Falus Juli: Kávét kérsz-e angyalom?
Kávét kérsz-e angyalom? Kávét kérsz-e angyalom? vagy 'zsongó-búgó' hangomon olvassak fel egy ősrégit így nevetve ki az égit ki érted jött egy hajnalon lábbal taposva bánatom Elvitt téged angyalom. Két cukorral angyalom? vagy üljünk csak a pamlagon kutatva a másik szemét mesét, hogy volt egy réges rég ma beszöktél a hajnalon tobzódott a vigadalom. Hiányzom-e angyalom? Rágyújtasz-e angyalom? szenvedélyed hatalom füstkarika felém repül könnycseppet el is kerül ablakból isszuk a tavaszt szobádban meleget dagaszt nyár, mi zokogást fakaszt Hiányzom-e angyalom? hisz ezer ránc lett arcomon néni lett a kicsi lányod
ámulhatsz majd fent ha látod kávét iszunk két cukorral bolondozunk gomolyaggal üldögélünk a pamlagon a várva várt új napon érkezem egy hajnalon. angyalodnak angyalom.
Juli
A végén csak féltucat marad /Kérj kölcsön Csehtamástól egy g-mollt/ A végén csak fél tucat marad az asztal körül már nincs szavad kezükben ott az a bizonyos kotta gitár, feketekenyér, - na és persze!- vodka. Száz tucatból maradt a végére féltucat már csak ők játszanak ott igazi hangokat mikről más közhelyesen… persze én is oly sután… vallottunk hitet, világmegváltót, szerelmet… ostobán. Az asztal felett hat mosoly majd egymáshoz tapad lányok töltik meg vodkával a poharakat múzsák, ihletők, fényesek, főszereplők a dalban magányukban hatan vannak, csak hatan maradnak hatan a jövőbe helyettünk cipekednek kezeket fogva és karolva settenkednek hat kiválasztott három férfi és három lány verstől részegek, és szivben lobban az a láng. {Mit én még vakon se tapogattam se versben, se… se…, se egy dalban az utcán lehajtott fejjel, vagyok csak századik ki mást mond, vállveregetve hazudik ti hatan ott az asztal körül lehet emlékem, minek egy is örül? nem, nem, hisz csak a századik vagyok dobozba zárt szabadság, nekem ez jutott.} De ti hatan három fiú és három lány sétáltok majd egy úton kéz a kézben, no lám! Nem kell már vodka, se asztal mit körül ülve… érzitek ki kerülhet oda… a közelbe. Aki majd leváltja az egyiket az első körben egy verssel ő fizet aztán kapja a többi titkotok rég nem is kell vodka, a hangulat adott. Már csak ők játszanak ott igazi hangokat száz tucatból maradt a végére féltucat az asztal körül már csak hatan már csak ők játszanak ott igazi hangokat
Csilingeltek szavaid mint régi villamos Szerettél, féltettél, mondtad a minden vagyok... csilingeltek szavaid, mint régi villamos. Érpályám a sín, fejem az áramszedő, és játszottuk, hogy lesz... lesz még rengeteg idő! Aztán szívtuk a cigit, öleltél szorosan, Tekintetedben állni? Kinos volt, mert sírósan csak te tudtad... az utolsód jár... Néztél mélyen a szemembe, hisz csilingelt már... újra a füledbe
az a…régi villamos... és szóltál: 'kishülyém látod, még itt vagyok! ölelj át, most még neked vagyok.' Nem mondtad, nem tudom, élem, de nem félem: mennem kell egyedül, vagy eljössz majd értem? Nem fáj már az arcom, sem az egyetlen pofon, kellene, hogy legyen! Égessen, így akarom! Legyen fájdalom, bármi... valami tőled legyen! Legyen a van, de az legyen! Nem mondtad, nem tudom, élem, de nem félem: mennem kell egyedül, vagy eljössz majd értem? Számolom a perceket, pedig az évek múlnak, torony sok a dolgom, de csak hozzád húznak. Betűkkel látod, most is üldögélek nálad. Verset - vagy mit - írok az én apuskámnak. Nem mondtad, nem tudom, élem, de nem félem: mennem kell egyedül, vagy eljössz majd értem? Ünnep, ha ott vagyok annál..., annál a kőnél. Mesélek, aztán rámszólsz: „ kishülye, hallod?! ne bőgjél” Kérek tőled bármit, mosolyt, vagy pofont! Bármi csak itt lenne belőled... mormolom. Nem mondtad, nem tudom, élem, de nem félem: mennem kell egyedül, vagy eljössz majd értem?
Meglátogatott a Jóisten Álmodtam egy furcsát tegnap, vagy tán mégis megesett? Csukd be szemed, legyen tiéd, játszd el azt, hogy elhiszed. Kopogtak kettőt vagy hármat - éjjel ez ritka eset kinyitottam az ajtót, ott állt valaki, és... csak hebegett. „ Ki vagy? valami utazó?”kaptam magamra ruhám. Zavartan nyúlt a kezemért: „ Megnézni jöttelek, te öreglány! Köntösöm sokszor láttad, a csillagost, fehér szakállam is ismerős talán, a Jóisten vagyok, s egy régi dalt Presser is játszott rólam a zongorán.” „ Akkor én már nem is élek? Fogod kezem, - mondd elviszel? Pakoljak az útra valamit?
Vagy már nálad ebédelek? Most repülünk oda hozzá? Ő kérte, hogy értem gyere? Hiányzom már ugye neki? Biztos búsongós ott az élete… Nem ismer majd rám szerintem! Eltelt annyira sok év is már! Néha úgy járok itt a földön… /de ez: ssssss! mint aki csak a fal mellett jár/ Menjek veled, mit gondolsz? Hisz siratnak majd itt sokan… /És ha te hoznád vissza őt?/ Csak egy évre, tízre, százra…! Megteszed, … ha látni akarsz boldogan! Tudom, tudom nem lehet, mennék, de maradnom kell még, de ha te itt bekopogsz majd, könnyebbek lesznek az esték. Mégis valamit odaadok. Vidd el, rég nem kell már nekem, nem kincs, nem is egy tárgy, a markodba teszem az életem.” A Jóisten még visszafordult, az ajtóban a lábával topogott „ Viszlát, megnéztelek öreglány! Bevégeztetett ez a dolog. Eljövök majd nyáron még, mikor szeretésből kevés vár, de a markomból visszaadom, mert az életed nem nekem jár. Ha egyedül vagy csak csettints, és kopogok az ajtódon, elhozom az új híreket, róla csak szépeket hallok. Neki meg elmesélem majd, hogy könnyes sokszor a szemed de úgy tudsz nevetni is mint egy öreg kisgyerek. Hogy elbújsz egy ruhába, kutatni kell a valód kevés a barát körötted ki tudja a bajt és a jót. Hosszú az út, arra felfelé, kedvesek kint várnak rám, elindulok, kérek egy mosolyt, és ölelést, az lesz az utipalást. Visszajövök és hármat kopogok! Nevetsz, mert megint bután topogok, de én kezedet fogom majd és csókolom. Élj boldogan angyalom, az Isteni őrangyalom az én vigaszom, könnyes vigaszom!”
Átmeneti szerelem 76 márciusán…… Kilencszázhetvenhatban történt, még jól emlékszem rá… zajos éjszakák, mikor nem jutott már csak egy pohár persze kettőnknek egy… szerelmeseknél jó is ez, benne rumos cola,… veled imádtam az ízeket. Egy padlástéri albérlet, ez volt minden vagyonunk, persze csak akkor lehet miénk, ha összetartozunk… vagyis én te hozzád… akarod, kérsz és máris megyek! Kék-zöld színben minden, a sarokban régi lemezek. Van egy dal, emlékszel? á, nem… már a kérdés is hülye, persze hogy nem, amikor a történetünk is gügye. Hogy volt egy gyűrű a jobb kezeden, függönykarika, nem én adtam neked, hanem előttem, a Janina. És mindig vártam, egyszer a kedvemért majd leveszed. Válasz: 'sétáljunk, erről nem beszélünk, megértheted!' Persze, én csak olyan átmeneti-átutazó vagyok, mikor jön ő vagy más, megyek, már nem hozzád tartozom.
Akkor elbújok persze, nem zavarlak egyáltalán, kitalálom, hogy miért jó nekem egyedül Budán. Mászkálni a Hegyalján, nézni a sok kirakatot… nem is volt ott egy se akkor, magamnak is hazudok… De azért volt néhány hetünk, ami talán rólam szólt, mikor az eső felzavart és szereltünk egy magnót! Hogy halljuk a Cseh Tamást, az el gé té itt robogjon! Mentem közel, a gyertyaláng a szemedben táncoljon! A hegyen a torony világít, magában a 'vill-vill', reggeli illatok, borzongás, bújj hozzám egy kicsit! Mi ketten egy ágyon, nem is… csak valami matracon, tanítod a szerelmet, hittem csak nekem adhatod. Öleltél, reméltem most nemcsak átmeneti vagyok, csókoltam kezed,… de gyűrűd koccant a fogamhoz… És akkor pakoltam és mondtam, nekem ebből elég! Nem kell a kék-zöld, a vill-vill, a rumos cola, elég! Itt van, nemsokára be is kopogtat már az új lány! Egy ilyen pasi nem bőg értem, ez csak ócska színház! Két lépéssel előttem vagy, én mindig lemaradok, csak átmeneti, tudom a nem várt vagyok! Egy ilyen pasi nem bőg értem, mondtam: ócska színház! Eltelik két hónap - nagy ügy! - idegenként nézel rám! Megyek, ne bőgj, pakolok, ne bánd, hisz semmit sem hagyok, jön az új lány Ági, üres legyen a nászmatracod! Öleld mintha engem sose!… tudom, persze, úgy fogod! csak magam vigasztalom, hisz mondtad: átutazó vagyok… És mentem és nagyon fújt az a kora reggeli szél. Villamosmegálló,… vártam, hátha még utolér. De nem jött, véget ért rég az a férfi sírás rívás. Ez volt akkor egy szerelem, hetvenhat márciusán.
Mit hagytam ott…? Vajon megtudom-e valaha mit hagytam ott benned? talán a tekintetem lett részed egy pamlagon kiterítve heverve, vagy az a rövid, éppencsak séta, embereket kikerülő, álombeli, képzeletbeli préda… bújtatni való emlék ez is, az is, s merre a kifelé visz, kezed ma arra int, kiparancsolt minden, mi rólam szólt, igen, megyek, megyek már! ...csak keresem a hátsó ajtót. Azt hiszem egyszer megtudom, mit hagytam ott benned, most még nem súg senki lecsukódnak, pillognak a szemek, de lesz majd egy hang, ami az igazat mondja ki, - kivárom könnyeső permetez volt néhány nap, - tényleg? vagy hogy léteztél az csak egy…?
Gubbasztó őrmadár Tegnap üldögéltem nálad egy kicsit, elmeséltem milyen is volt ez a nyár, nem látta senki, hát sírtam is a padon, tudod azon, ami a sírodnál vár. Vettem kávét neked, s nekem, a padon magamban elszürcsölgetem, csak cukor és hab nélkül, mint mindig
mióta veled már sosem tehetem. Sárga rózsa, friss víz, elszáradt levél… én is már magamban motyogok… te apu azt tudod-e, hogy itt bennem egy néni görnyedten, könny nélkül zokog? Sose lesz vége a gyásznak, úgy kitart mint a szerelem, na jó, inkább a vágy… temető! micsoda hely! de mégis jó itt… és estig gubbasztottam, mint egy őrmadár.
Csak türelem....nemsokára meghal a szerelem
Örülök nagyon, hogy jól vagy már kedvesem! A rajzolt virágod? öntözöm...minden reggelen. Persze hogy hiányzol nem mondhatok mást...ideillő a szó. és bevallom az autóból lesem még, kinyitott-e az a presszó... Ott áll-e a pincér, aki úgy bámult minket, na, tudod…! Csak valami vizet ittunk, nem is azt a rumot, ami ha lett volna, mondjuk kétszer fél deci, a remegést - az én szívbélimet - is elviszi… Az emléked? Itt van még, stócban az asztalon, a levelek tömege, és a cédéd hallgatom… Minden rendben lesz, pár hét, én is jól leszek, de még itt vagy bennem... az utcán is jársz velem. Hogy mi a baj?… az az egy-két találkozás… de ne aggódj, prímán gyógyul minden már talán...ezután gyógyszer a csend, hisz tudod, valami történt bennem rég, és a közös parancsunk így szólt: ne tovább, ez éppen elég! Vagyis az enyém, te jól tudtad mindig, nem hozzám tartozol, csak bennem szakadt fel, amitől magam marcangolom… Elmondom még neked, de ne tudja senki más, a tengerparton is elképzeltem, hogy arra jársz… meg a repülőn is volt egy fura pillanat, mintha néznél egy felhőről, micsoda hangulat…! Volt az is egy reggel, mikor hazaindultunk egyedül a parton, magamban veled bolyongtunk... rajzoltam a neved a homokba, hogy megtaláld, tudtam sose lesz ilyen, csak egy vicc volt, nahát…! Ilyenek történtek, nem is különösek persze, barna sört is ittam, az egészségedre… Szóval sok az emlék, hosszú volt ez az év, ismét ősz lett, esik a könnyem, mint a levél a fáról... mondhatnám, azt is hogy hull, pereg… mint egy izgi nőcske... így talán majd az leszek. A felesleges mind sorban mögém álljon, fontos vagyok - elképzeltem, ezen a nyáron. Hideg van, ahogy rég, veszem újra a kabátom Köszönöm, hogy hagytad álmodhassam angyali-álmom. Na akkor a sálad szorosra kösd, és a kesztyűt se feledd! Tudod a kezed a legszebb, bár lehet mégiscsak a szemed? Furcsa tél jön, már csicseregnek azok a szürke verebek! Én meg a sarokban, míg esték jönnek, és mennek reggelek. Majd arra várok, hogy nélküled újra magam legyek… Ha meg eljössz mégis, fénytelenül keressen szemem és egy presszóban zavar nélkül vallhassam neked: képzeld egy reggel történt, köszönés nélkül csak úgy sitty-sutty elillant innen a szerelem... lesz ilyen, de most még az utcán is jársz velem Légy türelemes kedvesem velem, nemsokára meghal a szerelem...
Az ősszel is téged várlak
Ha ősszel jössz festett levelekkel várlak vadgesztenyével tömöm meg a zsebed sárpocsolyákba kavicsot dobálunk .... de nem szólunk arról, velünk mi lehet Ha ősszel jönnél, a nyárról beszélnénk - miközben sálad nyakadba tekerem és arról is milyen messze még a tél … de arról nem, hogy nehéz lett nélküled Ha majd eljössz, nyugalmas csenddel várlak egy padon ülve… még az is meglehet a festett levelek elvezetnek hozzám s ha más nem is,… én már örökké így hiszem
Róbert és Roberta Volt egy különös páros Róbert és Roberta. Láthattad őket mikor összekapaszkodva a parti hűvös szélben 'sétáltak' oly sután: Roberta Róberttel ...keresztül,Pesten és Budán… Ült Róbert a kerekesszékben - vacak darab -, lesték őket, ˝de furcsa páros,… hacsak, hacsak…! nem apja és lánya?! Mert akkor az más eset! Ha apja és lánya, akkor… de szegény gyerek!˝ Roberta meg bámul, jé...mekkora döbbenet! ˝Jaj már megint néznek, ezek a kerek szemek! Mesélj inkább nekik már valami vicceset, rímeket! tudod… olyan igazi kíneket!˝ Úgy nevettek - repült a szék a város felett - Sam Smalltól tudjuk régóta, ilyen is lehet -, és lent tapsolt már a tömeg: hú de helyesek! Valamit tudnak ezek... mert másképp nem lehet! Róbert és Roberta keringtek, mint 'Sas elvtárs'… Aztán landoltak… ott, ott! az Akadémián! Róbertet ujjongták: tanárúr nagyon remek! Majd Roberta szólt… és a taps,… a taps csak zengett! Tovább kerekeztek valami príma helyen szürcsölték a bort, előttük nagy kaja hegyek. A vacak kerekesszék a sarokban pihent. ˝Egyél kicsim, ...jó...máskor is csinálunk ilyet. Hogy mi ketten együtt, amit majd senki sem ért, átröhögjük a délutánt egy hülye viccért, keringünk hegyre fel, bár… azt te alig bírod, na most ne nézz ide, … csak még egy szálat szívok!˝ Aztán repültek haza Pestről át Budára Dunai szél segített akkor már jobbára megőrizni majd ezer évre azt a napot, mi úgy kezdődik ma már: egyszer volt hol nem volt… Róbert és Roberta, ugye ismerősök már? Különös páros: apa és a boldog lány… Tegnap volt a névnapjuk, bár közöset ők sose ünnepeltek. Viszont volt szél, Duna, röhögés, és … egyebek és … egyebek....
Pillanatok egy presszóban /a kezed a legszebb/ ha költő lennék, írnék a kezedről, hogy míg poharad fogtad megállt rajta a pillanat… és majdnem elindult arcomig, de csak majdnem…, hisz közelebb, mint az ˝épp elég˝, már nem szabad palánk mögé szorított érzések, jól tudjuk mit szabad mozdulnunk, hol is az ˝eddig lehet˝, csak nézem a poháron, árván az asztalon és lüktet bennem, miről szólni reszketek hogy lassan csúszna az enyémhez és úgy kérne ˝gyere, csak éppen egy kicsit, gyere közelebb˝ aztán megsimítaná a hajam és arcom és mint az enyém, pont olyan lenne melege… elfogy az idő, intesz és fizetsz, tudom, mennünk is kell már szól a pincér: ˝ uram, láttam én sok mindent, de ilyet még nem, nahát! volt két ital, meg a szó, ami itt egész este körbejárt, néztem, az asztalon keringett, mint ami csak a kimondásra várt. így hát akkor számlázni 'szó nélkül' csak a két italt lehet, mert ami történt az bizony nem más, mint egy angyali eset a szóért, nos azért nem kell, hisz ritka vendég ez itt ma már a maguké is hangtalan lebegett, higgye el uram, nagy kár, ezért nagy kár.˝ az utcán fázik mindenki, hülye hideg most ez a tavasz nézem az arcokat, találgatom ki az, kit angyal látogat kezed mélyen a zsebedben és egy halk sziával elköszönsz majd máskor, egy presszóban hang nélkül elmondom: a szerelem ma belém költözött.
Róbert és Roberta fülzúgottan aztán egy felhőre másztak Róbert és Roberta láblógatva néztek a különös világra mitől kaptak már egy, két, há… jó napot de hiányból is, hajaj, annyi, de annyi adatott szavak nélkül a felhő szélen merengve eltelt egy év is,...ők csak ott beszéltek kerengve a Dunapartról, mikor is nem volt jó idő és mikor Róbert intett erre a világra: agyő már lassan 26 éve, hogy igy esett felhő szélre ült, és mi busongtunk eleget most meg újra ketten láblógatva,… láthatod holnap megesznek együtt megint egy közös jó napot bezabálva torta, esőeresz lesz a borospohár felhőszélén ülve, csak öröm van és nincs de kár ami itt annyiszor… fülem zúg tőle Roberta! felhozhatnál ide, aminek van örömszaga tudod olyan illatos, amiről szóltál egy délután na jó, legyen kávé-illat, de csak az jöjjön ezután elmegy, akinek mennie kell, ne álmodj te lány kiskölyökként is mondtam, mindig lesz valahogy ezután magadban csalódsz nem másban, rég tudod elhagynak az álmok, én itt is csak erre gondolok 58 voltam… kézen fogott és tőled elvitt valaki te meg most 54 vagy… nénike, kishülye, akárki… Robertám, ha nem is csücsülsz mindig itt velem de örökké simogat majd ráncos, meleg kezem hát így beszélt ezen a napon Róbert Robertának egy napra nekidőlhettek ketten egy puha felhő falának megértettek valamit, miről más nem tudhatott,
ha majd felnézel, miért látsz ott fent két igazi alakot kik felhőn csücsülve, kávéznak és valamire várnak eshet eső vagy jég, de ők együtt…és bánattól sohasem áznak.
Quartet-mix Volt egy különös páros Róbert és Roberta láthattad őket mikor összekapaszkodva a parti hűvös szélben 'sétáltak' oly sután: Roberta Róberttel ...keresztül,Pesten és Budán… Tovább kerekeztek valami príma helyen szürcsölték a bort, előttük nagy kaja hegyek. A vacak kerekesszék a sarokban pihent. Egyél kicsim, ...jó...máskor is csinálunk ilyet. Kávét kérsz-e angyalom? vagy 'zsongó-búgó' hangomon olvassak fel egy ősrégit így nevetve ki az égit számolom a perceket, pedig az évek múlnak, torony sok a dolgom, de csak hozzád húznak. Hát így beszélt ezen a napon Róbert Robertával egy napra nekidőlhettek ketten egy puha felhő falának megértettek valamit, miről más nem tudhatott, ha majd felnézel, miért látsz ott fent két igazi alakot kik felhőn csücsülve, kávéznak és valamire várnak eshet eső vagy jég, de ők együtt…és bánattól sohasem áznak. Vigyázz magadra kedvesem, nem minden az, aminek látszik ha fáj nagyon, vedd elő ezt, vigasztalóst majd Cat Pista játszik s ha gomolyagnak a fellegek majd egy résen lámpásom fénye átvilágít a kertben tudod újra feléled..., kinyílik..., zöldell..., piroslik..., sárgállik..., virágzik sárga rózsa, friss víz, elszáradt levél… én is már magamban motyogok… te apu azt tudod-e, hogy itt bennem egy néni görnyedten, könny nélkül zokog? Az utcán fázik mindenki, hülye hideg most ez a tavasz nézem az arcokat, találgatom ki az, kit angyal látogat kezed mélyen a zsebedben és egy halk sziával elköszönsz majd máskor, egy presszóban hang nélkül elmondom: a szerelem ma belém költözött na akkor a sálad szorosra kösd, és a kesztyűt se feledd! tudod a kezed a legszebb, bár lehet mégiscsak a szemed? furcsa tél jön, már csicseregnek azok a szürke verebek! én meg a sarokban, míg esték jönnek, és mennek reggelek. majd arra várok, hogy nélküled újra magam legyek… ha meg eljössz mégis, fénytelenül keressen szemem és egy presszóban zavar nélkül vallhassam neked: képzeld egy reggel történt, köszönés nélkül csak úgy sitty-sutty elillant innen a szerelem... Ha ősszel jönnél, a nyárról beszélnénk - miközben sálad nyakadba tekerem és arról is milyen messze még a tél de arról nem, hogy nehéz lett nélküled. Azt hiszem egyszer megtudom, mit hagytam ott benned, most még nem súg senki lecsukódnak, pillognak a szemek, de lesz majd egy hang, ami az igazat mondja ki, - kivárom könnyeső permetez volt néhány nap, - tényleg? vagy hogy léteztél az csak egy…? A Jóisten még visszafordult, az ajtóban a lábával topogott „viszlát, megnéztelek öreglány!
bevégeztetett ez a dolog.'
Kezében toll -- gitár helyett Kezedben toll-gitár helyett a papíron itt, itt a neved te fehér hajú, mosolygós Cseh Tamás bizunk, csak bizunk, hogy lesz még folytatás! Iskola utcai lépcsők alatt üldögéltem ......bizony, nagyon sokat láttam Gézát, apa-kalapban megint kezében levél...te, ez újra az Irénnek írt?! És Tamásnál mind-mind életre kelt Desire is, ki a széllel dőlt el cetliken Fehér Babákról dalok egy 'I love you so', mi összehozott tucatot is….miben van nyolcadik és mindazt, ki tangóról álmodik volt egy műcsarnokos kirándulás Vizi-Ecsédi.. nagy találkozás fűszálszobában reppenő bogár egy kisvárosban elszálló magány nyolcvanas évekről jósoltak dalok bottal érkező évek... és bús napok Tíz év múlva jöjjön egy másik dal! olyan Cseh Tamásos kurva nagy vihar! te fehér hajú, mosolygós Cseh Tamás bizunk, csak bizunk, hogy lesz még, lesz még, lesz még tudod ... folytatás
Holnap eltemetünk Holnap eltemetünk 19 napja fázunk, mi daltalanok Te, ki Füst a szemben…. még eltáncoltad nekünk az utolsót messze vagy már de te vezetsz jó ösvényen jársz hisz Napként melegítesz ma, holnap, örökre
Úton Amikor a légy zümmögését se… amikor a vágy lüktetését se már…. amikor az ajtó becsukva…. a fa mögött sejtem valaki vár. Amikor a lányom már nőként… amikor múltam merev kőként… amikor az ablak bezárva... a domb mögött sejtem valaki jár. Amikor a tükörbe csak lopva…
amikor a ruhám csak fölkapva… amikor a falak rám tapadva … az ég mögött sejtem odaértél már.
Amikor nem történt semmi, csak a semmi nem történt megint semmi tudtam én, mégis órákat vártam nem történt megint semmi a hátsó sorba félve beálltam takarásban a fény nem rám esik rendezett ez az élet toporgok mégis hülyén hátha egy mondatod erre téved nem történt megint semmi szórakozik újra a képzelet nem történt megint semmi hantolni jön csak régi képeket mikor kutattam még az utcán is reméltem valaki keres elébe indultam én átölelte vállam... úgy vezetett nem történt akkor sem semmi hallgattam a másnak írott zenét nem történt akkor sem semmi sírtam és kapartam el a reményt nem történt akkor se semmi de semmi rugdostam a köveket gondoltam majd egy másik rohan elém.. csak értem és elvezet nem történt megint semmi ok sincs, mi hívna szomorú zenét nem történt megint semmi csak átírom azt a régi mesét mintha nekem szólt volna mintha most nekem szólna feltételes a mód...kitalált a ritmusa nem történt megint semmi már csak a hátad látom nem fordulsz vissza szia én is veszem a kabátom mormogok befelé sírva nem nagy eset nem történt megint semmi azt se mondhatom hogy bármi is valami most az egyszer megesett
Árva... árvát keres Szobája falán magányos kép, lelkében lüktet éjszaka a sóhaj, mászik egy bogár a kezén, de már félelme is mozdulatlan. Te világítótoronyban vagy az őr, benned a hullámverés töröl minden szerelmet, odabújást, csak a tengert hagyja, a zúgást.
Én az a karosszék leszek, régi darab, mi sohasem fecseg sarokba parancsolt ósdi remek mindegy is, jó-rossz emlékről mereng. Csónakba szállsz, mert elég volt! Hullámok zúgnak utánad, a parton pihenni sincs időd, menned kell! nincs De...! vagy Hiába...! Nyílik az ajtó rányitod, talpad alatt a padló recseg, megállsz a magányos kép előtt félve az árva… árvát keres. Inged, magányod rám teríted, bőrruhám issza illatod. Menj csak, gyorsan öleld meg őt! Én meg csak elvagyok, nem zavarok, és hallgatok.
ujjam végivel már csak az ujjam végivel érintem a semmit vagy az álmot inkább mibe bugyoláltalak reszketve féltettelek, mikor te voltál a csillagos ég is és a tenger vagy hullámcsepp, később meg egy megmarkolt homokszem, mit átszűrtem kagylókon hajnalban és egy álmatlan éjszakán nihilt töltve, csendet közhelyeket rajzolva-írva hóba, homokba, falra homokba, hóba, közhelyeket melegben megfagyva falra már csak az ujjam végivel érintem a semmit már csak az ujjam végivel türelmes voltál kedvesem kivártad míg meghalt bennem is a szerelem ....már csak az ujjam végivel....
Te-hiány Ki kellene bírni még jobban a napokat mikor semmi hír felőled és csak tapogat valami napsugár… és játszik a hajammal de kit érdekel? hogy cicázik a harmattal a fény mikor a te-hiány topog idebent a szivemben még zörög... mit néz egy idegen szempár hogy menjek felé… nekem ez nem való hogy itt rád várok ez nem lesz soha megálló neked nem én… csak amolyan átszálló vagyok kitől lesz néhány jó perc… rég megbeszélt dolog én nem… ki kellene bírni amennyit mérsz rám hisz a városodban is összebújnak a fák mint itt ezen az utcán melyen botladozom sántán felbukok… egy te-hiányos nappalon
ma nincs hír felőled a szorongás fojtogat tanulom kibírni még jobban a napokat
Játszma ma kövezel holnap vetkezel holnapután te következel
Három sor hiányodat foltozom zsebet varrok rá benne téged rejtelek
Integető lettem... Úgy indultunk....velünk úgy lesz szépen megöregszünk együtt nem látlak csak néha… mégis ha mi együtt...csak nevetünk azt hittem velünk ez úgy lesz a reggelben is hiányzom egy veled-álmom felébreszt vagy egy dalod hozzám táncol és azt hittem, hogy majd lesz úgy elcsavargunk mi is ketten igérjük egymásnak a fényt igérjük a lehetetlent elhittem, hogy velünk úgy lesz amit kimondunk az úgy lesz örökre majd lesz az éppúgy ha messze is,… de mi ketten azt hittük,… de velünk így lett… látod integető lettem nélkülem öregszik régen éjjeled nappalod és a reggel elhittem, hogy velünk úgy lesz amit kimondunk az úgy lesz örökre majd lesz az éppúgy ha messze is,… de mi ketten
Falig cipellek Pereg az idő robog az óra jeges az ablak támad a tél Maradt egy emlék fakó a fénykép nem látom arcod
hegyen jársz rég Múltidő éget itt maradt fényed mosolyod éles hasító kép Ölelni vélem magamhoz mérem hiányod félem vacogok még Egyedül viszlek falig cipellek támolygok veled magamban én Múlton nevetve minden temetve egyenes fejjel dünnyögöm rég: ez kijutott még kijutott még.
Egy internetto-amore-mió Akkor ma melyik arcom szeretnéd látni? legyek dáma, vagy a szűzkurvát akarod? esetleg sírjak és könnyes legyen minden? zokogjak, míg kinyúl virtuális karod? Na most két percig megcsinálom a szörnyet kipróbáld az amoréddal legyőzöd-e aztán holnap a földre szállt Istent játszom megmentelek, enyém leszel örökrehehe.... Később még fent a fanfárok is szóljanak angyalok mind lássák nekünk is sikerül - de ki ne zökkentsen egy rosszul írt privimíg arcunk az éterbe úhúgy elmerül és jaj de szép minden, jaj hogy ringatózunk és csak veled klavizok.. te velem ezután nem láttam soha se tested, csak webbesen de máris te vagy a Minden! úgy várok rád tart mindvégig, örökre vagy kicsit tovább ez az internettos...s ha mégsem így lenne kitalájuk, mit hazudjunk majd ezután.
Rossz helyre bújtam el… Engem itt talált meg a szerelem… téged pedig ott ostobán bújhatunk előle akkor is mégis nekünk ez még-már… kijutott. kilométereket botorkálva ide és odaátra gördülnek még szemérmes ködruhába a szavak… talán ezek már sóhajok
a csendben csitítom magam rossz ez a kínzó nyugalom… akármikoris, de itt leszel magamban topogva mormolom… itt leszel legalább órányit álmomban gondolom… este-reggel játszom egy képpel, félem-remélem látni akarod szerelemfáradtan valakik ketten… … az egyik te a másik én vagyok nézd a szemem… ragyog-ragyog nem is kérded miért, hisz te tudod ott én nem ide és te nem oda, hanem veled majd együtt amoda tartozom, tartozol /hát így szerettelek én képzeletben összebújva valamikor réges régen így nagyon nagyon/
In memoriam....Kővári Edit ki kellene bírni még jobban a napokat … semmi hír felőled és a nihil fojtogat valami jókedvűt kellene írni az új évről … csak ne hiányoznál ma is annyira… már lassan beszűkíti agyam és létem a tér nem jut erő egy karnyújtásnyira sehol vagy? miért késel?… jelen nincs csak minden múlt idő az nem lehet, hogy se jövő... se legújabb esztendő hó helyett a fák ködbe burkolóznak ott lehullott levelek csókolóznak márványadt testű nő lopva galambokat etet madár vagyok… szállok most már mindig nélküled
/S/írásjelek zárójelben az érzések idézőjelben a vágyak kapcsosjelű kötődések kettőspontoznak a mának visszafelé jár a falióra a naptárbejegyzés újra lejár egy hülye mosoly táncol arcodon míg a sunyi is jelenésre vár zárójeles kötődések kapcsosjelű vágyak kettőspont utáni érzések idéző-jeleztek a mának
Néhány nem túl fontos mondat… Néhány nem túl fontos mondat néhány felesleges szó falvédői igazságok
csak… arcpírral mondhatók pár nem túl fontos gondolat mikor a lényeg bent ragadt megbicsaklott a mozdulat minden, minden a semmihez tapadt Néhány nem túl fontos mondat csak dúdolhattam neked hogy megbotlott az idő de kinevettek az Istenek mert egy percre elhittem akarnom kell csupán de nagyot dobbant a szív és nem volt, már semmi nem volt tovább Válaszért sóhajtoztam miért nem szerethetsz még hóba rajzolt kérdések mért pont te, mondd miért? hát elmaradt az utolsó az a nagy találkozás néhány nem túl fontos mondat nekem és neked akkor is kijárt… Néhány nem túl fontos mondat bennem zörgött, kalapált, valami sose ismert élni-halni vágy néhány nem túl fontos mondat bennem zörgött, kalapált, és itt maradt, örökre itt maradt az angyali-remény-viszlát
Elméláztam... Az Akropolis tövében ülök és Riona énekét hallgatom, a lábam előtt minden ott hever, mit évek óta máshol kutatok. Hinnéd-e milyen különös ott a fény? legyen éjszaka, vagy vakítson dél! Alattam plákai tavernák nyüzsgése...! Nézd, Pireuszból egy hajó útra kél! Morgod, hogy akárhol is ülhetnék, csak képzelnem kell, hol itt, hol ott vagyok úgyis egyedül utazom, sose veled, nem nálad, a lelkemben van minden vagyonom. De itt mennek a hajók, úszik a csónak! Viszik, ami történt, megtörténhetett!... A múltamat, mint narancsgerezdeket szétszedem, de - ne félj! - nem nyújtom át jajként neked. Előttem a bőrönd, szalvétában szendvics, Riona, még a te éneked hallgatom! Őrzöm a dallamot, titkod, mesédet és valamit még, amit már régóta tudok. Az Akropolishoz nem ér fel csak a bátor, ott egyedül vagy a mindenséggel, csak magad, nem bújhatsz el a nap tüzétől, nézned kell, mit a sors, az istenek és Zeusz -míg itt vagy-utadul ad.
Összesöpört dolgaim....
Most összesöpröm mindazt, miről hiába szólt az életem nagy kupac lesz, és a lapátra fel se fér majd, azt hiszem lesz közötte egy csikk, aminek végét adtad már nekem meg egy hagymafej, mit találtam akkor reggel...kész röhej a kupacban lenne még az a sárga-pirosló levél a házad előtt találtam pontosan, mikor elmúlt húsz év és törött ormánnyal az a fátyolos üveg elefánt amit elküldött Tamás egy vidéki koncert után emlékekek masíroznak, támolyognak jók és traumák miktől ragyogott szemem és szépek visszaragyogtak rám vagy fordultak messze el, az ígéret persze itt maradt kupacbavaló illúziók, jó vagy rossz, mindegy kacat és az elmaradt randevúk, amiket sohasem mondtak le álltam a Körtéri óránál úgy de sokszor, a fenébe! a várakozás, mindig csak a ˝hátha˝ a ˝talán˝ reménye ˝igen, megértem, tudom, semmi baj, ennek nincs esélye˝ és végül ittmaradtak nekem még a hiába órák amikor rólad szólt minden, hogy nem csak úgy várok rád elmaradt levelek, a tiéd se jön már sose, most azt hiszem nézem a halmomat, miről hiába szólt az életem találgatom a feleslegeseim nélkül mi lesz velem kicsit várok, a sarokba söpröm, na jó… holnapig,… őrizem.
Egybekötötten A kórházi ágyad mellett ülve az EKG görbéit bámulva lüktető agyam pontosan tudta: én is veled haltam egy percre az este. De az angyalok itt tartottak még... jól tudom, kötelék a felismerés: harminc év után is úgy szeretlek mint az Árpád hídi első csókunk után.
A kiszolgálás elmarad!
Ma elmentem arra a helyre hová oly élesen süt be a nap, hogy egymás szemébe csak hunyorogva.... kerestük magunkat és a másikat történet volt egy útmenti presszóban mikor megállt és ránk várt a pillanat palánk mögött megbújó érzések… csak áztunk egy kimondatlan viharban ma hasonfeküdtek a székek 'asszonyom, a kiszolgálás elmarad! látja, itt négy éve nincs egyetlen vendég, szemhunyorgatós csönd, meg pillanat se…. csak a soha, soha, soh…, so…,ssss………!’ Ma elmentem arra a helyre hová oly élesen süt be a nap, hogy egymás szemébe csak hunyorogva.... kerestük magunkat és a másikat
Jaj Ma egyre csak vacogok nem az eső, nem az kalapál valami idebent dörömböl várja...újra kéri a csodát valami régi dalod az mitől szétesik a nyugalom ha eljönnél csak egy percre is jaj még... jaj rajtam ül a hatalom
Éppen hatkor Volt olyan év, hogy sokan másik évben senki se számolok össze-vissza megírt lapok…hát istenem Volt egy év...ő is eljött verset hozott, kedveset aztán gyűltek a dalok ötvennégykor…meg semmi se Anyám majd nyolcvanhárom és apu! napja sincs már én meg ötvenöt leszek éppen hatkor egy délután Volt olyan év, hogy sokan másik évben senki se számolok össze-vissza.... bújik a csended...hát istenem
Pulóverem alatt lakik az ősz Pulóverem alatt lakik az ősz már négy éve, hogy itt lehet esőcseppjei áztatják testem bőrömön szétmálló levelek zsebemben alszanak gesztenyéi meg egy kavics…a 'tóparti eset' sálamba belevarrtam illatod itt vagy?… eljátszom a végtelent
/Ismét/ egy elmaradt vers Verset kellett volna hozzád írnom … valami ünnepest, imát de reggel óta csak azt dadogom, nyolcvanöt lennél apukám elmarad a vers, míg az angyalok fent köszöntenek én meg itt csak habogok, néma gyerekként nélküled
Üzenet - zongorára / harmónikára nem kéne más csak egy kis meleg puha takaró persze az is veled nem kéne más csak rámnevess bármit is mondj vagy csak szótlanul szeress nem kéne más nem kéne más kis felindulás kopott kabátban egy elindulás nem kéne más csak úgy nevess rám elhiggyem mégis talán.. talán..talán... nem kéne más
Kísérlet négy fal között elmaszatolt képek alatt próbálgatom felreptetni vérig sebzett elmúltunkat
Hirdetés: Minden megoldás érdekel
Átmeneti kabátom elcserélném biciklire! Vadonatúj perzsa macskám régi cetlire! Csokor sárga tulipánt egy zöld hokedlire! Fénymásoló készülékem óriás kiflire! Régen átbömbölt filmemet, mondd átveszed? Tengerparton gyűjtött kagylóim, de ugye nem eszed?! És fénykép, amiről őt kivágtam már jó régen? Üvegelefánt... ormány nélkül, na... kéred szépen? Soha meg sem írt leveleim, mondd akarod? És a nevedet, amit csak az autómban suttogok? Szerelmem...lelakatolt dobozban, na kéred-e? A semmim, a csendem.. mondd, végre-végre viszed-e?
Három sor évek után újra sírtam a fejemben kószáltál és nem vigyáztál a lépteidre
Esernyő dal
Volt egy esernyőnk, emlékszel még? alábújtunk... kopott régi emlék ˝ne ázzunk meg…˝- úgy karoltál belém szép volt, szép, nagyon szép ázott gyönyörűség Jó időt nem vártunk olyan nagyon hisz esernyőnk volt a teljes vagyon csókok, ölelések… vagy képzelem? az sem volt más… csak egy kis szerelem Esik az eső, ez gyalázatos! semmi nincs úgy, akkor hogy legyen most? esernyőnk sincs, pedig süvít a szél nélküled-nélkülem… ez már örökre tény De azért látod, hát nekünk jutott még egy-két-há… esős odabújós együtt vacogtunk.... fázós szenvedély szép, volt szép, nagyon szép, ázott gyönyörűség
Cseh Tamás emlékére
Oly régen volt, mikor eltemettünk és ki tudja hány napja fázunk mi daltalanok Te, ki Füst a szemben…. még eltáncoltad nekünk az utolsót messze vagy már de te vezetsz a jó ösvényen jársz hisz Napként melegítesz melegítesz ma melegítesz holnap Cseh Tamás mindörökké melegítesz örökre
Tavasszal is téged várunk
a hóvirág már kinyújtózik avar mögül ibolya kacsint gyerekfelhők csúszkálnak az égen kertünk táncruhája karmazsin éhes méhecske is meg-megáll zöld párnán aranyeső ébred nevedet csipogja egy kis rigó csőrében egy ággal erre téved szemlesütve még az orgonák új köntösüket rejtegetik de ha egyszer érkezel.... ők is jöttöd ünneplik