C Kiss Ottó: Karácsony a nagymamánál (vers) 4 Méhes György: Doktor Brrr 5 „…Egyszerre kürt harsan, és mindenki letakarodik a jégről. Aztán hangszóró szólal meg, és bejelenti, hogy kezdődik a korcsolyázó verseny. Sorolni kezdi nyomban a versenyzőket. Egyszerre meghűl Öcsikében a vér...” László Noémi: Havazás (vers) Műhelytitok: Miért szeretik a költők a havat? Válaszol László Noémi
7
Kiss László: Évszakos levél egy baráthoz 8 „…És én, drága Hakapeszimaki, miután ebből az eldugott faluból hazaérkeztem, s szülővárosom határában barátságos hóeséssel köszönt rám az itthonlét nyugodalma, egyenesen dédszüleim tornácos háza felé vettem az irányt.”
Kukorelly Endre: Levagyo, Mínusz6, Télenma (versek) T (Keszeg Vilmos rovata) Ki hozza az ajándékot?
U (Szonda Szabolcs rovata) Decemberi napsoroló
Szó-karácsonyfák hangulata Kis decemberi névsor
V (Péter Alpár rovata) Fényvarázs avagy az impresszionizmus (2.)
18
H- - (Béres Károly rovata) Séta „közeli helyeken”
20
P Cimbi naplója Fűzfánfütyülő (Köllő Zsolt) Tény-leg?
21 22 23
10
11
13
14 16
P Diákmúzsa klub (az első három „vendég”)
24
Kíváncsi kérdések (Fogyókúra?)
25
B (Kónya Éva rovata) Kalandozás a kalendáriumban
26
S (Zsigmond Győző rovata) K P
31 32 34
C
35
Kiss Ottó
Jó pásztort látok, lesi nyáját, és dohánytalan fapipáját forgatja tűnődő kezében. Egy mozdulattal felém fordul, talpa alatt a hó csikordul, deres bajszára látok éppen. Az arcomat, mondja, mutassam, s egy mondatot kihantol lassan, dologtalan ajkából kiás: Csak fagy jár itt az emberekre, el kéne mennem Betlehembe, vajon él-e már a Messiás? Valamit szólnék, de nem merek, a hang a torkomon bent reked, szomorú szemén elidőzöm. Tán egy jó báránynak nézhetett, mert választ nem várt, csak kérdezett. Mit tehetnék? – A kinyújtózó legelőkön messze kolompol, cseng a bőröm...
Keszeg Ágnes illusztrációja
Méhes György
oktor Brrr már évek óta nálunk lakik. Tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy került a házhoz, de egyszer csak itt volt. Hamar megszoktuk, a gyermekek egyenesen megszerették. A doktor minden éjszaka elcammog a gyermekek szobájába. Megnézi Krisztinkát, majd az Öcsi ágyához lép. Öcsike ugyanis a kedvence. Csiklandozni kezdi a szakállával. Öcsi nagyot prüsszent és felébred. Tágra mereszti a szemét, aztán örömmel felkiált: – Szervusz, Doktor Brrr! – Szervusz, Öcsike! Jössz velem? Persze hogy megy. Még azt sem kérdi, hová, csak gyorsan magára kapkodja a ruháját. Dr. Brrr segít, befűzi az Öcsike cipőjét, aztán kézen fogva elindulnak a tükör felé. A manó rákoppint a tükörre, mire Öcsike észreveszi, hogy a tükör tulajdonképpen nem is tükör, hanem egy másik szobának az ajtaja. Gyorsan besétálnak hát Doktor Brrr-rel együtt abba a tükörbeli szobába, végigszaladnak rajta, s egy folyosón át kijutnak a havas utcára. A kapu előtt egy szántalpakra szerelt repülőgép várakozik, a kormánykerék mellett, nyakig bundába burkolózva, a pilóta. – Hová parancsolnak? – kérdi Doktor Brrr-től, aki így felel: – Nárittyenbe megyünk, a korcsolyaversenyre. A szántalpas repülőgép siklani kezd, és egykettőre a levegőbe emelkedik. Szél fütyül a gép körül, semmit sem lehet látni, csak hófellegeket a fejük felett, alattuk pedig hómezőket. Aztán egy folyóhoz érnek. Öcsike, amint kifelé nézelődik az ablakon, észreveszi, hogy a folyóba bele vannak fagyva a halak. Aranyhalak, meg piros és zöld halak, és nagyollójú rákok. Amint odább száll a repülőgép a folyó fölött, egyszerre csak vásár bukkan fel, sok-sok tarka sátorral. Hogy mindent jól megnézhessenek, a repülőgép egy darabig ott kering a sátrak fölött. A legszebbet a vásár közepén fedezi fel Öcsike. Ott tüzet raknak a jég hátára, és a parázson pecsenyét sütnek, egy disznót egészben. Aztán muzsika is szól, három réztányér, hat üstdob és kilenc
trombita. Valamennyi muzsikusnak aranygombos, meggyszínű kabátja van. Öcsike borzasztóan szeretne kiszállni, hogy ő is puffogtasson egypárat az üstdobon, de akkorra a vásár már elmaradt mögöttük, még a körhintát sem lehet látni többé. Egészen besötétedésig repülnek a folyó fölött. S lám, alig szállt le az alkony, ismét világosodni kezd. Persze, nem a nap kél fel, hanem lámpák gyulladnak ki. Egész fűzérben lógnak a folyó felett a villanylámpák, és a zúzmarás fákon is. Ezen a helyen tóvá szélesedik a befagyott folyó. A partot végigtűzdelték zászlókkal meg drótra felfűzött, tarka pántlikákkal. A repülőgép leszáll, Öcsikéék odaállnak a széles, tükörfényes jégpálya szélére, s bámulják a tarkaruhás korcsolyázókat.
Egyszerre kürt harsan, és mindenki letakarodik a jégről. Aztán hangszóró szólal meg, és bejelenti, hogy kezdődik a korcsolyázóverseny. Sorolni kezdi nyomban a versenyzőket. Egyszerre meghűl Öcsikében a vér. A hangszóró ugyanis ezt recsegi: – Utolsónak pedig Öcsike, az iúsági bajnok következik. Öcsike ijedtében belekapaszkodik Doktor Brrr jégcsapos szakállába. – Meneküljünk… – suttogja. – Ne félj, koma – biztatja Doktor Brrr. – Még sose volt korcsolya a lábamon. – Annyi baj legyen! Most majd lesz. Kitűnő versenykorcsolyát szerzek neked. Öcsi majdnem ájult az izgalomtól, alig mer odanézni a csillogó ruhás versenyzőkre, akik sorra kiröppennek a jégtükörre. Az egyik úgy szökdösik, mint a szöcske, a másik motollaként forog. Nem látni se a kezét, se a lábát. Végül bejelenti a hangszóró:
– Most pedig Öcsike, az iúsági bajnok következik. Doktor Brrr a pálya széléig támogatja Öcsikét, s mielőtt a jégre taszítaná, a fülébe súgja: – Elárulom, hogy varázskorcsolya van a lábadon. Tényleg. A két villámlóan fényes korcsolya elkezd szaladni Öcsivel, fordul, a hegyére áll, kanyarog, táncol, siklik, suhan, pörög. Körös-körül az emelvényen zúg a közönség, már a zenekar csinnadrattáját sem lehet hallani, olyan erősen tapsolnak. Alig fejezi be a gyakorlatot, máris hirdetik az eredményt: – Öcsike a korcsolyázás világbajnoka. Hull mindenfelől a virág – persze, jégvirág. Aztán betódulnak a nézők a pályára, vállukra kapják Öcsit, körbehurcolják, ujjongva fel-feldobálják a magasba. Miután nyakába akasztották a nagy aranyérmet, felszólítják, hogy fussa le a győztes tiszteletkörét. – Nagyon szívesen! – mosolyog Öcsike, és már indulna is a jég felé, de ekkor veszi észre, hogy az ünneplés közben lelopták a lábáról a korcsolyát. – Ö-csi-ke! Ö-csi-ke! Ö-csi-ke! – kiáltja ütemesen a türelmetlen közönség, s mikor észreveszik, hogy az újdonsült világbajnok megpróbál elosonni a pálya szélén, üldözőbe veszik. Szerencsére a jég szörnyen csúszós, így hát felbukdosnak egymáson, és Öcsike egérutat nyer. Még néhány lépés, aztán feltűnik Doktor Brrr, és elkapja Öcsike kezét. Most már együtt futnak. Hoszszú csicsonka kerül eléjük. Doktor Brrr ráugrik, és csúsznak szélsebesen. A csicsonka éppen a szántalpas repülőgép előtt ér véget. Gyorsan beugranak, s mikor már-már utolérte volna őket a felmérgelődött nézősereg, a gép elszáll a porzó hóban. Szerencsésen megérkeznek haza. Doktor Brrr segít levetkőzni Öcsikének, ráadja a pizsamáját, a gyerek bebújik az ágyába, és mialatt elbúcsúzik Doktor Brrrtől, valami olyasfélét morog, hogy azért is megtanul ő korcsolyázni, és világbajnok lesz belőle, de nem huncutsággal, varázskorcsolyával, hanem igazival. Doktor Brrr ráhagyja, és Öcsike elalszik, a manó pedig visszatér a jégszekrénybe, a tejesüveg mögé, és ő is elalszik. Azon túl aztán csönd van nálunk a házban, egészen reggelig.
László Noémi
Ahogy a földet befödi a hó, úgy hullnak életemre napjaid. Gyatra a lélegzet, akadozó, a teljességtől folyton elszakít. Úgy nézem a szelíd, havas mezőt, mintha új jelentést ruházna rád, mert mindenkinél jobban ismerem megviselt arcod, összegyűrt ruhád. Úgy nézem a kavargó pelyheket, mintha a változás szikrázna bennük, mert kéz a kézben folyton megremeg, de minden alkalommal újrakezdjük: az vagy nekem, mint földeknek a tél, ha fölémhajolsz, minden elcsitul; két hópehely az arcunk, összeér, megfoghatatlanul.
Péter Alpár illusztrációja
László Noémitől kérdeztük: – Szerinted miért ennyire kedvelt témája a poétáknak a hó, havazás? – A havazással kapcsolatban annyi mindent elősorolhatunk. Hogy milyen a különböző napszakokban szitáló, hullongó, kerengő, kavargó, surrogó hó hangulata, milyen érzés frissen hullott hóban henteregni, hógolyózni, hányféle színárnyalat váltakozik egy behavazott, hepehupás domboldalon, hogyan áll a csupasz fák, a fenyők ágain, az ereszeken, háztetőkön, villanypóznákon, padokon a fehérlő súly. Aki sízni tud, annak nyilván ehhez képest egészen más, de ugyanannyira intenzív élménye kötődik a friss, letaposott, félig jeges, olvadozó, bőséges vagy fukaron mért hótakaróhoz. Számomra a megtisztulás, a csend, a nyu-
godt gondolatok hordozója a havazás; ilyenkor mintha az egész világ felszusszanna, lenyugodna, magához térne kicsit, mintha befele fordulna és odafigyelne a lényeges dolgokra. Komoly és mély, de kedves és játékos a hóhullás, talán ez a legjobb benne – az a sokféleség, amit például a hópehely kristályszerkezete is híven tükröz – ahány, szinte annyiféle. Hideg, puha, tiszta, változatos és hangulatos, elérhető és mégis megfoghatatlan – eszményi tulajdonságok ahhoz, hogy az embernek lefesteni, lerajzolni, lefényképezni, körülírni vagy csak egyszerűen dúdolni támadjon kedve. Azt hiszem, valahol itt kell keresni annak okát, hogy annyi műalkotás kapcsolódik a télhez.
Kiss László
rága Hakapeszimaki, abbéli bizodalmammal fordulok ismételten irányodba, hogy nem esik nehezedre fölidézni kurta levelemet, mellyel alig hat hónapja – istenem, kedves Barátom, megint bekebeleztünk egy őszt – zargattam érzékeny lelked nyugalmát, s melyben szomorúsággal elegy örömmel tájékoztattalak állapotom mineműségéről, különösen arról a nehezen értelmezhető hangulatról, mely, valahányszor beteszem a lábam dédszüleim tornácos házába, nyomban úrrá lesz rajtam, nevezetesen, hogy napról napra mind világosabban látom és tudom, hogy aligha bírok szabadulni a béklyóból, amit a KisKörös partja és ez a bizonyos tornácos ház jelent számomra, máskülönben miért fordulna elő az a ma már teljességgel lehetetlennek tetsző helyzet, hogy belépve szobájukba, úgy érzem, élnek, ott vannak, sőt jelen vannak. Nyílik az ablak, rigók és napfény, a napfénynyel a szellő és az udvarias zizegés a szilvafák alól, a szellővel és a zizegéssel Szalay bácsi, amint a tejesemberhez biceg, Szalay bácsival pedig az Árnyas utca öt, a Kati néniék háza, amelynek a romjain a minap leltem rá egy megfakult szalmadarabra, képeslap a múltból, falrészlet, továbbmegyek: faliszőnyegrészlet, de már nem emlékszem, hová tettem, amin nincs mit csodálkozni, hiszen a felnőtt, ahogy egy kassai polgár mondja, rosszul emlékszik – szóval, drága Hakapeszimaki, a szellőztetéssel bejön, hangozzék bármilyen elcsépelten: a nyár. És tudd meg, kedves Barátom, hogy a minap egy apró falu vendégszeretetét volt szerencsém élvezni, melynek öt kilométeres körzetében egyetlen lelket sem számlál a Jóisten, ellenben a település határában dacol az elemekkel a kicsiny máréi vár, melynek gyilokjárójáról körbetekintve, bármerre is forduljon, a falvat övező komor dombságba ütközik az érdeklődő tekintet. És ezt a kövér dombságot ritkás, mégis átláthatatlanul sűrűnek tetsző tölgyerdő béleli ki, melyben ilyenkor már, miközben ezeket a sorokat írom, háborítatlanul megül a késő őszi köd, és a vigyázatlan
léptek nyomán haragosan roppan az avar, amiből mindenesetre lehet egy s másra következtetni. És én, drága Hakapeszimaki, miután ebből az eldugott faluból hazaérkeztem, s szülővárosom határában barátságos hóeséssel köszönt rám az itthonlét
Keszeg Ágnes illusztrációja
nyugodalma, egyenesen dédszüleim tornácos háza felé vettem az irányt. Utam az egykori szőlőskerten vezetett keresztül, ahol a hótakaró elárulta, hogy aznap előttem még senki nem járt arra, a kert mentén kígyózó csatorna egészen összeszűkült a zimankóban: a jéglemezek közt a szokásosnál is gyorsabban hullámzott a Kis-Körös sötétzöld vize. Az egykor elvadult, kitűnő horgászhelyeket termő partoldalt simára gereblyézte a városban eluralkodó tehetős jóindulat, a sás mentén, ahol egykor a kishalfogóhálót cipeltük, kavicsos sétány vezetett. A járdaszegélyen narancssárga fényű kandeláberek világítottak. Ugye, kedves Barátom, emlékszel még arra a bizonyos levélre, melyet nem átallottam azzal zárni, hogy a reggeli nyitással jöhetnek a rigók és a napfény, a napfénnyel és az udvarias zizegéssel a nyár, a nyárral együtt pedig egy göndör buksi, ahogy a későre nyúlt reggeli végeztével cukros nyalánkságot majszol a tévé előtt, mert szünidő van, és a Zsebtévé után az ablakhoz áll, ahonnan pompás rálátás nyílik az Árnyas utca
keskeny aszfaltszalagjára, amelyen éppen akkor, délidőben, a Zsebtévé után indul meg az élet, vagy, ellenkezőleg, éppen akkor ér véget. Most ugyanis, drága Hakapeszimaki, ahogy megérkezvén cipőmről levertem a havat, s az ablakhoz léptem, hogy a kellemesen áthűlt friss szobából a spaletták behajtásával, az ablaktámlák óvatos visszazárásával végre száműzzem a türelmetlenül kopogtató telet, a szürke utcára tévedt a tekintetem, ahol a vízelvezető árkok szélén megtapadt már a fagy, és a hó teleszitálta a csupasz szilvafákat, így történt, drága Hakapeszimaki, hogy az utolsó ablaktámla behajtását követően arra lettem figyelmes, hogy valahol a fejem fölött, a régóta érintetlen padlás magasában, melynek döngölt padlóján ujjnyi vastagon áll már a por, és a sarokba hányt pecabotokat se fogja többé senki használni, arra figyeltem fel, hogy a szélesen elterülő csillár fölött, a mennyezeten túl valaki óvatosan lépeget, lábujjhegyen, feltűnés nélkül távozik, vagy, drága Barátom, ellenkezőleg, éppen abban a pillanatban érkezik haza.
DECEMBERBEN MŰSORON!
A legszebb ajándék című gyerekelőadás Lev Tolsztoj: Pánov bácsi karácsonya című meséje alapján a szövegkönyvet írta Pávai Csanád Szereplők: Cseke Péter, Gönczy Katalin, Lőrinczy Rozália, Szélyes Andrea, Szilágyi Benő Ottó, Szőlősi-Pénzes Szilárd; Zeneszerző: Apostolache Zénó; Díszlet- és bábtervező: Eugenia Tărăşescu-Jianu; Rendező: Gavril Cadariu A közelgő karácsony örömmel tölti el a szíveket. Mindenki izgatottan készülődik az ünnepekre, csak Pánov bácsi, az öreg cipészmester szomorkodik magányosan. Nincs, akivel együtt töltse a Szeretet Ünnepét, akit ajándékkal örvendeztethetne meg. Pedig ő még a kis Jézust is befogadta volna szüleivel kicsiny hajlékába… Éjjel aztán váratlanul hangot hall: „Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak… Holnap erre fogok járni! Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem…” Vajon tényleg Jézus hangját hallotta? Vajon tényleg eljön hozzá? És fel fogja egyáltalán ismerni Őt? Az izgatott várakozás során Pánov bácsi végül rádöbben, hogy a választ a szívével és nem a szemével kell keresnie.
Kukorelly Endre
Mínusz hat fok az sok. Sok mert kevés, ez félreérthető, mert mért’? Csak félig érthető. Fölment nullára, megszűnt, leolvadt a házról a hótető. Este tíz, de nem lefekszünk, hanem randalírozás, sodorból kihozás, megy a randalír, az rossz, aki bír, pölö vegyük azt, hogy én rossz vagyok, ez tény. Nyáron 56 fok van, kis túlzás, télen túl más, rémnagy a hideg, csak tudnám, minek. Milyen hálás téma az időjárás!
Télen marcona vagyok, tavasszal bevadulok, vadulok egész nyáron, már alig várom, majd elrepülök, lesülök, belesülök, tiszta besülés a nyár, nagy időjárás-kanyar, aztán majd, későősszel koppanok, mint a lőszer. Most jól felsoroltam az összes évszakot! Jónapot!
Le vagyok anyukámmal fotózva. Ez vagyok én. Ez ő. Ez hópehely. Ugyanis havazik, be lett hózva a mező. Sok van még hátra tavaszig.
Egy francia kutató (P. Saintyves) 1923-ban írott munkájában azokat a népmeséket tekintette át, amelyekben igazságosztó lények próbára teszik a világgá induló fiatalokat, s érdemeik szerint fizetnek nekik. Az orosz népmesében a gonosz mostohaanya férjével az erdőbe viteti a leányát, hogy ott lelje halálát. A didergő leányra rátalál a hideget, fagyot, zúzmarát árasztó Fagy Apó. A lány kedvesen válaszol kérdéseire, s ezért Fagy Apó betakargatja, megmelegíti. Mikor az édesapa újra eljön, hogy lánya megfagyott holttestét hazavigye eltemetni, lánya vidáman mosolyog, mellette egy nagy láda, arannyal, ezüsttel, drágakövekkel megrakva. Az irigy mostoha édes leányát is az erdőbe viteti. Minthogy azonban ez ingerülten válaszol a telet hozó öregapó kérdéseire, szitkokat szór reá, Fagy Apó hideg leheletével halálra fagyasztja. A mese francia változatában az anya a nagyobbik leányát dédelgeti, kényezteti, a kisebbiket pedig állandó lótás-futásra kényszeríti. Egyszer, mikor ez a kútra megy, egy öreg banya kér egy korty vizet tőle. A szorgos lány készségesen szolgálja ki. A banya, aki valójában álruhába öltözött tündér, azzal áldja meg, hogy minden szavára virág és drágakő hulljon a szájából. Az irigy édesanya világgá kergeti lányát. Egy királyfi talál rá, aki feleségül veszi. Az elkényeztetett nagyobbik lány felháborodottan förmed rá a vizet
kérő, álruhás tündérre. Büntetésből minden szavára kígyók, békák hullnak a szájából. Minthogy senki sem hajlandó szóba állni vele, magányosan, elhagyatottan hal meg egy erdő szélén. A meséket értelmező Saintyves azt feltételezte, hogy ezek a történetek évkezdő rítusok emlékét őrizték meg. Például a Pireneusok vidékének lakói hittek abban, hogy újesztendő hajnalán tündérek látogatják meg minden ház lakóit. Egyik kezükben virágkoszorút, a másikban óbégató csecsemőt tartanak. Akit jutalmazni akarnak, annak virágkoszorút adnak, akit büntetni, arra a síró gyermeket bízzák rá. Kik, mikor osztogatják ma az ajándékot? Képeslapokról, reklámfilmekből, az áruházak ünnepi kellékeiből jól ismeritek a piros ruhás, nagyszakállú, jóságos öreg Mikulást. Szarvasok húzta szánnal közlekedik, a levegőben repül, a kéményen ereszkedik be a házakba, hogy az ajándékokat szétossza. Története Szent Miklós püspökhöz vezet vissza, aki a 4. században élt Kisázsiában, Myrában. Halála után előbb a keleti egyház választotta szentjéül, majd a nyugati, római egyház is meggyőződött csodatevő erejéről. Emléknapja évszázadokon keresztül szerepelt a kötelező ünnepek között. A halászok, a révészek, a vízi-
molnárok, a vízen utazók, a kalmárok, a pékek, a gabonakereskedők, a bányászok, a városlakók az ő segítségét kérték, s tőle kaptak bátorítást. A 13. századtól kezdődően német, osztrák, cseh, szlovák területen az ő napján diákok jártak házról házra, vallásos ismeretekből vizsgáztatták a gyerekeket, s tudásuktól függően jutalmazták vagy büntették őket. Cseh eredetű nevén a 19. századtól ismeretes. A számon kérő egyházi emberből ekkor kezd ajándékot osztogató lénnyé alakulni. Mikulás napján előbb osztrák városokban kezdték az ablakokba, a cipőbe tett ajándékkal megörvendeztetni a gyermekeket. A szokás a 20. század első felében terjedt el. Ekkor találják ki a Mikulás számára a ma már közismert öltözetet, a piros köpenyt, sipkát, a hosszú szakállt és a feneketlen zsákot. A 20. század közepén szinte-szinte áldozattá vált. Amikor a kommunista diktatúra rostálni kezdte a hagyományokat, orosz mintára Télapónak keresztelte át. Néhány nappal később, karácsony estéjén mindenki újabb ajándékra számíthat. Ezúttal az angyalok hordják szét az ajándékot. Ez az este emlékezet óta Krisztus születésének az ünnepe, s a különböző templomi műsorok és a házaló csoportok betlehemes játékai a szent család tagjait, a kisgyereket, Máriát és Józsefet, valamint az örömhírt tudtul adó angyalokat, a gyermeket köszöntő pásztorokat jelenítették meg. Az ajándék eredetileg csupán a kántáló, a betlehemes játékot bemutató legényeket illette meg, s általában gyümölcsökből és süteményekből állt. A karácsonyfa
állítása a 19. század első felében és közepén terjedt el, s ezt követte az ajándékozás megjelenése. Népszerűsége a 20. század közepétől fokozatosan növekedett. Ma már jótetteitől, tanulmányi eredményeitől függetlenül minden gyereket megillet az ajándék, sőt újabban a felnőttek is kíváncsian várják az angyalfiát. Az angyalok a keresztény és a mohamedán mitológia lényei. Testetlenek, istent szolgálják, hírnökei, szándékának népszerűsítői. Számon tartják az emberek és a népek tetteit, gondot viselnek rájuk. Vidékenként, családonként az angyalok mellett hol Mária, hol a Jézuska helyezi el a karácsonyfa alá minden családtag számára a drága és bőséges ajándékot. Január 1-je szórványosan szintén ajándékozási alkalom. Ilyenkor az aranycsikó szokott édességet vinni a kisgyerekeknek. Láthatjátok tehát, hogy az ajándékozási szokásaink az év végéhez kötődnek, s friss keletűek. A 20. század elején az ajándék még csak a gyerekeket illette meg, s gyümölcsből és házi süteményből állt. Ezt váltotta fel a mindenkit megillető, üzletből beszerzett ajándékok osztogatása. Elsősorban a közeli ismerősöket szokás meglepni, az ajándékok elhelyezése, átadása azonban nem közvetlenül, hanem egy földöntúli lényre való hivatkozással történik. Ezek a lények régóta ismertek a vallásos kultúrában. Ajándékozó természetük viszont az utóbbi egy évszázad alatt hangsúlyozódott ki, szinte teljesen eltakarva eredeti tulajdonságaikat.
Keszeg Ágnes rajzai
Ha az év utolsó hónapjára gondolunk, rögtön – és érthető módon – annak leglátványosabb szakasza, a karácsonytól szilveszterig tartó téli ünnepkör jut eszünkbe: nyüzsgés az utcákon és a boltokban, karácsonyfa-díszítés, ajándékozás a szeretet jegyében, majd pedig vidám mulatságok és hangos évbúcsúztató. Ugyanakkor decemberben is találunk érdekes évfordulókat és figyelemre méltó világnapokat – utóbbiak közül: korunk egyik legfélelmetesebb betegsége, az AIDS elleni harc világnapja (1-jén), a foci világnapja (9-én) és a magyar kórusok napja (16-án). Nézzünk meg részletesebben néhányat az évzáró hónap jeles napjai közül! Az igaz, hogy inkább hiszünk a szemünknek, mint a fülünknek, és az győz meg, amit látunk is, de abban talán megegyezhetünk: néha nem csak tévézni, hanem rádiózni is jó! Valamikor a rádiózás hajnalán
főként utóbbiak voltak nagyon fontosak, a hírek tették lenyűgöző élménnyé a készülék megjelenését: a hallgatók megtudhatták, mi történik környezetükben és a nagyvilágban. Így lehetett ez Magyarországon is, amikor, 1925 decemberének elején, Budapest néven bejelentkezett az első, rendszeres műsort sugárzó rádióadó. Íróink, költőink közül többen (így például Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Tóth Árpád) írásaikban örökítették meg a nagy műszaki újdonság okozta benyomásaikat. A 81 évvel ezelőtti, emlékezetes budapesti adásra pedig azóta, minden év december 1-jén, A Magyar Rádiózás Napja emlékeztet. Az élet és az egészség törékenységére és az emberek közti segítőkészség, az egymásra való odafigyelés fontosságára egyaránt figyelmeztet 1992 óta minden december 3-án A Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja, amely azok gondjainak, problémáinak van szentelve, akik valamilyen baleset, betegség, természeti csapás vagy születési rendellenesség következtében olyan mértékben szenvedtek sérüléseket, hogy bizonyos hiányosságokkal, akadályokkal kell megküzdeniük nap mint nap azért, hogy élhető életük legyen.
Vannak olyan dolgok, amelyeket – ha nem próbáltuk ki még – tisztelettel, csodálattal, esetleg hümmögve szemlélünk. Például a hegymászást és az alpinistákat, akik gyakran életüket kockáztatják azért, hogy kitűzhessék zászlajukat egy-egy elérhetetlennek tűnő hegy tetején. Az emberi akaraterő, a fizikai és lelki képességek igazi próbájának is mondható hegymászás világnapja 2003 óta december 11-e, a Nemzetközi Hegy Nap, amelynek célja a hegyek szerepének és környezetünk védelmének hangsúlyozása is.
Az adventi időszak kiteljesedését is elhozó december jeles napjairól nem beszélhetünk anélkül, hogy ne említsünk meg két fontos dátumot. 6-án Szent Miklós napja van, amelyet már a középkortól a gyerekek és a fiatalok ünnepeként tartanak számon, hiszen a szentéletű Miklós püspök az iak és a vándorló diákok védelmezője volt. A naphoz ajándékozás kapcsolódik (Mikulás-járás), régebben pedig gonoszűző „alakoskodás” is szokás volt ezen a napon (aminek emléke a virgács) – igaz, sokszor épp a gyerekek nem szerették ezt a nagy ijedezésekkel járó népi játékot.
Decemberben van az év legrövidebb napja is: 21-én nálunkfelé beköszönt a csillagászati tél (míg a földgömb déli oldalán még javában tart a nyár), ez tehát
a téli napforduló, amelyet gyakran ugyancsak idős férfiként jelenítettek meg, illetve ábrázoltak – viszont nem annyira vidám figuraként, mint a Mikulást.
Nem kötelező karácsonykor a díszben pompázó fenyőfa, nem ez adja az ünnep lényegét – vélekednek egyesek. Talán van is valamennyi igazuk, de azzal sem túlzunk, ha azt mondjuk: a közel egy hónapos adventi várakozás, azaz az előkészületek időszakát lezáró karácsony olyan a fája nélkül, mint a bicikli, amelyikről hiányik a lánc – megy, de nem igazándiból. Főként, hogy a karácsonyi ünnepi szokások közt igencsak megvan a helye a felékesített fenyőfának – még ha nem is olyan nagyon régről. A történelem úgy tartja számon, hogy karácsonyfát Magyarországon először, német mintára, Brunswick Teréz állított, 1824-ben, és ahhoz, hogy ez a szokás elterjedt körünkben, az első világháborúban a katonák számára állított közös karácsonyfák járultak hozzá leginkább. Kezdetben csak a gazdagabb, nemesi családoknál vált hagyománnyá, tőlük pedig átkerült a polgári, értelmiségi, majd paraszti otthonokba is. Faluhelyen azonban még az 1930-as években is ritka volt az olyan hajlék, amelyben karácsonyfa járult hozzá az ünnep hangulatának fokozásához. Miért épp fenyő a karácsonyfa? Mert örökzöld – és a tél közepette sem sárguló-barnuló fenyőágak a feléledést, a tavaszt jelképezik (amint a karácsonyfára aggatott gyümölcsök a termékenységet, a gyertyák pedig az élet fényét juttatják eszünkbe). Maga a karácsonyi ünnep is a jót hozza el életünkbe, a rosszat pedig igyekszik távoltartani, elűzni (ezt jelzik már a karácsony előtti időszak bizonyos dátumaihoz, például december 13hoz, azaz a Luca-naphoz fűződő szokások). És ezt a jellegzetességet emelik ki olyan karácsonyi hagyo-
mányok is, amelyek örömteli játékok, mint például a kántálás, azaz a házaknál előadott énekes-verses köszöntő, illetve a Jézus születésének történetét felelevenítő kis „színdarab”, a betlehemezés. Illyés Gyula így emlékezik erre Magyarok című könyvében, gyerekkori élményt idézve fel: „Angyal is voltam többek között. Bokáig érő ingem volt, derékban egyszerű övvel. Szárnyam nem volt; gyalog jártam, csizmában. Beléptem a szobába, s éles fejhangon, akkori hangomon hirtelen kántálni kezdtem. Furcsa nyelven beszéltem, ma sem értem jobban, mint akkor: Glóriaének szűz szent déja, Szúgy ide, szúgy ide, pásztorok Áll Betlehem szúgy ide Jézom látom szelvátorom Jeruzsálem szalutátem Kántá-áté! Ezt mondtam, angyalul, és megráztam a kolompot. Ezzel jelenésem egyelőre be is fejeződött. Levettem fejemről a kifordított kucsmát, és félreálltam.” Sokáig az édességektől roskadozó ágú fenyőfa volt maga a karácsonyi ajándék, és elsősorban a gyerekek számára volt így „kitalálva” ez. A karácsonyi ajándékozás ma viszont már az ünnep alapvető kísérője, ezért ha nagyon egyszerűen akarnánk megfogalmazni a karácsonyfa szerepét, azt mondhatnánk: azért szükséges, hogy alája kerülhessenek az ajándékok, hiszen hol is kaphatnának helyet azok, ha nem ott? (A karácsonyi ajándékozásról sok érdekességet olvashattok még Történetek a palackból című rovatunkban.) Persze, ennél sokkal többet is jelenthet az ünnepi hangulatot árasztó fenyő.
A sokszor a „templom és az iskola” költőjeként emlegetett R S több, egymáshoz kapcsolódó versében tűnődik el azon az átváltozáson, amelynek révén az erdőn magasodó fenyőből karácsonyfa lesz, és azon is, hogy mit hoz az emberek életébe – amíg el nem szárad, és ki nem kerül a házból. Íme, egyik ilyen verse: A karácsonyfa megérkezik Mögötte elmaradt a nagyhavas, Mögötte elmaradt a rengeteg, A piacon most megállnak vele A nagy utat járt, csendes szekerek. Vizsgálgatják növését, termetét, Az emberek közt kézről-kézre jár. Az óriás lemetszett, csonka karja, A kis fenyőfa: karácsonyfa már. Csodálkozva tekintget szerteszét És fájón leheli ki illatát. Egyben ünnepre felszenteltnek is, Halálraszántnak is érzi magát.
Mindenki karácsonyfája Az ablakok lelkesen tükrözik még a gyér éjszakai fényben is Nappal meg szinte kapzsin nyúlnak érte bár csak egy-egy oldalról az övék Majd aztán vége lesz itt-ott a tér kőlapjai között marad néhány fenyőtű semmi más Az ablakokat fölszólíthatod fogjanak össze érdekedben: képtelenek lesznek segíteni A kőlapok rései közt meg a fenyőtűk hogyan is volnának elég erősek visszahozni hatalmas otthonuk? Csak a gyerekszívek csak a gyerekszemek csak a gyerekszájak makacs hűsége pártol cinkosan.
Csorba Győző magyarországi költő talán arra emlékeztet Mindenki karácsonyfája című versében, hogy hajdanán, a fenyőfa-díszítés szokása kialakulásának kezdetén, gyakran nem a magánházakban, hanem a települések központjában állítottak karácsonyfát, amely így valóban mindenkié volt (ez ma ismét szokás, de nem azért, hogy az otthoni karácsonyfát helyettesítse).
A karácsonyi ajándékozást általában nagy izgalmak előzik meg, és vidámságból sincs hiány a készülődés során. Az igyekezet, hogy idejében minden a helyén legyen, néha humoros történések forrása – mint például P. H L Bogyó meséi című könyvében – ahol az egyik ajándék fogja magát, és ... elkódorog. „A karácsonyfa alatt, az ajándékok között volt egy kalitka. A kalitkában ott ugrált egy sárga kanári, vagyis Fü-
tyüri, a második számú meglepetés. A kalitka mellett volt egy sárga ketrec, de a sárga ketrecben nem volt semmi. Ugyanis az első számú meglepetés ügyesen kibújt a ketrec rácsai között, és leült egy távoli, homályos sarokban. Ebből már ki is találhatja, aki akarja, hogy az első számú meglepetés egy igen-igen helyes aranyhörcsög volt, és Bogyónak hívták. (...) – Egy kis türelmet kérek! – kiabált ki a konyhába Évi papája, és keresni kezdte az első számú meglepetést. – Meddig várjunk még?! – kiabáltak a konyhából a többiek, amikor már elfogyott a türelmük. A szobából azonban senki nem válaszolt. Erre megindultak szépen sorban, és benyitottak az ajtón. A fényes karácsonyfa alatt négykézláb állt Évi papája, és idegesen tekingetett mindenfelé. – Mi történt? – kérdezte ijedten Évi mamája.
Népdalokat idéző versek, történelmi balladák és epigrammák, kisebb-nagyobb eposzok, a fantázia világában játszódó mesés-verses történetek, drámai költemény, szatírák és az egyetemes ember problémáit magyar szemszögből tárgyaló, filozófiai „aláfestésű” gondolati versek: nagy vonalakban így lehetne összefoglalni az ügyvédi végzettségű, a politikai és társadalmi jelenségek iránt élénken érdeklődő V M alkotói életművét. A 206 éve, 1800. december 1-jén született szerző (aki 1855-ben hunyt el) az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot megelőző, feszült és reménykedő időszakban, a magyar reformkorban nagyon sokat tett az irodalmi élet fejlődéséért (többek közt a verseivel akkoriban induló Petőfit is támogatva). A rendkívül sokszínű és képekben gazdag költői nyelvezettel rendelkező Vörösmarty alkotása az
– Képzeld, megszökött – mondta Évi papája. – Mi szökött meg? – kérdezte kíváncsian Évi. – A te első számú meglepetésed – mondta Évi papája. Erre Évi először a kisebbik bátyjára nézett, aztán a nagyobbikra. – Na, ugye, megmondtam? – súgta egyszerre mindkettőnek.” Bizony, remek esemény lehet a karácsony, főként amíg gyerek az ember. J M nagyon tömören és szemléletesen mondja ki ezt A karácsonyfa alatt című írásában: „A karácsonyest is elérkezett, a gyermekek örömünnepe. Sok vágy, öröm, kedves meglepetés éri az embert az életben; de azzal az áldott izgalommal egy sem ér föl, amit gyermekkorunkban a Jézuska jövetele hozott.” Kívánjuk mindnyájatoknak, hogy minden karácsonyotok felejthetetlenül szép legyen!
idők során a magyar nemzeti himnusszal szinte egyenrangú szerepet kapott Szózat is. A 100 éve, 1906. december 18-án született, 1981-ben elhunyt Z Z nevéről elsősorban talán a máig szívesen olvasott-mondott gyerekversei jutnak eszünkbe. A költő azonban sok más műfajjal is kísérletezett, többek között azzal a japán verstípussal (haiku), amelyet úgy határozhatnánk meg, hogy a szavakkal való rajzolás, festés művészete, hiszen lényege az, hogy mindössze három sorban egy apró természeti-lelki mozzanatot, rezdülést megörökítsen. Íme kettő a sajátos Zelk-haikuk közül: „Így mondta el álmát a vak: / Az égboltot fölhasította / egy fejszeélű pillanat.” (Így mondta el); „Este, mielőtt lefeküdtem, / bogot kötöttem egy verssorra – / el ne feledjem, mit akarok írni.” (Mielőtt).
Az azték kultúra gyönyörű emléke a Napkő. A 25 tonnás kőnaptár közepén az áldozatra váró napistent ábrázolták, körülötte a nagyobb négyszögekben az évszakokat, a kör alakban elhelyezkedő kisebbekben hónapjaik húsz napját. Az évszakok között megbúvó öt kis korong a pótnapokat jelképezi, amelyekkel 18 hónapjukat kiegészítették, hogy az esztendő 365 napos legyen. A középkor egyik legszebb kézzel írt és festett naptára de Berry herceg imádságos könyve, amelyet 1409-ben készítettek a flamand Limbourg testvérek. A képeken az egyes hónapokra jellemző életképek fölött a hozzájuk tartozó csillagképek láthatók. (Naptárukban szeptember a betakarítás hónapja.)
Báró Bruckenthal Sámuel, szász politikus, Erdély kormányzója (1777–87), a nevét viselő nagyszebeni múzeum alapítója, 1785 táján vásárolta az azóta Bruckenthal Breviárium néven ismert kéziratos imakönyvet, amelynek Biblia- és naptár-illusztrációit valószínűleg 15. századi flamand mesterek készítették.
A könyvnyomtatás feltalálása után a naptárak egyre változatosabb alakban és egyre nagyobb példányszámban készültek. És mivel a 15-16. századokban írni-olvasni kevesen tudtak, a nyomtatott naptárakon gyakran kis háromszögek jelölték a napokat és meghatározott jelek az ünnepeket, vagy a szőlőmetszésre, a fonás megkezdésére, a hajvágásra, érvágásra alkalmas napokat.
A finom színekkel festett, kézzel írt naptárlap érdekessége, hogy Románia első királyának, I. Károlynak a felesége, Carmen Sylva készítette, a híres magyar hegedűművész-zeneszerző Hubay Jenő részére, aki a királyné több versét is megzenésítette az 1880-as években.
A magányosan induló Manet és Degas mellett még két fiatal festőcsoport alakult ki hasonló törekvésekkel. Az egyik az Académie Suisse-n (Camille Pissarro, Paul Cézanne, Armand Guillamin), a másik pedig Charles Gleyre akadémista festőiskolájában (Claude Monet, Auguste Renoir, Alfred Sisley és Frédéric Bazile).
C P (1831–1903) a dán Antillák egyik szigetén született, majd szülei egy franciaországi intézetbe küldték tanulni, ahol szenvedélyévé vált a rajzolás. Tizenhét évesen hazatérve édesapja vaskereskedésében dolgozott, de szabadidejében a kikötőben csavarogva rakodómunkásokat és matrózokat rajzolt, vagy épp a hullámzó tengert. Itt találkozott Fritz Melbye dán festővel. Hogy miről beszéltek, nem
tudom, de Pissarro hazatérve már tudta a választ a kérdésre – Mi leszek, ha nagy leszek? A papája egyetértően bólintott, és Párizsba küldte a fiát, piktúrát tanulni... C M (1840–1926) már a festészet fővárosában született. Mint minden rendes művészpalánta, kisiskolásként unta az órákat, így a feladatok helyett inkább tanárai karikatúráival rajzolta tele füzeteit. Az órák egyre unalmasabbá váltak, a kis Monet pedig egyre szenvedélyesebben rajzolt. Tizenhét évesen már városszerte ismerték rajzait, amiket egy képkereskedő kirakatában állított ki eladásra rendszeresen. Akárcsak Pissarro, ő is találkozott egy felnőtt festővel (Eugéne Bodinnel), aki felismerve tehetségét elhívta festeni a szabadba. Ennek az élménynek a hatására döntötte el, hogy festő lesz, de olyan festő, aki a szabad természet színeit fogja vásznára varázsolni! A szende lelkű A R (1841–1919), akárcsak Monet, szegény család gyermeke volt. A papája szabóként dolgozott. Egyik napról a másikra éltek, így Limoge-ból Párizsba költöztek szerencsét próbálni, de nem sok eredménnyel. A kis Renoir is sokat rajzolt, ezért a papája – hogy anyagi haszna is legyen fia szenvedélyének – tizenhárom évesen tanoncnak adta egy porcelánfestő műhelybe. Az itt eltöltött évek később festészetén – világos színein és képei letisztult rajzosságán – is meglátszottak. A porcelán után legyezőket festett úri kisasszonyoknak, majd függönyöket a „teltzsebű” hölgyek örömére. A függöny – szemben a többivel – jó üzletnek bizonyult, és végre, a félrerakott pénzből ő is beiratkozhatott festőtanoncnak. Többi impresszionista festőbarátunk ionc évei is hasonlók voltak, azonos művészetszemléletüknek köszönhetően már hamar egymásra találtak, és életre szóló szakmai és emberi barátságot kötöttek egymással. Céljuk ugyanaz volt: győzelemre vinni a „színek békés forradalmát”. Ezért fittyet hánytak a gúnyos nyílveszőkre, amiket koruk művészetkritikusai lőttek folyamatosan feléjük, és töretlen hittel alkottak. Például Albert Wolf (műkritikus) nyílveszője így hangzott egyik kiállításuk kapcsán: „A Rue Le Peletier-t a balsors sújtja. Az opera égése után most újabb szerencsétlenség
szakadt a negyedre. Durand-Ruelnél megnyílt egy kiállítás, melyről azt mondják, hogy ott képek láthatók. A gyanútlan arra járót becsábítják, belép és megdöbbent szeme előtt szörnyű látvány tárul fel: öt vagy hat elmebeteg, az ambíciós őrültségtől megszállt szerencsétlen egy csoportja találkát adott itt, hogy kiállítsák műveiket…Tegnap a Rue Le Peletier-ben letartóztattak egy szerencsétlen embert, aki kijövet a kiállításról, megmarta a járókelőket.” Sok hasonlóan elmés támadás érte varázslóinkat. Most utólag megmosolyogjuk őket, különösen, hogy e kritikusok utódai már mint a festészet történetének legszebb korszakát emlegetik tevékenységüket, barátainkban pedig koruk legnagyobb festőóriásait tisztelik. A hajdani botrányra éhes, ugató közönség dédunokái pedig most hosszú sorokban tolonganak a világ nagy múzeumaiban, hogy ámulják-bámulják képeiket. De eddig eljutni hosszú volt az út, és közülük kevesen kapták meg életükben a méltó elismerést. Mégis festészetük igaz értékébe vetett hitük mindvégig töretlen maradt. Ez a hit és szoros barátságuk adott erőt nekik a kitartásban. Festészetük alaphangjára az 1860-as évekbe találtak rá, és ekkor formálódott ki közösségük is. 1863 a botrány éve, a Szalon minden művészt visszautasított, aki nem a hivatalos nézetek szerint alkotott, többek között Manet-et is, Reggeli a szabadban című remekművével. Az elutasított művészek nem keseredtek el, hanem megszervezték a Salon des Refusés-t (visszautasítottak szalonját), ahol már több későbbi impresszionista festő – Manet, Pissarro, Cézanne vagy Guillaumin – is kiállított. Ez volt első közös színrelépésük a nyilvánosság előtt. A tárlatot természetesen botrányként élte meg a kor társadalma. FÉNY + FESTÉSZET = MONET 1. Claude Monet 1920 körül a Giverny kertjében, háttérben a híres tavirózsákkal, fotó 2. Claude Monet, Impresszió, a felkelő nap, olajfestmény, 1872 3. Claude Monet, A roueni székesegyház napfényben, olajfestmény, 1894 4. Claude Monet, Tavirózsák, olajfestmény, részlet, 1918 5. Claude Monet giverny-i kertje ma és egykori palettája.
1869-re már rátaláltak az impresszionista festészet igazi hangjára, és sokat alkottak együtt különböző helyszíneken. Az 1870-es porosz-francia háború ugyan szétrázta a csapatot, de utána újra találkoztak Párizsban, és ezzel elkezdődött az impresszionista festészet érett korszaka. (Sajnos már Basille nélkül, aki a fronton életét veszítette.) 1874-ben Degas fotográfus barátja, Nadar, műtermében megszervezte első csoportos kiállításukat. Festészeti mozgalmuk elnevezése ehhez az eseményhez köthető. Az impresszionista jelzőt Monet Impresszió, a felkelő nap című képe után gúnyból ragasztott rájuk a sajtó, de ők büszkén vállalták. A közös törekvéseken túl, ebben az időben már mindegyik művészbarátunknak kialakult a maga sajátos festői világa. Degas a balerinák és lóversenyek festője, Renoir a tünékeny szépség megörökítője, Monet pedig a természet folyamatosan változó fényeinek krónikása lett. RENOIR 1. Auguste Renoir 1900 körül a műtermében, fotó 2. Auguste Renoir, Lagrand kisasszony, olajfestmény, 1875 3. Auguste Renoir, Le Moulin de la Galette, olajfestmény, 1876 4. Auguste Renoir, Kislány viráglocsolóval, olajfestmény, 1876
Van egyfajta hely, ahol valószínűleg mindenki eligazodik térkép és útmutatás nélkül: települése határa, a városszéle, mindenki kirándulóhelye, a hétvégi szalonnasütések és az elmaradhatatlan miccses élmények színhelye. Talán már csecsemőkorunkban oda vittek ki levegőzni bennünket, hadd süssön ránk a nap, hogy nőjünk, erősödjünk, és beteljesedjen az összes járulékos szülői kívánság... Aztán gyerekkorban következtek a kötelező családi kirándulások, hónotok alatt a pokróccal, a strandlabdával. Elcsodálkoztatok azon, hogy vannak, akik a fát is hordják az erdőre, na de hát kell a tűzre, mégis hogy gondoltad?! Ott aztán eléggé jól telt: az apukák söröztek, tábláztak, közben megsütötték a húsokat, az anyukák egy kicsit szorgoskodtak, egy kicsit napoztak, bekenték az egész családot naptejjel, és igazából majdnem mindig ők sütötték meg a húsokat, észrevétlenül, tapintatosan, miközben utólag mindenki csak a füstben bóklászó férfiakra emlékezett, akik ismét taroltak, újfent öregbítetve halász-vadászmesterszakács hírnevüket. (Min mosolyoghatnak az anyukák, amikor hallgatják a hősködő apukákat?) A mindenkori városszéle azonban mára átváltozott. A település tovább terjeszkedett, és ezt négyféleképpen művelte: 1. Megjelent a nyomornegyed (vagy ha már megvolt, akkor viszont tovább nőtt). A város „kiizzadta” magából a tengődőket. Kilakoltatott szegény családok vették birtokukba a hajdani villanytelepeket, a transzformátor-házakat, a kiszáradt víztartályokat, friss putrik lapulnak a szélcsendes gübbenőkben, emberpalánták, kutyakölykök és libák követnek a tekintetükkel, ha arra jársz. Majd – egyesek – utánad kiáltanak:
– Hová menyen? – Kirándulni a gödörbe. – Jaj, ne menjen arra, ott vannak a rossz emberek a nagy kaszáikkal! 2. Kifejlődött a gazdag negyed. A Sepsiszentgyörgy mellettit például Tolvajos-tetőnek nevezi a helyi szóhasználat. Pajkos szemtelenség! – mi más lenne?! Sokhelyütt már büszke villák virulnak, máshol még csak elkerítették a telkeket, és kicsaptak egy-egy kutyát, hogy őrizzék a helyet a bárkiktől. Félni itt sem félhetsz – inkább sajnálod ezeket a magányos, szomorú állatokat. Alig várják a hétvégét, a ritka alkalmat, hogy gazdájuk leparkoljon a kert mellett, és megpaskolja oldalukat. Reménykedve figyelik, hogy arra tévedjen valaki, bárki, csak élő legyen s mozogjon. Ilyenkor aztán majd leszedik a kerítést, úgy ugatnak, acsarkodnak, tombolnak, hogy végre, most aztán megmutatják, mit tudnak és mire valók! Ugatásukból a meghívást vélted kihallani, hogy máskor is gyere, mert bárki jobb, mint a magány. 3. Fogy az erdő. Ahogy túljutsz az erdőszéle sűrűjén, látod, hogy egymásba értek a tisztások. Fogy a gomba, fogy a fa, alig akad egy kis búvóhely az ember fiának és lányának. Hm... ezt mind eltüzeltük volna, ami innen hiányzik? Mind kilőttük volna, ami itt már nem szuszog? Még megfekszi a gyomrunkat, jobb lesz idejében továbbállni. 4. Szembejön a szomszéd falu. A települések akkorára nőnek, hogy a végeik összeérnek, mint a semmik az erdőben. Még a végén a városi busz is Nagybányától Brassóig fog zötykölődni! A természet pedig a kerítéseink közé szorul, ha ki nem menekítjük önmagunkkal együtt.
Mit esznek a „húsevő” növények? Erre a kérdésre rögtön rávághatnánk: húst! – hiszen a nevükben is benne van ez. Az igazsághoz azonban közelebb járunk, ha inkább rovarevő növényeknek nevezzük őket, mert főleg apró rovarokat fogyasztanak. Ezeket különféle cselekkel fogják el. A nálunk
is élő harmatfüvek ragacsos nedvet termelnek, annak lesznek a foglyai a rovarok. A tájainkon szintén megtalálható rencefélék víz alatti szárán apró hólyagocskák vannak. Amikor a hólyag bejáratánál lévő szőrt megérinti egy rovar, a hólyag kinyílik, és a víz belesodorja a kis élőlényt. A nyílás bezáródik, és megvan a zsákmány. A kancsóka kis zsákra emlékeztető szervében apró szőrök találhatók, amelyeken a rovar belecsúszik a „zsák” alján található folyadékba. A rovarevő növények általában mocsaras, lápos területen élnek, ahol a talajban kevés a nitrogén, ezért pusztítják a rovarokat: azok lebomló testének anyagaiból fedezik nitrogénszükségletüket. Miért színesek a virágok? Nem azért, mert arra várnak, hogy leszedjük és csokorba kötve vázába tegyük őket, hanem mert így tudják magukhoz csalogatni a rovarokat. A darazsak,
legyek, méhek már messziről észreveszik az élénk színeket, és elszállítják egyik virágtól a másikig a testükre tapadt virágport. Ezt beporzásnak nevezzük. Munkájukért a a legtöbb növény jutalmat is „ad”, nektárt, a rovarok ezért segítenek. A színek mellett a legtöbb virágnak illata is van, hogy a rovarok minél könnyebben rájuk találjanak. Azoknál a növényeknél, amelyek nem illatoznak és jelentéktelen viráguk van, a beporzást a szél végzi el. Hogyan „szelídítették meg” a vadgesztenyét? Sehogyan. Két teljesen különböző fafajról van szó, amelyek csupán névrokonok. Nevük rokonsága valószínűleg gesztenyéik hasonlóságából ered. Ezek íze azonban különböző: a szelídgesztenyéé édeskés, finom, ember általi fogyasztásra is alkalmas, míg a vadgesztenye kesernyés, ember általi fogyasztásra
nem alkalmas. Virágaik is nagyon különböznek egymástól: a szelídgesztenyéé jelentéktelen, ellenben a vadgesztenye virágzata szép, dús, bokrétafának is nevezik. Abban is különböznek, hogy a szelídgesztenyefa gesztenyéje termés, viszont a vadgesztenyefáé mag, amelyről lehull a tüskés termésfal. Köllő Zsolt
(Részlet a Gonosz tanár-tan című egyetemi jegyzetből) Amikor a felelő diák kezd fuldokolni a kérdések áradatában, ne segítsen neki kimászni a slamasztikából. Vegyen mély lélegzetet... és sűrű fejcsóválások közepette térjen át a következő kérdésre! Soha ne engedje meg, hogy a diák rávezető kérdéseket tehessen fel, saját állításait és magyarázatait pedig még véletlenül se ismételje meg.
Mióta sízünk? Nagyjából száz éve lehet tömegsportnak tekinteni a sízést, de a gyökerek ennél sokkal régebbre nyúlnak vissza. Norvégiában, Rodoy szigetén a kutatók találtak egy sízőt ábrázoló sziklavésetet, amely több, mint 4500 éves. Sőt, Skandináviában akkora becsben volt tartva ez a sport – vagy akkor még inkább csak közlekedési eszköz, illetve a téli vadászatot megkönnyítő felszerelés –, hogy a vikingeknél kultikus figura volt Ull és Skade, a sízés istene és istennője. De hát ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Norvégia és Svédország is ÉszakEurópában van, ahol köztudottan hideg a tél, és nem is képzelhető el hó nélkül. A sízéssel kapcsolatos első írásos emlék 1000 körül keletkezett, a vikingek híradása szerint több király is re-
Téli madarak határozója • Ritka alkalom, mikor egy lépést sem kell tennünk, és a természet egyenesen az ablakunkhoz jön. Ha leesett a hó, egy kis napraforgómaggal, konyhai hulladékkal elintézhetjük, hogy komoly ornitológusokká váljunk, anélkül, hogy felkelnénk a fotelből. Aki kertes házban, vidéken vagy a város szélén lakik, egész sok fajt figyelhet meg az etetőn. Azt javasoljuk, állítsd a monitort is az ablak mellé, és használd ezt az interaktív határozót! http://www.sulinet.hu/biosz/etet/etet.htm.
Pistike hazaér a játszótérről, és odatart a nagymamájának egy fűszálat: – Nagyi! Légy szíves harapj bele! – De miért? – Mert apu azt mondta, hogy csak akkor lesz számítógépem, ha te fűbe harapsz. Mai mese: A fiú így búcsúzik az édesanyjától: – Hát, akkor....Isten áldja édesanyám. Én most felmegyek a világhálóra, ki tudja, mikor látjuk egymást legközelebb....
mek síző hírében állt. 1206-ban, a norvég polgárháború idején a gyermek trónörököst két sítalpas felderítő 35 mérföldön át farkasordító hidegben juttatta el biztonságos helyre. Erre a történelmi eseményre emlékezve rendezik meg ma is minden évben ugyanezen az útvonalon a Birchleg Race-t (magyarul: Nyírfaláb Futam), amit azért neveznek így, mert a felderítők nyírfakéreggel borították be lábukat a hideg és a nedvesség ellen.
• 1000 karácsonyán (december 25-én) koronázták magyar királlyá Szent Istvánt. • 1236 karácsonyára ért vissza hazánkba Julianus domonkos szerzetes, miután a Volga melletti Magna Hungariában (Baskíriában) rátalált a keleti magyarokra. • 1476 karácsonyán tartotta lakodalmát Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix. • 1844 karácsonyán ismerkedett meg Petőfi Sándor Csapó Etelkével. • 1848 karácsonyán (december 25-én) szabadította fel Bem apó Kolozsvárt. • 1879 karácsonyán készítette el Thomas A. Edison az első használható szénszálas izzólámpát. • 1898 karácsonyán (december 26-án) jelentette be a Curie házaspár a rádium felfedezését a francia Akadémián. • 1926 karácsonyán (december 27-én) mutatták be Kölnben Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjátékát.
Írásra biztató, alkotásaitok értékelésére vállalkozó rovatunknak, íme, megvan az első három „vendége”. Reméljük, példájuk arra ösztönöz majd többeket közületek, hogy jelentkezzetek megmérettetésre szánt írásaikkal, amelyekre szívesen válaszolunk. Ha úgy érzitek tehát, hogy olyan élményeitek, érzéseitek akadnak, amelyeket meg kell osztanotok másokkal versben vagy prózában, küldjétek el nekünk. Az írásokat értékeljük, a sikerültebbeket közöljük. Jelezzétek, a válaszadás során teljes neveteket vagy annak kezdőbetűit használjuk-e (persze, szerzői álnevet is választhattok). Várjuk alkotásaitokat! (Szonda Szabolcs)
Darvas Szende (Sepsibükszád, Kovászna megye) – Találékonyságodat tükrözi az, ahogyan egyetlen kép (téli táj, a hó beföd mindent) árnyalataiból kikerekedik beküldött versed, miközben az alapötletet továbbgondolod egyik versszakról a másikra, ismétlések révén össze is kapcsolva azokat. Amire azonban nem ártana figyelned az elkövetkezőkben: egy-egy szó kicserélése rokon értelmű társára, a szavak egymásutánjának gondosabb kitalálása nemcsak a verssorok hosszát egyenlítené ki, hanem a ritmuson is javítana (amikor elkészülsz egy-egy verssel, olvasd fel hangosan magadnak, és rögtön rájössz, hol botlik meg a szöveg ritmusa), valamennyivel több fantáziát hozna az alkotásba. Biztatásképpen közöljük beküldött versed, és javasoljuk: keresd fel a Cimborát továbbra is írásaiddal! Fehér világ Kinézek az ablakon, Hideg van és fázom. Udvarunkon látom A fehér barátom.
Álom tűnik két szemembe, Elaludni vágyok, S álmomban is csak Fehér világot látok!
Körülnézek a világban, S óh, jaj, semmit se látok! Fehér világ tűnik fel, A szememben álom.
Fehér világ, csodás világ, A szememben álom, Felébredéskor kulcsát Már nem találom.
Farkas Orsolya (Vargyas, Kovászna megye) – Hozzánk eljuttatott írásod alapján azt lehet mondani, hogy a versíráshoz szükséges érzékenység és őszin-
teség jellemző rád, viszont ez még nem elég a versíráshoz. Ha figyelmesebben megnézed alkotásod, rájöhetsz arra, hogy túlságosan hasonlít, mondjuk, egy-egy divatos könnyűzenei szám szövegéhez, amelyben érzelmi csalódásról van szó. Ezért nem igazán lehet valamennyire is eredeti műnek nevezni – főként, hogy egyéb vers-eszközök (ritmus, rím) sem nagyon segítik ebben. Ne csüggedj el ezen, sokunkkal megtörténik, hogy valami, amit hallunk, látunk, olvasunk, annyira megtetszik, hogy öntudatlanul is ahhoz hasonlóan mondunk el, írunk le valamit. Arra biztatlak, hogy ne hagyj fel a kísérletezéssel, de legyen több önfegyelmed és türelmed kivárni, amíg a mondanivalód megérik arra, hogy úgy fogalmazhasd meg, ahogyan abban a pillanatban csak te érzed, gondolod – olyan témákat választva, amelyek igazán közel állnak hozzád. A mintákat pedig keresd a magyar és más nyelvű költészetben: olvass sokat, hasonlítsd össze azt, amit ilyenkor megtudsz, azzal, ahogyan te magad írnál, mert így nagy esély van arra, hogy kikerüld az elkoptatott stílus csapdáját. Sokat lehet tanulni így, és hasznos-kellemes időtöltésnek sem utolsó ez a foglalkozás, hiszen minden jó vers egy-egy kis világ, amelyet felfedezhetünk magunknak. Kíváncsian várjuk további írásaidat! György Tünde (Gyergyószentmiklós, Hargita megye) – Verseid azt jelzik, hogy még keresgéled saját hangodat az alkotást illetően. Ezért egyelőre kisebbnagyobb bizonytalankodás jellemzi írásaidat, amelyek közül a „főnöki” tisztség miatt veszekedő tanszerekről szóló tűnik a legérdekesebbnek (mert saját öt-
leten alapul), de kidolgozása nem a legfigyelmesebb: jól indul, aztán egy kicsit mintha elsietnéd a közepétől arrafelé (ezt jelzik a nagyon változó hosszúságú sorok is). Ősszel című versed már sokkal fegyelmezettebb formai szempontból, viszont semmi egyénit nem próbál megfogalmazni témáját, az ősz eljövetelét illetően (ezen lehetne javítani úgy, hogy megtalálod magadban azt, amit számodra igazán jelent az ősz, azt az érzést fogalmazva meg, amit kelt benned ez az évszak
Kérdezhettek bármiről, ami érdekel benneteket – megkeressük a szakértőt, és segítségével válaszolunk is. Nos, volna egy személyes kérdésem: Mit tegyek, ha nem tudok lefogyni? Milyen tanácsokat tudtok adni? Milyen ételeket egyek tízóraira az iskolában vagy otthon?(név nélkül) Elsősorban arra szeretnélek figyelmeztetni, hogy a fejlődő szervezetnek a szakemberek akkor ajánlják a fogyókúrát, ha a túlsúly az egészséget veszélyezteti. Ezt pedig orvos hivatott megállapítani, dietetikus láthat el szakszerű, személyre szabott tanácsokkal. Tested ebben a korban még nem nyerte el végleges formáját, s ha kicsit molettebb is vagy a kelleténél, a növekedés során az még jelentős mértékben megváltozhat magától is. Persze a mozgás és a folyadékfogyasztás a növekvő szervezetben kárt nem okozhat, de komoly fogyókúrába – ha csak az orvos nem ajánlja – még ne kezdj, ráérsz azzal évek múlva is! Néhány tanács azonban (az egészséges étkezésről) mégis segíthet abban, hogy jobban érezd magad a bőrödben, ne rakódjanak rád még felesleges kilók! A legnehezebb, de a legcélravezetőbb elhagyni korábbi
stb.). A Van nekem egy rózsaszálam inkább gyakorlatnak tűnik, olyanszerű, mintha valaki dúdolgatna egy már létező népdalt, helyenként egy-két szót felcserélve benne, de nem annyira, hogy saját alkotás váljon belőle (olvass bele ismét Arany János és Petőfi műveibe, hogy lásd, ők hogyan művelték ezt a fajta folklórátvételt). Várjuk további írásaidat, amelyek – hogy kérdésedre is válaszoljak – nem csak versek lehetnek. rossz étkezési, nassolási szokásainkat, a csábító agyoncukrozott szénsavas üdítőket, csipszet! S legalább ilyen fontos, hogy az egész napra szánt ételmennyiséget legalább öt, de inkább hat részletre elosztva, úgy háromóránként fogyaszd el. Vegyél vissza a tempóból finoman: mellőzd a szénhidrátot és keményítőt, valamint a túlzott zsiradékot az étrendedből. Íme néhány példa: • Fehérkenyér helyett reggelire egyél rozs- vagy rizs, teljes kiőrlésű gabonából sütött kenyeret. • Tízóraira felejtsd el a sonkás szendvicset, vigyél magaddal a suliba egy kefirt barnazsömlével. • Ebédre lehet párolt rizs, zöldéggel, hússal (panír nélkül), főzelék, leves, vagy bármi... betartva a fent említetteket. • A vacsorád legyen a legvisszafogottabb, legjobb, ha friss gyümölcsöt, vagy zöldséget rágcsálsz! És ami még nagyon fontos: mozogj sokat! A sportnak életed részévé kell válni ahhoz, hogy egészséges legyél és maradj. Cimbora Levélcímünk: Cimbora szerkesztősége, 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A Elektronikus postacím: cimboramail@gmail.com
A Cimbora honlapjának elkészítésén dolgozunk, az új fórum arculata, tartalmi világa részben a laphoz igazodik majd a végleges formáját azonban – mivel nektek szánjuk – együtt kell kitalálnunk. Írd meg nekünk, milyen honlapot szeretnél! Javaslataitokat, ötleteiteket a imbora.org@gmail.com e-mail címre várjuk.
Levelezőtárs kerestetik! Szeretnék levelezni 12-16 év közötti lányokkal és fiúkkal. Levélcímem: Siklódi Kinga, str. Bem József, nr. 2., bl. 3., sc. F., ap. 5. Sf. Gheorghe, Jud. Covasna.
Közeledik az Újesztendő, de miért éppen a kétezer hetedik? Mióta ünnepeljük az újévet január elsején és miért mérjük az időt éppen esztendőkben? Mikor készültek az első naptárak és ki érti a csíziót? Sok érdekes kérdésre kapsz választ, ha velünk barangolsz. A Kr.u. 795. év egyik dátuma egy maja naptárkövön
A megállíthatatlanul múló idő „szeletelésében” a természet segít bennünket. A hóvirág nyílása a tavasz, a fecskék gyülekezése az ősz, Fagyhozó csillagunk, a Fiastyúk megjelenése az égen a tél közeledtét hirdeti. Időegységeinket az égitestek „járása” határozza meg, ezért van, hogy míg a távolságnak, tömegnek vidé-
Egy esztendő alatt a Föld körüljárja a Napot, egy nap alatt éppen megfordul a tengelye körül
kenként változott a mértékegysége, az időt évezredek óta az egész világon egyformán mérjük. Kőkori őse-
Egyiptomban az év akkor kezdődött, amikor a Szíriusz röviddel a Nap előtt kelt fel a keleti égbolton, jelezve a Nilus áradásának közeledtét (a felirat jelentése: A nagy Szothisz (Szíriusz) tündöklik az égen, és a Nilus kilép medréből)
ink már sok ezer éve megfigyelték, hogy mindig ugyanannyi idő telik el két egymás utáni napkelte vagy holdtölte között, és megszülettek az idő első mértékegységei: a napok és a hónapok. A 365 napos évet Az első igazi naptárak az ókori MezopoEgyiptomban vezették támiában készültek, az agyagba vésett babilóniai naptár a Kr.e. 104. esztendő be, ahol a jó termést a újholdjai között eltelt időközöket mutatta Nílus évenként megismétlődő áradása biztosította. Babilónia tudós csillagászai, mivel szent számuk volt a 12, az esztendőt 12 hónapra, a nappalt és az éjszakát 12-12 órára osztották. Ők készítették az első igazi naptárakat is, közel 5000 évvel ezelőtt.
Földművelő őseinknek pontosan kellett tudniuk, mikor kell szántani, vetni, aratni, vagy éppen ünnepelni, szükség volt tehát a napok, hónapok rendszerbe foglalására. Kezdetben a napokat fába, csontba, A fába vésett ősi naptárokon külön jelek mutatják az ünnepnapokat és más fontos időpontokat
kőbe vésett rovások, kötelekre bogozott csomók, zsinórra fűzött kavicsok, kagylóhéjak jelezték. Készült
Az oszlopok és a körülöttük elhelyezkedő mélyedések csillagászati adatok rögzítésére és naptárként is szolgáltak (a naponta új mélyedésbe helyezett kő egy hónap alatt éppen körbejárta a kőkoszorút)
naptár többtonnás kőtömbökből is. A Stonehenge (jelentése: „függő kövek”), a világ egyik leghatalmasabb naptára, a bronzkor hajnalán épült, a dél-angliai Salisbury közelében. Sokáig minden vidéknek saját naptára volt. Egyiptomban az évet a nyári napforduló táján, az Inka Birodalomban a Fiastyúk feltűnésekor, Oroszországban szeptember elsején kezdték. A november elsején ünnepelt kelta újév emlékét ma is őrzik a Halloween (Mindenszentek) napján fellobogó örömtüzek ÍrországA kínai „virágnaptárra” az újév ban és a visszajáró holt (tavaszi napforduló) napjától lelkeket riasztgató töklámkezdve naponta egy-egy új szirmot rajzoltak pások Amerika-szerte.
Gaius Julius Caesar, római hadvezér és államférfi, a július hónap névadója és az újság feltalálója, akinek nevéből a császár szavunk is származik
Mivel a Föld a Napot 365 nap 5 óra és 49 perc alatt kerüli meg, a 365 napot számláló naptári év rövidebb volt a valódi évnél, és a fontos csillagászati események (napfordulók, napéjegyenlőségek) dátuma az évezredek során egyre jobban eltolódott. A naptár és a Nap „járása” között próbált összhangot teremteni Kr. e. 46-ban Julius
Caesar naptárreformja, a 366 napos szökőévek négyévenkénti bevezetésével. A Julián-naptár 365,25 napos éve sem volt tökéletes, kb. tíz perccel hoszszabb volt a napévnél. A tavaszi napéjegyenlőség dátuma ismét eltolódott, és a 16. században újabb naptármódosítás vált szükségessé. Az 1582ben XIII. Gergely pápa által bevezetett naptárban csökkentették a szöXIII. Gergely pápa, az Aoiysius Lilius kőévek számát: 365 na- orvos-matematikus számításai alapján kidolgozott Gregorián vagy possá vált minden százGergely-naptár bevezetője zal osztható, de négyszázzal nem osztható esztendő. (Pl. 1600 vagy 2000 szökőév maradt, de 1700, 1800,… közönséges év lett.
Természetesen 2006-ot, legalábbis a napjainkban világszerte használt Gergely-naptár szerint. Az eltelt éveket Krisztus születésétől számítjuk, amelynek dá-
A Betlehemi csillagot követő Háromkirályok, a ravennai San Apollinare Nuovo templomot díszítő 6. századi mozaikon
tumát a Betlehemi csillag feltűnésének, (feltételezés szerint a Jupiter és a Szaturnusz bolygók együttállásának) időpontját kiszámítva határozták meg, a hetedik század elején. A régmúlt idők eseményeinek felidézésekor pedig megjegyezzük, Krisztus születése előtt vagy utána történtek-e. Készültek olyan naptárak is, amelyek az időt a „világ teremtésétől” számították. A zsidó hagyomány a teremtés évét Kr. e. 3761-re teszi,
naptáruk szerint tehát most 5767-et írnánk. Mások történelmük egy-egy jelentős eseményét választották
maradtak. Kevesen tudják, hogy a nyelvújítás kezdeményezője, Barczafalvi Szabó Dávid, a hónapnevek magyarítását is javasolta. Az általa alkotott nevek:
A hét napjait a rómaiak az általuk ismert öt bolygóról és az akkoriban bolygóknak vélt Napról és Holdról nevezték el, a Földet képzelték a világ közepének, és a legtöbb európai nyelv ma is ezeket a neveket őrzi
az „idők kezdetéül”. Az ókori Egyiptomban hosszú időn át minden uralkodó trónra lépésekor újrakezdték az időszámítást, a rómaiak Róma alapításától (Kr. e. 753), a görögök az első olimpiai játékok évétől (Kr. e. 766) számították az esztendőket. A franciák a Nagy Francia Forradalom után „forradalmi” időszámítást vezettek be, amely 1792-ben kezdődött, és amely szerint most a 214. évtől búcsúznánk.
Az időmértékek égi eredetére emlékeztetve Istenek nevét viseli a január, március, május és június hónapunk, a júliust a naptárreformot bevezető Julius Caesarról nevezték el. Az utolsó négy hónapot latin számnevek jelölik: septem (hét), octo (nyolc), novem (kilenc) és decem (tíz). A tizenkettedik hónap azért „tizedik”, mert a régi rómaiak március elsején ünnepelték az újesztendőt, és bár a Julián-naptárban az újév napja január elsejére vándorolt, a hónapnevek meg-
A nyolcadik hónapot önmagáról nevezte el Augustus, az első római császár, és egy nappal meg is toldatta, hogy az ő hónapja se legyen rövidebb a Caesarénál
Zuzoros, Enveges, Olvános, Nyílomos, Zöldönös, Termenes, Kalászonos, Hevenes, Gyümölcsönös, Mustonos, Gémberes és Fagylós azóta feledésbe merültek, de a naptár (és a mondat) szavunkat neki köszönhetjük.
Az indiánok a napok legtöbbjét állatokról nevezték el (alligátor, gyík, kígyó, őz, nyúl, kutya, majom, jaguár, sas…),de 20 napos hónapjukban volt napja a szélnek, esőnek, víznek és a halálnak is
A rómaiak calendae-nek nevezték a hónap első napját, amikor az adósoknak ki kellett fizetniük tartozásaikat. Ebből ered a naptár népi neve, a kalendárium (szó szerinti fordításban: adósságok lajstroma). Latin eredetű az ugyancsak naptárt jelentő csízió szavunk is. Az év ünnepeit versbe szedve felsoroló latin nyelvű naptárak a „Circumcisio Domini” (az Úr körülmetélése) szavakkal kezA nagyszombati kalendárium (1711) dődtek, amit elődeink díszes címlapja csízióra magyarítottak.
Magyarországon az első nyomtatott csízió „melyből napoknak mivolta megismertetik” Kolozsváron jelent
és utóbb a kifejezés az ügyes, talpraesett emberek jelzője lett. Később az ünnepek, névnapok és a mezei vagy ház körüli munkákra, egészségre, időjárásra vonatkozó hasznos tanácsok mellett irodalmi művek is helyet kaptak a kalendáriumokban, amelyek évszázadokon át a hosszú téli esték legkedveltebb olvasmányai lettek.
A Hold és a Szaturnusz megszemélyesített képei az iabb Heltai Gáspár nyomdájában nyomtatott Kolozsvári csízióban
meg 1592-ben. Aki pedig a naptárakban közölt jóslatokat, álomfejtéseket érteni vélte, az „értette a csíziót”,
1. A március hónapot Mars hadistenről, a májust Maiáról, a virágzó természet istennőjéről, a júniust Junóról, a házasság szentségének védelmezőjéről nevezték el. Ki volt a római mitológiában a kapuk és a kezdetek múltat és jövőt egyránt látó, kétarcú istene, a városok és az otthonok védelmezője, a január névadója? a. Janus b. Jaszón c. Jupiter
2. Az ókori római naptárkövön a dátumot a római számok mellé fúrt lyukak egyikébe helyezett lapocska mutatta, felső részére pedig a hét napjainak nevet adó istenek képét vésték. A sort Szaturnusz kezdi, Sol napisten folytatja. Kinek nem jutott nap az alábbi istenek közül? a. Jupiter b. Mars c. Merkur d. Luna e. Neptunus f. Vénusz
3. Gaius Julius Caesar császárt a Kr. e 42. esztendő márciusának idusán, azaz 15. napján gyilkolták meg a római szenátusban. Melyek voltak a hagyomány szerint az — azóta szállóigévé vált — utolsó szavai? a. A kocka el van vetve b. Országomat egy lóért c. Te is, fiam, Brutus?
4. Minden hónapnak éppen három magyar neve van. Társítsd az alábbi, szentekről elnevezett hónapokat közhasználatú neveikkel: a. Szent András hava A. április (őszutó, Nyilas hava) b. Szent György hava B. június (tavaszhó, Bika hava) c. Szent Iván hava C. szeptember (nyárelő, Rák hava) d. Szent Mihály hava D. november (őszelő, mérleg hava)
5. Naptárunk számos jeles napjához fűződnek népszokások, a téltemetéstől, tavaszköszöntéstől a boszorkány-látó Luca-szék faragásáig. Melyik napon volt szokásban a tűzugrás, amelyről Bod Péter így írt: „… tüzet tettek, azokat által szökdösték, s azt kévánták, hogy minden nyomorúságjok égjen el”? a. Szent Imre napján b. Szent István napján c. Szent Iván napján
6. Az újév nem egyszerre kezdődik a Föld országaiban (amikor nálunk az éjfélt üti az óra, Budapesten még csak a 11-et). Az alábbi fővárosok közül melyikben köszöntik először és melyikben utoljára a 2007. esztendőt? a. Budapest b. Bukarest c. London d. Moszkva e. Tokió f. Washington
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum VII. A. osztályos diákjai megírták véleményüket a Cimboráról. Nagy örömünkre csupa szép, jó dolgok kerültek a papírra, alább ezekből a fogalmazásokból szemezgettünk.
• Szerintem az új Cimbora szebb, mint régen, mert színesebb és szerintem érdekesebb. (Keresztes Emőke) • A véleményem a Cimboráról, hogy a legjobb folyóirat, amit ismerek. Én egyet értek a szerkesztőkkel, hogy a kíváncsi diákok lapja, mert én is kíváncsi voltam, amikor megkaptam, hogy mi van benne. (Szász Hajnalka) • Már a szép színes fedőlap is arra kényszerít, hogy tovább lapozzunk. Sok szép érdekes mese és vers van benne. Cimbi naplója szerintem a legviccesebb, mert az érdekes történet mellett még helytelenül is van írva. Ezen kívül érdekességeket is lehet olvasni és új dolgokat megtudni. (Veres Tünde)
• A szeptemberi számban nagyon tetszett László Noémi Mozgásban című verse, legjobban az, hogy elgurul egy zöld szekéren a nyár és a kék hajó árbocán van az ég. (Szenes Zsolt) • Szerintem ez a Cimbora folyóirat nagyon barátságos, ötletes és tanulságos. Nekem nagyon tetszett. (Bagaméri Noémi) • Kedvenc cikkem a szeptemberi számból a Cimbi naplója és a Szent Anna tó melletti Mohos tőzeglápról szóló cikk. A tőzeglápról szóló részben az tetszett, hogy már láttam ezt a gyönyörű lápot, így az emlékek felelevenedtek. (Csatári Dóra) • Nem volt egy olyan rész, mely ne tetszett volna. (Földvári Imola)
Valószínűleg senkinek nem jelent gondot az, hogy miképpen írjuk a naptár szót, vagy az ennek megfelelő idegen szót, a kalendáriumot. Az egykori naptárféleség megnevezése, a csízió helyesírása sem nagy feladat annak, aki érti a csíziót. Naptári ünnepeink, jeles napjaink írásmódja viszont sokaknak kemény dió lehet. A katolikus naptárban majdnem mindegyik nap valamelyik szent ünnepe, az illető nevet viselők névnapja. Decemberben van például Szent Katalin napja, azaz Katalin-nap, ezen kívül Luca napja és Szent István-nap is. Ugye, nem mindenki írta volna le pontosan így, azaz helyesen, ezeket? Vannak olyan képeslapok, üdvözletek, amelyeken kis kezdőbetűvel írva szerepelnek olyan ünnepeink, nevezetes napjaink, mint karácsony, újév, húsvét, pünkösd, szilveszter stb. És ez így helyes! Ez esetben a nagy kezdőbetű csak mondat elején indokolt. Sajnos, az ünneprontó, helytelen írásmód még az üzletekben kapható lapok némelyikét is jellemzi, sőt, olyan durva hibák is észrevehetők rajtuk, mint az ünnep n-jének, a kellemes l-jének, az esztendő ő-jének, a kíván i-jének röviden írása, vagy épp az ünnep ü-jének ű-vel jelölése. Nem is beszélve az újév szavunk ingadozó írásmódjáról. Az újév, ha egybeírjuk, az év első napját jelenti, egyetlen ünnepnapra vonatkozik – különírva pedig az egész, 365 vagy 366 napos esztendőre. Ünnepek előtti jó szokásunk, hogy fokozottabb tisztaságra, rendre, otthonosságra törekszünk, jobban odafigyelünk a szépre. Ez anyanyelv-használatunkra vonatkozóan is kívánatos, hogy ne fordulhassanak elő a következő nyelvi szörnyszülötthöz hasonlók: „Engedje meg, hogy felköszöntsem 40 éves születésnapján.” (A Halló, itt Magyarország! című, külföldieknek készült magyar nyelvkönyv 78. oldaláról idéztem.) Ugyebár, nem a születésnap 40 éves, hanem az ünnepelt. Helyesen tehát „negyvenedik születésnapján”-t kellett volna írni. Így zenei anyanyelvünk jeles kutatójának, Bartók Bélának sem 125 éves évfordulója van az idén, 2006-ban, hanem születésének 125. évfordulója.
A szóegyenlet lényege: a feladvány szavainak olyan megfelelőit kell megtalálnunk, amelyekkel úgy végezhetők el a kért műveletek, hogy ugyanazt a szót vagy szókapcsolatot kapjuk eredményül az egyenlőségjel két oldalán. (Például: öreg szülő / 2 + gyűjtemény = mongol, illetve török nép. Megfejtés: tata / 2 + tár = tatár. A következő szóegyenletek egyik oldalán naptárral kapcsolatos szó áll: 1. idegen női név / 2 + zöngétlen mássalhangzó + gyűjtemény = kalendárium 2. gyermeknyelvi étel / 2 + űrmérték röviden = apostoli név, napja júniusban van
szólásmondásokkal A feladat: jeles napok nevével, illetve a rájuk utaló nevekkel, szavakkal kiegészíteni szólásokat, közmondásokat. Például: … … … van náluk. (Megfejtés: Szent György napja van náluk – azaz: ’költözködnek’)
1. Fénylik ..., az íziket vedd elő. (’még eltart a tél’) 2. Ha … locsog, karácsony kopog. 3. Kövér, mint … lúdja. (’nagyon testes’) 4. A bornak … … a bírája. (’az őszi időjárás dönti el, hogy milyen minőségű lesz a bor’)
A képnek, rajznak, illetve elemeinek szót, szavakat kell megfeleltetni, ezekből alakul ki a megfejtés. Az alábbi rejtvény egyben a rovatvezető képes üdvözlete, jókívánsága az olvasóknak.
(Hibaigazítás: Novemberi lapszámunk Szócsavargó rovatában, a Holdas kiegészítősdi szólásmondásokkal című feladvány esetében tévesen az szerepel – amint erre biztosan rájöttetek –, hogy madarak nevével kell kiegészíteni a szólásokat, közmondásokat. Elnézéseteket kérjük az elírásért!)
Amely személy
Japán autójele Angol férfinév
Nitrogén Férfinév
Bűnt megvalló
Gramm
Termés közepe! Kérdő hang
Siránkozik Női név
Irányjelző
Szobor Belga folyó állványa
Női név
Az idézet első sora
M
Fertőző betegség
Szalagcsokor
Literátori tehetség
Névelő Alul
Az idézet befejezése
Harap Nem megy el
Ide-oda járkáló
Régi súly
Lila virágú mezei növény
Rangjelző Oxigén
Igen németül
Újság
Mérés eleje
Csavaró
Akitől loptak
Kézen fog
Felső végtag Puskát használ
Üvöltő
Észre vesz
Dehogy!
Megrázkódtató
Bő Ragadozó madár Friss hajtás
Angol úr Francia Mária Spanyol autójel
Silbak
Puszi
Nem enged Költemények tudománya
Babétel
Nemesgáz
Csőrös agyagfuvola
Csanádi Imre Karácsony fája
A rönk vége!
Karol
Liter
Angol tagadás
A Karácsony akkor szép, hogyha fehér hóba lép – nem is sárba, latyakba... Ropog a hó alatta.
Taszít Zsákra lyukat mar Francia város Mihók párja
Hegyek hátán zöld fenyő, kis madárnak pihenő – búcsúzik a madártól, őzikétől elpártol.
Nitrogén, Oxigén
Sugár
Ásványi fűszer Zorro jele
Erre fele!
Kiló
Temes partok!
Jegyzetel
Tonna
Az orrához
Francia utca neve (RUE)
Beszegődik, beáll csak szép karácsony fájának – derét-havát lerázza, áll csillogva, szikrázva.
Középen értő! A végén jobb!
Egyen! Ilyen élőlény az ember is!
P
Ahány csengő: csendüljön, ahány gyerek: örüljön, ..................................... ................................... (A vers befejező két sorát a rejtettük el a skandiban!)
� �
�
� �
�
� �
�
��
�� ��
���������� ��
��
��
��
��
�� ��
��
��
��
��
��
��
��
��
��
��
��
�� ��
��
��
�� ��
��
��
��
��
�� ��
��
��
��
��
��
��
Csortos Gyula, a II. világháború előtti magyar filmgyártás legendás színésze legtöbbször a New York kávéházban ebédelt. Egy alkalommal, miután leült az egyik asztalhoz, rémülten rohant hozzá a főpincér: – Művész úr! Elnézést, ez az asztal foglalt. – Akkor vigyék el! – mondta a színész, és nem mozdult helyéről. Kedvenc csemegéje volt a rák. Ennek az ollója a java, a többi nem ér semmit. Rendelt, megérkezett a rák, de egyik ollója hiányzott. Csortos hívta a pincért, és szótlanul rámutatott az olló helyére. A pincér dadogni kezdett: – Igen... látom, művész úr, vagyis... nem látom, mert hiányzik. Igen, határozottan hiányzik az egyik ollója, de mi erről nem tehetünk. Tetszik tudni, ezek a
��
Vízszintes: 1. Foszfor vegyjele. 2. Eltérő. 4. A legnagyobb kártyalap. 5. Verejtékezik. 7. Kiegészítő. 8. Őrlő szerkezet része. 10. Felső végtag. 11. Fonó eszköz. 13. Véredény. 14. Szálat készít. 15. A természetes logaritmus jele. 16. Fiatalos köszönés. 18. Budapest egyik pályaudvara. 21. Római 2-es. 22. Gombaféle. 24. Izomrögzítő. 25. Argon vegyjele. 26. Ének-együttes. 28. Középen megcsap! 30. Számos. 32. Tisztálkodás. 35. Mutató névmás. 36. Nagy szláv nép. 38. Vonatozik. 40. Görbített szeg jelzője. 42. Sepregető. 44. Virágféle. 45. Olasz főváros. 46. Szándékozó. 47. Sugár. 48. Mely helyen? 50. Cserje. Függőleges: 1. A karácsonyi ének címe. 2. Ken. 3. „Tojás” betegség okozója. 5. Gazdasági ág. 6. Hajójavító műhely. 8. Becézett Mária. 9. Halfajta. 10. Manuális. 12. Becézett Antal. 13. Könnyező. 17. Anyagállapot. 19. Patás állat. 20. Navétázik. 23. Hordófajta. 25. Gyümölcsöt szárít. 27. Dal. 29. A majom a Tarzán-filmekben. 31. Vadászkutya. 33. Szemetesláda. 34. Gríz. 35. Vonatkozó névmás. 37. Vármaradvány. 39. Éveink száma. 41. Magunk. 43. Amerícium vegyjele. 48. Téli csapadék. 19. Görög betű, a sűrűség jele.
rákok, izé, állandó harcban állnak egymással. Persze... az ollójuk a fő fegyverük, vagyis más fegyverük nincs is... Namármost, a helyzet nyilván az, hogy ez a rák harc közben elvesztette az ollóját... Csortos szótlanul végighallgatta a pincért, majd így szólt: – Jó. Értem. Akkor hozzák ide nekem a győztest. * A meggazdagodás titka az élelmesség. A dúsgazdag Rotschild bankárról mesélték, hogy gyerekkorában egyik rokonától kapott egy dollárt. – Mit kell ilyenkor mondani? – szólt rá figyelmeztetően az édesanyja. – Kérek még egyet – így a gyerek.
Én, .......................................................................................... részt szeretnék venni a Cimbora Kaláka Versenyen. Osztály: ................................................................................. Iskola: ..................................................................................... Helység: ................................................................................ Iskola postacíme: ............................................................... Terjesztő tanár neve: ........................................................ Otthoni pontos cím: ......................................................... Telefonszám: .......................................................................
A versenyre
1 pályázati kérdések megfejtésével 1 a Diákmúzsa klubba küldött alkotásokkal 1 versenyfotókkal 1 tudósításokkal
szeretnék benevezni (egy pályázó több kategóriában is nevezhet). Kedvenc időtöltésem: ...................................................... Aláírás: ...................................................................................
* Csak az újonnan benevezők töltsék ki, és küldjék el!
Név: ........................................................................................ Osztály: ................................................................................. Iskola: ..................................................................................... Lakcím: .................................................................................. Telefonszám: ....................................................................... Barangoló – pályázati kérdések: 1. ..., 2. ..., 3. ..., 4. a – ..., b – ..., c – ..., d – ...., 5. ..., 6. ................., ................... Szócsavargó-feladványok: Szóegyenletek: ...................., ..................... Beküldési határidő: január 15.
Ki kicsoda a decemberi Cimborában? László Noémi – költő, 1973-ban született Kolozsváron. Kiss László – 1976-ban született Gyulán, író, kritikus, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanára. Kiss Ottó – költő, író, szerkesztő, Battonyán született, 1963-ban. Kukorelly Endre – költő, prózaíró, kritikus és szerkesztő, 1951-ben született Budapesten. Méhes György – író, Székelyudvarhelyen született 1916-ban.
„Ünnepi” kiegészítősdi szólásmondásokkal: ...................., ....................., ...................., ....................... Időszerű képrejtvény: .................................................................................................. Keresztrejtvények: Karácsonyi ének: ............................................................... .................................................................................................. Skandi ................................................................................... .................................................................................................. Aláírás: ...................................................................................