AJRC2022E03_A bukás anatómiája

A bukás anatómiája: az afganisztáni háború és az amerikai kivonulás Lengyel Ádám

AJRC-Elemzések

Az Antall József Tudásközpont időszaki kiadványa

Felelős kiadó: Antall-Horváth Veronika Szerkesztő: Antall-Horváth Veronika Kiadó neve: Antall József Tudásközpont Kiadó székhelye: 1126 Budapest, Böszörményi út 9.

A kiadó elérhetősége: 1126 Budapest, Böszörményi út 9. Tel: +36 20 310 8776 Email: ajtk@ajtk.hu Web: ajtk.hu

© Lengyel Ádám, 2022

© Antall József Tudásközpont, 2022 ISSN 2416-1446

Összefoglaló

Az Egyesült Államok 2001. szeptember 11-i terrortámadások hatására, nem egészen egy hónappal később háborút indított Afganisztán ellen azzal a kinyilvánított céllal, hogy a terrortámadás felelőseit elfogja és felelősségre vonja, támogatóikat pedig megbüntesse. A háború azonban hamarosan egy költséges és hosszadalmas nemzetépítési kísérletté vált. A hadjáratot megindító Bush-kormányzat nem vette figyelembe a helyi viszonyokat, illetve azt sem, hogy a Talibán hatalmának megtöréséhez nem elég elfoglalni Kabult és Afganisztán más nagyvárosait. Ráadásul az alig másfél évre rámegindított iraki háború elterelte a politikai elit és a sajtó figyelmét Afganisztánról, így a Talibán lehetőséget kapott újraépíteni erejét és hatalmát Pakisztánban.

Az afganisztáni kormányzat eközben egy korrupt és kizsákmányoló gépezetté vált, amely az Egyesült Államokból és más, szövetséges államok által küldött támogatásokból finanszírozta hatalmát, és a nemzetközi katonai erőkre építette az ország stabilitását. 2007-re azonban egyértelművé vált, hogy ez nem lehet megoldás, és a kormányzat helyzete a legenyhébben szólva is instabil. Az Egyesült Államok a csapatlétszám növelésével válaszolt és új stratégiát keresett. A George W. Busht követő Barack Obama kormányzata látszólag támogatta a Pentagon elképzelését, és kinevezte az általuk javasolt Stanley McChrystal tábornokot az afganisztánierőkélére.Azonbanamikoratábornokújmegközelítést, egyátfogó felkelésellenes stratégiát javasolt, emellett már nem álltak ki teljes mellszélességgel. Az Obama-kormányzat nem akart belekezdeni és elköteleződni egy olyan nemzetépítési folyamat mellett, amiben már 2001 ótabennevolt az amerikaikormányzat – éppcsak tudomást venni nem akartakróla. Végül egy rosszul sikerült Rolling Stone portrét követően McChrystalt menesztette az elnök, és a háborúból való kilépési utat kereste.

A kivonulás előtt azonban az Obama-kormányzat mindenképpen stabilizálni akarta az országot – ez azonban lehetetlen vállalkozásnak tűnt. A helyzet pedig csak évről évre romlott. Az afgán katonák felkészültsége nem lett jobb, az ország biztonsági és gazdasági helyzete is folyamatosan romlott, a korrupció pedig egyre nagyobb mértékeket öltött. Barack Obama kormányzata úgy adta át Afganisztánt, ahogy megörökölte: a káosz és összeomlás szélén egyensúlyozva, ahol a látszólagos stabilitást – ami első sorban Kabulra, illetve néhánynagyobb városra volt csak igaz, míg más területeken a törzsi vezetőkkel való kapcsolaton múlott –egyedül a nemzetközi katonai jelenlét biztosította. Donald Trump kormányzata először szintén megpróbált egy létszámemeléssel egybekötött megközelítést az ország stabilizálására, ám ők is

kénytelenek voltak rájönni, hogy ez nem járható út anélkül, hogy előre nem belátható időre elköteleződnének az amerikai jelenlét afganisztáni fenntartása mellett.

Ezt követően szakítottak a korábbi megközelítéssel, és Afganisztán stabilitását részben félre rakva, illetve az afgán kormány igényeit teljesen semmibe véve tárgyalásokba kezdtek a Talibánnal. Végül 2020. február 29-én megszületett a dohai egyezmény, ami garantálta az Egyesült Államok számára a kiutat, illetve a Talibán ígéretet tett benne, hogy a terrorista szervezetek nem térhetnek vissza az országba az amerikai csapatok távozását követően sem. A csapatkivonás egészen 2021. januárig a tervezett ütemben zajlott, ekkor azonban az új kormányzat, Obama korábbi alelnöke, Joe Biden vezetésével megpróbált egy új megállapodást tető alá hozni. Bár Biden végignézte – és már akkor ellenezte – a nemzetépítési törekvést Obama alatt, mégis egy nemzetépítési javaslattal állt elő a kormányzata. A tervezet végül nem került hivatalosan is megvitatásra, azonban kiszivárgott, komoly csapást mérve ezzel a Trump által elindított kilépési folyamatra.

Joe Biden és stábja először a korábban a dohai egyezményben lefektetett 2021. május 1-i időpontot a csapatok teljes kivonására kitolta szeptember 11-ig, majd hirtelen a rendelkezésre álló időt lerövidítette, és augusztus elejére szinte a teljes csapatkivonás megtörtént. Addigra azonban a kabuli rezsim, az amerikai csapatok harci tevékenysége és támogatása nélkül összeomlott, Ashraf Ghani elnök elmenekült, az Egyesült Államok pedig kénytelen volt újra csapatok küldeni az országba, hogy evakuálja az országban maradt amerikai civileket, diplomatákat, és az amerikai csapatok afgán segítőit. 2021. augusztus 31-én pedig az utolsó amerikai katonai is távozott az országból – ami utánuk maradt: újabb tálib hatalomátvétel. A kivonulás, illetve az, ahogy azt a médián keresztül a világ végig követhette, óriási csapást mért az Egyesült Államok nemzetközi megítélésére, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Washington globális vezető szerepe egyre inkább megkérdőjeleződött az elmúlt egy évben. Bevezetés 2001. szeptember 11-én az egész világot megrázta a Washington D. C.-t és New Yorkot ért terrortámadás-sorozat. Az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush még aznap este beszédben fordult a nemzethez: „Folyamatban van a kutatás azok után, akik e gonosz tettek mögött állnak. Hírszerző és bűnüldöző közösségeink teljes erőforrását a felelősök

megtalálására és bíróság elé állítására irányítottam. Nem teszünk különbséget a terroristák között, akik elkövették ezeket a cselekményeket, és azok között, akik otthont nyújtanak nekik.”1

A nyomok Oszama bin Laden és az al-Kaida terrorszervezet felé mutattak. Az amerikai válasz nem sokat váratott magára: 2001. szeptember 20-án Bush elnök ultimátumot adott Afganisztánnak, hogy adják ki bin Ladent és szervezetének vezetőit, illetve számolják fel az országban működő terrorista kiképzőtáborokat, vagy „osztozzanak sorsukban”.2 A történetet innentől mindenki ismeri: az Afganisztánt ekkor vezető Talibán megtagadta az Egyesült Államok követelését, mire válaszul 2001. október 7-én amerikai különleges műveleti erők és az Egyesült Államok Légierejének támogatásával az Északi Szövetség csapatai képessé váltak az általuk uralt területekről széles körű támadást indítani Afganisztán egésze ellen és megfosztották a hatalomtól a tálibokat.3

A fő célt azonban nem sikerült elérni: részben az afgán csapatok fegyelmezetlenségének, részben a kis létszámú rendelkezésre álló amerikai erőnek, részben pedig a koordinációs problémák miatt bin Laden és az al-Kaida vezetése kicsúszott az amerikaiak markából a Tora Boráért vívott harcokban.4 Nem egy amerikai parancsnok később az afgán csapatok árulásáról beszélt,mondván: szándékosanhagyták,hogyaz al-Kaidaés aTalibánvezetői elmeneküljenek.

Ez volt az a pont, ahol kiütközött egy igen komoly probléma, azonban a politikai elit ezt a szőnyeg alá söpörte: mi a háború célja, és mi a végpont, ahol befejezettnek lehet tekinteni? Afganisztánt egy megtorló hadjáratként indította el a Bush-kormányzat, ami bár tekinthető legitim háborús célnak, ugyanakkor nem elégséges, ha nem illeszkedik egy kidolgozott stratégiai vízióba. Egy ilyen cél kidolgozására azonban nem elég egy hónap. Ráadásul, ha elfogadjuk a háború clausewitzi meghatározását –„a háború (…) politikai eszköz, a politikai érintkezés folytatása, annak más eszközökkel való megvalósítása”5 – akkor szükséges, hogy világos, katonai eszközökkel megvalósítható céllal rendelkezzen a politikai elit. A Bush-kormányzat célja egyértelműnek tűnhet, azonban nem volt az. A kezdetben hangoztatott büntetőhadjárat igazából már a megindulása előtt egy felszabadító harccá változott, aminek célja Afganisztán demokratizálása volt. Ráadásul a másik fontos cél, bin

1 Statement by the President in His Address to the Nation. The White House, 2001. szeptember 11.

2 Address to a Joint Session of Congress and the American People. The White House, 2001. szeptember 20.

3 The U.S. War in Afganistan 1999 – 2001.

4 Brisco, Charles H. – Kiper, Richard L. – Schroder, James A. – Sepp, Kalev I.: Weapon of Choice. U.S. Army Special Operation Forces in Afghanistan. Fort Leavenwort, Combat Studies Instute Press, 2003. 213–216.

5 Clausewitz, Carl von: A háborúról. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2013. 54.

Laden likvidálása, mintha egy ponton háttérbe is szorult volna Afganisztán demokratizálása és stabilitásának megteremtése mögött. Ilyen körülmények között pedig az, hogy nem került meghatározásra a kilépési pont, amikor az amerikai katonákat végleg kivonják az országból, kritikus hibának bizonyult. Az Egyesült Államok egy nemzetépítési küldetésbe fogott, amire viszont nem volt felkészülve.

Bush háborúja

AToraBora-i malőrellenéreatálib és al-Kaidaerők legnagyobbrészekiszorult Afganisztánból és 2002 tavaszára már csak a Shah-i-Kot völgyben rendelkeztek jelentős ellenálló erőkkel. Ennek a felszámolására indították 2002. március 2-án az Anakonda hadműveletet. A 17 napos hadművelet során a völgyben tartózkodó ellenállók jelentős részét sikerült az amerikai és más, szövetséges (pl. kanadai) csapatok által támogatott afgán erőknek megsemmisíteni.6

Az afganisztáni gyors „győzelem” hamis képet festett az amerikai politikai vezetés számára, akik azt gondolták, hogy az országot elég csak rövid ideig megszállni – amíg megfelelő létszámú afgán haderőt képeznek ki és szerelnek fel – aztán ki lehet vonni a csapatokat és az afgán politikusokra bízni az ország sorsát. Az ország ideiglenes (majd később tényleges) elnöke, Hamid Karzai lett, aki összesen 13 évet töltött az ország élén. 2003. május 2-án egy vele folytatott megbeszélést követően jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, hogy az afganisztáni katonai műveletek véget értek, és 2004 során az amerikai megszálló csapatokat is visszavonhatják. A találkozó után Karzai az alábbiképp nyilatkozott: „Afganisztán 30 éves anarchián ment keresztül (...) De meg kell adnunk ennek a nemzetnek azokat az intézményeket, amelyek biztosítják számára a szükséges kormányzatot.”7 Azonban az amerikai kormányzat tekintete ekkor már másfelé fordult. 2002-ben megkezdődtek a diplomáciai és katonai előkészületek, hogy az Egyesült Államok befejezze egy korábban félbehagyott „ügyletét”8 Szaddam Husszeinnel. Washington tömegpusztító fegyverek

6 Stewart, Richard W.: The U.S. Army in Afghanistan Operation ENDURING FREEDOM October 2001 - March 2002. U.S. Army Center of Military History. 30–45.

7 Loeb,Vernon: Rumsfeld Announces End of Afghan Combat The Washington Post, 2003. május 2. 8 Irak és az Egyesült Államok viszonyáról lásd: Lengyel Ádám: Storm in the Desert. The US Policy Towards Iraq from the Carter Doctrine to the Coalition of the Willing. In: Bihari Erika – Molnár Dániel – Szikszai-Németh Ketrin (szerk.): Tavaszi Szél / Spring Wind 2019. Tanulmánykötet, II. kötet. Budapest, Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020. 64–74.

előállítására szolgáló eszközök birtoklásával vádolta Irakot, s miután Szaddam nem volt hajlandó lemondani hatalmáról, 2003. március 20-án kezdetét vette az iraki háború 9

Ez a tény már csak azért is fontos, mivel az amerikai kormányzat ettől fogva egyre kevesebbet foglalkozott Afganisztánnal. Az afganisztáni katonai műveletek vezetésére 2001. december 20án létrehozták a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (International Security Assistance Force, ISAF) nevű parancsnokságot. Ennek feladata az afgán erők kiképzése és a kormányzat támogatása volt.10 Hogy a washingtoni kormányzat mennyire nem fordított komoly figyelmet a hadszíntérre, azt jól példázza, hogy bár az ISAF erőinek legnagyobb részét amerikai csapatok adták, a parancsnoki posztot egészen 2007 februárjáig nem töltötte be amerikai tábornok.11

A Talibán ez idő alatt rendezte sorait, és a rossz kormányzás, valamint az amerikai megszállás miatti ellenszenvet kihasználva gerillaháborúba kezdett a megszálló erők és a kormány ellen. Ebben a tálibok nagysegítségére volt, hogy a Karzai-kormányzat rendkívüli mértékben korrupt módon működött. A Transparency International korrupciós rangsorában 2007-ben a 172.12 helyen szerepelt a vizsgált 179 országból, míg 2009-ben a 179.13 volt 180-ból, majd 2014-ben, Hamid Karzai leváltásakor ismét a 172.14 helyen állt az ország

Az afgán alkotmány igen kevés joggal ruházta fel az afgán népet, hogy beleszóljon az ország ügyeibe, vagy ellenőrizze a kormányzatot. Karzai arra használta hatalmát, hogy megerősítse pozícióját, illetve, hogy a lehetséges ellenfeleket félreállítsa. Ez utóbbit két féle módon érte el: egyrészt szövetségeseinek magas tisztségeket adott számukra kormányzatában; másrészt vetélytársait különböző módokon igyekezett lejáratni.

A legnagyobb gondot az ország számára a már említett korrupció jelentette. A tartományi kormányzók – sok esetben hadurak, akik már a szovjet megszállás ellen is harcoltak a ’80-as években – igyekeztek a lehető legtöbb pénzt kicsatornázni a maguk számára. De a helyzetet az amerikaiak is csak rontották, például azzal, hogy különböző csoportoknak kenőpénzt adtak, ha támogatták az amerikai demokráciaépítést az országban. Emellett a hadurakat és más

9

A háború politikai előkészületeiről bővebben lásd: Woodward, Bob: A támadás terve. Budapest, Geopen Könyvkiadó, 2004.

10

ISAF's mission in Afghanistan (2001-2014). NATO.int, 2022. május 30.

11 About ISAF. NATO.int (archive).

12 Corruption Perceptions Index Transparency International.

13 Corruption Perceptions Index Transparency International.

14 Corruption Perceptions Index. Transparency International.

hatalomkufárokat (angolul powerbrokers) is komoly pénzekkel támogattak, hogy információt szerezzenek potenciális felkelőkről és terroristákról.15

A nemzetközi közösség kísérletei is rontottak a helyzeten. Az amerikaiak által vezetett és kezdeményezett, 2003 és 2013 közt működő Tartományi Újjáépítő Csoportok (Provincial Reconstruction Team, röviden PRT) egyfajta párhuzamos kormányzatot hoztak létre. Ráadásul a PRT-k szorosan együttműködtek a NATO katonai erőivel, valamint a külföldi nem kormányzati szervezetekkel (NGO). Ez egyes kutatók szerint tovább rontotta az afgán kormány hitelességét, mivel a nép, bár nem tudta pontosan, honnan is jön a pénz, az egyértelmű volt számára, hogy nem a kormányzattól.16

Ráadásul – mintha a korrupt kormányzat nem lett volna elég – a biztonsági helyzet is kritikussá vált a 2000-es évek közepétől. Miután Afganisztánban vereséget szenvedett, a Talibán visszavonult Pakisztánba. A pakisztáni kormányzat már a mozgalom létrehozásában is komoly szerepet játszott a mozgalom kezdetén. A tálibok vezetője és legtöbb harcosa a ’80-as években a pakisztáni titkosszolgálattól kapott kiképzést, illetve az afganisztáni hatalomrajutást követően átalakult Talibán még a 2000-es évek elején is hírszerzési, anyagi és logisztikai támogatást is nyújtott.17

2003-ban már kezdett új erőre kapni a Talibán, azonban ekkor még nem volt olyan jelentős ez az erő,hogyigazánkomolyan vegyék, ráadásul aközelgőiraki hadjárat elhomályosított minden hasonlóhírt.Azonban egyes sajtóorgánumoknálmár2003-banmegjelentek hírek,hogyúj erőre kaphatnak a tálibok, illetve vizsgálták a helyi törzsi kötődéseket és a pakisztáni titkosszolgálat elemeinek támogatását is.18 2004-től kezdődően már fokozatosan és folyamatosan növekedni kezdtek az amerikai veszteségek is: míg 2004-ben 52 amerikai katona vesztette életét, addig 2005-ben már 99, 2007-ben 117, 2008-ban 155, míg 2009-ben már 316 amerikai esett el a harcok során.19

15 Whitlock, Craig: Consumed by Corruption. The U.S. flooded the country with money then turned a blind eye to the graft it fueled The Washington Post, 2019. december 9.

16 Jennifer Brick Murtazashvili: The Collapse of Afghanistan Journal of Democracy, Vol. 33., Issue 1., 2002 január.

17 Crisis of Impunity - The Role of Pakistan, Russia, and Iran in Fueling the Civil War in Afghanistan. Human Rights Watch, 2001. július 1.

18 Erre két példa: Operation Valiant Strike. Troops rush Afghanistan Taliban hunt. The Gainsville Sun, 2003. március 31., 3A; és Baldurf, Scott – Tohid, Owais: Taliban appears to be regrouped and well-funded. A new hierarchy of leaders has emerged across parts of Afghanistan The Christian Science Monitor, 2003. május 8.

19 Carlisle, Rodney P.: Afghanistan War. New York, Chelsea House, 2010. 96.

RESEARCH CENTRE

2006-ban aztán egyszerre többrétű problémával kellett szembe néznie a Bush kormányzatnak: megindult a „tábornokok lázadása”, Irakban gyakorlatilag polgárháború alakult ki a szunniták és a síiták közt, ezek leple alatt pedig a Talibán is offenzívába kezdett Afganisztán legsebezhetőbb, déli része ellen.

Afganisztánban a két, kulcsfontosságú déli provinciát, Helmandot és Kandahárt a brit és kanadai csapatok kapták meg biztonsági felügyelet és újjáépítés céljából 20 A két régió volt az afganisztáni ópiumkészítés fellegvára, ráadásul a lakosságuk is jelentős részt a pastu népcsoportból került ki – ennek a népcsoportnak a törzsi kötelékeire települt rá a Talibán is, így gyakran rokoni kapcsolatban álltak a tálib vezérek és a törzsek tagjai. Ez jelentős problémákat okozott, ahogy az is, hogy a régió lakossága attól tartott, a britek a második brit-afgán háború során 1880-ban elszenvedett vereség megbosszulására készülnek – ennek persze semmi valóságalapja nem volt.21 Éppen ezért, ezeket a régiókat kezdték támadni a tálibok, és hamarosan kicsúszott a brit22 és kanadai erők kezéből az ellenőrzés.23 Részben az afganisztáni helyzetnek, de még inkább az iraki polgárháború kialakulásának köszönhetően egyjelentős változás indult meg az Egyesült Államokban. 2006 áprilisában több, visszavonult tábornok kritizálni kezdte Donald Rumsfeld védelmi minisztert, őt téve felelőssé azért, ahogy az iraki – és az afganisztáni – háború alakult.24 A mozgalom végül komoly visszhangot generált és 2006. november 8-án Bush elnök bejelentette, hogy Rumsfeld távozik a védelmi miniszteri posztról. Bush elnök – és elmondása szerint maga Rumsfeld is – úgy látta, „friss szemekre” van szükség, hogy a helyzetet megoldják. A megoldás végül két ember képében jött: Robert Gates a védelmi miniszteri posztot foglalhatta el, míg David Petraeus tábornok az iraki erők vezetését vette át.25 Petraeus tábornok egy új stratégiai elképzeléssel érkezett, a felkelésellenes műveletek (counterinsurgency, röviden COIN) koncepciójával, mely gyökeresen eltért a korábbi stratégiáktól. A Bush kormányzat – Robert Gates védelmi miniszterrel az élen – megértette,

20 UK troops take over Afghan duties BBC, 2006. május 1.; és Canada set for longer Afghan stay BBC, 2006. május 16.

21 Malkasian, Carter: The American war in Afghanistan: a history New York, Oxford University Press, 2021 129–156.

22 Érdekesség, hogy a britek hasonlóan jártak Baszrában, Irakban, ahol a kezdeti nyugodt állapotokat követően látszólag a semmiből robbant ki heves felkelés.

23 Kona, Swapna: Afghanistan: The Spring Offensive Institute of Peace and Conflict Studies. Issue 44. 2007. április.

24 Cloud, David S. – Schmitt, Eric – Shanker, Thom: Rumsfeld Faces Growing Revolt by Retired Generals The New York Times, 2006. április 13.

25 Bush, George W.: Döntési helyzetek.Budapest, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010. 454., 460., 464.

hogy az új környezetben a győzelemhez szükséges a katonai, politikai és gazdasági tevékenységek célzott összhangja, hogy győzelmet arathassanak. A terv végül Irakban működött és a Petraeus gondolatait magukévá tevő tábornokok számára nagy elismerést és sikereket hozott, valamint bebizonyította, hogy egy felkelés legyőzhető26 a 21. században is –csak más módszerekre és a különböző ágazatok egységére van szükség.27 Az afganisztáni helyzet kezelése azonban javarészt már a következő kormányzatra maradt.

Obama háborúja

A Bush-kormányzat legnagyobb hibája volt, hogy nem volt terve az afganisztáni háború befejezésére és a kivonulásra. Barack Obama nem akarta ezt a hibát elkövetni. Robert Gates védelmi miniszter kérésére (aki megtarthatta pozícióját a kormányváltás ellenére is) 2009 júniusában leváltotta az ISAF parancsnokát, David McKiernan tábornokot, s a helyét Stanley McChrystal vette át. Gates elrendelte, hogy McChrystal egy teljes körű vizsgálatot folytasson le az afganisztáni helyzet tisztázására, és tegyen javaslatot a jövőben folytatandó stratégiára. 28

A tábornok jelentése nem aratott osztatlan sikert Obama Nemzetbiztonsági Tanácsában. 29 A dokumentum kritizálta az afgán katonai erők képzettségét, felkészültségét és motivációját, valamint kiemelte a problémát, amit a mérhetetlen állami korrupció okoz. A dokumentum fontos megállapítása, hogy nem lehet nyerni a felkelés ellen kizárólag külföldi erőkre támaszkodva,fontos,hogya helyi kormányzat és katonai/biztonsági erőis a helyzet megoldását támogassa. Emellett – és ez volt az a pont, ami Obama és stábja számára a legfájóbb volt – egy hosszú, lassú és nagyarányú csapatlétszámnövelést igénylő COIN stratégiát javasolt.30 Hogy érvelésüket alátámasszák, David Petraeus tábornok, az Afganisztánért is felelős Központi Parancsnokság vezetője egy a The Washington Postban megjelent interjúban szintén COIN műveleteket sürgetett, majd aszenátus Fegyveres ErőkBizottsága előtt ugyanezt jelentetteki.31 Ráadásul a helyzetet súlyosbította, hogy a jelentés „kiszivárgott” a The Washington Posthoz, és a lap nem volt rest közölni – ezt pedig Obama és a stábja szándékos nyomásgyakorlásként

26 Azt a tényt persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai csapatok 2011 decemberi távozását követően az iraki biztonsági helyzet romlani kezdett, majd az Iszlám Állam hatására Irak ismét a polgárháború szélére sodródott. Ez azonban nagyrészt annak köszönhető, ahogy az iraki kormányzat később az ország helyzetét kezelte, nem pedig az amerikai stratégiai koncepció hibájának, ahogy azt többen a Pentagon és a kormányzatok szemére vetik.

27 Bővebben lásd: Kaplan, Fred: The Insurgents. David Petraues and the Plot to Change the American Ways of War. New York, Simon & Schuster, 2014.

28 Obama, Barack: Egy ígéret földje. Elnöki memoár. Budapest, HVG könyvek, 2020. 341–342.

29 U.o. 452–453.

30 COMISAF Initial Assessment The Washington Post, 2009. szeptember 30.

31 hivatkozás

RESEARCH CENTRE

értékelte a Pentagon részéről.32 Az biztos, hogy ez visszafordíthatatlan károkat okozott Obama és a Pentagon, illetve Obama és a tábornoki kar kapcsolatában – és ez komoly negatív hatással volt az egész háború kimenetelére.

Ráadásul McChrystal és a Pentagon véleményével szemben volt egy ellenvélemény is: Joe Biden alelnök és a „terrorelhárítás plusz”. Az alelnök, illetve Obama nemzetbiztonsági stábjának más prominens tagjai a terrorelhárítást tekintették a jó megoldásnak, miközben McChrystal és a Vezérkar tervét úgy jellemezték, mint „egy agyament fegyverkezéspárti legújabb kísérlete arra, hogy belerángassa az országot egy hiábavaló (…) államépítő kísérletbe.”33 Ehelyett az ellenzők tábora azzal érvelt, hogy a különleges erők kis létszámú csapataival és drónokkal kiiktathatják a prominens al-Kaida tagokat. Érvelésük szerint maximum pár száz al-Kaida harcos van Afganisztánban, akkor mégis miért lenne szükség több, mint százezer amerikai katonára, hogy felvegyék velük a harcot?34

Két kérdés volt, amivel egyik terv sem foglalkozott részleteiben. Mikor lehet teljesen kivonni a csapatokat Afganisztánból? És vajon mi lesz azután, hogy az amerikaiak elhagyták az országot? Ez utóbbi kérdés különösen a Biden alelnök fémjelezte tábor esetében volt fontos, mivel a terrorelhárító stratégia gyakorlatilag nem akart tudomást venni a felkelés tényéről, mondván, az a helyiek problémája, oldják is meg ők.

Végül Obama egy részleges létszámemelésbe bele ment ugyan, mellyel McChrystal is többékevésbé elégedett lehetett, ugyanakkor szabott egy határidőt is, amikor meg kell kezdeni a csapatok kivonását. 2009. december 1-jén beszédet mondott a West Point Katonai Akadémián, amiben leszögezte az új irányt: „Főparancsnokaként egy világosan meghatározott küldetéssel tartozom Önöknek, amely méltó az Önök szolgálatára. (…) Elhatároztam, hogy létfontosságú nemzeti érdekünk, hogy további 30 000 amerikai katonát küldjünk Afganisztánba. 18 hónap elteltével csapataink elkezdenek hazajönni. Ezekre az erőforrásokra van szükségünk ahhoz, hogy megragadjuk a kezdeményezést, miközben kiépítjük az afgán kapacitást, amely lehetővé teheti erőink felelős kivonását Afganisztánból.”35

32 Obama, Barack: Egy ígéret földje. Elnöki memoár. Budapest, HVG könyvek, 2020. 453–454.

33 U.o. 453.

34 Hastings, Michael: Az operátorok. Amerika afganisztáni háborújának őrült és félelmetes története belülről. Budapest, GABO, 2017. 148–149.

35 Remarks by the President in Address to the Nation on the Way Forward in Afghanistan and Pakistan. The White House, 2009. december 1.

A beszéd alapján úgy tűnhetett, hogy Obama elkötelezte magát a komplex megoldás mellett, azonban nem ez volt a helyzet. A 18 hónapos határidővel egy végpontot jelölt meg, ameddig McChrystalnak és a Pentagon stratégiájának átütő sikert kell elérnie a helyzet megoldásában, hogy aztán megkezdhessék a csapatkivonást. Ugyanakkor arra a kérdésre Obamának sem volt válasza, hogy mikor ér véget a háború? A 18 hónapos időintervallummal megadásával azt üzente, hogy hosszútávon egy alacsony létszámú jelenlét fenntartására készül.

A beszéd sem a Pentagonban, sem pedig Kabulban nem váltott ki kedvező visszhangot. Előbbi, illetve a fronton a csapatokat vezető McChrystal úgy érezték, sürgetik őket, ráadásul nem javított a helyzeten, hogy Obama a határidő kijelölését meg sem vitatta velük. Ráadásul a csapatkivonások kezdete 2011 júliusa, azaz a nyár közepe lett volna, amikor hagyományosan a legkomolyabb műveletek és legsúlyosabb harcok folytak az országban. A kadétok, akik előtt Obama beszélt, szintén le voltak taglózva, hiszen a beszédben az elnök erőforráspazarlásnak nevezete a háborút, amit épp vívtak. Az afgán kormány, illetve az afgán nép egy része pedig azt érezte, hogy Washington cserbenhagyja őket.36

A beszédet követően megkezdődött az újabb amerikai csapatok telepítése, McChrystal pedig európai körutat tartott, hogy meggyőzze a NATO szövetségeseket, küldjenek ők is erősítést Afganisztánba. Ez idő alatt – illetve egy ideig már Afganisztánban is – csatlakozott hozzá a Rolling Stone magazin újságírója, Michael Hastings, aki portrét akart készíteni a tábornokról a lap számára. McChrystal és stábja őszintén beszélt az újságíróval, aki pedig egy igen sikeres cikket írt a tábornokról The Runaway General címmel. A probléma az volt ezzel az anyaggal, hogy szerepelt benne, ahogy az afganisztáni háborút vezető tisztek kritizálják magát Obama elnököt, illetve kormányzatának több prominens tagját is 37 Obama úgy döntött, felmenti McChrystalt a posztjáról, a helyére pedig McChrystal felettesét, David Petraeus tábornokot nevezi ki. Ezt Obama visszaemlékezésében azzal magyarázza, hogy Petraeus ismerte az afganisztáni helyzetet, és tisztában volt a COIN-stratégiával is, amit folytatni szerettek volna.38 Amit Obama nem láthatott előre, hogy ez a döntéssorozat milyen csapást mér a fegyveres erők új irányelveire. McChrystal menesztése gyengítette a COIN-párti katonai vezetők (politikai) pozícióját, de nem jelentett végzetes csapást rájuk nézve

36 Hastings, Michael: Az operátorok. Amerika afganisztáni háborújának őrült és félelmetes története belülről Budapest, GABO, 2017. 163–164.

37 AcikkaRollingStone magazin2010.júliusiszámábanjelent meg. Ateljesíráselolvashatóa magazinhonlapján: Hastings, Michael: The Runaway General: The Profile That Brought Down McChrystal Rolling Stone, 2010. június 22.

38 Obama, Barack: Egy ígéret földje. Elnöki memoár. Budapest, HVG könyvek, 2020. 593–594.

Ugyanakkor azonban az, hogy Petraeust gyakorlatilag egy a korábban betöltöttnél alacsonyabb beosztásba helyezte, már igen. Természetesen nem az volt Obama célja, hogya Fegyveres Erők belső működésébe gyökeres változást hozzon, ez pusztán az általa hozott politikai döntés járulékos vesztesége volt. A helyzet tovább változott 2011. május 2-án. Ezen a napon a haditengerészet SEAL operátorai a Neptunusz Lándzsája hadművelet keretében a pakisztáni Abbottabadban végeztek Oszama bin Ladennel.39 Ezzel gyakorlatilag az afganisztáni művelet teljesítette az eredeti, még George W. Bush által meghatározott célját: a Talibánt elűzték Afganisztánból és Oszama bin Laden megbűnhődött tettéért. Persze, hogy bin Laden mit keresett Pakisztánban, ráadásul egyes feltételezések szerint a pakisztáni titkosszolgálat által fenntartott védett házban, az más lapra tartozik.

Innentől azonban a fókusz ismét változni kezdett a terrorelhárítás felé, és ezt csak felerősítette egy másik, párhuzamosan zajló folyamat: az arab tavasz. 2011 elején számos közel-keleti és észak-afrikai országban tüntetések kezdődtek az uralkodó rezsimek leváltásáért, ami egyes helyeken államellenes felkelésbe csapott át. Ez elvonta az amerikai kormányzat – és főként a média – figyelmét Afganisztánról.

Csapatkivonás

Barack Obama, ígéretéhez híven, első elnöki ciklusának végéhez érve megkezdte az amerikai – és nemzetközi – csapatok kivonását Afganisztánból. 2012-ben 23 ezer fővel csökkentette az afganisztáni erők létszámát, így nagyjából 68 ezer főnyi amerikai katona maradt az országban, amit 2013 végére 20 ezer fő körüli létszámra terveztek csökkenteni. 40 2014-ben végül Obama céldátumot is adott akivonulásnak: 2014végéigaz amerikaierőkbefejezik aharci műveleteket, és a létszámukat 9800 főre csökkentik, majd 2016 végére a csapatokat kivonják az országból. Obama beszédében így fogalmazott: „Fel kell ismernünk, hogy Afganisztán nem lesz tökéletes hely, és nem Amerika felelőssége, hogy azzá tegye”.41

39 Osama Bin Laden, al-Qaeda leader, dead - Barack Obama. BBC, 2011. május 2.

40 Radin, CJ: US withdrawal from Afghanistan: the plan for 2012, 2013, and 2014 Long War Journal, 2012. március 18.

41 Landler, Mark: U.S. Troops to Leave Afghanistan by End of 2016. The New York Times, 2014. május 27.

Obama ezzel az egy mondattal megfogalmazta azt, amit korábban nem mertek kimondani: a demokratizálás megbukott, az Egyesült Államoknak pedig fel kell hagynia azzal, hogy katonai erővel a saját képére formálja másik országok politikai rendszereit. A probléma csak az volt, hogy ennek a stratégiaváltásnak a felelősségét az egymást követő két elnök nem akarta felvállalni. George W. Bushnak volt egyfajta küldetéstudata, hogy terjessze a demokratikus eszméket és az „amerikai értékeket”. Ez egyébként az Egyesült Államok két nagy politikai pártjára is igaz általában véve, ha a módszerekben nem is mindig értenek egyet. Ráadásul Bush hivatali ideje alatt Afganisztán marginális kérdéssé vált Irak mellett, igen alacsony létszámú amerikai katonai jelenléttel. Ráadásul a NATO szövetségesek is kivették részüket a nemzetépítésből a PRT-kben való részvétellel, vagy afgán katonai és rendőri erők kiképzésével és felfegyverzésével.

Barack Obama esetében más lehet a háttérben. Amikor elfoglalta hivatalát, egyértelművé vált, hogy az afganisztáni háború jövőbeli irányairól sürgősen döntést kell hozni. A COIN stratégia idő, pénz és erőforrásigényes, ráadásul nem garantál sikert. A terrorelhárítási stratégia ezzel szemben nem biztosítja a stabilitást a kabuli kormányzat számára.

A sokat említett hasonlat az Egyesült Államok számára a vietnámi háború, ahol az amerikai erők kivonását követően a helyi kliensállam, a Vietnámi Köztársaság összeomlott. Ez, egészen a legutóbbi idők afganisztáni összeomlásáig meghatározta az amerikaiak gondolkodását és háborúk lezárásához való viszonyukat. Obama feltehetőleg egy hasonló forgatókönyvet akart elkerülni, és nem akarta magára vállalni a szerepet, hogy ő az az elnök, aki kivonult Afganisztánból, ami aztán az ellenségkezérekerült, ezzel tulajdonképpen feleslegessétévetéve az eltelt több, mint tíz év háborúját és áldozatait. Fernando Lujan ezredes, a Pentagon afganisztáni ügyekért felelős delegáltja úgy fogalmazta meg az Obama-adminisztráció stratégiáját: „csak ne történjen katasztrófa” 42

A Ghani-kormányzat békekísérletei 2014-ben Hamid Karzai kénytelen volt leköszönni elnöki posztjáról, a választásokon pedig Ashraf Ghani, a korábbi gazdasági miniszter nyert 43 Az új elnök az amerikai külügy is megfelelő partnernek tekintette, akivel együtt lehet működni. Csakhogy mire az új elnök elfoglalta hivatalát, az afganisztáni biztonsági helyzet drasztikusan romlott.

42

43

Woodward, Bob: Félelem. Trump a Fehér Házban. Budapest, GABO, 2018. 148.

Ashraf Ghani declared winner of Afghan poll. Al Jazeera, 2014. szeptember 22.

RESEARCH CENTRE

Az amerikai csapatok kivonásával párhuzamosan a Talibán egyre erősebb offenzívákat indított, és 2017-re jelentős területeket tudott elfoglalni, és komoly veszteségeket okozott az afgán csapatoknak. A helyzet annyira súlyos volt, hogy Obama egyik utolsó elnöki döntése ként a tengerészgyalogság egy kisebb harci kötelékét vezényelte az országba, hogy támogassák az afgán hadsereget. Ekkor körülbelül még 8500 főnyi amerikai katonai tartózkodott Afganisztánban.44

Ghani és kormányzata megpróbált kiegyezni a tálibokkal, és más felkelőcsoportokkal. 2015ben tárgyalások kezdődtek a Talibán és az afgán kormány között, azonban végül nem született megállapodás. Ghani kormányzata azt igényelte, hogya Talibán hirdessen tűzszünetet, térjenek vissza nyíltan az országba és fogadják el az afgán alkotmányt. A tálibok azonban addig nem voltak hajlandóak semmifelé megegyezésre, míg a külföldi katonák teljesen ki nem vonulnak az országból.45

2016 szeptemberében sikerült előrelépést elérni. Egy béketervezetben állapodott meg a kormányzat és Gulbuddin Hekmatyar felkelő szervezete. A tervezet aláírása után a Hekmatyar szervezetét képviselő tárgyaló kijelentette, hogybár üdvözlendő, hogya nyugati csapatok 90%a elhagyta az országot, de addig nem lehet Afganisztán helyzetét tisztázni és megoldani, amíg az összes idegen katona nem távozik.46

2018-ban afgán művészek és értelmiségiek egy békemozgalmat kezdeményeztek Helmand provinciában, melyhez gyorsan csatlakoztak a társadalom minden szegmenséhez tartozó emberek. Az üzenetük egyértelmű volt: békét akarnak, külföldi bábkormányok nélkül. A szemükben a Ghani-kormányzat az USA, míg a Talibán Pakisztán bábja volt 47 Részben a békemozgalom hatására 2018-ban a Ramadan időszak végén három napos tűszünetet kötött az afgán kormányés a Talibán, azonban 2019-ben már nem sikerült hasonló megegyezést elérni.48

44 deGrandpre, Andrew – Snow, Shawn: The U.S. Marines are sending a task force back to Afghanistan's Helmand province Marine Corps Times, 2017. január 6.

45 Bakr, Amena – Ahmad, Jibran: Taliban, Afghan figures talk ceasefire but fail to agree. Reuters, 2015. május 3.

46 Nordland, Rod: Afghanistan Signs Draft Peace Deal With Faction Led by Gulbuddin Hekmatyar The New York Times, 2016. szeptember 22.

47 Mashal, Mujib – Shah, Taimoor: Afghan Hunger Strikers Demand Cease-Fire: ‘Our Blood Is Finished’. The New York Times, 2018. március 29. és Yaad, Ziar Khan: Peace Movement Blames Foreign Countries For Afghan War Tolo News, 2019. március 24.

48 Taliban rejects calls for Ramadan truce in Afghanistan. BBC, 2019. május 3.

Donald Trump színre lép

RESEARCH CENTRE

2016-ban az Egyesült Államok is új elnököt választott, a némi meglepetésre Hillary Clinton felett győzedelmeskedő Donald Trumpot. Az üzleti életből érkező Trump a politikát is, mint üzletet szemlélte, és ez egy meglehetősen szokatlan hozzáállás volt mind az amerikai, mind a nemzetközi politikai élet képviselőinek. Ez a hozzáállás, illetve Trump meglehetősen erős, olykor agresszív személyisége sokszor okozott vitás helyzetet és problémát a Fehér Házban is. Afganisztán kérdésében még a kampány alatt gyakran hangoztatta, hogy a háború egy veszett ügy és pénzpazarlás, amit azonnal be kell fejezni.49 Bob Woodward oknyomozó tevékenysége nyomán azt tudjuk, hogy Trump a kormányzása korai időszakában új afganisztáni stratégiát akart. Üzletként tekintett a dologra: vagy hasznot húznak a jelenlétből, vagy ki kell vonulniuk. Azonban az elnök sok egymásnak ellentmondó beszédébőlaz is világossá vált, hogyTrumpnak sincs elképzelése, mit is kezdjen az afganisztáni háborúval, a teljes csapatkivonás potenciális következményeit azonban maga sem kívánt felvállalni. A kivonulás ellen voltak az adminisztráció nemzetbiztonsági szakértői is. Ráadásul Trump korábbi ellenfele, Lindsey Graham szenátor is figyelmeztette az elnököt: ha kivonul Afganisztánból, akkor az Egyesült Államok egy újabb 9/11-re számíthat, amit ezúttal már Trump nevéhez fognak kötni.50

Az elnököt valószínűlegmeggyőzték az érvek, és a csapatlétszám-növelés mellett döntött. 2017 augusztusában az Afganisztánban állomásozó erők létszámát 8 500 főről 12 500-ra növelte. Beszédében azt is kifejtette, hogy egy elkapkodott csapatkivonás súlyos következményekkel járna. A döntést a kabuli kormányzat lelkesen üdvözölte, Ashraf Ghani elnök elmondta, hogy az amerikai-afgán kapcsolatok erősebbek, mint valaha.51

Azonban a helyzet nem javult Afganisztánban, Trumpban ekkor újra megfogalmazódott, hogy teljesen ki kellene vonni a csapatokat az országból. 2018-ben a Talibán és a Trumpadminisztráció képviselői titokban találkoztak Dohában, Katarban, hogy a lehetséges békéről, és annak feltételeiről tárgyaljanak.52 Feltehetőleg tárgyalások hírének hatására születtek Ashraf Ghani olyan döntései, mint hogy meghívta a Talibánt a 2019-es loja dzsirgára (nagygyűlés), valamint, hogy több tálib foglyot is elengedett, békés szándéka jeléül.53 Ezek a döntések

49 Ezen nézetei hangoztatására első sorban a Twittert használta, ahol azonban Trump accountja már nem elérhető, miután a 2021. január 6-i washingtoni események után (mely a „kapitólium ostroma” néven híresült el), a Twitter 2021. január 8-án véglegesen felfüggesztette azt.

50 Woodward, Bob: Félelem. Trump a Fehér Házban. Budapest, GABO, 2018. 143–161.

51 Trump rules out Afghan troops withdrawal BBC, 2017. augusztus 22.

52 Shah, Taimoor – Nordland, Rod: U.S. Diplomats Held Face-to-Face Talks With Taliban, Insurgents Say. The New York Times, 2018. július 28,

53 Taliban rejects calls for Ramadan truce in Afghanistan BBC, 2019. május 3. és Afghanistan Opens Loya Jirga To Discuss Peace Talks. Radio Free Europe/Radio Liberty, 2019. április 29.

RESEARCH CENTRE

azonban csak tovább mélyítették a Trump- és a Ghani-kormányzatok közti szakadékot, és felgyorsíthatták Trump azirányú törekvéseit, hogy valahogy véget vessen a konfliktusnak –legalábbis az Egyesült Államok számára.

2019-ben aztán folytatódtak az amerikai-tálib béketárgyalások Dohában. Az amerikai tárgyaló, Zalmay Khalilzad megegyezett a Talibán képviselőivel, hogy amennyiben aláírnak egy békeszerződést, 5000 fővel csökkentik az amerikai erők létszámát Afganisztánban 135 napon belül. Emellett sikerült elérnie, hogy a Talibán ígéretet tegyen, hogy „támogatást” nyújt a terrorelhárítás terén, és megtesz mindent, hogy az olyan terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam, vagy az al-Kaida Afganisztánt használja kiképzésre, vagy bázisként az Egyesült Államok ellen irányuló terrorcselekményekhez.54

Végül a tárgyalások csúcspontja 2020. február 29-én jött el, amikor az Egyesült Államok és a Talibán hivatalosan is békeszerződést kötött egymással Dohában – ez a dohai egyezmény. Az afgán kormányzat csalódásának adott hangot, hogy az Egyesült Államok a hátuk mögött kötött békeszerződést a Talibánnal, különösen azt nehezményezte Ashraf Ghani elnök, hogy Washington fogolycseréről is megállapodott a tálibokkal.55 A nemzetközi közösség ellenben –bár némi meglepetéssel, de – pozitívan fogadta az egyezményt.

A dohai egyezmény

A szerződés teljesen nevén Egyezmény Afganisztán békéjének megteremtéséről az Afganisztáni Iszlám Emirátus, amit az Egyesült Államok nem ismer el és Talibánként nevez¸ valamint az Egyesült Államok között. Már a cím is információt tartalmaz: az Egyesült Államok a Talibánt a szerződéssel sem ismerte el államként. 56

A szerződés bevezető szakasza négy, a békéhez nélkülözhetetlen tényezőt állapít meg. Az Egyesült Államok számára garanciákat tartalmaz, hogy Afganisztán területét nem használhatják fel a jövőben az Egyesült Államok biztonságát veszélyeztető tevékenységre. Afganisztán – és a Talibán – számára egy átlátható idővonalat nyújt az összes külföldi csapat kivonására. Béketárgyalásokat irányoz elő a nemzetközileg elismert afgán kormány és a

54 Baker, Peter – Mashal, Mujib – Crowley, Michael: How Trump’s Plan to Secretly Meet With the Taliban Came Together, and Fell Apart The New York Times, 2021. augusztus 29.

55 President Ghani rejects peace deal’s prisoner swap with Taliban. Al Jazeera, 2020. március 1.

56 Agreement for Bringing Peace to Afghanistan between the Islamic Emirate of Afghanistan which is not recognized by the United States as a state and is known as the Taliban and the United States of America U.S. Department of State, 2020. február 29.

Talibán között, 2020. március 10-i kezdettel, illetve egypermanens és fenntartható tűzszünetet, ami támogathatja az afgánok közti békefolyamatot.57

A szerződés ezt követően három részben tárgyalja a felek kötelezettségeit. Az első rész az Egyesült Államokra vonatkozik. Az Egyesült Államok és koalíciós partnerei kijelentik, hogy tizennégy hónap alatt kivonják az Afganisztánban tartózkodó katonai csapataikat, a tanácsadóikat, a nyugati katonai magánvállalatok erőit, illetve a nem diplomáciai céllal az országban tartózkodó nyugati állami civil alkalmazottakat. Ennek első fázisaként 135 napon belül az amerikai jelenlétet 8600 főre csökkentik, és a koalíciós csapatok kiürítenek öt katonai támaszpontot.58

Az amerikai kormányzat arra is garanciát vállalt, hogy elkövet mindent, hogy feloldják a Talibán egyes tagjaival szembeni nemzetközi szankciókat, illetve tartózkodni fog attól, hogy erővel veszélyeztesse Afganisztán területi integritását, vagy befolyásolja az ország belügyeit Emellett abban is megegyeztek a felek, hogy az Egyesült Államok eléri 5000 tálib fogoly elengedését, cserébe 1000, a tálibok által elfogott fogoly elengedéséért az afgán csoportok közötti tárgyalások kezdetéig.59

ATalibánamagaoldalárólaztvállalja,hogynemengedélyeziterrorszervezeteknek–beleértve, és a szövegben külön kiemelve az al-Kaidát – hogy Afganisztán területét toborzásra, vagy kiképzésre használják, az ország területéről indítsanak támadást, vagy veszélyeztessék az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit, pénzt, erőforrást és embereket gyűjthessenek vagy toborozhassanak az ország területén. Emellett garanciát vállalt, hogy nem nyújt vízumot és utazási támogatást ilyen terrorszervezetek számára.60

Szerződés harmadik részében az Egyesült Államok kifejti, hogy a tartós béke érdekébe a szerződés rendelkezéseinek végrehajtásába bevonja az ENSZ Biztonsági Tanácsát, illetve Afganisztán számára támogatást nyújt az újjáépítéshez. Emellett azt is leszögezik a felek, hogy pozitív kapcsolatra törekszenek egymással.61

Az egyértelműen látszik, hogy az egyezmény célja véget vetni az amerikai szerepvállalásnak és biztosítani, hogy Afganisztán ne legyen egy újabb 9/11-hez hasonló támadás kiindulópontja.

57 U.o. I.

58 U.o. I–II.

59 U.o. II–III.

60 U.o. III.

61 U.o. III–IV.

A Talibánra vonatkozó kötelezettségek ebben, illetve egy afgán politikai erők közötti, azaz a kormánnyal folytatott béketárgyalásban ki is merülnek. Az egyezmény gyakorlatilag minden pontjában megemlíti, hogy az Egyesült Államok a Talibánt, mint önálló államot nem ismeri el, s ezzel nem ássa alá az akkori afgán kormány legitimációját sem, mint az afgán nép törvényes képviselője. Ezzel szemben azonban elismeri hadviselő félként, amivel békekötésre kell törekedni, és amivel szemben le lehet zárni a háború Egyesült Államokat érintő szakaszát. Érdekes, hogy a dohai megállapodást kritizáló cikkek leginkább azt kritizálják, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kivonul és egy „megbízhatatlan ellenség” szavában bízik azzal kapcsolatban, hogy a terrorista szervezetek nem térnek vissza Afganisztánba.62 Ezek a cikkek a legtöbb esetben nem tesznek említést arról, hogy a háború kezdete óta eltelt 18 évben Afganisztán irányíthatatlan állammá vált, belső legitimációt nélkülöző kormányzattal és olyan súlyos korrupciós gondokkal, amiket az Egyesült Államok, ha akart volna se oldhatott volna meg.

Kérdéses, hogy egyáltalán megérte-e a sok kiontott amerikai – és afgán – vér, ha a helyzet nem javult? A kérdést persze meg is lehet fordítani: ha egy káoszba fulladó országot hagy hátra az Egyesült Államok, akkor nem volt hiábavalóak az addigi amerikai áldozatok?

A Trump-adminisztráció válasza az első kérdésre, hogy nem érte meg, és véget kell vetni ebben a vérfürdőben az amerikai szerepvállalásnak. A második kérdésre is volt válaszuk: sajnálatos módon elpazarolt életekről volt szó, de arról nem az aktuális kormányzat tehet, viszont befejezheti a háborút.

Persze, hogy mi motiválhatta Dondald Trumpot az egyezség megkötésére, az kérdéses. Mivel egyelőre minden Trumpot övező kérdés politikailag, finoman szólva, túlfűtött, így erre a kérdésre biztos választ még hosszú ideig nem kaphatunk. A magam részéről azt gondolom, hogy Trump elnök történelmet akart írni: ő akart lenni az elnök, aki az Egyesült Államok leghosszabb és legtöbbet kritizált háborújának véget vet – ez egyébként nem is állna különösen messze az ismert személyiségjegyeitől, már csak azért sem, mert ő maga is sokat kritizálta a háborút A Talibánnal kötött egyezmény emellett szintén jól példázza Trump gondolkodását és személyiségét: egy alkuról van szó, nem egy hagyományos békeszerződésről. Az USA ad

62

Jó példa erre David French Times-nak írt cikke: French, David: President Trump's Disgraceful Peace Deal with the Taliban. Times, 2020. március 3.

valamit, amiért cserébe kap valamit: a kettő értékén lehet vitatkozni, de az kétségtelen, hogy az Egyesült Államok hatalmas összegeket spórol a kivonulással.

Félreértés ne essék, a Trump-adminisztráció által kötött megállapodás nem volt alkalmas arra, hogy Afganisztánt stabilizálja. De nem is ez volt a célja, hanem hogy egy keretrendszert teremtsen az amerikai csapatok kivonásához és megelőzze az ország azonnali összeomlását. Ezt azzal tervezte elérni, hogy tárgyalóasztalhoz kényszeríti a feleket, és Afganisztán sorsáról döntsön a két érintett fél, a Talibán és a kabuli kormányzat.

Emellett amásik fontos tényezőlehetett a közelgő elnökválasztás.Trump valószínűlegszeretett volna valami „nagy dobással” előállni, hogy az ingadozó szavazókat a maga oldalára állítsa, és az afganisztáni háború befejezése valóban elég nagy volumenűnek, és széles körben támogatott döntésnek tűnt.

Március 4-én Mike Milley tábornok, az Egyesített Vezérkar elnöke úgynyilatkozott a Szenátus Fegyveres Erők Bizottsága előtt, hogy a Talibán garanciát vállalt rá, hogy tartózkodik a nagyvolumenű hadműveletektől, nem támad amerikai és más NATO csapatokra, valamint nem intéz támadásokat a tartományi központokban. Milley tábornok azt is hozzátette, hogy a támadások száma csökkent az elmúlt hét napban.63

Az elkövetkező időszakban megkezdődtek a csapatkivonások, azonban egy-egy tálib támadásrólérkeztekhírek,ráadásulnagyobbtelepülésekellenis.Ugyanakkorazt,hogyvalóban a Talibán követte-e el a támadásokat igen nehéz bizonyítani egy olyan fegyveres konfliktusokkal terhelt, több aktív felkelő szervezet által benépesített környezetben, mint Afganisztán.

Joe Biden új tervezete és a végleges csapatkivonás

2020 novemberében Trump alulmaradt az elnökválasztáson Joe Biden ellenében. A kampány során mindkét jelölt kifejtette, hogy az afganisztáni háborúban az amerikai szerepvállalásnak véget kell vetni A győzelmét követően Joe Bident a tálibok is figyelmeztették: tartsa magát a szerződéshez, és ahhoz, hogy az amerikai csapatokat kivonja az országból a 2021 májusi

63

Hearing to Receive Testimony on the Department of Defense Budget Posture in Review of the Defense Authorization Request For Fiscal Year 2021 and the Future Years Defense Program U.S. Senate, 2020. március 4. 66–67.

határidőig.64 2020. november 17-én Christopher Miller ügyvivő védelmi miniszter bejelentette, hogy az amerikai csapatlétszám 2021. január 15-re 2500 főre csökken.65 2021. február 3-án elkészült a még 2019-ben indult jelentés az Afghanistan Study Group részéről. A jelentés szerint mindent el kell követni, hogy a kivonulásra adott május 1-i határidőt meghosszabbítsák, illetve az amerikai csapatok támogassák az afgán erőket, hogy megfelelő biztonsági környezetet teremtsenek egy „elfogadható békeszerződéshez”.66 Gyakorlatilag visszatérést javasoltak a korábbi nemzetépítő tevékenységhez, és újabb súlyos dollármilliárdok elköltését Afganisztán fejlesztésére és civil társadalmának erősítésére. Biden még elnökjelöltként kifejtette, hogy nem akar visszatérni a korábbi COIN megoldásokhoz – amit már alelnökként is ellenzett. 2021. március 10-én kiszivárgott egy 2021. február 28-ra datált tervezett, miszerint a Biden adminisztráció módosítani szeretné a Trump által kötött szerződést és egy új békeszerződést akar kötni a Talibánnal.67 Az Afghanistan Peace Agreement névre keresztelt tervezet alapjában változtatta meg a korábbi elképzelést. Bár az Ghani-kormányzatnak nem volt elégedett a döntéssel, hogy Trump magára hagyta őket a Talibánnal szembeni harcban, az egybe vágott az általuk propagált elképzeléssel, hogy a békefolyamatot, és az Afganisztán politikai-társadalmi berendezkedést érintő kérdésekről való döntést az afgánok közötti tárgyalások hatáskörébe utalta.

Ezzel szakított az új tervezet. Afganisztán jövőjét a 2004-es alkotmány alapján képzelték volna el a tervezet összeállítói, olyan módon, hogy az minden afgán polgár számára biztosítsa a szabadságot, politikai és társadalmi igazsághoz – külön kiemelve a nők jogait – és az iszlám értékeket. Utóbbi biztosítását egy új „Nagy Tanács” lett volna hivatott betartani, ami az iszlám jogértelmezés mentén adott volna tanácsot a jövőbeli kormányzatnak. Emellett az új alkotmány szerint Afganisztán el nem kötelezett külpolitikát kellett volna, hogy folytasson, valamint fel kellett volna számolnia a párhuzamos kormányzatokat és biztonsági erőket.68 Azt, hogy ez utóbbit hogyan képzelte megvalósítani az amerikai kormányzat, érdekes lenne látni, ugyanis a hadurak és ahelyi hatalomkufároknem valószínű, hogyönként lemondtak volna befolyásukról.

64 Taliban call on Biden to stick to U.S. troop withdrawal deal. Reuters, 2020. november 10.

65 Acting Secretary Miller Announces Troop Levels in Afghanistan and Iraq Department of Defense, 2020. november 17.

66 Afghanistan Study Group Final Report. United States Institute of Peace, 2021.

67 George: Susannah: The leaked U.S. plan to end the war in Afghanistan The Washington Post, 2021. március 10.

68 Afghanistan Peace Agreement.

Az átmenti időszakhoz ismételten egy ideiglenes kormányzat felállítását javasolták. A kormányzatot az amerikai hatalommegosztási rendszer szerint képzelték el: végrehajtó kormányzat, nemzetgyűlés (shura), illetve egy legfelsőbb bíróság. Ebbe a rendszerbe csatlakozott volna még be a korábban említett „Nagy Tanács”, valamint egy alkotmányozó bizottság. A Nagy Tanács helyzete különösen izgalmas: a kormányzat és a Talibán 7-7 főt delegálhatott volna, illetve az elnök még egyet, így állt volna össze a 15 fős tanács. Ennek feladata a már említett tanácsadás, illetve, ha egyes törvények nem felelnek meg az iszlám jognak, akkor közös ülést tarthat a legfelsőbb bírósággal. Ha ennek során nem sikerült egyértelműen rendezni a vitás kérdést, akkor a legfelsőbb bírósághoz kerül a döntés joga.69 Ezzel gyakorlatilag a világi bíróság jelentős hatalmat kapott volna a saría-alapú törvénykezés felett, ami egy szekuláris állam esetében logikus döntés, de Afganisztán esetében megkérdőjelezhető, mivel az országot minden téren jelentős mértékben áthatja a vallás, és annak eltérő értelmezései. Szintén érdekes kérdés, mennyire lehetett volna reprezentatív a „Nagy Tanács”, ha hét tagot a Talibán delegál a 15-ből.

A tervezet harmadik része egy tűzszüneti elképzelést vázolt fel. Eszerint a Talibánnak minden adminisztratív létesítményét és katonai csoportját ki kellett volna vonnia a környező országokból és Afganisztánba telepíteni. A katonai csapatmozgásokat, csoportosításokat, ellenőrzőpontok felállítását, járőrözést, és máskatonai-rendészeti feladatokat csakaz ideiglenes kormányzat engedélyezhetett volna. Emellett a felek létrehoztak volna egy tűzszünetfigyelő csoportot, ahova egyenlő mértékben delegálnak tagokat – plusz egy főt az ideiglenes elnök –valamint az ENSZ is delegál három tagot tanácsadó céllal.70

A tervezetből egy dolog hiányzott: mikor távoztak volna az amerikai csapatok? Továbbá az sem volt tisztázott, hogy mi az Egyesült Államok szerepe ebben a helyzetben?

A tervezet elkészítésének ténye gyanút ébreszthetett a Talibánban, hogy Biden nem kívánja betartani a Trump által aláírt szerződést. Ráadásul azt is világossá tette, hogy egy amerikai típusú, szekuláris államot képzel el a jövőben Afganisztánban. Ettől függetlenül a tálibok tartózkodtak attól, hogy amerikai erőket támadjanak.

A tervezet meglehetősen vegyes fogadtatásra talált mind az amerikai politikai elit, mind az afgánok részéről. Afganisztán alelnöke ki is mondta: „A csapataikról hozzanak döntéseket, ne

az afgán emberekről.”71 A kétkedő hangok elhallgattatásában az sem segített, hogy nem sokkal korábban kiszivárgott Anthony Blinken amerikai külügyminiszter levele Ashraf Ghani elnökhöz, amiben jelezte felé, arra készülnek, hogy a „stabil Afganisztánban érdekelt” országokat – Pakisztánt, Indiát, Kínát, Oroszországot, Iránt és az Egyesült Államokat – az ENSZ vezetésével tárgyalóasztalhoz ültetik, hogy együtt dolgozzanak ki egy tervet a békére vonatkozólag – a Talibánt kihagyva, az afgán kormányt sem biztos, hogy bevonva.72

Ami viszont ennél is nagyobb károkat okozott, hogy a levél szerint azon dolgozott az amerikai kormányzat, hogy egy kilencvennapos, ahogy Blinken fogalmaz „erőszak-csökkentési” javaslatot dolgozzon ki, amivel meggátolható egy tavaszi tálib offenzíva.73 Ezek hatására a Talibán akár úgy is értékelhette, hogy Joe Biden kormányzata felrúgta a korábban Trumppal kötött megállapodást.

Ezekre a diplomáciai manőverekre mi szükség volt a Biden-kormányzat részéről? Hogy erről biztos állítást tegyünk, ahhoz épp úgy nem állnak rendelkezésre a szükséges dokumentumok és források, mint hogy Donald Trump számára miért volt fontos a csapatkivonás és a békekötés. Azt gondolom, a válasz abban keresendő, hogy Biden szeretett volna egy a saját nevével fémjelzett békemegállapodást, ami teljesen elkülönül az elődjétől. Ráadásul a Blinken-féle levél, illetve az amerikai tervezet célja az volt, hogy ne csak kivonuljanak az országból, hanem egy stabil Afganisztánt hagyjanak hátra. A gondolat bármilyen nemes, eleve halálra volt ítélve – Afganisztán problémáit rövid határidővel nem oldhatta meg semmilyen béketerv. 2020 márciusában Biden úgy nyilatkozott, hogy nem szabad elkapkodni az utolsó csapatok kivonását, és amájus 1-i határidő nem biztos, hogytartható. Hozzátette,báraTrump által kötött szerződés láthatólag nem működik, az amerikai erők „nem maradnak sokáig”. 74 Ezt követően 2021. április 14-én, unilaterális módon bejelentette, hogy 2021. szeptember 11-re módosítja a teljes csapatkivonás dátumát. Ezt követően az amerikai fegyveres erők azonnal megkezdték a felszerelés és személyzet kivonását, illetve szinte teljesen leállította az afgán csapatok harci támogatását. Július 6-ra a Központi Parancsnokság jelentette, hogy már a kivonás 90%-át teljesítették.75

71 Ward, Alex: The Biden administration’s leaked Afghanistan peace plan, explained. Vox, 2021. március 8.

72 Anthony Blinken levele Ashraf Ghani elnöknek

73 U.o.

74 Joe Biden Holds an Official Press Conference at The White House - March 25, 2021.

75 Left Behind. A Brief Assessment of the Biden Administration’s Strategic Failures during the Afghanistan Evacuation. Washington D.C., The United States Senate Committee on Foreign Relations Minority Report, 2022. február, 6.

RESEARCH CENTRE

A Talibán kivárta a Trumppal kötött határidő lejártát, és 2021. május 1-jén teljeskörű offenzívát indított az afgán kormány ellen. Az Afgán Fegyveres Erők ellenállása elhanyagolható volt az amerikai erők támogatása nélkül. Júniusra már az ország körzeteinek közel felét elfoglalták.76 Július 8-án Biden elnök arra a kérdésre, hogy Kabul olyanná válhat-e, mint Saigon 1975-ben, a vietnámi amerikai csapatkivonásokat követően azt felelte:

„Nulla (…) Nem áll majd elő olyan helyzet, amikor azt fogják látni, hogy embereket menekítenek ki [helikopterrel] a nagykövetség tetejéről.”77 2021. augusztus 12-én Biden elnök 3000 amerikai katonát rendelt Afganisztánba, hogy biztosítsák az ott tartózkodó civilek és diplomaták, illetve a háború közel 20 éve alatt az amerikai erőknek segítő tolmácsok evakuációját.78 Augusztus 15-én Kabul a Talibán kezére került. Az egyik első kép, ami bejárta a világsajtót, ahogy egy CH-47 Chinook katonai helikopter köröz az amerikai nagykövetség felett

Az evakuáció során sorra érkeztek a hírek, hogy az amerikaiak hátrahagytak több olyan afgánt is, aki velük dolgozott, és így az életük veszélyben lehet. Ráadásul a Fehér Ház még egy listát is átadott a táliboknak az országban tartózkodó amerikaiak és a mentésre váró afgánok nevével.79 Eddigi tudomásunk szerint a tálibok nem éltek ezzel vissza, ugyanakkor ez egy eléggé veszélyes döntés volt a kormányzat részéről. Végül 2021. augusztus 31-én az utolsó amerikai katonai is elhagyta Afganisztánt, az ország pedig ismét a Talibán kezébe került Konklúzió

Az afganisztáni háború legfontosabb tanulsága, hogy a politikusoknak igenis meg kell fontolniuk minden döntést, amivel háborúba sodorhatják az országukat. Egy háború indítása könnyű döntésnek tűnik, azonban nem szabad, hogy azzá váljon.

A 2001. szeptember 11-i eseményeket követő felfokozott hangulatban a Bush-kormányzat egy átgondolatlan háborúba kezdett Afganisztánban, aminek nem volt egyértelmű és világos célja, és nem volt kidolgozva a háborúból kivezető kilépési stratégia sem. Ezeket a kezdeti hibákat fokozta a politikai vezetés azzal, hogy Afganisztán háttérbe szorult az iraki háború mögött.

76 Roggio, Bill: Taliban doubles number of controlled Afghan districts since May 1 Long War Journal, 2021. június 29.

77 Biden Says Kabul Is No Saigon. Wall Street Journal, 2021. július 8.

78 Department Press Briefing – August 12, 2021 Department of State

79 Seligman, Lara – Ward, Alexander – Desiderio, Andrew: U.S. officials provided Taliban with names of Americans, Afghan allies to evacuate. Politico, 2021. augusztus 26.

Az Obama-kormányzat már egy „önjáró” konfliktust örökölt meg Afganisztánban, sajátos dinamikákkal, és olyan problémákkal, melyek egy része történelmi okokból sújtották Afganisztánt – mint például a mély etnikai megosztottság – egy részét azonban a beáramló, ellenőrizetlen pénz, és a gyenge központi hatalom kombinációja okozta. Az amerikai kormányzat nem tudott komolyan elköteleződni egy megoldás mellett sem, ráadásul továbbra sem rendelkezett kilépési stratégiával, miközben a csapatkivonást és az ország elhagyását tervezték.

Végül 2020-ban Donald Trump megbízottja, Zalmay Khalilzad kiegyezett a Talibánnal, kilépési esélyt adva az Egyesült Államoknak a konfliktusból. A szerződést Joe Biden kormányzata megpróbálta módosítani, azonban amikor ez nem sikerült, kapkodva a csapatkivonás mellett döntöttek. Az evakuálás káoszát bemutató képek és videofelvételek bejárták a világsajtót, és komoly csapást mértek az Egyesült Államok globális megítélésére. Persze egyszerű volna a kivonulás eredményéért Joe Biden elnököt felelőssé tenni, vagy az egész háborúért George W. Busht hibáztatni, azonban nem ilyen egyszerű képlet. Mind a négy elnök felelős azért, amivé a helyzet fajult, és hogy az Egyesült Államok úgy volt kénytelen elhagyni az országot, ahogyan az végül megtörtént. Természetesen mindig is kiemelt szerepe lesz a Bush-kormányzatnak, mint a háború elindítójának, és a Biden-adminisztrációnak, mint annak a kormányzatnak, ami lezárta a háborút, azonban az Obama-kormányzat stratégiai ingadozásai, illetve a Trump-adminisztráció hasonló viselkedése is sokat rontott a helyzeten. Ami érdemet azonban a Trump-kormánytól nem lehet elvitatni, az a dohai megállapodásban rejlő lehetőség volt. Donald Trump és tanácsadói felvállalták, hogy Afganisztán helyzetét Washingtonból lehetetlen megoldani, és hogy az ország összeomlásának elkerülését a kabuli kormányzat amerikai vérrel és pénzzel fizeti meg. Ezt pedig nem volt fenntartható. Afelől ne legyen senkinek se kétsége, hogy amennyiben a dohai megállapodást nem rúgja fel – vagy ha finomabban akarunk fogalmazni, akkor módosítja egyoldalúan – Joe Biden és külpolitikai stábja,AfganisztánakkorisösszeomlikésaTalibánkezérekerül;viszontlettvolnaWashington kezében egy egyezmény, amire hivatkozhatott volna annak tálibok általi megszegése esetén. Így azonban nem maradt más, csak azok a szólamok, hogy „Afganisztán nem érte meg”, és „elhibázott háború volt”, miközben az Egyesült Államok globális hatalma talán még a vietnámi háború után sem tűnt ilyen sérülékenynek. Ennek oka, hogybár az Egyesült Államok gazdasági erejére nincs hatással az háború kimenetele, a csapatkivonások okozta afganisztáni összeomlás

komolypresztízsveszteségWashingtonszámáraaglobális hatalmijátszámban,ráadásulasietős kivonulás megrengették a bizalmat az amerikai hatalomban a szövetségesek körében is. Ez, összhangban azzal, hogy az Egyesült Államok Fegyveres Erőinek új stratégiai elképzelések mentén kell átalakítania hadrendjét és műveleti doktrínáit, illetve, hogy az elmúlt években az országban komoly társadalmi feszültségek kerültek újfent napvilágra, azt jelezheti a geopolitikai ellenfelek számára, hogy az Egyesült Államok hatalma meggyengült, és eljött az idő a globális status quo megváltoztatására.