Gaál József - Persona fragmenta

Ga谩l J贸zsef

Ericsson Galéria 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 11/b szeptember 3 – október 18.

Godot Galéria 1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13. szeptember 3 – október 4. www.godot.hu

Persona Fragmenta I. olaj, vรกszon 65 x 40 cm, 2014

2

(presona fragmenta) Minden dolog véges, de az elhagyatottság végletes kínja csak mitikus közegben, álom és halál közti szférában viselhető el. A művészet önmagadon túli világ, ide száműzöd a feldolgozhatatlan gyötrelmeket, így teszed ártalmatlanná.

Szétdarabolt minden, önmagaddal azonos sohasem voltál, s azt nem a tárgyak darabolták szét, gondolataid szabdalnak, érzelmeid lebegnek külön-külön a belső ürességben. Irtózol a tárgyaktól, csak az Alak kísért, az ember, a semmiben lebegő lélek, a Pneuma Figura.

Pneuma Figura, ami talán a tudat, de itt a zakatoló elme, mert a sok gondolat csak felhők vonulása, nincs alakja, folyamat, aminek ki vagy szolgáltatva. Nem irányíthatod, csak a Pneuma Figura képes erre, a benned lévő tiszta tudat. A tudatosság centruma csak idea, az egyenes út a legnagyobb tévelygés. Legyél olyan, mint a folyondár, dobd el a személyiséged, ami saját csalásod áldozati maszkja. (1996)

Ravasz fej I. olaj, karton 50 x 40 cm, 2013

4

(árnyékvilág) Keleten a jelek a valóság stilizálásai, hiába pillanatnyi gesztusból születnek, a hagyomány szabályai ott keretbe zárják. A hagyományból való elmozdulás alig észrevehető, mégis, a legkisebb módosulás mitikus történetté tágul. Nyugaton forradalmak rombolják szét a hagyományt, elhagyott világok után mintha csak árnyékvilágban léteznénk. A valósághoz jutnál el, ha lemondanál a képzeletről, de jól tudod, hogy az belakhatatlan sivár világ lenne. Lehetséges valóságok sokasága után mégis egy szűk ösvényen folytatod utad, a szubjektum önfenntartó maradékával a fantazmagóriák után. A hagyomány már múzeumokban felhalmozott halott anyag. Nem örökség, nem racionális tudás, nem régi, de még beteljesületlen utópia, amit félreértve próbálsz most teljesíteni. Csak önmagaddal van elszámolni valód, azt az egységet megálmodva csak szubjektív művészet létezik. Miért hiszed, hogy mindez árnyékvilág, és csak hanyatlás van a gyors fejlődés mögött?

Ravasz fej II. olaj, karton 50 x 40 cm, 2013

6

(abject) A jelek testetlenek, de jelentésük van, úgy, mint az írásjeleknek. Az európai festészet ecsetvonásainak teste van, hiába jel, egyben matéria is. A festészet illúziója mellett megjelent a plaszticitás, a könnyed ecsetvonások mögött az anyag, a tapintható test, az idea mellett a mulandó massza, a porhüvely illúziója.

Az abject eredete, az ideák elhalkulása, a metafizika gyengülése. Így a nemes impasto egyszerre érzéki plaszticitás és anyagba visszaeső illúzió. Megállíthatatlan közeledés az anyaghoz, majd a silány hulladékhoz, mert a materializmus esztétikája csak az anyag szépsége, önmagában lévő érzékisége. Ahogy a test ideája is csak az anyag szépsége lett, majd a mulandóság esendősége. Testi, lelki funkciók zavara miatt megszűnik az egész. Hiányérzetünk miatt a töredéket, a torzót visszük a múzeumba, elvágyódunk a letűnt korokba. Csodáljuk a megmunkált anyagot, a szép tárgyat, de már másik ideát erőszakolunk a látványba, saját ábrándjaink már silányabbak, legalábbis azt hisszük. Az abject első jele a tisztázatlan jelentés miatti komplexus, az ismeretlen idea törlése. Az üres esztétikum modernista eszméje teremti az öncélú szépet, ami már megelőlegezi az abject lefokozását. Maga a lefokozottság érzése gerjeszti az önelsilányítás gesztusát.

Persona Fragmenta (tanulmรกnyfej I-II.) olaj, vรกszon 50 x 40 cm, 2014

8

(creatura) Kreatúrának nevezed azokat a furcsa teremtményeket, amelyek előbb-utóbb önálló életet kezdenek élni, talán azért, mert ez a kifejezés a teremtést idézi, de valójában félsz az alattomos és öntudatlan mágiától. Félsz a Pügmalión hatástól, attól, hogy lénnyé válik az árnyék, az árnyékba vetített alak. Pedig a teremtéshajlam ösztönös, mert amikor szépnek látod – ezt inkább úgy mondanád, hogy valami életre kelt a kreációban, és ez számodra a szép – már levált rólad. Már azt érzed, hogy belőled táplálkozott, Te voltál a táptalaja, és Ő mindig is létezett valahol. Hiába hiszed, hogy ez – aki már létező Ő – magányod fantáziaszüleménye, szebben mondva: Te vetetted ki a szellemedből, semmi vagy, csak eszköz. Hiába a sok variáció, keresgélés, mindig Őt kerested, az arcnak az a rengeteg egymásra halmozott vonása, a sok tétova keresgélés hozzá vezetett. Belegabalyodtál ezernyi formába, de Ő ott lapult végig, várta a kedvező alkalmat.

Az arcok derengő fényben foszló hússá válnak, egy villanás alatt élesen kimetszenéd ecsetvonásaiddal. Azt érzed, a koponya csontüregei kitüremkednek az arcból, a villanás után nem merülnek el a mindent elnyelő sötétségben.

A szemüreg csontkürtőjében már szinte nem is érzékeled a tekintetet. A szájüreg hasadékának görbületei már nem ajkak, hanem a bomló íny fodrai. Nem az élőt idézed meg, de a holtat sem, valóban a köztes lét világában vagy. A felismeréstől sokszor kétségbe esel, ilyenkor a sötétlő térben a táncoló ecsetnyomok a lágy hullámzás helyett szinte ideges és megtévedt rángássá válnak. A mély árkokat, amiket épp feloldottál, az illesztéseket, a rusztikus gödröket, amiket összeolvasztottál, most durva gesztussal szétzilálod.

Persona Fragmenta (tanulmányfej III.) olaj, karton 52 x 38 cm, 2014

Persona Fragmenta II. olaj, vรกszon 54 x 35 cm, 2014

Persona Fragmenta III. olaj, vรกszon 60 x 35 cm, 2014

12

(a régió szülöttei) Arcaid sohasem voltak ártatlanok, bárhogy formázod, mintha ott lenne a magyar átok. Amit hamis mítoszok táplálnak, örökölt fantazmagóriák, amit hagyományként hajlamosak életben tartani. Ezek az arcok csak itt születhettek – ezt nem Te mondod, de már hajlamos vagy elhinni. Magyar – önostorozás, önmegvetés, önhittség és öntömjénezés, ez mind egyszerre, mikor mitikus áldozatnak hiszi önmagát, pedig valójában saját romboló erejét használva jutott idáig. Ez az érzés – a verembe esett állat vergődése – illúzió, a tehetetlenség miatti önsajnálatból termő düh, ami inkább pusztít. Magyarnak lenni morálteológia kérdés, rettenetes bűnök fölötti gyötrelem után héroszként felrepülni az elérhetetlen magaslatokba.

Naiv, voltál most ezt mondom neked visszaemlékezve a múltadra, azt érezted, hogy állandó utazó vagy, közben csak toporogtál. Elfogulatlanabbnak gondolod magad, pedig ez a sok különvélemény elzárkózó gőg. Jobb lenne megszabadulni az eredendően fogyatékos próféciáktól, aminek valódi lényege mindig az önigazolás. A zaklatottság vagy ködös ihletettség is veszélyes, de az akarat görcsössége nem engedi a tétlenséget, valami kuszaságot ki kell csikarni. Valamit megragadni, valami apró bizonyosságot, ami egy kicsit előbbre lendítene. Valójában a kétségbeesés lök Téged előbbre, ha egyáltalán van út, az idő múlását nevezheted útnak. Megragadni egy elillanó pillanatot, amiről először még azt hiszed, holnapután is igazság marad. (2001)

Persona Fragmenta (tanulmรกnyfej IV.) olaj, vรกszon 70 x 50 cm, 2014

14

(a tudattalan) Az emlékezés tisztátalan, szelektív, kedvez a hamis képzeteknek. Bíztál abban, hogy a tudattalan elvezet az eredethez, onnan meríthetsz, a tiszta forrásból.

Már tudod, hogy minden torz eszmének is a bölcsője. Az ihletettségből fakadó automatizmus után jön a racionális szférán túli, a tudatfeletti. Ezek csak szavak, nem gondolod azt, hogy a felsőbb szférák irányítanak.

Az emlékezés újraértékel és torzít. Minden visszaemlékezés túlfokozza a karaktert, a múló cselekedetek mitikus állandósággá válnak. (1999)

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 1-2.) papír, vegyes technika 34 x 25 cm, 2014

Persona Fragmenta IV. olaj, vรกszon 55 x 40 cm, 2014

16

(a küszöb) Sorsként gondolod el az eldönthetetlenség miatti sodródást, amikor a tehetetlenség ellenére mégis létrejön a kreatúra, amikor a határon belül lehetőségek nyílnak. Tőled független mozgatókra gyanakszol. A sors belső határ, nem a külső történések alakítják, a sorsszerű belső világodban létezhet. Csak visszatekintve láthatod szükségszerűnek a sodródást. Ösztönösen cselekszel, lázadva teljesíted a sors által kiszabott feladatot. Extázisod – szeretet és szenvedés szétválaszthatatlanságából – felemelkedéssel és zuhanással: műveid csak ebből a felfokozottságból táplálkozhatnak. Szabadnak tűnő döntéseid hozzák létre a korlátokat, lázadó elrugaszkodásod után veszed észre, hogy a küszöbnél toporogsz. Aszimmetrikus feszültség, nyugtalanító dinamika, az örök hiány adjon neked újabb ösvényt, ami megírt sorsod, de kiismerhetetlen.

Persona Fragmenta V. olaj, vรกszon 60 x 40 cm, 2014

18

(veremben) Csak kövesd a szabad kéz mozgását – elfelejtve az egyetemességre törekvést, ami valójában csak mintakövetés. Hiába hiszel a szabadon formázó kézben, most az arcok alattomos módon megvezetnek. Már belezuhantál a verembe, a félreértések vermébe. Nincs mélység, ahol még felfedezheted önmagad, ami vigasztalhat abban, hogy hiányod még pótolhatod a rejtett feneketlenségbe merülve a végtelen folyamatos megismerésével. Nem követsz mintát, öntudatlanul cselekszel, elszaporodnak a sebek, bőrt repesztő gyűrődések, aki őszinte nem lehet ártatlan. Mert az őszinteség fájdalmas, mert kételyei összezavarják a rendet. A fájdalomból fintorgás lesz, mert csak vigyorogva lehet élni, túlélni.

Azt hiszed, hogy valami feneketlen mélységből táplálkozol, de ha nem érzékelik ezt a mitikus mélységet, egyedül maradsz, mindez csak fantazmagória lesz.

Arcokba sűríteni azt, ami esetlegesnek tűnik, ami mások számára lényegtelen.

Az illúzióról nem mondasz le, elhiszed, hogy képes vagy a kezdetekben létrejött első nyomokat is felfogni, az első mágikus tettet is magadévá tenni és kiteljesíteni.

A nagy mitikus körforgásban akarsz létezni, még akkor is, ha mindez a mítoszból száműzött veremlakó legendája.

A minta sohasem a természet, a természetesség idegen a művészettől. Ha volt is ilyen idea, már kiderült, hogy erőszaktétel, most pedig mesterkéltségével félreértett mimézis. Kisajátító, irracionális szerep, mint a racionalizmus zavarodott sematizmusa. Metafizika nélküli erőszak a természeten. A művészetet nem értheted meg a természetből, de fenséges távolsága és életben tartó bensőségessége örök kapocs.

Persona Fragmenta VI. olaj, vรกszon 50 x 40 cm, 2014

20

(arcok) Az arcok a derengő fényben foszló hússá válhatnak, a bizonytalanul egymás fölé pakolt foltok az anyag illúzióját adják. A csupasz koponyától indulsz és sokszor oda is jutsz vissza. Valójában a csont üregei és kiszögelései miatt nem képesek belemerülni a sok festékmasszából létrejött sötétségbe. A szemüreg csontkürtőjében éppen csak elődereng a tekintet. A szájüreg hasadékának görbületei a bomló íny fodrai. Áttetsző hártyával vonod be a járomcsontot, a homlokot, a kihegyesedő szemöldökcsontot, az előreugró állcsontot. A koponya kupolájától nem vagy képes szabadulni. Tartasz az illúzió hamisságától, de a stilizált világ elvont sematizmusát is zsákutcának tartod. Ahogy bőrrel próbálkozol élővé tenni a görcsös fából vájt koponyát, és amikor szinte élővé válik, újabb réteggel beburkolod, elrejted az illúziót. Most a festékrétegek válnak élőnek tűnő felületté, valami sűrű, gyűrött lepedékké. A bennük lévő felszakadó, sötét nyílások, rések szinte beszédre képes arcokat formáznak. Illúzió, mindez csak illúzió, valójában épp az illúzió eltűnésének folyamata érdekel, nem akarod, hogy az ecsetvonások véletlen találkozásaiból, a derengésből kimetsződjön egy beszédes arc. Mintha a foszló fejek egy másik világ függönye mögül beszélnének, nekem fohászkodnának, majd lépre csalva a könyörgést gúnyra váltva fintorognának.

Persona Fragmenta VII. olaj, vรกszon 60 x 40 cm, 2014

22

(a fény felrakása) Sötétlő tér illúzióban táncoló ecsetnyomok halmazából mintha élő ritmus derengene. Gyenge fogódzó, de mi mást tehetnél, valamibe kapaszkodni kell.

A mély árkok feloldódnak, az illesztések, az arc gödrei összeolvadnak. Bízol abban, hogy a fény végső felrakása mindent megold, talán még a céltalanságra is választ ad, a fény megajándékoz a bizonyossággal. Le akarod győzni az agresszív és nyers zűrzavart, ami a folytonos felülfestések miatt elhatalmasodott benned.

A koponya, mint világító kupola, amit elsötétítesz, majd a végén mégis csontragyogássá fényesíted. Megszámlálhatatlan rétegekből összeálló szövedékben érzed a fény lenyomatait, az élesedést és elhomályosodást, felvillanást és elsötétedést.

Persona Fragmenta (tanulmรกnyfej V.) olaj, vรกszon 50 x 40 cm, 2014

24

(bardo) Egyedül vagy, minden, ami fontos, belső életed. A mitikus tudatban való létezés is csak önáltatás. Minden átmeneti, de görcsösen ragaszkodtál az állandóság hiedelméhez, de rádöbbensz, hogy mindez csak illúzió. Műveid tere az örök átmenet, a köztes lét, a küszöbnél toporgás. Az állandóság, az öröklét nem az életé, nem az ittlété, hanem a halálé. Nincs most túlnan, csak az érzete, de a művek világtere szűkös, mindkét állapottól meg van fosztva. Rákérdezel merészen, hogy egyáltalán lehet-e igazi mű más szférában. A világnélküliség állapotában, ahol kioltja egyik világot a másik – de hát a túlnan világa csak érzet, hiány és vágy szüleménye. Minek nevezhetnéd a tévelygő gesztusokból tehetetlenséged által kierőszakolt képződményeket? Amik/akik hirtelen önállósulnak, majd diktálva vezetnek a végső formához, a befejezhetetlenség sejtelmességéhez. Ez a homályos lét/nemlét állapot, ez a pszeudo-mágia egy pillanatra megnyugtat.

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 3-4.) papĂ­r, vegyes technika 35 x 25 cm, 2014

26

(simulacrum) Az eredet bűvöletében cselekedtél, pedig a bomlás elemeiből újra és újra összerakod az arc-variánsokat. Ahogy az álmodó vagy kábult elmében megszámlálhatatlan arc-emlékből teremtődnek a káprázatlények.

Szimulakrum-figurák álarcos játékának végtelen sora az életed, hiányzik a horizont, hiányzik a föld, a nehézkedés. Nincs kapcsolat, a belső istenek kiköltöztek, nincs már Figura Penetra, a gnóm fétisek világa felszívódott. „Az emberek a maguk ellentmondásosságukban szédítőbb szimulakrumok, mint az istenségek festett képmásai.”(Michel Foucault) Belülről szabadulnál, mert egyedülálló erő irányít, egyetlen hatalom vezet. A születésed pillanatától egy véget nem érő álom irányít, de nem léphetsz ki belőle. Mint egy burok óv a silány külvilágtól, de észre sem veszed, hogy mindenki egy álom-köpeny alatt vészeli át az életet. Homo Natura – valamiféle természetes emberről álmodtál, majd ösztönösen azonosultál, összeolvadtál vele. Önmagad álmodtad, elhitetted magaddal, hogy a természet gyermeke vagy. Megfigyelés alatt voltál, másik éned figyelte, hogy naiv jenléted transzcendentális építménye csak egy kártyavár.

Nincs centrumod, univerzumod, a Grotta Figura belső káprázatod, az örökké tartó beavatási rítus elakadt, az alkotó ösztönlény csődje a zavarodottság.(2002)

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 5-6.) papĂ­r, vegyes technika 30 x 21 cm, 2014

28

(a kudarc) Kételkedéssel vizsgálod a nyomokat, a bizonytalanság felől alakítod a formát, csak a részletekre figyelve próbálod az elképzelhetetlen egész arcot összerakni.

A másik nem ürügy, hanem csatorna ahhoz, hogy önmagad is felfedd. A kudarc elkerülhetetlen, de ez a módszered. A tévelygő keresgélés meglepetést tartogat, az arc rekonstruálhatatlansága lesz a tartalom, a kudarc általi félresiklás adja az esendő szépséget. A töredékesség általi hiányérzet, a befejezhetetlenség fejezheti ki azt az igazságot, aminek lényege a veszteség. A megsejthető egész formátlan marad, mégis az egészre vágyó érzéseket akarod feltárni az arcok által, megformázhatatlanul, befejezhetetlenül. Érzéseid csak a töredékes mű által képesek létezni, alig érzékelhető nyomok által.

Persona Fragmenta VIII. olaj, vรกszon 60 x 40 cm, 2014

Persona Fragmenta (tanulmรกnyfej VI-VII.) olaj, vรกszon 40 x 30 cm, 2014

Persona Fragmenta (tanulmรกnyfej VIII.) olaj, karton 50 x 35 cm, 2014

33

(írsz) Akarva és akaratlanul önmagad stilizálod a kifejezések burka által, a sok melléírás, körülírás végleg elfedi az eredendő érzületet. Évek múlva már idegenként olvasod, ráadásul a képeidről szól mindez, még akkor is, ha nem emlegeted közvetlenül. Idegenként a régi éned szinte barbár érdekességé válik, a botladozásokban nyers és primitív őszinteséget érzel. Összefüggést találsz a még primitívebb képeiddel, s már el is érzékenyültél. Elérzékenyülsz régi éned esetlenségén, emberi vagy, mennyire emberi – lelkendezel, titkon önsajnálattal. Önmagad értelmezed, múltad érzései, fellángolásai nem hoznak lázba, de újabb összefüggéseket látsz bele a szövegbe. Mégiscsak látnok vagy, pozitív és negatív utópiáid mintha beigazolódtak volna, csak jobban kell érezni a szóközökben rejlő, sejtető űrt, amit bölcsebb éned már nagy beleérzéssel feltár. A sok szemétre dobott írás maradványaiból új rendszert hozhatsz létre.

Befejezetlen, és befejezhetetlen minden – és ez megnyugtató, az is vigasztal Téged, hogy csak lezárhatatlan dolgokat csinálsz. Csonka és torzó minden, a „vége nincs” hajt tovább. Hová, ez a kérdés végre megszűnt, nincs cél.

Ennyi a bölcsesség. A bezárhatatlan lüktetésében létezni, a céltalan és nyugtalan cselekvésben haladni. Majd holnap megtalálod a végleges megoldást, az illúzió csak arra jó, hogy elégedetlenül, kijózanodva továbblendítsen.

Az is lehet, hogy az írás csak rejtőzködés. Rejtőzködés, mert képeidben nyilvánvaló a közlés, de elégedetlen vagy, mert azt érzed, hogy érzelmi sorvadásban szenved a világ. Érzelmek mutálódásában, és Neked mindenképpen el kell magyarázni a jelentést, és Te is elakadsz. Megtorpansz, mert nem érted

Persona Fragmenta (akvarellsorozat 7-8.) papĂ­r, vegyestechnika 30 x 21 cm, 2014

35

önmagad, nem akarod megérteni, hogy nincs célod, nem akarsz semmit, csak cselekszel. Valami, valaki diktálja. Kívülállónak hiszed, pedig a másik valóságod egy zsarnok, nem vagy szabad, senki sem szabad, csak nem érzékeli a karámot.

Aki nagyon szabad akar lenni, megfojtja önmagát, éppen a határtalanság légszomja öli meg. Aki pedig hasznos műveket akar, és a közösséget akarja szolgálni, az erőszakos, mint egy reklámügynökségi házaló, és csak az elvárásoknak akar eleget tenni. Nyilvánvaló, hogy csak haszontalan, tűnő művek telítődhetnek tartalmakkal, a legfontosabb a céltalanság, az öncélúság. Csak itt születhet olyasmi, amit művészetnek lehet nevezni, mindenki szereti magát megvezettetni, mindenki szereti a használati utasítást. Persze fontos a beavatottság érzése, ezért jobb egy kicsit megbonyolítani a didaktikus és fantáziátlan műveket.

Apropó, fantázia, talán a legveszélyesebb terület a művészet környékén!

Mintha kellene valamiféle fantázia a valódi művészethez, éppen hogy a fantázia megfékezése a legfőbb erény. A fantázia közönséges világa milyen messze van a látomástól, mennyire más a megszenvedettség általi tapasztalattól. A megtapasztalás általi kép sűrítettsége már nem a látvány, de nem is fantasztikum, nem csapongó játék, hanem tömörített sokféleség. Gnóm, vagy szebben kimondva gnóma, és máris a jelentések labirintusába kerültél, mert számodra a gnomikus különösség és lényegi tömörség egyszerre. Koncentrátum, ami a túlzott karakter hangsúlyozás által már szinte torzító, szinte groteszk – így barlangi mélységben rejtett, a belső szférában létező. Igen, már a tudatalattiban vagy – ez a kifejezés is mennyire kényszer-meghatározás, lehetne akár tudatfeletti is. Így már metafizikai áthatásról is beszélhetsz, felettes szellemről, aminek kényszerítő ereje van.

Persona Fragmenta (tanulmรกnyfej IX.) olaj, vรกszon 40 x 30 cm, 2014

37

A mű szüli önmagát – mondod ravaszul, felsőbb hatalmakat sejtetve, de ezt mondják tehetetlenségüket leplezve a sarlatánok. Érzésekből, azt hiszed, mély érzésekből fakad a mű jelentése, pedig az alakzatból sugárzó – számodra is idegen – üzenetről nem volt tudomásod, meglepődve veszed tudomásul, hogy kiismerhetetlen vagy. Hiába, a műnek külön világa, saját metafizikája van. Ezért hiszed, hogy csak eszköz vagy, pedig csak a meghatározhatatlan érzések munkálkodása mindez. Az elmosódott, alakzatba foglalhatatlan, szavakkal is bekeríthetetlen érzések kezdenek uralkodni a munkákon. A titokzatosság aurája a művészet lényege – ezt érzed, pedig tudod, hogy ez már érvénytelen. A megismerhetetlenség misztikuma, mint a metafizika lényege már nem fontos a kvázi műalkotásnál. A tovább nem bontható, a tovább nem analizálható titokzatosságot könnyen lehet, hogy már csak Te érzékeled.

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 9-12.) papĂ­r, vegyes technika 34 x 25 cm, 2014

Persona Fragmenta IX. olaj, vรกszon 60 x 40 cm, 2014

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 13.) papĂ­r, vegyes technika 35 x 25 cm, 2014

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 14.) papĂ­r, vegyes technika 32 x 24 cm, 2014

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 15.) papĂ­r, vegyes technika 30 x 21 cm, 2014

Persona Fragmenta (akvarell sorozat 16.) papĂ­r, vegyes technika 34 x 25 cm, 2014

43

GAÁL JÓZSEF

JÓZSEF GAÁL

1960. április 30-án született Tahitótfaluban 1970–74 között a szentendrei rajzkörben tanult 1978-ban érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában 1983-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, és 1986-ig továbbképzős hallgató volt 1987–1993 A Ferenczy István rajzkör tanára volt 1991-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját 1993-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanít, jelenleg a Festő Tanszék docense 1999–2005 között a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola tanára volt 1999-ben elnyerte a Cité Internationale des Arts párizsi ösztöndíját Írói, kritikai tevékenységet is folytat

1960 Born in Tahitótfalu on 30 April 1970–74 Attended Szentendre Art Society 1978 Completed studies at the Budapest School of Visual Arts.

1983 Graduated from the Hungarian Academy of Fine Arts, and remained as postgraduate until 1986.

1987–1993 Taught at the István Ferenczy Art Society.

1991 Scholarship to Rome – Rome Hungarian Academy 1993 Teaches at the Hungarian Academy of Fine Arts, currently senior lecturer in Painting 1999–2005 Taught at the István Szőnyi Free School of Art in Zebegény.

1999 Scholarship to Paris – Cité Internationale des Arts.

Also active as critic and writer

FONTOSABB DÍJAK: 1984 Herman Lipót Alapítvány díja, Magyar Képzőművészeti Főiskola 1985 Kondor Béla-emlékérem, XIII. Országos Grafikai Biennálé 1986–89 Derkovits-ösztöndíj 1987 Kassák-emlékkiállítás, Salgótarján – Nógrád Megye Fődíja 1989 Kassák-ösztöndíj 1989 XV. Országos Grafikai Biennálé – Művelődési Minisztérium Fődíja 1991 Barcsay Alapítvány díja 1991 Munkácsy-díj 1991 XVI. Országos Grafikai Biennálé nagydíja 1994 Neufeld Anna-emlékdíj 1996 Csohány Kálmán-díj, Salgótarjáni Rajzbiennále 1997 Kurucz D. István Alapítvány díja, Vásárhelyi Őszi Tárlat 2004 XXII. Miskolci Grafikai Biennálé, Magyar Illusztrátorok Társaságának díja 2007 Palládium Díj 2010 Supka Magdolna-díj

MAIN AWARDS 1984 Herman Lipót Foundation Prize, Hungarian Academy of Art. 1985 Béla Kondor Memorial Medal, 13th Hungarian Biennal of Graphic Art 1986-89 Derkovits Scholarship 1987 Nógrád County Prize, Kassák memorial exhibition, Salgótarján 1989 Kassák Scholarship 1989 Ministry of Culture Prize, 15th Hungarian Biennal of Graphic Art 1991 Barcsay Foundation Prize.

1991 Munkácsy Prize.

1991 Grand Prix, 16th Hungarian Biennal of Graphic Art 1994 Anna Neufeld Memorial Prize 1996 Kálmán Csohány Prize, National Drawing Biennal, Salgótarján 1997 D. István Kurucz Foundation Prize, Hódmezovásárhely Autumn Exhibition 2004 Hungarian Society of Illustrators Prize, 22nd Miskolc Biennial of Graphic Art 2007 Palládium Prize 2010 Supka Magdolna Prize

A katalógust tervezte: Gaál Boldizsár Fotó: Gaál József Támogatók: Ericsson Galéria, Godot Galéria Készült az EPC Nyomdában 700 példányban, 2014