amagazin. #003

a magazin. #003

www.amagazin.hu info@amagazin.hu

Impresszum

szerkesztőgárda: Hegyi Maja | Sándor Ildikó | Füge Kata Menyhárt Lia | Várnagy Szabolcs

közreműködők: Kása Zsófia, Rambi Vera , Sági Eszter, Szolykó Dávid, Varga Szilvia, Veszely Dániel, Zsobrák Nóra

TARTALOM Jakócs Dorka Unger Andris TG Ív&Candie Kepes Keve Bubreg Balázs Miki357 Scham Sirmo Mikolai Martin Leoš (HRTL) Magas Élet Sármán Nóra Nice To Meet You Daubner Anna Sao Paulo Futureater Gerner Dávid Kiscsoportos Játékok Sándor Balázs Főzés haveroknak

Jakócs

Dorka Rajzol füzetbe, bőrre, fest vászonra, utcára, ecsettel, egérrel, vért és melleket.

Nagyon meghatározó és azonnal felismerhető a stílusod. Miből táplálkozol?

Sokan mondjak ezt nekem, és jólesik. Nagyon szeretném egyszer más szemével látni a képeimet. Persze ez tökéletesen szubjektív élmény, de hát én is a saját szubjektív szűrőmön át szemlélem a valóságot, ezen csepegtetem át, és lesznek belőle képek. Kétirányú mozgás, kétféle észlelt valóság ez, ahogy egymásból táplálkoznak és egymásba hatolnak, módosítják a másikat, ezáltal pedig újra önmagukat is. A bevésődő emlékek, a veleszületett idegrendszeri érzékenység, a gyermekkori mesék, a hőn szeretett művészek pedig szintén meghatároznak.

Egyszer egy fogászati élményed annyira inspirált, hogy egy egész SZOBÁt tele tudtál festeni.

Igen. Bemegy, kijön, áthalad, valami bent marad. Ami távozik, már nem ugyanaz, megemésztődik, ideális esetben már le van rágva a csontig. Ilyen tekintetben minden tud inspirálni, egy foghúzás is. Fel kell dolgoznunk az élményeinket, ennek a festészet is egy módja. Bipoláris jellegű személyiségemből adódik, hogy a szélsőségek foglalkoztatnak, a határmezsgyék, világom végei. Az, hogy mi lehet a kibírható és okozható fájdalom és szeretet határa. Ha az életben nem tehetem, megteszem a képem szereplőivel, akiket még ha oly nagyon szeretek is, de sokszor kegyetlenül, az elmúlásuk előtti tökéletes pillanatot keresve bántok. A szépség és a tökéletesség keresése és vágya rengeteg bonyodalmat szül erre a világra.

A szépség egy múlandó, de önmagában örök hatalom, és pont és a véletlen megismételhetetlensége adja az igazi értékét. A szépség az elmúlás előtti pillanatában a legszebb. Mint mielőtt egy vágy beteljesül. Mostanában ezeket keresem.

Mennyire használod a festést véleménykinyilvánításra?

Már megtörtént, hogy konkrétan az eszközöm volt egy konkrét véleményem megfogalmazásában. Nekem a festés és a rajz a legszélesebb csatornám, ezeken a vizeken hajózom a legbiztosabban és legkényelmesebben. Ez az én nyelvem. A világban rengeteg helyzet van, amiket nem lehet szó, illetve ezesetben kép nélkül tűrni. A képem a véleményem.

Egyszer a Műcsarnok egyik falán lévő festményedet egy kislány otthon emlékezetből lefestette. Mit éreztél?

Ez a Műcsarnok alagsori falán elhelyezett, már a gondolatában is hamvába halt „Banksy-kiállításon” véghezvitt, egyben Fekete György véleménye ellen felszólaló, majdhogynem gerillamódon megfestett képem volt. Ebből született a gyerekrajz, egy híres és általam nagyra tartott tévés újságírónő (akinek az arcával alighanem mindenki találkozott már) lányának ceruzarajzáról beszélünk. Neki azóta is köszönöm, hogy eljuttatta hozzám ezt az alkotást. A kislány ezt nem másolta, hanem napokkal később rajzolta, amiben az volt a legmeghökkentőbb, hogy érezni lehetett rajta: ebbe a fiatal, képlékeny anyagba mennyire belevésődött a képem. És csak annyit írt fölé: Művészet. Ahogy erre gondolok, ismét libabőrös leszek. Belém is égtek képek gyermekként, hihetetlen és csodálatos elképzelni, hogy én is beleivódtam valakibe. Ennél őszintébb és zsigeribb elismerést soha nem kaptam.

SZÖVEG: Hegyi maja, sándor ildikó Fotó: Unger András

Sokféle területen megmutattad magad: vannak digitális printjeid, festményeid, rajzaid és falakra is festesz. Melyikkel kezdted és melyik áll hozzád a legközelebb?

Nem vagyok válogatós, nem az eszköz határozza meg az élményt. De ha választanom kéne, akkor a falfestést szeretem a leginkább, mert az a legszabadabb és legmocskosabb. Mint amikor háromévesen lekvárral és zsírkrétával csináltam először. Ilyenkor vagyok a legengedettebb. Ott szerkesztek a legkevésbé, és lazulok bele leginkább az alkotásba. Megfolyik épp egy vonal? Jaj de jó! Biztos így kellett lennie, csak kicsit életre kelt a festék.

De ami a látásmódomat illeti, azt mélyen meghatározta a kontúrozás és a vonal szeretete, ami egyértelműen a falfestésből jött.

Ha megrendelésre dolgozol, mennyire kell mellőznöd a vért és a nőiességet?

Szerencsésebb esetben pont a felismerhető vizuális jegyeim miatt keresnek meg. Persze nem mindig vagyok horrorerotikus, ha egy mesét kell épp illusztrálnom, ott elhagyom ezt, és könnyen bele tudok helyezkedni az adott világba. Az már nehezebb, amikor a saját nyelvrendszeremtől messze áll a feladat stílusa. Olyankor megpróbálok átlényegülni, és beleképzelni magam egy olyan karakter bőrébe, akinek a világa megfelelő lehet a tökéletes megvalósításhoz. Belebújok képzeletben akár egy ötvenes, elvált, frusztrált metálos bőrébe, ha úgy érzem, az ő fejével kell gondolkodnom a tökéletes megvalósításhoz. Ez a szerepjáték néha kényelmetlen, de sok esetben megtornáztatja a képzelőerőt. Szellemi kardió, ami hosszú távon jobb eredményt hozhat.

Nemrég elkezdtél tetoválni is. Mennyire más úgy dolgozni, hogy nincs „hibalehetőség”?

Pont ettől féltem remegve, hogy ha rontok, akkor valakinek az erre az életére jutott bőrét örökre tönkreteszem.

Az első mozdulataimat a teljes adrenalintól túltöltött tudatmódosolás állapotában tettem meg. Még a hajhagymáimban is éreztem a feszültséget. Szerencsére ennek a műfajnak is megvannak a maga biztosítókötelei, úgy mint egy előzetes vizes előfelkarc, ami még a rontás esetében is javítható. Ettől függetlenül az első tűhúzások nagyon felspannoltak. Boldoggá tesz, hogy sok év tervezgetés után végre belevágtam. Szerencsére minden adott volt már egy jó kezdéshez, hiszen a barátaim megnyitották az év elején a Fatumot, és ott támogató környezetre találtam. A tetoválásban egyébként két régi vágyam találkozott össze: a képalkotás és az emberekkel való foglalkozás. Igaz, ezt régen még művészetterapeutaként képzeltem el, de ha belegondolok, hogy itt embereket teszek teljesebbé és boldogabbá azáltal, hogy az énképüket segítek felszínre hozni, akkor jól választottam.

Ha mondjuk azt kérném, hogy varrj rám egy pelikánt, az hogy nézne ki?

unger andrás Újságíró - az urbanplayer.hu főszerkesztője, Bronks néven találkozhatunk vele különböző elektronikus zenei rendezvények flyerein, a fényképezőgépét pedig ritkán hagyja otthon. Korántsem meglepő módon az írásról, zenélésről és fotózásról beszélgettünk vele. szöveg:várnagy szabolcs Fotó: UNGER ANdrás

Kezdjük az Urbanplayernél, hiszen talán ez a legaktuálisabb. Főszerkesztőként mi a legfontosabb célkitűzésed, amit el szeretnél érni az oldallal?

Ugyanaz, mint ami korábban a HVG lifestyle-aloldalánál vagy a Recordernél volt, amíg ott dolgoztam, és ez halálosan egyszerű: minél jobb dolgokat, kezdeményezéseket futassunk meg. Működjünk filterként, ami a töménytelen zajból kiszűri az izgalmas hangokat.

Az oldalon a producerektől a grafikusokon át a divattervezőkig rengetegen megjelennek és a különböző médiumok között a közös metszet a svág, bármi legyen is az. Mesélnél kicsit arról, hogy mi alapján választjátok ki, hogy miről legyen cikk és miről nem?

Nincsen erre meghatározott kiskáténk, akiről úgy érezzük, hogy érdemes írni róla, arról írunk. Azt amúgy kön�nyebb kitalálni, hogy miről ne írjunk. Biztosan nem lesz például cikkünk a romkocsmákról vagy DJ Bárányról.

Minden szerkesztőségnek van egy sajátos szava járása - például az előbb említett svágot így leírva szerintem nálatok láttam először - mi az a szó, amit kitörölnél a magyar nyelvből és melyik az a kifejezés, amit szeretnél jobban meghonosítani? Elmorzsoltál egy könnycseppet, amikor nyelvtanilag helyessé vált a deviszont használata?

A “került megrendezésre” mindenképpen büntető törvénykönyvi paragrafusért kiált. A deviszontot nem sajnálom, mert nyelvében él a nemzet, ugye. Hülyén is néznének a sarki közértben, ha még úgy kérném a szárazkolbászt, mint a 19. század végén.

Általános 2014-es first world problem, hogy minden művészet minden ágában naponta születik hetven új irányzat és a legtöbb, amit az ember tehet, hogy pár specifikus terület újdonságaival képben legyen. Az Urbanplayeren hogyan oldjátok meg, hogy ne csak a szakbarbárok értsék az írásokat, hanem kellőképp befogadható legyen, de azért azok számára is szolgáljatok valamivel, akik a témában jártasak?

Igyekszünk minél gyakrabban élni a jelzős szerkezetek adta határtalan lehetőségekkel!

Mennyire van átfedés azok a zenék között, amikről írsz és azok között, amiket játszol?

Akad. Azt azért szem előtt tartom, hogy éjjel egykor mégse kerüljön be egy Death Grips.

A zene kapcsán sokaknak elsőként az jut rólad az eszükbe, hogy MC vagy. A mikrofont már végleg letetted, vagy mostanában is feltűnsz ebben a minőségedben is bulikban?

Végleg. Ezt a dolgot én a kétezres évek elején kezdtem el, amikor a drum & bass iszonyú energiákat és tömegeket bírt megmozgatni. Országosan. Annyira erős volt a szcéna, hogy hiába laktam akkor még 200 kilométerrel arrébb, mégis elhívtak olyan helyekre, mint a Kultiplex vagy a régi West Balkán vagy a Jailhouse, és ez tök természetes volt. Egyszerűen volt felvevőpiac, voltak emberek, akik értették, mit keres az MC a színpadon. Aztán egy idő után már egyre kevésbé lettek, egyre inkább elmaradt a visszacsatolás, és én is ráuntam már a darálásra. Főleg, hogy engem a szívem mindig visszahúzott a house-hoz és a technóhoz, meg a szintikkel kibélelt zenékhez.

Mint aki közvetíti is és részt is vesz aktívan a magyar partiélet alakításában, hogy látod a mostani helyzetet?

Akadnak még olyan bulik, amik miatt te is be tudsz zsongani?

Ó hogyne, ha egy Legowelt, Jam City, Pete Swanson vagy Robert Hood neve feltűnik a hírfolyamban, akkor azért elég nehéz otthon maradni. De rohantam az Iceage-re meg a Japandroidsra is - néha kellenek a gitárok -, vagy hogy egy igazán aktuálisat mondjak, az elég magas hőfokú fejlemény, hogy Budapestre érkezik Dam-Funk.

De nem is az előadókkal van gond, hanem azzal, hogy mintha eltűnt volna a közönség. Egy része. Nagy része.

Régen többen voltunk.

“Bezzeg a régi szép időkben, akkor minden szebb és jobb volt” - szerinted miben változott a legtöbbet a hazai partikultúra az elmúlt években?

Ebben, hogy sajnos beszűkült az érdeklődők tábora, ami nem kifejezetten üdvös, főleg, hogy ennek pont az ellentétére tippeltem volna tizenpár éve. Erre meg eljön összvissz 150 ember egy olyan névre, akiért máshol szétvernék a házat. Szomorú és nem értem. De nagyon hiányolom a hagyományos értelemben vett klubokat is, amik nem nagyon többek egy (jól kialakított) kaszninál, ahol a figyelmed a pult mögött állóra összpontosul, és nem arra, hogy éppen melyik angol turista készül a nyakadba okádni. Elég szar ügy, hogy ma az igazán jó magyar dj-k gyakran kocsmákban játszanak, háttérdekorációként.

Arra a kérdésre, hogy “milyen zenét játszol?”, hogyan szoktál válaszolni?

Ez attól függ, hogy ki, hol, mikor kérdezi. De azt mondanám, hogy olyan house-közeli tánczenék 110 és 130 BPM között, amik miatt bármelyik siófoki diszkóból kihajítanának.

Milyen egy szetted hangulata?

Na most ugye a tényszerűséghez hozzátartozik, hogy az elmúlt tizenpár évben ugyan jópárszor beállogattam ilyen-olyan keverők mögé, azért olyan vadul nem ütöttem ezt a dj-zős vasat. Ez a Bronks fedőnév is egészen friss. Ha viszont meghívnak, akkor a chicago house nyersességéből eredő, de már újszerű hangzásokba ki-

csatornázott energiákat éppúgy szeretem, mint a szellős-savas kalapálást, ha meg korán van, akkor bugyborékolhat a furcsadiszkó. Persze ha jó a buli, akkor szándékomban sem áll egyénieskedni! Akár még számot is kérek magamtól!

Melyek épp a legkedvencebb kiadóid?

Szerintem nem volt még olyan, hogy egy label utolsó öt kiadványából mind az öt tetszett volna, szóval kedvencem biztosan nincs. De mixet szívesen mondok, legutóbb például Vin Solnak az i-D számára készített, lassú, karcos, vagyis inkább fotelre optimalizált mixén örömmel elrugózgattam otthon.

Bergi amikor elindította a Monkey6-et, a Sziget Party Aréna sátrára nézett és azt mondta, “három év múlva mi is ott fogunk játszani”.

Neked mi az álmod, van olyan hely, amiért a fél kezedet adnád, hogy ott zenélhess?

Haha, hát a Berghain!

A fotózással mikor kezdtél el foglalkozni?

Valamikor a kétezres évek elején-közepén. Ha jól számolom, már a negyedik DSLR-vázamat amortizálom.

“Nincs mese, a netre kell a kontent, a zsebemben pedig úgyis van egy kamera” - mennyire érezted kényszernek, hogy az internetes trendek alakulása miatt el kell kezdened neked is fotóznod?

Semennyire, nálam ez a munkám miatt alakult így, jól jött az újságírás mellé egy gép. Aztán ez szép lassan továbbfejlődött egy kicsit. Sajtófotósként kezdtem, ma is leginkább ennek tartom magam, a dokumentarizmus fényévekkel közelebb áll hozzám, mint egy steril műterem.

Milyen eszközöket használsz?

Canon EOS 5D Mark II, egy 16-35 2.8 nagylátót meg egy 1.4-es fix ötvenest. Van egy 70-200-as telém is, de azt szerintem már hónapok óta le sem vettem a polcról.

Kik azok a fotóművészek, akik a legnagyobb hatással voltak rád? Általában véve a streetfotósok. Matt Weber például elég erősen tolja, taxisofőrként kezdte fotózni az utca emberét, aztán 25 éven át meg sem állt. Veszített pár fogat is, mert nem nagyon szokott kérdezni, mielőtt fényképez. Aztán itt van még a jó öreg Lee Friedlander, a nem öreg Alex Webb meg Charalampos Kydonakis, akiknek nagyon bírom a teátrális fényelését, és még sokan, hadd ne is folytassam.

Ha egy jóízlésű diktátor kinevezne kultúrminiszternek, mi lenne az első intézkedésed?

Szétpuccsolnám a diktátor urat, mert a diktátoroknak menniük kell. Aztán nekiállnék a jelenleginél jóval keményebb törvényeket hozni az etnikai és szexuális megkülönböztetés ellen, majd jöhetne a szabadságjogok kiszélesítése és az oktatási rendszer átalakítása. A kultúra csak úgy erősödhet meg, ha előtte megváltozik, befogadóbbá válik a közgondolkodás, ebben pedig még iszonyúan sokat kell fejlődnünk.

szöveg: Hegyi maja fotó: Veszely Dániel

Tengler Gergely // TG - slammer „Szerintem azt kéne, hogy Nyúltenyésztő Polihisztor. Meg némi adat rólam, például, hogy felsős technika órán felszúrtam az államat a kedvenc ollómmal, persze véletlenül. Nincs borotvám, a kettő mondjuk, nem függ össze. Imádom a hideg kakaót, és rájöttem, hogy a cica szeretet a dorombólban lakozik. Rem’ ez így jó.”

fotó: Veszely Dániel | szöveg: Sándor Ildikó

Mikor és hogyan jött az életedbe a slam?

Szerencsémre még a hőskorban. Láttam a tube-on a kőleveses slamvideókat, némely alatt kicsit zsörtölődtem, hogy ilyeneket én is tudnék. Elmentem, persze korántsem nagy mellénnyel, de a kedves fogadtatás, és a jövő havi témaválasztás garantálta, hogy ott legyek az újjászületésnapi slamvasárnapon. Akkor még ez volt a Slam Poetry Budapest Klubnapja. Elnyelt, kiköpött, elnyelt, elernyedni nem hagyott, néha jól megforgatott magamba, formálom, mert része lettem, ő is engem, ezt szeretem.

Hogyan fogsz hozzá egy vers megírásához? Nyilván más, amikor tudod, hogy írnod kell valamiről és más, amikor magadtól le akarsz írni valamit.

lassítani, beszűkíteni magam, hogy megnyílhasson a világ körülöttem, onnan szűröm, csöpög az eszencia, amit tőlem telhető módon igyekszem pontos képekkel lefesteni.

Slamet írni annyiban más, hogy bele kell álmodnom az előadást. Ami a felkészüléssel, embertónusúra színeződik, hogy az előadással átéljem újra, azokat az érzéseket, amik ezek kapcsán foglalkoztatnak. Kiírni dolgokat magamból, amik bántanak, vagy örömet okoznak épp, mindennapos.

Olykor hónapokig nem írok, de másban levezetem a kifejezésfüggőségem. Jegyzetelni is szoktam, egyszer elloptak tőlem egy évnyit, a táskámmal együtt. Azzal a lendülettel el is engedtem, csak azt a gyerekkori ollót sajnáltam nagyon.

Van egy projektetek Horváth Kristóffal (Színész Bobbal), a WEÖR-ESt. Érlelem a kéréseket, magam kérdéseit, figyelek, impulzu- Mit kell róla tudni?

sokat, történéseket, bármit. Próbálom a „pillanatra” vissza- Azt, hogy gyere el, nézd meg, éld át! Ötvenpercnyi zenés,

dramaturgiailag komponált vizuális Weöres látomás. Nekem egy sokat tanító hatalmas élmény folyamata. Nagyszerű zenészekkel (barát kutyuskák). Eged Márton (basszusgitár), Szarvas Dávid (perka, beatbox, loopstation), Horváth Kristóf (szexi csokoládé). Ők a Bob és Bobék Orchestra.

A dramaturgért Miklós Melániát kínozgattuk hóbortokkal, szerencsére, nem így fogta, fogja föl. Legközelebb a Margó Fesztivál programjaként, a Petőfi Irodalmi Múzeumban lesz látható június 13-án, édesanyám születésnapján.

Rengeteg tetoválásod van, gondolom mindegyik jelent valamit.

Van olyan, amiről szívesen mesélnél is?

tetoválás, szerencsémre ők segítségemre vannak. Történeteket fogalmazok meg, emlékeket, megrajzolom, ezek meg kiakadnak, hogy megint mi ez, de azért boldogan rám varrják. De vannak örültebb ötleteim, amiért külön rajonganak. Nincs kedvencem, viszont van rengeteg sztori. Szerinted mit szólnak hozzá, mikor szembemegy a Sétálók klubja díszfelhívás a sípcsontomon? Napkakas, azzal szoktam megnyerni a gyerekeket, ha csak kellő távolságról mernek nézegetni, a csöppök egy kakast simán felismernek, elnézegetik csodálattal, és igen, még van szabad hely, rengeteg. Vadász barátom, már lestoppolta a bőröm, úgy hiszi, előbb halok, és megnyúzna. Csak a kórboncnokok meg ne sértődjenek. El tudnál képzelni a kandalló fölött?

Az első egy esti firkálgatás eredménye, ennek már 6 éve.

Aztán nyilván bennem is felszabadult a pokol, és magam Napherceg? vászna lettem, ecseteim pedig azok a barátaim, akik gépet Törekvés jobbnak lenni, magamnál. vettek a kezükbe. Számomra roppant személyes dolog a

Ív&Candie’s wonderland szöveg: Sándor Ildikó, Hegyi Maja

fotó: Ív&Candie

Szombat Éva és Gáldi Vinkó Andrea, azaz Ív és Candie.

A különleges fotóspáros együtt és külön-külön.

Mi számotokra ez a csodálatos világ?

Ez a mi játszóterünk. Egy olyan világ, ahol nincsenek szabályok, ahol egymásnak szabadon fotózunk, és ahol senki vagy semmi által nincs rendszer, amit tartani vagy követni kell. Minden más területén a fotónak elvárások vannak. Az Ív&Candie a teljes szabadságot jelenti, és az egymás iránti szeretetünket.

Mitől lesz egy kép Ív&Candie-s?

Attól, hogy nem trendi akar lenni, hogy nem színes akar lenni, hogy nem trash akar lenni, hanem csak úgy lesz. Olyan amilyen. Játékos, ironikus, reagál a világra, spontánul megrendezett, nem technika determinált.

A VICE magazin már többször írt rólatok.

Kétszer. Egyszer elküldtünk egy válogatást a „My city is a paradise” rovatukba, oda bárki küldhet bármelyik városról. Budapest sosem volt még és bevalogatták, ez szuper. Kicsit más anyagot raknánk össze most, mint akkor. Talán kevésbé durvát. Sok volt benne a fütyi meg a segg.

A második alkalom kicsit finomabb válogatás volt.

Sajnos Magyarországon nincs sok olyan magazin, ami hasonló attitűddel rendelkezik, ezért nekünk ez egy hatalmas lépcsőfok volt.

Hogyan találtatok egymásra és miért ez az irány?

Párizsban, Erasmuson, a MOME-ról mentünk. Először játszottunk, aztán komolyabb lett, aztán egyre komolyabb. Majd kiderül, merre megy tovább.

Mindkettőnknek nagyon sokat jelentett ez az elmúlt közel 5 év. Nagyon jó barátnők lettünk, és rengeteget hatottunk egymásra. Inspiráltuk egymást egy olyan világban, ahol folyton új impulzusok kellenek.

Ez az irány az elején talán a technika szabadságáról szólt, most már egy életforma.

Fontosak a képeiteken a kellékek.

Hogy van ez, megláttok, mondjuk egy virágot, és belelátjátok a fotóba?

Leginkább az van, hogy van egy szitu, és az jól néz ki, de nem működik fotográfialiag. Ezért nem kön�nyű amúgy a snapshot műfaj, hiába hiszi mindenki, hogy ő is tudja. Ahhoz hogy egy kép működjön, és más számára is több legyen, mint egy vicces emlék, fel kell tudni épiteni. A szereplőnek pont úgy kell lennie, ahogy lennie kell, a tárgyaknak úgy kell helyezkedniük, ahogy helyezkedniük kell, és a belógó virágnak pont be kell lógnia. Spontán helyzetkeből csinálni megrendezett fotókat, ez az egyik legizgalmasabb dolog a fotózásban.

Van olyan, hogy külön Ív és Candie.

Vica:

Elkészült a Boldogság Könyved.

Mi is ez, mi hívta életre?

Mesélj erről kicsit!

Köztudottan mi magyarok a Föld egyik legboldogtalanabb népe vagyunk. Azt gondolom, ezen lehetne változtatni, csak kicsit meg kell erőltetni magunkat. Egyszer Kovács Olivér Artúr barátommal beszélgettem, hogy mennyi boldogtalan ember van körülöttünk. Erre ő rávágta, hogy szerinte ez nem olyan nagy ügy, hiszen a boldogság olyan, mint a matek, meg kell csak tanulni. Tulajdonképpen ez a mondata ütött szöget a fejembe és találtam ki, hogy egy munkafüzetet kellene csinálni, ami gyakorlatokkal, idézetekkel és a képi világával segíti fokozni a boldogság-érzetünket. A giccs kapta a főszerepet a könyvben, mivel az (Abraham A. Moles szerint is) a boldogság művészete. A szövegi koncepciónk Vida Verával egyrészt az volt, hogy reflektáljon a temérdek sarlatán pszichológus banális könyvére, másrészt, hogy túl az irónián, értelmes megmondók idézeteit (Senecától Gazsi Rap Show-ig) helyezzük boldogság-vizualitásunk prizmaszűrt kontextusába.

Minden vágyam, hogy széles körben elérhető legyen a könyv, és az emberek végigcsinálják a gyakorlatokat. Még akkor is, ha azok olyan kemény feladatok, mint, hogy meg kell puszilni egy rendőrt, vagy ondót kell juttatni a szervezetünkbe…

Van benne egy Boldogság Napirend. Te betartod?

Igyekszem betartani, bár még nem fogadtam örökbe kisállatot, és fát is kell ültetnem, és nincs fix munkahelyem ahol verset szavalhatnénk, de véreshurkát szoktam enni és nemrég rendet raktam a szobámban. Az a tervem, hogy egy egyhetes boldogságfesztivál keretében végigmegyünk a napirend minden pontján és aki csatlakozik garantáltan boldog lesz vasárnap estére.

Boldog vagy?

Most épp nagyjából igen, de ameddig nem csinálom végig a napirendet, úgy érzem, nem lehetek 100%-ig boldog. El is kezdek gondolkozni azon, hova ültessek fát...

Andi:

Nagyon érdekes volt egy korábbi kiállításod koncepciója, amikor a fotókon túl egy „zenei élményt” is nyújtottál a látogatóknak.

Hogy is volt ez?

Van egy sorozatom, az Inside Out. A Műcsarnokban volt kiállítva és Pécsi József ösztöndíj alatt készítettem. Arról szólt, hogy lefotóztam emebereket az utcán, a metróban, repülőtereken, akik láthatóan bele voltak merülve a zenébe, amit a fülükben, nagy fülhalgatókkal a világot kizárva hallgattak.

Megkérdeztem mit hallgattak abban a percben, és a kiállitáson úgy installáltam, hogy a fotó alá kitettem egy fülest, amin az a zene szólt, amit az adott illető a fotó készültekor hallgatott.

Több dolog érdekelt, de talán leginkább az, hogy mennyire lehet külső jegyek alapján megtippelni valakiről, hogy amúgy milyen zenét hallgat.

Most nyílt kiállításod Paradiszkó címmel. Miről szól Gáldi Vinkó Andrea önálló kiállítása?

Deák Erika Galériájában látható a 3. önálló kiallitásom Budapesten.

A Paradiszkó sorozatom képei az elmúlt öt évben készült társadalom portrék, tulajdonképpen csendéletek. Fotósként elsősorban emberek, emberi szituációk, a társas viselkedés konvencióin kívül és belül eső jelenetek érdekeltek kezdettől fogva, az utóbbi pár évben azonban - párhuzamosan - elkezdtem másfajta megfigyeléseket tenni. Lefordítani az embert körülvevő, intakt vagy éppen a nyomunkat viselő környezetet, ugyanazzal az eszköztárral: a vizsgálódásaimn ak nem szabok előre irányt és nem várok el eredményt. A tájkép és csendélet műfajában rejlő elégikusság és melankólia engedi meg, hogy vizsgáljam az élet törékenységét, fenntarthatatlanságát; hogy rákérdezzek arra, mi a mai kor vanitasszimbóluma; mi váltja ki ugyanazt a rettegést és frusztrációt a múlandóság és esetlegesség fékezhetetlenségére.

Boldog vagy?

Mindig van valami baj, az élet ilyen, de azt hiszem, alapvetően nem panaszkodhatom. Egyszer vilagbékét kívántam a szülinapomon a gyertya elfújásakor, mert tökéletesen boldognak éreztem magam, és azt hittem minden rendben. Szeretnék visszamenni és azért a biztonság kedvéért mást kívánni, kicsit személyesebbet, csak hogy tuti boldog legyek.

KEPES KEVE Rajzművész-grafikus, dragon slayer SZÖVEG: Füge Kata Fotó: Veszely Dániel

Mivel foglalatoskodsz épp?

Nemrég kezdtem dolgozni egy IT cégnél, ott rajzolok 2D artistként. De azt nem árulhatom el, hogy mit. Viszont végre megismerkedhetek a digitális rajzolás világával és azt próbálgathatom elsajátítani.

Eddig milyen technikával rajzoltál?

Kézzel, lehetőleg minél jobb minőségű papírra. Alapvetően ceruzával kezdek mindent, aztán bírom a tust, mindenféle tollakat. A gioccondát is nagyon szeretem, jókat lehet vele őrültködni. Meg az akvarellceruzákat. Aztán az így elkészült képet beszkennelem. Most pedig majd a digitális rajztábla jön. Izgalmas, ráadásul mindenképp ismerni kell ezt a világot is, mert csak így állnak veled szóba a nagyok. De azért kellene egy kis jegyzetfüzet is, mert például olyan arcok vannak a buszon... – néha az ember el sem hiszi, milyen karaktereket lát. Tök jó lenne, ha csak elővennéd a füzetet és lerajzolnád. Mondjuk nem tudom, mit szólnának.

Ez kicsit olyan lenne, mint amikor a fotósok random járókelőket fotóznak, nem?

Igen, de olyankor is meg kell kérdezni, hogy ezt lehet-e, mert különben nagyon megbüntetnek.

Mit rajzoltál életedben először?

Hm... azt hiszem van anyukámnak egy pont-pont-ves�-

szőcske valahol eltéve azzal, hogy Keve első rajza. De amire emlékszem, hogy hamar rákattantam, azok a bazinagy halak voltak. Két A/4-es oldalt foglalt el egy hal, persze így keresztben, az nagyon jó volt. Aztán oviban volt egy hatalmas brigádnaplóm. Az óriási volt, egy vörös napló, bazijó vastag lapokkal. Na, az tele van rajzolva ezekkel a halakkal, szörnyekkel és kincses térképekkel.

Meg programokkal, amiket játszottam az Atarin.

Akkor a halaknál már érezted, hogy ez van, rajzolni kell?

Ez valahogy evidens volt. A brigádnapló már megvolt az oviban, és mindig abba rajzoltam, amikor valamilyen szabad foglalkozás volt. Ez volt az egyik attrakcióm, a másik pedig, hogy az óvónénik teljes rajzfilmeket mondattak fel velem, mert azokat meg kívülről tudtam. „Keve, mondd el az Asterix és Obelix-et!” ... a nővéremmel egyébként még ma is szoktuk idézgetni.

Hol volt a mágikus pont a brigádnapló és a „hé, ezt pénzért is tudnám csinálni” érzése között?

Nagyon sokára. Őszintén szólva sosem gondoltam, hogy ebben különösebben jó vagyok, vagy hogy ezt jól tudnám csinálni. Persze, mindig mondogatták a barátaim és jobban rajzoltam, mint mások, csak mivel nem tanultam ezt az egészet külön művészeti suliban, ezért mindig úgy

gondoltam, hogy nekem valami kimaradt. Hogy a többiek biztos tudnak valami nagy titkot, amit én nem. Ráadásul eléggé meghatározott volt régebben, hogy milyen irányokba menjek tovább és a művészeti suli nem volt köztük opció. Úgyhogy sokáig nem hittem el, hogy így tudok rajzolni. Aztán Anna barátnőm hihetetlenül sokat segített ebben a dologban. Ő inspirált arra, hogy komolyan foglalkozzak ezzel az egésszel. Ami igazából mindig is álmom volt, csak úgy gondoltam, hogy az a kicsi plusz, ami a többieknek megvan, az nekem nincs meg. De ki tudja, az is lehet, hogy megvan.

A családod végül elfogadta, hogy ezzel akarsz foglalkozni?

Mostanra szerintem el. Bár nyilván, mint minden szülőnek, nekik is megvoltak az elképzeléseik. Normális gyereket akartak belőlem nevelni, de azt hiszem ez nem jött össze. És ugye vannak családok, ahol egy idő után csak legyintenek, hogy jólvan, nem baj fiam, akkor menjél balettozni. De itt nem volt ez a hozzáállás. Mondjuk balettozni nem akarok amúgy.

OK, balett nincs, de helyette milyen rajzos megkeresések érkeznek mostanában?

Sokféle van szerencsére. Jönnek magánszemélyek, de ifjúsági szervezetek is, például a Youth of European Nationalities azzal talált meg, hogy a harmincadik évfordulójukra készítsek nekik zászlót. De a nagy álom a concept artist munka lenne. Az, hogy játékfejlesztő lehessek és saját egyedi világot alakíthassak ki. Meg persze a rajzfilmek.

Ezen a kettőn cseperedtem tulajdonképpen. De nem csak a rajz, hanem az írás is fontos volt még egyetem alatt. Volt egy tanárom, akinek a vezetése mellett elég sok mindent írtunk. Gyakran csináltunk mimikri-szerű feladatokat: olvastunk valamit, és az adott mű stílusában kellett például továbbírni a sztorit.

Ilyen a rajzolásban is van? Szoktál komolyan figyelni más művészeket, akinek a hatását később érzed a saját munkádon?

Persze. Viszont azzal, hogy itt az internet, akármennyire is hülyén hangzik, de nem figyelem, hogy kit figyelek. Látok egy csomó nagyon klassz dolgot, lesek el technikákat, formákat és abból építem a saját elképzeléseimet. Viszont ami nagyon közel áll hozzám, az a Creaturebox. Két arc, nagyon fura lényeket rajzolnak.

Könyvillusztrációk?

Igen, szoktam ilyeneket. Például a Shutter Islandről vagy a Departedról is van egy-egy rajzom. De amúgy is nagyon bírom azt, ha valaki ír valamit és ahhoz rajzolhatok.

Ha már itt tartunk, mi volt az eddigi feladatok közül a kedvenc?

Nem is tudom. Leginkább figurákat szeretek rajzolni.

Szoktak feliratokat vagy logókat is kérni. Vagy tetoválást, mármint a mintát. De a figurák az igazi kedvenceim. Karikatúrákat például imádok csinálni.

Akkor viszont kik a kedvenc modelljeid?

Ilyen nincs igazából. De például a poszt-apokaliptikus világokat és az ottani szörnyeket nagyon szeretem. Fegyvereket, páncélokat. Mint például a Fallout univerzumot, amit Brian Fargo kreált. De Genndy Tartakovsky-tól is mindent imádok, a Szamuráj Jack például óriási kedvenc. Ő úgy jó, ahogy van. Ja meg persze Chuck Jones, a Bugs Bunny meg a Tom&Jerry szülőatyja. Ő egy zseni. A legnagyobb példakép.

És az animék?

Azok nem igazán. Láttam sok klasszikust, de valahogy nem fogott meg. A történetek is olyan... valahogy nem az én világom.

Mi lenne az álommeló?

Huh. Hát, valaki jöjjön azzal, hogy csinálna egy számítógépes játékot és rajzoljam meg a karaktereket hozzá.

Szörnyeket meg lényeket. Azt nagyon imádnám.

És megrendeléskor azt próbálod pontosan lekövetni, amit kérnek, vagy inkább a te ízlésed dominál a végtermékben?

Próbálom úgy csinálni, hogy hozzám is közel álljon. Az alapvető ötlet után elmondom, hogy én hogy képzelném, esetleg küldök skiccet is. Ebbe leggyakrabban azért bele szoktak egyezni. De valószínűleg nagyon meg fogok lepődni, ha egyszer mégsem így lesz.

Milyen élmény volt a Szobás kiállítás?

Ez volt az első egyéni kiállítás, úgyhogy óriási élmény volt, és persze hihetetlenül hálás vagyok érte. Meg az afterpartiért is. Rengetegen voltak, ez nagyon sokat jelentett.

A haverjaim meg imádták, hogy nézegethették a rajzokat magukról. De eljött a korábban már említett egyetemi tanárom is.

További tervek?

Van rengeteg – de nagyrészt titkos. Ami nem titkos, az az, hogy a digitális technikákat a lehető legjobban szeretném elsajátítani. És mindenképp szeretnék csinálni egy poszt-apokaliptikus világban játszódó társasjátékot is.

BUBREG BALÁZS Az alkalmazott és alkalmazkodó művészetről Nehéz egy olyan műfajban dolgozni, ahol egyszerre kell alkotni és alkalmazkodni, megrendelésre önmegvalósítani.

Bubreg Balázzsal beszélgettünk a fúziókról, magas művészetről, street artról, a pólómárkájáról, menedzsmentről, adminisztrációról és a hazai szabadúszó festők furcsa világáról.

szรถveg vรกrnagy szabolcs Fotรณ: varga sziszi

A legtöbben talán a pólóidról ismernek. Mióta készíted őket, mikor indítottad útjára a Great Minds…

Think Alike márkádat?

Először magamnak kezdtem el pólókat készíteni. Még az egyetemen régen berendeztünk egy szitaműhelyt… persze nemsokal rá lebontották az épületet, amit megkaptunk. Épphogy elkezdtük az első nyomatokat csinálni, amikor életveszélyessé nyilvánították a helyet, úgyhogy szegény csak tiszavirág életű lett, de ekkor kezdtem el, 2003-ban ilyesmivel foglalkozni. Akkor még sima papírnyomatokat készítettünk, de már akkor arra gondoltam, hogy milyen jó lenne pólókra nyomni.

Pár év kihagyás után elkezdtem a tervezőgrafikával foglalkozni, melyben egyre jobban előjöttek a klasszikus módszerek, így a sokszorosító grafika is. Csináltam egy feliratot és rádobtam egy tesipólóra. Itt jó volt a minta, de mégsem szerettem hordani, mert nem volt jó a fazon, vagy az alapanyag úgyhogy elkezdtem kutakodni

jó alapanyagok után. Amikor megtaláltam a megfelelő pólót, akkor már tudtam a magam kedvtelésére egyedi mintákat gyártani, amire először a haverok kaptak rá.

2009-ben pedig tudatosan a saját városom identitását próbáltam visszahozni: az első kör volt ebben a lakatos kislány a lufikkal.

A legtöbben persze a Sweet Like Pécs pólóidat keresik, ő hogyan jött?

A Sweet like Pécs mintát egy cukrosdobozra terveztem - amiben egyébként normális emberek mokkot tartanak, legalábbis ezt hallottam. Cukor volt benne és az sweet, egy szójátékból indult az egész. Felnagyítottam, feldobtam egy pólóra. Kicsit csöpögős is, de annyira nem is, minden esetre nagyon rákaptak, mindenki ezt keresi. A Pécses sztori indikátora amúgy, hogy a Tiszának is küldtem több tervet, ami alapján készítettek egy szériányi Pécses cipőt kicsit korábban. Marha nagy sikere lett, azóta is hiányolják őket. Valójában ez ültetett rá a helyhez fűződő vonalra.

Persze, ez nem nagy biznisz, minden, amit készítek limitált. Van, amiből egy szín és egy minta készül összesen.

A Sweet Like Pécs például szériába van rakva, de abból is 20 darabot nyomunk összesen színenként, viszont már ilyen kis példányszámnál is rengetegszer köszönnek vissza az utcán. Egyszóval szeretik az emberek. Amit tovább erősít, hogy egy csomó házi márka van - Restless, Bitang, Mafla például - és ha minőségben és gondolatiságban megközelíted azt, amit tízezerért adnak a boltban, egy pillanat alatt lecserélődnek az utcán az Adidas pólók ilyen kisebb hazai nevekre.

Viszont a mennyiségben egy szintet egy saját márka akkor sem tudna megugrani, ha akarna, nem?

Pontosan, az a probléma, hogy ennek komoly büdzséje van és még komolyabb adminisztrációs teherrel jár, amik miatt nem fognak tudni a kis márkák soha akkorák lenni, amekkorák lehetnének. Az emberek, akik létrehozzák őket nem feltétlen alkalmasak arra, hogy egy-

szerre legyenek jogászok, közgazdászok, fuvarozók és grafikusok. Amikor pedig elrontasz valamit, nem szólnak, csak jön a büntetés. Ha kiszámolod, hogy mennyit tudsz keresni egy pólón és mennyit kellene eladni ahhoz, hogy semmi mást ne csinálj és meg tudj élni belőle, belátod hogy Magyarországon ez nem kivitelezhető mecénáshálózat nélkül.

És miért nem alakult ki szerinted egy ilyen hálózat eddig itthon?

Nagy hiányossága az országnak, hogy nincs művészetmenedzsment. Nincsenek művészettörténészek és kurátorok, akik a szakmájukban dolgoznának - vagy akik lennének, azok elmennek külföldre, esetleg egy online magazinhoz kezdenek írkálni. Kellenének a kurátorok, es a művészet menedzment akik bejáratosak mindenhova és eladják a motyót. Hiszen ezért csinálja a képzőművész is a dolgát - nem csak kiönti a lelkét a vászonra, hogy utána feldobja a padlásra. De kell valaki, akinek van ismeretsége és képzettsége, hogy el tudja adni a képeket. Plusz kell egy kör, aki megvásárolja azokat.

Valamint akármennyire ciki, Nyugat-Európában nem lehet dorkóban eladni a művészetet, ahhoz ki kell csípni magad. Amikor egy kiállítótérbe beviszed a munkád, úgy kezelik, ahogy te is: ha úgy van becsomagolva, mint a Mona Lisa, akkor ők is tisztelni fogják, ha viszont csak pőrén ledobod az asztalra, akkor ők sem fogják megbecsülni. Ha a menedzsment flegma, vagy hozzánemértő, akkor el van minden veszve.

Esetleg a másik járható út az lenne, ha a kiállítóterek és Lacoste cipős emberek helyett egy másik közönséget céloznának meg a művészek?

Egy barátomnak volt a pécsi Nappaliban kiállítása nemrég. Ő a magas művészetet képviseli és ebből nem enged - semmi mást nem csinál és ezt meg is tudja tenni szerencsére. Viszont ő nem éreszte megfelelő platformnak, hogy egy kvázi kocsma-galériában jelenjen meg, leginkább a kiállítóteremek érdekelték. A Nappaliban a megnyitója alkalmával viszont teljesen meglepődött, ahogy jöttek-mentek az emberek, megszólították, beszélgettek vele. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy hogyan akarjuk a művészetét eljuttatni a közemberekhez, a magunkfajta értelmiségi fiatalokhoz, ha csak az Ernst Múzeumban állítunk ki szívesen, amikor oda nem feltétlenűl mi megyünk be, hanem inkább a nagyanyám és a turisták. Ez egy hatalmas öngól. Persze, mindenki szeretne a Ludwigban, vagy valami neves galériában kiállítani, de ahhoz manapság nálunk előbb meg kell halni, hogy így legyen.

A platform, ahol eléred a közegedet, az a Nappalihoz, SZOBÁhoz, Kantához hasonló sok kis bázis, ahol a szubkult értelmiség fordul meg, aki nem öltönyben-ingben jár. A curator, galerista lenne az, aki a Lacoste cipős, fehér galléros, félmilliót-keresek-egy-hónapban figurát meg�győzi, hogy ne az Ikeában vegyen szirszart, hanem értse meg, hogy mit akar a volt általános iskolás osztálytársa, vagy éppen a telekszomszédja közölni.

Mi történik akkor, amikor ez a két dolog - a magas művészet és a street art találkozik?

Én például nem a street artból merítkezek feltétlenül, hanem az utcán megjelenő mintarendszerekből. Ezeket próbálom visszavinni a képzőművészetbe, hogy megjelenjen egy alkotásokon - hogy visszaköszönjön az utca trash vonala a festményeken. Ha pedig ez már festmény, akkor visszaültetem egy utcai eszközre, például gördeszkára.

Volt, ami gravírozva lett, volt, ami festve, nyomva. Ez egy érdekes útja a vizualitásnak, hidat képez a street art és a magas művészet között.

De sok olyan pólóval találkozunk, amin olyan minta van, ami felér egy műalkotással. Ha ezt felfeszíted egy keretre, akkor az már műalkotás.

A szitázás, amivel a pólóimat csinálom, például egy teljesértékű képzőművészeti eszköz volt. Andy Warhol vagy a Pécsi műhelyesek is rengeteget használták. Először vászonra készítettem szita nyomatokat, ami nekem kicsit steril volt. Aztán bontott elemekre - fa, fém, lepedő, szakadt függöny és hasonló dolgokra raktam mintát, amit már sokkal őszintébbnek tartottam. Ezek utána felül is festettem: a háttér egy szita és rá került egy figura olajjal például. De a póló is remek, mint vizuális eszköz, ezen is megjelenhet egy alkotás. Az lett ennek a folyamatnak a csúcspontja, amikor a pólóra szitázott mintát egy vakrámára feszítettem, tehát ugyanúgy jelent ez meg, mint egy festmény, egy művészeti alkotás.

Hogyan állsz neki egy projektnek?

Koncepciókra dolgozom. Elkezd érlelődni a téma, elkezdem gyűjteni az anygagokat, és ha már összeállt teljesen, akkor ülök le, hogy kidolgozzam. Persze, főleg ,ha saját projektemről van szó. Ha megrendelésre dolgozom, akkor van valakinek egy ötlete, én pedig az eszköz vagyok, ami kivitelezi, persze kompromiszummokkal, és az elvárt színvonalon.

Ez egy nehéz dolog, hiszen totálisan meghatározhatja egy művész profilját az, hogy kiknek dolgozik. Számomra a képzőművészet nagy csapdája, hogy nehéz meghúzni a határt - van a kvalifikált magas művészet, az alkalmazott művészet és az alkalmazkodó művészet, amikor meg kell csinálni valamit, ha tetszik, ha nem hiszen ki kell fizetni a rezsit,. Ez persze nem csak nálunk van így, a zenészekre, színészekre is ugyanúgy igaz. Akkor jó eszköznek lenni, ha az valami magasabb célt szolgál és elégedett vagy a végeredménnyel, amúgy pedig tudni kell nemet mondani, ha már nem értesz egyet azzal, amit kérnek tőled.

Miki357

Nem siet, de ha kell, egy hétvége A közös fő projectünk inkább a családunk. alatt is képes nagyot alkotni. Bár Lesz ötödik kiadás? fotósként lépett be a köztudat- 7réteg?

Erre nem tudok válaszolni. Nagyon szeretek print dolgokba, ma már inkább csak kedvtelés- kal foglalatoskodni, de nem nagyon találtunk eddig sem ből fotóz. Mostanában reklámo- támogatót. Bár Mátéval (Galkó Máté - a szerk.) ennek elkat és vidoklipeket készít. Ja...és lenére nem temettük még el. egy nagyjátékfilmet.

Min dolgozol jelenleg?

Hogy van ez a Háromöthét dolog?

Ez egy kvázi egyszerűsítésből jött, a numerikus billentyűzeten a keresztben lévő számokból kiolvasható a háromöthét. Nincs semmi jelentése, a polgári nevem nem túlzottan különleges.

Hány videoklipet rendeztél eddig?

Nem tudom pontosan. Kábé harmincat. De szerintem ezt felesleges számszerűsíteni.

Most leginkább reklámos munkákat csinálok, aminek nagyon örülök, mert egy teljesen másfajta kreativitást igényel, mint mondjuk egy videoklip. Ezek mellett készül a nagyjátékfilmem, és van pár klip nyár végééig, például a hetekben fogok elkészülni egy forgatókönyvvel a Kiscsillagnak.

Melyik a kedvenc „részed” a rendezésben?

Szeretem az egész folyamatot, onnantól, ahogy megszületik egy ötlet, odáig, amíg elkészül a végső vágott anyag, és Sok olyan project volt, ami kedves számomra. A legutóbbi, leadom. amit kiemelnék, az az Irie Maffia-nak készült és beválogatták egy berlini videoklip fesztiválra, pedig itthon szerintem nem is vette észre senki, hogy elkészült. A dal címe: Feel- Most jön ki az új Bëlga klip. ing Great.

Milyen volt a forgatás? Én nagyon élveztem, pedig egy sötét pincében forgattunk több, mint egy hetet. Nagyon sokféle eszközzel rögMennyire kapsz szabad kezet zítettük. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd a fogadtatása. és mennyire szól bele a zenekar A Bëlga szerintem egy roppant kreatív “banda”, akikkel egy-egy klip elkészítésébe?

Ez sokmindentől függ, általában azokkal a zenészekkel öröm együtt dolgozni. Az előző klippet is nagyon szerenehéz, akiknek van egy olyan határozott elképzelésük, tem, amit nekik forgattam. ami vagy anyagilag vagy művészileg megvalósíthatatlan.

Szeretem én kitalálni, hogy mi történjen, de van olyan Mennyi ideig készül egy háromperces is, amikor nagyon jól lehet a zenekarral vagy előadóval együttdolgozni a koncepción. Ilyen például Papp Szabi, videoklip? akivel mindig olyan, mintha egy rugóra járna az agyunk.

Ez nagyon sok mindentől függ. Volt, ami mondjuk úgy Sok ember azt nem érti meg, hogy nem attól fog működni készült, hogy csütörtökön kitaláltam valamit, azt pénteken a zenéje, mert jó a klip, hanem ha van egy jó zene, akkor felvettük és vasárnap már élesedett. Ennek a Bëlga klipnek a képpel egymást támogatva születhet minőségi anyag. januárban kezdtem el kidolgozni a koncepcióját, februárban kezdtünk el forgatni és most, május elején sikerült befejezni. Persze ehhez hozzátartozik, hogy ez nem azt Most volt az online premierje a Fluor Filmnek, aminek te vagy a ren- jelenti, hogy napi nyolc órában dolgoztunk rajta.

Melyik a kedvenced? Miért az?

dezője. Milyen volt a film visszhangja és miért pont Fluor Tomi?

Berlin?

Elég jó visszhangja van még most is, bár szerintem Tavaly eltöltöttünk ott öt hónapot családilag. Szuper hely, nagyon kevesen látták. Valójában a Tomiék kerestek meg mindenkinek ajánlom. egy filmötlettel, mert volt sok forgatott anyaguk, amit szerettek volna összerakni egy nagyjából húszperces filmFotózol is. A kiállításaidnak mindig mé. Azt gondoltam, ez a téma izgalmas, és ezért javasoltam, hogy érdemes lenne kibővíteni. A moziban csúfosan van egy nagyon erős koncepciója (pl. megbukott, de közben a kritikusok szerették. A jogok utá- BPABC01., Screencaps, HTC357, 13). Van na átkerültek egy on-demand szolgáltatóhoz, ami idén járt most készülőben új sorozat? le. Úgyhogy most elérhető bárki számára.

Szeretek fotózni. Nagyon kevés munkát vállalok el, ami fotós, megpróbálom inkább komoly hobbiként felfogni.

Nem vagyok egy nagy “kiállításos”, de ha valami kikerül tőlem, azt szeretem, ha ki van találva, és nem a kiállítás A Feleséged vágó. apropóján kapkodok össze egy anyagot.

A filmipar hozott össze titeket?

Most pont Baksa-Soós Attilával készülünk egy projectre, Egy kedves barátunk által ismerkedtünk össze. Ami érde- ami valószínűleg egy könyvbemutató / kiállítás keretében kes, hogy ritkán tudunk együtt dolgozni, mert Ő nagyon lesz megtekinthető. keresett vágó itthon, de azért sokszor mentett már ki a Egyébként két éve kezdtem el fotózni egy portrésorozatot, az majd egyszer elkészül. Nem sietek. hozzáértésével, amiért nagyon hálás vagyok neki!

SCHAM

LUGOSI TAMÁS

“A többiek béna vonatot rajzoltak” Schammal limonádéztunk a Csinosban A Costa Cafétól az Amper Klubon keresztül a PécisBölcsész borítóiig, az A38 és a Space Inhalerz plakátjaiig, az Univ képregényéig vagy még fél tucat szervezet szóróanyagaiig és komplett arculattervéig rengeteg helyen tűnik fel egy pécsi grafikus keze nyoma, azonban komoly kutatómunka kell, hogy erre rájöjjünk, mivel Lugosi “Scham” Tamás nem híve az önpromóciónak.

Ha megnézzük a grafikáit, akkor viszont egy groteszk, ám mégis humoros világ tárul elénk. “A test enyhén oszlásnak indult” - így szól az első mondat az interjú felvételén, amely után Scham visszahelyezte az asztalra a telefonomat és egy enyhe biccentéssel jelezte, hogy elkezdhetünk beszélgetni.

“Kiskoromban mindig firkáltam otthon papírra hülyeségeket, és oviban jobbak között voltam. Ezt apukámtól örököltem, ő is rajzolt hobbiból - meséket írt például, amikhez illusztrációkat is készített, ezek az első élményeim közé tartoznak. Meg persze az óvodában láttam, hogy a többiek béna vonatot rajzolnak, az enyém meg hasonlít a valódira. De ettől eltekintve az általános iskolában sem foglalkoztam ezzel különösebben, nem jártam szakkörre, nem mondták a tanárok, hogy zseniális tehetség a gyerek.” - Kezdte el Tamás a gyerekkorát mesélni, miközben egy alufólia-darabkát méregetett, amit a mellette levő széken talált.

“Aztán persze egyre komolyabban foglalkoztatott a dolog: színesceruza, grafit, mindig rajzoltam, ha unatkoztam akár a nagymamánál, akár nyaraláskor és a gimiben már jártam tanárhoz is. Egy végzős művkaros csaj tanított minket az alapokra.” - Miközben beszél, látom rajta, hogy kész a terv, az alufólia-darabkát elkezdte hajtogatni. “Te is végigjártad akkor az alapokat az almamásolástól a pöt�työzésig?” - teszem fel a kérdést, amire korántsem meglepő a válasz. “Elkezdtem, de rájöttem, hogy unalmas… és engem mindig jobban érdekeltek a képregényesebb, aranyosabb figurák, az almák annyira nem kötöttek le.”

Azért csak nem magadtól tanultál mindent? “Miután nem vettek fel a művészeti karra, rövid ideig gyakornok voltam a Magyar Turizmus Rt.-nél, ahol lett egy új ismerősöm, aki térképek készítésével foglalkozott. Miután megtudta, hogy tudok rajzolni, felvett és igazából tőle tanultam meg annak az alapjait, amiből most élek. Tehát, itt kellett a Corelt elsajátítanom, ekkor vettem az első digitális ceruzám, emiatt kellett átállnom komolyan a papírról a számítógépes tervezésre.”

“Persze, egyéb projektjeim is voltak már akkor is.” - Folytatta, miközben az alufólia-darabka apránként alakot öltött. “2005-ben kezdtem el a képregényemet, az El Faustót. A karakter már korábban a fejemben volt, aztán egy hirdetésre jelentkeztem az Univ Pécshez. A másik beérkezett pályázat egy raszta csávóról szólt, aki elment vizsgázni és Neo vizsgáztatta (tudjátok, a Mátrixból - a szerk.), de szerencsére az én figurámat választották.” - Scham itt egy kicsit kuncogott, ami amúgy nagyon jól jellemzi a humorát. A Fausto is inkább fura, kellemetlen vagy csak szimplán bizarr helyzetek sorozata, amit egy-egy szóviccel néha megfejel. “Nem vagyok vicces” - mondja nevetve, némi öniróniával, ami persze amúgy nem igaz.

“A kis hülye mangák inspiráltak, ahol a poénok inkább a

szituációkból fakadnak, amik vagy leesnek az olvasónak, vagy nem. Szerencsére nincs semmiféle megkötésem itt, azt rajzolok a képregényben, amit szeretnék és nem kell kényszerből különböző témákat se beleerőltetnem. Politika például nem lesz benne soha.”

Schamról tudni kell, hogy az önpromóció esküdt ellensége. Bár van honlapja, de az évek óta üresen áll, így adta magát a kérdés, hogy a megrendelések mellett vannak-e saját projektjei a szekrénye mélyén, amiket nem látott még senki? “Nem nagyon” - jött a kurta válasz, miközben leesett, hogy az alufólia-darabkából egy sárkányt hajtogatott a beszélgetés közben. “Jobban szeretem, ha valakinek megrendelésre készítek valamit. Rengeteg fecnim tele ötletekkel, amiket ilyen-olyan formában ki szoktam dolgozni, de ezeket is inkább a különböző munkák során hasznosítom.”

Mennyire gondolod magad művésznek? Ez a szó egyáltalán jelent neked valamit?

“Nem tudom… úgy látom, hogy aki azt mondja magáról, hogy az, az nem az. Terméket hozok létre inkább. A művészet úgy gondolom, hogy egy önmagáért való dolog, önzetlenség önkifejezés. Mint amikor egy zenész azért zenél, mert élvezi, hogy megszólal valami és nem törődik vele, hogy van-e egyáltalán néző a koncerten. Én nem szoktam úgy rajzokat kidolgozni, hogy nem tudom, mi lenne később a funkciója. Persze, ennek a velejárója, hogy a legtöbb grafikám nem olyan, amilyet magamtól, magmnak csináltam volna. Mivel általában megrendelésre készítek mindent, nem is vonz, hogy például kiállítsam a munkáimat.”

Ha szóba kerülnek a megrendelők, általában a grafikusoktól pár másodpercen belül elindul a panaszáradat, azonban most nem ez történt. “Próbálok figyelni az emberekre, már az első találkozáskor igyekszem kideríteni, hogy mit akar majd később. Ki kell puhatolni hogy mi az, ami tetszik neki és nem szabad mindent megcsinálni, amit mondanak. Inkább meg kell magyarázni, hogy miért nem működne, miért nem lenne kortárs. De ezzel nem szoktak problémáim lenni” - világosított fel.

Ekkor azonban már én figyeltem nehezen, mert túlzottan lefoglalt a minisárkány. “ Egy időben bútorokat csináltam amúgy…” - lepett meg hirtelen Scham. “ A szombámba könyvespolcot, asztalt, sima polcot raktam össze régen.

Ezt is apámtól lestem el, kis koromban ő csinálta minden bútorunkat az emeleteságytól a pelenkázóig. Volt a műhelyben a satupadtól a fűrészekig rengeteg szerszám.

Faragni is próbáltam szobrokat, vagy agyagból kerámiákat készítettem. Kipróbáltam sok mindent, de azok tényleg öncélúak voltak, nem nagyon volt hasznuk. Bár kovácsolni szeretnék még most is.”

Ha már a hobbik szóba kerültek, a zenekarát sem hagyhattam szó nélkül, hiszen Tamás gitározik is. “ A banda már nincs meg sajna - a Lucky Huntersnek vége lett, amikor az énekes angliába költözött. Most egy énekes sráccal néha elpróbáljuk a számainkat, de ez még nem publikus.

Az Olympiában van a próbatermünk, ahova relatíve rendszeresen le szoktunk járni, úgyhogy lehet, hogy egyszer majd komolyabb dolog lesz belőle, de jelenleg még nem az.”

Scham meglehetősen puritán honlapját a scham.hu címen érhetitek el. Ennél jóval informatívabb a facebook oldala - https://www.facebook.com/schamind - a képregényét pedig az elfausto.hu címen találjátok meg.

SZÖVEG: Várnagy szabolcs Fotó: Menyhárt Lia

2013-ban hirtelen felgyorsultak az események zeneileg a pécsi Sirmo körül, így mi sem hagyhattuk a levegőben lógni tovább a vele tervezett intejúnkat. Szirmai András egyre ismertebbé vált országszerte, állandó fellépőnek számít Budapesten, emellett pedig tartott már külföldi terepszemlét is meghívásra.

Furdalt minket a kíváncsiság, vajon honnan indult a zenei pályafutása. Az volt a célunk, hogy kibogozzuk, valójában mit is csinál ez a csávó, amikor éppen nem a Nappali pultját támasztja – szóval rengeteg szakmai dologról esett szó.

SZÖVEG, FOTÓ: Varga Sziszi

Kíváncsi vagyok a zenei fejlődésedre, úgyhogy vegyük az elejéről: az érdekelne a leginkább, hogy honnan ered a zeneiséged? Van-e zenész a családban? Illetve gyerekként játszottál-e valamilyen hangszeren?

Édesapám hobbiként foglalkozott a zenével. Gyerekkoromban volt egy pianinónk, és sokat ültetett elé, csak kevés sikerrel, mivel akkor még nem sok hajlandóságot mutattam a zongorázás felé. A zene ettől függetlenül mindig körülvett. Volt egy lemezgyűjteménye és nem volt olyan nap hogy ne legyen rajtam a fejhallgató. Nem vagyok tanult zeneileg, autodidakta módon képeztem magamat.

Gondolom te is átestél a “rokker korszakon”, de javíts ki, ha tévedek. Tiniként milyen zenét hallgattál?

A gyermekkorom a 90-es évek elején kezdődött, tíz évesen csöppentem bele a sűrűjébe. Akkoriban már nagyban ment az MTV itthon. Beleragadtam a a kötelező körökbe, mint például Nirvana, Metallica, Guns ‘N Roses, Pearl Jam, Massive Attack, Red Hot Chilli Peppers és még sorolhatnám... A 90-es évek közepe/vége felé meg a kocsmatúrák és a koncertek is beindultak. Ekkor már sokfelé ágazott a kíváncsiságom (a mai napig is) és sok minden ragadt rám zeneileg. Aztán ahogy bekerültem más társaságokba is, jött a hip-hop: Cypress Hill, Public Enemy, De La Soul, Pharcyde - az alapok.

Hogyan alakult/formálódott más irányba a zenei ízlésed? Mikor kezdtél el elektronikus zenét hallgatni?

Valamikor a 2000-es évek elején jött az elektronikus zene nálam. A Tilos Rádió nagy hatással volt rám. Abban az időben nem mindenkinek volt otthon internete, ezért úgy kukáztam össze Pedro és Palotai műsorait (Filter, Jövőzene). Idővel bekerültem a Publikum Rádióba (késői GFM, ma semmi), ahol rengeteg zenéhez kerültem közel. Ez a két dolog biztosan közrejátszott az elektronikus zenéhez való viszonyulásomhoz.

Történt-e valami említésre méltó esemény, ami arra ösztönzött, hogy beállj a dj pult mögé és elkezdj zenélni?

Mint említettem, a rádiózás nagy hatással volt rám. Akkoriban nem csak arról szólt, hogy beültünk a székbe és lenyomtuk a műsort.Voltak rádiós bulik, amik nagy közönséget mozgattak meg. Mindenki hallgatott minket, a taxisoktól kezdve a koleszosokig, ezért alig vártuk, hogy a műsorunk végeztével a Rákban, vagy a Szenesben folytassuk a lemezelést. Ha igazán a gyökerekig akarnék menni, akkor megemlíteném, hogy az akkori B52-be jártunk Bergivel és c0p-pal gyakorolni. Amikor legelőször voltam ott életem első két lemezével, akkor a Bergi egyszer kiment valahova, és mire visszatért, azt tapasztalta, hogy simán összeraktam a két zenét kérdezés nélkül. Akkor esett le nekem, hogy ezzel komolyabban is tudnék foglalkozni.

Mi volt életed első lemeze, amit vásároltál?

Egy Robbie Rivera lemez, az azóta már megszűnt Work kiadótól. Azt hiszem 1999-es.

Nem sokkal később beindultak az FPT-s pécsi bulisorozatok is. Mesélnél nekem erről is egy picit? Kikkel kezdtétek, hol léptetek föl, milyen zenei stílusokat képviseltetek, és miért lett vége?

Az FPT (Fiatal Pornósztárok Találkozója) kb. 12 éve indult.

Bodoo (Bodó Marci), P-Funk (Soltész Péter) és jómagam kezdtük el. Később vettük be Pélót (Felcser Dávid) miután letette az FPT vizsgát. Az alap koncepció az volt, hogy vagyunk négyen, különböző zenei stílusokkal mint DJ-k, ami egyfajta eklektikát sugall, amit egy estén tálalunk az embereknek. Egyfajta zenei orgazmus. Ez be is vált, mert ezeken a bulikon minden megszólalt: hiphop, house, funk, jazz, afro, garage... amit csak el tudsz képzelni. Mindig volt egy ívük az esteknek, ezért elég gyakran már tízkor jöttek az emberek azért, hogy ne maradjanak le semmiről (a mai hajnali egy órás érkezésekkel ellentétben).

Kezdetekben az IH-Billentyűben zenéltünk Tilos Rádiós

vendéggel, aztán vándoroltunk mindenfelé, ahol volt lehetőség, pl. TV-Torony, Kino Café, Los Bongos (már megszűnt). Amiért a buliknak vége szakadt, az egy hosszas fejtegetés lenne sok más, mikro- és makro szempontot érintve, de az FPT nem szűnt meg! Az FPT örök!

Közben elkezdél zenét írni. Mi az ami megihletett?

Zeneírással kb. 7-8 éve foglalkozom, ami még nagyon kevés idő. Ez szerintem magától jött. Szerettem volna megismekedni közelebbről az elektronikus zene világával, és ehhez nincs is jobb flaszter, mint maga a gépezet, ami generálja a hangját. Érdekelt a fizikája. Van egy másik oldala is: ma már szinte mimdenki dj, köszönhető ez a zenék hozzáférhetőségének meg a technikai innovációnak, ami lehetővé teszi, hogy bárki pár másodperc alatt összerakjon két számot. Ebben a közegben az egyediséget pont a zeneírás adja, ami belülről jön. A kreativitásod stílusjegyeddé válik, így pedig különb lehetsz bárkinél!

2013-ban két EP-d jött ki, az egyik a “Make Your Body EP” volt a Republic Records-nál, a másik pedig a “Got To Hold EP” a Birdy Tweek Recordings-nál. Vannak átfedések zeneileg a két EP között, vagy teljesen más hangzásvilágú a két album?

A Make Your Body EP az egy gyorsabb tempójú, törtebb lemez, mint a Got To Hold EP, de igyekeztem mindkét lemeznél megtartani a saját Garage/House/Bass hangzásomat.

Milyen programot használsz zeneírásra?

Vannak visszatérő témák, amiket előszeretettel használsz?

Kezdetben Fruity Loops-ot használtam, aztán pár éve az Ableton-t, és most kezdek neki a Logic tanulmányozásának. Amiben az egyik gyengébb, abban a másik erősebb, úgyhogy folymatos kísérletezgetés van. Visszatérő témáim nincsenek, maximum a hangzásomat próbálom megőrizni. Volt már olyan, hogy egy effektet egy másik

zenémben is használtam. Ez egyfajta “kézjegy”.

Általában mennyi időt töltesz zeneírással? Meddig tart összehozni egy trekket?

Igyekszem minél több időt eltölteni vele: ha sikerül, akkor egy nap akár 7-8 órát is. Az sok mindentől függ, hogy mennyi idő alatt fejezek be egy számot. Megesik, hogy egyik nap azt mondom rá, ez tetszik, de másnap már totál átírnám az egészet, ezért a letisztulási folyamat akár hetekig is eltarthat. Persze több a félkész szám, mint a kész.

Ez így is fog maradni, és amíg ez így van, addig lesz mit befejezni.

Van-e valami nélkülözhetetlen dolog melletted a stúdióban?

Az ágyam.

Jelenleg készül valami új? Dolgozol új lemezen?

Új számok folyamatosan készülnek, viszont a tervek még nem tiszták. Most épp kiadóváltásban is vagyok. Ami fix, hogy a közeljövőben lesz egy remixem a Zagar új lemezén, aztán a Vex Recordsnál is jön ki egy remix, valamint egy közös trekk Anorganikkal, de dátumokat egyikhez sem tudok... Nyáron valamikor!

Kialakultak bizonyos stílusjegyeid, amit csak úgy emlegetünk, hogy “Sirmo-s”. Kik számodra a kulcsfontosságú előadók/ lemezek, akik hatással vannak a zenédre?

Nagyon sok nevet feltudnék sorolni, mivel sok stílusból merítkezem... De talán amik és akik a leginkább hatással voltak rám: Zed Bias, Todd Edwards, Steve Gurley, Mj Cole, Dj Ed Case, Matt “jam” Lemont, Kerri Chandler, Frankie Knuckles (RIP), Dj Assault, J Dilla, Pharcyde, Benji B, Dub Club, Groove Chronicles és sorolhatnám...

Mi alapján válogatsz össze egy szettet?

Az attól függ milyen buliba hívnak. Mindig mondtam, hogy a bulik milyensége otthon dől el lemez/zene válo-

gatás közben. A buliban már csak azokkal operálhatsz és játszadozhatsz. Mindig készülök a szettjeimre, leginkább akkor, ha egy nagyobb név elé hívnak warm-uppolni. Mindenképpen utánajárok, hogy az illető mit játszik mostanában és ez alapján már fejben összerakom a szettet. Függ az időponttól is, hogy éjfélkor vagy hanjalban zenélek és hogy mennyi időt. Ha szabadtéri a buli, akkor igyekszem atmoszférásabb számokat is vegyíteni bele.

Egy ideje elkezdtél egy másik vonalon is mozongni, mégpedig Budapesten a Monkey6-szel. Hogyan jöttél Te a képbe?

A Monkey6-ben másfél - két éve vagyok tag. Bergi hívott be, mert a két másik tag, Maxfactor és Svindler elmentek külföldre. Így ketten vittük tovább. Azóta visszatértek a srácok, így négyen lettünk, és nem mernek kirakni (nevet).

Azóta állandó fellépőjük lettél, sokat találkozhatunk veled az Instant/Fogas ház/Kolor/A38-as bulikban. Hogy érzed, jobbak a pesti bulik, hálásabb ott a közönség, mint mondjuk Pécsen?

Ez a hálás közönség kérdés nálam sose volt városfüggő.

A leghálásabb az a közönség, aki tudja mire megy el, ismeri a dj-t és a zenét, amit ő képvisel. Pesten a klubestjeink kezdik elérni ennek a körnek a kialakulását, szóval elmondhatom, hogy ritkulnak a számkérők, és gyarapodnak a szakértők. A pesti szórakozóhelyek is egyre több rétegnek nyitnak, ami pozitív! Mindig azt tapasztalom, hogy ha elhívnak egy nagyobb buliba, egy nagyobb dj elé zenélni, ott az a közönség van jelen, aki ezt a zenét szereti, tehát “stílus-specifikus” a buli, és ott megalkuvásmentesen pimaszkodhatok zeneileg, ellentétben azzal, ha egy olyan helyen zenélek, ahol már van egy meglévő vendégkör és hirtelen kapnak egy négy órás garage bulit az arcukba.

A pécsi helyzetről egy másik interjúban tudnék hosszasan beszélni, de a hely szűkében ezt most kihagynám. Ez megérne egy külön témakört!

Szerinted milyen a mai zenei közízlés Pécsen? Hiányzik-e valami?

Óvatosan kell fogalmazzak most:) Mondjuk úgy, hogy sok mindent megéltem már Pécsen, van viszonyítási alapom, hogy milyen volt régen és most. Azt elárulhatom, hogy 10 évvel ezelőtt sokkal jobb volt! Ez köszönhető annak, hogy volt egy sokak által hallgatott rádiónk (GFM, ex-Publikum), ami jó irányba nevelte az akkori egyetemisták ízlésvilágát. Akkoriban jelen volt az underground az elektronikus zene terén is, akárcsak a zenekarok terén. Sajnos ez hirtelen lett kirántva alólunk, és kihatott mindenre. Kevesebb buli van, kevesebb emberrel, de még a kemény szervező mag is arra kényszerült, hogy elhagyja a várost.

Sok lett a “bedroom dj”, akik kimaradtak ennek a nevelő szándékából, a közízlés pedig elment az ellentétes irányba. Szóval, ami nekem hiányzik Pécsről, az egy rendes rádió, ami teret ad megszólalni a zenészeknek, dj-knek.

Sajnálom, mert régen Magyarország Liverpooljaként is hívtak minket. Amúgy bizakodó vagyok, hogy egyszer ez a helyzet elmozdul a fejlődés irányába. Az Amper Klub kezdeményezését egy jó dolognak tartom. Minden hétvégén hoznak kisebb-nagyobb külföldi és hazai neveket, akik sok réteget kiszolgálnak. Remélem, hogy ennek híre megy, mert a városnak szüksége van egy olyan működő klubra, ami elektronikus zene orientált.

Köztudott, hogy a tavaly nyári Kolor által szervezett reptéri bulid annyira nagyot szólt, hogy az emberek mai napig emlegetik. Milyen volt a hangulat, mit játszottál, és mennyivel volt másabb az a szett, mint mondjuk egy átlagos Monkey6 buli az Instantban?

Na, ez egy tipikus példa arra, hogy hogyan készülök egy szettre. Egyébként ez számomra is meglepetés volt. Én is csak a buli után hallottam vissza, hogy akkorát szólt, sőt

még valami cikkben is megemlítették. Úgy emlékszem, hajnali háromkor kellett elkezdenem zenélni és fél hatig nyomtam. A helyszín a Budaörsi Reptér volt, a buli pedig egy minden irányból nyitott hangárban zajlott le. Igazából egy szokásos szettet toltam, az elején bass music felé vittem az irányt, de amikor megláttam a napfelkeltét muszáj volt igazodnom hozzá lelkileg, és átíveltem kicsit atmoszférásabb garázsok felé. Utólag szerintem az “tett be” az embereknek. (mosolyog)

Azóta sok minden történt, rengeteg külföldi dj előtt warm-up-oltál, pl. Zed Bias, Joy Orbison. Meghívtak Párizsba és Prágába is. Hogyan éled meg a külföldi bulikat, mire figyelsz a leginkább? A tánctérre, vagy elveszel a zene világában?

Egy külföldi buli mindig izgalommal tölt el. Az egy nagy “trip”, ahol sok jó emberrel megismekedsz. Eddig csak jó tapasztalatom van és azóta is ápolom velük a kapcsolatot.

Zeneileg ott aztán tényleg azt csinálok, amit akarok. Ezek is olyan bulik, ahova az a közönség megy akik imádják ezt a stílust, szóval el szabad, sőt, el kell vesznem a saját zenei világomban!

Melyek azok a közelmúltban kiadott lemezek, amik lenyűgöztek? Illetve, van-e időd zenét hallgatni szabadidődben?

Zenét csak inspiráció gyanánt szoktam hallgatni. Néha megkérdezem a barátoktól, hogy mit hallgatnak, illetve ők is küldik maguktól, és azokat meg is hallgatom stílustól függetlenül. Ha hallok valami előremutatót, abból szívesen merítkezem. Szóval zenét csak baráti összejöveteleken hallgatok, meg a kevéske szabadidőmben. Akik mostanában lenyűgöznek: Fraction Collective, My Nu Leng, Woz, Gorgon City, Boddika, Tessela, Worthy de még sok van.

Mi a véleményed a különféle zsánerek találkozásásról?

Szerintem a különféle zsánerek találkozása jó hatással van a zenére. A tálalása a lényeg, és az arányok. Ha úgy ves�szük, minden új stílus valami két másik találkozása, illetve egyik fakad a másikból. Sokan kérdezik tőlem milyen zene az a “garage”. Erre azt szoktam mondani, mintha a hip hop-ot kevernéd össze a house-zal. Van benne vokál, MC néha, 808-as dobok és house tempó. Én előszeretettel használok jungle zenékből hangokat, illetve szokásom ismert acapellákat ismeretlenné vagdosni, de úgy, hogy az mégis kitöltse az adott számot.

sirmo HYPERLINK “http://www.soundcloud.com/sirmo” \t “_ blank” www.soundcloud.com/sirmo HYPERLINK “http:// www.facebook.com/pages/Sirmo/” \t “_blank” http:// www.facebook.com/djsirmo HYPERLINK “http://www. junodownload.com/artists/Sirmo/releases/” \t “_blank” http://www.junodownload.com/artists/Sirmo/releases/

mikolai

martin S. Olbricht // a SILF fele // producer // dj // zen茅sz

a Fa rb w e c h s e l ki a d 贸 eg yi k ala p 铆t贸 ja

SZÖVEG: Hegyi Maja , sándor ildikó Fotó: Zsobrák Nóra

Itt végeztél a Pécsi Művkaron, elektronikus zenei szakon.

Mi a hivatalos végzettséged?

Elvileg valami XY média-aszisztenst írnak diplomailag, de én még nem végeztem ám hivatalosan, szóval, igazából nem tudom. Jövök nekik egy vizsgakoncerttel, de nem nagyon akartam nekiugrani az elmúlt hónapokban. A Farbwechsel jobban érdekel valahogy.

A képzés egyébként kicsit hiányosnak bizonyult, ahogy az kiderült az utóbbi egy évben, de ettől függetlenül, amit ott tanultam, az kifejezetten hasznosnak mondható (ami mondjuk nem minden képzésről mondható el mostanság ugye). Másrészt szerettem Pécsett élni, szóval nincs okom panaszra.

A SILF duó egyik tagja vagy, Zalkai Alpár Bálint mellett. Analóg szintikkel és dobgépekkel dolgoztok, ami manapság elég ritka. Milyen egy SILF live? Mesélj erről kicsit! És az eszközökről is.

Egy SILF live nagyon fárasztó, de nem akarunk djzni, mert az unalmas. Zab tolja a szintis dallamos dolgokat, én meg baszatom a dobszekciót, de amikor otthon megírjuk a zenéket, akkor teljesen random, hogy ki mihez nyúl. A mostani live-os gépparkban van egy Sequential Circuits Six-Trak, ami egy félig digitális, 6 oszcillátoros, multitimbral szinti. Nagyon sok mindenre jó és nagyon szeretjük.

Aztán van egy Roland SH-101. Ez egy monofónikus, ana-

lóg cucc, amivel a basszusokat meg az acidos marhaságokat csináljuk. Egy Roland TR-626, ami egy digit dobgép, mindenféle kiegészítő csörömpölésekkel (conga, agogo).

Van egy Roland TR-707, ami szintén egy digit dobgép.

Ezt ilyen alap dobszekvenciákra használjuk (kick, hi-hat, satöbbi), meg ez tolja a trigger jelet az SH-101-nek. Aztán van egy Roland TR-909 analóg dobgép. Ezt ugyanarra használjuk tulajdonképpen, mint a 707-est, viszont ennek sokkal keményebb, súlyosabb hangja van. Én nagyon szeretem ezt a cuccot. Ezek a lényeges dolgok, ezen kívül van egy Boss KM-60 nagyon régi keverőnk, egy Alesis szekvenszer, ami tolja a jelet a Six-Trak-nek és egy Cathedral meg egy PolyChorus effektileg.

Na, szóval, ezeket szépen levisszük, bekötjük, közben kiderül, hogy nincs elég hely, mert minden klub DJ-kkel számol, aztán kiderül, hogy nincs elég elosztó a hangszereknek, akkor elővesszük a saját elosztóinkat, mert már megszoktuk, hogy nincs sehol, aztán iszunk, mert idegesek vagyunk, közben megpróbáljuk lenyomni a soundchecket, amivel aztán valami csoda folytán általában nincs gond. Utána ülünk és várunk, hogy elkezdjük.

Ez általában olyan 3-4 óra semmittevést jelent, aminek az az eredménye, hogy mire elkezdjük a szettet, addigra már nem állunk a lábunkon. Aztán megtörténik maga a szuperkoncert, akkor valahogy kicsit magunkhoz térünk, aztán amikor végeztünk akkor rohanunk WC-re, mert a várakozás alatt elfogyasztott sörök bizony dolgoznak. És mikor ezzel is megvagyunk, akkor valahogy összeszedjük a kábeleinket, amiből valószínűleg ugyanazon csoda foly-

tán, nem hagytunk még el soha egyet se, bepakolunk és elhúzunk a rákba. A lényeg, hogy ez általában egy ilyen 6-7 órás mulatság részünkről.

2012 nyarán volt az első bulitok. Azóta rendszeresen léptek fel?

Ja, egészen sűrűn játszottunk az elmúlt 1-2 évben, itthon is meg külföldön is. A napokban egyébként megtaláltam az első koncert flyerjét. Visszagondolva elég para volt, egyrészt az SH-101 valamiért mindig elhangolódott, másrészt ez egy keddi nap volt kb. 20 emberrel, sőt még talán az eső is esett. De mindegy, jó volt azért.

Van már egy EP-tek is, ami a saját kiadótokon keresztül jelent meg. Ebből készült 50 db audiokazi is. Szerettek régi technikákhoz visszanyúlni?

Nyilván. Teljesen más ezekkel a cuccokkal dolgozni, sokkal materiálisabb, mint ücsörögni a laptop előtt. Meg tök máshogy szólnak ezek a dolgok. Van pl. egy Akai magnetofonunk, amit Erik barátunktól kaptunk, mielőtt elhúzott volna L.A.-be kijárni a fantasztikus hangmérnöki sulit és adott hozzá +6dB-s szalagokat. Úgy szól rajta a TR-909 meg az SH-101, hogy megőrülsz. Elképesztő tényleg.

Egyébként most dolgozunk szinkronban egy dán és angol kiadónak egy-egy lemezen, de az vinyl lesz.

Visszatérve a saját kiadóhoz. A Farbwechsel blognak indult.

Igen egy rövid ideig blog volt. Négyen indítottuk a Zabbal, Bánhalmi Erikkel (Svindler) és a Semsei Balázzsal (Norwell). Akkoriban elég sokat küzdöttünk mindenféle kiadóval, aztán annyira tele lett mindenkivel a tökünk, hogy elindítottuk a sajátunkat. Az volt a többiek kikötése, hogy az én cuccomon teszteljük be a dolgot, mert 2011 tavasza óta ültem a kész anyagon. Először csak digitálisan akartuk kiadni a cuccokat, de a Dorothy lemez hangzásához tökre passzolt a kazetta. Aztán valahogy megmaradtunk ennél a formátumnál.

Azóta egy korrekt szintet sikerült produkálni, szóval még idén kitoljuk az első vinyl-t is.

És van még egy név, ami hozzád kötődik, S.Olbricht. Ilyenkor dj-zel?

Elvétve. Alapjáraton live-ozni jobban szeretek, de ez nem olyan bonyodalmas dolog, mint a SILF 70 kiló cuccal. Ez csak egy MPC1000es meg némi effekt.

De ritkán játszom egyedül. Ez a projekt inkább produceri részről érdekes. Ezen a néven adok ki többnyire mindent.

Kijött az angol Opal Tapes-en két lemezem, a szintén angol Cleaning Tapes-en Norwellel közösen egy cucc, a német SicSic-en Carla Under Water-el. Most a Lobster Thereminnek, a Black Opal-nak és a Nord Records-nak csinálok EP-ket. Meg lesz még idén egy single a Farbwechselen is.

HRTL Leoš Hort /CZ/ jelenleg a Brno-i Műveszeti Egyetem /FAVU/ hallgatója. A vizuális művészet mellett szenvedélye a zene. Leszerződött a Flexy booking agency-vel, ennek köszönhetően egyre több helyen fordul meg otthon is, és határon túl is. Nevét meg a Full Moon magazin és a HisVoice magazin is a szájára vette. Töbek között zenéről és a terveiről kérdeztük. szöveg, fotó: Rambi Vera

Hogy kötöttél ki Magyarországon?

Erasmussal jöttem ide, fél évre. Igazából sok lehetőség volt, de Pécs mellett döntöttem, mivel a multimédia szakunk nagyon jó viszonyban van a pécsi művészeti elektronikus zene es média szakával. Nagyon tisztelem, amit Kovács Balázs csinál, és mikor megnéztem a tanulmányi programot, a választás egyértelművé vált számomra.

Multimédiát tanulok Brnoban, ami valójában a vizuális kivitelezésen alapszik, és én nagyon szerettem volna a hangzással, zenével is dolgozni.

Hogy néz ki egy élő fellépésed? Mit használsz zenéléshez?

Alapvetően rövid loop-okat csinálok dallamokból és ritmusokból élőben, felhasználva az elektronikus hangszereimet, szinti és drummachine kollekciómat. Nagyom élvezem, mert nagyon változatos, mindig más. Mindig fogok különböző groove box-okat, különböző módokon összekötöm őket és mikor élőben zenélek, a hangzás 90%-a teljesen improvizált. Szokott lenni koncepcióm, ötletem arról, hogy mit fogok csinálni, de amikor elkezdek játszani, és megnyomom a felvétel gombot, minden csak úgy jön magától és teljesen más lesz belőle, mint amit elterveztem.

Kik és mik voltak rád zeneileg a legnagyobb hatással?

Fú, nagyon sokan vannak! Ha lemezekről van szó, őszintén, azt hiszem 15 voltam, amikor először hallottam Aphex Twin Drugs című albumát, ami megváltoztatta az életem. Ekkor mentem rá a többi Warp kiadós előadóra is, és azóta vagyok rajta ezen a fura, különös elektronikus zenén. Majd az évek során egyre bővült a zenei gyűjteményem mindenféle stílusból, amik természetesen minden hallgatáskor hatással vannak rám. A grindcore-tól

kezdve, rapen át a jazzig, minden. De rám a legnagyobb hatással a körülöttem lévő zenészek vannak. Nagyon gyakran megyek ilyen kisebb jam-ekre a barátaimmal, és a barátaim barátaival, és ezek az alkalmak, pillanatok számítanak a legjobban. Tudod, csak improvizálunk órákon keresztül, es utána ezzel a WOW érzéssel, inspiráltan fekszem az ágyamba.

Mi a véleményed a magyar elektronikus zenei szcénáról?

Imádom! Nagy rajongója vagyok a Farbwechsel kiadó képviselőinek, mint SILF és Kiss Imre. Yvein Monq is a kedvenceim közé tartozik. A budapesti elektronikus zenei szcéna nagyon meglepett, és ezek a srácok megérdemlik a nagyérdemű figyelmét.

Ha választhatnál bárkit, kivel dolgoznál együtt a legszívesebben?

Elsőre egy soundartist jut eszembe, mint John Cage például. De ha lenne egy közös fellépésem Phuture-rel, az acid isteneivel, egy underground klubban valahol Detroit-ban 25 evvel ezelőtt, az mindent felülmúlna.

Hol leszel 5 év múlva?

Remélem továbbra is egyre több fellépési lehetőségem lesz, otthon és külföldön is. Jelenleg egy saját kis kiadó építésén dolgozom, amivel közép-európai elektronikus zenéket szeretnék kiadni, kizárólag audio kazettákat használva. Kisebb különleges kiadású adagokkal fog kezdődni idén nyáron, remélhetőleg idővel bővíteni is tudom. Tehát, ha az elkövetkezendő 5 évben megnőne ez iránt az érdeklődés, az nagyon boldoggá tenne. Illetve van egy másik projekt idén nyárra, a barátaimmal nyitunk egy elektronikus hangszer boltot Csehországban, ami nagyon király lesz és biztosan hallani fogtok róla.

Magas Élet Hencz Peti és Király Marci koprodukciója a high life háttérzenéje. Egyikőjüknek sem az első és egyetlen munka ez, de most rendet rakunk a közös munkák és side-projektek dzsungelében.

szöveg: Hegyi Maja fotó: Zsobrák Nóra

Mind a ketten más-más területen dolgoztok. Hogyan jött létre mégis ez a formáció? A K2 a kapocs?

Már a K2 (Kegyelemkettes) előtt volt közös projektünk, igaz, ott konkrétan nem voltunk közös próbán, mert mire Peti beszállt volna, engem kirúgtak. Bár én már korábban elkezdtem ismerkedni az elektronikus zenével, az utóbbi egy-két évben kapott el igazán. Petivel stílustól függetlenül kb. ugyanazokat a zenéket szerettük mindig is, úgyhogy adta magát, hogy csináljunk valami közöset ebben a műfajban is.

MARCI

Az Aarion egyik alapító tagja vagy.

Mi a márka lényege és küldetése?

A márka indulásakor a lényeg az volt, hogy olyan dolgokat csináljunk saját erőből, amiket itthon még akkoriban nem nagyon láttunk. Hordható, minőségi ruhák, amelyek nem feltétlenül a kifutóra termettek, de nem is az a klas�szikus deszkás márka kategória. Az eddigi visszajelzések-

ből egyelőre az jön vissza, hogy van erre igény itthon is, így küldetésként már csak annyi maradt, hogy mindezt önjáróvá, fenntarthatóvá tegyük.

Dobolsz még?

Sajnos az egyéb elfoglaltságaim miatt kevesebb időm marad rá mostanában, mint szeretném, de azért még továbbra is van a Kegyelemkettes, meg a Petivel közös GYLT. Ráadásul az elmúlt pár hónapban komolyabban ráfeküdtem a saját zenék készítésére, ami azért jelenleg számomra izgalmasabb, mint más zenészeket hallgatni, ahogy hangolják a cuccaikat órákon át

Peti

Hogy nőtted ki magad az Encrust-ból és hány formációd volt azóta?

Pont idén májusban 10 éve, hogy az Encrusttal az első koncertünk volt, vicces így visszagondolni azokra az időkre. Suliból lógás, próbateremben zajongás, vidéki koncertek vonattal, masszív szívás, de minden pillanata arany,

nyilván. Mielőtt Budapestre költöztem, volt még egy As I Burn nevű formáció, aztán Márkus Daniékkal (szintén AARION) kezdtük el 2006 körül a Marci által már említett közös projectet, ami a Seattle Sky volt. Utána sokáig háttérbe szorult nálam a zenélés, a fotózásra koncentráltam, aztán jött a Kegyelmekettes, ami a mai napig aktív.

Emellett Marcival csináljuk a GYLT-t, idén tényleg fel akarjuk venni a lemezünket. Ami most elsődleges, az pedig a Venice Valley, amit egy éve kezdtünk, ezen a projekten dolgozom a legtöbbet. Közben pedig dj-zünk Marcival, illetve TAPE néven producerkedem, nagyjából ennyi.

Fotózol és forgatsz is. Miken dolgozol jelenleg?

Több videóklippen dolgozom, illetve magazinok, hazai tervezők fotóanyagain. Nemrég készült el Anna Daubner bemutatkozó kollekciójának a kampánya, amit nagyon szeretünk, illetve tervezési fázisban van az új Venice Valley videó is. Próbálok a divat mellett a zenéhez kapcsolódó munkákat is készíteni, nemrég fotózhattam például a visszatérő Annabarbit, ami nálam gyerekkori álom volt.

sármán nóra szöveg: Sándor Ildikó Fotó: Szombat Éva

Smink: Keserű Barbara Farmer: vintage Laura Biagotti Minden blúz, ruha és szoknya: Nora Sarman SS 2014 Nyakörv és öv: Piszli

Családi hagyomány a menyasszonyiruha-tervezés, hiszen nagymamád és édesanyád is ezzel foglalkozott.

Könnyű volt a pályaválasztás?

Gyermekkoromban egyfolytában azt játszottuk a húgommal, hogy rajzoltunk egy nőt és egy egész ruhatárat terveztünk hozzá, kivágtuk papírból és rá lehetett adni. Aztán divatbemutatót rendeztünk a barátnőinkkel minden nyáron, amire az egész utcát meghívtuk.

Mindig is a női ruha érdekelt.

Hogyan kell elképzelni a folyamatot onnantól, hogy valaki megkeres, hogy tervezz neki egy esküvői ruhát egészen a nagy napig?

Az egyéni tervezés és méretre készítés nagyon komplex feladat, általában meglepődnek a menyasszonyok, hogy mennyi apró dologtól függ, hogy milyen lesz a ruha, és mennyi döntés előzi meg. Sok-sok tervezés, rajzolás, anyagminta-rengeteg, csipkehalmok, válogatás, modellezés, szerkesztés, próbaruhák, ruhapróbák...

Mi volt a legkülönlegesebb/meglepőbb kérés?

Minden menyasszony más, valódi egyéniségek a megrendelőim, így minden ruha különleges lesz.

Megvan már a saját menyasszonyi ruha terved?

Nemrég megálmodtam, és gyönyörű volt. Különös, hogy néha álmomban is ruhákat tervezek, és talán azok a legszebbek. Lehet, hogy azért, mert olyankor összerendeződik mindaz, amiről ébren gondolkodom.

De nem csak menyasszonyi ruhákat tervezel.

Milyen lesz a következő kollekciód és miért pont olyan?

A tavasz-nyári kollekcióm nagyon alkalmi. Selymek, tüllök, csipkék, fodrok, romantika... A következő kollekcióm, a 2014-15 őszi-téli is készen van már. Teljesen eltér az eddigi elegáns, kifinomult, alkalmi kollekcióimtól. A tervezés alatt sokszor feltettem magamnak a kérdést, miben járnék én szívesen? Milyen pulóvert vennék fel? Milyenek színeket? És ilyenkor a hétköznapokra gondoltam. Talán ezért lett ez a kollekció sokkal hétköznapibb, mint az eddigiek, ugyanakkor a részletek talán még rafináltabbak és kifinomultabbak, mint eddig.

Hordod a saját ruháidat?

Szinte csak az általam tervezett darabokat hordom, ami azért is jó, mert így tesztelem a ruhákat, hogy mennyire válnak be a hétköznapokban.

Sok ismert ember viseli a darabjaidat.

Kire vagy a legbüszkébb?

Talán arra, mikor Cseke Eszter az általam tervezett ruhában vehette át a hercegtől Monte-Carlóban az Arany Nimfa díjat.

Mi a kedvenc anyagod?

Mivel szeretsz leginkább dolgozni?

Leginkább olyan anyagokat használok, amelyeket csak kivételes alkalmakkor viselünk: hernyóselymeket, finom tüllöket és sokféle csipkét. A csipke a kedvenc anyagom, a nőiességet, a sejtelmességet és az érzékiséget jelenti számomra. Olyan, mint egy buja női virágoskert. Áttetszősége, hálószerűsége, finomsága és nem utolsósorban virágszimbolikája mind a nőiséget hivatottak kifejezni. A csipke a fehérnemű és a menyasszonyi ruha sajátja, különös szövevény az erotika és a szűziesség között. Néha régi csipkéket is használok menyasszonyi ruhákról, fátylakról. Ezeken a gyönyörű régiségeken kívül egy nagy múltú francia csipkemanufaktúrából rendelem az új kollekciókhoz és a menyasszonyi ruhákhoz az anyagokat.

Melyik szakaszát élvezed a legjobban a munkádnak?

Ünnepnap mikor rajzolhatok, tervezhetek, mert annyi minden mással kell foglalkoznom.

nice to meet you Bodó Márton ”

Úgynevezett freelancer munkás, kereső kutató, fotós, zenei tanonc és grafikai szaki, de kb mindenben megmaradtam a hetvenes évek színvonalában és stílusában, de csak mert valamit nem teljesen értek ebben a modern kori „fejlődésben”. Nyilván szeretem a természetet, de a várost is mégannyira, és úgy általában túl sokmindent szeretek, hogy dönteni tudjak hogy merre vezet majd az út, de bízok a Nagy Intelligenciának az útépítő tehetségében. A munka adott, már csak el kell végezni. Éljen a tavasz!

Mi a kedvenc részed, helyed a lakásban és miért?

Nagyjából egy helyen van az asztalnál a munkaállás és a lemezjátszóknál a dj állás. Aztán meg a chill zóna, és kinn a bádog tető. Dolgozni, lemezeket hallgatni, pihenni és napozni jó dolgok, váltakozó fontossági sorrendben.

Hol vagy a legtöbbet?

Valószínűleg az ágyban, és az asztalnál.

Kedvenc tárgyad, bútorod?

Rengeteg tárgy van ebben a kis lakásban, de mondjuk legyen a lemezespolc, mert amiket azok a polcok tartanak, tartom őket én a legnagyobbra. Fontos még a szentély.

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Egy-két tekercs film.

Van saját munka a falon?

Több is. De barátaimé még több.

Van egy dobszerkó az előszobában, használod?

Ahhoz kevés a hely hogy a dobszerkóm kint legyen, de a kongák kint szoktak volt lenni. Egyszer felállítottam a dobot a kraftszobában, de aztán nem akartam a szomszédokat halálra dobolni.

Szeretsz ott lakni?

Nyilván! Sok helyen szeretek lakni, de ez az otthon, a bázis.

BÉKE

Pausz Petya vendéglakó a Bodó házban. Neked mi a kedvenc helyed a lakásban?

„Imádom a konyhai bárszéket, második kedvencem a lemezjátszók előtti bámulás, de az igazán kedvenc sarkom, a létra mellett van az ágyon, ahol tökéletesen szól sztereóban a muzsika!”

DAUBNER

ANNA divattervező //// 2010-ben végzett a MOME textil/ruha szakán //// 2013 óta saját márkájának a tulajdonosa //////

SZÖVEG: HEGYI MAJA

fotó: Hencz Péter

Most indítod Anna Daubner saját márkádat.

Hogy jutottál el eddig a pontig?

Három, Londonban töltött év után éreztem, hogy most biztosan azt, és úgy fogom csinálni, ahogy szerettem volna. Mostanra lett annyi szakmai tudásom, hogy komolyan tudjak ezzel foglalkozni. Sok minden történt velem, azt hiszem minden területét kipróbáltam a divatszakmának, ami kicsit is érdekelt.

Nekem hosszabb volt az út, sok kicsi mellékutca vezetett a nagy terv felé.

Hogyan kell elképzelni egy divatmárka bevezetését? Milyen előkészületeket, háttérmunkát igényel?

Amikor hazajöttem nagy szerencsém volt, hiszen Oláh Anna (az Anna Amélie márka tervezője) azonnal maga mellé vett a showroomba, ahol igazi alkotó terem lehetett. A koncepció már kint megszületett, itthon „csak” tervezni és kivitelezni kellett. Minden termékből rengeteg próbálkozás és mintadarab készült, míg megtaláltam a végleges anyagot és formát. Vissza kellett rázódnom a modellezésbe például. A legnehezebb talán az volt az elején, hogy nem küldött senki munkába, nekem kellett elindulnom és magamtól megcsinálni mindent. Izgalmas volt újra fotózni, nyomdába és varrónőhöz rohangálni, hiányzott már nagyon ez a típusú adrenalin löket. Minden nagyon jól sikerült, viszonylag kevés idő alatt sokan kerestek már meg.

Elkészült az első kollekciód. Milyen lett és miért pont olyan lett, amilyen?

Olyan kollekciót szerettem volna tervezni, ahol elegánsabb és lazább darabok is megférnek egymás mellett, sőt, erősítik egymást. Fontos volt, hogy ne csak együtt, hanem egy már létező ruhatárba is könnyen beépíthetőek legyenek.

Első pillantásra minden egyszerű, a sziluettek lazák, de ha jobban megnézed őket, az áttetsző anyagok a megfelelő pontokon mutatnak picit többet a női testből. Olyan titkosan szexis ruhák ezek számomra, amikben nem érzed magad feszélyezve. Ebben a kollekcióban fontos volt, hogy ne a színek, hanem a formák és az anyagok textúrája kapja a főszerepet.

Három évet töltöttél Londonban. Mit hoztál haza?

Sok tapasztalatot az ottani hozzáállásról, gondolkodásról és munkamorálról.

Rengeteget tanultam, mindenkinek ajánlok néhány külföldön eltöltött évet. Én sokkal jobban szeretem és becsülöm a mostani önmagamat és helyzetemet, mint mielőtt kimentem. Leszoktattak a magyaros panaszkodásról. Megtanultam igazán kiállni és megdolgozni azért, amit szeretek.

Hova jársz be dolgozni?

Budapesten az Zrínyi utcában van a fantasztikusan fehér showroomunk, ahova rengeteg kreatív ember és barát jár be. Szeretek ott lenni, nagyon inspiráló ilyen alkotó közegben dolgozni. Olyan, mint egy igazi műhely, mindenki segít a másiknak. Ha valamit nem éreztem a kollekcióban annyira biztosnak, csak kiáltanom kellett és azonnal hasznos és őszinte tanácsokkal láttak el.

Találkozhattunk a neveddel már korábban is, az OurFashion blog kapcsán.

Belefér a bloggerkedés most is?

Az nagyon jó volt annak idején, szuper indítás volt. A tervezés mellett erre már nem lenne időm, valahogy kinőttem azt a feladatot. Mindent összehoztunk, amit akkor lehetett.

Szerinted lehet ma Magyarországon elismert divattervező valakiből, aki nem a MOMÉ-n végzett?

Természetesen! Szerintem nagyon fontos és jó, hogy több helyről, más rendszerből kerüljenek ki a tervezők. Mindenki másfajta hozott anyaggal dolgozik, sokkal színesebb lesz így a magyar divatélet.

Mi a terved holnapra?

Sok munka, amit imádok!

Beco do Batman,

Sao Paulo szöveg, fotók: Füge Kata

Már a legelső pillanatban szembetűnik, hogy Sao Paulóban egyáltalán nem csak statikai célokra használják a házfalakat, beton kerítéseket és egyéb nyilvános falfelületeket. Ott van például a Benedito Calixto téri piac – lemezek, antik cuccok, isteni brazil utcai ételek, és hatalmas tömeg.

A magyar beszédet még a hip-hop kultúra evolúciójának fejtegetése közben, egy lepukkant kávézóban is megismerik. A piac egyik nyilvános WC-je falán pedig a város egyik leghíresebb graffitisének, Eduardo Kobrának a munkája díszeleg. A festmény Mario Lago-t, a brazil jogászt, költőt és színészt ábrázolja, és egy zseniális darab a Kobra kézjegyének tekinthető, kaleidoszkópon át kirajzolódó figurák sorában. Csak pár lépésre innen található a művész másik grandiózus (nagyjából 40x7 méteres) munkája, a 2012-ben készített, a “Viver, reviver e ousar” (kb. “Élni, újraélni és szembeszállni”) című fal.

A piactól pár percnyi sétára található a Sao Pauló-i street art igazi gyöngyszeme, a Beco do Batman, azaz a Batman utca. Bár elsőre nem könnyű megállapítani (sem megtalálni), igazából abszolút békés környék, az ember nyugodtan elnézegetheti a két-három utcányi szabadtéri graffiti-múzeumot.

A látvány pedig folyamatosan változik, gyakori látogatók beszámolnak róla, hogy még a legjobb alkotásokkal is előfordul, hogy helyszűke miatt egyszerűen rájuk fújnak valami – feltételezhetően – még jobbat. Mindenesetre festett már itt a legérdekesebb helyi graffitisek közül például Highraff, Ninguem Dorme, Marina Zumi, Enivo, Herbert Baglione, és Nunca is.

Mindez a város általános hangulatához képest nagyon laza Vila Madalena kerületben található, ahol legnagyobb meglepetésünkre teljesen véletlenül belefutottunk egy, a Kanta Bár legszebb pillanatait idéző szabadtéri kocsmába is. Persze a falak nem álltak üresen...

A Beco do Batman jó kezdőpont a Sao Pauló-i street art felfedezéséhez, de ezen kívül még tényleg hihetetlenül sok, fantasztikus graffiti van a városban. Az alkotók közül az egyik leghíresebb az Os Gemeos néven dolgozó ikerpár: az ő munkáikra mindenképp érdemes vetni egy pillantást legalább online, de mostanra már festenek jópár európai nagyvárosban is. Illetve további Sao Pauló-i graffitis hangulatokért a Cidade Cinza c. filmet is hatványozottan ajánljuk.

Hogyan mentsük meg a világot evés közben?

A gasztroblog szinte már szitokszó. Sokak szerint hozzá nem értő, szakmailag és tudományosan dilettáns, írni és fotózni csak elvétve tudó, épp gyesen lévő házias�szonyok gyülekezete, akik mindenféle koncepció nélkül dokumentálják otthoni főzőcskézésüket. Aztán posztolnak: túl speciális hozzávalókkal készülő, megvalósíthatatlan menüket, vagy olyan általánosságokat, amiket mi magunk is rég jobban csinálunk.

Pedig mennyire nem – csak – ez a helyzet.

Mert mi történik szinte minden nap? Bemegyünk a közértbe, és az őskáosz fogad minket: élelmiszerek tömkelege, amiket alig ismerünk. Látszólag végtelen információ mindenről, aminek a nagy részét egyáltalán nem tudjuk értelmezni. Kemény árverseny, és csillogó reklámok, mögöttük pedig valami, amit néha csak kis túlzással lehet emberi fogyasztásra alkalmasnak nevezni.

Adalékanyagok, színezékek, stabilizátorok és tartósító-

www.futureater.wordpress.com Füge Kata – futureater

szerek szinte mindenben, miközben tulajdonképpen fogalmunk sincs, mi az, ami káros az egészségre és mitől lesz csak simán puhább a kenyér. Mondják, hogy mivel az adalékanyagokat folyamatosan ellenőrzik, ezért azok a legbiztonságosabb részei az ételeknek. De hogy milyen hatást fejtenek ki évtizedes fogyasztás mellett, azt nem tudjuk.

Mindez ráadásul már annyira szerves részét képezi a mindennapi étkezésünknek, hogy szinte nem is vesszük észre, mi a természetes élelmiszer, és mi nem az. Persze ha egy pillanatra elgondolkodunk, egyből látjuk mi a helyzet. És rögtön kétségbe is esünk, levonva a konklúziót, hogy egyszerűen túl sok energia lenne változtatni a berögzült szokásokon.

Arról nem is beszélve, hogy sokszor már alig érezzük, mi az ami igazán jól esik, és mi az, amit egyszerűen nem kíván a szervezetünk. Tényleg szükségünk van ennyi hús elfogyasztására? Minden zöldség egészséges amit

megeszünk? Rendben van az, hogy paradicsomot és padlizsánt eszünk januárban? Tartalmaz még bármennyi vitamint az alma, amit egészségtudatos pillanatainkban gyorsan elfogyasztunk? Tényleg 100% krumpliból készül a mirelit sültkrumpli? Akkor miért annyira más az íze és az állaga, mint az ugyanúgy olajban kisütött, felcsíkizott krumplinak?

Ezek csak a legszembetűnőbb kérdések, mégis beleszédül az ember. Mennyi plusz idő, pénz és utánajárás kell ahhoz, hogy egészségesebben együnk? És akkor még mindig csak a saját kis konyhánkat kontrolláltuk, de mi a helyzet a mezőgazdasági, élelmiszeripari és kereskedelmi rendszerekkel? Mit kezdjünk az információs káosszal?

Nem csoda, hogy gyorsan elszáll a változáshoz szükséges lelkesedés. Meg az étvágy.

De aztán persze ugyanolyan gyorsan vissza is jön. Egy jó steak... Egy kövön sült pizza meg egy pohár bor... A

vasárnapi ebédek húslevessel, rántott hússal, meg zserbóval... Vagy csak egy sima paradicsomos tészta nyári, édes paradicsomból...

Enni, főleg együtt, az egyik legjobb dolog. De mit kezdjünk a fenti kétségekkel? Első körben támaszkodhatunk a józan eszünkre. Nem szabad elfelejteni, hogy végeredményben mi vagyunk azok, akik leveszik a boltban a polcról a termékeket. Mi fizetünk a kasszánál. Csak azt az ételt lehet eladni nekünk, amit megveszünk. Csak rajtunk múlik, milyen élelmiszerekre költünk.

A gasztroblogok – köztük a futureater is – minden egyes poszttal erre emlékeztetnek minket. Arra, hogy igazából van választásunk máshogy főzni és enni.

szรถveg, fotรณk: gerner dรกvid

Gerner Dﾃ｡vid Utazni fﾅ想ni deszkﾃ｡zni

Snowboard:

Pécsi panelgyerekként viszonylag későn kerültem snowboard közelébe – ha jól emlékszem 18 éves koromban csúsztam először a Mecseken, majd a következő évben Ausztriában, Annabergben. Viszonylag könnyen tanulható sport, elég nagy endorfinbombát szabadít fel, ráadásul többnyire a hegyekben vagy 2000 méter környékén, ahol a levegő is tisztább, mint a Blahán a 4es-6os megállóban... Szóval mindennek köszönhetően mosoly van a képeden nonstop. 4-5 sítábor után (ami nagyjából 200 óra snowboardozás) már elég vagánynak és profinak érzed magad, jól kanyarogsz, mész az erdőben a fák között, és egy-két 180 is előugrik talán néhol a parkban.

Ha jól sakkozol és tényleg érdekel, sikerrel eltöltesz egy szezont helyiként egy síresortban, ahogy idén tettem én is. Akkor jön a felismerés, hogy mennyire messze vagy még a jótól. Aztán mész a hegyre minden nap minimum 1 órát, mert ha minden nap tolod napi 2 oránál nem kell több. Elfogy az energiád, dolgoznod is kell aznap még, másnap meg csak küzdesz az izomlázzal meg a combgörcsökkel... Jobb esetben a felvonón, rosszabb esetben egy 4 méteres kicker előtt kb 40km/h-val szá-

guldva. Három hónap után már érzed, merre van az irány, amerre tartanod kell. Nyújtás, erőnléti futás és jóga heti háromszor, már ha nem vagy túl másnapos. Merthogy a hegyen minden nap party van, és általában nem két sörnél van vége. Az sem hátrány, ha nem a falu legkirályabb bárja felett laksz és minden haverod visszajön a lakásodba hajnali négykor még egy utolsó sörre.

Száz szónak is egy a vége: téli szezon a hegyekben 5-ös!

Szörf:

Két évvel ezelőtt álltam először szörfdeszkán egy portugáliai nyaralás alkalmával. Az óceán elég megdöbbentő elsőre. Hatalmas ereje van, amivel nem vagy meg tisztában, mikor a parton állsz. Azt hiszem, a tengeriszonnyal nem kellett küzdenem, amiért hálát adok az égnek... Persze néha bámulod a vizet a talpad alatt, hogy vajon mikor akar egy vízi predátor megfosztani a lábadtól, még ha tudod is, hogy nincs semmi a vízben. Hogy miért? Mert kurva hideg! Akár 10-17 fokos is lehetett, amiben eddig volt szerencsém szörfözni. Vastag neoprén ruha, kesztyű és zokni ajánlott 13 fok alatt. Beszarsz, olyan hideg elsőre, de legalább nyugodt lehetsz, hogy nincs cápa. Csak rozmár, aminek akkora feje van, mint egy megtermett

anya lónak, és elég rémisztő, mikor felbukkan melletted a vízben... Egyébként sokkal lassabban elsajátítható sport, mint a snowboardozás. A mozgáskoordináció is más, minden vállból történik, meg az is számít, hogy hova fordítod a fejed. 80% evezés és 20% szörf. Amikor kint vagy a vízen tizenöt másik csókával és mindenki síri csöndben csak evez jobbra-balra és keresi a tökéletes formájú, alakú és méretű hullámot... Egyedi érzés, amikor a vízzel együtt lélegzel és szakad az eső, a horizonton meg megy le a nap...

A szörföt érezni kell és tisztelni az óceánt, és akkor megbecsül és kapod a jó hullámot...

Főzés:

Négy éve főzök professzionálisan. Pécsen a Corsoban kezdtem mosogatóként, ahogy mindenki. Aztán elkapott a hév a tűzhely mögött. Felkerültem Pestre az akkori legjobb konyhák egyikébe, ahol megkaptam a kiképzést és a nyelvleckét, ami stabil alapot adott, hogy meginduljak nemzetközi téren is. Csak akarni kell es megy minden.

Mindenki azt csinálja, amit igazán akar, a többi meg szöveg és lustaság. Michelin csillagos konyhán főzni nem egyszerű és mind mentálisan, mind fizikailag megterhe-

lő. Kereken 1 év után fel is hagytam vele, mielőtt teljesen megőszülök. Angliában olaszokkal meg angolokkal főztem leginkább Brightonban. Az angolok tudnak dolgozni, ha akarnak, mint egy versenyló, és viccesek is mellé, úgyhogy sok bajom nem volt. Newquay-ban pedig minden második kollégám szörfözött, úgyhogy megvolt a téma.

Volt, hogy együtt mentünk szörfözni hatan-heten munka előtt. Na az a fless.

Svájcban franciák, angolok és ausztrálok vesznek körül. A legszebb az egészben, hogy ők is mind vendégek, mint én, úgyhogy az élmény teljesen más, mint a ködös Albionban.

Végül 3 tipp:

Ne hugyozz túl sokat a neoprén ruhába, ha meg igen, akkor mindig mosd ki tusfürdővel!

Ne egyél a hóból, ha sárga!

Ne légy szakács! csók Gerner Dávid

KISCSOPORTOS játékok szöveg: hegyi Maja fotó: Bárány Dániel

Tompa Bori | Donnie darco

Juhász Márk | utolsó cserkész

A csoport 2011 januári alakulása óta rengeteg filmhez készített egyedi plakátot. Túl vannak számos kiállításon, jelenleg a brüsszeli Nova mozi ad otthont a képeiknek. A Toldi moziban pedig állandó fallal rendelkeznek.

Mi hívta életre a Kiscsoportos Játékokat?

A csoport azért jött létre, hogy fejlesszük rajztudásunkat a mindennapi munka mellett, és ne engedjünk a lustaság kísértésének. Az önfejlesztés, és a közös alkotás, vagy a tudás megosztása termékenyítőleg hat, alkotóra és szemlélőre egyaránt.

Hányan és kik vagytok a csoportban?

Hogyan születik egy plakát? Az első lépés, hogy láttok egy jó filmet?

Ez egy szubjektív, alkotónkét változó folyamat. Az érdekes az, hogy egy adott filmre mennyire másféleképpen tud reagálni ennyi ember.

Sergio Menendez | shaun of the dead

Mi alapján szelektáltok a sok plakát közül egy adott kiállításra? Érkezési sorrend van. Aki lemarad, az kimarad.

Sipos Zsuzsi | GoT

Németh Gyula-| Thing

Alapvetően egy baráti társaságból nőtte ki magát, ezért a csoport létszáma folyamatosan bővül. De a tagok főként animációsok, grafikusok és rajztudásukat csiszolni vágyó lelkes amatőrök.

SÁNDOR BALÁZS pécsi gördeszkás 2006 óta szponzorált versenyző SZÖVEG: HEGYI MAJA Fótók: Szolykó Dávid

Miért ezt a sportot választottad?

Nekem ez a sport teljesen véletlenszerűen jött. Az az igazság, hogy 14 évesen a fiatalokat nagyon sok minden érdekli. Fogékonyak minden érdekességre. Én először bicikliztem és a suliból hazajövet sokat néztem az extreme channel-t, ahol mindig voltak biciklis műsorok, de aztán egyre többször tettek be deszkás klipeket, amik nagyon megfogtak! Gondoltam magamban, hogy ez nem is lehet olyan nehéz, ki kellene próbálni...

Mikor szerezted életed első deszkáját?

Az elhatározás és az első deszkám megvétele között elég rövid idő telt el. A házban, ahol lakom volt egy srác, aki eldöntötte, hogy deszkás lesz, mert az mennyire menő, vagány dolog, de aztán hamar feladta, mert hát valóban nem egyszerű elsajátítani a technikásabbnál technikásabb trükköket. Így olcsón megvettem tőle egy kezdőknek teljesen megfelelő deszkát, kompletten, 2001. október 6-án. Ekkor kezdődött minden és azóta is e körül forog a világ.

Hogyan kezded el egy trükk elsajátítását? És melyiket szereted a legjobban?

Ha jól emlékszem a trükkök elsajátítását mindig a felvett deszkás műsorok kilassításával, kikockázásával kezdtem. Megpróbáltam rájönni, hogyan is lehet ez. Egy laikusnak még a mai napig szerintem varázslatos dolognak tűnhet az, amikor egy deszkás a deszkáját össze-vissza pörgeti a lába alatt. Az első alap trükkhöz nekem körülbelül egy hónapra volt szükség. Ez volt az Ollie, a legtöbb trükk alapja: amikor megemelkedsz a deszkával együtt, felugrasz vele. Majd újabb egy hónap kellett a flip elsajátításához, mikor a deszka a hossztengelye körül fordul meg 360 fokban. A többi trükk jött magától, de van olyan is, amit az országban én csináltam először. Úgy, hogy más videóban sem láttam akkor még. Ez a 360 flip lateflip. A kedvenc trükköm talán a 360 flip. De ez nehéz kérdés, mert rengeteg trükk létezik...

Jópár éve szponzorált versenyző vagy.

Milyen változást hozott ez?

2006 óta vagyok úgynevezett szponzorált, vagy támogatott, aminek nagyon örülök, mert sosem gondoltam volna, hogy valaki majd fantáziát lát bennem. Nagyon sok versenyre eljutottam azóta. Rengeteg deszkást ismerhettem meg és rengeteg trükköt sikerült elsajátítani, amiért hálás vagyok. Mindemellett hihetetlenül motiváló dolog a szponzoráltság, mert biztosítják számomra a fejlődéshez szükséges dolgokat, mint például a cipő, ruházat vagy alkatrészek. De hangsúlyozom, nem minden szponzor bánik “kezesen” a rider-ével. Jelenleg a Criminal skateshop szponzoráltja vagyok (Fallen, Volcom), ahol nagyon családias a hangulat.

Szeretek a csapattársammal, Forray Petivel hajtani.

Van egy csapatotok is, a 4LINES. Mesélj erről kicsit!

Igen, igen. Nem is fogom elfelejteni soha – még kis csapat tetoválásunk is van! A 4 LINES-t még 2007-2008-ban hoztuk össze négyen Szolykó Dáviddal, Koprivanacz Tomival és Katona Petyával. A név abból ered, hogy négyen hajtunk, de mind a négyen más stílusban. Azóta tulajdonképpen már csak hárman tartozunk hozzá, de a név megmaradt. Ez egy kis “mini család”, együtt deszkázunk, legjobb barátok vagyunk (bár lehet, hogy ez kicsit langyinak hangzik) és van egy saját kis blogunk is, ahol mindig megírjuk, hogy épp mit élünk át, mire készülünk, melyikünkkel mi történik. Persze a központi téma mindig a deszkázás.

Építettek egy betonparkot, ami a Gieroy nevet kapta.

A beton park építése először Szolyki és Kopri fejéből pattant ki, de aztán csatlakoztam én is a munkálatokhoz. Ez egy igazi D.I.Y. skatepark. A nevet a Gieroy üdítőitalról (igazi minőségi vodka, haha) kapta, mert sokat fogyasztottunk belőle akkoriban, ami aztán jól megalapozta az estéinket. Ami talán tényleg példaértékű, az nem is a park megépítése, hanem inkább a szellemiség, ami mentén létrejött. Sokan csatlakoztak az építéshez: bmx-esek, görisek, de volt köztük hajléktalan is. Még az Offline magyar extrémsport magazin is írt róla cikket. De szerveztünk már oda ezt-azt, ilyen volt például a már kétszer megrendezett Gieroy Grill.

Mennyi időt tudsz a deszkázással tölteni?

Kevesebbet, mint az elején amikor elkezdtem, mivel már dolgozom. Akkoriban képes voltam egész nap, de minimum 6-7 órát is deszkázni, gyakorolni naponta. Mára már ez redukálódott, van hogy csak kétnaponta tudok elmenni, de pár órát akkor is kint vagyok. Hétvégente, ha az időjárás is engedi, akkor nyilván többet. Ezt amúgy nagyon sajnálom, de hát ez van.

Mit jelent neked a deszkád?

Számomra a deszka “mindent” jelent! A szórakozást, egy életérzést, kitartást, a kiszabadulást a hétköznapok gondjaiból, a szabadságot, egy “társat”... Nagyon sokat köszönhetek a deszkázásnak. Sk8 4 Ever!

Szöveg, Fotók: Füge Kata / Futureeater

Főzés haveroknak Vacsorapartik szervezése elsőre nagyszerű ötletnek tűnik, aztán jön a nagy kérdés: mégis mit főzzünk? Ez itt egy gyorsan és tényleg pofonegyszerűen elkészíthető, mexikói ihletésű ételsor, aminek minden darabja tökéletesen alkalmas a vendégsereg lenyűgözésére.

Az előétel: Füstölt pisztráng hagymával és citrommal A címben tulajdonképpen minden benne van. A füstölt pisztrángot egy tálra tesszük, mellérendezzük a hajszálvékonyra szeletelt vöröshagymát és a citromgerezdeket, hogy mindenki ízlés szerint locsolgathassa a halat. Felszeletelt bagettel tálaljuk.

A főétel: Burrito

20 dkg darált hús 1 szál zöldhagyma, vékonyan felkarikázva 3 gerezd fokhagyma, nagyobb darabokra vágva 2 ek olívaolaj 1 kk római kömény, mozsárban megtörve 1 dl víz 1 babérlevél 1 késhegynyi fahéj 2 szem szegfűszeg 3 szem szegfűbors 3 mandarin leve só, bors

Torilla-lapok

paradicsomszósz: 1 egész paradicsomkonzerv 1 kicsi fej hagyma, felaprítva olívaolaj só, bors

Guacamole:

2 érett avocado negyed fej hagyma, apróra vágva negyed citrom leve

A paradicsomszószhoz a hagymát üvegesre pároljuk egy kisebb lábosban egy löttyintésnyi olívaolajon, majd hozzáadjuk a konzerv paradicsomot. Fakanállal kicsit megtörjük, sózzuk-borsozzuk, majd alacsony lángon kb. 5-8 perc alatt készre főzzük.

Egy nagyobb serpenyőbe 2 ek olívaolajat öntünk, felhevítjük, és 2 perc alatt átpirítjuk rajta a darálthúst. Hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, majd sorban a fűszereket, a vizet és a mandarinok levét. Lefedjük, és néha megkeverve kb. 10 perc alatt összefőzzük.

Közben a guacamolet is elkészítjük: az avocadokat félbevágjuk, kivesszük a magot, és a húst egy tálba kanalazzuk. Villával összetörjük (vagy ha nagyon sima krémet szeretnénk, akkor botmixerrel pürésítünk), végül hozzákeverjük a hagymát és a citromlevet.

Az étel összeállításához megmelegítjük a tortilla-lapot, aztán megkenjük egy kis paradicsomszósszal, ráhalmozunk 2 evőkanálnyi húst, és feltekerjük. A guacamoléval és egy kis tejföllel tálaljuk.

A főétel mellé: Quesadilla

Szintén végtelenül egyszerű dolog: egy serepenyőben nagyon pici olívaolajat melegítünk, majd beletesszük a tortilla-lapot. Kb. 1-2 perc után elkezd felpúposodni, ekkor rászórjuk a reszelt sajtot (bármilyen félkemény fajta használható), és a kisebb kockákra vágott paradicsomot és sonkát. Ezután a tortillát óvatosan félbehajtjuk, és még kb. 1 percig pirítjuk a serpenyőben, hogy a sajt megolvadjon.

A főétel mellé még: Sajtkrémes zellerfalatok

Egy 125 grammos doboz sajtkrémet kikeverünk 4 púpos evőkanál tejföllel, 2 evőkanál apróra vágott zöldfűszerrel (bármilyen puha levelű fajtát használhatunk), 1 gerezd fokhagymával és egy kis sóval és borssal. 2 ág szárzellert 3-4 cm-es darabokra vágunk, majd ezekre halmozzuk a sajtkrémet.

És a desszert: Csokiláva

Ez az, amitől garantáltan minden vendég elolvad. A legjobb dolog pedig az benne, hogy hihetetlenül egyszerű. Recept annyi van hozzá, mint égen a csillag (angolul kissé indokolatlan módon a chocolate fondant kulcsszót kell keresni), érdemes próbálgatni a különböző verziókat, hogy kinek mi fekszik a legjobban. Mert ha egyszer kipróbáljátok, akkor nincs megállás. Ezzel a Stahl magazinból kissé átdolgozott recepttel pedig pont az a cél, hogy meglássátok, milyen egyszerű, de nagyszerű dolog ez a csokiláva.

20 dkg tejcsoki 20 dkg vaj 4 dkg liszt 2 kicsi tojás csipet só Egy lábasban 3 ujjnyi vizet forralunk, majd ráteszünk egy fém tálat úgy, hogy az alja ne érjen hozzá a vízhez. A csokit és a vajat kisebb kockákra daraboljuk, és a fém tálban a gőz fölött felolvasztjuk. Folyamatosan keverjük, és amikor már majdnem egynemű, levesszük a tűzről. Tovább kevergetjük, majd néhány percig hűlni hagyjuk.

A tojásokat felverjük, és fokozatosan a csokihoz keverjük, végül beleszórjuk a lisztet és a sót is. Jól kiekverjük, majd 6 muffinformában szétosztjuk a tésztát (ami inkább csokiszósz állagú). Felhasználásig hűtőben pihentetjük.

Aztán amikor a vendégség készen áll a desszertre, akkor gyorsan befejezzük a süteményt: egyszerűen csak 8 percre bedobjuk a 210 fokra előmelegített sütőbe, és 11 perc alatt megsütjük. Azonnal tálalni kell, – lehetőleg vaníliafagyival – hogy a sütemények közepe ne szilárduljon meg.

FOTÓ: KÁSA ZSÓFI