Land of Fire / A tűz földjén

Anzix Azerbajdzsán

A tűz földjén Gyévuska, gavaris paruszki? – szólt utánam a bakui kofa. Pár pillanatba telt, mire ráeszméltem, hogy a kérdés nekem szól. Utoljára az általános iskolában szólaltam meg oroszul, és azóta nemigen titulált senki gyévuskának. Ám Azerbajdzsánban hamar fölelevenedtek a rég elfeledettnek hitt nyelv szavai.

A 7. században érkező muszlim hódítóknak sok zoroasztriánus templom esett áldozatul – a Surkhany városka közelében álló Tűztemplomot a 18. században építtették újjá indiai utazók. Az épület ma múzeum és zarándokhely.

114 national geographic •

2 0 1 6. január

azerbajdzsán 115

AZERBAJDZSÁN

Írta BORDÁS VERONIKA Fényképezte TÖKÖLYI CSABA

M

uszlim ország az európai kultúrkör peremén, türk nyelvet beszélő egykori szovjet tagköztársaság: Azerbajdzsánban a váratlanul ismerős és a meghökkentően egzotikus részletek alkotnak furcsa kevercset. A terület hajdanán a kereskedelemnek köszönhette jólétét. A Selyemúton járó kalmárok erre vitték nyugat felé becses portékáikat.

A standjaik mögött kiskirályként trónoló bakui piaci árusok tekintetében nem nehéz fölfedezni a keleti kalmárok pillantását. Akad itt minden: muszlim előírások szerint vágott – halal – hús, összekötözött lábú kacsák és óriási sarkantyújú kakasok, zöldség, aszalt és friss gyümölcs. Böhöm nagy hűtőkben feltornyozott üvegcsék: kaviár.

A Kaszpi-tengerben megfogyatkozott a tokhalállomány, így a tok ikrája, a kaviár is mind drágább, egy kis üvegért 60 manátot (1600 forintot) is elkérnek. Elshad Mirzajev már tizenöt éve árul a piacon: előtte halász volt. „Nem volt mit eladnom a kereskedőnek, olyan kevés lett a hal” – meséli. Ívásidőben tilos tokhalat fogni, ám utána szabad a vásár. Ha havonta sikerül néhány olyan tokot vennie, amelyből kinyerheti a kaviárt, már nincs oka panaszra, mondja Mirzajev. Persze drága, csóválja a fejét, tőle is főleg külföldiek vesznek. „Gyerekkoromban nem volt különleges ínyencség a kaviár, kanálszám ettük” – mondja vendéglátónk, az azerbajdzsáni National Geographic magazin munkatársa, Aydan Zeylanova.

Baku és a tengerparti sáv emberemlékezet óta a tűz földjeként ismert. A talajból feltörő gázcsóvák egy-egy villámcsapástól meggyulladtak, és az akár évszázadokig lobogó lángok köré szentélyeket, templomokat emeltek a tüzet tisztelő zoroasztriánusok. A 7. században érkező muszlim hódítók a lakosságot áttérítették az iszlámra.

116 national geographic •

2 0 1 6. január

A 2015-ben rendezett I. Európai Játékok kabalaállata, Jeyran, a gazella, a sportesemény után is népszerű maradt Bakuban.

A nagyszabású versenysorozat is arról tanúskodik: Azerbajdzsán új nemzetközi kapcsolatok kiépítését szorgalmazza.

azerbajdzsán 117

AZERBAJDZSÁN

Írta BORDÁS VERONIKA Fényképezte TÖKÖLYI CSABA

M

uszlim ország az európai kultúrkör peremén, türk nyelvet beszélő egykori szovjet tagköztársaság: Azerbajdzsánban a váratlanul ismerős és a meghökkentően egzotikus részletek alkotnak furcsa kevercset. A terület hajdanán a kereskedelemnek köszönhette jólétét. A Selyemúton járó kalmárok erre vitték nyugat felé becses portékáikat.

A standjaik mögött kiskirályként trónoló bakui piaci árusok tekintetében nem nehéz fölfedezni a keleti kalmárok pillantását. Akad itt minden: muszlim előírások szerint vágott – halal – hús, összekötözött lábú kacsák és óriási sarkantyújú kakasok, zöldség, aszalt és friss gyümölcs. Böhöm nagy hűtőkben feltornyozott üvegcsék: kaviár.

A Kaszpi-tengerben megfogyatkozott a tokhalállomány, így a tok ikrája, a kaviár is mind drágább, egy kis üvegért 60 manátot (1600 forintot) is elkérnek. Elshad Mirzajev már tizenöt éve árul a piacon: előtte halász volt. „Nem volt mit eladnom a kereskedőnek, olyan kevés lett a hal” – meséli. Ívásidőben tilos tokhalat fogni, ám utána szabad a vásár. Ha havonta sikerül néhány olyan tokot vennie, amelyből kinyerheti a kaviárt, már nincs oka panaszra, mondja Mirzajev. Persze drága, csóválja a fejét, tőle is főleg külföldiek vesznek. „Gyerekkoromban nem volt különleges ínyencség a kaviár, kanálszám ettük” – mondja vendéglátónk, az azerbajdzsáni National Geographic magazin munkatársa, Aydan Zeylanova.

Baku és a tengerparti sáv emberemlékezet óta a tűz földjeként ismert. A talajból feltörő gázcsóvák egy-egy villámcsapástól meggyulladtak, és az akár évszázadokig lobogó lángok köré szentélyeket, templomokat emeltek a tüzet tisztelő zoroasztriánusok. A 7. században érkező muszlim hódítók a lakosságot áttérítették az iszlámra.

116 national geographic •

2 0 1 6. január

A 2015-ben rendezett I. Európai Játékok kabalaállata, Jeyran, a gazella, a sportesemény után is népszerű maradt Bakuban.

A nagyszabású versenysorozat is arról tanúskodik: Azerbajdzsán új nemzetközi kapcsolatok kiépítését szorgalmazza.

azerbajdzsán 117

Sheki kán 18. századi nyári palotájában a pompás mozaikablakok, a gazdagon díszített termek nem csupán a szemet gyönyörködtetik; a bölcs uralkodó államférfiúi intelmeket is a falakra festetett (fent).

Kőfejtés közben munkások fedezték fel a több ezer éves gobusztáni sziklarajzokat (lent). Az ábrázolások tanúsága szerint a mainál dúsabb növényzetű vidéken mára kihalt állatok is nagy számban éltek.

118 national geographic •

2 0 1 6. január

A legtöbb épületet porig rombolták, ám a természet féktelen erői, amelyek vallásos tiszteletet ébresztettek a zoroasztriánusokban, ma sem nyugodnak. Bakutól alig 10 kilométerre időtlen idők óta ég a hegyoldal: az embermagasságú tűznyelvek mintha közvetlenül a talajból törnének elő. A hatalmas hőség miatt pár méternél jobban megközelíteni sem lehet őket. Másutt a feltörő gáz hatalmas halmokat emelt. A jó tíz méter magas, vakondtúrásra emlékeztető dombok csúcsán lávaként fortyog az iszap. A sártavacskák tükre alól bugyborékolva tör elő a gáz. Félve dugom bele kezem a sárba, de az kellemesen langyosnak bizonyul. Egy-egy erősebb kilövellés után az iszap kifut, kacskaringózva folyik le a halom oldalán.

A horizonton kék szalagként húzódik a Kaszpitenger, partján még éppen kivehetően bólogatnak az olajkutak. Ahogy az erős szélben meggörnyedve kocsink felé futunk, tenyérnyi fekete pacát veszek észre a lábam előtt. Mintha a föld is olajat izzadna. Járművünk a földúton dülöngélve, küszködve vergődik át a vasúti síneken.

Nem sokkal utánunk tehervonat zakatol el: végeláthatatlan tartálykocsisor tart nyugatnak. Azerbajdzsánban ma az olaj mindennek az alapja: az ipar jórészt a kőolajra épül.

A készletek kiaknázásának kezdetén végtelennek tűnő bőség köszöntött Baku környékére.

Az első olajkutak után 1859-re készült el az első kőolajfinomító – hét évvel később már tizenöt üzemelt. A hatalmas lehetőségekkel kecsegtető szénhidrogénvagyon a nyugat-európai iparbárók érdeklődését is felkeltette. Baku gyorsabban növekedett, mint a korabeli London.

Az olajkincs azonban nem csak szerencsét hozott. A Kaszpi-tengeri olajmezők túl értékesek voltak ahhoz, hogy a fiatal Szovjetunió lemondjon róluk. Azerbajdzsán 1920-ban került a bolsevikok kezére. A szovjet uralom jó hetven évig tartott: 1991 januárjában véres zavargások törtek ki, és Azerbajdzsán abban az évben elszakadt a Szovjetuniótól. Az Oroszországhoz fűződő viszonyuk ezért is ellentmondásos. Az azeriek elnyomóként tekintenek a szovjetekre, de évekkel a függetlenség kikiáltása után született fiatalok is remekül beszélnek oroszul, sőt gyakran a közösségi portálokon ezen a nyelven posztolnak.

A nemzeti identitás azért nagyon is fontos számukra: sokan hagyják el a törökös hangzású név végére a szovjet időkben kötelezően hozzáragasztott szláv -ov, -ova végződést.

Baku belvárosában mit sem érezni a szocializmus éveiből: az egykori városfalon belül húzódó középkori sikátoroktól pár percnyire, a századelő nyugat-európai stílusú, mészkőburkolatú épületei között, a tengerparti sétányon késő este is jókora tömeg hömpölyög.

Asszonyok trécselnek, kamaszok görkorcsolyáznak, kisiskolások nevetgélnek a körhintákon.

A főváros egyik büszkesége, a három Lángtorony szinte mindenhonnan látszik. A tűznyelveket formázó 190 méter magas épületek éjszakánként fényárban ragyognak, homlokzatukon a tűz narancsvöröse, rőtsárgája játszik, vagy az azeri nemzeti színeket rajzolja ki a tornyokra szerelt több mint tízezer led izzó.

A Kaukázus felé tartva mintha évtizedeket utaznánk vissza az időben. Az utak mentén juhés kecskenyájak legelnek, egy-egy fa árnyékában műanyag széken árus bóbiskol, mellette viaszosvászonnal leterített asztalon csillogó szamovár áll, körülötte csinosan elrendezve a szakszervezeti üdülőkből ismerős vastag falú, rombuszmintás poharak. Nyáron a tea mellé főtt kukoricát, ősszel mogyorót majszolhat a megfáradt utazó.

De nem csak az 1970-es, 1980-as évekből ismerős tárgyak miatt érezheti az ember otthonosan magát Azerbajdzsánban. A honfoglalás előtti magyar és török törzsek kapcsolata, a százötven éves török uralom nem múlt el nyomtalanul. Alma – ötlik szemembe az ismerős szó egy üdítőitalos palackról, karavánszeráj – silabizálom üggyelbajjal a feliratot. A busa szemöldökű, fekete üstökű pásztorok sem tűnnek idegennek – akár alföldi juhászoknak is nézhetné őket az ember.

Ahogy visszafelé tartunk Bakuba az érintetlen kaukázusi városkákból, mintha nem is a jelenbe, hanem a jövőbe csöppennénk. A tavaly megrendezett I. Európai Játékokra épített futurisztikus stadionok, az állami olajtársaság merész, csavart vonalú felhőkarcolója és az iráni származású európai sztárépítész, Zaha Hadid földönkívülinek látszó épülete mutatja: Azerbajdzsán, a saját útján járva, nagyon is tudatosan tervezi jövőjét. azerbajdzsán 119

Sheki kán 18. századi nyári palotájában a pompás mozaikablakok, a gazdagon díszített termek nem csupán a szemet gyönyörködtetik; a bölcs uralkodó államférfiúi intelmeket is a falakra festetett (fent).

