www.valyo.hu
http://www.facebook.com/valyovalyo
A Valyo (Város és Folyó) csoport 2010 óta foglalkozik Budapest és a Duna összekapcsolásával. Célunk, hogy a folyó felkerüljön a budapestiek mentális térképére, hogy magukénak érezzék ezt a természeti kincset. Felhívjuk a figyelmet a jelenleg rendelkezésre álló Duna-parti helyszínekre és újakat teremtünk. Ennek a legjobb példája a 2012ben másodszorra megvalósuló Dunatanösvény. A helyszínekre eseményeket, rendezvényeket szervezünk,
Közterek, Duna-part
ahol interaktív, játékos for-
Fontosnak tartjuk, hogy a
környezetükben, ez kihat a
mában hívjuk fel a figyelmet
közterek kialakításakor a
vállalkozások és turizmus
a budapesti Duna-part
helyi lakosság érdekei kerül-
fejlődésére is.
szépségeire. Szeretnénk, ha
jenek leginkább középpont-
A budapesti Duna-part je-
munkánk nyomán hosszú-
ba, emellett másodlagos
lenleg el van választva az itt
távon a pesti rakpart egy
szerepet játszik az áthala-
élőktől. Szeretnénk, ha egy
élhető, kikapcsolódásra és
dó, az itt dolgozók vagy a
élhető, szerethető, fenn-
sportra használt zöldöve-
turisták által generált for-
tartható, a helyi közösség
zetté válna.
galom. Ha az adott helyen
által megbecsült köztérré
élők jól érzik magukat
válna.
Szerelem & mókuskerék A “Hív a Duna” projekt interjúja VaLyosokkal
A VaLyo, Város és a Folyó csoport tagjai két évvel ezelőtt elhatározták, hogy tesznek valamit a városi ember és a Duna kapcsolatáért. Tevékenységüknek köszönhetően jött létre, idén már másodszor, a Dunatanösvény. Tömör Miklós és Varga Dávid a csoport oszlopos tagjai. Miki a vezető, a bürokrácia útvesztőjének kitartó harcosa, Dávid pedig a kültéri építmények és bútorok tervező mestere. Miki, hogy kezdődött? Tömör Miki: Kobrizsa Ádám, a Hív a Duna! projekt vezetője fertőzött meg a folyó szeretetével egy biciklitúrán. Nem sokkal később jött egy árvíz, aminek „örömére” néhány barátommal gyorsan szerveztünk egy kacsakődobó bajnokságot. Az autók nem jártak, az egész part csak a miénk volt… Váratlanul sokan eljöttek dobálni, voltunk vagy hatvanan! A nagy sikerre való tekintettel, azóta is szervezünk évente kettőt-hármat.
Hogy kerültél kapcsolatba a Mikiékkel? Varga Dávid: Az első kacsakődobó bajnokságon én is indultam, akkor már létezett a VaLyo csoport. Nagyon tetszett ez a megmozdulás és megpróbáltam hozzájuk közelebb kerülni. Részt vettem egy általuk rendezett workshopon, ahol előálltam egy jó ötlettel, amit végül meg is valósítottunk; ez volt a Stég, ami a tavalyi Dunanap egyik fő attrakciója lett. A sok tervezési, szervezési feladat, ami ennek a projektnek a megvalósításával járt, óhatatlanul összekovácsolt bennünket, azóta is együtt dolgozunk. Mikor voltatok utoljára a Duna-parton? T. M.: Tegnap… hatszor. V. D.: Mostanában ez mindennapos esemény. Javítgatjuk a tanösvényt, megnézzük, mi van vele, ki van rajta, használják-e… Használják?
T. M.: Igen! Épp tegnap kapcsoltuk be a streamtable-t, amit egy osztrák lány, Michaela Grass tervezett. Otthagytuk körülbelül két órára és mire visszamentünk, már valaki kialakította az egész Margitszigetet. Ez a “felnőtt homokozó”, igazából egy szemléltető eszköz, ami a folyók változását, a kanyarulatok kialakulását mutatja be. V.D.: Ahová a tavalyi bútorokat kiraktuk, nem messze az asztaltól, ott legutóbb két fiú teázgatott. Vittek magukkal valami nagyon profi, bambusz teás készletet, és élvezték a partot. Jó volt látni. Melyik állomás sikerült idén a legjobban? T. M.: Talán a „homokozó asztal”, amit az előbb említettem. Az nagyon érdekes és egyedi. Sokat szenvedtünk vele, de megérte. V.D.: Szerintem pont az a lényeg, hogy más karakterűek az állomások, így mindenki talál kedvére valót. Az egyik bútorra felfér akár egy tízfős baráti társaság is, míg egy másik pont attól jó, hogy kicsi és inkább romantikázásra alkalmas.
T. M.: Igen, az állomások tematikáját is ez a változatosság jellemzi. Van irodalmi, sport, tudományos és ismeretterjesztő pont is. (Duna Tanösvény 2012) A Duna Napon mi lesz a fő attrakció? T. M.: Nehéz kiemelni egyet, de a Csíkszerda kórus speciálisan a Dunanapra összeállított előadása biztos különleges lesz. Harminc ember, csíkos pólóban, Dunával kapcsolatos kórusműveket énekel majd. Jó lesz! Egy ilyen rendezvényt rengeteg utánajárás, engedélyeztetés előz meg. Nyitottak a terveitekre a hivatalokban? T. M.: Általában azok, csak el kell magyarázni, hogy miért csináljuk. Magyarországon egyelőre még nagyon fura, ha valaki önzetlenül csinál valamit. Mindenki keresi a mögöttes szándékot, hogy hol van benne nyerészkedés stb. V.D.: Bizalmatlanok az emberek. Nem értik, miért fektet valaki energiát egy olyan dolog létrehozásába, amiből nem származik pénz.
Magas labda: miért csináljátok? Ahelyett, hogy a rendezvények ügyes-bajos dolgait intézitek, miért nem lustálkodtok a Dunaparton? T. M.: Ez egy mókuskerék, ami beindult és most már annyira benne vagyunk, hogy nem tudunk kiszállni, de nem is akarunk… V.D.: Szerintem ennek több köze van a szerelemhez, mint a mókuskerékhez… Megteszünk mindent azért, amit szeretünk. T. M.: Azt szeretnénk, hogy élhetőbb legyen a Duna-part. Azzal, hogy felkértünk embereket, hogy tervezzenek padot, adjanak pénzt (szponzorok), álljanak az ügy mellé bármilyen formában, felelősséget is vállaltunk értük. Már nincs megállás. V.D.: Az egész egy jó bulinak indult, aztán egy ponton átfordult hivatássá. Vannak kötelezettségek, amelyeknek eleget kell tenni, de ez természetes. Mi a víziótok? Hova akartok eljutni? T. M.: Leginkább felnőtt játszótereket szeretnénk kialakítani végig, a Duna mentén.
V.D.: Illetve először ezeknek helyet teremteni. A város felülete le van betonozva olyan indokolatlan területeken is, ahol nem feltétlenül kellene. T. M.: Előbb-utóbb szeretnénk egy állandó helyet a Duna- parton, ahová be tudunk menni akár télen is, ami otthont adhatna rendezvényeknek, programoknak, kiállításoknak… Duna Intézet, Duna Központ… jól hangzik. Mikor lesz belőle valami? T. M.: Reméljük jövőre. Jövőre, a Duna Napon lesz a megnyitó. Tűzzük ki! T. M.: Kitűzve! V.D.: Rajta leszünk!
Az interjút Balogh Emese készítette.
terepasztal, illetve a klasszikus és a kortárs irodalmat alapul vevő irodalmi pont. A Dunatanösvény bútorai 60 önkéntes munkájával valósultak meg, vállalati-civil együttműködés keretében. Az anyagi és tárgyi feltételeket a Magyarországon működő vállalatok biztosították, az emberi erőforrást pedig a Duna ügyét fontosnak érző magánemberek. A terveket fiatal művészek és építészek segítségével készítettük.
2011-ben a Dunatanösvény 13 állomásával a Dunapart múltját mutatta be, egyik pontja a STÉG óriási köztéri bútoraival pedig példát próbált mutatni a használati lehetőségekre. 2012-ben mind a négy helyszín a köztérhasználat és parthasználat módjait példázza: 14 köztéri kanapé, egy négy elemből álló felnőtt állólibikóka, a Duna és a város viszonyát modellező interaktív
Szöveghullám, Dunatanösvény 2012, Lánchíd déli része
Libikóka, Dunatanösvény 2012, Vigadó tér
Készülnek a köztéri bútorok, 2012
2011
2012 Élet a Dunában
1 Budapest Avantgarde #9
9
2 (S)óhaj Zóna Fátyol
11 Vízellátás
7 Pihenőtér
3 Vízi mutatványosok
12 STÉG
8 Szöveghullám 10 Libikóka
4
Duna fürdők és strandok
13 Piacok a Duna-parton
6
Széchenyi öt Dunája
14 A hód sorsa
5 Park, Streamtable
15 Haláltánc a Dunán
7 Sportpálya a parton
14
16 A Duna számokban
1
13 2
12 5
Margit híd
3
4
6
7 Lánchíd
8
9
10
11
Erzsébet híd
Szabadság híd
15
Petőfi híd
16
Krúdy Gyula: Dunai életmentő Abban a korszakban, amikor a boldogtalan szerelem úgy esett az ember fejére, mint régi háztetőkről a cserép szeles időben: éldegélt az óbudai parton egy Drapcsik nevű öreg hajóslegény, aki abból élt, hogy megmentette azoknak az életét, akik a Dunában a halált keresték. - Hívjátok Drapcsikot! – hallatszott a vészkiáltás akár az óbudai parton, akár a margitszigeti oldalon, amikor egy-egy leányzó vagy asszonyféle azt hitte, hogy nem bírja tovább az életét. Végigfutamodtak a parton, mintha csodálatos hang hívogatná őket a folyamból, azután úgy úsztak tova a vízzel, mint leszakított virágok vagy öreg fatörzsek. Mindennapi dolog volt ez. Drapcsik a pesti kocsmában felhajtotta búfelejtőjét, ráuszította bocskorait a csónakának, az evezőt bizonyos babonaságból megforgatta a feje fölött, aztán kérdezte, hogy merre? A parti népség, gyerekhad, asszonyféle sikoltozva mutatott a Dunára. Ott vitt a víz valami piros kalapot vagy rongyos kendőt. A közhiedelem szerint Drapcsik akkor volt a legjobb életmentő, amikor részeg volt. Másvilágias volt ilyenkor az arca, könnyes a szeme, a szuszogása, mint a cethalé. A hajós részeges leheletét megérezték a halak a Dunában és a borszagra a víz színére gyülekeztek az örök vízivók, segítették vinni, tolni a Drapcsik csónakját. Sok emberéletet megmentett Drapcsik, mint valami hozzáértő orvos, forgatta, biztatta a haldoklókat, nyomogatta a szívük gödrét, komolyan felszólította az élet szökevényeit a visszatérésre. Egyszer egy kisasszony, aki a szigeti parto-
kon eszeveszettségében végigfutamodott, hogy valahol megtalálja az utat, amely neki volt kijelölve a halál felé, sehogy sem hallgatott az életmentő buzdítására, vissza-vissza ugrott a habok közé a rozoga csónakból. Úgy dobta magát, mint a rák, összefonta a hátán a kezét, hogy ahhoz se nyúlhasson a hajós. S két lábát is egymásba kulcsolta. És így küszködve, vergődve a makacs életmentővel, mindig távolabb űzte a csónakot a homokparton összegyülekezett közönségtől a Duna belső sodra felé. A Dunának itt már olyan nyomása van, mint az átoknak. Úgy hömpölyödik előre a folyam, mint a végzet, nincs megállás vele szemközt. A kisasszony harmadszor is a folyamba ugrott az életmentő csónakjából. Drapcsiknak csak éppen annyi ideje volt, hogy a hölgy haját elkapja. Így tartotta egy darabig a vízen, amíg a csónakot lefelé sodorta a hullám. Szőke haj tekeredett a hajós napbarnította kezére. Finom, élveteg hajszálak, amelyek a tegnapig talán oly hiúsággal díszelegtek, mint a pávatollak. A hajtűk, amelyek a vízbe potyogtak, melódiákat, szép zenéket hallottak a fejecskéből. És hátul a kis koponyában csak tánc, vidámság, életöröm kis képecskéi éltek, amíg egy napon hiúz-módon besurrant oda a halálgondolat pondrója. - Utoljára kérem, hogy kapaszkodjon a csónakba! – szigorgott a hajós. - Eresszen el, vén szamár! – nyögött vissza a kisasszony. – Micsoda város ez, ahol az embert meghalni sem hagyják. Drapcsik kezét már égetni kezdte a hajfonat, mint valami csuszamló kötél.
- Ha megmondja, hogy miért akart meghalni, elmehet. A leányzó az egyik kezével a csónakba kapaszkodott. - Jól van, megmondom. Szerettem és megcsaltak! - Engem is – felelt Drapcsik. – Sokszor megcsaltak, mégis itt vagyok. - Elhagyott a szeretőm, a kedvesem, a mindenem. Nincs már miért tovább élni. - Elhagytak engem is – replikázott a vén hajós. – Ott hagytak a Stefanek kocsmájában, mint egy összetört hordót. - Gyermekem volt, aki meghalt! - Gyermeket hoz a gólya újat is! - Szegény lettem. Elveszítettem a vagyonomat. A nyomor és a kétségbeesés vár rám, ha visszavisz a partra. Nincs se Isten, se ember, aki segíthetne rajtam. - Nehezen keresem én is a mindennapit, mégis itt vagyok! – szólt a hajós. - Embert ölök. Legelőször magát gyilkolom meg, ha el nem ereszt. Beleharapok a torkába, kikaparom a szemét, kiásom a szívét, megölöm a gyermekét, ha van valahol. Eresszen el, az istenért! Drapcsik két kézzel fogta a hajfonatokat, mert a hölgy ismét rugdalózott, hadonászott. Szerencsére Drapcsik e napon alaposan részeg volt... Először az egyik kezével, aztán a másikkal ütötte arcul a kisasszonyt. A porcelán arcocskán alapos nyomot hagytak a pofonok. - Hej, nincs itt senki, aki egy úrinőt megvédelmezne egy brutális paraszttól? – kiáltotta teli tüdőből a kisasszony. - A Margit-hídig fogom verni! – dörmögött egykedvűen a hajós. – Ott pedig átadom a rendőrnek. Fölemelte a kezét és újabb pofonokat mért
le a vízben úszóra. A halnivágyó hölgy először visszavagdosott, a Drapcsik orrát szerette volna elkapni, de a hajós, jó messzire tartotta a kontyos főt. Még pár újabb pofon. A vízitündér karjai lehanyatlanak és egy síró, gyermekes, riadt hangocska kegyelemért esdekel. - Visszajön a csónakba vagy nem? – üvöltötte Drapcsik most már belemelegedve a verekedésbe. - Visszajövök – siránkozott a hölgy. Belekapaszkodott a csónakba és a Drapcsik segítségével vizes ruháiban felmászott, felemelkedett a Dunából. Ingott, táncolt a csónak, de nem fordult föl. A hölgy a csónak végében sírdogált. Drapcsik az evezőhöz nyúlt. - Csak arra kérem, - zokogta a hölgy – hogy senkinek se szóljon arról, hogy megpofozott a vízben. - Mennydörgős mennykőbe, csak a kezemet bírnám! – morogta Drapcsik. – Még jobban megmenteném az életét. Tudom én, hogy mi az udvariasság.
Kép forrása: Buza Péter: Fürdőző Budapest, Holnap Kiadó
Fauszodák: 1910-ben kilenc fauszoda állt Budapest belvárosi részén. Ezek a Dunába kosárszerűen belógó alkalmatosságok először katonai, majd polgári célokat szolgáltak: itt úsztak, hűsöltek, ebédeltek az emberek.
Viza (Huso Huso): A legnagyobb tokféle, amely gyakran járt fel a Fekete-tengerből a Dunán Magyarországra ívni. Az ikrájáról elhíresült, akár egy tonnásra megnövő békés hal különböző okokból sajnos már nem él Magyarországon. A vizáknak fontos a természetes partszakasz, ahogy az embereknek is, ezért választotta a Valyo címerállatának a vizát.
Kiadja: VaLyo, 2012 Grafika: Szalay György www.raklap.blogspot.com Térkép és Duna tanösvény logo: Csáki István
Támogatók, akik segítenek munkánkban:
danube Hív a Duna!