Pénztőkéd

Page 1

WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

KORLÁTOZÓ PÉNZÜGYI MEGGYŐZŐDÉSEK ÉS NÉZETEK

1.3.9. fejezet

PÉNZTŐKÉD KÜLSŐ ERŐFORRÁSOD, AZ ÉRTÉKTEREMTÉS MELLÉKTERMÉKE Éppen úgy, ahogyan minden más személyes elérendő CÉLTERÜLETÜNK esetében is pontosan így van, úgy a PÉNZÜGYI SIKERÜNK is a fejünkben kezdődik és már eredendően ott dől el. • Első lépésben tehát el kell döntened, pontosan mi a Te elérendő PÉNZÜGYI CÉLOD, és azt mikorra akarod megvalósítani.

1.

SIKERUTAZÁS

• Második lépésben pedig őszintén el kell hinned, hogy mindez tényleg meg is fog valósulni, mivel Te ezt valóban megérdemled.

2. Ne feledd, hogy PÉNZÜGYI CÉLJAIDAT is annak mintájára kell magad elé képzelned, mint ahogyan az összes többi célterületeden elérendő CÉLJAIDAT és ÁLMAIDAT, vagyis úgy, mintha azok már meg is valósultak volna. • Ezt követően pedig az égvilágon semmi más dolgod nincs, minthogy:meg kell fizetned a megvalósulás árát, fegyelmezett és kitartó munkával.

7

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1

0

7

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

1

„Ahhoz, hogy elérd egy célodat, először el kell hinned, hogy lehetséges. Aztán el kell hinned, hogy számodra Jack Canfield is lehetséges.”


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

Lásd, hogy a PÉNZÜGYEID esetében is pontosan úgy működik minden, ahogyan az összes többi CÉLTERÜLETEDEN. Vagyis, ha nem vagy képes megteremteni magadnak a pénzügyi függetlenségedet valamint a jómódodat, akkor az legfőképpen azért van, mert a PÉNZZEL kapcsolatos önkorlátozó HIEDELMEID megakadályoznak ebben.

2

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

3

7

1

Legtöbbünk sajnos „gyermekkori örökségként” tettünk szert ezekre a cselekvést bénító, önkorlátozó, negatív HIEDELMEINKRE, ami bizony a tudatalatti gondolatainkon keresztül, (elképzelhető, hogy azóta is mindmáig) teljes mértékben megakadályoz bennünket mindennemű PÉNZÜGYI SIKERÜNKTŐL, kezdve a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig. Nagy valószínűséggel gyakran hallottunk ERŐSEN NEGATÍV VÉLEKEDÉSEKET a pénzről és az anyagi természetű dolgokról, a minket körülvevő szüleinktől, nagyszüleinktől, tanárainktól, barátainktól, stb.

Ilyenek voltak például a következők: • „Meg is púposodhatsz a munkába, anyagilag akkor sem fogsz előbbre jutni.” • „Ne fáradj, mert csak a gazdag emberek képesek sok pénzt csinálni!” • „Minek nekem a sok pénz, hiszen úgyis csak kifolyik a kezem közül.” • „Én egy percig se szeretnék gazdag lenni, mert akkor csak a pénzemért szeretnének.” • „Jobb is, hogy nem vagyok gazdag, ugyanis a pénzes emberek egytől egyig gonoszak.” • „A pénz nem egy olyan jószág, amiből egyformán jut mindenkinek, hiszen minden ember úgysem lehet gazdag.” • „Ne haragudj, de én sem úgy lopom a pénzt, hanem kőkeményen megdolgozom érte!” • „Akinek sok pénze van, az nem is tud igazán örülni a dolgainak.” • „A gazdagok könnyen szerzik a vagyonukat, hiszen átverik a többieket.” • „Talán jobb is, hogy nem lett több pénzem, mert nekem úgy sincs szerencsém az üzletben.” • „A gazdag embereket kizárólag a pénz érdekli.” • „Cseppet sem bánom, hogy nem vagyok gazdag, mert akkor egy igaz barátom se lenne.” • „Kis pénz - kis gond, nagy pénz - nagy gond!” • „Minek nekem a sok pénz, hiszen úgysem tudok vele bánni.” • „A pénz senkit sem boldogít!” • „A könnyen szerzett pénz a bűnözés melegágya.” 7

Ahhoz, hogy pénzügyi függetlenséget teremthess magadnak és persze családodnak, illetve igazi jólétben élhessetek, SIKERUTAZÁS ahhoz erőt sugárzó és magabiztosságot teremtő pozitív MEGGYŐZŐDÉSEKKEL kell helyettesítened az összes eddigi, pénzzel kapcsolatos negatív, önkorlátozó HIEDELMEDET.

„A nélkülözés és a korlátjaid csak akkor léteznek, Bob Proctor ha teret adsz nekik az elmédben.”

1

MIELŐBB ISMERD FEL ÉS CSERÉLD LE A PÉNZZEL KAPCSOLATOS, ÖNKORLÁTOZÓ HIEDELMEIDET!


Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

• „A nagy vagyon csak az irigyeseim számát szaporítaná.” • „Ez az átkozott pénz a gyökere minden gonoszságnak!” stb. Ezek a gyerekkorunkban sokat hallott, rombolóan kishitű, káros negatív VÉLEMÉNYEK sajnos bizonyos idő elteltével nekünk is MEGGYŐZŐDÉSÜNKKÉ váltak, és teljesen ellehetetlenítik PÉNZÜGYI SIKEREINKET.

„Amikor beleegyezel, hogy kevesebbet kapj, mint amit megérdemelsz, még kevesebbet fogsz kapni, mint amennyibe Maureen Dowd beleegyeztél.”

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

Fontos tisztában lenned azzal, hogy JELENLEGI PÉNZÜGYI HELYZETED, azzal párhuzamosan pedig ÉLETKÖRÜLMÉNYED MINŐSÉGE, valójában az anyagi dolgokról alkotott NÉZETEID és MEGGYŐZŐDÉSEID gyakorlati síkon megvalósult „önbeteljesülése.”

®

WWW.SIKERESKEZEK.COM

Ha nap mint nap tudatosan ezekre a GONDOLATOKRA és KÉPEKRE összpontosítasz, akkor rövid idő múlva teljesen kiszorítod velük az önkorlátozó gondolatokat, melyek egészen mostanáig meggátoltak Téged a vágyott PÉNZÜGYI CÉLJAID megvalósításában és elérésében.

Éppen ezért kulcsfontosságú szilárdan tudatosítanod magadban, hogy eredendően minden a NÉZETEIDEN, de méginkább a MEGGYŐZŐDÉSEIDEN múlik, ugyanis nem elég pusztán vágyakoznod az adott dologra, hanem igazán hinned kell benne! Ha viszont nem vagy képes őszintén hinni abban, hogy a megteremtett pénzed valóban hasznos mellékterméke megvalósított ÁLMAIDNAK és CÉLJAIDNAK, amivel további nagyszerű és csodálatos dolgokat válthatsz valóra, akkor bizony sohasem fogod elérni a pénzügyi függetlenséget és jómódot, még akkor sem, ha folyamatosan erre vágyakozol nap mint nap.

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

MINDENNAP SZAKÍTS IDŐT A PÉNZÜGYI CÉLODDAL KAPCSOLATOS POZITÍV GONDOLATAIDRA ÉS AZ AZT ÁBRÁZOLÓ MOTIVÁLÓ KÉPEKRE IS.

4

7

1

7

Ne feledd, hogy minden, amit az ember ÉPÍTETT MEG és HOZOTT LÉTRE a világon, azok először a fejben kezdődtek!

1

SIKERUTAZÁS

5

Azt viszont mindenkor tartsd szem előtt, hogy a korábban „felépített” téves NÉZETEIDEN és MEGGYŐZŐDÉSEIDEN bármikor módodban áll változtatni.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Tehát, ha ezen a ponton most erőteljesen pozitív irányba változtatsz a pénzügyekről és az anyagi természetű dolgokról alkotott MEGGYŐZŐDÉSEIDEN és NÉZETEIDEN, akkor természetesen ugyanilyen erőteljesen fog megváltozni, szintén pozitív irányba az ÉLETED SZÍNVONALA és MINŐSÉGE is.

S természetesen pontosan így működik ez az összes többi Célterűleteden is! Ezért alaposan gondold át, hogy jelenleg korlátozó vagy támogató NÉZETEKKEL és MEGGYŐZŐDÉSEKKEL rendelkezel-e az összes többi célterületedre, így ezek között a PÉNZÜGYI CÉLTERÜLETEDRE irányulóan is, és mérlegeld, hogy milyen ÉLETMINŐSÉGET fognak ezek eredményezni neked, a családodnak és a gyermekeidnek.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• Mérlegeld, hogy vajon a mostani NÉZETEID és MEGGYŐZŐDÉSEID támogatásával tudod-e majd biztosítani magadnak és szeretteidnek, azt a fajta ÉLETMINŐSÉGET, amit szíved szerint tényleg megérdemelnétek?

Itt most az sem számít, ha negatív és korlátozó NÉZETEKET és MEGGYŐZŐDÉSEKET „örököltél” a szüleidtől, nagyszüleidtől és más korábban hozzád közel álló személytől! Ez esetben ugyanis, csupán annyi a dolgod, hogy mielőbb cseréld le azokat pozitív és támogató MEGGYŐZŐDÉSEKRE, és mindenképpen törekedj rá, hogy Te magad ne kövesd el ugyanazt a hibát gyermekeid irányába, amit veled elkövettek a felmenőid! S ezzel máris jelentősen megkönnyítetted számukra jövőbeni ÁLMAIK és CÉLJAIK megvalósítását.

SIKERUTAZÁS

Egyszerűen tehát zárd ki a gondolataidból SIKERES ÉLETED felépítését gátló, káros pénzügyi nézeteidet, s helyettesítsd őket ÁLMAIDAT és CÉLJAIDAT támogató, erőt adó pozitív meggyőződésekkel!

„Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.”

Robert Merle

7

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1

6

7

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

7

Kulcsfontosságú nap mint nap olyan POZITÍV MEGGYŐZŐDÉSEKKEL megerősítened az elmédet, amelyek a kreatív alkotó fókuszodat folyamatosan az ÁLMAIDRA és CÉLJAIDRA irányítják, és lehetővé teszik számodra, hogy mindennap azok megvalósítását és elérését támogató ÖTLETEKRE, MEGOLDÁSOKRA és LEHETŐSÉGEKRE összpontosítsd a teljes figyelmedet.


• „A pénz csupán melléktermék számomra, ugyanakkor meggyőződésem, hogy sok jót vihetek végig a segítségével.” • „Csak az lesz pénzügyileg független, aki mértéktartó és takarékoskodik.” • „A Gondolati és Szellemi Tőkém az én kiapadhatatlan erőforrásom, aminek melléktermékeként áramlik a PÉNZTŐKE a zsebembe.” • „Most már bőven van pénzem arra, hogy minden Álmomat és Célomat megvalósítsam.” • „Életem meghatározó Célterületein minden a célkitűző terveim szerint megy.” • „Az emberek boldogan fizetnek nekem azért, amivel a legszívesebben foglalkozom.” SIKERUTAZÁS • „Minden, amivel foglalkozom, melléktermékként jövedelmet teremt számomra.” • „Sikeres vagyok az üzleti tevékenységeimmel.” • „Számtalan LEHETŐSÉGEM van megteremteni a SIKERT, a jómódot, illetve a pénzügyi stabilitást, kiegyensúlyozottságot és függetlenséget.” • „A pénzügyek területén is módom van mindazzá lenni, mindazt megtenni és megszerezni, amire igazán vágyom az életemben.” • „Életem minden területén, így a pénzügyekén is eredményesen használom fel az erőforrásaimat.” • „Minden erőforrás rendelkezésemre áll Álmaim és Céljaim megvalósításához.” • „Minden befektetésem jövedelmező.” • „Képes vagyok abból megélni, amit a legjobban szeretek csinálni.” Még egyszer elmondjuk tehát, mert nagyon fontos tisztában lenned azzal, hogy a JELENLEGI PÉNZÜGYI HELYZETED, azzal párhuzamosan pedig az ÉLETKÖRÜLMÉNYED MINŐSÉGE, valójában az anyagi dolgokról alkotott NÉZETEID és MEGGYŐZŐDÉSEID gyakorlati síkon megvalósult „önbeteljesülése.” 8

7

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

WWW.SIKERORSZAG.COM

SOHA NE A PÉNZRE ÖSSZPONTOSÍTS, HANEM CSAKIS AZ ÉRTÉKTEREMTÉSRE!

1.

2.

A pénz ugyanis nem más, mint az ÉRTÉKTEREMTÉS mellékterméke.

• Tudd, hogy minden ember képes arra, hogy mások számára ÉRTÉKET teremtsen, hiszen mindenki tud a rendelkezésére álló erőforrásaival és adottságaival létrehozni vagy megalkotni valami olyan dolgot, amivel SEGÍTSÉGÉRE lehet másoknak életük jobbá tételében.

„Boldogságod és sikered benned van, vedd észre, hogy veled együtt születtek!”

Frederick M.Taylor

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

9

Segítségképpen felsorolunk néhányat A TÁMOGATÓ PÉNZÜGYI MEGGYŐZŐDÉSEKBŐL ÉS NÉZETEKBŐL:

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

7

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

1

WWW.SIKERESKEZEK.COM


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Azt pedig egyszer s mindekkora jegyezd meg jól, hogy amilyen nagyságrendű FEJLŐDÉSRE leszel képes Te magad, pontosan olyan mértékben fogsz tudni ÉRTÉKET teremteni az embereknek, valamint a világnak, és természetesen a JÖVEDELMED is ezzel párhuzamosan fog majd növekedni.

De persze mindez csakis ebben a sorrendben fog működni, megfordítva soha!

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• S csakis ezt követően kaphatod majd meg másoktól az általad létrehozott és szolgáltatott ÉRTÉKÉRT cserébe, az általuk fizetett ellenszolgáltatást.

Vagyis ez nem más, mint az ADOK-KAPOK törvénye.

• Azt pedig mindenkor tartsd szem előtt, hogy az ADOK mértéke mindig azonos a KAPOK mértékével, ugyanis megeggyezően azzal, amilyen nagyságrendben Te magad tudsz más emberek életén és annak minőségén jobbítani, valamint igényeik és vágyaik elérésén segíteni, pontosan olyan mértékben fognak a Te igényeid és vágyaid is megvalósulni.

SIKERUTAZÁS

• Ennek megfelelően első lépésként a megszerzett és rendelkezésedre álló tudásoddal kell ÉRTÉKET teremtened, vagyis először neked kell adnod másoknak.

8

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1

0

8

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

1

• Éppen ezért kulcsfontosságú és elengedhetetlen megtanulnod mások számára hasznos, előnyös és praktikus ÉRTÉKET teremteni, mert ameddig kizárólag a BEVÉTELEIDRE összpontosítasz, és csupán pénzt akarsz elvenni más emberektől, addig egészen biztosan sikertelen és jelentősebb eredményektől mentes fogsz maradni.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Ha viszont megtanulsz olyan ÉRTÉKET teremteni, amire EMBERTÁRSAIDNAK vagy a TÁRSADALOMNAK szüksége vagy igénye van, akkor a pénzre tudatosan egyáltalán nem is kell koncentrálnod, hiszen az jönni fog magától.

2.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• A kiemelkedően sikeres emberek sohasem a pénzre fókuszálnak, hanem sokkal inkább a tevékenységük által létrehozott ÉRTÉKEKRE, hiszen jól tudják, hogy azzal, ha hasznos ÉRTÉKET teremtenek az embereknek, illetve a társadalomnak, azzal a pénz bevételi melléktermékként, automatikusan áramlik be az életükbe. Tudd, hogy az az ember, aki csak a pénzre összpontosít, az sohasem lesz SIKERES!

1. A sikertelen emberek azért nem képesek valami hasznosat és értékeset létrehozni, mert kizárólag a pénz és a nagy bevételek lebegnek a szemük előtt, nem pedig az, hogy mások számára előnyös és hasznos ÉRTÉKET teremtsenek.

Ne feledd!

1.

2

8

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

2.

Ha ugyanis a saját erőforrásaik által sikeressé vált emberekhez hasonlóan, mostantól kezdve Te is folyamatosan arra összpontosítasz, hogy • a termékeddel, • a szolgáltatásoddal, • vagy pedig az elvégzett munkáddal embertársaid szolgálatára légy, azzal egyúttal bizonyos célterületükön jobbá fogod tenni az életüket, vagyis máris elmondhatod, hogy igazi ÉRTÉKET teremtettél, vagy hoztál létre számukra. Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

3

• A pénz csupán csak egy melléktermék, mégpedig nem más, mint az ÉRTÉKTEREMTÉS mellékterméke.

„A sikeres emberek mindig keresik a lehetőséget arra, hogy másoknak segítsenek. A sikertelenek, mindig azt kérdezik, Mi hasznom van nekem ebből?” Brian Tracy

8

SIKERUTAZÁS

• Neked ehelyett mindig az lebegjen a szemed előtt, hogy milyen hasznot hajtó praktikus ÉRTÉKET tudsz adni a világnak, mit tudsz teremteni a társadalom számára, mi az amiben SEGÍTENI tudsz az embereknek, és miben tudsz a SZOLGÁLATUKRA lenni másoknak.

1

1.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

A BEVÉTELED, a JÖVEDELMED, illetve a KERESETED pedig pontosan annak mértékében fog gyarapodni, ahogyan a rendelkezésedre álló ERŐFORRÁSAIDDAL, nevezetesen:

• az IDŐTŐKÉDBŐL eredő, mindennapi időddel, • a TESTI TŐKÉDBŐL fakadó fizikai erőddel, • a GONDOLATI TŐKÉD táplálta ötleteid és elképzeléseid megvalósításával, • a SZELLEMI TŐKÉD nyújtotta tudásod kihasználásával, • a TAPASZTALATI TŐKÉDBEN rejlő jártasságoddal, hozzáértéseddel, gyakorlati tudásoddal, és készségeiddel, • a KAPCSOLATI TŐKÉD kínálta lehetőségeid kihasználásával, • valamint a PÉNZTŐKÉD részét képző megtakarításaid működő vállalkozássá tételével, • ezenkívül pedig az ADOTTSÁGAIDBAN lakozó erősségeiddel mekkora ÉRTÉKET leszel képes megteremteni vagy megalkotni mások számára, és persze az általad létrehozott ÉRTÉKEK hány embernek tudják kielégíteni a szükségleteiket vagy a vágyaikat és igényeiket, illetőleg jobbá tenni az életük minőségét.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

Teljességgel valótlan lenne azt állítanunk, hogy PÉNZÜGYEINK kevésbé fontosak számunkra az életünkben, mint más CÉLTERÜLETEINK. • Voltaképpen bárhogyan is gondolkodunk a bevételeinkről, a pénzről és az anyagi természetű dolgokról, mert abban vélhetően egyetértünk, hogy fontos szerepet töltenek be mindennapi életünkben, ugyanis a mai fogyasztói társadalmunkban ez teszi lehetővé számunkra, hogy biztosítani tudjuk magunknak és családunknak az alapvető SZÜKSÉGLETEINKET. (Olyanokat, mint például az élelmiszerek, a ruháink, a lakhatásunk, a gyermekeink iskoláztatása, a számláink befizetése, és nem utolsó sorban életünk minden más ezeken túl felmerülő IGÉNYEINEK a kielégítése.)

