9 minute read
Egyaránt nagyon szeretem a fogorvostudományt és a gyógyító munkát
Dr. Nagy Ákos Károllyal beszélgettünk eddigi életútjáról, napi tevékenységéről, céljairól
Advertisement
Dr. Nagy Ákos Károly egyetemi docens, okleveles egészségügyi menedzser, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar szakvezetője, a PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinika igazgatója. Számos kutatási program, továbbá a graduális és posztgraduális fogorvos- és doktori képzés szervezője, aktív résztvevője. 2012-től tagja a Magyar Fogorvosok Egyesülete vezetőségének, illetve a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tanácsának, továbbá a Fogorvosi Szemle szerkesztőbizottságának.
Tanár Úr! Arra kérem, először tekintsünk vissza a kezdetekre! Mikor határozta el, hogy a fogorvosi pályát választja? Volt a döntésében családi motiváció, esetleg valakinek a személyes példája?
Nem volt a családunkban sem orvos, sem fogorvos. Annyi indíttatást talán kaptam a kisgyermekkoromból, hogy abban a városban, ahol akkor éltünk, a szomszédunkban volt egy körzeti fogorvosi rendelő, és az udvarunkból gyakran láthattuk a pácienseket, akik oda jártak. Középiskolás koromban nagyon szerettem a kémiát, a tanárommal gyakran részt vettünk különböző versenyeken is. Amikor elérkeztem a továbbtanulással összefüggő választáshoz, olyan szakot kerestem, ahol a kémia fontos helyen áll. Azokban az években már volt arra lehetőség, hogy az orvosi fakultásokra nem csak fizika-biológia szakpárosítással, hanem kémia-biológia felvételivel is lehetett jelentkezni. Ekkor még előttem állt annak a lehetősége is, hogy kémiatanár vagy kémikus legyek, de én végül – kémiatanárom meglepetésére, majd meghatározása szerint „hentes és kőfaragó” lettem – a fogorvosi pályát választottam.
1997-ben szerezte meg fogorvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen, majd 1997–2009 között az SE Orálbiológiai Tanszékének a munkatársa. Az itt töltött több mint egy évtized – gondolom – jelentősen befolyásolta tudományos érdeklődésének az irányát. A fogorvoslás mely szakterülete vonzotta elsősorban?
18 éves koromban leérettségiztem, és azonnal bekerültem az egyetemre. Hallgatóként nagyon sok minden érdekelt, és arra gondoltam, hogy nekem még van annyi „laufom”, hogy egy-két évig csak „kitekintsek” a szakmára. Amikor harmadéves koromban Zelles Tivadar professzornál orálbiológiából szigorlatoztam, megkérdezte tőlem, van-e kedvem bekapcsolódni az intézetben folyó tudományos diákköri munkába. Azonnal igent mondtam. Az egyetemi évek alatt nagyon sok időt itt töltöttem, így láthattam az ott folyó kutatómunkát. Közben díjas demonstrátor lettem, bepillanthattam az oktatásba is. Első mentorommal, Zelles professzor témavezetésével itt írtam meg a szakdolgozatomat. 22 éves voltam, amikor megkaptam a fogorvosi diplomámat, és akkor ismét arra gondoltam, van még lehetőségem, hogy egy intézetben továbbra is elméleti tevékenységet végezzek, majd utána foglalkozom a fogorvoslással. Zelles professzor nyugdíjba vonulása után Varga Gábor professzor lett az utód, vele folytattuk a megkezdett munkát. Közben Zelles és Varga professzorokkal eljutottunk különböző tudományos konferenciákra is, így pl. 2000-ben életemben másodszor voltam egy nemzetközi konferencián, Amerikában. Az együtt töltött időben sokat beszélgettünk mentoraimmal arról is, hogy milyen nagy különbség van egy praktizáló fogorvos és egy egyetemen dolgozó ember lehetőségei között. Az egyetemi, kutatói lét olyan lehetőséget, szélesebb körű kitekintést, mozgásteret nyújt, ami a gyógyító
tevékenység során ritkán adódhat. Így változatlanul úgy döntöttem, még van időm a „becsatlakozáshoz”, hogy kiépítsek pl. egy magánpraxist, vagy előtérbe helyezzem a klinikai munkát.
Hogyan alakult az életútja ezekben az években?
2002 és 2004 között lehetőséget kaptam arra, hogy egy tanulmányúton vegyek részt Amerikában. A közben eltelt évek alatt összeállt a PhD dolgozatomhoz is az anyag, melynek témája: „Biológiailag aktív fehérjék a nyálban: az alfa-amiláz és az epidermális növekedési faktor funkcionális vizsgálata”. 2003-ban a témámmal összefüggő anyagokat, cikkeket összefoglalva megírtam az értekezésemet, majd 2004 elején megkaptam az egyetemi docens fokozatot. Az intézeti munkám mellett 2007-ben egy budapesti magánrendelőben, a Madách Dentalban alkalmazottként, általános fogorvosként dolgozni kezdtem. Ez egy ún. „emelt szintű” rendelő a Rózsadombon, ahol sok tapasztalatot szereztem szakmailag is. Az itt töltött időm utolsó szakaszában orvosszakmai irányító lettem. Számomra nagyon sok hasznos és új ismerettel találkoztam itt, melyek egy mai, modern cégvezetés számtalan aspektusát villantották fel előttem, így pl. a permanens továbbképzések szerepét, a humán erőforrás kezelését, az alkalmazotti motivációk és a kommunikációs tréningek fontosságát, illetve beláthattam a különböző, magas szintű szervezői, vezetői módszerekbe is.
Egy budapesti magánklinikáról milyen út, milyen elhatározás, esetleg egy konkrétabb ok vezette el a Pécsi Tudományegyetemre?
A kinevezésem előtti időből elmondok először egy emlékezetes élményt az életemből. Még egyetemista voltam, amikor az egyik unokatestvérem – aki Pécsre járt egyetemre – megkeresett, hogy töltsünk el együtt legalább 5 napot, és túrázzunk a Mecsekben. Sok élménnyel teltek ezek a napok, és a kirándulás közben meggyőződtem arról is, hogy rendkívül gyönyörű ez a város. Akkor elgondolkodtam azon, milyen jó lenne egyszer itt élni, s az egyetemen munkát találni, kapni. Nem hittem/hihettem akkor abban, hogy ez egy jó évtized eltelte után majd realizálódni is fog! 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem életében, a fogorvosi szakon aktuális lett a vezetőváltás, mert Szabó professzor nyugdíjba ment. Az ő utódját keresték, s mindez hosszú hónapokon át zajlott. Ebben az időszakban az egyik munkatársam (a Madách Dentalban) megkérdezte tőlem, mit szólnék ahhoz, ha megadná a telefonszámomat Németh Péter dékán úrnak. Tudomásom szerint már több potenciális jelöltet felkerestek, s közöttük én – szerintem – a „második vonalbeli” generációhoz tartoztam, hiszen 35 éves, és egy PhD fokozattal rendelkező adjunktus voltam. Egyáltalán nem hittem abban, hogy ebből a megkeresésből rövidesen majd valóság is lehet. Mindez így kezdődött… Dékán úrral az első beszélgetésünk májusban volt, júliusban már a Pécsi Tudományegyetem munkatársa voltam.
Az Orvostudományi Kar szakvezetőjeként, valamint a Fogászati és Szájsebészeti Klinika igazgatójaként lényegesen megváltozhatott az élete, a tevékenységi köre. Elődeinek munkájára is alapozva, illetve azt továbbépítve milyen új utakat, lehetőségeket látott és valósított is meg az oktatás, a kutatás és a betegellátás területén?
