2 minute read
Van remény saját tűzoltóságra
Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának vezetői február elsején a Belügyminisztérium szakembereivel tárgyaltak annak érdekében, hogy mielőbb legyen a kerületben is tűzoltóság.
Gyorsan kiértek a tűzoltók a kispesti tűzoltólaktanyából az elmúlt évi két nagyobb tűz helyszínére: pünkösdhétfőn a városházán keletkezett tűzhöz, a nyári szárazság idején pedig a Kettős-Körös utca menti erdőtűzhöz. Pestszentimrének azonban vannak olyan távolabbi pontjai, amelyekre helyi tűzoltók még gyorsabban érnének oda. Az, hogy a
Bevetésre vár a szupercsapat
A kerület országgyűlési képviselője, Kunhalmi Ágnes már korábban is egyeztetett a belügyminiszterrel a kerületet érintő, forrásokat igénylő témákban. Ennek egyik eredménye az, hogy karácsony előtt sikerült 200 millió forintot szerezni a kiégett önkormányzati épület felújításához. A képviselő elmondta, hogy ekkor vetődött fel ismét az önálló kerületi tűzoltóság létrehozása Pestszentimre határában.
– Az aszályos időszakok növekedésével van egyfajta biztonságérzet-romlás, elsősorban a Péterhalmi-erdő környékén lakókban.
Bár Kispestről időben érkeztek tavaly a tűzoltók, a lakosság segítsége is kellett az erdőszéli házak megóvásához, többek között a ház elejének és az utcának a locsolásával – hangsúlyozta Kunhalmi Ágnes.
A képviselő hozzátette: most felmelegítették azt a régóta meglévő álmot, hogy vagy rendes tűzoltóság, vagy legalább egy önkéntes tűzoltóság jöjjön létre. Van ugyanis Dél-Pesten egy szupercsapat, amely mind a tagjait, mind a felszereltségét tekintve felkészült erre a feladatra.
A kerület képviselői február elsején annak lehetőségéről tárgyaltak a Belügyminisztérium szakembereivel, hogy Lőrinc és Imre határán önkéntes tűzoltóság létesüljön. Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy az erre a célra alkalmas épület ügyében a Fővárosi Önkormányzatnál készül lobbizni.
XVIII. kerületben is szükség volna egy saját tűzoltóságra, nem mai keletű igény.
Megv Ltozott K Rnyezetben
Makai Tibor alpolgármester tájékoztatása szerint már a 2000-es évek elején a kormányzati célok között szerepelt az, hogy Békásmegyeren és Pestszentlőrinc-Pestszentimrén létesüljön tűzoltóság. Ám akkor a békásmegyeri tűzoltólaktanya megépítésével elfogyott a pénz, ezért nem jutott forrás a XVIII. kerületi tűzoltóság létrehozására. Annak idején már az épület helyét is kijelölték a Haladás utcában, a jelenlegi kertészet területén, amelyről azonban ma már tudható, hogy nem a legszerencsésebb helyszín.
Két évtized múltával megváltozott a helyzet, a tűzoltóhiány miatt a minisztérium ma már nem az állami tűzoltóságok, hanem az önkéntes laktanyák létesítését támogatja. A kormány olyan jól felszerelt, szakképzett emberekkel ellátott önkéntes tűzoltóságok támogatásában vállal részt, amelyek az állami tűzoltóság felügyelete nélkül vethetők be élesben.
Nk Ntes T Zolt S G
A kerület vezetői által a Belügyminisztériumban folytatott tárgyalás célja annak kiderítése volt, hogy az állam támogatná-e valamilyen formában egy helyi önkéntes tűzoltólaktanya létrehozását. Az alpolgármester elmondta, hogy ennek helyszíne az Ipacsfa utca végén álló épület lehetne, amelynek igénybevételéhez azonban a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat hozzájárulására is szükség lesz.
– Szerencsés volna ez a helyszín mind Pestszentlőrincnek, mind Pestszentimrének, amelyek tűzvédelmét jelenleg a XIX. kerületi parancsnokság látja el – hangsúlyozta Makai Tibor.
Szerencs S Helyen
– Lőrincen nincs különösebben gond, hacsak nem kap sorompót a tűzoltóautó, hiszen végig körbe vagyunk véve a vasúttal, és így a vonulási idő meghosszabbodhat, de Imre eléggé védtelen ilyen szempontból – hangsúlyozta az alpolgármester.
Hozzátette: egyre jobban terjeszkedik a kerület, az Alacskai út és az Almáskert környékén sorban épülnek a házak, és növekszik a lakosság.
– Arról az oldalról körbevették a kerületet az autópályák, ahol balesetek lehetnek, feladatot adva a tűzoltóknak is. Az Ipacsfa utcai állomásról a tűzoltók riasztás esetén percek alatt elérnének az imrei helyszínekre, ugyanakkor Lőrincre is, mert a központ a kettő határán lenne, ami a legszerencsésebb elhelyezkedés.
B Rmikor Riaszthat K
Mint azt Makai Tibor elmondta, a Belügyminisztérium szakemberei elfogadták a kerület kívánságát, és megnyugtatónak találták, hogy nem állami, hanem önkéntes tűzoltóságot szeretnének. Ugyanakkor időt kértek arra, hogy kialakítsák az álláspontjukat és arról a kerület vezetőit és országgyűlési képviselőjét tájékoztassák.
A remélhetően létrejövő önkéntes tűzoltóság működéséhez várhatóan az állam is hozzájárul majd anyagilag, ha a tűzoltóság az erre kiírt pályázaton részt vesz, és elnyeri a támogatást. Az önkormányzat jelenleg is támogatja az önkéntes tűzoltókat, akiknek azonban nincs még konkrét helyük és olyan felszereltségük, hogy bármikor riaszthatók legyenek. Erre adna lehetőséget a Fővárosi Önkormányzat használaton kívüli épülete.
Bodzay Zoltán