CK Magazin #69

Page 26

CANNA+GLOBE

Kannabisz és spiritualitás Kapcsolódás a szellemvilággal különböző korokban Kevés növényt találni a történelemben, ami annyi ember és közösség szellemi és vallásos életére volt hatással, mint a kender és a kannabisz. Miközben mára egyre többen fordulnak hozzá egészségügyi vagy szórakozási céllal, a spirituális használat az évezredek során ugyanúgy fennmaradt.

J

elenlegi ismereteink szerint legalább az i.e. harmadik évezred óta használták különböző népek és civilizációk a kannabisz tudatmódosító és euforizáló tulajdonságait rituálék, szertartások és meditáció segítésére. Az alábbiakban röviden áttekintjük, hogy az egyes korokban mely népcsoportok keresték a kapcsolatot a spirituális dimenzióval a növény fogyasztásán keresztül.

Az ókori Kína A kannabisz szent gyógynövényként való használatának legkorábbi bizonyítékai az ókori Kínából származnak. Körülbelül 20 évvel ezelőtt a Hszincsiang néven ismert nyugat-kínai területen fedezték fel egy férfi mumifikálódott maradványait, amely megerősítette az ezzel kapcsolatos elképzelése24

ket. Az öltözéke alapján a férfi magas társadalmi státusszal bírt. A test mellett hárfát és íjászfelszerelést is találtak, ami alapján a történészek úgy vélik, hogy sámán lehetett. A holmijai között nagy mennyiségű marihuána is előkererült: egész pontosan 789 gramm! A kutatók a maradványokban azonosították a THC jelenlétét és úgy vélik, hogy a gyógynövényt valószínűleg jóslás vagy más sámánisztikus rituálék segítésére használták. A kormeghatározás szerint a maradványok körülbelül 2700 évesek. A felfedezés érdekessége, hogy bár a férfi maradványait Kínában találták meg, valójában kaukázusi etnikumú volt, így nem egyértelmű, hogy ebben a korban már ismert volt-e a kannabisz spirituális célzatú használata a kínai sámánok körében.

Hinduizmus Az Atharva Védában, az i. e. 1200 és 1000 között összeállított fontos hindu szövegben is találunk utalásokat a kannabiszra. Ebben a kannabisz az öt szent növény egyikeként szerepel, amelyek gyógyászati és spirituális tulajdonságokkal rendelkeznek. A marihuánát gyakran hozzák összefüggésbe Siva hindu istennel, aki állítólag a meditációját segítő gyógynövényt használt. A marihuána ma is összefügg a hinduizmussal, és háromféle kannabiszkészítményt használnak általában Indiában. Az első a bhang nevű készítmény, amelyet általában tejjel kevernek és megisznak. A második a ganga, a nőstény növény virágai és cukros levelei, amelyeket elszívnak. Az utolsó készítmény a charas, más néven „fekete arany” vagy „ujj


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.