszük, akár nem Vermeer Skopos elméletét (az olvasót szolgáljuk ki), vagy Nida TOTA elméletét (text oriented translation analysis, szövegorientált fordításelemzés 1964), az olvasók tábora megoszlik. Ez az elmélet alighanem Leonardo Bruninak köszönhető, aki már 1405-ben papírra vetette, hogy ha valami rosszul sül el a fordítás során, a fordító nagy bajban van (Bruni 1928), de ha véletlenül megfelelő a fordítás, akkor meg a szerzőt dicsérik. Ezt Pym nagyon komolyan veszi, és kidolgozott egy olyan fordításelméletet, amely egy kockázatmentes keretbe foglalható (risk-management framework, risk-aversion). Ennek lényege, hogy a fordítónak az explicitáció elvét kell alkalmaznia (2005), hiszen ezzel védekezik: nem engedheti meg magának, hogy elveszítse az olvasót. Pym a megelőző orvostudomány metaforáját használja: a fordító egyfajta megelőző tevékenységet folytat, hiszen elébe megy a potenciális megértési problémáknak, és fordításában ezeket a forrásnyelvhez képest jobban kifejti. Pym megemlíti, hogy az explicitációnak ellenzői is akadnak, például Vinay és Darbelnet (1995. 193.), akik szerint a fordító azért nyújtja a fordítást, mert felelőtlen, vagy Mounin (1963), aki szerint akkor beszélünk explicitációról, amikor a fordító nem tudja jobban megoldani a feladatát, túlzásba viszi a fordítást. Pym szerint ezek 1

Eredetiben: „Translation is neither totally and for ever impossible, nor totally and forever possible... If an expression actually cannot be translated, a translator in the twentieth century is at least capable of knowing and understanding why the expression cannot be translated.”

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

123

az ellenvetések a modern fordítástudományban meghaladottakká váltak. Hadd fejezzük be ezt a részt Steiner méltatlankodásával (1983. 324.), amely egyben a fordítói munkát dicséri; szerinte a fordítás azért háládatlan feladat, mert bár a fordítás a fejlődés egyik motorja, senki sem emlékszik arra, hogy ki fordította le a híres gondolkodók műveit (példaként Bacon, Descartes, Locke, Kant, Rousseau, Marx és Nietzsche neveit említi). És igaza van, nagyon utána kell nézni a fordítók nevének, ha egyáltalán lehetséges. Károli Gáspár neve egybeforrott a magyar nyelvű Bibliával, de az egyházi körökben jártasak tudják: Károli nem egyedül végezte el a hatalmas munkát, őrá jutott a véglegesítés fázisa; az angol King Jamesféle Biblia is egész biztosan nem maga az angol király műve. Innen már csak egy lépés feltenni magunknak a kérdést, hogy a mai szövegfordításokkal hogyan állunk, hiszen a többnyire szépirodalmi fordításoktól eltekintve, aligha tudjuk követni a hatalmas információáradatban a nyelvspecifikus értelmi szerzőket. A továbbiakban közéleti információközlést vizsgálunk, és ezek olvasóra, globális fogyasztóra mért hatásáról ejtünk néhány szót.

Fordítás a mindennapokban Ezra Pound szerint a fordító hosszú távon képtelen lesz a lingvisztikailag lusta olvasó munkáját elvégezni (1954). Reiss (2000) pedig egyetért Nidával (2000) abban, hogy a formai és a tartalmi ekvivalenciát egyaránt figyelembe kell venni. A fordító nehéz sorsáról már beszéltünk, amely Steiner szerint Bábelig visszavezethető; az állítólagos Bábel utáni katasztrófa azért tekinthető annak, merthogy az emberek áhítják Bábelt, át szeretnék szakítani a nyelvek közti gátakat/korlátokat a fordítás segítségével; Steiner koncepciójában Bábel az ember második bukását szimbolizálja, az elsőhöz hasonlóan szomorút (1983. 89.). Manapság ez a teljes megértés iránti igény a demokrácia állítólagos meglétében jogosnak is tűnik, merthogy az összezsugorodott tér és idő a technika és multimédia segítségével lehetővé is teszi. Ha új terekről beszélünk, akkor ez azt is jelenti, hogy az internet segítségével ez az új tér annyira kitágult, hogy máris összehúzódott. Ennek természetes következménye, hogy lehetőleg „itt és most” azt is akarjuk tudni, hogy a chilei földrengés során van-e magyar vagy román állampolgárságú halálos áldozat, illetve milyen következményekkel számolhatunk például a réz árának alakulását illetően a New York-i tőzsdén (Chile az egyik legnagyobb rézelőállító). A cikk megírásának pillanatában ezek voltak a legtöbbet sugárzott hírek (2010 márciusa), de ezek megemlítése óhatatlanul maga után von még egy kitérőt, éspedig a hamis tények közlésének problematikáját. Silvio Berlusconi csupán az egyik médiamogul. És nem csak az ő nevét kapta fel a média, amikor manipulációról, információferdítésről esett szó. Beszéd során nem csak azt kommunikáljuk, amit kimondunk, hanem el is rejtünk, kimondatlanul is hagyunk néhány dolgot (a pragmatikai megközelítést most itt nem tudjuk

124

IMRE ATTILA

részletesebben kifejteni). A kognitív nyelvészet is jól kiaknázza azt a lehetőséget, hogy a metaforák úgy emelik ki bizonyos dolgok tulajdonságait, hogy ezáltal elhallgatnak egyebeket (Imre 2010). A manipuláció, sejtetés a mindennapi élet velejárója, és a jól megfogalmazott költői kérdések, félreinformálás, szemenszedett hazugság vagy a hallgatás mind rejtett emberi célokat szolgál. Steiner felsorolja a legjelentősebb „állomásokat” a nem igaz dolgok közlésével kapcsolatban: Szent Ágoston, Szókratész, Swift, de Nietzsche sem marad ki a sorból. Swift azt állítja, hogy a nem világos állítás, kijelentés, kétértelmű kijelentések támadásként foghatók fel mind a lelkiismeret, mind a ráció ellen (Steiner 1983. 266.). Szent Ágoston (De Mendacio) azt vallja, hogy a hazugság egy nyilvánvalóan igaztalan dolog szándékos kimondása, tehát a hamisságot a nyelv teszi lehetővé, hiszen kimondjuk.2 Steiner nem tartja lehetőnek, hogy egy hamis kijelentést, hazugságot, igaztalan dolgot, hibát/tévedést vagy nem világos dolgot semlegesen tudjunk felhasználni. Szókratész viszont ellentmond Szent Ágostonnak, hiszen szerinte a hamisak erősek és óvatosak, agyafúrtak és meggondoltak azon dolgokkal szemben, amelyekkel hamisak. Sőt, aki szándékosan hamis, előbbre való annál, aki véletlenül vagy meggondolatlanul hazudik. Ezt a mai világ mindenképpen jól szemlélteti, fejtik ki véleményüket a modern kor kritikusai, akik szerint minden elmozdult régi, megszokott (és „jó”-nak tekintett) helyéről. Steiner szerint bele kell nyugodnunk abba, hogy a színigazság és a teljes igazság egy fiktív ideál, amely a törvényszéken és a logikaszemináriumok során hangozhat el. Statisztikailag az igaz kijelentések valószínűleg nagyon alacsony számban fordulnak elő a nyelvhasználat során. A nyelv nem az igazról vagy valósról közöl információt, hanem motivált képeket kommunikálunk, és minden leírás részleges (Steiner 1983. 267.). Nem azt jelentjük ki, ami létezik, hanem ami létezhet, amit meg tudnánk tenni, amit a szem és az emlékezet komponál. Innen már nincs messze Nietzsche, aki kereken kijelentette: a hazugság az isteni és nem az igazság! Mindenképpen szükségünk van hazugságra ahhoz, hogy élni tudjunk, hiszen csak egy világunk van, amely csalárd, kegyetlen, ellentmondásos, hitszegő és abszurd. Ezek után Steiner levonja a következtetést: a félreinformálás, az igazság nem teljes kimondása egy létfontosságú területi vagy megélhetési előnyt jelentett. A természetes kiválasztódás is a feltalálót segítette. Ezek után már csak az maradt hátra, hogy megnézzünk néhány példát, mennyiben igaz az, hogy a fordítás egyben ferdítés is?

Audiomediális szövegek Ortutay (2004) ekképpen nyilatkozik az audiovizuális kultúráról: „...életünk elválaszthatatlan része lett. Mindannyian nézünk televíziót, hallgatunk rádiót, moziba járunk, a média állandóan jelen van mindennapjainkban. Azonban 2

Forrás: St. Augustine On Lying, http://www.newadvent.org/fathers/1312.htm.

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

125

viszonylag kevés szó esik ennek a kultúrának közvetítő eszközéről: a nyelvről. Vagy ha mégis, gyakran csak negatív felhangoktól kísérve, hiszen ha számunkra ismeretlen nyelven beszélő televízió csatornára kapcsolunk, a nyelv a kommunikáció akadályaként jelenik meg.” (76.) Tény, hogy a ma embere a tömegkommunikáció hatása alatt van (Buda Béla is jelezte ezt, l. alább), és annak a négy fő formája közül egyre inkább vezető szerepet játszik az internet használata (együtt a gyakorta megbízhatatlan, rosszul fordított jellegével, de villámgyors előnyével), valamint a tv népszerűsége (vö. az óriási kínálatot a különböző tv-csatornákat illetően, illetve a HDMI típusú „lapos” készülékek népszerűségét). Reiss kategorizációjában négyfajta szöveget találunk (2000. 24–25.). Ezek lehetnek tartalom-, illetve formaorientáltak, meggyőzőek és audiomediálisak, amelyeket azért célszerű elkülönítenünk, merthogy a szöveg meg van írva, hogy el legyen mondva, ilyenkor pedig extralingvisztikai médium is hozzásegít az értelmezéshez. A közönség tehát nem olvassa, hanem hallgatja ezen szövegeket, és a tartalomra koncentrál. Ide tartoznak a sajtónyilatkozatok, kommentárok vagy a hírek. Mi egy sajátos szöveget mutatunk be, amellyel megerősíteni kívánjuk a korábban bemutatott problémákat, nevezetesen azt, hogy a fordítás és kommunikáció elválaszthatatlan, a globalizáció világában szinte másodpercnyi eltolódással juthatunk az információhoz, amely szükségszerűen egyúttal ferdítés is. Reiss figyelmeztet, hogy tiszta szövegtípusok nincsenek, és a hogyan kifejezése éppen olyan jelentőségű, mint a mi kifejezése. Minden hírközlésben elvileg a célközönség a fontos (vö. Vermeer Skopos elmélete 2000), hiszen nekik szólnak a feltételezhetően fontos hírek. Az audiomediális szövegek függnek a nem nyelvi (technikai) médiumoktól, valamint a grafikai, akusztikai és vizuális kifejezési fajtáktól (Reiss 2000. 43.). A rádió és tv-feliratok elsődlegesen ide tartoznak, de a hírek is. A nyelvtan mellett fontossá válik az akusztika és a vizuális segítség is. Általános tendencia, hogy a mondattani rész leegyszerűsített formájú lesz, és a hallgatóra, nézőre és olvasóra (feliratok esetén) gyakorolt hatást kell megőrizni. A Fox News hírcsatornájáról vettünk egy mintát, amely a 2009-es év egyik legnagyobb globális problémáját tárgyalta, éspedig a sertésinfluenzát, amelyet a H1N1 vírus „testesít(ett)” meg. A hírcsatorna élőben közvetített 2009. szeptember 23-án egy szakemberi véleményezést a vírusról, amely a YouTube-on is megjelent.3 A hír lényege röviden az volt, hogy mi a véleménye egy szakembernek a sertésinfluenzát illetően, aki azt válaszolta, hogy ő jobban aggódik a védőoltást illetően, merthogy a sertésinfluenza lényegében egy influenza. A hírcsatorna bemondója ezt nagyon meglepőnek találta, hiszen ő látszólag jól dokumentált volt a sertésinfluenza tüneteit illetően (beszélgetés közben kivetítették a legfontosabb tüneteket és veszélyeket), valamint rákérdezett a szakemberre, hogy ezt komolyan gondolja-e, hiszen előtte három napon keresztül három másik szakem3

Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=9yETFEfi4B4, 2010. február.

126

IMRE ATTILA

ber ennek ellenkezőjét állította. A beszélgetés végén a mi szakemberünk pedig határozottan kijelenti, hogy a saját családtagjainak a védőoltást semmiképpen nem adná be, és véleményét meg is indokolta azzal, hogy ez a védőoltás milyen veszélyeket rejt (pl. nem volt eléggé tesztelve, a mellékhatások súlyossága, amely autizmushoz is vezethet). Egy ilyen fontos hír egy ennyire fontosnak számító hírcsatornától abban az időben, amikor a földkerekség jelentős része ezzel a betegséggel van elfoglalva, számottevő hatást érhet el. De a kommunikációs képletbe mindenképpen bele kell számolnunk a nyelvi akadályt is (l. Ortutay 2004), hiszen ha a világ népességének 20%-a ért is angolul, olyan szinten nem, hogy a hírként közölt információt (nagy sebességgel, szakszavakkal teletűzdelve) megfelelő mértékben megértse. És itt még nem is említettük a „fennmaradó” 80%-ot. Ilyenkor a fordító lesz az a személy, aki elősegíti a kommunikációt, az esetleges ferdítésekkel együtt. Gyakran nincs is tudatában annak, hogy milyen jelentőségű lehet a munkája, hiszen elképzelhető, hogy csak a rutinfeladatát végzi, átlagos bérért, és természetesen átlagos lelkesedéssel. Igen ám, de ha a hírt feliratozzák és az internetre is felkerül (mint a mi hírünk esetében), ennek jelentősége óriási lehet: terjeszthető (vírushoz hasonlóan), többször visszanézhető és elemezhető. Az alábbi táblázatban kiemeltünk néhány olyan példát, amely mindenképpen kommentárra szorul: angol hír → magyar fordítás (felirat)

Megjegyzés

shot → oltás A fordítás hivatalosabban hangzik. they may have → nagy valószínűséggel Az angol may modális ige csupán valószínűségre utal. We’re told ... will release later this A fordítás sokkal biztatóbb és a month → rövidesen közzéteszik közeljövőre utal. Consider calling your physician. →... A fordítás személytelenebb. javasolt kihívni az orvost. fibermyalgia → fibermyalgia A korábbi tünetek magyar megfelelője meg volt adva (l. Melléklet), ez nincs lefordítva, ezáltal szakszerűbbnek és félelmetesebbnek tűnhet. I’ve seen people devastated by A fordítás jóval enyhébb, hiszen az this... → rengeteg embert láttam angol szó jelentése elpusztít, letarol, ilyen szövődményekkel szenvedni tönkretesz stb. ...but you say no... → ön mégis azt Vizuálisan felfokozták a magyar mondja, hogy NEM. szövegben a tagadást, amely az oltás beadására vonatkozik. I think you’re rolling the dice → Az angol metafora a kockavetésre hazárdírozik vonatkozik.

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

127

that’s the other side (+ fejmozdulat) → Idézőjelbe tették a fordítást a a „másik oldalról” fejmozdulat kárpótlására, amely a hírbemondó gesztusa alapján nincs az ő oldalán. now, in fairness... → hogy ne érje a szó Az eredeti szöveg jelentése: Őszintén a ház elejét... szólva. A hír nézése során egyértelműnek tűnik, hogy a bemondó nem a szakember véleményét osztja, és ezáltal manipulálhatja véleményével a nézőket. Azt is érdemes hozzátennünk, hogy a Fox News a rövid telefonos interjú során egymásnak ellentmondó véleményeket idéz, amelyeket a magyar felirat eltakar, és ezeket nincs lehetőség a beszélgetés során fordítani. Egyértelmű következtetést nem vállalhat a hírbemondás: három szakember véleménye egy ellen, de ezen utóbbi említi azt is, hogy az ellenszer higanymennyisége 25 000-szerese az átlagosan elfogadottnak. A magyar feliratozás mindenképpen felhívja a figyelmet a hírre, hiszen színes háttérben fordítják a betegség tüneteit, közeljövőre ígérnek eredményeket és enyhébben fordítanak súlyos szavakat; másfelől az autizmus említése során piros háttérben, fordítás közben magyarázó szöveget toldanak be, amelyben megmagyarázzák az autizmust (l. 3. sz. melléklet). Következtetésképpen elmondhatjuk, hogy a média manipulációjához (hiszen ők szabják meg, hogy milyen híreket játszanak be, kiket szólaltatnak meg és milyen sorrendben) mindenképpen hozzájárul a fordító manipulációja is. Maga a fordító is fontosnak tartotta a hírt, annyira, hogy lefordította, és magyarázatot is fűzött hozzá. Meggyőződésünk, hogy ha magyarra lefordították ezt a hírt, akkor a nagyobb nyelveken is megtörtént ez, tehát a köztudatba eljutott az, hogy bizonytalanság is fűződhet az oltás beadását illetően, és ennek már gazdasági vetületei is vannak. Tömegesen adatták be maguknak a védőoltást az egyetemista fiatalok, és hogy hamarabb részesüljenek az oltásban, sokan közülük országhatárt is átléptek. A gyógyszerkészítők új (?) gazdasági hatalmát az ellentmondásos hírek csak szilárdítják, hisz a veszélyt szimatoló ember ösztönösen védekezni kezd. Persze mindig akad „jobban informált” tábor, amely a másik oldalon található, de ez nem biztos, hogy a tömeghisztériát meg tudja akadályozni. Érdekes azonban megjegyezni, hogy 2010 januárjában az újságírók azt is tudni vélték, hogy a gyógyszergyártók „nyomására” az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megváltoztatta a világméretű járvány definícióját (pandemic definition), és ez kedvező volt a sertésinfluenza elleni védőoltásnak. Természetes tehát, hogy azzal vádolták a WHO vezetőit, hogy szerepeltek a gyógyszergyártók fizetési listáin, és az is elképzelhető, hogy a sertésinfluenza távolról sem olyan vészes, mint azt ígérték. De tény, hogy Dearing cikke (2010. február 5.) nagy sajtóvisszhangot keltett és csalást említenek mögötte. Ezen hírek gyors és globális elterjedését viszont a fordítók gyors munkájának köszönhetjük. Mounin szerint (1967. 120.) a mai fordítás a lexikai, szintaktikai tartalom mellett az egészet kell figyelembe vegye, tehát a környezetet, évszázadot, kul-

128

IMRE ATTILA

túrát, vagy akár az egész civilizációt, amely létrehozta. Az azonnali helyzetre utaló szavak lehetnek ilyenek, az időtényező, pl. a klasszikusok újrafordítása, a mi esetünkben pedig egy világméretűnek tekintett járvánnyal kapcsolatos hírek. Továbbá a tárgyi ismeret, a lokalizáció is ilyen – ez esetenként nehezen ellenőrizhető, de ha a korábban bemutatott hírnek van magyar felirata, akkor az valószínűsíti azt a tényt, hogy magyarul beszélők körében ez a betegség előfordult már. További tényezők pedig a hallgatók (szólások, hasonlatok), a beszélő (drámai, romantikus, megnyugtató), valamint affektív vetületek (kicsinyítő képzők, káromkodás). Ha Breitinger (Critische Dichtkunst) véleményét figyelembe vesszük, miszerint bárkinek, aki igazán fordítani akar, elsősorban hinnie kell abban, amit fordít, akkor elmondhatjuk, hogy a fenti hír magyar fordítója mindenképpen hitt abban, hogy a sertésinfluenza valamilyen formában gondot okoz(hat), illetve már okozott, és nem tekinti a problémát lezártnak. Arra is érdemes felfigyelnünk, hogy az utóbbi két évtizedben mennyire megszaporodni látszanak a problémák: ritmikusan járványok tűnnek fel és el, zavargások keserítik a világbékét óhajtókat, és a jövendőmondók száma is növekvőben van. Tagadhatatlan, hogy az ezzel kapcsolatos hírek jelentős része az AEÁ-beli vagy ilyen érdekeltségű, hiszen innen származik a legtöbb külföldi tudósító. A hírek, híresztelések egy újfajta tömegkommunikációs csatornán keresztül is elérnek hozzánk a kommunikáció és a fordítás segítségével, amelyet a következő részben fejtünk ki.

