egyiK LegFőbb értéKüKre, A SOKOLDALúSÁgrA éPítiK Az éLetüKet

Az éLet LegKüLÖnbÖzőbb terüLetein ÁLLnAK HeLyt A CSALÁDtAgOK, A gyereKeK iS nAP mint nAP bizOnyítJÁK teHetSégüKet

három tehetséges gyermekkel

büszkélkedhet a szolnoki Bozsik család, melyet a sokszínűség jellemez. életüket ugyanis nagyban meghatározza a zene, a sport és a tánc szeretete. Az öttagú család mindennapjairól otthonukban beszélgettünk.

– éppen harminc éve ismerkedtünk meg a férjemmel. mindketten szolnokiak vagyunk, és három gyönyörű gyermekünkkel Szandaszőlősön élünk – kezdte az öttagú család bemutatását az édesanya, Ágnes, aki otthonukban fogadva bennünket arról is mesélt, hogy különleges család az övék. mindenki más és más területen áll helyt a mindennapokban, s ezért leginkább a sokszínűség jellemző rájuk. Férje, László évtizedek óta a vendéglátásban dolgozik, Ágnes nyelvtanár, míg gyermekeik zenélnek, sportolnak és táncolnak. – Dávid tizennyolc éves, egy művészeti szakgimnáziumban tanul. már tizenkét évesen kijelentette, hogy ő bizony békéscsabán folytatja majd a tanulmányait. neki a néptánc a nagy szerelme! – mosolyodott el Ágnes, majd hozzátette, az erős szandaszőlősi hagyományőrzésnek is köszönhető, hogy elsőben és másodikban kötelező táncolni. A táncórákról Dávid is mindig örömmel tért haza. idővel aztán a versenyeken aratott sikerek sem maradtak el. A tehetséges fiatal ma a szolnoki Cuháré néptáncegyüttes tagja. – én a legszívesebben ugrókötelezek, zongorázok, citerázok. Kötélugrásban voltam már magyar bajnok is – ragadta magához a szót a család legkisebbik tagja, a tízéves barnabás, aki nővérétől, Hannától kapott kedvet a sporthoz. – Szabadidőmben szívesen számítógépezek és játszom Lecsóval, a macskámmal. Kedvenc tantárgyaim a tesi és az ének... – sorolta az ötödikes kisfiú.

A kötélugrás ígéretes tehetsége a középső gyermek, Hanna is, aki jelenleg az Újvárosi DSE színeiben sportol. Ottjártunkkor arról mesélt, hogy az eddigi legjobb eredménye a portugáliai Bragában elért Európa-bajnoki harmadik helyezés. – óriási élmény volt az egész verseny, melynek az esélytelenek nyugalmával vágtam neki. még repülőn sem ültem azelőtt, édesanyám kísért el a hosszú útra. mindenki meglepődött a jó eredményen, hiszen senki sem gondolta volna, hogy ilyen helyezést sikerül elérni – idézte fel a három évvel ezelőtti próbatétel emlékeit a lány.

Hannától azt is megtudhattuk, hogy legutóbb Kanadában rendezték volna a sportág világbajnokságát, ám erre a járvány miatt nem került sor, így a tervek szerint online formában bonyolítják le a versenyt. Távlati terveiről elmondta, személyi edző vagy gyógytornász, esetleg nyomozó szeretne lenni. – tudni kell, hogy az ugrókötelesek összetartanak a városban, gyakran egymás gyerekeit segítjük, hozzuk-visszük az edzésekre – vette vissza a szót az édesanya.

Ágnes és László hangsúlyozták, nagy öröm számukra, hogy kölcsönösen segítik egymást – ahogyan ők mondják – a gyereklogisztikában. Olykor ugyanis nem könnyű a családi napirendet összeegyeztetni, a különféle programokra és helyszínekre időben eljutni. A jó szervezésnek köszönhetően azonban végül mindig mindenki célba ér. Hartai Gergely

Aszolnoki gyermekotthon kéz

műves Háza sok olyan gyermek és mára felnőtt számára adott hajlékot, akik családra és közösségre leltek itt. egy olyan hely ez, ahol szeretetet, figyelmet és értéket kaptak, ahová ma is szívesen visszajárnak.

Deák Péter (Petyus) népi iparművész, mentálhigiénés fejlesztőtanár, aki mindezek éltetője, mérhetetlen alázattal, szerénységgel és lelkiséggel végzi hivatását. Fiatal korában sok ifjúsági munkában vett részt, többek közt gyerektáborokban, itt érintette meg a gyermeki lélek varázsa. Feleségével létrehoztak egy alapítványt a 2001-ben Péter számára megítélt Szolnok Város Pedagógiai Díjáért kapott összegből, melyet arra fordítanak, hogy a gyermekotthonból kikerült fiatalokat segítsék tehetségük gondozásával. – nagyon megtetszett az egésznek a hangulata. Az ember érzi, hogy merre felé húz a szíve és mi a dolga az életben. ez történt velem is – emlékezett vissza péter. – nagyon sok nehéz sorsú gyerekkel találkoztam, akik közül mára sokan sikeres és boldog felnőtté váltak. volt egy kisfiú, aki betoppant hat testvérével együtt hozzánk. Az volt az első benyomásom, hogy a tanyasi fiú megérkezik egy kis batyuval a hátán, tágra nyílt szemekkel és mérhetetlen kíváncsisággal. ez a kissrác nem más volt, mint mizsei Lajos, aki feleségét, Júliát még gyerekként az otthonban ismerte meg. évtizedek elteltével újra találkoztak, és született egy közös, kislányuk, Csenge, aki hat hónapos. valamint Júlia első házasságából fogant a hároméves kisfia, ezel. mára már így négyen boldogan élnek, és a szülők őstermelőként dolgoznak. – igazából mi mindent Petyusnak és ennek a közösségnek köszönhetünk. Olyan otthont kaptunk akkor gyerekként, ami egész életünkre belénk ivódott. Szívesen emlékszem vissza ezekre az időkre. Petyus sok olyan programot szervezett nekünk a kézművesházban, amivel leköthettünk magunkat, és kiprobálhattuk a különféle mesterségeket – mesélte lajos. – hosszú évekkel ezelőtt a régi tanítványaimat elkezdtem visszahívni segítőként, hogy az ottani gyerekek sorstársaikkal találkozhassanak – folytatta Péter. – ezektől a mesterré vált fiataloktól tanulhattak a gyerekek különféle szakmákat, valamint emberséget és élettapasztalatot kaphatnak. mindig nagyon jó hangulatban teltek ezek az alkalmak. A tevékenységek közben jókat nevettünk és beszélgettünk, mialatt a gyerekek hasznosan lefoglalták magukat. – Szakmám szerint asztalos vagyok, de valahogy úgy alakult az életem, hogy a mezőgazdaságban

mizSei LAJOS ÖrüL, HOgy A HÁrOméveS neveLt FiÁvAL, ezeLLeL nAgySzerŰ A KAPCSOLAtuK

találtam meg a helyemet – folytatta Lajos. – ennek az lehet az oka, hogy míg szüleim éltek, tőlük megtanultam a gazdálkodás művészetét. ezel kisfiam is nagyon szereti ezeket a dolgokat, imádja a traktort, és mindig szívesen eteti az állatokat.

A programoknak, családi hétvégéknek és az ünnepeknek köszönhetően átvették az ottani szokásokat és értékeket, így sok család minden karácsonykor együtt van és közösen várja a szentestét. Nem kivétel ez alól a Mizsei család sem. – Karácsonykor együtt díszítjük a fát, mindig ezel teszi fel a csúcsdíszt a helyére. mivel nagyon leleményes egy gyerek, bárhol megtalálja az ajándékot, amit a Jézuska hoz neki. éppen ezért nem tartjuk otthon őket, hogy még véletlenül se bukkanhasson rájuk – mesélte mosolyogva Lajos.

Péter mint a Szolnoki Kézműves Körért és a Tiszamente Népművészetéért Alapítvány kuratóriumának elnöke, rendszeresen szervez az otthonból kikerült családoknak táborokat. Az ottani élményeiről mesélt nekünk Nagy János és Blaton Evelin is, akik szintén nevelőotthonban nőttek fel. Nagy János, a Szolnoki Szakképzési Centrum egyik oktatója, sok állami gondozásban lévő gyerekkel találkozott a képzések alkalmával. János szintén gyermekotthonban nevelkedett, aki történetével szeretne segíteni a hasonló sorsú fiatalokon. Négyéves korában került állami gondozásba, a szülei addig együtt éltek, majd a meg nem értett konfliktussorozatok után édesanyja őt és a testvérét otthonba küldte. – tulajdonképpen az első pillanattól kezdve az otthonban voltam, itt ismertem meg Pétert is – kezdte János. – ő volt az az ember, akin mindig érződött, hogy a gyerekek voltak számára az elsők. Azt láttam odabent, hogy mindenki otthonra talált. én nagyon sok intézményben jártam gyerekként, sokan neveltek, ezért szívesen beszélek ezekről a dolgokról, mert tudom, hogy rengeteg olyan fiatal van, aki hasonló cipőben jár, mint annak idején én. mindezekben nem anyagi jellegű a hátrány, hanem inkább az, hogy az embernek nincsenek gyökerei, nincsenek kapaszkodói, ezért nehéz elindulni. mindig mosolygok, mikor belegondolok, hogy az ott felnőtt emberek és a gyerekeink már összetartoznak. egy olyan pluszt

nAgy JÁnOS mAgA iS gyermeKOttHOnbAn nőtt FeL, SAJÁt tÖrténetéveL Segíteni Szeretne

S z bALÁ gy nA tó: O F

DeÁK Péter renDSzereSen Szervez tÁbOrOKAt Az OttHOnbóL KiKerüLt CSALÁDOKnAK

S z bALÁ gy nA tó: O F kaptunk ebben a közösségben, olyan barátokra és családtagokra találtunk, ami talán keveseknek adatik meg. nagyon nagy közösségformáló ereje van az egésznek.

Blaton Evelin tizenhárom évesen lett a gyermekotthon lakója. Édesanyja meghalt, édesapja pedig elhagyta őt, így a nagymamához került. Mamája halála után pedig állami gondozásba. – gyerekként bekerült az ember a kézművesházba, és azt érezte, hogy hazaérkezik. itt találkoztam Petyussal – mondja evelin. – megismerkedtem a különböző foglalkozáson a régi gyermekotthonosokkal, akik visszajártak különböző foglalkozásokat tartani. Akarva-akaratlanul hozzájuk csapódtam. Amit köszönhetek mindennek, az maga a közösség, mivel ez egész életemben kimaradt. mára már olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Az alapítványos táborokban és a foglalkozások alkalmával rengeteget játszunk együtt a gyerekekkel, és sok vetélkedőben veszünk részt. Péterék pedig mindig figyelnek arra, hogy mi, szülők is kapjunk egy kis mentális támogatást, így sok előadást hallgathatunk ilyenkor. A legjobb ebben az egészben az, hogy minden úgy alakul, mint ahogy régen csinálták az emberek, hogy ha kell, oda állunk egymás mellé és segítünk a másiknak. én azt gondolom, hogy ez ritka manapság, emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam.

Evelin mára már két gyönyörű kislány édesanyja, aki nagy szeretetben él férjével és gyermekeikkel. A szenteste közeledtével az alapítvány által támogatott öregdiák családos csoport sem maradhat ki az ünneplésből. Ilyenkor a felnőttek a gyerekekkel együtt betlehemezéssel készülnek. Saját süteményeket hoz mindenki, és kis apróságokkal ajándékozzák meg egymást. – December 23-án mindig batyus karácsonyi vendégséget szervezünk az öregdiákokkal és családtagjaikkal – folytatta Péter. – ez körülbelül ötven-hatvan főt jelent. Közös karácsonyunk talán legszebb pillanata a meghitt gyertyavilágos ünnepi beszélgetőkör, ahol csodálatos bensőséges gondolatokkal ajándékozzuk meg egymást. Fontos számunkra a karácsony valódi üzenete. éppen ezért egy igazi betlehemes hangulatot kell elképzelni, ahol nagy szeretetben beszélgetünk és vendégeljük meg egymást. természetesen odafigyelünk a rászorulókra is, lelki és egyéb megtámogatásuk nem maradhat el. Közösen díszítjük fel a karácsonyfát, ami szintén nagy értékkel bír nálunk. Sok olyan díszünk van, amit évtizedekkel ezelőtt készítettünk. Olyat is találni még, amit egy család csinált harminc évvel ezelőtt. A közös ajándékozást véget nem érő beszélgetés követi. Köllő Judit