3 minute read
„Minden kannabisz használat gyógyászati“
from CK Medijuana #76
by CK magazin
Advertisement
Ed Rosenthal, termesztésről és drogpolitikáról
A bécsi Cultiva szervezői minden évben gondoskodnak arról, hogy a kongresszuson a leghíresebb termesztők valamelyike megossza tudásának egy szeletét a hallgatósággal. Idén legalább akkora név, a kertészként, bestsellerkönyvek szerzőjeként és nem utolsósorban a legalizáció hangos szószólójaként ismert Ed Rosenthalbeszélt a hallgatóságnak a sikeres kendertermesztésről, illetve az Egyesült Államok drogpolitikai irányvonalának változásairól. A két előadás között pedig válaszolt kérdéseinkre is.
Az utóbbi téma – az USA drogpolitikájának változása – jobban izgatta a fantáziánkat, hiszen az őstermesztő-aktivistának tudomásunk szerint már többször meggyűlt a baja az amerikai törvényekkel. Tudni illik, hogy a Kaliforniában élő Rosenthal 1998-ban kezdett kannabiszt termeszteni krónikus betegségben szenvedő gyógyászati pácien sek számára a San Franciscóval szomszédos Oaklandben.
A gyógyászati célú kannabisz termesztése a kaliforniai törvények szerint ekkor már harmadik éve legálisnak minősült. Rosenthal ennek tudatában, a szükséges engedély birtokában kezdett bele a több mint 100 tő kannabisz termesztésébe egy gyógyászati pácienseket ellátó központ számára. Az amerikai szövetségi kormány azonban akkoriban még minden erejével igyekezett gátat szabni a tagállami szintű reformoknak és általában a gyógyászati marihuána programoknak, ezért perbe fogta a neves termesztőt, és 20 éves börtönbüntetést helyezett kilátásba. Rosenthal arra hivatkozott, hogy ő jóhiszeműen, a kaliforniai jogszabályok betartásával kezdte el a termesztést, büntetése életbelépésének esetére pedig gyászos jövőt jósolt a gyógyászati kannabisz központok és páciensek számára. Gyakran használt érzékletes példája szerint, ha egy rendőr a piros lámpánál int az autósnak, hogy átmehet, akkor egy másik nem bírságolhatja meg arra hivatkozva, hogy szabálysértést követett el. Meggyőző érvelésének, ügyvédeinek és persze a marihuánával kapcsolatban a 90-es évek végén már változóban lévő belpolitikai klímának köszönhetően Rosenthalt végül elítélték ugyan, de húsz év helyett mindössze egyetlen napra kellett börtönbe vonulni. Három évvel később, 2006-ban a fellebbviteli bíróságon egy perújrafelvétel nyomán új eljárás indult, arra való hivatkozással, hogy a korábbi eljárásban az esküdtszék kötelességszegést követett el, amikor a törvény alóli mentességre támaszkodva nem vizsgálta teljeskörűen az eredeti vádindítvány min- den részletét. A megismételt eljárásban a korábbi tanúk közül többen megtagadták az újbóli vallomástételt, végül a bíróság 2007 májusában elutasította, hogy kábítószer-termesztéssel összefüggő adócsalás és pénzmosás miatt újabb vádat emeljen Rosenthal ellen, aki ezután már nyugodtabban aktivizálta magát. Egy Rosenthal-féle, kettő az egyben, gyógyászati kannabisz termesztő és politikai aktivista esetén adódik a kérdés, mennyire lehet a felhasználási cél alapján különválasztani a termesztési módokat. Dörzsölt interjúalanyhoz méltón meg tudott lepni válaszaival.
Ed Rosenthal 1944-ben született New Yorkban, és bő harminc éve viseli a „gandzsaguru” címet, amit egyfelől a marihuánatermesztésről írt könyveivel, másfelől a legalizációért és a gyógyászati kannabisz programokért folytatott aktivizmusával érdemelt ki. Saját kiadója közel ötven könyvet jelentetett meg a kannabisz és más természetes tudatmódosítók témában, melyek közül jó egy tucatot Rosenthal szerzőként jegyez. Leghíresebb művei: Marijuana Grower’s Handbook és a többrészes The Big Book of Buds. Az 1980-as és 90-es években a legendás High Times magazin szerzőjeként vált ismertté, majd 1998-ban elkezdett marihuánát termeszteni gyógyászati páciensek számára. A szövetségi kormány kétszer is vádat emelt ellene nagybani termesztésért, de a feljelentés ellenére mindössze egy napot kellett börtönben töltenie. Aktivitása hetvenedik életévéhez közeledve sem csökken, legutóbbi könyve idén jelent meg Protect Your Garden címmel, és honlapját is folyamatosan frissíti. Elhíresült mondása szerint „a marihuána talán nem addiktív, de a termesztése biztosan az”.
Cannabis Kultusz: Lehet különbségről beszélni gyógyászati és nem gyógyászati termesztési mód között? Ha valaki betegségére például bizonyos THC: CBD arányú fajta használata javasolt, akkor ennek megfelelő technikai vagy módszertani előírásokat kell alkalmazni a termesztés során?
Ed Rosenthal: Különböző emberek különböző fajtákat tartanak gyógyászatinak, nem mindenkinek válnak be ugyanazok a variánsok. Ráadásul a megfelelő fajta kiválasztása nem csak a THC-ről és a CBD-ről, hanem a terpénekről is szól, minthogy ez utóbbi vegyületek felelősek a leginkább a kannabisz hatásának milyenségéért. A terpének nem kizárólag a kannabisz aromáját határozzák meg, de befolyásolják a THC hatását, így egyfajta finomhangolást is végeznek a már módosult tudatállapoton.
CK: Mit javasol azoknak a kertészeknek, akik gyógyászati páciensek számára termesztenek?
ER: Nincs számukra olyan tanácsom, amit más termesztőnek ne ajánlanék, mivel úgy gondolom, mindenkinek joga van ugyanahhoz a kifogástalan minőséghez, hiszen végső soron minden megtermesztett kannabisz valamilyen típusú és célú fogyasztásra készül.
CK: Tehát nem választható el élesen a gyógyászati és a rekreációs használatra történő termesztés? De mi a helyzet a két, meglehetősen különböző célzatú használati móddal?
ER: Véleményem szerint minden marihuánahasználat gyógyászati célú, csak az emberek és a fogyasztók jelentős része ezzel nincs tisztában. Annak ellenére, hogy a fogyasztók nagyobb része nem gyógyszerként tekint a kannabiszra, náluk is, kisebb-nagyobb mértékben ezt a szerepet tölti be.
CK: A termesztés azonban csak a dolog egyik fele, hiszen a páciensek ma már nem csupán növényi formában juthatnak hozzá a kannabiszhoz. Mi a véleménye az utóbbi években egyre sokasodó készítményekről?
ER: Hasznosnak tartom őket. Ezzel együtt úgy vélem, hogy Európa komoly hátrányban van ezen a téren, és remélem, amikor legközelebb jövök, már nagy változásokat fogok tapasztalni. Az USA-ban számtalan különbö- ző készítmény áll rendelkezésre az olajoktól a tinktúrákon és táplálékkiegészítőkön át egészen a legkülönfélébb ételekig, italokig. Ha az emberek nem szeretnék, és nem igényelnék ezeket a termékeket, akkor nem lehetne ennyi változatban megtalálni őket.
CK: Tiltáspárti politikusok gyakran hangoztatják, hogy sokan a betegség álcája mögé bújva próbálnak legálisan füvet szerezni, hogy betépjenek, és jólérezzék magukat. Lehet ennek igazságtartalma?
ER: Persze, de én nem látok ebben semmi kivetnivalót. Az emberek jól felfogott érdekeiktől vezetve megtesznek mindent azért, hogy a kannabiszhasználatukat ne minősítsék törvénytelennek, hogy a társadalom ne kriminalizálja őket. Ehhez jelenleg ez az eszköz adatott számukra.
CK: Gondolja, hogy a gyógyászati marihuána mozgalom hozzájárul ahhoz, hogy a kannabiszban ne a kábítószert, hanem egy lehetséges gyógyászati eszközt lássanak?