Central Europe Goes Global Néhány szempont Közép-Európa globális térségként való vizsgálatához by Antall József Tudásközpont

ANTALL JÓZSEF RESEARCH CENTRE

CENTRAL EUROPE GOES GLOBAL NÉHÁNY SZEMPONT KÖZÉP-EURÓPA GLOBÁLIS TÉRSÉGKÉNT VALÓ VIZSGÁLATÁHOZ KOCSEV BENCE

1093 Budapest, Czuczor utca 2. +36 20 310 8776 ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

ANTALL JÓZSEF RESEARCH CENTRE

AJRC-Elemzések Az Antall József Tudásközpont időszaki kiadványa

Felelős kiadó: Antall Péter Szerkesztő: Dobrowiecki Péter Kiadó neve: Antall József Tudásközpont Kiadó székhelye: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

A kiadó elérhetősége: 1093 Budapest, Czuczor utca 2. Tel: +36 20 310-87-76 Email: ajtk@ajtk.hu Web: ajtk.hu

1093 Budapest, Czuczor utca 2. +36 20 310 8776 ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

CENTRAL EUROPE GOES GLOBAL NÉHÁNY SZEMPONT KÖZÉP-EURÓPA GLOBÁLIS TÉRSÉGKÉNT VALÓ VIZSGÁLATÁHOZ1 KOCSEV BENCE

BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK Legkésőbb az úgynevezett „térbeli fordulat” (spatial turn) óta jól ismert alapvetés, hogy akárcsak a többi territorializációs forma, úgy a régiók is konstrukciók: heurisztikus eszközök, amelyek különféle politikai intenciók eredményei, s amelyek valamilyen szempontok alapján egy globális rendet, s az abban való erőviszonyokat hivatottak meghatározni, egyúttal az abban való eligazodást segíteni.2 Következésképpen a régiókról alkotott képet nagyban befolyásolja a földrajzi helyzet, a történelemi korszak, illetve azok a szempontok, ambíciók és pozíciók, amelyek alapján szemlélődünk. Nem nehéz belátni, hogy nincsen ez másképpen Közép-Európa esetében sem, amelynek percepcióját sokáig az olyan domináns narratívák alakították, amelyek a régiót birodalmi projektek ütközőzónájaként, s így értelemszerűen egy azoknak alárendelt térségként ábrázolták. Példaként talán elég csak a Kelet-Közép-Európáról alkotott szovjet geopolitikai elképzelést említenünk, amelyben a térség egy védekező pufferzóna szerepét volt hivatott játszani a Németországgal, illetve később a Nyugattal való esetleges összecsapások esetén. A térség így évtizedeken át

A régió konceptuális és földrajzi elaszticitása miatt valószínűleg nehéz lenne konszenzust találni abban, hogy a más és más szempontok alapján meghúzott regionális határok alapján pontosan ki tartozik a közép-európai régióhoz, illetve ki nem. A kontinens ezen részének nincsenek elfogadott határai, a terminológiai sokszínűség, a forgalomban lévő fogalmak (Közép-, Kelet-, Kelet-Közép-, Közép-Kelet-, Köztes-Európa, Mitteleuropa, stb.) sokasága és fluiditása pedig tovább bonyolítja a helyzetet. Amíg a régió meghatározásával kapcsolatos tudományos vitának az első világháború utáni térségbeli átrendeződés adta új politikai helyzet komoly lökést adott, s vezetett egy igen termékeny diskurzushoz, addig a nemzetközi szervezetek és intézmények változó és gyakran nagyon eltérő térségi meghatározásai és osztályozásai ezektől többnyire függetlenül húzták meg a régió határait. A következő oldalakon – az egyszerűség kedvéért – Közép-Európa alatt elsősorban a visegrádi országokat magába foglaló földrajzi egységet értjük, nem feledve, hogy bizonyos időszakokban ez organikusan kapcsolódott annak a metarégiónak a történetéhez, amit számos kutató leginkább Kelet-Közép-Európáként definiál, s amely a hidegháború alatt egyet jelentett a keleti blokkal. A térség meghatározására tett történészi kísérletekről (ld. pl. Oskar Halecki, Marceli Handelsman, Jaroslav Bidlo, Josef Pfitzner, Szűcs Jenő stb. definícióit) és azok nehézségeiről összefoglalóan ld. többek között Stefan Troebst: Historical meso-regions and transregionalism. In: The Routledge Handbook of Transregional Studies. Szerk.: Matthias Middell. Routledge, 2019. 170-171; Romsics Ignác, Közép- és/vagy Kelet-Európa? Korunk. 2016/7. 74-89. 1

2 A térbeli fordulat inspirálta kutatások egyik alapvető felismerése, hogy a tér nem külsődleges adottság, egyfajta „konténer”, amelyben a társadalmi folyamatok kibontakoznak, hanem éppen ellenkezőleg: társadalmi konstrukció, s így a társadalmi folyamatok azok, amelyek a teret előállítják, illetve alakítják. A térbeli fordulat lényegre törő ismertetését ld. Matthias Middell – Katja Naumann: Global History and the Spatial Turn. From the Impact of Area Studies to the Study of Critical Junctures of Globalisation. Journal of Global History 2010/5. 149–170. Bővebben pedig ld. mások mellett The spatial turn: interdisciplinary perspectives. Szerk.: Barney Warf – Santa Arias. London, Routledge, 2008.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

lényegében a Szovjetunió védelmi peremsávjaként funkcionált.3 Egy ilyen, a különféle birodalmi projektek és nagyhatalmi stratégiai erővonalak metszéspontjában álló, saját érdekérvényesítő erővel nem, vagy csak minimálisan rendelkező régió pedig a világban lezajló gazdasági, társadalmi és politikai folyamatoknak eo ipso csak passzív elszenvedője lehet. Nem meglepő tehát, hogy sokan még olyan régiós sikertörténeteket is, mint az 1989-es rendszerváltozások a nyugati gazdasági (neoliberális piacgazdaság), politikai (liberális demokrácia) és intézményi (észak-atlanti és európai integráció) berendezkedés kizárólagos győzelmeként interpretáltak.4 Ezzel a sokszor manipulatív képpel szemben a következő tanulmány egy alternatív perspektívát kínál, amelyben Közép-Európa egy globálisan összekapcsolt régióként tűnik fel, s amelyben a közép-európai államok és társadalmak a globalizálódó világ, vagy még általánosabban a globalizáció jelenségének konstitutív tényezői, legyen szó gazdasági, kulturális, politikai, vagy éppen tudományos interakciókról. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a régiót nem befolyásolnák jelentős mértékben a nagyobb „penetrációs potenciállal” rendelkező globalizációs projektek (pl. a „klasszikus” nyugati globalizációs folyamatok), csupán azt, hogy a közép-európai térség nem feltétlenül passzív alanya a globalizációnak, ennélfogva a globális folyamatokhoz való aktív hozzájárulása is hangsúlyozandó. A következő oldalakon egy jóval pozitívabb Közép-Európa-kép rajzolódik ki, amely a politikai, gazdasági, vagy éppen kulturális folyamatok aktív ágense. Nem csupán „globalizált”, de „globalizáló” régió is.5 Mivel a térség globális beágyazottságának átfogó bemutatására a terjedelmi keretek miatt nem vállalkozhatunk, így elemzésünk keretét elsősorban azok a kapcsolatok adják, amelyek a közép-európai, illetve a manapság leginkább „globális Délnek” nevezett régiók között jöttek létre. A következő oldalakon olyan, elsősorban „Kelet-Dél” dinamikákat és összefüggéseket vizsgálunk, amelyekből meglátásunk szerint jól kirajzolódik a közép-európai régió globális-integratív folyamatokban betöltött aktív szerepe. A globalizáció kifejezés használatakor mindazonáltal mindjárt az elején egy komoly konceptuális problémával kell szembenéznünk, ami egy rövid bevezető reflexiót igényel. Noha a fogalom sokkal összetettebb annál, hogy annak tartalmi rétegeit, illetve a globális folyamatok gyökereit és hatásait egy ilyen tanulmány bevezetőjében bemutathassuk, egynémely aspektusával kapcsolatban szükséges pár rövid bevezető gondolat erejéig foglalkoznunk. A globalizáció jelenségének alaposabb kutatása a kilencvenes évektől elsősorban a társadalom és humántudományos kutatások keretein belül bontakozott ki, s ez komoly

Dimitri Trenin: The End of Eurasia: Russia on the Border Between Geopolitics and Globalization. Washington, DC, 2002. 61. A térség szovjet birodalmi érdekszférába tartozását hangsúlyozó narratíván üt majd rést a nyolcvanas évek közepén Szűcs Jenő Kelet-Közép-Európa koncepciója, amelynek a kor hidegháborús viszonyai között komoly politikai üzenete is volt, amennyiben a bipoláris metanarratíván túlmutatva (azaz a keleti blokk létjogosultságát megkérdőjelezve) egy sajátos fejlődési utat bejáró történeti régió képét vázolta fel, komoly impulzusokat adva ezzel a nyolcvanas évek értelmiségi mozgásainak is. Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Budapest, Magvető. 1986. 3

Philipp Ther: Europe since 1989: A History. Princeton University Press. 2017.

Vö. Frank Hadler: How to Study Eastern Europe as a Global Area? Keynote presented during the Fifth Annual Conference of the Graduate School for East and Southeast European Studies. München, 2018. október 25–27. https://www.leibniz-eega.de/wp-content/uploads/2019/02/ Hozzáférés: 2020. március 30. 5

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

diszciplináris átrendeződéssel is járt. Megjelentek olyan (rész)területek (global studies, area studies) és megközelítések (transznacionális történetírás, transzferkutatás), amelyek egyfelől egyre nagyobb figyelemben részesítették a globális összefonódások vizsgálatát, másfelől egyre hangosabban hívták fel a figyelmet arra, hogy a globalizáció nem valamiféle „természetes” folyamat eredménye, amely – Max Weberrel szólva – csakis a Nyugaton alakulhatott ki, s onnan terjedt át más régiókba.6 Kétségtelen, hogy a globalizáció jelenségével gyakran azonosított nyugati globalizációs folyamatok normatív kisugárzása a legjelentősebb, következésképpen az sem véletlen, hogy a jelenséget sokan ezen nyugati értékek, szabályok és alapelvek hegemóniájaként definiálják. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja a globalizációs projektek sokféleségét. Noha az egyes projektek különböző rádiusszal és vonzerővel rendelkeznek, mindenesetre egymással hol együttműködve, hol versenyezve, de bizonyos összekapcsoltságban alakítják ki a világrendet. Ez egyúttal annak a premisszának az elfogadásával is jár, hogy a globális kifejezés nem szükségszerűen szinonimája a planetárisnak.7 Amikor tehát globalizációról beszélünk, akkor nem valami elképzelt homogén világegység a vizsgálódás tárgya, hanem sokkal inkább azok a „változatos összefonódások és összekapcsolódások, melyeknek szálain a világ egysége nap mint nap megteremtődik.”8 Ahogy a következő oldalakon is látni fogjuk, a globalizáció ilyetén interpretációja, amely a multiplicitás és koegzisztencia, valamit az univerzalitás és partikularizmus dialektikájában vizsgálja a jelenséget, a világrégiók és azok szereplői közötti több irányú interakciókat és összeköttetéseket hangsúlyozza.9 A globalizáció genezisének vizsgálata további dilemma elé állítja a kutatókat, s kiváltképp problematikusnak tűnik annak meghatározása, hogy melyik időszak hozta el a globális összekapcsoltságok egészen új minőségét.10 Az egyik leginkább elfogadott narratíva szerint a modern globalizáció első hulláma a kereskedelem és infrastruktúra rohamos fejlődésével a 19. század második felétől kapott jelentős lendületet, s második hulláma a huszadik második felében bontakozott ki.11 A transznacionális és a globális történelem szisztematikus elemzésével foglalkozó kutatók számos heurisztikus modellt dolgoztak ki ennek a 19. század második felétől kialakuló globális állapotnak (global condition) a tanulmányozására. Kiemelt szerepe van ebben azon fordulópontok konceptualizálásának, amelyek

Nicola Spakowski: East Asia in a Global Historical Perspective. Approaches and Challenges. In: Studies on a Global History of Music. Szerk.: Reinhard Strohm Abingdon, Routledge, 2018. 220. 6

Hadler 2018.

Matthias Middell: Transnationale Geschichte als transnationales Projekt? Zur Einführung in die Diskussion. Historical Social Research / Historische Sozialforschung. 2006/2. 113. 8

9 Ennek a megközelítésnek adják egyes esettanulmányait a De Gruyter Kiadónál megjelentetett Dialectics of the Global sorozat kötetei. <https://www.degruyter.com/view/serial/DIGLO-B?contents=toc-59654> Hozzáférés: 2020. április 29.

A globalizáció kialakulásával kapcsolatos eltérő álláspontokról ld. pl. Kevin H. O’Rourke – Jeffrey G. Williamson: When did globalisation begin? European Review of Economic History, 2000/1. 23-50; David Held – Anthony McGrew: Globalization Theory: Approaches and Controversies. Cambridge, Polity Press, 2007; Karl Moore és David C. Lewis: The Origins of Globalization. London, Routledge, 2009; Jürgen Osterhammel – Niels P. Petersson: Geschichte der Globalisierung: Dimensionen, Prozesse, Epochen. München, C.H. Beck, 2003. 10

Richard E. Baldwin – Philipp Martin: Two Waves of Globalisation. Superficial Similarities, Fundamental Differences. In: Globalization and Labor. Szerk.: Siebert Horst. Tübingen, 1999. 3-58.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

alapvetően változtatták meg a globális folyamatok és összekapcsoltságok jellegét. Ezek leírására olyan fogalmak kerültek bevezetésre mint például a „globális pillanatok” (global moments) vagy éppen a „globalizáció kritikus szakaszai” (critical junctures of globalization). Ezek közös jellemzője, hogy olyan globális jelentőségű történelmi „pillanatokat” írnak le, amelyek viszonylag hosszú távú, a világ legtöbb társadalmát befolyásoló átalakulási folyamatok kezdőpontját jelölik, s amelyeknek valamiféle globális tudatosulása is végbemegy.12 A következő cikket ilyen, a globalizáció korszak- és szerkezetváltásai szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró pillanatok és mérföldkövek tagolják. Követve a lipcsei professzor, Frank Hadler periodizációját, aki különböző szempontok alapján végzett „mélyfúrásokkal” vizsgálta a térség globális beágyazottságát, a következő analízis három olyan időszakot vizsgál, amelynek valamilyen globális átrendeződés kezdőpontjai.13 Az elemzés az első világháborút lezáró párizsi békék globális pillanatával kezdődik, bemutatva, hogy az 1918 után létrejövő régi-új közép-európai államok milyen transzregionális kapcsolatokat alakítottak ki, majd a hidegháborús korszak sajátosságaival folytatódik; végül pedig röviden bemutatja, hogy milyen változások mentek végbe a 1989/1990 globális pillanatától napjainkig. A következő tanulmány természetesen nem egy átfogó történelmi kutatás, sokkal inkább a friss tudományos eredményeket bemutatva néhány válogatott (s nagyon eltérő részletességgel elemzett) szempont alapján kíván hozzájárulni a térség változó globális környezetben történő vizsgálatához.

I. Noha jelen vizsgálódásunk az első világháború végével, a párizsi békeszerződések „globális pillanatával” veszi fel a fonalat, mégis érdemes röviden utalnunk arra a nyilvánvaló tényre, hogy a kelet-közép-európai térség szereplői már az ezt megelőző időszakban, ha tetszik az „első globalizáció” időszakától (kb. a 19. század első felétől az első világháború végéig) kezdve közvetlen módon részeseivé és bizonyos értelemben alakítóivá váltak a globális folyamatoknak.14 A különböző területeken (kereskedelem, tőke, migráció) és eltérő intenzitással zajló globális folyamatokkal, s az azok által teremtett kihívásokkal a térség szereplői nagyon eltérő stratégiák mentén igyekeztek megküzdeni. Ezek elemzése pedig azért is kiemelten fontos, mert – ahogy Uwe Müller a globalizáció első hullámának kelet-közép-európai gazdasági aspektusait vizsgáló cikkében is megjegyzi – a birodalmak és a nemzeti mozgalmak történetének, s végső soron a nemzetállamok 1918 utáni

Introduction: Competing Visions of World Order: Global Moments and Movements, 1880s–1930s. Szerk.: Sebastian Conrad – Dominic Sachsenmaier. Palgrave Macmillan, New York. 2007; Ulf Engel – Frank Hadler – Matthias Middell: 1989 in a Global Perspective. Leipzig, Leipziger Universitätverlag. 2015.; Matthias Middell – Katja Naumann: Global history and the spatial turn: From the impact of area studies to the study of critical junctures of globalization. Journal of Global History 2010/5. 149–170; Ulf Engel – Matthias Middell: Bruchzonen der Globalisierung, globale Krisen und Territorialitätsregimes: Kategorien einer Globalgeschichtsschreibung. Comparativ. 2005/2. 5-38. Esettanulmányként pedig ld. Ewald Frie: 100 Jahre 1918/19. Offene Zukünfte. Zeithistorische Forschungen/Studies in Contemporary History. 2018/1. 98-114. 12

Hadler 2018.

Az első globalizációs hullámról, amit több kutató is 1870. és 1914. közé tesz bővebben ld. Christopher Bayly: Birth of the Modern World 1780–1914. Global Connections and Comparisons. Hoboken, NJ, Wiley-Blackwell. 2004.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

létrejöttének még pontosabb megértése csak akkor lehetséges, ha figyelembe vesszük a kelet-közép-európai szereplők globális kapcsolatait, illetve azokat a változatos módokat, ahogy a térség aktorai ezen globális folyamatokon belül magukat igyekeztek pozícionálni.15 Az első világháborút lezáró párizsi békeszerződések a megelőző évtizedekben kialakult nemzetközi rendszert komoly kihívások elé állították. Olyan folyamatokat indítottak el, amelyek egyfelől a birodalmak végéhez vezetettek Kelet- és Közép-Európában, másfelől komoly szerkezeti repedéseket okozva elindították az afrikai és ázsiai gyarmatbirodalmak erózióját, amely aztán a második világháború utáni dekolonizációs folyamatokban kulminálódott.16 Míg a békekonferencia eredményeként a volt orosz, német, oszmán és Habsburg birodalmak romjain teljesen új, vagy lényeges területi gyarapodást, esetleg óriási veszteségeket elkönyvelő államok jöttek létre, addig a gyarmatok egy részén a mandátumrendszer még ugyan késleltette a független államok kialakulását, azonban megtörtént a „birodalmak morális lefegyverzése”, hiszen a Woodrow Wilson (és a Lenin) által propagált önrendelkezés elvének globális érvényesülését egyre többen követelték.17 Amikor a két térség közös életrajzi vonásairól beszélünk, akkor érdemes röviden utalnunk arra a Jan Smuts nevével fémjelzett, egyfajta birodalmi felsőbbrendűség

Uwe Müller: East Central Europe in the First Globalization (1850-1914), Studia Historiae Oeconomicae, 2018/1. 71-90. vö. Steffi Marung – Matthias Middell – Uwe Müller: Territorialisierung in Ostmitteleuropa bis zum Ersten Weltkrieg. In: Handbuch einer transnationalen Geschichte Ostmitteleuropas, vol. 1: Von der Mitte des 19. Jahrhunderts bis zum Ersten Weltkrieg. Szerk.: Frank Hadler – Matthias Middell. Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht. 2017. 37–130; Steffi Marung – Matthias Middell – Uwe Müller: Multiple Territorialisierungsprozesse in Ostmitteleuropa. In: Hadler és Middell, 2017, 425–456. 15

Stuart Ward: The European Provenance of Decolonization. Past & Present. 2016/1. 227–260.

Erez Manela: The Wilsonian Moment: Self Determination and the International Origins of Anticolonial Nationalism. Oxford University Press. 2007. A Harvard professzora a nemzeti szuverenitásért folytatott egyre dinamikusabb küzdelem bemutatásához négy esettanulmányt hoz 1919-ből: a brit protekturátus ellen Egyiptomban kirobbant forradalmi tüntetéseket, a május negyedike mozgalom forradalmi megmozdulássorozatát Kínában, a brit Raj területén bevezetett Rowlatt-törvényeket követő véres zavargásokat, illetve a koreai március elseje mozgalom Japán-ellenes megmozdulásait. Meglátása szerint mindezen fejlemények közös eredője a wilsoni elvek globális érvényesülésének ígérete, amely reményt adott a nemzetközi kapcsolatok újragondolását sürgető gyarmati nemzeti mozgalmaknak. Manela kötetén túl ld. még Ronald Robinson: The Moral Disarmament of African Empire, 1919–1947. Journal of Imperial and Commonwealth History. 1979/1. 86-104. és Mark P. Bradley: Decolonization, the Global South, and the Cold War, 1919–1962. In: Cambridge History of the Cold War 1. Szerk.: Melvyn P. Leffler – Odd Arne Westad. Cambridge: Cambridge University Press. 2010. 464–485; Elites and Decolonization in the Twentieth Century. Szerk.: Marc Frey – Jost Dülffer. Houndmills, Basingstoke: Palgrave Macmillan, 2011; Michael Goebel: Anti-Imperial Metropolis: Interwar Paris and the Seeds of Third World Nationalism. New York: Cambridge University Press, 2015; Holger Weiß: Framing a Radical African Atlantic: African American Agency, West African Intellectuals, and the International Trade Union Committee of Negro Workers. Leiden, Brill, 2014.; Steffi Marung: „Leninian moment”? Soviet Africanists and the interpretation of the October Revolution, 1950s–1970s. Journal Für Entwicklungspolitik. 2017/3. 21–48- Woodrow Wilson 14 pontját ld. itt: <https://avalon.law.yale.edu/20th_century/wilson14.asp> Hozzáférés: 2020. április 15. A wilsoni elvek kelet-közép-európai érvényesülésével kapcsolatos anomáliákról és ellentmondásokról pedig ld. pl. Larry Wolff: Woodrow Wilson and the Reimagining of Eastern Europe. Stanford: Stanford University Press, 2020. 17

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

vezérelte javaslatra is,18 amely Kelet- és Közép-Európát mind gondnokságra szoruló régiót képzelte el, s amely a később Afrikában és Ázsiában is alkalmazott mandátumrendszert javasolta bizonyos vitatott hovatartozású területek (Danzig, Szilézia, Fiume) igazgatásának megszervezésére is.19 Noha ez a rendezési terv ilyen formában végül nem valósult meg, a térség „korlátozott cselekvőképességének” képzete a párizsi békekonferenciák döntéseit, illetve a két világháború közötti nyugati gondolkodást is számos tekintetben befolyásoló elképzelés maradt.20 Ennek fényében nem meglepő azt sem, hogy a birodalmi, illetve a gyarmati létből való felszabadulás közös élménye és analógiája (természetesen bizonyos aspektusok figyelmen kívül hagyásával) néhány évtizeddel később egy olyan erős szolidaritás kialakulását segítették elő Európa keleti és középső része, illetve a posztkoloniális országok között, amely nagyban hozzájárult a gazdasági, politikai és egyéb kapcsolatok kialakulásához is.21 Amennyiben ehhez hozzávesszük azt is, hogy a dekolonizáció kifejezés eredeti „referenciatartománya” elsősorban Kelet-Közép-Európa volt, s majd csak évtizedekkel később vált bevett fogalommá az afrikai és ázsiai fejlemények leírásához,22 akkor egy olyan Kelet-Közép-Európa képe rajzolódik ki, amelynek első világháború utáni transzformációja integráns része olyan globális dekolonizáció történetének, amelyek majd a második világháború utáni évtizedekben csúcsosodnak ki.23 (Érdemes egyúttal azt is megjegyezni, hogy a dekolonizációs narratíva évtizedekkel később, az 1989-es rendszerváltások során, illetve után ismét „visszatér” Kelet-Közép-Európába, hogy – főleg a nyugati kutatók számára – a posztszovjet időszak viszonyainak megértését segítse.)24 Noha bizonyos hasonlóságok a Közép-Európa és a gyarmati régiók között jól észrevehetők (mindkét esetben – a világrendszer-szemlélet által bevezetett kifejezéssel élve – fél-, illetve perifériás régiókról van szó), a két világháború közötti időszakban azonban bármiféle

Jan Smuts (1870-1950) dél-afrikai katonatiszt és politikus. A második búr háborúban (1899-1902) a transvaali búr kommandó vezetője, az első világháborús afrikai hadműveletekben a Német Délnyugat-Afrika (mai Namíbia) elleni antant műveletek irányítója, 1941-ben a brit hadsereg tábornokává nevezik ki. 1919 és 1924, majd 1939 és 1948 dél-afrikai miniszterelnök. Smuts az egyetlen, aki aláírója mind az első, mind a második világháborút lezáró békeegyezményeknek, valamint a két világháború után létrejövő nemzetközi szervezetek (Népszövetségének és az Egyesült Nemzetek Szervezete) alapító okiratának is. Érdemes azt is megjegyezni, hogy Smutsot a párizsi békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa 1919 tavaszán Budapestre küldte, hogy egyfelől rábeszélje a magyarokat, hogy fogadják el a Magyarország és Románia közötti semleges zóna tervét, másfelől, hogy felmérje, mennyiben lenne Kun Béla használható „csatorna” Lenin felé. Smuts 1919 áprilisi magyarországi látogatásáról ld. Margaret Macmillan: Paris 1919: Six Months That Changed the World New York. Random House Publishing, 2007. 257-270. 18

19 A mandátumrendszer alapján Németország gyarmatait, valamint az Oszmán Birodalom bizonyos területeit a szövetséges kormányok igazgatása alá helyezték, de az azok igazgatása feletti felügyeletet és ellenőrzést a Népszövetség gyakorolta.

Erről ld. bővebben Larry Wolff: Inventing Eastern Europe: Map of Civilization on the Mind of the Enlightenment. Stanford University Press. 1994 20

21 James Mark – Quinn Slobodian: Eastern Europe. In: The Oxford Handbook of the Ends of Empire. Martin Thomas és Andrew Thompson. Oxford, Oxford University Press, 2018. 352.

Ibid és Stuart Ward 2016.

Slobodian – Mark, 353.

James Fowkes – Michaela Hailbronner: Decolonizing Eastern Europe: A global perspective on 1989 and the world it made, International Journal of Constitutional Law, 2019/2. 497–509. Vö. Adam F. Kola: A Prehistory of Postcolonialism in Socialist Poland. In: Alternative Globalizations: Eastern Europe and the Postcolonial World. Szerk.: James Mark – Artemy M. Kalinovsky – Steffi Marung. Bloomington, Indiana University Press, 2020. 273–287. 24

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

transzregionális szolidaritásnak még viszonylag kevés nyoma volt.25 Az újonnan létrejövő államokat sokkal inkább a gyarmatokhoz jutás kérdése foglalkoztatta, mintsem azok önrendelkezéshez való joga, illetve annak érvényesülése.26 Az ismét önálló államisággal rendelkező Lengyelország a nagy európai országokhoz való felzárkózás jegyében gyarmati területek megszerzését ambicionálta, az újonnan létrejött (tengerparttal egyébiránt nem rendelkező) Csehszlovákia pedig ázsiai és afrikai gyarmatok megszerzéséért lobbizott. Míg az 1919-es párizsi békekonferencián a lengyelek a volt német gyarmatok „rájuk eső” részére, valamivel később pedig libériai területekre tartottak igényt,27 addig a csehszlovákok a korábbi német fennhatóság alatt levő Togót próbálták megszerezni. Pár évvel később a híres orientalista, Alois Musil, a prágai Károly Egyetemen elhangzott professzori székfoglaló beszédében pedig már a Közel-Keletet jelölte meg az új csehszlovák állam számára ígéretes területként.28 Ezen törekvéseknek viszonylag jelentős társadalmi támogatottságát jól mutatja a harmincas évek végére közel egy milliós taglétszámot elérő Liga morska I kolonialni (Tengeri és Gyarmati Liga) nevű tömegszervezet. A korszakban a második legnagyobb lengyel társadalmi szervezetként számontartott Liga az oktatási-népnevelési és egyéb célokon (kereskedelmi és hadiflotta fejlesztése melletti kampányolás) túl erős lobbizást folytatott annak érdekében, hogy Lengyelország francia, portugál és volt német

25 Ahogy James Mark és Quinn Slobodian is jelzik a már jelen tanulmányban is többször idézett munkájukban, Kelet- és Közép-Európa, illetve a gyarmati területek „sorsközösségének” felismerése és hangsúlyozása majd a dekolonizáció időszakától válik állandó hivatkozási alappá, azonban már az olaszok abesszíniai agressziója komoly visszhangot vált ki Közép-Európa-szerte, majd Csehszlovákia 1938-as annektálása szintén jelentősen járult hozzá a két térség nemzetközi pozíciója és mozgástere közötti hasonlóságok felismeréséhez. Slobodian – Mark, 353. 26 Természetesen a politikai nyilvánosság szereplői nem voltak egységesek a gyarmatok megítélésében, s a baloldali gondolkodók sok esetben élesen bírálták magát a gyarmati rendszert is. A marxista ihletettségű Társadalmi Lexikon például a gyarmatokról szóló szócikkében a kizsákmányolás és az imperialista gyarmati rendszer felszámolását sürgeti. Érdekessége a szócikknek, hogy annak szerzője megemlíti a Multatuli álnéven alkotó Eduard Douwes Dekker pár évvel korábban magyarra fordított, Hollandiában ikonikussá vált könyvét, a Max Havelaart, amely a Holland Kelet-Indiák gyarmati igazgatásának éles kritikája volt, s amelynek első magyar kiadása pár évvel korábban (1924) a Népszava-Könyvkereskedés kiadásában jelent meg. Jóllehet a könyvnek nem volt különösebben komoly a magyarországi recepciója, mégis jól mutatja, hogy a baloldali imperializmusellenes diskurzusban helyet kapott a gyarmati rendszer kritikája is. 27 A lengyel érvelés lényege az volt, hogy Lengyelország mint a Német Birodalom utódállama jogosult arra, hogy az I. világháború előtti német gyarmatokból részesedjen. A libériai lengyel projektről ld. Piotr Puchalski: The Polish mission to Liberia, 1934–1938: constructing Poland’s colonial identity. Historical Journal. 2017/4. 1071–96.

„Only the Orient can substitute us colonies, It can supply to us raw materials in exchange for various products, and it can also provide to our numerous compatriots‘ favorable living places.” Martina Vesela: Alois Musil (1868-1944): archaeology of Late Antiquity and the beginning of Islamic archaeology in the Middle East. Archaeology and Prehistory. Phd dolgozat. Université Panthéon-Sorbonne (Párizs) – Západočeská univerzita (Pilsen). 2014. 70. Alois Musil (1868-1944), cseh orientalista és felfedező. A cseh (illetve több helyütt osztrák) Arábiai Lawrence-ként is emlegetett Musil számos alkalommal utazta be a Közel-Keletet és tett komoly régészeti, földrajzi és etnográfiai felfedezéseket (köztük talán Kuszr Amra sivatagi kastélyának felfedezésre a legismertebb). Musil előbb az olmützi, majd a bécsi és prágai egyetemeken volt professzor, később pedig részt vállalt az Csehszlovák Akadémiai Keleti Intézetének létrehozásában is. 28

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

gyarmatokra tegyen szert.29 Ennek népszerűsítésére ún. gyarmati napokat, illetve hetet tartottak, valamint megszervezték a tenger hete nevű rendezvénysorozatot. Csehszlovákia esetében az ország exportorientált ipara egyenesen megkövetelte az új piacok felé nyitást, amelynek következtében számos csehszlovák cég alapított leányvállalatot, de legalábbis alakított ki komoly exportpiacokat Európán kívüli területeken. A cseh ipar termékei, így többek között járművek, üveg, és textilipari áruk, vagy éppen a porcelán könnyen utat talált magának a korábban többnyire ismeretlen távoli piacokon is. A Bata nevű, a két világháború között világhírűvé váló cipőgyár például Nigériában, Kenyában, Tanganyikában, Mexikóban, a karibi térségben és Indiában termelést folytatott.30 Ezen „expanziós kényszer” kontextusában pedig nem meglepőek az első Csehszlovák Köztársaság erőfeszítései, hogy az ekkor fejlődésnek induló repülési ágazat teremtette globális lehetőségek egyik fő haszonélvezője legyen.31 Habár a két világháború közötti időszakban a magyar külpolitika prioritása nem a távoli kolóniák megszerzése volt, s legfeljebb a Kárpát-medencében betöltött „civilizációs misszió” elképzelése értelmezhető, ha csak erőltetett módon is, de valamennyire ilyen kontextusban, a korabeli források alapján a gyarmatokkal rendelkezés alapvetően pozitív és vágyott állapot volt. Eszerint a gyarmatok megszerzése amellett, hogy bizonyos értelemben morálisan igazolható, komoly gazdasági előnyökkel is jár.32 Itt érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a két világháború közötti gazdasági helyzetben más közép-európaiak mellett a magyarok is egyre nagyobb számban vettek részt a gyarmati erőforrások növekvő intenzitással történő kiaknázásában. Ez pedig nem csupán egyre jelentősebb közép-európai kolóniák létrejöttét eredményezte, de bizonyos értelemben a transzregionális kapcsolatok erősödésével is járt. Ahogy fentebb már említettük, a két világháború közötti időszakban az újonnan létrejövő nemzetállamok egy részében a gyarmati álmok dédelgetése integráns részét képezte az új kontinentális- és világrendben való helykeresésnek. A tengerentúli gyarmatokkal rendelkezést, de legalábbis az ezekhez való hozzáférést nemcsak az általuk elképzelt „európaiság” egyik fokmérőjének, de az új világrendben való túlélés egyik zálogának is tekintettek. Mindez érthető módon ezen országokban a keletkutatások virágzásához is vezetett, amelynek tudományos fókuszába akkoriban nem csupán Ázsia, de Afrika

29 Míg a Liga 1928-ban „csupán” 80 szekcióval és 44 ezer fős tagsággal rendelkezett, 1934-re már 1200 szekciója és 1000 iskolai alapszervezete volt Lengyelországban, tagsága pedig meghaladta a 250 ezret társaság. 1938-ra ez a szám pedig elérte meghaladta a 850 ezret. A harmincas években már a külföldi lengyel kolóniák is létrehozták a saját alapszervezeteiket az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Franciaországban, Csehszlovákiában, Ausztriában és Németországban. Taras Hunczak: Polish Colonial Ambitions in the Inter-War. Slavic Review. 1967/4. 651; a Ligáról röviden ld. még Konrad Czernichowski – Dominik Kopiński – Andrzej Polus: Polish African Studies at a Crossroads: Past, Present and Future. Africa Spectrum. 2012/2–3. 167–185. 170.

Ld. erről pl. Jane Pavitt: The Bata Project: a Social and Industrial Experiment. Twentieth Century Architecture, 1994/1. 31-44. és Lukas Perutka – Milan Balaban – Jan Herman: The Presence of the Baťa Shoe Company in Central America and the Caribbean in the Interwar Period (1920-1930). América Latina en la historia económica. 2018/2. 42-76. 30

31 Vö. a már az első Csehszlovák Köztársaság idejétől kezdve hangoztatott mottóval, miszerint a levegő a mi tengerünk (Vzduch je naše more).

Hadler 2018.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

is beletartozott (ez utóbbi csak később válik önálló diszciplínává).33 Magyarországon eltérő okokból ugyan, s komolyabb előzményekkel, de szintén lendületesek maradtak a keletkutatások, amelynek egyik legjelentősebb korabeli művelője az Antall Józseffel is szoros kapcsolatot ápoló arabista professzor, Germanus Gyula volt.34 Ezzel együtt egyre nagyobb számban jutottak el orvosok is az Európától távoli vidékekre, hozzájárulva ezzel a trópusi betegségek megismeréséhez olyan országokban is, amelyek nem rendelkeztek gyarmatokkal. Számos közép-európai orvos jutott el (kényszerből, vagy valamilyen misszió keretében) Ázsia és Afrika különböző vidékeire. Közülük néhányan pedig elég komoly karriert futottak be: Fuszek Rudolf például Libéria de facto egészségügyi minisztere lett az 1920-as években, a lengyel származású Michael Lubicz és a magyar Thanhoffer Lajos pedig Belga Kongóban végezett komoly orvosi munkát. 35 Utóbbi haza térése után nem csupán a trópusi betegségek leírásában, de társadalomtudósként is jelentőset alkotva jelentette meg a belga gyarmatról szóló munkáját.36 (Itt érdemes röviden utalni arra is, hogy a közép-európai részvétel az afrikai egyészségügyi szektorban a hidegháború alatt még tovább erősödött. A hosszabb-rövidebb időre kiküldetésben lévő orvosok, illetve az oda exportált gyógyszerek és egészségügyi eszközök a kelet-déli transzferek fontos részét képezték ezekben az években.)37 Jóllehet közmegegyezés van a tekintetben, hogy a két háború közötti időszak a globalizációs folyamatok, egyúttal a globális összekapcsoltságok visszaszorulását hozta, a transzregionális kapcsolatok kialakulása (de legalábbis ezek igénye) mégis jól mutatja egy markánsan átalakuló térség útkeresését a globális világrendben. S bár a közép-európai és a (volt) gyarmati régiók kapcsolatainak intenzitása csak a hatvanas évektől indul dinamikus növekedésnek, mégis megkezdődött két, a geopolitikai és világgazdasági szempontból hasonló strukturális helyzetben lévő térség „közeledése”.

II. Noha teljesen új geopolitikai kontextusban, de a második világháború utáni időszakban a dekolonizációs és a globalizációs folyamatok majdhogynem egyidejű felgyorsulásával

33 Steffi Marung: Area Studies, Regionalwissenschaften, Aires culturelles: The Respatialization of Area Studies From a Bird’s-Eye View. In: The Routledge Handbook of Transregional Studies. Szerk.: Matthias Middell. London, Routledge. 2018. 46-57. 34 Kettejük kapcsolatáról bővebben ld. Udvarvölgyi Zsolt: Támogatás és hála Források Antall József és Germanus Gyula kapcsolatáról. Valóság. 2018/9. 20-26. 35 Pusztai Gabriella: Magyar orvosok tevékenysége Fekete-Afrikában a 20. század elejétől az 1960-as évek végéig. PhD dolgozat. Szegedi Tudományegyetem, 2009, Jacek Knopek: Polish Jews in Africa in the interwar period. Review of Nationalities. 2016/1.

Thanhoffer Lajos: Kongó. Orvosi táskával Afrika földjén. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 1944.

Erről az előző lábjegyzetben jelzett Pusztai Gabriella által jegyzett dolgozat mellett ld. Bogdan C. Iacob – Iolanda Vasile: Agents of Decolonization? Romanian Activities in Mozambique’s Oil and Healthcare Sectors, 1976–1984. In: Between East and South: Spaces of Interaction in the Globalizing Economy of the Cold War. Szerk.: Anna Calori et. al. Berlin, De Gruyter. 133-164. és Pavel Szobi: Czechoslovak Economic Interests in Angola in the 1970s and 1980s. In: Anna Calori et al. (2019), 165-196. 37

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

új lehetőségek nyíltak a Közép-Európát is magába foglaló keleti blokk számára.38 Az ún. „hruscsovi olvadás” hatására (amely részben egybeesett a dekolonizációs folyamatok felfutásával) megsokszorozódtak a transzregionális kapcsolatok a két térség között, s új politikai kötelékek, változatos gazdasági, egészségügyi, kulturális, katonai és tudományos kapcsolatok jöttek létre a már felszabadult államok, illetve függetlenségi mozgalmak és a szocialista országok között. Akárcsak a Szovjetunió egyes régióinak, úgy a kelet- és közép-európai térségnek a gyors modernizációja is olyan modellként állt a posztkoloniális országok előtt, amellyel a nyugati receptektől eltérő módszerekkel érhető el gyors siker.39 Ennek valamiféle ideológiai keretet adva a szocialista világrendszer/közösség ideája egy olyan, azonos értékeket valló közösséget képzelt el, amelyben Afrika, Ázsia és Európa szocialista országai megosztják egymással a szocialista fejlődés előnyeit.40 Szocialista szemszögből nézve az új dél-kelet kapcsolatok létrejöttének hátterében számos faktor állt, azonban ezek közül a legjelentősebb, hogy az autarkiára alapozott eredeti szovjet recept (államosítás, iparosítás, központi tervezés) nem bizonyult kellőképpen hatékonynak.41 A kelet- és közép-európai országokban egyre komolyabb kétségek merültek fel annak sikerességével kapcsolatban, így azok jelentős része annak különböző módosításával kísérletezett, s valamiféle világgazdasági nyitást propagált.42 Ennek a világgazdasági nyitásnak az egyik oszlopa a kapitalista országok felé való (hol intenzívebb, hol visszafogottabb) közeledés, másfelől pedig a „déli” kapcsolatok létrehozása volt.43 Eltérő dinamikákkal és ütemezéssel, de az egész blokkon belül, így Közép-Európában is megindult a nyitás a posztkoloniális államok felé, s bizonyos tekintetben elkezdődött egyfajta szocialista versenyfutás is a minél előnyösebb pozíciókért.44

38 Itt érdemes megjegyeznünk, hogy a szocialista országok számára a harmadik világ kifejezés és koncepció világnézetileg elfogadhatatlan volt, hiszen ez ellentmondott az ő „bináris” – kapitalizmus vs. szocializmus – sémájuknak. A kifejezést ebből kifolyólag többnyire – bár kivételek azért akadtak – csak idézőjelek között használták, s helyette az újonnan függetlenné váló országokat többnyire fejlődő, gyengén vagy alulfejlett országokként emlegették. Erről bővebben ld. B.R. Tomlinson: What Was the Third World? Journal of Contemporary History. 2003/2. 307–321; David C. Engerman: The Second World’s Third World. Kritika: Explorations in Russian and Eurasian History. 2011/1. 183; Philip E. Muehlenbeck – Natalia Telepneva: Introduction. In: Warsaw Pact Intervention in the Third World. Szerk.: uők. London, I.B. Tauris. 2018. 2.

Vö. Marung, 2017.

Helmut Fleischer: Short Handbook of Communist Ideology. Synopsis of the ‘Osnovy marksizma-leninizma’. Springer, Dordrecht, 1965. 77-79. 40

Noha maga a kommunista gazdasági berendezkedés annak korai éveiben valóban azon az elképzelésen alapult, hogy a kelet-közép-európai térség országait le kell választani a Nyugattól, hiszen a felzárkózás csak így lehetséges, mindebből azonban csupán egy relatív autarkiás állapot következett, s a teljes elszigetelés sohasem valósult meg. Erről ld. Besnik Pula: Globalization Under and After Socialism: The Evolution of Transnational Capital in Central and Eastern Europe. Stanford, Stanford University Press, 2018. 32-65. 41

Sara Lorenzini: Comecon and the South in the years of détente: a study on East–South economic relations. European Review of History: Revue europeenne d’histoire. 2014/2. 183-199.

Az előző lábjegyzetben idézett munkájában Sara Lorenzini egyesen amellett érvel, hogy a déli országok felé nyitás is a Nyugattal való kapcsolatok létrejöttét szolgálták.

Ebben talán a KGST-n belül „renitensnek” számító Románia ment a legtovább, amely egy bizonyos ponton fejlődő országnak kiáltotta ki magát, s amely az el nem kötelezettek országok mozgalmához is megpróbált csatlakozni. Bővebben ld. pl. Cezar Stanciu: Romania and the Third World during the heyday of the détente. Third World Quarterly. 2018/10. 1883-1898. 44

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

A korábbi kapcsolatok, illetve a történelmi események ugyanakkor nagyban befolyásolták ennek a nyitásnak a kezdőpillanatát. Míg például Csehszlovákia, kihasználva a két világ háború között kialakított kapcsolatait, egyfajta blokkon belüli avantgárdként már az 1940-es évek végétől „visszatért” Afrikába, s az 1968 utáni belpolitikai változásokig a szocialista blokk legaktívabb tagja maradt a kontinensen,45 addig Magyarországon várni kellett, amíg a „magyar kérdés” miatti fagyos nemzetközi légkör az 1960-as évek elején olvadni kezdett.46 A Kelet-Dél kapcsolatok exponenciális növekedésének ikonikus jelentőségű eseménye volt Kwame Nkrumah 1961-es kommunista országokat érintő körútja, amely során Szovjetunió és Kína mellett Romániát, Jugoszláviát, Bulgáriát, Albániát, illetve az általunk vizsgált térségből Csehszlovákiát és Magyarországot is meglátogatta. Érdekesség, hogy a néhány napig Magyarországon tartózkodó ghánai elnököt annyira megfogta a Kádár-korszak egyik meghatározó közgazdászának, Bognár Józsefnek a tervgazdaság bizonyos szintű megreformálásáról szóló könyve, hogy felkérte Ghána hétéves tervében való részvételre is, amely közvetve ugyan, de komolyan hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a fejlődő országokkal kapcsolatos tudományos munka intézményes formában elindulhasson.47 A szocialista és a fejlődő országok közötti együttműködés az 1960-as évek elejétől kezdve egyre nagyobb lendületet kapott, s a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok egyre több dimenzióját érintette. Energetikai, ipari, közlekedési infrastrukturális fejlesztések; kulturális és politikai kapcsolatok jöttek létre, s megkezdődött a munkaerő áramlása is a két térség között.48 Olyannyira jelentős volt bizonyos szocialista országok afrikai „penetrációja”, hogy ez már a kortársak figyelmét is felkeltette. Curt F. Beck 1962-ben a csehszlovákok

A csehszlovák külkapcsolatokat vizsgáló kutatók közül sokan vannak, akik úgy látják, hogy a csehszlovák részvétel a kelet-déli kapcsolatokban az 1968 utáni visszarendeződés után jelentősen lecsökkent, mások azonban kevésbé tartják a prágai tavasz leverését ilyesfajta cezúrának. Philip Muehlenbeck: Czechoslovakia in Africa: 1945–1968. Basingstoke, Palgrave. 2016 vö. Pavel Szobi: Czechoslovak economic interests in Angola in the 1970s and 1980s. In: Anna Calori et al. (2019), 165-196. 45

46 1956 októberének végén az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtárgyalta a Magyarországon zajló forradalmi eseményeket. A november 4-i szovjet katonai beavatkozás után pedig az „ügy” átkerült az ENSZ Közgyűlések napirendjeire, ahonnan végül 1962-ben került le. A magyar kérdésről bővebben ld. Békés Csaba – Kecskés D. Gusztáv: A forradalom és a magyar kérdés az ENSZ-ben, 1956-1963. Tanulmányok, dokumentumok és kronológia. Budapest, Magyar ENSZ Társaság. 2006.

A pályáját eredetileg a Független Kisgazdapártban kezdő Bognár József 1946. és 1956. között számos minisztérium vezetője, illetve két évig Budapest főpolgármestere volt. A forradalom leverése után meghatározó politikai pozíciót már nem vállalt (az általa a Magyarok Világszövetségében betöltött elnöke tisztség, illetve országgyűlési képviselőség ebben a korszakban semmiképpen nem tartozott ezek közé), azonban Kádár János szövetségi politikájának végig meghatározó alakja volt. A hatvanas évektől kezdve számos tudományos intézet és minisztériumi háttérintézmény vezetője volt. Az általa az MTA keretein belül létrehozott Afro-Ázsiai Kutatóközpont, illetve annak jogutódja, a Világgazdasági Kutatóintézet a keleti blokk egyik legelismertebb világgazdasággal foglalkozó intézete lett. Bognár számos nemzetközi szervezet tagja volt (pl. Római Klub), s gyakori vendége volt mind a „nyugati” és „keleti” tudományos konferenciáknak is. 47

Az infrastukturális (elsősorban építészeti) téren létrejövő kooperációról ld. pl. Łukasz Stanek: Architecture in Global Socialism: Eastern Europe, West Africa, and the Middle East in the Cold War. Princeton University Press, 2020; közlekedési fejlesztések (repülés) kapcsán ld.: Muehlenbeck 2016; a munkaerő transzregionális áramlásáról ld. Alena K. Alamgir: From the Field to the Factory Floor Vietnamese Government’s Defense of Migrant Workers’ Interests in StateSocialist Czechoslovakia. Journal of Vietnamese Studies. 2017/1. 10–41; Quinn Slobodian: Comrades of Color: East Germany in the Cold War World. New York – Oxford, Berghahn, 2015; Christina Schwenkel: Socialist Mobilities: Crossing New Terrains in Vietnamese Migration Histories. Central and Eastern European Migration Review 2015/1. 13-25; a kulturális kapcsolatokról pedig pl. James Mark – Péter Apor: Socialism Goes Global: Decolonization and the Making of a New Culture of Internationalism in Socialist Hungary, 1956–1989. The Journal of Modern History. 2015/4. 852-891. 48

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

afrikai tevékenységét összefoglaló cikkében hosszas felsorolást közöl az közép-európai ország afrikai eredményeiről. Ezek szerint a csehszlovákok az ivóvíz megtisztítástól kezdve a könnyűipari termelőegységek összeszerelésén át az ország járműipari beszerzéseinek kiszolgálásáig számos területen jelen voltak. Sőt, Conakry repülőterén az angol és francia feliratok mellett cseh kiírás is volt, Ghánában pedig több helyen cseh sört is forgalmaztak.49 Beck nem említi, de a csehszlovák-afrikai kapcsolatok a fegyverkezés, sőt az aviatika területére is kiterjedtek.50 Kihasználva a nemzetközi politikai klíma fokozatos enyhülését, mások mellett a magyar kormány is igyekezett megsokszorozni a diplomáciai, majd pedig az egyéb kapcsolatait az újonnan függetlenné váló országokkal.51 Ahogy Tarrósy István Afrika viszonylatában bemutatja, hamarosan az Ikarus buszok, a Ganz-MÁVAG mozdonyai, a Piros Arany, a Hajdú mosógépek, az Elzett termékei, vagy éppen a MEDICOR orvosi eszközei is jól ismer termékekké váltak a fejlődő országokban is.52 A kelet- és közép-európai országok déli beágyazottságát plasztikusan érzékelteti az a tény is, hogy nemzeti légitársaságaik viszonylag kiterjedt közép- és hosszútávú útvonalak hálózatát üzemeltették Afrikába, a Közel-Keletre, Ázsiába és Latin-Amerikába. A Kelet-Dél összefonódásokat pedig még tovább erősítette, hogy a hetvenes években két déli ország (Kuba, Vietnám) is a KGST teljes jogú tagjává vált. A velük való intézményes kapcsolatok pedig értelemszerűen még komolyabb transzferekkel is jártak. Noha a déli országok részesedése a KGST országok külkereskedelmében (bár viszonylag jelentős különbségek voltak) végig alacsony volt, s egymás piacaira (kevés kivételtől eltekintve) egyik fél sem tekintettek prioritásként, ennek ellenére ezen kapcsolatok fenntartásának mindkét fél számára fontos hozadéka volt, hogy lehetőséget teremtett a gazdasági kapcsolataik diverzifikálására.53 A szocialista országok a déli irányú kereskedelemmel (a barter megállapodások mellett) ráadásul bizonyos mennyiségű keményvalutához is jutottak, amire a blokkon belül a transzferábilis rubelben történő elszámolás miatt nem

49 „The water is safe to drink in Alexandria and Cairo, Egypt, thanks to a water filter station established by Czechoslovak engineers. A shoe factory in Addis Ababa, Ethiopia, is being built by Czech tech- nicians. Across the frontier, in Somalia, Czechs are building a technical institute to teach some young Somalis the techniques necessary to staff modern factories. Across the continent in Conakry, Guinea, airport in- scriptions are in Czech as well as in French and English to accommodate the many Czechs arriving on the direct Prague-to-Conakry airline. In the smaller villages of Ghana special trucks are delivering Czech beer to the local inhabitants. In Mali journalists are being trained by Czechs in the establishment of their own press agency. And in Prague, the capital of Czechoslovakia, there are numerous Africans among the more than 2,000 students from Africa, Asia, and Latin America enrolled at Czech state expense in institutions of higher learning.” Curt F. Beck Czechoslovakia’s Penetration of Africa, 1955-1962. World Politics. 1963/3. 403.

Muehlenbeck (2016), 1.

Ennek diplomáciai oldalának bemutatását ld. Gecsényi Lajos – Baráth Magdolna: Főkonzulok, követek és nagykövetek 1945-1990. Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézet, 2016. 51

52 István Tarrósy: Hungarian foreign policy towards Africa during communism and in the post-Soviet era. Twentieth Century Communism: Journal of International History. 2018/15. 94.

Marie Lavigne: The Economics of Transition: From Socialist Economy to Market Economy. Basingstoke: MacMillan Press, 1995; East-South Relations in the World Economy. Szerk.: uő. Boulder, Westview Press. 1988. 53

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

volt lehetőség, ellenben a nyugattal folytatott kereskedelemnek komoly devizaigénye volt.54 A szocialista blokk és a fejlődő országok között létrejövő további, tudományos, oktatási és kulturális kapcsolatok (technikai és tudományos cserék keretében szakemberek, diákok és oktatók cseréjére) pedig kiemelt szerepet játszottak a szívek és lelkek megnyerésért (win the hearts and minds) folytatott békés hidegháborús versengésben.55 A Kelet-Dél kapcsolatok proliferációja a fejlődő országokkal kapcsolatos tudományos kutatások aranykorát is elhozták, s számos, ezen térségek gazdasági problémáival, továbbá azok lehetséges megoldásával foglalkozó intézet jött létre a szocialista országokban. Nagy szerepe volt ebben az ekkor intézményesülő fejlődésgazdaságtannak, amely – igaz, különböző utakat bejárva, de – a vasfüggöny mindkét oldalán elkezdte vizsgálni az elmaradottságból való kilábalás lehetséges útjait.56 Ezek a kutatóközpontok nem csupán a világ- és fejlődésgazdaságtani kutatások bázisai, de bizonyos értelemben a térségi tanulmányok (area studies) fejlődéséhez is nagyban hozzájárultak, továbbá elősegítették a különféle tudományterületek szakembereinek multi- és interdiszciplináris együttműködését, illetve nagyban hozzájárultak a transznacionális és transzregionális tudományos kapcsolatok kiépítéséhez is.57 Az itt csak rendkívül vázlatosan bemutatott, a globális világrendszer két perifériája között létrejött kölcsönhatások, transzferek és összefonódások a huszadik század második felének globalizációs folyamatait is új megközelítésben ábrázolják, hiszen a szocializmus globális térnyerését bemutatva felhívják a figyelmet arra a gyakran ignorált aspektusra, hogy a Kelet-Dél kapcsolatok intenzifikációja révén létrejövő sajátos szocialista/alternatív globalizációs projektek nagyban hozzájárultak a globalizálódó világ kialakulásához.58 Sőt, néhány kutató egyenesen úgy látja, hogy míg a nyugati, vagy neoliberális globalizáció csupán csak megerősítette a központok és perifériáik közötti korábbi kapcsolatokat

54 A piaci mechanizmusok a KGST-n belül igazán soha sem érvényesülhettek. A belső kereskedelmet kormányközi szinten egyeztették, 1964-ben a pedig a tagállamok az egymás közti kereskedelmi elszámolásokhoz létrehozták az ún. transzferábilis rubelt. A fizetőeszköz visszafogott jelentőségét jól mutatja, hogy az kereskedelemben az igazi viszonyítási pont továbbra is az egyes termékek világpiaci ára maradtak, így a transzferábilis rubel tulajdonképpen csak egy elszámolási eszköz volt. 55 Míg a diákok többsége a szovjet felsőoktatási egyetemeken tanult, jelentős számban vettek részt afrikai, ázsiai és latin-amerikai diákok a közép-európai szocialista országok intézményeinek képzéseiben is. Erről ld. többek között Konstantin Katsakioris: The Soviet Union, Eastern Europe, and Africa in the Cold War: The Educational Ties. Working Paper of the Collaborative Research Centre (SFB) 1199. Lipcse, 2019; Daniela Hannova: Arab Students inside the Soviet Bloc: A Case Study on Czechoslovakia During the 1950s and 60s. European Scientific Journal. 2014/2. 371–379.

Marung 2018.

A létrejövő intézmények közül az Afro-Ázsiai Kutatóközpontként létrehozott, majd az Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetévé avanzsáló intézet egyike volt a térség egyik ambíciózus kezdeményezéseinek, amely egyúttal a külgazdasági kapcsolatok alakulásában is fontos szerepet töltött be. A VKI rendszerváltás előtti történetéről ld. Bence Kocsev: The Unwealth of Nations. How Economists Conquered the Field of Area Studies in Hungary. In: Search of Other Worlds. Essay towards a Cross-Regional History of Area Studies. Szerk.: Katja Naumann et. al. Leipzig: Leipziger Universitätsverlag, 2019, pp. 173-194. 57

58 A szocialista globalizációs projektekről összefoglalóan (socialist/alternative/other globalization) ld. többek között: Anna Calori 2019; Alternative Globalizations: Eastern Europe and the Postcolonial World. Szerk.: James Mark – Artemy M. Kalinovsky – Steffi Marung. Bloomington, Indiana University Press. 2020; Oscar SanchezSibony: Red Globalization: The Political Economy of the Soviet Cold War from Stalin to Khrushchev. Cambridge: Cambridge University Press, 2014; James Mark – Tobias Rupprecht: The Socialist Camp in Global History: From Absentee to Victim to Co-Producer. In: The Practice of Global History – European Perspectives. Szerk.: Matthias Middell. London, Bloomsbury, 2019. 81-115.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

és hatalmi struktúráka, addig a Kelet-Dél kapcsolatok a kölcsönös előnyök elvén jöttek létre, s az új kereskedelmi és közlekedési útvonalak, vagy éppen az új alapokra helyezett gazdasági kapcsolatok a globális folyamatok egészen új minőséget hozták el.59 Függetlenül attól, hogy ezzel a megállapítással egyetértünk vagy sem, annyi mindenesetre bizonyos, hogy ebben az időszakban a szocialista blokk, s így értelemszerűen Közép-Európa is a globális kölcsönhatások egyik kisugárzási pontjaként értelmezhető. A Kelet-Dél kapcsolatok „amplitúdója” azonban az évtizedek során jelentős kitéréseket produkált. Míg a hatvanas évek e tekintetben nagy felfutást hoztak, addig a hetvenes évek végétől a helyzet egyre inkább megváltozott, s a szolidaritáson és – a korszak retorikai fordulatával szólva – „a szuverén egyenlőségen és a kölcsönösen előnyös együttműködésen” alapuló műszaki és tudományos-technológiai segítségnyújtás aranykora véget ért. A technológiai ismeretek és ipari létesítmények kedvező feltételekkel (sokszor ingyen, vagy hosszú lejáratú, alacsony kamatlábú hitelkondíciókkal) történő átadása, valamint a szakértők és munkaerő változatlan intenzitású áramlása a hetvenes évek végétől egyre inkább tarthatatlanná vált. A világgazdaság strukturális változásai, illetve a szocialista gazdasági integráció egyre nyilvánvalóbb válságának hatására a fejlődő országok melletti szolidaritás egyre inkább csupán hangzatos jelszóvá vált, s jelentős elmozdulás történt ezen kapcsolatok monetarizálása és kommercializálása felé.60 Mindez nem jelentett mást, mint hogy a szocialista államok egyre inkább a keményvalutában való fizetést várták el, ami egyúttal a déli országok irányukba történő komoly eladósodásához vezetett.61 (Érdekes példája a kommercializálódó segítségnyújtásnak, hogy az ösztöndíjas helyek mellett a Budapest Műszaki Egyetem az 1970-es évektől részben „piaci alapokra” helyezte a fejlődő országok diákjainak képzését, azoknak akik (illetve akiknek a családja) ezt keményvalutában ki tudta fizetni.)62 Itt érdemes röviden azt is jeleznünk, hogy amikor a szocialista rendszerek végéről beszélünk, gyakran csak azoknak a Nyugat felé történő masszív eladósodását említjük, azonban 1989-ben a „harmadik világ” országainak a kelet-európai szocialista országok felé fennálló tartozásai is jelentősek voltak, tovább bonyolítva ezzel az amúgy sem egyszerű gazdasági helyzetüket.63 Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a transzferek nem csak egyirányúak voltak. Ahogy a dekolonizációs folyamatok és a későbbi afrikai, ázsiai és latin-amerikai dinamikák kulturális és politikai „lecsapódása” jelentős volt a kelet-közép-európai, s úgy általában a szocialista országokban (szolidaritási demonstrációk, az üzemekben szervezett Erről bővebben ld. Johanna Bockman: Socialist Globalization against Capitalist Neocolonialism: The Economic Ideas behind the New International Economic Order. Humanity. 2015/1. 109–128 és uő: Markets in the Name of Socialism: The Left-Wing Origins of Neoliberalism. Stanford, Stanford University Press. 2011. 59

Calori et al., 24.

A hetvenes évek sokkjáról, s annak kelet- és közép-európai relációjáról ld. pl. Stephen Kotkin: The Kiss of Debt: The East Bloc Goes Borrowing. In: The Shock of the Global, Cambridge. Szerk.: Niall Ferguson et. al. Belknap Press, 2010; magyar viszonylatban ld. Botos Katalin: Magyarország külgazdasága a rendszerváltás előtti évtizedben (1978-1988). In: Nemzetközi gazdasági ismeretek. Közgazdaságtan joghallgatók számára. Közgazdaságtan joghallgatók számára. Botos Katalin - Kőrösi István. Budapest, 2004. 189-216. 61

Katsakioris (2019), 9.

Johanna Bockman: Financial Globalization as a Socialist, Decolonial Project: UNCTAD, NIEO, and Non-Aligned Banking. Előadás a „Spaces of Interaction between the Socialist Camp and the Global South” című konferencián, Lipcse, 2017. október 26–27. 63

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

szolidaritási műszakok és hetek stb.),64 úgy a nyolcvanas évek gazdasági folyamatai, s azok ázsiai sikertörténetei (de legalábbis gazdasági túlélési stratégiái) példaként szolgáltak az egyre komolyabb gazdasági válsággal küzdő közép-európai országokban. Ahogy Lengyelországban liberális közgazdászok a Pinochet-féle reformok (gazdasági pénzügyi szektor deregulációja, privatizáció és liberalizáció) megvalósulását remélték a Wojciech Jaruzelski tábornok vezette állami vezetéstől, úgy Magyarországon a latin-amerikai példák mellett a kelet- és délkelet-ázsiai kistigrisek sikertörténetei szolgáltak a reformok szükségességét hangsúlyozó közgazdászok számára követendő példaként.65 A Kelet-Dél kapcsolatok hidegháború utáni vizsgálatai egyszersmind komoly szemléleti (és historiográfiai) fordulatot is hoztak. Míg korábban a hidegháború történetével foglalkozó munkákat jellemzően az a realista paradigma uralta, amely a Szovjetunió totális kontrollját hirdette annak kelet-közép-európai szövetségesei (junior allies) felett, addig – köszönhetően a keleti és nyugati levéltárakban egyre szisztematikusabban kutatható forrásoknak – az új hidegháborús történetírás alapos revízió alá vett bizonyos premisszákat. Ez a folyamat végső soron pedig a szovjetológiai és egyáltalán a kommunista rendszerekkel foglalkozó paradigmák újraértékelését is magával hozta. Míg például a klasszikus hidegháborús metanarratíva a kelet-közép-európai szocialista országok külpolitikai érdekeit lényegében a Szovjetunióéval azonosnak, de legalábbis ahhoz erősen konvergálónak tekintette, következésképpen szinte csakis annak függvényében tárgyalta, addig az újonnan feltárt források alapján a korszakot újragondoló történetírás egyik fontos tézise, hogy a szocialista blokk országai külpolitikai tevékenységük alakításakor nem (csupán) Moszkva „proxyjaiként” funkcionáltak, egyúttal a korábban feltételezettnél jelentősebb külpolitikai (és egyéb) mozgástérrel rendelkeztek.66 Egyre komolyabb (magyar és külföldi) szakirodalma van tehát annak, hogy az egyes KGST országok, természetesen a szocialista egység jelszavának hangsúlyozása mellett, miként alakítottak ki saját gazdasági és politikai érdekeik mentén önálló, ráadásul esetenként egymással versengő külpolitikai és külgazdasági

Mindezt magyar viszonylatban részletesen ld. Mark – Apor, 2015;

1989: A Global History of Eastern Europe. Szerk.: James Mark et al. Cambridge University Press, 2019. 58; Tobias Rupprecht: Formula Pinochet. Chilean Lessons for Russian Liberal Reformers during the Soviet Collapse, 1970–2000. Journal of Contemporary History. 2016/1. 165–186. 65

66 Vö. Tony Smith idén húsz éves „programadó” írásával, amelyben a szerző a hidegháború történetének újfajta szempontokat is érvényesítő megírása mellett érvel. Meglátása szerint szükséges a bipoláris rendszer két hatalmi centrumán túli, de azok „vonzásában” lévő (pericentrikus) országok érdekérvényesítőképességnek felmérése, egyúttal a centrumok mindenhatóságáról alkotott tétel alapos kritikai vizsgálata. Tony Smith: New Bottles for New Wine: A Pericentric Framework for the Study of the Cold War. Diplomatic History. 2000/4. 567591. Érdemes egyúttal megjegyezni, hogy bár nem ez volt a jellemző, de a kortársak közül is volt, aki észrevette a kelet-európai szocialista országok bizonyos fokú „emancipációját”. Erről ld. pl. Zbigniew K. Brzezinski: The Soviet Bloc. Unity and Conflict. Harvard University Press, 1967.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

stratégiákat.67 Ez a felismerés nem csupán rámutat a szovjet szuperhatalmi dominancia kényszerítő erejének korlátaira, hanem a hidegháború bipoláris értelmezési keretét is bizonyos fokig megkérdőjelezi. A Kelet-Dél kapcsolatok nagy száma és egyre komplexebbé válása jól demonstrálja a közép-európai és más szocialista országok egyre növekvő ágenciáját, illetve – természetesen bizonyos keretek között – mozgásterét. Mindez pedig globális kontextusban is elengedhetetlenné teszi a kelet-közép-európai térség országainak hidegháborús repozicionálását. Az újabb munkák másik nóvuma, hogy a szocialista berendezkedésű országok izolacionizmusát még a poszt-sztálini időszakban is bizonyos fokig a rendszer differentia specificájának tekintő korábbi megállapítások erősségén is tompítanak. Jóllehet a szocialista országok világgazdasággal történő kapcsolatfelvételének iránya elsősorban kelet-nyugati volt, nem hagyhatjuk ki a kelet-déli transzfereket sem. Amikor pedig a külgazdasági kapcsolatok dinamizálására, s a világgazdasági folyamatokba való beágyazódásra kidolgozott közép-európai elméleteket vizsgáljuk, a déli reláció szintén nem kerülhető meg. Innen nézve két általánosabb hozadéka is van az új szempontokat érvényesítő hidegháborús történetírásnak: egyfelől szakít a korszakot csupán a szuperhatalmi versengés szemszögéből bemutató narratívával, másfelől jól mutatja, hogy a hidegháborús időszak dinamikái és globalizációs folyamatai nem csupán a Nyugat-Kelet és Nyugat-Dél tengelyek mentén, hanem a Kelet-Dél axisban is értelmezhetők. A Kelet-Dél kapcsolatoknak köszönhetően, amelyek a globális összekapcsoltság egészen új minőségét hozták el, a szocialista blokk egyre inkább a globális kölcsönhatások egyik fontos eredőjévé vált, s ebből a folyamatból a közép-európai országok is jelentékenyen vették ki a részüket. Jóllehet ez az alternatív szocialista globális „erőtér” a világgazdasági folyamatok és a szocialista gazdasági integráció elégtelensége miatt végül nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy megbirkózzon a domináns kapitalista struktúrákkal, ami értelemszerűen a szocialista országok kapitalista világgazdaságba történő egyre nyilvánvalóbb „visszailleszkedését” is magával hozta, mégis jól kirajzolódik, hogy a szocializmus „világméretű” exportja, amelyben a közép-európai országok kontribúciója is jelentős volt, érdemben hozzájárult a globalizációs folyamatok intenzifikációjához.

67 Erről bővebben ld. Muehlenbeck – Telepneva, 2018; az egyes országokat megvizsgáló esettanulmányok kapcsán pedig ld. többek között Gareth M. Winrow: The Foreign Policy of the GDR in Africa. Cambridge University Press, 2009; Sara Lorenzini: East-South relations in the 1970s and the GDR involvement in Africa. In: The Globalization of the Cold War. Diplomacy and local confrontation: 1975–1985. Szerk.: Max Guderzo – Bruna Bagnato. New York: Routledge, 2010. 104– 115; David Grantham: Cuba’s Cold War Foreign Policy in the Middle East: From Agitator to Mediator. History Compass. 2015/9. 445– 453; Jennifer Kibbe: Cuba, Angola, and the Soviet Union. In: Beyond Great Powers and Hegemons. Szerk.: Kristen P. Willians – Steven E. Lobell – Neal G. Jesse. Stanford: Stanford University Press, 2012. 49–64; Muehlenbeck 2016. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a kelet- és közép-európai országoknak a fejlődő országokban nem csupán a nyugati és szocialista versenytársakkal, de az egyre jelentősebb kínai „lobbival” is meg kellett küzdeniük. Kína, amely a kínai-szovjet szakítás után potenciális vezető pozícióra törekedett a térségben, három csoportra osztotta a világ országait, amelyben a Szovjetunió és az USA az imperialista „első világot”, a nyugati és szocialista iparosodott országok a „második világot”, míg a fejlődő országok, ideértve Kínát is, a harmadik csoportba kerültek. A Kína és a fejlődő országok közötti Dél-Dél szolidaritás, s így a napjainkban markánsan érvényesülő kínai befolyás gyökerei pedig részben valahol itt is keresendők. A szovjet-kínai szakításról, illetve versengésről bővebben ld. Lorenz M. Lüthi: Sino-Soviet Split: Cold War in the Communist World. Princeton, Princeton University Press, 2008; Sergey Radchenko: Two Suns in the Heavens. The Sino-Soviet Struggle for Supremacy, 1962–1967. Washington, D.C., Woodrow Wilson Center Press, 2009; Vámos Péter: The Soviet Bloc and China’s Global Opening-Up Policy during the Last Years of Mao Zedong. In: James Mark et al. 2020. 80–99.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

III. A bipoláris rendszer felbomlása, majd az azt követő évtizedek hozta változások kapcsán szintén érdemes néhány, jóllehet nagyon elnagyolt megjegyzést tennünk, hiszen olyan időszakról van szó, amelyben a globális viszonyok többször és markánsan alakultak át. Mindez pedig elengedhetetlenné teszi a közép-európai országok globális folyamatokban elfoglalt helyzetének rövid újragondolását. A tény, hogy az 1980-as évek végének kelet-közép-európai átalakulásait ritkán értelmezik globális szemszögből, leginkább a Nyugat-központú megközelítéseknek köszönhető, amelyekben a régió – ahogy erre fentebb már röviden utaltunk – leginkább egy passzív, s a Nyugat segítségére szoruló térségként kerül definiálásra. Sőt, olyan megállapítások is teret nyertek, amelyek szerint a kelet-közép-európai rendszerváltások csupán „felzárkózási” forradalmak voltak, amelyek mindössze arra szolgáltak, hogy lehetővé tegyék a vasfüggöny mögött élők számára, hogy utolérjék Európa többi részét, illetve hogy végre becsatlakozzanak a globális gazdasági és politikai folyamatokba.68 Ez a megközelítés azonban kizárólag az európai szocializmusok, illetve az egyes kelet-közép-európai országok belső politikai, gazdasági és társadalmi válságára fókuszálva figyelmen kívül hagy bizonyos globális szinkronicitásokat. Az 1980-as évek végének kelet-közép-európai átalakulásait következésképpen érdemes még egy globális dimenzióval kiegészíteni, amely számot vet a világ számos pontján többé-kevésbé egyszerre kialakuló, majd egyre dinamikusabbá váló válsághelyzetekkel, illetve változási folyamatokkal.69 Ha jobban szemügyre vesszük ezeket a globális változásokat, akkor jól kirajzolódik, hogy Közép-Európa korántsem passzív szereplője, hanem sokkal inkább egyik eredője és multiplikátora ezeknek a változási folyamatoknak. Az 1989/1990-es események következésképpen nemcsak az európai (volt) szocialista országokban hoztak jelentős változásokat, de fontos következményekkel jártak egyfelől a további szocialista országok, másfelől pedig más világrégiók számára is, ráadásul évtizedes globális geopolitikai és gazdasági függéseket és mintákat szakítottak meg, jóllehet azok átalakulása a nyolcvanas évektől már elkerülhetetlen volt.70 A globális kapcsolatok 1990 utáni gyökeres újrarendeződésével a „visszatérés Európába” jelszó az egyik legjelentősebb külpolitikai imperatívuszává vált a térség országainak rendszerváltás utáni külpolitikájának. Az Európai Unióhoz és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozást ezen országok politikai irányítása pedig a következő évtizedekben többé-kevésbé pragmatikus módon véghez is vitte. Ezzel együtt kihasználták

68 Ld. pl. Jürgen Habermas: What Does Socialism Mean Today? The Rectifying Revolution and the Need for New Thinking on the Left. New Left Review 1990/5. 3-21. 69 1989 transzregionális jelentőségével számot vető, s azt konceptualizáló munkák kapcsán ld. George Lawson: Negotiated Revolutions: The Czech Republic, South Africa and Chile. London, Ashgate, 2005. Lawson ebben a munkájában a dél-afrikai apartheid végét, a csehszlovák kommunista rendszer összeomlását és a Pinochet után a katonai diktatúráról a piaci demokráciára való chilei hasonlóságait és különbségeit vizsgálja. Az 1989-as eseményeket globális perspektívában vizsgáló összefoglaló, egyúttal „módszertanilag” is számos tekintetben újszerű munkák közül pedig ld. még 1989 in Global Perspective. Szerk.: Ulf Engel – Frank Hadler – Matthias Middell. Leipzig, Leipzig University Press, 2015.

George Lawson: The ‘What’, ‘When’ and ‘Where’ of the Global 1989. In: The Global 1989: Continuity and Change in World Politics 1989-2009. Szerk.: George Lawson – Chris Armbruster – Michael Cox. Cambridge, Cambridge University Press, 2012.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

a rendelkezésre álló lehetőségeket, hogy kibővítsék országuk mozgásterét oly módon, hogy kapcsolatot létesítettek olyan országokkal is, amelyekkel korábban erre különböző ideológiai okokból nem volt lehetőség (ilyen volt például Izrael vagy éppen a Dél-afrikai Köztársaság).71 Szélesebb (globális) nyitásnak azonban az adott helyzetben nem volt realitása. A Fukuyama-féle eufória azonban nem tartott sokáig, s ezt legkésőbb a 2008-as gazdasági világválság, ha lehet, még nyilvánvalóbbá tett. A kétezres évek első évtizedében tetőző radikális világpolitikai és világgazdasági átalakulások pedig értelemszerűen reakcióra kényszerítették a térség országait is. Ebben az új helyzetben a közép-európai államoknak végsősoron újra kellett értelmezniük saját pozíciójukat egy olyan multipoláris világrendben, amelyben immár számos, különböző rádiusszal és vonzerővel rendelkező, hol együttműködő, hol konkurens globalizációs projekt igyekszik újradefiniálni a világrégiók kapcsolatrendszerét, s törekszik új alapokra helyezi a nemzetközi rendet. Különösen igaz ez akkor, amikor azt látjuk, hogy a közép-európai országok számára fontos szomszédos régiók (a Keleti Partnerség országai, vagy a Nyugat-Balkán) sokszor több, a nyugati mellett létező és egyre aktívabb globalizációs és integrációs projekt ütközőzónájában fekszenek.72 Míg az új helyzetben a közép-európai országok diplomáciájának középpontjában továbbra is az erős euroatlanti irányultság áll, annak érdekében, hogy proaktívan tudjanak reagálni a világpolitikai változásokra, a keleti és déli irányú nyitás egyre jelentősebb mértékben jelenik meg a külpolitikai és külgazdasági stratégiákban nemzetállami, illetve régiós (V4) szinten is. Ahhoz, hogy újradefiniálja a globális rendben betöltött szerepét, a két évtizedes, sokszor a minimálisra korlátozott interakciók időszaka után (eltérő súlypontokkal és intenzitással, illetve egy egészen új világpolitikai konstellációban, de) Közép-Európa megkezdte (legalábbis ott, ahol lehet) a régi kapcsolatok újraépítését, másfelől pedig az új kapcsolatok kialakítását. Sok esetben a szocialista partnerségen alapuló kapcsolatok egy részét átalakították át új, sokszor üzletorientált kapcsolatokra, de természetesen jelentős lendületet kapott bizonyos szektorok támogatása is. Ezek esetében, ahogy erre Tarrósy István és Morenth Péter Magyarország és Afrika relációjában rámutat, nagyban lehet alapozni lehet a rendszerváltás előtti kapcsolatokra, amennyiben ezek az országok – többek között – építenek a korábbi (rendszerváltás előtti) hallgatók biztosította társadalmi tőkére. Noha ez az új és megújult partnerség (néhány kelet-ázsiai partnert leszámítva) továbbra sem lesz kiemelt prioritás a közép-európai országok külgazdasági stratégiáiban, azonban egy radikálisan új világgazdasági környezetben újfent lehetőséget teremt a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására. A kapcsolatok újjáépítésére tekintetében természetesen a másik fél is érdekelt, s különösen igaz ez, ha olyan erős nemzetközi szereplőről van szó, mint Kína, amelynek „globalizációs rádiuszába” a kelet- és közép-európai térség is beletartozik. A régió felé történő kínai nyitás, amely a 16+1 kezdeményezésben kulminálódik, egy olyan, több Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a szocialista rendszerek álszent voltát jól mutatja, hogy míg az apartheid rezsimmel a szocialista országok hivatalosan minden kapcsolatot megszakítottak, mégis fegyverekkel és egyéb felszerelésekkel látták el az apartheid rezsimet fenntartó dél-afrikai kormányt. Erről ld. Hennie van Vuuren: Apartheid, Guns and Money: A Tale of Profit. Johannesburg, Jacana Media, 2017. 269–271; Paul Betts et al.: Race, Socialism and Solidarity: Anti-Apartheid in Eastern Europe. In: Global Anti-Apartheid. ‘Forward to Freedom‘ in South Africa. Szerk.: Rob Skinner – Anna Konieczna. London: Palgrave Macmillan, 2019. 71

Ennek összefoglalását ld. pl. Trenin 2002.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

területre (gazdaság, infrastruktúra, tudomány, egészségügy stb.) is kiterjedő elképzelés, amely egy történelmileg ismerős térségben igyekszik új alapokra helyezett kapcsolatok kialakítására.73 Ez az új világpolitikai (poszt-amerikai, multipoláris stb.) konstellációban való útkeresés egészen új szempontokat adhat a Közép-Európáról szóló kurrens diskurzushoz, hiszen az új keleti és déli nyitás nem jelenti azt, hogy ezek az országok szakítanának az euroatlanti integrációval, hanem sokkal inkább indikátorai olyan szuverenitási törekvéseknek, amelyek kísérletet tesznek a térségnek a folyamatosan változó világrendben, s így a különféle globalizációs törekvéseken belüli újrapozicionálására.74

KONKLÚZIÓ A fenti tanulmány egy alternatív Közép-Európa-képet kívánt felvázolni, amelyben a térség – ellentétben a bevett narratívákkal – egy globálisan összekapcsolt régióként került bemutatásra. Jóllehet az írás néhány válogatott szempont alapján (és eltérő részletességgel) csak a globális Déllel létrejövő kapcsolatok dinamikáinak rövid és szükségszerűen leegyszerűsítő bemutatására tett kísérletet, ezek reménység szerint mégis jól érzékeltetik azokat a változatos módokat, továbbá azok hátterét és motivációit, ahogyan és amelyekkel a térség szereplői reagáltak (és reagálnak) a globális változásokra. A cikkben használt globalizáció „interpretáció” a világrégiók és azok szereplői közötti több irányú interakciókat és össze köttetéseket hangsúlyozta, ezzel rávilágítva arra, hogy nem csupán egy, hanem számos globalizációs projekt létezik. Elemzésünket olyan globálisan meghatározó pillanatok tagolták, amelyek a világ legtöbb társadalmát befolyásoló átalakulási folyamatok kezdőpontjai, s amelyek jelentősen befolyásolták az azokat követő korszakok globális és transzregionális összefonódásainak minőségét és intenzitását. Mindezek alapján a közép-európai régió nemcsak mint globalizált térség, amelyet kizárólag a külső globális hatások alakítanak, hanem mint a globális kölcsönhatások egyik aktív szereplője került bemutatásra. Reménység szerint a fenti, sokszor meglehetősen elnagyolt megállapítások a globalizációtörténet bizonyos aspektusainak rövid bemutatása mellett a korszak és a régió viszonyain túlmutató és általánosabb érvényű észrevételek és kérdések megfogalmazására, illetve továbbgondolására is lehetőséget teremtenek.

A közép- és kelet-európai szocialista államok és a Kínai Népköztársaság közötti hidegháborús interakciókról ld. A Cold War History folyóirat 2018-as 3. számát. Beyond the Kremlin’s reach? Eastern Europe and China in the Cold War era. Szerk.: Jan Zofka – Péter Vámos – Sören Urbansky. Cold War History, 2018/3.

Vö. James Mark et al. 2019

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány