PARTIUM
2 20 01 12 2 .. m má á jj u us s
Irodalmi, művészeti, közéleti online folyóirat
Sarusi Mihály
Föl- Mura, Magyarweg
A VAGABUNDKORZÓ VII. könyvéből Felső- Mura, Fölső- Muravidék. Hunyadi fekete serege vigyázott itt egykor a rendre? Addig, ameddig, amíg Mátyás Buda helyett Bécsben székelt? Mindhalálig? Elhunytáig. Most meg a pénzesebb magyarok legyenek errefelé a legnépesebb vendégsereg. ( Egy hét itt annyiba kerül, mint Göröghonban kettő, három. ) Mit nem gondolt Mátyás, a király, az igazságos? A Stáj er- havastól a Szeretig, ( D) Nyeszterig? Vagy csak: Gyímesvölgytől idáig, Muráig? FelMuráig, Felső- Muravárig, hol a könyv szerint darab ideig a mi királyunk volt az úr. Szó, mi szó, mintha ott j árnánk! A Gyímesek közt; a kárpáti havasok kerítette Gyímes- völgyben, hosszan. Amott, keleten a Tatros, itten a Mura robog végkifej lete, a nálánál nagyobb folyóba torkollás felé. Magyarok itt. Már megint. Másképpen. A hotel nevezetű, szállónak se becézett üdülőpalotában egy- egy hetet birtokolsz. Mennyi éppen a pénzed. Ha sok, nyáron vagy télen, a két itteni főidényben. Amúgy marad az esős Szent György hava. Hát még ha aj ándékba kapod! Családoddal. Akárha a hon másik végében lennénk: a Tatros tépte Gyímes- völgyben. Hon? Ez mitől a miénk? Az sem, mely színmagyar. Ha. Még. Së. Së ez, së az. Itt alkalmi kisebbségben a többségben, ott állandó többségi kisebbségben. A szállodán ej rópai, osztrák, német, szlovén lobogó. Olasz egy se. Magyar minek? Magyar piros- fehér- zöld, hogy a legnépesebb vendégcsapat otthon érezze magát. Otthon? Még csak az hiányzana! Épp az elől menekülnek ide. Tudod, ha nekem pénzem lenne, üdülőrészt, üdülési j ogot – már ha saj át faházra nem futná – a Keleti- Kárpátokban vennék! Te igen, mi nem. Mért, ez nem maga a Nyugati- Kárpátok? Mármint az Alpok nevezetű ( osztrák, vend, talj án, francúz, némöt, svej cer) havas. Havas havassa.
Nagyszombat estéj én, Húsvét – és ezúttal egyben Szent György – vigíliáj án a kétezör métör magas havasok közé passzoló vőgy ódalában, szállásunk fölött j ó magasan, hegyi tanya mellett: mi nem lángol? Lobog maj d’ az égig; addig, ameddig. Fák tetej e fölé. Máglya! Szent György, vagy Húsvét miatt? Tűz- szentelés: húsvétkor, nálunk, katolikusoknál. Űk is katolikusok! Itt mindenki. Tán a már otthonosan mozgó távol- keleti sárga és a mélydéli fekete kivételével. Nem, ők is ott a húsvétvasárnapi ünnepi szentmisén. Tűz! Amott is. Emitt. Körbe. Lassan észreveszed, kitűnik, szembeszökő, kiviláglik a Szent György napot megelőző, nagyszombat esti sötétben. Mely koromsötét mégsem tud lenni. Hosszan a völgyben a havas- oldalban világító tanyák villanycsillárj a. Villanyvilága. Maj d’ mint az Almádi- öbölre dűlő Öreghegy villanyfüzére az éccakai tó tükrében. Hogy besétálunk a faluba – egyikből a másikba ( mert itt is összeérnek, egybeérnek, akár a Gyímesben a Gyímesek, patakák) - , látni való: máshol is fények. A falu fölött, alacsonyabban, nem a havas derekán, csak itt a havas Mura- fölötti alj ában, meg a házak közt, bent a faluban is, a kertekben: mindenütt tűz! Tűz- tűz. Szent György, avagy KRISZTUS FÖLTÁMADT örömére? Sárkányölő Szent György a muraszentgyörgyi címerben, Szent Györgyé a plébániatemplom, Szent- György maga a falu. . . Ahonnan j öttünk, Szent Lőricz falva ( Muraszentlőrincz) . Szentek völgye. Felmura ( Muravár) egyházközségi istenházáj a meg – csak nem a mi Mátyásunk örömére? – Mátyás nevére keresztelve. A máglyák körül: fiatalok! Fiúk, lányok. Egy- egy népesebb gyülekezetben felnőtt is. Lelkész sehol, hogy tüzet szentelne. A faluvégi temető: szentj ánosbogaras kivilágításban! Közelebb óvakodva a sötétben, láthatod: ahány sír, annyi vöröslő kis mécses. KRISZTUS FÖLTÁMADT! Valóban föltámadt. Fény; új ulás; élet. Krisztus föltámadt, való. Stáj erhonban. Már megint otthon kezded magad érezni. Ahol a nép. A maga kezében tartj a a gyöplűt. Nem enged. . . abból, ami. Aki. Nem akárki! Stáj er, magyar. A stáj er ez esetben is: némöt. A magyar:
magyar. Önmaga. Még; ha még; ha engedni tetszenek. Nem, nem engednének. Csak be az akolba! A máséba. Nehogy mán a saj átodba. Az idegön, hogyne. Hógyisne. Körben máglyák énekölnek. A fiúk s leányok csöndesen beszélgetnek a tűz körül. Sëmmi randalírozás; sörös- , boros- , páj inkásüveg haj igálás, ablakkiverés, főbeszakítás. Tisztösség. Rönd. Szépség; éccakai. Nappali. Föl, Mura! Föl a högynek. Havasnak. Föl- Mura. Felső- Mura, Föl- Mura vidéke. Fölső- Muraság. Muraköztül egészen idáig. Énekölnek, csevegnek. Az egyik vögyös – kétnemű – ifj ú csapat tagj ainak a kezibe könyv. Abból danolnak? Szent éneköt, vagy némöt ( nép) dalt? Ezörj ófű ( maga a levegő) . Elidőznek éj félig, j ókedvűek. Itt a tavasz? Valóban itt van. A nagyszombat esti sötétben elérve a helybéli istenházáig, látható: nyitott, világos templomaj tó. Bent ( mi, ha nem) : föltámadási mise. Az egyik némöt ének akárha magyar lönne: ezt mi is énekölj ük. A dallam ugyanaz, csak a nyelve más az éneknek. A hívek kezében gyertya. Ők is az új tüzet ünneplik. KRISZTUS, VALÓBAN. Ez az ű teste, ez az ű vére. Magadhoz vöszöd. Fogadod. Ilyenkor szoktad azt érözni: otthon vagy. Ha némöt, ha francúz, lengyel. Áldozol, hun áldozol, szinte már odahaza érzöd magad. Mögérköztél. Helybe vagyunk. Tovább ëgy lépést së. Áldozhatol. Már- már Szent György napon. Miska György- napi nevenapj án. Szinte mán: ammen. Ahogy mögérköztünk, a szag egyértelmű. Kérdik melletted, mi ez? Mondom bió, erre fáj a fogatok, nem? Nem lószarszag? Nem, mondom tehéngané. S mit ad Isten, másnap már láthatod: ahogy hegyoldali legelő, faluszéli kiskert, annyi kupac – néhol j ó nagy halom több szekérderéknyi – ganyé. Maj d azt is láthatod, traktor húzza a boronát, hogy terítse, kiterítse a legelőn. Hol szántás semmi, csakis a j ószágnak szolgáló legelő. Legeltetésre, kaszálásra. Persze kasza nélkül: géppel. Szép sávok ( már- már Árpádsávok) a lenyírt mezőn, ahogy a gép halad. Na, látod, ez bió. A tehénszar; ahun érzöd a szar illatát. Enélkül nincs sömmi. Bió pláne.
És mit ád isten, ganyé borítj a j ó vastagon a falusi porták kis veteményesés virágoskertj eit, s azzal alapozhatták meg j óval korábban az azokon elkülönített apró – gyakran csak pár négyzetméteres - fóliás ( üvegházi) ágyásokat, amelyek zömében már ott a friss zöldség. A gyalogúton itt- ott: tehénlepény. Amin senki sem ütközik meg. Mint minálunk teszik a falura menekülő, falura szalaj tott városi nagyságák, városi nagysága szintj ére emelkedő falusi asszonyságok. Fúj , ez büdi! Ez igen, hógyne. Milyen lönne. Ha nem ilyen. Büdi. Büdi ott, büdi itt. Itt minden büdi, nálunk lassan semmi. Minálunk lassan mindennek csak illata lesz. Mit szagolni sem lehet, csak illatolni. Megillatolj ák a vendégek a pálinka illatát – hallod mán odahaza a Kossuthon reggel. Ű igen, mi nem. Jawohl. Itt élet, ottan nyoma së, ha így halad. Fúj , büdös. Büdös a dolog. Büdös az élet. Gyakran valóban az. Hogy itt milyen rönd van a falvakban! Rönd, tisztaság! Jólét! Mindön, de mindön! Itt köllene élni, nem nálunk, ahun mindennek sëmmi nyoma. Mert eltüntettétök. Tovaillant. Lëtarolta az a maj d’ fél évszázad, amely. Mely most folytatódik. Keleti helyött nyugati szélj áráshoz igazodva. Ahelyött, hogy. A magadét j árnád. Hogy në köllj ön idegönben rálelned arra, amire fáj a fogad. Itt szeretnél élni! Nem odahaza. Közben: magadban: hol lönne rönd? Gondolod, így köllesz ezöknek? Köllünk. . . Hogy ettől ződebb a szomszéd rétj e! A valóban elég büdös ganétól. A rendületlen munkaszeretettől. Fegyelemtől. Hittől. Nem csak úgy általában a hittől – magunkban valótól - , nem; az istenhittől. Attól, hogy tudni illik: nem mi vagyunk a világ urai. Ahhoz: igazodnunk kell. Telj esítenünk, ami reánk szabatott. Zöld – vörös- nem- látta – Európa. A Mura födött ( stáj ër) fahídj a mint a Kárpátokban Magyarhonbul Moldovának ereszködve. . . A Mura forrásvidékén Tamsweg. . . Mely Tamsweg a római időben Statio Tamasicis vala. Kicsit belj ebb, följ ebb a havasokban – a mái Svej cban – a Hunok
Völgye, hová a mieink húzódtak a szétveretésünk után. Elrej tőzni, Csaba királyfira várni. Magyarweg. Magyarvég. Magyar- úca. A Föl- Mura táj án. Szeretnétek. . . Úca, úca. . . Ja, ezöknek nem ült a nyakában annyi ideig a lénini muszka. De attól még. Amúgy – különben ( netán) – okos magyari kormányzati közférj fiú ócsároli a magyar nemzeti viseletet, mondván, annak fitoktatásánál többet ér a mindönnapi cseleködet! Szó, mi szó. Való. Tróbálná mög ugyanezt ( a nemzeti viselet, úgymint példának okáért a skót szoknya, a sváb bőr rövidnadrág, az ámerikai covboj kalap, a latin sombréró) piszkolását egy napnyugati konzervatív politikus. . . A nemzeti viselet ócsárlását, viselésének fölösleges voltát hangoztatni. Hamar kitelne az idej e. Ellenben nálunk: ezt is lehet. Persze, az idegen, az más. Ellenben mi. Ja, j a. Igen, igen. Nem, nem. Idehaza a képernyő- csatornák legüzletiesebbj ének vetélkedőj én a főszakértő mit nem mond, amikor a rock- zenéhez magyari néptáncot j áró csoport telj esítményét értékeli: ahhoz képest, hogy a szakma szerint két dolgot, az éccet és a néptáncot mindenképpen kerülni kell, ez elfogadható volt. . . Hogy persze ők kapj ák a legkevesebb pontot, s a közönség is kiszavazza őket. . . . Csak azt nem mondta e magyarul beszélő idegen szakember, hogy melyik nemzet szakértelmét emlegette nyilvánvalóan csak minket illetően. A stáj er gazdaház? Az új módi: csinos emeletes családi ház, esetleg napelemes tetővel, minden kényelemmel – s szépen művelt kerttel, legelővel. A háztáj i legelőn tehénnel, tehenekkel. . . A régi gazdaház? Milyen lenne: terméskő földszint, fafalú emelet, zsindelyet tető, fa padlásbeépítés. Az utca – és a falu ( no meg a Mura) - felőli házvég a családé, hátul a högy felől a j ószágé, meg ( góréként, kotárkaként, színként, csűrnyi pallásként) a takarmányé mind a három szint. Gyönyörű fazsindelyes parasztház; ahogy zsindelyes a gótikus ízlés szerinti – Mátyás látta? - istenháza is. . . Mert itt nem volt annyi török- , tatár- , muszka- ( s némöt- ) j árás. Nem volt, aki fölgyúj tsa. Ránk égesse, hogy egy életre elmenj en a kedvünk a facseréptől, amelyet Erdélyünkben s Móduvánkban bádoggal pótolunk. Egy födél alatt mindön, de mindön! A máig - még - szét nem vert nagycsalád? Máig; mi az, hogy mindmostanáig?
Nem raj tunk áll? Hogy állna. Tehénön a gatya. A körösztön kakas ( Szentgyörgyön, Szentlőrincön, Muravártt) . Hogy holtodból is lösz ébredés. Haj nal. Örök. Annak, aki mögérdemli. Rászolgált. Szkot! Grüs Gott. Bálint Sándortól tudhatj uk, mi az igazság a húsvét előtti este tüzeiről. Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napj án ( nagycsütörtöktől nagyszombatig) eloltották a gyertyákat, sötétben maradhattunk; a világosodás – tűzgyúj tással és tűzszenteléssel – a föltámadással köszöntött ránk. Egyházi j elkép a kialvó és új raéledő tűz: maga Krisztus, illetve más szerint Krisztus a kovakő, a tűz a Szentlélek. . . A - ’ pogány’ , azaz még meg nem keresztelkedett – germánoknak is szent a tűz: „isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyúj tottak, hogy elégessék a téli sötétség, pusztulás démonait, és így földj eiknek termékenységét biztosítsák”. Szent ég; szent tűz. Aki szakít saj át faj táj a hagyományaival, tűz ( fény) nélkül marad? Föl hogy támadhatna. . . Oda kéne menni! . . . Oda, ide. Oda, hogy letarolj uk a más vetését. „Arad marad”. Csaba is. Almádi.
Dinók Zoltán
A folyóirat Anarchista elveket vallott Zombor Árpád. Író volt a szó klasszikus, j elzőtlen értelmében. Csupán egykét barátj a volt, de azok nem írók. Legfőbb eszményképe Proudhon és Bakunyin volt. A tizenharmadik kerületben lakott, szegényesen. Széles volt a könyvtára, de lemezgyűj teményében is megtalálható volt mindenféle zene. Féléve lakik külön az anyj ától, de már megszokta az agglegény életet. Rendszeresen takarítani is fél éve kezdett. Az ebédet azt hordta, de a mosással szintén maga birkózott meg. Egyébként tudott remek lecsót és paprikás krumplit főzni. Több nem is kellett neki. Kedves szomszédok vették körül s egyedül ő volt az kinek a háztömbben nem volt autój a. Igazat megvallva nem is vágyott rá. Neki nem kellett luxus, örült ha az ebéd, a reggeli és a vacsora mellé egy falat csoki j utott és kész. Ezen aluli színvonalat azonban nem tűrt meg. A bérház nyolc lakój a közül talán ő volt a legszegényebb. Nem szégyellte azonban. Versei arról árulkodtak, hogy inkább a gazdagság a szégyen. Ez talán emelkedettebb gondolat, de nem mond hazugságot. Persze egy kicsit különleges embernek kezelték a többi lakók. Árpád leginkább az egy emelettel felj ebb lakó Mészáros tanár úrral volt legj obb viszonyban, beszédes kapcsolatban. Mészáros egyetemi tanár volt s felettébb szimpatikus volt neki Árpád. Ráadásul irodalmat tanított. Képesek voltak egymásnak tanácsokat adni. Az író a tanításban, a tanár meg – mivel öregebb volt – élettapasztalatok által érdekes történeteket mesélt, melyekben „hemzsegett” a tanulság. Az ember általában azért akar író lenni, mert valamilyen igazságtalanság éri. Árpádot aztán sok érte. Ám az is lehet, hogy érzékeny művészlelke miatt érezte így. Egyszer egy ismeretlen író felolvasóestj én összebarátkozott több, számára idegen íróval, költővel. Ekkor Árpád szívét nagyon nagy öröm, sőt mámor öntötte el. Egyiküket, valamilyen Bán Zolit meghívta egy kávéra. A felolvasó est után két nappal elegánsan megj elent Árpád, de Zoli is a kávéházban. Mikor találkoztak, helyet foglaltak a hátsó zugban. Nem is tudta, mivel kezdj e a beszélgetést Árpád, ám saj át érdekében belevágott: - Terveim vannak! - Éspedig? – kérdezte meglepetten Zoli.
- Szeretnék egy lapot indítani. Egy lapot, mely anarchista elveket vall. Zoli erre elnevette magát, hogy mindenki a kávéházban ráj uk figyelt. - Anarchista elveket? – kérdezte mosolyogva Zoli - Igen, mi ezen olyan vicces? – kérdezte Árpi - Na de Uram, a huszonegyedik században élünk! - Na és? Az elv – mint láthatj a bennem él! Zoli erre komoly tekintettel ivott a tej eskávéból. - Annyi lapot indítanak manapság. Szeretnék én is egyet. Versek és prózák lennének benne. Meg tanulmányok az anarchizmusról. Ennyi. Zoli még komolyabb képet vágott. - Tehát mint egy rendes irodalmi lap, csak a tanulmányokban ön szeretné hirdetni az anarchizmus eszméj ét. - Igen. Sokat várok talán? - Nem is tudom. De nekem ehhez nincs pénzem. - Hát az nekem se sok. S ekkor határozottan, igazi úriemberként Zoli j avasolta neki néhány barátj át, vele beszélj e ezt meg. Árpád ennek is kénytelen volt örülni. S a kávéj át ő maga fizette ki. Elbúcsúztak egymástól. - Akkor sok sikert kívánok, hogy sikerülj ön az a lap létrej ötte – mondta Zoli s a Lánchíd felé tartott. Árpád fáradtan tért haza. Nekilátott írni. Egy tanulmányt írt éppen. Fel is küldte néhány lapnak. Azonban Árpi nem volt még elismert író. Azt gondolta ha sikerül valamilyen lapot szerkesztenie, akkor maj d híresebb lesz s felfigyelnek rá. Alig várta hogy találkozzon Zoli barátaival. Az író készült a beszélgetésre, azon törte fej ét, mivel is tudná őket meglepni. Milyen szavakat, kifej ezéseket használj on amivel meggyőzi őket, hogy nem álomvilágban él, nagyon is a valóság talaj án áll. S törekvései nem hiú ábrándok. Árpád ismerte ezt az üzleti, közönyös világot, tudta az embereket csak a megélhetés, a pénz érdekli, vonzza s az emberek dolgoznak, szórakoznak, aztán meghalnak. De Árpád azt akarta, hogy fennmaradj on a neve. Nem bírta elviselni, hogy egyesek ilyen könnyen veszik magát az életet. Ő úgy volt vele, alkotni akar, mindenáron s nem akart a temetőbe úgy kimenni, hogy ne legyen a sírkövén az „író” felirat. Fals világot tapasztalt, annyira nem is tudta, csak amikor már érett fej j el tapasztalta, hogy nem mindenki olyan j óhiszemű, naiv mindenki, mint ő. Tapasztalta az emberek kapzsiságát, élvetegségét. Valój ában arról beszélek, hogy raj ta kívül az emberek nem ilyen álmokkal voltak megáldva elméj ükben, nem a baloldalt szerették az emberek j elentős hányada. De az anarchizmust abszolút nem. Magára maradt mártír volt Zombor Árpád. A mai világban ugyan – valóban – ki vallhatta volna magát anarchistának?
Annak idej én mikor még anyj ával élt együtt, ő figyelmeztette, írásaival még megütheti a bokáj át. Ez most nem is az anarchizmusra vonatkozik, hanem Árpád lázító, szabad „száj ú” írásaira. Ám ő azzal érvelt, szabad országban élünk s ő írásaival soha nem bántott senkit és nem is bonyolódott annyira bele például a politikába sem. Árpád művelt volt az élet minden területén. Teológiában is, még a legj elentéktelenebb izmusok terén is. Anyj a azt az érzést sugallta felé, a társadalom ellen lázadók nem j ó emberek. Árpád ezt úgy fogta fel, mintha ők lennének az ördögök, de Rousseau felfogásával – mint minden anarchista a társadalmat találta nem helyén valónak, sőt gonosznak. Zoli barátai – János és Laj os otthonában felkeresték az írót. Beszélgettek megállás nélkül. Ők egy egyszerű diáklap szerkesztői voltak. - Egy lapot szeretnék indítani – így Árpi. - Van amelyik fillérekbe kerül, de van amelyik milliókba. - Én a fillérest szeretném – mondj a Árpi. - De azt sem könnyű! – érvel Laj os – mert olvasótábor ha nincs a lapnak sincs értelme tovább fennmaradni. - Hallottuk Zolitól, egy anarchista elveket hirdető lapot szeretnél! - Igen – mondj a remegő hangon Árpi. - Mi nem politizálunk, nekünk vállalnunk kell azt amit mi elkezdtünk. Mi tehetséges fiatalok összegyűj tését akarj uk. Laj os komor képet vágott s lehiggadt tekintetével tervei lemondására bíztatták Árpit. - De hát én sem akarok politizálni! Csak csupán terveimet szeretném megvalósítani. - És mik a terveid? – kérdezte János - Csak csupán egy folyóirat, mely verseket és novellákat közöl, utolsó harmadban meg anarchista gondolkodók életét, munkásságát mutatj a be. - Ez eléggé fura lap lenne, nem gondolod? A vers és széppróza az irodalomnak az asztala, az anarchista gondolkodók munkássága meg inkább a filozófiaié vagy valamilyen politikai lapé, de nem fér meg a kettő együtt. S erre Zombor Árpád beismerően bólintott. Nem is időzött a két fiatal irodalmár nála többet, de mindenesetre sok szerencsét és sikert kívántak. Árpád pedig kissé kiábrándult, de magabiztos fővel az írógép elé ült. Tudta, hogy terve megvalósíthatatlan, de hitt makacsul a maga igazában. - Nincs se vers se próza csak anarchizmus – gondolta. Ilyen folyóiratot kéne alapítani. Ez elképzelhető. Ám ehhez sokat kell tudni. De hisz tudok én az anarchizmusról mindent – érvelt magában. Amúgy is minden csoda három napig tart. De hát ki mondta hogy ez csoda lenne? – érvelt konokul. S elkezdett gépelni.
Balázs Katalin
Minden szó Minden szó, mi elhagyj a aj kamat, szétesik, elhamvad mire megérkezne hozzád. Csak a j öttödet várom, mert nincs bátorságom a szemed elé kerülni. Bőség vagyok, aki kutat, keres téged, de neked nincsen rám szükséged. Menekülsz, mint az álom, hiányodat elkiáltom, de minden szó, mi elhagyj a aj kamat, szétesik, elhamvad mire megérkezne hozzád.
Lőrincz P. Gabriella
Évszakok Évek óta nem Mozdul az ablak Én sem mozdulok az Ablaktól Évek óta Ott ül a kémény A szemben lévő ház tetej én… Valami fagyott veréb a póznán A fán meg hol zöld Hol sárga Vagy lehull a levél
Lackfi János
BIKA Ugyanebben a j egyben születtünk, egyik barátnőm, aki ért az asztrológiához, óvott az egésztől, úgyse j utunk egymással semmire. Két fúj tató, zömök dúvad „elszabadult szörnyként bebolyongva a knósszoszi dombot”. Ugyan kire hallgat ilyenkor az ember. . . Az unokatesóm még nagyobb horoszkópmániás, azt mondta, hülyeség ez a bikákkal, minden az aszcendensen múlik. Megígértem, hogy elküldöm mind a kettőnkét, valamit magyarázott a holdnegyedekkel is, de végül hagytam a túróba, csak sodródtam az eseményekkel, kapaszkodtam és sikítottam, mint a hullámvasúton szokás. Igen, még a hányinger is stimmel. Mindig a radiátorhasú pasikat szerettem, én is tudtam vigyázni az alakomra, Marcuskám után gyorsan visszafogytam, és diadalmasan vágtam zsebre az rám tapadó gülü pillantásokat, ez volt a kis saj át valutám. Szerintem ennyi kij ár, de a férj em folyton piszkált, szerinte riszáltam, mint egy ribanc, később mégis összeállt egy igazival, aki épp ezt a deresedő halántékú playboyt szemelte ki, hogy kiszabadulhasson örökös titkárnői munkaköréből. „Hét siheder fiu, hét fiatal szűz volt ama szörnynek a préda. ” A gyerekemnek szüksége van rám, konokul elhatároztam, nem kezdek inni, nem kezdek édességet zabálni, bőgtem egy sort, na j ó, kettőt vagy hármat, igazság szerint átbőgtem két hetet, aztán úgy döntöttem, ennyi elég lesz méregtelenítésnek. Fúj j a fel magát, azért se lát engem összezuhanni! Marcus már tizenkét éves nagyfiú, szépen hazaköltöztünk anyámékhoz, akik úgy tettek, mintha nagyon saj nálnák a férj emmel történteket, de valój ában alig tudták leplezni uj j ongásukat. Anyámból minduntalan előtört, hogy ezt ő megmondta előre, Miskának már a szemén látszott, mekkora simlis, de amit én egyszer a fej embe veszek, azt onnan ki nem veri senki. Kifakadtam, hogy dehogy láttad, anyukám, nem láttál semmit, kettő perc alatt olvadtál el, mint a vaj a napon, ahogy Miska rád villantotta azt a mélybarna tekintetét, amivel már hetvenhét szüzet és kevésbé szüzet levett a lábáról. Jól odamondtam, erre j ött a tipikus anyám- féle duzzogás, de mit törődtem vele, sokkal j obban örül ő annál, hogy végre új ra karma közé keríthet unokástul, semmint hogy tényleg összerúgj a velem a patkót. Leslie- vel, pontosabban Lacival az unokatesóm kezdett ismerkedni a neten, de aztán gyorsan kiderült, hogy inkább hozzám illő valaki, átpasszolta secpec. Gondolom, gumicsontnak is szánta, addig sem a házasságomon rágódom. Szinte azonnal berobbant az a valami közöttünk, hadd
ne adj ak most neki nevet, két hét alatt négyszáz mailt váltottunk, sistergett a drót, szinte alig aludtunk, milyen is a szerelem, élve temeti el az embert! „Falta mohó állkapcsa az ifj akat, és ropogott puha csontj uk” Hatórányi eltolódásban éltem, minden gondolatom az ottani időben zaj lott, kentem Marcus iskolai uzsonnáj ához a kenyeret, és közben szinte láttam magam előtt, amint Leslie kimerülten alszik, hiszen éj fél utánig váltották egymást az üzenetek. Aztán mire végeztem a vásárlással, és hazaértem, már pittyent is az állandóra beállított postafiókom, haj nali négy volt a tengerentúlon, de Laci felébredt, és nem bírt visszaaludni, muszáj volt valamit megosztania velem. Klipeket küldöztünk érzelmes zenékkel, aj ándék szíveket és rózsákat, meg virtuális kisállatokat, amiket aztán naphosszat pátyolgathattunk. Édesanyj a elvesztését is átéreztem nagyon, belegondoltam, mi lenne most velem anyu nélkül, és persze égi j elnek tűnt, hogy tizenegy éves a fia, Tim, igaz, más csillagj egyben született, mint Marcus. Később a hangj a bezavart, először akkor émelyegtem kicsit, amikor egyik este telefonon is felhívott, és akcentusa, torokköszörülése nem passzolt a róla kialakított belső képemhez. Addigra már felkészítgetett, hogy nem egy Adonisz, és idővel a beszédét is megszoktam valahogy, ő pedig kezdte levedleni a idegen kiej tést, öblös és bársonyos volt az a hang voltaképpen. „Thészeusz elszánt szívvel szállt a haj óra, sodorta a hullám. ” A felesége rettenetesen elbánt vele, valósággal kifosztotta, én mondj uk ebben az egyben semmit sem vethettem Miska szemére, fizette a tartást, mint egy katonatiszt, bár mindig kiköptem, ha elvitte a fiát, pontosabban a fiunkat, az én fiamat, ketten j öttek érte azzal a szőkített nősténymaj ommal. Nem szűkölködtünk semmiben, ráadásul anyám még takarított, mosott, főzött is ránk, lassan a fakanál fogását is elfelej tettem, úgy éltem, mint akit eltéphetetlen köldökzsinór köt a számítógéphez. Vak torreádorként minden idegszálammal éreztem, hogy vágtat felém az állat, ez a sötét, meghatározhatatlan tömb, dübörög a föld alatta, és ha nem vigyázok, felöklel, mégsem álltam félre. „Kréta királyának széparcu fiát is holtra taposta patáj a” Előbb láttam képeket a rég meghalt anyukáj áról, összes rokonáról meg a kaktuszgyűj teményéről, mint róla – volt ott kicsi, nagy, közepes, egyágú, bozótos, húsos és légies, virágzó és ember méretű. Akkor lettem rosszul másodszor, amikor megpillantottam az embermagas kaktusza mellett állni a kaktusztüske- haj ával, szélesen mosolyogni a furcsa, csempe fogával, napokig nézegettem azt a képet, míg hozzászoktam, csak akkor tüntettem el a képernyőről, mikor Marcus rákérdezett, hogy ugye az a Tengeren Túli Pasi, akiről a Nagyi sutyorog folyton. Utálom, hogy anyám könyékig váj kál az életemben, de nem szólhatok egy szót sem, telj esen ellátj a Marcust, míg én
odaát leszek. Köpni- nyelni nem tudtam, amikor Laci előállt a repülőj egy- küldési ötletével, én is ábrándoztam róla, hogy szép lassan maj d összespórolom, erre ő kihaj ít egy kosár pénzt az ablakon, pedig honnan tudná, nem valami gigászi tévedés ez az egész. Megint csak borsózott a hátam, ficegett valami rossz érzés bennem, mit is akar voltaképpen ez a pasas, mi ez az egész, ékezet nélküli betűk halmaza, két hét kábulat, amely idő alatt én is, ő is csak lézengtünk a munkahelyünkön, mindenkinek olyan, de olyan hálás vagyok, hogy ezt elviselte. „Már a habok taraj án j átszódik a tengeri nap ragyogása. ” Meg vagy te őrülve, mondták a barátnőim, kiutazol egy vadidegenhez egyetlen füttyentésre. Őrülj ek csak meg, annyi baj legyen, inkább, mint hogy itthon punnyadozzak és a sebeimet nyalogassam. Anyám is sápítozott egy sort a forma kedvéért, de legbelül megint uj j ongott, így még j obban kiszolgáltatom neki magamat és az unokáj át, egy életen át hallgathatom, milyen hálás lehetek, nem érdeklelt már ez se. Hálás voltam, mi tagadás. A repülőn aztán rendesen megtöltöttem a hányós tasakot, a rosszullét erre nem kifej ezés. Laci azt mondta, még tizenhat évesen is egy ágyban aludt az anyukáj ával, a mellére haj totta a fej ét, ő pedig azt suttogta, itt vagyok, picikém, és nekem megint összerándult a gyomrom. Legyűrtem ezt is, egy ágyban aludtunk az első éj szakától fogva, bár azt hittem, sosem szokom meg a teste szagát, a puha tömböket, mellemhez szorítottam a fej ét, és azt suttogtam, itt vagyok, picikém. „Széphaj u szűz, engedd kebeledre lehaj tani fürtim”. Az azért enyhe túlzás volt, hogy New Yorkban lakik, gurultunk csak a prérin az ormótlan terepj áróval, és megálltunk valahol a világ végén, se kerítés, se aszfalt, a szomszédok egy gyufaskatulyának látszó, roggyant faházban laktak a láthatár peremén, ahogy Leslie rozzant faháza is gyufaskatulyának látszhatott onnan nézve. A kötelező hintaszék azért ott ringatózott a tornácon, egy amerikai film díszlete, sírhatnékom támadt, valahogy j ól esett mégis nagyon ezzel a mackóforma pasassal meg a félénk fiával sörözgetve nézni a naplementét, tényleg pazar volt a fény, az aztán pazar! Egy óra alatt benn voltunk New Yorkban, ez tény, felmentünk az ilyen meg olyan bildingek tetej ére, rámtört az émelygés, ahogy lenéztem az üveglift aknáj ába, az alattam tátongó szakadékába. Rettenetes honvágy tört rám nagyon rövid időn belül, írtam a naplómat és nyafogtam, leveleztem az otthoniakkal, sírt a kicsi szám. Jártam ugyan nyelvtanfolyamra, de zömmel mégiscsak idegen környezetben éltem, Leslie dolgozott, és nélküle még a közeli shopping centerbe sem tudtam átmenni, pedig ott élt az egész környék, az utcákon csak kocsikat lehetett látni, gyalogost sosem. Egyszer azt álmodtam, hogy sétálok a plázafolyosón, és nagyon furán méregetnek a
szembej övők. Lenézek magamra, hát látom, hogy meztelen vagyok, de a kezemet hiába kapom magam elé, mert átlátszó a húsom, üveges, ott van kitéve közszemlére minden, a csontom, a belső szerveim. Kezdtek eltünedezni a gépből egyes emailek, csak amikor Leslie- nek szóvá tettem, akkor bukkantak elő hirtelen új ra, és ugyanez történt pár titkos naplóbej egyzésemmel. Máskor olyasmikre kérdezett rá anyámmal és a fiammal kapcsolatban, amit nem tudhatott, csak ha olvasta a leveleimet. Persze tagadta, hogy megtette volna, félig- meddig hittem is neki, és csak fokozatosan esett le, hogy informatikusként simán totális ellenőrzése alá vonhatott mindent, amit a gépen műveltem. Betegesen félt a kudarctól, attól, hogy másnak lássam, mint amilyennek mutatni akarj a magát, erre csak utólag j öttem rá. Fontolgattam, hogy komolyan beszélni kellene erről a tesztkapcsolatról, ám ő megelőzött, azzal rukkolt ki, hogy időt kellene adnunk egymásnak, ha szabad döntést akarunk hozni, és hasznos lenne most átmenetileg hazautaznom. Megkönnyebbülten mondtam, hogy pontosan így gondoltam én is, mire elővette a zsebéből a j egyemet: előre megváltotta, két nappal későbbi dátummal. A döbbenettől szóhoz sem j utottam, bármit mondtam volna, csak még megalázóbb lenne. „Maj d kivezet kusza barlang mélyéről e fonál. ” Azóta minden kapcsolat megszakadt közöttünk, egyszer utolj ára beolvastam neki emailben, j obb, ha mindketten vesztegek maradunk saj át labirintusunk mélyén, várunk mozdulatlanul. Rendszeresen eszembe j ut a fia, Tim, és az a j elenet, ahogy az éj szaka kellős közepén ott áll a küszöbön, tágra nyílt szemmel bámul, én pedig fekszem kitakarózva, szinte csontig meztelenül. „Barna szemében tükröztetve kicsiny bábú a szerelmese teste. ” Órák óta tanulj uk a memoritert Marcussal, halvány gőzöm sincs, miért kell egy tizenkét éves srácnak ilyesmivel szenvednie, mi köze ezeknek az ócska régi szövegeknek az életünkhöz.
Balázs Katalin
Anyaföld Senki nem tud rólunk semmit, csak mi tudunk egymásról. Az órák percként telnek öledben s én vígan beszélek neked az elmúlásról. Jól ismerem tenyered raj zát, nekem sokat elárulnak a csillagok. Ezernyi nyomot hagyok raj tad és közben beléd olvadok. A tavaszi frissességben különös érzés fog át. A sötét éj be bámulok, érzem a föld illatát. Április a kegyetlen beoltj a az emléket a vágyba. Eláztat az eső, a föld könnyen fogad magába.
Oláh András
Kiszámoló
Balázs József emlékének az idő önelégült mosollyal várta hogy kiszámolósdit j átszhasson véled percnyi haladék volt csak – melodráma – hamis vágy és beteg szenvedély éledt az örvénylő időspirál meglazult harang kondult: már vége az egésznek Justicia mérlege rossz szívben lapult: szétesett a szó mit fej fádra véstek körben a nyírfák mind boldogtalanok s ha egy j egyzőkönyvből kiásnak megint pár fontos statisztikai adatot időszerű leszel – de hallgatsz maj d mint Isten ama j eruzsálemi erkélyen Pilátus képében valaha régen
Rimóczi László
Milyen műhód? Pestenkívüli élmény. 2012 tavasza. A szántóföld lemosta arcáról a hósminket. Haj nalban találták meg a j árművet a barázdák között, ami feltételezhetően űri, galaxisi, mert a semmi közepére ki kormányoz nem kombáj nt? Márpedig ez egy ordenáré csoda. Haj nali öt és ott. A férj e találta meg. Kinek a férj e, nem mindegy?! A férj e, és kész. Nézte, környékezte, bökdöste a csizmáj ával. De nem ugrott ki belőle az íti, semmi. Ráadásul a szaga is idegen volt, égett és földönkívüli. Csillagközi látogatós. Ítis. Később, amikor a Művház elé gurult a tréler, S. Sándorné esküdözött rá, hogy még a kutyák is furán viselkedtek a közelében. Végül egymaga kihozta a trélert, felcsörlőzte rá, összegereblyézte az idegen obj ektum szétszóródott maradékát és vitte a polgármesternek. Ikrásodik a reggel. Aki csíkos pizsamában j ött le elé, nézte a zsákmányt, maj d utasítást adott: vigye a Művházba, ott maj d kitalálj ák. Az űrzsákmány hírét meteorit szárnyakon vitte a szél, hatra már a fél falu tudta, aki össze is gyűlt a Művházba mind. A hétvégén még fánkfesztivál, finomszag, s új ruha volt, talpig tánckarban, j ókedvben, most meg egy idegen űrj ármű. Az egész éj j el talpon ivó Gyuri úr is átj ött a pálinkázóból, és amint meglátta az obj ektumot, előkapta a hegedűj ét. A trafikos Marika rászólt, hogy ne hegedülj ön, hegedülni tilos. Ki van írva. Ilyen korán és ilyen közel egy űri dologhoz, pláne. Az egész repülő szerkezet nem volt nagy, kicsibb, mint amilyennek olvasás után sej tenénk, közepes Lada- nagyságú. Pont elfér benne egy emberszabású… A polgármester hamar gatyába rázta magát, csak az inge lógott ki tűretlen abból. Azt mondta, hogy senki ne. Közelítse meg, de ha mégis, legalább ne tapogassa a fémj árművet. Ja, és senkit ne lepj en meg, ha ingadozás, vérnyomás meg szívdobogás van, vagy idegi alap, mert telihold is van, ezért vagyunk ingerlékenyek, j elentette be a polgármester, és holnap a Harsonába is beleközleményezi a lakosságnak. Hogy vágj ák aztán ki, s ragasszák a hűtőre legközelebbre tudomással. „Vasárnap délben belecsöngetni másnak az ebédj ébe, az is egy szemtelenség. Lomtalankodáskor rászólni, hogy ne szedj e szét a zsákba kirakott szegőlécmorzsát és szalagfüggönyt, mert elj ár a kezed, az is egy dolog. Vagy amikor felj ön zaklatni egy j óképű, vézna
manager Pestről, rásózni a gyanútlan falura az elektromos kerékpárt meg a vifit. Az is dolog… de ez megint más” – gondolta a polgármester, maj d kifúj ta az orrát. Minden űrj ármű más. Ezt nem tudj a váratlanul megoldani. Marika tavasszal szépségesen lomha bagoly, őszön eltéliesedik, és büszke állat, alutálcával. Most, nyugtatás képen, a Marika elkezdett maradék palacsintákat kenni, amik a hétvégéről fennmaradtak, volt lekváros meg kinder ízű. A Művház táncterme félig megtelt, középpontban a tárggyal, amit megszeppent szirmokként óvatolt szépen körbe a kíváncsi lakosság. A Tót gyerekek tanakodtak, hogy felnyissák- e, hátha van benne illető, akit számon kérhetnek, netán földi segítségre szorul, mert esés közben nyaka szegett lett, vagy karj a veszett. De a polgármester kerekperec megmondta, hogy tilos a hozzányúlás, már hívta a j árást, kij önnek, megmondj ák, elviszik. Nem kell a baj t keresni. A Horváthi házaspár is befutott, az orvossal meg a j egyzővel, de minek a j egyző, hát nem lottósorsolás ez, basszameg. A Horváthi úrnak tavaly volt egy infarktusa, és azóta valahogy paj kosabb lett, lehet, hogy ilyen a szívgyógyszer hatása. Az asszony száj a így 70 felé egy felborult cé betűre hasonlít, kókadt, szomorú cére. Amikor 40 volt, legalább még vízszinteske száj at hordott. De a csorbulás a korral j ár, mind a szívé, mind a száj é. Ha ezzel a cével mosolyogni próbált, groteszk csücsör lett csak. Most elhalkulva nézik mindketten a fémcsodát, mint két néma turmalin. A büfés Marikát időközben elővette a hegedűs Gyuri úr, hogy mér dréhernek adj a ki a borsodit annyiért? Azt mondj a az asszony, hogy az árképzés nem vág az ő profilj ába. - Maj d mindj árt úgy vágok a profilodba, hogy… - nem fej ezte be Gyuri úr, mert. Nem szereti a felhaj tást meg a puccolást, szövegcentrikusan sem. Semmi értelme, ha felpipásodva lenne j elen a továbbiakban. Bicaj j al érkezett a 14 éves Lalika. Betolta a cangát az aulába, tovább nem vihette a kényes parkett végett. Amint meglátta a j árművet, elnevette magát. - Műhód ez, nem Íti! Távközlési vagy navigációs. - Hun tanúsz te ilyen szavakat? – kérdezte valaki hátulról. - Ki a franc vagy te? - Te vagy ki a franc? - mérges a büszkülős, hogy rontj ák a csodáj át. Lalika elmesélte, hogy bemondták az internetbe, eltűnt egy Japán műhód. Ha nem hiszik a nénik, dugj a be a pöndráj vot, aztán! De S. Sándorné csak bólogatott, mintha hogyne tudná, mi az, ami az előbb bedugólag elhangzott.
Lalika azt is megmondta, hogy már keresi a hatóság, hogy hova. Mert érték ez ám. Arany meg műszer van a belsej ében. - Milyen műhód, meg milyen hatóság? – így a polgármester. Űrhaj ó ez. És nem adj uk. Így nem lett meg soha az a Japán műhód. Bej elentés helyett lenyelték. Másnap j öttek a mérősök, de senki nem látott semmit. Vakarták a fej üket, száz tanácstalan toboz. „Eltűnt? Hát nem le? Lehet, hogy fel esett?”. Levitték a Losonci Laci pincéj ébe, az évek óta szárazon borongó diófahordók mellé és letakarták egy zongoraponyvával. Ne porosodj on! Minden máj us 21. - én megnézik. A landolás évfordulój án. Akár műhód, akármi is ez, a mienk… Joga ez a szívnek.
Viczai Henrietta
Szerelemtűz Kiserkent az érzésből a vér, A semmivé vált gesztuson Bekeretezett fáj dalom Az üres szoba is átok. Egyszer még megölelni, Látni rozsdás kezedet Illúziónk ravatalán Felhordom a szívedet. Hasgasd fel a koporsókat Melegítsd a kandallót Minden érzéketlenségben Gyúj tsd fel, ami volt.
Deák Tamás
A Balázs család levelesládáj ából Balázs Ferenc népnevelő mészkői unitárius lelkész, író levelezéséből Feri és Christine levele Dr. Wilburhöz 1932. január 12.
Nagy örömömre szolgál, hogy Önök végül csak rászánj ák magukat az európai útra. Reméltem is, hogy a kollégiumot ért csapás végül nem lesz olyan végzetes, mint gondoltuk, és nem fogj a felborítani az utazási tervüket, amely olyan fontos Önöknek, de nekünk is. Az anyagi helyzetünk meglehetősen ingatag, ámbár én elégedett vagyok, mert a föld is biztosabb megélhetést kínál, mint az ipari országok, beleértve Amerikát is. Ki tudj a, Amerikában talán mi is munkanélküliek volnánk, mint annyian mások. Itt legalább az élelmünk megvan, és fedél van a fej ünk felett. Én nagyon élvezem az életet. A munkám éppen nekem, csaknem minden részletét szeretem. A múlt nyáron restauráltuk a templomot, és most egyike a legszebb erdélyi templomoknak, különösen belülről. ( Természetesen a hozzá hasonlóan apró falusi templomokról beszélek. ) A légköre alkalmas arra, hogy valóban imádkozzunk. Itt- ott változtatok a liturgián is, hogy j obban megfelelj en a valós igényeknek. Bevezettem a bibliaolvasást és más komoly források tanulmányozását, beiktattam egy rövid szünetet, amelyben mindenki magában imádkozik, és este is tartok istentiszteletet, ilyenkor a templomot lámpák világítj ák meg. Jelentősen megnőtt a templombaj árók száma, különösen az esti istentiszteleteken vannak sokan. Arra törekszem, hogy a prédikációim érdekesek legyenek, és ebben segítségemre vannak az Öntől tanult elvek. Létrehoztam valamit, amit Népfőiskolának lehetne nevezni, hetente négy este tartunk előadásokat történelemről, irodalomról, matematikáról és… eszperantót is tanítok. Ez utóbbit közkívánatra. Az emberek levelezni akarnak más országok lakóival. Mint tudj ák, mi hagyományos egyház vagyunk, szabályokhoz kötve, de én csak a legj obb hagyományokat fogadom el a hit erősödése érdekében. A polgári liberálisok és a Gandhi módszereit követem. Nem csupán igényelem, hanem élek is vele. A szabadság születésünk adta j ogunk, ezenkívül az unitarianizmus alapelve, agy aztán bármit tart is szükségesnek a központi hatalom, abból én csak annyit vagyok köteles végrehaj tani, amennyire a magam gyülekezetének szüksége van.
Mindmostanig nem ütköztem nehézségekbe. Az egészségem is rendben van. Hálásak vagyunk Wilburné asszonynak, aki értesüléseink szerint beszélt az érdekünkben a bostoni Nőszövetségben. A pénzen, amit St. Johnné asszony küldött, gyalupadot és szerszámokat vásároltam az iskola műhelyébe. A régi szeretettel üdvözli Önöket Francis Balázs Feri levele Christinhez Miskolc, 1936. április 1.
Kedves Christine, Mellékesen küldöm Hankisnon hozzád írt sorait. Nem voltam úriember és elolvastam őket, és nagyon meglepődtem azon, hogy vissza akarsz j önni Dániából. Legalábbis erre utal a kérdésed, vaj on taníthatnál- e Miskolcon angol nyelvet. Természetesen azonnal tudtam, mi késztetett erre. Igazán saj nálom, hogy olyan elővigyázatlan voltam és elküldtem neked azokat a bolond lapokat, amelyek úgy megij esztettek téged. A helyzet az, hogy amikor írtam őket, nagyon rossz idegállapotban voltam. Az első meleg napok után a szanatóriumban csökkentették a fűtést, emiatt az én északi fekvésű szobám a nap nagy részében elég hideg volt. A lázam új ra emelkedni kezdett. Anyám arra kért, maradj ak még Debrecenben, mert az ő szobái levegőtlenek ( valóban azok) . Napról napra rosszabbul voltam, és nem látszott menekvés a számomra. Őrj ítő volt! Így aztán megtáviratoztam anyámnak, hogy megyek. Most naponta hatszor szellőztetünk, így nem olyan rossz a helyzet. Tény, hogy miattam nincs miért visszaj önnöd. Természetszerűleg j ól 8túl j ól! ) el vagyok látva, amióta anyámmal vagyok. Máj us elej én vissza akarok menni Tordára. Itt én idegen vagyok. A véletlen hozta úgy, hogy ide kellett j önnöm, és nem akarok itt ragadni. Tordán szintén j ól el leszek látva, Tankáék keresnek maj d nekem egy j ó szobát kerttel, ahol kosztot is kapok. Persze könnyebb volna, ha Mészkőre mehetnék, de ott vakolj ák maj d a házat, agy az lakhatatlan lesz ezen a nyáron. Így hát miattam nem szükséges j önnöd, sőt, csak megnehezítenéd a dolgomat. Amennyim van, azt egyedül felélem, és hát mihez akarnál itt kezdeni? Angolt tanítanál Tordán? Az a 18$, amit havonta kapsz, nem fedezné a költségeidet, ha laknod is kellene valahol. Kezdtem már megszokni a gondolatot, hogy nélküled kell élnem, de uj j ongóan boldoggá tesz a tudat, hogy te ott, a kötél másik végén ilyen nagyon szeretsz, és nem szakítod el magad tőlem, akármilyen komisz és lehangoló leveleket is írok. Csakhogy nekem is van egy elképzelésem.
Bármit tervezel és teszel, annak mindörökre az legyen a kiindulópontj a, hogy én nem megyek Amerikába, legfennebb látogatóba. [ …] A dán szövetkezeti rendszer az iprai világ része, iparosította a falut, amely így most a világpiacra termel. Erdélyre vonatkoztatva egészen más az elképzelésem. Én a falut minél j obban függetleníteni akarom a világpiactól. Autarchikus, belülről szervezett szövetkezeti rendszerre van szükségünk, s hogy ez milyen legyen, azt nincs honnan megtanulnunk, mert ilyen formában még nem létezik. Nekünk magunknak kell kifej lesztenünk. Így hát ne törd magad a dán szövetkezeti rendszer tanulmányozásával. Nem lesz rá szükség. Jobb volna, ha 1937 tavaszáig Amerikában tudnád ( és akarnád) tölteni az időt. [ …] Sok szeretettel és minden j ót kívánva karácsonyra és az új esztendőre Francis Christine levele Catherin-hez
Drága Catherine, Feri meghalt a tegnapelőtt. Olyan régóta kínlódott, és mert nem tudta magát összeszedni legalább annyira, hogy csendben élj en és írogasson, igen, őmiatta megkönnyebbülés számomra, hogy mindennek vége van. Az elmúlt hónapokban nagyon, nagyon rossz idegállapotban volt, de csodálatosképpen az utolsó néhány napon megcsendesedett, békés lett, időnként csaknem vidám, úgy, hogy csodálkozva és boldogan néztünk össze Jula nénivel a konyhában. Az utolsó napon éberebb volt, mint azelőtt, és úgy tűnt, hogy nagyon élvezte, amikor felolvastam neki vagy beszéltem hozzá. Este az orvos azt mondta, még három hónapig is elhúzhatj a. Remek fiatal orvosunk volt, intelligens és j óérzésű, képes volt fenntartani a reményt még egy olyan gyanakvó betegben is, mint a Feri, úgy hogy nem is sej tette az igazságot. Aznap két ízben is hívtam, először este tíz órakor, maj d korán reggel, akkor is ott maradt velem, hálás vagyok érte, adott egy kis morfiumot Ferinek, de bár többet adott volna. Ferit természetesen Mészkőn temették el. Legalább száz ember j ött be gyelog Tordára a faluból, tizenkét gyönyörű fehér ökörrel, hogy kivigyék. Hosszú sorban követték a szekerek, a tordai barátokat szállító kocsik. Tordán, Szentmihályban, Mészkőn szóltak a harangok, és Mészkőn csaknem a telj es román lakosság felsorakozott a magyarok mellé a hídnál és végig az utcákon. Igazi hódolatnyilvánítás volt ez. Az itteni szokás szerint sok beszéd hangzott el a sírnál, sokan beszéltek a különböző csoportosulások nevében, amelyekhez Ferinek mind köze volt: a szövetkezetek, az irodalmi körök, az Erdélyi Fiatalok és mások – én magam is meglepődtem azon, milyen
széles körű volt az érdeklődése, és hogy ezek az emberek valamennyien úgy érezték, a vezérüket vesztették el benne. Szeretném, ha ezt ő is tudta volna. Néhány napig még pihenek Jula néninél, mészkőn. Azután, amilyen gyorsan csak lehet, elrendezek mindent és megyek Amerikába. Az elmúlt hónapban apró lázaim voltak, nyomást érzek a mellkasomban, és a Feri orvosa, aki gondosan megvizsgált, mintha hallana valamit, és állítj a, hogy j ó volna hat hónapot várni, mielőtt Enikőért mennék. Olyan drága vagy, hogy vállaltad Enikőt erre a hosszú időre, igyekszem minél előbb letelepedni vele valahol, mert a saj át gyermekkori tapasztalatomból tudom, hogy az ilyen szülőtől való elszakadásnak milyen komoly következményei lehetnek, és Enikőnek már több, az enyémnél is keservesebb élményben volt része. Én magam csak akkor kezdtem helyrej önni, amikor ismét együtt lehettem anyámmal, apámmal – de Enikőnek ez már nem adatik meg. Jobb, ha nem mondasz neki semmit Feriről – maj d elmondom én, ha kérdez felőle. Kérlek, mindezekről számolj be Mrs. Morgannak és Isabel néninek. Sok szeretettel: Christine
Baraté Ágnes
Grafikák
Viczai Henrietta
Emlékrög Mintás meredt, volt a kő, felette lepedővászonnal takart fáj dalom belepte a szobát, s voltál itt, meg odaát. Tagj aid ma is fehérlenek minden gyászos aj tónyikordulás kivitte a házból a lilás emlékeket.
Hájas Csilla
Egészségedre, kis unokám! z én nagymamám az ideális nagyi. Pont olyan, amilyennek az ember elképzel egy nagymamát. Ősz kontyával, értelmes, csillogó tekintetével mintha egy meséskönyvből lépett volna elő. Idős kora ellenére szellemileg telj esen friss, hála Istennek. Nagyiról néhány dolgot tudni kell, könnyen megszeret bárkit, de úgy kell enni nála, mint a karikacsapás! Enni kell állandóan. De mindig. A reggelit úgy szokta behozni, hogy egyetek gyerekek, mert mindj árt kész az ebéd. Ott ül, és árgus szemekkel figyel, amíg el nem fogyott az utolsó falat is. A legj obb taktika ebben a helyzetben gyorsan enni, nagy falatokban, mint aki most szabadult valamelyik fegyintézetből. Ez abszolút nem tesz j ót a gyomornak, sőt egyike a legkárosabb dolgoknak, de mit számít egy kis gyomorfekély, mikor az ember látj a a nagymama arcán elterülő elégedettséget. Megfizethetetlen. Mikor már megettünk minden létező ennivalót, az ember azt hinné, hogy végre egy kicsit nyugodtan emészthet. Hogyisne. Következik az új abb megpróbáltatás, nagymama egy óriási tál rántott csirkecombbal csörtet befelé, alig bírj a hozni és az aláfestő szöveg a következő, most sütöttem, meg kell enni, nehogy megromolj on. Kétségbeesetten pislogunk, de szólni nem lehet egy szót sem, mert akkor nem fogunk bírni eleget enni, hogy megbocsásson. Egyéb megoldás nem lévén, ülünk némán és eszünk, miközben rettenetesen lassan telnek a percek, mire fel tudunk mutatni számottevő hiányt a csirke futóműveiben. Kis idő múltán, amikor az embert a rosszullét kerülgeti, annyit evett, és az utolsó falatot már nem meri lefelé nyelni, mert telj esen biztos benne, hogy azonnal visszaj ön, akkor nagyi csípőre tett kézzel harciasan körbenéz, hogy most már bírj átok ki valahogy ebédig. Maj d rám téved a tekintete, aggodalmasan felsóhaj t, fiam, te olyan sovány vagy, nem ennél még valamit? Néha eltöprengek azon, hogy az egyél fiam, mert csúnya, aki sovány lényegű közmondás vaj on nem nagyitól származik? Nem lennék nagyon meglepve, ha kiderülne, hogy mégiscsak ő az értelmi szerzőj e. Nagyapa gyomorbeteg, és nem lehet neki mindenféléket összevissza enni, igazából semmifélét nem lehet neki enni, aminek egy csepp íze is van. Ezért
van az, hogy amit nagyapának főzött volna nagymama ötven év alatt, azt nekünk egy ebéd alatt feltálalj a. És ne adj isten, ott maradj on valami a tányéron! Ha az ember nem szed a levesből, csak négy alkalommal, akkor rögtön aggódik, hogy fiam, beteg vagy, olyan keveset eszel. Nagyinál a j ó emberek két mázsa fölött kezdődnek, ennek cáfolataként, ő alig súrolj a a bűvös negyven kilogrammot. A másik dolog, amivel aj ánlott vigyázni errefelé a tüsszentés. Ha már semmiképpen nem lehet elfoj tani, és tüsszent az ember, az még nem gond. Akkor kezdődik bonyolódni a történet, ha nagymama meghallj a. Máris szalad a tablettáival, fiam, j aj , milyen rossz színben vagy, mutasd a nyelved, ezt a pár gyógyszert kapd be hamar, vetem az ágyat, nem mész sehová, ilyen betegen feküdni kell, rögtön bedörzsölöm a mellkasodat, hol fáztál meg így, mondtam, hogy vegyél harisnyát, de sose hallgatsz a j ó szóra, és most itt van, örülhetsz, ha nem lesz tüdőgyulladás. Ne ellenkezz fiam, szedd befelé a gyógyszert, én nem apád vagyok, még egy nyaklevest is kaphatsz, ha sokat száj alsz. Jaj , hát a falnak beszél az ember, a múltkor is mondtam, hogy vegyél sapkát, ne menj ki vizes haj j al, vigyázni kell az egészségedre fiam, ez nem vicc. És öt évre visszamenőleg elkezdi sorolni, hogy hányszor nem voltam kellően felöltözve, mikor nem volt raj tam harisnya, sapka, kilátszott a derekam, vizes volt a haj am, stb. , stb. Az embert ilyenkor csak a gyors halál mentheti meg. Földi hatalom nem segíthet raj ta. Közbeszólásnak, esetleg j avításnak semmi értelme, meg sem hallj a, úgyhogy ilyenekre már nem is fecsérlem az időmet. Arany János balladáit szoktam magamban mormolni, amíg tart a felsorolás. Legutóbb érkeztem végigmondani a Toldit és a Toldi szerelmét is. Miután a laj strom véget ért, a legj obb módszer bűnbánó arcot vágni, megígérni, hogy legközelebb j obban vigyázok, és szívből remélni, hogy még egy tüsszentést nem fog meghallani. De aki nagyinál nem tüsszög és eszik, mint egy árvízkárosult, arra szeretettel emlékszik. Az egyik barátomat egyszer elhoztam ebédre, azóta is emlegeti, milyen kellemes fiatalember, fiam lehetne annyi eszed, hogy megfogod magadnak. Ha te is így ennél, j aj , de örülnék. Az említett fiatalember az ominózus ebédtől kezdve egy fél éven át csak pirítóst étkezett ásványvízzel, hogy valamiképp kiheverj e az utóhatásokat, és nem vagyok benne biztos egyáltalán, hogy valamikor a közelj övőben sikerül őt rávennem egy új abb látogatásra. Sebaj , kihívásoktól szép az élet.
Az életemben sok dolgot megváltoztatnék, de nagymamát az összes verzióban benne hagynám. Jól van így, ahogy van, és addig van j ól, amíg így van. Mihez is kezdenék, ha nem szaladgálna állandóan a gyógyszereivel körülöttem? Az étrendem sem lenne túl változatos, ha nagyi nem főzne harmincfélét naponta. És ahogy nevetni tud, szívből, az leírhatatlan. Érzem, hogy mindig j obbá válik egy kicsit ez a világ, amikor nagymama kacag egy j óízűt. El nem cserélném semmire. Isten éltessen még sokáig, Nagymama!
Diószegi Szabó Pál
Tavaszváró Szenvedtem eleget, nem kaptam meleget. Gondoltam sose j ön, nem mondom: köszönöm. Mert j öttél Idegen, rám néztél hidegen. Csillongó szemeden, szép volt a Szerelem. Elmúltam huszonegy, j ó isten, fura kegy. Adj mellém Csinosat. Lángolót. Pirosat.
Paládi Zsolt
A bűnbak Egy idegen város elhagyatott részén, a haj nali szürkületben. Az első villamos hideg székén riadt vadállatként ébredek. A mocskosszürke égbolt kitátj a száj át, a mozgó acélszerkezet mintha beléhatolna. Még csak az imént veszítettem el öntudatomat, de érzem már a fagyos hideget, amint rámcsap. Ki tudj a, hány napj a és hány óráj a ülök itt. Senki sem tudná megmondani. És senkit sem érdekelne, miként vészelte át az utóbbi éj szakákat egy feketecsuklyás hontalan. Ezek nem azok az idők, amikor a nevedet kérdik. Senki sem gondol rám emberként, már magamra sem tekintek így. Arcom már nem emberi ábrázat, azzá tettek, aminek gondolnak. Azt sem tudom, mifelé tartok. Otthonom sincs, saj át családom ellenségem. Senkinek sem tartozom semmivel, még Istennel sincs elszámolnivalóm. Nincs dolgom, nincs célom, nincs j övőm. Még egy botom sincs, amire támaszkodhatnék. Talaj talanabb, magányosabb, elszigeteltebb nem lehetne senki. Csak egy eszköz voltam a kezükben, a saj át célj aikat, a saj át akaratukat valósították meg velem. Csak egy szám voltam a megoldóképletben. És kinek telnék öröme egy puszta számban? Életem irányíthatatlanná vált, mint ez a semmibe tartó villamos. Egy évtizede vagyok bűnbak, kerek egy évtizede. Új ra és új ra idegen városokban, rideg motelszobákban és olcsó albérletekben. Tengődöm és várok, amíg ki nem töltik raj tam a dühüket. Mindig ugyanaz a színlap, fegyelmi tárgyalás a vége, ahol kemény szavakkal ítélnek el. A Cég olyankor kinyúj tj a értem a kezét, és indulhatok az új abb helyszínre. A közösségeknek szükségük van rám, egybe kovácsolom őket, megszabadítom a lelkiismeret- furdalástól és magasabbrendű célok felé sarkallom az embereket. Társadalmilag hasznos munkát végzek, de köszönet helyett szitkot kapok és félresöpörnek. Volt már célpont? Tudj a, milyen érzés? – gondoskodó vezetőink először ezzel a tévéreklámmal kívántak enyhíteni a szaporodó munkahelyi konfliktusok élességén. Később ráj öttek, okosabb, ha maguk gondoskodnak célpontról, így j ött létre a Cég. Békésebb, ha az embereket néha megnyugtatj uk, van még igazságosság a Földön. Ahol mozgolódást észleltek, odaküldtek egy bűnbakot. A bűnbak betöltötte feladatát, aztán eltűnt a süllyesztőben. Még a személyiségét is kicserélték. Gondolatai, ha voltak, időközben úgyis kitörlődtek a memóriáj ából. A munka során senki sincs, aki ne veszítené el önmagát. De még így is j obb, mint kiszolgáltatva az utca urainak, véres fej j el egy csatornában végezni. A megbízatás először a j ószolgálat fontosságával tölt el. Csak a megbízatások hosszú sora töri meg a lelket, őrli fel a türelmet. Végül
ráj össz, hogy a sok megaláztatás sem tudott eltávolítani önmagadtól. Önmagaddal maradsz, önmagadra hagynak, pedig ettől próbáltál megszabadulni és szerepekbe búj ni. A szervezeted egyre gyengül a sötétség univerzumával folytatott harcban. Végül már csak egy vágyad éltet, kifutni az éj szakába, és ordítva odalökni a tested az arra haladó villamos elé.
Ószabó István
Juhász Ferenc szempillái " Ószabó István, mint a népmese harmata lángol és fénylik ifj úsága gyönyörében. Az édes, édes hazát keresi mindig, hogy ott énekelj en, zengő tisztasággal, az anyanyelv és az anyaföld szívének magzathordozó húsában, a Kivágyódás Magzataként. " Juhász Ferenc
Vári Fábián László
A Párj avesztett gerlice ( A balladatípus ruszin és ukrán párhuzamai) A szerelmi hűség a reneszánsz korában, az erkölcsi kötelékek fellazulása idej én is a párkapcsolatok egyik fontos értékmérőj e maradt, s védeni legfelj ebb a nyelvi közhelyesedés és a társadalom gúnyolódásának valós veszélyeitől kellett. Ez ellen biztos és hosszú távú megoldást j elenthetett a költészet. A szerelmi hűség, mint közkedvelt téma hamarosan fel is erősödött a Párj avesztett gerlice méltán népszerű szimbólumában, mely a XVI. századtól már a magyar irodalomban is balladaalkotó tényezővé vált. Az európai kultúrában a Physiologus című ( természetismerő, természetmagyarázó) , részben Aristotelesnek tulaj donított munka alapj án terj edt el az a hiedelem, mely szerint a gerle, ha elveszítette párj át, magányban tölti hátra maradt életét, száraz ágra száll, s a vizet csak felzavarva issza. A motívum j elképszerűségével Hermann Ottó is tisztában volt, mégis szívesen azonosult a közfelfogással, amikor a madarat gyönyörűen j áró, roppant sebesen repülő, párj ához ragaszkodó, minduntalan burukkoló j ószágként j ellemzi, maj d őszinte elragadtatással j egyzi meg, hogy a nép szerelmének és a szerelemben hűségének madarát látj a benne. Romlatlan lelkület nyilatkozik meg a nép hitében, hogy az özvegyen maradt gerlemadár utána pusztul elveszett párj ának. Az emberi kapcsolatokra áthelyezett lírai szituációban a gerlének tulaj donított magatartásforma az idők folyamán egyfaj ta hűségeszménnyé emelkedett, ami a balladákból, mint tapasztalni fogj uk, már ebben a megváltozott formáj ában sugárzódott vissza a közönséghez. A Párj avesztett gerlice magyar fogalmazásainak mindegyikében a társát sirató, aszúágon ülő, a tiszta vizet felzavaró, önmaga pusztulását sürgető madár a központi alak. A ballada egyik verziój a a nyugalmát nem lelő, társtalan madár lelkiállapotával foglalkozik, változatonként azt variálj a, a másik verzió viszont az alaptörténet drámai lehetőségével élve a csábító „nagy madár” alakj át is a színre állítj a, aki apj a helyett apj a, társa helyett vigasztaló társa kíván lenni a bánatos „özvegynek. ” Ezt a helyzetet találj uk Kallós Zoltán fél tucatnyi szövegében, olyan változat azonban, amelyben a gerle fogadná a csábító közeledését, sem a magyar, sem pedig a Vargyas által szemlézett nyugat- európai, illetve a román anyagban nem fordul elő, mert valój ában nincs is. Holott a balladatípus által példázott emberi kapcsolatokat olykor előre kiszámíthatatlan, kényszerítő tényezők alakítj ák, de ezeket, illetve a
belőlük támadt új tartalmi elemeket tudomásunk szerint csak a ruszin, ukrán, esetleg más szláv nyelvű feldolgozások veszik fel az eszköztárukba. Vargyas Laj os csak érintőlegesen utal a Lintur- féle ruszin szövegekre, mert – mint írj a – azokból közelebbi párhuzamot kimutatni nem lehet. Ennek ellenére mégis érdemesnek tartj uk a ruszin és ukrán balladák megvizsgálását és a magyar olvasó előtti bemutatását, mert bizonyos változataik azt szemléltetik, hogy egy realisztikusabb életfelfogásban az európai alaptörténet hogyan vált irányt egy életszerűbb végkifej let felé. Egyelőre azonban maradj unk a magyar, valamint a nyugat- európai mintáj ú változatok ismertetése mellett. Fincicky Mihály már 1870- ben felvette Magyar- orosz népdalai közé az egymástól elválasztott galambok szomorkás történetét, amely itt saj át fordításában következik: Az iharfaágon, a juharfaágon, két hű galambocska elült alkonyaton. Soká ültek együtt, soká enyelegtek, szárnyaikkal egymást befödni siettek. Egyszerre vadászok jöttek a berekbe, feléjük czéloztak, s rálőttek a hímre. A hímet lelőtték, a nőstényt elfogták, messze Dunántúlra szegényt elhurczolták.
A nőstény galambka nem iszik, nem eszik, juharfa alatt búg, s mind egyre könnyezik.
„Hát miért nem iszol, hát miért nem eszel? Juhar alatt annyit ugyan mért könnyezel?” „ Oh, hát minek egyem, oh, hát minek igyam? Megölték páromat, hogy éljek magamban?” „No, azon te ne sírj, soh’se búsulj, mondom, válassz ott magadnak, van hétszáz galambom. ” „Voltam én már köztük, s mind megtekintettem, de nincs olyan, akit megszeressek itten. ” Szép volt szőke párom, gyönyörű galambka, barna volt szemöldje, sima volt az arcza.
Mivel Fincicky nem adatolta fordításait, nem ismerj ük az általa közölt szöveg pontos származási helyét, de eredetij ét sem. Ez a hiányosság azonban könnyen pótolható, hisz a ruszin folklórtörténet valósággal bővelkedik a ballada korabeli lej egyzéseiben, a fordítást tehát van mivel összevetni, s így legalább az ungvári gyűj tő- műfordító szakmai rátermettségéről is meggyőződhetünk. Mihail Vrabély Magyar- orosz dalainak máramarosi kötetében kisebb eltérésekkel ugyanezt a változatot találj uk. Petro Lintur, kárpátalj ai ukrán folklorista balladagyűj teményében a Párj avesztett gerlice három változatát közli, miközben hangsúlyozza, hogy ennek a lírai- epikai dalnak, mely különben a lakodalmi rituális költészet részeként szerezte hallatlan népszerűségét, Kárpátalján 50 változatát rögzítették, ám ezt az így is tekintélyes mennyiséget könnyedén felvihetnék akár 200-ig. Ezek egyike szerkezeti felépítésében és motívumaiban egyaránt a Fincicky-féle szöveg variánsának tekinthető. Nyírfaliget hűs rejtekén
lomb is alig rebben, vadgerlepár ül egy ágon, de boldogok ketten! Csókolják, ölelik egymást, nem is titkolóznak, egy szárnyukra lehevernek, mással takaróznak. Egyik szárnyuk lepedőjük, másik takarójuk, csőr a csőrbe belesimul, nem csattog a csókjuk. Agár csahol, csalárd vadász lopakszik előre, a szép tojót vette célba, s a hímet lelőtte. Megölték a szép galambot, párját tőrbe csalták, illatozó lombok alatt kalitkában tartják. Etetgetnék, itatgatnák mindenféle jóval, de a száját ki nem nyitja. Faggatják hát szóval: – Mért nem kell a tiszta búza, gyöngyön gyűjtött harmat, mért nem hallom víg dalodat, csak a bús siralmat? – Minek egyem, minek igyam? Nem nyitom ki számat. Megölted a galambomat, elepeszt a bánat.
– Nagy az én palotám kertje, hétszáz galamb benne! Csak megleled azt az egyet, ki kedvedre lenne? – Nézegettem, de hasonlót nem tudok már lelni. Azt az egyet, azt a régit nem lehet feledni! Feje búbja kékes-szürke, piros volt az arca, szeme alatt tolla göndör, keskeny csőre barna. (Vári Fábián László fordítása)
Ezzel szinte telj esen azonos módon épül Lintur következő, 41. számú változata, amely azonban az elveszített szerető dicséretét követően új abb, s ezúttal vidám j elenettel bővül. Ebből megtudj uk, hogy párj a nélkül maradt galamb a hegyeken és erdőkön túl roj tos gatyát ( gátyi z ráj támi) varr valakinek, de képtelen befej ezni, mert már egy re csak új társán jár a szeme, aki örömében füttyent, majd elkapja és megszorítja szeretője kezét. Talán fölösleges hangsúlyoznunk, hogy a gatyavarrás, mely egyértelmű magyar nyelvi hatásról árulkodik, éppúgy a női odaadást jelképezi, mint a Molnár Anna-balladák fejben kereső jelenete. Balladánk közép-ukrajnai népszerűségét jól szemléltetik a következő adatok. A három kötetes ukrán balladakatalógus 1. részében 21 tartalmi változatát ismerhetjük meg. Legkorábbi keleti szláv (orosz) írott változata 1776-ból, első ukrán előfordulása pedig 1830-ból való. Legalább 50 népdalgyűjteményben fellelhető, némelyekben több változata is olvasható. A konfliktushelyzet mindenütt azonos, ám az ukrán népi fantázia és humor, mint Lintur 41. szövegében is tapasztaltuk, több esetben is új elemek hozzáadásával, élettel és derűvel egészíti ki az alaptörténetet. Egyik helyen a gerlice így sajnálgatja halott társát: Ha újból az enyém lehetne, szárnyait bearanyoznám, fejét gyöngyökkel borítanám, szép arcát lerajzolnám, képét az ágyam fölé akasztanám. Egy másik szöveg végén pedig ezt kívánja: Bárcsak élnél, bárcsak én haltam volna meg helyetted! Más változatokban a Kallós balladáiból ismerős „nadzs madár” képében holló, sólyom vagy szürke sas öli meg a gerlepár hímjét, s a gerlicét – a magyar változatok homályos fogalmazásával szemben konkrétan kimondva – szeretőjévé teszi. Vizsgáljuk meg végül a témának egy olyan ukrán megfogalmazását (az
egyetlent!), amelyben már nem is galambokról, hanem hattyúpárról szól az alig rejtett szimbolikájú ének: A tengeren, a végtelen vizeken, két szép hattyút ringat a hab szelíden. Boldogok ők, sohasem nélkülöznek, szerelmüknél csak hűségük erősebb. Nyalka legény lopakodik előre, célba vette a szép tojót, s lelőtte. Szétterül a véres tajték a vízen, hattyúpelyhet hord a szél a réteken. Árva hattyú felhők közé menekül, társa nélkül mindegyre csak egyedül. Tiszta tónak széjjeltörött a tükre, elmerült a boldogsága örökre. (Vári Fábián László fordítása)
Történetünk ebben a redakcióban látszólag messze sodródott a Párj avesztett gerlice meséj étől, s ezt nemcsak a hattyúszereplők miatt gondolj uk így. Közrej átszik ebben az a körülmény is, hogy e miniatűr szerelmi drámában, mint érzékelhető, az epikumot szinte telj esen háttérbe szorítj a a líra. A dal ukrán eredetij ének képi és nyelvi megfogalmazása megerősíti azt a feltételezésünket, hogy ez a j elentősen folklorizált szöveg is a magasabb műveltségű rétegek irodalmából szivárgott le a paraszti kultúrába, mint ahogyan a típussal kapcsolatban ezt már többen is kifej tették, az elpusztított szeretőért való bánkódás – mint alapmotívum – azonban sértetlennek tűnik, s ez a szál, nemcsak hogy visszavisz a gerlék szerelméhez, de attól – időt és teret kij átszva – akár távolabbra is elvezethet. A magyar és az európai reneszánsz egyik legkiemelkedőbb poétáj a, Balassi Bálint, összegyűj tött verseinek tanúsága szerint viszonylag fiatalon írta Aenigma ( Talány) című költeményét. Talán nem egészen haszontalan, ha most telj es terj edelmében idemásolj uk:
Egy horvát virágének nótáj ára Jelentem versben mesémet, de elrejtem értelmemet. Kérem édes szeretőmet, fejtse meg nekem ezeket: Minap az úton jártomban láték két hattyút egy tóban, Hogy volna csendesz úszásban együtt lassú balagásban. Gyakran egymásra tekintnek, kiről kitetszik szerelmek, Egymáshoz való jókedvek hasomlók mindketten szépek. Hogy így együtt szerelmesen ők úsznának szép csendeszen, Azonközben nagy sebesen egy keselő csalárdképpen Rájok menvén az egyikét, körme között a szebbikét Elkapá, faggatá szegént, mint szeretőt kedve szerént. Látván társa, bánatjában rív keserves kiáltásban, Széllel balagván az tóban, nem tud, meggyen nagy búában, Mert látja társától váltát, látja maga özvegy voltát, Búában elszánta magát, óhajtja már csak halálát.
A két alaptörténet azonosságához nem férhet kétség. Az utóbbi vers címében megj elölt talány megfej tése végett bizonyára a költőt s az alkalmi múzsát kell a hattyúk szerepébe helyeznünk, mint ahogyan az ukrán dalszöveg is hasonló rendeltetéssel keletkezhetett. Saj nos, nincs rá hitelt érdemlő adatunk, mely szerint Balassi korában a magyar száj hagyomány már ismerte volna a Párj avesztett gerlice balladáj át, azt azonban több irodalmi forrásból is tudj uk, hogy a balladai történet alapj a, a gerléről Európaszerte elterj edt középkori hiedelem, hasonlatként meglehetősen gyakran felbukkan írott emlékeinkben. Tulaj donképpen a fenti vers utolsó két sorában is ott rej tőzködik, de Balassinál másutt is megj elenik: Vagyok már szinte özvegy gerlice, szomorú én éltem, nem kell aranylánc, sem penig víg tánc, nincs semmihez kedvem.
Szólnunk kell végül a Balassi- vers kapcsán a téma származásának kérdéséről, mert a költő által a horvát virágénekre tett utalás tulaj donképpen azt sej teti, hogy ez esetben nemcsak a dallam, de bizonyára a téma is délszláv eredetű. Annak lehetősége ugyanis, hogy a fentiekben ismertetett ukrán balladákra kísértetiesen emlékeztető vers alapötlete is Balassi elméj ében fogant volna, igen csekély. A hattyúkra lecsapó, s a szebbikét körme között, mint szeretőt faggató keselő képével már találkozhattunk a Párj avesztett gerlice ukrán változataiban, de a j elzők és képi eszközök használata is tökéletesen beillik a ballada legkülönbözőbb eredetű változatainak díszítőj elzős rendszerébe. Nincs ebben a felismerésben semmi rendkívüli, hisz a Balassák által fenntartott végvárakban sokféle náció megfordult, akiknek nyelve és kultúráj a iránt a kamaszodó fiatalember maximálisan nyitott volt. Horvát vitézektől hallhatta először a hattyúk románcát, s a történetet a későbbiekben még ifj ú fej j el megverselte, akárcsak valamivel később a török foglyoktól tanult, s magyarra átültetett epikus éneket a két kegyes vetélkedéséről ( Ben sej rane gider- iken) . A horvát folklórból való kölcsönzést erősítik egyébként az elbeszélő j ellegű Balassi- vers egyértelműen balladai motívumai: a hattyúk szerelme, a váratlanul megj elenő keselyű, a hattyú elragadása és szeretőként való „faggatása”, a társ nélkül maradt özvegy halál utáni vágya. Ezek alapj án azt kell mondanunk, hogy a Balassi- vers sokkal inkább minősíthető balladának, mint a hattyúkról szóló, mélyen lírai, valószínűleg műköltői eredetű ukrán dal, de ettől még egyformán értékes és fontos mindkét adat, mert azt igazolj ák, hogy az irodalom és a folklór tartományai között egyaránt otthonosan közlekedő témának az európai népköltészetben volt egy hattyúszereplőkkel felépített verziój a is. 1 Herman Ottó: A madarak. Reprint, 1984. 277. o. 2 Vargyas, Im. 390. o. 3 4 Fincicky Mihály: Magyar- orosz népdalok. Kisfaludy Társaság, Pest, 1870. 9. o. 5 Mihail Vrabély: Uhro- ruszki szpivanki ( Szpivanki marmarosszki) Budapest, Franklin, 1900. 284. o. 6 Lintur: Národnyi báládi Zákárpáttyá. Lviv, 1966. 260. o. 7 Uo. : 202. o. 8 Baladi, I. k. 152. o. 9 Uo. 163. o. 10Uo. 162. o. 11Uo. 163. o. 12Balassi Bálint: Kit egy szép leány nevével szerzett ( A kötet 29. sz. verse)
Ószabó István
Hogy elhullt a nemzedékem! A halálban. A várakozásban. A világ gyűlöletében. Nagy kár - - a rézpénz, amit szemükre tettem a nap már. Nagy falaink. A pást. S amint vívunk, a szavak. . . A még ki sem hűlt helyek. . . Mind sír- s urnahely. . . Temetők, hol már pengéink: keresztek. Egy fénysugár damilj a, ami beragyogott. . . A szerkesztőségbe épp betért V. I. Kalapj a a ruhafogas horgán, még ahogy leng, inog. Juhász Ferenc őstenger, ős haj nal- ég szemhéj a. Mint a házak aj taj án, ahol halott volt, a gyász- drapéria. . .
Csillanó, ridegen- tört szurokszilánkok, nagy, néma rebbenéssel, meredten, ahogy mind egyszerre reppen, nyitott sírokra hulló szempillái. 1976- ban, mikor verseimet kezébe adtam. . . Mintha lennék, csak lennék, csillagként - - kiállni. Csodaszarvasok! Hogy elhulltatok! S még magam úgy látom, úgy j árok, ahogy az idő j ár; szél fúj bele, kigömbölyíti raj tam félkabátom.
TARTALOMJEGYZÉK Sarusi Mihály Dinók Zoltán Balázs Katalin Lőrincz P. Gabriella
Lackfi János Balázs Katalin Oláh András Rimóczi László Viczai Henrietta
Deák Tamás Baraté Ágnes Viczai Henrietta
Hájas Csilla Diószegi Szabó Pál Paládi Zsolt Ószabó István Vári Fábián László Ószabó István
Kiadj a:
Föl-Mura, Magyarweg A folyóirat Minden szó Évszakok BIKA Anyaföld Kiszámoló Milyen műhód? Szerelemtűz A Balázs család levelesládájából Grafikák Emlékrög Egészségedre, kis unokám! Tavaszváró A bűnbak Juhász Ferenc szempillái A Párjavesztett gerlice Hogy elhullt a nemzedékem!