Az én karanténom-Végre vége

Több mint két hónappal ezelőtt kezdődött a „se ki, se be” állapot, a karantén. Iskolák, óvodák, színházak, mozik, éttermek zártak be. Mintha minden megbénult volna. Csend szállta meg a fővárost. Nehezen rázódtunk bele, de lassan tudomásul vettük. Kezdtük élvezni a home office kényelmét, saját feladatokat tűztünk ki magunknak. Lakásunk zugait tettük rendbe, iratokat, ruhákat selejteztünk. Elkezdődött a sütés, főzés. Recepteket tettünk fel a világhálóra és szedtünk le onnan. Sokan péksüteményeket, kenyeret kezdtek el készíteni, szénhidrátcsökkentett, vagy szénhidrátmentest. Aki tudta fotózta és megosztotta. Van aki naplót kezdett vezetni a rendkívüli helyzetben töltött napokról, van aki elfeledett könyveket szedett elő és újra olvasni kezdett.

Eljött a korlátozás feloldása. Újra emberek ülnek a kávézók, éttermek teraszain, autók hömpölyögnek a belvárosban, mintha elsorvadt volna mindenki lába. Lassan visszatér az élet a régi kerékvágásba. Továbbra is óvatosnak kell lennünk, mert hirdetik, hogy lesz második hullám. Tehát a tisztes távolság és maszk viselése kötelező. A 65 év felettiek korlátozása nem lett feloldva, nevezetesen a 9 és 12 óra közti vásárlás. Ennek minden előnyét élveztem és élvezem, mégis csalódott vagyok. Heti egyszeri bevásárlásom kedvenc csarnokomban és kevésbé kedvenc közértemben, csodálatos. Mindenhol elférek, szinte egyedül vagyok, nem lökdös senki és a „tisztes távolságot” is mindenki betartja. Rájöttem, mégis mi a bajom. Én, aki kiválóan betagolódtam a karanténba, egy percig sem gyötört az unalom, de rosszul tűröm a fegyelmezést. Fegyelmezett embernek tartom magam, mégis lelkemben ágálok, ha korlátoznak. Tudom, hogy zavarni fog, ha újra tömeg vesz körül és a „tisztes távolság” is elmarad, mégis ágálok.

Elképzelem a karantén utáni első klubnapot. Elképzelem, hogy mindenki bátran megy végre társaságba, találkozik rég nem látott ismerőseivel. Elképzelem az őszinte ölelést, ami a beivódott „tisztes távolság” miatt őszinte meghajlássá válik, elegánsan, mint a japánoknál. Így képzelem….., csak kezdődjön el végre a klubélet és örülhessünk egymásnak. Megvallom nem bánnám ha a járvány hozadékaként, az élet minden területére kiterjedő tisztes távolság megmaradna. Üdvözlettel: makoanna