Fordítás és film(feliratok) Buda Béla abban látja a tömegkommunikációs eszközök elsődleges szerepét, hogy „igen bonyolult és ugyanakkor életszerű közléseket lehet továbbítani nagy távolságra és sok ember számára egyidejűleg”. A sajtó ehhez képest korlátozott, és az egyidejűséget sem tudja biztosítani. „Az életszerű, eleven kommunikáció társadalmi érdeklődést és igényt teremtett”, folytatja Buda Béla, és a filmipar egyfajta tömegkommunikációs eszközzé nőtte ki magát. Ma már nem meglepő, ha egy napon világszerte több millió ember nézi meg ugyanazt a filmet egy időben, és ezek szerepe óriási jelentőségű. Mint Buda (1979) is megfogalmazza: A közvetlen emberi kommunikáció szempontjából a tömegkommunikáció főleg a kommunikáció befogadásának lélektani kérdéseihez járult hozzá, ugyanis a tömegkommunikációs műsorok, közléstartalmak az egyének nagy csoportjai számára azonosak, és ezáltal mint standard ingerkonstellációk vizsgálhatók, bár éppen a műsorfolyamat kontinuitása miatt a pontos hatáselemzés módszertanilag nagyon nehezen vihető végbe.

A tömegkommunikáció politikai jelentősége a világháborúk óta nyilvánvaló, amely ma annyiban árnyaltabb, hogy többfajta politikáról is beszélhetünk: egészségpolitika, környezetpolitika stb. Felfigyeltünk arra, hogy az elmúlt években a különböző politikák mennyire tetten érhetők a hollywoodi produkciókban,

129

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

amelyek a kasszasiker érdekében mindig kiszolgálták a publikumot, vagyis „azt adták, amit kértek”. Az alábbiakban 11 filmcímet sorolunk fel, amelyek (az első kivételével) az elmúlt 15 évben jelentek meg, és többé-kevésbé (témájukat illetően) az emberiség jövőjéről, illetve egészségéről vagy emberközi kapcsolatokról szólnak. Az adatokat a www.opensubtitles.org oldalról gyűjtöttük, és megadtunk egy 70 éves filmet is összehasonlítás végett. Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy igen élénk érdeklődés tapasztalható a feliratok iránt, amelyek minősége gyakran megkérdőjelezhető, de kommunikatív funkciójukat jól ellátják: gyakran letöltik őket, olyan is van, amelyet több ezerszer töltöttek már le, több nyelven. A legtöbb felirat természetesen angolul, spanyolul, oroszul vagy portugálul (Brazília) jelenik meg, de a nyelvet beszélők számát figyelembe véve aránytalanul magas a lengyel, holland, görög, héber vagy román filmfeliratok száma. Erre részben az is magyarázatot ad, hogy például Magyarországon elterjedtek a szinkronfordítások, és alig néznek feliratos filmet eredeti nyelven, míg Romániában éppen eredeti nyelven kedvelik a filmeket nézni, (többnyire angol) felirattal kiegészítve. Ezt jól példázza a táblázatban a magyar és román filmfeliratok aránya. Nem célunk összefüggéseket keresni a film IMDB (Internet Movie Database) értékelése és a feliratok száma meg a megjelenés éve között, de tény, hogy egyre könnyebb jól időzített feliratokat találni egészen újonnan megjelent filmekhez is. Az is igaz, hogy minél régebbi a film, annál kevesebb és nehezebb feliratot találni hozzá, kivéve, ha rendkívül magas a film minősítése. Filmcím Gone with the Wind Waterworld I, Robot The Day After Tomorrow Hitch Thank you for smoking The Secret An Inconvenient Truth Slumdog Millionaire Avatar 2012

Megjelenés éve 1939 1995 2004 2004 2005 2005 2006 2006 2008 2009 2009

IMDB*

Felirat*

Magyar*

Román*

8,2 5,7 7,0 6,3 6,8 7,8 5,3 7,9 8,4 8,5 6,0

162 140 491 343 594 84 65 91 441 188 247

3 2 2 4 5 3 1 1 7 7 5

13 7 18 14 15 5 7 4 31 11 14

* Az adatok 2010. március 13-án érvényesek voltak az opensubtitles.org honlapon.

A fent említett filmek (az első kivételével) kommunikációs szempontból mind jelentősek. A Waterworld, I, Robot, An Inconvenient Truth, The Day After Tomorrow, Avatar és a 2012 a nem is olyan távoli jövőről szólnak. A Waterworld modern korba helyezi a vízözön utáni állapotot; az I, Robot Isaac Asimov nagy hatású sci-fi regényíró futurisztikus elképzelését jeleníti meg, amikor a robotok intelligenciája vetekedik/meghaladja az emberi intelligenciát; az Avatar nemrég

130

IMRE ATTILA

aratott kasszasikert, és bár a Vatikán elítélte a filmet, roppant népszerű lett, holott szörnyű jövőképet fest. Más a helyzet azonban Al Gore filmjével, aki az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltje volt, és a globális felmelegedés okozta aktuális problémákról beszél konkrét tényekkel alátámasztva, dokumentumszerűen, avagy a The Day After Tomorrow, hiszen az az időpont máris itt van (holnapután). A további filmek egyéb (égető) társadalmi problémákat tárnak fel: a Hitch a nemek közti kommunikációs problémákat taglalja, de humorosan; a Thank You For Smoking az emberiség rákos megbetegedéseit boncolgatja, és fanyar iróniával végzi: ha meg is oldjuk az egyik problémát (dohányzás ártalmai), jön a következő (mobiltelefon használatának kockázata); a The Secret mindenféle emberi problémára igyekszik megadni a választ, neves szakemberek bevonásával, elsősorban a lelki gondok leküzdésére koncentrálva; a Slumdog Millionaire élethű képet fest Indiáról, amely az emberi nyomort zolai naturalizmussal mutatja be. Mi arra figyelhetünk fel, hogy úgy tűnik, egyre több film igyekszik „megijeszteni” a földi halandót, hatni rá, hogy „ütött az utolsó óránk”, csakhogy ennek pontos idejét és formáját még nem tudhatjuk. Biztos azonban, hogy az ilyen jellegű filmek villámgyorsan követik a kor aktuális problémáit, és a feliratok, szinkronváltozatok segítségével (is) tömeghisztériáig fajulhatnak. Elvégre a filmekben is gyakran ez történik, gondoljunk csak az Avatarra, a 2012-re, vagy akár a The Day After Tomorrow-ra. Míg az Avatar konkrét időben való elhelyezése nem tűnik valószínűnek, más a helyzet a The Day After Tomorrow vagy a 2012 esetében: az egyik „holnapután” fog bekövetkezni, a másik – a cikk írásának időpontjához képest – két év múlva. Mosolyoghatunk, merthogy nincsenek jövendőmondók abban az értelemben, mint annak idején a görög orákulumok vagy a középkori Nostradamus (akiről, mellesleg, dokumentumfilm is készült). De az idősebb (és vallásosabb) generáció Nostradamus-szerűen folyton figyelmeztet, hogy világunk egyre rosszabb irányba halad, már késő változtatni. Ezen hangokat pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. A filmek feliratai, szinkronjai pedig szinte minden nyelven ontják a fenyegetést, beleértve a nagyon fiatal államnyelveket is, mint például a grúz, szlovén, szlovák, észt vagy makedón.

Következtetések Reiss az extralingvisztikai determinánsokról azt állítja, hogy vannak olyanok, amelyek jelentése attól függ, hogy melyik időszakra/periódusra vonatkoztatjuk, pl. a dinner szó jelenthet „ebéd”-et vagy „vacsorá”-t is (Reiss 2000. 67.). Mi úgy látjuk, hogy a mai kor embere jobban ki van téve a létbizonytalanságnak; minden elmozdulni látszik, semmi sem tűnik stabilnak, és talán sokkal nehezebb megmaradni optimistának, mint máskor. Ez nem csak a gazdasági krízis miatt van így, hanem a tér és idő összezsugorodása azt is eredményezte, hogy könnyebben össze tudjuk vetni korunkat korábbiakkal, és prognózisokat gyártunk mind

KOMMUNIKÁCIÓ A FORDÍTÓ SEGÍTSÉGÉVEL

131

a közeljövőt, mind a távoljövőt illetően. A tömegkommunikáció megszokottá válásával úgy tűnik, hogy elég angolul közölni valamit, máris tömegméretűvé válhat. A mai kor legnépszerűbb kommunikációs csatornái pedig hajlamosabbak a negatív eseményeket, történéseket előtérbe helyezni (gondoljunk a hírsorozatok milyenségére), a fordító pedig ezeket fordítja. Az „itt és most” ugyan problematikusabbnak tűnhet a fordítás miatt, hiszen az üzenet az adótól nem jut közvetlenül a vevőhöz, közbeékelődik a fordító, aki ezt dekódolja és tovább közvetíti, de ez időben nem számottevő; a hírközlő digitális csatornák és az internet ezt sikeresen semlegesítik. Steiner szerint minden fordítás felismeréssel kezdődik, a potenciális ekvivalensek keresésével (1983. 51.), amelyet a kiválasztás követ (mi adaptálja a legjobban a sajátos kontextust), és a kontextus dönti el a jelentést. Mounin is egyetért azzal, hogy bár a fordítás elsősorban és univerzálisan lingvisztikai művelet, sosem kizárólagosan és egyedülien az, hanem inkább a nyelvészet és pragmatika kapcsolatáról beszélhetünk (1967. 61.). A H1N1 hírértéke elég ahhoz, hogy egyáltalán lefordítsuk, és adott kontextusban mind a chilei katasztrófa, mind a Hawaii-jal kapcsolatos tragédia világméreteket öltött, részben az angol nyelvnek is köszönhetően. I. A. Richards 1943-ban azt jósolta, hogy az angol nyelv a föld számtalan helyén a legelérhetőbb nyelv lesz, legyen az ilyen vagy olyan angol (Steiner 1983. 566.). Állítása azóta beigazolódott: annyira nemzetközi lett az angol, mint egyik másik nyelv sem, amelyhez mind a politika, mind a gazdaság jelentős impulzust adott. Steiner azonban azt is hozzáteszi, hogy az univerzalitás okai nyelvészetiek is: afrikai, ázsiai vagy latin-amerikai beszélők szerint a legkönnyebb második nyelv, hiszen a konkurenseihez képest kevesebb a fonetikai, grammatikai és lexikai elem (összevetve a kínai, orosz, spanyol, német vagy francia nyelvvel). És ezzel az angol nyelvvizsgára készülődőket leszámítva alighanem mindenki egyetért. A legtöbb fordítás pedig angol nyelvről/nyelvre történik, vagy az angol nyelv közvetítésével. Itt említjük meg az Európai Uniót is, mint különböző nyelveket használó nemzetek közösségét. Bár a teljes egyenrangúság elvét fokozottan igyekeznek betartani, csak hivatásos fordítók és tolmácsok seregével tud megfelelően működni. „Az Unió intézményeiben működő nyelvi szolgálatoknak az a feladatuk, hogy támogassák és erősítsék a többnyelvű kommunikációt az Európai Unióban”, idézzük Jancsi Beátát (2009). A Fordítási Főigazgatóság (DGT) a világ legnagyobb nyelvi szolgálata, és 1958-ban, amikor (...) megkezdte munkáját, fordítói szolgálata négy nyelvvel működött (az angol nem szerepelt ezek között), az alkalmazottak száma pedig 25 volt. [...] A DGT a kezdetekhez képest mára százszoros kapacitást ért el, mind az alkalmazottak, mind a lefordított oldalak tekintetében. 2008-ban a lefordított oldalak mennyisége meghaladta az 1 800 000-et, ez a mennyiség az előrejelzések szerint évi 5%-kal tovább fog nőni. Az Európai Uniónak jelenleg 23 hivatalos nyelve van. Ez a nyelvi kombinációk számát 506-ra növeli. (Jancsi 2009)

Ez még kiegészül az internetoldalak fordításával is, amely meghatványozta a kommunikációs csatornák használatát is. Jancsi Beáta szerint az Európa-szerver

132

IMRE ATTILA

több millió lapján naponta félmillió látogatót regisztrálnak. Ez viszont azt eredményezte, hogy több nyelv rengeteg szava röpköd körülöttünk. Bár elsősorban angol nyelvi hatás, és az is igaz, hogy az angol nyelv képlékenysége, rugalmassága megengedi, hogy gyakorlatilag bármely szó beépüljön az aktív nyelvhasználatba, ha szükséges valamilyen oknál fogva, gyakorlatilag bármely nyelvből, csak legyen latin betűs írásmódja. Az online szótárak rögtön csatolják is hozzá a magyarázatokat. Ezt a megnövekedett információ- és szóhalmazt hivatottak a fordítói környezetek kezelni. Ezek lényege, hogy fordítói memóriával és terminológiai adatbázis-kezelési lehetőséggel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy egy lefordított szöveget el tudnak menteni, és a következő szöveg fordítása során jelzik, ha a szövegrész vagy szó már volt fordítva, és variánsokat is képes megadni, ha egy szó már többféleképpen volt fordítva. Ezek a fordítási szövegkörnyezetek (fizetéses vagy ingyenes, mely utóbbira jó példa az Omega T, amely jól használható mind Microsoft Windows, mind Linux környezetben, bár kevésbé professzionális) hathatós segítséget nyújthatnak hatalmas szövegek tárolásához és új terminusok egységesítéséhez, ha következetesen lehet(ne) ezeket alkalmazni. Kételyünk ezeket a fordítási környezeteket illetően csak annyi, hogy ahány cég használja ezeket a fordítói környezeteket, elvileg annyi fordítási variánst feltételezhetünk „házon belül”. Az már nehezen hihető, hogy konkurens vállalkozások ezeket az adatbázisokat közvitára bocsátanák vagy egységesíteni igyekeznének. A fordító adott szóra, mondatra való fordítása pedig legtöbbször szubjektív (leszámítva a hivatalos intézményneveket, földrajzi neveket). Olyan híreket is lehet hallani, hogy a Google Translator (Google Chrome Web, vö. Boulton 2010) ingyenes internetes fordítói szolgáltatás, amely nagyon kezdetlegesen fordít, hamarosan „emberére akad”, és létezik éppen magyar érdekeltségű fordítószolgáltatás is, amely állítása szerint két éven belül ezt lekörözi, sőt lassan kiiktatja a fordítókat, és több tíz főbb nyelven tesz majd lehetővé fordítói szolgáltatást, bármely nyelvpár esetében. Ez már a Bábel újjáépítése lenne egy új virtuális térben (vö. fülbe illeszthető készülékek a sci-fi filmekben, amely a világ bármely nyelvéről képesek fordítani és visszafordítani), de a szakemberek szerint ez mindenképpen még utópisztikus gondolkodásról árulkodik, és még hosszú ideig lesz szükség fordítókra, mint a kommunikáció fontos láncszemére, elvégre „A fordítás nem más, mint maga az emberi kommunikáció” (George Steiner).

