ASK Academy 2020 I. félév oktatásai összesítve

Page 1

ÜDVÖZLÜNK A VILÁGUNKBAN


KÖZÖSEN

Felszabadítjuk a benned rejlő lehetőségeket

NEMZETKÖZI Jelen vagyunk a trendek születésénél

Előremutató Újragondoljuk az oktatást

EGYÜTTMŰKÖDŐ Kreatív közösség vagyunk

03


A fekete szépség ÍRTA: SIMON ELLIS Fodrászként naponta szemtanúi vagyunk a fekete sokoldalúságának. A fekete nem csak praktikus, de már egy minimális árnyalattal is maximális hatás érhető el. Kiemel a tömegből és stílus hatja át minden lépését, egyszerűen soha nem megy ki a divatból. Bár a munkánkból sugárzik a sokszínűség, fodrászként, a nevünkhöz hűen feketét viselünk, amelyet a professzionális szemléletmódunk hat át. EGYÜTT dolgozunk a világ vezető fodrászaival, nagyköveteivel, véleményvezéreivel és hajművészeivel a NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGŰ tartalom biztosításához. Újragondoljuk az oktatást és HALADÓ SZELLEMŰ szemináriumokat kínálunk, melyeket a tanulási szinthez szabunk. Képzéseinket motiváló személyiségek, inspiráló környezetben tartják. A célunk, hogy olyan közösséget alkossunk, amely valóban EGYÜTTMŰKÖDŐ. A kreatív közösség mindig naprakész a feltörekvő trendek és a technikai újdonságokat illetően. A Schwarzkopf Professional a valódi fekete. Ez a mi töretlen, irányadó, egyesített védjegyünk.

@THESIMONELLIS

05


Lesley Jennison

Richard Ashforth

@LESLEYJENNISON

@RICHARDASHFORTH

Joana neaves

Edoardo Paludo

@JOANANEVES

@EDOARDOPALUDO

Jack Howard

Tyler Johnston

@JACKHOWARDCOLOR

@TYLERJOHNSTONHAIR

NEMZETKÖZI NAGYKÖVETEINK Büszkék vagyunk arra, hogy a sorainkban üdvözölhetjük a világ vezető kreatív hajművészeit! A Schwarzkopf Professional elkötelezett nagykövetei a valódi kézművességükön és kivételes tehetségükön keresztül változtatják az elképzeléseiket valósággá. Páratlan szakértelmüket professzionalizmussal egyesítjük, melyet felhasználva az iparág vezetői maradhatunk.

07


HAZAI NAGYKÖVETEK

Szofrán Zsolt

Rózsa Erzsébet

@SZOFRANZSOLT

@ROZSAERZSIKE

A mai korban nincsenek korlátok, minden lehetséges. Képzéseinken segítünk megtalálni minden vendég számára a legideálisabb technikát és hajszínt, legyen szó extrém feltűnő, vagy igazán autentikus hajszínről.

A modern elegancia és a klasszikus szépség áll hozzám a legközelebb, így minden frizura megalkotásánál ezt tartom a legfontosabb szabály betartásának.

A Schwarzkopf Professional tudja, hogy minden ország máshogy értelmezi a legújabb feltörekvő trendeket, pontosan ezért bíz meg hazai nagyköveteket azzal, hogy megalkossák az átmenetet a nemzetközi és helyi iparág között. A saját és helyi stílusok alapján újraértelmezik a nemzetközi trendeket és egyetlen lookban egyesítik a kettőt.

Kompos Tamás @TAMASKOMPOS Számomra legfontosabb a szakmai tudás és tapasztalat megosztása és önzetlen átadása a kollégáknak.

Fehér Tamás

Hoglmayer Attila

Veress-Győri Sándor

Nagy Mariann

@FEHER_._TAMAS

@HOGGIIII

@SANDORVERESSGYORI

@STUDIO77

Oktatásaim során fontosnak tartom az önálló látásmódra való rávezetést. Inkább próbálok érzéseket más nézőpontot átadni, ami a képzésen résztvevők saját inspirációit indítja be.

Oktatásaim szerves része az elméleti részek elsajátítása, az alapok felfrissítése. A rendszerek fontossága mellett nagyon lényegesnek tartom, hogy játékosan, kísérletezően tekintsünk a haj világára.

Ha alaposan megértjük az alapokat, a fodrászoknak korlátlan források állnak rendelkezésükre és végig vezetik őket az egyénre szabott remekművek létrehozásában.

Küldetésem, hogy tudatosságot teremtsek a személyre szabott színvilág kialakításában egy kreatív alkotói folyamaton keresztül.

09


Partner Művészeti Csapatok Lépj túl a sablonokon Az inspirációra organikus egészként tekintünk, amely bárhonnan érkezhet. A Schwarzkopf Professional pontosan ezért működik együtt az iparág vezető szereplőivel, kreatív hajművészeivel és fodrászcsillagaival, hogy közösen valami egészen váratlant alkossanak. A VGS Education csapat a precíz és pontos, tudatos hajvágások mellett kiemelkedő és egyedi hajszínek elkészítését tartja a legfontosabb filozófiájuknak. A fodrászvilág egy teljesen más irányát tárja elénk a VGS Education csapat.

11


Partner Művészeti Csapatok Változtass!

A Fehér Tamás és Hoglmayer Attila nevével fémjelzett csapat hisz abban, hogy csak a folyamatos tanulás és fejlődés adhat elismerést a fodrásznak. Szeretnek nem hétköznapi megoldásokon gondolkodni, de nagyon fontosnak tartják a szakmai alapok örökös szem előtt tartását is. Oktatásaikra, bemutatóikra a precíz munka és a konvenciókból való kilépés a jellemző.

13


Partner Művészeti Csapatok Vissza az alapokhoz A Hedge Hair csapat számára a legfontosabb a szakmai tudás és tapasztalat megosztása és önzetlen átadása a kollégáknak. Csapatunk több mint 10 éve foglalkozik diákok és fodrászok képzésével, tapasztalatunk és meglátásunk, hogy az alapok elsajátítását kell fókuszba helyezni és tisztázni a tanulni vágyó fodrász kollégákkal. “Back to the Basics” A Hedge Hair rajong az innovációkért és fontosnak tartja az állandó megújulást és a folyamatos tanulást!

15


Partner Művészeti Csapatok Férfiak a fókuszban Balogh Tamás, Kaszás Krisztián és Beke Balázs "A FÉRFI FODRÁSZAT" reformálását tartják hivatásuknak. A Gentleman Academy képzéseken a modern férfi hajvágási technikák kerülnek középpontba, melyeket a mindennapok során alkalmazhatunk. A képzésen résztvevők elméletben és gyakorlatban is elsajátíthatják a különböző geometriai alapelveket és kulcsfontoságú lépéseket, hogy minél professzionálisabban kezeljék a férfi fodrászati szakágat.

17


HAZAI ASK CSAPAT

A tudásunk erején keresztül inspiráljuk és motiváljuk a fodrászainkat A hazai ASK csapataink az első számú kapcsolattartóink a helyi szalontulajdonosokhoz és fodrászokhoz. A tehetséges technikai tanácsadóink szorosan együttműködnek az értékesítési, marketing és oktatási részlegekkel és mindennapi támogatást biztosítanak a szalonoknak és a fodrászközösségeknek.

A technikai tippektől és üzleti tanácsoktól a legújabb trendek tolmácsolásán keresztül a viselhető lookokig, a hazai ASK csapatok mindig kéz a kézben járnak.

SCHW ARZKOP F P RO. C O M / ED U C A T I O N

19


ASK csapat A Schwarzkopf Professional tudja, hogy minden ország máshogy értelmezi a legújabb feltörekvő trendeket, pontosan ezért bíz meg hazai nagyköveteket azzal, hogy megalkossák az átmenetet a nemzetközi és helyi iparág között. A saját és helyi stílusok alapján újraértelmezik a nemzetközi trendeket és egyetlen lookban egyesítik a kettőt.

Láng Boglárka @LANG.BOGLARKA Az ASK Akadémián velem a color képzéseken találkozhattok majd. Minden helyzetből szeretem kihozni a maximumot, számomra a hajfestés egy olyan kreatív folyamat, amiben mindig meg tudok újulni és kifejezhetem önmagam.

Blanke Dávid

Madarász Viktor

@BLANKE.DAVID_COLORIST

@MADARASZVIKTOR

Tanulás a kulcs a sikerhez!

Számomra a fodrászat nem csak egy munka, hanem a bennem rejlő kreativitás festővászna. Szeretek gyorsan és alaposan megismerkedni a folyamatosan megújuló technikákkal, termékekkel. Ezt a tudást szeretném átadni a képzéseken.

Célom az oktatásokon a jó hangulat és persze a legfontosabb, hogy átadjam a tudásom, valamint, hogy hajfestés, színváltoztatás tudatos dolog legyen, ne a szerencse műve.

Bódis Richárd

Sebestyén József

@BODIS_ARTS

@JOZSEFSEBESTYEN_

A divatban a változás az, ami állandó és a tudás továbbadása a legjobb inspiráció önmagunk fejlődéséhez!

Fodrászként a színek állnak hozzám a legközelebb, a hajfestésekben tudok igazán kiteljesedni.

21


Az egyszerű, mégis magával ragadó ötletből született Shaping Futures kezdeményezés, a Fritz Henkel Alapítvánnyal együttműködve, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy fényesebb és fenntartható jövőt biztosítson a társadalmilag hátrányos helyzetű fiatalok számára, a fodrászszakma rejtelmeinek átadásán keresztül.

Életek átalakítása a fodrászaton át

E közös szenvedélytől vezérelve, a Schwarzkopf Professional 30 különböző országba juttatta el a Shaping Futures programot és több, mint 2000 fiatal felnőtt életét változtatta meg. Ez a kivételes siker a Schwarzkopf Professional önkénteseinek elkötelezett és fáradhatatlan munkájának

köszönhető, akik önmagukat nem kímélve igyekeznek átadni minden praktikájukat a világ legsebezhetőbb embereinek, akiknek ezáltal esélyük nyílik egy fényes karrier és egy önálló jövőkép kiépítésére. Ismerd meg a Schwarzkopf Professional figyelemre méltó társadalmi kezdeményezését az "Inside Shaping Futures" című dokumentumfilmen keresztül. Ez a megindító film a programban résztvevők egyedi és inspiráló történetét és a kezdeményezés gyakorlati működését mutatja be. Valódi életeket változtat meg. Nézd meg a dokumentumfilmet vagy egyszerűen látogass el a weboldalra:

SCHWAR ZKOP FP RO.COM/SHAP INGFUTUR ES

23


Izgalmas tartalom valós időben Büszkén mutatjuk be a Trend Lab elnevezésű digitális tartalomgyárunkat, amin keresztül megosztunk mindent, amit csinálunk és akkor, amikor csináljuk. A legfontosabb elemei az inspiráció, kreativitás, oktatás és a fodrászat éltetése. A Schwarzkopf Professional Trend Lab lehetővé teszi számunkra, hogy mindent megosszunk veled, az inspirációtól és hajtrükköktől kezdve a részletes termékinformációkon át a kulisszák mögötti tartalmakig - tesszük mindezt akkor, amikor a nemzetközi kreatív hajművészek és a jövő véleményvezéreinek varázslatos munkáit közvetítjük. Korunk digitális világában az információ szinte azonnal elérhető, ami azt jelenti, hogy azonnal és a lehető leggyorsabban válaszolnunk kell a legfrissebb megmozdulásokra. A Trend Lab számunkra a tökéletes platform ehhez. Készen állsz, hogy részese légy a közösségünknek?

25


Éld át a valódi eLearning élményt

ASK-E L E ARN I N G . C O M

A Schwarzkopf Professional válaszol a modern fodrászok igényeire: az ASK e-Acadamy egy online tanulási platform, ahol 24/7 képezheted magad. Számtalan érdekességgel készültünk, a piaci igényeken alapuló oktatóvideóktól, a szezonális webináriumokig, audiovizuális termékbemutatókig és személyes értékelésig!

elearning

Regisztrálj most és használd ki az exkluzív hozzáférést a nemzetközi tartalmainkhoz.

27


Kรถvess minket! @schwarzkopfprohu


SZEMINÁRIUMOK 2020


KÖZÖSEN

Felszabadítjuk a benned rejlő lehetőségeket

NEMZETKÖZI szintű Jelen vagyunk a trendek születésénél

Előre mutató Újragondoljuk az oktatást

EGYÜTTMŰKÖDŐ Kreatív közösség vagyunk

03


MERÍTS IHLETET Hozd ki magadból a maximumot Colour 08 Backbar

14

Styling 20 Essential Looks

28

Global Ambassadors

34

Visionary képzések

46

Üzleti képzések

50

Bejelentkezés menete

52

SCHWAR ZKOP FP R O.COM/EDU CA TI ON

05


MAGAS INTENZITÁSÚ TRÉNING Az ASK Education a lehetőségekről szól. Az elsőosztályú oktatásainkat fodrászok tartják fodrászoknak. Élvonalbeli kurzusokat tartunk, ahol az alap technikai tudást a kreatív szabadsággal kombináljuk. Hisszük, hogy a folyamatos tanulás motivált szaloncsapatot és erősebb vendéghűséget eredményez, amely a szalon jövedelmének növekedésében mérhető.

Digitális

ÚJ

Fedezd fel a korlátlan digitális lehetőségeket és hozd ki magadból a legtöbbet Kreativitás Finomítsd a technikai készségeidet, szemléletedet és szabadítsd fel a benned rejlő kreativitást

Ne legyél önmagad gátja

S C HW A RZ KOP F PR O. C O M/ E DU C A T I O N

Az ASK oktatási élmény célja, hogy a következő szintre emelje a szakmai készségeidet. Célunk, hogy a munkánkkal nyomot hagyjunk a fodrásziparban, ezért folyamatosan fejlődünk és újítunk, így minden csapat számára megfelelő szinten tudunk képzést kínálni.

Essential Looks

Felejtsd el a meglévő szabályokat, alkosd meg a saját normáidat és formáld a saját képedre a jövő trendjeit

Alapvető készségek

Tökéletesítsd a gyakorlati készségeidet és tudásodat minden szinten Konzultáció Építs ki kereskedelmi szolgáltatásokat, amelyekkel maximalizálhatod a bevételeidet

07


Legyél te a siker hajtómotorja

Teljesen magával ragadó hajfestési kurzus, amely segítségével a fodrászok elsajátíthatják a vendégekhez leginkább illő árnyalatok kikeverésének menetét. Tanuld meg, hogyan értékesíthetsz hajfestési szolgáltatásokat és mélyítheted el a vendégek bizalmát a szalonodban készült lélegzetelállító hajviseleteken keresztül.

09


Újra

Royal Master Academy A nagy sikerre való tekintettel újra indul a 12 alkalmas Royal Master Academy festő képzés! Részletek a különálló mellékletben!

Balayage Basic

A balayage mindennapok elengedhetelen technikai lépése. Az idei évben elindítunk egy alap technikai balayage képzést, ahol a technika elsajátítása a legfontosabb lépés. A nap végére magabiztosan fogod a kezedben tartani a megfelelő ecsetet, és a balayage egy egyszerű technika lesz a hajfestés repertoárodban.

Z

PF

PRO.

CO

N

.S

W

SKSEMI

FOGLALJ ONLINE

/A

CHWAR

O

M

K

Colour Highlight 11

A

R

S

W

W


COLOUR HERO KÉPZÉSEK Color 1.- 2. - 3. Minden colouristnak szüksége van magabiztosságra a tökéletes technikai konzultáció és alkotás során. Ezt a kurzust pontosan azzal a céllal hoztuk létre, hogy a résztvevőket felvértezzük a kellő önbizalommal, amelyre az IGORA-termékek használatához szükségük van. Az elméleti bemutatókon és gyakorlati workshopokon keresztül megszerezheted azt a tudást, amellyel magas színvonalú szakmai támogatást nyújthatsz a vendégeidnek.

Blonde 1. - 2. - 3. - 4. A négy egynapos képzésen megismerheted a direkt világosítás, előszőkítés és árnyalás, balayage és szőke korrekciók lépéseit és technikáit. Gyere el mind a 4 alkalomra akár többször is és legyél profi a szőke színekben.

Keltsd életre az elképzeléseidet

OP

F P R O.

C M

Z

K

O

W

IN

A

W

SKSEM

FOGLALJ ONLINE

/A

.SCHWAR

The Power of Blonde A te szíved is elcsábul a szőke haj láttán? Akkor ezt a kurzust neked találtuk ki! Osztozunk veled a szőke haj iránti szeretetben, ezért olyan tudás birtokába kerülhetsz, mellyel még a legvadabb elképzeléseidet is valóra válthatod. Ez a kurzus magabiztosságot ad számodra a termékhasználatot és technikai készségeket illetően, amiket elsajátítva képes leszel lefedni a szőke szolgáltatások teljes spektrumát. Itt az ideje, hogy a szőke haj szakértőjévé válj!

True Beautiful Honest Te is tapasztaltad már, hogy napjaink generációjának milyen erős igénye van a realizmus és őszinteség felé? Az autentikusság több egy egyszerű trendnél - ez egy életmód! Ismerd meg, hogyan alkothatsz teljesen egyedi színeredményeket, amelyek megőrzik a haj természeténél fogva sötétebb és világosabb árnyalatait. Ez a kurzus megtanítja, hogyan hozhatod elő a vendégek személyiségét egy különálló, új színpalettán keresztül. Szabadítsd fel a benned rejlő potenciált és változtasd a szalonodat az autentikus hajszínekre vágyók legkedveltebb úti céljává.

13

RS

W


Tedd elégedetté vendégeid!

Tisztelegj a saját művészeted előtt és emeld ki a vendég stílusát a Backbarkurzusainkkal, amelyek az inspiráció és lelkesedés valódi tárházai. Sajátítsd el a szalonokban nyújtható, teljes mértékben személyre szabott ápolás lépéseit és alkoss egyedi eredményeket minden alkalommal.

15


Egyedi, szalonexkluzív élmény

Custom Care Az iparágunk jövője azokon a kimagasló szolgáltatásokon múlik, amelyek otthon nem megvalósíthatóak. Hagyd magad mögött a versenytársakat, szólíts meg új vendégeket és sajátítsd el, hogyan kínálhatsz az egyedi igényeknek megfelelő ápoló szolgáltatásokat. Annak érdekében, hogy minden vendég szükségletének eleget tudj tenni és a haj szakértőjévé válhass, alapos tudásra, gyakorlati tapasztalatra és magabiztosságra van szükséged - az intenzív Custom Care szeminárium pontosan ebben segít neked. Z

PF

PRO.

CO

N

.S

W

SKSEMI

FOGLALJ ONLINE

/A

CHWAR

O

M

K

backbar Highlight 17

A

R

S

W

W


OP

F P R O.

C M

W

IN

A

W

SKSEM

FOGLALJ ONLINE

/A

.SCHWAR

K

O

Z

Backbar Hero KÉPZÉSEK Retailing Excellence Ez a kurzus az értékesítés egy új módjával ismertet meg, azáltal, hogy megmutatja MIÉRT, HOGYAN és MIKOR érdemes értékesíteni. Megtanulhatod, hogyan kell szükségletet teremteni, szolgáltatást vagy terméket bevezetni, illetve hatékony és figyelmet felkeltő módon elmondani egy történetet. Hagyd magad mögött az értékesítéssel kapcsolatos félelmeidet és sajátíts el konkrét stratégiákat, illetve értékesítési tevékenységeket lépésről lépésre. Melletted állunk és minden segítséget és tudást megadunk, amelyre az üzleted felvirágoztatásához szükséged van.

Care Consultant Az egyedi, a vendég igényeinek és szükségleteinek megfelelő hajápolásban hiszünk. Ez a kurzus az egyedi hajterápia szakértőjévé képez téged, ahol alaposan átbeszéljük, a mindennapos káros hatásoknak kitett hajat és fejbőrt hogyan kezeljük. Az átfogó haj- és fejbőrkonzultáció elsajátításával nem fog többé gondot okozni a vendég igényeihez megfelelő ápolás kiválasztása - légy a hajápolás valódi nagykövete!

19

RS

W


Használd a kreativitásod Minden hajkorona egy tiszta vászon és minden vendég egy új lehetőség, hogy gyakorolhasd azt, amiben igazán jó vagy. A konzervatívtól a kreatív stílusok kedvelőiig, minden esetben lehetőséget kapsz arra, hogy megcsillogtathasd a művészi vonaladat. Tanuld meg, hogyan alkothatod meg a saját stílusodat.

21


Z

PF

PRO.

CO

N

.S

W

SKSEMI

FOGLALJ ONLINE

/A

CHWAR

O

M

K

A

R

S

W

W

Ne légy többé a szokások rabja

Styling Highlight

Progressive Styling A divat és a magazinok világa ihlette hajstílusokból merített kurzus elhozza a nemzetközi kifutók, divatlapok és feltörekvő mozgalmak stílusait, mindezeket pedig viselhető és szalonokban is megvalósítható lookok formájában adja tovább. Fejleszd a gyakorlati styling készségeidet és sajátítsd el az egyedi lookok megalkotásának fortéját. Tökéletesítsd a készségeidet a szakértői technikákkal, amelyeket termékismerettel, helyes eszközhasználattal és ASK oktatási tippekkel és trükkökkel együtt adunk át neked. Hasznosítsd a kapott tudást és készíts olyan lookokat, amelyeknek a vendégeid nem fognak tudni ellenállni!

23


OP

F P R O.

C M

A

W

IN

W

SKSEM

FOGLALJ ONLINE

/A

.SCHWAR

K

O

RS

W

Styling HEro KÉPZÉSEK

Z

Session Secrets Fedezd fel a session titkainkat és ismerd meg a Schwarzkopf Professional stílusmestereit! Használd a kreativitásodban rejlő erőt az ikonikus styling trendekkel, tündöklő lookokkal és forradalmian új termékekkel. Hasznosítsd a szakmai tippjeinket és trükkjeinket, amelyeket a díjnyertes stylistjaink osztanak meg veled, miközben a gyakorlatban szemléltetik, hogy semmi sem szabhat határt, ha az egyedi stílus kialakításáról van szó.

Dry It Right Kápráztasd el vendégeidet a mesteri hajszárítási technikáiddal! A klasszikus technikákat átismételve növeljük a tudásodat és új okos módszereket tanítunk, amelyekkel dús hatású, kellemes esésű és fényes hajviseleteket érhetsz el. Ismerd meg a Schwarzkopf Professional hajszárításhoz tervezett termékcsaládját, ami hatékony társad lesz a tökéletesség megalkotásához vezető úton.

25


Nem az ötletekről, hanem az ötletek megvalósításáról szól.

Az ASK Visionary lehetővé teszi, hogy elmerülhess a filozófiánkban, ötleteinkben és törekvéseinkben. Élvezd a válogatott oktatási élményt és tedd magadévá az inspiráló, széles körű szemléletmódot.

27


Essential Looks A kollekciónk arra inspirál téged, hogy hétköznapi valósággá alakítsd a legújabb trendeket

Az Essential Looks elhozza a kifutók és az életmódtrendek világát a szalonokba, arra ösztönözve a fodrászokat, hogy elegáns, viselhető lookokat készítsenek vendégeiknek.

Minden nap a jövő trendjein dolgozunk

Inspirációért a nemzetközi kifutókhoz, session stylistokhoz és trendteremtőkhöz fordultunk, a látottakat pedig szezonális trendekben egyesítettük. A kifutói lookokat szalonbarát stílusokká alakítottuk. A szalonok szolgáltatásait és termékkínálatát úgy fejlesztettük ki, hogy támogassák a fodrászok kreativitását és üzleti növekedését. Tudj meg rólunk többet: ESS E NT IALLO O KS . CO M

29


OP

F P R O.

C M SKSEM

IN

A

W

/A

BOOK ONLINE

W

Z

K

O

.SCHWAR

Visionary KÉPZÉSEK

Szélesítsd a látókörödet Essential Looks: Trend Event

VGS Education hajvágás képzések

Éld át a kreatív session és tiszta inspiráció világát úgy, mint korábban soha. A stylistok válogatott csapata inspirálja és motiválja a közönséget. Töltsd fel magad ihlettel, emeld új szintre a vendégeiddel kialakított kapcsolatot és teremts mindenki számára emlékezetes élményt.

Tanulj Veress-Győri Sándortól, Magyarország egyik legelismertebb szaktekintélyétől, a London Covent Garden-i Sassoon szalon egykori kreatív igazgatójától, a Sassoon Academy oszlopos tagjától. A 3 napos alap hajvágó képzésen tudatos hajvágási ismeretekre tehetsz szert Sándortól. Elérhető képzések 2020-ban: - 3 napos alap hajvágások - Szalon Kreatív hajvágások - Inspirációs Look&Learn

31

RS

W


Visionary KÉPZÉSEK Z

PF

PRO.

N

W

SKSEMI

BOOK ONLINE

.S

Lépj a növekedés útjára

CO /A

CHWAR

O

M

K

Essential Skills – Cut

Alkalmi frizurák by Rózsa Erzsébet

Tedd naggyá a hajvágási készségeidet. Ez a szeminárium minden szükségletet lefed, amely az alapvető hajvágás technikáid finomításához, helyesbítéséhez és fejlesztéséhez szükséges. A fodrászaink inspiráló csapatának köszönhetően valódi szakértőjévé válhatsz a körvonalazás, rétegezés, fokozatos vágás technikáknak is.

Rózsa Erzsike a finom női elegancia megtestesült képviselője. Kreatív technikákkal mutatja be, hogyan lesz finom és elegáns egy alkami frizura, és mitől lesz modern mégis kifinomult az elkészült munka. Délelötti elméleti képzések után Te is kiprobálhatod a délelött látott technikákat.

33

A

R

S

W

W


Lesley Jennison Global Colour Ambassador

A művészről Lesley Jennison 1984-ben kezdte pályafutását egy világhírű londoni fodrászakadémián és 18 évet töltött utazgatással, amely során a világ különböző országaiban tartott szemináriumokat. Ezt követően Lesley csatlakozott a káprázatos Real Hair szalon csapatához, amelynek vendégei között olyan hírességek fordulnak meg, mint Gwyneth Paltrow és Elle Macpherson. A radikális személete és éleslátása juttatta el a Vidal Sassoonhoz, ahol nemzetközi hírnévre tett szert egyúttal pedig a hírességek kedvelt választása lett. A divatimádó Lesley mindig a kifutók világában mozgott és olyan nevekkel dolgozott, mint John Richmond, Raf Simons és Alexander McQueen.

Közelebbről & személyes Lesley Jennison fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy újra és újra megismerje a feltörekvő trendeket és innovatív módon átültesse azokat a hajfestés világába. 1. KURZUS London; 01.01.2019 GBP 500 2. KURZUS Manchester, 02.01.2019 GBP 600

@LESLEYJENNISON

35


Edoardo Paludo Nemzetközi colour nagykövet

A művészről

Közelebbről & személyes

Edoardo a szülővárosában, Milánóban kezdte karrierjét a '90-es évek elején, ahol a szemet gyönyörködtető, kísérletező munkái valódi újdonságnak számítottak. Az egyedi hajfestésben alkalmazott megközelítése nemzetközi elismertséget szerzett neki, már a munkásságának korai szakaszában. Ez repítette el őt Londonba, ahol Kreatív technikai igazgatóként dolgozott a Trevor Sorbie-nál több, mint 9 éven át. Edoardo innovatív hajfestési technikái vitathatatlan szerepet játszottak abban, hogy három alkalommal nyerték el a brit "Az év művész csapata" fodrászdíjat. Edoardo munkáit olyan elismert magazinok jelentették meg, mint a Vogue és Tribute, hajkreációi pedig a világ számtalan divatkiállításán is feltűntek már.

Edoardo Paludo számára a hajfestés egy valódi művészet, a kivételes képességét és szakmáját pedig kiváltságként éli meg. Fejlődését annak köszönheti, hogy szüntelenül új készségek és technikák elsajátításán dolgozik. 1. KURZUS London; 01.01.2019 GBP 500 2. KURZUS Manchester, 02.01.2019 GBP 600

@EDOARDOPALUDO

37


Jack howard Nemzetközi szőke nagykövet

A művészről Jack az egyedülálló fodrászkarrierjét 1983-ban kezdte, elsősorban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban tevékenykedett. Az 1990es évek óta nemzetközi oktatóként dolgozik és speciális tréningek keretei között vezeti be a fodrászokat a balayage-technika rejtelmeibe. Jack munkásságát már a Vogue, Tatler, Harpers, the Evening Standard és több egyéb szaklap is méltatta már, vendéglistáján pedig olyan nevek fordulnak elő, mint Poppy Develigne, Suki Waterhouse, Abbey Clancy és Gillian Anderson.

Közelebbről & személyes Jack Howard kimagasló szerepet játszott a balayage meghonosításában az Egyesült Államokban, a szőkítő technikáit pedig a világ legkülönbözőbb tájain élő fodrászok előtt csillogtatta már meg. 1. KURZUS London; 01.01.2019 GBP 500 2. KURZUS Manchester, 02.01.2019 GBP 600

@JACKHOWARDCOLOR

39


Tyler Johnston Nemzetközi nagykövet

Önéletrajz

A művészről Tyler Johnston munkáit a technikai kiválóság és az izgalmas kreativitás összefonódása jellemzi, amely a saját, kreatív stílusok kialakítására inspirálja és motiválja a fodrászokat. 1. KURZUS

Tyler Johnston a manchesteri Vidal Sassoonban kezdte meg stylist karrierjét a '80-as években, ahol hamar a ranglétra csúcsán találta magát. Londonba költözött, ahol a Sasson értékes Knightsbridge szalonjának művészeti igazgatójává nevezték ki. A rangos pozícióban eltöltött hat év után, amely során szezonális kollekciókon és televíziós reklámokon dolgozott, Tyler a nemzetközi szabadúszó pályára lépett, vendéglistáján pedig olyan nevek fordulnak elő, mint David és Victoria Beckham, Cate Blanchett, Lilly Allen és még sokan mások. Tyler jelenleg az iparág egyik legkeresettebb session stylistja.

London; 01.01.2019 GBP 500 2. KURZUS @TYLERJOHNSTONHAIR

Manchester, 02.01.2019 GBP 600

41


Richard Ashforth Nemzetközi styling nagykövet A művészről Richard Ashforth az illusztris Vidal Sassoonban kezdte a karrierjét, mielőtt 2005-ben megalkotta a saját fodrászmárkáját, a SACO-t. Akadémiái és szalonjai mára szinte a világ minden pontján megtalálhatóak. A SACO a japán "siker" szóból ered, amely egyszerre "részletet" is jelent - mindez tökéletesen megragadható Richard alapos és makulátlan vágási szemléletében. A művész úgy véli, hogy a styling és a kreativitás kéz a kézben jár. Richard soha nem fogy ki az ötletekből, ennek is köszönheti, hogy a nemzetközi divatbemutatók állandó vendége. Professzionalizmusa számtalan divathétre és fotózásra juttatta már el, többek között olyan nevekkel dolgozott, mint Peter Lindbergh, David Bailey és az Amerikai és Brit Vogue. Richard továbbá megalkotta a saját gerilla stílusú hajbemutatóját, amelyet a NOISE névre keresztelt.

Közelebbről & személyes Richard Ashforth a fodrász iparág világhírű alakja, akit a haladó szellemű szemléletéről és az egyszerűség iránti elköteleződéséről bármikor felismerhetünk. 1. KURZUS London; 01.01.2019 GBP 500 2. KURZUS Manchester, 02.01.2019 GBP 600

@RICHARDASHFORTH

43


Joana Neves Stílus nagykövet

A művészről A fodrászat Joana vérében van - a haj iránti múlhatatlan szenvedélyét az édesanyjától örökölte, aki több, mint 40 éven át vezetett egy sikeres szalont Portugáliában. Joana kitört a "helyi fodrász" szerepéből, folyamatosan képezte magát és különböző vezető fodrászok, például a Vidal Sassoon és Georgiy Kot, mellett dolgozott. Joana a nemzetközi divathetek nélkülözhetetlen szereplője, olyan nemzetközi márkák képviseletében dolgozik, mint a Dior, Chanel és Givenchy.

Közelebbről & személyes Joana Neves a világ számtalan fodrászát megihlette már munkásságával. A kreatív technikák a védjegyei, amelyet hétköznapi valóságban kelt életre. 1. KURZUS London; 01.01.2019 GBP 500 2. KURZUS Manchester, 02.01.2019 GBP 600

@JOANANEVES

45


Visionary képzések OP

F P R O.

C M

Z

K

O

W

IN

A

W

SKSEM

FOGLALJ ONLINE

/A

.SCHWAR

Ragadd meg a változás szelét

InnoXplorer Night

InnoXpress

Csábulj el a Schwarzkopf Professional legújabb termékinnovációinak és technológiáinak! Fedezd fel a legújabb termékek titkait és ismerd meg, hogyan lehetnek a szalonod hősei! Tapasztald meg a termékeket közelről és tanuld meg, hogyan közvetítheted hatékonyan és magabiztosan a vendégeid felé a hozzájuk leginkább illő termékcsaládot.

Melyek az éppen hódító trendek? Csatlakozz hozzánk és merülj el a közösségi média legfrissebb trendjeiben és mozgalmaiban, legyen szó akár az unikornis hajról, árnyalt tövekről, hajfonási technikákról vagy a tökéletes fémhatású, fakó színekről. Ez a kurzus a te jegyed, amelyet megváltva megismerkedhetsz a leginnovatívabb lookokkal, amelyekért a vendégeid hozzád fordulhatnak. Tökéletesítsd a legújabb #hajtrendek-et és változtasd a hétköznapit rendkívülivé!

47

RS

W


Visionary képzések Z

PF

PRO.

N

W

SKSEMI

FOGLALJ ONLINE

.S

Merülj el digitális világunkban

CO /A

CHWAR

O

M

K

Connected Community Ejtsünk néhány szót a kedvenc témánkról, a közösségi médiáról! A legtapasztaltabb hazai nagyköveteink mellett megismertetjük a közösségi média erejét és az abban rejlő üzleti lehetőségeket. Ismerj meg okos módszereket, amelyekkel növelheted az ismertségedet, mélyítheted a vendéghűséget és növelheted a látogatottságot a digitális csatornáidon.

49

A

R

S

W

W


Az üzletet emberek építik

OP

F P R O.

C M

Z

K

O

W

IN

A

W

SKSEM

FOGLALJ ONLINE

/A

.SCHWAR

Üzleti sikerek fejlesztése

RS

W

Salon Bussines by Heiszler Ivett A kreatív képzések mellet az üzleti képességeink fejlesztésére is kellő figyelmet kell szentelnünk! Heiszler Ivett a Heiszler szalon sikeres vezetőjeként egynapos képzéseken keresztül osztja meg szalonjának sikeréhez vezető elemeit és tudását. Gyere el, ha Te is sikeres üzletként szeretnéd működtetni szalonodat!

51


FOGLALJ ONLINE MÉG MA Z

PF

PRO.

CO

N

.S

W

SKSEMI

FOGLALJ ONLINE

/A

CHWAR

O

M

K

A

R

S

W

W

A foglalás menete A tanuláshoz soha sincs késő, válaszd ki a neked tetsző szemináriumot! Az oktatási füzethez tartozó mellékletben megtalálod a szemináriumok dátumát, a kezdés időpontját és a szükséges eszközöket is.

Tanulj útközben!

A szemináriumokra regisztrálhatsz a schwarzkopf.hungary@henkel.com emailcímen, vagy a 06 30 437 4519-os telefonszámon munkanapokon 9:00

és 17:00 között! Kollégáink telefonon és emailben tájékoztatnak a képzés részleteiről. Szemináriumra érkezés előtt regisztrálj és tanulmányozd online akadémiánkat az ask-elearning.com oldalon, mely éjjel nappal elérhető bármilyen felületről.

53


Kรถvess minket! @schwarzkopfpro


2 A S K E D U C AT I O N C O L L E C T I V E 2 01 9

INSPIRÁCIÓS ESTEK ASK ACADEMY OPENING PARTY DÁT UM IDŐPONT

INNOXPLORER NIGHT 2020.02.20 17:00-20:00

RÉSZVÉ TELI DÍJ OKTATÓK

INGYENES ASK TEAM MEGLEPE TÉS FELLÉPŐ FODRÁSZOK

ESSENTIAL LOOKS TREND EVENT DÁT UM

DÁT UM IDŐPONT

2020.03.18 17:00-20:00

RÉSZVÉ TELI DÍJ OKTATÓK

INGYENES ASK TEAM MEGLEPE TÉS FELLÉPŐ FODRÁSZOK

JELMAGYARÁZAT

2020.04.08

Szerződött partnerek számára az oktatási kedvezmény érvényesíthető.

RÉSZVÉ TELI DÍJ

INGYENES

Szükséges kéziszerszámokat hozd magaddal: kefék, csipeszek,hajszárító, olló, hajsütővas/lapvas

OKTATÓK

ASK TEAM

Az oktatás végén diplomát adunk a képzés elvégzéséről.

IDŐPONT

17:00-20:00

Szemináriumokra jelentkezni a schwarzkopf.hungary@henkel.com vagy a +36 30 437 4519 telefonszámon lehetséges. A jelentkezést követően emailben értesítünk a fizetési feltételekről. Kérünk, hogy a jelentkezés során add meg: Neved/Számlázási cég neved, számlázási címed, e-mail címedet, telefonszámodat. Ezek hiányában regisztrációdat nem tudjuk elfogadni! 7 munkanappal a szeminárium előtt van lehetőség a jelentkezést módosítani, a szemináriumot másik időpontra átfoglalni. A befizetett szemináriumi díjak vissza nem igényelhetőek. A szervező fenntartja a jogot, hogy előzetes indoklás nélkül, 1 héttel az adott szeminárium előtt lemondja azt.

SZEMINÁRIUMOK 2020 | 1. FÉLÉV


Visionary

Backbar

Styling

Color

KATEGÓRIA

SZINT

SCHWAR ZKOP FP R O.COM/EDUCATION

SZEMINÁRIUM NEVE

START

END

DÁTUM

OKTATÓ

ÁR

Hajfestés alapok

Color 1. - Színelmélet

10:00

12:30

2020.02.03, 03.02, 04.09, 05.06, 06.08

ASK TEAM

Díjmentes

Alap festéstechnikák

Color 2. - Direkt festés

13:00

17:00

2020.02.03, 03.02, 04.09, 05.06, 06.08

ASK TEAM

25.000 Ft

Hajszínváltoztatás

Color 3. - Színkorrekciók

10:00

17:00

2020.03.09, 05.11

ASK TEAM

32.000 Ft

Szőke alapok

Blonde I. - Direkt szőke

10:00

17:00

2020.02.17, 03.16, 04.14, 05.12, 06.16

ASK TEAM

25.000 Ft

Szőkítés

Blonde II. - Előszőkítés + árnyalás

10:00

17:00

2020.02.04, 03.03, 04.30, 05.20, 06.09, 06.25

ASK TEAM

25.000 Ft

ASK TEAM

32.000 Ft

Szőke - Balayage

Blonde III. - Balayage/Foilyage

10:00

17:00

2020.02.24, 03.31, 04.21, 05.27, 06.10, 06.29

Szőke korrekció

Blonde IV. - Színkorrekciók

10:00

17:00

2020.03.10, 05.07

ASK TEAM

32.000 Ft

Balayage

Balayage Basic - Balayage alapok babafejen

10:00

17:00

2020.02.26, 03.24, 04.23, 06.18

ASK TEAM

45.000 Ft

Foilyage

Foilyage Basic - Fóliás alapok babafejen

10:00

17:00

2020.06.02

ASK TEAM

45.000 Ft

Színkeverés mesterfokon

Mixology - Egyedi hajszínek

10:00

16:00

2020.02.05, 03.17, 04.15, 05.07

Szofrán Zsolt

32.000 Ft

Autentikus színek

tbh - True Beautiful Honest színek

10:00

17:00

2020.02.06, 03.05, 04.16, 05.28, 06.11

ASK TEAM

32.000 Ft

Ammónia mentes hajfestés

Essensity - Ammónia mentes hajfestés

10:00

17:00

2020.06.24

ASK TEAM

32.000 Ft

Göndör/Hullámos haj

Rechalange Shape - textúrált haj styling/vágás

10:00

17:00

2020.03.31

Bódis Richárd

25.000 Ft

Hajszárítási technikák

Dry It Right - Hajszárítás helyesen

10:00

17:00

2020.02.05, 04.02, 06.09

Bódis Richárd

25.000 Ft

Styling technikák

Progresszív Styling - Modern styling

10:00

17:00

2020.03.03

Bódis Richárd

25.000 Ft

Személyre szabott hajápolás

Custom Care - Hajápolás szakértő

10:00

13:00

2020.04.29, 06.03., 06.30.

ASK TEAM

5.000 Ft

Prémium hajápolás

Care Consult - Luxus hajápolás

10:00

13:00

2020.02.17

ASK TEAM

5.000 Ft

Továbbértékesítési tréning

Retail Excellence - Termékeladási tréning

14:00

15:30

2020.02.17, 04.29, 06.03, 06.30

ASK TEAM

5.000 Ft

Bódis Richárd

210.000 Ft/ 6 nap

MEGJEGYZÉS

TOP Legmagasabb szintű képzések a legjobb szakemberektől

E XPERT Új ötletek megismerése és a kreativitást növelő képzések

A D VA N C E D

Alap hajvágás

Essential Skills Cut Hajvágó Akadémia

10:00

17:00

2020/I csoport: 2020.02.24-25., 03.16-17., 04.06-07. 2020/II. csoport: 2020.03.04-05., 04.20-21., 05.18-19

Kreatív hajvágás

Hairskul hajvágó akadémia 4 napos

10:00

17:00

2020./1. csoport 2020.03.02., 04.15, 05.06, 06.08

Hoglmayer Attila, Fehér Tamás

220.000 Ft /4 nap

Kreatív festés/vágás

Hairskul 2020 Inspirációk

10:00

17:00

2020.03.04

Hoglmayer Attila, Fehér Tamás

47.000 Ft

Alkalmi frizurák

Alkalmi frizurák by Rózsa Erzsébet

10:00

17:00

2020.02.19, 04.28, 06.04.

Rózsa Erzsike

32.000 Ft

Inspiráció/ Fotózás

Kollekció fotózás by HEDGE HAIR

10:00

17:00

2020.03.30, 06.15.

Hedge Hair

47.000 Ft

Férfiak a fókuszban

GentleMan Academy - Modern férfi fodrászat

10:00

17:00

I. csoport: 2020.02.25, 03.25, 04.22. II. csoport: 2020.03.24., 04.23, 04.28. III. csoport: 2020.04.29., 05.27., 06.16.

Beke Balázs, Balogh Tamás, Kaszás Krisztián

160.000 Ft/3 nap

ESSENTIAL Stabil alapokat és magabiztosságot nyújtó képzések

Kreatív hajszínek

InnoXpress - Kreatív festéstechnikák

10:00

17:00

2020.03.11

ASK TEAM

32.000 Ft

Közösségi média képzés

Connected community Közösségi Média használata a szalonban

10:00

16:00

2020.04.07

ASK TEAM

5.000 Ft

Üzleti képzés

Salon Bussines by Heiszler Ivett

10:00

17:00

2020.02.27, 06.30

Heiszler Ivett

25.000 Ft

Szalonszolgáltatások minőségét növelő képzések

A S K E D U C AT I O N S Z E MIN Á RI U M ID Ő P O N T O K 2 02 0

SZEMINÁRIUM IDŐPONTOK 2020/I.


szemináriumok

Hairskul hajvágó akadémia A hair’s[ku:l] hajvágó képzésen olyan szalonbarát elengedhetetlen technikákat tanulhatsz meg, mely ismeretekkel gyorsabban és egyszerűbben tudod elkészíteni vendégeid igényeit. A 4 egymásra épülő napon egy nagyon átlátható rendszert kapsz a fejformáknak, hajtípusoknak és vendég egyéniségeknek megfelelő hajvágás és styling technikákból. Dátumok: Részvételi díj:

A képzés ára magában foglalja a szükséges babafejek árát is.

220.000 Ft/4 nap

Attila és Tamás a szeminárium során a hajszín és a vágás egységének, összhangjának fontosságát kívánják kiemelni. Mind rövid-, mind hosszú hajú modelljeiken azt fogják bemutatni milyen mértékben képes egy jól megválasztott hajszín kiemelni

Részvételi díj:

Elméleti és gyakorlati képzés.

I.csoport 2020.03.02, 04.15, 05.06, 06.08

Hairskul 2020 Inspirációk

Dátum:

Hoglmayer Attila és Fehér Tamás megmutatja nektek azokat a tippeket és saját technikákat, amivel a klasszikus hajvágásokat izgalmassá és érdekesebbé tudjátok tenni a mindennapokban.

2020.03.04 47.000 Ft

egy akár egyszerűbb hajformát is; vagy egy különleges vágást hogyan lehet még látványosabbá tenni egy vele jól harmonizáló hajszín választással. Gyakorlati képzés élő modelleken.


Elegancia és nőiesség

Alkalmi frizurák by Rózsa Erzsike Rózsa Erzsike a finom női elegancia megtestesült képviselője. Kreatív technikákkal mutatja be, hogyan lesz finom és elegáns egy alkami frizura, és mitől lesz modern mégis kifinomult az elkészült munka. Délelötti elméleti képzések után Te is kiprobálhatod a délelött látott technikákat.

Dátumok:

Részvételi díj:

2020.02.19. 2020.04.28. 2020.06.04. 32.000 Ft

visionary Highlight


Hedge Hair képzések Color&Cut KOLLEKCIÓ FOTÓZÁS by HEDGE HAIR Alkossunk közösen valami maradandót! A Hedge Hair művészeti csapata úgy gondolta, hogy szeretne adni valami pluszt a tanulni vágyó fodrászok számára és ki mozdítani őket a szürke hétköznapokból! Hogy miről is van szó? Elsajátíthatod a különböző festés illetve melírtechnikákat és betekintést nyerhetsz a geometrikus hajvágás apró részleteibe! Gyakorlati képzéseinken reggeltől közösen készítjük el a modelleken a legújabb technikák lépéseit amit később megörökítünk! Figyelj! Fotós segítségével megörökítjük a kész műveket és nap végén egy mini kollekcióval szeretnénk meglepni a fodrászokat! A HEDGE HAIR OKTATÓ FODRÁSZAI egész nap rendelkezésre állnak majd és segítik a munkádat! Légy részese te is az élménynek! Dátumok: Részvételi díj:

2020.03.30, 2020.06.15 47 000 Ft


#GentleManAcademy #HedgeHair

GentleMan Academy Létrehoztunk egy olyan oktató sorozatot ahol megismerhetik a résztvevők a saját filózofiánkat. A FÉRFI FODRÁSZAT, mai modern technikáit, amelyek a jelenleg gyorsan növekvő férfi fodrászati ​​piacon alkalmazhatók a mindennapokban. Elméleti és gyakorlati képzéseken sajátithatják el a különböző geomteriai alapelveket és kulcsfontoságú lépéseket, hogy minél professzinonálisabban kezeljék ezt a szakágat. A GENTLEMAN ACADEMY az átmenetet mutatja meg a precíziós barbering és a kortárs fodrászat között. A technikai készségek és a kreativitás fúzióját mutatjuk be képzéseinken. A kreatív átmenetképzés alapjaitól a hosszabb hajvágásokig. 3 napos egymásra épülő képzéseink lesznek az akadémián.

Dátumok:

3 csoport indul 2020. I. félévben

I. csoport: 2020.02.25, 03.25, 04.22. II. csoport: 2020.03.24., 04.23, 04.28. III. csoport: 2020.04.29., 05.27., 06.16. Részvételi díj:

160.000 Ft /3 nap

Akadémia elérhetősége: A szemináriumokra regisztrálhatsz a schwarzkopf.hungary@henkel.com email címen, vagy a 06 30 437 4519-os telefonszámon munkanapokon 9:00 és 17:00 között!

visionary Highlight


Szemináriumok INSPIRÁCIÓS NAP VERESS-GYŐRI SÁNDORRAL Szalon Kreatív Look&Learn

INSPIRÁCIÓS NAP VERESS-GYŐRI SÁNDORRAL Szalon Kreatív Hands-on

Szeretnél inspiráló ötleteket gyűjteni? VeressGyőri Sándor Inspirációs Look & Learn képzésén a hajvágás egy más dimenziójába repítünk el. A képzésen Step-by-step hajvágásokat láthatsz részletes magyarázatokkal. 100% szakmaiság, emberközpontú előadásmód, fantasztikus ember – erre számíthatsz! A Look & Learn típusú oktatásokat azon résztvevőknek találták ki, akik szeretnék lekövetni az oktató fodrász mozdulatait és mellőzni szeretnék a gyakorlati - amikor a résztvevő dolgozik - részt. Ez a típusú képzés fél napot vesz igénybe, így a szalonbeli munkát sem kell feltétlenül mellőznöd. A fodrász szakma egy igazán kreatív és folyamatosan megújuló szakma, így fontos, hogy folyamatos inspirációkkal rendelkezz. Kellemes környezetben, barátságos, családias hangulatban várjuk a feltöltődésre és szakmai impulzusokra vágyó fodrászokat.

Szeretnél inspirálós ötleteket gyűjteni? Veress-Győri Sándor Inspirációs Szalon Kreatív képzésén a hajvágás egy más dimenziójába repítünk el. A képzésen elméleti és Step-by-step hajvágást láthatsz részletes magyarázatokkal amit a work shop követi. 100% szakmaiság, emberközpontú előadásmód, fantasztikus ember – erre számíthatsz!

Dátumok:

Dátumok:

Kezdés:

2020.02.19, 2020.05.13 10:00 – 14:00

Részvételi díj:

35.000 Ft

A Szalon Kreatív típusú oktatásokat azon résztvevőknek találták ki, akik szeretnék lekövetni az oktató fodrász mozdulatait és ezt gyakorlatban is ( amikor a résztvevő dolgozik ). Ez a típusú képzés egy napot vesz igénybe, így a szalonbeli munkát sem kell feltétlenül mellőznöd. A részvételi díj tartalmazza a babafej árát.

2020.03.11, 2020.06.17.

Kezdés: Részvételi díj:

9:00 – 16:00 60 000 Ft / nap

JEAN-BAPTISTE MAZELLA ÚJRA MAGYARORSZÁGON!

RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉGEK ÉS JEGYTÍPUSOK:

Jean-Baptiste Mazella Veress-Győri Sándor meghívására újra Magyarországra érkezik és egy egészen különleges képzés keretén belül egyesítik szakértelmüket és barátságukat 2020. Budapesten az ASK Akadémián.

FUSION: A teljes 3 napos képzésen való részvétel elmélet és gyakorlattal. Részvételi díj: 180.000 Ft

1. NAP – A PRECÍZIÓS HAJVÁGÁS ALAPJAI 2. NAP – SZALON TECHNIKA 3. NAP - KOLLEKCIÓ

SINGLE 2: Részvétel a 2. nap délelőtti részén: A kapcsolat nélküli hajvágás prezentációja és Look & Learn bemutatója. Részvételi díj: 35.000 Ft

A részvételi díj nem tartalmazza a képzéshez szükséges 3 db babafej árát, melyet a helyszínen készpénzben szükséges rendezni Dátumok: Kezdés:

SINGLE 1: Részvétel az 1. nap délelőtti részén: Alapozó prezentáció és Look & Learn bemutató. Részvételi díj: 35.000 Ft

2020.04.25-26-27. 9:00

SINGLE 3: Részvétel a 3. nap délutáni részén: Aktuális M&P kollekció bemutatása, Look & Learn Részvételi díj: 35.000 Ft


#VGSEducation #schwarzkopfpro

ALAP HAJVÁGÁS - VGS EDUCATION Tanulj Veress-Győri Sándortól, Magyarország egyik legelismertebb szaktekintélyétől, a London Covent Garden-i Sassoon szalon egykori kreatív igazgatójától, a Sassoon Academy oszlopos tagjától. A 3 napos alap hajvágó képzésen tudatos hajvágási ismeretekre tehetsz szert Sándortól. A 3 napos képzés a hajvágás egy új dimenziójába vezet el Sándor. A vonal, graduáció, a fokozatosság és a három forma (kör, háromszög, négyzet) megértésére építve a legmagasabb szinten sajátíthatod el a a hajvágási technikákat, melyeket természetesen a mindennapokban is hasznosítani tudsz szalonodban.

Dátumok:

Kezdés: Részvételi díj:

2020.03.21-23, 2020.04.18-20, 2020.05.09-11. 10:00 – 15:00 50.000 Ft/nap

Akadémia elérhetősége: A szemináriumokra regisztrálhatsz a schwarzkopf.hungary@henkel.com emailcímen, vagy a 06 30 437 4519-os telefonszámon munkanapokon 9:00 és 17:00 között!

VGS Education


Szemináriumok Essential Skills - Cut Academy

Salon Bussines by Heiszler Ivett

Tedd naggyá a hajvágási készségeidet. Ez a szeminárium minden szükségletet lefed, amely az alapvető hajvágás technikáid finomításához, helyesbítéséhez és fejlesztéséhez szükséges. Bódis Rihárd inspiráló személyiségének köszönhetően valódi szakértőjévé válhatsz a körvonalazás, rétegezés, fokozatos vágás technikáknak is. 6 alkalmas egymásra épülő képzés.

A kreatív képzések mellet az üzleti képességeink fejlesztésére is kellő figyelmet kell szenteljünk!

Dátumok:

Részvételi díj:

2020/I csoport: 2020.02.2425., 03.16-17., 04.06-07. 2020/II. csoport: 2020.03.04-05., 04.20-21., 05.18-19

Heiszler Ivett a Heiszler szalon sikeres vezetőjeként egynapos képzéseken keresztül osztja meg szalonjának sikeréhez vezető elemeit és tudását. Gyere el, ha Te is sikeres üzletként szeretnéd müködtetni szalonodat!

Dátumok:

2020.02.27, 2020.06.30

Részvételi díj:

210.000 Ft/ 6 alkalom

Connected Community

InnoXpress

Ejtsünk néhány szót a kedvenc témánkról, a közösségi médiáról!

Melyek az éppen hódító trendek?

A legtapasztaltabb hazai nagyköveteink mellett megismertetjük a közösségi média erejét és az abban rejlő üzleti lehetőségeket. Ismerj meg okos módszereket, amelyekkel növelheted az ismertségedet, mélyítheted a vendéghűséget és növelheted a látogatottságot a digitális csatornáidon.

Dátum: Részvételi díj:

25.000 Ft

2020.04.07. 5.000 Ft

Csatlakozz hozzánk és merülj el a közösségi média legfrissebb trendjeiben és mozgalmaiban, legyen szó akár az unikornis hajról, árnyalt tövekről, hajfonási technikákról vagy a tökéletes fémhatású, fakó színekről. Ez a kurzus a te jegyed, amelyet megváltva megismerkedhetsz a leginnovatívabb lookokkal, amelyekért a vendégeid hozzád fordulhatnak. Dátum: Részvételi díj:

2020.03.11. 32.000 Ft


Légy naprakész

InnoXplorer Night 2020 ismét a legújabb innovációkat hozza el nektek a Schwarzkopf Professional ASK akadémián. Az eddigi SKP Nightok sikerét folytatva várunk szerettel minden fejlődni vágyó fodrászt egy inspirációban gazdag szakmai estre, ahol a legfrisebb újdonságokkal ismerkedhettek meg. Jelentkezz meg, és foglald le a helyedet még ma.

Dátumok:

Kezdés: Részvételi díj:

2020.02.20. 2020.03.18. 2020.04.08. 17:00 Ingyenes

Akadémia elérhetősége: A szemináriumokra regisztrálhatsz a schwarzkopf.hungary@henkel.com email címen, vagy a 06 30 437 4519-os telefonszámon munkanapokon 9:00 és 17:00 között!

visionary Highlight


képzések Power Of Blond- Szőke szakértő Megvan már, hogy hogyan lehetsz a szőke hajak mestere? Jelentkezz újonc kiképző táborunkba, ha mindenben, ami a szőkeséggel összefüggő ismeretedet bővíteni szeretnéd és fedezd fel a titkokat, amelyekkel tényleg ikonikus szőkeségeket tudsz majd varázsolni. Ezen a négynapos, intenzív tanfolyamon feltárjuk előtted a szőke hajkötés-erősítő Dátumok:

2020.02.18 2020.03.10 2020.03.23 2020.04.01

Részvételi díj:

termékeink hátterében meghúzódó tudományt és megtanulhatod, hogyan tudod összefogni azt a saját üzleted szolgáltatásaival, hogy te lehess a szőkék egyetlen célállomása. Szofrán Zsolt a legfrissebb és legkreatívabb felhasználási technikáktól kezdve a fény a hajon való könnyed megcsillanásáig mindent elmagyaráz, személyesen segít, lelkesít és elvezet a szőke szakértő fokozatáig! A négy nap egymásra épül, csak egyben végezhető el!

130.000 Ft/4 nap

True Beautiful Honest

Mixology

Te is tapasztaltad már, hogy napjaink generációjának milyen erős igénye van a realizmus és őszinteség felé?

Vendégeink egyedi egyéni színeket igényelnek, a személyre szabott eredmények az egyik legnagyobb megatrend. Egyedi színkeverés képzésen megtanulhatod a színkeverés és színelmélet alapjait, a nap során 12 egyedi árnyalat kikeverése lesz lehetősége minden részvevőnek, melyet saját színskála formájában haza is vihetnek. Gyertek el, és töltsünk együtt egy színes napot!

Az autentikusság több egy egyszerű trendnél - ez egy életmód! Ismerd meg, hogyan alkothatsz teljesen egyedi színeredményeket, amelyek megőrzik a haj természeténél fogva sötétebb és világosabb árnyalatait. Ez a kurzus megtanítja, hogyan hozhatod elő a vendégek személyiségét egy különálló, új színpalettán keresztül. Szabadítsd fel a benned rejlő potenciált és változtasd a szalonodat az autentikus hajszínekre vágyók legkedveltebb úti céljává. Dátumok: Részvételi díj:

2020. 02.06, 03.05, 04.16.05.28, 06.11 32.000 Ft/ 1 nap

Dátumok: Részvételi díj:

2020.02.05, 03.17, 04.15, 05.07 32.000 Ft

A képzés ára tartalmazza a szükséges eszközöket is!


ÚJRA

Royal Master Academy A hajfestés oktatásának etalonja. Szofrán Zsolt lebilincselő utazásra invitál, melyel a hajfestésben rejlő üzleti lehetőségeidet fejleszheted, lendítheted fel. A Royal Master Academy újszerű megközelítésben adja át a hajfestéssel kapcsolatos ismereteket 12 egymásra épülő elmélet és gyakorlati képzésen keresztül. Merülj el a Schwarzkopf Professional színrendszereiben, kezdve a színelmélet értelmezésén keresztül a megfelelő árnyalat kiválasztásán át egészen a magas szintű és a legújabb technikákig. A gyakorlati foglalkozásokon személyes útmutatást kapsz, és gyakorlati tapasztalatokkal leszel gazdagabb a Schwarzkopf Professional vezető hajszín spcialistájának jóvoltából, TEMATIKA 2020: 1.alk.: Színelmélet 1. 2.alk.: Hajfestés elmélet 3.alk.: Direkt festés technikák 4.alk.: Őszhajfedés 5.alk.: Szőke 1.: Intenzív világosítás / Őszhajfedés 6.alk.: Szőke 2.: Előszőkítés Színkorrekció 7.alk.: Szőke 3.: Balayage/ Foilyage 8.alk.: Fekete haj világosítása 9.alk.: Természetes színek és technikák 10.alk.: Kreatív színek / Festéstechnikák 11.alk.: Színelmélet 2. / Szolgáltatások 12.alk.: Kreatív vizsga Induló csoportok RMA XIII. csoport 1. 2020.02.06 2. 2020.03.19 3. 2020.04.09 4. 2020.05.21 5. 2020.06.04 Folytatás 2020. szeptember RMA XIV csoport 1. 2020.03.12 2. 2020.04.16 3. 2020.05.28 4. 2020.06.11 Folytatás 2020. szeptember Részvételi díj: 420.000 Ft/ 12 alkalom


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.