Kőfejtés közben munkások fedezték fel a több ezer éves gobusztáni sziklarajzokat (lent). Az ábrázolások tanúsága szerint a mainál dúsabb növényzetű vidéken mára kihalt állatok is nagy számban éltek.

118 national geographic •

2 0 1 6. január

A legtöbb épületet porig rombolták, ám a természet féktelen erői, amelyek vallásos tiszteletet ébresztettek a zoroasztriánusokban, ma sem nyugodnak. Bakutól alig 10 kilométerre időtlen idők óta ég a hegyoldal: az embermagasságú tűznyelvek mintha közvetlenül a talajból törnének elő. A hatalmas hőség miatt pár méternél jobban megközelíteni sem lehet őket. Másutt a feltörő gáz hatalmas halmokat emelt. A jó tíz méter magas, vakondtúrásra emlékeztető dombok csúcsán lávaként fortyog az iszap. A sártavacskák tükre alól bugyborékolva tör elő a gáz. Félve dugom bele kezem a sárba, de az kellemesen langyosnak bizonyul. Egy-egy erősebb kilövellés után az iszap kifut, kacskaringózva folyik le a halom oldalán.

A horizonton kék szalagként húzódik a Kaszpitenger, partján még éppen kivehetően bólogatnak az olajkutak. Ahogy az erős szélben meggörnyedve kocsink felé futunk, tenyérnyi fekete pacát veszek észre a lábam előtt. Mintha a föld is olajat izzadna. Járművünk a földúton dülöngélve, küszködve vergődik át a vasúti síneken.

Nem sokkal utánunk tehervonat zakatol el: végeláthatatlan tartálykocsisor tart nyugatnak. Azerbajdzsánban ma az olaj mindennek az alapja: az ipar jórészt a kőolajra épül.

A készletek kiaknázásának kezdetén végtelennek tűnő bőség köszöntött Baku környékére.

Az első olajkutak után 1859-re készült el az első kőolajfinomító – hét évvel később már tizenöt üzemelt. A hatalmas lehetőségekkel kecsegtető szénhidrogénvagyon a nyugat-európai iparbárók érdeklődését is felkeltette. Baku gyorsabban növekedett, mint a korabeli London.

Az olajkincs azonban nem csak szerencsét hozott. A Kaszpi-tengeri olajmezők túl értékesek voltak ahhoz, hogy a fiatal Szovjetunió lemondjon róluk. Azerbajdzsán 1920-ban került a bolsevikok kezére. A szovjet uralom jó hetven évig tartott: 1991 januárjában véres zavargások törtek ki, és Azerbajdzsán abban az évben elszakadt a Szovjetuniótól. Az Oroszországhoz fűződő viszonyuk ezért is ellentmondásos. Az azeriek elnyomóként tekintenek a szovjetekre, de évekkel a függetlenség kikiáltása után született fiatalok is remekül beszélnek oroszul, sőt gyakran a közösségi portálokon ezen a nyelven posztolnak.

A nemzeti identitás azért nagyon is fontos számukra: sokan hagyják el a törökös hangzású név végére a szovjet időkben kötelezően hozzáragasztott szláv -ov, -ova végződést.

Baku belvárosában mit sem érezni a szocializmus éveiből: az egykori városfalon belül húzódó középkori sikátoroktól pár percnyire, a századelő nyugat-európai stílusú, mészkőburkolatú épületei között, a tengerparti sétányon késő este is jókora tömeg hömpölyög.

Asszonyok trécselnek, kamaszok görkorcsolyáznak, kisiskolások nevetgélnek a körhintákon.

A főváros egyik büszkesége, a három Lángtorony szinte mindenhonnan látszik. A tűznyelveket formázó 190 méter magas épületek éjszakánként fényárban ragyognak, homlokzatukon a tűz narancsvöröse, rőtsárgája játszik, vagy az azeri nemzeti színeket rajzolja ki a tornyokra szerelt több mint tízezer led izzó.

A Kaukázus felé tartva mintha évtizedeket utaznánk vissza az időben. Az utak mentén juhés kecskenyájak legelnek, egy-egy fa árnyékában műanyag széken árus bóbiskol, mellette viaszosvászonnal leterített asztalon csillogó szamovár áll, körülötte csinosan elrendezve a szakszervezeti üdülőkből ismerős vastag falú, rombuszmintás poharak. Nyáron a tea mellé főtt kukoricát, ősszel mogyorót majszolhat a megfáradt utazó.

De nem csak az 1970-es, 1980-as évekből ismerős tárgyak miatt érezheti az ember otthonosan magát Azerbajdzsánban. A honfoglalás előtti magyar és török törzsek kapcsolata, a százötven éves török uralom nem múlt el nyomtalanul. Alma – ötlik szemembe az ismerős szó egy üdítőitalos palackról, karavánszeráj – silabizálom üggyelbajjal a feliratot. A busa szemöldökű, fekete üstökű pásztorok sem tűnnek idegennek – akár alföldi juhászoknak is nézhetné őket az ember.

Ahogy visszafelé tartunk Bakuba az érintetlen kaukázusi városkákból, mintha nem is a jelenbe, hanem a jövőbe csöppennénk. A tavaly megrendezett I. Európai Játékokra épített futurisztikus stadionok, az állami olajtársaság merész, csavart vonalú felhőkarcolója és az iráni származású európai sztárépítész, Zaha Hadid földönkívülinek látszó épülete mutatja: Azerbajdzsán, a saját útján járva, nagyon is tudatosan tervezi jövőjét. azerbajdzsán 119

Kenyérsütéshez szítja a lángot a betonkemencében a Hegyi-Karabahból menekült asszony (fent).

Gabala városka forgalmas útján egymást érik a kemencék: több asszony is lepénykenyerek készítéséből-árusításából tartja fenn családját. Alig száz kilométerrel távolabb lovas vágtat a néptelen strandon (lent). A ló megbecsült jószág Azerbajdzsánban, az ország saját fajtával is büszkélkedhet.

120 national geographic •

2 0 1 6. január

Teaárus kínálja édes portékáját a sheki piacon (lent). Török rokonaikhoz hasonlóan, az azeriek is teával fejezik be az étkezést. Földrajzi elhelyezkedése folytán az ország mindig is kivette részét a világkereskedelemből. A piac ma is fontos csomópont, ahol nemcsak élelmiszert, élő jószágot és iparcikkeket kapni – a borbélyüzletekben meg is nyiratkozhat a kedves vásárló.

azerbajdzsán 121

Kenyérsütéshez szítja a lángot a betonkemencében a Hegyi-Karabahból menekült asszony (fent).

Gabala városka forgalmas útján egymást érik a kemencék: több asszony is lepénykenyerek készítéséből-árusításából tartja fenn családját. Alig száz kilométerrel távolabb lovas vágtat a néptelen strandon (lent). A ló megbecsült jószág Azerbajdzsánban, az ország saját fajtával is büszkélkedhet.

120 national geographic •

2 0 1 6. január

Teaárus kínálja édes portékáját a sheki piacon (lent). Török rokonaikhoz hasonlóan, az azeriek is teával fejezik be az étkezést. Földrajzi elhelyezkedése folytán az ország mindig is kivette részét a világkereskedelemből. A piac ma is fontos csomópont, ahol nemcsak élelmiszert, élő jószágot és iparcikkeket kapni – a borbélyüzletekben meg is nyiratkozhat a kedves vásárló.

azerbajdzsán 121

Erőnléti edzést tart a bakui tengerparti sétány fölé emelkedő dombon az azeri birkózóválogatott. A birkózás nemzeti sportnak számít Azerbajdzsánban.

A háttérben a parlament és az ország emblematikus épületcsoportja, a három tűznyelvet formázó Lángtorony látható.

122 national geographic •

2 0 1 6. január

azerbajdzsán 123