Unior Mini Katalógus HU 2011-2012

Page 1

Katalógus 2011 - 2012

www.creatim.com

HU

• HU

621829

HU

Katalógus 2011 - 2012 www.uniortools.com

ópai gyártó Eur

191 9 óta


• HU

Garancia-nyilatkozat Az UNIOR garantálja, hogy minden általa gyártott kéziszerszám mentes bármely anyag- és gyártási hibától. Vállalja a szerszámok helyes használata mellett jelent kező hibák ingyenes javítását, ill. a szerszámok cseréjét a termék élettartamára, ill. egyes termékeknél a garancia megjelölt időszakára vonatkozóan a megfelelő dokumentumok (számla, garanciajegy) bemutatásával. A garanciális problémákat a kizárólagos forgalmazó közvetíti az UNIOR felé. A garancia érvényét veszti, amennyiben a szerszámokon bármilyen változtatás történt az UNIOR előzetes engedélye nélkül, ill. elhasználódtak, vagy más módon megrongálódtak. A garancia nem érvényesíthető továbbá olyan esetekben, amikor a károsodás igazolhatóan a szerszámok helytelen használatából ered.

E katalógus szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása vagy egyes részeinek másolása ill. átvétele kizárólag az Unior d.d. engedélyével lehetséges. A katalógusban lévő képek szimbolikusak és a termékek jelenlegi külsejét ábrázolják. Mivel termékeinket folyamatosan fejlesztjük, ezért tényleges kinézetük vagy műszaki jellemzőik módosulhatnak. Az esetleges nyomdai hibákért elnézést kérünk, ugyanakkor felelősséget nem vállalunk. Az előzetes bejelentés nélküli árváltoztatás jogát fenntartjuk. A megrendelésekre az Unior d.d. általános értékesítési és szállítási feltételei érvényesek.


Price list

รณpai gyรกrtรณ Eur

191 9 รณta

KATALร GUS 2011 - 2012

www.uniortools.com


• HU

Kovác solt alk atrés zek

Szinterezés

K éziszerszámok

G épgyár tás

Tur izmus

4


Price list

Az Unior Részvénytársaság az egyik

A kovácsolási szerszámok terén rendelkezésre álló

legnagyobb és legfontosabb gyártó és

gazdag hagyományok és az új technológiai fejlesz-

exportőr Európában

tések, valamint kiváló minőségű anyagok használata együttesen garantálják a termékek tartósságát. Újító

Öt gyártási szegmensével - kovácsolt alkatrészek,

jellegű megoldásaink biztosítják az Unior szerszámok

kéziszerszámok, gépgyártás, szinterezés és turiz-

kivételes alkalmazhatóságát, hatékonyságát és tet-

mus - a vállalat elkötelezte magát saját kapacitásai

szetős megjelenését.

teljes kihasználása mellett a termelékenység és a gazdaságosság fokozására. A vállalat az ISO 9001es nemzetközi szabványú minőségbiztosítási rendszernek megfelelően működik.

Az Unior vállalat célja olyan kiváló minőségű rendszerek kialakítása a nemzetközi normáknak és útmutatásoknak megfelelően, amelyek segítségével elérhetjük hatékonysági célkitűzéseinket, valamint sikereket és fejlődést minden működési területen.

Értékesítési világhálózat

UNIOR d.d. Kovaška cesta 10 3214 ZREČE, Slovenia T: +386 3 757 81 00 F: +386 3 576 26 43 E: sales@unior.si I: www.uniortools.com 5


Jelentős állomások az Unior vállalat életében Stájerországtól a világ felé

A pohorjei hegyvidék peremén az első acélműveket a XVIII. században alapították. Ezek valójában nagy kovácsműhelyek voltak, amelyekben mezőgazdasági és egyéb eszközöket készítettek kézi eljárással.

1919 - ben a megalakult a Štajerska železoindustrijska družba (Stájer Acélipari Vállalat) kovácsüzeme, rövid nevén a Štajerska Zreče. Az üzem kéziszerszámokat készített a mezőgazdaság, az erdészetek és más kereskedelmi ágazatok számára.

Az 1970-es években az üzem új fejlesztési stratégiát, ezzel együtt pedig új nevet is kapott: Unior, tovarna kovanega orodja Zreče. Az Unior név egy két szóból álló kifejezés, az “Univerzalno Orodje” (univerzális szerszámok) elemeiből összevonva alakult ki, amely már hosszú ideje a vállalat jól ismert védjegyének számít.

1950-ben a háború idején teljesen leégett és később csak részben helyreállított üzem Tovarna kovanega orodja Zreče (TKO) néven állami tulajdonba került. Az új lehetőségek (mint az alkatrészgyártás, és kéziszerszám gyártó üzem) képezték a két külön termelési vonal - kéziszerszámok és kovácsolt áruk - fejlődésének alapját.

6


A határtalan lelkesedés ad erőt számunkra célkitűzéseink eléréséhez

A folyamatos fejlesztés révén - a változások és a versenyképesség szükségességének felismerése mellett - állandóan vállaljuk az új kihívásokat a vállalat valamennyi tevékenységi körében, hogy biztosíthassuk a sikeres működést.

Az 1970-es évek közepén az Unior elkezdte a Rogla klimatikus egészségügyi pihenőközpont és olimpiai létesítmény felépítését Phorjéban, majd néhány évvel később a Terme Zreče Spa, ezzel együtt pedig turisztikai programja megvalósítását.

Az 1980-as évekre az Unior elérte, hogy az európai gépjármű-iparban fontos partnerré váljon, nevezetesen hogy elismerjék a könnyű kovácsolt áruk egyik legnagyobb előállítójának és a benzinmotorok hajtórúdjainak egyik legnagyobb európai gyártójaként. A kezdeti fejlődést egy a Renault konszernnel kötött megállapodás biztosította, amelynek eredményeként Zrečében sor került egy kovácsolt árukat készítő vegyesvállalati üzem felépítésére. Ugyanakkor az Unior kialakította a homokinetikus csatlakozások és szerszámgépek termelési módját, amely kezdetben a vállalat saját igényeit elégítette ki.

1997-ben ez a sikeres, stabil nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szlovéniai vállalat alakult át az UNIOR, d. d. elnevezésű részvénytársasággá. A vállalat már abban az időben is az ISO 9001-es minőségi szabványoknak megfelelően működött.

Az Unior Részvénytársaság ma az egyik legnagyobb és legfontosabb szlovén exportőr. Öt termelési szegmensével a vállalat a kiváló minőség és az innováció hagyományait követi. A saját kapacitásai magas fokú kihasználása mellett elkötelezett Unior vállalat világszerte több mint 2400 alkalmazottja és 32 csoportvállalata révén igyekszik fokozni a márkatudatosságot.

2011 7


• HU

Vízió és tapasztalat, méltó a bizalomra • EURÓPA VEZETŐ VÁLLALATAI KÖZÖTT • TISZTA MEGLÁTÁSOKKAL A KÖVETKEZŐ ÉVTIZEDBEN • MAJD EGY ÉVSZÁZADOS FEJLESZTÉS Az UNIOR csoport kapcsolatrendszere és tevékenységei képezik nemzetközi sikereinek alapjait. A minden területen érvényesülő innováció a működés kiválóságán alapszik. A tapasztalat és tudás, valamint a saját fejlesztések által az UNIOR vállalat egyaránt túlszárnyalja vásárlói, munkavállalói és tulajdonosai elvárásait. A Csoport stratégiája a folyamatos fejlesztésre, és a hatékonyság, illetve megbízhatóság növelésére összpontosít. Az UNIOR vállalat – mint egy stabil és nemzetközileg is sikeres üzleti rendszer – meg kívánja erősíteni pozícióit az kovácsolt termékek előállításában, és az autóipar számára a szinteralkatrészek vezető fejlesztő beszállítójaként. Az UNIOR immár európai öt legnagyobb gépgyártója közé került, emellett a legjelentősebb lemezmegmunkáló szerszámokat előállító gyártó Szlovéniában. Az UNIOR már a vezető európai kéziszerszám gyártók közé pozícionálta önmagát, és 2010-re biztosítani kívánja helyzetét a piaci részesedés alapján a legjobb öt európai gyártó között. Az UNIOR vállalat hírnevét és ezáltal márkájának sikerét azzal is növeli, hogy kielégíti az egyes felhasználók igényeit, akik számára innovatív, minőségi és hibátlan szerszámokat biztosít a vevői szükségleteknek megfelelően. Újdonságokat fejleszt saját tudás-erőforrásának segítségével, és termékeit modern marketing-felfogás szerint forgalmazza. A folyamatos fejlesztés állandó elemként jelenik meg az UNIOR kovácsolási iparág történetében, amely az első pohorjei kovácsüzemekig vezethető vissza.

8


Price list

Nemzetközi kiválóság MINŐSÉGI SZABVÁNYOK • VÁSÁRLÓI DÍJAK • FELELŐS KÖRNYEZETMENEDZSMENT SZABVÁNYOK • TÁRSADALMILAG FELELŐS VÁLLALAT

Felelősség a környezetért Az ISO 14001 nemzetközi szabvány követeményeinek megfelelő környezetmenedzsment rendszer felállításával az UNIOR vállalat követi a környezetvédelmi nézőpontokat és a törvényi előírásokat, valamint lépéseket tett a lehetséges balesetek és rendkívüli események megakadályozása érdekében. A környezetvédelmi menedzsment program a nyersanyagok takarékos felhasználására, a technológiai folyamatok fejlesztésére és a környezetre gyakorolt negatív hatás csökkentésére összpontosít. A program célja, hogy hozzájáruljon a környezetünk pozitív gazdasági és természeti állapotához.

Kiválóság a minőség által A nemzetközi szabványok által meghatározott irányelvek alapján kiépített minőségirányítási rendszer az iránymutató a célok eléréséhez, a hatékonysághoz és sikerességhez, valamint az öszszes működési terület fejlesztéséhez. Az UNIOR üzleti rendszerébe bevezette és megszerezte a következő szabványokra vonatkozó tanúsítást: • minőségirányítási rendszer az ISO 9001:2008 szabvány előírásainak megfelelően • környezetmenedzsment rendszer az ISO 14001:2007 szabvány előírásainak megfelelően • minőségbiztosítási rendszer az ISO/TS 16949, VDA 6.1, VDA 6.4 szabványok előírásainak megfelelően

VÁLLALATI FELELŐSSÉG Büszkék vagyunk rá, hogy meghallgatjuk a közösségek igényeit, morális és pénzügyi támogatást nyújtunk a tágabb társadalmi környezetünknek. Pontosan tisztában vagyunk a társadalmi környezettel szembeni aktív és felelős kötelezettségvállalás fontosságával, és keressük a lehetőségeket egyéni szervezetek, társaságok segítéséhez a figyelemfelkeltés és az anyagi alap megteremtése által. Az UNIOR részvénytársaság kötelességének érzi, hogy hozzájáruljon Zreče város fejlődéséhez a befektetéseken és a turizmus-fejlesztésen keresztül, a helyi lakosok életminőségének javításához, valamint a régió általános haladásához és jólétéhez. Az UNIOR vállalat emellett társaságok és szervezetek kezdeményezéseit és eseményeit is szponzorálja, vagy támogatja. A vállalat számos kulturális, sport és jótékonysági projektre juttat pénzadományokat évente.

Certified ISO 9001 : 2000 by

9


• HU

Készítette az Unior.

Készült Európában. Különböző szakterületek tapasztalt szakembereinek csoportja dolgozik azon, hogy az Unior kínálata alkalmazkodjon a legújabb szabványokhoz és a nemzetközi piac kihívásaihoz, emellett ők felelnek a szerszámok fejlesztéséért is.

Az anyagok és a termelés minőségének ellenőrzése szélsőséges munkakörülmények között és nagy igénybevétel mellett történik.

Az Unior termelése hatékony és megbízható. A berendezésekkel és a gyártósorok folyamatos modernizálásával kapcsolatos befektetések, az Unior alkalmazottainak képzettsége és szakértelme semmi mással nem helyettesíthető előnyt jelent a világpiaci versenyben.

Az Unior központi üzeme Szlovénia egyik legcsodálatosabb, ugyanakkor legérzékenyebb területén található. A környezetvédelmi szempontból kifogástalan termelés folyamatos felügyeletével biztosítja az Unior az együttműködést két olyan, egymástól teljesen eltérő piaci ágazat között, amilyen a turizmus és a fémfeldolgozó ipar.

10


Price list

A megfelelő szerszám a legváltozatosabb szakmák számára • ÁLTALÁNOS SZERSZÁMOK • SZERSZÁMOK SPECIÁLIS FELHASZNÁLÁSRA • OPTIMÁLIS ARÁNY A MINŐSÉG ÉS AZ ÁR KÖZÖTT A nélkülözhetetlen általános kéziszerszámok mellett az UNIOR folyamatosan bővíti szerszámkínálatát az egyes szakmacsoportok – karbantartók, szerviz-szakemberek, gépészek, villamosmérnökök, villanyszerelék, gáz- és vízvezeték szerelők, és más professzionális felhasználók – számára tervezett speciális választékkal. Egy ilyen speciális csoportot képeznek azon szakemberek is, akik a kerékpárok javításával és karbantartásával foglalkoznak. A utolsó ilyen speciális szerszámválaszték a pneumatikus szerszámokat foglalja magába. Az UNIOR szerszámok minden professzionális felhasználója számára tökéletesek az igényeikhez igazított műhelyfelszerelések. Minden szerszám tervezése a felhasználó elvárásainak teljes körű megértésén alapszik, így nem meglepő, hogy az UNIOR szerszámok garantálják a magas vevői elégedettséget – még a nagy igényeket támasztó feladatok esetében is. Nagy számú UNIOR szerszámot szabadalmak védenek. Azon jól átgondolt koncepció különbözteti meg őket, hogy hatékonyan használhatóak legyenek a lehető legkisebb fizikai erőfeszítéssel, az ergonomikus kialakítás és a hosszú élettartam mellett. Az originális megoldások alkalmazása biztosítja a szerszámok példamutató használhatóságát figyelembe véve céljukat és esztétikai kivitelüket egyaránt. Az UNIOR szerszámok különleges előnye a minőség és az ár optimális aránya. A rendkívüli tartósságot és a hosszú élettartamot a minőségi nyersanyagok felhasználása és a szigorú ellenőrzés szavatolja az előállítás minden szakaszában.

11


• HU

UNIOR Partner Program A vásárlói elégedettséghez vezető út a disztribútorokkal és a nagykereskedőkkel való szoros együttműködésen át vezet. Az UNIOR vállalatnál marketingtámogatást nyújtunk a számukra, kiállításokon és vásárokon való közös megjelenéssel, az új termékek bemutatásával, katalógusokkal és specializált kiadványokkal. Weboldalunkon (www.uniortools.com) ügyfeleik részletes információt találhatnak az egyes termékekre vonatkozóan. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az egyes piacok állapotát, tanácsot adunk partnereinknek értékesítési programjuk kialakításához és árpolitikájuk kialakítá-

12

sához. Minden partnereinktől érkező információt, így piaci visszajelzést és vevői igényt is kiértékelünk és figyelembe vesszük az új termékek fejlesztése során. Szemben a saját gyártással nem rendelkező kéziszerszám forgalmazókkal, az UNIOR vállalat partnereit szakértő műszaki támogatással látja el, az esetleges panaszokat azonnal megoldja, és a vevők elvárása alapján speciális szerszámok kifejlesztését is lehetővé teszi. Az évek során az UNIOR partner-hálózat egy hatékony rendszerré fejlődött, amely együttműködésre és a kölcsönös bizalomra épült.


minőség

e it

go

ez

er

r

an

io

G ar

Un

191 9 óta

cia

ópai gyártó Eur

Kiemelke

Price list

n ó m i a – vé d

ik

13


• HU

Unior weboldal Válasszon szerszámokat online Az Unior online katalógusa megkönnyítit a termékek megrendelését. A termékekre vonatkozó részletes információk, a használati tanácsok és a használatot bemutató videók csak ízelítőt jelentenek az Unior online katalógusának szolgáltatásaiból. Készítse el terméklistáját, és e-mailben küldje el a legközelebbi Unior-képviselethez, vagy nyomtassa ki és küldje el hagyományos postai úton.

www.uniortools.com

Kültéri promóció

14

Szerszámválaszték


Price list

Katalógusok és brossúrák A rendeléshez lásd 332. oldal Az Unior teljes kínálatát bemutató általános ur h ands

yo

ct

ur h ands

gon

pr o m ic s -

ot

e

yo

er

ct

gon

pr o m ic s -

ot

e

IO

ur h ands

yo

pr o m ic s -

er

ct

UN

R

gon

ot

e

• •

1693

to16ol95 s .1AR

• 1690/1

1680/4

Wre 1615/4 nche 1613/2b i s Sock acce ets ssor with 1691 ie16s 95.1 rs

Plie

bi

168

Insu 3/4 lated

Plum

• 1642/2dp

• 1688

ic

R

IO

er

s.com tool m .unior ike.co www .unior-b www

Frame and fork tools

1684

om

UN

R

IO

• •

1618/2 dp

1682.1

• •

1607 /4

rog g h q u a l i t y ram m

72/2 /2

1621 /1bi

1621 /1Abi

d to ols • 16p

1661 /4

TTo ools Fram ffo ee and d fork orr drive Wh Wheel set tools s s set too tools• 16 to Multifunction on tools and sets sets 10/2 Ha logue n Product cata

UN

ng 1642.1/2p tool s Shea 161 rs 6/4 16 95.3

Scre wd Ha s m and mer 1695 .4 chise s, pu 168 ls 1/4nche s rs

Pulle

on

river Wheel set tools

4

rg ur h ands – e

• • 1661.1/4p • 1689 • • 1662/4

i

te

yo

• 1601

1692/4

1671 .3/2 b

pro

ct

prospektusok adnak tájékoztatást.

Tools for drives

701A Mea tools su Multifunction ring tool Wor s ksho 1681.1/ p eq 16 4 uipm 08/2b ent i

atic

• • 1671.2/4 • 1635/• 2p1671.1/

sek területén. Az Unior új termékeiről alkalmi

e

ct y s– our hand

Pneu m

Tools.

autóipari szerszámok és műhelyfelszerelé-

• 584/2 ol polly S toFOR MASTERAddiTOOL tio • s162/409/2b NDING nal • nd168 ha i FOR toDEMA ols SIMPLSeEt ofAND tool s Au tom LE REPAIRS BICYC

EN

otive ols nd to tool Tool of ha s s fo to pedalrer r bi cup factu From head cycle nu 1919 details tosemostcehidden frame an ma From rvice bicycle maintenance sin rope and reliable EuFor safe

Use Unior Hand

is rendelkezésre állnak a kerékpárszerelés,

te

rg

p

ro

Bike tools 2011/12

on

omi

c

katalógus mellett speciális szakkatalógusok

nds rh a

rh a

ty

no

ou

ou

go

er

er

m ic s - pr ote c

ty

e

m ic s - pr ote c

rante

R

R

no

Gua

U NI O

U NI O

nds

Hi

go

er

go

no

ou

R

rh a

U NI O

nds

www.uniortools.com

m ic s - pr ote c

ty

Kerékpáros szerszámkatalógus

Kerékpáros brossúra

B Body

ee

Hig

work tto ools Hand to quality olM s aprog h interamm ance Wh • Curvend d eels oll r a n t 10 , ste Gy -u a 19 erin g • Doub• Suspensio and h

Wrench

es

Sockets accessor with ies

ubs

sh le b n com k abs po 1917 oclad 2051 e s orbe on - presso /4 r f r spr ings or -

Pliers

• TTyyrree le • ver r 3 30 00 • Drip mould 0//5 5 1929 ing sp • Fouroo wn - 213/ ay ri m 6 • wre nch

Insulate

d tools

Plumbing

Com pr abso essor f or rb versi er sprin shock on - 2 gs 052/ , light 4

tools

Shears Screwdr ivers Hammer and chis s, punches els

Rolle r-t 2076 ype s tud /1 ex

• Grid dolly - 1 922 • • soSeckt oetf 1/2” im

ls

ey ull -

d n and tion Lubrifica

er

l s -

et ic m

on

o

n

t

ds – erg

filtratio

tec

gue

Engine o c s - p r o te ct y

u

ds

mi

er

niortools .com

an

rh

go

U NIO R

er

an

ds

U NIO R

no

www.u

mi

o c s - p r o te ct y

u

U NIO R go

no

rh

er

an

ds

go

no

rh

Lubrification

Pro 05/2t duc catalo rench - 2

pro

Body work

06/2 rench - 2 Chain w tools

Strap w

Wheels, steer ing and hubs

han

www.uniortools.com

p

oo

h t ur

www.uniortools.com

tc

ce

and ter filtration le oil-fil Adjustab 76/2 - 19 wrench

Maintenan

yo

Pneumatic tools

on

lu

ols

Workshop equipment

ati

ll pu g p /2

C AC

• S 2211 otive to

mi

o c s - p r o te ct y

u

www.uniortools.com

www.uniortools.com

Szigetelt szerszámok

Autóipari brossúra

Mérőeszközök

Műhelyberendezés

Levegős szerszámok

Brossúrák 563 PLUS, 567R PLUS, 592R PLUS, 591 PLUS 1800, 1800 L, 1805, 1805 L EuroVISION 514 BI

sig n

s–

co

m

ca

yp

la

a

i

z ilo

– tr ik r at d a

ljš

a

Elektronikai multifunkcionális fogók

Eurovision szerszámkocsik

Munkavédelmi cipők

PLUS lemezollók

ilit y.

PLUS csapszegvágók

15

–1

0 times gre

at e

r

a tr wał ość żs z

wy

e

os

i

e

ility!

rab de

du

vost!

�lji dr

vz

Werk uges! ze es

rd

p r ac y

ortu mf -d

ko

rk! wo

rt

fo

delo!

no

ob

it!

rb e lA

oh

mi

7 c zy n nośc

i

k.

or

t t y p e s of w

re n

! n ih opr avil

z l ič ra

7

ffe

di

n! ne e F u nk ti o

den

h ie

sc

ia

wan

ko yt

ce Life

e rv i

rS ge

js k a d o b a!

jen

oe

vl

dzeit!

Stan re

ud

fo r s af e a n d bez st w pieczensurfaces. Smooth cutting through challenging

za va rno i n

la

an

ja

ow

e�

b no f or m

s et kr at v

b

– de

t ed

i lo

I ns er

ez

r

e

o

e

au

en

ng

c h L e be ns d

V st a vlj

i e c k i g e r Kli e i fa

O so

D re

l ji –

e

ev

nn

sh

w

ty

für s icher und

Safe

e–

Safety and comfort go hand in hand.

i

For the most demanding users.

itn

re

uh

Lacquer Lacquer coated coated

ż

dr

Ergonomically Ergonomically designed handles for faster and easier use

Shock Shock absorbers

e - jedn y m

Longer Longer working life

Za š�

– T h r e e f ol One tool for the wide erange of operations.

su

Broader Broader range of use

Oil Oil and chemical resistant and

ch

d łuż szy cza

10 10 times greater durability times

Anti-static

tss

nie

Faster Faster and more comfortable use

Puncture Puncture resistant

Ar bei

ot

Inserted Inserted blade hardness 64 HRC

200 200 Joule toecap protection Joule

B u ty o chr o

s

i r o f p li er s

to

i am

iw e r s a l n e z a s

dl

kr

y

o

ad

on

Trz

län

Bl

r

al

la

dr ei m

gu

ide –

sk

ns

ne

an

i te

ch

Trian

Trostr

Dreise

g cap ab

z e n im i kl eš č

Advantages:

High High quality and functionally designed drawers

t m weigh minimu ces um for maxim e to the sistanc ding re tting Outstan uring cu ed d generat istance sion res ling ti-corro and e an plet roper h Com ce and p d guidan injuries tforwar ntion of Straigh e preve r for th bsorbe Shock a gth and

me cu ttin

a–

Durable 125 mm diameter wheels with a safety brake Durable ow ne z 7 enable enable mobility and stability an zc pa f or i is o

High durability

ages:

e stren

d ex tre

ab

Un

r

Higher Higher quality ball-bearing slides

e–

ve

urp ose us

in e Za n ge , 7

or

eb

–e

up

sg

Extra strong grip ie t

lt i-p

a men s ka

B enutzun g

Ve čn

es

Ergonomically shaped handle

ANTI-SLIP covering offers damage protection ANTI-SLIP for for the cover plate Mu

W elt

Multi-toothed jaw

de

Advantages:

Special ANTI-SLIP covering offers damage protection Special for the drawer for

7 different functions

first shears with a separately inserted blade, enabling easier and faster cutting of sheet metal. The blade is harder than the shears themselves, enabling a better force transmission. The cut with only one point of tangency – the blades come together in one point only additionally increases cutting efficiency. Plus Tin Snips come in different shapes – Universal Tin Snips, Pelican Tin Snips, Pelican Tin Snips with Spring and Pelican Lever Tin Snips. These tin snips are intended for professional users, especially for roofers and other craftsman.

rn

ik a!

ao bl

rn

ik a!

sig n

de

rn de

ou

o tio n s a n d m

er

nc

fu

ou

na

er

fu

Num

Izje m

Num

fu

Advantages:

Extrem

tin g an

s

Advantages:

Advant

Lo ng las

na

special forged is adjustble jaw s. replacea e position has thre able and ened, ction hard r As it is indu sts wea ully resi r it successf triangula its le , whi life and tear service thens its blade leng is further d. The tool by a threefol damage d from Han protecte er. orb shock abs special uered lacq of made ic dles are ergonom es. Their steel tub n with insulatio and e shap ble sings ena e and plastic hou guidanc forward straight g. handlin proper

ANG

ao bl

lt PLUS bo The 596 made of drop are l. The cutters tool stee

rn

eable

terchang with in TTERS s BOLT CU cutting edge ar triangul

Izje m

are made from special composition steel. Their advantage is their multipurpose use, and since one pair of pliers can be used for 7 different types of work, the change of pliers during work is not necessary. The pliers are especially useful for electricians. They can be used for bending rings for screws, crimping insulated spade terminals, crimping cable terminals, stripping off insulation and gripping sensitive objects, itc.

Unior safety shoes are designed to fit the needs of the user, who should find them comfortable even after several hours of wear. Thus, at first glace, they look more like hiking shoes than like work footwear. But looks can be deceiving. Their sporty outside conceals protection features that have in the past prevented many workrelated accidents - the shoes SLO ANG have an anti-slip sole; the toes are protected by a steel toecap; a steel plate is inserted into the mid sole, offering puncture protection; the heel part features shock absorbers; the sole is acid resistant, the entire shoes are oil resistant. A special line of water repellent shoes is e s nk fu de cio od nc n a l n o t i n m oalso available. tio n s a n d m s

ži

596

PLUS TIN SNIPS with inserted blade PLUS Tin Snips are the

The EuroVISION tool carriage series is the latest addition to Unior product range. The carriage is distinguished by its functionality and modern design, which follows the latest trends. In this context, Unior has developed a drawer handle, which can be gripped from SLOthe top side, making the tools in the drawer much easier to access. Large 125 mm diameter wheels ensure mobility, stability and safety. A broad range of accessories enables users to adapt the n k of the carriage final version de cio n aln o t in m o s to fit their requirements.

The electricians multifunctional pliers PLUS

SAFETY SHOES conformant to European standards

EurOVISION TOOL CA CArrIAGE

ELECTRICIANS MULTIFUNCTIONAL PLIERS

ge

manufact ure since 191 r of hand too ls 9

Unior aUtomotive tools for simple and demanding car repairs

Europe an

Autom

Measuring tools

Insulated tools

e

in

ice

bin om r c 9 ato 20 rn t - 2 e

im

bicycle serv

al ov m BI l re /2 ea 01 e s 22 alv -

• V pliers

tools

• T 2210

Automo tive Tools for

• •

lte

d tools

• A sock

nal han

tools

e gin riv en d sel are ie 7/2 qu r d 20 ” s t fo - 2 e

Additio

• • •

/2

• •

• 1 socinkjectors

ipment

ls

e

ng too

op equ

atic too

Set of

or -

Quick pa pipe coup s f 23ler 1/ p or allo ct s Multi- 2079 4Plie rs fo y w CB r fue he functi l els with blade on scraper guard 19 Sp45 ring cliPr p eplse ier wre t ts -or 207 qu 7/ nc for c hes e 2BI Sloth ars olde OEub Do r plie 267A TIKle s rs fo ER® c uc tiolar 1944 ol n lifte r /6 s - 20r - 78 Tool CLIC ® col valv for set larel tyre pet lies s rs 2- 2 0308 4/0/ 2B2B I I

n gi

Measuri Worksh Pneum

-

tract

En

Pullers

trze

- 10 -ci o k

ro

tn


• HU

Tartalom

16


1 Kulcsok

20

2 Dugókulcsok és kiegészítők

44

3 Mérőeszközök

102

4 Fogók

114

5 Szigetelt szerszámok

118

6 Csőfogók és vízvezeték-szerelés

140

7 Lemezollók

154

8 Csavarhúzók és behajtóhegyek

166

9 Csapágylehúzók

186

10 Kalapácsok, kiütők és vésők

198

11 Műhelyfelszerelések

204

12 Szerszámkészletek

228

13 Pneumatikus szerszámok

268

14 Autóipari szerszámok

278

15 Kerékpár szerelési szerszámok

308

16 Egyéb programok

328


• HU

Bepillantás a katalógusba

2027 /2 keré kagy - és f • kar ékdo ok: k r

Típusszám

óm-m • öt bleh csu o úzó • ker klós lehú libdén ékag z ó karra yak le l húzá sára Hasz 250 m nála m lyu ta: 1. Áll kátm ítsa ö érőig s s z e a sz szere 2. Csa ljen fel, a erszámot menn , csak v y a 3. Fo arozza a rgass szers ire szüksé nnyi kar t z g a ámo a me lehúz t a ke e van n e á t e s rékdo ához s orsó • As b t a ke zers rékdo hoz széts zám külö b nböz zerelé ő sénél ruga k lm alkalm erékagya k karok as haszn álatr azható. E kal, a at gy négy k , ill. a erékagy ervezett. szerű, lehúz A me kár ö függ t ka llék ása őe legtö n. A nagy rral is, a k történhe elt bb ke fokú eréka th ruga rékag g átmé y jelle árom, lmas ynál rőig.A g s á h g aszn lehúz z esz a mia étől álh kö ók t A gyű arból és z egy men ató, 250 t a mm egy k rű ovác etes orsó hogy ben egy b solt g h a kar yűrűb ól, 5 ok le orony me erős ől cs g szerk ezet h ússzanak akadályo áll. hasz zza oss as ná ne ha latot gar zú ideig t zerelés so , an ar rá sz ütvec náljon az tál.Javas tó, bizton n. Az oljuk sava ságo e s z k , rozót özzel s h ! pneu ogy matik us

Termék neve

D1 ma

x.

360 o /n

D2 ma

x.

Sárga mező - új termék

xxxx xx 6192 78

D1

xxxx

xx

2027

/2

Termékkód

D2

250

18,5

250

18,5

24 24

Típusszám Műszaki adatok

3-5 3-5

1 1

Darabszám a készletben

Általános Termékek száma Kód Méret

Csomagolás

Ár

18

Cikk jelölések

Az árakért keresse a helyi disztribútort

CS

kartontálcás készlet

/1

krómozott, polírozott fejekkel

A készlet erejéig

CB

kartondoboz

/2

krómozott

Méter

PB

műanyag tok

/3

nikkelezett

Láb

MS

fém állvány

/4

foszfátozott/feketített

Átmérő

PH

műanyagg függesztő

/5

cinkbevonat

Cikkszám

PS

műanyag állvány

/6

lakkozott

Volt

FH

összecsukható kivitel

/7

korróziógátló olajbevonat

Szín

CT

szövet tok

/8

egyéb


Price list

Jelmagyarázat a katalógusban használt szimbólumokhoz Méretek 3/8" belső négyszög

1/4" négyszög

max. vezeték átmérő, mm

3/4" belső négyszög

1/2" négyszög

külső méret, mm

1/4" belső négyszög

1" négyszög

külső méret, inch

1/2" belső négyszög

1. 1/2" négyszög

nyomaték, Nm

1" belső négyszög

vezeték átmérő, mm²

nyomaték, lbf/ft

1. 1/2" belső négyszög

csőátmérő, mm

furat, mm

3/8" négyszög

csőátmérő, inch

belső menet, mm

3/4" négyszög

max. csőátmérő, mm

tömeg, kg

dugókulcs, 4 szögű profil

hatszög, belső kerek profillal

TORX profil, biztonsági csappal

dugókulcs, 6 szögű profil

hatszög profil

ZX, 12 szögű profil

dugókulcs, 12 szögű profil

négyszögletes reszelő, vagy négyszögletes elem

TXP profil

belső TORX profil

csavarhúzó profil, vágott/lapos

RIBE profil

belső TORX, biztonsági csappal

csavarhúzó profil, kereszt/PHILLIPS

SDS Plus profil vésők tokmányrögzítésénél

belső TXP profil

csavarhúzó profil, kettős kereszt/POZIDRIV

Profilok

belső ZX, 12 szögű profil belső RIBE profil belső PHILLIPS profil belső, hasított/lapos profil belső POZIDRIV profil hatszög profil, belső négyszöggel

SDS Max profil vésők tokmányrögzítésénél

lapos reszelő

anya körmöskulcsok esetében

félkerek reszelő

anya körmöskulcsok esetében

kerek reszelő

különleges védőprofil

háromszögű reszelő LIFE profil TORX profil

Egyéb csupaszoló fogó

belső seegerfogó

VDE DP kétrétegű, kétszínű szigetelés

pofa alakja

DIN 471 és DIN 983 seegergyűrű tengelyméret

a termék VDE tanúsítvánnyal

lapos pofák vágópofa alakja vágópofa alakja vágópofa alakja vágópofa alakja kerek pofák félkerek pofák külső seegerfogó

a termék a GS szabványnak megfelelően készül a termék a VDE szabványnak megfelelően készül

DIN 471 és DIN 983 seegergyűrű tengelyméret kanalas hántoló háromélű hántoló

motor

erő, N kalapács tömege, gramm fogaskerék fokozat max.

fék kg

mágnes tartóereje, kg papírhoz 5spline

min.

19


Kulcsok

Villáskulcsok

Csillag-villáskulcsok

Csillagkulcsok

Ütőkulcsok

Állítható kulcsok

T-markolatos kulcsok

Inbuszkulcsok

Olajszűrő-leszedők

Körmöskulcsok

Biztonságos kulcskivágás

Újító forma

A csavarkulcsok kiváló minőségű króm-

Kialakításuknak köszönhetően a

A csúcstechnológiájú tervezésnek

vanádium acélból készülnek, amelynek

szerelőkulcsok nem teszik tönkre a

köszönhetően a csavarkulcs

szilárdsága menövelt azon pontoknál,

csavarok és csavaranyák sarokpontjait,

hatékonyan és pontosan továbbítja

amelyet nagyobb erőhatások

mivel az erőt nem közvetlenül a

az erőt a csavarfejekre és a

érnek, tehát méretezésüknek és

sarkokra fejtik ki, hanem egyenletesen

előállításuknak köszönhetően kimagasló

elosztják a felszíneken.

te

csavaranyákra. c

om

pro

ic

Hosszú élettartam

ty

ou

g r h a n d s – er

on

ellenállóképességük és tartósságuk.

rh a

ou

m ic s - pr ote c

ty

go

er

er

20

no

R

R

go

U NI O

U NI O

A LIFE profil fő előnyei • a csavar, csavaranya felszínével hat ponton érintkezik • a csavarfej, és a csavaranya sarokpontjainak védelme • gyorsabb ráhelyezés, és kényelmesebb munka • sérült csavarok, csavaranyák esetében is használható

nds

”LIFE profil”

no

m ic s -


A tökéletesség fő előfeltételei Az Unior kéziszerszámok előállításának összes gyártási technológiája nagy figyelemmel tervezett, szigorúan ellenőrzött, és megfelel a minőség tanúsítványok szigorú követelményeinek. A gyártási folyamatokon túl a végtermékek minőségét garantálják a a felhasz-

nált nyersanyagok, valamint az alkalmazott gépek. Az olyan speciális formájú termékek, mint a szerelőkulcsok kovácsolása több előkészítő és átmeneti eljárást feltételez, mielőtt létrejönne a végleges forma. Legelőször a nyersanyagot különleges vá-

gókkal csíkokra darabolják, majd a ezeket egy, vagy két ütéssel megfelelő alakúvá kovácsolják. Mivel a vágópengéket nagy pontossággal be lehet állítani, a kiváló minőségű nyersanyag fogyása minimális.

Egy 24-es méretű csillag-villáskulcs előállítása 10 fő lépés a 27-ből 1. Vágás Egy gép az acéllapot a kívánt formára vágja: a pontos vágás révén a minőségi nyersanyagból csak a szükséges mennyiség kerül felhasználásra. 2. Kovácsolás A neves LASCO gépeken végzett kovácsolási eljárás során megnő csillag-villáskulcsok szilárdsága. A megfelelő kovácsolási technikák alkalmazásával képesek vagyunk fenntartani az anyag szálirányát, amely így megegyezik a hengerelt nyers változatéval. Mindez kulcsfontosságú az állandó, dinamikus terhelésnek kitett eszközök esetében.

3. Körülvágás A sorja eltávolítását (amely a süllyesztékek vékony illesztései között keletkezik a kalapács ereje nyomán) egy speciális gép végzi: az eltávolítandó sorja tömege mindig kevesebb kell, hogy legyen a kovácsolt darabhoz viszonyítva.

4. Perforálás A kovácsolási és körülvágási fázist követően a munkadarabban sajtolással, vagy vágással kialakítják a nyílásokat. Ez történhet a hideg, vagy hevített munkadarabon egyaránt. 5. Csiszolás és köszörülés Mechanikai és kémiai segédanyagokkal a kovácsolt darab durva széleit lecsiszolják, majd a köszörűk kialakítják a kontúrokat. A kulcs felülete és szélei így simák és lekerekítettek lesznek. 6. Gépi jelölés és hajlítás A szabványoknak megfelelően minden terméket megfelelő jelöléssel kell ellátni. Ezek után a kulcs csillag részét a kívánt szögbe hajlítják. 7. Marás A marási folyamat során az anyagot a marógépben elhelyezett fejek sora egy menetben távolítja el. Az Unior kulcsok előállításánál a belső fogazat kialakítását MAE marógépen végzik. 8. Edzés A hevítéses és hűtéses edzési folyamat az acél anyagszerkezetének fejlesztését szolgálja, így növelve az acél szilárdságát a megfelelő pontokon. Ez a hőkezelési eljárás garantálja az Unior kulcsok hosszú élettartamát, valamint kiemelkedő ellenállóképességét a terheléssel, és erőhatásokkal szemben. 9. Felcsiszolás és polírozás Különböző csiszolóanyagokat juttatnak a kulcsok felszínére sürített levegő segítségével. Az anyagok lecsiszolják a felszínt, és egyúttal bizonyos fokig érdesítik is, amely fontos a későbbi galvanikus védőréteg alkalmazásához. Egyes típusoknál a kulcs fejrészét polírozzák a tetszetős külsőhöz.

10. Krómozás A kulcsokat egy vékony, erős króm-dioxid réteggel vonják be, amely megvédi őket a korróziótól, a használat során a bekövetkező sérülésektől. A króm az acél ötvözőanyagaként is használatos, emellett a krómozás a kulcsoknak vizuálisan is kellemes, fénylő megjelenést biztosít.

21


• HU

110/1

L

B1

B2

A

34 x 36

327

68.8

78.8

9.6

600102

36 x 41

360

78.8

86.8

9.6

605549

38 x 42

360

78.8

86.8

9.6

602594

41 x 46

410

86.8

94.8

14.6

villáskulcs

600101

• • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 10102 szabvány alapján (metrikus méretek)

B1

603316

4 x 4.5

B2

L

A

602595

46 x 50

460

94.8

103.9

15.6

605348

1/4” x 5/16”

121

14.4

16.4

3.4

618658

1/4” x 9/32”

121

14.4

16.4

3.4

605349

5/16” x 3/8”

140

18.4

22.9

3.7

618656

11/32” x 13/32”

159

22.7

24.2

4.5

605350

3/8” x 7/16”

159

22.7

24.2

4.5

605351

7/16” x 1/2”

172

26.3

29.2

4.9

605352

1/2” x 9/16”

192

31.2

33.2

5.4

605353

9/16” x 5/8”

192

31.2

33.2

5.4

5/8” x 11/16”

206

35.7

37.7

5.7

11/16” x 3/4”

223

39.5

41.5

6.2

L

B1

B2

A

605354

100

13.6

13.6

3.4

605355

603317

4x5

100

13.6

13.6

3.4

618657

3/4” x 13/16”

232

43.5

46

6.7

603318

5 x 5.5

100

13.6

13.6

3.4

605356

13/16” x 7/8”

249

46

52

7.2 7.7

600059

5x7

121

14.4

16.4

3.4

605357

15/16” x 1”

265

51.8

55.3

600060

5.5 x 7

121

14.4

16.4

3.4

605358

1” x 1.1/8

279

53.8

58.8

8.2

600061

6x7

121

14.4

16.4

3.4

605359

1.1/16” x 1.1/4”

309

62.8

67.3

9.6

600062

7x8

140

18.4

22.9

3.7

600063

7x9

140

18.4

22.9

3.7

110/1CB

600064

8x9

140

18.4

22.9

3.7

600065

8 x 10

140

18.4

22.9

3.7

villáskulcs készlet

600066

9 x 10

159

22.7

24.2

4.5

600067

9 x 11

159

22.7

24.2

4.5

600068

10 x 11

159

22.7

24.2

4.5

600069

10 x 12

172

26.2

29.2

4.5

600070

10 x 13

172

26.2

29.2

4.9

600071

10 x 14

172

26.2

29.2

4.9

600072

11 x 13

172

26.2

29.2

4.9

600074

12 x 13

172

26.2

29.2

4.9

600075

12 x 14

172

26.2

29.2

4.9

600076

13 x 14

192

31.2

33.2

5.4

600077

13 x 15

192

31.2

33.2

5.4

603846

13 x 16

192

31.2

33.2

5.4

600078

13 x 17

200

31.2

37.7

5.7

600079

14 x 15

192

31.2

33.2

5.4

600080

14 x 17

200

31.2

37.7

5.7

600081

15 x 17

206

35.7

37.7

5.7

600082

16 x 17

206

35.7

41.5

5.7

603121

16 x 18

213

35.7

41.5

6.2

600083

17 x 19

223

39.5

41.5

6.2

600084

17 x 22

223

39.5

41.5

6.2

600085

18 x 19

223

39.5

41.5

6.2

603847

18 x 21

223

39.5

46

6.2

600086

19 x 22

232

43.5

46

6.7

600087

19 x 24

232

43.5

46

6.7

600088

20 x 22

232

43.5

46

6.7

600089

21 x 23

249

46

52

7.2

600090

22 x 24

249

46

52

7.2

600091

22 x 27

249

46

52

7.2

600092

24 x 26

265

51.8

55.3

7.7

600093

24 x 27

265

53.8

55.3

7.7

600094

24 x 30

279

53.8

58.8

8.2

600095

25 x 28

279

62.8

58.8

8.2

600096

27 x 29

309

62.8

67.3

9.2

600097

27 x 30

309

62.8

67.3

9.2

600098

27 x 32

309

62.8

67.3

9.2

600099

30 x 32

309

62.8

67.3

9.2

603848

30 x 34

315

62.8

68.8

9.6

602593

30 x 36

319

62.8

78.8

9.6

600100

32 x 36

327

68.8

78.8

9.6

22

600105

110/1CB

6 - 22 / 8

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22) 600106

110/1CB

6 - 32 / 12

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 600107

110/1CB

6 - 41 / 13

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32, 36 x 41) 611018

110/1CB

6 - 27 / 10

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27) 605530

110/1CB

1/4” - 3/4” / 8

110/1 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”) 605531

110/1CB

1/4” - 1.1/4” / 12

110/1 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”, 13/16” x 7/8”, 15/16” x 1”, 1” x 1.1/8, 1.1/16” x 1.1/4”)


110/1CS

110/1PH

villáskulcs készlet, karton tárolóban

villáskulcs készlet, műanyag függesztőn

602844

110/1CS

6 - 22 / 8

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

110/1CT

610835

110/1PH

6 - 22 / 8

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

villáskulcs készlet, szövet tokban

110/1MS villáskulcs készlet, fém állványon

615465

110/1CT

6 - 22 / 8

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), CT110

CT110 üres szövet tok • 430 x 275; 110, 125 készletekhez • a hátoldalon kettős tépőzárral, zárófül nem szükséges.

605528

110/1MS

6 - 32 / 12

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), 977/1 605532

110/1MS

1/4” - 1.1/4” / 12

110/1 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”, 13/16” x 7/8”, 15/16” x 1”, 1” x 1.1/8, 1.1/16” x 1.1/4”), 977/1

615480

A

B

430

275

110/1PB villáskulcs készlet, műanyag tokban

600108

110/1PB

6 - 17 / 6

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17) 600109

110/1PB

6 - 22 / 8

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

23


• HU

110/2

L

B1

B2

A

villáskulcs

602596

30 x 36

319

62.8

78.8

9.6

• • • •

600152

32 x 36

327

68.8

78.8

9.6

600153

34 x 36

327

68.8

78.8

9.6

600154

36 x 41

360

78.8

86.8

9.6

605550

38 x 42

360

78.8

86.8

9.6

602597

41 x 46

410

86.8

94.8

14.6

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 10102 szabvány alapján (metrikus méretek)

B1

B2

L

A

602598

46 x 50

460

94.8

103.89

15.6

605458

1/4” x 5/16”

121

14.4

16.4

3.4

605459

5/16” x 3/8”

140

18.4

22.9

3.7

605460

3/8” x 7/16”

159

22.7

24.2

4.5

605461

7/16” x 1/2”

172

26.3

29.2

4.9

605462

1/2” x 9/16”

192

31.2

33.2

5.4

605463

9/16” x 5/8”

192

31.2

33.2

5.4

605464

5/8” x 11/16”

206

35.7

37.7

5.7

605465

11/16” x 3/4”

223

39.5

41.5

6.2

L

B1

B2

A

605466

13/16” x 7/8”

249

46

52

7.2

603319

4 x 4.5

100

13.6

13.6

3.4

605467

15/16” x 1”

265

51.8

55.3

7.7

600110

4x5

100

13.6

13.6

3.4

605468

1” x 1.1/8”

279

53.8

58.8

8.2

603320

5 x 5.5

100

13.6

13.6

3.4

605469

1.1/16” x 1.1/4”

309

62.8

67.3

9.6

600111

5x7

121

14.4

16.4

3.4

600112

5.5 x 7

121

14.4

16.4

3.4

110/2CB

600113

6x7

121

14.4

16.4

3.4

villáskulcs készlet

600114

7x8

140

18.4

22.9

3.7

600115

7x9

140

18.4

22.9

3.7

600116

8x9

140

18.4

22.9

3.7

600117

8 x 10

140

18.4

22.9

3.7

600118

9 x 10

159

22.7

24.2

4.5

600119

9 x 11

159

22.7

24.2

4.5

600120

10 x 11

159

22.7

24.2

4.5

600121

10 x 12

172

26.2

29.2

4.5

600122

10 x 13

172

26.2

29.2

4.9

600123

10 x 14

172

26.2

29.2

4.9

600124

11 x 13

172

26.2

29.2

4.9

600126

12 x 13

172

26.2

29.2

4.9

600127

12 x 14

172

26.2

29.2

4.9

600128

13 x 14

192

31.2

33.2

5.4

600129

13 x 15

192

31.2

33.2

5.4

603849

13 x 16

192

31.2

33.2

5.4

600130

13 x 17

200

31.2

37.7

5.7

600131

14 x 15

192

31.2

33.2

5.4

600132

14 x 17

200

31.2

37.7

5.7

600133

15 x 17

206

35.7

37.7

5.7

600134

16 x 17

206

35.7

41.5

5.7

603122

16 x 18

213

35.7

41.5

6.2

600135

17 x 19

223

39.5

41.5

6.2

600136

17 x 22

223

39.5

41.5

6.2

600137

18 x 19

223

39.5

41.5

6.2

603850

18 x 21

223

39.5

46

6.2

600155

110/2CB

6 - 22 / 8

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22) 600156

110/2CB

6 - 32 / 12

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 600158

110/2CB

6 - 41 / 13

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32, 36 x 41) 603345

110/2CB

6 - 27 / 10

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27) 605533

110/2CB

1/4” - 3/4” / 8

110/2 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”) 605534

1/4” - 1.1/4” / 12 110/2 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”, 13/16” x 7/8”, 15/16” x 1”, 1” x 1.1/8”, 1.1/16” x 1.1/4”)

600138

19 x 22

232

43.5

46

6.7

600139

19 x 24

232

43.5

46

6.7

110/2CS

600140

20 x 22

232

43.5

46

6.7

villáskulcs készlet, karton tárolóban

600141

21 x 23

249

46

52

7.2

600142

22 x 24

249

46

52

7.2

600143

22 x 27

249

46

52

7.2

600144

24 x 26

265

51.8

55.3

7.7

600145

24 x 27

265

53.8

55.3

7.7

600146

24 x 30

279

53.8

58.8

8.2

600147

25 x 28

279

62.8

58.8

8.2

600148

27 x 29

309

62.8

67.3

9.2

600149

27 x 30

309

62.8

67.3

9.2

600150

27 x 32

309

62.8

67.3

9.2

600151

30 x 32

309

62.8

67.3

9.2

603851

30 x 34

315

62.8

68.8

9.6

24

602846

110/2CS

6 - 22 / 8

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)


110/2CT

110/2MS

villáskulcs készlet, szövet tokban

villáskulcs készlet, fém állványon

615466

605529

110/2CT

6 - 22 / 8

605535

110/2PB

110/2MS

6 - 32 / 12

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), 977/1

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), CT110

110/2MS

1/4” - 1.1/4” / 12

110/2 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”, 13/16” x 7/8”, 15/16” x 1”, 1” x 1.1/8”, 1.1/16” x 1.1/4”), 977/1

villáskulcs készlet, műanyag tokban

110/2VDEDP villáskulcs, szigetelt • • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

B

600159

110/2PB

6 - 17 / 6

600160

110/2PB

L

A

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17) 6 - 22 / 8

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

110/2PH villáskulcs készlet, műanyag függesztőn

610836

110/2PH

6 - 22 / 8

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

L

B

A

74

16

6.9

7

74

16.1

6.9

8

108

21

7

621575$

9

109.5

24.5

7.5

612175

10

109.5

24.5

7.5

612176

11

113

26

7.5

612177

12

127

28

8

612178

13

131

30.5

8.5

612179

14

143

33

8.5

612180

15

150

35

9

621576$

16

158

40

10

612181

17

158

40

10

621577$

18

173

44

11

612182

19

173

44

11

618333

20

180

46.4

12.2

619201

21

183

48.8

12.5

612183

22

198

49

13

618335

23

215

52.8

13.1

612184

24

224

56

14

621578$

26

235

59

15

617802

27

235

59

15

621579$

28

267

66

15.8

618336

30

267

66.1

15.8

618337

32

283

71.4

17.6

618370

6

618331 617801

25


• HU

110/2VDEDPCB

114/2

villáskulcs készlet, szigetelt

villáskulcs, műszerész • anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

L

B

A

618623

3.2

75

10

2

618624

3.5

75

10

2

618625

4

75

10.5

2

618626

4.5

75

10.5

2

112/2

618627

5

85

12

2

villáskulcs, könnyített

618628

5.5

85

12.2

2

• • • •

618629

6

85

12.5

2

618630

7

95

14.5

2

618631

8

95

16.5

2

618632

9

110

19

3

618633

10

110

21

3

618634

11

110

23.5

3

618635

12

125

24

3

618636

13

125

27.5

3

618637

14

125

28

3

618638

15

135

30

3

618639

16

135

32

3

618640

17

135

34

3

618641

7/32”

85

12.2

2

618642

11/32”

110

19

3

618643

9/32”

95

14.5

2

612676

110/2VDEDPCB

10 - 24 / 10

110/2VDEDP (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24)

anyaga: szerszám-szénacél felületkezelés: krómozott (EN 12540) DIN895 szabvány alapján kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

B1

A1

602081

6x7

B2

L

A2

L

B1

B2

A1

A2

97

15

17

3

3.2

602082

8 x 10

115

18

22

4.2

4.2

613222

10 x 11

122

23

24.5

5

5

605045

10 x 12

128

22

28

5

5

603611

10 x 13

137

26

28.5

5.2

5.2

602083

11 x 13

132

26

28.5

5

5.4

602084

12 x 14

146

28

32

5.5

5.5 5.5

612773

13 x 14

146

28

32

5.5

602085

13 x 15

152

28

32

6

6

603134

13 x 17

158

30

35

6.5

6.5

612774

14 x 15

137

26

28.5

5.4

5.4

602086

14 x 17

158

30

35

6.5

6.5

602087

17 x 19

170

35

40

7

7

602088

19 x 22

197

42

48

8

8

605921

21 x 23

217

46

51

9

9

26

114/2PB villáskulcs készlet, műszerész

619287

114/2PB

3.2 - 14 / 15

114/2 (3.2, 3.5, 4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14)


117/4

118/7

villáskulcs, egyoldalas, könnyített

villás ütőkulcs

• • • •

• • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: feketített (DIN 12476) felhasználás: iparban gépek, hajtóművek, és egyéb berendezések javítása. A nagyobb méretek használatosak a hajóépítésnél, olaj-iparban, és egyéb nehézipari területeken, ahol nagyobb gépeket és eszközöket használnak. • A kulcs különösen hasznos nagyobb nyomatékot igénylő munkáknál, valamint nehezen elérhető helyekhez. • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • DIN 894 szabvány alapján

anyaga: szerszám-szénacél felületkezelés: antikorrozív olajbevonat kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített DIN 133 szabvány alapján

B L

A

B

L

A

L

B

A

L

A

B

620466$

24

170

56

15

615262

10

104

4.5

22

620467$

27

170

56

15

620207$

12

123

5

26

620468$

30

200

70

18

615263

13

132

5.4

28

620469$

32

200

70

18

615264

17

157

5.9

36

620470$

36

200

70

18

615265

19

170

6.9

40

620471$

41

240

88

20

615266

21

195

7.9

46

620472$

46

240

88

20

615267

22

195

7.9

46

620473$

50

265

102

20

615268

24

218

8.7

50

620474$

55

305

112

24

615269

27

240

9.7

56

620475$

60

305

112

24

615270

30

265

10.7

62

620476$

65

335

123

27

615271

32

275

11.7

66

620477$

70

370

154

30

615272

34

275

11.7

70

620478$

75

370

154

30

615273

36

295

12.5

74

620479$

80

400

170

33

615274

38

295

12.5

74

620480$

85

400

170

33

615275

41

335

13.5

84

620481$

90

450

192

38

615276

46

365

14.5

94

620482$

95

450

192

38

615277

50

400

15.5

102

620483$

100

485

225

45

615278

55

475

16

110

620484$

105

485

225

45

615279

60

475

17

120

620485$

110

515

236

48

615280

65

550

18

130

620486$

115

515

236

52

615281

70

550

19

140

620487$

120

535

253

53

615282

75

620

20

150

620488$

125

535

253

53

615283

80

620

21

160

620489$

130

565

273

53

615284

85

665

22

170

620490$

135

565

273

53

615285

90

740

23

190

620491$

140

635

300

58

615286

95

740

23

190

620492$

145

635

300

58

615287

100

800

24

200

620493$

150

635

300

58

27


• HU

120/1

L

B2

B1

A2

A1

csillag-villáskulcs, hosszú típus

618508

1.3/8”

500

53.5

78.8

20

13.6

• • • • •

618509

1.7/16”

500

53.5

78.8

20

13.6

618510

1.1/2”

500

53.5

78.8

20

13.6

618511

1.5/8”

540

62

86.8

21

14.6

618512

1.11/16”

540

62

86.8

21

14.6

618513

1.3/4”

560

69

94

23

16

618515

1.13/16”

560

69

94

23

16

618516

1.7/8”

560

69

94

23

16

618518

2”

580

75

103

24

17

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel a csillag-rész LIFE profillal kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 7738 szabvány alapján (metrikus méretek)

B2

B1 L

A1

A2 15°

120/1CB csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus L

B2

B1

A2

A1

600357

6

119

10.4

14.5

5

3.5

600358

7

129

11.5

16.5

5.8

3.9

600359

8

141

13.2

18.5

6.9

3.9

600360

9

152

14.3

21

7.3

4

600361

10

163

15.9

23

7.5

4.2 4.5

600362

11

176

17.8

24.5

8

600363

12

186

19.4

26.5

8.5

4.7

600364

13

199

20.4

29.5

8.5

5.2

600365

14

210

22

31.5

9

5.2

600366

15

222

23.2

33.5

9.5

5.7 6.2

600367

16

234

24.8

36

10.5

600368

17

245

26.1

38

10.5

6.7

600369

18

257

27.7

40

1

7.2

600370

19

268

29.3

42

12

7.2

600371

20

280

31

44

12.5

7.7

600372

21

291

32.6

45.5

13

8.2

600373

22

303

34.1

46.5

13

8.2

600374

23

314

35.7

50.5

13

8.2

600375

24

330

37.3

52.5

14

8.5

600383

120/1CB

6 - 22 / 17

120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 600384

120/1CB

6 - 32 / 26

120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32) 611019

120/1CB

8 - 22 / 10

120/1 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22) 611020

120/1CB

10 - 30 / 12

120/1 (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24, 27, 30) 619397

120/1CB

1/4” - 3/4” / 9

120/1 (1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”) 619398

120/1CB

1/4” - 1.1/4” / 16

120/1 (1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.1/4”)

600376

25

337

39

54.5

14.5

8.5

600377

26

349

40.1

56

15

8.5

600378

27

360

41.6

57.5

15

9

120/1CS

600379

28

373

43.2

59.5

15.5

9

csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, karton tárolóban

9.5

600380

29

383

44.9

61.5

16

600381

30

395

46.5

63.5

16

10

600382

32

416

49

68

16.5

10.5

607019

35

500

53.5

78.8

20

13.6

602601

36

500

53.5

78.8

20

13.6

605838

38

515

58

82.8

20.5

14.1

602602

41

540

62

86.8

21

14.6

618514

46

560

69

94

23

16

618517

50

580

75

103

24

17

618491

1/4”

119

10.4

14.5

5

3.5

618492

5/16”

142

13.2

18.5

6.9

3.9

618493

3/8”

153

14.3

21

7.3

4

618494

7/16”

176

17.8

24.5

8

4.5

618495

1/2”

199

20.4

29.5

8.5

5.2

618496

9/16”

211

22

31.5

9

5.2

618497

5/8”

234

24.8

36

10.5

6.2

618498

11/16”

245

26.1

38

10.5

6.7

618499

3/4”

268

29.3

42

12

7.2

618500

13/16”

291

32.6

45.5

13

8.2

618501

7/8”

303

34.1

46.5

13

8.2

618502

15/16”

330

37.3

52.5

14

8.5

618503

1”

337

39

54.5

14.5

8.5

618504

1.1/16”

360

41.6

57.5

15

9

618505

1.1/8”

372

43.2

59.5

15.5

9

618506

1.1/4”

417

49

68

16.5

10.5

618507

1.5/16”

417

49

68

16.5

10.5

28

603709

120/1CS

8 - 19 / 8

120/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)


120/1CT

120/2

csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, szövet tokban

csillag-villáskulcs, hosszú típus • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) a csillag-rész LIFE profillal kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 7738 szabvány alapján (metrikus méretek)

B2

B1 L

A1

A2 15°

615475

120/1CT

8 - 22 / 8

120/1 (8, 10, 11, 13, 15, 17, 19, 22), CT129

120/1MS csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, fém állványon

605537

120/1MS

6 - 22 / 17

120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 977/2

L

B2

B1

A2

A1

3.2

105

8

14

4

3.2

616746

4

105

8

14

4

3.2

616747

4.5

105

8

14

4

3.2

616748

5

119

10.4

14.5

5

3.5

616749

5.5

119

10.4

14.5

5

3.5

600386

6

119

10.4

14.5

5

3.5

600387

7

129

11.5

16.5

5.8

3.9

600388

8

141

13.2

18.5

6.9

3.9

600389

9

152

14.3

21

7.3

4

600390

10

163

15.9

23

7.5

4.2

616745

600391

11

176

17.8

24.5

8

4.5

600392

12

186

19.4

26.5

8.5

4.7

600393

13

199

20.4

29.5

8.5

5.2

600394

14

210

22

31.5

9

5.2

600395

15

222

23.2

33.5

9.5

5.7

600396

16

234

24.8

36

10.5

6.2

600397

17

245

26.1

38

10.5

6.7

600398

18

257

27.7

40

1

7.2

120/1PH

600399

19

268

29.3

42

12

7.2

csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, műanyag függesztőn

600400

20

280

31

44

12.5

7.7

610837

120/1PH

8 - 19 / 8

120/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19) 610838

120/1PH

8 - 18 / 8

120/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 16, 18)

600401

21

291

32.6

45.5

13

8.2

600402

22

303

34.1

46.5

13

8.2

600403

23

314

35.7

50.5

13

8.2

600404

24

330

37.3

52.5

14

8.5

600405

25

337

39

54.5

14.5

8.5

600406

26

349

40.1

56

15

8.5

600407

27

360

41.6

57.5

15

9

600408

28

373

43.2

59.5

15.5

9 9.5

600409

29

383

44.9

61.5

16

600410

30

395

46.5

63.5

16

10

600411

32

416

49

68

16.5

10.5

607020

35

500

53.5

78.8

20

13.6

602689

36

500

53.5

78.8

20

13.6

605839

38

515

58

82.8

20.5

14.1

602690

41

540

62

86.8

21

14.6

616750

46

560

69

94

23

16

616751

50

580

75

103

24

17

616752

55

600

83

112

26

18

616753

60

620

91

120

28

20

616754

65

640

100

130

30

21

616755

70

660

108

140

32

23

616756

75

680

116

150

34

24

616757

80

700

124

160

36

26

618519

1/4”

119

10.4

14.5

5

3.5 3.9

618520

5/16”

142

13.2

18.5

6.9

618521

3/8”

153

14.3

21

7.3

4

618522

7/16”

176

17.8

24.5

8

4.5

29


• HU

L

B2

B1

A2

A1

120/2CT

618523

1/2”

199

20.4

29.5

8.5

5.2

csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, szövet tokban

618524

9/16”

211

22

31.5

9

5.2

618525

5/8”

234

24.8

36

10.5

6.2

618526

11/16”

245

26.1

38

10.5

6.7

618527

3/4”

268

29.3

42

12

7.2

618528

13/16”

291

32.6

45.5

13

8.2

618529

7/8”

303

34.1

46.5

13

8.2

618530

15/16”

330

37.3

52.5

14

8.5

618531

1”

337

39

54.5

14.5

8.5

618532

1.1/16”

360

41.6

57.5

15

9

618533

1.1/8”

372

43.2

59.5

15.5

9

618534

1.1/4”

417

49

68

16.5

10.5

618535

1.5/16”

417

49

68

16.5

10.5

618536

1.3/8”

500

53.5

78.8

20

13.6

615476

120/2CT

8 - 22 / 8

120/2 (8, 10, 11, 13, 15, 17, 19, 22), CT129

618537

1.7/16”

500

53.5

78.8

20

13.6

618538

1.1/2”

500

53.5

78.8

20

13.6

618539

1.5/8”

540

62

86.8

21

14.6

120/2MS

618540

1.11/16”

540

62

86.8

21

14.6

csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, fém állványon

618541

1.3/4”

560

69

94

23

16

618542

1.13/16”

560

69

94

23

16

618543

1.7/8”

560

69

94

23

16

618544

2”

580

75

103

24

17

120/2CB csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus

600412

120/2CB

6 - 22 / 17

605538

120/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 600413

120/2CB

6 - 32 / 26

120/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32) 603670

120/2CB

8 - 22 / 10

120/2MS

6 - 22 / 17

120/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 977/2

120/2PH csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, műanyag függesztőn

120/2 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22) 603671

120/2CB

10 - 30 / 12

120/2 (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24, 27, 30) 619399

120/2CB

1/4” - 3/4” / 9

120/2 (1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”) 619400

120/2CB

1/4” - 1.1/4” / 16

120/2 (1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.1/4”)

120/2CS csillag-villáskulcs készlet, hosszú típus, karton tárolóban 610839

120/2PH

8 - 19 / 8

120/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19) 610840

120/2PH

8 - 18 / 8

120/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 16, 18)

603710

120/2CS

8 - 19 / 8

120/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

30


125/1

L

B2

B1

A2

csillag-villáskulcs, rövid típus

605373

1.1/8”

296

43.2

59.5

15.5

9

• • • • • •

605374

1.1/4”

343

49

68

16.5

10.5 10.5

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel a csillag-rész LIFE profillal kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 7738 szabvány alapján (metrikus méretek)

B2

B1 L

A1

A2 15°

A1

618560

1.5/16”

343

49

68

16.5

618561

1.3/8”

400

53.5

78.8

20

13.6

618563

1.7/16”

400

53.5

78.8

20

13.6

618565

1.1/2”

400

53.5

78.8

20

13.6

618567

1.5/8”

420

62

86.8

21

14.6

618568

1.11/16”

420

62

86.8

21

14.6

618569

1.3/4”

440

69

94

23

16

618571

1.13/16”

440

69

94

23

16

618572

1.7/8”

440

69

94

23

16

618574

2”

460

75

103

24

17

125/1CB L

B2

B1

A2

A1

600414

6

100

10.4

14.5

5

3.5

600415

7

109

11.5

16.5

5.8

3.9 3.9

600416

8

119

13.2

18.5

6.9

600417

9

123

14.3

21

7.3

4

600418

10

128

15.9

23

7.5

4.2

600419

11

135

17.8

24.5

8

4.5

600420

12

139

19.4

26.5

8.5

4.7

600421

13

150

20.4

29.5

8.5

5.2

600422

14

160

22

31.5

9

5.2

600423

15

170

23.2

33.5

9.5

5.7

600424

16

180

24.8

36

10.5

6.2

600425

17

190

26.1

38

10.5

6.7

600426

18

200

27.7

40

11

7.2

600427

19

210

29.3

42

12

7.2

600428

20

220

31

44

12.5

7.7

600429

21

230

32.6

45.5

13

8.2

600430

22

247

34.1

46.5

13

8.2

602089

23

250

35.7

50.5

13

8.2

602090

24

266

37.3

52.5

14

8.5

602091

25

270

39

54.5

14.5

8.5

602092

26

275

40.1

56

15

8.5

602093

27

292

41.6

57.5

15

9

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus

600431

125/1CB

6 - 22 / 17

125/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 602098

125/1CB

6 - 32 / 26

125/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32) 605541

125/1CB

3/8” - 1” / 8

125/1 (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 3/4”, 7/8”, 1”) 605542

125/1CB

1/4” - 1.1/4” / 15

125/1 (1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.1/4”) 611021

125/1CB

8 - 22 / 10

125/1 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22) 611022

125/1CB

10 - 30 / 12

125/1 (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24, 27, 30)

602094

28

296

43.2

59.5

15.5

9

602095

29

300

44.9

61.5

16

9.5

125/1CS

602096

30

323

46.5

63.5

16

10

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, karton tárolóban

602097

32

343

49

68

16.5

10.5

618562

35

400

54

78.8

20

13.6

603332

36

400

54.5

79.5

20

13.5

618564

38

400

54

78.8

20

14.6

618566

41

420

62

86.8

21

14.6

618570

46

440

69

94

23

16

618573

50

480

75

103

24

17

605360

1/4”

100

10.4

14.5

5

3.5

618655

9/32”

109

16.5

11.5

3.9

5.8

605361

5/16”

119

13.2

18.5

6.9

3.9

618654

11/32”

123

21

14.3

4

7.3

605362

3/8”

128

14.3

21

7.3

4

605363

7/16”

135

17.8

24.5

8

4.5

605364

1/2”

150

20.4

29.5

8.5

5.2

605365

9/16”

160

22

31.5

9

5.2

605366

5/8”

180

24.8

36

10.5

6.2

605367

11/16”

190

26.1

38

10.5

6.7

605368

3/4”

210

29.3

42

12

7.2

607857

13/16”

230

32.6

45.5

13

8.2

605369

7/8”

247

34.1

46.5

13

8.2

605370

15/16”

266

37.3

52.5

14

8.5

605371

1”

270

39

54.5

14.5

8.5

605372

1.1/16”

292

41.6

57.5

15

9

603711

125/1CS

8 - 19 / 8

125/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

31


• HU

125/1CT

125/2

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, szövet tokban

csillag-villáskulcs, rövid típus • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) a csillag-rész LIFE profillal kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 7738 szabvány alapján (metrikus méretek)

B2

B1 L

A1

A2 15°

615478 125/1CT

8 - 22 / 8

125/1 (8, 10, 11, 13, 15, 17, 19, 22), CT110 619504 125/1CT 619505 125/1CT

3/8” - 7/8” / 9

B2

B1

A2

3.2

77

4.2

9.6

3

A1 3

618650

4

77

4.2

9.6

3

3 3

618651

5

84

5.8

12

3

3/8” - 1” / 11

618652

5.5

84

5.8

12

3

3

125/1 (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”, 15/16”, 1”)

602099

6

100

10.4

14.5

5

3.5

602100

7

109

11.5

16.5

5.8

3.9

602101

8

119

13.2

18.5

6.9

3.9

602102

9

123

14.3

21

7.3

4

602103

10

128

15.9

23

7.5

4.2

125/1 (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”) 619506 125/1CT 619507 125/1CT

3/8” - 1.1/4” / 14

125/1 (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.1/4”)

125/1MS csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, fém állványon

605539

L 618649

3/8” - 3/4” / 7

125/1 (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”)

125/1MS

6 - 22 / 17

125/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 977/3

602104

11

135

17.8

24.5

8

4.5

602105

12

139

19.4

26.5

8.5

4.7

602106

13

150

20.4

29.5

8.5

5.2

602107

14

160

22

31.5

9

5.2

602108

15

170

23.2

33.5

9.5

5.7

602109

16

180

24.8

36

10.5

6.2

602110

17

190

26.1

38

10.5

6.7

602111

18

200

27.7

40

11

7.2

602112

19

210

29.3

42

12

7.2

602113

20

220

31

44

12.5

7.7

602114

21

230

32.6

45.5

13

8.2

602115

22

247

34.1

46.5

13

8.2

602116

23

250

35.7

50.5

13

8.2

602117

24

266

37.3

52.5

14

8.5

602118

25

270

39

54.5

14.5

8.5

602119

26

275

40.1

56

15

8.5

602120

27

292

41.6

57.5

15

9

602121

28

296

43.2

59.5

15.5

9 9.5

602122

29

300

44.9

61.5

16

125/1PH

602123

30

323

46.5

63.5

16

10

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, műanyag függesztőn

602124

32

343

49

68

16.5

10.5 13.5

610841 610842

36

400

54.5

79.5

20

7/32”

84

5.8

12

3

3

605470

1/4”

100

10.4

14.5

5

3.5 3.9

605471

5/16”

119

13.2

18.5

6.9

605472

3/8”

128

14.3

21

7.3

4

605473

7/16”

135

17.8

24.5

8

4.5

605474

1/2”

150

20.4

29.5

8.5

5.2

605475

9/16”

160

22

31.5

9

5.2

605476

5/8”

180

24.8

36

10.5

6.2

605477

11/16”

190

26.1

38

10.5

6.7

605478

3/4”

210

29.3

42

12

7.2

607858

13/16”

230

32.6

45.5

13

8.2

605479

7/8”

247

34.1

46.5

13

8.2

605480

15/16”

266

37.3

52.5

14

8.5

605481

1”

270

39

54.5

14.5

8.5

125/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

605482

1.1/16”

292

41.6

57.5

15

9

125/1PH

605483

1.1/8”

296

43.2

59.5

15.5

9

605484

1.1/4”

343

49

68

16.5

10.5

125/1PH

8 - 19 / 8 8 - 18 / 8

125/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 16, 18)

32

603333 618653


125/2CB

125/2MS

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, fém állványon

602125

125/2CB

6 - 22 / 17

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 602126

125/2CB

6 - 32 / 26

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32) 605543

125/2CB

3/8” - 1” / 8

125/2 (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 3/4”, 7/8”, 1”) 605544

125/2CB

1/4” - 1.1/4” / 15

605540

125/2MS

6 - 22 / 17

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 977/3

125/2PH csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, műanyag függesztőn

125/2 (1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.1/4”) 603347

125/2CB

8 - 22 / 10

125/2 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22) 603348

125/2CB

10 - 30 / 12

125/2 (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24, 27, 30)

125/2CS csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, karton tárolóban 610843

125/2PH

8 - 19 / 8

125/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19) 610844

125/2PH

8 - 18 / 8

125/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 16, 18)

129/1 csillag-villáskulcs, racsnis hatású (IBEX)

603712

125/2CS

8 - 19 / 8

125/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

• • • • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel a csillag-rész LIFE profillal az erő az oldallapokon hat, így védi a sarkokat 3 hajtási felület a nagyobb erő érdekében a kulcs 100% pontosságú pozícionálása ellentétes irányú hajtás a szerszám eltávolítása nélkül B1

L

A1

125/2CT

B2 A2 15°

csillag-villáskulcs készlet, rövid típus, szövet tokban

611762

615479

125/2CT

8 - 22 / 8

125/2 (8, 10, 11, 13, 15, 17, 19, 22), CT110

8

L

B2

B1

A2

A1

140

13.2

18.5

6.9

3.9

611763

10

160

15.9

23

7.5

4.2

611764

11

174

17.8

24.5

8

4.5

611765

12

183

19.4

26.5

8.5

4.7

611766

13

196

20.4

29.5

8.5

5.2

611767

14

206

22

31.5

9

5.2

611768

15

217

23.2

33.5

9.5

5.7

611769

16

227

24.8

36

10.5

6.2

611770

17

238

26.1

38

10.5

6.7

611930

18

250

28

40

11

7.2

611771

19

261

29.3

42

12

7.2

611772

22

296

34.1

46.5

13

8.2

611773

24

321

37.3

52.5

14

8.5

33


• HU

129/1CB

CT129

csillag-villáskulcs készlet, racsnis hatású (IBEX)

üres szövet tok • 470 x 330; 129, 120, 130, 180, 202 készletekhez • A hátoldalon kettős tépőzárral, zárófül nem szükséges.

611776

129/1CB

8 - 24 / 12

129/1 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 19, 22, 24) 615464

A

B

470

330

129/1CS csillag-villáskulcs készlet, racsnis hatású (IBEX), karton tárolóban

611775

129/1CS

129/1PH csillag-villáskulcs készlet, racsnis hatású (IBEX), műanyag függesztőn

8 - 19 / 8

129/1 (8, 10, 12, 13, 14, 15, 17, 19)

129/1CT csillag-villáskulcs készlet, racsnis hatású (IBEX), szövet tokban

611774

129/1PH

8 - 19 / 8

129/1 (8, 10, 12, 13, 14, 15, 17, 19) 611967

129/1PH

8 - 18 / 8

129/1 (8, 10, 12, 13, 14, 15, 16, 18)

130/1 csillag-villáskulcs, offset • • • • • • 615474

129/1CT

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel a csillag-rész LIFE profillal kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 7738 szabvány alapján (metrikus méretek)

8 - 22 / 8

129/1 (8, 10, 11, 13, 15, 17, 19, 22), CT129

B2

B1 L

A1

A2

129/1 RACSNIS HATÁSÚ CSILLAG-VILLÁSKULCS

Az erőhatás az anya oldalán jelentkezik, így védve a sarkokat

A kulcs 100%-osan illeszkedik

34

3 hajtó-felület a nagyobb erőkifejtés érdekében

Ellentétes irányban racsnihoz hasonló hatás a szerszám átfordítása nélkül

15°

L

B2

B1

A2

A1

610047

6

113

11

14.5

5

3.5

610048

7

126

12

16.5

5.8

3.8

610049

8

132

14

18.5

6.9

3.8

610050

9

145

15

21

7.3

4

610051

10

157

17

23

7.5

4

610052

11

170

18

24.5

8

4.5

610053

12

176

20

26

8.5

4.7

610054

13

189

20.5

29

8.5

5

610055

14

202

22

31

9

5

610056

15

209

23.5

33

9.5

5.5

610057

16

221

25

35.5

10.5

6

610058

17

228

26

37.5

10.5

6.5

610059

18

247

27.5

39.5

11

7

610060

19

259

29.5

41.5

12

7

610061

20

265

31

43.5

12.5

7.5


160

L

B2

B1

A2

A1

610062

21

275

32.5

45

13

8

csillag-villáskulcs, racsnis

610063

22

286

34

46

13

8

610064

23

296

36

50

13.5

8

610065

24

311

37.5

52

14

8.5

• anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített • 72 fogú racsni, 5°-onkénti racsnizás

610066

25

318

39

54

14.5

8.5

610067

26

329

40

55

15

8.5

610068

27

340

41.5

56.5

15

9

610069

28

351

43

58.5

15.5

9

612319

29

363

45

60

16

9.5

610070

30

373

46

62

16.5

10.5

610071

32

394

49

67

16.5

11

130/1CB

130/1CB

L

A1

csillag-villáskulcs készlet, offset

610204

B2

B1

611609

6 - 22 / 13

130/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22)

8

A2

L

B2

B1

A2

A1

144

17.5

18

7.7

4.5

611610

9

150

21

20.1

8

4.7

611611

10

157

21

22.5

8

5.3 5.7

611612

11

165

22.5

24.8

9

611613

12

172

25

26.5

9

6

611614

13

182

25

27.5

9

6.7

611615

14

189

27.5

31

9

7.1

611616

15

202

27.5

32.5

9

7.5

611617

16

216

30.5

34

10.5

7.8

611618

17

226

30.5

37

10.5

8.1

611619

18

237

33.5

38.5

11.5

8.3

611620

19

248

33.5

41

11.5

8.5

130/1PH

617753

20

251

42

41.8

12.2

9.2

csillag-villáskulcs készlet, offset, műanyag függesztőn

617754

21

259

42

43.9

12.2

9.2

617755

22

267

42

46

12.2

9.2

617756

24

315

47

50.1

14.2

10.2

160CB csillag-villáskulcs készlet, racsnis

611016

130/1PH

8 - 19 / 8

130/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

135/2 611957

gáz hollandi-kulcs • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • anyaga: acéllemez

B2

B1 A

L

160CB

8 - 19 / 8

160 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

160CT csillag-villáskulcs készlet, racsnis, szövet tokban

600262

27

L

B1

B2

A

187

52

22

4

615468

160CT

8 - 19 / 6

160 (8, 10, 12, 13, 17, 19), CT252

35


• HU

160PH

161CT

csillag-villáskulcs készlet, racsnis, műanyag függesztőn

csillag-villáskulcs készlet, csuklós, racsnis, szövet tokban

617541

615469

160PH

8 - 19 / 8

160 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

161CT

8 - 19 / 7

161 (8, 10, 12, 13, 14, 17, 19), CT252

161

165

csillag-villáskulcs, csuklós, racsnis

csillagkulcs, racsnis

• anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített • 72 fogú racsni, 5°-onkénti racsnizás

• • • • •

anyaga: racsni króm-vanádium test: acéllemez, krómozott a kulcsok külső burkolata műanyagból teljes anyagában edzett és nemesített a minimális hajtási szög 20°

B2

B1

B1

L

A1

A2

B2

L

A1

A2

L

B2

B1

A2

A1

611621

8

143

17.5

18

9

4.5

L

B1

B2

A1

A2

611623

10

158

21

22.5

10

5.3

611633

6x7

116.2

20.1

20.1

11.2

11.2

611624

11

164

22.5

24.8

10

5.7

611634

7x8

136.3

20.8

23.3

11

11

611625

12

171

25

26.5

10

6

611635

8x9

136.3

20.8

23.3

11

11

611626

13

177

25

27.5

10

6.7

611636

8 x 10

136.3

20.8

23.3

11

11

611627

14

187

27.5

31

10

7.1

611637

10 x 11

143.8

23.5

26.5

11.1

11.1

611628

15

195

27.5

32.5

10

7.5

611638

12 x 13

175

30.1

32.1

13

13.4

611629

16

211

30.5

34

13

7.8

611639

12 x 14

175

30.1

32.1

13

13.4

611630

17

220

30.5

37

13

8

618769

1/4” x 5/16”

116

20.1

20.1

11.2

11.2

611631

18

235

33.5

38.5

13

8.3

618770

3/8” x 7/16”

144

23.5

26.5

11.4

11.1

611632

19

244

33.5

41

13

8.5

618771

1/2” x 9/16”

175

30.1

32.1

12.8

12.9

617757

20

251

42

41.8

12.2

9.2

617758

21

259

42

43.9

12.2

9.2

617759

22

267

42

46

12.2

9.2

617760

24

285

47

50.1

14.2

10.2

161CB csillag-villáskulcs készlet, csuklós, racsnis

611958

161CB 161 (8, 10, 12, 13, 14, 17, 19)

36

8 - 19 / 7


166

170CB

csillagkulcs, hajlított, racsnis

csillagkulcs készlet, erősített, racsnis

• • • • •

anyaga: racsni króm-vanádium test: acéllemez, krómozott a kulcsok külső burkolata műanyagból teljes anyagában edzett és nemesített a minimális hajtási szög 20° B1

L

A1

B2 A2

611959

170CB

8 - 19 / 6

170 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 18, 17 x 19) L

B1

B2

A1

611640

6x7

111

20

20

11.2

A2 11

611641

7x8

130

20.6

23

11

11.2

611642

8x9

130

20.6

23

11

11.2

611643

8 x 10

130

20.6

23

11

11.2

611644

10 x 11

136

23.4

26.4

11

11

611645

12 x 13

167

30.1

32

13

13.1

611646

12 x 14

167

30.1

32

13

13.1

170CT csillagkulcs készlet, erősített, racsnis, szövet tokban

170 csillagkulcs, erősített, racsnis • anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített • 72 fogú racsni, 5°-onkénti racsnizás

B1 A1

B2 L

A2

615470

170CT

8 - 19 / 6

170 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 18, 17 x 19), CT252

175/2 B2

B1

A2

A1

611647

8x9

133

21

17.5

8

7.7

611648

8 x 10

133

21

17.5

8

7.7

611649

10 x 11

152

22.5

21

8

8

611650

10 x 12

162

25

21

9

8

611651

10 x 13

162

25

21

9

8

611653

12 x 13

182

25

25

9

9

611654

12 x 14

192

27.5

25

9

9

611655

14 x 15

202

27.5

27.5

9

9

611656

14 x 17

212

30.5

27.5

10.5

9

611658

16 x 18

232

33.5

30.5

11.5

10.5

611659

17 x 19

232

33.5

30.5

11.5

10.5

617761

20 x 22

250

42

42

12.2

12.2

617762

21 x 23

260

47

42

14.2

12.2

617763

22 x 24

260

47

42

14.2

12.2

618765

1/4” x 5/16”

133

21

17.5

8

7.7

618766

3/8” x 7/16”

152

22.5

21.0

8.0

8.0

618767

1/2” x 9/16”

192

27.5

25

9

9

618768

7/8” x 15/16”

260

47

42

12.2

12.2

olajleeresztő-kulcs • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített L1 D

L2

L

605112

8 x 10

L1

L2

D

203

169

10

37


• HU

176

176CS6

pipakulcs

pipakulcs készlet, karton tárolóban

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

L2

L3 95

T C

O

L1

D1

620581$ 176CS6

8 - 19 / 6

176 (8, 10, 11, 13, 17, 19) L1

L2

C

D1

T

L3

609102

6

100

22

21

10

7

27

D2 6

176CS11

609103

7

100

22

21

11

8

27

6

pipakulcs készlet, karton tárolóban

609104

8

120

25

24

12

9

30

7

609105

9

120

25

25

13

9

30

7

609106

10

127

30

30

15

12

36

8

609107

11

127

30

30

16

13

36

8

609108

12

143

34

34

17

13

43.5

8

609109

13

150

34

34

20

13

43.5

12

609110

14

170

40

40

21

14

48

12

609111

15

171

40

40

22

15

48

14

609112

16

197

45

46

24

17

57

15

609113

17

197

45

46

25.3

18

57

15

609114

18

209

52

49

28.5

18

61

15

609115

19

209

52

49

28.5

19

61

15

609116

20

220

54

55

29.5

21

63.5

15

620582$ 176CS11

8 - 24 / 11

176 (8, 10, 11, 12, 13, 16, 17, 18, 19, 22, 24)

609117

21

220

54

55

30

22

63.5

15

609118

22

241

60

61

32

22

68

16

177

609119

23

241

60

61

33

24

74

20

pipakulcs, 12 szögű • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácso lt, teljes anyagában edzett és nemesített

609120

24

242

63

65

34.5

25

77.5

20

609121

25

242

63

65

35

26

77.5

20

609122

26

278

67

70

36

27

81

22

609123

27

278

67

70

36.5

28

81

22

609124

28

294

71

70

38.5

29

84

23

609125

29

300

73

85

40

30

90

24

609126

30

316

75

85

42

31

96.5

25

609127

32

305

79

85

44

32

97.5

25

609128

35

385

93

88

48.5

35

100

27

609129

36

395

94

88

49.5

36

101

27

D2

L2

L3 95

T C

O

L1

176CB pipakulcs készlet

609130 609131

176CB

8 - 24 / 16

L2

C

D1

T

L3

8

120

25

24

12

9

30

D2 7

609084

9

120

25

25

13

9

30

7

609085

10

127

30

30

15

12

36

8

609086

11

127

30

30

16

13

36

8

609087

12

143

34

34

17

13

43.5

8

609088

13

150

34

34

20

13

43.5

12

609089

14

170

40

40

21

14

48

12

609090

15

171

40

40

22

15

48

14

609091

16

197

45

46

24

17

57

15

609092

17

197

45

46

25.3

18

57

15

609093

18

209

52

49

28.5

18

61

15

609094

19

209

52

49

28.5

19

61

15

609095

20

220

54

55

29.5

21

63.5

15

609096

21

220

54

55

30

22

63.5

15

176 (8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 21, 22, 23, 24)

609097

22

241

60

61

32

22

68

16

176CB

609098

23

241

60

61

33

24

74

20

609099

24

242

63

65

34.5

25

77.5

20

8 - 32 / 22

176 (8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 21, 22, 23, 24, 26, 27, 28, 29, 30, 32)

38

L1 609083

D1


177CB

178/2

pipakulcs készlet

egyoldalas offset csillagkulcs • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

L B

d

A

609100

177CB

H

8 - 24 / 16

177 (8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 21, 22, 23, 24)

177CS6 pipakulcs készlet, karton tárolóban

620583$ 177CS6

8 - 19 / 6

177 (8, 10, 11, 13, 17, 19)

620821$

24

A

B

d

H

L

17

42

18.5

30

180

620822$

27

17

42

18.5

30

180

620823$

30

17

42

18.5

30

180

620824$

32

18

50

20.5

35

235

620825$

36

18

50

20.5

35

235

620826$

41

18

55

20.5

35

235

620827$

46

22

70

23.5

40

265

620828$

50

22

70

23.5

40

265

620829$

55

22

75

23.5

40

265

620830$

60

30

94

29.5

50

345

620831$

65

30

94

29.5

50

345

620832$

70

35

107

29.5

55

365

620833$

75

35

107

29.5

55

365

620834$

80

40

125

29.5

59

385

620835$

85

40

125

29.5

59

385

620836$

90

45

140

29.5

63

410

620837$

95

45

140

29.5

63

410

177CS11

178.1/2

pipakulcs készlet, karton tárolóban

hajtó 178/2 kulcshoz • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: krómozott (EN 12540)

L

D

620584$ 177CS11

8 - 24 / 11

177 (8, 10, 11, 12, 13, 16, 17, 18, 19, 22, 24)

D

d

L

620840$

24 - 30

25

19

460

620841$

32 - 41

27

21

610

620842$

46 - 55

30

24

760

620843$

60 - 95

37

30

860

d

178/2

39


• HU

179/2

L

B1

B2

A1

csillagkulcs, offset hajlított

603124

30 x 36

395

43.5

48.8

15

18

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • krómozott

600536

32 x 36

410

48.2

54.2

17.8

19.4

600537

36 x 41

450

49

57

19

21

602664

41 x 46

472

57

62

21

23

618659

7/32” x 15/64”

145

9.5

11.8

5.5

6.0

B1

L

A1

B2 A2

A2

605375

1/4” x 5/16”

178

10.3

11.8

5.5

6.1

605376

5/16” x 3/8”

190

13.3

14.8

6.7

7.3

618660

11/32” x 13/32”

182

14.1

16.7

7.9

8.4

605377

3/8” x 7/16”

205

16.3

17.8

7.9

8.4

605378

7/16” x 1/2”

205

16.7

17.7

9

9

605379

1/2” x 9/16”

205

17.7

20.3

9

10

605380

9/16” x 5/8”

235

22.3

23.3

10

10.5

L

B1

B2

A1

A2

605381

5/8” x 11/16”

258

25.3

26.3

11

11.5

316

34

35

17

17

605382

11/16” x 3/4”

270

26.3

29.3

11.4

12.4

605383

13/16” x 7/8”

295

31.2

34.2

12.8

13.7

180/1

605384

15/16” x 1”

325

37.2

40.2

14.6

15.4

csillagkulcs, offset

605385

1” x 1.1/8”

335

39.2

43.2

15

16.2

605386

1.1/16” x 1.1/4”

360

41.2

48.2

15.8

17.8

605042

• • • • • •

21 x 22

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel a csillag-rész LIFE profillal ISO 10104 szabvány alapján (metrikus méretek) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

180/1CB csillagkulcs készlet, offset

B1

L

B2 A2

A1

L

B1

B2

A1

A2

600509

5x7

145

9.5

11.8

5.5

6

600510

5.5 x 7

145

9.5

11.8

5.5

6

600511

6x7

178

10.3

11.8

5.5

6.1

600512

8x9

190

13.3

14.8

6.7

7.3

600513

8 x 10

166

13.3

16

6

8

600541

180/1CB

6 - 22 / 8

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22) 603674

180/1CB

6 - 27 / 10

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27)

602663

9 x 11

182

14.1

16.7

7

9

600514

10 x 11

205

16.3

17.8

7.9

8.4

602997

10 x 12

210

16.3

19.3

7.9

9

600515

11 x 12

205

16.7

17.7

9

9

600516

12 x 13

220

19.3

20.9

9

9.5

600517

12 x 14

205

17.7

20.3

9

10

600518

13 x 15

235

20.8

23.3

9.5

10.5

600519

13 x 17

258

20.8

26.3

9.5

11.5

600520

14 x 15

235

22.3

23.3

10

10.5

600521

14 x 17

257

20.5

24.3

10

12

600522

16 x 17

258

25.3

26.3

11

11.5

603123

16 x 18

259

23.6

26.5

11

12

600523

17 x 19

270

26.3

29.2

11.4

12.4

180/1CS

600524

18 x 19

270

28.2

29.2

11.9

12.4

csillagkulcs készlet, offset, karton tárolóban

600525

19 x 22

293

29.2

34.2

12.4

13.7

600526

20 x 22

295

31.2

34.2

12.8

13.7

600527

21 x 23

305

32.2

36.2

13.3

13.3

600528

22 x 24

315

34.2

37.2

13.7

13.7

600529

24 x 26

325

37.2

40.2

14.6

14.6

600530

24 x 27

325

37.2

41.2

14.6

14.6

600531

25 x 28

335

39.2

43.2

15

15

600532

27 x 29

335

41.2

44.2

15.8

15.8

600533

27 x 30

360

39.2

43.4

15

15

600534

27 x 32

360

41.2

48.2

15.8

15.8

600535

30 x 32

370

45.2

48.2

17

17

603845

30 x 34

366

43.5

48

15

15

40

600542

180/1CB

6 - 32 / 12

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 600543

180/1CB

6 - 41 / 13

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32, 36 x 41) 605546

180/1CB

1/4” - 3/4” / 8

180/1 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”) 605547

180/1CB

1/4” - 1.1/4” / 12

180/1 (1/4” x 5/16”, 5/16” x 3/8”, 3/8” x 7/16”, 7/16” x 1/2”, 1/2” x 9/16”, 9/16” x 5/8”, 5/8” x 11/16”, 11/16” x 3/4”, 13/16” x 7/8”, 15/16” x 1”, 1” x 1.1/8”, 1.1/16” x 1.1/4”)

602845

180/1CS

6 - 22 / 8

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)


180/1CT

180/1MS

csillagkulcs készlet, offset, szövet tokban

csillagkulcs készlet, offset, fém állványon

615473

605545

180/1CT

6 - 22 / 8

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), CT129

180/1MS

6 - 32 / 12

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), 977/4

180/1PB csillagkulcs készlet, offset, műanyag tokban

180/2VDEDP csillagkulcs, offset, szigetelt • • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

B A

600540

180/1PB

6 - 17 / 6

L

L

B

A

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17)

621580$

6

155

13.5

8.5

180/1PB

621581$

7

155

15

9

621582$

8

160

16.5

9.5

621583$

9

160

17.5

10

180/1PH

612185

10

162

19.5

11

csillagkulcs készlet, offset, műanyag függesztőn

612186

11

175

20

11.5

612187

12

185

21.5

11.5

612188

13

185

23

12.5

612189

14

190

25.5

13

612190

15

195

27

13.5

621584$

16

190

27.5

14.5

612191

17

208

30.5

15.5

621585$

18

195

30

15.5

612192

19

227

33

15.5

621586$

20

245

34.5

16.2

619202

21

244

36.4

13.2

612193

22

250

37.5

17.5

621587$

23

250

39.8

16.8

612194

24

255

42

18.5

621588$

26

265

44

18

621589$

27

270

44.8

18

621590$

28

280

36.5

18.5

621591$

30

310

47

19

621592$

32

325

51.5

19.5

600544

6 - 22 / 8

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

610845

180/1PH

6 - 22 / 8

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

41


• HU

180/2VDEDPCB csillagkulcs készlet, offset, szigetelt

L

B1

B2

A

617670

24 x 27

258

34.8

37.3

11.5

612014

25 x 28

286

36

40.3

12.5

612015

27 x 29

298

38.8

41.8

13

617635

27 x 30

298

38.8

41.8

13

612016

30 x 32

318

42.7

45.2

13.5

617636

36 x 41

350

50

58

15

182/2ACB csillagkulcs készlet, egyenes 612677

180/2VDEDPCB

10 - 24 / 10

180/2VDEDP (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24)

180/2AVDEDP csillagkulcs, hajlított 90°, szigetelt • • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • minden darab tesztelt

612567 B

L1

182/2ACB

6 - 22 / 8

182/2A (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

L2

612568

A

182/2ACB

6 - 32 / 13

182/2A (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 29, 30 x 32)

182/2BTX csillagkulcs, hajlított, belső TORX L1

L2

B

A 10

619123

10

220

78

18.2

619124

12

220

78

21.2

10

619125

13

220

78

23.3

11

619126

14

230

85

24.4

11.6

619127

17

255

100

29.3

13.8

619128

19

255

103

30.6

13

619129

20

267

107

33.3

16

619130

22

265

115

35.8

16

619131

24

265

115

38.8

16.9

• • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) a csillag-rész LIFE profillal 15°-ban hajlított fej: a nehezen elérhető helyeken is lehetővé teszi a csavarozást • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített B1

B2

L

15°

A

182/2A

L

B1

B2

A

csillagkulcs, egyenes

612892

6x8

97

10

11.3

4.6

• • • • •

612893

10 x 12

112

12.7

14

5.6

612894

14 x 18

137

16.5

21

6.6

612895

20 x 24

174

23

27.3

8.6

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) a csillag-rész LIFE profillal DIN 837 szabvány alapján (metrikus méretek) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

183/2 B1 A

L

L

B1

B2

A

6x7

97

10

11.3

4.6

612005

8x9

112

12.7

14

5.6

612006

10 x 11

132

15.6

16.5

6.6

612007

12 x 13

147

18

19

7.6

612004

B2

fékcsőkulcs • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) 12x14 méretig 6 szögű, 17x19 és 30x32 tartományban 12 szögű felhasználás: hidraulikus és pneumatikus szerelvényeknél A kulcs segítségével lehetséges a munkavégzés olyan csatlakozásoknál, ahol hagyományos kulcsokkal nem lenne lehetséges (acél-sodronyok, hidraulikus és víztömlők csatlakozásai, szelepek, stb). • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

C1 B1

C2

L

15°

A1

613223

13 x 17

167

20.5

21.5

7.6

612008

14 x 15

162

20.5

21.5

7.6

612009

16 x 17

172

23.2

24.2

8.6

612010

18 x 19

186

25.9

27.4

9.6

612011

20 x 22

206

28.9

31.8

11

612012

21 x 23

231

29.9

32.9

11.2

L

A1

A2

B1

B2

C1

617634

22 x 24

231

29.9

32.9

11.2

612701

8 x 10

145

7

8.5

18

20

6

7

612013

24 x 26

258

34.8

37.3

11.5

612702

10 x 11

152

8.5

9

20

22

7

8.5

42

A2

15°

C2

B2


L

A1

A2

B1

B2

C1

C2

L

B

A

612703

11 x 13

165

9

11

22

26

8.5

10

620504$

65

275

97.6

27

612704

12 x 14

178

10

12

24

28

9

11

620505$

70

330

108

33

615147

16 x 18

196

12

12.5

30.5

33.5

13

14

620506$

75

330

108

33

612705

17 x 19

210

13

14

32

35

14

15

620507$

80

360

124

36

612706

19 x 22

233

14

16

35

41

15

17

620508$

85

360

124

36

612707

22 x 24

252

16

17

41

45

17

18

620509$

90

390

142

39

612708

24 x 27

265

17

17

45

48

18

20

620510$

95

390

142

39

612709

30 x 32

285

21

23

50

52

22

24

620511$

100

425

153

44

620512$

105

425

153

45

183/2CB

620513$

110

450

168

47

fékcsőkulcs készlet

620514$

115

450

168

47

620515$

120

495

190

53

620516$

125

495

190

53

620517$

130

520

200

58

620518$

135

520

200

60

620519$

140

575

220

61

620520$

145

575

220

61

620521$

150

575

220

61

620522$

1.1/16”

180

49

16

620523$

1.1/8”

180

49

16

183/2 (8 x 10, 10 x 11, 11 x 13, 12 x 14, 17 x 19, 19 x 22)

620524$

1.3/16”

180

49

16

183/2CB

620525$

1.1/4”

190

58

18

620526$

1.5/16”

190

58

18

620527$

1.3/8”

190

58

18

183/2CT

620528$

1.7/16”

190

58

18

fékcsőkulcs készlet, szövet tokban

620529$

1.1/2”

235

74

22

620530$

1.5/8”

235

74

22

620531$

1.11/16”

235

74

22

620532$

1.3/4”

235

74

22

620533$

1.13/16”

235

74

22

620534$

1.7/8”

235

74

22

620535$

2”

235

74

22

620536$

2.1/16”

275

98

27

620537$

2.1/8”

275

98

27

620538$

2.3/16”

275

98

27

620539$

2.1/4”

275

98

27

620540$

2.5/16”

275

98

27

620541$

2.3/8”

275

98

27

620542$

2.1/2”

300

102

28.5

620543$

2.9/16”

300

102

28.5

620544$

2.5/8”

300

102

28.5

184/7

620545$

2.3/4”

330

108

33

csillag-ütőkulcs

620546$

2.15/16”

330

108

33

• • • •

620547$

3”

330

108

33

620548$

3.1/8”

360

124

36

620549$

3.3/8”

360

124

36

620550$

3.1/2”

390

142

39

620551$

3.3/4”

390

142

39

620552$

3.7/8”

425

153

44

620553$

4”

425

153

44

620554$

4.1/8”

425

153

45

620555$

4.1/2”

450

168

47

612985 612986

183/2CB

8 - 22 / 6 8 - 32 / 9

183/2 (8 x 10, 10 x 11, 11 x 13, 12 x 14, 17 x 19, 19 x 22, 22 x 24, 24 x 27, 30 x 32)

615467

183/2CT

8 - 24 / 6

183/2 (8 x 10, 11 x 13, 12 x 14, 16 x 18, 17 x 19, 22 x 24), CT252

anyaga: szerszám-szénacél felületkezelés: antikorrozív olajbevonat DIN 7444 szabvány alapján (metrikus méretek) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

B L

A

L

B

A

620494$

24

180

48.6

16

620495$

27

180

48.6

16

620496$

30

180

48.6

16

620497$

32

190

58.4

18

620498$

36

190

58.4

18

620499$

41

235

74

22

620500$

46

235

74

22

620501$

50

235

74

22

620502$

55

275

97.6

27

620503$

60

275

97.6

27

43


Dugókulcsok és kiegészítők

1/4” dugókulcsok

3/8” dugókulcsok

3/4” dugókulcsok

1” dugókulcsok

T-kulcsok

Csőkulcsok

1/2” dugókulcsok

Gépi dugókulcsok

Keresztkulcsok

Kerékkulcsok

Pontosság

Biztonság

A dugókulcsok használatához

A nélkülözhetetlen racsnis

A különleges dugókulcs rögzítő

alkalmazott racsni működése egy

hajtószárakkal együtt az

rendszer az egygombos kioldóval

75 fogú mechanizmuson alapul,

Unior dugókulcsok a csavarok

nagyobb biztonságot nyújt a munka

amely a 360°-ot 4,8°-os szögekre

és csavaranyák egyenletes,

során, egyúttal a dugókulcs cseréje is

osztja fel, ezáltal egyszerűbb

kiszámítható és precíz meghúzását

gyorsabban történik.

használatot biztosít még a közel

és meglazítását teszik lehetővé. Az

elérhetetlen helyeken is. A hajtási

Unior hajtószárakkal történő munka

szög növelésével kevesebb

biztonságosabb és pontosabb.

te

ct

om

pro

ic

Egyszerű alkalmazás

yo

rg ur h ands – e

on

forgatással és erőfeszítéssel nagyobb megbízhatóságot és pontosságot

rh a

ou

m ic s - pr ote c

ty

go

er

er

44

no

R

R

go

U NI O

U NI O

nds

érhet el.

no

m ic s -


A Unior hajtószárak sajátosságai

4,8˚

A Unior biztonsági rögzítőrendszer sajátosságai

Biztonsági rögzítőrendszer A gomb megnyomásával a dugókulcs egyszerűen eltávolítható a hajtószárról. Nagyobb gyorsaság és hatékonyság A dugókulcs és a hajtószár rögzítési rendszere együtt biztosítja a munka gyorsaságát.

45


• HU

185/2

187/2TX

gyertyakulcs

csavarhúzófej, TORX, 1/4"

• anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: krómozott (EN 12540)

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

B

D D

L

L1

D

L

L

B

600771

16

19

145

120

L

L1

D

607956

19

22

115

120

607903

TX 8

32

13

12

600772

21

24

115

120

607904

TX 10

32

13

12

600773

21

24

180

120

607905

TX 15

32

13

12

607906

TX 20

32

13

12

186BI

607907

TX 25

32

13

12

gyertyakulcs készlet, 3/8"

607908

TX 27

32

13

12

607909

TX 30

32

13

12

607910

TX 40

32

13

12

187/2SL csavarhúzófej, lapos, 1/4" • anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített 619401

186BI

4

238.1/1FBI (3/8”), 238.4/1 (45, 75), 186.4/2 (21) 619402

186BI

4

D

238.1/1FBI (3/8”), 238.4/1 (45, 75), 186.4/2 (19) 619403

186BI

L1

4

L

238.1/1FBI (3/8”), 238.4/1 (45, 75), 186.4/2 (16) 607895

a

b

L

L1

D

0.8

4

32

13

12

186.4/2

607896

1

5.5

32

13

12

gyertyakulcs-fej, 3/8"

607897

1.2

7

32

13

12

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

187/2PH csavarhúzófej, PHILLIPS, 1/4" • anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

D L

D

L

620819$

13

17.9

63

603193

16

22

63

620820$

18

24.7

63

603192

19

26

63

600776

21

27

66

187/2HX csavarhúzófej, inbusz, 1/4" • • • •

D L1

L

L

L1

D

607892

PH 1

32

13

12

607893

PH 2

32

13

12

607894

PH 3

32

13

12

188/2 6p

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél DIN 7422 szabvány alapján (metrikus méretek) teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs, 1/4", 12 szögű • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D L1

L

L

L1

D

607898

3

32

13

12

607899

4

32

13

12

607900

5

32

13

12

L

D1

D2

T

607901

6

32

13

12

618682

3.2

25

6

12

4

607902

7

32

13

12

600815

4

25

6.7

12

4

46

D2

D1 T

L


L

D1

D2

T

188/2F6p

4.5

25

7.3

12

4

dugókulcs, csuklós, 1/4"

600817

5

25

8

12

5

600818

5.5

25

8.6

12

5.5

600819

6

25

9.2

12

6

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

600820

7

25

11

12

6

600816

600821

8

25

12

12

7.5

600822

9

25

13

13

7.5

600823

10

25

14.5

14.5

9

600824

11

25

16

15.5

10.5

603130

12

25

17

17

10.5

L

D1

D2

600825

13

25

18

18

10.5

620790$

6

35.4

9.2

13.8

5

620791$

7

37.4

10.5

13.8

5

D2

D1 T

L

T

603131

14

25

19.5

19.5

13

618683

3/16”

25

8

11.9

5

620792$

8

37.4

12.2

13.8

5

9

37.4

12.2

13.8

5

618684

7/32”

25

8.8

11.9

5

620793$

618685

1/4”

25

9.3

11.9

5

620794$

10

39.9

14.7

13.8

6

5

620795$

11

39.9

15.9

13.8

6

5

620796$

12

39.9

16.9

13.8

6

5

620797$

13

39.9

17.9

13.8

7

618686

9/32”

618687

25

5/16”

618688

25

11/32”

25

10.5 10.5 10.5

11.9 11.9 13.1

618689

3/8”

25

10.5

14.6

8

618690

13/32”

25

10.5

14.6

8

188/2F12p

618691

7/16”

25

10.5

15.9

8

dugókulcs, csuklós, 1/4"

618692

1/2”

25

10.5

17.9

10

618693

9/16”

25

10.5

19.7

10

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

188/2 12p dugókulcs, 1/4", 12 szögű • • • •

T

D2

D1 T

D2

D1

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

L

L

L

D1

D2

T

620798$

3/16”

35.4

7.7

13.8

4

620799$

7/32”

35.4

8.6

13.8

4

620800$

1/4”

35.4

9.5

13.8

4

620801$

9/32”

37.4

10.7

13.8

5

620802$

5/16”

37.4

12.2

13.8

5

620803$

11/32”

37.4

13.1

13.8

5 5

620804$

3/8”

39.9

14.7

13.8

620805$

7/16”

39.9

15.9

13.8

6

620806$

1/2”

39.9

17.9

13.8

7

L

D1

D2

T

25

6.8

11.9

5

4.5

25

7.1

11.9

5

188/2L6p

5

25

8

11.9

5

dugókulcs, hosszú, 1/4"

11.9

5

11.9

5

• • • •

616857

4

616858 616859 616860

5.5

25

8.3

616861

6

25

9.3

616862

7

25

10.5

11.9

5

616863

8

25

10.5

11.9

5

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

616864

9

25

10.5

13.1

8

616865

10

25

10.5

14.5

8

616866

11

25

10.5

15.8

8

616867

12

25

10.5

16.8

8

616868

13

25

10.5

17.8

10

616869

14

25

10.5

19.6

10

616870

3/16”

25

8

11.9

5

618697

616871

7/32”

25

8.3

11.9

5

616872

1/4”

25

9.3

11.9

5

616873

9/32”

25

10.5

11.9

616874

5/16”

25

10.5

616875

11/32”

25

616876

3/8”

616877 616878

D2

D1 T

L

L

D1

D2

T

3.2

50

6

12

8

616881

4

50

6.8

11.9

5

616882

4.5

50

7.1

11.9

5

5

616883

5

50

8

11.9

5

11.9

5

616884

5.5

50

8.3

11.9

5

10.5

12.9

5

616885

6

50

9.3

11.9

8

25

10.5

13.9

8

616886

7

50

10.5

11.9

8

13/32”

25

10.5

14

8

616887

8

50

10.5

11.9

8

7/16”

25

10.5

15.8

8

616888

9

50

10.5

13.1

11

616879

1/2”

25

10.5

17.8

10

616889

10

50

10.5

14.5

11

616880

9/16”

25

10.5

19.6

10

616890

11

50

10.5

15.8

11

47


• HU

L

D1

D2

T

188BI

616891

12

50

10.5

16.8

13

dugókulcs készlet, 1/4", fémdobozban

616892

13

50

10.5

17.8

13

616893

14

50

10.5

19.6

16

616894

3/16”

50

8

11.9

5

616895

7/32”

50

8.3

11.9

5

616896

1/4”

50

9.3

11.9

5

616897

9/32”

50

10.5

11.9

5

616898

5/16”

50

10.5

11.9

5

616899

11/32”

50

10.5

12.9

5

616900

3/8”

50

10.5

13.9

8

616901

13/32”

50

10.5

14

8

616902

7/16”

50

10.5

15.8

8

616903

1/2”

50

10.5

17.8

10

616904

9/16”

50

10.5

19.6

10

611996

188/2L12p dugókulcs, hosszú, 1/4", 12 szögű • • • •

188BI

16

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150)

188BI12P16

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

dugókulcs készlet, 1/4", 12 szögű, fémdobozban

D2

D1 T

L

L

D1

D2

T

618698

3.2

50

6

12

8

618694

7/32”

50

8.8

11.9

5

618695

9/32”

50

10.5

11.9

8

618696

11/32”

50

10.5

11.9

11 617118

188H rögzítősín, 1/4" dugókulcsokhoz • 165 - 4-13, 10 részes készlethez, maximum 13 rögzítő • 205 - 4-14, 10 részes készlethez, maximum 17 rögzítő

188BI12P16

16

188/2 12p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13), 188.4/2 (50, 150), 188.3/2 (1/4”), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”)

188BI6P16INCH dugókulcs készlet, 1/4", fémdobozban

L 619088

165

619235

205

188H1 dugókulcs-csiptetők, 188H sínhez, 10 részes

619413 619410

48

188BI6P16INCH

3/16” - 9/16” / 16

188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188/2 6p (3/16”, 7/32”, 1/4”, 9/32”, 5/16”, 11/32”, 3/8”, 13/32”, 7/16”, 1/2”, 9/16”)


188BI12P16INCH

188C

dugókulcs készlet, 1/4", fémdobozban

dugókulcs készlet, 1/4", fémdobozban

619414

188BI12P16INCH

3/16” - 9/16” / 16

188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188/2 12p (3/16”, 7/32”, 1/4”, 9/32”, 5/16”, 11/32”, 3/8”, 13/32”, 7/16”, 1/2”, 9/16”)

615151

188BI6P36 dugókulcs - és behajtóhegy készlet, 1/4"

188C

33

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14), 188.1/1ABI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188.6/2 (1/4”), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

188D dugókulcs- és behajtóhegy készlet, 1/4", fémdobozban

621407$ 188BI6P36

36

188/2 6p (5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14), 6469C6,3 (3, 4, 5, 6), 6466C6,3 (PZ 1, PZ 2, PZ 3), 6463C6,3 (PH 1, PH 2, PH 3), 6460C6,3 (0.6 x 4.5, 1.2 x 6.5, 1.2 x 8.0), 6472C6,3 (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 188.1/1ABI (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188.6/2 (1/4”), 188.9 (1/4” - 1/4”), 188.8 (1/4”)

613074

188D

19

6472C6,3 (TX 6, TX 7, TX 8, TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11), 188.8 (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2F (150), 188.9 (1/4” - 1/4”)

188B

188E

dugókulcs készlet, 1/4", fémdobozban

dugókulcs- és behajtóhegy készlet, 1/4", fémdobozban

615150

188B

44

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14), 188.1/1ABI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188.6/2 (1/4”), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 187/2SL (0.8 x 4, 1 x 5.5, 1.2 x 7), 187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11)

613075

188E

26

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10), 6460C6,3 (0.5 x 3.0, 0.6 x 4.5, 0.8 x 5.5, 1.0 x 5.5, 1.2 x 6.5), 6463C6,3 (PH 0, PH 1, PH 2, PH 3), 6469C6,3 (3, 4, 5, 6), 188.8 (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2F (150), 188.9 (1/4” - 1/4”)

49


• HU

188MS

188.1/1FBI

dugókulcs készlet, 1/4", fém állványon

hajtószár, 1/4", csuklós, átváltható racsnis • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 40 fogú racsni csukló 90°-ig állítható, 22, 5°-os lépésekkel kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) A

B

610566

188MS

L

116

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13), 980D

188.1/1ABI 618367

hajtószár, átváltható racsnis, 1/4" • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 40 fogú racsni kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján

B 25

188.2/2BI

A

1/4”

A 22

hajtószár, csuklós, 1/4"

B

611901

L 180

L

A

B

157

24.5

25

L

• • • • • •

anyaga: króm-molibdén ergonómikus kétkomponensű markolat kovácsolt felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített L

L 611902

1/4”

150

188.3/2 hajtószár, csúszó-T, 1/4" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített D2 A

L

600830

1/4”

L

A

D1

D2

120

30

7

14

D1

188.4/2 dugókulcs-toldat, hosszú, 1/4" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D1

D2

L

50

L

D1

D2

600826

1/4”

50

8

12

600827

1/4”

150

8

12


188.4/2F

188.8

dugókulcs-toldat, flexibilis, hosszú, 1/4"

hajtószár, csavarhúzó nyéllel, 1/4"

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat - polipropilén • ISO 3315 szabvány alapján

D1 L

D2

C

612868

1/4”

L

D1

D2

150

8.3

12

188.4/2S

607349

1/4”

L

L

C

150

50

dugókulcs-toldat, gömbvégű, hosszú, 1/4" • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

L

L

D1

D2

610910

150

8

12

610911

50

8

12

188.6/2

D2

dugókulcs-csukló, 1/4"

188.9

• • • •

behajtóhegy-adapter, 1/4"

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

• • • •

D

E6,3, C6,3 behajtóhegyekhez anyaga: szerszám-szénacél felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D

L

607821

1/4”

L

D

41

14

L

612867

1/4” - 1/4”

L

D

25

12

188.7/2 adapter 1/4"

188.10

• • • •

behajtóhegy-adapter

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

• anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített • DIN 7428 szabvány alapján

L D

L

L

607976

1/4” - 3/8”

604531

1/4” (6.3) - 1/4”

50

L

D

616808

1/4” (6.3) - 3/8”

50

35

12

616809

1/4” (6.3) - 1/2”

50

51


• HU

188.10A

190/1 6p

behajtóhegy, dugókulcsos

dugókulcs, 1/2"

• anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített • DIN 7424 szabvány alapján

• • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D1

T

D2

D1

L

T

D1

L

T

L

619448

6.3(1/4”)

8

12.5

65

3.9

L

D1

D2

618701

6.3(1/4”)

10

14.5

65

5

605307

8

38

13.2

22.9

12

9

38

13.9

22.9

12

T

618702

6.3(1/4”)

13

18

65

6

610155

618703

6.3(1/4”)

17

23.3

65

9.5

600851

10

38

15

22.9

12

600852

11

38

16.3

22.9

12

188.11

600853

12

38

17.9

22.9

12

javító készlet, 188.1A BI hajtószárhoz

600854

13

38

18.8

22.9

12

600855

14

38

19.7

22.9

12

600856

15

38

20.4

22.9

12

600857

16

38

22.9

21.5

12

600858

17

38

24.3

22

12

600859

18

38

25.5

23

12

600860

19

38

26.8

24

14

600861

20

38

28.1

24

14

600862

21

38

29.3

25

14

600863

22

38

30.4

25

14

600864

23

40

31.7

26

14

600865

24

42

33.1

28

16

600866

25

42

34.2

29

16

600867

26

42

35.3

30

16

600868

27

43

37

30

18

188.13

600869

28

43

38

31

20

bit-adapter, 10mm hatszög hajtással

610156

29

43

39

32

20

• anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített

600871

30

46

40.7

34

22 22

612503

11

620858$

1/4”

620859$

5/16”

189/2 dugókulcs, belső TORX 1/4" • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

L

L

D2

D1

607911

E4

25

12

5.4

607912

E5

25

12

6.7

607913

E6

25

12

7.7

607914

E7

25

12

8.3

607915

E8

25

12

10.1

607916

E 10

25

12

11.3

607917

E 11

25

12

12.9

52

600872

32

46

43.2

36

610105

5/16”

38

13.2

22.9

12

610106

3/8”

38

15

22.9

12

610107

7/16”

38

16.3

22.9

12

610108

1/2”

38

18.8

22.9

12

610109

9/16”

38

20.4

22.9

12

610110

5/8”

38

22.9

21.5

12

610111

11/16”

38

25.5

23

12

610112

3/4”

38

26.8

24

14

610113

13/16”

38

29.3

25

14

610114

7/8”

40

31.7

26

14

610115

15/16”

42

33.1

28

16

610116

1”

42

35.3

30

16

610117

1.1/16”

43

37

30

18

610118

1.1/8”

43

39

32

20

610119

1.3/16”

46

40.7

34

22

610120

1.1/4”

46

43.2

36

22


190/1L12p

190/1 12p

dugókulcs, hosszú, 1/2", 12 szögű

dugókulcs, 1/2"

• • • • •

• • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D2

D1 T

D2

D1 T

L

L

D1

D2

L

T

D1

D2

L

T

603812

10

15

22.9

38

12

610762

10

15

22

77

12

603813

11

16.3

22.9

38

12

610763

11

16.3

22

77

12

603814

12

17.9

22.9

38

12

610764

12

17.6

22

77

12

603815

13

18.8

22.9

38

12

610765

13

18.8

22

77

12

603816

14

19.7

22.9

38

12

610766

14

20.4

22

77

15

603817

15

20.4

22.9

38

12

610767

15

21.6

20.7

77

15

603818

16

22.9

21.5

38

12

610768

16

22.9

21.5

77

15

603819

17

24.3

22

38

12

610769

17

24

22

77

15

603820

18

25.5

23

38

12

610770

18

25.4

23

77

18

603821

19

26.8

24

38

14

610771

19

26

21

77

18

603822

20

28.1

24

38

14

610772

20

27.9

24

77

18

603823

21

29.3

25

38

14

610773

21

28

25

77

18

603824

22

30.4

25

38

14

610774

22

30

26

77

21

603825

23

31.7

26

40

14

610775

23

31.6

27

77

21

603826

24

33.1

28

42

16

610776

24

32

28

77

24

603827

27

37

30

43

18

610777

27

36

30

77

27

603828

30

40.7

34

46

22

610778

30

40

34

77

30

603829

32

43.2

36

46

22

610779

32

42

36

77

33

621722$

36

48

42

46

22

610780

3/8”

15

22

77

12

609366

3/8”

15

22.9

38

12

610781

7/16”

16.3

22

77

12

609367

7/16”

16.3

22.9

38

12

610782

1/2”

18.8

22

77

15

609368

1/2”

18.8

22.9

38

12

610783

9/16”

20.4

22

77

15

609369

9/16”

20.4

22.9

38

12

610784

19/32”

21.6

20.7

77

15

609370

19/32”

20.4

20.7

38

12

610785

5/8”

22.9

21.5

77

15

609371

5/8”

22.9

21.5

38

12

610786

11/16”

24

22

77

15

609372

11/16”

25.5

23

38

12

610787

3/4”

26

23

77

18

609373

3/4”

26.8

24

38

14

610788

25/32”

27.9

24

77

18

609374

25/32”

27.9

24

38

14

610789

13/16”

28

25

77

18

609375

13/16”

29.3

25

38

14

610790

7/8”

30

26

77

21

609376

7/8”

31.7

26

40

14

610791

15/16”

32

28

77

24

609377

15/16”

33.1

28

42

16

610792

1”

34

30

77

24

609378

1”

35.3

30

42

16

610793

1.1/16”

36

30

77

27

609379

1.1/16”

37

30

43

18

610794

1.1/8”

38

32

77

27

609380

1.1/8”

39

32

43

20

610795

1.3/16”

40

34

77

30

609381

1.3/16”

40.7

34

46

22

610796

1.1/4”

42

36

77

33

609382

1.1/4”

43.2

36

46

22

53


• HU

190/2VDEDP

190H

dugókulcs, szigetelt, 1/2"

rögzítősín, 1/2" dugókulcsokhoz

• • • • • • •

• 330 - 8-32, 10 részes készlethez, maximum 14 rögzítő • 450 - 8-32, 10 részes készlethez, maximum 19 rögzítő

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

D2 T

L

L

617803

D1

D2

L

T

8

18

27.4

54.6

12

619090

330

619237

450

621593$

9

51.5

17.1

26.5

12

190H1

612195

10

18

26

51.5

12

dugókulcs-csiptetők, 190H sínhez, 10 részes

612196

11

19.5

26.5

51.5

12

612197

12

20.5

26.5

51.5

12

612198

13

21.5

26.5

51.5

12

612199

14

22.5

26.5

51.5

12

621594$

15

51.5

23.5

26.5

12

621595$

16

51.5

26

25.2

12

612200

17

28

26

51.5

12

621596$

18

51.5

28.5

26.5

12

612201

19

30

28

51.5

14

621597$

20

51.5

31.3

27.3

14

190BI6P14

621598$

21

51.5

32.5

28.2

14

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

612202

22

34

29

51.5

14

621599$

23

53.5

35.1

29.4

14

612203

24

37

32.5

55

16

621600$

26

55.5

38.8

33.2

16

617804

27

40.5

32.5

58

18

621601$

28

56.5

41.3

33.4

20

621602$

30

59.5

44

37.1

22

621603$

32

59.5

46.6

39.4

22

619412

190/2LVDEDP dugókulcs, szigetelt, hosszú, 1/2" • • • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) minden darab tesztelt kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • EN 60900 szabvány alapján • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

611940

190BI6P14

10 - 24 / 14

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 21, 22, 24), 190.1/1ABI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (125)

190BI6P23 dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

D1

D2 T

L

L

D1

D2

T

619104

10

96

20.7

27

27

619105

11

96

21.6

27

27

619106

12

96

22.6

27

27

619107

13

96

23.3

27

27

619108

14

96

25.8

27

35

619109

15

96

26.8

27

35

619110

16

96

27.4

27

35

619111

17

96

30

27

35

619112

18

96

31.7

27

35

619113

19

96

32

27

35

619114

20

96

33.4

27

35

619115

21

96

33

27

35

621604$

22

96

33.6

29.6

35

621605$

24

96

35.6

31.6

35

54

612779

190BI6P23

10 - 32 / 23

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.6/2 (1/2”)


190BI6P24

190BI12P24

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

611939

611941

190BI6P24

10 - 32 / 24

190BI12P24

10 - 32 / 24

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.6/2 (1/2”)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.6/2 (1/2”)

190BI12P14

190BI12P23IN

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

611943 611942

190BI12P14

10 - 24 / 14

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 21, 22, 24), 190.1/1ABI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (125)

190BI12P23 dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

190BI12P23

10 - 32 / 23

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (250, 125), 190.6/2 (1/2”)

3/8” - 1.1/4” / 23

190BI6P22IN dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

615180 615327

190BI12P23IN

190.6/2 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.3/1 (1/2”), 190/1 12p (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 19/32”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 25/32”, 13/16”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.3/16”, 1.1/4”), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”)

190BI6P22IN

5/16” - 1.1/4” / 22

190.6/2 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.3/1 (1/2”), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190/1 6p (5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.3/16”, 1.1/4”)

55


• HU

190BI6P43

190BI6P28

dugókulcs készlet, 1/2" és 1/4", műanyag dobozban

dugókulcs készlet, 1/2", műanyag dobozban

612162

190BI6P28

10 - 32 / 28

190/1 6p (10, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 22, 24, 27, 30, 32), 190.6/2 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.3/1 (1/2”), 190/1L12p (12, 13, 14, 17, 19, 21, 22, 24, 27, 30), 190.1/1ABI (1/2”) 611944

190BI6P43

10 - 32 / 43

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13, 12, 14), 188.4/2 (50, 150), 188.3/2 (1/4”), 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 17, 19, 22, 24, 27, 30, 32), 190.6/2 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.3/1 (1/2”), 192/2HX (6, 7, 8, 10, 12, 14, 17), 188.6/2 (1/4”), 190.1/1ABI (1/2”), 188.1/1ABI (1/4”)

190-6P17 dugókulcs készlet, 1/2", műanyag dobozban

190BITX1P22 dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

622022$ 190-6P17

10 - 32 / 17

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 17, 19, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.9/2BI, 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (75) 611945

190BITX1P22

22

190.6/2 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60), 191/1 (E 10, E 11, E 12, E 14, E 16, E 18, E 20, E 22, E 24), 190.1/1ABI (1/2”)

190BI6P17 dugókulcs készlet, 1/2", műanyag dobozban

190BIHX1P20 dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

611946

190BIHX1P20

20

192/2HXL (5, 6, 7, 8, 10, 12), 192/2HX (4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 14, 17, 19), 190.1/1ABI (1/2”), 190.4/1 (125, 250)

56

622023$ 190BI6P17

10 - 32 / 17

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 17, 19, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (75)


190MS6P49

190MS12P106

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

610648

610651

190MS6P49

10 - 32 / 49

190MS12P106

10 - 32 / 106

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 980A

190/1 6p (10, 13, 17, 19, 22, 24, 27, 30, 32), 980B

190MS12P49

190VDE6P11A

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

dugókulcs készlet, szigetelt, 1/2", fémdobozban

612678 610650

190MS12P49

10 - 32 / 49

190VDE6P11A

10 - 24 / 11

190/2VDEDP (10, 11, 12, 13, 14, 17, 19, 22, 24), 190.1VDE (1/2”), 190.4/2VDEDP (125)

190/1 12p (10, 13, 17, 19, 22, 24, 27, 30, 32), 980B

190MS6P106

190VDE6P11

dugókulcs készlet, 1/2", fémdobozban

dugókulcs készlet, szigetelt, 1/2", fémdobozban

616704 610649

190MS6P106

10 - 32 / 106

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 980A

190VDE6P11

11

190/2VDEDP (13, 14, 17, 19), 192/2HXVDEDP (4, 5, 6, 8, 10), 190.1VDE (1/2”), 190.4/2VDEDP (125)

57


• HU

190VDEDP6P13B

190.1/1ABI

dugókulcs készlet, szigetelt, 1/2", fémdobozban

hajtószár, átváltható racsnis, 1/2" • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 75 fogú racsni kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján

B

L

A

611782 619420

190VDEDP6P13B

8 - 27 / 13

190/2VDEDP (8, 10, 11, 12, 13, 14, 17, 19, 22, 24, 27), 190.1AVDEDP, 190.4/2VDEDP (125)

190VDE6P10 szigetelt dugókulcs készlet, 1/2", műanyag dobozban

1/2”

L

A

B

260

36

45

190.1/1FBI hajtószár, 1/2", csuklós átváltható racsnis • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 75 fogú racsni csukló 90°-ig állítható, 22, 5°-os lépésekkel kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540)

A

B

618369

621646$ 190VDE6P10

13 - 27 / 10

190/2VDEDP (13, 14, 17, 19, 22, 24, 27), 190.1VDE (1/2”), 190.4/2VDEDP (125, 250), 981PBM2

58

L

L

A

B

320

36

40


190.1VDE

190.2/1BI

hajtószár, átváltható racsnis, szigetelt, 1/2"

hajtószár, csuklós, 1/2"

• • • • • •

• • • • • •

anyaga: króm-vanádium 36 fogú racsni 10 fokonkénti hajtás hajtásirány-váltó gombbal minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján

anyaga: króm-molibdén ergonómikus kétkomponensű markolat kovácsolt felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített L

A

L

B

L 611899

1/2”

390

611900

1/2”

460

190.3/1 612206

1/2”

L

B

A

275

66

46

hajtószár, csúszó-T, 1/2" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

D2 A

L

600876

1/2”

L

A

D1

D2

300

45

14

25.5

D1

190.4/1 dugókulcs-toldat, hosszú, 1/2" • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján D1

D2

L

190.1AVDEDP 607955

hajtószár, átváltható racsnis, szigetelt, 1/2" • • • • • • • •

anyaga: króm-vanádium 36 fogú racsni 10 fokonkénti hajtás hajtásirány-váltó gombbal minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot!

1/2”

L

D1

D2

75

16.8

24

600874

1/2”

125

16.8

24

600875

1/2”

250

16.8

24

190.4/2 dugókulcs-toldat, 1/2" • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített A

L B

D1

D2

L

619119

L

B

A

245

80

49

612565$

1/2”

L

D1

D2

600

16.8

24

59


• HU

190.4/1S

190.5/2VDEDP

dugókulcs-toldat, gömbvégű, hosszú, 1/2"

hajtószár, fix, hajlított, szigetelt, 1/2"

• • • • •

• • • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D1

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített EN 60900 szabvány alapján minden darab tesztelt kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot!

D2

L

L2

D L1

610909

L

D1

D2

75

16.8

24

610908

125

16.8

24

610907

250

16.4

24

190.4/2VDEDP

615178

L1

L2

250

72

dugókulcs-toldat, szigetelt, 1/2" • • • • • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! minden darab tesztelt kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített EN 60900 szabvány alapján D

L

D

612204

1/2”

250

28

612205

1/2”

125

27

L

190.5/2 hajtószár, fix, hajlított, 1/2"

190.6/2

• • • •

dugókulcs-csukló, 1/2"

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített L2

D

• • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

L1

D

L

610933

L

L1

D

250

59

16.8

600873

1/2”

D

L

23

75.5

190.7/2 dugókulcs-átalakító, 1/2" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D L

60

D

L

603334

1/2” - 3/8”

23

38

607975

1/2” - 3/4”

22

35


190.9/2BI

191/1

hajtószár, egyirányú racsnis, áttolható, 1/2"

dugókulcs, belső TORX, 1/2"

• • • • •

• • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540)

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

L

B

L

A

600909

D2

D1

L

607141

E 10

22

14

38

607142

E 11

22

15

38

607143

E 12

22

15

38

607144

E 14

22

17

38

607145

E 16

22

19

38

607146

E 18

22

21

38

607147

E 20

26

23

40

E 22

26

25.3

40

E 24

28

27.3

40

A

B

L

607148

38

43.5

252

607149

190.10

191MB1

hajtószár, betét, 1/2"

dugókulcs készlet, belső TORX, 1/2", fémdobozban

• • • •

190.9/2BI racsnis hajtÓszárhoz teljes anyagában edzett és nemesített anyaga: szerszám-szénacél ISO 3315 szabvány alapján

L 603378

1/2”

40

190.11 javító készlet, 12 részes, art.190.1A BI hajtószárhoz 607314

191MB1

9

191/1 (E 10, E 11, E 12, E 14, E 16, E 18, E 20, E 22, E 24)

612504

12

190.12 bit-adapter, gyorskioldós, 1/2" • anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D

L

620856$

1/2” - 1/4”

L

D

41

25

61


• HU

192/2HX

192/2HXL

csavarhúzófej, inbusz, 1/2"

csavarhúzófej, inbusz, hosszított 1/2"

• • • •

• • • •

anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott bit: különleges szerszámacél DIN 7422 szabvány alapján (metrikus méretek) teljes anyagában edzett és nemesített

anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott bit: különleges szerszámacél DIN 7422 szabvány alapján (metrikus méretek) teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

D

L

L1

D

L

L

L1

600978

4

23

60

24

D

L

L1

603420

5

23

60

24

603380

5

22.9

100

64 167

603421

6

23

60

24

619803

5

22.9

203

603422

7

23

60

24

603381

6

22.9

100

64

603423

8

23

60

24

619804

6

22.9

163

127

605923

9

23

60

24

619805

6

22.9

183

147

603424

10

23

60

24

603383

7

22.9

100

64

603425

12

23

60

24

603384

8

22.9

100

64

603426

14

23

60

24

619806

8

22.9

143

107

603427

17

24

60

20

603386

10

22.9

100

64

603428

19

26.5

60

20

619807

10

22.9

163

127

619894

3/16”

22.9

40

24

603455

12

22.9

100

64

619895

7/32”

22.9

40

24

619808

12

22.9

163

127

619896

1/4”

22.9

40

24

619415

14

22.9

100

64

619898

5/16”

22.9

40

24

619809

14

22.9

163

127

619899

3/8”

22.9

40

24

619900

1/2”

22.9

40

24

192/2HXSL

619901

9/16”

22.9

40

24

csavarhúzófej, gömbvégű inbusz, hosszított, 1/2" • anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

619902

5/8”

22.9

40

24

619904

3/4”

26.8

40

21

192/2HXVDEDP csavarhúzófej, inbusz, szigetelt, 1/2" • • • • • • •

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

L

D L1

L

L

D

L1

618704

5

203

22.9

180

619810

6

163

22.9

127

618705

6

243

22.9

220

619811

7

163

22.9

127

619812

8

163

22.9

127

618706

8

243

22.9

220

619813

10

163

22.9

127

618707

10

243

22.9

220

L

L1

D

615173

4

76

18

27

615174

5

76

18

27

192/2SL

615175

6

76

18

27

csavarhúzófej, lapos, 1/2"

615176

8

76

18

27

615177

10

76

18

27

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

62

L

a

b

D

L

L1

605551

1.2

8

22.9

63

27

605552

1.6

10

22.9

63

27

605553

2

12

22.9

63

27

605554

2.5

14

22.9

63

27

605555

2.5

16

22.9

63

27


192/2PH

192/2TR

csavarhúzófej, PHILLIPS, 1/2"

csavarhúzófej, biztonsági TORX, 1/2"

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél

D L1

D L1

L

L

D

L

L1

D

L

L1

619820

20

22.9

58

22

605556

PH 2

22.9

54

18

619821

25

22.9

58

22

605557

PH 3

22.9

54

18

619822

27

22.9

58

22

605558

PH 4

22.9

57

21

619823

30

22.9

58

22

619824

40

22.9

58

22

192/2PZ

619825

45

22.9

58

22

csavarhúzófej, POZIDRIV, 1/2"

619826

50

22.9

58

22

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

619827

55

22.9

58

22

619828

60

22.9

58

22

192/2TX csavarhúzófej, TORX, 1/2"

D L1

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél

L

D

L

L1

605559

PZ 2

22.9

54

18

605560

PZ 3

22.9

54

18

605561

PZ 4

22.9

57

21

D L1

L

192/2R

D

L

L1

csavarhúzófej, RIBE, 1/2"

605562

TX 20

22.9

52

16

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél

605563

TX 25

22.9

52

16

605564

TX 27

22.9

52

16

605565

TX 30

22.9

52

16

605566

TX 40

22.9

52

16

605567

TX 45

22.9

52

16

605568

TX 50

22.9

52

16

605569

TX 55

22.9

57

21

605570

TX 60

22.9

57

21

D L1

L

D

L

L1

619891

M5

22.9

43

17

619892

M6

22.9

43

17

192/2TXL

619893

M7

22.9

43

17

csavarhúzófej, hosszított, TORX, 1/2"

619814

M8

22.9

43

17

619815

M9

22.9

43

17

619816

M 10

22.9

43

17

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

619817

M 12

22.9

43

17

619818

M 13

22.9

43

17

619819

M 14

22.9

43

17

D L1

L

D

L

L1

612422

TX 20

22.9

100

64

612423

TX 25

22.9

100

64

612424

TX 27

22.9

100

64

612425

TX 30

22.9

100

64

612426

TX 40

22.9

100

64

612427

TX 45

22.9

100

64

612428

TX 50

22.9

100

64

612429

TX 55

22.9

100

64

612430

TX 60

22.9

100

64

619857

TX 70

24.3

105

65

619858

TX 80

24.3

105

65

619859

TX 90

26,8

105

65

619860

TX 100

26.8

105

65

63


• HU

192/2ZX

192/12

csavarhúzófej, XZN sokszögű, 1/2"

csavarhúzófej készlet, 1/2", fémdobozban

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített D L1

L

D

L

L1

612165

M5

22.9

52

16

612166

M6

22.9

52

16

612167

M8

22.9

52

16

612168

M 10

22.9

57

21

612169

M 12

22.9

57

21

612170

M 14

22.9

57

21

620257$

M 16

22.9

57

21

603657

192/12

9

192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60)

192/13 192/2ZXL

csavarhúzófej készlet, 1/2", fémdobozban

csavarhúzófej, XZN sokszögű, hosszított, 1/2" • anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

L

D

L

L1

M6

22.9

100

64

612172

M8

22.9

100

64

612173

M 10

22.9

100

64

612174

M 12

22.9

100

64

619845

M 14

22.9

100

64

620258$

M 16

22.9

100

64

612171

603658

192/13

9

192/2HX (8, 10, 12), 192/2PH (PH 2, PH 3, PH 4), 192/2TX (TX 27, TX 30, TX 45)

192/14 192/10

csavarhúzófej készlet, 1/2", fémdobozban

csavarhúzófej készlet, 1/2", fémdobozban

607064 603655

192/10

9

192/14

9

192/2HX (5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 14, 17)

192/2PH (PH 2, PH 3, PH 4), 192/2TX (TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50)

192/11 csavarhúzófej készlet, 1/2", fémdobozban

603656

192/11

9

192/2HX (6, 8, 10, 12), 192/2TX (TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45)

64

192/14INCH inbusz csavarhúzófej készlet, 1/2", fém dobozban

621759$ 192/14INCH

3/16” - 3/4” / 9

192/2HX (3/16”, 7/32”, 1/4”, 5/16”, 3/8”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 3/4”)


192/15

192/18

csavarhúzófej készlet, 1/2", műanyag dobozban

adapter készlet, fémdobozban

619418

192/18

1/4” - 3/4” / 6

188.7/2 (1/4” - 3/8”), 238.7/1 (3/8” - 1/4”, 3/8” - 1/2”), 190.7/2 (1/2” - 3/8”, 1/2” - 3/4”), 197.7/1 (3/4” - 1/2”)

193HX csavarhúzó, inbusz, T-markolattal 617125

192/15

10

192/2ZX (M 5, M 6, M 8, M 10, M 12, M 14), 192/2ZXL (M 6, M 8, M 10, M 12)

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat - polipropilén • hegy krómozott, feketített véggel

192/16 csavarhúzófej készlet, inbusz, hosszú, műanyag dobozban

C1

L1 L2 C2

607161

2.5

L1

C1

C2

L2

155

125

15

61

607162

3

155

125

15

61

607163

3.5

155

125

15

61

607164

4

155

125

15

61

607165

4.5

188

150

20

88

607166

5

188

150

20

88

607167

6

188

150

20

88

607168

7

223

175

25

113

607169

8

223

175

25

113

607170

10

248

200

25

113

193HXCB csavarhúzó készlet, inbusz, T-markolattal 619416

192/16

5 - 14 / 7

192/2HXL (5, 6, 7, 8, 10, 12, 14)

192/17 csavarhúzófej készlet, TORX, hosszú, műanyag dobozban

608879

193HXCB

2.5 - 10 / 10

193HX (2.5, 3, 3.5, 4, 4.5, 5, 6, 7, 8, 10)

619417

192/17

TX 20 - TX 50 / 7

192/2TXL (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50)

65


• HU

193HXCS

193N

csavarhúzó készlet, inbusz, T-markolattal

csavarhúzó, dugókulcsos, T-markolattal • anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat - polipropilén • felületkezelés: hegy krómozott (EN 12540)

D

B L

D

L

B

621649$

5

8.2

230

88

608283

5.5

8.8

230

88

608284

6

9

230

88

193HXS

608285

7

11

230

88

csavarhúzó, inbusz gömbvéggel, T-markolattal

608286

8

12

230

88

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat - polipropilén • hegy krómozott, feketített véggel

608287

9

13

230

88

608288

10

14

230

88

608289

11

16

230

88

608290

12

17.5

230

88

608291

13

18

230

88

608292

14

20

230

88

608293

15

22

230

88

608294

16

22

230

88

608295

17

23

230

88

607890

193HXCS

2.5 - 10 / 7

193HX (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

C1

L1 L2 C2

L1

C1

C2

L2

608276

2.5

155

125

15

61

608277

3

155

125

15

61

193NTX

608278

4

155

125

15

61

csavarhúzó, dugókulcsos, belső TORX, T-markolattal

608279

5

188

150

20

88

608280

6

188

150

20

88

608281

8

223

175

25

113

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat - polipropilén • felületkezelés: hegy krómozott (EN 12540)

608282

10

248

200

25

113

193HXSCS csavarhúzó készlet, inbusz gömbvéggel, T-markolattal

D

B L

621376$

E10

D

L

B

13

230

89

193TX csavarhúzó, TORX, T-markolattal • anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat - polipropilén • hegy krómozott, feketített véggel

609337

193HXSCS

3 - 10 / 7

C1

L1 L2

193HXS (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) C2

66

L1

C1

C2

L2

607171

TX 6

155

125

15

61

607172

TX 7

155

125

15

61

607173

TX 8

155

125

15

61

607174

TX 9

155

125

15

61

607175

TX 10

155

125

15

61

607176

TX 15

155

125

15

61

607177

TX 20

155

125

15

61

607178

TX 25

188

150

20

88

607179

TX 27

188

150

20

88

607180

TX 30

188

150

20

88

607181

TX 40

223

175

25

113

607182

TX 45

223

175

25

113


193TXCB

D

B

L

607996

10

15

175

450

607997

11

16.5

175

450

607998

12

17.5

175

450

607999

13

19

175

450

608101

14

20.5

180

500

608102

15

21.7

180

500

608103

16

23

180

500

608104

17

24

180

500

608105

18

25.4

180

500

608106

19

26.6

220

500

608107

20

27.7

220

500

608108

21

29

220

500

193TXCS

608109

22

30.5

220

500

csavarhúzó készlet, TORX, T-markolattal

608110

24

33

220

500

csavarhúzó készlet, TORX, T-markolattal

608880

193TXCB

TX 6 - TX 45 / 10

193TX (TX 6, TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45)

194/2B1 csuklós T-kulcs • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

607888

193TXCS

TX 10 - TX 45 / 7 B

193TX (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 30, TX 40, TX 45) L

193TXMS 608113

csavarhúzó készlet, TORX, T-markolattal

3/8”

B

L

200

450

194/1B2 csuklós T-kulcs • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

B L

608114 607889

193TXMS

1/2”

B

L

250

500

TX 6 - TX 45 / 10

193TX (TX 6, TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45)

194/2C1 csuklós T-kulcs, inbusz

194/1A1 csuklós T-kulcs

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

B

D

B

L

L

D

B

L

608117

B

L

3

200

400

607992

6

10.5

165

400

608118

4

200

400

607993

7

11.5

165

400

608119

5

200

400

607994

8

12.5

165

400

608120

6

200

400

607995

9

13.8

175

450

608121

8

200

400

67


• HU

194/2D1

D

B

L

12.2

165

300

9

13

175

300

10

14.6

175

300

11

16

175

300

608128

12

17.2

175

300

608129

13

18

175

300

608130

14

19.7

180

300

608131

15

22

180

300

608132

16

23

180

300

csuklós T-gyertyakulcs, rövid

608124

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

608125 608126 608127

D

B L

8

D

B

L

608133

17

24

180

300

608111

16

21

250

300

608134

18

25.5

180

300

608112

20.8

27

250

300

608135

19

26.6

220

300

608136

20

28

220

300

194/2D1L

608137

21

29

220

300

csuklós T-gyertyakulcs, hosszú

608138

22

30

220

300

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

608139

24

33

220

300

196/2BVDEDP T-markolatos hajtószár, szigetelt • • • •

D

B L

D

B

L

608115

16

21

250

500

608116

20.8

27

250

500

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • teljes anyagában edzett és nemesített • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

D

196/2 csavarhúzó, dugókulcsos, T-markolattal

B L

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

L

D

B

619116

3/8”

210

20

145

619117

1/2”

210

24

145

196/2LVDEDP D

szigetelt dugókulcs, T-markolattal

B L

D

B

L

602075

8

12.5

165

235

602076

10

15

180

260

605000

11

16

180

260

605001

12

18

180

260

602077

13

19.2

180

260

605002

14

20.2

180

260

602078

17

24

220

285

• • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • teljes anyagában edzett és nemesített • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

D

L

196/1A1 csavarhúzó, dugókulcsos, T-markolattal • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

D

B

B L

L

B

D

619143$

10

300

160

20

619150$

11

300

160

21

619151$

12

300

160

24

619152$

13

300

160

24

619153$

14

300

160

27

619154$

17

300

160

30

619155$

19

300

160

32

619156$

20

300

160

34

619157$

21

300

160

34

22

300

160

34

D

B

L

619158$

608122

6

9.4

165

300

619159$

23

300

160

45

608123

7

11

165

300

619160$

24

300

160

45

68


197/1 6p

D1

D2

L

T

dugókulcs, 3/4"

618668

24

34.2

36

51

16

• • • • • •

618669

26

37

36

52

16

618670

27

38

36

52

22

618671

28

39.5

36

52

22

619703

29

38

40.4

52.2

24.5

618672

30

42

38

54

24

618673

32

44

38

56

26

618674

34

47

38

56

26

618675

36

50

42

58

28

618676

38

52

45

60

28

618677

41

56

45

64

30

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott nyomaték: DIN 899 - E kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D2

D1 T

L

D1

D2

L

T

618678

46

62

47

68

34

619698

19

29.2

32.9

50

14.5

618679

50

68

48

72

36

602723

22

32.2

36

50

14

618680

55

74

48

76

40

602724

23

33.2

36

50

14

618681

60

80

48

78

42

602725

24

34.2

36

51

16

602726

26

37

36

52

16

197/1L6p

602727

27

38

36

52

22

602728

28

39

36

52

22

dugókulcs, hosszú, 3/4"

619702

29

38

40.6

51.8

24.1

602729

30

42

38

54

24

602730

32

44

38

56

26

602731

34

47

38

56

26

619701

35

42.1

48.2

58

30.3

602732

36

50

42

58

28

602733

38

52

45

60

28

602734

41

56

45

64

30

602735

46

62

48

68

34

602736

50

68

48

72

36

617527

55

48

74

76

32

• • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D2

D1 T

L

603135

60

80

48

78

42

D1

D2

L

T

609383

7/8”

32.2

36

50

14

610797

22

32.2

36

90

26

609384

15/16”

34.2

36

51

16

610798

23

33.2

36

90

26

609385

1”

37

36

52

16

610799

24

34.2

36

90

26

609386

1.1/16”

38

36

52

22

610800

26

37

36

90

28

609387

1.1/8”

40

38

52

22

610801

27

38

36

90

28

609388

1.1/4”

44

38

56

24

610802

28

39

38

90

28

609389

1.5/16”

46

38

56

26

610803

30

42

40

90

28

609390

1.3/8”

48

42

58

26

610804

32

44

42

90

28

609391

1.7/16”

50

42

58

28

610805

34

47

44

90

28

609392

1.1/2”

52

45

60

28

610806

36

50

44

90

30

609393

1.5/8”

56

45

64

30

610807

38

52

44

90

34

609394

1.11/16”

58

45

65

32

610808

41

56

44

90

34

609395

1.13/16”

62

48

68

34

610809

46

62

44

90

34

609396

1.7/8”

64

48

70

34

610810

50

68

44

90

36

609397

2”

68

48

72

36

618700

55

74

54

90

38

609398

2.1/16”

70

48

72

36

610811

60

80

54

90

40

610812

7/8”

32.2

36

90

26

197/1 12p

610813

15/16”

34.2

36

90

26

dugókulcs, 3/4", 12 szögű

610814

1”

37

36

90

26

• • • • •

610815

1.1/16”

38

36

90

28

610816

1.1/8”

40

38

90

28 28

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D2

D1 T

L

610817

1.1/4”

44

42

90

610818

1.5/16”

46

44

90

30

610819

1.3/8”

48

44

90

30

610820

1.7/16”

50

44

90

30

610821

1.1/2”

52

44

90

34

610822

1.5/8”

56

44

90

34

610823

1.11/16”

60

44

90

34

610824

1.13/16”

62

44

90

34

610825

1.7/8”

64

44

90

34

D1

D2

L

T

618666

22

32.2

36

50

14

610826

2”

68

44

90

36

618667

23

33.2

36

50

14

610827

2.1/16”

70

54

90

36

69


• HU

197/2AHX

197.3/1

csavarhúzófej, inbusz, 3/4"

hajtószár, csúszó-T, 3/4"

• • • •

• • • • •

anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott bit: különleges szerszámacél DIN 7422 szabvány alapján (metrikus méretek) teljes anyagában edzett és nemesített

3/4”

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

D2

L

D

L

L1

619836

14

33.85

80

30

619837

17

33.85

80

30

619838

19

33.85

80

30

619839

22

33.85

80

30

A

L

197/2ATX

602738

csavarhúzófej, TORX, 3/4"

A

D1

D2

L

60

20

37

455

197.4/1

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs-toldat, hosszú, 3/4" • • • • •

D L1

3/4”

D1

3/4”

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

L

D

L

L1

619840

60

33.85

80

30

619841

70

33.85

80

30

619842

80

33.85

80

30

619843

90

33.85

80

30

619844

100

33.85

80

30

D1

D2

L

197/2AZX

L

D1

D2

602739

3/4”

400

25.3

36

602740

3/4”

200

25.3

36

csavarhúzófej, 12 szögű (ZX), 3/4" 197.6/1

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs-csukló, 3/4" • • • •

3/4”

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D L1

L

D

L

L1

620816$

M14

33.9

80

30

620817$

M16

33.9

80

30

620818$

M18

33.9

80

30

D

L

617657

197.1/1 hajtószár, átváltható racsnis, 3/4" • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján

B

L

A

602737

70

3/4”

A

B

L

58

63.5

500

3/4”

D

L

40

107


197.7/1

197MB2

adapter 3/4"

dugókulcs készlet, 3/4", fémdobozban

• • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D L

L

D

602741

3/4” - 1/2”

54

34

610695

3/4” - 1”

62

38

197.11 javítókészlet 197.1 hajtóhoz 600954

197MB2

22 - 50 / 14

197/1 6p (22, 24, 27, 30, 32, 36, 38, 41, 46, 50), 197.1/1 (3/4” x 500), 197.3/1 (3/4”), 197.4/1 (400, 200)

197MB3 dugókulcs készlet, 3/4", fémdobozban

616806

11

197MB1 dugókulcs készlet, 3/4", fémdobozban

617119

197MB3

7/8” - 1.7/8” / 14

197/1 6p (7/8”, 15/16”, 1”, 1.1/16”, 1.1/8”, 1.1/4”, 1.3/8”, 1.1/2”, 1.5/8”, 1.7/8”), 197.1/1 (3/4” x 500), 197.3/1 (3/4”), 197.4/1 (400, 200)

197MB4 dugókulcs készlet, 3/4", fémdobozban

602742

197MB1

22 - 46 / 14

197/1 6p (22, 24, 27, 30, 32, 36, 38, 41, 46), 197.1/1 (3/4” x 500), 197.3/1 (3/4”), 197.4/1 (400, 200), 197.7/1 (3/4” - 1/2”)

619927

197MB4

22 - 55 / 15

197/1 6p (22, 24, 27, 30, 32, 36, 41, 46, 55), 197.1/1 (3/4” x 500), 197.3/1 (3/4”), 197.4/1 (400, 200), 197.6/1 (3/4”), 197.7/1 (3/4” - 1/2”)

71


• HU

199/1 6p

199.3/1

dugókulcs, 1"

hajtószár, csúszó-T, 1"

• • • • •

• • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

D2 A

L

D1

D2

D1

L

D1

D2

L

T

603096

46

65

50

75

34

603097

50

70

55

75

34

603098

55

76

57

80

40

603099

60

82

57

84

42

199.4/1

603100

65

88

57

87

44

dugókulcs-toldat, hosszú, 1"

603101

70

94

68

93

48

603102

75

100

68

97

52

603103

80

105

68

103

54

• • • • •

603105

199/1 12p

1”

A

D1

D2

L

80

28

49

560

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

dugókulcs, 1", 12 szögű • • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D1

D2

D1

D2

L

L

D1

603106

1”

400

33.6

D2 48

603107

1”

200

33.6

48

L

618699

65

D1

D2

L

T

199.6/1

82

56.9

84

42

dugókulcs-csukló, 1" • • • • •

199.1/1 hajtószár, átváltható racsnis, 1" • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján B A

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D

L

L

617658

D

L

49

141

199.7/1 603104

1”

A

B

L

71

71.5

665

adapter, 1" • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D L

619905

72

1” - 3/4”

D

L

48

65


199.11

200/2CB

javító készlet 199.1 hajtóhoz

önindító-kulcs készlet

600677

200/2CB

11 - 22 / 5

200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22)

616807

202/1

11

kettős-dugókulcs, 12 szögű • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

199MB1 dugókulcs készlet, 1", fémdobozban

D1

L

603095

199MB1

46 - 80 / 12

199/1 6p (46, 50, 55, 60, 65, 70, 75, 80), 199.1/1 (1”), 199.3/1 (1”), 199.4/1 (400, 200)

200/2 önindító-kulcs • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) a csillag-rész LIFE profillal kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

L

D1

609132

8x9

198

12

13

609133

8 x 10

200.5

12

14.6

D2

D2

609134

10 x 11

214

14.6

16

609135

12 x 13

227

17

18

609136

13 x 17

242

18

23

609137

14 x 15

241

19.5

20.5

609138

16 x 17

255

22

24

609139

18 x 19

273

24.5

26

609140

19 x 22

291.5

26

30

609141

20 x 22

295

27.5

30

609142

21 x 23

298

29

31

609143

24 x 27

323

32

36

609144

30 x 32

363

40

42

202/1CB kettős-dugókulcs készlet

B1 A1

600671

L

11 x 13

B2 A2

L

B1

B2

A1

A2

150

16.5

19

7

8.5

600672

13 x 17

185

19.2

24.2

8.7

10.3

600673

14 x 17

185

20.5

24.2

8.7

10.3

600674

15 x 16

185

21.6

23.6

8.7

10.3

600675

15 x 17

185

21.6

24.2

8.7

10.3

600676

19 x 22

230

27.2

31.8

10

11.5

609145

202/1CB

8 - 22 / 7

202/1 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22) 609146

202/1CB

8 - 32 / 10

202/1 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27, 30 x 32)

73


• HU

202/1CT

202/2ATX

kettős-dugókulcs készlet, szövet tok

kettős-dugókulcs, TORX • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített D1

L

615472

202/1CT

L

D1

D2

619865

TX15 x TX20

208

15

15

619866

TX25 x TX27

208

15

15

619867

TX30 x TX40

208

15

15

619868

TX45 x TX50

226

18

18

619869

TX55 x TX60

240

20

20

205/2

8 - 22 / 8

202/1 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 13 x 17, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), CT129

szíjas olajszűrő-leszedő • • • •

202/1TX kettős-dugókulcs, belső TORX

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített szíj gumírozott szövetből

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített L

L

D1

L

D2

601024

220

60

140

205.1 szíj 205/2 olajszűrő-leszedőhöz 619861

E6 x E8

L

D1

D2

182

13

13

619862

E10 x E12

198

15

15

619863

E14 x E18

226

19

22

619864

E20 x E24

226

22

26

• szíj gumírozott szövetből

202/2AHX

602841$

kettős-dugókulcs, inbusz

206/2 láncos olajszűrő-leszedő

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

L

D2

L

L

D1

D2

619870

3x4

207.5

15

15

619871

5x6

226

18

18

619872

8 x 10

242

20

20

619873

12 x 14

248

22

22

619874

17 x 19

285

24

30

619875

1/8” x 5/32”

207.5

15

15

619876

3/16” x 7/32”

223

18

18

619877

1/4” x 5/16”

225

18

20

619878

3/8” x 1/2”

240

20

22

619879

9/16” x 5/8”

255

22

24

L 601025

220

60

206.1 lánc 206/2 olajszűrő-leszedőhoz

L 620938$

74

500

140

D2


210/2

213/2VDEDP

kerékkulcs

keresztkulcs, szigetelt

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

• kétrétegű, kettős színezésű szigetelés • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • fej: krómozott (EN 12540) • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

L2

O

100

L1

L1

L2

600782

17

255

27

600783

19

285

29.5

L

L

212/2

619093

10

11

14

17

207

kerékkulcs

619094

11

12

13

17

207

• • • •

619095

10

13

14

17

207

619096

11

13

14

17

207

619097

13

17

19

22

207

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO DIN 3112 szabvány alapján

215/2 csőkulcs

D1

• • • •

L2 D2

L1

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) teljes anyagában edzett és nemesített DIN 896 szabvány alapján (metrikus méretek)

L1

D1

L2

D2

600785

17

260

26

300

12

600786

19

280

28.5

300

12

600787

22

300

32

300

12

600788

24

315

33.5

400

14

L

D1

D2

D3

T1

600789

27

355

38.5

400

20

600696

6x7

105

10

11.2

6.3

8

8

600790

30

425

42.5

400

20

600697

8x9

105

12.7

14

6.3

9

9

600791

32

430

48

400

20

600698

8 x 10

120

12.8

15

6.3

8

8

609815

33

430

48

400

20

600699

10 x 11

120

15.5

16.7

6.3

10

10

600700

12 x 13

140

18.2

19.5

8.5

12

12

213/6

600717

13 x 17

150

20

24.6

10.5

13

13

keresztkulcs

600701

14 x 15

140

21.2

22.3

8.5

14

14

• anyaga: króm-vanádium • lakkozott felület • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • DIN 6788 szabvány alapján (metrikus méretek)

600718

14 x 17

150

21.2

24.6

10.5

13

13

L

L

D3 D1

T1

D3

L

T2

D2

T2

600702

16 x 17

150

23.5

24.6

10.5

15

15

607957

16 x 18

100

23.5

25.8

10.5

14

14

600719

17 x 19

160

24.6

27

12.5

16

16

607958

17 x 21

165

24.6

29.3

12.5

16

16

600703

18 x 19

155

25.8

27

12.5

16

16

605043

18 x 21

160

25.8

29.3

12.5

16

16

605044

19 x 22

170

27

31.4

12.5

18

18

607960

19 x 24

160

27

33.7

14.5

20

20

600705

20 x 22

165

29

31.4

12.5

18

18

600706

21 x 23

165

30.3

32.5

14.5

20

20

607962

22 x 24

160

31.4

33.7

14.5

20

20

600707

24 x 26

180

33.7

36

14.5

22

22

600723

24 x 27

190

33.7

37.2

14.5

22

22

600708

25 x 28

200

34.8

38.3

16.5

24

24

607964

27 x 29

200

38.1

40.5

16.5

25

25

617633

27 x 30

200

38.1

41.6

16.5

25

25

L

600709

27 x 32

200

38.1

44

16.5

27

27

600810

17

19

11/16”

1/2”

370

602557

30 x 32

200

41.6

44

16.5

27

27

600811

17

19

22

1/2”

370

603128

30 x 36

215

42.6

49.6

18.5

28

28

600809

17

19

21

23

370

603129

36 x 41

215

51.6

57.4

18.5

31

31

600812

17

19

22

24

370

618575

41 x 46

235

52

57

22

34

34

600813

24

27

30

3/4”

700

618576

46 x 50

235

59

63

22

68

68

600814

24

27

30

32

700

618577

50 x 55

235

63

68

22

75

75

75


• HU

215.1/2

216.1

hajtószár, 215 csőkulcshoz

hajtószár, 216/1 kovácsolt csőkulcshoz

• anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

D1

D2

D1

D3

L

D1 D2 D3 L

D4 D2

L

L

D1

D2

D3

D1

D2

D3

D4

L

600745

6 - 17

230

6

8

10

615243

6 - 19

3.5

4.5

5.5

7.5

165

600747

18 - 41

330

12

14

16

615244

20 - 32

9.5

11.8

0

0

210

215/2CB

216/1CB

csőkulcs készlet

csőkulcs készlet, kovácsolt

600710

215/2CB

615252

6 - 32 / 14

216/1CB

615253

216/1CB

6 - 32 / 14

216/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27, 25 x 28, 30 x 32), 216.1 (6 - 19, 20 - 32)

216/1 csőkulcs, kovácsolt • • • • •

6 - 22 / 9

216/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), 216.1 (6 - 19)

215/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), 215.1/2 (6 - 17, 18 - 41)

217/2

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel teljes anyagában edzett és nemesített DIN 896 szabvány alapján (metrikus méretek)

csőkulcs, 90°-ban hajlított • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • Felhasználás: iparban, műhelyekben nehezen elérhető helyeken történő munkavégzéshez. Az üreges test lehetővé teszi kilógó menetű kötőelemek meghúzását is. • teljes anyagában edzett és nemesített

D3 D2

D3

T2

D1 L

T1

D1

D3

D2 T1

L

D1

D2

T1

T2

615229

6x7

105

10

11

5

6

4

8x9

110

12.5

13.5

6

7

5

T2

O

L1

D

615230

90

617051

4

L2 D2

L

L1

D1

D2

D3

T1

T2

115

94

7

4

4.3

4.5

4.5

615231

10 x 11

120

15

16

7.5

8

7

617052

5

115

94

7

5

4.3

5

5

615232

12 x 13

140

17.5

19

8

9.5

8

617053

5.5

115

94

7

5.5

4.3

5

5

615233

14 x 15

145

20

21.5

10

11

8

617054

6

121

100

9

6

6.3

5.5

5.5

615234

16 x 17

155

22.5

24

11

12

10

617055

7

125

102

9

7

6.3

5.5

5.5

615235

18 x 19

165

25.5

26

13

15

12

617056

8

135

110

11

8

6.3

6.5

6.5

615236

20 x 22

175

28

30

15

16

14

617057

9

135

110

11

9

6.3

6.5

6.5

615237

21 x 23

185

29

31

16

17

14

617058

10

150

118

13

10

6.3

7.5

7.5

617640

22 x 24

185

30

32.5

16

19

14

617059

11

150

121

13

11

6.3

7.5

7.5

615238

24 x 26

195

32.5

36.5

19

21

18

617060

12

165

124

16

12

8.5

9

9

615239

24 x 27

195

32.5

36.5

19

21

18

617061

13

165

128

16

13

8.5

9

9 10.5

615240

25 x 28

205

34

37

19

21

18

617062

14

175

135

18

14

8.5

10.5

615241

27 x 29

205

36

39

21

22

18

617063

15

175

137

18

15

8.5

10.5

10.5

617641

27 x 30

205

36

42

21

22

22

617064

16

185

141

20

16

10.5

11.5

11.5

615242

30 x 32

210

40

42.5

22

26

22

617065

17

185

141

20

17

10.5

11.5

11.5

617642

32 x 36

230

44

50

26

30

22

617066

18

20

151

22

18

12.5

14

14

76


617067

19

L

L1

D1

D2

D3

T1

T2

200

151

22

19

12.5

14

14

601045

12

L1

L2

137

57

617068

20

210

158

25

20

12.5

15.5

15.5

601046

14

154

70

617069

21

210

158

25

21

12.5

15.5

15.5

601047

17

177

80 89

617070

22

220

170

25

22

12.5

15.5

15.5

601048

19

199

617071

23

225

170

27

23

14.5

16

16

616966

1/20”

41

13

617072

24

230

175

30

24

14.5

17

17

616967

3/64”

41

13 23

617073

27

230

182

30

27

14.5

20

20

616968

7/64”

66

617074

30

260

195

34

30

16.5

21.5

21.5

616969

9/64”

72

26

617075

32

280

210

34

32

16.5

23

23

611905

1/16”

47

16

611906

5/64”

52

18

611907

3/32”

58

20

217/2CB csőkulcs készlet, 90˚-ban hajlított

617123 617124

611908

1/8”

66

23

611909

5/32”

74

29

611910

3/16”

85

33

611911

7/32”

91

36

611912

1/4”

96

38

611913

5/16”

108

44

611914

3/8”

122

50

611915

7/16”

130

53

611916

1/2”

145

63

616970

9/16”

154

69

616971

5/8”

176

76

616972

3/4”

199

89

217/2 (6, 7, 8, 10, 11, 12, 13, 14, 17, 19, 22)

616973

7/8”

222

102

217/2CB

616974

1”

275

125

217/2CB

6 - 22 / 11 6 - 22 / 17

217/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22)

220FH hajlított inbuszkulcs készlet, kihajtható kulcstartó

617146

220FH

2.5 - 10 / 7

220/3 (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 617148

220FH

3/32” - 5/16” / 6

220/3 (3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”)

220/3 inbuszkulcs • • • •

617149

220FH

3/32” - 3/8” / 7

220/3 (3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”)

anyaga: króm-vanádium olajban edzett nikkelezett ISO 2936 szabvány alapján (metrikus méretek)

220/3PB hajlított inbuszkulcs készlet, műanyag tok

L2 L1

607823

1.5

L1

L2

46.5

15.5

607824

2

52

18

607825

2.5

58.5

20.5

601036

3

66

23

601037

4

74

29

601038

5

85

33

601040

6

96

38

601041

7

102

41

601042

8

108

44

601044

10

122

50

601057

220/3PB

3 - 10 / 6

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10) 601059

220/3PB

3 - 14 / 8

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14) 601061

220/3PB

3 - 19 / 10

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19)

77


• HU

220/3PB1 618819

hajlított inbuszkulcs készlet, műanyag tartó

610914 612161

220/3PB1

2 - 10 / 8

2.5

L1

L2

58.5

20.5

618820

3

66

23

618821

4

74

29

618822

5

85

33

618823

6

96

38

618824

7

102

41

618825

8

108

44

618826

10

122

50

618829

12

137

57

618831

14

154

70

618833

17

177

80 89

618835

19

199

220/3 (2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

618839

3/64”

41

13

220/3PB1

618816

1/20”

41

13 16

5/64” - 3/8” / 8

220/3 (5/64”, 3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”)

618828

1/16”

47

618843

5/64”

52

18

220/3PH

618837

3/32”

58

20

hajlított inbuszkulcs készlet, műanyag függesztő

618847

7/64”

66

23

618834

1/8”

66

23

607852

220/3PH

1.5 - 10 / 9

220/3 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 617079

220/3PH

1.5 - 12 / 10

220/3 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12) 617081

220/3PH

1/16” - 3/8” / 9

220/3 (1/16”, 5/64”, 3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”)

618850

9/64”

72

26

618842

5/32”

74

29

618836

3/16”

85

33

618846

7/32”

91

36

618832

1/4”

96

38

618841

5/16”

108

44

618840

3/8”

122

50

618845

7/16”

130

53

618830

1/2”

145

63

618849

9/16”

154

69

618844

5/8”

176

76

618838

3/4”

199

89

618848

7/8”

222

102

618827

1”

275

125

220/3MH 220/4PH

hajlított inbuszkulcs készlet, fém kihajtható kulcstartó

hajlított inbuszkulcs készlet, műanyag függesztő

619404 610986

220/3MH

2.5 - 10 / 7

220/4PH

1.5 - 10 / 9

220/4 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

220/3 (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

619405

220/4PH

1.5 - 12 / 10

220/4 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12)

220/4 hajlított inbuszkulcs • • • •

619406

anyaga: króm-vanádium olajban edzett felületkezelés: feketített (DIN 12476) ISO 2936 szabvány alapján (metrikus méretek)

L2 L1

L1

L2

618817

1.5

46.5

15.5

618818

2

52

18

78

220/4PH

1/16” - 3/8” / 9

220/4 (1/16”, 5/64”, 3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”)


220/3L

220/3LPH

hajlított inbuszkulcs, hosszú

hajlított inbuszkulcs készlet, hosszú, műanyag függesztő

• • • •

anyaga: króm-vanádium olajban edzett nikkelezett ISO 2936 szabvány alapján (metrikus méretek)

L2 L1

608533

220/3LPH

1.5 - 10 / 9

220/3L (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 617080 L1

L2

608510

1.5

91.5

15.5

608511

2

102

18 20.5

220/3LPH

1.5 - 12 / 10

220/3L (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12) 617082

220/3LPH

1/16” - 3/8” / 9

220/3L (1/16”, 5/64”, 3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”)

608512

2.5

114.5

608513

3

129

23

220/3LVDEDP

608514

4

144

29

hajlított inbuszkulcs, szigetelt • • • • • •

608515

5

165

33

608516

6

186

38

608517

7

197

41

608518

8

208

44

608519

10

234

50

608520

12

262

57

608521

14

294

70

608522

17

337

80

608523

19

379

89

616975

1/16”

92

16

616976

5/64”

102

18

616977

3/32”

114

20

anyaga: króm-vanádium kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

L2 L1

619136$

3

L1

L2

130

26

616978

1/8”

129

23

619137$

4

145

31

616979

9/64”

140

26

619138$

5

165

36

616980

5/32”

144

29

619139$

6

188

40

616981

3/16”

165

33

619140$

8

206

49

616982

7/32”

176

36

619141$

10

234

55

616983

1/4”

186

38

619142$

12

262

58

616984

5/16”

208

44

616985

3/8”

234

50

220/4L

616986

7/16”

261

53

hajlított inbuszkulcs, hosszú • • • •

616987

1/2”

293

63

616988

9/16”

294

69

616989

5/8”

336

76

616990

3/4”

379

89

anyaga: króm-vanádium olajban edzett felületkezelés: feketített (DIN 12476) ISO 2936 szabvány alapján (metrikus méretek)

220/3LPB2 hajlított inbuszkulcs készlet, hosszú, műanyag tartó

L2 L1

610915

220/3LPB2

2 - 10 / 8

220/3L (2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

ópai gyártó Eur

191 9 óta

L1

L2

618786

1.5

91.5

15.5

618787

2

102

18 20.5

618788

2.5

114.5

618789

3

129

23

618790

4

144

29

618791

5

165

33

618792

6

186

38

618793

7

197

41

618794

8

208

44

618795

10

234

50

618797

12

262

57

618799

14

294

70

618801

17

337

80

618803

19

379

89

618796

1/16”

92

16

79


• HU

618810

5/64”

618805

3/32”

618802

1/8”

L1

L2

220/3S

102

18

hajlított inbuszkulcs, gömbvéggel

114

20

129

23

• anyaga: króm-vanádium • olajban edzett • nikkelezett

618815

9/64”

140

26

618809

5/32”

144

29

618804

3/16”

165

33

618813

7/32”

176

36

618800

1/4”

186

38

618808

5/16”

208

44

L2 L1

618807

3/8”

234

50

618812

7/16”

261

53

618798

1/2”

293

63

607827

2

52

18

607828

2.5

58.5

20.5

607826

1.5

L1

L2

46.5

15.5

618814

9/16”

294

69

618811

5/8”

336

76

607829

3

66

23

89

607830

4

74

29

618806

3/4”

379

607831

5

85

33

220/4LPH

607832

6

96

38

hajlított inbuszkulcs készlet, hosszú, műanyag függesztő

607834

8

108

44

607835

10

122

50

220/3SFH hajlított inbuszkulcs készlet, gömbvégű, kihajtható tartó

619407

220/4LPH

1.5 - 10 / 9

220/4L (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 619408

220/4LPH

1.5 - 12 / 10

220/4L (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12) 619409

220/4LPH

1/16” - 3/8” / 9

220/4L (1/16”, 5/64”, 3/32”, 1/8”, 5/32”, 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”) 617147

220TVDE

220/3SFH

2.5 - 10 / 7

220/3S (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

T-markolatos inbuszkulcs, szigetelt

220/3SPB1

• minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

hajlított inbuszkulcs készlet, gömbvégű, műanyag tartó

B L

619132

4

L

B

200

69

619133

5

203

69

619134

6

207

98

619135

8

209

99

220TVDE4PB

610916

220/3SPB1

2 - 10 / 8

220/3S (2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

szigetelt T-kulcs készlet, műanyag dobozban

220/3SPH hajlított inbuszkulcs készlet, gömbvégű, műanyag függesztő

621648$ 220TVDE4PB 220TVDE (4, 5, 6, 8)

80

4-8/4

607853

220/3SPH

1.5 - 10 / 9

220/3S (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)


220/3SL

220/7TXMH

hajlított inbuszkulcs, gömbvéggel, hosszított

hajlítottkulcs készlet, TORX

• anyaga: króm-vanádium • olajban edzett • nikkelezett

L2 L1

608524

1.5

L1

L2

91.5

15.5

608525

2

102

18

608526

2.5

114.5

20.5

608527

3

129

23

608528

4

144

29

610987

220/7TXMH

TR 9 - TR 40 / 8

220/7TX (TR 9, TR 10, TR 15, TR 20, TR 25, TR 27, TR 30, TR 40)

608529

5

165

33

608530

6

186

38

220/7TXPH

608531

8

208

44

hajlítottkulcs készlet, TORX, műanyag függesztő

608532

10

234

50

220/3SLPB2 hajlított inbuszkulcs készlet, gömbvégű, hosszú, műanyagtartó

613089 610917

220/3SLPB2

220/7TXPH

TR 9 - TR 40 / 8

220/7TX (TR 9, TR 10, TR 15, TR 20, TR 25, TR 27, TR 30, TR 40)

2 - 10 / 8

220/3SL (2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

220/7TXN 220/3SLPH

hajlítottkulcs, TORX

hajlított inbuszkulcs készlet, gömbvégű, hosszú, műanyag függesztő

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • teljes anyagában edzett és nemesített

L2 L1

608534

220/3SLPH

1.5 - 10 / 9 616991

220/3SL (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

220/7TX hajlítottkulcs, TORX • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • teljes anyagában edzett és nemesített

L2 L1

L1

L2

TX 6

44.5

18.5 18.5

616992

TX 7

50.5

616993

TX 8

51

19

616994

TX 9

51

19

616995

TX 10

54

20

616996

TX 15

57.5

21.5

616997

TX 20

61

23

616998

TX 25

64.5

24.5

616999

TX 27

69.5

26.5

617000

TX 30

76

30

617001

TX 40

83

33

617002

TX 45

91

37

617003

TX 50

104

41

L1

L2

616296

TR 9

59

19

617004

TX 55

120

47

609173

TR 10

65

20

617005

TX 60

134

52

20.5

609174

TR 15

75.5

609175

TR 20

87

22

609176

TR 25

97.5

22.5 25.5

609177

TR 27

105.5

609178

TR 30

111

30

609179

TR 40

119

33

ópai gyártó Eur

191 9 óta

81


• HU

220/7TXNFH

220/7TXS

hajlítottkulcs készlet, TORX, műanyag függesztő

hajlítottkulcs, TORX gömbvéggel • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • teljes anyagában edzett és nemesített

L2 L1

617150

220/7TXNFH

TX 9 - TX 40 / 8

L1

L2

67

19

617083

TX 9

609180

TX 10

76

20

220/7TXNPH

609181

TX 15

86.5

20.5

hajlítottkulcs készlet, TORX, műanyag függesztő

609182

TX 20

98

22

609183

TX 25

100.5

22.5 25.5

220/7TXN (TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

609184

TX 27

111.5

609185

TX 30

125

30

609186

TX 40

139

33

609187

TX 45

145

37

609188

TX 50

149

41

609189

TX 55

157

47

220/7TXSPH 617077

220/7TXNPH

hajlítottkulcs készlet, TORX, gömbvéggel, műanyag függesztő

TX 9 - TX 40 / 8

220/7TXN (TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

220/7TXP hajlítottkulcs, TXP • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • teljes anyagában edzett és nemesített 613090

220/7TXSPH

TX 9 - TX 40 / 8

220/7TXS (TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

L2 L1

617006

TX 9

L1

L2

59

19

617007

TX 10

65

20

617008

TX 15

75.5

20.5

617009

TX 20

87

22

617010

TX 25

94.5

22.5 25.5

617011

TX 27

105.5

617012

TX 30

111

30

617013

TX 40

119

33

220/7TXPPH hajlítottkulcs készlet, TORX Plus, műanyag függesztő

617078

220/7TXPPH

TX 9 - TX 40 / 8

220/7TXP (TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

82


220/7ZX

221ATXPPB3

hajlítottkulcs, 12 szögű (ZX)

inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

• anyaga: króm-vanádium • olajban edzett • felületkezelés: antikorrozív olajbevonat

L2 L1

610918

M5

L1

L2

75

30

610919

M6

86

34

610920

M8

98

40

610921

M 10

110

46

610922

M 12

124

52

610923

M 14

139

59

610924

M 16

156

72

618901

TXP 5.6.7.8.9.10 .15.20

221ATXRPB3 inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

220/7ZXMH hajlítottkulcs készlet, 12 szögű

610988

220/7ZXMH

M 5 - M 12 / 5

220/7ZX (M 5, M 6, M 8, M 10, M 12)

618900

TXR 5.6.7.8.9.10 .15.20

221AHXPB3

221HXPB3

inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

mbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

618902

HX1.5. 2. 2.5. 3. HXS 1.5. 2. 2.5. 3

221ATXPB3 inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

618899

TX5.6.7.8.9.10 .15.20

618898

HX1.5. 2. 2.5. 3. HXS 1.5. 2. 2.5. 3

221TXPB3 inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

618895

TX 5.6.7.8.9.10 .15.20

83


• HU

221TXPPB3

230.4/4

inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

dugókulcs-toldat, gépi, 3/8" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

L

L

D1

612075

75

12.5

D2 19

612076

125

12.5

19

230.6/4 dugókulcs-csukló, gépi, 3/8" 618897

TXP 5.6.7.8.9.10 .15.20

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

221TXRPB3 inbuszkulcs készlet műanyag markolattal, műanyag dobozban

D

L

612077

D

L

23.9

51

230.7/4 dugókulcs-átalakító, gépi, 3/8" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített 618896

TXR 5.6.7.8.9.10.15.20

230/4 6p dugókulcs, gépi, 3/8" • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-2 szabvány alapján (metrikus méretek)

D

L

612078

D1

D

L

22

36

230.8/4 dugókulcs-rögzítő, gépi, 3/8"

D2

T

3/8” - 1/2”

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476)

L

D2

D1

L

T

612060

8

19

13.8

30

8

612061

9

19

15

30

8

612062

10

19

16.3

30

8

612063

11

19

17.5

30

9

612064

12

19

19

30

9

D

d

L

d1

612065

13

22

20

30

10

612079

6 - 12

16

2.4

15

2.5

612066

14

22

21.3

30

11

612080

13 - 21

19

2.4

18

2.5

612067

15

22

22

30

11

612081

22 - 22

20

2.4

18

2.5

612068

16

22

24

30

12

612069

17

22

25

30

12

612070

18

22

26

30

12

612071

19

22

27.5

30

19

612072

20

22

28

30

13

612073

21

22

30

30

13

612074

22

23

32

30

13

84

D d

d1

L

ópai gyártó Eur

191 9 óta


230/4MB1 dugókulcs készlet, gépi, 3/8", fémdobozban

D1

D2

L

T

44

38

40

17

618724

1.1/4”

618725

1.5/16”

45

38

43

19

618726

1.3/8”

48.5

38

50

24

618727

1.7/16”

50.5

38

50

24

618728

1.1/2”

52.5

38

50

24

231/4 HASZNÁLAT

A BIZTOSÍ TÓ GYŰRŰ ÉS CSAP HASZNÁLATA A levegős dugókulcsokat nagyrészt gépi ütve csavarozáshoz használják.

612590

230/4MB1

8 - 22 / 16

230/4 6p (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 22), 230.4/4 (75), 230.8/4 (6 - 12, 13 - 21, 22 - 22)

A kulcsokat a gépi csavarozás során érő változatos erőhatások miatt az alábbi tényezők biztosítják a hosszú élettartamot: • különleges szerszámacél speciális ötvözőkkel • pontos hőkezelés a legnagyobb szilárdság eléréséhez • megfelelő keménység • biztonságos használat: gyűrű és csap biztosítja a kulcsot a leesés ellen

231/4 6p dugókulcs, gépi, 1/2" • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-2 szabvány alapján (metrikus méretek)

D1

D2

T

L

D1

D2

L

T

603962

10

17.5

25

38

12

603963

11

18.7

25

38

12

603964

12

20

25

38

12

603965

13

21.3

25

38

12

231/4L6p

603966

14

22.5

25

38

12

603967

15

23.7

30

38

12

dugókulcs, gépi, hosszú típus, 1/2"

603968

16

25

30

38

12

603969

17

26.2

30

38

13

609399

18

27.5

30

38

13

603970

19

28.7

30

38

13

603971

21

30

30

38

13

603972

22

32

30

38

13

603973

23

32

30

38

13

603974

24

35

30

45

20

D1

D2

L

T

603975

27

38.7

30

50

24

607918

10

17.5

25

78

14

609400

28

40

30

50

24

607919

11

18.7

25

78

14

603976

30

42

30

50

24

607920

12

20

25

78

14

605548

32

42

30

50

24

607921

13

21.3

25

78

14

618709

5/16”

15

22

38

9

607922

14

22.5

25

78

17

618710

3/8”

16

22

38

12

607923

15

23.7

30

78

17

618711

7/16”

18

22

38

12

607924

16

25

30

78

17

618712

1/2”

20

22

38

12

607925

17

26.2

30

78

17

618713

9/16”

22

24

38

12

609401

18

27.5

30

78

17

618714

5/8”

25

25

38

12

607926

19

28.7

30

78

19

618715

11/16”

26

26

38

13

607927

21

30

30

78

24

618716

3/4”

28

28

38

13

607928

22

32

30

78

24

618717

13/16”

30

30

38

14

607929

23

32

30

78

24

618718

7/8”

32

32

38

15

607930

24

35

30

78

24

618719

15/16”

34

34

38

13

607931

27

38.7

30

78

24

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1 T

L

618720

1”

36

36

38

14

609402

28

40

30

78

24

618721

1.1/16”

38

38

40

17

607932

30

42

30

78

24

618722

1.1/8”

40

38

40

17

607933

32

44

30

78

24

618723

1.3/16”

42

38

40

17

618729

5/16”

15

22

78

13

85


• HU

D1

D2

L

T

231/4XXL6p

16

22

78

14

dugókulcs, gépi, közepesen hosszú szárral, 1/2"

78

14

78

14

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

618730

3/8”

618731

7/16”

18

22

618732

1/2”

20

22

618733

9/16”

22

24

78

17

618734

5/8”

25

24

78

17

618735

11/16”

26

26

78

17

618736

3/4”

28

28

78

19

618737

13/16”

30

30

78

24

618738

7/8”

32

32

78

24

618739

15/16”

34

34

78

24

618740

1”

36

36

78

24

D1

D2 T

L

D1

D2

L

T

15

25

200

10

618741

1.1/16”

38

38

78

24

618975

618742

1.1/8”

40

38

78

24

618976

9

16

25

200

12

24

618977

10

17.5

25

200

12

24

618978

11

18.5

25

200

12

24

618979

12

20

25

200

12

24

618980

13

21

25

200

12

24

618981

14

22.5

25

200

12

24

618982

15

23.5

30

200

12

618983

16

25

30

200

13

618984

17

26

30

200

13

618985

18

27.5

30

200

13

618986

19

28.5

30

200

13

618987

20

30

30

200

13

618988

21

31

30

200

13

618989

22

32

30

200

14

618990

23

34

30

200

14

618991

24

35

30

200

15

618992

25

36

30

200

15

618993

26

38

30

200

16

618994

27

38.5

30

200

17

618743

1.3/16”

618744

42

1.1/4”

618745

44

1.5/16”

618746

45

1.3/8”

618747

48.5

1.7/16”

618748

50.5

1.1/2”

52.5

38 38 38 38 38 38

78 78 78 78 78 78

231/4XL6p dugókulcs, gépi, rövid szárral, 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

D2 T

L

8

D1

D2

L

T

618955

8

15

25

180

10

231/4XXXL6p

618956

9

16

25

150

12

dugókulcs, gépi, hosszú szárral, 1/2"

618957

10

17.5

25

150

12

618958

11

18.5

25

150

12

618959

12

20

25

150

12

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

618960

13

21

25

150

12

618961

14

22.5

25

150

12

618962

15

23.5

30

150

12

618963

16

25

30

150

13

618964

17

26

30

150

13

618965

18

27.5

30

150

13

618966

19

28.5

30

150

13

618995

618967

20

30

30

150

13

618996

618968

21

31

30

150

13

618997

618969

22

32

30

150

14

618998

618970

23

34

30

150

14

618971

24

35

30

150

618972

25

36

30

618973

26

38

618974

27

38.5

86

D1

D2 T

L

D1

D2

L

T

15

25

250

10

9

16

25

250

12

10

17.5

25

250

12

11

18.5

25

250

12

618999

12

20

25

250

12

15

619000

13

21

25

250

12

150

15

619001

14

22.5

25

250

12

30

150

16

619002

15

23.5

30

250

12

30

150

17

619003

16

25

30

250

13

619004

17

26

30

250

13

619005

18

27.5

30

250

13

619006

19

28.5

30

250

13

619007

20

30

30

250

13

619008

21

31

30

250

13

619009

22

32

30

250

14

619010

23

34

30

250

14

619011

24

35

30

250

15

619012

25

36

30

250

15

619013

26

38

30

250

16

619014

27

38.5

30

250

17

8


231/4NS

231/4P

dugókulcs, gépi, speciális hatszöggel, 1/2"

dugókulcs, gépi, 1/2", könnyűfém felnihez

• • • •

• • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-2 szabvány alapján (metrikus méretek)

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag védelemmel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

D2 T

L

D2

D1 T

L

D1

D2

L

T

616762

15

24

30

80

14

616763

17

27

30

85

14

19

29

30

85

15

21

31

30

85

17

D1

D2

L

T

616764

618925

10

15.6

22.6

38.1

7.5

616765

619144

11

17.8

22.6

38.1

8.5

619145

12

18.2

24.3

38.1

10

231/4P.1

618926

13

19.3

24.3

38.1

10

műanyag védőburkolat 231P dugókulcshoz

618927

14

22

24.3

38.1

10.5

618928

15

23.2

26.6

38.1

10.5

618929

16

24.3

26.6

38.1

12

618930

17

25.4

26.6

38.1

12.5

618931

18

26.6

26.6

38.1

12.5

618932

19

28.3

28.3

38.1

12.5

618933

21

31.5

31.5

38.1

14

618934

22

33.1

33.1

38.1

14

616766

15

618935

23

33.8

33.8

44.5

16

616767

17

618936

24

34.8

34.8

44.5

16

616768

19

618937

25

36.4

36.4

44.5

19.5

616769

21

618938

26

37.8

37.8

50.8

19.5

618939

27

39.4

39.4

50.8

20

231/4PCB dugókulcs készlet, gépi, 1/2", könnyűfém felnihez

231/4LNS dugókulcs, gépi, speciális hatszöggel, hosszú, 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

616770 D2

D1 T

231/4PCB

17 - 21 / 3

231/4P (17, 19, 21)

L

D1

D2

L

T

618940

10

17.5

24.8

80

13

619146

11

19

24.8

80

13

619147

12

20

24.8

80

14

618941

13

21

24.8

80

15

618942

14

23

24.8

80

15

618943

15

24

24.8

80

16

618944

16

25

24.8

80

16

618945

17

26.5

29.8

80

17

618946

18

28

29.8

80

18

618947

19

29

29.8

80

19

618948

21

31.8

30

80

21

618949

22

33

30

80

22

618950

23

33.8

30

80

23

618951

24

34.8

30

80

24

618952

25

36.3

30

80

25

618953

26

37.8

30

80

26

618954

27

39

30

80

27

231/4PPB gépi dugókulcs készlet, 1/2", könnyűfém felnihez, műanyag dobozban

619965

231/4PPB

17 - 21 / 3

231/4P (17, 19, 21), 981PBM1

87


• HU

231/4PL

231/4TX

dugókulcs készlet, gépi, hosszú, 1/2", könnyűfém felnihez

dugókulcs, gépi, belső TORX, 1/2"

• • • •

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag védelemmel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

D1

T

D2 T

L

L

D1

D2

L

T

612880

E 10

D1

D2

L

T

15

25

38

7.5

619015

17

27

25

130

24

612881

E 12

16

25

38

8.5

619016

19

29

30

130

24

612882

E 14

18.5

25

38

10

619017

21

31

30

130

24

612883

E 16

20

25

38

11

612884

E 18

22

25

38

12

231/4PLPB

612885

E 20

25

30

38

13.5

gépi dugókulcs készlet, 1/2", hosszú, könnyűfém felnihez, műanyag dobozban

612886

E 24

28.5

30

45

21

231/4AHX csavarhúzófej, gépi, inbusz, 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

L

D

L

L1

615218

5

25

75

15

615219

6

25

75

15

615220

8

25

75

25

231/4SQ

615221

10

25

75

25

dugókulcs, gépi, 4 szögű, 1/2"

615222

12

25

75

25

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

615223

14

25

75

25

615224

17

25

75

25

615225

19

25

75

25

618749

3/16”

25

75

11

618750

7/32”

25

75

15

618751

1/4”

25

75

15

618752

9/32”

25

75

20

618753

5/16”

25

75

25

3/8”

25

75

25

619966

231/4PLPB

17 - 21 / 3

231/4PL (17, 19, 21), 981PBM1

D1

D2 T

L

L

D1

D2

T

618754

616625

17

40

32

30

20

618755

7/16”

25

75

25

616626

19

45

36

30

20

618756

1/2”

25

75

25

616627

22

45

42

30

20

618757

9/16”

25

75

25

616628

24

50

44

30

22

618758

5/8”

25

75

25

616629

30

50

53

30

22

618759

11/16”

25

75

25

616655

32

50

56

30

22

618760

3/4”

25

75

25

88


231/4ATX

231.8/4

csavarhúzófej, gépi, TORX, 1/2"

dugókulcs-rögzítő, gépi, 1/2"

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476)

D d

D L1

d1

L

L

D

L

D

d

L

d1

L1

603997

10 - 14

20

4

20

3

603998

15 - 32

25

4

25

3

612874

TX 30

25

55

3.3

612875

TX 40

25

55

3.3

612876

TX 45

25

55

3.6

231/4PB1

612877

TX 50

25

55

4.5

dugókulcs készlet, gépi, 1/2", műanyag dobozban

612878

TX 55

25

55

5

612879

TX 60

25

55

7.2

618761

TX 70

25

55

8.6

231.4/4 dugókulcs-toldat, gépi, hosszú, 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

L

L

D1

603977

125

16.9

D2 25

603978

75

16.9

25

612506

231/4PB1

15 - 30 / 12

231/4 6p (15, 17, 18, 19, 21, 22, 24, 27, 30), 231.4/4 (75), 231.8/4 (10 - 14, 15 - 32)

231.6/4 dugókulcs-csukló, gépi, 1/2"

231/4PB2

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs készlet, gépi, hosszú, 1/2", műanyag dobozban

D

L

609460

D

L

32

60

231.7/4 dugókulcs-átalakító, gépi, 1/2" 612507

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

231/4PB2

15 - 30 / 12

231.4/4 (75), 231.8/4 (10 - 14, 15 - 32), 231/4L6p (15, 17, 19, 21, 22, 24, 27, 30, 18)

D

L

D

L

603979

1/2” - 3/4”

30

48

612120

1/2” - 3/8”

25

38

89


• HU

231/4PB3

232/4L6p

dugókulcs készlet, gépi, 1/2", műanyag dobozban

dugókulcs, gépi, hosszú, 3/4" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1 T

L

D1

D2

L

T

607934

17

31

44

95

17

607935

19

33

44

95

19

607936

21

35

44

95

21

607937

22

37

44

95

22

607938

24

39

44

95

24

607939

27

43

44

95

27

609404

28

44

44

95

28

607940

30

47

44

95

30

607941

32

49

44

95

32

231/4PB4

607942

33

51

44

95

33

dugókulcs készlet, gépi, külső és belső TORX, 1/2", műanyag dobozban

607943

36

54

44

95

36

607944

41

60

44

95

38

607945

46

67

44

95

38

612508

231/4PB3

17 - 24 / 12

231/4 6p (17, 18, 19, 21, 22, 24), 231/4L6p (17, 18, 19, 21, 22, 24)

232.4/4 dugókulcs-toldat, gépi, hosszú, 3/4"

3/4”

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

L

615227

231/4PB4

13

231/4TX (10, 12, 14, 16, 18, 20, 24), 231/4ATX (TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60)

D1

250

25.5

D2 44

603993

175

25.5

44

232.6/4 dugókulcs-csukló, gépi, 3/4"

232/4 6p

3/4”

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs, gépi, 3/4" • • • •

L 603992

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-2 szabvány alapján (metrikus méretek)

D

L D1

D2

T

603994

D

L

44

90

L

232.7/4 dugókulcs-átalakító, gépi, 3/4"

D1

D2

L

T

603980

17

31

44

50

12

603981

19

33

44

50

14

603982

21

35

44

50

14

603983

22

37

44

50

14

603984

24

39

44

50

16

603985

27

43

44

54

23

609403

28

44

44

54

23

603986

30

47

44

54

23

603987

32

50

44

56

23

603988

33

51

44

56

23

603989

36

54

44

56

23

D

L

603990

41

60

44

58

24

603995

3/4” - 1/2”

44

56

603991

46

67

44

63

27

618708

3/4” - 1”

44

63

90

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D

L


232.8/4

233/4L6p

dugókulcs-rögzítő, gépi, 3/4"

dugókulcs, gépi, 1", hosszú típus

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476)

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

d1

D d

L

D2

D1 T

603996

3/4”

17 - 46

D

d

L

d1

35

4.5

35

4

L

D1

D2

L

T

616771

22

40

54

100

21

232PB1

616772

24

42

54

100

21

hosszú gépi dugókulcs készlet, 3/4", műanyag dobozban

616773

27

46

54

100

24

616774

30

50

54

100

24

616775

32

52

54

100

24

616776

33

53

54

100

24

616777

34

55

54

100

40

616778

36

56

54

100

65

616779

38

59

54

100

65

616780

41

63

54

100

64

616781

42

64

54

100

64

616782

46

69

54

100

63

616783

50

74

54

100

62

616784

55

80

54

100

60

616785

60

86

54

120

78

616786

65

92

54

125

80

616787

70

99

54

125

80

616788

75

104

86

135

85

616789

80

109

86

135

85

621459$ 232PB1

24 - 36 / 7

232/4L6p (24, 27, 30, 32, 33, 36), 232.8/4 (3/4”), 981PBM2

233/4 6p

233/4SQ

dugókulcs, gépi, 1"

dugókulcs, gépi, négyszögű, 1"

• • • •

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-2 szabvány alapján (metrikus méretek)

D1

D2

T

D1

D2 T

L

L

D1

D2

L

T

615195

22

40

54

58

17

618763

18

615196

24

42

54

58

17

618764

23

48

54

60

27

615197

27

46

54

58

17

618762

1”

52

54

60

27

615198

30

50

54

60

21

615199

32

52

54

60

21

233.4/4

615200

33

53

54

60

21

dugókulcs-toldat, gépi, hosszú, 1"

615201

34

55

54

62

21

615202

36

56

54

65

30.5

615203

38

59

54

65

30

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

615204

41

63

54

67

31

615205

42

64

54

74

38

615206

46

69

54

74

38

615207

50

74

54

80

42

615208

55

80

54

84

44.5

615209

60

86

54

87

44.5

615210

65

92

54

90

46.5

615211

70

99

54

96

51

D1

D2

L

615212

75

104

86

98

52

615214

34

54

175

615213

80

109

86

100

53

615215

34

54

250

D1

D2

L

T

42

52

57

24

D2

D1

L

91


• HU

233.6/4

234.4/4

dugókulcs-csukló, gépi, 1"

dugókulcs-toldat, gépi, hosszú, 1, 1/2"

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1

D

L

L

615216

L

D1

D

L

617708

125

49

D2 86

54

110

617709

250

49

86

617710

500

49

86

233.7/4 dugókulcs-átalakító, gépi, 1"

234.6/4

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs-csukló, gépi, 1 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D

L

D

D

L

615217

1” - 3/4”

54

75

617303

1” - 1.1/2”

54

90.5

L

617689

L

D

182

86

233.8/4 dugókulcs-rögzítő, gépi, 1"

234.7/4

• anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476)

dugókulcs átalakító, gépi, 1 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

d1

D d

L D

D

d

L

d1

615254

22 - 70

46

3.5

43

5

615255

75 - 80

75

5.7

75

6

234/4 6p dugókulcs, gépi, 1 1/2" • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: feketített (DIN 12476) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-2 szabvány alapján (metrikus méretek)

L

D

L

616800

1.1/2” - 1”

86

100

617711

1.1/2” - 2.1/2”

86

120

617712

1.1/2 - 5S

86

125

234.8/4 dugókulcs-rögzítő, gépi, 1 1/2" • anyaga: króm-molibdén • felületkezelés: feketített (DIN 12476)

D1

D

D2

d

T

d1

L

L

D1

D2

L

T

D

d

L

d1

616790

80

116

86

110

54

617126

80 - 90

75

5.7

75

6

616791

85

125

86

118

52

617127

95 - 120

85

5.7

84

6

616793

90

130

86

118

52

616794

95

138

86

118

52

616795

100

140

86

125

59

616796

105

150

95

125

59

616797

110

156

95

125

59

616798

115

160

95

135

67

616799

120

168

95

135

67

92

ópai gyártó Eur

191 9 óta


236/2HX

236/2PH

csavarhúzófej, inbusz, 3/8"

csavarhúzófej, PHILLIPS, 3/8"

• • • •

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél DIN 7422 szabvány alapján (metrikus méretek) teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

D L1

L

L

D

L

L1

L

L1

D

612092

PH 1

18

48

22

612082

4

48

22

18

612093

PH 2

18

48

22

612083

5

48

22

18

612094

PH 3

18

48

22

612084

6

48

22

18

612085

8

48

22

18

236/2PZ

612086

10

48

22

18

617662

1/8”

48

22

18

csavarhúzófej, POZIDRIV, 3/8"

617663

9/64”

48

22

18

617664

5/32”

48

22

18

617665

3/16”

48

22

18

617666

7/32”

48

22

18

617667

1/4”

48

22

18

617668

5/16”

48

22

18

617669

3/8”

48

22

18

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

L

236/2HXVDEDP

D

L

L1

csavarhúzófej, inbusz, szigetelt, 3/8"

612095

PZ 1

18

48

22

• • • •

612096

PZ 2

18

48

22

612097

PZ 3

18

48

22

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján • teljes anyagában edzett és nemesített

236/2SL csavarhúzófej, lapos, 3/8" • anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

D

L

L1

L

L1

D

619171

4

67

6

23.6

619172

5

67

7.4

24.4

612098

L

D

L

L1

5.5

18

48

22

619173

6

67

8.5

23.4

612099

8

18

48

22

619174

8

67

9.4

24

612100

10

18

48

22

619175

10

67

10.2

23.4

236/2TR csavarhúzófej, biztonsági TORX, 3/8"

236/2HXL csavarhúzófej, inbusz, hosszú, 3/8" • • • •

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén, krómozott, polírozott • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél DIN 7422 szabvány alapján (metrikus méretek) teljes anyagában edzett és nemesített

D L1 D L1

L

L

D

L

L1

619829

20

18

92

66

L

L1

D

619830

25

18

92

66

612087

4

92

66

18

619831

27

18

92

66

612088

5

92

66

18

619832

30

18

92

66

612089

6

92

66

18

619833

40

18

92

66

612090

8

92

66

18

619834

45

18

92

66

612091

10

92

66

18

619835

50

18

92

66

93


• HU

236/2TX

237/1

csavarhúzófej, TORX, 3/8"

dugókulcs, belső TORX, 3/8"

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

L

D2

D1

D

L

L1 L

612101

TX 15

18

48

22

612102

TX 20

18

48

22

L

L1

D2

612103

TX 25

18

48

22

612121

E8

28

11

16.8

12

612104

TX 27

18

48

22

612122

E 10

28

11

16.8

13.5

612105

TX 30

18

48

22

612123

E 11

28

11

16.8

14

612106

TX 40

18

48

22

612124

E 12

28

11

16.8

15

612125

E 14

28

11

17.8

17

612126

E 16

28

11

19.8

19

236/2TXL csavarhúzófej, TORX, hosszú, 3/8"

D1

237/1F

• anyaga: dugókulcs króm-molibdén • bit: különleges szerszámacél • teljes anyagában edzett és nemesített

dugókulcs, csuklós, belső TORX, 3/8" • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D L1

L

D2

D1

L

L1

D

612107

TX 15

92

66

18

612108

TX 20

92

66

18

612109

TX 25

92

66

18

L

D1

D2

T

612110

TX 27

92

66

18

620811$

E8

51.4

18.8

11.2

5.9

612111

TX 30

92

66

18

620812$

E10

51.4

18.8

13.2

6.6

18

620813$

E12

51.4

18.8

14.8

8.2

620814$

E14

51.4

18.8

16.8

9.5

612112

TX 40

92

66

236/2ZX csavarhúzófej, XZN sokszögű, 3/8" • • • •

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2324 szabvány alapján (metrikus méretek)

D L1

L

L

L1

D

612113

M5

48

22

18

612114

M6

48

22

18

612115

M8

48

22

18

612116

M10

48

22

18

236/2ZXL csavarhúzófej, XZN sokszögű, hosszú, 3/8" • • • •

anyaga: dugókulcs króm-molibdén bit: különleges szerszámacél teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2324 szabvány alapján (metrikus méretek)

D L1

L

L

L1

D

M6

92

66

18

612118

M8

92

66

18

612119

M10

92

66

18

612117

94

T

L


238/1 6p

L

D1

D2

T

dugókulcs, 3/8"

616914

16

30

21.8

21.8

10

• • • • •

616915

17

30

23.4

23.4

10

616916

18

30

24.7

21

12

616917

19

30

25.8

23

12

616918

20

32

27.1

24

12

616919

21

32

27.8

25

12

616920

22

32

29.5

26

14

616921

23

32

31.5

27

14

616922

24

32

31.8

28

14

616923

1/4”

28

10.2

16.7

8

616924

5/16”

28

11.8

16.7

8

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D2

D1 T

L

605322

6

L

D1

D2

28

9.9

16.9

T 4

616925

3/8”

28

14.5

16.7

8

616926

7/16”

28

15.7

16.7

8

605323

7

28

10.6

16.9

4

616927

1/2”

28

15.7

17.7

8

605324

8

28

11.8

16.9

5

616928

9/16”

28

15.7

19.5

12

605325

9

28

13.2

16.9

5

616929

5/8”

30

15.7

21.7

12

605326

10

28

14.5

16.9

6

616930

11/16”

30

15.7

23.3

12

605327

11

28

15.7

16.9

7

616931

3/4”

30

25.7

23

14

605328

12

28

16.9

16.9

8

616932

13/16”

32

27.7

25

14

605329

13

28

17.9

17.9

8

616933

7/8”

32

29.5

26

14

605330

14

28

19.6

19.6

10

616934

15/16”

32

31.7

28

14

605331

15

28

21

21

10

616935

1”

32

33.7

30

14

605332

16

30

21.8

21.8

10

605333

17

30

23.4

23.4

10

238/1F12p

605334

18

30

24.7

21

12

605335

19

30

25.8

23

12

csuklós dugókulcs, 3/8"

605336

20

32

27.1

24

12

605337

21

32

27.8

25

12

605338

22

32

29.5

26

14

612051

3/8”

28

14.5

16.7

8

612052

7/16”

28

15.7

16.7

8

612053

1/2”

28

17.75

17.7

8

612054

9/16”

28

19.55

19.5

12

612055

5/8”

30

21.75

21.7

12

612056

11/16”

30

23.3

23.3

12

T

• • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D2

D1 T

L

612057

3/4”

30

25.7

23

14

L

D1

D2

612058

13/16”

32

27.7

25

14

619793

10

51

14.2

18.8

6

612059

7/8”

32

29.5

26

14

619794

11

52

15.5

18.8

7

619795

12

52

16.7

18.8

8

238/1 12p

619796

13

53

18

18.8

8

dugókulcs, 3/8"

619797

14

53

19

18.8

10

• • • • •

619798

15

54

20.5

18.8

10

619799

16

54

21.7

18.8

10

619800

17

56

23

18.8

10

619801

18

56

24.2

18.8

12

619802

19

57

25.5

18.8

12

T

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

238/1L6p dugókulcs, hosszú, 3/8" D2

D1 T

L

L

D1

D2

617122

6

28

10.6

16.9

T 4

616905

7

28

10.6

16.9

4

616906

8

28

11.8

16.9

5

616907

9

28

13.2

16.9

5

• • • • •

anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

D2

D1

616908

10

28

14.5

16.9

6

616909

11

28

15.7

16.9

7

616910

12

28

16.9

16.9

8

L

D1

D2

616911

13

28

17.9

17.9

8

612036

8

63

11.8

16.8

9

616912

14

28

19.6

19.6

10

612037

9

63

13.2

16.8

9

616913

15

28

21

21

10

612038

10

63

14.5

16.8

9

T

L

95


• HU

L

D1

D2

T

238/2VDEDP

612039

11

63

15.7

16.8

12

dugókulcs, szigetelt, 3/8"

612040

12

63

16.8

16

12

612041

13

63

17.8

16.5

12

612042

14

63

19.55

17

15

612043

15

63

20.75

18

15

612044

16

63

21.75

19

15

612045

17

63

23.3

20

15

• • • • • • •

612046

18

63

24.5

21

18

612047

19

63

25.7

23

18

612048

20

63

27

24

18

612049

21

63

27.7

25

18

612050

22

63

29.5

26

21

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) minden darab tesztelt kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! EN 60900 szabvány alapján kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

D2 T

L

D1

D2

L

T

619161

10

18.7

23

46.5

10

619162

11

20.7

23

46.5

10

dugókulcs, hosszú, 12 szögű, 3/8"

619163

12

21.8

23

46.5

10

• • • • •

619164

13

23

23

46.5

10

619165

14

24.9

23

46.5

14

619166

17

28.6

23

49

15

619167

19

31.4

23

49

17

619168

22

35

23

51

17

238/1L12p anyaga: króm-molibdén felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 2725-1 szabvány alapján (metrikus méretek)

238H

D2

D1 T

rögzítősín, 3/8" dugókulcsokhoz

L

L

D1

D2

T

616936

7

63

10.6

16.9

6

616937

8

63

11.8

16.9

9 9

616938

9

63

13.2

16.9

616939

10

63

14.5

16.9

9

616940

11

63

15.7

16.9

12

616941

12

63

16.8

16.9

12

616942

13

63

17.8

17.9

12

616943

14

63

19.6

19.6

15

616944

15

63

21

21

15

616945

16

63

21.8

21.8

15

616946

17

63

23.4

23.4

15

616947

18

63

24.7

21

18

616948

19

63

25.8

23

18

616949

20

63

27.1

24

18

616950

21

63

27.8

25

18

616951

22

63

29.5

26

21

616952

23

63

31.5

27

21

616953

24

63

31.8

28

21

616954

1/4”

63

9.9

16.8

6

616955

5/16”

63

11.8

16.8

9

616956

3/8”

63

14.5

16.8

9

616957

7/16”

63

15.7

16.8

12

616958

1/2”

63

17.8

16.5

12

616959

9/16”

63

19.5

17

15

616960

5/8”

63

21.7

19

15

616961

11/16”

63

23.3

20

15

616962

3/4”

63

25.7

23

18

616963

13/16”

63

27.7

25

18

616964

7/8”

63

29.5

26

21

616965

15/16”

63

31.7

28

21

• 260 - 6-22, 10 részes készlethez, maximum 15 rögzítő • 345 - 6-22, 10 részes készlethez, maximum 20 rögzítő

L 619089

260

619236

345

238H1 dugókulcs-csiptető, 238H sínhez

619411

238.1/1ABI hajtószár, átváltható racsnis, 3/8" • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 75 fogú racsni kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján

B

ópai gyártó Eur

191 9 óta 612501

96

L

A

3/8”

L

A

B

200

30

35


238.1/1ALBI

238.2/1BI

hajtószár, átváltható racsnis, 3/8", hosszú

hajtószár, csuklós, 3/8"

• • • • • • •

• • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 75 fogú racsni kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján

B

anyaga: króm-molibdén ergonómikus kétkomponensű markolat kovácsolt felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

L

A

617631

L

L

A

B

260

30

35

L 612502

210

238.1/1FBI

238.3/1

hajtószár, 3/8", csuklós átváltható racsnis

hajtószár, csúszó-T, 3/8"

• • • • • • •

• • • • •

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 75 fogú racsni csukló 90°-ig állítható, 22, 5°-os lépésekkel kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540)

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel ISO 3315 szabvány alapján teljes anyagában edzett és nemesített

D2 A

L

A

B

L

605341

618368

3/8”

D1

L

A

B

260

30

35

L

A

D1

D2

165

34

10.4

19

238.4/1 dugókulcs-toldat, hosszú, 3/8"

238.1AVDEDP

• • • • •

hajtószár, átváltható racsnis, szigetelt, 3/8" • kétrétegű, kettős színezésű szigetelés • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • 36 fogú racsni • 10 fokonkénti hajtás • hajtásirány-váltó gombbal • minden darab tesztelt • EN 60900 szabvány alapján

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján D1

D2

L

A

L

L

D1

D2

600777

3/8”

45

12.5

18

600778

3/8”

75

12.5

18

605343

3/8”

125

12.5

18

605342

3/8”

250

12.5

18

B

619118

3/8”

L

B

A

200

72

42

238.4/1S dugókulcs-toldat, hosszú, gömbvéggel, 3/8" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D1

610913

L

L

D1

D2

125

12.5

18

D2

97


• HU

238.4/2VDEDP

238.11

dugókulcs-toldat, hosszú, 3/8"

javító készlet, 8 részes, 238.1A hajtóhoz

• • • • • • •

anyaga: króm-vanádium fej: krómozott (EN 12540) minden darab tesztelt kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített EN 60900 szabvány alapján

D

L

612505

8

L

D

238.12

619169

3/8”

125

144

17

gyorskioldású bit-adapter, 3/8"

619170

3/8”

250

268

17

• anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

238.5/2 hajtószár, hajlított, 3/8" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) ISO 3315 szabvány alapján kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

D

L

620855$

L2

L

D

33

19

238MS

D

dugókulcs és behajtóhegy készlet, 3/8", fémdobozban

L1

611962

3/8” - 1/4”

3/8”

L1

L2

D

200

45

10

238.6/1 dugókulcs-csukló, 3/8" • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján 610565

238MS

6 - 22 / 100

238/1 6p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 980C

239A dugókulcs készlet, 3/8", fémdobozban

D

L

605344

L

D

54

19

238.7/1 dugókulcs-átalakító, 3/8" • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 3316 szabvány alapján

D L

D

L

607977

3/8” - 1/4”

18

32

605345

3/8” - 1/2”

17

38

98

612509

239A

6 - 22 / 24

238/1 6p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 238.3/1 (165), 238.4/1 (250, 125), 238.6/1 (54), 238.7/1 (3/8” - 1/2”), 238.1/1ABI (3/8”), 238.2/1BI (210)


239A12P24

239D

dugókulcs készlet, 3/8", fémdobozban

dugókulcs készlet, 3/8", fémdobozban

617117

613073

239A12P24

6 - 22 / 24

238/1 12p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 238.3/1 (165), 238.4/1 (250, 125), 238.6/1 (54), 238.7/1 (3/8” - 1/2”), 238.1/1ABI (3/8”), 238.2/1BI (210)

239D

6 - 19 / 30

238/1 6p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19), 238.3/1 (165), 238.4/1 (250, 125), 238.6/1 (54), 238.5/2 (3/8”), 236/2HX (4, 5, 6, 8, 10), 236/2HXL (4, 5, 6, 8, 10), 238.1/1ABI (3/8”)

239B

239VDEDP6P13

dugókulcs készlet, 3/8", fémdobozban

dugókulcs készlet, szigetelt, 3/8", fémdobozban

612510

239B

3/8” - 7/8” / 16

238.3/1 (165), 238.4/1 (250, 125), 238.6/1 (54), 238.7/1 (3/8” - 1/2”), 238/1 6p (3/8”, 7/16”, 1/2”, 9/16”, 5/8”, 11/16”, 3/4”, 13/16”, 7/8”), 238.1/1ABI (3/8”), 238.2/1BI (210)

619419

239VDEDP6P13

13

238.1AVDEDP (3/8”), 238.4/2VDEDP (125, 250), 196/2BVDEDP (3/8”), 238/2VDEDP (10, 11, 13, 14, 17, 19), 236/2HXVDEDP (4, 5, 6)

239C

239VDEDP6P10

dugókulcs készlet, 3/8", fémdobozban

szigetelt dugókulcs készlet, 3/8", műanyag dobozban

613072

239C

6 - 22 / 30

238/1 6p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 238.3/1 (165), 238.4/1 (250, 125), 238.6/1 (54), 236/2HX (4, 5, 6, 8), 236/2PH (PH 2, PH 3), 236/2SL (5.5, 8), 238.1/1ABI (3/8”)

621647$ 239VDEDP6P10

10

238/2VDEDP (10, 11, 12, 13, 14, 17, 19), 238.1AVDEDP (3/8”), 238.4/2VDEDP (125, 250)

99


• HU

250/1

250/1VDEDP

állítható kulcs

állítható kulcs

• • • • • •

• • • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel méretskálával kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 6787 szabvány alapján

A

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) méretskálával minden darab tesztelt kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! EN 60900 szabvány alapján

L

611917

L

A

100

110

9.8

A

17

L

611918

150

155.5

11.7

23

601016

200

205

14.4

28

L

A

601017

250

254

16.9

32

616849

200

215

35

28

601018

300

303.5

19.1

38

616850

250

265

35

32

616851

300

310

36

38

601019

380

375

23.8

50

605113

450

458.5

26.3

60

615148

600

608

29.7

70

250.1/1 javítókészlet 250, 250 A kulcsokhoz

250/1ADP állítható kulcs • • • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott fejjel méretskálával dupla műanyag bevonatú nyél ISO 6787 szabvány alapján

A

L

611978

100

611979

150

602070

200

602071

250

L

A

617246

200

205

14.8

28

602072

300

617247

250

254

17

32

602073

380

617248

300

304

20

38

602069

450

617249

380

381

25.5

50

615149

600

250/1VDEDP Fogazott állítócsavar

Lapos forma

Állítható pofa

Anyaga: króm-vanádium

Mindkét csavarozási irányhoz

100

Méretskála


251/4

255/2

állítható kulcs

körmöskulcs

• • • • • •

• • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: feketített (DIN 12476) left turning méretskálával kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített ISO 6787 szabvány alapján

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) teljes anyagában edzett és nemesített ISO 1810 szabvány alapján

B

C

D

A A

L

L

L

A

L

C

D

A

B

613050

12 - 14

109

1.2

1.5

3

12

612870

150

155.7

11.7

20

613051

16 - 20

109

1.5

2

3

12

612871

200

204.3

14.4

25

613052

25 - 28

136

2

2.5

4

21

612872

250

254

16.9

30

613053

30 - 32

136

2

2.5

4

21

612873

300

303.5

19.1

36

613054

34 - 36

171

2.5

3

5

28.5

613055

40 - 42

171

2.5

3

5

28.5

CT252

613056

45 - 50

207

3

3.5

6

37

üres szövet tok

613057

52 - 55

207

3

3.5

6

37

• 160, 161, 170, 171, 183 kulcsokhoz

613058

58 - 62

242

3.5

4

7

46

613059

68 - 75

242

3.5

4

7

46

613060

80 - 90

281

4

5

8

61

613061

95 - 100

281

4

5

8

61

613062

110 - 115

334

4

5

10

81

613063

120 - 130

334

4

5

10

81

255/2CT 615155

A

B

360

290

körmöskulcs készlet

253/2DP állítható csapos kulcs • csapok: feketítve • Lánckeréksor szét- és összeszereléséhez. 2,3 és 2,8 mm átmérőjű csapokkal, távolságuk 10 mm és max. 50 mm között állítható. • anyaga: króm-vanádium • teljes anyagában edzett és nemesített • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • dupla műanyag bevonatú nyél

615156

255/2CT

9

255/2 (30 - 32, 40 - 42, 45 - 50, 52 - 55, 58 - 62, 68 - 75, 80 - 90, 95 - 100, 110 - 115)

255/2F állítható körmöskulcs D

L

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • teljes anyagában edzett és nemesített

616294

253.1/4A csapok 253/2DP kulcshoz, 2 részes B

C

D

A

621020$

L

L

C

D

A

B

615027

15 - 35

140

3

3.5

7

25

615028

35 - 50

201

4

4

10

41.5

615029

50 - 80

262

5

5

12

68

615030

80 - 120

320

5.5

5.5

14

86

615031

120 - 180

420

7.5

9

16

134

101


Mérőeszközök

Nyomatékkulcsok

Tolómérők

Vízmértékek

Vízszintezők

Derékszögek

Szelephézagolók

Egyéb mérőeszközök

Mérőszalagok

Pontosság a mérésben

Többféle változatban

Biztonságos alkalmazás

A mérőszalagok, a

Az Unior mérőeszközök

A mérőeszközök nem

túlterhelés elleni biztosító

többféle változatban

csupán pontosak, de

mechanizmussal ellátott

kaphatóak, hagyományos

használatuk is egyszerű úgy

nyomatékkulcsok, a nagy

és digitális kivitelben,

a mérőszalaggal történő

felbontású tolómérők

mérőórával, vagy más

egyszerű méréseknél, mint

(digitálisak is), a libellás

kijelzőkkel egyaránt. Az

az építőipari és fémipari

vízszintek, a kőműves

összes eszköz megfelel

munkálatoknál.

vízszintezők segítségével

az aktuális nemzetközi

pontos méretszámok

szabványoknak.

határozhatóak meg, amelyek hiányában elképzelhetetlen a munka sikeres tervezése és

102

rg o

ez

io Un

re

e it

végrehajtása.

nómia – véd

ik


260

261

nyomatékkulcs, órás, 1/4”

nyomatékkulcs, órás, 3/8”

• kétoldalas racsnis tengely • túlterhelés védelem • vizuális jelzés a beállított nyomaték elérésekor • ellenálló műanyag tokban • ISO 6789 szabvány alapján • Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum 12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus. • kettős skálával, Nm és lbf/ft

• • • • • •

kétoldalas racsnis tengely túlterhelés védelem vizuális jelzés a beállított nyomaték elérésekor ellenálló műanyag tokban ISO 6789 szabvány alapján Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum 12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus. • kettős skálával, Nm és lbf/ft

a

L

607139

8 - 40

20 - 360

a

L

69

244

3/8”

262 nyomatékkulcs, órás, 1/2” • • • • • •

kétoldalas racsnis tengely túlterhelés védelem vizuális jelzés a beállított nyomaték elérésekor ellenálló műanyag tokban ISO 6789 szabvány alapján Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum 12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus. • kettős skálával, Nm és lbf/ft a

L

607138

2.4 - 12

4 - 120

a

L

61

244

1/4” a L

607140

16 - 80

50 - 600

a

L

86

435

1/2”

263B nyomatékkulcs, 1/2” • • • •

pontosság: +/-3% mikrométeres skála az egyszerű és hibamentes beállításhoz rogzítő-retesz a nyomaték beállításához egy irányban használható, mindig a kulcs markolatán feltüntetett hajtásirányt kell követni • racsni: mindkét irányban működik, 75 fogú, 5 fokonkénti hajtás • nyél: kétkomponensű • Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum 12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus.

L

L 620109

8 - 50

8 - 35

280

1/2”

103


• HU

263A

264

nyomatékkulcs, 1/2”

nyomatékkulcs

• • • •

• átváltható racsnis fej • a kulcs az óramutató járásával megegyező és ellentétes irányban is működik • bal- és jobbmenetes csavarok meghúzására egyaránt alkalmas • a kívánt nyomaték elérésekor egyértelmű hangjelzés • Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum 12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus. • ISO 6789 szabvány alapján

pontosság: +/-3% mikrométeres skála az egyszerű és hibamentes beállításhoz rogzítő-retesz a nyomaték beállításához mindkét irányban használható, de mindig a kulcs markolatán feltüntetett hajtásirányt kell követni • nyél: kétkomponensű • Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum 12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus.

L

L 615485 L

L

1/4”

2 - 24

20 - 200

275

615486

3/8”

5 - 110

5 - 80

306

615487

1/2”

28 - 210

10 - 150

450 635

620110

30 - 150

20 - 110

455

1/2”

615488

1/2”

35 - 350

25 - 250

620111

50 - 250

40 - 185

560

1/2”

615489

3/4”

70 - 560

50 - 300

850

615490

3/4”

140 - 700

100 - 500

1060

615491

1”

140 - 980

100 - 700

1120

263L nyomatékkulcs, 1/2”

264

• kétoldalas racsnis tengely • túlterhelés védelem • vizuális jelzés a beállított nyomaték elérésekor • ellenálló műanyag tokban • kettős skálával, Nm és lbf/ft • Az alapértelmezett kalibrációs időintervallum12 hónap, vagy kb. 5.000 ciklus. • ISO 6789 szabvány alapján

264 nyomatékkulcs használata LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE: 1. Az alsó záróelem nyitott pozícióba forgatása

2. A kívánt nyomaték beállítása

3. A záróelem zárt pozícióba forgatása, hogy rögzüljön a nyomaték

4. HELYEZZE a kulcsot a csavarfejre és KEZDJE EL a meghúzását az előírt nyomatékirányba. 5. Amennyiben meghallja a hangjelzést (klikk), akkor elérte a kívánt nyomatékot, HAGYJA ABBA A MEGHÚZÁST!

L

L 607948

104

60 - 330

45 - 250

675

1/2”


264VDEDP

267A

szigetelt nyomatékkulcs, 1/2”

előre beállított nyomatékkulcsok, személygépkocsikhoz

• kétrétegű, kettős színezésű szigetelés • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • EN 60900 szabvány alapján

• anyaga: króm-vanádium • megfelel az ISO 6789, ANSI 107.14M és U.S. Fed GGG-W-686D szabványok követelményeinek • a nyomaték gyárilag beállítva • egyszerű használat és kalibráció • a nyomaték gyárilag kalibrálva, ±4% pontossággal

L

L 619120$

5 -50

5 - 35

375

619121$

20 - 100

20 - 70

470

619122$

40 - 220

30 - 160

540

L

L

265 nyomatékkulcs, ipari, 3/4” • robosztus kialakítás, pontos eredmények +/- 4% eltéréssel, még nehéz munkakörülmények között is • minden kulcs ISO 9000:2000 szabvány szerinti kalibrációs tanúsítvánnyal • a jelentős kioldási szög növeli a pontosságot és csökkenti a túlhúzás lehetőségét • a mechanizmus kontrollált kioldást biztosít, így a használó nem veszti el egyensúlyát • kettős skálával, Nm és lbf/ft • ISO 6789 szabvány alapján

618915

90

66.4

400

618916

100

73.7

400

618917

110

81.1

400

618918

120

88.5

400

618919

130

95.9

400

267B előre beállított nyomatékkulcsok, tehergépkocsikhoz

3/4”

• anyaga: króm-vanádium • megfelel az ISO 6789, ANSI 107.14M és U.S. Fed GGG-W-686D szabványok követelményeinek • a nyomaték gyárilag beállítva • egyszerű használat és kalibráció • a nyomaték gyárilag kalibrálva, ±4% pontossággal

L

L 616801

3/4”

150 - 700

100 - 500

1090

616802

3/4”

200 - 800

150 - 600

1140

616803

3/4”

300 - 1000

200 - 750

1470

L

L 618920

400

295

950

618921

450

332

950

618922

500

369

950

618923

550

406

950

618924

600

442

950

105


• HU

270A

271

digitális tolómérő

tolómérő

• • • •

• mérési felbontás: 0,01mm/0,0005” • funkciók: belső-, külső méretek, mélység és lépcsők mérésére • DIN 862 szabvány alapján

mérési felbontás: 0,01mm/0,0005” mérési sebesség: 1,5m/sec funkciók: belső-, külső méretek, mélység és lépcsők mérésére DIN 862 szabvány alapján

B

612035

D

L

D

B

L

0 - 150

40

235

272 mikrométer, külső • • • • •

B

619881

106

D

minőségi öntvény, mérőfelszín edzett ötvözetből 6,5 mm átmérőjű orsó, retesszel és racsnival DIN 863 szabványnak megfelelően mérési tartomány 0-25 mm, mérési minimum 0,01 mm DIN 863 szabvány alapján

L

D

B

L

0 - 150

40

235

617698


280 nyomaték sokszorozó • 5:1 nyomaték sokszorozás, nyomaték pontosság nagyobb, mint ±4% • markolattal és támasztékkal, a többcélú felhasználás érdekében. • Robosztus kialakítás, minimális karbantartási igény és hosszú élettartam érdekében. • Hordozó tokban. Ideális kiegészítő nehézjárművek alapkészletébe.

HA D

C

D

A

C

H

616804

1300

960

5:1

1/2” (32mm)

3/4”

108

126

210

180

616805

2700

2000

5:1

3/4” (36mm)

1”

108

128

210

186

300/5

300/6B

szerelővas

szeghúzó feszítővas

• • • • •

• anyaga: szerszám-szénacél • lakkozott felület

anyaga: króm-vanádium kovácsolt edzett és nemesített felületkezelés: cinkbevonat kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

L1

L

L

L

L1

608815

500

120

18

608816

600

120

18

L

608817

800

120

18

617661

200

608821

1000

120

20

601755

300

601756

400

300/5C

601757

500

szerelővas nyéllel • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • ergonómikus kétkomponensű markolat

300/5A szerelővas • anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: cinkbevonat • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

a b

L

axb

613103

320

1.1 x 13

L

613104

410

1.5 x 15

537

613105

610

1.5 x 21

L

601758

L

107


• HU

300CCB

352.1/6

szerelővas markolattal

hajlító fogó • ház speciális ötvözetből • fokozatos hajlítást lehetővé tévő mechanizmus • gyorskioldó

613106

300CCB

3 621534$

300/5C (320, 410, 610)

300/6E

352.2

feszítővas

hajlító adapter

• anyaga: speciális szerszámacél • lakkozott felület • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

L

621535$

10

621536$

12

621537$

14

621538$

15 16

L

621539$

617782

4

700

621540$

18

617783

5

800

621541$

20

617784

6

900

621542$

22

617785

8

1100

621543$

3/8”

617786

10

1200

621544$

1/2”

617787

12

1300

621545$

5/8”

621546$

3/4”

621547$

7/8”

352/6PB csőhajlító készlet

352.3 hajlító hátfal

621533$ 352/6PB

10 - 22 / 11

352.1/6, 352.2 (10, 12, 14, 15, 16, 18, 20, 22), 352.3 (10, 12 - 22)

108

621548$

12 - 22

621549$

10


355/6

358.1/7

csőperemező

cserélhető vágó-görgő 358 és 360 csővágóhoz, 6-67

• • • • • • • •

ház alumínium-ötvözetből, lakkbevonat a ház egyes elemei és a csövet rögzítő pofák szerszámacélból, kovácsolva pofák nikkelezettek, korrózió elleni védelemmel Különböző adapterek készítése rézcsövekhez, 45°-os vagy 90°-os peremezéshez. 90°-os peremezéshez először végezze el a műveletet 45°-ban peremezőcsövek 4.75, 5, 6, 8, 10, 12, 14, a 601100 cikkszámon peremezőcsövek 10, 12, 14, 16, 18, 20, 22, a 618465 cikkszámon peremezőcsövek 3/16”, 1/4”, 5/16”, 3/8”, 7/16”, 1/2”, 5/8”, a 620112 cikkszámon

601102

358.2/5 cserélhető támasztó-görgő 358 csővágóhoz

601103

360/6 601100

csővágó

618465

• • • •

620112

358/6

a vágó- és támasztó-görgők speciális acélból, olajban edzettek lakkbevonatú ház tartalék vágó a nyélben a vágó-görgő és a támasztó-görgő cserélhető

csővágó • • • •

anyaga: alumínium vörösréz, alumínium, sárgaréz, és vékony falú acélcsőhöz új kialakítás - lehetővé teszi a kis forgatási sugarat a vágó-görgő és a támasztó-görgő cserélhető

B

E

L A

E

A

L

3 - 32

55

19

28

135

602080

6 - 67

94

18

38

287

360.1/7

B E

B 601104

cserélhető vágó-görgő 360 csővágóhoz L A

601101

3 - 16

B

A

E

L

36.5

20.5

18

50

601105

3 - 32

621249$

6 - 67

360.2/5 cserélhető támasztó-görgő 360 csővágóhoz

601106

3 - 32

616498

6 - 67

109


• HU

361/6

361.1/7

csővágó

cserélhető vágó-görgő 361 csővágóhoz

• lakkbevonatú ház • a görgők olajban edzettek

B E

L

601109

1/8” - 2”

602683

1.1/4” - 4”

361.2/7

A

cserélhető támasztó-görgő 361 csővágóhoz B

A

E

L

601108

1/8” - 2”

106.5

48.5

32

455

602592

1.1/4” - 4”

162

53

42

640

601111

1/8” - 2”

603393

1.1/4” - 4”

363 csősorjázó • a külső és belső élekről egyidejűleg távolítja el a sorját • műanyag ház • vágóélek különleges szénacélból, olajban edzett

B L

601112

4 - 36

B

L

50

46

370 csővágó és -peremező készlet műanyag dobozban

601099

370 355/6, 360/6, 363

110

3


375/6

382

próbapumpa

vezetékblankoló

• alkalmas nyomáspróbákhoz és a szivárgás ellenőrzéséhez, alkalmazható víz és fűtésrendszerek tesztelésére, 50 bar nyomásig • max. kapacitása 12 liter • korrozióálló

• kör keresztmetszetű és más vezeték típusokhoz, 8 - 13 mm²-ig • vezeték teljesen lecsupaszítható még a nehezen hozzáférhető • a vágási mélység nem igényel külön beállítást

610927

H

8 - 13

L

B

602600

L

B

H

605

160

286.5

380 csupaszoló fogó • teljesen szigetelt automatikus vezetékblankoló sodrott és normálvezetékekhez 0,2 - 6 mm² tartományban • vezetékekhez 0,2 - 6 mm² tartományban • könnyen hozzáférhető beépített oldalcsípő max. 2 mm vastagságig

384 kábelblankoló • az eszköz használható az általános koaxiális kábelek (4,8 - 7,5 mm, antenna- és átjátszó kábelek) és flexibilis kábelekhez (3 × 0,75 mm², 10 mm², 16 mm²) • a vágási mélység nem igényel külön beállítást

610925

0.2 - 6

610929

4.8 - 7.5

375 PRÓBAPUMPA HASZNÁLATA

zárja a szelepet

töltse fel vízzel

távolítsa el a biztosító-csapot

csatlakoztassa a csővezetékhez

kezdje el a pumpálást

111


• HU

385H

385VDE

kábelkés horgos pengével

kábelkés, szigetelt

• pontos, gyors és biztonságos csupaszolás minden általános kábelhez, 4-28 mm2-ig • a vágási mélység fokozatmentesen állítható, így a belső vezető nem sérülhet • a forgó penge automatikusan vált a kerületi és a hosszanti vágás között • a kés nyelében cserepenge található

L

L 610930

4 - 28

615494

385G

385AVDE

kábelkés egyenes pengével

kábelkés, szigetelt

180

• pontos, gyors és biztonságos csupaszolás minden általános kábelhez, 4-28 mm2-ig • a vágási mélység fokozatmentesen állítható, így a belső vezető nem sérülhet • a forgó penge automatikusan vált a kerületi és a hosszanti vágás között • a kés nyelében cserepenge található

L

L 619101 610931

140

4 - 28

385BVDE kábelkés, szigetelt

L

L 619102

112

140


113


Fogók, patentfogók

Elektronikai fogók

Szigetelt fogók

Saruprés fogók

Seegerfogók

Rabicfogók

Patentfogók

Fogók

Harapófogók

Különleges funkcionalitású fogók

Ergonómikus nyélkialakítás

Felületvédelem

Nagy pontosság

Rugalmasság

A harapófogók speciális

Tökéletes formájuknak és

A különleges alkalmazáshoz

Az ergonómikus nyelekkel

összetételű és kiváló

csúcstechnológiájuknak

alakítva, felesleges

minőségű acélból készültek.

köszönhetően, az Unior

erőfeszítés nélkül.

A legtöbb modell krómozott

harapófogók nagy

felületvédelemmel

pontosságú ráfogást

rendelkezik.

biztosítanak általános,

és a speciális tervezésű markolattal a Unior harapófogók munka közben maximális kényelmet, valamint minimális erőkifejtéssel nagy

vagy különleges alkalmazások során.

114

rg o

ez

io Un

re

e it

teljesítményt biztosítanak.

nómia – véd

ik


Az Unior fogók tulajdonságai Három termékvonal: • • • • • • •

anyag: különleges acélötvözet kovácsolt, egész anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej polírozva kivitel: krómozott erős kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel

• • • • • •

anyag: különleges acélötvözet kovácsolt, egész anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej köszörült kivitel: foszfátozott erős műanyag markolat

• • • • • •

anyag: különleges acélötvözet kovácsolt, egész anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej köszörült kivitel: foszfátozott műanyag mártott markolat

A harapófogók speciális gyártási folyamata 1. Kivágás

2. Kovácsolás

3. Levágás 4. Kiütés 5. Csiszolás és köszörülés 6. Gépi jelölés és hajlítás

7. Furatok elkészítése 8. Edzés

9. Csiszolás és polírozás

10. Krómozás

115


• HU

400

402B

403C

cső- és vízpumpafogó készlet

fogókészlet, kartondobozban

elektronikai szerszámkészlet

612599

617933

400

3

482/6 (1, 1.1/2”), 447/6 (240)

402B

3

406/4G (180), 461/4G (160), 445/4G (240)

401PB6

403A

fogó- és csavarhúzó készlet, műanyag dobozban

elektronikai fogókészlet, tokban

621692$ 403C

11

605E (0.3 x 1.8 x 60, 0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100), 615E (PH 00 x 60, PH 0 x 60, PH 1 x 80), 472/4E (135), 455/4E (110), 461/4E (115), 508/4E (135)

405/1BI kombinált fogó • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • ISO 5746 szabvány alapján 620212$ 403A

621420$ 401PB6

6

461/1BI (160), 506/1BI (140), 605TBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 80), 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80)

6

406/4E (120), 455/4E (110), 461/4E (115), 472/4E (135), 506/4E (140), 512/4E (140)

403B elektronikai fogókészlet, kartondobozban

402A

B

fogó készlet, kartondobozban

C

L

A

L

B

C

A

607867

160

24

35

9.5

607868

180

27

38

10

607869

200

29

41

10.5

Vágási képesség (10N=1kg) L 617818

402A

3

406/1BI (180), 461/1BI (160), 445/1BI (240)

ópai gyártó Eur

191 9 óta

116

620963$ 403B

3

406/4E (120), 461/4E (115), 508/4E (135)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

607867

160

1,6

2,0

607868

180

1,8

2,5

607869

200

2,0

2,5


405/4G

406/1BI

406/4P

kombinált fogó

kombinált fogó

kombinált fogó

• • • • • • •

• • • • • • • •

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat ISO 5746 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel ISO 5746 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 5746 szabvány alapján

B C

L

A B C

L

A B C

L

A

L

B

C

A

L

B

C

608681

140

23

32

A 8

608682

160

24

35

9.5

607870

160

24

35

9.5

608683

180

27

38

10

L

B

C

A

607871

180

27

38

10

608684

200

29

41

10.5

608668

160

24

35

9.5

607872

200

29

41

10.5

608685

220

32

47

11

608669

180

27

38

10

608354

220

32

47

11

608670

200

29

41

10.5

Vágási képesség (10N=1kg) L

L

(max 1600 N/mm²)

Vágási képesség (10N=1kg)

Vágási képesség (10N=1kg)

(max 650 N/mm²)

L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

608681

140

1,6

2,0

607870

160

1,6

2,0

608682

160

1,6

2,0

608668

160

1,6

2,0

607871

180

1,8

2,5

608683

180

1,8

2,5

608669

180

1,8

2,5

607872

200

2,0

2,5

608684

200

2,0

2,5

608670

200

2,0

2,5

608354

220

2,0

3,0

608685

220

2,0

3,0

405/4P

406/4G

kombinált fogó

kombinált fogó

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej felületkezelése: finom-köszörült • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • műanyag mártott markolat • ISO 5746 szabvány alapján

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat ISO 5746 szabvány alapján

B C

L

A

B C

L

A

L

B

C

608673

140

23

32

A 8

608674

160

24

35

9.5

608675

180

27

38

10

L

B

C

A

608676

200

29

41

10.5

608678

160

24

35

9.5

608677

220

32

47

11

608679

180

27

38

10

Vágási képesség (10N=1kg)

608680

200

29

41

10.5

L

Vágási képesség (10N=1kg) L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

608673

140

1,6

2,0

608674

160

1,6

2,0

608678

160

1,6

2,0

608675

180

1,8

2,5

608679

180

1,8

2,5

608676

200

2,0

2,5

608680

200

2,0

2,5

608677

220

2,0

3,0

117


Szigetelt szerszámok

Szigetelt kulcsok

Szigetelt fogók

Szigetelt racsnis hajtók

Szigetelt csavarhúzók

Szigetelt dugókulcsok

Egyéb szigetelt szerszámok

Alapvető védelem

Kiváló minőségű acél

VDE előírások

A Unior szigetelt VDE szerszámok még

A villamos- és erőművi berendezéseknél

A VDE szigetelésű Unior szerszámokat

1000 V-os áramkörökben is alapvető

használt szigetelt szerelőkulcsokat,

a VDE előírásoknak megfelelően

védelmet biztosítanak. A szerszámok

fogókat, ollókat, csavarhúzókat és más

tesztelték, és a villamossági munkákat

alkalmazhatóságát alaposan ellenőrzik

szerszámokat jelentős biztonságot

illetően megfelelnek a nemzetközileg

az átütési-teszt, a elektromos vezetési

nyújtó szerszámacélból készítik,

használatos európai EN 60900

teszt, a lángállósági teszt és a szigetelési

valamint egyszerű és biztonságos

szabványnak.

teszt segítségével, és minden egyes

alkalmazásra tervezik.

te

ct

rg ur h ands – e

on

nds

rh a

R

go

er

er

ou

U NI O

Elektromos vezetési teszt (10kV) A teszt előtt a szerszámokat 23°C hőmérsékletű vízfürdőbe merítik 24 óra +/- 5 óra időtartamra. A teszt megfelelő, ha go nem tapasztalhatóak elektromos kisülések,t yszikrák, áthúno m ic s - pr ote c zások, és amennyiben a szivárgó áram kevesebb, mint 1mA 20mm szigetelésre. R

118

yo

U NI O

Lángállósági teszt A tesztelt darabra 10 másodpercig nyilt lángot irányítanak. A teszt megfelelő, amennyiben az égő nyél lángmagassága nem haladja meg a 120 mm-t az égő eltávolítását követő 20 másodperces megfigyelési periódusban.

om

pro

ic

szerszámot egyedileg tesztelnek.

no

m ic s -


VDE BI termékvonal

Szerelőkulcsok

• • • • • • •

• anyag: króm-vanádium

edzett és nemesített speciális ötvözet kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott kivitel: krómozott erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel

Csavarhúzók • • • •

szár: króm-vanádium-molibdén acél feketített hegy háromkomponensű markolat akasztólyuk

• • • •

szár: króm-vanádium-molibdén acél feketített hegy polipropilén markolat akasztólyuk

VDE DP termékvonal • • • • • • •

edzett és nemesített speciális ötvözet kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott kivitel: krómozott kettős szigetelésű VDE szerszámok, dupla biztonság ismerje fel időben a VDE DP szerszámok kopását

NARANCS SZÍN, MINT FIGYELMEZTETÉS:

VDE termékvonal • • • • • •

A VDE szerszámok kettős műanyag szigetelése kétszeres biztonságot is jelent, mivel időben segít felismerni az elhasználódott szerszámot. Amikor a szerszám elhasználódik, megjelenik a narancs szín (második védelmi réteg), amely azt jelzi, hogy a szerszámot azonnal ki kell cserélni.

edzett és nemesített speciális ötvözet kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott kivitel: krómozott erős műanyag markolat

Biztonságos szerszám

Szerszámok 1000V váltakozó áramú, feszültség alatt történő munkához

A szerszámot tanúsító szervezet jelölése (VERBAND DEUTSCHER ELEKTROTECHNIKER).

Szigetelési teszt A teszt előtt a vizsgált darabot 70°C +/- 2°C hőmérsékletre hevítik 168 óra időtartamig. A felfüggesztett darabra 500 N súlyt akasztanak. A teszt időtartama 3 perc. A darab megfelel, amennyiben a nyél továbbra is szorosan illeszkedik a vezető részekre.

A szerszámmal szemben támasztott alapkövetelményeket (méret, keménység, mechanikai tesztelés) előíró szabványnak (DIN) való megfelelés tanúsító jelölés.

Átütés-teszt A behatolótestet 20N súllyal a nyél közepére ejtik. A teszt sikeres, amennyiben a vizsgált darab a tesztet követően megfelel az elektromos-vezetési vizsgálaton.

A szerszám elhasználódott - cserélje azonnal

Ütésteszt A tesztet 23°C környezeti hőmérsékleten végzik. A kalapács szabadon esik a tesztelt darabra 3 alkalommal. A teszt elfogadható, ha nyél nem reped meg, nem törik el, és nem válnak le belőle darabok.

119


• HU

406/1VDE

406/1VDEDP

406/4E

kombinált fogó

kombinált fogó

elektronikai kombinált fogó

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • ISO 5746 és EN 60900 szabványok alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • ISO 5746 és EN 60900 szabványok alapján

• • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek erős, kétkomponensű markolat

D C

L

A

B

620069

B C

C

L

A

A

L

B

C

605007

140

23

32

8

619177

140

23

32

8

605008

160

24

35

9.5

619178

160

24

35

9.5

605009

180

27

38

10

619179

180

27

38

10

605010

200

29

41

10.5

619180

200

29

41

10.5

605011

220

32

47

11

619181$

220

32

47

11

L

C

620069

A

Vágási képesség (10N=1kg)

(max 1600 N/mm²)

L

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

605007

140

1,6

2,0

619177

140

1,6

2,0

605008

160

1,6

2,0

619178

160

1,6

2,0

605009

180

1,8

2,5

619179

180

1,8

2,5

605010

200

2,0

2,5

619180

200

2,0

2,5

605011

220

2,0

3,0

619181

220

2,0

3,0

406/1VDEBI kombinált fogó • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat ISO 5746 és EN 60900 szabványok alapján

B C A

L

L

B

C

A

610421

160

24

35

9.5

610421

160

1,6

2,0

610422

180

27

38

10

610422

180

1,8

2,5

610423

200

29

41

10.5

610423

200

2,0

2,5

610424

220

32

47

11

610424

220

2,0

3,0

120

L

(max 1600 N/mm²)

C

A

15.8

8.2

L

L

Vágási képesség (10N=1kg)

B

B 13.6

Vágási képesség (10N=1kg)

L

A

L 120

(max 650 N/mm²)

120

(max 750-850 N/mm²) 1,5


418/2 kombinált fogó, gázcsőhőz • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vezetékvágóval • két állítási lehetőség • felületkezelés: krómozott (EN 12540)

420/1VDE

420/1VDEDP

kombinált fogó, szigetelt

kombinált fogó, szigetelt

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • EN 60900 szabvány alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • EN 60900 szabvány alapján

B A

C

L

B C

L

B

A

C

601262

160

601263

180

5

9

28

5

10

30

607125

L

B

C

A

180

24

45

11

kombinált fogó

L 607125

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat

C

(max 1600 N/mm²)

180

2,5

619176

L

B

C

A

180

24

45

11

420/1VDEBI kombinált fogó, szigetelt BI

Vágási képesség (10N=1kg)

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • EN 60900 szabvány alapján

619176

L

C

L

A

L

B

C

A

180

24

45

11

180

(max 1600 N/mm²)

1,8

(max 650 N/mm²)

2,5

L

A

610425

Vágási képesség (10N=1kg) L

(max 650 N/mm²)

1,8

B C

180

L

A

B

607873

B

Vágási képesség (10N=1kg)

420/1BI

607873

L

A

L

B

C

A

180

24

45

11

Vágási képesség (10N=1kg)

(max 1600 N/mm²)

1,8

L

(max 650 N/mm²)

2,5

610425

180

(max 1600 N/mm²)

1,8

(max 650 N/mm²)

2,5

121


• HU

423.1R

423.2B

423.4R

gyűrűs kábelsaru

villás kábelsaru

csatlakozó dugó

A L

A L

A

A

L

A

L

L

609207

4

1.5 - 2.5

21

609208

5

1.5 - 2.5

21

A 609215

L

4

609193

3

0.5 - 1.5

17

609194

4

0.5 - 1.5

17

423.2J

423.4B

609195

5

0.5 - 1.5

20

villás kábelsaru

csatlakozó dugó

0.5 - 1.5

21

1.5 - 2.5

21

0.5 - 1.5

24

1.5 - 2.5

24

423.1B gyűrűs kábelsaru A L

A L

A A L

A

L

609209

4

2.5 - 6

25

609210

5

2.5 - 6

25

609211

6

2.5 - 6

25

A 609216

L

5

423.5R

L

609196

4

1.5 - 2.5

22

423.3R

609197

5

1.5 - 2.5

22

villás kábelsaru

609198

6

1.5 - 2.5

27

609199

8

1.5 - 2.5

27

csatlakozó dugó

423.1J A

gyűrűs kábelsaru

A L

L

A 609212

A L

A

1.9

L 0.5 - 1.5

21

A 609217

L

4

423.3B

423.5B

villás kábelsaru

csatlakozó dugó

L

609200

5

2.5 - 6

26

609201

6

2.5 - 6

31

609202

8

2.5 - 6

34

609203

10

2.5 - 6

34

A

A L

423.2R villás kábelsaru

L

A 609213

1.9

L 1.5 - 2.5

21

A 609218

L

5

423.3J

423.6R

villás kábelsaru

lapos csúszósaru

A L A

A

L

609204

3

0.5 - 1.5

21

609205

4

0.5 - 1.5

21

609206

5

0.5 - 1.5

21

122

A L

B

A 609214

2.8

L 2.5 - 6

25

609219

L

A

B

6.3

0.8

L 0.5 - 1.5

22


423.6B

423.8R

423.10R

lapos csúszósaru

lapos csúszósaru hüvely, szigetelt

vezetéktoldó

A B

609220

A L

B

A

B

6.3

0.8

L 1.5 - 2.5

22

609226

A L

L

A

B

6.3

0.8

L 0.5 - 1.5

23

A 609231

1.6

423.6J

423.8B

423.10B

lapos csúszósaru

lapos csúszósaru hüvely, szigetelt

vezetéktoldó

A B

609221

A L

B

A

B

6.3

0.8

L 2.5 - 6

22

609227

L 0.5 - 1.5

25

1.5 - 2.5

26

2.5 - 6

26

A L

L

A

B

6.3

0.8

L 1.5 - 2.5

24

A 609232

2.3

423.7R

423.8J

423.10J

lapos csúszósaru hüvely

lapos csúszósaru hüvely, szigetelt

vezetéktoldó

L

A B

L

A B

A

B

609222

2.8

0.5

0.5 - 1.5

20

609223

6.3

0.8

0.5 - 1.5

22

A L

L

L 609228

A

B

6.3

0.8

A

L 2.5 - 6

24

609233

3.6

L

423.7B

423.9R

423.11R

lapos csúszósaru hüvely

lapos csúszósaru hüvely, szigetelt

vezeték gyorscsatlakozó

L

A B B

A B

609224

L

A

B

6.3

0.8

L 1.5 - 2.5

22

609229

L

A

B

6.3

0.8

L

L 0.5 - 1.5

22

609234

0.5 - 1.5

20

423.7J

423.9B

423.11B

lapos csúszósaru hüvely

lapos csúszósaru hüvely, szigetelt

vezeték gyorscsatlakozó

L

A B B

A B

609225

L

A

B

6.3

0.8

L 2.5 - 6

22

609230

L

A

B

6.3

0.8

L

L 1.5 - 2.5

22

609235

1.5 - 2.5

20

123


• HU

424/4P

425/4B

426/3A

érvég-lezáró fogó

érvég-lezáró fogó

saruprés fogó

• • • • •

• anyaga: acéllemez • teljes anyagában edzett és nemesített • szigetelt és zárt, nem szigetelt sarukhoz (1,56mm2), illetve kábelvágáshoz és csupaszoláshoz • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • erős műanyag markolat

• szigetelt sarukhoz (0,5-6mm2), illetve kábelvágáshoz és csupaszoláshoz • az áttétel nagy nyomást biztosít kevés erőkifejtéssel • pofák szerszámacélból, olajban edzett, foszfátozott • nyelek nikkelezettek • anyaga: acéllemez

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) szigeteletlen sarukhoz (140 - 0,5-2,5mm2, 180 - 0,5-16mm2) • műanyag mártott markolat

L L

L L

L 607949

0.5 - 2.5

140

607950

0.25 - 16

180

L 601137

1.5 - 6

220

saruprés fogó 425/4AB

érvég-lezáró fogó

érvég-lezáró fogó

• anyaga: acéllemez • teljes anyagában edzett és nemesített • szigetelt és zárt, nem szigetelt sarukhoz (1,5-6mm2), illetve kábelvágáshoz és csupaszoláshoz • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • erős műanyag markolat

• anyaga: acéllemez • teljes anyagában edzett és nemesített • szigetelt és zárt, nem szigetelt sarukhoz (1,5-6mm2), illetve kábelvágáshoz és csupaszoláshoz • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • erős műanyag markolat

L

1.5 - 6

424/4P HASZNÁLATA

240

• szigeteletlen sarukhoz (0,5-6mm2), illetve kábelvágáshoz és csupaszoláshoz • az áttétel nagy nyomást biztosít kevés erőkifejtéssel • pofák szerszámacélból, olajban edzett, foszfátozott • nyelek nikkelezettek • anyaga: acéllemez

L

L

L

124

0.5 - 6

426/3B

240

425/4A

601136

601138

L 605806

1.5 - 6

240

425/4 HASZNÁLATA

L 601139

0.5 - 10

220


427/4AG

427/4CG

427/4FG

saruprés fogó

saruprés fogó

saruprés fogó

• 0,08-10 mm² / AWG 28-7 kábel-lezárókhoz • erős fém profil elektromos vezető bevonattal • a négyszögletes préselés jobb kontaktust képez a hagyományos profilhoz viszonyítva • megerősített rugó a hosszabb élettartam érdekében

• a speciálisan kifejlesztett pofák biztosan tartják a kábelt a csupaszolás során • a forgatható gombbal pontosan hozzáállítható a vékonyabb 30AWG (0.05mm2) és a vastagabb 8AWG (8mm2) kábelekhez egyaránt • szigeteletlen 10-22AWG (1.5-6.0mm2) lezárókhoz • szigetelt 10-22AWG (1.5-6.0mm2) lezárókhoz • 7-8mm gyújtáslezárókhoz

• • • •

hatszögű préselés az áttétel finom erőátvitelt tesz lehetővé könnyen kezelhető a megfelelő keresztmetszetet a forgó profilgörgők állítják be

621555$

428/4

621550$

saruprés fogó

427/4BG moduláris saruprés fogók • professzionális eszköz az árnyékolatlan telefonkábelek vágásához és csupaszolásához • 4, 6, és 8 pólusú RJ 10 (7.65mm széles), RJ 11/12 (9.65mm széles) és RJ 45 (11.68mm széles) csatlakozókhoz • pontos préselés a párhuzamos profilnak köszönhetően • második csupaszoló eszközzel kerek kábelekhez • darabolóval és szétválasztó késsel 6 és 12mm széles szalagkábelekhez

621552$

• pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • az áttétel nagy nyomást biztosít kevés erőkifejtéssel • erős műanyag markolat • cserélhető fejjel • felületkezelés: feketített (DIN 12476)

427/4DG moduláris saruprés fogók • árnyékolatlan telefonkábelek vágásához és csupaszolásához • 4, 6, és 8 pólusú RJ 10 (7.65mm széles), RJ 11/12 (9.65mm széles) és RJ 45 (11.68mm széles) csatlakozókhoz • pontos préselés a párhuzamos profilnak köszönhetően • második csupaszoló eszközzel kerek kábelekhez • darabolóval és szétválasztó késsel 6 és 12mm széles szalagkábelekhez

L

L 621551$

621553$

602327

0.5 - 6

240

125


• HU

428/4AGPB saruprés fogó készlet cserélhető pofákkal, műanyag dobozban • gyorsan cserélhető rendszer 4 különböző pofával • a racsnis préselési rendszer megbízható munkát garantál • szigetelt AWG10/12/14-16/18-22 (4-6/1.5-2.5/0.51.0mm2) lezárókhoz • szigeteletlen AWG14-6 (0.2-16mm2) lezárókhoz • AWG22-6 (0.5-16mm2) kábellezárókhoz • RG-58 és RG-59/62 BNC/TNC koaxális, valamint 0.255 (6.48mm2), 0.213 (5.41mm2), 0-068 (1.72mmV) hatszögű csatlakozókhoz

429/3

431/2

patentfogó

fékrugó fogó

• pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar: foszfátozott • szimmetrikus pofák

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • olajban edzett fej, foszfátozott, felületkezelés: krómozott

621557$

428.1/4

A L

D

cserélhető fej 428/4 fogóhoz • cserélhető fej

L

A

L

A

613101

175

10

30

605206

250

12

35

613102

300

14

40

601554

L

A

D

325

53

25

602328

430/3

432/3A

patentfogó

karosszériafogó

• pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar: foszfátozott

• pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar: foszfátozott • csövekhez

C

L

A

A

126

L

A

601551

175

10

30

601552

250

12

35

601553

300

14

40

L

B

601142

L

A

B

C

D

280

30

76

75

45


433/4D karosszériafogó • anyaga: pofák króm-molibdén, nyelek acéllemezből • a párhuzamos szorítás a flexibilis pofa egyenes mozgatásával lehetséges • egykezes használat • kis méret és párhuzamos megfogás a nehezen elérhető, szűk helyeken is • egyenes pofák, sík munkadarabok illesztéséhez

A D B

L 612890

432/3C

433/4B karosszériafogó

karosszériafogó • pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar: foszfátozott • síklemezhez és idomokhoz

A

D

L

D

B

A

19

25

15

200

433/4E

• anyaga: pofák króm-molibdén, nyelek acéllemezből • a párhuzamos szorítás a flexibilis pofa egyenes mozgatásával lehetséges • egykezes használat • kis méret és párhuzamos megfogás a nehezen elérhető, szűk helyeken is • széles, ívelt pofák a ponthegesztéshez és szabálytalan alakú darabokhoz

karosszériafogó • anyaga: pofák króm-molibdén, nyelek acéllemezből • a párhuzamos szorítás a flexibilis pofa egyenes mozgatásával lehetséges • egykezes használat • kis méret és párhuzamos megfogás a nehezen elérhető, szűk helyeken is • ívelt pofák a ponthegesztéshez és szabálytalan alakú darabokhoz

A

C

D

B

C

A

B

L

C

L

D

L

B

601144

L

A

B

C

D

280

82

10

55

50

L 612888

220

D

C

A

B

7

20

15

45

L 612891

433/4A karosszériafogó

A

• anyaga: pofák króm-molibdén, nyelek acéllemezből • a párhuzamos szorítás a flexibilis pofa egyenes mozgatásával lehetséges • egykezes használat • kis méret és párhuzamos megfogás a nehezen elérhető, szűk helyeken is • széles, ívelt pofák a ponthegesztéshez és szabálytalan alakú darabokhoz

C

C

C

A

25

14

15

434/3A karosszériafogó • pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar krómozott

D

C

A

B

12

30

50

70

L 612889

230

A

C

D

B

L

L

B

14

A

D

B

200

D

433/4C karosszériafogó

• anyaga: pofák króm-molibdén, nyelek acéllemezből • a párhuzamos szorítás a flexibilis pofa egyenes mozgatásával lehetséges • egykezes használat • kis méret és párhuzamos megfogás a nehezen elérhető, szűk helyeken is • széles pofák a ponthegesztéshez

612887

210

L

D

C

A

B

10

12

25

45

L

616721

L

A

270

16

120

127


• HU

434/3B

436/4P

karosszériafogó

hegesztő fogó

• pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar krómozott

• Az univerzális hegesztő fogót védőgázas ívhegesztő pisztolyok karbantartására (MAG / MIG hegesztés) tervezték. • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fogó újranyitása rugó segítségével • fej felületkezelése: finom-köszörült • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • műanyag mártott markolat

A

L

616722

L

A

220

16

B

50

C A

D

L

434/3C karosszériafogó • pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar krómozott

szennyezett fúvóka

a fúvóka belső és külső felszínén megtapadt szennyeződés eltávolítása

a fúvóka végén megtapadt szennyeződés eltávolítása

tiszta fúvóka

fúvóka eltávolítása és rögzítése

a hegy eltávolítása és behelyezés

huzal vágása

huzal kivágása

rögzítő-hüvely eltávolítása és felhelyezése

kalapálás

A

L

616723

L

A

250

16

80

434/3D karosszériafogó • pofák szerszámacélból, kovácsolt, teljes anyagában edzett, nemesített • nyelek acéllemezből • felület: nikkelezett • csavar krómozott

A

L

616724

128

L

A

250

16

100

L

B

D

A

C

616493

180

25

3

10

59

616494

210

34

3.5

11

80


441/1BI

441/4G

441/7PR

vízpumpafogó

vízpumpafogó

vízpumpafogó

• • • • • • • •

• • • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat csúszó-csuklóval pofák nyílása 5 pozícióban állítható ISO 8976 szabvány alapján

L

A

616728

L

A

170

13.8

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat csúszó-csuklóval pofák nyílása 5 pozícióban állítható ISO 8976 szabvány alapján

L

A

616730

30

L

A

170

13.8

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített csúszó-csuklóval pofák nyílása 6 pozícióban állítható fej felületkezelése: finom-köszörült ergonomikus nyélkiképzés műanyag mártott markolat ISO 8976 szabvány alapján

601464

30

L

A

L

A

240

8

35

441/4BI

441/4P

442/1BIST

vízpumpafogó

vízpumpafogó

• • • • • • • •

• • • • • • •

vízpumpafogó készlet, HYPO, bemutató kiszerelés

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős, kétkomponensű markolat csúszó-csuklóval pofák nyílása 5 pozícióban állítható ISO 8976 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült műanyag mártott markolat csúszó-csuklóvalfelületkezelés: feketített (DIN 12476) pofák nyílása 5 pozícióban állítható ISO 8976 szabvány alapján

L

A L

A

616729

L

A

170

13.8

30

L

A

616731

170

13.8

30

608686

240

7.5

35

615185

442/1BIST

6

442/1HYPO (240)

442/1HYPO vízpumpafogó, HYPO

“HYPO” vízpumpafogók

• anyaga: speciális szerszámacél • munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

• Tökéletesen illeszkedik bármilyen alakú munkadarabhoz 40 mm átmérőig • Gyorsabb és egyszerűbb megfogás • Egy kézzel is használható

A

L

A

616727

180

9.5

33

611780

240

9

40

• Rögzítőgomb

• Ergonómikus forma • Erős, kétkomponensű markolat • A lehető legjobban illeszkedik a kézbe

L

• Záró mechanizmus • A munkadarab megfogása még egyszerűbb

• UNIOR bélyegzéssel

129


• HU

445/1BI

445/1P

vízpumpafogó

vízpumpafogó

• • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat többszörösen bordázott csatlakozás 180-as és 240-es méretnél 5 nyitási pozíció, 300-as méretben 6 nyitási pozíció • ISO 8976 szabvány alapján

A

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) műanyag mártott markolat többszörösen bordázott csatlakozás pofák nyílása 11 pozícióban állítható ISO 8976 szabvány alapján

L L

A

L

A

607885

180

9.9

25

620557$

240

10.8

35

607887

300

12.2

40

608213

A 15

105

446/2 vízpumpafogó

445/1BIST

• • • • •

vízpumpafogó készlet, HYPO, bemutató kiszerelés

615183

L 410

445/1BIST

anyaga: speciális szerszámacél teljes felületen krómozott fokozatmentesen állítható pofák kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített önzáró menetű orsó mentén fokozatmentesen állítható befogás

6

L

A

445/1BI (240)

445/4P 445/4G vízpumpafogó

601461

vízpumpafogó

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat többszörösen bordázott csatlakozás 180-as és 240-es méretnél 5 nyitási pozíció, 300-as méretben 6 nyitási pozíció • ISO 8976 szabvány alapján

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat többszörösen bordázott csatlakozás 180-as és 240-es méretnél 5 nyitási pozíció, 300-as méretben 6 nyitási pozíció • ISO 8976 szabvány alapján

L

A

A 7.5

35

446/2P vízpumpafogó • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél teljes felületen krómozott fokozatmentesen állítható pofák kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített önzáró menetű orsó mentén fokozatmentesen állítható befogás • műanyag mártott markolat

L

A

L

A

L

A

608690

180

9.9

25

608687

180

9.9

25

620558$

240

10.8

35

620559$

240

10.8

35

608692

300

12.2

40

608689

300

12.2

40

130

L 260

L

A

607732

L

A

260

7.5

35


447/6

447/1HPP

vízpumpafogó

vízpumpafogó

• anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek • felületkezelés: vörös lakkbevonat • pofák nyílása 7 pozícióban állítható • ISO 8976 szabvány alapján

• anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • a fogazott pofák biztosítják a munkadarab optimális megfogását • pofák nyílása 10 pozícióban állítható • A HPP vízpumpafogók egy gombbal teszik lehetővé a pofák nyílásának gyors beállítását a munkadarabhoz, s így gyors és pontos megfogást biztosítanak. • Extrém erejű megfogás: a fogó pofáinak kialakítása és alakja a szűk kivitel ellenére nagyobb szorítóerőt biztosít, amely jobb stabilitást, biztonságot és hatékonyságot jelent. • Kivitel: a fogók magas minőségű szerszámacélból készülnek kovácsolással és hőkezeléssel. • A szűk kivitelű pofáknak köszönhetően nehezen elérhető helyeken is egy kézzel lehetséges a munka. • A kétkomponensű nyél csúszásmentes, így biztonságos és hatékony erőátvitelt biztosít a kéz és a fogó pofái között. • Ergonómia: a nyelek tökéletesen alkalmazkodnak a felhasználó kezéhez, s így könnyebb és biztonságosabb használatot garantálnak.

L

A

L

A

607348

175

6.5

26.5

603160

240

7.5

35

605006

300

8.5

42

447/1

1.

2.

3.

4.

vízpumpafogó • anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • pofák nyílása 7 pozícióban állítható • ISO 8976 szabvány alapján A

L

620172$

605237

A

240

6.5

A 8.5

40

L

A

L

L 245

447/4PHPP vízpumpafogó 35

• • • • • • • • • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: feketített (DIN 12476) fej felületkezelése: finom-köszörült műanyag mártott markolat a fogazott pofák biztosítják a munkadarab optimális megfogását pofák nyílása 10 pozícióban állítható A HPP vízpumpafogók egy gombbal teszik lehetővé a pofák nyílásának gyors beállítását a munkadarabhoz, s így gyors és pontos megfogást biztosítanak. Extrém erejű megfogás: a fogó pofáinak kialakítása és alakja a szűk kivitel ellenére nagyobb szorítóerőt biztosít, amely jobb stabilitást, biztonságot és hatékonyságot jelent. Kivitel: a fogók magas minőségű szerszámacélból készülnek kovácsolással és hőkezeléssel. A szűk kivitelű pofáknak köszönhetően nehezen elérhető helyeken is egy kézzel lehetséges a munka. A kétkomponensű nyél csúszásmentes, így biztonságos és hatékony erőátvitelt biztosít a kéz és a fogó pofái között. Ergonómia: a nyelek tökéletesen alkalmazkodnak a felhasználó kezéhez, s így könynyebb és biztonságosabb használatot garantálnak.

A

L

620421$

L

A

245

8.5

40

131


• HU

447/1BI

447/1VDEBIST

447/1VDEDP

vízpumpafogó

vízpumpafogó készlet, szigetelt BI, bemutató kiszerelés

vízpumpafogó

• anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • pofák nyílása 7 pozícióban állítható • erős, kétkomponensű markolat • ISO 8976 szabvány alapján

L

A

610984

L

A

240

6.5

• anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • pofák nyílása 7 pozícióban állítható • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • ISO 8976 és EN 60900 szabványok alapján

615186

447/1VDEBIST

6

447/1VDEBI (240)

35

447/1VDEBI

L

A

vízpumpafogó, szigetelt • • • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek felületkezelés: krómozott (EN 12540) pofák nyílása 7 pozícióban állítható erős, kétkomponensű markolat ISO 8976 és EN 60900 szabványok alapján

619199

L

A

240

6.5

35

449/1PYTHON vízpumpafogó • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) áttűzéssel szerelt nyitómechanizmus 7 nyitási pozícióban • pofák mindig párhuzamosan mozognak, mely megakadályozza a • munkadarab sérülését • erős, kétkomponensű markolat

7x

L

A A

611993

132

L

A

240

6.5

35

L

L

A

615032

240

11

42

616725

300

15

63


449.1

449/1BIST

455/1BI

műanyag védőpofa 449 PYTHON fogóhoz

vízpumpafogó készlet, bemutató kiszerelés

homlokcsípő fogó

615033

240

2

616726

300

2

615182

449/1BIST

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • ISO 5748 szabvány alapján

6 B

449/1PYTHON (240)

C

L

A

449

“PYTHON” vízpumpafogók

609192

Pofák állíthatósága: a fogók két méretben elérhetőek.

L

B

A

C

160

27

22

7

Vágási képesség (10N=1kg) L 609192

Párhuzamos pofák: védik a munkadarabot a sérüléstől.

(max 1600 N/mm²)

160

(max 650 N/mm²)

1,6

2,5

455/4E Biztonság: a támaszték megakadályozza, hogy a használó becsípje ujjait.

elektronikai homlokcsípő fogó, fűzött • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek erős, kétkomponensű markolat

Extra védelem: műanyag védőpofák védik a felületet krómozott, vagy polírozott munkadarab esetében.

Anyaga: kovácsolt, edzett és nemesített.

B C

Extrém erejű megfogás: a markolat kialakítása jobb támasztékot ad a kéznek munka során. Mindez stabil megfogást és biztonságos erőátvitelt eredményez.

L

A

620071

L

B

C

A

110

16.6

8.1

13.2

Vágási képesség (10N=1kg) L 620071

(max 750-850 N/mm²)

110

1,5

ópai gyártó Eur Ergonómia: A markolat tökéletesen illeszkedik a kézhez alakja és csúszásmentes kétkomponensű kialakítása miatt.

191 9 óta

133


• HU

455/4G

457/4AP

461/4G

homlokcsípő fogó

homlokcsípő fogó

oldalcsípő fogó

• • • • • • •

• • • • • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej felületkezelése: finom-köszörült • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • erős műanyag markolat • ISO 5749 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat ISO 5748 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 5748 szabvány alapján

B C C

B

L

C

A

608694

L

B

A

C

27

22

7

618648

Vágási képesség (10N=1kg) 608694

L

B

A

C

180

31.5

28

12.5

L

B

A

C

608697

140

19

9.5

18

608698

160

22.5

10

22

Vágási képesség (10N=1kg)

Vágási képesség (10N=1kg)

(max 1600 N/mm²)

160

L

A

160

L

L

A

B

L

(max 650 N/mm²)

1,6

2,5

618648

L

(max 1600 N/mm²)

180

(max 650 N/mm²)

1,6

2,5

(max 1600 N/mm²)

140

1,6

2,0

608698

160

1,6

2,5

455/4P

461/1BI

461/4P

homlokcsípő fogó

oldalcsípő fogó

oldalcsípő fogó

• • • • • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • ISO 5749 szabvány alapján

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 5748 szabvány alapján

(max 650 N/mm²)

608697

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 5749 szabvány alapján

B C

C

C

L

A

C

608695

140

19

9.5

18

9.5

18

608696

160

22.5

10

22

160

22.5

10

22

Vágási képesség (10N=1kg)

B

A

C

607884

22

7

Vágási képesség (10N=1kg)

134

L 1,6

(max 650 N/mm²)

2,5

18

B

27

(max 1600 N/mm²)

C

9.5

19

L

L

A

19

L

160

160

B

125

140

Vágási képesség (10N=1kg)

608693

L 612327

607883

A

608693

L

A

B

L

A

B

L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

612327

125

1,6

2,0

607883

140

1,6

2,0

608695

140

1,6

2,0

607884

160

1,6

2,5

608696

160

1,6

2,5


461/1VDE

461/1VDEDP

461/4E

oldalcsípő fogó

oldalcsípő fogó

elektronikai oldalcsípő fogó

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • ISO 5749 és EN 60900 szabványok alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • ISO 5749 és EN 60900 szabványok alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • erős, kétkomponensű markolat

B C

L

A

L

B

A

C

605012

140

19

9.5

18

605013

160

22.5

10

22

Vágási képesség (10N=1kg) L

B

(max 1600 N/mm²)

C

(max 650 N/mm²)

605012

140

1,6

2,0

605013

160

1,6

2,5

461/1VDEBI oldalcsípő fogó

L

A

L

B

A

C

619193

140

19

9.5

18

619194

160

22.5

10

22

C

620072

Vágási képesség (10N=1kg)

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • ISO 5749 és EN 60900 szabványok alapján

L

(max 1600 N/mm²)

L

A

(max 650 N/mm²)

619193

140

1,6

2,0

619194

160

1,6

2,5

L

B

A

C

115

13

8.2

13.5

Vágási képesség (10N=1kg) L 620072

115

(max 750-850 N/mm²)

1,5

B C

L

A

L

B

A

C

610426

140

19

9.5

18

610427

160

22.5

10

22

Vágási képesség (10N=1kg) L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

610426

140

1,6

2,0

610427

160

1,6

2,5

135


• HU

466/1BI

466/4P

466/1VDEBI

oldalcsípő fogó

oldalcsípő fogó

oldalcsípő fogó

• • • • • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej felületkezelése: finom-köszörült • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • műanyag mártott markolat • ISO 5749 szabvány alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • ISO 5749 és EN 60900 szabványok alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat ISO 5749 szabvány alapján

B

B C

A

L

B

A

C

617686

160

23.5

10

20.5

608850

180

28

11

20

608837

200

27

11

21

Vágási képesség (10N=1kg) L

C

L

L

A

B

L

B

A

C

617688

160

23.5

10

20.5

608699

180

28

11

20

609191

200

27

11

21

C

Vágási képesség (10N=1kg)

(max 2150 N/mm²)

L

(max 650 N/mm²)

(max 2150 N/mm²)

L

A

(max 650 N/mm²)

L

B

A

C

610428

180

28

11

20

611756

200

27

11

21

Vágási képesség (10N=1kg)

617686

160

1,6

2,5

617688

160

1,6

2,5

608850

180

1,8

3,0

608699

180

1,8

3,0

610428

180

1,8

3,0

608837

200

2,0

3,5

609191

200

2,0

3,5

611756

200

2,0

3,5

L

(max 2150 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

466/4G

466/1VDE

466/1VDEDP

oldalcsípő fogó

oldalcsípő fogó

oldalcsípő fogó

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej felületkezelése: finom-köszörült • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • erős műanyag markolat • ISO 5749 szabvány alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • ISO 5749 és EN 60900 szabványok alapján

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Kettős szigetelésű szerszámok, megkettőzött biztonság ! ! ! - Hogy még időben észrevegye a szigetelt szerszám elhasználódását… • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • ISO 5749 és EN 60900 szabványok alapján

B C

L

A

B C

L

B

A

C

617687

160

23.5

10

20.5

608700

180

28

11

20

609190

200

27

11

21

B C

605212 (max 2150 N/mm²)

160

1,6

2,5

608700

180

1,8

3,0

609190

200

2,0

3,5

L

B

A

C

619195

180

28

11

20

200

27

11

21

L

B

A

C

619196

180

28

11

20

Vágási képesség (10N=1kg)

(max 650 N/mm²)

617687

136

L

A

Vágási képesség (10N=1kg) L

L

A

Vágási képesség (10N=1kg) L 605212

180

L

(max 2150 N/mm²)

1,8

(max 650 N/mm²)

3,0

(max 2150 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

619195

180

1,8

3,0

619196

200

2,0

3,5


472/1VDEBI laposfogó • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • pofák fogazottak • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

B C

472/1BI

472/4P

laposfogó

laposfogó

• • • • • • •

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján

L

A

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján

B

610430

L

B

C

A

160

16

49

9

472/1VDEDP laposfogó • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • pofák fogazottak • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

B

C

L

C

A

L

A

L

B

C

A

L

B

C

A

607878

140

15

39

8

608702

140

15

39

8

607879

160

16

49

9

608703

160

16

49

9

472/4G

472/1VDE

laposfogó

laposfogó

• • • • • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • pofák fogazottak • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) pofák fogazottak erős műanyag markolat ISO 5745 szabvány alapján

B C

L

A

L

B

C

A

619182

140

15

39

8

619183

160

16

49

9

ópai gyártó Eur B B

C

L

191 9 óta

C

A

L

A

L

B

C

A

608704

140

15

39

8

608705

160

16

49

9

605015

L

B

C

A

160

16

49

9

137


• HU

472/4E

476/1VDE

elektronikai laposfogó

kerekcsőrű fogó

• • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített pofák fogazottak erős, kétkomponensű markolat

B

D

C

C

L

A

620070

L

C

A

135

32.5

8.2

A

D

476/1BI

476/4P

kerekcsőrű fogó

kerekcsőrű fogó

• • • • • •

• • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat ISO 5745 szabvány alapján

L

B

A

C

605016

140

15

9

39

2

605017

160

16

10

49

2.5

L

D

476/1VDEBI

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 5745 szabvány alapján

kerekcsőrű fogó • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

B C A

D

L

B

B C D

L

B

A

C

607880

140

15

9

39

2

607881

160

16

10

49

2.5

476/4G anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat ISO 5745 szabvány alapján

B C A

D

L

B

A

C

608708

140

15

9

39

2

608709

160

16

10

49

2.5

138

A

D

D

kerekcsőrű fogó • • • • • •

C

L A

D

L

L

B

A

C

D

L

B

A

C

608706

140

15

9

39

2

610431

140

15

9

39

D 2

608707

160

16

10

49

2.5

610432

160

16

10

49

2.5

L


476/1VDEDP

478/4G

478/1VDEBI

kerekcsőrű fogó

csupaszoló fogó

csupaszoló fogó

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

• • • • • • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • csupaszoló kapacitás: 0,6-10 mm² • fogó újranyitása rugó segítségével • EN 60900 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat csupaszoló kapacitás: 0,6-10 mm² fogó újranyitása rugó segítségével

B C A

D

L

B

B C

L

B

A

C

619184

140

15

9

39

2

619185

160

16

10

49

2.5

L 608701

160

0.6 - 10

B

A

C

18

9

40

478/1VDE csupaszoló fogó, szigetelt

• • • • • • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • csupaszoló kapacitás: 0,6-10 mm² • fogó újranyitása rugó segítségével • EN 60900 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat csupaszoló kapacitás: 0,6-10 mm² fogó újranyitása rugó segítségével

B

0.6 - 10

160

0.6 - 10

B

A

C

18

9

40

478/1VDEDP csupaszoló fogó • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • csupaszoló kapacitás: 0,6-10 mm² • fogó újranyitása rugó segítségével • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • EN 60900 szabvány alapján

B

C

L

A

L

L 610433

B C

160

L

A

D

478/1BI csupaszoló fogó

607882

C

L

A

B

A

C

18

9

40

L 605018

160

0.6 - 10

C

L

A

B

A

C

18

9

40

L

A

L 619186

160

0.6 - 10

B

A

C

18

9

40

139


Csőfogók és vízvezeték-szerelés

Csőfogók

Csővágók

Csősatuk

Állványok

Egyéb csőszerelési szerszámok

Csőfogó készletek

Könnyű összeszerelés

Számtalan kiegészítő

Ergonómikus forma

A Unior vezeték- és csőszerelő

A csőfogó termékvonalat számtalan,

A speciális csőfogók, ergonómikus

szerszámok lehetővé teszik a

egyéb, csőszerelésnél alkalmazható

kialakításuknak köszönhetően tökéletesen

csőhálózatok biztonságos és hatékony

szerszám egészíti ki, mint csővágók,

illenek a kézbe és a csövek átmérőjétől

összeszerelését, mivel többlet erőt

csősatuk, csőperemezők és

függetlenül stabil, csúszásmentes

visznek át a csövekre, valamint erős

próbapumpák.

megfogást biztosítanak.

rögzítést biztosítanak anyák vagy

140

rg o

ez

io Un

re

e it

csavarok alkalmazása nélkül.

nómia – véd

ik


A Unior csőfogók sajátosságai

• • • •

anyaga: króm-vanádium vörös lakkbevonat pofák kovácsoltak fogazott pofák, fogazat induktívan edzett

• • • • • • •

anyaga: nyél különleges ötvözetből, nagyon tartós mindkét pofa szénacélból, kovácsolt pofák olajban edzettek, fogazat ezen túl induktívan edzett cserélhető pofák, foszfátozott lakkbevonatú nyél cserélhető pofák és csavarok 492, 490 és 492L kulcsokhoz állítható felső pofa

141


• HU

480/6

483/6

483/6A

svéd csőfogó, 90˚

svéd csőfogó, önbeálló

svéd csőfogó, önbeálló

• • • • •

• • • •

• • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: vörös lakkbevonat fogazott pofák, fogazat induktívan edzett ISO 5234 form A szabvány alapján

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: vörös lakkbevonat fogazott pofák, fogazat induktívan edzett

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: vörös lakkbevonat csavarok és csőszerelvények pontos megfogása sérülés nélkül

L

L 601481

1

50

325

601482

1.1/2”

60

415

601483

2

80

540

601484

3

105

685

611781

1.1/2”

50

418

612668

1.1/2”

50

418

605125

4

125

750

613076

2

70

490

612903

2

70

490

L

L

L

L

481/6 svéd csőfogó, 45˚ • • • • •

483/6

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: vörös lakkbevonat fogazott pofák, fogazat induktívan edzett ISO 5234 form B szabvány alapján

HASZNÁLAT: • állítsuk be a befogni kívánt átmérőt a nyélen található csavarorsó segítségével • minimális erőkifejtéssel nyomjuk le a kart, így a fogó zárt állásba kerül és ráfog a munkadarabra • a munkadarab elengedéséhez nyissuk szét a karokat

L

max ø 70 mm

L 601495

1/2”

35

265

601496

1

45

335

601497

1.1/2”

55

430

601498

2

70

555

601499

3

95

700

Max ø 50 mm, 70 mm

482/6 svéd csőfogó, 45˚, S-formájú

• KAR RÁFOGÁSHOZ ÉS ELENGEDÉSHEZ

• • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: vörös lakkbevonat fogazott pofák, fogazat induktívan edzett a pofák jó fogást tesznek lehetővé a sima, félkör és hengeres felületeken • ISO 5234 form C szabvány alapján • CSAVARORSÓ A FOGÁSI ÁTMÉRŐ BEÁLLÍTÁSÁHOZ

L

L 601510

1/2”

35

270

601511

1

50

335

601512

1.1/2”

60

430

601513

2

80

550

601514

3

105

700

142

• ERGONÓMIKUS FORMA MAXIMÁLIS ALKALMAZKODÁS A KÉZHEZ


484/6

484.3/7

486.2/7

láncos csőfogó

tartalék csavarok 484 láncos csőfogóhoz

csavar 486 fogóhoz

602709

4

616486

602712

6

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél pofák kovácsoltak fogazott pofák, a fogak indukciósan edzettek átfordítható pofák felületkezelés: lakkbevonatú nyél, egyéb részei korrózió elleni védelemmel

L

L 601530

4

160

760

601531

6

200

915

601532

8

300

1130

601533

12

400

1250

484.1/7 csőfogó lánc 484 csőfogóhoz

602715

8

487/2P

602718

12

szifonfogó

486/6 csőérdesítő fogó • anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • görgők különleges szerszámacélból, teljes anyagukban edzettek és nemesítettek • felületkezelés: vörös lakkbevonat • csövek külső felületének érdesítésére 1" átmérőig • illesztések megerősítésére, a felületek érdesítésével megakadályozza a szétcsúszást

• • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) műanyag védőpofák érzékenyebb munkadarabokhoz

L

A

L 612869

235

A 18 - 67

14.5

602707

4

602710

6

487.1

602713

8

műanyag védőpofa 487 szifonfogóhoz

602716

12

L

L

484.2/7

602773

láncos fej 484 csőfogóhoz

1.1/2”

60

430

486.1/7 érdesítő görgő 486 fogóhoz

619882 602708

4

602711

6

602714

8

602717

12

602346

2

3

143


• HU

492/6

493/6

494.1/7

ridgid-kulcs

hollandi kulcs

• anyaga: nyél különleges ötvözetből, nagyon tartós • pofák olajban edzettek és nemesítettek, a fogazás ezen túl induktívan edzett • cserélhető pofák, foszfátozott • lakkbevonatú nyél • cserélhető pofák és csavarok 492, 490 és 492L kulcsokhoz • állítható felső pofa

• • • • • •

cserélhető alkatrészek 494/6 állítható csőkulcshoz

ház és a nyél speciális ötvözetből, rendkívül ellenálló a pofák olajban edzettek cserélhető pofák nyél lakkozott pofa cserélhető a lapos pofák lehetővé teszik a legbiztosabb fogást csőszerelvényekanyáin, így kerülve el az anya sérülését

L”

L

620592$

8

200

620593$

10

250

620594$

12

300

620595$

14

350

620596$

18

450

620597$

24

600

620598$

36

900

L

L”

503/4P

L

601544

8

1”

34

200

601545

10

1.1/2”

49

250

618893

12

1.3/4”

55

300

601546

14

2”

60

350

L

L 601550

1.1/2”

65

270

601547

18

2.1/2”

76

450

601548

24

3”

89

600

493.1/7

601549

36

5”

140

900

javító készlet 493 hollandi kulcshoz

618894

48

6”

165

1200

• pofa + csavar

telefonfogó blankoló éllel • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat

492.1/7 javító készlet 492 ridgid-kulcshoz • javító készlet 492 ridgid-kulcshoz

B C

L

A

602344

602340

8

602332

10

620064

12

494/6

602691

14

állítható csőfogó

602695

18

602699

24

602703

36

620065

48

• • • • • •

607863

492AL

nyél kovácsolt, speciális szerszámacél pofák különleges ötvözetből fogazat köszörült munkadarabbal érintkező felületek induktívan edzettek lakkozott felület kerek, vagy sokszögű csövek, csavaranyák és peremek megfogása, kioldása, vagy rögzítése

ridgid-kulcs, alumínium nyéllel • anyaga: a nyél különleges, ellenálló alumínium-ötvözetből • pofák olajban edzettek és nemesítettek, a fogazás ezen túl induktívan edzett • cserélhető pofák, foszfátozott • cserélhető pofák és csavarok 492, 490 és 492L kulcsokhoz • állítható felső pofa

L

L” 619786$ L

L”

L

8

L 3/4”

27

200

619787$

10

1”

35

250

619788$

12

1.1/4”

43

300

602719

14

2”

49

330

619789$

14

1.1/2”

50

350

602720

18

2.1/2”

67

410

619790$

18

2”

60

450

602721

24

3”

76

555

619791$

24

2.1/2”

76

600

602722

36

5”

100

790

619792$

36

3.1/2”

100

900

144

L

B

A

C

140

17

9

35


503/4AP

506/4P

telefonfogó blankoló éllel

félkerekcsőrű fogó

• • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján B C A

D B

C A

D

607330

L

B

D

A

C

160

16

0.8

9

49

L

B

D

A

C

608716

140

15

2

8

39

608717

160

16

2.5

9

49

L

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

506/1BI

608716

140

1,6

2,0

félkerekcsőrű fogó

608717

160

1,6

2,0

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján

506/1VDE félkerekcsőrű fogó • • • • • • • • B

C A

D

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős műanyag markolat pofák fogazottak ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

L B

L

B

D

A

C

607874

140

15

2

8

39

607875

160

16

2.5

9

49

(max 1600 N/mm²)

C A

D

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

L

(max 650 N/mm²)

607874

140

1,6

2,0

607875

160

1,6

2,0

L

B

D

A

C

605019

140

15

2

8

39

605020

160

16

2.5

9

49

L

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

506/4G

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

605019

140

1,6

2,0

605020

160

1,6

2,0

félkerekcsőrű fogó • • • • • • • •

506/1VDEBI

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján

félkerekcsőrű fogó • • • • • • • •

B

B

C A

D

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

L

C A

D

L

B

D

A

C

L

B

D

A

C

608712

140

15

2

8

39

610434

140

15

2

8

39

608713

160

16

2.5

9

49

610435

160

16

2.5

9

49

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg)

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

L

(max 1600 N/mm²)

L

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

608712

140

1,6

2,0

610434

140

1,6

2,0

608713

160

1,6

2,0

610435

160

1,6

2,0

145


• HU

506/1VDEDP

508/4G

félkerekcsőrű fogó

telefonfogó, egyenes

• • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • pofák fogazottak • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) erős műanyag markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján

B

C A

D

B

C

L A

D

L

B

D

A

C

608710

170

17

2.5

9

61

608711

200

17

2.5

9

77

L

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

B

D

A

C

619187

140

15

8

8

39

619188

160

16

2.5

9

49

L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

608710

170

1,6

2,0

608711

200

1,8

2,5

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

508/4P

619187

140

1,6

2,0

telefonfogó, egyenes

619188

160

1,6

2,0

• • • • • • • •

506/4E félkerekcsőrű fogó • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • erős, kétkomponensű markolat

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján B C A

D

D C

B

D

A

C

170

17

2.5

9

61

608715

200

17

2.5

9

77

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg)

L

A

L 608714

L 620073

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

L

B

D

A

C

608714

170

1,6

2,0

140

12.6

3.2

2.4

41.8

608715

200

1,8

2,5

508/1BI

508/1VDE

telefonfogó, egyenes

telefonfogó, egyenes

• • • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak ISO 5745 szabvány alapján

B

A

D

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős műanyag markolat pofák fogazottak ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

B

C

C

L

A

D

L

B

D

A

C

L

B

D

A

C

607876

170

17

2.5

9

61

605021

170

17

2.5

9

61

607877

200

17

2.5

9

77

605022

200

17

2.5

9

77

(max 1600 N/mm²)

L

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

607876

170

1,6

2,0

605021

170

1,6

2,0

607877

200

1,8

2,5

605022

200

1,8

2,5

146

L

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg)

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

L


508/1VDEBI

512/1BI

telefonfogó, egyenes

telefonfogó, hajlított

• • • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján B

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak pofák 45°-ban hajlítottak

B C

L

A

D

C A

45 o

L

D

L

B

D

A

C

L

B

D

A

C

610436

170

17

2.5

9

61

607966

170

17

2.5

9

61

610437

200

17

2.5

9

77

607967

200

17

2.5

9

77

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) (max 1600 N/mm²)

L

(max 650 N/mm²)

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

610436

170

1,6

2,0

607966

170

1,6

2,0

610437

200

1,8

2,5

607967

200

1,8

2,5

508/1VDEDP

512/4G

telefonfogó, egyenes

telefonfogó, hajlított

• • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • pofák fogazottak • ISO 5745 és EN 60900 szabványok alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) pofák fogazottak pofák 45°-ban hajlítottak erős műanyag markolat B

C A

45 o

L

D B C

L A

D

L

B

D

A

C

619189

170

17

2.5

9

61

619190

200

17

2.5

9

77

(max 1600 N/mm²)

B

D

A

C

170

17

2.5

9

61

608721

200

17

2.5

9

77

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

L 608720

(max 650 N/mm²)

170

1,6

2,0

608721

200

1,8

2,5

(max 650 N/mm²)

619189

170

1,6

2,0

512/4P

619190

200

1,8

2,5

telefonfogó, hajlított • • • • • • • •

508/4E telefonfogó, egyenes • • • • •

(max 1600 N/mm²)

608720

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek pofák fogazottak erős, kétkomponensű markolat

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat pofák fogazottak pofák 45°-ban hajlítottak

B C 45o D

D C A

620074

L

B

D

A

C

135

12.6

3.2

2.4

32.5

L

L

B

D

A

C

608718

170

17

2.5

9

61

608719

200

17

2.5

9

77

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg)

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L 620074

135

L (max 750-850 N/mm²)

1,5

L A

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

608718

170

1,6

2,0

608719

200

1,8

2,5

147


• HU

512/1VDE

512/1VDEDP

telefonfogó, hajlított

telefonfogó, hajlított

• • • • • • • • •

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős műanyag markolat pofák fogazottak pofák 45°-ban hajlítottak EN 60900 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • pofák fogazottak • pofák 45°-ban hajlítottak • EN 60900 szabvány alapján

B

C A

45 o

L

D

L

B

D

A

C

607123

170

17

2.5

9

61

607124

200

17

2.5

9

77

B C

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

D (max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

607123

170

1,6

2,0

607124

200

1,8

2,5

L

B

D

A

C

619191

170

17

2.5

9

61

619192

200

17

2.5

9

77

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg)

512/1VDEBI telefonfogó, hajlított • • • • • • • • •

L

A

45 o

L

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat pofák fogazottak pofák 45°-ban hajlítottak EN 60900 szabvány alapján

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

619191

170

1,6

2,0

619192

200

1,8

2,5

512/4E telefonfogó, hajlított • anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • erős, kétkomponensű markolat

B

C A

45 o

L

D

L

B

D

A

C

610438

170

17

2.5

9

61

610439

200

17

2.5

9

77

D C

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L

A (max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

610438

170

1,6

2,0

610439

200

1,8

2,5

620075

L

B

D

A

140

12.6

3.2

8.2

514/1BI többfunkciós elektronikai fogó • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat

514/1BI

B C D

612782

A

L

L

B

D

A

C

160

16

2.5

9

49

VÁGÁSI TELJESÍTMÉNY (10N=1kg) L 612782

148

160

(max 1600 N/mm²) 1,6

(max 650 N/mm²) 2,0

L


515/1BI

528/4

lyukasztó fogó

csempéző fogó

• • • • • • •

• • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat Használat: bármilyen papír, kártya, jegyek, műanyagok lyukasztására 1,5 mm vastagságig

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476)

B

D

A D

L

D

611975

160

3

613083

160

4

L

612987

L

B

A

200

40

8.4

L

D 11

528/4BP csempéző fogó • • • • • • •

515.1 cserélhető lyukasztó betét 515 fogóhoz

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) rugóval műanyag mártott markolat

B

D

A

L

D 613084

3

611976

4

612988

527/4P csempéző fogó

529/4P rabicfogó, erősített

• • • • • •

• • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vezeték vágása max. 3 mm-ig fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat

L

B

A

200

40

8.4

D 11

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat

D B

610148

B

L

A

C

A

L

B

A

D

200

42.7

19

3

607494

L

B

A

C

280

33

33

19

L

149


• HU

529/4PR

530/4PR

rabicfogó, erősített

harapófogó

• • • • • •

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 9243 szabvány alapján

B C

L

A B

C

A

L

L

B

A

C

160

46

22

16

L

B

A

C

601336

280

33

33

19

601337

180

50

23

21

601338

200

54

25

24

530/4

605155

225

54

25

24

harapófogó

601339

250

58

26

27

• • • • • •

rabicfogó

609563

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) ISO 9243 szabvány alapján

531/4 • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) ISO 9242 szabvány alapján

B C

L

A B C

L

B

A

C

L

A

601341

160

46

22

16

601342

180

50

23

21

L

B

A

C

601343

200

54

25

24

601372

190

26

22

15

607860

225

54

25

24

601373

224

30

23

17

601344

250

58

26

27

601374

250

36

25

18

601375

280

36

25

18

530/4P harapófogó

531/4P

• • • • • • •

rabicfogó

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 9243 szabvány alapján

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 9242 szabvány alapján

B C

L

B

A

C A

L

B

A

C

608722

160

46

22

16

608723

180

50

23

21

L

B

A

C

608727

190

26

22

15

608724

200

54

25

24

608728

224

30

23

17

608725

225

54

25

24

608729

250

36

25

18

608726

250

58

26

27

608730

280

36

25

18

150

L


531/4PR

532PLUS/1DP

rabicfogó

seegerfogó, külső, egyenes

• • • • • • •

• • • • • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej felületkezelése: finom-köszörült felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat ISO 9242 szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

C

B C

D

L

A

D

C

140

L 3 - 10

0.9

40

L

B

A

C

621187$

601386

224

30

23

17

621188$

140

10 - 25

1.3

40

601387

250

36

25

18

621189$

180

19 - 60

1.8

52

601388

280

36

25

18

621190$

220

40 - 100

2.2

63

531/4PST

532PLUS/1DP

rabicfogó készlet, bemutató kiszerelés

L

30%-al nagyobb tartósság

Seegerfogók tulajdonságai

• A beillesztett hegyek szöge a gyűrű jobb megfogását biztosítja. • Optimális hőkezelés és méretezés. • Nagy szakítószilárdságú, speciális szénacélból. A bevágási hatás elkerülésére tervezve. • 30%-al nagyobb tartósság a hagyományos fogókhoz képest.

• Kétkomponensű műanyag nyelek a jobb fogás érdekében.

• A méretjelölés a megfelelő szerszám gyors és egyszerű kiválasztását szolgálja.

615187

531/4PST

• Krómozott az EN 12540 szabványnak megfelelően • Több méretben is rendelkezésre áll 8mm - 100mm seegergyűrű tartományban.

6

531/4P (240)

532PLUS/4DP 532/1P

seegerfogó, külső, egyenes

seegerfogó, külső, egyenes

• • • • • • • • • • •

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag mártott markolat DIN 5254 form A szabvány alapján

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

C D

L C D

L 616734

300

85 - 140

L

D

C

3 - 10

0.9

40

140

10 - 25

1.3

40

180

19 - 60

1.8

52

220

40 - 100

2.2

63

621191$

140

621192$

D

C

621193$

3.2

86

621194$

L

151


• HU

534/1P

536/1P

seegerfogó, külső, hajlított

seegerfogó, belső, egyenes

• • • • • • •

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag mártott markolat DIN 5254 form B szabvány alapján

C

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag mártott markolat DIN 5256 form A szabvány alapján

L

D

C

D

616737

300

85 - 140

L

D

C

280

3.2

68

L 616740

300

85 - 140

D

C

3.2

86

L

534PLUS/1DP seegerfogó, külső, hajlított

536PLUS/1DP

• • • • • • • • • • •

seegerfogó, belső, egyenes

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

• • • • • • • • • • •

C

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

L

D

L

D

C

621195$

140

3 - 10

128

0.9

28

621196$

140

10 - 25

128

1.3

28

621197$

180

19 - 60

166

1.8

38

621198$

220

40 - 100

201

2.3

48

L

534PLUS/4DP seegerfogó, külső, hajlított • • • • • • • • • • •

621203$

140

8 - 13

D

C

0.9

40

621204$

140

12 - 25

1.3

40

621205$

180

19 - 60

1.8

52

621206$

220

40 - 100

2.2

63

seegerfogó, belső, egyenes • • • • • • • • • • •

C

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

L

3 - 10

L

D

C

128

0.9

28

C

D

D

140

L 621207$

140

D

C

8 - 13

0.9

40

621200$

140

10 - 25

128

1.3

28

621208$

140

12 - 25

1.3

40

621201$

180

19 - 60

166

1.8

38

621209$

180

19 - 60

1.8

52

621202$

220

40 - 100

201

2.3

48

621210$

220

40 - 100

2.2

63

152

L

536PLUS/4DP

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

621199$

C

D

L


538/1P

539/1PCT

seegerfogó, belső, hajlított

seegerfogó készlet

• • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag mártott markolat DIN 5256 form B szabvány alapján

616736 C

300

85 - 140

4

L

D

616743

539/1PCT

532/1P (300), 534/1P (300), 536/1P (300), 538/1P (300)

539PLUS/1DPCT seegerfogó készlet, PLUS, tokban

L

D

C

280

3.2

68

538PLUS/1DP seegerfogó, belső, hajlított • • • • • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

621623$ 539PLUS/1DPCT

3 - 10 - 140 / 4

532PLUS/1DP (140 x 3 - 10), 534PLUS/1DP (140 x 3 - 10), 536PLUS/1DP (140 x 8 - 13), 538PLUS/1DP (140 x 8 - 13) 621624$

539PLUS/1DPCT

10 - 25 - 140 / 4

532PLUS/1DP (140 x 10 - 25), 534PLUS/1DP (140 x 10 - 25), 536PLUS/1DP (140 x 12 - 25), 538PLUS/1DP (140 x 12 - 25) C

L

621625$

D

539PLUS/1DPCT

19 - 60 - 180 / 4

532PLUS/1DP (180 x 19 - 60), 534PLUS/1DP (180 x 19 - 60), 536PLUS/1DP (180 x 19 - 60), 538PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

L

D

C

621211$

140

8 - 13

128

0.9

28

621212$

140

12 - 25

128

1.3

28

621213$

180

19 - 60

166

1.8

38

621214$

220

40 - 100

202

2.3

48

621626$

539PLUS/1DPCT

40 - 100 - 220 / 4

532PLUS/1DP (220 x 40 - 100), 534PLUS/1DP (220 x 40 - 100), 536PLUS/1DP (220 x 40 - 100), 538PLUS/1DP (220 x 40 - 100)

539PLUS/4DPCT seegerfogó készlet, PLUS, tokban

538PLUS/4DP seegerfogó, belső, hajlított • • • • • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek műanyag kétszeresen mártott nyél DIN 5254 form A szabvány alapján seegergyűrűk tengelyre helyezéséhez 10-100mm átmérőig külön beillesztett hegyekkel 30%-al tartósabb a hagyományos seegerfogókhoz viszonyítva

621627$ 539PLUS/4DPCT

3 - 10 - 140 / 4

532PLUS/4DP (140 x 3 - 10), 534PLUS/4DP (140 x 3 - 10), 536PLUS/4DP (140 x 8 - 13), 538PLUS/4DP (140 x 8 - 13) 621628$ C D

L

D

C

621215$

140

8 - 13

128

0.9

28

621216$

140

12 - 25

128

1.3

28

621217$

180

19 - 60

166

1.8

38

621218$

220

40 - 100

202

2.3

48

539PLUS/4DPCT

10 - 25 - 140 / 4

532PLUS/4DP (140 x 10 - 25), 534PLUS/4DP (140 x 10 - 25), 536PLUS/4DP (140 x 12 - 25), 538PLUS/4DP (140 x 12 - 25)

L

621629$

539PLUS/4DPCT

19 - 60 - 180 / 4

532PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 534PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 536PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 538PLUS/4DP (180 x 19 - 60) 621630$

539PLUS/4DPCT

40 - 100 - 220 / 4

532PLUS/4DP (220 x 40 - 100), 534PLUS/4DP (220 x 40 - 100), 536PLUS/4DP (220 x 40 - 100), 538PLUS/4DP (220 x 40 - 100)

153


Lemezollók

Lemezollók

Szigetelt kábelvágók

Csapszegvágók

Kábelvágók

Gallyazó- és metszőollók

Ollók

Csővágók

Kiváló minőségű acél

Edzett vágóélek

Az Unior ollókat és vágókat

Az Unior ollók kiváló minőségű

A tökéletesen edzett vágóélek

sokrétű professzionális és otthoni

szénacélból készülnek, a pofák

segítségével erőlködés nélkül

felhasználásra tervezték az

kovácsoltak, a vágóélek induktívan

dolgozhat nagyszerű eredményekkel.

acéllemezek, betonvasak, drótok és

edzettek, a nyelek biztonságosan

vezetékek, PVC csövek vágásától,

szigeteltek, emellett felületkezelésük

a szőlőben, illetve gyümölcsösben

hatékony védelmet nyújt a szerszám

történő metszésig.

számára.

154

rg o

ez

io Un

re

e it

Biztonságos vágás

nómia – véd

ik


542/4PR

544.1/5

550/3PR

metszőolló

rugó 544 metszőollóhoz

kerti olló

601582

• anyaga: penge acélötvözetből • vágó-részek edzettek és nemesítettek, min. 50 HRC • alumínium mozgó vágópofa • teflonbevonatú penge • felület: nikkelezett • retesz a véletlen nyitás ellen • támaszték a markolaton • általános kerti vágáshoz • műanyag mártott markolat

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt vágóélek induktívan edzettek felületkezelés: feketített (DIN 12476) műanyag mártott markolat

544.2/9 cserélhető pengék 544 metszőollóhoz (penge + pofa) L

L 601578

220

542.1/5 rugó 542 metszőollóhoz

L

601581 L

546/6

601590

szüretelő-olló • • • •

200

550.1/9

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt vágóélek induktívan edzettek felület: lakkbevonat

javító készlet 550 kerti ollóhoz • penge + pofa + szegecs + persely

603870

544/6 metszőolló • • • • • • •

anyaga: penge acélötvözetből alumínium nyelek vágó-részek edzettek és nemesítettek, min. 50 HRC vágó-részek köszörültek, cserélhetőek különleges, ergonómikus kivitel fej köszörült nyelek lakkbevonattal

L

601585 L 601583

190

546.1/5 rugó 546 szüretelő-ollóhoz

550.2/9 cserélhető penge 550 kerti ollóhoz

L

L 601580

220

601584

601592

155


• HU

550.3/9

555.1/9

556B

javító készlet 550 kerti ollóhoz

tapétavágó kés

• laprugó

támasztó pofa 555 gallyazó ollóhoz

601591

605214

555.2/9

556A

cserélhető penge 554 és 555 ollókhoz

tapétavágó kés • • • •

• kétkomponensű markolat • 8 automatikusan cserélődő, szakaszosan törhető pengével • minden penge 13 letörhető részre tagolt • anyaga: magasan ötvözött szénacél

kétkomponensű markolat 3 automatikusan cserélődő pengével minden penge 13 letörhető részre tagolt anyaga: magasan ötvözött szénacél

B L

612136

L

B

160

18

556.1B penge 556 A és B tapétavágó késhez

605236

• a penge eltávolítható a pengetartó előretolásával • ha a penge elveszítette az élét törjünk le egy tagot a végéből • ha a penge elfogyott a cseréhez toljuk előre a pengetartót, és távolítsuk el a régi pengét • húzzuk hátra a pengetartót az új penge váltásához

ópai gyártó Eur

B

191 9 óta

L

616853

L

B

160

18

555/6 gallyazó olló • • • • • • • •

anyaga: penge acélötvözetből alumínium alsó pofa, acél nyelek pofák edzettek, nemesítettek, 35 HRC penge induktívan edzett, 50 HRC, köszörült, teflonbevonattal ágak vágására vágási kapacitás: 40 mm dupla csuklópontos kialakítás lakkozott nyelek, ellenálló markolattal

612137

L

B

140

18

556C tapétavágó kés • • • •

kétkomponensű markolat anyaga: magasan ötvözött szénacél automatikusan visszahúzódó penge penge 1945.1 cikkszámon

L

L 603522

156

750

622012$


558/5P

562/3P

563R/7PR

bőrlyukasztó

lemezvágó olló

lemezvágó olló

• nyelek acéllemezből • a lyukasztók különleges szerszámacélból, edzett és nemesített, élezett • felület: cinkbevonatú • műanyag mártott markolat • lyukasztók méretei: 2, 2.5, 3, 3.5, 4, 5

• • • • • • •

• • • • • •

nyelek acéllemezből középső fűrészes pengével nyélen kézvédő retesz a véletlen nyitás ellen fogó újranyitása rugó segítségével felület: nikkelezett penge induktívan edzett

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat

C

L

L 601557

608772

210

C

L

L

B

250

3.3

615037

L

C

280

51

561R/3G

562.1/9

563L/7PR

lemezvágó olló

vágóél

lemezvágó olló

• • • • • •

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből teljes anyagában edzett és nemesített penge induktívan edzett fogó újranyitása rugó segítségével nikkelezett nyél, erős műanyag markolat

C

608771

L

C

260

47.5

• • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat

C

L

L 601569

250

L

615038

L

C

280

51

L

157


• HU

563L - PLUS/7DP

Tulajdonságok

563R - PLUS/7DP 567R - PLUS/7DP 592R - PLUS/7DP

Betétéllel a hosszabb élettartamért.

A nyelek távtartói megakadályozzák a felhasználó ujjainak esetleges becsípődését

Kétrétegű mártott markolat a nagyobb kényelemért.

Ergonómikus nyelek a gyorsabb és hatékonyabb használat érdekében.

LEMEZOLLÓ BETÉTÉLLEL A betétéllel kialakított lemezolló előnyei a hagyományos változatokhoz képest

• Kovácsolt • A különálló vágóél nagyobb erőátvitelt tesz lehetővé, ezáltal csökkenti a fizikai erőkifejtést és hosszabb élettartamot garantál, még homokhintett lemezek esetében is • Vágóképesség: 1mm, rozsdamentes acéllemez esetében • Anyaga: szerszámacél • Gyorsabb munkavégzés, és nagyobb hatékonyság

158

• Ergonómikus kialakításkét Komponensű, háromszorosan mártott nyél • Tökéletesen illeszkedik a kézbe • Nagyobb erő és tartósság


563R-PLUS/7DP

566R/7P

lemezvágó olló

lemezvágó olló

• • • • •

• • • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt betétéllel homokhintett lemezek vágásához vágóélek induktívan edzettek műanyag mártott markolat

C

615039

L

C

280

51

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

C

L

609333

L

C

250

40

L

563L-PLUS/7DP

567R/7P

568R/7P

lemezvágó olló

lemezvágó olló, pelican

lemezvágó olló, ideal

• • • • •

• • • • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt betétéllel homokhintett lemezek vágásához műanyag mártott markolat vágóélek induktívan edzettek

C

615040

L

C

280

51

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

C

L

609335

L

C

290

56

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

C

L

609336

L

C

250

35

565R/7P

567R-PLUS/7DP

568L/7P

lemezvágó olló

lemezvágó olló, pelican

lemezvágó olló, ideal

• • • • • • • •

• • • • • •

• • • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

C

609332

L

C

250

70

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt betétéllel homokhintett lemezek vágásához vágóélek induktívan edzettek műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

C

L

615036

L

C

290

56

L

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

C

L

610945

L

C

250

35

L

159


• HU

569R/7P

572R/7PR

574/7P

lemezvágó olló, berliner

lemezvágó olló

bádogos olló

• • • • • • • •

• • • • • •

• • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített fej felületkezelése: finom-köszörült korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat fogó újranyitása rugó segítségével

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett műanyag mártott markolat

C

615163 C

C

L

615041 609334

L

C

350

55

C 50

• • • • • •

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből penge induktívan edzett fogó újranyitása rugó segítségével nikkelezett nyél, erős műanyag markolat

C 40

615164

250

51

615165

325

72

580/1BI

572L/7PR

571R/3G

L 175

kábelvágó, szigetelt

lemezvágó olló

lemezvágó olló • • • • •

L 280

L

L

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat

• • • • • • • •

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített vágóélek induktívan edzettek fej: polírozott felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel acélhuzal-mentes kábelvágáshoz

L A C

C

L

615042 608773

L

C

260

40

571L/3G lemezvágó olló • • • • •

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből penge induktívan edzett fogó újranyitása rugó segítségével nikkelezett nyél, erős műanyag markolat

L

A

L

C

609238

170

22

10

280

50

609239

230

22

17

573/7P

580/1VDE

bádogos olló

kábelvágó, szigetelt

• • • •

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős műanyag markolat • acélhuzal-mentes kábelvágáshoz • EN 60900 szabvány alapján

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett műanyag mártott markolat

C

C

608774

160

L

L

L

L

C

615158

175

40

615159

200

40

615160

250

51

L

A

300

70

608502

170

18

10

350

76

608851

230

22

17

L

C

615161

260

40

615162

L A


580/1VDEBI

582/3P

583.1/7

kábelvágó, szigetelt

olló

csere vágóél 583

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • acélhuzal-mentes kábelvágáshoz • EN 60900 szabvány alapján

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt vágóélek induktívan edzettek felület: nikkelezett műanyag mártott markolat

L

C

605419

1”

195

609406

1.5”

215

L

584/2POLLY 601127 L A

L

C

acélhuzal-vágó, polly

150

52

• • • •

583/6 műanyagcső-vágó

L

A

610440

170

18

10

610441

230

22

17

anyaga: speciális szerszámacél teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat

• anyaga: penge molibdén-rozsdamentes acél, nyelek alumínium-ötvözet • PVC csövek vágásához (195 - 1", 210 - 5" átmérőig) • a megfelelő vágásszög biztosított • racsnis vágási mechanizmus

B

B L

L

A

A

L

A

B

605418

195

L 1

615124

170

17

24

609405

210

1.5

620591$

180

17.5

25

580/1VDEDP

585/6

kábelvágó, szigetelt

kábelvágó, szigetelt

• anyaga: speciális szerszámacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • vágóélek induktívan edzettek • fej: polírozott • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • kétrétegű, eltérő színezésű szigetelés a megnövelt biztonságért • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • acélhuzal-mentes kábelvágáshoz • EN 60900 szabvány alapján

• • • • •

anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített lakkozott acél csőnyéllel vágóélek külön induktívan edzettek nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat acélhuzal, vagy belső acélköpeny nélküli kábel vágásához

A

L

A

L

A

619197

170

18

10

615226

550

38

23

619198$

230

22

17

616732

800

42

39

L

161


• HU

585.1/7

585/6P

cserélhető vágópofa 585 kábelvágóhoz

kábelvágó, drótkötélhez • • • •

618620

550

618621

800

anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített lakkozott acél csőnyéllel vágóélek külön induktívan edzettek nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat

585.1/7P cserélhető vágópofa 585P kábelvágóhoz

L

A

618622

765

617672

L

A

760

36

8

586/6 menetesszár-vágó • különleges kovácsolt szerszámacélból készül cserélhető vágópofákkal, amelyek még a legellenállóbb, 8,8 osztályú menetesszárakkal is könnyedén megbírkóznak • a vágóélek külön edzettek és nemesítettek, amely megnövelt tartósságot biztosít • a nyelek megfelelő hosszúságúak a gyors és egységes vágáshoz, így kisebb erőkifejtés szükséges a menetesszárak darabolása során • a szerszám nyelei porszórt acélcsőből készülnek műanyag markolattal ellátva a kényelmes fogás érdekében

Előnyök: • • • • • • • •

három különböző méretű menetesszár vágására alkalmas tiszta vágás - sorjamentes felület a menet védelme korrózió elleni védelem egyszerű és kényelmes kezelés menetesszárak pontos és gyors vágása a vágó pontos nyitása A helyes működéshez a vágót a felső karral teljesen ki kell nyitni. Nyitott állapotban helyezzük a menetesszárat a megfelelő méretű vágónyílásba.

Menetesszárak vágása 1. A menetesszárat illessze a megfelelő méretű nyílásba. 2. A menetesszárnak pontosan kell illeszkednie a vágó menetéhez.

Fontos tudnivalók a vágáshoz 1. A padlón való használat során lábával nyomja le a támasztékot. 2. Az eszközt kizárólag az M8, M10 és M12 méretű menetesszárak vágásához tervezték. 3. A szerszám nem alkalmas edzett menetesszárak, vagy csapszegek vágására. 4. Amennyiben a vágóélek elhasználódta, mindig cserélje ki a vágópofákat. • • • • • •

a sérült vágópofák cserélhetőek vágópofák anyaga: speciális szerszámacél M8, M10, M12 menetesszárak vágásához tiszta, sorjamentes vágás a menetek védelme egyszerű kezelés

Figyelem! • a használat előtt olvassa el a kezelési útmutatót • használat során mindig viseljen megfelelő védőfelszerelést • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített

B

L A

L

B

A

620256$

945

95

210

621479$

945

95

210

162


586.1/7

591R-PLUS/3DP

592R/7PR

vágó 586/6

lemezvágó olló

lemezvágó olló, pelican

• • • • • •

• • • • • •

621480$

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből fogó újranyitása rugó segítségével betétéllel homokhintett lemezek vágásához vágóélek induktívan edzettek műanyag mártott markolat

M6

620653$

M8

620654$

M10

620655$

M12

C

C

615035

lemezvágó olló 615043

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből penge induktívan edzett fogó újranyitása rugó segítségével nikkelezett nyél, erős műanyag markolat

C 37

L

C 90

595/6A csapszegvágó

591L-PLUS/3DP lemezvágó olló • • • • • •

C

L 260

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből fogó újranyitása rugó segítségével betétéllel homokhintett lemezek vágásához vágóélek induktívan edzettek műanyag mártott markolat

• anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített • pofák kétolali vágóéllel, cserélhető és állítható • vágóélek külön induktívan edzettek • nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat

L B

608775

L

C

260

37

C

591L/3G

615044

lemezvágó olló • • • • •

L

350

L

591R/3G • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt penge induktívan edzett kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített korrózió elleni védelem műanyag mártott markolat

L

C

260

37

592R-PLUS/7DP

anyaga: pofák szénacélból, kovácsolt nyelek acéllemezből penge induktívan edzett fogó újranyitása rugó segítségével nikkelezett nyél, erős műanyag markolat

C

L

L

A

B

C

612127

750

43

95

38

612128

900

43

108

45

vágási képesség (10N=1kg)

lemezvágó olló, pelican • • • • •

A

L

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt betétéllel homokhintett lemezek vágásához vágóélek induktívan edzettek műanyag mártott markolat

L

(max 1600 N/mm²)

612127

750

5

12

612128

900

7

14

(max 650 N/mm²)

595.1/7A javító készlet • pofa + 2 csavar + 2 anya

C

608776

C

L

L

C

260

37

613196

L

L

C

612129

750

350

90

612130

900

163


• HU

596/6A

596/6AB

596.1PLUS/7

csapszegvágó

csapszegvágó

• anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített • vágóélek külön induktívan edzettek • nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat • Az excentrikus csavarok használata a pengék beállításánál 100%-os védelmet garantál meglazulásuk ellen. • A rezgéselnyelő csukló csökkenti a nyelekre jutó erőt, amely erős rudak elvágásakor jelentkezhet.

• anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített • vágóélek külön induktívan edzettek • nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat • Az excentrikus csavarok használata a pengék beállításánál 100%-os védelmet garantál meglazulásuk ellen. • A rezgéselnyelő csukló csökkenti a nyelekre jutó erőt, amely erős rudak elvágásakor jelentkezhet.

vágópofa készlet 596PLUS csapszegvágóhoz • pofa + 2 csavar + 2 anya

615258

750

615259

900

596.2PLUS/7 cserélhető vágóélkészlet 596PLUS csapszegvágóhoz • cserekészlet tartalma: 2 db vágóél, 4 db éltartó, 4 db csavar, 4 db anya

B d B A

A

C

C

L

L

L

A

B

C

610963

300

26

40

16

610964

350

26

55

24

610965

450

34

70

36

610966

600

38

84

40

610967

750

43

96

46

610968

900

47

109

50

612984

1050

48

120

46

L

A

B

C

d

620360$

450

26

55

24

3

620053$

600

34

70

36

5

615260

750

620362$

750

38

84

40

7

615261

900

596PLUS/6G csapszegvágó, cserélhető háromszög vágóélekkel • anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített • vágóélek külön-külön indukciósan edzettek, cserélhetőek és három pozícióban állíthatóak • nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat

vágási képesség (10N=1kg) L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

610963

300

3

5

610964

350

3,5

5

610965

450

5

8

610966

600

7

10

610967

750

8

13

610968

900

9

16

612984

1050

10

19

596.1/7A javító készlet • pofa + 2 csavar + 2 anya

B A

L

A

B

C

615256

750

43

96

46

615257

900

47

109

50

C

L

610969

300

610970

350

610971

450

610972

600

610973

750

L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

610974

900

615256

750

8

13

613078

1050

615257

900

9

16

164

vágási képesség (10N=1kg)


596.3PLUS/7

596.1/7B

cserélhető vágóél 596 PLUS csapszegvágóhoz

javító készlet • pofa + 2 csavar + 2 anya

• cserekészlet tartalma: 1 db vágóél

616521

750

610977

450

616522

900

610978

600

596/6B

598/6

csapszegvágó

csapszegvágó

• anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített • vágóélek külön induktívan edzettek • nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat • Az excentrikus csavarok használata a pengék beállításánál 100%-os védelmet garantál meglazulásuk ellen. • A rezgéselnyelő csukló csökkenti a nyelekre jutó erőt, amely erős rudak elvágásakor jelentkezhet.

• anyaga: speciális szerszámacél, kovácsolt, edzett és nemesített • pofák cserélhetőek és állíthatóak • vágóélek külön induktívan edzettek • nyelek acélcsőből, lakkbevonattal, erős műanyag markolat

B

C L

A B A

C

L

607153

L

A

B

C

600

46

100

43

L

A

B

C

610228

800

46

100

43

610975

450

34

70

29

608442

1000

46

100

43

610976

600

36

84

32

vágási képesség (10N=1kg)

vágási képesség (10N=1kg)

L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

L

(max 1600 N/mm²)

(max 650 N/mm²)

607153

600

11

13

610975

450

5

8

610228

800

11

13

610976

600

7

10

608442

1000

11

13

598.1/7 javító készlet • pofa + 2 csavar + 2 anya

607968

600 - 1000

165


Csavarhúzók és behajtóhegyek

TBI csavarhúzók

CR csavarhúzók

NI csavarhúzók

VDE csavarhúzók

VDE TBI csavarhúzók

Behajtóhegyek

Ütvecsavarozók

Egyéb kiegészítők

A műanyag markolat

Csúszásmentes fogás

Háromkompo- Ergonómikusan nensű markolat tervezett markolat

összetett kialakítása

Az Unior csavarhúzók

A puha és

A kitűnő minőségű

számos csavarprofilhoz

kemény felületek

nyersanyagok felhasználása

használhatóak,

kombinációjával

és az ergonómikusan

és az innovatív,

a speciális,

tervezett markolat-kialakítás

háromkomponensű

háromkomponensű

együttesen tökéletes tartást

markolat révén kiemelkedő

markolata-mely

biztosítanak.

hatékonyságot és

Unior szabadalom -

csúszásmentes fogást

kényelmes és hatékony

garantálnak.

munkavégzést tesz

a csavarhúzó megcsúszását a kézben, egyúttal nagyobb nyomatékot is biztosít. Ez tovább fokozható, ha az erre a célra kialakított lyukba - amely a szerszám felfüggesztésére is használható - egy hajtószárat illesztünk (kivéve a fanyelű csavarhúzóknál).

lehetővé a csukló terhelése nélkül.

io Un

re

166

e it

amellett, hogy kiküszöböli

rg o

ez

Nagyobb nyomaték

nómia – véd

ik


ERGONÓMIKUS MARKOLAT!

Az Unior csavarhúzók tulajdonságai

• markolat: ergonómikus forma szár: króm-vanádium-molibdén-acél

A kemény és lágy felületek kombinálása stabil megfogást biztosít a csavarozás során. A markolatot úgy fejlesztették, hogy védje a felhasználó egészségét, mivel csökkenti a kéz izmainak terhelését.

hegy: krómozott, csiszolt függeszthető

szár: króm-vanádium-molibdén-acél

• markolat: ergonómikus forma • anyaga: polipropilén

Nagyobb érintkező felület = nagyobb nyomaték

hegy: krómozott, csiszolt függeszthető

szár: króm-vanádium-molibdén-acél

• markolat: ergonómikus forma • anyaga: polipropilén

hegy: nikkelezett függeszthető

markolat: fa szár: króm-vanádium-molibdén-acél

Ergonómikus nyél-kialakítás = a kéz védelme

hegy: krómozott, csiszolt

anyaga: króm-vanádium

hegy korrózióvédelemmel

ergonómikus erősített, kétkomponensű nyél

markolat forgó támasztékkal

167


• HU

600TBI

602TBI

603VDETBI

csavarhúzó, kulccsal megfogható, TBI

csavarhúzó, lapos, TBI

csavarhúzó, lapos, szigetelt TBI

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • EN 60900 szabvány alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

a a b

b

D C

D C

L

a

L

b

axb

C

L

D

C

L

axb

C

L

D

612797

0.4 x 2.5

60

145

2.5

611680

1.0 x 5.5

100

200

5

8

612798

0.4 x 2.5

75

160

2.5

611681

1.2 x 6.5

125

235

6

10

611684

0.5 x 3.0

100

185

3

616437

0.5 x 3.0

100

185

611682

1.2 x 8.0

150

270

7

13

612799

0.5 x 3.0

150

235

3

616438

0.6 x 3.5

100

185

611683

1.6 x 10.0

175

295

8

13

612800

0.6 x 3.5

100

185

3.5

616439

0.8 x 4.0

100

185

612801

0.8 x 4.0

100

185

4

621247$

1.0 x 4.5

125

225

600CS5TBI

611685

0.8 x 4.0

125

210

4

616440

1.0 x 5.5

125

225

csavarhúzó készlet, kulccsal megfogható, TBI

612802

0.8 x 4.0

150

235

4

616441

1.2 x 6.5

150

260

612803

0.8 x 4.0

250

335

4

616442

1.2 x 8.0

175

295

612804

1.0 x 5.5

125

225

5.5

621248$

1.6 x 10.0

200

320

616843

1.0 x 5.5

280

380

5.5

611686

1.0 x 5.5

150

250

5.5

603CS6AVT

612805

1.2 x 6.5

150

260

6.5

csavarhúzó készlet, szigetelt TBI

616844

1.2 x 6.5

280

390

6.5

612806

1.2 x 8.0

175

295

8

616436

axb

C

L

0.4 x 2.5

75

160

602CR 614007

600CS5TBI

csavarhúzó, lapos, CR

5

605TBI (0.8 x 4.0 x 100), 600TBI (1.0 x 5.5 x 100, 1.2 x 6.5 x 125), 616TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

600CR

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal

csavarhúzó, lapos, kulccsal megfogható, CR

617653

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

616326

a

D C

L

csavarhúzó készlet, fáziskeresővel, szigetelt TBI

D C

L

axb

C

L

D

0.4 x 2.5

60

145

2.5 2.5

616327

0.4 x 2.5

75

160

616328

0.5 x 3.0

100

185

3

616329

0.5 x 3.0

150

230

3 3.5

616330

0.6 x 3.5

100

180

616331

0.8 x 4.0

100

190

4

616332

0.8 x 4.0

150

240

4

axb

C

L

D

616333

0.8 x 4.0

250

340

4

616322

1.0 x 5.5

100

200

5

8

616334

1.0 x 5.5

125

225

5.5

616323

1.2 x 6.5

125

235

6

10

616335

1.0 x 5.5

150

250

5.5

616324

1.2 x 8.0

150

270

7

13

616336

1.2 x 6.5

150

250

6.5

616325

1.6 x 10.0

175

295

8

13

616337

1.2 x 8.0

175

285

8

168

6

603CS6ATVT a b

b

603CS6AVT

603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100)

617654

603CS6ATVT

6

603VDETBI (0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100), 630VDE (140)


603CS6VDETBI csavarhúzó készlet, szigetelt TBI

603VDE

603CS6AVDE

csavarhúzó, lapos, szigetelt

csavarhúzó készlet, szigetelt

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • nyél: polipropilén • függesztő lyukkal • EN 60900 szabvány alapján

617042

603CS6VDETBI

617655

6

603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100)

a b

603CS6TVDETBI csavarhúzó készlet, fáziskeresővel, szigetelt TBI

603CS6AVDE

6

603VDE (0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDE (PH1 x 80, PH2 x 100)

C

L

axb

C

L

616470

0.4 x 2.5

75

160

616471

0.5 x 3.0

100

185

616472

0.6 x 3.5

100

185

616473

0.8 x 4.0

100

185

616474

1.0 x 5.5

125

225

616475

1.2 x 6.5

150

260

616476

1.2 x 8.0

175

295

616477

1.6 x 10.0

200

320

603CS6ATVD csavarhúzó készlet, fáziskeresővel, szigetelt

603CS6VDE csavarhúzó készlet, szigetelt

617043

603CS6TVDETBI

617656

6

603VDETBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100), 630VDE (140)

603CS6ATVD

6

603VDE (0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDE (PH1 x 80, PH2 x 100), 630VDE (140)

603S50VDETBI

603S50VDE

csavarhúzó készlet, szigetelt TBI, bemutató állványon

csavarhúzó készlet, szigetelt, bemutató állványon

617044

603CS6VDE

6

603VDE (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 613VDE (PH1 x 80, PH2 x 100)

603CS6TVDE csavarhúzó készlet, fáziskeresővel, szigetelt

617046

603S50VDETBI

617047

50

603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 613VDETBI (PH0 x 60, PH1 x 80, PH2 x 100), 623VDETBI (PZ1 x 80, PZ2 x 100), 978VDE

617045

603CS6TVDE

6

603VDE (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 613VDE (PH1 x 80, PH2 x 100), 630VDE (140)

603S50VDE

50

603VDE (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 613VDE (PH0 x 60, PH1 x 80, PH2 x 100), 623VDE (PZ1 x 80, PZ2 x 100), 978VDE

169


• HU

605TBI

605CR

605E

csavarhúzó, lapos, TBI

csavarhúzó, lapos, CR

műszerész csavarhúzó, lapos

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • ergonómikus kétkomponensű markolat • hegy korrózióvédelemmel • markolat forgó támasztékkal

b

a b

D C

L

a b

D

a

D C

L

axb

C

L

D

608296

0.25 x 1.2

60

153

2.5

608297

0.23 x 1.5

60

153

2.5

608298

0.3 x 1.8

60

153

2.5

608299

0.4 x 2.5

75

168

2.5

608300

0.5 x 3.0

100

193

3

608301

0.5 x 3.0

150

243

3

axb

C

L

D

612810

0.4 x 2.5

60

145

2.5

611687

0.4 x 2.5

75

160

2.5

axb

C

L

D

611688

0.5 x 3.0

80

165

3

616338

0.4 x 2.5

60

145

2.5

608302

0.8 x 4.0

100

193

4

612811

0.5 x 3.0

100

185

3

616339

0.4 x 2.5

75

160

2.5

608303

0.8 x 4.0

150

243

4

611689

0.5 x 3.0

125

210

3

616340

0.5 x 3.0

80

165

3

612812

0.5 x 3.0

150

235

3

616341

0.5 x 3.0

100

185

3

605NI

612813

0.6 x 3.5

75

160

3.5

616342

0.5 x 3.0

150

235

3

csavarhúzó, lapos

611690

0.6 x 3.5

100

185

3.5

616343

0.6 x 3.5

75

160

3.5

611691

0.6 x 3.5

125

210

3.5

616344

0.6 x 3.5

100

185

3.5

611692

0.8 x 4.0

100

185

4

616345

0.6 x 3.5

125

210

3.5

612814

0.8 x 4.0

125

210

4

616346

0.8 x 4.0

100

185

4

611693

0.8 x 4.0

150

235

4

616347

0.8 x 4.0

125

210

4

612815

0.8 x 4.0

200

285

4

616348

0.8 x 4.0

150

235

4

612816

1.0 x 5.5

100

200

5

616349

0.8 x 4.0

200

285

4

611694

1.0 x 5.5

125

225

5.5

616350

1.0 x 5.5

100

200

5

611695

1.0 x 5.5

150

250

5

616351

1.0 x 5.5

125

225

5

612817

1.2 x 6.5

100

210

6

616352

1.0 x 5.5

150

250

5

612818

1.2 x 6.5

125

235

6

616353

1.2 x 6.5

100

200

6

611696

1.2 x 6.5

150

260

6

616354

1.2 x 6.5

125

225

6

611697

1.2 x 6.5

200

310

6

616355

1.2 x 6.5

150

250

6

611698

1.2 x 8.0

175

295

7

616356

1.2 x 8.0

175

285

7

612819

1.6 x 8.0

175

295

7

616357

1.6 x 8.0

175

285

7

axb

C

L

611699

1.6 x 10.0

200

320

8

616358

1.6 x 10.0

200

320

8

616419

0.4 x 2.0

60

150

2

611700

2.0 x 12.0

250

370

9

616359

2.0 x 12.0

250

370

9

616420

0.4 x 2.5

75

160

2.5

616421

0.5 x 3.0

80

165

3

616422

0.6 x 3.5

100

185

3.5

C

L

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • penge nikkelezett • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

a b

D C

L

D

616423

0.8 x 4.0

100

185

4

616424

1.0 x 5.5

125

225

5

616425

1.2 x 6.5

150

250

6

616426

1.2 x 8.0

175

285

8

616427

1.6 x 10.0

200

320

10

606B5NI csavarhúzó készlet, lapos, NI

617033

606B5NI

5

605NI (0.4 x 2.0 x 60, 0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150)

170


606CS5TBI

607B5NI

607CS7CR

csavarhúzó készlet, lapos, TBI

csavarhúzó készlet, lapos, NI

csavarhúzó készlet, lapos, CR

616320

617037

617026 606CS5TBI

5

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

607B5NI

5

605NI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.2 x 6.5 x 150), 615NI (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

607CS7CR

7

605CR (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 615CR (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150)

606CS5CR

607CS5TBI

607PB8TBI

csavarhúzó készlet, lapos, CR

csavarhúzó készlet, TBI

TBI csavarhúzó készlet, műanyag dobozban

617017

611985

606CS5CR

5

605CR (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

607CS5TBI

5

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

606CS5E

607CS7E

műszerész csavarhúzó készlet, karton tartó

műszerész csavarhúzó készlet, karton tartó 621445$ 607PB8TBI

8

602TBI (0.5 x 3.0), 605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625TBI (PZ 1 x 80, PZ 2 x 100), 981PBM2

607PB9TBI 620960 620959

606CS5E

5

607CS7E

7

TBI csavarhúzó készlet, műanyag dobozban

605E (0.3 x 1.8 x 60, 0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100), 615E (PH 00 x 60, PH 0 x 60, PH 1 x 80)

605E (0.23 x 1.5 x 60, 0.3 x 1.8 x 60, 0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100)

607B5CR

607CS7TBI

csavarhúzó készlet, lapos, CR

csavarhúzó készlet, lapos, TBI

621419$ 607PB9TBI 611986 617021

607B5CR

5

605CR (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.2 x 6.5 x 150), 615CR (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

607CS7TBI

7

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

9

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625TBI (PZ 0 x 60, PZ 1 x 80, PZ 2 x 100), 981PBM2

171


• HU

607S50CR

608CS5CR

609CS5TBI

csavarhúzó készlet, CR, bemutató állványon

csavarhúzó készlet, lapos, CR

csavarhúzó készlet, TBI

617028

611987

608CS5CR

5

615CR (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150, PH 4 x 200)

617027

607S50CR

50

609CS5TBI

5

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 625TBI (PZ 1 x 80, PZ 2 x 100)

608CS5NI

609CS7CR

csavarhúzó készlet, lapos, NI

csavarhúzó készlet, lapos, CR

605CR (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 615CR (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625CR (PZ 1 x 80, PZ 2 x 100), 978BICR

607S50E műszerész csavarhúzó készlet, bemutató állványon 617030 617041

608CS5NI

5

615NI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150), 625NI (PZ 2 x 100)

609953

607S50E

609CS7CR

7

605CR (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 625CR (PZ 1 x 80, PZ 2 x 100, PZ 3 x 150)

608CS5E

612CR

műszerész csavarhúzó készlet, karton tartó

csavarhúzó, PHILLIPS, CR • penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal

50

605E (0.25 x 1.2 x 60, 0.23 x 1.5 x 60, 0.3 x 1.8 x 60, 0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100), 615E (PH 000 x 60, PH 00 x 60, PH 1 x 80), 625E (PZ 0 x 60, PZ 1 x 80), 978E

607S50TBI

620962

csavarhúzó készlet, TBI, bemutató állványon

612000

607S50TBI

5

D

615E (PH 000 x 60, PH 00 x 60, PH 0 x 60, PH 1 x 80), 625E (PZ 0 x 60)

C

L

C

L

D

608CS5TBI

616360

PH 1

280

365

4.5

csavarhúzó készlet, TBI

616361

PH 2

200

300

6

616362

PH 2

280

380

6

50

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175), 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625TBI (PZ 1 x 80, PZ 2 x 100), 978BICR

172

608CS5E

612326

608CS5TBI

5

615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150), 625TBI (PZ 2 x 100)


613VDETBI

615TBI

615NI

csavarhúzó, PHILLIPS, szigetelt TBI

csavarhúzó, PHILLIPS, TBI

csavarhúzó, PHILLIPS, NI

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 87564-1, 2 és EN 60900 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • penge nikkelezett • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

D

D

C

C

L

C

L

L

C

L

D

C

L

611701

PH 0

60

145

3

616428

PH 0

60

145

D 3

611702

PH 1

80

180

4.5

616429

PH 1

80

165

4.5

611703

PH 1

200

300

4.5

616430

PH 2

100

200

6

611704

PH 2

100

210

6

616431

PH 3

150

260

8

PH 2

150

260

6

C

L

611705

616443

PH0

60

145

611706

PH 2

200

310

6

616TBI

616444

PH1

80

180

611707

PH 3

150

270

8

611708

PH 4

200

320

10

csavarhúzó, PHILLIPS, kulccsal megfogható, TBI

616445

PH2

100

210

616446

PH3

150

270

616447

PH4

200

320

615CR csavarhúzó, PHILLIPS, CR

613VDE csavarhúzó, PHILLIPS, szigetelt TBI • penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • nyél: polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 87564-1, 2 és EN 60900 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

D C

D C

C

L

C

L

L

C

L

D

C

L

D

611709

PH 1

80

180

4.5

8

60

145

3

611710

PH 2

100

210

6

10

611711

PH 3

150

270

8

13

616363

PH 0

616364

PH 1

80

165

4.5

616365

PH 1

200

285

4.5

616366

PH 2

100

200

6

616CR

616367

PH 2

150

250

6

616368

PH 3

150

260

8

csavarhúzó, PHILLIPS, kulccsal megfogható, CR

616369

PH 4

200

320

10

616478

PH0

60

145

615E

616479

PH1

80

165

műszerész csavarhúzó, PHILLIPS • anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • ergonómikus kétkomponensű markolat • hegy korrózióvédelemmel • markolat forgó támasztékkal

616480

PH2

100

200

616481

PH3

150

260

L

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

D C

D L

C

C

L

D

L

608304

PH 000

60

153

2.5

C

L

D

608305

PH 00

60

153

2.5

616370

PH 1

80

180

4.5

8

608306

PH 0

60

153

3

616371

PH 2

100

210

6

10

608307

PH 1

80

173

4.5

616372

PH 3

150

270

8

13

173


• HU

616W

620TBI

620CS6VDETBI

csavarhúzó, PHILLIPS, kulccsal megfogható, üthető, fanyelű

csavarhúzó, inbusz gömbvéggel, TBI

csavarhúzó készlet, inbusz, szigetelt TBI

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: fa • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal

D

617048

C

D C

602817

PH 2

L

C

L

D

100

200

6

10

L

620CS6VDETBI

2.5 - 8 / 6

620VDETBI (2.5, 3, 4, 5, 6, 8)

C

L

D

611715

2

65

150

3

620/1CR

611716

2.5

75

160

3

611717

csavarhúzó, inbusz, CR

3

75

160

3.5

611718

4

100

200

5

611719

5

100

210

6

611720

6

125

245

7

611721

8

150

270

10

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal

617TBI csavarhúzó, POZIDRIV, kulccsal megfogható, TBI • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

620CR csavarhúzó, inbusz gömbvéggel, CR • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal

D C

D C

L

C

L

D

611712

PZ 1

80

180

4.5

8

611713

PZ 2

100

210

6

10

611714

PZ 3

150

270

8

13

617W csavarhúzó, POZIDRIV, kulccsal megfogható, üthető, fanyel • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: fa • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

L

C

603468

174

PZ 2

L

C

L

D

100

210

6

10

L

C

L

617128

2

60

145

617129

2.5

60

145

617130

3

75

160

617131

4

75

160

617132

5

85

185

617133

6

95

205

8

105

215

C

L

D

617134

616373

2

60

145

3

617135

3/32”

60

145

616374

2.5

60

145

3

617136

7/64”

60

145

616375

3

70

155

3.5

617137

1/8”

75

160

616376

4

100

185

5

617138

9/64”

75

160

616377

5

100

200

6

617139

5/32”

85

170

616378

6

100

210

7

617140

3/16”

85

185

617141

7/32”

85

185

620VDETBI

617142

1/4”

95

205

csavarhúzó, inbusz, szigetelt TBI

617143

5/16”

105

215

617144

3/8”

115

235

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • EN 60900 szabvány alapján

C

D

C

L

C

L

616448

2.5

75

160

616449

3

75

175

616450

4

75

175

616451

5

75

185

616452

6

100

210

616453

8

100

210


621TBI

621VDETBI

621CS7CR

csavarhúzó, TORX, TBI

csavarhúzó, TORX, szigetelt TBI

csavarhúzó készlet, TORX, CR

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • EN 60900 szabvány alapján

617031

621CS7CR

TX 10 - TX 40 / 7

621CR (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40) C

D C

L

L

621E

C

L

C

L

D

616454

TX 10

60

140

611722

TX 6

60

145

3

616455

TX 15

80

180

611723

TX 7

60

145

3

616456

TX 20

80

180

611724

TX 8

60

145

3

616457

TX 25

80

180

611725

TX 9

60

145

3

616458

TX 27

100

210

611726

TX 10

80

165

3

616459

TX 30

100

210

611727

TX 15

80

165

3

611728

TX 20

100

185

4

611729

TX 25

100

200

4.5

611730

TX 27

115

215

5.5

611731

TX 30

115

225

6

611732

TX 40

130

250

7

611733

TX 45

130

250

8

műszerész csavarhúzó, TORX • anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • ergonómikus kétkomponensű markolat • hegy korrózióvédelemmel • markolat forgó támasztékkal

621CS6VDETBI csavarhúzó készlet, TORX, szigetelt TBI

D C

L

C

L

D

604546

TX 4

60

153

3

621CS7TBI

604547

TX 5

60

153

3

csavarhúzó készlet, TORX, TBI

608310

TX 6

60

153

3

608311

TX 7

60

153

3

608312

TX 8

60

153

3

608313

TX 9

60

153

3

608314

TX 10

60

153

3

608315

TX 15

60

153

3.5

608316

TX 20

80

173

4

617049

621CS6VDETBI

TX 10 - TX 30 / 6

621VDETBI (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30)

621CR

612300

621CS7TBI

TX 10 - TX 40 / 7

csavarhúzó, TORX, CR

621/1TBI

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal

csavarhúzó, biztonsági TORX, TBI

621TBI (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

621CS7E

D

műszerész csavarhúzó készlet, karton tartó

620961

621CS7E

TX 6 - TX 20 / 7

621E (TX 6, TX 7, TX 8, TX 9, TX 10, TX 15, TX 20)

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal

C

L

C

L

D

616379

TX 6

60

145

3

616380

TX 7

80

165

3

616381

TX 8

80

165

3

D C

L

616382

TX 9

80

165

3

C

L

616383

TX 10

80

165

3

611734

TR 10

80

165

3

616384

TX 15

80

165

3.5

611735

TR 15

80

165

3.5

616385

TX 20

100

185

4

611736

TR 20

100

185

4

616386

TX 25

100

185

4.5

611737

TR 25

100

200

4.5

616387

TX 27

115

215

5.5

611738

TR 27

115

215

5.5

616388

TX 30

115

215

6

611739

TR 30

115

225

6

616389

TX 40

130

240

7

611740

TR 40

130

250

7

D

175


• HU

621/1CS7TBI

623VDETBI

625TBI

csavarhúzó készlet, biztonsági TORX, TBI

csavarhúzó, POZIDRIV, szigetelt, TBI

csavarhúzó, POZIDRIV, TBI

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 87564-1, 2 és EN 60900 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

612308

621/1CS7TBI TR 10 - TR 40 / 7 621/1TBI (TR 10, TR 15, TR 20, TR 25, TR 27, TR 30, TR 40)

622TBI csavarhúzó, négyszög (SQUARE ), TBI • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal

D C C

L

L

C

L

C

L

611741

PZ 0

60

145

D 3

60

145

611742

PZ 1

80

180

4.5

616460

PZ0

616461

PZ1

80

180

611743

PZ 2

100

210

6

616462

PZ2

100

210

611744

PZ 3

150

270

8

616463

PZ3

150

270

625CR

D C

L

C

L

D

612807

SQ 1

90

175

4

612808

SQ 2

100

200

5.5

612809

SQ 3

100

200

5.5

622CR csavarhúzó, négyszög (SQUARE ), CR

623VDE

csavarhúzó, POZIDRIV, CR

csavarhúzó, POZIDRIV, szigetelt

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • feketített hegy • markolat: ergonómikus kialakítás • nyél: polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 87564-1, 2 és EN 60900 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal

D C

D C

C

L

L

C

L

L

C

L

C

L

D

616482

PZ0

60

145

616393

PZ 0

60

145

3

PZ1

80

165

616394

PZ 1

80

165

4.5

D

616390

SQ 1

90

175

4

616483

616391

SQ 2

100

200

5.5

616484

PZ2

100

200

616395

PZ 2

100

200

6

5.5

616485

PZ3

150

260

616396

PZ 3

150

260

8

616392

176

SQ 3

100

200


626CR

627CR

műszerész csavarhúzó, POZIDRIV

625E

csavarhúzó, PHILLIPS, marok, CR

csavarhúzó, lapos, marok, CR

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • ergonómikus kétkomponensű markolat • hegy korrózióvédelemmel • markolat forgó támasztékkal

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

D C

a

L

C

L

D

608308

PZ 0

60

153

3

608309

PZ 1

80

173

4.5

C

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • penge nikkelezett • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

L

D C

625NI csavarhúzó, POZIDRIV, NI

D

b

L

axb

C

L

616399

0.8 x 4.0

25

85

4

1.0 x 5.5

25

85

5.5

1.2 x 6.5

25

85

6.5

C

L

D

616400

616397

PH 1

25

85

4.5

616401

616398

PH 2

25

85

6

D

628TBI 627TBI

csavarhúzó, POZIDRIV, marok, TBI

csavarhúzó, lapos, marok, TBI

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

• penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 2380-1, 2 szabványok alapján

D C

L

C

L

D

616432

PZ 0

60

145

3

616433

PZ 1

80

165

4.5

616434

PZ 2

100

200

6

616435

PZ 3

150

260

8

D C a

C

626TBI csavarhúzó, PHILLIPS, marok, TBI • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

C

L

612836

PZ 0

25

87

3

617093

PZ 0

35

97

3.0

D

b

L

L

D

axb

C

L

D

612837

PZ 1

25

87

4.5

612832

0.6 x 3.5

25

87

3.5

617094

PZ 1

35

97

4.5

617089

0.6 x 3.5

35

97

3.5

612838

PZ 2

25

87

6

612833

0.8 x 4.0

25

87

4

617095

PZ 2

35

97

6.0

617090

0.8 x 4.0

35

97

4.0

612834

1.0 x 5.5

25

87

5.5

628CR

617091

1.0 x 5.5

35

97

5.5

csavarhúzó, POZIDRIV, marok, CR • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • ISO 8764-1, 2 szabványok alapján

612835

1.2 x 6.5

25

87

6.5

617092

1.2 x 6.5

35

97

6.5

D C

L

C

L

612829

PH 0

25

87

D 3

617086

PH 0

35

97

3.0

612830

PH 1

25

87

4.5

617087

PH 1

35

97

4.5

C

L

D

612831

PH 2

25

87

6

616402

PZ 1

25

85

4.5

617088

PH 2

35

97

6.0

616403

PZ 2

25

85

6

D C

L

177


• HU

629TBI

629VDETBI

csavarhúzó, dugókulcsos, TBI • penge anyaga: króm-vanádium-molibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • DIN 3125 szabvány alapján

C

L

D

csavarhúzó, dugókulcsos, szigetelt TBI

616413

12

125

245

9

616414

13

125

245

9

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • markolat: ergonómikus kialakítás • hármas szerkezetű, összetett markolat • függesztő lyukkal • EN 60900 szabvány alapján

616415

14

125

245

9

616416

15

125

245

9

616417

16

125

245

9

616418

17

125

245

9

629CS7CR csavarhúzó készlet, dugókulcsos, CR

C

L

D C

L

616464

5.5

C

L

125

225

C

L

D

616465

6

125

225

612820

4

125

225

5

616466

7

125

235

612821

4.5

125

225

5

621429$

7/35

135

245

611746

5

125

235

5

616467

8

125

235

612672

5.5

125

235

6

616468

10

125

235

611747

6

125

235

6

616469

13

125

245

611748

7

125

245

6

611749

8

125

245

7

629CS6VDETBI

629E

611750

9

125

245

8

611751

műszerész csavarhúzó, dugókulcsos

10

125

245

8

csavarhúzó készlet, dugókulcsos, szigetelt TBI

611752

11

125

245

8

611753

12

125

245

9

611754

13

125

245

9

612825

14

125

245

9

612826

15

125

245

9

612827

16

125

245

9

612828

17

125

245

9

617032

629CS7CR

6 - 17 / 7

629CR (6, 8, 10, 12, 13, 14, 17)

• anyaga: penge - króm-vanádium, teljes anyagában edzett és nemesített • ergonómikus kétkomponensű markolat • markolat forgó támasztékkal

629CS5TBI csavarhúzó készlet, dugókulcsos, TBI

617050

629CS6VDETBI

5.5 - 13 / 6

D

629VDETBI (5.5, 6, 7, 8, 10, 13)

C

629CR 618903

csavarhúzó, dugókulcsos, CR • penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • hegy krómozott, feketített véggel • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén • függesztő lyukkal • DIN 3125 szabvány alapján 612318

629CS5TBI

2.5

L

C

L

D

60

153

4.5

618904

3

60

153

4.5

618905

3.2

60

153

4.5

618906

3.5

60

153

4.5

618907

4

60

153

4.5

618908

5

60

153

4.5

618909

5.5

60

153

4.5

6 - 13 / 5

630VDE

629TBI (6, 8, 10, 12, 13)

fáziskereső, 220-250V • 140, csiptetővel D C

178

L

C

L

D

616404

4

125

225

5

616405

4.5

125

225

5

616406

5

125

225

5

616407

5.5

125

225

6

616408

6

125

225

6

616409

7

125

235

6

616410

8

125

235

7

axb

C

L

616411

10

125

235

8

617659

0.5 x 3.0

60

140

616412

11

125

235

8

617660

0.6 x 3.5

90

180

C

L


631

635

635PZ

próbalámpa, 6-12/24 V

racsnis markolat

• Kizárólag ellenőrzött gépkocsi kötésekhez, 12V, és 24V feszültségig. • Más célokra, más feszültséggel történő használata életveszélyes • A termék nem használható hálózati feszültség ellenőrzésére.

• markolat - polipropilén • a markolat használható minden hatszögű, 6mm-es csavarhúzó szárral • az ergonómikusan kialakított markolat maximális nyomatékot biztosít • szárak gyors és biztonságos cseréje • gyors és pontos csavarozás mindkét irányban • a racsni rögzítése lehetséges

csavarhúzó-szár, POZIDRIV, megfordítható, 635 markolathoz • anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • a külön színekkel jelölt csavarhúzó-szárak megkönnyítik a szerszámválasztást

L

L 618860

PZ 1 - PZ 2

150

6

618861

PZ 2 - PZ 3

150

6

B

L

C

L

axb

C

L

601688

6 - 12

0.5 x 3.0

60

140

601689

6 - 24

0.6 x 3.5

90

180

618851

6

L 100

635SL csavarhúzó-szár, lapos, megfordítható, 635 markolathoz

631B próbalámpa, gépkocsikhoz, 6-12/24 V • Nélkülözhetetlen eszköz minden autószerelőműhelyben • A hegy kialakítása védi a felhasználót a sérüléstől • Gépkocsik elektromos rendszerének ellenőrzésére 6 - 24 V feszültség-tartományban • HASZNÁLATA: • Csatlakoztassa a csipeszt bármilyen földelő ponthoz. • Törje át a vezeték szigetelését a próbalámpa hegyével, hogy elérje az élő vezetéket • Vizsgálja végig a vezetéket, addig a pontig, ahol a lámpa elalszik, amely a vezeték szakadását jelenti • Más célokra, más feszültséggel történő használata életveszélyes • A termék nem használható hálózati feszültség ellenőrzésére!

• anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • a külön színekkel jelölt csavarhúzó-szárak megkönnyítik a szerszámválasztást • a gömbvég akár 25°-os szögben is lehetővé teszi a csavarozást

• anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • a külön színekkel jelölt csavarhúzó-szárak megkönnyítik a szerszámválasztást

L

L L

618862

2.5 - 2.5

150

618863

3-3

150

618852

0.6 x 3.5 - 0.8 x 4.5

150

6

618864

4-4

150

618853

0.8 x 4.0 - 1.0 x 6.0

150

6

618865

5-5

150

618854

1.0 x 5.5 - 1.2 x 6.5

150

6

618866

6-6

150

L

635SLPH

635TX

csavarhúzó-szár, lapos-PHILLIPS, megfordítható, 635 markolathoz

csavarhúzó-szár, TORX, megfordítható, 635 markolathoz

• anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • a külön színekkel jelölt csavarhúzó-szárak megkönnyítik a szerszámválasztást

• anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • a külön színekkel jelölt csavarhúzó-szárak megkönnyítik a szerszámválasztást

L

D

L

C

L

C 619856

B 85

635HX csavarhúzó-szár, inbusz, megfordítható, 635 markolathoz

6 - 24

12

D

L L

L

1.8

110

633 mágnesező

618867

TX 6 - TX 8

150

6

618855

0.8 x 4.0

PH 1

150

6

618868

TX 7 - TX 9

150

6

618856

1.0 x 6.0

PH 2

150

6

618869

TX 10 - TX 15

150

6

618857

1.2 x 6.5

PH 3

150

6

618870

TX 20 - TX 25

150

6

618871

TX 30 - TX 40

150

6

635PH

• anyaga:ABS • kék színű

csavarhúzó-szár, PHILLIPS, megfordítható, 635 markolathoz • anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • a külön színekkel jelölt csavarhúzó-szárak megkönnyítik a szerszámválasztást

635Bits csavarhúzó-szár, TORX, megfordítható, 635 markolathoz • anyaga: króm-vanádium-molibdén acél • mágnessel

B B

L

A

D L

L 612866

B

A

618858

PH 1 x PH 2

150

6

52

30

618859

PH 2 x PH 3

150

6

618872

1/4” (6.3)

D

L

12

164

6

179


• HU

635Soc

636A

637PZ

csavarhúzó-szár, 1/4” dugókulcsos, megfordítható, 635markolathoz

csavarhúzó, megfordítható

csavarhúzó, offset, POZIDRIV

• két szárral: PH2-PH3 és 0, 8×4, 0-1, 2×7, 0

• a középső markolat ütésálló műanyagból • szűk helyeken való munkához • feketített hegy • DIN 5208 szabvány alapján

• anyaga: króm-vanádium-molibdén acél

L

D b

L 618873

1/4”

164

axb

axb

L

L1

D

L

615049 PH 2 PH 3 0.8 x 4.0 1.2 x 7.0 180 7

racsnis markolat és csavarhúzószárak készletben

L

L1

637SL

618783

PZ 1 - PZ 2

125

20

csavarhúzó, offset, lapos

618784

PZ 2 - PZ 3

150

29

618785

PZ 3 - PZ 4

200

35

• • • •

a középső markolat ütésálló műanyagból szűk helyeken való munkához feketített hegy DIN 5200 szabvány alapján

L1

619967

b

D

L

6

635PB

a

a

635PB

6

635 (100), 635SL (0.8 x 4.0 - 1.0 x 6.0), 635PH (PH 1 x PH 2), 635PZ (PZ 1 - PZ 2), 635TX (TX 20 - TX 25, TX 30 - TX 40), 981PBM1

639A ár, egyenes

L

L

L

L1

618773

0.6 x 3.5

90

12

618774

0.8 x 4.0

100

13

618775

1.0 x 5.5

125

16

639B

618776

1.2 x 6.5

125

20

ár, derékszögben hajlított

618777

1.2 x 8.0

150

25

618778

1.6 x 10.0

175

33

618779

2.0 x 12.0

200

37

636

637PH

csavarhúzó, megfordítható

csavarhúzó, offset, PHILLIPS

• penge anyaga: króm-vanádiummolibdén acél, teljes anyagában edzett és nemesített • penge nikkelezett • markolat: ergonómikus kialakítás • markolat - polipropilén

• • • •

L 617773

165

L

a középső markolat ütésálló műanyagból szűk helyeken való munkához feketített hegy DIN 5208 szabvány alapján

L 617774

165

639C ár, kettősen hajlított

L L1 b

a

D L

axb 608922

1.0 x 6.0

PH 2

a

L

L

b

L

L1

617775

165

618780

PH 1 - PH 2

125

20

PH 2 - PH 3

150

29

639D

PH 3 - PH 4

200

35

ár, kettősen hajlított, szűk

L

D

618781

140

6

618782

L

L 617776

180

165


639PB

640/6HSPB

641/6HSPB

árkészlet

lemezlyukasztó készlet, műanyag dobozban

stiftkiütő készlet, műanyag dobozban

619999

620066

617777

639PB

4

639A, 639B, 639C, 639D

640/6

6

640/6HS (2, 3, 4, 5, 6, 8), 981PBM1

lemezlyukasztó • • • • •

640/6HSPB

anyaga: króm-vanádium teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 6458 szabvány alapján

641/6HSPB

641/6

642/6

stiftkiütő

pontozó

• • • • •

• • • • •

anyaga: króm-vanádium teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 6450 szabvány alapján

2-8/6

641/6HS (2, 3, 4, 5, 6, 8), 981PBM1

anyaga: króm-vanádium teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 7250 szabvány alapján

D L

D

D

L

601702

1

120

601703

2

120

601704

3

120

601705

4

601706

5

601707

L

D L

D

L

601711

2

115

D

L

601712

3

150

601724

3

100

120

601713

4

150

601725

4

120

120

601714

5

150

601726

5

120

6

120

601715

6

150

602665

7

120

601716

7

150

642A

601708

8

120

601717

8

150

601709

10

120

601719

automata pontozó

10

150

• minőségi acél • erős önkioldó ráütő mechanizmussal, nyomással aktíválva • a cserélhető hegy edzett • állítható erősség • nikkelezett

640/6HS

641/6HS

lemezlyukasztó, markolattal

stiftkiütő, markolattal

• • • • • •

• • • • • •

anyaga: króm-vanádium teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat ergonómikus kétkomponensű markolat DIN 6458 szabvány alapján

anyaga: króm-vanádium teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat ergonómikus kétkomponensű markolat DIN 6450 szabvány alapján

L

L 616810

60 - 130

125

D

D

L

L

D

642.1A L

D

L

619752

2

120

619759

2

150

619753

3

120

619760

3

150

619754

4

120

619761

4

150

619755

5

120

619762

5

150

619756

6

120

619763

6

150

619757

8

120

619764

8

150

hegy 642A pontozóhoz

616811

181


• HU

642/6HS

645

646

pontozó, markolattal

vágó-lyukasztó készlet

lemezlyukasztó készlet

• • • • • •

anyaga: króm-vanádium teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat ergonómikus kétkomponensű markolat DIN 7250 szabvány alapján

D L

D

L

620117$

4

120

620118$

5

120

642LPB betűbeütő készlet • anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: antikorrozív olajbevonat • 27 részes acél beütő készlet A-Z, és & karakterekkel

620944$

4

620945$

6

620946$

8

620947$

10

642NPB számbeütő készlet • anyaga: szerszám-szénacél • felületkezelés: antikorrozív olajbevonat • 9 részes acél beütő készlet 0-9 karakterekkel

620940$

4

620941$

6

620942$

8

620943$

10

182

601739

645

6

640/6 (2, 4, 6), 642/6 (3), 660/6A (125), 670/6A (125)

601737

646

6

640/6 (2, 3, 4, 5, 6), 642/6 (3)


646A

650.2/6

651.3/7

lemezlyukasztó készlet

hegyesvéső, gépi, SDS Plus

horonyvéső, gépi, SDS Max

D SDS max.

L D

620178$ 646A

616832

3

b

SDS-plus

L

L

D

250

14

616842

L

D

b

300

18

26

640/6 (4), 642/6 (3, 4)

647

650.3/6

651.4/7

horonyvéső, gépi, SDS Plus

lapátvéső, gépi, SDS Max

stiftkiütő készlet

D

SDS-plus

L

616833

601738

647

6-8/6

641/6 (2, 3, 4, 5, 6, 8)

L

D

b

16

22

650.4/6

660/6 laposvágó • • • • • •

647A stiftkiütő készlet

620176$ 647A

616841

lapátvéső, gépi, SDS Plus

616834

L

D

b

300

18

80

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 6453 szabvány alapján

D SDS-plus

L

L

D

b

250

16

40

b

641/6 (3, 4, 5)

B L

a

651.1/7

3

SDS max.

L

250

b

D

b

b

laposvéső, gépi, SDS Max

L

axb

B

604267

100

9 x 14

15

647B

601732

150

11 x 17

18

stiftkiütő készlet

604242

175

12 x 20

21

601733

200

13 x 23

24

601734

250

13 x 23

25

b

620177$ 647B

D SDS max.

L

L

D

b

660/6HS

616835

280

18

25

616836

400

18

25

laposvágó, markolattal

616837

600

18

25

6 - 10 / 3

651.2/7

641/6 (6, 8, 10)

hegyesvéső, gépi, SDS Max

650.1/6

• • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 6453 szabvány alapján

laposvéső, gépi, SDS Plus

D SDS max.

b

L

b

616831

D

L

SDS-plus

L

280

18

400

18

600

18

L

D

b

250

14

20

616840

L

D

616838 616839

B

a

608484

L

axb

B

250

13 x 23

25

183


• HU

660/6A

666/6A

670/6

laposvéső

laposvéső

keresztvágó

• • • • • •

• • • • •

• • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 7254 szabvány alapján

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat

b

B L

a

603477

B

L

axb

B

240

7 x 26

26 b

L

L

B

125

10

12

608492

250

16

23

608493

300

18

26

608494

350

18

26

608495

400

20

30

608496

500

20

30

B L

666/6AHS

608554

a

lapsvéső, markolattal • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat

L

axb

B

601747

150

11 x 6

17

601748

200

12 x 8

20

601749

250

13 x 9

23

670/6HS keresztvágó, markolattal

660/6AHS laposvéső, markolattal • • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 6541 szabvány alapján

b

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 7254 szabvány alapján

• • • • • •

B L

a

608503

L

axb

B

240

7 x 26

26

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 6541 szabvány alapján

667/6A lapátvéső • • • • •

B

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat

b

L a

L

L

608485

B

608497

250

16

23

608498

300

18

26

608499

350

18

26

665/6A

b

axb

B

13 x 9

23

670/6A

L

hegyesvéső L

axb

B

250

13 x 23

50

667/6AHS

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat

L 250

B

a

608671

aposvéső • • • • •

B

lapátvéső, markolattal • • • • •

• • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 7256 szabvány alapján

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat

L

L B b

L

B L

a

608555

125

10

604174

250

16

608486

300

18

350

18

B

608487

608500

250

8

10

400

20

608501

250

10

10

500

20

L

184

609286

L

axb

B

604903

250

13 x 23

50

608488


670/6AHS hegyesvéső, markolattal • • • • • •

anyaga: króm-vanádium kovácsolt teljes anyagában edzett és nemesített hegy induktívan edzett felület: lakkbevonat DIN 7256 szabvány alapján

L

L 608489

250

16

608490

300

18

608491

350

18

671HS kézvédő markolat

608672

675 vágó-, kiütő-, lyukasztó készlet, fém állványon

611998

675

100

640/6 (2, 3, 4, 5, 6), 641/6 (2, 4, 5, 6, 8), 642/6 (4, 5), 660/6 (100, 150, 200, 250, 175), 670/6 (150, 200, 250), 980F

675A véső készlet

611997

675A

40

666/6A (240), 670/6A (125, 250, 300), 660/6A (125, 250, 300), 667/6A (250), 980G

185


Csapágylehúzók

Kétkaros csapágylehúzók

Háromkaros csapágylehúzók

Egyéb lehúzók

Könnyű használat

Extra tartósság

A Unior lehúzórendszerek lehetővé teszik a csapágyak,

A kettő-, három-, vagy ötkaros, csúszókalapáccsal, vagy

perselyek és lánckerekek biztonságos és hatékony

lehúzó-tokmánnyal kialakított Unior lehúzók mindegyike

eltávolítását. Az összes húzószerszámot könnyű használni,

szénacélból készül. A speciális kovácsolási folyamat biztosítja

flexibilisek és rendkívül tartósak.

ezek extra tartósságát.

Az Unior csapágylehúzók tulajdonságai

186

rg o

ez

io Un

re

e it

• felület barnított; • lehúzócsavar teljes anyagában edzett; • anyaga: szerszám-szénacél; • a karok két pozícióban rögzíthetőek; • test, lehúzócsavar kovácsolt; • felületkezelés: horganyzott

nómia – véd

ik


680/5

681/5

682/5MS

csapágylehúzó, kétkaros

csapágylehúzó, csúsztatható, kétkaros

• • • • •

• • • • •

csapágylehúzó készlet, háromkaros, fém állványon

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített a karok két pozícióban rögzíthetőek a kapaszkodó-körmök szorosan beilleszthetők a lehúzandó darab alá

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített robosztus kialakítás kemény igénybevételhez a karok átfordíthatóak, így használható külső és belső lehúzóként is

612656

682/5MS

4

L max.

Lmax.

682/5 (90 x 90, 160 x 130, 230 x 190, 300 x 250), 980P3

683/2 D1

csapágylehúzó, csúsztatható, kétkaros

D2

D max.

B

D1

D2

L

L

D

601765

300 280 70 - 220 110 - 260 150

612603

0

90

90

601766

400 450 110 - 360 190 - 450 200

601762

1

160

130

601763

2

230

190

682/5

601764

3

300

250

csapágylehúzó, háromkaros

680/5MS

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540), szár feketített a kapaszkodó-körmök szorosan beilleszthetők a lehúzandó darab alá

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített a karok két pozícióban rögzíthetőek a kapaszkodó-körmök szorosan beilleszthetők a lehúzandó darab alá Lmax.

kétkaros-csapágylehúzó készlet, fém állványon

• • • • •

• • • •

D1

D2

L max.

615076

L

680/5MS

4

680/5 (90 x 90, 160 x 130, 230 x 190, 300 x 250), 980P2

L

D1

D2

90

65

50 - 90

615077

90

90

90

50 - 110

615078

130

140

130

80 - 140

615079

180

140

180

80 - 180

615080

250

195

250

130 - 250

615081

350

195

350

130 - 350

683/2MS

D max.

612655

60

D

612604

0

90

90

601767

1

160

130

601768

2

230

190

601769

3

300

250

csapágylehúzó készlet, csúsztatható, kétkaros, fémállványon

615082

683/2MS

6

683/2 (60, 90, 130, 180, 250, 350), 980P2S

187


• HU

685/5

687/5

702/5MH

kalapácsos csapágylehúzó

csapágylehúzó, ötkaros

pillanatszorító

• • • • • •

• • • •

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél körmök anyaga kovácsolt, edzett és nemesített pofák induktívan edzettek felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített nehezen elérhető helyekre kis és nagy mérethez egyaránt alkalmas karok a készletben • ergonómikus kétkomponensű markolat

D2 D1

L

D1 601771

max.

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített robosztus kialakítás kemény igénybevételhez

anyaga: szerszám-szénacél teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: cinkbevonat (DIN 12329), szár feketített fa- és építőipar számára fém nyéllel

L

D2

L

30 - 80 120 - 180

L

125

C

A

600

686/5 gömbfej-lenyomó

D

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített személygépkocsikhoz

L

max.

• • • •

B

D max.

D

max.

A

B

608433

120

100

330

L

155

25

608434

160

100

370

155

25

608435

200

100

410

155

25

608436

250

100

460

155

25

300

120

550

180

35

L

D

608360

120

47

608437

400

120

650

180

35

608438

500

120

750

180

35

701

608439

600

120

850

180

35

szelephézagoló

608440

800

120

1050

180

35

• garanciával és megfelelőségi nyilatkozattal • rozsdamentes acél

608441

1000

120

1250

180

35

602848

702/5WH

D

pillanatszorító

L

601772

C

Lmax.

D

L

16

260

• • • • •

601896

0.05 - 0.5

8

601897

0.05 - 1

13

601898

0.05 - 1

20

anyaga: szerszám-szénacél teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: cinkbevonat (DIN 12329), szár feketített fa- és építőipar számára lakkozott, fa nyéllel

686/5A gömbfej-lenyomó

701A

• • • •

menetfésű

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: horganyzott (DIN 12329), szár feketített teherautókhoz

• • • • •

garanciával és megfelelőségi nyilatkozattal rozsdamentes acél külső és belső menetekhez metrikus-menetek: 0,4-7 (28 méret) whitworth-menetek: 4 - 62 (20 méret

A

L

D 602369

188

18

L 260

616706

48

B

Dmax.

D

D

C

C

L max.

A

B

601783

120

100

330

L

155

25

601784

160

100

370

155

25

601785

200

100

410

155

25

601786

250

100

460

155

25

601787

300

120

550

180

35

601788

400

120

650

180

35

601789

500

120

750

180

35

601790

600

120

850

180

35

601791

800

120

1050

180

35

601792

1000

120

1250

180

35


703/5MH pillanatszorító, kétoldalas • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: cinkbevonat (DIN 12329), szár feketített fa- és építőipar számára fém nyéllel külső és belső szorításhoz

B

C

A D

608230

704/5

705/5AMH

pillanatszorító, gyors

U-profilú pillanatszorító

• erős és megbízható szorítást tesz lehetővé minimális erőkifejtéssel • a csavarorsó menete mángorolt mely biztosítja a könnyű használatot, és a maximális szorítóerőt • a szorítópofa kovácsolt, edzett és nemesített, valamint galvanizált • a véletlenszerű kinyílást a záróretesz akadályozza meg

• a szorítópofa kovácsolt, edzett és nemesített, valamint galvanizált • a talp cserélhető, és igazodik a különböző alakú tárgyakhoz. A csavarorsó menete mángorolt mely biztosítja a maximális szorítóerőt • a talp, a csavarorsó és a hajtókar korrózióálló

L

D

C

L

A

B

1000

120

1250

35

180

703/5WH pillanatszorító, kétoldalas • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: cinkbevonat (DIN 12329), szár feketített fa- és építőipar számára lakkozott, fa nyéllel külső és belső szorításhoz

A

Bmax.

C D

max.

A

L max.

D

B

C D

607346

A L

Bmax.

L

A

B

609961

160

120

360

25

25

609962

200

120

400

25

25

D

T

609963

250

120

450

25

25

617531

250

60

140 450 170

40

25

617539

300 100 140 560 190

40

617540

400 150 140 710 190

40

609964

300

C

C

T

140

570

35

609965

400

140

670

35

35

609966

500

140

770

35

35

609967

600

140

870

35

D max.

C

Lmax.

L

A

B

35

705/5MH

D

C

L

A

B

609972

800

140

1070

35

35

pillanatszorító, erősített

1000

120

1250

35

180

609973

1000

140

1270

35

35

• a szorítópofa kovácsolt, edzett és nemesített, valamint galvanizált • a talp cserélhető, és igazodik a különböző alakú tárgyakhoz. A csavarorsó menete mángorolt mely biztosítja a maximális szorítóerőt • a talp, a csavarorsó és a hajtókar korrózióálló

704/5A U-profilú pillanatszorító • erős és megbízható szorítást tesz lehetővé minimális erőkifejtéssel • a csavarorsó menete mángorolt mely biztosítja a könnyű használatot, és a maximális szorítóerőt • a szorítópofa kovácsolt, edzett és nemesített, valamint galvanizált • a véletlenszerű kinyílást a záróretesz akadályozza meg

A

C

Bmax.

D max.

D

A

T

Bmax.

C D

max.

L max.

C

Lmax.

L

A

B

609974

160

140

370

155

30

609968

200

140

410

155

30

609982

250

140

460

155

30

609969

300

140

550

180

40

609970

400

140

650

180

40

500

140

750

180

40

D

T

C

B

609971

617528

250

60

120

530

170

40

609975

600

140

850

180

40

617529

300

100

140

655

190

40

609983

800

140

1050

180

40

617530

400

150

140

805

190

40

609984

1000

140

1250

180

40

L

A

189


710P

714

mérőszalag

mérőszalag

• kétkomponensű tokozat • retesszel, "stop and clip"

• kétkomponensű tokozat • akrilbevonatú acél szalag hosszú élettartammal • hatszoros sebesség a feltekerhetőség révén

om

yo

rg ur h ands – e

on

ou

no

m ic s - pr ote c

no

m ic s - pr ote c

ty

go

er

er

go

R

R

rh a

U NI O

nds

te

ct

U NI O

Long measuring steel tape

pro

ic

50 m

no

 Langes Messband  Mesure longue  Metro de cinta  Nastro Long measuringoutape rh and s  Рулетка длинная  Μετροταινία  Ruleta lunga  metrico lungo in acciaio Landmetermaat  Долга лента за мерење  Hosszú mérőszalag  Ролетка  Taśma pomiarowa  Duga mjerna traka  Meracie pásmo  Merna traka dugačka  Lange

• HU

m ic s - pr ote c

ty

0

16

612132

3

0

16

721/6

612133

5

0

19

IRONGATOR satu

612134

8

0

25

612135

10

0

25

612784

2

6

16

612785

3

10

16

• ház szürkevas öntvényből • pofák kovácsoltak, szénacélból, olajban edzettek • lakkbevonatú ház, pofák korrózióvédettek, egyéb részei horganyzottak • az orsó sérülés ellen védett • az uniPRO csúszósín biztosítja a mozgó rész precíz futását • kombinálható a forgatható talppal

16

19

26

25

612788

10

33

25

nds

European manufacturer of hand tools since 1919

nd

5 8

www.uniortools.com

Mi

612786

ty

ig

erő

s megfog

ás

710R mérőszalag • kétkomponensű tokozat • retesszel, "stop and clip"

kovácsolt pofák szerszámacélból, edzett és nemesített

köszörült munkafelület

d

m

d

612789

2

0

16

612790

3

0

16

612791

5

0

19

612792

8

0

25

612793

2

6

16

612794

3

10

16

612795

5

16

19

612796

8

26

25

az uniPRO csúszósín biztosítja a mozgó elem pontos és folyamatos futását

710W

a menetes orsó sérüléstől védett

famérce • bükkfa széthajtható mérce • nyomtatott beosztás mindkét oldalon • class lll pontosság

a talp 360°-ban forgatható

További jellemzők és opciók: • erős konstrukció szürkeöntvényből, • munkapadra vagy szerszámkocsira rögzíthető, • további modell gyors-mozgató rendszerrel, • lakkozott ház, • a pofák antikorrozív olajbevonattal.

d

609365

190

621564$

80

621481$

125

m

d

621567$

150

2

16

621570$

200

714

2

612787

rh a

go

612131

ou

d 13

er

m 50

R

621525$

d

U NI O

m

714

d


722.1AL cserélhető befogópofa 722 satuhoz • anyaga: alumínium • 2 részes készlet

Mi erő

s

nd

ig

s megfo

B 619024

80

619025

100

721Q/6

722/6

619026

125

IRONGATOR satu gyorsmozgató rendszerrel

satu

619027

150

• ház különleges ötvözetből • pofák szénacélból, edzett, cserélhetőek • szürke lakkbevonat

619028

175

619029

200

• ház szürkevas öntvényből • pofák kovácsoltak, szénacélból, olajban edzettek • lakkbevonatú ház, pofák korrózióvédettek, egyéb részei horganyzottak • az uniPRO csúszósín biztosítja a mozgó rész precíz futását • kombinálható a forgatható talppal • gyorsmozgató rendszer

726/6 csősatu • ház speciális ötvözetből • pofák kovácsoltak, szénacélból, olajban edzettek • lakkbevonatú ház, pofák korrózióvédettek, egyéb részei horganyzottak • felerősíthető a háromlábú csősatu állványra

A

C L

B

b

c

D max. a

B

621565$ 621482$ 621568$ 621571$

612155

80

612156

100

80

612157

125

125

612158

150

150

612159

175

200

612160

200

721.1/6 forgótalp 721/6 és 721Q/6 satukhoz

722.1/7

619613

1/8” - 2”

70

cserélhető befogópofa 722 satuhoz

619614

1/8” - 3”

100

• anyaga: szerszám-szénacél • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • 2 részes készlet

741/6 háromlábú csősatu állvány • a maximális stabilitás

B 619018

80

619019

100

621566$

80

619020

125

621483$

125

619021

150

621569$

150

619022

175

621572$

200

619023

200

H 607347

1000

191


• HU

750

750VDEDP

753VDEDP

fémfűrész

fémfűrész, szigetelt

• • • • •

• kétrétegű, kettős színezésű szigetelés • Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot! • EN 60900 szabvány alapján

műszerész keretes fűrész, szigetelt

könnyű és kompakt, ergonomikus nyéllel három fűrészlap-pozíció lap tárolása a keretben keret krómozott, nyél kék lakkbevonattal 750/1 egy fűrészlappal

• cserélhető lappal • EN 60900 szabvány alapján

L

L 615502 L1

601890

L1

L

L

L1

L1

407

310

12”

619098

L

150

753W

L

L1

műszerész keretes fűrész

460

270

• fa nyéllel • állítható nyéllel • cserélhető fűrészlappal

750B

752

fémfűrész

ágfűrész

• könnyű és kompakt, ergonomikus nyéllel • keret krómozott, nyél kék lakkbevonattal • két fűrészlap pozíció

• anyaga: penge C75 acél • nyél polistriol

L1

L1

612163

L

L1

L

150

305

L

609424

L1

L1

L

330

497

L

621531$

L

L1

753P

400

300

műszerész keretes fűrész

753.1 cserélhető fűrészlap 753P, 753W és 753VDE fűrészekhez

• műanyag nyél • cserélhető lappal

750.1B cserélhető fűrészlap 750 fűrészhez

617281

755 keretes fűrész • anyaga: penge C75 acél • keret: 12.03 acél

L1 L

612164

621532$

L1

L

150

260

2

L1 L

192

L1

L1

L

612236

610

24”

700

609407

762

30”

850

609408

914

36”

1000


755.1

760S

761B

fűrészlap 755 keretes fűrészhez

lapos reszelő, simító, nyél nélkül

félkerek reszelő, nagyoló, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

b

a

a

b

axb

axb L1

L1

619297

100

3.5 x 12

619301

100

4 x 11

619298

150

4 x 16

619302

150

5 x 16

612237

610

24”

609409

762

30”

612917

200

5 x 20

612920

200

7 x 21

609410

914

36”

612918

250

7 x 26

612921

250

8 x 24

612919

300

8 x 30

612922

300

10 x 30

757 kézi fűrész

760HB

761 1/2S

• anyaga: penge C75 acél • nyél polistriol

lapos reszelő, nagyoló, nyéllel

félkerek reszelő, közepes, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

b

a

a

b L

L1 L

609423

L1

L

400

493

L

axb

619291

100

190

3.5 x 12

axb

619292

150

240

4 x 16

619306

150

5 x 16

612992

200

325

5 x 20

612923

200

7 x 21

612993

250

375

7 x 26

612924

250

8 x 24

612994

300

425

8 x 30

612925

300

10 x 30

619305

100

4 x 11

760H1/2S

761S

760B

lapos reszelő, közepes, nyéllel

félkerek reszelő, simító, nyél nélkül

lapos reszelő, nagyoló, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

b

a

b

a

a

b L

L

axb

3.5 x 12

619295

100

190

3.5 x 12

619309

100

4 x 11

axb 619289

100

axb

619290

150

4 x 16

619296

150

240

4 x 16

619310

150

5 x 16

612911

200

5 x 20

612995

200

325

5 x 20

612926

200

7 x 21

612912

250

7 x 26

612996

250

375

7 x 26

612927

250

8 x 24

612913

300

8 x 30

612997

300

425

8 x 30

612928

300

10 x 30

760 1/2S

760HS

761HB

lapos reszelő, közepes, nyél nélkül

lapos reszelő, simító, nyéllel

félkerek reszelő, nagyoló, nyéllel

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

b

a

b

a

b

a

L

L

axb

L

axb

3.5 x 12

619299

100

190

3.5 x 12

619303

100

190

4 x 11

axb 619293

100

L

619294

150

4 x 16

619300

150

240

4 x 16

619304

150

240

5 x 16

612914

200

5 x 20

612998

200

325

5 x 20

613002

200

325

7 x 21

612915

250

7 x 26

612999

250

375

7 x 26

613003

250

375

8 x 24

612916

300

8 x 30

613001

300

425

8 x 30

613004

300

425

10 x 30

193


• HU

761H1/2S

762/5 1/2S

763B

félkerek reszelő, közepes, nyéllel

reszelő készlet, közepes

kerek reszelő, nagyoló, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

D

b

L

a L

D

619313

100

4

619314

150

6

L

axb

612935

200

8

619307

100

190

4 x 11

612936

250

10

619308

150

240

5 x 16

612937

300

12

613005

200

325

7 x 21

613006

250

375

8 x 24

763 1/2S

613007

300

425

10 x 30

kerek reszelő, közepes, nyél nélkül

619468

5

760H1/2S (150), 761H1/2S (150), 763H1/2S (150), 764H1/2S (150), 765H1/2S (150)

761HS félkerek reszelő, simító, nyéllel

762/5 1/2S

612931

• anyaga: szerszám szénacél

762/5 1/2S

• anyaga: szerszám szénacél

5

760H1/2S (200), 761H1/2S (200), 763H1/2S (200), 764H1/2S (200), 765H1/2S (200) 612932

762/5 1/2S

D

5

760H1/2S (250), 761H1/2S (250), 763H1/2S (250), 764H1/2S (250), 765H1/2S (250)

b

a

L

D

619317

100

4

762/5S

619318

150

6

reszelő készlet, simító

612938

200

8

612939

250

10

612940

300

12

L

L

axb

619311

100

190

4 x 11

763S

619312

150

240

5 x 16

kerek reszelő, simító, nyél nélkül

613008

200

325

7 x 21

• anyaga: szerszám szénacél

613009

250

375

8 x 24

613010

300

425

10 x 30

762/5B D

reszelő készlet, nagyoló

619469

762/5S

5

760HS (150), 761HS (150), 763HS (150), 764HS (150), 765HS (150) 612933

762/5S

5

760HS (200), 761HS (200), 763HS (200), 764HS (200), 765HS (200) 612934

762/5S

5

760HS (250), 761HS (250), 763HS (250), 764HS (250), 765HS (250)

619467

762/5B

L

D

619321

100

4

619322

150

6

612941

200

8

612942

250

10

612943

300

12

763HB kerek reszelő, nagyoló, nyéllel • anyaga: szerszám szénacél

5

760HB (150), 761HB (150), 763HB (150), 764HB (150), 765HB (150) 612929

762/5B

D L

5

760HB (200), 761HB (200), 763HB (200), 764HB (200), 765HB (200) 612930

762/5B

5

760HB (250), 761HB (250), 763HB (250), 764HB (250), 765HB (250)

194

L

D

619315

100

190

4

619316

150

240

6

613011

200

325

8

613012

250

375

10

613013

300

425

12


763H1/2S

764S

765B

kerek reszelő, közepes, nyéllel

háromszög reszelő, simító, nyél nélkül

négyszög reszelő, nagyoló, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

B

A

D L

B

A

L

D

619333

100

8

619337

100

4

619334

150

11

619338

150

6

619319

100

190

4

619320

150

240

6

612950

200

14

612953

200

8

613014

200

325

8

612951

250

17

612954

250

10

613015

250

375

10

612952

300

20

612955

300

12

613016

300

425

12

764HB

765 1/2S

763HS

háromszög reszelő, nagyoló, nyéllel

négyszög reszelő, közepes, nyél nélkül

kerek reszelő, simító, nyéllel

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

D

B L

A L

L

D

L

B

619323

100

190

4

619327

100

190

8

619341

100

4

619324

150

240

6

619328

150

240

11

619342

150

6

613017

200

325

8

613020

200

325

14

612956

200

8

613018

250

375

10

613021

250

375

17

612957

250

10

613019

300

425

12

613022

300

425

20

612958

300

12

A

764B

764H1/2S

765S

háromszög reszelő, nagyoló, nyél nélkül

háromszög reszelő, közepes nyéllel

négyszög reszelő, simító, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

B

B

A L L

B

619325

100

B 8

619331

100

190

8

619345

100

A 4

619326

150

11

619332

150

240

11

619346

150

6

612944

200

14

613023

200

325

14

612959

200

8

612945

250

17

613024

250

375

17

612960

250

10

612946

300

20

613025

300

425

20

612961

300

12

764 1/2S

764HS

765HB

háromszög reszelő, közepes, nyél nélkül

háromszög reszelő, simító, nyéllel

négyszög reszelő, nagyoló, nyéllel

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

B

B

A

L B

L

L

B

L

A

619329

100

8

619335

100

190

8

619339

100

190

4

619330

150

11

619336

150

240

11

619340

150

240

6

612947

200

14

613026

200

325

14

613029

200

325

8

612948

250

17

613027

250

375

17

613030

250

375

10

612949

300

20

613028

300

425

20

613031

300

425

12

195


• HU

765H1/2S

766D

767H1/2S

négyszög reszelő, közepes, nyéllel

reszelőnyél 763, 764, 765

lapos faráspoly, közepes, nyéllel

• anyaga: szerszám szénacél

• ergonómikus kétkomponensű markolat

• anyaga: szerszám szénacél

b

a

A

L L

L

A

619343

100

190

4

619344

150

240

6

613032

200

325

8

613033

250

375

10

613034

300

425

12

765HS

L

axb

619773

150

240

5 x 16

613038

200

325

5 x 20

L

613039

250

375

7 x 26

115

613040

300

425

8 x 30

L

612964

250

300

766E

768 1/2S

reszelőnyél 760, 761

félkerek faráspoly, közepes, nyél nélkül

• ergonómikus kétkomponensű markolat

négyszög reszelő, simító, nyéllel

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

b

a

A axb

L

619774

L

A

L

150

5 x 16

612970

200

7 x 21

L

612971

250

8 x 24

115

612972

300

9 x 28

619347

100

190

4

619348

150

240

6

613035

200

325

8

613036

250

375

10

766F

768H1/2S

613037

300

425

12

reszelőnyél 760, 761

félkerek faráspoly, közepes, nyéllel

• ergonómikus kétkomponensű markolat

• anyaga: szerszám szénacél

766B

612965

250

reszelőnyél 763, 764, 765 • ergonómikus kétkomponensű markolat

b

a L

619775 L

L

612966

300

150

L

axb

240

5 x 16

613041

200

325

7 x 21

L

613042

250

375

8 x 24

115

613043

300

425

9 x 28

L 612962

200

115

766C

767 1/2S

769 1/2S

lapos faráspoly, simító, nyél nélkül

kerek faráspoly, közepes, nyél nélkül

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszám szénacél

reszelőnyél 760, 761 • ergonómikus kétkomponensű markolat

a

b

D

axb L

612963

196

200

D

619772

150

5 x 16

619776

150

6

612967

200

5 x 20

612973

200

8

L

612968

250

7 x 26

612974

250

10

115

612969

300

8 x 30

612975

300

12


769H1/2S

777/6A

777/6C

kerek faráspoly, közepes, nyéllel

lapos sorjázó

hántoló, háromélű

• anyaga: szerszám szénacél

• anyaga: szerszámacél • vágóél köszörült, szár kék lakkbevonattal • fa markolat

• anyaga: szerszámacél • vágóél köszörült, szár kék lakkbevonattal • fa markolat

D

b

L

L

D

a

a L

L

619777

150

240

6

axb

L

A

L

613044

200

325

8

612227

150

5 x 20

255

612233

150

8

255

613045

250

375

10

612228

200

5 x 20

325

612234

200

8

325

613046

300

425

12

370

612235

250

8

370

612229

250

6 x 20

778/4

778/4PB

törtcsavar kiszedő

törtcsavar kiszedő készlet

• • • •

törött menetes szárak és csavarok eltávolítására, a menet sérülése nélkül anyaga: króm-vanádium olajban edzett feketített

D L

D

L

616812

1

1.75

3.6

50

M3 - M6

2.5

616813

2

2.2

5.0

57

M6 - M8

3.0

616814

3

3.3

6.5

64

M8 - M11

4.5

616815

4

4.75

8.8

71

M11 - M14

6.0

616816

5

6.35

11.0

78

M14 - M18

8.0

616817

6

9.50

15.0

85

M18 - M24

11

616818

7

12.70

19.0

92

M24 - M33

13.5

616819

8

17.50

24.0

100

M33 - M45

18.5

616820

778/4PB

1-5/5

778/4 (1, 2, 3, 4, 5) 616821

778/4PB

1-6/6

778/4 (1, 2, 3, 4, 5, 6) 616822

778/4PB

1-8/8

778/4 (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8)

778/4A

778/4APB

törtcsavar kiszedő, kétélű

törtcsavar kiszedő készlet, kétélű

• • • • • • • • •

törött menetes szárak és csavarok eltávolítására, a menet sérülése nélkül jobb- és bal-menetnél is használható a kihajtót a lyukba hajtjuk stabil és biztonságos tartáshoz. központos beüthető hegy csúszásmentes- és kétélű érintkezés a kihajtandó csavarral anyaga: króm-vanádium olajban edzett feketített vágóélek polírozva

616823

1

6.35 (1/4”)

M5 - M6

3.2 - 4.8

616824

2

9.5 (3.8)

M8 - M10

4.8 - 7.1

616825

3

12.7 (1/2”)

M10 - M12

6.4 - 9.5

616826

4

15.9 (5/8”)

M12 - M16

8.7 - 12.7

616827

5

19.0 (3/6”)

M16 - M20

11.1 - 15.9

616828

6

22.0 (7/8”)

M20 - M24

14.0 - 19.1

616829

7

25.4 (1”)

M24 - M33

19.1- 23.8

616830

778/4APB

1-5/5

778/4A (1, 2, 3, 4, 5)

197


Kalapácsok, kiütők és vésők

Lakatos kalapácsok

Kőműves kalapácsok

Varrattisztító kalapácsok

Lécező/szeghúzó kalapácsok

Ráverő kalapácsok

Teflonkalapácsok

Kiütők

Vésők

Ergonómikus forma

Kiváló minőségű nyersanyagok

Pontosság

A leggyakoribb alkalmazásra

A kiváló minőségű

varrattisztító-, és egyéb

- a szegek beverésére -

szénacélból készülő Unior

számtalan kalapács, és más

kalapácsok ütőfelületei és

eszközforma terjedt el. Az

hegyei induktívan edzettek.

eredeti fanyelű kalapácsok

A kiemelkedő nyersanyagok

mellett fémnyelű eszközök is

használata és a modern

megjelentek, akár szigetelt

gyártástechnológia az Unior

változatban is. Az Unior

kalapácsok, és emellett a

kalapácsok ergonómikusan

kovácsolt kiütők és vésők

tervezett műanyag

két megkülönböztető

markolata stabilabb

jellemzője.

A kőműves-, lakatos-, speciális felhasználású kalapácsok alkalmazásának célja az aktív erő átvitele egyetlen meghatározott pontra.

fogást és ezáltal nagyobb

198

rg o

ez

io Un

re

e it

biztonságot garantál.

nómia – véd

ik


805

809

lécező kalapács

kőműves kalapács

601799

200

280

• • • • • •

• • • • •

601801

250

300

601802

300

300

601803

400

310

601804

500

320

601805

600

330

601806

800

350

601807

1000

360

601808

1250

380

601809

1500

380

601810

2000

400

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat krómozott üreges fém nyél, műanyag markolattal DIN 7239 szabvány alapján

L

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat krómozott üreges fém nyél, műanyag markolattal

812A lakatos kalapács, biztosított

L

L

L

L 601824

550

320

601825

650

805A

810

lécező kalapács, mágneses szögtartóval

kőműves kalapács

• • • • • •

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat krómozott üreges fém nyél, műanyag markolattal DIN 7239 szabvány alapján

• • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat nyél műanyag burkolattal a fej mögött, ovális ékkel DIN 1041 szabvány alapján

300

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat kőrisfa nyél, speciális ovális ékkel

L

L

L

L

L 605516

550

320

200

280

602537

300

300

602538

500

320

602539

800

350

603164

1000

360

L 601826

700

320

813 szeghúzó kalapács

806

812

cipész kalapács

lakatos kalapács

• • • •

• • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek kőrisfa nyél

602536

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat kőrisfa nyél, speciális ovális ékkel DIN 1041 szabvány alapján

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat krómozott üreges fém nyél, műanyag markolattal

L

L 612221

340

323

612222

454

348

L L

L

612223

680

398

601796

100

260

612224

910

398

601797

150

280

L 601828

450

300

199


• HU

816

818

820

ráverő kalapács

ráverő kalapács

műanyag kalapács

• • • • • •

• • • • • •

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat kőrisfa nyél, speciális ovális ékkel DIN 1042 szabvány alapján

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat kőrisfa nyél, speciális ovális ékkel DIN 6475 szabvány alapján

anyaga: celidor, keménység: 60-70 shore D olajálló szürkeöntvény fej lakkozott, fa nyéllel használható lágy vagy sérülékeny anyagokhoz

D

L

L

D

L

601844

3000

600

L 601832

22

260

L

L

601845

4000

700

601833

27

280

601812

3000

600

601847

5000

800

601834

32

300

601813

4000

700

601848

6000

800

601835

40

320

601814

5000

800

601849

8000

900

601836

50

360

601816

8000

900

601850

10000

900

601837

60

380

817

819A

ráverő kalapács

műanyag kalapács

• • • • • •

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat kőrisfa nyél, speciális ovális ékkel DIN 6475 szabvány alapján

visszarúgás mentes lakkozott fém kalapácsfej lakkozott fém hengeres nyél, műanyag markolattal poliuretán betétek széleskörű felhasználáshoz nagy biztonságú

2 1

3

SZERKEZET ÉS ANYAG: • A kalapács három fő részből áll: nyél és üreges kalapácsfej ütéselnyelő töltéssel (1); cserélhető vég (2); markolat (3). • A kalapács teste acélcsőből kialakított, amely nagy szilárdságú, és ellenáll a mechanikai sérüléseknek. Külső felszínét lakkréteg védi, amely kevésbé érzékeny a felületi sérülésekre. • A fejbetétek speciális műanyagból készülnek, amely ellenáll a legtöbb környezeti hatásnak, és jelentős ütésállósággal rendelkezik. • A markolat kellemes fogást biztosító műanyag, amely nem csúszik a kézben. Ergonómikusan kialakított, így jó fogást biztosít a szerszámnak.

L

L 601840

1000

260

601841

1250

260

601842

1500

280

601843

2000

300

HASZNÁLAT: • A kalapács elsősorban érzékeny tárgyak kalapálására, igazítására, mozgatására használható. • A hagyományos műanyagfejű kalapácsokkal szemben ütéskor nem csapódik vissza a felszínről, így az ütés energiája is jobban hasznosul.

D

615034

200

L

950

L

D

315

45


902/1 szerszámkészlet, 20 részes, műbőr tokban

601967

902/1

19

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), 185/2 (21 x 115), 212/2 (19), 205/2 (60 x 140), 220/3 (12), 631 (6 - 12), 812 (300), 406/4P (160), 605NI (0.8 x 4.0 x 100, 1.2 x 6.5 x 150), 615NI (PH 2 x 100), 445/4P (240)

820.1

820.1A

902/2

cserélhető műanyag fej 820 kalapácshoz

cserélhető műanyag fej 820A kalapácshoz

szerszámkészlet, 14 részes, műbőr tokban

D

D

D

D

602530

22

605503

22

602531

27

605504

27

602532

32

605505

32

602533

40

605506

40

602534

50

605507

50

602535

60

605508

60

820A

830

teflon kalapács

varrattisztító kalapács

• • • • •

• • • • •

anyaga: poliuratán, keménység: 45-55 shore D olajálló szürkeöntvény fej lakkozott, fa nyéllel rendkívül erős, törhetetlen anyagú fej széleskörű felhasználást tesz lehetővé

601968

902/2

14

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19), 185/2 (21 x 115), 631 (6 - 12), 406/4P (160), 812 (200), 605NI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 615NI (PH 2 x 100)

anyaga: szerszám-szénacél kovácsolt az ütőfelületek induktívan edzettek felület: lakkbevonat kőrisfa nyél, speciális ovális ékkel

902/3 szerszámkészlet, 11 részes, műbőr tokban

D

L

D

L

605491

22

260

605492

27

280

605493

32

300

605494

40

320

605495

50

360

605496

60

380

L

601969 L

601838

400

320

902/3

11

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17), 185/2 (21 x 115), 631 (6 - 12), 406/4P (160), 605NI (1.0 x 5.5 x 125), 615NI (PH 2 x 100)

201


• HU

904/2

905BI

906CR

szerszámkészlet, motorkerékpárhoz

szerszámkészlet, BI, tokban

szerszámkészlet, CR, tokban

620108 613338

904/2

21

190/1 6p (24), 418/2 (180), 6500E6,3 (1.0 x 5.5), 6503E6,3 (PH 1, PH 2, PH 3), 6509E6,3 (3, 4, 5, 6), 238/1 6p (8, 10, 12, 13, 14), 238.7/1 (3/8” - 1/2”), 447/6 (175), 188.8 (1/4”), 250/1 (150), 238.5/2 (3/8”), 188.9 (1/4” - 1/4”)

906CR

6

461/4G (160), 406/4G (180), 602CR (0.4 x 2.5, 0.8 x 4.0), 615CR (PH 2 x 100), 630VDE (140) 620105

905BI

13

406/1BI (160), 461/1BI (160), 478/1BI (160), 472/1BI (160), 556A (160), 753P (150), 710P (3), 602TBI (0.4 x 2.5, 0.8 x 4.0, 1.0 x 5.5), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 630VDE (140)

905VDE

905CR

szerszámkészlet, szigetelt, tokban

szerszámkészlet, CR, tokban

906VDE szerszámkészlet, szigetelt, tokban

617572

906VDE

6

461/1VDE (160), 406/1VDE (180), 603VDE (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100), 613VDE (PH2 x 100), 630VDE (140)

906VDEBI 617570

905VDE

13

406/1VDE (180), 461/1VDE (160), 478/1VDE (160), 472/1VDE (160), 556A (160), 753P (150), 710P (3), 603VDE (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDE (PH1 x 80, PH2 x 100), 630VDE (140)

620106

905CR

13

szerszámkészlet, szigetelt BI, tokban.

406/4G (180), 461/4G (160), 478/4G (160), 472/4G (160), 556A (160), 753P (150), 710P (3), 602CR (0.4 x 2.5, 0.8 x 4.0, 1.0 x 5.5), 615CR (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 630VDE (140)

905VDEBI

906BI

szerszámkészlet, szigetelt BI, tokban.

szerszámkészlet, BI, tokban

617573

906VDEBI

6

461/1VDEBI (160), 406/1VDEBI (180), 603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100), 613VDETBI (PH2 x 100), 630VDE (140)

617571

905VDEBI

406/1VDEBI (180), 461/1VDEBI (160), 478/1VDEBI (160), 472/1VDEBI (160), 753VDEDP (150), 385VDE (180), 603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100), 710P (3), 630VDE (140)

202

ópai gyártó Eur

13

620107

906BI

6

461/1BI (160), 406/1BI (180), 602TBI (0.4 x 2.5, 0.8 x 4.0), 615TBI (PH 2 x 100), 630VDE (140)

191 9 óta


909

910

szerszámtáska, műbőr

szerszámkészlet, 39 részes, műbőr tokban

B

A H

601939

A

B

H

420

140

320

601998

910

909/1

910/1

szerszámtáska, műbőr

szerszámkészlet, 24 részes, műbőr tokban

B

39

1000M, 909

A H

602552

A

B

H

350

110

300

602547

910/1

24

1000N, 909/1

203


Műhelyfelszerelés

Szerszámkocsik

Munkapadok

Szerszámládák

Szerszámládák és -táskák

Szerszámszekrények

Öltözőszekrények

Újító forma A szakemberek munkakövetelményeinek alapos ismerete olyan műhelyfelszerelések gyártását tette lehetővé, amely könnyebb hozzáférhetőséget, jobb szerszámtárolást és áttekinthetőséget biztosít.

Kiváló minőségű acéllemez A különböző szerszámládák, szekrények, munkapadok, a szerszámfalak és tartók kiváló minőségű acéllemezből készülnek. A porfestés ellenáll a rozsdásodásnak, a

Egyszerű szerszámtárolás A szerszámok egyszerű tárolásának és könnyű hozzáférhetőségének biztosításával az Unior műhelyfelszerelések segítenek Önnek a műhely rendbentartásában, s így a hatékonyság növelésében.

felületi sérüléseknek, a felszerelés ezáltal

204

rg o

ez

io Un

re

e it

gyakorlatilag elpusztíthatatlan.

nómia – véd

ik


A Unior EuroPLUS szerszámkocsik sajátosságai

Anyag: • Perforált: acéllemez • Csapágyazott fióksínek • A szintetikus betét óvja a fiókokat és a szerszámokat • Zárrendszer • Fiókok védő zárómechanizmusa • Multifunkciós, kihúzható polc • ANTI-SHOCK élborítás • Környezetbarát, kadmium és ólommentes porfestés • Kerekek átmérője 125 mm, megnövelt gyorsaság és stabilitás céljából

Kihúzható polc (290 x 350 mm), amely használható dokumentumok vagy más tárgyak tárolására. Ha nincs rá szükség, egyszerűen visszatolható. Terhelhetősége 10 kg. 10 kg

40 kg Méretek: Szerszámkocsi: 810 x 510 x 945 mm Nagy fiók: 585 x 405 x 155 mm Kis fiók: 585 x 405 x 75 mm

Rekeszek palackok, flakonok, hulladék tárolására.

Kapacitás: Nagy fiók: 40 kg Statikus terhelés kerekek nélkül: 2000 kg

Az új 400 mm-es csapágyazott fióksínek jobbak, a klasszikus modellekhez viszonyítva. A megoldás 10 százalékkal megnöveli a terhelhetőséget, és a fiók simán, alig hallhatóan mozgatható. A fiókok a műanyag biztonsági gombok megnyomásával könnyen kivehetőek.

A szerszámkocsi sarkain ANTISHOCK gumi élvédők, amelyek védik a kocsit és környezetét a sérülésektől.

A fiókok zárrendszere meggátolja a fiókok véletlen kinyílását.

A CSÚSZÁSMENTES betét megvédi a fiókot, mivel megakadályozza a szerszámok csúszkálását a fiók kihúzásakor és betolásánál.

A biztonsági fékkel felszerelt 125 mm átmérőjű kerekek mobilitást és stabilitást biztosítanak még akkor is, ha a gördülés kábelen és teljesen megterhelve történik. A megfelelő gördülési stabilitás hasznos egyenletlen műhelypadlón vagy az udvaron.

Tartozékok Papírtartó

Rekeszek

A két változatban elérhető papírtartó segítségével a törlőpapír mindig a kézközelben tartható. (920 ES4A, 619445).

Az EuroPLUS szállítókocsik fiókjai elválasztókkal különböző méretű részekre oszthatók fel. (920 ES3, 617823).

Szerszámállvány

Az EuroPLUS szállítókocsira perforált lemez állvány rögzíthető, amelyre szerszámok és más kellékek akaszthatók. (920.1, 619711).

Szerszámtálcák

A polietilén habból készült műanyag (965) vagy SOS* (964) szerszámtálcák rendben tartják és védik a szerszámokat. *SOS = Safety (biztonság) Order (rendezettség) Survey (áttekinthetőség)


• HU

911/1

911N12P21

912/5

szerszámláda, 1 rekeszes

dugókulcs készlet, 1/2", 911N tálcában

szerszámláda, 5 rekeszes

• kadmium- és ólommentes porfestés • rövid típus, egy fogantyúval

• kadmium- és ólommentes porfestés • hosszú típus, egy fogantyúval

619471$ 911N12P21

10 - 32 / 21

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.4/1 (125), 190.6/2 (1/2”), 911N 601907

601912

A

B

H

450

215

130

911/5

A

B

H

550

215

240

911V hőformált tálca 911 szerszámládához

912N

• anyaga polisztirol

hőformált tálca 912 szerszámládához, 1/2" dugókulcs készlethez

szerszámláda, 5 rekeszes

H

• kadmium- és ólommentes porfestés • rövid típus, egy fogantyúval

L

• anyaga polisztirol

H

B

L

B

615448

B

L

H

100

445

43 615452

B

L

H

100

545

43

912/1

601909

A

B

H

450

215

240

szerszámláda, 1 rekeszes

912N6P21

• kadmium- és ólommentes porfestés • hosszú típus, egy fogantyúval

dugókulcs készlet, 1/2", 912N tálcában

911N hőformált tálca 911 szerszámládához, 1/2" dugókulcs készlethez

619472$ 912N6P21

• anyaga polisztirol H

10 - 32 / 21

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.4/1 (125), 190.6/2 (1/2”), 912N

L

912N12P21

B

601910

A

B

H

550

215

130

dugókulcs készlet, 1/2", 912N tálcában

912/3 szerszámláda, 3 rekeszes 615451

B

L

H

100

445

43

• kadmium- és ólommentes porfestés • hosszú típus, egy fogantyúval 619473$ 912N12P21

911N6P21 dugókulcs készlet, 1/2", 911N tálcában

619470$ 911N6P21

10 - 32 / 21

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.4/1 (125), 190.6/2 (1/2”), 911N

206

10 - 32 / 21

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.4/1 (125), 190.6/2 (1/2”), 912N

601911

A

B

H

550

215

202


912V

917

920PLUS2

hőformált tálca 912 szerszámládához

műanyag szerszámtároló láda

szerszámkocsi, EUROPLUS

• anyaga polisztirol

H

• • • •

L

B

H

615449

B

L

H

100

545

43

• • • • • • • •

A

B

A

B

H

A

514

280

260

619766

B

406

252

244

619767

C

394

215

195

914/3

619765

szerszámláda, 3 rekeszes • kadmium- és ólommentes porfestés • rövid típus, két fogantyúval

fiókzáró rendszerrel új egységes fiókzáró-mechanizmus többcélú, kihúzható polc új, 125 mm átmérőjű kerekek a megnövelt stabilitásért és mozgékonyságért gumi védő élborítás anyaga: acéllemez csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat 7 fiók (5 fiók 585×405×75 mm, 2 fiók 585×405×155 mm) statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 2000 kg fiókok kapacitása: 40 kg kadmium- és ólommentes porfestés

918 állvány • 912/5 láda mozgatásához és felemeléséhez • max. magasság 700 mm

H A B

608538

A

B

H

450

200

202

H

A

B

914/5 szerszámláda, 5 rekeszes 607946

• kadmium- és ólommentes porfestés • rövid típus, két fogantyúval

A

B

H

460

310

700

920PLUS1 szerszámkocsi, EUROPLUS • • • •

601985

A

B

H

450

200

260

• • • • • • • •

fiókzáró rendszerrel új egységes fiókzáró-mechanizmus többcélú, kihúzható polc új, 125 mm átmérőjű kerekek a megnövelt stabilitásért és mozgékonyságért gumi védő élborítás anyaga: acéllemez csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat 8 fiók (7 fiók 585×405×75 mm, 1 fiók 585×405×155 mm) statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 2000 kg fiókok kapacitása: 40 kg kadmium- és ólommentes porfestés

617101

A

B

H

810

510

945

920ES3 fiókelválasztó készlet, 4 részes • 920 PLUS szerszámkocsikhoz

915/5 szerszámláda, 5 rekeszes

H

• kadmium- és ólommentes porfestés • hosszú típus, két fogantyúval

A B

617823

920ES4A papírtartó • fémből • papírtekercs nélkül szállítva

607137

A

B

H

550

200

260

617100

A

B

H

945

510

930

619446

207


• HU

920ES7

930

938/3V

palacktartó EUROPLUS szerszámkocsihoz

szerszámkészlet, 82 részes, 912/5 szerszámládával

szerszámláda, 3 rekeszes

• anyaga: acéllemez

A

B H

601996

930

80

• • • • • • • •

fiókzáró rendszerrel fedél zárral, a fedél lecsukásával a fiókok is záródnak csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 3 fiókkal (2 db 585x405x75, és 1 db 585x405x155) anyaga: acéllemez fiókok teherbírása: 30 kg

1000K, 912/5

931 621019$

A

B

H

267

90

85

szerszámkészlet, 112 részes, 912/5 szerszámládában H

920ES8

B

A

ABS munkalap

601995

• anyaga polisztirol

931

113

1000G, 912/5 H

A B

932 szerszámkészlet, 137 részes, 912/5 szerszámládával

615179 619525

A

B

H

965

510

40

601994

932 1000E, 912/5

131

A

B

H

695

435

455

938/5E szerszámláda, 5 rekeszes

920.1PLUS szerszámtartó • EUROPLUS szerszámkocsikra erősíthető perforált acéllemez szerszámtároló

• • • • • •

fiókzáró rendszerrel fedél zárral, a fedél lecsukásával a fiókok is záródnak csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 5 fiókkal (4 db 595x285x75 mm, és 1 db 595x285x150 mm) • anyaga: acéllemez • fiókok teherbírása: 30 kg

H A

H

A

619711$

208

B

A

B

H

577

75

1235

612497

A

B

H

685

300

615

B


938/5M

939/3EV

939EVS3

mobil szerszámláda, foganytűval

szerszámláda, EUROVISION, 3 rekeszes

• • • • • •

• • • • • • •

elválasztó készlet EUROVISION szerszámládához

fiókzáró rendszerrel fedél zárral, a fedél lecsukásával a fiókok is záródnak csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 5 fiókkal (4 db 595x285x75 mm, és 1 db 595x285x150 mm) • 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, • anyaga: acéllemez • fiókok teherbírása: 30 kg

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 3 fiókkal (2 fiók 560x275x70, egy fiók 560x315x150 ) anyaga: acéllemez fiókok teherbírása: 30 kg

H

H

621400$ B

A A

• anyaga: acéllemez

B

939/5E szerszámláda, 5 rekeszes • • • • • • • •

612901

A

B

H

695

300

615 620556$

A

B

H

690

355

394

fiókzáró rendszerrel fedél zárral, a fedél lecsukásával a fiókok is záródnak csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 5 fiók (595×285×75 mm) anyaga: acéllemez fiókok teherbírása: 30 kg

H

938/5V

A

szerszámláda, 5 rekeszes

939/4EV

• • • • • • •

szerszámláda, EUROVISION, 4 rekeszes

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 5 fiókkal (4 fiók 585x405x75, egy fiók 585x405x155) anyaga: acéllemez fiókok teherbírása: 30 kg

• • • • • • •

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 4 fiókkal, 560x275x70mm anyaga: acéllemez fiókok teherbírása: 30 kg

H A

H A

B

B

611784

618662

A

B

H

695

435

615

B

620420$

A

B

H

690

355

394

A

B

H

685

300

535

209


• HU

940E1

940E4

940E6

szerszámkocsi, EUROSTYLE

szerszámkocsi, EUROSTYLE

szerszámkocsi, EUROSTYLE

• • • • • • •

• • • • • • •

• • • • • • •

• • • •

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés 4 fiók (3 fiók 585×405×75 mm, egy fiók 585×405×155 mm) 1 felnyitható ajtó zárral statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg fiókok terhelhetősége: 40 kg anyaga: acéllemez

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiók (5 fiók 585×405×75 mm, 2 fiók 585×405×155 mm) • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • anyaga: acéllemez

608542

720

440

895

B

B

B

H

A

A

A

B

H

H

H

A

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiókkal (7 fiók 560×365×70 mm, 2 fiók 560×400×150 mm) • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • anyaga: acéllemez

608545

A

B

H

720

440

895

608547

A

B

H

720

440

895

940E4/1L 940E3

940E9

szerszámkocsi, EUROSTYLE

szerszámkocsi, EUROSTYLE

szerszámkocsi, EUROSTYLE

• • • • • • •

• • • • • • •

• • • • • • •

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés 6 fiók (3 fiók 585×405×75 mm, 3 fiók 585×405×155 mm) • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • anyaga: acéllemez

• • • • • •

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiók (5 fiók 585×405×75 mm, 2 fiók 585×405×155 mm) statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg fiókok terhelhetősége: 40 kg két oldalán perforált lemezborítás 10 függesztő kampóval, 500mm ABS munkalappal anyaga: acéllemez

A

A

210

A

B

H

440

895

A

B

B

720

H

H

H

608544

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés 8 fiókkal (7 fiók 560x365x70 mm, és 2 fiók 560x400x150 mm) • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • anyaga: acéllemez

612138

A

B

H

720

440

895

B

611757

A

B

H

720

500

975


940ES1

940ES4

940ES7

kosár

papírtartó

palacktartó

• anyaga: acéllemez • EUROSTYLE és EUROVISION szerszámkocsikhoz illeszthető

• fémből • papírtekercs nélkül szállítva

• anyaga: acéllemez • EUROSTYLE és EUROVISION szerszámkocsikhoz illeszthető

A

B

A

B

H

608923

H

A

B

H

350

120

300

608968

608971

A

B

H

350

100

70

940ES4P

940ES8

940ES2

papírtörlő

munkalap, ABS

lemezkosár

• 940ES4 tartóhoz

• anyaga polisztirol

• anyaga: acéllemez • EUROSTYLE és EUROVISION szerszámkocsikhoz illeszthető

A

H

A B

B

H

609499 608924

A

B

H

350

120

300

940ES3 elválasztó készlet - 4 darab 940E szerszámkocsihoz

608972

2

940ES5

A

B

H

705

440

22

940ES9 munkalap, fa

irattartó

H

A

• anyaga: acéllemez • EUROSTYLE és EUROVISION szerszámkocsikhoz illeszthető

B

• anyaga: acéllemez

A

B

H

608973 608925 608969

A

B

H

330

60

300

A

B

H

690

430

16

940ES4A papírtartó

940ES6

• fémből • papírtekercs nélkül szállítva

gyűjtőpolc • anyaga: acéllemez • EUROSTYLE és EUROVISION szerszámkocsikhoz illeszthető B

A H

619445 619447

608970

A

B

H

350

200

150

211


• HU

940ECO

940EV1

940EV3

szerszámkocsi, ECONOMIC

szerszámkocsi, EUROVISION

szerszámkocsi, EUROVISION

• • • • • • • •

• fiókzáró rendszerrel • új, 125 mm átmérőjű kerekek a megnövelt stabilitásért és mozgékonyságért • a fiókok nyitása és zárás rendkívül egyszerű az egységes megoldásnak köszönhetően - a fogantyú a fiók felső részét megfogva egyidejűleg kioldásukat és kihúzásukat • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • a fiókzáró mechanizmus megakadályozza a fiókok véletlen kinyílását • kiegészítőkkel bővíthető • kadmium- és ólommentes porfestés • a kiegészítők rögzítésére szolgáló anyák a szerszámkocsihoz mellékelve • 1 felnyitható ajtó zárral • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • 4 fiókkal (3 fiók 563x365x70 mm, egy fiók 563x410x150 mm) • anyaga: acéllemez

• fiókzáró rendszerrel • új, 125 mm átmérőjű kerekek a megnövelt stabilitásért és mozgékonyságért • a fiókok nyitása és zárás rendkívül egyszerű az egységes megoldásnak köszönhetően - a fogantyú a fiók felső részét megfogva egyidejűleg kioldásukat és kihúzásukat • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • a fiókzáró mechanizmus megakadályozza a fiókok véletlen kinyílását • kiegészítőkkel bővíthető • kadmium- és ólommentes porfestés • a kiegészítők rögzítésére szolgáló anyák a szerszámkocsihoz mellékelve • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • anyaga: acéllemez • 6 fiókkal (három fiók 563x365x70mm, két fiók 563x410x150mm)

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kiegészítőkkel bővíthető kadmium- és ólommentes porfestés anyaga: acéllemez 6 fiókkal (4 fiók 490x275x70 mm, és 2 fiók 490x310x150 mm) • fiókok teherbírása: 30 kg

H A B

H

H A

A

B

617227$

A

B

H

700

355

890

B

940ECOS1 fiókelválasztó készlet, 3 részes, 940ECO szerszámkocsihoz • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés 619884$

617269$

940ECOES7 palacktartó, ECONOMIC • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

618460$

212

A

B

H

720

440

895

621436$

A

B

H

720

440

895


940EV4

940EV6

szerszámkocsi, EUROVISION

szerszámkocsi, EUROVISION

• fiókzáró rendszerrel • új, 125 mm átmérőjű kerekek a megnövelt stabilitásért és mozgékonyságért • a fiókok nyitása és zárás rendkívül egyszerű az egységes megoldásnak köszönhetően - a fogantyú a fiók felső részét megfogva egyidejűleg kioldásukat és kihúzásukat • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • a fiókzáró mechanizmus megakadályozza a fiókok véletlen kinyílását • kiegészítőkkel bővíthető • kadmium- és ólommentes porfestés • a kiegészítők rögzítésére szolgáló anyák a szerszámkocsihoz mellékelve • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • 7 fiókkal (öt fiók 563x365x70mm, két fiók 563x410x150mm) • anyaga: acéllemez

• fiókzáró rendszerrel • új, 125 mm átmérőjű kerekek a megnövelt stabilitásért és mozgékonyságért • a fiókok nyitása és zárás rendkívül egyszerű az egységes megoldásnak köszönhetően - a fogantyú a fiók felső részét megfogva egyidejűleg kioldásukat és kihúzásukat • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • a fiókzáró mechanizmus megakadályozza a fiókok véletlen kinyílását • kiegészítőkkel bővíthető • kadmium- és ólommentes porfestés • a kiegészítők rögzítésére szolgáló anyák a szerszámkocsihoz mellékelve • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg • fiókok terhelhetősége: 40 kg • 8 fiókkal (hét fiók 563x365x70mm, egy fiók 563x410x150mm) • anyaga: acéllemez

940EVS4 papírtartó, Eurovision • fémből • papírtekercs nélkül szállítva

H

H

A

A B

B

620418$

940EVS7 palacktartó, Eurovision • anyaga: acéllemez • Eurovision szerszámkocsikhoz illeszthető

A

B H

619885$

A

B

H

720

440

895

619886$

A

B

H

720

440

895

940EVS1 lemez-kosár, Eurovision • anyaga: acéllemez • Eurovision szerszámkocsikhoz illeszthető

620419$

A

B

H

350

100

85

940.1EV szerszámtároló fal, Eurovision

A

• anyaga: acéllemez • Eurovision szerszámkocsihoz illeszthető, perforált acéllemez fal szerszámok és egyéb kiegészítők tárolásához

B

H

H

A

620416$

A

B

H

350

120

300

620417$

A

B

H

580

20.5

464

B

213


• HU

940M1

940H1

940H3

szerszámkocsi, "EUROMASTER"

szerszámkocsi, "HERCULES"

szerszámkocsi, "HERCULES"

• • • • • • •

• zárrendszer (két biztonsági zárral) • 4 kerék, ebből kettő fékezhető, fióksínek csapágyazottak • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • kadmium- és ólommentes porfestés • 7 első fiókkal, 585×408 mm (5 alacsonyabb, 76 mm, és 2 mélyebb, 155 mm) • 7 oldalfiókkal, 425×367 mm (5 alacsonyabb, 78 mm, és 2 mélyebb, 155 mm) • fa munkalap • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 2300 kg • a kisebb fiókok kapacitása: 25 kg • a nagyobb fiókok kapacitása: 40 kg • anyaga: acéllemez

• fiókzáró rendszerrel • 4 kerék, ebből kettő fékezhető, fióksínek csapágyazottak • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • kadmium- és ólommentes porfestés • 7 első fiókkal, 585×408 mm (5 alacsonyabb, 76 mm, és 2 mélyebb, 155 mm) • egyik oldalon polcokkal • fa munkalap • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 2300 kg • a nagyobb fiókok kapacitása: 40 kg

• •

• • •

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés kadmium- és ólommentes porfestés 6 fiókkal, 585×408 mm (5 alacsonyabb, 76 mm, és 1 mélyebb, 155 mm) statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg a széthúzható tetőszekciók zárt állapotban való terhelhetőségeegyenként 80 kg (nyitott állapotban egyenként 32 kg) fiókok terhelhetősége: 40 kg palacktartóval és műanyag betéttel kisméretű alkatrészekhez anyaga: acéllemez H

A

H

H

B

A

A

B

B

612218

A

B

H

730

465

975

615510

A

B

H

1080

550

955

615512

A

B

H

1080

550

955

940M2

940H2

940.1H

szerszámkocsi, "EUROMASTER"

szerszámkocsi, "HERCULES"

• • • • • •

• fiókzáró rendszerrel • 4 kerék, ebből kettő fékezhető, fióksínek csapágyazottak • csapágyazott fióksínek • a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat • kadmium- és ólommentes porfestés • 7 első fiókkal, 585×408 mm (5 alacsonyabb, 76 mm, és 2 mélyebb, 155 mm) • ajtó zárral • fa munkalap • statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 2300 kg • a nagyobb fiókok kapacitása: 40 kg • anyaga: acéllemez

szerszámtároló fal HERCULES szerszámkocsihoz

• •

• •

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 3 fiókkal, 585×408 mm (2 alacsonyabb, 76 mm, és 1 mélyebb, 155 mm) statikus terhelhetőség kerekek nélkül: max. 1600 kg a széthúzható tetőszekciók zárt állapotban való terhelhetőségeegyenként 80 kg (nyitott állapotban egyenként 32 kg) fiókok terhelhetősége: 40 kg anyaga: acéllemez

H

A

B

B

A

B

621442$

H

A

H

A

B

H

608

120

1025

940HS3 fiókelválasztó készlet, 3 részes, 940H szerszámkocsihoz • anyaga: acéllemez

612324

214

A

B

H

730

465

975

615511

A

B

H

1080

550

955

610932

A

B

H

339

65

0.8


940/2

D3

D14

szerszámkocsi

fiók, alacsony

fiók, mély

• • • • • • • • •

• 940E1- E16 szerszámkocsikhoz

• 940 H1, H2, H3, 940 M1, M2, M3 szerszámkocsihoz

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés a fiókok lehetővé teszik nagyobb szerszámok tárolását 4 fiók mindkét oldalról hozzáférhető mindkét oldalon független tolóajtó anyaga: acéllemez

610159

H A

A

B

H

585

405

75

615999

A

B

H

585

405

153

D4

D15

fiók, mély

oldalfiók, alacsony

• 940E1- E16 szerszámkocsikhoz

• 940H1 szerszámkocsihoz

B

610160

607054

A

B

H

720

380

910

A

B

H

585

405

153

616000

A

B

H

415

365

75

D11

D16

fiók, alacsony

fiók, mély

• 946A szerszámkocsihoz

• 940H1 szerszámkocsihoz

940/3 szerszámkocsi • • • • • • • • •

fiókzáró rendszerrel 4 kerék, egy kerék körbefordul, fékezhető, csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés a fiókok lehetővé teszik nagyobb szerszámok tárolását 3 fiók mindkét oldalról hozzáférhető mindkét oldalon független tolóajtó anyaga: acéllemez

613099

A

B

H

585

405

75

616001

A

B

H

415

365

153

D12

D17

fiók, mély

oldalfiók, alacsony, 920 szerszámkocsihoz

• 946A szerszámkocsihoz

H A B

613098

A

B

H

585

615

153

619521

A

B

H

585

405

75

D13

D18

fiók, alacsony

fiók, mély, 920 szerszámkocsihoz

• 940H1, H2, H3, 940 M1, M2, M3 szerszámkocsihoz

607135

A

B

H

720

380

910

615998

A

B

H

585

405

75

619520

A

B

H

585

405

155

215


• HU

D19

D939EV2

K9

fiók, mély, Eurovision

fiók, nagy, EUROVISION

zár kulccsal, Eurovision

621664$

K1 zár, kulccsal • 940E1- E16, 940 H1, H2, H3, 940 M1, M2, M3, 940/2, 940/3, 946A szerszámkocsihoz 620562$

620563$

A

B

H

585

413

155

180°

R1 fogantyú • 940E1 - E16 szerszámkocsikhoz

D19ECO fiók, mély, 940ECO szerszámkocsihoz

610165

180°

K1S

610171

zár, kulccsal • 940E1, E11 szerszámkocsihoz

R4 fogantyú • 940H, H1, H2, H3 szerszámkocsikhoz

620246$

A

B

H

520

313

155

D20 oldalfiók, alacsony, Eurovision 610233 610174

K7

620564$

A

B

H

585

413

75

zár, kulccsal

R5

• 938/3E, 5E, 5M, 5V, 939/3E, 5E, 948E1, E2, E3, 940M1, M2, M3, 912/01, 02, 03 szerszámkocsikhoz

fogantyú • art 940M1, M3 szerszámkocsikhoz

D20ECO 616002

oldalfiók, alacsony, 940ECO szerszámkocsihoz

R7 fogantyú, Eurovision 615004

90°

K8 zár, kulccsal

620247$

A

B

H

520

313

75

D939EV1 fiók, kicsi, EUROVISION

621663$

216

619522

180°

620565$

A

B

H

475

98

40


T2

T10

V1

műanyag fiókbetét

műanyag fiókbetét

fióksín, csapágyazott

• 940E1 - E16 szerszámkocsikhoz

• 946A szerszámkocsihoz

• 940E1 - E16 szerszámkocsikhoz

616006

A

B

560

608

T11 műanyag fiókbetét 610177

A

B

694

434

L 610181

• 940M1, M2, M3 szerszámkocsihoz

400

V2 T3 616007

műanyag fiókbetét • 940/2, 940/3 szerszámkocsikhoz

A

B

fióksín, csapágyazott

589

437

• 940H, H1 szerszámkocsikhoz

T12 műanyag takaró munkalapra, Eurovision L

610178

A

B

710

372

610182 620566$

A

B

694

434

T5

350

V3 fióksín, csapágyazott

műanyag fiókbetét

T13

• 940E1 - E16, 940H, H1, H2, H3, 940M1, M2, M3 szerszámkocsikhoz

műanyag fiókbetét, kisebb fiókhoz, Eurovision

• 940H, H1, H2, H3, 940M1, M2, M3 szerszámkocsikhoz

L 610180

A

B

710

372

620568$

A

B

560

380

603664

400

V4 T6

T14

fióksín, csapágyazott

műanyag fiókbetét

műanyag fiókbetét, nagy fiókhoz, Eurovision

• 946A szerszámkocsihoz

• 940E1 - E16, 940H, H1, H2, H3, 940M1, M2, M3 szerszámkocsikhoz

615247

A

B

560

398

620569$

A

B

560

405

L 613100

600

T920

V5

T7

fiókbetét, EUROPLUS

fióksín, csapágyazott

műanyag fiókbetét

• 920PLUS1 és 920PLUS2 szerszámkocsikhoz

• 940M1, M2, M3 szerszámkocsikhoz

• 940H1 szerszámkocsihoz

616003

A

B

391

341

620939$

A

B

375

650

L 616008

700

T8

T939EV1

V6

műanyag fiókbetét

fiókbetét, kisméretű fiók, EUROVISION szerszámládához

csapágyazott fióksín, 940ECO szerszámkocsihoz

621665$

619551$

• 940H1 szerszámkocsihoz

616004

A

B

391

359

L

T9

T939EV2

V8

műanyag fiókbetét

fiókbetét, nagyméretű fiók, EUROVISION szerszámládához

fióksín

621666$

619523

• 946A szerszámkocsihoz

616005

A

B

560

591

300

L 400

217


• HU

W1

W6

W22

kerék, körbeforduló

rögzített kerék

kerék készlet

• 940E1 - E6, 940E11 - E16, 940M1, M2, M3, 938/5M szerszámkocsikhoz

• 940/2, 940/3, 940E9 szerszámkocsikhoz

• 940/2, 940/3 szerszámkocsikhoz

610188

610183

100

150

W7 610193

rögzített kerék

W2

• 940H, H1, H2, H3 szerszámkocsihoz

kerék, körbeforduló

W23

• 940E1 - E6, 940E11 - E16, 940 M1, M2, M3, 938/5M szerszámkocsikhoz

kerék készlet • 994 szerszámkocsihoz

610189

160

W8 610184

kerék 100

• 940H, H1, H2, H3 szerszámkocsihoz

W3 610194

kerék, körbeforduló • 940E1 - E6, 940E11 - E16, 940 M1, M2, M3, 938/5M szerszámkocsikhoz

W24 kerék készlet • 940H, H1, H2, H3 szerszámkocsikhoz 610190

125

W20 kerék készlet 610185

100

• 940E1 - E6, 940E11 - E16, 940 M1, M2, M3, 938/5M szerszámkocsikhoz

W4 kerék, körbeforduló • 940/2, 940/3 szerszámkocsikhoz

610195 610191 610186

100

W21

100

W26 kerék készlet • 920 PLUS szerszámkocsikhoz

kerék készlet

W5

• 940E9 szerszámkocsihoz

kerék, körbeforduló • 940/2, 940/3 szerszámkocsikhoz

610187

218

100

610192

619524

125


942 moduláris munkapad • A moduláris munkapad egy nélkülözhetetlen berendezés mind professzionális, mind az otthoni műhelyekben. Használható munkafelületként, valamint szerszámok biztonságos tárolására. Számos modulból áll, amely minden felhasználó számára lehetővé teszi az ideális kialakítást az igények és a rendelkezésre álló hely függvényében. Az összeállítás egyszerű, gyors és biztonságos. A termékhez sablont mellékelünk a furatok pontos elhelyezése érdekében. Az egyes részek minőségi, 3 mm vastag acéllemezből készülnek. A porfestés megvédi a munkapadot a mechanikai és környezeti sérülésektől, illetve a kémiai hatásoktól. A munkalap masszív, rétegzett fatábla, amely kemény munkavégzést is lehetővé tesz, nagy felületi terhelést is kibír, tartós és strapabíró, ugyanakkor környezetbarát felületkezeléssel ellátott.

(943 P6, 618471)

(943 P4, 618469)

(943 P2, 618467)

(943 P8, 618473)

(943 P9, 618474)

(943 P10, 618475)

(943P11, 618476)

(943 P1, 618466)

943P1

943P2

943P3

943P4

943P5

943P6

(943P12, 618477)

(943 P7, 618472)

(943 P5, 618470)

(943 P3, 618468)

943P8

943P9

943P10

943P11

943P12

619030

942A1

-

-

-

-

-

-

943P7 -

2x

1x

-

-

1x

619031

942A2

-

-

1x

-

1x

-

-

-

1x

-

-

-

619032

942A3

-

-

-

1x

1x

-

-

-

1x

-

-

-

619033

942A4

-

-

-

-

1x

-

-

1x

1x

-

-

-

619034

942A5

-

-

1x

-

-

-

-

1x

1x

-

-

-

619035

942A6

-

-

-

1x

-

-

-

1x

1x

-

-

-

619036

942A7

-

-

1x

-

-

-

1x

1x

1x

-

-

-

619037

942A8

-

-

-

1x

-

-

1x

1x

1x

-

-

-

619038

942A9

-

-

-

-

1x

1x

-

1x

1x

-

-

-

619039

942A10

-

-

1x

-

-

1x

1x

1x

1x

-

-

-

619040

942A11

-

-

-

1x

-

1x

1x

1x

1x

-

-

-

619041

942A12

-

-

-

-

1x

1x

1x

1x

1x

-

-

-

619042

942A13

1x

-

-

-

-

-

-

1x

1x

-

-

-

619043

942A14

-

1x

-

-

-

-

-

1x

1x

-

-

-

619044

942A15

1x

-

-

-

-

1x

-

1x

1x

-

-

-

619045

942A16

-

1x

-

-

-

1x

-

1x

1x

-

-

-

619046

942A17

1x

-

-

-

-

-

1x

1x

1x

-

-

-

619047

942A18

-

1x

-

-

-

-

1x

1x

1x

-

-

-

619048

942A19

1x

-

-

-

1x

-

-

-

1x

-

-

-

619049

942A20

-

1x

-

-

1x

-

-

-

1x

-

-

-

619050

942A21

1x

-

1x

-

-

-

-

-

1x

-

-

-

619051

942A22

-

1x

1x

-

-

-

-

-

1x

-

-

-

619052

942A23

1x

-

-

1x

-

-

-

-

1x

-

-

-

619053

942A24

-

1x

-

1x

-

-

-

-

1x

-

-

-

219


• HU

943P1

943P3

943P5

szeszámláda, 7 fiókkal

szeszámláda, 7 fiókkal

szeszámláda, 7 fiókkal és ajtóval

• • • • •

• • • • •

• • • • • • • • •

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiókkal (5 fiók 585x615x75mm, 2 fiók 585x615x155mm) • a kisebb fiókok kapacitása: 40 kg • a fiókokban használhatóak az SOS tárolótálcák • anyaga: acéllemez

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiókkal (5 fiók 415x615x75mm, 2 fiók 415x615x155mm) • a kisebb fiókok kapacitása: 40 kg • a fiókokban használhatóak az SOS tárolótálcák • anyaga: acéllemez

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 2 fiókkal, 415x615x75mm ajtóval a kisebb fiókok kapacitása: 40 kg a fiókokban használhatóak az SOS tárolótálcák anyaga: acéllemez

H

618466

A

B

H

665

650

870

A

B

A

618468

A

B

H

495

650

870

943P2

943P4

szeszámláda, 8 fiókkal

szeszámláda, 8 fiókkal

• • • • •

• • • • •

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiókkal (7 fiók 585x615x75mm, 1 fiók 585x615x155mm) • a kisebb fiókok kapacitása: 40 kg • a fiókokban használhatóak az SOS tárolótálcák • anyaga: acéllemez

B

A

B

H

618470

495

650

870

943P6

H

H

A

B

szerszámláda, 4 rekeszes • • • • • • • •

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 4 fiókkal, 415x615x75mm a kisebb fiókok kapacitása: 40 kg a fiókokban használhatóak az SOS tárolótálcák anyaga: acéllemez

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés 7 fiókkal (7 fiók 415x615x75mm, 1 fiók 415x615x155mm) • a kisebb fiókok kapacitása: 40 kg • a fiókokban használhatóak az SOS tárolótálcák • anyaga: acéllemez H A

B

618471

A

B

H

495

650

390

943P7 szekrény moduláris munkapadhoz • • • •

H

H

A

618467

220

A

B

H

665

650

870

fiókzáró rendszerrel kadmium- és ólommentes porfestés ajtóval anyaga: acéllemez

A

B

618469

A

B

H

495

650

870

H B

A

618472

B

A

B

H

495

650

390


943P8

943P12

tartóláb moduláris munkapadhoz

rövid összekötő elem moduláris munkapadhoz

• kadmium- és ólommentes porfestés • anyaga: acéllemez

• kadmium- és ólommentes porfestés • anyaga: acéllemez

H

H

A

B

B A

618477

A

B

H

1520

70

50

943PS1 elválasztó készlet, 5 részes, 943P1, P2, és 946 elemekhez • anyaga: acéllemez H

618473

A

B

H

100

650

870 A

943P9

B

rövid fa munkalap moduláris munkapadhoz • bükkfa lemezelt fatábla • környezetbarát felületkezeléssel H B A

621401$

618474

A

B

H

1650

750

40

A

B

H

583

558

60

943PS2 elválasztó készlet, 5 részes, 943P3, P4 elemekhez

943P10

• anyaga: acéllemez H

hosszú fa munkalap moduláris munkapadhoz • bükkfa lemezelt fatábla • környezetbarát felületkezeléssel

A

H

B

B A

618475

A

B

H

2050

750

40

943P11 hosszú összekötő elem moduláris munkapadhoz

621402$

A

B

H

583

388

60

• kadmium- és ólommentes porfestés • anyaga: acéllemez

H A

618476

A

B

H

1920

70

50

B

ópai gyártó Eur

191 9 óta

221


• HU

944 moduláris munkapad • A moduláris munkapad egy nélkülözhetetlen berendezés mind professzionális, mind az otthoni műhelyekben. Használható munkafelületként, valamint szerszámok biztonságos tárolására. Számos modulból áll, amely minden felhasználó számára lehetővé teszi az ideális kialakítást az igények és a rendelkezésre álló hely függvényében. Az összeállítás egyszerű, gyors és biztonságos. A termékhez sablont mellékelünk a furatok pontos elhelyezése érdekében. Az egyes részek minőségi, 3 mm vastag acéllemezből készülnek. A porfestés megvédi a munkapadot a mechanikai és környezeti sérülésektől, illetve a kémiai hatásoktól. A munkalap masszív, rétegzett fatábla, amely kemény munkavégzést is lehetővé tesz, nagy felületi terhelést is kibír, tartós és strapabíró, ugyanakkor környezetbarát felületkezeléssel ellátott.

(943 P6, 618471)

(943 P4, 618469)

(943 P2, 618467)

(943 P8, 618473)

(943 P9, 618474)

(943 P10, 618475)

(943P11, 618476)

(943 P1, 618466) 943P1

943P10

943P11

943P12

619054

944A1

-

-

-

-

-

-

-

2x

-

1x

1x

-

619055

944A2

-

-

1x

-

1x

-

-

-

-

1x

-

-

619056

944A3

-

-

-

1x

1x

-

-

-

-

1x

-

-

619057

944A4

-

-

-

-

1x

-

-

1x

-

1x

-

-

619058

944A5

-

-

1x

-

-

-

-

1x

-

1x

-

-

619059

944A6

-

-

-

1x

-

-

-

1x

-

1x

-

-

619060

944A7

-

-

1x

-

-

-

1x

1x

-

1x

-

-

619061

944A8

-

-

-

1x

-

-

1x

1x

-

1x

-

-

619062

944A9

-

-

-

-

1x

1x

-

1x

-

1x

-

-

619063

944A10

-

-

1x

-

-

1x

1x

1x

-

1x

-

-

619064

944A11

-

-

-

1x

-

1x

1x

1x

-

1x

-

-

619065

911A12

-

-

-

-

1x

1x

1x

1x

-

1x

-

-

619066

944A13

1x

-

-

-

-

-

-

1x

-

1x

-

-

619067

944A14

-

1x

-

-

-

-

-

1x

-

1x

-

-

619068

944A15

1x

-

-

-

-

1x

-

1x

-

1x

-

-

619069

944A16

-

1x

-

-

-

1x

-

1x

-

1x

-

-

619070

944A17

1x

-

-

-

-

-

1x

1x

-

1x

-

-

619071

944A18

-

1x

-

-

-

-

1x

1x

-

1x

-

-

619072

944A19

1x

-

-

-

1x

-

-

-

-

1x

-

-

619073

944A20

-

1x

-

-

1x

-

-

-

-

1x

-

-

619074

944A21

1x

-

1x

-

-

-

-

-

-

1x

-

-

619075

944A22

-

1x

1x

-

-

-

-

-

-

1x

-

-

619076

944A23

1x

-

-

1x

-

-

-

-

-

1x

-

-

619077

944A24

-

1x

-

1x

-

-

-

-

-

1x

-

-

619078

944A25

-

-

2x

-

-

2x

-

-

-

1x

-

-

619079

944A26

-

-

-

2x

-

2x

-

-

-

1x

-

-

619080

944A27

-

-

2x

-

-

-

2x

-

-

1x

-

-

619081

944A28

-

-

-

2x

-

-

2x

-

-

1x

-

-

619082

944A29

-

-

1x

1x

-

-

2x

-

-

1x

-

-

619083

944A30

-

-

1x

1x

-

2x

-

-

-

1x

-

-

619084

944A31

-

-

1x

1x

-

1x

1x

-

-

1x

-

-

619085

944A32

-

-

-

2x

-

1x

1x

-

-

1x

-

-

619086

944A33

-

-

2x

-

-

1x

1x

-

-

1x

-

-

619149

944A34

-

-

1x

-

1x

1x

1x

-

-

1x

-

-

619484

944A35

-

-

1x

-

1x

1x

-

-

-

1x

-

-

222

943P2

943P3

943P4

943P5

943P6

(943P12, 618477)

(943 P7, 618472)

(943 P5, 618470)

(943 P3, 618468)

943P7

943P8

943P9


946A

946AC

946D

munkapad

munkapad szerszámszekrénnyel

ajtó munkapadhoz

• • • • • •

• munkapad (946A) és szekrény (946C) kombinációja (946 ACR zárható redőnyel)

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés • anyaga: acéllemez

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek a fiókbetétek védik a fiókokat és a szerszámokat kadmium- és ólommentes porfestés fa munkalap munkapad 5 fiókos (2 fiók 585×615×155, 3 fiók 585×615×75) • statikus terhelése max. 2300 kg • a kisebb fiókok kapacitása: 30 kg • anyaga: acéllemez

H

B A

B

H

C

A

A B

613097 612328

A

B

H

1500

750

925

612220

A

B

H

1500

750

1665

C

B

20

565

946G munkaasztal

946C

946ACR

szerszámszekrény munkapadhoz

munkapad redőnyös szerszámszekrénnyel

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés • 30 db függesztőkampóval

A 665

• • • •

• munkapad (946A) és zárható redőnyös szekrény (946C) kombinációja (946CR)

anyaga: acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés bükkfa lemezelt fatábla környezetbarát felületkezeléssel

H

H

A

B

A

B

B

A

H

621573$ 612329

A

B

H

1500

125

740

B

H

600

850

946T mobil munkapad

946CR

• • • • •

szerszámszekrény munkapadhoz, redőnyös • kadmium- és ólommentes porfestés • 30 db függesztőkampóval • CR modell redőnnyel és zárrendszerrel H • anyaga: acéllemez

612331

A

B

H

1500

750

1665

anyaga: acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés bükkfa lemezelt fatábla környezetbarát felületkezeléssel dinamikus terhelhetőség: 2000kgkerekek átmérője 200mm

A

A

B

H

1500

125

740

B

H

A

B

612330

A 1000

621448$

A

B

H

2050

750

800

223


• HU

947

948E1.1

948E2

tárolószekrény

tartozékok 948E1 szekrényhez

szerszámtároló szekrény, üres

• • • • •

• tartozékok: függesztő kampók (35 db 35mm, 10 db 50mm, 20 db 100mm), fém tartóval kulcsokhoz - 3 db és vésőkhöz - 1 db

• • • •

csapágyazott fióksínek kadmium- és ólommentes porfestés fa munkalap 23 fiók, 920×363×42 anyaga: acéllemezfiókok teherbírása: 30 kg

fiókzáró rendszerrel kadmium- és ólommentes porfestés a szekrény belsejében perforál lemez anyaga: acéllemez

H

H

A

B

A

B

H

612216

700

300

900

A B

610954

612908 A

B

H

1035

440

1150

947S3 fiókelválasztó készlet B

A

C

948E1S

948E2S

szerszámtároló szekrény, kiegészítőkkel

szerszámtároló szekrény, kiegészítőkkel

• • • • • •

• • • •

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek kadmium- és ólommentes porfestés 1 fiók, 575×285×75 a szekrény belsejében perforál lemez tartozékok: függesztő kampók (35 db 35mm, 10 db 50mm, 20 db 100mm), fém tartóval kulcsokhoz - 3 db és vésőkhöz - 1 db

fiókzáró rendszerrel kadmium- és ólommentes porfestés a szekrény belsejében perforál lemez tartozékok: függesztő kampók (35 db 35mm, 10 db 50mm, 20 db 100mm), fém tartóval kulcsokhoz - 3 db és vésőkhöz - 1 db

H

611961

A

B

C

355

40

0.8

A

B

948E1 szerszámtároló szekrény, üres • • • • • •

fiókzáró rendszerrel csapágyazott fióksínek kadmium- és ólommentes porfestés 1 fiók, 575×285×75 a szekrény belsejében perforál lemez anyaga: acéllemez

H

A

612583 H

A

612215

224

A

B

H

700

300

900

B

A

B

H

700

300

900

612584

B

A

B

H

700

300

900


948E2.1

948E3.1

949.1/3

tartozékok 948E2 szekrényhez

tartozékok 948E3 szekrényhez

szerszámtároló szekrény

• tartozékok: függesztő kampók (35 db 35mm, 10 db 50mm, 20 db 100mm), fém tartóval kulcsokhoz - 3 db és vésőkhöz - 1 db

• tartozékok: függesztő kampók (20 db 35mm, 5 db 50mm, 10 db 100mm), fém tartóval kulcsokhoz - 1 db és vésőkhöz - 1 db

• kadmium- és ólommentes porfestés • polcokkal • 949/3 része

H

A

612909

612910

948E3

949/3

szerszámtároló szekrény, üres

szerszámtároló szekrény

• • • •

• kadmium- és ólommentes porfestés

fiókzáró rendszerrel kadmium- és ólommentes porfestés a szekrény belsejében perforál lemez anyaga: acéllemez

609236

A

B

H

720

595

1000

B

949.2/3 szerszámtároló szekrény • kadmium- és ólommentes porfestés • fiókokkal • 949/3 része

H

A

B

H

A

B

612217

A

B

H

500

300

900 H

948E3S

A

B

szerszámtároló szekrény, kiegészítőkkel • • • •

fiókzáró rendszerrel kadmium- és ólommentes porfestés a szekrény belsejében perforál lemez tartozékok: függesztő kampók (20 db 35mm, 5 db 50mm, 10 db 100mm), fém tartóval kulcsokhoz - 1 db és vésőkhöz - 1 db

608393

A

B

H

720

595

2000 609237

A

B

H

720

595

1000

949.3/3 polc, 949.1/3 szekrényhez • kadmium- és ólommentes porfestés

B A

H

H

A

612585

B

A

B

H

500

300

900

611992

A

B

H

673

575

20

225


• HU

950/2

950/3V

950/6Z

öltözőszekrény, 2 rekeszes

öltözőszekrény, 3 rekeszes

öltözőszekrény, 6 rekeszes

• A szekrények porfestettek a korrózió ellen. További védelemként az acéllemezt környezetbarát, kadmiumés ólommentes festékkel kezelik. A világos színű öltözőszekrények minden szobának fiatalos hangulatot kölcsönöznek. • Az öltözőszekrény fala 0.8 mm vastag, magas minőségű acéllemezből készül. • Az ajtók anyaga 1 mm vastag acéllemez, megerősítve a laterális csavarodás, és elhajlás ellen. Az ajtók hat különböző színben rendelhetőek (RAL 1021, RAL 3020, RAL 5010, RAL 6029, RAL 2004 és RAL 7035).

• A szekrények porfestettek a korrózió ellen. További védelemként az acéllemezt környezetbarát, kadmiumés ólommentes festékkel kezelik. A világos színű öltözőszekrények minden szobának fiatalos hangulatot kölcsönöznek. • Az öltözőszekrény fala 0.8 mm vastag, magas minőségű acéllemezből készül. • Az ajtók anyaga 1 mm vastag acéllemez, megerősítve a laterális csavarodás, és elhajlás ellen. Az ajtók hat különböző színben rendelhetőek (RAL 1021, RAL 3020, RAL 5010, RAL 6029, RAL 2004 és RAL 7035).

• A szekrények porfestettek a korrózió ellen. További védelemként az acéllemezt környezetbarát, kadmiumés ólommentes festékkel kezelik. A világos színű öltözőszekrények minden szobának fiatalos hangulatot kölcsönöznek. • Az öltözőszekrény fala 0.8 mm vastag, magas minőségű acéllemezből készül. • Az ajtók anyaga 1 mm vastag acéllemez, megerősítve a laterális csavarodás, és elhajlás ellen. Az ajtók hat különböző színben rendelhetőek (RAL 1021, RAL 3020, RAL 5010, RAL 6029, RAL 2004 és RAL 7035).

A1

A1

H

H

A1 H1

H

H1

H1

A 617115$

B

B1

B A

B

350

A1

B1

H1

500 1880 300

H

20

875

A

B1

A

B

A1

B1

H1

617175$ 1000 500 1880 300

B

H

20

1775

A

B1

A1

B1

H1

617176$ 1000 500 1880 300

A

B

H

20

1775

950/6 öltözőszekrény, 6 rekeszes

950 HASZNÁLATA

• A szekrények porfestettek a korrózió ellen. További védelemként az acéllemezt környezetbarát, kadmiumés ólommentes festékkel kezelik. A világos színű öltözőszekrények minden szobának fiatalos hangulatot kölcsönöznek. • Az öltözőszekrény fala 0.8 mm vastag, magas minőségű acéllemezből készül. • Az ajtók anyaga 1 mm vastag acéllemez, megerősítve a laterális csavarodás, és elhajlás ellen. Az ajtók hat különböző színben rendelhetőek (RAL 1021, RAL 3020, RAL 5010, RAL 6029, RAL 2004 és RAL 7035).

Öltözőszekrény

RAL 1021

RAL 3020

RAL 5010

RAL 6029

RAL 2004

RAL 7035

20 kg

A1

H

H1 B

A

B1

A1

B1

H1

616652$ 1000 500 1880 300

A

20

875

226

B

H


950/9

950.4

960/2

öltözőszekrény, 9 rekeszes

műanyag betét 950/9, 6, 3, 2, 1 szekrényekhez

szerszámláda

• A szekrények porfestettek a korrózió ellen. További védelemként az acéllemezt környezetbarát, kadmiumés ólommentes festékkel kezelik. A világos színű öltözőszekrények minden szobának fiatalos hangulatot kölcsönöznek. • Az öltözőszekrény fala 0.8 mm vastag, magas minőségű acéllemezből készül. • Az ajtók anyaga 1 mm vastag acéllemez, megerősítve a laterális csavarodás, és elhajlás ellen. Az ajtók hat különböző színben rendelhetőek (RAL 1021, RAL 3020, RAL 5010, RAL 6029, RAL 2004 és RAL 7035).

• kadmium- és ólommentes porfestés • alkalmas szerszámok, levegős szerszámok és kiegészítőik tárolására és szállítására különböző időjárási viszonyok között

H A

B

617187$

K950 zár kulccsal öltözőszekrényhez

605897

A

B

H

840

420

335

960/3 szerszámláda H

• kadmium- és ólommentes porfestés • alkalmas szerszámok, levegős szerszámok és kiegészítőik tárolására és szállítására különböző időjárási viszonyok között

A1 H1 B

A

B1

617180$ A1

B1

H1

617116$ 1000 500 1880 300

A

B

H

20

575

950.1

H

K950COMB

A

B

kulcs kombinációs zárral öltözőszekrényhez

azonosító-tábla keret

605898

A

B

H

910

530

430

960/6 617183$ 617188$

950.3 polc 950/9, 6, 3, 2, 1 szekrényekhez

szerszámláda • kadmium- és ólommentes porfestés • műszálas szíjjal

960/1 szerszámláda • kadmium- és ólommentes porfestés • alkalmas szerszámok, levegős szerszámok és kiegészítőik tárolására és szállítására különböző időjárási viszonyok között

H A

B

H A

617177$

605896

B

A

B

H

A

B

H

603673

550

200

230

700

380

310

612989

620

200

230

227


Szerszámkészletek

SOS tárolótálcák – előnyök: Az SOS tárolótálcák dupla rétegű polietilén habból készülnek, mely ellenálló a zsírral, benzinnel, olajjal, nitro-oldószerekkel, ragasztóanyagokkal és motorolajjal szemben – mindezek nyom nélkül eltávolíthatóak. Ennek érdekében a ragasztóanyagokat és motorolajat még száradás előtt, azonnal el kell távolítani benzin segítségével. A betétek 80 C-fokig nem deformálódnak.

Új!

Rendszer: Anyag: alacsony sűrűségű polietilén hab. Használható: -70°C – +95°C között

A polietilén habból készült szerszámtároló tálcák segítenek a szerszámok jobb elrendezésében a szerszámládákban, szekrényekben, a szerszámkocsik és munkapadok fiókjaiban. A megoldást SOS rendszernek neveztük el. A tálcák tág hőmérséklet tartományon bell alkalmazhatóak, ellenállnak a nedvességnek, megfelelő használat mellett hosszú az élettartamuk. A tálcák óvják a szerszámokat, meghatározzák a tárolás helyét, s így elkerülhető a szerszámok ellenőrizhetetlen átrendeződése. Mivel a szerszám pozíciója adott a tálcán belül, hiánya könnyen észrevehető.

SOS Rendszer

Egyszerű kiválasztás

Átgondolt összetétel

A különböző szakterületek által

A különböző készletek tartalmát Unior

Kezdőknek és szakembereknek

használt szerszámok kiválasztása

szerszámokat használó szakemberekkel

és beszerzése rendkívül egyszerű.

együttműködve alakítjuk ki. Az átfogó

A különböző szerelőkulcsokat, fogókat,

Villanyszerelők, autószerelők,

készletek összetétele figyelembe veszi a

autófényezők, és számos más

különböző szakmunkák követelményeit,

szakember bízik az Unior

ugyanakkor kiváló minőséget biztosít

tapasztalatában.

alacsony és vonzó áron.

S - Safety / Biztonság O - Order / Rend S - Survey / Áttekinthetőség

csavarhúzókat, reszelőket, kiütőt, vésőt, és más szerszámokat tartalmazó általános készletek kitűnő választást jelentenek szakemberek és barkácsolók

228

rg o

ez

io Un

re

e it

számára egyaránt.

nómia – véd

ik


964/1SOS

964/1SSOS

964/2ASOS

villáskulcs készlet, SOS tálcában

villáskulcs készlet, SOS tálcában

csillag-villáskulcs készlet, hosszú, SOS tálcában

621049$ 964/1SOS

6 - 32 / 12

vl964/1SOS 0E + 9 4

1/3

vl964/2ASOS SOS tárolótálca, hosszú csillag-villáskulcshoz

94

0E + 9 4

1/3

PL

US

30 621232

B

L

H

188

364

30

US

364

+ 920

188

S O

H

0E + 9 4

1/3

+ 920

S O

620881

L

94

S

620884

V 0E

vl964/1SSOS

S

B

120/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 24), vl964/2ASOS

SOS tárolótálca, 964/1SSOS készlethez

V 0E

+ 920

S O

S

621052$ 964/2ASOS 8 - 24 / 12

PL

94

V 0E

SOS tálca, villáskulcs készlethez

6 - 32 / 12

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), vl964/1SSOS

B

L

H

188

364

30

US

621178$ 964/1SSOS

PL

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), vl964/1SOS

964/1ASOS villáskulcs készlet, SOS tálcában,

964/2ASSOS csillag-villáskulcs készlet, hosszú, SOS tálcában

621051$ 964/2SOS

621181$ 964/2ASSOS

6 - 32 / 12

1/3

PL

US

188

364

30 620883

B

L

H

188

364

30

S

621235

B

L

H

188

364

30

0E + 9 4

1/3

+ 920

H

94

S O

620882

L

+ 920

S O

S

B

0E + 9 4

1/3

SOS tárolótálca, 964/2ASSOS készlethez

V 0E

94

V 0E

+ 920

S O

S

vl964/2ASSOS

vl964/2SOS SOS tárolótálca, csillagvilláskulcshoz

US

0E + 9 4

V 0E

94

8 - 24 / 12

120/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 24), vl964/2ASSOS

US

vl964/1ASOS SOS tárolótálca, 964/1ASOS készlethez

8 - 24 / 12

125/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 24), vl964/2SOS

PL

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27, 25 x 28, 30 x 32), vl964/1ASOS

PL

621050$ 964/1ASOS

964/2SOS csillag-villáskulcs készlet, SOS tálcában

964/1ASSOS villáskulcs készlet, SOS tálcában

SOS Rendszer S - Safety / Biztonság O - Order / Rend S - Survey / Áttekinthetőség 621179$ 964/1ASSOS

6 - 32 / 12

110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27, 25 x 28, 30 x 32), vl964/1ASSOS

vl964/1ASSOS

Jellemzői: 1/3

L

H

364

30

US

B 188

• Anyag: alacsony sűrűségű polietilén hab • Használható: -70°C - +95°C között

+ 920

S O

S

621233

0E + 9 4

PL

94

V 0E

SOS tárolótálca, 964/1SOS készlethez

229


• HU

964/2BSOS

964/2CSSOS

964/2SSOS

racsnis hatású (IBEX) csillagvilláskulcs készlet, SOS tálcában

csillag-villáskulcs készlet, hosszú, SOS tálcában

csillag-villáskulcs készlet, SOS tálcában

621184$ 964/2CSSOS

621180$ 964/2SSOS

vl964/2CSSOS

PL

US

621236

374

364

40

US

30

H

S

PL

364

L

0E + 9 4

1/3

+ 920

188

B

94

V 0E

H

S

+ 920

L

2/3

S O

620885

B

+ 920

S O

S

94

0E + 9 4

S O

1/3

SOS tárolótálca, 964/2CSSOS készlethez

vl964/2SSOS SOS tárolótálca, 964/2SSSOS készlethez

V 0E

9

+ 4 0E 9 4

V 0E

SOS tárolótálca, racsnis hatású (IBEX) csillag-villáskulcshoz

8 - 24 / 12

125/2 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 24), vl964/2SSOS

US

120/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32), vl964/2CSSOS

129/1 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 19, 22, 24), vl964/2BSOS

vl964/2BSOS

6 - 32 / 26

PL

621053$ 964/2BSOS 8 - 24 / 12

621234

B

L

H

188

364

30

964/3SOS 964/2CSOS

964/2DSOS

csillag-villáskulcs készlet, hosszú, műanyag tálcában

csillag-villáskulcs és inbuszkulcs készlet, hosszú, SOS tálcában

csillagkulcs készlet, offset, SOS tálcában

621055$ 964/3SOS

6 - 22 / 8

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), vl964/3SOS

vl964/3SOS

6 - 32 / 26

0E + 9 4

PL

621507

B

L

H

374

364

30

US

S

+ 920

2/3

L

H

364

30

964/4SOS csillagkulcs készlet, offset, SOS tálcában

PL

94

B 188

US

SOS tárolótálca, 964/2DSSOS készlethez V 0E

US

H 40

620886

S O

L 364

vl964/2DSOS

+ 920

B 374

S

V 0E

S O

621219

27

0E + 9 4 2/3

S

621563$ 964/2DSOS

+ 920

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz 94

1/3

120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 24), 220/3LPH (1.5 - 10 / 9)

SOS tárolótálca, csillag-villáskulcshoz

0E + 9 4

V 0E

vl964/2CSOS

94

S O

120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32), vl964/2CSOS

SOS tárolótálca, csillagkulcshoz

PL

621054$ 964/2CSOS

621056$ 964/4SOS

21 - 32 / 4

180/1 (21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), vl964/4SOS

vl964/4SOS 0E + 9 4

V 0E

94

1/3

230

B

L

H

188

364

30

US

620887

+ 920

S O

S

PL

SOS tárolótálca, csillakulcshoz


964/5SOS

964/6SOS

964/8ASOS

dugókulcs készlet, 1/4”, kiegészítőkkel, SOS tálcában

fogókészlet, BI, SOS tálcában

seegerfogó készlet, műanyag tálcában

621058$ 964/6SOS

3

406/1BI (180), 461/1BI (160), 508/1BI (170), vl964/6SOS (188)

vl964/6SOS

L

H

vl964/8ASOS

364

30

SOS tárolótálca, seegerfogóhoz

0E + 9 4

1/3

+ 920

S O

964/7SOS

94

S

fogókészlet, BI, SOS tálcában 621220

V 0E

B 188

B

L

H

188

364

30

US

620889

US

45

187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 187/2SL (0.8 x 4, 1 x 5.5, 1.2 x 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (150, 50), 188.6/2 (1/4”), 188.7/2 (1/4” - 3/8”), 188.8 (1/4”), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11), vl964/5SOS

532PLUS/1DP (180 x 19 - 60), 534PLUS/1DP (180 x 19 - 60), 536PLUS/1DP (180 x 19 - 60), 538PLUS/1DP (180 x 19 - 60), vl964/8ASOS

+ 920

S O

S

PL

1/3

621057$ 964/5SOS

621061$ 964/8ASOS 19 - 60 - 180 / 4

0E + 9 4

V 0E

94

PL

SOS tárolótálca, BI fogóhoz

vl964/5SOS 964/9SOS 0E + 9 4

1/3

+ 920

S O

S

B

L

H

188

364

30

US

620888

csavarhúzó készlet, TBI, SOS tálcában

PL

94

V 0E

SOS tárolótálca, dugókulcs készlethez, 1/4”

621059$ 964/7SOS

2

430/3 (250), 445/1BI (240), vl964/7SOS

94

0E + 9 4

1/3

+ 920

S O

S

B

L

H

188

364

30

US

620890

PL

vl964/7SOS SOS tárolótálca, fogóhoz

V 0E

964/5S12SOS dugókulcs készlet, 1/4” kiegészítőkkel, műanyag tálcában

621062$ 964/9SOS

8

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625TBI (PZ 2 x 100), vl964/9SOS

964/8SOS seegerfogó készlet, SOS tálcában

vl964/9SOS

H 30

45

0E + 9 4

1/3

PL

US

H 30

S

620891

B

L

H

188

364

30

+ 920

L 364

0E + 9 4

1/3

S O

B 188

94

+ 920

S O

S

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz • anyaga polisztirol V 0E

94

vl964/8SOS SOS tárolótálca, seegerfogóhoz

V 0E

SOS tárolótálca, 964/5SSOS készlethez

19 - 60 - 180 / 4

532PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 534PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 536PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 538PLUS/4DP (180 x 19 - 60)

US

vl964/5S12SOS

621060$ 964/8SOS

PL

188/2 12p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188.3/2 (1/4”), 188.8 (1/4”), 188.6/2 (1/4”), 188.7/2 (1/4” - 3/8”), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 187/2SL (0.8 x 4, 1 x 5.5, 1.2 x 7), 187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11), vl964/5S12SOS

621237

L 364

US

621185$ 964/5S12SOS

B 188

+ 920

S O

S

620892

0E + 9 4

1/3

PL

94

V 0E

SOS tárolótálca, TBI csavarhúzókhoz

231


• HU

964/9BSOS

964/9DSOS

964/11SOS

csavarhúzó készlet, dugókulcsos, TBI, műanyag tálcában

TBI csavarhúzó készlet, SOS tálcában

saruprés fogó, kábelsaru készlettel

621561$ 964/9DSOS

8

621TBI (TX 6, TX 7, TX 8, TX 9), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625TBI (PZ 1 x 80, PZ 2 x 100)

vl964/9DSOS SOS tárolótálca, 964/9DSOS készlethez

H 30

US

PL

US

H 30

L 364

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz • anyaga polisztirol 0E + 9 4 94

964/9ESOS

1/3

T-markolatos csavarhúzó készlet, TORX, SOS tálcában

+ 920

L 364

B 188

V 0E

B 188

621505

vl964/11SOS hőformált műanyag tárolótálca, saruzó készlethez

S O

621221

+ 920

+ 920

S O

S

S

V 0E

1/3

0E + 9 4

1/3

S O

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz • anyaga polisztirol 0E + 9 4 94

94

281

426/3A (220), 423.1R (3, 5), 423.1B (4, 6), 423.1J (5, 8), 423.2R (4), 423.2B (4), 423.3R (1.9), 423.3B (1.9), 423.3J (2.8), 423.5B (5), 423.7R (6.3 x 0.8), 423.7B (6.3 x 0.8), vl964/11SOS

V 0E

vl964/9BSOS SOS tárolótálca, dugókulcsos csavarhúzóhoz, TBI

621065$ 964/11SOS

S

964/9CSOS 620899

TBI csavarhúzó készlet, biztonsági TORX, SOS tálcában

B

L

H

188

364

30

US

629TBI (5.5, 6, 8, 10, 12, 13), vl964/9BSOS

PL

5.5 - 13 / 6

PL

621063$ 964/9BSOS

964/12SOS saruprés fogó, kábelsaru készlettel 621562$ 964/9ESOS

7

193TX (TX 30, TX 40, TX 45), 621TBI (TX 6, TX 7, TX 8, TX 9)

vl964/9ESOS 1/3

621066$ 964/12SOS

282

425/4A (240), 423.1R (3, 5), 423.1B (4, 6), 423.1J (5, 8), 423.2R (4), 423.2B (4), 423.3R (1.9), 423.3B (1.9), 423.3J (2.8), 423.5B (5), 423.7R (6.3 x 0.8), 423.7B (6.3 x 0.8), vl964/12SOS

964/10SOS kalapács és kiütő készlet, SOS tálcában

vl964/12SOS 94

1/3

621064$ 964/10SOS

5

640/6 (5), 642/6 (5), 660/6 (150), 812 (300), 820 (32), vl964/10SOS

vl964/10SOS 0E + 9 4

V 0E

94

1/3

232

B

L

H

188

364

30

US

620893

+ 920

S O

S

PL

SOS tárolótálca, kalapácshoz

B

L

H

188

364

30

+ 920

S O

S

620900

0E + 9 4

V 0E

SOS tárolótálca, 964/11SOS készlethez

US

US

H 30

PL

L 364

+ 920

B 188

H 30

V 0E

S O

621504

L 364

0E + 9 4

1/3

S

B 188

PL

621506 94

+ 920

S

vl964/9CSOS SOS tárolótálca, 964/9CSOS készlethez

0E + 9 4

V 0E

94

S O

621TBI (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45)

SOS tárolótálca, 964/9ESOS készlethez

US

TX 10 - TX 45 / 8

PL

621560$ 964/9CSOS


964/13SOS

964/14SOS

964/16SOS

T-markolatos inbusz csavarhúzó készlet, SOS tálcában

T-markolatos TORX csavarhúzó készlet, műanyag tálcában

csavarhúzófej készlet, 1/4”, külső/belső TORX, műanyagtálcában

3 - 10 / 6

TX 15 - TX 40 / 6

193TX (TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), vl964/14SOS

vl964/14SOS SOS tárolótálca, 964/14SOS készlethez

1/3

30

US

364

PL

188

+ 920

H

S O

620894

L

0E + 9 4

1/3

+ 920

S O

S

B

94

S

621223

B

L

H

188

364

30

US

0E + 9 4

V 0E

94

V 0E

vl964/13SOS SOS tárolótálca, T-markolatos csavarhúzóhoz

PL

193HXS (3, 4, 5, 6, 8, 10), vl964/13SOS

621071$ 964/16SOS

18

192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60), 191/1 (E 10, E 11, E 12, E 14, E 16, E 18, E 20, E 22, E 24), vl964/16SOS

vl964/16SOS SOS tárolótálca, TORX csavarhúzófejhez • üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz 0E + 9 4

V 0E

94

1/3

+ 920

964/15SOS szigetelt fogó-és csavarhúzó készlet, SOS tálcában

S O

964/13ASOS T-markolatos inbusz csavarhúzó készlet, műanyag tálcában

S

B

L

H

188

364

30

US

621224

PL

621069$ 964/14SOS 621067$ 964/13SOS

964/17SOS csuklós dugókulcs készlet, műanyag tálcában

621070$ 964/15SOS

vl964/13ASOS SOS tárolótálca, T-nyelű csavarhúzóhoz

US

H 30

PL

L 364

S

620895

193HX HASZNÁLAT

621072$ 964/17SOS

+ 920

B 188

S O

621222

0E + 9 4

1/3

+ 920

S O

S

94

V 0E

1/3

8 - 22 / 6

202/1 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 19 x 22), vl964/17SOS

B

L

H

vl964/17SOS

188

364

30

SOS tárolótálca, csuklós dugókulcshoz • üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz 94

0E + 9 4

V 0E

T-markolatos csavarhúzók használata

1/3

621225

B

L

H

188

364

30

+ 920

S O

S

US

0E + 9 4

V 0E

94

vl964/15SOS SOS tárolótálca, szigetelt szerszámokhoz

PL

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz

9

406/1VDEBI (180), 461/1VDEBI (160), 478/1VDEBI (160), 603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.6 x 3.5 x 100, 1.0 x 5.5 x 125), 613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100), 630VDE (140), vl964/15SOS

US

3 - 10 / 6

193HX (3, 4, 5, 6, 8, 10), vl964/13ASOS

PL

621068$ 964/13ASOS

233


• HU

964/18ASOS

964/19SOS

964/22SOS

pipakulcs készlet, műanyag tálcában

dugókulcs készlet, 1/2”, SOS tálcában

szerszámkészlet, SOS tálcában

8 - 19 / 10

PL

US

620896

H

374

364

30

964/18BSOS

964/19S12SOS

pipakulcs készlet, műanyag tálcában

dugókulcs készlet, 1/2”, SOS tálcában

94

0E + 9 4 3/3

S

620897

B

L

H

564

364

30

+ 920

30

L

V 0E

364

B

vl964/22SOS SOS tárolótálca, dugókulcs készlethez, 1/2” és 1/4”

S O

188

S

+ 920

H

S O

621226

L

0E + 9 4 2/3

+ 920

S O

S

B

94

US

1/3

vl964/19SOS SOS tárolótálca, dugókulcs készlethez, 1/2”

60

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (250, 125), 190.6/2 (1/2”), 192/2HX (5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 14, 17), 192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60), 641/6 (2, 3, 4, 5, 6, 8), 642/6 (4), 660/6 (150), 670/6 (150), 220/3PH (1.5 - 10 / 9), vl964/22SOS

V 0E

0E + 9 4

V 0E

94

621077$ 964/22SOS

US

vl964/18ASOS SOS tárolótálca, pipakulcshoz • üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz • anyaga polisztirol

10 - 32 / 29

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (250, 125), 190.6/2 (1/2”), 192/2HX (5, 6, 8, 10, 12), vl964/19SOS

PL

621075$ 964/19SOS

176 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 17, 18, 19), vl964/18ASOS

PL

621073$ 964/18ASOS

964/23SOS dugókulcs készlet, gépi, 1/2”, műanyag tálcában

621186$ 964/19S12SOS

PL

US

30

621238

L

H

374

364

30

SOS tárolótálca, gépi dugókulcs készlethez, 1/2” • üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz 94

1/3

234

621229

B

L

H

188

364

30

+ 920

S O

S

177 HASZNÁLAT

A pipakulcsok használata

0E + 9 4

V 0E

364

B

+ 920

188

S O

H

S

vl964/23SOS

0E + 9 4 2/3

+ 920

S O

621227

L

94

10 - 24 / 17

231/4 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 21, 22, 23, 24), 231.4/4 (75), 231.8/4 (10 - 14, 15 - 32), vl964/23SOS

US

1/3

S

B

0E + 9 4

V 0E

94

621078$ 964/23SOS

PL

vl964/19S12SOS SOS tárolótálca, 964/19SOS készlethez

V 0E

vl964/18BSOS SOS tárolótálca, 964/18BSOS készlethez

US

8 - 19 / 10

177 (8, 10, 11, 12, 13, 14, 16, 17, 18, 19), vl964/18BSOS

PL

621074$ 964/18BSOS

10 - 32 / 29

190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 192/2HX (5, 6, 8, 10, 12), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (125, 250), 190.6/2 (1/2”), vl964/19S12SOS


964/26 1/2SSOS

964/26SSOS

reszelő készlet, nagyoló, műanyag tálcában

reszelő készlet, nagyoló, műanyag tálcában

964/24SOS szerszámkészlet, műanyag tálcában

621082$ 964/26 1/2SSOS

5

0E + 9 4

1/3

US

H 30

PL

L 364

0E + 9 4

1/3

S

620903

B

L

H

188

364

30

+ 920

B 188

94

S O

+ 920

620902

V 0E

94

US

vl964/26SSOS SOS tárolótálca, 964/26SSOS készlethez

V 0E

vl964/26 1/2SSOS

S O

3

5

760HS (200), 761HS (200), 763HS (200), 764HS (200), 765HS (200), vl964/26SSOS

SOS tárolótálca, 964/26 1/2SSOS készlethez

S

621079$ 964/24SOS

621083$ 964/26SSOS

PL

760H1/2S (200), 761H1/2S (200), 763H1/2S (200), 764H1/2S (200), 765H1/2S (200), vl964/26 1/2SSOS

710P (5), 556B (160), 753P (150), vl964/24SOS

vl964/24SOS

964/26BSOS

964/27SOS

SOS tárolótálca, fűrész, kés, mérőszalaghoz

reszelő készlet, nagyoló, műanyag tálcában

racsnis csillag-villáskulcs készlet, kovácsolt, műanyagtálcában

621081$ 964/26BSOS

621084$ 964/27SOS

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz 0E + 9 4

V 0E

1/3

+ 920

S O

S

B

L

H

188

364

30

US

621230

PL

94

964/25SOS dugókulcs készlet, 3/8”, SOS tálcában 5

760HB (200), 761HB (200), 763HB (200), 764HB (200), 765HB (200), vl964/26BSOS

vl964/26BSOS

vl964/27SOS

SOS tárolótálca, reszelőhöz

SOS tárolótálca, kovácsolt racsnis csillag-villáskulcshoz

H 30

US

L 364

PL

B 188

S

621231

B

L

H

188

364

30

+ 920

620901

S O

238/1 6p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 238.1/1ABI (3/8”), 238.3/1 (165), 238.4/1 (250, 125), 238.6/1 (54), 238.7/1 (3/8” - 1/2”), vl964/25SOS

+ 920

S O

S

6 - 22 / 23

1/3

US

1/3

V 0E

0E + 9 4

V 0E

94

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz • anyaga polisztirol 0E + 9 4 94 PL

• üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz

621080$ 964/25SOS

8 - 19 / 10

160 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 16, 17, 18, 19), vl964/27SOS

vl964/25SOS SOS tárolótálca, dugókulcs készlethez, 3/8” • üres tárolótálcák Eurostyle 940E, Euromaster 940M, Hercules 940H szerszámkocsikhoz és munkapadhoz 0E + 9 4

V 0E

1/3

B

L

H

188

364

30

US

620898

+ 920

S O

S

PL

94

235


• HU

964/28SOS

964/30SOS

964/32SOS

kulcskészlet, SOS tálcában

dugókulcs készlet kiegészítőkkel, SOS tálcában

BI fogó- és kalapács készlet, SOS tálcában

H 30

B

L

H

564

364

30

vl964/30SOS

964/33SOS

SOS tárolótálca, 964/30SOS készlethez +

csavarhúzó készlet, SOS tálcában

94

0E

94

S

621379

B

L

H

564

364

30

US

S O

kulcskészlet, SOS tálcában

+ 920

3/3

V 0E

964/29SOS

3/3

S

621381

0E + 9 4

PL

L 364

US

B 564

PL

S O

621377

+ 920

3/3

S

V 0E

+ 4 0E 9 4

94

+ 920

SOS tárolótálca, 964/28SOS készlethez

vl964/32SOS SOS tárolótálca, 964/32SOS készlethez

V 0E

vl964/28SOS

14

406/1BI (180), 466/1BI (180), 508/1BI (200), 512/1BI (200), 442/1HYPO (240), 430/3 (250), 532PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 534PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 536PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 538PLUS/4DP (180 x 19 - 60), 812 (400), 819A (315), 660/6 (200), 642/6 (5), vl964/32SOS

S O

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11), 187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 187/2SL (0.8 x 4, 1 x 5.5, 1.2 x 7), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188.6/2 (1/4”), 188.7/2 (1/4” - 3/8”), 188.8 (1/4”), 238/1 6p (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22), 238.1/1FBI (3/8”), 238.2/1BI (210), 238.3/1 (165), 238.4/1 (125, 250, 45, 75), 238.6/1 (54), 238.7/1 (3/8” - 1/2”), 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (250, 125), 190.6/2 (1/2”), vl964/30SOS

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27, 25 x 28, 30 x 32), 120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 24, 27), 180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32), 220/3SPH (1.5 - 10 / 9), 220/7TXPH (TR9 - TR40 / 8), vl964/28SOS

9

621391$ 964/32SOS

96

US

621389$ 964/30SOS

60

PL

621387$ 964/28SOS

964/31SOS szerszámkészlet, SOS tálcában

32 621392$ 964/33SOS

183/2 (8 x 10, 10 x 11, 11 x 13, 12 x 14, 16 x 18, 17 x 19, 19 x 22, 22 x 24, 24 x 27, 30 x 32), 202/1 (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19), 177 (8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19), 182/2BTX (6 x 8, 10 x 12, 14 x 18, 20 x 24), vl964/29SOS

vl964/29SOS

H 30

US

L 364

PL

S O

236

B 564

+ 920

3/3

S

621380

0E + 9 4

V 0E

94

3/3

S

621382

0E + 9 4

B

L

H

564

364

30

US

US

vl964/31SOS SOS tárolótálca, 964/31SOS készlethez

94

+ 920

H 30

192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60), 192/2TXL (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60), 191/1 (E 10, E 11, E 12, E 14, E 16, E 18, E 20, E 22, E 24), 192/2ZX (M 5, M 6, M 8, M 10, M 12, M 14), 192/2ZXL (M 6, M 8, M 10, M 12, M 14), 192/2HX (5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 14), 192/2HXL (5, 6, 7, 8, 10, 12), 190/1 12p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 24, 27, 30, 32), 186.4/2 (21, 19, 16), 641/6 (2, 3, 4, 5, 6, 8), 263A (30 - 150), vl964/31SOS

SOS tárolótálca, 964/33SOS készlethez

S O

L 364

vl964/33SOS

79

V 0E

S O

B 564

621390$ 964/31SOS

+ 920

3/3

S

621378

0E + 9 4

PL

94

V 0E

SOS tárolótálca, 964/29SOS készlethez

30

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.6 x 8.0 x 175), 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150), 626TBI (PH 1 x 25, PH 2 x 25), 627TBI (1.0 x 5.5 x 25, 1.2 x 6.5 x 25), 621TBI (TX 6, TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 629TBI (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13), vl964/33SOS

PL

621388$ 964/29SOS


964/34SOS

964/36SOS

T-markolatos csavarhúzó készlet, SOS tálcában

dugókulcs készlet kiegészítőkkel, SOS tálcában

621393$ 964/34SOS

18

193HXS (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10), 193TX (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45), 760H1/2S (200), 764H1/2S (200), 556B (160), vl964/34SOS

621395$ 964/36SOS

vl964/34SOS

L

H

364

30

US

S O

B 564

+ 920

3/3

S

964/35SOS kulcskészlet, SOS tálcában

vl964/36SOS 94

L

H

364

30

US

S O

B 564

+ 920

3/3

S

621385

0E + 9 4

V 0E

SOS tárolótálca, 964/36SOS készlethez

PL

621383

0E + 9 4

PL

94

V 0E

SOS tárolótálca, 964/34SOS készlethez

88

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11), 187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 187/2SL (0.8 x 4, 1 x 5.5, 1.2 x 7), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (50, 150), 188.6/2 (1/4”), 188.7/2 (1/4” - 3/8”), 188.8 (1/4”), 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 191/1 (E 10, E 11, E 12, E 14), 192/2HX (6, 7, 8, 9, 10, 12), 192/2TX (TX 30, TX 40, TX 45, TX 50), 192/2ZXL (M 6, M 8, M 10, M 12), 190.1/1ABI (1/2”), 190.2/1BI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (250, 125), 190.6/2 (1/2”), vl964/36SOS

964/37SOS csavarhúzó készlet, SOS tálcában 621394$ 964/35SOS

63

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 27, 25 x 28, 30 x 32), 120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 24, 27), 180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22), 183/2 (8 x 10, 10 x 11, 11 x 13, 12 x 14, 17 x 19, 19 x 22), 220/3SPH (1.5 - 10 / 9) 220/7TXPH (TR9 -TR40 / 8), vl964/35SOS

vl964/35SOS 0E + 9 4

H 30

28

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.6 x 8.0 x 175), 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150), 626TBI (PH 1 x 25, PH 2 x 25), 627TBI (1.0 x 5.5 x 25, 1.2 x 6.5 x 25), 621TBI (TX 6, TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 193HXS (3, 4, 5, 6, 8, 10), vl964/37SOS

vl964/37SOS 94

S O

B

L

H

564

364

30

+ 920

3/3

S

621386

0E + 9 4

V 0E

SOS tárolótálca, 964/37SOS készlethez

US

L 364

621396$ 964/37SOS

PL

B 564

US

S O

621384

+ 920

3/3

S

PL

94

V 0E

SOS tárolótálca, 964/35SOS készlethez

237


• HU

964ECO2

964ECO5

964ECO10

csillag-villáskulcs készlet, rövid, SOS tálcában

dugókulcs készlet, 1/4”, SOS tálcában

kalapács- és kiütő készlet, műanyag tálcában

621290$ 964ECO5 621287$ 964ECO2

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13), 189/2 (E 4, E 5, E 6, E 7, E 8, E 10, E 11), 187/2HX (3, 4, 5, 6, 7), 187/2PH (PH 1, PH 2, PH 3), 187/2SL (0.8 x 4, 1 x 5.5, 1.2 x 7), 187/2TX (TX 8, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 188.1/1ABI (1/4”), 188.2/2BI (1/4”), 188.3/2 (1/4”), 188.4/2 (150, 50), 188.6/2 (1/4”), 188.7/2 (1/4” - 3/8”), 188.8 (1/4”)

8 - 24 / 12

125/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 24)

vl964ECO2 SOS tárolótálca, 964ECO2 készlethez

9

4 0 EC O

1/2

-EC

O

S O S

620871

B

L

H

498

135

30

621293$ 964ECO10

45

94

620874

-EC

B

L

H

498

135

30

EC O

1/2

-EC

O

B

L

H

498

135

30

0 EC O

1/2

964ECO2A

9 40

S O S

620877 O

S O S

csillag-villáskulcs készlet, hosszú, SOS tálcában

vl964ECO10 SOS tárolótálca, 964ECO10 készlethez

vl964ECO5 SOS tárolótálca, 964ECO5 készlethez

5

640/6 (5), 642/6 (5), 660/6 (150), 812 (300), 820 (32)

964ECO19 dugókulcs készlet, 1/2”, SOS tálcában

964ECO6 fogókészlet, BI, SOS tálcában

621294$ 964ECO19 621288$ 964ECO2A

8 - 24 / 12

120/1 (8, 9, 10, 12, 13, 14, 17, 19, 20, 21, 22, 24)

vl964ECO2A

4

406/1BI (180), 461/1BI (160), 514/1BI (160), 445/1BI (240)

SOS tárolótálca, 964ECO2A készlethez

9 40

EC O

1/2

-EC

O

S O S

620872

621291$ 964ECO6

B

L

H

498

135

30

vl964ECO6 SOS tárolótálca, 964ECO6 készlethez

620875

csillagkulcs készlet, offset, SOS tálcában

vl964ECO19 SOS tárolótálca, 964ECO19 készlethez

9 40

1/2

-EC

B

L

H

135

30

O

S O S

-EC

498

EC O

1/2

EC 9 40 O O

S O S

964ECO3

10 - 32 / 23

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32), 190.1/1ABI (1/2”), 190.3/1 (1/2”), 190.4/1 (250, 125), 190.6/2 (1/2”)

620878

B

L

H

498

135

30

964ECO26 1/2S reszelő készlet, SOS tálcában

964ECO9 csavarhúzó készlet, TBI, SOS tálcában

621292$ 964ECO9 621289$ 964ECO3

6 - 22 / 8

8

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150), 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100), 625TBI (PZ 2 x 100)

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22)

621295$ 964ECO26 1/2S

4

760H1/2S (200), 763H1/2S (200), 765H1/2S (200), 768H1/2S (200)

vl964ECO3

vl964ECO9

vl964ECO26 1/2S

SOS tárolótálca, 964ECO3 készlethez

SOS tárolótálca, 964ECO9 készlethez

SOS tárolótálca, 964ECO26 1/2S készlethez

9 40 1/2

EC O

-EC

9 40 1/2

S O S

620873

238

B

L

H

498

135

30

EC O

-EC

O

O

B

L

H

498

135

30

1/2

EC O

-EC

O

S O S

S O S

620876

9 40

620879

B

L

H

498

135

30


969S

969.1S

969.11M

szerszámtároló bőrönd

belső zsebes elválasztó 969S bőröndhöz

• anyaga horpadásbiztos ABS • robosztus alumínium keret az éles szegélyek védelmével • két reteszelhető zárkapoccsal • kombinációs számzár • dokumentumrekesz a fedélben (A4-es formátum) • variálható belső • belső méretei: 485x350x195mm • űrtartalom: 26l • terhelhetőség: 25kg

• • • • •

belső zsebes elválasztó 969M bőröndhöz

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 23 zsebbel kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 14 zsebbel egyoldalas rögzítése tépőzárral

H A B

621631$

A

B

H

490

410

190

621634$

969M szerszámtároló bőrönd • anyaga horpadásbiztos ABS • robosztus alumínium keret az éles szegélyek védelmével • két reteszelhető zárkapoccsal • kombinációs számzár • dokumentumrekesz a fedélben (A4-es formátum) • variálható belső • belső méretei: 485x350x195mm • űrtartalom: 32l • terhelhetőség: 30kg

969.1M

969.11L

belső zsebes elválasztó 969M bőröndhöz

belső zsebes elválasztó 969L bőröndhöz

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 23 zsebbel kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

621635$ H A B

621632$

A

B

H

500

425

200

621652$

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 14 zsebbel egyoldalas rögzítése tépőzárral

621653$

969.1L

969.2S

belső zsebes elválasztó 969L bőröndhöz

belső rögzítőhurkos elválasztó 969S bőröndhöz

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 23 zsebbel kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz elasztikus rögzítőhurkokkal kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

969L szerszámtároló bőrönd • • • • • • • • • •

mobil bőrönd felhasználóbarát teleszkópos húzókarral anyaga horpadásbiztos ABS robosztus alumínium keret az éles szegélyek védelmével két reteszelhető zárkapoccsal kombinációs számzár dokumentumrekesz a fedélben (A4-es formátum) variálható belső belső méretei: 485x350x195mm űrtartalom: 36l terhelhetőség: 30kg

621636$

621637$

969.11S

969.2M

belső zsebes elválasztó 969N bőröndhöz

belső rögzítőhurkos elválasztó 969M bőröndhöz

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 14 zsebbel egyoldalas rögzítése tépőzárral

H A

• anyaga: nylon • kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz • elasztikus rögzítőhurkokkal • kétoldalas • rögzítése fémkapoccsal

B

621633$

A

B

H

505

425

265

621651$

621638$

239


• HU

969.2L

969.3S

969.31M

belső rögzítőhurkos elválasztó 969L bőröndhöz

belső rekeszes elválasztó 969S bőröndhöz

belső rekeszes elválasztó 969M bőröndhöz

• • • • •

• • • • •

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz elasztikus rögzítőhurkokkal kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

621639$

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 3 ABS rekesszel kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

621640$

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 3 ABS rekesszel egyoldalas rögzítése tépőzárral

621658$

969.21S

969.3M

969.31L

belső rögzítőhurkos elválasztó 969S bőröndhöz

belső rekeszes elválasztó 969M bőröndhöz

belső rekeszes elválasztó 969L bőröndhöz

• • • • •

• • • • •

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz elasztikus rögzítőhurkokkal egyoldalas rögzítése tépőzárral

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 3 ABS rekesszel kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 3 ABS rekesszel egyoldalas rögzítése tépőzárral

621659$ 621654$

621641$

969.21M

969.3L

elválasztók, 3 részes, 969S bőröndhöz

belső rögzítőhurkos elválasztó 969M bőröndhöz

belső rekeszes elválasztó 969L bőröndhöz

• • • • •

• • • • •

• • • •

969.4S

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz elasztikus rögzítőhurkokkal egyoldalas rögzítése tépőzárral

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 3 ABS rekesszel kétoldalas rögzítése fémkapoccsal

anyaga: ABS a kisméretű tárgyak nem keverednek el stabilitás kitűnő megoldás a szabad hely felosztásához

621643$

969.4M elválasztók, 3 részes, 969M bőröndhöz

621655$

621642$

969.21L

969.31S

belső rögzítőhurkos elválasztó 969L bőröndhöz

belső rekeszes elválasztó 969S bőröndhöz

• • • • •

• • • • •

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz elasztikus rögzítőhurkokkal egyoldalas rögzítése tépőzárral

anyaga: nylon kiegészítő szerszámtároló bőröndhöz 3 ABS rekesszel egyoldalas rögzítése tépőzárral

• • • •

621644$

969.4L elválasztók, 3 részes, 969L bőröndhöz • • • •

621656$

240

621657$

anyaga: ABS a kisméretű tárgyak nem keverednek el stabilitás kitűnő megoldás a szabad hely felosztásához

anyaga: ABS a kisméretű tárgyak nem keverednek el stabilitás kitűnő megoldás a szabad hely felosztásához

621645$


Unior szerszámtáskák

970U1

970U4

szerszámtároló bőrönd, fekete

szerszámtároló bőrönd, fekete

C

C A

A

B

610381

• anyaga: ABS

A

B

C

460

310

160

B

608481

A

B

C

470

200

360

970U2

970U5

szerszámtároló bőrönd, kék

szerszámtároló bőrönd, vörös

• 3D UNIOR logóval • számos szerszámkészlet variációhoz alkalmas • ÉRINTKEZŐ ÉLEK: a bőrönd élei alumínium profillal szegélyezve • ALUMÍNIUM KERET: csavarodás ellen, hogy a bőrönd zárt állapotban ne deformálódhasson • KITÁMASZTÓ: két fém támasztó stabilizálja a bőröndöt nyitott állapotban

C

C A

• TALP: négy talp védi a bőrönd alját a sérülésektől

A

B

B

• KULCSOK: a zárhoz való kulcsok egyediek • TAGOLÁS: a bőröndben állítható tagoló-elemek nagyobb tárgyak tárolásához JELLEMZŐK

610382

A

B

C

460

310

160

612693

A

B

C

460

310

160

970U3

970U6

szerszámtároló bőrönd, kék, számzárral

szerszámtároló bőrönd kerékpáros szerszámokhoz

• a tagoló-falak nagy szilárdságúak • strapabíró ház • sérülés elleni védelem • kiváló anyagminőség FOGANTYÚ • külön fejlesztve • ergonómikus • nagy terhelhetőség • kézreálló C

C

A

A B

B

610383

A

B

C

460

310

160

617268

A

B

C

460

310

160

241


• HU

971/1BI

971/4

977/3

szerszámkészlet, 51 részes, 970U2 bőröndben

szerszámkészlet, 21 részes, 970U2 bőröndben

fém tartóállvány, csillag-villáskulcshoz • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

H

B

A

605162 608540

971/1BI

A

B

H

115

60

420

50

977/4

1000S, 970U2 604575

971/4

971/2VDE

22

fém tartóállvány, csillagkulcshoz

1000AC, 970U2

szerszámkészlet, szigetelt 52 részes, 970U2 bőröndben

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

977/1 fém tartóállvány, villáskulcshoz • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

H

H

605160

608541

971/2VDE

53

1000T, 970U2

A

B

H

185

50

333

605163

A

B

H

220

80

415

977/2

977/5

fém tartóállvány, hosszú típusú csillagvilláskulcshoz

fém tartóállvány, csillag-villáskulcshoz

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

971/3VDE

B

A

B

A

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

szerszámkészlet, 343 részes, 970U3 bőröndben

H

A

605161

612548

971/3VDE 1000AD, 970U3

242

344

A

B

H

135

60

420

H B

A

607386

A

B

H

170

70

575

B


977/6

978VDE

fém tartóállvány, csillag-villáskulcshoz

szigetelt csavarhúzó tartó, műanyag

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: akrilát

H H

A

B

H

270

65

575

A

B

A

607387

B

609952

A

B

H

330

205

240

977/7

979

ST.UNI1

fém állvány T-markolatos csavarhúzókhoz

fémállvány csapszegvágóhoz

karton állvány CS készletekhez

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

608355

978E műszerész csavarhúzó tartó, műanyag • anyaga: akrilát H

H

B H

621375$

B A

609950

A

B

H

230

135

185

A

B

H

500

415

1180

A

B

621018$

A

B

H

670

430

1680

980A

980B

dugókulcs-tartó, 1/2”

dugókulcs-tartó, 1/2”

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

A

978BICR TBI/CR csavarhúzó tartó, műanyag • anyaga: akrilát

H B A

609951

A

B

H

330

205

206

H

610384

H B

A

B

A

A

B

H

665

155

190

610385

A

B

H

375

155

190

243


• HU

980C

980G

980P2S

dugókulcs-tartó, 3/8”

véső-tartó

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

tartóállvány két-csúszókaros csapágylehúzóhoz • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

H B

A

H

610386

A

B

H

510

155

115

A B

980D 612212

dugókulcs-tartó, 1/4”

H

A

B

H

530

136

63 A

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

980P2 tartóállvány kétkaros csapágylehúzóhoz • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

615083

A

B

H

240

250

430

K fémdoboz

H B

A

610387

A

B

H

325

155

115

980E lemezvágó készlet tartó

C

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

A B

H

A

A B

611898

A

B

H

530

136

63

B

H

240

200

430

601918

1/4”

A

B

C

197

105

38

601913

3/8”

321

198

54

601954

1/2”

448

198

54

980P3

602743

3/4”

505

215

75

tartóállvány háromkaros csapágylehúzóhoz

603521

1”

670

220

100

612653

H

A

B

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

621474$

1/2VDE

448

198

54

612694$

3/8VDE

321

198

54

981PBS1 műanyag doboz dugókulcsokhoz

980F vágó és kiütő tartó • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

H

H

H

A

A

B A

612211

244

A

B

H

410

110

78

612654

A

B

H

240

230

430

B

B

621620$

A

B

H

197

167

35

B


981PBM1

982PB1

994

műanyag tárolódoboz dugókulcs készletekhez

műanyag doboz behajtóhegyekhez, kicsi

diagnosztikai kocsi

619768

A

B

H

197

167

47

• • • •

két fiók két körbeforduló és fékezhető kerékkel fa munkalappal kadmium- és ólommentes porfestés

981PBS2 műanyag doboz dugókulcsokhoz A H

621621$

A

B

H

307

260

55

B

981PBM2 műanyag tárolódoboz dugókulcs készletekhez

621425$

A

B

H

145

85

30

982PB2 619769

A

B

H

307

260

74

műanyag doboz behajtóhegyekhez, nagy

981PBS3 műanyag doboz dugókulcsokhoz

621622$

A

B

H

346

292

62

A H

981PBM3

H B

műanyag tárolódoboz dugókulcs készletekhez

619770

A

B

H

346

292

83

A

621426$

A

B

H

145

85

40

603490

A

B

H

760

420

1100

B

981PB4 műanyag doboz dugókulcsokhoz

619771$

A

B

H

393

331

95

981PBS5 műanyag doboz dugókulcsokhoz

621618$

A

B

H

244

207

44

981PBM5 műanyag doboz dugókulcsokhoz

621619$

A

B

H

244

207

59

245


• HU

995.0MD

995.4MD2

995.0MD2

moduláris tartókeret bemutatófalhoz

elválasztó készlet, 2 részes

moduláris tartókeret bemutatófalhoz

• anyaga: acéllemez • 995C, 995D, 995E bemutatófalakhoz • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: akrilát

• anyaga: acéllemez • 995C, 995D, 995E bemutatófalakhoz • kadmium- és ólommentes porfestés

621608$

L 621484$

A

B

C

320

215

63

621489$

A

B

C

960

215

63

314

995.1MD1 995.5MD5

995.1MD

moduláris tartópolc bemutatófalhoz

elválasztó készlet, 5 részes

moduláris tartópolc bemutatófalhoz

• anyaga: akrilát

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

621485$

A

B

C

320

215

63

621609$

A

B

C

472

207

1.5

621490$

995.1MD2 995.2MD

995.6MD7

moduláris tartópolc bemutatófalhoz

cimketartó

elválasztó készlet, 2 rekesz és 5 elválasztó

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

621486$

A

B

315

45

621610$

L 621491$

A

B

C

944

207

1.5

314

995.2MD1 995.3MD5,5

995.0MD1

csavar

moduláris tartókeret bemutatófalhoz

címketartó

• anyaga: acéllemez • 995C, 995D, 995E bemutatófalakhoz • kadmium- és ólommentes porfestés

D 621487$

621611$

5.5

995.3MD6,5

995.2MD2

csavar

címketartó

621607$

A

B

C

480

215

63

D 621488$

246

6.5

621612$

A

B

475

45

A

B

950

45


995.41MD2

995.7MDSOSEP40

995CP3

elválasztó készlet, 2 részes

SOS tárolótálca elektronikai csavarhúzókhoz

polc 995 bemutatófalhoz .0 M D 9 95 +

5.0MD1 + 99

• anyaga: akrilát

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

D 5.0M 2 99

621496$

A

B

C

102

210

30

995CH

C

tároló keret • • • •

L 621613$

470

B

anyaga: acéllemez 995C, 995D, 995E bemutatófalakhoz 995 CP1 és 995 CP2 tárolókhoz kadmium- és ólommentes porfestés

A

616624

A

B

C

950

410

20

995.61MD12 995D

elválasztó készlet, 2 rekesz és 10 elválasztó

bemutatófal, lyuk-perforációval

C

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés • 100 db függesztőkampóval

B A

616621

A

B

C

950

410

90

L 621614$

995CP1

470

csavarhúzó tároló, bemutatófalhoz

995.7MDSOS85P24 SOS tárolótálca csavarhúzókhoz .0 M D 9 95 +

5.0MD1 + 99

• anyaga polisztirol

• anyaga: acéllemez • 995 CH keretben használható • kadmium- és ólommentes porfestés

D 5.0M 2 99

621492$

A

B

C

102

210

30

H

995.7MDSO100P12

C A

SOS tárolótálca csavarhúzókhoz .0 M D 9 95

B

+

5.0MD1 + 99

616506

B

C

102

210

30

616622

A

B

C

475

410

20

995DL

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés • 100 db függesztőkampóval

dugókulcs tároló, 1/2” és 1/4”, bemutatófalhoz

SOS tárolótálca csavarhúzókhoz .0 M D 9 95 +

5.0MD1 + 99

• anyaga: acéllemez • 995 CH keretben használható • kadmium- és ólommentes porfestés

D 5.0M 2 99

621494$

A

B

C

102

210

30

616508

A

B

H

950

560

2200

995D1 bemutatófal, csatlakoztatható, lyukperforációval

995.7MDSO120P10 SOS tárolótálca csavarhúzókhoz .0 M D 9 95 +

C

5.0MD1 + 99

A

B

C

102

210

30

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés • 100 db függesztőkampóval

B

D 5.0M 2 99

621495$

H 2200

bemutatófal, lyuk-perforációval, világítással

995CP2 995.7MDSO110P12

B 560

A

D 5.0M 2 99

621493$

A

A 950

B

A

616623

A

B

C

950

410

20

616507

A

B

H

935

560

2200

247


• HU

995D1L

995VDN

995VD

bemutatófal, csatlakoztatható, lyukperforációval, világítással

sarok-bemutatófal, lyuk-perforációval

sarok-bemutatófal, lyuk-perforációval

• • • •

• • • • •

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés • 100 db függesztőkampóval

616509

A

B

H

935

560

2200

két támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

995DNL

617809

bemutatófal, lyuk-perforációval, világítással • • • •

anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval önállóan felállítható két bemutatófal összekötésére 90°-ban

A

B

H

950

560

2200

H

995DN1

A

bemutatófal, csatlakoztatható, lyukperforációval 620573$

egy támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

620571$

A

B

H

1070

410

2200

A

B

H

935

560

2200

H 2200

995VD1 sarok-bemutatófal, csatlakoztatható, lyuk-perforációval • • • • •

anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval lábak nélkül két bemutatófal összekötésére 90°-ban

• • • •

két támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

617811

A

B

H

1030

410

2200

995VD1L

egy támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

620574$

A

B

H

1070

410

2200

995ZDN sarok-bemutatófal, lezáró, kerek perforációval • • • •

A

B

H

935

560

2200

sarok-bemutatófal, csatlakoztatható, lyuk-perforációval, világítással • • • • •

anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval lábak nélkül két bemutatófal összekötésére 90°-ban

egy támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

617812

620575$

A

B

H

1050

410

2200

995ZDNL sarok-bemutatófal, lezáró, kerek perforációval, világítással • • • •

egy támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

620576$

248

B 410

995VDNL

995DN1L

620572$

B

A 1070

sarok-bemutatófal, lyuk-perforációval, világítással

bemutatófal, csatlakoztatható, lyukperforációval, világítással • • • •

H 2200

995VDL

617810

• • • •

B 410

sarok-bemutatófal, lyuk-perforációval, világítással

két támasztó lábbal anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval

620570$

A 1070

A

B

H

1050

410

2200

A

B

H

1030

410

2200

995ZD sarok-bemutatófal, kerek perforációval, lezáró • • • • •

anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval egyik oldalon lábak nélkül két bemutatófal összekötésére 90°-ban

617813

A

B

H

1050

410

2200


995ZDL

997

997.2

sarok-bemutatófal, lezáró, kerek perforációval, világítással

szerszámfal

fém szerszámtartó készlet 997 szerszámfalhoz

• • • • •

• • • • • •

anyaga: perforált acéllemez kadmium- és ólommentes porfestés 100 db függesztőkampóval egyik oldalon lábak nélkül két bemutatófal összekötésére 90°-ban

617814

A

B

H

1050

410

2200

anyaga: perforált acéllemez különböző szerszámok felfüggesztésére alkalmas a függesztő kampók véglegesen rögzíthetőek jól áttekinthető elrendezést tesz lehetővé az eltérő méretű szerszámfalak kombinálhatóak а 997.2 készlettel

• 2 db fém tartó csavarhúzókhoz, 1d fém tartó vésőkhöz, 4 db fém függesztő kalapácshoz, 1 db fém függesztő kulcsokhoz, 1 db fém függesztő reszelőhöz, 1 db fém függesztő fúrókhoz, 5 db függesztő kampó

995.2A támasztóláb bemutatófalhoz

610453 H A

620560$

A

B

C

2180

41

41

607154

A

B

H

1192

20

595

996/2

997.1

szerszámfal

függesztő kampó

• • • • •

• bemutatófalhoz, szerszámfalhoz, szerszám szekrényhez • könnyen rögzíthető a kívánt pozícióban • krómozott

anyaga: perforált acéllemez különböző szerszámok felfüggesztésére alkalmas a függesztő kampók véglegesen rögzíthetőek jól áttekinthető elrendezést tesz lehetővé az eltérő méretű szerszámfalak kombinálhatóak

B

997.3 függesztő kampó cimketartóval • bemutatófalhoz, szerszámfalhoz, szerszám szekrényhez • könnyen rögzíthető a kívánt pozícióban • krómozott

40x40

D L

617085 L

L H

A

605114

B

35

4

609479

50

4

609480

80

4

609447

100

4

150

5

200

5

A

B

H

888

22

1000

610560

D 5

30

D

609478

610559

L 150

249


• HU

998A

998C

998.3

mobil bemutatófal

mobil bemutatófal, középen polccal

tartóoszlop 998 A bemutatófalhoz

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

B

A

616519

A

B

C

1500

40

20

C

998.4 polc 998 C bemutatófalhoz • anyaga: acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

C H

H

B A

616514

A

B

H

1000

570

1590

B

A

617076

A

B

H

1000

570

1590

998B

998.1A

mobil bemutatófal, kétoldalas

tartó 998 A bemutatófalhoz, szűk

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

• anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

616516

616520

B

A

A

B

C

890

47

18

C

998.2A tartó 998A bemutatófalhoz • anyaga: perforált acéllemez • kadmium- és ólommentes porfestés

H B A

616515

250

A

B

H

1000

570

1590

A

B

616517

A

B

C

890

167

18

A

B

C

A

B

C

904

397

20


1000A szerszámkészlet, 170 részes

6480C8 (1.2 x 6.5 x 41, 1.6 x 8.0 x 41, 2.0 x 12.0 x 41) 6483C8 (PH 2, PH 3)

1000AC szerszámkészlet, 21 részes

6484C8 (PH 4) 608140

1000A

170 120/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 32) 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 190.6/2 (1/2”) 190.4/1 (125, 250) 190.3/1 (1/2”) 190.1/1ABI (1/2”)

6489C8 (5, 6)

604577

1000AC

6492C8 (TX 25, TX 30, TX 40, TX 20)

812 (300)

6762.1 (144) 406/1VDE (180) 6762.2 (1/2” - 5/16”) 192/2PH (PH 2)

461/1VDE (160)

192/2PZ (PZ 2) 192/2TX (TX 25, TX 27, TX 30, TX 40)

472/1VDE (160)

193HX (2.5, 4, 5, 8) 478/1VDE (160)

190.2/1BI (1/2”) 188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13)

21 660/6 (200)

406/1BI (180) 508/1VDE (200)

188.4/2 (50, 150) 472/1BI (140) 665/6A (250 x 10)

188.3/2 (1/4”) 188.1/1ABI (1/4”) 188.2/2BI (1/4”) 200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22)

710P (3)

476/1BI (140)

753W (150) 461/1BI (160) 761HB (200) 512/1BI (170)

385H (4 - 28)

250/1 (250) 630VDE (140)

194/2D1 (20.8) 205/2 (60 x 140)

603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.6 x 3.5 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150)

481/6 (1.1/2”)

613VDETBI (PH1 x 80, PH2 x 100)

194/1B2 (1/2” x 500)

605CR (1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150)

430/3 (250)

563R/7PR (280)

631 (6 - 12) 640/6 (2, 4, 6, 8) 641/6 (2, 4, 6, 8, 10) 642/6 (5) 660/6 (150, 250)

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175, 1.6 x 10.0 x 200) 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150) 621TBI (TX 27, TX 30, TX 40) 625TBI (PZ 2 x 100) 626TBI (PH 2 x 25)

220/3S (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 220/3 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

812 (300, 500, 1000)

445/1BI (240) 532PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

820 (22) 750 (407) 701 (0.05 - 1 x 13)

1000AD

343 188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13)

188.3/2 (1/4”) 188.1/1ABI (1/4”) 188.2/2BI (1/4”) 250/1 (200) 812 (300)

534PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

750 (407)

536PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

193HX (2.5, 4)

538PLUS/1DP (180 x 19 - 60) 192/2HX (6, 8, 10)

611884

188.4/2 (50, 150) 627TBI (1.2 x 6.5 x 25)

670/6 (150) 682/5 (230 x 190)

1000AD szerszámkészlet, 343 részes

193TX (TX 6, TX 9, TX 20, TX 25)

251


• HU

220/3 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

1000B

665/6A (250 x 10)

szerszámkészlet, 270 részes

681/5 (300)

220/3SL (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 426/3A (220)

682/5 (230 x 190) 608141

1000B

198

423.1R (3, 5)

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

423.1B (4, 6)

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

423.1J (5, 8) 423.2R (4)

820 (22)

215/2 (10 x 11, 12 x 13)

750 (407)

238.4/1 (45, 75)

423.3J (2.8)

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 190.6/2 (1/2”)

423.5B (5) 423.7R (6.3 x 0.8) 423.7B (6.3 x 0.8)

190.4/1 (125, 250) 190.3/1 (1/2”) 190.1/1ABI (1/2”)

406/1VDEBI (180)

190.2/1BI (1/2”)

461/1VDEBI (160)

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13)

466/1VDEBI (180)

701 (0.05 - 1 x 13)

212/2 (17, 19)

423.3R (1.9) 423.3B (1.9)

812 (300, 500, 1000)

200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22)

186.4/2 (21, 19, 16) 423.2B (4)

686/5 (260)

616W (PH 2) 192/2HX (6, 8) 192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60) 6480C8 (1.2 x 6.5 x 41, 1.6 x 8.0 x 41, 2.0 x 12.0 x 41) 6483C8 (PH 2, PH 3) 6484C8 (PH 4) 6489C8 (5, 6)

188.4/2 (50, 150)

6492C8 (TX 25, TX 30, TX 40, TX 20)

188.3/2 (1/4”)

6762.1 (144)

188.1/1ABI (1/4”)

6762.2 (1/2” - 5/16”)

188.2/2BI (1/4”)

192/2PH (PH 2)

478/1VDEBI (160)

508/1VDEBI (200)

250/1 (200) 206/2 (60 x 140)

512/1VDEBI (200) 580/1VDEBI (170)

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19)

406/1BI (180)

472/1BI (140)

476/1BI (140)

481/6 (1.1/2”) 383 (4.8 - 7.5)

445/1BI (180)

710P (5)

430/3 (175, 250)

630VDE (140)

431/2 (325)

603VDETBI (0.5 x 3.0 x 100, 0.6 x 3.5 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

563R/7PR (280)

194/1A1 (10, 11, 13, 17, 19)

466/1BI (180)

631 (6 - 12) 455/1BI (160)

613VDETBI (PH2 x 100, PH3 x 150) 640/6 (2, 3, 5, 6, 8, 10)

660/6 (200, 250)

605TBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175, 1.6 x 10.0 x 200)

670/6 (150)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150, PH 4 x 200)

642/6 (5)

300/5 (400) 680/5 (230 x 190)

252

626TBI (PH 2 x 25) 627TBI (0.8 x 4.0 x 25)


629TBI (6, 8, 10, 12, 13)

563R/7PR (280)

630VDE (180) 238.1/1FBI (3/8”) 532PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

631 (6 - 12)

640/6 (2, 3, 4, 5) 642/6 (4)

534PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

536PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

660/6 (150, 250) 670/6 (150) 812 (300, 500, 1000)

538PLUS/1DP (180 x 19 - 60) 820 (22) 617W (PZ 2 x 100)

1000C

701 (0.05 - 1 x 13)

405/1BI (160, 200) 154 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22)

506/1BI (140)

472/1BI (140)

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 238.1/1FBI (3/8”)

188.1/1ABI (1/4”) 188.2/2BI (1/4”)

188.4/2 (150, 50) 188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13) 190.1/1ABI (1/2”)

190.3/1 (1/2”)

190.6/2 (1/2”)

461/1BI (160)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32)

445/1BI (180, 240)

200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22)

512/1BI (200)

205/2 (60 x 140)

212/2 (24)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32)

562/3P (250)

190.6/2 (1/2”)

455/1BI (160)

190.3/1 (1/2”)

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22)

190.4/1 (125, 250) 476/1BI (140)

212/2 (19, 24, 27)

190.4/1 (125, 250)

147 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

190.2/1BI (1/2”)

238.4/1 (45, 75) 186.4/2 (21)

1000D

188.3/2 (1/4”) 125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22)

1000C

608143

186.4/2 (21) 750 (407)

szerszámkészlet, 161 részes

608142

1000D szerszámkészlet, 149 részes

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175, 1.6 x 10.0 x 200)

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19) 238.4/1 (45, 75) 300/5 (400)

190.1/1ABI (1/2”)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150, PH 4 x 200)

405/1BI (180)

190.2/1BI (1/2”)

629TBI (6, 8, 10)

425/4A (240)

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13)

626TBI (PH 2 x 25)

188.4/2 (50, 150) 188.3/2 (1/4”) 188.1/1ABI (1/4”) 188.2/2BI (1/4”) 205/2 (60 x 140)

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19)

627TBI (0.8 x 4.0 x 25) 630VDE (180) 532PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

534PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

430/3 (175) 431/2 (325) 445/1BI (240) 455/1BI (160)

536PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

472/1BI (140)

538PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

476/1BI (140)

430/3 (175) 238.1/1FBI (3/8”)

532PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

431/2 (325) 534PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

253


• HU

536PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

538PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

188.3/2 (1/4”) 188.1/1ABI (1/4”)

1000F szerszámkészlet, 130 részes

188.2/2BI (1/4”) 563R/7PR (280)

205/2 (60 x 140) 608145

600TBI (1.0 x 5.5 x 100, 1.2 x 6.5 x 125, 1.2 x 8.0 x 150) 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175, 1.6 x 10.0 x 200)

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19) 425/4A (240)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150, PH 4 x 200)

430/3 (175)

626TBI (PH 2 x 25)

431/2 (325)

627TBI (0.8 x 4.0 x 25)

572R/7PR (280) 631 (6 - 12)

640/6 (2, 3, 4, 5, 6)

660/6 (200, 250) 670/6 (150) 701 (0.05 - 1 x 13)

130 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 185/2 (16 x 145)

631 (6 - 12)

642/6 (4)

1000F

640/6 (2, 3, 4, 5) 642/6 (5) 660/6 (150, 250) 670/6 (150) 300/5 (400)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 190.6/2 (1/2”) 190.4/1 (125, 250) 190.3/1 (1/2”) 190.1/1ABI (1/2”) 190.2/1BI (1/2”) 250/1 (250)

750 (407)

812 (300, 500)

220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19)

812 (300, 500, 1000)

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22)

425/4A (240)

405/1BI (180)

430/3 (175)

820 (22)

472/1BI (140)

1000E

563R/7PR (280) 631 (6 - 12)

szerszámkészlet, 137 részes 476/1BI (140)

640/6 (3, 4) 455/1BI (160) 608144

1000E

641/6 (2, 3, 4, 5, 6) 642/6 (4)

136 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175, 1.6 x 10.0 x 200)

660/6 (150, 200)

180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150, PH 4 x 200)

812 (500)

626TBI (PH 2 x 25)

820 (40)

627TBI (0.8 x 4.0 x 25)

750 (407)

200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22)

670/6 (150, 200)

212/2 (24) 238.1/1FBI (3/8”)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 190.6/2 (1/2”)

445/1BI (240) 238.4/1 (45, 75)

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 197/1 6p (22, 24, 27, 30, 32, 36, 38, 41, 46) 197.1/1 (3/4” x 500)

186.4/2 (21) 197.3/1 (3/4”)

190.4/1 (125, 250) 197.4/1 (400, 200) 190.3/1 (1/2”) 190.1/1ABI (1/2”)

447/6 (240)

190.2/1BI (1/2”)

406/1BI (180)

188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13)

506/1BI (140)

188.4/2 (50, 150)

254

197.7/1 (3/4” - 1/2”)


508/1BI (170)

455/1BI (160)

461/1BI (160)

461/1BI (160)

472/1BI (140)

506/1BI (140)

476/1BI (140)

508/1BI (170)

572R/7PR (280)

532PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

536PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

455/1BI (160)

580/1BI (170) 600TBI (1.2 x 6.5 x 125, 1.2 x 8.0 x 150) 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 4 x 200)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150)

626TBI (PH 2 x 25)

630VDE (180)

627TBI (0.8 x 4.0 x 25)

532PLUS/1DP (180 x 19 - 60)

631 (6 - 12) 640/6 (2, 3, 4)

536PLUS/1DP (180 x 19 - 60) 642/6 (3) 660/6 (150, 200)

1000G

670/6 (150)

szerszámkészlet, 112 részes

563R/7PR (280) 580/1BI (170)

600TBI (1.2 x 6.5 x 125, 1.2 x 8.0 x 150) 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175) 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150) 630VDE (180)

812 (500) 631 (6 - 12)

608146

1000G

112 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

1000H

640/6 (3, 4)

szerszámkészlet, 92 részes

641/6 (2, 3, 4, 5, 6) 642/6 (4)

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 238.1/1FBI (3/8”)

660/6 (150, 200) 608147

1000H

92

670/6 (150, 200)

125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22)

750 (407)

185/2 (16 x 145) 812 (500)

186.4/2 (21) 190.1/1ABI (1/2”) 190.2/1BI (1/2”) 190.3/1 (1/2”) 190.4/1 (125, 250) 190.6/2 (1/2”) 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 200/2 (11 x 13, 13 x 17, 14 x 17, 15 x 16, 19 x 22) 220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19) 238.4/1 (45, 75)

190.1/1ABI (1/2”)

820 (40)

190.2/1BI (1/2”) 190.3/1 (1/2”) 190.4/1 (125, 250) 190.6/2 (1/2”) 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19) 250/1 (250) 406/1BI (180)

300/5 (400) 406/1BI (180)

425/4A (240)

425/4A (240)

430/3 (175)

430/3 (175) 445/1BI (240)

447/6 (240)

455/1BI (160)

255


• HU

1000K

1000L

1000M

szerszámkészlet, 82 részes

szerszámkészlet, 76 részes

szerszámkészlet, 39 részes

608148

608149

608150

1000K

80 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 180/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 238.4/1 (45, 75)

1000L

75 125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 238.4/1 (45, 75) 186.4/2 (21) 212/2 (24)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 190.6/2 (1/2”)

190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32)

39 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14) 425/4A (240)

660/6 (150)

186.4/2 (21) 212/2 (19)

1000M

190.4/1 (125, 250)

812 (500) 405/1BI (180)

506/1BI (140)

190.3/1 (1/2”)

190.6/2 (1/2”) 190.1/1ABI (1/2”)

472/1BI (140)

190.4/1 (125, 250) 190.2/1BI (1/2”) 190.3/1 (1/2”) 430/3 (175)

476/1BI (140)

190.1/1ABI (1/2”) 190.2/1BI (1/2”) 220/3 (3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 19)

563R/7PR (280)

478/1BI (160)

631 (6 - 12)

461/1BI (160)

430/3 (175) 640/6 (1, 3, 5, 8) 572R/7PR (280) 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

660/6 (150, 250)

605TBI (0.6 x 3.5 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

670/6 (150)

615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 150)

300/5 (400)

300/5 (400)

812 (500)

812 (500)

405/1BI (180)

405/1BI (160)

506/1BI (140)

506/1BI (140)

472/1BI (140)

512/1BI (170)

476/1BI (140)

455/1BI (160)

455/1BI (160)

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

615TBI (PH 2 x 100, PH 3 x 150) 238.1/1FBI (3/8”)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150) 626TBI (PH 2 x 25) 627TBI (0.8 x 4.0 x 25) 630VDE (180) 445/1BI (240) 238.1/1FBI (3/8”)

256

512/1BI (200)

642/6 (5)

630VDE (140) 445/1BI (240)


1000N

631 (6 - 12)

szerszámkészlet, 24 részes

641/6 (2, 3, 5, 6, 8)

1000S szerszámkészlet, 51 részes

642/6 (5) 660/6 (150, 200) 608151

1000N

24 110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22) 425/4B (240)

609329 670/6 (150, 200) 812 (300, 500)

1000S

51 125/1 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 24) 190/1 6p (13, 17, 19, 22, 24)

820 (32)

190.1/1ABI (1/2”)

812 (500)

192/2HX (6, 8)

190.6/2 (1/2”)

405/1BI (180)

192/2PH (PH 2)

190.4/1 (125)

506/1BI (140)

192/2TX (TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40, TX 45, TX 50, TX 55, TX 60)

660/6 (150)

476/1BI (140)

188.8 (1/4”) 188.6/2 (1/4”)

478/1BI (160)

461/1BI (160)

220/3 (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

250/1 (200) 812 (500) 220/3S (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 406/1BI (180)

406/4P (180) 508/1BI (200)

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150) 615TBI (PH 0 x 60, PH 1 x 80, PH 2 x 100)

466/4P (180) 461/1BI (160) 508/4P (170) 512/1BI (200)

630VDE (140) 512/4P (170) 445/1BI (240)

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150)

1000R

605CR (0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 8.0 x 175, 1.2 x 6.5 x 150)

szerszámkészlet, 132 részes

615CR (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

625TBI (PZ 2 x 100)

621CR (TX 15, TX 20, TX 25, TX 30)

710P (2)

629CR (6, 8, 12, 13) 608868

1000R

132 110/2 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32) 125/2 (6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22) 190/1 6p (10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 27, 30, 32) 190.6/2 (1/2”) 190.4/1 (125, 250)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100)

626TBI (PH 2 x 25)

532PLUS/4DP (180 x 19 - 60) 627TBI (1.2 x 6.5 x 25) 534PLUS/4DP (180 x 19 - 60)

445/1BI (240)

536PLUS/4DP (180 x 19 - 60)

538PLUS/4DP (180 x 19 - 60)

445/4P (240)

190.3/1 (1/2”) 190.1/1ABI (1/2”) 190.2/1BI (1/2”) 188/2 6p (4, 4.5, 5, 5.5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 13) 188.4/2 (50, 150) 188.3/2 (1/4”) 188.1/1ABI (1/4”) 188.2/2BI (1/4”) 430/3 (250)

257


• HU

1000T

1000V

1001F1

szerszámkészlet, 52 részes

szerszámkészlet, 49 részes

szerszámkészlet tűzoltóság számára

609330

609331

621497$ 1001F1

1000T

52

1000V

49

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

110/1 (6 x 7, 8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15, 16 x 17, 18 x 19, 20 x 22, 21 x 23, 24 x 26, 25 x 28, 27 x 32)

250/1 (200)

220/3S (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10)

641/6 (5) 660/6 (150)

406/1BI (180)

596/6A (750)

250/1 (250)

605TBI (1.0 x 5.5 x 125, 1.6 x 10.0 x 200)

355/6

812 (500)

812 (300) 820 (32)

360/6

817 (1000)

363

750 (407)

406/1BI (180)

425/4AB (240)

665/6A (250 x 10)

420/1VDEBI (180)

817 (2000) 1310 (800) 755 (762) 915/5

430/3 (250) 445/1BI (240)

1001F2

220/3S (1.5, 2, 2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10) 406/1VDEBI (160)

10 300/6E (4)

461/1BI (160)

szerszámkészlet tűzoltóság számára

480/6 481/6 (1/2”)

466/1VDEBI (180)

482/6 (1.1/2”)

621498$ 1001F2

13 406/1BI (180)

478/1VDEBI (160)

508/1VDEBI (170)

512/1VDEBI (170)

580/1VDEBI (230)

447/1VDEBI (240)

572R/7PR (280)

596/6A (750)

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

605TBI (1.6 x 10.0 x 200, 1.0 x 5.5 x 125)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150)

660/6A (300)

630VDE (180) 660/6 (250)

812 (500) 817 (2000)

670/6 (250)

300/6B (600)

710P (3)

710P (3)

300/6E (4, 12)

760H1/2S (250)

750 (407)

761H1/2S (250)

761H1/2S (250)

630VDE (140, 180) 603VDETBI (0.4 x 2.5 x 75, 0.5 x 3.0 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175) 613VDETBI (PH0 x 60, PH1 x 80, PH2 x 100)

258

531/4 (224)

812 (500) 820 (32)

755 (914)

1310 (800)

915/5


1001F3

1001F4

508/1BI (170)

szerszámkészlet szekrényben, általános karbantartás

szerszámkészlet tűzoltóság számára, bőröndben

512/1BI (170)

621499$ 1001F3

621500$ 1001F4

530/4 (200) 79

16 110/2VDEDP (10, 11, 12, 13, 14, 15)

125/2CB

531/4 (250)

466/1VDEBI (200) 190BI6P23

556B (160) 508/1VDEBI (200)

572R/7PR (280)

220/3LPH 250/1 (250)

603VDETBI (0.6 x 3.5 x 100, 0.8 x 4.0 x 100, 1.0 x 5.5 x 125, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

406/1BI (180)

623VDETBI (PZ1 x 80, PZ2 x 100, PZ3 x 150) 970U5

447/1BI (240)

605TBI (0.8 x 4.0 x 150, 1.0 x 5.5 x 150, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175, 1.6 x 10.0 x 200) 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150) 630VDE (180) 631 (6 - 24)

466/1BI (180)

710P (5)

1001F5 482/6 (1/2”)

szerszámkészlet, szerszámkocsival, általános karbantartás

817 (1500)

508/1BI (200)

300/5 (400)

512/1BI (200) 621501$ 1001F5 514/1BI (160)

812 (500)

93

750 (407)

120/2CT 940ECO

605TBI (0.8 x 4.0 x 150, 1.0 x 5.5 x 150, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175) 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150)

180/1CT

626TBI (PH 2 x 25) 627TBI (1.0 x 5.5 x 25)

188BI

630VDE (140, 180) 641/6 (3, 4, 5, 6) 660/6 (175, 200, 250)

190BI6P23

750 (407)

812 (500) 948E3S (500 x 300 x 900)

220/3LPH

250/1 (300) 406/1VDEBI (200)

447/1BI (240)

466/1BI (180)

478/1BI (160)

481/6 (1.1/2”)

259


• HU

1001F6

1001F7

1011A

szerszámkészlet, szerszámkocsival, általános karbantartás

szerszámkészlet, szerszámtároló ládában, általános karbantartás

szerszámkészlet, SOS tálcában, 330 részes

621502$ 1001F6

621503$ 1001F7

621397$ 1011A

162

101

447/1BI (240)

603VDE (0.4 x 2.5 x 75)

481/6 (1.1/2”)

605TBI (0.8 x 4.0 x 100, 1.2 x 6.5 x 150, 1.2 x 8.0 x 175)

556B (160)

615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100, PH 3 x 150)

964/29SOS

637SL (1.2 x 6.5)

630VDE (140, 180)

637PH (PH 1 - PH 2)

631 (6 - 24)

220/3SLPH

710P (5)

325 964/28SOS

964/30SOS

964/31SOS

220/7TXPH

812 (500, 800) 125/2CB

964/32SOS

817 (1500) 190BI6P23 530/4 (200)

964/33SOS 572R/7PR (280)

250/1 (200)

1250 (500)

812A (500)

964/34SOS

641/6 (4, 3, 5, 8) 964/1SOS

964/2ASOS

530/4P (250)

1011B

461/1BI (160)

szerszámkészlet, SOS tálcában, 193 részes

405/1BI (160) 964/3SOS 508/1BI (200) 964/5SOS

430/3 (250)

621398$ 1011B

188 964/32SOS

447/6 (240) 964/6SOS

482/6 (1.1/2”)

964/35SOS

750 (407) 964/9SOS 300/6B (500) 964/22SOS

660/6HS (250) 556B (160)

940E1

710P (3, 5) 914/5

630VDE (180) 660/6AHS (300) 670/6AHS (350) 710W (2) 812 (500, 1000)

260

964/36SOS

964/37SOS


1100

1102

karbantartó-táska, nagyméretű

általános célú deréktáska

• anyaga: 600D poliészter • A szögletes váz a táskát stabilan és függőleges helyzetben tartja, így megakadályozva a felszerelés kiborulását. • A belső zsebek a tartalom elrendezéséhez a táska belsejében. • Erős és tartós acélfoganytú, amelynek ergonómikus szivacs-markolata a táska megemeléséhez biztonságos és kényelmes fogást biztosít. • A rozsdamentes acélból készült alkatrészek nem korródálódnak vagy rozsdásodnak. A felületkezelés a rozsdamentes szerkezet kinézetének és funkcionalitásának alapvető eleme. • Erős szegecselés: a igazán verhetetlen tartósságért. A táska minden különösen erős terhelésnek kitett helyen egyrészes, önbeütő szegecsekkel megerősített. • A táskában könnyedén rendszerezheti szerszámait. • Nyitott kialakítás a szükséges szerszám gyors felismerése érdekében.

• anyaga: 600D poliészter • Az oldalsó rozsdamentes acél tartó megfelelő és kényelmes szögben rögzíti a kalapácsot. Az új megoldás révén anélkül is megtalálható a kalapács, hogy a táskára kellene nézni. • A fém kapocs bármely általános mérőszalag rögzítésére alkalmas. • Bőr tok kés számára. • Az univerzális szerszámtartók a nagyobb szerszámok könnyed rögzítésére szolgálnak, hogy azok bármikor kéznél legyenek, amikor szükséges • A rozsdamentes acélból készült alkatrészek nem korródálódnak vagy rozsdásodnak. A felületkezelés a rozsdamentes szerkezet kinézetének és funkcionalitásának alapvető eleme. • Erős szegecselés: a igazán verhetetlen tartósságért. A táska minden különösen erős terhelésnek kitett helyen egyrészes, önbeütő szegecsekkel megerősített.

H L

B H

620587$ B

620585$

L

B

H

530

360

355

• • •

H 260

1103 háromrészes övtáska

karbantartó-táska, kis méretű

• •

B 195

L

1101 • • • • •

L 315

anyaga: 600D poliészter Nyitott kialakítás a szükséges szerszám gyors felismerése érdekében. A széles kialakítású elsődleges zseb számtalan szerszámot képes befogadni. Vízálló gumi alj a szerszámok maximális védelméért. A 13,5 cm hosszú láncos kampó könnyű hozzáférést biztosít a szigetelő szalagokhoz, vezetékekhez. Egy vagy több tekercs szalag hordozásához. Szintén alkalmas kisebb eszközökhöz, vagy alkatrészekhez, amelyeken átfűzhető. A fém kapocs bármely általános mérőszalag rögzítésére alkalmas. A rozsdamentes acélból készült alkatrészek nem korródálódnak vagy rozsdásodnak. A felületkezelés a rozsdamentes szerkezet kinézetének és funkcionalitásának alapvető eleme. Erős szegecselés: a igazán verhetetlen tartósságért. A táska minden különösen erős terhelésnek kitett helyen egyrészes, önbeütő szegecsekkel megerősített. Az állítható vállszíj az emelést kényelmesebbé teszi. Gumi markolat a könnyű hordozhatóságért.

• anyaga: 600D poliészter • Professzionális megoldás asztalosoknak és ácsoknak: az 5 hasznos zseb a legtöbb felhasználási célnak megfelel. • Könnyedén állítható, kényelmes nylon öv, 40mm-es polipropilén gyorskioldású csattal. • Erős szegecselés: a igazán verhetetlen tartósságért. A táska minden különösen erős terhelésnek kitett helyen egyrészes, önbeütő szegecsekkel megerősített. • Az eredeti bőrből készült csavarhúzó-tartók az eszközök kényelmes rögzítését teszik lehetővé. • Az oldalsó rozsdamentes acél tartó megfelelő és kényelmes szögben rögzíti a kalapácsot. Az új megoldás révén anélkül is megtalálható a kalapács, hogy a táskára kellene nézni. • A fém kapocs bármely általános mérőszalag rögzítésére alkalmas.

H L

B

620588$

L

B

H

675

150

250

H B

620586$

L

L

B

H

340

210

300

261


• HU

1104

1200/1

1200/2

gyorskioldós öv

vágótárcsa, fémre

vágótárcsa, fémre, süllyesztett aggyal

• anyaga: 600D poliészter • 3D-hálóval párnázott, lélegző anyagból a nagyobb komfortért a nehezebb szerszámok hordozása során. • Bármely Unior táskához vagy tokhoz használható. • Erős, 40mm széles, gyorskioldásű polipropilén csatokkal, amelyek uyganakkor védettek véletlen kioldás ellen. • Ívelt kialakítás a jobb illeszkedés érdekében.

• Oldal-erősített, lapos vágótárcsa szabadkézi vágáshoz sarokcsiszolóra, 80 m/s forgási sebsség mellett, egy fémmel szegélyezett lyuk a rögzítéshez. • A vágótárcsa megfelel az OSA előírásainak az EN 12413 szabvány szerint (oldalirányú köszörülés nem megengedett) • anyagjellemzők: A30S1BF

• Oldal-erősített, süllyesztett vágótárcsa szabadkézi vágáshoz sarokcsiszolóra, 80 m/s forgási sebsség mellett, egy fémmel szegélyezett lyuk a rögzítéshez. • A vágótárcsa megfelel az OSA előírásainak az EN 12413 szabvány szerint (oldalirányú köszörülés nem megengedett) • anyagjellemzők: A30S1BF

H

H

T

H L

620589$

L

H

1300

60

1105

D

U

D

T

H

D

U

H

610484

115

3

22

610488

115

3

22

610485

125

3

22

610489

125

3

22

610486

180

3

22

610490

180

3

22

610487

230

3

22

610491

230

3

22

D

1200/1INOX

1202/2

vágótárcsa, INOX

tisztítótárcsa, fémre, süllyesztett aggyal • Megerősített, süllyesztett vágótárcsa szabadkézi vágáshoz sarokcsiszolóra, 80 m/s forgási sebsség mellett, fémmel szegélyezett lyuk a rögzítéshez. • Alkalmas nehezen elérhető helyeken történő munkavégzésre. • A munkadarab és a vágótárcsa által bezárt optimális szög 20° és 35° között. • A vágótárcsa megfelel az OSA előírásainak az EN 12413 szabvány szerint • anyagjellemzők: A30S1BF

térdvédő • anyaga: 600D poliészter • Rugalmas és könnyű térdvédők, a talajjal érintkező felületen csúszásmentes anyagból. A legtöbb célra alkalmasak, különösképpen általános építőipari felhasználásra. • 3D-hálóval lélegző anyagból készült párnázott bélés maximális kényelmet biztosít az egész napos viselés során. • Egységes méret. A pántok elasztikusak, tépőzáras VELCRO rögzítéssel, így hosszuk könnyen a megfelelő mérethez állítható. • Maximális kényelem térdelésnél.

H

T

D

T

H

619421

115

3

22

619393

125

3

22

619422

180

3

22

D

1200/1ALU vágótárcsa, alumínium H

U

H

T H L

B

620590$

262

L

B

H

180

90

210

D

D

U

H

610492

115

4

22

610493

115

6

22

610494

125

6

22

610495

125

8

22

180

6

22

D

T

H

610496

619423

115

3

22

610497

180

8

22

619424

125

3

22

610499

230

6

22

22

610500

230

8

22

619425

180

3

D


1202/2INOX

1210

1250

tisztítótárcsa, INOX, süllyesztett aggyal

vágótárcsa, fémre

vízmérték

• Oldal-erősített, műgyanta kötésű lapos vágótárcsa vágógépeken történő munkavégzéshez, 80/s forgási sebesség mellett, fémmel szegélyezett lyuk a rögzítéshez. • A vágótárcsa megfelel az OSA előírásainak az EN 12413 szabvány szerint, és gyártásukat a Safety Certificates DSA 1819 jóváhagyta (oldalirányú köszörülés nem megengedett) • A vágótárcsák az általános acél, öntött vas és egyéb nem vastartalmú fémek megmunkálására szolgálnak. • anyagjellemzők: A46SBF

• • • • •

H

U

D

U

H

619395

125

4

22

619396

125

6

22

619394

180

6

22

D

minőségi alumínium profil, 48x22mm ezüst eloxált ütésálló plexi libellákkal pontosság 0.5 mm/m pontosság elektronikusan tesztelve

1202/2GC

L

tisztítótárcsa, szürkeöntvényre, süllyesztett aggyal

H

T

H

U

619426

D

L D

610716

300

610717

400 500 600

D

T

H

610718

610518

115

1

22

610719

610519

115

1.6

22

610720

800

610520

125

1

22

610721

1000

610521

125

1.6

22

610722

1200

610522

180

1.6

22

610723

1500

610523

230

1.6

22

610724

2000

D

U

H

1216

1252

180

6

22

lamellás tisztítótárcsa

vízmérték, mágneses

• A lamellás tisztítótárcsáka 80m/s kerületi sebesség mellett használatosak. • A gyártás a biztonsági előírásoknak megfelel. • Felhasználás: törések durva és finom köszörülése, élek, sorják, varratok eltávolítása, vasöntvények tisztítása, felületek köszörülése. • Felhasználás: alumínium, lágy anyagok, acél, műanyag, fa, acélötvözet, nem-vasötvözetek

• • • • • •

1207/2 tisztítótárcsa, kőre, süllyesztett aggyal • Megerősített, süllyesztett vágótárcsa szabadkézi vágáshoz sarokcsiszolóra, 80 m/s forgási sebsség mellett, két fémmel szegélyezett lyuk a rögzítéshez. • Alkalmas nehezen elérhető helyeken történő munkavégzésre. • A munkadarab és a vágótárcsa által bezárt optimális szög 20° és 35° között. • A vágótárcsa megfelel az OSA előírásainak az EN 12413 szabvány szerint • anyagjellemzők: C30P4BF

minőségi alumínium profil, 48x22mm ezüst eloxált ütésálló plexi libellákkal pontosság 0.5 mm/m pontosság elektronikusan tesztelve a mérőfelület két mágnessel

D

H

T

D

D

Z

610539

115

40

610540

115

60

610541

115

80

610542

115

100

610725

400

L

L

610543

115

120

610726

500

125

40

610727

600

D

U

H

610544

610510

115

6

22

610545

125

60

610728

800

610513

180

6

22

610546

125

80

610729

1000

263


• HU

1253

1255H

1260/7A

vízmérték, torpedo

vízmérték

talpas fém derékszög

• • • •

• • • • •

• • • •

ház alumíniumötvözetből, AlSi12 2 szintezőcsővel hornyolt mérőfelülettel mérési pontosság 0, 5mm/m

egy vízszintes és két függőleges plexi libella két ergonómikus fogantyúval mérési pontosság 0.5 mm/m mérési pontosság 0.75 mm/m fordított pozícióban a vízmérték belső cellákkal tagolt szerkezete, és vastagabb falatartósságot biztosít, és ellenállóbbá teszi a deformációval szemben • a vízszintes szintezőcső fluoreszcens háttere kevés fény mellett is lehetővé teszi a szintezést

anyaga: szerkezeti acél mérő síkok finomítottak pontosság 0, 25 mm/m a talp a rövidebb szárra csavarozva

L1 L

A

L2

L 617699

300

617700

400

617701

500

617702

600

L

L 618885

L1

L2

610736

150

100

5

610738

250

165

5

610739

300

200

5

600

1255

618886

800

1262/5

vízmérték

618887

1000

fém derékszög, kőműves

• • • •

618888

1200

618889

1500

618890

1800

• anyaga: szerkezeti acél • cinkbevonatú • pontosság +/- 0, 5 mm/m

618891

2000

618892

2500

egy vízszintes és két függőleges plexi libella mérési pontosság 0.5 mm/m mérési pontosság 0.75 mm/m fordított pozícióban a vízmérték belső cellákkal tagolt szerkezete, és vastagabb falatartósságot biztosít, és ellenállóbbá teszi a deformációval szemben • a vízszintes szintezőcső fluoreszcens háttere kevés fény mellett is lehetővé teszi a szintezést

A

1260/7 fém derékszög • • • •

anyaga: szerkezeti acél mérő síkok finomítottak pontosság 0, 25 mm/m a talp a rövidebb szárra csavarozva

L1

A

L

L1

L2

610740

125

85

5

610741

150

100

5

A

L

610742

200

130

5

618874

300

610743

250

160

5

618875

400

610744

300

175

5

618876

500

618877

600

618878

800

618879

1000

L1

L2

A

618880

1200

610730

125

85

5

618881

1500

610731

150

100

5

618882

1800

610732

200

130

5

618883

2000

610733

250

165

5

618884

2500

610734

300

200

5

L1

A

L2

L2

1262/5A talpas fém derékszög, kőműves • • • •

anyaga: szerkezeti acél cinkbevonatú pontosság +/- 0, 5 mm/m a talp a rövidebb szárra csavarozva

L1

A

264

L1

L2

A

617154

125

85

5

617155

150

100

5

617156

200

130

5

617157

250

160

5

617158

300

175

5

L2


1263

1279

1290/5

derékszög

rajztű

függő

• mérce edzett rugóacélból, 40×1, 2 mm, mm osztással • a talp fekete galvanizált alumínium L-profilból, 40×14 mm • mérési pontosság 0, 5mm/m

• minőségi acélból • csiptetővel • a hegy kiváló minőségű acélötvözetből, ami hosszú élettartamot garantál

• minőségi acélból • 4 méter hosszú zsinórral

L2 L1

L1

L2

617693

250

135

617694

300

135

L

L 617692

617725

150

617695

350

190

1280

1299

617696

400

190

fémvonalzó

ácsceruza

617697

500

210

• ezüstszínű galvanizált alumínium profil, 60×5 mm, fazettával • mm osztással

• minőségi fából • grafit, HB keménység

1270 szintezőléc • • • •

különleges alumínium profil végek műanyag betétekkel védve két vízszintezővel nagyobb függőleges és vizszintes felületek mérésére, szintezésére L L

L

B L

A

L

B

A

610745

2000

100

18

610746

2500

100

18

610747

3000

100

18

610748

4000

100

18

617703

400

617704

500

617705

600

L 617724

180

617706

800

1300/6

617707

1000

kézi szegecselő • váz anyaga: alumínium ötvözet, nyele speciális acélötvözet • markolat: ergonómikus kialakítás • fogó újranyitása rugó segítségével • 4 db betéttel szegecseléshez 4, 8 mm-ig, vagy 3/16"-ig • a betétcseréhez való kulcs tartozék

1272 szintezőléc markolattal • különleges alumínium profil • két vízszintezővel és két markolattal • homlokzaton, járdán, nyers falon való könnyű és pontos munkához

B

D L

A

D1 L

B

A

610751

1000

100

18

610752

1500

100

18

610753

2000

100

18

610754

2500

100

18

610755

3000

100

18

610756

4000

100

18

615454

D2

2.4 3.2 (3/32”) (1/8”)

D3

D4

4.0 (5/32”)

4.8 (3/16”)

265


• HU

1301/6

1340VDEDP

kézi szegecselő készlet, karos

csipesz, egyenes, szigetelt

• könnyű és tartós konstrukció • 4 szegecsbefogó 3.2 mm - 6.4 mm (1/8" - 1/4") szegecsekhez • 5 szegecsbefogó M4 - M10 (R5/32" - R3/8") meneteshüvelyekhez • készlet SOS tárolótálcában, amely bármely UNIOR szerszámkocsiban használható • lakkozott nyelek, ellenálló markolattal

• • • • •

anyaga: rozsdamentes acél minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot!

L

L 616847

150

619880

1301.1/4

1311

befogó menetes-hüvelyekhez, 1301/6 szegecselőhöz

tábori fejsze

621437$

M4

621438$

M5

621439$

M6

621440$

M8

621441$

M10

• anyaga: különleges ötvözet, edzett és nemesített, kovácsolt • edzett • lakkozott felület • kőris nyél, csúszásgátló bevonattal

L

L

1310

617752

állványozó fejsze • anyaga: különleges ötvözet, edzett és nemesített, kovácsolt • edzett • lakkozott felület • kőris nyél, csúszásgátló bevonattal

500

340

1312

1341VDEDP

fejsze

csipesz, egyenes, szigetelt

• anyaga: különleges ötvözet, edzett és nemesített, kovácsolt • edzett • lakkozott felület • kőris nyél, csúszásgátló bevonattal

• • • • •

anyaga: rozsdamentes acél minden darab tesztelt EN 60900 szabvány alapján kétrétegű, kettős színezésű szigetelés Ha a második szigetelési réteg láthatóvá válik, cserélje ki a szerszámot!

L

L L

617740

266

800

617749

600

360

L

617750

800

380

380

617751

1000

400

L

L 616848

150


1342

1347

1352VDE

csipesz, egyenes

csipesz, kereszt

• anyaga: rozsdamentes acél

• anyaga: rozsdamentes acél

műanyag rögzítőcsipesz, szigetelt • műanyagból

A

619280

L

A

160

2

A

L

619285

L

A

115

1.2

L

L

L 619100

140

1343

1348

1375/6

csipesz, hajlított

csipesz, egyenes, hegyes

olajzó kanna, flexibilis kiöntővel

• anyaga: rozsdamentes acél

• anyaga: rozsdamentes acél

A

619281

L

A

155

2

L

A

1344 csipesz, egyenes, lekerekített heggyel • anyaga: rozsdamentes acél

619286

L

A

120

1

V

L

619935

0.5 l

1376/6 karoszsírzó, flexibilis zsírzócsővel

1350VDE ék • műanyagból

A

619282

L

A

140

1.5

V

L

619936

1392 akkus csavarozó

1345 csipesz, hegyes

A

• anyaga: rozsdamentes acél

L B

619103

A

619283

0.5 l

L

A

113

1.5

L

L

B

A

165

19

35

• • • • •

1/2" tokmány max. nyomaték 350Nm fordulat: 0-1600rpm akku típusa: 3,0Ah Ni-Mh Az EU területen kívül a töltő és az elektromos hálózat között használjon megfelelő átalakítót. • CE jelölés

1351VDE műanyag rögzítőcsipesz, szigetelt • műanyagból

1346 csipesz, hajlított hegyes • anyaga: rozsdamentes acél

A

619284

L

A

165

2

L

L

L 619099

160

619205

267


Pneumatikus szerszámok

Pneumatikus racsnik

Pneumatikus szerszámkészletek

Ergonómikus fogás

Pneumatikus ütvecsavarozók

Egyéb pneumatikus szerszámok

Hatékony kivitelezés

A Unior légszerszámokat ergonómikus

Kiemelkedő biztonsági szabványok

fogásuknak köszönhetően könnyű

Az Unior pneumatikus szerszámokat

köszönhetően, a Unior pneumatikus

kezelni, miközben a robusztus burkolatuk biztosítja hosszú élettartamukat még a legkeményebb munkafeltételek mellett is. A felhasznált anyagok kiváló minősége, valamint a nagy precízitású hajtómechanizmusok garantálják a nagy forgatónyomaték alatti kiváló működtetést. A szerszámfejek emellett hőkezeltek is, ami jelentős terhelhetőséget hosszú

kiemelkedő minőségük, és a legmagasabb biztonsági előírásoknak megfelelő működtetésük különbözteti meg. Egyszerű használatuk miatt barkácsolók számára, és professzionális szakembereknek egyaránt megfelelőek.

A sürített levegő nyomásának szerszámok gyors és egyszerű, biztonságos és hatékony munkavégzést tesznek lehetővé. A dedikált szerszámok megkönnyítik a munkát az autójavító műhelyekben, az építő- és faiparban.

A felhasználók számos pneumatikus racsni, ütvecsavarozó és változatos összetételű készlet közül választhatnak.

268

rg o

ez

io Un

re

e it

élettartamot biztosít.

nómia – véd

ik


1500

1501C

1500PG

levegőszabályzó, -szűrő, és -olajozó, 1/4”

szűrőpohár, 1501 és 1502 szabályzókhoz

mérőóra, 1500 szabályzóhoz

• • • • • • • •

csatlakozás: 1/4” max. légnyomás: 9,5 Bar max. légáram: 600 l/min üzemi nyomás: 0,5 - 8,5 Bar üzemi hőmérséklet: 5 - 60 °C szűrő áteresztés: 5 μ szűrőpohár kapacitás: 15 ml olajozó kapacitás: 25 ml

617739 617741

1502

A

L

617735

L

A

90

155

levegőszabályzó, -szűrő, és -olajozó, 1/2”

1501PG

• • • • • • • •

mérőóra, 1501 és 1502 szabályzóhoz

csatlakozás: 1/2” max. légnyomás: 9,5 Bar üzemi nyomás: 0,5 - 8,5 Bar üzemi hőmérséklet: 5 - 60 °C szűrő áteresztés: 5 μ max. légáram: 2300 l/min szűrőpohár kapacitás: 60 ml olajozó kapacitás: 90 ml

617742

1500C 1505

szűrőpohár, 1500 szabályzóhoz

légtömlő

A

L

L

A

150

220

617738

617737

1501 levegőszabályzó, -szűrő, és -olajozó, 3/8”

1503 levegőszabályzó, -szűrő, és -olajozó, 3/4”

• • • • • • • •

• • • • • • • •

D L

csatlakozás: 3/8” max. légnyomás: 9,5 Bar max. légáram: 1800 l/min üzemi nyomás: 0,5 - 8,5 Bar üzemi hőmérséklet: 5 - 60 °C szűrő áteresztés: 5 μ szűrőpohár kapacitás: 60 ml olajozó kapacitás: 90 ml

csatlakozás: 3/4” max. légnyomás: 9,5 Bar üzemi nyomás: 0,5 - 8,5 Bar üzemi hőmérséklet: 5 - 60 °C szűrő áteresztés: 5 μ max. légáram: 2500 l/min szűrőpohár kapacitás: 60 ml olajozó kapacitás: 90 ml

L (m)

D

617743

9

6.5 x 10

617744

9

8 x 12

617745

9

11 x 16

617746

12

6.5 x 10

617747

12

8 x 12

617748

12

11 x 16

1506PZ gyorscsatlakozó, hüvely • műanyag ház • külső menet

A

L

A L

L

617736

L

A

150

220

621473$

L 617788

R1/4”

19

72

L

A

617789

R3/8”

19

70

190

240

617790

R1/2”

22

75

269


• HU

Az Unior pneumatikus szerszámok csatlakoztatása 1/4”

1/4”

617735

Art. 1500

617793

Art. 1506 KZ7 3/4”

3/4”

1/4”

Levegőellátás 1/4”

621473

Art. 1503

621454

Art. 1506 KZ10

617797

3/8”

3/8”

617736

Art. 1501

617794 621452

Art. 1506 KZ7 Art. 1506 KZ10

1/2”

617737

Art. 1502

Art. 1507 Z7 3/8”

617798 621455

Max. nyomás 9,5 bar

1/4” = 617743 (6.5x10/9m) 1/4” = 617744 (8x12/9m) 1/4” = 617746 (6.5x10/12m) 1/4” = 617747 (8x12/12m)

Art. 1507 Z7 Art. 1507 Z10

3/8”

3/8” = 617745 (11x16/9m) 3/8” = 617748 (11x16/12m)

Art. 1505

1/2”

621453

Art. 1506 KZ10

Az 1508A és 1509B alternatív csatlakoztatási módja nagy tisztaságú felületeken (pl. gépkocsi műszerfalán) történő munkavégzés esetén

A megfelelő villáskulcs a rögzítéshez Kód

270270

Belső menet

mm

1506KN7

617795

1/4"

20

1506KN7

617796

3/8"

20

1506KZ7

617793

1/4"

20

1506KZ7

617794

3/8"

20

1506KZ10

621452

3/8"

24

1506KZ10

621453

1/2"

24

1506KZ10

621454

3/4"

27

1507Z7

617797

1/4”

14

1507Z7

617798

3/8”

19

1507Z7

618483

1/2”

22

1507Z10

621455

3/8"

17

1507Z10

621456

1/2"

24

1507Z10

621457

3/4"

27

617767

Art. 1508 A

617768

Art. 1508 B


NI CEN - MINI CENIK

1/4”

1/4”

617728

Art. 1517 P

1/4”

617733 617713

Art. 1510

617718

Art. 1514 A1

617719

Art. 1514 A2

617720

Art. 1514 A3

617721

Art. 1514 A4

617722

Art. 1514 A5

617723

Art. 1514 A6

Art. 1200/1 610484 610485

D = 115 mm D = 125 mm

Art. 1200/2 610488 610489

D = 115 mm D = 125 mm

Art. 1202/2 610492 610493 610494 610495

D = 115 mm D = 115 mm D = 125 mm D = 125 mm

Art. 1216 610539 610540 610541 610542 610543 610544 610545 610546 610547 610548

D = 115 mm D = 115 mm D = 115 mm D = 115 mm D = 115 mm D = 125 mm D = 125 mm D = 125 mm D = 125 mm D = 125 mm

1/4”

617797

1/4”

Art. 1507 Z7

617714 617715

Art. 1514 1/4”

617729

1/4”

Art. 1517 S 617726

617793

1/2”

Art. 1506 KZ7 3/8”

617794 621452

1/4”

1/4”

615320

Art. 1541

617727

618483 621456

Art. 1507 Z7 Art. 1507 Z10

615322

Art. 1561

617731

Art. 1551

617732

3/8”

615318

Art. 1571

Art. 1531 1/4”

1/4”

615324

617798 621455

Art. 1562

Art. 1516 A 1/4”

1/4”

615321

Art. 1516 1/4”

1/4”

615319

Art. 1515 H 1/4”

1/4”

Art. 1506 KZ7 Art. 1506 KZ10

Art. 1515

617730

Art. 1518

1/2”

Art. 1507 Z7 Art. 1507 Z10 615325

Art. 1591

Art. 1205/1 610501 610502

D = 115 mm D = 125 mm

Art. 1205/2 610505 610506

D = 115 mm D = 125 mm

Art. 1207/2 610509 610510 610511 610512

D = 115 mm D = 115 mm D = 125 mm D = 125 mm

1/2”

615326

Art. 1592 1/2”

617690

Art. 1596 1/2”

617691

Art. 1597

3/8”

615323

Art. 1572

www.uniortools.com

271 271


• HU

1506PN

1506KN7

1507N

gyorscsatlakozó, hüvely

gyorscsatlakozó, hüvely

gyorscsatlakozó, dugó

• műanyag ház • belső menet

• fém ház • belső menet

• tömlő belső átmérő: 7 mm • belső menet

L

L

L

L

617791

R1/4”

19

60.5

617795

R1/4”

20

54.5

617792

R3/8”

19

60.5

617796

R3/8”

20

55

L

L 617799

R1/4”

15

37.5

1507Z7

617800

R3/8”

19

39

gyorscsatlakozó, hüvely

gyorscsatlakozó, dugó

618484

R1/2”

25

42

• fém ház • külső menet

• tömlő belső átmérő: 7 mm • külső menet

1506KZ7

1508A fuvatópisztoly • max. légnyomás: 10, 9 Bar • levegő felhasználás: 220 l/min

L

L

L L

617797

R1/4”

14

34

617793

R1/4”

20

58

617798

R3/8”

19

36.5

617794

R3/8”

20

54

618483

R1/2”

22

39

1506KZ10

1507Z10

gyorscsatlakozó, hüvely

gyorscsatlakozó, dugó

• fém ház • külső menet

• külső menet • belső átmérő: 10mm

L

617767

L

A

D

L

A

D

260

135

6

1508B

L

fuvatópisztoly, hosszú fúvócsővel

L

L

621452$

3/8”

24

62.5

621455$

3/8”

17

39.4

621453$

1/2”

24

65.0

621456$

1/2”

24

39.4

621454$

3/4”

27

67.1

621457$

3/4”

27

48.5

• max. légnyomás: 10, 9 Bar • levegő felhasználás: 220 l/min

A

D

L

617768

L

A

D

420

135

6

ópai gyártó Eur

191 9 óta

272


NI CEN - MINI CENIK

1510 pneumatikus körcsiszológép • • • • •

A csiszolólap előnyei

10 000 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 368 l/min csatlakozás: 1/4” Velcro csiszolólap

Környezetbarát poliuretán hab, amely elnyeli a vibrációt

Tépőzáras rendszer a lapok rögzítéséhez A por elszívása a munkafelületről

Tartós és üvegszálas borítású felszín

1510-2.5 mm (617733)

1510-5 mm (617713)

A csiszoló működési elve

A D

Az ábrán látható excentrikus körkörös mozgással dolgozik. A tépőzáras rendszer a csiszolólap egyszerű és gyors felerősítését szolgálja. A további elvezető megakadályozza a helységben a porképződést.

L

L

A

D

617733

2.5

220

105

150

617713

5

220

105

150

1514 véső-kalapács • • • • • • •

Vésők 1514 pneumatikus kalapácshoz

rétegvágásnál, szegecselésnél, hegesztési salak, szegecsek, vakolat és csempe rugóval és gyorsrögzítő-elemmel dugattyú ütéshossz: 170 - 67 mm, 225 - 92 mm furatátmérő 9.1 mm ütési frekvencia /perc: 170 - 3000, 225 - 2100 levegő felhasználás 250l/min csatlakozás: 1/4”

Laposvéső, 1514 A1 Hegesztési varratok alakításához és tisztításához, csapszegek és szegecsek vágásához, nyílások készítéséhez, egyenetlen felületek tisztításához és simításához. Hegyesvéső, 1514 A2 Csapok és szegecsek eltávolításához, lyukak készítéséhez.

Szegecs és hegesztési salak véső, 1514 A3 Szegecsek és hegesztési salak eltávolításához. D

A

Lemezvágó véső, 1514 A4 Fémlemezek vágásához.

L

V-hegyű véső, 1514 A5 Fémlemez vágásához.

Lapátvéső, 1514 A6 Hegesztési varratok alakításához és tisztításához, csapszegek és szegecsek vágásához, nyílások készítéséhez, egyenetlen felületek tisztításához és simításához.

L

A

D

617714

170

150

19

617715

225

150

19

273


• HU

1514.1

1514A3

1514PB

rugós befogó, 1514 kalapácshoz

szegecs- és salakeltávolító

véső-kalapács, vésőkészlettel

B

D

L

617716

617720

L

B

D

180

20

19

1514.2

1514A4

gyorsbefogó, 1514 kalapácshoz

rétegvágó-véső

619964

7 1514 (170), 1514A1 (182), 1514A2 (180), 1514A3 (180), 1514A4 (180), 1514A5 (190), 1514A6 (178), 981PBM2

D

B

L

1515 pneumatikus fúró

617721

617717

1514A1

1514A5

laposvéső

V-élű véső

B

L

B

D

180

16.7

19

B

D

617718

L

B

D

182

18

19

1514A2 hegyesvéső

617722

L

B

D

190

19.2

19 L

D B

L

274

A

1514A6 ásó-hegy

B

617719

változtatható forgásirány 1800 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 113 l/min csatlakozás: 1/4” tokmánybefogás: 1, 0 - 10 mm tengelyméret: 3/8”, 24 UNF belső tömlőméret: 10 mm

D

L

L

• • • • • • • •

L

B

D

180

2

19

617723

L

D

L

B

D

178

32.8

19

617726

L

A

190

150


NI CEN - MINI CENIK

1515H

1516A

1517S

pneumatikus fúró, oldalmarkolattal

pneumatikus 90°-os csiszoló

pneumatikus sarokcsiszoló

• • • • • • • •

• • • • • •

• • • • •

változtatható forgásirány 800 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 113 l/min csatlakozás: 1/4” tokmánybefogás: 1, 5 - 13 mm tengelyméret: 3/8”, 24 UNF belső tömlőméret: 10 mm

20 000 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 113 l/min csatlakozás: 1/4” tokmánybefogás: 6 mm belső tömlőméret: 10 mm

4 500 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 340 l/min csatlakozás: 1/4” tengelycsatlakozó: 5/8”

A D A

L

L

617727

L

A

L

A

220

150

617732

L

A

162

76

617729

L

A

D

375

100

175

1516

1517P

1518

pneumatikus egyenes csiszoló

pneumatikus polírozó

pneumatikus sarokköszörű

• • • • • •

• • • • •

• • • •

20 000 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 113 l/min csatlakozás: 1/4” tokmánybefogás: 6 mm belső tömlőméret: 10 mm

2 500 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 340 l/min csatlakozás: 1/4” tengelycsatlakozó: 5/8”

11 000 fordulat/min max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 170l/min csatlakozás: 1/4”

L

A L

A

A

D

D

617731

L

A

155

60

617728

L

L

A

D

375

100

175

617730

L

A

D

230

90

125

275


• HU

1531

1541

1551

pneumatikus átváltható racsnis csavarozó, 3/8”

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 3/8”

pneumatikus átváltható racsnis csavarozó, 1/2”

• • • • • •

• • • • • •

• • • • • •

fordulatszám: 250 ford/min max. nyomaték: 27 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 62 L/min csatlakozás: 1/4” max. csavar méret: M6

fordulatszám: 1000 ford/min max. nyomaték: 271 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 70 L/min csatlakozás: 1/4” max. csavar méret: M10

fordulatszám: 160 ford/min max. nyomaték: 81 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 113 L/min csatlakozás: 1/4” max. csavar méret: M10

A L

A ’

L

A

OIL

L

615319

A

L

45

254

81

1555 615318

A

L

37

165

pneumatikus racsnis csavarozó és gépi dugókulcs készlet, 1/2”, műanyag dobozban

27

1535 pneumatikus racsnis csavarozó és gépi dugókulcs készlet, 3/8”, műanyag dobozban

615515 615320

3/8”

A

L

175

139

244

1545 pneumatikus ütvecsavarozó és gépi dugókulcs készlet, 3/8”, műanyag dobozban

615513

1535

8 - 17 / 13

10 - 24 / 14

1561 pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 1/2” • • • • • •

1531, 230.4/4 (125, 75), 230.8/4 (6 - 12, 13 - 21), 230/4 6p (8, 10, 11, 12, 13, 15, 17), 1374 (50ml)

1555

1551, 231.4/4 (125, 75), 231.8/4 (10 - 14, 15 - 32), 231/4 6p (10, 13, 14, 17, 19, 21, 22, 24), 1374 (50ml)

ordulatszám: 8 000 ford/min max. nyomaték: 542 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 113 L/min csatlakozás: 1/4” max. csavar méret: M16

A L 615514

1545

8 - 17 / 14

1541 (3/8”), 230.4/4 (125, 75), 230.8/4 (6 - 12, 13 - 21), 230/4 6p (8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 17), 1374 (50ml)

276

615322

A

L

190

188

678


NI CEN - MINI CENIK

1562

1572

1592

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 1/2”

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 3/4”

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 1”

• • • • • •

• • • • • •

• • • • • •

fordulatszám: 6 500 ford/min max. nyomaték: 813 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 124 L/min csatlakozás: 1/4” max. csavar méret: M18

fordulatszám: 5 500 ford/min max. nyomaték: 1 491 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 269 L/min csatlakozás: 3/8” max. csavar méret: M30

A

L 204

813

L

615323

A

L

235

220

OIL

A 192

OIL

L

615321

A

A

L

OIL

fordulatszám: 4 000 ford/min max. nyomaték: 2 439 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 255 L/min csatlakozás: 1/2” max. csavar méret: M36

615326

1491

A

L

280

307

1565

1575

1596

pneumatikus ütvecsavarozó és gépi dugókulcs készlet, 1/2”, műanyag dobozban

pneumatikus ütvecsavarozó és gépi dugókulcs készlet, 3/4”, műanyag dobozban

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 1 1/2”

3/4”

• • • • • •

2439

3 000 fordulat/min max. nyomaték: 3 388 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 410 l/min csatlakozás: 1/2” max. befogás: M45

A

615516

1565

L

10 - 27 / 20

1561, 231.4/4 (125, 75), 231.8/4 (10 - 14, 15 - 32), 231/4 6p (10, 13, 17, 19, 21, 22, 24, 27), 1374 (50ml), 231/4L6p (17, 19, 21, 22, 24, 27)

617161

1575

7

1571 (3/4”), 232/4 6p (19, 24, 27, 32, 36, 41)

617690

A

L

145

450

3388

1571

1591

1597

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 3/4”

pneumatikus átváltható ütvecsavarozó, 1”

pneumatikus fúrókalapács, 1 1/2”

• • • • • •

• • • • • •

fordulatszám: 6 500 ford/min max. nyomaték: 1016 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 198 L/min csatlakozás: 1/4” max. csavar méret: M24

• • • • • •

fordulatszám: 4 000 ford/min max. nyomaték: 2 439 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 255 L/min csatlakozás: 1/2” max. csavar méret: M36

3 000 fordulat/min max. nyomaték: 4 065 Nm max. légnyomás: 6, 2 Bar levegő felhasználás: 435 l/min csatlakozás: 1/2” max. befogás: M52

A ’

L

OIL

A

A L

615324

3/4”

A

L

240

236

1016

615325

L

A

L

180

495

2439

617691

A

L

145

465

4065

277


Autóipari szerszámok

Karosszéria szerszámok

Kenés és olaj szűrés

Karbantartás

Kerekek, kormánymű és kerékagyak

Gyújtás és porlasztás

Motor

Könnyű használat

Felfüggesztés és erőátvitel

Autóvillamosság

Ergonómikus markolatok

Felületvédelem

A speciális, célnak

Kiemelkedő pontosság

megfelelően kialakított szer-

Tökéletes kialakításuknak

Az ergonómikus nyelek és

kitűnő, továbbfejlesztett

számok révén nincs szükség

és csúcstechnológiájuknak

markolatok révén az Unior

összetételű acélötvözetből

felesleges erőfeszítésekre.

köszönhetően az Unior

autószerelési szerszámok

készülnek. Számos modell

autóipari kéziszerszámok

maximális munkakomfortot

további króm felületvéde-

általános és különleges alkal-

és hatékonyságot biztosítanak

lemmel is rendelkezik.

mazás során is kiemelkedő

minimális erőkifejtéssel.

Az autóipari szerszámok

278

rg o

ez

io Un

re

e it

pontosságot nyújtanak.

nómia – véd

ik


1900

1912

1917

lemezalakító készlet autókarosszériához

konvex egyengető idom, kerek, sima

kettős kanálvas, 90°-ban hajlított

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

H D

B

619208

D

B

H

54

44

425 B

1913

H

A

kanálvas • anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített 619226

1900

619213

A

B

H

171

58.5

401

6

1918

1923, 1925, 1927, 1929, 1934, 1936

kettős kanálvas, hosszú

1901

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

B

lemezalakító készlet autó-karosszériához

A

H L

619209

L

A

B

H

250

110

48

51.5

1914 konvex lapos tetejű idom • anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

B

B

A

H

D1 H

619214

D2

619227

1901

7

1932, 1934, 1936, 1924, 1925, 1926, 1927

1910

619210

D2

H

1919

56

58

emelő kanálvas

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

B1

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

B

B2

L

H

A1

H

H 510

56

hajlított C-idom

A1

B 59

D1

1915 konvex egyengető idom

B

A 179

H

A2

A2

619206

A1

A2

B

H

80

74

58

70

619211

A1

B1

A2

B2

90

70

39.9

38.2

H 125

619215

L

B

H

266

51

68.5

1916

1920

1911

kanálvas

ferde egyengető idom

üllő idom

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

B

A

H

619207

L

B

H H

C

B

A

B

H

102

72

62

619212

L

B

C

H

250

29.5

4

99

619216

A

A

B

H

109

59

17

279


• HU

1921

1925

1929

egyengető idom

hajlított egyengető idom

hajlító kanál

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

H

B

H

A A

L B

B

H

619217

A

B

H

118

55

24

619221

A

B

H

133

58.5

45

619225

L

B

H

236

49

70

1922

1926

1930

rovátkolt egyengető idom

sarok egyengető idom

karosszéria kalapács

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített • nyél: nyolcszögű, hikori

A

B A

H

B

H

619218

A

B

H

122

59.5

30

619222

A

B

H

79

30

61

1923

1927

kettős idom

egyengető idom

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

A

H D

L

L

A

D

H

619228

325

27

29.6

106

1931 karosszéria kalapács, domború fejjel

B1

A1

H

H

619219

• • • •

A

B2

A2

B

A1

B1

A2

B2

H

86

61

61

61.5

74.5

619223

A

B

H

121

58.5

29

1924

1928

univerzális idom

ovális egyengető idom

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

• anyaga: szerszám-szénacél • fej: polírozott, tükrösített

B

B1

619220

280

H

B2

A

B1

B2

H

76

73

48

66

619224

A

H

B

A

H

anyaga: szerszám-szénacél fej: polírozott, tükrösített nyél: nyolcszögű, hikori munkafelület: kerek 40 mm

D

A

A

B

H

122

59.5

25.5

619229

L

L

A

B

D

H

325

8

19.6

40

140


1932

1935

1940.1/2BI

karosszéria kalapács, lapos fejjel

karosszéria kalapács, kerek lapos és domború fejjel

kárpitpatent eltávolító

anyaga: szerszám-szénacél fej: polírozott, tükrösített nyél: nyolcszögű, hikori munkafelület: kerek 40mm, szögletes 38mm

• • • •

anyaga: szerszám-szénacél fej: polírozott, tükrösített nyél: nyolcszögű, hikori munkafelület: kerek 40mm és 32mm

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél 2- 15 mm-es kárpitpatentok eltávolításához hegye szögben köszörülve ergonómikus kétkomponensű markolat Az eszköz rögzítő patentek, valamint a kárpit eltávolítására használható. • Az ergonómikus kialakítás egyszerű és biztonsságos munkavégzést biztosít különböző helyzetekben és nehezen elérhető helyeken. Az eszköz használatával az eltávolítás roncsolásmentesen történhet.

D2

A

H

H D1

L

619230

L

A

D

H

325

38

40

100

L

619233

L

D1

D2

H

326

40

32

155

1933

1936

karosszéria kalapács, kerek lapos fejjel

karosszéria kalapács, zsugorító

• • • •

• • • • •

anyaga: szerszám-szénacél fej: polírozott, tükrösített nyél: nyolcszögű, hikori munkafelület: kerek 40 mm

anyaga: szerszám-szénacél fej: polírozott, tükrösített nyél: nyolcszögű, hikori munkafelület: kerek 40mm, szögletes 38mm fogazott négyszögletes munkafelület

B

A

H D

619231

L

A

B

D

H

325

8

19.6

40

140

619234

B2

A O

D

L

B1

20

H

O

D

30

• • • •

L

L

A

D

H

325

38 x 38

40

100

619268

L

L

B1

B2

A

230

16.3

28

2.5

1934

1940/2BI

1940.2/2BI

karosszéria kalapács, kerek domború fejjel

kárpitpatent eltávolító

kárpitpatent eltávolító

• • • • •

• • • • •

• • • •

anyaga: szerszám-szénacél 8 mm-es kárpitpatentok eltávolításához hegye szögben köszörülve ergonómikus kétkomponensű markolat Az eszköz rögzítő patentek, valamint a kárpit eltávolítására használható. • Az ergonómikus kialakítás egyszerű és biztonsságos munkavégzést biztosít különböző helyzetekben és nehezen elérhető helyeken. Az eszköz használatával az eltávolítás roncsolásmentesen történhet.

anyaga: szerszám-szénacél fej: polírozott, tükrösített nyél: nyolcszögű, hikori munkafelület: kerek 40 mm

anyaga: szerszám-szénacél 4, 5 mm-es vagy kisebb kárpitpatentok eltávolításához hegye szögben köszörülve ergonómikus kétkomponensű markolat Az eszköz rögzítő patentek, valamint a kárpit eltávolítására használható. • Az ergonómikus kialakítás egyszerű és biztonsságos munkavégzést biztosít különböző helyzetekben és nehezen elérhető helyeken. Az eszköz használatával az eltávolítás roncsolásmentesen történhet.

D2 B1

L

619232

L

D1

D2

H

325

40

12

138

619267

B2

B1

A

O

O

L

25

D1

B2

30 30°

H

L

B1

B2

A

230

8.5

28

2.5

619269

A

L

L

B1

B2

A

230

5

10

2.5

281


• HU

1941/2

1943/2BI

első ablaktörlő eltávolító

szélvédő-eltávolító készlet

• • • • • •

• anyaga: szerszám-szénacél • első és hátsó szélvédő eltávolításához • extra hosszúságú kar, a jobb hozzáférés érdekében • A készlet ragasztott szélvédők eltávolítására használható egy acélhuzal segítségével. A hosszabb eszközt használva nyisson egy rést az üveg és a karosszéria között, ahol átvezetheti a huzalt, amelyet végül a két eszközhöz rögzít. A T-alakú szerszámot használva húzza végig a huzalt a kocsi karosszériája és az üveg között, így elválasztva őket. A szerszámot gyors és biztonságos munkavégzéshez terveztük, kialakítása pedig szavatolja, hogy a munka felesleges erőkifejtés nélkül elvégezhető legyen.

a test és csavarorsó: szerszám szénacél az első ablaktörlők eltávolítására használható a legtöbb gépkocsi-típushoz használható védi az ablaktörlőt 17-es méretű kulccsal használható Az eszköz alkalmas az első szélvédő ablaktörlőinek eltávolítására. A robosztus konstrukció nagyobb erőkifejtést tesz lehetővé a meghajtó-tengelyhez hozzákötött karok eltávolításához, emellett hosszabb élettartamot is garantál. A karosszéria fölé emelkedő ablaktörlő karok eltávolításához használható. Az eszköz használata egyértelmű és gyors.

D

L1

Lmax.

L2

619270

L

D

32

18

619272

L1

L2

354

78

1942/2

1943.1SQ

hátsó ablaktörlő-kar eltávolító

acélhuzal szélvédő eltávolítóhoz, négyszög keresztmetszetű

• pofák: króm-vanádium • hátsó ablaktörlő-kar eltávolítására használható • különleges adapter, védi az ablakmosófolyadék tömlőjét • 13-as kulccsal használható • hajtószárral • Az eszköz a hátsó ablaktörlők eltávolítására szolgál, segítségével minden típusú ablaktörlő egyszerűen eltávolítható. Az menetes orsón található adapter védi a az ablakmosófolyadékot szolgáltató tömlőt. A készletben mellékelt hajtószár gyorsabb tekerést tesz lehetővé, nagyobb erőkifejtésnél használjon 13 mm méretű kulcsot. Az eszköz szerkezete hosszú élettartamot garantál. L (m) 619611

22

1943.1R acélhuzal szélvédő eltávolítóhoz, kör keresztmetszetű

D Lmax. L 619271

282

103

L (m)

D 22 - 25

619612

22


1943.2/2

1945

T-markolat 1943/2BI szélvédő-eltávolító készlethez

multifunkciós kaparó élvédővel

• anyaga: szerszám-szénacél • első és hátsó szélvédő eltávolításához

• • • •

műanyagból anyaga: magasan ötvözött szénacél élvédővel A különböző felületeken megtapadt szennyeződések eltávolítására szolgáló eszköz. A nagyméretű munkaélnek köszönhetően a kaparó-hatás egyenletes a teljes felszínen. Alkalmas szilikonmaradványok, ráégett cimkék és matricák eltávolítására, stb.

L2

L2 621405$

L

b

78

a

1943.3/2 átszúró eszköz 1943/2BI szélvédő-eltávolító készlethez

620240$

• anyaga: szerszám-szénacél • első és hátsó szélvédő eltávolításához • extra hosszúságú kar, a jobb hozzáférés érdekében

1945.1

B

L

B

axb

165

70

60.8 x 18.9

pengekészlet 1945 kaparóhoz, 5 részes

L1

L1 621406$

621042$

354

1946 1944/6

kétkezes reszelő

vákuumos üvegfogó • • • • • •

szélvédő mozgatására és beillesztésére erős vákuumos tapadókorongokkal a maximális biztonság érdekében erős műanyag test teherbírás: 75kg a tapadókorongok állíthatóak sík és ívelt felülethez egyaránt Az üvegfogó hasznos lehet szélvédő cseréje és mozgatása során. Az üvegfogó tapadókorongjait a szélvédő felszínéhez illlesztjük és a karok segítségével vákuumot hozunk létre. A tapadókorongok ezáltal megbízhatóan rögzítik a szélvédőt a mozgatáshoz.

L

Az üvegfogó használata: 1. Illessze a szélvédőhöz. 2. Mozgassa a karokat, hogy vákuum keletkezzen a tapadókorongok és a szélvédő között. 3. A szélvédő már nyugodtan és biztonságosan mozgatható a fogó használatával.

L 621477$

350

1946.1 cserélhető betét 1946 reszelőhöz

B

621478$

L

L

B

350

35

619740

283


• HU

1976/2

1977/6

önzáró olajszűrőleszedő kulcs

olajszűrőleszedő betét

• karok anyaga: szerszám szénacél • az összes típusú olajszűrőhöz 60 - 120 mm átmérő tartományban • a karok érdesítettek a jobb megfogás érdekében • olajszűrők ki- és beszereléséhez • 3/8" racsnis hajtóval és megfelelő toldattal használható • Mivel az autószervizeknek gyakran sokféle olajszűrőt kell cserélniük, így kifejlesztettünk egy szerszámot, amely a legtöbb szabványos típushoz használható. A használat során az eszköz hozzáigazodik az olajszűrőhöz és a megszorításával biztosan ráfog. A szerszám minden olajszűrőhöz használható 60 mm-től 120 mm átmérőig. A csere során a limitált hely miatt a szerszámot úgy terveztük, hogy önmaga minél kisebb teret igényeljen. A karok érdesítettek, hogy a perem nélküli olajszűrőkön - amelyek cseréje más eszközökkel nehéz lenne - is biztos legyen a fogás. Az eszköz mindkét irányban működik és így az olajszűrők meglazítására, illetve rögzítésére is használható.

• 3/8" racsnis hajtóval és megfelelő toldattal használható • olajszűrők ki- és beszereléséhez • nehezen hozzáférhető olajszűrőkhöz • fekete elektro-eloxált felületkezelés és korrózióvédelem • Az eszköz 8 különböző méretben elérhető, amelyek a piacon megtalálható gépkocsi olajszűrők nagy hányadát lefedik. Használata rendkívül egyszerű, mivel csupán az olajszűrőre kell helyezni és könnyedén elforgatni. A szerszám használható az olajszűrők beszerelésénél is, mivel a forma és az anyag tervezésénél figyelembe vettük ennek követelményeit is, így a szerszám a lehető legnagyobb erőhatásnak is képes ellenállni. A felületkezelés miatt ellenálló a karcolásokkal, a környezeti-, kémiai-, és egyéb károsodással szemben.

n D

619257

284

60

120

3/8”

D1

D

360°/n

D1

H

620949$

27

6

37.5

33.5

620950$

32

6

43.5

34.6

620951$

36

6

48.4

34.9

619258

66

6

73

37

619259

65

14

70.7

36.8

619260

74

15

81

36

619261

75 - 77

15

81.4

41.8

619262

76

12

82

35

620952$

76

14

81.3

37

619263

86

16

96

47.2

H

619264

86

18

92

39.5

60

619265

96

18

102

36.8

H

H


1978/2

2026/2

üzemanyagtartály fedél kulcs

elválasztó-lehúzó

• karok anyaga: szerszám szénacél • műanyag üzemanyagtartály fedelének eltávolításához • gyors megfogás • 22-es méretű kulccsal használható • szét- és összeszereléshez • A szerszám három eltávolítható karral rendelkezik, amelyek szorosan megfogják az üzemanyagtartály fedelét. Mivel a fedélhez való hozzáférés gyakran nehéz, így a kulcs maga csak minimális helyet igényel. Egyszerűen helyezze az eszközt a fedélre és forgassa a megfelelő irányba. A kulcs illeszkedik a fedélhez és így az könnyen eltávolítható. Beszereléshez az ellentétes lépéseket kell követni. Az eszköz biztonságos munkát, és hosszú élettartamot garantál.

• •

L max.

A lehúzót különféle gépalkatrészek tengelyekről történő eltávolítására tervezték. Nélkülözhetetlen a szorosan rögzült alkatrészek biztonságos és deformációmentes eltávolításához. Az eszköz egy szorítókengyelből egy menetes orsóból, két karból, valamint egy markolatból áll, amelyek együttesen egyenletes lehúzást tesznek lehetővé. A termékválaszték három méretet foglal magába, amelyek 5mm és 115mm közötti tengelyátmérőig használhatóak. A lehúzót a biztonságos és könnyű felhasználásra tervezték. Az eszköz magas minőségű acélból készül. A menetek feketítettek, más részek krómozottak.

H D

619273$ 619266

D

D

120

155

22

D

L

5 - 60

229

H

619274$

12 - 75

234

73

619275$

22 - 115

325

1980 optikai tesztelő műanyag dobozban

OPTIKAI TESZTELŐ BEÁLLÍTÁSOK

1 2-3 CSEPP DESZTILLÁLT VÍZ

2 30 s várakozás, majd a fókusz beállítása

3 A kalibrációs csavar állítása

4 A fehér területet a nulla vonalhoz állítani

621403$

285


• HU

2027/2

2029/2

kerékagy- és fékdoblehúzó

fékdob-lehúzató, 1/2"

• karok: króm-molibdén • öt csuklós lehúzókarral • kerékagyak lehúzására 250 mm lyukátmérőig

• • • • •

anyaga: króm-molibdén csavar: speciális szerszám szénacél fékdob eltávolításához két darab a készletben Mivel a gépkocsik fékdobjait időnként nehéz eltávolítani, így speciális szerszámok szükségesek a feladathoz. • A szerszám két menetesszárból áll, amelyet a fékdobba kell hajtani szimmetrikus elrendezésben. • A csavarok racsnival, vagy kulccsal való egyenletes behajtása révén a dob fokozatosan távolítható el. • Az eltávolítást követően egyszerűen távolítsa el a szárakat.

Használata: 1. Állítsa össze a szerszámot, csak annyi kart szereljen fel, amennyire szüksége van 2. Csavarozza a szerszámot a kerékdobhoz 3. Forgassa a menetes orsót a kerékdob lehúzásához • A szerszám különböző kerékagyak szétszerelésénél alkalmazható. Egyszerű, rugalmas használatra tervezett. A mellékelt karokkal, a kerékagy lehúzása történhet három, négy, ill. akár öt karral is, a kerékagy jellegétől függően. A nagyfokú rugalmassága miatt a legtöbb kerékagynál használható, 250 mm átmérőig. Az eszköz egy menetes orsóból, 5 lehúzókarból és egy kovácsolt gyűrűből áll. A gyűrűben egy horony megakadályozza, hogy a karok lecsússzanak a szerelés során. Az erős szerkezet hosszú ideig tartó, biztonságos használatot garantál. Javasoljuk, hogy ne használjon az eszközzel pneumatikus ütvecsavarozót!

M

619148

M8

L1

D

L

L

D

L1

64

22.9

28

2030/2BI kézifékhuzal fogó • • • • •

D1 max.

anyaga: szerszám-szénacél kézifékhuzal cseréjéhez erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel A kézifékhuzal huzal fékdobra való csatlakoztatásához vagy kioldásához használható. Használja a fogót, hogy gyorsan feszítsen, vagy engedjen a kézifékhuzalon.

360 / n o

D2 max.

619278

D1

D2

250

18.5

n 24

3-5 L

2028/2P keréksúlyszerelő fogó

L 619734

• anyaga: króm-vanádium • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • műanyag mártott markolat

234

2032/2 gömbfej-lehúzó anyaga: szerszám-szénacél pofa átfogóképessége: 23mm maximális magasság: 53mm a kormány és felfüggesztés gömbefejeinek eltávolítására • Elsősorban a kormány gömbfejeinek eltávolításához. Szabadon állítható, és minden szabványos, 20 és 25 mm átmérő közötti gömbfejhez alkalmazható.

H max.

• • • •

D

L

L 619288

286

250

619736$

D

H

23

53


2033/2

2035

fékdugattyú szerelő

acéldrótkefe

• anyaga: szerszám-szénacél • adapterkészlettel a legtöbb gépjárműhöz • jobbos és balos menet esetében is használható • tartós műanyag tokban, lágy habbetétekkel • használható Audi, Fiat, Ford, Nissan, Renault, VW, Citroen, Seat, Mercedes-Benz, Opel gépjárművekhez • Az eszközhöz mellékelt 8 adapterrel majdnem minden típusú gépkocsi fékrendszernél alkalmazható a fékbetétek cseréjéhez

• fékház tisztításához új fékek szerelését megelőzően, illetve más fém alkatrészekhez • különösen szűk kialakítás a nehezen elérhető helyekhez • Az állandó fékezés koptatja a fékbetéteket, és a fékházat ki kell tisztítani új fékbetétek cseréje előtt. Az eszköz szűk kialakítása miatt használható a fékházakban, illetve bárhol hasonló tisztításra.

Hogyan működik: Illessze az eszközt tárcsafék fékházába és a csavar elfordításával a fékdugyattyú visszafordul, így elég hely marad a fékbetétek cseréjéhez.

619739

2036/2 fékhenger összenyomó eszköz

L 619737

151

• anyaga: speciális szerszámacél • A szerszám a fékbetétek cseréje során a fékdugattyúk visszanyomására használható. Különösen hasznos féktárcsaházak esetén, amelyek előről zártak. Alkalmazható egyszeres, vagy főként az első kerekek esetében a kettős fékhengereknél. A fékdugattyúk gyorsan és könnyedén visszatolhatóak a hengerbe bármilyen sérülés nélkül.

2034/2BI gumiabroncs szelepszerelő • • • •

anyaga: króm-vanádium ergonómikus kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel a Schrader gumiabroncs szelepek beállításához • A markolat műanyag borítású és rovátkolt, amely megakadályozza a megcsúszást így a kerék peremek károsodását. Minden kerékmérethez alkalmas.

H

C

Hogyan működik: 1. Illessze az új szelepet a megfelelő nyílásba a felniben. 2. Csavarja az eszközt a szelepre. 3. Használja a kart, hogy a szelepet a megfelelő pozícióba húzza.

B

A

620224$

A

B

C

H

153

90

12 - 97

150

2037/2BI fékrugó fogó • • • •

L

anyaga: speciális szerszámacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített olajban edzett fej, foszfátozott, felületkezelés: krómozott A szerszám a fékrugók be és kiszereléséhez használható. Kompakt mérete miatt könnyebben elérhetőek a fékrugók, mint a 431 fogóval, amely nagyobb tehergépkocsik és más ipari járművek esetében alkalmazható. Az eszköz állítható toldattal rendelkezik, és a megcsúszás ellen rovátkolt felületű.

L 619738$

325

L

L 620227$

244

287


• HU

2038

2051/4

belső csapágyház kihúzató

spirálrugó összenyomó lengéscsillapítókhoz

• A csapágyházak gyors, könnyű és tiszta eltávolítására a kerékagyból. A szerszámot a belső csapágyházak kivételére tervezték, úgy, hogy elkerülhető legyen minden sérülés, valamint ne legyen szükség további szerszámokra, mint reszelők, kalapácsok és kiütők. Az eszköz 4 különböző gyűrűvel érkezik, így 40-60 mm átmérőig használható. A megfogó-gyűrű szilárdan rögzíti a házat, megakadályozva annak lecsúszását. Használható Audi, BMW, Ford, Mercedes-Benz, Peugeot, Renault, Toyota, VW, stb. járművekhez. • 4 különböző profillal: 1 - 40-45mm átmérőig, 2 - 45-50mm átmérőig, 3 - 50-55mm átmérőig, 4 - 55-60mm átmérőig

Hogyan működik: 1. Válassza ki a megfelelő rugótányért. 2. Helyezze a szerszámot a spirálrugóra. 3. Nyomja össze a lengéscsillapító spirálrugóját. • A professzionális célszerszám gépkocsi lengéscsillapítók eltávolításához, és főként MacPherson felfüggesztési rendszerben alkalmazott rugókhoz alkalmazható. Mivel e rendszer folyamatosan bővül új változatokkal, így a készlet három különböző méretű pofát tartalmaz, amelyek nagyrészt lefedik a MacPherson felfüggesztési rendszert. A készlet tartalmaz továbbá egy adaptert a kúpos rugókhoz, amelyek növelik az eszköz használhatóságát. A szerszám fejlesztése során a biztonság volt az elsődleges szempont, mivel nagy erők léphetnek fel, amelyek veszélyt jelentenek a felhasználóra nézve. Ebből a megfontolásból, minden pofa/rugótányér megnövelt peremmel rendelkezik, hogy megakadályozza a rugó kicsúszását, amely sérülést okozhatna. Az ajánlott terhelés 9000 N. A maximális terhelhetősége 37000 N. A készlet egy ellenálló PVC tartóban található, amely megkönnyíti szállítását. • a készletben 2-2 csésze: 80 - 115, 110 - 150, 140 - 195

D

620228$

2039/2

L

L 620230$

400

D

2041/2 homokinetikus tengelycsukló lehúzató

L

• A lehúzó különböző méretű homokinetikus tengelycsuklók leszerelésénél és javításánál alkalmazható. Használat előtt ellenőrizze, hogy a csukló eltávolítható-e. Először távolítsa el a felső állítható távtartót, illessze az eszközbe a csuklót a gyűrűn keresztül, majd a felső távtartóval rögzítse azt a lehúzóban. A homokinetikus tengelycsuklón található egy menetes anya, amely a rögzítésére vagy eltávolítására szolgál. A becsavarás előtt távolítsa el a két seegergyűrűt, amely a csukló alsó és felső részét tartja. A két gomb egyidejű megnyomásával a távtartó a csukló hosszához állítható. Előnyök: az eszköz bármely gépkocsiban használható, nem károsítja a csuklót, és időt takarít meg a csukló szerelése során.

D

D 620232$

288

18 - 36

619279

300

L max. D

21

80 - 195


2052/4 spirálrugó összenyomó lengéscsillapítókhoz, könnyített • gépkocsi lengéscsillapítók eltávolításához • maximális terhelhetősége 11000N • Az UNIOR kínálat már tartalmaz egy spirálrugó összenyomó eszközt (2051), ugyanakkor a kisebb autószerelő műhelyeknek nincs szükségük hasonló, professzionális eszközökre minden nap. Itt kerül képbe ez az egyszerűbb - funkcionálisan megegyező - változat, amely 2750 N terhelésig ajánlott. Az elhajlást és a rugók kicsúszását megakadályozandó, ez a szerszám egy biztosító megoldást is alkalmaz, így az összenyomásban részt vevő elemek mindig párhuzamosan mozognak.

619733

19

2076/1 görgős tőcsavar-kihajtó • • • •

anyaga: króm-vanádium felületkezelés: krómozott (EN 12540) polírozott a görgős rendszer minden irányból biztosan befogja a tőcsavart • tőcsavarok egyszerű kihajtására

Használata:

2077/2BI

1. Helyezze a kihajtót a tőcsavarra 2. KEZDJE EL meghúzni a kihajtót az óramutató járásával ellentétes irányban 3. Amikor a tőcsavart eltávolította egyszerűen húzza le a kihajtót

önzáró tömlőbilincsfogó

Fontos: Ne használja az eszközt szorításra! • A tőcsavarok nem rendelkeznek megfogható felülettel, ami megnehezíti sérülésmentes kihajtásukat. A szerszám pontosan ezt végzi el: tőcsavarok kihajtása a menet sérülése nélkül. Az eszköz háromgörgős rendszerrel dolgozik, amelyek a kihajtás során három ponton fogják meg a csavart, és annak megsértése nélkül távolítják el azt. A három görgőnek nincsenek élei, éles peremei, így nem sérthetik meg a munkdarabot. Ennek ellenére az eszköz mindkét irányban használható. Mindazonáltal az eszközzel való meghúzás nem ajánlott, mert a nagyobb erőhatás károsíthatja a görgős rendszert, amely elállítódhat, meglazulhat.

• • • • • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél hegye: speciális szerszám szénacél a legtöbb általános tömlőbilincshez használható a hűtő-, fűtő-, az üzemanyag-, és az ablakmosó-rendszer tömlőbilincseihez a retesz megkönnyíti a tömlőbilincsek cseréjét felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel A fogók tömlőbilincsek nyitásához használatosak, és a tömlőtoldatok gyors és egyszerű eltávolítását teszik lehetővé. Alkalmasak a bilincsek zárására is, annak érdekébe, hogy megakadályozzák a tömlők toldatokról való leesését, így garantálva folyadékok biztonságos áramlását. A fogókat úgy tervezték, hogy minimális erő is elég a bilincsre gyakorolt nagy nyomás létrehozásához, ami biztonságos és tartós csatlakozásokat biztosít. A fogók kialakítása miatt nehezen hozzáférhető helyeken is alkalmazhatóak gyorsan és egyszerűen. Az ergonómikus nyeleknek köszönhetően fogása biztos és stabil. • használható: Alfa Romeo, Audi, Citroen, Fiat, Ford, Hyundai, Lancia, MAN, Mercedes, Opel/Vauxhall, Peugeot, Porsche, Renault, Seat, Toyota, VW, Volvo gépjármű típusokhoz

D L

L

D

619238

M5

60

21.5

19

3/8”

-

619239

M6

60

23.5

21

1/2”

-

619240

M7

60

23.5

21

1/2”

-

619241

M8

60

23.5

21

1/2”

-

619242

M 10

69

27.5

21

1/2”

-

619243

M 12

69

27.5

21

1/2”

-

619244

M 14

72

34.3

21

-

16

619245

R 1/4”

60

23.5

21

1/2”

-

619246

R 5/16”

60

23.5

21

1/2”

-

619247

R 3/8”

69

27.5

21

1/2”

-

619248

R 7/16”

69

27.5

21

1/2”

-

619249

R 1/2”

72

34.3

21

-

16

L

L 619250

235

289


• HU

2078/2BI

2080/2BI

OETIKER szemesbilincs-összehúzó fogó

rugós bilincsfogó, CLIC

• anyaga: szerszám-szénacél • az autóiparban használt OETIKER szemesbilincsekhez • a szemesbilincs pontos meghúzása • hosszabb nyél a bilincsek könnyebb alakítása érdekében • majd minden személyautó típushoz • erős, kétkomponensű markolat • UNIOR bélyegzéssel • A fogók tömlőbilincsek nyitásához használatosak, és a tömlőtoldatok gyors és egyszerű eltávolítását teszik lehetővé. Alkalmasak a bilincsek zárására is, annak érdekébe, hogy megakadályozzák a tömlők toldatokról való leesését, így garantálva folyadékok biztonságos áramlását. A fogókat úgy tervezték, hogy minimális erő is elég a bilincsre gyakorolt nagy nyomás létrehozásához, ami biztonságos és tartós csatlakozásokat biztosít. A fogók kialakítása miatt nehezen hozzáférhető helyeken is alkalmazhatóak gyorsan és egyszerűen. Az ergonómikus nyeleknek köszönhetően fogása biztos és stabil. • Használható: Audi, BMW, Chrysler, Ford, GM, Honda, Mazda, Mercedes, Nissan, Opel/ Vauxhall, VW gépjármű típusokhoz

• anyaga: szerszám-szénacél • CLIC tömlőbilincsekhez • a bilincsek nyitása és zárása a fogó 180°-os elfordításával • felületkezelés: krómozott (EN 12540) • erős, kétkomponensű markolat • UNIOR bélyegzéssel • A fogók tömlőbilincsek nyitásához használatosak, és a tömlőtoldatok gyors és egyszerű eltávolítását teszik lehetővé. Alkalmasak a bilincsek zárására is, annak érdekében, hogy megakadályozzák a tömlők toldatokról való leesését, így garantálva folyadékok biztonságos áramlását. A fogókat úgy tervezték, hogy minimális erő is elég a bilincsre gyakorolt nagy nyomás létrehozásához, ami biztonságos és tartós csatlakozásokat biztosít. A fogók kialakítása miatt nehezen hozzáférhető helyeken is alkalmazhatóak gyorsan és egyszerűen. Az ergonómikus nyeleknek köszönhetően fogása biztos és stabil. • Használható: Audi, Citroen, Fiat, Mercedes, Opel/Vauxhall, Peugeot, Renault, VW gépjármű típusokhoz

L

L

L 619251

L 619253

230

190

2079/2BI

2081/3

benzincső-lehúzó fogó

állítható féktömlő fogó

• • • • • • • •

• • • •

anyaga: szerszám-szénacél üzemanyagcsövek gyors leszereléséhez fogó újranyitása rugó segítségével felületkezelés: krómozott (EN 12540) hegyek feketítettek erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel A szerszám az üzemanyagcsövek gyorscsatlakozóinak leszerelésére használatos. A két kovácsolt csap nyomja össze a csatlakozót a szétszerelés, vagy javítás során (a vezeték ez után távolítható el). Kialakítása megfelel a szűk helyen, nagy erőkifejtést igénylő biztonságos munkához. • Használható: Opel/Vauxhall, Fiat, GM, VW, Renault gépjármű típusokhoz

• • • •

anyaga: pofák - speciális szénacél. nyelek acéllemezből olaj, gázolaj áramlásának megállítására a pofák lekerekítettek, hogy ne okozhassanak kárt a sérülékeny tömlőben a műanyag T-markolat jobb fogást biztosít az üzemanyag és más folyadékok áramlásának gyors és egyszerű megállításához univerzális retesz A szerszám nélkülözhetetlen, amikor folyadékkal töltött rendszerekhez kapcsolódó alkatrészeket kell cserélni. A szerszám fő feladata a folyadékok áramlásának megállítása a lágy tömlőkben, hogy a szerelő kicserélhessen bizonyos alkatrészeket megszakítás és a folyadék kiömlésének kockázata nélkül. Az eszköz bármilyen lágy tömlőhöz, vezetékhez használható személygépkocsikban, teherautóknál, munkagépeknél, és vízi járműveknél, de a tömlő átmérője nem haladhatja meg az 55 mm-t, máskülönben a teljes lezárás nem garantált.

L

L L

L 619252

290

206

619254

285

55


2082/3

2083

állítható kipufogócsővágó fogó

kihúzható mágneses csavarkiszedő lámpával

• anyaga: pofák - special szénacél. • nyelek acéllemezből • a kipufogórendszer részleges cseréjénél kipufogócsövek vágásához • vágási kapacitás: 25-85 mm. • a műanyag T-markolat jobb fogást biztosít • univerzális retesz • hosszú vágólánc • Az eszköz alapvetően kipufogócsöveg vágására szolgál, de a lánc és a vágóélek kialakítása folytán bármilyen réz-, műanyag-, és egyéb cső vágására alkalmas 25 - 85 mm átmérőig. A szerszám használata egyszerű és biztonságos, az alábbi részleteknek köszönhetően: – a hosszabb lánc 85 mm átmérőig lehetővé teszi a csövek vágását; – a nagyobb vágóélek alkalmasak acélcső vágására 3 mm, rézcső esetében 4 mm, PVC csőnél 5 mm falvastagságig; – a műanyag borítású T-markolat csökkenti az fizikai erőkifejtést, amely a szerszám használatához szükséges; – az univerzális retesz pozícióban tartja a szerszámot, ameddig ki nem engedi, vagy be nem fejezi a vágást. • A vágólánc a használat során kopásnak van kitéve, ezért cserélhető (2082.1).

• • • •

szegecsek, csavarok, anyák kiemeléséhez az elemek nedvesség ellen szigetelve 3 db LR41 elem mellékelve saját fényforrással a gépalkatrészek közötti sötét helyekhez • Az eszköz apró fémtárgyak felvételésre szolgál. A lámpa a kihúzást követően automatikusan bekapcsolódik. Hasznos rosszul megvilágított helyeken, pl. motortérben. Az eszköz összetolásával a lámpa automatikusan kikapcsolódik. Az eszköz felcsiptethető.

L1

619741

L

L1

170

660

L

kg

0.5

2084 professzionális autóvizsgáló készlet • • • •

hosszú élettartamú LED izzóval ellenálló műanyag tokban mágnes emelési képessége: 3.5 kg a készletben: 1 kerek vizsgálótükör Ø60, 1 téglalap alakú vizsgálótükör (65 x 42 mm), 2 bit adapter, 3 L1154F elem 1 tárolótok, SOS tálcával • A LED-es lámpa mellett a rendkívül hasznos készlet tükröket is tartalmaz a nehezen elérhető helyek vizsgálatához a kocsi belsejében. Az eszköz alkalmas apró fémtárgyak (csavarok, szegecsek, anyák) kiemelésére is. A készlet egy tetszetős és tartós tárolótokban található. Az egyes elemeit az áttekinthetőség érdekében SOS tárolótálcában helyeztük el.

L

L 619255

330

25

85

2082.1 cserélhető lánc 2082 vágóhoz • vágóélek anyaga: acélötvözet

H

B

A L1

619742

A

B

H

L1

kg

240

110

45

650

3.5

L

L 619256

305

291


• HU

2085

2087

karmos felszedő

flexibilis mágneses felszedő

• nem fémből készült, apró tárgyak felvételéhez • Ezzel a könnyen használható eszközzel nehezen elérhető, szűk helyekre is benyúlhat. A három karom a gomb megnyomásával képes gyorsan és stablian megfogni apró tárgyakat, és ugyanígy elengedni azokat a gomb felengedésével

• A flexibilis mágneses felszedő fémtárgyak összegyűjtésére szolgál nehezen elérhető heyeken. • Flexibilis szárral és erős mágneses véggel. • A mágnes legfeljebb 1 kg tömegű fémtárgyakat képes felemelni. • A szerszámot ergonómiailag tervezett markolattal látták el a könnyű és hatékony működtetés érdekében.

Dmax

L

619883

L

D

510

15

2086 mágneses tálca anyaga: rozsdamentes acél, korrózióálló erős állandó mágnes, végő gumitalppal bármilyen helyzetben használható bárhol kéznél tarthatja a szerszámokat és alkatrészeket különböző feladatokhoz garázsban, gépeknél, háztartásban bármilyen kis méretű anyát, csavart, fémtárgyat képes megtartani A gumitalppal védett erős mágnesnek köszönhetően ez a mágneses tálca minden ipari felhasználásra alkalmas az autószerelő műhelyektől kezdve, ahol csak fémfelületre helyezhető. Bármilyen pozícióban használható, a mágnes olyan erős, hogy még fejjel lefelé is képes megtartani. A tálca alapveteően csavarok, anyák és hasonló tárgyak gyűjtésére szolgál, hogy ne kelljen azokat munka közben keresgetni.

kg

619929

automatikus tömlőbilincsfogó • • • • • • • •

D 2086

619728

D

H

kg

150

40

3

1

2089/2BI

H

• • • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél hegye: speciális szerszám szénacél a legtöbb általános tömlőbilincshez használható a hűtő-, fűtő-, az üzemanyag-, és az ablakmosó-rendszer tömlőbilincseihez a retesz megkönnyíti a tömlőbilincsek cseréjét felületkezelés: krómozott (EN 12540) erős, kétkomponensű markolat A fogó a hűtő- és fűtési rendszerek tömlőin használatos bilincsek nyitásához alkalmazható, s általa a tömlőtoldatok könnyen és gyorsan eltávolíthatóak. 18-54mm átfogású bilincsekhez. A 600mm hosszú bowden hatékony használatot biztosít a nehezen hozzáférhető helyeken is, ahol a bilincsek más fogókkal nem elérhetőek. A fogón 8 pozíciójú fogazott retesz található a bilincsek nyitásához, vagy különböző helyekre történő felhelyezéséhez, így a feladat könnyen és további erőkifejtés nélkül teljesíthető. A nyelek kialakítása folytán a legnagyobb pofanyílásnál is a lehető legkisebb erővel összenyomható. Alfa Romeo, Audi, Citroen, Fiat, Ford, Hyundai, Lancia, MAN, Mercedes, Opel/Vauxhall, Peugeor, Porsche, Renault, Seat, Toyota, VW, Volvo, stb. típusokhoz.

L1

L

620234$

292

L

L1

230

600


2091

2177.02

LED-lámpa

kábelkioldó eszköz

• 26 LED-égővel (21 elől és 5 felül) • a 21 LED üzemideje egy töltéssel 4-5 óra, a felső 5 LED üzemideje 13 óra • két állítható függesztővel • három mágnessel • a világítás szöge 0-180° között állítható • felhasználóbarát műanyagból • két adapterrel (12/24V és 100-240V) • a talpban található mágnes megtartja a lámpa teljes súlyát • Li-Ion akkumulátorral

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 3.5mm kerek csatlakozáshoz

5 LED D

21 LED

D 620970$

5

2177.021 bontókulcs, 2177.02

L

A

d

D L

620237$

L

A

250

55

620978$

D

d

L

5

4.4

24

2151/2BI

2177.01

2177.03

gyertyapipakiszedő fogó

kábelkioldó eszköz

kábelkioldó eszköz

• • • • •

• • • • • •

• • • • • •

anyaga: szerszám-szénacél gyertyapipa eltávolításához erős, kétkomponensű markolat UNIOR bélyegzéssel A szerszám a gyertyapipa sérülésmentes eltávolításához alkalmazható. Plusz funkcióként használható vezetékek elvágására, vagy kábeltoldatok sajtolására.

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 1.5mm kerek csatlakozáshoz

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 4mm kerek csatlakozáshoz

D

D

L

D

D 620969$

620971$

3.3

6

L 619732

192

2177.011

2177.031

bontókulcs, 2177.01

bontókulcs, 2177.03

d

D

d

L

620977$

D L

D

d

L

3.3

3

30

620979$

D

d

L

6.5

6

27

293


• HU

2177.032

2177.051

2177.071

bontókulcs, 2177.03

bontókulcs, 2177.05

bontókulcs, 2177.07

d

D

d

D

d

L

620985$

D

L

D

d

L

6.5

4

50

620981$

L

D

d

L

3.3

3

35

620983$

D

d

L

2.8

2.3

30

2177.04

2177.06

2177.08

kábelkioldó eszköz

kábelkioldó eszköz

kábelkioldó eszköz

• • • • • •

• • • • • •

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 2.5mm kerek csatlakozáshoz (VKS)

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 4mm kerek csatlakozáshoz

D

D

D

D 620972$

D

4.5

620974$

2177.041 bontókulcs, 2177.04

d

2177.081

bontókulcs, 2177.06

bontókulcs, 2177.08

D

d

d

D

D

d

L

4

28

620982$

L

D

d

L

6

5.5

20

2177.05

2177.07 kábelkioldó eszköz

• • • • • •

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 2.3mm kerek csatlakozáshoz

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 1.5mm kerek csatlakozáshoz

D

D

D

294

D

L

4.4

3.3

3.6

2177.061

kábelkioldó eszköz

620973$

D 620976$

6

L

620980$

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat 1.5mm kerek csatlakozáshoz (LKS)

D 620975$

1.9

620984$

D

d

L

3.6

2.8

30


2177.09

2177.12

2177.15

kábelkioldó eszköz

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

• • • • • •

• • • • •

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat JPS csatlakozáshoz

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Micro-Timer II és III, MFK/MFS

620986$

620989$

620992$

2177.10

2177.13

2177.16

kábelkioldó eszköz

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

• • • • • •

• • • • • •

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat autórádió ISO csatlakozáshoz

620987$

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Junior/Standard Timer, FASTIN-FASTON

620990$

• • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat

620993$

2177.11

2177.14

2177.17

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

• • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat

620988$

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat POWER QUADLOCK

620991$

• • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat

620994$

295


• HU

2177.18

2177.19

2177.20

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

• • • • •

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat

620995$

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat MCP 9.5mm

620996$

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat PIT-POD, FASTON 6.3mm

620997$

www.uniortool

296


2177.21

2177.22

2177.25

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

• • • • • •

• • • • • •

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon

ailnitőység qőum

nct

i ae e

d

aan

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon

620999$

621002$

2177.23

2177.26

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

• • • • • •

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon, MCP, MAK

621000$

621003$

2177.24

2177.27

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

• • • • • •

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon

it

G arr Gu

r

go

ke

io

er

ze

Un

ortools.com

H ieglkh Kiem e

620998$

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Ducon

n ó m i a – vé d

i

621001$

621004$

297


• HU

2177.28

2177.31

2177.34

kábelkioldó eszköz

kábelkioldó eszköz szimmetrikus villás heggyel

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

• • • • • •

• • • • • •

• • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat lapos, ház nélküli csatlakozókhoz

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat SLK csatlakozók, elsődleges

621005$

621008$

621011$

2177.29

2177.32

2177.35

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

kábelkioldó eszköz többágú heggyel

• • • • • •

• • • • • •

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Micro-Timer I

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat VKR

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat SLK első és másodlagos kioldás

621006$

621009$

621012$

2177.30

2177.33

2177.36

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

kábelkioldó eszköz többágú heggyel

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

• • • • • •

• • • • • •

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat LKS

621007$

298

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat MKS\MKR

621010$

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat forrasztott csatlakozókhoz

621013$


2177.37

2177.40

2202/2BI

kábelkioldó eszköz csapos heggyel

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

szeleprugó összenyomó

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat forrasztott csatlakozókhoz

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat Junior/Standard Timer, MDK/DFK

• • • • • • • •

• • •

621014$

621017$

2177.38

2201/2BI

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel

szeleptömítés-kiszedő fogó

• • • • • •

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat E95

• • • •

• • • •

anyaga: szerszám-szénacél teljes anyagában edzett és nemesített kivitel: krómozott használható a legtöbb motor esetében a széles beállítási tartomány miatt a szelerugó összenyomó nem tartalmazza a nyomófejeket a 4-féle köröm a legtöbb motoron lehetővé teszi a munkát használata nagyon gyors és könnyű az első szelephez történő beállítást követően a munkafolyamat felgyorsul, mivel újbóli beállítás nem szükséges a további szelepekhez az álltható karok a kívánt nyomást gyakorolják a rugóra extra nagy nyílás nagyobb motorokhoz Az eszköz szeleprugók szereléséhez használható, önzáró mechanizmussal és gyorsan beállítható tartozékokkal rendelkezik, így majd minden hajtómű esetében alkalmazható.

anyaga: szerszám-szénacél felületkezelés: krómozott (EN 12540) extra hosszú csőrrel a különösen vékony kialakítás lehetővé teszi a szeleptömítések eltávolítását mélyen a hajtóműblokkok között szeleptömítésekhez UNIOR bélyegzéssel erős, kétkomponensű markolat A vékony kialakítás alkalmassá teszi a hengerenként 4 szelepel rendelkező motorok szeleptömítéseinek eltávolítására is. A pofa fogazott, hogy jobb fogást biztosítson a tömítésen.

D L

621015$

2177.39

L

kábelkioldó eszköz aszimmetrikus villás heggyel • • • • • •

L

619722$

430

D 20 - 250

2202.1/2

sérült aljzat-csatlakozások javításához az eszköz hegye magas minőségű rugóacélból a hegy a házba visszahúzható, így védett a sérülésektől a piacon található legtöbb aljzathoz rendelkezésre áll egyszerű és biztonságos használat LSK8

nyomófejek szeleprugó összenyomóhoz

D

621016$

619721

620567$

21

620208$

25

620209$

30

L

620210$

35

275

620211$

43

299


• HU

2205 dugattyúgyűrű-szorító szalag • a legtöbb személygépkocsi dugattyúinál használható • kiváló minőségű rugósacél tekercs • biztonsági beállító csavarokkal • nagy mérettartományban elérhető • Az eszköz a dugattyúk és dugattyúgyűrűk hengerekbe történő beépítésénél használható. Több méretben elérhető. • Helyezze a dugattyút és a dugattyúgyűrűt az eszközbe, illessze azt a henger nyilásához, és nyomja a dugattyút, illetve gyűrűt hengerbe.

2203/2BI kulcs vezérműtengely-hajtáshoz • anyaga: króm-vanádium • pin anyaga: special carbon tool steel • hajtás megtartásához vezérműtengelyeken, befecskendezőkön • 24 - 160 mm átmérőig • available pin dimensions: Ø5.5, Ø7.7, Ø9.7, Ø11.7, Ø17.8 • erős, kétkomponensű markolat • UNIOR bélyegzéssel • Az eszköz a vezérműtengely megtartására szolgál, amíg a központi csavart kihajtják a hajtás eltávolításához. A könnyen használható eszköz minden típusú vezérműtengely-hajtás szerelésénél alkalmazható.

D

H

H

D

D

619725

50

1 3/4” - 3 1/2”

40 - 90

619726

80

2 1/4”- 5”

57 - 125

619727

80

3 1/2” - 7”

90 - 175

619729

165

3 1/2” - 7”

90 - 175

2206 kuplungtárcsa központosító

L 619723

525

2204 bordásszíj-feszességmérő műszer

• a legtöbb, kuplungtárcsás jármű esetében használható • 15 - 28 mm átmérőig • egyszerű használat • Az univerzális kuplungtárcsa központosító a legtöbb személygépkocsi kuplungjának munkapadon történő központosítására alkalmas. Az eszköz segítségével a a nyomótárcsa és a kuplungtárcsa közvetlenül összeállítható. Az eszköz eltávolítása után mindkét rész illeszkedik és tengelyük megegyezik.

• nagyon könnyen használható • precíz beállítógomb • a kétoldali skála mindkét irányból lehetővé teszi a leolvasást • Az eszköz a bordásszíj feszülésének beállítására használható. A legtöbb gépjárműtípusnál használható.

Hogyan működik: 1.Válassza ki a megfelelő pozíciót a gyártó ajánlása szerint. 2.Helyezze az eszközt a bordásszíjra az ajánlott pozícióban. 3. A mellékelt táblázat alapján találja meg a megfelelő feszességi értéket. 4. Állítsa be az eszközön a megfelelő értéket. 5. Ellenőrizze a szíj szabad futását. 6. Állítsa be a szükséges mértékben a szíj feszességét. 7. Ismét ellenőrizze, hogy a szíj megfelelően feszes-e.

619724

300

619730

2207/2 dugókulcs Diesel porlasztóhoz, belső négyszög, 1/2" • számos Diesel motor esetében használható • A diesel üzemanyag porlasztók eltávolítására és cseréjéhez használható, az üzemanyag vezeték leszedése és megsértése nélkül.

619887

6P - 22mm

619731

12P - 22mm

L

619888

12P - 27mm

BMW. Fiat. Ford

98

619889

12P - 28mm

Scania. Volvo HGV


2208 érdesített hajtástárcsa lehúzató • A lehúzó különböző alakú, különösen a személygépjárműveknél alkalmazott szíjtárcsák leszereléséhez használató. Alkalmas a 45-235mm átmérőjű tárcsákhoz. Különösen hasznos nehezen elérhető helyeken történő szereléshez a tárcsa sérülésének elkerülése érdekében. Az eszköz két eltérő típusú lehúzatókart tartalmaz a különböző tárcsatípusokhoz.

A

A

H1

A H3

H2 C1 D1

C3

C2 D2

D3

B

620223$

A

B

C1

C2

C3

D1

D2

D3

H1

H2

H3

171

32

60 - 82.5

69 - 91

34

80 - 150

40 - 120

40 - 150

200

213

152

2209

2211

kombinált dugókulcs generátorhoz

SAC kuplung szerszámkészlet

• A kétrészes eszköz a generátortárcsa könnyű le és feszerelését teszi lehetővé annak cseréje, vagy általános generátor javítások során. A generátort egy 10mm-es XZN hornyolt betét blokkolja mialatt a tárcsát rögzítő csavart meghúzzák vagy kiengedik. Az eszköz 1/2" illesztésű XZN M10 bittel és TX50 bittel ellátott dugókulcs formájában elérhető.

• anyaga: szerszám-szénacél • teljes anyagában edzett és nemesített • A készlet az önbeálló (SAC) kuplungok gyors és professzionális szétszereléséhez és összeállításához használható. Általában az SAC kuplungoknak 3 bordájuk van, ám egyes járműtípusok esetében (pl. Mercedes A, 2004-óta) 4 bordás változatot használnak. Az eszköz mindkét SAC kuplungtípushoz használható, így az Audi, BMW, Mercedes, Volvo, Opel, Renault, stb. gyártmányoknál is egyaránt.

Előnyök: 1. a nyomólap előzetes megszorítása a szétszerelés vagy beszerelés során (fontos a kulplungtárcsa feszülésének megelőzéséhez) 2. a kuplungtárcsa központozása a kinyomócsapágy vagy a nyomólemez irányába 3. az állítógyűrű visszahúzása az eszközök segítségével

L1

D

L2

D

L1

L2

620225$

M 10

23.8

113

75

620948$

TX 50

23.8

113

75

2210/2 szabályzótárcsa lehúzó • • • •

anyaga: szerszám-szénacél teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540), szár feketített A rovátkolt felszínű szabályzótárcsák eltávolításához használható eszköz. A lehúzóval a tárcsa bárminemű károsodás nélkül távolítható el. Bármely tárcsa-átmérőhöz használható, mivel a lehúzókarok állíthatóak.

H

A

B

H

D

A B

620233$ 305

B 268

D 322

H 267

D

620226$

B

D

H

100

48 - 82

135

301


• HU

6460C6,3

6463TINC6,3

6466C6,3

behajtóhegy, lapos

behajtóhegy, PHILLIPS

behajtóhegy, POZIDRIV

• • • • •

• • • • •

• • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • titánium bevonat • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

D

L

D L

L

axb

L

602370

0.5 x 3.0

25

D

L

D

L

602371

0.5 x 4.0

25

604691

PH 1

4.5

25

602397

PZ 1

4.5

25

602372

0.6 x 3.5

25

604692

PH 2

6

25

602398

PZ 2

6

25

602373

0.6 x 4.5

25

604693

PH 3

8

25

602399

PZ 3

8

25

602374

0.8 x 4.0

25

602375

0.8 x 5.5

25

6464C6,3

6466TINC6,3

602376

1.0 x 5.5

25

behajtóhegy, PHILLIPS

behajtóhegy, POZIDRIV

602377

1.2 x 6.5

25

602378

1.2 x 8.0

25

• • • • •

• • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

6463C6,3 behajtóhegy, PHILLIPS • • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • titánium bevonat • ISO 2351 szabvány alapján

D

D L

L D

D L

D

L

D

L

L

604694

PZ 1

4.5

25

602392

PH 3

8

32

604695

PZ 2

6

25

602393

PH 4

10

32

604696

PZ 3

8

25

602388

PH 0

3

25

6465C6,3

6469C6,3

602389

PH 1

4.5

25

behajtóhegy, PHILLIPS

behajtóhegy, inbusz

602390

PH 2

6

25

602391

PH 3

8

25

• • • • •

• • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

D

L L

302

D 602400

2.5

25

D

L

602401

3

25

602394

PH 1

4.5

50

602402

4

25

602395

PH 2

6

50

602403

5

25

602396

PH 3

8

50

602404

6

25


6472C6,3

6480C8

6484C8

behajtóhegy, TORX

behajtóhegy, lapos

behajtóhegy, PHILLIPS

• • • • •

• • • • •

• • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

L

D

L L

602405

TX 6

25

602406

TX 7

25

602407

TX 8

25

602408

TX 9

25

602409

TX 10

25

axb

L

602410

TX 15

25

602414

1.0 x 5.5

41

behajtóhegy, POZIDRIV

602411

TX 20

25

602415

1.2 x 6.5

41

602412

TX 25

25

602416

1.2 x 8.0

41

621283$

TX 27

25

602417

1.6 x 8.0

41

621284$

TX 30

25

602418

1.6 x 10.0

41

• • • • •

621285$

TX 40

25

602419

2.0 x 12.0

41

L

6472TINC6,3

6483C8

behajtóhegy, TORX

behajtóhegy, PHILLIPS

• • • • •

• • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • titánium bevonat

602425

PH 4

D

L

10

38

6486C8 különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

D

L

D

L

602426

PZ 1

4.5

32

602427

PZ 2

6

32

602428

PZ 3

8

32

6489C8 behajtóhegy, inbusz L

• • • • •

D

L

L

604699

TX 10

25

604700

TX 15

25

D

L

604701

TX 20

25

602422

PH 1

4.5

32

604702

TX 25

25

602423

PH 2

6

32

604825

TX 30

25

602424

PH 3

8

32

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

L

L 602429

3

30

602430

4

30

602431

5

30

602432

6

30

602433

7

30

602434

8

30

602435

10

30

303


• HU

6503E6,3

6515E6,3

behajtóhegy, PHILLIPS

behajtóhegy, négyszög (SQUARE)

• • • • •

• • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal

L

6492C8

L

behajtóhegy, TORX • • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal

L

D

L

603417

SQ 1

75

602519

PH 1

4.5

50

603418

SQ 2

75

602520

PH 2

6

50

603419

SQ 3

75

602521

PH 3

8

50

6715E6,3 6506E6,3

mágneses behajtóhegy-befogó

behajtóhegy, POZIDRIV • • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

L

L

L

L 605518

TX 20

30

602436

TX 25

30

602437

TX 27

30

602438

TX 30

30

602439

TX 40

30

602440

TX 45

30

602441

TX 50

30

603028

ütvecsavarozó készlet L

D

L

PZ 1

4.5

50

6500E6,3

602523

PZ 2

6

50

behajtóhegy, lapos

602524

PZ 3

8

50

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

77

6762 D

602522

• • • • •

E6.3 (1/4”)

6509E6,3 behajtóhegy, inbusz • • • • •

különleges acélötvözet tartósság korrózió elleni védelem kézi és gép hajtáshoz kombinálható különböző mágneses és nem mágneses befogókkal • ISO 2351 szabvány alapján

605061

6762

14

6480C8 (1.2 x 6.5 x 41, 1.6 x 8.0 x 41, 2.0 x 12.0 x 41), 6483C8 (PH 2, PH 3), 6484C8 (PH 4), 6489C8 (5, 6), 6492C8 (TX 25, TX 30, TX 40, TX 20), 6762.1 (144), 6762.2 (1/2” - 5/16”)

6762.1

L

ütvecsavarozó

axb

L

602510

0.5 x 3.0

50

602511

0.5 x 4.0

50

602512

0.6 x 3.5

50

602513

0.6 x 4.5

50

602514

0.8 x 4.0

50

602515

0.8 x 5.5

50

602526

3

50

602516

1.0 x 5.5

50

602527

4

50

602517

1.2 x 6.5

50

602528

5

50

602518

1.2 x 8.0

50

602529

6

50

304

L

L 602525

2.5

50

L L 605062

1/2”

144


6762.2

6778

6778/5A

adapter 1/2" - 5/16"

behajtóhegy készlet

behajtóhegy készlet

605527

603771

L

L 605063

1/2” - 5/16”

37

6776PB21 behajtóhegy készlet, műanyag dobozban 6778

TX 10 - TX 25 / 18

6460C6,3 (0.5 x 4.0, 0.8 x 5.5, 1.2 x 6.5), 6463C6,3 (PH 1, PH 2, PH 3), 6466C6,3 (PZ 1, PZ 2, PZ 3), 6469C6,3 (3, 4, 5, 6), 6472C6,3 (TX 10, TX 15, TX 20, TX 25), 6715E6,3 (E6.3 (1/4”))

6778/5A

10

6463C6,3 (PH 1, PH 2, PH 3)

6778/8A behajtóhegy készlet

6778/2A behajtóhegy készlet

621650$ 6776PB21

21

6460C6,3 (0.5 x 4.0, 1.2 x 6.5), 6466C6,3 (PZ 1, PZ 2, PZ 3), 6472C6,3 (TX 8, TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25, TX 27, TX 30, TX 40), 6469C6,3 (3, 4, 5, 6), 6463C6,3 (PH 1, PH 2), 6715E6,3 (E6.3 (1/4”))

603768

6778/2A

6

6460C6,3 (0.5 x 4.0, 0.8 x 5.5, 1.2 x 6.5), 6463C6,3 (PH 1, PH 2, PH 3)

603774

6778/8A

TX 8 - TX 25 / 10

6472C6,3 (TX 8, TX 9, TX 10, TX 15, TX 20, TX 25)

6777 behajtóhegy készlet

605526

6777

10

6460C6,3 (0.5 x 4.0, 0.8 x 5.5, 1.2 x 6.5), 6463C6,3 (PH 1, PH 2, PH 3), 6466C6,3 (PZ 1, PZ 2, PZ 3), 6715E6,3 (E6.3 (1/4”))

305


• HU

A

T

N3/4

függesztő, A

függesztő, T

függesztő, N 3/4

610953

I1

610696

függesztő, I1

B függesztő, B

610700

N1/4 függesztő, N 1/4

610704

I2 függesztő, I2 610697

C függesztő, C

610701

N3/8 függesztő, N 3/8

610705

610698

D függesztő, D 610702

N1/2 függesztő, N 1/2

610699

306

610703


I3

UV

függesztő, I3

függesztő, UV

619392 610706

I4

O140 függesztő, 0 140

függesztő, I4 SDSPLUS függesztő, SDS PLUS

610707

610714

U

O180

Hanger U

függesztő, 0 180

617498

SDSMAX függesztő, SDS MAX

615088

610715

617499

307


Kerékpár szerelési szerszámok

Új, fejlett technológia Az új technológiai módszerek valamint a csúcsminőségű alapanyagok alkalmazása hosszú élettartamot garantálnak. A biztonságot szem előtt tartó tervezés sérülésmentes munkavégzést, a testreszabott megoldások a hatékonyságot, a korszerű anyagok és az ergonómikus dizájn pedig a modern, és tetszetős kivitelt biztosítják.

Szerszámok a kerekekhez és hajtáshoz

Testreszabott megoldások a kiváló eredményekért Megoldásaink alkalmazhatóak minden gyártó kerékpár modelljeihez. Hagyományaink, saját tervezésünk, a folyamatos techikai fejlesztés és a modern techológia révén mindig egy lépéssel mások előtt járunk.

Szerszámkészletek

Kiemelkedő tartósság A Unior kéziszerszámokkal a munka könnyebben és gyorsabban elvégezhető még szűk helyeken is. A szerszámok még a legújabb kerékpár modellek esetében is használhatóak.

io Un

re

308

e it

Többfunkciós szerszámok

Szerszámok a vázhoz és villákhoz

rg o

ez

Szerszámok kerékpár szereléshez

nómia – véd

ik


1600A

1600AT

1600E1

szerszámkészlet, 5 részes

tok, 1600A készlethez

szerszámkészlet, szerszámládában

617229

A

B

210

200

1600BT tok, 1600B készlethez 617275 617232

1600A

1600E1

39

1600E, 912/3, 912V

13

584/2POLLY (180), 1647/2BI, 1630/2P (3.3), 1669/4, 220/3PH (1.5 - 10 / 9)

1600G szerszámkészlet, 50 részes

1600B szerszámkészlet, 9 részes

617230

A

B

390

270

1600CT tok, 1600C készlethez

617239

617233

1600B

17

1610/2 (15 x 15), 1631/2, 1647/2BI, 1660/2, 1670.5/4, 584/2POLLY (180), 250/1 (100), 1612/2 (13 x 14), 220/3LPH (1.5 - 10 / 9)

617231

A

B

380

460

1600E szerszámkészlet, 37 részes

1600C szerszámkészlet, 14 részes

1600G

50

1607/4, 1609/2BI, 1612/2A (8 x 9, 10 x 11, 12 x 13, 14 x 15), 1613/2BI, 1616/4, 1617/2DP (13, 14, 15, 16, 17, 32), 1630/2P (3.3, 3.45), 1647/2BI, 1660/2, 1661/4, 1670.5/4, 1671.2/4, 1680/4, 1681/4, 1682/4, 183/2 (8 x 10), 253/2DP, 125/1 (24), 193HX (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10), 220/3L (2), 193TX (TX 25), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100), 449/1PYTHON (240), 449.1, 1643/4, 1670/2BI, 250/1 (100, 300), 1683/4A, 1671.1/4, 584/2POLLY (180), AP1

1600G1 szerszámkészlet, 50 részes, szerszámládában

617238

617234

1600C

22

1609/2BI, 1610/2 (15 x 15), 1631/2, 1647/2BI, 1660/2, 1670.5/4, 250/1 (100, 150), 584/2POLLY (180), 615TBI (PH 2 x 100), 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100), 1612/2 (13 x 14), 220/3LPH (1.5 - 10 / 9)

1600E

37

1609/2BI, 1613/2BI, 1615/4, 1616/4, 1617/2DP (13, 14, 15, 16, 17), 1630/2P (3.3, 3.45), 1647/2BI, 1660/2, 1661/4, 1670.5/4, 1671.1/4, 1671.2/4, 1682/4, 250/1 (100, 300), 193HX (2.5, 3, 4, 5, 6, 8, 10), 220/3L (2), 193TX (TX 25), 615TBI (PH 1 x 80, PH 2 x 100), 605TBI (0.5 x 3.0 x 80, 0.8 x 4.0 x 100), 1681/4, 1644/2, 584/2POLLY (180), AP1

617276

1600G1

51

1600G, 970U6

309


• HU

1600SOS1

1600SOS3

1600SOS5

kerékpáros szerszámkészlet SOS tálcában

kerékpáros szerszámkészlet SOS tálcában

kerékpáros szerszámkészlet SOS tálcában

620119$ 1600SOS1

620121$ 1600SOS3

620123$ 1600SOS5

1696, 1696.2, 1697, 1683/4A, 1681/4, VL.1600SOS3

VL.1600SOS1

VL.1600SOS3

SOS tálca, 1600SOS1

SOS tálca, 1600SOS3

0E + 9 4

US

PL

S

+ 920

3/3

S O

US

S O

S

94

+ 920

3/3

V 0E

0E + 9 4

V 0E

94

15

1670/2BI, 1660/2, 1613/2BI, 1608/2BI, 1609/2BI, 190.1/1ABI (1/2”), 1670.1/4, 1670.4/4, 1670.5/4, 1670.7/4, 1671.1/4, 1671.2/4, 1695.1, 1661.2/4PGR, VL.1600SOS5

VL.1600SOS5 SOS tálca, 1600SOS5

0E + 9 4

564

364

30

620127

L

B

H

564

364

30

S

1600SOS2

1600SOS4

kerékpáros szerszámkészlet SOS tálcában

kerékpáros szerszámkészlet SOS tálcában

620129

L

B

H

564

364

30

US

H

S O

620125

B

+ 920

3/3

L

V 0E

94

PL

1680/4, 1615/4, 1616/4, 1682/4, 1617/2DP (14, 15, 16, 17), 1618/2DP (36), VL.1600SOS1

6

PL

10

1600SOS6 kerékpáros szerszámkészlet SOS tálcában

620124$ 1600SOS6

12

620122$ 1600SOS4

16

1635/2P, 1636/2P, 1634/2P, 1663/2BI, 1666/2DP, 1606 (2 x 2.5 x 3, 4 x 5 x 6), 1667/2, 1630/2P (3.3, 3.45), 1630/2A (3.3, 3.45), 1658/2P, 1669/4, 1671.5/2BI, VL.1600SOS6

4

1699, 1694, 1607/4, VL.1600SOS4

VL.1600SOS2

VL.1600SOS4

VL.1600SOS6

SOS tálca, 1600SOS2

SOS tálca, 1600SOS4

SOS tálca, 1600SOS6

PL

B

H

364

30

US

L 564

PL

620128

620130

L

B

H

564

364

30

+ 920

US

H 30

S

V 0E

B 364

0E + 9 4 3/3

S O

310

L 564

S

94

+ 920

620126

0E + 9 4 3/3

S O

S O

S

94

+ 920

3/3

V 0E

0E + 9 4

V 0E

94

US

1601/2P, 1640/1DP, 466/1BI (180), 1612/2 (13 x 14, 13 x 14), 183/2 (8 x 10), 1643/4, 1647/2BI, 701A, 1642/2DP, 584/2POLLY (180), VL.1600SOS2

PL

620120$ 1600SOS2


1601/2P

1602/2

1604/2

gumiabroncs-fogó

láncvilla ellenőrző

• • • • •

• anyaga: szénacél, a cső szerkezeti acélból • A láncvillának, és a ráerősített hátsó hajtásnak párhuzamosan kell futnia a hátsó lánckerekekkel, mivel ez alapvető követelménye a lánc megfelelő futásának, és a gyors, hatékony váltásnak. • Ha a kerékpár a jobb oldalára dől, megsérülhet a hátsó hajtás, illetve deformálódhat a láncvilla. Mindez a láncvilla párhuzamosságának elvesztését eredményezi, aminek következtében a lánckerekek nem képesek megfelelően működni. • A javítás során elsőként a hátsó kereket kell központosítani, mivel a megfelelően beállított kerék a láncvilla beállításának alapja. • Az eszköz egyszerűen használható és nagyon pontos. A láncvilla és a kerék párhuzamosságának ellenőrzésére, illetve annak beállítására használható. • Hogyan használjuk: Erősítse az eszközt a láncvillára. Mozgassa a csúszkát a mérce mentén a kerék pereméig és állítsa be úgy, hogy éppen hozzáérjen a kerékhez. Rögzítse a mércét a csúszka tetején lévő csavar megszorításával. Ellenőrizze a beállítást a csúszka más pozíciókba mozgatásával. Ha a láncvilla és a kerék párhuzamos, úgy a mérce minden esetben érinti a kereket. Amennyiben attól eltávolodik, vagy túl erősen nekinyomódik, a láncvillát állítani kell. A láncvilla állása a hozzá rögzített eszköz segítségével módosítható. Ismételje meg az eljárást, amíg a mérce minden helyzetben finoman érinti a kereket, így párhuzamosan fut azzal.

vezetősín kormánycső vágásához, professzionális

anyaga: króm-vanádium kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített felületkezelés: krómozott (EN 12540) műanyag mártott markolat A fogó a gumiabroncsok gyors és hatékony levételére alkalmazható, különösen olyan esetekben, amikor az abroncs a felnivel összeragadt. A fogóval összenyomható a gumiabroncs, így elválik a felni szélétől. A fogással egyúttal le is húzható a felniről. A jól átgondolt forma biztosítja, hogy az abroncs összeszorításával ne sérülhessen meg a belső köpeny. A fogó krómozott és mártott műanyag nyéllel rendelkezik a kényelmes fogás érdekében.

• anyaga: acélötvözet • 1“ és 1 1/8“ vázátmérőhöz • Amikor az új kormány-villák hosszabbak a szükségesnél, méretre kell vágni azokat. A vezetősín biztosítja a pontos és egyenes vágást 1“ és 1 1/8“ méretű csövek esetében. Rögzítse a villát a vágósínbe, és állítsa be a kívánt hosszúságot a mércén. A vágásnak pontosan a sín elejére kell esnie. Finoman szorítsa meg a csavarorsót. Fogja be a vezetősínt egy munkaasztalhoz rögzített satuba. Fűrészelje le a villát a vezetősín bevágását követve. A pontos és tömör eszköz nem sérti meg a villát.

617586

618409

617587

311


• HU

1605/2

1607/4

1609/2BI

vezetősín kormánycső vágásához, 1“, 1 1 /8“

középcsapágy ki/behajtó

középcsapágy-kulcs

• anyaga: szénacél • A 35, 8 mm és 36, 3 mm átmérőjű középcsapágy beés kiszereléséhez. Speciális acélból, megfelelő hő és felületvédelemmel. Használatának fő előnye, hogy megakadályozza a csapágy félrecsúszását.

• Shimano® XTR - FC - M960, XT FC-M 760, SAINT FC -M 800, RACE FACE® X-TYPE, FSA® MEGAE X, Truativ® Giga X- Pipe típusú kerékcsapágyak kivételéhez és beszereléséhez. További funkcióként a középcsapágy műanyag csapjának meglazítására is használható. • anyaga: szénacél • krómozott • ergonómikus kétkomponensű markolat

• anyaga: acélötvözet • Amikor az új kormány-villák hosszabbak a szükségesnél, méretre kell vágni azokat. A vezetősín biztosítja a pontos és egyenes vágást 1“ és 1 1/8“ méretű csövek esetében. Rögzítse a villát a vágósínbe. Mozgassa a villát a megjelölt ponthoz és finoman szorítsa meg a reteszt. Fogja be a vezetősínt egy munkaasztalhoz rögzített satuba. Fűrészelje le a villát a vezetősín bevágását követve. A pontos és tömör eszköz nem sérti meg a villát.

615536

1610/2 pedálkulcs • • • •

616293

anyaga: króm-vanádium krómozott teljes anyagában edzett és nemesített A kulcsot a pedálok gyors és hatékony le-, ill. felszerelésére tervezték. A hosszú, vékony kialakítás, a különleges fej tökéletesen illeszkedik a pedálhoz. A hagyományos villáskulcshoz képest gyorsabb, biztonságosabb, kényelmesebb munkát biztosít. A pedálkulcsok három méretben elérhetőek: 15x15 pedálokhoz, a 15x17 és 15x9/16“ kerékagyhoz.

1608/2BI középcsapágy-kulcs • • • •

618419

1606 inbuszkulcs, hármas

anyaga: szénacél krómozott ergonómikus kétkomponensű markolat XTR® és DuraAce típusú kerékcsapágyak kivételéhez és beszereléséhez. Könnyű és egyszerű munkavégzés, a csapágy sérülése nélkül.

• anyaga: króm-vanádium • A kulcs inbusz-profilú (belső hatszögű) csavarokhoz használható. A kulcs középső műanyag markolata kényelmes és erős fogást biztosít, amely növeli a munka hatékonyságát. A kiváló minőségű alapanyagok tartós használatot garantálnak.

615011 618405

2

2.5

3

618406

4

5

6

312

615534

15 x 15

615012

15 x 17

615127

15 x 9/16”


1612/2

1612PB

1614/4BI

kónuszkulcs

kónuszkulcs készlet

kormánycsapágy-lehúzató

• Alkalmas otthoni és professzionális felhasználásra. A profil különösen vékony, és a kulcsnyílás kiképzése miatt kulcsonként négy mérethez alkalmazható. A gyors szerelés és a napi karbantartás elengedhetetlen eszköze. • anyaga: szénacél • krómozott

• anyaga: szénacél • Kormánycsapágy illesztésére és villanyakról történő eltávolításához 1“ - 1 1/2“ méretig. Merev és csillapított villa esetén is használható. Helyezze a lehúzót a kormánycsapágyba, és rögzítse. A menetorsóval húzza ki a csapágyat a villából. Az eszköz hatékony megoldást kínál, kalapács használata nélkül. Professzionális és otthoni felhasználásra egyaránt.

615120

2

13/14 x 15/17. 13/14 x 15/16

1613/2BI pedálkulcs, professzionális • • • • •

615125

13 x 14

15 x 17

615126

13 x 14

15 x 16

anyaga: szénacél krómozott teljes anyagában edzett és nemesített ergonómikus kétkomponensű markolat A szerszámon kialakított 3x 15mm-es nyílás különböző szögben helyezkedik el, így a hozzáférést biztosít a kulcs bármely állásában. Kialakítása erőt és pontosságot garantál. Az extra hosszú nyél elég nyomatékot ad a szorosabban meghúzott pedál meglazításához is.

620195$

1615/4 kormánycsapágy-gyűrű felütő • anyaga: szénacél • fekete felületkezeléssel • 1“ és 1 1/8“ kormánycsapágy-csésze felhelyezésére szolgál. Kialakítása lehetővé teszi a gyűrű pontos illesztését, illetve az egyenletes nyomás kifejtését.

1612/2A kónuszkulcs • Minőségi króm-vanádium acélból készül, így különösen ellenálló és tartós. Alakja és rövid kialakítása miatt nehezen elérhető helyeken is használható. • anyaga: króm-vanádium • kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített • krómozott

615373

8x9

615374

10 x 11

615375

12 x 13

615376

14 x 15

615537

615526

313


• HU

1616/4

1618/2DP

1621/1ABI

kormánycsapágy-csésze leütő

kormánycsapágy-kulcs, egyoldalas, offset

14mm dugókulccsal és HX8 mm inbusz fejjel

• Az kulcs alkalmas nehezen hozzáférhető helyeken való munkára. Az egyedi offset kialakítás lehetővé teszi a Sun Tour kormányok szerelését. Együtt használandó a 1617 kormánycsapágy-kulccsal. Az új forma nagyobb nyomatékot biztosít kisebb erőkifejtéssel. • anyaga: szénacél • krómozott • dupla műanyag bevonatú nyél

• • • • •

615372

616288

• Különböző méretű kormánycsapágy-csészék eltávolítására használható kalapács segítségével. • anyaga: szénacél • fekete felületkezeléssel

anyaga: speciális szerszámacél 75 fogú racsni ergonómikus kétkomponensű markolat 14mm dugókulccsal és HX8 mm inbusz fejjel 14mm dugókulccsal és HX8 mm inbusz fejjel

615527

1617/2DP kormánycsapágy-kulcs, egyoldalas • Szerszámaink kialakítása és méretválasztéka folyamatosan követi az új szabványokat és kerékpármodelleket. A kormánycsapágy-kulcs kellően erős, tartós ugyanakkor vékony profillal rendelkezik, hogy hozzáférjen a kormánycső és a hajtómű csapágyaihoz. A kulccsal könnyen meglazíthatóak a kormánycsövet rögzítő anyák. Kézbe simuló nyele gyors és kényelmes munkavégzést garantál. • anyaga: szénacél • krómozott • dupla műanyag bevonatú nyél

36

1621/1BI

1629

racsnis hajtókar-felhúzató kulcs

küllőmérce

anyaga: speciális szerszámacél ergonómikus kétkomponensű markolat 75 fogú racsni Nehezen elérhető helyeken is használható, a kulcs révén könnyebben hozzá lehet férni a a hajtókarhoz és hajtóműhöz. Az új forma nagyobb nyomatékot, kisebb fizikai erőkifejtést és tartosabb szerszámot jelent. A nyél kialakítása révén a nyomaték maximális, kézhez illeszkedő alakja kényelmes munkát biztosít. • 14 és 15 mm méretű csavarok lazítására és meghúzására. Különösen hasznos a hajtómű szerelésénél. A dugókulcsot csap rögzíti, amely megakadályozza a véletlen leoldást. • 14 mm és 15 mm cserélhető dugókulcsokkal

14

8

• • • •

615518

13

615519

14

615520

15

615521

16

615522

17

615523

18

615524

19

615525

20

617840

22

617841

24

619554

27

615367

30

615368

32

615369

34

615370

36

615371

40

615456

42

615457

44

314

615248

14 x 15

620561$

L

B

357.5

30.8


1630/2P

1631/2

1633/2P

küllőkulcs

küllőkulcs

küllőkulcs

• dupla műanyag bevonatú nyél • 3.3 és 3.45 mm, ellaposodó keresztmetszetű küllők meghúzására. • Gyors és hatékony munkavégzéshez. A 3.3 mm-es kulcs kék, a 3.45 mm-es szürke színű. • anyaga: szénacél

• anyaga: szénacél • teljes anyagában edzett és nemesített • Használható a legelterjedtebb 3, 3 mm, 3, 45 mm, 3, 7 mm, 3, 96 mm, 4, 4 mm és 5mm küllőkhöz. Kialakítása biztos és kényelmes fogást biztosít.

• • • •

616289

620179$

615532

3.3

615533

3.45

anyaga: szénacél krómozott a kulcs teste műanyag-markolattal A küllőkulcs 4.0 és 4.4 mm-es küllők szereléséhez használható egyes kerekeknél. A műanyag-markolat kényelmes fogást biztosít. A kulcs hossza 100 mm, amely révén könnyen hozzáférhet a küllők kerékagy felőli végéhez is.

1630/2A

1632

1634/2P

küllőkulcs

küllőkulcs, lapos küllőkhöz

küllőkulcs, Shimano

• 3, 3 mm és 3, 45 mm átmérőjű, ellaposodó keresztmetszetű küllőkhöz. Alakja tökéletesen illeszkedik, így hatékony munkát tesz lehetővé.

• anyaga: poliamid

• • • •

anyaga: szénacél krómozott a kulcs teste műanyag-markolattal A küllőkulcs 4.3 és 4.4 mm-es Shimano küllők szereléséhez használható egyes Shimano kerekeknél. A műanyag-markolat kényelmes fogást biztosít. A kulcs hossza 100 mm, amely révén könnyen hozzáférhet a küllők kerékagy felőli végéhez is.

617588

618410

616759

3.3

616845

3.45

315


• HU

1635/2P

1640/1DP

1642/2DP

küllőkulcs, Mavic

láncbontó

bowdenfeszítő-fogó

• • • •

• • • • • •

• Az acélbowden megfeszítésére szolgál. Ráfog a belső bowden-huzalra és kihúzza a burkolatból. Könnyen és egyszerűen. • anyaga: szénacél • krómozott • dupla műanyag bevonatú nyél

anyaga: szénacél krómozott a kulcs teste műanyag-markolattal A küllőkulcs egyes Mavic kerekek küllőinek szereléséhez használható. A műanyag-markolat kényelmes fogást biztosít. A kulcs hossza 120 mm.

anyaga: szénacél kovácsolt, teljes anyagában edzett és nemesített krómozott csap induktívan edzett dupla műanyag bevonatú nyél Egyaránt használható professzionális szervizmunkákhoz és otthoni javításhoz. Funkcionalitás, hatékonyság és praktikum sorolhatóak fel előnyeként. Egyedülálló kialakítása folytán jóval kisebb erő szükséges a lánccsap eltávolításához a láncszemek roncsolása nélkül. Az ergonómikus forma egykezes használatot tesz lehetővé.

618411

1636/2P küllőkulcs, 5 - 5, 5 mm • • • •

anyaga: szénacél krómozott a kulcs teste műanyag-markolattal A küllőkulcs 5 mm és 5, 5mm-es küllők szereléséhez használható. A műanyag-markolat kényelmes fogást biztosít. A kulcs hossza 100 mm. 615128

1642.1/2P bowdenfeszítő-fogó, biztonsági retesszel

B1

B2

615377

C1

C2

A L

1640.1/4 cserélhető csap láncbontóhoz

619718

• • • •

anyaga: szénacél krómozott dupla műanyag bevonatú nyél A fogó alapvető funkciója a fék- és váltóbowden megfeszítése. Ráfog a belső bowden-huzalra és kihúzza a burkolatból. Könnyen és egyszerűen. A biztonsági retesz egy ujjmozdulattal zárható. A fogó így elengedhető és a bowden rögzíthető. A fogó összenyomásával a retesz kiengedhető. A retesznek köszönhetően a munkavégzés könnyebb, gyorsabb és biztonságosabb.

1639/2 tengely satu • anyaga: szénacél • krómozott • Két különböző méretet - 9 mm és 10 mm -, így első és hátsó tengelyeket egyaránt képes befogni. Könnyen használható bármilyen asztali satuval. A beépített rugó automatikusan nyitja a pofákat, amikor az eszközt kivesszük a satuból.

605956

619719

619715

316


1643/4

1647/2BI

1647.1/4A

láncellenőrző, professzionális

csavaros láncszerelő

cserélhető csap láncszerelőhöz

• A rossz váltások és az egyenletlen hajtómű-kopás elkerülésére a legtöbb gyártó a lánc cseréjét javasolja 1% nyúlás esetén. Az eszközzel gyorsan és egyszerűen mérhető a lánc kopása és nyúlása. Egyszerűen illessze az eszköz csapjait két láncszembe, szorítsa meg a tárcsát, és olvassa le az értéket.

• anyaga: szénacél • A láncszerel egyaránt használható professzionális és otthoni munkavégzéshez. A menetes orsó feszítésével a kinyomócsap tökéletesen illeszhető a lánccsaphoz. Kialakítása egyszerű, precíz használatot garantál. • ergonómikus kétkomponensű markolat 621734$

1658/2P lánckerék kopásmérő • anyaga: szénacél • HG és IG lánckerekhez • A lánckerék kopásmérő a hátsó lánckerek állapotának felmérésére szolgál. 12 és 21 fogú lánckerekek ellenőrzésésre használható. Eljárás: A láncot a lánckerékre helyezzük és az eszközt a kerek végével két fog közé illesztjük a lánckerék felső részén. Az utolsó láncszemet elemeljük és az eszközre a lánckerék forgási irányában 100 N, vagy 10 kg erőt fejtünk ki. Így az utolsó láncszem a lánckerék irányába mozdul el. Ha könnyen átugrik a következő fogra, úgy a lánckerék megfelelő állapotú, még új lánc számára is. Ha azonban az utolsó láncszem megakad a szomszédos fogon, és csak erővel lehet átvinni, úgy a lánckereket cserélni kell. Amennyiben a lánc leesik a lánckerékről, úgy az túlzottan elhasználódott. • krómozott 617170

1644/2 lánckopás-mérő

615531

• precíziós, lézerrel vágott acélból • Az elhasználódott lánc rosszul váltható, és elkoptatja a fogaskereket is. Az eszköz révén eldönthető, hogy a lánc elhasználódott, és cserélni kell-e. • mérés: 0 - 0, 6 mm között - nincs lánckopás; 0, 7 - 1, 2 mm között a lánc elhasználódott és ki kell cserélni

cserélhető csap, láncbontóhoz

1647.1/4

619717

1659/2 láncos lánckerék eltávolító, 1/8“ • anyaga: szénacél • krómozott • A lánckerék eltávolítót egysebességes lánckerekek eltávolítására tervezték, amelyek szélesebbek a többsebességes megoldásoknál. A lánc tökéletesen illik a lánckerék fogaira, és így hatékony munkát tesz lehetővé. Egy feszítő-rugó alkalmazása különbözteti meg a hasonló eszközöktől.

616496

1647/2ABI csavaros láncszerelő • Campagnolo, 11 sebességes lánchoz

617171

621662$

619589

317


• HU

1660/2

1661.1/4P

1663/2BI

láncos racsnibontó

hajtókar lehúzató, markolattal

kulcs Saint tárcsafékhez

• lánc: 1/2“ • Minden típusú lánckeréksor szereléséhez. Hatékony és pontos, nem ugrik meg szerelés közben, ezáltal megsértve a lánckereket. Hasonló termékektől a beépített feszítő rugó különbözteti meg. • anyaga: szénacél • krómozott

• Az eszköz hagyományos négyszöggel rendelkező hajtókar szereléséhez és 8 mm-es csavarokhoz használható. Az erős markolat gyors és egyszerű használatot biztosít professzionális és otthoni felhasználásra egyaránt.

• • • •

anyaga: szénacél krómozott ergonómikus kétkomponensű markolat A kulcs a Shimano® Saint tárcsafék szereléséhez használható. A kulcs nyílása pontosan megfelel a tárcsafék csavaranya-méretének, szára hajlított, így gyors munkát tesz lehetővé. A kétkomponensű markolat jól illeszkedik a kézbe, így maximális erőátvitelt biztosít az anya meglazításához vagy meghúzásához.

619708 618413

1661.2/4PGR hajtókar lehúzató, markolattal, Shimano Octalink • Az eszköz hagyományos négyszöggel rendelkező hajtókar szereléséhez és 8 mm-es csavarokhoz használható. Az erős markolat gyors és egyszerű használatot biztosít professzionális és otthoni felhasználásra egyaránt. 615528

1661/4 hajtókar lehúzató kulccsal

1664 hajtókar lehúzató, XTR • anyaga: szénacél • Az eszköz az új XTR hajtókarok szereléséhez használható. Elsőként távolítsa el a hajtókar külső részéről a műanyag buroklatot a lehúzó bal oldalán található négy csap segítségével. Hajtsa ki a rögzítőanyát a hajtókar belső oldalán a műanyag kapoccsal. Csavarja az eszközt a jobb oldalával a hajtókarba és használjon egy hatszögű kulcsot a hajtókar rögzítő anya meglazításához. Végül az anyát csavarja ki az eszköz segítségével, míg az elválik a hajtókartól.

• mérete: 14 mm • Probléma nélkül oldja meg a lánckerék és a hajtókar leszedését. A kiváló minőségű acél és az ezáltal elért kis méret a nehezen hozzáférhető helyeken is lehetővé teszi a szerelés. Professzionális és otthoni használatra. • anyaga: szénacél • teljes anyagában edzett és nemesített • fekete felületkezeléssel 619709

1662/4 menetes hajtókar lehúzató • anyaga: szénacél • Sérült belső menetű hajtókar leszedéséhez, amikor a hajtókar nem távolítható el hagyományos lehúzatóval

619710

1666/2DP fékrotor-javító • anyaga: szénacél • krómozott • Az eszköz a fékrotor kisebb sérüléseinek javítására szolgál. Két különböző nyílásmélységgel rendelkezik.

615529

619707

619716

318


1667/2

1669/4

1670.1/4

első-lánckerék javító

küllő- és fogaskoszorú-eltávolító kulcs

• anyaga: szénacél • Az eszköz az első lánckerék kisebb sérüléseinek javítására szolgál. A szűkebb nyílás egy fog, míg a szélesebb a lánckerék tartó beállítására szolgál.

• • • •

fogaskoszorú-eltávolító adapter, Shimano

anyaga: szénacél felületkezelés: feketített (DIN 12476) Alapvető kellék a hosszabb utakhoz. A hátsó kerék jobb oldalán a törött küllők kicseréléséhez meg kell lazítani a lánckerék rögzítését. • A kulcsot a lánckerék-agyra helyezve el kell forgatni a pedált. • A lánc 40 Nm erőt közvetít, így meglazul a rögzítés, leszerelhető a lánckeréksor és kicserélhetővé válnak a küllők. • A lánckeréksor rögzítése meghúzható a kerék hátrafelé forgatásával.

• ShimanoZ, SRAMZ és Sachs ArisZ, Sun RaceZ • 190.1A BI 1/2“ racsnis hajtóval használandó

616062

1670.2/4 fogaskoszorú-eltávolító adapter, Suntour • Suntour Z

616063 619704

1670.3/4

1668/2

fogaskoszorú-eltávolító adapter, Suntour

kulcs lánckerék csavarhoz

• Suntour Z

• anyaga: szénacél • krómozott • A kulcs az első lánckerék csavaranyáinak ki- és behajtására szolgál. Az anya megszorítása a szélesebb végével kezdődik, majd miután eléggé meghúztuk az anyát, szűkebb véggel fejezhető be, amely hajlított, így nagyobb nyomatékot tud átadni. A csavar kihajtása fordított sorrendben történik. • A kulcs mérete hatszög SW10. Minden ilyen méretű csavar hajtására alkalmas, és egyúttal a kulcs felakasztására is szolgál.

616758 616064

1670/2BI fogaskoszorú-eltávolító

1670.4/4

• Minden típusú lánckerékhez beleérve a „casette“ típusokat is. 11 és 12 fogú lánckerékhez is hasznos. • anyaga: szénacél • krómozott • ergonómikus kétkomponensű markolat

fogaskoszorú-eltávolító • Compagnolo lánckerekek szereléséhez.

616707

1670.5/4 fogaskoszorú-eltávolító adapter, Shimano • ShimanoZ, SRAMZ, Sun TourZ, Chris KingZ és Sun RaceZ, stb. • 190.1A BI 1/2“ racsnis hajtóval használandó

618415

617235

616065

319


• HU

1670.6/4

1671.1/4

1671.2/4

fogaskoszorú-eltávolító adapter, BMX

középcsapágy-behajtó

középcsapágy-behajtó

• BMX lánckerékhez

• • • •

• anyaga: szénacél • Shimano®, XTR BB-950, Bontrager®, és TruVativ® (ISIS Drive® típus)

616066

anyaga: szénacél ShimanoZ, ISIS 190.1A BI 1/2“ racsnis hajtóval használandó Az eszközök a felsorolt középcsapágy típusok be- és kiszerelésére használhatóak. A szerszám egy kulcsból, a 1671.1 adapterből, valamint egy ellencsavarból áll. Előnyei: a csapágy kiszereléséhez a kulcsot a rögzítő anyára kell helyezni. Az ellencsavar tengelyben tartka, megakadályozza a félrecsúszását. A munka kényelmes a 350mm hosszú nyélnek és a kétkomponensű markolatnak köszönhetően. A folyamat ugyanez a beszerelés esetén is. Az adapter másik része 24 mm-es kulccsal, valamint nyomatékkulccsal is megfogható. A nyél szükség esetén leszerelhető.

1670.7/4 fogaskoszorú-eltávolító adapter, vezető csappal • fogaskoszorú-eltávolító adapter, vezető csappal ShimanoZ, SRAMZ Sun RaceZ, SuntourZ, lánckerekekhez

616069

1671.3/2BI középcsapágy-behajtó 616067

• • • •

1670.8/2BI kulcs Shimano hátsó lánckerékhez • A kulcs Shimano, SRAM, Sun Race, Suntour és más casette rendszerű lánckerekek szereléséhez használható a 1670.7 kulcshoz hasonlóan. A rögzített nyél egyszerűbbé teszi a használatát, mivel nem szükséges további szerszám a megfogásához. A kétkomponensű nyél tökéletesen illeszkedik a kézbe és stabil fogást biztosít.

616068

anyaga: szénacél ergonómikus kétkomponensű markolat Shimano középcsapágyakhoz Egy 1671.1 kulcsból, csavarból és anyából, illetve nyélből áll. • Előnyök: Ha el akarjuk távolítani a középcsapágyat, a kulcsot a rögzítő anyába kell illeszteni. A csavar segítségével a tengelybe állítható, megakadályozza a lecsúszást és rögzítő anya sérülését. A 350 mm hosszú, kétkomponensű, ergonómikus nyél megkönnyíti a munkát. Az eljárás ugyanez a csapágy beszerelésénél. • A csavar másik része 24 mm-es kulccsal hajtható, illetve a nyomaték nyomatékkulccsal ellenőrizhető. • A nyél szükség szerint levehető.

617908

619502

320

FOR QUALITY FOR QUALITY


1671.4/2BI

1671.6/2BI

1672/2

középcsapágy-behajtó

középcsapágy-behajtó markolattal, Campagnolo

kulcs régebbi típusú hajtókar csapágyakhoz

• anyaga: szénacél • Az eszköz a fent felsorolt középcsapágyak szereléséhez használható. Az eszköz egy kulcsból, menetorsóból és markolatból áll. A csapágy kiszereléséhez a kulcsot a rögzítő anyára kell helyezni. Az ellencsavar tengelyben tartka, megakadályozza a félrecsúszását. A munka kényelmes a 350mm hosszú nyélnek és a kétkomponensű markolatnak köszönhetően. A folyamat ugyanez a beszerelés esetén is. Az adapter másik része 19 mm-es kulccsal, valamint nyomatékkulccsal is megfogható. A nyél szükség esetén leszerelhető.

• anyaga: szénacél • A kulcs régebbi típusú hajtókar csapágyakhoz használható. Tökéletesen illeszkedik a kézbe, a vékony és könnyített forma gyors és hatékony szerelést tesz lehetővé. A kulcs hossza 204 mm.

• • • •

anyaga: szénacél ergonómikus kétkomponensű markolat Shimano Octalink és Truvativ középcsapágyakhoz Egy 1671.1 kulcsból, csavarból és anyából, illetve nyélből áll. • Előnyök: Ha el akarjuk távolítani a középcsapágyat, a kulcsot a rögzítő anyába kell illeszteni. A csavar segítségével a tengelybe állítható, megakadályozza a lecsúszást és rögzítő anya sérülését. A 350 mm hosszú, kétkomponensű, ergonómikus nyél megkönnyíti a munkát. Az eljárás ugyanez a csapágy beszerelésénél. • A csavar másik része 24 mm-es kulccsal hajtható, illetve a nyomaték nyomatékkulccsal ellenőrizhető. • A nyél szükség szerint levehető.

618414

1678/2BI szerszámok a kerékpár-vázhoz 619714

1671.7/2BI középcsapágy-behajtó markolattal, Truvativ

619503

1671.5/2BI középcsapágy-behajtó markolattal, Shimano Hollowtech • anyaga: szénacél • Az eszköz a fent felsorolt középcsapágyak szereléséhez használható. Az eszköz egy kulcsból, menetorsóból és markolatból áll. A csapágy kiszereléséhez a kulcsot a rögzítő anyára kell helyezni. Az ellencsavar tengelyben tartka, megakadályozza a félrecsúszását. A munka kényelmes a 350mm hosszú nyélnek és a kétkomponensű markolatnak köszönhetően. A folyamat ugyanez a beszerelés esetén is. Az adapter másik része 19 mm-es kulccsal, valamint nyomatékkulccsal is megfogható. A nyél szükség esetén leszerelhető.

• anyaga: szénacél • Az eszköz a fent felsorolt középcsapágyak szereléséhez használható. Az eszköz egy kulcsból, menetorsóból és markolatból áll. A csapágy kiszereléséhez a kulcsot a rögzítő anyára kell helyezni. Az ellencsavar tengelyben tartja, megakadályozza a félrecsúszását. A munka kényelmes a 350mm hosszú nyélnek és a kétkomponensű markolatnak köszönhetően. A folyamat ugyanez a beszerelés esetén is. Az adapter másik része 19 mm-es kulccsal, valamint nyomatékkulccsal is megfogható. A nyél szükség esetén leszerelhető. • Az szerszámhoz egy 13.9mm átmérőjű, állatható vezetőhüvely is mellékelve a nagyobb méretű középcsapágyakhoz.

• • • •

anyaga: szénacél ergonómikus kétkomponensű markolat felületkezelés: krómozott (EN 12540) A kerékpáros fogókat fémvázas régi típusú és városi kerékpárok gumiabroncsainak és tömlőinek gyors és könnyű eltávolítására tervezték. • A hosszú nyelek által kifejtett erő elég a felni peremének kilazításához, így a gumiabroncs, vagy tömlő a kerék kiszerelése nélkül is eltávolítható. A rugós zármechanizmusnak köszönhetően mindig a beállított pozícióban marad, így külső segítség nélkül, egyedül is használható.

620077

620206$

619713

EXCELLENT RESULTS

EXCELLENT RESULTS

321


• HU

1680/4

1681.1/4

1682.1/4

kormánycsapágy behúzató

homlokcső csapágycsésze kiütő

körmös-anya beütő vezető

• Pontosan beállítható az 1“ 1 1/8“, 1 1/4 és 1 1/2“ iméretű kormánycsapágyak pozíciója, és könnyen belepréselhető a homlokcsőbe. Az eszköz a hosszabb menet révén alkalmas a hosszabb homlokcsővel rendelkező BMX típusokhoz is. • anyaga: szénacél

• anyaga: szénacél • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • 1 1/4“ és 1 1/2“ méretű csapágycsészék könnyű eltávolítására szolgál.

• anyaga: szénacél • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • 1“ és 1 1/8“ menet nélküli kormányszár-rendszereknél alkalmazott körmös-anyák beütésénél a beütő megvezetésére szolgál. Professzionális és otthoni használatra egyaránt.

619705

1682/4

616290

1681/4

körmös-anya beütő

619618

• 1“ és 1 1/8“ menet nélküli kormányszár-rendszereknél alkalmazott körmös-anyák beütésére. Professzionális és otthoni használatra. • anyaga: szénacél

1683/4 kormánycsapágy-ráütő • Kormánycsapágy illesztésére és villanyakra való ráütésére. • méretek: 1“; 1.1/4“; 1.1/8“

homlokcső csapágycsésze kiütő • anyaga: szénacél • felületkezelés: feketített (DIN 12476) • 1“, 1 1/8“ és 1 1/4“ méretű csapágycsészék könnyű eltávolítására szolgál.

617172

1683/4A kormánycsapágy-ráütő • Kormánycsapágy illesztésére és villanyakra való ráütésére. • méretek: 1“; 1.1/4“; 1.1/8“, a cső mérete 1.1/2“

620255$

616292 616291

322

TO THE F TO THE


1684

1688

1689

kerékpár függesztő

kerék központozó állvány

kerék központozó állvány, professzionális

• anyaga: szerkezeti acél • A kerékpár függesztő egy egyszerű eszköz, melynek segítségével a kerékpár a plafonról lógatva tárolható. A kerékpár felhúzása és leengedése egy kötéllel történik. • Szerelési útmutató mellékelve. • Max. tömeg: 50 lb vagy 22, 5 kg.

• anyaga: szerkezeti acél • Az állvány alkalmi felhasználók számára készült. Nagyon könnyű (2.3 kg) és nem foglal sok helyet. A bal oldal rögzített, míg a jobb oldal állítható a különböző kerék tengelyhosszúságokhoz. • Az állvány összehajtható. • Az állvány munkaasztelhoz rögzíthető csavarokkal, amely növeli stabilitását. • Alkalmas 16 - 29 collos kerekek központozására, gumiabronccsal, vagy anélkül. • A kontroll-érzékelő egy oldalon található, így a kereket előbb az egyik oldalon kell központozni, majd át kell fordítani és elvégezni a műveletet. • A további funkciója megbízható központozást tesz lehetővé.

• anyaga: szerkezeti acél • Az állványt professzionális használatra, különösen kerékpár-javító műhelyek számára tervezték. Munkapadra, vagy satuba rögzíthető. • A kontrollidomokka mindkét oldalon egyszerre lehetséges a kerék pozíciójának radiális ellenőrzése, illetve a radiális szimmetria a kerékagy vonatkozásában is beállítható. • A mérőidomok kialakítása a kerék pontos centírozása érdekében egyidejű tengelyirányú beállítást tesz lehetővé. • A mérőidomok hegye műanyag borítással, így az nem hagy nyomokat a keréken. • A tartókar pozíciója egy gombbal a tengelyszélességhez állítható. A mérőkar pozíciója a kerék sugarához, a mérőidomok hegyének távolsága pedig a kerék peremének szélességéhez igazítható. • A kerék cseréjekor a rugós tartókar és mérőkar gyorsan félrehúzható, és automatikusan visszaugrik az új kerék behelyezésekor. Ez ugyanazon méretű kerekek gyors központozását teszi lehetővé. • Alkalmas 16 - 29 collos kerekek központozására, gumiabronccsal, vagy anélkül. • A 20 mm-es tengelyű kerekek további adaptert igényelnek. • A féktárcsák központozása szintén megoldható további mérőidomok hozzáadásával a kar megfelelő nyílásaiba.

618371

619720

1689.1 mérőkar 1689 állványhoz

618489

EHE FUTURE FUTURE

621615$

323


• HU

1689.2

1692/4

1693B

fék központozó 1689 állványhoz

hátsó villa párhuzam állító

kerékpár javító állvány rögzített talppal

• A kerék kiszerelését követően beillesztjük a szerszámot, amellyel könnyen beállítható a hátsó villa szimmetriája. • anyaga: szénacél

• Állvány szervizműhelyek számára és mindennapos használatra. • A talp ergonómikusan tervezett. Maximális terhelhetősége 30kg, így alkalmas a nehezebb downhill kerékpárok javításához is. • Az állvány tömege 36kg • Alkalmas 24-32mm átmérőjű vázcsövekhez

618412

621471$

621616$

1689.3 adapter 20mm tengelyhosszúságú kerekekhez

621617$

2

1690/1

1693A

központozó, professzionális

kerékpár javító állvány támasztólábakkal

• anyaga: szerkezeti acél, rozsdamentes acél és PE-polietilén • A központozót a kerékagy és a kerék pereme közötti tengelyirányú szimmetria ellenőrzésére tervezték. Először állítsa be a megfelelő távolságot a kerék méretének megfelelően. A középpontját támassza a kerékagynak, és a csúszkákat illessze a kerék pereméhez. Rögzítse csavarokkal és ellenőrizze a kerék másik oldalát is. Ez lehetővé teszi a kerék központosságának ellenőrzését. Amennyiben ez nem megfelelő, úgy a kereket centírozni kell. • A precíz gyártási technológiával készült eszköz alkalmas 16 - 29 collos kerekek ellenőrzésére, gumiabronccsal, vagy anélkül.

618486

324

• Alapvető kellék a szervizek és az elhivatott amatőrök számára egyaránt. • Könnyen összeállítható és a támasztólábak összehajthatóak a munkahelyszínek közötti könnyű szállítás érdekében. • Maximális terhelhetősége 19kg • Alkalmas 24-32mm átmérőjű vázcsövekhez • Az állvány tömege 6.5kg

621470$

KERÉKPÁR ÁLLVÁNY ELŐKÉSZÍTÉSE

Az állvány magasságának változtatásához engedje ki a kart (A) és állítsa be a kívánt magasságot (B).

A tartófej esetében engedje ki a kart (C) és forgassa a fejet a megfelelő pozícióba (D).

KERÉKPÁR RÖGZÍTÉSE

KERÉKPÁR KIOLDÁSA

Állítsa be a nyitott rögzítőpofákat (F) a kerékpár vázcsőhöz. Fordítsa el a kart (E) amíg a pofák teljesen a csőhöz illeszkednek. Állítsa be a végső rögzítési erőt, de a kerékpár sérülésének elkerülése érdekében ne húzza túl.

Fogja erősen a vázat (H). Fordítsa el a kart (G) a vázcső gyors elengedéséhez.


1693.1

1694.1

1695.1

forgatható satu 1693A és 1693B állványokhoz

marófej 1694 homlokcső peremezőhöz

hajtókar menetfúró

• anyaga: acélötvözet

• anyaga: acélötvözet • Precíz kialakítás és edzés garantálja, hogy sokáig éles marad. Készletben, bal és jobb menetfúróval. • Új menetek vágására, vagy perselyek behelyezése előtt sérült menetek javításánál. Precíz munkát garantál a menet vágásának előkészítésénél.

• Alkalmas 24-32mm átmérőjű vázcsövekhez

621472$ M

1694

616080

homlokcső peremező, 1 1/8“ anyaga: acélötvözet ergonómikus kétkomponensű markolat villák maximális hossza: 190 mm maximális peremezési mélység: 15 mm váz maximális vastagsága: 4 mm AZ ELSŐ KERÉK BIZTOS FUTÁSÁHOZ Az első kerék stabil futása, és a biztos kormányzás a homlokcső csapágyazásán múlik, amely összeköti a kormányt és a vázat. Amikor a csapágyak a kopás miatt elferdülnek, szükséges helyreállítani a kormánycső belső felszínének párhuzamosságát. A cső peremezésével a homlokcső és a kormánycsapágy illeszkedése optimális lesz. • Az UNIOR peremező különleges előnye a gyors kivétel és a beállítás. A peremező kúp csapágyon forog, amely sima futást biztosít. Minden vágóél a legmagasabb anyagminőséget képviseli.

16 x 1.25

1695.1AL

• • • • • • •

hajtókar menetvágó • bal • anyaga: acélötvözet

617824

1 1/8” (34 mm)

1695

616554

5/8” x 24

váz menetfúró • anyaga: acélötvözet • Rozsda eltávolítására, valamint sérült menetek helyreállítására. Három különböző méretben. • Kialakítása megakadályozza a furat környezetének sérülését. • M10 - láncfeszítő konzolhoz (616079) M5 - kiegészítőkhöz (kulacstartó, sárvédő) (616078) M3 - láncfeszítő konzolhoz (616077)

1695.1AR hajtókar menetvágó • jobb • anyaga: acélötvözet

616553

5/8” x 24

1695.2 hajtókar menetfúró • anyaga: acélötvözet • Precíz kialakítás és edzés garantálja, hogy sokáig éles marad. Készletben, bal és jobb menetfúróval. • Új menetek vágására, vagy perselyek behelyezése előtt sérült menetek javításánál. Precíz munkát garantál a menet vágásának előkészítésénél.

M 616077 617593

1 1/8” (34 mm)

3

616078

5

616079

10

M 616081

16 x 1

325


• HU

1695.3

1695.4A

1697

hajtókar persely

hajtókar persely

középcsapágy menetjavító (BSA)

• anyaga: acélötvözet • méretei: M16x1/M16x1, 25 • A hajtókar beállításához sérült és javított menetek esetén.

• bal • anyaga: acélötvözet

• anyaga: acélötvözet • A középcsapágy menetének vágására és javítására szolgál. A jobb és bal oldali menet vágását a középpontosan, két oldalról behelyezett szerszám egyidejűleg elvégzi. Precíz és hatékony munkát garantál. • ergonómikus kétkomponensű markolat

616552

5/8” x 24

1696 villanyak menetmetsző • Új menetek vágására a villanyakon, vagy meglévő menetek javítására. Krómozott villanyakon nem használható. Jó minőségű szerszámacélból készül a hosszú élettartam érdekében. Helyezze az eszközt 90°-os szögben a villanyakra. A nyél ergonómikus kialakítása optimális erőátvitelt és hatékony munkát biztosít. • anyaga: acélötvözet • ergonómikus kétkomponensű markolat

616082

1695.3A hajtókar persely • jobb • anyaga: acélötvözet

616076

1697.1 cserélhető menetvágók 1697 középcsapágy menetjavítóhoz 616074

1” x 24

619633

1.1/8” x 24

• anyaga: acélötvözet • a bal és jobb oldali vágóél készletben

1696.1 cserélhető vágóél • anyaga: acélötvözet 616551

5/8” x 24

1695.4 hajtókar persely • anyaga: acélötvözet • méretei: M16x1/M16x1, 25 • A hajtókar beállításához sérült és javított menetek esetén.

616075

M

D

1

24

1696.2 vezetősín kormánycső vágásához • anyaga: acélötvözet 617310

M 616083

326

617898

D

1.37”x24tpi ( BSA)

BUMP IN THE RO

1.1/8”

26


1698

1698.1

1699

középcsapágy menetjavító, ITAL

cserélhető menetvágók 1698 középcsapágy menetjavítóhoz

középcsapágy peremező (BSA and ITAL)

• anyaga: acélötvözet • ergonómikus kétkomponensű markolat • A hajtómű középcsapágy beillesztésénél menetvágásra, vagy a menetek javítására használja a speciális menetjavítót. Elsősorban az olasz eredetű keréktípusokhoz tervezték, amelyek mindkét oldalon jobbos menettel rendelkeznek (36 x24 tpi). Mindez azt jelenti, hogy a kihajtás mindkét oldalon az óramutató járásával ellentétes irányba történik.

• anyaga: acélötvözet

617590

617589

ROAD

• anyaga: acélötvözet • ergonómikus kétkomponensű markolat • Menetvágás, vagy gyártási pontatlanság következtében a középcsapágy helyén, illetve a szélein sérülések jelentkezhetnek. A szerszám a felszín, illetve a szélek sérüléseinek korrigálására használható. Használata egyszerű: hajtsa a eszközt a középcsapágy helyére, és állítsa be a rugót és a menetorsót a megfelelő tengelyirányú erő érdekében. A jól átgondolt tervezésnek és a magas színvonalú gyártásnak köszönhetően az eszköz egyszerre képes elvégezni a csapágy-kamra bal és jobb oldalának egyidejű megmunkálását és peremezését.

36 x 24 tpi (ITAL)

36X24 tpi (ITAL)

617591

36 x 24 tpi (ITAL). 1.37x24tpi(BSA)

1699.1 marófej 1699 peremezőhöz • anyaga: acélötvözet

617592

327


328

rg o

ez

io Un

re

e it

Egyéb programok

nómia – véd

ik


1800

1805

1807

munkavédelmi cipő, normál

munkavédelmi cipő, normál

munkavédelmi cipő, normál

• • • • • • • • •

• • • • • • • • •

• • • • • • • • •

antisztatikus olajálló benzinnel, és vegyianyagokkal szembeni ellenállás vízálló acél orrbetét, 200J/15000N nyomás ellenállás átszúrásgátló acéltalp csúszásgátló talp energiaelnyelő sarok EN 20345 szabvány alapján

antisztatikus olajálló benzinnel, és vegyianyagokkal szembeni ellenállás vízálló acél orrbetét, 200J/15000N nyomás ellenállás átszúrásgátló acéltalp csúszásgátló talp energiaelnyelő sarok EN 20345 szabvány alapján

antisztatikus olajálló benzinnel, és vegyianyagokkal szembeni ellenállás vízálló acél orrbetét, 200J/15000N nyomás ellenállás átszúrásgátló acéltalp csúszásgátló talp energiaelnyelő sarok EN 20345 szabvány alapján

617615

38

618379

38

619906

38

617532

39

618380

39

619907

39

617616

40

618381

40

619908

40

617533

41

618382

41

619909

41

617534

42

618383

42

619910

42

617535

43

618384

43

619911

43

617536

44

618385

44

619912

44

617617

45

618386

45

619913

45

617618

46

618387

46

619914

46

617619

47

618388

47

619915

47

1800L

1805L

1807L

munkavédelmi cipő, magasszárú

munkavédelmi cipő, magasszárú

munkavédelmi cipő, magasszárú

• • • • • • • • •

• • • • • • • • •

• • • • • • • • •

antisztatikus olajálló benzinnel, és vegyianyagokkal szembeni ellenállás vízálló acél orrbetét, 200J/15000N nyomás ellenállás átszúrásgátló acéltalp csúszásgátló talp energiaelnyelő sarok EN 20345 szabvány alapján

antisztatikus olajálló benzinnel, és vegyianyagokkal szembeni ellenállás vízálló acél orrbetét, 200J/15000N nyomás ellenállás átszúrásgátló acéltalp csúszásgátló talp energiaelnyelő sarok EN 20345 szabvány alapján

antisztatikus olajálló benzinnel, és vegyianyagokkal szembeni ellenállás vízálló acél orrbetét, 200J/15000N nyomás ellenállás átszúrásgátló acéltalp csúszásgátló talp energiaelnyelő sarok EN 20345 szabvány alapján

617620

38

618389

38

619916

38

617621

39

618390

39

619917

39

617622

40

618391

40

619918

40

617623

41

618392

41

619919

41

617537

42

618393

42

619920

42

617538

43

618394

43

619921

43

617624

44

618395

44

619922

44

617625

45

618396

45

619923

45

617626

46

618397

46

619924

46

617627

47

618398

47

619925

47

329


• HU

1830

1832

1851M

munkaruha, UNIOR

mellény, UNIOR

pólóing, férfi, UNIOR

621683

50

621684

52

621685

54

621686

56

621687

58

621688

60

621689

62

621690

64

1840

621702

sapka, UNIOR

621703

L

621704

XL

621705

XXL

M

1851W pólóing, női, UNIOR 621667

50

621668

52

621669

54

1850M

621670

56

póló, férfi, UNIOR

621671

58

621672

60

621673

62

621674

64

621691

1831 munkaruha, UNIOR 621706

L

621708

XL

621709

XXL

AP1 621694

M

621695

L

621696

XL

621697

XXL

kötény

1850W póló, női, UNIOR

616497

621675

50

621676

52

621677

54

621678

56

621679

58

621698

621680

60

621699

L

621681

62

621700

XL

621682

64

621701

XXL

330

M

M

621707


15B

15BWSET

1845

kerékpáros mez, UNIOR

kerékpáros öltözet, női, UNIOR

nyakszalag, UNIOR

621710

1845C nyakszalag, bevásárló érmével, UNIOR

619531

XS

619532

S

617628

M

617474

L

617475

XL

617476

XXL 621711

15BW 1846F

kerékpáros nadrág, női, UNIOR

összecsukható esernyő 617485

L

617486

XL

15BM kerékpáros nadrág, férfi, UNIOR 621712

1846 esernyő, UNIOR

619533

XS

619534

S

619535

M

617480

L

617481

XL

621713

1847B 617477

L

617478

XL

617479

XXL

15BMSET

papírtáska, UNIOR

621714

kerékpáros öltözet, férfi, UNIOR

A

B

H

320

120

410

1847S papírtáska, UNIOR

617482

L

617483

XL

617484

XXL

621715

A

B

H

265

100

370

331


• HU

1847SHT

20/4

papírtáska kéziszerszámokhoz, UNIOR

fogó- és csavarhúzó készlet

621716

A

B

H

265

100

370

Katalógus – 2011/2012

EN

Price list 2011 - 2012

1848

te

ct

rg ur h ands – e

on

308

5

fogó- és próbalámpa készlet

621718

226

308

25

nds

rh a go

no

ou

rh a ty

er

226

m ic s - pr ote c

R

621717

no

U NI O

20/5

go

er

H

R

B

U NI O

A

nds

2

406/1BI (160), 605TBI (0.5 x 3.0 x 80)

ou

20/4

yo

m ic s - pr ote c

ty

R

rh a

U NI O

nds

www.uniortools.com

er

go

no

ou

620967

om

pro

ic

mappa, UNIOR

m ic s - pr ote c

ty

621817

SLO

45/2

621818

EN

sörnyitó

621824

D

Katalógus - pneumatikus szerszámok 620968

20/5

2

406/1BI (160), 630VDE (140)

Pneumatic tools

OBE SOS kulcstartó 603886

13

L

B

A

100

43

7.5

45/2BI sörbontó, BI nyéllel

www.uniortools.com

613194

D90A

617917

OBE1

szerszámkészlet, 6 részes

617918

OBE2

617919

OBE3

617920

OBE4

617921

OBE5

617922

OBE6

617923

OBE7

617924

OBE8

620214

D90A

6

406/1BI (180), 556A (160), 605TBI (1.0 x 5.5 x 125), 615TBI (PH 2 x 100), 710P (3), 812 (300)

332

617925

OBE9

617926

OBE10

617927

OBE11

617928

OBE12

617929

OBE13

617930

OBE14

617931

OBE15

617932

OBE16

619700

OBE17

621514

SLO

621515

EN


UNIOR AUSTRALIA TOOL Co. PTY Ltd.

8 Wayne Court, Dandenong 3175, MELBOURNE (Victoria), Australia Telephone: +613 9701 3268 Fax: +613 9793 7077 www.unior-aust.com.au bob@unior-aust.com.au

UNIOR SINGAPORE Pte. ltd.

www.uniortools.com

ufacturer o

S inc

100% pull-out shelves enable clear storage and allow easy access to tools. They are 70 mm and 150, high, respectively, with a total load capacity of up to 40 kg.

naslovka

EN

www.uniortools.com

619942 Bike tools 2011/12

ou

m ic s - pr ote c

go

er

er

no

R

R

rh a

U NI O

U NI O

go

ty

no

m ic s - pr ote c

619945

RU

619946

ES

619947

GR

ty

Multifunkcionális fogók szórólap

er

go

no

ou

R

rh a

U NI O

nds

www.uniortools.com

Insulated tools

EN

nds

on

D

619944

rh a

rg ur h ands – e

SLO

619943

ou

yo

nds

te

om

pro

Katalógus - VDE- szerszámok

ic

EN

ct

m ic s - pr ote c

ty

514 BI

621522

EN

621523

SLO

ELECTRICIANS MULTIFUNCTIONAL PLIERS The electricians multifunctional pliers are made from special composition steel. Their advantage is their multipurpose use, and since one pair of pliers can be used for 7 different types of work, the change of pliers during work is not necessary. The pliers are especially useful for electricians. They can be used for bending rings for screws, crimping insulated spade terminals, crimping cable terminals, stripping off insulation and gripping sensitive objects, itc.

Általános kerékpár szórólap

i r o f p li er s f o

r7

7 c zy n nośc

mi

re n

pa

i

k. r wo

t t y p e s of ne

ca

i am

ow

an

ct

ot

e

too

ls

i

One tool for the wide range of operations.

y

EN

e

621519

rante

SLO

qualit

Gua

gh

Hi

621518

619948 621524

EN

Általános szórólap

SLO

619949

D

619950

EN

619951

ES

Általános gépjármű szórólap

High

Bodyw Bodywork too ork tools ality ls qu Hand tools programm Mai

te

e

ntenance n uara Whee • Curved dollGy - 1910 ls, ste ering an

rg ur h ands – e

on

rh a ty

go

er

er

m ic s - pr ote c

R

R no

U NI O

U NI O

nds

Engine

Lubrification and filtration

il-filter 2

go

nds

able o

ou

te

ou r han r h ds and s

ue 205/2 catalog Product rench -

p w

pro

yo

Bodywork 206/2

ct

rench in w tools

Maintenance

• Adjwreustnch - 1976/

oouu rr hh a a nndd s s

• Stra

n tratio d fil d n an n catio

ifi Lubr

• Cha

Wheels, steering and hubs

European manufacturer of hand tools since 1919

er R er U N I OR

U NI O

e rr R e NI O R U U NI O

Unior aUtomotive tools g for simple and demandin car repairs

Automotive tools

ou

te

Tools for bicycle service

g og ty y noon m te c e ct oim c si c-sp r o - prot

ic

pt er o

• • • •

Pneumatic tools Additional hand tools Set of tools Automotive tools

ggoo n y ctt y n oo m o t ee c m iiccs s -- p prr o t

gin e

om

pro

om om ic ic

Workshop equipment

En

rh a

Measuring tools

www.uniortools.com

• • • • • • •

Shears Screwdrivers Hammers, punches and chisels

on

no

ou

Pullers

cyt o u r erg n yo h a n d s – rgo ur h ands – e

Tyre Tyre leve leverr - 30 300/ 0/5 5 Compressor fo absorber sprin r shock Drip mouldi ng spoon - gs, light version - 2052 1929 /4 Four way rim w 213/6 rench - Roller-type st ud extractor - 2076/1 Grid dolly - 1922 Set of 1/2” impa socke Quick coupler ts for alloy ct 231/4PCB pipes - 2079 pliers for fue whe 1/ l els - 2” so sq Multi-function scraper inje cket uare with blade guard ctor for d driv 1945 s - iese e Spring clip pl 220 l e Pre-siers - 2 et to 077/2B Al 7/ ng wrenches rque I 2 ine so tern ck ator for ca et rs - 267A - - 22 co co Slotholder pli 09 mbi OETIKER® collaers for Double suct na Tim ion lifter - tio rs - 2078 22 ingg 1944/6 n n 10 /2 pulle Tool for se y p y ulle CLIC® collar pl valvelets - t tyres Va r iers - 2 203080/2B pl lvee 4/2BI I iers se - 22 al re 01 mov /2 SA BI al 22 C Cl 11 ut ch to ol se t

Pliers Insulated tools Plumbing tools

ct

s

Suspension co mpress Double blad shock ae spoon - bsorber springor for 19172051/4 s -

Sockets with accessories

Sales Programme

d hub

• •

Wrenches

m ic s - pr ote c

ty

er r R Re U NUI ON I O

go

ou ou r h r ha a n dn d s s

er

go

no

ou

R

rh a

U NI O

nds

www.uniortools.com

m ic s - pr ote c

ty

y

t n g o o m ic s - pr ote c y t no m ic s - pr ote c

621520

EN

621559

EN

333

yp

z e n im i kl eš č

ffe

a–

di

n ih opr avil

z l ič ab

yo

ur h ands

!

ne den

h ie

r

s

ve

to

in e Za n ge , 7

o

–e

High durability

e–

Extra strong grip ie t

or

IO

pr o m ic s -

Wr enche s Socke acc ts ess with ori es

rs

1635/2p

• 1671.3/2 b

• 1692• /41671.2/4 • • 1671.1/ 4

too ls

Plie

ing

ula ted

gon

eb

UN

Ins

mb

s

Plu

nt

Shear

ls

too

Scr ew dri ver Ha s mm and ers chi , pu sel s nches

uip me

Pu 1601 ller s

hop eq

too 584/2po

Me

ma tic

er

sc

e

m ols.co niorto ike.com www.u nior-b www.u R

e F u nk ti o

ur h ands

yo

ct

ur h ands

yo

Ergonomically shaped handle

ct

ot

up

pr o m ic s -

sg

gon

iw e r s a l n e z a s

IO

er

Un

UN

R

urp ose us

e

a men s ka

ot

lt i-p

Multi-toothed jaw B en ut zun g

pr o m ic s -

Ve čn

es

IO

gon

Mu

W elt

UN

er

n!

7 different functions

To Tool Frame ss ffo or dr an and f d for riv ives orkk too r d Whe Wheel se el sett too ols toollss• 161 to ls Multifunction tools and sets Multifunction sets 0/2 Han gue d to Product catalo

Tools for drives

R

ra

e

7

omi

c

Advantages:

on

ct y s– our hand

ols • 1615/4 • 1613/2bi • 167pro 2/2 gram • 1642/2dp m • 1695.1 • 1691 • 1682.1 • 162 1/1b i • 1683/4 • 1693 Frame and • 1695.1AR fork tools • 1621/1A • 1690/1 bi • 1642.1/2p • 1616/4• 1695.3 • 1680/4 • 160 7/4 Wheel set tools • 1688 • • 1681/4 1695.4 • 1661/4 • 701A • 1661.1/4p • 1618/2dp • 1681.1/4 • 1684 • 1689 • 1608/2bi • 1662/4

Wo rks

Pneu

Tools.

asu tools Multifunction ring

Use Unior Hand

• FOR MASTERAdditTOOLS ion • ls160lly/49/2bi DING al han • d1682 Set DEMAN FOR too ofAND ls SIMPLE too ls Au tom REPAIRS BICYCLE

ls oti ve d too too Too ls r of han ls cup to pedal head acture 9 details Fromfor bic ycltonuf mostcehidden 191 e ser e an ma From frame sin vic bicycle maintenanc ope e reliable Eur For safe and

www.uniortools.com

te

rg

p

ro

Evro

Evropski pr

an

e 1919

ie - je n y mi sz d

cz

Seit 1919

e 1919

Euro p

opäische Eur

opäische Eur

manufa c

pe a Euro n m

Euro p

e an

S inc

A structural application of the colour assures good grip and resistance to corrosion. The metal parts of the carriage are additionally protected with ecological varnish (without cadmium or lead). The basic blue colour (RAL 5015), combined with grey (RAL 7036) provides a distinct look and recognition.

Katalógus – kerékpár- szerszámok, 2011/2012

EN

o

e 1919

The perforated sheet metal on the side walls serves as extra space for hanging tools and other accessories.

www.uniortools.com

621521

621521

621517

S inc

Carriage corners are strengthened by ANTI-SHOCK rubber protectors, protecting the carriage and the environment from damage.

zadnja stran

SLO

cturer

pe a Euro n m

ufa an

opäischer Eur

Seit 1919

The side walls also have a waste basket.

40 Jalan Pemimpin, 01-02B, SINGAPORE 577185, Singapur Telephone: +65 625 825 86 Fax: +65 625 807 47 unior@singnet.com

621516

Evro

Evropski pr

28 kg

UNIOR d.d. Kovaška cesta 10 3214 Zreče, Slovenia T: +386 3 757 81 00 F: +386 3 576 26 43 E: sales@unior.si I: www.uniortools.com

UNIOR TEPID S.R.L.

Mihail Kogalniceanu nr.19, 500135 BRASOV, Romania Telephone: +40 268 322 483 Fax: +40 268 317 786 www.sculeseridase.ro tepid@tepid.ro

leta 1919

e an

manufa c

S inc

er tur

23A, Szyranskaya, 196105 SAINT PETERSBURG Russia Telephone: +7 812 449 83 50 Fax: +7 812 449 83 51 www.unior.ru sales@unior.ru

c

UNIOR PROFESSIONAL TOOLS Ltd.

ale

Poligon Sargaitz 2, Nave A5, 31840 UHARTE - ARAKIL (Navarra) Spain Telephone: +34 948 56 71 13 Fax: +34 948 46 42 48 www.unior.es unior@unior.es

PLUS LINE

Pull-out shelf (290 x 350 mm) can be used to support documents or other items. When not needed, it can be simply pushed back in. Load capacity is 10 kg. 10 kg

Workshop equipment

UNIOR TEOS ALATI, d. o. o.

Gospodara Vučića 22, 11118 BEOGRAD, Serbia Telephone: +381 11 344 0330 Fax: +381 11 344 0330 www.uniorteos.com office@uniorteos.com

andwerkze

Seit 1919

nd tools f ha

UNIOR ESPAÑA, S.L.

UNIOR COFRAMA sp. z o.o.

rH

i proizvaj p sk

od

ersteller

UNIOR ITALIA S.p.A.

Via Amendola 19/17, 20037 PADERNO DUGNANO (MI) Italy Telephone: +39 02 99 04 3403 Fax: +39 02 99 04 3414 uniorit@tiscalinet.it unioritalia@tiscalinet.it

UNIOR KOMERC d.o.o.

Bulevar Asnom 58, 1000 SKOPJE Macedonia Telephone: +389 2243 2057 Fax: +389 2243 2089 www.uniorkomerc.com.mk contact@uniorkomerc.com.mk

Bul. Car Boris III, 136 B, P.O. Box 168, 1618 SOFIA, Bulgaria Telephone: +359 2 9559 233 Fax: +359 2 9559 380 www.unior.bg office@unior.bg Ul. Glowna 10, 61-005 POZNAN Poland Telephone: +48 61 877 05 06 Fax: +48 61 877 05 11 www.unior.pl unior@unior.pl

opäischer Eur

Seit 1919

er tur

Measuring tools

UNIOR BULGARIA Ltd.

The working platform of the carriage's ABS cover is 20 % larger in comparison to a standard tool carriage. Due to the 10 mm high verge, objects cannot roll and fall down. There are also three additional drawers for tools.

nd tools f ha

Unit 7, Belton Lane Industrial Estate, GRANTHAM (Lincolnshire), NG31 9HN Great Britain Telephone: +44 1476 567 827 Fax: +44 1476 590 703 www.unior.co.uk sales@unior.co.uk

leta 1919

ugh

EuroPLUS Dimensions: Carriage: 810 x 510 x 945 mm Large drawer: 565 x 385 x 150 mm Small drawer: 565 x 365 x 70 mm

UNIOR INTERNATIONAL Ltd.

vajalec roč

od

ga orodja ne

UNIOR USA CORPORATION

3550 N. Union Drive, 62450 OLNEY (Illinois), USA Telephone: + 001 618 393 29 55 Fax: + 001 618 393 29 56 Karl@KHSBicycleParts.com

166-172 Rue du General Delestraint, 77000 MELUN France Telephone: +33 1 64 37 23 00 Fax: +33 1 64 39 40 90 uniortools@wanadoo.fr contact@uniortools.fr

oiz

leta 1919

ersteller

UNIOR HELLAS S.A.

Pierias & Kimis 30, 14451 METAMORFOSIS (Athens) Greece Telephone: +30 210 28 52 881-885 Fax: +30 210 28 52 886 www.unior.net www.uniorgr.com unior@hol.gr info@uniorgr.com

UNIOR FRANCE S.A.S.

andwerkze

Műhelyberendezés katalógus ugh

UNIOR PRODUKTIONS- und HANDELS- GmbH

Auengasse 9, 9170 FERLACH Austria Telephone: +43 4227 35 15 Fax: +43 4227 35 15 18 www.unior.com office@unior.at UNIOR DEUTSCHLAND GmbH

rH

i proizvaj p sk

od

93,5 mm

Unior world distribution network

Neckaraue 25, 71686 REMSECK Germany Telephone: +49 1 634 469 908 Fax: +386 3 576 26 43 www.unior.com deutschland@unior.si

leta 1919

c

Plus termékcsalád szórólapok 95 mm

vajalec roč

ale

95 mm

oiz

od

ga orodja ne

Katalógus - mérőeszközök 93,5 mm

EuroPLUS

e 1919


• HU

Plus vágók szórólapok

563 PLUS, 567R PLUS, 592R PLUS, 591 PLUS

BOLT CUTTERS with interchangeable triangular cutting edges

PLUS TIN SNIPS with inserted blade

The 596 PLUS bolt cutters are made of drop

PLUS Tin Snips are the

ANTi-SLiP covering offers damage protection for the cover plate, as it prevents tools from sliding and at the same time protects the carriage sheet steel parts in the event of accidental impacts. The plate can be additionally covered by an ABS plate (608972) with special compartments for storing bottles, oil cans, screws, nuts and other equipment.

and tear, while its triangular blade lengthens its service life threefold. The tool is further protected from damage by a special shock absorber. Handles are made of lacquered steel tubes. Their ergonomic shape and insulation with plastic housings enable straightforward guidance and proper handling.

Tool trays Plastic (965) or SOS (964) tool trays from polyethylene foam will keep your tools well ordered and protected from damage.

A net or a sheet steel basket can be installed into the carriage.

Evropski pr a tr wał ość żs z

wy

ility!

rab du

vost!

�lji dr

vz

Werk uges! ze es

rd

i

e

- 10 -ci o k

ro

tn

Han

dwerkz e

äi urop scher

Han

E is installed on the side wall, The lock just under the handle. Thus the key cannot be damaged and due to its flexibility does not cause any obstructions when handling the carriage.

r 125 mm diameter wheels with a Durable safety brake enable mobility and stability, even if rolled fully loaded over a cable. Proper rolling stability is very useful especially on uneven workshop floors or in the yard.

opäische Eur

trze

Seit 1919

Longer working life

n ia

ższy czas u

ży

e 1919

ufa an

www.uniortools.com S inc 19 e 19

SLO

619960

619953

D

619961

D

619975

SLO

619954

EN

619962

EN

619976

EN

619955

ES

619963

ES

619977

D

cturer

S inc

o

e an

manufa c

er tur

S inc

manufa c e an

nd tools f ha

Smooth cutting through challenging surfaces.

o

er tur

pe a Euro n m

cturer

619952

S inc

e 1919

e 1919

SLO

Europlus szerszámkocsi poszter

1800, 1800 L, 1805, 1805 L

EuroPLUS Tool Carriage

Modular Workbenches

Workplace according to your wishes

The ABS plate has a special design, making the work surface 20% larger. It is also recessed by 10 mm so that small parts do not accidentally roll off the carriage. The plate also features three storage recesses. Pull-out shelf (290 x 350 mm) can be used to support documents or other items. When not needed it can be simply pushed back in. Load capacity is 10 kg.

Unior safety shoes are designed to fit the needs of the user, who should find them comfortable even after several hours of wear. Thus, at first glace, they look more like hiking shoes than like work footwear. But looks can be deceiving. Their sporty outside conceals protection features that have in the past prevented many workrelated accidents - the shoes have an anti-slip sole; the toes are protected by a steel toecap; a steel plate is inserted into the mid sole, offering puncture protection; the heel part features shock absorbers; the sole is acid resistant, the entire shoes are oil resistant. A special line of water repellent shoes is also available.

Moduláris munkaasztalok poszter

Accessories

An innovative carriage

SAFETY SHOES conformant to European standards

10 kg

Working plate is made entirely from a heavy duty composite panel and can be 1600 or 2050 mm long. Its surface is protected by an environmentally friendly coating.

Tool rack wall A perforated sheet metal tool rack wall for hanging tools and other accessories can be attached to the EuroPLUS carriage (920.1, 619711).

30 kg Paper holder

28 kg

Paper holder, available in two versions, ensures that paper is always close at hand (920 ES4A, 619445).

Perforated sheet steel on the side walls is a convenient place to hang tools and other accessories.

leta 1919

leta 1919

200 Joule toecap protection

i proizvaj p sk

od

942 A3

leta 1919

942 A13

andwerkze

Durable 125 mm diameter wheels with a safety brake enable mobility and stability, even if rolled fully loaded over a cable. Proper rolling Seit stability 9 is very 191workshop useful especially on uneven floors or in the yard.

opäischer Eur 944 A1

Seit 1919

rH

andwerkze

opäische Eur

rH

opäische Eur

opäische Eur

opäische Eur

p r ac y

Drawer closing mechanism prevents unwanted opening of drawers.

Seit 1919

opäischer Eur

944 A10

Seit 1919

944 A13

opäischer Eur 944 A15

Seit 1919

Seit 1919

944 A21

944 A34

944 A35

ortu

944 A19

S inc

e 1919

manufa c

S inc

S inc

e 1919

e 1919

www.uniortools.com S inc 19 e 19

SLO

619957

D

619972

SLO

619978

SLO

619958

EN

619973

EN

619979

EN

619959

ES

619974

D

619980

D

S inc

e 1919

Euro p

e an

pe a Euro n m

o

Euro p

cturer

pe a Euro n m

pe a Euro n m

ufa an

Euro p

manufa c

e an

manufa c

S inc

er tur

e 1919

e an

www.uniortools.com S inc 19 e 19

ufacturer o an

nd tools f ha

o

manufa c e an

er tur

S inc

cturer

nd tools f ha

ufa an

i

pe a Euro n m

a

ufacturer o an

er tur

tw

nd tools f ha

pieczens

er tur

bez

Euro p

mf

ko

rk! wo

rt

fo

delo!

no

ob

it!

rb e

leta 1919

ersteller

lA

vajalec roč

ugh

ANTi-SLiP covering offers damage protection for the drawer, as it prevents tools from sliding during opening and closing of the drawer.

andwerkze

ersteller

oh

oiz

od

942 A2

ugh

New 400 mm ball-bearing slides are of higher quality compared to standard models. This means load capacity increased by 10%, while the drawer still runs smoothly Seand it 1919 almost inaudibly. Drawers can be taken out easily – with a simple push of the plastic safety buttons.

rH

ersteller

la

Safety and comfort go hand in hand.

nd tools f ha

fo r s af e a n d c

opäischer Eur

ugh

s–

-d

e

ud

om

nn

za va rno i n

oe

sh

l ji –

ty

ev

Safe

i

ch

itn

tss

Za š�

Ar bei

B u ty o chr o

Shock absorbers

w

ersteller

The lock is positioned inside the frame, within the outside edges of the carriage. Thus, when inserted, the key cannot be damaged and due to its flexibility cause Seit 1it9does 9 notcarriage. 1the obstructions when handling

Oil and chemical resistant

für s icher und

andwerkze ugh

rH

Anti-static

e–

leta 1919

942 A10

Puncture resistant

uh

i proizvaj p sk

od

942 A1

Evro

vajalec roč

Evropski pr

oiz

od

c

Evropski pr

aj

ps

od

ale

*SOS = Safety Order Survey

ga orodja ne

Evropski pr

Tool trays Plastic (965) or SOS* (964) tool trays from polyethylene foam will keep your tools well ordered and protected from proizv kidamage.

c

leta 1919

ale

vajalec roč

Ball-bearing slides are of higher quality compared to standard models and enable higher load capacity, while the drawer still runs smoothly and almost inaudibly. The slide design enables the drawers to be taken out easily – with a simple push of plastic safety buttons.

ga orodja ne

oiz

od

c

leta 1919

Lacquer coated to resist rusting. The carriage is ecologically lacquered with cadmium and lead free colour for additional protection. The basic blue colour (RAL 5015), combined with grey (RAL 7036) give the carriage an aesthetic and distinguishable look.

The lock is built into the front side of the drawer chest. When the chest is used separately the lock does not obstruct the running of the drawers and in the final composition it is safely hidden within the outside frame and thus protected from damage.

ale

od

ga orodja ne

i proizvaj p sk

c

leta 1919

ale

od

ga orodja ne

vajalec roč

Evro

100% pull-out drawers enable a good overview and easy access to tools. They are 75 mm or 155 mm high with a load capacity of 43 kg (large drawer).

oiz

EuroPLUS carriage drawers can be divided freely into different sized parts by installing partitions (920 ES3, 617823).

Evro

The carriage is lacquer coated to enable a firm grip and resist rusting. Metal parts of the carriage are doubly protected by ecological coating with cadmium and lead free colour. The basic blue colour (RAL 5015), combined with grey (RAL 7036) gives the carriage an attractive and distinguishable look.

The drawers come in two sizes (585 x 615 mm and 415 x 615 mm) and are 75 mm or 155 mm high. Strong construction design enables a load capacity up to 42 kg.

Partitions

Evropski pr

Carriage corners are strengthened by ANTi-ShoCk rubber protectors, protecting the carriage and the environment from damage.

Evro

Side walls have waste baskets.

Advantages:

334

Seit 1919

Ergonomically designed handles for faster and easier use

t

nd tools f ha

Long lasting and extreme cutting capability.

619956

äi che uropES5,s608969) r E(940

it 1919

Euro p

d łu

ufa an

Munkavédelmi cipők szórólap

Document holder

dwerkz e

r The 400 mm ball-bearing slides are of higher quality, compared to standard models. This means load capacity increased by 10%, while the drawer still runs smoothly and almost inaudibly. Drawers can be taken out easily – with a simple push of the plastic Se safety buttons.

Seit 1919

pe a Euro n m

ce Life

rv i

os

leta 1919

wa ie

ko

l je

Se

ob a!

ka d n js

zeit! and

St

e

c

r

ale

at e

Bottle holder

ersteller

0 times gre

10 kg

od

leta 1919

ugh

–1

ga orodja ne

de

c

la

ale

ja

o

od

leta 1919

The EuroSTYLE carriage can be extended by a finishing plate, without using its work surfaces. Finishing plate load capacity is 15 kg i proizvaj (940 ES6, 608970). psk

jalec roč izva

The holder can hold up to 10 kg of glass bottles, oil cans or plastic bottles (940 ES7, 608971).

ersteller

e�

i proizvaj p sk

od

leta 1919

ugh

re

15 kg

ga orodja ne

s et kr at v

an

– de

ow

i lo

b no f or m

tn

ez

b

er

e

t ed

ng

au

I ns er

h r e e f ol d l o

c h L e be ns d

r

–T

e i fa

o

de

dr

en

la

e

iv

ng

V st a vlj

i e c k i g e r Kli

ik r a t d al j š

o

– tr

kr

i lo

y Trz

ez

e

B

ng

l ar

– dr e i mal l ä

Triangu

ide

r

ch

ne

ko

ns

Trostrans

D r e is ei te

Shock absorber for the prevention of injuries

Broader range of use

O so

D re

10 times greater durability

Straightforward guidance and proper handling

• sheet steel basket (940 ES2, 608924)

jalec roč izva

od

Faster and more comfortable use

Complete anti-corrosion resistance

• net basket (940 ES1, 608923)

Finishing plate

Inserted blade hardness 64 HRC

Outstanding resistance to the maximum forces generated during cutting

Basket

The carriage is lacquer coated to enable a firm grip and resist rusting. It is ecologically lacquered with cadmium and lead free colour for additional protection. The basic blue colour (RAL 5015), combined with grey (RAL 7036) gives the carriage an attractive and distinguishable look.

Advantages:

Extreme strength and minimum weight

EuroPLUS carriage drawers can be divided freely into different sized parts by installing partitions (920 ES3, 617823).

High quality and functionally designed drawers feature elegant handles which enable the drawers to be opened from the top. The drawers come in two different sizes and two heights – 75 mm or 155 mm. A strong construction design enables a load capacity of 40 kg.

o

Advantages:

Partitions

25 kg

Evro

As it is induction hardened, it successfully resists wear

Special ANTi-SLiP covering offers damage protection for the drawer, as it prevents tools from sliding during opening and closing of the drawer.

Evropski pr

able and has three positions.

Paper holder

opäische Eur

replaceable jaw is adjust-

New!

Paper holder, available in two versions, ensures that paper is always close at hand (920 ES4 A, 619445).

first shears with a separately inserted blade, enabling easier and faster cutting of sheet metal. The blade is harder than the shears themselves, enabling a better force transmission. The cut with only one point of tangency – the blades come together in one point only additionally increases cutting efficiency. Plus Tin Snips come in different shapes – Universal Tin Snips, Pelican Tin Snips, Pelican Tin Snips with Spring and Pelican Lever Tin Snips. These tin snips are intended for professional users, especially for roofers and other craftsman.

forged special tool steel. The

Accessories

EuroVISION Tool Carriage

For most demanding users

Evro

596 PLUS

Eurovision szerszámkocsi poszter

Euro p

Csapszegvágók szórólap

e 1919


Plus lemezollók poszter

Öltözőszekrény poszter

Munkavédelmi cipők poszter

PLUS Tin Snips

Wardrobe Cabinets

563 PLUS, 567R PLUS, 592R PLUS, 591L PLUS

Safety Shoes

with inserted blade

Tidiness begins with personal items

The body of the wardrobe is made of 0.8 mm thick high quality sheet steel, the doors are even stronger - made from 1 mm thick sheet steel.

200 Joule toecap protection

Extra strong inserted blades

Puncture resistant

Faster and more comfortable use

Anti-static

10 times greater durability

Oil and chemical resistant

Broader range of use

Shock absorbers

Longer working life

hangers inside the wardrobe are intended for hanging clothes. They are made of thicker sheet steel, matching the colour of the wardrobe itself.

The doors are made of 1 mm thick sheet steel, reinforced against lateral torsion and bending. The doors come in six different colours (RAL 1021, RAL 3020, RAL 5010, RAL 6029, RAL 2004 and RAL 7035).

Advantages:

Inserted blade hardness - 64 HRC

The keys are flexible, therefore the key does not cause obstructions even when inserted in the lock. The safety of the wardrobe can be additionally strengthened with a combination lock, protected by both a key and a code.

The wardrobes are powder painted to resist rusting. For additional protection the sheet steel is ecologically lacquered with cadmium- and lead-free paint. The wardrobe doors in bright colours fill each room with youthful atmosphere.

Ergonomically designed handles for faster and easier use

Product List Unior Product

PLUS Universal Tin Snips

563R PLUS

PLUS Universal Tin Snips

PELICAN lever

592R PLUS

591L PLUS

Right

Left

au

L

615040

– de

280

s et k r at v

e�

567R PLUS

C

51

ja

520

10

ility! Code

la

de

PLUS PELICAN Tin Snips

L

615039

–1

rab

vost! i lo

�lji

Code

ez

e

1,0 mm

Your foot will be protected from penetration and puncture of sharp objects, e.g. nails.

C

du

rd

c h L e be ns d

dr

no, only jaws

e i fa

r

dr

o

e

b

1,5 mm

(400 N/mm2)

t ed

1,5 mm

Suitable for cutting sanded steel with thickness – max. Inserted blade

I nser

1,5 mm

es

260

en

64 HRC

V st a vlj

carbon steel

64 HRC

ng

350

carbon steel

64 HRC

280

0 times gre

592R PLUS

at e

51

r

520

1800

Safety Shoes, high

rk!

!

C 37

480

wo rt Code

618381

S inc

e 1919

Seit 1919

1 1 1 1

44

618396

45

1

opäischer Eur

1

618397

46

1

618398

47

1

Seit 1919

oil and chemical protection The sole prevents the foot to come in contact with dangerous materials.

ufacturer o an

Seit 1919

Safety and comfort go hand in hand.

e 1919

e 1919

S inc

e 1919

manufa c e an

ufacturer o an

www.uniortools.com S inc 19 e 19

SLO

619987

SLO

619993

SLO

619982

EN

619988

EN

619994

EN

619983

D

619989

D

619995

D

S inc

manufa c

oiz

vajalec roč

leta 1919

od

leta 1919

opäischer Eur

rH

andwerkze

e 1919

Extreme strength and minimum weight

7 different functions Multi-toothed jaw

Outstanding resistance to the maximum forces generated during cutting

Ergonomically shaped handle Extra strong grip

Complete anti-corrosion resistance

High durability

Straightforward guidance and proper handling Shock absorber for the prevention of injuries

D

A

C

2,5

9

49

150

n js

leta 1919

Evropski pr

de

Se

la

iv

Evro

od

ce Life

9 mm

a�

rv i

k a d o ba !

zeit! and St re

vajalec roč

–T

h r e e f ol d l o

ng

er

i proizvaj p sk

od

Seit 1919

10

Code

L

615256

750

andwerk r H615257 ze900

opäischer Eur

opäische Eur

andwerkze

opäische Eur

opäischer Eur

B

16

Evro

Evropski pr

Evro

Evro

Evropski pr

opäische Eur

160

leta 1919

8 mm

16 mm

Bolt cutters for cutting wire-rope

Seit 1919

B

A

leta 1919

C

43

96

46

47

109

50

3900

1

äi urop scher 1 E6400

ersteller

L

Seit 1919

od

oiz

ugh

andwerkze

ersteller

ersteller

Seit 1919

i proizvaj p sk

hard wire (ø)

13 mm

ik r a t d al j š

596 PLUS

ersteller

rH

Code

612782

Seit 1919

– tr

c

Spare cutting edge for 596 PLUS – 596.3 PLUS The set contains 1 cutting edge. od leta 1919

i lo

ale

Evropski pr

ez

leta 1919

ugh

opäischer Eur

ugh

ugh

opäische Eur

900

B

i proizvaj p sk

od

soft wire (ø)

750

e

ga orodja ne

roč

rH

andwerkze

ng

c

leta 1919

Ergonomic shape - the handles fit the hand perfectly due to their double component design. They are made from anti-slip material, preventing the arm from slipping during use.

rH

– dr e i mal l ä

ale

va

vajalec roč

ga orodja ne

oiz

od

c

Crimping cable terminals up to Ø 0.4 mm.

leta 1919

ale

i proizvaj p sk

od

oiz

Multifunctional pliers

ga orodja ne

Extra strong grip – the design and shape of the handles give the hand more leverage during use, enabling more stability and safer transmission of force.

c

leta 1919

514 jBI alec

ale

vajalec roč

ide

The set contains 2 cutting edges, 4 plates for cutting edges, 4 bolts and 4 nuts. Cutting wires from Ø 2.2 mm to Ø 4.0 mm.

ga orodja ne

oiz

ne

r

Spare cutting edges for 596 PLUS – 596.2 PLUS

The pliers can be used for crimping insulated spade terminals.

od

Cutting capability (10 N = 1 kg) Dim.

The set contains a pair of jaws, 2 screws and 2 nuts.

r7

ch

i r o f p li er s f o

l ar

pa

lje

k. or

t t y p e s of w

Spare jaw for 596 PLUS – 596.1 PLUS

re n

i7

Spare parts

ffe

ne

di

l i� ni h o p ra v i

ra z

den

h ie sc

m

Triangu

�a

ko

e ni mi kl eš

ns

–z

o

ba

Stripping off insulations from Ø 3.5 mm to Ø 4.0 mm.

Trostrans

ra

er

e–

7v

o

eb

e

D r e is ei te

Stripping off insulations from Ø 2.2 mm to Ø 3.0 mm.

up

sg

a m e ns ka

B enutzun g

t–

urp ose us

e F u nk ti o

l!

ne

Multi-toothed jaw prevents slipping and enables a better grip of cables, wires etc.

Ve �n

es

ie

injaw e Za n ge , The ground part of the is intended for gripping objects with sensitive surfaces.

lt i-p

Winding hard wire and bending rings up to Ø 3.5 mm. Rings can be bent to the right or to the left, since the tool has appropriate teeth on both sides of the jaw.

Mu

W elt

n!

Functions

Seit 1919

Seit 1919

Long lasting and extreme cutting capability.

Seit 1919 Wire max. (650 N/mm2)

ø 1,6 mm

ø 2,0 mm

pea Euro n m

pe a Euro n m

Euro p

pe a Euro n m

Euro p

S inc

S inc

cturer

o

e 1919

e an

manufa c

fa anu

www.uniortools.com S inc e 1919

S inc

cturer

o

e 1919

ean

manufa c

S inc

er tur

manufa c

nd tools f ha

e 1919

e an

er tur

S inc

o

nd tools f ha

www.uniortools.com S inc 19 e 19

cturer

er tur

ufa an

nd tools f ha

e 1919

manufa c

er tur

nd tools f ha

S inc

e an

Euro p

Wire max. (1600 N/mm2)

fa anu

ufacturer o

pea Euro n m

Dim. 160

an

Euro p

Cutting capacity (10 N = 1 kg)

One tool for the wide range of operations.

www.unior-bike.com

e 1919

e 1919

619984

SLO

619990

SLO

619996

SLO

619985

EN

619991

EN

619997

EN

619986

D

619992

D

619998

D

335

ufa an

pe a Euro n m

Euro p

manufa c

S inc

cturer

o

e 1919

nd tools f ha

e an

S inc

Seit 19

Euro p

opäische Eur

o

e 1919

opäis Eur

Seit 1919

er tur

pe a Euro n m

cturer

Seit 1919

nd tools f ha

S inc

Advantages:

Advantages:

leta 1

ersteller

ersteller

ufa an

Bike tools 2009

596 PLUS

ugh

ugh

Bolt Cutters

with interchangeable triangular cutting edges

opäische Eur

andwerkze

Seit 1919

514 BI

i proi p sk

od

Kerékpár szerszámok poszter rH

Electricians multifunctional Pliers

i proizvaj p sk

od

ga orodja ne

leta 1919

c

vajalec roč

ale

oiz

od

e 1919

ga orodja ne

Csapszegvágók poszter

Multifunkcionális fogók poszter

e an

S inc

e 1919

Evropski pr

619981

pe a Euro n m

S inc

Footwear with built-in shock absorbers in the Secomheel area is more it 1919 fortable and more suitable for all-day wear.

manufa c

e an

pe a Euro n m

o

1 1

40 41 42 43

618395

1 1 1 1

er tur

www.uniortools.com S inc e 1919

cturer

Euro p

fa anu

38 39

618391 618392 618393 618394

45 46 47

opäische Eur

opäische Eur

Shock absorbers

manufa c

pe a Euro n m

e an

618389 618390

1 1 1 1

andwerkze

leta 1919

Dim

1 1

42 43 44

rH

Code

38

41

618385 618386 618387

39 40

618382 618383 618384

i proizvaj p sk

od

Dim

618379

618388

1

leta 1919

618380

opäischer Eur

1 1 1 1

Safety Shoes, high

nd tools f ha

e 1919

Euro p

pe a Euro n m

o

andwerkze

10

Seit 1919

47

ersteller

cturer

rH

Evropski pr

Evropski pr

opäischer Eur

45 46

617627

Evro

L 260

1 1 1 1

43 44

617625 617626

1805 L

Evropski pr

Code 615043

od

leta 1919

41 42

617538

1

Safety Shoes, normal

1

39 40

617623 617537 617624

1

47

38

617621 617622

1 1 1

vajalec roč 46

Dim

617620

1 1 1 1 1

43 44 45

oiz

Evro

10

od

617619

Code

38 39 40 41 42

617535 617536 617617 617618

Evro

d elo no

ob

it! rb e lA

oh

fo

Dim

617532 617616 617533 617534

1805

Euro p

480

leta 1919

Euro p

37

opäische Eur

opäische Eur

260

Evro

Evro

Evropski pr

Evro

Evropski pr

om

c

Evro

fo r s af e a n d c

er tur

Euro p

1800 L

ale

Evropski pr

s–

The shoes protect the wearer from electrical hazards and shocks with the sole.

ugh

opäische Eur

ud

i proizvaj p sk

ga orodja ne

C

andwerkze

od

nd tools f ha

pe a Euro n m

za va rno i n

c

Evro

l ji –

vajalec roč

ale

oiz

ersteller

Euro p

oe

sh

Evropski pr

ty

ev

1

leta 1919

ugh

opäische Eur

Safe

900

ga orodja ne

S inc

i

ch

pe a Euro n m

high EN ISO 20345:2004

er tur

S inc

e 1919

Anti-static properties

i proizvaj p sk

od

Smooth cutting through challenging surfaces.

manufa c e an

w

itn

tss

C 90

PLUS PELICAN Lever Tin Snips

nd tools f ha

S inc

L 350

591R PLUS

Seit 1919

19

o

L

rH

The pole hanger can be installed into the upper part of the wardrobe.S e i t 19

nd tools f ha

www.uniortools.com S inc 19 e 19

e 1919

cturer

Code 613196

Ergonomically designed handles for faster and more effective use.

Pole hanger

er tur

ufa an

er tur

nd tools f ha

S inc

manufa c e an

Code 615044

opäischer Eur

er tur

o

Plastic dipped, double component handles for easier and more comfortable use.

Seit 1919

nd tools f ha

cturer

10

c

andwerkze

Seit 1919

fa anu

ufa an

685

ale

rH

opäischer Eur Cell phone pocket

Seit 1919

RAL 7035

56

PLUS PELICAN Lever Tin Snips

ersteller

RAL 2004

C

290

leta 1919

ugh

Seit 1919

RAL 6029

L

ga orodja ne

RAL 5010

vajalec roč

od

leta 1919

leta 1919

Waved plastic insert

ersteller

ersteller

RAL 3020

oiz

591L PLUS

od

handle stops prevent pinching of user’s fingers.

The waved plastic insert is specially designed to collect water from wet shoes, leading the water into channels with the shoes remaining in a dry position.

ugh

ugh

Seit 1919

RAL 1021

Code 615036

c

Accessories

für s icher und

Code

i proizvaj p sk

ale

andwerkze

leta 1919

ersteller

rH

normal EN ISO 20345:2004

Safety Shoes, normal

617615

vajalec roč

ugh

opäischer Eur

od

e–

Za š�

Ar bei

inserted blade for longer working life.

oiz

od

ga orodja ne

leta 1919

c

leta 1919

ale

ga orodja ne

andwerkze

c

rH

ale

ga orodja ne

leta 1919

od

high EN ISO 20345-1:2004

10

uh

od

normal EN ISO 20345-1:2004

PLUS PELICAN Tin Snips

handles

Features:

od

1805 L

Anti-slip sole Shock absorbers Type Standard

Ergonomically designed

Piano hinges range along roizlength i pdoor the entire vaj and p sk enable a 180 degree opening. At collision they move into either direction.

jalec roč izva

Puncture resistant

200 joules toecap

Right

290 carbon steel

64 HRC

The toes will be protected against falling objects up to an impact of 200 J.

Puncture protection

591R PLUS

280 carbon steel

vz

Right

Werk uges! ze

567R PLUS

i e c k i g e r Kli

Right

Water repellent

PELICAN without spring

PELICAN with spring

563R PLUS

Left

D re

563L PLUS

Lenght Material Drop forged entirely

The front side of the door features a frame for inserting identification cards.

o

1805

Acid resistant sole Water resistant Toecap

Universal Article Construction

o

1800 L

Oil resistant

The load capacity of the shelf is 20 kg. It can be additionally partitioned if desired.

Hardness of inserted blade

i proizvaj p sk

1800

Antistatic

563L PLUS

20 kg

jalec roč izva

1800, 1800 L, 1805, 1805 L

conformant to European standards

Advantages:

Doors have ventilation holes, specially designed to protect the opening from rain.

e an

m an

S inc

e 19


T谩rgymutat贸

600000

600127

110/2

600128

110/2

600129

110/2

600059

110/1

22

600130

110/2

600060

110/1

600131

110/2

600061

110/1

600132

110/2

600062

110/1

600133

110/2

600063

110/1

600134

110/2

600064

110/1

600135

110/2

600065

110/1

600136

110/2

600066

110/1

600137

110/2

600067

110/1

600138

110/2

600068

110/1

600139

110/2

600069

110/1

600140

110/2

600070

110/1

600141

110/2

600071

110/1

600142

110/2

600072

110/1

600143

110/2

600074

110/1

600144

110/2

600075

110/1

600145

110/2

600076

110/1

600146

110/2

600077

110/1

600147

110/2

600078

110/1

600148

110/2

600079

110/1

600149

110/2

600080

110/1

600150

110/2

600081

110/1

600151

110/2

600082

110/1

600152

110/2

600083

110/1

600153

110/2

600084

110/1

600154

110/2

600085

110/1

600155

110/2CB

600086

110/1

600156

110/2CB

600087

110/1

600158

110/2CB

600088

110/1

600159

110/2PB

600089

110/1

600160

110/2PB

600090

110/1

600262

135/2

600091

110/1

600357

120/1

600092

110/1

600358

120/1

600093

110/1

600359

120/1

600094

110/1

600360

120/1

600095

110/1

600361

120/1

600096

110/1

600362

120/1

600097

110/1

600363

120/1

600098

110/1

600364

120/1

600099

110/1

600365

120/1

600100

110/1

600366

120/1

600101

110/1

600367

120/1

600102

110/1

600368

120/1

600105

110/1CB

600369

120/1

600106

110/1CB

600370

120/1

600107

110/1CB

600371

120/1

600108

110/1PB

600372

120/1

600109

110/1PB

600373

120/1

600110

110/2

600374

120/1

600111

110/2

600375

120/1

600112

110/2

600376

120/1

600113

110/2

600377

120/1

600114

110/2

600378

120/1

600115

110/2

600379

120/1

600116

110/2

600380

120/1

600117

110/2

600381

120/1

600118

110/2

600382

120/1

600119

110/2

600383

120/1CB

600120

110/2

600384

120/1CB

600121

110/2

600386

120/2

600122

110/2

600387

120/2

600123

110/2

600388

120/2

600124

110/2

600389

120/2

600126

110/2

22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 23 23 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24

600390

120/2

336

24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 25 25 35 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 29 29 29 29 29

600391

120/2

600392

120/2

600393

120/2

600394

120/2

600395

120/2

600396

120/2

600397

120/2

600398

120/2

600399

120/2

600400

120/2

600401

120/2

600402

120/2

600403

120/2

600404

120/2

600405

120/2

600406

120/2

600407

120/2

600408

120/2

600409

120/2

600410

120/2

600411

120/2

600412

120/2CB

600413

120/2CB

600414

125/1

600415

125/1

600416

125/1

600417

125/1

600418

125/1

600419

125/1

600420

125/1

600421

125/1

600422

125/1

600423

125/1

600424

125/1

600425

125/1

600426

125/1

600427

125/1

600428

125/1

600429

125/1

600430

125/1

600431

125/1CB

600509

180/1

600510

180/1

600511

180/1

600512

180/1

600513

180/1

600514

180/1

600515

180/1

600516

180/1

600517

180/1

600518

180/1

600519

180/1

600520

180/1

600521

180/1

600522

180/1

600523

180/1

600524

180/1

600525

180/1

600526

180/1

600527

180/1

600528

180/1

600529

180/1

600530

180/1

600531

180/1

600532

180/1

600533

180/1

600534

180/1

29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 30 30 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40

600535

180/1

600536

180/1

600537

180/1

600540

180/1PB

600541

180/1CB

600542

180/1CB

600543

180/1CB

600544

180/1PB

600671

200/2

600672

200/2

600673

200/2

600674

200/2

600675

200/2

600676

200/2

600677

200/2CB

600696

215/2

600697

215/2

600698

215/2

600699

215/2

600700

215/2

600701

215/2

600702

215/2

600703

215/2

600705

215/2

600706

215/2

600707

215/2

600708

215/2

600709

215/2

600710

215/2CB

600717

215/2

600718

215/2

600719

215/2

600723

215/2

600745

215.1/2

600747

215.1/2

600771

185/2

600772

185/2

600773

185/2

600776

186.4/2

600777

238.4/1

600778

238.4/1

600782

210/2

600783

210/2

600785

212/2

600786

212/2

600787

212/2

600788

212/2

600789

212/2

600790

212/2

600791

212/2

600809

213/6

600810

213/6

600811

213/6

600812

213/6

600813

213/6

600814

213/6

600815

188/2 6p

600816

188/2 6p

600817

188/2 6p

600818

188/2 6p

600819

188/2 6p

600820

188/2 6p

600821

188/2 6p

600822

188/2 6p

600823

188/2 6p

600824

188/2 6p

600825

188/2 6p

600826

188.4/2

600827

188.4/2

600830

188.3/2

600851

190/1 6p

600852

190/1 6p

600853

190/1 6p

600854

190/1 6p

600855

190/1 6p

600856

190/1 6p

600857

190/1 6p

600858

190/1 6p

600859

190/1 6p

600860

190/1 6p

600861

190/1 6p

600862

190/1 6p

600863

190/1 6p

600864

190/1 6p

600865

190/1 6p

40 40 40 41 40 40 40 41 73 73 73 73 73 73 73 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 76 75 75 75 75 76 76 46 46 46 46 97 97 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 75 46 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 50 50 50 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52


600866

190/1 6p

600867

190/1 6p

600868

190/1 6p

600869

190/1 6p

600871

190/1 6p

600872

190/1 6p

600873

190.6/2

600874

190.4/1

600875

190.4/1

600876

190.3/1

600909

190.9/2BI

600954

197MB2

600978

192/2HX

52 52 52 52 52 52 60 59 59 59 61 71 62

601000 601016

250/1

601017

250/1

601018

250/1

601019

250/1

601024

205/2

601025

206/2

601036

220/3

601037

220/3

601038

220/3

601040

220/3

601041

220/3

601042

220/3

601044

220/3

601045

220/3

601046

220/3

601047

220/3

601048

220/3

601057

220/3PB

601059

220/3PB

601061

220/3PB

601099

370

601100

355/6

601101

358/6

601102

358.1/7

601103

358.2/5

601104

360/6

601105

360.1/7

601106

360.2/5

601108

361/6

601109

361.1/7

601111

361.2/7

601112

363

601127

582/3P

601136

425/4A

601137

425/4B

601138

426/3A

601139

426/3B

601142

432/3A

601144

432/3C

601262

418/2

601263

418/2

601336

530/4PR

601337

530/4PR

601338

530/4PR

601339

530/4PR

601341

530/4

601342

530/4

601343

530/4

601344

530/4

601372

531/4

601373

531/4

601374

531/4

601375

531/4

601386

531/4PR

601387

531/4PR

601388

531/4PR

601461

446/2

601464

441/7PR

601481

480/6

601482

480/6

601483

480/6

601484

480/6

601495

481/6

601496

481/6

601497

481/6

601498

481/6

601499

481/6

601510

482/6

601511

482/6

100 100 100 100 74 74 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 110 109 109 109 109 109 109 109 110 110 110 110 161 124 124 124 124 126 127 121 121 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 151 151 151 130 129 142 142 142 142 142 142 142 142 142 142 142

601512

482/6

601513

482/6

601514

482/6

601530

484/6

601531

484/6

601532

484/6

601533

484/6

601544

492/6

601545

492/6

601546

492/6

601547

492/6

601548

492/6

601549

492/6

601550

493/6

601551

430/3

601552

430/3

601553

430/3

601554

431/2

601557

558/5P

601569

562.1/9

601578

542/4PR

601580

544/6

601581

544.2/9

601582

544.1/5

601583

546/6

601584

546.1/5

601585

550.1/9

601590

550/3PR

601591

550.3/9

601592

550.2/9

601688

631

601689

631

601702

640/6

601703

640/6

601704

640/6

601705

640/6

601706

640/6

601707

640/6

601708

640/6

601709

640/6

601711

641/6

601712

641/6

601713

641/6

601714

641/6

601715

641/6

601716

641/6

601717

641/6

601719

641/6

601724

642/6

601725

642/6

601726

642/6

601732

660/6

601733

660/6

601734

660/6

601737

646

601738

647

601739

645

601747

670/6

601748

670/6

601749

670/6

601755

300/5

601756

300/5

601757

300/5

601758

300/5A

601762

680/5

601763

680/5

601764

680/5

601765

681/5

601766

681/5

601767

682/5

601768

682/5

601769

682/5

601771

685/5

601772

686/5

601783

702/5WH

601784

702/5WH

601785

702/5WH

601786

702/5WH

601787

702/5WH

601788

702/5WH

601789

702/5WH

601790

702/5WH

601791

702/5WH

601792

702/5WH

601796

812

142 142 142 143 143 143 143 144 144 144 144 144 144 144 126 126 126 126 157 157 155 155 155 155 155 155 155 155 156 155 179 179 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 183 183 183 182 183 182 184 184 184 107 107 107 107 187 187 187 187 187 187 187 187 188 188 188 188 188 188 188 188 188 188 188 188 199

601797

812

601799

812

601801

812

601802

812

601803

812

601804

812

601805

812

601806

812

601807

812

601808

812

601809

812

601810

812

601812

816

601813

816

601814

816

601816

816

601824

805

601825

809

601826

810

601828

813

601832

820

601833

820

601834

820

601835

820

601836

820

601837

820

601838

830

601840

817

601841

817

601842

817

601843

817

601844

818

601845

818

601847

818

601848

818

601849

818

601850

818

601890

750

601896

701

601897

701

601898

701

601907

911/1

601909

911/5

601910

912/1

601911

912/3

601912

912/5

601913

K

601918

K

601939

909

601954

K

601967

902/1

601968

902/2

601969

902/3

601985

914/5

601994

932

601995

931

601996

930

601998

910

199 199 199 199 199 199 199 199 199 199 199 199 200 200 200 200 199 199 199 199 200 200 200 200 200 200 201 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 192 188 188 188 206 206 206 206 206 244 244 203 244 201 201 201 207 208 208 208 203

602000 602069

250.1/1

602070

250.1/1

602071

250.1/1

602072

250.1/1

602073

250.1/1

602075

196/2

602076

196/2

602077

196/2

602078

196/2

602080

360/6

602081

112/2

602082

112/2

602083

112/2

602084

112/2

602085

112/2

602086

112/2

602087

112/2

602088

112/2

602089

125/1

602090

125/1

602091

125/1

602092

125/1

602093

125/1

602094

125/1

100 100 100 100 100 68 68 68 68 109 26 26 26 26 26 26 26 26 31 31 31 31 31 31

602095

125/1

602096

125/1

602097

125/1

602098

125/1CB

602099

125/2

602100

125/2

602101

125/2

602102

125/2

602103

125/2

602104

125/2

602105

125/2

602106

125/2

602107

125/2

602108

125/2

602109

125/2

602110

125/2

602111

125/2

602112

125/2

602113

125/2

602114

125/2

602115

125/2

602116

125/2

602117

125/2

602118

125/2

602119

125/2

602120

125/2

602121

125/2

602122

125/2

602123

125/2

602124

125/2

602125

125/2CB

602126

125/2CB

602327

428/4

602328

428.1/4

602332

492.1/7

602340

492.1/7

602344

493.1/7

602346

486.1/7

602369

686/5A

602370

6460C6,3

602371

6460C6,3

602372

6460C6,3

602373

6460C6,3

602374

6460C6,3

602375

6460C6,3

602376

6460C6,3

602377

6460C6,3

602378

6460C6,3

602388

6463C6,3

602389

6463C6,3

602390

6463C6,3

602391

6463C6,3

602392

6464C6,3

602393

6464C6,3

602394

6465C6,3

602395

6465C6,3

602396

6465C6,3

602397

6466C6,3

602398

6466C6,3

602399

6466C6,3

602400

6469C6,3

602401

6469C6,3

602402

6469C6,3

602403

6469C6,3

602404

6469C6,3

602405

6472C6,3

602406

6472C6,3

602407

6472C6,3

602408

6472C6,3

602409

6472C6,3

602410

6472C6,3

602411

6472C6,3

602412

6472C6,3

602414

6480C8

602415

6480C8

602416

6480C8

602417

6480C8

602418

6480C8

602419

6480C8

602422

6483C8

602423

6483C8

602424

6483C8

602425

6484C8

602426

6486C8

602427

6486C8

31 31 31 31 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 33 33 125 126 144 144 144 143 188 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 302 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303 303

337


602428

6486C8

602429

6489C8

602430

6489C8

602431

6489C8

602432

6489C8

602433

6489C8

602434

6489C8

602435

6489C8

602436

6492C8

602437

6492C8

602438

6492C8

602439

6492C8

602440

6492C8

602441

6492C8

602510

6500E6,3

602511

6500E6,3

602512

6500E6,3

602513

6500E6,3

602514

6500E6,3

602515

6500E6,3

602516

6500E6,3

602517

6500E6,3

602518

6500E6,3

602519

6503E6,3

602520

6503E6,3

602521

6503E6,3

602522

6506E6,3

602523

6506E6,3

602524

6506E6,3

602525

6509E6,3

602526

6509E6,3

602527

6509E6,3

602528

6509E6,3

602529

6509E6,3

602530

820.1

602531

820.1

602532

820.1

602533

820.1

602534

820.1

602535

820.1

602536

812A

602537

812A

602538

812A

602539

812A

602547

910/1

602552

909/1

602557

215/2

602592

361/6

602593

110/1

602594

110/1

602595

110/1

602596

110/2

602597

110/2

602598

110/2

602600

375/6

602601

120/1

602602

120/1

602663

180/1

602664

180/1

602665

640/6

602683

361.1/7

602689

120/2

602690

120/2

602691

492.1/7

602695

492.1/7

602699

492.1/7

602703

492.1/7

602707

484.1/7

602708

484.2/7

602709

484.3/7

602710

484.1/7

602711

484.2/7

602712

484.3/7

602713

484.1/7

602714

484.2/7

602715

484.3/7

602716

484.1/7

602717

484.2/7

602718

484.3/7

602719

492AL

602720

492AL

602721

492AL

602722

492AL

602723

197/1 6p

602724

197/1 6p

338

303 303 303 303 303 303 303 303 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 304 201 201 201 201 201 201 199 199 199 199 203 203 75 110 22 22 22 24 24 24 111 28 28 40 40 181 110 29 29 144 144 144 144 143 143 143 143 143 143 143 143 143 143 143 143 144 144 144 144 69 69

602725

197/1 6p

602726

197/1 6p

602727

197/1 6p

602728

197/1 6p

602729

197/1 6p

602730

197/1 6p

602731

197/1 6p

602732

197/1 6p

602733

197/1 6p

602734

197/1 6p

602735

197/1 6p

602736

197/1 6p

602737

197.1/1

602738

197.3/1

602739

197.4/1

602740

197.4/1

602741

197.7/1

602742

197MB1

602743

K

602773

486/6

602817

616W

602841

205.1

602844

110/1CS

602845

180/1CS

602846

110/2CS

602848

687/5

602997

180/1

69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 70 70 70 70 71 71 244 143 174 74 23 40 24 188 40

603000 603028

6715E6,3

603095

199MB1

603096

199/1 6p

603097

199/1 6p

603098

199/1 6p

603099

199/1 6p

603100

199/1 6p

603101

199/1 6p

603102

199/1 6p

603103

199/1 6p

603104

199.1/1

603105

199.3/1

603106

199.4/1

603107

199.4/1

603121

110/1

603122

110/2

603123

180/1

603124

180/1

603128

215/2

603129

215/2

603130

188/2 6p

603131

188/2 6p

603134

112/2

603135

197/1 6p

603160

447/6

603164

812A

603192

186.4/2

603193

186.4/2

603316

110/1

603317

110/1

603318

110/1

603319

110/2

603320

110/2

603332

125/1

603333

125/2

603334

190.7/2

603345

110/2CB

603347

125/2CB

603348

125/2CB

603378

190.10

603380

192/2HXL

603381

192/2HXL

603383

192/2HXL

603384

192/2HXL

603386

192/2HXL

603393

361.2/7

603417

6515E6,3

603418

6515E6,3

603419

6515E6,3

603420

192/2HX

603421

192/2HX

603422

192/2HX

603423

192/2HX

603424

192/2HX

603425

192/2HX

304 73 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 22 24 40 40 75 75 47 47 26 69 131 199 46 46 22 22 22 24 24 31 32 60 24 33 33 61 62 62 62 62 62 110 304 304 304 62 62 62 62 62 62

603426

192/2HX

603427

192/2HX

603428

192/2HX

603455

192/2HXL

603468

617W

603477

666/6A

603490

994

603521

K

603522

555/6

603611

112/2

603655

192/10

603656

192/11

603657

192/12

603658

192/13

603664

V3

603670

120/2CB

603671

120/2CB

603673

960/6

603674

180/1CB

603709

120/1CS

603710

120/2CS

603711

125/1CS

603712

125/2CS

603768

6778/2A

603771

6778/5A

603774

6778/8A

603812

190/1 12p

603813

190/1 12p

603814

190/1 12p

603815

190/1 12p

603816

190/1 12p

603817

190/1 12p

603818

190/1 12p

603819

190/1 12p

603820

190/1 12p

603821

190/1 12p

603822

190/1 12p

603823

190/1 12p

603824

190/1 12p

603825

190/1 12p

603826

190/1 12p

603827

190/1 12p

603828

190/1 12p

603829

190/1 12p

603845

180/1

603846

110/1

603847

110/1

603848

110/1

603849

110/2

603850

110/2

603851

110/2

603870

542.1/5

603886

45/2

603962

231/4 6p

603963

231/4 6p

603964

231/4 6p

603965

231/4 6p

603966

231/4 6p

603967

231/4 6p

603968

231/4 6p

603969

231/4 6p

603970

231/4 6p

603971

231/4 6p

603972

231/4 6p

603973

231/4 6p

603974

231/4 6p

603975

231/4 6p

603976

231/4 6p

603977

231.4/4

603978

231.4/4

603979

231.7/4

603980

232/4 6p

603981

232/4 6p

603982

232/4 6p

603983

232/4 6p

603984

232/4 6p

603985

232/4 6p

603986

232/4 6p

603987

232/4 6p

603988

232/4 6p

603989

232/4 6p

603990

232/4 6p

603991

232/4 6p

603992

232.4/4

603993

232.4/4

62 62 62 62 174 184 245 244 156 26 64 64 64 64 217 30 30 227 40 28 30 31 33 305 305 305 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 40 22 22 22 24 24 24 155 332 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 89 89 89 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90

603994

232.6/4

603995

232.7/4

603996

232.8/4

603997

231.8/4

603998

231.8/4

90 90 91 89 89

604000 604174

670/6A

604242

660/6

604267

660/6

604531

188.10

604546

621E

604547

621E

604575

971/4

604577

1000AC

604691

6463TINC6,3

604692

6463TINC6,3

604693

6463TINC6,3

604694

6466TINC6,3

604695

6466TINC6,3

604696

6466TINC6,3

604699

6472TINC6,3

604700

6472TINC6,3

604701

6472TINC6,3

604702

6472TINC6,3

604825

6472TINC6,3

604903

670/6A

184 183 183 51 175 175 242 251 302 302 302 302 302 302 303 303 303 303 303 184

605000 605000

196/2

605001

196/2

605002

196/2

605006

447/6

605007

406/1VDE

605007

406/1VDE

605008

406/1VDE

605008

406/1VDE

605009

406/1VDE

605009

406/1VDE

605010

406/1VDE

605010

406/1VDE

605011

406/1VDE

605011

406/1VDE

605012

461/1VDE

605012

461/1VDE

605013

461/1VDE

605013

461/1VDE

605015

472/1VDE

605016

476/1VDE

605017

476/1VDE

605018

478/1VDE

605019

506/1VDE

605019

506/1VDE

605020

506/1VDE

605020

506/1VDE

605021

508/1VDE

605021

508/1VDE

605022

508/1VDE

605022

508/1VDE

605042

179/2

605043

215/2

605044

215/2

605045

112/2

605061

6762

605062

6762.1

605063

6762.2

605112

175/2

605113

250/1

605114

996/2

605125

480/6

605155

530/4PR

605160

977/1

605161

977/2

605162

977/3

605163

977/4

605206

429/3

605212

466/1VDE

605212

466/1VDE

605214

555.1/9

605236

555.2/9

605237

447/1

605307

190/1 6p

605322

238/1 6p

68 68 68 131 120 120 120 120 120 120 120 120 120 120 135 135 135 135 137 138 138 139 145 145 145 145 146 146 146 146 40 75 75 26 304 304 305 37 100 249 142 150 242 242 242 242 126 136 136 156 156 131 52 95


605323

238/1 6p

605324

238/1 6p

605325

238/1 6p

605326

238/1 6p

605327

238/1 6p

605328

238/1 6p

605329

238/1 6p

605330

238/1 6p

605331

238/1 6p

605332

238/1 6p

605333

238/1 6p

605334

238/1 6p

605335

238/1 6p

605336

238/1 6p

605337

238/1 6p

605338

238/1 6p

605341

238.3/1

605342

238.4/1

605343

238.4/1

605344

238.6/1

605345

238.7/1

605348

110/1

605349

110/1

605350

110/1

605351

110/1

605352

110/1

605353

110/1

605354

110/1

605355

110/1

605356

110/1

605357

110/1

605358

110/1

605359

110/1

605360

125/1

605361

125/1

605362

125/1

605363

125/1

605364

125/1

605365

125/1

605366

125/1

605367

125/1

605368

125/1

605369

125/1

605370

125/1

605371

125/1

605372

125/1

605373

125/1

605374

125/1

605375

180/1

605376

180/1

605377

180/1

605378

180/1

605379

180/1

605380

180/1

605381

180/1

605382

180/1

605383

180/1

605384

180/1

605385

180/1

605386

180/1

605418

583/6

605419

583.1/7

605458

110/2

605459

110/2

605460

110/2

605461

110/2

605462

110/2

605463

110/2

605464

110/2

605465

110/2

605466

110/2

605467

110/2

605468

110/2

605469

110/2

605470

125/2

605471

125/2

605472

125/2

605473

125/2

605474

125/2

605475

125/2

605476

125/2

605477

125/2

605478

125/2

605479

125/2

605480

125/2

95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 97 97 97 98 98 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 22 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 161 161 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 24 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32

605481

125/2

605482

125/2

605483

125/2

605484

125/2

605491

820A

605492

820A

605493

820A

605494

820A

605495

820A

605496

820A

605503

820.1A

605504

820.1A

605505

820.1A

605506

820.1A

605507

820.1A

605508

820.1A

605516

805A

605518

6492C8

605526

6777

605527

6778

605528

110/1MS

605529

110/2MS

605530

110/1CB

605531

110/1CB

605532

110/1MS

605533

110/2CB

605534

110/2CB

605535

110/2MS

605537

120/1MS

605538

120/2MS

605539

125/1MS

605540

125/2MS

605541

125/1CB

605542

125/1CB

605543

125/2CB

605544

125/2CB

605545

180/1MS

605546

180/1CB

605547

180/1CB

605548

231/4 6p

605549

110/1

605550

110/2

605551

192/2SL

605552

192/2SL

605553

192/2SL

605554

192/2SL

605555

192/2SL

605556

192/2PH

605557

192/2PH

605558

192/2PH

605559

192/2PZ

605560

192/2PZ

605561

192/2PZ

605562

192/2TX

605563

192/2TX

605564

192/2TX

605565

192/2TX

605566

192/2TX

605567

192/2TX

605568

192/2TX

605569

192/2TX

605570

192/2TX

605806

425/4AB

605838

120/1

605839

120/2

605896

960/1

605897

960/2

605898

960/3

605921

112/2

605923

192/2HX

605956

1640.1/4

32 32 32 32 201 201 201 201 201 201 201 201 201 201 201 201 199 304 305 305 23 25 22 22 23 24 24 25 29 30 32 33 31 31 33 33 41 40 40 85 22 24 62 62 62 62 62 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 124 28 29 227 227 227 26 62 316

607000 607019

120/1

607020

120/2

607054

940/2

607064

192/14

607123

512/1VDE

607123

512/1VDE

607124

512/1VDE

607124

512/1VDE

607125

420/1VDE

607125

420/1VDE

607135

940/3

28 29 215 64 148 148 148 148 121 121 215

607137

915/5

607138

260

607139

261

607140

262

607141

191/1

607142

191/1

607143

191/1

607144

191/1

607145

191/1

607146

191/1

607147

191/1

607148

191/1

607149

191/1

607153

598/6

607153

598/6

607154

997

607161

193HX

607162

193HX

607163

193HX

607164

193HX

607165

193HX

607166

193HX

607167

193HX

607168

193HX

607169

193HX

607170

193HX

607171

193TX

607172

193TX

607173

193TX

607174

193TX

607175

193TX

607176

193TX

607177

193TX

607178

193TX

607179

193TX

607180

193TX

607181

193TX

607182

193TX

607314

191MB1

607330

503/4AP

607346

703/5WH

607347

741/6

607348

447/6

607349

188.8

607386

977/5

607387

977/6

607494

529/4P

607732

446/2P

607821

188.6/2

207 103 103 103 61 61 61 61 61 61 61 61 61 165 165 249 65 65 65 65 65 65 65 65 65 65 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 61 145 189 191 131 51 242 243 149 130 51

607823

220/3

607824

220/3

607825

220/3

607826

220/3S

607827

220/3S

607828

220/3S

607829

220/3S

607830

220/3S

607831

220/3S

607832

220/3S

607834

220/3S

607835

220/3S

607852

220/3PH

607853

220/3SPH

607857

125/1

607858

125/2

607860

530/4

607863

503/4P

607867

405/1BI

607867

405/1BI

607868

405/1BI

607868

405/1BI

607869

405/1BI

607869

405/1BI

607870

406/1BI

607870

406/1BI

607871

406/1BI

607871

406/1BI

607872

406/1BI

607872

406/1BI

607873

420/1BI

607873

420/1BI

607874

506/1BI

607874

506/1BI

607875

506/1BI

607875

506/1BI

607876

508/1BI

607876

508/1BI

607877

508/1BI

607877

508/1BI

607878

472/1BI

607879

472/1BI

607880

476/1BI

607881

476/1BI

607882

478/1BI

607883

461/1BI

607883

461/1BI

607884

461/1BI

607884

461/1BI

77 77 77 80 80 80 80 80 80 80 80 80 78 80 31 32 150 144 116 116 116 116 116 116 117 117 117 117 117 117 121 121 145 145 145 145 146 146 146 146 137 137 138 138 139 134 134 134 134

339


607885

445/1BI

607887

445/1BI

607888

193TXCS

607889

193TXMS

607890

193HXCS

607892

187/2PH

607893

187/2PH

607894

187/2PH

607895

187/2SL

607896

187/2SL

607897

187/2SL

607898

187/2HX

607899

187/2HX

607900

187/2HX

607901

187/2HX

607902

187/2HX

607903

187/2TX

607904

187/2TX

607905

187/2TX

607906

187/2TX

607907

187/2TX

607908

187/2TX

607909

187/2TX

607910

187/2TX

607911

189/2

607912

189/2

607913

189/2

607914

189/2

607915

189/2

607916

189/2

607917

189/2

607918

231/4L6p

607919

231/4L6p

607920

231/4L6p

607921

231/4L6p

607922

231/4L6p

607923

231/4L6p

607924

231/4L6p

607925

231/4L6p

607926

231/4L6p

607927

231/4L6p

607928

231/4L6p

607929

231/4L6p

607930

231/4L6p

607931

231/4L6p

607932

231/4L6p

607933

231/4L6p

607934

232/4L6p

607935

232/4L6p

607936

232/4L6p

607937

232/4L6p

607938

232/4L6p

607939

232/4L6p

607940

232/4L6p

607941

232/4L6p

607942

232/4L6p

607943

232/4L6p

607944

232/4L6p

607945

232/4L6p

607946

918

607948

263L

607949

424/4P

607950

424/4P

607955

190.4/1

607956

185/2

607957

215/2

607958

215/2

607960

215/2

607962

215/2

607964

215/2

607966

512/1BI

607966

512/1BI

607967

512/1BI

607967

512/1BI

607968

598.1/7

607975

190.7/2

607976

188.7/2

607977

238.7/1

607992

194/1A1

607993

194/1A1

607994

194/1A1

607995

194/1A1

607996

194/1A1

607997

194/1A1

607998

194/1A1

340

130 130 67 67 66 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 52 52 52 52 52 52 52 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 207 104 124 124 59 46 75 75 75 75 75 147 147 147 147 165 60 51 98 67 67 67 67 67 67 67

607999

194/1A1

67

608000 608101

194/1A1

608102

194/1A1

608103

194/1A1

608104

194/1A1

608105

194/1A1

608106

194/1A1

608107

194/1A1

608108

194/1A1

608109

194/1A1

608110

194/1A1

608111

194/2D1

608112

194/2D1

608113

194/2B1

608114

194/1B2

608115

194/2D1L

608116

194/2D1L

608117

194/2C1

608118

194/2C1

608119

194/2C1

608120

194/2C1

608121

194/2C1

608122

196/1A1

608123

196/1A1

608124

196/1A1

608125

196/1A1

608126

196/1A1

608127

196/1A1

608128

196/1A1

608129

196/1A1

608130

196/1A1

608131

196/1A1

608132

196/1A1

608133

196/1A1

608134

196/1A1

608135

196/1A1

608136

196/1A1

608137

196/1A1

608138

196/1A1

608139

196/1A1

608140

1000A

608141

1000B

608142

1000C

608143

1000D

608144

1000E

608145

1000F

608146

1000G

608147

1000H

608148

1000K

608149

1000L

608150

1000M

608151

1000N

608213

445/1P

608230

703/5MH

608276

193HXS

608277

193HXS

608278

193HXS

608279

193HXS

608280

193HXS

608281

193HXS

608282

193HXS

608283

193N

608284

193N

608285

193N

608286

193N

608287

193N

608288

193N

608289

193N

608290

193N

608291

193N

608292

193N

608293

193N

608294

193N

608295

193N

608296

605E

608297

605E

608298

605E

608299

605E

608300

605E

608301

605E

608302

605E

608303

605E

67 67 67 67 67 67 67 67 67 67 68 68 67 67 68 68 67 67 67 67 67 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 68 251 252 253 253 254 254 255 255 256 256 256 257 130 189 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 66 170 170 170 170 170 170 170 170

608304

615E

608305

615E

608306

615E

608307

615E

608308

625E

608309

625E

608310

621E

608311

621E

608312

621E

608313

621E

608314

621E

608315

621E

608316

621E

608354

406/1BI

608354

406/1BI

608355

977/7

608360

702/5MH

608393

949/3

608433

702/5MH

608434

702/5MH

608435

702/5MH

608436

702/5MH

608437

702/5MH

608438

702/5MH

608439

702/5MH

608440

702/5MH

608441

702/5MH

608442

598/6

608442

598/6

608481

970U4

608484

660/6HS

608485

670/6HS

608486

670/6A

608487

670/6A

608488

670/6A

608489

670/6AHS

608490

670/6AHS

608491

670/6AHS

608492

660/6A

608493

660/6A

608494

660/6A

608495

660/6A

608496

660/6A

608497

660/6AHS

608498

660/6AHS

608499

660/6AHS

608500

665/6A

608501

665/6A

608502

580/1VDE

608503

666/6AHS

608510

220/3L

608511

220/3L

608512

220/3L

608513

220/3L

608514

220/3L

608515

220/3L

608516

220/3L

608517

220/3L

608518

220/3L

608519

220/3L

608520

220/3L

608521

220/3L

608522

220/3L

608523

220/3L

608524

220/3SL

608525

220/3SL

608526

220/3SL

608527

220/3SL

608528

220/3SL

608529

220/3SL

608530

220/3SL

608531

220/3SL

608532

220/3SL

608533

220/3LPH

608534

220/3SLPH

608538

914/3

608540

971/1BI

608541

971/2VDE

608542

940E1

608544

940E3

608545

940E4

608547

940E6

608554

660/6A

608555

670/6A

608668

405/4G

173 173 173 173 177 177 175 175 175 175 175 175 175 117 117 243 188 225 188 188 188 188 188 188 188 188 188 165 165 241 183 184 184 184 184 185 185 185 184 184 184 184 184 184 184 184 184 184 160 184 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 81 81 81 81 81 81 81 81 81 79 81 207 242 242 210 210 210 210 184 184 117

608668

405/4G

608669

405/4G

608669

405/4G

608670

405/4G

608670

405/4G

608671

667/6A

608672

671HS

608673

406/4G

608673

406/4G

608674

406/4G

608674

406/4G

608675

406/4G

608675

406/4G

608676

406/4G

608676

406/4G

608677

406/4G

608677

406/4G

608678

405/4P

608678

405/4P

608679

405/4P

608679

405/4P

608680

405/4P

608680

405/4P

608681

406/4P

608681

406/4P

608682

406/4P

608682

406/4P

608683

406/4P

608683

406/4P

608684

406/4P

608684

406/4P

608685

406/4P

608685

406/4P

608686

441/4P

608687

445/4P

608689

445/4P

608690

445/4G

608692

445/4G

608693

455/4P

608693

455/4P

608694

455/4G

608694

455/4G

608695

461/4P

608695

461/4P

608696

461/4P

608696

461/4P

608697

461/4G

608697

461/4G

608698

461/4G

608698

461/4G

608699

466/4P

608699

466/4P

608700

466/4G

608700

466/4G

608701

478/4G

608702

472/4P

608703

472/4P

608704

472/4G

608705

472/4G

608706

476/4P

608707

476/4P

608708

476/4G

608709

476/4G

608710

508/4G

608710

508/4G

608711

508/4G

608711

508/4G

608712

506/4G

608712

506/4G

608713

506/4G

608713

506/4G

608714

508/4P

608714

508/4P

608715

508/4P

608715

508/4P

608716

506/4P

608716

506/4P

608717

506/4P

608717

506/4P

608718

512/4P

608718

512/4P

608719

512/4P

608719

512/4P

608720

512/4G

608720

512/4G

117 117 117 117 117 184 185 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117 129 130 130 130 130 134 134 134 134 134 134 134 134 134 134 134 134 136 136 136 136 139 137 137 137 137 138 138 138 138 146 146 146 146 145 145 145 145 146 146 146 146 145 145 145 145 147 147 147 147 147 147


608721

512/4G

608721

512/4G

608722

530/4P

608723

530/4P

608724

530/4P

608725

530/4P

608726

530/4P

608727

531/4P

608728

531/4P

608729

531/4P

608730

531/4P

608771

561R/3G

608772

562/3P

608773

571R/3G

608774

571L/3G

608775

591R/3G

608776

591L/3G

608815

300/6B

608816

300/6B

608817

300/6B

608821

300/6B

608837

466/1BI

608837

466/1BI

608850

466/1BI

608850

466/1BI

608851

580/1VDE

608868

1000R

608879

193HXCB

608880

193TXCB

608922

636

608923

940ES1

608924

940ES2

608925

940ES3

608968

940ES4

608969

940ES5

608970

940ES6

608971

940ES7

608972

940ES8

608973

940ES9

147 147 150 150 150 150 150 150 150 150 150 157 157 160 160 163 163 107 107 107 107 136 136 136 136 160 257 65 67 180 211 211 211 211 211 211 211 211 211

609000 609083

177

609084

177

609085

177

609086

177

609087

177

609088

177

609089

177

609090

177

609091

177

609092

177

609093

177

609094

177

609095

177

609096

177

609097

177

609098

177

609099

177

609100

177CB

609102

176

609103

176

609104

176

609105

176

609106

176

609107

176

609108

176

609109

176

609110

176

609111

176

609112

176

609113

176

609114

176

609115

176

609116

176

609117

176

609118

176

609119

176

609120

176

609121

176

609122

176

609123

176

609124

176

609125

176

609126

176

38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 39 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38

609127

176

609128

176

609129

176

609130

176CB

609131

176CB

609132

202/1

609133

202/1

609134

202/1

609135

202/1

609136

202/1

609137

202/1

609138

202/1

609139

202/1

609140

202/1

609141

202/1

609142

202/1

609143

202/1

609144

202/1

609145

202/1CB

609146

202/1CB

609173

220/7TX

609174

220/7TX

609175

220/7TX

609176

220/7TX

609177

220/7TX

609178

220/7TX

609179

220/7TX

609180

220/7TXS

609181

220/7TXS

609182

220/7TXS

609183

220/7TXS

609184

220/7TXS

609185

220/7TXS

609186

220/7TXS

609187

220/7TXS

609188

220/7TXS

609189

220/7TXS

609190

466/4G

609190

466/4G

609191

466/4P

609191

466/4P

609192

455/1BI

609192

455/1BI

609193

423.1R

609194

423.1R

609195

423.1R

609196

423.1B

609197

423.1B

609198

423.1B

609199

423.1B

609200

423.1J

609201

423.1J

609202

423.1J

609203

423.1J

609204

423.2R

609205

423.2R

609206

423.2R

609207

423.2B

609208

423.2B

609209

423.2J

609210

423.2J

609211

423.2J

609212

423.3R

609213

423.3B

609214

423.3J

609215

423.4R

609216

423.4B

38 38 38 38 38 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 81 81 81 81 81 81 81 82 82 82 82 82 82 82 82 82 82 136 136 136 136 133 133 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122 122

609217

423.5R

609218

423.5B

609219

423.6R

609220

423.6B

609221

423.6J

609222

423.7R

609223

423.7R

609224

423.7B

609225

423.7J

609226

423.8R

609227

423.8B

609228

423.8J

609229

423.9R

609230

423.9B

609231

423.10R

609232

423.10B

609233

423.10J

609234

423.11R

609235

423.11B

609236

949.1/3

609237

949.2/3

609238

580/1BI

609239

580/1BI

609286

667/6AHS

609329

1000S

609330

1000T

609331

1000V

609332

565R/7P

609333

566R/7P

609334

569R/7P

609335

567R/7P

609336

568R/7P

609337

193HXSCS

609365

710W

609366

190/1 12p

609367

190/1 12p

609368

190/1 12p

609369

190/1 12p

609370

190/1 12p

609371

190/1 12p

609372

190/1 12p

609373

190/1 12p

609374

190/1 12p

609375

190/1 12p

609376

190/1 12p

609377

190/1 12p

609378

190/1 12p

609379

190/1 12p

609380

190/1 12p

609381

190/1 12p

609382

190/1 12p

609383

197/1 6p

609384

197/1 6p

609385

197/1 6p

609386

197/1 6p

609387

197/1 6p

609388

197/1 6p

609389

197/1 6p

609390

197/1 6p

609391

197/1 6p

609392

197/1 6p

609393

197/1 6p

609394

197/1 6p

609395

197/1 6p

609396

197/1 6p

609397

197/1 6p

609398

197/1 6p

122 122 122 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 123 225 225 160 160 184 257 258 258 159 159 160 159 159 66 190 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69

609399

231/4 6p

609400

231/4 6p

609401

231/4L6p

609402

231/4L6p

609403

232/4 6p

609404

232/4L6p

609405

583/6

609406

583.1/7

609407

755

609408

755

609409

755.1

609410

755.1

609423

757

609424

752

609447

997.1

609460

231.6/4

609478

997.1

609479

997.1

609480

997.1

609499

940ES4P

609563

529/4PR

609815

212/2

609950

978E

609951

978BICR

609952

978VDE

609953

607S50E

609961

704/5

609962

704/5

609963

704/5

609964

704/5

609965

704/5

609966

704/5

609967

704/5

609968

705/5MH

609969

705/5MH

609970

705/5MH

609971

705/5MH

609972

704/5

609973

704/5

609974

705/5MH

609975

705/5MH

609982

705/5MH

609983

705/5MH

609984

705/5MH

85 85 85 85 90 90 161 161 192 192 193 193 193 192 249 89 249 249 249 211 150 75 243 243 243 172 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189

610000 610047

130/1

610048

130/1

610049

130/1

610050

130/1

610051

130/1

610052

130/1

610053

130/1

610054

130/1

610055

130/1

610056

130/1

610057

130/1

610058

130/1

610059

130/1

610060

130/1

610061

130/1

610062

130/1

610063

130/1

610064

130/1

610065

130/1

610066

130/1

34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 35 35 35 35 35

341


610067

130/1

610068

130/1

610069

130/1

610070

130/1

610071

130/1

610105

190/1 6p

610106

190/1 6p

610107

190/1 6p

610108

190/1 6p

610109

190/1 6p

610110

190/1 6p

610111

190/1 6p

610112

190/1 6p

610113

190/1 6p

610114

190/1 6p

610115

190/1 6p

610116

190/1 6p

610117

190/1 6p

610118

190/1 6p

610119

190/1 6p

610120

190/1 6p

610148

527/4P

610155

190/1 6p

610156

190/1 6p

610159

D3

610160

D4

610165

K1

610171

R1

610174

R4

610177

T2

610178

T3

610180

T5

610181

V1

610182

V2

610183

W1

610184

W2

610185

W3

610186

W4

610187

W5

610188

W6

610189

W7

610190

W8

610191

W20

610192

W21

610193

W22

610194

W23

610195

W24

610204

130/1CB

610228

598/6

610228

598/6

610233

K1S

610381

970U1

610382

970U2

610383

970U3

610384

980A

610385

980B

610386

980C

610387

980D

610421

406/1VDEBI

610421

406/1VDEBI

610422

406/1VDEBI

610422

406/1VDEBI

610423

406/1VDEBI

610423

406/1VDEBI

610424

406/1VDEBI

610424

406/1VDEBI

610425

420/1VDEBI

610425

420/1VDEBI

610426

461/1VDEBI

610426

461/1VDEBI

610427

461/1VDEBI

610427

461/1VDEBI

610428

466/1VDEBI

610428

466/1VDEBI

610430

472/1VDEBI

610431

476/1VDEBI

610432

476/1VDEBI

610433

478/1VDEBI

610434

506/1VDEBI

610434

506/1VDEBI

610435

506/1VDEBI

610435

506/1VDEBI

610436

508/1VDEBI

610436

508/1VDEBI

610437

508/1VDEBI

342

35 35 35 35 35 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 52 149 52 52 215 215 216 216 216 217 217 217 217 217 218 218 218 218 218 218 218 218 218 218 218 218 218 35 165 165 216 241 241 241 243 243 244 244 120 120 120 120 120 120 120 120 121 121 135 135 135 135 136 136 137 138 138 139 145 145 145 145 147 147 147

610437

508/1VDEBI

610438

512/1VDEBI

610438

512/1VDEBI

610439

512/1VDEBI

610439

512/1VDEBI

610440

580/1VDEBI

610441

580/1VDEBI

610453

997.2

610484

1200/1

610485

1200/1

610486

1200/1

610487

1200/1

610488

1200/2

610489

1200/2

610490

1200/2

610491

1200/2

610492

1202/2

610493

1202/2

610494

1202/2

610495

1202/2

610496

1202/2

610497

1202/2

610499

1202/2

610500

1202/2

610510

1207/2

610513

1207/2

610518

1210

610519

1210

610520

1210

610521

1210

610522

1210

610523

1210

610539

1216

610540

1216

610541

1216

610542

1216

610543

1216

610544

1216

610545

1216

610546

1216

610559

997.1

610560

997.1

610565

238MS

610566

188MS

610648

190MS6P49

610649

190MS6P106

610650

190MS12P49

610651

190MS12P106

610695

197.7/1

610696

A

610697

B

610698

C

610699

D

610700

T

610701

N1/4

610702

N3/8

610703

N1/2

610704

I1

610705

I2

610706

I3

610707

I4

610714

O140

610715

O180

610716

1250

610717

1250

610718

1250

610719

1250

610720

1250

610721

1250

610722

1250

610723

1250

610724

1250

610725

1252

610726

1252

610727

1252

610728

1252

610729

1252

610730

1260/7

610731

1260/7

610732

1260/7

610733

1260/7

610734

1260/7

610736

1260/7A

610738

1260/7A

610739

1260/7A

147 148 148 148 148 161 161 249 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 262 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 249 249 98 50 57 57 57 57 71 306 306 306 306 306 306 306 306 306 306 307 307 307 307 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 263 264 264 264 264 264 264 264 264

610740

1262/5

610741

1262/5

610742

1262/5

610743

1262/5

610744

1262/5

610745

1270

610746

1270

610747

1270

610748

1270

610751

1272

610752

1272

610753

1272

610754

1272

610755

1272

610756

1272

610762

190/1L12p

610763

190/1L12p

610764

190/1L12p

610765

190/1L12p

610766

190/1L12p

610767

190/1L12p

610768

190/1L12p

610769

190/1L12p

610770

190/1L12p

610771

190/1L12p

610772

190/1L12p

610773

190/1L12p

610774

190/1L12p

610775

190/1L12p

610776

190/1L12p

610777

190/1L12p

610778

190/1L12p

610779

190/1L12p

610780

190/1L12p

610781

190/1L12p

610782

190/1L12p

610783

190/1L12p

610784

190/1L12p

610785

190/1L12p

610786

190/1L12p

610787

190/1L12p

610788

190/1L12p

610789

190/1L12p

610790

190/1L12p

610791

190/1L12p

610792

190/1L12p

610793

190/1L12p

610794

190/1L12p

610795

190/1L12p

610796

190/1L12p

610797

197/1L6p

610798

197/1L6p

610799

197/1L6p

610800

197/1L6p

610801

197/1L6p

610802

197/1L6p

610803

197/1L6p

610804

197/1L6p

610805

197/1L6p

610806

197/1L6p

610807

197/1L6p

610808

197/1L6p

610809

197/1L6p

610810

197/1L6p

610811

197/1L6p

610812

197/1L6p

610813

197/1L6p

610814

197/1L6p

610815

197/1L6p

610816

197/1L6p

610817

197/1L6p

610818

197/1L6p

610819

197/1L6p

610820

197/1L6p

610821

197/1L6p

610822

197/1L6p

610823

197/1L6p

610824

197/1L6p

610825

197/1L6p

610826

197/1L6p

610827

197/1L6p

610835

110/1PH

610836

110/2PH

610837

120/1PH

610838

120/1PH

264 264 264 264 264 265 265 265 265 265 265 265 265 265 265 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 53 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 23 25 29 29

610839

120/2PH

610840

120/2PH

610841

125/1PH

610842

125/1PH

610843

125/2PH

610844

125/2PH

610845

180/1PH

610907

190.4/1S

610908

190.4/1S

610909

190.4/1S

610910

188.4/2S

610911

188.4/2S

610913

238.4/1S

610914

220/3PB1

610915

220/3LPB2

610916

220/3SPB1

610917

220/3SLPB2

610918

220/7ZX

610919

220/7ZX

610920

220/7ZX

610921

220/7ZX

610922

220/7ZX

610923

220/7ZX

610924

220/7ZX

610925

380

610927

382

610929

384

610930

385H

610931

385G

610932

940HS3

610933

190.5/2

610945

568L/7P

610953

N3/4

610954

947

610963

596/6A

610963

596/6A

610964

596/6A

610964

596/6A

610965

596/6A

610965

596/6A

610966

596/6A

610966

596/6A

610967

596/6A

610967

596/6A

610968

596/6A

610968

596/6A

610969

596.1/7A

610970

596.1/7A

610971

596.1/7A

610972

596.1/7A

610973

596.1/7A

610974

596.1/7A

610975

596/6B

610975

596/6B

610976

596/6B

610976

596/6B

610977

596.1/7B

610978

596.1/7B

610984

447/1BI

610986

220/3MH

610987

220/7TXMH

610988

220/7ZXMH

30 30 32 32 33 33 41 60 60 60 51 51 97 78 79 80 81 83 83 83 83 83 83 83 111 111 111 112 112 214 60 159 306 224 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 164 165 165 165 165 165 165 132 78 81 83

611000 611016

130/1PH

611018

110/1CB

611019

120/1CB

611020

120/1CB

611021

125/1CB

611022

125/1CB

611609

160

611610

160

611611

160

611612

160

611613

160

611614

160

611615

160

611616

160

611617

160

611618

160

611619

160

611620

160

611621

161

611623

161

35 22 28 28 31 31 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35 36 36


611624

161

611625

161

611626

161

611627

161

611628

161

611629

161

611630

161

611631

161

611632

161

611633

165

611634

165

611635

165

611636

165

611637

165

611638

165

611639

165

611640

166

611641

166

611642

166

611643

166

611644

166

611645

166

611646

166

611647

170

611648

170

611649

170

611650

170

611651

170

611653

170

611654

170

611655

170

611656

170

611658

170

611659

170

611680

600TBI

611681

600TBI

611682

600TBI

611683

600TBI

611684

602TBI

611685

602TBI

611686

602TBI

611687

605TBI

611688

605TBI

611689

605TBI

611690

605TBI

611691

605TBI

611692

605TBI

611693

605TBI

611694

605TBI

611695

605TBI

611696

605TBI

611697

605TBI

611698

605TBI

611699

605TBI

611700

605TBI

611701

615TBI

611702

615TBI

611703

615TBI

611704

615TBI

611705

615TBI

611706

615TBI

611707

615TBI

611708

615TBI

611709

616TBI

611710

616TBI

611711

616TBI

611712

617TBI

611713

617TBI

611714

617TBI

611715

620TBI

611716

620TBI

611717

620TBI

611718

620TBI

611719

620TBI

611720

620TBI

611721

620TBI

611722

621TBI

611723

621TBI

611724

621TBI

611725

621TBI

611726

621TBI

611727

621TBI

611728

621TBI

611729

621TBI

611730

621TBI

36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 36 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 37 168 168 168 168 168 168 168 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 173 173 173 173 173 173 173 173 173 173 173 174 174 174 174 174 174 174 174 174 174 175 175 175 175 175 175 175 175 175

611731

621TBI

611732

621TBI

611733

621TBI

611734

621/1TBI

611735

621/1TBI

611736

621/1TBI

611737

621/1TBI

611738

621/1TBI

611739

621/1TBI

611740

621/1TBI

611741

625TBI

611742

625TBI

611743

625TBI

611744

625TBI

611746

629TBI

611747

629TBI

611748

629TBI

611749

629TBI

611750

629TBI

611751

629TBI

611752

629TBI

611753

629TBI

611754

629TBI

611756

466/1VDEBI

611756

466/1VDEBI

611757

940E9

611762

129/1

611763

129/1

611764

129/1

611765

129/1

611766

129/1

611767

129/1

611768

129/1

611769

129/1

611770

129/1

611771

129/1

611772

129/1

611773

129/1

611774

129/1PH

611775

129/1CS

611776

129/1CB

611780

442/1HYPO

611781

483/6

611782

190.1/1ABI

611784

939/5E

611884

1000AD

611898

980E

611899

190.2/1BI

611900

190.2/1BI

611901

188.1/1ABI

611902

188.2/2BI

611905

220/3

611906

220/3

611907

220/3

611908

220/3

611909

220/3

611910

220/3

611911

220/3

611912

220/3

611913

220/3

611914

220/3

611915

220/3

611916

220/3

611917

250/1

611918

250/1

611930

129/1

611939

190BI6P24

611940

190BI6P14

611941

190BI12P24

611942

190BI12P14

611943

190BI12P23IN

611944

190BI6P43

611945

190BITX1P22

611946

190BIHX1P20

611957

160CB

611958

161CB

611959

170CB

611961

947S3

611962

238.5/2

611967

129/1PH

611975

515/1BI

611976

515.1

611978

250.1/1

611979

250.1/1

611985

607CS5TBI

175 175 175 175 175 175 175 175 175 175 176 176 176 176 178 178 178 178 178 178 178 178 178 136 136 210 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 34 34 34 129 142 58 209 251 244 59 59 50 50 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 100 100 33 55 54 55 55 55 56 56 56 35 36 37 224 98 34 149 149 100 100 171

611986

607CS7TBI

611987

609CS5TBI

611992

949.3/3

611993

447/1VDEBI

611996

188BI

611997

675A

611998

675

171 172 225 132 48 185 185

612000 612000

607S50TBI

612004

182/2A

612005

182/2A

612006

182/2A

612007

182/2A

612008

182/2A

612009

182/2A

612010

182/2A

612011

182/2A

612012

182/2A

612013

182/2A

612014

182/2A

612015

182/2A

612016

182/2A

612035

271

612036

238/1L6p

612037

238/1L6p

612038

238/1L6p

612039

238/1L6p

612040

238/1L6p

612041

238/1L6p

612042

238/1L6p

612043

238/1L6p

612044

238/1L6p

612045

238/1L6p

612046

238/1L6p

612047

238/1L6p

612048

238/1L6p

612049

238/1L6p

612050

238/1L6p

612051

238/1 6p

612052

238/1 6p

612053

238/1 6p

612054

238/1 6p

612055

238/1 6p

612056

238/1 6p

612057

238/1 6p

612058

238/1 6p

612059

238/1 6p

612060

230/4 6p

612061

230/4 6p

612062

230/4 6p

612063

230/4 6p

612064

230/4 6p

612065

230/4 6p

612066

230/4 6p

612067

230/4 6p

612068

230/4 6p

612069

230/4 6p

612070

230/4 6p

612071

230/4 6p

612072

230/4 6p

612073

230/4 6p

612074

230/4 6p

612075

230.4/4

612076

230.4/4

612077

230.6/4

612078

230.7/4

612079

230.8/4

612080

230.8/4

612081

230.8/4

612082

236/2HX

612083

236/2HX

612084

236/2HX

612085

236/2HX

612086

236/2HX

612087

236/2HXL

612088

236/2HXL

612089

236/2HXL

612090

236/2HXL

612091

236/2HXL

612092

236/2PH

612093

236/2PH

612094

236/2PH

612095

236/2PZ

172 42 42 42 42 42 42 42 42 42 42 42 42 42 106 95 95 95 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 95 95 95 95 95 95 95 95 95 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 84 93 93 93 93 93 93 93 93 93 93 93 93 93 93

612096

236/2PZ

612097

236/2PZ

612098

236/2SL

612099

236/2SL

612100

236/2SL

612101

236/2TX

612102

236/2TX

612103

236/2TX

612104

236/2TX

612105

236/2TX

612106

236/2TX

612107

236/2TXL

612108

236/2TXL

612109

236/2TXL

612110

236/2TXL

612111

236/2TXL

612112

236/2TXL

612113

236/2ZX

612114

236/2ZX

612115

236/2ZX

612116

236/2ZX

612117

236/2ZXL

612118

236/2ZXL

612119

236/2ZXL

612120

231.7/4

612121

237/1

612122

237/1

612123

237/1

612124

237/1

612125

237/1

612126

237/1

612127

595/6A

612127

595/6A

612128

595/6A

612128

595/6A

612129

595.1/7A

612130

595.1/7A

612131

710P

612132

710P

612133

710P

612134

710P

612135

710P

612136

556B

612137

556.1B

612138

940E4/1L

612155

722/6

612156

722/6

612157

722/6

612158

722/6

612159

722/6

612160

722/6

612161

220/3PB1

612162

190BI6P28

612163

753W

612164

753P

612165

192/2ZX

612166

192/2ZX

612167

192/2ZX

612168

192/2ZX

612169

192/2ZX

612170

192/2ZX

612171

192/2ZXL

612172

192/2ZXL

612173

192/2ZXL

612174

192/2ZXL

612175

110/2VDEDP

612176

110/2VDEDP

612177

110/2VDEDP

612178

110/2VDEDP

612179

110/2VDEDP

612180

110/2VDEDP

612181

110/2VDEDP

612182

110/2VDEDP

612183

110/2VDEDP

612184

110/2VDEDP

612185

180/2VDEDP

612186

180/2VDEDP

612187

180/2VDEDP

612188

180/2VDEDP

612189

180/2VDEDP

612190

180/2VDEDP

612191

180/2VDEDP

612192

180/2VDEDP

612193

180/2VDEDP

612194

180/2VDEDP

93 93 93 93 93 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 94 89 94 94 94 94 94 94 163 163 163 163 163 163 190 190 190 190 190 156 156 210 191 191 191 191 191 191 78 56 192 192 64 64 64 64 64 64 64 64 64 64 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 41 41 41 41 41 41 41 41 41 41

343


612195

190/2VDEDP

612196

190/2VDEDP

612197

190/2VDEDP

612198

190/2VDEDP

612199

190/2VDEDP

612200

190/2VDEDP

612201

190/2VDEDP

612202

190/2VDEDP

612203

190/2VDEDP

612204

190.4/2VDEDP

612205

190.4/2VDEDP

612206

190.1VDE

612211

980F

612212

980G

612215

948E1

612216

948E2

612217

948E3

612218

940M1

612220

946AC

612221

806

612222

806

612223

806

612224

806

612227

777/6A

612228

777/6A

612229

777/6A

612233

777/6C

612234

777/6C

612235

777/6C

612236

755

612237

755.1

612300

621CS7TBI

612308

621/1CS7TBI

612318

629CS5TBI

612319

130/1

612324

940M2

612326

608CS5TBI

612327

461/4P

612327

461/4P

612328

946A

612329

946C

612330

946CR

612331

946ACR

612422

192/2TXL

612423

192/2TXL

612424

192/2TXL

612425

192/2TXL

612426

192/2TXL

344

54 54 54 54 54 54 54 54 54 60 60 59 244 244 224 224 225 214 223 199 199 199 199 197 197 197 197 197 197 192 193 175 176 178 35 214 172 134 134 223 223 223 223 63 63 63 63 63

612427

192/2TXL

612428

192/2TXL

612429

192/2TXL

612430

192/2TXL

612497

938/5E

612501

238.1/1ABI

612502

238.2/1BI

612503

188.11

612504

190.11

612505

238.11

612506

231/4PB1

612507

231/4PB2

612508

231/4PB3

612509

239A

612510

239B

612548

971/3VDE

612565

190.4/2

612567

182/2ACB

612568

182/2ACB

612583

948E1S

612584

948E2S

612585

948E3S

612590

230/4MB1

612599

400

612603

680/5

612604

682/5

612653

980P2

612654

980P3

612655

680/5MS

612656

682/5MS

612668

483/6A

612672

629TBI

612676

110/2VDEDPCB

612677

180/2VDEDPCB

612678

190VDE6P11A

612693

970U5

612694

K

612701

183/2

612702

183/2

612703

183/2

612704

183/2

612705

183/2

612706

183/2

612707

183/2

612708

183/2

612709

183/2

612773

112/2

612774

112/2

63 63 63 63 208 96 97 52 61 98 89 89 90 98 99 242 59 42 42 224 224 225 85 116 187 187 244 244 187 187 142 178 26 42 57 241 244 42 42 43 43 43 43 43 43 43 26 26

612779

190BI6P23

612782

514/1BI

612782

514/1BI

612784

710P

612785

710P

612786

710P

612787

710P

612788

710P

612789

710R

612790

710R

612791

710R

612792

710R

612793

710R

612794

710R

612795

710R

612796

710R

612797

602TBI

612798

602TBI

612799

602TBI

612800

602TBI

612801

602TBI

612802

602TBI

612803

602TBI

612804

602TBI

612805

602TBI

612806

602TBI

612807

622TBI

612808

622TBI

612809

622TBI

612810

605TBI

612811

605TBI

612812

605TBI

612813

605TBI

612814

605TBI

612815

605TBI

612816

605TBI

612817

605TBI

612818

605TBI

612819

605TBI

612820

629TBI

612821

629TBI

612825

629TBI

612826

629TBI

612827

629TBI

612828

629TBI

612829

626TBI

612830

626TBI

612831

626TBI

612832

627TBI

612833

627TBI

612834

627TBI

612835

627TBI

612836

628TBI

612837

628TBI

612838

628TBI

612866

633

612867

188.9

612868

188.4/2F

612869

487/2P

612870

251/4

612871

251/4

612872

251/4

612873

251/4

612874

231/4ATX

612875

231/4ATX

612876

231/4ATX

612877

231/4ATX

612878

231/4ATX

612879

231/4ATX

612880

231/4TX

612881

231/4TX

612882

231/4TX

612883

231/4TX

612884

231/4TX

612885

231/4TX

612886

231/4TX

612887

433/4A

612888

433/4B

612889

433/4C

612890

433/4D

612891

433/4E

612892

182/2BTX

612893

182/2BTX

612894

182/2BTX

612895

182/2BTX

54 148 148 190 190 190 190 190 190 190 190 190 190 190 190 190 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 176 176 176 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 178 178 178 178 178 178 177 177 177 177 177 177 177 177 177 177 179 51 51 143 101 101 101 101 89 89 89 89 89 89 88 88 88 88 88 88 88 127 127 127 127 127 42 42 42 42

612901

938/5M

612903

483/6A

612908

948E1.1

612909

948E2.1

612910

948E3.1

612911

760B

612912

760B

612913

760B

612914

760 1/2S

612915

760 1/2S

612916

760 1/2S

612917

760S

612918

760S

612919

760S

612920

761B

612921

761B

612922

761B

612923

761 1/2S

612924

761 1/2S

612925

761 1/2S

612926

761S

612927

761S

612928

761S

612929

762/5B

612930

762/5B

612931

762/5 1/2S

612932

762/5 1/2S

612933

762/5S

612934

762/5S

612935

763B

612936

763B

612937

763B

612938

763 1/2S

612939

763 1/2S

612940

763 1/2S

612941

763S

612942

763S

612943

763S

612944

764B

612945

764B

612946

764B

612947

764 1/2S

612948

764 1/2S

612949

764 1/2S

612950

764S

612951

764S

612952

764S

612953

765B

612954

765B

612955

765B

612956

765 1/2S

612957

765 1/2S

612958

765 1/2S

612959

765S

612960

765S

612961

765S

612962

766B

612963

766C

612964

766D

612965

766E

612966

766F

612967

767 1/2S

612968

767 1/2S

612969

767 1/2S

612970

768 1/2S

612971

768 1/2S

612972

768 1/2S

612973

769 1/2S

612974

769 1/2S

612975

769 1/2S

612984

596/6A

612984

596/6A

612985

183/2CB

612986

183/2CB

612987

528/4

612988

528/4BP

612989

960/6

612992

760HB

612993

760HB

612994

760HB

612995

760H1/2S

612996

760H1/2S

612997

760H1/2S

612998

760HS

612999

760HS

209 142 224 225 225 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 164 164 43 43 149 149 227 193 193 193 193 193 193 193 193


613000 613001

760HS

613002

761HB

613003

761HB

613004

761HB

613005

761H1/2S

613006

761H1/2S

613007

761H1/2S

613008

761HS

613009

761HS

613010

761HS

613011

763HB

613012

763HB

613013

763HB

613014

763H1/2S

613015

763H1/2S

613016

763H1/2S

613017

763HS

613018

763HS

613019

763HS

613020

764HB

613021

764HB

613022

764HB

613023

764H1/2S

613024

764H1/2S

613025

764H1/2S

613026

764HS

613027

764HS

613028

764HS

613029

765HB

613030

765HB

613031

765HB

613032

765H1/2S

613033

765H1/2S

613034

765H1/2S

613035

765HS

613036

765HS

613037

765HS

613038

767H1/2S

613039

767H1/2S

613040

767H1/2S

613041

768H1/2S

613042

768H1/2S

613043

768H1/2S

613044

769H1/2S

613045

769H1/2S

613046

769H1/2S

613050

255/2

613051

255/2

613052

255/2

613053

255/2

613054

255/2

613055

255/2

613056

255/2

613057

255/2

613058

255/2

613059

255/2

613060

255/2

613061

255/2

613062

255/2

613063

255/2

613072

239C

613073

239D

613074

188D

613075

188E

613076

483/6

613078

596.1/7A

613083

515/1BI

613084

515.1

613089

220/7TXPH

613090

220/7TXSPH

613097

946D

613098

D12

613099

D11

613100

V4

613101

429/3

613102

429/3

613103

300/5C

613104

300/5C

613105

300/5C

613106

300CCB

613194

45/2BI

613196

592R-PLUS/7DP

193 193 193 193 194 194 194 194 194 194 194 194 194 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 196 197 197 197 101 101 101 101 101 101 101 101 101 101 101 101 101 101 99 99 49 49 142 164 149 149 81 82 223 215 215 217 126 126 107 107 107 108 332 163

613222

112/2

613223

182/2A

613338

904/2

26 42 202

614000 614007

600CS5TBI

168

615000 615004

K7

615011

1610/2

615012

1610/2

615027

255/2F

615028

255/2F

615029

255/2F

615030

255/2F

615031

255/2F

615032

449/1PYTHON

615033

449.1

615034

819A

615035

592R/7PR

615036

567R-PLUS/7DP

615037

563R/7PR

615038

563L/7PR

615039

563R-PLUS/7DP

615040

563L-PLUS/7DP

615041

572R/7PR

615042

572L/7PR

615043

591R-PLUS/3DP

615044

591L-PLUS/3DP

615049

636A

615076

683/2

615077

683/2

615078

683/2

615079

683/2

615080

683/2

615081

683/2

615082

683/2MS

615083

980P2S

615088

U

615120

1612PB

615124

584/2POLLY

615125

1612/2

615126

1612/2

615127

1610/2

615128

1642/2DP

615147

183/2

615148

250/1

615149

250.1/1

615150

188B

615151

188C

615155

CT252

615156

255/2CT

615158

573/7P

615159

573/7P

615160

573/7P

615161

573/7P

615162

573/7P

615163

574/7P

615164

574/7P

615165

574/7P

615173

192/2HXVDEDP

615174

192/2HXVDEDP

615175

192/2HXVDEDP

615176

192/2HXVDEDP

615177

192/2HXVDEDP

615178

190.5/2VDEDP

615179

938/3V

615180

190BI6P22IN

615182

449/1BIST

615183

445/1BIST

615185

442/1BIST

615186

447/1VDEBIST

615187

531/4PST

615195

233/4 6p

615196

233/4 6p

615197

233/4 6p

615198

233/4 6p

615199

233/4 6p

615200

233/4 6p

615201

233/4 6p

615202

233/4 6p

615203

233/4 6p

615204

233/4 6p

216 312 312 101 101 101 101 101 132 133 200 163 159 157 157 159 159 160 160 163 163 180 187 187 187 187 187 187 187 244 307 313 161 313 313 312 316 43 100 100 49 49 101 101 160 160 160 160 160 160 160 160 62 62 62 62 62 60 208 55 133 130 129 132 151 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91

615205

233/4 6p

615206

233/4 6p

615207

233/4 6p

615208

233/4 6p

615209

233/4 6p

615210

233/4 6p

615211

233/4 6p

615212

233/4 6p

615213

233/4 6p

615214

233.4/4

615215

233.4/4

615216

233.6/4

615217

233.7/4

615218

231/4AHX

615219

231/4AHX

615220

231/4AHX

615221

231/4AHX

615222

231/4AHX

615223

231/4AHX

615224

231/4AHX

615225

231/4AHX

615226

585/6

615227

231/4PB4

615229

216/1

615230

216/1

615231

216/1

615232

216/1

615233

216/1

615234

216/1

615235

216/1

615236

216/1

615237

216/1

615238

216/1

615239

216/1

615240

216/1

615241

216/1

615242

216/1

615243

216.1

615244

216.1

615247

T6

615248

1621/1BI

615252

216/1CB

615253

216/1CB

615254

233.8/4

615255

233.8/4

615256

596PLUS/6G

615256

596PLUS/6G

615257

596PLUS/6G

615257

596PLUS/6G

615258

596.1PLUS/7

615259

596.1PLUS/7

615260

596.2PLUS/7

615261

596.2PLUS/7

615262

117/4

615263

117/4

615264

117/4

615265

117/4

615266

117/4

615267

117/4

615268

117/4

615269

117/4

615270

117/4

615271

117/4

615272

117/4

615273

117/4

615274

117/4

615275

117/4

615276

117/4

615277

117/4

615278

117/4

615279

117/4

615280

117/4

615281

117/4

615282

117/4

615283

117/4

615284

117/4

615285

117/4

615286

117/4

615287

117/4

615318

1531

615319

1551

615320

1541

615321

1562

615322

1561

615323

1572

91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 92 92 88 88 88 88 88 88 88 88 161 90 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 217 314 76 76 92 92 164 164 164 164 164 164 164 164 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 276 276 276 277 276 277

615324

1571

615325

1591

615326

1592

615327

190BI12P23

615367

1617/2DP

615368

1617/2DP

615369

1617/2DP

615370

1617/2DP

615371

1617/2DP

615372

1618/2DP

615373

1612/2A

615374

1612/2A

615375

1612/2A

615376

1612/2A

615377

1640/1DP

615448

911V

615449

912V

615451

911N

615452

912N

615454

1300/6

615456

1617/2DP

615457

1617/2DP

615464

CT129

615465

110/1CT

615466

110/2CT

615467

183/2CT

615468

160CT

615469

161CT

615470

170CT

615472

202/1CT

615473

180/1CT

615474

129/1CT

615475

120/1CT

615476

120/2CT

615478

125/1CT

615479

125/2CT

615480

CT110

615485

264

615486

264

615487

264

615488

264

615489

264

615490

264

615491

264

615494

385VDE

615502

753VDEDP

615510

940H1

615511

940H2

615512

940H3

615513

1535

615514

1545

615515

1555

615516

1565

615518

1617/2DP

615519

1617/2DP

615520

1617/2DP

615521

1617/2DP

615522

1617/2DP

615523

1617/2DP

615524

1617/2DP

615525

1617/2DP

615526

1615/4

615527

1616/4

615528

1660/2

615529

1661/4

615531

1647/2BI

615532

1630/2P

615533

1630/2P

615534

1608/2BI

615536

1609/2BI

615537

1613/2BI

615998

D13

615999

D14

277 277 277 55 314 314 314 314 314 314 313 313 313 313 316 206 207 206 206 265 314 314 34 23 25 43 35 36 37 74 41 34 29 30 32 33 23 104 104 104 104 104 104 104 112 192 214 214 214 276 276 276 277 314 314 314 314 314 314 314 314 313 314 318 318 317 315 315 312 312 313 215 215

616000 616000

D15

616001

D16

616002

R5

616003

T7

616004

T8

616005

T9

616006

T10

616007

T11

616008

V5

215 215 216 217 217 217 217 217 217

345


616062

1670.1/4

616063

1670.2/4

616064

1670.3/4

616065

1670.5/4

616066

1670.6/4

616067

1670.7/4

616068

1671.1/4

616069

1671.2/4

616074

1696

616075

1696.1

616076

1697

616077

1695

616078

1695

616079

1695

616080

1695.1

616081

1695.2

616082

1695.3

616083

1695.4

616288

1621/1ABI

616289

1631/2

616290

1680/4

616291

1681/4

616292

1682/4

616293

1607/4

616294

253/2DP

616296

220/7TX

616320

606CS5TBI

616322

600CR

616323

600CR

616324

600CR

616325

600CR

616326

602CR

616327

602CR

616328

602CR

616329

602CR

616330

602CR

616331

602CR

616332

602CR

616333

602CR

616334

602CR

616335

602CR

616336

602CR

616337

602CR

616338

605CR

616339

605CR

616340

605CR

616341

605CR

616342

605CR

616343

605CR

616344

605CR

616345

605CR

616346

605CR

616347

605CR

616348

605CR

616349

605CR

616350

605CR

616351

605CR

616352

605CR

616353

605CR

616354

605CR

616355

605CR

616356

605CR

616357

605CR

616358

605CR

616359

605CR

616360

612CR

616361

612CR

616362

612CR

616363

615CR

616364

615CR

616365

615CR

616366

615CR

616367

615CR

616368

615CR

616369

615CR

616370

616CR

616371

616CR

616372

616CR

616373

620CR

616374

620CR

616375

620CR

616376

620CR

616377

620CR

616378

620CR

616379

621CR

346

319 319 319 319 320 320 320 320 326 326 326 325 325 325 325 325 326 326 314 315 322 322 322 312 101 81 171 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 168 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 172 172 172 173 173 173 173 173 173 173 173 173 173 174 174 174 174 174 174 175

616380

621CR

616381

621CR

616382

621CR

616383

621CR

616384

621CR

616385

621CR

616386

621CR

616387

621CR

616388

621CR

616389

621CR

616390

622CR

616391

622CR

616392

622CR

616393

625CR

616394

625CR

616395

625CR

616396

625CR

616397

626CR

616398

626CR

616399

627CR

616400

627CR

616401

627CR

616402

628CR

616403

628CR

616404

629CR

616405

629CR

616406

629CR

616407

629CR

616408

629CR

616409

629CR

616410

629CR

616411

629CR

616412

629CR

616413

629CR

616414

629CR

616415

629CR

616416

629CR

616417

629CR

616418

629CR

616419

605NI

616420

605NI

616421

605NI

616422

605NI

616423

605NI

616424

605NI

616425

605NI

616426

605NI

616427

605NI

616428

615NI

616429

615NI

616430

615NI

616431

615NI

616432

625NI

616433

625NI

616434

625NI

616435

625NI

616436

603VDETBI

616437

603VDETBI

616438

603VDETBI

616439

603VDETBI

616440

603VDETBI

616441

603VDETBI

616442

603VDETBI

616443

613VDETBI

616444

613VDETBI

616445

613VDETBI

616446

613VDETBI

616447

613VDETBI

616448

620VDETBI

616449

620VDETBI

616450

620VDETBI

616451

620VDETBI

616452

620VDETBI

616453

620VDETBI

616454

621VDETBI

616455

621VDETBI

616456

621VDETBI

616457

621VDETBI

616458

621VDETBI

616459

621VDETBI

616460

623VDETBI

616461

623VDETBI

616462

623VDETBI

616463

623VDETBI

616464

629VDETBI

175 175 175 175 175 175 175 175 175 175 176 176 176 176 176 176 176 177 177 177 177 177 177 177 178 178 178 178 178 178 178 178 178 178 178 178 178 178 178 170 170 170 170 170 170 170 170 170 173 173 173 173 177 177 177 177 168 168 168 168 168 168 168 173 173 173 173 173 174 174 174 174 174 174 175 175 175 175 175 175 176 176 176 176 178

616465

629VDETBI

616466

629VDETBI

616467

629VDETBI

616468

629VDETBI

616469

629VDETBI

616470

603VDE

616471

603VDE

616472

603VDE

616473

603VDE

616474

603VDE

616475

603VDE

616476

603VDE

616477

603VDE

616478

613VDE

616479

613VDE

616480

613VDE

616481

613VDE

616482

623VDE

616483

623VDE

616484

623VDE

616485

623VDE

616486

486.2/7

616493

436/4P

616494

436/4P

616496

1647.1/4

616497

AP1

616498

360.2/5

616506

995D

616507

995D1

616508

995DL

616509

995D1L

616514

998A

616515

998B

616516

998.1A

616517

998.2A

616519

998.3

616520

998.4

616521

596.3PLUS/7

616522

596.3PLUS/7

616551

1695.3A

616552

1695.4A

616553

1695.1AR

616554

1695.1AL

616621

995CH

616622

995CP1

616623

995CP2

616624

995CP3

616625

231/4SQ

616626

231/4SQ

616627

231/4SQ

616628

231/4SQ

616629

231/4SQ

616652

950/6

616655

231/4SQ

616704

190VDE6P11

616706

701A

616707

1670.4/4

616721

434/3A

616722

434/3B

616723

434/3C

616724

434/3D

616725

449/1PYTHON

616726

449.1

616727

442/1HYPO

616728

441/1BI

616729

441/4BI

616730

441/4G

616731

441/4P

616732

585/6

616734

532/1P

616736

539/1PCT

616737

534/1P

616740

536/1P

616743

538/1P

616745

120/2

616746

120/2

616747

120/2

616748

120/2

616749

120/2

616750

120/2

616751

120/2

616752

120/2

616753

120/2

616754

120/2

616755

120/2

178 178 178 178 178 169 169 169 169 169 169 169 169 173 173 173 173 176 176 176 176 143 128 128 317 330 109 247 247 247 248 250 250 250 250 250 250 165 165 326 326 325 325 247 247 247 247 88 88 88 88 88 226 88 57 188 319 127 128 128 128 132 133 129 129 129 129 129 161 151 153 152 152 153 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

616756

120/2

616757

120/2

616758

1669/4

616759

1630/2A

616762

231/4P

616763

231/4P

616764

231/4P

616765

231/4P

616766

231/4P.1

616767

231/4P.1

616768

231/4P.1

616769

231/4P.1

616770

231/4PCB

616771

233/4L6p

616772

233/4L6p

616773

233/4L6p

616774

233/4L6p

616775

233/4L6p

616776

233/4L6p

616777

233/4L6p

616778

233/4L6p

616779

233/4L6p

616780

233/4L6p

616781

233/4L6p

616782

233/4L6p

616783

233/4L6p

616784

233/4L6p

616785

233/4L6p

616786

233/4L6p

616787

233/4L6p

616788

233/4L6p

616789

233/4L6p

616790

234/4 6p

616791

234/4 6p

616793

234/4 6p

616794

234/4 6p

616795

234/4 6p

616796

234/4 6p

616797

234/4 6p

616798

234/4 6p

616799

234/4 6p

616800

234.7/4

616801

265

616802

265

616803

265

616804

280

616805

280

616806

197.11

616807

199.11

616808

188.10

616809

188.10

616810

642A

616811

642.1A

616812

778/4

616813

778/4

616814

778/4

616815

778/4

616816

778/4

616817

778/4

616818

778/4

616819

778/4

616820

778/4PB

616821

778/4PB

616822

778/4PB

616823

778/4A

616824

778/4A

616825

778/4A

616826

778/4A

616827

778/4A

616828

778/4A

616829

778/4A

616830

778/4APB

616831

650.1/6

616832

650.2/6

616833

650.3/6

616834

650.4/6

616835

651.1/7

616836

651.1/7

616837

651.1/7

616838

651.2/7

616839

651.2/7

616840

651.2/7

616841

651.4/7

616842

651.3/7

616843

602TBI

29 29 319 315 87 87 87 87 87 87 87 87 87 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 91 92 92 92 92 92 92 92 92 92 92 105 105 105 107 107 71 73 51 51 181 181 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 197 183 183 183 183 183 183 183 183 183 183 183 183 168


616844

602TBI

616845

1630/2A

616847

1340VDEDP

616848

1341VDEDP

616849

250/1VDEDP

616850

250/1VDEDP

616851

250/1VDEDP

616853

556A

616857

188/2 12p

616858

188/2 12p

616859

188/2 12p

616860

188/2 12p

616861

188/2 12p

616862

188/2 12p

616863

188/2 12p

616864

188/2 12p

616865

188/2 12p

616866

188/2 12p

616867

188/2 12p

616868

188/2 12p

616869

188/2 12p

616870

188/2 12p

616871

188/2 12p

616872

188/2 12p

616873

188/2 12p

616874

188/2 12p

616875

188/2 12p

616876

188/2 12p

616877

188/2 12p

616878

188/2 12p

616879

188/2 12p

616880

188/2 12p

616881

188/2L6p

616882

188/2L6p

616883

188/2L6p

616884

188/2L6p

616885

188/2L6p

616886

188/2L6p

616887

188/2L6p

616888

188/2L6p

616889

188/2L6p

616890

188/2L6p

616891

188/2L6p

616892

188/2L6p

616893

188/2L6p

616894

188/2L6p

616895

188/2L6p

616896

188/2L6p

616897

188/2L6p

616898

188/2L6p

616899

188/2L6p

616900

188/2L6p

616901

188/2L6p

616902

188/2L6p

616903

188/2L6p

616904

188/2L6p

616905

238/1 12p

616906

238/1 12p

616907

238/1 12p

616908

238/1 12p

616909

238/1 12p

616910

238/1 12p

616911

238/1 12p

616912

238/1 12p

616913

238/1 12p

616914

238/1 12p

616915

238/1 12p

616916

238/1 12p

616917

238/1 12p

616918

238/1 12p

616919

238/1 12p

616920

238/1 12p

616921

238/1 12p

616922

238/1 12p

616923

238/1 12p

616924

238/1 12p

616925

238/1 12p

616926

238/1 12p

616927

238/1 12p

616928

238/1 12p

616929

238/1 12p

616930

238/1 12p

616931

238/1 12p

616932

238/1 12p

616933

238/1 12p

168 315 266 266 100 100 100 156 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 48 48 48 48 48 48 48 48 48 48 48 48 48 48 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95

616934

238/1 12p

616935

238/1 12p

616936

238/1L12p

616937

238/1L12p

616938

238/1L12p

616939

238/1L12p

616940

238/1L12p

616941

238/1L12p

616942

238/1L12p

616943

238/1L12p

616944

238/1L12p

616945

238/1L12p

616946

238/1L12p

616947

238/1L12p

616948

238/1L12p

616949

238/1L12p

616950

238/1L12p

616951

238/1L12p

616952

238/1L12p

616953

238/1L12p

616954

238/1L12p

616955

238/1L12p

616956

238/1L12p

616957

238/1L12p

616958

238/1L12p

616959

238/1L12p

616960

238/1L12p

616961

238/1L12p

616962

238/1L12p

616963

238/1L12p

616964

238/1L12p

616965

238/1L12p

616966

220/3

616967

220/3

616968

220/3

616969

220/3

616970

220/3

616971

220/3

616972

220/3

616973

220/3

616974

220/3

616975

220/3L

616976

220/3L

616977

220/3L

616978

220/3L

616979

220/3L

616980

220/3L

616981

220/3L

616982

220/3L

616983

220/3L

616984

220/3L

616985

220/3L

616986

220/3L

616987

220/3L

616988

220/3L

616989

220/3L

616990

220/3L

616991

220/7TXN

616992

220/7TXN

616993

220/7TXN

616994

220/7TXN

616995

220/7TXN

616996

220/7TXN

616997

220/7TXN

616998

220/7TXN

616999

220/7TXN

95 95 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 96 77 77 77 77 77 77 77 77 77 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 81 81 81 81 81 81 81 81 81

617000 617000

220/7TXN

617001

220/7TXN

617002

220/7TXN

617003

220/7TXN

617004

220/7TXN

617005

220/7TXN

617006

220/7TXP

617007

220/7TXP

617008

220/7TXP

617009

220/7TXP

617010

220/7TXP

617011

220/7TXP

617012

220/7TXP

617013

220/7TXP

617017

606CS5CR

617021

607B5CR

81 81 81 81 81 81 82 82 82 82 82 82 82 82 171 171

617026

607CS7CR

617027

607S50CR

617028

608CS5CR

617030

609CS7CR

617031

621CS7CR

617032

629CS7CR

617033

606B5NI

617037

607B5NI

617041

608CS5NI

617042

603CS6VDETBI

617043

603CS6TVDETBI

617044

603CS6VDE

617045

603CS6TVDE

617046

603S50VDETBI

617047

603S50VDE

617048

620CS6VDETBI

617049

621CS6VDETBI

617050

629CS6VDETBI

617051

217/2

617052

217/2

617053

217/2

617054

217/2

617055

217/2

617056

217/2

617057

217/2

617058

217/2

617059

217/2

617060

217/2

617061

217/2

617062

217/2

617063

217/2

617064

217/2

617065

217/2

617066

217/2

617067

217/2

617068

217/2

617069

217/2

617070

217/2

617071

217/2

617072

217/2

617073

217/2

617074

217/2

617075

217/2

617076

998C

617077

220/7TXNPH

617078

220/7TXPPH

617079

220/3PH

617080

220/3LPH

617081

220/3PH

617082

220/3LPH

617083

220/7TXS

617085

997.3

617086

626TBI

617087

626TBI

617088

626TBI

617089

627TBI

617090

627TBI

617091

627TBI

617092

627TBI

617093

628TBI

617094

628TBI

617095

628TBI

617100

920PLUS1

617101

920PLUS2

617115

950/2

617116

950/9

617117

239A12P24

617118

188BI12P16

617119

197MB3

617122

238/1 12p

617123

217/2CB

617124

217/2CB

617125

192/15

617126

234.8/4

617127

234.8/4

617128

620/1CR

617129

620/1CR

617130

620/1CR

617131

620/1CR

617132

620/1CR

617133

620/1CR

617134

620/1CR

617135

620/1CR

617136

620/1CR

617137

620/1CR

171 172 172 172 175 178 170 171 172 169 169 169 169 169 169 174 175 178 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 76 77 77 77 77 77 77 77 77 77 250 82 82 78 79 78 79 82 249 177 177 177 177 177 177 177 177 177 177 207 207 226 227 99 48 71 95 77 77 65 92 92 174 174 174 174 174 174 174 174 174 174

617138

620/1CR

617139

620/1CR

617140

620/1CR

617141

620/1CR

617142

620/1CR

617143

620/1CR

617144

620/1CR

617146

220FH

617147

220/3SFH

617148

220FH

617149

220FH

617150

220/7TXNFH

617154

1262/5A

617155

1262/5A

617156

1262/5A

617157

1262/5A

617158

1262/5A

617161

1575

617170

1643/4

617171

1644/2

617172

1683/4

617175

950/3V

617176

950/6Z

617177

950.3

617180

K950

617183

K950COMB

617187

950.4

617188

950.1

617227

940ECO

617229

1600AT

617230

1600BT

617231

1600CT

617232

1600A

617233

1600B

617234

1600C

617235

1670/2BI

617238

1600E

617239

1600G

617246

250/1ADP

617247

250/1ADP

617248

250/1ADP

617249

250/1ADP

617268

970U6

617269

940ECOS1

617275

1600E1

617276

1600G1

617281

753.1

617303

233.7/4

617310

1697.1

617474

15B

617475

15B

617476

15B

617477

15BM

617478

15BM

617479

15BM

617480

15BW

617481

15BW

617482

15BMSET

617483

15BMSET

617484

15BMSET

617485

15BWSET

617486

15BWSET

617498

SDSPLUS

617499

SDSMAX

617527

197/1 6p

617528

704/5A

617529

704/5A

617530

704/5A

617531

705/5AMH

617532

1800

617533

1800

617534

1800

617535

1800

617536

1800

617537

1800L

617538

1800L

617539

705/5AMH

617540

705/5AMH

617541

160PH

617570

905VDE

617571

905VDEBI

617572

906VDE

617573

906VDEBI

617586

1601/2P

617587

1602/2

174 174 174 174 174 174 174 77 80 77 77 82 264 264 264 264 264 277 317 317 322 226 226 227 227 227 227 227 212 309 309 309 309 309 309 319 309 309 100 100 100 100 241 212 309 309 192 92 326 331 331 331 331 331 331 331 331 331 331 331 331 331 307 307 69 189 189 189 189 329 329 329 329 329 329 329 189 189 36 202 202 202 202 311 311

347


617588

1632

617589

1698

617590

1698.1

617591

1699

617592

1699.1

617593

1694

617615

1800

617616

1800

617617

1800

617618

1800

617619

1800

617620

1800L

617621

1800L

617622

1800L

617623

1800L

617624

1800L

617625

1800L

617626

1800L

617627

1800L

617628

15B

617631

238.1/1ALBI

617633

215/2

617634

182/2A

617635

182/2A

617636

182/2A

617640

216/1

617641

216/1

617642

216/1

617653

603CS6AVT

617654

603CS6ATVT

617655

603CS6AVDE

617656

603CS6ATVD

617657

197.6/1

617658

199.6/1

617659

630VDE

617660

630VDE

617661

300/5

617662

236/2HX

617663

236/2HX

348

315 327 327 327 327 325 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 331 97 75 42 42 42 76 76 76 168 168 169 169 70 72 178 178 107 93 93

617664

236/2HX

617665

236/2HX

617666

236/2HX

617667

236/2HX

617668

236/2HX

617669

236/2HX

617670

182/2A

617672

585/6P

617686

466/1BI

617686

466/1BI

617687

466/4G

617687

466/4G

617688

466/4P

617688

466/4P

617689

234.6/4

617690

1596

617691

1597

617692

1279

617693

1263

617694

1263

617695

1263

617696

1263

617697

1263

617698

272

617699

1253

617700

1253

617701

1253

617702

1253

617703

1280

617704

1280

617705

1280

617706

1280

617707

1280

617708

234.4/4

617709

234.4/4

617710

234.4/4

617711

234.7/4

617712

234.7/4

617713

1510

93 93 93 93 93 93 42 162 136 136 136 136 136 136 92 277 277 265 265 265 265 265 265 106 264 264 264 264 265 265 265 265 265 92 92 92 92 92 273

617714

1514

617715

1514

617716

1514.1

617717

1514.2

617718

1514A1

617719

1514A2

617720

1514A3

617721

1514A4

617722

1514A5

617723

1514A6

617724

1299

617725

1290/5

617726

1515

617727

1515H

617728

1517P

617729

1517S

617730

1518

617731

1516

617732

1516A

617733

1510

617735

1500

617736

1501

617737

1502

617738

1500C

617739

1501C

617740

1310

617741

1500PG

617742

1501PG

617743

1505

617744

1505

617745

1505

617746

1505

617747

1505

617748

1505

617749

1312

617750

1312

617751

1312

617752

1311

617753

160

617754

160

617755

160

617756

160

617757

161

617758

161

617759

161

617760

161

617761

170

617762

170

617763

170

617767

1508A

617768

1508B

617773

639A

617774

639B

617775

639C

617776

639D

617777

639PB

617782

300/6E

617783

300/6E

617784

300/6E

617785

300/6E

617786

300/6E

617787

300/6E

617788

1506PZ

617789

1506PZ

617790

1506PZ

617791

1506PN

617792

1506PN

617793

1506KZ7

617794

1506KZ7

617795

1506KN7

617796

1506KN7

617797

1507Z7

617798

1507Z7

617799

1507N

617800

1507N

617801

110/2VDEDP

617802

110/2VDEDP

617803

190/2VDEDP

617804

190/2VDEDP

617809

995VD

617810

995VDL

617811

995VD1

617812

995VD1L

617813

995ZD

617814

995ZDL

273 273 274 274 274 274 274 274 274 274 265 265 274 275 275 275 275 275 275 273 269 269 269 269 269 266 269 269 269 269 269 269 269 269 266 266 266 266 35 35 35 35 36 36 36 36 37 37 37 272 272 180 180 180 180 181 108 108 108 108 108 108 269 269 269 272 272 272 272 272 272 272 272 272 272 25 25 54 54 248 248 248 248 248 249

617818

402A

617823

920ES3

617824

1694.1

617840

1617/2DP

617841

1617/2DP

617898

1696.2

617908

1670.8/2BI

617917

OBE

617918

OBE

617919

OBE

617920

OBE

617921

OBE

617922

OBE

617923

OBE

617924

OBE

617925

OBE

617926

OBE

617927

OBE

617928

OBE

617929

OBE

617930

OBE

617931

OBE

617932

OBE

617933

402B

116 207 325 314 314 326 320 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 332 116

618000 618331

110/2VDEDP

618333

110/2VDEDP

618335

110/2VDEDP

618336

110/2VDEDP

618337

110/2VDEDP

618367

188.1/1FBI

618368

238.1/1FBI

618369

190.1/1FBI

618370

110/2VDEDP

618371

1684

618379

1805

618380

1805

618381

1805

618382

1805

618383

1805

618384

1805

618385

1805

618386

1805

618387

1805

618388

1805

618389

1805L

618390

1805L

618391

1805L

618392

1805L

618393

1805L

618394

1805L

618395

1805L

618396

1805L

618397

1805L

618398

1805L

618405

1606

618406

1606

618409

1604/2

618410

1634/2P

618411

1635/2P

618412

1692/4

618413

1663/2BI

618414

1672/2

618415

1668/2

618419

1605/2

618460

940ECOES7

618465

355/6

618466

943P1

618467

943P2

618468

943P3

618469

943P4

618470

943P5

618471

943P6

618472

943P7

618473

943P8

618474

943P9

618475

943P10

618476

943P11

618477

943P12

618483

1507Z7

618484

1507N

618486

1690/1

618489

1688

25 25 25 25 25 50 97 58 25 323 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 312 312 311 315 316 324 318 321 319 312 212 109 220 220 220 220 220 220 220 221 221 221 221 221 272 272 324 323


618491

120/1

618492

120/1

618493

120/1

618494

120/1

618495

120/1

618496

120/1

618497

120/1

618498

120/1

618499

120/1

618500

120/1

618501

120/1

618502

120/1

618503

120/1

618504

120/1

618505

120/1

618506

120/1

618507

120/1

618508

120/1

618509

120/1

618510

120/1

618511

120/1

618512

120/1

618513

120/1

618514

120/1

618515

120/1

618516

120/1

618517

120/1

618518

120/1

618519

120/2

618520

120/2

618521

120/2

618522

120/2

618523

120/2

618524

120/2

618525

120/2

618526

120/2

618527

120/2

618528

120/2

618529

120/2

618530

120/2

618531

120/2

618532

120/2

618533

120/2

618534

120/2

618535

120/2

618536

120/2

618537

120/2

618538

120/2

618539

120/2

618540

120/2

618541

120/2

618542

120/2

618543

120/2

618544

120/2

618560

125/1

618561

125/1

618562

125/1

618563

125/1

618564

125/1

618565

125/1

618566

125/1

618567

125/1

618568

125/1

618569

125/1

618570

125/1

618571

125/1

618572

125/1

618573

125/1

618574

125/1

618575

215/2

618576

215/2

618577

215/2

618620

585.1/7

618621

585.1/7

618622

585.1/7P

618623

114/2

618624

114/2

618625

114/2

618626

114/2

618627

114/2

618628

114/2

618629

114/2

618630

114/2

618631

114/2

618632

114/2

28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28 29 29 29 29 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 31 75 75 75 162 162 162 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26

618633

114/2

618634

114/2

618635

114/2

618636

114/2

618637

114/2

618638

114/2

618639

114/2

618640

114/2

618641

114/2

618642

114/2

618643

114/2

618648

457/4AP

618648

457/4AP

618649

125/2

618650

125/2

618651

125/2

618652

125/2

618653

125/2

618654

125/1

618655

125/1

618656

110/1

618657

110/1

618658

110/1

618659

180/1

618660

180/1

618662

938/5V

618666

197/1 12p

618667

197/1 12p

618668

197/1 12p

618669

197/1 12p

618670

197/1 12p

618671

197/1 12p

618672

197/1 12p

618673

197/1 12p

618674

197/1 12p

618675

197/1 12p

618676

197/1 12p

618677

197/1 12p

618678

197/1 12p

618679

197/1 12p

618680

197/1 12p

618681

197/1 12p

618682

188/2 6p

618683

188/2 6p

618684

188/2 6p

618685

188/2 6p

618686

188/2 6p

618687

188/2 6p

618688

188/2 6p

618689

188/2 6p

618690

188/2 6p

618691

188/2 6p

618692

188/2 6p

618693

188/2 6p

618694

188/2L12p

618695

188/2L12p

618696

188/2L12p

618697

188/2L6p

618698

188/2L12p

618699

199/1 12p

618700

197/1L6p

618701

188.10A

618702

188.10A

618703

188.10A

618704

192/2HXSL

618705

192/2HXSL

618706

192/2HXSL

618707

192/2HXSL

618708

232.7/4

618709

231/4 6p

618710

231/4 6p

618711

231/4 6p

618712

231/4 6p

618713

231/4 6p

618714

231/4 6p

618715

231/4 6p

618716

231/4 6p

618717

231/4 6p

618718

231/4 6p

618719

231/4 6p

618720

231/4 6p

618721

231/4 6p

618722

231/4 6p

618723

231/4 6p

618724

231/4 6p

26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 134 134 32 32 32 32 32 31 31 22 22 22 40 40 209 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 69 46 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 48 48 48 47 48 72 69 52 52 52 62 62 62 62 90 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85

618725

231/4 6p

618726

231/4 6p

618727

231/4 6p

618728

231/4 6p

618729

231/4L6p

618730

231/4L6p

618731

231/4L6p

618732

231/4L6p

618733

231/4L6p

618734

231/4L6p

618735

231/4L6p

618736

231/4L6p

618737

231/4L6p

618738

231/4L6p

618739

231/4L6p

618740

231/4L6p

618741

231/4L6p

618742

231/4L6p

618743

231/4L6p

618744

231/4L6p

618745

231/4L6p

618746

231/4L6p

618747

231/4L6p

618748

231/4L6p

618749

231/4AHX

618750

231/4AHX

618751

231/4AHX

618752

231/4AHX

618753

231/4AHX

618754

231/4AHX

618755

231/4AHX

618756

231/4AHX

618757

231/4AHX

618758

231/4AHX

618759

231/4AHX

618760

231/4AHX

618761

231/4ATX

618762

233/4SQ

618763

233/4SQ

618764

233/4SQ

618765

170

618766

170

618767

170

618768

170

618769

165

618770

165

618771

165

618773

637SL

618774

637SL

618775

637SL

618776

637SL

618777

637SL

618778

637SL

618779

637SL

618780

637PH

618781

637PH

618782

637PH

618783

637PZ

618784

637PZ

618785

637PZ

618786

220/4L

618787

220/4L

618788

220/4L

618789

220/4L

618790

220/4L

618791

220/4L

618792

220/4L

618793

220/4L

618794

220/4L

618795

220/4L

618796

220/4L

618797

220/4L

618798

220/4L

618799

220/4L

618800

220/4L

618801

220/4L

618802

220/4L

618803

220/4L

618804

220/4L

618805

220/4L

618806

220/4L

618807

220/4L

618808

220/4L

618809

220/4L

618810

220/4L

85 85 85 85 85 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 88 88 88 88 88 88 88 88 88 88 88 88 89 91 91 91 37 37 37 37 36 36 36 180 180 180 180 180 180 180 180 180 180 180 180 180 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 79 80 79 80 79 80 79 80 80 80 80 80 80 80

618811

220/4L

618812

220/4L

618813

220/4L

618814

220/4L

618815

220/4L

618816

220/4

618817

220/4

618818

220/4

618819

220/4

618820

220/4

618821

220/4

618822

220/4

618823

220/4

618824

220/4

618825

220/4

618826

220/4

618827

220/4

618828

220/4

618829

220/4

618830

220/4

618831

220/4

618832

220/4

618833

220/4

618834

220/4

618835

220/4

618836

220/4

618837

220/4

618838

220/4

618839

220/4

618840

220/4

618841

220/4

618842

220/4

618843

220/4

618844

220/4

618845

220/4

618846

220/4

618847

220/4

618848

220/4

618849

220/4

618850

220/4

618851

635

618852

635SL

618853

635SL

618854

635SL

618855

635SLPH

618856

635SLPH

618857

635SLPH

618858

635PH

618859

635PH

618860

635PZ

618861

635PZ

618862

635HX

618863

635HX

618864

635HX

618865

635HX

618866

635HX

618867

635TX

618868

635TX

618869

635TX

618870

635TX

618871

635TX

618872

635Bits

618873

635Soc

618874

1255

618875

1255

618876

1255

618877

1255

618878

1255

618879

1255

618880

1255

618881

1255

618882

1255

618883

1255

618884

1255

618885

1255H

618886

1255H

618887

1255H

618888

1255H

618889

1255H

618890

1255H

618891

1255H

618892

1255H

618893

492/6

618894

492/6

618895

221TXPB3

80 80 80 80 80 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 179 180 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 264 144 144 83

349


618896

221TXRPB3

618897

221TXPPB3

618898

221HXPB3

618899

221ATXPB3

618900

221ATXRPB3

618901

221ATXPPB3

618902

221AHXPB3

618903

629E

618904

629E

618905

629E

618906

629E

618907

629E

618908

629E

618909

629E

618915

267A

618916

267A

618917

267A

618918

267A

618919

267A

618920

267B

618921

267B

618922

267B

618923

267B

618924

267B

618925

231/4NS

618926

231/4NS

618927

231/4NS

618928

231/4NS

618929

231/4NS

618930

231/4NS

618931

231/4NS

618932

231/4NS

618933

231/4NS

618934

231/4NS

618935

231/4NS

618936

231/4NS

618937

231/4NS

618938

231/4NS

618939

231/4NS

618940

231/4LNS

618941

231/4LNS

618942

231/4LNS

618943

231/4LNS

618944

231/4LNS

618945

231/4LNS

618946

231/4LNS

618947

231/4LNS

618948

231/4LNS

618949

231/4LNS

618950

231/4LNS

618951

231/4LNS

618952

231/4LNS

618953

231/4LNS

618954

231/4LNS

618955

231/4XL6p

618956

231/4XL6p

618957

231/4XL6p

618958

231/4XL6p

618959

231/4XL6p

618960

231/4XL6p

618961

231/4XL6p

618962

231/4XL6p

618963

231/4XL6p

618964

231/4XL6p

618965

231/4XL6p

618966

231/4XL6p

618967

231/4XL6p

618968

231/4XL6p

618969

231/4XL6p

618970

231/4XL6p

618971

231/4XL6p

618972

231/4XL6p

618973

231/4XL6p

618974

231/4XL6p

618975

231/4XXL6p

618976

231/4XXL6p

618977

231/4XXL6p

618978

231/4XXL6p

618979

231/4XXL6p

618980

231/4XXL6p

618981

231/4XXL6p

618982

231/4XXL6p

618983

231/4XXL6p

618984

231/4XXL6p

618985

231/4XXL6p

350

84 84 83 83 83 83 83 178 178 178 178 178 178 178 105 105 105 105 105 105 105 105 105 105 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 87 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86

618986

231/4XXL6p

618987

231/4XXL6p

618988

231/4XXL6p

618989

231/4XXL6p

618990

231/4XXL6p

618991

231/4XXL6p

618992

231/4XXL6p

618993

231/4XXL6p

618994

231/4XXL6p

618995

231/4XXXL6p

618996

231/4XXXL6p

618997

231/4XXXL6p

618998

231/4XXXL6p

618999

231/4XXXL6p

86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86

619000 619000

231/4XXXL6p

619001

231/4XXXL6p

619002

231/4XXXL6p

619003

231/4XXXL6p

619004

231/4XXXL6p

619005

231/4XXXL6p

619006

231/4XXXL6p

619007

231/4XXXL6p

619008

231/4XXXL6p

619009

231/4XXXL6p

619010

231/4XXXL6p

619011

231/4XXXL6p

619012

231/4XXXL6p

619013

231/4XXXL6p

619014

231/4XXXL6p

619015

231/4PL

619016

231/4PL

619017

231/4PL

619018

722.1/7

619019

722.1/7

619020

722.1/7

619021

722.1/7

619022

722.1/7

619023

722.1/7

619024

722.1AL

619025

722.1AL

619026

722.1AL

619027

722.1AL

619028

722.1AL

619029

722.1AL

619030

942

619031

942

619032

942

619033

942

619034

942

619035

942

619036

942

619037

942

619038

942

619039

942

619040

942

619041

942

619042

942

619043

942

619044

942

619045

942

619046

942

619047

942

619048

942

619049

942

619050

942

619051

942

619052

942

619053

942

619054

944

619055

944

619056

944

619057

944

619058

944

619059

944

619060

944

619061

944

619062

944

619063

944

619064

944

619065

944

619066

944

619067

944

86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 86 88 88 88 191 191 191 191 191 191 191 191 191 191 191 191 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 219 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222

619068

944

619069

944

619070

944

619071

944

619072

944

619073

944

619074

944

619075

944

619076

944

619077

944

619078

944

619079

944

619080

944

619081

944

619082

944

619083

944

619084

944

619085

944

619086

944

619088

188H

619089

238H

619090

190H

619093

213/2VDEDP

619094

213/2VDEDP

619095

213/2VDEDP

619096

213/2VDEDP

619097

213/2VDEDP

619098

750VDEDP

619099

1351VDE

619100

1352VDE

619101

385AVDE

619102

385BVDE

619103

1350VDE

619104

190/2LVDEDP

619105

190/2LVDEDP

619106

190/2LVDEDP

619107

190/2LVDEDP

619108

190/2LVDEDP

619109

190/2LVDEDP

619110

190/2LVDEDP

619111

190/2LVDEDP

619112

190/2LVDEDP

619113

190/2LVDEDP

619114

190/2LVDEDP

619115

190/2LVDEDP

619116

196/2BVDEDP

619117

196/2BVDEDP

619118

238.1AVDEDP

619119

190.1AVDEDP

619120

264VDEDP

619121

264VDEDP

619122

264VDEDP

619123

180/2AVDEDP

619124

180/2AVDEDP

619125

180/2AVDEDP

619126

180/2AVDEDP

619127

180/2AVDEDP

619128

180/2AVDEDP

619129

180/2AVDEDP

619130

180/2AVDEDP

619131

180/2AVDEDP

619132

220TVDE

619133

220TVDE

619134

220TVDE

619135

220TVDE

619136

220/3LVDEDP

619137

220/3LVDEDP

619138

220/3LVDEDP

619139

220/3LVDEDP

619140

220/3LVDEDP

619141

220/3LVDEDP

619142

220/3LVDEDP

619143

196/2LVDEDP

619144

231/4NS

619145

231/4NS

619146

231/4LNS

619147

231/4LNS

619148

2029/2

619149

944

619150

196/2LVDEDP

619151

196/2LVDEDP

619152

196/2LVDEDP

619153

196/2LVDEDP

619154

196/2LVDEDP

619155

196/2LVDEDP

222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 222 48 96 54 75 75 75 75 75 192 267 267 112 112 267 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 68 68 97 59 105 105 105 42 42 42 42 42 42 42 42 42 80 80 80 80 79 79 79 79 79 79 79 68 87 87 87 87 286 222 68 68 68 68 68 68

619156

196/2LVDEDP

619157

196/2LVDEDP

619158

196/2LVDEDP

619159

196/2LVDEDP

619160

196/2LVDEDP

619161

238/2VDEDP

619162

238/2VDEDP

619163

238/2VDEDP

619164

238/2VDEDP

619165

238/2VDEDP

619166

238/2VDEDP

619167

238/2VDEDP

619168

238/2VDEDP

619169

238.4/2VDEDP

619170

238.4/2VDEDP

619171

236/2HXVDEDP

619172

236/2HXVDEDP

619173

236/2HXVDEDP

619174

236/2HXVDEDP

619175

236/2HXVDEDP

619176

420/1VDEDP

619176

420/1VDEDP

619177

406/1VDEDP

619177

406/1VDEDP

619178

406/1VDEDP

619178

406/1VDEDP

619179

406/1VDEDP

619179

406/1VDEDP

619180

406/1VDEDP

619180

406/1VDEDP

619181

406/1VDEDP

619181

406/1VDEDP

619182

472/1VDEDP

619183

472/1VDEDP

619184

476/1VDEDP

619185

476/1VDEDP

619186

478/1VDEDP

619187

506/1VDEDP

619187

506/1VDEDP

619188

506/1VDEDP

619188

506/1VDEDP

619189

508/1VDEDP

619189

508/1VDEDP

619190

508/1VDEDP

619190

508/1VDEDP

619191

512/1VDEDP

619191

512/1VDEDP

619192

512/1VDEDP

619192

512/1VDEDP

619193

461/1VDEDP

619193

461/1VDEDP

619194

461/1VDEDP

619194

461/1VDEDP

619195

466/1VDEDP

619195

466/1VDEDP

619196

466/1VDEDP

619196

466/1VDEDP

619197

580/1VDEDP

619198

580/1VDEDP

619199

447/1VDEDP

619201

110/2VDEDP

619202

180/2VDEDP

619205

1392

619206

1910

619207

1911

619208

1912

619209

1913

619210

1914

619211

1915

619212

1916

619213

1917

619214

1918

619215

1919

619216

1920

619217

1921

619218

1922

619219

1923

619220

1924

619221

1925

619222

1926

619223

1927

619224

1928

619225

1929

619226

1900

619227

1901

68 68 68 68 68 96 96 96 96 96 96 96 96 98 98 93 93 93 93 93 121 121 120 120 120 120 120 120 120 120 120 120 137 137 139 139 139 146 146 146 146 147 147 147 147 148 148 148 148 135 135 135 135 136 136 136 136 161 161 132 25 41 267 279 279 279 279 279 279 279 279 279 279 279 280 280 280 280 280 280 280 280 280 279 279


619228

1930

619229

1931

619230

1932

619231

1933

619232

1934

619233

1935

619234

1936

619235

188H

619236

238H

619237

190H

619238

2076/1

619239

2076/1

619240

2076/1

619241

2076/1

619242

2076/1

619243

2076/1

619244

2076/1

619245

2076/1

619246

2076/1

619247

2076/1

619248

2076/1

619249

2076/1

619250

2077/2BI

619251

2078/2BI

619252

2079/2BI

619253

2080/2BI

619254

2081/3

619255

2082/3

619256

2082.1

619257

1976/2

619258

1977/6

619259

1977/6

619260

1977/6

619261

1977/6

619262

1977/6

619263

1977/6

619264

1977/6

619265

1977/6

619266

1978/2

619267

1940/2BI

619268

1940.1/2BI

619269

1940.2/2BI

619270

1941/2

619271

1942/2

619272

1943/2BI

619273

2026/2

619274

2026/2

619275

2026/2

619278

2027/2

619278

2027/2

619279

2051/4

619280

1342

619281

1343

619282

1344

619283

1345

619284

1346

619285

1347

619286

1348

619287

114/2PB

619288

2028/2P

619289

760B

619290

760B

619291

760HB

619292

760HB

619293

760 1/2S

619294

760 1/2S

619295

760H1/2S

619296

760H1/2S

619297

760S

619298

760S

619299

760HS

619300

760HS

619301

761B

619302

761B

619303

761HB

619304

761HB

619305

761 1/2S

619306

761 1/2S

619307

761H1/2S

619308

761H1/2S

619309

761S

619310

761S

619311

761HS

619312

761HS

619313

763B

280 280 281 281 281 281 281 48 96 54 289 289 289 289 289 289 289 289 289 289 289 289 289 290 290 290 290 291 291 284 284 284 284 284 284 284 284 284 285 281 281 281 282 282 282 285 285 285 18 286 288 267 267 267 267 267 267 267 26 286 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 193 194 194 193 193 194 194 194

619314

763B

619315

763HB

619316

763HB

619317

763 1/2S

619318

763 1/2S

619319

763H1/2S

619320

763H1/2S

619321

763S

619322

763S

619323

763HS

619324

763HS

619325

764B

619326

764B

619327

764HB

619328

764HB

619329

764 1/2S

619330

764 1/2S

619331

764H1/2S

619332

764H1/2S

619333

764S

619334

764S

619335

764HS

619336

764HS

619337

765B

619338

765B

619339

765HB

619340

765HB

619341

765 1/2S

619342

765 1/2S

619343

765H1/2S

619344

765H1/2S

619345

765S

619346

765S

619347

765HS

619348

765HS

619392

UV

619393

1200/1INOX

619394

1202/2INOX

619395

1202/2INOX

619396

1202/2INOX

619397

120/1CB

619398

120/1CB

619399

120/2CB

619400

120/2CB

619401

186BI

619402

186BI

619403

186BI

619404

220/4PH

619405

220/4PH

619406

220/4PH

619407

220/4LPH

619408

220/4LPH

619409

220/4LPH

619410

188H1

619411

238H1

619412

190H1

619413

188BI6P16INCH

619414

188BI12P16INCH

619415

192/2HXL

619416

192/16

619417

192/17

619418

192/18

619419

239VDEDP6P13

619420

190VDEDP6P13B

619421

1200/1INOX

619422

1200/1INOX

619423

1200/1ALU

619424

1200/1ALU

619425

1200/1ALU

619426

1202/2GC

619445

940ES4A

619446

920ES4A

619447

940ES4A

619448

188.10A

619467

762/5B

619468

762/5 1/2S

619469

762/5S

619470

911N6P21

619471

911N12P21

619472

912N6P21

619473

912N12P21

619484

944

619502

1671.3/2BI

619503

1671.4/2BI

619504

125/1CT

194 194 194 194 194 195 195 194 194 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 195 196 196 195 195 196 196 307 262 263 263 263 28 28 30 30 46 46 46 78 78 78 80 80 80 48 96 54 48 49 62 65 65 65 99 58 262 262 262 262 262 263 211 207 211 52 194 194 194 206 206 206 206 222 320 321 32

619505

125/1CT

619506

125/1CT

619507

125/1CT

619520

D18

619521

D17

619522

K8

619523

V8

619524

W26

619525

920ES8

619531

15B

619532

15B

619533

15BW

619534

15BW

619535

15BW

619551

V6

619554

1617/2DP

619589

1659/2

619611

1943.1SQ

619612

1943.1R

619613

726/6

619614

726/6

619618

1682.1/4

619633

1696

619698

197/1 6p

619700

OBE

619701

197/1 6p

619702

197/1 6p

619703

197/1 12p

619704

1667/2

619705

1681.1/4

619707

1662/4

619708

1661.1/4P

619709

1661.2/4PGR

619710

1664

619711

920.1PLUS

619713

1671.5/2BI

619714

1671.6/2BI

619715

1639/2

619716

1666/2DP

619717

1658/2P

619718

1636/2P

619719

1642.1/2P

619720

1689

619721

2201/2BI

619722

2202/2BI

619723

2203/2BI

619724

2204

619725

2205

619726

2205

619727

2205

619728

2086

619729

2205

619730

2206

619731

2207/2

619732

2151/2BI

619733

2052/4

619734

2030/2BI

619736

2032/2

619737

2033/2

619738

2034/2BI

619739

2035

619740

1944/6

619741

2083

619742

2084

619752

640/6HS

619753

640/6HS

619754

640/6HS

619755

640/6HS

619756

640/6HS

619757

640/6HS

619759

641/6HS

619760

641/6HS

619761

641/6HS

619762

641/6HS

619763

641/6HS

619764

641/6HS

619765

917

619766

917

619767

917

619768

981PBM1

619769

981PBM2

619770

981PBM3

619771

981PB4

619772

767 1/2S

619773

767H1/2S

32 32 32 215 215 216 217 218 208 331 331 331 331 331 217 314 317 282 282 191 191 322 326 69 332 69 69 69 319 322 318 318 318 318 208 321 321 316 318 317 316 316 323 299 299 300 300 300 300 300 292 300 300 300 293 289 286 286 287 287 287 283 291 291 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 207 207 207 245 245 245 245 196 196

619774

768 1/2S

619775

768H1/2S

619776

769 1/2S

619777

769H1/2S

619786

494/6

619787

494/6

619788

494/6

619789

494/6

619790

494/6

619791

494/6

619792

494/6

619793

238/1F12p

619794

238/1F12p

619795

238/1F12p

619796

238/1F12p

619797

238/1F12p

619798

238/1F12p

619799

238/1F12p

619800

238/1F12p

619801

238/1F12p

619802

238/1F12p

619803

192/2HXL

619804

192/2HXL

619805

192/2HXL

619806

192/2HXL

619807

192/2HXL

619808

192/2HXL

619809

192/2HXL

619810

192/2HXSL

619811

192/2HXSL

619812

192/2HXSL

619813

192/2HXSL

619814

192/2R

619815

192/2R

619816

192/2R

619817

192/2R

619818

192/2R

619819

192/2R

619820

192/2TR

619821

192/2TR

619822

192/2TR

619823

192/2TR

619824

192/2TR

619825

192/2TR

619826

192/2TR

619827

192/2TR

619828

192/2TR

619829

236/2TR

619830

236/2TR

619831

236/2TR

619832

236/2TR

619833

236/2TR

619834

236/2TR

619835

236/2TR

619836

197/2AHX

619837

197/2AHX

619838

197/2AHX

619839

197/2AHX

619840

197/2ATX

619841

197/2ATX

619842

197/2ATX

619843

197/2ATX

619844

197/2ATX

619845

192/2ZXL

619856

631B

619857

192/2TXL

619858

192/2TXL

619859

192/2TXL

619860

192/2TXL

619861

202/1TX

619862

202/1TX

619863

202/1TX

619864

202/1TX

619865

202/2ATX

619866

202/2ATX

619867

202/2ATX

619868

202/2ATX

619869

202/2ATX

619870

202/2AHX

619871

202/2AHX

619872

202/2AHX

619873

202/2AHX

619874

202/2AHX

619875

202/2AHX

619876

202/2AHX

196 196 196 197 144 144 144 144 144 144 144 95 95 95 95 95 95 95 95 95 95 62 62 62 62 62 62 62 62 62 62 62 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 63 93 93 93 93 93 93 93 70 70 70 70 70 70 70 70 70 64 179 63 63 63 63 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74 74

351


619877

202/2AHX

619878

202/2AHX

619879

202/2AHX

619880

1301/6

619881

270A

619882

487.1

619883

2085

619884

940EV1

619885

940EV4

619886

940EV6

619887

2207/2

619888

2207/2

619889

2207/2

619891

192/2R

619892

192/2R

619893

192/2R

619894

192/2HX

619895

192/2HX

619896

192/2HX

619898

192/2HX

619899

192/2HX

619900

192/2HX

619901

192/2HX

619902

192/2HX

619904

192/2HX

619905

199.7/1

619906

1807

619907

1807

619908

1807

619909

1807

619910

1807

619911

1807

619912

1807

619913

1807

619914

1807

619915

1807

619916

1807L

619917

1807L

619918

1807L

619919

1807L

619920

1807L

619921

1807L

619922

1807L

619923

1807L

619924

1807L

619925

1807L

619927

197MB4

619929

2087

619935

1375/6

619936

1376/6

619942 619943 619944 619945 619946 619947 619948 619949 619950 619951 619952 619953 619954 619955 619956 619957 619958 619959 619960 619961 619962 619963 619964

1514PB

619965

231/4PPB

619966

231/4PLPB

619967

635PB

619972 619973 619974 619975 619976 619977 619978 619979 619980

352

74 74 74 266 106 143 292 212 213 213 300 300 300 63 63 63 62 62 62 62 62 62 62 62 62 72 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 329 71 292 267 267 333 333 333 333 333 333 333 333 333 333 334 334 334 334 334 334 334 334 334 334 334 334 274 87 88 180 334 334 334 334 334 334 334 334 334

619981 619982 619983 619984 619985 619986 619987 619988 619989 619990 619991 619992 619993 619994 619995 619996 619997 619998 619999

640/6HSPB

335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 335 181

620000 620053

596/6AB

620064

492.1/7

620065

492.1/7

620066

641/6HSPB

620069

406/4E

620069

406/4E

620070

472/4E

620071

455/4E

620071

455/4E

620072

461/4E

620072

461/4E

620073

506/4E

620074

508/4E

620074

508/4E

620075

512/4E

620077

1678/2BI

620105

905BI

620106

905CR

620107

906BI

620108

906CR

620109

263B

620110

263A

620111

263A

620112

355/6

620117

642/6HS

620118

642/6HS

620119

1600SOS1

620120

1600SOS2

620121

1600SOS3

620122

1600SOS4

620123

1600SOS5

620124

1600SOS6

620125

VL.1600SOS1

620126

VL.1600SOS2

620127

VL.1600SOS3

620128

VL.1600SOS4

620129

VL.1600SOS5

620130

VL.1600SOS6

620172

447/1HPP

620176

647A

620177

647B

620178

646A

620179

1633/2P

620195

1614/4BI

620206

1671.7/2BI

620207

117/4

620208

2202.1/2

620209

2202.1/2

620210

2202.1/2

620211

2202.1/2

620212

403A

620214

D90A

620223

2208

620224

2036/2

620225

2209

620226

2210/2

620227

2037/2BI

620228

2038

620230

2039/2

620232

2041/2

620233

2211

620234

2089/2BI

620237

2091

164 144 144 181 120 120 138 133 133 135 135 146 147 147 148 321 202 202 202 202 103 104 104 109 182 182 310 310 310 310 310 310 310 310 310 310 310 310 131 183 183 183 315 313 321 27 299 299 299 299 116 332 301 287 301 301 287 288 288 288 301 292 293

620240

1945

620246

D19ECO

620247

D20ECO

620255

1683/4A

620256

586/6

620257

192/2ZX

620258

192/2ZXL

620360

596/6AB

620362

596/6AB

620416

940EVS1

620417

940.1EV

620418

940EVS4

620419

940EVS7

620420

939/4EV

620421

447/4PHPP

620466

118/7

620467

118/7

620468

118/7

620469

118/7

620470

118/7

620471

118/7

620472

118/7

620473

118/7

620474

118/7

620475

118/7

620476

118/7

620477

118/7

620478

118/7

620479

118/7

620480

118/7

620481

118/7

620482

118/7

620483

118/7

620484

118/7

620485

118/7

620486

118/7

620487

118/7

620488

118/7

620489

118/7

620490

118/7

620491

118/7

620492

118/7

620493

118/7

620494

184/7

620495

184/7

620496

184/7

620497

184/7

620498

184/7

620499

184/7

620500

184/7

620501

184/7

620502

184/7

620503

184/7

620504

184/7

620505

184/7

620506

184/7

620507

184/7

620508

184/7

620509

184/7

620510

184/7

620511

184/7

620512

184/7

620513

184/7

620514

184/7

620515

184/7

620516

184/7

620517

184/7

620518

184/7

620519

184/7

620520

184/7

620521

184/7

620522

184/7

620523

184/7

620524

184/7

620525

184/7

620526

184/7

620527

184/7

620528

184/7

620529

184/7

620530

184/7

620531

184/7

620532

184/7

620533

184/7

620534

184/7

620535

184/7

283 216 216 322 162 64 64 164 164 213 213 213 213 209 131 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43

620536

184/7

620537

184/7

620538

184/7

620539

184/7

620540

184/7

620541

184/7

620542

184/7

620543

184/7

620544

184/7

620545

184/7

620546

184/7

620547

184/7

620548

184/7

620549

184/7

620550

184/7

620551

184/7

620552

184/7

620553

184/7

620554

184/7

620555

184/7

620556

939/3EV

620557

445/1BI

620558

445/4G

620559

445/4P

620560

995.2A

620561

1629

620562

K9

620563

D19

620564

D20

620565

R7

620566

T12

620567

2202.1/2

620568

T13

620569

T14

620570

995DNL

620571

995DN1

620572

995DN1L

620573

995VDN

620574

995VDNL

620575

995ZDN

620576

995ZDNL

620581

176CS6

620582

176CS11

620583

177CS6

620584

177CS11

620585

1100

620586

1101

620587

1102

620588

1103

620589

1104

620590

1105

620591

584/2POLLY

620592

494.1/7

620593

494.1/7

620594

494.1/7

620595

494.1/7

620596

494.1/7

620597

494.1/7

620598

494.1/7

620653

586.1/7

620654

586.1/7

620655

586.1/7

620790

188/2F6p

620791

188/2F6p

620792

188/2F6p

620793

188/2F6p

620794

188/2F6p

620795

188/2F6p

620796

188/2F6p

620797

188/2F6p

620798

188/2F12p

620799

188/2F12p

620800

188/2F12p

620801

188/2F12p

620802

188/2F12p

620803

188/2F12p

620804

188/2F12p

620805

188/2F12p

620806

188/2F12p

620811

237/1F

620812

237/1F

620813

237/1F

620814

237/1F

620816

197/2AZX

43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 43 209 130 130 130 249 314 216 216 216 216 217 299 217 217 248 248 248 248 248 248 248 38 38 39 39 261 261 261 261 262 262 161 144 144 144 144 144 144 144 163 163 163 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 47 94 94 94 94 70


620817

197/2AZX

620818

197/2AZX

620819

186.4/2

620820

186.4/2

620821

178/2

620822

178/2

620823

178/2

620824

178/2

620825

178/2

620826

178/2

620827

178/2

620828

178/2

620829

178/2

620830

178/2

620831

178/2

620832

178/2

620833

178/2

620834

178/2

620835

178/2

620836

178/2

620837

178/2

620840

178.1/2

620841

178.1/2

620842

178.1/2

620843

178.1/2

620855

238.12

620856

190.12

620858

188.13

620859

188.13

620871

vl964ECO2

620872

vl964ECO2A

620873

vl964ECO3

620874

vl964ECO5

620875

vl964ECO6

620876

vl964ECO9

620877

vl964ECO10

620878

vl964ECO19

620879

vl964ECO26 1/2S

620881

vl964/1SOS

620882

vl964/1ASOS

620883

vl964/2SOS

620884

vl964/2ASOS

620885

vl964/2BSOS

620886

vl964/3SOS

620887

vl964/4SOS

620888

vl964/5SOS

620889

vl964/6SOS

620890

vl964/7SOS

620891

vl964/8SOS

620892

vl964/9SOS

620893

vl964/10SOS

620894

vl964/13SOS

620895

vl964/15SOS

620896

vl964/19SOS

620897

vl964/22SOS

620898

vl964/25SOS

620899

vl964/11SOS

70 70 46 46 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 39 98 61 52 52 238 238 238 238 238 238 238 238 238 229 229 229 229 230 230 230 231 231 231 231 231 232 233 233 234 234 235 232

620900

vl964/12SOS

620901

vl964/26BSOS

620902

vl964/26 1/2SSOS

620903

vl964/26SSOS

620938

206.1

620939

T920

620940

642NPB

620941

642NPB

620942

642NPB

620943

642NPB

620944

642LPB

620945

642LPB

620946

642LPB

620947

642LPB

620948

2209

620949

1977/6

620950

1977/6

620951

1977/6

620952

1977/6

620959

606CS5E

620960

607CS7E

620961

621CS7E

620962

608CS5E

620963

403B

620967

20/4

620968

20/5

620969

2177.01

620970

2177.02

620971

2177.03

620972

2177.04

620973

2177.05

620974

2177.06

620975

2177.07

620976

2177.08

620977

2177.011

620978

2177.021

620979

2177.031

620980

2177.041

620981

2177.051

620982

2177.061

620983

2177.071

620984

2177.081

620985

2177.032

620986

2177.09

620987

2177.10

620988

2177.11

620989

2177.12

620990

2177.13

620991

2177.14

620992

2177.15

620993

2177.16

620994

2177.17

620995

2177.18

620996

2177.19

620997

2177.20

620998

2177.21

620999

2177.22

232 235 235 235 74 217 182 182 182 182 182 182 182 182 301 284 284 284 284 171 171 175 172 116 332 332 293 293 293 294 294 294 294 294 293 293 293 294 294 294 294 294 294 295 295 295 295 295 295 295 295 295 296 296 296 297 297

621000 621000

2177.23

621001

2177.24

621002

2177.25

621003

2177.26

621004

2177.27

621005

2177.28

621006

2177.29

621007

2177.30

621008

2177.31

621009

2177.32

621010

2177.33

621011

2177.34

621012

2177.35

621013

2177.36

621014

2177.37

621015

2177.38

621016

2177.39

621017

2177.40

621018

ST.UNI1

621019

920ES7

621020

253.1/4A

621042

1945.1

621049

964/1SOS

621050

964/1ASOS

621051

964/2SOS

621052

964/2ASOS

621053

964/2BSOS

621054

964/2CSOS

621055

964/3SOS

621056

964/4SOS

621057

964/5SOS

621058

964/6SOS

621059

964/7SOS

621060

964/8SOS

621061

964/8ASOS

621062

964/9SOS

621063

964/9BSOS

621064

964/10SOS

621065

964/11SOS

621066

964/12SOS

621067

964/13SOS

621068

964/13ASOS

621069

964/14SOS

621070

964/15SOS

621071

964/16SOS

621072

964/17SOS

621073

964/18ASOS

621074

964/18BSOS

621075

964/19SOS

621077

964/22SOS

621078

964/23SOS

621079

964/24SOS

621080

964/25SOS

621081

964/26BSOS

621082

964/26 1/2SSOS

621083

964/26SSOS

621084

964/27SOS

621178

964/1SSOS

621179

964/1ASSOS

621180

964/2SSOS

621181

964/2ASSOS

621184

964/2CSSOS

621185

964/5S12SOS

621186

964/19S12SOS

621187

532PLUS/1DP

621188

532PLUS/1DP

621189

532PLUS/1DP

621190

532PLUS/1DP

621191

532PLUS/4DP

621192

532PLUS/4DP

621193

532PLUS/4DP

621194

532PLUS/4DP

621195

534PLUS/1DP

621196

534PLUS/1DP

621197

534PLUS/1DP

621198

534PLUS/1DP

621199

534PLUS/4DP

621200

534PLUS/4DP

621201

534PLUS/4DP

621202

534PLUS/4DP

621203

536PLUS/1DP

621204

536PLUS/1DP

297 297 297 297 297 298 298 298 298 298 298 298 298 298 299 299 299 299 243 208 101 283 229 229 229 229 230 230 230 230 231 231 231 231 231 231 232 232 232 232 233 233 233 233 233 233 234 234 234 234 234 235 235 235 235 235 235 229 229 230 229 230 231 234 151 151 151 151 151 151 151 151 152 152 152 152 152 152 152 152 152 152

621205

536PLUS/1DP

621206

536PLUS/1DP

621207

536PLUS/4DP

621208

536PLUS/4DP

621209

536PLUS/4DP

621210

536PLUS/4DP

621211

538PLUS/1DP

621212

538PLUS/1DP

621213

538PLUS/1DP

621214

538PLUS/1DP

621215

538PLUS/4DP

621216

538PLUS/4DP

621217

538PLUS/4DP

621218

538PLUS/4DP

621219

vl964/2CSOS

621220

vl964/8ASOS

621221

vl964/9BSOS

621222

vl964/13ASOS

621223

vl964/14SOS

621224

vl964/16SOS

621225

vl964/17SOS

621226

vl964/18ASOS

621227

vl964/18BSOS

621229

vl964/23SOS

621230

vl964/24SOS

621231

vl964/27SOS

621232

vl964/1SSOS

621233

vl964/1ASSOS

621234

vl964/2SSOS

621235

vl964/2ASSOS

621236

vl964/2CSSOS

621237

vl964/5S12SOS

621238

vl964/19S12SOS

621247

603VDETBI

621248

603VDETBI

621249

360.1/7

621283

6472C6,3

621284

6472C6,3

621285

6472C6,3

621287

964ECO2

621288

964ECO2A

621289

964ECO3

621290

964ECO5

621291

964ECO6

621292

964ECO9

621293

964ECO10

621294

964ECO19

621295

964ECO26 1/2S

621375

979

621376

193NTX

621377

vl964/28SOS

621378

vl964/29SOS

621379

vl964/30SOS

621380

vl964/31SOS

621381

vl964/32SOS

621382

vl964/33SOS

621383

vl964/34SOS

621384

vl964/35SOS

621385

vl964/36SOS

621386

vl964/37SOS

621387

964/28SOS

621388

964/29SOS

621389

964/30SOS

621390

964/31SOS

621391

964/32SOS

621392

964/33SOS

621393

964/34SOS

621394

964/35SOS

621395

964/36SOS

621396

964/37SOS

621397

1011A

621398

1011B

621400

939EVS3

621401

943PS1

621402

943PS2

621403

1980

621405

1943.2/2

621406

1943.3/2

621407

188BI6P36

621419

607PB9TBI

621420

401PB6

621425

982PB1

621426

982PB2

621429

629VDETBI

621436

940EV3

152 152 152 152 152 152 153 153 153 153 153 153 153 153 230 231 232 233 233 233 233 234 234 234 235 235 229 229 230 229 230 231 234 168 168 109 303 303 303 238 238 238 238 238 238 238 238 238 243 66 236 236 236 236 236 236 237 237 237 237 236 236 236 236 236 236 237 237 237 237 260 260 209 221 221 285 283 283 49 171 116 245 245 178 212

353


621437

1301.1/4

621438

1301.1/4

621439

1301.1/4

621440

1301.1/4

621441

1301.1/4

621442

940.1H

621445

607PB8TBI

621448

946T

621452

1506KZ10

621453

1506KZ10

621454

1506KZ10

621455

1507Z10

621456

1507Z10

621457

1507Z10

621459

232PB1

621470

1693A

621471

1693B

621472

1693.1

621473

1503

621474

K

621477

1946

621478

1946.1

621479

586/6

621480

586.1/7

621481

721/6

621482

721Q/6

621483

721.1/6

621484

995.0MD

621485

995.1MD

621486

995.2MD

621487

995.3MD5,5

621488

995.3MD6,5

621489

995.4MD2

621490

995.5MD5

621491

995.6MD7

621492

995.7MDSOS85P24

621493

995.7MDSO100P12

621494

995.7MDSO110P12

621495

995.7MDSO120P10

621496

995.7MDSOSEP40

621497

1001F1

621498

1001F2

621499

1001F3

621500

1001F4

621501

1001F5

621502

1001F6

621503

1001F7

621504

vl964/9CSOS

621505

vl964/9DSOS

621506

vl964/9ESOS

621507

vl964/2DSOS

621514 621515 621516 621517 621518 621519 621520 621521 621522 621523 621524 621525

714

621531

750B

621532

750.1B

621533

352/6PB

621534

352.1/6

621535

352.2

621536

352.2

621537

352.2

621538

352.2

621539

352.2

621540

352.2

621541

352.2

621542

352.2

621543

352.2

621544

352.2

621545

352.2

621546

352.2

621547

352.2

621548

352.3

621549

352.3

621550

427/4AG

621551

427/4BG

621552

427/4CG

354

266 266 266 266 266 214 171 223 272 272 272 272 272 272 91 324 324 325 269 244 283 283 162 163 190 191 191 246 246 246 246 246 246 246 246 247 247 247 247 247 258 258 259 259 259 260 260 232 232 232 230 332 332 333 333 333 333 333 333 333 333 333 190 192 192 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 125 125 125

621553

427/4DG

621555

427/4FG

621557

428/4AGPB

621559 621560

964/9CSOS

621561

964/9DSOS

621562

964/9ESOS

621563

964/2DSOS

621564

721/6

621565

721Q/6

621566

721.1/6

621567

721/6

621568

721Q/6

621569

721.1/6

621570

721/6

621571

721Q/6

621572

721.1/6

621573

946G

621575

110/2VDEDP

621576

110/2VDEDP

621577

110/2VDEDP

621578

110/2VDEDP

621579

110/2VDEDP

621580

180/2VDEDP

621581

180/2VDEDP

621582

180/2VDEDP

621583

180/2VDEDP

621584

180/2VDEDP

621585

180/2VDEDP

621586

180/2VDEDP

621587

180/2VDEDP

621588

180/2VDEDP

621589

180/2VDEDP

621590

180/2VDEDP

621591

180/2VDEDP

621592

180/2VDEDP

621593

190/2VDEDP

621594

190/2VDEDP

621595

190/2VDEDP

621596

190/2VDEDP

621597

190/2VDEDP

621598

190/2VDEDP

621599

190/2VDEDP

621600

190/2VDEDP

621601

190/2VDEDP

621602

190/2VDEDP

621603

190/2VDEDP

621604

190/2LVDEDP

621605

190/2LVDEDP

621607

995.0MD1

621608

995.0MD2

621609

995.1MD1

621610

995.1MD2

621611

995.2MD1

621612

995.2MD2

621613

995.41MD2

621614

995.61MD12

621615

1689.1

621616

1689.2

621617

1689.3

621618

981PBS5

621619

981PBM5

621620

981PBS1

621621

981PBS2

621622

981PBS3

621623

539PLUS/1DPCT

621624

539PLUS/1DPCT

621625

539PLUS/1DPCT

621626

539PLUS/1DPCT

621627

539PLUS/4DPCT

621628

539PLUS/4DPCT

621629

539PLUS/4DPCT

621630

539PLUS/4DPCT

621631

969S

621632

969M

621633

969L

621634

969.1S

621635

969.1M

621636

969.1L

621637

969.2S

621638

969.2M

621639

969.2L

621640

969.3S

621641

969.3M

621642

969.3L

125 125 126 333 232 232 232 230 190 191 191 190 191 191 190 191 191 223 25 25 25 25 25 41 41 41 41 41 41 41 41 41 41 41 41 41 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 246 246 246 246 246 246 247 247 323 324 324 245 245 244 245 245 153 153 153 153 153 153 153 153 239 239 239 239 239 239 239 239 240 240 240 240

621643

969.4S

621644

969.4M

621645

969.4L

621646

190VDE6P10

621647

239VDEDP6P10

621648

220TVDE4PB

621649

193N

621650

6776PB21

621651

969.11S

621652

969.11M

621653

969.11L

621654

969.21S

621655

969.21M

621656

969.21L

621657

969.31S

621658

969.31M

621659

969.31L

621662

1647/2ABI

621663

D939EV1

621664

D939EV2

621665

T939EV1

621666

T939EV2

621667

1830

621668

1830

621669

1830

621670

1830

621671

1830

621672

1830

621673

1830

621674

1830

621675

1831

621676

1831

621677

1831

621678

1831

621679

1831

621680

1831

621681

1831

621682

1831

621683

1832

621684

1832

621685

1832

621686

1832

621687

1832

621688

1832

621689

1832

621690

1832

621691

1840

621692

403C

621694

1850M

621695

1850M

621696

1850M

621697

1850M

621698

1850W

621699

1850W

621700

1850W

621701

1850W

621702

1851M

621703

1851M

621704

1851M

621705

1851M

621706

1851W

621707

1851W

621708

1851W

621709

1851W

621710

1845

621711

1845C

621712

1846F

621713

1846

621714

1847B

621715

1847S

621716

1847SHT

621717

1848

621718

1848

621722

190/1 12p

621734

1647.1/4A

621759

192/14INCH

621817 621818 621824

240 240 240 58 99 80 66 305 239 239 239 240 240 240 240 240 240 317 216 216 217 217 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 116 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 330 331 331 331 331 331 331 332 332 332 53 317 64 332 332 332

622000 622012

556C

622022

190-6P17

622023

190BI6P17

156 56 56


• HU

Garancia-nyilatkozat Az UNIOR garantálja, hogy minden általa gyártott kéziszerszám mentes bármely anyag- és gyártási hibától. Vállalja a szerszámok helyes használata mellett jelent kező hibák ingyenes javítását, ill. a szerszámok cseréjét a termék élettartamára, ill. egyes termékeknél a garancia megjelölt időszakára vonatkozóan a megfelelő dokumentumok (számla, garanciajegy) bemutatásával. A garanciális problémákat a kizárólagos forgalmazó közvetíti az UNIOR felé. A garancia érvényét veszti, amennyiben a szerszámokon bármilyen változtatás történt az UNIOR előzetes engedélye nélkül, ill. elhasználódtak, vagy más módon megrongálódtak. A garancia nem érvényesíthető továbbá olyan esetekben, amikor a károsodás igazolhatóan a szerszámok helytelen használatából ered.

E katalógus szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása vagy egyes részeinek másolása ill. átvétele kizárólag az Unior d.d. engedélyével lehetséges. A katalógusban lévő képek szimbolikusak és a termékek jelenlegi külsejét ábrázolják. Mivel termékeinket folyamatosan fejlesztjük, ezért tényleges kinézetük vagy műszaki jellemzőik módosulhatnak. Az esetleges nyomdai hibákért elnézést kérünk, ugyanakkor felelősséget nem vállalunk. Az előzetes bejelentés nélküli árváltoztatás jogát fenntartjuk. A megrendelésekre az Unior d.d. általános értékesítési és szállítási feltételei érvényesek.


Katalógus 2011 - 2012

www.creatim.com

HU

• HU

621829

HU

Katalógus 2011 - 2012 www.uniortools.com

ópai gyártó Eur

191 9 óta


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.