Egyházközségi apostol 18-35

Page 1

Szegedre figyelt a világ augusztus 21 és 25 között, hiszen itt, a nemzetközi hírű Szegedi Olimpiai Evezős és Kajak-kenu Központban került megrendezésre az idei NKM olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Örvendetes, hogy magyar arany, ezüst és bronz érem is született. Nem az volt a döntő, hogy a rajt után kikerült az élre, vagy féltávnál ki volt az első, hanem a végső elsőség. Ez az esemény jutott eszembe, mikor a mai evangéliumi történetet olvastam. Egy vezető farizeus házába hívta Jézust, hogy ott egyék. (Lk 14,1. 7-14) Megfigyelés végett hívta meg Jézust, aki nyomban észre vette a köztük folyó versengést, hogyan válogatják az

A végso elsoség jön számításba első helyeket, és ehhez fűzte tanítását. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre...” Nem arról beszél az Úr, hogy ülj nyugodtan az utolsó helyre és várjad, hogy figyeljenek rád és feljebb hívnak, s ha ez nem történik meg, akkor balszerencsés vagy, hanem arról, hogy találd fel magad a legutolsó helyen is. Annak örülj, hogy ott lehetsz. Ez igazából az alázatos lelkület. Természetesen az a lényeg, hogy az igazi alázatos lelkület legyen meg, mely senki elé nem helyezi magát. Szent Ágoston püspököt egy alkalommal megkédezték tanítványai: „Melyik a legfontosabb erény? – Az alázatosság – volt a az eg yszerű válasz. – És másodszor? – Az alázatosság. – És harmadszor? – Az alázatosság!” Ha a keresztény ókor nagy püs-

pöke és írója olyan fontosnak tartotta ezt az erényt, akkor nekünk is érdemes bővebben foglalkoznunk vele. Az alázat latin, görög és magyar elnevezése is alárendeltséget fejez ki. De az alázat nem jelent meghunyászkodást, sem szolgalelkűséget. Az alázat nem más, mint helyes értékelése Istennek, önmagunknak és a körülöttünk levő világnak. Az alázatban megvan az igazi értékrend, és ezért az alázat a szeretet forrása. Már az ószövetségi embert is lépten-nyomon figyelmezteti az Írás az alázat erényére. Erre int Sirák Fia könyve is: „Fiam, nag y vag y? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd keg yelmet találsz az Istennél. Mivelhog y igen nag y az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak.” (Sir 3,19-21. 30k) Jézus a lakomáról szóló példabeszédében az üdvösségről tanít. Az üdvösségben pedig nem az számít, hogy ki hol kap helyet, hanem csak az, hogy bejut-e vagy sem az illető. Ahogy a házigazdától várja a besorolást a vendég, úgy kell nekünk Istentől várnunk, hogy helyünket megállapítsa. Hasonló gondolattal találkozunk a beszéd második részében is: ne keresd az előkelők barátságát, sem azokét, akiktől viszonzást remélhetsz, mert szükséged lesz Isten ítélkezésekor ingyenes jótetteidre. A keresztény már az örvendező, diadalmas Jeruzsálemhez tartozik, melynek tagjai az angyalok is. (Zsid 12,18-19. 22-24a) Ez Jézus műve. Őhozzá tartozunk, s e boldog tudat is erősít, hogy örömest tegyük meg, amit elvár. Dr. Darvas-Kozma József

„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagzok és alázatos szívű.” Mt 11,29.


333 éve történt Buda felszabadítása 1686. szeptember 2 Történt, hogy az 1670-es évek végén az oszmán haderők élére a nagyravágyó, Kara Musztafa nagyvezír került, kinek terveiről szörnyűségeket regéltek. Meg akarta hódítani Pozsonyt, Bécset, Prágát, majd Németországon keresztül el akarta érni a Rajnát, hogy leszámoljon XIV. Lajossal, hogy Itáliába vonulva legyőzze Rómát és lovát megetesse Szent Péter sírján. A Török Porta 1682-ben megkezdte felkészülését az 1683-as hadjáratra, melynek célpontja Bécs elfoglalása volt. A szultán Bécs kikémlelésével Ali pasát bízta meg. A pasa magyar keresztény szülők gyermeke volt, akit elloptak a törökök és janicsárrá nevelték. Több nyelvet beszélt, és Bécsben mint görög kereskedő jött-ment és szemlézte annak gyenge pontjait. Visszaútjában, 1682 adventjén egy Balaton környéki fogadóban szállt meg. Hajnalban a templomba igyekvő emberekkel ő is bement a misére. A roráté mise énekei lelkében a gyerekkori élményeit keltették életre. Ekkor különös változás történt életében, mert egyszerre felismerte magyar és keresztény voltát. Még akkor elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy Bécs ne kerüljön Kara Musztafa kezére. A törökök terveiről XI. Ince pápa kellő időben értesült. A pápa életének nagy célja ugyanis az volt, hogy a Nyugatot megszabadítsa a török veszedelemtől. Ez nemcsak az egykori fiatalember romantikus terve volt, hanem

mint pápa, ebben látta az egyetlen ell szedelemnek, amely Isztambul felől ténységre. Közben a keresztény erő gozott, és megpróbálta előteremteni szükségleteit. Értékes kincseit pénzz ra ajánlotta fel. Tárgyalással sikerül ki János lengyel király között létreh (1683.III.31). Hozzájuk csatlakoztak később Velence és Olaszország is. A tól csak titkos aknamunkát kapott. törököket bíztatta Ausztria ellen. 1683 tavaszán mintegy 160.000 fő el, hogy Thököly csapatai segítségéve burgok birodalmát, s utána diadalm tasson nyugat és dél felé. A török ser és ostrom alá vette Bécset. Ali pasa t gyenge pontjait erőseknek tüntette fe erősnek. Aztán a harc idején rendelet török táborban. Így sikerült a császár, és a birodalmi rendek, valamint a k egyesült seregeinek a Bécs melletti K nap múlva, szeptember 12-én a váro török sereg teljesen fölbomlott, menek 10.000 katona esett el. Ali pasa nem menekült el, hanem a


r 2-án

en ellenszerét annak a vefelől leselkedett a kereszy erők összefogásán dolmteni a hadviselés anyagi pénzzé tette, és erre a célkerült I. Lipót és Sobiesétrehoznia a szövetséget ztak a német fejedelmek, is. A pápa Franciaországpott. XIV. Lajos pedig a n. 00 fős török sereg indult égével megdöntse a Habsdalmas hadjáratokat folyk sereg július 12-én elérte asa tájékoztatójában Bécs tte fel, a gyengéket pedig ndeleteivel zavart keltett a szár, főleg a lengyel király nt a királyi Magyarország tti Kahlenbergnél két hóvárost fölszabadítani. A menekült, ekkor több mint

nem a Szent István dómba

tért, ahol a hívek Te Deum-ot énekeltek. XI. Ince pápa a győzelem alkalmából veretett éremre a pápa ezt íratta: ,,A te jobbod, Uram, lesújtott az ellenségre’’. Örök időkre elrendelte, hogy Nyugat megszabadulása emlékére hálaünnepként szeptember 12én, Mária nevét ünnepeljék meg a keresztények. A győztes hadjárat folytatódott. Néhány ütközet erejéig próbáltak a törökök ellenállni, de egymás után szabadult föl Párkány, Esztergom. A pápa buzgalmának gyümölcse Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án a törökök megszállása alól. A pápa keresztes hadjárata a törökök ellen így teljes sikert aratott. Személyes odaadása pedig az egész világot fölrázta. A szüntelen imádság és az 1684-1698-ig tartó, ún. visszafoglaló hadjárat nem maradt eredménytelen. Felszabadították Nándorfehérvárt (Belgrád) és a török által leigázott magyar területeket. XI. Ince pápa 1689. augusztus 12-én halt meg. A 18. század végén indították el boldoggáavatási eljárását, melyet a franciák tiltakozása miatt félbe kellett szakítani, így a boldoggá avatásra csak 1956. október 7-én kerülhetett sor. A hálás magyar nemzet „Mag yarország megmentője” címmel tüntette ki, és tiszteletére a főváros 1936-ban szobrot állított Budán.

hMa első vasárnapi szentségimádás 1315-1645ig. hPénteken meglátogatjuk a betegeinket. hPénteken keresztelői felkészítő 1800 órától hSzombaton 10 órától ministránsképző. hFigyelmükbe ajánljuk a katolikus sajtót a kegytárgyasnál megvásárolható.

Fikó Hunor Ádám Imre Patrik Gábor Emese Fazakas Villő Magyari Róza Kis Gergely Lázár Levente és Kocsis Kitty Sali Zsolt és Kis Erika Bálint Lóránd és Sándor Andrea

700 Lőtény Erzsébet, György Antal, Márta, Csaba, Mária/ Mezei Ilona hétfo 1900 Pál János és Mária (évf.) 700 Sipőcy Lajos, Lukács Klára/ Dobos Mihály, Gizella, Erzsébet, Dénes kedd 1900 Holló Adalbert (6 évf.), Brigitta 700 id. és ifj. Róth Rozália/ id. és ifj. Vákár Lajos, Erzsébet szerda 1900 Gábor Bokor (6. évf.) 00 csütörtök 7 00 id. Keresztes László, id. Ilona/ Ferencz Péter és a cs. h. 19 Csedő László (6 hetes) 700 Burján András/ Burján László és Mária péntek 1900 Varga Zsolt (1. évf.)/ Boér Mihály (1. évf.) 00 szombat 730 Köllő Bálint (7. évf.)/ Fülöp István (2. évf.) 7 Bálint Árpád, Margit és a cs. h.


Viganò

Az új ember 5. A ledőlt bálványok Romában, a Fórum Románumon, éppen az első evangelizáció helyén, ahol pogányok először tértek a keresztény hitre, fönnmaradtak a régi bálványok jelei; ezek az akkori idők képei, vágyainak táragyai, és emlékeztetnek annak a társadalomnak erőszakosságára az Evangélium hirdetői, az egy Isten tanúi ellen. • Jézus üzenete idővel diadalmaskodott; mégis ma új evangelizációra van szükségünk, fölszabadulásra az új szolgaságok alól, útra a megújult világ felé. „Tele van országa bálványokkal. Meghajolnak kezük művei előtt.” (Iz 2,8) A ma bálványai ezek: „meg jelenni” több, mint „lenni„ hiúság és magamutogatás a siker elérése érdekében, a test legyen szép, erős és lebarnult, a gyönyör, mint a magatartás fokmérője; és mindez: együtt és azonnal és a legkisebb erőfeszítéssel. • A kultúra, amely a két utolsó századot uralta, a liberalizmus és a kommunizmus, félelmetes gaztetteket eszelt ki: a nyaktilótól a gulágokig; mítoszokkal táplálkozott, amelyek most összeomlanak, miután feltételekhez kötötték a történelmet és az életet. Hasznos lesz, ha megemlítünk belőlük néhányat: a népességrobbanás fenyegetése, a szexuális forradalom, a túlnépesedés miatti katasztrofális éhínség hamis előrejelzései: miközben nyugaton elöregedés és születési csökkenés kezdődik; a feminizmus, amely szabadságharcát győzelmesen vívta meg, de vesztett a születési arány terén; a kultúra, amely a család kárára és a társadalom szétzilálására dolgozott, amely jelenségek egymásból következnek; a rosszul értelmezett környezetvédelem, amely a természetet múzeummá változtatja.

Ady Endre Alázatosság langy esője Nyilazott Napod tüzes hője, Nem volt enyhülésem, Uram S felhődből rámpermetezett Alázatosság langy esője. Nézd, ahogyan fejem lehajtom, Szánom minden dölyföm, Uram S ha van még bennem gőg-erő, Szivemmel együtt kiszakajtom. Mutass nekem egy ellenséget, Valaki ocsmányt, óh, Uram, Megcsókolom csúf lábnyomát, Hogy méltón imádjalak téged. Elébem kis folyókák hozzák Szakadt kegyelmed, óh, Uram S csobog lelkemben kedvesen A leesett alázatosság. Szeretnék mindent odaadni Nagy, szent szeszélyednek, Uram S szeretnék minden percemben Nagyon-nagyon megaláztatni.

lSzerkeszti: Szent Kereszt PlébánialCsíkszereda, 530230, Kossuth Lajos u. 38 sz., Harghita mege lhttp://csikszeredaszentkereszt.ro/lplebcsik@gmail.comltel/fax:0266-311-726lFőhat. eng. szám:385/2004lBankszámla szám: RO29 RNCB 0159 0154 1320 00001lNyomtatja a Tipographic nyomdal


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.