CIMBORA 2006. Október

Jó kis csapat gyűlt egybe idén szeptember elején az Előpatak melletti Orbán-tanyán. Hamar eltelt a néhány nap, énekeltünk, táncoltunk, verset írtunk és szobrászkodtunk, szőni és agyagozni tanultunk, okultunk is egymástól illetve meghívottainktól, és sokat, nagyon sokat játszottunk.

A részletekről novemberi számunkban közlünk összeállítást, addig még csupán ennyi: mi, a Cimbora szerkesztői, türelmetlenül várjuk, hogy a 2007-es Cimbora Táborban újra találkozhassunk.

Versenyre, Cimborák!

Novemberben indul az új Cimbora Kaláka pályázat.

Cimbora 2006. október, XVIII. évfolyam Szórakoztató irodalmi, kulturális folyóirat 5–8. osztályos diákoknak Főszerkesztő: Farkas Kinga Szerkesztő: Szonda Szabolcs Munkatársak: Béres Károly, Bogdán László, Forrai Tibor, Keszeg Vilmos, Kónya Éva, Köllő Zsolt, Péter Alpár, Zsigmond Győző Kiadja az Erdélyi Híradó Kiadó és a Cimbora Alapítvány Borító: Csillag István Illusztrációk: Csillag István, Keszeg Ágnes, Péter Alpár Szerkesztőség: 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A, jud. Covasna E-mail: cimboramail@gmail.com Tipográfia és tördelés: Vasiliu Anna és Kopacz Attila Prepress: Cova Design Studio, Sepsiszentgyörgy Készült a sepsiszentgyörgyi Cova Print nyomdában.

Támogatóink: Kovászna Megyei Tanács Határon Túli Magyarok Hivatala, Szülőföld Alap Háromszék, H-Press, Hármas Alapítvány ISSN 1222-1910 Ára: 3 RON

Honoré Daumier: Maszkabál, rajz (fekete pasztellkréta és lavírozott tus), 1868

Daumier (1808–1879), a pengeéles ceruzájú grafikus nem kímélte kora társadalmát. Lesújtott gúnyrajzaival annak minden esetlenségére, kicsinyességére. Semmi és senki nem kerülhette el fürkésző tekintetét és epés, de igazságos humorát. Rajzai és kőnyomatai érzékeny vonalak hálójából szőtt görbe tükrök a muffos hölgyeknek, cilinderes uraknak, piperkőc úrfiknak, öntelt bíróknak, pöffeszkedő királyoknak és hetyke csavargóknak.

Rajzlapjain ott csetlenek-botlanak, pukkadoznak vagy épp hervadoznak mindannyian.

Maszkabál című rajza is ilyen görbe tükör, pontosabban egy kérdőjel.

Ki is nevetséges igazándiból? A bohóc mivoltát tudatosan vállaló és megélő Harlekin vagy a két cilinderes úriember, akikről lerí, hogy túl komolyan és görcsösen élik meg társadalmi rangjukat és szerepüket.

A válasz ott rejlik a rajzban, csak nézd meg figyelmesen!

Daumier kérdése ma is érvényes. Lépten-nyomon belebotolhatsz, például akkor, amikor a morcos-szőrös szomszéd bácsi, kihasználva felnőtti mivoltát, rádkiabál, ha autója közelében labdázol cimboráiddal! Hm!...

Ilyenkor ti is készíthettek egy rajzot.

Péter Alpár

Csics Gyula

Egy tizenkét éves fiú 1956-os naplója

1956. október 23-án Budapesten, a Rökk Szilárd utca 10. szám alatti házban két fiú, a 12 éves Gyula és a 14 éves Jancsi elhatározta, hogy naplót vezet. Nem véletlenül épp akkor: aznap tört ki a forradalom, ők pedig tudták, hogy nem mindennapi eseményeknek lehetnek a megörökítői. Feljegyeztek mindent, amit láttak-hallottak, az országban terjengő rémhíreket, pletykákat, kimásolták a sajtó híreit, rajzoltak...

Közben élték a tizenéves gyerekek mindennapjait, hegedűórára, külön németre jártak, szánkóztak, hócsatáztak a szomszéd gyerekekkel, olvastak és együtt terveztek egy egész, még nem létező várost, ahol az utcákat a forradalom hőseiről nevezték el.

A naplóírás 1957. március 15-én abbamaradt, majd ötven év múltán, egymástól függetlenül, szinte ugyanabban az időpontban mindkét gyermeknapló könyv formájában megjelent. Kovács János kéziratát az ecseri ócskapiacon találta meg Kieselbach Tamás galériatulajdonos, és úgy döntött, kiadja a forradalom 50. évfordulójára. A másik naplót, a Gyuláét az 1956-os Intézet főigazgatója, Rainer M. János történész ugyancsak az évforduló tiszteletére jelentette meg, és animációs dokumentumfilmet is készítettek belőle.

Csics Gyula, a hajdani kisfiú, jelenleg könyvtárat igazgat Tatabányán. Ő ajánlja a Cimbora olvasóinak az alábbi naplórészleteket, melyet szöveghűen, változtatás nélkül közlünk:

Isten áldd meg a magyart!

1956. X. 24. Szerda.

KITÖRT A FORRADALOM Reggel már 6h-kor fent voltam. Puffogásra, durrogásra ébredtem. Gyorsan felkeltem, felöltözködtem, és kiszaladtam az utcára. Az utcán nagy volt a köd, még a Guttenberg térig sem lehetett ellátni. Sokan azt mondták, hogy mesterséges köd. Nem láttam, csak a Guttenberg tér felől hallatszott puskaropogás. A kapuban Mari azt mondta, hogy az éjjel az emeleten nem aludt senki, mert a Szabad Nép székházának az összes ablakát kidobták, két autót felgyújtottak, egyszóval nagy rumlit csináltak. A kőműves munkások, akik a házat tatarozták, azok is bejöttek és „Ilmaros szaki” azt mondta, hogy egész éjjel nem aludt, és itt volt a Békés utcánál. Mesélte, hogy az egész utcán sötét volt, és a falnál kúszva harcoltak az egyetemisták az ávósok ellen. Ezután Jancsihoz mentem. Ő mutatott egy röpcédulát amelyből egyet nekem is adott. Azt is mondta, hogy Moór tanár lediktálta nekik a 14 pontot. Én is leírtam, igaz, hogy neki csak hiányosan volt meg:

1., ............

2., Alakuljon át a kormány Nagy Imre vezetésével.

3., Orosz jugoszláv kapcsolat.

X. Szüntessék meg a rádió zavarását.

X. Sajtószabadság.

X. Új egyenruhát a honvédségünknek.

X. Teljesen nyilvános tárgyalást Farkas M. ügyében.

X. A régi Kossuth címer visszaállítása.

X. Teljes vélemény és sajtószabadság.

X. A Sztálin szobor ledöntése.

X. Egymásért teljes szolidaritást.

Jancsiéknál 6 rendőr volt, akik a szabadságharcosok elől az éjjel ide menekültek. A kormány őbennük sem bízott, mert ugyan puskával, de töltény nélkül küldték ki őket a Szabad Nép védelmére. 10h-ra a köd részben már eloszlott, és láttam, hogy az utcán a forradalmárok már puskákat visznek.

Kovács néni mondta anyukámnak, hogy Jancsi naplót ír. Erre én is belekezdtem a napló írásába. Később Bicskei bácsi elmesélte, hogy mi volt tegnap. Azt mondta, hogy a tömeg követelte, hogy a 14 pontot nyomtassák az újságba. Az újságírók ezt meg is ígér-

ték, de ők még a rádióba is be akarták mondani, erre a párttitkár azt mondta, hogy csak egész nyugodtan menjenek. Azonban az ávósok nem engedték be őket a stúdióba. Erre egy magyar páncélezredes is megkérte az ávósokat, azonban az ezredest lelőtték. Erre a páncélosok az ávósokat a padlásra zavarták. A nép az ezredest elhozta a Szabad Néphöz, és a párttitkár íróasztalára tették. Ezután jött Radics bácsi és azt mondta, hogy a Szabad Nép könyvesboltjából minden könyvet kidobálnak és elégetnek. A kapuból még láttam, hogy 10 orosz tank akart a studióhoz menni, de a tömeg elé dűtött egy hatos villamost. Utána anyuval elmentem megnézni, hogy mi újság a körúton? Láttuk a Szikra égő könyveit. Én ugyan sajnáltam a sok jó könyvet, de mindenki azt mondta, hadd égjen. Liptai, aki itt lakik az átjáróban és velem jár a Kígyósihoz, lopott is két könyvet.

Láttuk még a feldűtött villamosokat is.

Itt már többen mondták, hogy a Sztálin szobor itt van a körút és a Rákóczi út kereszteződésénél. Ezután, mivel a tankok nem tudtak a körúton menni, a mi utcánkon jöttek, és azonban rálövöldöztek, úgyhogy kilyukadt az olajtartálya, és az utca csupa olaj lett.

Délben Ványi albérlője is hazajött, és azt mondta, hogy az Üllői út és a Baross utca környékén is nagy harcok voltak, és a villanydrótok is le vannak szakadva, továbbá 2 villanyoszlop ki van dűlve, és két orosz tank is ég. Ebéd után 80 tank ment végig az Akáczfa utcán. Árvai néni elment kenyérért, és hogy ne legyen baja, a Teleki tér felé ment. Azt mondta, hogy arra is két orosz tank van kilőve. Délután Jancsihoz mentem játszani, de még mindig hallatszott lövés. Közben Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki elrendelte, hogy akinek a kezében puska van, azt statáriális bíróság elé állítják. Azonban olaj volt a tűzre, hogy a Központi Vezetőség éjszakai ülésén Gerő Ernőt nem váltották le a titkárságáról. Emiatt a harc nem fejeződött be. Délben a rádió bemondta, hogy aki 2h-ig leteszi a fegyvert, amnesztiát kap. Ezt 6h-ig meghosszabbították. A szabadságharcosok elfoglalták az Atheneum nyomdát, és onnan küldték szét a röpiratokat. (...)

Forradalom a kommunizmus sárkánya ellen

A második világháború befejezése után, 1945-ben, Közép-Európa keleti felének államai (köztük Magyarország is), a győztes nagyhatalmak (Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió) közötti megállapodás értelmében a Szovjetunió befolyási övezetébe kerültek. Öt év alatt kiépült az élet minden területét központosító parancsuralmi, úgynevezett pártállam. Ezt hivatalosan népi demokráciának „becézték”, a folyamatot pedig a szocializmus építésének. Három évig Magyarországon is léteztek a demokratikus politikai pártok, ezeket azonban rendre felszámolták. Maradt tehát a kommunista és szociáldemokrata párt egyesítéséből született Magyar Dolgozók Pártja. Vezetője az akkor Moszkva bizalmát élvező Rákosi Mátyás lett, aki a Magyar Népköztársaságot (ez volt akkor a hivatalos neve) a „vas és acél országává” akarta tenni, amely úgymond „nem gyenge láncszem, hanem erős bástya a béke frontján”.

Mindez megvalósítható volt, hiszen az országot megszállta a háború idején példátlan erőszakoskodásairól hírhedt, „dicsőséges” Vörös Hadsereg. A magyar néphadseregben, a minisztériumokban és az ipar vezetésében hemzsegtek a szovjet „tanácsadók”. Ők irányították a gyűlölt ÁVO-t (Államvédelmi Osztályt) és ÁVH-t (Államvédelmi Hatóságot), koncepciós (megrendezett) perek sokaságával – amelyek esetében előbb volt meg az ítélet, mint a vádirat – hintve el a gyanakvás és főleg a rettegés légkörét.

1956. november 4. Vasárnap.

AZ OROSZOK MEGTÁMADTÁK HAZÁNKAT Reggel kb. 6h-kor ébredtem fel, és lövöldözéseket hallottam, s azt mondtam: Na mi az, már megint lőnek? Ekkor Bözsi néni bekapcsolta a rádiót, amely épp akkor közvetítette Nagy Imre beszédét, ami kb. így hangzott: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, nyilvánvaló, azzal a szándékkal, hogy megdöntsék a népi hatalmat. Csapataink harcban állnak.” Ezután eljátszották a Himnuszt, majd német, francia, angol és lengyel nyelven megismétel-

A forradalom kitöréséhez szervesen hozzájárult, hogy 1955–56 folyamán némi fény derült a „szocialista törvényesség” gaztetteire. 1953–55 között Nagy Imre miniszterelnökként ugyan próbált javítani a helyzeten, de a Rákosi-pártiak hamarosan félreállították.

1953 nyarán Berlinben és más kelet-német városokban munkásfelkelést vertek le szovjet tankok, 1956 nyarán Lengyelországban voltak munkássztrájkok. Az 1956 februárjában megtartott moszkvai pártkongresszuson elhangzott, a sztálini diktatúra rémtetteit is taglaló beszámoló rendkívüli hatással volt a magyar értelmiségre, elsősorban az írók-költők jó részére, akik fiatalságuk idején vallott eszményeiket látták sárba tiporva. Budapesti hetilapjuk, az Irodalmi Újság az 1954–56 időszakban – a párt megújuló megtorlásai ellenére is – ontotta a szabadságvágy verseit, az egyetemi iúság fogalmazta követeléseit, és ezrek hallgatták a budapesti Petőfi-kör vitaestjeit.

1956. október 23-án is a lengyelországi események támogatására indult el a menet Budapesten, a Műegyetem elől. Estére már népfelkelés fegyveres harca kezdődött, amely az első szovjet fegyveres közbelépést megtorpantotta, és néhány nap alatt szabadságharccá teljesedett ki.

Nagy Imre kormánya október 27. és 31. között fokozatosan vállalta a forradalom követeléseit, és mindenki a november 5-i (hétfői) békés munkakezdésben reménykedett, amikor egy nappal korábban, többszörösen hitszegő módon, megindult a százezres szovjet hadigépezet támadása.

A magukra maradt magyar szabadságharcosok fegyveres ellenállása november derekán megszűnt. Decemberig gyilkos sortüzek jelezték a fegyvertelen polgári ellenállás szétzúzását. 1957 elején még a legelszántabbak hangoztatták, hogy: muk! (márciusban újrakezdjük), januártól azonban megkezdődtek a perek, a kivégzések… Négy év során hatszor több forradalmárt végeztek ki, mint 1849-ben és utána az idegen osztrák császári hatóságok.

A kommunizmus sárkányának gerince azonban erkölcsileg megtört Európában.

Kónya Ádám

ték a Himnusz és a Szózat kíséretében. Ezután Nagy Imre felhívást intézett Maléter Pálhoz és Kovács Istvánhoz, hogy azonnal jöjjenek a parlamentbe az orosz táborból. Ezután átmentünk Szabadosékhoz, míg a ház többi lakója az óvóhelyre ment. Ott hallgattuk tovább a rádiót amely 9h 14’-kor elhallgatott, de mi tovább is égve hagytuk a rádiót, és egyszer csak Szabad Európa szólalt meg, amely bemondta, hogy Nagy Imre kormányát elfogták az oroszok. Még délelőtt rajzoltam a tervfüzetbe. Bözsi néni telefonált Kőbányára, és Cselényi néni mondta, hogy már ott is vannak oroszok.

Délfelé Bözsi néni és egy fiú kíséretében hazajöttem.

kormány alakult, melynek neve forradalmi munkásparaszt kormány. Azt is mondta, hogy ha az oroszok győznek, akkor is ki kell nekik menni. (...) *** Reggel a harc tovább folytatódott. A Szikránál volt nagy tűzharc. Az oroszok tankokkal lőtték, és még aknáztak is. A Dohány utcában ennek ellenére is a pékségben kenyeret árultak. Egy fiatalember el akart menni kenyérért a szembenlévő házból, de az oroszok a lábába lőttek. Ő kiabálni kezdett, hogy „Jaj, jaj, segítség”, a Garázsból be is akarták húzni, de az oroszok végérvényesen agyonlőtték. Az ágyúk, tankok, aknavetők egész nap szüntelenül szóltak. A ház lakói még a pincében is megijedtek, mikor az iskola elé esett egy akna. Az iskola összes ablaka kitört. Ma még a velünk szembenlévő 5. sz. ház is belövést kapott. A házunkba is sok szilánk esett.

1956. XI. 7. Szerda.

AZ OSTROM LEGSZÖRNYŰBB NAPJA KIGYULLADT A MINŐSÉGI

Az úton láttam, hogy a Klauzál utca és az Akáczfa utca el van barikádozva, és most építenek a Nemzeti és a Keszelyi között egyet. Bözsi néni azt mondta, hogy most biztos itt lesz harc. A Corvintól egyedül jöttem, s láttam, hogy a Corvin tele van lőszerrel és a Szabad Népben puskások vannak. Nálunk az emeleti lakók a pincébe mentek. Délután a könyveimet rendeztem.

1956. XI. 5. Hétfő. 1956. XI. 6. Kedd.

MEGALAKUL A KÁDÁR KORMÁNY TŰZHARC A SZIKRÁNÁL Ma reggel a harc javában folyt. Bekapcsoltuk a rádiót, szólt már. Bemondta, hogy a szovjet csapat nem azért jött, hogy hazánkat meghódítsa, hanem azért, hogy leszámoljon az ellenforradalommal, mellyel Nagy Imre kormánya nem akart szembeszállni. Bemondta még, hogy a Nagy Imre kormány megszűnt, és helyette új kormány alakult Kádár János vezetésével.

Sokáig ágyban voltam. 10h felé lejött Felber bácsi. Ő is mondta, hogy Nagy Imre kormánya helyett egy új

A mai nap lett volna a 12-ik születésnapom. Ma nem lehetett megtartani a születésnapot, mert ma is lövöldöztek, ha nem is annyira, de még távolról is hallatszott lövés. Mivel az oroszok elmentek a Nemzetitől, a felkelők a Corvinból egy nagy labdát hoztak ki, és azzal fociztak. Mikor jöttek újból az oroszok, a futballozást abbahagyták, és Leitgéb bácsi elkérte tőlük. Ők oda is adták, és Leitgéb bácsi nekünk adta.

Mikor Jancsihoz átmentem, ők még aludtak, láttam, hogy kinyitották az ablakot, hogy a légnyomás be ne törje. Alighogy átjöttem az utcán, 6 tank jött végig az utcán. Az egyik a házunk előtt állt meg, és lőtt. Erre a ház több ablaka kitört. Délután óriási harc kezdődött.

Az ágyúk folyton szóltak. Egyszer csak a ház lakói között az a hír terjedt el, hogy kigyulladt a Corvin. A házban minden vödröt, teknőt gyorsan megtöltöttek vizzel, azért, hogy ha a házra átharapódzik a tűz, el tudják oltani. Mikor a kapuból kinéztem, nagy füstöt láttam. Később megtudtuk, hogy nem a Corvin, hanem a Minőségi áruház gyulladt ki. Délután a zászlókat csináltam a nagy lövöldözés ellenére is. Este az a hír járt, hogy a Divatcsarnok is kiégett.

Faludy György

Gyermekszobámról nem beszéltem néked.

Mindig azt hittem, hogy az ablakok, a kőerkély, hol varjak raktak fészket, a tükör, hol egy kisfiú lakott, a vén koldus a falrepedésekben ágyam felett, mackóm, száján a sok mocsokkal (többször kásával etettem), s a rolóban leskődő farkasok: – hogy mindez nem tűnt el, mint többi múltam, de a felrobbant házban most is ott van, s meglátod, mihelyst kinyitod az ajtót, a kisfiút a tükörben, a mackót, mindent, mi volt s mi most is kitart csendben az idő dühödt hullámai ellen.

E könyv elvisz a látható valóság határán túl: az ólomkatonának kigyúl a szíve; tündérek a rózsák és lámpásával Aladdin csodákat teremt. Mi itt történik, sose történt s nem avul el, mint a regények, másnap.

Kik ezt írták, magasabb, ősi törvényt követtek és mélyebb rétegbe ástak.

Míg gyermek voltál, hallottad a fákat s az őzeket beszélni. Egynek láttad a mindenséget. Ki lopta el tőled az összhangot? Meg akarod keresni?

Indulj el lelked ős-vizén evezni.

Tekints a mélybe. Dobd el eveződet.

Három héttel 96. születésnapja előtt, 2006. szeptember 1-jén eltávozott az elágazó ösvények kertjébe Faludy György, hogy ezentúl műveiben éljen tovább, s ha van másvilág, egy bárányfelhőn ücsörögve, vigyorogva nézegesse, mit is kezd terebélyes életművével a hálátlan utókor. Mindent beszámítva, a „szerencsés” magyar költők közé tartozott, mert soha nem kényszerült rá, hogy megtagadja későhumanista elveit, melyekről oly gyönyörűen értekezik Rotterdami Erasmus című esszéjében.

Immár regénytrilógiává terebélyesedett önéletrajza (Pokolbéli víg napjaim, Pokolbéli víg napjaim után, A pokol tornáca) is bizonyítja: sorsa nem volt éppen hétköznapinak nevezhető. A Villon-átiratokkal botrányos sikert elérő költő igen hamar népszerűvé vált, másik nagy, vádnak is fölfogható átirata, Heine Németországa először Romániában jelent meg (Faludy a Kolozsváron megjelent Korunk munkatársa volt!), de a politikai viszonyok miatt korán vándorlásra kényszerült, párizsi, marokkói kitérők után az Egyesült Államokban kötött ki, s amerikai önkéntesként harcolt, majd híradósként a Távol-Keleten, aztán a háború után, noha ismerősei igyekeztek lebeszélni erről, hazatért.

A politikai viszonyok azonban ismét nem kedveztek neki, kitalált vádak alapján bebörtönözték, a hírhedett Recskre került. Túlélte, s közben, papírja nem lévén, „fejben” írta verseit – a magyar börtönköltészet remekeit –, amelyeket az őt körülrajongó társai tanultak meg, szakaszokat, verseket, ki amennyit tudott, s ahogy sorra szabadultak, elzarándokoltak a költő hitveséhez, a számtalan gyönyörű versben megörökített Zsuzsához, és lediktálták neki a szövegeket. Így állt össze a recski börtönversek-ciklus, a sztálinista önkényuralom vádiratainak nyomasztó sorozata.

1956-ban Faludy ismét vándorlásra kényszerült, londoni, máltai kitérők után amerikai egyetemeken adott elő, majd Kanadában telepedett le, ahol az ország nemzeti költőjévé választották, szobrot emelve neki egy róla elnevezett torontói parkban. Csak a változások után, 1989-ben tért végleg haza (az utóbbi években többször járt Erdélyben is, nagysikerű felolvasókörutakon), és még megadatott neki egy nyugodt másfél évtized, hogy kiteljesíthesse életművét.

Legyen Neki könnyű a föld…

Bogdán László

Kiss Ottó:

Álom

Jó

Álmomban anya kislány volt, és ugyanúgy játszott velem, mint ahogy mostanában az Emese szokott.

Tudni azt, hogy majd délután Emesénél leszek, sokszor ugyanolyan jó érzés, mint délután Emesénél lenni.

Reggel, amikor elmeséltem neki, azt mondta, hogy gyerekkorában ő is álmodott ilyet, és még ma is emlékszik rá, és szerinte felnőttkoromban én is emlékezni fogok erre az álmomra, mert az igazi gyerekek nem felejtik el az álmaikat még felnőttkorukban sem.

Csend A csend sokféle lehet.

Ha például durcás vagyok, teljesen másképpen tudok hallgatni, mint amikor örülök, de mégse szólok semmit.

Emese Emesének tegnap jól meghúzkodtam a haját, mert aki tetszik nekem, annak először mindig jól meghúzkodom a haját, persze nem annyira, hogy fájjon neki, de azért vegye észre, hogy a szeretet miatt csinálom. *részlet a Pozsonyi Pagony Kiadónál karácsonyra megjelenő gyerekkönyvből Péter Alpár illusztrációi

Nyelv Már három napja tanulok angolul, és már tudok jó reggelt kívánni, jó étvágyat kívánni és jó éjszakát kívánni.

Még egy-két nap, és játszani is megtanulok angolul.

Okosság Szerintem az angolok a legokosabbak a világon.

Sose kellett megtanulniuk angolul, és mégis tudnak.

Párválasztás

Tár

A párválasztás egyszerű: el kell képzelni, hogy a pároddal egy lakatlan szigeten élsz kettesben.

Ha jó ott vele, akkor jól választottál, ha nem jó ott vele, akkor pedig nem jól választottál.

Ha kivesszük a könyvtárból a könyveket, a magtárból a magokat, a ruhatárból a ruhákat, akkor mindenütt csak az üres tár marad.

Szerelem A szerelemben pont annyi az e betű, mint az Emesében, mert a szerelemben benne van az Emese, az Emesében pedig benne van a szerelem. És egy kicsit mindkettőben benne van a mese is.

Szó Sokszor annyit beszélek, hogy estére teljesen kifogynak a szavak a számból.

Hiába is keresem őket, nincs már belőlük egy se.

