Kanadai Magyar Kulturális Tanács hiradó

Page 1

KMKT HÍRADÓ A KANADAI MAGYAR KULTURÁLIS TANÁCS KIADVÁNYA 2014. I. szám Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig, mindig gondoljunk reá! Juhász Gyula: Trianon Ezt a kiadványt azzal a céllal hoztuk létre, hogy tagszervezeteinknek az eddigi szóbeli kommunikációt összegezve mától írásban is beszámoljunk a Kulturális Tanács munkájáról, törekvéseiről, ezzel is lépést tartva a mai „túladminisztrált” világgal. Ez az első kiadványunk egy kicsit hosszabb lesz, mint az ezután - terveink szerint évente legalább kétszer, megjelenő beszámolóink. Ebben az első számban úgy tartjuk, ismét be kell mutatkoznunk, különösen mindazon új egyéneknek, akik pár éve vesznek csak részt a diaszpórában működő szervezetek munkájában, hiszen amikor mi több, mint tíz évvel ezelőtt megszerveztük a Kanadai Magyar Kulturális Tanácsot még nem volt ilyen magas szintű a „social media”. Akkor még nem az internetten leírtak, hanem a tettek, az eredmények és főleg az elvégzett munka alapján ítélték meg egy szervezet sikerét. Hol is kezdjük? Talán alakulásunkról néhány szóval. 2001. január 10-én a Kanadai Magyarok Szövetségéből, az akkori Magyarok Világszövetsége Kanadai Országos Tanácsából, a 2000-es Millenniumi Bizottságból (mindegyik magában is ernyő szervezet) és a Kanadai Magyarságtudományi Társaságból alakult országos szövetség Kanadai Magyar Kulturális Tanács (Canadian Hungarian Heritage Association) néven. A Kanadai Magyar Kulturális Tanácsba tehát beolvadt és így jogfolytonos utódja lett a sok évtizedes múlttal rendelkező Kanadai Magyarok Szövetségének. A Kanadai Magyar Kulturális Tanács felöleli Kanada majd minden számottevő magyar szervezetét. Csak a nagyobb szervezeteket említve, tagjaink sorában találhatók az Edmontoni Magyar Kultúr Kör (ami magában is csúcsszervezet), Vancouveri Magyar Ház, Niagara Falls-i Árpád Hall, Cambridge-i Kossuth Ház, Winnipeg-i Magyar Ház, Wellandi Magyar Ház, Kanadai Magyar Képzőművészek Társasága, Egyesült Magyar Alap, Helikon Társaság, Magyar Élet hetilap, a Wellandi Katolikus Templom, a Wellandi Görög-Katolikus Templom, a Kodály Együttes, Székely-Magyar Kanadai Egyesület, Kanadai Magyarságtudományi Társaság, Juharlevél Kanadai

Magyar Polgári Kör, a Torontói Árpád-házi Szent Erzsébet Rk. Templom és a nemrégen alakult Nyugat Kanadai Székely Magyar Kulturális Egyesület. Mi a Kanadai Magyar Kulturális Tanács célja? Miért alakult szervezetünk? Először is összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozás nélkül, hogy magyarság-megtartó munkájukban segítsük és támogassuk őket. Természetesen szeretnénk bevonni tagszervezeteinkbe a fiatal, újonnan jött magyarokat is, de ez nem jelenti azt, hogy félretesszük a már évtizedek óta önkéntes munkát végző idősebb honfitársainkat. Ezenfelül meg szeretnénk akadályozni minden romboló törekvést, helyette inkább segítő kezet akarunk nyújtani a problémák megoldására. Nem utolsó sorban célunk Magyarország jó hírnevének öregbítése valamint a kormány diaszpórára vonatkozó programjaiban való részvétel is. Továbbra is szeretnénk beilleszkedni Kanada multikulturális képébe, mely törekvésünkben eddig is nagy sikereket mutathatunk fel, valamint szeretnénk szorosan együttműködni a kanadai kelet és közép-európai szervezetekkel. Alapítója és jelenleg is tagja vagyunk a Kanadai Kelet-és Közép-Európai Szervezetek Szövetségének. Mint az elmúlt években, ezután is az igényekhez mérten, folyamatosan akarjuk ellátni a kanadai diaszpórában működő magyar iskolákat könyvekkel és oktatási segédeszközökkel, mellyel biztosítani tudják a felnövekvő fiatal generáció magyarságtudatának megőrzését. Ugyanakkor segítséget is szeretnénk nyújtani tagszervezeteinknek, hogy nemzeti ünnepeinket méltóan tudják megünnepelni. Folyamatosan összekötő kapocsként működünk az Óhaza és az elszakított területeken élő magyar társadalmi, kulturális és politikai szervezetek között. Rendszeresen támogatjuk szervezeteink munkáját, valamint szervezeteinken keresztül támogatjuk az elszakított területeken élő magyarokat, magyar iskolákat. Magyarországi művészeket látunk vendégül. Kulturális programokat, piknikeket, kiállításokat, tudományos konferenciákat, könyvbemutatókat szervezünk. Milyen eddigi eredményeket tudunk felmutatni? Vendégeink sorában többek között megtalálható: Bayer Zsolt, Kövér László, Pokorni Zoltán, Gyürk András, Pozsgay Imre, Varga Mihály, Borókai Gábor, Semjén Zsolt, Horváth János, Sógor Csaba, Várhegyi Attila, Simicskó István, Hoppál Péter, Potápi Árpád, Lukács Csaba, Latorcai János, Wetzel Tamás, Mátrai Márta és Izsák Balázs. Az 1956-os Szabadságharc és Forradalom évfordulóját tagszervezeteink Kanada szerte méltóan ünneplik. Szervezeteink alatt tömörülő kanadai magyarok az utóbbi


években a magyar kormány jelentős vezetőinek színvonalas ünnepi beszédével emlékezhettek a forradalom hőseire. Az országot átfogó szignifikáns programokból csak egy párat említünk meg: immár közel húsz éve rendszeresen húzzuk fel ünnepélyes keretek között a Torontói Városházán a magyar zászlót, a Kanadai Magyar Képzőművészek Egyesülete pedig ünnepi kiállítást rendezett a Torontói Városházán és a Metro Hallban az 50. Évfordulón, ugyanakkor két évvel ezelőtt Edmontonban Hoppál Péter államtitkár bensőséges beszédében méltatta az 1956-os magyarok úttörő munkáját, mellyel lefektették a kanadai magyarok jó hírnevének alapjait. Ünnepi szervezéseink között is kiemelt esemény volt az ontarioi tartományi parlamentben rendezett fogadás, melyre meghívtuk Ontario tartomány képviselőit, megismertetve velük Magyarország harcát a kommunizmus és a diktatúra ellen, mely eseményen ünnepi szónokunk Borókai Gábor, a Heti Válasz hetilap főszerkesztője volt, míg egy másik tagszervezetünk 56-os konferenciát szervezett a York Egyetemen. További közös sikeres kezdeményezéseink között említhetjük azt a jelentős pénzösszeget, mellyel tagszervezeteinken keresztül támogattuk Kovács Klaudia „Thorn from the Flag” c. filmjét, amit Hollywoodban forgattak. A Gyászszalag Napján (Black Ribbon Day) több kanadai városban Edmontontól Torontóig a kelet- és közép-európai szervezetek, helyi tiszteletbeli konzulátusok, valamint tartományi és szövetségi politikusok bevonásával emlékezünk meg a totalitárius rezsimek áldozatairól. Emlékműsorainkról már több ízben a Duna Televízió is beszámolt. Az elmúlt években tagszervezeteink sikeres adománygyűjtésének eredményeként a következő adományokat juttattuk a rászorulóknak: 2010-11-ben három alkalommal összesen 54 ezer dollárt Magyarországra és az elszakított területekre. 2010 nyarán 27 ezer dollárt az árvízkárosultaknak és különböző iskoláknak az elszakított területekre. 10 ezer dollárt a vörös iszap áldozatául esett kolontári Táncsics Mihály iskolának. 4 és félezer dollárt a zentai Karitász szegénykonyhájának. 2011. márciusában 10 ezer dollárt a Somlóvásárhelyi vörös iszap károsult iskolának. 2000 dollárt egy magyarországi iskola ösztöndíj programjára. 2013-ban 6 ezer dollárt 4 magyarországi hátrányos helyzetű magyar iskolának. A Magyar Oktatási Minisztérium egyetemi ösztöndíj támogatása keretében több külföldi magyar származású fiatalt segítettünk hozzá, hogy felsőfokú tanulmányait Magyarországon végezhesse. 2014. március 2–án részt vettünk a „Magyar nők a nagyvilágban” konferencián, ahol Kanadától Litvániáig, Erdélytől Argentínáig, huszonhat országból érkeztek azok a magyar asszonyok, akik már évek óta külföldön élnek és dolgoznak, szülőföldjüktől azonban sohasem szakadtak el. A gyorsított honosítás beindítása óta segítjük a program népszerűsítését. A 2014 áprilisi kormányválasz-

táshoz Kanada szerte segítettük a kanadai magyar állampolgárok internetes regisztrációját. Jelenleg tagszervezeteinknél a Körösi Csoma Program keretében 6 magyarországi ösztöndíjas tevékenykedik. Gondos előzetes felmérések alapján olyan fontos feladatokkal tudtuk megbízni ezeket a jól képzett fiatalokat, melyekkel nyomatékos segítséget nyújtanak tagszervezeteinknek, mint az albertai emigráció dokumentálása 1991 évtől napjainkig (ezzel folytatva Töttösi De Zepetnek István, az albertai egyetem professzoraként végzett kutatásait), egyesületeink archívumainak szortírozása, karbantartása, magyar nyelv, népitánc oktatás és a nyári táborok beindítása. A Mikes Kelemen program keretén belül használt magyar vonatkozású könyveket, újságokat és kéziratokat gyűjtöttünk, melyeket a szállítás időpontjáig a Torontóban működő magyar főkonzulátuson raktározunk. 2014. szeptember 13-14-én lesz a Niagara Falls-i Árpád Hallban ösztöndíjasaink záró konferenciája, melynek keretén belül 13-án, szombaton este 6:30-kor a Niagara Falls-i Árpád Hallban díszvacsorával egybekötött esten értékeljük és köszöntjük Körösi Csoma ösztöndíjasainkat. Vasárnap, 14-én a Niagara Falls-i Árpád Hallban tartja a Kanadai Magyar Kulturális Tanács a közgyűlését is, melyre külön levélben kiküldjük a meghívókat és melyre szeretettel várjuk tagszervezeteink képvislőit. Mind a két Niagara Falls-i rendezvényünk fővédnöke Potápi Árpád János, Magyarország Nemzetpolitikáért felelős államtitkára és dr. Szabó Stefánia, Magyarország torontói főkonzulja. Kik a Kanadai Magyar Kulturális Tanács vezetői? A KMKT vezetői mögött számottevő, évtizedek óta sikeresen működő egyesületek állnak, mely szervezetek rendszeresen résztvesznek közös programjainkban és évtizedek óta támogatják a KMKT, mint ernyőszervezetet. Szervezetünk elnöke Bessenyei Somorjai Ágnes (Magyar Élet kiadó-főszerkesztő, Magyar Alap főtitkár), nyugatkanadai alelnöke Szenthe Anna (Diaszpóra Tanács kanadai elnöke, az Edmontoni Magyar Ház kulturális igazgatója), közép-kanadai alelnöke Szőke János (Niagara Fallsi Árpád Hall elnöke), valamint kelet-kanadai alelnöke Molnár L.F. János (Egyesült Magyar Alap alelnöke). Főtitkárunk Miskei László (Wellandi Magyar Katolikus Templom plébánosa). Mit kell még tudni rólunk? Szervezetünk elnöke a Diaszpóra munkacsoportjának tagja; tanácsadója a Tribute to Liberty-nek, mely kanadai szervezet emléket állít a totalitárius rezsimek, kiemelten a kommunizmus áldozatainak Ottawában, Kanada fővárosában; alapító igazgatósági tagja a Kanadai Kelet-Közép-Európai Szervezetek Szövetségének, mely 2009-ben elérte, hogy Kanada törvénybe iktatta minden augusztus 23-a (Molotov-Ribbentrop paktum dátuma) a Gyászszalag Napja (Black Ribbon Day) emlékezve a totalitárius rezsimek áldozataira. Több esetben részt vett a Felsőpulyai Kufstein konferencián és a Mini Máérteken,


emellett elnökünk Kanada egyik legnagyobb magyar hetilapjának, a 67 éves Magyar Életnek kiadó-főszerkesztője és a Kanadai Egyesült Magyar Alap főtitkára. Szervezetünk nyugat-kanadai alelnöke a Diaszpóra Tanács 2013-ban újonnan választott kanadai elnöke, a Máért és a Diaszpóra munkacsoport tagja.

Elérhetőségünk: Postán: 390 Concession 7, R.R. 5., Claremont, ON. L1Y 1A2, Canada E-mail: kanadaimagyarkulturalistanacs@gmail.com, hungarianlife1@gmail.com Telefon: 1-289-200-6772

Ülő sor: Szőcs Klára, Somorjai Ágnes, Szőke János, Szenthe Anna, Kosáry Jenő és Nezezon Tibor. Mögöttük áll: Wurst Erzsébet.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.