CK Magazin #68

Page 37

MEDI+GREEN

A legális fű vonzóbb

E

gy évvel a kanadai legalizáció után még fele-fele arányban vásároltak kannabiszt a legális boltokból és a feketepiacról. Egy friss kutatás szerint tavaly a vásárlók közel háromnegyede részesítette előnyben a kannabisz üzleteket. A Health Reports folyóiratban közzétett tanulmány szerint két év leforgása alatt jelentősen megváltoztak a vásárlói szokások. Mostanra ugyanis lényegesen kevesebb kanadai szerez be kannabisz virágzatot és belőle előállított más termékeket tiltott piaci forrásokból. A kutatás a kanadai felnőttek körében értékelte a fogyasztási szokásokat a legalizálás megkezdését megelőző hároméves időszakban, valamint az azt követő két évben. Míg a tanulmányba bevont fogyasztók 2019-ben még csak 47%-ban választották a fűboltokat, addig 2020 már 70%-uk vásárolt ezekben. Ez komoly sikert jelent, hiszen a legalizáció épp a feketepiac ellenében jött létre. A legalizálás egyik célja a kannabisz feketepiacának megszüntetése, vagy jelentős csökkentése volt, következésképpen a bűnözők és a szervezett bűnözés nyereségének csökkentése. E tanulmány arra szolgáltat bizonyítékot, hogy ez működhet – foglalta ös�sze a tapasztalatokat a tanulmány.

OSAN R A H A M OKBAN! T A BOL

A kannabiszfogyasztás 18–24 éves kor között a legalizálást követően nagyjából változatlan maradt. A tanulmány szerint azonban nőtt a 24 évnél idősebbek használata. A korábbi kannabiszfogyasztási vizsgálatokkal összhangban a fogyasztók 71%-a használ-

ja elszívva a virágzatot, azonban a nők körében ez az arány egy év alatt jelentősen, több mint 10%-kal csökkent. Ez üdvözlendő változás, hiszen az elszívás jár a legnagyobb egészségügyi kockázattal. Az egyéb felhasználási módok között népszerűek a kannabinoidokat tartalmazó ételek, a vaporizálás, a folyékony koncentrátumok, valamint a hasis fogyasztása.

BIOCANNA Easybox

Egyre többen próbálják otthon termeszteni a növényeiket. Azonban nem mindannyian születünk zöld ujjakkal. Hogy a növénytermesztés mindenki számára könnyű legyen, a BIOCANNA kifejlesztette az Easybox-ot: a tökéletes dobozt új és kistermesztők számára.. A növekedés megkönnyítése A lehető legkönnyebbé tétel érdekében a BIOCANNA Easybox csak két flakont tartalmaz: • A BioVega tápanyagot, amit a csírázás és a virágzás közötti időszakban (vegetatív szakasz) kell használni, amely biztosítja az összes szükséges tápláló elemet egy erős és egészséges növény termesztéséhez. • A BioFlores tápanyag pedig stimulálja és támogatja növényének növekedését az első virágtól a szüretig (generatív szakasz), gyönyörű virágokat és finom gyümölcsöket biztosítva. Nincs szükség pH vagy EC mérésére: A BIOCANNA előnye, hogy bármiféle mérés nélkül biztosítja a fejlődést, így ideális termék a kezdők számára, hogy megkezdjék útjukat a termesztés világegyetemében. Felelősségteljes növekedés elképesztő eredményekkel: A BIOCANNA tápoldatok tanúsítottan használhatók biogazdálkodásra. A BIOCANNA termékek növényi eredetűek. 100% vegán minőség, ami a legjobb eredményt nyújtja, miközben tiszteletben tartja a környezetet.

„A NÖVEKEDÉS MÉG SOHA NEM VOLT ILYEN EGYSZERŰ!” További info és kapcsolat: canna.international@canna.com

35


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.