54 | artmagazin 78
55
Ki gondolná, hogy a szocializmusban nevelkedett alsósok szórakoztatására hivatott Kisdobos című újság valójában fontos művészi kísérletek színtere volt a hetvenes évek végén? És hogy a kisdobosok a magyar történelmi mondákat leginkább A nyolcadik utas: a halál című film képi világát idéző jelenetekből ismerhették meg? Hogyan kapcsolódtak össze a Galaktika Magazin sci-fijei Mátyás királlyal? Érdekes adalékok a mostani középgeneráció történelemképének kialakulásához.
Az „art comics” kezdetei Magyarországon Tokai Gábor
Helényi Tibor: Végtelen képregény, 1978 (Mozgó Világ, IV. évf. 5. szám, 1978. október, 60-63.)
A képregény Magyarországon – a manga azonban az a világ kialakított magának zai újság közölt képregényt. A Füles című jelenlegi diadalmas térhódításáig – pe- egy külön szubkultúrát is. A képregényen rejtvénylap pl. világirodalmi művek adapriferikus műfajnak számított. A comics, belül ezt az irányzatot leggyakrabban az tációjával próbálkozott, amely a „koma „klasszikus” (európai és amerikai) kép- „art comics” megnevezéssel szokták illet- mersz kapitalista” műfajt kulturális ismeregény, az utóbbi évtizedeknek a rajon- ni (jóllehet ezt is leginkább gyűjtőnévként retterjesztő funkciója révén legalizálta. Az gók és a művészek általi – heroikusnak foghatjuk fel), az ilyen albumokat pedig újságban megjelent képregények rajzolói mondható – küzdelme révén is csak je- a comic book helyett graphic novelnek ne- (Korcsmáros Pál), vagy inkább festői (Selentéktelen rajongói tábort tudott magá- vezik. Magyarországon az egyébként is bők Imre és Zórád Ernő), mit sem tudva nak toborozni. Ez, az itthon leginkább szubkultúrának tartható képregényrajon- a nemzetközi tendenciákról, egy sajátos, szubkulturálisnak nevezhető közösség gók közti „art comics szubkultúra” jelen- magas grafikai színvonalú – a rajongók azonban érdeklődésében éppen olyan he- téktelennek tekinthető (amit egyébként az által máig méltóképpen kedvelt – hazai terogén, mint amennyire maga a műfaj az. ilyen, esetlegesen a hazai könyvforgalom- képregénystílust alakítottak ki. A Füles A klasszikus comics hazai rajongótábora ban megjelenő kiadványok hosszú élete is ugyanakkor időnként a francia Vaillant baloldali lap képregényeit is közölte Raynagyrészt a „szuperhősös” és a „komikus” tanúsít a könyvesboltok polcain). Képregénykultúra Magyarországon is mond Poïvet-től és André Chéret-től. képregények kedvelőiből verbuválódik. Nincs ez másképp a fejlettebb képregény- kialakult a 60–70-es években, és viszony- Ugyanígy, szinte kizárólag a Vaillant (kékultúrával rendelkező országokban sem, lagos népszerűségét jelzi, hogy számos ha- sőbb Pif) képregényeit hozta az Úttörők
Részletek Philippe Druillet: Delirius c. képregényéből (Pilote, 1972, Nr. 651-666)
Szövetségének lapja, a Pajtás; kezdetben főleg „komikus” történeteket, 1977-től pedig legendássá vált „kalandos” képregényeket is, szintén Chéret-től (Rahan), továbbá Raffaele Carlo Marcellótól (dr. Justice), Norbert Morandière-től (Okada) stb.1 Ezek a francia művészek a nemzetközi képregénystílus változásait is közvetítették a hazai közönségnek, és hatottak a Füles képregényrajzolóinak ifjabb nemzedékére, különösen Fazekas Attila munkáira. A nyugati világ képregényei azonban korlátozott mértékben egyéb csatornákon is eljutottak a magyar olvasókhoz. A 70-es évek elejétől több hazai nyomda is készített bérmunkában képregényeket nyugat-európai országok számára, ahonnan a selejtes példányok a MÉH-en és antikváriumokon keresztül a hazai rajongók kezébe kerültek 2. A pop-art hatására a „nyugati” képregény iránti érdeklődés minden bizonnyal a hazai kortárs művészek közt is felbukkant. A 60-as évek végén, 70-es évek elején pl. több plakáton is megjelennek képregények ihlette motívumok (Konkoly Gyula, Kemény György, Darvas Árpád, Sóvári Katalin, Görög Lajos3), és valószínűsíthetjük, hogy nemzetközi kapcsolataik révén művészeink akár közvetlenül is hozzájuthattak egy-egy képregény-albumhoz. A „pop”-os érdeklődés természetesen a műfajnak mint „anti-művészetnek” szólt, ám az évtized fordulóján az alkalmazott grafikai szcénát elárasztó, a fekete kontúrok közé szorított tiszta színmezőkkel élő ún. „hippi szecesszió” megfelelő alapot biztosíthatott a hazai művészek számára is a képregény ekkortájt kibontakozó alternatív irányzatainak – és általában véve a neoavantgárd törekvések közepette háttérbe szoruló bravúros grafikai ábrázoló tendenciáknak – a befogadására. A képregény, mint a kortárs művészet lehetséges önkifejezési eszköze valóban hamarosan felbukkant a neoavantgárd alkotói közegben. 1975 áprilisában a Fiatal Művészek Klubjában Képregény címmel kiállítás nyílt, melyen a kortárs hazai művészetben ma már ikonoknak számító művészek vettek részt: Erdély Miklós, Galántai György, Hajas Tibor, Halász András, Háy Ágnes, Károlyi Zsigmond4. Talán nem véletlen, hogy az egyik tárgyalandó „art comics” kísérlet éppen Nagyvári
Lászlóhoz (1952) kapcsolódik, aki éppúgy a Rózsa-presszó körébe vagy barátai közé tartozott, mint a kiállításon résztvevők 5. A másik kísérlet a közelmúltban elhunyt Helényi Tibor6 (1946–2014) nevéhez fűződik, akit a Perspektíva-csoport (1976– 1981; Bakos István, Balla Margit, Bányai István, Felvidéki András, Helényi Tibor, Kemény György, Molnár Kálmán és Schmal Károly) tagjaként ma többek között a hazai alkalmazott grafika egyik jelentős újítójaként tartunk számon. Szőnyei György a korszakról így emlékezik vissza: „1968-ban mutatták be a mozik a Beatles
egész estés rajzfilmjét, a Sárga tengeralattjárót. A német Heinz Edelmann tervezte, akinek sikerült megjelenítenie a beatzenét a szecesszió, a pop-art, az op-art, a pszichedélikus underground és a hippivilág színeiből, formáiból kevert eszköztárával. Új, eklektikus stílust teremtett, és alapjaiban kavarta fel a kortárs rajzművészet »vegytiszta« világát. Idehaza a rajzművészet finom illemtanát Edelmann követőjeként 1972-ben Bányai István Grimm Méhkirálynő című vékony mesefüzetéhez készített illusztrációi ingatták meg. Szürreális színei, álom-
Részlet Philippe Druillet: Delirius c. képregényéből (Pilote, 1972, Nr. 651-666)