Szövetség Újság 2018.I.

Page 1

Ha meghalljuk azokat a szavakat, hogy szolgálat vagy áldozathozatal, sokféle gondolat juthat eszünkbe. Én is megosztok néhányat, ami a húsvéttal kapcsolatban jött elém. Az első gondolatcsokrom az aszszonyok szolgálatához kapcsolódik, és talán így lehetne öszszefoglalni, hogy IDEJE VAN … Húsvét előtt néhány nappal az Úr Jézus ahogy vacsorázott egy házban tanítványaival, egy asszony sok pénzen (egy évi kereset) vett illatos olajat töltött a fejére. Ugyan a tanítványai megszólták az asszonyt, hogy micsoda pazarlás, de az Úr méltatta, hogy jót tett vele, mivel a temetésére kente meg tudtán kívül. Amikor kapott egy belső indíttatást, tette, akkor és ott. Milyen érdekes, hogy az Úr Jézus halála után

asszonyok, akik szerették az Urat, szintén készültek drága kenettel, de nem állt módjukban felhasználni, mivel kora reggel már megtörtént a feltámadás. Csak a farizeusok számoltak az Úr kijelentésével, hogy harmadnapra feltámad. Sajnos se a tanítványok, se az aszszonyok nem hallották meg. Nekem tanulság, hogy a szolgálatban nem elég a szeretet, az áldozathozatal és a lelkesedés, kell közben az Úrra is figyelni. Meg vagyok győződve arról, hogy az asszonyok vasárnap reggeli cselekedete is kedves volt az Úr előtt, de nem ért célba. A másik szép szolgálatot Arimátiai József végezte el, aki a zsidó nagytanács tagja volt. Ő nem fogadkozott, hogy kész az életét is feláldozni, mint Péter,


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.