1 minute read
Zöldellő lehetőségek
Az elmúlt években több környezetvédelemmel, környezetszépítéssel kapcsolatos népszerű pályázatot írtak ki a XVIII. kerületi lakosoknak. Az önkormányzat bővíti ezeknek az ingyenes lehetőségeknek a körét, de a pályázáskor meghatározó lesz a beérkezési sorrend.
– A lakosság részéről általános és jogos elvárás, hogy megmaradjon az Ültess fát kerületünknek pályázat, valamint az egynyári növényekhez, a komposztálóládákhoz és esővízgyűjtő edényekhez való hozzájutás lehetősége – mondta Petrovai László alpolgármester. – Ezek a kérések egyeznek az önkormányzat szándékával, így továbbra is ingyenesen lesznek elérhetők ezek a juttatások.
Újdonságként kora tavasszal zöldségpalántákat oszt majd az önkormányzat, és bővíti az Ültess fát kerületünknek pályázaton belüli lehetőségeket is.
– Eddig a lakóház előtti közterületre lehetett ültethető fát igényelni. Ezt bővítenénk azzal, hogy aki igényli, az az ingatlanon belül gyümölcsfát telepíthessen – tájékoztatott az alpolgármester.
Az eddigi 200–300 literes esővízgyűjtő edények mellett korlátozott számban a talajszint alá telepíthető több köbméteres esővízgyűjtőkre is
Táblák és vadkamerák az erdei biztonságért pályázhatnak azok, akik vállalják a vízgyűjtő telepítésének, bekötésének a költségeit. Magát a vízgyűjtőt biztosítaná ingyen az önkormányzat.
Száz darab erdei tájékoztató tábla elkészítésére kapott felajánlást a XVIII. kerületi önkormányzat egy helyi vállalkozástól a helyi erdők védelmében tavaly nyár végén tartott közmeghallgatást követően. A táblák tartalmáról és a kihelyezési pontokról a Pilisi Parkerdővel megtörtént az egyeztetés, így azok hamarosan megjelennek az erdőkben.
– Az A4-es rajzlap méretű táblákon többek között az erdőtüzek megelőzéséről, az erdei viselkedés alapvető szabályairól szerezhetünk ismereteket – mondta Petrovai László. – Az erdőket együtt használják a gyalogos kirándulók, a futók, a kerékpárosok és a kutyások. A tájékoztatás a köztük lévő esetleges konfliktusokat is csökkentheti.
Az önkormányzat vadkamerákat is telepít, aminek célja az erdőben történő szabálysértések dokumentálása, a szomorú apropóját pedig az adta, hogy a közelmúltban aljas módon csavarokkal tűzdelt kolbászdarabokat helyeztek ki a kutyák elpusztítására.
– Az esővíztároló létesítését új építésű ingatlannál, illetve meglévő ingatlan bővítésénél előírja a kerületi építési szabályzat, így ezzel a pályázattal ebben is tud segíteni az önkormányzat – tette hozzá Petrovai László.
A nagy méretű esővízgyűjtők telepítése azért is hasznos, mert az így felfogott csapadékvíz nem terheli a csatornahálózatot, nem jut ki az utcára, nem okoz belvizet, és az ivóvízzel is spórolhat az, aki esővizet használ az öntözéshez.
– A pályázatok elbírálásának módja megváltozik. Eddig az önkormányzat annyi eszközt szerzett be, amennyi pályázat beérkezett. Az európai viszonylatban legnagyobb mértékű infláció, a forint gyengülése és a beszerzési folyamat megnehezítése miatt az egyes pályázatokra korlátozott számú, de azért továbbra is sok jelentkezést tudunk elfo-
Továbbra is ingyenesen lehet hozzájutni komposztálóládához és esővízgyűjtőhöz. Fotó: Ruzsa István gadni. Ezért kérem, hogy figyeljék a pályázati kiírásokat, mert az elbírálásnál a beérkezési sorrend számít. A fettelt részt ki kellene emelni.