Ez a hármas feladatkör mindig is létezett az egyetemen, a betegellátás és az oktatás működött, a kutatói tevékenység is természetesen. Itt viszont ki kell térni arra, hogy a 90-es évek végén, 2000 elején jöttek léte a különböző doktori iskolák, és ezeken a képzéseken résztvevő, az első PhD fokozatot szerzett hallgatók a Semmelweis Egyetemen kapták meg a diplomájukat. Mindez megvolt itt is, de a pécsi képzés speciális helyzete miatt sok minden másként működött. Ideérkezésemkor az egyetem jelenlegi rektora prof. dr. Miseta Attila (akkor dékánhelyettes az általános orvoskaron, jelenleg a Labor Medicina igazgatója) volt a fogorvosi szak vezetője, a doktori iskola sajátos szabályai szerint. Akkoriban úgy kezelték a fogorvosi szakot, mintha az általános orvoskar sok klinikája vagy intézete közül egy lett volna. Hosszú évekbe telt mindezt lebontani, és megváltoztatni a kialakult szemléletet. A klinikai központra úgy tekintettek, mint egy klinikára, holott valamennyi tárgyat mi oktattuk (közel 60 tárgyat, heti kb. 100 órában), míg mindez a többi egyetemen külön klinikákhoz szerveződve, az egyes szakterületekhez kötődve működik. Az általános orvos karon „fura madárnak” nézték a hallgatóinkat, többnyire „fogászként” említették őket. Szintén sok évnek kellett eltelnie, hogy leendő fogorvosként tekintsenek rájuk. Lassan gazdaságilag is megerősödtünk, sokat jelentett, hogy Szabó Gyula professzor idejében bevezették az angol és német nyelvű képzést, ez a fontos bevételi forrás anyagilag is stabilizálta a helyzetünket. Először a klinika igazgatójaként, majd Szabó Gyula professzor nyugdíjba vonulása után már szakvezetőként, később pedig – Olasz Lajos professzortól átvettem a doktori, fogorvosi program vezetését – programfelelősként is tevékenykedtem. Lassan minden „összefutott” a kezemben, s fokozatosan stabilizálódtak ezek a területek. Az évek során megismertem a munkatársaimat, már látom, melyik területen kire számíthatok most és a jövőben is. Nagyon fiatal oktatók közé kerültem, jelenleg is én vagyok a szakon a 3. legidősebb ember, az átlagéletkor nálunk 40-45 év közé tehető. Az utóbbi években sokan szereztek különböző tudományos fokozatot, többen habilitáltak, így lassan megérett/ megérik az idő arra is, hogy önálló tanszékekkel - Pécsen
Épül az új klinikai tömb.
is fogorvostudományi kart lehet alapítani. Az új klinikai központ már épül, várhatóan 2021/22-re elkészül, és beköltözhető lesz. Valószínű az akkori rektornak az lesz a következő és legfontosabb célja, hogy önálló fogorvostudományi kart hozzanak létre.
Az egyetemi „létet” meghatározó, ún. „hármas” mellett, jelentős publikációs és közéleti tevékenységet is végez. Nehéz lenne, nem is lehet itt rangsort felállítani, de az Ön tevékenységében melyik terület élvez prioritást?
A pozíció és a feladat együtt jár, a graduális és posztgraduális képzést igényesen fenntartani, továbbá fejleszteni, ez valamennyi hasonló pozícióban lévő kollégámnak a feladata, s mindannyian komoly és felelősségteljes részt is vállalnak ezekből. Elhivatott és tehetséges, lelkiismeretes és szorgalmas szakemberek vállán nyugszik ez a szakma. Nekem az a feladatom, hogy azt tegyem, amit ők eddig is tettek. Be kellett kapcsolódnom ebbe a rendkívül összetett munkába, valamint együttműködni! Mindezt nagy örömmel teszem!
Tudomásom szerint, jelenleg viszonylag kevés orvos/ fogorvos rendelkezik egészségügyi menedzser képesítéssel. Rendkívül szerteágazó munkájába Ön be tudja építeni az itt szerzett ismereteit?
A hallgatóim számára el szoktam mondani, nagyon fontos, hogy ismerjék, mi szerepel a „kimeneteli követelményrendszerben”, mit kell feltétlenül tudni egy fogorvosnak, amikor megkapja a diplomáját. A felsorolásban mindez benne van. Azt is tudniuk kell azonban, hogy nagyon gyorsan és óriási mértékben fejlődnek a fogorvoslás különböző szakterületei (pl. a sejtbiológia, a biokémia), továbbá az azokat megalapozó elméleti tárgyak anyagai. A mostani tananyag jóval gazdagabb, mint amelyet a 20 évvel ezelőtti kurrikulumok tartalmaztak. De még említést sem tettem a klinikumokról, mint pl. az implantológiáról, a parodontológiáról, az endodontiáról, a regeneratív sebészetről…, ezeket mind be kell építeni a 10 félév és a 300 kreditpont köré. Ugyanakkor nem tanítunk pl. közgazdasági ismereteket, pedig egy fogorvosnak, aki magánrendelőt nyit, alkalmazottakat is kell tartani, pl. könyvelőt, marketingest, recepcióst stb., úgy kell működnie, mint egy vállalkozás vezérigazgatójának, ahol a legfőbb irányító a fogorvos. Hallgatóink számára praxismenedzsmentet is tanítunk, most már nem csak tanítom, hanem tudom és alaposan ismerem, amit előadok. Mindig felhívom a figyelmüket arra is, ha jól prosperáló praxist szeretnének majd egyszer működtetni, akkor nagy szükség lesz ezekre az ismeretekre! Az okleveles egészségügyi menedzser képzés a fenti kérdésekre ad nagyon alapos és jó felkészítést. Az itt szerzett tudásomat elsősorban a klinikai igazgatói munkámban tudom hasznosítani.
A közeli, illetve a távolabbi jövőt illetően – a jelenlegi feladatainak ellátása mellett – milyen célok megvalósítása motiválja elsősorban?
Alapvetően fogorvos vagyok. Egyaránt nagyon szeretem a fogorvostudományt és a gyógyító munkát. Azt is mondhatom, hogy a betegellátás egyúttal a hobbim is. Minden héten, legalább 3 alkalommal kezelek pácienseket, ez számomra nagyon fontos. Kiváló munkatársaim vannak, a velük töltött szakmai beszélgetések, a különböző tudományos konferenciákon való közös részvétel a mindennapjaim fontos részét jelentik. Ezek is hozzásegítenek ahhoz, hogy a szakma permanens változását, fejlődését nyomon követhessem, de pozíciómnál fogva nekem nem az a feladatom, hogy az egyes szakterületek legtájékozottabb képviselője legyek, hiszen erre ott vannak a remekül felkészült kollégáim. Az új klinika és képzőhely felépítése, felszerelése, a beköltözés, majd a fogorvostudományi kar létrejötte természetesen a kiemelt feladataim közé tartozik, s ez még nagyon sok munkát ad számomra az elkövetkező 6-8 évben.
Igazán sokirányú feladatait hogyan lehet összeegyeztetni a családi élettel? Ha van szabadideje, mivel tölti azt legszívesebben? Mi jelenti Ön számára az igazi kikapcsolódást?
Nagy családban élek, 5 gyermekünk van. A Pécsre költözésünkben jelentős szerepe volt ennek is. Előtte mi Ráckevén laktunk, de a munkahelyem Budapesten volt. Általában csak késő este értem haza, a gyermekeimet sokszor már csak alvás közben láthattam és a hétvégeken. Úgy éreztem ez, illetve az állandó autózás, ingázás hosszú távon nem tartható. A legnagyobb gyermekünk már egyetemista, a legkisebb harmadik osztályos, 2000 és 2010 között születtek. A gyerekek nevelése, a feladatok összehangolása és a hétköznapok megszervezése jórészt a feleségemre hárult, az első 15 évben szinte teljes egészében, az utóbbi 5 évben is jelentős részben. Igyekeztem őt mindenben támogatni, de ennek terheit mégis főleg ő viselte. Úgy gondolom, most két fontos dolog van a családi életem terén, egyrészt a feleségem – aki nagyon tehetséges szobrászművész – „pozícióba hozása”, másrészt aktívabban bekapcsolódni a napi feladatokba is. A hobbim a családom és a gyermekeim. Szeretünk kirándulni, túrázni, horgászni, a közös élmények rendkívül fontosak számomra és a családom számára egyaránt.
