Cimbora 2007. Március by CimCim Cimbora

Az áprilisi Cimborából: nos Újabb rész Lackfi Já eiből Kövér Lajos-történet Szabó Róbert Csaba folytatásos regényében megjelennek a Mákfejű Lények

nnyű tavaszi Béres Károly kö teket túrára hív benne A Barangolóban la

olvashattok

bdajátékokról

Cimbi képtára •

Szeretnél saját számítógépet? Elkopott a bringád, újra vágysz, és reménytelennek látod, hogy nyárig sikerül összekuporgatnod a zsebpénzedből a hiányzót ahhoz, hogy végre megvehesd álmaid biciklijét? Jó muzsikát hallgatnál, de mindig rád szólnak, hogy halkítsd már le a zenét? Ha hûséges vásárlója vagy a Cimborának, jó esélyed van arra, hogy tiéd legyen a három nyeremény egyike! Négy szelvényt kell kitöltened és összegyûjtened, majd egyszerre postáznod a szerkesztõség címére legkésőbb május 15-ig. A harmadikat, a márciusit kivághatod a 19. oldalról, és ha a négy szelvény egy borítékban, időben ideérkezik, te is részt veszel a nagy sorsoláson.

íj d õ s l E

Második d

íj

Bokrok csúcsáról, kórók hegyéről hallatja hívogató szavát a tengelic. A monda szerint Isten megfeledkezett róla, amikor a madarak tollait színesre festette, de szerencsére minden festékből maradt egy kevés, így kidíszíthette a kicsi dalnok tollruháját is, olyan tarkára, amilyen nincs is több énekes madaraink között.

Mintha a trópusokról tévedt volna hozzánk, olyan csillogó-ragyogó a gyurgyalag, Európa legszínpompásabb madara, amely folyton hallatott, halk prü-prü szaváról kapta népi nevét, a piripiót. Csapataik májustól szeptemberig a lakott területek fölött is gyakran feltűnnek, a kertek magas fáin néha meg is pihennek.

Kertjeink egyik legkedvesebb énekes madara a kerti rozsdafarkú. Még alig pirkad, amikor már vidám tik-tik-tik csettegetéssel köszönti a napfelkeltét, és dalolgat, röpköd napestig, rozsdavörös farkát rázogatva, villogtatva, a káros rovarokat szorgalmasan pusztítva.

Úgy tűnik, a természet a hím madarak teremtésekor adakozóbb volt: tollazatuk is pompázatosabb, hangjuk is szebb a tojókénál. Meg is győződhetünk erről a kertjeinkben fuvolázó hím sárgarigó (aranymálinkó) szépséges dalát hallgatva, amelyre párja úgy felelget, mint kismacska, ha éppen a farkára léptek.

díj k i d a Harm

(a nyeremények külalakra eltérhetnek az illusztrációktól)

Cimbora 2007. március, XIX. évfolyam Szórakoztató irodalmi, kulturális folyóirat 5–8. osztályos diákoknak Fõszerkesztõ: Farkas Kinga Szerkesztõ: Szonda Szabolcs Munkatársak: Béres Károly, Bogdán László, Forrai Tibor, Keszeg Vilmos, Kónya Éva, Köllõ Zsolt, Péter Alpár, Zsigmond Gyõzõ

Szerkesztõség: 520064 Sf. Gheorghe, str. Presei nr. 8/A E-mail: cimboramail@gmail.com Tipográfia és tördelés: Vasiliu Anna és Kopacz Attila Prepress: Cova Design Studio, Sepsiszentgyörgy Készült a sepsiszentgyörgyi Cova Print nyomdában. Támogatóink:

Kiadja az Erdélyi Híradó Kiadó és a Cimbora Alapítvány Borító: Csillag István Illusztrációk: Csillag István, Keszeg Ágnes

Háromszék, H-Press, Hármas Alapítvány ISSN 1222-1910

A finnek ezernyelvű madárnak nevezik a kertjeinkben is daloló kedves kicsi vörösbegy rokonát, a tópartok, nádasok hangutánzó mesterét, a kékbegyet. Az apró madár, ahogy telnek a nyári hónapok, egyre tökéletesebben utánozza a rigófüttyöt, de tud tücsökül ciripelni, fürjül pitypallattyolni, fülemüléül trillázni is.

C Jánk Károly: Zebezabi Zebegény (vers) „Toloncházi Zebezabi Zebegény, akinek a híre: rém, minden rosszban kitanult…”

Lázár Ervin, a szavak mágusa 5 Lázár Ervin: Berzsián és Dideki (részlet) 7 „Berzsián költő utálta a rosszkedvet. A mások rosszkedvét is, de a magáét kiváltképp. Most éppen kiváltképp utálkozott. Mert olyan szomorú volt, mint egy lyukas serpenyő…” Szántai János: Csak-úgy-mondó (vers)

Szabó Róbert Csaba: Ébresszétek föl nagymamát! (3. rész) K   Segédanyag irodalomórára (Mezei Kinga rovata) T   (Keszeg Vilmos rovata) Kik laknak a vizekben? U   (Szonda Szabolcs rovata) Márciusi napsoroló Függöny mögötti, életes világban Kis márciusi névsor

10 12

M  1848. március 15. képekben

V   (Péter Alpár rovata) Lélekvarázs avagy a posztimpresszionizmus (2.)

H- - (Béres Károly rovata) Sólyomkövek szép gyűjteménye 20 „Madárfajtára utal a helyszínek elnevezése, amelyekről itt szó lesz, és ezekben a fészkekben az a szép, hogy több is van belőlük, egyediek, változatosak – és még egyiknek a környékén sem láttunk sólyommadarat munkában...” P  Cimbi naplója Cimbi a zinter neten (3.) Fűzfánfütyülő

21 22 23

P Ti írtátok Diákmúzsa-klub Tudósítónk jelenti

24 26 27

B (Kónya Éva rovata)

Szárnyaló bajnokaink

14 15

T  (Egry Gábor rovata) 3. Kortespálinka és „alkotmányos költség” 16

S (Zsigmond Győző rovata) K P  C  Kerti dalosverseny

32 33  35

Jánk Károly

Toloncházi Zebezabi Zebegény, akinek a híre: rém, minden rosszban kitanult. Zebezabi Zebegény nem akármilyen legény, nincsen párja hét határban, ő az úr az alvilágban. Lebujokba jár le rég, jelszava ez: fogd a pénzt! – s keveri a kártyát, a kalapja márkás, sörénye oroszlán, a képe borostás, forgópisztolyával – zöldborsó a tárban! – ha bajban az üzem, csak csípőből tüzel, s mint a kámfor tűz el, benne hagy a zűrben, hűlt helyét találod, egyhamar nem látod… Zebezabi Zebegényt, akinek a híre: rém, űzik földön s égen, lesnek rá a stégen, meglép nagy merészen a lóversenytéren. Pályaudvarszélen utast álcáz éppen, csatornák vizében elmerül egészen. Reszketnek a szállodák, ha bujdosva bennük hál, köztereken függ a képe, nem kerül egyhamar kézre… Zárat, reteszt, pántot rakj helyre barátom, városunkban jár a rém: Toloncházi Zebezabi Zebegény!

„Az irodalmi műveknek az a céljuk, hogy valamit megmozdítsanak, valamit ott legbelül. Ez a mese célja is. Az embert rá kell ébreszteni szellemi lény voltára. Azt szoktam elmondani a gyerekeknek, hogy a mese egy fél alma. Az író leírta, és jön az olvasó, hozzáteszi a másik felét, akkor lesz teljes. És – mert mindenki mást szűr ki ugyanabból az írásból – az almák soha nem lesznek egyformák. És ez így helyes.” Lázár Ervin Lázár Ervin 1936. május 5-én született, és 70 éves korában, 2006. december 22-én hunyt el Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. Gyermekéveit a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán töltötte. Nyolcéves koráig viszonylagos nyugalom jellemezte a Lázárok életét, jómódban élt a család, aztán 1945-ben egy csapásra minden megváltozott: a földosztásnál nekik nem járt föld, így elszegényedtek, 1951-ben a házukból is kidobták, mert az állami gazdaságnak szüksége volt az intézőlakásra. „Életem legszebb időszakát töltöttem ott, gyermekkorom jelentős részét. Azért csak egy részét, mert nem volt helyben iskola. Ezért egy ideig Felsőrácegresre jártam, majd Sárszentlőrincre. Szüleim megunták, hogy téli időben a hóban caplatok, így rokonokhoz kerültem, hogy megkönnyítsék az iskolába járást. Mindig ott álltam, mint új gyerek, aztán mikor visszakerültem olyan iskolába, ahová már jártam, kapizsgálták, hogy ki vagyok. Akkoriban jött a váltás, beütött a szocializmus. Átalakították az iskolák működését, de én még tízéves koromban elmentem Fehérvárra, a ciszter gimnáziumba. 1948-ban, amikor államosították az iskolát, megfogalmazódott az a szándék, hogy elegyítsék az „elit” társaságot a „rendes” városi népekkel, ezért minket is összekevertek egy másik iskola tanulóival. Apám úgy döntött, hogy nem érdemes oda járnom, mert hasonló iskolába tudok járni otthon is. Magántanuló lettem. Sárszentlőrincen egy öreg tanár vállalt magántanítványokat. Bár matematika-fizika szakos volt, nagyszerű irodalmi oktatásának nyomait mai napig megőriztem. Mindig délután jártunk az öreghez, hárman, unokájával és egy falubeli lánnyal. Ezek szabályos órák voltak. Később kis bonyodalom után felvettek a szekszárdi gimnáziumba.”

Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon. 1959-től különböző lapoknál dolgozott újságíróként, szerkesztőként. Lázár Ervin számára bevallottan meghatározó volt a gyermekkor alapélménye. Stílusa filmszerű, dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagítja írásait. 1964-ben látott napvilágot első, A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. Meséi népszerűsége miatt sokan csak meseíróként ismerik, azonban pályája kezdetétől írt felnőtteknek szóló elbeszéléseket is. A Csonkacsütörtök (1966), az Egy lapát szén Nellikének (1969), a Buddha szomorú (1973) abszurd, groteszk hangvételű novellái is meseszerűek, az emberi kapcsolatok konfliktusaival, a modern életforma keltette feszültségekkel foglalkozik bennük (februári számunkban olvashattatok ezekből a novellákból). Sikerei hatására 1971-ben szabadúszó író lett. Családjával 1971–1980 között Pécelen élt. Felesége Vathy Zsuzsa írónő. Három gyereke van, lányai Fruzsina és Zsófia, s fia, Zsigmond. Gyermekei megszületése új ihletet jelentett számára, ettől kezdve nagy erővel törtek elő saját gyerekkorának emlékei. Figyelve nyelvvel való ismerkedésüket, saját maga is más kapcsolatba került anyanyelvével. „Én Alsórácegresen tanultam a nyelvet. A gyermeknyelvre később odafigyeltem, mert rengeteget lehet tanulni belőle. Soha nem jutott eszembe, hogy amikor írok, valamilyen különleges mutatványt végzek. Játszogatni szoktam szavakkal. Írófejlődés szempontjából az életemet nem vizsgálgattam soha. Lehet, hogy akkor

egyetlen sort sem mertem volna leírni. Fruzsi lányom szinte alkotótársamnak tekinthető, fiam is nagyon komoly segítséget nyújtott irodalmi működésemben. Utánozhatatlan, ahogy a gyermek látja a világot, és ahogy közvetíti azt. Vagy a nyelvben való kis bizonyta-

lanságai, ahogy átrendezi a szóvégeket, csak azért, hogy a számára ismeretlen szó értelmessé váljon.” (Gulyás Zsuzsa nyomán; az idézetek forrása: Lázár Ervin életéről mesél, Magyar Napló, Kérdezett: Erős Kinga)

RÉBER LÁSZLÓ grafikus, könyvillusztrátor, karikaturista (Budapest, 1920. május 21. – Budapest, 2001. november 2.) Janikovszky Éva, Gerald Durell, Tamkó Sirató Károly és számos gyermek- és iúsági alkotó könyvét illusztrálta, egyedi képi világot teremtve. Neve a Lázár-hősökkel is szorosan összefonódik (már az első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánokat is ő illusztrálta), sajátos humora és fantáziája, vonalvezetése nyomán keltek életre például a Négyszögletű Kerek Erdő figurái is, közöttük Mikkamakka. „... Megállt a nagy bakancsú, és szelíden rám nézett. – Mikkamakka vagyok – mondta. – Hallottál már rólam? – Még nem. – Akkor most majd hallasz – hadarta. – Fussunk! Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hívják, nem lehet akárki. Futottunk végig a falun, ahogy a lábunk bírta. A szembejövőknek kikerekedett a szeme láttunkra. Nicsak, itt fut egy medveforma férfi és egy gyerekforma macska! Ettől elnevették magukat. A nevetés ránk is ránk ragadt, a réten már nevetve futottunk. – Az ott a Négyszögletű Kerek Erdő – mutatott előre Mikkamakka, s tudtam, ha benn leszünk a fák közt, már meg vagyunk mentve. Bent az erdőben aztán kiszuszogtuk magunkat, s megfordultunk. Lássuk csak, hol az a Szomorúság! Ott volt mögöttünk. De már oszladozott, foszladozott, sápadozott, halványodott. Eloszlott lassacskán, mint a köd. – Köszönöm! – mondtam Mikkamakkának. – Ne köszönd – nevetett Mikkamakka –, ez a dolgom…” (Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő)

Lázár Ervin

erzsián költő utálta a rosszkedvet. A mások rosszkedvét is, de a magáét kiváltképp. Most éppen kiváltképp utálkozott. Mert olyan szomorú volt, mint egy lyukas serpenyő. – Ha a gazdád szomorú, szomorkodj te is – mondta mérgesen a bajszának, és kackiásról konyára állította. – Te se különbül – oktatta szép, tömött szakállát, és egy fránya mozdulattal összeborzolta. Vészjósló tekintettel nézett a bútoraira, de azoknak egy szót se kellett szólnia – olyan szomorúak voltak, amilyenre csak ódon, barna bútorok képesek. Kókadtan ült hát szomorú szobája közepén a konya bajszú, borzas szakállú Berzsián. – Semmi kétség – vigasztalta magát –, ha egyszer szomorúságvilágbajnokságot rendeznek, úgy nyerek, mint a pinty. Két testhoszszal. Azazhogy két lélekhosszal. Lévén ez inkább a lélek dolga. De valahogy nem vigasztalódott meg a kilátásba helyezett világbajnoki címtől. – A lyukasserpenyő szomorúságból lassan belesüllyedek a hervadtdália állapotba – mondta keserűen, s ahogy kimondta, máris olyan szomorú lett, mint egy hervadt dália. De itt aztán megmakacsolta magát. – Ne tovább! – kiáltott, mert jól tudta, a hervadtdália állapot után már csak az elázottzászló, majd a vízzelteltszarvasnyom szomorúság következhet. Azokból pedig napokig nem lehet kikászálódni. – Okos fiú vagy te, Berzsián – mondta magának –, találj ki valamit szomorúság ellen! Egy-kettő! Parancs, az parancs, olyan lett Berzsián feje, mint egy hangyaboly, sürögtek-forogtak, izegtek-mozogtak benne a gondolatok. Nem is hiába, mert azonmód eszébe jutott: meg kell tudni a szomorúság okát. Aztán a többi jön magától. Törni kezdte hát a fejét: mitől is szomorú? „Talán bal lábbal keltem” – gondolta. No nem – az

nem lehet. Már réges-rég úgy állította az ágyát, hogy a felkelés jobb lábra essék. „Akkor talán az idő rossz”. Ezt persze csak időhúzásképp gondolta, mert jól láthatta, hogy nagyon pöffeszkedik odaki a nap. Azért odament az ablakhoz, belehunyorgott a sugárözönbe. Dugába dőlt hát ez is. „Más költő örül a szomorúságnak – ötlött fel ekkor Berzsiánban –, rittyent egy édes-bús költeményt, és nagy boldogan elszavalja. – De rögtön le is torkolta magát: – Én nem más költő vagyok, én Berzsián vagyok!” És büszkén körülnézett, hogy ilyen nagyszerű dolgokat tud kitalálni. Na de mire a büszkeség, ha nem tudja okát adni a szomorúságnak! El is párolgott nyomban a büszkesége. Fölordított. – Hé! Mitől szomorú egy valamirevaló költő? Ordíthatott, ahogy akart. Nem felelt neki senki. Már-már olyan szomorú lett, mint egy elázott zászló, de akkor megvillant a szeme. – Világos – mondta –, egy valamirevaló költő az emberek miatt szomorú! Ez a felismerés felvillanyozta, nosza föl is pattant a szobája közepén álló barna, faragott lábú asztal tetejére. Onnan szavalta. – Az emberek lopnak, csalnak, hazudnak. Lustálkodnak. Vizezik a bort. Klórozzák a vizet. Egymásnak vermet ásnak. Részrehajlók, kárörvendők, önzők, zsugoriak, gyávák, pöffeszkedők, irigyek, kontárok, tohonyák. Ez az! Ezért vagyok én szomorú! Az emberiség miatt. A világmindenség összehúzta magát. Na most – gondolta a világmindenség –, mindjárt megszületik egy, az emberiséget ostorozó vers. Ámde, mint általában, a világmindenség most is nagyon tévedett. Mert Berzsiánnak esze ágába sem jutott verset írni. Ehelyett elhatározta, hogy megszakítja a kapcsolatot az emberiséggel. Jókedve kerekedett. Kackiásra igazította a bajuszát, megfésülte torzonborz szakállát, és munkához látott.(…)

Szávai Géza

colni, és az igazi jó mesét is olyannak képzelem, mint a táncolást. Hozzáteszem: a tánc mindenféle játékot, és a játéknak az örömét is magába foglalja, nem véletlenül kiabálják a futballpálya szélén szurkolók: „táncolj, táncolj…” – mármint a labdával. A játék és a tánc annyira átitatta gyerekkoromat, hogy például a majdnem minden népdalban szereplő „csárdás kisangyalom” jelentését is nyomban megértettem, bár első szerelmes levelemben (tizenkét éves koromban) mégsem „kisangyalom”-ként szólítottam meg az osztálytársnőmet… (A csárdásról nem is beszélve, mert akkoriban inkább a „tangós” vagy „kerengős” kisangyalok járták.) A táncot azért (is) szerettem, mert abban gyerekként egyenlő voltam: a felnőttekkel, az öregekkel. A mesélés igazi, nagy pillanatai is ilyenek: élvezi öreg és fiatal.

Szántai János

Beleálltál, facsemete, a sütőbe. Mézeskalácshuszár leszel esztendőre. Vagy ha mégse, jegenyefa, égig érő. Föl-le császkál rajtad a sok angyal-ördög.

Lázár Ervin ilyen igazi, nagy mesélő volt. Történeteit a mai tízéves szívesen felolvassa majd harminc év múlva a saját tízéves gyerekének. Mert hát ugye, nem vitás: lassan minden szerencsés „csárdás kisangyalból” tangózó feleség, anya, majd nagymama lesz. És itt térnék vissza a tánchoz: ötven évesen kissé már fájósak a lábaim, már nem táncolok, pedig lélekben, ajaj!, szívesen megforgatnám csárdás kisangyalomat. De már őt is hol keressem?! Nos, hát azért szerettem én Lázár Ervint (aki hajdan segített nekem elindítani, a gyerekek mulatságára, a vidám hazudozók Háry János Akadémiáját!), szóval azért szeretem én Lázár Ervint, mert ha el is hagyott minket, ránk hagyta a Négyszögletű Kerek Erdőt. Ez a mesés hely felejthetetlen és halhatatlan. Amikor bemegyek a Négyszögletű Kerek Erdőbe, legyek bár száz éves (legyek!), vígan ropom a táncot, mert ezen a csodálatos helyen minden lehetséges. Figyelem, fiúk: egészen bizonyosan ott találhatók a csárdás kisangyalok!

Szabó Róbert Csaba

3. Nagymama álmában ber miként kerülhet valakinek az álmába, hogyan lehetséges az, hogy miközben meg van győződve valaki arról, hogy saját, valóságos életét éli, mint például ő, mindez mégsem az ő élete, hanem egy másik személy álma. De erre csak jóval később volt ideje, és hát világos, hogy csak azután tudott alaposabban elgondolkodni a dolgok ilyetén állásán, miután Nagypapa részletesen, legalábbis a körülményekhez képest eléggé részletesen, ismertette a helyzetet. Ami pedig csöppet sem volt rózsás. Nagypapa beszámolójából kiderült, hogy Nagymama, főként a detektívfilmeknek köszönhetően és a nagy mennyiségben fogyasztott bűnűgyi regények hatására, meglehetősen ijesztő álmokat produkál, tele félelmetes alakokkal. Még jó, hogy a sci-fi füzeteimet nem olvasta, mondta Benjámin, de Nagypapa nem értette, mire az unoka elmagyarázta a fantázia-regények lényegét, az ufókat és a szörnyeket, és Nagypapa hálás volt, hogy Benjámin nem kölcsönözte oda Nagymamának ezeket az irományokat. Nagypapa azonban folytatta mondanivalóját, amiből kiderült, hogy ugyan Nagymama sok álmának volt már szereplője, sőt, főszereplője, de a padláson még sosem járt. Jó volna tudni, miféle élménynek köszönhető ez a helyszín, mondta Nagypapa, mert akkor talán sejtéseink lehetnének a következő álomról, igen, hát te tényleg semmit nem tudsz, az álmok gyors egymásutánban váltják egymást, de ha az ember elég okos, és tud olvasni a jelekből, akkor kiszámíthatja, mi fog következni. Az álmokat álomlyukak választják el egymástól, amikor pár pillanatig a semmiben lebegünk, sajnos az is lehetséges, hogy ha a következő álombirodalom túl nagy, nem is futunk össze. Akkor kössük össze egymást, jutott eszébe Benjáminnak, de Nagypapa a

fejét rázta. Nem nagyon lehet semmit tenni, minden a Nagymama álomlogikája szerint történik, vagyis van egyfajta rendje az események alakulásának, és ebbe a rendbe nem lehet beleszólni, megváltoztatni meg pláné nem. Például egészen természetes lehet az, hogy egy történetnek először a befejezése zajlik le, és csak utána az eleje. Ugyanakkor sosem lehet tudni, hogy éppen mi van, nem lehet megkülönböztetni az elejét a végétől, minden az álom szemszöge által meghatározott, másként: lehet ez a mi találkozásunk végkifejlet is, vagy valaminek az eredője. Ezért tűnik úgy sokszor, hogy az álmok hirtelen érnek véget. Szerencsére az álmok többsége megfejthető, mondta Nagypapa, és Benjáminnak egyáltalán nem tűnt úgy, mintha határozott elképzelése volna az álom megfejtését illetően, mindenesetre nem akart kételkedni benne, mert azzal együtt, hogy a nagypapája volt, és persze azzal együtt, hogy csodálatosképp összement, nagyon megszerette a kisöreget. Jó volna minél hamarabb fölébreszteni Nagymamát, folytatta a szónoklatot Nagypapa, és most kissé szomorúnak tűnt, s bár Benjámin már egy ideje meg szerette volna kérdezni, miért zsugorodott össze így az egykor délceg és sudár termetű Nagypapa, úgy döntött, még vár egy kicsit a kérdéssel, annál is inkább, mert azt is tudni szerette volna, hogyan lehetséges, hogy annak idején eltemették Nagypapát, most mégis találkozni lehet vele, igaz, kissé másként, de hát a nagypapa ilyen kicsin is nagypapa. Az álmokban minden lehetséges, és minden álom valóra válhat, hát nem hallottál már erről? Sajnos, Nagymama is jól tudja ezt a rózsaszín füzetekből. Csak abban reménykedhetünk, hogy Nagymama ezúttal altató nélkül tért aludni. És azt honnan lehet tudni, kérdezte Benjámin – de a Nagypapa torz fintoraiból rögtön kitalálta, hogy semmi jó nem lesz abban, amit a következő percekben fog látni. (folytatjuk)

Akárhányszor találkozunk a címbeli szókapcsolat valamilyen változatával, elbizonytalanodhatunk: mit is takar ez a két fogalom? Sőt, azon is gondolkodunk, hogy vajon nem ugyanazt a „személyt” illetjük-e kétféle elnevezéssel? Ha nem, akkor milyen közük van egymáshoz? Egyáltalán: van közük?! Igen, van. Vegyük sorra a fogalmakat! A költő az a személy, aki megírja versét, létrehozza művét. Ezzel együtt azonban ő a megalkotója a lírai énnek is, akit nagyon fontos szereppel lát el az alkotás pillanatában: tolmácsolnia, közvetítenie kell majd a költő gondolatait, érzelmeit-érzéseit az olvasónak. Ő az, aki a költő helyett beszél. Kitalált, képzeletbeli személy, aki általában nem azonos a szerzővel, így a versekben nem a költő, hanem a lírai én szólal meg. Ha ez nem így lenne, valószínűleg eléggé „cifrákat” gondolhatnánk Petőfi Sándorról, a költőről és az emberről, miközben Ezrivel terem a fán a meggy... kezdetű versét olvassuk. Ezrivel terem a fán a Meggy... Feleségem van nekem csak Egy; De mikor még ez az egy is Sok! Előbb-utóbb sírba vinni Fog. Furcsa istenteremtése Ő! Reszketek, ha közelembe Jő. Megteszek mindent, amit csak Kér, Mégis mindig dorgálás a Bér. Már ilyesmit is gondoltam Én: Megverem... bírok vele, hisz Vén.

De mikor a szemem közé Néz: Minden bátorságom odaVész. Három ízben volt már félig Holt; Jaj istenem! be jó kedvem Volt. De az ördög sosem vitte El; Oly rossz, hogy az ördögnek sem Kell. Ugye, gondban lennénk, ha mindent, amit ez a vers kimond (a népköltészet egyenes és mégis játékos fogalmazásmódját alkalmazva), a szerzőnek tulajdonítanánk! Amennyiben egyenlőségjelet tennénk ebben az esetben a költő és a lírai én közé, kételkednünk kellene abban, amit Petőfi életrajzából tudunk: az általa Szendrey Júlia iránt érzett szerelem hitelességében. A költők elődei a bárdok voltak, akik főurak vagy a királyi család szolgálatában álltak. Ők a költészetből éltek meg, azaz hivatásos költők, pontosabban vers- és énekszerzők voltak (olvassátok el erre vonatkozóan például Arany János A walesi bárdok című balladáját!), hősi énekeket adtak elő crotta-kísérettel, később hárfával. A trubadúrok városról városra járva tájékoztatták énekük révén a közönséget híressé vált hős cselekedetekről. Művészetük elismeréseként közönségük tagjai tetszés szerint dobhattak pénzt a kalapjukba.

Crotta

Hárfa

Helyben vagyunk, mondhatnátok: újabb két fogalom, ami esetleg csak a csintalan diákok „megtévesztésére” használatos. Persze, ez nem így van, ugyanis hasonló a helyzet az előbb tárgyaltakhoz: az író az, aki fantáziájának köszönhetően kitalál egy történetet, és azt leírja – egyes szám első vagy harmadik személyben. Az a „személy” pedig, aki megszólal a műben, aki elmeséli nekünk a cselekményt, bemutatja a szereplőket, nem az író, hanem a narrátor (elbeszélő, mesélő), aki, akárcsak a lírai én, közvetíti nekünk az író képzelete által létrejött világot és történetet. Tudnunk kell azt is, hogy az első személyű narrátor közelebb hozza az olvasóhoz a szereplő érzéseit, véleményét és meglátásait, hatásosabban ábrázolja, hogy az adott szereplő hogyan éli meg a történetet és hogyan látja a többi szereplőt. A harmadik

„Mielőtt elmesélném csodálatos utamat a nagyvilágban, engedd meg, kedves olvasóm, hogy bemutatkozzam. A nevem Bálint Judit. Tizenhárom éves vagyok, tehát majdnem nagylány. Barna a hajam, kék a szemem, az orrom egy kicsit rövidebb, mint szeretném. Magas sem vagyok, sokan két-három évvel fiatalabbnak gondolnak a koromnál. Nem vagyok a legjobb tanuló, a közepesekkel sem tartok, de azon igyekszem, hogy az elsők közé kerüljek. Kerülnék is, ha nem állnék hadilábon a matekkel, mert az nehezen megy a fejembe. Kedvenc tárgyaim: a földrajz és a történelem. Gyakran elnézem a térképeket, s elképzelem, milyenek a nagy hegyek, folyók, óceánok, városok a valóságban? Szeretem a történelmet is, főleg az tetszik, amikor kivételes emberek bátorságáról, önfeláldozásáról olvasok. A többi lánnyal ellentétben kedvenc olvasmányaim a nagy utazásokról szóló könyvek, meg a kalandregények. Pedig nem vagyok fiús! Nem sokban különbözöm osztálytársnőimtől. Csak a sorsom más, mely egyrészt szomorú, másrészt szerencsésnek mondható. Szomorú, mert alig két és fél éves koromban elvesztettem édesanyámat. S ha valaki édesanya nélkül nő fel, az olyan, mintha egy világos-

személyű narrátor viszont áttekintést ad a történet világáról, betekint több szereplő érzéseibe és a háttérben zajló eseményekbe. Ezeknek a kis irodalomelméleti „titkoknak” a megismerése is hozzájárul ahhoz, hogy észrevegyük: egyáltalán nem mindegy, hogyan „dobálózunk” a fogalmakkal! Első személyű narrátora van a következő szövegrészletnek, amely Marton Lili Jutka a nagyvilágban című iúsági regényéből származik:

ságra vágyó növény a napfény sugárzó melege nélkül él, valahol az árnyékban. Igaz: drága édesapám van, aki a legjobb ember a világon, de aki mégsem pótolhatja édesanyámat, bármily gyöngéden szeret, s ha szigorú is, mindig megbocsát. Nem panaszképp írom, hiszen büszke vagyok apura, de ő annyira elfoglalt, hogy amikor itthon van, sokszor annyi ideje sincs, hogy megkérdezze: „Mit tanultatok ma?” vagy: „Mi újság az iskolában? (...) Zsóka néni (apu nagynénje) szokta mondani, hogy a sors mindig kárpótolja valahogy az embert. Hát minket azzal kárpótolt, hogy apuka – aki kereskedelmi akadémiát végzett, és külkereskedelmi szakember – majdnem az egész világot beutazta már. (...) Apu már majdnem felnőttnek tekint, s ha kiküldetésben van, érdekes leveleket ír nekem. Hogy várom ilyenkor haza! Az utóbbi időben azonban olyan munkakört kapott, hogy többet van külföldön, mint itthon. És – ez volt az igazi csoda – most a nagyvakációban vele együtt lehettem néhány hétig egy távoli és nagyon érdekes helyen – Spanyolországban, Igen, ott! Ez volt számomra a legnagyobb kaland eddigi életemben – és bizony sokan irigyelnek is érte.”

A hamis tanú című balladájában Arany János olyan férfi történetét dolgozta fel, aki a törvény előtt hamis esküt tett, s ezért holta után nem talált nyugtot. Holttestét a föld kivetette magából, s vízi kísértet lett belőle. Holdvilágos éjszakákon vízből felbukkanó merev testével ő kavarta az örvényt, rémítette a halászokat. Összebogozta, vagy egyetlen hosszú fonallá oldotta szét a vízbe vetett halászhálót. Jól tudjátok, az írók, a költők gyakran kitalálnak egy-egy helyzetet, történetet, amellyel alkotói szándékukat megvalósítják. Hogy az általuk kitalált világ mennyire felel meg a mi környezetünknek, azt nem lehet rajtuk számonkérni. Vajon így járt volna el Arany János is az említett ballada esetében? Költői fantázia lenne a halászokat riasztó kísértet? Irodalomtörténészek tisztázták, hogy a költő lejegyzett szájhagyományból értesült a megverselt esetről. A kőrösladányiak Kőröstarcsa határának egyik részét hamis eskü alapján maguknak szerezték meg. A hamis esküt tevő Márkus nemsokára meghalt, s a halászokat bosszantó éjszakai kísértetté változott. A nagy folyók mentén (Tisza, Duna) ismertek voltak ezek a lények. Általában a vízbe halt, természetellenes körülmények között elhunyt, bűnös személyekből lettek. A magyar hiedelmeket kutató Róheim Géza feltételezése szerint ezt a képzetet a magyarok nem az őshazából hozták magukkal, hanem a letelepedés után alakították ki. A víz színén úsznak, testük szőrös, fekete, hullaszerű. Megkötik, elsüllyesztik a csónakot, eltérítik a malmot hajtó vizet, vízbe csalják vagy rántják a gyanútlan csónakázókat, fürdőzőket, a halászok hálóját tönkreteszik. A vízi lények másik csoportjába tartoznak a tulajdonképpeni víziszellemek. Ezek lehetnek a német nyelvterületen közismert, piros sipkát viselő törpék, akik a víz alatt laknak, felügyelnek a vízre, a halakra. Váratlanul jelennek meg, a csónakba szöknek, megrémítik a halászokat. A magyarországi Borsod vidékén a vízimanó öregember képében jelent meg a víz alól. A hableány, a vízleány, a vízitündér szintén a vízben lakik. Főként a nyugat-európai, valamint a

délszláv népek, a románok mitológiájában ismert. Szép teste, hosszú haja van, teste halfarokban végződik. A hold fényében fürdik, s csábos hangon énekel, esetleg ő a vízalatti kincsek őrzője. Éneke olykor a jövőt jelzi előre. Az emlékezet a Balaton környékén tartotta számon őket, s székelyföldi gyűjtések szintén megörökítették a alakját. Egy vargyasi férfi vaddisznókat hajtott egy vadászaton. Az Almási-barlangban a tó vízén törpe tündérleányok énekeltek. Bátorsága inába szállt, s szaladva távolodott el a bosszúálló lényektől. Egy uzoni asszony kora hajnalban igyekezett szántani. A Kupán-tó felől gyönyörű énekszót hallott. A tóhoz közeledve meglátta a derékig vízben álló, éneklő, meztelen tóleányt. Helyenként beszélnek még a kutak szelleméről, aki a vízbe rántja a felügyelet nélkül hagyott gyermekeket, az öngyilkosság gondolatával kacérkodó megkeseredetteket. Éltek-e kísértetek, szellemek a vizekben? Nem, bizonyára nem. És akkor miért meséltek ilyen lényekről? Egyrészt, mert a víz veszélyt jelentett az óvatlan fürdőzőknek, a csónakázóknak, a vizen átkelőknek, s e történetek erre a veszélyre hívták fel a figyelmet. Másrészt, a tavak és a folyóvizek a víz, a halállományuk, növényviláguk miatt értéket jelentettek. Nem csoda, ha a képzelet kialakította a vizet őrző lények alakját.

Az év harmadik hónapja általában előcsalogatja a tavaszt: erre utal az is, hogy tavaszelő vagy kikelet hónapjaként is emlegetjük, főként, hogy március 21-e a csillagászati tavasz kezdete. Nemcsak a természet apró változásaiban, hanem jeles dátumokban is bővelkedik március: 21-én A Költészet Világnapja hívja fel a figyelmet (1999 óta), hogy versek nélkül szegényebb lenne az életünk. 22-én A Víz Világnapja arra emlékeztet, hogy csínján kell bánnunk a mindig kézügyben lévő természeti kinccsel. 23-a az „időjósoknak” és az éghajlati jelenségek kutatóinak szentelt Meteorológiai Világnap, 24-e pedig A Tuberkulózis Világnapja az egyik fenyegető, világméretű tüdőbetegség, a TBC elleni küzdelem jelképe. Egyik márciusi egyházi ünnep, a virágvasárnap a katolikusoknál egyben Iúsági Világnap is. Amennyire mélyen lírai a nőről szóló versek sokasága a világköltészetben, pontosan annyira mindennapian, „életesen” prózai március 8-nak, A Nők Napjának eredete, ennek magyarázata: 1857-ben ezen a napon New Yorkban több tízezer munkásnő vett részt szervezett tiltakozáson: jogaikért emeltek hangot. Ennek emlékére ünnepeljük (Magyarországon 1914-től) a nők nemzetközi napját, melynek legfőbb üzenete talán épp az, hogy nem csak ezen a dátumon kell figyelemmel és szeretettel fordulnunk a környezetünkben rokonként, ismerősként, barátként jelenlévő nők felé. Március 15-e több szempontból kulcsfontosságú nap a magyar történelemben. Ezen a napon tört ki 159 évvel ezelőtt az 1848-49-es magyar polgári forradalom

A közismert filmszínésznő, Turay Ida menyecske korában nekiállt lágy tojást főzni. Egy erre a célra szolgáló gusztusos tojástartóban tálalta fel férjének, aki nyomban nekilátott, hogy feltörje. – Szívecském! Ez a lágy tojás kemény! – állapította meg. – Érthetetlen! – dünnyögte Turay. – Hisz több mint egy órán át főztem, hogy biztosan meglágyuljon. Jászai Mari híres magyar színésznő vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küz-

és szabadságharc, hogy kivívja az ország függetlenségét, és elindítsa Magyarországot a korszerű fejlődés útján. Ezért ez a dátum – 1860 óta, de hivatalosan 1991-től – a szabadság kiharcolásának és visszaszerzésének jelképe, illetve nemzeti ünnep Magyarországon. És mivel 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a forradalmárok követeléseit tartalmazó Tizenkét pontot, valamint az események középpontjában álló Petőfi Sándor Nemzeti dalát, amelyek az újságok szerepét felöltve tájékoztatták a nagyközönséget a kulcsfontosságú történésekről, 1990 óta március 15-e A Magyar Sajtó Napja is. Képzeljük el, hogy amikor bemegyünk a boltba, nem csupán otthagyunk valamennyi pénzt, és ennek fejében elhozunk onnan valamit, hanem egyfajta íratlan szerződést is kötünk, melynek értelmében jogunk van arra, hogy a megvett áruban ne csalódjunk, az legyen jó minőségű és szolgálja a célt, amire kitalálták. 1962-ben John F. Kennedy amerikai elnök kezdeményezte, hogy a vásárlók (azaz fogyasztók) jogait ismerjék el és óvják világszerte az államok és az illetékes szervezetek. Ezért március 15-e azóta Fogyasztóvédelmi Világnap is.

dött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül. Este, az előadáson sikerült is elrontania a nagyjelenetet. Előadás után így fakadt ki a művésznő: – Mondja kérem, miért lett maga színész? – Mert ellenállhatatlan vágyat éreztem a világot jelentő deszkák iránt. Mire Jászai, királynői fenséggel: – Akkor miért nem lett asztalos?

fel a kezét, akinek még soha nem fordult meg a fejében az, hogy valamilyen szerepet eljátszana, valaki másnak tettetné magát, mint aki valójában. Talán egyetlen kar sem lendülne a magasba erre a felhívásra. És ez azért történne így valószínűleg, mert az ember természetéhez hozzátartozik az alakoskodás. Az „alakoskodás” szót itt jó értelemben és nem véletlenül használjuk: a különböző szertartások során, legtöbbször gyakorlati célból, már az ősi időkben mindenféle figurákat testesítettek meg a résztvevők, maszkokat, álarcokat, maskarákat használva fel ehhez. Az eléggé egyszerű és legtöbbször hangzavarral járó rituálékból idővel – lassan, de biztosan – kinőtt egy olyan játék, amelyet évszázadok óta színháznak, színjátszásnak nevezünk. A szerepek alakításának minden korban megvolt a maga jelentősége és célja. Az ókori görögöknél kedv is, közönség is mindig akadt a színpadi játékhoz, melynek fontosságát az is jelzi, hogy az égi nagyhatalmak közt külön „felelőse” volt a színjátszásnak, mégpedig egy ihlető múzsa, ália istennő személyében. Ezért nevezik ma is néha a színházat ália templomának, a színészeket és színésznőket pedig ália papjainak, illetve papnőinek. A színpadnak is létezik költői hangulatú elnevezése, mégpedig a sokat emlegetett „világot jelentő deszkák”, amely először Friedrich Schiller német lírikus egyik versében fordult elő, hogy aztán bevonuljon a szállóigék sorába. Nem véletlenül szerepel az előbb említett szókapcsolatban a „világ”: minden előadás egy-egy kisebb-

nagyobb világot jelenít meg a néző előtt, s mint a jó irodalmi alkotások általában, a sikerült színpadi mű is gazdagítja közönsége érzelmi és gondolati tapasztalatait – annál is inkább, hogy közvetlen módon, szemük láttára, fülük hallatára bontakozik ki a nézők számára egy egész élmény-együttes. Az angol drámaíró-nagyság, Shakespeare szintén szállóigévé vált sorokban fogalmazta meg – Ahogy tetszik című darabjában, egyik szereplője szavai révén – éleslátó gondolatait a színház és a világ kapcsolatáról, illetve arról, hogy mindnyájan valamiképpen, bizonyos helyzetekben, rövidebb-hosszabb időre, szerepet választunk magunknak: „Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő. / Fellép és lelép: / s mindenkit sok szerep vár életében.” (Szabó Lőrinc fordítása). A színpadra vitt világot, ami – kisebb-nagyobb mértékben – az életünk, azok az emberek mutatják be nekünk, akik a szerepek megelevenítésének mesterei, szép és fáradságos munkájuk révén mindannyiszor igazi élményben lehet részünk, ahányszor színházba megyünk. A színészekről, színésznőkről van szó, akiknek szintén van ünnepük a kalendáriumban, mégpedig március 27-e, a Színházi Világnap. Ezen a napon általában üzenet hangzik el a színpadokról világszerte, hogy megerősítse a közönségben a színjátszás iránti tiszteletet és szeretetet, illetve jelezze a nézők számára: pártoló támogatásuk nélkül a színház sem játszhatja el azt a kulturális szerepét, amelyet szellemi gazdagításunk céljából felvállalt.

„Mi vagyok én? Senki Pál, / Egy fájó gép, mely pipál” – írja keserű humorral önmagáról 1882-ben, halála évében az 1817. március 2án Nagyszalontán született klasszikusunk, Arany János. A lemondó irónia azonban csak a versikében érvényes: nem semmisíti meg Arany szerepét, amelyet Petőfi Sándorral együtt játszott egy emberközeli, látszólagos egyszerűségében színes, gazdag nyelvezet elfogadtatásában. Ezen a téren elsősorban Arany mintaszerű balladái, a Toldi és folytatásai, valamint a remek időskori versek (Őszikék-ciklus) bírnak jellemző erővel. Érsekújváron látta meg a napvilágot 1887. március 21-én a magyar irodalom egyik igen érdekes és sokoldalú egyénisége, Kassák Lajos (meghalt 1967-ben). Jó példája az önmagát saját erejéből kiteljesítő embernek: lakatosinasként kezdte, ám szellemi éhsége, megismerésvágya, az irodalom és a művészet számos területére kiterjedő értő figyelme és tehetsége elismert irodalmárrá és művésszé, fiata-

Gazdag, változatos életmű az 1900. március 31-én Miskolcon született Szabó Lőrinc költőé (megh. 1957-ben): jól megfér benne a szabadvers és a kötött versforma (főként a szonett), a társadalmi gondokra való ráfigyelés és az elvont keleti gondolkodásmódok iránti vonzalom, a gyerekvers (Lóci-sorozat) és a filozofikus vers, a lírikusi érzékenység és a kritikusi tárgyilagosság. Egyik különleges vállalkozása a Tücsökzene című versciklus, mely alcímével (Rajzok egy élet tájairól) jelzi: szó és kép, gondolat, emlék és leírás fonódik össze benne. A sorozat egyik jellemző darabjában gyermekkori élmény elevenedik meg:

labb szerzők útjának eligazítójává tette. Bátor újító volt, neki köszönheti irodalmunk és képzőművészetünk azt is, hogy a 20. század elején összhangba került a friss mondanivalókat hozó-követelő fontos európai avantgárd stílusirányzatokkal. Kassák talán legjellemzőbbnek tartott alkotása A ló meghal, a madarak kirepülnek című poémája („lírai eposza”), de érdemes elolvasni átfogó önéletrajzát (Egy ember élete) is. 1885. március 29-én született Szabadkán Kosztolányi Dezső költő, prózaíró, újságíró (megh. 1936ban), a modern magyar irodalom egyik meghatározó szerzője. Nevéhez olyan lírai alkotások fűződnek, mint a Hajnali részegség (a Korunk kolozsvári kulturális folyóirat által 2001-ben feltett körkérdés nyomán a legszebb 20. századi magyar vers) vagy A szegény kisgyermek panaszai című ciklus, illetve a szerző „másik énjét”, Esti Kornélt megteremtő novellasorozat, a Pacsirta és Édes Anna című regények. Mestere volt a tárcanovellának (az újságírás eszközeit használó, elsősorban a sajtó közönségének szánt rövidpróza), értő művelője és védője a magyar nyelvnek.

A varázsboltban Géza bácsinak boltja volt: üveg, porcellán, tükrök, kristály-mennyezet. (...) Szerettem a boltban lenni. Sehol nem volt tisztább a munka; s amikor a bácsi (anyám sógora) ügyesen húzta gyémántját a hűs üvegen, s halkan pendülve kettévált a nagy tábla, vagy ha gyors ujjai alatt megszületett valami szép, finom, szimmetrikus mű, képkeret, idom: mint varázslóra néztem rá, aki Tündérország díszeit késziti.

különböző választások – némileg idealista és feltétlenül jóhiszemű megközelítésben – a „demokrácia ünnepei”. Ehhez képest a régi magyar szakszavak jelentős részéhez mára negatív tartalom tapadt. A kortes, a korteskedés, vagy éppen a fentebb is megidézett kortespálinka hangulatilag is inkább a balkánias szavazatszerzési mesterkedéseket idézik, mint az érett és felvilágosult, öntudatos polgárok észszerű választását. A magyarországi politikai kultúra a népképviseleti rendszer 1848. áprilisi bevezetését követően nem a semmiből jött létre. A korteskedés technikái a reformkor vármegyei tisztújításain és országgyűlési követválasztásain csiszolódtak. Ezeken az eseményeken olykor százak-ezrek vettek részt, a szavazás – éppen úgy, mint 1848 után – nyíltan történt (a szavazónak hangosan kellett kimondania az általa támogatott jelölt nevét), az egyes jelöltek támogatói együtt, tömegesen jelentek meg a választás helyszínén. Volt itt mindenféle: befolyásolás és erőszak, a szavazók – jellemzően a máskor igen csak lenézett, ezen a

Már az 1848-ban megtartott első népképviseleti választásokat is kísérték erőszakos jelenségek. A legismertebb eset Petőfié, aki hiába volt a pesti forradalmi iúság vezetője és jelképe, a szabadszállási parasztok ezt nem értékelték, kortesgyűlésén kapára, kaszára kapva kergették ki a faluból. (A képen az első népképviseleti országgyűlés megnyitása, 1848. július 5-én. Borsos József és August Pettenkofen litográfiája)

napon azonban annál megbecsültebb szegényebb, bocskoros, hétszilvafás nemesek – lefizetése, itatása, verekedés, zavargás, gyújtogatás és persze a győzelem után olykor fékeveszettségig fajuló ünneplés. Bár az új rendszerben a választásra jogosultak száma jelentősen megnőtt – az összes felnőtt kb. 7%-ára, a felnőtt férfi lakosság 25-30%-ra – a legtöbb esetben még azon a szinten maradt, amelyen a régi technikák kis módosításokkal alkalmazhatóak voltak. A későbbiek során a korteskedés egyre „kifinomultabbá” vált. A választások lebonyolítása a vármegyék feladata lett, döntő befolyása így a főispánnak, az alispánnak és az egyes járások élén álló szolgabíróknak volt. Előfordult, hogy a vármegyei tisztviselők az egyik jelölt híveit, akik zászlóikkal, díszruhában türelmesen vártak a város határában a sorukra, nem engedték be a szavazóhelyiségbe, ahol a választási elnök már kimondta a határozatot. Megtörtént az is, hogy a választási elnök a jegyzőkönyvbe más szavazatot vezettetett be, mint amit a szavazó leadott. Nem csak a tisztviselők, hanem az egyes pártok is kialakították a maguk módszereit a választók és a választási eredmények befolyásolására. A kulcs természetesen a pénz volt. Minél több pénzt fordíthatott egy párt korteskedésre, annál nagyobb sikerre számíthatott. Csakhogy akkoriban nem a reklámokat fizették túl a pártok, hanem a szavazókat. A megbízatást (mandátumot) hozó szavazatokért fizetett pénzösszeget hívták „alkotmányos költségnek”, és többnyire a pártok központi korteskasszáiból fedezték. Igaz, az is előfordult, hogy egy-egy pénzes jelölt saját magának „vett” mandátumot. Az eljárás annyira bevett és szükséges volt, hogy ismert és népszerű jelöltek esetében is alkalmazták. Benedek Elek mandátuma 1887-ben több ezer forintba került. Minden faluban ingyen ehettek és ihattak a választók, az anyja napszámra sütött korteskalácsot és kenyeret, és egy-egy szavazatért 5 forintot ajánlottak. A siker nem is maradt el. Öt évvel később, egy másik párt színeiben, korteskassza nélkül, a személyes ismertségben és a falvak végigjárásában bízva viszont már csak a bukás maradt számára. Pedig a szavazást levezénylő szolgabíró is rokon volt. Egy Benedek.

159 évvel ezelőtt, március havának 15. napján megtörtént a csoda: Pest-Buda forradalmi iúsága egyetlen nap alatt kivívta, ha rövid időre is, a sajtószabadságot, megnyitotta Táncsics Mihály börtönének kapuját, és elfogadtatta a Királyi Helytartótanáccsal a nemzet tizenkét pontba foglalt követeléseit.

és Heckenast cég nyomdájához. „A nép nevében” lefoglalt nyomdagépen kinyomtatták a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, majd a lelkes egybegyűlteknek szétosztották a szabad sajtó első nyomtatványait.

Az alábbi tollrajz a Pilvax Kávéházra, a „márciusi iak” lelkes tervezgetéseinek, vitáinak színhelyére emlékeztet. Innen indultak el március idusának reggelén, egy átvirrasztott éjszaka után Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Irinyi József, Vajda János és társaik, alig tucatnyian, mozgósítani az egyetemi iúságot.

Délután, a Nemzeti Múzeum előtt, már tízezernél is többen hallgatták a szónokok lelkesítő szavait. A nap fénypontja Katona József Bánk Bánjának előadása volt a Nemzeti Színházban, ahol a szűnni nem akaró, lelkes taps közepette elhangzott a Nemzeti dal,

A szemerkélő esőben előbb a medikusok csatlakoztak, majd a mérnöki, a jogi és a bölcsészkar hallgatói. Tíz órakor már kétezres tömeg élén érkeztek a Landerer

a Szózat és a Rákóczi induló is. Bellony László festménye a következő hónapok szabadságharcát vetíti elénk. A kép központi alakja a szabadságharc jelképévé vált Pe-

tőfi. Balján Klapka György honvéd tábornok és Kossuth Lajos áll, jobbján a 200 éve született gróf Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnöke és Bem József, az erdélyi csapatok parancsnoka.

Kortársuk, Robert Browning angol költő írta Petőfi című versében: Keletről tűnt elő ragyogó nap gyanánt. S mikor leáldozik, nyugat felé ível. S áldott fölkeltiben, nyugtában egyaránt Mindent bearanyoz szerető fényivel.

Paul GAUGUIN (1848–1903) • Átlagos gyermekkora volt. A kis Paul (Clovis Gauguin újságíró és AlineMarie Chazal gyermeke) tengerész szeretett volna lenni, ezért 17 évesen felvételizett a Tengerészeti Akadémiára. Sikertelenül. Otthagyta a gimnáziumot, és matróznak szegődött egy kereskedelmi hajóra, majd 1868-ban beállt katonának a haditengerészethez, ahonnan 1871-ben szerelt le. Ezután normális polgári életet élt: egy tőzsdeügynökségen dolgozott, 1873-ban megnősült, gyerekei születtek. Erre az időre tehető első festményeinek születése, melyeket impresszionista stílusban festett. 1883 nagy fordulópont volt az életében. Otthagyta jól fizető állását, abból a meggyőződésből, hogy a festészetből majd el tudja tartani családját. A dolog fordítva sült el, a feleségének kellet eltartania mindannyiukat magánórákból és fordításból. Ezalatt ő egyre szenvedélyesebben elmerült a piktúrában. 1885-ben otthagyta családját, Párizsban plakátragasztásból tengette nagy nyomorúságban mindennapjait, de festőként egyre közelebb került a saját stílusához, egyre távolabb az impresszionista festészettől. Festményei megteltek misztikus tartalommal, a kis ecsetvonásokat fölváltották az egyre erősebb színfoltok, amit sö-

tét kontúrvonalak vesznek körbe, ezzel együtt eltűnt a háromdimenziós térhatás. Képei síkszerűvé lettek, a tárgyak és emberek testtelen foltokká lényegültek, rejtett gondolatok szimbolikus hordozóivá válva. Mindez a maga korában teljesen újszerű volt, akárcsak festményeinek szokatlan címe: Sárga Krisztus, Látomás igehir-

detés után vagy Jákob harca az ördöggel. Minek köszönhető ez a nagy változás, az impresszionizmussal való szembekerülés? A választ maga Gauguin adta meg, egyben megfogalmazva festészetének új irányvonalát is: az impresszionisták „…azt keresik, amit a szem lát, nem pedig azt, ami a gondolatok titkosságában rejlik.” Tehát számára a kép nem a külvilág leképezése többé, hanem egy gondolat szimbolikus megjelenítése, és ez indokolja formai átalakulását is. Ezt az átalakulást Gauguin szintetizmusnak nevezte, és a primitív művészetekben találta meg előzményeit. „A primitív művészet a szellemből indul ki és felhasználja a természetet. Az úgynevezett kifinomult művészet kiindulópontja az érzékiség, s kiszolgálja a természetet. A természet az előbbinek szolgálólánya, az utóbbinak úrnője. A természet megalázza a szellemet, mikor engedi, hogy az imádja. Ezért estünk a naturalizmus szörnyű tévedésébe.” Ez az oka elvágyódásának a civilizált Európából, egy sokkal egyszerűbb, primitívebb, természetközelibb világba, melynek hatása alatt művészete kiteljesedhet.

• Paul Gauguin: Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?

Szenvedélyesen alkotott, és egyre szorosabb viszonyba került a bennszülöttekkel – ezzel kiváltva a gyarmatosító európaiak ellenszenvét. 1893-ra egészségileg és anyagilag tönkrement, visszatért Európába, de két év után, 1895-ben végleg elhagyta a civilizált világot, és újra Tahitibe hajózott. Művészete ekkor jutott el csúcspontjára. A festés mellett rajzolt, szobrokat faragott, fametszeteket, kerámiákat készített és írt is. Képei elveszítik laposságukat, emberi alakjai kitöltik a teret, és kidolgozottabbak lesznek. Megfesti főművét, a Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? -et. „Úgy vélem, hogy ez a kép, nemcsak hogy felülmúl minden megelőzőt, de én magam sem fogok nála jobbat vagy akár csak hozzá hasonlót festeni.” – írta naplójában.

A kósza gondolat („elutazni oda messze...”) 1891-ben vált valósággá. Felhagyva mindennel Tahitibe utazott, ahol olyan világ fogadta, amely alkalmas táptalaj volt arra, hogy művészete a maga teljességében kibontakozhasson. Festőnk így látta a dolgokat útban Párizsból Tahiti felé: „Mit számít, ha eltávolodom a többi embertől; a tömeg valóságos rejtvénynek fog találni, néhányan költőnek tartanak majd, de a jó előbb vagy utóbb elfoglalja méltó helyét.” Nem a természet újfajta látásmódjára talált rá, hanem a természet létrehozta szimbólumokra; nem egy festői erkölcsű népre, hanem egyszerű őslakókra, a maorikra, ősi szokásokkal és fenséges magatartással, akiknek hite jobban megfelelt az eszmének, mint akár a sajátja. „Itt – írta naplójában – magától szabadul fel a költészet, s elegendő mintegy álomba merülni festés közben, hogy szuggesztív hatást fejtsünk ki...” Az „egy a sok közül” párizsi éhenkórász festőből megszületett GAUGUIN, a legenda, az egyszeri és megismételhetetlen művészet megteremtője. Festményei monumentálissá váltak és

megteltek minden objektivitástól mentes, különös, misztikus egyszerűséggel. Nagy színfoltjai még erősebben, tisztában ragyognak, a kontúrvonalak elvékonyodnak, egyes képeken el is tűnnek (A hold és a föld, A maori háza, A halottak szelleme virraszt). A baj csak az volt, hogy Gauguin egészségi, anyagi állapota újra megromlott, és az európai szigetlakókkal is végképp elmérgesedett a viszonya, mert kiállt a bennszülöttek mellett. Mint az őslakosok pusztulásának szemtanúját, a hatóságok meg akarták félemlíteni, és koholt vádak alapján három hónapi börtönre és ezer frank bírságra ítélték. Fellebbezni már nem tudott. Betegsége végképp ágyba döntötte, és 1903. május 8-án meghalt. Hamarosan követte őt a szellemvilágba a végleg eltűnő maori kultúra is isteneivel, szellemeivel és gyönyörű lányaival, asszonyaival, virágjaival. Gyermekien tiszta, de barbár lélekkel álmodni, a világról egy filozófus, metafizikus elméjével gondolkodni – és tenni mindezt ecsettel a kézben: ez Gauguin festészetének titka.

3. szelvény • március Név ......................................................................................... Helység .............................................................................. Ir. szám ....................................Tel. ...............................

Utca ...................................................................................... Szám .................................................................................... Aláírás ................................................................................

Madárfajtára utal a helyszínek elnevezése, amelyekről itt szó lesz, és ezekben a „fészkekben” az a szép, hogy több is van belőlük, egyediek, változatosak – és még egyiknek a környékén sem láttunk sólyommadarat munkában. De nem adjuk fel! Háromszék és Dél-Hargita vidékén például legalább három „sólyomkövet” tartunk számon. A legismertebb valószínűleg a tusnádfürdői, amely a helység szinte minden pontjáról jól látható. A háromszékiek is megpillanthatják, ha tiszta időben észak felé kitekintenek megyéjükből. A vonatállomástól indulva szűk óra alatt fel lehet jutni a magasztos sziklákra, ez a túra a márciusi kiszámíthatatlan időjárás miatt épp megfelelő egy kis vasárnapi mozgáshoz. (A nagy túlélőtúrákról inkább majd melegebb hónapokban.) Ha már Tusnádfürdőre érkeztünk, át kell jutnunk az Olt jobb oldalára – az állomás, a műút és a helység számottevő része ugyanis a bal oldalon található. Mi sem könnyebb – egy kicsit lennebb ott egy híd. Illetve a híd, mert többet nem találunk egy jókora szakaszon. A híd jobb oldalán található kempinghely népszerű nyári fesztivál-helyszín – nem csoda, jó helyre találták ki, Hargita és Háromszék mezsgyéjén, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között félúton, hat-hat személyvonatmegállónyira mindkét irányból. A kemping bejárata előtt erdei út indul neki a hegynek. Két kanyarral fennebb erdei erecske csordogál,

fakapu hirdeti a védett terület határát, s ugyanonnan indul a kék körrel jelzett ösvény is, ami egy-kettőre felvisz a sziklákhoz. (Székely nyelven szólva: a Sólyomkő „ehelyt” van. Az 1374 m-es Nagy-Piliske például, ami a Dél-Hargita egyik látványos csúcsa és ugyanezen ösvény másik végén található, már „ahajt” lenne.) A sziklákon jó megpihenni. Tusnád nevezetességei mind látótávolságban vannak, sőt, mi magunk is beazonosíthatóak vagyunk a kényelmesek által, akik esetleg lent maradtak a városban. A sepsibükszádi Sólyomkő már egy megyehatárral és kb. hat kilométerrel délebbre van. A helyiek, akiket megkérdeztem, miért hívják ezt a sziklát is ugyanúgy, azt mondták, ez egy másik Sólyomkő. Nevét inkább Sóomkőnek vagy akár Somkőnek is ejtik. Pár száz méterrel alacsonyabb az előbbinél (717 m), a bükszádi állomástól nincs se meszszebb, se közelebb mint előbbi a tusnádfürdőitől, és annyira jó helyen van, hogy a világháborús időkben a német hadsereg bunkert rendezett be a szikla üregeiben, onnan tartva ellenőrzése alatt az Olt völgyét. Stratégiai jelentősége lett a veszte: a visszavonuló németek felrobbantották, hogy ellenségeik ne használhassák. A szétszabdalt, óriási vasbeton-darabok közti bujkálás felér egy rókalyuk-élménnyel. A harmadik Sólyomkő Kovászna és Páva mellett található. Ezt is Somkőnek becézik, Orbán Balázs még sólymokat is látott körülötte, de ha valaki még ehhez is eljut az előbbi kettő után, az illető nem is kiránduló, hanem duracell-nyuszi.

Jelöld 1-5 skálán, mennyire tetszettek a februári szám alábbi rovatai, cikkei: C K   T   U   T  C

H- - C  C    (.) P B S

Hogy kezdtem vásárolni a Cimborát? Legtöbben bizonyosak vagyunk abban, hogy jól ismerjük magunkat, aztán meglepődünk, ha olyat érzünk, gondolunk vagy cselekszünk, amit el se tudtunk volna képzelni önmagunkról. A www.necc.hu/kivagyok linkre kattintva teszteket találsz, melyek segíthetnek abban, hogy többet megtudj magadról, illetve arról, mit gondolnak rólad mások. Persze tudnod kell, hogy nincs olyan pszichológiai teszt, amelyik 100%-os biztonsággal azt mutatná, ami a valóság. A kiértékelések statisztikai öszszefüggéseken alapulnak. Tehát ne kenődj el, ha számodra kellemetlen eredményt kapsz, de fordított esetben se járj a fellegekben! Akár így, akár úgy, biztosan hasznodra válik, ha egy kicsit elgondolkodsz a kapott kiértékelésen.

Először az iskolában kérdezte a magyartanárnéni, hogy ki szeretné vásárolni ezt a lapot. Én egyet hazavittem, és megbeszéltem a szüleimmel is. Először nem akarták hagyni, de aztán kezdtem szépen kérni őket, hogy nem fogják megbánni, hogy rendelem, és jó is lesz. Jó sokáig gondolkodtak, de én kezdtem könyörögni, és meg is engedték. Mikor megjött az októberi szám, akkor kezdtem sokat foglalkozni vele, és sok mindent tudtam meg belőle. Az első számból nem vették észre, hogy fontos, de a második számból igen, és a szüleim is olvastak belőle, a testvéremet a keresztrejtvény érdekelte, mert nagyon szereti böngészni a keresztrejtvényeket és az egyéb fejtörőket. Ez után jöttek rá a szüleim, hogy érdemes venni a Cimborát, és ha sikerül, akkor táborba is tudok menni, mert hallottam azoktól, akik már voltak, hogy mennyi gyereket ismertek meg és mennyi játékot tanultak meg. Így a Cimbora a kedvenc lapommá vált. Kolumbán Roland, VI. B., székelyszáldobosi Általános Iskola

Miért sírunk, ha hagymát hámozunk? Ha valaki hagymát hámoz a konyhában, vagy csak közelében áll annak, aki ezt teszi, még akkor is sírásra fakad, ha nem szomorú. Persze ez nem rendes sírás, csak „könnyfolyás”, egy illóolajnak tulajdonítható, amely a hagymában van. Több más növényben is van illóolaj, de azoktól általában nem könnyezünk. A vöröshagyma illóolaja gyógyszerként is használható, főleg vesebetegségek ellen. Magas a C-vitamin tartalma, ezért fogyasztása télen fokozottan ajánlatos. Persze nem reggel, iskolába menés előtt, mert a gyógyító anyag egészséges ugyan, de kellemetlen szagú is lehet, ha a gyomrunkba kerül.

megfogni és elvinni, azonban a legtöbb esetben anyjuk valahol a közelben figyeli, hogy mikor térhet vissza gidájához. Hogy miért lapulnak le és nem szaladnak el? Mert a pár hetes gidák még nem elég erősek, hogy hosszú távon elszaladhassanak az üldözőik elől, ezért inkább a biztonságosabb lapulást választják.

Miért pettyes a kis őz bundája? A felnőtt őzek bundája nyáron barnás-vörös, télen szürkés-barna színű. A kis őzek, gidák ellenben barna alapon fehér pöttyösek. Ez a szín a jobb rejtőzködést szolgálja. Ha veszélyt éreznek, a kis őzek lebújnak a magas fűbe, és így várják meg, amíg a ragadozó vagy az ember elhalad. Néha pár méterről is nehéz észrevenni a fűben lapuló riadt őzikét. Vannak, akik azt hiszik, hogy árván maradtak, ezért megpróbálják

A fenyők miért nem hullatják a leveleiket? A fenyőfák is hullatják leveleiket, csak nem egyszerre. Ráadásul egy tűlevél nem csak pár hónapig, hanem több évig is életképes lehet. A tűlevelek fokozatosan hullnak le, és helyettük hamar új levelek nőnek, ezért tűnik úgy, mintha soha nem hullatnának levelet. Ha figyelmesen jársz az erdőben, megfigyelheted, hogy a fenyőfák alatt nagyon sok tűlevél van, ez is bizonyítja, hogy nem örökéletűek a fenyők levelei. A fenyők között is akadnak kivételek. A vörösfenyő hasonlóan a lombhullatókhoz ősszel lehullatja leveleit, és minden tavasszal újakat növeszt. Köllő Zsolt

Pistike és a haverja elmennek jósoltatni. Először bemennek egy tenyérjóshoz. Az nézegeti a tenyerüket, de Pistikéék meg sem várva az eredményt, hangosan röhögve távoznak. Másodikként egy kártyajóshoz mennek. Az éppen csak elkezdi kirakni a kártyákat

az asztalra, de a két srác ismét röhögve távozik. Harmadikként egy üveggömbből jósoló öregasszonyhoz térnek be. Megy a nagy hókuszpókusz, feketemacska, füst meg minden, de a vendégek ismételten röhögéstől fuldokolva hagyják el a jósdát. Odakint Pistike odafordul a barátjához, és azt mondja: - Na, ma megint jósokat nevettünk...

A Diákmúzsa Klub ajánlásával: Konnát Árpád, Kovászna

Kalandjaim az indiánok földjén (részletek) 1. rész. Indiánok, mint barátaim Egyszer, amint éppen hazafele jöttem barátommal, elvitte a sapkáját a szél. Jó sokat szaladtunk utána, nem tudtuk elkapni, de végül egy tárgy lefékezte a kalapot. Egy nyílvessző! Hátrafordultam, és észrevettem egy szürke lovon egy izmos, erős indiánt. Először megijedtem vad képétől, ijesztő fegyvereitől. Mellém jött még egy másik lovas rézbőrű, és a jobbját nyújtotta felém: – Ismersz-e engemet? – Igen, te Kicsi Hód vagy! – feleltem. – Mi a társaim neve? – kérdezte, mert akkorra még ketten odaértek. – Rókaorr, Rókaész és Fékevesztett Ló, az igazi harcos – vágtam rá. – Akkor mutasd az utat a házatokig – dörmögte Rókaorr. – Felülhetek mögéd? – kérdeztem. Bólintott. Hazafelé jövet megtudtam tőlük, hogy nálunk töltik a húsvéti vakációt. Otthon nem kellett kaput nyitni, átugrottak azon. Megkértem édesanyámat, hogy készítsen valami finom ebédet vendégeimnek. Éppen pánkó volt, és az indiánok megmutatták nekünk, milyen gyomruk van. Csakhogy a négy embernek éjszakára szállás is kellett. Rókaorr a kicsi konyhában, Rókaész a szénapadláson, Fékeveszett Ló és Kicsi Hód a szobában a földön aludt el. Másnap megmutattam nekik, hogy kell megmosakodni. Ők megtanítottak beszélni az állatokkal. Gyakoroltatták velem a lándzsa- s tomahawk-vetést, a késsel, íjjal, nyíllal való harcolást, a puska betöltését és elsütését. Én persze nem harcoltam, mert megbüntettek volna. A tizennégy nap viszonylag jól telt el. Ők most már jártak nálunk. Most én következtem, el kellett mennem Észak-Amerikába!

6. rész: Embert mentek Hazafelé, az úton, észrevettem, hogy a Mississippi mellett haladunk. A habokban egy lány fulladozott, néhány méterre őtőle egy fiú küzdött az árral, hogy őt megmentse. Én hirtelen felfújtam a huronoknál kapott tömlőt, kenut formázva belőle. Hamar evezőt is faragtam késemmel, s kezdetleges csónakomon a szerencsétlen felé eveztem. Nemsokára odaértem, elkaptam a karját, kenumra raktam és a vízből kiálló sziklára vittem. Ott mesterséges légzést adtam neki.

Aztán eszméletéhez tért, és ijedten ezt kérdezte: – Ki vagy? Jelszó? – Lángésznek hívnak. Jelszó: Amíg élek, remélek! – nyugtattam meg. – De te sápadtarcú vagy! – riongott tovább. – Igen, de a mescabrok fogadtak be. Nem foglak bántani. Mi a neved? A fentebb leírt beszélgetés után a vízben lévő iú odajött hozzánk és a partra vitte Szelíd Mókust. A mescabrok üdvrivalgással fogadtak, és, mint a nevem megkapásakor is, a vállukra emeltek. Aztán a földre helyeztek, és Kicsi Hód hozzám jött. – Életmentésért kitüntetés jár! Köszönjük tettedet! – és egy szép tőrt adott nekem kitüntetésül. Aztán felkerekedtünk, és meg sem álltunk a mescabro faluig. Tóth Tímea Kitty (Sepsiszentgyörgy)

2006 február 17., 20:08. (részletek) … Nekiálltam írni, nem tudom miért, csak úgy jött. Talán most nem is ez volna a legfontosabb teendő, de mégsincs máshoz kedvem. Általában verseket szoktam írni, kiöntöm a lelkem s a szívem bennük, de most valami más ütött belém, nem jön a rím, s így a vers sem, felszabadultabban kell írjak, mint egyes nagyot-tudók. A vers leragaszt, földhöz köt, de mégis vidámmá tesz, fogalmam sincs, hogyan! Most, ebben a pillanatban le tudnám írni életem fontosabb eseményeit, történeteit, de az túl hosszú lenne, sőt, ez nem kifejezés! Fölülmúlhatatlan, amit most érzek, ebben a pillanatban, képtelenség leírni. Zenét hallgatok, érdekes, hogy mi mindenre utalnak a szavak, dallamok benne, csak jól meg kell figyelni, higgyétek el, tényleg! A klipek is, érdekes, hogy milyen feltűnően tükrözik a valóságot, nem mindig, csak néha-néha. (…) Nem tudom, mi a megoldás, sok a lehetőség, még több a zsákutca, rossz eltévedni… mondták, hogy híres író lesz belőlem, nem tudom, semmi sem lehetetlen. Vagy ügyvéd, hogy a jó érdekét szolgáljam. Nem tudatosult még bennem, majd kialakul minden. Már az sem zavarna, ha munkanélküli leszek, tényleg nem baj, hisz nagyszerű szüleim, testvéreim, rokonaim, ismerőseim, barátnőim, barátaim s barátom van. Sokan szeretnek, de olyan nagy a világ, végtelennek tűnik, sok a kockázat, de megéri… … Romba dőlt az álom és a vár, felébredtem… felébredtem, s ez nagyon fáj!

Tallózás olvasónaplóitokból

Minden gyereknek csodálatos utazás, ha elmerülhet a mesék bűvös világában. (…) Legkedvesebb olvasmányaim közé tartozik Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című kisregénye. A világirodalom egyik legszebb meseregénye több nemzedék számára tanította már meg a barátság és a szeretet fontosságát. Ez a regény nem csupán mese, mert mondanivalójával a felnőtteket is elbűvöli. A történet valós eseménnyel, egy repülőkalanddal kezdődik: az író, a pilóta kényszerleszállást szenved a Szaharában, itt ismerkedik meg egy szőke, rejtélyes kisfiúval, aki a B-612-es kisbolygóról érkezett. Az igazi mesevilág a kisbolygón tárul elénk. Itt él a kis herceg, innen indul el látogatóba a szomszédos bolygók lakóihoz. Az egyiken a király él, aki mindenkit alattvalójának tekint, a másikon a hiú ember, aki csak csodálókat ismer, a harmadikon az iszákos, aki azért iszik, hogy elfelejtse szégyenét, és szégyenkezik, mert részeges. Valamennyien a valóság visszásságát tükrözik. A kisfiú nem érti a felnőttek világát, hat bolygón tett látogatása megtanítja arra, miként nem szabad élni.

Antoine de Saint-Exupéry (1900–1944)

A Földön az első keserű szavakat a kígyótól kapja: „Az emberek között is egyedül van az ember.” A regény egyszerű, de ugyanakkor nagyon fontos dolgokról szól: a szeretetről, barátságról, felelősségről, önismeretről. A rókával való találkozás egy fordulópont is a kis herceg életében. Tőle tudja meg az egyik legnagyobb titkot: az élet igazi értelme a szeretetben rejlik. A róka megérteti vele, hogy mi a barátság. Elmagyarázza a kishercegnek, miért olyan különleges a rózsája, amit magára hagyott. Az a rózsa nem csak egy rózsa a sok közül, az az ő rózsája, és felelőséggel tartozik érte. „Örökre felelős leszel azért, mert megszelidítettél.” – hangzik a bölcs mondás. Gyermek- és felnőtt-lelkek millióiba vésődtek örökre ezek a jellegzetes mondatok, amelyek akár a regény mottóját is alkothatnák: „…jól csak szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. Ez a regény mese a felnőtteknek, kaland a gyermekeknek. Forró Timea, Kézdivásárhely

Arisztokratából lett hivatásos pilóta – ha egész életét csak a repülésnek szenteli, úttörő bevetései akkor is elegendő alapot szolgáltatnak a hírnévre: nevét a francia légi társaság egyik argentin járata máig is őrzi. Már gyermekkorában a repülés szerelmese volt. Repülő biciklit tervezett, és elhatározta, hogy egy napon pilóta lesz. Huszonhat éves korában álma valóra vált. Eltűnt, lezuhant gépek felkutatásával foglalkozott, sok pilótatársa köszönhette neki életét. Ő azonban nem elégedett meg ennyivel. „Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, melyet kibont, egyetemes. A repülőgép, a légi útvonalak eszköze is csak így hozza kapcsolatba az embert minden ősi problémával”. Exupéry több ízben szenvedett súlyos balesetet. Először 1935-ben a Líbiai-sivatag fölött zuhant le. Napokig élelem és víz nélkül tengődött, míg egy karaván rátalált. Örökre a Földközi-tenger hullámai fölött tűnt el.

Mielőtt megválaszolnánk az ismét szép számban érkezett „irodalmi” leveleket, kéréssel fordulunk hozzátok: ha saját írásaitokban felhasználtok írók, költők már létező alkotásaiból származó sorokat vagy részleteket, jelezzétek ezt, idézőjelbe téve a megfelelő megfogalmazásokat, jelölve azt is, honnan származnak. A januári Diákmúzsa Klub első válaszának keretében, biztatásképpen, közöltük egyik olvasónk versikéjét (Változás), amelyről kiderült, hogy nemcsak Kányádi Sándor Kopár a fa című versére épít nagy mértékben, hanem annak első szakaszát teljesen át is veszi. Az ember feje – ahogy mondani szokás – nem enciklopédia, így a rovatvezetőé sem, ezért arra kér benneteket, működjetek együtt vele a „kölcsönzések” jelzése révén. Egyik hónapról a másikra nem tudunk válaszolni minden, időközben érkezett levélre, ám a következő hónapban pótoljuk az elmaradást (a beérkezési sorrendet tartva szem előtt). Köszönjük és várjuk egyéni írásaitokat! (Szonda Szabolcs) Tánczos Andrea (Szentegyháza): Öt írásod közül leginkább az Egyszer én is felnövök című vers tetszett, van benne néhány eredeti ötlet arról, hogy mit jelenthet a felnőttkor – kár, hogy nem használod a szükséges mértékben a vers eszközeit, és nálad is ragrímek gyengítik a hatást (lásd alább a Sipos Csongornak szóló választ). Az úton, amit ez a versed jelöl, érdemes továbbmenned. Várom más írásaidat is. Tusnádfürdőről – Korodi Szidónia tanárnő közvetítésével, akinek köszönjük ezt – egy kis „irodalmi kör” részéről érkeztek írások. Külön válaszolunk mindegyik szerzőnek. Veress Noémi: Érezhetően könynyen írsz, helyenként akadnak jól sikerült soraid, mégis esetedben a mennyiség a minőség rovására megy, főként, hogy verstémáid zöme – bár őszinte megfogalmazásban – mintha az érzelmes slágerekből táplálkozna, verssorokba tördelt, de egyelőre versnek nem tekinthető vallomásszerűségek vagy beszámolókhoz hasonlító történetek formájában. Próbáld meg irányítani az íráskedved, légy türelmes a mondanivalóid iránt, hogy azok jelezhessék: eléggé érettek-e már ahhoz, hogy megfogalmazd őket, és amikor írsz, törekedj arra, hogy személyes, rád jellemző dolgokat közvetíts az olvasónak (biztató a Nagydumás kiscsaj vagyok című írásod, melynek a ritmusán és rímein javítva egy kicsit, már egészen elfogadható verset kapnánk). Mindenképp jelentkezz még. Sipos Csongor: Írásaid a megfigyelőkészséget jelzik, azt már kevésbé, hogy ismered a verselés eszközeit (erre utal az, hogy nagyrészt ugyanolyan végződésű igék és főnevek rímelnek írásaidban, azaz ragrímeket használsz, és ezek csökkentik a vers tartalmi és hangzásbeli szépségét). Olvass sokat, próbáld meg alkalmazni írásaidban a „nagyoktól” ellesett technikákat, és küldj még (esetleg prózában megfogalmazott) írásaidból. Balló-Korodi Boglárka: Őszinteségből nálad sincs hiány, és például Szeretnélek, ha..., Igaz barát című írásaid már megközelítik azt a típusú alkotást, amely saját, egyéni versnek minősül (főként ha sikerülne elkerülnöd a ragrímeket,

és jobban figyelnél az arányokra a sorok hosszúságának terén). A Veress Noéminek szóló válasz részben rád is érvényes. Még jelentkezz! Braşoveanu Camelia: Karácsonyi vers című írásod biztatóan indul a megverselt ünnep jelzője révén („Szerény karácsony, úgy vártunk rég”), ezt követően azonban nagyrészt a karácsonnyal kapcsolatos, megszokott dolgokat „leltározod” fel. Jobban érdekelne, hogy számodra milyen élményt jelent ez az ünnep – ezt írd meg, és küldd el. Pap Zselyke (Szentegyháza): Gondolkodóba ejt Orka, a kis boszorka című mesés történeted. Lényegében dicséretet érdemel a gazdag fantáziát tükröző, fordulatos, bizonyos mértékben ismert mesei vagy épp (rajz)film-elemeket kombináló alkotásod, amit viszont csak sejtek, a szöveg szókincse és megfogalmazásmódja alapján, az az, hogy talán valaki más is segített írásod elkészülésében (közben vagy utólag). Örülnék, ha tévednék, és azt sem mondom ezzel, hogy egy VI.-os diák nem lehet képes ilyen írásra – ám azért, hogy tisztábban lássak, kérlek, küldj még írásaidból. Addig is hamarosan közlünk mai mesédből egy olyan részt, amely egészen eredeti ötleteket tartalmaz. Lacz Júlia (Csíkszentmárton): Tavasz, tavasz, gyere már! című, jó ritmusú dallamos versedből – bár ráférne egy kis csiszolgatás, főleg az utolsó szakaszára, amelyben sok az ismétlés, ezért erőtlenebb – íme egy részlet, amelyben a ragrím nem annyira zavaró, illetve szép szinesztézia élénkíti a hatást a 3-4. sorban: „Pillangók csak szálljanak, / Hóvirággal várjanak, / Hóvirágnak illata / A tavasznak halk szava.” Mindenképp küldj még. Székelyszáldobosról hárman küldtek írást. Nyikó Anetta fontos figyelmeztetést fogalmaz meg Ne szennyezd című versében („Még csak egy kis erecske - / Pár perc múlva patak. / Védd a vizet, / És tengerré dagad!”). Román Hunor A száraz tél című írása inkább (egyébként jó)

élménybeszámoló, mint irodalom, ezért más rovatban találunk neki helyet. Kolumbán Boglárka meséjének (A szegény fiú) – bár élvezetes olvasmány, igaz, ismert meseelemekből összerakva – a befejezése sántít egy picit, mert nem jelzi azt, hogy miért éppen az ólomszív segítségével fordulhat jóra a fiú élete. Ez a rész még javítható, így ugyanis egy pici hiányérzetet kelt.

Puskás Tünde Mária (Gyergyószentmiklós): Az évszakok mindig kézenfekvő témát jelentenek, ám nehéz eredetit, frisset mondani róluk. A nyarat, az őszt és a telet megverselő írásaidnak sem sikerül ez, de ideírok belőlük néhány ötletes sort: „A felnőttek is úszkálnak, / Mert vége a nehéz munkáknak. / Nekik is kell kikapcsolódás, / S néha egy kis lazsálás.” Ez így ígaz!

„Hugi” (Sárköz, Szatmár megye): Javaslom, küldj még kettőt-hármat a „szekrény mélyén” várakozó verseidből, mert a most érkezett egy versed alapján (ennek amúgy egészen jó az első szakasza, a másik kettő nem annyira) nem tudok igazán képet alkotni íráskészségedről.

A következő olvasóinknak a türelmét kérjük, helyszűke miatt nekik (főként, hogy visszatérő „vendégei” a Diákmúzsa Klubnak) az áprilisi Cimborában érkezik majd válasz: Benedek Timea, György Tünde (Gyergyószentmiklós), Konnát Árpád (Kovászna), Kovács Karola (Brassó), „Mia Metódi” (Sepsiszentgyörgy).

Irodalmi verseny • Egy nap a magyartanárnő segítségével megismertük az Irodalmi Kört. A tanárnő mindegyik osztályban bemutatta, milyen könyvet kell elolvasni. Két könyvet már a 2005-ös tanévben elolvastunk. Az első irodalmi körre Orbán János Dénes Búbocska című regényét. Második alkalomra Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok és A halak jelleme című könyveket olvastuk el. Az Irodalmi Körre sok olyan gyerek jött, aki szereti az irodalmat. A 2006-os tanévben a magyartanárnő, Orbán Enikő, és felelősei, Czika Ármin, Serestély Árpád és Tódor-Boér Szabolcs (VII. osztály) Gárdonyi Géza: Az egri csillagok című regényét ajánlották olvasásra. Neki is kezdtünk, és el is olvastuk. A 2006. december 1-jén szervezett Irodalmi Kör különleges volt, mert verseny formájában tartottuk meg. Egy este összegyűltünk, és megbeszéltük a csapatok összetételét. Az Irodalmi Körre összesen 19-en jelentkeztünk, öt csapat alakult ki: Eger hősei (Tódor-Boér Szabolcs, Oláh Emőke, Sebők Orsolya, Kovács Zoltán; Egri vitézek (Széplaki Zita, Curuţ Sándor, Oláh Eszter, Vass Attila); Egri csillagok (Czika Ármin, Orbók Zita, Pantea Éva, Bódi Zsolt); Várvédők (Keresztes Tünde, Csoma Edina, Erzse Zsolt, Bartos Nándor); A három csillag (Kerestély Árpád, Kovács Karola, Bodosi Noémi). Összesen nyolc feladaton dolgoztunk, ebből hat előzetesen ki volt osztva, és mi többször ott maradtunk az iskolában órák után is, oldottuk a feladatokat, melyek a következők voltak: minden csapatnak nevet kellett választania, amely a regénnyel kapcsolatos; címert vagy jelvényt kellett készíteni; az egyik csapattagnak, vagy többnek a csapatból meg kellett tanulnia egy 8-10 soros regényrészletet; a csapatok közös jelenetet kellett bemutassanak; szövegértelmezést kellett készítenünk egy adott részletről; mindegyik csapat készített

egy jellemtérképet egy szereplőről. Ezeken kívül két feladat volt, melyeket helyben kellett megoldani: szereplők ismertetése sorshúzás alapján, és a cselekménnyel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Minden csapat húzott egy témát és fogalmazást kellett írni. Én az Egri csillagok csapatában voltam, és a feladatunk az volt, hogy írjunk levelet. A helyzet: Gergely a várban van, és felesége, Éva, Sopronban. Sikerült jó fogalmazást írni. A zsűritagok igazságosak voltak, és szeretném őket megemlíteni: Kovács Károly (tornatanár), Vetró B. Sebestyén Csilla (magyartanárnő), Datcu Andrea (X. osztályos diák). A hangulat nagyon jó volt, végül a Három csillag nyert 230-as pontszámmal. Másodikok lettek az Egri csillagok, harmadikok az Egri vitézek, negyedikek Eger hősei, és ötödikek a Várvédők. Az első helyezettek könyvjutalmat kaptak, nézőként drukkoltak nekik a szülők és osztálytársak. Nekem nagyon tetszett a verseny. Lehet, lesz még egy megyei szakasz is, akkor majd arról is tudósítok. (Orbók Zita, Brassó)

A gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola lapja (szerkesztik: Szőcs Margit, Vargyas Rozália, Huszár Gellért). Nagy örömünkre sok régi és új cimboránk nevével találkoztunk benne.

„…pacsirta szól; küllők rikoltanak, s rigó-torokból frissen és merészen kibuggyan már s nő-nő a dal-patak.” Áprily Lajos: Koncert

A feketerigó vidáman fuvolázza a fák csúcsáról: Lió-lió-tillílió-fütty

Tavasz idején madárkórus köszönti a természet ébredését, szívet melengető daluktól hangosak az erdők, rétek, kertek. Nyitni kék, nyitni kék — bíztatják virágzásra a bimbókat, rügyeket a cinkék, majd csivitelő fecskék, turbékoló gerlék, kelepelő gólyák hirdetik: itt a szerelem, a fészekrakás ideje.

megszólal a cinke, a légykapó, és ha megvirradt, felhangzik a verebek csiripelő kórusa is. Alkonyatkor a legtöbb madár elhallgat, csak a felettünk felhőkként elvonuló csókák, varjak hangos tereferéje, a baglyok huhogása hallszik. Minden madár a maga nyelvén beszél, és nagyot tévednénk, ha burukkoló rigót vagy károgó szarkát emlegetnénk. Még a nevét is szaváról kapta a pinty, a csóka, a süvöltő, de azt kiáltozza a kuvik, a bíbic és a sokak szerint jóstehetséggel megáldott kakukk is.

Jean Effel rajza

„Madáróra” mutatja az idő múlását is. Még nem is pirkad, már dalol a rigó, a hajnali derengésben

Valahányszor megszólal, mindig bemutatkozik az egerek esküdt ellensége, a nagy fülesbagolynak is nevezett uhu

A barátságos kicsi vörösbegy elsők között köszönti a felkelő Napot és utolsók közt hallgat el alkonyatkor

Aki érti a madarak nyelvét, azt is tudja, hogy a sárgarigó egyre azt kérdezi: Kell-e dió, fiú? a seregély meg azt: Ki mit kaphat, ki mit

kaphat? A galamb nyugtatgatja: Van borunk, van borunk, a cinegemadár meg csak bánkódik: Kicsit ér, kicsit ér.

Az éjszakákon át szépségesen daloló fülemüle bizonyára elborzadva olvasná nyomtatásban is megjelent szerelmi vallomását: tyu kvtyo kvorror pipikvizi csorre csatn csi gürr kvikvio goll hüdüdoj kvia gyagya dillhi lile didi gai

A madarak szavának emberi nyelvre „fordításával”, emberi hangokra történő átírásával évszázadokon át próbálkoztak. A legrégebbi ismert madárdalkotta az 1600-as évekből maradt ránk, énekük hangfelvételeken való rögzítését és pontos lekottázását azonban csak az elmúlt évszázadban tette lehetővé a technika fejlődése.

A remeterigó két szólamban is tud énekelni

A legelső ismert madárdal-kotta 1650-ben jelent meg nyomtatásban

Be kell vallanunk, nem a mi gyönyörködtetésünkre énekelnek, sokkal inkább azért, hogy élhessenek, megmaradhassanak, utódokat nevelhessenek. Daluk

Harci riadójuk általában hangos, rövid csatakiáltás, és „nemzetközi” jelzéseiket gyakran a más fajokhoz tartozók is megértik, továbbítják. Családot is kell alapítaniuk, énekszóval csalogatva párjukat, világgá kiáltva szerelmi vallomásaikat. Általában a hímek dalolnak, sok ezerszer megismételve fészekrakásra buzdító dalaikat, de létfontosságú az énekszó a családok együtt maradása, egymás felismerése szempontjából is.

A madarak — hozzánk hasonlóan — testbeszéddel is képesek közölni mondandójukat, felhívni magukra a figyelmet. A pinty fűszállal a csőrében ugrálva jelzi, hogy fészket szeretne már építeni, a harkály szaporán kopogtatva üzeni párjának, hogy elkészült a kényelmes odú.

A madárszülőket a fiókák szélesre tátott csőrének, élénkszínű torkának látványa készteti etetésre (kakukkfiókát etető szürkebegy)

A verébnél is kisebb szürke légykapó gyönyörű dala naponta 3500-szor is felcsendül, míg párját keresi, és „csak” ezerszer, miután egymásra találtak

A madár-őrszemek a fák csúcsáról, kiálló száraz ágakról, magaslatokról jelzik: ellenség a láthatáron!

kifejezhet kérést, félelmet, figyelmeztetést, szavuk lehet hívó, gyülekezésre buzdító, de lehet riasztó, menekülésre késztető is. A varjak károgva, a szarkák csörögve, a csókák kiáltozva, a pacsirták hangosan trillázva védik birodalmukat, riasztják el a fészkük közelébe tévedő idegeneket.

A szajkó (mátyásmadár) éles vészkiáltásait az erdő szinte valamennyi állata megérti

Hogy beszédüket a háttérzaj ne zavarja, az erdők madarai lágyan fuvoláznak, a morajló tengerek felett röpködő sirályok, vészmadarak magas hangon vijjognak. Hangos szóval tartják a kapcsolatot a csapatokban vonuló vagy a sűrű erdők rengetegében élő madarak is, hogy el ne tévedjenek, társaiktól el ne szakadjanak.

Üzenetet hordoznak a fajtársak és a nemek felismerését szolgáló, látható jegyek is, a bóbita, a színes „nyakörv”, a tollazat színe, mintázata. Gyakran utalnak feltűnő, társaik számára jól érthető „rangjelzések” a madarak csoporton belül elfoglalt helyére is.

A hím verebek torokfoltjának mérete a családi ranglétrán elfoglalt helyüket mutatja

Az Antarktiszon tízezernél is több pingvint számláló kolóniáikban kiáltozva keresik és hangját felismerve találják meg párjukat a tengerből visszatérők

A támadó póz, a kitátott csőr, a szélesre tárt szárnyak fenyegetést jelentenek, a felmeresztett bóbiták, felborzolt tollak izgatottságról árulkodnak. És külön szótára van az udvarló hímek látványos mozdulatainak, a szertartásos meghajlásoktól, jellegzetes nyaktartástól a tollászkodásig.

A vadréce szertartásos hajlongással hódol szíve hölgyének

A táncoló madarak ügyességüket bizonygatva, színpompás tollazatukat mutogatva hódítanak. Párja előtt hajlongva, forogva udvarol a galamb, szárnyával a földet seperve a pulykakakas, szaporán csapkodva a fajdkakas, és szépséges farktollait szétterítve igézi a tojókat lánykéréskor a hím páva.

egyre egyénibbé, tökéletesebbé válik. A tartós párkapcsolatban élő madarak néha párjuk dallamait is megtanulják, hogy azokról utóbb felismerhessék egymást, máskor együtt „szereznek” új nótákat, vagy „duettet” énekelve élvezik az együtt dalolás gyönyörűségét.

verebek csiripelésétől a fecskék ficsergésén, a pacsirták trilláin át a szarkák csörgéséig. Bár úgy tűnik, hogy az abszolút bajnok az ausztráliai lantfarkú madár, szinte minden hangot tud utánozni honfitársa, jégmadarunk rokona, a kacagójancsi is. És arról is híres, hogy olyan pontosan azonos időben szólal meg napjában háromszor, hogy akár az órákat is utána lehetne állítani.

A duett-éneklés mesterei, a tövisszúró gébicsek, olyan szaporán felelgetnek egymásnak, hogy nem is vesszük észre: nem egy, hanem két madár énekel

A kismadarak, akárcsak a gyerekek, szüleiktől tanulnak beszélni, énekelni. A fiókák már a fészekben megtanulják felismerni a családi dallamokat, 3–4 hetes koruktól pedig maguk is dalra fakadnak. Eleinte szüleiket, fajtársaikat utánozzák, később énekük

Az énekórákat nem lehet elég korán elkezdeni

Az azonos fajú, de távol élő madarak „tájszólásban” énekelnek, így néha nem is értik egymás szavát, világjáró költöző madaraink viszont nem egyszer beszélnek idegen nyelveket is, más fajok hangját utánozva, dalaikat megtanulva.

A nyelvtanulás európai bajnoka, az énekes nádiposzáta, akár 75, környezetében élő madár dalát is képes utánozni. Rokona, a mezei poszáta is megtanul mindent a

Ha alkonyatkor a kertjeinkben pacsirta vagy fülemüle gyönyörű dalát halljuk felcsendülni, szinte bizonyos, hogy az apró, szürke mezei poszáta énekel

A kacagójancsi (kookaburra) az erdei szépségversenyen igaz nem nyerne, a hangutánzó versenyen azonban jó eséllyel pályázhatna

Emberi nyelven szóló hollóról, seregélyről, fülemüléről már ókori szerzők is írtak. Nagy Sándor világhódító hadjáratait követően érkeztek Európába vetélytársaik, a trópusi őserdők tarkatollú madarai, a megtanult szavakat lelkesen ismételgető, néha még az alkalomhoz illő rövid mondatokba illeszteni is tudó papagájok.

„Húsz fontot egy csónakért” — rikoltozta a hagyomány szerint VIII. Henrik Temzébe pottyant kedvenc papagája, hogy miután kimentették, megjegyezze: „Elég lesz a fickónak egy garas”.

1. Mi a neve Európa legkisebb, télen-nyáron kertjeinkben sürgő-forgó madarának, amely a legelevenebb, legszebb és leggyönyörűbben daloló madaraink egyike?

a. macskaszem b. ökörszem c. tyúkszem 2. Egyik legtöbb idegen nyelvet beszélő madarunk, a környék énekes madarainak dallamai mellett, a kapu nyikorgását, a macska nyávogását, az emberi hangot is utánozza. És bizonyosak lehetünk, hogy ő énekel a diófa ágán, ha március elején a hozzánk csak májusban érkező sárgarigók fuvolázását halljuk. Mi a pettyes tollú hangutánzó művész neve?

a. szarka b. seregély c. szajkó 3. A kakukktojás típusú rejtvények névadója a hosszú farkú, csíkos mellényű, és oda nem illő tojásait énekesmadarak fészkébe rakó kakukkmadár. Állapítsd meg, az alább felsoroltak közt melyik a „kakukktojás”, és írd be a pályázati lapra.

csuszka, csimpolya, füzike, kenderike, őszapó, királyka, légykapó, pacsirta, tengelic, zöldike

4. „Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, / szívnek és tavasznak nyílni kék!”… — írta Nyitnikék című versében Szabó Lőrinc. Mi a közhasználatú neve a telet is kertjeinkben töltő, a tavasz érkezését elsőként hirdető, sárgás mellű, fekete fejű apró énekesnek?

a. veréb b.széncinke c. vörösbegy

5. Ismeri a dörgést — állítjuk arról, aki jártas az ügyintézésben.

Melyik erdei madár kíséri látványos násztáncát köszörülés hangjára emlékeztető dürrögéssel, olyannyira elmerülten, hogy közben időlegesen meg is süketül? a. fajdkakas b. fogoly c. szalonka 6. A környékbeli madarak hangja, a macskanyávogás, a kutyaugatás, a vonat sípolása, az autó dudálása, a kerekes kút nyikorgása és a fényképezőgép kattogása egyaránt szerepel a hangutánzás világbajnokának műsorán. Mi a Dél-Ausztráliában élő madár neve? a. koronás daru b. lantfarkú madár c. paradicsommadár 7. Barangolásunk során többször idéztünk, képeket is kölcsönöztünk A madarak hasznáról és káráról című könyvből. Ki volt a könyv szerzője (1835–1914), a Magyar Ornitológiai (madártani) Központ létrehozója, a madárvilág egyik legelhivatottabb barátja és ismerője?

a. Brassai Sámuel b. Herman Ottó c. dr. Xántus János

A képrejtvény esetében képnek, rajznak, illetve kép, rajz elemeinek kell szót, szavakat megfeleltetni úgy, hogy a megfeleltetett szó vagy szavak a megfejtést eredményezzék. Irodalmi képrejtvényeknél – amilyenek az alábbiak is – többnyire valamely irodalmi mű címét rejti a kép. Meg kell adni a képből kikövetkeztethető műcímet és a szerző nevét (amennyiben az ismert). Ezúttal a szerzők nevét megadjuk mi: Ken Kesey, illetve C. William Golding egy-egy megfilmesített művéről „árulkodnak” az alábbi képek. A címek megadása sem kötelező, azoknak a madaraknak a nevét kérjük csupán, melyek a megfejtést elősegítik.

Az alábbi rácsban meg kell keresnetek öt madárhang, madárdal magyar megnevezését (igéket), úgy, hogy csak bástyalépésben olvassátok össze a betűket (minden betűt csak egyszer érintve!)

e k r e cs i ny l l e p i r u e p r á zs o h sz e ű u l g l j l o cs k t o é s a d á r s g gy n ü f o e e a t t t g k s l y e n s b

e h z ő t z r cs á

l n d i o t á i d

t ő é r zs o v n k

Ugye, tudni fogjátok a megfejtést? Ha egyből nem is, csak rájösztök egy kis töprengés után! Vagy megsúgja az a sokat emlegetett madárka…

Goethe, Beethoven és a rajongók A véletlen úgy hozta, hogy Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe az 1800-as évek elején épp egy helyen nyaraltak Karlsbadban. Üdülésük során összebarátkoztak, s gyakran együtt indultak el kocsikázni. Mondanom sem kell, hogy útjaik során rengetegen ismerték fel a két hírességet sűrű kalaplengetés közepette. – Engem zavar ez a nagy népszerűség – panaszkodott Goethe –, folyton integetnek... – Ezen kár bosszankodni – nyugtatgatta Beethoven. – Szerintem nekem köszönnek. Mikszáth áltudósítása a nagy árvízről Az 1879-es nagy szegedi árvíz okozta pusztítást követően Ferenc József is el kívánt látogatni az átszakadt gáthoz. Újságírókkal körülbástyázva Ferenc József csak nézte, nézte a már lenyugodott, de még mindig elképesztő méretű folyót, majd az alábbi, nem igazán média-képes kijelentést tette: „Víz, sok víz. Köszönöm.” A tudósítók egyike az iú Mikszáth Kálmán volt, aki a Szegedi Napló riportereként „történelmi, császári mondatot” vállalt be lapjának, „egyenesen a Tisza partjáról”. Az árvíz kapcsán lefoglalt

két hasábot hamar feltöltötte, de hiába nógatták, ezzel a médiában eladhatatlan mondattal éjfélig sem tudott megbirkózni. De egyszer csak, egy ötlete támadt, s máris rohant is be kész kéziratával a szerkesztőségbe: „Itt van. Szinte trombitál. Szeged szebb lesz, mint volt. Ezt mondta a király. Ez egy királyi szó: egyszerű és erőteljes, mint a prófécia. A Híradó bizonyosan mást mondat a királlyal, de az sose hiteles. Ez a hiteles. Mert ez szép.” És tényleg, máig ezt a mondatot idézik hitelesként... Mark Twain és a marketing pók Egyszer, mikor még Mark Twain lapszerkesztőként dolgozott, egy különös levelet kapott: egy vidéki kisváros kereskedője aziránt érdeklődött, hogy a lapjukban talált pók szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent-e? Twain a másnapi számban, a Szerkesztő üzenetei című rovatban az alábbiak szerint válaszolt: „A kisvárosi kereskedőnek: Ha az ember az újság lapjai között pókot talál, az sem szerencsét, sem szerencsétlenséget nem jelent. Hisz a pók csak azért nézi át az újságot, hogy megkeresse melyik az a kereskedő, amelyik nem hirdet nálunk, hogy aztán odaköltözhessen, és annak a kereskedőnek ajtaján szőjön hálót magának, mert tuti, hogy egész életében a kutya sem fogja zavarni.”

Egészítsd ki a következő hálóban, az alsó sorban egy-egy betűvel a függőleges oszlopban lévő hárombetűs szavakat értelmes négybetűs szavakká. Ha jól dolgoztál, akkor a kiemelt alsó sorban egy magyar zeneszerző neve lesz a megfejtés.

Meghatározásokat csak a függőleges oszlopokhoz adunk, jó megfejtés esetén a hosszú vízszintes sorban Kodály Zoltán daljátékának címe alakul ki. 1. Magyarországi szerb. 2. Biztonsági szerkezet. 3. Ódon, nem új. 4. Meleg évszak. 5. „… legyünk, vagy szabadok?” (Petőfi) 6. Felső végtag alsó része. 7. Tetejére tapos. 8. Szándékozik. 9. Hasad a tó jege. 10. Csak, németül (NUR) 11. Becézett Mária. 5

R R

Meghatározásokat csak a vízszintes sorokhoz adunk. Helyes megoldás esetén a kiemelt négyzetek betűit összeolvasva egy erdélyi magyar költőnő neve a végső megfejtés.

1 2 3 4

1. Lyuk a jégen. 2. Kettő alkotja. 3. Szürke fém, vegyjele Fe. 4. A mondta eleme. 5. Durván taszít. 6. Szemcsés anyag. 7. Sárga, nem fémes elem. 8. Jövendőmondó. 9. Mennyei. 10. Fohász. 11. Amely személy.

5 6 7 8 9 10 11

R R

JANUÁRI MEGFEJTÉSEK:

Ki kicsoda a februári Cimborában? Jánk Károly – költő, 1967-ben született Szatmárnémetiben. Szabó Róbert Csaba – író, szerkesztő, 1981-ben született Szilágynagyfaluban. Szántai János – költő, író, 1961-ben született Kolozsváron. Szávai Géza – író, esszéíró, 1950-ben született a székelyföldi Küsmödön.

Barangoló 1) 1-d, 2-c, 3-a, 4-e, 5-b; 2)1-c, 2-a, 3-b, 4-d; 3) - c; 4) 1 – c, 2 – b, 3 – a; 5) – b; 6) – c; 7) – a; 1. - a, c, g; 2. - d (római), f (germán), i (hindu); 3. – b, (bika), e (kutya), h (szárnyas ló) Szócsavargó Irodalmi képrejtvények állatokkal: 1. Móra Ferenc: Aranykoporsó 2. Alexandre Dumas: A három testőr Állatos kiegészítősdi: lónak / eb / macska / bakot / disznó / medve. Állattalanítás: bálna (boroszlán, ákos, Bikal, nevet, ajak

153. Kolumbán Roland, Székelyszáldobos; 154. Vécsi Nándor, 155. Balogh Tímea, Farcád; 156. Székely Izabella, 157. Dudás Botond, 158. Márton-Edmond Attila, Marosvásárhely; 159. Bálint Edit, Oroszhegy; 160. Nagy Noémi, Csíkbánfalva; 161. Csobot Adél, Nagykároly; 162. Mani András Lóránd, Szilágycseh; 163. Bálint Andrea, 164. György Tünde, Gyergyószentmiklós; 165. Lőrincz Orsolya, 166. Pálffy Ágnes, 167. Kálmán Zsuzsa, 168. Geréb Koppány, Székelyudvarhely; 169. Bálint Zsolt, 170. Karácsony Tímea, 171. Sándor Előd-Botond, 172. László Nándor, 173. Paraschiv Dániel, 174. Antal Eszter, 175. KolumbánBalázs Zsolt, 176. Simény Zsolt, 177. Kovács Tímea, 178. Molnár Tamás, 179. Tófalvi Magdolna, 180. Gál Mariann, 181. Simó Krisztina, Székelyudvarhely; 182. Kari Mária Magdolna, 183. Rákosy Anikó, 184. Laczkó Emőke, 185. Dezső Bernadette, 186. György Emese, 187. Benedek Tímea, Gyergyószentmiklós; 188. Dóczi Mihály Tibor, 189.

Fehér Noémi-Tímea, Marosvásárhely; 190. Puskás Tünde Mária, Gyergyószentmiklós, 191. Hegyessy Loránd Csaba, Alsórákos, 192. Váncsa Mónika, Csíkmadaras, 193. GencsiMayer Katalin, 194. Fejér Csengelle, 195. Gencsi-Mayer Izabella, Gyergyószentmiklós; 196. Bőjte Mária, Karcfalva; 197. Forró Tímea, Kézdivásárhely; 198. Kovács AnnaMária, Borzont; 199. Fanea Imola, Sárköz; 200. Barabás Gizella Katalin, Dálnok; 201. Molnár Andrea, Sepsiszentgyörgy; 202. Fejér Csengelle, Gyergyószentmiklós; 203. Szilágyi Ödön, Gyergyócsomafalva; 204. Márton Henrietta, 205. Kasza Dalma, Csíkbánfalva; 206. György Margit, 207. György Emőke, 208. Bálint Imelda, Csíkbánfalva; 209. Lukács Enikő Bernadett, Gyergyóalfalu; 210. Pakot Csilla, Farkaslaka; 211. Berszán Zita, Középajta; 212. Gábor András, Marosvásárhely; 213. Józsa Attila, Felsőboldogfalva; 214. Katona Szidónia, Sepsiszentgyörgy. Lapzártáig a fenti benevezések érkeztek meg szerkesztőségünkbe.

nyereményszelvény• március Pistike bemegy a kisállat-kereskedésbe, és meglát egy teknősbékát. – Tessék mondani, ez mennyibe kerül? – Ezer forint, fiacskám. – És tok nélkül? – Gyerekek, ki tudja megmondani, mi a gerincoszlop? Pistike jelentkezik. – A gerincoszlop a hasüreg mögött elhelyezkedő oszlop, amelynek egyik végén a fej, a másik végén pedig mi ülünk. Pistike hegedül. A koncert előtt szépen előveszi a hegedűtokot, majd kinyitja, de látja, hogy az apja fegyvere van benne. Felkiált: – Na most el tudom képzelni apámat a bank előtt a hegedűvel!

A mi osztályunk teljes létszámban megvásárolta a Cimborát. Iskola .................................................................................... Osztály ................................................................................. Létszám ............................................................................... Iskola címe .......................................................................... Terjesztő tanár neve ....................................................... Aláírása ................................................................................ Telefonszáma .................................................................... • Ebből a szelvényből egy osztály csak egyet küldjön be! • A terjesztő tanár aláírásával hitelesíti az adatokat.

március Név: ........................................................................................ Osztály: ................................................................................. Iskola: ..................................................................................... Lakcím: .................................................................................. Telefonszám: .......................................................................

Szócsavargó-feladványok Madárhang, madárdal – rácsok közt ............................................................................................... Madaras képrejtvények

Barangoló – pályázati kérdések:

.............................................................................................. Keresztrejtvények: .............................................................................................. .............................................................................................. ..............................................................................................

1....., 2. ....., 3. ....., 4. ......, 5. ....., 6. ....., 7. .....

Beküldési határidő: április 15.

Megfejtések: