Hihetetlen magazin 2012 02

Page 1






























EGÉSZSÉG - ÉLETMÓD

i kot össze benni

NOI SZEMMEL Fontos a közös irányultság? Igen, de azt nem mondanám, hogy meg kell egyeznie ízlésünknek, érdek­ lődési körünknek ahhoz, hogy jól érezzük magunkat együtt. Belefér az is, hogy falra másszak attól a zenétől, amit kedvesem naponta többször is meghallgat. Lehet, hogy elviszem egy nagyszerű ki­ állításra, ahol ő álmosan nézelő­ dik és a kijáratot lesi. Persze most sarkítok, hiszen jó esetben nem szólom le azt, ami a másiknak örö­ met szerez, mert az igen rosszul

A lényeg a közös irányultság! A tartalmas viszonyhoz a partnereken kívül kell még egy harmadik tényező. Nem szeretőre vagy szex-társra gondolok, hanem közös irányultságra! Ha nincs, ami felé mindketten fordulhatunk, hiányérzetünk támad.

ki, hogy miért lesz rosszkedvű, vagy milyen házban lakna szí­ vesen? A másik lényeges elem nehe­ zebben körülírható, mint a ze­ nei ízlés, öltözködés, irodalmi műfajok,

stílusok

szeretete.

Mert mindez másodlagos. Nem

érintheti. Viszont fontos, hogy

fontos, hogy mindketten ugyan­

őszinték legyünk, és finoman, de

azokat

elmondjuk a véleményünket. Ám

az

ételeket

szeressük,

sőt, lehet, hogy a szagát sem

amire előtte érdemes emlékez­

bírom annak, amitől neki ösz-

tetnünk magunkat: a nyitottság.

szefut a nyál a szájában. De az

Csak engedni, hogy hasson rám

már fontos, hogy mindketten

az a zene vers vagy festmény, ami

szeressünk jókat enni. Nem baj,

neki tetszik. Előítéleteimet és el­

ha nem ugyanaz a zenei stílus

lenérzéseimet persze nem tudom

vagy művészi

eltüntetni, de azt megtehetem,

alkotás

ragadja

meg figyelmünket. Fontosabb,

hogy tudatosítom magamban.

hogy egyáltalán tudjunk gyö­

Lényeges, hogy megadjam annak

nyörködni.

az esélyét, hogy véleményünk megváltozhat. Még akkor is, ha

Igényeinkkel és a bennünk rejlő

ezt az elején kizártnak tartom. Ha

lehetőségekkel érdemes foglal­ kozni. Egy jó módszer, ami se­

mégis falra mászom, nincs más hátra, mint tudomásul venni a kü­

nélkül tényleg úgy érezhetjük,

kodásmódját, azt, hogy milyen

gíthet, ha épp a párkeresés fázi­

lönbséget. Ez azonban izgalmas

hogy nem kapcsolódunk egy­

ételeket szeret, hogy milyenek

sában vagyunk:

lehet. Hát még az, ha próbálom

máshoz. A legfontosabb sze­

a barátai és a családtagjai, hogy

megérteni, hogy miért tetszik ez

rintem

milyen

neki, vajon mely részét mozgatja

Érzem-e

meg a személyiségének!

hogy érdekel ő

Személyes összhang De mégis milyen közös irá­ nyultságnak

kell

egyeznie?

Mert van valami ilyen,

ami

az

egymásra figyelés.

tevékenység kapcsolja

azt,

maga, minden­ nel együtt, ami hozzá tartozik?

Párunk lehet rokoniélek és/vagy bennünket kiegészítő karakter, de fontos, hogy közös úton haladjunk, együtt rezo­ náljunk.

Szeretném-e is­

írjuk fel egy papírra, mi az a tíz

merni

legfontosabb

gondol­

képesség,

tulaj­

donság, amivel majd megaján­ dékozhatjuk párunkat! Elsőnek

Egyetértés

írjuk azt, amit leginkább erős­ ségünknek tartunk, majd listáz­

Jó, ha van közös értékrendünk. N e m kell, hogy

zuk egy másik oszlopba azt a tíz

mindketten jótékony katolikusok vagy vöröske­

fontos mozzanatot, amiről azt

resztes aktivisták legyünk, de fontos, hogy u g y a n ­

gondoljuk, fontos, hogy meg­

úgy észrevegyük a fázó hajléktalant, aki mellett

legyen

elmegyünk a körúton. Szükséges valamiféle h a ­ sonlóság a világszemléletünkben, abban, hogy mit tartunk értékesnek. De az eltérések áthidalha­

d e n e g y ü t t : érintés, h a n g s z í n , illat, g e s z t u s o k ,

tók, ha a véleménykülönbséget izgalmasnak, n e m

tekintet,

társas viselkedés.

Mindezekből

és

pedig bosszantónak találjuk. És persze rengeteget

m é g sok e g y é b b ő l kialakul e g y ö s s z b e n y o m á s .

változunk, alakulunk, és változtatunk is egy kap­

E l e m e z n i e n n e k részeit s o k s z o r igen bonyolult.

csolatban. Észrevehetjük, hogy a másik ellentétes

L é n y e g e s e k a z o k a r e z g é s e k , a m e l y e k e t állító­

vonásaival előhozza feltáratlan lehetőségeinket.

lag m i n d n y á j a n k i b o c s á t u n k m a g u n k b ó l . E z e k

A férfi és a nő két e l l e n t é t e s p ó l u s t képvisel,

alkotják azt a z e n e r g i a m e z ő t v a g y aurát, a m i

m e l y e k kiegészítik e g y m á s t é s kicserélik ener­

az e m b e r e k t ö b b s é g e s z á m á r a - s z á m o m r a is

giáikat. N a n á , h o g y f o n t o s a z érintés, sőt, m i n -

- láthatatlan, de m i n d e n k i t körülvesz.

Hihetetlen 2012 F E B R U A R

partnerünkben!

Néz­

zük meg a hasonlóságokat és különbségeket, aztán írjunk fel egy harmadik oszlopba öt olyan tényezőt, amit egyik részről sem lehet

része

kapcsolatunknak!

Egy hónap múlva nézzük meg listáinkat, és gondoljuk át, hogy változtatnánk-e valamin! Hama­ rosan letisztulnak törekvéseink és kívánságaink. KEVEI ANDREA









































































Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.