MEDI+GREEN
Élénk a verseny az első európai legalizáció címért
E
gyre több európai ország szeretne felzárkózni Kanadához és az USA azon államaihoz, ahol a felnőttek számára már legálisan elérhető a kannabisz. A legnagyobb mozgolódás jelenleg Németországban, Svájcban, Luxemburgban és Portugáliában látszik.
A közelmúltban számoltunk be arról, hogy Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) felvette a programjába a szabadidős célú legalizációt. A szabályozott piacért már évtizedek óta kampányoló zöldek jelenleg 20-25%-os támogatottsággal bírnak és mára a politikai pártok többsége
támogatja a kannabisszal kapcsolatos enyhítések egyes formáit, legalább kísérleti projektek indításának formájában. A népesség körülbelül 60%-os támogatottságával a legalizáció mára olyan jelentős közüggyé vált, amellyel a szeptemberi választásokon diadalmaskodó pártnak vagy koalíciónak foglalkoznia kell. Egy júniusi parlamenti vitán Portugália két pártja is javaslatot tett a kannabisz legalizációjára. A vita eredményeként megállapodás született arról, hogy mindkét javaslatot az Egészségügyi Bizottság elé terjesztik. Ezt követően 60 napig nyilvános meghallgatásokat lehet tartani, valamint módosításokat benyújtani, majd parlamenti szavazásra kerül sor. Mindkét javaslat engedélyezné a felnőttek számára a korlátozott legális hozzáférést és az otthoni termesztést. A legnagyobb különbség a két javaslat között, hogy míg az egyik a termesztést, az előállítást és a forgalmazást állami kézbe helyezné, addig a másik ezt kifejezetten ellenzi. Akármelyik verzió is valósuljon meg, Portugáliában a húsz év dekriminalizáció után a legalizáció fogja feltenni a pontot az i-re. Májusban került a luxemburgi képviselőház elé a legalizációról szóló törvényjavaslat, amely a zöldekkel és a szocialistákkal koalícióban álló liberális kormányhoz fűződik. A 2018-as kampányban a liberálisok azt ígérték, hogy 2021-re legálissá teszik a kannabiszt. A covid-járvány késleltette a javaslat kidolgozását, de a kormánynak az az érdeke, hogy a miniszterelnök 2023-ig tartó mandátumáig átmenjen a törvény. Már 2020 tavaszára tervezték a svájci próbalegalizációk megvitatását, amely iránt Bázel, Bern, Biel, Genf és Zürich is érdeklődött, ám a járvány miatt ez őszre tolódott. Idén júniusban az is kiderült, hogy a tervet a lakosság döntő többsége is támogatja. A szavazók közel kétharmada értett egyet azzal, hogy a 18 év fölöttiek számára váljon legálisan elérhetővé a kannabisz és induljanak el a beharangozott pilot programok. A svájci legalizáció sorsa már csak ezek eredményétől függ.
23