Hervadó vagy virágzó jázmin? Tunézia tíz évvel a forradalom után by Antall József Tudásközpont

ANTALL JÓZSEF RESEARCH CENTRE

HERVADÓ VAGY VIRÁGZÓ JÁZMIN? TUNÉZIA TÍZ ÉVVEL A FORRADALOM UTÁN

KRAJCSÍR LUKÁCS

1093 Budapest, Czuczor utca 2. +36 20 310 8776 ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

ANTALL JÓZSEF RESEARCH CENTRE

AJRC-Elemzések Az Antall József Tudásközpont időszaki kiadványa

Felelős kiadó: Antall Péter Szerkesztő: Dobrowiecki Péter Kiadó neve: Antall József Tudásközpont Kiadó székhelye: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

A kiadó elérhetősége: 1093 Budapest, Czuczor utca 2. Tel: +36 20 310-87-76 Email: ajtk@ajtk.hu Web: ajtk.hu

1093 Budapest, Czuczor utca 2. +36 20 310 8776 ajtk@ajtk.hu | www.ajtk.hu

HERVADÓ VAGY VIRÁGZÓ JÁZMIN? TUNÉZIA TÍZ ÉVVEL A FORRADALOM UTÁN KRAJCSÍR LUKÁCS

Egy évtizeddel ezelőtt valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy egy szegény és munkanélküli tunéziai fiatalember halála milyen beláthatatlan következményekkel fog járni az észak-afrikai és a közel-keleti régióban évtizedeken át működő rezsimekre nézve. 2010. december 17-én Muhammed al-Búazízí (Muḥammad al-Būʿazīzī) a rossz anyagi helyzete és a hatóságok túlkapásai miatt felgyújtotta magát. Tette országos méretű tiltakozásokat váltott ki, amely egy hónappal később a több mint húsz éven át regnáló Zín Ben Ali elnök bukásához vezetett.1 A tunéziai példa hamarosan „ragadóssá vált” a térségben, mindenhol szervezkedésekre, megmozdulásokra, tüntetésekre, utcai zavargásokra, forradalmakra és rosszabb esetben nyílt polgárháborúkra került sor – volt, ahol gyorsan lezajlott a folyamat, de van ahol még jelenleg is tart. Ebből kifolyólag nem véletlen, hogy az „arab tavasz” bölcsőjének számító Tunéziára már lényegesen kevesebb figyelem hárult, bár a szakértők, az arab értelmiségiek, és a politikusok továbbra is érdeklődve követték az észak-afrikai ország sorsának alakulását, hiszen egyfajta kísérleti terepként tekintettek rá. Azonban, ahogyan múltak az évek, már egyre inkább az az álláspont honosodott meg, hogy a „tunéziai mintát” lehetetlen átvenni, mert túlságosan egyedi. Sőt, annál jóval több: az egyetlen pozitív kivétel, mert az országnak 2011 után sikerült az „arab tavasz” minden negatív hozamát átvészelnie – mindenféle nagyobb fegyveres konfliktus, polgárháború, katonai hatalomátvétel és/vagy gazdasági összeomlás nélkül. Tehát a jázminos forradalom kitörésének 10. évfordulóján jogosan merül fel a kérdés, hogy valóban így van-e? Tényleg Tunézia az egyetlen, ahol 2011 után egy mintaértékű demokrácia működik? Milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül a tunéziaiak a múlt évtizedben? Mennyire vették sikeresen az akadályokat? Vagy pont ellenkezőleg: az egész csupán egyfajta „wishful thingking” az elemzők és laikusok részéről, mert az ország új politikai elitje nemhogy nem tudta megoldani a különböző problémákat, de még inkább elmélyítette azokat? Jelen elemzés ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Tunézia elmúlt tíz esztendőjének az áttekintésén keresztül.2 Az első fejezet a belpolitikával, a parlamenti és az elnökválasztásokkal, illetve a rendre visszatérő politikai válságokkal foglalkozik. A második a tunéziai társadalomban meghúzódó legfontosabb törésvonalra, az iszlamisták és a szekuláris nézeteket vallók közötti ellentétre összpontosít, amely évekkel ezelőtt utcai összecsapásokhoz

A közérthetőség kedvéért a tanulmányban néhány arab személy, fogalom, szervezet és földrajzi hely neve úgy szerepel, ahogyan az a magyar köztudatban meghonosult, mint például Tunisz, Zín Ben Ali, saría, al-Kaida. A kevésbé ismert személyek, szervezetek, földrajzi helyek neveinél, illetve bizonyos kifejezések esetében a szerző zárójelben megadta a tudományos átírásban szereplő alakot és abból próbálta levezetni a magyart. 1

Jelen elemzés magával a jázminos forradalommal nem foglalkozik. Bővebben: N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz – A Közel-Kelet átalakulás. Osiris Kiadó – Külügyi és Külgazdasági Intézet, Budapest, 2015. 99–106. 2

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

vezetett – ebben röviden szó lesz a terrorizmusról is. A harmadik fejezet az ország előtt tornyosuló gazdasági nehézségekre koncentrál, illetve arra, hogy azokat mennyire sikerült megoldani. Ebből a fejezetből nem maradhat ki a COVID-19 járványnak az országra gyakorolt hatása sem. Végezetül a szerző még röviden összegezi, hogy a 2020 mit jelentett Tunézia számára és milyen ítéletet lehet mondani a jázminos forradalom felett.

VÁLSÁGBÓL VÁLSÁGBA: A TUNÉZIAI BELPOLITIKA A tunéziaiak számára a 2011-es jázminos forradalmat követően tartott első parlamenti választások a „II. Köztársaság” megszületését jelentették.3 Az új korszak iránti nagy érdeklődést, lelkesedést és optimista légkört jól szimbolizálta, hogy a választásokon 11 686 jelölt indult – vagy függetlenként, vagy a 828 párt valamelyikének színeiben. A választást október 23-ra tűzték ki, amely meglepően nyugodt légkörben és a több mint tízezer megfigyelő szerint is csak kisebb szabálytalanságokkal zajlott le. Ezen a választóképes lakosság több mint fele vett részt és a leadott voksok alapján az an-Nahda (an-Nahḍa/ jelentése Újjászületés) párt lett a győztes, mégpedig 89 képviselői helyet szerezve a 217 fős törvényhozásban. Az 1981-ben létrejött, de az ancien régime-ben üldözött – kezdetben radikális és erőszakos, később viszont mérsékeltebb és demokratikusabb – iszlamista politikát folytató mozgalom hiába tudhatta magáénak a szavazatok 37,5%-át, ez az önálló kormányalakításhoz nem bizonyult elegendőnek. Így kénytelen volt együttműködni a 29 mandátumot szerző Köztársasági Kongresszussal (CPR), és a 20 mandátumot begyűjtő balközép Demokrata Fórum a Munkáért és a Szabadságért (Ettakatol) elnevezésű párttal, a kormányalakítás érdekében.4 Azonban nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az ideológiai nézeteltérések és hatalmi kérdések miatt megromoljon a viszony a kormánykoalíció tagjai között. A legtöbb vita az an-Nahda iszlamizációs célkitűzéseivel kapcsolatban alakult ki, amelyet csak súlyosbított a szokatlanul erős szakszervezetek – közölük is a Tunéziai Általános Munkásszövetség (UGTT) volt a legerősebb – nyomásgyakorlása, az elmélyülő gazdasági problémák, az utcai összecsapások a szekulárisok és az iszlamisták között, és több prominens közéleti személyiség ellen elkövetett merénylet is. Az ellenzék bojkottjai, a romló gazdasági mutatók, a 2013 nyarán-őszén kitörő tüntetések és az alkotmány körüli viták következtében az an-Nahda megbénult és inkább átadta az irányítást egy technokrata kormánynak – mindezekre bővebben még a következő fejezetek kitérnek.5 Az ideiglenes kormányzat 2014. október 26-át jelölte ki a második parlamenti választások napjának. Ezen már 15 ezer jelölt indult és az új választási törvény értelmében a pártok jelöltlistáin a férfiaknak és a nőknek azonos mértékben kellett képviseltetniük magukat. Mivel an-Nahdát tartották felelősnek Tunézia rossz biztonsági és gazdasági (bővebben

Ferwagner Wagner Péter Ákos: Tunéziai kérdőjelek a „jázminos forradalom” után. Belvedere Meridionale. 2013/1. 29.

Sarah Yerkes: Too Strategic for the Base: How the Nidaa-Ennahdha Alliance Has Done More Harm Than Good. In: Islam and Politics in Post-2011 Tunisia. Szerk.: A. Kadir Yildirim. Rice University's Baker Institute for Public Policy, Houston, 2018. 5. 4

Sarah Yerkes – Zeineb Ben Yahmed: Tunisia’s Political System: From Stagnation to Competition. Carnegie Endowment For International Peace. 2019/június. 2. 5

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

a következő két alfejezet) – ezért az iszlamista párt csupán a voksok 27,7 %-át gyűjtötte be, amely csak 69 mandátumra volt elegendő. A választás győztese a Nidáa Túnisz (Nidā’ Tūnis, jelentése Tunézia felhívása) lett, amely 86 képviselőt tudott küldeni a törvényhozásba. Csakhogy 2011-hez hasonlóan, egyik párt sem szerezte meg a voksok felét, ezért a pártot vezető, akkor nyolcvanhét éves Bédzsí Káid esz-Szebszínek (Bājī Qā’id es-Sebsī) mind az ellenzékkel, mind a koalíciós partnereivel alkukat kellett kötnie. Bár a független Habíb Szaid (Ḥabīb es-Ṣaid) miniszterelnökké való kinevezéséről hamar megállapodtak, de az egységkormány felállítása 2015. február 15-ig váratott magára. A 2014-ben elfogadott új alkotmány értelmében a tunéziaiak abban az évben nem kizárólag a parlamentjük összetételéről döntöttek. November 23-án először fordult elő az ország történetében, hogy az állampolgárok határozták meg, hogy ki költözhet be a Tuniszban lévő, elnök székhelyének számító Karthágó Palotába. Érzékelve a társadalom nagy része felől érkező ellenszenvet, az an-Nahda nem indított jelöltet és senkit sem támogatott.6 Azonban jelöltekből még így sem akadt hiány, hiszen 27-en indultak az elnöki posztért. Végül a szavazóképes lakosság több mint hatvanszázalékával tartott elnökválasztások első és második fordulóját a Nidáa Túnisz vezetője, Káid esz-Szebszí nyerte meg. Ettől kezdve Tunézia félprezidenciális köztársaságként működött tovább, ahol az elnöknek nagy a presztízse, de a hatalmat – amely ugyan így is nagyobb, mint a parlamentáris rendszerekben – hatékonyan csak a kormányfővel együtt tudja gyakorolni. Káid esz-Szebszí elnöksége és a Nidáa Túnisz vezette kormányzás igencsak ellentmondásosnak bizonyult, köszönhetően az egyre súlyosbodó biztonsági és gazdasági problémáknak. Az elnök éppúgy állandóan konfliktusba keveredett nemcsak a koalíciós partnereivel, de még a Nidáa Túniszon belüli ellenzékével is. A Nidáa Túnisz pártelnökének fia folyamatosan növelte a befolyását, amelyre válaszul 19 képviselő kilépett a pártból. Így viszont veszélybe került a kormányzás: a politikai válságot végül úgy oldották meg, hogy a Nidáa Túnisz kiegyezett a kiválások után legerősebb parlamenti erővé váló an-Nahdával (a másik oldalon ide vezető okokról lásd a következő fejeztet). A 2016. július 13-án kötött karthágói egyezmény értelmében létrehozták a Nemzeti Egységkormányt, amelybe ellenzéki pártokat is bevettek – ám ennek a nagykoalíciónak az összetétele a következő parlamenti választásokig még kétszer változott.7 A gazdaságpolitikai intézkedései, az iszlamistákkal való együttműködés és a terrorizmus súlyosbodása miatt népszerűtlenné váló Káid esz-Szebszí nem tudta kitölteni hivatali idejét, mert 2019. július 25-én, 92 esztendős korában elhunyt. Az előrehozott államfőválasztások iránt ismét nagy volt az érdeklődés – majdnem százan akartak indulni az elnöki székért –, de végül csak 26 jelöltre lehetett voksolni, akik számára az ország történetében először rendeztek televíziós vitákat. A legtöbb szavazatot Kaísz Szaíd (Qaīs Sa‘īd) jogászprofesszor kapta, aki függetlenként indult és korrupcióellenes harcot, a fiatalok megsegítését, az „alkotmány tiszteletben tartását” hirdette, de egyúttal

Tunisia’s main Islamist party to stay out of presidential election. Reuters. 2014. szeptember 7. <https:// english.alarabiya.net/en/News/middle-east/2014/09/07/Tunisia-s-main-Islamist-party-to-stay-out-ofpresidential-election.html > Hozzáférés: 2020. december 1. 6

Brucker Balázs: A 2019-es tunéziai választások (1.): Belpolitikai dinamikák. KKI Elemzések.2019/51. 6.; Yerkes–Yahmed, 10. 7

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

az iszlamista, homofób és Izrael-ellenes nézeteinek is hangot adott. Mivel 2019. szeptember 15-én nem kapott elegendő szavazatot, ezért október 13-án megtartották a második fordulót. Ekkor Szaíd már kizárólag Nabíl al-Karúvíval (Nabīl al-Qarūwī) a Tunézia Szíve (Qalb Tūnis) nevű párt vezetőjével mérettette meg magát. Viszont az üzleti életből érkező, egykor televíziós társaságot vezető, az an-Nahdával és Nidáa Túniszal – az egykori pártjával – gyakran konfrontálódó, és rengeteg korrupciós botrányba keveredő al-Karúvínak nem volt esélye. Az arab sajtóban csak „tunéziai Berlusconinak” nevezett üzletember vereséget szenvedett a „Robotzsarunak” hívott Szaídtól: az idős jogászprofesszor a leadott voksok 72 százalékával fölényes győzelmet aratott.8 A tunéziaiak még javában készültek az elnökválasztás második fordulójára, amikor október 6-án megtartották harmadik alkalommal a parlamenti választásokat. Azonban eltérően a korábbiaktól, ezt az eseményt most teljesen más légkör lengte be. A tunéziaiak demokráciába vetett hitére igencsak rossz hatással volt, hogy a 2016 óta működő „szivárványkoalíciók” nem bizonyultak hosszú életűnek és/vagy sikeresnek. A korrupció és a nepotizmus Ben Alí bukása után sem szűnt meg, sőt, a kormány igencsak ellentmondásos intézkedései következtében csak nőtt. Például 2017 elején Káid esz-Szebszí elnök javaslatára a kormány ugyan egy kiterjedt antikorrupciós hadjáratba kezdett, amely során több magas rangú hivatalnokot, politikust, üzletembert és rendőrségi vezetőt tartóztattak le vagy távolítottak el a posztjukról. Ugyanakkor pár hónappal később a tunéziai parlamentben olyan törvényt fogadtak el, amely amnesztiát biztosított minden 2011 előtti korrupciós ügyben elítélt közszolgának. Ennek a politikának meg is lett az eredménye: a Transparency International nemzetközi korrupcióindexében Tunézia 2010-ben még az 59. helyen állt, de 2016-ban már lecsúszott a 75. helyre.9 Mivel a választást megelőző években az ország biztonsági és gazdasági helyzete nem javult olyan mértékben, ahogyan azt a lakosság remélte, ezért rendszeressé váltak a kormányellenes tüntetések. Például csak 2019-ben 9 000 különböző megmozdulást és tiltakozást regisztráltak az országban.10 A rendszeresen végzett közvéleménykutatások pedig szintén megerősítették a társadalomban végbemenő negatív tendenciákat: egy 2018-as kutatás szerint a tunéziaiak 47%-a egyenesen támogatott egy katonai puccsot és egy ezen alapuló katonai kormányzatot.11 Ezért nem véletlen, hogy október 6-án Tunézia történelmének – még az előző rendszert is beleszámítva – legalacsonyabb részvételi arányú választása zajlott le. A szavazók megsemmisítő ítéletet mondtak Nidáa Túnisz addigi politikája felett: a párt alig két százalékot kapott, vagyis a korábbi 86 képviselői helyből mindössze 3-at (!) sikerült megtartani.

8 Faisal Edroos: Tunisia elections: ‘Robocop’ and ‘Berlusconi’ head to second round. Middle East Eye. 2019. szeptember 17. <https://www.middleeasteye.net/news/tunisia-saied-karoui-robocop-and-berlusconisecure-first-round-wins-tunisias-election > Hozzáférés: 2020. december 1. 9 Lola Aliaga – Kloé Tricot O’Farrell: Counter-terror in Tunisia: a road paved with good intentions? Safeworld. <https://www.saferworld.org.uk/long-reads/counter-terror-in-tunisia-a-road-paved-with-goodintentions#Methodology > Hozzáférés: 2020. december 1.

Yerkes–Yahmed, 10.

Sharan Grewal: Tunisian democracy at a crossroads. Brooking. 2019/ február. 4.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

A választások győztese ismét az an-Nahda lett, de az örömük korántsem volt felhőtlen, hiszen a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb szavazatot (19,6%) kaptak, ami csak 52 mandátumra volt elegendő. Viszont három párt számított 2019 legnagyobb meglepetésének. Az egyik a már említett Tunézia Szíve párt, amelynek vezetője, Nabíl al-Karúví volt. Ugyan az elnöki széket nem szerezte meg, de számára valamennyire kárpótlást jelentett, hogy 38 képviselőt juttathatott be a parlamentbe, s ezzel a második legerősebb politikai erővé vált az országban. A másik meglepetésnek a Ben Ali korszak főbb vezetőiből álló Szabad Alkotmány Párt (al-Ḥizb ad-Dustūrī al-Ḥur) bizonyult, amely korábban nem indulhatott, de 2019 októberében már 17 mandátumot szerzett. A harmadik új erő pedig az an- Nahdánál sokkal radikálisabb elveket és keményebb eszközöket alkalmazni kívánó Méltóság (al-Karāma) lett, amelynek 21 bejutott képviselője sok tekintetben elutasítja a többi iszlamista mozgalom „lanyhaságát” és megalkuvását.12

1. ábra: A tunéziai parlament összetétel a választások után. Zárójelben a megszerzett mandátumok száma. (Saját készítésű grafikon)

Ebből az eredményből kiindulva nem meglepő, hogy a kormányalakítás ismét komoly nehézségekbe ütközött. Szaíd hiába az an-Nahda jelöltjét kérte fel a kormányalakításra, de a parlament, főleg a Tunézia Szíve ellenállása miatt, nem szavazott neki bizalmat. Végül az elnök a kialakult helyzetet az 1956 – az észak-afrikai ország abban az évben nyerte el a függetlenségét – utáni Tunézia legnagyobb politikai válságának nevezte, amelyet, ha február

Jasmin Lorch – Hatem Chakroun: Salafism Meets Populism: The Al-Karama Coalition and the Malleability of Political Salafism in Tunisia. Middle East Institute. 2020. május 12. <https://www.mei.edu/publications/salafismmeets-populism-al-karama-coalition-and-malleability-political-salafism#_ftnref48 > Hozzáférés: 2020. december 1.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

27-ig nem sikerül megoldani, akkor újabb választásokat ír fog kiírni. A fenyegetés hatott: Ilijás al-Fahfáh (Ilyās al-Faḫfāḫ) korábbi turisztikai és pénzügyminisztert jelölték ki kormányfőnek. A 2019-es választáson való alacsony részvételi arány és rengeteg tiltakozás nemcsak arra mutatott rá, hogy a tunéziaiak mennyire elégedetlenek a 2011 utáni politikával, a pártokkal, az elittel és a demokrácia működésével, hanem arra is, hogy a tunéziai társadalmat milyen mély és néha áthidalhatatlannak tűnő lövészárkok szabdalják keresztül. És valamennyi közül az iszlamista és a szekuláris nézeteket valló tunéziaiak közötti frontvonal határozta meg leginkább az ország későbbi sorsát.

TÖRÉSVONALAK ÁLTAL SZABDALVA A jázminos forradalom idején a tunéziai társadalom közel kétharmada inkább szekuláris (viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne játszana fontos szerepet az életükben), egyharmada pedig iszlamista elveket vallott, de ez utóbbi esetében is inkább a mérsékelt irányzatok hívei voltak többségben, radikálisok sokáig elenyésző kisebbséget alkottak.13 Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy amikor az an-Nahda nagyfokú – ámbár az önálló kormányalakításhoz korántsem elegendőnek bizonyuló – győzelmet aratott a 2011-es parlamenti választásokon, akkor azonnal igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket, hogy nem céljuk a szekuláris örökség felszámolása és tiszteletben tartják a kevésbé vallásos honfitársaik akaratát is. A mozgalom a nyolcvanas és kilencvenes években még többnyire radikális elemekből állt, akik Iránhoz hasonlóan egy iszlamista forradalommal kívánták megteremteni a „Tunéziai Iszlám Köztársaságot”. Nagyfokú türelmetlenségét tanúsítottak minden nem hívő és más vallású iránt, elvetették a demokráciát, valamint keményen támadták az Egyesült Államokat és az európai országokat. Azonban az ezredfordulót követően a mérsékelt szárny került fölénybe. Rásid al-Gannúsí (Rāšid al-Ġanūšī), az an-Nahda elnöke a londoni száműzetése során megírta az A szabadsagjogok az iszlam allamban című művét, amelyben kifejtette, hogy az egyes iszlamistáknak a demokráciával szembeni ellenérzései az iszlám helytelen értelmezéséből fakadnak. Miután a Ben Ali bukását követő hetekben az an-Nahdát legalizálták Tunéziában és a mozgalom vezetői visszatértek az országba, vagy kiengedték őket börtönökből, már nyíltan hangoztatták, hogy a követendő mintát nem Irán, hanem sokkal inkább Törökország szolgáltatja.14 Kezdetben az an-Nahda, hogy minél előbb felállíthassák a kormányt, kevésbé hangoztatta az iszlamizációs elképzeléseit, sőt, inkább ennek ellenkezőjéről próbálta meggyőzni a koalíciós partnereit. Ezért például a párt vezetése 2012. március 26-án leszögezte, hogy a saría nem kerül be az új alkotmányba. Ugyanakkor azért, hogy ne veszítsék el teljesen a társadalom vallásos rétegének támogatását, a kormány „iszlámellenesnek” minősített

Brucker, 9.

Aidan Lewis: Profile: Tunisia's Ennahda Party. BBC. 2011. október 25. <https://www.bbc.com/news/worldafrica-15442859 > Hozzáférés: 2020. december 1. 14

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

televíziós műsorokat,15 rádióadásokat és nyomtatott sajtótermékeket cenzúrázott, rendezvényeket tiltatott be, szigorított az alkohol fogyasztási, az öltözködési, szerencsejáték szabályokon. Éppúgy megfigyelhető volt, hogy bár nyíltan nem támogatták, de eleinte nem is gátolták meg a radikális iszlamista elveket valló állampolgárok külföldre, valamelyik közel-keleti háborús övezetbe való kiutazását. Gannúsí azon az alapon, hogy a „radikálisok is ennek az országnak a fiai” lényegében nem lépett fel, mindössze a fiatalok türelmetlenségét kritizálta.16 Így 2012-től a Líbiában, Maliban, Szíriában és Irakban harcoló terrorszervezeteknél jelentősen megnőtt a tunéziai állampolgárok száma, egyes esetekben ők alkották a legnagyobb „külföldi kontingenst”. Az elemzők és a szervek között még mindig vita tárgyát képezi, hogy valójában mennyien mentek ki harcolni, számukat rendre 3 000 és 7 000 közé teszik.17 Az an-Nahda önellentmondásos hozzáállása a „dzsihadistákhoz” és az iszlamizmációhoz nemcsak a szekularista tunéziaiak körében váltott ki komoly ellenérzéseket. Az iszlám ultrakonzervatív ágához tartozó, a modernizációt és a szekularizmus eszmeiségét teljesen elvető szalafiták amiatt bírálták Gannúsít és körét, mert „túl lassan” és túl sok „istentelen alkut” kötve kormányozzák az észak-afrikai országot. Már a 2011-es parlamenti választásokat követő hónapokban úgy döntöttek, hogy inkább a saját kézbe veszik az irányítást. Nemcsak az ország belső területein, hanem a partvidéki városokban is „önkéntes erkölcsrendőrséget” állítottak fel, amely megrótta a „nem megfelelően öltözött” (fejkendőt nem viselő) nőket, alkoholt fogyasztó személyeket és figyelmeztette a kézen fogva sétáló párokat. Az általuk „iszlámellenesnek minősített termékek” megsemmisítésének céljából nyugati filmeket vetítő mozikat, művészeti kiállításokat, múzeumokat, alkoholüzleteket és szállodákat támadtak meg. A közintézmények, bíróságok, polgármesteri hivatalok előtt iszlamista jelszavakat skandáló és a saría bevezetését követelő tömegek tüntettek. Az egyetemeken rendszerint megzavarták a „nem muszlimnak való” (nyugati filozófia, szociológia, iszlám előtti történelem stb.) előadásokat, követelték a burka bevezetését a tantermekben és a vizsgákon, életveszélyesen megfenyegették az oktatókat, valamint letépték a tunéziai lobogókat.18 A helyzetet tovább bonyolította, hogy a szalafiták sem voltak egységesek: egy részük elutasította az erőszakot és szociális, jótékonysági feladatokat látott el, másik

Az egyik legnagyobb vitát az váltotta ki, amikor a Perseopolis című animációs filmet akarták bemutatni. A Franciaországban élő Marjane Satrapi által írt és festett képregényekből készült, az 1979-es iráni iszlám forradalmat és azt követően kiépült teokráciát, illetve a nyugati világot egyaránt bíráló művet sok muszlim országban betiltották. Azonban a Nessma TV a 2011-es választások előtt két héttel levetítette a filmet. Emiatt a szalafiták hetekig a kereskedelmi tévécsatorna irodája előtt tüntettek, az an-Nahda szóban keményen támadta a kereskedelmi adót, az igazgatót kirúgták és eljárást indítottak ellene. A Nessma akkori igazgatója nem volt más, mint az a Nabíl al-Karúví, aki 2019-ben indult az elnökválasztáson, és akinek a pártja a parlamenti választásokon a második helyet szerezte meg. Karúvít előzetes letartóztatásba helyezték, a közerkölcs megsértése vádjában bűnösnek találták és pénzbírságra kötelezték – amúgy a Perseopolis-ügyből fakadó „büntetett előélet” miatt majdnem nem indulhatott az elnökválasztáson. 15

Ferwagner, 31.

Aliaga–O’Farrell, 4.

Besenyő János – Prantner Zoltán: Tunisia’s Security Concerns. Academic and Applied Research in Public Management Science. 2015/1. 11–12.; Peter Beaumont – Patrick Kingsley: Violent tide of Salafism threatens the Arab spring. The Guardian. 2013. február 10. <https://www.theguardian.com/world/2013/feb/09/violentsalafists-threaten-arab-spring-democracies > Hozzáférés: 2020. december 1.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

részük pártokat – pl. el-Iṣlāḥ (Reform) – alapított, de létezett egy harmadik, igencsak aktív, erőszakos eszközökben nem válogató csoport is, név szerint az Anszár as-Saría (Anṣār aš-Šarīʿa, vagyis az Iszlám Törvény Hívei). Ez utóbbit az előző rendszer börtöneit megjárt, terrorizmus miatt elítélt és a száműzetésből hazatérő szélsőséges prédikátorok vezetésével hozták létre, akik leginkább az an-Nahda ultrakonzervatív tagjait és a városi, legtöbbször munkanélküli fiatalokat próbálták megnyerni maguknak. A szervezet akkor tett szert országos hírnévre, amikor tagjai 2012 szeptemberében – három nappal a líbiai Bengáziban lévő amerikai nagykövetség elleni támadás után – a Tuniszban lévő amerikai nagykövetség előtt tüntettek, majd megostromolták az épületet, s a kialakult tűzharcban ketten meghaltak és 29-en megsérültek. Az an-Nahda kezdetben nem mert konfrontálódni az Anszár as-Saríával, amelynek tagjai ettől csak még inkább felbátorodtak, immáron összecsapva a szekuláris honfitársaikkal és a különböző szakszervezetekkel. Azonban a következő évben tovább rontottak a helyzeten azzal, hogy nem riadtak vissza a gyilkosságok elkövetésétől sem. 2013. február 6-án Sukrí Belaídot (Šukrī Bel‘īd), a 2012-ben zöldek és szocialista pártok egyesüléséből létrejött Népi Front (al-Ǧabha) egyik magasrangú tagját és az ellenzék vezetőjét fényes nappal lelőtték Tuniszban. Már a hónap végére kiderült, hogy a merénylő egy keményvonalas, az Anszár as-Saríával kapcsolatban álló szalafita volt. Emiatt a tunéziai szekuláris csoportok és szakszervezetek országosan tüntetni kezdtek, s nem csupán a kormánnyal, de az iszlamistákkal is rendszeresen összecsaptak, nem egyszer egész utcákat változtatva csatatérré. Ám csak újabb olajat jelentett a tűzre, hogy július 25-én a Népi Front egy másik korábbi alapítójával, Mohamed Bráhmíval (Muḥammad Braahmī) szintén egy motoros merénylő végzett. Amikor a belügyminiszter közleményében tudatta, hogy mindkét politikust ugyanazzal a pisztollyal lőtték le, amelyet szalafiták csempésztek be Líbiából – az indulatok teljesen elszabadultak az országban.19 A kormány igyekezett azzal menteni a helyzetet, hogy az Anszár as-Saríát terrorista szervezetnek nyilvánította, gyűléseiket megakadályozta, a sejtjeiket felszámolta és a szalafitákat támogató prédikátorokat eltávolíttatta a mecsetekből. Továbbá már nem hunytak szemet a tunéziai „dzsihadisták” kiutazása felett sem: abban az évben több mint 8 ezer férfi és nő Szíriába való utazását akadályozták meg.20 Csakhogy ezek a lépések megkésettnek bizonyultak, mert 2013 nyarán és őszén polgárháborús helyzet alakult ki az országban. A két tábor, illetve a hatóságok közötti harcok szinte mindanapossá váltak, a turisták száma csökkenni kezdett és a külföldi befektetők is menekültek. Az an-Nahda számára még nyugtalanítóbbak voltak a regionális történések. Ugyanis Egyiptomban a hadsereg meglovagolva a társadalmi elégedetlenségét 2013. július 3-án eltávolította Muhammed Murszí (Muḥammad Mursī) elnököt. A helyi Muszlim Testvériséget betiltották, a szimpatizánsaikkal durván és erőszakot nem sajnálva leszámoltak, vezetőiket letartóztatták és nem sokkal később halálra ítélték. Mivel 2013 második felében egyre többször terjengtek szóbeszédek

Tunisia opposition figures ‘shot by same gun’. Al-Jazeera. 2013. július 27. <https://www.aljazeera.com/ news/2013/07/27/tunisia-opposition-figures-shot-by-same-gun/ > Hozzáférés: 2020. december 1.

Besenyő–Prantner, 14.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

egy az egyiptomihoz hasonló tunéziai katonai hatalomátvételről, ezért az an-Nahda inkább az előremenekülést választotta. Vagyis előrehozott választásokat jelentettek be, átadták az irányítást egy technokrata kormánynak és az évek óta húzódó tunéziai alkotmány kérdésében szintén engedményt tettek. Ez utóbbi esetében lemondtak minden olyan törvénycikkelyről, amely az iszlamizációra, a szekularizációs örökség felszámolására vagy az emberi jogok csorbítására utalt volna. Az új alkotmány bevezetésére végül 2014. január 27-én került sor, amikor 200 képviselő megszavazta az arab világ egyik leginkább világi alaptörvényét.21 Bár a 2014-es választásokat az an-Nahda nem nyerte meg, de korántsem szenvedtek olyan mértékű vereséget, mint amire sokan számítottak, s az ellenzék – 2016-tól már az egész parlement – legerősebb pártjává váltak. Ugyanakkor a választásokat követően a mozgalmon belül komoly viták bontakoztak ki azzal kapcsolatban, hogy milyen irányelv mentén szervezzék újra magukat, miképp működjenek együtt más politikai csoportokkal és hogyan viszonyuljanak a demokráciához. Ezzel párhuzamosan sürgető választ kellett adniuk az egyre súlyosabbá váló terrorizmus kérdésére is, amely ugyan korántsem volt ismeretlen jelenség Tunéziában, de 2015-ben egy teljesen új szintre emelkedett.22 Habár az Anszár as-Saría 2013 után fokozatosan háttérbe szorult, tagjai csatlakoztak a líbiai és szíriai testvérszervezekhez, helyét egy másik – és sokkal sikeresebben toborzó – terrorszervezet vette át: az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL). 2015. március 18-án a fővárosban lévő, a parlamenthez közel fekvő, a világörökség részének számító Bardo Múzeumban –, ahol ironikus módon éppen a szigorúbb antiterrorista törvények bevezetéséről vitáztak – három terrorista 22 külföldi turistát mészárolt le, további ötvenet pedig megsebesített. Még felocsúdni sem volt idő, amikor máris egy újabb szörnyű merénylet rázta meg a társadalmat. 2015. június 26-án egy fiatal tunéziai diák Szúsza (Sūsa) város tengerpartján rendezett ámokfutást, amelyben 38 (többségében brit) turista vesztette életét. Mindkét akciót az ISIL vállalta magára. A kormány Szúsza után rendkívüli állapotot vezetett be: a hatóságok az év végéig tíz nagyobb sejtet számoltak fel és több mint 6000 rajtaütést hajtottak végre. Azonban dacára az intenzívebb fellépésnek, Tunézia korántsem vált biztonságosabbá. 2015. november 24-én egy ISIL-hez köthető öngyilkos merénylő felrobbantotta a tunéziai köztársasági őrezred egyik autóbuszát, meggyilkolva ezzel 13 utast. Sőt, a terrorszervezet líbiai ága az Anszár as-Saríá maradékával összefogva vakmerő lépésre szánta el magát: 2016. március 7-én elfoglalták a határhoz közel fekvő Ben Gardanet, de végül a hadsereg, a rendőrség és a helyi civil ellenállás – tizenhárom halálos áldozat árán – kiűzte a terroristákat a városból.23

21 A 2014-ben elfogadott alkotmány mindjárt az elején leszögezi, hogy Tunézia civil állam, amely a független állampolgárság elvein, a népakaraton és a törvény primátusán nyugszik. A preambulumnak részét képezi az emberi jogok egyetemes chartája azzal a feltétellel, hogy összhangban kell lennie „a tunéziai nép kulturális sajátosságaival.” Az alkotmány egyedinek számít az arab világban, mivel teljes körű vallásszabadságot biztosít; kiáll a női egyenjogúság mellett; biztosítja az elnök és a miniszterelnök közötti hatalommegosztást és létrehozta az alkotmánybíróság intézményét is, igaz, ez még mindig nem állt fel teljesen.

Már a kilencvenes években előfordult, hogy az algériai szélsőséges csoportok tunéziai katonákat támadtak meg a határ mellett. 2011 után Tunézia egyes régióiban a helyi iszlamista csoportok és a hadsereg között kisebb fegyveres konfliktus törtek ki, amelyekben katonák és rendőrök vesztették életüket. A civilek ellen elkövetett terrormerényletekre szintén akadt korábbi példa: 2002-ben a Dzserba szigetén lévő zsinagógát meglátogató – főleg német – turisták vesztették életüket, amikor az al-Kaida öngyilkos merényletet hajtott végre. 22

Aliaga–O’Farrell, 4.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

A romló biztonsági környezet miatt elsősorban a Nidáá Tunisz tehetetlenségét okolták, de a kritikákból kijárt az an-Nahdának is, ahol belátták, hogy éles fordulatra van szükség. „Mi muszlim demokraták és nem pedig iszlamisták vagyunk. Mostantól az an-Nahda egy demokratikus, politikai és civil párt. Továbbra is az iszlám jelenti az alapértékeinket, de nem a politikai irányvonalat” – jelentette ki a 2016 májusában megrendezett pártkongres�szuson Gannúsí.24 Az ismét megválasztott pártelnök egy teljesen új irányelvet ismertetett, amely értelmében elfogadják a tunéziai civil és a szekuláris társadalmat, tiszteletben tartják a világias tunéziai alkotmányt, lemondanak az iszlamizációról és együttműködnek a kormánnyal és a világias csoportokkal. A több mint 900 képviselő által megszavazott száznyolcvanfokos fordulatnak köszönhetően már a szekuláris pártok – például a Nidáa Túnisz – is reális politikai partnernek tekintették őket. Az an-Nahda a 2016-os karthágói egyezmény után bekerült a szivárványkoalícióba, amelynek az évek során ugyan többször változott az összetétele, de a párt mindvégig kulcspozícióban tudott maradni. Az an-Nahda a 2019-es parlamenti választásokon ugyan gyengébben szerepelt, mint az előző kettőben, de jelenleg is ők számítanak Tunézia legerősebb politikai erejének. Hat minisztert delegáltak a 2020 tavaszán felállított kormányba, s bár az eredetileg kiszemelt miniszterelnököt nem sikerült elfogadtatniuk a többséggel, a parlament házelnökének Gannúsít nevezték ki. Kétségtelen, hogy az an-Nahda lépése politikai szempontból később kifizetődőnek bizonyult, hiszen a hatalom közelében maradhattak és befolyásolhatták Tunézia jövőjét. Sőt, teljesen paradox módon ők „túlélték” a baloldali pártokkal való kooperációt is – ellentétben a Nidáa Túnisszal, amely sok szavazót vesztett azáltal, hogy kiegyezett az iszlamistákkal és beengedte őket a kormányzásba. Azonban az an-Nahda fordulata nem hozta magával az iszlamista és szekuláris közötti lövészárkok betemetését. Bár kétségtelen, hogy 2016 után jelentősen csökkent a két tábor közötti feszültség és sokkal ritkábban került sor utcai összecsapásokra, de nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az an-Nahda által hátrahagyott vákuumot hamarosan mások töltsék be. 2019 elején a korábban egymással is szemben álló, Muszlim Testvériséghez köthető politikai csoportok, a szalafiták és az egykori, szocialista Köztársasági Kongresszus (CPR) tagjai közösen megalapították a „Méltóság Koalícióját”. Ez azontúl, hogy az erőteljes iszlamizációt hirdeti („saríiát az alkotmányba!”), gyakran ultranacionalista, homofób, a női egyenjogúságot tagadó és frankofób jelszavakat használ. A szegényebb és magasabb munkanélküliségű rátával rendelkező régiók felől érkező szavazatoknak köszönhetően a 2019-es választásokat követően az ország negyedik legnagyobb politikai erejévé és igencsak aktív politikai szereplőjé váltak.25 A 2011 után a tunéziai társadalomnak nemcsak belpolitikai válságokkal, társadalmi vitákkal és a terrorizmussal kellett szembenéznie, hanem a gazdasági problémák tömkelegével. Sőt, az ország előtt tornyosuló valamennyi kihívás közül ennek megoldatlansága érintette leginkább a lakosságot és valószínűleg a 2020-as COVID-19 járvány miatt még évekig komoly fejfájást fog jelenteni az ország vezetői számára.

Krajcsír Lukács: Megtépázott Testvériség. Élet és Irodalom. 2016. május 27.

Achref Chibani: Voters Explain Their Support for “Dignity Coalition”. Meshkal. 2019. október 16. <https:// meshkal.org/?p=498 > Hozzáférés: 2020. december 1. 25

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

HULLÁMZÓ GAZDASÁG A jázminos forradalmat követő években nem számított szokatlannak, hogy a tunéziaiak egy része már-már egyfajta nosztalgiával tekintett vissza a Ben Ali időszakra – minden autoriter jellege, korruptsága és elnyomása ellenére. Úgy tűnt, hogy a rezsim stabil, kiszámítható, biztonságos környezetet teremtett a gazdaságnak, különösen a turistáknak és a nyugati, illetve regionális befektetőknek. A GDP évente 4-5 %-al nőtt, az állami bevételek nőttek, az infláció fokozatosan csökkent. Az átlagkereset 3 792 dollár (USD) volt, miközben hivatalosan a lakosság 3%-a szegénységi küszöb alatt élt. Ugyanakkor ez csupán a felszín volt és korántsem adott teljes képet a gazdaságban uralkodó valódi állapotokról. A beruházások nagy része a tengerparti területeken, a fővárosban és más vendégek által gyakran látogatott régiókban összpontosult, miközben az ország középső és déli része igencsak szegény volt. Hiába a magasabb fizetés és az alacsony szegénységi ráta, a 2008-as pénzügyi válság és az élelmiszerárak megugrása miatt több ment el a mindennapi megélhetésre. Bár az oktatás az egyik legmagasabb szintűnek számított a térségben, de mind az állami, mind a magánszektor csupán alacsony fizetésű és képzettségű munkahelyeket tudott teremteni az iskolapadból kikerülők számára – így 2011-ben a munkanélkülisége ráta meghaladta a 18%-ot, sőt a 15 és 24 év közöttiek esetében nem volt ritka a 40% feletti arány sem. Tunisz a helyzet megoldására külföldi hiteleket akart felvenni, amiért cserébe megvágta az állami támogatásokat, többek között az élelmiszerrel, lakhatással és üzemanyaggal kapcsolatos szubvenciókat. Ez viszont magával hozta a társadalmi elégedetlenség megnövekedését, amely így is nagy volt Ben Ali magánvagyona miatt, amely ötmilliárd dollárra, vagyis a tunéziai GDP 14%-ára rúgott. Már 2008 áprilisa és júniusa között szerte a déli Gafsza (Gafṣa) régióban ezrek tüntettek, mert a kormányzat csökkentette a munkanélküli segélyt és a gabona ára a globális folyamatok következtében majdnem megduplázódott – ezeket az éhséglázadásokat a rezsimnek még sikerült elszigetelnie és levernie.26 Miután al-Búazízí felgyújtotta magát, a rendszerrel szembeni elégedetlenség nem ragadt meg Tunézia 24 kormányzóságának valamelyikében, hanem országos méreteket öltött. Az utcára tóduló emberek elsősorban „munkát, méltóságot (karáma) és társadalmi igazságosságot (adála) követeltek. Miután a hadsereg segítségével sikerült eltávolítani az elnököt a hatalomból, a lakosságnak csakhamar rá kellett jönnie, hogy ez korántsem jelenti a gazdasági mélyrepülés végét. Az országnak már az év közepétől a turisták és a befektetések számának csökkentésével, az alapvető élelmiszer és az energiahordozók drágulásával, valamint menekültválsággal – a szomszédos líbiai polgárháború elől ezrek menekültek Tunéziába – kellett szembenéznie. Ezért a 2011-es választásokat követően an-Nahda egyik legfontosabb feladata volt gyógyírt találni a problémákra. Kezdetben jól vették az akadályokat, gazdasági szakértőket ültettek magas pozíciókba, egyes nagy jelentőségű gazdasági döntéseknél egyeztettek az ellenzékkel is, valamint – szembe menve a baloldali pártok többségével – nyíltan hangoztatták

Ferwagner, 25.; N. Rózsa, 95–96.; Krajcsír Lukács: Véget nem érő harag: az éhséglázadások története és a 2020-as tüntetések Egyiptomban. AJRC-elemzések. 2020/36. 7. 26

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

a piacgazdaság melletti kiállásukat.27 Az an-Nahda jól haladt az egykori diktátor hatalmas vagyonának visszaszerzésében is: a hatóságok 2012. február elejéig 233 földbirtokot, 48 jachtot és halászhajót, 34 gépkocsit, ingatlanokat és 200 vállalkozást foglaltak le, összesen 5 milliárd tunéziai dínár (TND) értékben.28 A külkereskedelemben ugyanúgy a textil, az elektronikus eszközök alkatrészei, a mezőgazdasági termékek (déligyümölcsök, olíva) és a foszfát számítottak a fő kiviteli cikkeknek, amelyeket leginkább az Európai Unió vásárolt fel – a tunéziai exportnak alig 20 %-a irányult más régiókba. Ellenben a másik oldalon már lényeges változások mentek végbe. Tunézia továbbra is leginkább gépjárműveket, elektronikus eszközöket, energiahordozókat vásárolt, de már nem kizárólag az EU-tól: 2008-ban a tunéziai import 67%-át (kb. 30%-át csak Franciaország) az uniós tagállamok tették ki, de a következő évektől fokozatosan csökkent az arányuk.29 Az európaiakkal folytatott kereskedelem mellett a befektetések száma is csökkenni kezdett. 2013-ra már alig több mint 2 000 uniós (ebből 1 300 csak francia) vállalatot regisztráltak az észak-afrikai országban, amelyek közel 6 milliárd dollárnyi bevételt termeltek és háromszázezer tunéziainak adtak munkát – szemben a 2010 előtti kb. 3 000 vállalattal. Ezzel párhuzamosan az infláció elszabadult (6,1%), az éves GDP-növekedés 2%-ra mérséklődött (2012-ben több mint 4,5 % volt), éhséglázadások törtek ki Tunisz külvárosaiban és egyes határmenti városokban – ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az an-Nahda átadja a hatalmat egy technokrata kormánynak. Ugyanakkor a 2014-es választásokat megnyerő Nidáa Túnisz sem tudta érdemben kezelni a gazdasági válságot. Bár sikerült megállapodnia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 1,75 milliárd USD-nyi hitelkeretet megnyitásáról, ennek azonban megvolt az ára: adók emelése (jövedelemadót 35%-ra növelték), az állami kiadások csökkentése (főleg az energiahordozók támogatásának) és a dínár devalvációja. Ráadásul 2015-től a tunéziai vezetésnek egy újabb, súlyos pénzügyi következményekkel járó kihívással kellett szembenéznie: a terrorizmussal. A Bardo Múzeumban és a Szúsza tengerpartján végrehajtott terrortámadások padlóra küldték a turizmust. Bár ezen a téren már a 2008-as pénzügyi válság óta megfigyelhető volt a csökkenés, de még a jázminos forradalmat követően is évente körülbelül hat millióan keresték fel az országot. Viszont a terrormerényletek után már kevesebb mint négy millióan mentek üdülni, mindösszesen 1,7 milliárd USD-nyi bevételt termelve – 2009-ben a turizmus még 3,9 milliárdot hozott az államnak.30 Az ilyen mértékű visszaesés magával hozta a kisebb vendéglátóipari egységek tömeges bezárását és a fiatal alkalmazottak elbocsátását, így ismét megnövelve a munkanélküliek arányát. Ugyan ez a mutató nem érte el a 2011-es szintet, de Ben Ali bukása óta a legtöbb állástalant 2016 végén regisztrálták: közel egymillió 15 és 29 év közötti tunéziainak nem volt munkahelye. 2018. január 1-jén a kormány tovább növelte az olajra, lakásokra, internetre,

Rudolph Chimelli: Weltoffene Islamisten. Süddeutsche Zeitung. 2011. június 4. <https://www.sueddeutsche. de/politik/tunesien-nach-der-revolution-weltoffene-islamisten-1.1105099 > Hozzáférés: 2020. december 1. 27

2011-ben 1 dollár 1,4 tunéziai dínárt tett ki.

2019-re az EU aránya pedig már csak 40% felett volt, utána következett Oroszország (9%, egy év alatt 373 százalékkal nőtt), az arab országok, mint Algéria, Líbia, Egyiptom (10%), Kína (3,2%), Törökország (3%). Az adatok a <contryaah.com > oldalról vannak. 29

Grewal, 2.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

szállodákra, élelmiszerekre, kozmetikai eszközökre kivetett adót, miközben befagyasztotta a közszférában dolgozók bérét. Emiatt az UGTT vezetésével több, mint 700 ezren sztrájkoltak Tunéziában, ezzel megbénítva az országot és visszavonva az intézkedések egy részét.31 Kétségtelen, hogy a Nidáa Túnisz megszorításpolitikája alapjaiban járult hozzá a 2019-es választási katasztrófához, az viszont tagadhatatlan, hogy már 2019-től némi javulás volt megfigyelhető. Az erőteljesebb hatósági fellépések és szigorúbb biztonsági intézkedések következtében a terrorizmus alábbhagyott, de nem szűnt meg teljesen – például 2019-ben a francia nagykövetség közelében végrehajtott öngyilkos merényletben egy rendőr életét vesztette. Ugyanakkor ezek a terrortámadások már nem jártak civil halálos áldozatokkal. Így a turizmus ismét fellendülhetett az országban, sőt, 2019-ben minden korábbi rekordot megdöntve 9,4 millióan keresték fel Tunéziát, több mint 4 milliárd dollárnyi bevételt termelve. Az infláció 2018-ig rendkívül magas volt, de miután a központi bank az alapkamatot 8%-ra emelte, egy évvel később visszaesett 6,7%-ra. A dínár szintén erősödött abban az évben: a dollárhoz képes 5%-al, az euróhoz képest pedig 8%-al. Meglepően jól teljesített a mezőgazdaság, amely 9 százalékos növekedést produkált, stabilabb élelmiszerhálózatot épített ki, sőt az egész kontinensen Tunézia a biogazdálkodás úttörőjévé vált Afrikában. 2018-tól ismét nőtt az átlagkeresett (4 408 USD/hónap), miközben ez 4 000 alatt volt 2011-ben. A kormány szigorú fiskális politikájának elismeréseként az IMF folytatta a 2016-ban megszakított tárgyalásokat és nyár közepén engedélyezte 1,6 milliárd USD-nyi hitel folyósítását. Habár nem minden mutató tekintetében történt javulás, a munkanélküliségi ráta például továbbra is 15% és 17% között ingadozott, és az államadósság a GDP több mint 76%-át tette ki, a szakértők pozitívan tekintettek Tunézia jövője elé.32 Az óvatos optimizmusnak azonban véget vetett, amikor a kormány 2020. március 2-án bejelentette: egy Olaszországból hazatérő negyven éves gafszai férfinél kimutatták a COVID-19-et. Egy héttel később minden Olaszországból érkező/induló légi és vízi járatot felfüggesztettek, majd március 22-én lezárták az országot. A hónap végére már 394 esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma elérte a tízet. A szigorú intézkedéseknek (éjszakai kijárási tilalom, mecsetek és iskolák bezárása stb.) köszönhetően a megbetegedések számát sikerült 1 500, a halottakét pedig száz alatt tartani. Csakhogy miután júliust 1-jétől lazítottak a korlátozó intézkedéseken, feloldották a határzárat és szigorú feltételek mellett engedélyezték a turizmust, hirtelen rosszabbra fordult a helyzet. Így az elemzés írásakor (november-december) rendelkezésre álló hivatalos adatok szerint több mint 90 ezren fertőződtek meg a COVID-19 vírussal és 3 000-en vesztették életüket a járványban. Emiatt néhány tunéziai városban és kormányzóságban végig fenntartották az éjszakai kijárási tilalmat, a vendéglátóipari egységek és közintézmények, illetve az algériai és líbiai határok zárva tartását. Már a járvány első hónapjaiban látható volt, hogy a COVID-19 igencsak súlyos

Aliaga–O’Farrell, 8.; Brucker, 11.

IMF Executive Board Completes Fifth Review Under the Extended Fund Facility (EFF) Arrangement for Tunisia. IMF.org. 2019. június 12. <https://www.imf.org/en/News/Articles/2019/06/13/pr19211-tunisia-imfexecutive-board-completes-fifth-review-under-the-eff-arrangement > Hozzáférés: 2020. december 1.; További adatok Trading Economics weboldalról vannak: <https://tradingeconomics.com > 32

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

következményekkel fog járni a tunéziai egészségügyre és gazdaságra nézve.33 A tunéziai kormány március végén egy mentőcsomagot hirdetett meg, amely értelmében 450 millió TND-t szántak a munkahelyüket elvesztők és a betegek megsegítésére, 500 milliót az élelmiszer- és gyógyszer tartalékokra, 700 milliót a vállalatok védelmére. Ezzel párhuzamosan az arab ország jelentős külföldi támogatásban is részült: az Európai Unió közel 700 millió eurónyi (fejlesztési és egészségügyi) segélyt nyújtott, továbbá az IMF 745 millió aVilágbank pedig 35 millió USD-nyi kedvezményes hitelt biztosított Tunisznak.34

TEHER ALATT NŐ A JÁZMIN A tunéziaiak számára 2020 – akárcsak a 2011 óta eltelt mindegyik év – ismét nem bizonyult „unalmasnak”, hiszen az észak-afrikai országnak megint régi és egyben új kihívások tucatjaival kellett szembenéznie. Már eleve az új évtized is egy politikai válsággal kezdődött, hiszen a 2019-es parlamenti választáson győzelmet arató an-Nahdának februárig nem sikerült kormányt alakítania. Végül Kaísz Szaíd elnök előrehozott választásokkal való fenyegetőzései célt értek, de pár hónappal később kiderült: az így létrehozott kormány nem bizonyult hosszú életűnek. Július 25-én Ilijás al-Fahfáh „összeférhetetlenség” és a COVID-19-es fertőzöttek számának megugrása miatt lemondott a kormányfői tisztségéről. A krízist tovább mélyítette, hogy pár nappal később Gannúsí ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be. Habár a képviselők döntő többsége végül a házelnök mellett szavazott, az an-Nahdának ezért cserébe számos alkuba kellett belemennie – többek között abba, hogy az új, szeptemberben felállított és a belügyminiszter által vezetett kormányba csak technokraták és függetlenek lesznek.35 2020-ban a politikai válságokon kívül a régi társadalmi, iszlamizmussal kapcsolatos viták ismét az előtérbe kerültek. A Méltóság Koalíciójának meglepő szereplése 2019-ben és Szaíd államfő személye felbátorította a szalafitákat, akik az elmúlt hónapokban egyre többször hallatták hangjukat és váltak ismét aktívvá a közéletben, keményen támadva a frankofón, szekuláris és iszlám előírásaival szembemenő (pl. alkoholt fogyasztó) honfitársaikat. Újra a bírálataik kereszttüzébe kerültek az előző kormányok olyan intézkedései, mint a 2019-es, az arcot eltakaró fátyol közintézményekben való viselését tiltó rendelet vagy a halálbüntetést meg akadályozó moratórium hatályon kívül helyezése. A szélsőséges párt 2020 őszétől egy olyan médiatörvény bevezetésért is harcolt, amely lehetetlenné tenné a sajtó ellenőrzését és finanszírozási csatornáinak felderítését – egyes tunéziai újságírók

33 2020 elején Tunéziában több mint 200 kórház működött, mintegy 20 500 ággyal. 1000 betegre 1,3 orvos és 2,3 kórházi ágy jutott. A kórházak 80 százaléka állami kézben van, de ezek felszereltsége sok esetben hiányos, az ország középső részén pedig egyenesen katasztrofális a helyzet. 34 Summary: Tunisia’s IMF-Supported Program. IMF. <https://www.imf.org/en/Countries/TUN > Hozzáférés: 2020. december 1.

Tunisia: No-confidence vote fails to remove Ghannouchi. Middle East Monitor. 2020. július 30. <https://www.middleeastmonitor.com/20200730-tunisia-no-confidence-vote-fails-to-remove-ghannouchi/ > Hozzáférés: 2020. december 1.; Tunisia: No-confidence vote fails to remove Ghannouchi. Reuters. 2020. július 15. <https://uk.reuters.com/article/uk-tunisia-politics/tunisias-moderate-islamist-party-ennahda-to-withdrawconfidence-from-government-idUKKCN24F30V > Hozzáférés: 2020. december 1. 35

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

szerint így ismét akadálytalanul terjednének a szélsőséges eszmék az országban.36 Ezzel párhuzamosan a terrorizmus jelentette veszély ugyan csökkent 2020-ban, de korántsem múlt el teljesen. Március 6-án két öngyilkos merénylő próbálta felrobbantani a tunéziai amerikai nagykövetséget: még időben feltartóztatták őket, de a terroristákon kívül egy rendőr életét vesztette és többen (köztük civilek) megsérültek az akcióban. Szeptemberben pedig (ismét) Szúsza városában követtek el támadást: három, késekkel felszerelt militáns lerohant egy katonai ellenőrzőpontot és végzett egy katonával.37 Azonban a tunéziaiak számára mind közül a koronavírus jelenti a legnagyobb megpróbáltatást. A kormányok még időben léptek és próbálták mérsékelni a COVID-19 negatív következményeit, de vajon a külföldi és beföldi segélynyújtások képesek-e kiküszöbölni a csorbákat? Az előjelek egyáltalán nem túl biztatóak. Már a tunéziai hivatalos körök is 8%-os éves GDP-csökkenéssel számolnak – amennyiben így lenne, akkor ez lenne a legnagyobb gazdasági visszaesés Tunézia 1956-os függetlensége óta. A GDP 14%-át biztosító turizmus gyakorlatilag összeomlott: 2020 őszéig mindösszesen 566 millió USD-nyi bevételt termelt. Ez viszont ismét magával hozta az állástalanok számának megnövekedését, sőt a fiatalok esetében már 36%-os munkanélküliségre készülnek. A turizmuson kívül az ipari termelés közel a felére esett vissza, miközben a külkereskedelemből – főleg a bőr, építőanyagok, műanyag exportjából – származó bevételek és a befektetések száma drasztikus mértékben lecsökkent.38 Vajon az elemzésben leírtak tükrében valóban azt lehet mondani, hogy az észak-afrikai ország lakossága tényleg „profitált” Ben Ali bukásából? Az elmúlt tíz esztendő alátámasztja azt a hipotézist, hogy Tunézia az „arab tavasz” egyetlen nyertese? Vagy igazuk van az ancien régime-renosztalgiával visszatekintőknek: az elmúlt évek tapasztalatai csak azt a közhelyt erősíti, hogy „régen minden jobb” volt? Az elemzésből jól látható, hogy ezekre a kérdésekre korántsem adható egyértelmű válasz, főleg, hogy még „csak” tíz év telt a jázminos forradalom óta. Azonban, hogy az olvasó a tanulmány végén ne maradjon válasz nélkül: a szerző szerint az országot méltán nevezik az „arab tavasz” egyetlen pozitív példájának. Ugyanis még ezekben a vészterhes időkben is – minden felmerülő kihívás és nehézség ellenére – Tunézia sokkal jobb állapotban van, mint a legtöbb szomszédja vagy akár az „arab tavasz” által érintett összes többi arab állam. A társadalmi törésvonalak 2011 után ugyan kiszélesültek, de nem vezetettek sem polgárháborúhoz, sem pedig katonai hatalomátvételhez – még akkor sem, ha mindkettőre megvolt az igény a társadalom egyes köreinek részéről. A terrorizmus kétségkívül nőtt,

36 Dabbabi Mokhtar: Formal democracy cannot save Tunisia or its failed political class. The Arab Weekly. 2020. október 9. <https://thearabweekly.com/formal-democracy-cannot-save-tunisia-or-its-failed-politicalclass > Hozzáférés: 2020. december 1.; Lorch–Chakroun 37 Tunisia: Policeman and three militants dead after 'terrorist' attack. BBC. 2020. szeptember 6. <https://www. bbc.com/news/world-africa-54041569/ > Hozzáférés: 2020. december 1.

Tunisia economy expected to shrink by 8% in 2020. Middle East Monitor. 2020. november 5. <https://www. middleeastmonitor.com/20201105-tunisia-economy-expected-to-shrink-by-8-in-2020 > Hozzáférés: 2020. december 1.; Ghiles Francis: With dim economic prospects, Tunisia ‘dancing on volcano’. The Arab Weekly. 2020. október 20.<https://thearabweekly.com/dim-economic-prospects-tunisia-dancing-volcano > Hozzáférés: 2020. december 1. 38

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

de a kormány és a hatóságok 2015 óta különösen ügyeltek arra, hogy Tunéziából nehogy egy újabb Líbia vagy Szíria váljon. A gazdaság a számtalan megpróbáltatás hatására sem omlott össze, nem törtek ki éhséglázadások, a lakosság sem szegényedett el olyan mértékben, mint más regionális államban (pl. Egyiptomban). Sőt, paradox módon a középosztály és a polgári társadalom sok esetben megerősödve került ki a konfliktusokból, amelyet jól mutat, hogy az UGTT és a civil szervezkedések néha még a politikai vezetést is visszavonulásra késztették. Még ha a belpolitikai válságok, a különböző – de a politikában teljesen megszokott – „erkölcstelen alkuk” és a növekvő korrupció következtében a tunéziaiak egyre nagyobb hányada viszonyult ellenszenvvel vagy apátiával az új politikai elithez és az intézmények működéséhez, ezek az indulatok (még) korántsem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy magát a 2011 után kiépült rendszert összeomlasszák. Természetesen a tanulmány megírásakor még kérdéses, hogy a tunéziai demokrácia éppúgy át tudja-e vészelni a következő évtized kihívásait, ahogyan arra a 2010-es években képes volt. Az viszont tagadhatatlan, hogy az észak-afrikai ország még ebben az állapotában is képes mintával szolgálni a régió és a világ számára, és erősíteni azt a véleményét, hogy egy működőképes demokrácia fenntartása az arab világban nem nevezhető hamvában holt elképzelésnek. Ezért is került jó helyre a 2015-ös Nobel-békedíj, amely bár hivatalosan a Nemzeti Párbeszéd Kvartettnek járt a megbékélésben és a plurális társadalom felépítésében játszott szerepért, de valójában az egész tunéziai társadalomnak szólt, hogy csak így tovább, jól haladnak a jázminos forradalom utáni rögös úton.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány