Toborzó 2014 téli kiadás

Page 1



*2014 TOBORZÓ *MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Kedves Barátaim!

XXXIV. évf. 2 félévi szám AZ EDMONTONI MAGYAR KULTÚRKÖR LAPJA

12847 - 68 Street Edmonton, Alberta CANADA T5C 0E6

Megjelenik Évente kétszer Előfizetési Díj Egy Évre $10 BILINGUAL MAGAZINE

Szerkesztő Szenthe (Panni) Anna TERJESZTI

ultural Society of Edmonton Tartalomból: Körösi Csoma Program sikere Heritage Napok Művészportré: Pédery-Hunt Dóra emlékére Magyarházi rendezvények képekben 56-ra emlékezünk, vendégünk L.Simon László éllamtitkár 47-ik Csárdás Bál, vendégünk az új ottawai nagykövet

Beküldött kéziratokat, fényképeket nem küldünk vissza és nem őrzünk meg. A helyesbítés jogát fenntartjuk. A magazinunkban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztő véleményét. Tartalmukért minden esetben szerzőik felelősek.

Következő lapzárta: 2015 március 20.

szenthe@shaw.ca

El sem hiszem, hogy lassan ismét eltelt egy év. Hova rohan az idő? Szinte hihetetlen! Alig várjuk a tavaszt, a nyár csak úgy elrepül és már megint kopaszok a fák, haldoklik a természet. Persze nem mondom a télnek is megvannak az örömei. Ott a Karácsony, a család, a szeretet ünnepe..... a stressz a készülődéshez, aztán a januári realítás és a számlák tömkelege. Jó, jó nem leszek már előre ünneprontó, hisz én is szeretek a gyerekekkel együtt örülni. Nagyokat beszélgetni, tervezgetni.... persze ez a tervezgetés mostmár nem a mi hanem a fiatalok jövőjéről szól, de hát azért élünk, hogy átadjuk magunkat az utódoknak, hogy ők folytassák amit megtanítottunk nekik, vagy amit csak úgy minket figyelve megtanultak. A mi hagyományaink az ő hagyományukká válik, a mi nevelési eszméinket ők folytatják tovább, mégha nem is mindent aprólékosan követve, de a lényeget, az ideát. Jó lenne ezeket a tapasztalatokat nem csak az otthonban gyermekeinknek átadni, de magyar közösségünkben a fiataloknak is. Szeretném elmondani nekik, hogy az idősebb generáció hazaszeretetét, magyarságtudatukat követni nem szégyen. Tudom, hogy sokan elfordulnak az úgy mond “magyaroskodástól”, de külhonban élni és a gyökereinket, kultúránkat megtartani semmiképpen nem magyaroskodás. Aztán ott van a multikulturalizmus. Kanada képe a bevándorlók egysége. Miért lenne szégyen magyarságunkat promótálva beletartozni ebbe a közösségbe és erősíteni az európai egységet, ha tudjátok mire gondolok? Miért ne tudják meg kanadai álampolgár társaink , hogy Magyarország fővárosa Budapest, mellesleg Európa egyik legszebb fővárosa, hogy a magyar ember kultúrált, tanult, hogy a komolyzene és az irodalom nekünk mindennapi része életünknek? Kérlek segítsetek, hogy egységet, szeretetet tudjunk parancsolni minden magyar ember lelkébe , hisz össze kéne tartanunk! Szeretni annyi: – elfogadni, kitárt szívedből többet adni! Másokban meglátni a szépet, s örökre hinni: szép az élet! Megértőn nézni a világra, ápolni, kinek lelke árva. Tudni a rossz is emberi, másképpen lát, ki felismeri. Keresd a jót, kívánd a szépet! Lásd meg másban az emberséget! Bocsásd meg azt, amiben gyarló! Szeress ha fáj is, legyél kitartó! Azért születtél erre a földre, hogy szeretni tanulj mindörökre. Szívedben szóljon szeretet ének, szeretném, hogyha szeretnének! (Aranyosi Ervin)

Szenthe Anna Panni

http://www.edmontonhungarian.com edmontonhungarian@gmail.com

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 1


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Művészportré:

Pédery-Hunt Dóra emlékére Beszélgetés a magyar emigráció legnagyobb szobrászművészével or. A műterem a művész szentélye, de az alkotások szemlélésében elmélyülő látogató számára is az. Keveseknek jut osztályrészül az a megtiszteltetés, hogy beléphetnek oda, ahol az idomtalan anyagból művészi kezek munkája nyomán felismerhető valóság lesz. Én, néhány percre bepillantást nyerhettem egy különös, izgató világba, ahol nemcsak az élettelen, ám beszédes tárgyakkal találkoztam, hanem alkotójukkal is – Pédery-Hunt Dórával. Műtermében egymás mellett sorakoznak a kisebb-nagyobb bronzérmek, szobrok, befejezett és végső simításra váró alkotások. Valami végtelen nyugalom, méltóság árad a művész alkotóműhelyéből. Itt születtek azok a remekművek, amelyek ma már világszerte ismertté tették Pédery-Hunt Dóra nevét. — Mindig szobrász akart lenni? — Nem gondoltam arra nagyon sokáig, hogy kreatív képesség van bennem. Minden egyéb akartam lenni, mint művész – mondja nevetve. — Aztán mégis: felvettek az Iparművészeti Főiskolába. Itt tanították legjobban a szobrászatot és mondhatom, éjjel-nappal az iskolában voltam. Nem érdekelt semmi más. Az utolsó két évben aztán már meggyűlt a bajom tanáraimmal, mert az akkori párizsi-iskolától eltérő, önálló utakon kezdtem járni: rajzaim már mások voltak, mint amit ott kívántak. A főis-kola elvégzése után a háború miatt teljesen leálltam, mert olyan körülmények között lehe- tetlen volt dolgozni.Úgy éreztem, hogy otthon, mint művész „megfulladok”. Végül is csak 1945 karácsonyán hagytam el az országot családommal együtt aztán1948-ban Kanadába jöttem. — Hogyan fogadták a szakmájában? — Meglepett, milyen szívélyesen fogadtak a Szobrászszövetségben. Örültem volna ha azt © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 2

Pédery-Hunt Dóra, műtermében

Éppen ezért én sokkal inkább ebbe a világba tartozom, mert belőlem hiányzik az irigység. — Hogy mit csináltam eddig, mint szobrász? Nehéz kérdés, de megkísérlem a választ. Az első figurám, amivel mint egész kezdő meg voltam elégedve, az Úz Bence volt. Most visszagondolva az iskolai évekre úgy vélem, semmi komolyat nem produkáltam annak ellenére, hogy engedéllyel kiállíthattam a Műcsarnokban és díjakat kaptam, mert az még nem én voltam. Meggyesy szerint én voltam annak a kornak a legtehetségesebb fiatalja, aki már megmutatta az oroszlánkörmeit. Akvarell és ceruzarajzaimat mind elajándékoztam, ezt ma már nagyon sajnálom, mert abból az idő-szakból nekem semmi sem maradt és azokban a munkákban már benne voltam. — Mikor kezdett önállóan dolgozni? — Egészen önállóan, teljesen a magam egyéniségének megfelelően csak itt Kanadában kezdtem dolgozni, amikor végre azt mondhattam, ez az én műtermem, azt csinálok amit akarok, megengedhetem magamnak azt is, hogy éhenhaljak, ha arról van szó. A nagy fordulópont 1958-ban következett be, amikor a Canada Council – amely Kanada kulturális életével foglalkozik - hathónapos

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* európai ösztöndíjat adott nekem. Elmentem hát és ott rájöttem arra, hogy valaki vagyok. Találkoztam Henry Moor-ral s neki megmutattam néhány munkám fotografiáját, amit még más nem látott. Ő úgy gondolta, hogy én komoly ember vagyok. Visszatértemkor azonnal dolgozni kezdtem. — Az érmészet európai dolog. Hogyan sikerült itt elfogadtatnia? — Mikor mondtam, hogy érméket is készítek, azt hitték kitűntetéseket csinálok. A szobrászművészetnek ezt az ágát valóban Európában teremtették meg, s egyik megalapítója Beck Ö. Fülöp volt. Munkái nagy hatással voltak ránk. Pédery-Hunt Dóra első önálló kiállításán — ami a Dorothy Cameron Gallery-ben, 1965-ben volt — az egész tárlatot kiárusították s ez akkor nagyon nagy dolog volt. Tulajdonképpen ez indította el kanadai pályafutásán. Nemzetközi szereplése meglehetősen zsúfolt. Főbb kiállításai, melyeken a kanadai művészcsoport tagjaként vett részt: 1963 Hága és Róma, majd a következő években Salzburg, Athén és Párizs, Madrid, Prága, Pozsony és Helsinki következett. 1975-ben a Nemzetközi Éremkongresszus kiállítása hozott számára jelentős sikert: az egész világról mintegy 2000 érem közül Pédery-Hunt Dóra „Welcome to Canada" érme értékes díjat nyert. Figyelemre méltó, hogy az 50 kanadai érem közül 23 az ő alkotása volt. Nemzetközi fórumokon világszerte elismerést szerzett nemcsak Kanadának, de a magyar éremművészetnek is. Pédery-Hunt Dóra megkapta az egyik nagy kanadai elismerést: az “Officer of Canada” tiszti fokozata rendjellel jutalmazták. Munkái megtalálhatók szerte a világon állami, királyi éremgyűjteményekben; a kanadai nemzeti, az ontarioi, a hamiltoni galériákban, az ottawai külügyminisztériumban, a hágai és a brüsszeli királyi éremgyűjteményben és több mint 70 közgyűjteményben. Kanadának is tervezett pénzérmet: az 1992 óta használt 25 centest, az angol királynő arcképével. Ez volt az első eset, hogy nem brit, hanem kanadai művész tervezte a királynő arcképét. © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

II. Erzsébet királynővel és a pénzérme mintájával

Magyar vonatkozású érmei közül legismertebb a Bartók és Kodály portréja, a Mindszenty kardinálist ábrázoló érme, melyet a torontoi Kanadai Magyar Kultúrközpontnak adományozott s a legutóbbi, a Helikon Társaság alakulásának 25-ik évfordulójára készített műve. — Hogyan adódik egy-egy új mű ötlete, miként dolgozik, amikor elszökik egyéb fontos teendői elől ide, a műterem csendjébe? — Kétféleképpen. Az egyik, hogy az Isten ad nekem annyi időt és az emberek hagynak dolgozni. A másik, ha valaki megrendel valamit. Úgy kezdek hozzá a munkához, hogy amit csinálok annak hatása legyen valakire. Nem önmagamnak csinálom. Jelenleg egyszerre 5-6 munkán dolgozik. A határidők félelmetesen rövidek, de - mint mondja – így szeret dolgozni, amikor az idő és a megrendelő sürgeti. Számomra tervezett ideje lejárt, újra munkájába merül. A szerszám könnyedén hatol az anyagba, barázdát szánt, hegyet formál, aztán előbukkan egy arc, egy alak: Pédery-Hunt Dóra érmet készít. _________________________ Hat ével ezelőtt, 2008 szeptemberében távozott el közülünk PéderyHunt Dóra, a kanadai magyarság és a kanadai művészvilág nagyra becsült, szeretett művésze. Az alábbi inerjú-részlet korábban a torontói KanadaiMagyarságban és a Krónikában megjelent irásokból való. Művészeink emlékét meg kell őriznünk.

Hamrán Aurél

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 3


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Edmontoni megemlékezés a Gyászszalag napján 2014. augusztus 30. Alberta Tartomány Parlamentjében a kommunizmus és a nácizmus európai áldozataira emlékeztek augusztus 23-án. A Gyászszalag Napján tartott megemlékezésen, a szónokok megható szavai mellett, a közönség rendhagyó módon megcsodálhatta a fellépő magyar táncosok vidámságát is. Ők ugyanis, táncukkal, mosollyal az arcukon azt az üzenetet küldték a világnak, hogy bár nemzetünk sokat szenvedett idegen hatalmak elnyomása alatt, szívünk erős maradt, és képesek vagyunk a jövőbe tekinteni. _____________________________________

Ottawában, Torontóban, Vancouverben, Wellandban és Winnipegben. Az edmontoni emléknap megrendezésében a helyi magyar szervezetek, az Edmontoni Magyar Kultúrkör képviselete és Magyarország edmontoni tiszteletbeli konzulja mellett részt vett Észtország, a Lengyel Köztársaság, Litvánia, Lettország tiszteletbeli konzulja, valamint a Lengyel és az Ukrán Kanadai Kongresszus vezetője is.

Minden okunk megvan arra, hogy büszkék legyünk a megemlékezésre, hiszen ez is magyar kezdeményezésre indult el Kanadában, köszönhetően a Kanadai Magyar Kulturális Tanács közbenjárásának. Augusztus 23-át 2009 novemberében nyilvánította a Kanadai Parlament a kommunizmus és nácizmus áldozatainak Fotó: Chrobák Ádám Az eseményen beszédet mondott Laurie Hawn szövetségi parlamenti képviselő, valamint az Albertai Törvényhozás Testületének tagjai, Red Fox és David Xiao mellett a Kanadai Magyar Kulturális Tanács képviseletében Szenthe Anna, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai elnöke is. A rendezvény házigazdája Gene Zwozdesky, az Albertai Parlament házelnöke volt.

Chrobák Ádám Fotó: Chrobák Ádám 1939-ben ezen a napon írták alá a MolotovRibbentrop paktumot, mellyel a náci Németország és Szovjet-Oroszország egyezséget kötött a köztük lévő országok erőszakos és illegális egymás közötti felosztásáról. Erről a napról – akárcsak Európában – Kanada szerte is megemlékeznek, így Montreálban, © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 4

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Az Albertai Egyetem és magyar vonatkozásai 2014. augusztus 26. Magyar vonatkozásban kiemelkedő az Albertai Egyetem jelentősége, ugyanis számos magyar származású oktatója és diákja mellett, itt található az egyetlen közép-európai tanulmányokkal, így hazánkkal is foglalkozó intézet egész Kanadában. Az Albertai Egyetem születését több mint száz évvel ezelőtt álmodta meg két ambiciózus úriember, név szerint Alexander Cameron Rutherford, Alberta első elnöke és Henry Marshall Tory, a McGill Egyetem professzora, aki később az egyetem első dékánja lett. Kritikusok úgy vélték, hogy ez az álom lehetetlen, hogy valóra váljon, de amint azt láthatjuk - igenis bekövetkezett. Az egyetemi törvény 1906-os elfogadásával, megnyílt az út a tervezők előtt, és az intézmény 1908-ban hivatalosan is megnyitotta a kapuit. A kezdeti évek termékenyen hatottak az egyetem életére, amiben nagy szerepe volt Henry Marshall Tory húsz éves albertai kormányzásának. Az ő munkásságának köszönhetően az egyetem számos kiváló professzorral gazdagodott és megnyílt az első nagy egyetemi épület, az Athabasca Hall is 1911-ben. Azonban a két világháború és a köztes évtizedek visszalépést jelentettek az egyetem bővülésében; Az első világháború és az azt követő évek viszontagságai, úgy, mint a spanyolnátha, majd a nagy gazdasági világválság és a második világháború, egy időre visszavetette a fejlődés ütemét, de az egyetem ennek ellenére megerősítette pozícióját. A második világháborút követően az egyetem bővítése új lendületet kapott. A rendkívüli emberanyagról a frontról hazatérő katonák és a majdan felnövekvő baby boom generáció gondoskodott. A leszerelt katonák civil életük megkezdéseként, vagy éppen folytatásaként sokan váltak egyetemi hallgatókká, de sokak akadtak, akik az egyetem fizikális bővítésén fáradoztak, többek között ezekben az években készült el az intézmény könyvtára, a Cameron Library is. A hetvenes évek bővítési hullámai új arculatot adtak az Albertai Egyetem életének. A francia mintára megalapított Collège Saint-Jean lehetőséget adott arra, hogy más tudományok is helyet kapjanak a campuson és utat nyitott a művészetek, az oktatás és természettudomány előtt. Az 1960-as évek építkezései és a régebbi épületek renoválása is révbe értek, átadták a mai egyetem képét oly meghatározó Biological © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

Sciences Centre-t, a Central Academic Building-et (CAB), továbbá az Athabasca, Pembina épületeket és a Convocation Hall-t. A huszadik század utolsó évtizedében az egyetemnek szembesülnie kellett az akkori albertai kormány politikájával, ami a költségvetés nagyméretű megvágásához vezetett. Vizsgálat tárgya lett többek között az egyetemi adminisztrációval járó költségek, kiadások sora, valamint számos kar és intézet abban a helyzetben találta magát, hogy kénytelen egy másikkal összeolvadni, különben a megszűnés veszélye fenyegeti. Nehézséget jelentett továbbá az anyagi hátrány képezte színvonal romlás is az oktatásban, amit megpróbáltak a tandíjak nagyarányú növelésével kompenzálni. Ez a tendencia a mai napig és tart és az örökös „tanár-diák” vita alapját képezi. Mindezen kihívások ellenére az Albertai Egyetem folyamatosan fejlődik, pedig főleg az állam gazdaságát kiszolgáló iparágak, és a hozzáfűződő tanulmányok vannak előtérben. Ez a szellem testesül meg a jelenlegi projektekben, például a Nemzeti építkezési Nanotechnológia Intézet létrehozásában. Ez az új központ a kutatás és a partnerség szimbóluma,

az Albertai Egyetem, Alberta kormánya és Kanada között, de ami még fontosabb, ez az a hely, ami tehetségei által növekvő ipari potenciálhoz juttathatja a tartományt. Dr. Indira Samarasekera, az egyetem tizenkettedik dékánjának szavaival élve: „legyen az Albertai Egyetem az új felfedezések és új ötletek forrása." Jelenleg az egyetem a világ egyik legnevesebb oktatási intézménye, számos tekintetben a világ egyetemeinek az élvonalába tartozik. Megközelítőleg 37000 diák és 11000 dolgozó részese eme sikernek. Az egyetem éves költségvetése meghaladja az egy milliárd dollárt és közel 480 millió dollár külső finanszírozással gazdálkodik. Közel négyszáz egyetemi, posztgraduális és szakmai programot kínál, összesen 18 karon. Az eredeti campus Edmonton város szívében

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 5


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Megközelítőleg 37000 diák és 11000 dolgozó részese eme sikernek. Az egyetem éves költségvetése meghaladja az egy milliárd dollárt és közel 480 millió dollár külső finanszírozással gazdálkodik. Közel négyszáz egyetemi, posztgraduális és szakmai programot kínál, összesen 18 karon. Az eredeti campus Edmonton város szívében helyezkedik el a Saskatchewan folyó völgyében. Kiterjedését tekintve hatalmas területen, 89 hektáron terül el (kb. 50 városi blokk) és összesen több, mint 90 épülettel rendelkezik. A Wirth Intézet A Wirth Intézet (teljes nevén: The Wirth Institute for Austrian and Central European Studies) eredetileg 1998-ban jött létre az osztrák oktatási és külügyminisztérium, valamint az osztrák rektori konferencia kezdeményezésére, mint Osztrák és KözépEurópai Tanulmányok Kanadai Központja. Létrehozását követően azonban nyomban megkapta más közép-európai országok, így Magyarország támogatását is. Jelenlegi nevét 2003-ban kapta meg Dr. Manfred és Dr. Alfred Wirth nagylelkűségének elismeréseként, akik támogatásukkal nagyobb szerepet szántak a még immáron fiatal intézetnek. Céljuk nem csupán az volt, hogy anyagilag támogassanak egy Közép-Európával foglalkozó intézetet, hanem egy olyan központot szerettek volna létrehozni, ami amellett, hogy témáját tekintve egyedülálló Kanadában, más hasonló célzatú intézményekkel is együtt tud működni és adott esetben közös munkájukat koordinálhatja. Így jött létre az az intézet, ami nem csak tudományos, hanem kulturális feladatot is ellát. Konferenciák, előadások, művészeti fesztiválok, koncertek, kiállítások és egyéb kulturális rendezvények megszervezésében vesz részt, egyszóval mindennel foglalkozik, ami kapcsolatban van Közép-Európával. A Wirth Intézet emellett együttműködik minden olyan európai és amerikai szervezettel, ami a fent említett célokat elősegíti. Így nem csak egy egyetemi-tudományos munkáról, hanem egy szélesebb, átfogó jellegű profilról is beszélhetünk, amiben az adott, középeurópai térség országainak intézményei, úgy, © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 6

mint nagykövetségek és a témával foglalkozó minisztériumok részt vesznek. Az Intézet emellett minden évben több középeurópai diák egyéves doktori programját is társ- finanszírozza. Magyar vonatkozásban ez azt jelenti, hogy a fennmaradó összeget albertai magyar szervezetek, így az Edmontoni Magyar Kultúrkör is biztosítják. A program indulása óta összesen 12 magyar és számtalan más közép-európai doktorandusz vehetett benne részt. Bár nem minden ország él a lehetőséggel, de az Intézet tárt karokkal várja az Ausztriából, Horvátországból, a Cseh Köztársaságból, Magyarországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Szlovéniából érkező pályázókat. Büszkeségre adhat okot, hogy mi, magyarok az első időktől kezdve képviseljük hazánkat és számtalan előadással és magyar vonatkozású eseménnyel színesítettük már az Intézet által az Albertai Egyetem kulturális és tudományos életét. Az itt tanulók többek között megismerkedhettek a magyar történelemmel, egyedülálló és bonyolult nyelvünkkel. Megtudhatták, hogy mi „Arany szava, Rippli színe és Bartók vad szelleme”, ezáltal válva egy kicsit részeseivé magyar örökségünknek és kultúránknak Forrás: http://www.ualberta.ca/ Chrobák Ádám

Fotók: Carl-Johannes Rokitansky

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Bevetésen egy magyar származású rendőrtiszttel Kanadában Este 8 óra múlt, még javában világos van, kellemes nyári szél fúj itt Edmontonban. Egész nap izgatottan vártam a pillanatot, hogy végre kopogtassanak az ajtón, vegyem a cipőmet, és találkozzak Toldy Attilával, a mohácsi származású rendőrtiszttel. Attila Edmonton mellett, a sherwood park-i rendőrőrsön dolgozik a helyi kutyás egység fejeként, továbbá ő van megbízva több speciális, kutyás kiképzési program vezetésével is Albertában. Ahogy közeledünk a kocsihoz már hallom a kutyaugatást, Attila hű társa, Zoli toporzékol a ketrecében. Amint hagyom, hogy megszimatoljon, máris csend lesz az autóban. Zoli jól tudja, hogy ha egy másik ember is az autóba ül, az nem ígérkezik unalmas napnak. Ilyenkor ugyanis mindig van egy kis bemutató, játék, esetleg a kedves vendéget is meg lehet kicsit harapdálni – persze csak gyakorlóöltözéken át.

Fotó: Toldy Attila Ez alatt elindulunk a napi rutin elvégzésére, járőrözésre, vissza Sherwood Park-ba. Útközben kérdezgetem Attilát az autóról, felszereléséről és hogy egyáltalán milyen egy németjuhásszal együtt dolgozni. Alig egy pár mondatot váltunk, mikor Attila rám néz és megkérdezi, hogy tudok-e lőni. Mert, ha esetleg erre kerülne sor, a fejem felett lévő puska mágneszárát – közben mutatja – a kezelőpanelen azzal a gombbal tudom kikapcsolni. Na, ennek a fele se tréfa – mondom magamban. A kutyás-rendőr eddigi idilli, sztereotípiákkal tűzdelt hollywoodi képe fejemben nyomban tovaszáll és átalakul egy lövöldözős hajszává, amit éppen, hogy csak túlél az ember. Ezt elmesélem Attilának is, aki nevet egy jót rajtam, majd azért hozzáteszi, hogy voltak már olyan rázós esetek, ahol muszáj volt fegyvert használnia, bár mióta ő rendőr – teszi hozzá – szerencsére nem sérült meg még senki. Az autó, amiben ülünk egy speciálisan megerősített jelzés nélküli terepjáró. Összesen tizennégy darab villogó található meg rajta, az autó elején pedig fenyegetően ül egy hatalmas gallytörő rács, közepén egy csörlővel. Mint megtudom, az autóban több fegyver, rengeteg lőszer van, ha az „ügy” megkívánná. A legtöbb helyet azonban kutya felszerelése foglalja el. A különböző hámoktól és pórázoktól kezdve, a védőfelszerelésen át, a tappancs-védő sarukig minden megtalálható. © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

Zoli nem akárhogyan van kiképezve, attól függően, hogy milyen hámot adnak fel rá, már előre tudja a feladatát. Ez lehet drogkeresés, nyomkövetés, hajtóvadászat vagy éppen nagy létszámú események, például focimeccs vagy tüntetés biztosítása. Zoli, Attila családjával lakik együtt, hátul, a kertben számára külön kialakított részen. Annak ellenére, hogy ő egy munkakutya, a gyerekek játszhatnak vele, de mint háziállatot, nem szabad kezelni. Attila naponta több órát edz, gyakorol a kutyával, ennek köszönhetően Zoli egyedül is el tud látni feladatokat. Abban az esetben, ha gazdája nincs az autónál, de az ajtó magától kinyílik – egyet jelent Zoli számára – azonnal meg kell keresnie Attilát. Az ajtónyitást Attila bármikor megteheti egy távirányító segítségével. Látható továbbá, hogy az egész autó a „kutyás harcmodorhoz” van alakítva. Amellett, hogy a hátsó tér relatíve tágas egy kutyának, a kutya külön hűtést kap, illetve egy beépített érzékelőnek köszönhetően egy bizonyos, veszélyesen magas hőfok fölött automatikusan kinyílnak az elektromos ablakok. Időközben megérkezünk a rendőrőrsre, ahol Attila bemutat éjszakás kollégáinak. Véletlenül, a szolgálatvezető tiszt, pont aznap van huszonötödik éve az állományban, a rendőrök egy közös pizzázással ünneplik. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy a tiszt nagyszülei is Magyarországról érkeztek az első világháború után – lám, mindenhol ott vagyunk. Körbejárjuk az épületet, beengednek egy rabosított személy kihallgatására is. A rendőrök közül sokan volt tengerészgyalogosok, katonák, akik megjárták Irakot, vagy Afganisztánt is. Mindenkin golyóálló mellény van és fegyver állandóan a kéznél - nem lennék a férfi helyében. Mire kiérünk az őrsről, már éjfél is elmúlik és folytatjuk a korábban megkezdett járőrözést. Számos rutin ellenőrzés, rendszámok leolvasása mellett egy kis izgalom is kerekedik, üldözőbe veszünk egy autót, aki a sötétben lámpa nélkül, gyorsan közlekedett. Később, miután Attila kollégái ezt az ügyet átveszik, hívást kapunk egy fiatalhoz, aki bezárkózott a szobájába és öngyilkossággal fenyegeti szüleit. Szinte borsózik a hátam az efféle, igazán testközeli élményektől, amikor az élet megmutatja egy másik, kíméletlenül nyers, rossz oldalát. Szerencsére ebből sem kerekedik semmi komoly baj, a kamasz végül sírva bocsánatot kért szüleitől. Később, amikor már nem érkezik több hívás, Attila bemutatót rögtönöz nekem Zolival: el kell rejtenem egy parkban két tárgyat, amit meg kell találnia a kutyának. Kíváncsian várom a keresés végeredményét és nézem, ahogy Zoli fürkészve szimatol, amikor egyszer csak leül. Meg is van – mondja Attila. Hasonlóan történik a második tárgy esetében is. Zoli több, mint két év alatt rendkívül jó kiképzést kapott, nem is csoda, hiszen Attila vezeti a kutyás kiképzési programot Edmontonban és környékén továbbá hozzá tartozik a zavargások megfékezésére irányuló kiképzés is, egész Albertában. Már hajnalodik, mire fáradtan hazaérek. Ezen a napon egy új élménnyel gazdagodtam, ami által egy kicsit közelebb kerültem egy rendőrtiszt életének megértéséhez az ő hétköznapjain keresztül. Chrobák Ádám

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 7


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Edmontoni Heritage Fesztivál 2014 Augusztus első hétvégéje ismét a fesztiválozás jegyében telt Edmontonban. Alberta tartományban ugyanis ekkor ünneplik a Heritage Days-t, azaz amelynek alkalmából „Örökség Napokat”, Edmonton városa hatalmas fesztivált rendez, megadva a lehetőséget a különböző nációk bemutatkozására.

Fotó: Takáts Gábor A Heritage Days gyökerei egészen 1974-ig nyúlnak vissza, amikor is az akkori kultúráért felelős miniszter augusztus első hétfőjét az albertai kulturális sokszínűség ünneplésének ajánlotta. Dr. Horst A. Schmidt ezzel elhintette a magvakat, és útjára indult az idén már 63 nemzeti pavilont felvonultató fesztivál. Az Edmontoni Magyar Kultúrkör és tagszervezetei már a kezdetektől fogva képviseltették magukat az úgynevezett „original six-ben”, az alapító tagok között. Az edmontoni Hawrelak Parkban évente megrendezésre kerülő esemény jövőre lesz 40 éves. Ez méltóképpen öregbíti hazánk hírnevét is, valamint nem kis

büszkeségre adhat okot, hiszen negyvenedszerre teszik fel egy sátorra a ’Hungary’ feliratot. Fotó: Szenthe Anna A kezdeti évek egynapos ünnepsége mára az háromnapos augusztusi hosszú hétvége fesztiváljává nőtte ki magát. Néhány évtől © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 8

eltekintve, amikor is az időjárás nem volt túl kegyes a fesztiválozókkal, a látogatók száma folyamatosan növekedett, idén is elérte a 400.000 főt. A fesztiválnak a kulturális sokszínűség bemutatásán keresztül számtalan küldetése van, úgymint a társadalmi együttműködés, az oktatás vagy különböző multikulturális programok népszerűsítése. Odafigyelésről és emberségről tesz tanúbizonyságot az is, hogy csak a fesztiválon, évente, közel 50 tonna élelmiszer-felajánlás érkezik az edmontoni „Food Bank” számára. Az 1984-óta az összegyűjtött élelmiszerek összsúlya pedig már meghaladja az 1500 tonnát. A világ egyik leghíresebb nemzetiségi fesztiválja 1996 óta található meg az interneten, 1999-ben pedig bekerült Észak-Amerika legajánlottabb 100 eseménye közé. A rendezvény minden évben számtalan hírességet, fellépőt vonz, akik jelenlétükkel még tovább emelik a fesztiváli

Fotó: Pretz Lilla Az idei Heritage Fesztiválnak tehát, az égiek jóváhagyásával, hatalmas sikere volt Edmonton lakosságának körében. Akárcsak a lángosnak, amelyért a magyar sátor előtt, minden nap, órákon át kígyózott a végeláthatatlan sor. A többi nemzethez hasonlóan a magyar sátort is két blokkra osztották szét: az egyik részen az ételárusítás folyt, a másikon pedig népművészeti kiállítást csodálhattak meg az odalátogatók. Ezen kívül a lengyelekkel közösen használt színpadon a szórakoztatta a „Csárdás” tánccsoport fesztiválozókat, a kiváló hangulattal pedig elviselhetőbbé tették a vendégeknek a lángosért való hosszú sorban állást. Az edmontoni magyarok a lángos mellett még olyan tradicionális magyar ételekkel készültek, mint a húsos káposzta, a sült kolbász vagy a gulyásleves. Ezeken kívül még több száz rúd diós és mákos bejgli lett megsütve, hogy az édesebb szájúak se maradjanak falatozni való nélkül. Mindennek nagy keletje volt, ami nem is csoda, hiszen a készítők a magyaros fűszerek mellett

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* szívüket-lelküket étkekbe.

is

belesütötték,

-főzték

az Fotó: Szenthe Anna A 2014-es Heritage Fesztivál eredményessége egyszerre köszönhető a magyar ház szervezésének, az edmontoni magyar futballcsapat, a Csárdás Néptáncegyüttes és a KCSP-ösztöndíjasok közreműködésének, illetve annak a sok-sok önkéntesnek, aki rááldozta hétvégéjét, hogy a tikkasztó hőség ellenére is a magyar sátorban tevékenykedjen. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett már, amelyek új lendületet adnak a következő évi Fesztivál megszervezéséhez. Az ösztöndíjasoktól pedig többen megkérdezték: Ugye jöttök jövőre is? Pretz Lilla és Chrobák Ádám

Fotó: Takáts Gábor A csodálatos népművészeti kiállítás Bíró Zsuzsanna és segítői kezét dicséri, aki saját gyűjteményéből díszítette fel a magyar sátrat. Tematikus elrendezése a régi parasztházak világát idézte fel, hiszen láthattunk ruhákat „a szekrényből”, használati tárgyakat „a csűrből”, étkészleteket „a konyhából”, illetve berendezési tárgyakat „a tisztaszobából”. Emellett pedig könyveket, magyaros kézműves-termékeket, logóval ellátott pólókat vásárolhattak az arra járók. Egyik nagy pozitívuma az idei Heritage Fesztiválnak az volt, hogy a kiszolgáló és lángoskészítő önkéntesekhez ezúttal a nyugat-kanadai KCSP-sek egy nagyobb csoportja is csatlakozott. Katona Olívia (Vancouver), Naszák Szilvia (Kelowna), Czékmán Balázs (Nanaimo), Csoba András (Victoria) és Békési Dávid (Regina) voltak jelen a két helyi ösztöndíjas, Pretz Lilla és Chrobák Ádám mellett. Az edmontoni magyarok örömmel fogadták a segítséget, hiszen, mint mondják, önkéntesből sosem elég a fesztiválon; a fiatal csapat pedig jó hangulatban fogott hozzá a munkához, és kitartóan dolgozta végig a hétvégét.

A Kultúrkör vezetősége nevében ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kőrösi Csoma ösztöndíjasoknak és minden edmontoni magyarnak akik munkájukkal hozzájárultak a 2014 évi Heritage Napok sikeréhez. Kedves Kőrösisek, köszönjük, hogy eljöttetek és elhoztátok magatokkal a jókedvet, kitartást és a kifogástalan munkaerkölcsöt. Sok sikert nektek a jövőben! Barátséggal: Toldy Éva, elnök © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR  EDMONTON, ALBERTA, KANADA 9


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*        

10

január 8-­‐ én tagsági gyűlés fél 8-kor január 10-én vadas vacsora a református templom szervezésében este 6-kor január 18-én Szent Margit ebéd 12-kor a Szent Imre tempolomban február 7-én Farsangi “Open House” a táncosok rendezésében 7-­‐8 ig előadás, azután táncház február 14-­‐én disznótoros vacsora a templomban február 26-­‐én 7-­‐kor vezetőség választó közgyűlés a magyar házban március 14-én délután 3-kor az 1848-as Forradalom és Szabadságharc ünnepi megemlékezése a magyar házban május 3-án anyák napi ünnepség 3-kor a a magyar házban


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 11


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Mozgalmas hétvége Niagara Falls-on Eseménydúsnak bizonyult a kanadai Kőrösi Csoma ösztöndíjasok szeptember 13-14-i hétvégéje, mivel a Kanadai Magyar Kulturális Tanács jóvoltából valamennyien részt vettek egy grandiózus programsorozaton Niagara Falls-on. Erre a jelentős hétvégére kilátogatott Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is, kabinetfőnökével, dr. Szilágyi Péterrel. A szombati délelőttön az államtitkár úr és az ösztöndíjasok egy rövid túra keretében megtekintették a niagarai régió fő látványosságát, a vízesést. Jó lehetőség volt ez a fiatal ösztöndíjasoknak arra, hogy kötetlenebb környezetben is megismerkedhessenek az államtitkár úrral. Szombat este hat órától a Niagara Falls-i Árpád Házban várták sok szeretettel a díszvacsorára ellátogató több mint százötven fő vendéget, akiket pálinkával és pogácsával köszöntöttek a bejáratnál. Az ízletes vacsorát követően, Bessenyei István műsorvezető segítségével ünnepélyesen elkezdődött az esti program. Elsőként Szenthe Anna, a Diaszpóra Tanács kanadai elnöke szólt a vendégekhez, elmondta, hogy a Kanadai Magyar Kulturális Tanács két új szervezettel bővült. Megalakult a Nyugat-Kanadai Székely Magyar Egyesület, amelynek alelnöke Kulcsár Árpád Calgaryból volt jelen és a Kanadai Magyar Nők Országos Szövetsége, melynek Szenthe Anna lett az elnöke. Ezután beszámolt arról, hogy belépett a Kanadai Magyar Kulturális Tanács tagjainak sorába 2500 családdal a torontói Árpádházi Szent Erzsébet Egyházközség. Végül bemutatta a Kőrösi Csoma Program ösztöndíjasait: Dr. Csoba Andrást Victoriából, Katona Olíviát Vancouverből, Naszák Szilviát Kelownából, Chrobak Ádámot és Pretz Lillát Edmontonból, Békési Dávidot Reginából, Orosz Mátyást Winnipegből, Huszár Vivient és Cser Anikó Pannit Torontóból és jómagamat, Baranyai Dórát, aki az ösztöndíjprogram javarészét a niagarai régióban töltöttem. A Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke, Somorjai Ágnes, szintén köszöntötte az ösztöndíjasokat és fél éven át végzett munkájukat egy-egy nagyon szép Kanadáról szóló könyvvel honorálta. A fiatal önkéntes társaimat képviselve megköszöntem a vendéglátó Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a mentorok és a befogadó-szervezetek segítségét és támogatását, majd az ösztöndíjasokkal közösen, egy dalban fejeztük ki hálánkat az összmagyarság felé.

Fotó: Kövessy Zsolt Dr. Szabó Stefánia, Magyarország torontói főkonzulja is részt vett a díszvacsorán és beszédében meleg szeretettel köszöntötte az ösztöndíjasokat. Az est egyik fénypontjaként, a főkonzulasszony az államtitkár úrral közösen Magyarország Aranykereszt érdemrendjét adta át

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 12

Szőcs Klárának, a torontói Magyar Ház elnökének, Kosáry Jenőnek, a winnipegi Magyar Ház társelnökének. Szenthe Sándornak, Magyarország Albertai Tiszteletbeli konzuljának pedig Magyarország Lovagkereszt Érdemrendjét, a laudációkat Somorjai Ágnes mondta. A magyar közösségekért tett, sok éves áldozatos munkájukért, méltán kiérdemelt volt ez a magas kitüntetés.

Fotó: Maros Zoltán, A fotón jobbról balra: Szőcs Klára, Kosáry Jenő és Szenthe Sándor Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, beszédében üdvözölte az est kitüntetettjeit, az ösztöndíjasokat és az összegyűlt magyarságot. Hangsúlyozta a kanadai magyar közösségek összefogásának fontosságát és azt, hogy bárhol is éljenek a világban magyarok, mindannyian egy nemzetet képviselve, egy cél felé haladunk. Kiemelte a Kulturális Tanács magyarságért tett folyamatos munkáját, s átadta az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által javasolt „Külhoni magyarságért” díjat Somorjai Ágnesnek, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökének. Az elnök asszony a díj átvétele után a Tanács valamennyi jelenlévő tagszervezetének képviselőjét a színpad elé szólította, kijelentvén, hogy ez a díj közös érdem, mindannyian hozzátettek valamit.

Fotó: Kövessy Zsolt, A fotón: Somorjai Ágnes és Potápi Árpád János Corneliu Chisu kanadai kormányképviselő a kanadai kormány nevében egy köszöntő oklevelet adott át Somorjai Ágnesnek és a Kulturális Tanácsnak az alkalomból, hogy megkapták Magyarország miniszterelnökétől a Külhoni Magyarságért díjat. Az est további részében zenés, táncos mulatság várt az érdeklődőkre, ahol fiatalok és az aranykorúak is együtt szórakoztak a jobbnál jobb magyar dalok szólamaira.

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Vasárnap a Kanadai Magyar Kulturális Tanács vezetősége, az államtitkár úr és kabinetfőnöke, valamint a főkonzulasszony vendégek voltak reggelire a wellandi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templom plébánosánál Miskei László atyánál, aki egyben a Kulturális Tanács főtitkára is, majd részt vettek a szentmisén. A misét követően a Kulturális Tanács egyik tagszervezete a wellandi Magyar Ház és annak elnöke Nezezon Tibor látta vendégül az ösztöndíjasokat és a Kulturális Tanács tagjait egy kiváló ebédre. Vasárnap a délutáni órákban tartotta a Kanadai Magyar Kulturális Tanács tisztújító közgyűlését a Niagara Falls-i Árpád Hallban. A gyűlés gördülékenyen zajlott, a beszámolókat követően, megtörtént a szavazás, ahol a legtöbb tisztséget meghosszabbították. Egyetlen pozícióban történt változás, Varga István személyében, aki ezentúl a kelet-kanadai alelnöki posztot tölti be. Tisztségek: elnök: Bessenyei Somorjai Ágnes, alelnökök: NyugatKanada Szenthe Anna, Közép-Kanada Szőke János, Kelet-Kanada Varga István, főtitkár: Miskei László atya, pénztáros: Élő Vince. Az eseményen lehetőséget kaptak az ösztöndíjasok is, hogy bemutatkozzanak és röviden beszámoljanak a fél év alatt végzett tevékenységeikről. Potápi Árpád államtitkár úr beszédében kiemelte, mennyire fontosnak tartja a Kőrösi Csoma Ösztöndíj Programot és azt, hogy a hazatérő ösztöndíjasok külföldön szerzett tudását és tapasztalatát hatékonyan felhasználva még jobban megerősödhet a kapcsolat a külhoni magyar közösségekkel. A megjelenteket immáron második este látta vendégül a Kulturális Tanács az Árpád Hallban és külön köszönet, Szőke Jánosnak, aki családjával együtt rengeteget segített a programsorozat előmunkálataiban is. Chrobak Ádám, edmontoni ösztöndíjas – azt hiszem, írhatom, hogy mindannyiunk nevében – így nyilatkozott a hétvégi eseményekről: „Lassan a féléves kanadai kiküldetésünk végéhez közeledve, tele jó érzéssel és kavargó gondolatokkal érkeztünk meg ösztöndíjas társaimmal Niagara Fallsra. Azt hiszem, mindannyian úgy érezzük, hogy szinte észrevétlenül elrepült ez a hat hónap, pedig még szívesen maradnánk, hiszen csak most jöttünk bele igazán a munkába. A Kőrösi Csoma díszvacsorán, nevünk és tetteink hallatán sokunk szeme előtt lepergett az itt eltöltött, munkában és élményekben gazdag időszak. Nagy örömömre szolgált, hogy még mielőtt hazautaznánk, lehetőségünk nyílt arra, hogy így, közösen összegyűljünk és a hivatalos programok mellett ünnepelhessünk egy kicsit. Bár biztos vagyok benne, hogy az idő haladtával is mindenkinek része volt némi elismerésben és a siker érzésében, azonban a vacsora hangulata ettől egészen eltérő volt. A © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

hősöknek kijáró vastaps, a csillogó szemek és a mosoly az arcukon többet mondott minden szónál. A kimondhatatlanul jó érzés és büszkeség mellett most éreztem csak igazán, hogy itt mennyire támogattak minket, hogy mennyire számítottak ránk és hogy mennyi-mennyi szeretetet kaptunk a kanadai magyarságtól. Ez az élmény minden utunkra el fog kísérni bennünket életünk során és örökké hálásak leszünk érte.” Gratulálunk minden kitüntetett személynek, Szőcs Klárának, Kosáry Jenőnek és Szenthe Sándornak! Gratuláció jár a Kanadai Magyar Kulturális Tanácsnak a Külhoni magyarságért díjért és nem utolsó sorban a Kőrösi Csoma Program ösztöndíjasainak is, akik fél éves munkájukkal szintén a magyar közösségeket igyekeztek támogatni. A hétvégi programsorozat sikere minden felsorolt kitüntetett és vendég érdeme volt. Úgy a Kőrösi Csoma ösztöndíjasok, mint a Kanadai Magyar Kulturális Tanács tagjai köszönetüket fejezték ki Somorjai Ágnesnek a szervezésért! Baranyai Dóra

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 13


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

MAGYAR KÖZLÖNY •2014. Évi 114. szám

Úgy gondolom hogy Edmonton magyarsága nem értesült hivatalosan a következő hírről, amit mint az edmontoni magyarház elnöke kötelességemnek tartok, hogy itt a Toborzóban ezúton közöljek. Szenthe Sándor tiszteletbeli konzulunknak aki hosszú éveken át a kultúrkörünk elnöke volt, szeptemberben több mint 25 -­‐éve a kanadai magyar kultúráért végzett munkásságáért az egyik legmagasabb magyar állami kitüntetést a Magyar Érdemrend Lovagkeresztját adományozta , Áder János Köztarsasági Elnök. A kitüntetést ünnepályes keretek között Potápi Árpad államtitkár úr és Dr. Szabó Stefánia a torontói konzulátus főkonzula adtak át. Szívből gratulálok magam és a Kultúrkör tagsága nevében a több mint megérdemelt elismerésért! Toldy Eva Elnök © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 14

A köztársasági elnök 317/2014. (VIII. 21.) KE határozata kitüntetés adományozásáról. Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –a diaszpórában végzett magyarságmegtartó, hagyományőrző munkája, valamint a magyar kultúra, gazdaság és turisztika megismertetése és terjesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Szenthe Sándor, Magyarország kanadai tiszteletbeli konzulja részére a MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozom. Budapest, 2014. augusztus 11. s. k.,

Áder János köztársasági elnök

Ellenjegyzem: Budapest, 2014. augusztus 12. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Igazi karácsony "Megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embenek" (Titus 2:11).

Milyen sivár lenne életünk ünnepek nélkül. Milyen áldás az, hogy vannak ünnepek, amelyek úgy szakítjk meg az élet egyhangúságának lapos egyformaságát, mint a hegyek a síkságot. Karácsony az egyik kiemelkedőbb hegycsúcs ünnepeink láncolatában. Arra törekszik ilyenkor mindenki, hogy kellemes karácsonya legyen. Ajándékokat készitünk családtagjainknak, rokonainknak és barátainknak. Titokban mi is ajándekokat remélünk, amelyek kellemes meglepetést fognak majd okozni.. Azután arra is gondolunk, hogy meghitt legyen karácsony ünnepe. Legyen együtt a család; gazdagon terített asztal várjon; lobogjon a kandallónk tüze, melegedjen emellett a vendégsereg; húzodjon össze a család a fagyos estéken és nappalokon; legyen szeretet, jóakarat, öröm és béke. Arra is ügyelünk, hogy szép legyen a karácsonyunk. Legyen formás karácsonyfánk,szépen legyen feldíszitve; a szivárvány minden szinében csillogjanak fényei; ússzanak a levegőben karácsony szép melódiái; zúgjon az orgona és zengjen az ének. Ám a szép, meghitt és kellemes karácsonyon túl vajon gondunk van-e arra, hogy igazi karácsonyunk legyen? A karácsony akkor lesz

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

igazi, ha észrevesszük annak legmélyebb jelentőségét. Ezt fogalmazza meg igénk. Karácsony jelentősége abban van, hogy Isten idvezítő kegyelme jelent meg az embernek a megszületett Istenfiú személyében. Krisztus megszületésével a világ, az élet és az emberi egzisztencia új értelmet nyer. A bűnre nem büntetés, hanem bűnbocsánat várhat, az Istentől elszakadt embert Isten visszafogadja, s az emberi élet vége nem a kárhozat, hanem örökélet - üdvösség! Megjelent-e neked Istennek ez az idvezitő kegyelme? Azaz, észrevetted-e, megláttad-e Jézus Krisztusban Istennek a téged idvességre juttató kegyelmes szeretetét? Elfogadtad-e ezt? Hittel magadéva tetted-e? Ott él-e a szívedben az a belső bizonysság, hogy neked is idvességed van a megváltó Jézus Krisztus által? Karácsony igazi megünnepléséhez hozzátartozik Krisztusnak, mint személyes megváltónak az elfogadása, mert csak általa lehet részünk Isten üdvjavaiban: a bűnbocsánat, a kegyelem és az örökélet ajándékaiban. Az igazi karácsony csalhatatlan jele az, hogy akinek megjelent az Isten idvezítő kegyelme, az mindent megtesz azért, hogy megjelenítse ezt a kegyelmet másoknak is. Igazi karácsony bizonyságtevő életre hív! Ha valóban igazi karácsonyod van, vajon mit teszel azért, hogy másoknak is ebben legyen része? Elmondod-e csak egy valakinek is, hogy te már hitben, új életben, és Isten iránti engedelmességben járó boldog ember vagy? Bizonyságot teszel-e csak egy valakinek is a benned élő hitről? Vajon lesze valaki is, akinek nemcsak szebbé, kellemesebbé és meghittebbé igyekszel tenni a karácsonyát, hanem igazibbá is? Isten adjon mindnyájunknak ilyen igazi karácsonyt! Dr. Pungur József Ref. lelkész

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 15


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

Az edmontoni magyarság számára az 1956-­‐os forradalomra és szabadságharcra való emlékezés minden évben kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a forradalom következményei között volt az a vér áldozat is, hogy 210 ezren hagyták el Magyarországot, és a nyugati világban, így Kanadában is menedéket kerestek maguknak és családjuknak.

Ebben az évben is, mint az utóbbi években Magyarországról kormányszintű vendég érkezett hozzánk, hogy méltóan és együtt emlékezzünk a forradalom áldozataira és a megmegmozdulás jelentőségére. Örömmel fogadhattuk Edmontonban L. Simon László államtitkár urat és feleségét. A színvonalas ünnepséget ahol felléptek a Szent Imre iskola diákjai, Pretz Lilla Körösi Csoma ösztöndíjas és a Csárdás Tánccsoport is az államtitkár úr nívós köszöntője emelte magasabb szintre. A város magyar vezetőinek az államtitkár úrral egy baráti beszélgetésre is lehetőségük adódott, ahol beszélgethettek a diaszpóra magyarjainak tevékenységeiről, a diaszpóra és a Magyar kormány kapcsolatairól, a Magyar közösségek gondjairól, feladatairól. Toldy Éva elnök és Szenthe Sándor tiszteletbeli konzul szivélyes vendéglátása az edmontoni Magyar vezetők egységes részvételével marandandó élményt nyújtott vendégeink számára és az edmontoni összefogásról tett tanúságot.

(A képeken L.Simon László államtitkár úr, felesége Vass Eszter, Toldy Éva, Szenthe Sándor és Anna, Bubelényi Attila és Éva) képek a fb-ról letöltve © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 16

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

Mint minden évben idén is ellátogatott a Mikulás a Magyarházba. A Szent Imre iskola tanulói és szüleik egy kis műsorral várták a fehér szakállas látogatót, aki kis csomagokkal kedveskedett a gyermekeknek. Örömmel jelentjük, hogy a Mikulástól virgácsot senki nem kapott, még a magyarház vezetői sem. Kellemes délután volt úgy a gyermekeknek, mint a felnötteknek is, hisz a sok kis csöpség láttán kinek ne jönne mosoly az arcára. © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 17


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

Potápi Árpád államtitkár elmondta, hogy “a Magyar Diaszpóra Tanács létrehozására azért volt szükség, mert a Máért alapvetően a Kárpát-­‐ medencei magyarságot jeleníti meg, de fontosnak tartották, hogy diaszpórában működő magyar szervezeteinek véleménye is eljusson a magyar kormányhoz. Hozzátette: a kormány hozzáállása a diaszpórához 2010 után jelentősen megváltozott, nagyon jelentős szövetségesnek tekintik a diaszpóra magyarságát, fontosnak tartják, hogy a kormány intézkedéseiről első kézből kapjanak tájékoztatást. Azért is fontos jelenlétük, bevonásuk az aktuális kérdésekbe, mert adott esetben más szemszögből láttatják az itthoni eseményeket, a magyarságot érintő témákat. A tanács ülésére mintegy 200-­‐250 résztvevőt hívtak meg, a szervezet idén is több taggal bővül” (VajdaságMa november 12-­‐I száma)

Részlet a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai elnöki beszámolójából A kanadai magyarok és magyar szervezetek sokrétüsége, az ország területi adottságai és az emigráció felvállalásának körülményei, valamint a generációk közötti kőlönbségek megnehezítik a kanadai magyarok egyöntetű érdekképviseletét. Sikereink között említhetjük, hogy az elmúlt évben három új szervezet alakult kanadában. a Nyugat Kanadai Székely Magyar Kultúrális Egyesület, a Kanadai Magyar Nők Országos Szervezete mind kettő a Kanadai Magyar Kulturális Tanács (KMKT) ernyője alatta és a torontói Extra Hungariam Alapítvány. Sikeres munkánkat igazolta az is, hogy a KMKT ez évben évtizedes fáradhatatlan munkájáért megkapta a Külhoni Magyarságért díjat. Továbbiakban a Nemzetpolitikai Államtitkárság által Kanadába küldött és a torontói Főkonzulátus által kordinált tankönyvcsomagokat kiosztottuk a kanadai iskoláknak, de tankönyvekre még ezeken felül is szükség lenne. Bármilyen politikai, vallási, származási és kultúrális különbségekkel kell számolnunk azért van olyan

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 18

megtaláljuk, és az elmúlt évben a nehézségek ellenére megtaláltuk a közös hangot. Ezek között említeném a honosítással és a választásokkal kapcsolatos ügyek segítését “Mindig is egyek voltunk a közös nyelvben, a közös kultúrában, a történelmi örökségben és a magyar hagyományokban, most az állampolgárság által közjogi értelemben is egyek lehetünk” – mondta 2013-­‐ban Semjén Zsolt. Mi kanadai magyar vezetők is egyet értünk abban, hogy a diaszpórában élő magyarok kulturális identitásukban, történelmi tudatukban és a magyar nyelvben egyek és ezért összetartással kell erősítsük az anyaországon kívüli magyarságot, de ennek teljes kivitelezéséhez még rengeteg dialógusra van szükség. Az egyszerű honosítás jogaival élve meg kell erősítsük az anyaországgal való együvé tartozást, ezzel is nem csak érzelmileg, de politikailag, kultúrálisan és gazdaságilag is segítve a jelenlegi kormány munkáját. Az immár második évben kormány által támogatott Körösi Csoma programot Kanadában országszerte egyöntetü sikernek ismerjük el. „Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!” mondta Márai Sándor és a Kanadába ez évben érkezett tizenhét jól képzett, értelmes, feladatokra kész fiatal is ezt a hitet vallotta. A kormány által kibővitett program az első év tapasztalataira támaszkodva ebben az évben több szervezethez küldött ösztöndíjasokat, akik, mint tapasztalt diplomaták tartották össze a kissé megosztott kanadai magyarságot. Az ösztöndíjas fiatalok a kanadai diaszpóra vérkeringésébe kapcsolódva hat hónapra egy kicsit kanadai magyarokká váltak és hat hónapra felpezsgették a kanadai magyar diaszpórát. Újat és maradandót igyekeztek hozni a kanadai magyarok életébe, hogy gyarapítsák magyarságtudatunkat, érzékeltessék, hogy a magyar kormány igenis törődik a diaszpórában fáradozó magyarokkal, velünk akik a tengeren túlon önkéntes munkánkkal tartjuk életben a magyar kultúrát, a magyar eszméket és akkor is azt tettük amikor az nem egyezett az előző kormány nemzetpolitikájával, vagy amikor még disszidenseknek, szökevényeknek, illegálisan külföldön tartozkodóknak tituláltak minket. Kanadában ebben az évben is ha egyesíteni nem is, de felrázni sikerült a magyar szervezeteket. (Szenthe Anna)

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* gondoltunk, tudja mit: kap még egy esélyt. Mi az: 4 kereke van, kevés benzint fogyaszt és légzsák is van benne? -­‐ Autó. -­‐ Nem! Ez sem rossz, de mi megint a Toyota Yarisra gondoltunk. -­‐ Tudja mit, én is kérdezek egyet! -­‐ Mondja a székely. Mi az: sarkon áll és árulja a testét? -­‐ Mi sem egyszerűbb ennél: Kurva. -­‐ Háát, ez sem rossz, de én anyádra gondoltam... 

VICCEK, NEVESSÜNK! -­‐ Kik voltak a legboldogabbak a Földön? -­‐ Ádám és Éva. -­‐ Miért? -­‐ Mert nekik nem volt anyósuk!  Az új albérlő bekopog a főbérlőhöz és egy üres konyakos üveget mutat neki: -­‐ Asszonyom, ez az üveg tegnap még teljesen tele volt. Maga bejött a lakásba, és megitta a konyakomat? -­‐ Igen! Előre megmondtam, hogy nem tűrök alkoholt a lakásomban!  Két vadász beszélget az erdőben: -­‐ Ha én megcélzok egy nyulat, az máris írhatja a végrendeletét! A tisztáson hirtelen feltűnik a tapsifüles. A hencegő vadász előkapja a puskáját, rálő, de a nyúl elszalad. Mire a másik epésen megjegyzi: -­‐ Úgy látom már szalad is a közjegyzőhöz.  Kovács leül az asztalhoz ebédelni. Mielőtt hozzáfogna, csodálkozva kérdezi a feleségét: -­‐ Mondd, drágám, miért öltöztél talpig feketébe? -­‐ Ne törődj vele, drágám! Edd csak meg szépen a gombalevest! 

Két skót egy étteremben: -­‐ Te! Nem túl drága ez a hely? -­‐ Hát most nézem én is, hogy egy ásványvíz 2000 forintba kerül! -­‐ Te jó ég! Még szerencse, hogy whiskyt rendeltünk! A rendőr felszáll a buszra és két jegyet is lyukaszt. Egy kisfiú érdeklődéssel figyeli, majd megkérdezi tőle: -­‐ Rendőr bácsi, miért lyukasztott két jegyet? -­‐ Tudod kisfiam, ha egyik elveszik, ott a másik. -­‐ De ha mindkettőt el tetszik veszíteni? -­‐ Akkor sincs baj, mert még mindig ott a bérletem!  Két szőke nő beszélget. -­‐ Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik! -­‐ De remélem nem 13-­‐ára...  A per előtt az ügyvéd biztosítja a gazdát, hogy nyerni fog. -­‐ Nem segítene a dolgon, ha küldenék a bírónak egy-­‐ két kacsát? -­‐ kérdezi a gazda. -­‐ Ó, egek! Eszébe ne jusson -­‐ feleli az ügyvéd. -­‐ Ezzel csak ártana magának, a bíró megvesztegetési kísérletnek tekintené. A tárgyalás után az ügyvéd gratulál ügyfelének, amiért felmentették: -­‐ No látja, ugye megmondtam, hogy megnyerem magának a pert. -­‐ Valóban -­‐ így a gazda -­‐ de azért én elküldtem azt a két kacsát a másik fickó nevében. 

A torontói Magyar Élet hetilap Edmontonban az Athlone Liquor & Cold Beer Store-ban (12904 127 St NW, Edmonton) kapható

Az öreg székelyt felhívják a rádióból: -­‐ Gratulálunk, nyerhet egy vadonatúj Toyota Yaris gépkocsit, ha megfejti a találóskérdést. Mi az: Négy ajtaja van, szürke és kerekeken gurul? -­‐ Autó. -­‐ Neeem, nem rossz, de mi a Toyota Yarisra © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR EDMONTON, ALBERTA, KANADA

19


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Csárdás Bál, már 47 éve… Immáron 47 éve minden évben, így idén is került az ílymódon joggal megrendezésre “hagyományosnak” nevezhető edmontoni Csárdás Bál. 2014. november 15-én a Chateau Lacombe hotel báltermét újra feldíszítettük, az asztalokon pirosfehér-zöld szinek domináltak. A menükártyákat ugyanazok a kalocsai motívumok díszítették, mint amelyek a teljes szín-nyomású meghívókon szerepeltek. Az este jórészét a magyar népzene határozta meg. A pezsgős fogadás alatt az elmúlt évek gyakorlatától eltérően nem hárfa vagy zongora szolgáltatta a háttér Szajkó zenét, hanem az idősebb és ifjabb Lászlóékkal kiegészult, Jim Cockell vezette Cifra Együttes. Nagyszerű hangulatot teremtettek, pedig a bál még el sem kezdődött. Később ők voltak a “Tafel-musik”, azaz vacsora alatti zene szolgáltatói, Edmontonba varázsolták a magyarországi zenés Még később, a Csárdás éttermek hangulatát. táncosok fergeteges előadásához is ők húzták a talpalávalót. Az est díszvendége az ottawai beiktatása előtt 3 nappal hozzánk látogató dr. Ódor Bálint nagykövet úr volt. A Csárdás Bál gazdag zenei programját, valamint a Bálnak a Kodály ösztöndíjhoz való elhívatottságát a nagykövet úr nagyon értékelte, hiszen jómaga is a budapesti Kodály Zoltán zenei általános iskolában szívta magába a magyar népzene dallamvilágát és a kodályi zeneműveltséget. A Bál természetesen nagyszerű alkalmat adott a nagykövet úrnak arra, hogy halogatás nélkül bevesse magát a kanadai magyarok életével való megismerkedésbe. Az est előadóművésze a szintén tradícionális “Salute to Vienna” újévi hangverseny sorozatokból jól ismert primadonna, a winnipegi szopránénekesnő, Lara Ciekiewitz volt. Műsora Kodály, Lehár és Puccini Nagyszerű, közvetlen “slágerekből” állt. előadóművészi adottságait Dala Péter, az edmontoni opera zeneigazgatójának zongorakísérete segítette kibontakozni. A szövetségi és albertai kormányok részéről küldött üdvözletek felolvasása, valamint Dr. Ódor Bálint, akkor még csak “kijelölt” nagykövet úr üdvözlő beszéde után a Kodály Ösztöndíj Kecskemétről elmúlt nyáron visszatért nyertese, Rebecca Ho idézte fel, hogy milyen a diákok élete a Kodály Intézetben. Bár az idén nem került sor az ösztöndíj odaítélésére, minthogy azt immáron 6 éve csak 2 évenként adjuk ki, azért sok régebbi ösztöndíjasunk is ott volt a © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 20

bálban. Említsük meg az albertai Kodály Egyesület korábbi elnökének, Jorgianna Talbotnak a nevét, aki egyébként a bál kezdetén emlékezetes előadásban énekelte el a magyar és a kanadai himnuszt is. Az elegáns Palotás nyitotta meg az est táncos, valódi bálhangulatot hozó részét. Idén is a tavalyról megismert Cimarrons zenekar játszott, és úgy tűnt, hogy az igazi (mármint táncolni szerető és tudó) bálosok szerették a stílusukat. A táncot csak a már említett Csárdás táncosok programja és az éjféli “pótvacsora” nagyszerű gulyáslevese és európai stílusú cukrász sütemény kínálata szakította meg. A Csárdás Bál számtalan segítőjének, közreműködőjének a közösség nevében hálás Nevük felsorolása köszönetünket fejezzük ki. minden bizonnyal oda vezetne, hogy valakiket véletlenül kihagynánk, így nézzék el, hogy csak gondolatban szorítjuk meg kezüket. Jövőre jönne a 48-ik év, majd 49, 50. Nagyon nagyon jó lenne, ha ezeknek a báloknak a további ösztöndíjasok megrendezésére, Magyarországra küldésére is sor kerülhetne. A hagyományt fenntartani erkölcsi kötelességünk. Igen ám, de ehhez új energiára, fiatalos lendületre, új hús és vér szervezőkre van szükség. fiatalabb A szervezőbizottság hívja és várja Az generációs önkéntesek lelkes támogatását. internet előtti világban azt szokták ilyenkor mondani, hogy “aki hallja, adja át!”. Valóban, reméljük, hogy a hívó szó sokakhoz eljut, és sokan vállalkoznak arra, hogy a szervezés nemes bár nehéz feladatában segítő részt vállaljanak. Dr. Berkes Zoltán A Csárdás Bál és a Kodály Ösztöndíj Bizottság elnöke.

Dr. Ódor Bálint Magyarország kanadai nagykövete

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

Get Your Tickets Now: Farsangi Open House/Táncház!

2014: a busy year! Wow! It has been a long time since Csárdás had such a busy and eventful year: believe it or not, 2014 saw our senior group present over 35 performances! Some of the most noteable among these include the following: • A wonderful invitation from the Kapisztrán Dancers of Winnipeg to perform with them at FOLKLORAMA – Winnipeg’s huge, annual multicultural festival • Back-to-back performances on August 31st for Edmonton’s Polish Historical Society at the Wawel Lodge and at Ft. Edmonton Park for its annual Harvest Festival • A featured presentation for the Kaleido Family Arts Festival on 118 Avenue in Edmonton in September • Performances that received rave reviews at the annual Western Canadian Hungarian Folk Festival in Regina, Saskatchewan in October • And, naturally, two full days of performances at Edmonton’s Heritage Festival, Hungarian Pavilion, on the August long weekend!

Csárdás is pleased to continue our mid-winter tradition! Join us on February 7 at the Magyarház for our annual open house and táncház evening, with live music by Edmonton’s own Cifra Ensemble and performances by Csárdás and special guests. Tickets are a bargain, making it possible for you to bring the whole family, and we’re planning activities for everyone to enjoy, including our popular Children’s Táncház to kick off the event. Bar service, and freshly made fánk will be available to give you the energy for the dance floor, too! Avoid disappointment and purchase your tickets soon, using our convenient online PayPal system. See elsewhere in this edition of the magazine for our colourful poster, and please see our website for more information and further details: www.csardasedmonton.com Join us for a fantastic Farsang celebration, and warm up your February with a joyful evening of music, dance, culture, and camaraderie!

UPCOMING CSÁRDÁS EVENTS Feb. 7

Performance and Open House: Farsangi Táncház, Magyarház

Feb. 16

Performance: Edmonton Folk Arts Council Family Day Gala, Myer Horowitz Theatre, Edmonton

Mar. 14

Marcius 15 Unnepely, Magyarház

May 3

Anyáknapja, Magyarház

June 13

Csárdás 40th Anniversary weekend celebrations: evening concert at the Royal Alberta Museum Theatre, 7 followed by táncház and buli at the Magyarház from 10 pm onwards!

pm,

Photos from ‘Farsangi Táncház’ 2014 www.csardasedmonton.com

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

EDMONTON, ALBERTA, KANADA

21


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* CSÁRDÁS DIARY: June to Dec. 2014 June 1

Performances: St. Basil’s Childcare Society, Wawel Lodge, Edmonton

June 7

Performance: Parkinson’s Society of Alberta ‘Perspectives’ Fundraiser, Edtn.

June 14

Fordulj Egyet Elõttem, Magyarház

July 1

Performance: EFAC Canada Day, Ft. Edmonton Park, Aviation Hangar

July 6

Performance: Alberta Székely Association Concert, Magyarház

July 27

Performance: K Days Festival, Exhibition Grounds, Edmonton

WCHFF 2015 Updates Our organizing committee has been working hard in preparation for 2015’s Western Canadian Hungarian Folk Festival, to be held in Edmonton next Thanksgiving weekend. We are pleased to announce that our theatre and hotel venues have been confirmed: the performances will take place at the Arden Theatre in St. Albert, and our host hotel is the nearby St. Albert Inn and Suites. We look forward to excellent performances and events held in these fine facilities. You may also be aware that our sponsorship campaign in support of the coming WCHF festival is already in full swing. Visit our website for information, or feel free to contact any of the Csárdás dancers for details on how your support will help us to host a very successful festival next year! Every little bit helps us in our goal to hosting a fantastic 40th anniversary and an outstanding WCHF Festival. Burning Costume Questions Whatever happened to the red boots?

#2:

Many Hungarian folk groups used to have their girls wearing red boots all the time, with practically any folk costume. So, people became accustomed to seeing red boots with everything. We now know that this just isn’t correct! However, there are one or two traditional costumes that can correctly use red boots: some Kalotaszeg villages are an example. So, those red csizma really shouldn’t be showing up very often. Instead, we have a wonderful array of other footwear to choose from: check out our glorious shoes at our next concert! © KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 22

Aug. 3-4 Performances: Heritage Festival, Hungarian Pavilion, Hawrelak Park Aug. 9-13 Performances: Folklorama, Hungarian Pavilion, Winnipeg, Manitoba Aug. 23

Black Ribbon Day, Legislative Building, Edmonton

Aug. 31

Performance: Polish Historical Society. Alberta Wawel Lodge, Edmonton Performance: Harvest Festival, Ft. Edmonton Park, Edmonton

Sept. 14

Performance: Kaleido Family Arts Festival, 118 Ave. Stage, Edmonton

Oct.10-13 Performances: Western Canadian Hungarian Folk Festival, Regina, SK Oct. 25

Oktober 23 Unnepely, Magyarház

Nov. 15

Performance: Csárdás Bál, Crowne Plaza Hotel, Edmonton

Nov. 30

Performance: Mikulás Délután, Magyarház, Edmonton

TOTALS: - 31 presentations - Over 7,890 audience members - 108 hours of rehearsals TOTALS SINCE SEPTEMBER 2000: - 509 performances - Over 187,610 audience members - 2,669 hours of rehearsals - 474 hours of workshop training

Our sincere appreciation is extended to the ian Hungarian Cultural Society of

EDMONTON, ALBERTA, KANADA


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS*

A város egyik legnagyobb és legjobban ellátott üzlete. Nagy választéku bor és sör készlet. Díjnyertes magyar és más európai, amerikai és dél-amerikai termékek. Kívánságára nálunk mindent megtalál. Barátságos kiszolgálás, szakmai tanácsadás a nap bármely szakában. Mi a vásárlókért vagyunk!

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK, LIKŐR – AJÁNDÉKDOBOZOK Nyugdíjas nap: minden kedden Esküvőkre, Rendezvényekre Kedvezményes Árak BORKÓSTOLÓ Minden második csütörtökön, este 6:00-tól 8:00-ig Bővebb felvilágosításért hívják Árky Magdit! Cím: 12904 – 127 Street TEL.: (780) 451 – 5423 FAX: (780) 452 – 8709 Web: www.athloneliquor-edmonton.com Nyitva: Hétfőtől - Szombatig d.e. 10:00-től este 11:00-ig Vasárnap 12:00-től este 8:00-ig

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR

EDMONTON, ALBERTA, KANADA 23


*2014 TOBORZÓ * MÁSODIK FÉLÉVI KIADÁS* Magyarházi kultúrális programjainkból: Szeptember 12-én színvonalas koncertet adott a Latin Varázs, Gál Péter és Szűcs Antal Gábor előadása lenyűgöző volt.

A Mini együttes a Bem rakparti kultúrházban kapott otthont, ahol rendszeresen telt ház előtt játszottak. A még ma is aktív zenész kedves emlékeket elevenített fel az edmontoni fellépés alatt. Köszönjük Ádám, hogy eljöttél!

Török Ádám és felesége Bajnok Dorottya

November 8-án vendégőnk volt Török Ádám a Mini együttes alapító tagja. Török Ádám 1965-ben - gimnáziumi évei alatt - kezdett el zenélni. Pár évvel később, 1968-ban, a Dogs együttes énekes lett, majd ugyan ebben az évben megalapította a progresszív-rock-ot, blues-rock-ot és jazz-rock-ot játszó Mini együttest. 1974-ben kivált a Závodi János a zenekarból és helyére Tátrai Tibor került a Syrius-ból. Ettől kezdve a Mini jazz-rock-ot játszott, számtalan hazai és külföldi helyszínen, de közben folyamatosan cserélődtek a tagok.

© KANADAI MAGYAR KULTÚRKÖR 24

EDMONTON, ALBERTA, KANADA




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.