Szavak nélkül pedig a többiek nem tudják kitalálni, hogy mi a bajom.

De ha az üres tárba, mint egy raktárba, visszatesszük a szavakat, és ott beleltározzuk őket szépen, egymás után, mint ahogy a napok állnak a naptárban, akkor már készen is áll a szótár.

Vers Emese régi kutyája, a Sztuki annyira hűséges kutya volt, hogy miután meghalt és felment az égbe, még azután is sokáig visszajárt Emese gondolataiba.

Ezért Emese ígéretet tett, hogy ha egy kicsit nagyobb lesz, ír majd a Sztukiról egy verset az örökkévalóságnak, hogy azok is tudjanak a Sztuki hűségéről, akik se őt, se az Emesét soha nem ismerték.

Lackfi János

(Részlet az azonos címmel készülő meseregényből) olt egyszer egy kövér ember. Úgy is hívták: Kövér Lajos. Roppant étvágyú ember volt ez a Lajos. Ha elment a közértbe, mindig öt kiló kenyeret vett, és abból két veknit el is rágcsált hazafelé. És ha elment a közértbe, mindig öt rúd párizsit vett, és abból kettőt el is majszolt hazafelé. És ha elment a közértbe, mindig öt liter tejet vett, és abból kettőt el is kortyolt hazafelé.

Ez a Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy repülő. És olyan kövér, hogy nem ehetett kisebb asztalról, mint egy ház. Mert ha annál kisebb és gyengébb asztalról evett, hát elég volt rákönyökölnie, és reccs, az

asztallábak elroppantak, mint a hurkapálcikák. És ha annál kisebb székre ült, reccs, nem maradt más az egészből, mint egy kis gyaluforgács. És ha annál kisebb ágyba feküdt, reccs, nem maradt más belőle, mint egy kupac fűrészpor.

Az utcát, ahol lakott, róla nevezték el. Mégpedig azért, mert szinte az egész utcában nem volt senki más, csak ő, Kövér Lajos. Pontosabban ő volt majdnem mindenütt. A következőképpen történt: ennek az utcának előbb nem volt neve. Egy idő után kiküldtek két utca-elnevezőt, két hórihorgas, nyiszlett embert, és azok bejárták az egész utcát, hogy valami éppen ráillő nevet találjanak neki. Mentek-mentek az utcán, és időnként körülnéztek. Körülnéznek először: ez bizony a Kövér Lajos. Körülnéznek másodszor: no, ez még mindig a Kövér Lajos. Harmadszor is körülnéznek, hát megint csak a Kövér Lajost találják. Mert hiszen, mint mondtam, a Kövér Lajos volt az utcában majdnem mindenütt. És mivel, ahogy azt mondtam, nyiszlett és hórihorgas emberek voltak ezek az elnevezők, csak néztek nagyokat, míg végül elnevezték az egész utcát Kövér Lajos utcának. Így aztán a kövér ember kedvére járkálhatott a saját utcájában.

Azaz csak járkálhatott volna. Mert ekkoriban, vagyis az utca elnevezése után nem sokkal, amikor már a vadonatúj táblákat is kirakták, Kövér Lajos pedig szívesen elnézegette volna azokat közértbe menet meg közértből jövet, szóval ekkor történt, hogy Lajos a sok tejtől, kenyértől, párizsitól egészen feldagadt, és egyik reggel észrevette, hogy már lépni se tud. Az egyik lábát még csak előre tudta tenni, de a másikkal már nem volt képes az egyiket megelőzni.

Vagyis az egyik lába útban volt a másiknak. Elállta a másik útját. Így aztán egyiknek se, másiknak se volt útja. Még akkor se tudta volna megelőzni a bal láb a jobbat, a jobb meg a balt, ha Lajos olyan széles terpeszbe áll, hogy a feneke a földet éri. Nem beszélve arról, hogy ilyen széles terpeszből föl se tudott volna tápászkodni. Csosszant hát kettőt-hármat, de messzire nem jutott. És az erőlködéstől akkora erek dagadtak ki a nyakán, mint két kígyóuborka, a szíve meg úgy kalapált, mint egy egész dobfelszerelés.

Lerogyott hát a székébe, és nem ment sehová. Vagy lefogy, gondolta, vagy itthon marad. Vagy úgy fogy le, hogy közben itthon marad. És úgy marad itthon, hogy közben ügyel a lefogyásra is. De aztán hiányozni kezdett neki az öt kilócska kenyér, az öt rudacska párizsi meg az öt dobozka tej. És még szerencse, hogy volt egy szomszédja, a Sovány Laci, aki meghallotta a szólongatást, és szíves-örömest elhozta neki a tejetkenyeret-párizsit. Ez a Laci ugyanis olyan sovány volt, hogy semmi gondot nem okozott neki a járás. De még a futás, az ugrálás, a bukfencezés és a fejenállás sem.

Csak éppen ezeket ritkábban csinálta. Mindamellett nyiszlett volt ez a Laci kicsikét, egészen kapóra jött neki a kis testmozgás. Mert bizony ugyancsak megizzadt, míg a Lajos tizenöt kilócska enni-innivalójával mindennap háromszor megjárta az utat. Reggeliebéd-vacsora. Lajosnak tehát megvolt mindene, nyugodtan ülhetett a hajónagy székében, könyökölhetett vagy falatozhatott a háznagy asztalon. A repülőnagy ágyba már viszont Sovány Laci segítette be, hiszen a mozgással bajok voltak.

Mikor először nem ment az ágyba bújás, Lajos nagyon megijedt. Egy székben mégsem lehet aludni.

Másodszor akkor ijedt meg, amikor Laci felajánlotta, hogy segít. Jaj, mondta Kövér Lajos, még megszakadsz. És akkor ki hoz nekem kenyeret, párizsit és tejet? Tényleg: hogy is tudna egy ilyen sovány ember egy olyan kövérnek segíteni? Bizony úgy, hogy Laci a sok cipekedéstől egészen megizmosodott. Meg is mutatta Lacinak a csupasz karját: csak úgy ugrándozott rajta a kisbéka-izom. Kövér Lajos elismerőleg hüm-

mögve tapogatta meg azt a kisbékát: bizony olyan kemény volt az, mint a pannonhalmi templom oszlopa alját támasztó kőbéka. Két ilyen kőbékára aztán már igazán rá merte bízni magát Lajos. Így aztán Lajos cseppet sem fogyott, Laci viszont egyre erősödött, hiszen egyre többet emelgette, pakolgatta, tologatta, döntögette Lajost, akárha valami hatalmas vaslemez páncélszekrény, népszerű nevén mackó lenne.

Reggel fürgén megérkezett a bevásárlással, a kenyereket a kenyeresszekrénybe, a tejeket meg a párizsit a hűtőbe tette, s ha Lajos már felébredt, gyorsan átbillentette a hintaszékbe, mely aztán vagy öt percig békésen ringatózott a nagy súly alatt. Laci napról napra ügyesebben emelte, taszajtotta, döccentette Lajost, mintha csak Lajos napról napra könnyebbedne, pedig erről szó sem volt. Mire Laci bevetette az ágyat, Lajos hintaszéke éppen utolsót billent, akár egy partra ért hajó. Laci fürgén hátradöntötte Lajost és kigombolta a pizsamafelsőjét. Kövér Lajos ugyanis egy ideje már levetkőzni is képtelen volt. Úgyhogy Laci előredöntötte és lehámozta róla a pizsamát. Aztán úgy, előredöntve ráadta az ingét, és hátradöntve begombolta rajta. Kövér Lajos ugyanis egy ideje már képtelen volt felvenni az ingét. Ha pedig az ing nem

akart begombolódni, mert Lajos tegnap óta annyit hízott, hát Laci ollót vett, és sorra levagdosta a gombokat, majd tűvel-cérnával felvarrta kicsit távolabb, ahol már kényelmesen be lehetett gombolni őket.

Mindaddig csinálhatta ezt, amíg volt hová felvarrni a gombokat. Ha pedig már nem volt, valahogy mindig szerzett egy számmal nagyobb inget. Aztán szépen zoknit cserélt, és mamuszt húzott Lajos lábára, Kövér Lajos ugyanis egy ideje már képtelen volt felvenni a mamuszát. Mindeközben Laci olyan kedvesen tartotta a hatalmas csülköket, mintha egy-egy fókát fogna az ölében.

Minthogy Kövér Lajos egy ideje már nemigen mozdult, hacsak az állkapcsa nem, amikor rágott, a szobája szépen elkoszosodott. Mivel pedig, mint láttuk, ez a szoba egész utcányi, több tornateremnyi volt, hát elég tetemes kosz tudott összegyűlni benne. A porcicák szépen megerősödtek, bandákba gyűltek, mint a kóbor macskák, s inkább már porpárducoknak, portigriseknek vagy éppen pororoszlánoknak nézte volna őket az ember. Kövér Lajos nagydarab volt ugyan, de szerette a tisztaságot. Ezért aztán valahányszor meglátott egy ilyen óriási porkandúrt, bánatosan elsóhajotta magát, és igaz, ami igaz, a sóhajtástól a porcica fellibbent és sebesen odébb iszkolt, de

A bagdadi kalifa udvari bolondja Harun al Rasid, bagdadi kalifa, aki az Ezeregyéjszaka meséinek valódi szereplője, egy ízben arra lett figyelmes, hogy a trónterméből éktelen ordítozás szűrődik ki. Odasietett és látja, hogy testőrei dühödten korbácsolják udvari bolondját.

– Mi történik itt?! – dörrent rájuk a kalifa.

– Fényes arcú kalifa – bömbölt a kínzói markából kiszabadult tréfamester –, potom negyedórára becsü-

aztán meg is telepedett egy másik sarokban, ahol nem volt annyira szem előtt. Helyére meg újabb és újabb porcicák telepedtek, és addig hengergőztek Kövér Lajos sóhajtásaiban, míg meg nem szedték magukat, és szép kövérre nem híztak.

Vékony ember létére Sovány Laci is szerette a tisztaságot, és egy ideig összeráncolt szemöldökkel nézte az egyre terebélyesedő porállatkertet, de hát az ember nem kezd csak úgy söpörni a más háza táján, mert az tapintatlanság lenne. Egy idő múltán aztán szelíden mégis engedélyt kért és kapott, úgyhogy dudorászva szépen körbesöpörte Lajos hintaszékét, s még az ágya alól is kihúzta a piszkot. Szerencse, hogy a porcicák nem adnak ki hangot, különben olyan éktelen nyivákolás, vinnyogás, nyervogás tört volna ki, hogy okvetlenül mindketten belesüketülnek. Laci utána felállította Lajost, arrébb tolta a hintaszéket, és az alatt is elsöpört. Közben persze fél kezével tartotta a barátját, ügyelve rá, nehogy elessen. Mert ha nem mondtam is, barátok voltak már, hiszen az ember még maga sem szívesen öltözik fel, magánál se szívesen takarít ki, ha pedig ezt másnak és másnál csinálja, aki egy árva fillért nem fizet neki ezért, az az illető alighanem a barátja annak a másik illetőnek. (folytatjuk)

csültem trónszékedbe, de testőreid huszonöt korbácsütést sóztak ezért a hátsómra...

– Huszonöt korbács – legyintett az irgalmatlan hódító –, ezért bömbölöd ki a lelked?

– Nem a huszonöt korbács miatt jajgatok ily keservesen. Miattad jajgatok, ó fényes arcú gazdám, hiszen ha én, aki csak negyedórácskát töltöttem trónusodon, ezért huszonöt korbácsütést kaptam büntetésképpen, mennyit kapsz majd te a túlvilágon, minekutána dicsőséges életed végéig ültél Bagdad trónusán?

Fekete Vince

Kedves naplóm, szerinted mi legyek a maszkabálon? Felsorolom a virágokat: rózsa, ibolya, tulipán, hóvirág, gyöngyvirág, mályva, őszirózsa, gerbera, liliom, aranyeső, kardvirág?

Kedves naplóm, a múltkor fekete macska ment át előttem. Tudod-e, hogy aznap kihúztam a meggycsemetét, és meg is szidtak érte.

Ma kicserélték szobánkban a bútorokat. Bácsik jöttek hozzánk mindenféle szerszámokkal, mértek, fúrtak, faragtak, majd elmentek, és otthagyták a bútorainkat.

A sárga az enyém, a kék a testvéremé. Van íróasztalom, van ruhásszekrényem, és vannak könyvespolcaim.

Csak a bácsik tévedésből fordítva szerelték fel, így a testvérem került az ablak mellé, és ez nem jó, mert ha kinéz az ablakon, azt mondta, félni fog.

Cimbi barátunk nagy időutazó, szívesen keres ki számotokra a kalendáriumból évfordulókat, világnapokat és bizonyos témáknak szentelt dátumokat. Elmondja nekünk, mit talált, mi pedig ideírjuk számotokra „leleményeit”. Komolykodva mindig hozzáteszi: ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, érdemes figyelnünk arra, kik jártak előttünk, mi zajlik körülöttünk.

Október különösen gazdag jeles napokban. A történelmi jellegű évfordulók közül kiemelkedik az 1956os forradalom és szabadságharc kezdetére és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltására emlékeztető október 23-i (egyik) magyar nemzeti ünnep, valamint az 1848–49-es szabadságharcot követő megtorlások csúcspontját, az aradi vértanúk kivégzését jelző nemzeti gyásznap, október 6-a. A hónapot (október 31-én) a Reformáció Emléknapja zárja: idén 489 éve annak, hogy Luther Márton kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára a katolikus egyház megújítását célzó elképzeléseit, hogy aztán az ezt követő heves viták nyomán létrejöjjön az evangélikus és a református egyház.

Mi lehet a közös az idősekben és a zenében, azon kívül, hogy előbbiek minden bizonnyal kedvelik utóbbit? Például az, hogy az Idősek és a Zene Világ-

napja egyaránt október 1-jén van. Lepjétek meg zenéhez kapcsolódó figyelmességgel idősebb családtagjaitokat, ismerőseiteket – akik általában ott vannak szinte észrevétlenül mellettetek, amikor a segítségükre van szükségetek. Meglátjátok, csodálkozásuknál csak örömük lesz nagyobb.

Étrendünk nehezen elképzelhető tojás és kenyér nélkül. Gondoltátok volna-e, hogy ezeknek szentelt nap is létezik? Az ám: október második péntekje a Tojás Világnapja, október 16-a pedig a Kenyér Világnapja. Mindkettő célja az, hogy tájékoztasson ezeknek az ételeknek a helyes fogyasztásáról, a hozzájuk kapcsolódó szakmákról, mesterségekről.

Október negyedik hétfője az Iskolai Könyvtárak Világnapja, azoké a kulturális kisvilágoké, amelyekben olykor tanáraink noszogatására, máskor önszántunkból, jókedvünkből barangolunk, és amelyek napjainkban egyre inkább nem csak egyszerű könyvlerakatok, hanem tájékoztató központokká igyekeznek válni. Érdeklődésünk segítheti őket ebben!

A világűr, a „csillagidők” titkainak feltárása mindennapi dolgainktól oly távolinak tűnik, hogy csak borzongással vegyes csodálattal beszélünk róla. Ám sokaknak ez a munkájuk: elrepülni „a nagy semmibe”, kitanulmányozni azt, és a megszerzett tapasztalatot, tudást felhasználni a Földön zajló élet érdekében.

Október elején (4-e és 10-e között) az Űrkutatás Világhete hívja fel a figyelmet az univerzum bátor vándoraira.

„Királyi” névvel, házasságon kívüli gyerekként született 1883. február 5-én egy magyarországi tanyán N L prózaíró, szerkesztő, újságíró (meghalt 1954. október 28án Budapesten). Életútja szellemi-testi erejéből feltörekvő, önmegvalósító embert mutat, akinek elsősorban származásából adódó hátrányait kellett leküzdenie. Ehhez segítették hozzá jogi tanulmányai, ügyvédi, majd szolgabírói ténykedése, közhivatalnoki munkája – de mindenekelőtt az, hogy 25 évesen felfedezte magában a tehetséges, gazdag kifejezőkészséggel és különlegesen csípős humorral rendelkező írót. Szépirodalmi alkotásainak fő témái a falu világa (Kiskunhalom című műve alapvető e téren), a társadalmi rétegek (pl. szegények és gazdagok) közti viszony, a mindennapokban érvényesülő magatartások, szerepek és álarcok. A rövidprózában volt igazán otthon, ám kísérletező kedve más műfajokhoz is elvezette. Kritikus szellemnek bizonyult, ehhez nagyban hozzájárult sajátos humora, melyet például 1921-es műve, a Képtelen természetrajz is tükröz. Ennek egyik darabját olvashatjátok az alábbiakban.

A teve A teve a sivatag hajója. Ebből következik, hogy a sivatag a teve tengere, sőt, hogy a hajó a tenger tevéje.

A teve igen egyszerűen és olcsón táplálkozik, beéri bogáncskóróval is – sok finnyás ember példát vehetne tőle.

A tevét az arabok teherhordásra használják. Különféle nagyságú terheket raknak rá, persze, ő leginkább szereti az egész pici terheket. Teher nélküli teve valószínűleg nincs is, mert a teve – a tudósok véleménye szerint – már teherrel és a hátán egy kis arab gyerekkel jön a világra, s amint nő, vele együtt nő néhány dekányi terhe több mázsássá, valamint a kis arab csemete felnőtt szakállas-bajuszos tevelovassá. Az állatkertekben ugyan látni csupasz tevéket is, ezekről a tehert és az arabot leamputálták.

A teve teherbíróképességén felül még azért is alkalmas arra, hogy a sivatag hajója legyen, mert igen gyor-

san jár. Persze több teve is csak olyan gyorsan jár, mint egy – ezért mozgástani szempontból érthetetlen, hogy a sivatagi kereskedők miért alakulnak karavánná.

Mindazonáltal angol bőrkarosszékben sokkal kényelmesebb ülni, mint teveháton. Egypúpú tevén ülni úgy, hogy az ember a púpnak a csúcsán ül, nem is jó, az ember könnyen elvesztheti az egyensúlyát, különösen, ha részeg.

Van egypúpú és van kétpúpú teve, de mivel a fák nem nőnek az égig, ezért három-, négy-, öt-, hat- és többpúpú teve már nincsen.

Az a teve, amelyiknek nincs púpja, nyomorék, ezt a társai éppúgy csúfolják, mint az emberek a púpos embert.

A teve szőrét nyírják és szövetet készítenek belőle, a szövetből ruhát, a ruhát az arab felölti, s mivel az arabot a teve hordja, tehát a teve a saját lenyírt szőrét újból hordja, szóval, mindent a teve hord, ő az igazi teherhordó.

(Részlet Nagy Lajos Képtelen természetrajz című könyvéből)

Rápillantok a tévé képernyőjére, és látom: az egyik rajzfilm-adó reklámfigurái (Mini, Maxi, Macikutya és Picicica) szőlőfürtöket nyesegetnek, hordanak halomba.

Nahát, ha egyéb nem, ez biztosan jelzi: itt az ősz, és vele együtt a szüret ideje. Ősz derekán régi időktől fogva benépesülnek a szőlősök, puttonyokba kerülnek az érett gerezdek, és minél nagyobb a termés, annál több segítőt lát vendégül a házigazda étellel-itallal, a szüretelőknek kóstolót is adva a szőlő édes levéből, a mustból. Forr a jókedv szőlőszedés közben, akárcsak később a hordókban a bor, így a szürethez énekes-táncos mulatság, aprólékos figyelemmel és számtalan játékos ötlettel, mókával megrendezett szüreti felvonulás, illetve – főként – hajnalig tomboló szüreti bál társul.

A magyarok hagyományosan borszerető nép, nem csoda tehát, hogy az irodalomban is gyakori téma a szőlő, a szüret, a bor.

Ha hirtelenjében más nem is, mindnyájunknak beugrik Móra Ferenc „szerelmi vallomása” a Szóló szőlőből: „Mióta az eszem tudom, mindig éltemhaltam a szőlőért. Ma is azt tartom, hogy nem teremtett ahhoz fogható gyümölcsöt az Úristen.”

Számos muzsikáló gyerekvers szerzőjeként, Kányádi Sándor ír maga is október egyik meghatározó eseményéről, a szőlőszedésről. Donga-dal című versében például így: Kongatják, kong a donga, darázs a mustot dongja.

Mindenki szorgos, dolgos, csupán a szél sóhajtoz.

Csupán a vén nap bágyad, esik mindegyre ágynak, tavaszi, nyári

kedvét hiába is keresnéd: szőlőszemekbe lobbant, cseberbe, kádba csorrant; hűs pincék mélyén forrva, fölizzik majd a borba’. (részlet)

Ám nem mindig a szőlőfürtök átváltozását idézi fel a szüret szó feltűnése az irodalmi szövegben. Átvitt

értelemben, de közel maradva az eredeti jelentéséhez, értelmezhető úgy is: a gondolatok szürete, érlelő töprengés, amíg a következtetést levonja az alkotó értelem. Ilyenszerű többletjelentéssel jár együtt a szó például Egyed Emese Szüret után című versében, amiből részletet közlünk itt: olyan borokra szomjazom amilyenekből hősök ittak eltévedt istenasszonyok víg csízek fájós lábú őzek olyan borokra szomjazom amilyenek illatos este fullasztó csöndű délben érnek akármit őrizz bármit tervezz kőkapu kőkulcs őrzi lényed ne lépj a fénybe árulód lesz A nagy fantáziamester elbeszélő, Jókai Mór rejtélyes tájakon kalandozik Ahol a pénz nem isten című regényében. Ám a különös vidékek általa megidézett lakói sem kivételek egy bizonyos őszi munka alól...

Eltaláltátok! Ők is szüretelnek. Mégpedig ilyenformán: „Otthonról, a hazám földérül emlékezem még rá, micsoda évszak volt minden esztendőben a várva várt, az áldva áldott aratás, szüretelés boldog évadja. (...)

Mennyivel élénkebb volt ez az áldott hónap ezen a kis

szigetországon. Ha az óvilágban is elpihent a viszálykodás a kalászvágás, gyümölcsszedés idején, mennyivel inkább kellett kiderülni az örömnek ezen a kis édenkerten, melyen minden itt lakó szülő, testvér, szerető volt egymás irányában, s melynek istenadta fái, venyigéi, indái, kupacai annyi édes, tápláló gyümölcsét ontották egy áldott újvilágnak. (...)

Ma van a szőlőszedés napja, a bort tapossák, kővermekbe leszűrik, ott hagyják kiforrni, majd elszállítják birkabőrtömlőkben a hajóra, hordókba betöltik.

Ez az első borszüret a szigeten. (...) Ebben az áldás havában olyan közel jut mindenki egymáshoz. Az aratók népsége egy közös család. (...) És ebben az egész mezei munkában, mely az évet berekeszté, valami regényféle fejlődött ki, amibe, mire észrevettem magamat, én is belekerültem.”

Emlékezetes élményeket kívánunk nektek is sok-sok őszidőre!

1864. október 5-én hunyt el Madách Imre drámaíró, költő, akinek főműve, a több gondolati vers által előkészített Az ember tragédiája a lét maradandó (nem csupán magyar vonatkozású) kérdésein töpreng, máig érvényes módon. Elég ha csak arra gondolunk: milyen üzenete van ma a sokat idézett „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” felhívásnak?

1554. október 20-án született Balassi Bálint, a magyar reneszánsz költészet és világszemlélet kiteljesítője, akinek életfelfogásában azonos szerepet foglal el a szerelem, a vitézi virtus és az elmélkedő hit – amint azt máig ragyogóan bizonyítják szerelmes, vitézi és istenes versei, dalai.

Idén 195 éve, 1811. október 22-én született Liszt Ferenc, aki már tizenéves zongoraművészként sikereket aratott Európa-szerte, később aztán maga is írt gyönyörű zenei műveket, és karmesterként, tanárként ragyogó teljesítményt nyújtott („hangok nagy tanárja”, írja róla Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez című versében). Művészi hitének erejéről tanúskodik egy korabeli anekdota is, mely szerint Liszt önérzetes művész volt, a zenét mindennél nagyobb szentségnek tartotta. Egy alkalommal a szentpétervári udvarban hangversenyezett. Az egyik zenedarab közepén Miklós cár hangosan beszélgetni kezdett a mellette ülő előkelőséggel. Liszt erre váratlanul abbahagyta a játékot, olyan feltűnően, hogy maga a cár fordult oda hozzá: – Mondja, kedves Liszt, miért hagyta abba? Liszt felállt a zongora mellől, udvariasan meghajolt, és azt mondta: – Ha a cár beszél, mindenkinek el kell némulnia.

ustave Courbet nem volt az egyetlen a 19. század .közepi művészeti élet színpadán, akinek mást jelentett a festészet, mint az akadémistáknak. 1836-tól kezdve több festő is kivonult a Barbizon melletti fontainebleau-i erdőbe a tájat festeni (éodore Rousseau 1812–1867, a spanyol-angol származású Narcisso

Virgilio Diaz de la Pena 1808–1876, Constant Troyon 1810–1865, Charles-Émile Jacque 1813–1894, JeanFrancois Millet 1814–1875, Jean-Baptiste Camille Corot 1796–1875, és maga Courbet is megfordult ott).

Munkásságuk a „barbizoni iskola” néven vonult be a művészettörténelembe. Előzményként ott állt előttük a holland és angol tájképfestészet.

Az akadémisták művészetében is jelen van a táj, de velük ellentétben a barbizoniak nem színpadi kulisszák szerint építették fel tájképeiket, hanem egyszerű természetábrázolásra törekedtek, nagyra becsülve a részletekben rejlő festői értékeket. Nagy rajongói voltak a természetnek, a tájkép „lélekállapot” volt számukra.

Rousseau szerint aki a természet csendjében él, a világ közepévé válik, és rövid időre egy kis, mikrokozmikus világ Napjának érezheti magát. Ha a vasárnapi családi kirándulásokon kicsit félrevonulsz, hanyatt fekszel a fűbe, és hagyod, hogy átjárjon a természet csendjének varázsa, megérted Rousseau bölcsességét. A csendben megszólal a természet, mesélni kezd a virágok, a bogarak, a színek, a fények, az illatok nyelvén, észrevétlenül simogatva átjárja lelked, mint egy jó tündér varázslata… Ám térjünk vissza a korabeli Párizsba!

Courbet mellett más „fenegyerek” festőknek is voltak realista törekvéseik, így például Honoré Daumier-nek (1808–1879), aki grafikáin és festményein erős iróniával jelenítette meg kora társadalmát. Ezért 1833-ban még be is börtönözték, Lajos Fülöp elleni litográfiasorozata miatt.

Az 1850-es évekre a realista törekvések elérték csúcspontjukat. Ekkorra Párizs a művészet igazi fellegvárává vált, sok nagyreményű éhező vagy épp jómódú művésszel. Egyvalami volt közös bennük, a cél: megújítani a festészetet! Ennek mikéntjét, persze, nem látták egyformán, ez vezetett a századfordulóra a különböző izmusok megjelenéséhez.

Az izmusok amolyan „varázstechnikák” a festészetben, de mielőtt többet elárulnék róluk, nézzük meg, hogyan is éltek párizsi festőbarátaink.

Festőként élni a korabeli Párizsban! Ez azt jelentette: egy nagy család tagjának lenni, amit egyszerre szeretett, irigyelt és megvetett a polgári világ. Társadalom volt a társadalomban, saját szokásokkal, életformával. A származás szinte csak a festő anyagi helyzetét határozta meg. Azt, hogy valamelyik, koszos sikátorokkal teli külvárosban (ilyen volt a Latin Negyed, a Diáknegyed vagy a Montparnasse művésznegyed) nyomorgott-e egy műteremlakásnak becézett padlásszobában, és szórakozni az olcsó kifőzdékkel, keleti fűszeresekkel, bűzös kocsmákkal szegélyezett, szűk utcákba járt, mint a bohém Courbet, vagy a polgárság által inkább tolerált, jól szituált peintre d’artiste parisien volt-e, mint Edouard Manet. Az utóbbiak gazdag polgári vagy arisztokrata származású festők voltak. Származásukból adódóan jómódban éltek, divatosan öltözködtek, elegáns kávéházakba jártak szórakozni, mint a Boulevard des Italiens irodalmi kávéházai (a Café Bade, a Café Tortoni vagy a Café de la

Nouvelle-Athenes), emellett ott voltak a kabarékban, a szalonokban, és a ...boulevardok-kal tagolt előkelő lakónegyedekben élték mindennapjaikat. A lakás mellett külön műtermet tartottak fenn valamelyik előkelő Haussmann-házban, mondjuk, a Pont de l’Europe közelében. Ez a két alapvető párizsi festőtípus, de köztük végtelen az átmenet, és ez inkább anyagiakban jelentett különbséget, mintsem festői mivoltukban.

Szín-okos (az első és második részhez) •Akadémizmus – a 19. század hivatalos polgári művészete. Görcsösen ragaszkodik a 17–18. századi művészeti akadémiák szemléletéhez, nem engedve teret az újításnak.

•Ábrázoló művészet – olyan műalkotások összessége, amik egy irodalmi, mitológiai témát jelenítetnek meg, vagy a valós élet, a természet valamely elemét.

•Freskó – a legidőállóbb falfestési technika, frissen vakolt, még nedves, meszes vakolatra készül, és a festéket is mészvízzel oldják. Ennek következtében nagyon erős és időtálló védőhártya képződik a festmény felületén. A festőnek gyorsan kell dolgoznia, és minden nap csak annyi falfelületet vakolnak fel neki, amit aznap meg is tud festeni.

•Kőnyomat (más néven litográfia) – síknyomású grafikai eljárás, a nyomóforma

solnhofeni mészkő. Szénsavas mészkőre zsíros krétával rajzol a művész. A követ ezután vízzel átitatja, így a kőre hengerelt festék csak a zsírkrétával fedett helyeken tapad meg, ahonnan pedig a ráfektetett papírlapra kerül gyenge nyomás vagy hengerelés következtében.

•Olajfestés – legelterjedtebb festészeti technika, a vízzel oldódó festékekkel szemben, mint a tempera, itt lenolajat használnak oldószerként, így a színek száradás után megőrzik frissességüket, mélységüket. A festmények rámára feszített vászonra, vagy falapra készülnek, amit előzőleg enyv alapú alapozóval előkészítenek, hogy ne szívja magába az olajat.

•Reneszánsz – a klasszikus görög-római művészeti hagyományok újraélesztését, „újjászületését” jelenti a 13–15. századi olasz és európai művészetben.

Egyformán kitagadottjai a hivatalos művészeti életnek és a Szalonnak. Ezért létrehozták a Salon des Réfusés-t, a Kitagadottak Szalonját, így mutatva meg művészetüket a nagyközönségnek. Ugyanígy megalapították saját társaságaikat, amelyek elsősorban kávéházi baráti asztaltársaságokból alakultak ki, mint például az impresszionisták 1874-ben alapított Société anonyme-je.

Ezek voltak a művészet új fórumai, mozgatórugói. Összejöveteleiken megvitatták a festészet kérdéseit, kávéházakban, műtermekben találkozva, melyek hangulatát sokszor megörökítették festményeiken. Így született meg az első modern művészvilág, felszabadítva a festészetet a korábbi kötöttségek alól, új utakat nyitva a 20. század művészetének!

Képek BARBIZONI ISKOLA 1. éodore Rousseau: Apremonti tölgyfák, olajfestmény vásznon, 1850 2. Gustave Le Gray: Erdei ösvény, Fontainebleau, korabeli fénykép, 1855–1857 körül 3. Jean-Baptiste Camille Corot a szabadban fest, korabeli fénykép 4. Jean-Baptiste Camille Corot: Mortefontaine-i csónakos, olajfestmény vásznon, 1864 5. Jean-Francois Millet: Munkába gyaloglók, olajfestmény vásznon, 1851 A ROSSZCSONT DAUMIER 1. Honoré Daumier: Ismeretlen művész portréja, festett terrakotta (égetett agyag), 1830 körül 2. Honoré Daumier: Harmadosztály, olajfestmény vásznon, 1863–65

3. Etienne Carjat korabeli gúnyrajza Honoré Daumier-ről 4. Honoré Daumier: Egymásnak gratuláló művészek, kőnyomat, 1838 AZOK A PÁRIZSI KÁVÉHÁZAK...

1. Edgar Degas: Hölgyek egy kávéház teraszán, pasztellkréta rajz, 1877 2. A Montparnasse művésznegyed a századfordulón 3. Café de la Nouvelle-Athènes, művészkávéház, 1925 4. Bouscara kávéház, Montmartre művésznegyed, az impresszionista művészek fő találkahelye 5. Pierre-Auguste Renoir: Tánc a Le Moulin de la Galette-ben, olajfestmény vásznon, 1876 6. La Closeriedes Lilas, Montparnasse-i művészkávéház, 19. század

Miért jönnek elő eső után a giliszták?

Semmi esetre sem azért, mert szeretik az esőt. Sokkal inkább azért, mert a járataikba befurakodik a víz, és nem kapnak levegőt. A talaj felső rétegeiben élnek, ezért eső után elő kell bújniuk, ha nem akarnak megfulladni. Sajnos, ilyenkor nagyon sokat közülük eltaposnak az emberek, mert azt tartják, hogy megrágják a növények gyökereit. Ez sem igaz. A földigiliszták a száraz földet, néha a régi avart eszik meg. A talajban járatokat hoznak létre, ezáltal segítik a talaj szellőzését, vízellátását. A humuszképződést is segítik, és ezzel jelentősen növelik a talaj termékenységét.

Miből lesz az ökörnyál? Általában nyár végén és ősszel a mezőkön, erdőkön járva gabalyodunk bele a ragacsos ökörnyálba. Ez az anyag azonban nem ökrök vagy tehenek nyála, hanem egy pókfonal. Több pókfaj kicsinyei is használják ezt a módszert az elterjedéshez, de legjellemzőbb a

Feleltetéskor az első kérdések legyenek a lehető legnehezebbek. Ha ezek elég nehezek vagy zavarosak, a diák kellőképpen felzaklatja magát, és a későbbiekben a legegyszerűbb kérdésekre sem képes majd válaszolni. Korlátozza a diákot úgy, hogy

farkaspókokra. A pók felmegy egy faágra, majd a potroha végéből elkezdi kiengedni a fonalat, amelyet a szél elröpít. Ezen a fonalon a pók egyik helyről a má-

sikra „vándorol”. Ha szerencséje van, barátságosabb éghajlatú helyre sodródik. Azok a fonalak, amelyekbe beleakadunk, általában nem tartalmaznak pókokat, azok valószínűleg jóval messzebb járnak már – ha még élnek. A néphit szerint, ha sok az „ökörnyál”, hosszú őszre számíthatunk. Az viszont biztos, hogy ökörnyál-járáskor napfényes, meleg idő van, a pókok ugyanis ezt szeretik.

Köllő Zsolt

minden kérdést tűzdeljen meg utasításokkal és pótkérdésekkel. A cél itt az, hogy a feladatot, mely a diák számára esetleg érthető és világos volt, kellőképpen megnehezítsük.

Játék készült az 1956-os forradalomról • A Lauer Learning megbízásából tavaly 705 magyarországi középiskolás és frissen érettségizett körében elvégzett kutatásból kiderült, a fiatalok 1956-os forradalommal kapcsolatos ismeretei meglepően hiányosak. A szervezet a tisztánlátást játékos formában szeretné segíteni, ehhez az oktatásban is jól alkalmazható számítógépes programot készített diákoknak, sőt a tanáraiknak is. A világhálóra szeptemberben felkerülő játék demo változata már elkészült és szabadon letölthető. Az FF56! játék a készítők szerint bemutatja, hogy milyen veszélyes, de egyben diadalmas volt az 1956-os szabadságharc. Az egyedülálló, történelmileg hű képet nyújtó, művészileg igényes interaktív képregény különböző feladatokkal teszi rendkívül izgalmassá a történelemből íródott játékot.

Minden, a játékban felidézett esemény megtörtént, a fejlesztés az egykori résztvevők személyes beszámolói alapján készült. További információ, a játék próbaváltozatának letöltése: http://www.freeedomfighter56.com Előkerült az ellopott indián fejdísz • Közel húsz éve lopták el azt a perui fejdíszt, amelyet egy londoni ügyvédi irodában talált meg a brit rendőrség. A becslések szerint legalább 1300 éves, mocse eredetű aranykincs egy perui királyi sírból tűnt el a nyolcvanas évek végén.

– Hogyan kell elsüllyeszteni az albán hadihajót?

– Vízre kell bocsátani.

– Hogy hívják a fecske zsebkendőjét?

– Fecskendő.

– Hol laknak az öreg halak?

– Antikváriumban.

– Hogyan vesztette el Micimackó az óráját?

– Az óra megállt, és Micimackó továbbment...

– Mi van akkor, ha az állatkertben az állatok egy egyenes sorban állnak?

– Vonalzoo.

A londoni ügyvédi irodába egy ügyfél vitte be a különleges ékszert, mert elmondása szerint nem tudta, hogy lopott régiséget birtokol. A rendőrség lefoglalta a mintegy 400 millió forint értékű műkincset, és viszszaszolgáltatják a Perui Régészeti Hatóságnak.

A most előkerült fejdíszt, melyen a tengerek polipkarú istennőjét ábrázolták, homlokra erősítve hordták, így a karok mintegy megmagasították annak viselőjét. A Kaliforniai Egyetem antropológusai az azonosítás kapcsán elmondták, hogy korábban több mocse kerámián is találtak hasonló fejéket viselő ember-ábrázolásokat. A mocse indiánok Peru északi, sivatagi partvidékén éltek, kultúrájuk az i.sz. 1. és 7. század között virágzott. Forrás: www.mult-kor.hu

– Apu, mit esznek a ragadozó halak?

– Kisebb halakat, például szardíniát.

– És hogyan tudják fölbontani a dobozt?

– Hogy hívják az instant baglyot?

– Neszkuvik...

– Mi a harmat?

– A Föld nagyon gyorsan forog, és közben izzad.

– Milyen messze van az akvárium az istállótól?

– Egészen pontosan HAL-LÓtávolságra...

– Hogy hívják a hülye japánt?

– Iku Nuku.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a látás pusztán biológiai adottság: akinek szeme van, az lát. Azt látja, ami körülveszi őt. Nos, a helyzet nem ilyen egyszerű: olyasmit is láthatunk, ami tulajdonképpen nincs. A szocializáció folyamatában minden társadalom a maga értékrendjébe, kultúrájába neveli bele a gyerekeket. Habár ismereteink nagy részét az iskolában sajátítjuk el, a tanulási folyamat – így a látni tanulás is – túllépi az oktatás kereteit.

Bizonyára emlékeztek még arra: az évvégi jutalomajándékot hozó mikulást, angyalt annyira magatok elé tudtátok képzelni, hogy azokban a decemberi napokban akár ezer ember közül is felismertétek volna. Esetleg levelet is írtatok neki. Az angol családregényekből ismerős lehet az az epizód, amikor a hős halálosan megrémül, ha a mocsár partján vagy a ház padlásán megpillantja halott ismerősének szellemét. De ugyanígy tudjuk, milyen a törpe, az óriás, milyen Hófehérke, Csipkerózsika, a Tündérszép Nádszálkisasszony, a hétfejű sárkány, a vasorrú bába, Süsü, Buddha, Atlasz. Néhány évtizede minden gyerek nagyon jól tudja, milyen egy földönkívüli lény, pár éve pedig Harry Potter vált ismerősükké.

A kultúrakutatásban a képzelőerő kiművelésének nevezik azt a folyamatot, amely során az egyénben kialakul valami elképzelésének, látásának a készsége.

A képzelőerő alakításának és működtetésének különböző eszközei vannak. Ilyenek a bábok és a jelmezek (a karneváli játékokban), a szobrok, a portrék (a vallásos kultúrában), az illusztrációk (a könyvkiadásban), a képregények, a filmek. És ilyenek azok a történetek is, amelyek a lüdércről szólnak.

Egy nem mindennapi fénycsóva Ha fénycsóvát láttok végigsiklani az éjszakai égen, bizonyára hullócsillagot vagy repülőgépet véltek felfedezni benne, és nem borzongtok bele a látványba. 6070 évvel ezelőtt, nagyszüleitek gyermekkorában a felnőttek ilyenkor mindig felhívták a közelükben lévő gyerekek figyelmét arra, hogy így néz ki a lüdérc, amely egy tisztátalan lény, és azokat látogatja, akik bűnt követtek el, csalódtak, valamiért megbúsulták magukat.

Félni, irtózni kell tőle, s tiszta, hívő életet kell élni.

Nekem alkalmam nyílt több olyan személlyel beszélni, akiket megtanítottak látni a lüdércet. Egyik idős is-

merősöm kislánykorában édesapjával és testvéreivel a dinnyét őrizte a mezőn. A férfiak egy késő este bementek a faluba. Az égen fénycsóva haladt át. Mikor visszatértek, elmondták neki, hogy lüdércet látott. Egy másik asszony kisgyerekkorában vásárba ment édesapjával.

Hogy pirkadatra megérkezzenek, a szekérrel sötét éjjel útnak kellett indulniuk. Ő a szekérderékban szendergett. Egyszer édesapja felrázta, s megmutatta neki az égen átsuhanó lüdércet. Egy férfi számára egész életében felejthetetlen maradt az a gyermekkori eset, amikor vasárnap délután az égen megjelent a lüdérc, s a kocsma előtt beszélgető legények hanyatt-homlok menekültek szerteszét.

Milyen is egy lüdérc? Általában sötét helyen (erdőben), üregben (agyag-, sírgödör) tartózkodik. Sötétedés után (ritkán fényes nappal) emelkedik fel az égre. 3-7 méteres fénycsóva,

világító nyomtatórúd formájában halad, szikrákat szór. Akik látták, úgy számolnak be róla, hogy kígyószerű, feje van, hosszan elnyúló teste, farka. Mikor áldozatának házához ér, a kéményen sebesen csap be a házba.

Kiket látogat? Azokat a nőket (lányokat, asszonyokat), akiket elhagyott a kedvesük, meghalt a férjük, s a bánatukon nem tudnak erőt venni. A hűtlen szerető vagy elhunyt férj alakjában rendszeresen velük tölti az éjszakát, pirkadat előtt távozik. Olykor az ablakon kiragadja áldozatát, s az erdőbe repül vele. A lüdérc által látogatott személyen a depresszió jelei mutatkoznak (nyugtalanság, kimerültség), figyelme szétszórt, állandóan kedvesére, elhunyt férjére gondol, retteg látogatója érkezésétől, vagy épp ellenkezőleg, ünnepélyesen készülődik rá (hosszasan fésülködik). Környezetében azonban senki nem tudja látni a hozzátartozó alakjában ott lévő lüdércet. Igaz, a lüdérc csak akkor ereszkedik be a házba, ha áldozata egyedül van. Ha valaki szándékosan ottmarad az illetővel, a lüdérc haragosan megrázza a kéményt.

Hogyan viszonyulnak hozzá?

A tüzes rúd látványa rémületet vált ki, ilyenkor imádkozni kell, keresztet vetni. A megszállt személyt bűnösnek, tisztátalannak tartják, irtóznak tőle, elkerülik házát vagy betegként kezelik, foglalkoznak vele, csoportosan imádkoznak környezetében, szabadulásáért paphoz fordulnak. A lüdérc megtévesztése érdekében ideiglenesen elköltöztetik egy szomszéd faluban lakó rokonhoz. Vagy pedig úgy próbálják távol tartani, hogy az ajtókat, ablakokat fokhagymával kenik be, a házban szarut égetnek (tehénszarv), hogy erős bűzt árasszon, a megszállt személy pedig igyekszik elhanyagoltnak látszani.

Bátor harc a lüdérccel Mindig akadtak olyan bátor férfiak, akik meg tudták kötni a lüdércet. Több évvel ezelőtt egy férfi mesélte el, hogy gyermekkorában egy éjszaka, mert sürgős volt a munka, szénát gyűjteni ment a férfiakkal. Amint dolgoztak, valaki az égen áthaladó lüdércre hívta fel a figyelmüket. Mindenki tudta, kit látogat. Az éjszakai munkások egyike, egy román férfi, egy liter pálinka ellenében vállalta, hogy megköti. Villával egy kört rajzolt, beleállt abba, a villát a földbe szúrta, fémpénzt tett a nyelére. A lüdérc nem tudott tovább repülni, fekete ruhás férfi alakjában leszállt a körbe. A bámészkodók szétfutottak félelmükben. A bátor férfi a körön belül biztonságban volt. Feladata az volt, hogy hajnalig szóval tartsa a lüdércet, mert ha a felkelő nap fénye rásüt, a lüdérc porrá válik. Ezért a hajnal közeledtével a feketeruhás könyörgésre fogta a dolgot. Rabul ejtője azzal a feltétellel engedte el, ha békén hagyja áldozatát.

Egy olyan világban, ahol hisznek a lüdércben, egy-egy történet epizód is fel tudja támasztani a teljes képzetet. Az erre vonatkozó történetek nem általában szólnak a lüdércről, hanem mindig egy adott életvilág terei (erdő, temető, házak), személyei (a megszállott és szeretője, hozzátartozói, pap, a lüdércet megkötő személy) között teremtenek kapcsolatot. A róla való beszédnek megvannak az alkalmai és céljai: a találkozásélmény kibeszélése, a tisztátalannal való kapcsolattartás elítélése, a tájra és a település lakóira vonatkozó helyi tudás átadása, a lüdérc létezésében való hit mint kulturális másság megítélése. Száz, kétszáz évvel ezelőtt az ilyen történetek mesélésével látni tanították a gyerekeket.

Keszeg Ágnes illusztrációi

Olvasni jó – de írni is! Főként ha úgy érzitek, van tehetségetek hozzá, és olyan élményeitek, érzéseitek akadnak, amelyeket mindenképpen meg kell fogalmaznotok és meg kell ismertetnetek másokkal is. Ám az asztalfiók nem jó olvasó, ezért arra biztatunk benneteket, küldjétek el nekünk írásaitokat, mi pedig Diákmúzsa Klub rovatunkban értékeljük azokat és válaszolunk nektek, a sikerültebb alkotásokat pedig megjelentetjük. Várjuk tehát verseiteket, prózáitokat! Jelezzétek, hogy a válaszadás során teljes neveteket avagy nevetek kezdőbetűit használjuk-e. Persze, álnevet, szerzői nevet is választhattok. Mi készen állunk, rajtatok a sor!

(Szonda Szabolcs)

Készenlétben állunk, várjuk hagyományos és elektronikus leveleiteket egyaránt.

Kérdezhettek bármiről, ami érdekel benneteket – megkeressük a szakértőt, és segítségével válaszolunk is. Például olyan töprengésekre is, mint ezek: – Hogyan rázzam le a kellemetlen udvarlót?

– Mitől érzek vágyat?

– Miért pikkel rám a tanár?

– Milyen iskolát válasszak?

– Meddig mehet el a tanár a fegyelmezésben?

– Mi szerint döntik el jogilag, hogy kihez kerül a gyerek válás után?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolunk, csak írjatok bátran!

A borítékra írjátok fel: Kíváncsi kérdések!

Levélcímünk: Cimbora szerkesztősége, 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A Elektronikus postacím: cimboramail@gmail.com

Ezerkilencszázötvenhat címmel rendezi meg az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ a VI. Kárpát-medencei Gyermekrajz Fesztivált. Pályázhatnak a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű iskolák 10-14 és 15-18 éves tanulói.

Pályázni lehet az 1956-os forradalom és szabadságharc egyegy eseményének illusztrálásával (rajz, tusrajz, festmény, akvarell, kollázs, montázs stb.). Az alkotás mérete a következő: kiállításra készen (paszpartuval) 35x50 vagy 50x70 cm. A beadott alkotásokon fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, pontos lakcímét, iskolája nevét, címét, telefonszámát, az alkotás címét. Egy pályázó egy alkotással szerepelhet.

A pályaművek beadásának határideje: 2006. november 3.

Csak postai úton lehet beküldeni az alkotásokat, a következő címre: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 1131 Budapest, József Attila tér 4. Érdeklődni lehet a 00-36-1-320-38-42, 00-36-1-320-38-43 telefonszámokon és a 00-36-1-349-81-51 faxszámon.

Csak a pályázati feltételeknek megfelelő és határidőre beérkezett munkákat fogadják el a szervezők. A zsűri korosztályonként I., II., III. helyezést oszt ki, de a pályaművek ismeretében más megosztásról is dönthet, és különdíjat is adhat. A beérkezett alkotásokból szakmai zsűri bírálata után kiállítás nyílik 2006. december 9. és 22. között. A kiállítás megnyitására és a díjak átadására gálaműsor keretében 2006. december 9-én kerül sor. Értesítést csak azok a pályázók kapnak, akiknek munkáit kiállításra elfogadták, illetve a pályázaton díjat nyertek.

rassótól délre egymást érik a jobbnál jobb kirándulóhelyek. Kelet-nyugat irányban sorjáznak a Csukás-hegység (1954 méteres csúcsával), a Nagykőhavas (1843 m), a Keresztény-havas (1799 m), ezektől délre a Bucegi hegység (az Omul-csúcs 2505 méteres!), majd a Királykő egyedülálló gerince (2238 m).

Aztán a Fogarasi-havasok: a Moldoveanu-csúcs 2543 méteren trónol, tengerszint fölött – Romániában nincs is efölött már semmi sem, csak levegő és alkalomadtán felhős-borús idő. Tovább is lesz, mondom még ... legközelebb. Addig „letáborozunk” a Bucegi és a Királykő lábánál.

A Bucegi impozáns, vadul szabdalt sziklafalai Predealról már jól láthatóak, látványuk végigkíséri az utazót Azuga, Busteni és Sinaia mentén.

A román üdülővárosok közelsége miatt is népszerű a Bucegi, sokak (főként a bukarestiek vagy más „síkvidéki” kirándulók) számára maga a Hegy. Főként, hogy a legmegközelíthetőbb: Brassóból vonattal szűk órányit kell utazni, Bukarestből bő kettőt (kisbusszal még kevesebbet).

Tegyük fel, hogy átlagos városlakóként megérkezünk Busteni-ba. Kattogtatunk vagy tucatnyit hiperszuper fényképezőgépünkkel, ennyibe már bele is fér a fő hegyvonulat, a sikló meg a Kereszt, a Bucegi látványos fejdísze. Aztán ösvények után nézünk: a legegyenesebb felvisz a Babele néven ismert természeti csodához (ld. a fotón). Légvonalban nem tűnik hoszszabbnak, mint amennyi (4,35 km), fehér alapon kék kereszttel (agyon)jelzett, aki el akar tévedni, nagyon kell iparkodnia. Furcsa, hogy a jelzőtábla mégis négyöt órányi időt saccol a megtételére... Aztán az ösvény melletti sziklákon emlékkeresztek jelzik: sok turista esett áldozatul a hegyvidéki időjárás szeszélyeinek, saját tapasztalatlanságának. (Tanulság: ne a Bucegi-

hegységbe szervezzük életünk első kirándulását – hogy ne váljék az utolsóvá...)

Az ösvényen felfelé még verőfényes nyári napokon is találkozni elgyötört arcú, kétségbeesett kirándulókkal. Egyesek akkor döbbennek rá, hogy innen gyalog már se fel, se le, mások strandpapucsban és farmerben indultak el, van, aki fele királyságát, lányát, paripáját adná egy száraz esőköpenyért, barátnőjének meg a talpát marta fel a fránya túrabakancs-szerűség, és most legalább sebtapaszt szeretne... Kíváncsi zergék csóválják fejüket az emberi dolgokon, és ingerülten horkantanak a vaku-fényekre. Majd elegánsan továbbállnak, a majdnem függőleges sziklafalak hozzávetőleges felületén libegve, a megrekedt emberek sóvár tekinteteinek össztüzében.

Nagyobb kirándulócsoportok esetében is győz a helyes önismeret, no meg a nyájszellem: visszaereszkednek a civilizációba, kifizetnek 20– 30 (új) lejt a siklóra, és felvitetik magukat a hegytetőre. (Jó tudni: a szinajai sikló hétfőn, a busteni-i kedden áll, ez a két nap kizárólag a gyalogkakukkoké.)

Aki már egyszer feljutott „a hegyre” (lényegtelen, hogy csellel-gánccsal vagy önerőből), a nagy másznivalót megúszta. Sok egyebet, persze, még nem, és különben is, mindenki mindent visszakap az élettől, de ha már itt tart, aznap sokat másznia nemigen kell: a fennsíkon nincsenek nagy szintkülönbségek, itt jöhet már a strandpapucs és a farmernadrág. A fülhallgatókat viszont ajánlatos eltenni, mert a gyakori medvejárás miatt érdemes minden irányba fülelni.

Következő lapszámunkban elmesélem, miért ér fel a Királykő megmászása egy beavatással, és milyen titokhoz férhet hozzá egy tapasztalt hegyjáró 1700 méteren.

„Ha meggyújtja lámpáját, mintha egy csillagot segítene a világra, vagy egy virágot. Ha eloltja lámpáját, elaltatja vele a virágot, vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is.”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

A szerző rajza a lámpagyújtogatóról

Napjainkban, amikor egy gombnyomásra fényárba borulnak termek, utcák, városok, és színes fényreklámok ezrei sziporkáznak, elképzelnünk is nehéz, hogyan élhettek őseink, amikor napnyugta után csak a Hold és a csillagok halvány fénye oszlatta a sötétséget. Évezredeken át az életet adó Nap volt az egyetlen fényforrás, ezért is tisztelték napistenekként az ókor leghatalmasabb isteneit: a perzsa Mithrászt, az egyiptomi Ámon-Rét, vagy a görög Hélioszt.

A görög mitológiában Apollón, a fény és a művészetek istene tüzes szekerén vágtatott az égen

Az ősember istenek ajándékának tartotta a félelmetes tüzet, miután – úgy ötszázezer éve – felismerte, hogy melegít, táplálékot puhít, és a sötétséget is elűzi. A görög monda szerint a hős Prométheusz adta az Olümposz tüzét az embereknek, más népek legendái-

ban állatoknak kö s z ön h e tjü k megismerését.

Míg csiholásának nehéz tudományát meg nem tanulták, a tüzet éjjel-nappal őrizték, és ha útra keltek, folytonosan lóbált parazsat vagy parázsló végű ágakat vitA bibliai Mózes égő csipkebokorból hallotta az Úr hangját tek magukkal.

Kioltása vagy ellopása főbenjáró bűnnek számított. (Még Szent István királyunk korában is törvény mentesítette a köte-

Ausztrália őslakói ma is ismerik a tűzgyújtás ősi módját dörzsöléssel izzásig felmelegedő fadarabok segítségével

lező templomlátogatás alól azokat, akik otthon a tüzet őrizték.) A római mitológiában külön istennője volt a családi tűzhelynek, Veszta (a görög Hesztia megfelelője), akinek templomában soha ki nem alvó tűz égett.

A gyertya végigkíséri egész életünket a keresztelőtől a ravatalig. Ott ragyog a születésnapi tortákon, és a magyar néphit szerint a mennyországban is van min-

Vesta papnőit, a Római Birodalom szent tűzhelyét őrző hat Vesta-szüzet nagy tisztelet övezte, de ha a tűz kialudt, halálbüntetés várt rájuk

Már a kőkor névtelen feltalálói rájöttek arra, hogy a gyantás vagy sülő hús zsírjával átitatott fa jobban, fényesebb lánggal ég. Később, az ókori otthonokban a tűzhelyek lángja és a serpenyőkben égő faforgács mellett gyantával átitatott faháncslámpások, fából hasított foklák (világítószilánkok) és fáklyák világítottak.

A fényesen lobogó fáklyák évezredeken át világítottak az éjszakák sötétjében

Egyiptomban az erősen füstölő fáklyák helyett már ötezer évvel ezelőtt agyagból készített olajmécsesek fényénél töltötték az estéket. És ha „eltörött a mécses”,

Az egyiptomiak agyag-, a görögök, rómaiak bronzmécsesekkel világítottak, és a csillárt is feltalálták, olajmécseseikben egyszerre több kanócot égetve

bizony sírhatott a gyerek, és ülhetett sötétben a család, míg újat nem sikerült vásárolniuk. Az ókori olajmécsesek késői utóda az 1800-as évek közepe táján feltalált, állítható kanócú petróleumlámpa.

Gyertyafénynél olvasó Szűz Mária egy 15. századi flamand mester festményén

denkinek egy gyertyája, amelynek lángja addig lobog, amíg élünk. A Biblia szerint gyertyák égtek Salamon király templomában a Kr.e. 10. században, és közel

A hétágú gyertyatartó a bolygókat, a négyágú az égtájakat jelképezte

kétezer éve az otthonokban is világítanak. Az olajjal átitatott nádszálakat vagy papirusztekercseket a fagygyú- és viaszgyertyák követték, az 1800-as években

pedig a kellemes illatú sztearin- és paraffingyertya lett a legelterjedtebb fényforrás. Visszagondolva hihetetlennek tűnik, hogy a 19. század utolsó évtizedeiben — amikor autók, vonatok, gőzA lassan égő, elszenehajók, motoros sedett kanóc levágására szolgált a koppantó léghajók szállították az utasokat, táviratokat, fényképeket küldhettek, és telefonálhattak egymásnak az ismerősök — gyertyák, petróleumlámpák sápadt fényénél írták műveiket az

Gyertyafénynél a beszélgetés is meghittebb (Würtz Ádám rajza)

írók, költők, zeneszerzők, így tanulta a betűvetést a relativitáselmélet kidolgozója, Albert Einstein vagy a fizikát a Nobel-díjas W. C. Röntgen.

Bár a közvilágítás első és leghíresebb emlékeként számon tartott pharoszi világítótorony – az ókori világ hét csoA Pharosz szigetén épült világítótorony csúcsán tűz lángolt, irányt mutatva a hajósoknak és a közeli Alexandria lakóinak.

dájának egyike – több mint 2300 éve felépült, esténként az ókori, sőt még a középkori városok, falvak lakói is sötétben botladoztak. A sötétedés után elindulók vagy hazatérők útját legfeljebb a Hold, vagy fáklyák, gyertyák, mécseA gyertyák, mécsesek lángját kilyuggatott sek, lámpások halbádogból, vány fénye világíszarulemezből, majd üvegből készített tartotta meg. Budán tók védték a széltől, csak 1777-ben esőtől (Würtz Ádám rajza) rendelte el Mária Terézia királynő az utcai olajlámpák felállítását, „hogy este baj nélkül juthassanak haza az urak”. Az áttörést a kőszén lepárlásakor keletkező, fényes lánggal égő világítógáz felhasználása jelentette. Elsőként a londoni Westminsterhídon (1813), majd London és Párizs után több A szépséges lámpaoszlopok sokáeurópai nagyváros, köz- ig a városok kulturális-gazdasági fejlődésének jelképei is voltak tük — a történelmi Magyarországon elsőként, 1857-ben — Temesvár utcáin, terein is kigyúlt a gázlámpák fénye.

A korabeli karikatúra tanúsága szerint Londonban nem volt túl lelkes az utcai világítás fogadtatása

Új, „hasznos és szép” mesterség is született akkoriban, a lámpagyújtogatóké, akik minden este sorra meggyújtották, majd reggelente eloltogatták az utcai lámpákat.

A lámpagyújtogatók egyenként gyújtották meg az utcai lámpákat

omas Alva Edison, aki még „nevetséges, reménytelen és szánalmas” találmánynak tartotta a váltakozó áramot

varázsló” 1879 szilveszterének éjszakáján mutatta be hosszan (45 órán át) égő izzól ámp áj át, 800 villanykörtével borítva fényárba a Menlo-parkot. Egy esztendő múlva a Columbia nevű gőzhajó kivi-

1931. október 21ének estéjén sötétség borult az Egyesült Államok városaira és falvaira, még a Fehér Ház lámpáit és a Szabadságszobor fáklyáját is eloltották. Így gyászolta temetése napján egész Amerika Edisont, az izzólámpa feltalálóját.

A közel 1100 találmányt szabadalmaztató „Menlo-parki

1884-ben már villanylámpák világítottak New York utcáin

lágításával ejtette ámulatba népes közönségét, és indította diadalútjára a villanyvilágítást. (Temesvár ekkor is élen járt, öt évvel a bemutató után már villanykörték égtek a város utcáin.) A múlt század első évtizedeiben megszülettek napjaink izzólámpái, amelyekben a törékeny és rövid ideig égő szénszálat fémszál helyettesíti, és az üvegburát az égést nem tápláló gázok töltik meg.

Edison első izzólámpájában vékony szénszál izzott a légritkított üvegburában

A villanyvilágítás térhódításában jelentős szerepe volt Jedlik Ányos egyenáramú generátorának, a dinamónak (1861). A villamos energia nagy távolságra való szállítását lehetővé tevő transzformátor három magyar mérnök: a híres műgyűjtő Déry Miksa, a sakknagymester Bláthy Ottó és Zipernowszky Károly találmánya (1885). Hozzájárultunk az izzólámpa tökéletesítéséhez is: dr. Juszt Sándor és Hanaman Ferenc szabadalma volt a volframszálas égő (1904), Bródy Imréé a kriptonlámpa (1930).

(2. rész) Noha több sajátosan magyar jellegzetességről is szólhatunk nyelvünk, hagyományaink s a madarak kapcsolatát vizsgálva, természetesen sokkal több a hasonlóság ebben is, ha más nyelvek, népek esetét vesszük szemügyre, ha összehasonlítunk. Azért persze érdemes a különbségekre is odafigyelni. A madár elsősorban madár, az ember meg főképp ember, de azért a madarat sem csak tolláról, s az embert sem csak barátjáról lehet és kell megismerni.

S jó lenne, ha az emberek és a madarak egyaránt otthon éreznék magukat ott, ahol élnek.

Az emberi otthonnak része az ott élő madár is. Olykor egy madár hangja az idegen tájat is otthonossá varázsolhatja. Ugye eszetekbe jut a törökországi száműzetésben kakukkot alakító Mikes Kelemen, s talán más is? S ha felemelkedni akarunk, ugye gondolunk Ikaruszra, lehetőségeinkre s korlátainkra is, és jó, ha igyekszünk vasmadarainkat úgy használni, hogy ne legyenek más égi madarak kárára…

S gondolunk persze arra, hogy Emese álmát is elrontanánk, ha kihagynánk belőle a madarat, a turult, s végül arra, hogy nyelvi rejtvényeket, érdekességeket tartalmazó rovatunk neve akár Szfinx is lehetne, mert a görög mitológia már rég nem ijesztő szörnye egyszerre kapcsolódik a madárhoz meg a talányhoz, a nyelvihez is. Az asszonytestű és -keblű, oroszlántestű s madárszárnyú isteni szfinx minden őt útba ejtőnek talányos kérdést tett föl, s azt, aki a rejtvényt nem fejtette meg: fölfalta. A mi rejtvényeinket meg nem fejtők is csak nyerhetnek, nincs büntetés. Mint az olimpián: a részvétel a fontos.

T A következő anekdoták, tréfák, viccek, igaztörténetek közös jellemvonása, hogy csattanójuk nyelvi megalapozottságú, a humor fő forrása valamilyen nyelvi játék, esetleg homonímia, szinonímia, antonímia stb.

Eközben történelmi, művelődéstörténeti érdekességekről is olvashat az, aki bekapcsolódik csattanósdinkba.

Mindezt tudva könnyebb lesz kitalálni a csattanókat.

Még azt is eláruljuk, hogy az első feladvány esetében több szóból áll a megfejtés, egyik szava előtagja lehet madár utótagú szavunknak.

1. 1880. augusztus 28-án egy megvadult ökör éppen akkor rontott be a bécsi Burgba, amikor Ferenc József a kocsiján onnan kifelé tartott.

– Szeretném tudni, micsoda élcet farag erről a jó bécsi nép – mondta a király mellette ülő szárnysegédjének, Mendel bárónak.

Másnap a szárnysegéd jelentette, hogy sikerült megtudnia az új élcet:

– Úgy beszélik, felséges uram, hogy a tegnapi volt ..., amelynek protekció nélkül sikerült bejutnia a Burgba.

2. Valamikor régen, amikor a székely körvasutat megépítették, Csíkban Verebes is, Madaras is kapott állomást. Verebes mindjárt Tusnád után következik, míg Madaras ettől felfelé, mintegy ötven kilométernyi távolságra. Ezt tudva értjük meg annak a háromszéki atyafinak a bosszúságát, aki Csíkmadarasra akart utazni, de amikor meghallotta a vonatvezető ajkáról felharsanó kiáltást, hogy „Csíkverebes”, nyomban kászálódni kezdett, és nagy hirtelenséggel leszökött a vonatról.

Hanem hiába kérdezősködött ismerőse felől, aki Madarason lakott, arról Verebesen semmit sem tudtak.

– Ej, súj edd meg – káromkodta el magát –, hát … … . ….. … ….. ?

Várnia kellett másnapig a következő vonatra, hogy folytathassa útját, hacsak gyalog nem akarta megtenni a hosszú utat.

Ez a tévedés másokkal is megesvén keletkezett az azóta közismert szólás, hogy „…… . ….. … …..”.

–ka, -ke álképzővel Olyan szót kell alkotni, amelyiknek a végződése –ka vagy –ke legyen. Megadjuk, hogy milyen jellegű szóhoz kell hozzátenni az említett álképzők valamelyikét, valamint azt, hogy milyen csoportba tartozó avagy milyen jelentésű szót kell eredményül kapni. Például legyen igéből hajszín. Megfejtés: sző + ke = szőke.

Az alábbi kép egy Vörösmarty-mű címét rejti.

Legyen továbbá madár 1. fémből, 2. színből és római egyesből, 3. helyiségből

alkotása tömörítéssel Alkossatok játékos – akár nem létező –mókás szavakat Karinthy Frigyes példáiból kiindulva. Például egészítsétek ki úgy a bálna szót, hogy jelentése az legyen, hogy: éhező bálna. Karinthy megfejtése: zabálna.

Feladatotok: 1. futó fekete madár, 2. kicsi énekesmadár

Októberi számunk szerzői: Csics Gyula – a tatabányai Városi Könyvtár igazgatója Fekete Vince – költő, szerkesztő, 1965-ben született Kézdivásárhelyen.

Kiss Ottó – költő, író, szerkesztő, Battonyán született, 1963-ban.

Kónya Ádám – történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója.

Lackfi János – költő, író, műfordító, 1971-ben született Budapesten.

A szeptemberi rejtvények megfejtései: Szóegyenletek: a) lilik, b) banka, c) lilik, d) szárcsa; Madaras képrejtvény: Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci; Madaras kiegészítősdi szólásmondásokkal: a) verebet, b) bagoly, veréb, c) holló, holló, d) kakukk, e) szarka, f ) sas.

Keresztrejtvények: Ki a szerző? Alan Alexander Milne A vörös ház rejtélye Városok: Barcelona, Ankara, Dés, Boston, Barót, Caracas, Arad, Lomé Erdélyi fejedelmek: Kemény János, Thököly Imre, Apafi Mihály

Hibaigazítás Két képaláírás tévedt el a szeptemberi szám 35. oldalán: a kéktollú anólisz és a kaméleonok fotói alatt a magyarázó szövegek „gazdát” cseréltek. A tévedésért elnézéseteket kérjük. (a szerk.)

Októbertől lapunk 3 új lejért megvásárolható az iskolai terjesztőtől!

Kedvezmény és meglepetés azoknak, akik egy egész évre megrendelik a Cimborát! Érdeklődni a cimboraterjesztes@gmail.com e-mail címen vagy a 0748-185-587 (Hargita, Kovászna és Brassó megyeiek), és a 0745-253-409 (Maros, Kolozs, Hunyad, Bihar, Szatmár, Temes, Fehér megyeiek) telefonszámokon lehet.

Vízszintes: 1. Lettország fővárosa. 5. Afganisztán fővárosa. 10. Időmérő része. 11. Állóvíz. 12. A Fülöpszigetek fővárosa. 14. Személyemre. 15. Juhszállás.

17. Portéka. 19. Nedv. 20. Kérdés személyre. 22. A Balaton is ez. 23. A felső népi neve a magyar kártyában. 25. Nagyon szeret. 26. Szárnyas állat. 29. Megfelelő. 30. Levegőmozgás. 32. Lenti helyre. 33. Titokban megfigyel, megtanul 36. Nem áll biztosan. 37. Liechtenstein hercegség fővárosa. 38. Peru fővárosa.

Függőleges: 1. Olaszország fővárosa. 2. Arab állam. 3.

Gallium vegyjele. 4. Becézett Aranka. 5. Régebb módos paraszt volt. 6. Török katonai rang volt. 7. Dől. 8.

Undorodó. 9. Togó fővárosa. 13. Dalos kedvű. 16.

Lengyel város. 18. Argentin focikapus. 20. Ukrajna fővárosa. 21. Női név. 24. A Cseh Köztársaság fővárosa. 26. Építőanyag. 27. Becézett Dániel. 28. Alvás közben látjuk. 31. ... Dagover filmsztár volt. 34. Középen példás! 35. Európai Unió, röviden.

– Nem ártana időnként megmosdani! – korholja a beteget a doktor, látván, hogy nem éppen tiszta.

– De doktor úr! Én mindennap megmosdom! – méltatlankodik az.

– ...! – ad egy jó tanácsot a doki.

(A poént lásd a rejtvényben.)

Vízszintes: 1. A poén első része. 13. Völgyhíd. 14. ...

Fallaci, olasz írónő volt, a Ha meghal a nap című könyv szerzője. 15. Valaminek az utolsó példánya. 16. Sír. 17.

Hirtelen belép. 18. Valamilyen okmányhoz utólag csatolt rész. 20. Puha fém. 21. Tavasszal folyik az árokban, olvadáskor. 22. Bolti alkalmazott. 23. Nagy vagyona van. 25. Pihe közepe! 26. Kettős mássalhangzó. 27. Törvényes ügy, Szegeden! 29. Bútormárka. 32. Nem feszes.

33. Várpalota része. 34. Van ilyen fal is. 35. Dalos kedvű.

38. Habzó italt árulnak benne. 41. Táncmulatsággal kapcsolatos. 42. Számos.

Függőleges: 1. A poén befejező része. 2. Uralkodó aszszonyra jellemző. 3. Éléstár. 4. Átnyújt. 5. Lábbal illet. 6.

Fél rönk! 7. Erkölcstan. 8. Tesz-vesz a sötétben. 9. Tamási személyneve. 10. Indonéziai és portugál autójel.

11. Fogdosás. 12. Elemző. 16. Nem új. 19. Női név. 21.

Vízi állat. 24. Cselgáncs-fokozat. 27. Rugalmas testszövet. 28. Magyarországon ez a legjobb jegy. 30. Élvezeti cikk, serkentő ital. 31. Magasra tart. 34. Elvisel. 36. A kimonó öve (OBI). 37. Lapos. 39. Szintén ne. 40. Középen megnéz!

A keresztrejtvényeket Forrai Tibor készítette

Jó kis csapat gyűlt egybe idén szeptember elején az Előpatak melletti Orbán-tanyán. Hamar eltelt a néhány nap, énekeltünk, táncoltunk, verset írtunk és szobrászkodtunk, szőni és agyagozni tanultunk, okultunk is egymástól illetve meghívottainktól, és sokat, nagyon sokat játszottunk.

A részletekről novemberi számunkban közlünk összeállítást, addig még csupán ennyi: mi, a Cimbora szerkesztői, türelmetlenül várjuk, hogy a 2007-es Cimbora Táborban újra találkozhassunk.

Versenyre, Cimborák!

Novemberben indul az új Cimbora Kaláka pályázat.

Cimbora 2006. október, XVIII. évfolyam Szórakoztató irodalmi, kulturális folyóirat 5–8. osztályos diákoknak Főszerkesztő: Farkas Kinga Szerkesztő: Szonda Szabolcs Munkatársak: Béres Károly, Bogdán László, Forrai Tibor, Keszeg Vilmos, Kónya Éva, Köllő Zsolt, Péter Alpár, Zsigmond Győző Kiadja az Erdélyi Híradó Kiadó és a Cimbora Alapítvány Borító: Csillag István Illusztrációk: Csillag István, Keszeg Ágnes, Péter Alpár Szerkesztőség: 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A, jud. Covasna E-mail: cimboramail@gmail.com Tipográfia és tördelés: Vasiliu Anna és Kopacz Attila Prepress: Cova Design Studio, Sepsiszentgyörgy Készült a sepsiszentgyörgyi Cova Print nyomdában.

Támogatóink: Kovászna Megyei Tanács Határon Túli Magyarok Hivatala, Szülőföld Alap Háromszék, H-Press, Hármas Alapítvány ISSN 1222-1910 Ára: 3 RON

Honoré Daumier: Maszkabál, rajz (fekete pasztellkréta és lavírozott tus), 1868

Daumier (1808–1879), a pengeéles ceruzájú grafikus nem kímélte kora társadalmát. Lesújtott gúnyrajzaival annak minden esetlenségére, kicsinyességére. Semmi és senki nem kerülhette el fürkésző tekintetét és epés, de igazságos humorát. Rajzai és kőnyomatai érzékeny vonalak hálójából szőtt görbe tükrök a muffos hölgyeknek, cilinderes uraknak, piperkőc úrfiknak, öntelt bíróknak, pöffeszkedő királyoknak és hetyke csavargóknak.

Rajzlapjain ott csetlenek-botlanak, pukkadoznak vagy épp hervadoznak mindannyian.

Maszkabál című rajza is ilyen görbe tükör, pontosabban egy kérdőjel.

Ki is nevetséges igazándiból? A bohóc mivoltát tudatosan vállaló és megélő Harlekin vagy a két cilinderes úriember, akikről lerí, hogy túl komolyan és görcsösen élik meg társadalmi rangjukat és szerepüket.

A válasz ott rejlik a rajzban, csak nézd meg figyelmesen!

Daumier kérdése ma is érvényes. Lépten-nyomon belebotolhatsz, például akkor, amikor a morcos-szőrös szomszéd bácsi, kihasználva felnőtti mivoltát, rádkiabál, ha autója közelében labdázol cimboráiddal! Hm!...

Ilyenkor ti is készíthettek egy rajzot.

Péter Alpár