Az iráni–afgán kapcsolatok az USA afganisztáni katonai kivonulásának lehetősége tükrében by Antall József Tudásközpont

ANTALL JÓZSEF RESEARCH CENTRE

AZ IRÁNI–AFGÁN KAPCSOLATOK AZ USA AFGANISZTÁNI KATONAI KIVONULÁSÁNAK LEHETŐSÉGE TÜKRÉBEN ÉVA ÁDÁM

1093 Budapest, Czuczor utca 2. +36 20 310 8776 ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

ANTALL JÓZSEF RESEARCH CENTRE

AJRC-Elemzések Az Antall József Tudásközpont időszaki kiadványa

Felelős kiadó: Antall Péter Szerkesztő: Dobrowiecki Péter Kiadó neve: Antall József Tudásközpont Kiadó székhelye: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

A kiadó elérhetősége: 1093 Budapest, Czuczor utca 2. Tel: +36 20 310-87-76 Email: ajtk@ajtk.hu Web: ajtk.hu

1093 Budapest, Czuczor utca 2. +36 20 310 8776 ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

AZ IRÁNI–AFGÁN KAPCSOLATOK AZ USA AFGANISZTÁNI KATONAI KIVONULÁSÁNAK LEHETŐSÉGE TÜKRÉBEN

BEVEZETÉS A közös történelem, kultúra, nyelv és legfőképpen a két ország között húzódó közel ezer kilométer hosszú határ miatt Irán és Afganisztán között természetes kapcsolat van. Irán számára Afganisztán történelmi hátországot képez, mivel a határon túli tartományokban perzsa nyelvet beszélő és a síita iszlámot nagy számban gyakorló népcsoport él.1 Afganisztán modern kori története során elhelyezkedése miatt számos nagyhatalom kívánt tulajdonjogot gyakorolni az ország területe felett, ezért az utóbbi évtizedekben Irán csak korlátozottan volt képes élni regionális középhatalmi státusából adódó befolyását a szomszédos országban. A rossz versenypozíció mellett az iráni kül- és biztonságpolitika szempontjából az ország nyugati és déli szomszédsága, illetve a Levante alrégió az elmúlt negyven évben egyértelműen prioritást élvezett Afganisztánnal szemben. Mindemellett a hivatalos és nem hivatalos csatornákon keresztül folyamatosan nőtt Irán politikai és gazdasági befolyása, ami annak köszönhető, hogy Irán célvezérelt külpolitikát követve a legtöbb afgán belpolitikai szereplővel jó kapcsolatok kialakítására törekedett. Mindezt a legfőbb cél érdekében, ami az USA és a nyugati katonai erők teljes kivonulása, csakúgy, mint Irakban. Az amerikai és a koalíciós katonai erők már tizennyolc éve jelen vannak a továbbra is törékeny biztonsági helyzetben lévő Afganisztánban, azonban a 2020 februárjában az USA és a tálibok által aláírt egyezmény értelmében a közelmúltban elkezdődött az amerikai katonák kivonása Afganisztánból.2 A folyamat következő lépéseként a területi pozícióit és katonai fölényét 2001 óta sikeresen növelő tálib mozgalom megkezdheti tárgyalásait az ország jövőjéről a politikailag és katonailag az elmúlt években meggyengülő afgán kormánnyal. Az országban az amerikai és koalíciós erők kivonulása után hatalmi vákuum fog kialakulni, aminek betöltéséért politikai és fegyveres harcok fognak zajlani a tálib mozgalom, az afgán kormány és a helyi hadurak között. Ebben a harcban szabad verseny lesz a külső nagyhatalmak, a regionális középhatalmak, a Perzsa-öböl gazdag olajmonarchiái és Ázsia gazdaságilag feltörekvő hatalmai között a politikai és gazdasági befolyás növeléséért. Iránnal kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy vajon képes-e konstruktív szereplővé válni vagy spoiler szereplőként növeli a különböző frakciók közötti feszültséget. A jelenlegi hatalmi viszonyokból az már most látható, hogy Irán befolyását abban az esetben lesz képes növelni, ha a tálib mozgalommal az elmúlt évtizedekben kialakított pragmatikus kapcsolatát képes lesz fenntartani az amerikai és koalíciós katonai erők

N. Rózsa Erzsébet: Hagyomány és modernitás. Az iráni külpolitika kihívásai a 21. század elején. Nemzeti Közszolgálati Egyetem-Közigazgatási Továbbképzési Intézet, Budapest, 2020.50.

2 Mujib Mashal: U.S. Troops in Afghanistan Reduced to 8,600, General Says. The New York Times. 2020. június 19. <https://www.nytimes.com/2020/06/19/world/asia/afghanistan-us-troop-withdrawal. html?fbclid=IwAR1bEJTBYAecy0-LcGkpOcY9kcdinpnuYhNUFUm-4KWxlNq0t3Nli2jzQic > Hozzáférés: 2020. június 23.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

kivonulása után is. Ez nemcsak a politikai és gazdasági befolyás szempontjából fontos, hanem Irán területi biztonságára nézve is prioritás a tálib mozgalommal való stabil kapcsolat megőrzése. Abban az esetben, ha Irán kapcsolata romlani fog a tálibokkal, Irán várhatóan afganisztáni proxijain, elsősorban a síita milíciákon keresztül fog nyomást gyakorolni a radikális szunnita mozgalomra, ami destabilizálhatja a térséget. Az nem kérdés, hogy jelenleg a tálibok által kötött egyezség az USA-val pozitív fejlemény Irán számára, azonban a tálibok és az afgán kormány közötti belpolitikai viták végkifejlete legalább ennyire fontos lesz Irán számára.

IRÁNI–AFGÁN KAPCSOLATOK 2001 ELŐTT Az iráni monarchiák egészen a 19. század közepéig jogot formáltak Afganisztán bizonyos területeire, ahonnan először a brit birodalom szorította ki a perzsákat, majd 1919-ben Afganisztán elnyerte függetlenségét.3 Az iráni és afganisztáni uralkodók alapvetően jó viszonyban álltak egymással. Afganisztánban 1978-ban kommunista puccs vetett véget a monarchiának, míg Iránban a következő évben az iszlám forradalom jelentette az iráni sahok uralmának a végét. Ezzel egyidejűleg megkezdődött Afganisztán szovjet megszállása. Ugyan Khomeini legfontosabb vezérelvei közé tartozott az iszlám forradalom exportja, ami népszerűvé vált az afganisztáni síita és az elnyomott szunnita közösségek körében is, az iráni belpolitikai feszültségek (beleértve a túszdrámát az USA teheráni nagykövetségén), majd az Irán és Irak között kirobbanó háború miatt Irán erőforrásai kimerültek a belső és a nyugati szomszédságában lévő konfliktusok kezelésében, ezért nem volt képes aktív külpolitikát folytatni Afganisztánban.4 Az iráni támogatás így a kommunista rezsim ellen harcoló síita hazara etnikum elvi, logisztikai és mérsékelt anyagi támogatására szorítkozott. Ennek a támogatásnak sokkal inkább hosszú távon voltjelentősége, mint a szovjet megszállás elleni harc végkimenetele szempontjából. Az iráni vezetés stratégiai érdeke miatt nem léphetett fel ténylegesen a szovjetek ellen, mivel szüksége volt a Szovjetunió partnerségére a térségben megjelenő arab és amerikai támogatású mudzsáhidok (önkéntes katonák) ellensúlyozása érdekében.5 A szovjetek kivonulását követő években Irán már nem az etnikai és vallási törésvonalak kihasználására törekedett, hanem egyszerű stratégia megfontolásból a hatalmat átvevő Burhánuddín Rabbánit támogatta a perzsa állam azt remélve, hogy ezzel jelentősen megnő az iráni befolyás Kabulban.6 Fontos fejlemény, hogy az iszlám forradalmat követő évtizedben Irán megnyitotta határait az afgán menekültek előtt, így már az 1990-es évek elején egy több millió fős (nagyrészt nem dokumentált) menekülttömeg telepedett le Iránban, akik javarészt

Mohsen Milan: Iran and Afghanistan. The Iran Primer. 2010. október 5. <https://iranprimer.usip.org/resource/ iran-and-afghanistan > Hozzáférés: 2020. június 23. 3

Bruce Koepke: Iran’s Policy on Afghanistan. The Evolution of Strategic Partnership. Stockholm International Peace Research Institute, Stockholm, 2013. 3–4.

5 Sajjan M. Gohel: Iran’s Ambiguous Role in Afghanistan. Combating Terrorism Center. 2010. március <https:// ctc.usma.edu/irans-ambiguous-role-in-afghanistan/ > Hozzáférés: 2020. június 23.

Gohel.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

az építőiparban és mezőgazdaságban kaptak munkalehetőséget.7 Ezek a menekültek ma is jelentős gazdasági és szociális terhet jelentenek Irán és Afganisztán számára egyaránt. Rabbáni kormányzása instabilitáshoz vezetett, mivel kiéleződtek az etnikai és vallási feszültségek, illetve a hatalmi harcok a hadurak és a különböző frakciók között. A belső feszültséget kihasználva a tálib mozgalom 1996-ban sikeresen megszilárdította hatalmát Kabulban és Afganisztán jelentős részén. Mivel a tálibok az iráni iszlám forradalomhoz hasonlóan egy domináns ideológiát hirdető, a területi terjeszkedés igényével megjelenő, de szunnita pastu rezsimet hoztak létre, ezért Irán jogosan érezhette veszélyeztetve befolyását és az általa támogatott hazara és tádzsik népcsoportok fizikai épségét. Éppen ezért ismét védőernyője alá vonta a hazara kisebbséget és támogatásában részesítette a tálib rezsim ellen harcoló Északi Szövetséget.8 Irán és a tálibok között a feszültség 1998-ban tetőzött, amikor utóbbiak véres leszámolást rendeztek Mazár-i Saríf síita közösségében, illetve kivégezték az ottani iráni konzulátus számos diplomatáját. Irán ekkor több százezer fős katonai kontingenst vezényelt a két ország határához és végül csak az ENSZ közbeavatkozásának volt köszönhető, hogy a két ország között nem alakult ki háborús konfliktus.9 Ennek a rendkívül antagonisztikus viszonynak köszönhetően 2001-ben Irán és az Egyesült Államok segítették egymást a tálib rezsim hatalmának megdöntésében, majd ugyanazon év végén Irán támogatta az USA-t Hamíd Karzaj elnöki kinevezése kapcsán.10 Az iráni vezetők nagy erőfeszítést tettek azért, hogy a tádzsik és egyéb etnikumú afgánok, akikkel Irán az évek során szoros kapcsolatot alakított ki, elfogadják az ország vezetőjének a pastu etnikumú Karzajt.11 Így egy rövid ideig stratégiai érdekegyezés alakult ki Irán és az Egyesült Államok között és komoly esély adódott az iráni–amerikai diplomáciai kapcsolatok rendezésére,12 azonban George W. Bush elnök 2002-ben ellehetetlenítette a kapcsolatok normalizálását azzal, hogy Iránt a „lator” államok közé sorolta. Az Iránnal szembeni amerikai antagonizmus vezetett ahhoz, hogy az elmúlt két évtizedben Irán kereste a helyét Afganisztánban, ezért a kormánnyal, a tálib mozgalom egyes frakcióival és az al-Káidával is folytatott taktikai együttműködést. A cél, csakúgy mint Irakban, az amerikai katonai jelenlét felszámolása.

IRÁNI–AFGÁN KAPCSOLATOK 2001 UTÁN Az iráni vezetés számára a lehető legpozitívabb fejlemény volt a tálib rezsim bukása és egy Irán-barát afgán kormány létrehozása. A perzsa állam joggal reménykedhetett abban 2001 végén, hogy az amerikai jelenlét a sikeres hadművelet után rövidtávon megszűnik és ezáltal

Koepke, 4.

Koepke, 6.

Gohel.

Milan.

Alireza Nader [et al.]: Iran’s Influence in Afghanistan. Implications for the U.S. Drawdown. Rand Corporation, Washington, 2014. 9.

12 Lásd Éva Ádám: Az amerikai–iráni kapcsolatok az elmúlt negyven évben. AJRC-Elemzések 2019E01. <https:// ajtk.hu/hu/kutatas/ajrc-elemzes/az-amerikai-irani-kapcsolatok-az-elmult-negyven-evben > Hozzáférés: 2020. június 23.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

eltűnik a biztonsági fenyegetés és nő Irán középhatalmi befolyása Afganisztánban. Ez a fejlemény beleillett Mohammad Khátami iráni elnök külpolitikai stratégiájába, amely már nem a forradalom exportjára, hanem a civilizációk közötti párbeszédre és jó szomszédsági viszonyok kialakítására épült.13 Khátami külpolitikai törekvései azonban 2002-ben holtpontra jutottak, amikor George W. Bush a „gonosz tengelyére” (lator államok) helyezte Iránt. Tény, hogy a perzsa állam külpolitikájának megítéléséhez nem elegendő csupán Khátami, vagy az éppen aktuális elnök elveinek ismerete. Mint ahogy a legtöbb országban, úgy Afganisztánban is számos iráni állami szervezet, így például a Forradalmi Gárda is, az iráni kormánytól független külpolitikát folytat, amelyek nem kerülnek a média kereszttüzébe. Mivel az amerikai vezetés 2002 után ismét a feltartóztatás politikáját alkalmazta az iráni rezsim ellen, ezért az iráni–afgán kapcsolatok is az iráni–amerikai kapcsolatok kontextusába kerültek. Az iráni külpolitikában a keményvonalas személyek és szervezetek váltak dominánssá. 2005-ben, Khátami mandátumának végén a pragmatikus külpolitika kudarcának jeleként a konzervatív-keményvonalas Mahmúd Ahmadinezsád nyerte az iráni elnökválasztást.14 A korlátozott befolyása mellett Irán erején felül teljesített Afganisztán újjáépítésének és fejlesztésének támogatásában. A tálibok bukását követő öt év során több mint fél milliárd dollárral támogatta Irán a többségében síiták és korábbi szunnita szövetségesei által lakott afgán tartományokat és megyéket.15 Az ezt követő években azonban a szankciók hatására romló gazdasági teljesítménye és az Egyesült Államokkal mélyponton lévő kapcsolatai miatt Irán már csak nagyon korlátozott mértékű hivatalos támogatást nyújtott Afganisztánnak. A korlátozott lehetőségek között Irán arra törekedett, hogy Afganisztán Iránnal határos tartományaiban növelje befolyását és hozzájáruljon a térség stabilitásához és fejlődéséhez. A határrégióban olyan nehézségekkel kellett megküzdenie Iránnak, mint a határok védelme, a kábítószercsempészet elleni harc és a migrációs nyomás. Afganisztán azonban nemcsak biztonsági kihívásokat, hanem lehetőségeket is teremtett Irán számára. A tálibok bukását követő tíz évben Irán százötven millió dollárról mintegy kétmilliárd dollárra növelte Afganisztánba irányuló exportforgalmának értékét.16 Ez a növekedés arra mutat rá, hogy mekkora gazdasági-kereskedelmi potenciállal bír Irán számára a világ egyik legszegényebb országa a földrajzi és kulturális közelség folytán. Iránnak azonban komoly versenyben kell helytállnia a gazdasági befolyás megszerzéséért Kínával, Indiával és Pakisztánnal (alternatív lehetőségként partnerséget kialakítva némelyik állammal). Azonban együttműködésre is akad jó példa: az iráni Csábahár kikötőjének fejlesztése, amit Irán és India közösen kivitelez és egy fontos állomás lesz a közép-ázsiai és távol-keleti kereskedelmi útvonalakon.17 A 2002 utáni iráni befolyás Afganisztánban számos formát öltött, amelyek ugyanannyira járultak hozzá az ország fejlődéséhez, mint amennyire a politikai és katonai feszültségek

Nader [et al.], 9–10.

Koepke, 11.

Koepke, 13.

Nader [et al.], 11.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

kialakulásához. Az oktatáson, a síita iszlámon és a médián keresztül Irán maximálisan kihasználta puhahatalmi képességeit népszerűségének növelésére. Ezzel egyidejűleg azonban felismerte, hogy a tálibok bizonyos csoportjainak korlátozott támogatása által nemcsak az amerikai és koalíciós erőkre tud nyomást gyakorolni, hanem növelheti befolyását a pastu etnikumú elit körében is és ezáltal az afgán kormányban is.18 Számos forrás szerint Irán nem zárkózott el semmitől, hogy növelje partnerei körét az USA-ellenes aszimmetrikus hadviselésben, ezért nemcsak a tálib mozgalommal, hanem az al-Káidával is szoros kapcsolatokat és együttműködést kötött.19 Ez is mutatja, hogy Irakkal szemben Afganisztánban a perzsa állam pragmatikus reálpolitikai stratégiát alkalmaz, mivel csupán az etnikai-vallási kapcsolatokra alapozva rendkívül korlátozott befolyással rendelkezne. Irán kapcsolati hálójának kiterjesztése azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy elkerülje a tartós amerikai katonai jelenlét kiterjedését Afganisztán teljes területére, illetve nem tudta megakadályozni, hogy 2005-ben és 2012-ben az afgán kormány stratégiai megállapodásokat kössön az Egyesült Államokkal utóbbi katonai jelenlétének tartóssá tételére.20 Ezért is volt fontos Irán számára, hogy az etnikai, vallási és történelmi feszültségek ellenére nemcsak az afgán központi kormánnyal, hanem a tálib mozgalommal is jó kapcsolatok kialakítására törekedjen. Ennek érdekében különösen 2007 után fegyverrel, kiképzéssel és anyagilag is támogatta Irán a tálibok egyes frakcióit, feltételezve azt, hogy a tálibok növelhetik területi és politikai befolyásukat a jövőben.21 Nyilvánosan Irán 2009-ig elutasította a tálibokkal való kiegyezést, azonban 2011-ben már nem zárkózott el ettől és helyet szánt magának az afgán belpolitikai viták megtárgyalásában, míg 2013-ban először Irán már közvetlenül tárgyalt a tálib mozgalom vezetőivel Teheránban.22 Később ez a közvetlen kapcsolat azért is hasznosnak bizonyult Irán számára, mert az Afganisztánban is megjelenő Iszlám Állam terrorszervezet jelenlétét a perzsa állam közvetlen biztonsági fenyegetésnek értékelte és a terrorszervezet felszámolásában számított a tálibok partnerségére. A tálibok, illetve bizonyos etnikumok és politikai csoportok támogatásának másik fontos célja az volt, hogy az afgánok fokozatosan elérjék a külföldi katonai erők jelenlétének felszámolását, ami a közelmúltbeli amerikai-tálib egyezmény eredményeképpen meg is valósulhat. A 2020. február 29-én az Amerikai Egyesült Államok és a tálib önelnevezés alapján Afganisztáni Iszlám Emírség által aláírt megállapodás23 azt mutatja, hogy az amerikai kormány annak ellenére is a lassan két évtizede tartó katonai konfliktus mielőbbi lezárására

Nader [et al.], 15.

Thomas Joscelyn: Analysis: Iran has supported the Taliban’s insurgency since late 2001. FDD’s Long War Journal. 2016. május 29. <https://www.longwarjournal.org/archives/2016/05/analysis-iran-has-supported-the-talibansinsurgency-since-late-2001.php?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+Lon gWarJournalSiteWide+%28The+Long+War+Journal+%28Site-Wide%29%29 > Hozzáférés: 2020. július 5. 19

Koepke, 14.

Defense Intelligence Agency: Iran Military Power. Ensuring Regime Survival and Securing Regional Dominance. U.S. Goverment Publishing House, Washington, 2019. 63. 21

Koepke, 16.

Lásd Szilágyi Laura: Az amerikai–tálib békemegállapodás és Afganisztán esélye a békére. AJRC-Elemzések, 2020E05. <https://ajtk.hu/en/research/ajrc-analyses/az-amerikai-talib-bekemegallapodas-es-afganisztaneselye-a-bekere > Hozzáférés: 2020. július 5. 23

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

törekszik, hogy ez egyértelműen a tálibok politikai és területi dominanciája mellett fog megtörténni. Mivel a megállapodás az amerikai katonai alakulatok kivonulásáról és az első kontingens kivonása még azelőtt történt meg,24 hogy elkezdődtek volna a politikai tárgyalások a tálibok és az afgán kormány között az ország jövőjéről, ezért az amerikai jelenlét hiányában Iránnak nagyon fontos szerepe lehet a jövendőbeli afgán kormány összetételének meghatározásában és a felek közötti konfliktusok enyhítésében. Irán az elmúlt években intenzív diplomáciai kapcsolatokat ápolt a tálib mozgalommal, amihez az is hozzájárult, hogy az afgán mozgalom képviseleti irodája az Iránnal az elmúlt években szoros baráti kapcsolatot ápoló Katarban van. Irán a közelmúltban a tálibok mellett a jelenleg kormányon lévő Abdulláh Abdulláhhal és a pastu létére a tálibokkal rossz kapcsolatban lévő Asraf Gani kabinetjével is baráti viszonyba került.25 Mivel azonban a tálib mozgalom jelenleg az ország legalább akkora területét uralja, mint a kormány és az amerikai kivonulás után ez az arány a tálibok javára billenhet, ezért Irán érdekében elsősorban a tálib mozgalommal meglévő kapcsolatainak a javítása áll. Stratégiailag indokolt, hogy a két fél szorosan együttműködjön, mivel mindkettőjük célja a külföldi katonai jelenlét és az Iszlám Állam terrorszervezet helyi szárnyának a felszámolása. Utóbbi megerősödése nemcsak közvetlen biztonsági fenyegetést jelenthet Irán számára, hanem azt a veszélyt is magában hordozza, hogy az USA továbbra is fenntartja katonai jelenlétét,26 ami szintén egy destabilizáló tényező Irán és a tálibok számára is. A kérdés, hogy ezek felszámolása, illetve kivonulása után mi lesz az a közös cél, ami fenntartja hosszútávon az együttműködést Irán és a tálibok, a két vallási és ideológiai szempontból korábban szembenálló fél között. A tálib mozgalom szerepe az afgán politikában nagyon ellentmondásos. A mozgalom katonai eszközei nem változtak jelentősen az elmúlt közel két évtizedben. Az amerikai kormánnyal folyó tárgyalásai közben a mozgalom számos öngyilkos merényletet és nagyszámú civil áldozattal járó támadást hajtott végre az afgán kormány fennhatósága alatt álló területeken. Ezekkel egyértelműen az volt a célja a mozgalomnak, hogy erősítse tárgyalópozícióját Katarban.27 Az iráni kormány tisztségviselői is elismerték, hogy a táliboknak jelenlegi helyzetük alapján kétségtelenül helye van a jövendőbeli afgán kormányokban. Az agresszív militáns szemléletük mellett az is említésre méltó, hogy a koronavírus-járvány által okozott válsághelyzetben a tálib mozgalom konstruktív partnere volt nemcsak az afgán kormánynak, hanem a nemzetközi szervezeteknek is.28 Sőt, a tálib mozgalom gyorsabban és hatékonyabban lépett fel az általa felügyelt területeken, mint az afgán kormány a saját

Marshal.

Kashif Hussain: Why the Taliban Won’t Cut Ties with Iran. The Diplomat. 2020. február 15. <https:// thediplomat.com/2020/02/why-the-taliban-wont-cut-ties-with-iran/ > Hozzáférés: 2020. július 1. 25

Shahram Akbarzadeh–Niamatullah Ibrahimi: The Taliban: a new proxy for Iran in Afghanistan? Third World Quarterly. 2020/5. 10. 26

27 Fatemeh Aman: Can Iran Help Reach a Lasting Peace in Afghanistan? Atlantic Council. 2019. január 30. <https://www.atlanticcouncil.org/blogs/iransource/can-iran-help-reach-a-lasting-peace-in-afghanistan/ > Hozzáférés: 2020. július 5. 28 Éva Ádám: Tálib pandémiastratégia – közegészségügy Afganisztánban a koronavírus idején. Antall József Tudásközpont. 2020. május <https://ajtk.hu/hu/kutatas/kutatoi-blog/talib-pandemiastrategia-kozegeszsegugyafganisztanban-a-koronavirus-idejen > Hozzáférés: 2020. július 5.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

területein, aminek feltehetően az az oka, hogy a mozgalom méretéhez képest rendkívül nagy erőforrásokkal rendelkezik, míg a kormány erőforrásainak mennyisége, elosztása és a bürokrácia működése nem elég hatékony egy ilyen komoly globális kihívás kezelésére. Az afgán békefolyamat kimenetele ráadásul nemcsak Irán, a tálibok és az afgán kormány szándékaitól függ, hanem más belső és külső szereplők is komoly hatással lehetnek a fejleményekre. A tálib mozgalom fejlődése, politikai és katonai térnyerése szorosan összekötődik Pakisztán támogatásával, amely nemcsak 1990-es, hanem az azt követő évtizedekben is komoly anyagi, fegyveres és logisztikai támogatást nyújtott a mozgalom számára.29 Pakisztán stratégiai érdeke elsősorban annak megakadályozása, hogy India politikai és gazdasági befolyást szerezzen Afganisztánban, ezért Pakisztánnak érdekében áll az Indiabarát politikusok és az indiai cégek tevékenységének szabotálása az országban bármilyen eszközzel.30 Pakisztán számára nemcsak India, de Irán afganisztáni befolyása is valós kihívást jelent kulturális, politikai és gazdasági szempontból. Pakisztán szerepét az afgán belpolitikai folyamatokra nézve hagyományosan diszruptívnak tartják az elemzők és ezt a szerepet a politikai és gazdasági befolyásért folytatott jövőbeli versengés során feltehetőleg fent fogja tartani Afganisztán keleti szomszédja. Mivel Pakisztánnak hagyományosan jobb kapcsolatai vannak a tálib mozgalommal, mint Iránnak, ezért feltehetőleg az afgán belpolitikai folyamatokra komolyabb befolyással fog bírni, mint a perzsa állam. Az amerikaiak és tálibok közötti egyezmény számos elemző szerint csupán az amerikai érdekeket veszi figyelembe, miközben egyértelműnek veszi, hogy az amerikai és koalíciós kivonulás után a tálibok fognak hatalomra kerülni Afganisztánban.31 Amellett, hogy az amerikai kormány, gazdaság és társadalom számára nagy megkönnyebbülést jelentene a katonai kivonulás, amely az ország történetének leghosszabb nemzetközi konfliktusa volt, ami alsó hangon egytrilliárd dollárba került, az amerikai kormány a tálibok hatalomra kerülése által nyomást gyakorolhat Iránra. A várakozások szerint Afganisztánnak az amerikai kivonulás után is megmarad az „inzulátor állam” szerepe, vagyis számos ország fogja tudni kifejteni befolyását Afganisztán valamely etnikuma vagy politikai frakciója körében úgy, hogy ezek közül egyik sem tud teljes dominanciát szerezni. Másszóval az 1990 utáni belpolitikai állapotok fognak visszatérni, amelyben Irán az Északi Szövetséget támogatta, míg Pakisztán a tálib mozgalmat és számos egyéb külső szereplő volt jelen a konfliktusban. Míg tehát Iránnak lehetősége adódik majd az amerikai kormány által kevésbé korlátozottan gyakorolni befolyását, számos más szereplő megnehezíti, hogy valódi befolyást szerezzen.

KONKLÚZIÓ Afganisztán belpolitikai instabilitása miatt Irán keleti szomszédja már az 1980-as évek óta kül- és biztonságpolitikai kihívást jelent a perzsa állam számára. Az USA 2001-es

29 Michael Rubin: Who Is Responsible for the Taliban? The Washington Institute. 2002. március <https://www. washingtoninstitute.org/policy-analysis/view/who-is-responsible-for-the-taliban > Hozzáférés: 2020. július 5.

Rubin.

Hamed A. Kermani: What the US-Afghan agreement means for Iran. Al-Monitor. 2020. március 6. <https:// www.al-monitor.com/pulse/originals/2020/03/us-afghan-agreement-taliban-iran-interests.html > Hozzáférés: 2020. július 5. 31

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

afganisztáni inváziója előtt és során lehetőség adódott arra, hogy Irán konstruktív résztvevőjévé váljon az afganisztáni belpolitikai rendezésnek, azonban az iráni–amerikai kapcsolatok megromlása miatt Irán az iráni–amerikai kapcsolatok kontextusában kezdte értelmezni Afganisztánt, ezért külpolitikai stratégiája az amerikai katonai jelenlét mielőbbi felszámolására irányult. Irán egyrészt gazdasági erején felül támogatta Afganisztán infrastruktúrájának fejlesztését, miközben befolyása kiterjedt a kultúrára és oktatásra is. Emellett azonban Irán a tálib mozgalom és az al-Káida tevékenységét is támogatta, bízva abban, hogy a két szervezet aszimmetrikus hadviseléssel képes felőrölni az amerikai katonai misszió erejét. Tulajdonképpen ennek sikereként értékelhető a 2020 februárjában megszületett amerikai–tálib megegyezés, amelynek értelmében az amerikai fél ígéretet tett a katonai erők fokozatos és teljes kivonására. Míg ezt Irán sikerként könyvelheti el, bizonytalanul néz a jövő elé, amelyben a tálib mozgalom domináns szereplővé válhat az afgán belpolitikában úgy, hogy megszűnik az Irán és tálibok számára közös fenyegetés és megmarad az etnikai, vallási és ideológiai szembenállás. Iránnal szemben, Pakisztán, India, Kína és számos más szereplő lehet képes jelentősebb politikai és gazdasági befolyást szerezni Afganisztánban. Irakkal szemben Afganisztán etnikai, vallási és politikai szempontból egy sokkal heterogénebb terület, ahol Iránnak minden külpolitikai szervezetét be kell vetnie a hivatalos és nem hivatalos diplomáciai csatornáin keresztül és valamennyi féllel jó kapcsolatra kell törekednie továbbra is, ha el akarja kerülni, hogy Afganisztán biztonsági fenyegetést jelentsen a perzsa állam számára. Az amerikai katonai kivonulás után tehát megszűnik egy veszélyforrás, ugyanakkor az új politikai és biztonsági vákuum betöltése rendkívül nagy gazdasági és politikai terhet fog róni a szankciók által sújtott Iránra.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány