2 minute read

VÁGYFOKOZÓ GYÓGYNÖVÉNY

Abevett nézet szerint a rendszeres marihuánahasználat kedvezôtlenül befolyásolja a szexuális vágyat és teljesítményt. Tudod, motiválatlanság és társai. Egy friss kutatás azonban arra jutott, hogy ennek épp az ellenkezôje igaz – vagy a füvezôk szenvedélyesen lódítanak a szexuális életükrôl. A Stanford Egyetem orvosi kara biztosra próbált menni, amikor 50 ezer fô 25 és 45 év közötti amerikai felnôttet vont be kérdôíves felmérésébe, melyben a szexuális és a kannabiszhasználati szokásokról kérdezett. A marihuána mindkét nem esetében vágyfokozónak bizonyult. A megkérdezett nôk közül a rendszeres használók havonta 7,1 alkalommal szexeltek, míg a fûtôl tartózkodók mindössze 6 alkalommal. A rendszeresen füvezô férfiak havonta 6,9 aktusról számoltak be, míg az absztinensek esetében ugyanez a szám 5,6 volt. Az eredményeket összegezve a kutatók kimutatták, hogy a rendszeres kannabiszhasználók 20%-kal gyakrabban élnek nemi életet, mint a növény használatától tartózkodó embertársaik.

A marihuána használata nagyon elterjedt, de a fogyasztás és a szexuális élet gyakoriságának kapcsolatát eddig nem kutatták tudományosan, átfogó szinten” – mondta el a kutatás senior szerzôje, Dr. Michael Eisenberg urológusprofesszor. „Úgy látszik, hogy a kannabisz rendszeres használata nem hátráltatja a szexuális motivációt és a teljesítményt. Ha valamivel, akkor a nemi aktusok magasabb számával lehet összefüggésbe hozni.” Hozzátette, hogy a vizsgálat általános tendenciákról számol be, hiszen a felmérésben szerepelt mindkét nem, több etnikum és korosztály. A vizsgálati alanyok változatos iskolai háttérrel és jövedelemmel rendelkeztek, valamint eltérô vallásokhoz sorolták magukat. Az egészségi állapotuk tekintetében is jelentôs szórást mutattak, illetve voltak köztük házasok és szinglik, gyerekekkel vagy azok nélkül. A felmérés alapjaiban kérdôjelezi meg eddigi felfogásunkat a kannabisz szexuális életre gyakorolt hatásáról.

Advertisement

Starter készlet a Plagrontól

Minden tápanyag egy növény termesztéséhez

A Plagron Starter Set lehetőséget ad a kezdő termesztőknek a Plagron termékek megismerésére. Próbálja ki a Plagron alapműtrágya és egy erős gyökérstimulátor kombinációját.

A Plagron egy új csomagot állított össze, kifejezetten kezdőknek: a Plagron Starter Set-et. Ez a készlet két különböző változatban kapható, 100% NATURAL és 100% TERRA. Az induló készlet a jól ismert alapműtrágyákat és a Power Roots gyökérstimulátort tartalmazza. Alacsony árának köszönhetően ez a készlet ideális azoknak a termesztőknek, akik szeretnék megismerni a Plagron termékeket. Az indítókészlet két változata eltérő előnyöket kínál. A 100% NATURAL termékek ökológiai gazdálkodásra alkalmasak és rendkívül felhasználóbarátak. A 100% TERRA alapműtrágya gyors és optimális eredményt biztosít. A Power Roots adalék egy gyökérstimulátor, amely serkenti a gyors és erőteljes gyökérfejlődést. Javítja a növény ellenálló képességét és támogatja a növekedés beindulását.

A 100% NATURAL Starter Set előnyei - A 100% NATURAL termékek ökológiai gazdálkodásra és kertészetre alkalmasak (CU-tanúsítvánnyal) - Ideális kezdő termesztőknek - 3 termék egy készletben

A 100% TERRA kezdőkészlet előnyei - Gyors és optimális eredmény - Ideális kezdő tenyésztőknek - 3 termék egy készletben

Alapműtrágya Két üveg 50 ml-es alapműtrágyát tartalmaz, amely elegendő egy növény növekedési és virágzási fázisához. A 100% NATURAL készlet az Alga Grow-t és az Alga Bloom-ot, míg a 100% TERRA készlet a Terra Grow-t és a Terra Bloom-ot tartalmazza.

Adalékanyag A készlet az alapműtrágyákon kívül egy 50 ml-es Power Roots flakont tartalmaz. Ez az adalékanyag serkenti a gyökérnövekedést és növeli a növények ellenálló képességét.

Van még kérdése? servicedesk@plagron.com A kezdőkészletről és egyéb termékeinkről a www.plagron.com oldalon talál további információt.

This article is from: