Impresszum
Tartalom
Felelős kiadó:
Varró Gergő Felelős szerkesztő:
Jámbori Attila Főszerkesztő:
Orbán Péter Főszerkesztő-helyettes:
Mucska Brigitta Tördelőszerkesztő:
Faragó Dénes Tördelők:
Hergovits Dávid Katona Márk Miklós Takács Rudolf Ellenőrzó szerkesztő:
Hergovits Dávid Olvasószerkesztők:
Bolyki Zsolt Faragó Dénes Mucska Brigitta Orbán Péter Vezető cikkíró:
GHK Hírek Dr. Stépán Gábor elismerése Kármán-nap ’15 Az anyák ismeretlen megmentője Hogyan legyünk jó gyakornokok? Múzeumtúra – újratöltve Mi lesz veled, Forma-1?
Bolyki Zsolt Cikkírók:
Bálint Kötöny Berki Lilla Mucska Brigitta Nagy Dávid Márk Orbán Péter Sándor Krisztián
Aranycsapat Feminizmus Milyen az élet nőként?
Vezető grafikus:
Kruppa Gergely Grafikus:
Egész Dénes Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet lapja. Megjelenik 1000 példányban az Egyetemi Hallgatói Képviselet támogatásával. Káté szerkesztőség 1111 Budapest, Irinyi J. u-1-17. HÖK Tömb A33 katepress@gmail.com www.kate.hu Korábbi számaink: gpk.bme.hu/index.php/kate
Most ne a pénzedet költsd! Mit ígért a filmipar 2015-re? 2014 legjobb zenéi Nézd, ki van itt! – könyvkritika Kit törlünk Facebookon? Kakuro
Nyomda: Multiszolg Termeltető és Szolgáltató Bt. A hirdetések tartalmáért és minőségéért, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Gondolj a környezetedre! Add tovább egy ismerősödnek az újságot, ha te már elolvastad, vagy keress neki egy kényelmes szelektív kukát! Köszönjük! Hivatalos megjelenés: Március 2.
4 4 5 6 8 9 10 12 14 16 17 18 20 22 23 24
GHK Hírek Változások a Hallgatói Képviseletben Szipka Károly külföldi tanulmányai miatt 2015. január 13-án lemondott a hallgatói képviseleti mandátumáról. Az októberi tisztújítás eredménye alapján Károly helyett Polgár Eszter lett a Képviselet új szavazati jogú tagja. Károly helyére az Egyetemi Hallgatói Képviseleti delegált posztra a GHK Nagy Editet választotta. Az ipari termék és formatervező szakfelelős Horicsányi Krisztina, a Kari Tanulmányi Bizottság és az Oktatási Bizottság tagja Perger Dávid lett.
Dr. Stépán Gábor elismerése Rangos nemzetközi díjban részesült Dr. Stépán Gábor, a Műszaki Mechanika Tanszék tanszékvezető tanára. Dávid
Az American Society of Mechanical Engineers (ASME) Alkalmazott Mechanika Szekciója a dinamika területén kiemelkedő gépészmérnököknek 2008 óta adományozza évente a Thomas K. Caughey Dynamics Díjat, melyet idén a volt gépészkari dékán, Dr. Stépán Gábor érdemelt ki. A rangos elismerést a BME professzora a nemlineáris dinamika és a rezgések, mindenekelőtt a mechanikai rendszerek által szabályozott késleltetési-differenciálegyenletek terén tett kitartó, eredeti és úttörő hozzájárulásáért kapja, ami mentori, oktatói és szakmai vezetési elkötelezettségével egészül ki. A műegyetem professzora a díjat az ASME kongresszusán, a texasi Houstonban november közepén veszi majd át. A Káté és a gépészkar nevében szívből gratulálunk az elismeréshez!
Nyílt ülés Érdekel, hogyan zajlik egy HK ülés? Szeretnél mélyebben belelátni a képviselők munkájába? Tudni szeretnéd, milyen programok lesznek a közeljövőben? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, gyere el te is GHK Nyílt Ülésére!
Időpont: 2015. március 10. 20:15 Helyszín: KTK FSZ009 Várunk Téged is!
forrás: www.bme.hu
Kármán-nap ’15 Idén se feledkezzünk meg a hagyománnyá vált gépészkari szakmai napról, a Kármán-napról! A mostani beszámolónkban felelevenítjük a Kármán-nap történetét, menetét, és röviden összefoglaljuk a névadó életét. Zsolti
Kármán Tódor vagy Theodore von Kármán (1881-1963) a Gépészmérnöki Kar egykori hallgatója, tanársegédje, nem utolsó sorban kollégiumunk névadója. Még a Műegyetemen kezdte el a nyomott rudak kihajlását vizsgálni, majd Németországban fejezte be doktoriját. Aachenben aeronautikával foglalkozott, a rohamosan fejlődő repülésben találta meg fő kutatási területét. Részt vett Junkers-repülő szárnyprofil tervezésében, fejlesztett helikoptert, légcsavarokat vizsgált és tanította Messerschmidtet is. A náci Németországból az USA-ba tette át székhelyét, Pasadenába. Itt már a hangsebesség körüli repülés és az űrrakéták foglalkoztatták, ebben a témában végezte szélcsatorna kísérleteit. A hidegháború éveiben is szorgalmazta az űrkutatás nemzetközivé tételét. 1963 februárjában Kennedy elnöktől még megkapta elsőként a National Medal of Science díjat, majd ez év májusában tovarepült ebből a múló földi világból. Az első Kármán-nap ötlete 1996-ban egy Szakmai Reszort-tagnak (értsd mint Szakkollégium), Molnár Györgynek a fejében született meg. Segítője Schindele Zsolt (szintén Szakmai Reszortos) és dr. Horváth Béla, a kollégium akkori igazgatója volt. Az 1996. április 10-én lezajlott szakmai vetélkedő azóta hagyománnyá nőtte ki magát, mint ahogyan azt a szervezők is szerették volna. 2005-ben az egy napos vetélkedő kibővült, innentől kezdve Szakmai Hétként került be a gépészek (és főleg a kolisok) naptárába a GHK által szervezett esemény. Idén ez a XIX. Kármán-nap, ugyanis a 2006-os évben elmaradt a rendezvény, illetve egy Szakmai Hetet nem rendeztek meg a kollégium felújítása miatt, de a vetélkedő akkor sem maradt el A Kármán-nap azzal veszi kezdetét, hogy a dékán a kollégium aulájában lévő Kármán Tódor domborművet néhány ünnepi gondolat jegyében megkoszorúzza. Ezután veszi kezdetét a vetélkedő, melynek zsűrije a Gépészmérnöki Kar tanszékeiről érkezett oktatók. A résztvevő csapatok rendszerint öntevékeny körökből szerveződnek, de előfordult már az is, hogy a Közlekedésmérnöki Karról is érkeztek diákok, emelve ezzel a verseny színvonalát. Minden tanszék egy feladatot hoz magával, amit ő értékel. A feladatok között találhatunk tudomány- és technikatörténeti kérdéseket, mérnöki problémák megoldását, olyan feladványokat, ahol a megszerzett tudást kell kamatoztatni. Régebben a vetélkedő nyertesei drága szakmai könyveket, sört, tortát kaptak, míg mára minden résztvevő kap egy bögrét, egy pólót és felejthetetlen élményeket.
A Káté is rendszeresen beszámolt az eseményről. Az első Kármán-napi különszámunk 1999-ben jelent meg, mindössze 8 kicsiny oldalas volt. Később egyre igényesebb, vastagabb különszámokkal jelentkeztünk, amelyben mindig olvasható volt az aktuális előfeladat, a névadó élete, és a vetélkedő története. Emellett egy-egy oldalon helyet kaptak a szakmai körök bemutatkozásai is. Öt Kármán-napi különszámot számlál az archívumuk, a legutolsó 500 példányban 2009-ben jelent meg. Végezetül egy Kármán Tódor idézettel zárnám le a beszámolót, amely sokunk ars poeticává is válhatna:
forrás: Káté archívum; Dr. Németh József: Mérföldkövek a magyar technika történetéből (1996)
„Hiszem, hogy jót hoz a jövő. És ha csekély mértékben ehhez én is hozzájárultam, akkor meg vagyok elégedve.”
Az anyák ismeretlen megmentője Semmelweis Ignác a magyar orvostörténet legnagyobb alakja, így sem élete, sem halála nem mondható szokványosnak. Viszont téved az, aki úgy gondolja, hogy egy életében elismert, sikeres, irigyelt ember volt. Zsolti
Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén látta meg a napvilágot egy szász-sváb származású budai kereskedőcsalád ötödik gyermekeként. Bátyjai közül kettő pesti kereskedő lett, míg az öccse római katolikus pap. Az ifjú Ignác – apja tanácsára – a bécsi jogi karon kezdte meg egyetemi tanulmányait. A fiatalembernek azonban nem tetszett a paragrafusok kusza világa, még időben váltott, és a következő évben már az orvosi kar előadásait látogatta. Apja, miután megtudta az átiratkozást, Pestre rendelte fiát, azonban lebeszélni nem tudta az orvosi pályáról, ezért másod- és harmadévét Pesten, míg a negyed és ötöd évét Bécsben hallgatta. Tanárai már ott felfigyeltek tehetségére, majd 1846-ban tanársegéddé nevezték ki a bécsi közkórház szülészeti osztályára. Bár csak egy üresedésre ideiglenesen vették fel, szerencséjére itt maradhatott egy híres szülészorvos mellett.
Az ifjú orvos feladata az elhunyt betegek boncolása volt, itt tűnt fel neki a kor legnagyobb problémája: körülbelül minden tízedik anya életét veszti az ún. gyermekágyi láz nevű betegségben. Akkoriban még olyan elméletek is voltak a halálozás okára, mint például az hogy, az utolsó kenetet hozó pap csengetésétől, félelmükben halnak meg az anyák. Az ambiciózus doktor a papot beengedte csengetés nélkül, ezzel megcáfolva ezt az elméletet. Végül a megoldáshoz egy barátjának, kollégájának halála vezetett.
Kolletschka doktor, miután boncolás közben megsértette a kezét, rövid időn belül meghalt. Semmelweis rájött, hogy az anyák és a boncoló orvos halála mögött ugyanaz a dolog áll: az ún. hullaméreg. Természetesen ebben az időben még nem volt ismert a baktériumok világa, Pasteur felfedezését csak kb. 10 évvel később tette, viszont a magyar orvos elmélete helyes volt. Ennek megelőzésére bevezette a kórházi orvosok, ápolók, medikusok részére a vizsgálatok előtti kötelező klóros vízben történő kézmosást. A halálozási arány a szülő nők között így alakult: 1847 márciusában 36, majd a kézmosás bevezetésének következtében júniusban 6, júliusban pedig csak 3. Úgy gondolom, hogy a számuk magukért beszélnek. Sajnos a történetnek itt nincs vége, és még nagyon sok ártatlan anyának, csecsemőnek kellett meghalnia, hogy az elméletet véglegesen elfogadják. Miután Semmelweis doktor levonta a következtetést, miszerint maguk az orvosok kezük fertőtlenítésének hiányában ölik meg az anyákat, az orvostársadalom ezt nem fogadta kitörő örömmel, sőt egyenesen kinézték maguk közül a rágalmazó kollégájukat. A kézfertőtlenítések is egyre jobban kimaradtak, ugyanis a munkatársak félvállról vették a dolgot, így újra nőtt a halandóság. Közben kitört az 1848-as forradalom és az orvos csatlakozott is a bécsi Magyar Gárdához, de valójában nem vett részt annak munkájában, hiszen a saját ügyével volt elfoglalva. Miután a következő évben a szülészet vezetője elbocsátotta bécsi állásából arra hivatkozva, hogy a doktor csak a kézfertőtlenítéses mizériával van elfoglalva, másfél évnyi állástalanság várt rá. Végül a pesti Szent Rókus Kórházban vállalt fizetés nélküli szülészdoktori állást, s mellette magánpraxist is indított. Szerette a pesti életet, sokat barátkozott friss kollégáival, megismerkedett egy pesti kereskedő lányával, Weidenhoffer Máriával. Az ismeretség szerelembe szökkent, az pedig házasságba torkollott, majd Mária öt gyermeknek adott életet. Boldogan éltek, a feleség sokszor elkísérte férjét betegeihez is, megvárva őt a kocsiban. Közben Semmelweis elérte a szülészeti tanszék professzori állását, de kollégái megbecsülését nem sikerült kivívnia. Visszatérve a gyermekágyi láz ügyéhez, Semmelweis doktor teljesen belevetette magát a kutatásba: statisztikákat készített, könyvet írt, cikkeket publikált – mindhiába. Európa szerte elküldte könyvét a szülészorvosoknak, azonban ez sem hozott áttörést. Próbálkozott finom és lázító hangú levelekkel is, ezzel sem ért el semmit. Ez alatt lelke mélyen háborgott, magát okolta, ahogyan a naplójában is olvashatjuk: „Csak Isten ismeri azoknak a számát, kik miattam időnek előtte sírba szálltak.”
„Miután Semmelweis doktor levonta a következtetést, miszerint maguk az orvosok kezük fertőtlenítésének hiányában ölik meg az anyákat, az orvostársadalom ezt nem fogadta kitörő örömmel, sőt egyenesen kinézték maguk közül a rágalmazó kollégájukat.” Ahogy egyik forrásom találóan írja, mániákus depres�sziónak neveznénk ma azt a folyamatot, betegséget, ami akkoriban az idősödő doktorban lezajlott. Sokszor volt dühös, ingerült, ami végső soron érthető, hiszen olyan érzése lehetett, mintha egy siketekkel teli szobában kiabálna. 1865-ben egy egyetemi gyűlés után saját kollégáival szövetkezett a felesége: fürdőkúrának álcázott útra vitte, ami során egy Bécs melletti elmegyógyintézetbe került, bár úgy tudta, hogy egy barátja újonnan nyílt bőrgyógyászati klinikáját tekintik meg. Az „bőrgyógyászat” dolgozói azonban nem engedték ki a betegüket – soha. Halálának oka(i) nem tökéletesen tisztázottak. Benedek István (Benedek Elek unokája) író, művelődéstörténész elmélete szerint Semmelweis még fiatal orvosként szifiliszt (vérbajt) kapott. Itt nem szabad a köztudattal
forrás: Nyáry Krisztián: Igazi hősök; www.hu.wikipedia.org; www.drdiag.hu
ellentétben kicsapongó életre gondolnunk, a sebészi, boncolási munka gyakori velejárója volt akkoriban. Ennek a betegségnek az utolsó stádiuma az ún. paralysis progressiva, azaz az agyvelő krónikus gyulladása. Ebben a betegségben hunyhatott el az „az anyák megmentője”. Garamvölgyi László, bűnügyi szakíró viszont elveti a fenti elméletet. Szerinte a kollégái megelégelték a velük szembemenő, különc, mániákus orvost, akitől egy gyógykezeléssel „meg lehet szabadulni”. A feleségével könnyen lehetett szövetkezni, hiszen neki is „jól jött” egy pár hétre, hónapra kiszakadni a férje dührohamokkal, ingerültséggel teli életéből. Így elvitték a döblingi (Széchenyi István is itt feküdt, majd hunyt el) elmegyógyintézetbe, ahol azonban az ápolók többször is brutálisan megverték a beteget, majd magára hagyva, az ellátatlan, elfertőződött sebektől vérmérgezést kapva, itt hagyta ezt a földi létet. Dr. Czeizel Endre szerint az igaz ugyan, hogy a feleség panaszai után kollégái is segítették Semmelweist bekerülni a döblingi intézetbe, azonban arra egyikük sem számított, hogy ott ilyen brutalitással kezelik az orvost, s végül belehal sérüléseibe. Csak temetése után közölték a sajtóban egy rövid mondatban halálhírét. Hamvait először Ausztriában földelték el, majd neje hazahozatta Pestre. Emlékezete azonban köztünk él. Pasteur felfedezése után kezdték el először külföldön emlegetni a magyar doktort mint „az anyák megmentőjét”. 1969-től a Budapesti Orvosi Egyetem felvette a nevét, ahogyan később bécsi munkahelye is, a Bécsi Nőklinika. Csillagászok kisbolygót, míg orvosok a Semmelweis-reflexet nevezték el róla, ami az új információk minden vizsgálódás nélküli elutasítását jelenti. Úgy gondolom, hogy a cikket elolvasva rá lehet jönni, hogy miért nagyon találó ez az elnevezés.
Hogyan legyünk jó gyakornokok? Tippek a Kátétól Előbb-utóbb minden műegyetemi hallgató számára elérkezik az idő, hogy gyakornokká váljon, illetve hogy teljesítse a kötelező szakmai gyakorlatát. A következő cikk abban próbál meg segíteni a Kedves Olvasóknak, hogy mik azok a dolgok, amikre mindenképp tanácsos odafigyelni a gyakorlati idő eltöltése alatt. Az egyszerűség kedvéért megkíséreltük a legfontosabb dolgokat pontokba szedni, így egyfajta „ToDo” listát készíteni, azokról a dolgokról, amiket Mi fontosnak tartunk egy jövendőbeli gyakornokok számára. Kötöny
1. Munkatársak
Legyél tisztelettel minden munkatársad felé! Sose feledd, hogy te csak most jöttél, de többségük már évek óta ott dolgozik. Ezt tekintsd érvényesnek a melósok esetében is! Nagyon sokat lehet tőlük is tanulni a szakmáról. Alaphelyzetben a munkatársaiddal nyugodtan tegeződhetsz, nem kell ragaszkodni az egyetemen megszokott tanár-diák „magázó” viszonyhoz. Azért nagy korkülönbség esetén várd meg, amíg az illető megengedi számodra a tegeződést, illetve az is fontos, hogy vannak olyan magas beosztású vezetők, akikkel szemben szigorúan a magázódás a megkövetelt. Ezt szintén érdemes észben tartani!
2. Munkaidő
Ma már a legtöbb helyen a munkaidő flexibilis, tehát meglehetősen nagy mozgástérrel lehet ledolgozni a napi nyolc órát, ettől függetlenül javasoljuk, hogy érj be mindig időben (tehát reggel nyolcra)! Fontos még azt is tudni, hogy a legtöbb cég az ebédidőt plusz időként kezeli, tehát a munkaidő nem délután négy óráig tart, hanem – vállalattól függően – fél vagy háromnegyed ötig.
3. Öltözködés
Azért mert bekerültél a hőn áhított céghez, még nem kell úgy öltözködnöd, mint egy menedzser. Jó ötlet lehet, ha megfigyeled, hogy miként öltözködnek a munkatársaid és ahhoz próbálsz igazodni. Az adott terület is befolyásolja természetesen, hogy mit illik és mit nem. Például egy beszerző területen lévő gyakornoki pozícióban már jobban elvárt az elegáns megjelenés, mint mondjuk egy lézervágógép mellett.
4. Merj kérdezni!
Okosabbtól tanulni sosem szégyen! – tartja a mondás, és tényleg. Ha bármiben bizonytalan vagy, azonnal kérdezz! Nagyon sok kellemetlenségtől tudod magad így megóvni.
5. Időbeosztás
Műegyetemistaként szerencsés helyzetben vagyunk. A szorgalmi időszakokban átélt stressz és rohanás után nem igazán fog problémát okozni, ha feszített a munkatempó az adott helyen. Ettől függetlenül azonban mindig ügyelj arra, hogy a gyakorlatvezetőd (tulajdonképpen a főnököd) által kiadott feladatokat időre megcsináld. Mivel gyakornok leszel, sokan sokféle dologgal fognak bombázni, de – a teendőid és azok időszükségletének, illetve prioritásának ismeretében – nyugodtan mondhatsz ilyenkor nemet.
6. Munkavédelem
Most biztos eszedbe jut az ezen a néven futó kritérium tárgy, de bármit is gondolsz, hidd el, ez fontos dolog. Mindig tartsd be a szabályokat! Vedd fel a munkaruhát, a munkavédelmi cipőt, a szemüveget, hiszen ezeket nem a divat céljából találták ki, hanem hogy nagyon sok kellemetlenségtől meg tudjanak óvni. És itt véget is ér(ne) a felsorolás, de mivel Mi sem tudhatunk mindent, kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre és – esetleges – gyakornoki tapasztalatotokra, amiket a következő e-mail címre várunk: katepress@gmail.com
Múzeumtúra – újratöltve Szépművészeti Múzeum
A tavalyi utolsó számban úgy köszönt el ez a rovat, hogy nem tudtuk, hogy megéli-e a következő évet. Jelentem, újra itt vagyunk, ezúttal a Szépművészeti Múzeumról olvashattok rendhagyó beszámolót, de ne szaladjunk ennyire előre. Zsolti
Nem tudom Kedves Olvasó, hogy intéztél-e már ajándékjegyet interneten, ezen belül olyat, amellyel magad foglalhatod le a megfelelő időpontot. Az ötlet (hogy Dr. Kerényi György Tanár Urat idézzem) pompás, ám a kivitelezés gyanús... Pontos időpontra kellett jelentkezni, ám ez milliónyi próbálkozás után is nehezen ment, na de sebaj, sikerült. Arra vártunk, hogy legalább vörös szőnyeggel fogadnak az adott időpontban, de igazából ott nem foglalkoztak ezzel, sőt velünk se nagyon. Ilyen körülmények között léptünk be a Hősök tere bal oldalán méltóságteljesen magasodó, impozáns épületbe, amely Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervei alapján készült 1900 és 1906 között. A múzeum gyűjteménye több részre tagolódik, de az időszakos kiállításaik talán több látogatót vonzanak. Az első tárlat, amit megnéztünk, annak a Jörg Immendorfnak a festményei, aki a II. világháború utáni német művészet egyik alakja. A nyugat-német festő sokat foglalkozott a napi politikával, a társadalommal, az ország megosztottságával, több propagandaalkotást készített, de emellett harcosan lázadt, szervezkedett a fennálló rendszer ellen. A véleményem, hogy modern művészetért rajongó terméktervezők ki ne hagyják, mindazonáltal klasszikus művészetet kedvelő gépészmérnökök messze kerüljék el Immendorf alkotásait. A Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című időszaki kiállítást igencsak reklámozták a városban, a kedvenc 4-6-os villamosunk oldalán is ott figyelt a festő önarcképe hívogatván minket a múzeumba. Egyszerű hallgató azt gondolja, hogy akkor tele lesz híresebbnél híresebb
forrás: www.hu.wikipedia.org; www.szepmuveszeti.hu
Rembrandt alkotásokkal, azonban ez nem igaz. A 170 festményből 20 kisebb volt a festőóriásé, a többi kb. száz más holland művésztől származik. Ez igazán nem hangolt le minket, mert nem tudtuk előre (óh, édes tudatlanság), így nagy izgalommal vártuk a Rembrandt képeket, ám csak két híres önarckép köszönt vissza ránk testközelből. Viszont a tárlatnak hála, részletesen megismerhettük Németalföld felemelkedését, virágzását, az ott művészeti irányzatként uralkodó portréfestészetet. Ez a festőknek megélhetési forrást biztosított, az arisztokráciának viszont státuszszimbólumnak számított, hogy a falon lógjon az egész család arcképe. Rembrandt azt az újítást hozta ebbe a műfajba, hogy modelljei jellemző tulajdonságaikat rávitte a vászonra egy finom mozdulattal, egy kis tárggyal, egy szempillantással. Emellett érdekes, hogy ipartestületek, céhek, tiszti csapatok az egyesület tagjait megfestették egy hatalmas portrén, és ha valaki meghalt vagy felvételt nyert, akkor egyszerűen átfestették a képet. Igaz, egy idő után már elég furcsa képek lettek… A holland aranykor tagjai ezen kívül dús csendéleteket is festettek egzotikus gyümölcsökkel, amik akkor igazán kuriózumnak számítottak. A vallásos festészet is virágzott ebben az időben Németalföldön. A protestánsok nem engedték a templomaikba a szentképeket, így azok az otthonok falára szorultak, de a monumentális katolikus oltárfestészet is nagy szerepet játszott, ezek miatt rengeteg ó- és újszövetségi jelenetet örökítettek meg a művészek. A tárlat végén még ízelítőt kaphattunk a tájfestészetről, majd egy akklimatizáló kapun át távozhattunk a hollandoktól. Az állandó kiállítás olasz, spanyol, német és holland művészek képeit mutatja be sok, hosszú termen keresztül. Szerintem kevesen tudják, hogy őriznek itt Tiziano, Tintoretto, Raffaello, El Greco, Velázquez és Goya alkotásokat is. Nagyon szép festmények függenek itt a falon, ám a két időszaki kiállítás ámulatba ejtő sokasága kivette az energiánkat ahhoz, hogy ezekben a termekben is tökéletes koncentrációval haladjunk végig. Az írás elején említettem, hogy rendhagyó lesz a beszámoló, mert Kedves Olvasó mire ezt az újságot a kezedben tartod, már rég egy festmény sem lesz a múzeumban, hiszen 2015. február 15-én bezárta kapuit a Szépművészeti. A legszebb, legértékesebb festmények a budavári Magyar Nemzeti Galériában kerülnek kiállításra, míg a múzeum várhatóan 2017-én végén lesz újra látogatható, de ismerve a hazai viszonyokat, én ezt nem venném készpénznek.
Mi lesz veled, Forma-1? V6-os turbómotorok és problémái, Mercedes-egyeduralom, csapatváltó világbajnokok és egy horrorbaleset; csak néhány jellemző a 2014-es Formula-1-es idényről. Most, hogy lapzártánk idején már a 2015-ös tesztek kezdődnek, ideje kicsit ránézni, mit is várhatunk ettől az idénytől? Bagoly
Ami már biztos: nem kevesebb, mint négy motorszállítóval vág neki a mezőny a rekordbeállító hosszúságú idénynek. A Ferrari, Mercedes, Renault trió mellé 2015ben visszatér a hét évvel ezelőtt kivonuló Honda, mint a McLaren partnere. Ezen felül csak a Lotus csapata váltott, ők francia helyett német erőforrással vágnak neki az évadnak. A turbók egységeinek átlagosan négy versenyt kell kibírniuk, erre az évre ugyanúgy öt csomag szabad felhasználása engedélyezett, mint tavaly, e felett jönnek az év végén látott szankciók, mint a már szinte vicc kategóriába sorolható húsz helyes rajtbüntetés Grosjeannak, melyet át kellett konvertálni részben futam közben letöltendő büntetéssé is. Egy átlagos mérnök a megadott két számadatból már kikombinálhatta, hogy idén nem kevesebb, mint húsz versenyhelyszín kapott helyet a naptárban, melyre eddig csak 2012-ben volt példa. Az idei nagy visszatérő helyszín Mexikó, a Hungaroringre a megszokott, július végi időpontban látogat el a száguldó cirkusz legénysége. Idén debütál a virtuális Safety Car, melyet azokban az esetekben vezetik be, amikor a gumifalon belül nem oda való objektum (pl. darus kocsi) tartózkodik, a valós SC beküldése azonban felesleges lenne. Ekkor a veszélyes szakaszon, a kormányon és a pálya menti kijelzőkön felvillanó VSC jelzésre meghatározott sebességre kell minden áthaladónak lassítania, egészen addig, amíg a zöld lámpa fénye
elő nem bukkan. Az ötlet nem elvetendő, kár, hogy az elmúlt évek legsúlyosabb balesete kellett megvalósulásához. Mi az, ami már készpénznek vehető? Nagyon úgy néz ki, hogy ebben az évben csak 18 autó fog versenyenként körözni, sem a Caterham, sem a Marussia csapatának indulása nem biztosított. Mindkét csapat kétségbeesetten próbálja megtalálni az induláshoz szükséges szponzorokat, de a fény sajnos egyre halványabbnak tűnik az alagút végén számukra. Várhatóan csak az idei lesz csonka létszámú idény, 2016-tól nagy valószínűséggel érkezik új csapat, Amerikából, illetve Romániából. Mit várhatunk 2015-ben? Sanszos, hogy folytatódik a Mercedes egyeduralma, sem a jelentős szervezeti átalakulás alatt álló Ferrari, sem a még mindig a tavalyi katasztrofális idény hatása alatt álló Renault nem lesz képes (legalábbis a kezdetekben) tiszta körülmények között elverni az Ezüstnyilakat, a szabályalkotási blamával gyakorlatilag „mellbe vágott” Hondáról nem is beszélve. Történt ugyanis, hogy az FIA, a Nemzetközi Automobil Szövetség törvényhozói elfelejtettek beleírni egy apró dátumot a direktívába, melynek köszönhetően a nem újoncként induló autógyártók az évad során fejleszthetik motorjaikat, míg a japánoknak még a szezon előtt homologizálni kellene erőforrásukat. Természetesen ezt nem hagyták annyiban a távol-keletiek, bizonyos engedményeket szereztek maguknak, de nem
teljes mértékig egál a szituáció. Persze, ez a baki – elvileg – lehetőséget adna a lemaradásban lévőknek az éllovas megközelítésére, ne felejtsük el azonban, hogy a németek motorgyárában sem fognak lazsálni a mérnökök. Ezek alapján csak annyi kérdés maradna, hogy Hamilton megvédi-e világbajnoki címét vagy Rosberg visszavág 2014-ért, ezzel a második apa-fia bajnokpárost adva Hillék után a sporttörténelemnek? A képlet persze nem ilyen egyszerű, a trónfosztók elsősorban a motortestvérek felől jöhetnek. Ha a Williams nem folytatja a taktikai ballépéseket bemutató sorozatát, mind Bottas, mind pedig a Ferrari után újra régi önmagát idéző Massa beleköphet a győzelmi levesbe. Hogy még egy kis mellékes is kerüljön abba az előételbe, arról a Force India, vagy az új motortól megtáltosodó Lotus párosai gondoskodhatnak. (Vagy ha esetleg Maldonado megint torpedónak képzeli magát...) Bonyolítva még azt a megoldást, mi van az előzőekkel ellentétben tavalyhoz képest változó pilótafelállással operálókkal? Az autósport királykategóriájáért rajongók minden bizonnyal kíváncsian várják, vajon sikerül-e a sorozatban szerzett négy világbajnoki cím után az előző évben látványosan szenvedő Vettelnek életet lehelnie az évek óta döglődő olasz csődörbe? És hogy ebben partnere lesz-e Räikkönen, vagy a finn legfeljebb már csak a vodka- és jégkrémfogyasztásban fog jeleskedni? Mit tud majd kezdeni a Honda-motorral a McLaren „nyugdíjas klubja”, Button és a 2007-es nagy összeveszésen túllépő Alonso? Jók lesznek az öregek a háznál, vagy már csak a nyűg lesz velük? És mi a helyzet a fordított korképpel rendelkező Toro Rossónál, ahol gyakorlatilag két pilótájuk – a rekordfiatal, mindössze 17 éves ifjabb Verstappen, és a még csak 2X-szel rendelkező Sainz Jr. – még meg sem születtek, mikor Buttonék már nem csak a játékautó gombját nyomták tövig? Vagy a teljes sorcserét végrehajtó Sauber képes lesz feledtetni tavalyi, katasztrofális szezonját? Újra szárnyakat fog-e adni a vörös bika? És mihez kezd ezzel a forrás: telesport.hu; formula.hu; Wikipedia
főpilótának előlépő Ricciardo? Vajon az ifjú Kvjat a Forma-1 Putyinja lesz, vagy beleolvad majd környezetébe, mint egy KGB-kém? A válaszokat egyelőre nem tudni, lapunk megjelenésekor a tesztekből már komolyabb követelményeket lehet majd levonni. A legfontosabb: mit szeretnének a nézők? Egyértelmű, hogy a hathengeres erőforrások hangja meglehetősen furcsán hatott a megszokotthoz képest, sok nézőt elüldözve ezzel. Szintén nem tett jót a nézettségnek a Mercik egyeduralma, valamint egyes bevezetett szabályok sem (lásd a már említett hajtáscserés büntetéseket). Úgy néz ki, ezeket a vezetők is érezték. A legfrissebb pletykák szerint hamarosan érkeznek majd a szuperturbók, ezek hangja már valószínűleg jobban fog feküdni a közönségnek. Jöhetnek a széles abroncsok is, ez a motorral kombinálva igazi 80-as évekbeli hangulatot idézhet fel. Egyes szakemberek szerint a mérnökök munkájának köszönhetően már idén körönkénti két-három másodpercnyi gyorsulás érhető el, ezzel a leggyorsabb Formula-1-es időket előhívva. Nem jön viszont a biztonsági autós fázisok utáni állórajt, sokak örömére, mint ahogy a duplapontos szezonzárót ellenzők széles csoportja is fellélegezhet, a közeljövőben nem fogják ilyen módon befolyásolni a végeredményt. A rádiós forgalmazásokra sem lesz érvényes az eredetileg tervezett szigorú szabály. Sokan kíváncsiak arra, hogy vajon a Ferrari-német pilóta felállás újra világverő lesz-e, vagy éppen az angol-spanyol-japán szövetség fog-e nagyot szólni? Az átlagos nézők csak annyit remélnek, hogy újra összébb rázódik a mezőny, és egy igen izgalmas és szoros küzdelem után (pl. 2012 - első hét futam, hét győztessel) november 29-én egy arra érdemes pilóta emelheti majd kezét világbajnokként a magasba, miután az utolsó futamon a még másik x>1 versenyben lévő pilótához képest ő ért a legkedvezőbb módon célba. És hogy ezt Schumacher és Bianchi is ébren és egészségesen fogják látni...
Aranycsapat Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Dávid
Ezt a tizenegy nevet kívülről fújják a nagyszüleink, akik televízión, vagy rádión követték Szepesi György kommentálásában a magyar aranygeneráció mérkőzéseit. Ez a tizenegy név verte körbe nem csak Európát, hanem a világot is. Ez a tizenegy ember minden magyar számára több volt egyszerű halandóknál. S mégis, ez a tizenegy név már újra együtt van. 2015. január 11-én elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó élő tagja. Halálával megszűnt minden, ami még testközelben emlékeztette a magyar futballvilágot arra, hogy egykoron volt egy olyan csapatunk, amely a világ futballnagyhatalmait oktatta a pályán, s amely a játék puszta szenvedélyéért és a hazájáért futott ki minden mérkőzésre, s amely hírét vitte Magyarországnak a világba. Mostantól igazi legendái ők nem csak a magyar futballnak, de az egész országnak, így ezen apropóból nézzük is végig, mitől lettek ők igazi Aranycsapattá.
Aranycsapat
Kezdjük a számokkal: az Aranycsapat kerete 1950-től 1956-ig játszott együtt a fent említett összeállításban Sebes Gusztáv irányításával. Érdekesség, hogy az ilyen néven elhíresült kezdő tizenegy mindössze négy mérkőzésen (Olaszország, Svédország, Anglia, Ausztria) ellen futott ki ilyen összeállításban, s egyetlen egyszer sem játszott végig mérkőzést változtatás nélkül. Illik megemlékezni természetesen azokról is, akik gyakran csereként beszállva tettek hozzá a sikerekhez, így Sándor Károly, Kovács Imre, Tóth II József, Tóth Mihály, Börzsei János, Dalnoki Jenő, Kovács József, Szojka Ferenc, Csordás Lajos, Szusza Ferenc, és Várhidi Pál is büszkén nevezheti magát a Csapat tagjának. Az Aranycsapat az 1950. június 4-én a lengyelek elleni 5:2-es győzelemmel kezdődően 32 mérkőzésen át, egészen az emlékezetes 1954. július 4-i berni vb-döntőig veretlen maradt. Összességében pedig 74 mérkőzést játszott ilyen összeállításban a válogatott, ezeken 55 alkalommal győzött, és a 12 döntetlen mellett mindössze 7 vereséget szenvedett. Puskásék két aranyérmet szereztek: az elsőt 1952-ben a helsinki olimpián, ahol a döntőben Jugoszláviát verték meg 2:0-ra, a másodikat az 1948-53 között tartó úgynevezett Európa Kupában, ahol öt csapat mérkőzött körmérkőzéses rendszerben. A Népstadion (mai Puskás Ferenc Stadion) legtöbb nézője is az Aranycsapat mérkőzésére volt kíváncsi: a Magyarország-Ausztria mérkőzést 104 000-en tekintették meg a helyszínen. Csak összehasonlításképp: a magyar válogatott tavalyi, Albánia elleni mérkőzésén mindössze 3000 szurkoló foglalt helyet a Puskás Stadionban.
Minden ország behódolt
Az Aranycsapat már említett olimpiai győzelmén kívül legnagyobb sikerét 1953. november 25-én Londonban, a Wembley stadionban aratta: azt az angol válogatottat győzte le az azóta az évszázad mérkőzéseként emlegetett mérkőzésén 6:3 arányban, amely csapatot saját pályáján addig egyetlen európai csapat sem tudott megverni. Ezen a mérkőzésen született Puskás Ferenc talán leghíresebb gólja, Szepesi György szavait idézve: „Puskás elhúzza Wright mellett a labdát, ballal lő, góóól! Az évszázad mérkőzésén az évszázad legszebb gólja!” A „visszavágóra” 1954. május 23-án került sor, azonban az angoloknak ebben sem volt sok köszönet: Kocsisék 7:1-es kiütéssel küldték haza a futball feltalálóit. De az angolokon kívül a magyarok legyőzték többek között Csehszlovákia (1950.04.30. eredmény: 5:1), Olaszország (1952.07.21, eredmény: 3:0), és Svédország (1952.07.28. eredmény: 6:0) csapatát is.
A svájci világbajnokság
A helsinki olimpia megnyerése után az Aranycsapat esélyessé vált a következő, 1954-es világbajnokság megnyerésére. A Sebes Gusztáv irányította csapat ennek megfelelően kezdte a világbajnokságot: a csoportját hibátlanul, +14-es gólkülönbséggel nyerte meg. Első mérkőzésén Dél-Koreát 9:0-ra, míg a másodikon az NSZK-t 8:3-ra győzte le Magyarország. Egyetlen csapat sem tudott ilyen meggyőző teljesítményt nyújtani, a mieink után Uruguaynak volt a legjobb gólkülönbsége a csoportban: +9-es. 1954-ben csupán 16 nemzet képviseltette magát a világbajnokságon, így a csoportmérkőzések után a negyeddöntők következtek, ahol Magyarország 4:2 arányban legyőzte Brazíliát, többek között Kocsis duplájának köszönhetően. Az elődöntőben az előző körben Angliát búcsúztató Uruguay következett, azonban Puskáséknak
nem okozott gondot az újabb latin-amerikai ország: ismét 4:2 arányban diadalmaskodtak, Kocsis ezen a mérkőzésen is két találatot jegyzett, mindkettőt a hosszabbításban. Ezután következett a világbajnokság döntője Bernben, ahol minden túlzás nélkül a magyar labdarúgás legfájóbb vereségét szenvedte el válogatottunk. Hiszen az ellenfél az az NSZK (Német Szövetségi Köztársaság) volt, amelyet a csoportban 8:3-ra kiütötte az Aranycsapat. A döntőben is ott folytatták a magyarok, ahol a csoportban abbahagyták: Puskás és Czibor góljaival a 9. percben már 2:0-ra vezetett az Aranycsapat, ezután azonban megtörtént a tragédia. Az a tragédia, amelyet azóta nem tud feldolgozni senki, s amely vereség mögé bújik el még ma is sok szurkoló és labdarúgó. Tény: az Aranycsapatot követő néhány évtized még örömet hozott a magyar szurkolóknak, de utána beköszöntött a magyar labdarúgásban valami megmagyarázhatatlan süllyedés, amely azóta is tart, és ebből a gödörből nem kászálódik ki egykönnyen az ország futballja. Mint ahogy nem dolgozta fel a vereséget senki, aki pályára lépett a berni döntőben, vagy akár csak nézte, rádión hallgatta, vagy csupán hallott, olvasott róla. Történt ugyanis, hogy Rahn és Morlock góljaival a világbajnoki döntő 19. percében már 2:2-es állást mutatott az eredményjelző. A 84. percben Rahn újabb találatával 3:2re vezettek a németek, erre azonban hiába válaszolt Puskás, a gólját les miatt érvénytelenítették. A végig szakadó esőben, 64 000 ember előtt süllyedt el keserűségében az Aranycsapat, s habár nem voltam ott, a lefújást követő hangulatot a szózat egyik versszakával tudom elképzelni: „S a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül.”
Számunkra világbajnokok
Hiába szenvedtek vereséget, azóta nincs ember - akár magyar, akár nem -, aki ne ismerné el: az Aranycsapat volt korának legjobb labdarúgó-válogatottja. De hát a futballban sem mindig az nyer, aki a legjobb. Az elbukott döntő után tört ki a Rákosi-rendszer első spontán tüntetése, a játékosok pedig szinte bujkálva kényszerültek hazajönni. Grosics Gyula, a csapat kapusa 2006-ban így nyilatkozott a Blikknek: „Azóta is képtelen vagyok megemészteni a németektől a vb-döntőben elszenvedett három-kettes vereséget. Az angolok elleni győzelmünket egy nemzet ünnepelte, ez a szerencsétlenség az egész életemet beárnyékolja, ma is megkönnyezem.” Szinte érthetetlen az akkori világbajnoki ezüst után érzett fájdalom annak a fényében, hogy a mai magyar válogatott tagjai milyen büszkén nyilatkoznak egy Kazahsztán ellen aratott győztes barátságos mérkőzés után, s hogy mekkora örömöt okoz a magyar szurkolóknak egy Románia ellen kiharcolt döntetlen. A cikk témája azonban mégsem az akkori és a mai válogatott összehasonlítása, hiszen elbúcsúztunk az Aranycsapat utolsó élő tagjától is, így immár tizenegy legenda maradt, akik példaként kell, hogy szolgáljanak minden labdarúgónak, aki pályára lép címeres mezben; akik megmutatták, hogy kis országként, kis pénzből, de óriási szívvel, egymásért játszva bárkit le lehet győzni. Addig is megmaradnak Aranycsapatnak, mi szurkolók, pedig várjuk az újabb nemzedéket, akik képesek lesznek megközelíteni azt a futballt, amit ők játszottak, vagy legalább azt az alázatot, szenvedélyt és pimaszságot, amelyet tizenegyen Magyarországért játszva kivittek a pályára. Azt hiszem, Ők is ezt kívánnák.
Feminizmus – avagy a nők helye és helyzete régen és ma Ha valaki használta már az internetet életében, tapasztalhatta, hogy milyen hamar kipattan a harc a férfiak és a nők között egy legapróbb részrehajlást tanúsító cikk, kép vagy komment kapcsán. Az alábbiakban két véleményt szedtünk össze, mely erre a vitára reflektál.
Brigi Először akkor gondolkoztam el egyáltalán a férfi-női kapcsolatokról komolyabban, amikor egy elég komoly vitába bocsátkoztam ebben a témában. Visszatekintve ezt már furcsának tartom, de azt hiszem, akkoriban még úgy gondoltam, hogy ez nem egy arra érdemes téma. Lényegében beértem azzal, hogy a nők az egész történelem során el voltak nyomva, aztán jött az egyenjogúsági mozgalom és bekövetkezett a változás stb., ez szerintem már mindenkinek a könyökén jön ki. De a vita során elkezdtem kifogyni a szokásos érvekből, hiába hoztam fel például azt, hogy mennyire korlátozott voltak a nőknek a jogai a férfiakéhoz képest, azt a választ kaptam, hogy ez az igazságtalan hierarchia a férfiak világában is jelen volt, csak éppen ott az határozta meg, hogy melyik társadalmi osztályba született. Ez, és hasonló példák során rájöttem, hogy mennyire egyoldalú a történelemszemlélet mostanában, legalábbis azoké az embereké, akik az én véleményemet alakították. Mert végül is milyen jogon hanyagoljuk el a paraszt szenvedését a parasztasszonyéhoz képest? Egyáltalán van-e értelme bármilyen szenvedést egy másik szenvedéssel összehasonlítani? Valamint, és ez választ adna egy engem régen érdeklő kérdésre, nem lehet, hogy azért voltak olyan sok ideig elnyomva a nők, mert mindenkinek olyan nehéz volt az élete, hogy nem tűnt ki közülük a nők szenvedése? Én valahogy úgy képzelem el, hogy azok a mozgalmak, amik
először a közemberek számára adták meg a jogaikat a nemesekkel szemben, igazából azok billentették ki az addigi egyensúlyt, ami a férfiak és a nők között volt, és a női egyenjogúsági mozgalmak billentették vissza. De még ha fel is tesszük - és fel kell tennünk, ha reagálni akarunk az egyik leggyakoribb álláspontra -, hogy a nők szenvedése „több” volt, mint a férfiaké, akkor is érdemesebb volna ezt erős feltételekkel kezelnünk. Sokan annyira azonosítják magukat ezekkel az igazságtalanságokkal, hogy már-már úgy érzik, mintha velük történtek volna meg. De ha a valóságot nézzük, akkor azok a nők és férfiak, akik ezt megélték, már rég halottak és velük együtt ez az ügy is. Szerintem ebben az önazonosításban rejlenek a női egyenjogúsági mozgalmak okai is. Sok nő meg van terhelve egy nagy adag történelmi sértődöttséggel, amit aztán kivetítenek a férfiakra és nem egyszerűen egyenlők akarnak lenni, hanem mellette egy kompenzációt is szeretnének kapni a múltért. A férfiak meg ezt úgy értelmezik, hogy most viszont a nők akarják elnyomni őket, és a végén valami olyan kerekedik ki belőle érdekes módon, hogy mindkét fél megerősíti egymást a sztereotípiáiban. Emiatt ez egy nagyon nehezen kezelhető probléma, de ha meg tudnánk oldani, akkor talán elérkezhetnénk egy olyan pontra, ahol nem csak az egymás jogainak kicsinyes méricskélése folyna, hanem a két nem szellemben is egyenlő lenne. Nem az lenne a lényeg, hogy férfi nem üt meg nőt, hanem ember nem üt meg embert.
Zsolti Marie Curie, Margaret Thatcher. Számomra ez a két név az, amely a legtöbbet jelent, ha a női egyenjogúságról beszélünk. Az egyik a tudomány területén vívta meg csatáit, a másik az angol parlament, Európa és a világ diplomáciai harcterein. Úgy gondolom, hogy büszkének kell lennie minden nőnek az ilyen alakokra, nélkülük nem itt, vagy nem így tartanánk a női egyenjogúság területén. Azért mondom ezt, mert hiszem, hogy nem azok a női egyenjogúsági aktivisták, akik kék hajjal a római Szent Péter téren félmeztelenül üres feliratokkal dobálóznak, hanem akik életük példájával, kitartásukkal állnak nőtársaik szemében példaképként. Úgy vélem, hogy pozitív dolog, hogy ma már nőket honvédtisztté avatnak, hogy a 4-6-os vezetőfülkéjéből egy bájos mosolyú vagy éppen unott idősödő nő köszön vissza ránk. Ez a társadalmi fejlettségünket mutatja, el kellett jutni idáig, ám ez nem ment egyik napról a másikra. Nagy kontrasztban áll a fentebb említett római tüntető azzal a százmilliónyi anyával, feleséggel, leánygyermekkel, akik a Nyugat számára normálisnak vett emberi méltóságot sem kapják meg a világ más részein. Én nem mondom, hogy most hadsereggel rohanjuk le ezeket a népeket, és mészároljuk le a férfiakat, mert rabszolgasorsban tartják családjaik nőtagjait. Hiba lenne ezt tennünk, mert ez sokak vallási, társadalmi szokásaival, normáival szembe menne, és akkor megint csak mi taposnánk el őket durván. Ne feledkezzünk el arról, hogy nálunk sem egyik napról a másikra zajlott le ez a folyamat. Az a férfi azt tartja megszokottnak, míg mi azt látjuk, hogy apáink (remélhetőleg) kedveskednek anyáinknak, tisztelik őket, besegítenek a házimunkába, gyereknevelésre – ez nem lehet tabu
egy mai férfinak, mint ahogy az sem, hogy a feleségeik dolgoznak. Saját szememmel láttam, hogy a talpig vastag fekete csadorba öltözött nők a legszebb, legdivatosabb, legérzékibb ruhákat vásárolják meg, pedig csak otthon, a férjeik előtt hordhatják. Ha megkérdeznénk őket, szerintem ők sem lázadnának uraik ellen, nekik ez így természetes. Hogy egy közhellyel éljek: a szokás nagy úr, azon változtatni csak idővel, lassan lehet. El kell ismernünk, hogy a XXI. századi nőnek nagyon nehéz dolga van: anya, feleség, háziasszony, munkaerő, és akkor még hol beszélhetnénk hobbiról, szórakozásról, önmagáról. Viszont hiszem, hogy mi férfiak nagyban segítségükre tudunk lenni, testileg-lelkileg, gyakorlatban és szimpátiában egyaránt. Közös felelősségünk ez. Két nem = egy igen. Így teremtett bennünket az Isten: „férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1:27) és „Isten látta, hogy ez jó.” (Ter 1:25). Éppen az előző gondolat jegyében ítélem el a modern nyugati fiatal nőt, a szingli, karrierista, sokszor érzelemmentes nagy gyereket. Felelőtlenül, pazarlóan él, nem tervezi a jövőjét, egyszerűen csak kihasználja az egyenjogúságból származó előnyöket, elfeledkezve a természet rendjéről. Zárásul Karinthy Frigyesnek egy örök érvényű gondolatát szeretném megosztani, mely pontot tehet állandó vitánk végére: „Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.”
Milyen az élet nőként? Két cikkírónk véleményét kérdeztük arról, hogy mit gondolnak a modern női létről, és hogy igyekeznek ezt megélni. Lilla
A kérdés nagyon összetett, mégis ha megkérdeznék tőlem, hogy örülök-e, hogy nőnek születtem, a válaszom egyértelműen igen lenne. Ugyanannyi pozitívummal jár, mint esetleges negatívummal, de azt se felejtsük el, hogy a két nem szerepe a társadalomban összehasonlíthatatlan, szükség van mindkettőre egyaránt, és teljesen más a kettő. Véleményem szerint a hagyományos női-férfi szerepektől sem szabad elhatárolódni, tanult dolgokkal teli az életünk, a születésünk pillanatától fogva látunk dolgokat, amiket átveszünk. Hála istennek rengeteget fejlődött a világ e téren, és határozottan jelenthetem ki, hogy mi, nők, bármire képesek vagyunk. Nem kell átesni a ló túloldalára, senki nem várja el tőlünk, hogy mi szereljük meg az elromlott tv-t, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk megcsinálni, csak nem akarjuk, mert „nem a mi dolgunk”. A klasszikus családmodellben is, alapvetően az anyuka gondoskodik a családról, főz, mos, takarít, ugyan mindezekre a férfi is képes lenne, nincs genetikailag belékódolva, hogy nem, szimplán nem ez a megszokott. Ez így is van rendjén. A legszebb az, amikor a két nem boldogan együtt tud élni, és kölcsönösen segítik egymást az élet adta feladataikban. Amiért szintén megéri nőnek lenni, hogy a nő választ. Biztos öröm a túloldalon a vadászat, meghódítani a prédát, de végül úgyis mindig mi döntjük el, hogy kell-e az ember, vagy sem, és úgymond a jelentkezőkből választunk. Persze a 21. században nem csak a férfi kezdeményezhet, ezzel sincsen baj, mégis helyénvalóbb a régi udvarlási rendszer. Ilyen tekintetben mélységesen felháborít a nők helyzete a kevésbé fejlett országokban, hogy nincs teljes szabadságuk, és nem rendelkeznek annyi joggal, mint egy férfi. Mint korábban kifejtettem, a klasszikus társadalmi modell a helyén való, a jó értelmében, ami nem arról szól, hogy a nő helye a konyhában van, és a férfi rabszolgája legyen, csak hozza be a sört, adja oda a távirányítót – mindezt csendben és mosolyogva. Egy normál értékrenddel rendelkező férfi sem gondolná ezt így. Azonban mindenki lát egy megszokott mintát, és azt örökíti tovább, generációról-generációra, ami szükséges is, de nem törvényszerű, el lehet (és el is kell) rugaszkodni tőle. Adott nemben való születés nem feladatok halmazát vonja maga után, maximum „illendő” dolgokat, amik nem törvényszerűek, mint egyes országokban.
Mindenki egyéniség, és a maga módján különleges, aszerint él, ahogy ő jónak látja. Én szeretem, ha kinyitják nekem az ajtót, ha lesegítik a kabátomat, előre engednek, szeretem, ha meghívnak egy fagyira, mégsem várom el egyiket sem, csak egyszerűen jól eső érzés. Ellenben nagyobb dolgokba nekünk is kutya kötelességünk anyagilag részt vállalni, nem eltartottak vagyunk. A minimum, hogy őszintén felajánljuk az összeg felének fizetési lehetőségét, maximum a partner nem él vele. Remélhetőleg manapság már nem kap kevesebb pénzt egy nő ugyanazért a munkáért, mint férfi társai. Ennek kapcsán azt a hozzáállást nem tudom hova tenni, amikor valaki egész életét a karriernek szenteli és megfeledkezik a családról. Jól hangzik ez a független életvitel, de nem elhanyagolható dolog a szülés ajándéka, amivel pedig csak mi rendelkezünk. Összegezve, mindkét nembe születni nagyon jó, és egyedi kiváltságokkal jár, de a hagyományos értelemben vett szerepeinket nem szabad teljes mértékben kiirtani az életünkből. Az egy alapként szolgál, semmit sem kötelező megtennünk, minden a mi boldogságunk függvénye.
Brigi Összességében én nem szeretem, ha nőként tekintenek rám vagy akként kezelnek. Nem mintha személy szerint bármilyen problémám lenne a nőiesség megélésével, csak ilyenkor mindig azt érzem, hogy egy kimondatlan elvárásés sztereotípia-felhő lebeg felettem, aminek nem biztos, hogy meg akarok felelni. Úgy vagyok vele, hogy van egy alap, együttéléshez szükséges szabály, amit szívesen betartok, de azon kívül szeretném én megválasztani, hogy milyen vagyok, és mit cselekszem. És ha szeretek főzni, az nem azért van, mert nő vagyok, hanem mert egy olyan ember vagyok, aki ezt élvezi. Valamint ha nem szeretek takarítani, akkor szeretném, ha simán egy személyiséghibának tekintenék, és nem nagyítanák fel azzal a kijelentéssel, hogy ha ilyen maradok, akkor senki nem vesz feleségül. Ilyen szempontból nagyon örülök, hogy a BME-re jöttem, mert itt nagyon sok emberrel találkoztam, aki osztja ezt az értékrendet. De még itt is vannak emberek, akik szerint például csak egy „igaz” út van a nőiesség megélésére, konkrétan hogy a nőnek teljesítenie kell az utódlás nagy feladatát, különben sosem lehet igazán boldog. Ez legyen, akár igaz, akár hamis, szerintem egy túlságosan szűklátókörű hozzáállás, de ezen kívül még több problémám is van vele. Először is, valamiért azok, akik ezt a hozzáállást osztják, sokszor megfeledkeznek arról, hogy a gyereknemzés nem csak az anya feladata. Gondolom részben azért, mert sok nő próbálja kiemelni azt a tényt, hogy csakis ők lehetnek terhesek. De az a kilenc hónap igazán elhanyagolható ahhoz a 18 évhez képest, ami a gyermek felneveléséhez szükséges. Ahelyett, hogy ezt megpróbálnák a nő feladatává tenni, ugyanúgy a férfiakat is fel kéne készíteni rá és nem csak annyival, hogy szerezz jó munkát, hogy el tudd tartani a családodat. Bár sok változás történt a múlthoz képest, még mindig hajlamosak vagyunk elhanyagolni az apák feladatát. Másodszor pedig, akik esetleg sikerrel járnának abban az igyekezetükben, hogy mindenkinek legyen gyereke, mit szólnának, ha látnák azokat a gyerekeket, akiket nem akartak igazán? Tényleg ennyire fontos a dolgok „természetes rendje”? Amire mellesleg mostanában aztán főleg nincs szükségünk, így, hogy már most túlnépesedéssel küzdünk. De talán nem is ezek a legfontosabb szempontok, hanem hogy nem szabadna olyan hamar ítélnünk emberek felett, csak mert nekünk van egy életképünk. Akár férfi legyen az illető, akár nő, vagy legyen akármennyi gyereke is, megérdemli, hogy olyannak lássuk, amilyen, ahelyett, hogy az ideáljainkhoz hasonlítgatjuk őket.
Most ne a pénzedet költsd! Irodalmi pályázat Kedves Hallgatótársak! A Káté a közelgő költészet napja alkalmából irodalmi pályázatot hirdet gépészkaros hallgatók számára. Nevezni nem csak lírai műfajokkal lehet, elfogadunk kisebb terjedelmű prózát is (pl. novella, karcolat stb.). Beküldési határidő: 2015. április 11. 23:59:59! A pályamű beküldhető: • e-mailben:
katepress@gmail.com
• postai úton a következő címre: Káté Szerkesztőség Irinyi u. 1-17., HK-tömb A33 Budapest 1111
Minden esetben a levél tartalmazza a pályázó nevét és elektronikus elérhetőségét! A legjobb pályázatokat a szerkesztőség tagjai választják ki szakmai zsűri segítségével. A nyertes pályaművek a Káté májusi számában fognak megjelenni, valamint készítőik értékes ajándékokkal gazdagodnak. További részletek áprilisi számunkban, illetve Facebook-oldalunkon!
Mit ígért a filmipar 2015-re? Az elmúlt évtizedekben Hollywood közkedvelt témája volt a jövőt lefesteni, a 2015-ös év sokakat megihletett. A jelenben visszanézni a régi kreatív elképzeléseket, amik néha badarságnak tűnhetnek, nagyon szórakoztató. Nézzük csak meg, hogy festették le a világot, az évet, amiben most élünk… Lilla
„A világegyetem két örök rejtélye: az időutazás és a nők!”
Félév múlva, 2015. október 21-én érkezik hozzánk Marty McFly, egyenesen 1989-ből. Ugyan még az ősz közeledtét nem érzékeljük, de sajnos azt biztosan elmondhatjuk, hogy nem fog megvalósulni a Robert Zemeckis által rendezett jövő. Marty és Dr. Brown talán csalódott lenne a világunkban, hogy még sem fejlődött annyit, mint jósolták. Viszont a film két leghíresebb technológiai remeke, az önbefűzős Nike cipő, és a repülő légdeszka gyártása terén komoly lépések történtek. Az ígéretek szerint 2015 augusztusában az Arx Pax piacra dobja a légdeszka 18. prototípusát (a korábbiak Kickstarteren megvehetőek voltak körülbelül 2 és fél millió forintért). Működik, és tényleg repül, de csak fémfelület fölött. Hendonak hívják és elektromágnesességgel működik. A futurisztikus cipőből a Nike 2011-ben már elkészített párat, Nike MAG néven, idén készül a következő MAG Hyperdrunk sorozat, a korábbi továbbfejlesztése. Ami egyelőre elképzelhetetlennek látszik, az a testhez alkalmazkodó önszáradó kabát és a repülő autók. Energetikailag kétség sem fér hozzá, hogy a leghasznosabb találmány lenne a bármilyen szemétből energiát gyártó Mr. Fusion. A kutyatartók mindennapjait pedig bizonyára megkönnyítené a sétáltató robot, sajnos most még csak álmodhatnak erről. Szemüveggel összekötött telefon helyett pedig „be kell érnünk” a Google Glass-szal. Biztosan lehetséges lenne a tájképeket falra vetítő TV-monitor, még sincs tudtunkkal forgalomban. A pici pizzát, ami a sütőben hatalmasra megnövekszik a kolisok is valószínűleg örömmel használnák, de ezt a projektet nevezzük nyugodtan lehetetlennek. A mozgó szobanövény modern családok kedvence, dísze lehetne, szomorú, hogy erről csak feltételes módban beszélhetünk. Ellenben a film kreatív elképzelői tévedtek abban, hogy a faxgép újra teret fog hódítani, az internet világában elavult szerkezet lett. A Cápából sem forgatták le a 19. részt, ugye ettől senki sem lett szomorú? Októberig még várunk, persze nem lehetetlen a drasztikus technológiai fejlődés, és Marty-t is sok szeretettel üdvözöljük majd a jelenben, de nyuszi vagy, Mcfly!
Elnyomás, luxuskivitelben „Az eszmék golyóállóak” - hangzik el a 2005-ös V, mint vérbosszú című filmben. Angliában járunk, dübörög a diktatúra, ellentmondásnak helye nincs, aki nem ért egyet, kivégzik. A bemutatott 2015 nem mutat elképzelhetetlen technológiai fejlődést, e téren teljesen reális talajon mozog. Érdekességét a mögöttes tartalma adja, amire a szereplők monológjai is rásegítenek. A főhős, V, az elnyomással könyörtelenül leszámolni vágyó lázadó, amolyan jó értelemben vett terrorista. A kívánt pusztítása a pozitív változást szolgálja, a demokrácia eszközei hasztalanok lennének ilyen világban. Célja elérését mindenképpen szükségesnek érezzük, az egyedüli kérdés, hogy az eszközeivel is egyet értünk-e. A maszkja azóta eszmei szimbólummá vált, főként ideológiai jelentése miatt, a szabadság, az individualizmus jelképe. Mindvégig érzékelhető a benne rejlő ellentmondás, mosolygó álarcot láthatunk, de mögé látva kön�nyen észrevehető a csalódottság és düh érzése is. 1605. november 5-én Guy Fawkes megpróbálta lángba borítani a parlamentet, a történet ezzel a régmúltbéli esettel von párhuzamot, ezért hord V az ő arcát stilizáló maszkot. A parlament felrobbantása szimbolikus, elpusztítása a rendszer végső elbukását jelentené. Az elnyomás inkább az egyéniség semmibe vételére utal, az életminőség nem romlott, hiszen nagyképernyős plazmamonitoron keresztül ömlik a zsarnokság az arcunkba egy kényelmes kanapén ücsörögve. A diktatúrával ilyen körülmények között könnyen együtt lehet élni, ha nem zavar, hogy szabályokkal korlátozzák az életed és a véleményed. Tartalmilag akár fedhetné is a mai 2015-öt, sokan egyet értenének vele. „Nem a népnek kell félnie a kormánytól, hanem a
kormánynak a néptől.” Az viszont reggelig vitatható filozófiai kérdés, hogy az anarchia hozhat-e megoldást, hogy a pusztítás helyes eszköz lesz-e valaha tiszta célokhoz. El tudja érni egyetlen ember a megújulást? Bevallhatjuk, hogy ez a kérdés is mindig aktuális volt és lesz. Érdekes-e ezek után, hogy ki van az álarc mögött? Bárki lehetne. „A maszk alatt nem csak egy ember van, a maszk alatt egy eszme rejlik.”
Isten megteremtette az embert, saját képmására. (A Teremtés könyve) Képzeld el, milyen érzés lehet a születésnapodon hazaérkezni, bekukucskálni az ablakon a családodhoz, meg is pillantod őket boldogan, tortáznak valakivel, aki kiköpött úgy néz ki, mint te, csak épp az a probléma, hogy nincs ikertestvéred. Ebben a 2015-ben, mint A hatodik naponban, az emberi szervek, és az állatok klónozása
olyan megszokott tevékenység, mint a fogmosás. Emberek genetikai másolása ugyan illegális, de pár millióval megoldható. Valószínűsíthető, ha a tudomány ilyen magas fejlettségi szintet ér el, a történet által felvázolt probléma nem csupán fikció, szinte gond nélkül visszaélhetnek a személyiségünkkel, ha akarnak. A központi téma mellett még szintén elgondolkodtató, hogy vajon ha szeretett kislányunk kedvenc kutyusa eltávozik az ebek mennyországába, vegyünk-e neki klón kutyát, hogy ne szomorkodjon, vagy teljesen elhatárolódnánk-e a nem eredeti, ámbár igazán élethű másolatoktól. Hasonlóan érdekes látványt nyújt a filmben a hologram barátnő, akit valahogy érezni is lehet (vagy csak érzéki csalódás, önámítás?), és akkor kapcsoljuk ki-be a bombasztikus látványt nyújtó műszeretőt, amikor akarjuk. Váratlan fordulat, de tudományos bakinak is mondhatjuk, hogy a két Schwarzenegger, az eredeti és a klón, teljesen ugyanúgy gondolkodik, az emlékeik közösek, és összefognak a közös cél érdekében, mint két jó barát. Ki is a klón, és ki az eredeti hús vér ember? Reménykedjünk benne, hogy genetikailag sosem lesz ilyen egyszerű megvalósítani emberek tökéletes lemásolását, és minden bizonnyal igaz a mondás, hogy a gondolataink az egyetlenek, amiket nem vehetnek el tőlünk, még a klónunk sem. Tény, hogy most nem tart itt a világ, mint amit ez a sci-fi 2000-ben a mozivászonra festett, de elgondolkodhatunk azon a most is mindennapi morális kérdésen, hogy a tudomány meddig mehet el a természet rendjének befolyásolásában, manipulálásában? „És azután nem kell, hogy elveszítsük legjobbjainkat. Mozartjainkat vagy Martin Luther Kingjeinket. Végre legyőzhetnénk a halált. És ki fogja eldönteni, hogy ki élhet, és ki haljon meg?”
2014 legjobb zenéi Lehet arról vitázni, hogy milyen év volt 2014 a zenében, de az évek már csak olyanok, hogy jönnek-mennek, a legjobbakat meg csak össze kell valahogy szedni. A legtöbb zenei magazin már decemberben kiadta az év végi listáit, én is még a két ünnep között pakoltam össze a saját (és természetesen bármelyiknél fontosabb és nagyobb hatású) 2014 toplistámat. SK
5. FUTURE ISLANDS - SEASONS (WAITING ON YOU)
A baltimore-i Future Islands egyik nap még egy a sok tehetséges, de relatív ismeretlenségben tobzódó indie banda közül, másnap pedig sztárok lesznek. Mi történt a kettő között? Egyetlen gif. Jobban mondva egyetlen gifbe sűríthető, frenetikus produkció egy késő esti amerikai showműsorban, ami azonnal virális lett. Zenekar így még nem használta ki az öt perc hírnevet, persze ehhez a sikerhez kellett David Letterman és stábjának webkettes érzéke. Természetesen a szám magában is instant örökzöld, változásról meg állandóságról meg szerelemről, de könnyen a feledés homályába merült volna, ha nem fonódik örökre egybe Samuel T. Herring higany mozgásával és részegítő, mellkasdöngető átszellemültségével. 100% őszinteség, 100% trúság, 200% _Év Slágere_.
4. SUN KIL MOON - I WATCHED THE FILM SONG REMAINS THE SAME
Mark Kozelek egy zseni. Negyedszázados pályafutásával a legjobb úton haladt afelé, hogy egyike legyen az életében érdemtelenül alulértékelt, csak halála után becsült művészeknek. Aztán 2014. februárban kihozta a kíméletlenül őszinte, halálban és gyászban fogant, mégis humoros Benjit, a kritikusok pedig egyből az év egyik legjobbjaként fogadták. Én pedig olyan megszállottsággal hallgattam éjszakákba nyúlóan, sokszor alvás helyett, mint még semmit - talán az Ys kivételével - és nem volt olyan alkalom, hogy ha belekezdtem, ne hallgattam volna végig.
Mark Kozelek egy futóbolond. Ahelyett, hogy élvezte volna a hirtelen rázúduló pozitív kritikát és a figyelmet, teljesen megzakkant, és mint valami sebzett vaddisznó, mindenkire rárontott. Ámokfutását tavalyi utolsó számunkban meg is írtuk, röviden leparasztozta a közönségét, pólót csinált belőle, hónapokig zaklatta és ócska sörreklám-rocknak csúfolva az év egyik legjobb rock albumát hozó War on Drugs-t, majd meg is zenésítette War on Drugs: Szopjatok le címmel. Ezzel gyakorlatilag mindenkit maga ellen fordított, a véleményformáló médiumok simán hátrább sorolták a listákon, mint ahogy szerepelt volna. Felmerül a kérdés, hogy el lehet-e választani az embert a zenéjétől? Kritikában csak egy a zenei teljesítményt érté-
keljük, vagy az „egész csomagot”, amihez hozzátartozik az előadó imidzse és minden megnyilvánulása? Ezt a dilemmát nem én fogom feloldani, maradjunk annyiban, hogy évek múltán mindenki elfelejti majd ezt az ámokfutást, a 2014-es év legjobb albuma a Benji lesz, aminek középpontjában ez a tízperces merengés áll gyermekkorról és depresszióról. Dalszöveg olvasása ajánlott.
3. CARIBOU - CAN’T DO WITHOUT YOU
A David Guetta nevével fémjelzett elektronikus tánczenét az első pillanattól kezdve, zsigerből gyűlölöm, és racionálisan végiggondolva is egy audiovizuális chemtrail-permetezéssel tartom egyenértékűnek. Ez a meggyőződésem szilárdan állt, de jött Caribou, polgári nevén Dan Snaith, és kételkedni kezdtem az EDM eredendő bűnösségében. A lassan már veteránnak számító matematikus végzettségű producer az elmúlt évtizedben főleg pszichedelikus
elektronikában utazott, csak az elmúlt pár évben kezdett flörtölni a klubzenével és kísérletezni populárisabb vonallal, ami a legtöbb esetben katasztrófával végződött volna, de nem, ha róla van szó. Ami a többieknél giccses és hatásvadász, az az ő kezei között visszafogott és szerény, és a zsánerben teljesen egyedülálló módon komplex érzelmek lefestésére képes. A fokozatosan építkező, örvénylő elektronika és a megszállott, mantraszerűen ismételt vokál azt a belső vívódást és émelygést idézi, amit a gyomrodban érzel, amikor összeszeded a bátorságod és odamész a régóta távolról imádott kiszemeltedhez. Amint egyre közelebb lépsz, a feszültség már az elviselhetetlenség határáig fokozódik, hirtelen minden kitisztul és elcsendesedik. Guettánál vagy Calvin Harrisnél ez a kiállás egy hatalmas tűzijáték és giccses konfettieső lenne - Caribou ehelyett elfújja a gyertyát, és a füledbe súgja, hogy nem tud nélküled lenni.
egyszerre dallamos és dühös gitárzenét - ha mától csak sátánista halálmetál dalokat írna, akkor is olyan fülbemászó belőle, mint például ez a dacos külvárosi tinihimnusz. A Cloud Nothings pedig olyan természetességgel és erőlködés nélkül hozza a formáját, hogy fel sem tűnik, mennyire komplex a szerkezet: mintha több egymástól független dalt zártak volna össze és azért küzdenének, hogy melyik jusson szóhoz. A alternatív refrének egymást túllicitálva versengenek, a dobosnak meg egyszerűen elment minden esze, úgy püföli a dobokat, mintha fizikai fájdalmat akarna okozni. Hogy mondtad? A rock halott? Fenéket. Ha most lennék 15 éves, a Cloud Nothings lenne az én Arctic Monkeysom. Tulajdonképpen 22 évesen is azok.
1. QT - HEY QT
A PC Music a legnagyobb ellentmondás a zenetörténelemben a Sex Pistols óta. A londoni punkokhoz hasonlóan náluk is többről van szó, mint csak zene: popkultúrális műalkotás gondosan megalkotott koncepció alapján, azzal a szándékkal, hogy teljesen összezavarják mindazt, amit eddig zenéről gondoltunk, és alapjaiban megkérdő-
2. CLOUD NOTHINGS - I’M NOT PART OF ME
Ha egyszerű kvantitatív módszerekkel állítottam volna össze ezt a listát - tehát csak azt nézném, hogy mit hallgattam meg idén a legtöbbször -, toronymagasan ez a dal foglalhatná el a trónt. Dylan Baldi egyszemélyes halószobapop-projektje a legtökösebb indie rock trióvá nőtte ki magát, Barcelonában primaverás koncertjükön úgy tomboltam, mintha újra tinédzser lettem volna, idei Here and Nowhere Else lemezük pedig simán a legerősebb poppunk album a Green Day-féle Dookie óta - ami már 20 éve volt, akárhogy is nézzük. Baldi ontja magából az
jelezzék, hogy milyen a popzene a 21. században. Ha nem tetszik, akkor nem értetted őket, ha tetszik, akkor meg beszívtad a svindlit és a markukban röhögnek rajtad. A virtuális kiadó/szekta szellemi vezetője, A. G. Cook, és Sophie közös projektje QT, a földönkívüli android, aki azért jött el a Földre, hogy egy energiaitalt reklámozzon. Először is :DDDD, másodszor meg csak porhintés az egész: a villódzó, neonfényű szintetizátorokban ott van a Night Slugs és Rustie, vagyis a brit klubzene közelmúltja, az émelyítően édes vokálok pedig a távol-keleti kawaiit és a koreai-japán popzenét idézik. Így földönkívülinek aligha nevezhető, de attól még tele van ellentmondással: egyszerre underground és populáris, giccses és minimalista, őszinte és parodisztikus, virtuális és valódi, materialista mégis ingyen letölthető. QT sokkal inkább egy olyan párhuzamos univerzumból származik, ahol az embereknek már természetes, hogy a technológia ott tart, hogy egy _Sztárnak_ nincsen szüksége testre, a virtuális jelenlét és a közösségi médiás személyiség egyenlő a létezéssel, a natív hirdetés és termékelhelyezés pedig társadalmilag elfogadott. Ennél ironikusan őszintébb és okosan butább popszám nem volt 2014-ben.
Nézd, ki van itt! – könyvkritika Karácsonyi ünnepek, vizsgaidőszak utáni üresjárat: olyan időszakok, amikor a feszített tempóban hajtó gépészek is megpihenhetnek és nyugodt szívvel, bűn- és bukástudat nélkül vehetnek kezükbe a tankönyvön kívül más irodalmi művet is. Nem cselekedtem én sem máshogy. Bagoly
Timur Vermes Nézd, ki van itt című könyve akadt a kezembe, mely aztán ott is ragadt. Az íróról: német anyától és magyar apától született 1967-ben Nürnbergben. Újságírónak tanult, számos német magazinnak dolgozik/ dolgozott. Ugyan próbálkozott már korábban is könyv írásával, az áttörést ez a 2011-ben megjelent mű hozta meg számára. Na de ki is van itt? A történet szerint 2011-ben egy katonai ruhás alak ébred fel Berlin egyik üres építési telkén. A férfinek először nehezére esik felfogni, hol is van és mikor, emlékében még a szovjetek által ostromolt birodalmi főváros él. Megdöbbenve tapasztalja a változást, az emberek pedig az ő külsejét, ugyanis rendkívül hasonlít valakire. Pedig nem csak hasonlít, hanem ő maga az: Adolf Hitler. És mit tesz egy diktátor, ha rájön, hogy kihagyott 66 évet? Megpróbálja újra maga mögé állítani szeretett népét. Mit használ fel ehhez? Hát persze, hogy a médiát, ami manapság a legnagyobb demagóg erőkifejtésre képes. Na de hogyan jusson el újra a kamerák elé? Ebben az ordas nagy szerencse van segítségére, egy trafikos és az ő médiamunkás kuncsaftjai képében. Először egy már bejáratott showman műsorában kap szerepet, ám hamarosan túlnő gazdáján és saját számot kap. A biznisz beindul, a nézők totálisan stand-up comedynek hiszik a látottakat, a nézettség szárnyal, az ajándéktárgyakat is viszik, mint a cukrot, minden flottul megy. Pedig a Führer ugyanazokat az elemeket mondja el, mint 80 éve, mikor ugyanúgy gazdasági válság (is) volt... A mű tökéletes görbe tükröt mutat a társadalomnak. Arról, hogy mindent el lehet adni, ha megfelelő köntösbe csomagolják, hogy a médiaelemek kombinációja mekkora hatással tud lenni az emberekre. Bemutatja a mai német társadalom összes nyűgjét, kezdve a törökök iránti kapcsolatukat (azaz annak ellenére, hogy az anatóliaiak többsége már negyedik generációja Németország lakója, mégsem illeszkednek bele teljesen„az árja németek” szemléletvilágába) egészen az örök érvényű zsidó-kommunista-náci stb. témakörben elterjedt általános problémákig. A produkciós cég felépítése, dolgozók tökéletes lenyomatai pedig tökéletes bemutatása a szociológiai hierarchiának: a cégvezető ambiciózusnak, megfontoltnak és előrelátónak leírt karaktere (vö. Merkel), a „seggnyaló” csinovnyik beosztott, a feltörekvő, ötletekkel telt beosztott beosztottja és az iskola mellett dolgozni kényszerülő, a kor tipikus emo kinézetét tükröző, de belül mégis sokkalta életvidámabb titkárnő, meg persze Hitler is mind-mind egy tipikus társadalmi
réteg átlagát képezik. Bemutatja azt is, hogy akárhogy erős mind a mai napig a II. világháború miatt érzett ún. Schuldgefühl a németekben, feltétel nélkül mégis belemennének a nemzetiszocialista propagandát ezúttal komikusba becsomagoló Adolf megválasztásába. És nem csak a nép szeretné sorai között tudni, hanem a mai német politika is, szinte az összes párt felkérné saját eszméinek népszerűsítésére. Mindezt Vermes a főszereplő szájába adva tolmácsolja olvasóinak és igen jól ötvözi a humorral, mint Hitler és a müzliszelet esete („Ez valami kenyérpótló lehet, biztos a gabonahiány miatt”), vagy Hitler és a drogéria példája, amikor borotvát akar vásárolni a bajszának megigazításához. Masszívan kihasználja a helyzet- és jellemkomikumot is, kiaknázva a 66 kihagyott évben rejlő poénlehetőségeket. Néha azért elszalad az íróval a humor lova, sajnos találni túlerőltetett próbálkozásokat is. Az elmaradhatatlan két téma: a (neo)nácizmus és a zsidóság kicsit mélyebb beleszövésére is gondolt a szerző. Előbbi a humor és a görbe tükör hatalmas kombinációja, kifigurázva ezzel a mai nácizmust: a Führer, az ős-alapító megjelenik a szélsőjobboldali párt székhelyén, ahol az ott tartózkodó suhanc, de később a pártvezér sem ismeri fel „szülőatyjukat”. A következő példa inkább a demagógiára hajaz: a szeretett titkárnőnek nagymamája zsidó, aki kiléptetné unokáját emlékei miatt, de Hitler lerendezi az esetet (és nem gázzal). Összességében ez egy könnyed, szórakoztató olvasmánynak tűnt számomra, pláne a tranziens elektrodinamikai folyamatok után. Kikapcsolódásra tökéletes, de nem mondanám kiemelkedő műnek sem. Jól bemutatja a mai társadalmi és médiaviszonyokat, a politikai, bulvár- és a celebvilág bugyrait, tipikus szatíra. Sajnálatos, hogy a mű vége eléggé összecsapott, nincs befejezése, ez egyébként egy tervezett folytatásra utal. Irodalomra kényes olvasóinknak inkább nem ajánlanám, egy átlagos ember számára viszont személyes véleményem szerint jó olvasnivaló, ezt az is mutatja, hogy Németországban bestseller lett a könyv, valamint a megfilmesített változata a tervek szerint még idén a mozikba kerül. Utóirat: Hitlernek és a szatírának egyébként Vermesen kívül másik magyar vonatkozása is van. Moldova György 1973-ban Titkos záradék címmel írt regényt, melyben Hitler Magyarországra látogat. Ez azonban tipikusan a groteszk, Örkény-Egyperces kategóriába sorolható, ellentétben Vermesével.
forrás: Wikipedia; konyves.blog.hu; saját olvasói élmények
Kit törlünk Facebookon? A Coloradói Egyetem doktorandusz hallgatója tavaly megjelentetett tanulmányában erre a kínzó kérdésre kereste a választ. Te „unfriendeltél” már valakit? Mi vitt rá a döntésre? (HOGY VOLT SZÍVED?!) Mindenki nézzen körbe alaposan, aztán így tegyen ki fotót a mai ebédről! SK
A tanulmány elkövetője, Christopher Sibona, szerint legnagyobb valószínűséggel még a középiskolában szerzett ismerőseink szakítják meg velünk a kapcsolatot a közösségi oldalon. Az egyetem honlapján megjelent cikk szerint legtöbbször a politikáról vagy vallásról szóló, sokakat megosztó hozzászólások jelentik a végső válóokot. „Mivel jellemzően az iskola után alakul ki szilárd világnézete az embernek, így csak később kelthet visszatetszést az ismerősök körében, a nézeteltérések pedig sokkal gyorsabban eszkalálódnak a közösségi médiában” – magyarázza a kutató. Előkelő helyen szerepelnek még a munkatársak is, akik esetében inkább a való életben tanúsított magatartás elrettentő, mint a facebookos aktivitás. Emellett népszerű kiváltó ok még a gyakori és érdektelen posztolás. Meglepő eredmény még, hogy a törlés sorsára jutottak között gyakoribbak a közeli barátok, mint az egyszerű ismerősök. A szerző másik, ehhez kapcsolódó kutatásában azt vizsgálta, milyen érzelmi hatása van a törlésnek a szenvedő
alanyra. Első helyen a meglepődöttség szerepel, csak azt követően jönnek azok, akiket zavart a dolog, a harmadik helyen pedig inkább derültek az egészen. A fő befolyásoló tényezőnek az bizonyul, hogy milyen közel állt egymáshoz a két ember kapcsolatuk csúcsán. „Nagyobb eséllyel szomoríthat el az valakit, ha egy volt legjobb barát töröl” – kommentálta Sibona. A várható reakció előrejelzéséhez négy faktorra derített fényt a kutatás.Általában akkor vált ki negatív érzelmeket a törlés, ha a barátság valamikor közeli volt, vagy ha valaki gyakran nézegeti az saját ismerőseinek listáját. Ellenben ha az elválás előtt a nézeteltérésekről már beszéltek a felek, illetve ha az áldozat később mesélt róla másoknak, akkor sokkal könnyebben vészeli át a csapást. Christopher Sibona több mint ezer emberes mintán végezte kutatását Twitteren keresztül. Jelenleg a következő tanulmányához gyűjti az anyagot, amiben azt kutatja, min múlik, hogy maradunk vagy töröljük magunkat Facebookról.
forrás: www.ucdenver.edu/about/newsroom/newsreleases/Pages/Research-shows-impact-of-Facebook-unfriending.aspx
Kakuro Brigi Ez a népszerű logikai játék tulajdonképp keresztrejtvény számokkal. Az üres négyzetekbe a számokat úgy kell beírni, hogy a következő szabályok teljesüljenek: • a számok 1-9 között lehetnek • a számok egy sorban/oszlopban nem ismétlődhetnek • a számok összege az adott sorra/oszlopra megadott szám legyen (ha a jobb oldali háromszögben van megadva, akkor oszlopra, ha bal oldaliban, akkor pedig sorra vonatkozik) Az első rejtvény könnyű szintű, a másik kettő pedig nehéz. A rejtvényeknek egyetlen helyes megoldása van, mely tisztán logikai úton kikövetkeztethető.