Nem hagyják abba, amíg célt nem érnek

A január végi egyhetes országos pedagógussztrájk végeztével az Egységes Diákfront – Corvin Diákszövetség szervezésében ismét tüntető diákok gyűltek össze az Üllői út 453. számú épület előtt, amely nemrég még a Külső-pesti Tankerületi Központnak is otthont adott. Ők időközben ismeretlen helyre költöztek, csak a cégtáblájuk maradt ott, és az interneten is a korábbi cím olvasható. Márciusban újabb tiltakozó akciókra lehet számítani.

– Sok mindent elmond erről a rendszerről az, hogy hogyan kezeli a kritikát – mondta Papp András, a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákja, a tüntetés egyik szervezője. – Nem a párbeszéd szükségessége jut ilyenkor az eszükbe, hanem inkább titokzatos módon kereket oldanak. Nevetséges, hogy egy európai országban keresgélni kelljen egy közhivatal székhelyét.

A január 31-i tüntetésen egymásnak adták a szót a diákok, és hangsúlyozták, hogy a kirúgott tanárok áldozata kötelezi őket. A Karinthy Frigyes Gimnázium tanulója, Nyisztor Virág szerint ez a rendszer a félelemre épül.

– Egy félelmi spirál van, mindenki fél a fölötte levőtől, és fenyegetett állapotban tartja az alatta állót. Nem szabad megengedni, hogy ez eljusson a pedagógusokig és a diákokig. Nekünk kell azoknak lennünk, akik végre nem félnek. Tiltakozunk, és a mozgalomnak akkor lesz vége, ha elérjük a céljainkat, és azt mondjuk, vége. És még nem mondtuk, hogy vége – nyomatékosította a karinthys diák.

Gimnáziumi társa, Pogány Petra emlékeztetett rá, hogy tízezrek gyűltek össze és álltak ki a taná- raikért, az oktatás megújulásáért, az ország jövőjéért. Figyelmeztetett, hogy ha nem hallgatják meg őket, még hangosabbak lesznek, és addig folytatják a forradalmukat, amíg el nem érik céljaikat. A szavai kemények, szenvedélyesek voltak.

– Az ország vezetői azt hiszik, pár tizenéves kisgyerek semmire se képes. Elfelejtik, hogy minden forradalmat a diákság indított. Azt hiszik, elnémíthatnak minket, azt hiszik, feladjuk. De nem adjuk fel, amíg meg nem kapjuk, amit akarunk. De mit is akarunk? Én például egy olyan országban akarok élni, ahol esténként nem állok a tükör előtt sírva, mert el akarok innen menni. Mert nem akarok olyan országban élni, ahol kirúgják a tanárokat, azokat, akik kiálltak értem és mindanynyiunkért. Nem akarok olyan országban élni, ahol ömlik az iskolákban a víz, ha egy kicsit is esni kezd. Azt mondják, demokrácia van, és közben elveszik a sztrájkjogot. Nyolcvanezer ember fölvonul az utcán, tiltakozva az ellen, ami van, de figyelmen kívül hagyják. Nagy a baj! Az ország jövője forog kockán!

A tüntetésen szóba került a Brassó Utcai Általános Iskola tantestületének nyilatkozata is. Ők korábban minden egyes tiltakozáshoz csatlakoztak, a sztrájkban azonban már nem kívánnak részt venni.

Indokaikról két tanár is beszélt.

– Sokat gondolkodtunk mi is a sztrájkon, de végül arra az álláspontra jutottunk, hogy mi ezzel már semmilyen eredményt nem tudunk elérni –kezdte Zsovák Andrea. – Ezért úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban a helyi problémákra összpontosítunk, mindarra, ami a mi iskolánkban a gond.

A szülők is egyetértenek ezzel, így ők is alaposabb tájékoztatást kapnak arról, mi szorítja a cipőt: egyébként sok minden olyasmi, ami általában az egész országban. A legfőbb baj az, hogy hosszú évek óta nem állnak szóba velünk. A kormány cinikusan áll hozzá az egészhez: csinálhattok bármit, úgyis az lesz, amit mi akarunk.

Kollégája, Nemes Gyula így folytatta: – Ebbe a kiherélt sztrájkba mi nem akarunk bekapcsolódni, mert a kormány olyan korlátozó szabályokat hozott, hogy éppen a lényeg hiányzik, az, hogy a munkabeszüntetéssel eredményt tudjunk kikényszeríteni, mert az egész világon éppen így értelmezik a sztrájk fogalmát. Nevetségessé válnánk, ha igazodnánk ezekhez a korlátozásokhoz, ráadásul még a bérünkből is levonnak… Apu megmondja, mi a jó, és ha nem úgy csináljuk, akkor jön a bünti. Pedig itt felnőtt emberekről és az egész ország jövőjét befolyásoló problémáról van szó.

Kerekes András