1 minute read

A KRÓNIKUS FÁJDALOMMAL KÜZDŐ BETEGEK 92%-A JAVUL

Egy több mint 2000 betegre kiterjedő kolumbiai vizsgálat alapján az orvosi kannabisz látványos eredményt mutat a krónikus fájdalom kezelésében. A Latin-Amerikában és Európában működő Khiron Life Sciences orvosi kannabiszt előállító vállalat klinikai vizsgálatát a Frontiers in Pain Research című nemzetközi szakfolyóiratban publikáltak. Az ebben szereplő adatok adatok 2112 felnőtt kolumbiai betegtől származnak, akik a saját állapotukról és tapasztalt mellékhatásokról számolnak be. Jelenleg ez a legkiterjedtebb tanulmány Latin-Amerikában ezen a területen, amely egyben klinikai bizonyítékkal is szolgál a Khiron THC- és CBD-olaj alapú kannabiszkészítményeinek hatékonyságáról és biztonságosságáról.

Az eredmények önmagukért beszélnek: tíz betegből kilenc – egész pontosan 92% – számolt be valamilyen mértékű javulásról krónikus fájdalmában, tízből hét pedig 50% százaléknál nagyobb mértékű javulást tapasztalt egy négyhetes kezelés után. Emellett tízből hét beteg semmilyen mellékhatást sem tapasztalt a kezelés során, de még a jelentett mellékhatások is enyhék és átmeneti jellegűek voltak, és 12 hét után elmúltak.

Advertisement

A vizsgálatba bevont betegek többsége nő volt, átlagéletkoruk 58 év. A résztvevők egyharmada 65 éves vagy annál idősebb volt. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a kannabisz alapú orális készítmények „biztonságos és hatékony kiegészítő terápiás lehetőséget jelentenek a krónikus fájdalom kezelésében”, és „értékes lehetőséget jelenthetnek az orvosok számára”.

Alvaro Torres, a Khiron vezérigazgatója így nyilatkozott: „a Khiron gyógyászati készítményein alapuló tanulmány kulcsfontosságú ahhoz, hogy az orvosok és az egészségbiztosítók meggyőződhessenek az orvosi kannabisz krónikus fájdalom kezelésére szolgáló hatékonyságáról. A krónikus fájdalom globális hatása és gazdasági terhe jelentős a társadalmunkban, és a gyarapodó orvosi bizonyítékok világszerte növelni fogják a kannabinoid alapú gyógyszerekhez való hozzáférést.”

Az Egyesült Államok képviselőháza a közelmúltban döntött arról, hogy támogatja a kannal Center for Health Statistics adatai szerint minden ötödik amerikai felnőtt küzd krónikus fájdalommal, így ez az egyik legfontosabb területe a kannabisz orvosi alkalmazásának.

nabiszra irányuló tudományos kutatásokat. Ez is mutatja, hogy a betegek részéről komoly igény van a hatékony és biztonságos kannabiszalapú gyógyszerek kifejlesztésére. A Natio-

This article is from: