A pénzvilág nagyvadjai

A pénzvilág

nAgyvAdjAi

Agazdasági válság óta már mindenki számára világos, hogy a világot a pénzintézetek irányítják. A bankvezérek sohasem kizárólag a pénzvilág színpadán töltöttek be fontos szerepet, a nagybankok alapítóinak leszármazottai a mai napig ott vannak a világot irányító pénzügyi elitben, illetve azokban a pénzügyi közösségekben, amelyekkel – szigorúan zárt ajtók mögött – miniszterek és elnökök tárgyalnak. Kik ők, és honnan jött az a hatalom, amit évtizedek óta a kezükben tartanak?

A Rothschildok – világ legnagyobb bankárcsaládja

A Rothschildok története Frankfurt am Mainban kezdődött. A befolyásos Rothschild család ősapja mozgalmas történelmi időkben született, Mayer Amschel Rothschild egy majna-frankfurti zsidó pénzváltó fiaként látta meg a napvilágot 1744ben. Az ifjú Rothschildnak azonban eszébe sem jutott, hogy apjához hasonlóan pénzváltó legyen, ő egészen másfajta álmokat dédelgetett. A hannoveri Oppenheimer bankházban töltött inasévek után elsajátította a magasabb szintű pénzügyletek szabályait és fortélyait, majd Frankfurtba visszatérve az európai bankárok legjobbjai közé küzdötte fel magát. Mayer Rothschild azzal kezdte bankári tevékenységét, hogy meghatározott jutalék ellenében biztos helyre szállította a vele kapcsolatban álló uralkodók és gazdag arisztokraták aranyát és családi ékszereit a napóleoni háborúk idején. Rothschild előrelátóan nem fogadott el fedezetlen papírpénzt szolgálatai fejében, ehelyett

eller F cke o r . d John

az elszállítandó arany és ezüst meghatározott százalékát kérte a szállítás és biztonságos őrzés díjaként. Ily módon hamarosan több arany és más nemesfém felett rendelkezett, mint maguk az uralkodók. A napóleoni háborúk elhúzódásával a koronás fők kincstárai kimerültek és egyre többet kellett kölcsönkérniük a Rothschild háztól azért, hogy folytathassák küzdelmüket Napóleon ellen. Ezek az uralkodók felhatalmazták Rothschildot, hogy saját bankjegyeket bocsáthasson ki, amely pénzből aztán nagy összegű kölcsönöket vettek fel. Ez a pénzszerzési mód természetesen egyre nagyobb mértékben eladósodottá tette őket, mivel a rendszerbe beépített kamatmechanizmus révén az adósságszolgálati terhek egyre halmozódtak. másképp már nem is tudták fizetni tartozásaikat a kölcsönző Rothschildoknak, csak fokozott adóztatással. Az apa nemsokára a fiait is bevonta az üzletbe, és ezzel létrejött a Rothschild bankárdinasztia nemzetközi hálózata. A fiatalok irányításával fiókok nyíltak Londonban, Párizsban, Bécsben és Nápolyban, amelyek akárcsak a frankfurti anyaintézmény, hasonlóan nyereségesnek bizonyultak. A Rothschild-bankok jelentős gazdasági és politikai befolyásra tettek szert Európában, ám a XIX. század végére elveszítették vezető szerepüket, a Rothschild dinasztia leszármazottjai azonban még ma is magas pozíciókat töltenek be, és a bankszektorban is markánsan jelen vannak. A Rockefeller dinasztia – a monopolrendszer meggyőződéses híve

A Rockefeller név egybeforrt a kőolajból való meggazdagodással, de az adakozás, a jótékonykodás szinonimája is. A világ első milliárdosa, John D. Rockefeller 1839ben született Richmondban. Családja a XVIII. században költözött Németországból az Újvilágba. szüleivel és testvérével négyéves korától egy farmon éltek, ahol már ekkor bizonyságot adott kiváló üzleti érzékéről: hétévesen pulykákat nevelt és zsebpénzkiegészítésként eladta őket. 1862-t írtak, amikor a huszonhárom éves Rockefeller figyelmét felkeltette az olajláz. Saját olajfinomítójának felállítása után megállapodásokat kötött a Pennsylvania vasúttársaság vezetőivel a nyersolaj finomítókba történő szállítására. Felvásárolta a hordókat és az olajtankokat, hogy a vetélytársai ne tudjanak szállítani. Ő volt az, aki megszervezte a tőkés világ első ipari kémhálózatát, és ennek segítségével felvásárolta azokat a földeket, amelyeken keresztül a konkurensei csővezetéket akartak lefektetni. Olyan finomítókat alapított, amelyek látszólag szemben álltak vele, de valójában az ő kezében voltak. Rockefeller 1870-re már legyőzte legnagyobb versenytársait, és egymillió dollár alaptőkével megalapította a Standard Oil Companyt. Ekkor került szembe korábbi szövetségesével, a Pennsylvania vasúttársasággal, amelynek tulajdonosai ráébredtek arra, hogy megélhetésük egyre inkább a Rockefeller-féle szállítmányoktól függ. Elhatározták, hogy emiatt Rockefeller egyik konkurense, az Empire Finomító Társaság oldalára állnak. A Pennsylvania már ingyen szállította az Empire olaját, de még így sem tudtak versenyezni Rockefeller dömpingáraival. Közben a kényszerelbocsátások és fizetéscsökkentések következtében nőtt az elégedetlenség a Pennsylvania munkásainak

körében. Rockefeller kémszolgálatának munkásruhába bújtatott ügynökei erőszakos és fegyveres fellépésre tüzelték a munkásokat. 1877 júliusában kirobbant a híres „fűtőházi lázadás”. Az első sortűz húsz munkást ölt meg. Hajnalra Pennsylvania már a Fehér Házhoz fordult, s végül a szövetségi hadsereget vetették be a fűtőházi munkások ellen. Mire a puskaropogás elhallgatott, Rockefeller a fűtőházi munkások véráldozatával szétrombolta az Empire-Pennsylvania szövetséget. Ettől kezdve gyakorlatilag senki sem szállíthatott olajat Amerikában a Standard Oil engedélye nélkül. 1899-ben már az USA csaknem teljes finomítóipara a Standard-csoport kezében volt. Vállalata 1882 és 1906 között 70 millió dolláros tőkével 700 millió dollár profitra tett szert – tehát évenként több mint 40 százalékos hasznot termelt. Lassan általánossá vált a felháborodás Rockefeller praktikáival szemben. A Standard-ügy 1911 nyarán jutott el a legfelsőbb bíróságig, amely Rockefellert a monopólium feloszlatására kötelezte, ekkor alakult ki a Standard Oil mai cégformája. A monopóliumot azonban csak látszólag bontották szét, valójában megtartotta érdekeltségeit, és csak névleg változtatta át a vállalkozását alapítványok, önálló vállalatok és családi érdekeltségek laza szövevényévé. A valóságban hatalma érintetlen maradt, sőt növekedett. Az első világháború vége felé, amikor már a németek és a franciák is olajellátási gondokkal küszködtek, a háborús felek az amerikai elnökhöz fordultak segítségért. Ekkor hangzott el a később híressé vált mondat: „A következő csatákban a petróleum éppen olyan fontos, mint a vér.” A Standard Oil a háború utolsó 18 hónapjában majdnem 15 millió tonna olajat szállított Európának. Csak a második világháború kitörése után derült ki, hogy a Standard Oilnak a német olajüzlet minden ágában voltak érdekeltségei. A Hitler hódító háborújában jelentős szerepet játszó I. G. Farben tröszttel kartellszerződést kötöttek. A háború után a szenátus vizsgálatot indított az ügyben, és kiderült, hogy kölcsönösen használták egymás szabadalmait, és az ezért járó jutalékot mindkét cég megkapta a másiktól. Rockefelleréknek éppen ezért a nürnbergi bíróság tagjainak kiválogatásában is benne volt a kezük, hiszen vigyázniuk kellett, hogy a náci trösztökkel kötött üzleteik ne kerüljenek nyilvánosságra. Időközben aztán a Standard Oil of New Jersey nevet változtatott, és megszületett a híres Exxon.

Bernát herceg

y lo c John J. Mc

Az öreg Rockefeller, hívő baptista lévén, egész életében bőkezűen adakozott. jövedelmének tíz százalékát mindig jótékonysági célokra fordította. Egy halálakor készült összegzés szerint 530 millió dollárt adományozott nevelési, egészségügyi és tudományos célokra, így kikiáltották a világ legnagyobb emberbarátjának is. A Bilderberg-csoport – a világ egyik legbefolyásosabb nemzetközi klubja

A második világháború utáni kettéosztott Európában tombolt a hidegháború, az USA pedig éppen Koreával volt elfoglalva: az ilyen időket az isten is arra teremtette, hogy okos, befolyásos és dinamikus emberek összeüljenek, és számtalan kávé, cigaretta és pusmogás közepette megpróbáljanak valami „ütőset” kitalálni a helyzet kezelésére. Ezek közé tartozott John McCloy, a Világbank és a Chase Manhattan Bank volt elnöke, öt amerikai elnök tanácsadója, a Kennedy-gyilkosságot vizsgáló Warren-bizottság későbbi tagja, a Pentagon épületének ötletgazdája, és Charles Douglas Jackson, aki – sok más egyéb mellett – Eisenhower elnök pszichológiai hadviselésügyi szaktanácsadója volt. McCloy és Jackson, valamint további mintegy tucatnyi stratéga megállapodtak abban, hogy létre kell hozni egy olyan szervezetet, amely Nyugat-Európa és az USA gazdasági, politikai és katonai érdekeit szem előtt tartva mindent megtesz annak érdekében, hogy a világ a számukra legmegfelelőbb irányba haladjon. Egy ilyen gigantikus terv életbeléptetéséhez befolyásos és gazdag európai és amerikai szövetségesekre volt szükség. Így a Rockefeller és a Rothschild családok mellett Joseph Retinger, lengyelországi német nemesi családból származó politikus, továbbá a holland uralkodóházból Bernát herceg is vállalkozott arra, hogy megszervezze az új csapat alakuló ülését. A választás egy oosterbeeki szállodára, a Hotel de Bilderbergre esett, ahol 55 évvel ezelőtt összeült mintegy ötven politikai, gazdasági és hírszerző nagyágyú. A megbeszélés olyan jól sikerült, hogy megállapodtak az éves rendszerességű összejövetelekben. Azt, hogy pontosan kinek a szájából mi is hangzott el, nem lehet tudni, mert a Bilderberg-csoport (BCs) haladó hagyományai közé tartozik, hogy sem az alakuló ülésen, sem pedig azóta nem készülnek jegyzőkönyvek – legalábbis nyilvánosak nem. A BCs-t sokan összemossák más (többé-kevésbé titkos, de úgyszintén nagyon befolyásos) társaságokkal, például a Világgazdasági Fórummal vagy a szabadkőművesekkel – ebben annyi ráció mindenképpen van, hogy számos BCs-tag egyúttal az említett két szervezet tagja is –, még ha ezt fennen nem is hirdetik. A politikusokon kívül a bankárok és más pénzemberek kétségtelenül a legerősebb kártyák a BCs asztalán: a Goldman Sachs igazgatótanácsának vezetője például az 1999-es ülés levezető elnökeként tevékenykedett, de a gyűlések állandó résztvevői az olyan világcégek első emberei is, mint a Nokia, az IBM, a British Petroleum, a Xerox vagy a Royal Dutch/Shell. Az évente megtartott találkozókon rendszerint jelen van többek között Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke, valamint a belga és a spanyol királyné is. Vagyoni hátterükből és pozíciójukból fakadóan jelentős befolyással bírnak a világban zajló eseményekre, így aztán a csoport kapcsán gyakran feltételezik – elsősorban az összeesküvés-elméletek hívei –, hogy ők azok, akik a zárt ajtók mögött az egész világ sorsáról döntenek.