KÁTÉ 2018. március

4 Mérnöki számmisztika 7 Evolvens és ethernet I. 8 A párhuzamos képzés...

10 Örkény István...

11 A műveltség egyik jele 12 Oh, mondd te kit választanál? 13 Harc a „magyar Texasért” 14 Sokszínű csigaház 16 Interjú Dr. Stépán Gáborral

Tartalom

17 A túra száma: 666 20 Tanulmányi túra Téglásra 22 Villámlátogatás Münchenben 23 Állati történelem 25 Eco-Friendly Design 27 Black Mirror 28 Rejtvény 30 SZKÁT(É)LEND!

Impresszum Tördelők: Felelős kiadó:

Perger Dávid

Felelős szerkesztő:

Csősz Gábor Tóth Amanda

Bedők Eszter Biróczky Máté Faragó Daniella Németh Mónika Eszter Pickó Anna

Olvasószerkesztők:

Főszerkesztő:

Ábrahám Flóra Bartalos Balázs Tibor Kamondi Noémi Orbán Péter Pirisi Viktor Vámos János

Vajda Márk Főszerkesztő-helyettes:

Mézes Márton Tördelőszerkesztő:

Herczeg Krisztina Tartalmi vezető:

Mézes Márton Vezető grafikus:

Pethő Luca

Cikkírók:

Ábrahám Flóra Bartalos Róbert Tibor Bálint Kötöny Bolyki Zsolt Burján Vivien Csapó Dániel Horváth Bence Horváth László Kun Csaba Nagy Dávid Márk

Grafikusok: Korábbi számaink: gpk.bme.hu/index.php/kate

Bartalos Balázs Tibor Huszka Attila Pethő Luca Vitányi Diána

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet lapja. Megjelenik 1000 példányban.

Kiadó: Műszaki Egyetem Gépészmérnök Hallgatóiért Egyesület

Káté szerkesztőség 1111 Budapest, Irinyi J. u-1-17. HÖK Tömb A33 katepress@gmail.com www.kate.hu fb.com/katepress instagram.com/kateepress Nyomda: Multiszolg Termeltető és Szolgáltató Bt. A hirdetések tartalmáért és minőségéért, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.

Gondolj a környezetedre! Add tovább egy ismerősödnek az újságot, ha te már elolvastad, vagy keress neki egy kényelmes szelektív kukát! Köszönjük!

Hivatalos megjelenés: Március 8.

Interjú Dr. Stépán Gáborral A Káté hasábjain már számos alkalommal szerepelt a mechanikaprofesszorral, volt dékánnal készült interjú. Negyedik nagyinterjúnkban a leköszönő tanszékvezetőt a Műszaki Mechanika Tanszékről, a mintatantervekben történt változásokról és a matematikus-mérnök specializációról kérdeztük.

Zsolti

Káté: 1995 óta vezeti a Műszaki Mechanika Tanszéket. Miket tart az elmúlt időszak, legutolsó ciklusa legfontosabb eseményeinek?

Stépán Gábor: Ha visszagondolok a tanszékvezetői működésemre, akkor az volt a legjobb, hogy ilyen hos�szú időn át vezethettem a Tanszéket. Lehetőség adódott, hogy egy ív, bizonyos rendező elvek mentén irányíthassam azt. Egy tanszékvezetőnek az a legfontosabb dolga, hogy kiválassza, milyen ambíciókkal rendelkező fiatalokkal dolgozik együtt, kik kerülnek be a közösségbe, milyen irányba fejlődik tovább a Tanszék. Jó látni, hogy ez kialakult, az évek munkájának gyümölcse beérett. Sok jó, tehetséges fiatal van közöttünk. Ez az utolsó ciklusnak is a legfontosabb eredménye.

Káté: Milyen változásokat hozott/fog hozni az új tanterv bevezetése a tanszéki oktatásban?

S. G.: Az új tanterv minden tanszéket, így a miénket is érintette. Mivel hosszú idő óta veszek részt a kari oktatásban, vezetésben, számos mintatanterv-változást tapasztaltam. Volt, amely nagy feszültséget okozott (pl.

1990-es évek létszámleépítései miatt), de a jelenlegi sokkal kevesebb súrlódással járt. A mostani változás nagyon kiegyensúlyozott. Folyamatosan, heti rendszerességgel egyeztettünk, mind a hallgatói, mind az ipari igények vis�szacsatolásra kerültek. Hozzá kell tenni, hogy ezen változások nem is voltak olyan nagymértékűek, mint a korábbiak.

Az öt alap mechanika tárgyat is érintik a módosítások: ez részben a tárgyak kiméretén látszik, de lényegét tekintve a hallgatók és az oktatók visszajelzései alapján történt.

Az egyik leglényegesebb átalakítás a Statika és Szilárdságtan közötti súlypontáthelyezés. Felnőtt egy új oktatói generáció, amely Kossa Attila vezetésével – és a tapasztaltabb oktatók segítségével – ezen tárgycsoportot koordinálja.

A Rezgéstan óraszámát sajnos nem sikerült növelni, pedig minden hallgatói felmérésben a gyakorlati órák növelésének igényét lehetett kiolvasni. Ez nagyon jól esett. A Rezgéstant az egyik leggyakorlatiasabb tárgynak látja a hallgatók többsége. Ennek ma nagyon nagy a jelentősége, és a hallgatóknak is ezen keresztül lehet az egyik legjobban demonstrálni a mechanika hasznosságát. A másik ilyen szemléletet formáló, gyakorlatias tárgy a Végeselem módszer alapjai, ezekkel a mechanikai tanulmányok végén vissza lehet igazolni, hogy megérték a korábbi évek erőfeszítései.

Káté: Milyen változások lesznek a specializáció tantervében? Éreznek erre a speciális tudásra nagyobb keresletet az ipar részéről?

S. G.: Látni kell, hogy az iparban a tervezőkből és technológusokból van a legnagyobb számban szükség.

A gépészeti fejlesztők létszáma arányaiban szerintem megfelelő, ennyi, ilyen tudású végzett hallgató jól el tud helyezkedni az iparban.

A specializációkon lévő kisebb kreditértékű tárgyak nálunk is összevonásra kerültek. Ezzel a lépéssel nem csökkent az elsajátítandó anyag, csak át lett strukturálva. Emellett az alapképzésben próbálunk majd néhány kurzust angol nyelven vinni, amelyben nagy segítséget nyújtanak a Tanszék fiatal oktatói, akik szívesen tanítanak idegen nyelven.

Káté: A bevezetésre kerülő matematikus-mérnök specializációról mi a véleménye? Megmarad emellett a gépészeti fejlesztő alapképzéses specializáció?

S. G.: Le szeretném szögezni, hogy a gépészeti fejlesztő szakirány megmarad. A matematikus-mérnök specializációs tárgyak szinte csak matematikai tárgyak, így ha csak az a specializáció lenne, elvesznének azok a speciális gépészeti tárgyak, amelyeket a gépészeti fejlesztők hallgatnak.

Abban bízom, hogy a matematikus-mérnök hallgatókkal jól együtt fognak tudni működni más tanszékek, megtalálják azokat a többletmatematikát igénylő területeit a mechanikának, az áramlástannak vagy a hőtannak, ahol kamatoztatni tudják a magasabb elméleti tudásukat. Az még kérdéses, hogy ez az alap- és mesterképzéses rendszerben miként fog megvalósulni. Hiszem, hogy olyanokat fogunk ezzel ide vonzani, akik eredetileg matematikusnak mentek volna, ám szülői vagy egyéb „nyomásra” egy kis gyakorlati vonalra is vágynak. Az is egy kecsegtető lehetőség, hogy a mesterképzésen jobban ki tudjuk majd használni a nagyobb matematikai tudást – ennek összehangolása egyértelműen a most kezdődő MSc-felülvizsgálat feladata.

Káté: Milyen személyes tapasztalatai, véleménye van az 1970-es években bevezetett matematikus-mérnök képzésről? Miért szűnt meg?

S. G.: Ez egy többször fellángoló képzés, volt már az 1930-as években is hasonló szak. Ennek egyik oka lehet, hogy Magyarország (még) mindig vezető pozícióban van a matematikaoktatás területén nemzetközi mércével is. Az is az igazsághoz tartozik, hogy nem mindenki örült ennek a képzésnek, hiszen kiváló hallgatókat vittek el más gépészeti területekről, más tanszékekről.

Akik ezen a specializáción végeztek, ám nem voltak jó tanulók, azok nehéz helyzetbe kerültek. Olyan kacsák lettek, akik sem úszni, sem repülni nem tudtak, azaz sem a matematika, sem a gépészet területén nem lettek témájuk szakértői. Mások azt használták ki, hogy több számítógépes hozzáférésük volt, így ezzel a tapasztalattal tudtak az iparban érvényesülni. Aki belefektette a munkát, és nem csak túlélni akart, azok kiváló szakemberek lettek, ma is több tanszékvezető van a karon erről a specializációról.

A megszűnéséről annyit tudok mondani, hogy az 1990-es években elsodorták a változó idők, a bevezetett új kredit- és modulrendszer. Emellett közrejátszott az is, hogy a Gépészkari Matematika Tanszék átment a Természettudományi Kar Matematikai Intézetébe. Sajnálatos módon ott ma alig maradnak mérnökhallgatók a tanszékeken, így fotó: Balla Bianka (KTK Fotókör)

a korábbi harmadáról-feléről drasztikusan lecsökkent, a mérnök végzettségűek aránya. Ez egyébként a világ legjobb egyetemein is gondot jelent: milyen legyen az elméleti és az alkalmazott matematika aránya, mert persze mindkettőre szükség van.

Káté: Hány doktorandusz van a Tanszéken? Hogyan sikerül bevonni őket az oktatásba és a kutatásokba?

S. G.: Azt hiszem, egy nagyon jó társaság jött itt ös�sze. Ez egy hullámzó folyamat, pl. a ’90-es években szinte egyáltalán nem maradtak itt fiatalok. Később, a 2000-es évek elején elkezdtek szállingózni azok, akik elhivatottságot éreztek a tudományos pályára. Akkor ez egy kinyíló világ volt, szabaddá váltak a határok, konferenciákon lehetett részt venni, elkezdődött az e-mailezés, stb. A nagy bumm a gépészmérnökök számára azonban itthon, Nyugat-Európában, de még az USA-ban is 2008 után jött, amely részben a pénzügyi válsággal magyarázható.

Mára ez a generáció felnőtt, jó hallgatókat kaptunk, amelyekből sokan maradtak itt a tanszéken doktoranduszként. Emellett sokat jelentettek, jelentenek a Karra, Tanszékre érkező nagy kutatási pályázatok. Jelenleg elmondható, hogy nem csak annyian vagyunk a Tanszéken, amennyit az oktatásterhelés indokolna, vannak olyan munkatársaink is, akik csupán a kutatásra fókuszálhatnak.

Káté: Milyen aktív kutatási projektek folynak jelenleg a Tanszéken?

S. G.: Az utóbbi idők legnagyobb elnyert projektje a European Research Council Advanced Grant. Ez az egyik legnagyobb kutatási támogatás, ekkora összegeket konzorciumoknak szoktak adni, nem egyetlen kutatónak.

Magyarországon elsősorban matematikai és orvosi területen már nyertek ilyen támogatást, de műszaki területen ez az első. Sokaknak ez adott lehetőséget, hogy egy kutatásban részt véve iparban megszokotthoz közeli fizetést kapjanak. Ebben főként hazai kutatók jutnak szerephez, de kínai, amerikai, olasz és spanyol kollégák is jelen vannak a projektben.

A szerszámgép rezgések témája hosszú ideje tartó kutatás, sokan dolgoznak rajta, számos doktori dolgozat született a témában. Mindennek elméleti alapja az, hogy az időkésleltetett rendszerek matematikáját sikerült jól megérteni, feldolgozni a Tanszéken, és ezt a közlekedési dugók modellezésétől a szerszámgéprezgésig használni tudjuk. Az időkésésekben az az érdekes, hogy még ha nagyon kicsik is, drasztikusan megváltoztathatják a rendszer viselkedését. Egyensúlyozás témában vezet egy csoportot Insperger Tamás egy MTA Lendület támogatási program segítségével. Másik kutatás a pl. shimmy-jelenséggel foglalkozó kerékdinamika, amelyet Takács Dénes vezet. Ez is egy olyan terület, ahol nemzetközi figyelem kíséri az eredményeket. Szabó László foglalkozik a kontinuummechanikával és szilárdságtannal, míg Kossa Attila vezeti a végeselem módszert használó kutatásokat, ezen belül például a habok modellezésével, ami szintén egy korszerű, új

téma. Léteznek ezen felül a kompozitos kutatásaink, ahol Szekrényes András jeleskedik. Továbbra is kapcsolatban vagyunk Pakssal, ott szilárdsági méretezési kérdésekkel foglalkozunk, amiben Kovács Ádám a vezető szakértő. És van egy fiatal, robotikával foglalkozó csoport is, ők egy akadémiai kutatócsoport keretében kapnak támogatást, de több EU projekt van már a hátuk mögött.

Káté: Hogyan értékelik az OHV eredményeket? Van jutalmazás a kiemelkedő eredményekért, esetleg történik oktatócsere elégedetlenség esetén?

S. G.: A Tanszéken már jóval az intézményesített felmérés előtt többen töltettünk ki kérdőíveket a hallgatókkal. Én mindig is úgy képzeltem el, hogy ez egy jutalmazó jellegű felmérés legyen. Azok, akik jól tanítanak, részesüljenek elismerésben, míg azok, akik kevésbé, azokkal pedig beszéljük meg a helyzetet, segítsük őket, de nem vagyok a szankcionálás híve. Van néhány oktató kolléga, aki nehezebben kommunikál, a hallgatóság többsége esetleg nehezebben érti meg a gondolatait, de közben ők is találnak olyan tanítványokat, akikkel megértik egymást. Az egyetemen mégiscsak az a legfontosabb, hogy mit tanít az ember. Ha valaki nagyon jól tanít egy gyenge színvonalú, nem naprakész tárgyat, annak a hasznossága kérdéses.

Másik aspektus, hogy sajnos az életben is találkozhatunk olyan főnökkel, felettessel, aki nehezen kommunikál, nehéz megérteni a gondolatait, és ezt is szokni kell. Egy állásinterjún sem lehet azt mondani utólag, hogy nem értettem a kérdéseit, motyogott, ros�szul hangsúlyozott, stb. Szerencsés helyzetben vagyunk mi, műegyetemi oktatók, mert az ide járó, többségében jó képességű hallgatókat elegendő motiválni, a tanulás folyamatát megszerettetni. Ha ez sikerül, akkor már kevésbé lényeges, hogy mit és hogyan magyarázunk el.

Ezek persze idealisztikus gondolatok – ahol ez szükséges és nagyon feszítő, ott tennünk kell az oktatás minőségének javítására, cserélni kell az oktatókat, és erre a kar vezetése odafigyel.

Káté: Milyen az itteni közösségi élet?

S. G.: Erről inkább a kollégákat kellene megkérdezni… Személyesen meg vagyok elégedve, bár nem mondható, hogy egy sokat összejáró társaság vagyunk. A Bristoli Egyetem Mérnöki Matematika Tanszékével nagyon jó kapcsolatot ápolunk, rengetegen voltak ott itthonról hos�szabb-rövidebb időre. Kint van egy First Wednesday nevű szokás, hogy a hónap első szerdáján összeülnek egy pubba, és kibeszélik a világ dolgait néhány korsó sör mellett. Ezt a nagyon hangulatos szokást a Tanszék fiatalabb kollégái is átvették, itt a Műhelyben szoktunk összeülni, például akkor is, ha egy-egy külföldi kollégát fogadnak vagy búcsúztatnak. Ezen kívül rendezünk közös filmnézéseket, természetesen itt is keressük a mechanikai, dinamikai jelenségeket, legutóbb éppen a Mentőexpedíció című filmet néztük, ahol több mechanikai hibát, ellentmondást is felfedeztünk.

Káté: Mi a terve Professzor Úrnak a következő 3 hónapra és a következő 3 évre?

S. G.: A következő három hónap legfontosabb feladata az MSc-felülvizsgálat elindítása, valamint a folyamatosság fenntartása. A tanszékvezetői posztomról le fogok köszönni, szeretném, ha a Tanszék minél kevesebbet venne észre az átadás-átvétel folyamatából, gördülékenyen mennének a dolgok. Nem árt, hogy egy fiatalabb kolléga fog követni, vannak dolgok, amin változtatni kell. Ilyen például a weboldalunk, amelyre ráférne a modernizálás. Újabb generációk újabb színfoltokat tudnak hozni a tanszékünk életébe, vezetésébe. Egyébként a kutatásokra és a nemzetközi kapcsolatokra szeretnék koncentrálni. Ez bizonyos fokig az egészségi állapot kérdése, hiszen a hosszú utazások jelentősen igénybe veszik a szervezetet, márpedig nemzetközi jelenlét nélkül ma nehéz megmaradni a világ élvonalában.

Káté: Mit üzenne a gépészkari hallgatóknak?

S. G.: Szeressék a szakmájukat, élvezzék, örüljenek, hogy a világ legszebb szakmájával foglalkozhatnak. A gépészmérnökök azért élnek túl mindent, mert ők a legáltalánosabbak. Régen az építőmérnökökre mondták, hogy általános mérnök, ma a gépészekre mondják. A három fő pillér a mechanika, áramlástan és a hőtan, de mi tanulunk elektronikát, informatikát, szabályzástechnikát, anyagtudományt, és persze ne feledkezzünk meg az egész céljáról: a tervezésről, a gyártásról. Nem véletlen, hogy az interdiszciplináris területek, mint mechatronika, terméktervezés, energetika is a gépészkarokhoz kötődik. Annyit fog változni az Önök praxisa alatt a tudomány és a technika, hogy úgyis csak az alapok fognak számítani. Jó időszakot élünk, általánossága és széles alkalmazhatósága miatt en�nyire népszerű ma a gépészmérnökség.

Káté: Köszönjük szépen!

Ha érdekel, hogy mit gondol Professzor Úr a mechanikáról, milyennek tartja a magyar mérnököket a Bosch előző magyarországi vezetője vagy éppen mi tartotta itthon Dr. Stépán Gábort a sok kecsegtető külföldi ajánlat ellenére, akkor az alábbi QR-kód segítségével elolvashatjátok a blogunkon.

Mérnöki számmisztika Különböző katalógusokat lapozgatva egészen furcsa dolgot fedezhet fel az egyszeri mérnökhallgató: Az egyes termékek méretsorai látszólag minden logikát nélkülöznek. Ám ahogy halad előre tanulmányai során, ezek a furcsa számsorok újra és újra visszaköszönnek. Vajon mi lehet ez? Valami furcsa babona talán? Esetleg valami titkos társaság állhat a háttérben? A válasz valójában igen egyszerű: ezek csupán a Renard-sorok!

Laci

1877-ben egy francia hadmérnök százados, bizonyos Charles Renard (1847–1905) egy különös kihívás előtt állt. Azt kapta feladatául, hogy fejlessze tovább a hadsereg által felderítésre használt kötött ballonokat - melyek annyiban különböznek az általunk ma használt hőlégballonoktól, hogy egy vagy több pontban a földhöz voltak rögzítve, így korlátozva, szabályozva a mozgásukat.

Amit talált, az egy igazi logisztikai rémálom volt: a ballonok rögzítéséhez 425 különféle hosszúságú kábelt használtak fel. Erre azért volt szükség, hogy a több horgonyponthoz rögzített jármű helyét pontosan be tudják állítani.

Renard tehát nekiállt, hogy rendet tegyen ebben a kötélkáoszban, és csökkentse a számukat anélkül, hogy a léghajók mozgékonyságát, pozicionálási pontosságát rontsa.

Ez olyannyira jól sikerült neki, hogy a különböző hosszú kötelek számát összesen 17-re csökkentette úgy, hogy ugyanazt a hatótávot tudta teljesíteni, mint a korábbi rendszerrel.

De mégis hogy volt képes ilyen szintű fejlesztésre?

A válasz egyszerű matematika: a fifikás mérnök kidolgozott egy geometriai sort, melynek minden ötödik lépésére a kábel hosszegységre arányosított tömege tízszeresére növekedett.

A sor a következőképpen nézett ki:

Ha feltesszük, hogy a =10, és kerekítünk, a következő sorozatot kapjuk: 10, 16, 25, 40, 63, 100. Így már kicsit ismerősebb nem igaz? forrás: sizes.com, wikipedia.org

A módszer zsenialitását az adja, hogy a 10-es számrendszerben könnyedén lehet vele két különböző helyi érték közötti távolságot felosztani. Ha például a tíz és a száz közötti távolságot nem öt, hanem tíz részre szeretnénk bontani, egyszerűen megnöveljük a gyökkitevőt tízre, így kerekítés után a következő számsort kapjuk: 10, 12.5, 16, 20, 25, 31.5, 40, 50, 63, 80, 100.

Ezt a zsenialitást ismerték el akkor is, mikor 1949ben bekerült az ISO-szabvány elődjébe, majd magába a szabványba, mint ISO 3, s így az ajánlott számsorok közé is, melyek alapján a tervezők termékeik méreteit megállapítják.

A sorozatnak itt három változata található meg, melyeket R5, R10, R20 és R40-es jelölésekkel illettek (valamint létezik egy nagyon kevéssé használt R80-as változat is), ahol a nagy R a Renard előtt való tisztelgés jele, míg az azt követő számok a gyökkitevő értékére utalnak.

Egyes ipari falhasználásoknál azonban a Renard-sor túl nagy pontosságot követelne meg, így a szabványhoz tartoznak még a R’-es és az R’’-es variánsok, melyek kerekített és a még durvábban kerekített sorozatokra utalnak.

Ha tehát legközelebb kedvenc katalógusunkban kutakodunk, ne ijedjünk meg ezektől a most már ismerős számsoroktól. Nincs közük sem az illuminátihoz, sem a számok mágikus hatásához, csak egy rendkívüli francia mérnökhöz, és a jó öreg matematikához.

Evolvens és ethernet I.

– avagy gépészek az informatika világában

Új interjúsorozatunkban egykori gépészhallgatókat szeretnénk Nektek bemutatni, akik az egyetemi tanulmányok befejeztével vagy már ez alatt is az informatika világában dolgoztak. Elsőként Kalmár Norberttel, a DAMIT Kft. Infrastruktúra Üzemeltetés üzletág vezetőjével beszélgettünk, akitől megtudtuk, miként lehet állásinterjú nélkül több mint 15 éve dolgozni.

Zsolti

Káté: Mutatkozz be, kérlek, néhány mondatban!

Honnan származol, hogyan kerültél az Egyetemre?

Kalmár Norbert: Egy kis zalai faluból, Borsfáról jöttem, ahol egészen 2000-ig, az egyetemre kerülésemig éltem. A középiskolai tanulmányaimat a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban végeztem, és érettségi előtt csak annyiban voltam biztos, hogy mérnöki pályát szeretnék választani. Végül a budapesti és a pécsi gépészmérnökképzésekre jelentkeztem, de a jó eredményeimnek köszönhetően itt kezdtem a tanulmányaimat a Műegyetemen.

Káté: Mesélnél nekünk egy meghatározó gyermekkori élményt a mostani szakmáddal kapcsolatosan?

K. N.: Először 12-13 évesen kerültem kapcsolatba az informatikával. Nagyon szerettem a számítógépes játékokat, és néhány barátommal együtt LAN-partikat szerettünk volna tartani, amely több-kevesebb sikerrel meg is valósult. Egyébként nem éreztem azt, hogy informatikus leszek, mindig is nagyon szerettem a technikai, szerelős dolgokat, így kézenfekvő volt a gépész pálya.

Káté: Hogyan teltek az egyetemi évek?

K. N.: Az egyetemet hat év alatt végeztem el – ez egy tudatosnak mondható döntés volt. Negyedik év végén láttam, hogy én ezt a képzést csak nagy nehézségek árán tudnám elvégezni öt év alatt, így inkább a munka mellett döntöttem. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellett annyi figyelmet fordítani a tanulmányokra, sőt, talán még többet, hogy nehogy hét vagy akár több év legyen belőle. Én még az egyetemi képzésben, osztatlanul végeztem a tanulmányaimat. Az alapozó képzésen voltak olyan tárgyaink, amiknek igazából még harminc felett sem érzem a létjogosultságát, az átadott tudás hasznosságát. Ellenben nagyon jól megtanított az egyetem arra, hogyan kell problémákat megoldani. Ma ez rendkívül fontos egy olyan világban, ahol rengeteg információval bombázzák az embert. Meg kell tudni találni, hol lehet a megfelelő, releváns dolgokat összegyűjteni, elindulni az úton.

A modulválasztás után megváltozott a képzésről alkotott képem. Érdekes óráink voltak, nagyszerű tanáraink, és más volt az oktatók hozzáállása a hallgatók felé – és ez szinte minden modulon jellemző volt. Nekem például másfél jegyet sikerült javítanom a szakosodott képzésen az alapozó évekhez képest.

A modulválasztás előtt sem volt még határozott elképzelésem, hogy én informatikus leszek. Hobbi szinten érdekelt, érdekel a fotózás, a fénytechnika, így főmodulként a mai MOGI Tanszék elődjén működő finommechanika, optika szakot választottam, míg mellékmodulként a gépészeti informatikát. Olyan remek tanáraim voltak, mint Ábrahám György vagy Antal Ákos, de másokat is említhetnék.

Szívesen végeztem a tanulmányokat, de főleg a szakosodás után volt ez jellemző. Szerettem az órákra bejárni, nagy részükön bent is voltam. Amikor az utolsó évben már tudtam, hogy nem gépészként fogok elhelyezkedni, akkor sem éreztem nyűgnek, hogy befejezzem az egyetemet. Sikerült egy érdekes és nekem nagyon tetsző diplomatémát találni, így azt is nagy kedvvel írtam.

Káté: Milyen öntevékeny körben vettél részt?

K. N.: A Számítástechnika Szakosztályhoz már a Kármán Tódor Kollégiumba kerülésemkor csatlakoztam, ugyanis a már említett LAN-partik során szembesültem a hálózatépítés nehézségeivel. Azt gondoltam, hogy itt el tudom lesni a trükköket, meg tudom tanulni, és otthon, a régi haverokkal ennek a hasznát tudjuk venni.

Nem mondhatom, hogy a számítógépek és az internet hőskorában csatlakoztam volna a Szakosztályhoz, de amikor még én jártam ide, a kollégisták csupán kb. 60%-nak volt laptopja, számítógépe. Más világ volt. Sokat dolgoztunk a kollégium kábelezésén, amikor is a koaxiális kábeleket ma is használt UTP-kábelekre cseréltük. Hozzávetőlegesen egy félév alatt sikerült kiépíteni a rendszert.

A szakosztály tagjaként támogatói tevékenységet végeztem, amely a mai napig nagyon közel áll hozzám, a személyiségemhez. Hivatalosan a kollégiumi hálózat a fali aljzatig tartott, azonban a gyakorlatban rengeteget segítettünk a hallgatótársaknak a számítógépek beállításában és egyéb ügyes-bajos dolgokban.

Jó közösség alakult ki, mindenki szerette az informatikát, számítástechnikát, és ami fontos, nem kötelességből végeztük a dolgunkat, hanem hobbiból. Nem szegezett nekünk senki fegyvert, hogy ezt most el kell végezni, vagyis szívesen csináltuk a feladatokat. Én például itt nyerhettem betekintést ebbe a supportos/üzemeltetői világba, amelyben ma is dolgozom.

Káté: Dolgoztál az egyetemi évek alatt? Hogyan sikerült ezt időben menedzselni?

K. N.: Negyedik év végén, 2005-ben nem akartam hazamenni dolgozni, hanem itt, Pesten szerettem volna munkát vállalni. Egy barátom, aki a mai napig munkatársam, ajánlott be Dorn András ügyvezetőhöz a DAMITba. András beszélgetett velem néhány percet, az ágyamra dobott egy leírást – az akkori hibajegykövető rendszer leírását –, és hétfőn már kezdtem is. Azóta is a DAMIT-nál vagyok, így a három hónapos nyári munkából kicsit több lett… Érdekes, én nem tudom, mi az, hogy állást keresek, vagy állásinterjúra megyek, eddig nem volt ilyenben részem.

Nem volt egyszerű megoldani a tanulmányokat, a munkahelyet és a szakosztályt. Ez áldozathozatallal és lemondásokkal járt, de sikerült megtalálni a helyes utat.

Sem a tanulmányokat nem hanyagoltam el, sem a munkámat, a szakosztályt pedig hobbiként űztem. És még bulizni is maradt idő!

Káté: Milyen feladataid vannak a cégnél? Hogy néz ki egy munkanapod?

K. N.: Kezdetben ügyfelek/felhasználók támogatásával foglalkoztam. Felhívtak a problémáikkal, amelyeket a megfelelő rendszerbe feltöltöttem, és amikor kellett, én is oldottam meg őket. Ez nagyon előnyös volt, hiszen otthon mobillal és laptoppal is lehetett végezni. Ezt követően néhány évre kikerültem egy ügyfélhez, ahol helyben támogattam a felhasználókat. Majd jött egy lehetőség, ahol egy heti 7 napos napi 24 órás ügyfélszolgálatot hozhattunk létre. Ehhez nagy létszámbővítés kellett, így ez a csoport már egy vezetőt kívánt, aki koordinálja a munkát, motiválja, inspirálja az embereit. Sokat hezitáltam előtte, hogy egy ilyen menedzseri munkakört miként tudnék teljesíteni, de végül belevágtam, és András is nekem szavazott bizalmat. Ez volt kb. 2010-ben.

Ma egy 19 fős csoportot vezetek (mellette egy üzletág pénzügyeiért felelek), amelynek tagjai jellemzően külső ügyfeleknél vannak. A munkám kb. 40%-át teszi ki a csoporttagokkal való egyeztetés, a felmerülő problémáik orvoslása, a feladatok átbeszélése és természetesen a motiváció. Másik 40% lehet az ügyfelekkel való kommunikáció, a projektek tervezése, kontroll feladatok, milyen úton tudunk végighaladni, milyen nehézségek léphetnek fel adott esetben. Kb. 10% az, ami megmaradt manuális, fotó: Poór Dániel (KTK Fotókör)

technikai, „klasszikus” informatikai feladatnak, ám ezt (is) nagyon szeretem csinálni. Örülök, hogy – ha ugyan kis része is –, de ez is része a munkakörömnek.

Káté: Hogyan jellemeznéd a DAMIT-os hangulatot, az itt lévő közösséget?

K. N.: Éppen a napokban kérdeztem meg 1-2 beosztottamat, hogy egytől tízig tartó skálán miként érzik magukat, ha tízes a legjobb. Mindenki nyolcas, kilences értékelést adott, és csak nehezen tudták megfogalmazni, hogy mi kellene ahhoz, hogy ez magasabb legyen. Ez fantasztikus dolog! Természetesen itt is vannak terheltebb időszakok, amikor mindenki feszültebb, de alapjában véve jó hangulat uralkodik itt. Sokféle habitusú, érzelmi világú ember van egy ekkora cégnél, de akár a csoportomban is, így mindenkinek megfelelni nem lehet. Azonban azt hiszem, és az imént említett felmérés is azt mutatja, többségében jól érzik itt magukat a munkatársak.

Káté: Mivel töltöd a szabadidődet, hogyan regenerálódsz?

K. N.: Szeptemberben született a fiam, így nem sok magamra fordítható szabadidőm van. Ha nem dolgozom, akkor vele vagyok, de ez így természetes. Egyébként sokat olvasok, ez mindig feltölt. Gyerekkoromból megmaradt a számítógépes játékok szeretete, így ha időm engedi, szoktam játszani. Bár nem mondhatom, hogy e-sport játékos lennék, de örömmel követem figyelemmel a különböző e-sport eseményeket.

Káté: Mit tanácsolsz a gépészkari hallgatóknak?

K. N.: Bár nehéz ezt megmondani, mégis két dolgot is kiemelnék. Az egyik az, hogy legyenek jó problémamegoldók és alázatosak a munkával szemben. Ezekkel a tulajdonságokkal nagyon sikeresek lehetnek ma. A másik pedig, hogy mindig legyen tervetek! Tudjátok, hogy holnap mit fogtok tenni, és azt is, hogy hosszabb távon miért küzdötök, mit szeretnétek elérni!

Káté: Köszönjük szépen!

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen kollégiumi és egyetemi történetekre emlékszik vissza szívesen Norbert, akkor az alábbi QR-kódon elérheted a blogunkon az interjú folytatását.

A párhuzamos képzés rejtelmei „Ha az egyetem életed legjobb 3,5 éve, miért ne lehetne 5,5?”

– tartja a mondás. Bár ezt általában az alapképzéssel megcsúszók, illetve a tanulmányaikat mesteren folytatók szokták mondani, akad olyan is, aki ezt két alapképzés némi átfedéssel való elvégzésével adja elő.

Legenda

Na, ez utóbbi lennék én. Abba most nem mennék bele hosszan, hogy mi az oka, mert ez a cikk nem azért született meg; sokkal inkább azt fejteném ki, hogy ez mivel jár, ha hasonlón gondolkozik az ember. Annyit viszont elárulok, hogy esetemben a gépészmérnöki és a közlekedésmérnöki szakról van szó.

Többiek véleménye

Gondolom, te is kíváncsi vagy rá, hogy amint ezt bevállalod, hogyan reagálnak rád az említett személyek. Nos, meglepő módon negatívat csak az első kettőtől hallasz.

Rendszeresen előkerül a „hát te megőrültél”, a „miért vállalod így túl magad?”, a „nem vagy normális” és a „ha már két szakot végzel, miért nem valami könnyebb a második?” megjegyzések. Ellenben a tanárok részéről - amint megtudják az emberről, hogy így meg kell osztania az erőforrásait - általában nagyobb empátiát véltem eddig felfedezni. Ezt persze nehogy valaki úgy értse, hogy 20%tól már kapom is az elégségest; vagy úgy esetleg, hogy bemegyek megtekintésre, ezt elsütöm, és akkor már meg is adják a pluszpontot. Inkább abban mutatkozik meg, hogy nem néznek rám csúnyán annyira, ha most csak pótleadni tudok házit, pót zh-ra kényszerülök, vagy éppen egy gépész előadás alatt észreveszi a tanár, hogy közlekedési hálózatot tervezek, és tudom, hogy nagyon nem szereti, ha mást csinálnak az előadásán, ennek ellenére – mivel nem ismeri az okot - nem szól rám. (Megtörtént eset.)

Könnyítési lehetőségek a gyors végzéshez

Talán mindenki hallott már olyan varázslatos kifejezésekről, hogy tárgyakkreditáció, kedvezményes tanulmányi rend, méltányossági, és egyéb, átlagos hallgató által nem használt, az egyetemi köznyelvben mégis ismert kifejezések. Nézzük akkor sorban ezeket!

• Tárgyelfogadtatás/akkreditáció: Érdemes előre utánakérdezni a helyi KKB-nál (Kari Kreditátviteli Bizottság), hogy mely tárgyteljesítéseket tudod a második szakodon elismertetni. Ha egyetemen belül vagy, ez általában egyszerűbb és több tárgyra kiterjed. Fontos, hogy legalább 75%-os tematikaegyezés esetén lehet csak akkreditálni, így érdemes ezeket böngészni, mert lehet, hogy valamit az első szakodon sem szükséges megcsinálnod. Példaként a gépész ETA-EMA párost tudom felhozni, azt hiába teljesítettem volna a gépészkaron, nem fogadták volna el közleken, viszont visszafelé irányban igen, így az első szakomon is van elismert kreditem.

• Kedvezményes tanulmányi rend: nagyban kön�nyíti a végzést, és édemes kérvényezni a párhuzamos képzésen. (De csak akkor, ha mindkét szakod aktív!).Nagyjából ez egyébként annyit takar, hogy tekintettel a helyzetedre kérvényezheted határidők, számonkérések módosítását számodra. Például ha tudod, hogy ütközni fog zh-d, olyan helyen van a házileadás, ami nagyon telített, akkor mindenképpen érdemes leadni, hogy ezért ne fizess még késést is, vagy a pótpótért különeljárási díjat. (Ha jól tudom, még el lehet vele tolni a pótlást a vizsgaidőszakra is, bár ezt én nem próbáltam, és nem is kifejezetten javasolt később kezdeni a vizsgázást.) Ezen felül persze vizsgaidőszakban szinte elkerülhetetlen, hogy beadjad, tekintve, hogy lehet a vizsgaidőszakban vizsgát kiírni a kötelezőn felül, amire csak javítani/pótolni/ismételni lehet menni. Személyes tapasztalat: UV-ra átalában felengednek bukott vizsga nélkül is kedvezményes tanrenddel. (Ezen felül még egy vizsgaidőszakon túli szóbelizésre használtam fel.) Megjegyzés: Előtte azért mindenképpen beszéld meg az oktatóval, illetve érdemes megnézni a vonatkozó részt is a TVSZ-ben, hogy mire is használható.

• Méltányossági: nagyon óvatosan ezzel a kérvén�nyel, mivel csak egyszer használható a képzés folyamán, és mint az előző pontból is látható, sokminden elérhető más kérvénytípussal is. Viszont tény, hogy vész esetén használható, és nem nagyon utasítják vissza, mivel a méltányosság gyakorlására a két képzés elég jó jogalap.

Egyéb, kérvénytípusokon túlmenő tipp, hogy ha más szakon képzeled el a jövődet, érdemes utánajárni, hogy az adott szak mesterképzésére mehetsz-e a saját szakod alapképzését elvégezve (kb. 3 felvezető tárgy meg 10-15 alapszakos szakirányos kredit fejében, amelyeket kérvénnyel akár már a BSc alatt elvégezhetsz), mert így akár szükség sincs az alapképzésre. Például esetemben ez egy működő dolog is, így adott esetben ennek segítségével egyszerre tanulhatok egy szak alap- és mesterképzésén, ami valljuk be, tényleg magicnek hangzik. Összességében annyit tudok mondani, hogy megfelelő befektetett munkával minden elérhető, még akár két szak egyszerre való végzése is, és nem kell megijedni, még így is sok mindenre jut idő, például arra, hogy cikket írjon az ember a Kátéba…

Örkény István, a műegyetemista író Bizonyára sokan számoljuk vissza a napokat a hetedik félév végéig, s nem volt ezzel másképp maga Örkény István sem. Édesapja, Örkény Hugó patikus unszolására iratkozott be a Műegyetem vegyészmérnöki karára.

Megszerezte a gyógyszerészi, majd a vegyészmérnöki diplomát is.

Vivi

Először kisiskolában találkoztam Örkény István nevével, mikor egy igazán különös jutalomkönyv írójaként üdvözölhettem. A Meselevelek című verseskötet első pillantásra viccesnek tűnt, ám beleolvasva már észrevettem, hogy valami nincs rendben ezzel a könyvvel. Akkor még nem tudtam, hogy Örkény alapvetően humoros groteszk stílusáról ismert, és el is raktam polcomra porosodni az én titkos kis bizarr könyvemet, melyet nyilvánvalóan tévedésből kaphattam, mivel minden más barátom – akkori szemléletem szerint - rendes könyvet kapott. Az utóbbi hetekben került újra a kezem ügyébe, és felnőtt fejjel teljesen más az olvasata. A benne lévő képes versek Örkény levelei fiának, Antalnak, mikor tőle távol kellett élnie. A levélben leírt történetek rendkívül személyesek, érdekes látni, milyen különleges viszonyban élt apa és fia a nagy távolság ellenére is.

Vegyészmérnökünk 1912 áprilisában született Budapesten, s világra jövetele nem kis csinnadrattát vont maga után. Egy elbeszélése szerint olyan szép gyermek volt, hogy az orvosok szobáról-szobára hordták, és mindenki rajongott érte. Felcseperedve mindig is író szeretett volna lenni, ám apja apellátát nem ismerve nevelte patikusnak.

Sajnos alkotói hivatásának az egyetem elvégzése után sem tudott hódolni, mivel Magyarország hadat üzent a Szovejtuniónak, s neki pedig a fronton volt kötelessége. Örkény ezután orosz hadifogságba került, méghozzá négy és fél évig. Ezen tapasztalatok alapján született meg a Lágerek népe című műve. Ottani élményeit, az ott élő magyarok sorsát mondja el a regényben. Közel 64 ezer magyar katona került a Vörös hadsereg karmai közé, akik e magas lélekszámmal nem is igazán tudtak mit kezdeni. Ez a hatalmas hadifogoly-áradat hömpölyögve haladt végig több orosz falun, ahol némelyek az ottani kifosztott lakosok közé álltak, így a csapat száma megfogyatkozott.

Kémikusunk egy egész hónapnyi vándorlás után több fogolytábor lakója is volt. Itt kezdte el szegényes viszonyok között papírra vetni gondolatait, majd ennek híre hallatán több fogolytársa is megosztotta vele szívszorító történetét.

Ezekből a különleges életutakból adódott össze a lágerek népének műve. Az elbeszélés érdekessége, hogy írója nem mint kívülálló alkotta, hanem mint jeles résztvevője, átélője az eseményeknek. Ez teszi igazán különlegessé és egyben borzongatóvá is ezt az igaz történetű regényt. Örkény halála után, fia elmondása szerint a fogságból hazaküldött noteszek ijesztően túlzsúfolva, aggasztóan olvasható és egyszerre apró betűkkel voltak teleírva, mintha a művész nem számolt volna a hazatérés tényével, és célja az idegennek is minél olvashatóbb forma lett volna. forrás: orkenyistvan.hu

Érdekes tény, hogy a hadifogságból visszatérve, a szeretett R épületünk legenda szerinti névadójával, Rákosival tanított együtt. Örkény István büszke műegyetemistaként az ’56-os forradalomban is jelentős szerepet vállalt. A Szabad Rádió megindulásakor a kezdő adáshoz őt kérték a felkonferálás megfogalmazására. A bohókás író hűen saját abszurd stílusához olyan kompakt és frappáns mondatot fogalmazott meg, melyet előtte nyilvánosan még senki. Ez így szólt: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Ezután lehetőséget kapott, hogy belássa az akkori kormány szerinti tévedését, de mivel nem tette, öt éves szilenciummal sújtották, mely alatt nem publikálhatott. Ez alatt az öt év alatt vegyészmérnökként dolgozott egy gyárban, és ez időben alkotta meg a méltán elhíresült egyperces novelláit, melyek néhol elsőre érthetetlen logikájukkal mutatják be a groteszk humor tömény esszenciáját. Ezen stílusnak különleges értéke, hogy hiányt hagy és elgondolkoztat, még véletlenül sem kínálja tálcán a megoldást. ’56 után először 1963-ban publikált, méghozzá a Macskajáték című novelláját, melyben három öregember abszurd szerelmi háromszögéről mesél. Ezt a művét később Makk Károly rendezésében a filmvásznon is viszont láthatta a nagyközönség, többek között Törőcsik Mari játékával. Örkénynek ezután is számos szellemes és nagy hírnevű alkotása született, többek között a Rózsakiállítás, Tóték, és az Isten hozta, őrnagy úr! A diktatúra puhulásával egy időben a méltán megérdemelt jutalom is megérkezett. 1970-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját, majd 1973‐ban Kossuth‐díjat is kapott.

Az idős korral járó erős hátpanaszai gyanánt 1979. január 25‐én még írásba foglalta testamentumát, majd ugyanezen év májusában összeroppant egy gerinccsigolyája, ám sajnos az orvosi beavatkozás ellenére ’79. június 24‐én elhunyt Budapesten.

Cikkemet pedig egy makacs sajtóhibával zárnám: „Lapunk keddi számában hírt adtunk arról, hogy a Svéd Tudományos Akadémia díszdoktorrá avatott egy magyar tudóst, akit - őszinte sajnálatunkra - »dr. Pálpéter Péter Pál« néven említettünk. Ráadásul nemcsak a szövegben, hanem a tudósítás címében is hibásan közöltük a Pálpéter Péter Pál nevet.

A jeles magyar tudós neve helyesen: doktor Pálpéter Péter Pál.” – Örkény István (Egyperces novellák)

A műveltség egyik jele Bizonyára ha a „Helyesírás” címet adtam volna a cikknek, akkor már ezt a sort is feleannyian olvasnák, mint most. Ezt a rövid, remélhetőleg hasznosnak vehető példákkal teli olvasmányt azért állítottuk össze, hogy a házi feladatok, dokumentációk, szakdolgozatok és diplomatervek végeláthatatlan tengerén egy kis iránytűt adjunk a beépített helyesírás-ellenőrzőkön túl, hogy Te magad légy helyesírásod éber őre!

Zsolti

József Attila óta tudjuk, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen / ahogy a csillag megy az égen / ugy érdemes.”

Nincsen ez másképpen sem a mérnöki munkánkban, sem a hozzájuk szervesen kapcsolódó számítások, dokumentációk, használati utasítások írásában. Legtöbben jó úton haladunk az alap- vagy mesterdiploma megszerzése felé, amely egyenes belépő az értelmiségbe. Nem árt azonban, hogy a Navier–Stokes-egyenletek megoldása és a hegesztett kötések méretezése között a leírt gondolatainkkal, szavainkkal szemben is igényesek vagyunk. Felejtsük el a horrorisztikus nyelvtanórákat, és példákon keresztül nézzük meg a magyar valóságot!

Az előző bekezdésben már titkon két példával is találkoztunk. A Navier–Stokes-egyenlet a Borda–Carnot-átmenethez hasonlóan két személynévből és egy köznévből álló fogalom. Ezek helyesírásánál a két személynév közé hosszú kötőjel, ún. gondolatjel szükséges, míg a köznév elé csupán egy kötőjel. A másik példa pedig a mindig páratlan számú (1) g betűvel írandó hegesztés, hegesztett kötés. Ennek szerves párja az áramlástan ventilátor fogalma, amelyet – bár nagyon csábít a kettőzésre – hidegvérrel, és főként egy l betűvel kell leírni. Szinte kiált az aszimmetrikus szó a kettős sz hangért, ám elégedjünk meg az m duplázásával, itt sem szabad – az élet sok területéhez hasonlóan – túlzásokba esni.

Egy másik kritikus pont, mérnökök lévén, a számok és a dátumok helyesírása. Lehet itt ötölni-hatolni, azonban ha 32-t osztok 8-cal, akkor mindig 4-et kapok, azaz toldalékolni a leírt számot is kell az utolsó hangnak megfelelően. A fizikai mennyiség mérőszám szorozva mértékegységgel, amelyeket mindig kisbetűvel írunk, ha ténylegesen kiírunk: a gép hasznos teljesítménye 12530 W, azaz tizenkettőezer-ötszázharminc watt, bármen�nyire is tiszteljük James Wattot.

A másik vesszőparipánk a keltezés, amelyből néhány szemelvényt említenénk. Nagyon elterjedt a pontok „kint felejtése” kötőjel előtt, ám ez helytelen. Helyesen így hangzik, hogy 2018. január 12-én teljesítettem jeles érdemjeggyel a Gépelemek 1 vizsgát, pontot még a legvadabb álmaimban sem teszek ki. Akkor sem, ha az évszám birtokos esetben van: 2013 őszén nyertem felvételt a BME-re, ahová 1956 mártírjai is jártak. Mióta

mondom, hogy 2017. szeptember 1. óta nincs Ábrázoló geometria a kötelező gépészmérnöki tanrendben.

Bár tudjuk, hogy igazán jó dolgo- kat csak a magyarok (netán magyar származásúak) találtak ki, olykor belefuthatunk a praxis során egyegy idegen földrajzi (Oslo=Hajdúszoboszló) vagy személynévbe ( Jules Verne=Verne Gyula). Ezek toldalékolásánál nem jön automatikusan a kötőjel!

Teljesen helyes a Newtonról elnevezett törvény kifejezés, azonban ha az idegen név utolsó hangja néma, azaz nem ejtjük ki, akkor kötőjelesen kapcsolunk az utolsó kiejtett hang szerint: Joule-lal dolgozott együtt a kortárs tudós.

Tetmayerrel és Eulerrel (elméletével) is számíthatjuk a nyomott rudak kihajlását, ám másodfajú Lagrange-zsal, ha rezgéstani problémával állunk szemben.

A vessző ne legyen a vesszőparipánk!

A mint elé nem kell mindig és minden körülmények között, ugyanis ennek a szócskának van olyan jelentése, hogy valamiként: dr.

Korondi Péter mint a MOGI Tanszék vezetője volt jelen. Azonban összehasonlításnál más a helyzet, ugyanis a fellépő feszültségnek kisebbnek kell lennie, mint az anyag folyáshatára. Itt is vannak kivételek, például a Tervezés és gyártás vizsgán több mint öt éve nem buktak meg ennyien, valóságot csak nyomokban tartalmazó mondat. Felsorolások közben sem kell vesszőt tenni az és/vagy kötőszavak elé: Seeger-gyűrűvel, csapágyanyával vagy tengelyvállal rögzítem a csapágyat a tengelyen axiális irányban. Ha csak szavakat választunk el a felsorolásban egymástól, akkor a stb. elé nem kell vessző: kötőelemek, azaz csavarok, anyák, alátétek stb. széles választékban kaphatóak.

Elektronikus levelezésünkben is őrizzük meg a nagy külső angol nyomás ellenére magyar nyelvi sajátosságainkat! A magyar levél formáját régen szabvány rögzítette, azonban mára ez teljesen fellazult. A hivatalos levelekben – az angolszász nyelvekkel ellentétben – a megszólítást nem vessző, hanem felkiáltójel követi. Ugyanígy nem vessző zártja a levél búcsúzását sem, amely legtöbbször az üdvözlettel szó, hanem kettőspont. Szintén terjedőben

van az idézőjelek pontatlan használata, amely szintén az angol nyelv és nyelvi kultúra térhódításának köszönhető.

Magyarban a nyitó „macskaköröm” lent, míg a záró fent található. Megjegyzem, hogy sok programban alapértelmezetten az angol szokás van, és sokban ez nem is állítható. Szintén érdemes figyelni a programok áldásos pont utáni automatikus nagy kezdőbetűjére, amely például keltezésnél lehet zavaró: az évszámot követő pont után előszeretettel váltja át a program a hónap nevét nagyra, amely a magyar nyelvben idegen és helytelen.

Hogy korszerű tudást is adjunk át, felhívnám a figyelmet a Magyar Helyesírás Szabályainak 12. kiadására, amely 2015-ben jelent meg, és 2016. szeptember 1. óta kötelező érvényűen használandó. Ebben a legfontosabb változásokat kiemelnénk. Ha észszerűen akarjuk leírni az észszerű szót, akkor így járjunk el. Változtak az egyszerűsítő írásmód szabályai is, így még korábban helyesen mentem el Bernadettel moziba, mára már ki kell írni, hogy Anett-tel találkoztam volna délután.

Zárásként megemlítenénk, hogy nem célunk nyelvtannácikat nevelni a hallgatókból, hiszen – legnagyobb igyekezetünk ellenére – még velünk is megesik, hogy hibázunk. Azonban egy diplomás mérnök úrhölgytől/úrtól elvárható, hogy legyen igényes az általa kiadott dokumentumokra, s ennek minimális szintje az olvasásélményt rontó, szemet szúró helyesírási hibák elkerülése. Reméljük, ehhez egy kis segítséget tudtunk nyújtani Nektek!

Oh, mondd te kit választanál?

Zsolti

Ismerősen csenghet az István, a királyból az 1983-as dallam, ám aktualitása megkérdőjelezhetetlen 2018-ban is. Idén Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, amelyen 106 egyéni körzetben dől el a mandátumok sorsa, valamint a listáról bejutott képviselőkkel együtt összesen 199 képviselő fog helyet foglalni májusban a parlamenti patkóban. A Káté nem egy politikai lap, nem valamely szervezet megbízásából írjuk jelen cikkünket, csupán az egyetemi polgárok alkotmányos jogára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Hazánkban a rendszerváltást követően nehezen alakul ki a közélettel való foglalkozás, az arról való konstruktív párbeszéd. Véleményem szerint nagyon kevesen vannak azok, akik tájékozottak a közéleti kérdésekben, s mellette nem valamelyik párt elkötelezett hívei, azaz relatív objektíven látják a történéseket. Sokszor szembesülhetünk azzal, ha egy komolyabb téma szóba kerülne, hogy kérem, mi nem politizálunk, mi nem politizálhatunk, inkább ne is beszéljünk erről. Ez sem megfelelő magatartás: bár a struccpolitika is politika, de nem előremutató.

Felelős állampolgárok vagyunk: felelősek vagyunk magunkért, a leendő családunkért, gyermekeinkért, de ha magasztosabb eszméket akarok mondani, akkor hazánk, népünk boldogulásáért. A demokráciában elemi jogunk az országos és helyhatósági (csatlakozásunk óta az Európai Uniós) választásokon részt venni, és véleményünket kifejezni. Ennek mindig komoly tétje van, hiszen a megválasztandó kormány négy éve alatt néhányan végig itt lesznek a felsőoktatásban, azonban sokunk lép ki a munkaerőpiacra, alapít családot, vállal gyermeket.

Azt tanácsolom, hogy tájékozódjunk mind az egyéni választókerületünk jelöltjeiről, mind az országos pártok programjairól. Vessünk számot az eddig elért sikerekről és kudarcokról helyi és országos szinten, gondoljuk végig, hogy milyen irányba szeretnénk alakítani Magyarország sorsát.

Zárásként a címben említett dal utolsó sorát idézném: „Oly’ nehéz a választás!”

Harc a „magyar Texasért”

– Papp Simon és a zalai olajmező története

A „fekete arany” a XX. század elején vált igazán fontos nyersanyaggá, s a motorizált közlekedés mozgatórugójává. A századelő politikai-katonai konfliktusai tovább fokozták a világ és Magyarország olajéhségét, így a lelőhelyek birtoklása kulcsfontosságúvá vált. A következőkben azt szeretném bemutatni, milyen emberi sorsokat nem kímélő, a nyersolajnál is sötétebb színezetű csatározások folytak eme ásványkincsért hazánkban.

Marci

Az olajipar „születésnapjaként” 1859-et, a sikeres titusville-i (USA, Florida) fúrást szokták emlegetni.

Ehhez képest hazánk is csak minimálisan maradt el.

Budapesten 1864-ben megjelentek az első petróleumlámpák, ezek töltőanyagát kezdetben külföldről importálták, nem sokkal később létrejött az első magyar olajfeldolgozó Orsován. A helyzet 1882-ben változott meg gyökeresen, amikor a kőolajtermékekre magas védővámot vezettek be, így gazdaságilag indokolttá vált a hazai kitermelés, melyet az állam a befolyó vámbevételből kezdett támogatni. A kutatási és kitermelési jog a törvény értelmében az államot illette még magánterületen is. Az első világháború közeledtével erősen felfuttatták a kitermelést a fokozott igények miatt. Ekkoriban alapozta meg fényes karrierjét a fiatal, 1886-os születésű Papp Simon geológus, akinek fontos szerepe volt az egykori Monarchia erdélyi, felvidéki és horvátországi olajmezőinek feltárásában. Ennek köszönhetően felfigyelt rá egy nagy brit olajvállalat, és a következő egy évtizedben hivatását gyakorolva beutazta képviseletükben a világot.

A világjáró életmódra ráunva hazaköltözött, és új vállalkozásba kezdett: a trianoni békediktátumban korábbi olajkútjainak és ígéretes lelőhelyeinek döntő többségét is elvesztő csonka Magyarország szénhidrogénvagyonának feltárásába.

A magyar kormánynak igencsak szüksége lett volna a hazai kitermelésre az importfüggőség csökkentése

Olajkút a zalai dombok között

érdekében, de Papp mégis hiába kilincselt náluk: nem kívánták biztosítani a kutatáshoz elengedhetetlen anyagi forrásokat. A legnagyobb amerikai olajvállalat, a Standard Oil vezetőinél viszont sikerrel járt. A cég vállalta, hogy 350 000 dollárt költ feltárásokra a következő 5 év során, ezért cserébe kutatási és kitermelési koncessziót kapott a Dunántúl területére. Az eredmények a büdzsé kimerültével eleinte várattak magukra, de a keret kibővítése után, 1937-ben a dél-zalai Budafa-2 kutatófúrásnál olaj tört fel. A kitermelés kereteit biztosítandó a Standard Oil megalapította a Magyar-Amerikai Olaj Rt.-t, mely elképesztő fejlődést felmutatva, további sikeres fúrások segítségével rövidesen már teljes egészében fedezte az ország szénhidrogén-szükségletét zalai kútjaiból. Papp Simon a magyar kormány felkérésére csővezetéket is tervezett, melyen a fővárosba szállíthatták a fekete aranyat.

A felfedezés a korábban fejletlen Zalába addig nem ismert jólétet hozott, ennek emlékét őrzik napjainkban is a bázakerettyei mérnöklakások és a nagykanizsai MAORT-telep amerikai stílusban épült házai.

A hirtelen jött jó világ a második világháborúval egy csapásra véget ért. 1941 decemberében Magyarország hadat üzent az USA-nak, így az amerikai cég egy csapásra nemkívánatossá vált. Ugyan államosítás nem történt, de a termelést a háborús igények szolgálatába állítottak, az amerikai fél és a magyar kormány közös megegyezéssel Papp Simont bízta meg a vállalat vezetésével. A tengelyhatalmak igencsak szűkölködtek az olajban, így először magyar, majd az ország megszállása után a német hatóságok kényszerítették a rövidtávú haszon érdekében az erőltetett kitermelést a további kutatások teljes mellőzésével. Mikor ennek hatására

1943-ban egyre csökkent a felszínre hozott mennyiség, a nyilas vezetés már egyenesen azzal fenyegette Pappot, hogy szabotázs vádjával perbe fogják. A zalai olajmezők ekkori fontosságát jól mutatja, hogy hiába volt amerikai érdekeltség, az USA légiereje 1944-ben mégis erőteljes bombázást indított a számukra kimondhatatlan nevű Bázakerettye és Lovászi ellen. Románia átállásával a zalai mezők váltak a Harmadik Birodalom utolsó tartalékává, Hitler ezért 1945 tavaszán még úgy is kétségbeesett offenzívát indított a megtartásukra, hogy közben a Vörös Hadsereg katonáinak csizmái már régen német földet tapostak.

A világégés után látszólag elmúlt a veszély, az amerikai tisztviselők visszatérhettek, hiszen ekkor még a szovjetek szövetségesei voltak. Az általuk ellenőrzött szénhidrogénvagyonra azonban szemet vetett a magyar államhatalmat lépésről lépésre magához ragadó kommunista párt. Mivel törvényes alapot nem találtak az olajvállalat kisajátítására, úgy döntöttek, koncepciós eljárásban kreálnak egyet: 1948 augusztusában Papp Simont a MAORT magyar és amerikai vezetőivel együtt szabotázs vádjával letartóztatta az ÁVO, az Andrássy út 60.ban válogatott testi és lelki kínzásoknak vetették őket alá, ezek hatására „be is vallották”, hogy a háború után a termelés szándékos visszafogásával próbálták gyengíteni a kibontakozó hidegháborúban Amerikával szembe kerülő Magyarország gazdaságát. Ezzel az indokkal a MAORT-ot még a bírósági ítélethozatal előtt államosították, majd a Magyar-Szovjet Olajipari Rt. része lett. forrás: petroleum.hu

Az amerikaiakat magas váltságdíj ellenében engedték át Ausztriába, Papp Simont halálra ítélték, több magyar vezetőt pedig hosszú börtönévekre kárhoztattak. Előbbit végül „kegyelemből” életfogytiglanra változtatták, de az igazi ok az volt, hogy szakértelmére továbbra is igényt tartottak, még annak ellenére is, hogy a Magyar Tudományos Akadémiából való kizárásával tudományos érdemeit is elvitatták tőle.

Büntetését Vácon töltötte, ahol rabtársaitól és a külvilágtól egyaránt elzárva tartották, ugyanis igen nagy jelentőségű munkát végeztettek vele. A további olajlelőhelyek felkutatást célzó mérések eredményeit kellett kiértékelnie, és megjelölnie azokat a területeket, amelyeket kutatófúrásra érdemesnek talál. A sors kegyetlen fintora, hogy ily módon, a börtön falai közül fedezte fel 1951-ben – szintén Zalában – a nagylengyeli kőolajmezőt. Jól példázza a rendszer cinizmusát, hogy börtönévei alatt vele terveztették meg a recski kényszermunkatábor vízellátását is. Végül 1955-ben engedték szabadon nemzetközi nyomásra, de ezután sem lehetett igazán boldog, mivel ekkor tudta meg, hogy időközben vidékre kitelepített felesége meghalt, ráadásul 70 éves kora ellenére további 7 évig kellett dolgoznia egyszerű geológusként, hogy jogosult lehessen a nyugdíjra. Egészen haláláig küzdött, hogy hivatalosan is rehabilitálják, s már nem érhette meg, mikor a rendszerváltozás után akadémiai tagságának visszaállításával és a Széchenyi-díj posztumusz odaítélésével igazságot szolgáltattak neki.

MAORT-telep Nagykanizsán A figyelmeztetései ellenére tovább folytatott erőltetett kitermelés hatására a zalai kőolajmezők szinte teljesen kiapadtak, napjainkban már csak a göcseji dombok között elszórtan bólogató olajkutak jellegzetes látványa emlékeztet arra, milyen viharokat okozott a múltban Föld mélyének folyékony kincse.

Sokszínű csigaház A világ tele van váratlan fordulatokkal, meglepő véletlenekkel, és nem várt eseményekkel, ám a látszólagos kuszaság ellenére mégis van egy rendszer, ami mindent felölelve híven őrzi az egyensúlyt.

Flo

Mi az az aranymetszés? Folytonos arány szerinti metszés; egy adott szakasz két olyan részre osztása, amelynél a szakasz hossza úgy aránylik a nagyobbik metszethez, mint a nagyobbik metszet a kisebbikhez. Valószínűleg mindenki ismeri, hiszen matematikából középiskolás tananyag. Ez az arányosság azonban nemcsak a geometria keretein belül tűnik föl, de a természetben, a képzőművészetben és a zenében egyaránt fontos szerepet játszik már évezredek óta. Nem csoda, hogy az aranymetszés illetve aranyarány kifejezés mellett gyakran hívták isteni metszetnek, vagy isteni aránynak. Ha egy méteres szakaszt veszünk, akkor a nagyobb rész 61,8 cm, a kisebbik pedig 38,2 cm. Ez az 1 : 0.62 arány jelenik meg az irodalmon át az emberi testig szinte mindenhol. „Az aranymetszés olyan arány, amely a rossz létrejöttét megnehezíti, a jóét pedig megkönnyíti.” (Albert Einstein) Az irodalomban előszeretettel alkalmazzák évszázadok óta az aranyarányt. Dante Isteni színjátéka példának okáért 100 énekből áll, és a 62. színben van a fordulópont. Itt válik el Dante Vergiliustól, valamint ebben az énekben társul hozzá Beatrice, aki aztán végigkíséri a Paradicsomon. Ám a mai korban is sok ihletet adhat a Fibonacci-számsor. Gregory K. Pincus kaliforniai forgatókönyvírónak jutott eszébe, hogy kellene valami szabályosabb az 5-7-5 szótagú japán Haikunál. Így született meg általa a Fibonacci-strófa. Ennek lényege, hogy minden sor szótagszámát az előző két sor szótagjainak összege adja. Az első sor elvileg 0 szótagú (ez nyilván nem jelenik meg a versben), a következő 1, és innentől már egyszerűen folytatható a végtelenségig, bár a költők nagy része megáll a hatodik, nyolc szótagú sornál. A következő verset az Index egyik cikkírója alkotta a versforma szemléltetésére: A sorozat viszont nemcsak a költőket ihlette meg, de a zenészek között is felfigyeltek rá. A Tool amerikai együttes Lateralus című számának sorai épp a Fibonacci sorozatot követik, szintén a szótagokat nézve. Aki elég szemfüles, az rájöhet, hogy nem csak ilyen módon lehet a zenébe szabályosságot vinni. Bach, Mozart, Schubert, Bartók, Kodály, Liszt, és még sorolhatnám a nagy klasszikusokat, mind alkalmazták az aranymetszést műveikben, ám kevésbé feltűnő módon, az ütemekkel játszottak. Ha a teljes ütemszámot megszorozza az ember 0,618-cal, akkor megkapja azt az ütemet, amiben a mű csúcspontja, vagy épp fordulópontja van. De ez nem csak a komolyzenében érvényes. A mai slágerek többségében is felfedezhető.

Vegyük példának a The Lumineers Ho Hey című számát.

Ha a dal hosszát átszámítjuk másodpercbe, azt megszorozzuk 0,618-cal, és azt visszaszámítjuk percbe, akkor kijön, hogy a szám csúcspontja 1:38-nál van. De itt van még

P!nktől a Just Give Me a Reason, vagy épp a Ha megnyitod a szíved Ivan & The Parazoltól.

Az építészetben, a festészetben és a fotóművészetben sem elhanyagolható az aranymetszés szerepe. Tudatosan vagy épp ösztönösen, de mégis mindenütt megjelenik körülöttünk. Vegyük csak a gízai piramisokat, a Notre Dame-ot, a Parthenónt, a Taj Mahalt, vagy épp az Eiffel-tornyot. Mindegyik magában hordozza az aranyarányt. Nem kell feltétlenül Párizsba elutaznunk, hogy ezt megfigyelhessük, sokszor egyszerű lakóházak esztétikumát is szolgálja.

A festészet szinte elengedhetetlen része az aranymetszés. A leghíresebb remekművek mindegyikében megjelenik valamilyen formában, így Michelangelo Ádám teremtése, Leonardo da Vinci Mona Lisa vagy épp Botticelli Vénusz születése címet viselő festményén. A legtöbb alkotóművész szándékán kívül, ihletettségében használta, vagy alkalmazta az ú.n. isteni arányt. Korunk fotóművészei viszont tudatosan törekszenek arra, hogy tökéletes formai arányokat mutasson a művészi fotó.

Az aranymetszés leggyakoribb előfordulása mégis maga a természet. Ne csak a csigaházra, vagy a napraforgómagok elhelyezkedésére gondoljunk, amiről valószínű, hogy már rengeteg képet láttunk, hanem nézzünk egy kicsit körül. Persze ott vannak a tornádók, galaxisok, ciklonok, de nem kell ennyire messze menni, hogy felleljük az arányt. Elég, ha megfigyeljük ujjlenyomatunkat vagy a tükörben a fülünket, vagy épp az alkarunk és a kézfejünk arányát. Egész életünkön végigkísér, sőt mi több, már születésünk előtt is jelen volt. Ennek bizonyításához elég, ha megnézed az ultrahangos képed, és rákoncentrálsz a kis magzat-formádra.

Az emberek természetüknél fogva szeretik keresni mindenhol a szabályosságot, sokszor mégse vesszük észre, ami az orrunk előtt van. Itt van például Budapest.

A legtöbben bizton állítják, hogy jól ismerik. Nos, akkor hallottatok már a Fibonacci körútról? Nem? Hát akkor itt az ideje utánajárni!

forrás: index.hu

SZKÁT(É)LEND! Hódolva a Kátés hagyománynak, az őszi félév lezárásaként ismételten eljött a kirándulás ideje. A sítúrákat már régen magunk mögött hagytuk, egy ideje a kultúrán van a hangsúly. Voltunk már Prágában, Krakkóban, ezúttal azonban mertünk kicsit merészebbet álmodni és meg sem álltunk egészen Skóciáig, pontosabban Edinburgh-ig.

Bagoly

A kirándulás érdekességét mi sem mutatja jobban, minthogy a korábbiaknál nagyobb költségek ellenére rekordszámú, a velünk tartó barátokkal együtt 38 fő vett részt az utazáson. A szerkesztőség útinaplója a skót fővárosból.

0. nap: mint a MÁV

Január 26., 18:30, Kármán Koli: A társaság nagyja itt gyülekezett, igen jó hangulatban indultunk el a reptérre.

20:00, Liszt Ferenc Repülőtér: a csapat itt vált teljessé.

Miután teljes lett a létszám, megkaptuk beszállókártyáinkat, illetve az edinburghi tömegközlekedéshez szükséges plasztikkártyánkat (Ridacard) is. Mivel gépünk csak 21:50-kor indult, így volt időnk felfedezni a repteret.

A biztonsági ellenőrzéssel nem is nagyon volt gond – bár többeket szúrópróbaszerűen kiszedtek komolyabb ellenőrzésre –, mint azonban kiderült, gépünkre 20 perc késést írtak ki. Az államvasutakon szocializálódottaknak ez azért nem okozott akkora meglepetést. Végül a 20 percből bő 30 lett, mire mindenki felszállt a gépre.

Az ír fapados társaság egyébként nem okozott csalódást, rendben volt a gép és a személyzet is korrektül, precízen tette a dolgát. Apropó, személyzet: őszintén szólva kicsit meglepően hatott számomra, mint repülésszűz számára, hogy bizony nem csak nők teljesítenek légiutas-kísérői feladatokat már, egyre többen vannak a férfi stewardok is. Ez utunk során mindkét pesti járatra igaz volt, csupán az Edinburgh-Dublin járat volt teljes mértékben

női kísérőszemélyzetű. (Arról, hogy hogyan jön szóba Dublin, kicsit később.)

Végül a 30 perc késés egészen a leszállásig fennmaradt, így helyi idő szerint (Skócia egy időzónával visszább van tőlünk) fél 1 körül landoltunk, ahol aztán még a határellenőrzés is megfogta kicsit a sort. (Más kérdés, hogy az egész gyorsan lezajlott, megfelelően terelve az utasokat a megfelelő számú kapuhoz. Csak kicsit sokan voltunk.) Kiérve a reptérről már helyi idő szerint is 1 körül volt (ami ugye itthon már 2 óra). Innen várt még ránk egy jó félóra buszozás, majd kb. 20 perc séta a város szélén álló szállásunkig. Itt sokat nem teketóriáztunk, az utazástól megfáradva mindannyian beestünk ágyainkba.

1. nap: Atomóra tengerész módra

Kipihenve a fáradalmakat, kicsit későn tértünk magunkhoz, ekkor szemrevételeztük jobban a következő három napban fedelünket jelentő helyiségeinket. A szállás egyetlen hátránya az volt, hogy a belváros mintegy 20-30 percnyire volt, ezt némiképp kompenzálta a kettő percnyi sétára lévő, ellenben csak nappal járó busz.

Apartmanonként két szoba volt, egyikben három, másikban két ággyal, szobánként egy fürdőszobával. Mindenhova tartozott még egy konyhával egybekötött nappali is. A felszereltségre nem lehetett panaszunk: mikro, tűzhely, hűtő és fagyasztó, mosó- és mosogatógép, tévé

érkeztünk, arrafelé távoztunk is, le egészen a helyi Váci utca környékéig, melyet itt Princes Streetnek neveznek.

(Nem elírás, valóban egy s-sel írandó, utalva III. György király két legidősebb fiára.) Köszönhetően annak, hogy kezdett későre járni, elkezdtünk valami étkezési lehetőséget is keresni, mely kicsit nehezebbre sikeredett, mint azt elsőre gondoltuk. Szombat este lévén ugyanis nem igazán volt szabad hely szinte sehol a környéken, így végül megkóstoltuk az olasz konyha kihelyezett tagozatát, mely egyébként egyáltalán nem volt rossz. A környezeti viszontagságok miatt aztán inkább a szállás felé vettük az irányt, ugyanis az eső és a szél felerősödése semmi jóra nem utalt. Itt folytattunk kulturált eszmecserét, kiegészítve a helyi televíziós kínálat nyújtotta lehetőségekkel egészen nyugovóra térésünkig.

2. nap: Britán idők

és még sorolhatnánk állt rendelkezésünkre. Ami elsőre szembeötlő volt (épületgépész szemmel), hogy a fűtést és a melegvizet is elektromos készülékek biztosították.

Ennek oka talán az egész végig jellemző, tengerparti szállásunk környékén különösen igaz igen erős szél volt, melynél már nem lett volna szerencsés gázüzemű berendezést használni.

Na, de térjünk rá magára a városra. A csapat nagyja a kései indulás következtében nem hajtotta túl magát, legtöbbünknek a fő nevezetességnek is tekinthető vár volt a célpontja. Ki-ki más úton megközelítve jutott el ide.

Itt szembesültünk először azzal, hogy még a vártnál is drágább az élet errefelé. Voltak egyébként olyan helyek, amelyek meg is érték ezt a drága pénzt (ilyen volt a vár is), egyesek viszont nem voltak többek tucatlátványosságnál.

Itt kell megjegyezni egyébként, hogy az állami fenntartású intézmények (Nemzeti Múzeum, Nemzeti Galéria) látogatása ingyenes volt.

Visszakanyarodva a várhoz: a legjobbkor érkeztünk, ugyanis éppen a hagyományos egy órai ágyúlövésre sikerült átjutnunk a jegyvásárláson. A történet lényege, hogy vasárnap kivételével minden nap pontban 13:00-kor kisebb ünnepélyes keretek között lőnek egyet a várban elhelyezett ágyúval. A lövés célja manapság már inkább hagyománynak és népszórakoztatásnak mondható, korábban azonban valóban fontos volt, ugyanis ehhez igazították a tengerészek óráikat.

A produkció végeztével bejártuk a várat, meglátogatva az ottani látványosságokat (mint pl. a Nemzeti Háborúmúzeum), majd a romló időjárás miatt amerre

Az előző napi jelek tényleg vészjóslóak voltak, tipikus brit időjárásra ébredtünk: eső és szél minden men�nyiségben. Meglepetésünkre így is egészen enyhe volt az idő, ennek ellenére nem volt kellemes szabadtéren tartózkodni egészen az estefelé bekövetkező javulásig.

No, de minket kemény fából faragtak, úgyhogy az uralkodó skóciai rezidenciájaként fenntartott és bemutatott Holyroodhouse-palota után végig sétáltunk a Royal Mile-on. A név beszédes, az út közel egy mérföld hosszú és a palotát köti össze a várral. Tetszőleges szuvenírbeszerzés után a várhoz felérkezve meglátogattuk előbb a whiskykészítés rejtelmeit, illetve a scotch-ok típusait bemutató, kóstolóval egybekötött múzeumot (The Scotch Whisky Experience), majd a Camera Obscura nevű helyet, ami gyakorlatilag a helyi Csodák Palotájának felel meg, viszont nekünk jobban tetszett a hazainál, élménydúsabb volt.

Ezt követően lebaktattunk a közeli Grassmarketre, az egykori piactérre, ahol megtaláltuk étkezési „törzshelyünket”, a Last Drop nevű pubot. Ide másnap is visszatértünk enni a jó árak, kellemes hangulat, korrekt kiszolgálás és ami a legfőbb, a jó étkek és italok miatt.

A társaság nagyja ezen a napon még nem merte bevállalni a haggist, azaz a skót nemzeti ételt, mely nagyon hasonló a mi májas hurkánkhoz, ízre és összetételre egyaránt. (A haggis birkából készül, és nem rizzsel, hanem zabliszttel keverik össze.) Étkünk elfogyasztása után a társaság nagyja egyesült a Globe nevű kocsmában, mely annak ellenére, hogy a belvárosban volt, határozottan kedvező árszínvonalat nyújtott. Innen hazafelé vettük az irányt, ahol rövid csevej után mindenki eltette magát a következő napra.

3. nap: Arthur trónja

Hasonló időpontú kelés után jóval kellemesebb idő fogadott minket, hogy elinduljunk megmászni Arthur trónját, azaz az Arthur’s Seat-et, mely egy, magasságilag a Gellért-heggyel, felépítésileg a Balaton-felvidéki hegyekkel hasonló domb Edinburgh közepén, ahonnan pazar panoráma nyílik a városra és a környékre. Előtte

bemelegítés gyanánt sétáltunk egyet páran a szállásunknak helyt adó városrész központjában, majd nekivágtunk a „trónfoglalásnak”. Arthur király kegyes volt hozzánk, ugyan az előző napi csapadék miatt nem volt túl száraz az ösvény, de azért gond nélkül feljutottunk.

Kellemesen elfáradva értünk fel a trónhoz, ahonnan csak a szüntelenül fújó szél volt képes lezavarni minket. Leérkezve újabb Royal Mile-túra következett, Last Drop-beli étkezéssel, majd meglátogattuk az Elephant House nevű kávézót-teázót. A hely legnagyobb marketingereje, hogy itt írta meg J. K. Rowling a Harry Potter-sorozat első részét, világhírűvé téve saját maga mellett a helyet is. Végül a napi túrától kissé megfáradva tértünk vissza szállásunkra.

4. nap: Európa kapuja

Eljött a búcsú napja. Szállásunkat 10 óráig el kellett hagyni, így néhányan még belátogattak a városba, mások a közeli világítótornyokat tekintették meg, mielőtt elindult volna a csapat a reptérre, ahonnan délután 2 órakor indult a gépünk Dublinba. Hogy miért így jöttünk haza? A társaság ragaszkodott a jól bevált három naphoz, viszont így nem volt közvetlen járat haza. Ennek köszönhetően egy négy órás átszállással útba ejtettük az ír fővárost is, pontosabban csak annak repterét, ugyanis a városba nem lett volna idő bemenni. Így maradt egy pofa Guinness, némi madárlátta étellel kísérve, majd pedig a hazaút. Az Edinburgh-Dublin távon gépünk percre pontos volt, azonban Budapest felé megint összejött 30 perc induló késés, ez köszönhetően az áramlatoknak 10-re zsugorodott hazáig. Budapestre megérkezve aztán egyből éreztették velünk, hogy itthon vagyunk. A beérkező gépek egyvelege ahogy esik, úgy puffan alapon torlódott fel a határellenőrzésnél. Néhányan ironikusan megjegyezték, hogy „Üdv Európa kapujában!”. Végül éppen időben sikerült letudni az ellenőrzést ahhoz, hogy elérjük az 1 órakor induló éjszakai buszt. Némi meglepetésre szóló busz érkezett értünk, mely aztán egy sorompós kereszteződésben mintegy öttíz percet vesztegelt is, kétségessé téve ezzel a belváros felé vezető csatlakozás elérését. Végül nem volt gond, átszállás után a sofőrünk Schumachert megszégyenítve hozott be minket a Corvin-negyedig, ahol a sebesség ellenére pont elszalasztottuk a hazafelé vivő villamost. Így sikerült 2 óra körül megérkezni Újbudára, ahol mindenki fáradtan, de élményekkel teli konstatálta, hogy véget ért egy újabb kirándulás. Összefoglalva utunkat: Edinburgh nagyon szép város, el lehetett volna tölteni több napot is ott. A látnivalók nagy többsége megéri pénzét, talán a Holyroodhouse-palota az, amely nem volt egyedi, hasonló kiállítást kastélyberendezésekről bármely európai országban láthat az ember. Összességében egyöntetűen úgy gondoljuk, hogy megérte.

Érdekességek: U25 A hatályos törvények szerint Nagy-Britanniában, így Skóciában is a 18 év a legális alkoholfogyasztás korhatára. Ott azonban ezt annyira komolyan veszik, hogy 25 (igen, huszonöt) éves korig nyugodt szívvel elkérik bárkinek a személyijét korának igazolására. Ezt egyébként külön jelzik is, nehogy valaki sértésnek vegye. A szabály szigorúságát mutatja, hogy egyszer, amikor egy szupermarketben néhány üveg sört akartunk vásárolni egy hat fős társasággal, egész egyszerűen nem voltak hajlandóak aznap már kiszolgálni alkohollal, csak mert a társaságunkkal volt egyikünk 17 éves öccse is. (Aki egyébként nem ivott volna.)

Wait for the waitress Elsőre furcsa, de egyébként teljesen logikusnak tűnő szokás az, amit Skóciában tapasztaltunk. A helyi éttermekben belépés után ugyanis mindenhol meg kellett várni, amíg egy szabad, a társaság méretének (kb. 5-7 fős csapatokban mozogtunk) megfelelő asztalhoz vezettek minket. Elismerésükre legyen mondva, a helyi felszolgálók pillanatok alatt ott termettek, és legjobb igyekezetük szerint próbáltak asztalt találni nekünk. Ez elsőre nem mindig ment, mert nem volt egybefüggően akkora hely.)

A túra száma: 666 A Tankcsapda ismert számának kisebbfajta félreírása nem zenei cikkre utal, címünkkel az immáron 6. alkalommal megrendezésre került Értékelő Kocsmatúránkra szerettünk volna célozni, mely úti célja ezúttal fővárosunk VI. kerülete volt, mégpedig február 6-án. Ilyen sátáni felvezetés mellett sem kell természetesen rosszra gondolni, egyáltalán nem volt ördögtől való sem a részvétel, sem a hazaérkezés. Lássuk, miről is szólt e féléves túránk!

Bagoly

Ahogyan eddig is, a kocsmák értékelésénél négy szempontot vettünk figyelembe: berendezés, hangulat, kínálat és ár-érték arány. Minden szempontot egytől ötig terjedő skálán kellett értékelni, ahol az egyes a legrosszabb, az ötös a legjobb érték. Útvonaltervünk a következő volt: Helvécia Söröző–Bak Egér Borozó– BarHOLE Pub–Joiner’s Pub–Cheers Pub–Checho–B. City Pub–57-es számú Italbolt. Sajnos a Checho nevű hely érkezésünkkor (23 óra körül) már zárt, pedig hivatalosan aznap legalább 1-ig kellett volna nyitva lennie. Így hétállomásosra zsugorodott túránk. De hogyan is látták értékelőink?

Berendezés szempontjából első állomásunk, a Helvécia Söröző vitte a prímet, megelőzve a BarHOLE-t és a B. City Pubot. A sereghajtók e tekintetben a Cheers, illetve még attól is mélyen lemaradva a Bak Egér Borozó volt.

Ez utóbbi pontszáma valószínűleg a kevés ülőhelynek és a rossz állapotú mosdóhelyiségeknek köszönhető, ezt többen külön is ráírták lapjukra.

Hangulat alapján a BarHOLE győzött a B. City és a Cheers előtt. Legkevésbé a Joiner’s-ben, illetve a szintén mélyen lemaradó Bak Egérben érezték legkevésbé jól magukat értékelőink, melyben nagy eséllyel szerepet játszott a helyek átható aromája, illetve a Bak Egér esetén a Jollyra hajazó törzsközönségi összetétel, melyre második állomásként még nem voltak vevők pontozóink.

Az ár-érték kategória abszolút győztese a Cheers Pub volt, köszönhetően a pesti viszonylatban már-már szemtelenül alacsony árainak. A 230 Ft-os sör-, illetve a 300 Ft-os minőségibb töményárak minden bizonnyal nagy örömmel töltötték el az ötödik állomásra érkezőket. No nem mintha a többi kocsma annyival drágább lett volna.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy e tekintetben az 57es számú Italbolt, illetve az eddig sokat szidott Bak Egér fért még fel a dobogóra, köszönhetően alacsony áraiknak.

A sort ezúttal a B City Pub, illetve nagy lemaradásban a Joiner’s zárta.

Kínálat szempontjából a hangulathoz hasonlóan a BarHOLE diadalmaskodott, a Bak Egér, illetve a Helvécia társaságában. A legszűkebb választék a pontok alapján úgy tűnik, hogy a B City Pubban, és legfőképp a Joiner’s-ben volt, ez utóbbi a kocsmatúrák történetének

legalacsonyabb pontszámával alig éri el (csak kerekítve) az elégséges szintet. Összesítésben ez meg is látszik, ugyanis a Joiner’s lett messze lemaradva a sereghajtó, még az utolsó előtti Bak Egér Borozó is bő hat tized ponttal megelőzte. Az ös�szesítés, ezzel az idei kocsmatúra győztese a BarHOLE Pub lett, mindössze hat századdal megelőzve a Helvécia Sörözőt. (Na tessék, hat tized, hat század, ezek a fránya hatosok...) A bronzérmes a Cheers lett, ennek egészségére reméljük, isznak majd egyet a kedvező árú italokból.

Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott! Folytatás következik ősszel!

Tanulmányi túra Téglásra – HAJDU üzemlátogatás

A Kalorikus Gépek Szakosztály (KGSZ) az Épületgépész Szakosztállyal (ESZO) közösen szervezte meg a csaknem 40 résztvevőt számláló üzemlátogatást Téglásra. Habár a nálunk idősebb generáció talán még mindig a mosógépgyártásra asszociál a HAJDU hallatán, a cégcsoport három üzletágban is meghatározó szereplő mind hazánkban, mind külföldön. Az üzemlátogatásra ellátogatók a több száz hektáros telephelyet járhatták be.

Daca

Akiknek a vizsgaidőszak sem tartalmazott elég izgalmat, és ez időben is olthatatlan szomjuk volt a szakmai tudásuk gyarapítására, azoknak sem kellett ölbe tett kézzel várniuk a tavaszi félév kezdetét. A KGSZ és az ESZO közösen szervezte meg ugyanis az üzemlátogatást a HAJDU Cégcsoport Debrecen melletti telephelyére.

Január 19-én reggel 7-kor indult a cég által finanszírozott buszút, amivel a résztvevő hallgatók este 8 körül érkeztek vissza a Kármán elé.

A korábbi Hajdúsági Iparművek eleinte mosógépek, centrifugák gyártásával foglalkozott, legalábbis a fegyvergyártás fedőtevékenysége ez volt. A cég azóta igen jelentős portfólió-bővítésen ment keresztül, aminek eredményeképpen 2005 óta cégcsoportként, három különböző tevékenységi területen működik. A Hajdúsági Ipari Zrt. folytatja a hagyományos épületgépészeti termékek gyártását, az Autotechnika Ipari Zrt. főként autóipari területen szállít be préselt lemezalkatrészeket, valamint megmunkáló szerszámokat is gyártanak, illetve a telephely ipari parkként való üzemeltetését és az ott termelő cégek energiaellátást az Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. végzi. A HAJDU Cégcsoport jelenleg szinte az egyetlen nagyvállalat, amely kizárólag magyar tulajdonban van.

A HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. nemcsak majdnem az összes nagyobb autómárkának gyárt alkatrészeket, de egyéb vállalatoknak is szállít be alkatrészt és szerszámot (Grundfos, GE, Lego, stb…). Az üzemlátogatáson résztvevők meglátogatták a tavalyi évben épült 4500 m2-es csarnokot, ahol az alkatrészgyártás zajlik. Itt óriási méretű lemezvágó- és présgépek is helyet kaptak, amit közelről megtekinthettek a hallgatók.

A cégcsoport másik ágazata a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt., mely épületgépészeti berendezések gyártásával, értékesítésével foglalkozik. A napkollektoroktól kezdve a puffertartályokon át a kazánokig szinte minden megtalálható a termékpalettán. A cég az utóbbi években a megújuló energiaforrásokat (főleg napenergiát) hasznosító berendezések gyártása felé vette az irányt, mely a szlogenükből is egészen könnyen következtethető:

A cégcsoport idővonala

1952: alapítás 1994: privatizáció 2003: autóipari tevékenység kezdete 2005: cégcsoport struktúra bevezetése 2008: Megújuló üzletág megnyitása 2017: új présüzem átadása „Megújuló energiával”. A puffertárolók, bojlerek alappillérként szolgálnak a cég számára, melyből évente óriási mennyiséget adnak el mind bel-, mind külföldön. Az ellátogatóknak volt szerencséjük megtekinteni az üzemcsarnokot, ahol a különböző méretű és tulajdonságú tartályok gyártása zajlik. Ennek során két ott dolgozó vezette végig a csapatot a munkafolyamatokon, így egy-egy berendezés komplett gyártási, összeszerelési folyamatát nyomon lehetett követni.

Az ipartelep épületgépészeti, villamossági, üzemeltetési tevékenységeibe is betekintést nyerhettek a látogatók a HAJDU Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. munkatársainak vezetésével. A hűtő-fűtő berendezéseken, gépházakon felül a sűrített levegős rendszer és egy 18 éves gázmotor is megtekinthető volt. Ezeken felül a villamos gépházat is láthattuk, majd az innovációs központban található labor került sorra, ahol sok érdekes információt, újdonságot hallhattunk.

A 4-5 órás üzemlátogatás végén a cég biztosított ételt-italt is az éhező-szomjazó szájaknak, majd ezek után indulhatott a busz vissza.

Villámlátogatás Münchenben Különböző okokból kifolyólag úgy alakult, hogy január utolsó hétvégéjét Münchenben sikerült töltenünk. A látogatás igazi célja a városban rendezett, ISPO névre hallgató, sport tematikájú expo volt, de ha már ott jártunk, szívtunk magunkba egy kis német levegőt is, és minimálisan belemerültünk a bajor sörkultúrába is.

Dávid, Kötöny

Kötöny: Úgy gondoltam, ezúttal nem fogok rohanni, ezért kényelmesen, a Keletiből szombaton 9.40-kor induló Railjetre váltottam jegyet. Tettem ezt annak a tudatában is, hogy Dávid szintén körülbelül ekkor tervezett indulni Európa másik részéről busszal, hasonló, 6-7 órás utazási időtartammal számolva, azonban jelen esetben a vasút sokkal pontosabb és jobban tervezhető közlekedési eszköznek bizonyult…

A MÁV-ÖBB-DB kooperációban működtetett Railjet tehát pontosan fél ötkor megérkezett a müncheni főpályaudvarra és mivel tudtam, hogy Dávid késni fog, nyakamba vettem a várost, hogy elüssem az időt. Sikerült gyorsan végig rohanni a belvárost, ami igen kettős arcot mutat, révén, hogy az évszázados, tipikus bajor épületek váltakoznak a pesti Váci utcáról is ismert modern épületekkel és boltokkal.

Mivel még mindig volt időm, így elugrottam az Englischer Gartenbe (Angol Kert) is, ami olyan, mint Budapesten a Városliget, csak sokkal nagyobb és tele van tavakkal, vízesésekkel, folyócskákkal. Szerintem lenyűgöző, aki arrafele jár, ne hagyja ki a látnivalók közül! A park feelingjén egyetlen egy valami rontott, a borzasztó időjárás, de szerencsére később még volt lehetőségem visszatérni és megnézni a helyet verőfényes napsütésben is.

Közben Dávid is megérkezett, így végre elfoglaltuk a szállásunkat, majd némi szusszanás után elindultunk, hogy bejussunk a híres-hírhedt Hofbrauhausba és megigyunk némi sört. Igazán meglepődtünk, amikor gyakorlatilag 10 perc keresgélés után találtunk egy szuper helyet a zsúfolásig tömött sörházban és már ittuk is a literes korsóból a söröket, valamint ettük a tipikus bajor fehér kolbászt édes mustárral. A hely kinézete gyönyörű, már-már hihetetlen: hatalmas termek tele emberrel, gyönyörű freskók a mennyezeten, mindenki sört iszik, vagy eszik valamit és szól az echte bajor

bőrnadrágos muzsikosok által előadott népzene, amelyet a közönség rendszeresen tapssal kísér. A sörözés-evés közben összehaverkodtunk két skót úriemberrel, akikkel a hely szűkössége miatt osztoztunk az asztalon és akiktől megtudtuk, hogy „…the Brexit sucks…”. A látogatásunk végén kapott fejenként bő 20 eurós számláról pedig mindenki maga döntse el, hogy sok-e, de szerintem a kapott élményért teljesen megérte. A Hofbrauhausból az utunk már visszafele vezetett a hotelba, ahol rápihentünk a következő nap történéseire.

Dávid: Így jutottunk el tehát vasárnapig, az expo nyitó napjához, azért, amiért Münchenbe érkeztünk. Természetesen ez a nap is rossz időjárással igyekezte elvenni a kedvünket az élettől, de sikertelenül.

Na de mi is az az ISPO? Egy olyan sport expóról van szó, amelyen a sportipar szabadidő, túra, csapat és téli sportokkal foglalkozó legnagyobb cégei képviseltetik magukat, bemutatva önmagukat, a termékeiket az érdeklődő közönségnek, amely között vannak szakmabeliek, konkurens cégek képviselői, az ezen szakmát tanuló hallgatók, befektetők, illetve mezei érdeklődők is (amilyenek mi is voltunk). Hagyományosan évente rendezik meg ezt az eseményt, három különböző állomáshelyen: Sanghaj, Peking, illetve München. Mi – értelemszerűen – ez utóbbit jártuk be.

Kötöny: Az expo helyszínéül a Münchner Messe (Müncheni Vásár) szolgált, ami gyakorlatilag a Hungexpo ottani megfelelője. A kiállításhoz legegyszerűbben az U2-es metróval lehetett kijutni, természetesen mi is ezt a lehetőséget választottuk. Én továbbra is tartom azt az állításomat, hogy Budapesten a metró az bizony kultúrmetró (kivéve az M3-as vonalat a jelenlegi állapotában). Ugyan a müncheni metró se nem koszos, se nem akar szétesni, de ha választanom kellene, hogy Budapesten vagy Münchenben metrózzak, egyértelműen az előbbi mellett döntenék.

Dávid: Ami pedig az expót illeti. A müncheni ISPO kiállításon összesen tizenhat monumentális csarnokban, több, mint 2800 cég legújabb innovációival ismerkedhetett meg a kilátogató közönség. A kiállító cégek a legújabb dizájnnal ellátott termékeiket, az úttörő fejlesztéseiket mutatták meg az igényesebbnél igényesebb kiállító standjukon. Ami a kiállítók változatosságát illeti: a legnagyobb cégektől (Adidas, Columbia, Helly Hansen) egészen a fiatal, néhány éve alapított start-upokon át mindennel találkozhattunk.

A sportágak választékában sem érhette panasz a szervezőket: a csapatjátékoktól a konditermi felszerelésen, a vizes- és téli sportokon át egészen a kevésbé népszerű sportokig (darts, asztalitenisz, birkózás) minden megtalálható volt a csarnokokban (amelyeket tematika szerint rendeztek be).

A kiállítótermeket végigjárva kipróbálhattunk olyan cipőket, melyek meggátolják az elcsúszást jeges felületen, találkozhattunk olyan biztonsági hátizsákkal, mely akár egy társunk irányítására életmentő légzsákot kinyitva megment minket a lavina aljára kerüléstől, olyan kosárlabda cipő kialakításokkal, melyek csökkentik a gyors mozgással járó sérülések kialakulásának lehetőségét, illetve megannyi téli sporthoz köthető, az élményt és biztonságot növelő technológiai megoldásokkal.

Természetesen nekünk, mérnököknek, a legizgalmasabb részt a digitális világ sport világába való betörése szolgáltatta. Érdekes volt látni, hogy egyre több szerep hárul az informatikára, az adatgyűjtésre a sport, és ezen belül is leginkább a sportolók világában. Az edzéstervező, edzésjavító módszerek, a sportolók teljesítménykövetése (ún. tracking rendszerek) mind-mind a „még profibbá” válás szintjére emelhetik a sportvilágot az

elkövetkező években. Ma már az élsportolók minden másodperce meg van tervezve (mennyit és mikor edzenek, mennyit alszanak, mennyi kalóriát visznek be stb.), azonban ez a világ afelé tendál, hogy a közeljövőben minden profi sportegyesület használni fog majd modern, adatgyűjtő technológiát saját sportolóik edzésének megtervezésére, a teljesítményük növelésére, a gyengéik kijavítására, illetve a taktika összeállítására. Ezek a technológiák viszont nem csupán arra lesznek jók, hogy sokkal céltudatosabbá válhasson egy-egy sportoló felkészülése, ezáltal mi, nézők is profitálhatunk a jobbnál-jobb teljesítményekből, de emellett a sérülések, esetleg katasztrófák megelőzésében is jelentős szerep hárul az intelligens sporteszközökre.

Kötöny: A kiállítás szuper volt, de a végére az egésznapos járkálás és ácsorgás miatt sikerült teljesen elfáradni és az este emiatt pánikszerűen elfogyasztott sajtburgerek már szinte életmentőnek bizonyultak. Mire visszaértünk a szállásra, sikerült végérvényesen kimerülni, aminek köszönhetően a sörözőket lecseréltük a hotelszoba erkélyére, ahol néhány sör mellett beszélgettünk még elalvás előtt az expón gyűjtött tapasztalatokról.

A hétfői nap már a hazautazásról szólt. Meglepetésünkre reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk. Tíz órakor el kellett hagynunk a szállodát, és mivel Dávid már tizenegy órakor indult vissza, ezért egyből a buszállomás felé vettük az irányt, ahol azért még a Lidlben feltankoltunk kajával és Paulanerrel. Az én vonatom csak 13.30kor indult vissza Budapestre, így ismét volt időm, ezúttal nagyon szép, szinte tavaszi időben szétnézni Münchenben és az Englischer Gartenben. Így természetesen sokkal lenyűgözőbb volt, meg is fogadtam, hogy ide még visszatérek a nyáron…

Állati történelem A négylábúak az emberré válás óta végigkísérik, sőt segítik az életünket, akár egyenrangú társként, akár csak eszközökként használva őket.

A modern időket megelőzően nagyobb szerep hárult rájuk mind a mezőgazdaságban, a mindennapi életben és a háborúkban is. A technológiai fejlődés nagymértékben változtatott ezen, és leginkább csak eszközökké váltak. A cikkemben mindkét oldal híresebb képviselőit bemutatom, olyan példát is hozok, amikor százak, sőt, ezrek köszönhetik nekik életüket.

Bence

Wojtek

1942-ben lengyel katonák a Teheránba vezető útjuk egyik pihenőhelyén összetalálkoztak egy iráni fiúval, és annak árva medvebocsával. Wojteket magukkal vitték, és a következő hónapokat egy lengyel menekülttáborban töltötte, ezek után a szállítást és papírmunkát megkönnyítve hivatalosan is felvették a hadsereg kötelékébe akkor még közlegényi rangban, majd később tizedessé léptették elő.

A kis szíriai barna medve a II. lengyel hadsereg 22. hadtestéhez került, és kabalája lett rövid időn belül. A neve lengyelül annyit tesz, vidám harcos, és ennek megfelelően nemcsak a harcokban, hanem a katonák mindennapi életében is számos szolgálatot tett. Több csatában kivette a részét és segítette bajtársait, például az 1944-es Monte Cassino-i ütközetben hadianyagot szállított a tüzérek számára. A hadseregtől 1947-ben vonult vissza, barátai könnyes szemmel búcsúztak tőle. Nyugdíjas éveit az edinburghi állatkertben töltötte. 1963-ban hunyt el, 21 évesen, amely a katonaság során ráragadt káros szenvedélyek (sör és cigaretta) ellenére szép kor.

Balto

1925 telén a nyugat-alaszkai Nome városában diftériajárvány tört ki. A helyi orvos kifogyott az oltóanyagból, az utánpótlás pedig nem érkezett meg időben, a nagy hóesés és hóviharok előtt, amely teljesen ellehetetlenítette a közlekedést. Az orvosságot Nenana városáig sikerült eljuttatni vonattal, ahonnan már kutyaszánokkal kellett folytatni a szállítást. Az 1085 km-es útvonal megtételére több mint 20 száncsapat és 150 kutya vállalkozott, akik egymást váltották a táv egyes szakaszain. A „szérumfutás” során a csapatoknak az elképesztő hideggel (több szakaszon is -50 °C alatt volt a hőmérséklet), hó- és szélviharokkal, valamint a teljes sötétséggel kellett szembenézniük. A városlakók és a gyerekek szerencséjére 127 és fél óra után Balto, a szibériai husky által vezetett szánnak sikerült odaérnie, ezrek életét megmentve. A történtek a világsajtót is bejárták, Balto pedig híres lett, talán túlságosan is, a többieket háttérbe szorítva. Szobra a New York-i Central Parkban áll, őrizve a számos kutya és csapat tettének emlékét.

Cher Ami

1918-ban járunk, az I. világháború végén a franciaországi Argonne erdejében. Egy több mint 550 főt számláló amerikai zászlóalj gyalogos egysége a német vonalat támadja, ám csapdába esnek, körülvéve az ellenséggel, megszakadt kommunikációs kapcsolattal. A hadszíntér és a parancsnokság között katonagalambok, a postagalambok csatazajhoz szoktatott fajtája tartotta a kapcsolatot. Az „Elveszett zászlóalj” szerencsétlenségére az első galamb,

amelyet küldtek, rossz koordinátákkal érkezett a központba, így baráti tűz is érte őket. Egyetlen reményüket az utolsó galambjaik egyike, Cher Ami (magyarul: kedves barát) jelentette. A madár, mint elődei is, a német katonák célpontjává vált, mellkasán lövés érte, szeme és egyik lába is megsérült, de mindezek ellenére sikeresen célba ért. A zászlóaljnak most már csak a németek miatt kellett aggódniuk. Megérkezése után Cher Ami orvosi kezelést kapott, és később a francia kormány kitüntette a Croix de Guerre háborús érdemrenddel.

Clara és Zarafa

A következő két híresség nem tettei miatt vált ismertté, inkább szokatlanságuk miatt. Messzi helyekről érkeztek Európába, ahol évszázadokig csak szóbeszédekben hallottak róluk. Clara, az orrszarvú árvaként került a Holland Kelet-Indiai Társasághoz, majd az 1741-es Európába érkezésekor hatalmas szenzációt keltett. Az ókori Róma ideje óta csupán az ötödik a fajából, amely a kontinensre lépett a modern időkben Dürer rinocérosza óta, amiről a híres fametszet készült 1515-ben. Clara a következő évtizedben bejárta Európát, a tömegeket és az előkelőségeket is egyaránt vonzotta, Párizsban pedig divatőrületet indított el. A zsiráfok is hasonló ritkaságnak számítottak, a római idők óta Zarafa a második példány a kontinensen a Lorenzo de Medici által kapott egyed után. Eredetileg diplomáciai gesztusként ajándékozta az egyiptomi szultán a francia királynak. 1826-ban érkezett Marseille-be, hatalmas médiafigyelmet és divatőrületet keltve. Párizsi látogatásakor százezres tömeg várta kíváncsian a 4 méter magas egzotikumot, az elkövetkező két évtizedet is itt töltötte élete végéig.

Lajka

Elsüllyeszthetetlen Sam

A kalandos életutat befutott fekete-fehér macska tengerészeti pályafutását a híres német Bismarck csatahajón kezdte a II. világháború alatt, 1941-ben. A hajó megsemmisülése után a HMS Cossack romboló mentette ki az úszó törmelékek közül. Az angol hajó legénysége Oscarnak nevezte el, ám az újdonsült kabala nem hozott szerencsét, a közös hajózásnak egy német torpedó vetett véget.

Az újabb kimentés után az amerikai HMS Ark Royal repülőgép-hordozón tevékenykedett, immár megkapva a kiérdemelt Elsüllyeszthetetlen Sam nevet. Érdemes kiemelni azt az egybeesést, hogy az utóbb említett mindkét hajónak szerepe volt a Bismarck elsüllyesztésében, véletlen lenne? Mint a történetből is várható, az amerikai hordozó is a tenger fenekén végezte, de Sam túlélte, a beszámolók szerint megtalálásakor egy deszkán lebegett „mérgesen, de sértetlenül”. A mozgalmas év után többet már nem hagyta el a szárazföldet, a többi hajó szerencséjére. A történet valóságtartalmát azonban sokan megkérdőjelezik, szerintük nem ugyanaz a macska szolgált a hajókon és az elmondottakat csak a tengerészek színesítették ki. Mindenesetre szép történet.

A négylábúak sok mindenben előttünk járnak, a világűrt is ők hódították meg először. Lajka, a Moszkva utcáin kóborló eb lett az első állat, amely kijutott az eddig háborítatlan bolygóközi térbe, és Föld körüli pályán keringett űrhajójában. A tudósok a feladatra a barátságtalan, hideg tényezőkhöz is alkalmazkodott kóbor kutyákat válogattak, és végül 3-at képeztek ki közülük. A kiválasztott ebet mindannyian jól ismerjük, aki utazását a Szputnyik 2-vel 1957. november 3-án, vasárnap kezdte. A kezdeti időszakban a tudósok még keveset tudtak az űrutazás élő szervezetre tett hatásáról, ezért küldtek négylábú képviselőt először erre a járatlan útra, a visszatérés azonban nem szerepelt ennek a missziónak a tervei között. A történtek etikai oldalát sokáig elnyomták az Űrverseny megnyeréséhez fűződő politikai érdekek, de a fennálló rezsim összeomlásával és az elhallgatott részletetek napvilágra kerülésével sokan úgy gondolják, hogy az elért eredmények nem igazolják a hozott áldozatokat. Lajka, a három esztendős kislány emlékét szobrok és a történelemkönyvek őrzik.

forrás: bustle.com; listverse.com; wikipedia.org

Eco-Friendly Design Thinking of the future of our environment has always been very important but came into high fashion only in the last decade. Designers are facing a rising demand of products that are simultaneously fashionable, innovative, useful and ecologically sensitive.

Vivi

Currently, the biggest human impact on the planet is the manufacture of new products. When engineering consumer’s goods it is important to think out of the block, about the bigger picture. If our attention is drawn only towards the current issue, we may solve one problem, but indicate another, which wouldn’t unriddle anything. For example designing a plastic bottle may work out a nice and fashionable way to keep costumers hidrated all day, but induces the problem of extra plastic waste. This would increase the great issue of sea garbage.

Have you heard about the great rubbish islands floating in the Pacific Ocean? Man-made pollution is not only choking our air and land but also the sea life.

Plastic that swirls around the sea makes life unbearable for tons of marine animals and threatens their habitat by chemically poisoning it.

Several engineers and scientists have collaborated to treat this matter and worked out some innovative solutions.

The SeaBin, which was created by two Australian surfers, can suck out debris from the water. This product is a bucket with a pump and water filtration system, with optional oil-water separation. The perfect prototype is still being developed, but fortunately a number of this system has been installed at marinas in Finland.

Suprising as it seems, a 21-year-old boy came up with an ambitious idea three years ago. Boyan Slat invented The Ocean Cleanup Project, which is a drifting U-shaped object designed to catch waste as currents push it along.

Instead of using a net, this framework is equipped with a solid screen to capture sub-surface debris. This way sea creatures can safely pass underneath with the current.

The Ocean Cleanup announced that the company would begin clearing out the Great Pacific Garbage Patch this year.

Talking about plastic waste, Adidas created trainers made out of recycled ocean rubbish. The company has teamed up with an environmentalist group called Parley, who raises avareness of sea pollution. As an upshot of this cooperation 7.000 pairs of shoes were made. The campaign was so succesfull that the production rate of the fashionable footwear grew up to one million. The next goal for Adidas is to totally eliminate virgin plastic from their manufacturing technology.

Cleaning up our oceans is a huge commintment.

In my opinion we should start small, for example by collecting our waste selectively, using as minimal packaging as possible, or supporting public transport over cars. Adidas also made a statement in the latter one by launching - oldschool but redesigned - trainers which source: ted.com, huffingtonpost.com, dezeen.com

provide annual Berlin public transport access. As an extra punch line the shoes’ pattern resembles the typical Berlin subway seat cover. Coming as a further merit, this type of footwear first gained reputation among young people in Eastern Berlin after the fall of the Berlin Wall, therefore standing with special cultural value.

“Scientists can show us what we should not do, but we need designers to show us what we should do.”

- Babette Porcelijn (Dutch designer) Talking about cultural value, Dutch designers made a helmet for spontaneous cyclists. In 2016, Great Britain had 18.477 cyclists who were slightly injured in reported road accidents, including 3.499 that were killed or seriously injured. The social purpose of this foldable reused paper helmet is to provide accessible protection for everyday people. EcoHelmet is a folding, recyclable, vendable helmet for public bike systems. As EcoHelmet is specially engineered from paper placed in a unique honeycomb pattern, it helps to empower citizens to ride more often and more confidently. Of course this paper headwear is waterproof.

Eco-Friendly design isn’t just about environmentally friendly materials. A good sustainable product is good for the planet, provides social equality and economic prosperity at the same time. A perfect concept has to be bearable for the living environment, viable as an idea and equitable in the view of society.

As a great example for the latter stands Sarah Munir, who revealed her idea about edible cutlery on Kickstarter.

For $24 5 packs of 100 edible spoons could be bought, in several flavours. The price includes shipping to anywhere in the world. Sarah is the founder of a now big company called Bakeys, which could not only dramatically reduce the plastic waste of humanity, but also could solve the problem of hunger. Now this is what a notion of a great sustainable design has to hold!

There are a lot of problems around the Globe which should be solved at a smart pace. We separately are just small driblets but if each of us makes small changes, the World will be a better place.

Black Mirror Sokunk számára nincs is jobb módja a szorgalmi időszakban a delíriumtól mentes kikapcsolódásnak, mint egy jó kis sorozatnézés. Legyen szó akár egy-két epizódról egy hosszú nap után, vagy akár egy egész napos, külvilágot kizárós, ágyba begubózós, kalóriadús rágcsákat nassolós maratonról, amire aztán elalváskor talán nem vagyunk annyira büszkék, de másnap alkalmasint ugyanúgy folytatjuk azt. Ezen tevékenységet kedvelő olvasóinknak szeretnék a figyelmükbe ajánlani egy általam nem régiben megismert időelnyelő remeket, a Black Mirror-t.

Robi

A Black Mirror (magyar címén Fekete Tükör, de én személy szerint nem igazán szeretem a magyarosított címeket, magát a sorozatot is ajánlom angolul nézni) egy brit tudományos-fantasztikus antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Címe utalás a feketén tükröződő, kikapcsolt állapotú kijelzőkre. 2011-ben a Channel 4 kezdte el a sugárzását, rajtuk keresztül kettő, egyenként három résszel rendelkező évad, valamint egy karácsonyi különkiadás látta meg a napvilágot. Ezeknek hatalmas sikerét látva a Netflix csapott le a jogokra, az ő csatornájukon jelent aztán meg a harmadik és negyedik évad, 6-6 résszel, utóbbi egyébként nemrégiben, 2017. decemberének végén. A játékidő részenként eltérő, 41-89 percet tölt ki.

Epizódjai teljesen különálló történetek, különböző valóságokban, különböző szereplőgárdákkal. Csupán néhány easter egg, vagy egy-egy kisebb utalás teremt köztük valamelyest kapcsolatot. Ami közös bennük, hogy majdnem az összes rész egy disztópikus alternatív jelenben, vagy nem túl távoli jövőben játszódik, ahol valamiféle technológiai áttörés gyökeres változást hozott az emberek mindennapi életébe. Ilyen, gyakran elég sötét hangulatú (sok része vastagon +18), szatirikus környezetekben vizsgálja a sorozat a modern társadalmat hatalmas morális problémákat felvetve. Olyan témákat emel ki, amelyeken keresztül az emberiség technológiától való függését tudja a nézők

elé tárni. Leghátborzongatóbb az egészben talán az, hogy a bemutatott koncepciók legtöbbjének valamilyen hasonló formája egyáltalán nem elképzelhetetlen a közeljövőnkben, ha belegondolunk, hogy a technika micsoda exponenciális mértékben fejlődik, és visszatekintünk, hol tartottunk mondjuk csak egy húsz évvel ezelőtt. Brooker maga így írja le művét: „A mai életünket mutatja be és azt az életet, amit 10 percen belül élhetünk, ha ügyetlenek vagyunk”. Vannak persze könnyedebb hangvételű, inkább az érzelmeket előtérbe helyező részek, s olyanok is, melyek nélkülözik a sci-fi elemeket, és felfoghatók kortárs thrillerként.

Példa gyanánt bemutatnám minden évadból a személyes kedvenc epizódom alaphelyzetét, természetesen spoilerektől mentesen:

The Entire History Of You (1. évad 3. rész):

Képzeljünk el egy olyan valóságot, amelyben minden ember füle mögé egy implantátum, afféle emlékchip van behelyezve, ami az aggyal áll összeköttetésben. Ennek segítségével fel tudnak venni mindent, amit hallanak és látnak. Mindenki rendelkezik egy ehhez tartozó kis távirányítóval is, mellyel visszajátszhatják emlékeiket egy

erre alkalmas kijelzőre, vagy direkt módon a szemükbe.

Ebben a valóságban él Liam és Ffion, egy fiatal házaspár.

Egy vacsoraparti alkalmával, amire Liam később érkezik, gyanakodni kezd Ffionra, akit megjöttekor lát beszélgetni egy számára addig ismeretlen férfival. Liam az emlékchipeket felhasználva igyekszik megtudni, hogy gyanakvása alaptalan-e, vagy sem.

Be Right Back (2. évad 1. rész):

Ash és párja, Martha, boldogan élnek együtt. Ash érzékelhetően rengeteg időt tölt közösségi médiafelületeken.

Egy nap váratlanul életét veszti egy közúti balesetben.

Martha nem sokkal később megtudja, hogy terhes közös fiúkkal. Gyászában elhatározza, hogy kihasználja azt az új technológiát, amely okos eszközön hivatott szimulálni elhunyt emberek személyiségét, felhasználva azoknak közösségi médiás megnyilvánulásait. Ez a szolgáltatás úgy tűnik, segít Marthanak túljutni a nehéz időszakon.

Shut Up And Dance (3. évad 3. rész)

A kissé esetlen, de mindenesetre kedves tinédzser, Kenny, hazatér munkahelyéről. Otthon a húgánál találja laptopját, amit aztán visszavesz, és szembesül vele, hogy testvére valamilyen kártevőt szabadított az eszközre. Letölt egy vírusírtót, ám azt nem veszi észre, hogy a program aktiválja a laptop kameráját, ami őt tudtán kívül egy számára igen kellemetlen szituációban rögzíti is. Ezután üzenetet kap telefonjára, amelyben hackerek fenyegetik meg, hogy tovább küldik a felvételt e-mailben az összes kontaktjának, ha nem követi minden egyes utasításukat.

Crocodile (4. évad 3. rész)

Mia és Rob egy szórakozóhelyről tartanak hazafelé autóval, amikor Rob véletlenül elgázol egy biciklist, aki életét veszti. A férfi nyomására nem jelentik be a balesetet, és megszabadulnak a holttesttől. 15 évvel később Mia egy befutott építész és családanya, aki éppen egy konferencián tartózkodik otthonától távol. A hotelben, ahol megszáll, felkeresi őt Rob, aki elmondja neki, hogy bűntudat gyötri múltbéli tettük miatt, ezért tájékoztatni fogja a történtekről az elgázolt biciklis feleségét. Mia azonban túlságosan félti azóta felépített életét, és minden áron meg akarja védeni azt. Én, személy szerint rettenetesen élveztem a sorozatot, persze vannak gyengébb és erősebb részei is. Fordulatos, nem kiszámítható. Ezzel engem már megnyert. Nem beszélve a gondolatokról, amelyeket elültet az ember fejében, a kérdésekről, amiket felteszünk magunknak hatására, és a problémákról, amiket elénk tár. Remélem sikerült felkeltenem néhányatok érdeklődését, és ha megnézitek, a ti tetszéseteket is elnyeri majd. forrás: imdb.com; wikipedia.org

Nagy örömünkre februárban kihelyeztük a több mint fél éve tartó projektünk eredményeként elkészült újságtartóinkat.

A jövőben ezekről (is) elérhetitek majd a Káté legfrissebb számait.

Eddig a D épület aulájában találkozhattatok egy néhány éve készült prototípus állvánnyal. Ezt felhasználva a Polimertechnika Szakosztály segítségével létrehoztuk a további termékek készítésére szolgáló szerszámot. A nyár végén műgyanta-üvegszövettel két terméket lamináltunk – a Polimertechnika Tanszék laboratóriumának felújítása miatt – a Gép- és Terméktervezés Tanszék MG épületbeli műhelyében. A szorgalmi időszak befejeztével további egy terméket és a hátsó támasztólapokat már a felújított PT-laborban tudtuk elkészíteni a Polimertechnika Tanszék hathatós támogatásával.

Hol találhatjátok meg ezentúl az újságtartóinkat? A Kármán Tódor Kollégium aulájában, valamint az egyetemi kampusz gépészek által gyakran látogatott helyein, így a K épületben az AudMax és a KF38 közötti szakaszon a büfé mellett, a D épület aulájában a szokott helyen, valamint az R épület első emeletén a folyosó középső szakaszán.

RejtvĂŠny

I N F O R M A T I K A · IT SECURITY · SYSTEM REPLANNING · CRISIS MANAGEMENT · 2ND & 3RD LEVEL SUPPORT · SYSTEM INTEGRATION · CONSULTANCY · DESKTOP SUPPORT · SERVICE DESK · NEARSHORING & OUTSOURCING

www.damit.eu