Zsefy Zsanett (Bakkné Szentesi Csilla) - Lelkembe öltöztetnélek by Judit M. Fehérvári

Zsefy Zsanett (BakknĂŠ Szentesi Csilla)

Zsefy Zsanett (Bakkné Szentesi Csilla)

Lelkembe öltöztetnélek

Nyelvi lektor: Sándor Lászlóné Barta Erzsébet

Irodalmi lektor: Mocsár Gáborné Fehérvári Judit

Szerkesztette és borítóterv:

Németh Jenőné

Megjelent:

Az Allegória Irodalmi-, Művészeti- és Közösségi Portál

gondozásában

2011-ben

©Bakkné Szentesi Csilla

Ajánlás Egy ideje anélkül, hogy Ő tisztában lenne vele, elég figyelmesen követem Bakkné Szentesi Csilla, költői álnevén Zsefy Zsanett műveit. Elsősorban az a tudatos folyamat az, amely megragad, amikor alkotásait számba veszem, mert csaknem az egész életművén átsuhan az elmúlás, az elfeledettség gondolata, a „Miért?” kérdése, hogy vajon maradandó-e mindaz, amelyet Ő, mint egyedi individuum szavakká formál abból a korból, amely Számára a jelen idővel azonosítható. S mégis nagyon is tudatos, kiforrott és mély poézis az Övé. Költői, morális, emberi viszonyulási szempontokból hibátlan a világa, amely tematikusan a szerelem, a szubjektív én, a XX. század, a család, az öregség, a környezetünk és egyéb, minden embert érintő létfilozófiai kérdések köré csoportosítható. Zsefy Zsanett egy vívódó, sajátosan gondolkodó, igen tarka belső világgal rendelkező, törékeny, tüneményes ember, aki talán nem is hiszi igazán, hogy írásainak létjogosultsága van ebben a rohanó világban. Műveinek fő vonulatában mindig kérdez: fennmaradhat-e az, ami amatőr, lehetnek-e sugarai, kivetülései; adhat-e táplálékot másoknak is ez a látásmód?! Hiszem azt, hogy Zsefy Zsanett egyszerűen „csak” költő. Olyan, mint bármelyik empatikus és szuper érzékeny sokkötetes profi társa, de mégis különb, mert szeme és lelke van. Nem kell semmit sem bizonygatnia, nem kell egy mások vagy az olvasók, szerzőtársak által diktált

bizonyos irányba elmennie ahhoz, hogy Önmaga lehessen, s ezért több Ő amatőrként bármelyik profinál. És szomorú. Verseiben a bánat szinte átölel, beburkol, noha saját magának bevallottan is nagyon fontos, hogy tudassa velünk, a kínai horoszkóp szerint Ő a kitartásáról és kiegyensúlyozottságáról híres Bivaly. És ez így is van. Hatalmas ívet ír le a pályája, ami mára egy teljes életmű tökéletes összhangzata, azé a Seholsincs Világé, amelyből, ha nem is Peter Pan, de annak a történetnek az összes ragyogása mindannyiunké egyformán lehet. Az már csak a Sors különös ajándéka, hogy Emberként is ismerhetem, s szuggesztív Lénye, önzetlen egyénisége csak alátámasztja azon meggyőződésem, hogy a Nagyok is valódi, hús-vér Emberek.

Mocsár Gáborné Fehérvári Judit Debrecen, 2011-11-27.

Az én Apám ...ha rossz motorját bütykölte ott hátul, a szerszámosnál, az udvar végiben, gyufát gyújtott kezében az este, míg a benzingőzből szívott rendesen. Nem szégyellte, hogy olcsó az inge, s a tenyere idővel megkérgesedett, az elméjét is csak maga fényezte, nem kapott a nincsből egyebet. Az Ember volt az én gyerek fejemben, ki szellemétől volt olyan magas, ki nem hátrált meg szótól, sem a tettől, ettől lett nekem hatalmasabb. Apa volt, mit megírtak már sokszor, bátor, harcos, a nagybetűs erő, a tudás, mit nem lehet elvenni, hát nem is tudták legyőzni őt. A szívében lapultam mindvégig, míg engedte az ég, s a fájdalom, mára egy szó maradt ő örök időkig: Őrangyalom. 2010.06.29.

Az én Anyám Az én anyám virág volt a réten. Szellő simította minden hajnalon. Harmatban fürdött az illatos szélben. Nap ölén nőtt fel, attól ragyogott. Az én anyám virág volt a réten. Bársonyos szirmain élet zümmögött. Szivárványból szőtt színeket az éjnek, a csillagfényben némán tündökölt. Az én anyám nem vágyott rózsa lenni. Szebb volt annál, mert ő volt az anyám. Nem csábította más vidék, más élet, bár örökké égett benne a honvágy. Az én anyám virág volt a réten. Most is ott él a kéklő ég alatt. Szirmait már nem bontja ki a rétnek, de minden virágnak ő az illata.

2010.04.19.

Kicsit még veled Csak egy résnyire hagyd nyitva az ajtót! Még engedd be halkuló szavam! Nem üvöltve köszönök rád, nem lesve. Szótlan széllel hordozom magam. Kopognom se kelljen! Kezem fagytól még ne legyen jéghideg! Ifjú lelked már más úton barangol, de egy résnyire hagyd nyitva az ajtót, szívem! Az ősz rozsdabarna színeit kóstolja az éjfél, mézízű álmaim sodorják fellegek, szememben őrzött megannyi fénykép, életszilánkok, fakuló sebhelyek. Már erőtlen karom ölel dérlepte fákat, madarak dalt idéznek hangtalan, de te halld meg a csendet is a kiáltásban! Ugye nem hagysz magamra, kisfiam? A tűnő idő lassan odakint marasztal. Én várok. Szavam sincs. Reménykedem. Tudom, ha kell újra kitárul, de addig csak egy résnyire hagyd nyitva az ajtót, gyermekem! 2010.07.15.

Simogató Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves! Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben! Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan, - cirógató fényben - becézget, mint hajnal. Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csak súgjad! Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat! Látod, kigyúlt a fény is, bizsergeti testem, hiába táncolnak rajt' fázós esőcseppek... Mindent felszárít egy szó, ha rám simul: szeretlek. 2010.10.30.

tenyered melege ahol az ibolyák nyílnak kék szemű árnyakkal táncol a fény fenyők gyantacsöppeket sírnak rekviemet zúg a viharos szél tépett szirmokban rebben a megőrző emlékezet kéz melegében simul keresztre porhüvelyek felett 2011.10.27.

de bocsásd meg a mi vétkeinket Amíg néném szoknyájába bújtam drága anyám harcban állt a kórral, tette értem, voltam szeme fénye, nem értettem, hogy ugyan mi végre nincs mellettem, akit úgy imádnék, isten adta legszebbik ajándék. Ki ringatott - nem emlékszem arra -, szülőanyám, mondták, az Etuska, mégis más 'ki fejem simogatta, nádfedeles magányom oszlatta. Három év mi pihent gyermekvállon, nem sejtettem, mért nem engem ápol, kórteremből menve visszanézett, hogy másért sírtam, könnye előtévedt. *** Most itt állok. Szemed hályogában régi emlék sejlik bánat-ágyban, szívem hasad utolsó szavadtól: bocsáss meg, ha nem adtam magamból. *** Odakint a fagyos szél feléledt, úgy tombolt, hogy csontjaimba égett, lábam roggyant, egy pad nagyon vonzott, fülemben, hogy ráztak egy kolompot. *** Másnap délben kezemben az inge, rajta vérfolt, még az is áldott dísze.. Hogy káromoltam akkor a jó istent! ...de bocsásd meg a mi vétkeinket! 2011.03.09.

Nagyapám estelente… ...a papírt bal kezébe fogta, jobbal friss vágott dohánnyal gondosan egy sorba beszórta, sodorta szikkadt ujjai között, s nyelve hegyével szálba tapasztotta mielőtt komótosan rágyújtott.

Nem sietett. Élvezte minden percét. Ahogy tüdőre leszívta készített még egy párat, a dózniba csinos sorba rakta mint a bálákat kinn az udvarán.

A füstbe fulladt lámpafénynél bíborban csillant meg a pohár. Fejét könyöklőn tenyerében hagyta pihenni, míg gondolata messze járt. Kismargitom a keszkenőt homlokába húzva csak úgy magának dünnyögte, nem is apjukomnak mondta: nagy már nekünk a ház, a határ, a jószágot ellátni is egyre jobban fáj. 10

A dinnyefődet el kellene adni, a disznókért sem éri meg az ár! De akkor mibő lesz a gyerekeknek ajándék, kabát? Kismargitom ne duruzsolj már! Kézfejéről feje az asztalra csuklott. Kevéske bor helyett dolgoktól kopott életét álmodta tovább. Néhány órára feledte a mindennapok szürke nyomorát, míg kismargitom szokott mozdulattal a stelázsira visszatette a pohárt. 2010.02.13.

De hajnalban már ...a tiszta szobában az asztalon volt kiterítve. Kendőjén ottfelejtett ősz hajszál. Sápadt arcán nyugalom. Bennem félelmet keltett a halál. Ésszel még nem fogtam fel. Most is látom a kis padon feketében a ház előtt. Kezében botján megpihent a fáradt idő. 11

Várta semmibe révedve a reménytelennek tűnő holnapot. Reggel kongó kolomp hangjára riadt, míg nem jöttek az angyalok. Naponta mondogattam: Ne halj meg! Súgta: Kisszívem, elűzzük a kaszást, többé nem tér' ide. Mégis a tiszta szobában az asztalon volt kiterítve a Dédmamám. Élt észrevétlen, mint elnyelt sóhaj, a mennybe is csendben szállt. Szót se ejtve aludt el éjjel. Nem hallotta, hogy mondom: "jó utat"... ..a tiszta szobában az asztalon játszottam addig oly' sokat. 2009.dec.20.-2011.06.15.

Mikor elment a kedves…

...a madarak még mindig énekeltek, nem hullt a hó, s nem szakadt rám az ég. Felhőrongya lógott fölém cafatokban mikor a mennyország befogadta. Mert befogadta kicsiny lelkét. Mikor elment a kedves nem szóltak harsonák, de a szívem egy üstdob volt a hantnál, és majd szétpattant mikor a fejemből a vér szinte tócsaként körém szaladt, s virágkoszorúba font szirmok közé halt a szél.

Ma reggel a hintánál még láttalak. De lehet, hogy a szomszéd kislány intett felém, mosolygó, ártatlan szemekkel, mert nem tudta szegény, hogy akkor rám szakadt ez a nyomorult ég. Ököllel zúzta szét a legszebb percet: a születést verte bennem keresztre. S most itt térdepelek előtted, kit halálra nemzett valaha az a szerelmes, gyilkos éj. 14

Mikor elment a kedves, nekem minden semmivé lett. Pedig a madarak még mindig énekelnek, s majd újra hull a hó is, és akkor a fehérbe öntött apró lépéseid nyomát, hogy el ne tapossam magamba simítom, mint egykor a soványka reményt. De mikor elment a kedves, belém feszült a csend, a világ újra üres lett, és vele halt a józan ész. 2010.09.17.-11.10.

Felhőkre olvadt ma ismét csuda szép volt az ég vattacukor falatokra olvadt rá a kék a busz farán megfordult a nap a sarki kocsma ajtaján beszaladt az utca másik oldalán közben hanyatt döntötte magát egy plakát szakadt lapja a földön elterült egy hirdetésen a villamos is derült az ég meg csak mosolygott tovább valahol dal rezgett az üres ház falán.. lám az isten is jót akar nekem e nappal is több lett most sem kevesebb.... 2011.05.20.

Ne félj kicsim ne félj kicsim ha sötét van nem haltak meg a csillagok csak egy üstökös most fényezi azután mind ragyog ne félj kicsim ha villámlik nem égnek égi szekerek csak a Nap szívéből futnak szét mennybolton az erek ne félj kicsim ha az ég dörög biliárdoznak az istenek csillaggolyók koppannak ott egy üstökösfejen ne félj kicsim ha fogy az idő csak a Nap falja a tegnapot hogy jól lakottan szülje meg nekünk a holnapot ne félj kicsim itt a föld se reng ha kell kitámasztom neked három ponton a legbiztosabb az egyik én leszek 2011.04.14.

még nem akarom

az ablakba(n) gyűrt idő hasít egy sárgult könyvlapot szökne vele hogy mentse még mi szép volt egykoron

néhány szirom az asztalon színt váltva megremeg száraz levélen szétfutnak a szomjazó erek

az ablakba gyűrt időnek már nem múlnak ráncai szabadba érve elvinné legszebb álmaim

simítanám ha karma nem tépne mély sebet közel az ég a jel fehér elbújnom nem lehet

szobámban tartom túszul őt az ablak mint acél kapu visszhangozza: már múlt idő hiába nem akarom

odakinn elcsendesül lassan az este is harmatot hoz a pirkadat új napra fényt feszít

bent száraz szirmokba túr a kéz remegve felszedi elpihen szíve asztalán amíg az idő engedi

az ablakba gyűrt időben bújik egy csöpp remény lesz kiben él tovább a hit s a szenvedély nem szántja földbe azt mi bennem megfakadt letörli a port is majd mivel a szél takart 2011.04.10.-04.20.

Vallomás feltételes módban Ha a hajnal lenne a házad, én bíbor lennék a felhők felett, rózsát fodroznék Holdad udvarába vitorlát bontana a képzeletem. Ha a hajnal lenne a házad, üstökösként szelném az eget, fényt fonnék e fonák világra, és rongyosra tépném az éjeket. Ha a hajnal lenne a házad, udvarodra peregnének a csillagok, zsebembe csenném mindahányat, egynek se lenne irgalom. Ha a hajnal lenne a házad, rám érinthetnéd az ébredő perceket, csillagtakaród alatt élednének a vágyak, és én velük halnék, ha kell, esztelen.. 2011.04.01-04.04.

Halkuló idő Az utca éled, mintha nem is félne az elmúlástól, - hozzá mikor tér be -, pedig szűkül a nap, ronggyá hasad már a fénye, halkul a dal, egyre messzebb ring zenéje. Minden arcnak nyílik valahol egy ablak jó-reggeltre, végül isten-nyugosztaljra. Nyújtózkodik, világot nyit ma is a reggel, sötétséget oszlat, mire a Nap felkel. Körbeszegi, dúsan csipkézi a szélén, közepébe hímzi százszínű szépségét. Míg tart a fonál, kedvét semmi nem veszejti, - dolga végeztével másnapig felejti.De belefájul már a mozdulatlan tájba az őszbe fordult sejtek, színek kavalkádja, és úgy teríti a hó szememre a fátylat, hogy észrevétlen vakul öröm és a bánat. Ritkul a vágy bennem a teljes egészre, örülök, ha maradt egy kevéske része. Ha rebbenésnyit érint, én attól is félek, szikrát olthat szele a leskődő sötétnek. Még dobbanásnyit éled, lélegzik a dallam, míg a könyörtelen idő elnyeli, ne halljam. Az ablakon át tőlem szökik ma az ének, ám holnap megint másnak halkul el az élet. 2011.09.01.

Egybeforrva - Euterpéhez Mondd, leszel-e a múzsám, rezdülés estéim átsejlő blúzán, hajnalban pisla lámpafény, mielőtt a Holdnak lába kél, kacér szellő a vállamon, gödröcske durcás államon, fülcimpán csókok ujjbegye, bűnömre az Úr kegye, vagy inkább imám szólama, kórusból (ki)csengő szózata, koldus költőnek falat kenyér, ellenségének nyitott tenyér? Ó, legyél a csend! A végtelen. Helikon csúcsán védtelen alvó tudatom kútfeje, ha bőrömön átfut a bús zene. Legyél a szóm, ami átitat embert, világot, s lám áhítat cseppen ajkamról eléd. A remény, hogy Isten malmából erény szitál fejünkre port, kevés, hát sok kishitű költő téged kér: Húzd öledbe ez árva főt, vezesd kezét, ezt várja ő, 21

Ne hagyd magára, légy támasza, magányos cédrusnak ágyasa. - Fuvoládról, ha dallam száll, emelj magadhoz, olvadj rám! 2011.07.04.

Afrika felett alszik az Isten

Mondd, hányad ég jut ez aszott kis testnek? Míg élt sem volt csontvázán izom. Vizet ha látott, inni nem mert, e 'részen a sár is ritka s finom. Ne hagyd éhezni - így a reklám legyen fehér, vagy barna a bőr, az éhhalál könnyű egyiknek sem lesz -, de akihez szólna, annál a tőr. Mondd, hányad ég jut éhhalottnak, vagy lapjával nálad több is elfér? Nem szállhat égben, csak váz a szárnya, számára fent sincs semmi remény. Mondd, hányad ég jut a zsarnokoknak, és mi kell hozzá, hogy szemet ne csukj, és miért nekünk kell, halandóknak, megváltani, hogy Te meg ne bukj? ***

Ma csak Afrika felett alszik az Isten, holnap a mennybolt lehet az ágy, hol oldalát váltva fordul, mint kisded, ki anyjától várja az összes csodát. 2011.09.11.

Szerelmem, Nyár… Csak a nyár tudja őrizni a titkot: a moccanatlan fákon ülő dalt, ha susogja vagy intim pillanatban rád érinti, már az felkavar. Mert a nyár idézi a Szerelem ízét, vezet kapcson bíbelő' kezet, hamis mosollyal vetkezi le ingét, hogy észrevétlen mezítlen legyen. A nyár tudja csak megmutatni arcod, szemedben a földi színvarázst, a Mindenséget, mit hordozol s míg alszom elhiszem, hogy lesz még pirkadás. Csak a nyár tudja őrizni a titkot: az esték hűsét takargató fény míg átölel a színek között itt-ott lassan fáradt kékkel földet ér az ég. 2011.08.20.

Gyalog az égbe

Köröttem csend. Csak esőcseppek szteppelnek ablakom alatt. Koreografált táncuk feledteti gyorsan fogyó utamat. Nem gyűjtöttem trófeákat. Nem áll egy sem vitrines szekrényem polcain. Mások helyett sem foglaltam feleslegesen papírt. Díszes bőrbe sem köttettem bennem fogant pár mondatom. Maradnak azok az utókornak néhány virtuális oldalon. Pedálra lábam sose tettem, hogy mást előzve finisbe érjek. Még mindig keresem utam. Botladozva néha visszanézek. Babérokért sem görnyedtem soha térdeplőre. Nem is mondtak értem imát, s nem fogtak kurta gyeplőre.

De ha kimért fonalam egyszer elvágják Párkák, eltűnök észrevétlen. Nem szárnyas ló hátán, csak úgy gyalog.. a messzi-szépbe..

2011.09.14.

most bújok csendesen most bújok csendesen kezemből hidegen pereg az idő őrült is lennék szívesen hogy megteremthessem a meg nem születőt a többit már nem keresem elveszett két mozdulat között az összegabalyodott sorokban itt-ott kimaradt szóközön az ajtó még nyitva de a kilincsen tétován babrál a tovább most bújok csendesen látod vakít a félhomály

pár nyomtatott sor az ajtón át s az a néhány dal halkan kiszökik most bújok mögéd csendesen de gondolatban téged hallgatlak kicsit 2011.04.01.

Titok Inspirált: Beethowen: Mondschein Szonátája Hangjegyeket hord a Hold ezüstlő fátylán, nem sejti a jövőt ami bizton vár rá. Mintha benne ringna csillagos ölében, úgy issza a holdfényt pihenős időben. Így születik mennyből világnak a dallam, később lelkében szól, már csak ott nem halhat. Reményt lop az éjtől minden pitymallathoz, keserű gyermekkor akkordokba sajdul. 26

A hang csendesül, majd befelé fájul, hasítása siklik billentyűk soráról, és átível rögtön, hogy simítsa az égre a csodát, hogy a mát is végleg megigézze. Azt, amit később soha meg nem hallhat, de siketen is él még benne minden dallam, s 'hogy szaporázza sorát táncoló jegyeknek, oda-vissza téved sejtekből az ének. Nem tudja - tán érzi -, örök lesz e szépség, holta után is maradó dicsőség. Még álmodik pár évet fülének zenéről emlékek idézte újabb szerzeménynek, kioldva szívéből legsötétebb titkát, a csendből szórja szét harmóniák szirmát. 2011.08.09.

Álmomban minden más volt Ma álmomban minden más volt, lábam elé hevertek a hegyek, csak lépegetni kellett rajtuk, s nem féltem, hogy leesek. Ma álmomban minden más volt, táncra kért a kósza szél, a lábam sem éreztem, hogy fájna, csak szálltam vele könnyedén. Ma álmomban minden más volt, megtaláltam mindent, mi elveszett, virágokkal fontam körbe, hogy örökbe eltegyem neked. Ma álmomban minden más volt, gyöngyként gurultak a könnyek szerteszét, a mosoly ráomlott a tájra, és szivárványt kacagott a fény. Ma álmomban minden más volt, átöleltek az évszakok, a hópelyhekből rügyek fakadtak, s illatoztak a jégcsapok. Ma álmomban minden más volt, fátylat takart rám az Isten, s én engedtem, hogy egy érintése csillagokkal engem is behintsen. 2010.04.17.

ambrózia még ambrózia illat lebegett a csendben pedig már rég kihűlt a kilincsen csimpaszkodó fogás talán cipőd talpán feledte az este mikor átosont veled a szobán de előtte betakartál visszhangot keresve halk sóhajoddal hangod-szőtt bársonyán

2011.05.17.

Magamban dúdolok

már szerény marokkal szór csillámport a vágy, fekete köpenyben ázik, könnyek közt zihál, kétes gondolatokat szül a pillanat, hiába a törekvés, a szó üres marad. a fűszál hegyén harmatcsepp sem leszek, gyöngysorrá hiába fűz a képzelet, alkonyi fénnyel sem hozok csodát, visszafogottan dúdolok magamban tovább...

2009.dec.25.

szalmaillattakaró

egy csöppnyi ház szemében láz vaskályha előtt hasábnyi vágy szalmaillat a takaró a konyha padján nyílt a szó a hang ölelt anyám a szép - köntöse volt sok nehéz év arcán a pír virágszirom fagyott éjbe múló sikoly de ő dalolt s a festett ég tüzet csiholt ma bennem ég a fáj sem fájt ha szállt a szó

a ringató a ringató. 2010.12.06-12.21.

Őrült vallomás

Nem is tudom, felkel-e a Nap, hisz' hozzám olyan ritkán látogat. Nem is tudom, mikor van az éj, szememre nem jön álom rég, nem is tudom, élek vagy csak holt lelkem barangolja be a nyárfasort. Hogy látok vagy csak néha úgy teszek, mert jobbnak látnak úgy az emberek, hogy hangya vagyok vagy őrült óriás, fejemben megbomlott a sokszínű varázs. - Fűszerekkel pácolt életíz, keserű száj, a bor már nem segít -. Hogy számolatlanok-e már az angyalok, hisz eddig engem mind cserben hagyott. Nem is tudom, hogy felkel-e s minek, ha süt is a Nap, itt bent minden jéghideg. 2010.06.03.

A gyertyaláng zenéje

Ölelj át kedves, most ne kelljen kérjem, olyan rövid az éj, ölelj nagyon! A gyertya fénye most vágyunk bölcsője, s szerelmünk temetője egy hajnalon. Minden rezdülésed gyertyaláng zenéje, lelkembe szelídült indulatok. Kérlek ma ne beszélj, kezed suttogja a szeresst és ne féljt, ahogy karolsz. Simítsd szívemre a legszebb mesédet, nem számít, hogy hazug, ha te álmodod. Mondd, a pillanatért, ha egyszer kérem, a világot is boldogan feláldozod! A gyertya fénye volt vágyunk bölcsője, szerelmünk temetjük e hajnalon. A világot is boldogan feláldoztam érted, míg a gyertyaláng zenéje elhallgatott. 2010.10.09.

egy korty a tegnapból ma is veled ébredtem mint annyi hajnalon Anyám a nap tekergő fattyúként magamra hagyott sóhajosan dőlnek rám a fák szakadt árnyékai között sustorog a szökött szél temetők hangjai földre pingált hangulat ünnepi köntösét hagyom magamra teríteni nem kívánt dísze lett az ég gyűlölt másvilág mennyiszer álmodtam szépnek amíg mesélted milyen ha mennybe szállsz de most sajduló minden kortynyi lég mi tartja még bennem a napot hogy adnék belőle jó Anyám egy szusszanásnyi tegnapot 2011.05.01.

(el)halóban Most olyan hajnalba haló csillag vagyok, de lehet, milliárd éves szajha fény. Nem érdekel mitől hunyt ki a másik, csak ragyoghassak, amíg tart az éj. Most olyan elesett, pőre álom a nappal, az éj, a hajnali ég, a lenyugvó esti fáradt sugárban sudár fák közé bukó magányos szél. Most olyan lidércet idéző percet élek, röppent magasra, majd eltűnik hirtelen, a vágyaim tornyát zúzza le sorban, ahogy a vályogból emelt alapon elpihen. 2010.11.22.

(el)sirató Nem számít már nap, a perc, az óra magányomat merre húzza-vonja, mi lesz, ha a ránc nem csupán álca, de szemfedőmként borul e világra. Ha néha gyötrőn visszavisz az elme, hol bennem szülém Isten, s te a lelke, hol templom volt az otthon, s benne zsoltár minden ének amit hozzám szóltál, hol elhittem, hogy én vagyok a végzet, életemet vakon adtam néked, mit számít már, bennem tovább él-e. Hamis világ. Te hazudtad, értem. Mit számít, ha félrelép az este, ha gyógyulni már a földbe fekszem le, ha a pirkadattal újra csak azt várom, mi régen elmúlt: a boldog ifjúságom. 2010.05.29.

fogyó idő

szél zizzen halkan a kopár parkban két száraz levélen, 'hogy megpihen erezett utak pókhálójában lépteim nyomán enyészet liheg fáradtan kúsznak emlékfalakra dérlepte percek árnyékai pillanat-örvény ringlispiljében félve fogódznak vágyálmaim tavaszi felhő oszlatja gondját Nap ölén nyíló fényseregnek elébe omló szivárványszoknyán hét színe pompázik kertjeimnek elhaló hangom beléd takarja sorokba rajzolt életemet terheim burkát nem tépi széjjel csak elviszi némán egy új kikelet 2011.02.16. - 2011.06.15.

Én szálltam volna

Koldultam álmot, mindhiába. Tekintetekben űrt hagyva hátra sóváran kerestem kijáratot. Szakadék szélén táncoltam vakon. - mégis mindenki otthagyott Nem értem el a hegytetőt sem, keselyűk szálltak, fölébem gyűltek. Dögre éhesen mind kivárt. Csontjaimban éreztem a halált. - most nincs tovább, ha feladom Én szálltam volna, mindegy hova, csak az ég ne lenne oly mostoha. Egy szikrát hagyna élni bennem, tüzet gyújtani a fellegekben! - de köröttem minden megfagyott Csillagfüzér se fojtson tovább, mint fejfa alatt a sok sírvirág gyilkolja egymást szüntelen. Olyan semmire való küzdelem. - nem is maradt egy csillag sem -

A sírkövemen, csak ennyi állna: nem géniusz szállt másvilágra, de ő volt a hangyányi kis sziget, hol kedvedért is díszlett a liget, mégse maradt vele senki sem. 2010.10.15..-2011.09.23.

szalmaláng bokorban búvó bájos gyermekálmok utcára kandikáló kíváncsiság a felnőttkor áhított de ha kitárul ellobban a kócos kis varázs a lépcsőfokok csókos villanása megbotlottunk folt mégse maradt játszi könnyen ettük a világot nem tőle híztunk mindig általa majd a fészkelődő indulatba fordult gyanakvások feslett illúziók mind bánattornyot emeltek a házra s nem imáinktól zengett benne szó a tudást kényeztettük ameddig tudtuk két kezünkkel húztuk-vontuk őt mégsem marad nyom az utókorra csak szalmaszál volt a fogyó múlt idő 39

szikra ropja táncát szalmabálán már égbe csapnak fájó lángjai nem kellett hozzá csak egy árva kis szál s vele hamvadtak mind az álmaim

2010.05.06.

csendes őszi kép A nyár zsivaja lassan elül, erdők párája finom neszre terül. Dolgos napok után kopár a messzi kép, a repcesárgát rég átfestette megannyi gép. Szendergő fák köré avart hint már a szél, köntösét pompázva teríti szerteszét. A rezgő falevelek meleg-vörösre vágynak. Nézd, hogy csókol az ősz új színt a tájba! A szőlősorok ott, a domboldalon, terelgetnek sok-sok ringó lányalakot. Majd hogy elcsendesül minden.. Mint fáradt lélek, - a föld is nyugalmat kér, itt, benn. 2010.09.13.

egy kis kavics Csak egy kis kavicsot sodort partra langyos öléből a tó, halk koccanás jelezte érkeztét, szikla tövében elhalón. A lemenő, fáradt nap alkonyt hajolt ránk a sustorgó fák között, nem fájult belénk még a szó, nem durvultak el az ösztönök. Nem értél hozzám akkor, csak léptünk egyezett, kis rezdülések fontak körénk szerelmes perceket. Az idő velünk haladt, - hát álltunk jó soká -. Ujjainkkal intettük magunkhoz, s azóta vigyázunk rá. 2010.09.11.-2011.02.10.

Hajnalparázs Én nem tudtalak mindig átölelni, megdermedt a vágyott mozdulat, két karommal átfogtam a lelked, de nem hagytad, hogy veled gyógyuljak. Én nem tudtalak mindig átölelni, pedig minden hajnal hozzád vezetett, és veled búcsúzott a fáradt nappal, az öröm benned feltöltekezett. Én nem tudtalak mindig átölelni, most úgy éget, hogy pernye lett szívem, beborít míg fuldokolva súgom: ugye érezted, hogy közben szenvedek? 2010.06.14.

haldokló sorok ma letérdepelt a szó bennem gondolataim zsámolyán feledve magát ahogy templomban az áhítat simul padok sorára a csendet meg se törve súgtam hangtalan imát szőttem volna selymét időnek tettem volna kibontott lelkem kortalan világnyi fénybe kapaszkodónak istenverte életek semmi porhüvelyének és neked dalolt volna szeretetem zsoltárnyi hitet de szétterült hajamban vértelen pipacs szívem kihagy búzavirág-harmatos kékségbe tovaszáll a szél borzolta múló-sorokból hangzó imám a madárcsicsergés csak bennem rak fészket angyalok füléhez hiába ér el köztük is elvész az égig szaladó utolsó fohász temetőnyi némaság feszül körém kinyújtott karjaimra fonódik gúzsban tart minden következő hangot a fulladás nincs torok mi messze jajdulná 43

már fogyó lapjaimon girbe-gurba kavalkád lettem foszló fecniken alig megszületett máris haldokló sorok én hitehagyott lehet másban majd feltámadok 2011.05.31.

ha megérinthetnélek ha megérinthetnélek az ég csak egy kis tó volna mint szemed tükrében láthatnám ott magam nem kellene vágynom más dimenzióba kéksége ölelne s puha felhőhab ha megérinthetnélek a pokol sem érdekelne hisz tűz vagy magad is én benned hamvadok mit nekem démonok mókás szárnysegédek míg veled Luciferrel is könnyen elbánhatok 2011.02.12.

jó Anyám... elhagyott gyerekek panasza ANYA NÉLKÜL NEVELKEDŐ GYERMEKEK NAPJÁRA.

mikor a napot újra éled tán száműznéd percét a szenvedésnek mikor megszültél jó anyám gondoltad-e akkor mi vár reám mikor a lelked másra nyílott borgőzben ástad meg a sírod mikor apám nevét is elfeledted érezted-e akkor hogy szerettek gondoltad-e akkor mi vár reám ó anyám mikor a dal már meg se szólal karod ölelése nem óhaj mikor mosolyom tükre sem te vagy érzed-e anyám hiányomat

nekem nem kellene drága játék rongybabát varrnál be szép ajándék lenne csak lenne végre már akár szegényen is egy jó anyám 2011.04.29.

Takarjon fréziák illata...

Álmomban pőrén álltam a havas utcán, míg macskakövek égették fázó talpamat, jégtömbbé fagytam, fel mégsem adtam, de lelkem örökre ott ragadt. Átkozhatnám a percet, mert ilyen lettem, sivár, átlag-szürke, sehol-sincs-már, romlott húsát kínáló, senki-kincse, szirénhangú hűség, apró szilánk. Lehettem volna ünnepelt szépség, de én meztelen adtam rút magam, a fényt tőletek kaptam-csentem, mégis magányos vagyok, néma lant. 46

Előttem, ha fellebben az égi fátyol, a holdsarló penget felettem altatót, és a madárdal - 'mi ritka vendég nálam -, lesz néha felcsengő siratóm. A föld minden virága balzsamos ágyam, fájó szavakból borul majd rám a hant, könnyektől mégsem éled létem hiábasága, legyen hát takaróm illatos alkonyat. De addig teszem a dolgom, aprókat lépve, morzsát csipegetek, terítem asztalomat, fréziát szórok eléd az utca kövére, s hagyom, hogy átlépd árnyékomat.

2010.10.22.

szirmokra bomlott a múlt

Lila akác mögé bújt otthonom, hol átsiklottam a gondokon, a Péterfián a helyén már Pláza magasodik, beton-árny. Falakhoz simult akkor még kála virága, százszorszép. Volt millió percem, hét nyaram, gyerekek közt ott gondtalan. 47

Még most is őrzi a nevetést a nefelejcs feje, a zsenge-kék, anyám hangját, az örök derűt, mi apró szirmokon szétterült. A sárga rózsát a kertünkben apám nevelte kedvünkre, méheknek mindig édeset, - irigység hozzánk nem lesett -. A gyöngyike fürtös virága szerény hírnöke legendáknak, buggyos-kék apró mezében Szent Györgyöt idézte nevében. A hársfák, akácok illata ablakon belengve egy pillanat, s ünnepé oldotta az esteket, annál szebbet nem festhetek. Varázsolt álmokat hirtelen, - kívántam, mindig így legyen szerelmet hintett a Hold s az éj, ezüstös köntösű holdkaréj. A kardvirág bordó bársonya asszonyként vonzott és számomra maga volt élet és ölelés, mára már csak a számvetés. 2011.06.18.-07.19.

Lelkembe öltöztetnélek Jánoska Alíznak ajánlva... Kint már varjak kárognak a város felett és a csendfüggönyt tépik éhesen: a rongyidő szakadt széleibe hámlott, öröknek hitt szerelmes perceket. A képzelet véges pillanatokat temet. Pedig milyen jó lenne még simulni arctalan. Felfedni drága kincseit a rögös útnak, csokorba csenni a mélybordó szirmokat, könnytelen gyöngyeit fűzni reménynek, kagylóba zárni őszülő ábrándokat, őrizni szürkülő fényben is, a jövőnek, ahogy álmot morzsol a szél, míg a lelked sír dallamtalan. Virágok kelyhében egykor hogy' dongtak a méhek. De jött a hideg szelek őszenyészete. Ölébe vonta a feledés bús fejét a múltnak, és azóta cirógatja szótlan, csendesen. Én most lelkembe öltöztetnélek, hogy ne fázzanak azok a pőre szavak! Éljenek tovább bennem, ahogy mesélnek, melengessenek, mint szívedben emlék színezte anyaföld magányodat. 2010.11.13.

Lelkedbe hunyt a fény.. és akkor a sötétség... ..de előtte mély csend ült a tájra. Ablakodra kenődött az ég. Elaludt csillagos lámpása. Ahogy kezedből kiesett a toll, hangosabbá vált a lüktető vér is. Karcos csobogással vájt utat füledben. Néma szünetjel. Szemetesedben papírba-gyűrt fétis. Üres lett a csend. Nem töltötte be mások veled-hallgatása. Csak a sötétség lépett feléd egyet.. de még nélküled fordult át a másik, lehet szebb világba. 2011.06.03.

túl mindenen... látod lázban égek.. rám tetoválta az élet múltamat semmi vermében őrzött kincsem csupa jég

mégis forró a milliónyi ér mi behálózza testem hol buzog a kitörni vágyó érv de holdsarló vágta ezer sebtől vérzem mennyi ének szántott utat a fény felé most mégis csak apró szikrák pajzánkodnak mi mind egyre messzebb téved lassan kialszik felettem az alkony dérlepte fréziák közé bukik a fáradt szél felhő fodrozta álmomat fekete hajú éjben néhány akkord kíséri rám simítja dallamát a bennem éledt zenének de már nem remélhet ki tudja miért nem ér el a szívedben pezsgő bíborszín hangulat ó hittem én hogy egyszer majd minden jobb lesz

karnyújtás és újra megérint az ég az ihlet is párnámon reggel velem ébred tipródni sem kell rőt-vörös álmokért hittem napjaim nyomában egy cseppnyi vitriolt ha kever is a ma holnap ismét ízes gyümölcs leve csordulhat a számról melletted ismét halk szavú leszek és szárnyalunk együtt akár a mesében - a hívogató fényben angyalok állnak sorfalat de hazugnak kellene lennem hogy el is higgyem - tegye igazzá bár tollam annyiszor már nehéz a fátyol sok viharban tépett szürke utakhoz megfakult... 2011. július 9.

Így

...maradjak neked virágszirmon az utolsó harmatcsepp szemedben tükör idegen átfutó remegés szád sarkában sikolyt is elsimító édes mosoly két koccanó pohárban megbúvó ölelés a torkodról buggyanó szó is én legyek s a szerelmes ernyedés mint harangkongás ahogy belehal az ezüstös estbe legyek a lét és a feledés 2011.05.16.

Szül(et)és előtt betűkre ülve száguldanék de védenem kell édes terhemet hát gondolatok között botladozva lassulok értelmet keresek bennük magam formázva neked nem egzaktot csak versekben lineáris egyenletekkel kifejezhetetlen valós képek zaklatott sorát hogy ha a nyomtatóból kikecmergek felismerj és értsd te is kínlódásom valódi okát és oly finom tapintható legyen mint első édes magzatmozdulás mint születés után szemedbe ötlő egyedi és mégis kettős hasonlatosság 2011.05.23.

szerelem Kottalapra szórtam hangokat, halkan zsongó bús akkordokat, szívembe zártam őket rég, szökni nem akar egyik se még.

Abból ami nincs Koldulok a széltől egy picinyke sóhajt, angyalharsonából dallamot a szómnak, pokol tüzéből meleget szegénynek, alamizsnát kérek a jajgató népnek. Koldulok erőt a a szegény hazámnak, mentsvárat tenéked, s nyomorgó anyádnak, koldulok, hogy adjak abból ami rég nincs, a szemünkbe többé homokot már ne hints! 2009.08.25.

akkor másképp... ha volna még időm a feledés ráncaiba sminkelném minden búmat kis plasztika s máris szebben mutatna a szürke múltam kövek között hagynám lapulni a parton vagy egyenként dobnám vízre messzire hadd ússzon ha volna még időm átírnám minden versem beleszőném azt is amit meg se leltem kanócvégén hagynám a bánatot múlni de nem engedném soha fényeim kihunyni 55

ha volna még időm rád is szánnék néhány percet többet adnék benne mint egész életemben tellett hagynám beérni mi egyszer megfokadt pislákoljon másnak a gyötrő bűntudat ha volna még időm nem adnálak másnak fityiszt mutatnék a szajha elmúlásnak lefizetném a csóró révészt ha volna még időm s ha korrupt lenne a révész... 2011.06.16.

pipacsszívem A földre nézek és a mennybe vágyom. Még szemlesütve járok. Kitaposott utakon botorkálva, ahol nyomodban másnak frissül a vetés, nem tudom lesz-e belőle valaha frissen sült kenyér.

A mennybe nézek, de a földre vágyom. Soha nem ringattam hamis ábrándokat. Csak bolond ok, hogy nadrágot hordok, - mit is (t)akarnék vele -. Nem ringattam hamis ábrándot, a város peremén is jártam, mégsem találkoztam veled. Szemednek vetkőzöm pőrére halálom, s életemben is tükör vagy nekem, de ha nem látom szépnek meztelen világom, a homályt nem az íriszeden keresem. A mennybe érek és a földi álmom nézd, mily szerény és mégis lángot vet. Mikor találkozik veled e világom, pipacsszívemnek csak bolond ok kurta létem s ragyogásom... mely szerény, és mégis lángot vet. 2011.04.12.

festetlenül

Leültem, hogy írjak valami szépet, vastag filctollal kikanyarítva, ami a lényeg, lágy rózsaszínbe fűzve mesterit, valami újat, ami téged is felvidít. Enciánkékkel írtam múltamat, narancsvörössel ábrándokat. Aranyból szőttem fölé' jövőt, párizsi zölddel szegtem körbe őt. Túl színesnek láttam művemet, hát fáradt kékkel festettem át neked. Nem láthat rajta senki mást, mint ködbe olvadt diszharmóniát. Most nem adhatok semmit sem, amit akartam lehet elviszem. Egy érzés, hogyha átjár és elandalít, az voltam én, s nem ez a pár sor itt.

2010.01.24.-2011.01.20.

voltál, leszel voltál nekem két pólus között a vonzás virágbibére hulló harmatom amplitúdóba zárt harangkongás elmúlásból is éledő hajnalom voltál nekem szerencse boldogság alázat falombot ringató őszi szél télben szunnyadó barázdája tájnak ölelős tavaszból rajzó méh' voltál nekem suttogó kertek virágos ágya seholsincs világban sehol sincs bűntudat estike szőnyegén suttogó árnyak szavak képek sziklák szelídség indulat vagy nekem árvaság szülém hiánya tollam hegyére száradt gondolat kavicsok között őrlődő büszkeségem szótlanságba karcolt alkonyat

leszel tán újra csepp a számon hűsítő édes éltető utolsó szó halotti imámban de lehet csak sóhaj ami még menthető 2010.12.20.

Illathiányos estek Észrevétlen tört rám a hiány, ahogy a nyári sétán a magány belém karolt. Az est csillag-köntösét magára húzta az ég, de a felhők tavában - talán nem is olyan rég valami elfogyott. Hiába öblítette az éjszakát - lesve az Úr szavát megannyi csillagrobot. Valami valahol elveszett, mióta az estikék illata nem lengedez, kertemben a szín is megkopott. 2010.12.09.

megdermedt mozdulatok ujjaimban megfagyott arcok és tájak virágok rajzok gyulladásba dermedt mozdulatok felejtett vonalak ismétléshiánya kiszáradt tempera halott színorgiája képzelettelen formák élet és halál öröm és bánat szétkenődött világ a gyermekkorom gúzsba kötött álma fiókba be a sorba rendetlenül heverhet egy halomba már ki nem egyengetem gyűrötten hagyom majd eldobom valahol egy kukában rátalál egy guberáló s kibontja

színek vonalak mint szárnyak gyülekeznek lapokra összeállnak a régi vágyak a gondolatok sorokba ülnek a hegedűmön halkan hegedülnek körbe állnak majd az angyalok s csodálnak tudom ez mind mese de meghagyom a dermedt mozdulatokat képzeletemben néha előkapom felolvasztom 2010.03.04.

Magamba' fájva Fáj, de Nem írhatom ki magamból, mert akkor az agyamban törölnéd el.. Szétkennéd bennem amit kerestem, s hiába igyekeztem, nem leltem fel. Magamba zártam. Magamba' fájva kutatok utána. Már nem érem el. Pedig körmömmel téptem, sebembe véstem azt a képet. (Nagy hiba volt.) 62

Lelkemben jártál, s nem vigyáztál. Talpadról lehullott homok vagyok. Könnyekben hoztam, magamból loptam neked a mindenség egy szeletét.. (Ajándék volt.) A parton álltam, s ahogy felszálltam, visszanéztem a földre még. Karom kitártam, csak akkor láttam, egyedül maradtam a part fövenyén. Nem írhatom ki magamból... Belém fagyott a naptól rohanva elcsent törékeny fény. Az érzés amit véltem, rég árnyékba égett. (Talán nem is volt.) Nem írhatom ki magamból, hát üvöltöm, hogy hangomtól végre te is fájj, nagyon... De a nyilakat most is kihúzom, már heg sem marad a múlton, s amíg szívemre simítalak, ölelő karom kettőnket egy pók hálóján szelíden újra elringathat...

2010.03.23.-2011.01.19.

Teremtés

halj belém hogy feltámaszthassalak hogy csak sejtjeim között találhasd meg magad hogy egyszer nagyobb lehessek nálad

legyek bár ismeretlen ez idegen világnak

törpeségem kincs legyen s ne kín ne izgasson suta beszéd ócska rím ne félszegen keressem hozzád az utat halj belém s én újraálmodlak 2011.05.17.

Koldus és kutyája Leszállt az est. Kapu nyikordult. A sarkon a koldus éppen befordult. Kezében koszos szatyor, lábánál vézna eb. Botorkáltak a semmibe, komótos csendesen. Három kamasz, - még nem láttak sok tavaszt, de a szőlő levét már nem frissítőnek itták gajdolt, üvöltözött. A kukákat félre rúgták. Nem tudták, hány nap van benne rejtve! Mennyi kincs! Mennyei falatok: penészes kifli, száraz szalámivég, a tegnapi nincs, ami ma lehetne sovány vacsora. A csekély esély a 'talán holnap'-ra. 65

Nélkülük de könnyen itt a vég! Ez a szerencsétlen már régen nem kért. A három suhancnak gyötrő éhségtől még nem sajgott a gyomra. Könyékig sem nyúltak volna soha ily' mocsokba. Nem érezték még, hogy az az egy falat lehet, életükben pár nap kínt, vagy talán hosszabb gyötrő szenvedést jelent. Nekik mindez nem volt más csak undorító szemét, mint koldus meg kutyája, bár tőlük enni egyik sem kért. Mégis körbekapták őket, s röhögve nagyokat, véresre verték a szerencsétlent, csak úgy roppant a koponya.. Az ebét sem kímélték, - az ilyen hogy' is tudná nagyokat rúgtak belé addig, míg megunták..

Majd a görcsbe rándult testeket leköpve továbbálltak.. A kapun - nem is olyan messze halkan ráfordították a zárat... 2010.04.21.

Suttogás lábujjhegyen jár a szó.. így léptem be mindig hozzád mikor lecsendesült mind mi rohanó és párnádon marasztalt a nyugvás be szépek voltak akkor a csillagok égen ezer hópihe-mocorgás megfogta röptüket bájolón pár lehozom-sóhajtás most is itt vibrálnak válunk fölött visszakacsintásra várnak a pillánk mögött rekedt közönyt reggel halkan kimossa a bánat 2011.09.18.

Becsomagoltam ...s csak lazán, könnyedén kötöttem bokrára, ha gubancos lenne, ne kapjon szoknyámba. Csak úgy egyszerűen sírta a szél velem, kánonban zümmögve, mi fájt nagyon nekem. Csak úgy vonalakban vetettem papírra, hogy olvasni tudd, a sorokban mi van még megbújva. Halvány pasztellbe is beleálmodtam, ne sértse szemed, ha már előhoztam. Éjszaka loptam be lábujjhegyen hozzád, ha észre sem vetted - az emlékeink nagy kár... 2010.02.03.-2011.02.23.

hozzád halkulok

az óra fárad hangja halkul szél sodor sok pergő falevélt fölém szökik báli rongyban a csillagokkal terhes ég a tegnap hangos virágtól gazdag rétjének köpenye szaggatott száz sebből vérzik a hajdanszép volt pipacs szára pőrén hajol sír a mennybolt koldus a fénye takargatja mit rám hagyott nem oszlik vágya hogy szakadjon tájra lelkem mélyéig átfagyok 2011.09.16.

Szeretnék adni mégis Semmim sincs, csak asszonáncok.. Nem vagyok és nem leszek teremtő, bölcsek köve sem fényezi bensőm, most valami szépet adnék mégis, hadd táguljon a ránk szabott ég is. Költők sora dalolt Mindenséget, mesebelit, idillikus szépet, tőlem ne várj egy újabb világot, a régit hordom, azt kell tovább álmodd. Hol csillagoknak sziporkázó karca felettünk az estet kitakarja, ki ablakából ennyit csen magának, kincseiből szeletnyit imádhat. Míg köd sejteti, hol a határ vége, nem láttatja, milyen az ég kékje, fényes nappal utcák színes arcát, mikor idő nem vívja a harcát. Ám 'hogy oszlik, derűt hoz a bércre, a Nap sugarat hurkol laza fércbe, ruhát szab-varr báli belépőnek, bíborfényt az alkonyterítőnek. Reggel párját kibontja pirulva, földre hull a selyem holdfényszoknya, pőreségét oly büszkén viseli, bármely' díva megirigyelheti. Nincs szebb mint az alkony tünde fénye, holdsugárnak játszi könnyedsége, Napnak földet csókoló sugára, a világ, mi így marad utána. 2011.11.19.

lélekmentő

amint októbert skiccel a természet keze okkert maszatol fakuló aranyára a Nap ritkán ível már felettünk prizmacseppeken szivárványkalap felhőt sír égi ágyán tűzgömb-fáklyánk míg búcsút intenek nálunk karcsúsodó fénygyerekek hol színek tobzódtak avarágyakon az orgiából decemberre a mámor üres fészke marad a fecskék után délre vágynak az álmok is mediterrán izzásba takaróznának a beton falak lassan sötétből sötétedésbe borzongat a csend

a tavaszból nyíló nyarat zizegő tőkékről hörpinti az ősz s mire december telet szitál e rezignált világra nem marad más mint túlélni megint holnapra is mosollyá rajzolom arcomat 2011.10.02.

emberöltők titka hatvanas évek fülébe sárga villamos csilingel kócolt áramszedőjére ül kiismerhetetlen mosollyal a holnap peronon vörös ajkú kalauznő lyukaszt jegyet csengő kanócát rántva harsogja lépcsőkön kapaszkodjanak mehet nyomában macskakövek közt sínek sikongnak fapadon szerelmes szemekkel vállamnak dől s hogy pirulok továbbidőz egy plátói sóhaj

csicsergő gyerekek hangjában karton ruhába öltözik a múlt míg keserű mandula illatú éjfél vár hajnali lombsusogásra a világ szíve is halkan dobban a folytatásban mint érett gyümölcs terített ponyvára ismétlődő évszakok peregnek megállás-nélküli emberöltő-képek köztük sejlik én is ott vagyok valahol e folyton-születő nyüzsgésben tétova jövő kosarában kihűlt csillagok fénye bújik fekete kérdőívek de hiába rajzolom rájuk filccel a választ még körvonalakat sem láttat' a majdanit meg sosem értem 2011.11.14.

************

Legújabb blogomat Zsefy: Seholsincs Világ címmel találhatod meg a világhálón. http://seholsincsvilag.blogspot.com/

Tartalom Ajánlás ..................................................................................... 3 Az én Apám.......................................................................... 5 Az én Anyám ......................................................................... 6 Kicsit még veled..................................................................... 7 Simogató ................................................................................. 8 tenyered melege ..................................................................... 8 de bocsásd meg a mi vétkeinket .......................................... 9 Nagyapám estelente… ........................................................ 10 De hajnalban már................................................................. 11 Mikor elment a kedves… ................................................... 14 Felhőkre olvadt .................................................................... 15 Ne félj kicsim ........................................................................ 16 még nem akarom ................................................................. 17 Vallomás feltételes módban ............................................... 19 Halkuló idő ........................................................................... 20 Egybeforrva - Euterpéhez................................................... 21 Afrika felett alszik az Isten ................................................. 22 Szerelmem, Nyár… ............................................................. 23 Gyalog az égbe ..................................................................... 24 most bújok csendesen ......................................................... 25 Titok....................................................................................... 26 Álmomban minden más volt ............................................. 28 ambrózia ............................................................................... 29 Magamban dúdolok ............................................................ 30 szalmaillattakaró ................................................................. 31 Őrült vallomás ..................................................................... 32 A gyertyaláng zenéje ........................................................... 33 egy korty a tegnapból ......................................................... 34 (el)halóban ............................................................................ 35 (el)sirató ................................................................................ 36 75

fogyó idő ............................................................................... 37 Én szálltam volna ................................................................ 38 szalmaláng ............................................................................ 39 csendes őszi kép................................................................... 40 egy kis kavics ....................................................................... 41 Hajnalparázs......................................................................... 42 haldokló sorok ..................................................................... 43 ha megérinthetnélek............................................................ 44 jó Anyám............................................................................... 45 Takarjon fréziák illata... ...................................................... 46 szirmokra bomlott a múlt ................................................... 47 Lelkembe öltöztetnélek ....................................................... 49 Lelkedbe hunyt a fény.. ...................................................... 50 túl mindenen... ..................................................................... 50 Így .......................................................................................... 53 Szül(et)és előtt ...................................................................... 54 szerelem ................................................................................ 54 Abból ami nincs ................................................................... 55 akkor másképp..................................................................... 55 pipacsszívem ........................................................................ 56 festetlenül ............................................................................. 58 voltál, leszel .......................................................................... 59 Illathiányos estek ................................................................. 60 megdermedt mozdulatok ................................................... 61 Magamba' fájva .................................................................... 62 Teremtés................................................................................ 64 Koldus és kutyája ................................................................ 65 Suttogás ................................................................................. 67 Becsomagoltam .................................................................... 68 hozzád halkulok .................................................................. 69 Szeretnék adni mégis .......................................................... 70 lélekmentő ............................................................................ 71 emberöltők titka ................................................................... 72 76