ZSIGMOND ISTVÁN

ÚJ MÉDIA ÉS PEDAGÓGIA: AZ OKTATÁS KIHÍVÁSAI

Paradigmaváltások: az internet szerepe Az internetre kezdetben információforrásként tekintettünk, ma már jóval több annál. Az egyirányú kommunikációs lehetőségekre utaló „olvasott Web” elképzelést a szociális hálózatokra épülő szolgáltatások, és részben az interaktív felületek következtében az „írott-olvasott Web” felfogás helyettesítette, amelyet már web kettő pont nulla névvel jelölünk.1 A web kettő pont nulla egy interakcióval és tartalommegosztással jellemezhető jelenség- és szolgáltatás-együttes. Az internethasználók fogyasztókból a web 2.0-ás lehetőségekkel szolgáltatókká váltak. Akár információforrásként, akár interaktív felületként tekintünk az internetre, számos területen okozott forradalmi változást. A legtöbb ilyen területre érvényes, hogy egyes problémák megoldódni látszanak, és helyettük mások merülnek fel. Tekintsünk át néhányat ezek közül. A reklámszakemberek számára kulcsfontosságú probléma a pontos pozicionálás, hogy csakis az érdeklődőkhöz, illetve a potenciális vásárlókhoz jussanak el reklámjaik. Ha túl sok reklámmal árasztanak el olyan személyeket, akik nem érdekeltek a reklámozott termék vásárlásában, egyre inkább el fogják utasítani vagy kerülni a reklámokat (Sas 2006). Az internetes technológiák a reklámok meglehetősen precíz pozicionálását teszik lehetővé. A reklámszakma egy másik meghatározó problémája az, hogy a hagyományos reklámfelületek (tv, rádió, óriásplakátok, írott sajtó) meglehetősen költségesek. Az internetes reklámfelületek ugyanakkor sokkal olcsóbbak. Az internet mint reklámfelület egyik fontos előnye – többek között –, hogy e két problémás kérdés kezelését jelentősen megkönnyíti. Az internetes felületek lehetővé tették ugyanakkor vírusreklámok terjedését; az ilyen reklámok készítése immár szinte önálló ágazattá nőtte ki magát a reklám műfajában. A pozicionálhatóság, költségesség kérdéseinek újszerű megközelítése, valamint a vírusreklámok stratégiai felhasználásán kívül az online reklámok számos más vonatkozásban eltérnek a hagyományos reklámoktól, ezért tulajdonképpen szemléletmódváltásról beszélhetünk ezen a téren. 1

A web 2.0 (vagy webkettő) kifejezés olyan internetes szolgáltatások gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek, azaz a felhasználók közösen készítik a tartalmat vagy megosztják egymás információit.

134

ZSIGMOND ISTVÁN

A közkapcsolati tevékenységek és eszközök tárát is kibővítette az internet, és ezen belül a webkettős eszközök. A szociális hálók, valamint az online fórumokon megjelenő véleményvezérek lehetőséget adnak a fogyasztók kezébe, hogy befolyásolják egy termék vagy márka imázsát. Ez néha váratlanul érinti a szervezeteket (l. az United Airlines esete)2. A szociális média ugyanakkor lehetővé teszi különböző gerilla-marketing technikák online alkalmazását; például online eszközökkel is generálható olyan szóbeszéd, amely pozitívan befolyásolja egy szervezet vagy termék imázsát (McNaughton 2008). Annyira forradalmi változásokról van szó, hogy egyes közkapcsolati szakemberek Pr 2.0 jelzővel illetik az új szemléletmódú közkapcsolati tevékenységeket. Az online környezet megjelenése jelentős változásokat eredményezett az írott sajtó területén is. A nyomtatott sajtótól eltérően az elektronikus újságírás számos új problémát vet fel, mint pl. az interaktivitás és a személyre szabott tartalom kérdése, a reklámozás problémája. A jelenkori információdömpingben az újságírás hagyományos információgyűjtő és -közlő feladata átalakul az információ szociális áramlásának és a közkérdések megvitatásának irányítói szerepévé (Bardoel 1996). A továbbiakban arra szeretnék rámutatni, hogy az információs és kommunikációs technológiákon alapuló új média (mint az internet és mobiltelefonok) megjelenése az oktatási gyakorlatot is jelentősen megváltoztathatja.

Oktatás és új média Az oktatásban az új média viszonylag lassan érezteti hatását. Egy meglehetősen konzervatív területről van szó, mely esetében a változások, bár egyelőre nem annyira látványosak, mint az előzőekben felsorolt területeken, egyre inkább megmutatkoznak. Nem csupán az olyan eszközhasználatban való változásokról van szó, amelyek – a kép- és hangrögzítő eszközök megjelenéséhez hasonlóan – lehetővé teszik a több érzékszervet igénybe vevő (ezért hatékonyabb) tanítást és tanulást. Az új médiaformák hosszú távon az oktatási tevékenység reformjellegű változását idézheti elő.

Az oktatás tartalma: ismeretek és kompetenciák Az iskolai oktatás (beleértve a felsőoktatás) egyik alapvető problémája az ismeretek, illetve kompetenciák átadása közötti optimális egyensúly megtalálása. A kompetenciák kialakítása az ismeretek birtoklásán túl ezek alkalmazási képességét is feltételezik. Amennyiben nem tanuljuk meg például alkalmazni a logaritmusszámítást a banki kamatok összehasonlítására, akkor ez a tudásunk lappangó tudás marad, amelyet nem tudunk a gyakorlatban felhasználni. 2

Forrás: http://socialmediatoday.com/SMC/109126.

ÚJ MÉDIA ÉS PEDAGÓGIA: AZ OKTATÁS KIHÍVÁSAI

135

A kompetenciaközpontú oktatás elméletére vonatkozóan a modern pedagógia – összhangban a legújabb pszichológiai kutatási eredményekkel – három tudáselemet különböztet meg: deklaratív tudás (tudni, mit), procedurális tudást (tudni, hogyan) és kondicionális tudást (tudni, mikor és miért alkalmazzuk a deklaratív és procedurális tudáselemeket). Amennyiben nem vagy csak részben sajátítjuk el a deklaratív tudáselemek mellett a procedurális és kondicionális ismereteket, tudásunk lappangó marad, ami elvezet a transzferproblémához: képtelenek leszünk felhasználni az elsajátított ismereteket új, valós problémamegoldási helyzetekben. A hagyományos oktatás elsősorban a deklaratív tudáselemek átadására összpontosít. Ezt ez idáig részben indokolta az információforrások szűkös elérhetősége. A közelmúltban még nehéz volt elérni a fontosabb könyveket, írott segédanyagokat.3 Az internet elterjedésével az elektronikus könyvek, ismertetőanyagok, valamint a tudományos adatbázisok egyre szélesebb körű hozzáférhetősége indokolatlanná teszi az információátadó jellegű, sokszor diktálás formáját öltő előadások tartását. A tanulni vágyók számtalan forrásból juthatnak igen változatos információkhoz. A nagyobb egyetemek honlapjain, illetve egyéb tudományos ismeretterjesztő oldalakon már egy-egy tudományterület legjelesebb képviselőitől szerezhetnek ismereteket a hallgatók. A deklaratív tudás megszerzéséhez szükséges információforrások elterjedésével ezért célszerű, hogy az oktatás sokkal inkább ezen információk értelmezésére és felhasználásának gyakorlására összpontosítson. A deklaratív ismeretek felsorolásának szükségtelenné válása révén felszabadult idő a procedurális és kondicionális ismeretek átadására fordítható. Ezzel előkészíthető az ismeretek alkalmazása, végső soron hatékonyabbá tehető az oktatás. Ez maga után vonja a tantervek átgondolásának kérdését is olyanképpen, hogy a gyakorlati jellegű oktatás és az ismeretek alkalmazására vonatkozó feladatok legalább akkora hangsúlyt kapjanak az órai tevékenységben, mint az elméleti ismeretek átadása. Amennyiben a diákok érzékelik, hogy az elsajátított ismeretek és képességek (rövidebben: kompetenciák) segítségével hatékonyabban oldhatják meg a valós életben előforduló problémákat, értelmesebbnek látják az iskolai oktatást, és motiváltabbak lehetnek a tanulásra. Az ilyen irányú kutatások eredményei ígéretesek (Bruer 1994). Természetesen itt nincsen szó a deklaratív ismeretek átadásának megszűnéséről. Az online oktatási és tanulási módszerek hatékonyabbá tehetik a hagyományos szemtől-szembe módszereket, és lehetőséget adnak a hagyományos oktatási módszerek némely hiányosságának csökkentésére. Az online eszközök nem helyettesítik a hagyományos oktatási módszereket, hanem kiegészítik azt (Bach–Haynes et alii 2007). Látható, hogy az új média által nyújtott kiterjedt tudásadatbázis, valamint ennek hatékony rendszerezése és kereshetővé tétele igen jelentős változást ered3

1998-ban az Országos Széchényi Könyvtár előtt vizsgaidőszakban még hosszú sorokban vártak órákat az egyetemi hallgatók, hogy egy-egy ritkább könyvhöz hozzájussanak.

136

ZSIGMOND ISTVÁN

ményezhet az oktatás tartalmára és hatékonyságára vonatkozóan. A lehetséges változások azonban itt nem állnak meg: az új média hatására ugyanis az oktatás formájában is gyökeres változások várhatók.

Az oktatás formája: frontális vagy interaktív Az ismeret- és kompetenciaközpontú oktatás, mint az oktatás tartalmi vonatkozása, bizonyos mértékben összefügg az oktatás módszertani vagy formai kérdéseivel is. Az egyik ezek közül a frontális vagy interaktív módszerek használata. Az oktatáskutatók régóta hangsúlyozzák az interaktív módszerek jelentőségét, ahol a diák is aktív részt vállal az oktatásban, az egyirányú információközvetítéssel szemben. Természetesen egy bizonyos fokú interakció szinte minden oktatási tevékenységben előfordul, és a pedagógustársadalom el is ismeri ennek fontosságát. Mégis a kutatási eredmények szerint az interaktív tevékenységek igen kevés arányban fordulnak elő az oktatási gyakorlatban. A pedagógusok szerint ennek legfőbb oka az időhiány. Az interaktív tevékenységek minden formája időigényes, így kevés idő jut az információk átadására (amely a deklaratív tudáselemek kialakításához szükséges). A pedagógusok ezért vonakodnak az interaktív eljárások használatától. Az elérhető elektronikus információk mennyiségének ugrásszerű növekedése ugyanakkor egyre inkább indokolatlanná teszik az információátadásra való összpontosítást, következésképpen a frontális oktatási módszereket. A kompetenciaalapú oktatáshoz szükséges a procedurális és kondicionális ismeretek elsajátítását segítő módszerek használata. Ezek elsősorban az interaktív és a gyakorlati oktatási módszerek segítségével lehetségesek. Az interaktív oktatási módszerek között kiemelkedő helyet foglalnak el a kiscsoportos munkán alapuló kooperatív módszerek. Az oktatás tömegessé válása is egyre indokoltabbá teszi a kiscsoportos módszerek használatát. A felsőoktatási intézmények általában 20–30 fős csoportokba osztják be a diákjaikat szemináriumi foglalkozásokra, azonban ekkora csoporttal nem lehet hosszú és eredményes beszélgetést folytatni. Ilyen esetekben a kisebb, 4-5 fős csoportokra való leosztás indokolt. Ahhoz viszont, hogy ezek a kiscsoportos tevékenységek hatékonyak legyenek, az szükséges, hogy a diákok felkészültek legyenek. Az egyes csoporttagok például szerepet kaphatnak, hogy mit olvassanak el, és ezt megbeszélhetik egymás között. Az online információforrások szerepe nyilvánvaló, mivel a diákoknak kitűnő lehetőségeik vannak az előzetes tájékozódásra: webcímeket adhatunk nekik, videókat vagy könyveket tölthetünk fel, emlékeztetőket állíthatunk be. Egyes kutatási eredmények szerint ezek az eszközök hatékonyabbá teszik a szemtől szemben oktatási módszereket (Bach–Haynes et alii 2007). Mindennapi tevékenységeink során csoportban vagy egy csapat tagjaként dolgozunk, ezért a csoportmunkán alapuló iskolai tevékenységek sokkal inkább

ÚJ MÉDIA ÉS PEDAGÓGIA: AZ OKTATÁS KIHÍVÁSAI

137

hasonlítanak a valós élethelyzetekhez, és fejlesztik a csapatban való munkához szükséges készségeket. Ismét észrevehető, hogy az internet használatával a tanár szerepe nem válik fölöslegessé, hanem változik. A frontális, ismeretátadó, okító jellegű oktatás helyett a tanár szerepe inkább segítővé, vezetővé válik, amely elősegíti, ösztönzi a diák tanulási folyamatát, a kritikai gondolkodáshoz szükséges készségek kialakítására fektetve a hangsúlyt (Eagleton–Dobler 2007; Gee 2010; Zsigmond 2014). Az információs társadalomban nem annyira az információkhoz való hozzáférés a feladat, hanem ezek hitelességének, a forrás minőségének megítélése, valamint hogy milyen mértékben használhatóak fel ezek a személyes érdeklődés és törekvések függvényében (Selinger 2001). A kutatások eredményei szerint az interaktív módszerek hatékonyabbak, és a tanulókra motiváló hatással bírnak; következésképpen várható, hogy az új média hatására az oktatás interaktívabbá és hatékonyabbá válik. Fontos kérdés marad, hogy miként lehet motiválni a tanulókat a deklaratív információk elsajátításához szükséges tevékenységek végzésére (online előadások tekintése, releváns információk megkeresése stb.). Ez többnyire pedagógiai probléma, amelynek megoldására az IKT-eszközök is lehetőséget nyújtanak.

Egy szemléletes példa: a Khanakademy-projekt Az oktató videók segítségével elsősorban deklaratív tudást adhatunk át és procedúrákat mutathatunk be; utóbbiak gyakorlására már szoftverre van szükség. Egy elektronikus oktatási felületen ezért a videókat szoftverek egészítik ki. Jó példa erre a Khanakedemy4-projekt. Salman Khan, a kezdeményezés ötletgazdájának adott tanári visszajelzésekből kitűnik, hogy az oktató videók segítségével a tanárok valóban időt takarítanak meg. Nem kell elmondaniuk azt, amit valaki egy videóban már profi módon előadott, majd házi feladatot adjanak; ehelyett a videót adják fel házi feladatnak. A diákok többször megnézhetik ezeket a segédanyagokat, saját ritmusukban. Ami pedig korábban házi feladat volt – ami rendszeresen az órai gyakorlatok elvégzése más, hasonló tartalmú feladatokkal, a procedurális tudás elsajátítása érdekében –, az most órai feladattá válik. A frontális oktatás átalakul interaktív oktatássá, ugyanis az otthon elsajátított anyagot az iskolában mélyítik el. A diákoknak nem kell „természetellenes” csendben ülniük napi 5–6 órát – a továbbképzések tanulságai szerint erre maguk a tanárok sem képesek. Kitűnő példája ez annak, hogy az új média segítségével miként alakul tartalmilag és módszertanilag az oktatás, és miként válik kompetenciaközpontúvá. Bill Gates, a Microsoft alapítója, aki maga is egyre többet tesz az oktatás hatékonyabbá tétele érdekében, mondta a Khanakademy-projektre: „Azt hiszem, megpillantottuk az oktatás jövőjét”.5 4 5

Forrás: www.khanakademy.org. Forrás: http://www.ted.com/talks/salman_khan_let_s_use_video_to_reinvent_education.html.

138

ZSIGMOND ISTVÁN

Internetalapú oktatási eszközök Az egyik legfontosabb lehetőség, amelyet az internet az oktatás számára (is) kínál, a médiamegosztás. A Youtube-nak külön oktatóknak szóló oldala van (Teachertube), és egyre több felsőoktatási intézmény is tesz közzé előadásokat honlapján. Az olyan tudománynépszerűsítő oldalak, mint a TED6 vagy a mindentudás egyetemének honlapja,7 egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A prezentációk közzététele és ezek használata is egyre népszerűbb a tanulni vágyók körében. A legnépszerűbb oldal, amelyik erre szakosodott, a Slideshare. A prezentációkból viszonylag könnyen kapunk rövid, áttekintő információkat egy területről, amelyek alapján tovább kutakodhatunk, illetve felvehetjük a kapcsolatot a prezentáció készítőivel. Egyre több felsőoktatási intézmény vezet be olyan szoftvereket, amelyek elősegítik az oktatás résztvevői közötti kommunikációt és együttműködést. Magyarországon a legelterjedtebb a CooSpace rendszer; segítségével egy tantárgy oktatói hirdetőfelületeket, illetve fórumokat hozhatnak létre, határidős feladatokat írhatnak ki, amelyek megoldását a hallgatók csatolt dokumentumként küldik be ugyancsak a CooSpace felületén, szóbeli visszajelzést, verbális és jegyes minősítést adhatnak a hallgatóknak, dokumentumokat oszthatnak meg velük és tesztelhetik tudásukat (pl. feleletválasztós kérdésekkel). Egy kiegészítő modul, a CooSpaceXtra segítségével az oktatók és diákok más intézményekkel is együttműködhetnek, amelyek ezt a rendszert használják. Vannak szélesebb körnek szánt, nyílt forráskódú virtuális kooperációs rendszerek, mint pl. a Moodle, amelyeket bármely intézmény átvehet, ha a modern szociális-konstrukcionista pedagógia alapelveit szeretné alkalmazni egy hatékonyabb közösségi tanulás megvalósítása érdekében. Ezek a platformok jelentősen megkönnyítik a diákok és tanárok közötti kommunikációt; mivel sok olyan információt, amelyeket eddig az oktatók az osztálytermi tevékenységek során adtak át, most már a virtuális kooperációs felületeken is közvetíthetnek, jelentős idő szabadul fel az osztályban, amely más tevékenységekre használható. Az oktatási területek közötti kapcsolatok, összefüggések kialakítására is számos elektronikus (online és offline) eszköz létezik. A Google Lit Trips8 segítségével térképen követhetjük nyomon könyvek, irodalmi művek eseményeit. Hasonló térképalkalmazás a Frappr.

6 7 8

Forrás: www.ted.com. Forrás: www.mindentudas.hu. Forrás: www.googlelittrips.org.

ÚJ MÉDIA ÉS PEDAGÓGIA: AZ OKTATÁS KIHÍVÁSAI

139

A konnektivizmus A web 2.0 és a hálózatelméletek szemléletének pedagógiában történő alkalmazása következtében egy új, úgynevezett konnektivista tanuláselmélet van megszületőben, rámutatva, hogy a technológiai változások mögött jelentős szemléletmódbeli változás is van. Az első szakmai publikáció, amely meghatározta a fogalmat és felvázolta az új paradigmát, 2004-ben született (Siemens 2004). Kulcsár (2010) szerint a konnektivizmus a tudásszervezés új paradigmája, mely alapján kompetenciánkat kapcsolatok felépítésével szerezzük. A Web 2.0 korábban elképzelhetetlen közösségi együttlétet, tudásmegosztást és együttműködést tesz lehetővé. Bár a konnektivizmus elsősorban a hálózati tanulásra mint személyközi tevékenységre fókuszál – és az internetre mint szükséges segédeszközre tekint –, a hálózati tanulásnak van egy intraperszonális szintje is. A tanulás a tények, élmények és ismeretek közötti hálózatok kialakítása, és minden tudás leírható hálózatként. A különböző területek közötti kapcsolatok feltárása, az ezekre való összpontosítás serkenti a kreatív gondolkodást, és olyan alapvető készségnek számít, amely elmélyült ismeretekre utal. A szakértők és kezdők összehasonlítására vonatkozó kutatások például – amelyek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az oktatási tananyagok kidolgozásában (ld. Bruer 1994; Zsigmond 2003) – rámutattak, hogy egy terület szakértői nemcsak többet tudnak, hanem másképp szervezik értelmes egységekké az adott terület információit. Ennek megfelelően hatékonyabbá válhat az oktatás, ha a diákok által – megfelelő feladatok ösztönzése révén – elsajátított deklaratív ismeretek közötti összefüggések észrevételére, ezek rendszerezésére összpontosítanának a pedagógusok. A deklaratív tudáselemek átadására fordított idő csökkentésével – amit az új média lehetővé tesz – ez egyre inkább megvalósíthatóvá válik.

HORIZONTOK – HATÁROK

BÍRÓ BÉLA

A SPATIAL TURN ÉS A KÖLCSÖNÖSSÉG

1. Tér, kölcsönösség, médium A kölcsönösség mint a kétirányú oda-vissza mozgás csak a térben lehetséges. Időben ismételhetünk ugyan dolgokat, de soha nem térhetünk vissza ugyanoda. A tér és az idő azonban elválaszthatatlanok egymástól, egyelőre tisztázatlan, hogyan, de bizonyosra vehető: szervesen összetartoznak. A térbeli visszatérés – éppen az idő irreverzibilitása miatt – csak időben lehetséges. Utóbbi azonban a térbeli létezőket is módosítja, s a módosulások magán a téren is nyomokat hagynak, a tér mintegy foglyul ejti az időt. A kölcsönösség azonban a társadalmi lét alapja is. A nyelv és az általa lehetővé vált dialógus az emberi kommunikáció, s ez által az aktív együttlét alapformája. A társadalmiság a kölcsönösség kitüntetett közege (Fabio 2005). Az együttműködés és az ezt megalapozó kommunikáció nem csak egymás alapértékeinek kölcsönös elismerését feltételezi, de a kommunikációban részt vevő felek elvi egyenlőségét is. Az egyirányú kommunikáció a kommunikáció alapvető funkcióját, az együttműködés megalapozását teszi lehetetlenné. Az együttműködés nyelvi formája a dialógus, mely a maga részéről csakis a tér- és az időbeli együttlét, illetve a kontextusra vonatkozó alapvető vélekedések azonossága alapján valósulhat meg. Természetesen mindkettő csak relatív lehet. A – legtágabban értelmezett – dialógusra csak valamely médium közegében és közvetítésével kerülhet sor. Ezért a médiumoknak a társadalmi létezés megalapozásában is meghatározó szerepük van. Ezt az állítást Mc Luhan médiumelmélete explicit módon is kimondja. Az elmélet alaptételeit K. Sachs-Hombach és J. R. J. Schirra (2009. 404–405.) így formalizálja: a) Az önmegértés az egyes érzékek egymáshoz való viszonyán alapszik. b) Az önmegértés a társadalmi változások alapja. c) A médiatechnika olyan érzékelési protézis szerepét játssza, mely masszívan visszahat az egyes érzékek egymáshoz való viszonyára. Az alaptételekből evidensen következik: 1. A médiatechnológia önmegértésünk alapjává válhat. 2. S ezzel a médiatechnika fejlődése a társadalmi változások egyik lényeges okává lép elő. Ezeket az állításokat Mc Luhan médiumtipológiája is megalapozza. Az elsőrendű médiumok esetében a szerző szerint nincsen szükség technikai eszközökre. Az elsőrendű médium legtisztább formája a már említett dialógus, a face to

144

BÍRÓ BÉLA

face kommunikáció, melyben az adó és a vevő egyaránt emberi szubjektum. A tulajdonképpeni értelemben vett médium pedig a fogalmi nyelv. A másodrendű médiumok esetében az adó műszaki eszközöket vesz igénybe (jobbára sokszorosítási technikákat), a vevő azonban továbbra is egy szubjektum. Ezek legtisztább megnyilvánulási formája a sajtó és a könyvkiadás. A tulajdonképpeni médium itt már az írás. A harmadrendű médiumok esetében már a vevő is műszaki eszközöket vesz igénybe. Az utóbbiak jellegzetes formái a telefon, rádió, tévé, internet. A tulajdonképpeni médium a látvány, de ez az összes korábbi médiumot, a beszédet, a hangzást, az írott szöveget magába olvasztja. Ha a három alapvető médiumtípust a kölcsönösség vonatkozásában vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a történeti változások körkörös, a kölcsönösségtől a kölcsönösségig vezető pályán zajlanak. Az elsőrendű médiumok a kölcsönösség természetes közegei, a másodrendűek kizárják a kölcsönösséget (s ezzel a modernitás egyoldalú – diktatórikus vagy a manipuláció különböző formáira alapozott – hatalmi struktúráit favorizálják), a harmadrendűek visszaállítják, s a modernitás tipikus alá-fölé rendeléses viszonyait a komplementaritás jóval kiegyensúlyozottabb struktúráival helyettesítik. Az interaktív rádió- és tévéadások és főként az internet a térbeli (implicite az időbeli) távolság eltüntetésével mintegy viszszaállítják a közvetlen dialógus (s ezzel az eredendő kölcsönösség) lehetőségét.

2. A spatial turn Korántsem lehet tehát véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben a tértelenítés, a határok légiesítése, a távolságok relativizálódása, összefoglaló nevén a globalizáció – paradox módon – a térbeliség felértékelődéséhez vezetett. A szociális terek – legalábbis alaptendenciáikban – mintha ismét a csere, az együttműködés, a dialógus médiumaivá alakulnának. Az ellentétes irányú folyamatok (főként a sokak által kifogásolt, neoliberális dominanciatörekvések) dacára is. A transznacionális terek kialakulása az idő és a történelem tériesítésének formáját öltik. Létrejön az, amit az angolszász irodalom thirdplace gyanánt emleget. A térbeli határok eltűnése, a tértelenítés – ismét csak paradox módon – a kultúrák többidejűségének, s ezzel az úgynevezett „civilizálás” arroganciájának evidenciáját is átláthatóvá tette. A civilizáció tűzzel-vassal való terjesztésének legitimitásába vetett univerzalista hitet egyre inkább a kultúrák közti dialógus relativista igénye váltja fel. A tér a szövegek és a képi struktúrák értelmezésének vonatkozásában is meghatározó kontextus gyanánt rögzült. Ez a tény annál is jelentősebb, mivel korunk két legfontosabb médiuma, a tévé és az internet alapvetően látványmédium. S ekként, önmagukban is, a szó válságának és a kép felértékelődésének szimptómái. Mitchell A képtudomány négy alapfogalma című tanulmányában (2009. 319–328.) a képi fordulat (pictorial turn) fogalmát, a kép és az imázs (pic-

A SPATIAL TURN ÉS A KÖLCSÖNÖSSÉG

145

ture-image) fogalmait, a képekben megjelenő kép (metakép) és a biókép (azaz a klón) fogalmait különbözteti meg, s ezeknek a posztmodern világkép artikulációja szempontjából meghatározó jelentőséget tulajdonít. Ez a tény sok szempontból evidencia. Nyilvánvaló, hogy a látványkontextusnak a szövegértelmezésben való felértékelődése az elmúlt évtizedek során folyamatosan erősödött. A képtudomány alapfogalmainak kimunkálása a kép és a fogalmi nyelv kapcsolatát is a vizsgálódások előterébe vonta. Sokan vélekedtek úgy, hogy a megértés folyamatában a képiségnek van meghatározó szerepe. Ez a hipotézis azonban a legújabb vizsgálódások fényében egyoldalúnak bizonyult. Sachs-Hombach és Schirra – fentebb már hivatkozott – írásukban a nyelv és a kép kölcsönösségének gondolata mellett kötelezték el magukat. A kép és a fogalom egymást kölcsönösen feltételezik és értelmezik (2009. 421–423.). A spatial turn ebben az értelemben a lingvistic turn szerves folytatása, azaz kiegészítése, és nem valamiféle kizárólagosságra törő alternatívája. A legradikálisabb szemléletváltást mindazonáltal az agykutatás legújabb eredményei jelentették (Singer 2002), melyek fényében a „minket körülvevő tér” az emberi cselekvés dinamikája – más szóval: az agy mozgató, vizuális és tükörneuronjainak összjátéka – által létrehozott konstrukciónak bizonyul. Nyilvánvaló azonban, hogy az alapelvek, melyek a térkonstrukciót lehetővé teszik, csakis magának a „nem-konstruált” természeti világnak a szerkezetéből fakadhatnak, amennyiben maga az alternatív „valóságokat” megteremtő agy is ennek a „tudatunktól független” és érzékeink számára is csak szelektíven hozzáférhető „valóságnak” a terméke. A lényegi vonatkozásokban tehát a térkonstrukcióknak maguknak is e szerkezetet kell reprodukálniuk. Amit az is jelez, hogy „életvilágunkban” egészen jól elboldogulunk velük. A „reprodukció” nyilván nem egy-az-egyben hitelességű leképezés, inkább a művészet világaihoz hasonló alternatív valóságnak, „szimbolikus” térábrázolásnak tűnik, mely csupán a közvetlen (azaz alapvetően antropo- és szociomorf) környezet vonatkozásában jelenthet megfelelést. A világ mint transzcendens egész aspektusában az elme jelentékeny, de – az ismert és ismeretlen természeti törvények feltételezhető kényszerei miatt – továbbra is csak szigorú korlátok közt érvényesíthető, alkotói szabadsággal bír. A konstruáltságból tehát korántsem az következik, hogy a „valóság” megismerhetetlen, csak az, hogy mélyebb, de mindig viszonylagos megismeréséhez a valóságkonstrukciók biológiai alapjainak („zsigeri ideológiáinknak”) a felderítésére lenne szükség. Világainkból ugyanis nem léphetünk ki. De nem is kell föltétlenül. A konstrukció – épp mimetikus vonásai miatt – maga bővelkedhet beszédes látszatokban. Elménk – a jelek szerint – úgy „hamisítja meg” a valóságot, hogy fennmaradásunk esélyeit optimalizálhassa, és nagyon úgy tűnik, a teljes valóság valamiféle „ismeretében” konstruál. Azért „folyamodik” trükkös megoldásokhoz is, hogy a számunkra közvetlenül hozzáférhetetlen nem konstruált valósághoz való

146

BÍRÓ BÉLA

(statisztikailag) jobb alkalmazkodást elősegítse. Azaz a mindig szubjektív „igaz” a biológiában is előbbvaló a „magánvalónak” vélt „valódinál”.

3. A térfogalom változásai A térkategóriák előtérbe kerülése számos területen fontos módszertani áttörést eredményezett. A központ és periféria közti kölcsönhatások már az Anales iskolának és főként a Francois Braudel-féle történelemszemléletnek meghatározó jelenségeivé váltak. A peremvidékek ebben a felfogásban a társadalmi megújulás legjelentősebb forrásai gyanánt jelenhettek meg (Braudel 1979). Tinyanov kutatásainak hála, a centrum és a periféria problémája az irodalomtudományban már a 20–30-as években felmerül. Az irodalmi „fejlődés” Tinyanov munkáiban az irodalmi műfajoknak a centrum és periféria közti vándorlásaként, egyfajta körforgásként jelenik meg (1981. 26–40.). A műfajok, társadalmi csoportok, sőt államok közti határok elmosódása és köztes terek általánossá válása szintén meghatározó befolyást gyakorolt a társadalmi, gazdasági és kulturális jelenségek vizsgálatára. Alapvetően átalakulni látszik a kint és a bent fogalmainak fizikai és metaforikus értelmezése. Az egyéni és a társadalmi lét mindinkább a kint és a bent vonatkozásában is egyfajta köztes tér gyanánt jelenik meg, olyan térként, melynek összetevői nem szembenállnak egymással, hanem átfedik, s ennek következtében sokrétűen át is hatják egymást. S mindez nem független az emberi cselekvés egyéni és közösségi folyamataitól, az utóbbiak ugyanis a szaktudományok legújabb eredményeinek fényében az „üres tér” világgá való átalakításának meghatározó tényezői. A térszemléletet évezredeken át a háromdimenziós euklideszi tér fikciója uralta. A többdimenziós terek gondolata ugyan már a 19. században felmerült, a gondolatnak azonban a legutóbbi időkig legfeljebb matematikai jelentőséget tulajdonítottak. Az a feltevés, hogy a fizikai tér esetleg háromnál több dimenziós is lehet, föl sem merülhetett. Azok, akik a többdimenziós terek lehetségességét komolyan mérlegelték, komolyan szembe kellett nézniük a tudománytalanság vádjával. Ami annál is különösebb, mert a nem euklideszi geometriák felfedezése alaposabb elemzésre a négydimenziós tér (és nem az einsteini téridő) létezésének feltételezését is implikálja. Ha a fizikai tér nem euklideszi, a harmadik térdimenziónak önmagára kell zárulnia (s mint látni fogjuk, ezzel végessé is kell válnia). Igaz ugyan, hogy az elmélet a hiperbolikus tereket nyitottaknak tekinti, de félő, hogy az azokra vonatkozó fogalmaink, nem intuitív, negyedik dimenziós kiterjedések háromdimenziós (tehát eleve torz) leképezései (l. alább az Antivilágra vonatkozó spekulációkat!). A háromnál nagyobb dimenziószámú tereket mi csak azért érzékelhetnők euklideszinek (azaz nullagörbületűnek), mert térszemléle-

A SPATIAL TURN ÉS A KÖLCSÖNÖSSÉG

147

tünk ugyanúgy négyedik dimenziós, mint maga a tér. Magyarázatként: a körkerület a kör síkjából szemlélve egydimenziós euklideszi vonalnak (egyenesnek), a gömb felszíne a háromdimenziós térből szemlélve euklideszi körsíknak látszik. Mellesleg egy – magán a vonalon található – nézőpontból az egyenes is pont. Következésként, ha a feltételezett nem euklideszi negyedik dimenziót magából a negyedik dimenzióból szemlélnők, valóban csakis háromdimenziós euklideszi térfogatot érzékelhetnénk. S az optikai csalódást csak egy magasabb dimenzióba kilépve leplezhetnők le. A kilépésre azonban a molekuláink közt ható kohéziós erők miatt nem vagyunk képesek, azaz a negyedik dimenzióban (melynek specifikus irányai a kint és a bent) meg vagyunk kötözve, akárcsak Platón nevezetes barlanglakói. Molekuláris struktúráink szétesése (azaz pusztulásunk) nélkül sem tágulni, sem zsugorodni nem vagyunk képesek. Ha azok lennénk, a különböző méretű tárgyak mellé tágulva vagy zsugorodva, azokat önmagunkkal mindig azonos kiterjedésűnek tapasztalnók, azaz a tér maga ugyanolyan viszonylagos fogalommá válhatna, mint az idő (l. például a jelent mint időkategóriát). A látszat logikája kétségtelenül koherens. A „vajon van-e koherencia” kérdés nem azt sugallja-e, hogy a nulla-kiterjedésű pontokból, görbületnélküli sugarakból és nulla görbületű körsíkokból felépülő gömbtérfogat maga is csupán egy (térfogatként is) körkörös négydimenziós kiterjedés háromdimenzióssá (azaz nullagörbületűvé) „lapult” vetülete? A negyedik dimenzióból ugyanis képzeletben sem léphetünk ki, a háromdimenziós látszatok pedig – e logika szerint – csakis ebben jöhetnek létre. A nem euklideszi geometriák lehetségességéből fakadó következményekkel elsőként a húrelmélet próbált komolyan szembenézni. A szembenézést az Univerzum kétirányú végességének, a fizikailag lehetséges legkisebb (lásd: klasszikus elemi hosszúság) és a legnagyobb (lásd: a világegyetem sugara) is elkerülhetetlenné tehette volna. A végesség zártság szükségszerű sajátossága, a nyitott egyenes elvben végtelen, s e végtelenségből csupán önkényesen metszhetünk ki egy zárt szakaszt. A zártság legtökéletesebb formája pedig a körkörösség, amikor is az euklideszi geometria lineáris (azaz görbület nélküli) idomai (a vonal, a sík, a térfogat) önmagukra zárulnak. Az önmagára zárulás azonban a térfogat esetében a kint és bent nem intuitív (azaz képzeletünk számára felfoghatatlan, de matematikailag koherens) térirányainak egymásra zárulását jelentené. A tér körkörösségének perspektívája a ciklusszemlélet térbeli pandanja. A kint és bent egymásra zárulásának lehetősége azonban a világ és az antivilág, azaz egy anyagi és egy antianyagi világ ötödik dimenziós egymásra zárulásának, implicite kölcsönösségének lehetőségét is fölveti. A belső térben lokalizálható antivilág lehetőségének feltételezése természetfilozófiai aspektusban óriási jelentőséggel bírhat, hiszen a fizika ma ismert törvényei szerint az ősrobbanásban ugyanannyi antianyagnak kellett keletkeznie, mint anyagnak. Az anyag és az antianyag pedig közismerten annihilálja (sugárzássá alakítja) egymást. Az a

148

BÍRÓ BÉLA

tény, hogy anyagi világunk létezik, elkerülhetetlenné teszi annak feltételezését, hogy az antianyag a belső térbe szóródott össze, ahogyan az anyag viszont a külső térbe szóródott szét. Hogy a belső térben az összeszóródásra legalább annyi „hely” áll rendelkezésre, mint a külső térben a szétszóródásra, azt a klasszikus elemi hosszúság (más szóval a Planck-hossz 4,05.10-35 méter) jelzi, ez ugyanis az elektronsugárnál mintegy 1020-szor kisebb.1 Ez a feltevés az öntudat, implicite a reflexivitás egy lehetséges forrására is rávilágíthat. Tudatunk anyagi és antianyagi komponens (ún. iker-ének) kölcsönhatásának eredménye lehet.

4. A kölcsönösség újabb lehetősége Ezek a hipotézisek a világkép radikális átalakulásának esélyét is magukban hordják. A tér mélyebb értelemben vett körkörössége ugyanis egy ilyen gondolatrendszerben a kölcsönösség virtuális alapjaként jelenhet meg. A dialógus által képviselt kétirányú információcsere nyilvánvalóan körkörös folyamat. A dialógus az információcserét újra és újra visszavezeti a kiindulópontra. A dialógusban részt vevő felek térben és időben is szorosan kapcsolódnak egymáshoz. S a térbeli távolság nyilvánvalóan időbeli távolságot (eltávolodást) is jelöl. A térbeli távolság technikailag megalapozott felfüggesztése a felek közti időbeli távolságot is felfüggeszti. A körkörös negyedik dimenzió (hagyományos terminussal az önmagára záruló térfogat) a mindenkori misztikusok egyik legkülönösebb megállapítását is alátámasztja. A körkörös térfogat középpontja ugyanis – Püthagorász, Pico de la Mirandolina, Pascal és mások tanításával egyezően – mindenütt van, a periféria (a kerület) azonban sehol. Azaz minden ember, minden nép, minden állam a világ közepe! Ezt a tényt egyébként az európai, amerikai, távol-keleti világtérképek eddig is rögzítették, hiszen ezeken Európa, Amerika, Oroszország vagy Japán jelent meg középen. A fenti hipotézisek fényében azonban ez a tény természetfilozófiai evidenciává válhat. A körkörös térfogat pontjai ugyanis ugyanolyan egyenértékűvé válnak, mint ahogyan egy körkerület vagy egy gömbfelszín minden pontja is egyértékű, s ebben a minőségében mindannyian a szóban forgó kiterjedés középpontjai, amennyiben a körkörös tér minden irányából ugyanakkora utat kell megtenni, hogy az adott pontba visszajuthassunk. Ez pedig euklideszi nyelvre lefordítva éppen a szakaszfelezés definíciója. Ezek a hipotézisek az egyetemesség eszméjének az újragondolását is elkerülhetetlenné teszik. A kulturális relativizmus elmélete, melyet a neoliberális univerzalizmus eszméje, az Amerikai Egyesült Államok megkérdőjelezhetetlen 1

A kérdéskör részletesebb kibontását l. Bíró 2009. 77–103.

A SPATIAL TURN ÉS A KÖLCSÖNÖSSÉG

149

hegemóniájára alapozva néhány évtizedig háttérbe szoríthatott, ismét visszanyerheti elméleti legitimitását (Mouffe 2007). Némi korrekcióval. Egyértelművé válhat, hogy egyetlen kultúrától sem tagadható meg az egyetemesség igénye, amennyiben mindenik az egyetemesség megvalósításának sajátos útját képviselheti. Az egyetemesség és a sajátosság egymást feltételező és nem egymást kizáró fogalmak. Ebből azonban az is következik, hogy az egyetemesség igényét egyetlen kultúra sem sajátíthatja ki önmaga számára. De föl sem adhatja. Ha önmagát az egyetemesség képviselőjének tekinti, ezt az igényt a másiktól sem tagadhatja meg. Ami persze nem jelentheti a kultúrák gyakorlati egyenlőségét, csupán az elvit, azaz azt, hogy kedvező körülmények közt minden kultúra elvben egyetemessé (is) válhat. Az egyetemesség és a sajátosság nem ellentétei egymásnak. A kultúrák közti kommunikáció csakis a teljes egyenértékűség pozíciójából tekinthető legitimnek, azaz csakis teljes értékű kölcsönösségre alapozható.

5. Irányok Hogy világunk ebben az irányban halad, azt a kultúra mélyreható átalakulásai is világosan jelzik. A folyamat kezdeti szakaszában a leglátványosabb változások a színházi kultúrában mutatkoztak. A performativitás, azaz a cselekvés elsődlegességének tana, mindenekelőtt a színházi kultúrát alakította át. Amint azt Erika Fiscer-Lichte A performativitás esztétikája2 című munkájában bemutatta, a színházban nem csupán a cselekvés alapját jelentő materialitás és testiség jutott meghatározó szerephez, de a hagyományos színházi szerepek is felcserélődtek. A néző, akit korábban az előadás a befogadó – nagyobbrészt passzív – szerepére kárhoztatott, a játék egyenrangú szeplőjévé vált, sőt meghatározó vonatkozásokban a kezdeményezés is az ő kezébe megy át. A nézői részvétel (azaz a cselekménybe való közvetlen – a hagyományos színházi kultúrában tiltott – nézői beavatkozás) nélkül maga az előadás sem jöhet létre, illetve amennyiben igen, a néző passzivitása vagy az előadásból való kilépése is kifejezetten cselekvésjelleget ölt. A performance-nak nevezett produkciók, a maguk provokatív módszereivel, arra kényszerítik a nézőt, hogy közbelépésével maga vegye kezébe a „drámai cselekmény” irányítását. A néző természetesen a hagyományos színházi kultúrákban is az előadás aktív részese volt, legális cselekvéseivel (taps, nevetés, feszült csönd, fellazulás, mocorgás stb. korábban is irányította a színpadi játékot, befolyásolta az előadás tempóját, a színészek szerepértelmezését, játékstílusát és sok minden egyebet. Magának a drámai cselekménynek a közvetlen befolyásolására, azaz a néző és a színész közti teljes értékű kölcsönösség (divatos szóval az interaktivitás) ki2

Eredeti kiadás: Fischer–Lichte 2005.

150

BÍRÓ BÉLA

alakítására nem volt lehetősége. A performance a néző és a színész közti falnak az utolsó maradványait is ledöntötte, a nézőt a játék a színésszel egyenrangú szereplőjévé alakította. Analóg folyamatok zajlottak le a nyilvánosságban is. Az egyirányú kommunikáció helyébe egyre inkább a színházi kultúrákra jellemző kölcsönösség lépett. Korántsem véletlen, hogy Erving Goffman A hétköznapi élet mint spektákulum című munkájában3 a nyilvánosság működését is a színházi kultúra fogalmaira vezethette vissza. Az igazi áttörést azonban a média átalakulása jelentette. A Mc Luhan által harmadrendűnek nevezett médiumok kialakulásával az interaktivitás mind általánosabbá vált. A folyamat kezdeteit a rádió és a televízió vita-, illetve kibeszélőműsorai jelentették, melyekben a hallgató, illetve a néző mind közvetlenebbül részt vehetett a műsorfolyamatban. Kezdetben csupán közönségként, később mindinkább a műsorok aktív részvevőjeként. Véleményének, ellenérveinek vagy egyetértő argumentumainak megjelenítésével már a műsor voltaképpeni menetét is maga alakíthatta. A folyamat kiteljesedését az internet térhódítása jelentette, hiszen az internet már a terjedelmi, illetve időbeli korlátok radikális felszámolására is lehetőséget teremtett. Mindenki vagy csaknem mindenki beléphetett az információcserébe, aki ennek szükségét érezte. A nyilvánosságnak egy radikálisan új, a közvetlen demokrácia antik hagyományainak újraélesztésével, egészen pontosan ezek valamiféle ekvivalenseivel kecsegtető formája alakulhatott ki. S a lehetőségeket a politika is sietett kiaknázni (l. – egyebek közt – Barack Obama választási kampányát). Ezzel azonban a fikció és a valóság közti határvonal is mindinkább elmosódott: a fikció valóság, a valóság pedig fikció gyanánt lepleződhetett le. A valóság helyét egyre inkább az ún. szimulakrumok foglalták el. Ami természetesen eddig sem jelentette és továbbra sem jelentheti a valóságnak a fikcióval való helyettesítését, csupán a kettő közti kölcsönösségi viszony, a létszférák közti nagyfokú átjárhatóság tudatosítását. Ma már az élet is művészet, a művészet pedig élet gyanánt jelenhet meg. A finomabb különbségtelek iránti érzékenység elmélyülését, az árnyalatok iránti fokozódó érdeklődést azonban más területeken a leegyszerűsítések iránti hajlam felerősödése ellensúlyozza. A folyamatok ez esetben is egymást határolják be, de egyben egyfajta nyitott, folyton változó teljesség összetevőivé is teszik. Az új médiumok a fentiek következtében komoly kihívást is jelentenek. Ami abban is megnyilvánul, hogy hajlamosak vagyunk őket egy – már az írott kultúra általánossá válása, s ezzel a memória szerepének visszaszorulása miatti félelmek óta (l. Platón) – folyton ismétlődő kultúrpesszimizmus jegyében elutasítani. Ahogyan az a könyvnyomtatás, illetve a rádió és a televízió megjelenésekor is történt. 3

Erving Goffman: Viaţa cotidiană ca spectacol. comunicare.ro, Bucureşti, 2003.

A SPATIAL TURN ÉS A KÖLCSÖNÖSSÉG

151

Az elutasítás minden esetben akkor enyhült, amikor a médiumok Mc Luhan feltevésének megfelelően a maguk képére formálták az egyént és a társadalmat. Az új médiumok kölcsönösségigénye is bizonyosan egy új, hangsúlyosan kölcsönösségre alapozott társadalommodell kialakulását fogja favorizálni. A folyamatot feltehetőleg az egyoldalú dominancia, a társadalom fölötti – szintén technikailagmediálisan megalapozott – ellenőrzés fokozására tett erőfeszítések is kísérni fogják. Azaz: a „fejlődés” továbbra is csupán az ellentétes tendenciák feszültségi terében bontakozhat ki. Ezzel is egyfajta egyensúlyteremtő kölcsönösséget érvényesítve.

ZSÉLYI FERENC

SZOBA KILÁTÁSSAL ÉS BELÁTÁSSAL: A MÉDIA ÉS A KÉP-ELŐTTES TÉR

1. Hipotézis: a tér és a média egylényegű. Mindkettő önmagát tölti be. A különbséget vélhetően a képhez fűződő időbeli viszonyban lehet megragadni: a kép-előttesben és a látványos térben. Az előbbi a mediatizációs idő kezdete előtti; a látványos tér pedig maga az idő úgy, ahogy a teret kitéríti abból a hitéből, hogy minden/bármi elfér benne. A látványos térben ugyanis az látszik, ami nézhető. A kép-előttes térben pedig az, ami látható és belátható. 1.1. A tér egyrészt mediatizáció előtti és kép+telen. Másrészt a mediatizáció „hangoztatása”: a tér tartja életben a médiát, amely maga, miután eltéríti azt, amit közvetít, elterül, és képes-sé teszi a teret arra, hogy ne csak fizikailag, hanem színpadi látványosságként is szerepeljen. A közvetítés eltérítés. Nemcsak fordítás, hanem ferdítés és közbevetés. A képet térglosszaként is értelmezhetjük: a képi sík a tér időbeli fragmentációja. Sík+osítás. 1.2. A kép, amely a helyen terül el, a kép, amely a locusban, a trópus, szóban a fordulat, voltaképp szerep. Olyan ez a térnek, mint a szkript a színpadnak: belakhatóvá, bejárhatóvá, betáncolhatóvá teszi. Nem be-, hanem rálátást hoz. Az ürügyet/színpadot, illetve a színrevitelt is a tér adja. A tér űr+ügy. A tér létezés és látszat autopoétikus formája, olyan, mint web design-nak a monitor, amelyen létrehozható saját későbbi kép+zete. A kép tükör, térmögöttes. Nem a kép hívja elő a teret, hanem a térből hívják elő a képet. Ezért mondhatjuk, hogy a tér egylényegű a mentális képcsarnokkal, a kognitív lexikonnal, és ezért sétáltak a peripatetikus filozófusok, ha gondolkodóba akartak esni. 1.3. Talán a tér nem is phüsziszként, természetes értelemben vett, eredendő űrként (nem) látszik, hanem metafizikaként, jelentésként értelmet nyerő jelölő fölöslegként, „magyarán” eredőként. Eredendő és eredő egylényegű. A kép-előttes látványossággá alakul. Ennek a látványosságnak az eredője a kép. Az alakot morfológiai intervenció, a jelölőrendszerek be+tér+ése hozza létre, amelyek megsokasítják a végtelent. Ha ez megtörtént, a tér már szegmentált és fragmentált véges egy+ségek sorozata, amelybe nem beleveszünk, hanem belátjuk vagy bejárjuk azt. 1.3.1. A kép-előttes a tér, az eltérítés eredője a kép; az eltérítés hangoztatása a képes. A kép-előttes tereli maga felé − mást aligha tehet − a belátást, a kép tekintetbe vesz, a képes pedig b’ámulatba ejt. Belátás, tekintetbevétel, bámulatba esés: a tér három reprezentációja. A különbségük a térből fakadó reprezentációs aktusok függvénye. A belátás, tekintetbevétel, b’ámulatba esés a reprezentáció

154

ZSÉLYI FERENC

funkciói, matematikai pontossággal meghatározható funkciók: kiszámíthatók, legalábbis a tekintetbevétel és a b’ámulatba esés kiszámítható, akik pedig tekintetbe vesznek és/vagy b’ámulatba ejthetők, nagyon is számító szubjektumok. 1.4. A tér kulturális intervenciójával közléssé alakul a kép-előttes; képessé válik a kép-telen. A képes emblematizálja a tér letöredezett/levált darabjait, és megszületnek belőle a jelek, az emblémák. Ha a jel visszavágyik a kép-előttesbe, a térfragmentum enigmatikussá válik, illetve ha a kép használója vágyik a képelőttesbe, a kép forgataggá, vizuális kharübdisszé alakul. 1.4.1. A film ennek a regresszusnak a technológiai végterméke: a néző a képesen, amely a vászonra/képernyőre vetülő mozgó kép, vágyik vissza a vászonra, a képernyőre, amelyek tisztán kép-előttesek. Amikor filmet nézünk, egyszerre nézzük a kép+eset és látjuk a kép-előttest, hiszen ahhoz látnunk kell a vászon/ képernyő khóráját, hogy nézhessük a kép+eset. 1.5. Ezért van olyan érzésünk, mintha filmnézés közben „majd kiugranánk a bőrünkből”. A kiugrás a belátás és a vakság (blindness and insight) dialektikája. A bőrünkből még ki nem bújt „még nem ágens”, térül-fordul, elterül, elterel, kitér, kifordul abból, „ami még nem volt” − és térben egylényegű azzal, „ami volt”. A térben hol volt, hol nem volt az, ami van, ami elterül. Mert az idő viszi bele akkor is, ha eleve ott van. Idő, tik-tak (hol nem látszik / hol meg látszik; fort / da); mutatok valamit / látom azt, amit mutatnak. 1.6. A tér a ráterelt látványnak egyrészt a paradigmája, másrészt az intencionalitása. A paradigmatikussága a kép+előttes, az intencionalitása a kép; a mindkettőből megszülető látvány mint re+prezentáció, a szintagma, a hozzáfűzött, bele- vagy rávitt (metonimikus vagy metaforikus) közlés, amely ugyanakkor behatárolás, és magának a térnek a létrehozása. 1.7. Ha a tér bevetítése szintagma és egyben be-, le- és elhatárol(ód)ás, akkor a re+prezentáció, a tér térként való közlése (a tér térként való bevetítése mint a tér térként való közlése) a tér megformálása. A tér kitér, reprezentatívvá válik, és saját magát határozza meg, jelöli ki, teszi lehetővé. A paradoxont az szüli, hogy a térnek nincs szüksége határra, a határnak viszont szüksége van arra, hogy a tér nélküle − a behatárolás nélkül − ne lehessen belátható. 2. Tézis: a kép nem megjelenik a térben, hanem a térre vetül rá/rávetítődik. Az, ami imigyen a teret ikonológiai értelemben tematizálja, magából a térből lett előhívva, ezért semmiképp sem idegen tőle: a tér a térre vetülő − elterülő − kép fotográfiai értelemben vett negatívja. A tér megszüli a saját forgatagát/forgatását. 2.1. Minden új episztémé a saját képére alakítja a formákat, vagy legalábbis azt, ahogy a formákról / a formákhoz fogalmat alkotunk. A theóría szó eredendően azt is jelenti, hogy ’színrevitel’. A forma ebben a színrevitelben születik a fogalom bábáskodása mellett. Az pedig kultúrantropológiailag belátható, hogy a fogalmak miként származtathatók a hely/térbeli deixisből. A tér szemantikája a kép-előttes tér: az a tér, ami nem is tér, mert a kép-előttesben erre se szavunk, se képünk nincs.

SZOBA KILÁTÁSSAL ÉS BELÁTÁSSAL: A MÉDIA ÉS A KÉP-ELŐTTES TÉR

155

2.2. Nincs képünk a térről beszélni, ugyanakkor ebből a kép-telenségből alakul ki a tér fogalma, és általa maga a tér úgy, ahogy ma a fizikus vagy a geometrikus definiálja. Az, hogy a tér vég-telenségéről beszélnek, a tér kép-előttes kép-telenségének az episztemológiai regresszusa. Mintha azt mondanám, hogy a tér kitér a hitéből: ti. abból a kép-zetből, mely szerint a tér az, ami. 2.3. Nem önazonos, hanem izomorf, és így öngeneratív. Egyet mondok, kettő lesz belőle: az egyik az, hogy mondom, a másik az, hogy ezáltal megmutathatóvá válik. De nem az jön létre, amit megmutatok, hanem a megmutatás. A tér, ha valami látszik rajta, magát mutatja. Olyan, mint Wordsworth Táncoló tűzliliomok című versében, a The Daffodilsban (1804) a nárciszmező, amely ott és abban a szövegben ugyanakkor egylényegű a nézelődő és a látványt elgondoló − meglátó − szubjektum tudatával. 2.4. Talán akkor válik a tér önazonossá, ha az (szoba) kilátással; és akkor képes önmagát ismételve re+prezentatívvá válni, ha a tér belátható. Ha kilátás nyílik belőle, akkor az már a/egy másik térhez képest az, ami. És az egy+ség sem 1 egység, hanem kétség: két egy+ség válik 1-gyé. Ha a tér (szoba) kilátással, az színre visz (azért van szükség kilátásra) vagy színrevitel, azért lehet kinyitni az ablakot/ajtót: hogy belássanak. Abból, hogy belátni, mert az adott tér (szoba) kilátással, nem jelenti azt, hogy ezt a teret a belátás (insight) jellemzi. Legfeljebb a benézés. Íme, a szoba kilátással: camera obscura. 2.5. Ha a tér a képzelet, a látványosság tablóit alkotó képek negatívja, akkor itt nem át-, hanem kialakításról van szó. A ki- igekötő ebben az esetben partitivus, és az efféleképp kialakuló képes tér pedig participáció akkor is, ha fényképezzük/vetítjük, és akkor is, ha nézzük. Ott lenni, benne lenni, belátni: a látvány a térbeliség belátása − szó szerint és fotografikusan is előhívás. Nem mindig a tér volt a kép előttese; a delphoi jósda idején a vízió hívta elő a teret, a teret − tele vízióval. 2.6. A kialakítás beláthatóvá tesz. A strukturálódás jelentéssel ruház fel. De nem a struktúra jelentésével, hanem a struktúra részeinek a struktúrán belüli jelentésével. Ha ugyanis a struktúra egésze válna jelentéssé/jelentőssé, azt csak egy másik struktúrához képest tehetné. Akkor viszont a tér akkor is szoba kilátással, ha nincs rajta se ajtó, se ablak. Azaz a másik tér, ahova az adott térből lehet kitérni, magába az adott térbe van szerkesztve. Teozófusok ezt nevezték a 19. és a 20. század fordulóján a „the light within”-nek. 2.7. A kialakítás a tér auto-morfogenezise, azaz hiperstruktúra. Bár a térnek eleve ez a mediációs státusza: hiperstruktúraként ad „helyet” (locus) mindennek, ennek mind. A tér az a „moi,” „kisgömböc”, amely pontosan azokat a dolgokat olvasztja magába, „eszi meg”, inkorporálja, amely dolgok, úgy tűnik, benne foglaltatnak. Mutatja is őket, meg nem is. Fátyol és lefátyolozott egy+aránt. Csak akkor van, és a benne − „rajta” − látható dolgok is csak akkor vannak, ha magába zárja őket. Mintha a látvány a térben foganna.

156

ZSÉLYI FERENC

Konklúzió: a közössé váló tér − az a folyamat, amelyben a térre mint lehetőségre rávetül az itt és most ikonosztáza −, amelyen mindnyájunk utat tör/tesz meg, ahol megjelenünk, fellépünk, úgy viselkedik, mint a beszélt nyelv, miközben úgy is viselkedik, mint „a” média. Talán a tér/a terelés viszi színre a médiát leginkább úgy, mint élőbeszédet: a képes tér a kép-előttes szín+terére vitt diskurzus. A képes (a média) a kép+telen (tér) diskurzusa/diskurzivitása. Mintha Próteusz és Apolló találkoznának.

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

ACZÉL P. 2009 Új retorika. Kommunikáció, közélet, kampány. Pozsony, Kalligram Kiadó. ANGELUSZ R. 1995 Kommunikáló társadalom. Budapest, Ferenczy Kiadó. AXON, S. 2009 State of the Internet Explained In One Giant Infographic [PIC] Mashable. The Social Media Guide. http://mashable.com/2010/02/02/stateof-theinternetimage /?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_ campaign=Feed%3A+Mashable+%28Mashable%29#, 2010.02.15. BACH, Sh.–HAYNES, Ph.–LEWIS SMITH, J. 2007 Online Learning and Teaching in Higher Education. Berkshire, Open University Press. BALOGH Cs. 2009 Exkluzív: viccelt a vodafone-os, kirúgták. Online: http://www. mobilport.hu/cegmobil/20091209/e*kluziv_viccelt_a_vodafone-os_ kirugtak/, 2010.03.05. BARDOEL, J. 1996 Beyond Journalism: A Profession between Information Society and Civil Society. European Journal of Communication 11. 283–302. BARI M. 2007 Riasztó tempóban tűnnek el a nyelvek. HVG, 2007. október 1. http:// hvg.hu/Tudomany/20071001_national_geographic_nyelv_kihalas.aspx, 2010.01.10. BASSNETT, S. 1980 Translation Studies. Revised Edition, London–New York, Routledge. Revised edition published in 1991, reprint 1996. BAUSINGER, H. 1995 A népi kultúra a technika korszakában. Budapest, Osiris–Századvég. BECK, U. 2003 A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Ford. Berényi G. Budapest, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég Kiadó. BELLOC, H. 1931 On Translation. Oxford, The Clarendon Press. BENEDICT, A. 2006 Elképzelt közösségek. Atelier füzetek 8. Budapest, L’Harmattan Kiadó.

158

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

BENKŐ S. 1972 Murokország. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó. BÍRÓ B. 2009 Megfoghatatlan körkörösség. Geometriai fantázia tíz tételben. Budapest, Helikon 2009. 1. 77–103. BLOSSFELD, H.-P. et alii 2005 Globalization, Uncertainty and Youth in Society. London, Routledge. BOGNÁR B. 2009 A szociológiai felvilágosodás programja. Replika 66. 7–17. BOKOR T. 2009 Az individuumoktól az identifikációkig. A virtualitás posztmodern fogalma Niklas Luhmann rendszerelméletének tükrében. Online: http:// www.communicatio.hu/ doktoriprogramok/kommunikacio/belso/ konferenciak/elkoszono200809/szovegek/bokor_tamas.doc, 2010.03.05. BORGES, J. L. 1999 A John Wilkins-féle analitikus nyelv. Ford. Boglár Lajos. In: uő: Az örökkévalóság története. Esszék. Budapest, Európa, 276–281. BOULTON, C. 2010 Google Chrome Gets Machine Translation, New Privacy Features. http://www.eweek.com/c/a/Web-Services-Web-20-and-SOA/GoogleChrome-Gets-Machine-Translation-New-Privacy-Features-839506/, 2010.03.03. BOYD, D. 2008 Why Youth (Heart) Social Network Sites: The Role of Networked Publics in Teenage Social Life. In: Buckingham, David: Introducing Identity. The John D. and Catherine T. Mac Arthur Foundation. The MIT Press, 119–142. BRAUDEL, F. 1979 Civilisation matérielle, économie et capitalisme, XVe-XVIIIe siecle, Tom II., Les jeux de l’echange, Paris, Libraire Armand Collin. BREEN, R. 1997 Risk, Recommodification and Stratification. Sociology 31.3. 473–489. 2005 Foundations of a neo-Weberian Class Analysis. In: Wright, E. O. (ed.): Approaches to Class Analysis. Cambridge, Cambridge University Press, 31–50. BREITINGER, J. J. 1740 Critische Dichtkunst. Zürich und Leipzig, Bey Conrad Orell und Comp., bey Joh. Fried. Gleditsch. BRUER, J. T. 1994 Schools for thought: A science of learning in the classroom. Cambridge, MA, The MIT Press BRUGMAN, C. 1981 Story of Over. MA thesis, University of California, Berkeley; reproduced by the Indiana University Linguistics Club.

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

159

BRUNI, L. 1928. Humanistisch-philosophische Schriften mit einer Chronologie seiner Werke und Briefe. Baron, H. (ed.) Leipzig–Berlin, Teubner. BUCKINGHAM, D. 2002 A gyermekkor halála után: felnőni az elektronikus média világában. Budapest, Helikon Kiadó. BUDA B. 1979 A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, http://mek.niif. hu/02000/02009/02009.pdf, 2009.06.28. 2001 Az elektronikus kommunikáció árnyoldalai? Aggályok és tények az internet és a mobiltelefon visszaélő ill. túlhasználatával kapcsolatban. In: A 21. századi kommunikáció új útjai – tanulmányok. Budapest, MTA Filozófiai Kutatóintézete, 81–93., http://21st.century.phil-inst.hu/2001_dec_ konf/BUDA.pdf, 2010.02.15. BURETEA, A. 2010 Copiii români au nevoie de centre pentru dependenţa de calculator. http://www.realitatea.net/psihologii--copiii-romani-au-nevoie-de-centrepentru-dependenta-de-calculator_696091.html, 2010.01.19. CASTELLS, M. 2005 A hálózati társadalom kialakulása. Budapest, Gondolat–Infonia. CULLER, J. 2000 Aposztrophé. Ford. Széles Csongor. Helikon 3. 370–389. CSAPÓ B. 2001 Tudáskoncepciók. In: Csapó Benő–Vidákovich Tibor (szerk.): Neveléstudomány az ezredfordulón: Tanulmányok Nagy József tiszteletére. Budapest, Tankönyvkiadó, 88–105. CSÍKOS Cs. 2006 Nemzetközi rendszerszintű felmérések tanulságai az olvasástanítás számára. In: Józsa Krisztián (szerk.): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Budapest, Dinasztia Tankönyvkiadó, 175–186. DEARING, S. 2010 No decision yet if WHO and big pharma ‘faked’ the H1N1 epidemic. http://www.digitaljournal.com/article/287123, 2010.02.12. DERRIDA, J. 1985 Les Tours de Babel. Ford. Joseph F. Graham. In: uő. (szerk.): Difference in Translation. Ithaca–London, Cornell University Press, 165–208. DIJK, van J. 2007 The Network Society. Los Angeles, Sage. DIMITRIU, V. 2010 Copiii îşi petrec aproape opt ore din zi în mediul electronic.

160

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

http://www.ziare.com/lifeshow/sanatate/02-01-2010/copiii-isi-petrecaproape-opt-ore-din-zi-in-mediul-electronic-991940, 2010.01.02. EAGLETON, M. B.–DOBLER, E. 2007 Reading the Web. Strategies for Internet Inquiry. London, The Guilford Press. ECO, U. 2009 A lista mámora. Ford. Sajó Tamás. Budapest, Európa Könyvkiadó. ENDE, M. 1982 Wo sind die Grenzes des Films? Cinema 4. 1983 Sozialberichte aus der antroposophischen Arbeit, 3. 17–19. 1984 Mondekind Lucifer. Der Spiegel 2. 4. 1984 Plaum in Süddeutsche Zeitung 4. 6. Info 3. 2004 A végtelen történet. Budapest, Európa Kiadó. ERDŐSI P.–SONKOLY G. 2004 Bevezetés. In: Erdősi Péter–Sonkoly Gábor: A kulturális örökség. Budapest, L’Harmattan, 7–22. FABIO, U. di 2005 Die Kultur der Freiheit. München, Verlag C. H. Beck. FACER, K. et alii 2003 Screenplay: Children and computing in the home. London, Routledge. FISCHER-LICHTE, E. 2005 Aesthetik des Performativen. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag. GATEJ, I. 2009 Românii, pe locul 3 în lume la limba engleză. Cotidianul 2009.09.30. http://cotidianul.ro/romanii_pe_locul_3_in_lume_la_limba_engleza-99627. html, 2010. 02.11. GEE, J. P. 2010 New Digital Media and Learning as an Emerging Area and “Worked Examples” as One Way Forward, The MIT Press. GIDDENS, A. 1991 The Consequences of Modernity. Stanford, CA, SUP. GOFFMANN, E. 2003 Viaţa cotidiană ca spectacol. Bucureşti, comunicare.ro. HABERMAS, J. 1962 Strukturwandel der Öffentlichkeit. Untersuchungen zu einer Kategorie der bürgerlichen Gesellschaft. 5. Auflage, Neuwied–Berlin. 1971 A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, Gondolat kiadó HALÁCSY P.–VÁLYI G.–WELLMANN, B. 2007 Hatalom a mobiltömegek kezében. Új Média Re:Mix 1. Budapest, Typotex Kiadó.

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

161

HARTOG, F. 2001 Örökség és történelem: az örökség ideje. Regio 4. 3–25. HAUSER, G. A. 2000 Civil társadalom és nyilvánosság. In: Szabó M.–Kiss B.–Boda Zs. (szerk.): Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas, 478–500. HEIDEGGER, M. 1951 “...dichterisch wohnet der Mensch...”. Újra kiadva: Herrmann, F.-W. von (szerk.): Vorträge und Aufsätze (1936–1953), 2000, XVIII. HERENDY Cs. 2008/2009 Weboldal-fejlesztés: innovatív és hagyományos módszerek I–II. Budapest Médiakutató 2008/IV.–2009/I. HERENDY Cs.–MURÁNYI P. 2008 Településmarketing az információs társadalomban. Budapest, E-Governement kiadó, 72. HERRING, S. C. 2008 Questioning the Generational Divide: Technological Exoticism and Adult Constructions of Online Youth Identity. In: Buckingham, David (ed.): Introducing Identity. The John D. and Catherine T. Mac Arthur Foundation, The MIT Press, 71–92. HIDASI J. 2003 Metszéspontok: Nyelvek és Kultúrák. In: Tóth Szergej (szerk.): Nyelvek és kultúrák találkozása. A XII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus kiadványai III. Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék. Szeged, Officina Press Kft., http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/alknyelv/Nyelvekek. pdf, 2010.02.12. HOCKE, R.–NEUMAR, U. 2007 Michael Ende magische Welten. Henscher Verlag. HOLLOWAY, S. L.–VALENTINE, G. 2003 Cyberkids: Children in the Information Age. London, Routledge Falmer. HORÁNYI Ö. 2007 A kommunikáció mint participáció. Budapest, Typotex Kiadó. HOWE, N.–STRAUSS, W. 2000 Millenials Rising. Vintage Books. HRADIL, S. 2003 Die Suche nach Sicherheit und Gemeinschaft in der individualisierten Gesellschaft. In: Hillmann, K.-H.–Oesterdiekhoff, G. W. (Hg.): Die Verbesserung des menschlichen Zusammenlebens. Eine Herausforderung für die Soziologie. Opladen, Leske+Budrich, 111–125.

162

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

IMRE A. 2010 A cognitive approach to metaphorical expressions. Kolozsvár, Scientia Kiadó. INGLEHART, R. 1990 Culture Shift in Advanced Industrial Society. Princeton, New Jersey, Princeton University Press. 1997 Modernization and Postmodernization. Cultural, Economic and Political Change in 43 Societies. Princeton, New Jersey, Princeton University Press. JAKOBSON, R. 1959 On Linguistic Aspects of Translation. In: Browner, R. A. (ed.): On Translation. New York, Harvard University Press. JANCSI B. 2009 Öt évvel a csatlakozás után: fordítás az Európai Bizottságnál, http:// www.translationconference.com/2009_eload/JancsiB_HU.pdf., 2010.02.05. JENKINS, H. 1998 Complete freedom of movement: Video games as gendered play spaces. In: Cassell, J.–Jenkins, H. (eds.): From Barbie to Mortal Combat: Gender and Computer Games. Cambridge, MA, The MIT Press, 262–297. JOYCE, J. 1998 Ulysses. Ford. Szentkuthy Miklós. Budapest, Európa. KALLEBERG, A. L. 2000 Nonstandard Employment Relations: Part-time, Temporary and Contract Work. Annual Review of Sociology 26. 341–365. KARÁCSONY A. 1999 A jog filozófiai megközelítése Niklas Luhmann rendszerelméletének tükrében. In: Jenei Ágnes (szerk.): Közélet és kommunikáció. Budapest, BKÁE, 67–85. KIEFER F. 1999 Néhány gondolat a nyelvi technológiákról. In: Glatz Ferenc (szerk.): A magyar nyelv az informatika korában. Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. VII. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia. KISS J. 2004 A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre. Új Pedagógiai Szemle 9. 35–59. KISS J. 2009 A tudományos nyelvek, az anyanyelv és az értelmiségi elit. Magyar Tudomány http://www.matud.iif.hu/09jan/13.html, 2010.01.10. KLAGES, H. 2001 Brauchen wir eine Rückkehr zu traditionallen Werten? Bonn, Bundeszentrale für Politische Bildung, Politik und Zeitgeschichte 29. 7–14.

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

163

KÓSA L.–FILEP A. 1975 A magyar nép táji-történelmi tagolódása. Budapest, Akadémiai Kiadó. KRUG, S. 2006 Ne törd a fejem! Budapest, HVG. KULCSÁR Zs. 2010 Az integratív e-learning felé. http://www.crescendo.hu/konyvek/ integrativ-e-learning, 2010.02.20. LAKOFF, G.–JOHNSON, M. 1980 Metaphors We Live By. Chicago and London, The University of Chicago Press. LETENYEI L. 2009 Településtervezés és mentális térképezés. Online: http://www. freeweb.hu/ kozep2/index.php?p=176, 2009.06.25. LIVINGSTONE, S.–BOVILL, M. 2000 Young people, new media. Online: http://eprints.lse.ac.uk/ 21177/1/ Young_people_new_media_(LSERO).pdf, 2010.02. LUHMANN, N. 1984 Soziale Systeme. Grundriss einer allgemeinen Theorie. Frankfurt am Main, Suhrkamp. 1997 Selbstorganisation und Mikrodiversität: Zur Wissenssoziologie des neuzeitlichen Individualismus. Soziale Systeme, Zeitschrift für soziologische Theorie 3. 23–32. 1999 Látom azt, amit te nem látsz. Budapest, Osiris Kiadó. 2006 Bevezetés a rendszerelméletbe. Budapest, Gondolat Kiadó. 2008 A tömegmédia valósága. Budapest, Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, Gondolat Kiadó. LUNGU C. 2007 Rata de penetrare mobile reala in Romania: 68% – studiu Ericsson. Online: http://www.comunic.ro/article.php/Rata-de-penetraremobil%C4%83-real%C4%83-%C3%AEn-Rom%C3%A2nia-68--studiuEricsson/3146/, 2007.05.16. LYNCH, K. 1979 A városkép észlelésének struktúrája. In: Vidor F. (szerk.): Urbanisztika. Budapest, Gondolat, 537–559. MAKÓ Cs.–ILLÉSY M.–CSIZMADIA P. 2007 A távmunka és egyéb rugalmas munkavégzési eszközök helyzete Magyarországon. Budapest, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Szervezet- és Munkaszociológiai Műhely. MANNHEIM K. 2000 (1964) A nemzedékek problémája. In: uő.: Tudásszociológiai tanulmányok. Ford. Bendl J. et al. Budapest, Osiris, 201–254.

164

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

MANOVICH, L. 2009 Az adatbázis mint szimbolikus forma. Ford. Kiss Júlia. http://apertura. hu/2009/osz/manovich, 2010. 07. 16. MARTON F. 1983 A tanulás élménye. Pszichológia 3. 3. 319–338. MAUTHNER, F. 1923 Beiträge zu einer Kritik der Sprache. Leipzig, I. McNAUGHTON, M. J. 2008 Guerrilla communication, visual consumption, and consumer public relations. Public Relations Review 34. 3. 303–305. MITCHELL, W. J. T. 2009 Vier Grundbegriffe der Bildwissenschaft. In: Bildtheorien. Anthropologische und kulturelle Grundlagen des visualistic Turn. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag, 319–328. MOLNÁR D. 2007 Az oktatás vége? – A média hatása a gyeremekekre és fiatalokra. In: Honti Pál–Molnár Dániel (szerk.): IV. Nemzetközi Médiakonferencia. 2007. 12. 4. Coedu Kft. http://www.slideshare.net/soobrosa/az-oktats-vge., 2010.02.15. MOLNÁR E. K. 2006 Olvasási képesség és iskolai tanulás. In: Józsa Krisztián (szerk.): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Budapest, Dinasztia Tankönyvkiadó, 43–60. MOUFFE, Ch. 2007 Über das Politische. Wider die kosmopolitische Illusion. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag. MOUNIN, G. 1967 Die Übersetzung. Geschichte, Theorie, Anwendung. München, Nymphenburger MÖNKS, F. J.–KNOERS, A. M. P. 2004 Fejlődéslélektan. Budapest, Urbis Könyvkiadó. NAGY J. 2006 Olvasástanítás: a megoldás stratégiai kérdései. In: Józsa Krisztián (szerk.): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Budapest, Dinasztia Tankönyvkiadó, 17–43. NAGY K. Zs. 2008 Virtuális. Online: http://ktnye.akti.hu/index.php/Virtu%C3%A1lis, 2010.03.05. NAVE-HERZ, R. 1998 Die These über den Zerfall der Familie. In: Fridrichs, J.–Lepsius, R. M.–Mayer, K. U. (Hg.): Die Diagnosefähigkeit der Soziologie. Opladen, Westdeutscher Verlag, 268–315.

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

165

NIDA, E. 1964 Toward a Science of Translating with Special Reference to Principles and Procedures Involved in Bible Translating. Leiden, E. J. Brill. 2000 The Principles of Correspondence. In: Venuti, Lawrence (ed.): The Translation Studies Reader. London-New York, Routledge, 126–140. NIELSEN, J. 1997 Search and You May Find. Online: http://www.useit.com/ alertbox/9707b.html. NORA, P. 2010 Emlékezet és történelem között. Budapest, Napvilág Kiadó. OPASCHOWSKI, H. W. 1999 Generation @. Die Medienrevolution entläßt ihre Kinder: Leben im Informationszeitalter. Hamburg, British American Tobacco. ORBÁN B. 1870 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Negyedik kötet: Marosszék. Pest, Ráth Mór Kiadása. ORTUTAY, K. 2004 Média és fordítás – a modern kor kihívása. A különböző fordítási és tolmácsolási módszerek a médiában. In: Navracsics J.–Tóth Sz. (szerk.): Nyelvészet és Interdiszciplinaritás I. Szeged, Generalia, Veszprém, 76–81. PARSONS, T. 1988 A modern társadalmak rendszere. In: Némedi D. (szerk.): Talcott Parsons a társadalmi rendszerről. Budapest, ELTE Szociológiai Intézet. PÉNTEK J. 2003 Státus, presztízs, attitűd és a kisebbségi nyelvváltozatok értékelése. In: Péntek János–Benő Attila (szerk.): Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban. Kolozsvár, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, 32–40. Online: http://adatbank.transindex.ro/vendeg/ htmlk/pdf4403.pdf, 2010.01.10. PETE K. 2008 Közösség. Online: http://ktnye.akti.hu/index.php/K%C3%B6z%C3% B6ss%C3%A9g, 2010.03.05. POUND, E. 1954 Literary Essays of Ezra Pound. New York and Directions, and London, Faber and Faber. PRENSKY, M. 2001 Digital Natives, Digital Immigrants. In: On the Horizon. MCB University Press Vol. 9. No. 5. PYM, A. 2005 Explaining Explicitation. In: Károly, K.–Fóris, Á. (ed.): New Trends in Translation Studies. In Honour of Kinga Klaudy. Budapest, Akadémiai Kiadó, 29–43.

166

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

REISS, K. 2000 Translation Criticism: The Potentials and Limitations. Ford. Eroll F. Rhodes. St. Jerome Publishing. RICHARDS, I. A. 1953 Towards a Theory of Translating. In: Studies in Chinese Thought. University of Chicago Press. ROPOLYI L. 2006 Az Internet természete. Internetfilozófiai értekezés. Budapest, Typotex Kiadó. ROSCH, E. 1977 Human Categorization. In Warren, N. (ed.): Advances in CrossCultural Psychology Vol. 7. London, Academic Press. SACHS-HOMBACH, K. (Hg.) 2009 Bildtheorien. Anthropologische und kulturelle Grundlagen des visualistic Turn. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag. SACHS-HOMBACH, K.–SCHIRRA, J. R. J. 2009 Medientheorie, visuelle Kultur und Bildanthropologie. In: SachsHombach, Klaus (Hg.): Bildtheorien. Anthropologische und kulturelle Grundlagen des visualistic Turn. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag. SAS I. 2006 Reklám és pszichológia. Budapest, Kommunikációs Akadémia Kft. SCHLEIERMACHER, F. 1963 Über die verschiedenen Methoden des Übersetzens. In: Störig, H.-J. (Hg.): Das Problem des Übersetzens. Stuttgart, H. Goverts, 38–70. SELINGER, M. 2001 The role of the teacher: teacherless classrooms? Issues in teaching using ICT. M. Leask. London, RoutlegeFalmer, 83–96. SIEMENS, G. 2004 Connectivism: A Learning Theory for the Digital Age. Online: http:// www.elearnspace.org/Articles/connectivism.htm, 2011.04.04. SIMMEL, G. 2001 (1957) A nagyváros és a szellemi élet. In: Simmel, G.: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Ford. Berényi G. Budapest, Novissima Kiadó, 223–233. SINGER, W. 2002 Der Beobachter im Gehirn. Essays zur Hirnforschung. Frankfurt am Main, Suhrkamp Verlag. SNYDER, C. 2003 Prototyping: The Fast and Easy Way to Design and Refine User Interfaces. Morgan Kaufmann Publishers. ST. AUGUSTINE 1887 On Lying. Ford. H. Browne. In: Schaff, Philip (ed.): From Nicene and

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

167

Post-Nicene Fathers, First Series, Vol. 3. Buffalo, NY, Christian Literature Publishing Co. Revised and edited for New Advent by Kevin Knight. Online: http://www.newadvent.org/fathers/1312.htm, 2010.02.22. STEINER, G. 1983 După Babel. Ford. Valentin Negoiţă és Ştefan Avădanei. Bucureşti, Editura Univers. SÜKÖSD M. 2004 Totális medialitás és ökocídium. Reklámgazdaság 22. 9/10. 250–251. Online: http://www.magellanpr.hu/files/medialitas.pdf, 2010.01.10. SWAAN, A. de 2004 A nyelvek társadalma. A globális nyelvrendszer. Typotex, Budapest. SZABÓ G. Z.–SZÖRÉNYI L. 1997 Kis magyar retorika. Bevezetés az irodalmi retorikába. Helikon Kiadó. T. SZABÓ L. 2008 Erdélyiség-képzetek (és regionális történetek) a 19. század közepén. In: A tér képei: tér, irodalom, társadalom. Tanulmányok. Kolozsvár, KompPress Korunk, 13–99. TANBURN, N. P. 1963 Private Languages Again. Mind LXXII. 12. 206–217. TAPSCOTT, D. 2009 Grown Up Digital. How the Net Generation is Changing Your World. New York, Mc Graw Hill. TINYANOV, J. 1981 Az irodalmi fejlődésről, In: uő.: Az irodalmi tény. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. VASILACHE, A. 2009 România în UE: Penultimul loc la penetrarea serviciilor de internet broadband fix, pe locul patru după numărul conexiunilor cu viteze mari de descărcare a datelor. Online: http://economie.hotnews.ro/stiri-it-6521737-romania-penultimulloc-penetrarea-serviciilor-internet-broadband-fix-locul-patru-dupanumarul-conexiunilor-viteze-mari-descarcare-datelor.htm, 2009.11.18. VERMEER, H. 2000 Skopos and Commission in Translational Action. In: Venuti, L. (ed.): The Translation Studies Reader. London / New York, Routledge, 221–232. VETRÓ Á.–CSAPÓ Á. 1991 A televízió és a gyermek. Budapest, Animula Egyesület. VINAY, J-P.–DARBELNET, J. 1995 Comparative Stylistics of French and English: a Methodology for Translation. Ford. Sager, J.C.–Hamel, M-J. Amsterdam–Philadelphia, John Benjamins.

168

ÖSSZESÍTETT SZAKIRODALOM

WATSON, R. 2007 Jövő akták. Budapest, HVG WHITE, H. 1996 A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében. Ford. Braun Róbert. Café Bábel 3. 9–22. WINN, M. 1990 Gyerekek gyerekkor nélkül. Budapest, Gondolat. WITTGENSTEIN, L. 1953 Philosophical Investigations. New York, Macmillan. ZSIGMOND I. 2003 Az oktatáspszichológia kognitív forradalma. Új Pedagógiai Szemle 5. 3–15. ZSIGMOND I. 2014 Médiafogyasztás kritikai gondolkodással. In: Tőkés Gyöngyvér– Sántha Ágnes (szerk.): Új média, médiakonvergencia, kulturális változások. Kolozsvár, Scientia. XXX 2007a Impactul publicităţii asupra părinţilor şi copiilor. Raport final Octombrie – Noiembrie 2007. Online: http://www.cna.ro/IMG/pdf/Impact_ PUB_CNA2007.pdf, 2007.12.06. XXX 2007b Raport CNA:Desenele animate, telenovelele şi manelele, în topul preferinţelor copiilor. Online: http://www.realitatea.net/raport-cnadesenele-animate-telenovelele-si-manelele-in-topul-preferintelorcopiilor_122042.html, 2007.12.06.

ABSTRACTS

Tamás BOKOR DIGIOT CONTRA NETIZEN. NEW MEDIA AS THE POSSIBLE EXTENSION OF PUBLICITY For the academic science the fast and unclear changes in the media are considered to force the modern media theories and with (not instead) the postmodern reconstruction endeavors, based mostly on case studies, to have a meta theoretical part, which – by its comprehensive and explanatory power – would be able to keep up with, to re-enact the social changes coming up with the new media. The conception of the media theoreticians cannot give reasonable explanation to the phenomenon. Thus instead of theory it would be more accurate to look for philosophy. Csilla HERENDY STARTING WITH “WHERE AM I NOW?” THROUGH THE INVISIBLE INTERFACE, ENDING WITH THE MENTAL MAPPING. ANALOGY AND DIFFERENCES BETWEEN ONLINE AND OFFLINE ORIENTATION While in the real world we are helped by yards, miles, north and south concepts in orientation, on the online interface there is no forward and backward, north and south are unknown. We have to neglect even the habitual, everyday landmarks like (next to) the Grand Central’s clock or that particular green bench at the end of the city park. Still, when describing our movements in the online world, we have adopted the offline world’s concepts – maybe not accidentally. Orientations in the online and offline media are analogous in many ways and at the same time they have specific differences, too. The article presents these similarities and differences in brief, then a schematic survey is mentioned on specific landmarks in orientation: real life playing and online acting, as well as mental mapping. Katalin FEHÉR WEB 2.0. THE RESCHEDULING OF TIME AND SPACE INTERTWINED The thoughts presented here do not strive to define Web 2.0. The goal is rather to present particular cases and phenomena, which, albeit do not define, but considerably help in describing Web 2.0. The framework is the simultaneously handled time and space, and the particular cases represent the nodes that are brought to life due to the online networks, respectively the reorganizations compared to the offline networks.

170

ABSTRACTS

Otília ÁRMEÁN THE ORDER OF THINGS ON WEB INTERFACES Lev Manovich in his book entitled The Language of New Media (2001) writes about how the logic of a database is different from the narrative as an organizing principle. In this conversation he also lines up as opposites the following notions: data versus algorithm and paradigm versus syntagm. These concepts borrowed from the theory of literature demand us to include in our research also other notions like order, list, apostrophe and some thoughts coming from Hayden White, Eco and Foucault. Rita PLETL MEDIA CONSUMING “DIGITAL NATIVES” In our research we studied whether the broadening possibility of gathering information for pupils is beneficial from the point of view of acquiring new knowledge. Do they require that huge amount of information? Can they use it in order to increase their knowledge? The question is whether our pupils’ ability of reading and understanding texts is sufficient for individual elaboration. Can they learn individually by reading? The study shows that the reading skill standard falls behind the expected level, behind the requirements. The pupils’ distribution of performance is unbalanced has also been proved. The fact that there are too many students’ whose performance does not reach the minimum grades for passing explains the unacceptably low averages. The third presupposition that the results of the test in understanding media texts would be low, proved to be true as well. This also means that the majority of pupils cannot acquire knowledge from written text. Results refer to the fact that more than half of the pupils in the project have gained only the capability of reading. There are only a few pupils whose standard of reading capacity reaches the understanding and elaborating of an entire text. Réka GÁSZPOR MOTHER TONGUE AND USAGE IN THE MEDIA FIELD The role of media consumption and media usage is getting more and more important in supporting and spreading the consumer system, the evocative of ecological crisis. But what kind of role does it play in initiating a process of change in the use of language, in developing the mother tongue-second language-prestige language configuration, especially in those cases when bilingualism is dominant? According to our hypothesis, the mediatization of the society is causing ecological crisis as well as language crisis, both indirectly. The digital culture’s most important features are interactivity, possibility of connection, speed, convergence

ABSTRACTS

171

and unpredictability. This way it may happen that models change the world so it will be necessary a new approach to knowledge, facility and education. The advantages of digital culture can be used and utilized in education as well. For example, the majority of online computer games do not only make an unsociable person, but help develop one’s skills. Furthermore, they transmit in a structured form the components of the changed knowledge and learning. Zolna Katinka KŐVÁRI–Andrea OTOHÁL THE ROLE AND EFFECT OF FAMILY MODEL ON ELEMENTARY SCHOOL PUPILS’ MEDIA CONSUMPTION HABITS In our research we present the kind of websites pupils visit, what the purpose of using the internet services is, how often and in what ways pupils discuss things they see on TV, who they get information from, their best and worst activities. Our aim is to find differences regarding media consumption between children of regular and broken families. According to the results, there are no remarkable differences between the media consumption habits of regular and broken families. The area has not so much influence on the browsing habits as the peculiarity of age. Before puberty (9 to 12 year-old children) social experiences are getting more and more important as children get more experience in society. In their teens a somewhat independent moral concept takes shape. Besides the time they spend with their family, the opinion and browsing habits of their age group is also important. Ágnes SÁNTHA THE NET GENERATION COMES OF AGE. YOUTH ON THE LABOR MARKET This study deals with the net genners entering the labor market. The brief description of this new generation’s collective features and of the discourse on them is followed by discussing the recent changes on the labor market. In order to find out the specific characteristics of the net generation as employees, it is supposed that net genners’ labor values are different from those of other adult generations. To test this, the labor values across generations are being analyzed: the average of the relative importance of 12 values is being calculated in different age groups. At the end, the affinity between the new culture of work represented by the net generation and the recent organizational changes is being discussed.

172

ABSTRACTS

József GAGYI THE ROAD OF HELEN, QUEEN OF FAIRIES (ILONA TÜNDÉR): DEVELOPING HERITAGE, BUILDING UP AND VISUALIZING TOURISTIC PLACES Since 2005 the Day of Helen, Queen of Fairies (Ilona Tündér) has been organized each year in Vărgata, Romania (Jobbágyfalva). The program, except for the first time, does not include any events connected to Ilona Tündér’s heritage. The organizers do not wish to spread this “fairy land” over other areas of the village. By dealing with the heritage “it is possible for any community to institutionalize even contemporary identities deriving from individual memories.” (Sokoly-Erdei) – in our case at local-regional level. In this small area (Niraj river valley) there have been attempts for this (e. g. Balázs Orbán) since the mid-19th century and in the internet age these may become more efficient, connected to tourism. Nikolett KOVÁCS DIFFERENT CLOTHES OF ONE STORY – THE ADAPTATIONS OF THE NEVER-ENDING STORY The never-ending story, one of the most popular German creations of the second part of the twentieth century, celebrated its 30th birthday last year. In this lecture I only wish to relate to the motion picture adaptations. I would like to present the background story of the movie and its effect from the perspective of the writer and the producer. From the legacy of the author I will try to reconstruct his opinion whether it is worth converting a literary text to another type of media, or is it worth to sacrifice certain characteristics only to popularize a story? Attila IMRE COMMUNICATION WITH THE HELP OF TRANSLATOR People speaking different languages may communicate with the help of translator. Translation techniques may serve as a new area of social communication, which is both part of globalization and – in a closer context – represents the expectations of unifying Europe. Research of translation techniques reveals that classical models relying on knowledge of language and grammar could be replaced by models taking advantage of the socio-cultural aspects of translation.

ABSTRACTS

173

István ZSIGMOND NEW MEDIA AND PEDAGOGY: CHALLENGES OF EDUCATION The spread of the Internet and the web 2.0 technologies resulted in considerable changes in human communication-centered areas. Online tools in education support communication between implied factors. The public nature of these activities encourage the use of metacognitive strategies, which have a benefic influence on learning. The abundance of information resources make information-centered education unsubstantiated, which makes room for teaching and learning procedural knowledge. New educational programs (cf. blended learning) and theories of learning (cf. connectivism) are being elaborated. Consequently, a new educational paradigm is emerging as a result of the deep impact of online tools. Béla BÍRÓ THE SPATIAL TURN AND THE RECIPROCITY With the appearance of several new types of media, deemed third-rate by McLuhan, interaction has become more frequent. The flourishing of the process is possible with the increasing dominance of the internet, as the internet provided the possibility of radically eliminating temporal and spatial restrictions. Everyone or almost everyone could benefit from this exchange of information, as long as they wished it. Publicity reached a radically new height that enticed people with the reanimation of ancient democratic principles, or to be more precise, with its modern equivalent. This, however, meant that the line between reality and fiction became very blurred: fiction was thought to be reality and reality fiction. Ferenc ZSÉLYI A ROOM WITH IN-SIGHT AND OUT-SIGHT: THE MEDIA AND THE SPACE OF “FORE PICTURE” The space becoming public is the process in which the iconostasis of here and now is projected onto space, where each of us hack our way through, where we present ourselves and step up. It behaves like the spoken language, but in the meantime it also behaves like „the” media. Probably the space takes the media onto the scene like the live chat: the space with images is the discourse of the scene with “forepicture”.