Mindezek megvalósítása érdekében a pénz „végnélküli hajszolása” helyett folyamatosan arra összpontosíts, hogy: • Mire lehet még szükségük és igényük a veled kapcsolatban álló személyekSIKERUTAZÁS nek? (Olyanoknak, mint például a vevőidnek, az ügyfeleidnek, az üzleti partnereidnek, a megrendelőidnek, vagy pedig a munkaadódnak, stb.) • Ehhez kapcsolódóan gondold át alaposan. hogy mik azok a dolgok, amelyeket Ők fontos ÉRTÉKNEK tartanak, életük különböző célterületére irányulóan? • Mindezeken túl mi az, amivel az eddigieknél jobbá teheted az életüket? • S ha teheted, találj ki valami ötletes kreatív „apróságot”, amivel némiképpen kicsit túlteljesítheted az irányodba általuk támasztott elvárásaikat. Tudd, hogy az efféle túlteljesítés még soha senkinek sem vált a kárára, csakis az előnyére!

5

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

8

4

8

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

• Ezenkívül PÉNZ-BEVÉTELEINK azt is lehetővé teszik számunkra, hogy folyamatosan fejlődjünk, és bővítsük KÉPESSÉGEINK és KÉSZSÉGEINK palettáját.

1

DE AKKOR MOST FONTOS, VAGY NEM FONTOS SZÁMUNKRA A PÉNZ?


Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

WWW.SIKERESKEZEK.COM

A sikeres emberek is tisztában vannak a pénzügyek fontosságával, ugyanakkor az Ő életükben a PÉNZ-BEVÉTEL valójában nem más, mint a szenvedéllyel végzett TEVÉKENYSÉGÜK MELLÉKTERMÉKE, így az a hétköznapjaik során nem bír számukra semmiféle eltúlzott jelentőséggel.

• A pénz csakis azon emberek mindennapjaiban kap károsan eltúlzott figyelmet és jelentőséget, akiknek (döntően az értékteremtés teljes hiánya miatt) rendkívül nehezen és igen csekély mértékben áramlik be az életükbe.

SIKERUTAZÁS

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• Ilyen „megszépítő önigazoló kifogás” például az egyik leggyakrabban hangoztatott, már-már közhelynek számító mondás is, ami úgy hangzik, hogy:

„Engem nem érdekel a pénz, hiszen az, egyetlen embert sem boldogít!”

2.

PÉNZ VS. BOLDOGSÁG „Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről.” Dale Carnegie

• Ez a károsan eltúlzott figyelem legszembetűnőbb módon először is a partnerek és társak közti, pénzhiányból fakadó konfliktusokban1 nyilvánul meg. Majd egy bizonyos idő elteltével ezen konfliktusok csillapítására és elhárítására ÖNIGAZOLÓ KIFOGÁSOKAT kezdenek „gyártani” EREDMÉNYEIK elmaradása, és az abból eredő szűkös élethelyzetük önmagukkal szembeni megszépítésére és alátámasztására2.

Az, hogy a pénz önmagában senkit sem boldogít, lényegét tekintve valóban igaz, azonban érdemes és fontos felismernünk, hogy valójában nem is ez az életünkben betöltött szerepe.

6

8

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1 8 7

1.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Először is kezdjük ott, hogy azok, akik tudatosan és átgondoltan feltérképezik, és ÉRTÉKLÁNCBA rendezik az őket vezérlő, alapvető ÉRTÉKEIKET, ezután pontosan meghatározzák az azokból fakadó szenvedélyt keltő motiváló ÁLMAIKAT és az álmaik megvalósítását támogató CÉLJAIKAT, azoknak egészen bizonyos, hogy semmi szükségük sincs arra, hogy a pénzben keressék BOLDOGSÁGUKAT!

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• vagy pedig olyanokkal, akik tudatosan döntöttek úgy, hogy Ők csak és kizárólag önmagára a pénzre építik fel ÉRTÉKRENDJÜKET, az abból fakadó ÁLMAIKAT és a velük összhangban álló CÉLJAIKAT.

2.

Az, hogy valaki önmagában a pénzben keresse a BOLDOGSÁGOT, az SIKERUTAZÁS csakis olyan emberekkel fordulhat elő, akik

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

9

1.

8

8

8

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

3.

