CK Magazin #71

Page 16

MEDI+GREEN

E

gy több mint 2000 betegre kiterjedő kolumbiai vizsgálat alapján az orvosi kannabisz látványos eredményt mutat a krónikus fájdalom kezelésében. A Latin-Amerikában és Európában működő Khiron Life Sciences orvosi kannabiszt előállító vállalat klinikai vizsgálatát a Frontiers in Pain Research című nemzetközi szakfolyóiratban publikáltak. Az ebben szereplő adatok adatok 2112 felnőtt kolumbiai betegtől származnak, akik a saját állapotukról és tapasztalt mellékhatásokról számolnak be. Jelenleg ez a legkiterjedtebb tanulmány Latin-Amerikában ezen a területen, amely egyben klinikai bizonyítékkal is szolgál a Khiron THC- és CBD-olaj alapú kannabiszkészítményeinek hatékonyságáról és biztonságosságáról. Az eredmények önmagukért beszélnek: tíz betegből kilenc – egész pontosan 92% – számolt be valamilyen mértékű javulásról krónikus fájdalmában, tízből hét pedig 50% százaléknál nagyobb mértékű javulást tapasztalt egy négyhetes kezelés után. Emellett tízből hét beteg semmilyen mellékhatást sem tapasztalt a kezelés során, de még a jelentett mellékhatások is enyhék és átmeneti jellegűek voltak, és 12 hét után elmúltak. A vizsgálatba bevont betegek többsége nő volt, átlagéletkoruk 58 év. A résztvevők egyharmada 65 éves vagy annál idősebb volt. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a kannabisz alapú orális készítmények „biztonságos és hatékony kiegészítő terápiás lehetőséget jelentenek a krónikus fájdalom kezelésében”, és „értékes lehetőséget jelenthetnek az orvosok számára”. Alvaro Torres, a Khiron vezérigazgatója így nyilatkozott: „a Khiron gyógyászati készítményein alapuló tanulmány kulcsfontosságú ahhoz, hogy az orvosok és az egészségbiztosítók meggyőződhessenek az orvosi kannabisz krónikus fájdalom kezelésére szolgáló hatékonyságáról. A krónikus fájdalom globális hatása és gazdasági terhe jelentős a társadalmunkban, és a gyarapodó orvosi bizonyítékok világszerte növelni fogják a kannabinoid alapú gyógyszerekhez való hozzáférést.” Az Egyesült Államok képviselőháza a közelmúltban döntött arról, hogy támogatja a kan-

A krónikus fájdalommal küzdő betegek 92%-a javul nabiszra irányuló tudományos kutatásokat. Ez is mutatja, hogy a betegek részéről komoly igény van a hatékony és biztonságos kannabiszalapú gyógyszerek kifejlesztésére. A Natio-

nal Center for Health Statistics adatai szerint minden ötödik amerikai felnőtt küzd krónikus fájdalommal, így ez az egyik legfontosabb területe a kannabisz orvosi alkalmazásának.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.