REZUMATE

Tamás BOKOR DIGIOTE CONTRA NETIZEN. MEDIA NOUĂ, O POSIBILITATE PENTRU EXTINDEREA PUBLICULUI Schimbările mass-media, prea rapide şi cu greu monitorizabile pentru ştiinţa academică, impun ca pe lângă (dar nu în loc de!) teoriile noi ale mass-mediei şi a încercărilor moderne de reconstruiri, bazate mai mult pe studii de caz, să existe şi un cadru teoretic. Acest cadru, mulţumită caracterului general şi a forţei explicative, este capabil de a ţine pasul cu schimbările societăţii rezultând din noua mass-medie (adică este capabil să o reconstruiască). Teoriile criticilor mass-media însă nu dau explicaţii generale despre fenomene, deci ar fi mai corect ca în locul de teorie să căutăm filosofie. Csilla HERENDY PORNIND DE LA ÎNTREBAREA ”UNDE MĂ AFLU ACUM”, PRIN INTERFACE-UL INVIZIBIL, PÂNĂ LA HĂRŢILE COGNITIVE. ANALOGIILE ŞI DIFERENŢE PRIVIND INFORMAREA ONLINE ŞI OFFLINE În timp ce în lumea reală noţiunile de metru, kilometru, nord şi sud ne ajută în orientare, pe suprafaţa online nu există astfel de repere, şi nu avem nici ajutoarele cu care ne-am obişnuit în viaţa reală precum punctele noastre comune de orientare, vezi: (sub) ceasul de la gară, sau banca verde de la marginea parcului. Totuşi, pentru descrierea mişcării noastre în lumea online, adoptăm noţiunile lumii offline – poate nu întâmplător. Orientarea în mediul online şi offline este parţial asemănătoare, dar găsim şi diferenţe caracteristice între ele. În studiul respectiv, prin prezentarea acestor deosebiri şi asemănări oferim o abordare generală şi despre instrumentele care ne ajută în orientare: hărţile cognitive şi imaginile lumii reale şi online. Katalin FEHÉR WEB 2.0. REORGANIZAREA ALINIERII SPAŢIULUI ŞI TIMPULUI Această lucrare nu vrea să dea o definiţie privind Web 2.0. Obiectivul nostru este ca să fie prezentate unele cazurile şi fenomene care nu-l definesc neapărat, dar contribuie la definiţia Web 2.0. Cadrul de referinţă e exprimat de spaţiul şi timpul anticipat în titlu, iar cazurile prezentate abordează organizările formate prin reţelele online şi reorganizările offline.

176

REZUMATE

Otília ÁRMEÁN ORDINEA LUCRURILOR PE SUPRAFEŢELE WEB În cartea sa The Language of New Media din 2001 Lev Manovich distinge logica bazelor de date de narativitate, şi amplifică opoziţia cu noţiunile dată vs. algoritm, paradigmă vs. sintagmă. Noţiunile împrumutate din teoria literaturii ne îndeamnă să analizăm pe lângă acestea şi noţiunile de ordine ale retoricii (enumerare, intensificare, hiperbolă, listă, apostrofă) şi să ne amintim de câteva idei ale lui Hayden White, Eco şi Foucault. Rita PLETL CONSUMUL DE MASS-MEDIA AI „ABORIGENILOR DIGITALI” În cercetarea noastră, încercăm să găsim răspunsul la întrebarea dacă posibilităţile extinse ale elevilor de a găsi informaţii îi ajută la învăţarea noilor cunoştinţe. O altă întrebare este dacă elevii îşi doresc să aibă o cantitate mărită de informaţii şi dacă le pot utiliza pentru îmbogăţirea cunoştinţelor. O întrebare bună ar fi dacă pregătirea de citire şi înţelegerea textului este suficientă pentru prelucrarea individuală a textelor, mai exact: au elevii competenţa necesară de a învăţa individual prin citire? Cercetarea a dovedit, că nivelul competenţei de citire nu este suficient din punctul de vedere al cerinţelor minime. S-a dovedit şi o altă ipoteză: distribuţia performanţei elevilor este neechilibrată. Performanţa elevilor nu atinge nota de trecere într-un procent îngrijorător, ceea ce explică mediile neacceptabile. A treia ipoteză, potrivit căreia rezultatele vor fi mai slabe în rezolvarea testelor de înţelegerea textelor din mass-media, s-au dovedit. Aceste dovezi semnalează că majoritatea elevilor nu pot îndeplini cerinţa de a învăţa din textul scris. Rezultatele arată că la majoritatea elevilor s-a format numai competenţa de citire; un strat subţire se formează din elevi, la care prin nivelul competenţei de citire se realizează interpretarea, înţelegerea textului. Réka GÁSZPOR LIMBAJ ŞI LIMBĂ MATERNĂ ÎN SPAŢIUL MASS-MEDIA Dacă rolul consumului şi folosirea mass-mediei creşte în susţinerea şi propagarea sistemului de consumatori, ce fel de rol joacă în procesele care induc schimbări ale limbajului folosit? Ne interesează cu privire la formaţia limbă maternă – limba a doua – limba de prestigiu, mai ales într-un mediu lingvistic cu bilingvism funcţional dominant. După ipotezele noastre mediatizarea societăţii aduce nu numai la criză ecologică, ci şi la criză lingvistică, în mod indirect. Caracterele principale ale culturii digitale sunt interactivitatea, posibilitatea de legare, viteza, convergenţa,

REZUMATE

177

incertitudinea, astfel noile modele pot schimba lumea în realitate, şi atunci vor deveni necesare cunoaşterea, competenţa, socializarea şi noua abordare a educaţiei. În munca pedagogică se pot folosi şi avantajele oferite de cultura digitală: de exemplu majoritatea jocurilor electronice sunt nu numai izolante, ci afectează pozitiv dezvoltarea competenţelor. Pe lângă acestea, mediază în formă structurală cunoaşterea schimbată şi elementele dobândirii noilor cunoştinţe. Zolna Katinka KŐVÁRI–Andrea OTOHÁL ROLUL ŞI EFECTUL MODELULUI FAMILIEI ASUPRA OBICEIURILOR DE CONSUM MASS-MEDIA A ELEVILOR DIN ŞCOLILE GENERALE Pe parcursul cercetării noastre am căutat răspunsuri la următoarele întrebări: ce pagini vizitează; cu ce scop folosesc serviciile internetului; în ce mod şi măsură vorbesc despre cele văzute la televizor; dacă nu înţeleg ceva, de la cine întreabă; activităţile lor preferate şi mai puţin preferate; dacă se vede diferenţă între consumul de mass-media al copiilor care au crescut în familii complete şi cei care nu au avut parte de o astfel de familie. După rezultatele cercetării noastre, nu există diferenţă remarcabilă în obiceiurile de consumul mass-mediei între copii familiilor complete şi familiilor incomplete. Regiunea nu influenţează obiceiurile de folosirea internetului într-o măsură remarcabilă pe planul particularităţilor vârstei, deoarece în vârsta prepubescentă (9-12 ani) se extind experienţele sociale ale copiilor, devine foarte important sentimentul de a fi parte a unui grup de copii cu acelaşi vârstă. În pubertate (13-18 ani) însă se formează conceperea – autonomă, individualizată cu accent de cea a adulţilor – morală. Pe lângă timpul petrecut împreună cu familia, are un rol important părerea celor de aceeaşi vârstă, obiceiurile lor de folosirea internetului şi timpul petrecut împreună cu ei. Ágnes SÁNTHA GENERAŢIA NET CA ADULŢI. TINERII PE PIAŢA FORŢEI DE MUNCĂ Studiul dezbate intrarea generaţiei net pe piaţa forţei de muncă. După concisa descriere a caracteristicilor colective ale acestei noi generaţii precum şi a discursului legat de ea, urmează discutarea schimbărilor recente de pe piaţa forţei de muncă. În scopul cunoaşterii specificului noii generaţii se presupune că aceasta ar favoriza alte valori ale muncii decât generaţiile mai în vârstă. Se realizează o sumară analiză a valorilor muncii: se compară media importanţei relative a 12 valori, măsurată în diferitele grupuri de vârstă. Studiul se încheie prin discutarea afinităţii dintre noua cultură a muncii reprezentată de generaţia net pe de o parte, şi schimbările organizaţionale, pe de altă parte.

178

REZUMATE

József GAGYI DRUMUL ILENEI COSÂNZENE (TÜNDÉR ILONA): CONSTRUCŢIE DE MOŞTENIRE, FORMAREA SPAŢIULUI TURISTIC, VIZUALIZARE Din anul 2005 în fiecare an se organizează la Vărgata (Jobbágyfalva) ziua Tündér Ilona (Zâna Elena). Dar programul – cu excepţia primei ocazii – nu conţine evenimente legate de Tündér Ilona. Organizatorii nu s-au străduit să extindă ”lumea zânelor” şi pe alte părţi ale satului. Prin preocuparea cu moştenirea ”pentru orice comunitate devine posibilă instituţionalizarea identităţilor actuale, provenite din amintirile individuale” (Sonkoly-Erdei) – în cazul nostru la un nivel local-regional. Pentru realizarea acesteia în această microregiune (Nyárádmente) existau încercări (Orbán Balázs) deja din mijlocul secolului al XIX-lea, şi în era internetului aceste pot funcţiona într-un mediu de mediatizare mai eficient, legată de turism. Nikolett KOVÁCS MAI MULTE FEŢE ALE UNUI TEXT – ADAPTĂRILE POVEŞTII FĂRĂ SFÂRŞIT Povestea fără sfârşit este una dintre cele mai populare opere germane din a doua parte a secolului XX., iar anul trecut am sărbătorit 30 de ani de la lansare. Vă voi prezenta numai adaptările de filme. Aş dori să prezint condiţiile realizării filmului şi efectul lui atât din perspectiva autorului, cât şi din cea a regizorului. Din moştenirea autorului încerc să reconstruiesc opinia lui despre întrebarea dacă merită ca un text literar să fie transformat într-un alt mediu, dacă merită să sacrificăm unele caractere ale textului în favoarea popularizării poveştii. Attila IMRE COMUNICARE CU AJUTORUL TRADUCĂTORULUI Cu ajutorul traducătorului pot comunica două persoane care vorbesc limbi diferite. Un spaţiu reînnoit al comunicării sociale poate fi tehnica de traducere, care primeşte un rol din ce în ce mai mare în viaţa noastră. Acest lucru este pe de o parte o consecinţă a globalizării, pe de altă parte – analizând subiectul în context mai apropiat –, reflectă cerinţele europene în curs de unire. Dacă luăm în vedere cele mai noi cercetări legate de tehnica traducerii, aflăm că modelul clasic, bazat pe cunoştinţele lingvistice (gramaticale), poate fi înlocuit cu succes de modele care scot în evidenţă aspectele socioculturale ale traducerii.

REZUMATE

179

István ZSIGMOND ASPECTELE PEDAGOGICE ALE NOILOR MIJLOACE MASS-MEDIA Utilizarea tot mai largă a internetului influenţează puternic toate domeniile care sunt centrate pe comunicarea umană. În domeniul educaţional mijloacele oferite de Internet sprijină comunicarea didactică. Natura publică a acestui proces încurajează utilizarea proceselor metacognitive care la rândul lor influenţează rezultatele învăţării. Abundenţa resurselor informative oferite de mijloacele online oferă posibilitatea modelării aplicării cunoştinţelor şi a utilizării metodelor activ-participaţie în procesul educaţional. Ca urmare a acestor schimbări se elaborează programe şi teorii educaţionale noi (ex. blended learning, teoria conectivistă). Putem conclude că se formează o paradigmă educaţională nouă ca urmare a impactului mijloacelor online asupra procesului educaţional. Béla BÍRÓ SPATIAL TURN-UL ŞI RECIPROCITATEA Interactivitatea a devenit din ce în ce mai generală prin formarea mediilor de clasa a treia (McLuhan). Împlinirea procesului a însemnat pătrunderea internetului, căci internetul a creat posibilitatea de a elimina radical limita în timp sau în mărime. Aproape toată lumea a putut intra în schimbarea informaţiilor, toţi cei care au simţit această nevoie. S-a concretizat o formă radical nouă a publicului. Această formă echivalează cu reanimarea tradiţiilor democraţiei antice. Împreună cu aceasta însă s-a estompat şi limita dintre realitate şi ficţiune: ficţiunea ca realitate, iar realitatea ca ficţiune s-a putut derula. Ferenc ZSÉLYI CAMERĂ CU VEDERE ÎN AFARA ŞI PE DINAFARĂ: SPAŢIUL DE ÎNAINTEA MASS-MEDIEI ŞI PICTURII Spaţiul care devine comun – procesul în care se proiectează iconostasia aici şi acum pe spaţiu –, pe care toată lumea este prezentă, se comportă ca limba vorbită, în timp ce se comportă şi ca unica mass-media. Poate că spaţiul/spaţializarea aduce pe scenă mass-media în formă de vorbă vie: spaţiul cu imagine devine un discurs preimaginar pe scena culorii şi al spaţiului

A KÖTET SZERZŐI

Ármeán Otília dr. – lektor, Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Társadalomtudományok Intézet Bíró Béla dr. – egyetemi tanár, Sapientia EMTE Csíkszeredai Közgazdaság és Humántudományok Kar, Humántudományok Intézet Bokor Tamás drd. – tanársegéd, Corvinus Egyetem Fehér Katalin dr. – új média kutató, Web and Use kutatási-fejlesztési igazgató, BGF Kutatóközpont Gagyi József dr. – docens, Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Társadalomtudományok Intézet Gászpor Réka dr. – docens, Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Nyelvtudományok Intézet Herendy Csilla dr. – online kommunikáció szakértő, Corvinus Egyetem – Bolognai Egyetem Imre Attila dr. – docens, Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Nyelvtudományok Intézet Kovács Nikolett drd. – Károlyi Református Egyetem, Irodalomtudományi Doktori Iskola Kővári Zolna Katinka – iskolapszichológus, Marosvásárhely Otohál Andrea – szociálpedagógus, Szatmárnémeti Pletl Rita dr. – docens, Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Társadalomtudományok Intézet Sántha Ágnes dr. – tanársegéd, Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Társadalomtudományok Intézet Zsigmond István dr. – Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar, Alkalmazott Társadalomtudományok Intézet Zsélyi Ferenc dr. – főiskolai tanár, Dunaújvárosi Főiskola, egyetemi tanár, International University of Novy Pazar, Szerbia

JEGYZETEK

........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ........................................................... ...........................................................

A MŰHELY SOROZAT KÖTETEI ALBERT-LŐRINCZ ENIKŐ (SZERK.) Fekete éden. A 2000. november 26-án és 2001. november 15-én Kolozsváron megtartott Drogfórum című konferenciák előadásai. Kolozsvár. 2003. MÓCSY ILDIKÓ–NÉDA TAMÁS (SZERK.) Környezettudományi konferencia. 2005. március 17–18. Kolozsvár. 2006. GAGYI JÓZSEF (SZERK.) Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében. 2004. március 19–20. Marosvásárhely. 2007. ELEK SÁNDOR (SZERK.) Agrárpolitika – vidékfejlesztés. Csíkszereda, 2007. PAP LEVENTE–TAPODI ZSUZSA (SZERK.) Közösség, kultúra, identitás. Válogatás a Kultusz, Kultúra, Identitás (Csíkszereda, 2003. szeptember 26–28.), Közösség és Idegenek (Csíkszereda, 2005. szeptember 14–16.) című konferenciák előadásaiból. Csíkszereda, 2008. BODÓ BARNA–TONK MÁRTON (SZERK.) Nations and National Minorities in the European Union. 2008. március 27–29. Kolozsvár. 2009. CSATA ANDREA–ELEK SÁNDOR (SZERK.) Gazdaságpolitika – vidékpolitika. Az európai uniós tagság kihívásai Székelyföldön. Csíkszereda. 2009. DOMOKOS JÓZSEF (SZERK.) MACRo2010. Proceedings of the 2nd Conference on Recent Achievements in Mechatronics, Automation, Computer Science and Robotics. Marosvásárhely. 2010. KOVÁCS RÉKA ROZÁLIA Egymást segítve hogyan segíthetünk? Erőforrás–Együttműködés–Eredmény. Marosvásárhely. 2010. ÁRMEÁN OTÍLIA–GAGI JÓZSEF Új média és kommunikatív magatartás. 2008. február 29. – március 1. Marosvásárhely. 2011. TAPODI ZSUZSA – PAP LEVENTE Tükörben. Imagológiai tanulmányok. Csíkszereda. 2011.

KATALIN GÁSPÁR VÉR Financial and Economical Problems in the First Decade of the 21th Century. Csíkszereda. 2011. DOINA BUTIURCĂ–INGA DRUŢĂ–ATTILA IMRE Terminology and Translation Studies. Plurilingual Terminology in the Context of European Intercultural Dialogue. Marosvásárhely. 2011. ISTVÁN HORVÁTH–MÁRTON TONK Minority Politics within the Europe of Regions. Kolozsvár, 2011. PLETL RITA–IMRE ATTILA Kommunikációs kultúra és transzlingvisztika Európában. Marosvásárhely. 2012.

Scientia Kiadó 400112 Kolozsvár (Cluj-Napoca) Mátyás király (Matei Corvin) u. 4. sz. Tel./ fax: +40-364-401454 E-mail: scientia@kpi.sapientia.ro www.scientiakiado.ro Korrektúra: Szenkovics Enikő Tördelés: Dobos Piroska Tipográgfia: Könczey Elemér Borítóterv: Miklósi Dénes Készült a kolozsvári Gloria nyomdában 70 példányban Igazgató: Nagy Péter