1

• vagy egyáltalán nem rendelkeznek tudatosan meghatározott ÉRTÉKEKKEL, ÁLMOKKAL és CÉLOKKAL, ezért nekik fogalmuk sincs, hogy mit is akarnak megvalósítani és elérni, így a hivatásukból és az egész életükből hiányoznak a szenvedély és élvezet táplálta örömérzések, ami azt eredményezi számukra, hogy Ők a mindennapi ösztönzést és motivációt nem a tevékenységeikben és tetteikben, hanem magában a pénzben vélik felfedezni,

• Akik viszont életük minden jelentős célterületén rendelkeznek tudatosan meghatározott ÉRTÉKRENDDEL, azzal összhangban álló, szenvedélyt keltő, motiváló ÁLMOKKAL és azok megvalósulását támogató CÉLOKKAL, azoknak a pénz csak a szenvedéllyel végzett tevékenységeik melléktermékeként jelenik meg életükben, így az a hétköznapjaik során elveszíti károsan eltúlzott jelentőségét, ezáltal annak fontosságára irányuló értelmezése is „visszahúzódik” azokra a CÉLTERÜLETEKRE, ahol az valóban lényeges szerepet tölt be az életükben.


Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

WWW.SIKERESKEZEK.COM

Ettől a pillanattól kezdve pedig mindazon kérdések és kijelentések értelmüket vesztik, melyek a pénz boldogságteremtő, -pótló, illetve helyettesítő szerepét kérdőjelezik vagy erősítik meg.

• Pusztán a PÉNZ kézenfekvő, hogy sohasem lehet életünk célja, hiszen az csupán egy „segédeszköz”, ugyanakkor lehetővé teheti számunkra, hogy azzal foglalkozhassunk, amit a leginkább szeretünk csinálni, és ami összhangban áll ÉRTÉKEINKKEL, illetve támogatja ÁLMAINK és CÉLJAINK megvalósítását.

1.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• Egy efféle kiegyensúlyozott érzelmi állapot pedig hozzájárul ahhoz is, hogy ÁLMAINKAT és CÉLJAINKAT támogató ÖTLETEINK és LEHETŐSÉGFELISMERÉSEINK is szabadabban és nagyobb számban áramolhassanak be mindennapjainkba.

3.

Ahhoz tehát, hogy igazi egyensúlyt teremts életed minden területén, természetesen MELLÉKTERMÉKKÉNT szükséged van a pénzre is, hiszen megteremti számodra azt a fajta nyugalmat, hogy képes legyél életed minden fontos területével egyformán foglalkozni.

SIKERUTAZÁS

• S arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ha egyebek mellett pénzügyileg is biztonságban érezzük magunkat és családunkat, akkor a környezetünkben lévő dolgokat és eseményeket is pozitív JELENTÉSTARTALOMMAL ruházzuk fel, ezáltal még inkább képesek vagyunk azokra a dolgokra összpontosítani, amik az ÉRTÉKEINK, ÁLMAINK és CÉLJAINK szempontjából nézve kiemelten fontosak számunkra.

9

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1

0

9

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

1

2.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

Ha viszont a BEVÉTELEIDHEZ viszonyítva ésszerű IGÉNYEKET támasztasz, akkor elégedett leszel az életkörülményeiddel, ami a mindennapi örömérzésedre is kifejezetten pozitív hatást gyakorol majd.

PÉNZÜGYI ELÉGEDETTSÉG ÉS EGYENSÚLY

„Bölcsesség az, ha nem azon bánkódsz amid nincs, hanem annak örülsz amid van.”

S ezen túlmenően, pénzügyi elégedettségünket és kiegyensúlyozottságunkat legtöbbször azzal is Mi magunk befolyásoljuk negatív vagy pozitív irányba, hogy adott esetben kikkel hasonlítgatjuk össze magunkat.

Epicticus

2

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

3

9

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

„Ha a pillanatnyi anyagi helyzetedet más emberéhez méred, akkor irigy vagy. Ez az irigység pontos definíciója. Az irigy ember mindig boldogtalan. Döntsd el, akarsz-e irigyen élni. Amíg irigy vagy, addig nem érheted el az álmodat, hiszen más ember álmán jár az eszed. Mindenki gazdag, aki gazdagnak gondolja magát, és mindenki szegény, aki szegénynek gondolja magát. Ez független Kulcsár Tibor a tényleges vagyoni helyzettől.” 9

Hiszen, ha a BEVÉTELEIDHEZ képest aránytalanul magasak az IGÉNYEID és a VÁGYAID, akkor jó eséllyel folyamatosan elégedetlen leszel, ennek hatására pedig állandóan boldogtalannak fogod érezni magad.

1

ELÉGEDETTSÉGED és BOLDOGSÁGOD szempontjából sohasem a BEVÉTELED nagysága a meghatározó, hanem sokkal inkább a pénzhez való hozzáállásod!

®

SIKERUTAZÁS


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Az ugyanis, hogy anyagi értelemben mennyire érezzük magunkat elégedettnek és kiegyensúlyozottnak, az nem annyira a rendelkezésünkre álló pénzösszegeken múlik, hanem leginkább a gondolkodásmódunkon. • Ne feledd, hogy az ELÉGEDETTSÉGED és a BOLDOGSÁGOD sohasem a még több pénz megszerzésén múlik, sokkal inkább a már meglévő pénzed ésszerű és kiegyensúlyozott beosztásán alapul.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• Ha viszont a jelenlegi anyagi helyzetedben negatívan és borúlátóan szemléled a körülötted lévő dolgokat, akkor mindez az egyre növekvő PÉNZ-BEVÉTELEID hatására csak fel fogja erősíteni benned a boldogtalanság és az elégedetlenség érzését.

• Az egyre több és több pénz ugyanis nem tesz mást, mint még inkább azzá fog tenni Téged, ami a jelenlegi élethelyzetedben is vagy. Tehát ha már most is elégedett és boldog vagy, akkor a még több beáramló bevételed hatására ezen pozitív érzéseid egyre jobSIKERUTAZÁS ban felerősődnek majd benned.

SOHA NE ÉRTÉKELD TÚL A PÉNZTŐKE JELENTŐSÉGÉT, hiszen az csupán egyetlenegy az alább felsorolt, összesen kilenc ERŐFORRÁSODBÓL:

„A gazdagság tudatállapot. A pénz szimbólum.”

4

9

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1 9 5

Deepak Chopra


Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

WWW.SIKERESKEZEK.COM

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

1.

6.

2.

7.

3.

8. SIKERUTAZÁS

5.

6

9

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

9.

Ide vonatkozólag mindenkor tartsd szem előtt a következő mondást:

„Ha vinni akarjuk az életben valamire, nemcsak onnan kell kezdenünk, ahol állunk, hanem azt kell használnunk, amink van. Különös, hogy sokan közülünk képtelenek megérteni azt a nyilvánvaló igazságot, hogy nem kezdhet az ember onnan, ahol nincs, és nem használhat olyasmit, amije nincs.” Elmer Wheeler Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1 9 7

4.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

Ha tehát PÉNZTŐKÉVEL nem rendelkezel, akkor azzal teljesen természetes, hogy nem kezdhetsz! Ugyanakkor azonkívül minden más ERŐFORRÁSOD a rendelkezésedre áll SIKERES ÉLETED felépítéséhez!

SIKERUTAZÁS

E NAPTÓL KEZDŐDŐEN MÁR MIND A KILENC ERŐFORRÁS 8

9

1

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

ÉRTÉKTEREMTŐ KÉPESSÉGED NÖVEKEDÉSÉVEL PÁRHUZAMOSAN A PÉNZTŐKE IS EGYRE NAGYOBB MÉRTÉKBEN ÁRAMLIK MAJD BE AZ ÉLETEDBE. RENDELKEZÉSEDRE FOG ÁLLNI, AZ ÁLMAID ÉS CÉLJAID MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ! Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

1 9 9

A SZELLEMI ÉS A TAPASZTALATI TŐKÉD FOLYAMATOS GYARAPÍTÁSÁVAL A KAPCSOLATI TŐKÉD IS EGYRE SZÉLESEBB KÖRBEN TUDOD MAJD BŐVÍTENI, ILLETVE AZ


Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

WWW.SIKERESKEZEK.COM

A saját erőforrásaik által kiemelkedő sikereket elért emberek rendkívül kevés pénzzel vagy pénz nélkül kezdik az életüket, ami az ÁLMAIK és CÉLJAIK megvalósítása szempontjából mégis hatalmas előnyökkel jár „Nincs pénzünk, és így számukra.

kénytelenek vagyunk gondolkodni.”

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

• Ezenkívül a szerény anyagi körülményekkel indulók esetében már egy kisebb fajta PÉNZ-BEVÉTEL növekedés is rendkívül motiváló hatást gyakorol a teljesítményükre illetve a további fejlődésükre, ami ezáltal időről időre, újabb és újabb pozitív pénzügyi változást eredményez az életükbe.

Ernest Rutherford

• A legtöbb esetben megfigyelhető ugyanis, hogy azok, akiknek már az életük kezdetén is jelentős mennyiségű pénz állt a rendelkezésükre egy ÖRÖKSÉGNEK vagy egy NYEREMÉNYNEK köszönhetően, azoknak sokszor gátat szab az anyagi helyzetük a szorgalmuknak, a kitartásuknak, s ezáltal a teljesítőképességüknek is.

Miért?

• De ami talán még ennél is hatékonyabban hozzájárul kiemelkedő sikerükhöz, az az, hogy akinek pályakezdő korában kifejezetten kevés pénz áll a rendelkezésére, – az megtanul uralkodni pillanatnyi ösztönszerű vásárlási vágyain,

1.

„Amit megtakarítunk, olyan mintha megkerestük volna.” John Steinbeck

SIKERUTAZÁS Mert minek is tenne különösebb erőfeszítéseket a FEJLŐDÉSRE és a TANULÁSRA az, akinek már anélkül is megvan mindene? • Azok az emberek viszont, akik kevés pénzzel vagy pénz nélkül indulnak neki az ÁLMAIK és CÉLJAIK megvalósításának, azok minden VELÜKSZÜLETETT ERŐFORRÁSUKAT kihasználják annak érdekében, hogy fejlődhessenek.

– szokásává válik a mértéktartó viselkedés és életvitel,

2.

– mesteri szinten elsajátítja a takarékoskodás és az abból fakadó befektetés mesterségét,

0

0

2

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

2 0 1

3.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

– ezenkívül képes megbecsülni és élvezni az általa megteremtett jómódot.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

A párkapcsolatok igazán kiegyensúlyozott és harmonikus működésének „zátonyra futása” a legtöbb esetben két dologból eredeztethető: • az egyik az ÉRTÉKLÁNC-KONFLIKTUS (ami bizony szinte mindennek az alapja!)

4. Azok tudják ugyanis leginkább megbecsülni, abból eredően pedig folyamatosan megtartani életükben a jómódot, akik pályafutásuk kezdetén „saját bőrükön” tapasztalták meg annak tartós hosszútávú hiányát.

TUDD, HOGY A CSALÁDON BELÜLI PÉNZÜGYI ELLENTÉT LEGINKÁBB AZ SIKERUTAZÁS ÉRTÉKLÁNC-KONFLIKTUSBÓL ERED!

0

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

2

2

0

2

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

3

• másik pedig a legtöbbször abból eredő, anyagi természetű PÉNZÜGYI DISZHARMÓNIA és KONFLIKTUS.


WWW.SIKERESKEZEK.COM

Hogy ne csak tudd, hanem tedd!

Viszont azok a párok, akik képesek a bizonyos fokú különbözőségeik ellenére ÉRTÉKLÁNC-HARMÓNIÁT létrehozni egymással, azok az esetek túlnyomó részében egyúttal PÉNZÜGYI ÖSSZHANGOT is teremtenek maguk közt. Ha ugyanis az őket vezérlő ÉRTÉKEIK összhangba kerülnek a partnerükével, akkor azzal együtt a PÉNZÜGYI ELKÉPZELÉSEIK és TERVEIK is javarészt egy irányba mutat.

Töltsd fel magad és fejlődj mindennap!

WWW.SIKERORSZAG.COM

Azonban egy kiegyensúlyozott ÉRTÉKLÁNC-HARMÓNIA felépítésével valamint az abból eredő pénzügyi természetű egyetértés és összhang megteremtésével, a párkapcsolatok rendszerint egy addig soha nem tapasztalt „energia és erőforrás mezőbe” kerülnek át, amiben az összehangolt ÉRTÉKRENDJÜKNEK és az abból táplálkozó közös ÁLMAIKNAK köszönhetően, a kitűzött CÉLJAIK minden eddiginél elérhetőbbé válnak, az egymást mindenben támogató, „egyhúron pendülő” életvitel hatására.

S többek között e témához kapcsolódóan is helytálló a jólismert mondás:

„Nem az tesz gazdaggá amit birtokolsz, hanem aminek szívből tudsz örülni.”

SIKERUTAZÁS

Louis de Saint-Marché

Mindez persze fordítva is igaz akkor, amikor a különféle CÉLTERÜLETÜKRE irányuló PÉNZÜGYI ELKÉPZELÉSEIK már alapjaiban is lényegesen eltérnek egymáséitól, hiszen ilyenkor válik igazán „tapinthatóvá” és érzékelhetővé a köztük fennálló ÉRTÉKREND ellentét és különbség.

Ügyes vagy, kész az önmagadból áradó értékteremtésre! Gratulálunk!

Ismét figyelmesen elolvastál egy újabb fejezetet, és ezzel megint csak közelebb kerültél saját ÉRTÉKRENDEDBŐL és ÁLMAIDBÓL fakadó SIKERES ÉLETED megteremtéséhez. Mindezek felépítésére Te is éppen úgy képes vagy, mint az a sok-sok nulláról indult sikeres ember a világon, persze csak akkor, ha hozzájuk hasonlóan az álmodozást CSELEKVÉS is követi! Ezt mindig tartsd szem előtt, és bátorítunk, hogy soha ne add fel az ÁLMAIDAT és a CÉLJAIDAT!

4

0

2

Szürkeállományodnak minden lehetséges, s általa neked is!

Elméd életet ad vágyaidnak, kezed pedig valóra váltja őket!

2 0 5

Csak így tovább!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.