Fotó: Czire Alpár
KOLOZSVÁR, 1888–1948/1990. • 30. (90.) ÉVF. • 2. SZÁM • 2020. FEBRUÁR • ÁRA: 3 LEJ
Telhetetlenségünkről Manapság jobbára négy fal között éljük le életünket. Reggel szobánkban ébredünk, közlekedési eszközünk zárt teréből a munkahelyünk ugyancsak zárt terébe igyekszünk, majd ismét otthonunkba. A természet mintha ellenségünk lenne. Hébe-hóba szánjuk rá magunkat túrázásra, kertet is egyre ritkábban művelünk, s manapság nem vonzó a mezőgazdasági ágazat. Elfelejtettük, hogy magunk is a természet részei vagyunk. Hogy tüdőnknek
ózondús levegőre van szüksége, hogy sejtjeink kristálytiszta víztől, egészséges zöldségektől működnek, hogy szépérzékünket semmi sem nyűgözi le úgy, mint a hatalmas vízesések, fenséges hegykoszorúk, lankás domboldalak, a lombsusogás, madárdal. A ránk bízott bolygót gondolkodás nélkül kifosztjuk, nem számolunk végességével, sem Istentől kapott feladatunkkal: csak úgy uralkodhatunk földünkön, ha megismerjük, műveljük, védjük, szeretjük.
A tartalomból: Környezettudatosság közösségben Az ember és környezete Ünnepi beszéd a vallásszabadság napján Letörölni a port egy százéves kincsről – I. Otthon, Isten és ember szolgálatában
„…és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt!” (1Móz 2,15b)
4 5 8 14 19